Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXIII/1. (2005), pp. 49-64
AZ ÁRKÉPZÉS KORLÁTAI A RÓMAI ADÁSVÉTELNÉL JUSZTINGER JÁNOS* 1. Bevezetés E tanulmány a vételár meghatározására irányuló alkufolyamattal kapcsolatos előírásokat áttekintve az emptionis substantia constitit ex pretw tételét kívánja tartalommal megtölteni. Látnunk kell, hogy a pretium mint lényeges alkatrész jelentősége a vételi ügylet szempontjából több annál, mintsem csupán az áru ellenértékeként aposztrofáljuk. A szerződő partnerek megegyezése ugyanis egy olyan hosszú folyamat eredménye, amely során mind az eladó mind a vevő igyekszik a maga érdekét érvényesítve a számára legkedvezőbb pretiumot kialkudni: erre a kölcsönös ügyeskedésektől, a másik fél „rászedésétől" sem mentes alkufolyamatra a római jognak is választ kellett adnia. Az ókori Rómában - jelentős szerepet adva a bonafides eszméjéből levont általános elveknek - a klasszikus korra sikerült egy olyan rugalmas, a mindennapi ügyletkötés, a vételár megállapítása tekintetében fennálló szerződési szabadság és a forgalombiztonság igényeinek is eleget tevő jogi mechanizmust kialakítani, amely későbbi korok felé is iránymutató.
2. A vételárral szemben támasztott követelmények: certum, verum, iustum pretium A pretiummal szemben támasztott követelmények részletes vizsgálata előtt kiemelendő, hogy az antik Rómában nem volt egy olyan törvényesen meghatározott ár, amely adott áru vonatkozásában szubszidiáriusan érvényesült volna ebbéli kikötés hiányában. 2 A contrario nem volt lehetőség hallgatólagos ármegha' DR. JUSZTINGER JÁNOS egyetemi tanársegéd Pécsi Tudományegyetem ÁJK, Római Jogi Csoport A tanulmány előadásként hangzott el a „Római Jogászok Első Országos Találkozója" című 2005. április 21-22-én a Miskolci Egyetemen tartott rendezvényen. ' Pap. D. 18. 1. 72 pr.: ... Quoniam emptionis substantia constitit ex pretio... A venditor szolgáltatásának ellenértékére vonatkozó szubszidiárius norma hiánya egyben el is különíti az adásvételt egyéb jogviszonyoktól. így például a társasági szerződéstől, amelynél ha a felek nem állapodtak meg arról, hogy a társakat milyen részesedés illeti meg a társaság vagyonából, az ellenkező kikötés hiányában azonos. I. 3. 25. 1: Et
50
Jusztinger János
tározásra; a kölcsönös alkudozásnak minden ügyletkötés folyamán egy objektíve meghatározott pretium formájában kellett eredményre jutni.3 Úgyszintén nem mellőzhető a vételár pénzbeliségére vonatkozó, prima facie kézenfekvőnek tünő előírás behatóbb vizsgálata sem, hiszen a gaius'i és a justinianusi Institutiokban is megtalálható annak a vitának a leírása, amely a két klasszikus kori jogiskola, a szabiniánusok és a prokuliánusok közt éppen a pretium pénzbeliségének a követelményével kapcsolatosan zajlott.'1 A szabiniánusok - Homérosz Iliászára5 is hivatkozva6, ahol a görögök bort vettek vas, réz, bőr stb. ellenében - az emptio - venditio historikus előképéből, az ősi csereügyletből7 kiindulva elképzelhetőnek tartották, hogy a pretium ne csupán pénzben álljon8. A prokuliánusokkal folytatott vitában azonban hamar alulmaradtak9, még Caelius Sabinus „közvetítő" nézete - miszerint az a dolog minősül árunak, amelyet valaki előbb ajánl fel a másiknak, és az a pretium, amelyet ezért vételár fejében adnak - sem tudta elfogadhatóvá tenni a jogiskola által képviselt álláspontot.10 A prokuliánus iskola - a cserét sajátos, az adásvételtől
quidem si nihil de partibus lucri et damni nominatim convenerit, aequales scilicet partes et in lucro et in damno spectantur... Továbbá: Gaius 3. 140: Pretium autem certum esse debet... 3 Ulp. D. 18. 1. 2. 1: Sine pretio nulla venditio est: non autem pretii numeratio, sed conventio perßcit sine scriptis habitam emptionem. 4 Gaius 3. 141, illetve I. 3.23.2 5 Iliász, 7, 472. A hivatkozott Homérosz-szöveget illetően 1. D. DAUBE: The Three Quotations írom Homer in Digest 18. 1. 1. 1 in: Collected Studics in Roman Law (Frankfurt 1991), 341-343.0. 6 Paul. D. 18. 1. 1. 1: Sabinus Homero teste utitur, qui exercitum Graecorum aere ferro hominibusque vinum emere refert, illis versibus... " 7 Paul. D. 18. 1. 1 pr.: Origó emendi vendendique a permutationibus coepit. Olim enim non ita erat nummus neque aliud merx, aliud pretium vocabatur, sed unusquisque secundum necessitatem temporum ac rerum utilibus inutilia permutabat... 8 Caelius Sabinus, Sabinus és Cassius is azt az álláspontot képviselte, hogy a permutatio nem más, mint az adásvétel egyik esete. Az egyes jogtudósok álláspontjáról e kérdést illetően ld. részletesen D. LLEBS: Rechtsschulen und Rechtsunterricht im Prinzipat, in: ANRW 15 (Berlin - New York 1976), 260. o. Vö. még: A. BÜRGE: Geld- und Naturalwirtschaft im vorklassischen und klassischen römischen Recht, ZSS 99 (1982), 142. o. R. ZIMMERMANN: The Law of Obligations (South Africa 1992), 250. o. 9 Vö. M. KÄSER: Das römische Privatrecht I. (München 1971), 550. o. 10 C. St. TOMULESCU: Paul, D. 18. 1. 1. pr. et la mancipatio, ZSS 18 (1971), 721. o.: „Cette opinion ne peut s'expliquer que si nous admettons qu'à l'origine le métal pesé n'a pas été considéré comme prix mais comme marchandise, l'acte n'étant pas une vente mais un échange.
