YVES BOT FİTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA Az ismertetés napja: 2009. október 29.1(1)
C-386/08. sz. ügy
Brita GmbH kontra Hauptzollamt Hamburg-Hafen
(A Finanzgericht Hamburg [Németország] által benyújtott elızetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Kedvezményes elbánás – EK–Izrael megállapodás – EK–PFSZ megállapodás – »Származó termék« fogalma – Ciszjordánia izraeli fennhatóság alatt álló településérıl származó termék – Az EUR.1 bizonyítványok utólagos ellenırzése – A termékek származásával kapcsolatos kétségek – »Izrael Állam területének« fogalma”
1. A jelen elızetes döntéshozatal iránti kérelem az egyrészrıl az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészrıl Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás,(2) valamint az egyrészrıl az Európai Közösség, másrészrıl Ciszjordánia és a Gázai övezet Palesztin Nemzeti Hatósága képviseletében a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) közötti kereskedelemrıl és együttmőködésrıl szóló euro-mediterrán ideiglenes társulási megállapodás(3) értelmezésére irányul. 2. A kérelem alapján a Brita GmbH gazdasági társaság(4) a német vámhatóság által a Ciszjordániában gyártott és az izraeli vámhatóságok által a termékek izraeli származását tanúsító szállítási bizonyítványokkal ellátott szénsavas vizet elıállító eszközök importjára kivetett vám mértékét vitatja. 3. A Finanzgericht Hamburg (Németország) azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az EK– Izrael megállapodás értelmében köti-e a német vámhatóságokat az izraeli vámhatóságok által az említett áruk származására vonatkozóan végzett utólagos ellenırzés eredménye. 4. A kérdést elıterjesztı bíróság továbbá arra is keresi a választ, hogy a német vámhatóság az izraeli vámhatósággal szembeni jogvitát az EK–Izrael megállapodás által létrehozott Vám-együttmőködési Bizottság elé terjesztheti-e. 5. Végül a Bíróságot arra kérik fel, hogy foglaljon állást az EK–Izrael megállapodás és az EK–PFSZ megállapodás egyidejő alkalmazásának lehetıségérıl olyan áruk vonatkozásában, amelyek izraeli származású termékként lettek hitelesítve, de – ahogy
idıközben kiderült – származnak.
a
megszállt
területekrıl,
pontosabban
Ciszjordániából
6. Jelen indítványban azt javaslom a Bíróságnak, hogy az EK–Izrael megállapodásban részes államok vámhatóságai között az ezen megállapodás területi hatálya tekintetében fennálló jogvita kapcsán úgy ítélje meg, hogy az exportáló állam vámhatóságai által végzett utólagos ellenırzés eredménye nem köti az importáló állam vámhatóságait. 7. Ezt követıen annak megállapítására kérem a Bíróságot, hogy a német vámhatóságok nem voltak kötelesek az izraeli vámhatóságokkal szembeni jogvitát a Vám-együttmőködési Bizottság elé terjeszteni. 8. Végül kifejtem azokat az indokokat, amelyek alapján úgy ítélem meg, hogy az olyan áruk, amelyek izraeli származású termékként lettek hitelesítve, de – ahogy idıközben kiderült – a megszállt területekrıl, pontosabban Ciszjordániából származnak, sem az EK–Izrael megállapodás sem az EK–PFSZ megállapodás szerinti kedvezményes elbánásban nem részesülhetnek. I. A–
A jogi háttér A közösségi szabályozás
9. Az 1995. november 27-én és 28-án Barcelonában tartott euro-mediterrán miniszteri találkozó az azt megelızı Európai Tanácsüléseken megfogalmazott iránymutatások konkretizálását tette lehetıvé, amelyek a mediterrán medencében található országokkal történı partnerséget célozták. Ez 12 harmadik országot érint: az Algériai Népi Demokratikus Köztársaságot, a Ciprusi Köztársaságot, az Egyiptomi Arab Köztársaságot, Izrael Államot, a Jordán Hasemita Királyságot, a Libanoni Köztársaságot, a Máltai Köztársaságot, a Marokkói Királyságot, a Szíriai Arab Köztársaságot, a Tunéziai Köztársaságot, a Török Köztársaságot és a Palesztin Hatóságot. 10. Ez az új partnerség 3 fı területre irányul. A „politikai és biztonsági partnerség” területének célja a béke és stabilitás közös térségének megteremtése. A második terület, a „gazdasági és pénzügyi partnerség”, amely egy közös jóléti térség létrehozását teszi lehetıvé. Végül a „szociális, kulturális és humanitárius partnerség” területe a humán erıforrások fejlesztését, valamint a kultúrák közötti megértés elısegítését és a civil társadalmak közötti kapcsolatok létrehozását tekinti céljának. 11. Ennek megfelelıen az Európai Közösség és a tagállamok kétoldalú megállapodásokat kötöttek a mediterrán országokkal. Ezek a megállapodások azonos szerkezetet követve a fent említett három fı területre terjednek ki, és tartalmaznak továbbá egy a származó termék fogalmát meghatározó és a közigazgatási együttmőködés módszerét leíró jegyzıkönyvet is, amely többek között a termék eredetét tanúsító származási bizonyítvány kiállításának és ellenırzésének módjait is magában foglalja. 12. A Közösség és a tagállamok ily módon írták alá Brüsszelben 1995. november 20-án az EK–Izrael, 1997. február 24-én pedig az EK–PFSZ megállapodást. 13. Ezen EK–Izrael megállapodást a 2000. április 19-i 2000/384/EK, ESZAK tanácsi és bizottsági határozat,(5) az EK–PFSZ megállapodást pedig az 1997. június 2-i 97/430/EK tanácsi határozat(6) hagyta jóvá.
1.
Az EK–Izrael megállapodás
14. Az EK–Izrael megállapodás 2000. június 1-jén lépett hatályba. A megállapodás preambulumából kitőnik, hogy „a Közösség, annak tagállamai és Izrael erısíteni kívánják e [közöttük fennálló hagyományos] kapcsolatokat, továbbá viszonosságon és partnerségen alapuló tartós kapcsolatokat kívánnak létrehozni, valamint elı kívánják segíteni Izrael gazdaságának az európai gazdaságba való további integrációját”. 15. Az EK–Izrael megállapodás preambuluma úgyszintén rámutat, hogy a felek a megállapodást annak figyelembevételével kötötték meg, „hogy […] milyen fontosságot tulajdonítanak a gazdasági szabadság elvének és az Egyesült Nemzetek Alapokmánya elveinek, különösen az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartásának, amelyek a társulás valódi alapját képezik”. 16. Az említett megállapodás 7. cikke alapján az EK–Izrael megállapodás rendelkezései a Közösségbıl és Izraelbıl származó termékekre alkalmazandók. A megállapodás 8. cikke elıírja, hogy „[a] Közösség és Izrael között tilos minden behozatali és kiviteli vám és vámokkal azonos hatású díj. Ez a fiskális vámokra is vonatkozik.” 17. Az EK–Izrael megállapodás 67. cikke Társulási Tanács létrehozását írja elı, amely megvizsgál minden, a megállapodás keretei között felmerülı nagyobb jelentıségő ügyet, valamint kölcsönös érdeklıdésre számot tartó más kétoldalú és nemzetközi kérdést. 18. Az említett megállapodás 75. cikkének (1) bekezdése szerint bármelyik fél e megállapodás alkalmazásából vagy értelmezésébıl adódó bármely vitát a Társulási Tanács elé terjeszthet. 19. A 79. cikk (2) bekezdése szintén rámutat arra, hogy amennyiben valamelyik fél úgy véli, hogy a másik fél nem teljesítette a megállapodásból eredı valamely kötelezettségét, megfelelı intézkedéseket hozhat. Ennek feltétele, hogy ezt megelızıen meg kell adnia a Társulási Tanácsnak minden olyan megfelelı információt, amely a felek számára elfogadható megoldás megtalálása érdekében szükséges a helyzet alapos vizsgálatához. 20. Az EK–Izrael megállapodás területi hatályát a 83. cikk határozza meg. Eszerint a megállapodást egyrészrıl azon területeken kell alkalmazni, amelyeken a Közösséget és az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerzıdések alkalmazandók, az e szerzıdésekben meghatározott feltételekkel, másrészrıl Izrael Állam területén. 21. A megállapodáshoz csatolt, a származó termék fogalmának meghatározásáról és a közigazgatási együttmőködés módszereirıl szóló 4. jegyzıkönyv 2. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontjai szerint Izraelbıl származó termékek a jegyzıkönyv 4. cikke értelmében(7) a teljes egészében Izraelben létrejött vagy elıállított termékek, valamint az Izraelben elıállított olyan termékek, amelyek nem teljes egészében ott létrejött vagy elıállított anyagokat tartalmaznak, feltéve hogy az említett anyagok a jegyzıkönyv 5. cikke értelmében kielégítı megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül Izraelben. 22. Az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzıkönyv a termékek származási jellemzıirıl úgyszintén rendelkezik. Így a 17. cikk (1) bekezdésének a) pontja elıírja, hogy a jegyzıkönyv szerinti származó termékek az egyik fél területére történı behozatalakor a megállapodásban megállapított elınyöket élvezik az EUR.1 szállítási
