1 17:03 Page 1

Hírmondó 2005. tavasz-nyár

05/6/1

17:03

VII. évfolyam 1–2. kettôs szám

Page 1

2005. tavasz – nyár


05/6/1

17:04

Page 2


Köszöntjük a Mûvészetek Palotájának megálmodóit és létrehozóit.

A kiadvány támogatója az UVATERV Út-, Vasúttervezô Részvénytársaság Több mint 50 év gyakorlat a közlekedési létesítmények tervezésében. www.uvaterv.hu


05/6/1

17:04

Page 3


A „hangszerépítô” Beszélgetés Zoboki Gáborral, a Mûvészetek Palotája tervezôjével

M

árcius 14-én megnyílt a Mûvészetek Nyaranta különbözô fesztiválokra, koncertekre, opePalotája, benne a Nemzeti Hangver- raelôadásokra járok, így már ismertem Európa jelensenyterem, a Fesztivál Színház, vala- tôsebb hangversenytermeit, dalszínházait. A tervezés mint az új Ludwig Múzeum, amely a párizsi Pompi- során ugyancsak sokfelé jártam, alkalmam nyílt kondou Központ kortárs és modern gyûjteményének zultálni számos szakemberrel. A legtöbbet talán a anyagából válogató tárlattal debütált. A hatalmas technikus kollégáknak köszönhetem, különösen is az kulturális központ alatt mélygarázs terül el, a kü- építész-akusztikus Russell Johnsonnak, aki passzív lönbözô szinteken kávézó, zenerajongóból „hangbüfé, könyves- és CD-bolt szerépítôvé” nevelt. várja a vendégeket. A pomA Mûvészetek Palopás hangversenyterem tájának modern, mozmár a próbaüzem alatt kigalmas épülettömbje egy tûnôre vizsgázott. A Budafegyelmezett, majdhogypest világvárosi rangját nem klasszikus ízlésû emelô intézményrôl a terhangversenytermet fogvezôt, Zoboki Gábort kérlal magába... deztük. – Az általam tervezett – Furcsa pálya az „shoebox” (cipôsdoenyém: jóllehet építész vaboz) formájú terem vagyok, tízéves korom óta kilóban a XIX. századi emelt szerepet kapott élehangversenyterem-építemben a zene. Klasszikus tészet hagyományait kögitárral kezdtem, késôbb veti, amelybôl Budapest zongoratanulmányokat akkoriban kimaradt. folytattam, zeneszerzést és Nem kellett olyasmit kiéneket tanultam, jelenleg találnom, ami eddig pedig kórust vezetek. AM ûnem volt: a terem vészetek Palotájának megarányrendszere legintervezésével olyan hatalmas kább a bécsi Musikverfeladatot kaptam, amilyet einsaalra, a zürichi Közép-Európában csak Tonhalléra, az amszterZoboki Gábor száz évben egyszer kaphat dami Concertgebouwépítész. Különleges és talán ra vagy a régi Lipcsei szerencsés dolog, hogy a klasszikus zene rajongója- Gewandhausra hasonlít. Létezik egy másik építéként építhettem hangversenytermet. Persze sok min- szeti irányzat, amely felborította az említett hagyodent kellett megtanulnom ehhez a munkához, de kü- mányt. Az úgynevezett „vineyard” (szôlôskert) forlönösebb elôtanulmányokat nem kellett folytatnom. májú termeknél az elôadók középen helyezkednek

3


05/6/1

17:04

Page 4

2005. tavasz – nyár el, s a közönség különféle tört teraszokon ülve veszi körül ôket. Ennek legismertebb példája a Berlini Filharmonikusok cseppmetszetû, szôlôskert alaprajzú épülete. Hozzám is közel áll ez a forma, ugyanakkor az akusztikusok jelentôs része ma is azt vallja: a legszebb hangzás még mindig a klasszikus formájú termekben érhetô el. Befejezôdött a hangolás idôszaka? – Az akusztika és a színpadtechnika olyan kényes dolog, amely hosszú bejáratást igényel. Az elmúlt két és fél hónap a terem hangolásának intenzív idôszaka volt, de a finomítás még évekig eltart. A színpad körüli részen még komolyabb építészeti beavatkozások is történnek majd, egyes helyeken például burkolatot cserélünk. 2006 nyarára fog teljesen elkészülni a kilencvenkét regiszteres, ötmanuálos, 6712 sípos, csodálatos orgona. A terem számos – hazánkban eddig nem ismert – technikai újítással büszkélkedhet... – A hangversenyterem tökéletesen el van zárva a külsô zajoktól, lényegében „világûrcsendet” lehetett teremteni benne. A teremnek teljesen önálló szerkezete van, vagyis anélkül ki lehetne emelni a komplexumból, hogy a ház összedôlne. Az egész – akárcsak a Fesztivál Színház – „gumiágyon” nyugszik, ezzel lehet tökéletesen kiküszöbölni a külsô zajokat, rezgéseket. Egyébként a terem egészét a változtathatóság jellemzi. A kivitelezéshez a Russell Johnson által vezetett amerikai ARTEC tervezôirodával kötöttünk szerzôdést. Ôk eddig már harminc termet hangoltak be a világ különbözô pontjain. A budapesti az ötödik olyan Európában, amely „arzenáljával” feliratkozhat a legjobbak listájára. Johnson elsôsorban az oldalfalak nyitásával teszi változtathatóvá a hangzó teret. (A Fesztivál Színházban a mennyezet emelésével módosíthatók a zengô terek.) Az említett technikával a szokásos két másodperces utózengési idôt majdnem a duplájára tudjuk növelni, ezáltal bársonyosabb, teltebb, „visszhangosabb”, „szaftosabb” tónusú hangzást érhetünk el. A termet – az oldalfalakon behúzható, illetve eltüntethetô négyemeletnyi, háromrétegû fekete bársony függönysor segítségével – erôsítést igénylô könnyûzenei és jazzkoncertekre is alkalmassá lehet tenni.

4

A színpad felett negyvennyolc tonnás, hatalmas hangvetô ernyô „lebeg”. Ez elsôsorban arra szolgál, hogy az elôadók kiválóan hallhassák egymást, de a szerkezeten mikrofonok, hangszórók, reflektorok is elhelyezhetôk, sôt szükség esetén ellátja a színházi zsinórpadlás feladatát is. A pódium nagy apparátust igénylô mûvek elôadásakor virtuóz mûszaki megoldásokkal, „két lépcsôben” bôvíthetô. A koncertterem arányait tekintve emlékeztethet a gótikus katedrálisokra. Jovánovics György ezernégyszáz négyzetméternyi színes gipszreliefjei a templomi ólomüvegablakok érzetét kelthetik a látogatóban. A huszonöt méteres belmagasság ellenére barátságos a belsô tér, amelyben ezerhatszáz ülôhely és kétszáz állóhely van. Jó lenne, ha a harmadik emelet – ahogy az Operaházban is – idôvel a zenerajongók állandó találkozási helye lehetne, igazi közéleti fórum. Ezért szeretném, ha az olcsó állóhelyjegy lehetôségét nemcsak a diákok vehetnék igénybe, hanem mindenki, aki hajlandó érte beállni a sorba. A Fesztivál Színház ugyancsak univerzális játszóhely lesz... – Ez egy „jól szóló”, gazdag színpadtechnikával ellátott, négyszázötvenkét személyes nézôterû kamaraszínház. A színpadnyílás – tizenkét és tizennyolc méter között – széltében „kihúzható”, vagyis az adott elôadás akusztikai és látványt érintô kívánalmainak megfelelôen „blendeként" változtatható. Ugyanez a mobilitás vonatkozik a színpadnyílás felsô, vízszintes élére is. Ezáltal „egy tér” produkciót is létre tudunk hozni, vagyis hangversenytermi körülményeket tudunk teremteni, például kamarakoncertek számára. A mozgatható elôszínpad zenekari árokká alakításával pedig barokk és korai romantikus operák elôadására is alkalmas lesz a terem. Milyen mûveket hallana szívesen a hangversenyteremben? – Lesznek itt intim körülményeket igénylô dalestek, kamarazenekari koncertek, ugyanakkor elsôsorban a grandiózus, nagyromantikus-utóromantikus mûveknek lehet a bemutatóhelye. Ezeket eddig itthon nem tudtuk méltó körülmények között megszólaltatni. Gondolok például Berlioz oratóriumai-


05/6/1

17:04

Page 5

2005. tavasz – nyár ra, Schönberg Guerre-Liederére vagy Mahler VIII. (Ezrek) szimfóniájára. Említette, hogy a koncerttermek mellett lehetôsége nyílt megismerni a világ vezetô dalszínházait is. Mi a véleménye általában az operaházakról, s különösen Wagner bayreuthi színházáról? A barokk operaházakat harang alakú nézôtérrel építették. Az általam tervezett termet is gyakran emlegetem „harangként”, hiszen ha a színpadnál „levágjuk a fejét”, lényegében ugyanazt a formát kapjuk, mint amilyet például a bayreuthi Markgräfliches Opernhausban látni. A kifelé domboruló felületek arra szolgáltak, hogy létrejöhessenek a szükséges visszaverôdések. A nézôk jó látási viszonyainak biztosítására azonban késôbb a színháztermek patkóalakúakká váltak. E megoldással azonban sokat rontottak az akusztikán. A Milánói Scala nagy utózengésû terén kívül alig találunk Európában olyan operaházat, amely igazán jól szólna. Mi történt Bayreuthban? Meggyôzôdésem, hogy Wagner a Festspielhaus építésekor alapvetôen nem akusztikai megfontolásokból indult ki. Wagner lényegében egy ókori görög színház „szeletét” építtette meg, ahol azonban – a látszat ellenére – az oldalfalak nem legyezô alakban helyezkednek el. A Festspielhaus terme párhuzamos falú, csak a – zengô tereket biztosító – „beálló” oszlopsor teszi legyezô formájúvá azt. Abayreuthi színház lényegében egy „szélesebb cipôsdoboz”, amelyben valóban gyönyörû a viszonylag alacsony mennyezetrôl visszaverôdô terített hangzás. Richard Wagner tudta, hogy a hatalmas zenekart nem lehet „vastag függönyként” az énekesek elé rántani. Egy egyszerû elôadói problémát küszöbölt ki azzal, hogy a zenekari árkot „benyomta” az énekesek lába alá. Az árok lépcsôztetése, lefedése nagyban segíti az énekest. „Szájának összezárásával” a zenekar egyetlen hangszerként tud megszólalni. Ahhoz hasonló ez, mint amikor egy drámai szoprán pianóban énekel.

Bayreuthot persze, ahogy Wagner személyét is, minden szempontból ki kell emelni a „tradíciókból”: a Festspielhaus ideális közege egy zseniális ember, egy különleges pillanat és a szerencse összjátéka következtében alakult ki. A kiváló hangzáshoz hozzájárul a fa padozat, valamint az is, hogy a közönség nem közvetlenül a falnál ül, hanem attól távolabb. A már említett zengô terekbôl pedig olyan csodákat hallunk vissza, amilyeneket máshol tényleg nem tapasztalni. A bayreuthi proszcénium sem olyan, mint például a párizsi Garnierpalotában, a bécsi Staatsoperben vagy a budapesti operaházban. A Festspielhausnak zárt a proszcéniuma, amely az énekes hangját, s mindazt, ami a zenekari árokból szól, egyszerre tereli a színpad és a közönség felé. Sokféle tényezôbôl áll össze tehát az a „képlet”, amelyet mi tipikus bayreuthi hangzásként emlegetünk. Azonban, ha szabad, egy kritikai megjegyzéssel is élnék: Bayreuthban nem lehet analitikus zenekari hangzást létrehozni. Ha valaki például Beethoven IX. szimfóniáját le akarná vinni az árokba, érdekes kísérlet részese lenne. (Nem véletlen, hogy ezt eddig senki sem próbálta ki.) Nem hallanánk például a fuvolát, a klarinétot, illetve általában a szóló hangszereket abban az arányban, ahogy azt a szerzô megírta, s ahogy azt a koncerteken, a lemezfelvételekrôl megszokhattuk. Persze a Festspielhauson nem kérhetjük számon az analitikusságot, hiszen nem arra épült. Koncerttermek esetében azonban jogos elvárás, sôt elôírás ez. A Nemzeti Hangversenyteremmel kapcsolatban van egy titkos vágyam: szívesen hallanék benne Wagner-zenét. Fischer Ádám elvezényelhetné ott a Ringet. Mivel a terem éppen a „szélsôségekért” született, nagyon izgat, meg tud-e felelni ennek a kihívásnak is. Pallós Tamás

5


05/6/1

17:04

Page 6


Molnár Andrásnak a szeretett Tannhäusernek, Lohengrinnek, Siegmundnak, Siegfridnek, Trisztánnak, Walthernek, Parsifalnak

25. éves operaházi mûvészi JUBILEUMA alkalmából sok szeretettel gratulál a Richard Wagner Társaság

Molnár András Méltató cikkünk a következô számban olvasható. (Szerk.)

A mû elsô megszólaltatója a Lohengrinrôl Részletek Liszt Ferenc tanulmányából II. rész legkülönbözôbb mítoszokban találhatunk példát arra, hogy a nôi kíváncsiság számtalan szerencsétlen eseménynek lesz forrásává. Nem kell azt gondolnunk, hogy a szerzô szándékos analógiát keresett ezekkel, amikor drámájának ezt az egészen különleges, egyre fokozódó és mind jobban megragadó érdekességgel kidolgozott epizódját megalkotta; a mondák akaratlanul mégis felidézôdnek a tudatunkban.*

A

* A válogatásunk második és harmadik részében közölt fejtegetéseket Liszt a cselekmény elbeszélésének azon pontján iktatta be, amikor Elza nyíltan feltette a tiltott kérdést, és Lohengrin halálra sújtotta a rájuk törô Telramundot. (A közreadó)

6

Mennyi történet keletkezett és maradt fenn – akár mint határozatlan emlékezés, akár mint bölcs intelem –, amely többé vagy kevésbé hosszadalmasan, de mindig lebilincselô módon a nôk velükszületett gyarlósága által elôidézett végzetes katasztrófákról szól? Hányféle alakban festette meg az epikus mûvészet és a történelem az asszonyok meggondolatlan és boldogtalan türelmetlenségének sajnálatos következményeit? És mégis: valahányszor ilyen tragédiával találkozunk, úgy az – még ha nem ér is minket váratlanul – újra felkelti a teljes együttérzésünket. (…) A szerzô, aki friss-fiatalos lélegzettel még egy-


05/6/1

17:04

Page 7

2005. tavasz – nyár szer életre keltette az ódon mondát, egyedül költôi érzéseinek szárnyalását követte, és alig törôdött azzal, hogy felfogása közel áll-e elôdeiéhez vagy eltér azokétól; úgyszíntén kevés gondja volt arra, hogy az egyik vagy másik értelmezést eluralkodni hagyja, hogy az ilyen vagy olyan tanulságot abból levonni engedje. Wagner igazából túlságosan is költô, mintsem hogy a drámáiban a filozófiát akarná cselekménnyé átformálni. Az, hogy ô költô, azt jelenti: az inspirációnak engedelmeskedik. Az ihlet pedig soha sem szûnik meg hatalmában tartani a szellemet, amelyet meglátogat; amint Apollo lehellete hatalmában tartotta a Pythiát, hogy szájával a Templom jóslatait hirdesse. Mélyen jellegzetes, hogy a szláv nyelvek egyike a „poéta” szót a „próféta” szinonimájává változtatta; és azok, akiket ez a közvetítôi szerep soha át nem hatott, alkothatnak ugyan tudákosan tendenciózus és bizonygató költeményeket, de jobban tennék, ha megmaradnának az érvelô vitatkozásnál. Az a költô, aki csak akkor ír, ha lelkesíti ôt az istenség, akihez fohászkodik, soha nem fogja az égô áldozat háromlábú edényét katedrává átalakítani. A meggyôzés nem az ô feladata. Ô mindenekelôtt mély megindultságot akar kelteni bennünk. Hallgatói lelkébe akarja oltani azokat az izzó érzelmeket, amelyek ôt emésztik. Meg akarja ríkatni ôket olyan könnyekre, amilyeneket ô maga ont. Azzal az elragadtatással akarja elárasztani ôket, amely ôt magát áthatja. Ha pedig van olyan a hallgatók között, akit erôsen lebilincselnek a költô víziói, aki rendszert keres a benyomásokban, amelyeket azon

hol rejtélyes, hol többértelmû megnyilvánulásokból felfogott, amelyeken keresztül a mûvészet a mestermûvekben a Magasztosat kinyilatkoztatja, – ha van, aki tisztázni törekszik, mi az egyezés, mi a hasonlóság és mi a különbözés a rá ható elgondolásokban, – úgy az mindig legyen tudatában annak, hogy amely következtetésre jut, az nem tekinthetô a költô szándékának. Az igazi költônek csak egy szándéka van: elragadni a szent tûz egy sugarát, hogy általa a teremtményeit életre keltse! Elza talán még jobban lenyûgöz minket, mint a szép kíváncsiak családjának bármely más alakja, a naív tisztasága révén és azzal, hogy izzó odaadással és alázattal szeret. Ô nem okoskodó nô, ô nem függetlenségi harcos, aki a nôi jogokért száll síkra, aki mindent megismerni és mindent megítélni akarva óhatatlanul lemond a kinyilatkoztató révület, az ösztönös megsejtés szép elôjogáról, – arról az elôjogról, amelyet a szív csak akkor fogadhat el, ha nem az észtôl nyer megvilágosodást, hanem ô maga nyújt világosságot az észnek. Elza egyáltalán nem akarja méltóságát és érdekeit szép hexameterekben kifejezni. Ô imádatra méltó egyszerûséggel szeret, és csak a férje elvesztésétôl való rettegés hajszolja lázas zaklatottságba, engedetlenségbe, hitszegésbe. A zavarodottság e pillanata elôtt azonban a szerelem és a hit azonos voltát hirdette. Minden egyes szava azt a szeretô önmegtagadást sugározta, amely a lelket feltétlen bizalomhoz és önkéntes engedelmességhez juttatja, amelyben a kétségnek semmi helye sincs. Liszt Ferenc Fordította: Á. A. (folytatás következik)

7


05/6/1

17:04

Page 8


Egy elvetett jelenet A Rajna Kincsében

C

osima naplójában böngészve gyöngyszemeket lehet találni. Magyar kiadásában 1876. május 30-án kedd bejegyzéssel a következôk olvashatók: „Ebéd után R. azon gondolkodik, hogy Wotan, amikor A Rajna kincsében a Walhallát köszönti (Oltalmat nyújt e vár), felkap majd egy kardot, azt, amelyet Fafner megvetôen odébb lökött, minthogy nem aranyból volt. Ez lesz a kard, melyet Wotan belevág a kôrisfába; Alberich kovácsoltatta egyszer az óriások és az istenek elleni harcra.” A jelenet arra utalna, hogy a súlyos gondokkal küzdô fôisten gondolatait a Walhallába való diadalmas bevonulása alkalmával már foglalkoztatja a gyûrû visszaszerzésének terve, a végzetes sors megelôzése. Talán most fogamzik meg elméjében a független hôs életre hívásának szüksége, akire rábízhatja azt, aminek megvalósítására a maga okozta erkölcsi béklyók következtében saját tehetetlenségének felismerése ôt alkalmatlanná teszi. (A pogány istenek is immanensen, tehát benne élnek a világban, antropomorf lények, ugyanolyan hibákkal, korlátokkal, következményekkel, mint az emberek. Rájuk is vonatkozik a természeti törvény (karma): A bûnt bûnhôdés követi. Feltételezhetôen nem véletlen, Wotan dárdáját, hatalmi jelképét éppen ez az általa rabolt holmikból származó kard töri majd ketté.) Töprengése közben megpillantja a Fafner által a nibelung-kincsekbôl elszóródott otthagyott kardot és hirtelen megoldás villan át agyán.

