,! Lőrincz L. László KEGYETLEN CSILLAGOK Pannon Könyvkiadó : Budapest, 1992 Afedél Boros Zoltán és Sákszai Gábor munkája, Lőrinez L

,! Lőrincz L. László KEGYETLEN CSILLAGOK Pannon Könyvkiadó : Budapest, 1992 Afedél Boros Zoltán és Sákszai Gábor munkája, Lőrinez L. László, 1992 Dávid Lester ragyogó ötlete Kísértetek na .kíméljenek! i. Dávid Lester kora gyermekkorától kezdve megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett a természetfölötti jelenségek és az őket előidézni látszó természetfölötti lények iránt. Éjszakánként álmatlanul üldögélt jól berendezett gyerekszobájában, kedvenc boszorkányfigurájatársaságában, és hosszasan imádkozott, hogy bújjon már végre elő valamelyik sarokból egy nagy hatalmú manó, s változtassa élővé a vérszomjasán vicsorgó Sally boszorkányt. Hiába méregette azonban a szemét a sötétbe merült sarkok felé: a gyerekszobákat különben előszeretettel látogató manóknak kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mint hogy Sally boszorkány felélesztésével törődjenek. Idők múltával furcsa vonzalma csak fokozódott. Főleg, hogy rajta kívül szinte valamennyi ismerősének megadatott már a természetfölöttivelvaló találkozás mámorító kalandja. Volt, aki ufóval találkozott Pedersen korcsmájából hazatérőben volt, akit li-dércek kergettek, amikor átgyalogolt a sheffieldi ocsáron Ron Davies pedig saját szemével látott a temető mellett átváltozni egy öreg, piás koldust vérfarkassá - őt azonban makacsuíelkerültékaz ilyesféle dolgok. Mintha csak Összeesküdött volna ellene a túlvilág minden hatalma: kellő időben mindenki előtt megjelenünk - kivéve Dávid Lestert. Mivel végül is kénytelen volt belátni, hogy a természetfölötti hatalmak nem sietik el a vele való találkozást, Lester évekre felhagyott a miértekre választ kereső önmarcangolással, s egyetemi éveinek befejezése után bevetette magát az üzleti életbe. Előbb csak szerény részvényese, később tulajdonosa lett jó néhány stabil vállalatnak, melyek elsősorban a keleti parton tevékenykedtek. Harmincévesen Dávid Lesternek már nem volt gondja a jövőre, s végre elérkezettnek látta az időt, hogy ismét kedvenc kísérletei felé fordítsa figyelmét. Igazi, izgató örömöt érzett, amikor nem kis ravaszság és a telekspekulánsokkal folytatott huzavona után, viszonylag kedvezményes feltételek mellett, sikerült megvásárolnia Bostonban a Kelly-házat. A ház megyételével minflenki jól járt: Dávid Lester is. mert sikerült végre beszereznie egy garantáltan kísértetektől hemzsegő házat a spekulánsok is, mert más úgysem vette volna meg tőlük. A Kellyháznak ugyanis olyan veszett hírevolt Boston környékén, hogy nem volt az a vakmerő kísértethajhász, aki egyetlen éjszakát is el mert volna tölteni a falai között. Az alkonyat beköszöntével maguktól kinyíló és becsukódó ajtók a pincéből feltörő sóhajtások és sikolyok kivétel nélkül mindenkit megfutamodásra késztettek a kerti fákon huhogó baglyokról és a fű között settenkedő, furcsán kerek szemű és szűrős bajusztí, fekete szőrű macskákról már nem is beszélve. Dávid Lester azzal a boldog várakozással költözött be a Kelly-házba, hogy végrevalahára szembekerülhet álmai szörnyalakjaival. Lázas igyekezettel töltötte fel az éléskamrát, hogy éjféli fogadáson lássa vendégül a túlvilágiakat. Még vadonatúj frakkot is készíttetett a nem mindennapi alkalomra ingmellére égővörös se-lyemcérnával Drakula gróf portréját hímeztette. Mivel sejtette, hogy a természetfölötti hatalmak csak azok előtt hajlandók megjelenni, akik előtt kedvük tartja, mindent megtett, hogy magához csalogassa őket. Borsos áron megvásárolta I. Men-tuhörem múmiáját vett egy Irakban kiásott és titokban külföldre csempészett ördögszobrot, s annak a szobának a sarkaiba állította őket. Dávid Lester mindent tudott a Kelly-házról, amit csak tudni lehetett. Tudta, ibgy volt tulajdonosa és építtetője, Róbert Kelly, melyik szobában akasztotta fel magát, amikor szeretőjétől hazatérve felfedezte, hogy feleségét és kislányát az éjszaka folyamán ismeretlen tettesek lemészárolták. Kívülről fújta a nyomozás történetét. Űgy ismerte OConnor felügyelőt, aki a nyomozást vezette, mintha gyermekkori barátja lett volna. Beköltözése után első dolga volt a közzétett nyomozati anyag alapján fehér krétával bejelölni azokat a helyeket, ahol a holttesteket megtalálták. Ahogy a detektívfümekben látta: szép, kerek testvonalakat rajzolt a padlóra éppen oda,

ahonnan tíz éwel ezelőtt, a nyomozás lezárultával letörölték őket. A tervezett éjszakai lakoma azonban felért egy istencsapásával. Hiába üldögélt elkeseredett várakozások közepette a legjobb fogásokkal megterített asztal főhelyén hiába figyelte kikerekedő szemmel a hatalmas falióra kismutatójának kétségbeejtő vánszor-gását a tizenkettes felé hiába állította - igaz már reggel felé -I. Mentuhóremet az asztal mellé végül hiába kísérelte meg hívogató kuvikolással becsalogatni a kertben repdeső baglyot - vendégei bojkottálták a vacsoráját. Már a hajnal első sugarai is beszöktek az ablakon, amikor feladta a kilátástalan küzdelmet. Vérfagyasztó mosoly kíséretében belerúgott I. Mentuhórem szarkofágjába megállította a faliórát légpuskával rálőtt a szunyókáló bagolyra, aki felháborodott rikácsolással tűnt el a kastély ereszcsatornái kézött s erejét vesztve feltántorgott abba a szobába, ahol a kegyetlen, baltás gyilkos szétverte az angyalian szöszi kis Judy Kelly fejét. Leheveredett a krétával padlóra rajzolt gyerekalak mellé, s mély álomba merült. Amikor felébredt, késő délutánra járt. Felállt, leporolta a frakkját, s immár lágy mosollyal az ajkán lesétált a kőnyvtártef embe, kikeresett egy könyvet a polcról, és anélkül, hogy ügyet vetett volna gyomra sürgető korgására, tanulmányozásába mélyedt. Amikor befejezte, letette a könyvet az asztalra, majd meglazította a nyakkendőjét. Elhatározta: tesz még egy .utolsó, kétségbeesett kísérletet. 2. Ferguson hadnagy úgy érezte, ezen a napon akaratán kívül egy Ed McBain-regény hősévé lépett elő. Műintézményének tengerre néző ablakai előtt fekete viharfelhők gomolyogtak, időróí időre piszkos cseppeket kenve az üvegre a folyosókon idegbérzolóan magas üveghangon civakodtak az éjszaka begyűjtött kurvák, ráadásul Joshua is hiányzott, akinek a Bader-ügyben a helyére kellett volna lépnie végül, de nem utolsósorban festették a kapitányságot. Éppen olyan pocsék színűre, mint az Ed McBain-regényekben szokás. Ferguson mit nem adott volna érte, ha nem kell fogadnia azt a firkászt, aki tíz órára jelentette be magát, s aki feltehetően a polgármester titkárának a bizalmát élvezi. Lemondó pillantás vetett a friss festéktől ragyogó falra, s az a bizarr ötlet bukkant fel az agyában: jni lenne, ha nekinyomná a fickót a falnak? Dávid Lester jó kiállású, megnyerő modorú, magas, karcsú, kék szemű fiatalember volt. Bizalomgerjesztő mosolyától mintha száradni látszott volna a nyálkásan undorító festék a falon. A Yale Egyetem elvégzését igazoló nyakkendőjének színe ugyan kissé elütött galambszürke felöltőjétől, de éppen csak annyira, amenynyire a mekkai zarándok rongyos köpenyétől a ragyogóan zöld selyem zarándokturbán. Dávid Lester belemélyesztette hidegen kék tekintetét Ferguson hadnagy szemébe, és mintha mormogott volna hozzá valamit. Fer-guson megmerevedett, mint a tyúk a fán, ha a fa alatt settenkedő róka a csőrére bámul. Vigyorgott, és arra a megállapításra jutott: úgy érzi magát, mintha meg lenne hipnotizálva, Pedig meg is volt. Dávid Lester nem kerülgette a forrő kását. Miután illendően bemutatkozott természetesen Jim McDonaidként -, s leadott valami rövid, érthetetlen történetet lapjáról és annak bűnügyi rovatóról, a lényegre tért. Azt szuggerálta Fergusonnak, adjon őszinte választ a kérdéseire, és később ne emlékezzék vissza semmire. Néhány másodperc alatt sikerült elkapnia Ferguson öntudatának a nyakát, és akkorát tekernie rajta, hogy az nagyot nyekkenve ki is csavarodott. Ekkor mély lélegzetet vett, és nekilátott a kérde-zősködésnek. - Vissza tud emlékezni kezdő zsaru korára, Mr. Ferguson? -kérdezte kíváncsian. A hadnagy ölébe ejtette tömpe ujjú kezét, és bambán a vendégére bámult. - Persze. Természetesen. Naná hogy vissza tudok! - Az Észak Csiflga-ügyre is? Fergusonnak mintha kellemetlen emlékek árnyai suhantak volna át az arcán. - Arra is. Miért ne? - Hány éves volt akkor? - Nemtudont. Illetve... dehogynem. Huszonkettő. - Hol dolgozott?

- A parti... őrségnél. - Ott volt, amikor bevontatták az Észak Csillagát! - Persze hogy ott voltam... Hiszen én találtam meg! -Mit tud róla? - Semmit. Eladták. -Kinek? - Nem tudom. Titokban adták el. Ha nagydobra verik, nem veszi meg senki Dávid Lestemek nem volt oka kételkedni benne, hogy Ferguson hadnagy igazat beszél. - Volt valami.... feltűnő a hajón, amikor megtalálta? - Nem volt rajta senki. -Egyéb? Ferguson a falra meredt. -A láda. -Milyen láda? -Faláda. - Erről nem volt sző az újságcikkekben! Dávid Lester megpróbálta kitalálni, ér-e annyit ez a faláda, hogy egyáltalán foglalkozzék vele. - Nem, mert... szétment. - Szétment? Hol? . - A kezem között. Lester mély lélegzetet vett. - Hol volt az a láda? - A hajófenékben. - Volt benne valami? - Semmi. Fel volt... feszítve. -és? .-. , . - Nem volt leltárba véve. -És?, : . ! . - Biggs kapitány rigolyás volt. Még a kabinjában repkedő legyeket is leltárba vette. A,.. ládát nem. - Mire következtet ebből? - Semmire. Nem tudott talán... róla. Lester aggódva az ajtóra pillantott, és meggyorsította a beszélgetést. - Tehát ön talált egy ládát a hajófenéken, amely üres volt, és nem vettékleltárba. És szétment. Hogy ment szét? - Elporladt. - Mondja el bővebben, hogyan! - Lementem a hajófenékbe, mert nem én találtam meg a ládát, hanem... - Ez most nem fontos. Mit csinált maga? - Megnéztem. Leguggoltam mellé, és... megnéztem. - Leguggolt? Miért? - Hogy jobban lássam a... faragást. - Eszerint faragás volt az oldalán. Mit faragtak rá? - Nem tudom. - Hogyhogy nem tudja? Hiszen látta, nem? - Nem volt világos ódalent. -Betűket? - Ném. Talán.... temetést. Nem tudom. - Mit ért azalatt, hogy temetést? - Mintha... nyitott sírt láttam volna, és... ugyanezt a ládát vitték volna... a sír felé. Csak rövid ideig figyelhettem meg. A láda ugyanis... szétporladt. - Hogyan? . ... , ... - Egyszerre csak .. eltűnt. És csak fűrészpor vagy hamu maradt a helyén. - Jelentette valakinek? - Brady kapitánynak. -Éső? - Kiröhögött. Azt mondta, fogjam be a pofám... és kevesebbet igyák. Pedig esküszöm... - Jól van, hadnagy - intette le szelíden Lester. - Hogy volt tovább? - Sehogy. - Kihallgatták később? Mint tanút? ..-KL .. . . . . . - A koporsóról vagy ládáról persze hallgatott? - Hallgattam, Mi mást tehettem volna? - Emlékszik a dátumra? Amikor megtalálta a hajót? - Mintha tegnap... lett volna. Rohadt meleg nap volt... július 21. - Pontosan hányban? -1969-ben. -A jegyzőkönyvek? - A.. központi nyilvántartóban. - Semmi más rendkívülire nem emlékszik... az Észak Csillagává kapcsolatban?

- Semmi másra. Lester biccentett, és úgy döntött, véget vet a beszélgetésnek. Előrehajolva megpaskolta Ferguson hadnagy arcát. - Végül engedje meg, hogy megkérdezzem: tetszik magának ez a szín, amivel bekenik a falakat? Munkavédelmi szempontból lehetnek ugyan előnyei... Alighogy felvillant az értelem fénye a szemében, Ferguson hadnagy máris dühbe gurult. - Francba a munkavédelemmel! Az ilyesfajta színektől csak ütni volna kedve az embernek, vagy lövöldözni. De ezt, kérem... ne írja meg! Nem szeretném, ha megorrolna érte a polgármester. Ilyenkor, választások előtt, mindenkiben felmegy a pumpa. - Na, ja - biccentett Lester, és könnyedén felemelkedett. - Természetesen óvakodom bármi olyat belevenni a cikkembe, ami felboríthatná az önök jó viszonyát. Hát akkor... örülök, hogy elbeszélgettünk, hadnagy. Ferguson az ajtóig kísérte a vendégét, és még órák múlva is azon töprengett, mi a mennydörgős mennykőről beszélgethetett vele. Mintha az ablakot verdeső eső az agyából is kimosott volna mindent. , Gaby Bundy szép volt, kívánatos, kellőképpen okos és méltatlanul szerencsétlen. Az utóbbi években már többször is ott álldogált a boldog házasság küszöbe előtt csak éppen keresztül kellett volna lépnie rajta. Sajna, ez az utolsó lépés azonban többedszerre sem akart sikerülni neki, A döntő pillanatban valahogy mindig beleakadt a cipője orra a küszöbbe, és hangos csattanással hasra esett. Mint az utolsó alkalommal is, néhány nappal ezelőtt. Pedig Péter Durnham nem volt akárki. Megveszekedett hírű kommandós olyan fickó, akinek a képe, a rá Allah átkát kérő szövegekkel együtt ott lóg minden valamirevaló terrorista csoport vezetőjének a különszobájában. Izmait és csapott, enyhén neandervölgyi homlokát még Arnold Schwarzenegger is megirigyelhette volna. Gaby Bundy és Péter Durnham a kommandócsoport jubileumi edzésén ismerkedett meg, amelyet Durnham dirigált. Péter éppen egy bonyolult támadóorgást mutatott be, s forgás közben váratlanul fennakadt Gaby ajkbiggyesztő mosolyán. Nem szólt semmit, végigcsinálta a gyakorlatot, félig lerúgva ellenfele fejét, majd odasétált a lányhoz, és megvakarta lapos, vonzóan fénylő orrát. - Nem tetszik valami, bébi? Gaby mosolygott, csípőre téve a kezét. - A második ütem nem elég tiszta. Péter Durnham csak másodpercekig gondolkodott, hogy agyoncsapja-e a lányt, végül is a rosszabbik énje kerekedett felül. - Tudja mit?! - mordult rá a cseresznyeszájú ribancra, ahogy gúnyos-sértetten azonnal elnevezte magában. - Csinálja jobban! Gaby letette a kezében szorongatott mappát egy padra, aztán a szőnyeg közepére állította Durnhamet, és jobban csinálta. Durnham - a támadó forgás után - megdörzsölte félig leszakadt fülét, és úgy döntött: ettől a pillanattól kezdve szerelmes a lányba. Mint ahogy az is volt. A villám egy késő délutáni órán csapott be, a kandalló előtt, Durnham kéjlaknak kikiáltott apartmanjában, melynek ablakából egyenesen a folyóra láthatott az ember. A kandallóban lobogó lángok, á padlóra terített műmedvebőr, valamint Gaby csipkés bugyija, otthonosan derűs meghittséget árasztottak. Péter Durnham elégedetten szemlélte ugrándozó izmait a mennyezetre szerelt ves lencei tükörben, aztán a jóllakott oroszlán szelídségével megpas-kolta Gaby fenekét. - Imádlak, tündérem. - Én is téged, tigrisem. - Attól tartok, elveszlek feleségül. - Amilyen peched van, hozzád is megyek. - Imádom, hogy zsaru vagy. A lány ingerkedve kinyújtotta a lábát, és végighúzta hüvelykujja körmét Durnham combján. - Mi van azon imádnivaló? - Hát... talán hogy mindketten ugyanazon az oldalon állunk. - Mit tennél, ha kiderülne, hogy eddig csak hazudtam neked? - Hazudtál?! - hökkent meg a hatalmas izomcsomó, aggódva a lány szemét keresve. - Mit értesz ezalatt, hogy hazudtál, bébi?

- Á, csak a példa kedvéért mondom. Ha mondjuk, kiderülne, hogy... Santello szeretője vagyok. - Az meg ki a franc?! -Mit tudom én! Senkii. Csak kitaláltam. De mi lenne, ha mégiscsak az lennék? - Ki az a Santello? - Kábítószercsászár. Hosszú, fehér forradás van a homlokán. Péter feltérdelt, és. gyanakodva a lányra bámuit. - Bzt meg honnan tudod? -Mit? - Hogy forradás van a homlokán? - Csak úgy mondom. Különben is, a fickó nem létezik, csak kitaláltam. - Hogy lehet kitalálni valakit, akinek igenis hosszú fehér forradás van a homlokán? Gaby sóhajtott, és a mennyezetre meredt. A tükörben visszatükröződő hatalmas, gyönyöjű férfitest azonban megalkuvásra késztette. - Oké - nyújtotta békülékenyen a kezét a hergelődni látszó Durnham felé. Felejtsük el a dolgot! Nem mondtam semmit. - Oké, bébi - biccentett a kommandós. - Megígértem, hogy nem piszkálok bele a múltadba. De annak a forradásos pofájúnak egyszer még letépem a heréjét, ha a közelembe kerül! Gaby még egyet sóhajtott, és a kandalló mellé helyezett konyakospalack felé tapogatódzott. - Szóval, imádod, hogy zsaru vagyok? - Már mondtam. Imádom. . Gaby töltött két pohárkával, az egyiket Péter felé nyújtotta. Az izomcsomő azonban nemet intett. - Kösz, most nem megy. Talán majd később. Az ilyen esős, istenverte délutánon semmihez sincs kedvem. - Semmihez? - ingerkedett a lány, lábujjával megismételve az előbbi műveletet. Igazán semmihez? Péter vigyorgott, miközben érezte, hogy lassan, de biztosan ismét felébred benne a szunnyadozó oroszlán. Kinyújtotta a karját, és magához húzta a lányt. - Ezen az istenverte délutánon csak egyet lehet csinálni.. .-Mit szólsz hozzá, bébi? - Azt hiszem, ugyanarra gondolunk... A lány, mielőtt lehunyta volna a szemét, még egyszer az ablakra pillantott, amelyen nyálkás, barna, ragadós cseppek futottak végig. - A fenébe is, Péter... Tényleg olyan idő van, hogy csak a kísérteteknek van kedvük kimozdulni a vackukról. Gyere gyorsan, dar-ling... Aztán riadtan érezte, hogy Durnham kutató keze megáll a combján. . - A micsodáknak? Gaby rémülten nyitotta ki dióbarná szemét. - Hogyhogy a micsodáknak? Micsodát a micsodáknak? Durnham ha csak leheletnyire is, de visszahúzódott tőle. - Mondtál valamit, bébi! - Jézusom, hát mit mondtam? Azt, hogy gyere gyorsan... - Azelőtt. -Mielőtt? - A gyere gyorsan előtt! Gaby agya villámsebes mozgásba kezdett. Mijaz ördögöt mondhatott azelőtt? Jézusom, hát mennyivel jobb tenne ezt az egész szarságot azután megtárgyalniuk?! - Darling, én nem emlékszem semmire- nyöszörögte. - Majd azután. Bármit elmondok, amit csak akarsz. De most... - Valamit mondtál, bébi. Hogy valakiknek van csak kedvük kimozdulni a vackaikról. Gaby szomorúan érezte, hogy kezd elmúlni a varázs. Akaratlanul is a mennyezeti tükörbe pillantott. Elszoruló torokkal tapasztalta, hogy Durnham dagadozó izmai, kreolbarna feneke már közel sem kelt benne akkora vágyat, mint percekkel ezelőtt. - Na, jó - mondta mindenbe beletörődve, és megpróbálta visz-szacibálni magára a bugyiját. - Miről van szó? Durnham megfogta a karját, és leszorította. . . 13 - Azért ne siesd el a dolgot, bébi! Tisztázzuk, mit mondtál, aztán jöhet a

mehet. Szóval, kinek nincs kedve ilyenkor odakint furikázni? A lány enyhe haragot érzett, de azért engedelmesen válaszolt. - A kísérteteknek, hercegem. Durnham mintha csak erre várt volna. Rövid, ugató csuklások-kal felnevetett. - Ez az! Akkor jól hallottam. Remélem, tudod, hogy ez ostobaság? Gaby Bundyban egyszerre csak feltámadt az ördög. Maga sem értette, miért érez fojtogató dühöt Durnham visszataszítóan magabiztos mosolya láttán. .- Mi az ostobaság, hercegem? - A kísértetek, bébi. - Miért lenne ostobaság? Durnham ismét felkönyökölt, és óvatosan hátrébb tolta a medvebőr szélén szomorkodó poharát. - Mert kísértetek nincsenek! - Honnan tudod, tigrisem? - Tudom. Rigley őrnagy mondta. Csak terroristák vannak, meg szar arabok. Kísértetek és ufók nincsenek, Világos? - Nem - mondta a lány angyali mosollyal. - Nem világos. Kísértetek ugyanis vannak! A kommandós eltátotta a száját. - Ez a véleményed, bébi? - Ez. Miután ismerek vagy tíz embert, aki látott már kísérteiét. -Csak egyet mondjál, bébi! - Például Hamlet. Látta a halott apját a bástyafokon. - Ki az a hapsi? - Hamlet? Dán királyfi. Durnham biccentett. - Mindjárt gondoltam. Azok a buzi európaiak mást se csinálnak, csak beleköpködnek a levesünkbe. - Ezt is Rigley mondta? -Éshaő? A hangulat a kandalló barátságos lobogása ellenére is fagypont alá süllyedt, mint odakint a hőmérséklet. - Szóval te... hiszel a kísértetekben, bébi? Gabi maga sem értette, mi adja szájára az ellenkező szavakat, - Hiszek. Durnham feje lilára színeződött. Felkapta a poharát, és laza csuklómozdulattal a kandalióba hajította. - Hogy lehetsz ilyen... ostoba, bébi? Gaby végérvényesen a helyére rántotta a bugyiját, és feltérdeit. Déltengeri amazonként magasodott Durnham fölé. - Mondd még egyszer! - Ostoba vagy, bébi! Gaby hátranytílt, hogy megkeresse a blúzát. - Oké, Durnham, ezt megjegyzem magamnak! Védd tudomásul, hogy kísértetek igenis vannak. És ufók is vannak, és vérfarkasok... és a Drakula is létezik. - Bébi.. .neked teljesen elment az eszed! Hiszen eddig egy kaptafára jártak a gondolataink. Mégiscsak kétségbeejtő, hogy jövendő gyermekeim anyja hisz abban, hogy valami svéd dilinyós... - Speciel dán. - Nem mindegy? Kit érdekel, hogy valaki Kentuckyből jött-e, vagy Texasból, mi? - Tudod, ki lesz jövendő gyermekeid anyja, Péter Durnham? Durnham felállt, előremeresztve harcias állat. - Nem te, bébi? Hát akkor ki? - Talán egy kecske, Durnham. Aki nem mer visszamekegni neked. Péter Durnham keze előrelendült. Villámsebesen tette meg azt a néhány centimétert, amelyet álmából felriasztva is sikeresen megtett volna. Ezúttal azonban apróbb akadályba ütközött a mozdulata. Egészen pontosan egy 45ös Magnumba, amelynek csöve nagyot kop-pant az öklén. - Hátrébb az agarakkal, Durnham, mert megbánod! Péter Durnham egyszerre kijózanodott. Felszisszent, és visszakapta a karját. - Legyen eszed, bébi! Bocsánatot kérsz, és el van felejtve minden. Még az a szar alak is, a fehér sebhellyel a homlokán. Bár amit egyszer megmondtam, azt nincs jogom megváltoztatni, bébi. Le fogom tépni a heréjét. . - Én pedig lerobbantom a tiédet, Durnham. Egyetlen rossz mozdulat, és véged. A kecskének sem kellesz majd. - Bébi, legyen eszed! Csak biccents, hogy bocsánatot kérsz...

- Vannak kísértetek, vagy nincsenek? - Bébi, vigyázz, mert újra dühbe gurulok, és akkor nem állok jót magamértGaby idegesen vibráló mosollyal előhúzta felöltője zsebéből Durnham lakáskulcsát, és ügyes mozdulattal belevágta a kandalló tüzébe. :. . .: . 15 - Itt a kulcsod, szar alak! Akkor lássalak, amikor a hátam közepét! :.. V : : . Olyan gyorsan öltözködött fel, hogy világcsúcsot javított volna, ha mérik. Durnhám makogó, nyöszörgő mondatai úgy suhantak el a füle mellett, mint a vasúti kocsik kattogása. Hallotta, de nem voit értelme a zajnak. - Gondold meg, bébi! - csapott felé Durnham könyörgő biztatása, amikor átlépte a küszöböt. - Ha csak egy icipicit biccentesz, már azt is bocsánatkérésnek veszem. Visszafekszünk a medvebőrre, és spongyát az egészre. Csak biccents egyet, tébi! Gaby érezte, valami felküszik a torkán. Ezúttal azonban nem harag vagy gyűlölet, hanem egészen más. Mintha valaki odabentről, a szive belsejéből arra biztatta volna, tegye meg, amire Durnham kéri. Biccentsen, tépje le magáról a ruháját, bizonygassa, Jiogy csak amolyan smirglisima zsarutréfa volt az egész, s.bújjon Dumham magabiztosan ölelő karjai közé. A francba is! - lihegte hangtalanul, miközben kifelé igyekezett. - Miért mondom azt, hogy léteznek kísértetek, amikor egyáltalán nem is vagyok biztos benne? Mi kényszerít erreaz őrültségre? Felrémlett előtte magányos szobája, az évek óta olvasott lélektani, epikus nagyregény, és legszívesebben ájultán dőlt volna Durnham karjába. Csakhogy valami nem engedte. Egy ismeretlen, félelmetes erő, amely egyszerűen kirántotta az ajtón. Aztán arra késztette, hogy a küszöbön túl visszaforduljon, és puritán neveltetésével szöges ellentétbenjókorát köpjön a sóbálvánnyá merevedő Durnham felé. - Dögölj meg, te fattyú! Az ajtó diszkrét, kárörvendő csattanással záródott be mögötte. 4. Csak akkor mert a faihoz dőlni és megkönnyebbítő bőgésbe fogni, amikor felgyulladt a villany a lépcsőházban. Nekitámasztotta a hátát a falnak, és sírt, mint a záporeső. Két bőgési roham között megpróbálta megállapítani, igazából Durnhamet bánja-e, vágy csak a társaságával járó örömöket, de végül is nem sikerült rájönnie, mi a baja. Mindenesetre, valamiféle enyhe, egyelőre még csak születőben lévő megkönnyebbülésfélét is érzett. Hüppögve gondolt rá, hogy mintha túlontúl is csapott lett volna Dumham homloka... í -frJ,Éppen leért a földszintre, amikor kialudtak körülötte a fények. Automatikusan a kapcsoló felé nyújtotta a karját, de csak puszta drótot tapintottak az ujjai. Valaki - talán a házmester - leszerelte a műanyagot, hogy később másikat tegyen fel helyette. Sóhajtott, és a kapu felé fordult. Az utca kóbor, elektromos sugarai beszűrődtek a lépcsőházba, hangulatos hullaházi fénybe burkolva a szűk teret. A kapu üveglapjain esőrovarok futottak végig, hosszú, nyálkacsíkokat hagyva maguk után, Gaby a kulcsa után nyúlt, aztán sóbálvánnyá merevedett. Az ördögbe is, hiszen a lakáskulccsal együtt azt is behajította a kandallóba! Érezte, hogy hideg veríték árasztja el a homlokát. Ha nincs itthon a házmester... .-., Idáig jutott, amikor megpillantotta a világosság négyszögében álló férfialakot. Hogy mikor került oda, fogalma sem volt róla. Szempillantással azelőtt még csak esőrovarok futkostak az üveglapokon. Gaby óvatosan a ruhája alá nyúlt, és előhúzta a Mágnumot. Engem nem fogsz elkapni, kispajtás! Az ajtó előtt szobrozó férfi azonban láthatóan nem is akarta elkapni. Levette a kalapját, és lerázta róla az esőcseppeket. - Az isten szerelmére! - hallotta Gaby a férfi kellemes baritonját. - Mi a fene tartott ilyen sokáig? Gaby kezében megremegett a stukker. - Ki az ördög maga, és mi a csodát csinál itt? - Magára várok. Gaby előredugta a stukkert.

- Énrám? Mit akar tőlem? Kíváncsian várta, mit tesz a férfi. Borotvát kap-e elő, vagy gom-bolgatm kezdi a nadrágját. A pasas azonban egyiket sem tette. Helyette Gaby felé nyújtotta a karját. - Nyugodtan elteheti a stukkerját. Nem akarom sem megerőszakolni, sem meggyilkolni. Sőt, a kettőt együtt sem. Gabynak esze ágában sem volt engedelmeskedni. - Kösz, hogy megnyugtat. Nem nyitná ki az ajtót? - Odakint esik. Sőt zuhog. - Nem tesz semmit. Imádom az esőt. - De hiszen még esernyője sincs! - Elég a szövegből, jóember! Tűnés az ajtóból, mert lövök! A férfi még mindig nem níozduít. - Nagyon el van kenődve? -Ki? - Hogyhogy ki? Hát Dumham, Péter Durnham, Gaby érezte, hogy nem kap levegőt. Torka összeszűkült, s szívdobbanásainak üteme is lelassult - Maga... maga... Honnan tudja... hogy... - Ne izguljon, túléli. Az ilyen barmok mindent túlélnek. Különben is, ha érdekli, van még magán kívül valakije. Akaratán kívül csúszott ki a kérdés a lány száján. - Ki? - Valami Luise, vagy kicsoda. - Honnan... tudja? - ő is a kommandócsoport tagja volt. Gyengéd szálak fűzik Durnhamhez. Gaby érezte, hogy bajba került. Akkora bajba, amekkorába csak kerülhetett. Nyilván elkapták az arabok. Azok a fickók, akikre Durnham vadászik. - Mit akar tőlem? - Beszélgetni. - Gyújtsa fel a villanyt! - Már megpróbáltam, de nem megy. Valami marha letépte a bakelitet. Megszúrta az ujjamat a drót. Gaby majdnem felnevetett. Egyáltalán nem olyannak tűnt a pasas hangja, mintha arab terrorista lenne. - Honnan tudja, hogy én... izé... - Hetek óta követem. Gaby jéggé dermedt. - Engem? Miért? - Mert szükségem van magára. Tudom, a lelke mélyén vonzódik a természetfölöttihez. Azért is... tettem kísérletet, hogy leválasz-szam Durnhamről Én adtam magának a tippet. Gaby letörölte a hideg ellenére arcába csörgő verejtéket. - Milyen tippet? - Hamlettel kapcsolatban. Tudja. Hogy látta apja szellemét. - Maga... maga... aljas csirkefogó! Lehallgatókészüléket telepített Durnhamhez? Azonnal felmegyek, és elmondom neki. Tegye fel a kezét, és... - Dehogy telepítettem! - tiltakozott a férfi-baritonja. - Eszem ágában sem volt. Semmit nem hallottam abból, ami odafent történt. De, amint látom, jól sikerült a dolog... Mármint persze az én szemszögemből nézve. Gabyra ekkor halálos nyugalom telepedett. Becsúsztatta tokjába a pisztolyát, és az ismeretlenhez lépett. .18 -: , . . - Nyissa ki az ajtót! Azt hiszem, lesz némi beszélgetnivalónk. A jóképű, szőke férfi biccentett. - Én is azt hiszem. 5. . Dávid Lester kávét rendelt, s amíg kihozták, elmerülten tanulmányozta a lányt. Gaby úgy tett, mintha nem vette volna észre, és csak akkor rándult meg idegesen az arca, amikor már régen előttük állt á kávé, s Lester még mindig nem vette le róla a szemét. - Tetszem? Lester sóhajtott. - Pokolian. Gaby kacéran a halántékára tolt egy szemtelenül előrelopakodő hajtincset. - Mert maga nekem egyáltalán nem. - Meg tudná indokolni, miért? - Mit miért?

Hogy miért nem tetszem? Gaby összehúzta a szemét, és centiméterről centiméterre haladva végigvizsgálta Lester arcát. - Talán azért, mert tenyérbe mászó a képe. Mindig is utáltam a tenyérbemászőképű szépfiúkat. - Akkor rokon lelkek vagyunk. Én is. Gaby lekoppantotta a csészéjét az asztalra. - Beszéljen! Adok magának öt percet. De mielőtt bármit is mondana, kénytelen vagyok figyelmeztetni., hogy rendőr vagyok. - Mindent tudok magáról. Hetek óta járok a nyomában. Pontosan feljegyeztem, hányszor járt Durnhamnél. A lány arcát rózsaszín hullámok öntötték el. - Soknak találja, vagy kevésnek? - Attól függ. - Helyes. Beszéljen! Lester üres poharába bámult, aztán felkapta a fejét. - Jim McDonald vagyok. - Hm. - Nem tetszik? -- Nem különösebben, így hívták ugyanis az egyik nagybácsiká-mat. - Aranyos öregúr lehetett. - Hogyne. Tízéves koromban megpróbált megerőszakolni. Lester zavartan krákogott. . - Hát én nem fogom. - Annál is inkább, mivel már elmúltam tíz. Nos, jóember. - Amint mondottam, Jim McDonald vagyok. De ha zavarja, hívhat másképpen is. Különben író vagyok. - Tényleg? Mit ír? - Könyvet. ,, . - Valóban? Nem emlékszem, hogy találkoztam volna a nevevei. - Nem is találkozhatott, mivel most írom az első művemet. - Remélem, megkímél tőle, hogy részleteket olvasson fel belőle. Lester vigyorgott. . - Annál is inkább megígérhetem, mivel még egyetlen sorát sem vetettem papírra. .,.,.,A lány az öklére támasztotta az állat. Megpróbálta elképzelni, hogyan festhet ez a kikentkifent ficstír, lobogó kandallólángokkal a háta mögött, anyaszült semmibe öltözve egy medvebőr közepén. Bármennyire is igyekezett azonban, mindegyre Péter Durnham izomesomóként dagadozó hátsófelejelent meg a szeme előtt. Nagyot nyelt, és megpróbálta palástolni keze remegését. - Még van három perce. Próbálja meg értelmesen összefoglalni, mit akar tőlem. -Hát... elég nehéz. v . - Gondolja? Voltak olyanok, akiknek egyetlen szo is elég volt ehhez. Lester nagyot nyelt. - Figyeljen ide, Gaby. Szólíthatom így? - Maradjunk a Miss Bundynál. Ez sokkal közvetlenebb. - Nos... jő. Szóval... az a helyzet, hogy könyvet írok. - Ezt már mondta. - Meg sem kérdi, miről? - Miről? - Szóval... gyilkosságokról. - Ne mondja! Lester habogott, aztán hirtelen rákapcsolt. Mintha most jött volna csak rá, hogy alig másfél perce maradt a megbeszélt időből. - Az a helyzet... hogy 1878 májusában járunk. - Járunk? , - Egy kis faluban. Boston alatt, a tengerparton. Igen-igen, egy kis faluban... egy egészen kicsi falucskában... ahol nincs más, csak néhány ház, egy Vendéglő, templom és a tiszteletes lakása... ilyesmik Az egyik házban él egy NickMortön nevű halász a családjával. Két gyereke van: Kathleen es Elisabeth. Kathleen 15, Eüsabeth 16 éves. Kislányok még, mai szemmel nézve... akkor azonban már eladó lányoknak számítottak. Gaby sajnálkozva bámult a férfira. - Maga szerint manapság a 15-16 éves tinédzserek kislányok? Lester azonban meg sem hallotta a gúnyos kérdést. - 1878. május 16-án bált rendeztek a vendéglő mellett meghúzódó csűrben.

- Jézusom! Ez volt az, amikor benn égett mindenki? - Nem égett benn senki. Sőt, tűz sem volt.,, Elisabeth és Kathleen apjuk tudtával és beleegyezésével a mulatságba indult, igazság szerint egy korosabb szomszédasszonynak kellett volna elkísérnie őket, ő viszont annak a napnak a délutánján megbetegedett, és ágynak esett. így hát a két lány egyedül vágott neki a tengerparti útnak. Nem tudom, említettem-e, hogy a vendéglő melletti csűrt jó három mérföld távolság választotta el a lányok lakóházától? - Nem említette. - Három hosszú mérföld. Ráadásul ez a hárommérföldnyi tít a dicksonwilli mocsáron át vezetett, Az mi? . . . . - Ma már nem létezik. Bűzös, titokzatos mocsár volt... Abban az időben, tehát száz évvel ezelőtt, még... vízbe fulladt, felfúvódott állatok tetemei díszítették. - Jó istenem! - sóhajtotta Gaby, és Péter Durnhamre gondolt. -Mi a francot akar maga tőlem? - Kathleen és Elisabeth egyedül mentek át a mocsáron. Éppen sötétedett, amikor a láp közepére értek... Mindenütt ködfoltok. Aztán egyszerre csak kibukkant a köd mögül... a köd mögül... Tudja, mi bukkant ki? - Fogalmam sincs róla! - dühöngött Gaby. - A farkasember? - Á, nem! A csűr épülete. Közvetlenül a mocsár szélén állt ugyanis, a vendéglő mellett Itt volt a táncmulatság. - Ezt már mondta. - A mulatság megkezdődött. A lányok táncoltak... mindkettőjüknek akadt lovagja, aki megtáncoltassa. Főleg a csinosabb Elisa-bethet forgatták sokan. Aztán... véget ért a bál. Elisabeth ekkor vette csak észre, hogy Kathleen nincs sehol. Természetesen keresni kezdte, de nem találta. Bárkit is kérdezett, mindenki emlékezett rá, hogy látta táncolni ezzel is, azzal is: eltávozni azonban csodálatosképpen nem látta senki. Elisabeth hazakísértette magát, majd amikor otthon sem találta Kathleent, a Morton család a falusiakkal együtt láncot alkotva átkutatta a mocsarat. Egész éjjel folyt a kutatás viharlámpák fénye mellett.,, míg végül reggel rábukkantak a lányra Holtan. - A fenébe is! - sóhajtotta Gaby. - Megesik az ilyesmi, - A rendőrség természetesen kiszállt és nyomozni kezdett. Már a halott lány látványa is megrendítette őket.., Kathleen Mortont ugyanis... megerőszakolták, aztán elvágták a torkát... Sőt... tulajdonképpen levágták a fejét Meglehetősen szakszerűen... Ennek nyomán a gyanú a Szomszéd falu hentesének a segédjére, bizonyos Thomas Gordonra terelődött, aki ugyancsak részt vett a táncmulatságon, szemtanúk szerint többszőr is táncolt Kathleennel, majd észrevétlenül távozott. Minden valószínűség szerint a lánnyal együtt. Gaby sőhajtozott, végül megtörölgette a homlokát a zsebkendőjével. - A fej leválasztásának szakszerűsége arra indította a rendőrséget, egészen pontosan Sturgeon békebírót, hogy kutasson Gordon hentessegéd múltjában. Nem akarom részletezni a dolgot, de a kutatás eredménnyel járt: megállapítást nyert, hogy Thomas Gordonnak előző munkahelyét, egy több száz mérföldnyire eső kisváros hentesüzletét, azért kellett otthagynia, mert... meg akarta erőszakolni a tulajdonos lányát. Közben késsel fenyegette: ha nem enged neki, levágja a fejét. - Jézusom! - A lány rémült kiáltozására szerencsére berohant a hentesmester, kicsavarta a kési a legény kezéből, és kirúgta az üzletéből. - Nem jelentette fel? - Nem. A legény ugyanis... alighanem az unokaöccse volt. Ha jól emlékszem, korán elhalt bátyja fia. A hentes megelégedett azzal, hogy kiadta az útját. így került Dicksonwillbe. - Letartóztatták? - Természetesen. - Mit kapott? - Semmit. Felmentették. Nem találtak konkrét bizonyítékot arra nézve, hogy ő ölte volna meg a lányt. Egy évig kerestek, de nem találtak. Sturgeon békebírő az őrület határán állt mégsem sikerűit elítéltetnie Gordont. - Hm! És mi az ügy vége? - Ez. A korabeli újságok cikkeztek még egy ideig a Dicksonwil!-ben történtekről, uborkaszezonban néha-néha elővették az ügyet valaki kreált is valami ostoba

történetet, hogy Kathleen Morton lelke ott bolyong a mocsárban, és riogatja az arra járó vándorokat... aztán feledésbe merült a dolog. Nem utolsósorban azért, mert a mocsarat megvásárolta egy óriáscég, kiszárította, szegény Kathleen Morton lelke pedig, ha valóban a mocsárban bolyongott odáig, kénytelen volt más helyét választani éjszakai sétáihoz. - Hm! Eszerint az ügy megoldatlan maradt? -Az . . V . - Maga akarja megoldani, mi? Lester tiltakozó mozdulatot tett. - Eszem ágában sincs. A lány konstatálta, hogy réges-régen lejárt az az idő, amit ennek az álmodozó szemű szépfiúnak adott, hogy elmesélje a hülyeségeit, ugyanakkor azt is konstatálta, hogy csodálatosképpen elmúlt a mehetnékje. - Akkor mit akar? - Elmesémi egy másik történetet. ígérem, rövid leszek. A dolog ... ugyancsak Dicksonwillben történt 1928 májusában. Gaby gyanakodva kapta fel a fejét. - Ugyantt? - Ugyanott. És pontosan ötven év múlva... Dicksonwill közben kisvárossá cseperedett volt már vagy tizenöt-húszezer lakosa. - A dieksonwilli kolbász! - kiáltott fel homlokára bökve a lány. - A dieksonwilli vágóhíd - biccentett Lester. - A mocsarat ugyanis, amelyben megtalálták Kathleen Morton holttestét, egy vágóhidakat üzemeltető társaság vásárolta meg. Itt dolgozott munkavezetőként egy férfi, bizonyos Ronald Webster. - Azt hittem, Morton - rázkódott össze a lány. - Ronald Webster a nyugati partról települt át: alighanem Los Angeles környékéről. A vágóhidakat üzemeltető társaság által építtetett szolgálati lakásban élt két lányával: Kathleen Websterrel és annak húgával, Elisabeth Websterrel együtt. A lányok anyja korán meghalt, Web,ste? pedig mind az idáig nem tudott, vagy tán nem is akart feleséget találni magának. Elég az hozzá, hogy az apa nem tartotta túl szoros pórázon a lányait... a korabeli sajtó cikkei célozgatnak is rá, hogy a Webster lányoknak nem volt makulátlan hírük L környéken. - Mondja ki bátran: kurvák voltak. - Ezt azért nem mondanám. Talán inkább könnyűvérűek. Történetünk mindenesetre ott kezdődik, hogy a vágóhídi társaság 1928. május 16-án bált rendezett munkásai számára a vágóhíd melleit létesült, különben szolidan jó hM vendéglőben. - Május 16-án?- kérdezte gyanakodva Gaby. - Mintha... Lester egészen udvariatlanul félbeszakította. - Webster elengedte ugyan lányait a mulatságba, maga viszont .. . : . . . :: 23 nem tudott velük menni, mivel egy baráti társaság szokásos heti kártyacsatáján kellett részt vennie. Megkérte szomszédasszonyukat, bizonyos Mrs. Liane Condort, kísérje el a lányokat, és legyen a gardedámjuk. - Elkísérte? - Liane Condor délután megbetegedett, így a testvérek egyedül vágtak neki a mulatságba vezető útnak. - A mocsáron át? - kérdezte rosszmájúan Gaby. - Ugyan, hol volt akkor már a mocsár! Websterék lakásától széles, kellemes út húzódott a vendéglőig. A lányok táncoltak, majd amikor vége lett a mulatságnak... Elisabeth észrevette, hogy Kathleen nincs a bálteremben1. Kereste egy darabig, aztán hazatért. Azt hitte, Kathleen talán megneheztelt valamelyik táncosára, megsértődött, és otthagyta a mulatságot. Persze, lehet, hogy arra gondolt: Kathleen kiment valakivel levegőzni, és a levegőzés, hogy úgy mondjam... elhúzódik. Nem törődött sokat a dologgal: lefeküdt és elaludt. Amikor aztán ébredése után sem találtja testvérét, Elisabeth is és az időközben ugyancsak hazatért Webster is komolyan nyugtalankodni kezdtek. Keresték egy darabig, majd feljelentést tettek a rendőrségen. A zsanlk tűvé tették a környéket, s két nap után meg is találták a lányt... holtan. - Hol? - kérdezte rekedten Gaby. - Egy hűtőkocsiban. Félbevágott marhák között. Ott lógott egy kampón. Kathleen Websternek elvágták a torkát... miután megerőszakolták. A gyanú rövidesen a társaság egyik hentesmesterére, Charles Gordonra terelődött. -Úristen! ., .

- Gordon a nyugati partról települt át. Los Angeles környékéra - Nem igaz! - A korabeli újságok írják. És azt is, hogy korábban rnár volt néhány erőszakos ügye Kalifornia államban. .- Letartóztatták? -e. -Elítélték? - Felmentették. - Szent Habakukk! -dőlt hátra a lány. -Megmondaná végre, mi a fenét akar tőlem? Lester mintha nem is hallotta volna a lány nyoszörgését Figyelje az egyezéseket! Mindkét lányt, azaz a két esetben szereplő két-két lányt, Elisabethnek.es Kathleennek hívták. Testvérek voltak. Mindegyik pár táncmulatságba ment. A kísérésükre felkért szomszédasszony mindkét esetben a táncmulatság délutánján megbetegedett. Mindkét esetben Kathleent ölték meg, és mindkét esetben ugyanúgy. Mindkét esetben meg is erőszakolták. Mindkét esetben egy Gordon nevű fickót gyanúsítottak a gyilkossággal, aki nyugatról települt át, volt már dolga a rendőrséggel, de mindkét esetben felmentették. Továbbá, a két gyilkosság nagyjából ugyanazon a helyen történt. A vágóhíd ugyanis a mocsárra települt. Ráadásul a vendéglő a régi, lebontott csűr helyén állt. Nos, mit szól hozzá? - Ez.. .valami ostoba tréfa? Ugye, hogy nem igaz? - Sájnosigaz. Bár ne lenne az! Apropó, olvastavalaha a két Lee lány esetét? - A két Lee lányét? - kérdezte Gaby meghökkenve. - Melyik két Lee lányét? - Hát például a színésznőét, Kathleen Lee-ét. Gaby behunyta a szemét. Érezte, hogy hideg borzongások futnak át a hátgerincén. - Ezért volt annyira ismerős a kolbász mellett Dicksonwill neve! Lester bólintott. - Ott vannak a keleti part legnagyobb filmstúdiói. 1978-ban, május 16-án... - Meggyilkolták Kathleen Lee-t, Elisabeth Lee húgát - folytatta önkéntelenül is Gaby. - Akkortájt tele voltak vele az újságok. Éppen... érettségire készültem, és... ki is borultam tőle. Tudja, Kathleen kicsit a halványunk volt. Ügy értem, a korosztályomé. Törékeny volt, kék szemű és rohadtul szabadszájú. Ki tudta készíteni a bunkókat. Azokat a majmokat, akik tömött diplomatatáskával rohangálnak, és a basszusgitárról azt hiszik, nyeles komputer. - Tudja, hogy az a filmstúdió-épület, amelyben Kathleen legújabb filmjének befejeztével a fogadást rendezték... éppen azon a helyen van, ahol 1878-ban még csűr állt, 1928-ban pedig táncterem? A harmincas évek végén bontották le, és építettek a helyére stúdiót. - Nem tudtam - suttogta Gaby. - A fogadásra hivatalos volt a lányok anyja is New Yorkból... ő azonban délután rosszul lett, és lekéste a bostoni gépet,.. Másnap hajnalban találtak rá Kathleen majdhogynem lefejezett holttestére. - Istenem, én... - A nyomozást egy Sturgeon nevű hadnagy vezette, és megállapította, hogy... Kathleent mielőtt megölték volna, megerőszakolták. A gyanú egy díszletmunkásra, bizonyos Steve Gordonra terelődött, aki Kaliforniából, Hollywoodból tette át a székhelyét a ke.-. : 25 I leti partra. Kiderült, hogy neki is voltak gyanús ügyei: kábítószerkereskedelemmel és erőszakoskodással is vádolták. Több tanú egybehangzó állítása szerint gyakran tett olyan megjegyzést, amelyből arra lehetett következtetni, hogy szívesen elkapná a tinédzser színésznőt. Steve Gordont letartóztatták, s bár Sturgeon hadnagy mindent megtett, hogy csalhatatlan bizonyítékokkal rukkoljon elő, nem sikerült neki. Steve Gordont ártatlannak nyilvánította az esküdtszék. Lester elhallgatott. Gaby a poharába mélyedt, és hosszú ideig egyetlen szót sem szólt. Amikor felemelte a fejét, könny csillogott a szemében. - Mit akar tőlem? Lester szemében viszont könyörgés csillogott. - Segítsen nekem! -Én? Miben tudnék én segíteni magának? Lester Gaby keze után nyúlt, és tétován megszorította. - Nekem éppen maga kell. - Még mindig nem értem, miért?