bizonyítvány benyújtása ellenében.(8) Az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzıkönyv 18. cikkének (1) bekezdése értelmében ezt a bizonyítványt az exportáló ország vámhatósága állítja ki az exportır vagy – az exportır felelısségére – meghatalmazott képviselıje írásban benyújtott kérelmére. 23. A jegyzıkönyv 32. cikke az érintett tagállam és Izrael Állam közötti közigazgatási együttmőködés létesítésérıl szól. Ennek indoka, hogy amennyiben az importır ország vámhatóságai kételkednek a termékek származásában, akkor elvégezhetik az EUR.1 bizonyítványok utólagos ellenırzését. Az importır ország vámhatóságai visszaküldik az exportır ország vámhatóságainak a bizonyítványt, megadva azon tartalmi vagy formai okokat, amelyek a vizsgálatot szükségessé teszik. 24. A jegyzıkönyv 32. cikkének (3) bekezdése elıírja, hogy az ellenırzést az exportır ország vámhatóságai hajtják végre. Az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzıkönyv 32. cikkének (6) bekezdése szerint, „amennyiben megalapozott kétség esetén nem érkezik válasz tíz hónapos határidın belül, vagy ha a válasz nem tartalmaz kielégítı információt a kérdéses okmány valódiságának vagy a termékek tényleges származásának megállapításához, a megkeresı vámhatóság, vis maior vagy rendkívüli körülmények esetétıl eltekintve, a kedvezményes elbánás igénybevételének lehetıségét megtagadja.” 25. Végül a jegyzıkönyv 33. cikkének elsı albekezdése szerint „amennyiben a 32. cikk szerinti ellenırzési eljárásokkal kapcsolatban olyan viták merülnek fel, amelyeket nem lehet rendezni az ellenırzést kérı vámhatóság és az ezen ellenırzés végrehajtásáért felelıs vámhatóság között, vagy ha e viták az e jegyzıkönyv értelmezésével kapcsolatos kérdést vetnek fel, ezeket a Vám-együttmőködési Bizottság elé kell terjeszteni”. 26. A származási szabály és az EK–Izrael megállapodás területi hatálya kiterjedésének a kérdése a Közösség és Izrael Állam között évek óta folyó vita tárgya. A Közösség azt az álláspontot képviseli, hogy a Ciszjordánia és a Gázai övezet megszállt területeirıl származó termékek nem részesülhetnek az EK–Izrael megállapodás szerinti kedvezményes elbánásban, annak ellenére, hogy Izrael Állam az ellenkezıjét vallja. 27. Már 1997-ben az Európai Bizottság az importıröknek szóló egyik közleményben(9) kétségeinek adott hangot az Izraelbıl származó narancslevet kísérı EUR.1 bizonyítványok érvényességével és a Közösség és Izrael Állam közötti közigazgatási együttmőködés fogyatékosságaival kapcsolatban. A Bizottság szerint ezek a kételyek alkalmasak voltak ezen bizonyítványok érvényességének a megkérdıjelezésére. 28. A Bizottság az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak címzett 1998. május 12-i közleményében(10) az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt és a megállapodásnak a Közösség általi ratifikációjára történı várakozás során már alkalmazott 4. jegyzıkönyv alkalmazása kapcsán felmerült problémákról tájékoztatott. 29. Ebben a közleményben a Bizottság jelezte, hogy két akadály merült fel a megállapodás pontos alkalmazása tekintetében. Ezek az akadályok az olyan áruknak a Közösségbe történı exportja során merültek fel, amelyek izraeli származásúnak voltak feltüntetve, miközben ténylegesen a megszállt területeken készültek. 30. Másrészrıl az EU–Izrael Társulási Tanács második ülésén(11) a Bizottság „nehezményezte, hogy a[z EK–Izrael] megállapodás területi hatályának értelmezése
körüli nézetkülönbségek fennmaradtak”. Kiemelte továbbá, hogy jogi garanciát vállalt a megállapodás végrehajtására és az Európai Unió saját forrásainak a megóvására.(12) Ezért a Bizottság egy újabb közleményt adott ki.(13) 31. Ebben a közleményben a Bizottság tájékoztatja az importıröket, hogy „az ellenırzési eljárások eredményei megerısítették, hogy Izrael származási igazolásokat állít ki olyan áruk részére, amelyek az 1967 óta izraeli igazgatás alatt álló területrıl származnak, és ezek a területek a Közösség véleménye szerint nem részesülnek az [EK–Izrael megállapodásban] elıírt kedvezményes elbánásban”. A Bizottság a folytatásban jelzi, hogy „a Közösség azon gazdasági résztvevıinek, akik Ciszjordánia, a Gázai övezet, Kelet-Jeruzsálem és a Golán-fennsík izraeli fennhatóság alatt álló településeirıl származó áruk esetében kedvezményes elbánás igénybevétele céljából mutatnak be származási igazolásokat, meg kell tenniük minden lehetséges óvintézkedést, és hogy az áruk szabad forgalomba bocsátása vámtartozást eredményezhet”. 2.
Az EK–PFSZ megállapodás
32. Az EK–PFSZ megállapodás 1997. július 1-jén lépett hatályba. A preambulumból kitőnik, hogy a felek a megállapodást úgy kötik meg, „hogy a felek nagy fontosságot tulajdonítanak az Egyesült Nemzetek Alapokmánya elveinek, különösen az emberi jogok, a demokratikus elvek, valamint a politikai és gazdasági szabadságjogok betartásának, amelyek kapcsolataik alapját képezik.” A megállapodás ugyanúgy tekintetbe veszi „a felek közötti gazdasági és társadalmi fejlettségbeli különbséget, valamint a Ciszjordániában és a Gázai övezetben a gazdasági és társadalmi fejlıdés támogatására irányuló eddigi erıfeszítések elmélyítésének szükségességét.” 33. Az EK–PFSZ megállapodás 1. cikkének (2) bekezdése alapján a megállapodás célja különösen Ciszjordánia és a Gázai övezet gazdasági és társadalmi fejlıdéséhez való hozzájárulás, továbbá a regionális együttmőködés elısegítése a békés együttélés és a politikai és gazdasági stabilitás megerısítése érdekében. 34. E megállapodás 5. cikke elıírja, hogy „a Közösség, valamint a Ciszjordánia és a Gázai övezet közötti kereskedelemben sem új importvámot, sem más vámokkal azonos hatású díjat nem vetnek ki.” A megállapodás 6. cikke hozzáteszi, hogy „[a] Ciszjordániából és a Gázai övezetbıl származó termékeknek a Közösségbe történı behozatalát nem terhelik vámok és vámokkal azonos hatású díjak, és az mentes a mennyiségi korlátozásoktól és az azzal azonos hatású egyéb intézkedésektıl”. 35. A „származó termék” fogalmát az EK–PFSZ megállapodáshoz csatolt, a származó termékekrıl és a közigazgatási együttmőködés módszereirıl szóló 3. jegyzıkönyv tartalmazza. A jegyzıkönyv 2. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontja mutat rá, hogy a teljes egészében Ciszjordániában és a Gázai övezetben létrehozott termékek tekinthetık a Ciszjordániából és a Gázai övezetbıl származó termékeknek,(14) továbbá az ott létrehozott olyan termékek, amelyek nem teljes egészében ott létrehozott anyagokat tartalmaznak, feltéve hogy az ilyen anyagok szükséges mértékő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek ott keresztül. 36. Az EK–PFSZ megállapodás 67. cikke szerint az EK–PFSZ megállapodás értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatos jogvita esetén bármelyik fél a vitát a Vegyesbizottság elé utalhatja elbírálás céljából. 37. Végül a hivatkozott megállapodás 73. cikke elıírja a megállapodásnak Ciszjordánia és a Gázai övezet területén történı alkalmazását.