8

A kard-motívum ekkor hangzik el elôször. Azonnal lehajol és felemeli a földrôl az ottmaradt fegyvert. (A kard-motívum másodszor hangzik el.) Majd folytatja útját hitvesével és a többi istennel új otthonuk felé. Az ebéd utáni szieszta alatt a feleségével ismertetett ötletét Wagner az egyik próbán, állítólag a fôpróbán meg is valósította. Ezt a megjelenítést azonban még maga Wagner elvetette, a halála utáni bayreuthi elôadásokban nincs nyoma. A visszavonás indokát nem ismerjük, tiltásáról nem tudunk. Az esetet több Ring-ismertetô említi, de a kielégítô magyarázattal adósak maradnak. A dolog érdekessége megérdemli és felbátorít arra, hogy idônként emlékezzünk róla néhány sorban. A zenei textusban nagyon is benne maradt, a kard-motívumot itt és ekkor, A Rajna kincse zárójelenetében halljuk elôször, ismerjük meg, a Wagner által Cosimával közölt eredeti elképzelés szerint. A zene mégiscsak errôl árulkodik, nehéz lenne más értelmezését keresni, hiszen a kardnak az elsô este sem valóságosan, sem áttételesen semmilyen szerepe nincs. Korunk operaszínházi látogatójának önkényesen extravagáns rendezések jutnak eszébe, melyeknek semmi közük a mûhöz. A bizarr hóbortokon edzôdött nézô fantáziája idônként játszik. Követne-e el vétséget a mûvészi alázattal szemben az a bátor valaki, aki ezt a kardepizódot egy kísérletezô kedvében visszacsempészné a színpadra? Azért ennek vitathatatlanul hiteles nyoma van a szerzôtôl, méghozzá nem is akárkitôl dokumentálva. Bársony Mihály


05/6/1

17:04

Page 9


Az ismeretlen Wagner – ismert hangokon…

A

zt hiszem még a nagyon vájtfülü zeneszeretôk számára is nagy és kellemes élményt, sôt meglepetést okozott az a Wagner-dalest, amit az ELTE Jogi karának teljesen megtelt dísztermében márc.30.-án hallottunk. Úgy vélem, a telt házat nemcsak az üde virágcsokor-szerû fiatal, de máris „befutott” elôadógárda vonzotta csupán, hanem egy furcsa szópár a címben: Wagner- dalok. A laikus tudatában ez a fogalom többnyire az öt Wesendonck dallal él, de, hogy még milyen szépségeket alkotott e mûfajban Wagner, erre sokan ezen az esten döbbenhettek rá. A Wesendonck dalokon kívül mindössze 22 dalt, illetve áriát írt énekhangra és zongorára. Ezek egy része, jobbára a fiatalkoriak elvesztek, vagy magángyüjteményekben meglapultak. Mások úgy maradtak fenn, hogy Cosima születésnapjára (30 évvel keletkezésük után) Wagner újramásolta ôket. Ilyen pl: a „Der Tannenbaum,” címû, mely még rigai zeneigazgatósága idején készült. Fiatalkori lipcsei keletkezésû a hét kompozició Goethe Faustjához – ebbôl hallottunk öt szép mûvet, melybôl kettô magyarországi ôsbemutató volt. A mûsorban egyébként hat ôsbemutatô hangzott el! Érdekes, szép volt az a melodráma zongorakísérettel, melyet Taskovics Judit tolmácsolt mély átérzéssel. E mûvek a fiatal Wagner útkeresését jelzik, de mindenütt átüt egy késôbbi nagy zeneszerzô ígérete, sôt itt-ott Tannhäuser, Lohengrin dallamáthallások sejthetôk. Az 1839. év ôszén Párizsba érkezett Wagner több, igen szép dalt komponál. Ezek a kompoziciók

franciás könnyedségükkel, színgazdagságukkal a zeneszerzô gyakorlati érzékét is dicsérik. Ugyanis e dalok segítségével szeretett volna „kapcsolatokat teremteni énekesekkel s általuk magára vonni a párizsi színházi és zenei élet szereplôinek figyelmét”. Mérsékelt sikerrel .Ezek a „megélhetési dalok” nagyon szépek, eredeti szövegük francia, Viktor Hugo., Béranger verseire, illetve Heine költeményeire. Szintén ôsbemutató volt a Frigyes Ágost Angliából Szászországba való hazatérésére írt (már Wagner szövegével ellátott énekre, zongorára átírt.) Köszöntés. E dalokat meggyôzô tudással, átéléssel, kedves eleganciával adta elô a „mûvész-csokor”,- pedig a laikus fül is érezhette, hogy ezek a wagneri oroszlánkörmök: kemény körmök. Az est folyamán Sáfár Orsolya (Társaságunk idei bayreuthi ösztöndíjasa ), Nancy Weneck , Fekete Attila és Bretz Gábor (Társaságunk tavalyi bayreuthi ösztöndíjasa) bizonyították teljes felkészültségüket és mûvészi készségüket a „nagy” Wagner szerepekre. Reméljük látjuk ôket Elza, Senta, Erzsébet, illetve Stolzingi Walther, Wolfram szerepében. A pompás sort Szabóki Tünde (Társaságunk volt bayreuthi ösztöndíjasa) zárta az öt Wesendonck dallal. Kedves mosolyával, finoman zengô szép énekével hihetôvé tette Wagner vallomását, hogy Wesendonck Matild volt egyetlen és örök szerelme.... Virág Emese zongoramûvésznô magas mûvészi szakértelemmel, átéléssel és érzékelhetô Wagner szeretetével tolmácsolta zongorajátékával ezeket a ritkán, vagy sohasem hallott szépségeket. Köszönjük! K.L.

A Bécsi Staatsoper Wagner-elôadásai 2005 Április 12. DAS RHEINGOLD Young/Lang, Struckmann, Franz, Tichy Április 17. DIE WALKÜRE Young/Anthony, Gasteen, Lang, Franz, Salminen, Struckmann Április 24. SIEGFRIED Young/Gasteen, Franz, Struckmann, Pecoraro

Május 1. GÖTTERDÄMMERUNG Young/Gasteen, Franz, Salminen Május 6., 10., 14. DER FLIEGENDE HOLLÄNDER Ozawa/Schneider-Hofstetter, Fink, Botha, Grundheber Június 23., 26., 30. PARSIFAL Thielemann/Meier, Hampson, Selig, Domingo

9


05/6/1

17:04

Page 10


A nôk hatalma és mágiája Víziók és példaképek Wagner nô-alakjaiban II. befejezô rész Az augsburgi nemzetközi Richard Wagner Kongresszus ünnepi elôadása, 2004. május 23.

M

int irodalmi forrás kétségtelen Arthur király története hat tovább, és ezzel az udvari szerelem ideálja, ami elûzi Lancelotot és Ginevere-t. Ez az ideál a trubadúrok, dalnokok és minnesängerek irodalmi megnyilvánulásaira hagyományozódik át, s az ideál középpontjában egy fiatalember férjes asszonyhoz fûzôdô szerelme áll. A fiatalember megpróbálja majd elcsábítani az asszonyt, miközben annak védelmeznie kell saját és férje tisztességét. Arra kényszeríti tehát a fiatal szeretôt, hogy uralja a testét. A hölgy számára elérhetetlen. A megtagadás és lemondás ezen kultúrája által az udvari szerelemben a szerelmi vágyódás pompás szenvedéssé fejlôdik ki, amit mint mûvészetet is ûznek. A mágia a titok része lehet, ami hatalmat alapoz meg. Az okkult hatalomgyakorlás megmagyarázhatatlan és átláthatatlan hatása és az a képesség, hogy tudjuk a jövôt, különösen nagy hatalmat kölcsönöz. Az elôítélkezés, a telepátia, az életet ajándékozó és megtartó erô mind a mágikus erôkhöz tartoznak, melyekkel a wagneri

10

nô-alakok rendelkeznek. Az istennôk sajátjai a természetfölötti erôk: Vénusz erotikus kimeríthetetlensége, Erda mindentudása, ôsbölcsessége és állandóan megújuló alkotóereje, Freia azon mûvészete, hogy az örök fiatalság aranyalmáit neveli, és Fricka, erkölcsvédelmezôi mivolta. A walkürök voltak, ahogy a nornák is, az isteneknek alárendelt végzet-hatalmak. Brünnhilde rendelkezik a jövô tudásának képességével, varázserôvel, gyógyítómûvészettel, és amikor lovagol, szinte áthatol a levegôn, olyan gyorsan vágtat. Mint végsô bírónô bünteti meg Siegfriedet és Wotant, és felidézi az istenek alkonyát, az istenek végét a Walhallban. Senta, úgy tûnik, mágikusan vonzza a Hollandit. Elzának sikerült telepatikusan elôhívni Lohengrint. Erzsébet buzgó közbenjárása Tannhäuserért vallásos igyekvéseiben a fehér mágiához közelít, nevezetesen azzal, hogy el tudja érni szerelme ”megváltását”. Tannhäuser lelkének megmentôje mindazonáltal még a romantikus opera-hagyományok keretén belül marad. Izolda, mint egy kelta


05/6/1

17:04

Page 11

2005. tavasz – nyár istennô vagy papnô, asszonyi hatalmat gyakorol élet és halál fölött. Gyógyító mûvészete a druidák hagyományaiban rejlik. A megvetés, amit ô Trisztán szerelmi visszautasításában felismer és abban, hogy Marke király kérôjeként érkezik, a kelta nôk önállósága és szabad férjválasztása ellen is irányul. Izolda próbálkozása, hogy vihart keltsen, s ezzel a hajót a Markéhez vezetô úton elsüllyessze, meghiúsul. Az elementáris erôk feletti hatalom a druidák spirituális képességeihez tartozott. Ez a hagyomány aztán átmenetileg feledésbe merült a keresztény hitre való áttéréssel. Izolda panaszolja: „Elfajzott nemzetség! Méltatlan az ôsökhöz! Anya, hol van a tenger és a vihar feletti hatalom, amit ígértél? Ó, varázslónô szelíd mûvészete, mely már csak balzsamitalokat tud fôzni!” Ami bekövetkezik, az azonban nem a vihar, mert Prospero viharával ellentétesen a vihar egyáltalán nem tényleges óhaja beteljesülését hozná Izoldának. A vihar, a pusztulás és a halál a hajó elsüllyedésekor sokkal inkább megakadályozná a tulajdonképpeni célját, Trisztán bátorságának felkeltését szerelme elnyerésére. Izolda mágikus vágy-beteljesedése ezért Brangäne révén következik be, aki, úrnôje kétségbeesését látva, félelmében kicseréli az italokat. És Brünnhilde is csak mint ember, az isteni fölényérôl való lemondása által élheti át Siegfried szerelmét. Wagner megfogalmazása – „mert így fordul el tôled az isten: / így csókolja le isteni mivoltodat” – nyelvtanilag eléggé nyitott ahhoz, hogy a hatalomtól való megfosztás kényes kifejezését szó szerint leírná. Ortrud fohászkodását a „régi istenekhez” gyakran fekete mágiaként értelmezik. Ám itt, akárcsak Izolda fohászánál, illetve Klingsor és Kundry mágiájánál a Parsifalban, figyelembe kell venni a kelta és keresztény vallás közötti ellentétességet. A két vallás hitbeli motívumainak összeolvasztása Wagner egyik szellemi üzenete. A Grál-legendák kelta gyökereinek bevonása által a földistennô jelentôsége igazolódik, mint a keresztény isten nôi ellenképe. A Grál, mint „csodálatos edény” az életet és a táplálékot ajándékozó asszony példaképe az örökkévalóság jegyében. Sok kelta mítosz mesél olyan üstökrôl, melyek táplálékot, életet, fiatalságot, gyógyítást, sugallatot vagy bölcsességet adományoznak. Az üst, vagy a kehely kelta tradíciója azt az erôteljességet jelképezi, amit ugyanígy

mutatnak a Beltane-ünnep rítusai: vagyis, hogy tanácsos a szexuálisan amorális közeledés a földanya istennôhöz, Eiréhez, ellentétben a kereszténység megtisztulási kívánalmaival és erkölcsével. A katharok Arimathiai József kelyhét Grálként ôrizték. Ez a hitközség fellázadt a római pápaság ellen, s elsáncolta magát Monsegure erôdítményében, míg megsemmisítô vereséget nem mért rájuk Róma. A Grált azonban még ezelôtt biztonságba helyezték. Kelyhet, mint kultikus edényt használtak a gnosztikus ophiták is. Az ophitáknak is a Grál a római-katolikus patriarchátus kizárólagossági igényének elutasítására szolgált. A kelták célja többek között az, hogy elismertessék a nôi istenséget és ezt intronizálják, mint egyenértékû partnernôt; ez más, mint Mária szerepe, aki a kereszténységben Isten kegyelmébôl dicsôített emberi asszony. Arthur király kerekasztalának misztikus magyarázata és lovagjainak Grál-keresése a középkor saját lélek utáni keresésének a jelképe. A kelta druida hagyományokban megalapozott szinkretizmus a nô egyenrangúságát és a természet szeretetét propagálja. Ezen szempontok illetik meg Wagner nôalakjait, akik ezeket a követeléseket képviselik. Ortrud a kelta istenségek továbbmûködésén ügyködik. Ahogy Morgana Le Faye is ezt tanácsolta konfliktusok esetén Arthur királynak, akinek királyi méltóságát a kelta gyôzelmi kard, az Escalibur szavatolja, de aki a kelta és a keresztény gondolatvilág kibékítésére törekszik, így adja tovább ennek a mondának a visszfényét Ortrud harca a hatalomért. Gottfried eltüntetése a Grál területére, ahol a beavatási szertartást átéli, ez alámerülés a tündérek birodalmába a kelta mítoszoknál. Mindkét esetben a beavatási szertartás a druida tanításokban egy hatalmi pozíció elôkészítéseként szolgál. Ha Elza csökönyös kérdése Lohengrint a brabanti politikától való visszavonulásra kényszeríti, úgy ez egy olyan etikáról való lemondásként is érvényes, mely a nôket hallgatási parancsokkal függôségben tartja. A Beltane-ünnep rítusainak megfelelôen, ahol a király-jelölt „nagy házasságot” hál az országot képviselô asszonnyal, Amfortasnak a királyi méltóság elnyeréséhez a nemiség rejtelmeit is át kell élnie. Wagner az anyag saját változatában aztán a kelta férfi és nô, király és asszony közötti egyesült misztériumot keveri a keresztény ethosszal, mely azonban nem az aszkézist

11


05/6/1

17:04

Page 12

2005. tavasz – nyár követeli meg, hanem a teljes megtisztulást. Kundry, akit Wagner tiziánói Vénuszként képzelt el, elcsábítja Amfortast, így arra kényszeríti, hogy a szexualitást, mely kettéhasítja az egyoldalúan keresztény Grál-közösséget, egy elfojtáson alapuló rendszer „sebeként” ismertesse el. A Grál-hagyományok kelta aspektusai értelmében Kundry azzal, hogy szexuális kegyeibe fogadja az aszkézis ideológiájában megrekedt, Grált ôrzô lovagokat, a Grált, mint a Föld bôséges ajándékát élvezetre kínálja. Így burkoltan kényszeríti a keresztény patriarchatus képviselôit a Grálban jelképezôdô anya-istennô elismerésére, és annak felfogására, hogy az istenség férfi és nôi jellegû egyszerre. Kundry csókra csábítja Parsifalt, s az ôt tisztánlátóvá teszi a világ dolgaiban, vagyis azt a felismerést adja neki, hogy a szexuális extázis és a szerelmi összeolvadás a lélek Istennel való mitikus egyesülésének a része, és ennek nélkülözése a legnagyobb fájdalmat okozza. Ha Kundry nevetése, Wolfgang Wagner értelmezése szerint, abban a meghasonlásban rejlik, mely korának férfi-ideálja és azon

szenvedés között van, melyet Krisztus magára vett, akkor Kundry a szexuális sóvárgás és a részvét összeegyeztethetetlenségétôl szenved. Ezekben az érzésekben a hatalom jövedéke fordított: a nemiségben a nô a férfit érzi aktívnak, dominánsnak. Kiengesztelést csak egy olyan világszemlélet hozhat, mely minden embert olyan lényként fog fel, mely különbözô feladatok kijelölésével a tökéletesedés elérésén munkálkodik – és az ember Isten akarta apoteózisa számára ott van még Mária. (Ebben az értelemben Tiziano mennybe távozó Máriája a wagneri összehasonlításnál Izolda megdicsôülését jelenti.) Mások feletti hatalom és mágia ebben a világképben csak egy rendezésnek vagy önrendezésnek a része, mely forgatókönyvet teremtett azért, hogy felismerjük, milyen benne rejlô átalakulási erôk bontakoznak ki majd automatikusan úgy, ahogy a Grál Parsifal kezében az ô eredeti világító erejét újra megtalálja. Ezt megmutatni, egyike Richard Wagner világszínháza szellemi céljainak. Susanne Vill Fordította és rövidítette: Rózsa Iván

Tannhäuser 70 évvel ezelôtt a tatatóvárosi szabadtéri színpadon A tatatóvárosi Eszterházy parkban rendezett nagysikerû elôadást egykoron 6000 (!) hallgatta, nézte végig. A természeti szépségekben bôvelkedô pompás elôadást Oláh Gusztáv rendezte, Ferencsik János volt a karmester. Képünkön Max Lorenz a címszereplô és Németh Mária, mint Ersébet látható. A Tatatóvárosi Ünnepi Játékokról a következô számunkban közlünk igen érdekes, historikus, visszatekintô beszámolót. (Szerk.)

12


05/6/1

17:04

Page 13


Bepillantás egy távoli Wagner Társaság életébe i ne lenne kíváncsi a világ másik végén élô Wagner rajongók életébe, örömébe, gondjaikba, munkájukba „bekukkantani”? Egy tôlünk 5000 kilométerre lévô, merôben más világ, más emberek – és mégis ugyanazt a zenét szeretik! Ugyanazt a Wagnert! Mivel minden évben 2–3 hónapot Los Angelesben töltök, módom volt az ottani társaság munkájába bekapcsolódni. Amikor elsô alkalommal vettem részt a Los Angeles-i Wagner Társaság összejövetelén, a délután a Társaság vezetôje, Sherwin Sloan Hollywoodi házában zajlott. Sherwin Sloan felnôtt korában lett Wagner rajongó. Meséli, hogy tizenéves gyermekei megunták az állandó Wagner zenét a házban és azt mondták apjuknak, hogy vagy ôk mennek vagy menjen a Wagner zene. Sloan úr a Wagner zenét választotta. Az ezidôtájt fogorvosként mûködô zenerajongó felhagyott praxisával, hogy minden idejét, energiáját Wagner zenéje propagálásának szentelhesse. Remek szervezôkészségével állandó turistautakat szervez Európa különbözô operaházaiba és természetesen Bayreuthba is, így azután az utakból származó jövedelem biztosítja megélhetését. Ez már Amerika… Akb. 150–200 tagú Los Angelesi Wagner Társaságnak nincs vezetôsége, csak egy vezetôje van Sloan úr, a tagok szerény havi tagdíjat fizetnek, melyekbôl fedezik a posta és egyéb apró költségeket. A programokat Sloan úr szervezi, a tagok és saját ötletei alapján. Az elôadók nem ritkán a tagság soraiból kerülnek ki. Nincs vezetôség, nincs közgyûlés, (nincs torzsalkodás sem); csak a zene szeretete és ebben való elmélyülés a cél. Amikor a Hollywoodi hegyekben lévô házában tartották az összejövetelt, mivel ott a hegyen nincs parkolási lehetôség, azonkívül tömegközlekedés sincs, a hegy lábától kis autóbusz szállította fel a vendégeket a házba. A büfét pedig a tagok állítják össze, mindenki hoz papírtányéron valamilyen finomságot, és ezt egy hosszú asztalon büfé, azaz svédasztal módján tálalják fel. Aházigazda adja az italokat, fehér és vörös bort, ásvány és üdítôitalokat, és mindig egy forró levest. A papírtányérokat késôbb egy nagy szemétkonténerbe teszik, így aztán kevés munkával lezajlik az evés-ivás. A büfé mindig az elôadás elôtt történt, és a ház teraszán, úgyhogy a házba nem volt szabad semmilyen ételt és italt bevinni. Múlt évben az egyik ilyen találkozón nagyon érdekes elôadást hallottam, egy kanadai énektanár tartott elôadást a Wagner hangképzési technikáról, és egy-két fiatal énekessel bemutatta, milyen nagy különbség Verdit vagy Wagnert énekelni. Egy másik alkalommal

K

filmvetítésre került sor, a film bemutatta, hogy az idôk folyamán hogyan valósították meg különbözô színpadokon a sellôk mozgását A Rajna kincsében. Máskor fiatal énekesek koncertjét hallgathatják a klubtagok. Operalátogatásokat is szerveznek a közeli városokba, pl. San Diegoban, Sherwin Sloan és Sail Anna Mária ha Wagner elôadás van. De nemcsak Wagner elôadásra, mert pl. múlt évben egy San Diego-i Fidelio elôadáson is szervezett látogatás keretén belül vettek részt a klubtagok. A legutóbbi Wagner társasági találkozón a székhely a Los Angeles-i Goethe Intézet volt. Ez a város eléggé központi helyén fekszik, ingyenes parkolási lehetôséggel és még egy tömegközlekedési autóbusz-megállóhely is van a közelben, ami Los Angelesben elég ritkaság. A mellékelt fénykép ezen a találkozáson készültek. Természetesen itt is a svéd asztallal kezdôdött a találkozó. A Goethe Intézet térítésmentesen bocsátja a színháztermet a legmodernebb audió és video berendezésekkel egyetemben a Wagner Társaság részére! Az elnök ismertette a következô félévi programot, minden hónapban egy találkozó szerepel, az utolsó május 22-én, Wagner születésnapján. Ezenkívül bejelentette, hogy a Los Angeles-i Opera jövô év novemberben elôadja a Parsifalt, melyre meghívták Wolfgang Wagnert is. AGoethe Intézet tágas auditoriumában tartották az elôadást, ismert Wagner énekesek eddig nem ismert hang és video felvételei címmel. Nagyon érdekes vetítéssel kezdôdött az elôadás Helen Traubel egy 1938-as Bob Hope filmben elénekli a Hojotoho-t, teljes zenekari kísérettel. Csodálatos élmény volt. Majd Franz Völker, Lotte Lehmann, Set Svanholm, Martha Mödl, stb. tényleg nem nagyon ismert felvételeit hallhattuk. Sok privát felvétel is volt közöttük. Múlt és jelen. Nos így élnek és hallgatnak Wagnert Los Angelesben! És Wagner ott is, Budapesten is csodálatos zene! Sail Anna Mária

13


05/6/1

17:04

Page 14


„Mindíg szeretettel gondolj rám…” (Richard Wagner Mathilde Maiernek) Prof. Eva Märtson elôadása Augsburgban 1858 augusztusában Richard Wagner elhagyja Zürichet, elbúcsúzott az „Azilumtól” és így Mathilde Wesendoncktól is, valamint a feleségétôl. Úgy tûnik, hogy búcsút mondott élete virágkorának: „soha többé nem fogok már újat felfedezni.” Velencében és Luzernben beérik a Tristan zenéje. Azonban a két sikeres esztendônek Párizsban nem csupán a Tannhäuser körüli nagy színházi botrány vet véget, hanem megpecsételôdik Minna és Wagner közös életének minden reménye is. Wagner a világjáró? a kozmopolita? „Életem hátralevô részében vándorolni fogok”. Weimar, Bécs, Párizs – Mathilde Wesendonck tanácsára Wagner újabb opera gondolatával foglalkozik: a Nürnbergi Mesterdalnokokéval. „Új munkára van szükség, különben végem” – írja Mathilde Wesendoncknak 1861. december 21-én. 1862. február 5-án elhangzik a költemény emlékezetes felolvasása Mainzban, a kiadó házában. A komponista visszavonultan él Biebrichben, ahol Frickhöff építész villájában három szobát rendeztek be számára. Itt az új operának kívánja szentelni magát. De mielôtt ide átköltözik, még egyszer vendégséget rendez Schottéknál. Nyomott hangulatban van és itt találkozik a 29 éves Mathilde Maierrel. „Amikor elôször megláttam, a lényébôl fakadó mélyen fájdalmas kisugárzás kiolthatatlan hatást gyakorolt rám. Szívesen összehordtam volna a világ minden örömét, hogy ezt a fájdalmat akár csak másodpercekre eltüntethessem”. Mathilde, kis vagyont hátrahagyó néhai jegyzô leánya, anyjával, két nagynénjével és testvérével él kicsiny, de barátságos otthonukban. Jó neveléssel bír és önálló ítélettel rendelkezik. Wagner megértésre talál írásaira, költeményeire és muzsikájára. Mathilde maga ugyan nem muzsikál, de erôs empátiát érez ezen mûvészet iránt. Mathilde meg kell hogy ígérje neki, hogy amikor szép mandulafája kivirágzik, meglátogatja ôt Biebrichben. El is jön és az állandó találkozások kezdetüket veszik. Gyakran látogatják egymást. „Rendkívül szívélyesen fogadtak, amikor saját ügyeim elintézése miatt egyszer egy héten Mainzba látogattam és minden alkalommal egy kis imbisszel vendégeltek meg.” A látogatások és kettejük kapcsolata idôvel elmélyült.