Lester úgy tett, mintha habozna, végül nagyot nyelve, kinyögte: - Az a helyzet, hogy... könyvet akarok írni. De e2t már említettem. A három, egymást követő rejtélyes ügyről lenne szó. Gaby Bundy nem vette el a kezét: talán észre sem vette, hogy Lester még mindig úgy szorongatja, mint fuldokló a mentőövet. Hirtelen megrázta magát, és úgy tűnt, visszatér a lelke a kávézóba. - Mit akar megállapítani? Hogy ugyanaz a férfi ölte meg őket? Hiszen akkor minimum százhúsz évig kellett volna élnie. Vagy családi bosszúra gondol? A Gordonok hadat viseltek Dicksonwill vagy minden olyan család ellen, amelyben egy Elisabeth és.Kath-leen nevű testvérpár élt? Hogy a fenébe gondolja egyáltalán? Lester eleresztette a lány kezét, és a fejük felett forgó ventilátort vette szemügyre. - Meg szeretnék végre határozni egy törvényt - mondta hosz-szabb hallgatás után. - Egy törvényt, amely... felettünk uralkodik, csak éppen nem vesszük észre. Ha észrevennénk, talán közelebb jutnánk ahhoz, hogy bepillantást nyerjünk abba a másik világba... - Törvényt? - kérdezte a lány összehúzva a szemöldökét. - Miféle törvényről beszél? Lester a lányra nézett, és komorabban csengett a hangja, mint szerette volna. - A párhuzamos jelenségek törvényéről. Ugyanis így neveztem el. . . . . 6. Amikor kért még két kávét, a lány nem utasította vissza. Már csak azért sem, mert Gaby Bundy nem volt egészen magánál. Az utóbbi időkben annyira hozzászokott a Durnhammel történő meglehetősen egysíkú és nagyon is egyértelmű témák körül forgó társalgáshoz, hogy kellett egy kis idő, amíg átállította az agyát egy másik hullámhosszra. Gaby Bundy annak ellenére, hogy a Durnhammel folytatott viszony legalább annyit használt elmeélének, mint a borotvapengének, ha súrolökefét borotválnak vele, nem volt ostoba teremtés. Szempillantás alatt felfogta, hogy az előtte ülő, már nem is annyira ellenszenves fickónak valóban segítségre volna szüksége. Lester öklére támasztotta az állat, és a semmibe meredt. - Úgy neveztem el ezt az izét, hogy a párhuzamos jelenségek törvénye. - Találó. - Magam is úgy gondolom. - Meg is határozta, mit ért alatta? - Természetesen, időről időre, bizonyos helyeken, illetve.. .talán úgy kellene, mondanom, hogy azonos helyeken, ugyanazok a jelenségek vagy történések ismétlődnek meg, nagyjából ugyanúgy. - Hát... talán még finomítania kellene rajta. Lester szeme boldogan felragyogott. - De a lényeggel... egyetért? Gaby gyorsan és határozottanhemet intett. - Ne várjon tőlem állásfoglalást! Hiszen még azt sem tudhatom, nem ostoba vicc-e az egész. - Olyannak ismer? - kérdezte szomorúan Lester. - Semmilyennek sem ismerem, és nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán meg akarom-e ismerni. Valami azt súgja a szívem mélyén: álljak fel, és menjek a fenébe. - Kérem, ne tegye! Olyan őszinte kétségbeesés sugárzott a szavaiból, hogy Gaby akaratlanul is elmosolyodott. - A kávém azért még megiszom... bár nem is tudom, mikor ittam utoljára kettőt egymás után. Tehát: hogy is áll a dolog a maga törvényével? Lester előrehajolt, és lelkesen magyarázni kezdett: . - Véletlenül bukkantam a dicksonwilli események leírására. Megvallom, gyermekkorom óta foglalkoztat a kérdés: hogyan lehetne ablakot nyitni arra a másik világra? , . . . 27 - A túlvilágra gondol? - Nem feltétlenül. - Akkor mire? - Ez az, hogy én sem tudom. Mindenesetre az az érzésem, hogy... túlságosan is

leegyszerűsítjük a dolgokat. Azt hiszem, számtalan olyan törvény hat körülöttünk, amelynek a létezéséről fogalmunk sincs. Gaby érezte, hogy agya mélyén megnyílnak azoknak a kamrára--, kákiiak a kapui, amelyeket Dumhammel való ismeretsége során gondosan elreteszelt. Bennük lapultak ugyanis azok a kifejezések, gondolatok és meghatározások, amelyeket ha kiejt a száján, Petér holtbiztos, hogy begurult volna miattuk. - így lehet ez a világ teremtése óta - mondta tűnődve. - Csupa olyan törvény hat körülöttünk, amelyeknek a létezéséről halvány gőzünk sincs. Csak a hatásaikat érzékeljük. Néha túl későn. - Pontosan így is van - bólogatott Lester. - Tehát, milyen következtetést szűrt le a dicksonwilli eseményekből? Lester megvonta a vállát. - Amit már mondottam. Hogy vannak bizonyos helyek, ahol bizonyos események időről időre megismétlődnek. - Szabályos időközökben? - Ez esetben igen. Az első dicksonwilli gyilkosság 1878. május 16-án történt, a következő Ötven évvel később, az ezután következő pedig ehhez viszonyítva ugyancsak ötven évvel későbbr azaz száz évvel az első után. - Méghozzá napra. - Méghozzá napra. - Történt ezeken a napokon valami... ami felkeltette a figyelmét? Mondjuk, természeti katasztrófa, földrengés, szökőár, napfoltok, üstökösök... - Semmi. - Furcsa. Van valami Dicksonwillben és a környékén, ami... nem is tudom... értie, mire gondolok? Lester biccentett. - Tökéletesen. Jelenlegi ismereteink szerint nincs. Megvizsgáltam a geológiai térképeket: Dicksonwiü alatt nem húzódik repedés a földkéregben, nem aktív zóna, nincs vulkán a közelében, sőt, bánya sincs, de még olajkút sem. - És a mocsár? - Erre is gondoltam. A dicksonwilli tmtymó ártatlan láp volt. A talajminták azt bizonyítják, hogy üem volt benne semmi említésre méltó, kivéve a belefulladt teheneket. -Radioaktív sugárzás? - Semmi. De még ha úgy ragyogna is a föld Dicksonwill alatt, mint Jimmy fenekén a pattanás, ez sem magyarázná a történteket, -Már csak azzal érvelhetek, amivel, gondolom, mindenki, hogy., .véletlen egybeeséséről lehet szó. - Ez igaz. Csakhogy a szabályosan ismétlődő, véletlennek tűnő egybeesésekből születnek a törvények. Jószagú Döglött Fóka! - fohászkodott magábanGaby. - Péter Durnham, ha hallanádezt a dumát...! -Tessék...? - Á, csak magamban beszéltem. Ennek ellenére még egyszer megismétlem a kérdést: nem lehetséges, hogy mégiscsak véletlenről van szó? Olyan véletlenről, ami csak egyszer-egyszer ismétlődik az emberiség történetében? : - A majom-effektusra gondol? -A... mire? - Ez a neve. Tételezzük fel, hogy egy majmot odaültetnek az írógép elé. A majom ütögetni kezdi a billentyűket. Mivel a leütések száma végtelen, elvileg elképzelhető, hogy a majom egyszer csak lepötyögi Shakespeare összes műveit. Persze anélkül, hogy tudna angolul, vagy hogy tudná, mit alkotott. - Ekkora marhaságot még soha nem hallottam. Tehát? Ki vele, mit akar tőlem? Lester megköszörülte a torkát, és félve a lányra pislantott. - Az a helyzet, hogy ön, Miss Bundy, a Központi Nyilvántartóban dolgozik. -És? . .. . . Szükségem lenne mindhárom ügy nyomozati anyagára. Gaby biccentett. Ekkor már pontosan tudta, hogy erről lesz szó. - Miért nem fordul hivatalosan a Központi Nyilvántartóhoz? - Elutasítanának. Miért utasítanák el? - Illetve... nem biztos, hogy elutasítanának. Egyszerűen csak az ahelyzet... Megakadt, és segélykérőn nézett a lányra. Gaby ártatlanul elmosolyodott - Azt hiszem, értem. Fél, mi? Attól van becsínálva, hogy valaki6 megszagolja,

miben mesterkedik, és mielőtt maga rájönne ennek a csodálatos törvénynek a mozgató mechanizmusára, nyilvánosságra hozza. Akkor aztán ő lesz a törvény atyja, nem maga. igazain van? . . 29 - Igaza - mondta mély sóhajtások közepette, mindenbe beletörődve Lester. - Maga, kedvesem, a következőt akarja tőlem: mivel nem szeretné nagydobra verni, mit kutat, ráadásul alighanem szégyenlené is bevallani, hogy a természetfölötti iránt érdeklődik, arra vágyik, én lopjam el magának a megfelelő jegyzőkönyveket. Mivel módom van rá: csináltassak valamennyi - azaz mindhárom - eset nyomozati anyagáról másolatot, és juttassam el magához úgy, hogy kettőnkön kívül senki ne tudjon róla. Erről van szó? Lester feszengett, aztán szégyenlősen elmosolyodott. - Erről. A maga kezében van az életem. Megteszi? Gaby Bundy Lester szemébe nézett, mélyen, érzelmesen: ajkai szétnyíltak, fogain és nyelve hegyén a vágy hófehér nyálgyöngyei csillogtak. - Megteszem.., édes - búgta, és odaadó pillantást vetett a férfi szép metszésű, napbarnftott arcára. - Érted mindent megtennék. Lester csak másodpercek töredékével később érzékelte, mint kellett volna, hogy baj van. Ekkor azonban már késő volt. Elszorult szívvel érezte, hogy egy vaskéz ragadja meg az asztal alatt, ott, ahol nagyon nem szerette volna, s akkorát ránt rajta, hogy majdnem leszakad a megfelélő testrésze. - Engem akarsz átverni, te szemétláda?! Letépem a tiédet is, egy csokorba kötöm Durnhamével, és fellögátom rózsaszín lányszobám falára. Takarodj a francba, te balfácán! . Lester hosszú ideig csak csillagokat látott, aztán egyszerre kitisztult előtte a világ. A lány ekkor már a zenegép előtt állt, és a gyér választékot mustrálgatta. Amikor visszatért az asztalhoz, nem harag, hanem ellenkezőleg: nyugodt derű sugárzott az arcáról. - Hogy érzed magad? - Kösz - nyögte Lester. - Most már jobban. Miért....? A lány figyelmeztetőn az ajkára tette az ujját. - Pszt! Gondold meg, mit mondasz. Nem szeretem, ha a szemembe hazudnak. Lester sziszegve fészkelődött a székén. - A fenébe is... mintha becsípte volna egy betonbunker ajtaja. Mivel hergeltelek fel? Gaby mosolygott. 30 . : - A léteddel, kedvesem. Vagy még inkább a jelenléteddel. Leginkább azonban a hazugságaiddal. Világos? Az. . . . v - Ha a Központi Nyilvántartóhoz fordulsz, teljes diszkréció mellett száz dolcsi fejében azt a jegyzőkönyvet kapod meg az archivált anyagból, amelyiket csak akarod. Kit érdekel ma már, hogy mi történt száz évvel ezelőtt?! Valamiért szükséged van rám, de egyáltalán nem ezért. Tehát: a dicksonwilli duma csak maszlag! Lester tiltakozva emelte fel az ujját. . - Egyáltalán nem maszlag. Csak:.. egy kissé másképpen áll a helyzet, mint mondtam. Gaby elégedetten biccentett. - Helyes. Azt javaslom, kezdjük az egészet elölről. - Felállt, kinyújtotta a karját, és megrázta Lester önkéntelenül is feléje nyújtott kezét. - Gaby Bundy vagyok. Kihez van szerencsém? - Jimmy McDonald. Újságíró és... Gaby szeme összeszűkült. -Kihez? Lester megrázkódott, és nagyot nyelt. - A fenébe is, néha valóban ezt használom, ha megjelenik egy-egy cikkem. - Hány jelent már meg? - Most szándékozom... - Helyes. Kihez van tehát szerencsém? Lester vigyorgott. - Dávid Lesternek hívnak. Gaby pukedlizett, és kivillantotta ragyogó fogsorát.

- Örvendek a szerencsének, uram. 8. Lester kávé helyett immár bourbont kért. Megismerkedésük örömére. - Valóban újságíró vagy? - kérdezte kíváncsian a lány. - Csak szerettem volna az lenni. Egyébként az üzleti élet tengerében lubickolok. Kéred az ügyvédem telefonszámát? - Nekem elég a neved. Végül is, mire megy ki a játék? Lester habozott. Nyelőcsövén érezte a bourbon meleg simogatását, s valahogy bátorságot kapott tőle. Át kell vernie a lányt, mégpedig sokkal okosabban, mint ahogy először próbálta. Tudatára ébredt, hogy amilyen fontos számára, annyira veszélyes is. Még . . ,. 31 az is felmerült benne néhány pillanat erejéig, nem kellene-e visszavonulnia. Túlságosan is nehéz dió ez a liba! Mindenesetre három szór annyi esze van, mint gondolta. Ugyanakkor arra is gondolnia kellett, hogy már így is túlontúl sok időt vesztegetett feleslegesen. Az időpont pedig közeledik, vészesen közeledik. Ha elszalasztja, várhat ötven évet... vagy ki a fene tudja, mennyit? Feszes, fegyelmezett, mégis örömteli mosoly ült az arcán. Felszabadult vonásai jelezték, hogy komoly tehertől szabadult meg a lelke. A hazugság terhétől. Kiitta a maradék kortyokat a poharából, aztán aggodalmasan a lányra pislantott. - Amit a párhuzamos jelenségek törvényéről állítottam, igaz kezdte óvatosan. - A dicksonwilli esetek is? -Természetesen. Mivel a Nyilvántartó Hivatalban dolgozol, könnyedén utánanézhetsz. Minden úgy történt, ahogy elmondtam. - Téged,.. tényleg érdekel ez a törvény? -Tényleg. - Akarod, hogy ellopjam a jegyzőkönyveket? Csapda! Csapda! Csapda! -kiáltozott egy figyelmeztető hang Lester lelke mélyén. - Köszönöm, de nincs rájuk szükségem. - Miért nincs? - Mire mennék velük? Aligha tudnék meg többét, mint amenynyit már így is tudok. - Egyáltalán... ejteni akarod a dolgot? - A dicksonwilli ügyeket igen. Gondolj csak bele... Gaby. Tfe éve történt az utolsó rejtélyes gyilkosság. Ha szabályos rendben ismétlődnek, akkor negyven év múlva történik valami legközelebb. Ha megismétlődik... - Miért ne ismétlődne meg? - Mert nem ismerjük a, törvény természetét. Lehet, hogy a legutolsó ismétlődéssel ki is merült a hatása. Érvényét veszítette. Vagy az ismétlődések periodikája változik meg. Minden száz évben történik eztán az előzőhöz hasonló. - Vagy ötévenként. - Természetesen ez is lehetséges. A párhuzamos jelenségek törvényének esetében minden lehetséges. - Még mindig nem értem, miért szállsz le a dologról, ha ennyire hiszel benne? Lester megvakarta az állat, és azt latolgatta, vajon rendeljen-e 32 : : . még egy italt. Aztán - mivel a bourbon és a lány közelléte már így is kezdett a fejébe szállni - lemondott róla. - Mert nmcs semmi értelme - mondta. A lány erősen koncentrált. Megpróbált ráállni Lester hullámhosszára, de egyelőre nemigen akart sikerülni neki. - Miért ne lenne értelme? Lester sóhajtott, és újabb magyarázatba fogott: - Csak akkor lenne értelme, ha ki is jönne belőle valami. Mit érnék el vele, ha előre megjósolnám, hogy Dicksonwillben rövidesen történik valami? Negyven év múlva. Vagy tíz év múlva. Vagy akármikor. Ha sokat dumálnék, elkapnának, és a bolondokházába zárnának. Nem is kellene messzire vinniük, hiszen Dicksonwillben van egy. Ráadásul nem is messze onnan, ahol a hajdani mocsár húzódott. - Esetleg megmenthetnéd egy Káthleen nevű lány életét, akinek van egy Elisabeth nevű testvére. - Mikor? Negyven év múlva? Gabynak rá kellett jönnie, hogy a szép arcú férfinak alighanem igaza van.

- Azt mondtad, szükséged van rám. - így is van. - De ha nem a dicksonwilli ügyben kéred a segítségemet, akkor... - Egy másik ügyben - fejezte be a mondatot Lester. - És.,. mi lenne annak a másik ügynek a végeredménye? Lester pattintott az ujjával, és vidáman felnevetett. - Pénz, kicsikém. Tengernyi pénz. 9.. . Gaby Bundy zsaru volt, méghozzá a tisztességesebb fajtából. Igaz, nem is lett volna gyakran alkalma kihasználni a munkájából fakadó előnyöket, ennek ellenére viszonylag rövid pályafutása alatt többször is megkörnyékezték bizonyos adatokért. Nem, egyáltalán nem kisstílű bűnözők voltak az ajánlatot tevők, akik ujjlenyomatmintáikat vagy ügyeikről készült jegyzőkönyveiket akarták ello-patni vele: inkább nagyvállalatok emberei, akik bizalmas információkat szerettek volna ügyfeleikkel kapcsolatban beszerezni tőle. Alighanem a kutya semjött volna rá, Gaby mégínemet mondott nekik. Nem azért, mintha nem jött volna jól az a néhány száz vagy talán egy-kétezer doliár - Gaby azonban többre tartotta saját önbecsülését, mini a öld hasú lepedőket. Most azonban megérzett valamit, fiúim a zsaruknál töltőit évek élezték ki annyira az érzé33 keit, hogy a kellemesen bourboniüatú levegőben is megérezte a K gán nagy pénzét Annyiét, amennyiért már érdemes kockáztatni. - Pénzt mondtál? r - Pénzt mondtam. -Mintha... jelző is lett volna mellette. , . - Volt is. A tengernyi. Tengernyi pénzt mondtam, darhng Gaby orrcimpái kitágultak, de fegyelmezte magát. Tudto, csak az oSa hal veti rá magát, gondolkodás nélkül, az eléje lógatott kukacra. - Mennyiről van szó? -Sokról. - Mennyi a sok? Tízezer? -Sokkal több. - Talán száz? GFehezebben kapott levegőt. Legszívesebben lenyelt volna még egy bourbont, csakhogy üres volt a pohara. - Rendeméi még egy... italt? SosS gSSa volna, hogy néhány csepp bourbon ennyire megnyugtató hatással lehet a zaklatott idegekre. - Mennyi az a több? ellenmS ai alapvető társadalmi morálnak. Sőt sem Nem kell például lefeküdnöd velem, hog megkapd. Mé szerencse. Tehát... mit kell tennem? Sláhmnagy tó Tiíajdonképpen semmit. Majdhogynem semmit. Csak egy apróságot. Át kell sétálnod érte a túlvilágra. .10. Gaby Bundy megérezte, hogy fordulóponthoz érkezett azélete, Talán itt az utolsó másodperc, amikor még visszalephet. Ha. fa mondja a döntő szót, nincs többé visszaüt. 34 . Megittá bourbonja maradékát, aztán Lesterre nézett. - Azonnal, vagy van még előtte más tennivalóm is? Lester habozott, óvatosan körülnézett, aztán lehalkftotta a hangját. - Rá kéne kapcsolódnod a Pentagon számítógéprendszerére. Gabyban egyetlen pillanatra megállt az ütő. - Ez lehetetlen! , - Te meg tudod csinálni, - Azonnal rájönnének. - Te meg tudod csinálni, hogy ne jöjjenek rá. - Nem vagy te véletlenül... orosz kém? - Véletlenül nem. Sőt szándékosan sem. - Akkor mi közöd a Pentagonhoz? Lester még egyszer a háta mögé pislantott, aztán átkulcsolta Gaby csuklóját. ,

- Figyelj ide! Elmondok még egy történetet. Tudod, hogy odaát, Dél-Afrikában óriási gyémántbányák vannak? - Persze hogy tudom, de hogyjön ez ide? - A történet ott kezdődik, hogy volt Dél-Afrikában egy gyémántbánya, amelynek tulajdonosai a múlt század második felében itt, Bostonban ütötték fel a tanyájukat. - Eszerint ez is múlt századi história. - Odaát csak bányászták a gyémántot, a feldolgozás, azaz a finomcsiszolás itt történt, a Boston környéki gyémántcsiszolókban. - Hol vannak itt gyémántcsiszolók? - Akkor voltak. - Mikor? - Egészen pontosan 1899-ben, - Ezek szerint ebben az évben vagyunk. - Igen. 1899-ben. Június huszadikán indult títnak a Dél Csillaga nevű hajó..: Dél-Afrikából húsz kiló gyémánttal a fedélzetén. - Jóságos isten! - A korabeli tudósítások szerint volt közöttük egy akkora csiszolatlan drágakő is, mint egy emberi fej. A hajón tizenkilencen tartózkodtak, a legénységet is beleértve. Meglehetősen kicsi gőzhajó volt a társaság speciálisan erre a célra építtette. - Mit értesz az alatt, hogy a legénységet is beleértve? - Ha helytállóak az értesüléseim, a személyzet csupán héttagú volt. A többi utas. Mindenesetre a Dél Csillaga 1899. június huszadikán kifutott Walvis Bay kikötőjéből, és elindult azon az úton, amelyet már többször is megtett. Utoljára kétszáznegyven tengeri mérföldnyire a mexikói partoktól vették az üzenetét. . . . . 35 -Kicsoda? - Egy kisebb hajó. A Títáraatávirásza jelentette a kapitányának, hogy alighanem valami zűr lehet odaát. Tálán részeg mindenki, és az általuk igen jól ismert Bíggs kapitánynak kedve támadt hülyéskedni, - Hülyéskedni? - Az üzenet ugyanis meglehetősen zavaros volt. A távírász először nem is tudott mit kezdeni vele. Mivel azonban még a sületlen-ségeket is köteles továbbítani a kapitánynak, meg is tette. Thomas kapitány innen tudta meg, hogy alighanem valaki csúfot űz vele a Dél Csillaga fedélzetéről. - Mi volt az üzenet? - Hogy az indián herceg megátkozta a hajót, Az öregember és Kukoricaisten pedig csatlakoztak hozzá. -Kukoricaisten? - Az üzenetben ez állt. És hogy haladéktalanul értesítsék az eseményekről Fülöpöt. . - Az ki? . .. . - Spanyol király. A XVI. századból. - Jézusom! - Az üzenet küldője: Pedro Gonzáles de Toledo. - Uramisten! Mit csinált erre a Titánia kapitánya? - Röhögött, majd dühöngeni kezdett. Éppen hurrikánt jeleztek ugyanis a műszerei. Dühöngött, hogy még ebben a veszélytelennek nem mondható helyzetben is van kedve valakinek zavarni a távíró-összeköttetést. Megparancsolta a távú-ászának, hogy adjon le egy rövid, de lakonikus üzenetet. -Mit? - Hogy Pedro Gonzáles de Toledo nyalja ki a... - Értem. És? - Akár hiszi, akár nem, Toledo válaszolt. Arra kérte a Titánia kapitányát, hogy bár szarevő angol, és ezerszer is megérdemelné, hogy a Legyőzhetetlen Armada megcsáklyázza, jegyezze meg a hajója helyzetét, arra az esetre, ha történne vele valami. Ha pedig nem, elvárja Thomas kapitánytól, hogy pontosan egy év múlva legyen Toledóban, a katedrális előtti téren, segédeivel együtt. - Mi az ördögért? - Természetesen azért, hogy párbajozzanak. - Mit csinált erre Thomas? - Előbb dührohamokat kapott, aztán mentette az irháját, mert lecsapott rá a

vihar. Szerencsére semmi komolyabb baja nem történt, így öt nappal később befutott Bostonba. A távfrőváltás történetét a hajónaplóból ismerjük. - Hogyan fértél hozzá? - Ez maradjon az én titkom. A Dél Csillaga viszont... nem érte el Bostont. Hiába várták, nem érkezett meg. Hiába hívták, nem válaszolt. A társaság kénytelen volt beletörődni, hogy alighanem megsemmisült a hurrikánban. Egészen addig, amíg két hónappal később meg nem találták. -Hol? - Nem messze attól a helytől, ahonnan... leadta az üzenetét. -És? . . , . . - A Tengeri Sárkány nevű teherhajó bukkant rá. Majdnem nekirohant a ködben. A Dél Csillaga ugyanis nem volt kivilágítva, és úgy hánykolódott a hullámok hátán, mint egy sorsára hagyott halászbárka. Nem találták rajta az életnek semmi nyomát. Igazi kísértethajó volt, a sző szoros értelmében. -Ha...lottak? - Egy sem. Semmi nyoma, hogy bármiféle tragédia történt volna rajta. Mindent megtaláltak, ami fpntos volt, a hajónaplót is beleértve... kivéve a gyémántokat. - A mentőcsónakok? - Egy hiányzott. - Azt mondtad, megtalálták a hajónaplót. Volt benne valami, amit érdemesnek tartott a kapitány... izé... -Biggs. - Biggs kapitány feljegyezni? - Semmi, A hajónapló semmi olyat nm tartalmaz, amiből lejátszódott tragédiára lehetne következtetni. - És... ki az ördög ez a Pedro Gonzáles de Toledo? - Utánanéztem. Mexikó alkirálya volt. - Mikor? - Nagyjából négyszáz évvel azelőtt. Gaby az asztalba kapaszkodott, és úgy érezte, nem bírja ki, ha nem ihat még egy bourbont. Lester, úgy látszik, a hipnotizáláson kívül a gondolatátvitelhez is konyíthatott valamit, mert mielőtt a lány megszólalhatott volna, intett a pincérnek, hogy kér még két pohárka italt. - És a... az indián herceg vagy kicsoda? - Hegyeket kellett megmozgatnom, amíg végére jártam a dolognak. Vagyis inkább csak megpróbáltam a végére járni. Egy emberem... hónapokig kutatott a toledói és madridi levéltárakban. Végül annyit sikerült megtudnunk, hogy Pedro Gonzáles de Tőledónak egy indián herceget - bizonyos Titit - kellett volna utolsó útján a királyi udvarba szállítania. Nevelője, egy azték főpap kíséretében. . Utolsó útján? - Pedro Gonzáles de Toledo soha nem érkezett meg Spanyolországba. Szőrén-szálán eltűnt. - Tudják... pontosan, hogy... mikor? - 1569 júniusában. - Jézusom, hogy hívták a hajóját? Lester hallgatott, aztán mélyet sóhajtott: .Estellának. Ami... spanyolul csillagot jelent. Én is belesápadtam, amikor megtudtam. Rendeljek még egy bourbont? 11: Gaby Bundy úgy érezte, mintha otthon, kényelmesen, ágyán elnyúlva, rádión hallgatná Lester komor mondatait. Keze-lába eí zsibbadt, agyára kellemesen könnyű köd ereszkedett. - Az Estella fedélzetén az indián hercegen kívül még megszámlálhatatlan mennyiségű aranyedény és hasonló nyalánkság is utazott. A spanyol udvar természetesen nem nyugodott bele egykönnyen a kincses karavella elvesztésébe sokáig kutattatott utána a déli vizeken. Nyomára azonban nem sikerült bukkanniuk. Múltak az évek, évszázadok, s az Estella az idő ködébe veszett, hogy költőien fejezzem ki magam. - Amíg csak Biggs kapitány... valahogy kapcsolatba nem kerüli vele . - Igen. Alighanem ez a helyzet. - Van valami elképzelésed, hogyan? Lester komoran a levegőbe meredt. -. Csak a párhuzamos jelenségek törvénye adhatna rá magyarázatot... . - Még mindig nem értem, miért van szükséged rám? Éppen rám? Miért kellene rákapcsolódnom a Pentagon kommunikációs rendszerére?

Lester bólintott, és pattintott néhányat az ujjával. - Hogy őszinte legyek, ezzel még nincs vége a történetnek. Mármint Biggs kapitány történetének. 1969-ben ugyanis a parti őrség a mexikói vizek határán talált egy hajót. Az Észak Csillagát. - Megint egy csillag! - suttogta Gaby. -. Igen. Ismét egy csillag... S ezen a hajón sem tartózkodott sen38 . ki. A kapitány... az ő neve is Biggs.,. utasai és a legénysége sző-icn-szálán eltűnt. - Lehet tudni... miféle hajó volt ez az, izé... Észak Csillaga? - Természetesen. Általában gazdag kirándulókat vitt a Karib-lengerre. Néhány hétig a partokat járták, aztán visszatértek Bostonba. Ezúttal azonban nem tértek vissza. - Hogy találtak rá? : - Annyit lehet tudni, hogy a nyílt vízen hányódott. Egy arra haladó repülőgép értesítette a parti őrséget. - Meg szabad kérdeznem,Jionnan tudod mindezt? - Hogyne. Volt egy barátom a parti őrségnél. Ő mesélte iszoga-tás közben. Aztán... később azzal a fickóval is összejöttem, aki elsőnek szállt át az Észak Csillagára, -És? , - Nem volt rajta élő ember. Csak egy titokzatos láda vagy koporsó, nem is tudom... A férfi, aki látta a ládát, még is tapogatta megvizsgálta az oldalán lévő faragásokat, aztán... egyszerre csak hamut tartott az ujjai között. A láda porrá omlott szét. - Él még ez a pasas? - Él, de ennél többet ő sem igen tud mondani. Fogalma sincs róla, mi történhetett a hajóval. A lány előrehajolt, olyan közel értetve a száját Lester füléhez, hogy a férfit furcsa, bizsergető izgalom töltötte el. - Miért rendelt el a Pentagon hírzárlatot? Lester mosolygott. - Rájöttél? Bravó, kislány! A Pentagon valóban óriási ködösítésbe kezdett. Még azt is eltitkolták, kik tartózkodtak a hajón. Fogadni mernék ... a rokonok és hátramaradottak ma sem tudják, hol és miként pusztultak el a szeretteik, - Miért volt erre szükség? Lester tovább mosolygott. - Mert a feltételezett eltűnés napján a haditengerészet sikertelen kísérletet hajtott végre a karibi vizek felett. - Kísérletet? - Rakétakísérletet. Kilőttek valahova egy rakétát, az azonban beintett a parancsoknak, és furikázni indult öreg földgolyónk felett. Minden bizonnyal kénytelenek voltak felrobbantani, miután kiderült, hogy irányíthatatlanná vált. A roncsok lepotyogtak: nem lennék meglepve, ha abban a körzetben hullott volna le a java, ahol az Észak Csillaga császkált. Mire gondolhattak a Pentagon emberei? Hogy akárhogyan is, de a hajó szenvedő alanyává vált a balul sikerült kísérletnek. V - Ráesett volna egy rakétadarab? - Aligha, hiszen nem látszott rajta sérülés nyoma. Persze, fogalmunk sincs róla, mi az ördög volt azon a rakétán. Hidd el, ha a fíc-kók a Pentagonban nyugtalankodtak, és hírzárlatot rendeltek e!, meg is volt rá minden okuk. Még hónapok múlva se engedtek sen kit a környékre. Holtbiztos vagyok benne, maguk is meg voltak győződve róla: kedvenc rakétájuk nyírta ki á kéjutasokat. - Szerinted nem? - Szerintem nem. - Meg tudnád indokolni az aggályaidat? Lester az asztalra könyökölt, és. a lány szemébe nézett. - Figyelj ide, kislány! Kezdjük az elején. Elindul 1569 nyarán az Estella nevű hajó, Pedro Gonzáles de Toledóval, Mexikó alkirá-lyával és egy indiánherceggel a fedélzetén, hogy Madridba hajózzanak, a királyi udvarba. A hajó a Karib-tengeren elveszik - méghozzá nyomtalanul. Soha többé nem bukkan elő. A hajófenékben nagy mennyiségű arany és egyéb érték is található, fogalmam sincs róla, mennyi, de akkoriban nem fukarkodtak a gyarmatok az arannyal, ha a király jóindulatának az elnyeréséről volt szó. A hajó, ismétlem, eltűnik, mint szürke szamár a ködben. Több mint négyszáz évvel később, egy Dél Csillaga nevű, gyémántot szállító teher-hajót ér baleset ugyanebben a körzetben ugyancsak titokzatos körülmények

között. Mielőtt azonban utasainak és legénységének nyoma veszne, egy viszonylag közeli hajó szikratávírőjeleket fog. Az üzenetet azonban nem a hajó kapitánya küldi, nem Biggs, hanem Pedro Gonzáles de Toledo, aki, ismétlem, több mint négyszá? évvel korábban ugyanezen a helyen tűnt el. - Biztos, hogy ugyanezen? - Méterre nem mértem ki, de nagyjából igen, S ez a négyszáz évvel ezelőtt eltűnt fickó üzent a szikratávírón. - Valaki hülyéskedett., - Mindenki ezt mondja. De ha mi is megelégszünk ennyivel, nincs miről töprengenünk. Gaby megérezte Lester hangján, hogy ideges és türelmetlen. - Oké, folytasd! - mondta melegen. Lester rápillantott, és folytatta. - Ezután ismét elmúlik néhány évtized, egészen pontosan hét, s ugyanazon a helyen újra eltűnik egy hajó: az Észak Csillaga. Figyeld az azonos vonásokat! A hajók nevei: Estella, azaz csillag Dél Csillaga és Észak Csillaga. Mindannyi drága rakományt visz a fedélzetén... - Az Észak Csillaga például mit? - Azt hiszem, akik rajta utaztak, kellőképpen fel voltak aggatva ék szerekkel. De menjünk tovább... A Dél Csillagának és az Észak Csillagának is ugyanúgy hívták a kapitányát. - Az Estelláét hogy hívták? Fogalmam sincs. Két nevet ismerünk csak róla: Pedro Gonzá les de Toledóét és Titíét, az indián hercegét. A többiek bizonyára spanyolok voltak: csupa Jósé meg Jüan, meg mit tudom én... Állj! - emelte fel az ujját Gaby. - Megmaradt a Dél Csillaga utaslistája? Á legénység névsora? Lester ferde pillantást vetett a lányra. - Meg, Gaby. - És az... Észak Csillagáé? Lester hátradőlt és felnevetett. Könnyed, vidám, felszabadult nevetéssel. - Hát ezért kell rákapcsolódnod á Pentagonra, kislány. Hogy megszerezd a listát. Nem tudjuk ugyanis, kik utaztak azon a hajón. Akik tudják, jégre tették a tudásukat. Gaby elhallgatott, és gondolatban végigfutott a lehetőségeken. A listát megszerezni nem nagy dolog, habár. - Végül is mi a fenét akarsz te, Lester?! Világgá kiáltani, hogy felfedeztél egy új törvényt, amely befolyásolhatja a világegyetemről alkotott eddigi elképzeléseinket? Lester mosolygott, és megrázta a fejét. - Nem, Gaby. Nem ezt akarom. A kincseket akarom. Valamennyit. Azt is, amit az Estella szállított, azt is, amit Dél Csillaga, l-n azt is, amit az Észak Csillaga. Meg akarom osztani veled, kislány. - Csakugyan? És hogy akarod megszerezni őket? Átmegyünk titük a túlvŰágra? Lester megrázta a fejét. - Ha szerves kapcsolat áll fenn az időben egymás után bekövetkező azonos jelenségek között, akkor elképzelhető... hogyha rálövünk a dolgok lényegére, azt is meg fogjuk tudni, hova lett a spanyol karavella aranya, Biggs hajójának gyémántjai... - Ez annyit jelent, hogy ha velünk is megtörténne mindaz, ami ezeknek a hajóknak az utasaival megtörtént, az ő ismereteik be-lénk plántálódnának? Lester elismerően biccentett. - Természetesen. Ne feledd, 1899 nyarán a szikratávírón nem Higgs kapitány üzent, hanem Pedro Gonzáles de Toledo. Nehezen itidom elhinni, hogy a fickó teljes fizikai valóságában megjelent volna. A túlvilágiak nem szoktak materializálódni. Legalábbis így nem. Elismerem, istenklsértő a vállalkozás, amibe belefogunk. . . .. -.41 Azonban a tét sem kicsi. És a sikerre sem kisebb az esélyünk, mint annak, aki régi térképek nyomán elrejtett kincsek után kuat. , - Szerinted ez a feltételezés igazán lelkesítő? - Fogalmad sincs róla, mennyi kincset találtak már régi térképek nyomán. - Igazad van - sóhajtott a lány. - Valóbari nincs fogalmam róla. De ez most nem is fontos. Megkaphatnám azoknak a névsorát, akik az eltűnt Dél Csillagának a fedélzetén tartózkodtak? Lester a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy összehajtott papírszeletet.

- Tessék. Tizennyolc név szerepel a listán. Biggs kapitány a tizenkilencedik. Gaby be akarta süllyeszteni a retiküljébe, de nem tudván ellenállni a kísértésnek, széthajtotta, és gyorsan belepillantott. Néhány másodpercig közömbősen szemlélte az egymás alá írt neveket, egyszerre azonban jéggé fagyott az arca. Amikor felpillantott a papírból, Lester figyelő tekintetével találkozott a szeme. Összehajtotta a cetlit, és enyhén remegő ujjal becsúsztatta a retiküljébe. Amikor megszólalt, már nem remegett az ujja. - Ez a név,., véletlen? Lester megrázta a fejét. - Aligha. Bár ezt neked jobban kellene tudnod, kislány. Gaby megrázta a fejét - Fogalmam sincs róla. őszintén szólva, azt hittem, mindörök re... - Ezt a szót felejtsd el, bébi! - Rendben van - biccentette a lány. - Elfelejtem. 12. Gaby Bundynak nem okozott volna különösebb gondot rákapcsolódni a Pentagon agyára, ezzel azonban, ha csak jelképesen ns de aláírta volna a halálos ítéletét. Nem kellett volna több néhány percnél, hogy azonosítsák. Akkor pedig vége mindennek. Soha nem tudja meg, valóban létezik-e a párhuzamos jelenségek törvénye, arról nem is beszélve, hogy a kincsek megszerzésérc!! is le kell mondania mindörökre. Hajnalban jeges eső esett: úgy lehűtötte a levegőt, mintha felsőbb hatalmak arról akartak volna gondoskodni, hogy az ünnepek előtt még áramszünet esetén se romolhassák meg a hűtőszekrényekben tárolt hús. Gaby konstatálta, hogy meleg pulóverre ies? 42 . . : : szüksége, ezért elzarándokolt égy távoli áruházba, megvette, bevitte a munkahelyére, majd elégedett mosollyal az arcán végigdolgozta a napol. Az a. néhány magántelefon, amit közben derűs kedéllyel lebonyolított, igazán nem tűnt fel senkinek. Legutolsó hívása után behunyta a szemét, és megpróbálta maga, elé képzelni a férfit. Vajon mit csinál, ha letette a kagylót? Pincéjébe megy, hogy ellenőrizze, sértetlen-e a beton, vagy a legközelebbi templomba siet, hogy kierőszakoljon egy megkönnyebbítő gyönást a papjától? Gaby azonban tévedett. Fritz Koller, akiről csak a testvére tudta, hogy néhány évvel ezelőtt meggyilkolta, elásta és lebetonozta a feleségét, szűkölt a félelemtől és a gyűlölettől. Miután legyűrte gyomrának feltörekvő tartalmát, gyorsvasútra szállt, becsörtetett abba az áruházba, amelyik nem messze, talán száz méterre volt csak attól a divatüzlettől, ahol Gaby a meleg ruhákat vásárolta, lopott egy borotvaéles hentesbárdot, és a kabátja alá rejtette. Egész délutánját egy pamlagon fekve, öklendezést kiváltó ideg-rohamok társaságában töltötte. Alig várta a percet, hogy elkapja azt a rohadékot, aki visszahozta a múltját, és darabokra vagdossa az Északi temetőben. ... 13. Az Északi temető nappal megnyugtatóan zizegő gesztenyefái mintha szomorú gyászhimnuszokat zümmögtek volna ezen az éjszakán. A kapukat már tíz óra tájban bezárták, s Gabynak meg kellett másznia a kőkentest, ha be akart jutni. Megigazította hóna alatt a revolverét, aztán egy magasra nőtt bokor ágai segítségével felkapaszkodott a kőfal tetejére. A hold mintha megállt volna a gesztenyefák felett. Gaby végigtekintett a vigyázzállásba kényszerített katonákként álló kőlapok során, s mélyet sóhajtva leereszkedett a túlsó oldalon. Tíz perccel korábban érkezett a megbeszéltnél, ezért beguggolt egy különösen magas márványoszlop árnyékába. Mivel a héber írásos szövegen kívül csak egy idős, bajuszos férfi képe nézett rá, nem tudta, kinek morogjon köszönetet az árnyékért. Az öregember kíváncsi szemekkel fürkészte, mintha megpróbálta volna kitalálni, mi a csodát keres ez az élő lány éjszaka, a halottak birodalmában. Gaby Bundy tisztában volt a veszéllyel, amely a sírkövek között leselkedett rá, ennek ellenére bízott a szerencséjében. Bár még soha nem találkozott azzal, akit randevúra hívott, azt hitte, ismeri, mint a tenyerét. Csakhogy Gaby iszonyatosat tévedett. Mint mindenki, aki komputerekkel foglalkozik, hajlamos volt túlbecsülni a technikát. Azt hitte, a gombnyomások és a nyomukban aképernyőn felbukkanó információkat rejtő betűsorok pótolni tudják

az emberekkel való közvetlen kapcsolatot. S ez a tévedése kis híján az életébe került , Igazából akkor tért csak magához, amikor már a földön feküdt, s a feneketlen sötétség, amely azután tört rá, hogy beverte a fejét a sírkőbe, oszladozni kezdett- Előbb a hold és a csillagok tűntek fel a szeme előtt, majd egy húsvágó bárd, amely, hajói számította, rövidesen lecsap á nyakára. Megpróbálta felemelni a kezét, kihúzni a pisztolyát a zsebéből, és meg is tette volna, ha nem térdel a karján valaki. Csakhogy a szakállas, villogó szemű, tetovált arcú férfi ránehezedett, és éppen arra készülődött, hogy átküldje a túlvilágra. Gaby agyán átvillant a furcsa gondolat, hogy néhány másodperc múlva már odaát lesz, s biztosan megtudja, vajon az ő szerencsétlen halála is része-e annak a bonyolult és nehezen magyarázható rendszernek, melyet jobb híján úgy neveznek: a párhuzamos jelenségek törvénye. Megtudja, hogy ebben a temetőben vagy évszázadokkal korábban a helyén megöltek-e valakit, akinek ugyancsak Gaby volt a neve. És azt is mégtudja, hogy annak az ismeretlen lánynak is húsvágó bárddal oltották-e ki az életét. Mielőtt azonban meggyőződhetett volna róla, valóban olyan-e a túlvilág, mint amilyennek elképzelte, kétségbeesetten felkiáltott. - Koller! Hagyja abba, maga őrült! Beszélni akarok magával! Gabyban csak most tudatosult, hogy az, aki szembenéz vele, nem normális. Ezek a szemek nem lehetnek normális emberi szemek! A felemelt bárd megremegett a férfi kezében. - Maga vissza akarja hozni! Nem engedem, hogy visszahozza! Tudtam, hogy visszajön hozzám! Magát küldte előre? Nem akarom, hogy visszajöjjön! Gaby érezte, hogy a férfi nyála a nyakára fröcsköl. - Eresszen el...! Ha nem ereszt el, visszaküldöm! Maga lepődött meg a legjobban, amikor a súlyos test engedelmesen legördült róla. A bárd még csillogott egy kicsit a holdfényben, aztán lehullott a fűre. Gaby villámsebesen rátette a lábát, és a fegyvere után tapogatózott. Kézfejével letörölte a férfi nyálát az arcáról, megragadta a stukker nyelét, majd azon nyomban el is eresztette. A nagydarab, vörös szakállú, véreres szemű gyilkos összegörnyedve zokogott mellette, s esze ágában sem volt, hogy rátámadjon. Gaby óvatosan odébb rúgta a bárdot, aztán mély sóhajok közepette feltápászkodott. A tetovált arcú férfi maga elé kapta a kezét, mintha attól félne, hogy a lány megüti. Gaby néhány pillanatig rajta tartotta a szemét, majd csüggedten mellé ült. a kőlap szélére. Legszívesebben megpaskolta volna a másik könnyben ázó arcát, és elküldte volna a fenébe. Ha tudta volna, hogy a pasas nem normális! De hiszen akkor még normális volt. Legalábbis a komputerből semmi olyat nem tudott kiolvasni... A férfi á könnyeit törölgette, és csak néha-néha mert Gabyra pillantani. A lány rövid töprengés után belátta, hogy nincs haboz-nivalója. Ha elküldi Kollert, vége a nagy kalandnak, mielőtt még megkezdődhetett volna. A szakállas, tetovált képű fickó szipogva Gaby keze után kapott. - Ugye... nem küldi vissza? Gaby határozottan nemet intett. - Nem. . - Köszönöm. És kérem... mondja meg a Jézuskának, én minden-este imádkozom. Csak a házinéni megtiltotta, hogy hangosan imádkozzam. Azt mondta, az üvöltő dervisek kora lejárt. Tényleg lejárt? Gaby nem tudta, sírjon-e vagy nevessen. - Azt hiszem, tényleg. Hol van a felesége? Még mindig ott? A férfi rémülten meredt rá. Hát nem... odafent? . , - A testére gondoltam. A szakállas, tetovált képű biccentett. , - Ott. A baltát a folyóba dobtam. - Helyes - mondta Gaby. - Üzenetet hoztam tőle. A szakállas erre vicsorogni kezdett, mint a csapdába esett farkas. - Nem! r sziszegte. - Nem fogom megengedni, hogy behozza a házba a kutyát! Gyűlölöm a kutyákat! Nem fogom megengedni! Gabyban ismét feltámadt a gyanú: hátha mégiscsak ejtenie kellene Kollert. Talán szerencséjé lesz, és ki tud bányászni a komputerből valaki mást. Csakhogy

sürgeti az idő. Megígérte Lesternék, olyan gyorsan, ahogy lehet, megszerzi az utaslistát. - Már nem akarja, hogy beengedje a kutyát - mondta a férfihoz fordulva. - Nem a kutyáról van szó. -Hát akkor... miről? - Lisa tudja, hogy maga... időnként be szokott törni. A szakállas, tetovált képű megtörölte tenyerével az orrát. - Persze hogy tudja. Hiszen... ő vette el mindig a pénzt. - Helyes. Lisa azt szeretné, ha betörne valahová! Ha azt várta, hogy a fickó tiltakozni fog, hát tévedett, Koller még egyszer megtörölte az orrát, aztán engedelmesen bólintott. -Hová? - Megadom a címet. - Majd csak úgy, a biztonság kedvéért hozzátette: - Ha nem teszi meg, amire kéri... kimászik a beton alól, és visszamegy magához. A férfi imára kulcsolta a kezét, és könyörögve nézett Gaby kicsit szégyenkező szemébe. - Csak ezt ne... csak ezt nd Mondja meg neki, hogy mindent megteszek, amit kér... csak ne jöjjön vissza! Akkor.. .meg kellene ölnöm még egyszer! - Figyeljen ide, Koller! Bármennyire is nem akaródzott neki, közelebb húzódott a büdös, ápolatlan, szőrös fickóhoz, és fülébe suttogta a legfontosabb információkat. Azt természetesen nem merte és nem is akarta megmondani neki, hogy Cusack halott. Hogy itt nyugszik, talán nem is olyan messzire tőlük. Koller hallgatta, aztán, amikor Gaby abbahagyta a beszédet, szapora bólogatásba fogott. - Megteszem, megteszem, megteszem. Ha megígéri, hogy nem jön vissza, megteszem. Most... hova megy? Gaby visszafordult, és angyali mosollyal a végtelen kőlaperdő felé intett V - Visszafekszem a helyemre. Még akkor is maga mögött hallotta Fritz Koller rémült lihegését, amikor már nem látta sehol a fickót. 14. Gaby egészen véletlenül bukkant FritzKoller titkára. Még az első évben, amikor éppen csak megismerkedett a programtárolás alapelveivel, feladatául kapta a nemrég megtörtént bűnesetek elraktározását. Programozás közben - feltehetően azért, mert mindenkinél alaposabban tanulmányozta Fritz Koller zagyvának és ellentmondásokkal telitűzdeltnek tűnő vallomását - rájött, hogy eltűnt feleségét maga Fritz Koller hentessegéd nyírta ki, méghozzá minden valószínűség szerint munkaeszközei valamelyikével. S miután a vallomásokból az is kiderült, hogy az asszony eltűnése napján Koller a pincéjét betonozta, napnál világosabb volt: a holttest ott keresendő, ahol Koller dolgozott. A pincében, Hirtelenjében nem is értette, miért nem jöttek rá azonnal a nyomozók, mirői van szó. Hogyhogy nem ott keresték a szerencsétlen asszonyt? Ahogy aztán tovább programozott, azzal a nem is rejtett szándékkal, hogy munkája végeztével felhívja illetékes kollégái figyelmét a nyilvánvaló összefüggésekre, lassan megértette, miért nem bukkant napfényre az igazság. Alighanem azért, mert igazából senkit sem érdekelt az ügy. Lisa Koller izgága, részeges, kellemetlen perszóna volt, közutálatnak örvendett a környéken, szomszédai kivétel nélkül hálát rebegtek az égnek, hogy megszabadultak tőle. Ebben a hangulatban a túlterhelt nyomozók nem is igyekeztek igazán a dolgok mélyére ásni. Gaby megvonta a vállát, és úgy döntött: Lisa Koller nyugodjon csak békében a beton alatt. Az eső vigasztalanul szitáit, amikor a gyengén kivilágított utcasarkon felbukkant Koller. Gaby látta, hogy észreveszi, s azon nyomban meg is lassítja a lépteit. Mintha habozna megközelíteni a túlvilági lényt. Gaby megijedt. Kockáztatva, hogy Koller végül is elmenekül előle, futásnak eredt, elkapta a tétovázó férfi karját, és magához rántotta. . -Jól van. Jól tette, hogy eljött. . - Nem küldi... vissza? Úgy remegett a hangja, mint jól fagyott kocsonya januári reggeleken. - Nyugodjék meg! Ha pontosan azt teszi, amit mondok, nem lesz semmi baj. Mi ez itt?

