Serák István. A Kúria ítélete a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben történő keresetváltoztatásról *

JeMa 2015/1

MAGÁNJOG ÉS MUNKAJOG

Serák István A Kúria ítélete a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben történő keresetváltoztatásról* A beavatkozó perbeli jogainak határai Hivatalos hivatkozás: Kúria Pfv. I. 21.372/2012/4.; BH 2013. 303. Tárgyszavak: beavatkozás • jogi érdek • keresetváltoztatás • végrendelet érvénytelensége Értelmezett jogszabályhelyek: 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról (Pp.) 57. § (1) bekezdés • 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (régi Ptk.) 653. §

1. A tényállás 2. Pertörténet 2.1 Az elsőfokú eljárás 2.2 A másodfokú eljárás 2.3 A felülvizsgálati eljárás 3. A döntés érvelése 4. A döntés és a ratio decidendi 5. Az érvelés kritikája 5.1 A beavatkozó jogi érdeke és perbeli jogainak határai 5.2 A végrendelet megtámadására való jogosultság kérdései 6. A döntés jelentősége

1. A tényállás Az örökhagyónál 2007. január 12-ei keltezésű CT-lelet alapján kifejezett fokú agysorvadást, valamint életkorából adódó érel meszesedést állapítottak meg, ugyanakkor a 2008. január 1-jén és 2008. április 13-án végzett későbbi orvosi vizsgálatok durva neurológiai gócjelet nem találtak nála. Szellemi képességeit neurológiai betegsége nem befolyásolta, térben és időben orientált volt, jól kommunikált. Az örökhagyó 2009. március 25-én ügyvéd által szerkesztett írásbeli magánvégrendeletet tett, amelyet két tanúval együtt aláírt, és teljes hagyatékát egyedül és kizárólagosan az alperesre hagyta benne. Az örökhagyó ezt követően 2009. július 13-án ugyanazon ügyvéd által szerkesztett öröklési szerződést kötött az alperessel, amelyben az alperes javára végrendelkezett az 1/1 arányban a tulajdonát képező ingatlanán fennálló tulajdonjogáról az alperes által az örökhagyónak a haláláig nyújtandó tartás és gondozás, valamint halála esetén illő eltemettetése fejében. A közreműködő személyekben az örökhagyó szellemi állapotával és cselekvőképességével kapcsolatosan egyik jognyilatkozat megtételekor sem merült fel kétely. Az örökhagyó 2009. július 25-én elhunyt, hagyatékát a közjegyző végrendeleti öröklés jogcímén, ideiglenes hatállyal az alperesnek átadta.

érvénytelenségének megállapítását, valamint az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítását kérve. A felperes állítása szerint sem a végrendeletet, sem az öröklési szerződést nem az örökhagyó írta alá, pontosabban az örökhagyó egy üres papírt írt alá, ezt követően került az aláírás fölé a végrendelet, valamint az öröklési szerződés szövege. A felperes oldalán beavatkozóként perbe lépő természetes személyek úgyszintén a végrendelet és az öröklési szerződés érvénytelenségének a megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérték, arra hivatkozással, hogy az örökhagyó a végrendelet és az öröklési szerződés létrejöttekor orvosi leletekkel igazolható agysorvadása miatt cselekvőképtelen állapotban volt. Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, állítása szerint mind a végrendeletet, mind az öröklési szerződést a tanúk és az okiratszerkesztő ügyvéd jelenlétében írta alá az örökhagyó, aki mindkét okirat létrejöttekor cselekvőképes volt. A bíróság a bizonyítási eljárásban írásszakértőt rendelt ki, továbbá meghallgatta a végrendeletet és az öröklési szerződést készítő ügyvédet, az azokon szereplő okirati tanúkat, valamint az örökhagyó kezelőorvosait; a tanúvallomások, valamint az írásszakértői szakvélemény alapján megállapította, hogy mindkét okiraton, illetőleg az ügyvéd részére adott meghatalmazáson szereplő aláírás kétségtelenül az örökhagyótól származik. A szakvélemény szerint semmi nem utalt arra, hogy az aláírás után történt volna a szöveg nyomtatása a papírra. A felperesi beavatkozók által hivatkozott semmisségi ok, a gondnokság alá helyezés nélküli cselekvőképtelen állapotban történt nyilatkozattétel vizsgálatához szükséges igazságügyi elmeorvos-szakértő kirendelését a bíróság mellőzte, mivel megítélése szerint az örökhagyóról készült, a felperes által csatolt orvosi iratok, valamint a tanúvallomások alapján semmilyen bizonyíték nem utal arra, hogy az örökhagyó belátási képessége az okiratok létrejöttekor teljesen hiányzott volna. A bíróság egyik hivatkozott okból sem találta megállapíthatónak a végrendelet és az öröklési szerződés érvénytelenségét, ezért ítéletében a felperes keresetét elutasította.1 2.2 A másodfokú eljárás