14

A virulóan fiatal és szellemileg felvillanyozó barátnô rövidesen nélkülözhetetlenné vált Wagner életében. Mathilde mindent elkövet, hogy Wagner otthonában a hiányzó asszonyi kezet pótolja, vigyázva arra, hogy ne ártson jó hírnevének a kis városkában. Mialatt Minna gyógykúrán van, hat virágzó rózsatôvel örvendezteti meg a komponistát születésnapján az „odu”-jában és ezt a késôbbi évek folyamán is megismétli. Minden elôkészületet elintéz és igazi bájjal játssza a háziasszonyt. A komponistát még mindig a múlt tartja a hatalmában és a Mesterdalnokok csendes rezignációja, a spiritualizált erotika csak az elmúlt idôk visszfényével magyarázható. Bár Wagner Mathildét Sachs szavaival „gyermeknek és asszonynak” nevezi, kevés része van az opera megszületésében. A szöveg már készen volt, amikor találkoztak. „Oh gyermekem 50 éves vagyok! A szerelemnek már csak egy vágya van, ugyanaz, amire a Hollandi vágyakozik: „nyugalom a viharok után”. Mathilde kisebb-nagyobb megbízásokat intéz el, pl. megjavíttatja a szemüvegét és csökkenti örökös lakásgondjait. Wagner rövidesen elhagyja Biebrichet és a Bécs melletti Penzingben telepedik le. A Tristan bécsi betanulása gondokat okoz neki. Pompás az otthona, de hiába veszi körül szolgák hada, hiányolja a melegséget, a védettséget és az asszonyi szívet maga mellett. Wagner magányos. Mathilde Maierre gondol és Penzingbe hívja. Ezt a bensôséges kapcsolatot kívánja megerôsíteni. Ezek a gondolatok foglalkoztatják. Már megkérte orvos barátját Anton Pusinellit, hogy beszélje rá Minnát, hogy tegye meg az elsô lépéseket a válásra. Nem könnyû feladat egy barát számára. Minna nagyon megijed és elutasítja a válást. Wagner pedig továbbra is „körüldöngicséli” a szép Thildát. Házassági kötelékre is gondol már, ami azonban csak Minna halála után lehetséges. Thilda azonban visszautasítja. A Tristan bécsi bemutatója meghiusul és Wagner csomagol. Biebrichben összeveszett a lakásadójával. Hova menjen? Mathilde anyjával együtt lakásról gondoskodik Darmstadtban, ahol Wagner „velük együtt” szállást kapna. Ennél a tervnél maradnak. Wagnert ismét hitelezôk szorongatják. Titokban elhagyja Bécset és levelet ír a barátnôjének Mariafeld bei Zürichbôl.


05/6/1

17:05

Page 15

2005. tavasz – nyár „Azt álmodtam az éjjel, hogy Nagy Frigyes az udvarába hivatott Voltaire-nek.” A levél dátuma 1864. április 5. és egy hónappal késôbb Mathildét boldogan értesíti, hogy II. Lajos pártfogásába veszi. Micsoda fordulat Wagner életében! De a régi kérdés megmarad: vajon Mathildét megtarthatja-e, hogy vezesse a háztartását és tegye rendbe az életét. „Hova vezet az utunk, hol fogunk letelepedni?” „Nem tudok megnyugodni” panaszkodik Wagner és így folytatja: „Félek, hogy elveszítesz, ha nem segítesz teljesen.” Ehhez az írásához még néhány igen fontos sort fûz az anyának címezve: „Szükségem van egy asszonyi lényre. Ön tudja, mit jelent nekem a leánya. Volna hozzá elég bátorsága és bizalma irántam, hogy Mathildéját nekem átengedje? Lehetséges lenne, hogy – anélkül, hogy annak a bûnös gondolatnak tápot adnék, amely feleségem halálával számolna – megkérjem a leánya kezét? Tisztán, de bensôségesen vágyom egy kedves asszony jelenlétére.” (1864. június 25.)

Mathilde azonban ez esetben is nemet mond. Wagner már csak nyugalmat akar, nem kíván tovább harcolni, de régóta dédelgetett kívánságát el kell temetnie. Amikor a Bülow család ismét találkozik Wagnerrel Münchenben, döntô fordulatot vesz Wagner élete. Cosima Bülow pártfogásába veszi az elhagyott komponistát. Már Biebrichben megismerte Mathildét is, aki ekkor már súlyos hallászavarral küszködött (vajon ezért nem akart házasságot kötni?) és most már barátként áll a komponista mellé. Együtt éli meg vele a Tristan ôsbemutatóját Münchenben. Cosima és Wagner házasságkötése után is igen barátságos kapcsolatban maradnak. Wagner halála után is rendszeresen felkeresi a bayreuthi ünnepi játékokat. Szívesen látja Wagner gyermekeit mainzi otthonában. 1910. június 29-én, 27 évvel Wagner halála után, 76 éves korában hal meg. Mint mondják, magas korában is bájos jelenség volt. Fordította: Solt Imréné

Wagner – Liszt Fesztivál Fertôrákos-Sopron 2005 aug. 5–6–7. A Richard Wagner Társaság mint az elmúlt években, az idén is kulturális kirándulást szervez 2005.augusztus 5–7-ig Fertôrákosra a Barlangszínházba, ahol 5-én pénteken és 7-én vasárnap, este 7 órakor Wagner: A bolygó hollandi címû romantikus operája kerül elôadásra, klasszikus rendezésben. A Debreceni Filharmonikus Zenekart Kocsár Balázs vezényli. Közremûködik a Debreceni Csokonai Színház énekkara és a Kodály kórus. Rendezô: Michel Sturm. Szereposztás: A hollandi: Horváth Ádám, Daland: Tréfás György-Ürmösi Imre, Erik: Xavér Rivideira- Gyôrffy István, Senta: Sudár Gyöngyvér-Bódi Mariann. Mary: Újvárosi AndreaMohos-Nagy Éva, Kormányos: Böjte Sándor. A jegyek ára: 3900–4.900 Ft-ig. Kedvezményes jegyek ára a társaság tagjai számára: 3.000.- Ft 2005. augusztus 6-án szombaton a Fertôrákosi Barlangszínházban este 7 órakor Liszt Ferenc: Faust szimfónia. Vezényel: Kocsár Balázs. Liszt monumentális mûvének elôadása a tér, a színek és a hang varázsában fényjátékkal. Közremûködik a Debreceni Filharmonikus zenekar. A belépôk ára: 3500.- Ft. Kedvezményes jegyek ára a társaság tagjai számára: 2.000.- Ft Augugusztus 5-én pénteken délután az operaelôadás elôtt a Kôfejtô vendéglôben 4 órakor fakultatív találkozó, ahol a grazi RWT tagjai is jelen lesznek. Augusztus 6-án szombaton délelôtt az érdeklôdôknek soproni városnézést, múzeum látogatást szervezünk. A helyszínre utazás (a különbözô jegykedvezmények miatt) egyénileg történik. A soproni szállásbiztosítást és a kedvezményes opera illetve hangversenyjegyek beszerzését, valamint a fentebbi kiegészítô programokat a Társaság szervezi. Az aktuális vasuti-busz menetrendet a jelentkezôknek rendelkezésére bocsátjuk. Kérjük a Jelentkezést április 30-ig leadni, ill. a Társaság címére beküldeni. Szeretettel várjuk. RWT Vezetôsége

15


05/6/1

17:05

Page 16


Lehet Wagnert szeretni?

M

eg tudom érteni azokat a zeneértôket, akik nem szeretik Wagnert, – én sem szerettem gyermekkoromban –, mert nem értettem, nem ismertem. De meg tudom érteni a Wagner rajongókat is, bár a „személyi kultusz" semmilyen formáját sem helyeslem, én kritikával szeretem Wagnert. Vannak olyan furcsaságai, olyan darabjai, amelyeket nem szeretek, de mindent összevéve úgy érzem, hogy az emberiség egyik legnagyobb kulturális kincsérôl van szó, és nagy kár lenne, ha a zeneértôk teljes tömege és a zenét nem értôk még nagyobb tömege egyáltalán nem méltányolná ezt. Persze az út elég nehéz Wagner zenéjéhez, nemhiába van az ABC végén a dupla W betû! Tulajdonképpen bele kell ugranunk a sárkány torkába, amelytôl olyan nagyon félünk, mint János vitéznek, hogy aztán eljuthassunk Tündérországba. Wagnert nehéz méltányolni, s ennek többféle oka van. Az egyik: zenedrámái végtelen hosszúságúak, nagyon kevés ember hajlandó öt óra hosszat ülni az operaházban és az esetleg számára érthetetlen szöveggel végighallgatni. Természetesen Wagnert német nyelven kell elôadni, ráadásul az a nyelv, amit ô használt, amelyen ô írt, az archaizáló német nyelv volt, és ez már a XIX.század második felében is nehéznek tûnhetett. Gondolatai nagyon dialektikusak. Hogy csak egy példát említsek, amikor Wotan fôisten azt mondja leányának Brünnhildének, hogy egy halandó férfi lássa gyönyörû szempárodat, azt boldogítsa, míg én a szomorú isten ezt soha többé nem láthatom... Egy mondatban két ellentétpár is van: az isten és a halandó ellentmondása, a boldogság és a szomorúság ellentéte. És ez csak a szöveg, melyhez jön a végtelen bonyolult zene, ami gyönyörû! Harmadik dimenziónak pedig ott a színpad. Tehát: zene, szöveg, színpad. Mind a hármat egyszerre az emberi agy nem

16

tudja figyelemmel kísérni. Megfigyeltem magamon a figyelem rendszerint cikázik. Hol a zenére figyel, amikor a zene hordozza a fô értelmet, ilyenkor ez a legszebb. Amikor elmeséli a konfliktus magvát (példa erre Wotan elbeszélése A walkürben, miként került ellentétbe önmagával, sehogy sem tudva megoldani, hogy ne legyen hazugságban és szerzôdés szegésben), akkor a szövegre kellene figyelni, máskor pedig a színpadi cselekményre. A színpad nagyon fontos. Ha nem lenne az, akkor Wagner mûveit hangversenyteremben adnák elô. Elôfordul ilyen is, és nagy sikere van, de mégiscsak furcsa lenne , ha egy frakkos baritonista, a frakkja alól kilógó karddal, vagy lándzsával jelenne meg, és esetleg ledöfné a mellette álló tenoristát, amikor a szövegkönyv szerint Hagennek Siegfriedet meg kell ölnie.. Kell a színpad, bár nagyon kevés történik látszólag Wagner színpadán, sokszor fél óráig ülnek a sötét térben énekelve, mint a Trisztán és Izolda II. felvonásában, de az a kevés színpad nagyon szükséges. Ezek a mûvészeti ágak eredetileg összetartoztak, a kisgyermekeknél ma is összetartoznak. A zene, a tánc, a költészet, a cselekvés és csak késôbb válnak szét különbözô diszciplinákra. Az antik görög színház is tulajdonképpen egyfajta opera volt, hiszen énekeltek és táncoltak benne. Az opera legyôzhetetlen mûfaj, minden ellentmondása és minden paródia ellenére. Nemcsak a XVI– XVII. század idején kellett újra feltámasztani az operát, hanem a teljes merevségbe fúló hivatalos operaházi kultúra ellen létre kellett hozni az operettet, majd a musicalt. A musical lám ma is diadal-útját járja és semmiféle állami támogatásra sincs szüksége, hogy létezzék és gazdagítson szerzôt, elôadót egyaránt. Mert az emberek igénylik, hogy a szétszabdalt diszciplinákat újra összerakják.


05/6/1

17:05

Page 17

2005. tavasz – nyár Wagner pontosan ezt akarta. A Gesamtkunst, az összmûvészet elmélete alapján alkotta meg zenedrámáit, de azon a magas színvonalon, ahogy az ô zenéje, az ô szövege, az ô színpadi elgondolásai megkívánták – mert ô írta zenedrámái szövegét is. – Ezen a szinten a hallgatónak nagyon meg kell kapaszkodnia, hogy mindent megértsen. Itt csak az ismétlés és a tanulás segíthet (de nem kell megijedni, végül is ha az ember megveszi a sílécet akkor sem ereszkedhet le azonnal a legveszedelmesebb lejtôn, elôször meg kell tanulnia az alapfogalmakat. Majd folyamatosan kell mennie a nehezebb és még nehezebb lejtôkre). Wagnernak az az óriási érdeme, (egyikeként az utolsók közül), hogy a polgári fejlôdés végén a humanista értékeket utoljára még felmutatta. Bemutatta a polgári társadalom végét „Az istenek alkonyában”. Ha ezt jól meghallgatta volna Adolf Hitler, biztos nem lett volna Wagner rajongó. Ez az egyik ok a Wagner ellenzôk között, amiért nem szeretik az én kedvenc szerzômet, azt mondják, hogy protonáci volt: a nácizmus eszmei elôfutárja. Valószínûleg ez nem igaz. Nem találunk sem a Ringben, sem más operáiban semmit, ami a nácizmusra utalna, vagy ezzel rokon lenne, akárcsak távoli célzás formájában sem. Az írásaiban, cikkeiben ezzel szemben bôven elôfordul. De ezúttal valóban tudathasadásos módon külön kell választani a szerzôt a mûveitôl! Wagner maga is egy ízben így fakadt ki barátainak: „Hagyjátok meg nekem bolondságaimat, itt vannak nektek mûveim!” Tehát ô pontosan tudta hogy mikor téved, hogy mikor „elragadtatott”, de nem engedte, hogy ezek beszivárogjanak mûvészetébe. Ilyen felsôbbrendû mûvészi ösztönt csak Dosztojevszkijnél tapasztalunk, aki szintén sok furcsa nézetet fejtett ki magánleveleiben, pl: veszett antiszemita volt, de soha nem engedte meg magának, hogy ideologikusan antipatikus, zsidó szereplôket ábrázoljon regényeiben. Igy Wagner sem öntötte antiszemitizmusát és az uralkodó nép kultuszát („Herrenvolk”) drámáiba. Ennek következtében zenemûvei tiszták és fenségesek.

Méltánylásához konszenzusra van szükség. Ezt a feladatot vállaltam magamra, úgy is mint a Wagner Társaság egyszerû tagja. Természetesen számításba véve azt a nehézséget, hogy Wagner fômûvei színpadra, zenekarra és énekesekre készültek. Vagyis zongora átiratokat kellett használnom. Szerencsére nagyszerû zongoramûvészek Liszt Ferenctôl Taussigon át Kocsis Zoltánig készítettek átiratokat. Ezeket az átiratokat a XIX. század végén és a XX. század elején még polgári házakban is játszották, a kiadott kották nagy számából lehet következtetni népszerûségükre. De nemcsak elzongorázom ezeket az átiratokat, hanem a színpadi képrôl, az elôadások DVD felvételei felhasználásával igyekszem párhuzamosan valamilyen érzékeltetést közreadni. Az átiratok elônye, hogy rövidítve, mintegy sûrítve ábrázolják a mûveket és fokozzák a wagneri zene élvezetét, talán olyan szempontból is, hogy nem hosszúak. Nem állítom, hogy ez teljesen helyettesíti Wagner élvezetét, de utat mutathat, kedvet csinálhat hozzá. A zenekedvelô emberiség két részre tagolódik: az egyik rész amelyik szereti Wagnert, a másik: amelyik csak fogja szeretni Wagnert. Meggyôzôdésem, hogy az emberek általános mûvelôdéséhez és a humanizmus elterjedéséhez komolyan hozzájárult zenéjével. Mert akármilyen paradoxon is: Wagner nagy humanista volt, forradalmár, antikapitalista, de nem reakciós módon akart az ôskorba visszamenni, hanem egyszerûen dühödten elutasította az „arany uralmát”, a szeretetrôl való lemondást és megvetette a hatalom hajszolását. Megérezte azt ami a XX. század folyamán vált valóra, és mint látnok ábrázolta azt ami remélem sosem fog bekövetkezni: az emberiség képes önmagát elpusztítani! Hiszen Wagner istenei tulajdonképpen emberek, közönséges emberek, rajtuk van a nagy felelôsség, hogy ezt a pusztulást megakadályozzák. Az ô feladatuk, hogy a szeretet erejével megváltsák a világot, és az „aranyat” ne a kizsákmányolásra használják, hanem adják vissza az ôstermészetnek, ahová tartozik, azaz annak: akié! Fellegi Ádám Elhangzott a Bartók Rádióban 2005.02.15-én.

17


05/6/1

17:05

Page 18


Társaságunk a tavaszi évadot az Aida új és magas színvonalú képfelvételének vetítésével zárja június 5-én. Az itt következô három írást az érdeklôdôk különleges figyelmébe ajánljuk.

Verdi mûvészetének méltatása Részletek Szabolcsi Bence könyvébôl indez: Rossini sziporkázása, Bellini édes mélabúja, Donizetti boszorkányos mindentudása, Pacini érzelmessége és Mercadante vörös-fekete romantikája: mindez fûszer és nem kenyér. Részlete, ékessége, megízesítôje az életnek, de megélni vele és belôle semmiféle kultúra nem tudna. Ahhoz ez a mûvészet kevés. Mily jellemzô, hogy a Semiramis és a Tell Rossinizenéje itt-ott már nagyszerû magaslatokon jár, Bellini Piratá-ja és Normá-ja párját ritkítja a nagy jelenetekben, Donizetti Lammermoori Luciá-jának fináléja csodálatos gyöngyszem s a Don Pasquale szinte mindenestôl remekmû; de mindez csak szinte és mindig csak részletekben, – az egész, a tökéletes csoda, a nagy mûvészet még nem sikerül egyiknek sem. A nagy mûvészet megalkotója csak olyan ember lehet, akiben az egésznek óriási ritmusa ver, aki a részletben felismeri és felidézi a teljeset, a véletlenbôl sorsot formál, az apróból és veszendôbôl nagyot és rendíthetetlent. S ilyen ember volt a roncolei korcsmáros fia, Giuseppe Verdi.(…) Elmélyült a dráma és elmélyült a dallam; mindkettô finomabbszövésû lett, nemesebb és nagyobbvonalú, fájóbb mélységekból fakadó és tragikusabb magaslatokra ívelô, – a fiatal Verdi harsány, világlázító dallamát felváltotta az idôsebb Verdi forró, humánus dallama s végül az öreg Verdi kristályosfényû, átszellemült, magányos melódiája. De a dallam azért egy és oszthatatlan, ôsi és örökkévaló. Cantiamo, – daloljunk, daloljunk, mondja a halál elébe készülô Desdemona Verdi

M

utolsó tragédiájában. Mert a melódia az egyetlen, mely a vigasztalan emberi sorsot végsô szépségbe oldja fel, mely az árva és veszendô emberéletet felmagasztalja, megörökíti és megváltja e világon. (…) A hagyományos ária többszakaszos jellemképpé, „nagy-jelenet”-té alakult át, a recitativból „stile misto”, beszélô és beszédes ariósó-hang támadt, a zenekar fénylô és imbolygó, sokszor már meglepôen sokszálú szövet, nyugtalan, de mindig vakítóan tiszta tengeráram az énekhang szálló vitorlái alatt… Verdinek, aki itt egy elementáris titok tudója lett, többé nem volt, nem is lehetett rá szüksége, hogy a zárt zenei formákat megtagadja és felbontsa, – inkább kitágította és beteljesítette ôket a latin formaérzék szellemében. Aida, a szuezi csatorna megnyitásának ünnepére készült „egyiptomi nagyopera”, már szinte túloz a színhatás, az artisztikum, a nagy vonalak és drapériák halmozásában; a színpad túlcsordul, – le kell szûrôdnie. A további utat, minden bôség leszûrését legelôször Verdi vallásos testamentuma, a Manzoni halálára készült Requiem sejteti meg, ez a liturgikusan méltóságos és operai-mód forró természeti tünemény, melyben a dallamok tengeri áradását s ég felé kívánkozó hullámait már mélyebb fékezô-akarat és építkezô-szigorúság fogja gátak közé. Magán a színpadon azonban csak az utolsó, kettôsenegy Verdi-mû, a Verdiben újjászületett Shakespearetragédia és Shakespeare-vígjáték, Otello és Falstaff hozza meg a döntést. Szabolcsi Bence

Az AIDA szereplôirôl A szövegkönyv rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyeket Verdi egy jó librettó elôfeltételének tekintett. Adrámai szituációk nem teljesen újszerûek, szokatlanok, de megvan bennük a karakterek összecsapásából származó konfliktus-lehetôség. Mindhárom fôszereplô két polárisan ellentmondó érzelem és szenvedély között ôrlôdik. Aida Radames iránti szerelme és a hazaszeretet, Amneris a szerelem, illetve a féltékenység és az állam védelme, Radames pedig a szerelem és a hadvezéri kötelesség között. S mindhárman vétkesekké válnak egy magukról megfeledkezett pillanatban: Aida tulajdonképpen elárulja szerelmét, Radames hazáját, Amneris pedig a törvény kezére adja azt, akit szeret.