- A... húsvágó... bárdom. - Adja ide! Erre nem lesz szüksége. Jöjjön, megmutatom a házat. Elvette a bárdot, és jobb híján a hóna alá szorította. Úgy látszott, Fritz Koller mindent megértett. Bólogatott, megállt a repkénnyel befuttatott kerítés előtt, még egyszer végighallgatta Gaby fenyegetésekkel tűzdelt intelmeit, aztán felkapaszkodott a kerítésre, és eltűnt mögötte. Gaby úgy érezte, megkezdődött az örökkévalóság. . . . -15. , . . . Fritz Koller vigyorgott, amikor megpillantotta az ajtóra ragasztott papírt és a pecsétet. Az ő ajtaját akkor ugyanilyen pecséttel pecsételték le. Csak a pincét nem pecsételték le. Olyan ostobák Wk voltak, hogy le sem mentek a pincébe. Az a nagydarab, vörös zsaru csak ásított, és sürgette a másikat, hogy húzzanak már a fenébe. Lisa még mindig fenyegetődzik - hogy vitték volna az ördögök a lelkét a poklokra! Nem is egyszer megmondta, ha előbb halna meg, mint ő, éjszakánként visszajár, és a mellére ül, hogy a vérét szívja. Ezért aztán esténként az ágya mellé kell hogy tegye a húsvágó bárdot. Lisa ennek ellenére makacs, és nem akarja feladni a harcot. Néhány alkalommal úgy kellett bárddal levernie magáról. Ilyenkor persze üvölt, és nem akar elmenni. Csakhogy 6 is üvölt, és a bárddal hadonászik. A házmesterné azt mondta, hogy bolond, és el kellene hagynia a lakását. Jó lenne a vénasszonyt is fejbe csapni a bárddal, és lebetonozni Lisa mellé. Aztán megkérni az Angyalt, hogy ne engedje őt se vissza soha többé. Morgott, és egyetlen mozdulattal letépte a pecsétet az ajtóról. Mióta az Angyal megjelent, Lisa nem jön éjszakánként. Bizonyára megtiltotta neki. Az Angyal a barátja. Szeretnie kell, és hallgatni a szavára. Ha az Angyal azt parancsolja, hogy be kel! törnie és megszereznie ennek a Cusacknak a kártyáit, hát meg kell tennie. Ennyit igazán megér, hogy nem kel! éjszakánként Lisával hadakoznia. Egyszerre csak megdermedt benne a lélek. Nem fog ez a pasas is visszajárni hozzá éjszakánként, amiért betört a lakásába? Rémülten az ajtófélfának támaszkodott, majd megkönnyebbülten felmordult, ahogy felengedett benne a görcs. Hát persze hogy nem! Majd ad neki az Angyal, ha zavarni merészeli az álmát! Csak szól nia kell az Angyalnak, ő majd elintéz mindent! Jó félórányi várakozás után végre feltűnt a kerítés tetején Koller. Gaby letette a földre a bárdot, és segített neki lekecmeregni a falról. -Sikerült? Koller szó nélkül feléje nyújtotta a kártyákat. Gaby megpörgette az.ujjai között, s amikor megpillantotta a komputerszakértők műanyag lapját a nagyujja mellett, erőnek erejével kellett visszafognia magát, nehogy puszit nyomjon Koller szakállas, tetovált arcára. - Nem jön többé... vissza? Gaby a zsebébe gyömöszölte a kártyákat, aztán megveregette Koller vállát. - Csak akkor, ha elmondja bárkinek is, mit csinált. Erről nem szabad tudnia senkinek. Ha elmondja, visszajön. - Nem mondom el. - Helyes. Rendben ment minden? Koller bólintott, és lesütötte a szemét. Még az Angyalnak, barátjának és segítőjének sem merte bevallani, hogy odabent, a dolgozószoba falán zsebkésével apróra hasogatott egy képet, amelyről esküdni mert volna, hogy Lisa néz rá gyanakvó vicsorgással. Arra gondolt, megkérdezi az Angyalt, hogyan került Lisa képe a falra, de végül is nem kérdezte meg. Inkább elhatározta: húz még egy réteget a pincében arra a betonra, amely alá feleségét fektette. 16. Gaby nem ismerte személyesen Joe Cusackot, így aztán nem is érzett különösebb szomorúságot, amikor egy reggelen arról értesítették, hogy Cusack szolgálatteljesítés közben tűzharcba keveredett valakikkel, és meghalt. Csak igen rövid ideig töprengett rajta, hogy az ördögbe keveredhet tűzharcba egy programozó, aztán megvonta a vállát, és ejtette az ügyet. Mindennapos dolog, hogy elhullik közülük valaki Most azonban igazán jól jött neki Cusack halála. Tudta, Cusack számtalan olyan engedéllyel rendelkezik, amiről ő még csak nem is álmodhat. És ha szerencséje

van, megszerezheti a megfelelő kártyákat, mielőtt a rendőrség érvénytelenítené őket. így történt, hogy a Cusack halálát és temetését követő napokban ismeretlen tettes vagy tettesek behatoltak Joe Cusack lakásába, feltörték az íróasztalát, s magukkal vitték az elhunyt birtokában lévő komputerhasználati kártyákat a megfelelő kódszámokkal együtt. Továbbá így történt, hogy ezekben az esős, kellemetlen napokban valaki Joe Cusack nevét és titkos kódszámait felhasználva kapcsolatot létesített a Pentagon egyik számítógépével, s olyan adatok birtokába jutott, amelyekről a történteket felderíteni igyekvő biztonsági tisztnek fogalma sem volt, mi a fenéért kellenének bárkinek is. A nyomozást ennek ellenére megkezdték, hogy annak rendje és módja szerint zátonyra fusson. A biztonsági tiszt folytatta ugyan még egy ideig a tökölődést, aztán belátta, értelmetlen tevékenységre fecsérli az idejét. Az adat, amit a titkos felhasználó - Joe Cusack nevében, annak elhunyta után - lefejt a gépből, mindenki számára használhatatlan névsor volt, az Észak Csillaga nevű, szerencsétlenül járt utasszállító hajó legénységének és utasainak listáját tartalmazta. A biztonsági tiszt csak igen rövid ideig gondolkodott el azon, hogy az adatot annak idején vajon miért titkosították? Nyilvánvalóan a közelben végrehajtott sikertelen rakétakísérlet miatt. A fenébe is, de hát hol vannak már azok a rakéták? Az oroszokkal történt megállapodás után alighanem valamennyit felrobbantották. Annyit azért még megtett, hogy felhívta a rendőrségi nyilvántartó központ legnevesebb munkatársát, Gaby Bundyt, és a részletek különösebb említése nélkül feltette neki a kérdést, szerinte mit kellene tennie? Gaby Bundy rövid habozás után azt válaszolta, hogy ő bizony csak akkor foglalkozna a problémával, ha fiúja távollétében az unalom lassan őrületbe kezdené kergetni. Az elhárító tiszt vigyorgott, és ad acta tette az ügyet Gaby Bundy ezután felhívta Lestert, és közölte vele, hogy idáig minden rendben. Továbbá megkérdezte tőle, nincs-e véletlenül szüksége egy vadonatúj húsvágó bárdra. 17. Ephraim Bíggs megpróbált találni egy csendes helyet, ahol nyugodtan hazavághatja magát. Gondolkodni már nem akart, hiszen ezerszer is végiggondolt mindent. Ezerszer is feltette magának a kérdést, nem akarja-e még egyszer, legeslegutoljára újrakezdeni az életét. Talán egy néhány száz dolláros kölcsönnel meg lehetne fejelni a dolgot. Talán kaphatna valami kis haladékot, mielőtt elviszik Ephraim Biggs, mióta a Karib-tengeren életveszélyessé vált az embercsempészet, áttért a turistaszállításra. Ez viszont alig fizetett: nem is beszélve a vámszedőkről. Ha nem tejeled le a letejelnivaló-kat, egyszer csak tűz üt ki a hajódon, vagy egy napon nem találod a helyén. Biggs fizetett, bár az illegális adó majdnem minden bevételét felemésztette. így aztán kénytelen volt kölcsönökhöz folyamodni, magas kamattal és rövid lejárati határidőre, amelyeket természetesen nem tudott visszafizetni. Márpedig a törvénynek engedelmeskednie kell. A törvény pedig így szól: vagy fizetsz, vagy megdöglesz! Ephraim Biggs valaha jóképű fiatalember volt, s most, harmincas éveinek végén is megőrzött még valamit hajdani férfiasságából. Bár az éjszakai mulatók intenzív látogatása és az ital kevéssé alkalmas a fiatalság konzerválására. Biggs úgy gondolta, az lesz a legokosabb, ha leveti magát a szikláról. Felmegy a tenger fölé nyúló Keselytícsőr tetejére, széttárja a karját, és szépen átrepül a másvilágra. Bár szívből utálta a vízi hullákat, és borsózott a háta a gondolattól, hogy talán napokig is a habok között kell ringatóznia, míg megfelelő riadalmak közepette partra ráncigálják, mégsem látott jobb megoldást ennél. A Keselyűcsőr tetejéről azonban kissé másképpen nézett ki a világ. Odalent még könnyű volt elképzelni, hogy repül egyet - ide-fentről jóval aggasztóbbnak tűnt a dolog. Biggf a fejét vakargatta, és csak úgy próbaképpen lelógatta a lábát a mélység felett. Amikor aztán szédülni kezdett, rémülten visszahőkölt. A végén még megcsúszik, és halálra zúzza magát! ,

A lány és a szőke, magas férfi éppen akkor tűnték fel mögötte, amikor letett az ugrásról. Inkább valami humánusabb megoldást választ. A középtermetű, csinos, virágmintás ruhájú lány mintha a szemét kereste volna a tekintetével. Biggs megnyalta a szája szélét, és mosolyogni próbált. - Maga Biggs? Ephraim Biggs? Biggs nyelt egy nagyot ezúttal szokásától eltérően mellé. Minek következtében olyan erejű köhögési roham tört rá, hogy majd leszédült a csúcsról. A szőke férfi és a lány vigyázva közelebb léptek hozzá. -Kérem? - Odalent azt mondták, maga Ephraim Biggs. Biggs illemtudóan köpött egyet. Jelezve, hogy a maga részéről befejezte a köhögést. - És ha én vagyok? A lány csípőre tette a kezét. Maga sem tudta, miért, de Biggsnek az az érzése támadt, hogy a lánynak stukker van a hóna alatt. Bár az is lehet, csak a Keselyűcsőr tetején nyargaíásző szellő dagasztotta blúza selymét. - Lehetne magával beszélni? Biggs megvakarta a füle tövét. -Miről? - Üzletről. Maga tényleg Ephraim Biggs? - Nem úgy nézek ki? - A maga apja volt John Biggs? Biggs meghökkent. -. Csak nem került elő az öregem? Jézusom, csak nem bukkant ,s fel a tenger alól az a vén csataló?! Mindig mondta az anyám: Eph-raim, Ephraim, meglátod, egyszer majd, amikor már jól megy a so mnk, felbukkan az apád, ós kezdhetünk mindent elölről. - És... jól megy? - Anyámnak minden bizonnyal. Ül egy felhő szflén, és a bokrok között bujkáló szerelmespáiokát figyeli. Született kukkoló volt az öreglány. - És magának? Ephraim Biggs felvonta a vállát. Tulajdonképpen visszakérdezhetett volna, milyen jogon érdeklődnek az ügyei iránt, de már réges-rég túl volt azon a ponton, amikor még érdemesnek tartotta védelmezni magánszféráját a toiakodó tekintetektől. Sehogy. Le vagyok égve, mint Pedersen hajója. Hallottuk. Odalent ezt beszélik az emberek. Biggs az ég felé fordította a szemét, és széttárta a karját Az emberek? Az emberek mind, kivétel nélkül, le vannak Gaby elérkezettnek iátta az időt, hogy berúgja a motort. Biggs a fickó, nem is vitás. És a sem vitás, hogy rossz passzban van. - Magáé a Félszemű Macska? - Elvileg. És gyakorlatilag? - Az ördögé. Annyi rajta az adósság, hogy csak az ördög válthatja ki. De ő is csak akkor, ha bedilizett a kénkőszagtól. A férfinak vidám szikrák csillantak a szemében. - Helyes. Tehát egész egyszerűen csődben van, Mr. Biggs. - Annak is a legalján. A férfi mintha elgondolkozott volna. - Mennyi kellene, hogy kimásszon belőle? Biggs egész enyhén megdöbbent. Előbb óvatosan a jobb lábával rálépett a balra, s amikor azt tapaszra ka, hogy még mindig nem ébredt fel, elhatározta, sodortatja magát az árral. Nem hálálkodik, nem csodálkozik, és főleg nem kérdezősködik. Ezek úgyis tudják, mit akarnak. Hát tudták is. - Háromezer - mondta Biggs. A férfi biccentett. - Megkapja. És a hajóV Biggs nagyot nyeií. - Az is megér annyit. - Magával együtt? Biggs kénytelen volt felülbírálni éppen csak megszületett elhatározását. Mégiscsak kérdeznie kell, hogy vigye el az ördög! - Hogyhogy velem együtt? A férfi lenézett az öbölre, mintha a Félszemű Macskát keresné. - Megveszem a hajóját, Biggs, és alkalmazom rajta kapitánynak. A fizetéséről majd később beszélünk. Van valami kifogása?

Biggs fejcsóválva nézett a szőke, lenyalt hajú férfi éles metszésű arcába. - Ki a fene maga?! Monté Christo? - Csak egy hajót keresek. Negyven méter hosszút és tíz széleset. A magáé pont ilyen. Különben... meglehet, hogy valóban Monté Christo vagyok. Néhanapján el szeretnék bujdokolni a világ elől. Felülni egy hajóra, kiúszni a Karib-tenger közepére, lehorgonyoz-ni, és barátaim társaságában élvezni a naplementét. Mit szól hozzá? Biggs kezdte érteni a dolgot. És azt is felfogta, hogy a pasas akár Monté Christo, akár nem, megfogta vele az Isten lába szárát. Megvakarta a füle tövét, és lerúgott egy kavicsot a Keselytícsőr-ről. - Ugye, nem átverés, amit mond? - Miért lenne az? Lesétálunk, és megbeszéljük a továbbiakat. Ephraim Biggs lelkében pacsirták százai fakadtak dalra, hangos trilláiktól harsogott a környék. Kár, hogy csak egyedül ő hallotta őket. - Nem tetszik a hajója neve. Szeretném, ha átfestené. Különben is át kellene pofozni az egészet. Biggs hálaimát rebegett a felhők felett trónoló tengerészistenhez. - Ahogy óhajtja, uram. Mi legyen az új név? A férfi úgy tett, mintha gondolkodna, aztán rövid habozás után felhúzta a vállát. - Azt hiszem... Tengeri Csillag. Mit szól hozzá, kapitány? Biggs egyetlen karmesteri kézmozdulattal elhallgattatta a lelkében trillázó pacsirtákat, és engedelmesen meghajolt. - Dicsérem az ízlését, uram. Gaby Bündy kissé hátramaradva lenézett a Keselyűcsőrről a mélybe. Megpróbálta kitalálni, hogy a számtalan, odalent hor-gonyzó bárka közül melyik lehet a Fékzemű Macska. A tenger mintha figyelmeztetőn sugározta volna felé vakító kékjét. Gaby úgy érezte, nem is olyan sokára sok bajuk lesz még egymással. . . 18. . Paul Tumer nagyokat vágott kalapácsával a munkapadon heverő hullámlemezre, és a sorrenden töprengett. Ha tehetné, előbb a feleségét csapná agyon, aztán az anyósát, végül Bettyt, a sógornőjét. Kövér, nagy seggű gyerekének nem kívánt halált - elég, ha örökre eltűnik a szeme elől. . Persze azt is nagyon jól tudta Paul Tumer, hogy soha, a büdös életben nem merne kezet emelni rájuk. Az olyan típusú puhányok, mint ő, alkalmatlanok az ölesre. A lemezen vaíó kopácsolás némiképpen enyhített a dühén. Ez a tiéd, ez a tiéd, ez a tiéd! - számolgatta az ütemet, s minden egyes csapásával lesújtott valamelyikük fejére, Bettyt sem hagyva ki a sorból, pedig hozzá annak idején még gyengéd szálak is fűzték. Ha a felesége nem olyan erőszakos, akkor most Betty á felesége. Ez esetben viszont az ő fejét kellene előrevennie a sorban. Merthogy akkor sem alakult volna lényegesen különbül az élete, abban biztos volt. Fő problémája tulajdonképpen abban rejlett, hogy igazából nem érdekelte semmi. Még a baseball és az ívás sem. Legszívesebben lejött ide a műhelybe, és vasat vert. Hullámlemezeket simára. Aztán kivitte a szeméttelepre, hogy az ócskavasgyűjtőtől fillérekért újabb hullámlemezeket vásároljon. Paul Turner többé-kevésbé tisztában volt vele, hogy őrült, s nem is igen igyekezett másnak mutatkozni. Feleslegesnek tartotta volna bárkinek is elmondani: szerinte a világ is hatalmas, átkozott hullámlemez, amelyet az Isten minden különösebb ok nélkül laposra kalapál, hogy végül a szemétgyűjtőbe hajítsa. Isten maga is. Már-már átadta volna magát enyhén transzcendens gondolatainak, amikor az ajtóban feltűnt Glória seprűnyélvékony alakja. - Hol vagy, Paul? - nyávogta vékony macskahangon, s Turner önkéntelenül is ütött még egyet a kalapáccsal a bádoglemezre. -Megint azt a lehetetlen bádoglemezt vered? - Azt verem - mondta Turner, megtörölve verejtékező homlokát.-Tíz éve azt verem. - Az isten szerelmére, nem tudnál csak egyetlen vasárnap szünetettartani? - A nap sem tart szünetet - mondta Turner. - Minden reggel felkel. - Jézusom, Turner - s az asszony összehúzta vékony, keserűségtől megkeményedett ajkát. - Előttem te ne akarj okosnak látszani. - Én te előtted semminek sem akarok látszani - mondta Tumer. 54 : . .. . . . Az asszony a falnak támaszkodott.

- El fogod veszíteni a munkahelyed, Turner. - Ezt mondod tíz éve. .- Egyszer elveszíted. .- Lehet. Turnerben hirtelen feltámadt a gyanú. Az asszony alighanem akar tőle valamit. Mintha megpróbált volna szelíd kifejezést erőltetni az arcára. Turner agyában villámgyorsan végigfutott egy lista azoknak a lehetőségeknek a sorával, amikkel megpróbálhatná csőbe húzni. Csakhogy semmi olyan nem volt már közöttük, ami ne lett volna rég lerágott csont. Glória nem olyan ostoba, hogy reménytelen dolgokkal hozakodjon elő... Az asszony tekintete végigsiklott a falakon, a sarkokban libegő, termetes pókhálókon, a lassan sima lemezzé lapuló hullámbádogon, végül Turneren állapodott meg. A borostás képű könyvelő gyanakodva látta, hogy kapzsi fények gyúlnak felesége szemében. -. Turner! - Mi van? - Miért is hagytad ott annak idején a Harrison céget? Turner kezében megállt a kalapács. - Mintha nem tudnád. Leépítettek. - Tehát nem rúgtak ki? - Terminológia kérdése. - Semmi - mondta Turner. - Nem rúgtak ki. - Turner! -Mi van? - Szereted te a Karib-tengert? Turner sóhajtott, és keményen elhatározta: soha többé nem változtat a sorrenden. Feltétlenül Glória fejét veri először darabokra. - A Karib-tengert? - kérdezte, bánatosan meglóbálva a kalapácsát. - Nincs vele semmi bajom. Akárcsak a többi tengerrel. - Ültél már egyáltalán hajöft? - Mintha nem tudnád. Kompon, amikor annak idején Harriso-nék elküldték Svédországba. ..., - Szívesen ülnél? - Ha nincs vihar, szívesen. - És ha vihar van? - Akkor nem szívesen. -Tumer! - Mi van? . .-.. : 55 - Szeretett téged Harrison? Turner óvatosan lecsapott a lemezre. Hátha ettől majd magához tér a. nemben - Harrison? Nem tudomL Nem hiszem. De ha szeretett is, jól titkolta. - Pedig szeretett. És most is szeret. - Harrison? - Harrison. - Honnan veszed ezt a marhaságot? Óvatosan ismét ráütött a lemezre. -Turner! - Mi van? - Levelet kaptál. -Kitől? Az asszonyon látszott, alig fér a bőrébe az izgalomtól. Turner el sem tudta gondolni, mi üthetett belé. Akkor látta utoljára ilyennek, amikor az a hülye, meggondolatlan.úszómedence-javító felszedte egy nyárra. Aztán alig tudott megszabadulni tőle. De végül meg tudott. Sajnos. - Harrisontól. Turner kezében végérvényesen megállt a kalapács. - Én? Harrisontól? Bontsd fel! - Már felbontottam. Turner többek között azt is utálta az asszoriyban, hogy engedély nélkül felbontotta a leveleit - bár nem azért utálta igazán. Ez az ok csak a sokadik volt a sorban. -Hm! És mit ír? - Hajokázni hív a Karib-tengerre. Turner azt hitte, rosszul hall. Megdörzsölte a szemét, aztán az asszonyra bámult. Glória túl sótlan ahhoz, hogy ilyesfajta vicceket engedjen meg magának. Akkor Viszont mi a szar ez az egész? -Hova? Az asszony diadalittasan rántotta elő kopottas pongyolája alóla .levelet. . á . . - Itt van, te szerencsétlen! Olvass!

Turner elolvasta. Előbb lassan, aztán egyre gyorsuló ütemben. Amikor befejezte, nem tudta, mit csináljon. A levélben tényleg az állt, hogy JVIr. Harrison ez év júliusában szeretettel meghívja egy három hétre tervezett karibi kirándulásra, melynek összköltségét természetesen a cég állja, a társaság, amelynek itteni igazgatóságát tíz évvel ezelőtt Harrison vezetteTovábbá közli, hogy mellékelt tíz darab százdolláros bankjegyet az útiköltségre Miamiig. Turner felemelte a fejét -Hol a pénz? - Jó helyen. A zsebemben. Mit akarsz vele, Turner? Simára akarod kalapálni? Turner ingerülten ráhajította kalapácsát a hüllámlemez tetejére. - Tudod mi ez, Glória? Átkozott kicseszés. Valaki szórakozik velem. Az asszony a zsebébe nyúlt, és a szájába nyomott egy rágógumit. Turaeraek hányingere támadt a mozdulattól, de igyekezett nem mutatni. - Mi benne a kicseszés? Szerintem az lenne a kicseszés, ha azt ígérné, hogy küld pénzt, de nem küld. Márpedig a pénz itt van. Hol itt a kicseszés? - Márpedig... márpedig... -Márpedig? - Mi a szarért küldené nekem Harrison pénzt? Mi a szarért akarna velem vitorlázni, ráadásul a Karib-tengeren? Amikor az irodájában dolgoztam, olyan voltam neki, mint az üvegablak. Egyszerűen keresztülnézett rajtam. Mi a szarért... - Állítsd le magad, Turner! Mindenki tudja, hogy rossz emberismerő vagy. Magadnak való bunkó. Ha valaki közeledik hozzád, észre sem veszed. Mint ahogy Harrisont sem vetted észre. Turner előtt hirtelen megfordult a világ. Most jött csak rá, hogy miről is van szó. Úristen, Glóriával négy hét akárhol is.. .Nem, inkább... - Júliusra tedd magad szabaddá, Turner! Harrison meghívását nem utasíthatod vissza. Egy ilyen meghívást nem lehet visszautasítani. Tumer legszívesebben elsírta volna-.magát. Alighanem csak az mentette meg tőle, hogy felbukkant a lépcsőn Elisabeth ugyancsak szikár alakja. Gúnyos mosollyal az ajkán a falhoz támaszkodott. - Készülsz a karibi kirándulásra, Turner? Turner nem válaszolt. Úgy tett, mint vele Harrison: üvegablaknak nézte. - Kicsit telefonáltam - mondta nem is titkolt kárörömmel az arcán Elisabeth. A te híres-nevezetes céged már nem is létezik. Nyoic éve felszámolták. - De Harrison létezik! - Ki tudja, Glória? Ki tudja, mi van emögött? Glória Turner kiköpte a rágógumit, és a testvérére támadt: - Ezer dolcsi van emögött! És egy karibi kirándulás, amilyenre egész életemben vágytam. Én akkor is elmegyek, ha ez a séggfej itt . -57 marad. Akkor is elmennék, hogyha magával az ördöggel kellene is összeállnom azon az úton! Turaer később, ahogy visszagondolt erre a beszélgetésre, biztos volt benne: a címzett meghallotta Glória szavait. A poklok ura pedig köztudottan komolyan veszi a neki tett ígéreteket. Longyear doktor egyáltalán nem lelkesedett a halottakért: mégis naponta látnia kellett őket. De még ha csak látnia kellett volna! Longyear dokinak azonban fel is kellett vágni őket, megmérni a belső szerveiket, figyelni a csúnya és még annál is csúnyább elváltozásokat s azokat a kíméletlenül beléjük hatolt tárgyakat, amelyek többnyire a halálukat okozták. Longyear doktor, mint annyi más kollégája, utálta a kőrboncno-ki hivatást: titokban arról ábrándozott, hogy élete alkonyán megpályázik egy csendes, körzeti orvosi státust, s csak akkor lát majd halottat, ha valamelyik whiskyt nyakaló páciensét megüti a guta. Tekintettel azonban arra, hogy addig is élnie kellett valamiből, s mivel a kórboncnoki állás köztudottan nem igazán aranybánya, Longyear doki gyakorta arra kényszerült, hogy ügyes kanyarokat tegyen a törvénykönyv körül. Azon a délutánon is, amikor a csinos lány és a magas, karcsú fickó belépett az irodájába, jövendő körorvosi állásáról álmodozott. Fehér tornácos épületről, nagy gazdasági udvarról, telis-tele bizonytalan rendeltetésű mezőgazdasági géppel. Abban a percben, ahogy beléptek az ajtón, Longyear doki pontosan tudta, mi járatban vannak. Azt is tudta, hogy elvállalja a dolgot, és azt is, hogy mennyiért. Innentől kezdve merő formalitásnak tűnt minden, de mégiscsak végig kellett játszania a jelenetet. Mivel Longyear doki pszichológusnak sem volt

utolsó, pontosan tudta, meddig kell kéretnie magát. Mint ahogy azt is tudta, hogy az időhúzás ez esetben szép, zöld hasú dollárokat fial. - Longyear doktor? Longyear letette a kezében szorongatott papírt, amely véletlenül éppen az előző napon készített szobaleltár volt, és ártatlan szelíd-seggel nézett a keskeny arcú fiatalember szemébe. - Longyear vagyok. A fiatalember udvariasan meghajolt - McDonald. A kisasszony pedig... nos, a kisasszony a húgom. 58 : : , ... - örvendek, kisasszony. Unott arcán azonban nyoma sem látszott örömnek. Longyear doki olyannyira élethűen alakította a munkájába be-lecsömörlött kórboncnokot, hogy Lester néhány pillanatig kételkedett benne, nem fogtak-e mellé. Gaby pillantása azonban jelezte, hogy nem. - Hm... Az a helyzet, hogy egy jó barátunktól kaptuk az ön címét, doktor. - Csakugyan? Kitől? Lester úgy tett, mintha nem hallotta volna a kérdést. - Az illető... azt állította, hogy ön nem érzéketlen... hm... bizonyos emberi problémák iránt. Longyear doki felhúzta a szemöldökét. - Csak nem óhajtja felboncoltatni magát? Lester nevetett, és megrázta a fejét - Egyelőre nem, doktor. De mindenkinek lehetnek problémái. Mint ahogy vannak is. Longyear doktor cigarettára gyújtott. Csak most intett a vendégeinek, hogy foglaljanak helyet. O maga asztala mögött maradt, míg Lester és Gaby leereszkedtek a sarokban álló nagy levelű növény elé rakott fehér, orvosi székekre. Lester izgett-mozgott, aztán illedelmesen elköhintette magát. - Beszélhetek őszintén, doktor? Longyear doki áhítatos kifejezést erőltetett az arcára. - Az orvosokkal általában őszintén szokás beszélni, fiatalember. Lester biccentett. - így gondolom én is. Nos, doktor, attól tartok, a húgom bajban van. Az a helyzet, hogy... alighanem felcsinálták. Longyear doki megvakarta a feje búbját, feltette aranykeretes szemüvegét, s mint rabszolgapiacon a kiállított rabnőt a szultán megbízottja, tetőtől talpig végigvizsgálta a lányt. Gaby, annak ellenére, hogy maga találta ki az egészet, kínosan megalázottnak érezte magát. Mintha piszkos kezek tapogatták volna végig a testét. Longyear lassan elfordította róla a tekintetét, és Lesterre nézett. - Hát ez bizony kellemetlen. Csak azt nem értem, miért hozzám jöttek. Bizonyára elkerülte a figyelmüket, hogy én kórboncnok vagyok. Taián Bradley doktort tudnám ajánlani. Ő a terhesgondozás szakembere. Lester mosolygott. Hideg volt a mosolya, mint jegelt cseresznyéé a fagylalt tetején. - Ön pontosari tudja, mirőí van szo, doktor. Jó néháhy percet megtakaríthatunk magunknak, ha a tárgyra térünk. Önnek pénzre van szüksége... a húgomnak pedig nincs szüksége gyerekre. Sőt meg szeretne szabadulni tőle. Ezért jöttünk magához, doki. Longyear felállt, az ablakhoz lépett, és kibámult a szobája alatt húzódó utcára. Nem látott odalent parkoló rendőrautót. Amikor visszafordult, már nem ült az arcán az udvarias mosoly. Két hatalmas lépéssel Lester mellett termett, és felrántotta a székről. - - Emelje fel a kezét! Lester felemelte. Longyear doki szakavatott kézzel forgatta ki a zsebeit, mászott az inge alá, sőt még ott is megfogdosta, ahol nem illik. Lester tudta, hogy a legkisebb lehallgató poloskát is megtalálta volna, ha egyáltalán lett volna rajta. -Visszaülhet! Kisasszony...! Gaby komolyan megijedt. Csak nem hagyja, hogy ez az undorító, ieskeny szájú, kígyőszemű fickó végigtaperolja... - Mit képzel? Elment az esze? Longyear doki szemében mintha vidám szikrák csillantak volna. - Az orvos nem férfi, kisasszony. Legalábbis a rendelőjében nem. Különbenmit

képzel? Az olyasféle vizsgálatok, amelyeketön óhajt, kényes helyeken folynak... Nos? Longyear doktor szakszerű volt, és gyors, Mire Gaby felocsúdott, már kész is volt a tapogatással. S mindezt úgy tette, hogy testének egyetlen négyzetcentimétere sem maradt érintetlenül. Longyear visszaült az asztala mögé, felvette a hamutartó szélére tett cigarettáját. Slukkolt néhányat, aztán elégedetten kifújta a füstöt . . - Hányadik hónapban van, kisasszony? - A... harmadikban. - Ez természetesen növelni fogja a költségeket... Mit is mondott, kitől kapták meg a címemet? - Nem érdekes - mondta Lester. -Az a fő, hogy megegyezzünk. - Helyes. Háromezer dolcsi. Lester felállt, összekulcsolta a kezét a hátán. -. Kénytelen vagyok bevallani valamit önnek, doktor. Longyear fenyegetően felemelkedett, és Lester orra elé állt. -Éspedig? - Nem terhes a testvérem. Es... nem is a testvérem. - Akkor meg mi a francot akar tőlem, he?! Jártatja a pofáját, aztán... - Üzletet ajánlok. Mindkettőnk számára kifizetődő üzletet. Úgy tudom, önnek van egy álma, doki. - Micsodám van? - kérdezte elhűlve Longyear. - Micsodám? - Egy álma - ismételte türelmesen Lester. - Egy kis körorvosi állás, tornácos ház, mezőgazdasági gépek az udvaron... - Úristen. - kapott a nyakához Longyear. - Úristen! Maga... gazember! Honnan tudja... honnan..,? Lester mosolyogva megrázta a fejét. - Nincs semmi boszorkányság a dologban, doktor. Évekig éltem Indiában, és megtanultam egy s mást az ottaniaktól. De ez most nem fontos. A fontos az, hogy én hozzásegítem ehhez az álláshoz, a farmhoz, sőt a gépekhez is. Ha akarja. Ha akkormég akarja. Bár, igazgatót is csinálhatok magából egy magánklinikán.. .Nos, hogy tetszik az ötlet? Longyear megbabonázva meredt Lesterre, - És.. mit kellene tennem érte? Kií... - Senkit - vágott közbe Lester. - Egyelőre senkit. De hallgasson meg... Pontosan tudom, hogy ön mivel foglalkozik.., természetesen á boncolásokon kívül. Azt is tudóm, hogy... nem is akármilyen tehetséget árul el azon a téren. Ön rendkívül ügyes szakember, Mr, Longyear. Longyear dokinak hideg verejtékcseppek futottak le a homlokán. Mi a fenét akarhat tőle-a fickó? - Ha az angyalcsinálást jutalmaznák, ön az Oscar-díj várományosa lehetne mondta enyhén rosszmájúan Lester. - Ne izguljon, pontosan ez az, ami nekem kell. Az ön szaktudása, Mr. Longyear. Még mindig nem érti, mit kérek öntől? - Nem - nyögte Longyear doki, és valóban nem is értette. - Egyszer... valaki beszélt nekem önről -folytatta álmodozva Lester. - Az illető el volt ragadtatva a teljesítményétől. Azt mondta, kár önért. Kár, hogy egy ilyen tehetség, mint ön, egy koszos klinika kórbonctani intézetében penészedjen. Önt ki kell szabadítani, doktor. Kivinni a levegőre, a fényre, hadd járja át.a szél a tüdejét! Lélegezzen jó mélyeket a friss levegőn! Ezt szeretném, doktor. Kivinni önt a fényre! - És... hogy képzeli? - nyögte Longyear, aki nem értett egy kukkot sem az egészből. - Mi a franc az a fény?! - Ráadásul veszélyes is a dolog - folytatta Lester zavartalanul. -Ön, doktor, borotvaélen táncol. Még a legügyesebb szakembert, mondhatnám művészt is érheti baleset. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de... ha valami malőr történne, komoly kellemetlenségei támadhatnának. ól Nem tudom, miről beszél - mondta komoran Longyéar. - Megmagyarázom. Arra gondoltam, mi lenne, ha társulnánk? Nekem pénzem van, önnek szakértelme. Ha a kettőt összetésszük, csoda dolgokra leszünk képesek. Mit szól hozzá? - Még mindig nem értem - mondta Longyear csüggedten. Néhány pillanat erejéig valóban azt hitte, soha nem is fogja megérteni, mit akar tőle az idegen. - Akkor kiterítem a kártyáimat-mondta Lester.-Figyeljen ide, doktor. Pontosan

tudom, hogy az angyalcsinálással mennyi pénzt lehet keresni. Azt is tudom azonban, mennyi benne a kockázat. Ennek ellenére meg kellene ragadnunk a nagy lehetőséget. - Nagy lehetőséget? r Magánklinikára gondolok. Longyear komolyan megrémült. Hülye a fickó? Azt hiszi, meg lehet csinálni? - Száz százalék a lebukás! - kiáltotta rikácsolva. - Vagy kilenc-venvalahány. Még mindenki lebukott, aki megpróbálta. - Ahogy én csinálnám, nem buknánk le. Száz százalék, hogy nem. - Miért? - kérdezte Longyear. - Maga hogy csinálná? . - Bérelnék egy hajót - mondta Lester -, és átalakíttatnám úszó klinikává. Érti? -És? . . -.Ott csinálnák a műtéteket. Maga és a teamje. Társasutazás, napfény, hullámok tengeri szél, és még a nem kívánt nehézségektől is megszabadul az ember. Szakképzett személyzet segítené a mielőbbi talpra állást. És mindezt a nyílt tengeren, az Egyesült Államok területi vizein kjfvül. - Gondolja, hogy a maga luxushajója nem szúrna szemet a parti őrségnek? - Ne a Titatiiaa gondoljon, ember! Legfeljebb tíz-tizenöt főt fogadnánk egyszerre. Az utazás maximum egy hétig tartana. Egy mexikói kikötőből indulnánk, és oda is térnénk vissza. A lebukás kockázata gyakorlatilag nulla. Nos, mit szól hozzá? - Alkalmanként háromezer dollárt szoktam kapni - mondta Longyear. - Megkapja a háromszorosát. - Úgysem láttam még Mexikót - mondta Longyear, és felállt, hogy-keressen valamelyik faliszekrényben egy üveg italt. - Mikor indulunk? 20. . Johnny Grahám serdületlen kora ellenére is kiváló méregspecialista volt. És ezt tudta is mindenki a környéken. Ha a sors úgy hozta, hébe-korba szívesen segített a rászorulókon. Tehette is, hiszen ki vette volna észre, hogy néhány grammot elcsent a drogéria valamelyik halálfejes dobozából? Bár termetre nézve vékony volt, és inas, még a szomszéd utcai bandatagok sem kötöttek bele. Éppen ellenkezőleg: barátságosan ráfüttyentöttek, ha á területükön kószált. Egyetlen dolgot nem tudott csak szerezni: használható port: Apja, Gil Graham ugyanis, a harmadik vagy negyedik betörés után kidobott mindenféle kábítószerként is felhasználható készítményt, és kiírta a patika ajtajára: semmi olyat nem tart, ami miatt érdemes lenne elfűrészelni a rácsot. Johnny utálta az apját, utálta az akváriumait, és utálta a testvérét, Dereket. Ezt a kis nyálas hülyét, aki ráadásul szőke volt, és ahelyett hogy normális srácként beolvadt volna az utca életébe, többnyire otthon ült, és olvasott. Derek, Johnnyval ellentétben szerette a halakat. Úgy tűnt, ő örökölte apja vonzalmát a tengeri élőlények iránt, s tízéves korára legalább annyit tudott a trópusi halak fajairól, viselkedéséről és titkaikról, mint a halbiológiai intézetek nem egy felnőtt munkatársa. Ezen a napos, kellemes reggelen is csak az borított árnyékot a lelkére, hogy megígérte bátyjának, lemegy vele a harmadik utca sarkára, ahol Johnnynak találkoznia kell valakivel, majd együtt beugranak a drogériába. Dereknek ugyan fogalma sem volt róla, miért van Johnnynak szüksége rá, de ezúttal sem tartotta célszerűnek a kérdezősködést. A harmadik utca sarkán azzal a magas, bajuszos, patkányképű sráccal találkoztak, akit Derek már látott egyszer, igaz, messziről, viszont közelről utált. Fel nem foghatta, mi köze lehet a bátyjának egy ilyen leprakinézetű fickóhoz. A pasas már messziről kiszúrta őket. Úgy lötyögött oda hozzájuk, mintha tele lenne a nadrágja, és nem merné igazából megmozgatni a lábát, nehogy a szeretetcsomag lepotyogjon az anyaföldre. Kábé háromlépésnyi távolságra megállt tőlük, és csípőre tette a kezét. - Ki ez a kis szar? Johnny elvigyorodott. - Az öcsém. - Mi a francnak hoztad ide? I - Dolgom van vele.

- Te, én egyszer még kicsinállak! Johnny nem válaszolt. Vagy nem tartotta érdemesnek, vagy jobbnak látta, ha nem keveredik vitába a bajuszossal. -Elhoztad? El. . -Add ide! -Százdollár. - Agyonverlek. - Olcsóbban nem adhatom. - Letépem a tököd, és beszórom a hattyúknak a tóba. - Mondom, hogy nem lehet. Ennyi és kész. - Egyszer még kifingatlak. - Vissza is vihetem. -, Add ide, te szemét! - Hol a lepedő? Derek ámulva figyelte a korrekt üzleti tárgyalást. Látta, hogy bátyja nadrágja zsebébe nyúl, kihúz egy barna zacskót - esküdni mert volna rá, hogy apja használ ilyeneket a drogériában -, s villámgyorsan kicseréli egy zöldhasúval, amelyet a bajuszos nyújtott felé. Éppen felsóhajtott volna, hogy ezt szerencsésen megúszták, amikor a bajuszos ugyanazzal a mozdulattal, amellyel zsebébe rejtette a zacskót, elkapta a karját, és magához rántotta. - Beszarok. Tényleg az öcséd? - Tényleg-mondta enyhe nyugtalansággal a hangjában Johnny. - Tényleg az öcsém. - Dühít, hogy ilyen fehér a pofája - mondta a bajuszos. - Mitől ilyen fehér a pofád? Derek mukkanni sem mert. Nem is volt szüksége rá, mert Johnny válaszolt helyette: - Nemnapozik. - Hát mi a szart csinál? - Egész nap a könyveit bújja. -Könyv? Az mi? - ő tudja - mondta Johnny. - Ez mindent tud. - IJndorító szemüveged van - mondta a pasas, és lekapta Derek szeművegét. Tudsz fára mászni? Derek döbbenten látta, hogy a bajuszos meglengeti a karját, és felhajítja a szemüvegét a legközelebbi, dús lombú fa tetejére. - Ha nem tudsz, tanulj meg! Láttál valamit az előbb? - Nem látott - sietett a válasszal Johnny. - Semmit sem látott. - Tőle akarom hallani! Derek érezte, hogy sírás fojtogatja a torkát. Mi q. fenéért hozta magával Johnny? - Semmit. Semmit nem láttam - rebegte, és szinte önkívületi állapotban érezte, hogy a bajuszos elengedi a karját. - Azt, remélem, tudjátok, hogy ezért - zsebébe nyúlt, és előrántotta a zacskót ti is és az apátok is mit kaphattok. Az öregetek, az a vén szaros legalább száz évet, de ti sem úsznátok meg tíz év alatt a fiatalkorúak börtönében. Hát úgy pofázzatok! - Nem pofázik itt senki! - morogta Johnny. - Helyes. .. . . A bajuszos figyelme ismét Derek felé fordult. - Tudod, mi van a zacskóban, fehér képű? Derek nemet intett. A bajuszos vigyorgott. - Méreg, öcsi. Első osztályú, finom méreg. Amit csak méregkönyvre adhatna ki az apád. De ő - és Johnnyra mutatott - ellopott egy marokra valót belőle. Én pedig még ma délután beadom valakinek. - Ezt nem teheted! A bajuszos röhögött, és zsebre vágta a csomagot. - Miért ne tehetném? Nem én leszek az első, aki megteszi. És nem is az utolsó. Kinyírom azt a szemetet. Ha eljár a pofátok, apátok élve fog elrothadni a rács mögött. - Nem fogunk pofázni - mondta Johnny, láthatóan megszeppenve. - Ajánlom is! Te pedig szorgalmasan olvass, Hófehérke. És ne csak könyvet, hanem újságot is. Ha azt olvasod valamelyikben, hogy holtan találtak egy Eddy Lamarre nevű tetűt, hát gondoljatok rám. Vigyorgott, megfordult, és elkacsázott a parkon át. A nap sütött, Johnny sóhajtozott, így Derek csak nagy sokára merte megtörni a csendet.

- A szemüvegem... - Mi van?! - A szemüvegem... áfán... - Mit érdekel? Mássz fel érte! - Nem tudok.., fára mászni. Johnny toppantott, és dühösen á földre köpött, - Megvert engem veled az Isten! Na gyere, te kis bohóc! Amíg Derek a fa alatt szobrozott, és a történteken gondokodott, Johnny odafent mászkált az ágak között. Amikor végre leugrott, ott csillogott a kezében a szemüveg. - Nesze. Most mit vagy annyira oda? - Ez... tényleg... megöl valakit? Johnny lihegett, aztán ingerülten rákiáltott: - Mi közöd hozzá?! Nekünk semmi közünk hozzá! - De hát... ez... gyilkosság! - Nincs semmi bizonyítéka. Még.ha el is kapnák... nem tudja bizonyítani, hogy a mérget tőlünk kapta. - A rendőrség... rá fog jönni. Szólni kéne apának. Johnny felordított, és elkapta Derek ingét - Még csak az kéne, te barom! Ez képes, és mftgöli apát. Nem -fogják elkapni. Nem fogják elkapni. Jó néhányszor elmondta, mintha abban bízna, hogy varázsereje van a szavainak, és valóban nem fogják elkapni a bajuszost. - Miért... hoztál magaddal? - nyögte Derek. - Én ezt nem bírom... Johnny sóhajtott, és megfogta az öccse kezét. - Szükségem van rád. - Rám? - Pont terád. Hidd el.. nem szívesen teszem. De segítened kell! Segítened kell, mert megölnek! Derek érezte, hogy nehezen kap levegőt. Mint akkor, amikor a tavaszi esők elöntik a várost, és az ég nem látszik a hasas felhőktől. - Megöl...nek?Ő? - Nem mindegy? Megölnek, és kész. Ezek aem viccelnek. -iDe... miért? Johnny sóhajtott, és megsimogatta az öccse karját. - Figyelj, Derek! Valakiknek megígértem, hogy szerzek még egy zacskó mérget. Számítanak rá és... várják. Ha nem viszek nekik, megölnek. - Nem merik. - De merik. Nem is egyet megöltek már. Aztán elásták őket a dombok között, vagy levágták a fejüket, és kirakták a szeméttelepre. Segítened kell! . - Jézusom, Johnny... hogy képzeled?! Hogy tudnék segítem?! Szólni kellene apának! Erre Johnny úgy megszorította a karját, hogy csillagokat látott. Meg ne próbáld! Apa is börtönbe kerül, és mi is. Derek! -mondta rimánkodva. - Ez az utolsó alkalom, és soha többé... Segítesz? - Jézusom, Johnny, és ha azzal a méreggel is megölnek valakit? - Ugyan már, Derek, a pasasok megígérték, hogy csak patkányirtásra használják. Derek kicsi volt, de annyit már ludort, hogy alig lehet igaz, amit Johnny mond. Először is, patkányirtásra olt a patkányirtó, másodszor pedig, ha valaki már megölt valakit, többször is megteheti. - Hogy segítsek? - Neked kell ellopni a mérget apától, Derek. A kisfiú legszívesebben sírva fakadt volna. - Én ezt... nem tudom megtenni, Johnny! Johnny megtorpant, legyintett, aztán felvonta a vállát. - Akkor én kész vagyok! Hulla. Ráadásul fejetlen. Bárki is vágja le a fejem, igazából te leszel a gyilkosom. Dereknek, bármennyire is megpróbálta elfojtani a könnyeit, nagy, gömbölyű cseppek gördültek le az arcán. - Mit kell... tennem? Johnny egyszerre felvidult, és átkarolta a kisfiú vállát. - Figyelj! Bemegyünk apához, és kérünk tőle pénzt fagylaltra. Amíg a kasszához megy, megmondom, mit csinálj. - Miért nem... te? - Mert rám már gyanakszik. Az a hülye Miss Rosenfeld alighanem megetette valamivel. Oké, öcsi?

Derek sóhajtott, és legszívesebben elhányta volna magát. De csak biccentett, és halkan annyit mondott, hogy oké. 21. Gil Graham meglehetősen meg volt zavarodva. Felesége halála óta nem érezte magát iSyen elesettnek és tanácstalannak. Legszívesebben azonnal felhívta volna Maryt, de tudta, a lány már eljött hazulról, és legalább fél óra, míg ideér. Graham még akkor is a kezében tartotta a levelet, amikor Derek és Johnny beoldalogtak az ajtón. Ha nem lett volna annyira elfoglalva saját gondolataival, észre kellett volna vennie, hogy valami nincs rendjén a kölykökkel. Mivel azonban teljesen össze volt zavarodva, minden figyelmét lekötötték lelkében hullámzó kétségei. - Szia, apa! - Szevasztok, fiúk! - riadt fel összerezzenve, miközben leejtette a levelet az elárusítópultra. - Mi a helyzet? Johnny Derekre pillantott, aki rémületében óriásit nyelt. - Tudod, apa... arra gondoltunk....hogy.... talán egy... Gil Grahamet elöntötte az indulat, ahogy Derek bizonytalan , . 67 makogását hallgatta, ő, aki három évet húzott le a légierőnél, és senki sem foghatta rá, hogy gyáva féreg lett volna, sőt nem egy meleg buliból sikerrel vágta ki magát, nehezen tudta elviselni Derek félénkségét. Szerette ugyan a fiát, hogyne szerette volna, már csak azért is, mert Jphnnyval ellentétben Derek vonzalmat érzett a tudományos világ iránt, mégis mindegyre felidegesítette Derek gát-lásossága. . - Nem tudnál értelmesebben beszélni, fiam? - Fagylaltot... szeretnénk - motyogta Derek, és elöntőitek a szemét a könnyek. . A fenébe is! - szitkozódott magában Gil. - A végén még elrontom az egészet. Hiszen éppen ma akartam bejelenteni nekik... Az az igazság, hogy iszonyúan hiányzott neki Mary. Azóta a kora esti óra óta, amikor lehúzta a redőnyt, megkínálta Maryt whiskyvel, majd a harmadik pohár után a pamlagra csalta, és lefektette, megváltozott az élete. Rájött, hogy Mary nélkül elveszett ember. És arra is rájött, hogy mindenáron meg kell tartania a lányt. Még azon az áron is, hogy elveszi feleségül. . A kölyköknek sokáig nem szólt a dologról. Tudta, hogy a gyerekek általában ellenérzésekkel figyelik azt az idegent, aki megpróbál az elhalt szülő helyére lépni, ezért arra gondolt, hogy csak lassan, óvatosan teszi meg a szükséges lépéseket. Most azonban eljött az idő... Felállt, és a kasszához ballagott. - Várjatok, azonnal kiveszem a pénzt. Három dollár elég? Meglepetve tapasztalta, hogy amíg a kasszával bajlódik, Johnny nem tágít mellőle. Úgy figyeli minden mozdulatát, mintha meg akarná tanulni a kassza kezelését. Éppen kinyitotta a fiókot, amikor Derek vékony madárhangon felcsipögott: - ihatok egy pohár vizet, apa? Gil Graham kivette a pénzt, és mielőtt leszámolta volna a centeket, biccentett. - Menj be a raktárba! Ott a vízcsap. Johnny ujjongott az örömtől. Legmerészebb álmaiban sem gon dolta volna, hogy az az undorító, lófogú Miss Rosenfeld nem lesz idebent. Természetesen óvakodott megkérdezni, hol van. Ha mázlija van, örökre elette a fene. Elégedetten látta, hogy abban a pillanatban, amikor zsebre vágta a három dollárt, Derek kioldalog a raktárból. Zavarodott, bűntudattal teli biccentése azt jelezte, hogy minden rendben. 22. Éppen indulni akartak, amikor Graham megállította őket. - Ha... nem siettek annyira, mondanék valamit - dünnyögte, és ha a fiúk valóban nem siettek volna, talán észrevették volna a zavarát. - Leülnétek egy percre? A fiúk egymásra néztek, aztán engedelmesen lecsüccsentek a fal melletti lócára. Johnny lesütötte a szemét, Derek pedig majd elájult az izgalomtól. Csak nem szúrt ki az apja valamit? - A nyárról szeretnék néhány szót váltani veletek - mondta Gil, nem csekély izgalommal a hangjában. - A nyárról. - A nyár...ról?, - visszhangozta Derek, megtapogatva a zacskót a zsebében. -

Igen, apa. Apja azonban először Johnnyt vette szemügyre. - Mi a térved a nyárra, Johnny? - A nyárra? Hát... már említettem, hogy Parker szülei meghívtak a birtokukra. Ez természetesen nem volt igaz. Parker szüleinek nem volt birtokuk, sőt Parkernek egyáltalán nem is voltak szülei. Péter Parker a környék legveszekedettebb csibésze volt, aki megígérte Johnny-nak, hogyha el tudja intézni az öregével, felviszi a nyáron Alaszkába, ahol csoda dolgokat lehet látni. Két hét alatt feljuthatnak stoppal, és egész őszig ott is maradhatnak. Talán lányok is jönnek velük - tette hozzá sokat sejtető mosollyal, bár Johnnyt egyáltalán nem a lányok érdekélték, hanem maga Alaszka. - Feltétlenül szükséges elmenned? Johnny hangja sírósra torzult. - Hiszen már megígértem, apá. Számítanak rám. Gil Graham mélyet sóhajtott. - Hallgasd meg, miről van sző, és aztán döntséí csak. Egyszer nagyon régen együtt jártam iskolába egy Peacock nevű emberrel. Peacock nagyon gazdag, és... ő is halakkal foglalkozik. Ma reggel levelet kaptam tőle. Azt úja, szívesen lát, családommal együtt egy Karib-tengeri túrán. Három hét egy hajón a Karibtengeren! Lemerülhetünk a vízbe, figyelhetjük a halakat. Nos? Arról igyekezett megfeledkezni, hogy a levélben nem esett szó gyerekekről. Peacocknak bizonyára fogalma sincs róla, hogy gyerekei vannak. Ha lenne, őket is meghívta volna. Hát majd elviszi őket hívatlanul! Ugyan mit számít egy tengerjáró jachton két kis kölyök? Csakhogy Johnny nem akart menni az istennek se. Graham pedig nem akarta erőltetni. Még néhány év, és Johnny úgyis a maga lábára áll. Miért kellene hát elvadítania magától? - Este, Derek? Derek szeme felcsillant. - Én.,. szívesen, apa. Grahamből gejzírként robbant ki a kérdés. - Vigyük magunkkal Miss Rosenfeldet is? -Vigyük... apa. Gil Graham odavolt a boldogságtól. Mint ahogy később Mary is. . .. , . 23. . . .. Amikor a nap többször is megperdült a feje felett, hogy végül megtelepedjék egy undorítóan magas és poros kaktusz tetején, Costa Salinas letette a csákányát, és hanyatt vágta magát. Csak akkor emelkedett fel ismét, amikor Ray föléje hajolt megtudakolni, mi az ördögöt jelentsen mindez. Costa megrázta a fejét, és összeszorított öklével a porba vágott. - Részemről befejeztem. Tele van a tököm, Ray. Nem kísértem tovább az Istent. Ray Rémiek lecsavarta kulacsa kupakját. Ivott néhány kortyot, f majd visszaakasztotta a kulacsot az övére. - Miért, Costa? - Mert nincs semmi értelme, Ray. Ray Rémiek végigpillantott a sziklafalon, amelyen vakító fénynyel törtek meg a nap sugarai, a porba fulladt, kókadözó kaktuszokon, az ugyancsak porba fulladt és ugyancsak kókadoző indiánokon, aztán nevetni lett volna kedve, és ugyancsak ledobni a csákányát, mint ahogy Costa ledobta. Csakhogy ő az expedíció vezetője, s mint kapitány a hajóját, ő is csak legutoljára hagyhatja el a süllyedő vállalkozást. Akkor, ha már senki sem lesz életben rajta kívül. Még egyszer végigpillantott a vigasztalan tájon, s némi elégedettséggel konstatálta, hogy az indiánoknak eszük ágában sincs meghalni végzik a munkájukat, mint rendesen. Lassan, megfontoltan, szenvtelenül. .- Miért ne lenne értelme? Costa felült, szétkenve a rátelepedett port verejtékező homlokán. - Magad is jól tudod, Ray, hogy egy ködös legenda után futunk, - Ezt korábban is sejtettük. - Csakhogy korábban nem volt ilyen meleg. Fis nem volt ilyen reményieienül ostoba minden. Rájöttem, hogy Mexikóvárosban, egy kellemesen hűvös vizű úszómedence pariján másmilyennek tűnik a világ... Tudod, mire gondolok még, Ray? - Mire? - Hallottam egyszer egy indiai történetet. Ügy szói. hogyha egy madár rászáll a Himalája tetejére, ezerévenként egyszer beietörl a csőrét, s ha a Himalája a csőrtóröígetésben elkopik, az az idő meg mindig csak egyetlen szempillantás az örökkévalóságban. Hogy tetszik? - Ragyogó. Mit akarsz mondani vele? . - Ma már jő néhányszor felnéztem erre a sziklára. És tudod, mire gondoltam?

