EQUAL A/077 PROEJKT
… akiket kezd elveszíteni az élet …
A Megálló Csoport Alapítvány Félutas Lakása (2007 február – december)
Előzmények:
A Megálló Csoportnak 20032004ben már volt egy félutas lakás program kísérlete, ahol pozitív és negatív tapasztalatokra egyaránt szert tehettünk. Ezáltal az EQUAL program keretében beindítani tervezett félutas lakásprogramunk megtervezésekor nem csak elméleti ismeretekre támaszkodhattunk.
A félutas lakások és programok általános jellemzője, hogy a bentlakásos rehabilitációs intézményi kezelés után, de az intézményről való teljes leválás előtt „félúton” beiktasson egy elemet, ahol mindkét „világ” hatásrendszere érvényesül. Az intézmény beleszól még a félutas programban résztvevő életébe, szabályokat határoz meg, elvárásokat támaszt, programokat és feladatokat ad, de ezek megvalósulását, végrehajtását már sokkal kevésbé kontrollálja, mint a rehabilitációs program ideje alatt. A félutas programban az ellenőrzés feladata, a szintén programból érkező lakótársakra hárul, így mint sorstárs közösségek a félutas programok a kliensek nagy önállóságával, működnek. A másik hatásrendszer, ami itt befolyásolja s egyben kihívás elé állítja a lakókat abból a „nehezen megfogalmazható” térből érkezik, amit nevezzünk itt élet vagy társadalmi térnek, esetleg normál környezetnek. Ide sorolódik a család, a munkahely, az iskola, az utca, a város, a forgalom, a televízió s minden hely, és impulzus, ahol a bentlakó interakciói létre jönnek, viszont az e kapcsolatokban résztvevő partnerek normális attitűddel – s nem terápiás szemlélettel viszonyulnak a félutashoz. „A félutas lakás ilyen értelemben speciális tér – ha fiatalok laknának csupán együtt, hosszú tiszteletkörök és konfliktusok után 2
>>kerülnének le csak a maszkok<<, ahogyan ezt Carl Rogers mondta: az , >>encounter<< élmények. Amiért hosszú évekre szerződnek encounter csoportok, itt az első percekben megszülettek: igazi emberi találkozások zajlanak a félutas házban.”
Az EQUAL program keretében beindított félutas programunkra, mint kikísérletezendő „termékre” tekintettünk. Értelmezésünkben a félutast nem a tartós bentlakásos intézményben hospitalizálódott kliensek utógondozására szántuk, hanem sokkal inkább a Megállóban zajló terápiás folyamatokat fel és megerősítő eszközként, ami a félutasoknak a terápiás feladatokon túl életfeladatok megoldására is lehetőséget nyújt. Ezért most nem is szerződtünk más szervezettel, akiket tartós bentlakásos intézményi kezelésből közvetítettek volna felénk, hanem saját célcsoportunkból „merítve” alakítottuk ki a programot.
A félutas program kezdése, a tervekhez képest jelentős késéssel indulhatott csak el. Nem mintha szakmai bizonytalanságaink lettek volna, ám tekintve, hogy az alapítványunk nem rendelkezik saját tulajdonú ingatlannal, ezért a projekt megkezdése csakis bérelt lakásban volt elképzelhető. Anyagi fedezetet sem tudott az alapítvány garantálni a lakásbérléshez, a projektben e célra rendelt pénzek pedig meglehetősen kiszámíthatatlanul érkeztek, vagy maradtak el. Arra is tekintettel kellett lennünk, hogy célcsoportunk –drogosok, még több éves tisztaság után is gyanakvást keltenek az „átlagpolgárban” nem kimondottan vonzó a lakást bérbeadók számára. Úgy gondolkodtunk, hogy az, aki lakását az imént leírtak ellenére is biztosítja számunkra, az különös tiszteletet, kiemelt megbecsülést kell, hogy élvezzen az alapítvány részéről, ezért 3
amíg nem voltunk biztosak abban, hogy a bérleti díjat és rezsit rendre szerződés és megállapodás szerint tudjuk fizetni, addig nem kezdtünk bele a programba. 2007. februárban jutottunk el oda, hogy lakásbérlésre kerüljön a sor, noha a program már egy évvel ezelőtt kidolgozott, beindításra kész volt. A késés mindemellett félelmeket is táplált bennünk, érdemese egy évre belekezdeni egyáltalán egy ilyen nagyszabású programba, mi lesz utána, ha a projekt finanszírozása megszűnik, miből fogjuk fenntartani, ha megszűntetjük, hogyan tudjuk sérülések nélkül elhelyezni a bentlakókat… stb. A sok bizonytalansági tényező mellett úgy értékeltük, hogy maga a program sokkal nagyobb „humán profitot” hozhat annál, mint ami veszélyeket rejt a bizonytalanság, ráadásul épp ebben az időben kaptunk egy nagyon komoly önkéntes felajánlást Lisznyai Sándor pszichológustól, aki vállalta, hogy több mint egy évig összeköltözik a leendő félutasokkal, s segíti az ő lelki fejlődésüket. Sándor e mellett a lakás megtalálásában, bérlésében is jelentős szerepet vállalt, ezt a munkát ezúton is szeretnénk neki megköszönni.
