A CSOPORT MINT SZUPER- ORGANIZMUS A HUMÁN SZOCIALITÁS AZ EMBERI ÉS AZ ÁLLATI CSOPORT

AZ EMBERI TERMÉSZET CSÁNYI VILMOS: Az emberi természet. Humánetológia. [»Tudomány — Egyetem«] Vince, Bp., 1999. *** A CSOPORT MINT „SZUPERORGANIZMUS”..................................... 15

1. AZ EMBERI VISELKEDÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS VIZSGÁLATA .............................................................1

5. A HUMÁN SZOCIALITÁS ............. 16

ÖRÖKLÖTT EMBERI VISELKEDÉSFORMÁK ................................................2 A BIOLÓGIAI ÉS TÁRSADALMI RENDSZEREK EVOLÚCIÓS MODELLEZÉSE .......2 Az evolúció iránya ...........................3 Az evolúció általános elmélete.........4

AZ EMBERI ÉS AZ ÁLLATI CSOPORT KÜLÖNBSÉGEI ..................................... 17 Erkölcs........................................... 18 AGRESSZIÓ ......................................... 19 DOMINANCIA ...................................... 19 POLITIKA, EGYÜTTMŰKÖDÉS, ELOSZTÁS ............................................ 19 MÁSODRENDŰ SZÖVETSÉGEK ............. 20 SZEXUALITÁS, GONDOSKODÁS, CSALÁD ............................................... 20

2. A FŐEMLŐSÖK ÖSSZEHASONLÍTÓ ETOLÓGIÁJA .................................5 CSOPORT-LÉT ........................................5 Ember és állat különbözőségéhez ....6 A MAJMOK ÉS AZ EMBERSZABÁSÚAK INTELLIGENCIÁJA ..................................8 Az öngerjesztés jelensége .................8 Reprezentáció ................................10

6. A SZINKRONIZÁCIÓS KÉSZSÉG .............................................. 20 VISELKEDÉSSZINKRONIZÁCIÓ ............. 20 A SZABÁLYKÖVETÉS ........................... 20 NEVELÉS, TANÍTÁS, FEGYELMEZÉS, SZOCIÁLIS SZEREPEK ........................... 21

3. AZ EMBER EVOLÚCIÓJA ............10 A szerszámhasználathoz ................11 A Homo evolúciója ........................11

7. A KONSTRUKCIÓS KÉPESSÉG .. 21

ELMÉLETEK AZ EMBERI EVOLÚCIÓ MOZGATÓERŐIRŐL .............................. 12

A KONSTRUKCIÓ ÉS AZ ELME .............. 21 Az idea ........................................... 22 A KOMMUNIKÁCIÓ ÉS AZ EMBERI NYELV .......................... 23 A mimézis....................................... 24 A NYELV EREDETE .............................. 24

4. A HUMÁN MAGATARTÁSI KOMPLEX ............................................13 FAJSPECIFIKUS EMBERI VISELKEDÉSJEGYEK ............................ 13 A HUMÁN MAGATARTÁSI KOMPLEX KORAI EVOLÚCIÓJA ............................. 13 Szinkronizációs készség .................14 Kommunikáció — emberi állati .....14

8. KULTURÁLIS EVOLÚCIÓ ........... 25 CSOPORTORGANIZMUS ....................... 25 Mítosz és transzcendencia ............. 26 AZ IDEÁK EVOLÚCIÓJA ....................... 27 Irodalom ......................................... 27

*** 1. AZ EMBERI VISELKEDÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS VIZSGÁLATA A humánetológia evolúciós tudomány, feltételezi, hogy az emberi viselkedés az evolúció terméke; az ember környezethez történő adaptációjának eredménye. A kultúrára való képesség az evolúciós folyamat eredménye, és a lehetséges kultúrák szerkezete, dinamikája is genetikai korlátok között alakul ki. A humánetológia a kultúrát mint egy viselkedési rendszert fogja fel, szem előtt tartva, hogy a kultúra komponensei tanulási folyamatokban alakulnak ki, de mint viselkedésmintázatok alkalmasak etológiai és evolúciós elemzésre. (12)

D:\GCSLDok\Antropos\Csanyi.docx 14.11.24. 14.11.24. 14.11.24.

Csányi, Az emberi természet

Új irányzatok: 1. A szociobiológia szerint az állatok viselkedését alapvetően az adott faj genetikai architektúrája és az ökológiai környezettel való interakciója határozza meg. A szociobiológia az etológiának az ökológiával történő szoros integrációja. (13) 2. Evolúciós pszichológia: az emberi agy speciális szerkezet, amely az evolúció során a kialakuló ember adaptációját szolgálja; célja annak felderítése, hogy a különböző pszichológiai jelenségekben hogyan fejeződik ki ez az adaptáció, hogy kapcsolódik az emberi viselkedés a génekhez és a kultúrához. (14) Öröklött emberi viselkedésformák Az emberi viselkedés nem teljesen kultúra-függő, hanem öröklött formái is vannak, ez tény (főleg az újszülöttnél: mosoly/sírás, nevetés, a harag kifejezése). A filogenetikus eredet alapján nyilvánvaló az az ismert emberi jellegzetesség, hogy a mosoly nem a nevetés enyhe formája, hanem szubmisszió, alávetés — rejtett félelem húzódik meg mögötte. (19) Ha egy adott mintázatot minden kultúrában megtalálunk, akkor valószínű, hogy biológiai alapú, az emberrel veleszületett jegy (pl. a felismerő homlokráncolás, apró mozdulatokkal körültekintés evés közben, fallikus fenyegetés). (19) A tulajdonságok genetikai meghatározottsága, legyen az 1, vagy 90 %, semmiképpen sem jelenti azt, hogy a tulajdonság valamiképpen előírva, kódolva van a génekben. Recept van, de kódolás nincs. (26-7) Probléma a «tulajdonság» definiálása: milyen jelenségsort tekintünk összefüggő tulajdonságnak, amit mérni lehet? Lehet, hogy egy általunk definiált tulajdonság az élő rendszer szempontjából csak következménye egy másiknak. Ma a biokémia úgy tekint a gének és a tulajdonságok összefüggésére, mint egy több, egymásra épülő szerveződési szinttel rendelkező bonyolult rendszer elkülönítetten, mesterségesen definiált komponensei közötti laza kapcsolatra. (27-8) Nem szabad azt hinni, hogy egy-egy emberi tulajdonság elkülönítve, megtervezett, kompakt formában öröklődik, s valamiféle biológiai tervrajzban konkréten kimutatható: „Az emberi tulajdonságok a gének szakácsművészetének eredményei. Komplex kémiai reakcióhálózatok egymással és a környezettel történő kölcsönhatása eredményezhet valamilyen, a szervezet egészének viselkedésében is megfigyelhető változást, amit mi történetesen aggodalomnak, esetleg intelligenciának, vagy éppen anyai szeretetnek nevezünk.” (28) A biológiai és társadalmi rendszerek evolúciós modellezése Mai felfogás: az ember, az emberi természet, sőt a modern társadalom sem érthető meg az emberi evolúció ismerete nélkül. (28) Az evolúciós gondolat a nagy felfedezések után jelent meg. Giovanni Battista VICO: Scienza Nuova (1725) Kiindulási elv: verum et factum reciprocantur — valamely dolog ismerete nem más, mint keletkezése módjának ismerete; ezért elsősorban a magunk alkotta dolgokról van ismeretünk (az igazság: megcselekedett dolog-tény [Tat-Sache]). Ennélfogva az emberi megismerő szellem tárgya és működési területe a kultúra mint az ember saját alkotása. A saját alkotás megisme-

2


rése egyben az ember önmegismerése: a történelem ismerete az ember lényegének megvilágítása, a történelem szerkezete az emberi lét szerkezete. Milyen általános törvényei vannak a történelemnek? Mik a forrásaink? A mítoszok, a költészet és az etimológia. A történelem alakulása meghatározott stádiumokban meg végbe: felemelkedés [corso] (három korszak: istenek - héroszok - az ember korszaka) — hanyatlás [ricorso] a fényűzésben elvesző társadalom széthullik. Jean LAMARCK (†1829) transzformizmus, lamarckizmus: a természetben nincsenek állandó fajok, hanem csupán egyedek, maga a faj viszonylagos és időleges fogalom; a fajok egymásból származnak, a fejlődés két tényezője a körülmények változása, melyre az élőlény alkalmazkodással reagál; e reakció alapja pedig a teremtőtől eredő belső törekvés (effort) a tökéletesedésre; a használat fejleszti, erősíti, a nem-használás elsorvasztja a szerveket; a szerzett tulajdonságok a leszármazási sorokban megszilárdulnak, öröklődnek: a környezet tehát kényszerít, a változást a működés teremti meg és az átöröklés megőrzi. A lamarcki evolúciós metaforát Charles DARWIN (On the Origin of Species by Means of Natural Selection, London, 1859) alakította ellenőrizhető, prediktív tudományos modellé. A metaforát konkrét biológiai mechanizmusokkal és azok logikai kapcsolataival töltötte ki. Három megfigyelés és három következtetés. Megfigyelések 1. Minden fajnak nagy a szaporodási kapacitása; 2. a fajok populációinak egyedszáma nagyjából állandó; 3. az erőforrások korlátozottak. Következtetések: 1. Az egyedek vetélkednek az erőforrásokért Újabb megfigyelések: az egyedek sok tulajdonságban különböznek egymástól, minden egyed különleges csoportját hordozza a fajra jellemző tulajdonságoknak — továbbá az egyedi különbségek nagy része öröklődik. 2. Differenciális szaporodás: a nagy szaporodási kapacitás, és az egyedek közötti különbségek képezik a természetes szelekció mechanizmusát. 3. A generációváltásban jelentkező változások sok generáción keresztül öszszegződnek, és ez az evolúció. „Vagyis ha az öröklődő tulajdonságoknak a túlszaporodás és az erőforrásokért való vetélkedés miatti természetes szelekciója sok generáción keresztül folytatódik, akkor ez az egyedek tulajdonságainak fokozatos megváltozásához vezet, amelyet mint evolúciós folyamatot észlelünk.” (31) Ma már világos, hogy az evolúciós elmélet a biológia vitathatatlan fundamentuma. Az evolúció az egész bioszféra története. (31-2) Az evolúció iránya Van-e iránya az evolúciónak? Ha nincs, hogyan alakultak ki a szerveződési szintek? Mi az evolúció kreativitásának forrása? Hogyan képes az állandóan változónak feltételezett környezet ilyen komplex, organizációs szintekre tagolódó, egységes rendszerként működő entitást, mint a bioszféra, létrehozni? A fajok vagy az egész bioszféra fejlődik? Ezekre még nincs biológiai válasz. (32) — Ha már az első, genetikai mechanizmussal rendelkező sejt létrejött, az egész jelenlegi élővilág kialakulása magyarázhatónak látszik a leszármazási elmélet és a klasszikus evolúciós modell alkalmazásával. Mi az evolúció alanya (azaz mi a valódi individuum): a faj vagy az egyed? Milyen viszonyban vannak a fajok a bioszférával (az állati ’organizmus’ a biológiai ’környezet’-tel)? A bioszféra csupán a fajok halmaza, vagy a bioszféra egységes egész, élő komponensekből felépülő rendszer, individuum? (33)