B–
Izraeli–palesztin ideiglenes megállapodás
38. Az 1991-ben megindult madridi folyamat tartós béke megteremtését célozza a Közép-Keleten. E folyamat keretén belül Izrael Állam és a Palesztin Nemzeti Hatóság 1995. szeptember 28-án Washingtonban aláírta a Ciszjordániáról és a Gázai övezetrıl szóló izraeli–palesztin ideiglenes megállapodást.(15) Ez a megállapodás, amely a preambuluma szerint a Gázai övezetrıl és Jerikó körzetérıl szóló megállapodás,(16) a hatáskörátadásról szóló elızetes megállapodás(17) és az utólagos hatáskörátadásról szóló jegyzıkönyv(18) helyébe lép, „a Ciszjordániában és a Gázai övezetben élı palesztin népesség számára […] egy választott tanácsi […] és egy államfıi intézmény […] felállítását tőzi ki célul az [ENSZ] Biztonsági Tanácsa 242. és 338. határozatai által megkövetelt tartós rendezés elérése érdekében”(nem hivatalos fordítás).(19) 39. E preambulum arról is rendelkezik, hogy a tanácsi és államfıi választások „fontos átmeneti elıkészítı szakaszt jelentenek a palesztin nép törvényes jogai és jogos elvárásai biztosítása terén, és megteremtik a demokratikus alapot a palesztin közintézmények megteremtéséhez” (nem hivatalos fordítás). 40. A fenti cél megvalósítása érdekében az izraeli–palesztin megállapodás elıírja a katonai és polgári hatáskörök átadását Izrael Állam részérıl a választott tanács részére, kivéve azokat a hatásköröket, amelyeket továbbra is fenntart magának.(20) 41. A helyreállítás elsı szakasza során három zóna lett kialakítva,(21) az A, a B és a C zóna. Mivel az alapügyben említett termékek a C zóna területérıl származnak, ezért egyedül ezt a zónát vizsgálom meg. 42. Az említett zóna területén a katonai hatásköröket Izrael Állam kizárólagosan fenntartja magának. 43. Az izraeli–palesztin megállapodás IX. cikke (5) bekezdése b) pontjának 1) alpontja alapján a Palesztin Nemzeti Hatóság más államokkal vagy nemzetközi szervezetekkel tárgyalásokat folytathat és gazdasági megállapodásokat köthet. 44. Másrészt viszont a megállapodás XI. cikke (2) bekezdésének c) pontja elıírja, hogy „a helyreállítás elsı szakasza során a C zóna területén Izrael azokat a civil hatásköröket adja át a Tanács számára, amelyek a III. melléklet rendelkezéseinek megfelelıen nem a területhez köthetık”. 45. A hivatkozott megállapodás III. mellékletének IV. cikke rendelkezéseket ír elı a C zónában található területekkel kapcsolatban.
különleges
46. Eszerint a helyreállítás elsı szakasza során ezeken a területeken az 1. függelékben felsorolt hatáskörök az ott meghatározott rendelkezések szerint kerülnek a választott Tanács részére átadásra. 47. A hivatkozott függelék 6. cikke szerint a kereskedelem és az ipar a Tanács részére átadandó hatáskörök közé tartozik. Külön kiemelésre került, hogy a kereskedelem és az ipar területe magában foglalja többek között az exportot és az importot is. E terület gazdasági aspektusait az izraeli–palesztin megállapodás V. melléklete tartalmazza. 48. E melléklet (iparról rendelkezı) IX. cikkének (6) bekezdése szerint a Palesztin Hatóság által kiadott származási bizonyítványok alapján a palesztinok megszorítás nélkül exportálhatnak ipari termékeket külföldre.
II.
A tényállás és az alapeljárás
49. A Brita egy Németországban bejegyzett székhelyő gazdasági társaság. A társaság a Jeruzsálemtıl keletre fekvı Mishor Adumin településen, Ciszjordániában található Soda-Club Ltd(22) által elıállított szénsavas vizet elıállító eszközöket, hozzávalókat és italsőrítményeket importál. 50. Az izraeli–palesztin megállapodás alapján ez az Izrael Állam által 1967 óta megszállt terület a C zónához tartozik. 51. A Brita 2002. február és 2002. június között kérte a Soda-Club által elıállított áruknak a szabad forgalomba bocsátását. Ezzel összefüggésben 62 vámáru nyilatkozatot nyújtott be, amelyekben az áruk származási országaként Izrael Államot jelentette be. A Soda-Club az általa kiállított számlákon is feltüntette, hogy Izraelbıl származó áruról van szó. 52. A német vámhivatal ideiglenes intézkedésként az EK–Izrael megállapodásnak megfelelıen elfogadta a Brita kérelmét, és a termékekre engedélyezte a vámkedvezményt. Ezzel egy idıben a termékek származását igazoló utólagos ellenırzést kérvényezett. 53. Ez a kérvény egy 2001. december 6-i miniszteri rendeletnek megfelelıen lett kiadva, amely értelmében minden, Izraelben kiállított kedvezményre jogosító igazolást utólagos ellenırzés alá kell vonni, ha alapos gyanú merül fel az érintett áruszállítmánnyal kapcsolatban arra vonatkozóan, hogy az Ciszjordánia, a Gázai övezet, Kelet-Jeruzsálem illetve a Golán-fennsík Izrael által megszállt területeinek településeirıl származhat. 54. Az utólagos ellenırzés iránti kérelmet továbbították az izraeli vámhatóságokhoz. Az utóbbi azt a választ adta a német vámhatóságok részére, hogy „a[z általa] lefolytatott ellenırzés alapján a kérdéses áruk az izraeli vámhatóságok hatáskörébe tartozó területrıl származnak. Így ezek az áruk az EK–Izrael […] megállapodásnak megfelelıen származó termékeknek minısülnek, és kedvezményes elbánásban részesülnek.” 55. Tekintettel arra, hogy az izraeli vámhatóságok által megküldött információ az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzıkönyv 32. cikkének (6) bekezdése értelmében elégtelennek minısül, a német vámhatóságok a 2003. február 6-i levélben kiegészítı tájékoztatást kértek az izraeli vámhatóságtól arról, hogy a kedvezményre jogosító bizonyítványokon felsorolt áruk Ciszjordánia, a Gázai övezet, Kelet-Jeruzsálem illetve a Golán-fennsík izraeli fennhatóság alatt álló településeirıl származnak-e. 56. Erre a kérdésre az izraeli vámhatóságok nem válaszoltak. Ezután a Hauptzollamt Hamburg-Hafen a Britának címzett, 2003. szeptember 25-i behozatali díjról rendelkezı határozatában elutasította a kedvezmény igénybevétele iránti kérelmet, mert nem lehetett minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy az importált áruk az EK–Izrael megállapodás hatálya alá tartoznak-e. 57. Így összesen 19 155,46 euró összegő utólagos vám kivetésére került sor. Az ez ellen a Brita által benyújtott panaszt a Haumptzollamt Hamburg-Hafen a 2006. június 21-i határozatával mint megalapozatlant elutasította.
58. A Brita 2006. július 10-én a határozat felülvizsgálatát kérte a kérdést elıterjesztı bíróságtól, amely az EK–Izrael megállapodás értelmezésével kapcsolatos kételyei miatt felfüggesztette az eljárást, és elızetes döntéshozatal iránt több kérdést terjesztett a Bíróság elé. III. Az elızetes döntéshozatalra elıterjesztett kérdések 59.
Az alábbi kérdéseket tették fel a Bíróságnak:
„1)
Megadható-e egy Ciszjordánia területérıl származó áru importırének minden esetben a kért kedvezményes elbánás, még akkor is, ha csak egy izraeli formális származási bizonyítvánnyal rendelkezik, tekintettel arra, hogy azt a két vonatkozó megállapodás – mégpedig egyrészrıl az [EK–Izrael megállapodás], másrészrıl az [EK–PFSZ megállapodás] – olyan árukra rendeli alkalmazni, amelyek Izrael Állam, illetve Ciszjordánia területérıl származnak? Amennyiben az elsı kérdésre nemleges válasz adandó:
2)
Köti-e az [EK–Izrael megállapodás] értelmében az izraeli hatóságok származási bizonyítványa a Közösség területére importált áru számára kedvezményes elbánást kérı importırrel szemben egy tagállam vámhatóságát – és nem indítandó-e meg az [EK–Izrael megállapodáshoz] csatolt 4. jegyzıkönyv 32. cikke szerinti ellenırzési eljárás – mindaddig, amíg a vámhatóság részérıl nem merül fel az áru származási jellemzıivel kapcsolatban más kétség, csupán az, hogy az áru nem – az [izraeli–palesztin megállapodás] értelmében vett – izraeli fennhatóság alatt álló területrıl származik, és mindaddig, amíg az [EK– Izrael megállapodáshoz] csatolt 4. jegyzıkönyv 33. cikkében szabályozott eljárást le nem folytatták? Amennyiben a második kérdésre nemleges válasz adandó:
3)
Az importáló ország vámhatósága különösen annak megvizsgálása nélkül, hogy az áru ténylegesen honnan származik, megtagadhatja-e minden további nélkül a kedvezményes elbánás igénybevételének engedélyezését arra hivatkozva, hogy az [EK–Izrael megállapodáshoz] csatolt 4. jegyzıkönyv 32. cikkének (2) bekezdésében szabályozott ellenırzés lefolytatása céljából megküldött megkeresésre az izraeli hatóságok (csak) azt igazolták, hogy az árukat izraeli vámfennhatóság alatt álló területen állították elı, és így azok Izraelbıl származnak, és hogy az importáló ország vámhatóságának ezt követı, részletesebb meghatározást kérı felszólítását az izraeli hatóságok megválaszolatlanul hagyták? Amennyiben a harmadik kérdésre nemleges válasz adandó:
4)
Megtagadhatja-e minden további nélkül a vámhatóság az [EK–Izrael megállapodás] alapján a kedvezményes elbánás igénybevételének engedélyezését akkor, ha – ahogyan idıközben kiderült – az áru Ciszjordániából származik, vagy [e megállapodás] értelmében az onnan származó árukra is alkalmazandó-e a kedvezményes elbánás legalábbis addig, amíg a megállapodásban szereplı „Izrael Állam területe” fogalmának értelmezésére irányuló, az [EK–Izrael megállapodáshoz] csatolt 4. jegyzıkönyv 33. cikkében szabályozott vitarendezési eljárást le nem folytatják?”