Hogy én vagyok az az eszelős madár a csákányom mai. Verem a követ, de csak akkor lesek kész vele, ha már réges-régen összeomlott körülöttünk minden. Ray Rémiek világosan Sátta, hogy Salinas kiborult. Talán napszúrást kapott az agyat forraló hőségben. Igaz, ami igaz, az ő fejében is megfordult mái, hogy abba kellene hagyni az egészet. Ördöge van Salinasnak: a mexikóvárosi úszómedence partján valóban másképpen nézett ki a világ. Amikor belemelegedtek a tervezgetésbe, bevetették magukat a vízbe, meg-fogdosták Monicát, majd bevedeltek néhány üveg sört. Az ital aztán még magasabbra korbácsolta a hangulatukat. Mit nekik á sivatag, az indiánok, a hőség, a skorpiók a fiatalság mindent legyőz! ők hárman, ha kell, elmennek a világ végére is. És ha megtalálták, amit keresnek, életük végéig csak úszómedencék szélén fecserésznek, sör és szép lányok társaságában. Furcsa, hogy a mai napig nem tudta biztosan megjegyezni a varázsló nevét. Annyi biztos csak, hogy A-val kezdődik. Arzamendia vagy valami hasonló. Az az egyetlen biztos fogódzó az életükben, hogy Arzamendia rohadtul öreg. Sőt még annál is öregebb. Ráncosabb, mint a víziló segge. Sóhajtva Salinas hóna alá nyúlt, ietámogatta a sátorhoz, és be-iökte az ajtón. Salinasnak annyi ereje maradt csak, hogy bemérje az ágya irányát. Végigvágódott rajta, és úgy is maradt mozdulatlanul Ray előkotort a sarokból egy agyagkorsó poshadt vizet előbb a hánykolódó Monicát, majd Salinast itatta meg vele. Mivel a sátor egy sziklakiszögellés alatt állt, némiképpen védve volt a nap aszaló sugaraitól. A víz énnek ellenére néhány óra alatt megposhadt. Monica kitakaródzott éppen meztelen fenekét mutatva felé. Ray sóhajtott, és érezte, hogy most még ez sem tudja feldobni. Ha Monica cserepes szájára gondolt, lelohadt a lelkesedése. , . V 71 A pokoli forróság ellenére is. vastag vászonköpenyben dolgozó indiánok barátságtalan pillantást vetettek felé, de szó nélkül dolgoztak tovább. Ray tudta, hogy nem az anyagi javak hajtják őket előre, hanem a bosszú. Valamennyien bosszút akartak állni Xilonenon. Az öreg egy okkerszóiben játszó sziklapadon ült, és a távoli, vigasztalan kősivatagra bámult. Csak akkor emelte fel a szemhéját, amikor Ray csípőre tett kézzel megállt az orra előtt. Ray Rémiek igazából még sohasem beszélt az öreggel. Abban sem volt biztos, Arzamendia egyáltalán megértené-e a szavát. Most azonban kénytelen volt megszólítani. - Már nem bírjuk soká - mondta a sátor felé intve. - A lány beteg, és Salinas is kiborult. Mit gondolsz, mennyi idő lehet még hátra? Az öreg hallgatott. Rayt elfogta a kétségbeesés. Mi van, ha bedőltek egy vén, szenilis fickó képzelgéseinek? Bár ennek némiképpen ellentmondani látszott a többiek szorgos munkája ,-Mennyi idő lehet még hátra? . Az öreg végre felemelte a fejét. - Semennyi - mondta aztán olyan tiszta spanyol nyelven, hogy Ray majd hanyatt esett meglepetésében. -Ho...ogy? - Mire a nap lemegy,.. megtaláljuk Xilonent, - Biztos vagy benne? - Biztos. Mint a halálban. - Nem is tudtam, hogy ilyen szépen beszélsz spanyolul. Az öreg behunyta a szemét, és a nap felé fordította az arcát. - Spanyol vér is folyik az ereimben. Gyűlölöm Xilonent. Még ma a kezetekre adom. Azt akarom, hogy soha ne térhessen vissza Mexikó földjére. Ez lesz Kukoricaistennő büntetése. Ray nem tudta féken tartani a kíváncsiságát. - Miért akarsz ártani ennek az izé... Xilonennek? Az öreg megköszörülte a torkát. - Tényleg kíváncsi vagy rá? - Tényleg. - Annak idején az aztékok, az őseim, minden évben ünnepséget rendeztek Kukoricaistennő tiszteletére. Azt gondolták, hogy Xilo-nen tizenkét éves lány, s

a kukorica növekedésével együtt ő is növekszik. Amikor aztán a kukorica beérett, őseim kiválasztottak egy szép és előkelő lányt, hogy a Kukoricaistennő tiszteletére bemutatandó táncban ő személyesítse meg Xilonent. Egy alkalommal ősanyámra jutott a szerep. Ősanyám spanyol volt túszként került az aztékok közé. Nem is igen érthette, miről van sző. Néhány éve élt még csak őseim között, alig ismerte a szokásaikat. Ha ismerte volna. .. aligha vállalkozott volna a feladatra. Ray Rémiek, akinek voltak bizonyos emlékei a régi indiánokról, összeborzongott. - Éjszaka eltáncolták a rituális táncot, ősanyám eljátszotta az istennő szerepét, majd... megölték. - A francba! - mondta Rémiek. - Jól átverték, mi? - Megölték, és lenyúzták a bőrét. Ray ellátottá a száját. - Lenyúzták? - Minden törzsben volt egy nyúzőember. Lenyúzta a halottak bőrét - A fenébe is... - Lenyúzták ősanyám bőrét, és kiszárították. Ismertek olyan barlangokat, amelyekbefi mindig süvít a huzat. A forró levegő át-áramlik rajtuk egyetlen nap alatt kicserzi az emberbőrt. Másnap egy pap magára öltötte ősanyám bőrét, és ő játszotta tovább Xilo-nen szerepét. Ősanyám belsőrészeit pedig feláldozták a bálvány-nak. - Honnan tudod? - Szájról szájra szállt a hagyomány. - Végül is spanyol vagy, vagy indián? - Mindkettő. De Xilonent gyűlölöm. - Keresztény vagy? - Arzamendia vagyok. Ray feladta. Az ilyesfajta kérdésekkel csak törődjenek a valláskutatók. Ő mindenesetre visszatér az eredeti problémához. - Már nem bírjuk tovább. Az öreg bátorítóan rátette öreg, pergamennel bevont kezét a kezére. - Ma éjszaka a tiétek lesz Xilonen. . 24. És az övék is lett. Igaz, a barlang feltárása előtti percekben Ray legfőbb problémája még az volt, hogyan próbáljon lelket verni a többiekbe. Monica nem purcant ugyan M, de lázas volt, Salinas nem volt ugyan lázas, de kipurcant. O maga éppen azzal volt elfoglalva, hogy az agyagkorsőból kulacsokba öntözze a maradék vizet, s újra megitassa őket, amikor meglebbent a.sátor bejárata, s egy indián dugta be rajta szalmakalapos fejét. - Megvan, uram. - A barlang. Ray leejtette a földre a kulacsot, és a többiekre bámult. - Hallottátok? Megvan. Monica nevetett, lehajtotta a fej ét, és elájult Salinas csak legyintett, de azért utánuk botorkált. Azon az ösvényen, amelyet egészen délelőttig ő csákányozott legszorgalmasabban. A barlang nem volt sem különösebben mély, sem különösebben nagy, mindenesetre úgy el volt rejtve a kíváncsi tekintetek elől, hogy legfeljebb műszerekkel lehetett volna felderíteni. A törmelékkel borított, hajdani lépcső egyenesen felvezetett a barlang szájához. Csakhogy ezt a lépcsőt félméteres földréteg és kosz borította. Ha nincs Arzamendia, nincs felfedezés sm. Ray, majd a mellé tántorgó Salinas kiguvadt szemmel bámulták a falat, amellyel a barlang bejáratát lezárták. A rátapasztott kövek azt a látszatot keltették, hogy csupán a csupasz szikla néz velük farkasszemet. Már az első csákánycsapások gyökeresen megváltoztatták a képet. A sziklák lehullottak a lábuk elé, s amikor az első téglák mögött felbukkant a barlang ürege, Ray és Salinas diadalmas üvöltésben törtek ki. Összekapaszkodtak, és ugráltak, mint a bakkecskék. Egészen addig táncoltak, amíg az indiánok annyira ki nem tágították a nyílást, hogy bebújhattak a lyukon át a barlangba. Ha Ray és Salinas azt hitték, hogy odabent szörnyűséges, ördög-pofájú bálvány fogadja őket, tévedtek. A barlang egész hátulső traktusát elfoglaló szobor gyönyörű, fiatal nőt ábrázolt kétoldalt magasra tornyozott hajjal, azt a furcsa látszatot keltve, mintha hajból készített vödör takarná a fejét. Ray hátratántorodott, és magasra emelte a lámpát. A gyönyörű, finoman faragott

női arc mintha meglepetten pillantott volna rá, és talán szemrehányóan is, amiért megzavarták a nyugalmát. - Úristen! - nyögte Salinas, a barlang falához támaszkodva. -Hát megtaláltuk! Mégiscsak megtaláltuk! Arzamendia Kukoricaistennő felé hajolt, és hegyeset köpött, éppen a szép, kerek, vonzó női keblek közé. Aztán morgott valamit, talán varázsszavakat, talán átokigéket, olyan nyelven, amelyet még a sokat próbált Salinas sem értett. Ray ellökte az öreget, és saját ingével törölte ie az istennő melléről a nyálat. - Vidd innen a francba! - ordított Salinasra, - Még képes, és összetöri valamivel. Rúgd ki a barlangból! Arzatnendiát azonban nem kellett kirúgni. Talán kielégítette a köpés: mindenesetre sző nélkül megfordult, és kiballagott a napfényre. Ray a barlang mennyezete felé emelte mindkét karját - Gazdagok vagyunk, Costa, Megtaláltuk, amit kerestünk. Az aranyásók ilyenkor szoktak összekapni és szitává lyuggatni egymást. - Hát mi nem fogjuk - mondta Salinas -, vagy tévednék? Ray mosolygott. - Nem tévedsz, Costa. Mindhármónknak jut belőle éppen elég! 25. Dögletes meleget árasztott az éjszaka. Mintha még a hold is izzadt volna az égen. A sátorban csak egyetlen libegő lángú olajmécses pislákolt, furcsa árnyékokat vetve a falra. Monica az ágyán feküdt, átlátszó tüll hálóingben, de még azt is felcsavarta a hasán egészen a melléig, Costa a földön ült, és azon fáradozott, hogy kinyisson egy whiskysüveget A nehezen nyíló kupak felsebezte az ujját, s most sziszegve a vérét nyalogatta. Ray az istennő szobrát bámulta immár percek óta, anélkül hogy egyetlen szempillantásra is levette volna róla a tekintetét. Costa ivott egy kortyot, aztán Monica felé nyújtotta az üveget. A lány megrázta a fejét, megdörzsölte kékes színben játszó ajkait - Mintha elfogyott volna idebent az oxigén. Mióta ezt a csajt behoztátok a sátramba, nem kapok levegőt. Vigyétek innen az ördögbe! - Ostobaság! Nem látod, milyen gyönyörű? Ray egészen beleszeretett - Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy már láttam valahol - morogta Ray, és végre elszakította a szemét Xilonen arcáról. -Esküszöm, hogy láttam már valahol! Emlékeztet valakire. - Talán Marilyn Monroe-ra - vigyorgott Costa. - Neki volt ilyen haja. Mintha vödör lenne a fején, , Monica felülj lelógatva a lábát az ágyról. - Akkor most mi az ábra? Gazdagok vagyunk? Ray gyengéden megsimogatta az istennő hátát. . . , . 75 - Pokolian gazdagok, bébi Azt hiszem, milliomosok. Ámbár... egyelőre nem érzek belőle semmit. Tudom, hogy örülnöm kellene, de mégsem tudok. - Ami azt illeti, én sem. - Ahhoz még aprópénzre kell váltanunk a kicsikét - vigyorgott Costa. - És... hogy képzelitek? - Ahogy megbeszéltük. Bérelünk egy bárkát, és kivisszük Mexikóból. - És ha az indiánok eldumálják a dolgot? - Nem fogják eldumálni. Azt akarják, hogy Xilonen minél hamarabb tűnjön el innét. - Csak tudnám, miért gyűlölik ennyire?! - Arzamendia mesélt valamit.... - Mi a biztosíték, hogy odaát, az Államokban meg tudjuk pattintani? - Ezt bízd csak rám, kicsim! - mondta magabiztosan Ray. - Ray bácsiban még soha. nem csalódtál. Egy-két hét, és a zsebünkben lesznek a milliók. Odakint mintha gyenge zaj támadt volna. Mintha szél kelt volna a hegyek felől, hogy rövidesen rácsapjon a táborra. Lágy és mégis fenyegető hanghullámok kergették egymást a levegőben, megremegtetve á sátorpónyvát. Monica felkönyökölt, és nyugtalanul a férfiakra nézett. -Mi ez? Ray megvonta a vállát. - Az indiánok énekelnek.

Monica összeborzongott. -Még csak ez hiányzott. Remélem, nem akarnak feláldozni bennünket valamelyik istenüknek. Én a helyetekben kezem ügyében tartanám a fegyverem. , - Ami azt illeti, ott tartom én is - mondta Ráy. A zümmögő kórus felerősödött. Mintha egyre több és több indián csatlakozott volna az énekesekhez. -Mit... énekelnek? Costa a bejárathoz lépett, félrehúzta a függönyt, és kibámult az éjszakába. Hallgatódzott néhány másodpercig, majd megvonta a vállát. - Győzelmi himnuszt. Hogy a Nap győzelmet arat az éjszaka gonosz erői felett. Különben nagyon régi himnusz, telis-tele van olyan szóval, amit nem értek. Folytatni akarta, de olyan hirtelen bukkant fel egy alacSony árnyék a bejárat mellett, hogy Costa riadtan hátrahőkölt. -Ki az..? Monica felsikoitottj Ray letette az üveget, és előrántotta a pisztolyát. A kis termetű, fehér kabátot és nadrágot viselő indián Costa füléhez hajolt, és bélesuttogott valamit. Costa komor képpel hallgatta, s még azután is úgy maradt, előregörnyedt testtel, amikor az indián már rég beleveszett a holdfénybe. - Valami baj van? . Costa elhúzta a száját. - Van egy kis dolgom. Néhány perc múlva itt vagyok. Ray kinyújtotta a kezét, és elkapta Costa karját. - Remélem, nem feledkeztél meg róla, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk? Costa felemelte a fejét. Mintha néhány másodperc alatt komor ráncok vésődtek volna az arcára. - Mit akarsz ezzel mondani? - Például azt, hogyha ezek a kis fickók találtak volna még valamit odafent, hát azt is háromfelé szeljük. Nem szeretném, ha később problémáink támadnának emiatt. Világos, Costa? Costa kirántotta a karját Ray szorításából. - Felesleges az aggodalmad! Azonnal visszajövök. Amikor eltűnt a holdfényben, Ray felemelte az üveget, kortyolt belőle, aztán Monicának nyújtotta. - Tessék, bébi. A lány elutasítóan intett. - Kösz. Nem kívánóin. Ray leejtette az üveget, és az ágy szélére ült. - És engem, bébi? A lány ajka felett apró verejtékcsepp remegett. - Mi van veled, Ray? A férfi áttette egyik karját a lány felett, a másikat a hasára csúsztatta. - Csak annyi, kicsim, hogy elértük, amit akartunk. Gazdagok vagyunk. Azonkívül meleg van, te itt vagy, és ahogy érzem, tüzes a bőröd, mint a parázs. Nekem nő kell, kicsim, neked férfi. Úgy gondolom, pompásan kiegészíthetnénk egymást. Mit szólsz az ajánla-lomhoz? S hogy nagyobb nyomatékot adjon a dolognak, lecsúsztatta a kezét a lány hasán, egészen a combja tövéig. Monica tekintete elsötétült. . .: 77 - Vid onnan a kezed, Ray! - Miért, kicsim? - Mert nem akarom, hogy ott legyen! Már néhányszor megmondtam, üzlettársak vagyunk, semmi több. Ha rád jött á mehetnék, keress magadnak egy indián csajt. - Nekem te kellesz, bébi. - Sajnálom, Ray, Hátrahajlott a teste, mint a nagymacskáké ugrás előtt, aztán feldobta magát az ágyon. Olyan gyorsan, hogy nemcsak Ray, hanem az ajtóban feltűnő Costa sem tudta követni a mozdulatát, Ray Rémiek csak annyit érzett, hogy óriási erő találja el az állat, és a sátor oldalához vágja. Keze, amely másodpercekkel ezelőtt még Monica combja tövét simogatta, most az összetört whiskysüveg cserepébe markolt. Costa belépett, s anélkül hogy Monicára nézett volna, Ray hóna alá nyúlt, és felsegítette. - Zavarok?

Ray megsimogatta az állat, és nagyot nyelt. -Ellenkezőleg. Legjobbkor jöttél, haver. y Costa megmarkolta Ray nyakán az inget, felemelte a férfit, és Monica ágyára lökte. - Ide figyelj, te emeletes barom! Ezerszer megbeszéltük, bármi is történjék velünk, legyőzzük az aranyásó-pszichózist. Nem akarom, hogy miután megtaláltuk az aranyrögöt, halomra gyilkoljuk egymást. Főleg most, hogy... Ray lihegett, és mosolyt erőltetett az arcára. - Oké! Minden rendben... Elveszítettem a fejem, ennyi az egész. Most már minden oké. - Semmi sem oké - mondta Costa. - Egyáltalán semmi sem oké. Azok ugyanis odakint... már gyászdalt énekelnek. - Na és? Monica holtbiztos volt benne, hogy a ki tudja, hány száz éves kő istennő mosolyog. Méghozzá rosszindulatú, diadalittas mosollyal. - Nem érted? Gyászdalt. Valaki meghalt. Ray arcára ráfagyott a békülékeny mosoly. - Meghalt egy indián? Ezek közül? Hogy az ördögbe?! Costa a levegőbe bámult, majd az ő tekintete is az istennő mosolygó arcán állapodott meg. - Azért hívtak, hogy nézzem meg a halottat. Holnap elmennek... vagy legalábbis el akarnak menni. Monica letörölte a verejtéket az arcáról, és maga elé rántotta a lepedőjét, mintha az istennő rosszindulatú tekintetétől féltené a bőrét. - Mi történt... Costa? Salinas habozott, nyelt néhányat, aztán megvonta a vállát. - Azt mondják... azt az indiánt megölték. Odafent a barlangnál. - A. ..barlangnál? Mit keresett ott? - Arzamendia szerint felment, mert... hívták. - Hívták? Kicsoda? - Xilonen. - De hiszen... ő... itt van. - Ez csak a szobra. - Ebből elég! - förmedt rá Ray. - Mi van az indiánnal?! - Meghalt, - Hogyan? Leszúrták, és... kivágták a szívét. A lány feljajdult, és arccal azgyára dőlt - Neeem! Neeeem akarom! Neeeem! - Úristen... mit mondanak az indiánok? - Hogy Xilonennek szokták így bemutatni az áldozatot. S hogy az indián egyik ősanyját is feláldozták Kukoricaistennőnek, akárcsak Arzamendiáét. S az istennő most újabb áldozatokat követel. Monica reszketve eltakarta a szemét a tenyerével. - Vigyétek innen a fenébe! Nem akarom, hogy itt maradjon a sátorban! Vigyétek akárhová! Vigyétek... - Kuss, bébi! - förmedt rá Ray, megpróbálva csillapítani keze remegősét. - Mivel ölték meg? - Késsel-Costa a zsebébe nyúlt, és lassan, óvatosan kihúzott egy vastag pengéjű, furcsa formájú kőkést. - Ezzel. Obszidiánkés. Ez is megér annyit, mint a saját súlya aranyból. Ray észrevette a pengén vöröslő vért, de úgy tett, mintha nem vette volna észre. Monica ismét felnyögött, elvette a kezét az arca elől, és a késre meredt. - Uramisten! Ezek kinyírnak valamennyiünket... Hagyjuk a fenébe, nekem nem kell... Costa Rayhez fordult. - Az indiánok rövidesen elmennek. Akkor pedig nem tudjuk elszállítani a szobrot. Ráadásul hajónk sincs.., Csak az öreg akar velünk maradni... végleg. - Hogyhogy végleg? - Nem akar elszakadni Xilonentől. Azt mondja, bárhová visz-szük, ő Xilonennel marad. Látni akarja a szenvedését. így mondta. Éreztetni akarja vele, hogy a rabszolgája. -a .77W , r t : , --.1 4:i ... - Arzamendia bedilizett

- Lehetséges. Csakhogy... bizonyos értelemben a kezében vagyunk. Ha felveri a környéket, soha nem tudjuk kivinni ezt a bájos hölgyet az országból. Ráadásul ellenünk fordíthatja az indiánokat is. . . . . -Mit tegyünk? Ray összenézett Costával. - Beszélek vele.. t - Nem lenne jobb, ha én is mennék? . Mielőtt Costa válaszomatott volna, Monica megrázta a fejét, és Costa kezébe kapaszkodott. - Nem... nem maradok vele egyedül! Kérlek. .. Costa Rayre nézett, aki alig észrevehetően biccentett. - Oké, bébi - mondta Costa, megsimogatva Monica haját. -Maradok. Ray mosolygott, és az ajtó feléándult Monica meg sem várva, hogy elhaljanak odakint a léptei, Costa felé nyújtotta a karját, és lehúzta maga mellé az ágyra. - Azt akarta, hogy... feküdjek le vele. Costa biccentett. - Nincs abban semmi meglepő, kicsim. -Teis... akarod? - Hát persze. - Akkor... miért nem próbálkozol? - Próbálkozom. Ugyanúgy csúsztatta a kezét Monica combja tövére, mint néhány perccel ezelőtt Ray. Monica halkan felnyögött,.és éppen elengedte volna magát, amikor találkozott a szeme a IŐ istennő figyelő tekintetével. -.Costa... -Mi van... kicsim? . - Ez a nő figyel : -,: -Melyik? - Xilonen. Costa a szoborra nézett, és mosolygott. - Ostobaság. Hiszen csakégy kőszobor. Ámbár... valóban jobb lenne későbbre halasztani a dolgot. Ray minden pillanatban visz-szatérhet. -Costa? - Tessék. - Már... akartam... kérdezni... hogy... mitől olyan vörös a lába? Úgy értem... neki.. Costa az istennőre nézett, és alig észrevehetően megborzongott. Aztán sóhajtott, és széttárta a karját. - Vér... bébi. Beivódott a kőbe. Akiket feláldoztak neki... ki -tépték a szívüket, és... a lábához hajították. A lány eltolta magától a férfit, lelógatta fejét az ágyról, és öklen-dezni kezdett. -Vigyétek,., innen Nagyon szépen, . kérlek... vigyétek... innen! Costa biccentett a lány és az istennő közé állt. -Elvisszük, bébi. Ahogy Ray visszajön... Elhallgatott, és az ajtóra bámult. Ha Ray belép, az annyit jelént, hogy Arzamendia már halott. Legalább nincs tanúja az illegális ásatásnak. Az indiánok hallgatni fognak, erre mérget vehet... Az ördögbe is, hol marad Ray? - Costa... - Mi van, kicsim? - Mit akar Raj? az öregtől? - Beszél vele. Ügy látszik, kissé soká tart... Lehet, hogy nem értik jól egymást. Lehet... A sátornyílás előtt felbukkant egy árnyék. Ahelyett azonban, hogy belépett volna, odakint maradt. -Ray? Az árnyék nem mozdult. - Ray? Gyere már be, az ördög vigyen el! Valaki halkan morgott odakint. Costa megdermedt, aztán kivágódott a sátornyíláson. Monica egyedül maradt az istennővel Maga alá húzta a lábát, és elhatározta, nem néz rá. Belemerédt a levegőbe, mintha nagyon erősen gondolkodna valamin. Néhány másodperc elmúltával aztán rémülten érezte, valami ellenállhatatlan erő elfordítja az arcát, és kényszeríti, hogy Xilonen szemébe nézzen. Az istennő tekintete éles volt, és fenyegető: a vörös foltok lángolni látszottak a lábán.

Monica éppen siköítani akart, amikor Costa betántorgott a sátorba. A fekete sziluett továbbra is a nyílás előtt maradStaintha Costa hűtlenül elhagyta volna az árnyékát. Costa Salinas kezében kés feketedett ugyanolyan obszidián áldozókés, mint amilyennel korábban állítólag megpltek egy indiánt. - Jézusom, Costa... mi történt!?! Costa nyöszörgött. Nyöszörgéséből Monica megértette, hogy baj van. Méghozzá igen nagy baj. - Mi történt, Costa? I Lecsúszott az ágyról, s megpróbálta felemelni a férfit. - Monica, én... Istenem... el kell mennünk... és el kell vinnünk... amilyen gyorsan csak... lehet. -Ray? - Meg...ölték. -H0...0I? - A barlang...nál. - Hogy került... oda? - Arzamendia sem... tudja. Megölték ezzel a késsel. Arzamen-dia szerint... Xilonen nem akar... elmenni innen, azért gyilkol. Costa feltápászkodott, és az ágy szélére rogyott. - Készülj... Monica! Elmegyünk. Az indiánok lehozzák a bál-ványt a tengerpartig... Arzamendia megígérte, hogy készítenek egy. taligát. Bérelünk egy bárkát, és... átvisszük az Államokba. - És... Arzamendia? Az árnyék mintha megrezzent volna az ajtó előtt. - Arzamendia velünk jön. Örökké az istennő... közelében akar maradni. Monica lehajolt, és csókot lehelt Costa verejtékes homlokára. Az árnyék eltűnt az ajtó elől. . . . . 26. Péter Durnham ugyancsak meglepődött, amikor a szűnni nem akaró csengetésre kinyitotta az ajtót, s. Gaby Bundyt találta a küszöbön. A kommandóegységben felkészítették ugyan bizonyos meglepetések elhárítására, arra azonban nem, mit csináljon, ha egy bögyös szőke mellől kirángatva hűtlen szeretőjével találja szemben magát. Ráadásul hajnali négykor. Ráadásul amikor háromkor jöttek haza, és úgy istenigazából még csak bele sem felejtkezhettek a dolgokba. Péter Durnham eltátotta a száját, s bizonytalan mozdulatokat tett, melyekről nehéz lett volna megállapítani, azért csinálj a-e, hogy becsapja, vagy azért, hogy még kijjebb tárja az ajtót. Krákogása azonban teljesen egyértelmű volt. Gaby ugyanis olvasni tudott Péter krákogásaiből, s ez a krákogás most mély felháborodást és szemrehányást rakart. Ugyanakkor bizonyos örömöt is. - Szervusz, Péter! - Szervusz... izé... Gaby! - 3ólvagy, Péter? - Hogy? Ja, igen. Kösz.,. egészen jól. És te? Én is. Bármilyen furcsának hangzik is, de az jutott eszembe, mi lenne, ha beengednél? Durnham zavarodottan csipkeüte vörös bársónyköpenye szélét, majd körözni kezdett az övével, mint meglepett majom a farkával. Be akarsz jönni? - Szeretnék! - Izé... most? - Halehet. Durnham megvakarta a feje búbját. - Hát lehetni éppen lehet, csak... az a helyzet... - Van nálad valaki? .- Momentán... - NemJcéll aggódnod, Péter nem akarok botrányt csinálni, nem tépem ki az ágyból, és nem akaszkodom a hajába, mint egy agresz-szív denevér. Csak veled szeretnék beszélni. - Pont most? - Pont most. Életbe vágóan fontos. Péter Durnham aggódó pillantást vetett a háta mögé, aztán oldalra lépett. .

- Hát akkor gyere! Csak tudod... - Tudom. Jó lesz a konyhában is. A hokedlin, a mosogató előtt A kirúgott szeretőnek járó helyen. Péter Durnham arca kivörösödött, s felszívta tekintélyes mellkasát, mint a harcba induló pulykakakas. - Hát ez azért mégiscsak sok, bébi! Te lépsz le tőlem, megalázol, s most megjátszod az elhagyott szeretőt. Ha azért jöttél, hogy szemrehányj, bébi... - Nem azért jöttem. Gaby figyelmét nem kerülte el, hogy haragja ellenére Péter Durnham szemében ismét felvillantak a régi tüzek. Ahogy végignézett rajta, Gaby érezte, hogy nyeregben van. Csak óvatosan, óvatosan. Durnham elállta a konyhába vezető ajtót. - Nem kell a hokedlire ülnöd, bébi! Gyere a nappaliba! Éppen elindultak volna a folyosón a nappali felé, amikor kivágódott a hálószoba ajtaja, és kócosán durcás női arc bámult ki a nyíláson, - Ez meg mi a franc, Durnham?! Kerek babaarcával és porcelánkék szemével ellentétben rekedt volt a hangja, mint egy kocsmai dizőznek. Durnham kinyitotta a nappali ajtaját, és igyekezett betuszkolni Gabyt. Gaby furcsa csalódottságot érzett. Valaha neki lett volna joga kiutálni innen másokat, most pedig... - Kérdeztem valamit, Durnham! , Gaby óvatosan megsimogatta Durnham fenekét, majd beosont a szobába. Éppen csak annyira hagyta maga mögött az ajtót, hogv behallatsszék a kinti tereiére. - Most mit cirkuszolsz, kicsim? - Ki ez, Durnham? - Szolgálati célból érkezett, Az a helyzet... - Szolgálati célból? Egy ilyen macska? Na, ne akarj hintába tenni! Már mondtam, hogy csoportos játékban nem vagyok benn. - Ugyan már, bébi, ki beszél itt ilyesmiről, öt percig szövege -lünk, aztán lelép. , - Igazán? A vekkereden fogom számolni a perceket. Szóval, öt perc? Na, akkor igyekezz a kicsikéhez! Amikor Durnham beoldalgótt a szobába, és becsukta maga mögött az ajtót, Gaby már a sezlonon ült, egymáson átvetett lábakkal. Durnham szeme fennakadt Gaby combjain, s mély, megrendüli sóhaj hagyta el a torkát. Gaby cigarettát kotort elő a táskájából, és a szájába tette. - Rágyújthatok? Csak tessék. .. Gaby tudta ugyan, hogy Durnham utálja a dohányzó nőket, de most ez is hozzátartozott a hadművelethez. Azt akarta, hogy Durnham is harcolja meg a maga harcát. Gaby Durnham képébe fújta a füstöt. - Kiezaribanc? Durnham meghökkent. - Kérlek, ez... nem ribanc,.. ez egy, izé... dolgozó nő.. - Képzelem. Hát idáig süllyedtél, Durnham? Péter Durnham fel akart ugrani, ráordítani Gabyra, hogy fogja be a száját, menjen a fenébe, nem elég, hogy csúfosan elhagyta, szó szerint kétségbeesésbe taszította, s most, amikor már végre úgy-ahogy megnyugodott, felbukkan mint egy visszajáró lélek, s ismét összekutyul mindent. Ehelyett azonban csak annyit érzett, hogy elfutják a szemét a könnyek, s legszívesebben a lány pompás lábai elé vetette volna magát. - Kérlek... Gaby,.. ezt kikérem magamnak... A lány a sezlon karfájára ejtette a fejét. -JPéter, én... nagyon sokat szenvedtem. - Miattam? A lány határozottan megrázta a fejét. - Magam miatt. Durnham keze megállt a levegőben. Hogyhogy maga miatt? Lehet, hogy félreérti a lányt? - Mit is mondtál... bébi? - Az ember saját magának a legnagyobb ellensége, Péter. Durnham harciasán előremeresztette az állat. - Nem, bébi! Határozottan tévedsz. Az ember legnagyobb ellensége a palesztin kommandós. Ezt Rigley őrnagy tanította. Ő pedig...

Gaby megsimogatta Durnham kezét. - Jól van, Péter, akkor úgy módosítanám, hogy a palesztin kommandósok után az ember saját magának a legnagyobb ellensége. így már megfelel? - Hát... talán. Bár a sorrend nem feltétlenül. A palesztinok után ugyanis... Gaby Durnham szájára tette az ujját. - Csitt, Péter! Most nem fontos a kommandó. Ésa palesztinok sem... Most csak mi vagyunk fontosak. Durnham azonban nem hagyta magát. Bár annyira elgyengült, hogy órarugó lötyögött az ízületei hekén, nem hagyhatta, hogy a leány értékelési hibát kövessen el. i0- Nem hiszem, hogy igazad lenne, bébi. A palesztinokra mindig oda kell figyelni. Ők mindig fontosak. Gaby érezte, hogy a plafon felé közelít a vérnyomása. Édes Istenem fohászkodott magában. - Hát régen valóban nem vettem észre, hogy ez mennyire hülye?! í - Jól van, Péter. Természetesen neked van igazad. És Rigley őrnagynak - tette hozzá kajánul. - Mondott még valamit? -Ki? - Hát az őrnagy. Péter halkan felröhögött. . - Ismered azt a viccet a tehénről, akire ráadnak egy tangát? Rigley mesélte. Szóval ráadják a tangát, és kivezetik a mezőre legeim, persze a csöcse kilóg a tangából, erre jön a bika, és azt mondja... Gaby sóhajtott, és Péterhez simult. - Péter. Vissza szeretnék jönni hozzád! Dumhamben bennakadt a szó. Egyszerre elfelejtette Rigleyt a tangával és a tehén csöcsével együtt. - Hogy mondtad, bébi? Gaby a szőnyegre bámult, és nagyokat nyelve elmondta a szöveget, amit a lépcsőházban ötölt ki magában. - Péter, én... ráj öttem, hogy nélküled magányos az életem, mint : . . .... 85 kőszikla a tengerparton. Nélküled nem vagyok senki. Pontosabban, egy nagy senki vagyok. Egyszerűen nem tudok nélküled élni. Péter Durnham mellét dagasztotta a büszkeség. íme, így jár, ha valaki könnyelműen becsapja maga mögött az ő ajtaját! Bár ez a kicsike a szomszéd szobában meg sem közelíti Gabyt, azért ő mégiscsak talált magának valakit, míg Gaby úgy áll az élet viharaiban, mint az a micsoda a tengerparton. - Megsértettél, bébi! - tört ki belőle a hetek óta tudata mélyére taposott megbántottság. - Megaláztál. - Szánom-bánom, Péter. Esküszöm, többé nem fordul elő! - Ezt el is várom, bébi. És jó lenne, ha felhagynál az olyasféle hülyeségekkel, hogy kísértetek meg földöntúli jelenségek... Baromság! Csak a szarzsákok vannak a kis UZI-jaikkal, de Ők aztán nem kísértetek. De nem ám! - ígérem, hogy felhagyok, Péter! Péter Durnham szívét mézáradat öntötte el. Istenem, hát bekövetkezett, amiről csak titokban álmodozott: Gaby visszatér hozzá. Ráadásul úgy, hogy fenntartás nélkül elfogadja az ő sziklaszilárd és minden körülmények között iránymutató elveit. Jézusom, menynyire is kívánja a lányt! Ezk az imádni való combok... Felállt, és gáláns mozdulattal a szobára mutatott. - Ide mindig visszajöhetsz, bébi. Ez a te otthonod is! Gaby úgy gondolta, itt az ideje Péter karjába omlani, de a folyosóról behallatszó althangú háborgás megakadályozta benne. - Péter! Lejárt az öt perc! Hol a francban vagy? - Oké, nyuszi, máris megyek! - aztán Gaby füléhez hajolt, és belesuttogta: Legszívesebben kidobnám, de... nem lenne korrekt. Gaby átölelte a vállát, és orrát a férfi arcához dörzsölte. - Látod, Péter, ezt imádom benned, hogy ilyen vagy. Kötelességtudó. Péter elmosolyodott. - Ugyan, bébi, csak tartom az adott szavam. Ha előre megbeszéljük a dolgot, természetesen nem hívtam volna ide. Csakhogy felhívtam, és megígértem neki... - Csitt, Péter! Nem fontos. Ilyennek szeretlek, amilyen vagy, -Hé! Mi lesz már? Érted menjek? Te, ha közben kiderül, hogy én itt hiába mosakodtam be, mert te ott azzal a másik nővel...

- Várj, bébi! - pattant fel Durnham, és az ajtó felé iramodott. -Várj! Amikor becsukődott mögötte az ajtó, Gaby felnevetett. Aztán, amikor a kandallóra és a puha medvebőrre tévedt a tekintete, enyhe hányingert érzett. Elképesztőnek találta, hogy ő ezzel a fickóval valaha is ezen a medvebőrön... , Sok mindenre gondolt még, ezért észre sem vette, hogy elmúlt iphány perc, míg Péter visszatért. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor Durnham már ott állt előtte. .- Ráparancsoltam, hogy kussoljon, vagy szedheti a sátorfáját -mondta Durnham. Ha nem tartanám becsüietbeli dolognak... - Édes vagy. Ilyennek szeretlek. Durnham megvakarta a feje búbját. - Mikor jössz vissza, bébi? Holnap? - Éppen ezt kéne megbeszélnünk, Péter. - Ő már reggel elmegy. Ha visszajössz, semmi idegen nő, bébi, csak te! Most is csak azért, mert nem tudtam, hogy jössz. Ez lesz a levezetés. De érzelem semmi, bébi! -Remélem is. Péter Durnham morgott, mint egy elégedett mackó, és Gaby térífére csúsztatta lapátkezét. -Bébi... - Péter? - Tudom, hogy holnap már az enyém vagy, de addig még olyan sok idő van hátra. Nem lehetne, most itt a bőrön egy kis... Gaby felállt, gyengéden eltolva magától az óriást. - Nem lehet, Péter. Vár a csaj odaát. Nem szeretném megrövidíteni. - Nagy formában érzem magam, bébi! - Mindegy, Péter. -Oké - mondta Durnham. - Minden oké, csak sajnálom... Ugye, megérted, hogy most csak levezetésképpen... -Megértem, Péter, és... örülök, hogy ismét összejövünk... Ezért aztán arra gondoltam, meg kéne valahogy ünnepelnünk. - Naná, hogy megünnepeljük! - ütött a térdére Durnham. - O1--tári murit csapunk. Nick bárjában kezdjük, a Tahoe-nál folytatjuk, aztán a hónunk alá kapunk néhány üveg pezsgőt, és hazaballagunk. Tudod, a pezsgőtől mindig kanos leszek, bébi. Ha akarod, meghívhatjuk Rigley őrnagyot is. Ámbár... annak az a hátránya, hogy reggel előtt nem akar majd hazamenni. Rigley már csak ilyen. - Igen. Ő már csak ilyen - sóhajtotta Gaby, és most ő tette a kezét Péter combjára. Érezte, hogy a kommandós beleremeg az érintésbe. - Én valami másra gondoltam, Péter. Durnham meghökkent. - Másra? Mi másra? - Egy utazásra. Péter óriási erővel koncentrált. Még a remegés is abbamaradt a lábában. - Miféle utazásra gondolsz, bébi? - Mi lenne, ha felszállnánk egy vitorlásra, és kivitorláznánk Karib-tengerre? Süttetjük magunkat a nappal, jeges sört iszunk, és ha meguntuk, lemegyünk a kajütünkbe, ráfekszünk az ágyunkra, és... . .. . - Ööoöh! - szakadt ki a nyögés Durnhamból. - Ne froclizz, bébi! Honnan a fenéből béreljek neked egy vitorlást? Hiszen egy vagyonba kerül. Arról nem is beszélve, hogy nem is tudok vitorlázni. -Van. - Mi van? - Vitorlás. - Hogyhogy van? - Van egy barátom, aki meghívott bennünket egy Karib-tengeri kiruccanásra. Cirka három hétre. Durnham maga felé bökte a mutatóujját - Úgy érted, hogy... engem és téged? Na de miért? - Kellemes társaság lesz ott, Péter. Űriemberek olyanok, mint te. Akik minden körülmények között tartják a szavukat. - Arab nincs közöttük? - Tutti, hogy nincs, Péter. Péter az orrára fektette a mutatóujját, és elgondolkodott. - Nem valami csapda ez, bébi?

- Ugyan, Péter, hiszen a barátaim. Egyszerűen csak jól akarjuk érezni magunkat. Képzeld el, hogy a türkizkék égen vakítóan ragyog a nap, alattunk lágyan hullámzik a víz, játékosan kérgetik egymást a repülőhalak, mi a kabinban fekszünk, az ágyon... Hát nem isteni lesz, darling? Péter Durnham elképzelte magának a türkig eget, a ragyogó napot, a repülőhalakat, azt, hogy egyetlen szál arab terrorista sem lesz a közelében, és úgy döntött, hogy valóban isteni lesz. - fin benne vagyok, darling. Gaby a nyakába vetette magát, és összevissza csókolta. Közben tapsikolt, mint egy gyerek. - Tudtam, tudtam, tudtam! Tudtam, hogy igazán szeretsz! - Ebben nem volt okod kételkedni, bébi. - A többit majd megbeszéljük, Péter. Holnap reggel el kell utaznom. A munkahelyem ugyanis... Petér Durnhamet elöntötte a csalódás. - Nem jössz holnap, bébi? Elutazol? - Kiküldetésbe megyek, drágám. Sajnálom, de nem tudtam lemondani. Megtáviratozom,. hog honnan indulunk és mikor. Durnham felhörkant, mint egy beteg medve. - No de addig mi lesz velem, bébi?! Ha őt kirúgom, te meg nem vagy sehol? Gaby Péter karjára tette a kezét. - Ne siesd el a kirúgást, Péter Maradjon addig a közeledben! Csak úgy levezetésképpen. Aztán majd a mi szerelmünk következik. Durnham a levegőbe meredt, majd megvonta a vállát. - Hát, nem bánom, bébi. Azért nagyon örülök, hogy visszajöttél. Hiányoztál. Remélem, tanultál a dologból. Többé nem fogsz ösz-szekapni velem? - Abban biztos lehetsz, Péter. i . - Tudod, bébi, nekem óriási tapasztalatom van az emberek terén. Engem nemigen lehet átejteni. Ezt Rigley is elismeri. Jobb, ha a jövőben egészen rám bízod magad. A te izéd, bébi, és az én emberismeretem ... hát az, bébi... Gaby Bundy soha nem tudta meg, hogy az ő izéje és Péter Durnham emberismerete mire tenné képessé őket, mert a folyosón ismét felbúgott a felháborodott alt: - Durnham! Kapsz még egy utolsó esélyt! Két egész percet! Gaby felállt, és megcsókolta Durnhamet. - Nem akarom, hogy miattam... hiányt szenvedjetek bármiben is. Eredj! Majd bepótolunk mindent a hajón. Durnham az ajtóig kísérte: látszott rajta, nem szívesen engedi el. Ha nem ígérte volna meg a másiknak, holtbiztos, hogy itt marasztalja. Csakhogy az ígéretét minden körülmények között meg kell tartania. - Hát akkor, villát, bébi! - Viszlát, Péter! Ahogy megbeszéltük. Küldöm a táviratot, hova gyere! Tedd magad szabaddá júliusra. Most pedig nyomás! Ne hozz szégyent a fejemre! A kommandós nemszeretem képpel beballagott a töltött galambhoz a hálószobába. 27. Costa Salinas elhatározta, nincs mese: megöli Arzamendiát Egyszerűen nem tehet mást. Ki kell nyírnia, ha meg akar szabadulni tőle. r,p . . . . 89 Már a kikötővárosba vezető úton is elég bosszúságot okozott nekik. Hiába volt kérlelő szó, fenyegetés: el nem mozdult volna Kukoricaistennő szobra mellől. Hiába rejtették egy kétkerekű taliga aljára, hiába csavarták be hatalrnas lapulevelekbe, hiába telepedett rá három indián is valamiféle kábítószercserje leveleit rágcsálva, az öreg le nem vette volna szemét a csomagról: így aztán még a vak is láthatta, hogy nem mindennapi zsákmány rejtőzik a kocsi fenekén. Costa nem volt hidegvérű gyilkos. Igaz, hányatott élete során nemegyszer előfordult már, hogy ez-az az ő keze által vitorlázott át abba a másik világba, ahol csillagok úsznak a végtelen tengerek hullámzó vizében, ezek azonban inkább balesetnek számítottak, mint szándékos gyilkosságnak. Nem szeretett ölni, és jó ideig rosz-szul is érezte magát minden ilyen baleset után. Utálta elvenni valakinek az életét, mint ahogy azt is utálta, ha más próbálta meg elvenni az övét. Arzamendiával azonban más volt a helyzet Arzamendia már-már küldetésüket

veszélyeztette. Makacs hajthatatlanságával lépten-nyomon bajt csinált. Alighogy megérkeztek a kikötővárosba, máris nagy csapat gyerek tolongott a nyomukban, és orrukra tett tenyérrel, kakast utánozva csúfolták Arzamendiát. Hogy miért éppen a kakassal gúnyolták, és hogy miért éppen az öreget szúrták ki: örök titok marad. Azon a reggelen aztán, amikor az olcsó szálloda igazgatója bejelentette, hogy az indiánok egytől egyig leléptek az éjszaka, anélkül hogy Arzamendiát magukkal vitték volna, betelt a pohár. Costa az asztalra csapott, és elhatározta: az egyik obszidiánkéssel végez Ar-zamendiávaL Legalább elmondhatja majd odafent azték elődeinek, hogy ugyanaz a fegyver segítette át a túlvilágra, amely azt a sok tízezer szerencsétlent, akiket feláldoztak Napístén és még ki tudja, milyen szörnyetegek tiszteletére. Costa sóhajtott, és még egyszer végiggondolta a dolgot. Lemászik a földszintre, az öreg kuckójába, és az obszidiánkéssel elvágja a torkát. A kést természetesen otthagyja a helyszínen. AMk a gyilkosság ügyében nyomoznak majd, tutti, hogy az eltűnt indiánokat gyanúsítják vele! Most is forró volt az éjszaka, és most is ott trónolt az izzadó hold az ég csúcsán. Costa feje alá tette a karját és azon melegében azt is elhatározta, hogy amint végzett Arzamendiávaí, dűlőre viszi a dolgot Monicával. Már-már természetellenes dolog, ahogy egymással viselkednek. Felnőtt emberek, akarják egymást, ugyanakkor csak sóhajtoznak egymás után, mint a kisiskolások. Mióta kibérelte a hajót, mázsás súlyok gördültek lea leikéről, Ha szerencséjük van, néhány nap múlva kiköthetnek az amerikai partokon. Már ki is dolgozta a tervet, hogyan játszhatják ki legköny-nyebben a parti őrség éberségét. Kétség sem férhet hozzá, hogy Xi-lonen rövidesen megkapja az amerikai állampolgárságot... Felállt, megmarkolta a kését, és az ajtóhoz lépett. Odakint, a korhadt, recsegő deszkákkal borított folyosón csendes volt minden, mintha kettejükön kívül nem is lakna élő ember az emeleten, Costa elégedetten köszörülte meg a torkát. Alighanem minden vendég az utcákon tolong és ünnepel. Mintha az igazgató említette volna, hogy a Szent Szűzanya tiszteletére tűzijátékot rendeznek éjfél körül. Szerencse, hogy az istennő már a hajón pihen - gondolta, amikor elérte az öreg kalyibáját. Micsoda erőfeszítésébe került, amíg sikerült rábeszélnie, hogy költözzön be velük együtt a szállodába! Arzamendia kezdetben természetesen hallani sem akart a dologról: ragaszkodott hozzá, hogy az istennő mellett marádhasson. Csak hosszas rábeszélésre volt hajlandó engedni, akkor is csak azért, mert Costa elmagyarázta neki: ha felhívják magukra a rendőrség figyelmét, a zsaruk elkobozzák Xilonent, őt pedig végképp megfosztják attól a leijetőségtői, hogy mellette maradhasson. Arról nem is beszélve, hogy Kukoricaistennő hülyére röhögi magát: sikerült elérnie, méghozzá Arzamendia hibájából, hogy szeretett hazájában, Mexikóban maradhasson. Óvatosan nekinyomta az ajtónak az ujját. Mintha léptek recs-csentek volna a folyosó végén. Costa a falhoz lapult, és visszafojtotta a lélegzetét. A léptek megtorpantak, majd elhalkultak. Costa ismét az ajtónak nyomta a hüvelykjét. Elégedetten érezte, hogy az ajtószárny enged a nyomásnak. Felettébb meg is lepődött volna, ha a vén indián bohóc kulcsra zárja az ajtaját. Talán azt sem tudja, hogy kell elfordítani egy kulcsot, bár ami Arzamendiát illeti, vele soha nem mehet biztosra az ember! Most azonban biztosra mehetett. Méghozzá holtbiztosra. Az öreg ugyanis ott hevert a szőnyegen, az ágy mellett, a padlón, kopott, lópokrócszerű poncsójába burkolózva. Az ablakon besütő holdvilág oltott mésszel öntötte le az arcát. Costa megborzongott. Mintha hetes hullát látott volna egy frissiben feltárt tömegsírban. Előhúzta a zsebkendőjét, letörölgette vele az obszidiánkés nyelét, majd betekerte a nyelet a kendőbe. Mielőtt elintézte volna a dolgot, még egyszer végigfutott a részieteken. Lelkének egyik fele mintha Arzamendia védőügyvédje lett volna, arra próbálta rábírni, kímélje meg az indián életét, keressen a gyilkosság helyett más megoldást. Lelke másik fele ugyanakkor fityiszt mutatott ennek az egyiknek, s követelte, hogy a biztató jövő érdekében segítse át az öreget a másvilágra. Costa sóhajtott és döntött: Arzamendiának meg kell halnia! Az öreg szétvetette a karját, s mintha csak megsejtette volna, mi megy végbe

Costa fejében, mélyet sóhajtott. Mintha egy utolsó, szavak nélküli imát küldött volna az ég felé. Costa gyors, szakavatott mozdulattal vetette rá magát. Baljával befogta az öreg száját, nehogy halálnyögése felkeltse valaki figyelmét, jobbjával pedig lesújtott az obszidiánkéssel. Az igazság az, hogy sokkal, de sokkal jobban szerette volna saját, bejáratott vadászkését használni, a szükség azonban az obszidíán-késre szorította. Néhány pillanatig úgy érezte, mintha kávéskanál nyelével próbálná meg elvágni egy liba nyakát. Nyiszálta, nyiszálta, s a végén egészen belefáradt, mire sikerült. Arra azonbanmár nem vitte rá a lélek, hogy a szívét is kivágja. Bár tisztában volt vele, a hatóságokat igazából ez győzné meg, képtelen volt megtenni. Főleg ezzel az istenverte obszidiánkéssel nem. Öklendezett az undortól és az idegességtől, mire befejezte a művét. Csak akkor tűnt fel neki, hogy Arzamendiáfeól nem folyik vér, amikor befejezte a munkát. Pedig úgy átvágta a torkát, hogy szinte alig tartotta valami a fejét. Nyögött és a talpára állt. Sosem gondolta volna, hogy a nagyon öreg embereknek ennyire összesűrűsödjék a vére. Levette a zsebkendőt a kés nyeléről, és az öreg mellé hajította az obszidiánfegyvert. A hold ebben a pillanatban mintha elhalványult volna az égen. Costa Salinas akaratlanul is rápillantott. A verejtékező, fehér korong továbbra is ott trónolt az őt megillető helyen felhőnek nyoma sem volt a közelében. Salinas csak akkor jött rá, hogy az oldalra húzott függöny lebbent az ablak elé, amikor már menni készült. A furcsán sziszegő, surrogó hang azonban visszatartotta. Lassan, óvatosan, századmásodpercek alatt kiütő hideg verítékkel a hátán, fordult vissza az öreg felé. Arzamendja még mindig a szőnyegen feküdt mozdulatlanul, átvágott torokkal. A függöny azonban mint megvadult csikó vonaglott az ablak előtt, annak ellenére, hogy odakint mozdulatlanná dermedt a forró levegő. A függöny ebben a pillanatban felé vágott, mintha ki akarná ütni a szemét. Costa rémülten felkiáltott, és arca elé kapta a kezét. A függöny rárontott, köréje tekeredett, és szorította-szorította, mintha meg akarná fojtani. Már-már búcsút mondott az életének, amikor egy csapásra véget ért a rémálom. Érezte, hogy hűvös szellő simítja meg a nyakát és a homlokát. Csak később gondolt vissza rá, talán finom, vékony női kéz simpgatását érezhette. A hűvös áramlat végigfutott rajta: meg-bizsergette a bőrét, s mintha megtisztította volna tetőtől talpig. A függönyrongyok döglött madár szárnyaiként, bénán lógtak a vastag nádból faragott karnison. Megkönnyebbülten felnyögött, s éppen ismét meg akart fordulni, hogy visszasiessen a szobájába, amikor félúton megtört a mozdulata. Szeme elé kapta a kezét, és nagyot ordított. Akkorát, amely mellett eltörpültek minden eddigi kiáltásai. Lassan, erejét veszítve térdre rogyott, és4 függönyszárnyak mögül előbukkanó sötét alak felé nyújtotta mindkét kézét. Ügy, ahogy csak azok nyújtják, akik kegyelemért könyörögnek. A fekete, mozdulatlan női arc azonban nem ismerte a kegyelmet. Talán a fájdalmat és a szenvedést sem. Talán egyáltalán nem ismerte az emberi érzelmeket. Fején mozdulatlanul trónolt a vodör-szerűen feltornyozott hajkorona, s Costa esküdni mert volna rá, hogy a szeme könyörtelen, zöldes fényben ég. Costa Salinas ekkor talán még az előzőeknél is hatalmasabbat ordított. Arzamendia feje ugyanis éppen ebben a pillanatban döntött úgy, hogy megválik öreg testétől. Ugrott egyet, s döcögve Costa felé gurult. Costa dermedten figyelte, hogy a verteién múmiafej a zöld sugártól vezérelve egyenesen feléje tart. Utolsó, ki tudja, honnan nyert erejével átugrotta a küszöböt, és szakadatlan ordítás kíséretében futni kezdett. Most már azzal sem törődött, hogy a folyosón jobbról is, balról is ajtók nyílnak, s kócos, verejtékező arcok bámulnak rá. Arra eszmélt, hogy valahonnan kinyúlik érte egy kéz, s valaki berántja egy szobába. Egészen pedig csak akkor tért magához, amikor Monica már harmadszor cserélte ki a fején a vizes borogatást. .. . 28. . .