18

A megoldhatatlan konfliktusok hálójában vergôdô és drámai vétségeket elkövetô három fôszereplô mellett nem kevéssé érdekes Amonasro és Ramfis karakterileg egysíkú, de a cselekményben döntô fordulatokat hozó alakja. Amonasro jellemének csupán két, egymással egybefonódó oldalát ismerjük meg: a minden eszközt megragadó bosszúvágyat – vagy talán helyesebb lenne politikai-hadvezéri ambíciónak nevezni – és a ravaszságot. Ramfis pedig maga a hideg államrezon, akárcsak a Don Carlos fôinkvizitora. Várnai Péter Részlet a Verdi operakalauz c. könyvbôl


05/6/1

17:05

Page 19


Az Aida keletkezésének történetérôl Szabolcsi könyve, A zene története joggal tekinthetô a nagy zenetudós fômûvének. E munkának a nagyrészt Verdivel foglalkozó, „A romantikus ellensúly” címet viselô 24. fejezetébôl idéztünk három részletet. Az 1860-as évek második felében Egyiptomra a korábbinál jobban ráirányult a világ figyelme és az ország fejlôdése felgyorsult, befejezéshez közeledett ugyanis a Földközi tengert a Vörös tengerrel összekötô Szuezi csatorna építése. Ebben az idôben Egyiptomban Iszmáil pasa uralkodott mint alkirály (kedive); az ország nem szuverén állam volt, hanem a Török Birodalomnak egy autonóm, de mégiscsak laza alárendeltségben lévô része. Tíz évi munka után 1869 novemberében végre átadták a forgalomnak a kb. 160 km hosszú és átlagosan 300 méter széles víziutat. Az ünnepségek során operaházat avattak Kairóban; az elsô mû, amelyet játszottak, Verdi Rigolettója volt. Korábban felmerült az a gondolat, hogy Verditôl rövidebb kórusmûvet rendelnek az események fényének emelésére. Erre ugyan nem került sor – a mester idegenkedett az alkalmi dicsôítô ódák írásától –, de abban a formában tovább élt az eszme, hogy – lehetôleg Verdinek – egyiptomi tárgyú új opera komponálására adjanak megbízást. Az alkirály tervének megvalósulása két franciának köszönhetô. Auguste Mariette egyiptológus, a fáraók kora történelmének és a régi egyiptomi mondavilágnak kiváló ismerôje, az alkirállyal egyetértésben felvázolt egy drámatervet; ennek alapján a Verdivel már elôbb is munkatársi kapcsolatban álló író és színházi szakember, Camille du Locle elkészítette az Aida cselekményének részletes jelenetekre bontását.1 Habár a mester a kora elôrehaladtával egyre igényesebbé vált a drámai alapanyag tekintetében, du Locle szcenáriuma azonnal megragadta a fantáziáját. 1

Verdi az Aidát közvetlenül megelôzô operát, a Párizsban 1867 márciusában bemutatott Don Carlost du Locle – és az élete végén járó Joseph Méry – francia szövegére szerezte. 2 Ghislanzoni A végzet hatalma átdolgozása során mûködött korábban együtt Verdivel. Ezt az eredetileg Francesco Piave szövegére írt, 1862-ben Szentpéterváron bemutatott operát a Scala 1869-ben átalakított változatban hozta színre. 3 Az egyetlen számottevô késôbbi változtatás Aida áriájának beiktatása volt a III. felvonásba. Egyes források szerint ez az ária Milánóban hangzott el elôször. – Verdi egy ideig ingadozott, hogy két hangulatkört szembeállító tömör elôjátékkal indítsa-e operáját, vagy (a milánói elôadásra szánva) sok témából szerkesztett terjedelmes nyitány vezesse-e azt be. Végül az Aida fájdalmas sóvárgása és a papság rideg könyörtelensége ellentétére épített rövid elôjáték mellett döntött. Az opera elôadásain mindig ezt játszották és játsszák, a nyitány legfeljebb mint zenetörténeti érdekesség csendül fel.

A tényleges szöveg megírására Antonio Ghislanzoni olasz írót vonták be a munkába.2 1870 nyarán Iszmáil pasa megkötötte a szerzôdést Verdivel, mely szerint a (150 ezer frankos kiemelkedô tiszteletdíj ellenében) megkomponálandó operát 1871 elején mutatják be. Pazar színrevitelt terveztek, a díszleteket és a jelmezeket Mariette irányítása mellett Párizsban készítették. Az Aida nagyjából be volt fejezve 1870 vége felé,3 az elsô elôadás mégis csaknem egy éves késedelmet szenvedett a váratlanul kitört háború: Franciaországnak a német államokkal szembeni veresége és az azt követô zavaros viszonyok miatt. Végül 1871. december 24-én tarthatták meg Kairóban az ôsbemutatót: a dirigens – a nagybôgômûvészként is hírneves – Giovanni Bottesini volt, a fontosabb szereplôk az alábbiak: Aida – Antonietta Pozzoni Radames – Pietro Mongini Amneris – Eleonora Grossi Amonasro – Francesco Steller Ramfis – Paolo Medini a király – Tommas Costa. A nagysikerû kairói bemutató idején már folytak az Aida színrevitelének elôkészületei a milánói Scalában. Itt a kor két kiemelkedô Verdi-énekesnôje: a cseh Teresa Stolz és az osztrák Maria Waldmann énekelte Aida illetve Amneris szerepét az 1872. február 8-i bemutatón, továbbá Radamesként Giuseppe Fancelli, Amonasroként Francesco Pandolfini, Ramfisként Ormondo Maini lépett fel. AScala vezetô karmestere, a nagyszerû Verdi-interpretátor, Franco Faccio vezényelt. Maga Verdi is – aki Kairóból távol maradt – jelen volt a próbákon. A világ szenzációként fogadta a kairói és milánói elôadásokat. Budapestre 1875. április 10-én jutott el a mû (az akkori Nemzeti Színház színpadára). A felsorolt neves muzsikusok további pályafutásának emlékezetes eseményei, hogy Stolz, Waldmann és Maini szólistaként énekeltek a Requiem 1874 májusi ôsbemutatóján a szerzô vezényletével a milánói Szent Márk-templomban (a tenorista Giuseppe Capponi volt), valamint hogy Faccio dirigálta a Scalában a Simon Boccanegra lényegesen átdolgozott változata és az Otello ôsbemutatóit (1881. márciusban, illetve 1887. februárban). (Megjegyzés. Igyekeztem a leginkább hitelesnek látszó adatokat beépíteni a fenti áttekintésbe, mégsem hagyhatom említés nélkül: a forrásmunkák nem egységesek abban, hogy a kairói operaház megnyitó elôadásán a Rigolettót vagy A hugenottákat játszották-e, és hogy a Scalában Fancelli vagy Capponi volt-e az elsô Radames.) Á. A.

19


05/6/1

17:05

Page 20


José Mestres Cabanes: a Wagner-operák díszlettervezôje közfelfogás szerint az énekesek és a José Mestres Cabanes a legjelentôsebb operai díszkarmesterek csak egyszerû tolmácsolói leteit a Gran Teatro de Liceu, a Barcelonai Operaház a zenemûveknek. Nevük mégis mindig részére készítette, valamennyit Wagner mûveihez. Ezek sokkal ismertebb a közönség körében a következôk: mint a díszlettervezôké. Ôk bizonyos értelemben szin1. 1942. január 22-én mutatták be a Lohengrint. tén csak tolmácsolják a zeneszerzô szándékait, mégis Cabanes tervezte a díszleteket az I. és II. felvonáshoz. sokkal nagyobb alkotó képzeletre van szükségük mun- A nász-szoba jelenetéhez már rendelkezett az opera egy kájukban. díszlettel, melyet a nagy katalán díszlettervezô, Maurici Minden operakedvelô ismeri, hogy a magyarokat Vilomara készített, ezt tiszteletben tartva alkotta meg említsük: Hans Richtert, Cabanes a saját terveit. A Kónya Sándort és Marton siker látványosan nagy Évát, de senki sem ismeri a volt. Az elsô felvonás díszdíszletek alkotóit, amelyek lete a távolban egy folyóközt mozognak és énekelnek parti, napsütötte kastélyt ezek a nagy mûvészek, vagy ábrázolt. Az elôtérben álló amelyek elôtt vezényel és iráfák árnyékba borították a nyítja az énekesek munkáját színpadnak ezt a részét. A a karmester. Minden ornapsütötte lombok aranyló szágnak, minden színházfényben úsztak, míg a tának megvan a maga nagy volabbiak egyre árnyékomúltbéli díszlettervezôje. sabbá váltak. Gyakran láthatunk a XX. A II. felvonásban, század eleji újságokban repamely a kastély belsô terérodukciókat csodálatos díszben játszódik, Cabanes letekrôl de itt sem említik a számára valódi kihívás volt díszlettervezô nevét. Azokhihetôen ábrázolni a féban az idôkben a díszletternyeket, mivel a felvonás éjvezô az a személy volt, aki szaka kezdôdik és nappali teljes tehetségével önzetlenül fényben zárul. szolgálta az elôadott mûvet. 2. 1942. január 31-én Mindezt elmondhatjuk mutatták be a Parsifalt. José Mestres Cabanes José Mestres Cabanes-rôl Cabanes a II. felvonás háis, aki például szolgálhatott szerénységben és a mûért rom képéhez készített díszleteket, az I. és III. felvonásmunkálkodó odaadásban. Ez a nagy díszlettervezô éle- hoz a már meglévôket alkalmazták, Vilomara és Jute során sok zarzuela-díszletet alkotott (a zarzuela az nyent díszleteit. Ezt a lenyûgözô szépségû Parsifalt legoperett-mûfaj spanyolországi megfelelôje), vagy egy- utoljára az 1953-54-es évadban mutatták be, Max Loszerûen csak kiállításra szánt mûveket. Mindezek je- renz fôszereplésével. lentôs hasznot hoztak számára, de a nagy operai dísz3. 1944. február 8-án a III. felvonáshoz készült lettervekkel kevésszer sikerült szert tennie a befektetett díszleteivel mutatták be a Mesterdalnokokat, míg 1950. költségekre, azt már nem is számítva hogy hány január 14-én a bemutató teljes díszletét Cabanes készíhosszú órát töltött el a megalkotásukkal, nem csak ô tette. Az elôadáson Éva szerepét alakította a kiváló kamaga, hanem családtagjai is. talán szopránénekes, Victoria de los Angeles, az egyet-

A

20


05/6/1

17:05

Page 21

2005. tavasz – nyár len katalán származású énekesnô, aki a Bayreuthi Játékokon szerepelt. Ez a csodálatos díszlet egészen az 1961-62. évadig állt rendszeres használatban. Ezzel a díszlettel ünnepelték meg a Liceu megnyitásának 90. évfordulóját. Az eseményt a tévé is közvetítette, ennek köszönhetô, hogy a mai Wagner-rajongók is részesülhetnek ennek a csodás elôadásnak az élményében. 4. Az 1950-51. évadban mutatták be a Siegfried-ben Cabanes díszleteinek három képét. A negyedikre csak a következô szezonban került sor. Ezeket a nagyszerû díszleteket egészen az 1980–81-es évekig rendszeresen alkalmazták. A III. felvonás díszletét felhasználták a Walkür III. felvonásában és az Istenek Alkonya elôjátékában is. 5. 1956-ban mutatták be a Trisztán és Izoldát Astrid Varnay és Ludwig Suthaus közremûködésével. Ez a díszlet volt Cabanes utolsó munkája. A Liceu tíz éven át tartotta mûsorán ezt a mûvet. Az operai mûfaj csodálatos alakjai szerepeltek az elôadásokon: Birgit Nilsson, Gertrud Grob Prandl, Berit Lindholm, Wolfgang Windgassen és Helge Brillioth. Cabanes készített néhány vázlatot a Az Istenek Al-

konyához is, de sajnos ezeket a mûveit nem állították színpadra. Mestres Cabanes a Wagner-mûvek díszletein kívül még több más, igen jelentôs alkotást hozott létre. Csodálatos színpadképet teremtett egy Aida-elôadáshoz (amelyet jelenleg DVD-n lehet megtekinteni), valamint egy katalán szerzô, Padre Massana Canigó címû operájához. A mû egy középkori legendát dolgoz fel, amely a Canigó hegyen, a Pireneusokban játszódik. Richard Straussnak az Ariadne Naxos szigetén címû operájához is készített díszleteket, amelyekben ötvözte a már meglévô elemeket a saját elképzeléseivel. Sajnos csak az 1942-43-as évadban használták fel. APillangókisasszony címû Puccini-operához kidolgozott díszletei pedig sohasem kerültek színpadra. Kétségtelen hogy Cabanes mûveinek túlnyomó többsége Wagner operáihoz készült. Számtalan megbízást kapott ezen kívül festmények készítésére is, amelyeknek ihletôje és témája Wagner-operához kötôdik. Ezek is mutatják elkötelezettségét a Wagnermûvek iránt és azt a tényt, hogy ebben az idôben milyen nagy népszerûségnek örvendett Katalóniában Wagner zenéje. Festményeinek száma felbecsülhe-

Mestres Cabanes: Gran Teatro de Liceu (festmény)

21


05/6/1

17:05

Page 22

2005. tavasz – nyár tetlen, annyit tudunk hogy a vázlatokkal együtt meg- zô számára, hogy ez nem más mint egy festett vászon, nincs semmiféle térbeli kiterjedése. Akiadott DVD-felvéhaladja a százat. 1955-ben Barcelonában bemutattak néhány rendkí- telen ez a díszletcsere halvány fények közepette zajlik, de vül sikeres bayreuth-i elôadást. Azért is volt ez különle- nagyon nyilvánvaló módon látszott a változás. Az Aida díszletei, amelyek egyedüliként maradtak ges esemény mert soha többet nem ismétlôdött meg. Aváros utcáit a Wagner-mûvek jegyében díszítették, több, épen a Liceu-t elemésztô tûzvész után, teljes képet adnak Wagner-operával kapcsolatos vetélkedôt is rendeztek, José Mestres Cabanes munkáinak stílusáról és formai például egyikben a versenyzôknek ki kellett találniuk a jegyeirôl. Mondanunk sem kell, mennyire szerettük volna, ha megmarad néhány a Wagner-mûvek díszleteibôl mûvekben megjelenô szereplôk nevét. José Mestres Cabanes megfestette majdnem életnagy- is. De az Aida képei segítenek elképzeli mindazt a szépséságban 25 Wagner-hôs képét, ezeket a mûveket kiállítot- get, amelyet a többi színpadkép hordozott, és amelyeket ták a város egyik központi utcájának kirakataiban. Ebbôl csak fotókról, illetve az elôbbiekben említett Mesterdalnoaz alkalomból több más megbízatást is kapott Cabanes: kok-elôadás DVD-felvételérôl csodálhatunk meg. Sajnos többek közt egy magánház teljes külsô felületét beborítot- az Aida díszleteinek elégtelen megvilágítása (ami rendkívüli módon zavarta a mûvész fiát a Liceu-béli felújítást ta Wagner-operák motívumaival. José Mestres Cabanes mûveinek legfôbb jellemzôje a látva) azt eredményezte, hogy nem élvezhettük szépségét teljes pompájában. Csak az I. és a II. perspektíva tökéletes ábrázolása. Kimafelvonás látható jól. gasló példa erre a Burgos-i katedrálisA festett díszleteknek több az elôról készült több mint 100 festménye nyük, mint a hátrányuk. A Hollywoodmelyek mindegyike egészen valószínûtban készült filmeken ha romantikus, len nézôpontból ábrázolja a székesegylátványos tájat látunk, még ma is biztoházat, a spanyolországi gótika csodálasak lehetünk benne, hogy ezek festett tos alkotását. Terjedelmes könyvben díszletek. A festett díszletek olyan kevés foglalta össze ismereteit a perspektíváról helyet igényelnek, mint egy személyaués a Barcelonai Színházi Intézet díszlettó, a ráfordított költség pedig minimális. tanszékének vezetôjeként is mûködött. Maria Infiesta éss Jordi Mota Aki idejétmúltnak ítéli a festett díszletek A perspektíva ábrázolásának ez a használatát, ugyanazt a tévedést követi könnyedsége mutatkozik meg díszlettervein is, ettôl válnak még életszerûbbé. Alapvetô jellem- el mintha Mozart operáiról állítaná ugyanezt. José Mestzôjük hogy Cabanes valami többletet kíván bemutatni, res Cabanes soha nem részesült a nagy bevételekbôl a mint egy egyszerû festményen. Díszletei nem egyszerûen díszlettervei kapcsán, habár gyakran említette, hogy bárvalósághûek, hanem a színpad festôi átalakítására töre- mit azonnal félbehagy, ha újabb díszletterv-megbízást kedett. A fények mozgásának nincs hatása az árnyékok- kap. Utolérhetetlenül nagy munkabírású mûvész volt, ra, ezek állandónak tûnnek. A Mesterdalnokok II. felvo- festmények és vázlatok százait alkotta, falfestményeket, násában alkalmazott díszletképrôl (amelyet már említet- színpadi díszleteket… élete utolsó pillanatáig fáradhatattünk) készült egy tévéfelvétel, ahol mindez jól megfigyelhe- lanul dolgozott. Lánya, Isabel egy kis magán-múzeumot hozott léttô. A színpadon ábrázolt utcarészlet mindkét oldalán látható hogy az erkélyek, a kiszögellések, mindazok az építé- re Manresa-ban, édesapja szülôvárosában, hogy beszeti elemek amelyek oly valóságosnak tûnnek, sík felület- mutassa José Mestres Cabanes munkáinak legjavát. Itt ôrzik könyvtárát és színházi munkásságának archíre festett díszletek. A perspektíva kimagasló alkalmazását mutatja az vumát. Ebben szerepel Pogány Vilmos András neve is, Aida elsô felvonásához készített díszletképe is. Igen mint olyan kimagasló Wagner-illusztrátoré, aki nem mély belsô teret mutat, holott csak egy festett függönyt német származású. Nagyszerû lenne, ha ezek az alkotások végre állanlátunk, azaz egy egyszerû és hatalmas festményt, amely dó múzeumba kerülnének. Isabel Mestres, a nagyszeigen gyorsan lecserélhetô a mû további igénye szerint. rû díszlettervezô lánya már elérte, hogy legyen egy kiálEzt a díszletet, restaurált állapotában, jelenleg a Liceu ôrzi. A Liceu elsô, erôsen vitatott ötlete szerint a díszle- lítás ahová fordulhatnak a csodálói. Nagyszerû példa tek váltását a nézôk szeme láttára kellett volna elvégez- ez arra is, hogyan menthetik meg egy igazságtalanul ni. Kezdetben nem tûnt jó megoldásnak, mert lerombol- elfeledett mûvész munkáit a családtagok és barátok. Maria Infiesta és Jordi Mota ta volna a nézôkben a díszletek keltette illúziót. De miFordította Sántha Ágnes nél kevésbé feltûnô a díszlet, annál kevésbé hihetô a né-

22


05/6/1

17:05

Page 23

Cabanes Trisztán és Izolda díszlet

Cabanes A nürnbergi mesterdalnokok díszlete

23


05/6/1

17:06

Page 24

Hit, Remény

Ki az a

Nincs arra szó, de téged ha magának válas


az a Grál?

05/6/1

17:07

Page 25

Szeretet

álaszt, megkapod bizton majd a választ! Charles Ricketts


05/6/1

17:07

Page 26

Mûvészetek Palotája

26


05/6/1

17:07

Page 27


Meg kell váltani a világot… Gondolatok Márai Sándortól… (Márai filozofikus sorai a nagypénteki Parsifal hallgatása közben idézôdtek fel) … „Ô eddig csak elfogadta a világot, rossz és jó mivoltában és soha nem érezte szükségét annak, hogy valaki megváltsa a világot. De... (most) számára a megváltás nem ködös vágyakozás, hanem egy utolsó nagy kísérlet, amely vagy megvalósul, vagy minden elpusztul a földön és az emberek világában. Azt mondta, a pillanat olyan komoly és veszélyes, hogy nem érdemes tétovázni, meg kell kísérelni a lehetetlent is .... Mert az emberek számára meghalt az Isten. Isten önmagában természetesen nem halt meg, mert Isten örök. De minden vallás, minden filozófia az egyéni öntudat és lelkiismeret számára fogalmazta meg az Isten képzetét, és az egyén ma eltûnik a tömegben. A tömegnek, amely felfalja az egyént, nincs istene. Atömegnek csak rendszerei vannak. És ô, aki az istentelen nagy rendszerek különféle elnevezésû, de lényegében azonos szándékú világában élt, tudja, hogy ezek a rendszerek ellenállhatatlan erôvel semmisítik meg az egyéni ízlést, véleményt éppen úgy , mint az egyéni lelkiismeretet. Az emberiség, amelyet nem lelkiismerettôl áthatott egyének alkotnak, egy napon kénytelen elpusztítani önmagát és a világot, mert nincs semmiféle erkölcsi parancs szá-

mára, amely megállítaná ezen az úton, a pusztulás útján. Ezért kell megkísérelni a lehetetlent is. Sietni kell… mert már nincs sokáig egyén a világban… Már most is alig van a mi napjainkban, mert már 3 milliárd ember él a földön, s ebben a nagy tömegben az egyéniségre a hasonulási kényszer olyan oldó, ôrlô, morzsoló, minden egyéniséget és ellenállást felhigító erôi hatnak, hogy az egyén megsemmisül... Csak az egyes ember, az egyéniség tudja megváltani az embereket. És egyéniség, aki hajlandó vállalni az önfeláldozást, már nem lesz sokáig a földön. Biztos, hogy semmiféle rendszer nem tudja megváltani a világot…, sem társadalmi, sem vallási rendszer. Csak az egyén tudja megváltani, ha vállalja az önfeláldozást. De az önfeláldozás önmagában nem elég. Igazi önfeláldozásnak kell lenni, tehát olyannak, amelynek értelme nem gyöngeség vagy menekülés, vagy mutatvány, hanem valóban önfeláldozás, mely nem akar mást, mint megváltást, az egyén önfeláldozása árán., Ez mindig így volt. Így volt egyén Jézus és Gandhi…” * A fenti sorok Márai Sándor: San Gennaro vére címû regényébôl valók.