IV.
Elemzés
60. Elıször is a jelen ügyben szereplı társulási megállapodások értelmezésével kapcsolatos európai bírósági hatáskör tekintetében utalni kell arra – ahogyan a Bíróság az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulási megállapodással(23) kapcsolatos Demirel-ügyben 1987. szeptember 30-án hozott ítéletében(24) kimondta –, hogy a Tanács által az EK-Szerzıdés 228. és 238. cikkével(25) összhangban kötött megállapodás a Közösség tekintetében az egyik intézménye – az EK-Szerzıdés 177. cikk elsı bekezdésének b) pontja(26) szerinti – jogi aktusának minısül, továbbá, hogy egy ilyen megállapodás rendelkezései a közösségi jogrend szerves részét képezik, és hogy e jogrend keretében a Bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy elızetes döntést hozzon e megállapodás értelmezésére vonatkozóan.(27) 61. Véleményem szerint az elızetes döntéshozatalra felterjesztett kérdéseket az alábbiak szerint szükséges vizsgálni. 62. Második és harmadik kérdésével a kérdést elıterjesztı bíróság arra vár választ, hogy az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzıkönyv 32. cikke értelmében az importır állam vámhatóságai kötve vannak-e a származási bizonyítvány exportır állam vámhatóságai által lefolytatott utólagos ellenırzésének eredményéhez. 63. Az elıterjesztı bíróság szintén választ vár arra, hogy az exportır állam és az importır állam vámhatóságainak a közöttük felmerült jogvita rendezése végett a jegyzıkönyv 33. cikke alapján a kérdést valóban a Vám-együttmőködési Bizottság elé kell-e terjeszteniük az egyoldalú lépések megtétele elıtt. 64. Végül az elsı és a negyedik kérdésben arról kérdezik a Bíróságot, hogy egy az izraeli vámhatóság által az izraeli származást igazoló bizonyítvánnyal ellátott, de Ciszjordánia megszállt területén gyártott áru részesülhet-e akár az EK–Izrael megállapodás, akár az EK–PFSZ megállapodás szerinti kedvezményes elbánásban. A. Az arra irányuló kérdésrıl, hogy az importır állam vámhatóságai kötve vannak-e a származási bizonyítvány exportır állam vámhatóságai által lefolytatott utólagos ellenırzésének eredményéhez 65. Véleményem szerint elıször is emlékeztetni kell az EK–Izrael megállapodásnak a termék származásának az ellenırzésérıl szóló rendelkezéseire. 66. Az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzıkönyv 17. cikke szerint a kedvezményes elbánásban való részesülés végett az exportır köteles a hatóság részére bemutatni egy EUR.1 bizonyítványt, amelyet az exportır állam vámhatóságai állítottak ki. Ez a vámhatóság a termékek származási jellemzıinek és a jegyzıkönyv egyéb követelményei teljesítésének ellenırzésére köteles minden szükséges intézkedést megtenni.(28) 67. A hivatkozott bizonyítványt ezt követıen az importır állam vámhatóságainak kell bemutatni. Ha az importır ország vámhatóságai okkal kételkednek az EUR.1 bizonyítvány valódiságában, az érintett termékek származási jellemzıire vagy e jegyzıkönyv egyéb követelményeinek teljesítésére vonatkozóan el kell végezni a bizonyítvány utólagos ellenırzését.(29) 68. Az importır ország vámhatóságai visszaküldik az exportır ország vámhatóságainak a hivatkozott bizonyítványt, megadva adott esetben azon tartalmi vagy formai okokat, amelyek a vizsgálatot szükségessé teszik. Az exportır ország vámhatóságai legkésıbb tíz hónapon belül lefolytatják az ellenırzést, és tájékoztatnak az ellenırzés eredményeirıl. Meg kell jelölniük, hogy az okmányok valódiak-e, az
érintett termék származó terméknek tekinthetı-e, és teljesíti-e az említett jegyzıkönyv egyéb követelményeit.(30) 69. Ha megalapozott kétség esetén nem érkezik válasz tíz hónapon belül, vagy ha a válasz nem tartalmaz kielégítı információt a kérdéses okmány valódiságának vagy a termékek tényleges származásának megállapításához, az importáló állam vámhatóságai a kedvezményes elbánás igénybevételének lehetıségét megtagadják.(31) 70. Az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzıkönyv 32. cikkében elıirányzott közigazgatási együttmőködés tehát azért lépett életbe, hogy ellenırizni lehessen a termék származását igazoló bizonyítvány hitelességét. Az utólagos ellenırzés kiterjedhet például annak biztosítására, hogy egy nem az Izrael Állam területérıl származó olyan anyag értéke, amely az EUR.1 bizonyítvánnyal ellátott végsı termékben kerül feldolgozásra, nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át,(32) vagy hogy a termék feldolgozására vonatkozó igazolás rendelkezésre áll.(33) 71. Ideje feltenni magunknak a kérdést, hogy a jelen helyzethez hasonló ügyben az importır állam vámhatóságai kötve vannak-e a származás exportır állam vámhatóságai által lefolytatott utólagos ellenırzésének eredményéhez. 72. A Bíróságnak a Közösség és harmadik országok közötti megállapodások vizsgálata során már volt alkalma megválaszolni ezt a kérdést. 73. Ugyanis a Rapides Savoyards és társai ügyben hozott ítéletében,(34) amely az EK–Izrael megállapodáshoz csatolthoz hasonló jegyzıkönyvet tartalmazó, az Európai Gazdasági Közösség és a Svájci Államszövetség között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás(35) értelmezésére vonatkozik, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „az áruk származásának meghatározása […] az exportır és importır állam hatóságai közötti hatáskörmegosztáson alapul; a származást pedig az exportır állam hatóságai állapítják meg, és a rendszer mőködésének ellenırzését az érdekelt hatóságok közötti együttmőködés biztosítja”.(36) 74. A Bíróság annak megállapításával folytatta, hogy e rendszer csak akkor mőködhet, ha az importáló ország vámhatóságai elismerik az exportáló állam vámhatóságainak jogszerően tett megállapításait.(37) 75. A közelmúltban a Bíróság kimondta, hogy „az importır állam vámhatóságai nem állapíthatják meg egyoldalúan az exportır állam vámhatóságai által szabályosan kibocsátott EUR.1 bizonyítványok érvénytelenségét. Ugyanez vonatkozik az utólagosan elvégzett megerısítés esetére is, ahol e megerısítés eredménye köti az importır állam vámhatóságait.”(38) 76. Tehát egy társulási megállapodás – így különösen az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzıkönyv 32. cikke – által felállított közigazgatási együttmőködés rendszer a megállapodásban részes államok vámhatóságainak kölcsönös bizalmán és aktusaik kölcsönös elismerésén alapul. 77. Ez a kölcsönös elismerés azonban nem teljes. A Bíróság ugyanis néhány esetben elfogadta, hogy az importır állam vámhatóságai nincsenek kötve az exportır állam vámhatóságai által lefolytatott utólagos ellenırzés eredményéhez.