A félutas lakás jelenleg Magyarországon nem eléggé ismert ellátási forma, a létező intézmények esetleg hasonlítanak rá, de ezen intézményi keretekbe kisebbnagyobb „erőszak” útján lehet csak beleilleszteni a félutas lakást. A szociális ellátó rendszer jelenleg a szenvedélybetegek átmeneti otthonát, lakóotthonát, rehabilitációs célú lakóotthonát ismeri, a félutas kilóg ezekből a keretekből. Tehát a féltasunk vélhetően közép és hosszútávon nem intézményesíthető, ami a működést lehetővé tévő normatív finanszírozását jelenthetné. Noha a szolgáltatás jellege megengedné, hogy költségtérítéses formában legyen működtethető a 4
program, ám ez pont azt a célcsoportot zárná ki, akiknek leginkább szükségük volna rá. Amellett, amennyiben egy négyhat főre tervezett programban akár egy ember nem fizeti időben a költségeket, azzal a többi rendesen fizető ember létét veszélyeztetné, ez a rendszerbe épített konfliktus lehetőség pedig olyan szakmai kompromisszumok és áldozatok meghozatalára készteti az alapítványt, ami nem kívánatos.
A tárgyi feltételek bizonytalanságán túl is voltak dilemmáink. Az örök kérdés: férfiak vagy nők számára szervezzük a programot, esetleg működhete koedukált formában. E tekintetben a stábunkban tapasztalható volt némi megosztottság, minden forma mellett és ellen is voltak érveink, sőt a két lakás beindításának lehetőségét is fontolgattuk. A másik komoly gondolkodást kiváltó kérdés az az volt, hogy milyen kiválasztási kritériumok alapján kerüljenek be a lakók a programba. Volt, aki a szociális rászorultságot tekintette a legfontosabb kérdésnek, míg mások a szülőkről való leválásnak lehetőségét, az önállóságot, mint terápiás célt fogalmazták meg. Szintén eldöntendő kérdés volt, hogy a bekerülés önkéntes jelentkezés, esetleg a klienskörünkön belül kiírt pályázat útján legyen, vagy a segítők által javasolt, terápiás célokat követő döntés alapján. Végül a kettő ötvözése mellett döntöttünk, azaz a segítő team összeállított egy listát, hogy kik pályázhatnak a bekerülésre.
5
Alább Lisznyai Sándor szövegeit felhasználva (dőlt betűvel szedve) mutatom be a félutas programunkat, kiegészítve a Megálló Csoport stábjának szempontjaival, háttérinformációkkal.
Első szakasz A Félutas Programot a 2007es évben két szakaszra érdemes osztani. Az első szakasz a nyár közepéig tartott, amikor is összegeztük a tapasztalatokat, és változásokat léptettünk életbe.
Beköltözésünk Beköltözésünk történetéhez néhány eseményt emelnék ki. Tartottam attól, hogy a tulajdonosok elutasítják majd a félutasház küldetését, a szenvedélybeteg fiatalokat. Ez nem történt meg, sőt; mintha ez a misszió szimpátiát keltett volna fel a tulajdonosokban. Utólag ez egy szakmai tanulság nekem – érdemes nem tudomást venni az előítéletekről, mert ha őszintén felvállalunk egy célt vagy egy helyzetet, abba nem tud majd belekapaszkodni semmilyen rosszindulat. Nehéz volt meghatározni a félutas lakás célját, ezért a beköltözők körét is. Ebben én csak mintegy konzultáns vehettem részt Csaba mellett, ugyanakkor arra emlékszem, hogy beszélgetéseinket az határozta meg, hogy „ kinek lenne jó” vagy „ kinek tenne jót” ez a program. Utólag sem tudom, eze a helyes kérdésfelvetés; talán az benne a probléma, hogy nagyon normatív a kérdés. Mi tudjuk, hogy fontos és hasznos elmenni otthonról, a függetlenedés is fontos, az önálló életkezdés is – azonban 6
ezek ritkán terápiás kérdések. Ezek életfeladatok, amihez néha éppen az kell, hogy a fiatalok megoldjanak egyéb terápiás kérdéseket. Egy rehab utáni reszocializációs, félutas program szervesen a józanság megtartásához kapcsolódik – itt mi egyéb fejlesztéseket adtunk a fiataloknak, de lehet, hogy a Megálló „ csak” a józanság megtartásához és megértéséhez kötött szerződést a fiatalokkal. Végül is összeállt a beköltözők listája, és azt hiszem minden egyes esetben jó döntés született. A beköltözők Geba 18 éves másfél éve jár a Megállóba. Önmagát alkoholistának mondja, az ivással felhagyott egy éve. Geba a Megállóban, amellet, hogy terápiás programját kezdetektől nagy odaadással csinálta, állandó megfelelési kényszerrel küzdött. Csoportokon nagyon sokat panaszkodott otthoni feloldhatatlan konfliktusaira főként édesapjával, aki nem értékelte Őt úgy, ahogy az elfogadható lett volna a számára. Erről egyébként szülőcsoporton is meggyőződhettünk, Geba apja előszeretettel hangsúlyozta, hogy Ő ennyi évesen már családot látott el, valamint nem hitt fia azon képességeiben, hogy esetleg Ő le fog tudni érettségizni. Geba a terápiája során sokat küzdött ezzel a kérdéssel, anyagi értelemben függetlenedni szeretett volna szüleitől –akik egyébként jó körülmények között élnek de a tanulás – terápia munkavállalás ezt nem tette lehetővé.
Bagyu 24 éves a költözés pillanatában több mint két éve józan drogfüggő. Az Ő esetében a szociális környezetváltozás is indokolta a költözést. 7
Aktív alkoholista apjával élt egy háztartásban, akivel mindennaposak voltak a veszekedések, feszült volt az otthoni légkör. Bagyu már régóta önmagát tartotta fenn, sokat dolgozott, s a Megállós programjait is munka mellett tudta megcsinálni. Nehéz élethelyzete ellenére Bagyunak komoly ambíciói vannak életét és karrierjét illetően, kitűzött céljait hihetetlen precizitással, gyakran ember feletti energia befektetéssel hajtja végre. A félutasban önként kezdett előtakarékossági programba, tehát már a beköltözés pillanatában tervezte, és realizálta a kiköltözésének lehetőségét.