Az árképzés korlátai a római adásvételnél
51
független szerződésformának" tekintő - tézisét elfogadva megállapíthatjuk, hogy a permutationéX éppúgy, ahogy az adásvételnél, fennáll egy meghatározott szerzésre irányuló szándék a felek részéről: van azonban egy lényeges különbség a két ügylet közt, ez pedig éppen a pénzben álló ellenszolgáltatás, ami a cserénél hiányzik, az emptio - venditionak viszont a lényegét adja. 12 Önmagában a pretium pénzbelisége illetve ennek hiánya dönt az egész ügylet létalapjáról: ha ugyanis az emptor szolgáltatása nem pénzben áll, akkor nem beszélhetünk adásvételről, legfeljebb cseréről vagy névtelen reálszerződésről. Ha a felek a pénzszolgáltatás mellett egyéb járulékos szolgáltatást is kikötöttek, ez még nem dönti meg automatikusan a szerződés érvényességét, viszont ennek az egyéb dologi vagy akár személyes szolgáltatásnak a mértéke nem érheti el a pénz értékét. A döntő tehát az, hogy a főszolgáltatás a pénzszolgáltatás legyen, minden egyéb juttatás csak járulékosan, e mellett jöhet szóba. Ebből következően minden olyan esetben, ahol a pénzszolgáltatás csak a természetbeni juttatások közti értékegyenlőség megteremtésére szolgál, nem adásvétel történik. Tovább színesíti a képet, hogy a római jog szerződéses kötelmek teljesítésére vonatkozó szabályai szerint a kötelembeli adós - esetünkben a vevő - a szerződésben kikötött szolgáltatás helyett valami mást is felajánlhatott, így például a pénzszolgáltatás, a pretium megfizetése helyett valamilyen dolgot. Ha a hitelező - jelen esetben az eladó - elfogadta a nem szerződésszerű szolgáltatást, ez a szabiniánusok uralkodóvá vált nézete szerint ipso iure megszüntette a kötelmet.13 A vevő tehát itt sem pénzszolgáltatást teljesít, mégsem cseréről van szó, hanem csupán teljesítés helyetti adásról, datio in solutumról, annak is a leggyakrabban előforduló esetéről, amely - Steinert idézve 14 - történetileg a teljesítés helyetti adás tanának a kiindulópontját adta. Kiemelendő, hogy az a dolog, amit datio in solutum esetén az eladó kap, mindig csupán a vételár pótlásaként, annak 11
1. 3. 23. 2:... sed Proculi sententia dicentis permutationem propriam esse speciem contractus a venditione separatam merítő praevaluit... Mindazonáltal Th. MAYERMALY: Pactum, Tausch und laesio enormis in den sog. Leges Barbarorum, ZSS 108 (1991), 214. o., megjegyzi: „Der Digestentitel 19, 4, auf den Justinians Instituionen verweisen, arbeitet zwar Unterschiede zwischen Kauf und Tausch heraus, bringt aber nicht die Lehre von der propria species contractus." 12 Paul. D. 18. 1. 1. 1: ...nam ut aliud est vendere, aliud emere, alius emptor, alius venditor, sic aliud est pretium, aliud merx: quod in permutatione discerni non potest, uter emptor, uter venditor sit. Vö. még: Paul. D. 19. 4. 1 pr. A prokuliánusok szerint a teljesítés helyetti adás nem minősült solutiomk, de az adós jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozva exceptioval élhetett a hitelezővel szemben, ha az utóbb mégis az eredeti szolgáltatást követelte volna. H. STEFNER: Datio in solutum (München 1914), 119. o.: „Dieser Fali hat auch den Kompilatoren vorgeschwebt, als sie die datio in solutum mit dem Kaufe verglichen und die analógé Anwendung von Kaufgrundsátzen vorsahen."
52
Jusztinger János
helyettesítőjeként jelentkezhet. Ahhoz tehát, hogy teljesítés helyetti adásról beszélhessünk, ha az emptor a pretium helyett valamely más dolgot szolgáltat a venditornak, az szükségeltetik, hogy a felek előzetesen kialkudják a vételárat, és az a szerződésszerű teljesítéshez megkívánt mértékben határozott legyen. Éppen ez a kombinált - azaz elsődlegesen a pretium szolgáltatására és csak másodlagosan az ezt helyettesítő dolog adására irányuló - szándék az, ami megkülönbözteti az emptio - venditiohoz kapcsolódó datio in solutum eseteit a cserétől, amikor a felek akarata elsődlegesen, eredetileg is a cseretárgyak kölcsönös szolgáltatására irányul. A dogmatikai elhatárolásban a pretium szolgáltatására irányuló és a szerződésszerűen meghatározott vételárban megjelenő eredeti szándék fennállásának van tehát döntő jelentősége. 15 2.1. Certum pretium Az emptio-venditio érvényes létrejöttéhez elengedhetetlen, hogy a vételár kellőképp határozott legyen.16 A certum pretium követelményének tárgyalása során nem mellőzhető az adásvétel perfektuálódásának, illetve ezzel összefüggésben a veszélyátszállás kérdésének vizsgálata sem, hiszen amíg nem teljesül a határozott ár kívánalma, az ügylet egyik lényeges alkatrésze hiányában nem beszélhetünk emptio perfectaiíA és így nem száll át a veszély sem a vevőre.17 Tovább növeli a pretium szerepét e téma kapcsán az is, hogy a veszélyviselés az adásvételnél éppen vételár-fizetési kockázatként jelenik meg: a periculum viselésére kötelezettnek annak ellenére ki kell fizetnie illetve vissza kell szolgáltatnia - a vételárat, hogy az áru megsemmisülése illetve megrongálódása egyik félnek sem róható fel. A meghatározottság legnagyobb foka, ha a felek a vételárat összegszerűen határozták meg. A pecunia numerata tehát nem csupán fizetőeszköz, hanem az emptor szolgáltatása meghatározásának is fontos kelléke. A források is leg15
A. BECHMANN: Der Kauf nach gemeinem Recht T . 2. (Erlangen 1 8 8 4 ) , 173. o.: „Also kann auch das Austauschen einer res venalis nicht ohne Weiteres als Kauf mit datio in solutum betrachtet werden." 16 I. 3. 23. 1: Pretium autem constitui oportet: nam nulla emptio sine pretio esse potest. Sed et certum pretium esse debet... „Mindenekelőtt a vételárat kell megállapítani, mert ár nélkül nincs vétel. Mégpedig az árnak határozottnak kell lennie..." Ugyanígy: Gai. 3. 140: Pretium autem certum esse debet... 17 Paul. D. 18. 6. 8: Necessario sciendum est, quando perfecta sit emptio... sí id quod venierit appareat quid quäle quantum sit, sit et pretium, et pure venit, perfecta est emptio... „Mindenekelőtt arról kell megállapodni, mikor kell az adásvételt befejezettnek tekinteni... ha már tisztázott az, hogy mi, melyik, mennyi az, ami eladásra kerül és megvan a vételár is és az eladás feltétel nélküli, úgy az adásvétel perfekt..."