78. Ekképpen a Bíróság elismerte, hogy abban a különleges esetben, ha az exportır állam vámhatóságai nem képesek szabályszerően elvégezni az említett jegyzıkönyv által elıírt utólagos vizsgálatot, az importır állam vámhatóságai maguk ellenırizhetik a vitatott bizonyítvány eredetiségét és szabályszerőségét, figyelembe véve egyéb bizonyítékokat a kérdéses áru származása tekintetében.(39) 79. A Bíróság azt is kimondta ítéletében, hogy az áruk származására vonatkozó alapos kételyre okot adó esetekben, és ha a megerısítésre vonatkozó kérés keltétıl számított tíz hónapon belül nem érkezik válasz az exportır állam vámhatóságaitól, vagy ha a válasz nem tartalmaz kielégítı információt az eredet meghatározásához, az importır állam vámhatóságai visszautasíthatják az exportır állam vámhatóságainak bizonyítványait.(40) 80. Ráadásul, amikor a kedvezményes elbánást nem a Közösséget valamely harmadik országgal szemben kötı és kölcsönös kötelezettségvállaláson alapuló nemzetközi megállapodás, hanem autonóm közösségi intézkedés vezeti be, akkor az exportır tagállam vámhatóságai a közösségi jogszabályok értelmezésében nem köthetik a Közösséget és annak tagállamait. Ebben az esetben valamely vizsgálati eljárás keretében az áruk származását illetıen elvégzett bizottsági értékelésnek kell érvényesülnie az exportır harmadik állam vámhatóságainak értékelésével szemben.(41) 81. A Bíróság az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulási megállapodás kapcsán azt is kimondta ítéletében, hogy az importır állam vámhatóságai maguk is elvégezhetik az utólagos ellenırzést a Bizottság szervei által elvégzett utólagos ellenırzés eredményeire támaszkodva, anélkül hogy kötelesek lennének segítségül hívni a megállapodásban rögzített vitarendezési eljárást.(42) 82. Tehát egyedül az exportır állam vámhatóságainak tehetetlensége vagy valamely autonóm közösségi intézkedés esetén nem kötelesek az importır állam vámhatóságai az exportır állam hatósági határozatainak az elismerésére. 83. Ezt az a körülmény magyarázza, hogy vélelmezhetı, hogy az exportır állam hatóságai vannak leginkább abban a helyzetben, hogy közvetlenül megvizsgálják az érintett termék származását meghatározó tényezıket.(43) 84. Az importır állam vámhatóságai tehát fıszabály szerint kötve vannak az exportır állam vámhatóságai által lefolytatott utólagos ellenırzés eredményéhez. 85. Ugyanakkor úgy vélem, hogy jelen eset különbözik azoktól az ügyektıl, amelyekkel eddig a Bíróság foglalkozott. 86. Az alapügyben ugyanis nem a kedvezményes elbánáshoz jogot adó származására vonatkozó megállapítások pontosságának az ellenırzésérıl van szó, mivel a termék eredete ismert, és nem vitatott. Valójában a kérdés arra irányul, hogy ennek az eredetnek a kérdése az EK–Izrael megállapodás hatálya alá tartozik-e vagy sem. 87. Amint említettem,(44) az exportır és az importır állam vámhatóságai közötti jogvita az EK-Izrael Társulási Tanács 2001. november 20-i második ülésén már naprenden volt. Emlékeztetnék arra, hogy az EK–Izrael megállapodás 75. cikke alapján a Tanács járhat el a hivatkozott megállapodás értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatos jogvitákban.
88. Ezen ülés során a Bizottság a Társulási Tanács tagjaként(45) említést tett a származási szabályokkal kapcsolatos jogvitáról és az EK–Izrael megállapodás alkalmazásával kapcsolatos nehézségekrıl, továbbá kijelentette, hogy meghozza a megfelelı intézkedéseket. Nehezményezte, hogy a megállapodás területi hatályának értelmezésében tartós véleménykülönbség áll fenn, és bejelentette, hogy az importırök részére az 1997-es közlemény helyébe lépı, és azt pontosító új közleményt ad ki az Európai Unió Hivatalos Lapjában. 89.
A Közösség és Izrael Állam közötti jogvita a mai napig nem oldódott meg.
90. A kérdést elıterjesztı bíróság egy a megszállt területekrıl származó termékeket importáló német gazdasági társaság és a német vámhatóság közötti perben most került szembe ezzel a problémával. Ezért a Bírósághoz fordult, hogy a problémára megfelelı választ kapjon. 91. A Közösség és Izrael Állam között évek óta húzódó jogvita ugyanis a gazdasági szereplıket is jogbizonytalanságban tartja, mivel nem tudják, hogy a megszállt területekrıl származó termékekre az EK–Izrael megállapodást hogyan kell alkalmazni. 92. Másrészt amennyiben elfogadjuk, hogy az e megállapodásban részes egyik fél vámhatóságai vagy bíróságai egyoldalúan hozhatnak döntést arról, hogy a megállapodás a megszállt területekrıl származó termékekre alkalmazandó-e, vagy sem, ez kétségtelenül a közösségi jog szerves részét képezı EK–Izrael megállapodással összhangban nem lévı joggyakorlatra vezetne. 93. Ez konkrétan azzal a következménnyel járna, hogy a megszállt területekrıl származó termékek valamely tagállamba történı exportja esetén részesülnének az EK–Izrael megállapodásban elıírt kedvezményes elbánásban, míg ugyanezek a termékek más tagállamokba történı exportálás esetén nem részesülnének e kedvezményes elbánásban. 94. Ezért úgy vélem, hogy az exportır állam vámhatóságainak a termék származását igazoló tényezık pontosságának ellenırzésével kapcsolatos vélelem a jelen problémára nem adhat megoldást, hiszen az EK–Izrael megállapodásban szereplı egyik fél sincs abban a helyzetben, hogy a megállapodás területi hatálya kapcsán egyoldalú választ adjon. 95. Következésképpen nem tudom, hogy a német vámhatóságokat hogyan köthetné az izraeli vámhatóságok által lefolytatott utólagos ellenırzés eredménye. 96. Az elızıeket összefoglalva arra a következtetésre jutottam, hogy az EK–Izrael megállapodásban szereplı részes államok vámhatóságai közötti jogvita nem ténykérdést vet fel, hanem a megállapodás területi hatálya alkalmazásának az értelmezésére irányul; ezért az importır állam vámhatóságai nincsenek kötve az exportır állam vámhatóságai által lefolytatott, a megállapodáshoz csatolt 4. jegyzıkönyv 32. cikke szerinti utólagos ellenırzésnek az eredményéhez. B.
A jogvita Vám-együttmőködési Bizottság elé terjesztésének kötelezettségérıl
97. Az elıterjesztı bíróság a második kérdés vonatkozásában arra vár választ, hogy a német vámhatóságok a vám utólagos kivetésérıl szóló határozat meghozatala elıtt kötelesek-e a kérdést a Vám-együttmőködési Bizottság elé terjeszteni, az EK– Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzıkönyv 33. cikkének elsı albekezdésében szabályozott eljárás alapján, amely az utólagos ellenırzés folyamán felmerülı, illetve a
jegyzıkönyv értelmezésével kapcsolatos jogvitákat a Vám-együttmőködési Bizottság elé utalja. 98. Valójában annak eldöntésérıl van szó, hogy a német vámhatóságok a vám utólagos kivetése céljából eljárhatnak-e egyoldalúan, anélkül, hogy a kérdést elızetesen a Vám-együttmőködési Bizottság elé terjesztenék. 99. Nem gondolom, hogy a hivatkozott jegyzıkönyv 33. cikkének elsı albekezdésében szereplı eljárás vizsgálata az EK–Izrael megállapodás területi hatályának az alkalmazásával kapcsolatos probléma megoldására a megfelelı alap lenne. 100. Ez az eljárás ugyanis a megállapodáshoz csatolt 4. jegyzıkönyv 32. cikke szerinti, a termék származására vonatkozó megállapítások pontosságának az ellenırzését célzó utólagos ellenırzésbıl eredı jogvita megoldására szolgál.(46) 101. Márpedig a véleményem szerint az importır állam és az exportır állam vámhatóságai közötti jogvita nem az alapeljárásban szereplı termékek származását meghatározó tényekrıl szól, hanem a hivatkozott megállapodás területi hatálya alkalmazásának az értelmezésére irányul. 102. Úgy vélem, hogy az alapeljárásban szereplı esethez hasonló jogvita során az EK–Izrael megállapodás 75. cikkének (1) bekezdésében szereplı eljárást kell alkalmazni. 103. E rendelkezésbıl kitőnik, hogy „bármelyik fél a megállapodás alkalmazásából vagy értelmezésébıl adódó bármely vitát a Társulási Tanács elé terjeszthet”. Emlékeztetek arra ugyanis, hogy a Társulási Tanács a megállapodás 67. cikke alapján köteles megvizsgálni minden, a megállapodás keretei között felmerülı nagyobb jelentıségő ügyet, valamint kölcsönös érdeklıdésre számot tartó más kétoldalú és nemzetközi kérdést. 104. Ennélfogva a fentiekre tekintettel arra a következtetésre jutottam, hogy a német vámhatóságok nem voltak kötelesek az izraeli vámhatóságokkal fennálló jogvitát a Vám-együttmőködési Bizottság elé terjeszteni. C.