Osi 20 éves érettségi előtt álló, két éve a Megállóba járó fiú. Az Ő családi helyzete noha tartalmazott konfliktusokat, azokat nem élte meg elviselhetetlennek. Osit a Megálló Stáb javasolta a félutasba, ennek egyik oka az volt, hogy előzőleg –kirándulásokon, együttlakásos helyzetekben meggyőződhettünk arról, hogy nagyon rendetlen. Azt feltételeztük, hogy családjában a körülötte lévő rendet, napi rutinszerű tevékenységeket nevelő anyja látja el, míg Osi hagyja, hogy kiszolgálják.
Tudatos volt a „csapat” összeállítás. Bagyu túlzott precizitása és rendmániája jól illeszkedett Osi rendetlenségéhez, míg az itt „tervezett összetűzések” Gebának, aki mindenkinek meg akart felelni adott jó feladatot.
Lisznyai Sándor
8
Élet a félutasban Szorongás Ez a saját tapasztalatom is a leválásról: az ember szorong amikor „ önálló lesz” és ezt nem úgy kell érteni, hogy teljesen önálló, vagy igazán felnőtt, vagy stabil józan identitása van, vagy hogy megkeresi a pénzt a saját életére: egyszerűen annyit jelent, hogy van privát szférája és saját ideje. Ennek a szorongásnak nincs értelme annyiban, hogy ez azt jelentené, hogy hiányoznak a szülők, vagy egyedül érzi magát az ember. Én legalábbis az élettől szorongok ilyenkor, mert élesebben látom magam, és úgy érzem, csak magamra számíthatok abban, hogy jól érezzem magam. Bagyu gyakran volt egyedül, mert ő volt a legtöbbet otthon a házban. Ő gyakran azt mondta, hogy egyedül van és hogy magányos; nekem az a benyomásom azonban, hogy ő már elég régóta él együtt ezzel a szorongással. Egy kicsit úgy éreztem, hogy rá tudott szokni erre a szorongásra, mert azért ennek is megvan a maga szépsége: mintha egy történetben látná magát az ember, kívülállóként, nyugodtan látja a világot, egy kicsit melankolikus, de ugyanakkor biztonságos állapot ez. Bagyu mesélt arról, hogy bulizik, csajozik; csak nézi a táncolókat, nem megy be a körbe, nagyon sokáig csak áll és nézi az embereket. Ha hívják,
9
sem megy, csak kinéz magának valakit, majd őt vagy megszólítja, vagy nem, és hazamegy.
Ide sorolom Osi depresszióját is. Kijött néhányszor a konyhába, és elmondta, hogy nem tudja miért, de nagyon szarul van, depressziós, semminek nincs értelme. De ahogy elmondta, tudja, hogy ez csak úgy jön, és el fog múlni. De ahogy ő mondta, „ a legszarabb az, amikor attól félsz, hogy nem félsz attól, amitől félned kéne” . Szerintem neki volt a legjózanítóbb ez a szorongás; ő volt a legaktívabb abban, hogyan válaszoljon erre. Ő volt aki a legközelebb volt ilyenkor egyfajta visszaeséshez (azaz ő volt a leghülyébb) de ő reagált a leginkább erre az érzésre. Amikor Bandi hazaköltözött, szerintem ebben is nagy szerepe volt ennek a szorongásnak. Nem hiszem, hogy azért ment haza, hogy a szüleivel legyen – inkább ez elől a bizonytalan szorongás elől menekült el. Nem
tudom
pontosan
mi
ennek
a
tanulsága.
Talpraállt
szenvedélybetegeknél biztosan veszélyes ez a szorongás, ugyanakkor a félutasban senki sem esett vissza – sőt, szerintem soha nem voltak ilyen józanok mint most (írom ezt annak biztos tudatában, hogy nincs róluk sok tapasztalatom előbb). Szerintem ez a szorongás meg is tisztít, és bár miden rehabon a első szabály, hogy sose légy egyedül (gondolom emiatt a szorongás miatt), itt éppen azt láttam, hogy ez a szorongás adott a legtöbbet a bennlakóknak. Nekem is egyébként – a legtisztább, legvilágosabb emlékeim ehhez a szorongáshoz kapcsolódnak. 10
Tanulás A félutas program eredetileg a munkábaállásról, önálló életkezdésről szól, de lehet, hogy több értelme lenne az oktatási programhoz kötni. A tanulás volt elsődlegesen a fiúk munkája, és ebben tudott segíteni a ház. Ilyen értelemben az Osi esetében sikeres volt a program – elismerést váltott ki szüleiből, hogy egyedül megállt a lábán és sikeresen leérettségizett. Ebben volt szerepe a háznak: az utolsó tanulós menetek idejére egy nagy tanulószobává alakult a ház, ahol a tanulásnak volt elsődleges prioritása (ugye aludni sem nagyon lehetett tőlük) – de ennek meglett az eredménye Bagyu és Osi sikereiben. A tanulás volt az a téma amiben tényleg voltak közös tapasztalatok. Pénz A félutas lakás általam azonosított célja az önálló életkezdés elindítása – egy olyan életvitel elindítása, ahol a fiatal „ önállóan megáll a lábán” , azaz minden szükségletéhez önállóan képes megkeresni a fedezetet, és a mindennapi életvitelhez szükséges személyes kontroll és szociális készségek felépülhessenek nála. Ez elég „ magas labda” , úgy érzem; csak mintegy felsorolásszerűen, ez az alábbiakat jelentené: Képes elég pénzt keresni – úgy, hogy ez a munka/pénzkeresés nem fenyegeti fizikai egészségét és józanságát; Képes együttműködni másokkal – úgy, hogy ebben az együttműködésben a partnerek nem mindig érettek és nem várható el tőlük a konstruktív 11