Az árképzés korlátai a római adásvételnél
53
többször az összegszerűen megállapított vételárat értik a certum pretium követelménye alatt.18 Akkor is teljesült azonban a határozott ár kívánalma, ha azt nem összegszerűen határozták meg, sőt adott esetben még csak nem is volt ismert a felek előtt annak mértéke a szerződés megkötésekor. Ebből következően a vételár meghatározottságának kérdése független az annak mértékére vonatkozó szubjektív elképzelésektől. Ezt hangsúlyozza Ulpianus is az alábbi fragmentumban: az ár határozott, noha a felek által nem ismert.19 Ulpianus D. 18. 1.7. 1: Huiusmodi emptio'quanti tu eum emisti', 'quantum pretii in arca habeovalet; nec enim incertum est pretium tam evidenti venditione: magis enim ignoratur quanti emptus sit, quam in rei veritate incertum est.20
„Ilyesféle vétel 'annyiért vetted meg', 'amennyi pénzem a ládában van', érvényes; mert a vételár nem meghatározatlan egy ilyen nyilvánvaló eladásnál: a szerződő felek sokszor csupán a vételár összegét nem tudják, anélkül hogy az valójában meghatározatlan lenne."
Ahogy arra Haymann21 is rámutat, a „tam evidenti venditione" betoldás arra utal, hogy az említett esetet el kell különíteni a későbbiekben elemzésre kerülő emptio ad mensuramtól, hiszen egy „nyilvánvaló eladásnál" a merxet illetően nem áll(hat) fenn bizonytalanság. Az ügylet éppen ezért nyomban perfektuálódik, jóllehet, a felek számára csak utóbb válik ismertté a pretium pontos összege. E lényeges dogmatikai különbségtől eltekintve azonban a gyakorlatban ugyanaz a helyzet mindkét esetben: ahhoz, hogy a vételár összegszerűen meghatározott legyen, a felek utólagos tevékenysége szükségeltetik: az említett forráspélda esetén tehát meg kell állapítaniuk, mennyi pénz is van a ládában, literenkénti egységben történő bor vásárlása esetén pedig azt, hogy hány liter van egy hordóban. 18
így például JustinianusnÁ\: I. 3. 23. 2: Item pretium in numerata pecunia consistere debet... 9 D. DAUBE: Certainty of Price, in: Collected Studies in Roman Law (Frankfurt 1991), 757. o.: „The Price is Certain but not Known". 20 D. DAUBE, id. mü: 757. o.: „D. 18. 1.7. 1. presents two cases, one where the buyer does not know the price since he buys for 'the sum for which the vendor bought', the other where the vendor does not know since he sells for 'whatever by way of price the buyer has in his safe'." Vö. J. A. C. THOMAS: Marginalia on certum pretium TR 35 (1967) 77.0. F . HAYMANN: Textkritische Studien zum römischen Obligationenrecht, ZSS 4 1 (1920), 104. o.
54
Jusztinger János
A pretiumra vonatkozó szubjektív elképzelések irrelevanciája tükröződik az alábbi, szintén Ulpianustól származó sorokból is. UlpianusD. 18. 1. 37: Si quis fundum iure hereditaria sibi deiatum ita vendidisset: 'erit tibi emptus tanti, quanti a testatore emptus est', mox inveniatur non emptus, sed donatus testatori, videtur quasi sine pretio facta venditio, ideoque similis erit sub condicione factae venditioni, quae nulla est, si condicio defecerit.2
„Ha valaki egy általa megörökölt telket így adott cl: 'ez neked annyiért lesz eladva, amenynyiért az örökhagyó megvette', és csakhamar bebizonyosodik, az örökhagyó nem vette, hanem ajándékba kapta, az eladás úgy tekintendő, mintha nem történt volna ármeghatározás, ezért ezzel hasonló a helyzet, mint egy feltétel alatt kötött eladásnál, amelyik semmis, ha a feltétel nem következik be."
A vételár tehát lehet mind szubjektíve, mind pedig objektíve bizonytalan. Mivel az egyik szerződő félnek a pretiumról alkotott szubjektív elképzelései - ahogy láttuk - irrelevánsak annak meghatározottsága szempontjából, a certum pretium követelménye kapcsán az objektív bizonytalan vételár kérdésköre igényel részletesebb elemzést. Ez az objektív bizonytalanság fennállhat a pretium összegét illetően (például a következő tőzsde árfolyamán történő értékesítéskor), de lehetnek magát az árat meghatározó körülmények is bizonytalanok (így akkor, ha az ügylet azon az áron köttetik, amelyet „Titius a háza eladásakor fog követelni"). Utóbbi esetben feltételes adásvétel áll elő: ha a condicio megvalósul, a certum pretium követelménye is teljesül, és az adásvétel perfektuálódik. Ugyanez a helyzet, ha a szerződő felek harmadik személyre bízzák a vételár meghatározását: csak e személy döntésével lesz meghatározott az ár. Gaius is a certum pretium követelményével összefüggésben említi a harmadik személy általi ármeghatározás kérdését.23 A vételár meghatározottsága és az adásvétel mint kötelmi jogviszony hiánytalan megvalósulása közti viszonyt elemezve mindenképpen érinteni kell az emptio ad mensuram esetkörét. Ha ugyanis a merxet helyettesíthető dolgok ké22
G. v. BESELER, Die Gefahrtragung beim Kaufe im klassischen römischen Rcchte TR 8 (1928), 291. o., a hivatkozott fragmentumban az ideoque fordulatot - más forráshelyekhez hasonlóan - a szöveg interpoláltsága biztos jelének tartja (vő. G. v. BESELER: Et (atque) ideo, ZSS 45 (1925), 456-488. o.) és így rekonstruál: „S/ quis fundum qui defuncto donatus erat iure hereditario sibi deiatum ita vendiderit, erit tibi emptus tanti quanti a testatore emptus est, nulla est venditio." Ellenben D. DAUBE, id.mü, 764-765. o. 23 Gai. 3. 140: Pretium autem certum esse debet; nam aiioquin si ita inter nos convenerit, ut quanti Titius rem aestimaverit, tanti sit empta, Labeo negavit ullam vim hoc negotium habere...
Az árképzés korlátai a római adásvételnél
55
ezik melyek súly, szám, mérték szerint vannak meghatározva a felek előtt két áll: megállapíthatják a pretiumot átalányárként, összárként, de akár az áru lemérésére alkalmas mértékegységben is, azaz egységárként, darabárként. lehetőség
Gaius D . 18. 1 . 3 5 . 5 :
In his quae pondere numero mensurave constant, veluti frumento vino oleo argento, modo ea servantur quae in ceteris, ut simul atque de pretio convenerit, videatur perfecta venditio, modo ut, etiamsi de pretio convenerit, non tamen aliter videatur perfecta venditio, quam si admensa adpensa adnumeratave sint. Nam si omne vinum vei oleum vei frumentum vei argentum quantumcumque esset uno pretio venierit, idem iuris est quod in ceteris rebus. Quod si vinum ita venierit, ut in singulas amphoras, item oleum, ut in singulos metretas, item frumentum, ut in singulos modios, item argentum, ut in singulas libras certum pretium diceretur, quaeritur, quando videatur emptio perfici. Quod similiter scilicet quaeritur et de his, quae numero constant, si pro numero corporum pretium fuerit statutum. Sabinus et Cassius tunc perfici emptionem existimant, cum adnumerata admensa adpensave sint, quia venditio quasi sub hac condicione videtur fieri, ut in singulos metretas aut in singulos modios quos quasve admensus eris, aut in singulas libras quas adpenderis, aut in singula corpora quae adnumeraveris.