A versenyzı minısítések lehetıségérıl
105. Az elsı és a negyedik kérdésével az elıterjesztı bíróság lényegében arra vár választ, hogy akár az EK–Izrael megállapodás, akár az EK–PFSZ megállapodás alapján egyaránt részesülhetnek-e kedvezményes elbánásban azok az áruk, amelyek izraeli termékként lettek hitelesítve, de a megszállt területekrıl, pontosabban Ciszjordániából származnak. 106. A kérdést elıterjesztı bíróság ugyanis úgy ítéli meg, hogy csekély jelentısége lehet annak, melyik vámhatóságnak volt hatásköre az EUR.1 bizonyítvány kiállítására és a megszállt területekrıl származó termékek kedvezményes elbánásban történı részesítésére, mivel ez esetben lehetıség van mind az EK–Izrael megállapodás, mind az EK–PFSZ megállapodás szerinti kedvezményes elbánás alkalmazására. 107. Nem osztom ezt a véleményt. 108. Mindenekelıtt emlékeztetni kell arra, hogy az EK–Izrael megállapodás 83. cikke elıírja, hogy „[a megállapodást] Izrael Állam területén kell alkalmazni”.
109. Izrael Állam határait az UNSCOP különbizottság(47) által kidolgozott és 1947. november 29-én az ENSZ Közgyőlés 181. számú határozatával jóváhagyott, Palesztina felosztásának terve határozta meg. 1948. május 14-én Izrael Állam ideiglenes kormányfıje a Palesztina felosztásának tervében szereplı határok közötti állam megalakulását kiáltotta ki.(48) 110. Másfelıl az EK–Izrael megállapodás preambuluma kimondja, hogy: „Figyelembe véve, hogy a Felek milyen fontosságot tulajdonítanak a gazdasági szabadság elvének és az Egyesült Nemzetek Alapokmánya elveinek, különösen az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartásának, amelyek a társulás valódi alapját képezik”. 111. Márpedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1967. november 22-én meghozott 242. számú határozata alapján – amelyre az EK–PFSZ megállapodás preambuluma is hivatkozik – Izraelnek vissza kell vonnia csapatait a megszállt területekrıl, fel kell hagynia a csapatok megerısítésével és a hadiállapot fenntartásával, továbbá tiszteletben kell tartania minden szomszédos állam szuverenitását, területi egységét és politikai függetlenségét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1973. október 22-én meghozott 338. sz. határozatában kérte a 242. sz. határozat alkalmazását. 112. Az elızıekre tekintettel úgy tőnik, hogy a Bíróság nem tehet mást, mint kimondja, hogy Ciszjordánia és a Gázai övezet területe nem része Izrael Állam területének. 113. Hozzáteszem, hogy a P-2747/00. számú, Alain Lipietz európai parlamenti képviselı által elıterjesztett, az EK–Izrael megállapodás területi hatályára vonatkozó kérdésre(49) a Tanács válaszában kifejtette, hogy „[a]mi [az ezen megállapodás] területi hatályát illeti, a 83. cikk csupán az Izrael Állam területére szorítkozik, [továbbá] az Izrael kifejezés az Izraelt övezı felségvizeket és meghatározott körülmények esetén egyes nyílt tengeri hajókat is jelenti. A[z EK–Izrael] megállapodás nem tartalmaz további fogalommeghatározást. A [Közösség] véleménye szerint [e] megállapodás – összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataival – csak Izrael Állam területének nemzetközileg elismert határain belül érvényes.”(50) 114. Ráadásul az izraeli–palesztin megállapodás XI. cikkének (1) bekezdése szerint Izrael Állam és a Palesztin Nemzeti Hatóság Ciszjordánia és a Gázai övezet területét különálló területi egységnek tekintik. 115. Az elızıekre tekintettel számomra nehezen tőnik elfogadhatónak az, hogy egy Ciszjordániából – általánosabban a megszállt területekrıl – származó termék az EK– Izrael megállapodás alapján kedvezményes elbánásban részesüljön. 116. Nem vitatott, hogy az Izrael Állam és a Palesztin Nemzeti Hatóság viszonyában fennálló feszültségek nem büntethetik a szóban forgó területek termelıit, és nem akadályozhatják meg, hogy ık kedvezményes elbánásban részesüljenek. 117. Az elıterjesztı bíróság által elképzelt megoldás akármennyire pragmatikusnak tőnik, véleményem szerint mégsem kielégítı az alábbi indokok miatt. 118. Legelıször is a Bíróság ítéletében már kimondta, hogy a kedvezményes elbánás rendszere a Közösség által egyes fejlıdı országokból származó termékekre egyoldalúan adott vámkedvezményekre épül az ezen országokkal folyó kereskedelem megkönnyítése céljából. A kedvezményes elbánás tehát a termék származásához kapcsolódik, ezért a származás bizonyítása szükséges eleme a rendszernek.(51)
119. Az exportır állam vámhatóságai által kiállított bizonyítványnak kétségkívül igazolnia kell, hogy az érintett termék kedvezményes elbánásban részesülı állam területérıl származó terméknek minısül. 120. Ezért véleményem szerint nem fogadható el, hogy egy Ciszjordánia területérıl származó termék az EK–Izrael megállapodás alapján fennálló kedvezményes elbánásban részesüljön. 121. Ráadásul úgy tőnik számomra, ha a Közösség az EK–Izrael megállapodás aláírását és az 1967-ben megszállt területek Izraelhez történı csatolását követı években Ciszjordánia és a Gázai övezet területérıl származó termékekre vonatkozó kedvezményes elbánás nyújtása végett kötötte meg az EK–PFSZ megállapodást, akkor ezeket a termékeket nem tekinthette az EK–Izrael megállapodás szerinti kedvezményes elbánás alá tartozóknak. 122. Másfelıl a „Mashreq/Maghreb” tanácsi munkacsoportnak az EK–Izrael megállapodás szerinti Társulási Tanács ötödik ülésére szóló uniós álláspont kialakítását célzó feljegyzésébıl világosan látszik, hogy az Izrael Állam és a Bizottság közötti technikai megállapodás alapján az izraeli vámhatóságok kötelesek feltüntetni a kedvezményes elbánásban részesülı és az Unióba exportált termékeket kísérı, Izraelben kiállított származási bizonyítványokon a termék elıállításának a helyét. Ez azt a célt szolgálta, hogy az Izraelbıl származó és az EK–Izrael megállapodás alapján kedvezményes elbánásban részesülı árukat meg lehessen különböztetni azoktól, amelyek a megszállt területek zónáiból származnak és ebben a kedvezményben nem részesülnek.(52) 123. Ráadásul egyértelmő, hogy az EK–PFSZ megállapodás megkötésével a Közösség a Ciszjordániába és a Gázai övezetbe irányuló, illetve onnan történı kereskedelem ösztönzését célozta. A megállapodás 1. cikkébıl ugyanis következik, hogy a megállapodás többek között Ciszjordánia és a Gázai övezet társadalmi és gazdasági fejlıdéséhez való hozzájárulás biztosítását, és a békés egymás mellett élés, valamint a gazdasági és politikai stabilitás megszilárdítása céljából egy regionális együttmőködés támogatását irányozza elı. 124. A Bizottság 1998. május 12-én kiadott közleményében(53) emlékeztet arra, hogy a Ciszjordániából és a Gázai övezetbıl származó áruknak kedvezményes elbánásban történı részesítése egy rendellenesség kijavítását célozta, tudniillik a szomszédos államok akkoriban már részesültek ilyen kedvezményben, miközben nem ez volt a helyzet Ciszjordánia és a Gázai övezet területei esetében.(54) 125. 2007-ben Ciszjordánia és a Gázai övezet csak a 168. helyet foglalta el az Unió importır kereskedelmi partnereinek a rangsorában.(55) Az EK–PFSZ megállapodás éppen ezen területek és az Unió közötti kereskedelem ösztönzését célozza. Annak elfogadásával, hogy az ezekrıl a területekrıl származó termékek izraeli származású termékeknek minısülnének és az EK–Izrael megállapodás szerinti kedvezményes elbánásban részesülnének, megfosztanánk az EK–PFSZ megállapodás egy részét a hatékony érvényesüléstıl. 126. Végül, a Brita úgy véli, hogy a palesztin vámhatóságok mindenesetre olyan állapotba kerültek, hogy a Ciszjordániából származó termékekre képtelen voltak kiállítani az EUR.1 bizonyítványt. A megszállt területeken fennálló állapotokat figyelembe véve igaz, hogy az ezeken a területeken mőködı exportırök számára a ciszjordániai és a gázai vámhatóságok által kiadandó bizonyítványok megszerzése nehéznek tőnt. A kérdést elıterjesztı bíróság állításának megfelelıen elfogadhatnánk,