3


A klasszikus elmélet a szelekciót emeli ki, a szelekciós erők természetéről nem mond semmit; azokat egyszerűen a „környezet”-ből származtatja, azt tekintvén amaz univerzális külső ágensnek, amely az evolúciós változásokért végső soron felelős. Ámde egy faj környezetének legfőbb tényezői az egyéb élő fajok! — azaz visszacsatolás van a szelekciós mechanizmusban, vagyis az evolúció legfontosabb hatóereje maga az evolúció: minden faj változik, alkalmazkodik, és ez a folyamat a többi faj számára megváltoztatja a környezetet, a szelekciós feltételeket. Így: „a klasszikus modell külső tényezője, a környezet jórészt belső ágenssé válik, amely maga is alanya ugyanannak az evolúciós folyamatnak. A kérdés tehát nem csak az, hogy a megváltozott környezet hogyan alakította ki az adott fajt, hanem az, hogy miért és hogyan változott meg a környezet. Ez azonban egy ’ördögi kör’. A biológiában ma elfogadott klasszikus evolúciós paradigmán belül ezekre a kérdésekre valóban nincs kielégítő válasz.” (34) Kérdés: Mit tekinthetünk az „egész” változása hajtóerejének? (34) Felelet: Nem a gének és nem a fajok az evolúció egyedüli alanyai, hanem egy egész rendszer evolúciójáról van szó. Az evolúció általános elmélete Minden energia felvételre képes rendszer, amely képes ciklikus folyamatokban másolás útján komponenseihez hasonló létezőket létrehozni, replikálni, evolúciós folyamat alanya. Kimutatható, hogy olyan rendszerekben, amelyeken energia áramlik keresztül és komponensei a külső energia hatására folyamatosan keletkeznek és bomlanak, a replikációs ciklusok szükségszerűen megjelennek. Az evolúciós folyamatot az jellemzi, hogy folyamatosan nő a komponensek közötti funkcionális szerveződés komplexitása és mind azt egyes komponensek, mind az egész rendszer mind tökéletesebben másolódnak, s kialakul és egyre növekszik a replikálódó rendszer individualitása, valamint megindul az alrendszerekre való belső tagolódás. Az evolúció konvergens folyamat, amelynek határozott iránya és végső egyensúlyi állapota van. Végállapotában a rendelkezésre álló fizikai teret kitöltő replikatív rendszer az identikus replikáció állapotába kerül és belső okok miatt többé már nem, változik, végtelen ciklusokban replikálódhat. (35; vö. 246) A klasszikus elméletben a szelekció egysége az organizmus, mert ez képes a fizikai replikációra. A probléma az individualitás meghatározása: mit tekintünk individuumnak? A klasszikus elmélet szerint az eleven, autonóm, replikációra képes organizmust. Ám az individualitás és autonómia maguk is evolúciós jelenségek, és fokozatosan jelennek meg az evolválódó rendszerekben. Az individualitás nem előfeltétele az evolúciónak, mint azt Darwin gondolta, hanem magasrendű terméke. (Az ökológia vonatkozásában: az ökológiai entitások vajon rendszerek-e vagy csupán egy mellett élő fajok halmazai?) Ha az individualitás maga is evolúciós folyamat eredménye, akkor fokozatai vannak, és a jelenlegi ökológiai entitások e tekintetben különböző fokozatokban sorolhatók, de valamennyien a magasabb fokú individualitás felé tartanak. „Ha általános tendencia az individualitás kifejlődése, amely a sejtekben, organizmusokban már a legfelső fokozatot is elérte, és az ökológiai egységek is ezen az úton vannak, akkor az evolúció … mindig egy magasan szervezett individualitással rendelkező autonóm rendszer kialakulásának irányába tart, és … mindaddig folyik, amíg ez a legmagasabb organizációs szinten be nem következik. … Az evolúciós folyamat komplexitásának egyik legfontosabb tényezője éppen az, hogy az individualizáció és az evolúcióképesség különböző fokozataival bíró rendszerek egymást átfedik. Egymásba ágyazott 4


replikatív rendszerek alakulnak ki, a gének, a sejtek, az organizmusok, a fajok, az ökoszisztémák evolúciója sokszorosan kapcsolódik egymáshoz, s ez teszi az evolúciósan változó bármely objektum környezetét oly változatossá. Különösen komplex formákat ölt az evolúció az ember esetében, ahol a biológiai organizmusok mellett a csoportok, a tárgyak és az eszmék evolúciója is megindul egy teljesen összeszövött rendszerben, amit társadalomnak hívunk.” (37-8)

2. A FŐEMLŐSÖK ÖSSZEHASONLÍTÓ ETOLÓGIÁJA „… bár népszerű dolog az állatok, különösen a majmok viselkedését az emberéhez hasonlítani, de a következtetéseket megnehezíti, hogy az emberi viselkedés meghatározásában a genetikai architektúra mellett a társadalmikulturális környezet is döntő szerepet játszik. A főemlősök rendjébe az emberrel együtt kevesebb, mint kétszáz faj tartozik, de szokásaik alapján jól elkülöníthető emberi kultúrát sok ezret ismerünk. A nagy számok miatt tehát könnyű valamilyen majomviselkedéshez keresni egy hasonló kulturális viselkedést és azt állítani, hogy íme, itt a hasonlóság. Sokkal gyümölcsözőbb, ha nem érjük be pusztán a hasonlóságok kimutatásával, hanem közös szabályozó elveket keresünk, ha a majmok szociális viselkedését modellként használjuk a humán vizsgálatokhoz…” (40) JELENITS I: „Valóban érdekes, hogy az embernek a génállománya csak kéthárom százalékban különbözik az állatokétól, mégsem feledhető, hogy ennek a két vagy három százaléknak a jelenléte az egész emberi működést, még az állatokéval rokon emberi működéseket is a sajátos emberi minőség világába tereli. Tehát az ember nem egy olyan állat, amely azonkívül, amit a többi állat tud, tud még beszélni is, hanem az a tény, hogy az ember beszélni tud, az az állatokéval azonosnak látszó működését is, tehát étkezését, a szexualitását, az alvását egészen másféle karakterűvé teszi. … Nem az állatok foglalkoznak velünk, hanem mi foglalkozunk az állatokkal. … Az állatok nem nagyon gondolkodnak a velünk való viszonyukon, hanem alkalomadtán, ha találkoznak velünk, akkor vagy megrettennek, vagy felfalnak bennünket … Az állatot saját megélhetése, egzisztenciális veszedelmei vagy lehetőségei foglalkoztatják. Mi pedig — tetszik, nem tetszik — világra nyíló figyelemmel rendelkezünk. Erre kell büszkének lennünk, de a valóságnak megfelelő viszonyt mégis akkor tudjuk kialakítani velük, ha elsősorban nem a génjeink szerkezetére figyelünk. … Nekem tetszik Teilhard de Chardinnek az a gondolata, hogy az ember mégiscsak a fejlődésfolyamat élén áll, s ezért felelős az egész fejlődésért; nem ura, de megfogalmazója. Benne nemcsak az ember eszmél tudatra, hanem a lét, a világ, tehát az állatok is. És akkor bánunk helyesen az állatokkal, ha ennek a sajátos emberi felelősségnek a tudatában vagyunk.” (HANKISS, 21-22; 143.)

Csoport-lét A magányosa táplálékszerzés biztonsági problémákat hoz: a ragadozókat valahogyan el kell kerülni. A csoportos gyűjtögetés ugyan biztonságosabbá teszi az egyed életét, de ilyen esetben megnő a csoporton belüli versengés a közös erőforrásokért. Ha a csoport kialakítása elengedhetetlen, akkor hatékony, a csoportviselkedést, a versengést szabályozó mechanizmusok szükségesek. (41) Bizonyos majomfajoknál a kisebb testméret nem teszi lehetővé az önálló táplálékkeresést. A csoportok nagyobb létszáma szükséges a védelemhez, de a csoportméret felső határát az egy nap alatt megszerezhető élelem határolja be. A rokonsági kapcsolatokban, koalíciókban megnyilvánuló szociális viselkedés alkalmas a nagy létszámú csoportok életének szabályozására. Mindig kialakul a fajra jellemző rangsor, amelyet a biológiai agresszió tart fenn. Ebben fontos szerepe van a memóriának és az individuális felismerésnek. Ugyanakkor a kis területen szétszóródó csoport-lét szükségessé teszi az egyedi agresszió hatékony gátlását. Ezt célozzák az engesztelő mechanizmusok. A kurkászás az egyik leg-

5


fontosabb. Kifejlődnek különböző ceremóniák a domináns és a szubmisszív egyed összetalálkozásakor, amelyek fenyegetést jeleznek a domináns és megadást a szubmisszív részéről. Valószínűleg az a szerepük, hogy az aláfölérendeltségi viszonyt megerősítsék, és így a csoport stabilitását növeljék. (434) A törpecsimpánzoknál különül el először a szexualitás örömszerző, stresszoldó funkciója az utódok létrehozásának funkciójától. (47) Az embernél továbbá stressz oldó szerepe van, csökkenti a csoportagressziót, ezért gyakoribbá válik. (A gyakoriság oka nem lehet az utódnemzés, hanem az örömszerzés és a feszültség levezetése, amit a csoport lét tesz szükségessé.) A szexuális dimorfizmus (férfi és nő külső testi eltérése) mindössze 12-15 %, ami a monogámiás tendencia erősödését jelzi. Ugyanakkor nagy a here és feltűnően nagy a merev pénisz. Az emlő a szoptatási perióduson kívül is telt és szexuálisan vonzó, ami emberi sajátosság. Mindennek az az oka, hogy az emberi csoportok sokkal zártabbak, mint például a legközelebbi rokon csimpánzoké, leépül a poligámia (ezért csökken a szexuális dimorfizmus), nő a monogámia szerepe, amit a párkötődési mechanizmusok kifejlődése tesz lehetővé. A párok kötődésében az ösztruszon kívüli szexuális aktivitásnak van nagy szerepe, ebben szolgálnak kulcsingerként a női emlők és a nagy pénisz. A gyakori koitusz megkívánja a jól fejlett heréket. Az emberi evolúció során olyan párosodási mechanizmusnak kellett kifejlődnie, ami megengedi a sok hím-sok nőstény szoros közelségét és alacsony szintre szorítja a hímek kompetícióját, de biztosítja a csoporton belüli szelekció lehetőségét is. A csoporton belüli monogámia pontosan ennek felel meg. Más fajoknál a monogámia elkülönüléssel jár, az ember alapvetően csoportlény mivolta ezt kizárta. (49) Ember és állat különbözőségéhez A darwini elmélet megoldása: biológiai szempontból az ember, bármilyen, számunkra különlegesnek vélt tulajdonságai is vannak (gondolkodás, beszéd), csupán az egyik állatfaj a sok közül. (50) A kérdés megválaszolásához az ember tudományoknak immár figyelembe kell venniük a természettudomány eredményeit. Ennek alapján pl. ma már tudjuk, hogy a csimpánznak nincsen nyelvi kompetenciája, noha jelek használatára meg lehet tanítani. (50) Vajon a «kultúra» lenne a különbség? A társadalomtudósok kultúra definíciójába az állat nem fér bele, a természettudósok viszont nem ismerik a társadalomtudományok meghatározásainak sajátságait. (50-1) — A kultúra két meghatározása: 1. — (Szociológiai) A kultúra egyrészt meghatározott viselkedési mintázatokat tartalmaz, amelyek szimbólumok segítségével sajátíthatók el, adhatók át, és meghatározott embercsoportokat hoznak létre, másrészt a viselkedés tárgyakban megjelenő formáit foglalja magában, végül történetileg szelektált ideákat, értékeket hordoz. A kultúra egyrészt akciók eredménye, másrészt további akciók meghatározó eleme. (51) — Ez az állatokra nem alkalmazható. 2. — (Biológiai) A kultúra kétféle populáció együttese, amelynek egymás utáni nemzedékei tanulás útján replikálódnak. Az egyik a funkcionális kapcsolatban lévő, utánozható, az adott közösséget jellemző viselkedésformák és bármilyen anyagi termék látható, megfigyelhető populációja, a másik az e viselkedés6