Monica, bár fogalma sem volt róla, mi történhetett odakint, ahogy egyre nagyobb lett a folyosón a sürgés-forgás, azt tette, amit ösztöne parancsolt. Villámsebesen lerángatta Costáról a ruhát, az ágy mellé szórta a padlóra, begurította a tehetetlen férfit a takarója alá, lehajította saját hálóingét is, és Costa mellé feküdt. Inkább idegeivel érzékelte a kinti suttogást, mint a fülével. Ennek ellenére holtbiztos vo!t benne: jó nc-bám an állnak odakint az ajtaja etőtt és bucié lseinek. O:k ükkor .r.íaa magára halkan szitkozódva a háióingét, amikor a kövér, iottyadt képű szállodatulajdonos belopakodott a szobába. - Ezer bocsánat, hölgyem és uram! - motyogta a kövér, megpróbálva Ritaszigálni a folyosóra a nyomában egyre beljebb fiira-kodó férfiakat. Ezer bocsánat! Ezer bocsánat... Monica csodálkozva tapasztalta, hogy a lerobbant Costa villámsebesen magához tér. Felült az ágyon, és a betolakodóra för-medt. - Jöjjön be, kérem! És csukja be az ajtót! A kövér íérfi morgott, hajlongott és engedelmeskedett. - Gyilkosságot szeretnék bejelenteni. A tulajdonos arcára ráfagyott a rémület. - Mi...csodát? - Gyilkosságot - mondta Costa Salinaá keményen. - Odalent, a földszinten, meggyilkolták azt az öreg indiánt, aki velem érkezett a hegyekből. Lementem hozzá, hogy elbúcsúzzunk, mert a többiek után akart menni... Valaki azonban megölte. - Jézus Mária! Kicsoda?! - Tőlem kérdj? De ha megkérdezte, hát megmondom: a jelek arra mutatnak, hogy indiánok tették. Egy régi obszidiánkésse! ölték meg. Elvágták a iorkáti - Azzal És egy szobrot is hagytak emlékbe. Egy kőszobrot. Costa már nem bánta, hogy lassao megtoük a szoba. Félmeztelen férfiak es nők lopakodtak be az ajtón, mintha híres mesemondó szavára gyülekeztek volna. A férfiak szeme Monicát kereste, a nők arca azonban inkább Cosu felé fordult. A tulajdonos fért leghamarabb magához. Megrázta a fejét, ve-rejtóket fröcskölve vele a szoba minden sarka felé. - Ez lehetetlen, uram! Az én szállodámban még soha nem volt gyilkosság. Hát most van. Nem tudná kihívni a rendőrséget? A kövér felhorkant. - A rendőrséget? Még csak a:: hiányozna, hogy feleslegesen... Tudja mit, senor? Menjünk oda együtt, és nézzük meg a hullát. Costa biccentett. - Várják meg, amíg legalább gatyát húzok! A hívatlan vendégek kioídalogtak a folyosóra. Ott aztán iecöve-kelíek és vártak Costa felrángatta magára a ruháját, miközben Monica kétségbeesett suttogását hallgatta, -Igazez... Costa? . - Sajnos, igaz. -Ki... ölte meg? - Fogalmam sincs róla. - És...-Xilonen? .-Ott varra szobában. - Hogy került... oda? - Honnan a fenéből tudjam?! Talán az a barom Arzamendia titokban visszahozatta a hajóról-a haverjaival. - Most... mi lesz? Costa megragadta a lány karját. - Figyelj rám, kicsim! Itt most kemény dologról van szó. Gyilkosságról. És én nem akarok egy mexikói börtönben elrothadni. Ismered a mexikói börtönöket? - Nem. - Ne is ismerd meg soha! A kövér megdöngette a deszkát. . ., -Hé! Mi lesz?! Jönnek már? Costa kivágta az ajtót. - Mehetünk. Míg öltözködött, odakint legalább húszra szaporodott a kíváncsiskodók száma. Costa figyelmét nem kerülte el, hogy többen fegyvert is szorongatnak a markukban: bozótvágó kést vagy revolvert. Az övében viszont nem volt semmi. Revolverét ott hagyta Monica párnája alatt.

A felfegyverzett csapat megtorpant Arzamendia szobája előtt. A kövér, izzadó tulajdonos Salinas felé bökött. - Nyissa ki az ajtót! ,,, Salinas megvonta a vállát. - Eszem ágában sincs! Nyissa ki maga! Á kövér képű a földre köpött. -Gyáva! - Az lehet - vigyorgott Costa -, de még élek. Többször is előfordult már, hogy a gyávaságom mentette meg az életemet. Valaki felröhögött. A tulajdonos szívott egyet az orrán, - Ki megy be? Ramon? Lógó bajuszúj hatalmas termetű fickó furakodott előre. A koszos, gyér fényű lámpára kacsintott, aztán szó nélkül kivette egy félmeztelen, vékonydongájú fiú kezéből a machetéjét - Induljak? : . 95 -Indulj! A lógó bajusza nem sokáig habozott. Villámsebesen az ajtó kilincse alá rúgott, majd bevetette magát a feltáruló résbe. Egy nő felvisított, többen hasra vetették magukat. Costa a falhoz lapult. Igyekezett fedezéket keresni arra az esetre, ha az ajtónyílásbán felbukkanna Kuköricaistennő, s a szeméből kiáradó zöld sugárral megpróbálná porrá égetni őket. Kuköricaistennő helyett azonban a nagy bajusza bükkant fel az ajtónyílásban. Komor volt a képe, mintha hűtlenkedésen kapta volna fiatal feleségét. Megkereste Costát, hozzáugrott, és a falhoz szorította. Machetéjét a torkára nyomta, s olyan mozdulatokat tett a kezével, mintha mindjárt át is akarná metszeni a gigáját. - Te szemét! - mondta rekedt brammogással. - Te emeletes szemét! Costa védekezni akart, de nem jött ki hang a torkán. Csak akkor mert megszólalni, amikor a bajuszos elvette a gégéjéről a machetét. - Nem én... voltam. : - Nem te? ...- Nem... én! . A bajuszos ekkor egészen váratlanul felkacagott, és felhajította a machetét a levegőbe. A széles pengéjű bozótvágó kés nekiütközött a mennyezetnek, éles, fémes pendülpssel hullva vissza közéjük. - A férgek rágják meg a tüdődet, té barom! - sóhajtotta, s akkorát vágott Costa vállára, hogy az majd összeroskadt tőle. - Eredjetek be, és nézzetek körül ti is! Costa enyhén táotorogva megpróbált bebámulni a szobába. Egyelőre arinyit látott csak, hogy a kövér igazgató befelé igyekszik, majd néhány másodperc múlva már jön is vissza. Kikerekedett, csodálkozó szemekkel. - Hát ezt nem vártam volna öntől,- senor - mondta szemrehányó képpel, de Costa legnagyobb meglepetésére nem harag, hanem nevetés csillogott a szemében, - Ezt aztán nem vártam volna! A többiek bátorságot merítettek a békés szemrehányásból, mert egymás hegyénhátán benyomakodtak Arzamendia szobájába. A hatalmas, ezerfelé robbanó kacagásakna megremegtette a falakat. Előbb a nők futottak ki összegörnyedve, cinkosán egymásra kacsingatva, szájuk elé szorított tenyérfel, majd a férfiak. Az utóbbiak egymásnak dőlték a röhögéstől. Utoljára Costk tántorgott be abba a helyiségbe, ahol percekkel ezelőtt megölte Arzamendiát, és ahonnan éppen csak el tudott menekülni Kukoricaistennő elől. Bár a legrosszabbra számított, mégis meglepte, amit odabent látott. A szőnyeg, amelyen Arzamendíának kellett volna hevernie, levágott fejjel, ott virított ugyan a szegényes vaságy mellett, de Arzamendia nem volt rajta. Sőt a feje sem, Arzamendia nem volt sehol: sem a padlón, sem az ágyon, sem a függöny mögött. És Xilonen, azaz Kukoricaistennő is úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Bármennyire is erőltette a szemét: a legkisebb vérfoltot sem tudta felfedezni sem a szőnyegen, sem a falakon, sem a padlón. A vaságy azonban mégsem volt üres. Meztelen, levágott fejű néger férfi feküdt rajta. Nem kellett hosszú vizsgálat hozzá, hogy rájöjjön: a figura nem élő, még csak nem is halott, hanem bábu. Olyasfajta, mint a kirakati próbababák vagy azok az életnagyságú figurák, amelyeket körmenetek alkalmával hordoznak le-fel az

utcákon. Elemi erejű röhögés fogadta, amikor kitántorgott Arzamendia szobájából. A vállát és a hátát veregették, arcához dörzsölték izzadt arcukat, alkoholt böfögtek a képébe. Láthatóan nagyon boldogok és elégedettek voltak valamennyien. Costa lihegve a folyosó falához dőlt, és éppen elhatározta, meg csipkedi magát: vajon nemcsak rossz álom-e mindez, amikor valaki felordított mellette. - Sénores, mindenki a vendégem! Hé! Pepito! Hozzál fel italt! Gyerünk, gyerünk, senores.,.! Valaki átkarolta a derekát, és a vállára vert. - Szólunk a kisasszonynak, senor.,,. No, jöjjön már, jöjjön, ne kéresse magát! Costa nem kérette. Szeme előtt táncot járt a valóság, s úgy érezte, mintha áthatolhatatlan üveglap zárná el a többiektől. Füle csökkent erővel érzékelte a hangokat, verejtéke a szemébe folyt, lépteit bizonytalannak érezte, mintha sokat ivott volna. A kövér tulajdonos átkarolta, izzadó képét az arcához dörzsölve. - Nagy kópé maga, senor Salinas. így átverni az embert! És én még hagytam magam csőbe húzni. Mintha nem tudtam volna, hogy ma van a bolondok éjszakája! Salinas tántorgott, hagyta, hogy a vállát veregessék, miközben röhögött, vedelte a tequilát, és egyáltalán vedelt mindent, amit elé tettek. Alaposan el volt már ázva, amikor Monica néhány pillanat erejéig felbukkant a jótékony köd mögül, és ijedt kíváncsisággal bámult rá. Másnap kora délután ébredt, Monica mellett az ágyban. Bár teste mellett érezte a lány meztelen, meleg testét, egyetlen másodpercig sem habozott. Felkapkodta magára a ruháit, és futásnak eredt a kikötő felé 29. Néha a kívánságok kísértetiesenjegybeesnek. Előfordul, hogy ketten is ugyanazt kívánják, anélkül hogy tudnának egymásról. Sőt el sem tudják képzelni, hogy más is éppen azt kívánhatja, amit ők. Egyszerűen azért, mert nem lenne semmi értelme a dolognak. Pedig néha nagyon is van. Henry Bishop nekidőlt a kocsmapultnak, és igyekezett megosztania figyelmét a whiskys üvegek és az orra előtt zajló kikötői élet között. Láthatóan a whisky izgatta jobban, mivel időről időre érte nyúlt, és belekortyolt a kikötői életbe viszont esze ágában sem volt belekóstolnia. Unottan lehunyta a szemét, amikor a kirakatüveg túlsó oldalán néhány fekete fickó késsel arra kényszerített egy idős hölgyet, hogy adja át nekik dagadozó bevásárlószatyrát. Az errefelé igencsak gyakran megismétlődő eset azonban mégiscsak kibillenthette Bishopot az egyensúlyából, mert ettől a pillanattól kezdve gondolkodni próbált. Mégpedig azon, hogy a fészkes fenébe magyarázza meg nekik: Laurel pedig nincs! Nincs és kész! Laurel úgy lelépett, mint hülyegyerek a tizedik lépcsőfokról. Henry Bishop rohadtul nem szerette volna elszalasztani a kedvező lehetőséget. Hajókázik három hétig, aztán felveszi a háromezret. Persze, csak akkor, ha ezek után még alkalmazzák... Az ördögbe is, de hát mi köze neki Laurelhez?! Tegnap délután látta életében először, és akkor sem volt szimpatikus neki a pasas. Mi a fene ő, szárazdajka? Másfelől viszont a munkaadó megkövetelheti, hogy azért a pénzért keressen fel egy bizonyos címet, és egy bizonyos pofával együtt jöjjön a hajójára. Bishop sóhajtott. A jó kurva anyját ennek a Laurelnek! Nem tudott volna azután megpattanni, hogy már jelentkeztek a hajón? Bishop az órájára nézett. Laurel még befuthat. Ha akar. Csakhogy nem akar: ebben holtbiztos volt. Látta a szemén. Hogy akkor minek lógatta be? Ki a franc tud tisztába jönni egy olyan genny alakkal, mint ez a Laurel?! Ha kiteszik miatta az állásból, visszamegy, ahonnan elhozta, megkeresi, összeveri, és behajítja a csatornába. Fújt egy nagyot, és kért még egy whiskyt. Egyelőre az lesz a legjobb, ha mérsékelten elzsibbasztja magát. Persze nem nagyon. Csak annyira, hogy ne vegye annyira a lelkére, ha mégis kirúgják. A másik fickó, akinek a kívánsága megegyezett Bishopéval - bár ő erről mit sem tudott -, egy zöldségesbódé árnyékában pihent, és ugyancsak a fejét törte. Elmélyedt gondolkodása közben szórako-zottan kihúzott egy jókora sárgarépát az előtte heverő zöldséghalomból, és majszolni kezdte. Még az sem zavarta, hogy a pucolatlan répáratapadt homokszemcsék figyelmetetően megcsikordutaak a fogai alatt. Amikor végül is belépett a kocsmába, Bishop éppen a harmadik whiskynél tartott.

Már elkezdődött testében a kellemes zsibbadás: kisujjából kiindulva éppen a bokája körül fickándozott. Ahogy azonban megpillantotta a fickót, a kellemes bizsergés úgy kiszaladt belőle, mintha csak tarka lepkék randevúztak volna a lábán, s a szél fenyegető mozdulataira szárnyukat verdesve elsuhogtak volna a végtelenbe. . - Laurel! Te rohadék! A szőke felkapta a fejét. Nem szokott ugyan hozzá, hogy kétesen cserzett képű, whiskyspoharat szorongató pasasok ismeretlenül is baráti öleléssel fogadják, ha belép egy-egy kikötői csehóba, azt sem szokta ugyanakkor meg, hogy valamiféle Laurelnek nézzék, és le-rohadékozzák. - Gyere ide, Laurel! A-szőke mosolygott és odament. Űgy tanították neki, menjen oda, hahívják. Tengerészzsákját óvatosan íehuppantotta a székek mellé a földre, s csípőre tett kézzel, barátságosan rámosolygott a szakállas, tömpe orrú fickóra. - Engem hívott, uram? Bishop nem volt egészen részeg, és már nem is zsibbadt. Éppen ezért azonnal észrevette, hogy tévedett. Bár a pasas szőke és vékony, mégsem Laurel. Annak ellenére sem, hogy néhány lépésről valóban Össze lehet téveszteni vele. Legyintett, és lekoppantotta poharát az asztalra. Eredj a francba! A szőke két ujjal megfogta annak a széknek a karfáját, amely mellett tengerészzsákja pihent, és néhány centiméterrel kijjebb húzta. . - Mondtam, hogy eredj a fenébe! A szőke illedelmesen a székre telepedett. Nem terpeszkedett rá éppen csak rácsüccsent a szélére. - Megengedi, hogy helyet foglaljak? .. ,. . . . . 99 I I I -Tűnés! - Gondoltam, megihatnánk egy pohárka whiskyt. - Hát... ha nagyon akarsz, maradhatsz! A fiatalember megrendelte az italt, s kíváncsian Bishop fekete kerettel díszített körmeire bámult. A körmök akkora ujjak végén ültek, mint egy-egy májas hurka az ujjak viszont,sütőlapátnyi tenyerekből nőttek ki. A szőke futólag arra gondolt: nem lenne egészséges dolog nekiszaladni ezeknek a tenyereknek. - Tengerész? - Ühüm. -Elutazik? -He? . ... . . -Úgy értem... kifut? - Kihajózok, ha kihajózok. - Ha? -Ha. - Értem. Mikor? - Még ma. Ha. - Erre igyunk egyet - Igyunk. -Hová? - Ki. A tengerre. - Tényleg? Nahát! Ha? -Ha. - Eeeee... mi ez njta ? A szakállas ráemelte a tekintetét, A dagadt vérerek úgy keresztezték egymást a pupillái alatt, mint az elkaszált csatár lábai a tizenhatos csücskénél. - Mert lehet, hogy... Bishop hirtelen nagyot nyelt Jézus Mária és Szent József! Ki a franc ez a fickó? Ha nem Laurel, akkor... de mi a francért ne lehetne ez Laurel? A szőke viszont arra gondolt: milyen jó ennek a marhának, hogy kifuthat a tengerre. Neki is ki kéne futnia, csakhogy nem tud. Vagy hogy mondta ez a lapátkezű elefánt? Kihajózik,,.? Hogy a fenébe hajózzon ki, ha azok...? Lopódzzon fel a hajóra, ős rejtőzzön el a mentőcsónakban? Egy ekkora hajón fél óra múlva felfedeznék, és átadnák a parti őrségnek. A lapátkéz átnyúlt az asztal felett, és megmarkolta az övét A szőke úgy érezte, mintha satupadba szorult volna a tenyere. - Hogy hívnak, haver?

A szőke csak egyetlen pillanatig habozott. Úgy döntött, bevallhatja az igazit. Miért is ne? - Sigurdsson. . -Mi?. . . . - Sigurdsson. - Az meg milyen frincfrancos név? - Izlandi. - Te izlandi vagy? - Amerikai. Csak a nevem izlandi. - Frankó - mondta Bishop, - Nem akarnál Laurel lenni? A szőke megpróbálta felfogni a dolog lényegét. - Laurel? Miért éppen Laurel? Akkor inkább már Smith. - Nekem egy Laurel kell. Sigurdsson ellátottá a száját. - Hová? - Hát ki. A tengerre. Sigurdsson fejében vadul csikorogtak a kerekek. - Úgy érti... én legyek Laurel? -Úgy. -De... miért? - Tengerész vagy... Nem? - De... az. - Akkor? Van helyed? . - Helyem?... Ja, az nincs. - Ha Laurel leszel, lesz. - Miért éppen Lauret? - Mert van egy hajó, ahova Laurel kell. Sigurdsson gondolkodott. - Egy Laurel nevű fickó? -ő. . . --.. . -Hasonlítókra? - Nyálas, mint te. Zöldfülű, .. - Kösz. Mennyi a pénz? - Három hétre három lepedő. Bishop azt várta, hogy a szőke lefordul a székről rémületében. Az viszont még csak meg sem rezzent. Bishop whiSkyben fürdő agyán először röppent át a gyanú, hogy ez a nyavalyás hátha nem is tengerész. - Na? - sürgette. - Jössz? Frankó hajó. A szőke csak úgy szórakozásból kérdezte meg a nevét. - Tengeri Csillag - mondta a szakállas matróz. - Frankó hajó. Egyikük Sem sejtette, hogy mindketten ki vannak szolgáltatva a i kívánságok kísérteties egybeesése törvényének. Bishop mit sem kívánt jobban, mint azt, hogy ezt a bőbeszédű, Mgyagyú zöldfülűt minden ékesszólásáyal rádumálja: lépjen fel Laurel szerepében ugyanakkor Sigurdsson minden kívánsága már napok óta az volt: akárhogy is, de felkerülhessen a Tengeri Csillag fedélzetére. Most, hogy ilyen váratlanul teljesüMi látszott a vágya, csak hevert a kocsmaasztalon a gyanús whiskyfoltok között és tátogott, mint a partra vetett hal. - TengeriCsil...tag? - Nem az a lényeges. Hanem, hogy te Laurel legyél. Az a lényeges, , ..-., ...-.. Sigurdsson megadta magát az ismeretlen törvénynek. - Jó - mondta-, . Laurel leszek - Én hoztam az üzletet. -És?. - Három rongyból egy az enyém. - Aha! Jó... azaz frankó. Azaz... mikor? - A végén. - Jó. Azon a hajón... izé... ismerik ezt az izé... Laurelt? -Nem ismerik, - Mit kell csinálnom? - Kaját. -Mit?! - A szakács kaját csinál. Mondd, te mindig ilyen hülye vagy? Bishop döbbenten tapasztalta, hogy folyamatosan beszél. Arról már nem is szólva, hogy évek óta nem dumált ennyit feleslegesen. - Papírod van? -Van. -Dugd el! - Eldugom.

- Nem kérnek. - Jó. - Most rendelhetsz egy üveg Whiskyt. Sigurdsson vagy immár Laurel, határtalan boldogságában akár tízet is rendelt volna. De még csak a másodiknál tartottak, amikor elvesztette az eszméletét. jjgrggyszgrazjjzetbeindul! Az egyik balhét követi a másik., .. i. ... . . A Tengeri Csillag békésen ringatódzott a hullámok hátán. A sirályok körülröpködték, alacsonyan elhúztak felette, majd elégedett rikácsolással letelepedtek a fedélzetére. Gaby kinézett az apró, kerek kajütablakon, és mélyet sóhajtott - Hát megkezdődött. - Meg -biccentett Lester. - Megkezdődött. Felállt az asztal mögül, és ő is a kabinablakhoz lépett. Ügy bámulta a sirályokat, mintha most látta volna őket először. - Elégedett vagy? Lester megvonta a vállát. - Azt hiszem, igen. Mindig is erre vágytam. Mire? - Hogy taláíkozhassam a természetfölöttivel. Mindent megtettem, hogy a szemébe nézhessek. Gaby mosolygott. -Félsz? Lester biccentett. - Mit tagadjam, igen. - Attól, hogy most sem...? Lester villámgyorsan a lány szájára tapasztotta a tenyerét. - Ki ne mondd! - Csak nem vagy babonás? - Fogalmam sincs róla, hogy az vagyok-e. Mindenesetté, nem szeretném, ha elkiabálnánk a dolgot. Gaby mosolygott, és gyengéden megveregette a férfi karját. - Judod-e, hogy én hoztam köztetek a legnagyobb áldozatot? - Még sosem mondtad, hogy ez neked áldozat! - Akkor most mondom. Feláldoztam a nyári szabadságom egy kétes kimeneteljj kalandért. Mi lesz akkor, ha minden elképzelésed kudarcot vall? Lester értetlenül nézett a lány szemébe. - Hiszen ezt már megbeszéltük. Húszezer dollár nem kevés pénz még neked sem. - Kétségkívül nem az. De mi lesz akkor, ha túlontúl jól sikerül á dolog? - Ezt hogy érted? - Úgy, hogy... nem fogjuk megköszönni, ha meglátogat benr nünket a túlvilág. - Bárcsak megtörténne! Gaby gondterhelten megcsóválta a fejét. - Én már korántsem lelkesedem annyira az ötletért. Abban még benne vagyok, hogy megtudjuk: hova rejtették az eltűnt hajók utasai a kincseiket, de semmi további kapcsolatra nem tartok igényt. Főleg nem szeretnék eltűnni. Ezért aztán... bizonyos értelemben módosítottamaterveinken. Lester sóbálvánnyá merevedett. Egyetlen másodperc alatt lehervadt a mosoly az arcáról, hogy a helyét valami eleddig ismeretlen, szinte már nem is emberi vicsorgás foglalja el. - Módosítottál a terveinken?... Ezt. . hogy értsem? Gaby ebben a percben gondolt először arra, hogy Dávid Lester őrült Méghozzá alighanem a közveszélyes fajtából. És az is csak most jutott először az eszébe, hátha ez az egész, amibe forró fejjel beleugrott, egy őrült elme torzszüleménye. Hátha csak az őrület építette fel azt a világot, amelyet Lester valóságként interpretál. Ennek persze ellentmondani látszik a rendőrségi archívumokban található anyag. Gaby óvatosan hátrébb lépett, megmarkolva zsebében a pisztolya nyelét. - Nem lesz gyerek a hajón. Elküldtem a kis Diegót és a nagyapját. Lester behunyta a szemét. -Miért? - Nemuakarom, hogy gyerek legyen köztünk! -Miért?

- Mert azt még csak elviselem valahogy, hogy mit sem sejtő emberekkel játszadozzunk, akiket különben nem kérdeztünk meg, hogy részt akarnak-e venni kétséges kimenetelű játékainkban, azt azonban már nem venném a lelkemre, hogy egy ártatlan gyereknek baja essék. Ezért elküldtem Diegót. Lester felnyögött, és csüggedten lehuppant egy székre. - Esküszöm, megőrültél, kislány! Ha reprodukálni akarom a történteket... illetve meg akarom idézni az Estella sorsát.. mindenképpen szükségem lesz egy gyerekre! Gaby szinte megsajnálta Lestert. A férfi arcára kiült a kétségbeesés: mintha közeli hozzátartozójának a halálhíre rázta volna meg. - Meglátod, gyerek nélkül is menni fog a dolog. Lester hitetlenkedve ingatta meg a fejét. - Attól tartok, nem. Hiszen Pedro Gonzáles de Toledo világosan megmondta. -Mit? - Már nem emlékszel? Amikor Biggs kapitány hajója bajba került, és Pedro Gonzáles de Toledo jelentkezett helyette a szikratávírón, azt üzente, egy indián herceg, egy kisgyerek tartózkodik a hajón, valami Titi, és egy öreg indián. - Te hiszel ebben? - Ez mindennek a kulcsa, Gaby! Gaby elgondolkodott. Talán nem kellett volna megtiltania a kisfiúnak, hogy a hajó fedélzetére lépjen? De hát mégsem teheti ki halálveszélynek azt a kedves kis gyereket! - Az a gyerek nem is indián! - mondta ki végül a perdöntőnek vélt mondatot. Diego nem indián! Közönséges kis kubai fickó. Ennyi erővel egy fehér kisfiút is feltehetnél a hajódra. Lester sóhajtott, és a tenyerébe temette az arcát. - Diego indián. - Mondom, hogy nem az! - Én pedig tudom, hogy az. Kivallattam a nagyapját. Hol vannak most? - Nem tudom. - Hazudsz! - Egyáltalán nem hazudok. Adtam nekik egy kis pénzt, és elküldtem őket. Tegnap este elhagyták Miamit. Lester a fejéhez kapott. - Jézusom! Gaby elérkezettnek látta az időt, hogy a második csapást is rámérje Lesterre - És múmia sem lesz, Dávid. Lester már fel sem emelte a fejét. ,- Ő miért nem? - kérdezte tompán - Attól félsz, hogy a vízbe fullad? - Egyáltalán nem. De attól igen, hogy nekem is meggyűlhet a bajom a saját testületemmel. Hiszen a parti őrség bármelyik pillanatban ránk csaphat. Mit gondolsz, mit szólnának hozzá, ha egy illegális műkereskedelemből származó inka múmiát találnának a hajófenékben? - Az egy egészen értéktelen valami, Gaby. - Csakhogy a parti őrség másképp gondolkozik. Mit gondolsz, békén hagynának, ha csak egy szippanlásnyi kokaint is találnának a zsebemben? Bizonyos értelemben teljesen mindegy, hogy pár grammot vagy tíz kilói rejtegetek. Mindkét esetben megszegtem a törvényt, és ez a lényeg, azért a múmiát is lemondtam, a koporsóval együtt. Lester ekkor lassú, nyugodt ütésekkel csapkodni kezdte a halántékát. - Tönkretettél. . Megöltél! Lehetetlenné tettél! Pedig hogy készültem a találkozóra! Hogy bíztam benne, hogy most végre kapcsolatot tudok teremteni velük... Akkor jössz te, és elrontasz mindent. Kedvem lenne megölni... Megszabadulni tőled mindörökre! Gaby ismét megszorította fegyvere nyelét a zsebében. , - Ez annyit jelent, hogy akár abba is hagyhatjuk a próbálkozásunkat.. . Mielőtt még válójában elkezdtük volna. Mindent tönkretettéi, Gaby! A iány megsajnálta Lestert. Hiszen ebben a pillanatban nem volt más, mint egy csalódott kisgyerek, akinek elrontották a játékát. - Figyelj rám, Dávid! Azt hiszem,ha azok akarják, ezeknkülis menni fog a dolog. - Miből gondolod? - Hiszen a többi esetben sem stimmelt minden. Emlékszel a dicksonwilli gyilkosságokra? - Persze hogy emlékszem. Hiszen én meséltem őket neked! - Akkor arra is emlékezned kell, hogy nem hajszál pontosan ismétlődtek meg a dolgok. Csak a főszereplőknek volt azonos a neve, bár még az sem mindig. A

körülményekben pedig egész sor változás figyelhető meg. - Mit akarsz ezzel mondani? - Hogy nem kell száz százalékig reprodukálni mindent. Ki tudja, egyáltalán ki tartózkodott Pedró Gonzáles de Toledo hajóján? - Éppen ezért kellett volna az a néhány, akit ismerünk. A kisfiú, az öregember és a múmia a koporsóban! , - Márpedig ez lehetetlen, Dávid! - Legalább az öreget ne küldted volna el! - Diego nagypapája úgysem jött volna a kisfiú nélkül. Lester felemelte a fejét. Gaby rémülten látta, hogy mintha ködfátyol borult volna a szemére. - Jól van, kislány. Bár legszívesebben azonnal megfojtanálak... megparancsolom, azonnal kerítsd elő az öreget és a kisfiút, mert ha nem... Előrenyújtott karral Gaby felé lépett. Ujjai görcsbe merevedtek, mint támadó rablőmadár karmai. Gaby felsikoltott, megpróbálta kirántani a zsebéből a pisztolyát. Lester rávicsorgott, és éppen a nyakára fonta volna a kezét, amikor a kabinajtó váratlanul kivágódott, s Ephraim Biggs fekete szakálla!keretezett képe bukkant fel a nyílásban. - Bocsánat. Zavarok? 2. Ephraim Biggs nem volt ostoba ember, annak ellenére sem, hogy nem is egyszer már zátonyra futott az élete. Sőt ha jobban belegondol, éppen azért került fel sorsának hajója egy-egy rejtett szikla tetejére, mert nem volt ostoba ember. Ha hülye mosollyal hagyta V9lna magát sodortatni az árral, békésen elvegetálhatott volna a tengerparti kikötőkben. Most is azonnal észrevette, hogy nem stimmel idebent valami. Mi a fenét keresett ez a Lester nevű fickó közvetlenül a kabinajtó előtt, miközben a lány olyan képeket vág, mintha éppen most akarná összecsinálni magát? Mélyet sóhajtott, és úgy döntött, erőszakot tesz magán: ezúttal nem avatkozik más dolgába. - Egy nő és egy férfi keresi, uram. - Helyes. Azonnal jövök. Addig kínálja meg őket valami itallal. Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, Gaby leroskadt egy székre, és a tenyerébe temette az arcát. - Ezt miért... csináltad? - Mert utálom, ha az utamba állnak. Itt én tervezek, és senki más! Különben valamennyiünket elvisz az ördög. Gaby elvette a kezét az arca elől, és a férfi lassan ismét kisimuló képére meredt. - Tudod, mire gondolok, Lester? Hogy te magád vagy az ördög! Én pedjg az ostoba bűvészinast játszom melletted Lester mosolygott, és megsimogatta vékony szálú szőke haját. - Te mondtad, nem én, kislány. 3. Longyear doktor a korlátnak támaszkodott, és beleköpött a vízbe. Utálta a tengert, a hajókat, a lármás kikötőket, a részeg tenge részeket: általában mindent és mindenkit utált, ami és aki kívül esett bonctermének határain. Ritát iá utálta, ez azonban nem akadályozta meg benne, hogy időről időre le he feküdjön vele. Természetesen azzal is tisztában volt, hogy Rita is utálja őt: ez a tudat aztán egészen az extázisig f okozta a gyönyörét. Nincs gyönyörkeltőbb a világon, mint lefeküdni valakivel, akiről tudjuk, hogy legszívesebben megfojtana bennünket. Longyear doktor morgott, és ismét a vízbe köpött. A magas, hosszú lábú lány undorodva felhúzta az orrát. ..- Muszáj köpködni? - Muszáj - mondta Longyear. - Különben is eltaláltam egy halat. - Gratulálok. Mintha olvastam volna valahol, hogy ez csak a ki-fejezetten emelkedett szellemek szórakozása. - Igazán? - csodálkozott a doktor, megvakargatva kopasz fejét. - Azt akarod bemesélni nekem, hogy tudsz olvasni? A lány szürke szemében megvillant a gyűlölet. . - Nem hagynád abba? - Dehogynem. Miért is ne? Tudod, mire gondoltam? - Nem érdekel. - Pedig elmondom. Arra, hogy félóra múlva lefektetlek. A lány alsó ajka megrándult. - Semmi kedvem... Longyear doki vidáman felnevetett.

- Kit érdekel? Ha jól emlékszem, nem kérdeztelek. - Azért valami közöm csak nekem is van hozzá! - Persze. A testednek. A többire nem tartok igényt. - Fogd be a szád, mert jön valaki. - Na és? Ha majd kiabálni kezdesz, úgyis megtudják. -Állat. - Kösz. Egyre jobban kívánlak. - Meg tudnálak ölni! - Cöcöcö! Akkor kitől kapnád az apanázst? Mindketten elhallgattak, amikor Lester és Gaby a közelükbe ért. Longyear nem vette a fáradságot, hogy udvarias érdeklődést vasaljon az arcára, s a lány sem tudott magából egy futó mosolynál többet kicsikarni. - Jó reggelt! - mondta Lester. - Jő reggelt, doktor! Örülök, hogy eljött. - Tehettem mást? Lester nem vette a lapot. Helyette Longyear kísérőjéhez fordult. - Nem mutatna be a hölgynek, doktor? Longyear megvonta a vállát. - A kisasszony Rita Katz. Lester képére szempillantás alatt rádermedt a mosoly. Mi..iesoda? Longyear doktor összevonta a szemöldökét, és értetlenül bámult Lesterre. - Mimicsoda? - Hogy... hívják a... kisasszonyt? - Rita Katz. Ezt különben ő maga is tanúsíthatja. Csak nincs valami baj? Lester igyekezett összeszedni magát. - Ugyan... dehogy... csak... -Csak? Lester annyira meg volt zavarodva, hogy semmi nem jutott az eszébe. Tátogott, mint a partra vetett hal. Soha segítség még nem érkezett olyan jókor, mint amikor Gaby megunva tehetetlenkedé-sét, gyengéden félretolta. - Lehet hogy nem kellene elmondanom., de Lester urat kissé nlegrázta az ön neve, kisasszony. Rita Katz felrántotta a szemöldökét. - Csakugyan? Meg szabad tudnom, miért? Jézusom! - riadt meg a közben lassan magához térő Lester. - Mi az ördögöt fecseg ez itt összevissza?! - Mr. Lesternek volt egy gyermekköri szerelme... őt is Katznak hívták. És éppen Ritának. Mint önt, kisasszony. A lánynak önkéntelenül is mosoly szaladt az arcára. - Ó, hát ez... valóban furcsa. Soha nem gondoltam, hogy én vagyok az Egyesült Államokban az egyetlen Rita Katz. mégis szokatlan, ha egy névrokonával szembesül az ember. Gaby igyekezett borongós képet vágni. - Sajnos... nem lett jó vége a dolognak, hogy úgy mondjam. Az a hölgy ugyanis közlekedési baleset áldozata lett. - Sajnálom - mondta Rita Katz őszinte bánattal a hangjában. -Igazán sajnálom. - Ném tesz semmit, kisasszony - morogta Lester megköszörülve a torkát. - Már izé... régen volt. Kérem, bocsássanak meg, hogy személyes ügyeimmel terheltük önöket! Kar, hogy nem utazik velünk, kisasszony. - Velünk utazik - mondta Longyear doki. -Tessék?! - Jól hallotta. A kisasszony velünk jön. Lester és Gaby nem mert egymásra nézni. Lester annyira meg volt zavarodva, hogy hirtelenjében nem is tudta eldönteni, örüljön-e, vagy sem a dolognak. - Ez... nem volt bent a megállapodásunkban, doktor! - Most bent van. - ... milyen minőségben jönne velünk a kisasszony? Mint asszisztensnő vagy.. - Szeretői minőségben - mondta Lohgyear, -Kérlek... -Csak az igazságot mondom. A kisasszony a szeretőm. Letagadod, kedvesem? Gaby elhűlve tapasztalta, hogy a lány szürke szeméből halvány sárga lángok csapnak ki, és körbefonják Longyear doktort. Tiltakozni akart a váratlanul rájuk csapó fátum ellen, de benne szorult a hang. Mintha vastag drapéria mögül jöttek volna: csak nehezen értette Lester szavait. - Annyira fontos ez önnek, doktor? - Micsoda? Rita? - Ügy értem... - Naná hogy fontos! Meglehetősen élénk szexuális érdeklődéssel rendelkező férfi vagyok. Utálom a hosszú kirándulásokát, amelyeken nincs nő, és rendesen ki is borulok tőlük.

- Azt hiszem, kénytelenek leszünk akceptálni az igényét, dok tor. Gabynak megrendült az arca, és óriási erővel tiltakozni próbált, Lester merev tekintete azonban belefojtotta a szót. Longyear doktor biccentett, és lenéző mosollyal a hajóra bökött. -Ezaz? . :- Lester megrázta a fejét. Nem. .... - Hogyhogy nem? Mintha arról lett volna szó, hogy berendez egy hajót, és. - Az csak egy későbbi lépés lesz. , - Mikor későbbi? - Mondjuk... néhány hónap múlva. - Akkor ez mi a franc itt? - Próbaút. Gyakorlatilag az ön kedvéért, doktor. - Nem beszélne értelmesebben? - Az a helyzet, nem tudom eldönteni, melyik lenne a megfelelő útvonal. - Mire megfelelő? -A műtétekre. - Fel kell világosítanom, Mr. Lester, hogy a műtétek többnyire műtőben történnek, nem pedig egy bárka fedélzetén. A műtőben tökéletesen mindegy, hogy odakint esik az eső, vagy süt a nap. - Bocsásson meg, doktor, de én pokolian laikus vagyok az ilyen dolgokban. Arra gondoltam, hogy talán a kinti páratartalom, a hőmérsékleti ingadozások... Longyear doktor sóhajtott, és a korlátnak dőlt. - Jézusom, csak amatőrökkel ne kezdjen az ember! Végül is mi lesz a dolgom ezen a rozzant mosőtéknőn? - Teszünk néhány próbautat Aztán ön megmondja, melyik ön szerint a legalkalmasabb. - Már most is megmondhatom. Bármelyik. - Azért csak nézze meg.. azaz, nézzék meg a kisasszonnyal együtt! - Hát jó - mondta Longyear doktor. - A maga pénze bánja. Nálam az idő sok pénzbe kerül. Oda tud szólni a szállodánkhoz, hogy hozzák utánunk a bőröndjeinkét? - Ezt csak bízza ránk! - tnósolygott immár magabiztosan Lester. - Ja, és még valamit. A hajón mások is lesznek, mondhatnám egy kís baráti kör. Eeee... az a helyzet, hogy ők természetesen nem tudnak semmiről. Nem tudják, hogy összekötöttem a kellemeset a hasznossal. Maga csak figyelje a helyszíneket, doktor. - És ne fecsegjek, mi? - Hálára kötelezne. - Ne féljen, nem fogom elárulni közös, nagy titkunkat. Hajói értettem akkor a szavait, mi üzlettársak vagyunk. - Hát... kétségtelen. - Jól van. Nyitva tartom a szemem. Megmutatnák a kabinunkat? Gaby úgy érezte, mintha hideg fuvallat emelkedne fel a tenger alól, és takaróként borulna rájuk. Mintha egy másik világ küldte volna feléjük jeges üdvözletét. Utoljára akkor érzett ilyet, amikor anyja koporsója mellett állt a ravatalozóban. ÖSszeborzongott, és arra gondolt, talán itt az utolsó lehetőség, hogy kiszálljon a buliból. Persze nem szállt ki. . . . 4. v . Éppen lefelé vonultak a kajütökhöz, amikor Longyear megpillantotta Ephraim Biggst. Megtorpant, és érdeklődve legeltette szemét az udvariasan a falhoz húzódó szakállas fickón. - Maga kicsoda? : . , : iii Biggs enyhe meghökkenéssel a képén sapkájához emelte a kezét. - Biggs vagyok, uram, a hajó kapitánya. Longycar rosszindulatú mosolyra húzta a szájúi. Tudja, hogy meg fog halni? - Igenis, uram. Azaz... mi a fenét beszél itt maga összevissza?! Longyear elégedetten kotort elő egy cigarettát a zsebéből. - Szokott fájni h háta? - Szokott, do... - Mióta? - Egy-két hónapja, de... - És egyre erőteljesebben, igaz?

- Mi a francot akar... - Ez még mind semmiség ahhoi, aniií lel c múlva fog érezni. Ezerszer is a háláit kívánja majd. hogy váltsa meg végre a szenvedéseitől - Bemard! A szürke szemű iány szeméből ismét kicsaplak, a sárga lángok. - Valami baj van, Rita? - Hagyd abba! Hiszen nem teszek semmi rosszat. Csak elbeszélgetek ezzel a kedves-emberrel. Mindig is azt mondtad, hogy képtelen vagyok a kapcsolatteremtésre. Amikor pedig már-máí végre összejönne valamiféle kapcsolat, elkezded ezt az undorító bernardozást. - Bemard, kérlek, én... - Megmutatom a kabinjukat - készsegeskedett Lester, figyelmeztetően megszorítva Gaby karját. - Csak pár lépés és.. Még egy pillanat - emelte feí az ujját Longyear doktor. - Ön meg fog halni, kedves Biggs kapitány... Méghozzá iszonyú fájdalmak közepette. És töredeímcsen be kell vallanom, az orvostudomány tehetetlen az ön betegségévei szemben. Csak azért mondom, hogy legyen ideje felkészülni... Különben szívesen beszélgetnék önnel, fía akarja, halála után fel is boncolhatom. Lester idejében mozdult, s sikerült is elkapnia Biggs karját, amint éppen megindította klasszikus balegyenesét. Longyear doktor sértődötten nézte, ahogy Lester a feljáró felé tuszkolja Bíggset. - Miért? Mit mondtam? Csak figyelmeztetni akartam. Gaby száján akaratlanul csúszott ki a kiáltás. - Maga Sátán! Longyear doktor édesen elmosolyodott. - Ó, csak szeretnék az lennií Mi az én szerény gonoszságom a poklok uráéhoz képest? - Megfogta Rita kezét, és a kabinok felé taszította. - Gyerünk, picim! Már alig várom, hogy lefektethesselek. Lester és Gaby sóbálvánnyá meredve bámultak a becsapódó ajtóra. - . . 5. Gaby behunyta a szemét, és úgy is tartotta, amíg Lester a kezébe nem nyomta a poharát. Egyetlen hajtásra fenékig itta a whiskyt, pedig nemigen kedvelte az erősebb italokat. - Ez az ember őrült - mondta, miután remegő kézzel letette a poharat az előttük álló asztalkára. - Komplett őrült. Lester megvonta a vállát. - Nem őrült, csak gonosz. - Nem mindegy? Mit csinálhat azzal a szerencsétlen lánnyal? - Gondolom, lefekszik vele. Megyekés... - Hová? Hiszen saját akaratából van vele. - Lehetetlen! Egy ilyen alakkal? - Néha az az érzésem, hogy sohasem voltál rendőr. Gaby arcán élénk pír futott át Az Ördögbe is, igaza van Lester-nek. Mintha lassan megfeledkezne róla, miket látott annak idején az utcán és az őrszobákon. Miféle kötődések kapcsolhatnak össze két embert... Mert nemcsak a szeretet lehet megbonthatatlan kapocs, hanem a gyűlölet is. A többi érzésről már nem is beszélve. Összeborzongott, és a lényegre tért: - Ez... szerinted véletlen? - Hogy Rita Katznak hívják? Merem remélni, hogy nem az. Bár... nem tudom. - . - Érezted, hogy... milyen furcsa hideg támadt, amikor odafent álltunk.., Lester felállt, és járkálni kezdett a kajütben. - Amikor meghallottam a nevét, majd felordítottam. Azt hittem, rosszul hallok. Hiszen vagy a Dél Csillagán vagy az Észak Csillagán utazott egy Katz nevű nő. Csak azért nem akartam, hogy ilyen is legyen a hajónkon, mert már így is sokan vagyunk. Erre tessék: a véletlen ideküld nekünk egy Katzot. Gaby halálsápadtan csóválta meg a fejét. - Ez nem a véletlen műve, Dávid! Lester azonban meg sem hallotta, mit mond. Szökdécselni kezdett a lány előtt, s boldogan kiáltozott, mint a vizsgáján éppen csak túljutott, öntelt iskolás. . . .