A következô számunkban olvasható: – Az achilleszi Parsifal – – Liszt a Lohengrinrôl – – Tannhäuser és Siegfried Tatatóvárosban, 70 éve – – Molnár András operaénekes – – Díszlettervezôk, vagy provokátorok – – „Óh, Éva, Éva rossz asszony…” – – Egy magyar utazó Bayreuthban – száz évvel ezelôtt –

27


05/6/1

17:07

Page 28


Virágvasárnapi csokor

M

egindítóan szép hangverseny részesei mely tele a reménytelen túlélés vágyával .És egyszerlehettek Társaságunk tagjai és vendé- csak kitör a reális szomorúságból egy derûs zongogei Hegedûs Endre zongoramûvész rafutamban feloldódó életvidám, színkápráztatta dalimmár hagyományos tavaszi koncertjén. Ha a lamban. Az élet- dicsôítô nemes hangjai szólnak az hallgató-befogadó lelke és a közvetítô mûvész oda- Asz-dur Hôsi polonézben. Éppígy szépséggel szól adó lénye egymásra talál, talán megnyílik az ég, és Liszt nocturne-jében a Szerelmi álmokban. És miajándékára: a zenére a legszebb lelki húrok rezo- lyen gyönyörûen Hegedûs Endre tolmácsolásában! Két bátor lépés a romantika, illetve a miszticiználnak. Együtt zengenek a zene alkotójával, az elôadómûvésszel és a hallgatóval egy csodálatos, mus világába most Liszt: Tannhäuser átirataival, a idôn kívüli világtérben. Ebbôl az égi térbôl zengett nyitányfantáziával és Wolfram dalával. Ezeknek a felénk Bach mester 187.Kantáta-beli korálja, azé technikailag nagyon nehéz daraboknak szépségét az emberé, ki oly közel volt Istenéhez, hogy talán sajnos nagyon ritkán csodálhatjuk meg hangverösszeérinthették ujjaikat...E zene hallgatása köz- senyteremben. Nagy öröm volt hallani. Amikor Wagner Liszt ben érzem hitének dielôadásában elôször vémenzióit: az emberi szív gighallgatta ezeket az és a végtelen isteni szeátiratokat, lelkesen kiálretet között. tott fel: „Sohasem gonHihetôvé tenni a megidoltam, hogy ilyen zsenidézett zenei csodát, ez az ális zenét szereztem!” elôadó Hegedûs Endre Igen, ezekben a daralelki adománya a hallgató bokban nemcsak Wagrészére. A bachi nemes finer lelke van, hanem nomságú bevezetéssel elLiszt csodája is! juttatott bennünket egy A szép tavaszi zenélést új, szenzibilis világba, Gershwin: Kék rapszódia Chopin világába. A Bátirata zárta - bravúromoll scherzóban és a Dsan! moll nocturne-ben, valaHazatérve a sokszínû mint az E-dur etüdben dallamok lelkünkben egy nemes világ tárul még sokáig visszhangozelénk. Megtalálni ebben a zeneköltô lelkének legméva csengtek-bongtak, lyebb érzéseit, amit el tucsilingelve futkároztak, dott és el akart rejteni zemíg el nem fáradtak és néjében. Megnyitni és nem maradt más, mint megfejteni Chopin boegy „csokor virág”, égi rongós lelkivilágát, az béke. elôadó fennkölt tiszte, Hegedús Endre Héthársi Zsuzsa

28


05/6/1

17:07

Page 29


Ki az a Grál? (Részletek Theo Adam kamaraénekes welsi elôadásából) „Ki az a Grál”? kérdezi Parsifal, mielôtt a szentély küszöbét átlépi. Gurnemanz, a bölcs Grállovag jelentôségteljesen válaszol neki: „Nincs arra szó, de téged ha magának választ, megkapod bizton majd a választ.” Richard Wagner utolsó nagy alkotása talányos és nehezen értelmezhetônek tûnik a közönség számára minden mûelemzés dacára, még száz év elteltével is. De azoknak is, akiknek a Parsifallal állandóan foglalkozniuk kell, tehát az énekeseknek, rendezôknek és karmestereknek is kemény falat ez a mû. Kívülrôl igen nehéz a megközelítése. A cselekmény egyszerû elmondása sem könnyû feladat. A mû legerôteljesebb kifejezését, mondanivalóját a zene által kapja, amely másfelôl a megdicsôülést közvetíti, és amely sokrétûen magyarázható. A nagy Otto Klemperer szavai éppen erre a mûre vonatkozóan hangozhattak el: „A muzsika a legmetafizikusabb az összes mûvészet közül… mert a zene alapeleme éppen ott lép be, ahol a szó abbamarad, ahová a fogalom már nem ér el.”… A „Parsifal misztérium” tulajdonképpen csak Wagner halála után keletkezett, amikor özvegye, Cosima egy eddig el nem ért kultuszt teremtett alkotója és a mûve köré. Ezáltal e mûvet a pszeudovallásos ünnepélyesség aurájának kellett öveznie, amit alkotója nem is akart. Wagner saját szavai szerint itt elsôsorban egy mûalkotásról van szó, nem pedig vallási történésrôl. Érdekes, hogy Cosima szerint a nagypénteki ötletet 1879 áprilisában maga Wagner fosztotta meg miszticizmusától, amikor nevetve vallja: „ez az egész tulajdonképpen a hajánál fogva elôrángatott dolog… mert nem is volt nagypéntek, semmi, csak egy kellemdús érzés a természetben”. Amikor Hans von Wolzogen az általa szerkesztett „Bayreuther Blätter” c. lapban Parsifalt egyenlôvé teszi a Krisztus-alakkal, Wagner elcsodálkozik és ezt mondja: „Én itt a Megváltóra egyáltalán nem is gondoltam.” Tehát a Mester maga sem teljesen ártatlan abban, ha minden a Parsifalról szóló értelmezés valahogy ellentmondásba torkollik. (Lásd.: Elôjáték a Parsifalhoz c. cikkünk! Szerk.) A „Parsifal misztéri-

um”, amely amúgy is hagyományos elôítéletekkel terhelt, ilyen lektûr után még talányosabbnak tûnik. Ennek dacára e remekmû nagysága és egyszeri mivolta – gondoljunk csak zenei kifejezôerejére – semmiképpen sem szenved csorbát. Nekünk, akiknek cselekvô figurákká kell válnunk, csak egy valóság létezik: a mû maga. És itt véleményem szerint annak kell érvényre jutnia, amit Wagner színpadi tapasztalattal és elemzô élességgel egész tömören állapít meg: „A Parsifal színpadi mû és nem templomi istentisztelet!” És én ezt ugyanúgy gondolom: a világ részvét általi megváltásának gondolata ugyan a keresztényi eszmekincsbôl vétetett, de ez a darabnak csak az etikai háttere. Habár keresztény szimbólumok szerepelnek a darabban, mint a kehely, a lándzsa és az oltáriszentség rituáléja, de mindez mégis egy színházi cselekményen belül történik. A megcsontosodott merevségbôl csak a Wagner unokák, Wieland és Wolfgang váltották meg nagyapjuk mûvét az 1951-es évi újrakezdéskor, ami különösen a Parsifalt terhelte és ami a mûhöz való hûség félreértése miatt tapadt hozzá. Ez a megújulás alakított aztán bennünket, új Wagner énekeseket is, akik nem állnak kevésbé hódolatteljesen egy olyan remekmû nagysága és magasztossága elôtt, mint amilyen a Parsifal, akik a régen megszokottal szakítva és kritikai távoltartással, azonban azonos mûvészi lelkesedéssel mint az elôdeink – tesszük magunkévá ezt a fennkölt ünnepi játékot. A Grál kultusz kérdését: „Ki az a Grál?” lezárásaképpen talán a legjobban Thomas Mannal lehet megválaszolni: „Azt gondolom, hogy a ritus az a titkos vágy,, a színház utolsó becsvágya, amely a pogányokból és a keresztényekbôl származik.” Ez a „titkos vágy” valósult meg Wagnernél magaslatokban, mélységekben és ellentmondásokkal teli gazdag életének alkonyán megfogant mûvében, és ezzel nekünk énekeseknek ezzel csábító és hálás operaszerepeket ajándékozott. Fordította: Füzesséry Katalin

29


05/6/1

17:07

Page 30


Nagy, pénteki varázs 2005. január 19-én, Bécsben

K

i mondja, hogy manapság már nincsenek nagy Wagner-karmesterek? Hogy Knappertsbusch (Karajan, Carlos Kleiber) volt az utolsó? Elôször Christian Thielemann nyûgözött le néhány éve Bayreuthban (és többször is azóta), most pedig itt van Sir Simon Rattle… Persze nem árt az óvatosság. Thielemann eleddig egyetlen hivatalos és teljes – tehát a karmester által kontrollált és vállalt – Wagner-felvétele, a Trisztán és Izolda meglehetôs csalódást okozott számomra. El is bizonytalanodtam kicsinykét, hogy talán csak a hely szelleme, a Festspielhaus hangulata hitette el velem, hogy Thielemann valóban Wagnerhez méltó kongeniális karmester, de nem: a bayreuthi Tannhäuserének két különbözô elôadását (2002, 2004) is megkaptam azóta cédén, és hitem újra töretlen a német fiatalemberben. Simon Rattle nagyszerû képességérôl is képet alkothattam már, de eleddig csak mint koncert-dirigenst ismertem. Salzburgban láttam egyszer saját nevelésû zenekara, a Birmingham Városi Szimfonikusok élén Beethovent vezényelni, és azóta jó néhány lemezfelvételét vásároltam meg magamnak. Sir Simonhoz színházi produkcióban nem volt még szerencsém korábban, ôszintén szólva el sem tudtam képzelni ebben a szerepben. Akik látták már vezényelni – a 3Sat vagy a Mezzo tévécsatornákon nem egyszer feltûnnek ôszbecsavarodott, rakoncátlan fürtjei – tudják, hogy a birminghamiekkel egészen sajátos ülésrendet alakított ki magának, amit a Berlini Filharmonikusoknál is bevezetett. A zenészeket félkörben ülteti olyan módon, mintha nem is a hangszercsoportokkal, hanem minden egyes muzsikussal külön akarna kommunikálni. Rattle egy élô zenekari szervezet szíve. Rendkívül szuggesztív egyénisége ekképpen akadálytalanul lényegül át zenévé, az orkeszter vele együtt lélegzik, lüktet, sóhajt, szárnyal és ujjong. De mit kezd majd egy zenekari árokba szorítva – morfondíroztam magamban Bécs felé menet. Merthogy Sir Simon az ötvenedik születésnapját épp a bécsi Staatsoperben ünnepelte a Parsifallal. Bécsben tavaly mutatták be az új Parsifal-rendezést Donald Runnicles vezényletével. Runnicles évek óta dirigálja a Parsifalt a Császárvárosban, néhány éve láttam vele a korábbi, August Everding-féle rendezést. Megbíz-

30

ható elôadás volt, Amfortast akkor Grundheber, Parsifalt Moser, Gurnemanzot Rydl, Kundryt Schnaut énekelte. Emlékszem, a színpadképet banálisnak találtam, a viráglány-jelenetet a nagy rózsaszín kagylóval pedig kifejezetten ízléstelennek, de megnyugtatott, hogy legalább lehetett a zenére figyelni, a rendezô nem tett erôszakot a darabon. A mostani színrevitel – hogy is mondjam – „modernebb", már ha ezen a kifejezésen leginkább azt értjük, hogy elrugaszkodik az eredeti történettôl. Európa operaszínpadjai kapkodnak az NDK-s rendezôkért, Chriezine Mielitz is kelet-német hölgy, nem is tudta teljesen levetkezni a vulgármarxista gondolkodást, mindazonáltal ez a színpadra állítás legalább nézhetô, és nincs folyamatos konfliktusban a darabbal, mint Schliegensief bornírt Parsifalja Bayreuthban. Úgy látszik, vannak „trendi” technikai elemek, amelyek nélkül nem lehet korszerû elôadást elképzelni. Egy idôben állandóan füst gomolygott, aztán az idegesítô lézer-villódzás lett a divat. Mostanában mindenki vetít, olykor egyszerre több ernyôn is, hogy minél kevésbé tudjon a publikum a darabra koncentrálni. Sôt, újabban mindez interaktív megfogalmazást nyer, persze erôteljes társadalomkritikai éllel. A „konzum-kor”-ban az undorító médiapolitikus lett a rendezôk emblematikus figurája, akit mindenhová kamera kísér, aki minden pillanatban kész interjút adni, és akinek visszataszító, sima képe ekként ellenállhatatlanul ömlik a televízióból: színpadi megfogalmazásban az óriás méretû videokivetítôrôl. Ez a motívum tûnt fel Katherina Wagner Lohengrinjében tavaly az Erkel Színházban, majd Valló Péter – egyébként invenciózus – III. Richardjában a Nemzetiben, és most Mielitznél is. Ezúttal Klingsor volt a gonosz, demagóg manipulátor, akinek minden lépését billegô mozgású kamera követte. Abécsi Parsifal elsô felvonása jórészt XIX. század végi vívóterem mosdójában játszódik a Grál lovagok enyhén homoerotikus férfiközösségében, a második a politikus-maffiózó Klingsor által fenntartott, diszkógömbbel ékített éjszakai bárban, ahol éjszakai pillangóknak öltözött viráglányok égô piros, feszes ruháikban csábítgatták a balga szentet. A harmadik felvonásban kietlen sivatagban, holdbéli tájon találtuk magunkat, és a Grál lovagok lerongyolódott invalidusokként szolgálták Amfortas ki-


05/6/1

17:07

Page 31

2005. tavasz – nyár rály széthulló birodalmát. Végsôsoron látványos volt a színpadkép, a rendezô gondolatai könnyen érthetôek, és ilyen módon nem zavaróak, mert nem bombázzák a nézôket állandóan oda nem illô, fölösleges, vagy nehezen megfejthetô ingerekkel. Nem állítom, hogy teljesen Wagner szellemében fogant mindez, de szöges ellentétben sem volt vele. Egészen a harmadik felvonás végéig. A rendezônô ugyanis – talán neveltetésénél fogva – a totális deszakralizálás mellett döntött. Mielitz víziójában a megtisztultan visszatérô Parsifal váratlanul összezúzza a Grált, felszabadítva a hegesztô-szemüveges, ipari munkássá züllött lovagokat az elkorcsosult tradíció rémuralma alól. A munkás tömegek a mindent beragyogó napfényre törnek, nincs szükségük többé sugárzó kehelyre, klerikális hókuszpókuszra. Ej, hogy örülne Nietzsche, ha látná! Már az elsô felvonásban lehetett sejteni, hogy nem csak Klingsorral van a baj, hanem Titurellel is, mert ôt éltében már foszló múmiaként tologatták a színen, a darab végén még a koporsójából is kiborítják szegényt. De legalább Kundry szerencsésen megdicsôül a végén és az égbe emelkedik, míg a koronáját vesztett Amfortas beolvad a tömegbe, a felszabadulás neki is megváltást hoz, olyan formán, hogy eggyé válhat népével. Nos, e sutácska végkifejlet meglehetôsen bosszantó, de mégsem annyira, hogy el tudná rontani az egész elôadást. Merthogy talán sohasem hallottam ennél kiválóbb Wagner-zenekari hangzást. Jobb volt, mint Ferencsik, Runnicles, Sinopoli vagy Boulez, hogy csak az általam élôben hallott Parsifal elôadások legjelentôsebb karmestereit említsem. Amennyire csak lehetett, Rattle ezúttal is a sajátos ülésrendjét alkalmazta, és ugyanazzal a rendkívüli intenzitással, mindenre figyeléssel dirigálta végig a négy órát, mint bármilyen szimfonikus koncertet. Mozdulatai kifejezôek, a hangzás pontos, tiszta, tagolt, ruganyos, melódiaérzékeny. Fortissimói hatásosak és sohasem durvák, pianissimói kecsesek és mindig hallhatók. A zenekar, amennyire meg tudom ítélni, nagyon keveset hibázott, néha a fúvósok bizonytalankodtak, de ennyit Bayreuthban is szoktak. Hogy miért tetszett jobban, mint a nagyszerû Boulez? Elsôsorban azért, mert érzelemgazdag volt. Ugyanakkor minden túlzástól mentes. Nem akart például rekordot dönteni az elôjáték lassúságában, mint a néhai Sinopoli. Szabadon kezelte a tempót, de sosem indokolatlanul. A nagy kórusjelenetek megrendítettek, legázoltak és felemeltek. Utóbb lemezeim közt kutatva úgy gondolom, talánha Knappertsbusch egyik-másik elôadása lehetett ilyen elementáris hatású. (Furtwänglerrel nem maradt fenn Parsifal.) Az énekesek? Nagyszerû gárda volt! Igen, Bécs ezút-

tal az emberi hangok megválogatásában is gyôzött Bayreuth felett. Elsôsorban Thomas Quasthoff nyûgözött le, akinél hitelesebb Amfortast elképzelni sem tudok. A rendezônô minden botlása megbocsátást nyer ezért a választásért. Mert nem kétséges, ezt a darabot ôrá szabták. Úgy tudom, ez a produkció Quasthoff legelsô színpadi alakítása. Születési tragédiája nem nagyon tette lehetôvé, hogy színpadon játsszon. Hogy gyönyörû hangja van, tudtam, jó párszor hallottam már koncerten és lemezen is. 2002ben személyesen is találkozhattam vele Bayreuthban, Wolfgang Wagnernél a Tannhäuser szünetében. Akkor említette, hogy Thielemannal készül felvenni a Daphnét és a Mesterdalnokokat – ez utóbbiban ô énekelné Beckmessert. Lelkesedéssel beszélt az operairodalomról, és ôszintén szólva akkor nem sejtettem, hogy egyszer kosztümös szereplôként is látni fogom, nem csak dal- vagy oratórium énekesként. Döbbenetes, hogy színészi képességei is milyen jók! Az a rendkívül korlátozott lehetôség, amit a sors rámért, ezúttal elônyére vált: megrázó erôvel tudta játszotta a megsebzett, törpévé rokkant Amfortast. Határtalan ováció fogadta az elôadás végén, amelyben korántsem a hátrányos helyzetû énekessel szembeni szolidaritás nyilvánult meg, hanem a legôszintébb köszönet egy nagyszerû alakításért. Gurnemanzot a hatalmas termetû és hatalmas hangú Salminen alakította fáradhatatlanul, Kundryt pedig az isteni Waltraud Meier, aki – meglehet, elfogult vagyok vele – még mindig a legjobb ebben a szerepben. Az én szívemhez közelebb áll, mint Urmana, akit a legnagyobb Kundrynak szokás tartani manapság. Meiernek nem csak szép, de bámulatosan kifejezô és sokszínû a hangja: az ô Kundryja elgyötört szolga, vergôdô fogoly, csalárd csábító, szerelmes nô és szeretô anya is egyben. Thomas Moser Parsifalként állta a versenyt az általam Bayreuthban látott Poul Elming illetve Endrik Wottrich alakításával. Klingsort Wolfgang Bankl jelenítette meg: csúnya, utálatos szerep volt az övé, ennek maradéktalanul megfelelt, a viráglányok meg szépek voltak és jól énekeltek. Különösen büszkék lehettünk közülük a legszebbre, a magyar Keszei Borira, aki már másfél éve tagja a Staatsoper társulatának, és minden bizonnyal szép karrier elé néz. Sir Simon Rattle kópés mosolyával fogadta a szûnni nem akaró tapsot, valamint a viráglányok által behozott hatalmas születésnapi tortát. A ráadást a zenészek, énekesek és a publikum együtt szolgáltatta: zengett a „Happy Birthday, dear Simon!” – így angolul a brit karmesternek, hogyan is másként. Felejthetetlen születésnapi parti volt. Rockenbauer Zoltán

31


05/6/1

17:07

Page 32


„Sternstunde” Ünnepi Parsifal elôadás a Magyar Állami Operaházban inden színház életében vannak szerencsés csillagzat alatt született elôadások, olyanok melyeket utána még sokáig emleget a közönség. A Magyar Állami Operaházban nagypénteken és húsvét keddjén elhangzott Parsifal mindenképpen ilyen. Az Operaház szûkös anyagi helyzete a média híradásai alapján mindenki elôtt ismert. Lemondták a külföldi vendégmûvészek jelentôs részét, elmaradtak bemutatók, a jegyek árát áprilistól közel negyven százalékkal fölemelték. Ilyen elôzmények után minden operabarát és Wagner-rajongó számára szenzációként robbant a hír: Gurnemanz szerepét a világhírı holland basszbariton, a szerep bayreuth-i birtokosa Robert Holl énekli ezen a két estén. Nagy öröm volt az a tény is, hogy végre igazi fôszerepben hallhatjuk itthon Németh Juditot, aki a Milanói Scala Tannhäuser elôadásairól hazatérve állt be Kundryként e huszonkét éves produkcióba. Amit ezen a két estén hallottunk igazi csoda volt. Mikó András szép, hagyományos rendezése e két énekesnek köszönhetôen új színt, lendületet kapott. Az elôadás egészére – apróbb hibáktól eltekintve, melyek minden elôadásban