hogy az említett bizonyítványokat az izraeli vámhatóságok állítsák ki, miközben az ezen területekrıl származó termékek exportırei az EK–PFSZ megállapodás által bevezetett kedvezményes elbánásban részesülnek. 127. Ugyanakkor az EK–PFSZ megállapodáshoz csatolt 3. jegyzıkönyv 16. cikkének (4) bekezdése szerint az EUR.1 bizonyítvány kiadására a ciszjordániai és a gázai vámhatóságok rendelkeznek hatáskörrel. 128. Ráadásul az izraeli–palesztin megállapodásnak a felek közötti gazdasági kapcsolatokról szóló V. mellékletébıl következik, hogy a palesztin hatóságok nincsenek minden hatáskörtıl megfosztva a kereskedelem és a vámigazgatás területén.(56) 129. A melléklet VIII. cikkének (11) bekezdése és IX. cikkének (6) bekezdése szerint ugyanis a palesztinok minden megszorítás nélkül exportálhatják ipari és mezıgazdasági termékeiket, a palesztin hatóságok származási bizonyítványa alapján.(57) 130. Így valóban léteznek a Ciszjordánia és a Gázai övezet területérıl származó termékek EUR.1 bizonyítvánnyal történı ellátásáért hatáskörrel rendelkezı hatóságok. Úgy tőnik, hogy a gazdasági szereplı kérheti ezeket a bizonyítványokat a palesztin kereskedelmi kamarától.(58) 131. Következésképpen úgy vélem, hogy az EK–PFSZ megállapodás által felállított kedvezményes elbánásban történı részesülés végett egyedül a palesztin vámhatóságok igazolhatják EUR.1 bizonyítvány kiadásával az áruk eredetét. Nem lenne logikus a megállapodás által felállított kedvezményes elbánás alkalmazása olyan termékre, amelyet más hatóság látott el EUR.1 bizonyítvánnyal. 132. Úgy gondolom, hogy ezt az érvelést a Bíróság az Anastasiou és társai ügyben(59) 1994. július 5-én hozott ítélete megerısítette, amely ügyben a Bíróság, álláspontom szerint, az alapügyben szereplı helyzethez hasonló helyzettel találkozott. 133. Ebben az ügyben ugyanis, amely az Európai Gazdasági Közösség és a Ciprusi Köztársaság között 1972. december 19-én aláírt társulási megállapodás értelmezését érinti(60) – amely az EK–Izrael és az EK–PFSZ megállapodások szerinti rendszerhez hasonló rendszert állított fel az áruk származásának igazolására –, a Bíróságnak nyilatkoznia kellett arról, hogy egyrészt az EGK–Ciprus megállapodás alapján az importır állam vámhatóságai visszautasíthatják-e a Ciprusi Köztársaság hatáskörrel rendelkezı hatóságaitól eltérı hatóságok által kiállított EUR.1 bizonyítványokat vagy ellenkezıleg, kötelesek-e elfogadni azokat, másrészt el lehet-e járni eltérı módon a megállapodásban leírtaktól, amennyiben a Ciprusi Köztársaság területén fennálló különleges helyzethez kapcsolódó körülmények alapján ez indokolttá válik. 134. A helyzet a következı volt. Ciprus északi részén letelepedett termelık és exportırök az Egyesült Királyságba exportálták termékeiket. A termékeiket a Ciprusi Köztársaság hatóságaitól eltérı hatóságok látták el EUR.1 származási bizonyítvánnyal. 135. A Bíróság ítéletében kimondta, hogy „[b]ár Ciprus területének az 1974-es török katonai beavatkozás következtében történı kettészakadása egy olyan zónára, amelyben a Ciprusi Köztársaság hatóságai az ıket megilletı hatásköröket teljes mértékben gyakorolják, és egy másik olyan zónára, amelyben ténylegesen nem képesek azokat gyakorolni, az [EK–Ciprus] megállapodás Ciprus egészére történı alkalmazhatósága szempontjából komoly problémákat vet fel, de ebbıl még nem
következik az, hogy a megállapodáshoz kapcsolt [a „származó termék” fogalmáról, illetve a közigazgatási együttmőködés módszereirıl szóló 1977-es] jegyzıkönyv[(61)] világos, pontos és feltétel nélküli rendelkezéseit ne kellene alkalmazni.”(62) 136. A Bíróság annak megállapításával folytatta, hogy „[a]z importır állam vámhatóságai a származási bizonyítványok elfogadásával tanúsítják, hogy az exportır állam hatáskörrel rendelkezı hatóságai által végrehajtott termékellenırzési rendszert teljes mértékben megbízhatónak tekintik. Ez kifejezi azt is, hogy az importáló államnak nincsenek kétségei afelıl, hogy a termékek származásával vagy csalás megtörténtével kapcsolatos utólagos ellenırzés, megkeresés vagy vitarendezés az érintett hatóságok együttmőködésével hatékonyan lefolytatható”.(63) 137. A Bíróság szerint „kizárt az olyan államképzıdmény hatóságaival történı együttmőködés, mint amely Ciprus északi részén alakult, amelyet sem a Közösség, sem annak tagállamai nem ismernek el, mivel ık az egyedüli ciprusi államnak a Ciprusi Köztársaságot tekintik”.(64) A Bíróság abból indul ki továbbá, hogy „a Ciprusi Köztársaságtól eltérı állam hatóságai által kiadott származási bizonyítványok elfogadása az ellenırzés és együttmőködés bármely lehetıségének hiányában az 1977-es jegyzıkönyv által létrehozott rendszer tárgyának és céljának a megtagadásához vezetne.”(65) 138. A Bíróságnak a fent hivatkozott Anastasiou és társai ügyhöz tartozó értelmezésébıl világosan kitőnik tehát, hogy nem fogadhatók el az egy társulási megállapodásban pontosan meghatározott hatóságoktól eltérı hatóságok által kibocsátott származási bizonyítványok. Bár az olyan területeken fennálló nehéz helyzet, mint amelyek Ciprus északi részén, Ciszjordániában vagy a Gázai övezetben találhatók, a kérdést elıterjesztı bíróság által javasolt megoldás elfogadása mellett szólhat, mégis úgy vélem, hogy ezen javaslat elfogadása a tagállamok, valamint Ciszjordánia és a Gázai övezet vámhatóságai közötti – a kereskedelem ösztönzését célzó – közigazgatási együttmőködés beindítása érdekében tett erıfeszítések kioltását jelentené. 139. Ennélfogva a fentiekre tekintettel úgy gondolom, hogy azok az áruk, amelyeket az izraeli vámhatóságok izraeli termékként hitelesítettek, de amelyek – ahogy idıközben kiderült – a megszállt területekrıl, pontosabban Ciszjordániából származnak, nem részesülhetnek sem az EK–Izrael megállapodás, sem az EK–PFSZ megállapodás szerinti kedvezményes elbánásban. V.
Végkövetkeztetések
140. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy az alábbiak szerint válaszoljon a Finanzgericht Hamburgnak: „1)
Az importır állam vámhatóságai nincsenek kötve az exportır állam vámhatóságai által lefolytatott, az egyrészrıl az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészrıl Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodáshoz csatolt 4. jegyzıkönyv 32. cikke szerinti utólagos ellenırzés eredményéhez, ha a részes államok vámhatóságai közötti jogvita a megállapodás területi hatálya alkalmazásának az értelmezésére irányul.
2)
Ezenkívül a német vámhatóságok nem voltak kötelesek az izraeli vámhatóságokkal fennálló jogvitát a Vám-együttmőködési Bizottság elé terjeszteni.
3)
Azok az áruk, amelyeket az izraeli vámhatóságok izraeli termékként hitelesítettek, de amelyek, – ahogy idıközben kiderült – a megszállt területekrıl, pontosabban Ciszjordániából származnak, nem részesülhetnek sem az egyrészrıl az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészrıl Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás, sem az egyrészrıl az Európai Közösség, másrészrıl Ciszjordánia és a Gázai-övezet Palesztin Nemzeti Hatósága képviseletében a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) közötti kereskedelemrıl és együttmőködésrıl szóló euro-mediterrán ideiglenes társulási megállapodás szerinti kedvezményes elbánásban.”
1 – Eredeti nyelv: francia.