formák mögött rejlő, egyidejűleg létező tanult, neurális kódok (memórianyomok) populációja. (51) Mindkét def. megkülönbözeti a látható, vagy a tárgyakban megjelenő viselkedésformákat és a mögöttük álló neurális reprezentációkat. Az első azonban tartalmazza azt a kitételt is, hogy az egyes csoportokat jellemző viselkedésformák szimbólumok segítségével legyenek átadhatók. A szimbólumokon nyelvieket kell érteni, és ezzel az állatok nem rendelkeznek. (62) Különbözik-e az emberi és az állati eszközhasználat? Igen, mert az állati eszközhasználat csupán két mozzanat összekapcsolása, de nem rendelkezik komplexitással. Pl.: éles dárdahegy felügyelet nélküli kihelyezése csapda céljából — ehhez igen bonyolult fogalmak és összefüggések ismerete szükséges, amivel csak egy olyan elme rendelkezhet, amelynek reprezentációs képessége van, ezért elszakad az itt és most pillanatától: meg tud konstruálni egy lehetséges folyamatot, modellezni képes egy történéssort (fát kell vágni, ki kell hegyezni, meg kell figyelni az állatok vándorlási útvonalát, ki kell helyezni a csapdát, stb.). Mindez egy összefüggő folyamat reprezentációja. A csapda ennek az eseménysornak tulajdonképpen egyetlen eszközben való megjelenítése, modellálása. Tervezés, nem pedig egy aktuális ingerre adott reakció, hanem az inger előzetes elgondolása, és felkészülés a reakcióra. (57-8) „A csimpánzok esetében ilyen komplex koncepcióláncot nem találunk. Az akciót kiváltó inger mindig magától adódik … Minőségi különbség … hogy az összes csimpánz-eszközhasználat esetében az aktivitást kiváltó közvetlen ingerek maguktól adottak. Az emberi technikáknál ezek nagyrészt elképzeltek. A tűz csak akkor jelenik meg, amikor már előkészítettük a gyújtásra alkalmas faanyagot, addig csak a képzeletben van, a sebet nem a kezünk ügyében lévő bottal okozzuk (a zsákmányon), hanem a botot előbb levágjuk, meghegyezzük, kiégetjük, odavisszük és elképzeljük, hogy majd jön a vad és beleakad. Ez a technika tehát olyan lényeges elemeket is tartalmaz, amelyek csak a használó elméjében léteznek, ott vannak sorba rendezve, és az egyes komponensek szabadon aktiválhatók. A csimpánz esetében nagyon ritka, hogy valamit egy elképzelés érdekében csinálnak. (57-8) A kultúrát nem csak az eszközök határozzák meg; az embernél számtalan viselkedésforma van, amely nem kapcsolódik tárgyakhoz. Ilyen a csimpánznál is van: a kurkászás vagy a vadászó viselkedés (58-61) A szerző kultúra meghatározása: „a kultúra egy evolúciós rendszer, amelyben az egyes viselkedési mintázatok, tárgyak, hordozók között egy replikatív organizáció (az a funkcionális elrendeződés, amely egy rendszer komponenseinek kölcsönhatásai révén megvalósítja a teljes rendszer időbeli vagy térbeli replikációját) teremt kapcsolatot és adja a kultúra minőségét, nem pedig az, hogy a kultúra egyes mintázatai milyen kritériumoknak felelnek meg.” (63) Itt ismét kitűnik, hogy a biológus egyedül a biológiai rendszeren belül gondolkodik, s nem ismer a biológiai rendszertől különböző, annál magasabb létrégiót, amihez a biologikum értékét mérni lehetne. Ha a kultúra meghatározásában az a lényegi elem, hogy képes-e replikációra, akkor nyilvánvalóan nincs kulturális különbség a vírus, a rablóbanda és a szentek közössége között. A lényeg a vitalitás, a replikáció képessége, ez adja a „kultúra minőségét, nem pedig az, hogy … egyes mintázatai milyen kritériumoknak felelnek meg”. Kérdés: mit jelent itt a „minőség”? Hagyományos filozófiai felfogásban a minőség abban áll, hogy valami megfelel egy normának, szellemi kritériumnak: a szépnek, a jónak, az igaznak stb. Egy biológiai rendszer nem lehet se szép, se igaz, se jó, hanem replikatív vagy szubverzív. Ha lemondunk arról, hogy a kultúra egyes „mintázatait” megfeleltessük valami nem biológiai kritériumnak (igazság, szépség, jog stb.), 7


akkor marad a pőre és nyers küzdelem a biológiai létért — hacsak nem redukáljuk az etikai-esztétikai-vallási mintázatokat biológiai alapokra, olyan sajátos-különleges mintázatoknak tekintve, amelyek az emberi biológiai faj számára valamilyen evolúciós előnyt jelentenek. Kérdés, hogy miféle evolúciós haszna van Mozart operáinak. — Az efféle redukciós gondolkodás veszélye, hogy nem észleli a redukciónak alávetett szféra sajátosságát (Mozart esetében az esztétikumot mint értéket). Nem ismeri vagy nem ismeri el — ez pl. a vallás esetében lényeges, mert a vallási tapasztalat szerint a szentet az imádásban lehet észlelni. A majmok és az emberszabásúak intelligenciája Általános felfogás szerint az ember intelligenciájának köszönhetően emelkedett ki az állatvilágból. Mit jelent az intelligencia biológiai értelemben? A primáták intelligenciájának két fő forrása: az életmód és a szociális környezet. (64) Életmód: színeslátás, térlátás, tárgylátás, extraktív táplálékszerzés (héjas, zárt táplálék fogyasztása, mely a kibontás technikáját is megköveteli). Feltételezik, hogy a hominidák az évszaktól függő extraktív táplálékszerzést kiterjesztették az egész évre és újabb táplálékforrásokra (üregi állatok, gyökerek, csont- és agyvelő). (64-5) Szociális környezet: A legtöbb majomfaj egyedei képtelenek önálló életre, mert védtelenek; valódi környezetük a csoport, mely a legfőbb környezet, s megjelennek a kétoldali „diadikus” kapcsolatok mellett a háromoldalú, „triadikus” kapcsolatok, melyben egy harmadik viselkedése, egyáltalán létezése befolyásolja a két egyed között kialakuló kölcsönhatásokat. Ebben szerepe van a hosszú ivadékgondozásnak, mely lehetővé teszi az idősebb testvérek gondozó viselkedését (alloparentális gondozás). A hosszú kölyökkor kedvez a koalíciók, szövetségek kialakulásának. (65-6) Szükséges az agressziót csökkentő mechanizmusok kialakulása (kurkászás), mert nagy a csoportkohézió. Ezekhez szükséges a memória megfelelő kapacitása, kivált a hosszú távú memória. Mindezek együttesen egy dinamikus, aránylag nagy idővallumot befogni képes és sok szereplős környezeti modellek készítésére teszi képessé a főemlős agyát. Az intelligencia tehát ahhoz szükséges, hogy a bonyolult szociális viszonyokat képes legyen számon tartani, és azok változásait követni, kezelni. A konfliktus nem oldható meg azzal, hogy elhagyja a közösséget, mert egyedül elpusztul, ezért konfliktuskezelő mechanizmusokat kellett kifejleszteni a csoportnak mint az egyed életterének a fennmaradása érdekében. A szubmisszív, békítő, egymást segítő viselkedésformák ezt az intelligenciát testesítik meg, amely az egyedek versengését korlátozza. (66) Az öngerjesztés jelensége Bizonyos evolúciós fejlemények öngerjesztő folyamat elszabadulása révén jönnek létre: A farkas agya azért olyan bonyolult, hogy képes legyen intelligenciában felülmúlni a szarvast; ám a szarvas agya is azért lett olyan összetett, mert az életét kell mentenie. A két reprezentáns agya e kölcsönösségben fejlődött; olyasmit hoztak létre, ami önmagában, kívülről nem magyarázható. A majmok szociális intelligenciája is ilyen visszacsatolás eredménye: életkörülmények csapatokba kényszerítik őket, ahol a legfőbb vetélytárs a fajtárs, és ez a kapcsolat állandóan gerjeszti az egyre bonyolultabb szociális mechanizmusok kifejlődését.

8


„A primáták intelligenciája, közöttük az emberé is, a szociális visszacsatolás kényszere miatt fejlődött olyan magas szintre, amit elért. Nem szükséges létezéséhez más külső körülménynek lényeges szerepet tulajdonítani.” (67) Processzuális logika versus szubjektum logikához [ Dux; (A folyamatlogika történelemszemlélete…)]

*** Kérdés persze, hogy milyen kiinduló feltételek kellenek ahhoz, hogy egyáltalán a folyamat közben fellépő generáló hatások érvényesülhessenek (Dux: „vannak és kész…”], vagy minden csak a folyamat közben keletkezik, emergenciával? Az etológiai kérdés: mi a pontos mechanizmusa a genetikai potenciál és a környezet hatásai közötti kölcsönhatás eredményeként kialakuló teljesítménynek? Milyen kognitív folyamatok zajlanak le az állat agyában egyes bonyolult szociális és táplálékszerzési tevékenysége közben? Milyen fokon képes mentális reprezentációra? Tudjuk, hogy „csodálatosnak tűnő teljesítmények néha egészen zárt, merev genetikai adottságokon alapulnak, míg egyéb esetekben a viselkedés rugalmassága éppen a gondolkodási folyamatok révén jól kimutatható” (67) Pontosabban fogalmazva a rugalmas viselkedés gondolkodást sejtet. Ez azonban legjobb esetben is problémamegoldás, de nem azonos a filozófiai értelemben vett gondolkodással: a létező mint létező kritikai észlelésével. Manapság nem annyira általános, mint inkább genetikai alapú speciális intelligenciáról beszélnek, amely bizonyos feladatok megoldására alkalmas: míg egy csimpánz 5-6 évig tanulja a diótörés technikáját, egy négyéves embergyerek percek alatt elsajátítja. Ebből azt feltételezhetjük, hogy „a csimpánz az általános tanulóképességét használja, szinte végsőkig feszítve annak lehetőségeit, az embernél pedig valamilyen speciális veleszületett, genetikai adottság nyilvánul meg a gyors, könnyű tanulásban.” (68) Az intelligencia: „az organizmusnak térben, időben való tájékozódását, a különböző tárgyakkal — legyenek azok élettelenek vagy élőlények, akár fajtársak — való foglalatosságait, az ezekben megnyilvánuló esetleges racionalitást, valamint az okság elvének alkalmazását jellemzi.” (69) Az állati és az emberi intelligencia közötti különbséghez: 70. skk. o. Az emberi intelligencia lényegesen fejlettebb, mert el tudja képzelni a tárgyat, mentális reprezentációt képes kialakítani róla, és ezt következtetéseiben fel tudja használni. Az állatnak mindig a konkrét érzéki tárggyal van dolga. Következtetésekre alkalmas mentális reprezentációra nem képes. (73) Mindazonáltal a primáták rendelkeznek szociális intelligenciával is. A szociális élet problémái: • a „másik” egyed a saját állapota, elhatározása szerint viselkedik, ez pedig szükségessé teszi az organizmus számára a predikciót, a „másik” belső állapotának valamilyen szintű elgondolását és megjóslását. • a „másik” viselkedése nem változtatható meg úgy, mint valami fizikai tárgyé, hanem csak kommunikációval, szociális manipulációval; ehhez képesnek kell lenni a fajtárs esetleges viselkedését modellálni. Az ember számára alapvető „gondolatolvasás” képességével az állat nem rendelkezik: nem tudja magát beleképzelni a „másik”-ba. (83. kk. o.) Az ember esetében megkönnyíti a dolgot, hogy rengeteg jel utal a belső állapotára (mimika, hangszín, gesztusok stb.). Ezt a csoportlét teszi szükségessé: a szoros viszonyban élő tagoknak a csoport stabilitása érdekében tudniuk kell egymás állapotváltozásairól.

9


•

Az elmének az a képessége, hogy az érzékszervektől függetlenül is képes legyen tárgyak, események, kapcsolatok reprezentációjára és az ezekkel való elmebéli manipulációkra. A „mintha” játék és a gyermek gondolatolvasó képessége nagyjából azonos életkorban jelenik meg (lásd alább). szociális tanulás szükségessége; ez az állat esetében mindig csak célkövető emuláción alapuló tanulás (csak a társ viselkedésének eredménye vezérli, de nem követi a magának a viselkedésnek a mintázatát, azaz nem tanul a szó igazi értelmében HANKISS, 17) részletek: 77. kk. o. Emuláció: a viselkedés funkcionális, és nem formai másolata; az állat nem képes a viselkedést önmagában, modellként elgondolni, hanem csakis a konkrét viselkedést valamely konkrét céltárggyal együtt érzékel. (88) (vö. 211): nem arra figyel, hogy társa hogyan oldotta meg a feladatot, hanem arra, hogy ott valami megszerezhető, és ő is próbálkozhat. (211)

Reprezentáció A reprezentáció 3 szintje: 1. elsőleges érzékszervi; 2. másodlagos: elképzelt világ, átalakított, kapcsolatban áll az elsőlegessel, de megjelenik egy hipotetikus elem; A banán mint telefon: a banán saját magát, de valami mást is reprezentál a gyermek elméjében). 3. harmadlagos: metareprezentáció; kb. 5 éves kortól a gyermeknek már tiszta fogalma van a reprezentációk természetéről, tudja, hogy lehetnek a realitástól független elképzelései, és megérti, hogy másoknak más elképzelésük, hitük lehet a világról. (89) Filozófiai megfogalmazásban: érzékelés: érzéki tudat — megismerés: tárgytudat — reflexió: én- avagy öntudat. Az emberszabású majom valószínűleg túljut ez elsődleges fázison, de semmiképpen nem jut el a harmadik fázisig. (89-90) Kiegészítés: az ember legfőbb reprezentációs mechanizmusa a nyelv. (89) Összefoglalás: 90. 3. AZ EMBER EVOLÚCIÓJA Legközelebbi rokonunk a csimpánz; a két faj genomjában az elválás óta kb. 1 %-nyi különbség alakult ki. (91) Az emberszabású majmoktól a modern emberig terjedő evolúciós történet 6-6,5 milliós évet fog át. Sokféle faj, ausztralopitekuszok, habilinek, erectinek tűnnek fel és el. Kérdés: mennyire reális az a nagy különbség, amit az állat és ember között feltételezünk? Nem arról van-e szó, hogy az emberrel valamilyen különleges, a biológián kívüli lény jelent meg? Nos, az élettudományok adatok alapján az ember kapcsolata az állatvilággal vitathatatlan. (96) Vannak lényeges morfológiai különbségek, pl. a felegyenesedett járás; a majmoknál megmarad a csuklójárás, ami alkalmatlan nagy távolságok talajon történő bejárására, tehát elődeink már elvben képesek voltak nagyobb területet kihasználni, ami evolúciós előny. (97) A felszabadult kéz alkalmassá vált a szerszámhasználatra. A legelső mesterségesen hasított kavicsdarabok kora 3 millió év, lelőhelyük Etiópia.