részvétel a kapcsolatban. Azaz képes megoldani olyan konfliktusokat, ahol esetleg neki van igaza, de ezt asszertíven, nem agresszíven kell képviselnie, tudnia kell kompromisszumokat kötni. Képes a személyes környezete fenntartására – elég rendszeres és igényes ahhoz, hogy napi szinten ügyeljen a személyes környezete rendjére és tisztaságára. Képes megküzdeni az érzéseivel, legyenek akár pozitívak, akár negatívak. Ebből most a pénzre összpontosítanék. Lakóközösségünkben Ketten dolgoztunk rendszeresen (én és Bagyu), ketten az érettségire készülést tekintették munkájuknak. Mindkettőnk esetében felmerült, hogy a munka nem egyszerűen integrálható ebbe a józanságfolyamatba. Bagyu munkája – abból amit elmondott nekem – sok megaláztatással, kiszolgáltatottsággal jár, ahol a „ lenyúlás” a rejtett szabálya a megélhetésnek. Bagyunak szinte az utolsó pillanatban szóltak, ha be kellett ugrania dolgozni, néha 1420 órákat egyhuzamban – ami után fájnak az ízületei és napokig nem tudja kipihenni magát. A fizetése pedig igen alacsony, a nagyon drága szállodákban pincérként 10001600Ft/óra. Magamról – én szinte reggeltől estig emberekkel beszélgetek – figyelek rájuk, ez a munkám (akár mint oktatónak, akár mint gyakorló pszichológusnak). Ezek után éppen hogy megérkezem, a konyhában kialakul a beszélgetőkör, ami a a félutas lakás egyik legsikerültebb rituáléja – azonban én néha úgy érzem mintha víz alatt lennék, miután emberek élettörténeteit hallgattam 58 órában egész nap ezt megelőzően. Néha azt érzem, hogy olyan vagyok mint amikor „ családban” éltem: az 12
egész napi munka után mindenki örül nekem ha lát és beszél az életéről, én azonban egy TVre vágynék vagy egy unalmas könyvre, aminek csak a sorait követem, de nem olvasom. A munka tehát sokat „ kivesz” belőlünk, csökkenti a kapcsolati igényünket és színvonalunkat – ugyanakkor lehetséges, hogy ez nem feltétlenül negatív jelenség – ad egy ritmust a fáradtság/kikapcsolás váltakozása is, ami segít elrendezni a világot, a gondoltainkat. Más kérdés, hogy lehete indulótőkét összeszedni egy félutasprogram ideje alatt – nem túlzás azt mondani, hogy ez nem lehetséges. Félretenni nem nagyon lehet – talán fokozatosan, átmenetekkel lehetne kiengedni a félutast a program szárnyai alól.
13
Párkapcsolatok A konyhai és társalkodóbeli beszélgetések témái leggyakrabban a nők és a szexualitás körül forogtak. Ezért nem érdemes kihagyni ezt a számításból, illetve belekalkulálni azt, hogy mit jelent ez a félutas szempontjából. Kettőnknek volt párkapcsolatunk (Osi és én) a félév alatt, ugyanabban a kapcsolatban voltunk végig. Párkapcsolatban lenni, ez jelentősen eltávolít a félutas életéből. Én is gyakran töltöttem az estéimet/éjszakáimat a barátnőmnél, Osi is „ lakott” néha hetekig Annánál. Ez zavart okozott nekem, aki – bár nem meghatározott elvárások szerint – de szerettem volna többet figyelni a lakás életére, ugyanakkor nehéz elhanyagolni egy kapcsolatot (néha akár pár napra is). Osi és én laktunk külön szobában – ez „ így alakult”, de nem véletlenül. A párkapcsolatok szerintem nem elhanyagolható részei a józanság építésének – ugyanakkor a legkomolyabb veszélyeztető tényezők. A párkapcsolatokban gyakran megjelenik egy „ hasítás” az egyik „ felét”, arcát szeretjük valakinek, a másikat nem. A különböző énrészekre adott különböző válaszok annyira közelről érintik a józanság által teremtett terápiás „ hasítást” (a józan és a drogos énrész között), hogy a kettő szinte törvényszerűen interferál egymással. Ugyanakkor a párkapcsolat hiánya legalább ilyen kritikus veszélyeztető tényező.
14
Bagyu gyakran beszél arról, hogy most már egy olyan nő kéne neki, aki igazán tetszik minden szempontból megfelelő, nem kompromisszumos megoldás. Addig, amíg nincs, ő fejleszti magát – egészségét, józanságát, tudását, életét. Azt mondja, meg kell hogy legyen a jutalma kitartásának és munkájának, különben „ óvást nyújt be” . Geba mindig bekapcsolódik ezekbe a beszélgetésekbe – két módon; vagy elmondja, hogy mi volt vele és a nőjével (szexuális történetek, kapcsolódva a többiekhez), vagy fájdalmas érzelmekről szólnak – elment egy kis falu mellett, ahol a nője lakott, és eszébe jutott minden, azóta csak erre a nőre(!) gondol. Én egészen a legutóbbi ideig (őszintén: még most is) mint „ arra a lányra” utalok volt és jelenlegi barátnőimre. Osi gyakran nem volt a félutasban a barátnője miatt, de érzésem szerint ez a kapcsolat nagyban segítette a józansága építését. Két történetet mondanék el erről, amit tőle hallottam – nem biztos, hogy be kell kerülnie a jelentésbe, hiszen „ személyes közlés” , de nekem fontosak voltak. Osi elmondta, hogy Anna sokszor megy „ bulizni” inni, kirúgni a hámból barátaival. Ez neki azért nehéz, mert ez a „ lendület” neki is hiányzik – a kontrollvesztettség, a kiszabadulás, nekiindulás érzése. Anna tekintettel van rá, azaz tudja hogy ilyenkor ő nem jön, nem iszik, csak „ józan” bulikban vesz részt, de ettől még nem akar lemondani az alkoholról, fiatalos vadulásokról. Anna szülei nagyon liberálisak, a végletekig megbíznak lányukban, így Osi sem akarja korlátozni, de nehéz neki hogy „ otthon hagyják” ilyenkor.