M

fellelhetôk – az itthon sajnos egyre ritkábban tapasztalható precizitás volt a jellemzô. Ez egyrészt a karmester, Kovács János személyébôl fakadt. A Bayreuth-ban, Pierre Boulez asszisztenseként is tanult mester jól összetartotta az együttest. Awagneri partitúra minden színe megjelent a misztikus líraiságtól a fennkölt ünnepélyességen át a mély emberi drámákig. Az elôadás professzionalitásának másik forrása Németh Judit és Robert Holl voltak. Németh Judit a 2004-es Bayreuth-i Ünnepi Játékokon már kóverolta Kundry szerepét, de színpadon, elôadásban csak most volt alkalma elénekelni. Igazán figyelemre méltó, hogy debütáláskor ennyire kidolgozott, ilyen kontrasztos alakítást nyújtson valaki egy ilyen nagy és nehéz szerepben. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Kundry alakjának minden rétege felszínre került. Az elsô felvonásban láttunk egy ûzött, zaklatott, elátkozott embert, a második felvonásban egy már-már vénuszi csábítót, majd bûne súlya alatt összeroppanó nôt, a harmadikban pedig egy megváltást keresô asszonyt. A szerepformálás sokszínısége mellett kiemelendô az általa nyújtott hangi teljesítmény is, amihez foghatót magyar operaszínpadon Wagner-heroinától már régen hallot-

Robert Holl, Molnár András, Németh Judit,

32


05/6/1

17:07

Page 33

2005. tavasz – nyár tunk. Érezhetô volt az a tudatosság, amivel beosztotta hangját, s így még a felvonás végén is minden magasság tökéletesen szólt. Felejthetetlen marad a második felvonás nagymonológjában elhangzott „und – lachte…”, ami olyan erôvel szólalt meg, amire ma talán csak Violetta Urmana vagy Waltraud Meier képes. Kár, hogy ritkán hallhatjuk itthon ezt a hangot, pedig van egy-két szerep, aminek itthon sem lenne méltóbb tolmácsolója Németh Juditnál… (Akik esetleg nem tudják, azoknak egy „rövid” felsorolás: Németh Judit 2000 óta szerepel Bayreuth-ban, 2003-ban énekelte ott elsô fôszerepét Ortrudot a Lohengrinben, majd 2004-tôl Vénuszt alakítja a Tannhäuserben. Torontóban énekelt Frickát A Rajna kincsében és a Walkürben. Vénusz szerepével debütált a Milánói Scalában, idén májusban pedig Sieglindeként lép föl a nürnbergi operában.) Az elôadás másik sarkpontja, Robert Holl a tökéletes Gurnemanz. Minden tekintetben uralta a színpadot, termete, hangja, annak szépsége, nemessége, tisztasága, egész lényének kisugárzása minden színpadon töltött percében központi figurává tette. Tôle is egy kiérlelt, sokrétû alakítást láttunk, mely bizonyos pontokon eltér

ugyan az itthon eddig hallott basszisták szerepformálásától, de éppen ez az újszerûség – jelen esetben természetesen nem modernség – ami olyan elementáris erejûvé tette elôadását. Döbbenetes hatású volt, és úgy gondolom sokak számára hosszú ideig felejthetetlen marad, amikor a harmadik felvonásban Parsifal fölé kiterjesztette karjait, mintha az egész terem velük együtt emelkedett volna. Mindenképpen szólni kell a Parsifalt alakító Molnár Andrásról, aki a Ferencsik-féle felújítás óta, 22 éve énekli a címszerepet. Senkivel össze nem téveszthetô , bársonyosan csengô hangja teszi a budapesti Parsifalt általa emberivé, emelkedetté. Az Amfortast alakító Perencz Béla pedig a tavalyi Lohengrin Telramundja után újra bizonyította, hogy a wagneri zenekultúra pontos ismerôje. Egri Sándor és Berczelly István Klingsor szerepében nyújtották e két estén a tôlük megszokott magas színvonalú produkciót. E cikk fôként Robert Holl és Németh Judit bemutatására íródott, a 25 éves operaházi jubileumát ünneplô Molnár András, és az Amfortast kiválóan alakító Perencz Béla méltatása következô számunkban lesz. Vajai Balázs

Elôjáték a Parsifalhoz

R

ichard Wagner programszerû magyarázatai II. Lajos számára a jobb érthetôség céljából egy 1880. november 12-i zártkörû elôadás alkalmával. Szeretet – Hit – : Remény Elsô téma: „Szeretet” „Átadom testemet, átadom a véremet, szeretet szent nevében!” (Angyalhangok elhalóan ismétlik) „Átadom véremet, átadom testemet! örök emlékül” (újból elhalóan ismételve)

Második téma: „Hit” A megváltás hit általi ígérete. – Határozottan és markánsan nyilvánul meg a hit, emelkedve, megingathatatlanul a szenvedés közepette is. – Az ismételt ígéretnek válaszol a hit éteri magasságokból – mint a fehér galamb szárnyain lebegve alászáll –, az emberi szívet egyre erôsebben és teltebben betöltve a világot, az egész természetet hatalmas erôvel telíti – majd – a mennybéli éterre újból szelíden megnyugodva felpillant… Ekkor még egyszer felhangzik a magány borzongásából a gyengéd részvét panasza: aggódás, az Olajfák hegyének szent vérverejtéke, a Golgotha isteni kínszenvedése, – a test kiszenved, a vér elhull és felfénylik mennyei izzásban a kehelyben mindenekre, élôre és szenvedôre, a szeretet általi megváltás kegyelmi gyönyörét árasztva. Reá, akinek – szörnyû megbánással szívében – a felizzó Grál látványába kellett belemélyednie, Amfortasra, a szentség bûnös ôrzôjére függesztjük tekintetünket: vajon mardosó lelki gyötrelmére lesz-e megváltás? Még egyszer felhangzik az ígéret: – és remélünk! Fordította: Füzesséry Katalin (Richard Wagner írása a Parsifalról)

33


05/6/1

17:07

Page 34


A templomi kórustól az operáig Robert Holl pályájáról és az erôltetett aktuálpolitizálásról az operaszínpadokon

A

mikor a drasztikus megszorítások oda vezettek, hogy alig tartanak bemutatót ebben a szezonban az Operaházban, örvendeznünk kell egy világhírû holland basszus énekes budapesti fölléptének. A rotterdami születésû, Ausztriában élô Robert Holl ma este Gurnemanzot énekli az Ybl-palotabeli Parsifalban.

Hollandiában mindenki muzsikál, bármi is a foglalkozása. Az ön családja hivatásos zenész volt, hogy énekesi pályára adta a fejét? – Természetesen mi is muzsikáltunk otthon, de én a templomi kórusban kezdtem az éneklést. – Hány éves korában? – Nyolcévesen Rotterdamban. – Gondolom, nem a basszus szólamban. – Nem, nem, a mély altban. Tizenhat éves koromig. Aztán a rotterdami konzervatóriumban tanultam, majd négy esztendeig Münchenben. – Hol és hogyan kezdôdött a karrierje? – Énekversenyekre jelentkeztem, 1971-ben elsô díjat nyertem Hollandiában, ’72-ben pedig az ARD rádió nemzetközi versenyének elsô díját vittem el Münchenben. – Koncertdalokkal vagy operaáriákkal vetélkedett? – Dalokkal és oratóriumszólamokkal. Aztán 1973 és 75 között a müncheni Bajor Állami Operaház tagjaként dolgoztam. Basszusként 26–27 évesen még túl fiatal voltam a nagy szerepekhez, s ezért tíz éven át csak koncerteken léptem föl. Schubertre, Schumannra és az orosz dalirodalomra specializáltam magam. Templomról templomra szívesen és sokszor énekeltem a Máté és Jánospassióban. Késôbb visszatértem az operaszínpadhoz. Bécsben, Brüsszelben, Zürichben fontos szerepekkel bôvítettem a repertoáromat. A Varázsfuvola Sarastrója, A sevillai borbély Don Basiliója, a Parsifal Amfortasa voltak a parádésabbak. A bécsi Staatsoper mindenekelôtt Wagner-énekesként foglalkoztatott, Berlinben a Don Giovanni, a Tannhäuser. A nürnbergi mesterdalnokok, A bolygó hollandi basszus szerepeire kértek föl.

34

Kedvenceim: a Trisztán Marke királya, Gurnemanz és Hans Sachs. – Németországban túlnyomó részben avantgárd elképzelésekkel rukkolnak elô a rendezôk. Mi a véleménye a modern színrevitelekrôl? – Többszégükben borzalmasak. – Egyszóval ön nem szívesen dolgozik az ilyen rendezôkkel? – Nagyon szívesen dolgozom például Harry Kupfer, aki igen alaposan ismeri a zeneszerzôket, mûveket. Az ô rendezésében léptem föl a Tannhäuserben. A nürnbergi mesterdalnokok fôszerepeiben, Hans Sachsként, A bolygó hollandiban. Kupfer, bármennyire modern elképzelést követ is, sosem hamisítja meg az operát. Amúgy én is amellett vagyok, hogy egy elôadás ne legyen régimódi. Az a Parsifal azonban, amelyben például elôször énekeltem Gurnemanz szerepét – egyenesen rémísztô színrevitel volt. Nagy baj, amikor egy rendezô úgy hiszi, hogy többet tud a szerzônél, és játékötleteivel ellenébe megy a zenének. A budapesti Parsifal-elôadás, amiben most két ízben föllépek, teljes egészében Wagner szellemében fogant. – Annak idején még Mikó András rendezte. – Minden, ami a színen történik, megfelel annak az atmoszférának, amit a szerzô zenéje sugall. – Elsô a zeneszerzô, aztán jöhet a rendezôi felfogás az elôbbi szellemében. – Wagner igazi színházi ember volt. Mindent tudott a teátrumról, az operáról, az énekesektôl a karmesterig, a szövegtôl a színpadig, a szerzôi, rendezôi utasításokig, amiket aprólékosan a kortárs rendezôk oktalanul képzelik, hogy nála többet tudnak mondani a közönségnek. Engem fölöttébb bosszantott, amikor a Parsifal Gurnemanz-szerepét a rendezô a maga wagneri mivoltában úgymond unalmasnak minôsítette, és erôltette, hogy formáljam agresszívvé. – Pedig a zene egyáltalán nem az. – Persze hogy nem. De ezek a rendezôk mindenáron politikai mondanivalót akarnak beleerôszakolni az operákba, s nem törôdnek azzal, hogy meghamisítják az eredeti mûvet, s ellenébe mennek a szövegnek. Sajnos ez most egy rémes tendencia Németországban.


05/6/1

17:07

Page 35

2005. tavasz – nyár – Ön mint énekes, nem tud vi– Jobb helyeken ez már kiment a divatból. Mit gondol, mi letába szállni, netán jobb belátásra het az oka, hogy Németországban bírni a rendezôt? ez az erôltetett polgárpukkasztós– Egy Kupferrel lehet vitatkozdi még mindig tartja magát? ni. Akár kölcsönösen meg is gyôz– Azt hiszem, az operát sokan hetjük egymást. Ezzel szemben ma is ósdi, burzsoá mûvészetnek Bayreuthben például létrejött nem tekintik, s ennek úgy szeretnének egy olyan produkció, amelynél a véget vetni, hogy kompenzálásrendezô makacsul ragaszkodott képpen, mindenáron politikai az ötleteihez. Elôfordult, hogy aktualitásokat eröltetnek bele. improvizációra kényszerítették az énekeseket: ezt a prózai színház– Nem hagyott fel a dalénekban ugyan meg lehet kísérelni, de léssel? Mi több, a bécsi Zeneakadéaz operában minden precizen rögmia dal- és oratórium tagozatán is zített partitúra szerint megy, s tanítok, és a Musikverein Költészet elôbb-utóbb kitör a káosz a szinés zene címû sorozatát irányítom, padon. Nemegyszer oda nem illô részt veszek a Nord See-fesztivávideovetítést alkalmaznak a szíRobert Holl lon, amelyen a magam német és holnen, a második, bayreuth-i Parsifalszínrevitelben például nyulakat, békákat, miegyebeket mu- land költemények ihlette dalszerzeményeit adom elô olykor. Metz Katalin togattak a háttérfelvételeken. (Megjelent a Magyar Nemzetben)

Bayreuthi Ünnepi Játékok 2005 Tristan és Isolda július 25., 31., augusztus 12., 18., 26. Karmester: Eiji Oue Rendezô: Christoph Marthaler Kosztüm: Anna Viebrock A bolygó hollandi július 27.,augusztus 2., 8., 13., 21., 27. Karmester: Marc Albrecht Rendezô: Claus Guth Kosztüm: Christian Schmidt Parsifal július 29., augusztus 4., 11., 17., 23. Karmester: Pierre Boulez Rendezô: Christoph Schlingensief Kosztüm: Tabea Braun Lohengrin július 26., augusztus 1., 5., 9., 19., 28. Karmester: Sir Andrew Davis Rendezô: Keith Warner Kosztüm: Sue Blane Tannhäuser július 28., augusztus 3., 10., 16., 20., 24. Karmester: Christian Thielemann Rendezô: Philippe Arlaud Kosztüm: Carin Bartels

PARSIFAL május 26., 29. Wels (Ausztria)

Wagner-elôadások Budapesten a 2005–2006. évben (Elôzetes szereposztás)

LOHENGRIN: v.: Szennai Kálmán (Erkel Színház) 17 óra 2005. április 10. /v/ Fried, Kiss B., Pesti, Dobos, Sárkány, Temesi. április 16. /szo/ mint IV. 10. április 30. /szo/ v: J. Szimonov, Jekl, Molnár, Sümegi, Cserhalmi, Perencz, Temesi 2005. május 7. /szo/ mint IV. 30. TANNHÄUSER 2005. október 20., 28. november 3., 9. 2006. február 9., 15., 19., 23. A NIBELUNG GYÛRÛJE 2006. január 6., 8., 11., 14. PARSIFAL 2006. április 14., 17. A NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK 2006. május 20., 24., 27., 31. június 3., 11.

35


05/6/1

17:07

Page 36


Parsifal diszkográfia I. Elôadásfelvételek: NEW YORK, 1932 – Melchior, Kappel, Bohnen, Whitehill, Schuetzendorf / Bodansky NEW YORK, 1933 – Melchior, Leider, Schorr, Hofmann, Schuetzendorf / Bodansky BUENOS AIRES, 1936 – Maison, Lawrence, Kipnis, Singher, Krenn, Destal / Busch NEW YORK, 1938 – Melchior, Flagstad, List, Schorr, Gabor, Cordon / Bodansky (1. és 3. felv.) / Leinsdorf (2.felv.) BUENOS AIRES, 1946 – Ralf, Bampton, List, Janssen / E. Kleiber BÉCS, 1948 – Treptow, Konetzni, Weber, Schöffler, Vogel, Braun / Moralt KÖLN, 1949 – Aldenhoff, Mödl, Greindl, Nillius, Blasius, Fehn / Kraus RÓMA, 1950 – Baldelli, Callas, Christoff, Panerai, Modesti, Lopatto / Gui (olasz nyelven) BAYREUTH, 1951 – Windgassen, Mödl, Weber, London, Uhde, van Mill / Knappertsbusch NEW YORK, 1952 – Hopf, Harshaw, Hotter, Hines, Pechner, Vichegonov / Stiedry BAYREUTH, 1952 – Windgassen, Mödl, Weber, London, Uhde, Böhme / Knappertsbusch BAYREUTH, 1953 – Vinay, Mödl, London, Weber, Uhde, Greindl / Krauss NEW YORK, 1954 – Svanholm, Varnay, Hotter, London, Davidson, Vichey / Stiedry BAYREUTH, 1954 – Windgassen, Mödl, Greindl, Hotter, Neidlinger, van Mill / Knappertsbusch NEW YORK, 1956 – Svanholm, Harshaw, Schöffler, Edelmann, Pechner / Stiedry BAYREUTH, 1956 – Vinay, Mödl, Greindl, FischerDieskau, Blankenheim, Hotter / Knappertsbusch MÜNCHEN, 1957 – Vandenburg, Schech, Frantz, Metternich, Peter, Proebstl / Jochum BAYREUTH, 1958 – Beirer, Crespin, Hines, Wächter, Blankenheim, Greindl / Knappertsbusch NEW YORK, 1960 – Liebl, Harshaw, Hines, Uhde, Pechner / Leinsdorf LONDON, 1959 – Liebl, Lammers, Frick, Wächter, Robinson, O.Kraus / Kempe MILÁNÓ, 1960 – Kónya, Gorr, Christoff, Neidlinger, Caballé (viráglány) / Cluytens BAYREUTH, 1960 – Beirer, Crespin, Stewart, Neidlinger, Ward / Knappertsbusch BÉCS, 1961 – Uhl, Ludwig/Höngen, Hotter, Wächter, Berry, Franc / von Karajan

36

BAYREUTH, 1962 – Thomas, Dalis, Hotter, London, Neidlinger, Talvela / Knappertsbusch BAYREUTH, 1963 – Windgassen, Dalis, Hotter, London, Neidlinger, Weber / Knappertsbusch BAYREUTH, 1964 – Vickers, Ericson, Hotter, Stewart, Neidlinger, Hagenau / Knappertsbusch NEW YORK, 1966 – Kónya, Crespin, Hines, Cassel, Meredith / Prétre BAYREUTH, 1966 – Kónya, Varnay, Greindl, Stewart, Neidlinger, Böhme / Boulez BUENOS AIRES, 1969 – Windgassen, Crespin, Adam / Leinsdorf VELENCE, 1970 – Kollo, Shuard, van Mill, Hofmann, Stern, Hagner / Wallberg BAYREUTH, 1970 – King, Jones, Crass, Stewart, McIntyre, Ridderbusch / Boulez LONDON, 1971 – Vickers, Shuard, Hendrickx, Bailey, Langdon / Goodall NEW YORK, 1971 – Kónya, Dalis, Siepi, Stewart, Meredith, Macurdy / Ludwig BAYREUTH, 1971 – Kónya, Martin, Crass, Stewart, Nienstedt, Ridderbusch / Jochum NEW YORK, 1974 – Thomas, Martin, Stewart, Meredith, Macurdy / Steinberg SAN FRANCISCO, 1974 – Thomas, Randova, Moll, Stewart, van Ginkel / Suitner NEW YORK, 1979 – Vickers, Ludwig, Talvela, Weikl, Shinall / Levine BÉCS, 1979 – Jerusalem, Rysanek, Ridderbusch, Weikl, Berry, Rydl / Stein NEW YORK, 1980 – Thomas, Troyanos, Hines, Bailey, Shinall / Levine BAYREUTH, 1981 – Jerusalem, Randova, Sotin, Weikl, Roar, Salminen / Stein NEW YORK, 1982 – Hoffmann, Dunn, Hines, Stewart, Meredith / Levine RADIO FRANCE, 1982 – Jerusalem, Rysanek, Moll, Weikl, Becht / Janowski GENF, 1982 – Vickers, Minton, Meven, Krause, Mazura / Stein BUDAPEST, 1983 – Molnár, Kasza, Polgár, SólyomNagy, Faragó, Szalma / Ferencsik (magyar nyelven) NEW YORK, 1983 – Jung, Troyanos, Estes, Mazura, Haugland / Levine BORDEAUX, 1983 – Eliasson, Meier, Grundheber, McCurdy, Dene / Weise


05/6/1

17:08

Page 37

2005. tavasz – nyár NEW YORK, 1985 – Vickers, Rysanek, Moll, Estes, Mazura / Levine BAYREUTH, 1985 – Hoffmann, Meier, Sotin, Estes, Mazura, Salminen / Levine NEW YORK, 1986 – Hoffmann, Gilmore, Talvela, R. J. Clark, Mazura / Levine NEW YORK, 1987 – Jenkins, Troyanos, Sotin, Estes, McIntyre / Levine NEW YORK, 1991 – Domingo, Norman, Lloyd, Haugland, Wlaschiha / Levine MILÁNÓ, 1991 – Domingo, Meier, Lloyd, Brendel, Welker, Rydl / Muti NEW YORK, 1992 – Jerusalem, Meier, Moll, Weikl, Mazura / Levine NEW YORK, 1995 – Domingo, Jones, Lloyd, Brendel, McIntyre / Levine BAYREUTH, 1996 – Elming, Martin, Tomlinson, Weikl, von Kannen, Hölle / Sinopoli AMSTERDAM, 1997 – Elming, Urmana, Lloyd, Schöne, von Kannen, Stabell / Rattle RAVELLO, 1997 – Domingo, Urmana, Salminen, Mozhaev, Putilin, Okhotnikov / Gergiev BAYREUTH, 1998 – Elming, L.Watson, Sotin, Struckmann, Wlaschiha, Hölle / Sinopoli BERLIN, 1998 – Winbergh, Urmana, Salminen, Rouillon, Carlson, Hagen / Thielemann BERLIN, 1999 – Andersen, L.Watson, Sotin, Brendel, Carlson, Griepentrog / Thielemann BERLIN, 1999 – Andersen, L.Watson, Polgár, Brendel, Carlson, Griepentrog / Thielemann BAYREUTH, 1999 – Elming, Urmana, Sotin, Struckmann, von Kannen, Hölle / Sinopoli BERLIN, 2000 – Smith, Soffel, Polgár, Carlson, Brendel / Thielemann BAYREUTH, 2000 – Elming, Urmana, Reiter, Schmidt, Welker, Hölle / Eschenbach WASHINGTON, 2000 – Domingo, Huffstodt, Held, Salminen, Leiferkus, Stewart / Fricke LISSZABON, 2001 – Elming, Marton, Holzer, Lorenz, Mewes, Tschammer / Ötvös NEW YORK, 2001 – Domingo, Urmana, Tomlinson, Ketelsen, Wlaschiha, Aceto / Levine BERLIN, 2001 – Smith, L.Watson, Salminen, Schulte, Carlson, Jentjens / Thielemann BAYREUTH, 2001 – Elming, Urmana, Hölle, A.Schmidt, Welker, Reiter / Thielemann PÁRIZS, 2001 – Domingo, Juon, Hampson, Krause / Conlon MADRID, 2001 – Domingo, Baltsa, Salminen, Grundheber, Welker / Navarro LONDON, 2001 – Anderson, Urmana, Tomlinson, Hampson, Reiter, White, Leggate / Rattle BUDAPEST, 2003 – Molnár, Balatoni, Palerdi, SólyomNagy, Berczelly, Király / Kovács