„Azon dolgok esetén, amelyek súly, szám, mérték szerint vannak meghatározva, mint például gabona, bor, olaj, vagy ezüst, vagy ugyanaz érvényes, mint másoknál, hogy amint megegyeztek a vételár felől, az adásvétel perfektnek tekintendő. Vagy ellenkezőleg, habár megegyeztek az árban, az adásvétel mégsem tekinthető perfektnek addig, amíg a lemérést, kimérést vagy a leszámolást el nem végzik. Ha ugyanis az összes bort, olajat, gabonát vagy ezüstöt, akármennyi is az, átalányáron adták el, ugyanaz a szabály érvényes, ami az egyéb dolgoknál. Ha azonban a bort úgy adták el, hogy az árát amphoránként, az olajét mérőnként és az ezüstét fontonként határozták meg, kérdés, hogy mikor kell az adásvételt perfektnek tekinteni. Hasonlóképp vetődik fel a kérdés azoknál a dolgoknál, amelyeket leszámólnak, ha a vételárat darabonként határozták meg. Sabinus és Cassius szerint az adásvétel akkor perfekt, amikor megtörtént a leszámolás, kimérés, lemérés, mert az adásvétel mintegy azzal a feltétellel megkötöttnek látszik, hogy minden egyes mérőre, amit lemérsz, vagy minden egyes fontra, amit kimérsz, vagy minden egyes darabra, amit leszámolsz."
Az idézett fragmentumban a szabiniánus Gaius kézenfekvően csak Sabinus és Cassius véleményét megemlítve 24 , arról ír, miszerint ha a szerződő partnerek a 24
A két klasszikus kori jogiskola - a szabiniánusok és a prokuliánusok - közti számos vitából kiindulva egyes romanisták, így többek között Seckel és Levy (E. SECKEL-E. L E W : Die Gefahrtragung beim Kauf im klassischen römischen Recht, ZSS 4 7 ( 1 9 2 7 ) , 186. o.), Peters (F. PETERS: Periculum est emptoris, in: Iuris Professio, Fg. M. Käser (Wien - Köln - Graz 1986), 227. o.) Kiss Barnabás (KISS B.: A „veszély" kérdése adásvételnél II. Periculum emptoris (Kecskemét 1943), 147. o.) - az emptio ad mensuram
56
Jusztinger János
vételárat a szolgáltatandó dolog mennyisége vagy darabszáma szerint állapították meg, addig, amíg ez a mennyiség vagy darabszám nem meghatározott, nem beszélhetünk emptio perfectaról. A veszélyviselés szempontjából ez azt jelenti tehát, hogy átalányáron történő értékesítés esetén az ügylet a megegyezéssel perfektuálódott és ezzel átszállt a veszély a vevőre, ha viszont darabonként, hordónként stb. történt az ármeghatározás, a veszélyt a lemérésig, leszámolásig az eladó viselte, hiszen eddig az időpontig nem perfektuálódott az adásvétel. Mindazonáltal, Jakab Évát idézve25 kiemelendő, hogy számos más, e kérdéskört interpretáló fragmentummal szemben26 egyedül Gaius az, aki az árklauzulát öszszekapcsolja az ügyleti feltétel és ezzel együtt a perfecta emptione tanával. Wolfgang Ernst is azt hangsúlyoza, hogy emptio ad mensuram esetén a pretium meghatározásához szükséges lemérést, szemben azzal, ahogy azt a romanisztikában elterjedt álláspont szerint27 Sabinus és Cassius képviselte, dogmatikailag nem tekinthetjük az ügylet felfüggesztő feltételének, csupán arról van szó, hogy ezesetben a veszélyviselés időpontja kitolódik a mensura, illetve az ezt követő traditio megtörténtéig.28 Bessenyő András álláspontja29 szerint tétele kapcsán is egy újabb jogi kontroverziót erőltetnek. Szerintük tehát kellett lenni egy olyan - prokuliánus - nézetnek is, amely az adásvételt ebben az esetben is nyomban a megegyezéssel perfektnek tekintette. Ha lett is volna ilyen álláspont, az a gyakorlatban nem működhetett volna, hiszen így az áru elpusztulásakor az esetek többségében - ha pl. egy kosár tojás összetörik - nem lett volna megállapítható a vételár. Ezen felül egyéb praktikus okok is elfogadhatatlanná teszik az azonnali perfektuálódás tételét: BESSENYŐ A.: Kauf unbestimmter Mengen von Fungibilien oder Sachgesamtheiten, in: Tanulmányok dr. Molnár Imre egyetemi tanár 70. születésnapjára (szeged 2004), 95. o.: „... scheint es praktisch vollkommen undenkbar, dass ein Verkäufer die bei sich befindliche Warenmenge durch den Käufer abholen lässt, bevor die Abmessung der Warenmenge vollzogen wurde wäre... Die angebliche prokulianische Lehrmeinung verstösst daher gegen den gesunden kaufmännischen Sinn." 5 JAKAB É : Periculum und praxis: Vertagliche Abreden beim Verkauf von Wein, Z S S 121 (2004), 227. o: „ Das Anknüpfen an die Bedingungslehre und damit an die Perfektion des Kaufes kann also zum Verständnis des Problems nicht der richtige Ausgangspunkt sein." 26 így például Marcianus D. 18. 1. 44: Si duos quis servos emerit pariter uno pretio, quorum alter ante venditionem mortuus est, neque in vivo constat emptio. L. még: D. 18. 1.40. 2, D. 18. 1. 65, D. 19. 1.32, D. 19. 1.33. 27 E . S E C K E L - E . LEVY, id. mü, 185. o., Kiss B . , id. mü, 147. o., G . v. BESELER, id. mü, 291. o. , W. ERNST: Periculum est emptoris, ZSS 99 (1982), 232. o., F. PETERS, id. mü,
227. o., M. PENNITZ: Das periculum rei venditae (Wien 2000), 90-91. o. 28 W. ERNST: Gattungskaufund Lieferungskauf im römischen Recht, ZSS 114 (1997), 307. o: „Demnach ist hier nicht der Kauf als Rechtsakt die ausstehende mensura suspendiert - wie viele meinen - sondern es ist lediglich die Rechtswirkung des Gefahrübergangs aufgeschoben." L. még: W. ERNST: Neues zur Gefahrtragung bei
Az árképzés korlátai a római adásvételnél
57
márcsak azért sem tekinthetjük a mensurát dogmatikailag felfüggesztő feltételnek, mert az eladó jelen esetben nem tartózkodni köteles a lemérés megakadál y o z á s á t ó l , épp ellenkezőleg, a vevő együttműködése mellett el kell végeznie azt. Márpedig egy condicio suspensiva bekövetkezését egyik fél sem köteles előidézni, épp ellenkezőleg, köteles tartózkodni annak megakadályozásától.