10


A szerszámhasználathoz Egy ilyen teljesítményhez, mint a pattintott kő feltétlenül szükséges az, hogy a készítő előre elképzelje a végterméket, és legyen elegendő türelme és motivációja a cél eléréséhez szükséges kitartó és pontos munkához. Állatok is mutatnak türelmet és kitartást zsákmányszerzés közben, azonban a szerszámhasználók esetében a zsákmány vagy esetleg annak lehasítható bőre még nagyon távoli dolog. Először az eszközt kell elkészíteni, és arra kell koncentrálni: a cél még csak elgondolt — az állat mindig konkrét tárgy közvetlen motivációja alapján cselekszik. Közvetett célok érdekében nem hajlandók komolyabb erőfeszítést tenni. Fel kell tehát ismernünk a tartós motiváció szerepét az emberi tevékenységek szerveződésében, mert ez legalább olyan jelentős, mint maga az a fizikai, testi képesség, amelynek a segítségével a vonatkozó tevékenység elvégezhető. Egy csimpánz is képes a cipőfűzés finom mozdulataira, de nem lehet rávenni, hogy naponta, minden rábeszélés nélkül vegye fel és fűzze be a cipőjét. (99) A tárgyaknak nem a kimunkálása, hanem a kispekulálása az igazi emberi teljesítmény, mert itt távolság van az eszköz készítése és a várható cél között, amit az elmebeli reprezentáció hidal át. Ehhez nagyobb agytérfogatra van szükség, amihez húsevés kell, mert az agy energiaigényes szerv. Csak az az állat fejlesztheti ki, amelyik képes koncentrált állati energiaforrásokkal ellátni magát (lehet persze dögevő is). (101) „Bizonyos, hogy a habilinek elméje, viselkedése, eszközhasználata jóval felülmúlta a ma élő csimpánzokét, és jelentős lépés volt a mai emberhez vezető úton. De az is bizonyos, hogy az egyes csoportok közötti variabilitás, valamiféle valódi kultúra nem alakulhatott ki. A habilinek nem hagyták el Afrikát, egész idejük alatt azokat az ökológiai környezeteket használták, amelyeket ezekkel az eredendően genetikai adottságokkal hasznosítani lehetett.” (102-3) A Homo evolúciója Az első Homo-fajok kb. 2 millió évvel ezelőtt jelentek meg, sorrendjük: Homo habilis [több faj: habilinek (ügyes, eszközhasználó)] — Homo erectus [több faj: erectinek] 1,8 millió - 300 000 éve Afrikában, Ázsiában — Homo sapiens 300 000 éve — Homo sapiens sapiens 100 000 éve Közel-Kelet, Dél-Afrika. A ma élő ember egyetlen fajt képez, tehát egyetlen előző fajból származtatható le. (92-5) A habilinek után következő erectineknél az elterjedési terület hirtelen megnövekedtet. Megnőtt a csoportok mérete, elérte a 100-as átlaglétszámot, és ennek megfelelően tovább nőtt a szociális intelligencia komplexitása. (103) Megjelennek a bolhák, ami állandó tartózkodási helyet feltételez (nem gazdaállaton petézik, hanem fekhelyen); megváltoznak az eszközkészítő technikák, megjelenik a szakóca. Ez előre tervezett darab, mert a kiindulási nyers kődarab és a végső használati tárgy formája jelentősen különbözik, tehát elkészítése az idegrendszer számára nagyobb feladat: itt már a készítő az elméjében megjelenő formát „rákényszeríti” a nyersanyagra. (103-4) Érdekesség, hogy a tárgyak hosszú időn keresztül változatlanok, nem fejlődnek. Magyarázat: az erectinek genetikai architektúrája ennyire volt képes. A Homo sapiens éppen abban különbözik az erectinektől, hogy „genetikai adottságai több különböző területen léptek át egy bűvös határt és elindították a biológiától független kulturális-technikai evolúciót is.” (105) Az erectinektől a modern Homo sapiens az archaikus fajokon keresztül alakult ki. A 400 000 és 100 000 évvel ezelőtti periódusban jelennek meg a tűz-

11


használó, vadászó, az erectineknél anatómiailag is fejlettebb Homo-fajok. Maradványaik Afrikában, Kelet-Ázsiában és Európában is fellelhetők. (106) 300 000 éve jelent meg a lavallois-i technika (Párizs melletti kisváros), ahol megfigyelhető: a kiindulási helyzet és a végső cél közé több olyan lépés iktatódik, amelyeknek semmi közük sincs a végső funkcióhoz, különösen nincs köze a szerszám használatát követő elfogyasztható jutalomhoz, hanem ezek kizárólag a kövek fizikai tulajdonságaival és a kövekre gyakorolható erőhatásokkal és a kauzalitással kapcsolatosak. Az eszközkészítés és -használat akciósorozatának e belső része absztrakt gondolkodási műveletek eredménye. (107-8) A modern Homo sapiens sapiens 100 000 éve jelent meg először DélAfrikában, majd a Közel-Keleten. Vándorolása során néhány tízezer év alatt eljutott minden kontinensre, Európában ez volt a Crô-Magnon-i ember. Gyakorlatilag az egész bolygót rövid idő alatt benépesítette. (108) A Homo-evolúció e legutolsó faja hozta létre azokat a csoportokat, amelyek már kulturális rendszereket képviseltek, és hosszú bevezető fázis után kb. 40 000 évvel ezelőtt hirtelen meggyorsult vagy megindult a kultúra evolúciója. Az első szimbolikusnak tekinthető tárgy 40 000 éve készült, és ezután indult el a „mikrolit forradalom”, amelynek során sokféle, finoman csiszolt tárgyat, nyílés dárdahegyet, később ékszereket készítettek. Kialakultak a primitív vallások, mert szertartások, temetések nyomaira bukkanunk. Ekkor, a felső paleolitban lépte át az emberi evolúció azt a határt, amely lehetővé tette, hogy létrejöjjön a kulturális rendszer és meginduljon a kulturális evolúció. Itt kezdődött az emberi történelem. (109-10) Elméletek az emberi evolúció mozgatóerőiről Miért váltak ki a Homo-k az emberszabású majmokból? Miért növekedett az agytérfogatuk? Miért használtak szerszámokat, miért kezdtek el beszélni? Bár a Homo sapiens 130 000 - 100 000 évvel ezelőtt jelenik meg, de a jelentős, eszközökkel, szokásokkal is mérhető viselkedésváltozásokra csak 40 000 évvel ezelőttről lehet következtetni. Mit csináltak tehetséges elődeink közben? Mi hozta létre a hirtelen változást: A nyelv feltűnése, az absztrakt gondolkodás megjelenése egy véletlen mutációval? Valamiféle neurális változás, amely lehetővé tette a különböző intelligenciák egymásba történő transzponálását? Nincs adatunk. (110-2) A fajok nem keverednek egymással, ez az alapvető tulajdonságuk. Az emberi evolúciót ezért úgy kell elképzelni, mint egymással versengő, egymást folyamatosan kiszorító fajok keletkezésének folyamatát. Az igazi evolúciós változások kis populációkon, esetleg néhány fajalapító egyed változásán alapszanak. (112) Ha van egy alkalmas kiindulási faj, és megfelelő szelekciós erők működnek, akkor az evolúció igen rövid idő alatt is fantasztikus változatosságot hozhat létre. Ez az ember esetében is így volt. (113) Sokan gondolják, hogy a szerszámhasználat magyarázza az agyméret növekedését. Ez az összefüggés valószínűleg érvényes, de nem világítja meg, hogy miért indult meg a komplexebb szerszámok készítése. A jelenlegi populációban nincs összefüggés az agyméret és az intelligencia között. (115-6) A kommunikációnak nagy szerepe van az evolúcióban: azok a csoportok jutottak a legjobb területekhez, amelyeknek a tagjaiban a legnagyobb volt az ösz-

12


szetartás: ehhez kommunikáció és fejlett szociális intelligencia kellett. A kommunikáció ugyanakkor döntő szerepet játszott a közös csoportidentitás kialakításában, ezzel bezárult a pozitív visszacsatolás szabályozó köre. (117) Hogyan alakult ki a kommunikáció? Két elmélet: a nyelv kialakulásával — vagy: a nyelv hosszú evolúció eredménye és csak későbbi fejlemény. A könnyű zsákmány megritkulása egyrészt rákényszerítette a fejlett formákat a nagyobb testű állatok vadászatára, ami megnövelte a kooperáció iránti követelményeket, másrészt a kommunikáció mint csoportizolációs tényező létrehozta a csoportok közötti ellenségesség csoportszelekciós nyomását. Az evolúció ezután különösen felgyorsult, megint megjelent egy pozitív visszacsatolás, kialakultak a modern ember tulajdonságai, de a kultúra kifejlődése révén újra megváltoztak a szelekciós feltételek: előtérbe került a csoportok közötti kooperáció, amely azután a civilizációt eredményezi. (118) Ökológiai elméletek: szavannateória (118-9) — vízimajom-elmélet (119-21). 4. A HUMÁN MAGATARTÁSI KOMPLEX Az emberi evolúció jellemzői: kialakul a fogalmi gondolkodás, felfokozott és multifunkcionális a szexualitás, nagy a gyermeknevelésre fordított idő és energia; megnövekedett a korai szocializáció szerepe; az emberi csoportok individualizálódtak: a konstrukciós tevékenység, a nyelv, a hiedelemrendszerek, szokások minden csoportot egyedi létezővé tesznek. Az egyedi szelekció helyett beindul a csoportszelekció biológiai mechanizmusa, amely a kulturális evolúciónak a biológiainál sokkal gyorsabb fejlődését indítja el. (123-4) A kultúra és a genetika között kölcsönhatás van: „a legcsekélyebb kultúra megjelenése után a további genetikai változást már a kulturális környezet szelekciós nyomása alakítja. Amint megjelentek a kultúra kialakítására alkalmas tulajdonságok … amint létrehoztak valamiféle kulturális struktúrát, azonnal megváltozott az a környezet, amelyben ez a genetikai változás megmérettetett. A kultúrára való képesség egyre hatékonyabban változtatja meg az eredeti biológiai környezetet, alapvetően meghatározva ezzel a szelekció irányát.” (124) Fajspecifikus emberi viselkedésjegyek Három csoportra oszthatók: szocialitással kapcsolatos viselkedésformák — csoportszinkronizációs mechanizmusok — konstrukciós képességek. Együttesük alkotja a humán viselkedéskomplexumot. (124-5) A humán magatartási komplex korai evolúciója Az evolúcióelméleti probléma az, hogyan lehet a nagyjából orángutáncsimpánz tulajdonságú ősökből a modern ember biológiai tulajdonságainak megjelenését szelekciós modellekkel magyarázni? Bizonyosan nagy szerepe van annak, hogy az ember csoportlény. (126) A csoport alsó határát a védelem lehetőségei határozzák meg, másrészt a csoporton belül versengés mértéke. Szoros csoportszerkezet csak akkor alakulhat ki, ha visszaszorul a csoporton belüli agresszió. A legfontosabb a táplálékelosztással és a szexualitással kapcsolatos agresszió. Rokonaitól eltérően az ember hajlandó a táplálékmegosztásra, képes a közös táplálékszerzés és -elosztás