2. Pertörténet

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést annak megváltoztatása és a keresetének helyt adó dön-

2.1 Az elsőfokú eljárás Az örökhagyó törvényes öröklésre jogosult hozzátartója felperesként keresetet nyújtott be, a végrendelet és az öröklési szerződés

* Szakmai lektorálás: anonim. 1 Csongrád Megyei Bíróság 1.P.20.613/2011/19. (2011. november 21.).

Serák István: A Kúria ítélete a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben történő keresetváltoztatásról

23


JeMa 2015/1

tés meghozatala iránt. Álláspontja szerint ellentmondók az okirati tanúk és az okiratszerkesztő ügyvéd vallomásai az okiratok aláírásának körülményeit illetően, így nyilatkozataikra tényállás nem alapítható, valamint az írásszakértő is téves vizsgálati módszereket választott, mivel az okiratokon és az örökhagyótól származó egyéb írásmintákon látható névaláírások közötti különbség szemmel látható, következtetései ennélfogva tévesek. Fenntartotta állítását, hogy az örökhagyóval üres papírt írattak alá, s csak azt követően került az aláírás fölé a végrendelet szövege. Sérelmezte, hogy az örökhagyó cselekvőképtelen állapotának igazolására megjelölt bizonyítási indítványokat az elsőfokú bíróság nem foganatosította, valamint lényeges körülményként hivatkozott arra is, hogy az alperes az örökhagyóval szemben fennálló tartási és gondozási kötelezettségének nem tett eleget, és mivel az öröklési szerződés elkészítése és az örökhagyó halála között mindössze két hét telt el, annak nem is tehetett eleget, ráadásul arra az örökhagyó nem is szorult rá. Az alperes ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A másodfokú bíróság a fellebbezést alaptalannak ítélte, és az elsőfokú bíróság ítéletét – részben eltérő indokokkal – helybenhagyta.2 2.3 A felülvizsgálati eljárás A felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a másodfokú bíróság jogerős ítélete ellen annak hatályon kívül helyezése és a keresetnek helyt adó határozat meghozatala iránt. A felperes érvelése szerint az ügyben eljáró bíróságoknak minden olyan körülményt vizsgálniuk kellett volna, amely a végrendelet és az öröklési szerződés érvénytelenségét eredményezheti, így jogszabálysértő volt a másodfokú bíróság, amikor arra hivatkozva nem vette figyelembe a beavatkozó kérelmét, hogy az abban megjelölt érvénytelenségi okra az elsőfokú eljárás során nem hivatkozott. A felperes sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem rendelt ki újabb írásszakértőt az általa megjelölt ellentmondások feloldására és tanúbizonyítási indítványát mellőzte, valamint hivatkozott az öröklési szerződés jóerkölcsbe ütközésére. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában történő fenntartására irányult. A Kúria ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.3 A Kúria csak a felülvizsgálattal támadható részben vizsgálta a kérelmet, ebben a körben pedig megállapította, hogy az ügyben eljáró bíróságok az irányadó tényállást helyesen állapították meg és abból okszerű következtetéseket vontak le. A Kúria egyetértett a másodfokú bíróság ítéletének részletes indokolásával, amelyben a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes fellebbezési érvelése miért nem helytálló.