NEW YORK, 2003 – Domingo, Urmana, Pape, Struckmann, Putilin, Aceto / Gergiev BÉCS, 2004 – Botha, Denoke, Holl, Quasthoff, Bankl, Fink / Runnicles HAMBURG, 2004 – Vogt, Schnaut, Selig, Brendel, Möwes, Hörl / Metzmacher II. Részletek: MILANO, 1940 – Tasso, Tutsek, Pasero, Svéd, di Lelio, Robanti, Simionato (viráglány) / Serafin BÉCS, 1937 – Nikolaidi, Zec, Alsen, Destal / Knappertsbusch BÉCS, 1939 – Grahl, A. Konetzni, Alsen, Wiedermann / Knappertsbusch BÉCS, 1942 – Lorenz, Braun, Schöffler, Roth, Vogel / Knappertsbusch BERLIN, 1942 – 3. felvonás: Reinmar, Weber, Hartmann, Larcen / Knappertsbusch LONDON, 1951 – 2.felvonás: Lechleitner, Flagstad, Kraus / Rankl MAINZ, 1955 – 2.felvonás: Schachtschneider, Kuchta BUDAPEST, 1970 – 3. felvonás: Heater, Melis, Ütô, Zsigmond / Ferencsik PÁRIZS, 1976 – 2. felvonás: Vickers, Denize, Mars / Stein MÜNCHEN, 1981 – 2.felvonás: King, Bjoner, Brinkmann / Hollreiser FRANKFURT, 1984 – 2. felvonás: Tinsley, Raffeiner / Gielen DREZDA, 1992 – 2. felvonás: Goldberg, Gilmore SCHWERIN, 1995 – 2. felvonás: Cook, Scotto, Kostas / Törzs SZENTPÉTERVÁR, 1998 – 2. felvonás: Domingo, Urmana, Putilin / Gergiev BARCELONA, 1998 – 2. felvonás: Smith, Marton, Putilin / Ros Marba LONDON, 2000 – 2.felvonás: Elming, P. Lang, Leiferkus / Rattle LIPCSE, 2001 – 2.felvonás: Gambill, Soffel, Nimsgern / Schrottner CINCINATTI, 2001 – 2.felvonás: Studebaker, Wray, Austin / Lopez-Cobos III. Lemezfelvételek: BÉCS, 1971/72 – Kollo, Ludwig, Frick, FischerDieskau, Kelemen, Hotter / Solti LIPCSE, 1975 – Kollo, Schröter, Cold, Adam, Bunger, Teschler / Kegel BERLIN, 1979/80 – Hofmann, Vejzovic, Moll, van Dam, Nimsgern, von Halem / von Karajan MÜNCHEN, 1980 – King, Minton, Moll, Weikl, Mazura, Salminen / Kubelik

37


05/6/1

17:08

Page 38

2005. tavasz – nyár MONTE CARLO, 1981 – Goldberg, Minton, Lloyd, Schöne, Haugland, Tschammer / Jordan WELSH NATIONAL OPERA, 1984 – Ellsworth, Meier, McIntyre, Joll, Folwell, Gwynne / Goodall BERLIN, 1989/90 – Jerusalem, Meier, Hölle, van Dam, von Kannen, Tomlinson / Barenboim NEW YORK, 1992 – Domingo, Norman, Moll, Morris, Wlaschiha, Rootering / Levine IV. Televízió, film, videó, DVD: BAYREUTH, 1980 – Jerusalem, Randova, Sotin, Weikl, Roar, Salminen / Stein FILM, 1982 – Kutter / Krick (Goldberg), Clever (Minton), Lloyd, Jordan (Schöne), Haugland, Sperr (Tschammer) / Jordan

NEW YORK, 1992 – Jerusalem, Meier, Moll, Weikl, Mazura / Levine BERLIN, 1992 – Elming, Meier, Tomlinson, Struckmann / Barenboim RAVELLO, 1997 (részletek) /Tony Palmer/ – Domingo, Urmana, Salminen, Mozhaev, Putilin, Okhotnikov / Gergiev BAYREUTH, 1998 – Elming, Watson, Sotin, Struckmann, Wlaschiha, Hölle / Sinopoli BUDAPEST, 2004 – Molnár, Balatoni, Polgár, SólyomNagy, Berczelly, Valter / Kovács BÉCS, 2004 – Botha, Denoke, Holl, Quasthoff, Bankl, Fink / Runnicles Összeállította: Pallós Tamás

„Csak a Nibelumpok szerények”!

Liszt. Te Dante vagy! Sexpír vagy! Szent Dávid vagy! Wagner. Én nagy vagyok! Liszt. (crescendo) Nagy Napoleon vagy I. II. III. és IV. Napoleon vagy! Byron vagy! Kosciusko vagy! Columbus Kristóf vagy! Wagner. Én nagyobb vagyok! Liszt. (crescendo.) A Rajna nagy Kristófja vagy! A hangjegyek Budhája vagy! A kontrapunkt Krisztussa vagy! A jövô zene Garibaldija vagy! A német zene Kossuthja vagy! Az opera Tisza Kálmánja vagy! Wagner Richard, Wagner Richardja vagy! Wagner. Én legnagyobb vagyok! Liszt. Igenis! – az én vôm vagy!

38


05/6/1

17:08

Page 39


Bayreuthba utazóknak:

Múzsák temploma a dombtetôn ájos – ez volt elsô benyomása a városról Richard Wagnernek és Cosimának az elsô közös bayreuthi látogatásukkor. Az akkor 17800 lakosú Bayreuth árnyas fasoraival, macskaköves utcáival elbûvölte az odalátogatókat. Richard Wagner élete hányatott volt mindaddig, amíg sorsszerû szövetséget nem kötött II. Lajos bajor királlyal. Ezzel már elérhetô közelségbe került víziója megvalósítása – vagyis a saját színház saját operáinak elôadására. – Aki felmegy Németország talán leghíresebb dombjára, rögtön megérti, miért választotta Richard Wagner pont ezt a helyet. A város és környéke természetes szépsége mellett taktikai megfontolások is szerepet játszottak a helyszínválasztásban. Wagner viszonylag kis városra, ám tartományi székhelyre gondolt, melynek állandó kôszínháza van, ám ne legyen frekventált fürdôhely, mert így nem kívánatos közönséget vonzana a színházba. Wagnert évtizedek óta foglalkoztatta az ünnepi játékok gondolata, de már 1871 áprilisi látogatásakor hamar kiderült, hogy a pompás ôrgrófsági operaház díszes barokk épülete nem felel meg szándékainak. Ezért új színház építése mellett döntött. Elôször csak ideiglenes épületre gondolt. Sôt, az is felmerült benne, hogy ez fából készülne, mint valami tornacsarnok. Aztán megfogalmazódott benne a koncepció: amfiteátrumszerû nézôtérrel, süllyesztett zenekari árokkal ellátott, minden díszítéstôl mentes színház épüljön, mely még nem volt eddig a világon, ahol semmi nem vonja el a figyelmet a zenérôl és a színpadi történésrôl. Ötletének megvalósítására a terveket az akkor 31 éves szász-altenburgi udvari építômester, Otto Brückwald szállította. Az építés tervezésekor

B

a fô kérdés a finanszírozás volt. Wagner elhatározta, hogy pártfogói egyesületet alapít, hogy megteremtse az építés és az ünnepi játékok elôkészületeinek költségeit. Többek között Friedrich Feustel bankárt és a bayreuthi polgármestert, Theodor Munckert is felvillanyozta az ötlete. Elhatározták, hogy ezer patronáló jegyet adnak el, melynek vásárlói egyenként 300 tallérral járulnak hozzá az 1873 nyarára tervezett elsô ünnepi játékokhoz. 1872 május 22-én, Wagner 59. születésnapján került sor az alapkô-letételre, melyet Beethoven IX. szimfóniájának bemutatásával ünnepeltek. 1873. augusztus 2-án követte ezt a bokrétaünnep. Ám a patronáló jegyek eladása vontatottan haladt, és a hitelekbôl finanszírozott építés csúszott. A terv megvalósíthatatlannak látszott, a megalapított Wagner-egyesületek, és a nagyszabású reklámkampány ellenére is. Nem maradt hátra más Wagnernek, mint megkérni Ludwigot, akivel kapcsolata idôközben megromlott, hogy adja oda a hiányzó összeget. II. Lajos bajor király 100000 tallér hitelt nyújtott Wagnernek, és ezzel biztosította a további építkezési folyamatokat. 1876 augusztus 13-án nyíltak meg az elsô ünnepi játékok, A Rajna kincse bemutatójával. Ahogy gyakran megesik egy építkezésnél, a költségek jelentôsen meghaladták a várakozásokat. Amikor Feustel 1878. szeptember 24-én benyújtotta a végszámlát, csinos kis összeg jött össze. A beépített alapterület: 3319 négyzetméter 428384 márkába és 9 pfennigbe került, vagyis 129,07 márkába négyzetméterenként. Ez megfelel az ünnepi játékok vállalkozása összköltsége, 1,275 millió márka, egyharmadának. Wagner koncertek adásával 178000 márkát szedett össze, Cosima a deficit fedezésére 132000 márkányi össze-

39


05/6/1

17:08

Page 40

2005. tavasz – nyár get irányított át az örökségébôl. Ludwig hitelét a Wagner-örökösök Richard Wagner mûvei bemutatóinak szerzôi jogdíjából fizették vissza. Ha a Festpielhaus kihasználtságát nézzük, vagyis azt, hogy itt csak nyáron mutatnak be operákat, mégpedig csak Richard Wagner mûveit, akkor nagyon kockázatos vállalkozás volt mindez. Ám a terv zseniális sakkhúzásnak bizonyult, mely üzletileg is megtérült, és világhírûvé tette Bayreuthot. Felépítése óta a Festspielhaus több át- és hozzáépítésen ment keresztül. 1882 óta létezik az úgynevezett Königsbau (királyi épület), amit Wagner Ludwig királynak ígért. Ez a homlokzatot díszíti. A két világháborút kisebb sérülésekkel úszta meg a Festspielhaus, ennek ellenére a Wagner-örökösök állandóan bôvítették és modernizálták. Az ünnepi játékok 1945-50 között szüneteltek, a II. világháború után, 1951-ben egy erôsen „maródi” épületben került sor a következô ünnepi játékokra. Wieland és Wolfgang Wagner pénzügyi lehetôségei csak a nagyon szükséges restaurálási munkálatokra voltak elegendôek. Ezután átfogó szanálási programra lett volna szükség. Wieland Wagner halála után, 1966 óta Wolfgang Wagner egyedül irányítja az ünnepi játékokat. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ünnepi játékok jövôjének biztosítása érdekében hosszú távú koncepció kidolgozására van szükség. Ez kezdetektôl fogva négy elembôl állt, melyek a következôk: szanálás, felújítás, bôvítés és az infrastruktúra fejlesztése. Wolfgang Wagner ma 85 éves, akinek a gyerekkora úgy telt el, hogy élete elsô 5 évében üresen látta a Festspielhaust, melyet csak 1924-ben nyitottak meg újra. Mikor átvette az irányítást, mindig arra törekedett, hogy híres

40

nagyapja elvét, a „célszerûség” elvét kövesse. Ez, úgy tûnik, sikerült is, bár a háznak története során számos csúfneve is volt: például pajtának is nevezték dísztelensége okán. Ám fekvése, tárgyszerû, mûszaki szépsége így is elvarázsolja a látogatókat. Természetesen Wagner zenedrámáinak hallgatása mellett... A Festspielhaus valóban a mûvészetek múzsáinak temploma, ám taps csak rendezôknek, karmestereknek és énekeseknek jár, ugyanakkor az elôadás sikere egyre jobban a mûszaki dolgozóktól is függ. A színpadi technika az ünnepi játékok eszméjének szolgálatában álló mérnöki mûvészet. A mérnököknek, technikusoknak szinte lehetetlen feladatokat kell megoldaniuk. Nézzük csak például a Tannhäuser elsô felvonásának librettóját! Vénusz egy sikoltással összerogy, és eltûnik. A Vénuszbarlangból kedves, ligetes táj lesz, „villámgyorsan”. Hogyan lehet ezt megoldani? Úgy tûnik, Richard Wagner a színpadi utasításoknál kevés figyelmet fordított ezek mûszaki kivitelezésére. Librettói olyanok, mint egy modern, hollywoodi film forgatókönyvei. A mester a Ringben még a Tannhäuseren is túltesz. Itt mindenféle meselények jelennek meg, vízisellôk hancúroznak a hullámokban, és páncélba öltözött walkür pattan lóra, hogy tûzbe vágtasson. A színpadi munkások és tûzvédelmi felelôsök már Wagner korában is megizzadtak az elôadások sikeréért. Az állandó pénzzavarral küszködô mûvész külsôleg a legegyszerûbb alakot akarta operaházának, itt a díszítésben spórolni akart; ugyanakkor a mûszaki gépezet, a kosztümök, a díszletek mindenben ideálisan kell, hogy kiszolgálják a mûvet. Az ünnepi játékokkal kapcsolatos színpadi technikai fel-


05/6/1

17:08

Page 41

2005. tavasz – nyár adatokkal Wagner a darmstadti udvari színház fôgépészeti igazgatóját, Carl Brandtot bízta meg, aki a mester legfontosabb munkatársa lett. 1876-ban, az elsô ünnepi játékok idején a közönség még igénytelen volt. A villámgyors átalakítás azt jelentette, hogy a befestett vászonfüggönyöket le-, illetve felkurblizták. Ez manapság már nem fordulhat elô. Festett felületek helyett már három dimenziós, mûvészileg megvilágított, hidraulikával ellátott színpadkép csinál kedvet az elôadáshoz. A technikusok feladata óriási, és nekik nincs meg az a kiváltságuk sem, mint filmbeli kollégáiknak, hogy minden részletet külön felvegyenek, és aztán összevágjanak. A színpadon egy jelenet minden elemének - játéknak, zenének, mechanikának, világításnak – az eredeti idôpontban, élôben kell együtt hatnia. És mindezt nem csupán a zeneszerzô partitúrájának, hanem a karmester és a rendezô akaratának is alá kell vetni. Bayreuthban minden évben egy karmesterekbôl, rendezôkbôl, jelmez- és díszlettervezôkbôl álló csapat saját mûvészi vízióját valósítja meg a városi repertoár-színházak személyi korlátai kényszere nélkül. Az ünnepi játékok idején a legnagyobb operaházak legjobb énekesei és zenekari zenészei állnak rendelkezésre. A korlát szinte csak pénzügyi, a rendezôk elképzeléseinek megvalósítása hatalmas rugalmasságot kíván a mûszaki személyzettôl. A mûvészek kitombolhatják itt magukat, Wagner tíz zenedrámájának bemutatása közben. Egy jó ötlet kedvéért nem egyszer átépítenek mindent. Ugyanakkor Bayreuthnak is megvannak a színpadi adottságai. Itt a nagy, nehéz színfalak csak hátrafelé tudnak elmozogni, és nincs itt forgószínpad sem. Pedig ez olykor megkönnyítené Karl-Heinz Matischka technikai igazgató és stábjának helyzetét. Például a jelenlegi Ring-rendezésben a walkürök szikláját egy 11 méter magas fémhenger jelképezi. A cilinder egyik oldalán nyitott, és az elôadás során olykorolykor maga körül kell, hogy forogjon, hogy ezáltal különbözô térbeli helyzeteket hozzon létre. Klasszikus feladata lenne ez egy forgószínpadnak. Mivel ez itt nincs, ezért a hengert egyszerûen egy kör alakú sínre helyezik, melyen gördülni, csúszni tud, és ezt egy, a hengerfalba épített kicsi villanyautó hajtja meg. Fontos az is, hogy az egyik elôadás ne zavarja a másik aktuális rendezés díszletterveit, éppen ezért végül is egyszerre hét Wagner-opera van programon egy szezon során. A bayreuthi színpadi technika a különbözô korok rendszereinek együttese.

Wagner és Karl Brandt idejébôl alig maradt több, mint a 26 méter magas régi zsinórpadlás, amely ma egy járóképes rácsrostéllyal választódik el a fölötte lévô csigapadlástól, és a 10 méter mély süllyesztô. Ez utóbbi alatt van még egy ciszterna, mely még szintén Richard Wagner korára vezetôdik vissza. Ezt tûzoltásra célozták annak idején. 1983–86 között, Peter Hall Ring-rendezésekor használták utoljára. Ekkor a rajnai sellôket alakító énekesnôk ruhátlanul uszkáltak egy 140 köbméteres medencében, 34 fokos vízben. A Rajna kincse második jelenete elôtti színpadváltozáskor három perc alatt el kellett tûnnie a víznek. Ekkor ezt egyszerûen a ciszternába vezették. Manapság a ciszternának már nincs tûzvédelmi szerepe, ugyanakkor a tûzbiztonság még mindig kényes pont az elôadásokkor. Igen szigorú feltételeknek kell megfelelni. Alapvetôen minden tûz tilos, a legkisebb lángért is, mint amilyen A bolygó hollandi jelenlegi elôadásában egy gyertya, külön engedélyt kell beszerezni. Különösen kényes Wotan tûzvarázs jelenete A Walkürben. Egy sor gázégôt vetnek be ebben a jelenetben, így kivételes engedélyeztetésre volt szükség. Elôírták azt is, hogy a propángázpalackot a jelenet után azonnal a szabadba kell kivinni, és itt egy speciális szekrénybe kell zárni. Az óvatosság nem árt, hiszen sok ember gyûlik össze az elôadásokkor. Abban az esetben, ha „túl jól sikerülne” a tûzvarázs-jelenet, minden elgondolható egyéb intézkedést meghoznak. A színpadi ház csúcsában füstelszívó van, ami tûzriadó esetén kinyílik, így elszívja a füstöt, és nem keletkezik túlnyomás, ami megnehezítené a tûzoltók behatolását. Ezzel egyidôben leesne az acéllemezbôl készült vasfüggöny, ami biztosítaná a nézôtér füstmentes elzárását a színpadtól. Az ünnepi játékok alatt minden elôadásnál 25 tûzoltó áll készenlétben, más színházaknál ez a szám 4 és 8 között mozog. Meg kell jegyezni, hogy a Festspielhaust tûzrendészeti szempontból ma már nem lenne szabad felépíteni. Egy megoldás lenne, ha új széksorokat helyeznének el, de ekkor körülbelül 400 jeggyel kevesebbet lehetne eladni. Ha belegondolunk abba, hogy a nézôtéren összesen 1974 hely van, ez jelentôs szám. Így egyelôre megmaradnak a legendásan kényelmetlen székek. A színpad mögötti kép is olyan, mint egykoron. A süllyesztôk acélbordázata még a múlt század húszas éveibôl származik. Ám a süllyesztôrendszer elektromos vezérlôközpontja már komputer-monitorokkal ellátott. Innen a színpad különbözô területrészei szállhatnak le, de ugyanakkor mások – a pódiumok – a színpad síkja fölé is emelhetôk. A

41


05/6/1

17:08

Page 42

2005. tavasz – nyár süllyesztôrendszer a következô részekbôl áll: két, egyenként 12x4 méteres pódium, három, egyenként 13x1,25 méteres süllyesztô, s az „Erda-sülylyesztô”. A süllyesztôk és a pódiumok meghajtása hidraulikusan történik, de nem úgy, ahogy az ember elvárná, mintegy dugattyúszerûen. Bayreuthban a mozgó színpadi területek mind kötél csigasorokon függenek, melyeket hidraulikus csörlôk hajtanak meg. A hidraulikus folyadék egy speciálisan a színpadi gépezetnél alkalmazott növényi alapú, csíramentes bioolaj. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a müncheni Staatsoper hidraulikájának néhány szelepében nagy kárt okoztak nemrég a baktériumok. A zsinórpadlás is ugyanúgy régi és új, modern és antik ötvözete. A legtöbb oszlopot, melyeken a színházdíszleteket eresztik a színpadra a zsinórpadlásról, a fôszínpad különben 26x25 méteres, még kézzel mozgatják. Ezek az úgynevezett kézi ellencsigák. Ezekbôl összesen 71 van, köztük 10 elektronikus csiga, és 3 elektronikusan meghajtott félkörívcsiga. A háromdimenziós kulisszarészek és a „repülô” szereplôk számára szükségesek az úgynevezett pontcsigák. Ezekbôl összesen 54 van, köztük egy ultramodern is, mely 20 csörlôvel, a kívánt kombinációban fel- és lemozgások egész sorát tudja kivitelezni, s melynek számítógépes programját kifejezetten a Festspielhaus részére dolgozták ki. A pontcsigák tulajdonképpen csigapadlásra szerelt csörlôk, ahonnan vontatóköteleken keresztül mozgatható görgôtárcsákat a színpad tetszés szerinti pontja fölé engedhetnek. Essék szó a bayreuthi világításrendszerrôl is! Ennek vezérlôközpontja nem olyan, mint a modern színházi épületeknél megszokott: füstüveg fülkében egy világítópult, magasban a nézôtéren. Ez Bayreuthban a függöny mögött, oldalt, a játszótér fölött van. Kevéssé futurisztikus megjelenése ellenére elmondhatjuk, hogy a bayreuthi világítóberendezést természetesen számítógép vezérli. Másképpen ez aligha lehetne egy olyan operánál, mint például A bolygó hollandi, ahol 120–130 különbözô világítási szituáció fordul elô. Ezeket a helyzeteket számítógép tárolja, és gombnyomásra aktivizálja. Egyébként nem programozzák az egész világítási folyamatot. Sokkal inkább egy úgynevezett világítási korrepetítor követi a partitúrát az egész elôadás alatt, és a szolgálatban lévô ügyeletes világítónak ütemre pontosan megmondja, mikor melyik helyzetet kell bekapcsolni. Azért végül is a karmester és az énekesek határozzák meg, milyen hosszan tart egy jelenet, és nem hagyják, hogy egy komputerprogram diktálja nekik a tempót. A fényszórók közül sokat minden jelenet után kéz-