Az egymásnak gyakorta ellentmondó irodalmi álláspontok „sűrűjében" mindenesetre konklúzióként annyi megállapítható, hogy a mensurát dogmatikailag akár felfüggesztő feltételnek tekintjük, akár nem, a gyakorlati eredmény mindkét esetben ugyanaz. Ha a felek átalányárban állapodtak meg, és így nincs szükség a lemérésre, a veszély nyomban átszáll a vevőre - akár azért mert felfüggesztő feltétel mint az ügylet esetleges alkatrésze hiányában elfogadjuk az azonnali perfektuálódás és az ennek következtében megvalósuló periculumátszállás tételét, akár azért, mert ilyenkor a vételár mint lényeges alkatrész megállapításához nem szükségeltetik a lemérés, és így nincs akadálya az azonnali veszélyátszállásnak. Ha viszont darabáron történik az értékesítés, a lcmérésig az eladó viseli a veszélyt - akár azért, mert úgy tekintjük, hogy a mensura mint felfüggesztő feltétel bekövetkezésével lett csak perfekt az ügylet, akár azért, mert a veszélyátszállás időpontját kitoljuk a vételár, mint lényeges alkatrész megállapításához szükséges lemérés időpontjáig. A certum pretium követelményének megfelel továbbá az az ármeghatározási mód is, amelynél a fix, szabott ár mellé egy bizonytalan tétel is kapcsolódik, és e kettő együtt adja a pretiumot. Ez, ahogy Seckel és Levy is kiemeli30, élesen elkülönítendő az előbb említett emptio ad mensuram esetétől, amikor a pretium határozatlanságát a vételtárgy mennyisége vonatkozásában fennálló bizonytalanság okozza.
emptio venditio und locatio conductio? (M. PENNITZ: Das periculum rei venditae. Ein Beitrag zum „aktionenrechtliche Denken" im römischen Privatrecht (Wien 2000) és C. H. MÜLLER: Gefahrtragung bei der locatio conductio. Miete, Pacht, Dienst- und Werkvertrag im Kommentar römischer Juristen (Paderborn 2002) c. munkájának recenziója), ZSS 121 (2004), 366. o: M. Pennitz előbb idézett munkájára reagálva: „Trotz der Verwendung der Perfektionsterminologie dürfe daher die ausstehende mensura nicht mit dem Schwebezustand aufgrund einer aufschiebenden Bedingung gleichgesetzt werden." A szerző a forráshelyet egyébiránt a jusztiniánuszi kompi látorok által interpoláltnak tekinti. Ld. BESSENYŐ A., id. mü, 9 6 . o.: „... Es ist nämlich wohl bekannt, dass die Justinianer Perfektwerden und Bedingungseintritt ohne Bedenken zusammenwerfen." 30 E. S E C K E L - E . LEVY, id. mü, 1 1 7 - 2 6 3 . o.: „Das ist dann nicht der Fall, wenn die Unsicherheit des Preises nur eine Folge der mangelnden Apparenz des Quantums der Kaufsache ist wie bei dem... Kauf mit Preisbestimmung ad mensuram.
58
Jusztinger János
Ulpianus D. 18. 1.7. 2: Si quis ita emerit: 'est mihi fundus emptus centum et quanto pluris eum vendidero', valet venditio et statim impletur: habét enim certum pretium centum, augebitur autem pretium, si pluris emptor fundum vendiderit3'.
„Ha valaki így vásárolt: 'a telek nekem százért és amennyivel többért azt majd eladom megvétetett, az eladás érvényes és azonnal teljesíthető. Ugyanis az ár százra meghatározott, emelkedik pedig a vételár, ha a vevő a telket többért fogja eladni."
A pusztán jövőbeli tényezőktől függően megállapított vételár nem elégíti ki tehát a certum pretium követelményét, ami ennyiben egy szabott ár: ehhez a fixen megállapított részhez azonban kapcsolódhat egy olyan tétel is, amely jövőbeli tényezőktől függően alakul, tehát a szerződés megkötésének időpontjában még bizonytalan. A szabályozás fontos gazdasági kihatásaként ily módon a spekulációs igények is megfelelő mozgásteret kapnak, méghozzá úgy, hogy mindeközben a forgalombiztonság kritériumai se sérüljenek. 2.2. Verum pretium Ahhoz, hogy a vételi szerződés érvényesen létrejöjjön, a pretiumnak a pénzbeliségen és a meghatározottságon túlmenően valóságosnak is kell lennie. A vételár nem más, mint a vevő ellenszolgáltatása az áruért, azaz - túllépve a következő alpontban elemzésre kerülő ár-érték viszony kérdéskörén - a pretiumnak ténylegesen a venditor szolgáltatása ellenértékeként kell megjelennie. A verum pretium követelményét azonban nem lehet leegyszerűsíteni az egy sestertiusért való vétel - a venditio nummo uno - esetkörére, mivel a vételár színlegességéről több értelemben is beszélhetünk. Mindenekelőtt lehetséges, hogy a felek megállapodtak egy, a merx értékének megfelelő pretiumban, de ténylegesen nem szolgáltatják azt a
31
F. HAYMANN, id. mü, 348. o.: „Der klassiker behandelt hier die Gültigkeit eines Kaufs in ihrer Abhängigkeit im princípium von der objectiven Bestimmbarkeit des Eintritts einer Bedingung, im § 1 und 2 der Höhe des Kaufpreises (pretium certum). R. ZIMMERMANN, id. mü, 252. o.: „ It has been suggested that transactions of this type are impractical: the vendor cannot hope derive any advantage from a term such as this, since the purchaser has no incentive to make a profit." BECHMANN megkérdőjelezi e forráshely hitelességét, mert Ulpianus nemcsak az ügylet érvényességét, hanem az azonnali teljesíthetőséget, tehát perfektuálódást is - igaz csak mellékesen említve - hangsúlyozza. Vö. A. BECHMANN, id. mü, Teil 2, 343. o. Szintén posztklasszikus betoldásnak véli az „et statim impletur" fordulatot Haymann. Vö. F. HAYMANN: Zur Klassizität des periculum emptoris, ZSS 48 (1928), 348. o.