2 – HL 2000. L 147., 3. o., magyar nyelvő különkiadás 11. fejezet, 55. kötet, 167. o.; a továbbiakban: EK–Izrael megállapodás
3 – HL 1997.L 187., 3. o.; magyar nyelvő különkiadás 11. fejezet, 26. kötet, 124. o; a továbbiakban: EK–PFSZ megállapodás
4 – A továbbiakban: Brita.
5 – HL L 147., 1. o.; magyar nyelvő különkiadás 11. fejezet, 33. kötet, 287. o.
6 – HL L 187., 1. o.; magyar nyelvő különkiadás 11. fejezet, 26. kötet, 122. o.
7 – A 4. cikk felsorolja, mely termékek tekinthetık teljes egészében a Közösségben és Izraelben létrehozott termékeknek. Ilyennek minısül például az adott területen a talajból vagy tengerfenékrıl kinyert ásványi termékek, az adott területen betakarított zöldségfélék vagy az adott területen született és tenyésztett élı állatok.
8 – A továbbiakban: EUR.1 bizonyítvány.
9 – Az importırök részére szóló, 1997. november 8-i közlemény az Izraelbıl a Közösség területére történı importról (HL C 338., 13. o.)
10 – Az Európai Közösség és Izrael között a kereskedelemrıl és kereskedelemmel kapcsolatos ügyekrıl szóló átmeneti megállapodás végrehajtása (SEC (1998) 695 végleges).
11 – Lásd az EU–Izrael Társulási Tanács második ülésszakának 2001. november 20-i jegyzıkönyvét (az Európai Unió Tanácsának honlapján elérhetı).
12 – 4. oldal.
13 – Az importırök részére szóló, 2001. november 23-i közlemény az Izraelbıl a Közösség területére történı importról (HL C 328., 6. o.)
14 – Az EK–PFSZ megállapodáshoz csatolt 3. jegyzıkönyv 4. cikke alapján teljes egészében Ciszjordániában és a Gázai övezetben létrehozott termékeknek minısülnek különösen az adott területen a talajból vagy tengerfenékrıl kinyert ásványi termékek, az adott területen betakarított zöldségfélék vagy az adott területen tenyésztett élı állatokból származó termékek.
15 – A továbbiakban: izraeli–palesztin megállapodás.
16 – Az 1994. május 4-én Kairóban aláírt megállapodás.
17 – Az 1994. augusztus 29-én Erezben aláírt megállapodás.
18 – Az 1995. augusztus 27-én Kairóban aláírt jegyzıkönyv.
19 – Lásd az izraeli–palesztin megállapodás preambulumát.
20 – Lásd a megállapodás 1. cikkének (1) bekezdését.
21 – A megállapodás X. cikke elıírja, hogy „a helyreállítás elsı szakasza, amely során az izraeli katonai erık Ciszjordánia lakott területein – (az izraeli–palesztin megállapodás) I. Mellékletében szereplı helységek, városok, falvak, menekülttáborok és tanyák területén – állomásoznak, 22 nappal a választások elıtt fejezıdik be” és a tanácsi választások 1996. január 20-ára lesznek kitőzve (lásd a Mediterrán és Euro–Arab Együttmőködés Európai Kutatóintézetének (http://www.medea.be) és az Egyesült Nemzetek Szervezetének (http://www.un.org) honlapját).
22 – A továbbiakban: Soda-Club.
23 – Az egyrészrıl az Európai Gazdasági Közösség tagállamai és a Közösség és másrésrıl a Török Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló, Ankarában 1963. szeptember 12-én aláírt megállapodás, amelyet a Közösség részérıl az 1963. december 23-i 64/732/EGK határozat hagyott jóvá (HL 1964, 217., 3685. o.)
24 – A 12/86. sz. ügy, EBHT 1986., 3719. o.
25 – Az EK–Szerzıdés 228. cikke (jelenleg, módosítást követıen EK 300. cikk) és 238. cikke (jelenleg EK 310. cikk).
26 – Jelenleg az EK 234. cikk, elsı albekezdés b) pont.
27 – Lásd a fent hivatkozott Demirel-ügy 7. pontját. Lásd továbbá a C-162/96. sz. Racke-ügyben 1998. június 16-án hozott ítélet (EBHT 1998., I-3655. o.) 41. pontját.
28 – Az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. jegyzıkönyv 18. cikkének (1) és (6) bekezdése.
29 – E jegyzıkönyv 32. cikkének (1) bekezdése.
30 – Lásd a hivatkozott jegyzıkönyv 32. cikkének (2), (3) és (5) bekezdését.
31 – Lásd az EK–Izrael megállapodáshoz csatolt 4. Jegyzıkönyv 32. cikkének (6) bekezdését.
32 – Lásd e jegyzıkönyv 5. cikke (2) bekezdésének a) pontját.
33 – Lásd a hivatkozott jegyzıkönyv 6. cikkét.
34 – A 218/83. sz. ügyben 1984. július 12-én hozott ítélet (EBHT 1984., 3105. o.)
35 – Az 1972. július 22-én Brüsszelben aláírt megállapodás, amelyet a Közösség nevében az 1972. december 19-i 2840/72/EGK tanácsi rendelet hagyott jóvá (HL L 300, 188. o.)
36 – Lásd a fent hivatkozott Les Rapides Savoyards és társai ügyben hozott ítélet 26. pontját.
37 – Lásd ugyanott a 27. pontot.
38 – Lásd a C-23/04–C-25/04. sz. Sfakianakis egyesített ügyekben 2006. február 9-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-1265. o.) 49. pontját.
39 – A C-12/92. sz., Huygen és társai ügyben 1993. december 7-én hozott ítélet (EBHT 1993., I-6381. o.) 27. pontja.
40 – A fent hivatkozott Sfakianakis egyesített ügyekben hozott ítélet 38. pontja.
41 – Lásd a C-153/94. és C-204/94. sz., Faroe Seafood és társai egyesített ügyekben 1996. május 14-én hozott ítélet (EBHT 1996., I-2465. o.) 24. és 25. pontját.
42 – Lásd a C-251/00. sz. Ilumitrónica-ügyben 2002. november 14-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-10433. o.) 74. pontját.
43 – Lásd a fent hivatkozott Les Rapides Savoyards és társai ügyben hozott ítélet 26. pontját.
44 – A jelen indítvány 26–31. pontja.
45 – Lásd az EK–Izrael megállapodás 68. cikkét.
46 – Lásd a jelen indítvány 70. pontját.
47 – United Nations Special Committee on Palestine (az ENSZ Palesztinával foglalkozó Különbizottsága). Ez az ENSZ Közgyőlésének alárendelt, tizenegy tagállamból álló és 1947-ben létrehozott bizottság, amelynek feladata a palesztinai konfliktusra történı megoldás megtalálása, így különösen egy felosztási terv megalkotása volt.
48
– Lásd az ENSZ (http://www.un.org) (http://www.mfa.gov.il) honlapját.
és
Izrael
Állam
Külügyminisztériuma
49 – HL 2001., C 113 E, 163. o.
50 – Tanács válaszának 2. pontja
51 – Lásd ebben az értelemben a 827/79. sz. Acampora-ügyben 1980. december 11-én hozott ítélet (EBHT 1980., 3731. o.) 5. pontját.
52 – Lásd a 2004. december 3-án készült tanácsi feljegyzés 40. pontját (15638/04).
53 – Lásd a jelen indítvány 10. lábjegyzetét.
54 – A közlemény 9. oldala.
55 – Lásd a Bizottság internetes honlapját:
(http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113382.pdf).
56 – Lásd a melléklet 3. cikkét.
57 – Kiemelés tılem. Emlékeztetni kell arra, hogy az izraeli–palesztin megállapodás XI. cikke (2) bekezdésének c) pontja alapján – amely e megállapodás III. mellékletére utal – ezek a cikkek a C zónában található területekre vonatkoznak. Ugyanezen melléklet I. függelékének 6. cikke szerint a C zónára vonatkozóan a kereskedelem és az ipar területének gazdasági szempontjait az izraeli–palesztin megállapodás V. melléklete tartalmazza.
58 – Lásd a Bizottság észrevételeinek 17. pontját.
59 – C-432/92. sz. ügy (EBHT 1994., I-3087. o.)
60 – A megállapodás (a továbbiakban: EGK–Ciprus megállapodás) az 1973. május 14-i 1246/73/EGK tanácsi rendelet mellékletét képezi (HL L 133, 1. o.).
61 – Az EGK-Ciprus megállapodáshoz kapcsolt jegyzıkönyv, amely az 1977. december 20-i 2907/77/EK tanácsi rendelet mellékletét képezi (HL L 339, 1. o.).
62 – Lásd a fent hivatkozott Anastasiou és társai ügy 37. pontját.
63 – Uo., 39. pont.
64 – Uo., 40. pont.
65 – Uo., 41. pont.