15
Osi huzamosabb ideig tartó barátnőnél lakása akkor fejeződött be, amikor Anna szülei elmentek otthonról egy hétre, és egy nagyon lerobbant, összehányt lakást találtak otthon. Ekkor kitört a botrány, aminek a nagy részét Osi vitte el. Ugyanakkor (Osi elmondása szerint) nem ő okozta a kupleráj nagy részét, hiszen ott sem volt az ivós bulikon. De elvitte a balhét, úgy, hogy csak kicsit haragudott meg Annára, aki inkább hagyta, hogy őt hibáztassák a szülei, minthogy rá terelődjön a felelősség a részeges barátok miatt. Ezt meg tudták beszélni, és a szülőkkel is normalizálódik a helyzet, azóta.
Rólam. Én nem nagyon akartam a saját magánéletemet a helyre vinni, miután a saját érzésem szerint ennél szakmaibb módon vagyok jelen. Ugyanakkor én is bemutattam a barátnőmet – nem „ titkoltam” a kapcsolatot és saját hátterem egyéb részletét sem, amit a fiúk kérdeztek, arra válaszoltam. Azt hiszem, ez a „ diszkrét nyíltság” helyes volt, nem lehettem bezárt módon, titkokkal jelen, ugyanakkor nem lett volna indokolt több magánélettel terhelnem a helyet mint amennyivel tettem.
16
Megálló A Megálló jelen van a helyen, ugyanakkor jóval kevésbé, mint azt vártam. Nem jártak fel a Megállóból látogatóba, talán 34 alkalommal összesen (egyszer egy csoport, akkor nem voltam ott, Kathy Zsolt, Máté, Tibi jöttek fel egyszeregyszer). Esténként és reggelenként ritkán kerültek szóba megállós témák és megállós személyek. Ami szóba került, az is inkább az iskola, tanulás kapcsán. A fiúk nem hozták haza a Megállót. Geba ugyanakkor azt mondta nekem hazaköltözéséről, hogy abban neki a „ túl sok Megálló” is szerepet játszott. Eddig a Megállót pihente ki otthon, a családot pedig a Megállóban, most erre nem volt lehetőség, a Megálló haza is követte. Napirend A rendszeresség és pontosság, a rendezett környezet a józanság egyik fontos támasza (és jele). A félutasban, azt hiszem ezt mondhatom, nagyon komoly rend és biztonság uralkodott. Erről persze lehet hogy eltérő fogalmaink vannak nekem és a program más résztvevőinek, de nekem nagyon sok tapasztalatom van a kollégiumi együttélésről és fiatalok közös albérleteiről – a félutasban olyan rendszeresség és biztonság uralkodott, ahol nyoma sem volt annak a szétesettségnek és züllésnek amit én máshol tapasztaltam. Ezt én a Megállónak tudom be, hogy tudtunk egyfajta közösségként működni, ahol nagy biztonságot adott az,
17
hogy józan emberek voltak együtt, akik tekintettel voltak egymásra és környezetükre. Ez mindannyiunkra igaz volt. Félelmeim A félelmeim nem feltétlenül igazak, sok bennük a személyes és a manipulatív elem. Ez inkább egy paranoid gondolat – de a család nem akkor kezd el konstruktív lenni, amikor azt látja, hogy baj van. Volt egy olyan gondolatom, hogy a család megijed a leválástól – akkor kezdenek el beígérni, amikor komoly esélyét látják annak, hogy a fiuk elhagyja őket, és tényleg képes önállóan és szermentesen élni. Ilyenkor lép közbe, ígér és akadályoz, ezzel viszont a társfüggőségen keresztül rombolja a talpraálló anyagos józanságát. A nyáron következtek be nagyobb változások a ház életében: Osi és Geba kiköltözése, a program újragondolása, félutas csoportok indítása, újak beköltözése.
18
Második szakasz
Második szakasznak azt az időszakot tekintjük, amikor Osi és Geba kiköltözött a lakásból. Noha a kiköltözést alapvetően pozitív eredménynek tekintettük, hisz Osi is Geba is határozott döntést hozott, mégis ennek az eseménynek a kapcsán kezdtünk el változtatások bevezetésén gondolkodni. Ekkor elhatároztuk, hogy a továbbiakban heti egy alkalommal Félutas Csoportot tartunk a Megállóban, melyen a bentlakóknak a részvétel kötelező, valamint ekkor Lisznyai Sanyi mellé beköltözött Puy Tamás munkatársunk, ezáltal a félutas terápiás lehetőségei is bővültek. Míg eddig koncepciónk volt, hogy csak olyanok költözhetnek a lakásba, akiknek józanságuk stabil, több éves, ettől a ponttól ilyen szempontból rizikósabb terápiásaink is beköltözhettek. A „feltételeken” való enyhítést a nyújtott szolgáltatások bővítésével lehetett kivitelezni.
Az első félutas beszámoló két alapító lakó (Osi, Geba) elköltözésével és egy új szakasz indulásával zárult. Az új szakasz jellemzői a kereteket tekintve:
-
a félutas lakásba való bekerülés „ egyéni pályázati úton” történik;
-
rendszeres félutas csoportokat tartunk;
-
a lakásba való bekerülés „ természetessé válik” , adott úton, döntéseken keresztül történik.