ti értelmezése alapján a végrendeletet csak az érvényesített megtámadási ok alapján és csak a perben álló felek egymás közötti viszonyában (inter partes) lehet érvénytelennek nyilvánítani; ez az értelmezési irány a régi Ptk. 656. § utaló szabálya alapján az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló eljárásban is irányadó. Az elsőfokú eljárásban a felperes a végrendelet és az öröklési szerződés kapcsán kizárólag alaki hibára hivatkozott, az örökhagyónak a jognyilatkozatok megtételekor teljesen hiányzó belátási képességét pedig a felperesi beavatkozók állították. A másodfokú bíróság szerint a Pp. 57. § (1) bekezdése alapján a beavatkozó nem végezhet a per tárgyára vonatkozó rendelkező cselekményeket, vagyis a konkrét ügyben nem kérhette a jognyilatkozat érvénytelenségének megállapítását olyan jogcímen, amelyen az általa támogatott peres fél a végrendeletet, illetve az öröklési szerződést nem támadja, a csak a beavatkozók által megjelölt hiányzó akarat vizsgálatának tehát az elsőfokú eljárásban nem is lett volna helye. A felperes első ízben a fellebbezésében hivatkozott az örökhagyó beszámítási képességének hiányára, amit a másodfokú bíróság a Pp. 247. § (1) bekezdése alapján a másodfokú eljárásban nem megengedhető keresetmódosításnak tekintett, így azzal formai okokból érdemben nem foglalkozhatott, a fellebbezés során kizárólag az örökhagyó nyilatkozatainak érvényességét vizsgálta a felperes által hivatkozott alaki hiányosságok alapján. A felperes azonban nem tudta bizonyítani sem azt, hogy az okiratokat nem az örökhagyó írta alá, sem azt, hogy az örökhagyó által aláírt üres papírlapokra utólag nyomtatták rá a szöveget; a tanúvallomások általa kiemelt pontatlanságai pedig az érvénytelenség megítélése szempontjából lényegtelen eltérések, és így a tanúvallomások mellőzését sem alapozzák meg. A másodfokú bíróság a régi Ptk. 629. §-ának eltérést nem engedő szabálya alapján leszögezte, hogy csak az ott részletezett jogszabályi feltételek hiánya eredményezheti az írásbeli magánvégrendelet érvénytelenségét, amit azonban a PK 85. számú állásfoglalás b) pontja alapján a bíróság hivatalból nem vehet figyelembe, csak ha arra az érdekelt fél hivatkozik. Ilyen tartalmú nyilatkozatot azonban a felperes az elsőfokú eljárás során nem tett, így ilyen szempontok alapján az elsőfokú bíróság akkor sem vizsgálhatta volna a végrendeletet, ha a felperes által hivatkozott formai hiány egyébként a régi Ptk. szerint érvénytelenségi oknak minősülne. A másodfokú bíróság a kifogásolt írásszakértői véleménnyel kapcsolatban kifejtette, hogy önmagában az örökhagyói névaláírások közötti eltérés nem elégséges a felperes állításának igazolására, az öröklési szerződésben vállalt tartási kötelezettség teljesítésével kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy annak nem vagy nem megfelelő teljesítése nem eredményezi a szerződés érvénytelenségét, ilyen körülményt csak az örökhagyó

3. A döntés érvelése 2 Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.017/2012/3. (2012. április 11.).

A Kúria az ügy érdemében a másodfokú bíróság érvelését tekintette irányadónak. A másodfokú bíróság határozata jogi indokolásában abból indult ki, hogy a régi Ptk. 653. §-ában foglaltaknak4 a PK 85. számú állásfoglalás b) pontja szerin24

3 Kúria Pfv. I. 21.372/2012/4. (2013. július 3.). 4 653. § „A végrendelet érvénytelenségére, illetőleg hatálytalanságára csak az hivatkozhat, aki az érvénytelenség, illetőleg a hatálytalanság megállapítása esetében maga örököl vagy tehertől mentesül.”

Serák IstvánA Kúria ítélete a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben történő keresetváltoztatásról

JeMa 2015/1

által még életében a szerződés megszüntetése iránt indított perben lehetne értékelni. A másodfokú bíróság ezért az elsőfokú bírósággal egyezően megállapította, hogy a per tárgyává tett végrendelet és öröklési szerződés a jogszabály formai feltételeinek megfelel.