13


együttműködő viselkedésére. A csoporton belüli agresszió persze együtt jár a csoportok közötti agresszió növekedésével, az idegengyűlölettel: lényegében az erőforrások megszerzésével kapcsolatos individuális agresszió egy szerveződési szinttel feljebb, a csoport szintjére tolódik. A szexuális agresszió a poligámia visszaszorulásával, a monogámia és a párkötődés kialakulásával oldódott meg, amit a szexualitás funkcióváltozása tett lehetővé. (127-8) Az emlősök csak az utódnemzés céljából párosodnak az alkalmas időben; az oroszlán és az ember az egyetlen kivétel. (128) Az embernél a szexualitás örömszerzés és az agresszió csökkentése, a monogámia pedig minimalizálja a szexuális versengést, ezzel felszabadítja a hímeket a csoport érdekében végezhető tevékenységre: biztosak lehetnek abban, hogy párjuk kötődik hozzájuk. (129) Az embernél új tulajdonság: az ember hűséges a csoportjához. Az állati elme képtelen a csoportot úgy elképzelni, mint a konkrét tagoktól független entitást; erre csak az ember képes. A csoportok mint önálló, absztrakt létezők jelennek meg, mint tőle látszólag független szociális konstrukciók jelennek meg számára. Az emberi motivációs rendszer új tulajdonsága a feltétlen lojalitás a csoporthoz, ami tökéletes szocializáció esetén spontán módon kialakul az egyénben. Ilyesmi az állatnál nincs. (129-30) Szinkronizációs készség Hiába jelent volna meg a magas szintű konstrukciós készség az egyedben, ha nem alakulnak ki a szinkronizációs mechanizmusok. A csoport képtelen lett volna egységes aktivitásra. Számos fiziológiai mechanizmus segíti a szinkronizációt. Pl. az imitációs készség: megfigyelünk viselkedési mintázatot és minden jutalom vagy serkentés nélkül hajlandóak vagyunk utánozni. Emberi tulajdonság, hogy könnyen elfogadunk szabályrendszereket, például közösségi normákat. (130) Kommunikáció — emberi állati „Az állati kommunikáció nem gondolatok közlésére szolgáló rendszer, hanem belső állapotok összehangolására szolgáló fiziológiai szabályozó mechanizmus. … Az állati kommunikáció 15-25 különböző, genetikailag pontosan meghatározott üzenete mind hasonló célokat szolgál, és az információátadás szempontjából teljesen zárt, genetikai alapú rendszernek tekinthető.” (130-1) „Az emberi nyelv funkciója ettől teljesen eltérő. Nemcsak érzelmi állapotokra vonatkozó üzenetváltás, hanem a külső és belső körülményekre, állapotokra vonatkozó gondolati reprezentációk cseréjére alkalmas médium, amellyel jelent, múltat, jövőt, szándékot, tervet, elképzelést, alternatívákat lehet egy teljesen nyitott és elvileg végtelen számú üzenetet alkalmazó rendszerben megjeleníteni. Alkalmas arra, hogy a környezetben, beleértve a nyelvet használó csoportot is mint környezetet, előforduló jelenségek, tárgyak, akciók és aktorok nyelvi reprezentációt nyerve új struktúrákban, új kombinációkban, a valóság rekonstrukcióiként jelenjenek meg. Ezáltal egy absztrakt, virtuális realitás jön létre, amelyben az objektumok … tulajdonságait a nyelvet használó elme adományozza. … A virtuális realitás kitágítja a beszélők cselekvési terét azáltal, hogy a képzelt objektumok bármiféle formát és viselkedést felvehetnek, ugyanakkor egyfajta korlátként is működik, mert az objektumok csak azokat a tulajdonságokat vehetik fel, amelyekkel megáldjuk őket. Így képes az emberi elme ideális rendszereket elképzelni… Lehetségessé válik a matematika feltalálása, és ugyancsak lehetséges lesz szellemvilágot elképzelni, démonokkal, tündérekkel, jóságos vagy haragvó istenekkel, örökléttel, mennyel és pokollal.” (131) Enélkül nem lehetne bonyolult szerszámhasználat sem. Az állati szerszámhasználat rendkívül speciális; egy-egy faj valamilyen meghatározott célra hasz-

14


nál eszközt. Képessége genetikailag adott, a „tanulás” legfeljebb kis mértékben finomítja. Az ember esetében a tárgyak használata és készítése izomorf a nyelvi kompetenciával és az absztrakt gondolkodással. Ez is egyfajta nyitott rekonstrukciós készség, amelynek segítségével a tárgyaknak új, elgondolt formákat és tulajdonságokat adunk, működésüket logikai szabályrendszerekhez igazítjuk. (132) A tárgyalt szociális tulajdonságok és a szinkronizáció „az alapja az emberi csoport aktivitásának, amely merőben más, mint az állatcsoportoké és lényegében előzmények nélküli.” (132) Az állati kooperáció korlátozott esetekben figyelhető meg és döntően genetikai meghatározottságú, a tanulás, a közös tevékenység tanult formái legfeljebb finomítanak a kooperáció genetikailag rögzített mintázatán. Az állatoknál a kooperáció párhuzamos tevékenység, vagyis minden egyed ugyanazt a dolgot szeretné végezni. Az emberi kooperáció viszont komplementer jellegű: a feladat hierarchikusan kisebb részekre van felosztva, szerepek, tervek változatok készülnek még a tevékenység megkezdése előtt, és a résztvevők ezeket a résztevékenységeket elosztják egymás között, és elvileg mindenki ismerheti a műveletsor egészét, mert mentálisan reprezentálva van benne. Az individuális akcióterv nyelvi konstrukció, elemei tanultak, tehát alapvetően különbözik az állati kooperáció alapjául szolgáló „genetikai akciótervektől”. (132) „A szoros csoportstruktúra, a szinkronizációs készség, a konstrukciós aktivitás zárt visszacsatolási hurkot hoz létre. Az izolált csoport konstrukciós aktivitásának jó része magára a csoportra irányul, amit a szinkronizáció felerősít, és a csoporthűség és kísérőjelenségei tartósítanak, vagyis a csoport önmagát konstruálja! Ennek sokféle következménye van. Az egyik a különböző szabályrendszerek, normák és a nyelv felszíni struktúráinak kialakulása. Ahogyan a nyelvet tanuló gyermek képes a nyelvi környezetből extrahálni az adott nyelvi környezetre vonatkozó szabályrendszert … ugyanúgy képes az egyén egy csoport tagjainak interakcióiból valamiféle szabályrendszert felismerni és … azt követni, megerősítve ezzel a szabályrendszert magát. A nyelv, a rokonsági rendszerek, a rítusok, de a mindennapi gyakorlat is ilyen módon jelenik meg és rögzül a kultúrában, hozzájárulva a … csoportindividualitáshoz.” (133) A csoport mint „szuperorganizmus” Az emberi csoportok a kulturális evolúció kezdeti szakaszában új szerveződési szintre jutottak, a csoport mint önálló entitás jelenik meg: előáll a csoportlény. A csoportlény esetében a magasabb szerveződési szint akkor jelenik meg „ha az egyedi aktivitások szinkronizálódnak, ha az egyedi észlelésekről mindenki értesül, ha képesek közös akciókra, vagyis ha kialakul az izolált elméket összekötő nyelvi kommunikáció, ami tulajdonképpen a csoportlény gondolkodási folyamata, és megindul a csoport individualizációja. A csoportszelekció során azok a csoportok maradtak fenn, amelyek a szabályrendszerek gyors kialakítását és fenntartását szolgáló mechanizmusok biológiai alapjait, a konstrukciós képességet, a szinkronizációt, a csoportindividualizációt képesek voltak komponenseikben rögzíteni. A szükséges változások az individuális genomokban rögzültek, de hatásukat a csoport működésének szerveződési szintjén fejtik ki.” (134) „Az idegrendszer alapvető funkciója minden állatban a külső környezet modellezése. … A csoportelme is létrehozza a környezet modelljeit a csoport kultúrája, tapasztalatai, tradíciója keretében. Minden csoportkultúra valójában egy komplex modell, amelyben nemcsak a környezet, hanem a csoport tagjai is komponensek, és amely képes arra, hogy különböző helyzetekben egyértelmű döntésekkel szolgáljon az elvégzendő teendőkről. A születés-

15


sel, halállal, egészséggel, a mindennapok életvitelével a csoportot fenyegető veszélyekkel kapcsolatos ismeretek komplex modellt alkotnak, amely az adott kultúra keretein belül alkalmazható és a csoport fennmaradását szolgálja. A modell építésének, felfrissítésének, folyamatos karbantartásának eszköze a nyelv. A csoporttagok egyéni észleletei, akciói, a lehetséges akcióváltozatok mintái mind a nyelv segítségével kerülnek be a csoportelme feldolgozó és döntéshozó mechanizmusába. A folyamatos beszélgetés, bármiről szóljon … lehetővé teszi, hogy minden egyéni gondolat formálója, komponense legyen a közös elképzeléseknek.” (134-5) „Az emberi csoportokat az állati csoportoktól … jellegzetes kettőség különbözteti meg. Az emberi csoport autonóm individuumként jelenik meg, tervekkel, célokkal, saját identitással és gondolkodással, és ettől elválaszthatatlanul mindezen tulajdonságok belső differenciálódásával, tehát a csoporttagok egyéni szerepeivel, funkcióival, kooperáló akcióival, önálló, személyes gondolkodásával. Az állati elme izolált, egyéni tapasztalatain elgondolkodhat ugyan, de minden ismerete kizárólag a saját tevékenységéből származik. Az emberi kultúra tagja a nyelv, a tárgyak, a szokások révén állandó kapcsolatban van a csoportja magasabb szintű akció- és gondolkodási folyamataival. Tehát használhatja mások tapasztalatait, akár generációkra visszamenőleg is. … Ez az organizáció egyébként feltűnően hasonlít az agy és a neuronok közötti kapcsolatrendszerre.” (135) Amilyen mértékben kifejlődött a csoportorganizmus, olyan mértékben változtak meg a szelekció feltételei: immár az individuális csoport is szelekciós környezetté vált az egyén számára, s azokat a tulajdonságokat érintette, amelyek a csoportorganizmus hatékonyságát növelték. (135) Vagyis a rendszerszervező képességek kerültek előtérbe: közös eszmék, közös akciók, közös konstrukció, hűség, transzformáció. (136) Nietzsche mondaná: a morál rabszolgalázadása. Idővel a csoportok közötti evolúciós versengést felváltja a racionális megfontolások, egyezkedések, kompromisszumok logikája. „A populáció további növekedésével az egyezkedések kulturális struktúrája ráépült a csoportkultúrákra, és létrehozta azt a megapopulációt, amelyben jelenleg élünk, és amelynek szabályozása a továbbélő biológiai faktorok mellett, sokszor azok ellenére, döntően kulturális mechanizmusokkal történik.” (137) A csoportorganizmus kialakulásának folyamata: 138. kk. o.

5. A HUMÁN SZOCIALITÁS A szociobiológiai dogma szerint az emberi csoportfolyamatok mindegyike megmagyarázható az egyéni viselkedésre vonatkozó törvényekkel, mert egyedül az individuum a realitás, a csoport és más szociális organizáció nem ontológiai entitás. Vö. Hobbes: az emberi önérdek a létező, a csoportot ez az érdek hozza létre, és ezt az érdeket szabályozza. Darwin (1871) az ember származásában a moralitás megjelenését tekintette a legfontosabb evolúciós tényezőnek, és megjelenését a csoportszelekció hatásának tulajdonította. (141-2) Az állati csoport nem azért jön létre, hogy új entitás szerveződjék, nem jelenik meg önálló létezőként az egyedek felett, amelynek saját érdekei lennének, hanem az állati önérdek kívánja meg a csoportos viselkedés kifejlődését. (142) Az embernél más a helyzet: fajunk különleges sajátossága a fajtársak és a csoport önzetlen segítsége, az altruizmus: „Az ember az egyetlen olyan állat, amely csoportjáért életét is hajlandó feláldozni, tekintet nélkül a szaporodási sikerben megnyilvánuló veszteségeire. Az ember az egyetlen olyan faj, amely szüntelen, kielégíthetetlen érdeklő-

16


déssel fordul fajtársai felé, mindig szeretné ismerni azok elmeállapotát, véleményét, gondolatait, vágyait, terveit, noha ezek az ismeretek nem mindig szükségesek a saját jólétéhez.” (143) A szociobiológusok és a genetikai redukcionisták más véleményen vannak: minden cselekedetben kimutatható az egyéni, önző érdek, az önző gén (Dawkins) (143)