19
Élet a félutasban
A beszámoló időzítése annál is inkább indokoltnak tűnik, mert nem csak a félutas program tart most épen a felénél, de most éppen félidőben A lakás a beszámoló idején a következő lakókat jelentette: Nama, Erpa, Bagyu, Sanyi (e sorok írója). Valami még csak elkezdődik – konfliktusok és erővonalak Számomra mint segítő számára egy fontos tanulság és eredmény volt, hogy a félutas lakás mégiscsak terápiás közösség egy szempontból – és itt a hangsúly a „ közösségen” van inkább, mint a terápiás jellegen. A közösségben csak több hónap után, a program vége felé alakult ki egy viszonylag állandó informális struktúra, szociometriai viszonyrendszer. Elég érdekes módon, ehhez nem kellett állandó lakóösszetétel – az idő ugyanúgy szükséges és elégséges feltétele volt e rendszer kialakulásának. A rendszer alatt azt értem, hogy a lakók közötti viszonyok merevebbek, nehezebben változtathatók, megkerülhetetlenek lesznek. Nama és Bagyu viszonya például állandóbb, visszatérő elemeket tartalmazó lett. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül negatívként írnám le, de ugyanakkor olyan rutinok, érzések kísérik az együttlétüket, amelyekből már nehéz „ kilátni” , megszabadulni.
20
Ez a közösségek természetesen kialakuló struktúrája. Sajnos nem volt komolyabb gyakorlatom abban, hogyan kezelik a kialakuló viszonyrendszereket a zárt terápiás közösségek, rehabilitációs intézetek. Van egy olyan érzésem, hogy a rehabokon a terápia nem engedi teljesen megszilárdulni a szociometriai rendszert – egy terápiás rendszerben állandó speciális figyelem irányul a tagokra, ugyanakkor állandó lehetőség van „ kikommunikálni” a közösség mindennapi rendszeréből, és mintegy a józanság hangján szólni, panaszkodni, ellenezni, elfogadni visszajelzéseket, viszonylatokat a mindennapi életből. Nekünk erre a félutasban nem volt lehetőségünk, hiszen közös terápiás színteret csak a félutas csoport jelentett. Van egy olyan hipotézisem is, amely szerint éppen azért „ sorvad” , veszít teret a félutas csoport, vagy legalábbis azzal párhuzamosan történik a csoport elsúlytalanodása, ahogyan erősödik a közösség belső rendszere, amely eleve elintézi a vitás kérdéseket. Talán fontos lenne a Megállónak „ erőből” fenntartani a félutas csoportot, és külső terápiás ágens (Csaba:)) segítségével utat nyitni olyan közlések felé, amelyek felbonthatják a már kialakult köröket, játszmákat, cserealapú viszonyrendszereket. Egy teljesen lényegtelen és súlytalan példát hozok erre – Bagyu és Nama két ponton érintkezik rendszeresen többek között. Az egyik a takarítás, amelyben érzésem szerint Bagyu átvette Pulyesz helyét „ leleplezi” Nama csúsztatásait, terelését, a munka viszonylagosságát, relativizálását. Nama jóval komolyabban opponálja Bagyut mint Pulyeszt, ugyanakkor visszajelzést ad Bagyu kapcsolati zártságára, esetlenségére. Ehhez felhasználnak pédául engem – Nama jellemzi számomra Bagyut, Bagyu a félutas csoporton számonkéri Namát. 21
Sajnos ezekben a játszmákban én is részt veszek, mert mint a rendszer része már régen nem vagyok terápiás erejű ágens „ lelepleződtem” problémáimmal, gyengeségeimmel, vonzalmaimmal és ellenérzéseimmel. Emberként vagyok jelen, aki nehezen tesz már javaslatot arra, hogy „ lehet, hogy semmi sincs úgy ahogyan gondoljuk és ahogyan csináljuk” Bagyuban meg kell értenünk a kapcsolati erőt, és ebben visszajelzésekkel támogatnunk, Namának nincs joga minősítni őt, már csak a szerénység, alázatosság okán is, Bagyunak nincs joga „ számonkérni” Namát mint egy kvázi segítő. Ilyen „ bontásokra” csak csoport lenne képes. A félutas ház ereje Nama beköltözésekor sok volt a kétség afelől, helyese nem igazán „ félutas” , sokkal inkább aktív terápiás tagok felvétele. Összességében az eredmény amellett szól, hogy helyes volt a döntés. Nama és később Erpa esetében is elmondható, hogy több tényezőnek köszönhetően is a félutas lakás mint intézmény önmagában is segít a józanság fenntartásában. Minden körülménytől függetlenül, a legegyszerűbb és a legegyértelműbb magyarázat erre nyilvánvlóan az, hogy a félutasban lakni nem magánügy, és a Megállóból „ kimenet” maga a lakhatás is kontrollált helyzetté válik. A megálló mint „ dropin center” fenntartja a fiatalok magánélethez való jogát, azonban ez egy éppen tiszta, de még nem stabil fiatal esetében inkább teher, vagy kicsatolási lehetőség. A félutas itt nem mint rendszer, hanem mint helyszín működik, egy olyan színtér, ahol nem lehet anyagozni, nem lehet még anyagozás után sem megjelenni, mert ez legalábbis 22
lelkiismeretfurdalást keltene. Ez nem sok, de mégis elég: még én sem vettem a bátorságot, hogy igyak akár keveset is: nem mintha nekem tiltva lenne, de kellemetlen lett volna akár egy italozás után egy vagy akár két nappal ott lenni a srácok között. Ez valamilyen szent dolog, a félutast nem érheti sem az alkohol gőze, sem az anyag szaga: ez még bizonyára nem a józanság, de időben és térben elég nagy holddudvarral taszítja a tudamódosító szereket, így lehetetlenné teszi a „ zuganyagozást”, gyógyszerezést is. Mindenki rájönne akár az anyagozás másod harmadnapján is, ha valaki használt volna – ez elég félelmet és tiszteletet ébreszt, és tulajdonképpen lehetetlenné teszi a visszaesést (hacsak nem valaki eldönti, hogy többé nem jön vissza a félutasba. Ez azért elég nehéz döntés lenne, külnösen hogy senki sem tudna – Erpa kivételével – egyik napról a másikra más szállás után nézni).