4. A döntés és a ratio decidendi A Kúria a felperes keresetét elutasító jogerős döntést hatályában fenntartotta az alábbiak szerint: 1. A beavatkozó perbeli jogaival kapcsolatosan a Kúria álláspontja szerint a Pp. 54. § (1) bekezdése alapján a beavatkozót akkor sem illeti meg teljes körben a fél jogállása, ha önálló beavatkozóként a perben hozott ítélet jogereje az ellenféllel szemben fennálló jogviszonyára is kiterjed. A perbeli esetben azonban a felperes oldalán beavatkozók a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti per inter partes hatálya folytán nem minősülnek önálló beavatkozónak. A Pp. 57. § (1) bekezdése alapján a beavatkozó perbeli cselekményei csak az általa támogatott fél pernyertességének előmozdítását szolgálhatják, felperesi oldalon történő beavatkozás esetén csak a kereset által meghatározott terjedelemben. A beavatkozási kérelemhez tehát – a beavatkozás járulékos jellegéből következően – nem fűződnek azok a joghatások, amelyek a keresetlevél benyújtásához, illetve a perindításhoz; a per tárgyáról csak a peres fél jogosult rendelkezni, ennélfogva a kereset kiterjesztése, módosítása, az attól való elállás, illetve önálló kereseti kérelem előterjesztése nem minősül a beavatkozó által megtehető eljárási cselekménynek. A beavatkozó így nem kérheti a jognyilatkozat érvénytelenségének megállapítását olyan jogcímen, amelyen az általa támogatott peres fél azt nem támadja. A Kúria egyetértett a másodfokú bírósággal abban, hogy a kizárólag a beavatkozók által megjelölt akarathiba vizsgálatának nem volt helye az elsőfokú eljárásban, az pedig, hogy a felperes csupán a fellebbezésben hivatkozott első ízben az örökhagyó beszámítási képességének hiányára, olyan keresetmódosításnak tekinthető, amely a másodfokú eljárásban nem megengedhető. 2. A végrendelet vagy öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti perben történő keresetváltoztatás kapcsán a Kúria álláspontja szerint a régi Ptk. 653. §-ából a PK 85. számú állásfoglalás b) pontja alapján az következik, hogy a bíróságnak nem kell minden olyan körülményt vizsgálnia, amelynek alapján az érvénytelenség megállapítható; a bíróság hivatalból akkor sem észlelheti valamely érvénytelenségi ok fennállását, ha az egyébként a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapítható.


szabályoknak, hanem a magyar bírói gyakorlatban a beavatkozó jogaival és a végrendelet megtámadásával kapcsolatos (mondhatni, évszázados múlttal rendelkező5) értelmezési irányoknak6 is megfelel. A magunk részéről ugyanakkor úgy véljük, hogy egyrészt a döntés nem a Pp.-nek a bíróságok által az eljárásban értelmezett rendelkezéséből következik, másrészt mind a beavatkozásnál, mind a végrendelet megtámadásánál törvényi kritériumként megjelenik a jogi érdek, érdekeltség kategóriája, és e kategória eljárásjogi és anyagi jogi értelmezésének dogmatikai összefüggései tovább árnyalják az ügy elvi jogi problémáját. 5.1 A beavatkozó jogi érdeke és perbeli jogainak határai (I) A Pp. 54. § (1) bekezdése az alábbiak szerint határozza meg a perbe való beavatkozás intézményét: 54. § (1) Akinek jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy a más személyek között folyamatban levő per miként dőljön el, a perbe – az első fokú ítélet hozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig – az azonos érdekű fél pernyertességének előmozdítása végett beavatkozhat.

A beavatkozás intézménye olyan, a felektől eltérő személyi kör részére biztosít lehetőséget egy már megindult peres eljárásba történő bekapcsolódásra, amelynek tagjait „csak a perből kirekesztett távolabbi érdekek [kapcsolnak] a per mikénti eldöntéséhez”, ez az érdek azonban – mivel az alapjául szolgáló jogviszony nem dönthető el az adott jogvitában – csak már folyó perbe való bekapcsolódásra ad alapot.7 A magyar jogirodalom egységesen és következetesen a perben nem önálló személyként részt vevő szereplőnek tekinti a beavatkozót, mivel mindig az egyik peres félhez kapcsolódik, és a felperes elállása még azon jogrendszerekben is a per megszűnését eredményezi, amelyek lehetőséget biztosítanak a beavatkozó felperessé válására [például az osztrák polgári perrendtartás (ZPO) 19. § (2) bekezdése].8 Mindenesetre a beavatkozás lehetőségét és a beavatkozó perbeli jogállását alapvetően a jogi érdek teremti9 és határozza meg – mivel a beavatkozást megalapozó jogi