Az emberi és az állati csoport különbségei „Az állatoknál az ökológiai környezet szerepe a döntő, az ember esetében a kultúra az a környezet, amely viselkedését döntően befolyásolja.” (144) Közös tulajdonság a szociális vonzódás, a primáták határozottan igénylik a testi kontaktust. (145-9) Az emberre jellemző azonban a beszélgetés mint kontaktus. (149) 30-50 a felső határa a személyes csoportkapcsolatnak, ezt még közvetlenül lehet irányítani, tagjai tudnak egymásról, személyes viszonyban vannak. (151) „Az ember biológiai tulajdonságai alapján szociális, ’társas’ lény, amely evolúciójának egy szakaszán a kultúra megjelenésével társadalmakba szerveződött. A ’társadalmi’ fogalom éppen a kultúra szervezőhatását fejezi ki, amit persze a biológiai szociális tulajdonságok tesznek lehetővé.” (152) Emberi sajátosság a xenofóbia (154-5), az izoláció hosszú evolúciós peridusa alatt jelentek meg az idegenektől való félelem genetikai tényezői (ritkán találkoztak velük és ezért féltek az idegentől). (156) Az ember faji sajátossága, hogy könnyen lehet benne indukálni az etnocentrikus szindrómát. Korán jelentkező emberi különbség a primátákhoz képest: 1. — Protokonverzió (olyan korai szociális interakció, amelyben a szülő és a gyermek a másik figyelmére összpontosít; a szemtől szembe kapcsolat célja a közös emocionális állapot létrehozása; első jele a születés után gyorsan megjelenő, legfontosabb kontaktustartó kommunikáció, a (szubmisszív) mosoly. (157) 2. — Az újszülött imitációs képessége. A veleszületett kezdeményező- és válaszkészség alapvetően emberi tulajdonság. Ez a képesség alapozza meg azt a nagy újítást, amely 1 éves kor körül jelenik meg és egyértelműen megkülönböztet bennünket a primátáktól: a ráhangolódás a felnőttek figyelmére és viselkedésére. Az emberi szem színmintázata eltér a primátáéktól, fehér gyűrűje lehetővé teszi, hogy kitaláljuk, pontosan hova néz a tulajdonosa. Az állatnál a tekintet nehezen azonosítható, mert az egyedet védi, ha társai nem pontosan ismerik figyelmének tárgyát és szándékát. (158) A gyermek figyelme folytán hamarosan megérti, hogy a másik személy egy intencionális ágens: nem csak mozog, hanem reakciói a környezet adott szerkezetének megfelelően szervezettek. Ennek a megértésnek a következménye, hogy a gyermek kulturális tanulásra képes, meg tudja különböztetni a látott akciót a szándékolt akciótól. Ez a képesség a nyelv és más szimbólumrendszerek elsajátításának is alapja, és kapcsolatban van az agy másodrendű reprezentációs képességével. (158-9) „Fajunk sokféle dolgot azért tud elvégezni, mert különleges a szocialitása, mert az egyedek egymáshoz való kapcsolatának az állatvilágban nem ismert módja ezt lehetővé teszi. A ’társadalmi szerződés’ nem azért jött létre, mert fajunk olyan … racionális, hanem éppen fordítva. Azért mutatunk némi racionalitást, mert genetikai adottságaink különleges szocialitásra késztetnek. Minden pontosan fordítva van, mint ahogyan Hobbes ezt elképzelte.” (159) Emberi sajátosság, jellegzetes kötődési kapcsolat a férfiak elkülönülése és csoportba szerveződése. (159-60) Ez nem kulturális hagyomány, mint a feministák vélik. A primátákra jellemzőek a hím-hím kapcsolatok, szövetségek és a hím-

17


dominancia. Az emberi evolúció során nem jelentek meg olyan szelekciós erők, amelyek ezt az ősi primátatulajdonságot visszaszorították volna az embernél, sőt, a csoportos vadászat, a nemek közötti korai munkamegosztás, később a csoportok közötti háborúk tovább növelte a férfi-férfi kötődések funkcionális szerepét. „A férfikötődés biológiai ténye természetesen nem indokol egyetlen kulturális mechanizmust sem, csupán magyarázza őket. Adott kultúrán belül semmi sem írja elő, hogy bizonyos biológiai adottságoknak feltétlenül meg kell nyilvánulniuk a kultúra gyakorlatában … A kultúra néha éppen azáltal valósít meg sikeres adaptációt, hogy a biológiai tényezőket visszaszorítja, szabályozza.” [pl. a szexualitásnál, agressziónál] (161) A legfőbb emberi jellemző: a csoport az egyedtől független önálló entitásként jelenik meg, melyet a szokások és rítusok rendszere, a nyelvhasználat és a sajátos kultúra azonosít. A csoportidentitás kialakulásának mechanizmusai: Három kategória: 1 — kulturális normák, közösségi szabályok; 2 — ezek biológiai alapjai (fajspecifikus emberi érzelmek, imitáció); 3 — egyén és csoport viszonya (azonosulás, lojalitás) „A csoportidentitás kialakítását szolgáló mechanizmusok jó része a genetikai altruizmust szolgálja, azt a viselkedést, amelynek következtében valaki részben vagy egészben lemond szaporodási sikeréről egy fajtársa javára. … Vannak olyan mechanizmusok is, amelyek a pszichológiai altruizmust szolgálják. Ez abban különbözik az előzőtől, hogy a szaporodási sikerben történő lemondás még tudatos segítséggel, osztozkodással, védelemmel, törődéssel párosul.” (162) 1. — A csoporton belüli variabilitás csökkenése és a konformitásra való készség (ezek nélkül nem lehetséges hatékony együttműködés, csoportélet). A konformitás készsége lényegi jellemzője az embernek. (162) 2. — A zsákmány egyenlő elosztása: egalitarianizmus. Ez megosztott figyelmet igényel: mindenki figyel mindenkit: ez az állandó beszélgetés, a pletyka, mely a legapróbb eseményeket is a köz figyelmébe tereli. (163) A rokon primátáknál ezek egyike sem működik. (164) 3. — Indoktrinálhatóság: a csoport saját értékeinek, a külsők megítélésének normáinak elfogadása a közösséghez tartozás megerősítése érdekében. A leegyszerűsítések nem függnek az egyéni intelligenciától. A közösséghez tartozás érzése hozza létre a megfelelő tudatállapotot. (164. kk. o.) Érzelmek szerepe: 167. kk. o. Érdekesség: az állat nem ismeri az undort (ami pedig altruizmus, amennyiben jelzés a fajtárs számára, hogy valami ehetetlen, ne próbálkozzék vele). A bűntudat, szégyen, meglepetés, lenézés, büszkeség érzelmei szintén jól felismerhetők az emberi arckifejezésből és ismeretlenek az állatoknál. Ezek mind jelzések a fajtárs számára. Mi az oka ennek? A csoportban állandóan felügyelni kell a normák betartását. Az arckifejezés jelzi, hogy normaszegés történt, továbbá a hajlandóságot a dolog jövőbeni elkerülésére. (168) A szánalom, szomorúság, gyász érzelme és jelzése szintén ismeretlen az állatoknál. Csak az ember rendelkezik a segítségnyújtás és törődés fejlett formáival, amelyek során ezek az állapotok megnyilvánulhatnak. (168-9) Erkölcs „A csoportidentitást segítő mechanizmusok kognitív absztrakciója hozza létre a moralitást. … [A] valóban morális személy számára a követendő szabályok nem úgy jelennek, mint amelyeket külső befolyásra kell követnie, hanem mint olyan nyilvánvalóságok, amelyek teljes mértékben saját, belső meggyőződésből következnek.” (170)

18


Agresszió Alapvető etológiai fogalom: azonos fajú egyedek erőszakkal igyekeznek valamilyen erőforrást megszerezni, birtokolni. Jelentős biológiai funkciója van, nélküle az állatok kipusztulnának. Az emberre is biológiailag jellemző, bár korántsem olyan mértékben, mint az állatoknál, és a kultúra által alacsony szinten tartható. A kulturális agresszió a társadalom által szervezett ideologikus konstrukció. Fajai: 173. kk. o. Emberi formája a verbális agresszió. Az agresszió csillapítására szubmisszív gesztusok szolgálnak az élővilágban; az embernél sajátos forma a mosoly, a sírás, a főhajtás stb. „Az ember az egyik legbékésebb állat, az agressziós cselekedetek száma … egészen biztosan az embernél a legalacsonyabb a primáták között.” (178) Dominancia Agresszió nélkül kaotikus viszonyok alakulnának ki, ami az energia és az erőforrások pazarlásához vezetne. Az agresszió rangsort hoz létre, ami egyben viszszacsatolva szervezi az agressziót. Az emberi csoportban megjelennek az együttműködés formái. Közösség nem létezik rangsor nélkül. Kialakítására, a dominancia elfogadására az embernek is biológiai diszpozíciója van. A pozíció utáni vágyódás alapvető biológiai tulajdonsága fajunknak, és egyben a legveszélyesebb, mert funkcionálisan nyitott, nincs felső határa. (178-9) Az emberi rangsor jellegzetessége a párhuzamos differenciáltság: ugyanabban a csoportban különböző rangsorok létezhetnek egymás mellett a hozzáértés különböző köreiben. (179-80) Emberi sajátosság az engedelmesség és az alávetési készség, amely éppúgy veleszületett tulajdonság, mint a rangért folytatott küzdelem. A két tendencia együttesen formálja az emberi közösséget. (180) Kísérletek igazolják, hogy az ember szubmisszív készsége rendkívül magas, vagyis szemben áll a normák belső kötelező erejével: a parancsmegtagadás készsége gyenge az emberben. (181) Szabálykövetés készsége új szintre emeli a rangsor kialakításának etológiai készségét. Az állati brutális dominancia helyett az embernél a szabálydominancia érvényesül. Erre azért van szükség, mert az ember nagyobb létszámú közösségben él, ahol csak elvont szabályok alapján alakulhat ki rangsor, ami viszont szükséges a csoport fennmaradásához. A csoport és a rangsor kialakításának készsége igen erős az embernél (alkalmi csoportban kb. 1 óra alatt kialakul). A jelzett, tisztázott státusz megkönnyíti a kommunikációt, így a csoport működését szolgálja. Politika, együttműködés, elosztás Az állatok együttműködése párhuzamos, szimmetrikus; az embernél kiegészítő jellegű (komplementer kooperáció), és előzetes akciótervre épül. Ehhez nem csupán az agy másodrendű reprezentációs képessége kell, hanem a csoporton belüli agresszió csökkenése; ezt az ember szubmisszív képessége teszi lehetővé, továbbá, az hogy az akcióterv mint domináns szabály jelenik meg, aminek mindenki aláveti magát. (185. kk. o.)

19


Másodrendű szövetségek Az ember rendszerképző tulajdonsága teljes mértékben csak a primer csoportban nyilvánul meg; de másodrendű csoportok is szükségesek a társadalomhoz. Szexualitás, gondoskodás, család Az embernél a szexualitás nem kizárólag az utódnemzésre szolgál, hanem ezen kívül a párkötődés erősítésére és a stresszoldásra. (197. kk. o.) Miért büntetik jobban a nők, mint a férfiak hűtlenségét? A hím hűtlensége számára genetikailag előnyös, nem veszélyezteti a nőstény genetikai érdekeit mindaddig, amíg a hím erőforrásaival teljesen a párja rendelkezésére áll. Ezzel szemben a női hűtlenség eredménye olyan utód lehet, amely a genetikailag gondozó hímmel nem rokon, s így erőforrásait nem a saját genetikai fennmaradása érdekében használja. (201) 6. A SZINKRONIZÁCIÓS KÉSZSÉG A csoport kialakulása és fenntartása számos készséget igényel, melyek együttese a szinkronizáció. Ez az embernél igen fejlett. Pl. képes az érzelmi szinkronizációra is (pl. a gyász esetén), mely a csoport együttműködéséhez nélkülözhetetlen. Viselkedésszinkronizáció Valódi imitációra csak az ember képes, pl. a tanulásban, ahol az állattal ellentétben nem arra figyel, hogy valami megszerezhető, hanem a megoldás módjára: pontosan azt akarja tenni és olyan akar lenni, mint a másik: alapvetően mintakövető. (211) Az ember sajátos jegye a készség a szubmisszióra, kivált akkor, ha ez valamilyen együttműködést segíthet elő. A szinkronizáció nyilvánul meg az énekben, zenében, táncban. (212-3) A szabálykövetés Némely állat gyorsan tanul meg jeleket, de csak az ember képes megtanulni szabályokat: „Az ember faji jellegzetessége a rendkívül fejlett szabálykövető viselkedés, amit egyetlen más fajnál sem találunk meg, … a szabálykövetés egy személytelen dominanciának történő alávetés képessége az embernél.” (214) A szabálykövetés evolutív előnye, hogy minimalizálja a konfliktusokat. Ezeket a majmok a rangsorral oldják meg, amit folyamatos agresszióval tartanak fenn. Az emberben a szabálykövetés révén jelentősen lecsökken a csoporton belüli agresszió. A szabálykövetés egyben lehetővé teszi, hogy ne kelljen állandóan ellenőrizni egy-egy akció megbízhatóságát, továbbá, hogy kevésbé intelligens egyedek is hasznosak legyenek a csoport számára egyszerűbb szabályú akciók lebonyolítása révén. (215-6) A szabálykövetés egyfajta ritualizált szubmisszív viselkedés; az ember szereti is a szabályokat. (216) Rítus: az érzelmek, viselkedések szinkronizációja egy szabály szerint: viselkedési szabály, felfokozott érzelem és szimbólum szétválaszthatatlan, önálló jelen-