Az árképzés korlátai a római
adásvételnél
59
venditornak: színlelt ügyletről (negotium simulatumf2 van szó: ez esetben tehát a valós szolgáltatás szándékának hiánya eredményezi az ügylet érvénytelenségét. Ha ugyanis valaki az eladásnál ténylegesen megállapítja a vételárat, de anélkül, hogy azt követelné, valójában ajándékozni akar, akkor ez nem adásvételnek tekintendő. 33 Más a helyzet, ha az emptor a vételárat ténylegesen szolgáltatja ugyan a venditornak, de az csupán az áru részleges ellenértékét képezi; a merx értékének a pretium által nem fedezett része tekintetében pedig a felek szándéka ajándékozásra irányul. Ilyenkor verum pretium hiányában szintén nem adásvétel, helyesebben nem egyszerű adásvétel történik. A donatio ugyanis megjelenhet valamely visszterhes ügylet formájában is, ha az ellenszolgáltatást - jelen esetben a vételárat - a szerződő partnerek szándékosan alacsonyabb értékben szabják meg. Ebben az esetben negotium mixtum cum donatione, azaz egy ajándékozással vegyes ügylet áll elő: az ajándékot az ellenértéket meghaladó rész képezi. 3 4
32
P. JÖRS — W . KUNKEL - L. WENGER: Römisches Privatrecht (Berlin 1949), 107. o.: „... fúr die klassischen Real- und Konsensualverträge geltende Prinzip der veritas actus: Ein Kaufvertrag ohne Kaufpreis (Ulp. D. 18. 1. 36) ... konnten vor dem römischen Recht nicht bestehen." 33 Ulp. D. 18. 1. 36: Cum in venditione quis pretium rei ponit donationis causa non exacturus, non videtur vendere. R. ZIMMERMANN, id. mű, 252. o.: „The price had to be seriously meant; otherwise the transaction was merely a donation in disguise." A hivatkozott forráshellyel részletesen foglalkozik D. DAUBE: Generalisations in D. 18. 1, de contrahenda emptione, in: Collected Studies in Roman Law (Frankfurt 1991), 533-540. o. A szöveg hitelességét illetően megjegyzi: „This fragment has never been attacked. Its wording may indeed be absolutely genuine - though cum in venditione quis ponit is reminiscent of distrahere quem posse, and, as we wall see, the indefinite pronoun quite possibly has the same history here as there." A Ulp. D. 18. 1. 38: Si quis donationis causa minoris vendat, venditio valet: totiens enim dicimus in totum venditionem non valere, quotiens universa venditio donationis causa facta est: quotiens vero viliore pretio res donationis causa distrahitur, dubium non est venditionem valere. Hoc inter ceteros: inter virum vero et uxorem donationis causa venditio facta pretio viliore nullius momenti est. „Ha valaki ajándékozás végett kevesebbért ad el, az eladás érvényes: mert ugyanannyiszor mondjuk, az eladás teljes egészében érvénytelen, ahányszor az egész eladás ajándékozás céljából történik: ahányszor azonban a dolgot ajándékozás végett alacsonyabb áron idegenítik el, nem kétséges az eladás érvényessége. Ez mások közt (van így): azonban ha férj és feleség között kötetett eladás alacsonyabb áron ajándékozás céljából, az érvénytelen." Az ulpianusi szöveg utolsó mondata abból a szabályból következik, miszerint a házastársak a házasság fennállása alatt érvényesen nem ajándékozhatnak magasabb értékben egymásnak. BESSENYŐ A.: Római magánjog (Budapest - Pécs 2003), 246. o.: „Mivel a feleség úrnőként élvezi a férj vagyonát, minden szükségletének kielégítése biztosított
60
Jusztinger János
Végül - rátérve a venditio nummo uno esetkörére - természetesen nem elégíti ki a valóságos ár követelményét, ha a vételárat olyan alacsony összegben állapították meg a felek, amely a visszterhes szerzés szándékát nyilvánvalóan kizáija. Mivel azonban a vételár nem kellett, hogy megfeleljen az áru értékének, nehéz meghúzni azt a határt, hogy mikor minősítsük a kialkudott pretiumot még valóságosnak - vagyis az áru tényleges ellenértékének - még akkor is, ha az éppen alacsonyabb, mint amennyit a merx valójában ér, és mikor tekintsük az ügyletet verum pretium hiányában semmisnek.35 A nummus unus a rómaiak számára a színleges adásvétel objektív ismertetőjegye volt, ezért azt tágabban kell értelmezni. Az áru értéke és a vételár mértéke közti értékaránytalanság önmagában egyetlen esetben sem - így a lehető legkisebb áron történő értékesítéskor sem - eredményezte az adásvételi szerződés semmisségét. Ha azonban a vételár a merx értékéhez való viszonyában olyan alacsonynak mutatkozik, amely már komolytalanná teszi a visszterhes szerzés szándékát, kizárja az ügylet érvényes létrejöttét. 2.3. Iustum pretium A szakirodalomban a iustum pretium követelménye kapcsán általában „csak" a feléntúli sérelem (laesio enormis) 36 szabályának bevezetésével, illetve annak középkori továbbélésével találkozunk.37 E tanulmány szakít ezzel a metodikával és a iustum pretium követelménye kapcsán azt vizsgálja meg, hogy miként is érvényesült valójában a mindennapi ügyletkötés során az ár-érték viszony irrelevanciáját kimondó klasszikus jogelv, illetve, hogy a felek kölcsönös ügyeskedései mennyiben egyeztethetők össze a bona fidessze\. Hol volt, illetve volt-e egyáltalán határa a másik rászedészámára - a gyermekével és a férjével együtt - a vagyon mértéke által lehetővé tett szinten." 35 W. W. BUCKLAND: A Text - Book of Roman Law írom Augustus to Justinian (Cambridge 1963), 486. o.: „There was difficulty where the price was absurdly low. Where it was derisory, „nummo uno" or the like, there was, no doubt, no sale, but masked donatio, but this is not stated for sale, though it is for locatio." 36 Ld. pl. V . Arangio - Ruiznál: „iustum pretium E laesio enormis". V . ARANGIO - Ruiz: La compravendita in diritto romano, (Napoli 1956), 144-148. o. 37 U. WOLTER: lus canonicum in iure civili (Köln-Wien 1975), Kaufrecht, laesio enormis, iustum pretium, aequalitas, 113. o. : „Ausgehend von der Idee der iuslitia commutativa entwickelten die Theologen für den gesamten Warenverkehr die Vorstellung, dass Handelsgeschäfte zu ihrer Wirksamkeit der Vertragsgerechtigkeit und eines gerechten Preises bedürften und die kirchlichen Juristen folgten ihnen darin." Vö. még: B. BIONDI: II diritto romano christiano II-III. (Milano 1952), 134-137. o. (II), illetve 242-243. o. (III)