5 A Magyar Királyi Kúria ítéletivel kapcsolatban lásd Teller Miksa: „Végintéz kedésen alapuló öröklés” in Szladits Károly (főszerk.): Magyar magánjog VI. Öröklési jog (Budapest: Grill 1939) 377 és 382–383. 6 Vö. Legf. Bír. P. törv. II. 20 317/1987., BH 1987. 396.; Legf. Bír. P. törv. II. 20 881/1991., BH 1992. 246.; Legf. Bír. Pfv. V. 20. 367/1994., BH 1995. 279.; Legf. Bír. Pfv. V. 22.711/1995., BH 1996. 590. 7 Beck Salamon: „Beavatkozó vagy peres fél?” Jogtudományi Közlöny 1964/10. 464–465; Farkas József: „IV. fejezet: A felek és más perbeli személyek” in Névai László – Szilbereky Jenő (szerk.): A polgári perrendtartás magyará-

5. Az érvelés kritikája

zata I. (Budapest: KJK 1976) 351. 8 Hámori Vilmos: „A pertársaság és a beavatkozás egyes kérdései”

Alapvetően leszögezhető, hogy a Kúria döntése – bár ez voltaképp mindhárom eljáró fórumra igaz, mivel a Kúria érdemben nem bírálta felül az elsőfokú bíróság határozatát helybenhagyó másodfokú ítéletet – tartalmilag nemcsak a hatályos jog-

Jogtudományi Közlöny 1964/8. 457. 9 A külföldi példák körében említhető a német polgári perrendtartás (ZPO) 66. § (1) bekezdése és az osztrák ZPO 17. § (1) bekezdése, ahol a jogi érdek szintén feltétele az ott külön nevesített mellékbeavatkozásnak.


25


JeMa 2015/1

érdek megszűnése esetén a beavatkozó a perből kizárható, miként arra a közigazgatási perbe történő beavatkozásról szóló 13/2010. (XI. 8.) KK vélemény 3. pontja is utal. A beavatkozást megalapozó jogi érdeket a Pp. nem határozza meg közelebbről, annak kérdésében ezért az eljáró bíróság esetileg dönt. Az elvi döntésekből kirajzolódó bírói gyakorlat és a jogtudomány egyezik abban, hogy a jogi érdeknek valóban joginak kell lennie, ezért csak olyan beavatkozási kérelem utasítható el, amelyik például erkölcsi vagy a beavatkozás időpontjában nem létező tényen alapuló érdeket jelöl meg.10 Mivel a törvényszöveg nem tartalmaz a jogi érdekkel kapcsolatban tartalmi vagy formai feltételt, a beavatkozást meg kell engedni, ha az ítélet jogereje vagy annak „mellékhatásai” a kérelmezőre is kiterjednek, jogi szféráját érdemben érintik,11 így például megbízói díj érintettsége esetén a fél megbízottja,12 a visszakövetelési jog jogosultja,13 a károsult felelősségbiztosítója,14 a bérlő és a bérbeadó közötti perben a fél tulajdonostársa,15 de akár a mindkét peres fél jogát vitató és tagadó harmadik személy16 számára. A jogi érdek vonatkozásában úgy a magyar, mint a külföldi példaként hivatkozott osztrák joggyakorlatban megjelent kisszámú felsőbírósági elvi döntés szinte kizárólagosan a beavatkozni kívánó személy közvetlen vagyoni érdekeltségét veszi figyelembe, jóllehet a már idézett szakirodalom is elvi éllel kiemeli, hogy a jogi érdeknek egyébként nem szükséges vagyonjogi természetűnek lennie.17 Mivel az elsőfokú bíróság beavatkozást engedélyező döntése nem érhető el nyilvánosan – de azt egyébiránt egyik fellebbviteli fórum sem érintette –, nem ismert a perbeli beavatkozók által hivatkozott jogi érdek, de az előbbiek alapján alappal vélelmezhető, hogy az elsőfokú bíróság a felperessel fennálló valamilyen anyagi jogi jogviszonyra tekintettel engedélyezte a beavatkozást. Az eddig vázoltak alapján a bíróságnak gyakorlatilag az érintett fél és a beavatkozni kívánó közötti bármilyen jogviszonyon alapuló vagyoni természetű anyagi jogi igényt eljárásjogilag el kell fogadnia – jóllehet nehéz kérdés annak eldöntése, hogy egy perhez fűződő érdek súlya és a perben érvényesíteni kívánt igénnyel való kapcsolat jellege féli vagy beavatkozói minőségben történő szerepvállalást indokol.18 Mivel tehát nem kizárt a beavatkozás végrendelet vagy öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti perbe, a bíróságnak a kérelem elbírálásakor csak azt kell néznie, hogy a beavatkozó által megjelölt érdek általában véve kellően jogi-e. A régi Ptk. 653. §-a alapján, és figyelemmel egy korábbi kúriai eseti döntésre, amely szerint a kereshetőségi jog megállapításához szükséges jogi érdeknek már a perindításkor, vagyis a keresetlevél előterjesztésekor fenn kell állnia,19 feltételezhető, hogy az ügyben a beavatkozók jogi érdeke egyébként másmilyen perbeli szerepet – így különösen a féllé válást – nem tett volna lehetővé. (II) Az ügyben a legfőbb – bár csak a másodfokú bíróság által észlelt – eldöntendő jogkérdés a beavatkozó perbeli jogainak határaira vonatkozott. A beavatkozó által a perben megtehető cselekmények körét – az intézmény járulékossága folytán – a Pp. 57. § (1) bekezdése korlátozza, az alábbiak szerint: 26