20


téssel bíró egységben, mely fontos szinkronizációs szerepet játszik a csoport életében. (217) A vallásokban az ember nem csak a csoporttal azonosul, hanem szinkronizálódik az Univerzummal is, Istennel (217) — a jelek szerint az embernek erre is szüksége van. Nevelés, tanítás, fegyelmezés, szociális szerepek A tanulás másolás, melynek pontosságát egy ellenőrző, visszacsatoló mechanizmus biztosítja. A tanulás-tanítás a megfigyelés, megítélés és a beavatkozás hármasságának folyamatos kombinációja. A tanítás emberi sajátosság. (219) Hatékony tanuláshoz, tanításhoz a tanárnak tisztában kell lennie azzal, hogy a másik lát, néz, tud, akar és próbálkozik. Az agynak ezek a képességei csak az embernél jelennek meg; csak az ember gyakorol, és mintát követ. (220) A közös tapasztalatszerzés médiuma a nyelv. (220) A tanulás a szocializáció egy formája. Egy zárt embercsoporton belül a tanítás a gyermek életében mindennapos dolog. Nemcsak „valamire” tanítják meg, egy technikára, egy ismeretre, hanem apró interakciókban a csoport egész kultúráját átadják neki, ezzel egyben élményt is szerez az ismerethez, — csak az élmény teszi az ismeretet maradandóvá. (221) 7. A KONSTRUKCIÓS KÉPESSÉG Az ember legmeghatározóbb tulajdonsága az élet minden területén megnyilvánuló konstrukciós képessége; a modern világ egészében ennek eredménye. (223) A konstrukció és az elme A tárgykészítés, a nyelvhasználat, az emberi gondolkodás és a szabálykövető viselkedés az emberi agy rekonstrukciós képességéhez kötődnek: az érzékszerveken keresztül felfogott helyzetet agyunk képes elemezni, részekre bontani, majd az elemzés során kapott részekből új struktúrákat, új egészet létrehozni. Ennek segítségével a környezet és csoportja nyelvi modelljeit hozza létre. A csoportok tevékenységét irányító szabályok jó része kizárólag a nyelvi modellben létezik. (224) Az ember biológiai tulajdonsága, hogy vonzódik a tárgyakhoz, ami már kisgyerekkortól megfigyelhető. (224) A tárgy megmunkálása során ugyanolyan rekonstrukciót végez, mint amikor beszél. A készítő előre elgondolt, meghatározott szabályok alapján megmunkálja a természeti tárgyat. Elemi megmunkálásra az állat is képes, de képtelen kicsit bonyolultabb szabályrendszerek elsajátítására és alkalmazására a tárgykészítés során. (225) „[A] rekonstrukciós képesség a másodlagos és harmadlagos reprezentációk teljesen szabad agyi manipulációjának a megnyilvánulása. Az emberi agy képes arra, hogy egy látott, érzékelt tárgy vagy jelenség elsődleges reprezentációi mellé ahhoz hasonlókat készítsen, de — és ez a leglényegesebb — ezek az analógok teljesen függetlenek … eredeti másolatuktól. Az elme képes őket elemeire bontani, az elemeket külön-külön tárolni, és képes az elemkészletből új másodlagos vagy metareprezentációkat készíteni. Képes folyamatokat, relációkat elgondolni, képes a reprezentációk elmebeli manipulációjára és

21


képes a manipulációk eredményét mint független, új dolgot szintén reprezentálni, tárolni. Ez a tulajdonképpeni absztrakció … folyamata. A primer reprezentációk tárgyak, élőlények, személyek kapcsán jelentkeznek, a másodlagos és harmadlagos reprezentációk ezekből származnak, vagy rájuk vonatkozó relációkból, felismert szabályokból. A nyelv kialakulásával megjelenő nyelvi reprezentáció tovább bővítette a reprezentáció lehetőségeit, és az ember számára teljesen új világot nyitott meg.” (225-6) Ez felszabadította az emberi gyakorlatot: „Az emberi elme azáltal, hogy felsőbb reprezentációiban megszabadult az érzékek kötöttségeitől, teljes szabadságot nyert az egyes reprezentációk közötti transzformációban. … [Az] egyes intelligenciafajták közötti átjárhatóság azt eredményezte, hogy az ember elméjében a viselkedés, a tárgyak, a gondolatok, a rangsorok, relációk, szabályok funkcionális integrációban jelentkeznek, és mint egészek, valóságos működő reprezentációs rendszerek, alkalmasak az emberi viselkedés folyamatos vezérlésére, és nemcsak tárgyai a reprezentációs folyamatnak, hanem aktív közreműködői is. A szimbólumokkal, metaforákkal olyan gondolati tartalmakat is ki tudunk fejezni, amelyeknek nincsenek vagy éppen nem találjuk az egzakt nyelvi leírását, ezért ezek mint külön ’metanyelv’ jelennek meg az emberi művészetben, gondolkodásban és kommunikációban.” (226)

Az idea Az idea az emberi agy rekonstrukciós tevékenységének a tárgya és eredménye, az emberi konstrukciós tevékenység komplex, funkcionális egysége. (228) Integrált reprezentáció: egy szokás, technika, tárgy, integrált másod-, harmadlagos és nyelvi reprezentációjának nyelvi leírása, valamint adott szabályok meghatározott funkcionális rendszere. Olyan reprezentációs rendszer, amely összefogja a funkcionálisan összetartozó részreprezentációkat, de működéséhez meghatározott organizációt, különböző szabályok egymásra következő alkalmazását kívánja. Ilyenek például a csoporthoz tartozás ideái, a szülői gondolkodás ideái, a tulajdon, a szabadság eszméi. (226-7) A készített tárgyak mögött mindig ideareprezentációkat találunk, vagyis a konkrét tárgyi reprezentáció mellett szervezett viselkedési szabályok, a készítésre, felhasználásra, megszerzésre vonatkozó szabályrendszerek reprezentációja is megjelenik. Gondoljuk végig, mennyi szabály érvényesül pl. az ajtókulcs használatánál! (227) Heidegger: az «eszköz» felvázol egy életvilágot és utaláshorizontot. Az idea óriási evolúciós eredmény, felhasználásával az agy egy teljesen újfajta környezetmodellhez jutott. Az etológia szerint az állati agy feladata az egyed környezete közötti kapcsolat modellezése. A környezetben sokféle esemény zajlik egyidejűleg, és egy-egy faj számára ezek nagy része közömbös, néhány viszont életbevágó. A róka ebédje szempontjából sok dolog közömbös; az állat genetikai ismeretekkel rendelkezik arról, mi az ebédje, s csak ezekre az ingerekre figyel. Agyában ilyenkor nem csak az ebéd képe jelenik meg, hanem a zsákmány elejtéséhez szükséges ismeretek is aktivizálódnak. A zsákmány kinézetének, viselkedésének és elfogásának inger- és cselekvés sorozata modellként van kódolva a rókában. (228-9) A rókában nem csak a zsákmányszerzésnek vannak agyi modelljei, hanem a tájékozódásnak is. (229) „A környezeti modellek készítése a primátaagy számára is alapvető feladat, de a primáták agyi modelljei abban különböznek a … többi emlőséitől, hogy itt a szociális környezetnek, a csoportnak, a csoporttársaknak és az azok közötti viszonyoknak is kiemelt szerepe van. Egy csimpánz agyában ott van a

22


csoportját reprezentáló modell … emlékek, tapasztalatok, elsődleges reprezentációk formájában.” (229) Kérdés: mi hozta létre mindazt, amit az embernél találunk: „Mi volt a legfőbb szelekciós tényező, ami az emberi típusú modellkészítéshez vezette távoli őseinket? (230) Kommunikációs kényszer: a csoport a vadászat közös feladatát (a hímek vadásznak, a nőstények maradnak, a feladatokat elosztják stb.) akkor képes végrehajtani, ha az egyedeknek van közös agyi modelljük a helyzetről, a feladatról. Egy ilyen modell felépítése másodlagos reprezentációkat, konstrukciót és kommunikációt igényel. Az a közös idegrendszeri modell, ami az egyes feladatokat meghatározhatja, a szerepelőket kijelölheti, — önmagában egy konstrukció. (230) „Az ember konstrukciós képessége tehát nem csak azért jött létre, hogy szerszámokat … csináljon. Jóval megelőzte … az a feladat, hogy elmekonstrukciókat hozzon létre. Ez … nem individuális feladat. Nem arról van szó, hogy valaki, egy Homo géniusz kitalálja, mit is kell csinálni. Ez a konstrukció csak közös alkotás lehet, hiszen minden résztvevőnek meg kell értenie és megtalálnia benne a saját helyét is. Egyszerre kell tervezni és kommunikálni, megérteni és meggyőzni, elképzelni és végrehajtani.” (231)

A kommunikáció és az emberi nyelv A kommunikáció etológiai def.: „… az állat olyan viselkedési aktusa, ami megváltoztatja egy másik állat magatartásának valószínűségi mintázatát olyan módon, hogy az a kommunikáló állat számára, sok eset átlagában, adaptív értékű.” (231) „Az állati kommunikáció nem beszélgetés, hanem szabályozás, egyedek közötti viselkedés és anatómiai jegyek felhasználásával.” (231) Mi viszont „beszélgetés vagyunk”. [ DialogusVE (Hölderlin – Heidegger)] Az állat kommunikációja nem tudatos, mindig zárt rendszerű, vagyis nem herméneutikailag értelmezendő, hanem pontos kód (még csak nem is információ-közlés), és az „üzenetek”, azaz a szabályozási funkciót ellátó viselkedési mintázatok száma általában nem haladja meg a 20-40 közötti értéket. — Az emberszabású majmok kommunikációja is genetikailag adott, zárt viselkedésmintázatok együttese, amely a csoport életét szabályozza. Még a veszélyjelzés sem információközlés a szó szoros értelmében. (232) „Az emberi evolúció során … viszont a ’kommunikációs kényszer’ miatt megjelent a valódi kommunikáció, amikor valamilyen jelzés intencióval párosult és közreműködött a csoporttárs agyi modellje állapotának megváltoztatásában. … [Cs]ak azt a viselkedésformát nevezhetjük valódi kommunikációnak, amelyben kimutatható az intencionalitás, az adó szándéka, hogy a vevő elmeállapotát valamiképpen befolyásolja, és a vevő szándéka, hogy odafigyel, miről is van szó.” (232) — vagyis, ha létrejön a korrespondancia a két elme között. Az ember és a kutya közötti korrespondancia alacsony, csupán tréning hatására alakul ki valamelyest, de nem igazi kommunikációs teljesítmény. A kutya nem értelmez — ami pedig az emberi kommunikáció nem eleve genetikailag meghatározott mintázata folytán szükséges lenne (ti. azért, mert a jelek nincsenek egyértelműen kódolva, hanem önkényesek, kontextus- és szándék-függőek — továbbá a kutyánál nincs intenció, mert nincs intencionáló alany, filozófiai értelemben vett szubjektum, én). Az üzenet az a funkció, amit az adott kommunikációs jel a leadó agyi modelljében betölt. Ezt értelmezéssel azonosítja a fogadó. (234) A valódi kommuniká-

23


ció csak tanulással alakulhat ki, hiszen az agyban kiépülő környezeti modellt csak tanult, tapasztalati elemekkel lehet megváltoztatni. (234) A kommunikáció annál fejlettebb, minél több és árnyaltabb korrespondanciát képes létrehozni az adó és a vevő elméjében. Az emberre jellemző, hogy pl. az arc 150-200 különböző üzenetet, azaz belső állapotot képes kifejezni (további eszköz még az árnyalt hangszín, a változatos hanglejtés, valamint a gazdag gesztikuláció). (234-5) Az ember szívesen kommunikál, és ez csoportlény voltából következik: így jelzi a társ számára a belső állapotát a csoportegyensúly érdekében. A mimézis A mimetikus készséghez szükséges, hogy tudatos, önmaga által iniciált reprezentáció létesüljön az agyban, ami nem nyelvi, de már intencionális, vagyis kommunikatív jellegű. Itt a kommunikáció és a reprezentáció összekapcsolása a teljesen új elem. A mímelő igyekszik az utánzott csoporttárs magatartásából valamilyen jellemző részt imitálni, de csak azért hozza létre agyában a reprezentációt, hogy azt valaki számára kommunikálja. (236) A mimézisben a játszott, látott aktus nem azonos azzal, amit reprezentál, megértéséhez tehát a szimbólumot el kell tudni különíteni attól, amit szimbolizál; ez már az absztrakció első lépése. A mimetikus gesztusok gyakran ismételhetők, így ritualizálódhatnak, megőrződnek a csoport emlékezetében. A mimetikus kultúrákban megindulhat a csoportok kulturális izolációja. (236) — Továbbiak: 236. kk. o. A nyelv eredete A mimetikus kultúrákban jelenik meg a beszéd. Kérdés azonban, hogy „a mimetikus reprezentációk globális hálózata mikor alakult át egy szavakkal, nyelvtani szabályokkal jellemezhető, újabb típusú reprezentációs rendszerré, amiben minden újra és újra reprezentálódik?” (238) A beszélt nyelv az ember vokalizációján alapszik; az ember kb. 200 fonéma kiejtésére képes. Az embernek veleszületett képessége, hogy a környezetében hallott kommunikációs aktusokból kielemezze a nyelvi szabályokat. Nem szabályokat tanul, hanem példákat, méghozzá sokszor hibás példákat, mégis képes kiemelni a helyes szabályt. (239-40) Míg a mimetikus kommunikáció mindig konkrét eseményről szól, de elvont jelentés közlésére nem alkalmas, a nyelv, azzal, hogy létrehozta a megnevezést, lehetővé teszi, hogy egészen apró elemekre bonthassunk egy dolgot, jelenséget, és különböző szerveződési szinteken rakjunk össze belőlük állításokat. (240) A kutya a neveken (pl. a saját nevén) akciókat ért, de nem lehet vele a tegnapi vagy a jövőbeni akciókról vagy tárgyakról beszélni. (241) CHOMSKY szerint a nyelv nem lehet az evolúció terméke, mert a nyelvi „szerv” olyan bonyolult, annyira kompakt, hogy az egyszerű szelekciós folyamatban nem alakulhatott ki. (241) Sokak szerint a nyelvhasználatnak nincs valamiféle külön agyi szerve, modulja, hanem az agy azon képessége, hogy másodlagos reprezentációkat képes manipulálni már olyan magas szintű, hogy minden speciális közreműködés nélkül alkalmas egy nyelv generálására. (243)