Az árképzés korlátai a római
adásvételnél
61
sének, léteztek-e olyan befolyásoló tényezők már a laesio enormis szabályának b e v e z e t é s e előtt, amelyek a felek közti alkufolyamatot valamiféle „igazságosabb" vételár elérése felé terelték? A kiindulópont tehát az, hogy a klasszikus római j o g nem avatkozott be a felek közötti alkufolyamatba, nem kívánta meg az ár-érték ekvivalenciát, ugyanis természetesnek tartották, hogy a szerződő partnerek a vétel során kölcsönösen ügyeskedve igyekeznek a számukra legkedvezőbb vételárat kialkudni.38 A circumscriptioX, a másik szerződő fél rászedésének lehetőségét több forráshely is megemlíti: Paulus D. 19. 2. 22.3: ...in emendo et vendendo naturaliter „... az adásvételnél természetszerűleg concessum est, quod pluris sit, minoris meg van engedve, hogy ami többet ér, azt emere, quod minoris sit, pluris vendere, et olcsóbban vegyük meg, s ami kevesebb Ha invicem se circumscribere... értékű, azt drágábban adjuk el, és így kölcsönösen rászedjük egymást..." Ulpianus-Pomponius D. 4. 4. 16. 4: ldem Pomponius ait in pretio emptionis „Ugyanazt mondja Pomponius, a vétel és et venditionis naturaliter licere az eladás áránál természetszerűleg meg contrahentibus se circumvenire.39 van engedve a szerződő feleknek, hogy rászedjék egymást." Ennyiben tehát tényleg igazságtalan lehetett a megállapított vételár az egyik vagy a másik félre. Joggal teszi fel a kérdést Mayer-Maly egy korai művében: miért is kötöttek ú j a b b és újabb visszterhes ügyleteket, ha tudták, hogy az egyik szerződő fél természetszerűleg - naturaliter - pórul jár, becsapják, rászedik. 4 0 E probléma megoldását az jelentheti, hogy adott szolgáltatás a szerződő partnerek számára más-más szempont szerint lehet értékes. Ezért lehetséges, hogy egy 18
Pap. Iustus D. 18. 1. 71: „... quibus mensuris aut pretiis negotiatores vina compararent, in contrahentium potestate esse.."hogy a kereskedők milyen mérték szerint és milyen vételárért veszik meg a bort, ez a szerződő felek hatalmában áll..." K. VISKY: Spuren der Wirtschaftskrise der Kaiserzeit in den römischen Rechtsquellen (Bonn Budapest 1983), 24. o.: „Die Vertragsfreiheit bedeutete also für die Parteien die im wesentlichen uneingeschrenkte Möglichkeit des Aushandelns. Nach römischem Rechtsdenken wäre jede Einschränkung der Preisgestaltung mit dem Grundsatz der Vertragsfreiheit unvereinbar gewesen." Az idézett forTáshelyből kitűnő nagyfokú szerződési szabadság és gazdasági előfeltételei viszonyáról 1. A. PERNICE: Parerga, VII. Über wirtschaftliche Voraussetzungen römischer Rechtsätze, ZSS 19 (1898), 106. o. Th. M A Y E R - M A L Y : Privatautonomie und Vertragsethik im Digestenrecht, IVRA 6 (1955), 130. o.: „Ist die ständige Hoffnung, der andere werde der Dumme sein, die Triebfeder des Geschäftslebens?"
62
Jusztinger János
visszterhes szerződésből mindkét félnek valamilyen haszna származzon, még akkor is, ha a szolgáltatás - jelen esetben az áru - objektív értékét tekintve egyikük „pórul jár". Genzmer az áruforgalom természetes velejárójaként említi a vételár és az áru objektív értéke közti aránytalanságot.41 Mindazonáltal ki kell emelni, hogy a klasszikus jog a másik „rászedését" csak a pretium tekintetében tartotta megengedhetőnek. Ez mindkét, fent idézett fragmentumból egyértelműen kiderül: PaulusasX a „quod pluris sit, minoris emere, quod minoris sit, pluris vendere", Ulpianusnál pedig az „in pretio" kifejezés utal a vételárra.42 Ha ugyanis a kölcsönös ügyeskedések egyben az eladó szolgáltatásának hiányos teljesítésére is kiteijedhettek volna, ez már feloldhatatlan ellentmondásba került volna a kellékszavatosságra vonatkozó előírásokkal.43 Ezzel összefüggésben felmerül a kérdés: a „circumscribere" kifejezés magába foglalja-e a dolosus magatartást is vagy sem, azaz hol a határa a kölcsönös ügyeskedéseknek, a másik rászedésének? Ezt a kérdést mindkét, a circumscriptiot megengedő forráshely nyitva hagyja. A „circumscriptio" ugyanis jelentheti a dolosus tevékenységet is, de még számos más formáját is a másik rászedésének. Megállapítható, hogy a felek becsaphatták egymást, de nem korlátok nélkül: ugyanis a lényeges ténybeli tévedés, a kényszer, illetve a megtévesztés az adásvételt érvénytelenné tették. Az eladó tehát feldicsérhette az árut a minél magasabb vételár elérése érdekében, hiszen a vevő számára is adott volt, hogy alulértékelje a merxet, és így a venditort alacsonyabb árra szorítsa rá, azonban az emptor csalárd megtévesztésének nem volt helye.44 Abban azonban, hogy a felek 41
E. GENZMER: Die antiken Grundlagen der Lehre vom gerechten Preis und der laesio enormis, Deutsche Landesreferate zum II. Internationalen Kongress für Rechtsvergleichung im Haag 1937, Sonderheft des elften Jahrgangs der Zeitschrift für ausländisches und internationales Recht, 36. o.: „Ein Missverhältnis zwischen Wert und Preis gehört zur Natur des Güterumsatzes". 42 A. WACKE: Circumscribere, gerechter Preis und die Arten der List, ZSS 94 (1977), 188. o.: „... bezieht sich die Gestattung des circumvenire nur auf die Höhe des Entgelts, nicht auf etwaige Mängel der Leistung..." 43 F . SCHULZ, ZSS 4 8 ( 1 9 2 8 ) , 6 9 4 . o.: „Dieser Spruch geht bekanntlich für das entwickelte klassische Recht viel zu weit: wollte man ihn beim Worte nehmen, so gäbe es beim Kauf keine Mängelhaftung und keine Herrschaft der bona fides." 44 Florentinus D. 18. 1. 43 pr.:£ű quae commendandi causa in venditionibus dicuntur, si palam appareant, venditorem non obligant, veluti si dicat servum speciosum, domum bene aedificatam: at si dixerit hominem litteratum vel artificiem, praestare debet: nam hoc ipso pluris vendit. „Mindaz, amit az eladáskor ajánlás végett mondanak, ha nyíltan felismerhető, nem kötelezi az eladót, így ha azt mondja, hogy a rabszolga szép alakú, a ház jól megépített; de ha azt mondja, hogy a rabszolga a tudományokban jártas vagy művész, ezért helyt kell állnia: ugyanis az miatt többért adta el." L. még: Ulp. D. 21. 1.