57. § (1) A beavatkozó – az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve – minden cselekményre jogosult, amelyet az általa támogatott fél megtehet, cselekményeinek azonban csak annyiban van hatálya, amennyiben a fél a cselekményt elmulasztja, illetőleg amennyiben a beavatkozó cselekményei a fél cselekményeivel nem állnak ellentétben.

Teljességgel helytálló a Kúria e törvényhelyet értelmező azon – a másodfokú bíróságéval egyező – álláspontja, hogy a beavatkozás intézményének jellegéből adódóan a beavatkozó peres fél jogállása miatt nem jogosult a felet megillető cselekmények teljes körére. A jogirodalom ezt azzal egészíti ki, hogy eljárásjogi rendelkező cselekményekre a beavatkozó azért nem jogosult, mert azok nem elmulaszthatók. 20 Ugyanakkor a magunk részéről úgy véljük, hogy a Pp. e rendelkezésének kodifikációs megoldásából ebben a formában nem következik a beavatkozó korlátozott jogköre. A gondolatjeles közbevetésben felsorolt kivételi kör ugyanis nem általánosságban tekintett eljárásjogi rendelkező cselekményeket említ, hanem konkrétan felsorolja azokat, amelyekből kizárja a beavatkozót, egy ilyen felsorolás pedig taxatívnak és zártnak minősül, ezért mivel a keresetváltoztatás nem szerepel expressis verbis a felsorolásban, 21 így annak kérdésében, hogy a beavatkozó joga kiterjed-e erre, nem a Pp. 57. § (1) bekezdését, hanem a Pp.-nek a keresetváltoztatásra vonatkozó 146. §-át kell vizsgálat alá vonni. A Pp. 146. § (1) bekezdése a keresetváltoztatásra a felperest hatalmazza fel. Ugyan a tárgybeli ügy vonatkozásában figyelembe vehető a Pp. 146. § (5) bekezdés a) pontjában foglalt azon kivétel, amely nem tekinti keresetváltozatásnak a keresettel érvényesített jog megváltoztatása nélküli újabb tényekre hivatkozást vagy a már felhozottak kiigazítását, azonban itt is kizárólag a felperes szerepel a cselekményre felhatalmazottként. Ráadásul mivel az érvényesített jog kategóriája eleve az anyagi jogi legitimációra – vagyis a tárgybeli ügyben a régi Ptk. 653. §-a szerinti kereshetőségi jogra – utal vissza, így a gyakorlatban más perbeli szereplő akkor sem jöhetne