Az önkéntes segítő és a magánélet Végül magamról mint „ önkéntes segítőről” kell írnom. Nem véletlen, hogy összekötöm ezt a magánélet címszóval – egyértelmű, hogy nekem volt a legproblémásabb és legviharosabb magánéletem a közösségben. Ezt természetesen nem a közösség „ szeme láttára” tettem, de eléggé elvont az aktív közösségi léttől, másrészt sokat tudhattak erről ha nem is in vivo, de az én állapotváltozásaimon keresztül. Most szakmailag fogom megideologozálni ezt a helyzetet, kerülve ennek személyes részleteit. Szakmai értelemben elég sokat gondolkoztam saját szakmai kompetenciámon, megfelelőségemen ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor 23
komolyan gondolkoztam azon, hogy miért csak nekem van „ viharos” magánéletem. Nem gondolva arra, hogy a korkülönbség is tényező lehet, vagy hogy én valóban problémás alkat lennék (elég sokat forgok szakmai körökben ahhoz, hogy meglehetősen jó szakemberekről is tudjam, hogy nem kevesebb magánéleti krízissel küzdenek, mint én), lehetséges, hogy a félutasban lakó fiatalok nagyon sajátos „ félutas életszakaszban” vannak, ahol mintegy óvják magukat – ez a terápiás tanács is számukra – a magánélet ilyen szintű bonyodalmaitól. Nem vagyok biztos abban, hogy ez jó, és hogy nem lenne feladata a programnak segíteni a fiatalokat nyitni ebben az irányban, különösen, ha a józanságuk elég stabil ahhoz, hogy szükséges lenne felvállalniuk a személyes életük konfliktusokkal és krízisekkel teli építését. Azt hiszem jó, hogy beleláttak egy realtime magánéleti konfliktusba, hiszen ez segíthet nekik látni, mivel jár a magánélet „ felvállalása” . Ugyanakkor ez terápiás értelemben továbbra is kérdés – hiszen a józanság terápiája a szélsőséges szorongásokat, konfliktusokat, érzelmileg labilis helyzeteket veszélyesnek ítéli meg, és valóban megbonthatják a kontrollt, a stabilitást, amiért a leállt drogosok nap mint nap küzdenek. Ugyanakkor, ahogyan én látom, ez veszélyes helyzetet teremthet már régen leállt, félutas programban résztvevő fiatalok esetében – egy sajátos „ függőség” kialakulásához vezethet, amely az életvitel egyes elemeihez kapcsolódhat. A pihenés is lehet függőség („ ha majd egyszer nagyon kipihenem magam, akkor nagyon aktív tudok lenni” ), lehet függőség a kontroll, a testmozgás is („ minden nap még tökéletesebbre edzem magam, hogy teljesen egészséges legyek” ), kapcsolódhat a kényelemhez („ mindent szeretnék magam körül, ami a tökéletes, feszültségmentes életemet szolgálja” ). A függőségen túl
24
veszélyes néhány jellegzetes neurózis kialakulása, ami legalábbis a visszaesés előszobája lehet. Ilyen a halogatás: miután kerülni kell a magánéleti feszültségeket, a belső feszültségek kiélését, ez ugyan mehet a mindennapok szintjén, de óhatatlanul pótcselekvésekhet vezethet: bár tökéletes és kontrollált életnek tűnhet egy leállt anyagos életvitele, napokig tartó videojátékozás és tvnézés is lehet a vége a feszültség kezelésének. Ahogyan a „ halogató szindrómás” emberek nagyon is tudják, mit kéne tenniük (például vizsgára készülni, magánéleti döntéseket meghozni, kellemetlen beszélgetéseket elindítani, és még sok ezer példát hozhatnánk), sok esetben inkább ezerszer kitakarítanak, megnéznek egymás után öt órányi tvműsort, elolvasnak több kötetnyi szépirodalmat. A halogatás, a passzivitás a halogatásban egyébként az Amerikai Pszichológiai Társaság meghatározása szerint függőség, addiktív szindróma, azaz a függőségnek egy „ negatív formája” . A másik neurózis a tárgykapcsolati neurózisok egy fajtája: az ember az életben törvényszerűen „ tökéletlen” vagy ambivalens tárgyakhoz kötődik: egyetlen barátunk, szerelmünk, hivatásunk sem tökéletes, ugyanakkor ha nincs megengedve a csalódás és az ezzel járó kétségbeesés, dühöngés és neurózis (mert az terápiásan veszélyes lenne), akkor az ember automatikusan tökéletesre vágyik, belső tökéletes tárgyak imaginációját keresi az életben, ami törvényszerűen elmagányosodáshoz, depresszióhoz („ ödipális depresszióhoz” ) vezet. Még talán ide tartozik egy újabb veszélyforrás, ami ha nem is konkrét neurózis, de talán a legnagyobb veszélyt jelentheti a terápiás programban résztvevők számára. Ez a kongruencia, a hitelesség sérülése. A félutas lakás óhatatlanul felfedi a pletykákat, azaz a valós magánéleti 25
történéseket, amik a Megállóban zajlanak. Mindenki tud mindent – ami számomra elég riasztó volt elsőre, hiszen a Megállót én is inkább szent helyként ismerem, nem úgy, mint ahol olyan dolgok megtörténhetnek, mint amikről így óhatatlanul tudomást szereztem. Ezek akár igazak, akár nem, egy kettős morálról hordoznak üzenetet a résztvevők számára: a felszínen szinte minden „ illegális kapcsolat” elítélendő (terápiások és terápiások, terápiások és segítők között), ugyanakkor a történetek arról tanúskodnak, hogy ez csak akkor probléma, ha kiderül, sőt, ami nem derül ki, jóval elítélendőbb, mint ami igen. Ez veszélyessé tesz minden terápiás akciót, tanácsot, ami arról szól, hogyan és kivel ne építsenek ki a résztvevők kapcsolatot – ha egyszer a „ rejtett történetek” egy teljesen más morálról szólnak. Összességében azt gondolom, a magánélet témája legalábbis meg kellene hogy jelenjen, kezelhető kell hogy legyen a terápiás programban, hiszen a Megálló nem egy zárt rehabilitációs intézet, ahol az ilyen témák „ félretevése” lehetséges lenne, illetve ha mégis ezzel próbálkozunk, akkor erre csak fent három példát hoztam, milyen veszélyeket rejthet ez magában.