113 m - Hát nem én vagyok a világ legnagyobb rendezője? Csodálatosan megrendeztem a dolgot! Csodálatosan, csodálatosan, csodálatosan! Gaby ismét úgy érezte, mintha a túlvilág hideg lehelete ütközne meztelen testének. Lester viszont úgy szökdécselt tovább, mintha mi sem történt volna körülötte. - Csodálatos rendező vagyok! Igaz, kincsem? Gaby visszaroskadt a székére, és megpróbálta csillapítani hangja remegősét. - En azt hiszem, Lester.., ezt a darabot már... nem te rendezed. Lester megtorpant, és Gabyra meredt - Nem-e? Hát akkor ki a fene?! Gáby sóhajtott, és Lester legnagyobb meglepetésére öntött magának még egy italt. - Azt hiszem, egy nálad sokkal, de sokkal nagyobb rendező. Mintha csak valaki kitette volna a pontot a mondat végére, megreccsent a kajütben a szekrény. Gaby a nyakához nyúlt, és megmarkolta nagyanyjától örökölt aranykeresztjét. .-... .. 6 : . , Longyear doktor becsukta a kabinajtót, és azonnal vetkőzni kezdett. Ledobta a szőnyegre az ingét, és rámordult a lányra. - Vetkőzz te is! - Előbb zuhanyoznék. - Nem zuhanyozol. Semmit sem csinálsz előbb. A Ény lerúgta a cipőjét. - Igazad van. Jobb, ha utána zuhanyozom. Legalább lemosom magamról a mocskot, amit az érintésed okoz. Longyearnak felderült a képe. - Pokolian kívánatos vagy, kincsem. Gyerünk! Látni akarom, amikor lehúzod magadról a bugyit! - Remélem, egyszer meghalsz, amint nézed. - Attól lennél te igazán bánatos. Kit szipolyoznál aztán, kis kincsem? Ki venne neked ezt-azt, potom tízezer dollárokért. Gyere ide! -Rohadék! - Látod, ezt már szeretem. Ez a te igazi hangod. Figyelted azt a pasast... ezt a Lestert? Úgy legeltette rajtad a szemét, hogy bele-borzongtam a gyönyörűségbe. Nem akarsz közben rá gondolni? -Állat! - Davidnek hívják. Akár a nevét is belesuttoghatod a fülembe. Gyere gyorsan! -Gyűlöllek! - Ez az, kicsim! Pokolian vágyom utánad! Alig várom már, hogy megalázhassalak... . 1Ephraim Biggs remegő lábakkal állt a tükör előtt, és megpróbálta elképzelni, hogy meghal. Most, hogy nem saját maga akart véget vetni az életének, gyomrot kavarőan undorítónak tűnt az egész. Elképzelte, hogy lefoszlik a hús a csontjairól, szeme kifolyik a gödréből. ., Brrr! Csak a háta ne fájna olyan gyakran! És egyre erősebberi. Honnan az ördögből tudhatja a fickó, hogy. Arra riadt, hogy kopognak az ajtaján. Kinyitotta: Lester állt a küszöbön. Biggs utat akart engedni neki, de Lester megrázta a fejét. -. Nem jövök be, kapitány. Remélem, megnyugodott? - Ki ez a fickó? - Bizonyos Longyear doktor. - Szóval orvos. - j5s tréfacsináló - hazudta Lester. r Micsoda? - A barátai már ismerik, és nem is dőlnek be neki. Mindenkinek megjósolja a halálát. Persze csak blöff az egész. - Egyszer még szétverem a pofáját! - Ne feledje, ő a vendégem, Biggs! Biggs megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor Lester léptei elhaltak a folyosón. A fenébe is, hülye viccei vannak a fickónak. Fel kellene kötni az ilyen idétlen barmokat! Sóhajtott, és megkönnyebbülten kisétált a folyosóra. Még szerencse, hogy csak tréfa volt az egész. Csak ne fájna annyira és olyan gyakran a háta...! 8. . . Paul Turner bánatosan bámult le a kikötő habos vizére, és egyfolytában azon gondolkodott, mi a csodát követhetett el annak idején a Hamson cégnél, amiért ennyire megverték érte az istenek. Ahelyett, hogy békésen kalapálhatná odahaza a

pincéjében a hullámlemezeit, kénytelen lesz hetekig a tenger közepén zötyköltetni magát egy szörnyűséges vízi járművön, miközben cápák, tintahalak, és ki tudja, még miféle ocsmány férgek köröznek alattuk, készen rá, hogy megzabálják a vízbe pottyanókat. Ráadásul Glória is ott lesz, méghozzá szünet nélkül a közelében ostoba kérdésekkel halmozza el zsörtölődik, megpróbálja ÜVenni, hogy barátkozzanak ezzel-azzal - egyszóval az egész nyara úgy el lesz cseszve, ahogy csak egy nyarat el lehet cseszni. S mindez a miatt az öntelt, puffadt képű Harrison miatt, aki soha még csak arra sem méltatta, hogy visszaköszönjön neki. Glória leejtette a bőröndjét természetesen az ő lábára. Turner esküdni mért volna rá, hogy nem véletlenül. Glóriának megvoltak az aljas kis trükkjei, ha fel akarta hívni magára a figyelmet. - Mit szólsz hozzá, Turner? -Mihez? Glória széles ívet írt le a kezével. - Ehhez. Turner sóhajtott. - Ez egy kikötő. Glória barátságos mosollyal bólintott. - Képzeld, Turner, ezt én is tudom. Mindenesetre kösz a felvilágosítást. Azt kérdeztem, tetszik-e? Turner beszívta a levegőt, és hosszabb ideig bent tartotta a tüdejében. Csak akkor válaszolt, amikor már érezte, hogy könnyifszé-dülés kerülgeti. - Megjárja. - Hm! Szóval neked megjárja... Azt kérdeztem, Turner, láttál-e már valaha ilyen szépet életedben? Turner könnyedén válaszolhatta volna, hogy igen: méghozzá két alkalommal is. Egyszer, amikor egészen véletlenül egy külföldi, alighanem német gyártmányú hullámlemezre bukkant, amit csak kemény és kitartó munkával sikerült két hét alatt simára kalapálnia továbbá, amikor a kis Mary-Lou belopódzott hozzá a pincébe, és levetkőzött előtte anyaszült meztelenre. Hát ő aztán szép volt, nagyon szép! Olyan szép, hogy azóta is gyakran álmodik róla, akárcsak a német hullámlemezről. Kár, hogy nem lett folytatása a dolognak: Mary-Lou minden bizonnyal jobban kedvelte a magamutogatást, mint a szexet. - Hé, Turner! - sürgette Glória. - Azt kérdeztem, láttál-e már valaha is ilyen szépet? - Nem - hazudta Turner. - Nem láttam. -Akkor most nézd meg! Nem mindannap botlik ilyesmibe a magadfajta, tehetetlen semmirekellő. Szerinted melyik az a hajó? Turner már percekkel ezelőtt felfedezte a bárka oldalán.a Tengeri Csillag nevet, Sóhajtott,- és kinyújtott karral mutatta az irányt. .-Az. Ott! .... : . Áz asszony meghökkent. - Biztos vagy benne? . . -Biztos. Ott az.oldatán a felirat. . . Glória. Turnémek mintha egyetlen pillanat alatt elszállt volna a harci kedve. - Alighanem levédsz, Turner... . .. Turner a hullámlemezekre gondolt, és nyugalmat erőltetett magára. - Miért tévednék? -- Mert .kicsi . . - .Miért lenne kicsi? - Luxushajónak kicsi. - Hát nem is a Titanic. Oivastam valahol, hogy mostanában a kis hajó a divat. Exkluzív társaság és kis hajó. Glória Turner gyanakodva meredt a férfira. - Honnan az ördögből tudsz te ilyeneket, Turner? - Az újságban olvastam - hazudta Turner. - Amelyikbe egyszer egy hullámlemez volt becsomagolva... Glóriát azonban ekkor már nem érdekelte, honnan szerzi Turner a gazdagok világával kapcsolatos információit. Még egyszer lepillantott a kikötőre, aztán sajnálkozva felsóhajtott: - Csak az a kár, hogy a mama nem lehet velünk! Ugye, te is sajnálod, Turner? - Természetesen, drágám. Azt sajnálom a legjobban. Glória felhúzta az orrát, lesújtó pillantást vetve Paulra. - Ezt azért nem kellett volna...! -Mit? - Tudod te azt jól. Mintha ököllel vágtál volna az arcomba. Nemcsak brutális, fizikai erőszakkal, hanem alattomos hangsúlyokkal is meg lehet sebezni valakit. - Nem úgy gondoltam... - próbált védekezni Turner:

- Hallgass! Ne alázd meg magad annyira, hogy hazudozz! Ha nem lennél ilyen lehetetlen fickó, Blisabethet is magunkkal hozhattuk volna. Ha nem tetted volna azokat az ostoba megjegyzéseidet, Elisabeth nem sértődik meg, és nem utasítja vissza a meghívásunkat. - Drágám... az a gyanúm, hogy megfeledkezel valamiről. m - Ugyan miről, Turner? - Hogy Elisabeth nincs meghíva. Abban a levélben, amit Mr. Harrisonírt.,, - Lárifári, Turner! Ha egyszer Mr. Harrison volt olyan kedves, és visszaemlékezett rád, nyilván nem bánná, ha egy kedves és elragadó hölggyel több lenne a hajóján. , - Kiről beszélsz, Glória? - Természetesen Elisabethről. És te azt nagyon is jól tudod, Turner. Paul Turner gondolatban laposra kalapált egy hullámlemezt, és erős esküvéssel megfogadta: bár ketten lépnek a Tengeri Csillag fedélzetére, egyedül fog lelépni róla. Itt a legjobb alkalom, hogy mindörökre megszabaduljon Glóriától. Egy sötét éjszakán felcsalja a fedélzetre apró kis taszítás, és Glória nincs többé... Istenem, Istenem...! Szempillantás alatt olyan vad öröm töltötte el a lelkét, hogy majdnem átkarolta az asszonyt. Megöli, hát persze hogy meg fogja ölni! Istenem, miért nem jutott már előbb is az eszébe ez a ragyogó megoldás...? Glória, drágám, ha tudnád, mire gondolok ebben a pillanatban..,! Ha tudnád, milyen fényes temetést rendezek neked! Glória Turner úgy gondolta, Paul éppen eléggé megpuhult már ahhoz, hogy eltűrje a rázúduló csapásokat. Kellemes meleg borzongatta a bensejét. Mennyire ki lesz ez a tehetetlen, ostoba semmirekellő, ha rásújt a végzet! Gondolatbán meg is kezdte a visszaszámlálást. Tíz, kilenc, nyolc, hét... -Paul? - Mi van? - Igazán sajnálod, hogy Elisabeth nem jöhetett velünk? - Már egyszer mondtam. - Jó lenne, ha itt lenne? - Már azt is mondtam, hogy jó lenne, de miért beszélünk annyit róla, amikor nincs meghíva. Bármennyire is szeretnénk, hívatíanul mégsem illik... Glória diadalmasan felnevetett. - Szedd össze magad, te idióta! Amire vágytál, teljesülni fog. Paul Turner úgy érezte, összecsinálja magát a rémülettől. Mi az ördögre vágyott ő? Glória várt egy kicsit, aztán kivágta a tromfot - Elisabeth azonnal itt lesz, Paul. Fogadd illő szeretettel! Paul Turner ekkor már semmit sem érzett. Sőt akkor sem, amikor a girbegurba utcácska sarka mögül bőröndjével a kezében, ló-fogait barátságosan kivillantva, felbukkant Elisabeth. Turner csak később gondolt vissza rá, hogy sógornőjét bármelyik gondos földbirtokos jó esélyekkel alkalmazhatta volna madárijesztőnek. A magas, csontos testen lógó piros tarka ruha a ruhához még csak véletlenül sem illő ízléstelen, barna kalap a csattogó, valaha magas sarkú, de mára már félig lekopott cipőkben rogyadozó lábak a legvakmerőbb madarakat is elriasztották volna. Paul Turner tehetetlenül szemlélte, amint a heherésző csontkollekció kibukkan a napsugarakból, és összeölelkezik Glóriával. Néhány másodpercig arra gondolt, levágja a kőre a bőröndjét, és futásnak ered. Teljesen mindegy, hova és meddig fut: az a lényeg, hogy minél messzebbre kerüljön a kikötőtől. Aztán, mielőtt megtette volna, felülbírálta a dolgot. Azzal nem sokra megy, ha elszelel. Örökre meg kell szabadulnia tőlük. Talán még jó is, hogy Elisabeth is velük tart. Azon a magányos éjszakán, amikor Glória testét majd ezerfelé cincálják a tintahalak, szétcincálják Elisabethét is. Akkor végre egyedül marad... Egyedül, egyedül! - Jó, hogy itt vagy, Elisabeth! - mondta mosolyogva, miközben elindult a szűk kis utcán a kikötő felé. - Gyertek, lányok! Elisabeth és Glória meghökkentek. Arra gondoltak, hogy elszúrtak valahol valamit. Mit ér az egész, ha még csak nem is bosz-szanködik ez az állat? Mit ér, ha nem sikerül elrontaniuk a nyarát? Törték a fejüket, aztán összemosolyogtak. Ami késik, nem múlik. 9, Dávid Lester feltette a lábát az asztalra, és komoran lyukas zoknijából

kikandikáló hüvelykujjára bámult. Lehet, hogy igaza van Gabynak? Lehet, hogy kivették a kezéből a karmesteri pálcát? De ki? A végzet? A párhuzamos jelenségek törvénye? Maga az Idő? Mielőtt még elgondolkodhatott volna a dolgon, Gaby robbant be a kabinjába. Szája széle remegett az izgalomtól. Levetette magát egy székre, és felé nyújtotta a karját. - Szeretném még egyszer átnézni az utaslistát! - Melyiket? - Előbb az Eszük Csillagáét, Lester levette a lábát az asztalról, és kihúzta az egyik fiókot. Benyúlt, majd rövid keresgélés után gépelt papírlapot tolt a lány elé. .. . . .119 :Lí1vi-l - Parancsolj! Gaby felvette, és lassan, tagoltán olvasni kezdte a neveket: F. Longyear G. Turner P. Tumer T. Grabowsky J. Graham . M. Rosenfeld P, Durnham H, Bishop N. Laurel N. Gardner P Halé A. Anderson C Bisset Ch. Sheridan G. Rigley D. Kellerman A. Goron W. Witney - Összesen tizenkilenc fő. - Annyi - biccentett Lester. Gaby a listába mélyedt. - Biggs a kapitány. És a többiek? Vajon megtudjuk-é valaha is, kik voltak a többiek? . - Teljesen mindegy - mondta Lf ster. - Nem az a fontos, hanem az, hogy a nevek azonosak legyenek. Vagy legalábbis előforduljanak á párhuzamos esetek között azonos nevek. Az eddigi példák azt mutatják, nem minden résztvevő jelenik meg még egyszer. Vannak olyanok, akik csak egyszer szerepeinek, s amikor bizonyos idő múlva megismétlik önmagukat az események... - Önmagukat? - ... vagy akár más ismétli meg őket, bizonyos személyek és nevek már nem bukkannak fel. Sajnos, nem ismerem eléggé a törvényt. A lány maga elé ejtette a papírt. - Mutasd meg, kérlek, a Dél Csillagának az utaslistáját is! Lester benyúlt a fiókba, és egy másik papírt tett a lány elé. - Tessék. Gaby a lista fölé hajolt. E. Biggs l A. Longyear G. Tumer G. Grabowsky e K. Grabowsky J. Graham J. Graham T. Graham T. Rosenfeld P. Durnham T. Bishop S. Laurel R. Katz S. Sigurdsson A. Anderson W. Witney F. Koller H. Weerner C. Boehm N. Koopman L. Stewart - Okosabb lettél tőle? A lány elgondolkozva vizsgálgatta az egymás mellett heverő papírlapokat. - Mi lenne, ha még egyszer sorba vennénk a neveket? - - Nem értem, miért... Gaby felemelte a fejét. - Egész egyszerűen azért, mert félek. -Félsz? - Félek. És... szeretnék tisztába jönni bizonyos dolgokkal. - Oké, kislány. Hol kezdjük? - Kezdjük talán azokkal, akik mindkettőn azonosak. - Legyen. Az első név Biggs. Mindkét hajón egy Biggs nevű férfiú volt a kapitány. Egyik listán, a Dél Csillagáén szerepel az eiőne-ve is. E. Biggs. - Akárcsak a miénk. Ephraim. - Más is lehetett. Van még E-vel kezdődő férfinév elég. - Azt hiszem, nincs jelentősége. Nézzük tovább az azonos neveket: Longyear, Turner... - Itt például eltérés van a két lista között! Az Észak Csillagán két Turner szerepel, a Dél Csillagán egy. - Grabowsky. - Itt is van eltérés. Csakhogy ez esetben a Dél Csillagán van két

Grabowsky, míg az Észak Csillagán csak egy. . Graham. . . ip . . . , - A Dél Csillagán három Graham is szerepel, az Észak Csillagán egy. Rosénfeld. - Mindegyiken. , . - Durnham. . . - Mindegyiken. - Bishop. - Mindkettőn. -. - Laurel. . . - Mindkettőn. . . , . Gaidner, Halé, Anderson, Bisset. - Ezek közül csak Anderson utazott a Dél Csillagán, - Sheridan. - Csak az Észak Csillagán. - Rigley. . Gaby elfehéredett, érezte, hogy megfordul előtte a világ. - Jézusom! . - Mi történt, Gaby? . - Rigley! - Mi van vele? Hajói látom, csak az Észak Csillagán szerepel... - Úristen! Hogy eddig erre nem gondoltam! Lester megmarkolta a lány vállát, és hevesen megrázta. - Hagyd abba a hisztériát! Ki ez a Rigley?! - Durnham főnöke. - Gaby Bundy halálsápadtan nézett Lester szemébe. - Figyelj rani Dávid... Nem tudom, hogy vagy vele, de én valahogy... Tulajdonképpen kezd elegem lenni az egészből. - Inadba szállt a bátorság, kislány? -. Meglehet. Talán... amikor hallgattam a szavadra, azt hittem, játék az egész. Ártalmatlan kísértet, amelynek a végén jót nevetünk, és felszedjük az ölünkbe hullott dohányt. Csakhogy,.. mióta ez a lány felbukkant... -MissKatz? - Igen, ő. Azóta valahogy... furcsa, és félelmetes irányt vettek az események. Hiszen nem is hívtunk Katz nevűt a hajónkra, annak ellenére, hogy a Dél Csillagán utazott egy R. Katz, Azt mondtad, felesleges mindegyik korábban előfordult nevet mgjeleníteni. Erre mi történik? Hívás nélkül is idejön egy. Lester szemében furcsa szikrák csillogtak. - Miért baj ez, kislány? Hogy olyan események zajlanak körű122 . . . lőttünk, melyeket nem értünk? Hiszen ezért indítottuk el az egész vállalkozást. Ha pedig ez a Rigley is megjelenik, akit ugyancsak nem hívtunk.,, még inkább megerősíti a feltételezésünket: a törvény működik! Halihó! Gaby tenyerébe temete az arcát, és megpróbált gondolkodni. Immár ismét azon, hogy nem lenne-e jobb lelépni. - Mire gondolsz? - El kellene tűnnöm a balfenéken! - Gondolj a kincsekre! - Mit kezdjek vele, ha már elvitt az ördög. - Miért vinne el? - Mert azokon a hajókon lévőket is elvitte! - Csakhogy ők mit sem sejtettek a törvényről. Mi pedig, ha nem is vagyunk tisztában a működésével, legalább sejtjük a létezését. És ez is valami. Ennek megfelelő óvatossággal járunk is el. Nem akarod folytatni a névsorolvasást? - Gyerünk! -mondta sóhajtva a lány. -Legalább azzal szeretnék tisztába jönni, kinek a váratlan látogatására számíthatunk még. - Csoportosítsuk hajónként a neveket! - javasolta Lester. Gaby gondolkodott, aztán bólintott. - Helyes. Akkor nézzük azokat, amelyek mindkét hajó esetében megegyeznek. Rányomta ceruzáját a papírra, és aláhúzta előbb a Dél Csillaga 1899, majd az Észak Csillaga 1969 neveket. - Tehát. .. Mindkét hajón előfordult: . Biggs Longyear Turner Dél Csillagán 1, Észak Csillagán 2 Grabowsky Dél Csillagán 2, Észak Csillagán 1 Graham Dél Csillagán 3, Észak Csillagán 1

Rosénfeld Durnham Bishop Laurel Anderson Witney Csak a Dél Csillagán fordult elő: Katz . . Sigurdsson Koller Weerner Boehm Koopman . . . . 123 Stewart Csak az Észak Csillagán utazott: Rigley Sheridan Gardner Halé Bisset Kellerntan Gordon D. Lester ezek közül a következőket Mvta meg a hágójára: Biggs Longyear Turner 2 személy Graham 2 személy Durnham Bíshop Laurel Anderson Witney Az összes előforduló nevek közül nem kapott meghívást mivel Mr. D. Lester úgy látta, hogy már így is túlságosan sokan vagyunk a hajón: Grabőwsky Rosenfeld Katz Sigurdsson Koller Weerner Boehm Koopman Stewan Rigley Sheridan Gardner Halé Bisset Kellerman Gordon Letette a ceruzát, és fázósan összeborzongott Mintha ismét érezte volna a túlvilág fagyos leheletét. 10. Monica késő délután ébredt Pokolian fajt a feje: úgy érezte, hatalmas buborékba zárva lebeg körülötte a világ. Halványan emlékezett rá, hogy Costával együtt bújt ágyba, de hogy végül is történt-e köztük valami, arra nem tudott visszaemlékezni. Kényelmesen megmosakodott, s átsétált Costához. Mosakodás közben ugyan eszébe jutott egy s más az előző napból, amitől egyre nyugtalanabb lett, a rémület azonban csak akkor tört rá, amikor Costa nem válaszolt a kopogtatására. Elhatározta, keményebb módszerekhez folyamodik, és meg is tette volna, ha nem bukkan fel mögötte a kövér tulajdonos súlyos verejtékszaggal terhelt alakja. - Hello, Monica! - böfögte a Jcövér olyan bizalmas hangon, amelyből arra lehetett következtetni, hogy pertut ittak az éjszaka, -Hogy vagy, kicsikém? - Kösz - mondta a lány. - Megvagyok. Nem láttad Costát? A kövér szivart vett elő a zsebéből, leharapta a végét, aztán meggyújtotta. -. Miért nem mész a kikötőhöz? -Akikötőhöz? - Ott van Costa. A hajón. Azt mondta, mondjam meg, hogy a hajón vár. Monica köszönetfélét morgott, és lerobogott a lépcsőn. Útközben lehajolt, lehúzta a cipőjét, és a hóna alá kapta. Nem törődött vele, hogy néhány éles kavics a talpába fúródik: gyerekkorában megszokta a mezítlábas életet. Lassan, kényelmesen futott takarékoskodott az erejével. Csak akkor erősített bele, amikor meghallotta a motor hangját. Nem szerette volna, ha Costa a szeme láttára húz ki a tengerre. Costa a fedélzeten állt, és őt figyelte. Monica megtorpant a parton. Costa intett mutatta, hogy ugorjon fel a hajóra. Monica nekilendült, és szép, könnyed szökkenéssel Costa mellett landolt. - Hol voltál idáig? - Hol lettem volna? Aludtam. - Nem keltett fel a kövér? - Nem. - Pokolba az ilyen szemetekkel! Készülj, mert azonnal indulunk. - És a... poggyászunk? - Ott marad. Sajnálod? - Mi történt, Costa? : .-: : 125 - Nem tudom, de el kell húznunk a csíkot! A lány a korlátba kapaszkodott. - Arza. mendia?

- Eltűnt. Monica keresztet vetett. - Az éjszaka azt mondtad, megölték. - Meg is ölték. -Te? - Mondjuk, hogy én. - Hova... tetted a holttestet? - Éppen ez az, hogy sehova. Ott hagytam a szobában. - Biztos, hogy... meghalt? - Holtbiztos. -És ..Xüonen? - Ő is ott volt. Alighanem meg akart ölni. Kijött a függöny mögül és...megborzongott, mintha jeges szellő simogatta volna végig az arcát. - Ő hol van? ő is... eltűnt? Costa a lány felé fordult. Bal szeme alatt furcsán ugrándozott egy ideg. - Nem, Monica. Xilonen nem tűnt el. - Hogyhogy nem? Akkor most hol van? Costa mosolygott. Monica aggódva tapasztalta, hogy van valami enyhén őrült a mosolyában. - Itt, kislány. - Hol itt? - Itt a hajón. Monica rémült mozdulattal húzta tel a cipőjét. Mintha attól tartott volna, hogy a hajón rejtőzködő Kukoricaistennő beleharap a talpába. - Hogyhogy... itt? Hogyan került ide? - Figyelj rám, kislány! Semmi értelme, hogy hazudozzam. Most már végképp semmi. Tegnap is csak. meg akai tálak kímélni néhány dologtól. Igen, én öltem meg Arzamendiát. Ha egyáltalán megöltem. Sajnos, ma már nem vagyok annyira biztos benne. Megöltem, vagyis meg akartam ölni. Értsd meg, meg kellett szabadulnunk tőle! Nem vihetjük magunkkal az Egyesült Allamokba. Kész lebukás. Mi a fenét csinálnánk ott egy ezeréves indián varázslóval7 Csak titokban, a feketepiacon tudom elpasszolni Xilonent, onnan pedig nem hiányzik Aizamendia. Ezért elhatároztam, megölöm. Mindkettőnk érdekében, kicsim. - Öltél már... embert? - Előfordult. Mexikóban nem nagy dolog az. - Tudom. - De csak végszükség esetén. Különben Ray is meg akarta otai Csakhogy neki sem sikerült. - Biztos vagy benne, hogy... neked sem sikerült? - Tegnap estig még az ellenkezőjéről voltam meggyőződve. Obszidiánkéssel öltem meg, hogy az indiánokra gyanakodjanak. Elvágtam a torkát. Lehetetlen, hogy túlélte volna! Es mégis eltűnt. - Vérnyomok sem maradtak utána - mondta a lány. - Nem is nagyon vérzett - vonta meg a vállát Costa. - Olyan öreg volt, hogy besűrűsödött a vére. Megöltem, és... akkor megtámadott Xilonen. - Ott volt a... szobában? - A függöny mögül jött elő. - Biztos vagy benne, hogy ő volt? - Lehet Xilonent összetéveszteni valakivel? - Miért.., akart volna megölni? - Bizonyára azért, mert... el akarom vinni Mexikóból. Monica a férfi karjára tette a kezét. - Figyelj rám, Costa! El tudod képzelni, hogy egy ki tudja, hány mázsás kőszobor megelevenedjék? - Eddig nem tudtam volna. Tegnap azonban én voltam ott abban a rohadt szobában, és én láttam mindezt az én saját két szememmel! - Azt mondtad, Xilonen itt van. - Itt is van. Lent a fenékben. - Eszerint feléledt, bement Arzamendia szobájába, végignézte, amint megölöd az öreget, megijesztett téged, feltámasztotta Arzamendiát, eltakarította az esetleges vérnyomokat, eltüntette a hullát, majd visszatért ide, és befekudt a helyére, a hajófenékbe. - Hülyének tartasz? - Nem. Csak megpróbálok magyarázatot találni arra, ami történt. Merthogy kell lennie valamilyen magyarázatnak, az holtbiztos. Costa megborzongott.

- És... még valamit, Monica. Amikor betettük Xilonent a fenékbe.. . papírba csomagoltuk. A papírok is eltűntek. -És? - Xilonen koporsóban fekszik. A lány hátratántorodott. - Miben? - Nem néznéd meg inkább? A lány első reflexe az volt, hogy nem. Nem, nem és nem! Esze ágában sincs még egyszer rápillantani erre a szörnyetegre! Talán mégiscsak jobb lenne behajítani a vízbe, ha egyáltalán csak úgy ha-jigálni lehetne egy ekkora kőkolosszust. Costa elindult a lejárati ajtó felé. Momca ismét levette a cipőjét, és óvatosan egy kotélcsomó mellé helyezte. Xilonen valóban lent feküdt a hajófenéken, méghozzá egy deszkából ácsolt, ugyancsak réginek tűnő fakoporsóban. Első pillantásra látszott, csak nemrégiben halászták ki a tengerből. Oldalát száraz moszat és félig száraz hínár borította undorítóan barnásszürke és ugyancsak száraz tajtékkal keverve. Costa sóhajtott, aztán levette a koporsó tetejét. Monica hátrahőkölt, ahogy megpillantotta az istennő arcát. Mintha szigorú, kedvetlen kifejezés ült volna rajta. Mintha eltűnt volna róla a korábbi nyugodt, elégedett mosoly. - Biztos, hogy ez az? - Micsoda? - Xilonen. Mintha... más lenne az arca. Nem is tudom, hogy magyarázzam. - Sehogy. Már én is észrevettem. Mégis ugyanaz. Esküdni mernék rá, hogy ugyanaz. Nézd a haját és a szemét! Ugyanaz. - Akkor hogy lehet... ? - Ha mozogni tud... az arckifejezését is megváltoztathatja. - Ugyan, Costa! - Akkor mi a magyarázata mindannak, ami történt velem... velünk ... és ennek a koporsónak? Mi a magyarázata... ? - Nem tudom! - vágott közbe a lány. - Értsd meg, hogy nem tudom! De kell lennie racionális magyarázatának. Benned is van indián vér és bennem is. Tudod, hogy az őseink képesek voltak olyan főzeteket készíteni, amelyek hallucinációt idéztek elő. Hátha megitattak vagy megetettek bennünket. -Ki? - Talán éppen Arzamendia. Látod a láda oldalát? - Persze hogy látom. Már akkor megvizsgáltam, amikor felfedeztem. - Mi az? írás? - Nem fogod elhinni. Részletek Kukoricaistennő kultuszából. Ide nézz! - Santa Mária, mi a pokol ez? - Valóban a pokol. Vagy jobban mondva az egyik előszobája. - Mintha... az a szállodai szoba lenne. Az, ahol te Arzamen-diát... - Még a függöny is ugyanaz. Látod a mintáját? És látod ezt az öregembert a földón? Figyeld az arcát! - Arzamendia! - 0s ez itt? Ez a fickó az obszidiánkéssel? - Uram Jézus! Ez te vagy! - És itt a sarokban? A kőfigura, akinek fény árad a szeméből? Xilonen! Costa eleresztette a lány karját. - Megvizsgáltam a láda faanyagát is. Amikor megpillantottam, leguggoltam mellé? és megvizsgáltam. Véletlenül egészen jól értek a fához. Ez a fa legalább kétszáz éves, és több éve van a vízben. A faragás sem lehet fiatalabb száz évesnél. - Lehetetlen! - Persze hogy az. Mégis ez a helyzet. Valaki száz évvel ezelőtt fába faragta azt a történetet, amely a valóságban csak tegnap este történt meg velünk. Ne kérdezd, hogyan! - Most... mit fogunk csinálni, Costa? - Felszedjük a horgonyt, és megpattanunk. Legalább Arzamendia eltűnt a balfenéken. Ha mázlink van, nem csíp el bennünket sem a mexikói, sem az amerikai parti őrség, s néhány napon belül túladunk rajta. Pá-pá, Xilonen! Pihend csak ki magad, kicsikém! Már a nyílt vízen voltak, s csak apró pontnak látszott a kikötő, amikor Monica annyira összeszedte magát, hogy megpróbált vacsorát készítem. Összeütött valami salátát, hússzeleteket párolt hozzá, felbontott egy üveg bort, kitett az asztalra két poharat, felkiáltott a kormánynál ügyködő Costának, hogy lejöhet. Costa rögzítette a kormányt, és éppen abban a szempillantásban bújt be az ajtón,

amikor az egyik pohár, amelybe Monica már kiöntötte a bort, halk reccsenéssel darabokra tört. Costa az ajtófélfába kapaszkodott, és úgy bámulta a fehér abroszról lecsepegő vérvörös folyadékot, mintha Arzamendia vére lett volna. Monica leroskadt egy székre, s a karján lógó foltos abrosszal megtörölgette a homlokát. - Tudod, mitől félek, Costa? - kérdezte slrósra vékonyodott hangon. - Tudod mitől? - Mitől, Monica? - Hogy soha, de soha többé nem látjuk meg a szárazföldet. Hogy itt fogunk elpusztulni a tengeren, ezzel az átkozott... - Csitt! Még meghallja! Jobb lenne, ha... Ebben a pillanatban felbőgótt odakint egy tengeri szörny trom-bitáló hangja. 4: ír 11. Lester és Gaby elképedve bámulták a furcsa hármast. Az alacsony, széle, hossza egy, pocakos férfit a piszkafa-vékonyságú, bí-bircsókos nőt és a harmadikat, akiről hamarjában nem is tudták eldönteni, úgyszintén a női nemhez tartozik-e, vagy csak egy jól fejlett, embernél is magasabbra nőtt trópusi madárcsoda. Paul Turner letette a bőröndjét, és tüntetőn a levegőbe bámult. ő nem akarta ezt az idióta kirándulást, Glória volt annyira oda érte, valamint szeretett sógornője: hát most beszéljenek ők, ha már any-nyira itt akartak lenni! Glória Turnert viszonylagos kicsisége ellenére is elbűvölte a hajó. El is határozta azon nyomban: bármit is szerencsétlenkedik ez az idióta, ő és Elisabeth mindenképpen jól fogják érezni magukat. Alighanem icipicit még el is pirult, amikor észrevette, hogy a fogadásukra megjelent csinos fiatalember nagy szeiieket méreget rá. Jézusom, a végén még valami kis flört is összejöhet! Majd figyelmezteti Eüsabetht, hogy alkalomadtán diszkréten vonuljon a háttérbe. Lester most érezte először, hogy óriási hibát követett el, amikor csak a nevekkel törődött, s a mögöttük rejtőző személyekre ügyet sem vetett. Kizárt dolog, hogy ne talált volna megfelelőbb Turne-reket, mint ez a... három? No, de Turnerből csak kettőnek szabadna lennie! Az ördögbe is, hátha félrehallotta a bibircsókos nevét. - Bocsánat - emelte füléhez a kezét, mint aki rosszul hall. - Azt mondta asszonyom, hogy ön Glória Turner? - Igen, igen - biccentett határozottan Glória asszony. - Én Glória Turner vagyok, ő a férjem: Paul Turner ő pedig a testvérem: Elisabeth. Lester kénytelen volt kinyújtani a kezét, és bemutatkozni a Turner famíliának. - Davis Lester. ő... Miss Gaby Bundy. Glória igyekezett nagyvonalú társasági lénynek mutatkozni. - Örvendek, Dávid, örvendek, Gaby! Biztosan jó barátok leszünk. lőögölj meg a születésnapodon! - gondolta nekikeseredve Gaby. - Legyen barátod a hóhér! - Paul! - szisszent rá a széle, hossza egy férfira a bibircsókos nő. -Paul, viselkedj emberi módon! - Azt hogy kell? - kérdezte kíváncsian Paul. Glória zavartan Lesterre mosolygott. - Tudja, a férjem kissé gátlásos. Majd levetkőzi. Az a baja, hogy nehezen barátkozik. Igaz, Paul? - Még annál is nehezebben, Lester megköszórulte a torkát. - Hát, ami azt illeti, szeretettel köszöntöm önöket a Tengeri Csillag fedélzetén. Én is remélem, hogy jól fogják érezni magukat, és Mr. Turner is leveti a, hm... gátlásosságát. Gaby Bundy úgy döntött, hogy 6 máris leveti az övét. Csípőre tette a kezét, és komoran a csiricsáré ruhás égimeszelőre mordult: - Elnézést, hogy közbeszólok, de hajói emlékszem, a meghívás két személyre szólt. Mrs. és Mr. Turner részére. Glória észnél volt. Pontosan tudta, hogy most dől el minden. Mézédesen a lányra mosolygott, pedig megérezte a felé irányuló alig titkolt ellenszenvet. - Ő, majd elfelejtettem... filisabeth, a testvérem, és Paul, tudják... elválaszthatatlanok egymástól. Persze, csak jó értelemben. Mi hármasban egy nagyon összetartó család vagyunk: mindig és mindenhova együtt megyünk! - tette hozzá félre nem érthető hangsúllyal.

Lester megvakarta a fejét, és éppen bágyadt tiltakozással próbálkozott volna, amikor Glória támadásba ment át: - Ezt az ügyet tulajdonképpen Mr. Harrisonnel kellene megbeszélnünk! - mondta csípősen. - Hol találhatnám Mr. Harrisont? - Mr. Harrison... izé.., momentán nincs a hajón. - És mikor lesz? i Lester Gabyra nézett, és megnyugtatón felvonta a szemöldökét. Ha Longyear magával hozhatta a... ki tudja, kicsodáját, akkor most célszerűtlen lenne éppen Turnerékkal kekeckedni. Mit csináljon, ha minden meghívottnak az a mániája, hogy hoz magával valakit? Lesternek eszébe jutott a vicc, amikor az iskolában a tanító néni megkérdezi az osztályt, ki mit hoz magával az évzáró zsúrra: Péter feláll, és felajánl egy tepsi pogácsát Paul megígér egy Táda gyömbéritalt Judy ötven stanicli popcornt míg végül a kis Freddy jelentkezik, és büszkén kivágja, hogy ő bizony a kistestvérét! Lester sóhajtott, és megnyugtató mosollyal a bibircsókos nőhöz fordult. - Semmi probléma, Mrs. Turner, de öe kell látnia, mivel a társa-., ság... hm... meglehetősen exkluzív, ellenőriznünk kell a személyazonosságukat. - Hol van Mr. Harrison? Lester intett Gabynak, hogy hagyja rá a dolgot. A lány felvonta a fs vállát, és sarkon fordult. Elvégre Lester a főnők. Azt vesz fel a bárkájára, akit akar. - Az a helyzet, asszonyom, hogy Mr. Hamson sajnálatos módon megbetegedett. Glória Turner szívét jeges rémület járta át. Jézusom, csak nem marad el az utazás?! Ha elmarad, kártérítést fog követelni ezektől a tervektől megfizetteti velük hármuk útiköltségét... ja, azt nem, mert ők küldték a jegyet... de valamiféle erkölcsi kártérítésre bizonyára számot tarthat elvégre nem lehet elvárni valakitől, hogy hagyjon ott csapot-papot feleslegesen...! Lester alighanem felfoghatta, mi megy végbe a bibircsőkos asz-szony lelkében, mert lágy mosollyal igyekezett megnyugtatni: - A kirándulást azért természetesen megtartjuk. A meghívás érvényes, Mrs. Tumer. - Köszönöm. Roppantul órvendef. Ugye te is, Paul? - Marhára - biztosította a széle, hossza egy pasas Lestert -Marhára örvendek. Lester maga sem értette, miért, de kezdte szívébe zárni a fickót Hiszen mindig is megértéssel viseltetett az elnyomottak és szerencsétlenek iránt. - Természetesen nincs semmiféle kifogásom az ellen, hogy a testvére is részt vegyen a kiránduláson, asszonyom. - Gondolom, Mr. Harrisonnak sem lesz. Mr. Harrison mindig is nagyon kedvelte Elisabetht - blöffölt Glória. - Maga mit gondol? - Én vagyok Mr. Harrison teljhatalmú megbízottja, asszonyom. Az én szavam tökéletesen elegendő. Kérem, fáradjanak a kabinjaikba! Biggs kapitány majd megmutatja, melyik kettő az önöké. Ha kérdésük vagy problémájuk lenne, forduljanak bizalommal Mr. Biggshez vagy hozzám. Engem többnyire a kajütomben találnak. - Mikor futunk ki a tengerre? - Mihelyst valamennyi utas megérkezik, Feltehetően még az este folyamán, de legkésőbb holnap reggel. Biggs kapitány elérkezettnek látta az időt, hogy végre megmutassa magát. Morgott valamit a bajusza alá, és lehajolt, hogy összegereblyézze a csomagokat. Fájdalmasan felszisszent, amikor végigfutott a hátán a nyilallás. Vigye el az ördög, a végén még igaza bsz annak a féleszű doktornak! Glória megkönnyebbülten felsóhajtott, és éppen elindult volna a kapitány nyomán, amikor Lester szava megállította: - Csák egyetlen pillanatra tartanám még fel, asszonyom. Felkeli fektetnem az utaslistát. Az ön és a kedves férje nevét már tudom. Megtudhatnám a testvéréét is? Í32 - Természetesen. Elisabeth. - Értem, asszonyom. És a férje neve? - Elisabeth még nem férjezett. Szerencséjére - tette hozzá lapos pillantást vetve széle, hossza egy Paulra. Lester papái-ceruzát halászott elő a zsebéből, feljegyzett valamit, mftjd mosolyogva megkérdezte:

- Tehát a családneve? Glória, maga sem értette, miért, de megmakacsolta magát. Mintha valami azt súgta volna a lelke mélyén, tagadja le, hogy hívják a testvérét. - Miért fontos ez? - A parti őrség miatt - mondta türelmesen Lester. - Ha ellenőr- zik a hajót, kénytelen vagyok megmutatni a teljes utaslistát. Tehát? - Grabowsky - mondta kényelmetlenül hosszú szünet után Glória. -Elisabeth Grabowsky. Valami baj van? - kérdezte aztán ijedten, amikor észrevette Lester rémületét. - Csak nincs valami . Lester letörölte a homlokát kiverő verítéket, és igyekezett magához térni. - Elnézést, csak ez a hőség. Tehát... Elisabeth Grabowsky? - Igen. - Eszerint .. bár tudom, hogy ostobaság, amit kérdezek, ugyebár ön is Grabowsky? - Természetsen - húzta ki magát Glória. - Mrs. Glória Turner született Glória Gralowsky. Gaby a lejáró falának támaszkodott, és érezte, hogy kifut a vér a fejéből, az erő pedig a lábából. Jézusom! Melyik hajón is voltak Grabowskyk? Hajói emlékszik, mindkettőn: az Észak Csillagán és a Dél Csillagán is. De ők nem hívtak egyetlenegyet sem... és most mégis itt van belőlük kettő! Össieakadt a tekintete Lesterével. Elégedetten konstatálta, hogy a férfi is falfehér, s ajL észrevehetően remeg a keze, ahogy felé int. Mindketten érezték, nem lehet véletlen, hogy a hívatlanul jött R. Katz után Grabowskyék is megérkeztek. Gaby a fal felé fordulva hálát rebegett az égnek, amiért volt any-nyira okos, hogy az öreg indiánt és a kisgyereket elzavarta. Talán ha ők nem lesznek a hajón, csak kíméletesen érvényesül a törvény. Talán megtalálják a kincset, és talán még életben is maradnak utána. 12. Péter Durnham több alkalommal is megpróbált lelépni Rigley őrnagytól, de nem sikerült neki. Most már legszívesebben a falba verte volna a fejét, amiért elárulta, hova tart. i Rigley magas volt, kefehajtí, jó arcú, és tökéletesen fafeju. Kemény katona, aki a parancsokat gondolkodás nélkül végrehajtja, és ugyanezt követeli meg a beosztottaitól is, Péter Durnham nemegyszer a maga bőrén érezte, mennyire belevaló fickó Rigley őrnagy. Most azonban a belevaló fickó teljesen eleresztette magát: ha elvette a kezét a válláról, azonmód négykézlábra állt, és kukorékolni kezdett, mint a kakasok. Durnhamnek magának sem volt tiszta a feje, azt azonban pontosan tudta, hova kell mennie. Mivel a kikötő nem volt messze, önmagáért nem túlságosan aggódott, parancsnokéért azonban annál inkább. Amikor kitántorogtak az utolsó csapszékből is, ahova még befogadták őket, Durnham a legelső utcai kúthoz cibálta Rigleyt, és a vízsugár alá nyomta a fejét. Rigley hörgött, fuldoklott, rugdosott jobbra-balra: végeredményben azonban szemernyit sem lett jobban a töméntelen hideg víztől. Dumhamet kiverte a veríték. Mi az ördögöt csináljon Rigleyvel? Itt nem hagyhatja, az fix. Ha itt hagyná, soha többé nem kerülhetne a fiúk szeme elé. Végül is Rigley maga oldotta meg a prpblémát. A hideg víz valamelyest mégiscsak magához téríthette, mert Durnham egyszerre csak azt érezte, hogy pisztolycső fúrődik a bordái közé. - Ne szórakozzon, őrnagy úr! - mondta barátságos zsórtölődés-seí. - A végén még el talál sülni a mordálya. - Az... bizony meglehet - mondta akadozó nyelvvel Rigley. -Ha elsül, elsül. Csak semmi pánik: robbanőgolyó van benne. - Éppen azért talán jobb lenne, ha.., - Nekem te... nem mondod meg, mi lenne a jobb! Megértetted! - őrnagy úr, az a helyzet... - Kuss! Megértetted, vagy nem értetted meg?! - Oké. Mindent megértettem, őrnagy úr. - Helyes. Akkor le vagy tartóztatva! - Én? Miért? - Mert nem akarsz... felmenni a hajóra. Durnham elképedt. - Hogyhogy nem akarok felmenni? - Nincs visszapofázás! Parancsot kaptam, hogy kísérjelek a bárkára, és vigyázzak rád! Értve?

- Nézze, őrnagy úr... Durnham érezte, hogy a fegyver csöve egyre mélyebben nyomódik a bordái közé. -Értve? - Értve - nyögte Durnham kétségbeesetten. - Hogy hívják a.. hajót? - Tengeri Csillag. - Van rajta pia? - Ritka az olyan hajó, amelyiken nincs. - Csajok? - Gaby rajta lesz, őrnagy. - Ó, a kedves, bájos Gabyka... De az a te csajod, Durnham! - Úgy van, őrnagy úr. Ő az én csajom. - Lesz ott még más csaj is rajta kívül? Dumham azt akarta mondani, halvány fingja sincs róla, de az oldalába nyomódó pisztolycső arra késztette, rágja meg minden szavát. - Valószínűleg lesz, őrnagy. - Akkor meg mire várunk? Gyerünk, hajtsuk meg őket! Hol a zsákod? - Ott a falnál, őrnagy úr. - Miért nem hozod ide? - Nem szeretném, ha belém lőne. - Nem lövök beléd, te nyavalyás! Durnham elment á zsákjáért, a hátára csapta, és aggódva nézte az ismét magába forduló Rigleyt. - Keresni fogják, őrnagy úr. - Majd értesítem 6... ket, hogy szemét arab... terroristák nyomára... bukkantam. így történt, hogy nem sokkal Turnerék után, hátán a zsákjával és Rigley kapitánnyal befutott Péter Dumham is. Lester és Gaby most már holtbiztosak voltak benne, hogy a törvény él és működik-. Gaby elővette az Észak Csillagának utaslistáját, és a kommandós őrnagy neve mellé odabiggyesztett egy csillagot. Most már Rigley nevű egyén is volt a hajójukon. 13. Monica megragadta Costa karját, és magához rántotta a férfit. - Hallod, Costa? Az istennő! Feléledt az istennő! Ó, Santa Mária, könyörülj rajtunk! Santa Mária, én nem akartam...! Costa gyengéden eltolta magától, és a kezébe nyomta az épen maradt, borral teli poharat. - Idd ki, de gyorsan! - Jézusom, én... - Azt mondtam, idd ki! Monica engedelmeskedett, de amikor másodszor is felhangzott az iszonyatos erejű bőgés, mellényelt. Még akkor is kétségbeesetten köhögött, amikor Costa felfelé igyekezett a lépcsőn. Monica köhögve, könnyezve és fuldokolva utánavetette magát. - Ne hagyj itt, Costa! Ne hagyj itt, vele! Costa visszanézett rá, s amikor látta, hogy mennyire kikészült, visszalépett, és átkarolta a vállát. - Nyugalom, bébi! Nem Xilonen támadt fel Csak a parti őrség az. Monica lelkét vad öröm töltötte el. Istenem, hát megmenekültek! Ha a parti őrség a fedélzetére veszi őket, Xilonent pedig hagyják a fenébe, megmenekültek! Kiáltani kell, üvölteni nekik, hogy el ne menjenek, nehogy itt hagyják Őket! Costa azonban alaposan lehűtötte a lelkesedését. - Figyelj rám, kislány! Viselkedj természetesen! Ha viccelődnek veled, viccelődj vissza! -De hát...! - Igyekezz jő képet vágni mindenhez! És csak akkor beszélj, ha kérdeznek. - Costa, én... - Remélem, tudod, hogy mennyi jár az illegális műkincs-kereskedelemért? - Istenem, és én még azt hittem... - Bizonyára nem láttál még belülről mexikói börtönt Képzeld magad egy patkányoktól hemzsegő lyukba, ahol előbb rabtársnőid erőszakolnak meg, majd a fegyőrök, végül a férfi rabok.