24


A nyelvi kommunikációval tovább növekedett a kommunikációban nyelvet használók agyi modelljei közötti korrespondancia, ami nagy evolúciós előny. A nyelv segítségével az egyedi környezetmodellek az egyik egyedből átvihetők a másikba. Kialakul egy új környezet: a nyelvi szupermodell, a társadalmi tudat. (244) Ez már teljesen függetlenedik a konkrét környezettől, és egy mesterséges, globális világot jelent. A gyermek számára a valóság már a nyelvben jelenik meg, s az ember a nyelv közvetítésével és dimenziójában érintkezik a valósággal. (244-5) „Az emberiség további története … a kultúra evolúciója. A nyelv segítségével az egyedek agyi reprezentációi, a különböző koncepciók, ideák átkerülnek egy másik egyed memóriaterébe. Ez a folyamat lényegi replikáció, másolás. A kulturális evolúciót már a pontos másolásra alkalmas reprezentációk saját egyénektől független evolúciója fogja … befolyásolni.” (245) 8. KULTURÁLIS EVOLÚCIÓ A kulturális evolúció rendszerének komponensei (amelyeknek replikálódniuk kell) kezdetben a Homo-egyedek és az a kevés tárgy, amelyeket használnak, valamint azok a másodlagos és magasabb szintű agyi reprezentációk, amelyeket a csoport működése során konstruált, és az imitáció, a mímelés, tanítás és a nyelv segítségével képes a következő nemzedéknek átadni. Ez a rendszer képes az időbeli replikációra. A lokális, személyes reprezentációknak a nemzedékek változása során mutatott varabilitása mindig alapját képezi a globális állomány változásának, evolúciójának. Az ilyen rendszerek rendkívül stabilak, mint ezt fajunk történetének első kétmillió éve is bizonyítja. (246) „Az emberi kultúrák … a szociális vonzódás, a kommunikációs kényszer és a tárgyszeretet által folyamatosan működtetett funkcionális szabályozórendszerek.” (247) Csoportorganizmus A kulturális evolúció a csoportlénnyel kezdődik. A csoport nem az egyedek összessége, hanem magasabb szerveződési egység, nem az egyedi tapasztalatok átlagát használja, nem is egy kiválasztottat, hanem képes azokat elemi részekre bontani és az elemekből még senki által sem észlelt vagy tapasztalt tudást létrehozni. Ez megfelel magasabb szerveződési szinten a gondolkodási folyamatnak. (250) A csoportlény fejlett kognitív rendszer; képes önálló döntésekre. (251) A nyelv kialakulásával a globális reprezentáció tartományai biztosítják azt a viselkedési, gondolkodási, cselekvési akciókészletet, amely a csoportlény adaptív fennmaradásához szükséges. A csoportlény osztott szervezetének egységei, a személyek lokális reprezentációk révén folyamatosan részt vesznek a globális reprezentációk megújításában, korrekciójában, naprakész alkalmazásában. (252) „Az, amit elmének nevezünk, valójában nem individuális, hanem szociális konstrukció. Az érzések, jelenségek, események káoszából a szociális globális reprezentációk konstruálnak valamilyen felfogható, ideig-óráig stabil struktúrát. A globális reprezentáció mint rendszer hozza létre a jelentés jelenségét. A dolgoknak csak akkor van jelentésük, értelmük, ha aktív komponensei lehetnek ennek a rendszernek.” (252) „Tudományos modelljeink is tükrözik ezt. Minden modell bizonyos általánosan elfogadott elvek (globális reprezentáció) alapján kis, dinamikus történetbe rendez néhány jelenséget, megfigyelést. Ha eléggé kerek a történet,

25


azt mondjuk rá, hogy jól magyarázza a dolgot, ezen pedig csak annyit értünk, hogy nincs nyilvánvaló ellentmondásban az éppen érvényes globális reprezentációkkal.” (252) „A csoportlény evolúciója során roppant sokoldalú szelekció működött. Csak azok a globális reprezentációk maradtak fenn, amelyek valóban adaptív csoportviselkedést tettek lehetővé. A csoport globális reprezentációi tehát nem valamiféle logikus konstrukció, hanem a ’próba szerencse’ változatok és a szigorú szelekció evolúciós termékei. … Egy kulturális jegy, szokás, hiedelem önmagában nem ítélhető meg az adaptáció szempontjából… A reprezentációs komponensek csak mint a teljes egész részei értékelhetők. … Az egyes reprezentációs komponensek, szimbólumok, aktusok, kijelentések jelentése tehát mindig a teljes, ép, kipróbált globális reprezentációk hálózatában fogalmazódik meg. A jelentés nemcsak a komponenseknek, hanem a globális hálózatnak is a tulajdonsága. Azoknak az akcióknak, gondolatoknak van jelentésük, amelyek reprezentációi a globális hálózatban akadálytalanul ’bejárhatóak’, tehát elgondolhatóak, végrehajthatóak. Ha az áthaladásnak akadálya van, ha tapasztalati vagy szimbolikus hátrányok léptek fel az akció során, sok esetben megjelent a tabu, vagyis az átjárás rituális tiltása. … [A] korai globális hálózatok csekély terjedelme nem tette lehetővé valamilyen probléma részletes felderítését … ezért egyszerű eszközzel, a tabu tilalmával a hálózat e veszélyeket rejtő részleteit, legyenek a veszélyek gyakorlatiak vagy szimbolikusak, lezárták.” (252-3) „A csoportlény embercsoportja … minden lényeges organizációs paraméterben megfelel egy önálló, működőképes organizmus feltételeinek; egy magasabb szintű biológiai lény. Valószínűleg egészen más lesz az egymáshoz való viszonyunk, ha egyszer elfogadjuk ezt az állítást.” (254)

Mítosz és transzcendencia A mítosz és a szociális struktúrák funkcionálisan összekapcsolt rendszerek (Malinowski); a mítoszok megalapozzák és segítenek fenntartani az adott szociális struktúrákat. Magyarázatot szolgáltatnak az emberek, szokásaik, valamint a világ eredetére. Némelyek úgy tekintik a mítoszokat, mint a társadalmi élet konceptuális támaszait, amelyek csak metaforikus áttételeken keresztül utalnak a szociális normákra és struktúrákra. (265) A mítosz inkább az ember kapcsolódását, viszonyulását fejezi ki a legtágabb környezethez: a «kezdet»-hez térben és időben; a kezdet egyben transzcendencia is, amely örök jelen. — Bár a mítoszok olykor nyelvi naivitással temporálisan ábrázolják a «kezdet»-t, de az valójában a milétoszi ajrchv-ként, azaz princípiumként, elvként értendő, ahogyan a Biblia első mondata is fogalmaz, amaz idő előtti ősállapotként, amelyből előlépnek az istenek és keletkezik az idő is. A transzcendencia hiedelme levezethető a csoportlény saját én-tudatából. A globális és a lokális reprezentációk viszonyának sajátos értelmezéséről van szó. A lokális reprezentációk tulajdonosa, a személy mulandó, a csoport, a kultúra, a vallás, a mítosz vagy bármi, amit a globális reprezentáció képvisel, hozzá képest halhatatlan, stabil, örök. (266) Vö. Durkheim: a totemben maga a közösség objektiválódik, a vallásban a társadalom funkciói nyernek szakrális értéket, s ezzel stabilizálódnak. „… a másodlagos és a nyelvi reprezentációknak a valós világtól való majdnem teljes elszakadásának lehetőségét éppen a csoportnak mint örökké létezőnek, mint az egyént meghaladó, transzcendens jelenségnek az elképzelése, ennek az elképzelésnek a szüksége és adaptív értéke hozta létre. Aki a csoport transzcendenciáját fel tudja fogni, az képes az absztrakcióra. Aki képes az absztrakcióra, az már benépesítheti a világot szellemekkel, démonokkal, istenekkel és mímeltetheti velük az ember tetteit, elképzelései, vágyait. Az archaikus társadalmakban a szakralizáció fontos szerepet játszott a lokális és globális reprezentációk, a személyes és a szociális szféra összehangolásában. A szakrálisnak speciális jelentése volt, ami nélkül a globális reprezentációk építménye nem állhatott volna meg.” (266) 26


Az ideák evolúciója A csoportok összeálló, szétbomló kapcsolatain alapuló szociális mátrixban a csoportok szelekciója nem játszik már nagy szerepet. A szelekció az ideákra tevődik át. A hatalmas, szociálisan összekapcsolt embertömeg agya óriási kreatív teret hoz létre, amelyben az ideák másolása, replikációja és szelekciója a legmeghatározóbb folyamat. Ez az ideaevolúció lényege. Ennek sebességét, minőségét meghatározza az ideák tárolására felhasználható tér, a reprezentációs kapacitás. Erre való az írás, majd a számítógépes tárolás. Ma már nem az emberi agy a limitáló tényezője az ideaevolúciónak. (268) Az ideaevolúció megváltoztatta a szelekciós feltételeket. Többé nem az a megmaradás kritériuma, hogy egy idea adaptív-e a csoport szempontjából, lehetővé teszi-e a megélhetést, a védelmet, hanem az, hogy mennyire meggyőző, tetszik-e, képes-e hatni az ember érzékenységeire, a csoportképzésre, a csoportgyűlöletre, a technikai érdeklődésre, a szociális szerveződés biológiai faktoraira, a szövetségkötésre stb. (270) A nagyobb létszámú csoportok összetartó erejét szinte teljesen a komplex, magas szervezettségű ideák vették át. A modern tömegtársadalmakban a potenciális ideahordozók száma óriási. Az embereket a meglévő csoportok kohéziója mellett egyre nagyobb mértékben a megfelelő organizációjú ideák egyesítik. (271) Az etológiai csoport-meghatározottságból az ideák által történő csoportszervezés legfőbb előnye az idea-kompetíció megjelenése, amely alapja a modern tudomány kialakulásának. A modern társadalomban az ideák száma megnőtt, közöttük az összehangolás lehetetlen (posztmodernitás). Az idea mint választható entitás jelenik meg, az egyénnek választania kell, elfogadnia azokat az ideákat, amelyek személyiségét meghatározzák, de nincsen egy mindent átfogó, senki által nem vitatott idea, ami a szelekció alapjául szolgálhatna. (272) A kulturális evolúció mai szakaszában a reprezentációs tér megnövekedése folytán már nem fér el egyetlen agyban a globális reprezentáció. Megszűnt a lokális reprezentációk kiigazító szerepe. Ma már senki nem képes arra, hogy végiggondoljon mindent, rájöjjön, hol nincs a dolgoknak értelme. A lokális reprezentációk apró szűrőkként működnek, amelyek irányítás nélkül szemezgetnek az ideakínálatban. Csupán apró, lokális szempontok befolyásolják a szelekciót. Roppant kreatív a mai szakasz. (273) A globális reprezentáció — miután nem lehet jelen egyetlen agyban — elveszítette a harmonizáló, összefoglaló, szelektáló szerepét irdatlan nagysága és komplexitása miatt. A mai ember világnézeti (z)űrben él. (273) Hankiss, 41-42; 126-127; 133-134. Irodalom CSÁNYI VILMOS: Az emberi természet. Humánetológia. [»Tudomány — Egyetem«] Vince, Bp., 1999. — Erre a kiadványra vonatkoznak a zárójeles oldalszámok. HANKISS ELEMÉR (szerk.): Az ember és az antilop. Beszélgetések a szabadságról, a szépségről és sok minden másról. Helikon, Bp., én.

27

A CSOPORT MINT SZUPER- ORGANIZMUS A HUMÁN SZOCIALITÁS AZ EMBERI ÉS AZ ÁLLATI CSOPORT

Recommend Documents