10 Farkas (7. lj.) 351; Oberster Gerichtshof (osztrák legfelső bíróság) 8 Ob 226/76. 11 Oberster Gerichtshof OGH 7 Ob 725/80. 12 Legf. Bír. Gf. V. 30 014/1988., BH 1988. 322. 13 Oberster Gerichtshof OGH 6 Ob 714/87. 14 Oberster Gerichtshof OGH 8 Ob 226/76. 15 Legf. Bír. Pf. I. 20 912/1992., BH 1993. 163. 16 Oberster Gerichtshof OGH 2 Ob 724/52. 17 Farkas (7. lj.) 351. 18 Beck (7. lj.) 464. 19 Kúria Pfv. I. 20.918/2012. 20 Varga Gyula: „IX. fejezet: A tárgyalás” in Névai–Szilbereky (szerk.) (7. lj.) 844. 21 A kortárs magyar jogirodalomban már észlelték ezt a szövegezési problémát a Pp. 57. § (1) bekezdésében, ugyanakkor a „következetes és tartalmilag helyes” irányadó bírói gyakorlat miatt nem tulajdonítva neki a gyakorlatra kiható érdemi jelentőséget. Lásd Pintér P. Zoltán: „A beavatkozói jogállás a bírói gyakorlat tükrében” Iustum Aequum Salutare 2013/3. 163–164.


JeMa 2015/1

számításba, ha a törvény a cselekmény megtételére nem kizárólag a felperest hatalmazná fel. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy bár a keresetváltoztatás fogalmát a törvény nem határozza meg, a jogirodalomban szűken értelmezve gyűjtőfogalomnak tekintik azt, amely minden olyan esetre vonatkozik, amikor a törvény keretei között az eredeti kereseti kérelemtől bármilyen módon eltér22 – vagyis idesorolható a más jogcím megjelölése is. 5.2 A végrendelet megtámadására való jogosultság kérdései A Kúria döntésében szereplő, a végrendelet megtámadásának jogára vonatkozó második elvi jogtétel a PK 85. számú állásfoglalás b) pontjához kapcsolódó indokolás azon elemén alapult, amely szerint végrendelet érvénytelensége csak akkor vehető figyelembe, ha arra az érdekelt hivatkozik. Eszerint tehát a bíróság hivatalból csak a végrendeletet megtámadó személyt megillető kereshetőségi jogot vizsgálja – mivel a keresetváltozatás feltétele tartalmi szempontból a perindításra vonatkozó feltételek megléte23 –, azonban az érvénytelenséget magát nem.24 A bíróság túllépi a kereseti kérelem kereteit például akkor, ha a felperes keresetében a végrendelet érvénytelenségének megállapítását vagylagosan arra hivatkozva kérte, hogy a végrendeletet nem az örökhagyó írta alá vagy az egyik végrendeleti tanú a végrendelkezéskor nem volt jelen, ám a bíróság abból az okból is megállapítja a végrendelet érvénytelenségét, hogy a két tanú alá sem írta a végrendeletet.25 Ismert ugyanakkor olyan legfelsőbb bírósági döntés is, mely a Ptk. 653. §-ának túlzottan szűk értelmezését látta abban, ha a bíróság nem nyilváníthatná érvénytelenné a tartalmi okból megtámadott végrendeletet olyan esetben, amikor a felperes a keresetben tévesen érthetetlen és ellentmondó feltételnek minősítette a megjelölt tartalmi okot, ugyanakkor az ügy körülményeiből megállapítható a jogilag helyes más érvénytelenségi ok.26 Éppen ezért tekintette a korábbi Legfelsőbb Bíróság úgy, hogy amennyiben a bíróság a per során az érvényesített megtámadási okon kívül, illetőleg annak sikertelensége folytán további megtámadási ok érvényesítésére is jogi lehetőséget lát, erre az érdekelt figyelmét fel kell hívnia, vagyis a tájékoztatási kötelezettség körébe tartozik a végrendelet ez okból való megtámadásának lehetősége, valamint az, hogy az érdekeltnek jogában áll kereseti kérelmét ennek megfelelően megváltoztatni.27 Ezzel összefüggésben viszont jelezni kell azt is, hogy több korábbi legfelsőbb bírósági eseti döntésben megjelent az a szakmai álláspont, amely szerint a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben az egyes érvénytelenségi okok önálló kereseti kérelmeknek minősülnek. 28 A régi Ptk. hatálybalépése előtti kúriai gyakorlat még kizárta azt, hogy a per későbbi folyamán olyan érvénytelenségi okot érvényesítsen, amelyről a keresetindításkor tudott, mivel a kúriai álláspont szerint végrendeletet nem lehet részletekben támadni. A korabeli jogirodalom azonban erőteljesen támadta ezt a gyakorlatot azon az alapon, hogy a megtámadás tárgya a végrendelet érvényessége általá-