- Costa, kérlek, nagyon kérlek... - Csak mindig erre gondolj, kincsem! És arra, hogy a mexikói börtönökben a raboknak több mint fele AIDS-es. Most pedig gyere, kicsim! Monica se eleven nem volt, se holt, amikor Costa felhtízta a fedélzetre. A tengerre sűrű kod borult a tejfehér függönyön keresztül éppen csak felsejlettek a mellettük türelmetlenkedő gyorsjáratú hajó körvonalai. Kegyetlenül éles reflektorfények csaptak rájuk, s Monicának bele kellett kapaszkodnia Costába, nehogy egyensúlyát veszítve végigzuhanjon a fedélzeten. A tengeriszörny-féle bőgés ismét felhangzott, majd érthető spanyol nyelvű szövegbe csapott át: - Motorokat leállítani! Motorokat leállítani! Itt a parti őrség! Costa lassan, nehogy gyanúsnak tartsák a mozdulatait, felkapaszkodott a hídra, és megállította a motort, A hajó rándult néhányat, majd megnyugodott. - Szorosan maguk mellé jövünk! Készüljön fel! Monicának fogalma sem volt róla, mire kellene felkészülniük, ezért csak állt mozdulatlanul, amíg a kódbői kibukkanó karcsú hajótest melléjük nem manőverezte magát. Behunyta a szemét, és éppen a mexikói börtönökre gondolt, amikor két, fehér ruhás, karcsú alak vetette át magát a korláton. Egyikük megbotlott, és kis híján térdre esett. - Az ördögbe is, ezek a civilek képtelenek rendet tartani a 6ár-kájukon! hallotta a spanyol nyelvű zsórtölődést, aztán érezte, hogy valaki mellé lépve megszorítja a karját. - Jó estét, asszonyom! Jó estét, uram! Costa lemászott a hídról, és nem létező sapkájához emelte a kezét. - Jó estét, sefiores! Örülök, hogy megtisztelték a hajómat. Szolgálhatok valamivel? Az idősebb, köpcös tengerész felnevetett. - Méghogy szolgálhat-e? Azt hiszem, inkább mi szolgálunk majd önnek egy kis meglepetéssel. Monica elsápadt, és legszívesebben elbőgte volna magát, de Costa szenvtelen hangja magához térítette: - Meglepetéssel? Nem tévesztenek össze valakivel, sefiores? Most a fiatalabb, vékony bajuszú férfi nevette el magát. - Aligha. A nászutasokról messziről lesír, hogy mifélék. Monica szájából akaratlanul tört ki a kiáltás. - Nászutasok? A bajuszos gálánsán meghajolt. - Nincs abban semmi, asszonyom. Énls voltam... a fenébe is, de régen volt már. Az indián mondta a kikötőben, hogy násWtasok. - Aha - mondta Costa. - Szóval az indián. - Aki az öreget kísérte. Azt is mondta, hogy maguk kifutottak, mert az öreg nem jött meg idejében Quitóból. Costa lassan, hogy időt nyerjen, lehajolt, felvett egy papírszeletet a fedélzetről, és a tengerbe dobta. - No, igen - mondta végül. - Valóban nem jött meg idejében Quitóból. - Quito messze van - mondta jelentőségteljesen a bajuszos. - Messze - bólintott Costa. - Quito nagyon messze van. - Sokáig vártak rá? - Jó ideig. A kövér tengerész dsszedorzsolte a tenyeret - Most jon a meglepetés. Ha nem lennének nászutasok, és ha nem ragaszkodnának annyira hozzá, hogy az öreg is magukkal legyen, nem vállaltuk volna, hogy idehozzuk. Tulajdonképpen szigorúan tilos. Csak abban az esetben állíthattuk volna meg onoket, ha bűncselekmény gyanúja forogna fenn a hajójukkal kapcsolatban - Na, igen. - Remélem, nincs vaj a fejükön9 - Azonkívül semmi, hogy most szállítjuk Kukoncaistennő tobbmázsás szobrát az Államokba. A bajuszos felnevetett. - Ez jó. Csak viccelődjön, senor. A nászútján még viccelődhet az ember, utána úgyis gyorsan leszokik róla. - Ramon - emelte fel az ujját figyelmeztetően a kopcos tengerész - Ne vedd el a

illúzióikat Maguktól is rájönnek később, hogy ityeg a fityeg -Sí. Momca megtorolgette a homlokát, es arra gondolt, bizonyára belázasodott, még mmdig a szállóban fekszik a szobájában Costa ott ul az ágya szélén, ezért is jelenik meg időről időre lázaimaiban Eszerint nem igaz, hogy Costa megpróbálta volna megölni Arza-mendiát, sőt lehetséges, hogy semmi sem igaz. Az sem, hogy megtalálták a hegyekben egy barlangban Xilonent, a Kukoricaistennőt. - Mennyi időt szándékoznak az Államokban tölteni? - Talán két-három hetet mondta Costa. Az reg is megkapja a beutazási papírokat? - Miamiban segítenek - dormogte Costa. - Indiánok mindenütt vannak a világon. - Ez már igaz! - nevetett a kövér tengerész. - Akkor hát lássuk a medvét! Gomez! Ismét felbukkant a ködben valaki. Sőt, nem is egy személy, hanem kettő A hátul lépkedő, magas, tengerészsapkát viselő, fiatal férfi volt, aki görnyedi, alacsony, emberhez alig hasonlító, de mégis két lábon járó alakot tolt maga előtt. Amikor elérték a korlátokat, a magas fickó egyszerűen az ölébe kapta az alacsony, formátlan testet, s egyetlen mozdulattal áttette Salmas hajójára. Costa es Momca döbbenten nézték, ahogy a púpos, gomyedt emberi lény tesz néhány bizonytalan lépest előre, majd köszönés, üdvözlés és egyéb teketória nélkül elindult a kajutökhöz, a hajófenékhez vezető lejáró felé. Arzamendia volt a joveyény. 14. Az őrhajó már rég a ködbe veszett, amikor annyira összeszedték magukat, hogy néhány szót tudtak váltani egymással. - Arza. mendia9 - nyögte Momca. -Hátnem .ölted. 9 - Megöltem - mondta komoran Costa, -Akkor.. ? - Nem tudom. De nem is akarom tudni. -Ezlehet, tétlen! - Miért volna az? Egyszer állítólag már előfordult az emberiség történetében, hogy valaki meghalt, méghozzá tanúk előtt, s ugyancsak tanuk előtt harmadnapon kijött a sírjából Ami egyszer megtörtént, megtörténhet másodszor is - De Arzamendia.. nem isten.. fiaf - Honnan tudod? Pilátus is ezt mondta, a konkurens zsidó főpapokról már nem is beszélve - Mit tegyünk, Costa? - El kell vinnünk Amerikába1 - És. ott9 - Meglátjuk. Vannak ötleteim - Nem lehetne . itt? Momca csak most döbbent rá, mit beszél Hogy arra akarja rávenni Costát, ölje meg még egyszer Arzamendiát. Costa azonban, úgy látszik, észre sem vette a célzást. Megrázta a fejét, és a lejáró felé intett. - Jobb lesz, ha békén hagyjuk. Ha valóban varázsereje van, még jól is johet nekünk. Ha felfedez bennünket az amerikai parti őrség, Arzamendia int egyet, és Xilonen láthatatlanná válik. Különben elkobozzák és visszaviszik Mexikóba. - Gondolod, hogy Arzamendia tudja ezt9 - A az érzésem, Arzamendia jóval többet tud nálunk. - Vigyek neki valamit. . enni9 - Feleslegls Aki képes feltámadni, az kibfr háromnapi koplalást is. A lány a korlátra borult és potyogni kezdtek a könnyei. A hajó belenírta magát a ködbe 15, Derek ujjongva a levegőbe ugrott, és átölelte a bátyját, miután Johnny a markába nyomta a vízzel teli iacskót. Olyan szihpompás trópusi bai úszott benne, amilyet csak egyszer látott Mr. Ballantmes kirakatában. Ott is csak egyetlen délután, mert Mr. Ballantines gyorsan eladta ötven dollárért egy akvaristának. Mr. Ballantines szerint egészen ritka halfajta volt: csak véletlenül lehet rájuk bukkanni, az pedig még ritkábban fordul elő, hogy egyet-egyet hálóba csaljon valaki belőlük. Johnny megvárta, míg Derek kiujjongja magát, aztán a lényegre tért. - Van egy kis problémám, Derek. A kisfiú megmerevedett. Sejthette volna, hogy Johnny nem önzetlenül hozta a halat! Biztos ismét arra akarja rávenni, hogy segítsen mérget lopni a

drogériából. Óvatosan letette a halas zacskót a kerítés kőaljzatára, aztán szomorúan megrázta a fejét. - Nem, Johnny. Nem teszem. Többé nem. Johnny szeme összeszűkült. - Mit, te kis hülye? - Többé nem lopok. Sem mérget, sem gyógyszert. Johnny felnevetett. Erőltetett, de mégis megkönnyebbült nevetéssel - Ki mondta, hogy lopjál? A francnak sem kell a segítséged! Derek meglepetten pillantott a bátyjára. - Akkor mi az a... probléma? Johnny nevetett, és barackot nyomott öccse annyira utált szósz-ke fejére. - Szeretnék egy üzletet ajánlani - Nekem1? - Neked. - És . mi lenne az? Johnny hirtelen, jól kiszámított mozdulattá! megragadta öccse kezét. - Derek... csak te mentheted meg az életemet! A kisfiú megérezte, hogy baj van, méghozzá nem is akármekkora. Johnny olyan kétségbeesetten nézett rá, mint talán még soha életében. Érezte, hogy elszorul a torka, és könnyel telik meg mindkét szeme. 0 - Mi a baj, Johnny? - Meg akarnak ölni, Derek. Derek összerándult Mindig is ettől féltette Johnnyt. Hogy a szomszéd galerikből valakik, olyanok, mint a patkányképű, egyszer még kinyírják a testvérét. - Megöl,., ni? -Meg. -De... miért? - Ne kérdezd, Derek! Jobb, ha minél kevesebbet tudsz. Ne kérdezz semmit, mkább azon törd a fejed, hogyan tudnál segíteni rajtam. -Én? - Persze hogy te! Mondtam, hogy üzletet ajánlok. - Johnny, és .. - Kuss! Hallgass meg, aztán uyitogasd a csőröd! Kapsz egy sereg ritka trópusi halat, ha megteszed, amire kérlek. A kisfiú imára kulcsolta a kezét, - Mindent megteszek, de mérget nem lopok többé! - Helyes. Nem is kell. Ellenben el kell utaznod a barátaimmal.. Alaszkába. Derek érezte, hogy rémulethullámok fonják kórul, átcsapnak felette, és a szájába nyomakodnak. - Alasz...ká...ba? - Oda. A barátaimmai. - De én .. apával... és Miss Rosenfeídde! . - Oda én megyek. Én utazom a tengeri kirándulásra. Oké? - Johnny, kérj bármit... csak ezt. . inkább . Johnny megragadta a karját, és úgy megrázta, hogy a kisfiú úgy csapdosott a kezei kózott, mint egy szalmabáb. - Ne ellenkezz, te kis hülye, különben téged is megötaek, és apát is! Te tudsz egyedül megmenteni bennünket! - Azzal... ha... Alaszkába... ? - Igeeen - húzta el a szót gúnyosan Johnny. - Azzal, ha Alaszkába utazol. - De én még . soha nem voltam Alaszkában. - Éppen ideje, hogy odamen. - És... mit csináljak ott? - Amit akarsz. A fiúk majd visszahoznak. - De hát... pénzem sincs. - Majd kapsz tőlem. Pénz nem számít. - Apa nem enged el. Johnny ismét elkapta és megrázta. - ide figyelj, te kis seggfej! Majd azt hazudod neki, hogy cseréltél velem. Inkább Parkerékná! akarsz nyaralni, mert Parkerék birtokán folyik egy patak, amelyben rákok meg mindenféle szar úszkál. Majd kitalálsz valamit, hiszen te vagy a halszakértő! - Apa nem fog belemenni. - Apa mindenbe belemegy. Egyelőre az a legfontosabb neki, hogy minél gyakrabban gerincre vághassa Miss Rosenfeldet!

- Ez nem igaz! - De bizony igaz, te kis tejfölös angyalka. Csakhogy vak vagy, és semmit sem veszel észre. Apának most sokkal fontosabb Miss Ro-senfeíd feneke és két kemény cicije, mint te meg én. Ha fókává változnál Alaszkában, sem izgatná a dolog! - Nem igaz! - Majd meglátod, hogy az. Különben azért kell Alaszkába menned, mert engem követnek még oda is, és ha elkapnak, megölnek. A tengerre viszont nem ér el a kezük. - És ha... visszajössz? - Addigra valaki elintézi őket - És... én? Velem... - Téged ,nem fognak bántani. Tudják, hogy nem vagy benne semmiben, - Én ezt nem... tudom megtenni... Johnny! Johnny nem létező könnyet morzsolt szét a szemében. - Akkor alighanem utoljára láttál, öcsi. Majd az utolsó ítéletkor, amikor megszólalnak a trombiták, és Isten megkérdi, ki milyen bűnt követett el, remélem azonnal elmondod, hogy édes istenem... én, Derek C. Graham megöltem a bátyámat. Imádkozom érted, Derek, hogy bocsásson meg neked az Isten! Kárörvendő mosollyal figyelte, ahogy aranyszőke öccse leborul a ritka trópusi hal mellé, és zokogni kezd. A hal mintha megértette volna a bánatát, a zacskóhoz nyomta az orrát, és nagy gülüszemei-vel megnyugtató pillantásokat vetett rá. Tehette, hiszen honnan sejthette volna, hogy az emberek gonoszabbak még a nagy fehér cápánál is. S hogy az izmos, serkenő ba-jusztí legényke éppen most küldte a biztos halálba kisöccsét. 16. Gil Graham egyik oldalán Miss Rosenfelddel, másikon Johnny-val, korántsem érezte magát maradéktalanul boldognak. Ha jól összeszámolja, három dolog is izgatja egyszerre. Először is, az a titokzatos ember a felügyelőségtől, aki méregugyben kereste, és afelől kérdezgette, nem juthat-e ki az üzletéből illegálisan mérgező anyag. Könyveléséi átvizsgálva is csak hümmögött, és anélkül távozott, hogy bármiféle konkrétumot megtudott volna tőle. A másik, amit képíelen voit felfogni, Derek és Johnny viselkedése. Minden elképzelésének ellentmondva, néhány nappal ezelőtt ugyanis bejelentették, hogy a nyári programot illetően megváltoztatták elhatározásukat. Derek megy Parkerék farmjára, ugyanakkor Johnny elkíséri őket a tengerre. Gil Graham sóhajtva megtörólgette a szemüvegét. Lopva -Johnnyra pislantott, és még egyet sóhajtott. Bár nem tett különbséget fiai között, mindkettőjüket egyformán szerette, most mégis jobban örült volna neki, ha Derek van mellette. Márcsak azért is, mert Derek a kisebb és gyámolításra szorulóbb. Az természetesen meg sem fordult a fejében, hogy Johnny kényszerítette Dereket a cserére. A harmadik dolog, ami aggodalommal töltötte el: Johnny és Miss Rosenfeld viszonya volt. Bár igyekezett szigetelőanyagként viselkedni és tompítani a szóváltások élét: úgy vette észre, Mary és Johnny szívből gyűlölik egymást. Már csak azért is jobban szerette volna, ha Derek jon velük hiszen Mary sokkal, de sokkal jobban kijött a csendes, alkalmazkodó és gyakran elmélázó kisfiúval. Graham csak reménykedett benne, hogy hathatós közreműködésével sikerül majd jobb belátásra bírnia Maryt és Johnnyt, bár gyakran gondolt rá, hogy S vejk is megpróbálta összebékíteni Lukas főhadnagy macskáját a kanárival. Most, ahogy ott álltak a kikötőben, a hajóval szemben, s ahogy felfedezte Johnny arcán a félelemmel vegyes undort, el nem tudta képzelni, mi bírhatta rá a fiát, hogy Parkerék nyugalmas farmja helyett a tengeri utazást válassza. Mary Rosenfeld a hajóra nézett, a kéken világító tengerre, és egy csapásra megfeledkezett róla, hogy az elefánt - ahogy Johnnyt nevezte magában - is velük van. - Istenem, de gyönyörű! - csapta össze a kezét. - Nézd, Gü, mennyire szép! - Valóban gyönyörű - mondta elragadtatva Graham. - Neked is tetszik, fiam? Johnny morgott valamit, és lehajolt, hogy megkösse a cipőfűzőjét. Ahogy cipőzsinórjával babrálva véletlenül Miss Rosenfeld lábára tévedt a tekintete, megállt a kezében a cipőzsinór. Szeme rátapadt a lány bokájára, majd egyre feljebb kúszott rajta, egészen addig, ameddig a szoknya engedte. Mary természetesen észrevette Johnny kutató pillantását, és beleremegett. Úgy érezte, mintha undorítd meztelen csiga mászott volna a bőrére, Johnny megkötötte a cipőfűzőjét, aztán sóhajtva a hajóra bámult.

- Nem túl kicsi? - Hát nem hadihajó, az biztos. - És ha jön egy tájfun? - Befutunk előle egy kikötőbe. Ma már ragyogóan működik az előrejelzés. Johnnynak egyelőre nem volt más kérdése. Inkább azt a fekete körszakállal keretezett képű, görnyedt vállú fickót vette szemügyre, aki feléjük igyekezett. Mögötte nagydarab, busa fejű tengerész botladozott, s hangos krákogás után belekopött a vízbe. A kórszakálltí szemrehányóan rásziszegett, mire a busa fejű megvonta a vállát, és rövid szárú pipát dugott a szájába. Graham., maga elé terelve a másik kettőt, a közeledőkre mosolygott. - Gil Graham vagyok, ő a fele... illetve, ő Mary, ez pedig a fiam, Johnny. A körszakálíú biccentett. - Biggs kapitány. Mr, Lester azonnal itt lesz. Kérem a csomagjaikat! Fogja őket, Witney, és mutassa majd meg a kabinjaikat. - Igenis, uram. Witney eltűnt a bőröndökkel, Biggs pedig szótlanul a vízbe bámult. Talán háromnégy perc is elmúlhatott ebben a nem éppen kellemes várakozásban, amikor végre egy karcsú, szőke fiatalember és egy jó arcú, fitos orrú lány bukkant felszínre a kabinokhoz vezető feljáró csapőajtaja mögül. A fiatalember kellemes mosollyal, barátságosan előrenyújtott kézzel üdvözölte őket: - Mr. Graham? Boldog vagyok, hogy eleget tettek Mr Peacock meghívásának. Igazán boldog. Amikor azonban a hívatlanul érkezett tinédzserre esett a pillantása, már nem is volt annyira biztos benne, orul-e az érkezésüknek. Gaby jelentőségteljesen kóhógótt a háta mögött, ám ezúttal hiába. Lester nem volt hajlandó felé fordulni, - Mr. Peacock nincs még a hajón? - kérdezte az őszes hajú, jól fésült férfi. Az a helyzet, hogy bizonyos magyarázattal tartozom... , - Először is, engedje meg, hogy bemutatkozzam - mondta a szőke férfi meghajtva magát. - Dávid Lester vagyok, ő Gaby Bundy, ugyancsak Mr. Peacock megbízottja. - Megbízottja? Mit jelentsen ez? Bizonyos, sajnálatos események következtében, Mr. Peacock nem jöhet velünk, Mr. Graham. Leiekben mindenesetre önökkel tart, és jó utat kíván Engem bízott meg, Bundy kisasszonnyal, hogy álljunk az ónok szolgálatára. Remélem, jó útjuk volt idáig? - Igen, igen, természetesen - morogta Gil Graham zavartan, aki korábban egészen beleélte magát, hogy mekkorákat fog majd1 Peacockkal beszélgetni. - hí azt jelenti, hogy végleg le kell mondanunk Mr. Peacock társaságáról? A szőke férfi sajnálattal rárta szét a karját. - Attól tartok, igen. Természetesen, mindent meg fogok tenni, hogy feledtessem ónókkc! Mr. Peacock hiányát. Gaby, kérlek A fitos orrú lány közelebb lépett hozzájuk Gil Graham aggodálommal látta,hogy enyhéu megremeg az ajka, amikor Johnnyra esett a pillantása. - Bocsássanak meg! - mondta aztán kellemes althangján. - Az utaslistáia való tekintettel fel kell vennem a legszükségesebb adataikat. On tehát Mr. Giibert Graham? - Az vagyok. - Mrs. Graham? Gil néhány másodpercnyi szünet után szolalt meg, nem is titkolt kelletlenséggel a hangjában. - Mis. Graham . meghalt Gaby kezében megállt a cerua. - Meghalt? De hát akkor... - Két évvel ezelőtt. Ügy látszik, sajnálatos módon, elkerülte Mr. Peacock figyelmét. Bár ai is igaz, hogy nem küldtem neki gyászjelentést. Az a helyzet ugyanis, hogy meglehetősen elszakadtunk egymástól. Mármint Mr Peacock és én tette hozzá magyarázatképpen. -Akkor., ő. - Ő Mary . a barátnőm. Az a tervünk, hogy igen rövid időn belül összeházasodunk Ft az utat, hogy úgymondjam, afféle elő-nászútnak szántuk. Azt hittem, miután úgyis számítottak a feleségemre, talán nem veszik rossz néven, ha... Ugye, megértik, mire gondolok9

Természetesen megértették. Gaby sóhajtott, Lester pedig a kezében tartott papírokra bámult - Vagy... mégis - Ugyan, defaojgy - legyintett Lester, s hogy szavait megerősítse, mosolyt erőltetett az arcára - Természetesen igaza van, Mr. Graham. Jól tette, hogy elhozta az izé. . - Miss Rosenfeld - segítette ki Graham. Lester váratlanul akkorát kacagott, hogy Biggs riadtan dugta ki a fejét a lejáró csapóajtaja mögül. - Hooogy? Graham gyanakodva simogatta meg őszes haját - Nem azt kérdezte, hogy hívják... az izé... menyasszonyomat? Lester villámgyorsan magához tért, és bocsánatkérőn elkomolyodott. - Bocsásson meg, Mr. Graham, de... valaha, még az egyetemi időkben, volt egy barátom, akit szintúgy Rosenf eldnek hívtak, mint a kisasszonyt. 0 volt a mókamester az évfolyamon. Több éve, hogy nem láttam, de valahányszor meghallom a nevét, önkéntelenül is kacagnom kell. Nem haragszik érte, kisasszony? - O, egyáltalán nem! Ha valóban ez az oka, miért haragudnék? Még mindig jobb, mintha süni támadna kedve, ha rám néz. Jézusom! - fohászkodott Gaby, miközben kétségbeesetten felnézett az égre. Vajon melyik hajó utaslistáján szerepel a Rosenfeld név? Az Észak Csillagáén vagy a Dél CsillagáénV Lester felső zsebébe dugta a ceruzáját, aztán a némán álldogáló fiút vette szemügyre. -Éső? - Ő a fiam. Johnny. Lester töprengett, szóba hozza-e, hogy a fiúnak aztán valóban nem küldtek meghívót, de Gaby megelőzte. - Sajnos, Mr. Graham, Mr. Peacock nem tett említést arról, hogy... - De hiszen ő a fiam! - Az a helyzet, Mr. Graham, hogy tartanunk kell magunkat Mr. Peacock kívánságához. Itt a hajón kizárólag felnőttek tartózkodnak, és egy gyermek számára... Johnny majdhogynem a lány szemébe nevetett. Méghogy gyermek! Ha csak megközelítőleg annyit tudnál az életről, kisanyám, mint én... Ekkor, legnagyobb meglepetésére Mary is felzárkózott az apja mellé. - Nem lehetne ez esetben mégiscsak kivételt tenni? - Attól tartok, kisasszony... Mary felemelte a bőröndjét, és megfordult. Mielőtt azonban elindult volna a part felé, visszanézett hideg, zöld szemét Gaby szemébe mélyesztve. - Ez esetben én is lemondok az utazásról. Közöljék, kérem, Mr. Peacockkal... -Ne! , Gaby meglepetten felkapta a fejét. Lester olyan mozdulatokat tett, mintha egy jókora ecsettel a hajó oldalát mázolná. - Ne! Álljon meg, kérem! Azt hiszem, mégiscsak ki tudunk szorítani egy kabint a fiatalembernek. Esetleg úgy, hogy megosztja valakivel. Mi a véleményed, Gaby? - Mr. Peacock nem óhajtja, hogy gyerek tartózkodjon a hajón! - Mr. Peacock meg fogja bocsátani! Gil Grahamnek az volt az érzése, mintha kemény összecsapás zajlana előtte, bár természetesen nem értette, miről van szó. Nem értette, hogy a különben szimpatikus, fitos lány miért ellenzi any-nyira Johnny jelenlétét. Ösztönösen megérezte: akkor cselekszik leghelyesebben, ha csatlakozik Maryhez. - Hát, ha a fiam nem jöhet velünk... Johnny lebiggyesztette az ajkát, mintha nem is róla lenne szó. Közben azonban vadul vert a szíve az inge alatt. A francba is, mi lesz, ha lerúgják őket erről a bárkáról? Hova tűnjön, amíg azok el nem kapják helyette Dereket? Lester megfogta Gaby könyökét, és a lejárat felé vezette. Mielőtt azonban leléptek volna a lépcsőn, megállt, és fojtott hangon a lányra förmedt: - Mi ütött beléd, kislány?! Gaby ingerülten a korlátra csapott a kezében szorongatott papírcsomóval. - Nem akarom, hogy egy gyerek is belekeveredjék ebbe a szarba, ezt már világosan

megmondtam! Nem azért küldtem el az indián kisfiút és az öreget... - No de ez a gyerek nem indián! - Honnan tudod, hogy pont egy indián kell a törvényednek? Hátha fehérrel is beéri? Különben éppen elég barna ahhoz, hogy indián legyen! - Ne csacsiskodj, Gaby! A lány csípőre tette a kezét. - Szerinted mit jelent az, hogy egy Rosenfeld is felbukkant, méghozzá hívatlanul? , - Pontosan tudod, mit qrzek, kislány. - A gyereknek el kell tűnnie! - Csakhogy akkor elmegy a Rosenfeld lány és Mr. Graham is. Hátha éppen ők hiányoznak ahhoz, hogy beinduljon a törvény okozta folyamat. - Jézusom, Dávid! Dávid mosolygott, megfordult, és visszament a többiekhez. I - Nincs semmi plDbléma, Miss Rosenfeld. Bocsássa meg a tanácstalanságunkat, hiszen... valóban nem számítottunk a fiúra, és meglehetősen kevés a helyünk. Most azonban, hogy már itt van, természetesen szeretettel fogadjuk. Ezt Mr. Peacock nevében is kijelenthetem. Ugye, Gaby? Gaby egészen kicsit biccentett, amit akár beleegyezésnek is vehettek. - Biggs kapitány majd megmutatja a kabinjaikat - készségeske-dett Lester. Ugye, a végén azért csak rendbe jöttek a dolgok, fiam? Ez utóbbi mondatot Johnnyhoz intézte, aki viszont unott képpel elnézett a feje mellett. Még csak az hiányzik, hogy barátkozni akarjon vele ez a szarjancsi! Mr. Graham idegesen megemelte a bőröndjét. - Válaszolj már, Titi! Légy jó fiú! - Titi? - kérdezte lassan, megfontoltan Lester, Gil felé fordulva. - Mintha azt hallottam volna... hogy így szólította a fiút... - Természetesen így szólítottam. Titinek. Van valami kifogása ellene? Önkéntelenül is a fitos orrú lányt kereste a szemével, de az úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. - Ugyan, dehogy - próbált meg mosolyogni Lester. - Nem is tudom, miért kérdezem. Talán mert furcsa, hogy így becéznek valakit... Megfordult, és a jövevényeket Biggsre hagyva kajütje felé igyekezett. Biztos volt benne, hogy a Természetfölótti már itt lebeg a Tengeri Csillag felett. És előbb-utóbb le fog csapni rájuk. 17. Monica és Costa Salinas egymás mellett feküdtek a fedélzeten: egyetlen takaróval takaróztak, testük szorosan egymáshoz simult, a csillagok vakító és bátorító fényben ragyogtak le rájuk, mégsem volt kedvük semmihez. Salinas ugyan egy-két tétova mozdulattal megpróbálta felkorbácsolni a lány vágyát, Monica azonban nem vette a lapot. Csak hevert a takaró alatt, mmt egy szépen faragott faszobor. Salinas időről időre megtapogatta a revolverét, és arra áj megállapításra jutott, hogy a kaland nem feltétlenül tesz jót a szerelemnek. - Ébren vagy? -Aha. - Mit tegyünk? - Semmit. Igyekezzünk minél elébb elérni a partot! - És ha elkapnak bennünket? - Valami azt súgja, hogy nem kapnak eí. Valami azt súgja a lelkem mélyén, hogy Arzamendia csodát tesz. - Ezt már mondtad egyszer. - Akkor most mondom még egyszer. Arzamendia csodát csinál! - Mit akarsz tenni vele? - Semmit. Én már semmit. De vannak, akik jó pénzért bármit megtesznek. - És ha nekik sem sikerül? - Kit érdekel? Az a fontos, hogy túladjak Xilonenon. Majd az új tulajdonos megállapodik Arzamendiávaí. Valahol messze, a csillagok alatt, a hajónak csapódó hullámok mögött mintha felsikoltott volna valaki. Monica riadtan felkönyökölt, és belemeresztette a szemét a holdfénybe. - Mi volt ez? - Nem tudom. Talán bálna. Mintha gyors evezőcsapások verték volna fel a hajó mellett a vizet.

- Hallod, Costa? - Mit kellene hallanom? - Valaki közeledik. - Ugyan már, Monica! Csak a tenger hangja. A sikoltás ismét felhangzott, s mintha ezúttal már jóval közelebbről hallatszott volna. - Hallod? - Mondom, hogy bálna! - És ha nem? - Mi más lenne? Arzamendia itt van a fedélzeten, Xilonen is itt van a fedélzeten... . Ekkor Monica feljajdult, kétségbeesett, enyhén eszelős jajjal: - Jaaaaj, jaaaj! Nézd, Costa, nézd! - Semmit sem látok, Monica! Nyugodj meg kérlek, csak valami bálna... - Ott, a hajó végében, Costa! Ekkor Costa Salinas is meglátta Xilonent. Az istennő ott állt a hajó tatján, kiterjesztett karokkal, s a hold felé hajolt. Arca merev és mozdulatlan volt, a könnyű szél mintha megíibbentette volna furcsa, vödörszerű hajkoronáját I Ebben a szempillantásban ismét felhangzott a sikoly: ezúttal azonban már mintha nem a tengerről, hanem egyenesen a holdbői jött volna. Costa felkapta a revolverét, és mielőtt a lány megakadályozhatta volna, célba vette Kukoricaistennőt. Monica a fülére szorította a tenyerét, és a matracra vetette magát. Mindezek ellenére jól hallotta, hogy Costa kezében kétszer is felugat a fegyver. - Eltalál...tad? Costa komoran nemet intett. - Eltűnt, Ismét felhangzott a sikoly, Mintha maga a hold sikoltott voma. 18. Gil Graham és kis csapata Biggs kapitány nyomában elindult a lejárat felé. Dávid Lester azonban ismét csak megállította őket. - Elnézést, Mr. Graham... kérem, szentelj nekem még néhány percet? Gil biccentett, és az ugyancsak megtorpanó Mary és Johnny felé intett, - Menjetek csak, majd utánatok megyek. Megtudhatnám a kabinom számát? - Tizenkilenc - mondta sietve Lester. - Azonnal odakísérem. Tudja, Mr. Graham, én tulajdonképpen amatőr antropológus vagyok, imádok ezeken a vizeken hajózni, hiszen bárhol kössek is ki, az emberi fajok keveredésének olyan csodálatos példányaira bukkanok, hogy szinte beleszédülök! Ugyanakkor máshol tökéletesen tiszta típusok tűnnek fel előttem. Nem tudom, érti-e, mire gondolok? Graham zavartan megvakarta az orra hegyét. - Őszintén szólva nem tudom, mennyire vagyok tipikusan angolszász, és azt sem tudom, Miss Rosenfeld mennyire tipikusan zsidó. Azt hiszem, semennyire. De ha óhajt, lefényképezhet bennünket. Óké? Lester zavartan hátralépett. - Nagyon kedves,.. öööö... a megtiszteltetés, de én nem önökre gondoltam. - Hát kire? - A kisfiára. - Mit akar tudni róla? - A kisfiú indián? - Spanyol-indián keverék - Tehát nem az ón fia? Graham idegesen felkapta a fejét, a lejárat felé hallgatódzott, aztán lehalkította a hangját. r - Mr. Lester, meg kell ígérnie, hogy soha, semmilyen körülmények között... - Természetesert tartani fogom a számat. - Helyes. Nos, a gyerek, Titi, valóban nem az én fiam. - Megkérdezhetem, hogy kié? - Az első feleségemé, Mr. Lester. - Ez az jelenti, hogy az első felesége indián volt? - Azt. Egy kutatóutam alkalmával bukkantam rá. Szép volt, mint egy istennő, én pedig fiatal. Éppen kilenc éve. Nem érdekelt, hogy már van egy gyereke. - Ki a gyerek apja? - Soha nem tudtam meg, őszintén szólva ez sem érdekelt, ,ő azt mondta, meghalt.

- És az első felesége... ő... miben.,.? - Autószerencsétlenségben. - A gyerek ezek szerint tudja... - Ő igen. De soha nem beszél róla. A másik fiam, Derek, azonban nem tud semmiről. Lester mosolygott, és megrázta Graham kezét. - Alkalomadtán készítenék néhány felvételt róla. Várjon csak, Mr. Graham, lekísérem a kabinjához. És le is kísérte volna, ha nem bukkan fel a kikötőben a Tengeri Csillag felé tántorgő két tengerész. Monica arra ébredt, hogy valaki megrázza a vállát. Kinyitotta a szemét, majd sikoltani próbált, de nem jött ki hang a száján, A fedélzetre terített matrac mellett Arzamendia térdelt, ajkára téve az ujját. Monica érezte,- hogy megáll a vér az ereiben, agya helyén jégtömb hever a koponyájában. Izmai megfeszültek, mint az íj húrja, de csak azért, hogy az indián hívására felemelkedjék. Feltérdelt, és minden erejét Összeszedve Salinas felé intett a fejével. - Nem. Ő nem kell. Gyere! Monica nem tehetett semmit a hívás ereje ellen. Mintha láncot kötöttek volna a derekára, s sok ezer lóerős szerkezet húzta volna lefelé a hajófenékbe. Tudta, rövidesen meg kell jelennie Kukorica-istennő színe előtt. Sikoltani próbált, de mint másodpercekkel korábban, most sem jött ki hang a torkán. Nem Nem akar áldozat lenni! Nem akarja, hogy Kukoricaistennő kivágja a szívét, mint a szüzekét néhány száz évvel ezelőtt! Fel kell ébresztenie Salinast! Közvetlenül a lejárati ajtó előtt Arzamendia elkanyarodott. Monica fellélegzett, de csak azért, hogy néhány szempillantás múlva ismét eszeveszett rémület kerítse hatalmába. Csak nem akarja vízbe fojtani a varázsló?! Arzamendia azonban nem akarta. Legalábbis egyelőre néni. Megvárta, míg a lány nekitámaszkodik a korlátnak, aztán tett egy furcsa, Monica számára értelmezhetetlen mozdulatot. A lány csak annyit érzett, hogy elmúlik a feszítő érzés az izmaiból, s holtbiztos volt benne, ha akarna, ismét tudna beszélni. Monica nyelt egyet, s elhatározta, nem sikolt, hiszen volt alkalma nemegyszer tanulmányozni a varázsló arcát. Múmiák látványától csak éretlen kölykök kezdenek sivalkodni. Hogy aztán mégiscsak felsikkantott - igaz, csak röviden és fojtottan -, abban nem Arzamendia volt a ludas. Legalábbis nem a varázsló múmiaképe. Monica ugyanis döbbenten tapasztalta - s holtbiztos volt benne, nem téved-, hogy ez az Arzamendia, aki ide, a hajó tatjára kényszerítette, nem az az Arzamendia, aki a hegyekből a tengerhez kísérte őket aki Xilonenért cserébe azt a feltételt támasztotta, hogy maga is idegen földre akar távozni Kukoricaistennővel akit Costa Salinas megölt a szobájában: hanem valaki egészen más. Fiatalabb, lapos orrúbb, s a pergamenszerű bőr is fehérebb az arcán, mint a másikén volt. Monica a korlátba kapaszkodott, és megpróbálta megőrizni józan eszét. Álmodom, álmodom, álmodom! - mondogatta magában, pedig biztosan tudta, nem álmodik. Tudta, hogy olyan események sodrába került, amelyektől nincs menekvés. Xilonen meg fogja ölni őt is, ahogy már annyit megölt őelőtte. Miért is kellett ebbe az elátkozott ügybe keverednie?! - Te nem vagy... Arzamendia! - suttogta aztán, anélkül hogy meggondolta volna, mit mond. - Te nem Arzamendia vagy! A vén varázsló meghökkent. Sebesen az arcához kapott, mintha meg akarna győződni róla, nem változott-e át valamilyen szörnyűséges szörnnyé. Amit tapasztalt, megnyugtathatta, mert felragyogott a képén egy pergamenszerű mosoly. - Ne félj, lány! Nem bántalak. Arzamendia nem akar bántani. - Te nem Arzamendia vagy! - Az vagyok! Monicát megmagyarázhatatlan, kétségbeesett ellenkezés kerítette hatalmába. Szempillantás alatt elfelejtette, hogy életveszélyben forog, hogy bármelyik pillanatban megölhetik egy obszidian-késsel, kivághatják a szívét, és a vérszomjas istennő elé hajíthatják -képtelen volt legyűrni magában az ellenkezést. - Te nem vagy Arzamendia! A múmiaképű megrázta a fejét, mint akit bosszant a lány értetlensége, áthajolt a

korláton, s a hullámzó víztükon e mutatott. - Az mi... ott? Monica követte az ujját, de nem látott mást, csak a hajó felé siető hullámokat. - Az ott! Magas. Jön a hajó felé. Furcsán, egészen lágyan ejtette ki a spanyol szavakat. Monica, bar hosszú évekig élt Mexikóban, soha nem hallotta ezt a dialektust. - Még mindig nem látok semmit! Ingerültebben szállt a szava, mint szerette volna. - Nekiütközött a... hajónak. Monica most értette csak meg, mire gondol a múmiaindián. - Hul-lám - mondta tagoltán. - Hul-lám. - Tudom - biccentett Arzamendia. - Én tudom. A Nagy Tónál is van hullám. Hogy hívod? - A hullámot? Hullámnak. - Sok-sok hullám van - mondta az indián. - Nagyon sok-sok hullám. Hogy hívod az egyiket, a másikat, a harmadikat? , - Hogy hívnám? Hullámnak. Huí-íám-nak! - Van kóztuk... különbség? - Hogy lenne? Azaz... lehet, hogy mégiscsak van. Vannak kisebbek, nagyobbak, erősebbek, gyengébbek. Az indián ismét a holdfényben fürdő vízre mutatott - A hullám... Arzamendia. Van kisebb, nagyobb, erősebb, gyengébb, öregebb és fiatalabb. És mind-mind Arzamendia. A hullám fut, nekivágódik hajónak, partnak, embernek - az a dolga. És mind-mind csak hullám. Egy sem Jósé. Jüan vagy Felipe. Csak hullám, és semmi más. Mint Arzamendia. Arzamendia is csak Arzamendia: jön, figyel, végzi a dolgát De egyik sem Joé, Jüan vagy Felipe. Csak Arzamendiaérted? Mintha a eddigieknél is hatalmasabb hullám csobbant volna a hajó oldalán. Arzamendia felkapta a fejét, és áthajolt a korláton. Monica akaí ratlanul is a lábára pillantott. Vékony volt, és göcsörtös: mint az indiai fakfrok lába. - Itt vannak! - suttogta, miután visszazökkent a fedélzetre, - Itt vannak! -Kik? - Ök. Xilonen fiai! Monica tisztában volt vele, hogy az öreg őrült. Csak nehogy ősz-szetévessze őt és Salinast Xilonen rokonaival! - Xilonennek van... fia? - Az őrizői. - És... mit akarnak? - Visszavinni Xilonent a barlangjába. Mint ahogy máskor is visszavitték. Az ő dolguk az... hogy a barlangban tartsák Kukon-caistennot És ha valaki elviszi, visszahozzák. Az az ő dolguk Mint a hullámoknak, hogy a hajó oldalát verjék. Segíts nekem! Monica megdöbbenve látta, hogy az Öreg könyörgőre fogja a dolgot. Megvonta a vállát, és arra gondolt, elfut, és felébreszti Salinast. - Hogy tudnék segíteni? Mintha valami koppant volna a hajó oldalán. Arzamendia áthajolt a korlát felett megpróbált belelátni a különben világos éjszakába. Feje és törzse messze kilógott a korláton túl a víz fölé lábujjai csaklig-alig érintették a padlót. Monica lopva körülpillantott, aztán amikor sem hullámcsobba-nást nem hallott, sem gyanús koppanást a hajótest oldalán, lehajolt, elkapta Arzamendia lábát, megemelte a törékeny, könnyű testet, és belehajította a vízbe. Alig csobbant nagyobbat, mint egy futó, közepes méretű hullám. Monica összehúzta magán a blúzát, és felnézett a holdra. Mintha jeges szél áradt volna az égből, s igyekezett volna lehűtdni forró homlokát. Amikor visszatért közös fekhelyükhöz, Salinas horkantott egyet, kezét fegyvere ravaszára fonta, és tovább aludt. A hullámok szorgalmasan ostromolták a hajó oldalát. 20. Lester kedvetlenül figyelte, ahogy a két tökrészeg fickó egymást átkarolva a pallón át a hajó felé lántorog. Mivel már csak ők ketten hiányoztak, nem volt nehéz kitalálnia, kicsodák. Ephraim Biggs, aki mellette szobrozott, felhorkant,

mint egy délutáni álmából fel -zavart oroszlán. - Ezek... íészegek! Lester megveregette a kapitány vállát. - Miből vette észre? Pedig azok ketten akkor már abbahagyták az éneklést. Ehelyett minden erejükkel arra koncentráltak, nehogy beleessenek a vízbe. Lester elégedetten látta, keményen meg kell harcolniuk a sikerért. Végül is ötpercnyi férfias küzdelem után sikerült száraz lábbal átvergődniük a pallón. Amikor megpillantották Lestert és Biggst, megtorpantak, s megpróbálták elereszteni egymást. Lesternek soha nem voltak különösebb illúziói a tengerészeket illetően. Tudta, ha egy matróz szárazföldre teszi a lábát, első útja a csapszékbe vezet. Most azonban azt is megtanulta, hogy mielőtt hajóra szállnak, szintén a megfelelő műintézményt tekintik ugródeszkának. Biggs vérben forgó szemekkel, kérdőn Lesterre pillantott. - Verjem őket pofán?! - Felesleges - legyintett Lester. - Hozzon inkább egy vödör hideg vizet! Lester csípőre tette a kezét, és megpróbálta kitalálni, melyikük kicsoda-. A hevesebben ingadozó, alacsonyabb, köpcös férfi nézett ki inkább szakácsnak, míg a másikat, a vékony, szőkét a gépházban tudta volna jobban elképzelni. - Hello, uram-emelte sapkájához a kezét a szakállas. -Ez a hajó az... izé... a nevét már elfelejtettem. Ez az? - Ez - mondta Lester. - Melyikük Bishop? Meglepődött, amikor a szakállas jóindulatúan átkarolta a vállát. -Én... - Maga a gépész? - Parancsára... uram. - És maga? - Én Sigur... illetve, ki az ördög is vagyok? - Laurel - mondta Bishop. - Nem megmondtam, hogy Laurel vagy, te nyavalyás?! - Mindjárt hánynom kell - közölte nemes egyszerűséggel Laurel. - Hova lehet? - Például a tengerbe - mondta Lester. - Tudja egyáltalán, mi az a tenger? A szőke a hasához kapott, majd eivigyorodott kínjában. - Persze hogy tudom! Annyi víz, amennyi elbír néhány hajót. Hány pontos a válaszom? - Tíz - mondta Lester, és előrelépett, hogy Biggs oldalba kaphassa őket Gyérünk, kapitány! I A következő másodpercben harsány ordítás verte fel a kikötő csendjét. Lester elégedetten látta, hogy a felháborodott Biggs, kezében immár az üres vödörrel, lefelé zavarja a két későn jövőt. Megcsóválta a fejét, és a folyosón végigsietve bekopogtatott Long-year dokihoz. 21. - Beenged, doktor? - Eszem ágában sincs. Mit akar? - Szükségem lenne önre. - Ne akarja bemesélni, hogy még el sem indultunk, máris gyereket csináltak valakinek?! - Inkább elsősegélyről lenne szó. - Szóljon a hajóorvosnak! - Maga az. - Jézusom! De hát mi a fenét akar tőlem? - Idekint elmagyarázom. - Tudja mit? Inkább jöjjön be! Legalább megnézheti pucéran az én kis kincsemet! Longyear doktor a tükör előtt állt, s egy kockás, térdig érő alsónadrágban ülegette magát. Amikor meglátta a félénken befelé lopakodó Lestert, vigyorogva kidüllesztette a mellét. - Tulajdonképpen jó is, hogy jön. Már éppen kezdtem kiborulni Rita úgy ki tudja készíteni az embert, hogy jártányi ereje is alig marad utána. Mit szól hozzá? - Szükségem lenne magára, doktor! - Jól van, na, ezt már hallottam! Mit szól az én kincsecskémhez9 Kincsecske, azaz Rita Katz az ágyon ült, lepedőjébe csavarva be magát. Lester akarata ellenére is azokra a helyekre pillantott, ahova pedig nemigen illett volna. Nagyot nyelve konstatálta, hogy a vékony anyagon át mennyire elősejlenek Rita vonzó idomai.

- Nem fognád be a szád, Longyear?! Longyear doki trikót húzott, majd előkotorta az egyik fotel alól a zokniját. - Az a baj, hogy utána nemigen találom a ruháimat. Tudja, ha nekivadul, azonnal akar mindent! Néha még levetkőzni sincs időm Azt is mondhatnám, hogy megerőszakolja az embert! Rita szemében a szégyen és a megaláztatás könnyei égtek. - Egyszer még megöllek, te rohadt szemét , - Ezerszer is meggondolnád te azt, kincsem. Nos, Mr. Lester, kivel mit kell csinálnom? Lester búcsúpillantást vetett Ritára, aztán az ajtó felé terelte a doktort. - Tudna adni valakinek egy jó kis gyomormosást? Egészen pontosan két fickónak. Longyear doktor megvakarta a feje búbját, és a folyosó falának támaszkodott. - Tudnék, de nincs csövem. - Cső nélkül nem megy? - Mr. Lester, tudja ön egyáltalán, mi az a gyomormosás? - Őszintén szólva... - Valami nyomorult cső csak akad ezen a rohadt hajón? Lester arca váratlanul felderült. - Biggsnek van valami csőféléje. Amivel a fedélzetet mossák. Longyear arca elborult, és nagyot böffentett. - Jézusom, azt remélem, nem óhajtja, hogy konyhakéssel operáljak meg valakit?! Hol az orvosi rendelő? - Ami azt illeti, nincs... de van egy üres kabinunk. Longyear lemondóan legyintett, és végleg megadta magát. - Hozzák hát akkor azt a slagot, a fene vigye el! Hozzanak néhány vödör meleg vizet és sót is. Másra egyelőre nincs szükségem. Amíg Lester azzal volt elfoglalva, hogy felhajtsa Biggset, Longyear visszalopakodott a kabinjához. Halkan, mint egy eltévedt kiscica, megkaparászta az ajtaját. -Ki az? - Én vagyok, a te kincsecskéd! Beengednél, szépségem? - Már abban reménykedtem, hogy belefulladtál a tengerbe! - Hehehe! Szellemes vagy, kicsim. Nem jössz velem a rendelőbe? - Eszem ágában sincs! - Rendben van, kicsim - dörzsölte össze a tenyerét Longyear. -Akkor nélküled fogják összeokádni magukat. Viszlát, gyönyörűm! Amikor meghallotta az ajtónak csapódó váza tompa puffanását, harsogva felnevetett. Biggs beterelte a kabinba Bishopot és Laurelt. 22. Rigley őrnagy arra ébredt, hogy ringatják, mintha bölcsőben feküdne. Először arra gondolt, arab terroristák kapták el, berakták egy repülőgép csomagterébe, s most éppen úton van a Közel-Kelet felé. Tapogatódzva kinyújtotta a karját, majd tüstént vissza is htíz-ía, amikor érezte, hogy valaki más is fekszik rajta kívül a csomagtérben. Ezek szerint másokat is elkaptak, nemcsak engem! - csíkorgatta a fogát keserű dühvei, s csak akkor hagyta abba, amikor váratlanul felpattant a szempillája, s egy kerek kis kabinablakon keresztül napfény sütött a szemébe. Legnagyobb megdöbbenésére Durnhamet találta a másik ágyon. Péter hanyatt feküdt, és horkolt, mint egy téli álmot alvó medve. Óvatosan a zsebébe nyúlt, s majdhogynem felordított örömében, amikor megtalálta benne a pisztolyát. Amikor pedig arra is rájött, hogy a tárak is a helyükön vannak, elégedett nyugalom töltötte e Meg fogják mutatni a rohadtaknak, mit ér a Rigley-Dumhamkettős! Óvatos mozdulattal Jehuppant a földre, és a másik ágyhoz mászott. Felnyúlt a takaró széléig, húzni kezdte maga felé, miközben halkan, megállás nélkül a társát szólongatta: - Durnham! Az istenit az anyádba, Durnham, ébredj! Péter Durnham végre kegyeskedett felébredni. Nagyot cuppan-tott, és a hasához húzta Rigley kezét. - Itt simogass, bébi! Rigley Dumham füle tövéhez nyomta pisztolya csövét. - Itt simogatlak, te barom! Ha azt akarod, hogy ne a túlvilágon ébredj, nyisd ki a szemed! Durnham másodpercek tört részei alatt magához tért. Kirántotta a pisztolyát a zsebéből, és a napsugarakra fogta. - Mi a gond, őrnagy úr?

Rigley ajkára tette fegyvere csövét. - Pszt! Alighanem elkaptak bennünket. Durnham ostoba képet vágott. -Kik? - Az arabok. Az oroszok. Akárkik. Ki kell törnünk, Durnham! Péter Durnham óriásit ásított, és hanyatt dobta magát az ágyon. - És én, marha, még azt álmodtam, hogy Gaby simogat. Honnan akar kitörni, őrnagy úr? Nem emlékszik a, kocsmákra? - Milyen kocsmákra? - Amelyekben eláztunk. Nem emlékszik semmire? Rigley agyában egyszerre csak söröskorsók bukkantak fel, szép hosszú sorban whiskyspoharak nevető lányok s ugyancsak szép hosszú sorban WC-kagylók és piszoárok. Leroskadt az ágya szélére, és kétségbeesetten vigyorgő beosztottjára nézett. - Mi történt, Durnham? Péter Durnham felállt, kinyújtózott, és nagyot ásított. - Csak annyi, őrnagy űr, hogy addig erőszakoskodott, amíg magammal nem hoztam a hajóra. Azt mondta, úgyis régen töltötte a szabadságát kellemesen ringató hullámok között. Hát most megteheti. Érzi, hogy ringatják? Rigley hatalmas ugrással a kajütablaknál termett, kinyitotta és kinézett rajta. Titokban azt remélte, ártalmatlan kikötő húzódik majd a parton végig, ahonnan könnyedén megpattanhat. Ehelyett azonban csak a tenger végtelen síkját látta, s a buzi hullámokat, amelyek megállás nélkül rázták az istenverte hajót. - Mi a francnak jöttem én ide?! - Azt mondta, őrnagy úr, hogy megkergeti a hullámokon lovagló meztelen seggű sellőket. - A fenébe is, hát tökrészeg voltam, Durnham! Magának kellett volna fdügyelnie rám, nehogy ostobaságokat kövessek el! Durnham elkomorodott Felállt, és mélységesen mély tisztelettel meghajolt a főnöke előtt. - őrnagy úr! Ön azt tanította nekem, hogy egy feljebbvaló soha hem követhet el ostobaságot. Rigley sóhajtott, és megvakarta a fejét. - Ez igaz. Csupán csak... Az istenit, Durnham, azért azt csak megakadályozhatta volna, hogy a hajóra lépjek! Mi a fenéért hurcolt a fedélzetre? - Ön hurcolt engem, őrnagy úr. Előhúzta a fegyverét, és közölte, hogy le vagyok... - Ebben speciel igazam lehetett. Maga tényleg le van. - Mármint azt mondta, hogy tartóztatva. Aztán idekísért. Nem tartottam volna illendőnek, hogy a feljebbvalómmal és... talán kimondhatom, atyai barátommal szemben... Rigley érezte, hogy elcsuklik Durnham hangja. Vigye el az őr-dög, a végén még elsírja magát ez az őrült! Hülye gyerek, de kedves ... A fenébe is, valami más utat kell keresnie! A kapitány! Elkéri a motorcsónakját, és visszarobog vele a partra. Hiszen részt kell vennie a kommandóparancsnokok e havi értekezletén! Azon kívül... Felállt, és az ajtó felé igyekezett. -. Hova megy, őrnagy úr? Rigley visszafordult, és komor képpel szalutált. - Itt hagyom magát a civileknek, Durnham. Kapja el Gabykát, és a legjobb pillanatokban gondoljon rám. Ha végzett a kéjutazásával, jelentkezzék! - No de, őrnagy úr... Rigley mögött becsattant az ajtó. 23. Lester előtt a reggeli órák ellenére egy kis pohárka whisky állt az asztalon. Gaby narancsleves palackot tartott a kezében, s időről időre az ajkához emelte. - Messze vagyunk még? - kérdezte megkapirgálgatva az üveg oldalára ragasztott cédulát. - Talán jobb lenne, ha világos nappal érnénk oda. - Miért? - Mert... Egyszerűen csak szeretném, ha világos nappal lenne. Lester megértette a lány aggodalmát. Attól fél, ha elénk azt a pontot, ahol már három hajó is szerencsétlenül járt, a torvény azonnal kifejti a hatását, és velük is tüstént történik valami. Ő a maga részéről holtbiztos volt benne: ha egyáltalán működni is kezd a törvény, napoknak kell eltelnie, amíg megtapasztalják. Nem tudta, mire alapozza a feltételezését, de nem is érdekelte.

Biztos volt benne, úgy kell történnie mindennek, ahogy elképzelte. És úgy is fog! Arra riadt, hogy Gaby meghökkenve mered rá. - Mi van veled, Dávid? Rosszul érzed magad? - Én? Ugyan, dehogy. Honnan veszed? - Magadban beszéltél. - Úgy látszik, még mindig én vagyok magamnak a legszellemesebb társaság. Gaby. merőn ránézett, aztán megvonta a vállát. - Azt hiszem, kicsit túlpörgetted magad. Mindezek ellenére jó lenne tisztáznunk néhány dolgot. - Éspedig? A lány előrehajolt. - Még mindig annyira akarod Dávid biccentett. - Annyira, Gaby. - Meg tudnád mondani, miért? - Amiért Einsteint érdekelte a relativitás, amiért a hegymászókat a hegy .. Ez egy óriási probléma, kisiány, es ép meg akíirom oldani. - És én? Lester lehajtotta a fejét. Valami mintha arra kényszerítette volna, hogy mondja ki az igazságot: fikarcnyit sem érdekli, mi iesz Gabyval! Korábban még érzett iránta valami vonzalmat, ez is inkább fizikai volt, lassan azonban ez a vonzalom a semmibe veszett. Nem izgatja már semmi más, csak az elmélete... Végére kell járnia mindenáron, hogy létezik-e a törvény, vagy sem! - A kincs, Dávid? A kincs, amit ígértél? Lester átnyúlt az asztal felett, és megveregette a lány karját. - A kincs a tiéd lesz, kisiány. Gaby azonban nem azért töltött éveket a rendőrség kötelékében, hogy hagyja magát csak úgy egyszerűen átverni. - Mese habbal, Dávid! - mondta keményen. - Korábban a körmödre kellett volna néznem. Csak azért kellettem neked, hogy megszerezzem az Észak Csillaga utaslistáját, és hogy segítsek ösz-szehozni ezt az egész elátkozott vállalkozást. Te milliókat ígértél nekem, Lester! Igaz, én is hibás vagyok, mert vakon hittem neked! Lester mosolyogva megrázta a fejét. - Te nem hittél nekem, Gaby! - De! Igenis hittem! - Sosem hittél. Próbálj csak a leikedbe nézni! Egyetlen percig sem hitted, hogy a ki tudja, hányadik dimenzióba távozott kincsek valaha is visszakerülhetnek a földi világba. Te azért hallgattál rám, kislány, mert hallgatni akartál azért csatlakoztál hozzám, mert csatlakozni akartál! A te lelked és az enyém ugyanabból az anyagból készült. Ugyanabból, mint azoké, akik beadják maguknak a saját maguk által kikísérletezett szérumot, hogy láthassa a világ: öné, kishitűek, én megtettem, amit tehettem, értetek tettem, és ezzel aztán nagyobbá is lettem nálatoknál! Abból az anyagból, mint a sarkkutatóé, aki a jéghideg sátorban lehúzza a kesztyűjét, és írni kezd, hogy a világ tudtára adja: mit érez az, akiből lassan-lassan kifagy a lélek. Benned és bennem Odüsszeusz lelke él tovább, kislány. Elmenni messze nyugatra, a titánok és a boreászok földjén is túlra...! Téged nem az anyagi javak, nem a milliók vonzanak, hanem maga a kaland! Az igazság, a rejtély, a titok. Ezért jöttél velem, kislány! Gaby lehajtotta a fejéig Tiltakozhatott volna, de nem iátta értelmét. És főleg nem is lett volna sportszerű a tiltakozása. Hiszen a kincsbe vetett kétely már korábban is felmerült benne: valószínű, már akkor, amikor Lester felajánlotta neki, hogy tartson vele. És ha így van - márpedig miért ne lenne így? -, Davidnek igaza van. - De te akkor is milliomos leszel, kislány! - Micsoda?! - Milliomos! - mosolygott Lester. - Az én örökösöm! -Ezt nem... értem. - Márpedig igen egyszerű. Valami azt súgja a lelkem mélyén, hogy hamarosan teljesül, amire vágytam. Kapcsolatba fogok kerülni a természetfölöttivel. - Optimista vagy. - Egyre inkább hiszek benne. És.:. egyre inkább az az érzésem, hogy ez a találkozás nem múlik el következmények nélkül. - Dávid! - Ne érts félre, kislány! Nem keresem a halált, és jós sem szeretnék lenni.