42

zel kell újra beigazítani. A világítás-rendezés legnagyobb rugalmasságának elérése érdekében a legtöbb fényszórót nem rögzítik szilárdan, hanem ezek mindenhol, a hat galériában, a színfalaknál és a zsinórpadlások rúdjain is beszerelhetôk. A fényszórók számítógépes beprogramozása csak egyes musical színházaknál lenne lehetséges, ahol éveken keresztül minden nap ugyanaz a mûsor megy. A rugalmasság is az oka annak, hogy Bayreuthban a színpadtechnika különbözô elemei egymástól elkülönülnek. A süllyesztôrendszer, a kézi ellencsigák és a pontcsigák különbözô helyszínekrôl szolgálják az elôadást. Nincsen központi számítógép, sem központi kapcsolópult, ahonnan mindent egy ember tudna ellenôrizni. Az elôadások alatt inkább mindenhol rádiótelefonokkal ellátott színpadi technikusokat látni, akiknek a munkáját az ügyelônek hívott munkatárs a világítási korrepetítorral együtt a dirigens ütemére hozza szinkronba. Az egész úgy mûködik, mint egy láthatatlan második zenekar. A rendezési ötlet zenekarra átvitele, vagyis az átültetés a színpadtechnikai folyamatokra a Karl-Heinz Matischka vezette stáb fô feladata. A mûszaki fônöknek több, mint száz színpadi munkás, kézmûves és technikus segít. Ezeknek több, mint a fele szezonális munkaerô más színházaktól, ugyanúgy, ahogy a zenekari zenészek és kórusénekesek esetében is ez az arány. Csak körülbelül 60 munkatársat alkalmaz állandóan a Bayreuther Festspiele GmbH, a legtöbbet ezek közül a mûszaki területen. A mûszaki személyzet a vendégszereplô színpadkép-tervezôk és rendezôk legkülönlegesebb kívánságai kielégítése mellett Wagner rendezési utasításait is szó szerint kell, hogy vegye. A jó rendezô éppen ezért egyenrangú partnernek tekinti a mûszaki személyzetet. Ha túlságosan nagy elképzeléseinek költségvonzata, mint például az aktuális Ring-produkció esetében eredetileg 100 százalékkal túllépte volna a keretet, akkor kompromisszumokat kell keresni. Nem mindig harmonikus az együttmûködés, de például a 2002-ben bemutatott, és még mindig futó Tannhäuser-rendezés során a rendezô és egyben színpadkép-tervezô Philippe Arlaud maximálisan támaszkodott a mûszakiakra. Így volt lehetséges, hogy a rendezés által elképzelt 20x4 méteres sarkköri jégmezôre emlékeztetô Vénusz-barlang 20 másodperc alatt 3000 vörös szegfûvel borított, fû-alagútra emlékeztetô ligetes tájjá alakul át. Tehát Wagner színpadi utasításai talán mégsem kivitelezhetetlenek... A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung cikkei alapján írta: Rózsa Iván


05/6/1

17:08

Page 43


Ó nagyok, nagyok, de kicsinyek is vagytok… Wagner, ki mit sem ért a zenéhez... Félix Mottl, az ismert, nagy Wagner- karmester színpadi asszisztensként kezdte pályáját Bayreuthban 1876-ban, amikor Richard Wagner A nibelung gyûrûjét bemutatta. Akkoriban fejezte be Mottl fiatalkori operáját az „Agnes Bernauer”-t, s láthatólag arra vágyott, hogy a Mester rá fölfigyeljen. Egy próba alkalmával megadatott az esély a bátortalan fiatal muzsikusnak közel kerülnie Wagnerhez. Mottl barátai ugyanis Wagner figyelmét ráirányították az új operára, így ô megkérdezte: „Hallom, Ön írt egy operát.” „Igen Mester", válaszolta Mottl.” „Nos láthatnám?” Mottl: „Kitüntetve érezném magam, ha a partiturát a villába vihetném”.(t.i.Wahnfriedbe). „No, nem. Elôször a szövegkönyvet!” kiáltotta Wagner. Ez éppen Mottlnál volt, átnyújtotta Wagnernek, aki a kéziratot mély zsebébe süllyesztette. Már a következô napon Wagner visszaadta a szövegkönyvet mondván: „Elolvastam, borzasztó, egyszerûen borzasztó!” „Szabadna talán a partitúrát hoznom?” kérdezte reménykedve Mottl. „Jaj nem, a zenéhez én mit sem értek” – mondta Wagner. „Azzal inkább Önnek Liszthez kell fordulnia!” Egy kis tévedés- azaz civilnek nem jár reggeli zene. A rigai, königsbergi , lipcsei, párizsi, drezdai nélkülözések után a Rienzi és A bolygó hollandi sikerét követve Wagner, ha nehezen is, elindult a felemelkedés útján. De hogy a hírnév mit ér, ezt bizonyítja kölni esete. Ebben az idôben már európai ismertségnek örvendett és Kölnbe azért utazott, hogy a bayreuthi alap javára hangversenyezzen. A hangversenyt követô reggelen Wagner csodálkozva látta, hogy a szállója ablaka elôtt felvonult egy katonazenekar, és náhány perc mulva már muzsikálni kezdtek. Wagner a hangverseny befejeztével lerohant a térre és hálásan megköszönte a zenés ünneplést. A karmester csodálkozva kérdezte „Kicsoda Ön uram?” „ Én vagyok Wagner Richard, akinek a tiszteletére ezt a remek hangversenyt rendezték.” „Szóval maga is Richard? Akárcsak Pölzl tábornok

ú r, akit ezzel a kis muzsikával köszöntöttünk. Mit képzel! Majd éppen egy CIVILNEK adunk reggeli zenét!” Mime nadrágja, a Nothung és a makrancos üllô. Wagner a Siegfriedet nem éppen vígjátéknak írta meg, de még vígoperának sem. A hamburgi városi színházban egyszer mégis, a két világháború között, az opera legérdekesebb jelenete bohózati hatást tett a közönségre. Ebben ugyan nem a színészek voltak a hibásak, sem a zene, hanem egyrészt a színpadi „csoda” technikai berendezése, másrészt az áldatlan pech, a balszerencse. A hôstenor lemondta az elôadást, és az utolsó pillanatban egy fiatal kollegája ugrott be, aki még sohasem lépett fel a hamburgi színpadon. Egyetlen próbát sem kaphatott, így csak vakmerô magabízással állhatott ki a színpadra. Szerencsére a szerep énekrészével nem történt semmi baj, az opera elôadása minden zavaró momentum nélkül folyt, a nevezetes kardjelenetig, amikor Siegfried összekovácsolja a Nothungot. A fiatal tenorista izgalmában véletlenül túl korán lépett rá a tönk tövében elrejtett billentyûre, amely a tönkön lévô üllô összetartó eresztékeit kikapcsolja .Erre a berendezésre akkor van szükség, amikor Siegfried a dal végén kardjával „szétvágja” az üllôt. Abban a pillanatban kell rálépnie a billentyûre, és ekkor az üllô szétesik. A korai rálépés miatt azonban az üllô a nézôk szeme láttára kettévált. A baleseten Mime iparkodott segíteni. Odasomfordált az üllôhöz, pillanatra nekitámaszkodott és visszacsattantotta. Az üllô engedelmeskedett is, a kapcsok automatikusan bezáródtak. De az üllô két felének összecsukódása becsípte Mime nadrágját. Amikor Mime továbblépett, magával húzta az üllôt, tönköstôl együtt. Siegfried ijedten kapott utána. Visszahúzta. De Mime nem hagyta magát, hiszen nem maradhatott ott, megint tett egy lépést, s megint magával vitte az üllôt. Ez a huzakodás így tartott egy darabig, s közben szegény Siegfried a méregtôl hörögve énekelte a hatalmas lendületû kardkovácsoló dalt, a közönség harsogó hahotája közepette. A nehéz problémát végül úgy oldották meg, hogy Siegfried leszorította az üllôt, s Mime kitépte a nadrágját a vendégszeretô kapcsok közül. A továbbiakban nem is történt baj, de amikor a dal végén Siegfried a diadalmasan harsogó kard motívum kíséretében hôsies lendülettel kettévágja az üllôt, a szétváló vasalkotmányból bánatosan a földre hullt Mime nadrágjának leszakított darabja a közönség még nagyobb derültségére. K. L.

43


05/6/1

17:08

Page 44


Díszlettervezôk vagy provokátorok? Artistes o provocadors? A riportsorozat folytatása z alábbi oldalakon a barcelonai Wagner Társaság „Wagneriana” címû újságja 2004. májusi 47 oldalas kiadásából válogathattunk Maria Infiesta és Jordi Mota szívességébôl. A híres mûvészek, rendezôk, kritikusok nyilatkozatait spanyolból fordította Sántha Ágnes.

A

Hermann Prey (baritonénekes, 1929-ben született, 1998-ban halt meg. A bariton-repertoár legjelentôsebb szerepeit alakította. Bayreuthban Beckmesser szerepében lépett fel.) Nagyon szerettem énekelni Mestres Cabanes díszletei között. Olyan atmoszférát árasztott, amit mindig meg kellene találnunk a munkánk során, akkor is, ha az idô múlásával a felfogás változik, modernizálódik. Nincs semmi giccses ezekben a díszletekben: realisták és olykor romantikusak. (Monsalvat, 1989 június.) A feleségem részt vett egy próbámon. Utána megkérdezte: „Mit jelent az a széttépett zászló, amely a bunker fölött leng? „Nem tudom, de ezek egy Coca Cola-reklám darabjai, amilyenek az autópályák mellett láthatók." Barbel hitetlenkedve nézett rám. „Mi az ördög köze van a Coca Colának Orfeo-hoz?” „De… nem érted? Ez összefügg az autópályával.” „Miféle autópályával” „Természetesen a díszletbéli autópályával.” „De hiszen nincs is autópálya a színpadon!” Tévedett, a bunker mellett a padlót leaszfaltozták. Bevallom, hogy én soha nem aszfaltoztattam volna le. Ez lett volna Árkádia, amit Orff és Monteverdi elképzelt? Egyáltalán nem! De azon túl, hogy mennyire abszurdak ezek a díszletek, elmondhatjuk, hogy ugyanakkor hangulatkeltôk voltak és technikailag igen jól megvalósították. A megvilágítással is varázslatos hatásokat értek el, habár ezt csak másoktól hallottam, hiszen állandóan színpadon álltam. Valentin el akarta fogadtatni velem a „látványszínház” eszméjét. Az ô apokaliptikus Orfeo-legendája egy nukleárisan szennyezett világban játszódik, ahol a szerelem csak egy régmúlt világ elhaló ak-

44

kordjaként él. Orfeo, mint a többiek is, lázad ez ellen, mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze az elveszett szerelmet, és végül elbukik. A végén felemeli összezárt öklét. Mi ez? Lázadás? Reménytelenség? Megérti a nézô az utolsó gesztusomat? Ebben áll ezeknek az allegórikus rendezéseknek a problémája. Az alkotók, optimista módon, csak gyanítják, hogy igen, a nézôk megértik. Semmilyen színpadi eszköz nem teszi lehetôvé, hogy az eszmetársítások láncolatát úgy értelmezze a nézô, ahogyan azt a rendezô elképzelte. A megértés folyamata nélkül – és ez sajnálatos tény – a nézô nem vesz részt a mûben, kimegy a színházból és örökre elvész a mûfaj számára. Világos, hogy aki érzékeny erre a titokzatos atmoszférára, az hagyja magát sodorni a rendezés varázsától. De a nézôk többsége nem érti, miért rohangál össze-vissza a színpadon néhány hóbortos külsejû madár. Az sem világos, hogy a föld alatti világ lényei miért viselnek marslakó-ruhát, a mumifikálódott sírásók pedig radioaktív sugárzás elleni öltözetet. Biztosan megkérdezik: Hová vezet ez? Münchenben a rendezés végül szembefordult a realitással. A fôpróbán még csak jelzésszerûen: a vasfüggöny felhúzásakor, mintegy a közelgô balsors elôfutáraként, a színpad be volt borítva méregzöld porral. Felmerült bennem a kérdés: Hogyan leszünk itt képesek nemhogy énekelni, de egyáltalán lélegezni? A rendezôt, Ferdinand Leitert, ámulatba ejtette, egészen addig, míg a zöld köd, amely veszedelmesen terjedt, kiáradt a színpadról, ellepte a zenekari árkot, a zongoristát és végül a karmesteri pulpitust is a földszinti nézôtérrel együtt. A zöld ködbôl kihallatszott Leitner kiáltása: Képtelenség! Szerencsére a díszlettervezô hajlandó volt a párbeszédre. A por mennyiségét végül a minimálisra csökkentették. 1960-ban Don Giovannit énekeltem németül Kölnben és Hamburgban. 1952-ben énekeltem elôször olaszul Aix-en-Provence-ben. A Comédie Française egyik tagja vezényelt, és az ô nézete szerint egy szalonban, Madame Pompadour öltözôasz-


05/6/1

17:08

Page 45

2005. tavasz – nyár tala elôtt kell elôadni a darabot. Én Don Giovanni alakját mint férfias típust látom, fekete szakállal, ahogyan azt Max Slevogt festette kortársáról, D’Andrade-rôl. Aix-ban engem egy degenerált rokokó-dzsigolóvá formáltak, hosszú hajjal, le-föl kellett sétálgatnom a színpadon egy piros-narancssárga csíkos mellényben, féllábszárig érô nadrágban, hosszú nyelû monoklit szorongatva a kezemben, ami valóságos kínszenvedés volt. Egész lényem lázadt ez ellen a megjelenítés ellen, undorral követtem a rendezô utasításait. „Közös munkánk” a következô módon zajlott. A rendezô így szólt: Monsieur Prey, most a bal oldalról kell bejönnie. A pillantásommal szinte felnyársaltam. Ekkor a sértett rendezô így szólt: „De ha önnek jobban tetszik, bejöhet jobbról is.” (Hermann Prey, „Premierláz”, Bärenreiter Verlag, 1985.) Ruggiero Raimondi (olasz baritonénekes, Bolognában született 1941-ben. Leghíresebb szerepei: Don Giovanni, Borisz Godunov, Escamillo.) Mélységesen bánt, hogy manapság alig van rendezô aki képes valamit kezdeni a zenével. Bevallom, pesszimizmussal tekintek az opera jövôjére. Úgy érzem, a színházat egyfajta kísérleti laboratóriumnak tekintik. Alig akad elôadás, ahol megfelelô környezetet teremtenek az énekes számára. A legfontosabb az lenne, hogy a rendezôknek legyen elképzelésük a mûrôl. Látva ezeket a rendezéseket, azt kérdezem magamtól, vajon hol is tartunk most? Évekkel ezelôtt egy mû színpadra állítása azzal kezdôdött, hogy a zongora mellett próbáltunk. Tanulmányoztuk a zenei tartalmat, a pianok, forték helyét… Manapság rögtön a színpadi próbákkal kezdünk, szinte lehetôség sincs a próbákra azelôtt, hogy a zenekarral találkozunk… (Opernglas, 2001. szeptember.) Jean Pierre Rampal ( A XX. század leghíresebb fuvolajátékosa. Marseille-ben született 1927-ben. Koncertezô mûvészként bejárta a világot. Repertoárja rendkívül széles, kiadott lemezeinek száma megszámlálhatatlan. Zenei kutatásai során ismeretlen mûveket fedezett fel és sok kevéssé ismert darabot népszerûsített.) A fejlôdés szükségszerû, az ember nem lehet olyan ostoba, hogy egyszer lépéseket tegyen az élete javításáért, másszor meg elfelejtse ugyanazokat. Manapság elmondhatjuk, hogy meglehetôsen ostobák vagyunk, ez az igazság, van valami általános ôrület, amely terjedni látszik. Általában az ember azonban nem ilyen. Ezek a tünetek egy kulturális

krízis jelei. Igen, ez egy krízis, amely a politikából ered, nem kell messzebbre tekintenünk. Ahogyan a színházakban, ahol már nem készítenek díszleteket, ugyanúgy a többi mûvészeti ágban is félresikerült értelmiségiek hemzsegnek. Különösen a zene világában megengedhetetlen, hogy tönkretegyék a szellemét, hogy bemocskolják ezekkel a szörnyû beállításokkal, amelyeket a mai díszlettervezôk alkotnak. A díszlettervezôk, ha intelligensek, nélkülözhetetlenek. Ha nem azok, akkor nélkülözhetjük ôket, mert megzavarják és tönkreteszik a zene lényegét. (Revista Musical Catalana, No 122.) Peter Schneider (osztrák karmester, 1939-ben született Bécsben. 1981-ben debütált Bayreuthban, 1983-tól 85-ig vezényelte a Tetralógiát. 1993-ban a Müncheni Opera igazgatójává nevezték ki.) (A Barcelona-i Liceu Lohengrin-elôadásáról beszél.) Egyrészt elismerem, hogy ez a produkció önmagában véve jól megrendezett elôadás. Másrészt be kell vallanom, hogy nem értek egyet Konwitschny ötletével, hogy a történetet egy iskolai közegben játszatja, a szereplôk pedig gyerekeket alakítanak. Logikus, hogy látva a színpadképet, amelynek szerintem semmi köze az eredeti mûhöz, ilyen körülmények között nehéz követni a partitúrát, összehangolni a zenekart, az énekeseket és a kórust. Megdöbbentô az a szembenállás ami a zene és a színpadkép között létrejön. Soha nem hallottam még közönséget ennyire fütyülni! Ez a folyamat, amely rövid ideje, talán húsz éve keletkezett, a színházi világ hatása. Elôször ott próbálták átalakítani a klasszikus mûvek elôadásmódját, és innen áradt ki az opera mûfaja felé. Alapjában véve, ez köztudomású, üzleti okok mozgatják. A közönség véleménye megoszlik az ilyen produkciókat látva. Olykor védelmükbe veszik, attól tartva hogy maradinak tûnnek. De a közönség jó része nem fogadja el. Az elutasítás, azok a botrányos füttykoncertek, mint most Barcelonában is történt, eredményezik azt, hogy az újságok errôl cikkeznek, a színházi rendezôk pedig még több pénzt kapnak. Mi a szerzôk mûveit tolmácsoljuk, törekednünk kell mindenkor ugyanazt átadni a nézônek, ami az alkotó szándéka volt. Mi vagyunk az összekötô híd a szerzô és a közönség között. Ezért hiszek abban, hogy a zenész, az énekes felelôsséggel tartozik a mû szerzôjének, nem változtathatja meg szabad akaratából azt, amit a szerzô megalkotott. (Revista Musical Catalana 2000. december.) (Folytatása a következô számban.)

45


05/6/1

17:08

Page 46


Tartalom A „hangszerépítô” – beszélgetés Zoboki Gáborral . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3 Molnár András operaénekes köszöntése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 A mû elsô megszólaltatója a Lohengrinrôl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 Egy elvetett jelenet A Rajna Kincsében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Az ismeretlen Wagner – ismert hangokon… . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 A Bécsi Staatsoper Wagner-elôadásai 2005 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 A nôk hatalma és mágiája (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 Tannhäuser 70 évvel ezelôtt a tatatóvárosi szabadtéri színpadon . . . . . . 12 Bepillantás egy távoli Wagner Társaság életébe . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 „Mindig szeretettel gondolj rám…” (Mathilde Maier) . . . . . . . . . . . . . . 14 Wagner – Liszt Fesztival, Fertôrákos – Sopron . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 Lehet Wagnert szeretni? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 Verdi mûvészetének méltatása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 J. M. Cabanes: a Wagner-operák díszlettervezôje . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 Meg kell váltani a világot… – Márai gondolatai… . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27 Virágvasárnapi csokor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28 Ki az a Grál? (Theo Adam elôadásából) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29 Nagy, pénteki varázs (Bécs) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 „Sternstunde” ünnepi Parsifal Budapesten . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32 Elôjáték a Parsifalhoz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 A templomi kórustól az operáig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34 Bayreuthi – budapesti Wagner elôadások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35 Parsifal diszkográfia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36 Múzsák temploma a dombtetôn . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39 Ó nagyok, nagyok, de kicsinyek is vagytok… . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43 Díszlettervezôk vagy provokátorok? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 44 A címoldalon: Az új Nemzeti Színház és Európa legújabb, most felavatott Mûvészetek Palotája Budapesten A borító hátsó oldala: A modern világ elsô fesztiválcsarnoka Bayreuthban Kiadja a Richard

Wagner Társaság

Fôvédnök: MARTON ÉVA 1148 Budapest, Kerepesi út 76/E. Telefon: 383-0101 • 467-0611 Fax: 383-0101 E-mail: [email protected] Internet: www.wagnertarsasag.hu Szerkesztôbizottság: Dr. Ádám András (mb. fôszerkesztô), Dr. Király László, Pallós Tamás Megjelenik negyedévente, megvásárolható: a Társaság rendezvényein, a Magyar Állami Operaházban ISSN 1587-1525

46


05/6/1

17:09

Page 47


05/6/1

17:09

Page 48

1 17:03 Page 1

Recommend Documents