ban, ezért független a felhozott konkrét okoktól, amelyek így a per folyamán megváltozathatók és kiegészíthetők. 29 Ez a gondolati irány jelenik meg a korábbi legfelsőbb bírósági gyakorlatban, amely nem zárta ki, hogy a felperesek újabb érvénytelenségi okból ne kérhetnék a végrendelet érvénytelenségének a megállapítását, ha egy hivatkozott érvénytelenségi ok elutasításra került.30 Az elsőfokú eljárásban az örökhagyó cselekvőképességének vizsgálatát a beavatkozók kérték, a vizsgálathoz szükséges orvosi papírokat viszont a felperes csatolta az ügyiratokhoz. Meglátásunk szerint a bíróságnak mindenképp jeleznie kellett volna egyrészt a beavatkozók számára, hogy indítványuk tartalmilag új kereseti kérelmet megjelölő keresetmódosításnak minősül, másrészt az előbb említett tájékoztatási kötelezettségből következően a felperesnek azt, hogy nem elegendő az érdemi keresetmódosításhoz, hogy a beavatkozók által megjelölt érvénytelenségi ok alátámasztására okirati bizonyítékokat bocsát a bíróság rendelkezésére. Sajnálatosnak tekinthető, hogy ezt az eljárásjogi problémát sem a jogerős döntést hozó bíróság, sem a Kúria nem vette figyelembe.

6. A döntés jelentősége A döntés jelentőségét elsődlegesen az adja, hogy eddig a magyar bírósági gyakorlatban nem született sem a korábbi Legfelsőbb Bíróság, sem a Kúria részéről olyan elvi jelentőségű döntés, amely a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti per és a beavatkozás kapcsolatát taglalta volna. Mindhárom eljáró fórum érdemben ugyanolyan tartalmú döntései elvi síkon úgy a beavatkozás, mint az öröklési per problémakörében megfeleltek az érintett jogszabályhelyekre vonatkozó, konzekvensnek tekinthető általános értelmezési irányoknak. Ugyanakkor álláspontunk szerint láthatóan dogmatikailag vitatható eredményre vezet az, ha egy ügyben felvetődő értelmezési kérdéseket a bíróság csak a már kialakult elvi megfontolások mentén, azok bár szakszerű és következetes, de épp emiatt lényegében mechanikusnak mondható alkalmazásával bírál el. A döntések tovább erősítik különösen a végrendelet megtámadására vonatkozó – kiforrottsága miatt az új polgári kodifikáció által is megtartott – törvényi előírások amúgy

22 Varga (20. lj.) 845. 23 Varga (20. lj.) 842–843. 24 Teller (5. lj.) 378. 25 Legf. Bír. Pfv. V. 20. 367/1994., BH 1995. 279. 26 Legf. Bír. P. törv. II. 20 881/1991., BH 1992. 246. 27 Legf. Bír. P. törv. II. 20 317/1987., BH 1987. 396. 28 Legf. Bír. Pf. V. 20. 953/1994., BH 1995. 407.; Legf. Bír. Pfv. V. 22.711/1995., BH 1996. 590. 29 Teller (5. lj.) 378–381. 30 Legf. Bír. Pf. V. 20. 953/1994., BH 1995. 407.; Legf. Bír. Pfv. V. 22.711/1995. BH 1996. 590.


27


JeMa 2015/1

is konzekvens értelmezési irányát. A Pp. 57. § (1) bekezdése kapcsán ugyanakkor már felvetődik annak kérdése is, hogy Magyarország új polgári perrendtartási törvényének kodifikációs munkálatai során a jogalkotó – akár e döntésekben felmerülő, korábban nem jelentkező értelmezési lehetőségek

28

figyelembevételével – más kodifikációs megoldást választ-e, kizárva a kivételi kör taxatív felsorolása által jelentett alternatív értelmezés lehetőségét. Serák István tanácsos • Igazságügyi Minisztérium • [email protected]


Serák István. A Kúria ítélete a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben történő keresetváltoztatásról *

Recommend Documents