26
A közösség A közösség minősége nagyon jó volt a félutas program során. A résztvevők fiatal férfiak, akik megosztják egymással életük jó és rossz epizódjait. Katonatörténetek, intézeti történetek, családi történetek során olyan megosztások kerültek sorra, amikben néha nyíltan, néha rejtetten minden szomorúsága, esendősége, hősiessége és ereje megjelent ezeknek a fiataloknak. A beszélgetések élénken élnek az emlékezetemben, és életem jelentős pillanatai. A félutas lakás ilyen értelemben speciális tér – ha fiatalok laknának csupán együtt, hosszú tiszteletkörök és konfliktusok után „ kerülnének le csak a maszkok” , ahogyan ezt Carl Rogers mondta. Az „ encounter” élmények, amiért hosszú évekre szerződnek encounter csoportok, itt az első percekben megszülettek: igazi emberi találkozások zajlanak a félutas házban.
Készítette: Lisznyai Sándor Olaszy Csaba
27
Bentlakók: Önkéntesek: Lisznyai S. 2007.02.15.
2007.11.30.
Puy
2007.07.01.
2007.11.30.
Osi
2007.02.15.
2007.07.01.
Geba
2007.02.15.
2007.07.01.
Bagyu
2007.02.15.
jelenleg is
Nabi
2007.07.15.
2007.07.31.
Nama
2007.08.01.
jelenleg is
Erpa
2007.10.01.
2008.02.01.
Zuzu
2007.12.01.
jelenleg is
Jelentkezők:
Cseresz
2008.03.01.től
Dukan
elutasítva
Krübe
2008. 03. 28.
28
Heti Beszámoló Félutas
Február végén kaptam a lehetőséget, hogy részt vehessek a Megálló félutas programjában. Változó lelkesedéssel fogattam, igaz Február 20. án elfoglaltam helyemet a lakásban. Költözködésem több periódusra oszlott fel. Többször is jeleztem Megállóbeli csoportokon félelmeimet ezzel kapcsolatban amelyek nem biztos hogy megalapozottak. Ezek abból is adódtak hogy nehezen szakadok el otthonról. Féltem a Félutasban az önellátás anyagi vonzatától, de úgy gondolom ezek idővel megoldódnak. Első héten az elő szobában foglaltam el a helyemet, a kanapén aludtam, majd péntek este érkezett Lazi az ágyakkal. A konyha melletti szobát foglaltam el Bagyuval. Elég esemény dús hét volt. A ház szabályai is úgy érzem inkább a szokásaink alapján fognak alakulni.
Márciusi félutas beszámoló Geba
Ez volt az első teljes hónapom, amit a félutas lakásban töltöttem. Sikerült dolgoznom is ebben a hónapban, bár nem annyit, mint amennyit szeretem, volna. Egész jól megoldottam az önnelátásomat. Egykét apróbb probléma ellenére egész jól kijövünk a többiekkel. Ebben a
29
hónapban is még újdonság volt a félutas lakásban való tartózkodás, de egyre otthonosabban mozogtam ott. Sok újdonsággal ismerkedtem, meg főztem magamra, magamra mostam, megegyeztünk a takarítás rendjéről is. Nagy segítséget nyújtott számomra, az hogy nem kell napi 23 órát utaznom, több idő maradt pihenésre hét közben is, bár sokszor csak aludni értem be ide is és reggel indultam. Kaptam több kritikát is azzal kapcsolatban, hogy időnként haza járok, amit magamban rendeztem, mivel ezt így láttam jónak. A kritikák zavartak is mivel nem, volt tiszta teljesen, hogy vane valamilyen elvárás a félutasban való lakásommal kapcsolatban, igaz beszéltem erről csoporton is. Nem szenvedtem hiányt szerencsére semmiben sem, bár sokszor megijedtem. Jól kijövök az otthonról kapott pénzből, elkezdtem jobban beosztani azt amit kaptam, mint eddíg. Dolgoznom nem sikerűlt annyit amennyit szerettem volna és elképzelésem szerint még párhónapig nem is fog ez teljesen úgy menni, mivel elég nehéz a sulival és egyéb benti programjaimmal össze hangolnom. Ezért is örülök, hogy otthonról ebben a hónapban is elegendő támogatást kaptam, és úgy néz ki kapni is fogok szerencsére. Ennek örülök mivel úgy látom, erre szükségem van még egy jó ideig.
Geba
30