Az árképzés korlátai a római adásvételnél
63
különbözőségét kihasználva a lehető legnagyobb haszon elérésére törekedtek, nincs semmi kivetnivaló.45 Látnunk kell, hogy a legfőbb korlátja a másik becsapásának az adásvétel bonae fidei jellege. A circumscriptio tehát ebben az esetben Wacket idézve érdekeik
fídes-konform" módon értelmezendő 46 így a felek nemcsak azzal tartoznak
egymás irányában, amit a szerződésben kifejezetten felvállaltak, hanem ezen felül még mindazzal, amit a bona fides - a forgalmi tisztesség, az ügylethűség az adott helyzetben megkíván.47 A vételár igazságosságát befolyásoló faktorok körében az aediles curules ediktumairól is említést kell tenni, hiszen ezekben a vásárok rendjéért felelős magisztrátusok nem csupán a rejtett hibákért való felelősséget helyezték teljesen új alapra, hanem egyes ediktumok már bizonyos ármaximáló szabályokat is tartalmaztak. Az uzsorások elleni küzdelem adminisztratív eszközei között így a hatósági ármeghatározás is szerepelt, különösen a gabona és az olajkereskedelemben48. Az ár-érték arányra hatással lévő tényezők közül a bírói ármérséklés lehetőségét kell végül, de nem utolsósorban megemlíteni. A civiljogi út is adott volt tehát, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén a bíró beavatkozzon egy 1. 6: Si intellegatur Vitium morbusve mancipii (ut plerumque signis quibusdam solent demonstrare vitia), potest dici edictum cessare: hoc enim tantum intuendum est, ne emptor decipiatur. 45 Vő.: U. v. LÜBTOW: De iustitia et iure, ZSS 66 (1948), 500. o. 46 A. WACKE, id. mű, 190. o.: „Das Wort circumscribere muß in diesen Fällen fides konform ausgelegt und darf nicht mit Täuschung, Betrug gleichgesetzt werden... Circumscribere meint hier somit nur die nicht-dolose Wahrnehmung erlaubter Vorteile unter Einsatz der eigenen Geschäftstüchtigkeit." Vö. M A Y E R - M A L Y , Privatautonomie, 131.0. 47 U. v. LÜBTOW, id. mű, 502. o.: „Bona fides bedeutet aber Wahrhaftigkeit und Zuverlässigkeit im Rechtsverkehr..." LÜBTOW szerint az „invicem se circumscribere" tétele éppen ezért tűrhetetlen módon sérti a bona fides elvét, és meg is kérdőjelezi a fent elemzett Pomponius-fragmentum (D. 4. 44. 16) hitelességét. 48 Az aediles intézkedéseinek szigorúságáról tanúskodik egy Jakab É. által idézett Apuleius regény - részlet (Apui. Met. 1, 25) is. JAKAB É . : Stipulationes aediliciae (A kellékhibákért való helytállás kialakulása és szabályai a római jogban), AUSz 44 (1993), 42. o.: „... az aedilisz hasonlóan semmisítette meg a kosár halat, mivel minőségre érzékeny szemével azonnal érzékelte az áru hitványságát, az aránytalanul magas áron pedig felháborodott." JAKAB É . , Stipulationes..., 41. o. : „Az aediles szigorúan felléptek az uzsorások ellen és megpróbálták az árdrágítást adminisztratív eszközökkel megakadályozni. Ennek során előfordult, hogy hatóságilag rögzítették az árakat." Vö.: JAKAB É.: Aediles curules (Róma rendészeti igazgatása és ennek hatása a magánjog fejlődésére), AUSz 40 (1991), 131-155.0.
64
Jusztinger János
„igazságosabb" vételár érdekében. A iudex hivatalból, kivételesen mérsékelhette ugyanis a vételárat, ha például valaki jóhiszeműen megvásárolt egy olyan ingatlant, amelyen már haszonélvezete állt fenn. Pomponius - Paulus D. 18. 1. 16. 1 D. 18. 1. 17: ... Nec tamen emptioni obstat si in ea re „... Mégsem akadálya a vételnek, ha a usus fructus dumtaxat ementis sit: officio vevőnek a dolgon haszonélvezete van: tamen iudicis pretium minuetur. mindazonáltal hivatalból mérsékelheti a vételárat a bíró."
Hasonlóképp fennállt a bírói árcsökkentés lehetősége abban az esetben, ha egy közös tulajdonban levő dolgot vásárolt meg az egyik tulajdonostárs, úgy azonban, hogy nem tudott a tulajdonrészéről.49 3. Összegzés Az árképzés korlátait jelentő előírásokat áttekintve megállapítható, hogy a klaszszikus római jog a szerződő partnerek kontraktuális akaratát tiszteletben tartva ugyan nem avatkozott be direkt módon a pretium meghatározásának folyamatába - sőt, a szubszidiárius hatósági ármeghatározás hiánya ügyletről-ügyletre a felek kötelességévé tette a kifejezett ármegállapítást - azonban az alkufolyamat szabályozott keretek között tartásával egyben magakadályozta annak parttalanná válását is. Már a határozott és valóságos ár követelményét rögzítő előírások is e célt szolgálták, de a kellékszavatosság hosszú évszázadok alatt kialakult szabályaitól kezdve az édiliszi ediktumokon és a bírói ármérséklés lehetőségén át egészen a bona fidesig számos tényező bizonyítja, hogy a római jog annak ellenére, hogy nem követelte meg a vételár és az áru objektív értéke közti teljes ekvivalenciát, már a laesio enormis tételének bevezetése előtt is figyelmet fordított a pretium igazságosságára. Ez a hajlékony, a felek szerződéses akaratát csupán minimális korlátok közé szorító és egyben a forgalombiztonság kritériumainak is eleget tevő rendszer, amely a szerződő partnereknek a vételárral kapcsolatos kölcsönös ügyeskedéseit az adásvétel természetes velejárójának tekintette, hosszú évszázadokon keresztül változatlan maradt a római jogban.
49
Pomp. D. 18. 1. 18 pr.: Sed si communis ea res emptori cum alio sit, dici debet scisso pretio pro portione pro parte emptionem valere, pro parte non valere.