Egyszerű megérzés, ennyi az egész. Ezért, még odakint a parton, arra az elhatározásra jutottam, téged teszlek meg örökö-sömmé. - Dávid, ezt nem gondolhatod komolyan! - Miért ne gondolnám? Valamivel csak honorálnom kell a fáradozásaidat. Persze arra az esetre is felkészültem, ha nem történik semmi, vagy én is megúszom a kalandot, nemcsak te. Természetesen így is megkapod a milliódat. - Dávid, ezt nem teheted! - Miért ne tehetném? Se kutyám, se macskám rajtad kívül. - És... ha mindketten átköltözünk egy másik dimenzióba? - Hát ott valóban nem lesz szükségünk földi pénzre. Ez esetbee a Parapszichológiái Intézet örökli minden vagyonomat. Ha kísértet lennék, most odalennék az örömtől. Gaby úgy érezte, mintha jeges szellemkéz simogatta volna meg az arcát. 24. Rigley nem látott senkit a fedélzeten, s ebből azt a következtetést vonta le, hogy túlságosan korán van, valamint hogy a szaros civilek egészen a reggeliig döglenek az ágyaikban. A francba az egésszel! Kétségbeesetten járta korüi a hajót, de nem talált semmiféle járgányt, amelyet elköthetett volna, Gondosan megszemlélte mindkét mentőcsónakot, aztán úgy döntött: ha kell, inkább két erős karjára bízza magát, s csónak nélkül vág neki az útnak. Legalább nero rántják le a süllyedő, korhadt fadarabok. Már meg sem próbálta palástolni egyre növekvő dühét. Kellett neki elkezdem az ivást egy ilyen seggfejjel, mint Durnham! Homályosan emlékezett ugyan rá, ő erősködött, hogy a hajóra akar jutni, de akkor is! Tökrészeg volt, s Durnhamnek meg kellett volna akadályoznia. Jézus Isten, az lenne a legszebb bosszú, ha elkaphatná Gabyt, Durnham nőjét, aki úgy egyébként túlságosan is finom felat egy olyan fajankó számára, mint Durnham. Miközben arról ábrándozott, mit tenne Gabyval, dühe csak tovább növekedett. A francba ezekkel a rohadt civilekkel! Éppen elhatározta, hogy levonul a hajófenékbe, és addig üti-veri az ajtókat, míg elő nem kerül valaki, amikor megpillantotta a kis fickót a korlátnál. Gyerekkorból alighogy kinőtt civil volt, s éppen azzal szórakozott, hogy beleköpdösött a vízbe. Rigleyben feltámadt az undor és a gyűlölet mindenki iránt, aki a vízbe köpdös. Előbb csak a vízbe köpdösünk, aztán más sörébe, végül a fehér ember levesébe! Ráadásul egy ilyen arabképű mocskos, vízbe köpködő kis söpredék! Csípőjére tette a kezét, és a fiú mögé lopakodott. Alig-alig recs-csent meg a padló a léptei alatt. A fiú a hullámok monoton zajától s saját, előtolakodó gondolataitól még akkor sem figyelt volna fel rá, ha Rigley sokkal hangosabban közeledik. Akkor eszmélt csak fel, amikor egy vaskemény kéz megragadta a vállát, és megfordította a tengelye körül. Johnny úgy érezte, mintha hurrikán pörgette volna meg. Ijedtsége ellenére is igyekezett a talpán maradni. Pontosan úgy tett, ahogy a galeriben tanulta. Mereven a padlóhoz szorította a sarkát, s egyelőre ellenállás nélkül tűrte, hogy a pasas elszórakozzon vele. - Mi a szart csinálsz itt, kisfiam?! A hatalmas izomkolosszus, aki fölé magasodott, csak az első pillanatokban töltötte el félelemmel Johnnyt. Amikor rájött, hogy nem azok közül akarja valaki kicsinálni - hiszen ez itt holtbiztos nem kínai -, némiképpen visszatért a bátorsága. Mi a fenét akar tőle ez a behemót? Látott ő már ekkora, jó nagyra nőtt fickókat a földön térdepelni s boldog mosollyal ajánlkozni, hogy megeszik a saját szarukat, ha nem ölik meg őket. Rigley természetesen nem tudhatta, mi megy végbe a fiú lelkében ő csak a villámhárítót látta maga előtt, amely levezeti saját hülyesége felett érzett dühét. A fiú különösebb félelem nélkül nézett a szemébe. Sőt mintha valahol a pupillája mélyén gúnyt látott volna felcsillanni. Ha nincs annyira kiborulva, nem üti meg a gyereket, még csak meg sem rázza, most azonban a harag elvette a józan eszét. Miért nem válaszol ez a kis szemét? Nem eresztette el a fiú vállát, hanem szép nyugodtan, de egyre erősebben szorítani kezdte. - Mintha kérdeztem volna valamit! - mondta fenyegető nyugalommal - Mintha azt kérdeztem volna, mi a szart csinálsz itt, édes

fiam? A könyörtelen szorításra Johnny Grahamben is feltámadt a harag. - Semmit - mondta mégis nyugodtan, pedig pokolian hasogatta a vállát a fájdalom. - Nem csinálok semmit, - Beleköptél a vízbe. - Miért? Nem szabad? - Gyűlölöm, akik a vízbe köpnek. Mi vagy te, csak nem arab disznó? - Nem... vagyok arab. De mi lenne, ha elengedné a vállam? Rigleynek nem tetszett a hang. Ahogy a fiú tekintete sem. Ahogy a mozdulatai vagy a szaga sem. - Ne akard bedumálni nekem, hogy nem vagy arab! Akkor mi a szar vagy? Johnny úgy érezte, jobb, ha belemegy a játékba. - Engedjen el, kérem szépen! Különben indián vagyok. Rigleyben ekkor feltámadt az ördög. Már nem a gyereket látta maga előtt, hanem azt a mocskos terroristát, aki az életére tör. Aki ki akarja ontani a belét egy görbe késsel. - Micsoda?! Indián?! En olyat nem ismerek, hogy indián. Én csak szar indiánt ismerek! Tehát, mi vagy, fickó? - indián. Rigley óriásit szorított a gyerek vállán. Johnny feljajdult, és egy pillanatig azt hitte, eltörtek a csontjai. Gyűlölettel teli pillantást vetett támadójára, s döbbenten tapasztalta, hogy ez a hatalmas állat őrült. Nem is vitás: az őrület lángja ég a szemében - Tehát, mi vagy? Indián vagy szaros indián? Johnny felvinnyogott. - Szaros... indián. - Mondd összefüggőn: Én egy szaros indián fattyú vagyok, HalljamLTehát? - Én egy... szaros mdíáa fattyú vagyok. - Soha, a büdös életben el nem mondom senkinek, hogy a jóságos Rigley őrnagy móresre tanított! Na? - A büdös életben el nem mondom senkinek - bőgte egészen élethűen Johnny. - Csak kérem, engedjen el! A reggeli, hűvös szellő és a fedélzetre vezető feljáróban felhang zó fütyörészés arra késztették Rigleyt, hogy kijózanodjék. A szellő egyetlen pillanat alatt átmosta az agyát. A fiúi a nézett, és egyszerre csak szégyenleni kezdte magát. Az ördögbe is, még ha indián is a fickó, nem kellett volna...! Eleresztette, és kemény, fenyegető pillantást vetett rá. - Ha valakinek is, buzi apádat, repedísarkú anyádat, ringyő nővéredet, kurafi öcsédet és bátyádat is beleértve, elmondod, hogy találkoztál velem, véged. Ha valakinek is szólni mersz róla... Na, tűnj a fenébe! Megfordult és a lejáró felé igyekezett. Ha valamelyik tengerész vagy szemét civil jön vele szembe, úgy vágja pofán, hogy kilyukasztja ennek a rohadt bárkának az oldalát! Kényszeríteni fogja őket, hogy forduljanak meg, és vigyék vissza a partra. Ez az! Nem fog szarakodni odvas mentőcsónakokkal, hanem vissza a partra! Különben sorra belelövi őket a vízbe! A fütyörészés már egészen a közelből hangzott, amikor Johnny úgy látta, elérkezett a kedvező alkalom a cselekvésre. Kihúzta nadrágszárából a kését, s halkan, mint a macska, a hatalmas fickó után vetette magát. Mit is mondott ez az állat? Hogy ő Rigley őrnagy? Hát akkor rövidesen a halak fognak zabáim, Rigley őrnagy! Johnny Graham pontosan tudta, hova kell szúrnia ahhoz, hogy örökre kicsinálja a fickót. Annak idején Pete azon a mocsok padláson bemutatta nekik. Kitömtek egy zakót és egy nadrágot ronggyal, s Pete megmutatta, hova kell szúrni a férgeknek. A legjobb és a legbiztosabb a nyaki ütőér. Nem kell hozzá sok szakértelem, mint egy szívműtéthez, csak egy éles kés. Végighúzod a nyakán, és már kész is. Mehetsz haza kezet mosni! Rigley már-már emelte az öklét, hogy a közeledő, fütyörésző fickó pofájába verjen vele, a háta mögötti, csak egészen halk zaj azonban megfordulásra késztette. Amikor a kis fickó gyűlölettől eltorzult képe felbukkant az orra előtt, rádöbbent, hogy életében először hibázott. Előbb provokálta, majd lebecsülte az ellenfelet.

Gyors kaszáló mozdulatot tett, hogy elhárítsa a szúrást, pedig a lelke mélyén biztos volt benne, hogy nem fogja tudni elhárítani. Nem is tudta. Biggs az első pillanatban azt hitte, valaki szórakozik odafent a szivattyúval, s a tengerből felszívott víz találta képen. Elképzelését csak megerősítette, hogy amikor megnyalta, sós volt, mint a tengervíz általában. Tett egy jókora lépést felfelé, hogy elkapja azt az átkozott csirkefogót, aki a szivattyúval játszadozik, közben kitörölte a szemébe csapódott tengervizei. Automatikusan a kezére pillantott, s akkorát nyögött, mintha aszivattyúmotor döglött volna be. A szentségit neki, hiszen ez a tengervíz vörös! Biggs kapitány, bár zűrzavaros élete során bejárt néhány tengert, a Vöröstengerre még soha nem vetődött el. így hát csak hallomás ból tudta, hogy valahol Afrika és Ázsia partjainál vörös a víz a moszatoktól vagy micsodáktól. Ugyanakkor a tengereknél is nagyobb jártassággal rendelkezett a tengerparti kocsmák környékén, így már kora gyermekkorában megszerezte a szükséges tapasztalatokat ahhoz, hogy tudja: nem minden vörös és sós folyadék a Vöröstenger vize! Biggs ekkor riadtan felordított. Tett egy habozó lépést felfelé: éppen idejében ahhoz, hogy szembe találkozzék egy kimeredt szemű fickóval, aki vörös folyadékot spriccelve a nyakából igyekezett a karjába esni. Biggsben volt annyi lélekjelenlét, hogy a levezető folyosó oldalfalához simuljon, s hagyja, hogy a vért fröcskölő ismeretlen elztíg jon mellette. Csak akkor dugta ki riadtan a fejét a karjai közül, amikor a nagydarab férfi elzuhant a folyosó padlóján. Biggs, mivel úgy tudta, a kapitány Isten után az első a hajón, kénytelenkelletlen letérdelt a vérben heverő fickó mellé, s kis időre még arról is megfeledkezett, hogy ugyancsak ráférne egy alapos mosdás. Mivel a férfi egész arcát beborította á vér, kellett néhány pillanat amíg rájött, kiVel van dolga. A fickó, akit Péter Durnham hozott magával... De hát mi a jó szagú cápaszar történhetett vele? Össze balhéztak, és kinyírták egymást? Éppen segítségért akart kiáltani, amikor a vérmocskos férfi utolsó erejével felemelkedett, s maga alá gyűrte a könyökét. Szájából vérbuborékok pattantak ki, amit Biggs úgy értelmezett, hogy a fickó beszélni akar vele. A meredt, világoskék szemek megrebbentek, s valami mormogásféle hagyta el a fickó ajkát. - Csak nyugalom, nyugalom - dörmögte Biggs, és maga sem tudta, honnan vette az ostoba szavakat. - Azonnal jön a doktor bácsi, és... rendbe tesz mindent. Egykét injekció, és rendbe jössz, pajtás... Csak nyugalom, nyugalom. Aztán érezte, hogy acélkemény ujjak kapják el a karját. Ujjak, amelyek még ebben a végső tusában is könyörtelenek tudtak maradni. - Az... indián... volt - buborékolt fel a hang a haldokló torkából. -Az... indián. Öljétek... meg az... indiánt! Biggs még akkor is ott ült a földön, és a szavak értelmén toprengett, amikor Rigley őrnagy feje fékecsuklott, és nem mozdult többé. Néhány kabinnal távolabb éppen ebben a pillanatban bökött ceruzája hegyével a térképre Lester, és sugárzó arccal Gabyra emelte a poharát. - Most vagyunk ott, kislány! Éppen ebben a másodpercben értünk a kör közepébe. A megérkezésünkre, kislány! A folyosón felhangzott Biggs kapitány fájdalmas üvöltése. 25. A baj ott kezdődött, amikor leállt a motor. Az egyik pillanatban még járt, a másikban már nem. Úgy döglött be, hogy észre sem vették. Először Monicának tűnt fel, hogy csend van: furcsa, szokatlan csend. Éppen figyelmeztetni akarta Salinast, amikor a férfi felkapta a fejét, és a levegőbe szimatolt. - Mi a fene ez? - Talán vihar készülődik. Salinas sóbálványként magg elé meredt, aztán hangos kiáltással a levezető ajtó felé rohant. Monica bármennyire is igyekezett, csak a gépházban tudta utolérni. Salinas ekkor már a gépeken hasalt, fülét a legnagyobb motorblokkra szorítva. - Valami baj van? Salinas felemelte a fejét, és Monica megdöbbenve tapasztalta: ugyanaz a félelem csillog Costa szemében, amelyet akkor látott első ízben benne, amikor, úgymond, megölte Arzamendiát.

- Bedöglött a motor. Most már Monica is érzett valami furcsa, égett szagot a levegőben. Bár nem sokat értett a motorokhoz azonkívül, hogy el tudta vezetni a kocsiját, ha éppen akadt neki, azzal azért tisztában volt, hogy az égett szag rosszat jelent. Akaratlanul is a felé az ajtó felé pislantott, amely mögött Xilonen pihent a koporsójában. - Meg tudod... csinálni? Salinas megrázta a fejét. - Még ha szerszámaim lennének...! - Nincs semmiféle szerszámunk? Salinas újra megrázta a fejét. Monica kétségbeesett. Legszívesebben nekiugrott volna a férfinak, és véresre karmolta volna az arcát. Hogy lehet akkora barom valaki, hogy szerszámok nélkül vág neki egy ilyen útnak,,.?! - Miért nincs? Costa nyitott tenyerével hatalmasat vágott a motorblokkra. - Miért, miért, miért?! Hagyd ezeket az átkozott miérteket! Azért, mert meg kellett vennem az első, istenverte bárkát, amit felkínáltak. Megnéztem a motorját, és jónak találtam. Miért nem nézted meg te magad, ha olyan nagyokos vagy?! Monica érezte: nem szabad túlfeszítenie a húrt. Salinas valóban megtett mindent, amit tehetett. Mit számít már ebben a gyilkos zűrzavarban egy meg nem vásárolt csavarkulcs? Kinyújtotta a karját, és megsimogatta a férfi fejét. - Nyugalom, Costa. Majd ez a helyzet is megoldódik. Milyen messzire lehetünk az amerikai partoktól? - Cirka ötven-száz mérföldnyire. - Cirka? - Ne felejtsd el, nem vagyok szakképzett tengerész, Monica sóhajtott és megtórolgette a homlokát. - Remélem, a vizünk és az élelmiszereink kitartanak addig. - Én is. Ha mindenfói megy, akár egy hétig is elhúzhatjuk.. Nem akarod megnézni? -Kit? - Xilonent. - Jézusom, dehogy! És... azt tanácsolom, te se nagyon néze gesd. Salinas felállt, miközben savanyúan elmosolyodott. - Nekem kötelességem, bébi. Ha eltűnik, mitől leszünk gazdagok? - Én inkább... felmegyek a fedélzetre. - Eredj! Salinas az ajtóhoz lépett, kulcsot kotort elő a zsebéből, és elfoi-dította. Monica sóhajtott, és a lépcső felé iramodott. Pont akkor ért fel a fedélzetre, amikor odalent nyikorogva kinyílott az ajtó. 26. Volt néhány pillanata, amikor komolyan azt latolgatta magában, nem lenne-e jobb beleugomi a vízbe, és meg sem állni Amerikáig, Elvégre jő úszó, akár száz mérföldet is megtesz, ha kell. Aztán, alighogy megszületett, el is halt a lelkében az esztelen elhatározás. Ha vízbe ugrana, nem lenne más belőle, mint cápaeledel. Levetette a ruháját, s anyaszült meztelenül a zuhany alá állt, melyet Salinas tákolt össze drótokból és egy üres, kilyuggatott benzi-neshordóböl. Összeszorította a száját, és megpróbált megfeledkezni róla, hogy a víz, amely a testére csorog, undorítóan nyálkás a sótól. Erőszakosan a testére tapad, s vékony mázzal vonja be, mint csokoládétortát a miami cukrászok. Behunyta a szemét, és megpróbálta maga elé idézni azt az éjszakai pillanatot, amikor belökte Arzamendiát a tengerbe. Arzamen-dia vízbe fúlt, vagy megették a cápák. Mindenesetre meghalt, és a halála az ő lelkén szárad. Megpróbált rájönni, végül is mit érez. Érez-e lelkifurdalást, bűntudatot, bánatot? Ugyanúgy tanulmányozta magát, mint amikor középiskolás korában a kollégiumban megölték azt a lányt. Az undok, mindig és mindenkire árulkodó, eminens Lucyt. Éjszaka elkapták, párnát szorítottak az arcára, és addig ütötték, amíg Lucy meg nem fulladt. Lucyval azért annyiban más volt a tészta, hogy őt nem akarták megölni. Csak megleckéztetni. Mindenesetre a párnát ő szorította a képére, és ez később nem könnyítette meg a helyzetét. Mivel kiskorú volt, és az iskola vezetésének sem fűződött érdeke a hosszadalmas vizsgálathoz, nem kis nyomásra végül a rendőrség lezárta az ügyet. Balesetet állapítottak meg Monicának és néhány társának

azonban szednie kellett a sátorfáját, és még örülhettek is, hogy ilyen olcsón megúszták. Nos, akkoriban tartott utoljára ilyesfajta lelkiismeret-vizsgálatot. S ahogy akkor nem érzett különösebb bűntudatot, úgy most sem. Arzamendia nem érdemelt mást, és különben is, lehet, hogy csak jót tett vele. Elküldte abba a világba, ahova már magától is rég el kellett volna mennie. Kinyitotta a szemét. Néhány lépésnyire a zuhanytól Salinas állt, merően őt figyelve. Önkéntelenül is maga elé kapta a kezét, aztán leeresztette. RámosOlygott Salinasra. - Mindig zavarba jövök, ha néznek. Gyere, fürödj velem! Csak ekkor vette észre, hogy van valami Salinas arcán, egy furcsa kis fintor, ami aligha attól került oda, mert meglátta, ahogy meztelenül fürdik. - Xilonen?! - tört ki belőle a rémült kiáltás. Kiugrott a zuhany alól, odafutott Salinashoz, és elkapta a karját. - Xilonen? Costa sóhajtott, és eltolta magától a vizes lányt. Leült a padlóra, s néhány percig szótlanul a tengerre bámult. Amikor visszatért a tekintete Monicára, a lány ismét azt a nyugtalan f élelmet látta benne, mint a motor mellett. - Monica.,. - Hallgatlak. - Reggel mondtál valamit. Csak tréfáltál? - Arzamendiával kapcsolatban? - Vele. - Nem volt tréfa, Costa. Ha kíváncsi vagy, részletesen elmesélem. Aztán elmesélte, mit mondott neki Arzamendia, s hogyan hajította be végül is a vízbe. Salinas megborzongott. - Hogy éried azt, hogy ez az Arzamendia nem az az Arzamendia? . - Esküdni mernék rá, hogy nem ugyanaz az öregember. Egy európai talán észre sem venné, de mivel az én ereimben is csörgedezik némi indián vér... Ez egy másik öregember, Costa! Annyiban hasonlít arra az Arzamendiára,hogy ez is inkább múmia volt, mint élő ember. De csak annyiban! - Hogy érthette, hogy azokitt vannak? Xilonen fiaira gondolok. - Honnan tudjam? Roppanásokat hallottunk a hajó oldalán, bár valószínű, hogy csak a hullámok voltak. Arzamendia azt mondta: megjöttek Xilonen fiai. - Hallottál valaha Mexikóban ilyesmiről? - Én? Hiszen még Xilonenről sem hallottam. Soha nem érdekelt az ősi indián kultúra. Salinas tenyerébe hajtotta a homlokát. - Biztos, hogy megölted? - Holtbiztos. Hallottam, amikor csobbant a vízben. - Láttad is, amikor elmerült? - Hogy láthattam volna? Hiszen éjszaka volt. - Most beszéltem vele - mondta Salinas. Monica megdermedt. - Kivel? - Arzamendiával. -Hol? - Bent van Xilonen kabinjában. - Jézusom! Láttad is? - Nem. Nem enged be... csak az ajtón át beszél. - Hiszen nálad van a kulcs! - Nem fordul el a zárban. Valamit csinált vele odabent. - Hogy került a... kabinba? - Ezt én is kérdezhetném. Azt állítod, hogy megölted! Monicában hirtelen feltámadt a harag. Mintha bizony ő ienne egyedül a felelős érte, hogy Arzamendia még mindig él! - Ha jól tudom, már más is megölte, nemcsak én. Salinas bólintott. - Ez igaz. - Próbáljuk meg még... egyszer? - Mi értelme lenne? Törjük rá az ajtót? És egyébként is... - Mi egyébként? - Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy Arzamendia halhatatlan. Csak az időnket vesztegetjük, ha megpróbáljuk megölni! Ezen az éjszakán is egy takaró alatt feküdtek a csillagos ég alatt. Egyiküknek sem jutott eszébe, hogy a másikhoz nyúljon. 27. Johnny Graham, miután megtette, amit tennie kellett, nem veszítette el a fejét. Bár amikor először látott elvágott torkú embert meghalni, napokig reszketett, és

ki sem mert mozdulni hazulról. Még szerencse, hogy apja éppen ezekben a napokban foglalkozott egyre komolyabban Miss Rosenfeld meghódításával, s talán még azt sem vette volna észre, ha kigyullad a tető a feje felett. Néhány napi ideges remegés után végül is összeszedte magát, és a következő héten ismét felbukkant az elhagyott garázs környékén. Amikor a nagydarab állat vért fröcskölve lezuhant a lépcsőn, pontosan tudta, hogy neki már befellegzett. Elmetszette a nyaki ütőerét, s nincs az az orvos, aki el tudná állítani a vérzést. Éppen csak annyira dugta ki a fejét az ajtó mögül, hogy meg tudja állapítani, tfhyleg összeesett-e a fickó odalent. Megnyugvással tapasztalta, hogy a lezuhanó test a felfelé törekvő Biggs kapitányt is elsodorta, s a szakállas tengerész szemét törölgetve, vakon toporog a lépcső aljában. Johnny elmosolyodott, futólépésben megkerülte a hidat, és a hajó tatjánál lehasalt a padlóra. Beledugta a kését a tengerbe, s hagyta, hadd mossa le róla a víz a vért. Amikor kiemelte, nem látszott rajta egyetlen vörös csepp sem. A biztonság kedvéért azért még beletörölte az egyik mentőcsónak ponyvájába, majd visszarejtette nadrágja szárába. Odalent a folyosón ezalatt megbolydult a világ. Kiáltások hangzottak fel, rémült sikoly, valaki bevágott egy ajtót, egy riadt női hang a rendőrséget követelte. Johnny elmosolyodott, és leült egy kötélcsomóra. Meg kell várnia, amíg tökéletes lesz odalent a zűrzavar! Lester mellényelt a whiskyből, és még akkor is köhögve a mellét tapogatta, amikor a lejáró felé igyekezett. - Esküszöm, hogy megölték! - zihálta Biggs, és mindegyre véres kezére bámult. Megölték, mint a sicc! Elvágták a torkát! Lester szíve szerint kiadta volna a parancsot, hogy mindenki maradjon a kabinjában, senki ne merészkedjék ki a folyosóra, de azonnal rá is jött, lehetetlent kíván. A holttest, mert akkor már Rigley őrnagy nem volt más, csak egy nagy darab hulla, nyitott szemmel hevert a padlón, Lestert rosszullét környékezte, amikor megpillantotta a felsőteste alatt lassan al vadni készülő vértócsát. - Mi történt? - kérdezte rekedten. Biggs kapitány halálsápadtan emelte sapkájához a kezét. - Fogalmam sincs róla, uram! Fel akartam menni a parancsnoki hídra, hogy átvegyem a kormányzást az automatától, amikor., szembe jött velem. Csak úgy köpködte a vért. - Látott valakit a közelében? - Nem én, uram. Eközben egyre többen nyomakodtak ki a kabinokból a folyosó-ra. Longyear doki csíkos gályájában, fél lábán lyukas zoknival a halott mellé térdelt, nyakára tette a kezét, aztán lemondó legyin téssel el is vette. - Ennek kampec! Ki volt az ipse? - Egy utas mondta Lester. - Egyik hm... utastársunk. - Longyear! - hallotta Lester a doktor félig nyitott ajtaja mögül Rita Katz kisasszony álomittas hangját. - Mi történt, Longyear? Longyear vigyorgott, és az ajtó felé fordult. - Gyere csak ki, cicám! Reggeli előtt jólesik egy átvágott torkú hulla látványa... Tudod, milyen izgató, cicám? Rita Katz kétségbeesetten becsapta az ajtót. Lester néhány másodpercig azon töprengett, álon vágja-e Longyear dokit, végül mégsem tette. Nem jól venné ki magát, ha összeverekednének a többiek előtt, arról nem is beszélve, hogy Longyear doki nem a saját jószántából jött a hajóra. Ha úgy tetszik, bizonyos felelősséggel tartozik érte. - Édes Jézusom! - hallotta maga mögött Gil Graham hangját. Lezuhant a lépcsőn? Lester felkapta a fejét A szentségit neki, miért is ne?! - Küldje hátra őket, kapitány! Biggs morogva felállt, és karját széttárva megpróbált mindenkit hátrébb tuszkolni. Az egyetlen kivétel Longyear maradt, aki éppen a halott mellkasán nyugtatta a fejét, s könnyedén átbújt Biggs kiterjesztett karja alatt. Lester villámgyorsan cselekedett. Kirántotta a Rigley oldalán függő tokból a kommandós tőrét, beletörölte a nadrágjába, majd vigyázva, hogy észre ne vegyék, belehajította a vértócsába. Sóhajtott, és a csendben figyelő Longyearra sziszegett.

-Érti? - Naná! Hol gyakorolta? Lester morgott valamit, aztán felemelkedett. Csípőre tette a kezét, és az egymás hegyén-hátán tolongókra nézett. - Sajnálatos baleset történt, hölgyeim és uraim! Roppant kínos dolog... és, bizonyos értelemben felelősnek is érzem magam érte. Valahol, a folyosó vége felé felsikított egy nő. Lester vagy Glória Turnerre, vagy Elisabeth Grabowskyra gyanakodott. Mindenesetre esze ágában sem volt reagálni a sikolyokra. Paul Turner előrefurakodott, és megállt Lesterrel szemben. Dávid csak most vette észre, hogy Gaby nem messze tőle, a folyosó falának támaszkodva, némán a kezét tördeli. - Hogy érti azt... hogy felelősnek érzi magát? - kérdezte nagyot nyelve Turner. - Uramisten! De ronda látvány! - Az a helyzet, hogy ki kellett volna oktatnom önöket, hogyan kell közlekedni egy ekkora hajón. Hibát követtem el, kétségtelen. Valamennyi szem a lépcsőre szegeződött. Nyilvánvalóan azt latolgatták, hogyan zuhanhatott le ilyen szerencsétlenül a nagydarab, erős férfi. Lester sóhajtott, és maga válaszolt a ki nem mondott kérdésekre. - Nem tudok mást elképzelni, mint hogy valamit akart a késével, talán a körmét piszkálta vele, megbotlott, lezuhant a lépcsőn, és szerencsétlen módon halálra sebezte önmagát. Csak így történhetett! Ámbár Longyear doktor nagyobb tapasztalattal rendelkezik ezen a téren. Longyear mereven Lesterre nézett, lehajolt, megszemlélte a vértócsában heverő kési, felemelte a holttest karját, majd eleresztette. Hagyta, hogy visszahulljon a padlóra. Eközben olyan komor képet vágott, mintha őt magát gyanúsították volna a gyilkossággal. - Mr. Lesternek tökéletesen igaza van - mondta szárazon. - Mr. Rigley, vagy hogy hívták, lehet, hogy a szárazföldön szilárdan állt a lábán... már ha egyáltalán ott is szilárdan állt, hiszen gondolom, valamennyien látták tegnap... ahogy... hogy úgy mondjam, jelentős kilengéssel közlekedett. Mit szépítsük a tényeket, hölgyeim és uraim? Mr. Rigley tókrészeg volt tegnap, s alighaöem még most is jelentős ezreléknyi alkoholt találnánk a vérében, ha lenne vére. Szóval... részeg ember óvatosan közlekedjék egy hajón - csak ennyit mondhatok. Sunyi mosollyal Lesterre nézett, aki elégedetten bólintott. - Tehát... azaz... izé... most mi legyen? - kérdezte az izgatottan tébláboló Paul Tumer. - Gondolom, visszafordulunk a partra, és ezzel vége ennek az egész izének. Glóriái Csomagold vissza a bőröndöket! Lester most jött csak rá, mekkora veszélybe került a terve. Ha a többség úgy dönt, hogy forduljanak vissza - márpedig mérget mert volna venni rá, hogy úgy dönt -, vége a kísérletének. Az ördögbe is, korábban kellett volna arra gondolnia, mi lesz, ha bekövetkezik az első esemény! Tekintete Gaby kárörvendő pillantásával találkozott. Vissza kell mennünk a partra, barátocskám! - sugározta a lány szeme, elbűvölő mosoly kíséretében. - Ezzel vége is a nagy kalandnak! Valaki vagy valami azonban nem engedte, hogy vége legyen. 28. Johnny Graham, aki eddig szerényen a falhoz húzódva, minden különösebb lelM vihar nélkül szemlélte áldozatát, ugyanúgy megrémült, mint Lester. Jézus Mária, a végén még saját maga ássa meg a saját sírját! Ha visszafordulunk, és véget ér a tengerészesdi, teljesen felesleges volt Alaszkába küldenie Dereket. A vágott szemű csibészek egyetlen nap leforgása alatt rájönnek, hol bujkál, megtalálják és végeznek vele. Mégpedig úgy, ahogy Liu-seng, az a tetű megígérte. Háromszáz darabot vágnak le a testéről, és még mindig élni fog, Johnny a tettek és ezen belül is a gyors cselekvés embere volt. Amíg a többiek szülőapját és jövendő mostohaanyját is beleértve - rémülettel vegyes kíváncsisággal bámulták az áldozatát, óvatosan, nehogy gyors mozgásával feltűnést keltsen, felmászott a lépcsőn, és csak akkor kezdett futni, amikor a fedélzetre ért. óriási szerencséjére nem tartózkodott senki a halkan duruzsoló motor közelében az ügyeletes matrózok is a folyosó környékén tolongtak a halott körül. Johnny felmarkolt egy láda tetején heverő kalapácsot, és munkához látott. 29. Lester örömére nem tört ki pánik, és követelni sem kezdték, hogy azonnal

forduljanak vissza. A Tumer család a kabinjába zárkózott némi téblábolás után Longyear doktor is eltűnt csak néhányan, főleg a tengerészek maradtak a folyosón. Lester éppen azon törte a fejét, hogyan tovább, amikor valaki megfogta a karját. Mary Rosenfeld kisasszony volt. - Bocsánat, Mr. Lester, nem látta valahol Johnnyt? Lester szinte nem is hallotta a hangját. Minden erejét igénybe vette az iszonyú fejtörés. - Mi, ja, hogyan? - riadt fel végül, és zavartan nemet intett. -Nem láttam, kisasszony. Szerencsére. Egyáltalán nem kisgyereknek való látvány... -Segíthetnék valamiben...? Bár nem vagyok orvos, csak gyógyszerész... - Köszönöm a kedvességét, kisasszony. Sajnos, már nem tehetünk semmit. Mary a halott felé intett - Mi lesz vele? Ez a kérdés már Lester fejében is megfordult, méghozzá nem is egyszer. Mi az ördög legyen Rigleyvel? Vagy visszafordulnak, vagy itt, a tengeren intézik el a dolgot. Mivel hűtőkamra nincs a hajón, arra gondolni sem lehet, hogy itt tartsák három hétig. Arról nem is beszélve, mit szólnának hozzá a többiek? Mary Rosenfeldet, úgy tűnt, tökéletesen gyakorlatias gondolkodással áldották meg az istenek. - Ilyen esetben alighanem az a teendő... hogy jegyzőkönyvet kell felvenni... mielőtt a tengerbe... Lester arca felderült. - Éppen kérni akartam rá, kisasszony. Megtenné, hogy Longyear doktorral együtt aláírja a jegyzőkönyvet? - Természetesen, Mr. Lester. Ha szüksége lenne rám, a kajü-tömben vagyok. Ma... azt hiszem, nem fogok reggelizni, Valószínűleg én sem - gondolta Lester, és éppen arra gondolt, riasztja Biggset, szerezzen egy zsákot a tengerésztemetéshez, amikor feltűnt a folyosó végében Gaby. Lester sóhajtott, és kinyitotta a száját, hogy valamiféle magyarázatba kezdjen, amikor Gaby háta mögül kirobbant valaki, s előre-szegzett pisztollyal felé repült. Lester csak annyit érzett, hogy iszonyatos erő ragadja meg, térdre kényszeríti, s pisztolycsövet erőltet a fogai közé. Behunyta a szemét, hogy legalább ne lássa, amikor szétrobban a koponyája ínyén érezte vére sós ízét kétségbeesetten kapálódzó keze Gaby kezéhez ért. - Megöllek, te szemét! - hallotta a kemény férfihangot, amelyben Péter Durnham hangjára ismert. Megöllek! Széídurrantom az agyad! Egészen messziről, talán kilométerek távolából szűrődött a fülébe Gaby rémült sikoltása. - Péter, ne! Az istenért, ne! Aztán döbbenten tapasztalta, hogy a kommandós kihúzza a pisztolyát a szájából, leül a folyosó padlójára, tenyerébe temeti a arcát, miközben a pisztoly kihullik a kezéből. Péter Durnham sírt, mint egy kisgyerek. 30. A belétöltótt hatalmas adag whisky hatására Durnham rövidesen magához tért, és kitántorgott a fürdőszobába. Gaby Lester szemét kereste a tekintetével, de Dávid félrefordította a fejét. Most, most nem szabad meghátrálnia! Péter vizes képpel érkezett vissza, kezében a pisztolyával. Lester aggódó pillantást vetett a stukkerra. Nem volna jobb, ha eltenné? Durnham arca már ismét kemény volt, mint a márvány. - Úgy döntöttem, hogy visszafordulunk! És visszavisszük Rigley őrnagy holttestét! Lester sóhajtott. - Arról nyilván megfeledkezik, hogy ezen a hajón én parancsolok. Durnham kivicsorította a fogát, mint a támadni készülő tigris. Az parancsol, akinek fegyver van a kezében! Rigley őrnagyot megölték... Valaki felelni fog a haláláért! - Baleset volt. Durnham felnevetett. Lesternek és Gabynak is a hideg futott végig a hátán a nevetéstől. - Maguknak fogalmuk sincs róla, ki volt Rigley. Százfős palesztin horda sem bírt

volna vele. Két felhőkarcoló közé fektetett pallón mosolyogva merit volna át, s maga azt akarja bemesélni nekem, hogy leesett egy szaros lépcsőn, és úgy vágta meg magát, ahogy senki, soha meg nem vágja. Nem, kispajtás! Rigley őrnagyot megölték. Bárki is tette, keményen meg fog fizetni érte! Rád pedig szükségem van, bébi - fordult Gaby felé. - Mindent eí fogsz mondani ezekről a szemetekről. Ez a fetökű, például, kicsoda? - Kérlek, Péter! - mondta csillapítőan Gaby. - Mindent megmagyarázok. Csak tedd el a fegyvert, kérlek! Durnham sötét képén fenyegető mosoly terült szét. - Eszem ágában sincs, bébi! Menj fel a fedélzetre, és fordít-tasd meg a hajót! Én addig elbeszélgetek ezzel a fickóval. Ha öt percen belül nem vagyunk útban az amerikai partok felé, szét-durrantom a fejét. Különben ismersz, bébi. Nem szoktam a levegőbe beszélni! Gaby tudta, hogy Durnham a végletekig túlpörgette magát, és valóban nem szokott a levegőbe beszélni. Ráadásul Istennek tartotta Rigleyt, s most alighanem úgy érzi, mintha az apját veszítette volna el. Már felfelé igyekezett a lépcsőn, amikor arra gondolt, hogy miért is ne? Durnham kívánsága tulajdonképpen egybeesik az övével. Ha visszatérnek a partra, vége ennek az egész istenkísértő vállalkozásnak. Lester csak ismételje meg, ha akarja - de abban őmár nem vesz részt! Riadt gondolatai közepette észre sem vette, hogy elhalt a motorok zümmögése. Felmászott a lépcsősoron, s csak futólag ötlött a szemébe, hogy a szakács segítője, ez a Laurel vagy kicsoda, éppen ott áll, ahol korábban Rigley teste feküdt. Mintha valamit keresett volna: csak akkor egyenesedett fel, amikor Gaby elsietett mellette. Közvetlenül a parancsnoki híd alatt a harsányan káromkodó Biggsbe ütközött. - A francba az egésszel! - ordította Bíggs, és szórakozottan a sapkájához emelte a kezét. - Ha elkapom a rohadékot, kitekerem a nyakát! Gaby érezte, hogy gombóccá gyűrődik a torka a rémülettől. - Mi... történt... kapitány?! - A fenébe is... asszonyom... valaki lement a motorházba, és... formálisan összetörte a motort! - Uramisten! - És a rádiót is. Mintha úthenger alá esett volna. Az egyetlen, amit tehetek, hogy leeresztem a horgonyt, különben az Északi-sarkon ébredünk! Gaby megfordult, és olyat tett, amit kisgyerekkora óta soha. Keresztet vetett. 31. Tíz óra lehetett, amikor az ebédlőteremben összegyűltek az utasok. Johnny is megkerült, s gondolataiba mélyedve ott gubbasztott Miss Rosenfeld oldalán. Nem sejtette, hogy jelenlétét hosszas tanakodás előzte meg: Miss Rosenfeld semmiképpen sem tartotta helyénvalónak, hogy Johnny fiatal lelkét olyan megrázkódtatásnak tegyék ki, mint amilyen egy szörnyű szerencsétlenség részletes taglalása. Péter Durnham, amikor Gaby közölte vele a történteket, letargiába esett. Lester kezébe nyomta a pisztolyát, és bement a WC-be hányni. Lester előrelátóan kivette a fegyverből a tárat, majd a stuk kert a visszatérő Durnham zsebébe dugta. Péter Durnham végig Lester mellett ült az asztalnál, éshol elővette, hol eltette a pisztolyát. Lester ugyan megpróbálta jobb belátásra bírni, de Durnham szóra sem méltatta. Egészen addig játszogatott a fegyverével, míg Mary Rosenfeld oda nem lépett mellé, és ki nem vette a kezéből. Durnham nem szólt, nem tiltakozott, csak felvett egy kanalat az asztalról, és vele csinálta tovább a figuráit. Lester megkocogtatta a poharát, és1 amikor minden szem felé fordult, beszélni kezdett: - Hölgyeim és uraim... az a helyzet, hogy egészen másképpen képzeltem el első reggelinket... Azt szerettem volna, ha Mr. Har-rison és Mr. Peacock nevében szeretettel üdvözölhettem volna önöket... ez a váratlan szerencsétlenség azonban... sajnos... alaposan megváltoztatta a dolgokat, - Szerencsétlenség?! - csattant fel Glória Turner. - Azt mondja, szerencsétlenség? Lester felvonta a szemöldökét. - Persze hogy azt mondom. Mi mást mondhatnék? Glória Turner Elisabethre nézett, s amikor az megbiccentette a fejét, határozottan kimondta: - Gyilkosságot, uram. Gyilkosságot!

- No de, asszonyom...! - A férjemnek, Paul Turnernek is ez a véleménye. Lester akaratlanul is Turnerre pillantott. Paul Turner az asztalra sütötte a szemét, mint akinek semmiről az égvilágon nincs semmiféle véleménye. Lester nyelt egyet, és mézédesen a Turner családra mosolygott. - TéVednek, hölgyeim. Longyear doktor, aki tapasztalt igazságügyi szakértő, megállapította, hogy szó sincs semmiféle szándékosságról. Véletlen szerencsétlenség történt. - Űgy bizony - helyeselt Longyar. - Mint igazságügyi szakértő nem is áMíthatok mást. - Márpedig szerintem ez gyilkosság! - Mrs. Turner előrehajolt, és suttogőra fogta a hangját. - Megbízható forrásból tudom, hogy Mr. Rigley... kommandós volt, vagy hogy hívják őket. Fellopó-dzott egy terrorista a hajóra, és kinyírta. - Ennek a lehetőségnek is utánanéztünk, asszonyom. A legénység átkutatta a hajót. Nyomát sem találtuk idegennek! - Akkor köztünk van a terrorista! - Lehetetlen, asszonyom! Mi valamennyien minden gyanú felett állunk. És a legénység is. - Ezek után mi a szándéka, uram? - kérdezte kissé más irányba fordítva a beszélgetést Graham. - Visszatérünk Miamiba, vagy... Lester mély lélegzetet vett, és beleugrott a mély vízbe. - Sajnos, nem tudunk visszafordulni. Minden szem rámeredt, még a cinikusan vigyorgó Longyear dokié is. - Miért nem? - Az a helyzet, hogy... valaki tönkretette a motorokat. A légy zümmögését is meg lehetett volna hallani a levegőben, ha lett volna a közelben légy. - Ezt hogy érti, Mr, Lester? - kérdezte sápadtan Rita Katz. - Fogalmam sincs róla - ismerte be Lester: - Nagyon úgy néz ki a dolog, mintha valaki egy kalapáccsal megdolgozta volna a motorokat. -Fogjál meg, Glória! - mondta nyugodtan Elisabeth Gra-bowsky a nővérének. - Azt hiszem, azonnal el fogok ájulni! Glória asszonynak azonban egyelőre nem volt ideje ájulni készülő nővérével törődni. - Ugye, megmondtam! - visította lelkesen. - Amit én egyszer megmondok, az úgy is van! Gyilkosság történt, nem is vitás! Aztán a terroristák tönkretették a motorokat. - Titi fogta meg a fia könyökét Gil Graham. - Jobb lenne, ha bemennél a kabinodba. Amit itt hallasz... - Egyedül? Apa... Én nem szeretnék egyedül maradni! - Ne is menj, fiam! - kiáltotta az egyre harciasabb Glória Tumer. - Ne hagyd magad lemészárolni! Javaslom, hogy alakítsunk polgári önvédelmi szervezetet. Osszanak ki fegyvereket, majd mi megvéd-juk magunkat. Egyébként hogy mondta? Mintha kalapáccsal... dolgozták volna meg a motorokat? - Olyannak tűnt - mondta töprengve Lester -, mintha valaki... egy hullámlemezt akart volna kiegyenesítení rajtuk. Olyan alaposan összeverte valamennyit Glória Turnernek tátva maradt a szája, és Paul Turaerre nézett, A férfi szinte összeomlott az asszony pillantásának súlya alatt, - Nem kéne rádión segítséget kémünk? - kérdezte Rita Kat? - Sajnos.,. a rádióval is akadt egy kis probléma - mondta kelletlenül Lester. - Probléma? Micsoda? - Ugyanaz, mint a motorokkal. Valaki... egy kalapáccsal. Súlyos, nehéz csend ülte meg az asztalt. - Akkor most... mi lesz? Lester megvonta a vállát. - Vizünk és élelmünk van bőven... s mivel meglehetősen nagy forgalmú tengeri útvonalon vagyunk, minden valószínűség szerint hamarosan észrevesz bennünket valaki. - És a... halott? - Egy vallomással tartozom önöknek, Elisabeth Grabowsky felsikoltott. - Ne! Kérem, ne! Lester azonban könyörtelenül folytatta: - A rendkívüli körülményekre váló tekintettel... a hagyományoknak megfelelően kellett eljárnunk.

- Azaz? - kérdezte gyanakodva Gü Graham. - Biggs kapitány zsákba varratta, és belehají... illetve a tengerbe , süllyesztette. - Végtisztesség nélkül?! - hökkent meg Glória Turner. - Biggs kapitány imádkozott telette. Ez a kapitány dolga. - Szép kis kirándulás, mondhatom - nyögte Elisabeth Grabowsky. - És ebbe a te drágalátos férjed kényszerített bele! Pedig hányszor megmondtam, Glória, hogy amihez ez a hülye hozzányúl azon nincs Isten áldása! De az ördögé igen - gondolta Paul Turner, és holtbiztos volt benne, hogy vagy Glória, vagy Elisabeth lesz a következő áldozat. 32. - Bejöhetek, uram? - Csak jöjjön, Biggs! Foglaljon helyet! Biggs kapitány megfordult, és becsukta maga mögött az ajtót. - Inkább állnék, uram. Feltétlenül el kell mondanom önnek valamit. - HaDgatom, Biggs. - Azt az embert... megölték, uram. - Valóban? - Ott voltam, amikor meghalt. Pillanatokkal előtte szúrták meg, ahogy felfelé másztam a lépcsőn. Azért is lett tele a képem a vérével. És... hallottam az utolsó szavait is, uram. Lester érdeklődve hajolt előre. - Miket mondott, kapitány? Biggs megnyálazta a száját, és összevonta a szemöldökét. - Valami olyasmit, hogy... indián volt a tettes. - Indián? - Ezt mondta, uram. Lester már nem izgult. Tudta, hogy a törvény él, létezik, és amióta megérkeztek erre a helyre, már hat is rájuk. Most kell vigyáznia, nagyon vigyáznia! - Mást nem mondott? - Nem, uram. Azaz... azt tette hozzá, hogy öljük meg az indiánt. -Kik? - Fogalmam sincs róla. Talán én. Vagy ön. Vagy mi, valameny-nyien. Lester sóhajtott, és a kabinablakhoz lépett. - Mit szűr le mindebből, kapitány? Biggs arcán meglepetés tükröződött. Megsimogatta a szakáilát, aztán megvonta a vállát. - Én? Tulajdonképpen semmit. Csak jelenteni akartam a dolgot, uram. - Köszönöm, Biggs. Elmehet. Biggs megfordult, szuszogott, aztán visszafordult. -Uram? - Igen. - Azt az embert... nem azzal a késsel ölték meg. Nem azzai, amit ón a vérében... talált. - Valóban? - Valóban, uram. Pontosan megfigyeltem, bár Isten látja a telkemet, fogalmam sincs róla, miért éppen ezt figyeltem meg, hogy a fickónak, aki lezuhant mellettem, ott függött egy késtok az oldalán. És benne a kése. Aztán már nem láttam semmit, mert telement a szemem vérrel. De esküdni mernék rá, hogy amikor meghalt, még az övében, azaz a tokjában volt a tőre. Azzal tehát semmiképpen sem ölhették meg... Azaz... semmiképpen sem zuhanhatott a saját késébe. Nem tudom, érti-e, mire gondolok, uram? - Tökéletesen, Biggs. - Nem a saját késébe esett bele, - Tudom, Biggs. - Tudja? - Természetesen. Az ő kését vagy tőrét én ejtettem a vértócsába, Biggs arca elszürkült. - De hát... miért, uram? Lester ismét kinézett az ablakon. És ismét várt néhány másodpercig, mielőtt megszólalt volna. - Azért ejtettem bele a vértócsába, Biggs, mert nem akartam, hogy a többiek is megtudják azt, amit ön, Longyear doki és én már órák óta tudunk. Rigley őrnagyot megölték, Biggs! - Ki.., csoda? - Jótól kérdi. Nyilván az a bizonyos indián. Maga hallotta a haldoklót, nem én!

- Most mit tegyünk, uram? - Amit már régen meg kellett volna tenniük. Fésüljék át a hajót! Vegye maga mellé Bishopot, Laurelt, Andersent és Witneyt, kutassák át az egész nyavalyás teknőt! Egyetlen négyzetcentimétert se hagyjanak ki. Megértette? - Meg, uram. - Elmehet, Biggs. Amikor a kapitány elment, Lester felsóhajtott. Biztos volt benne, Mába is kutatnak, úgysem találnak senkit. Pedig lett volna kit találniuk. 33. Monica arra ébredt, hogy a hullámok határozottabban csobog- j nak körülötte, mint amikor lefeküdtek. Costa nyöszörgőit, és a hátáról az oldalára fordult. Fordulása közben rúgott néhányat, amiből a lány azt a következtetést vonta le, hogy Salinas vagy menekül álmában, vagy verekszik. Óvatosan kimászott a takaró alól, és a korláthoz lépett. Kellemesen hűvös vízpára csapódott az arcába, szempillantás alatt kimosva belőle az álmot. Órájára pillantott: alig néhány perccel múlt éjfél. Éppen arra gondolt, hogy itt a kísértetek órája, s talán jobb lenne visszafeküdnie és megpróbálni újra elaludni, amikor megpillantotta a hajlott, vékony figurát a fedélzet túlsó oldalán. Arzamendia is a korlátnak támaszkodott, és a tengert nézte, akárcsak ő. A hajlott, vékony alak lassan felemelte a fejét, nehézkesen ellökte magát a korláttól, és enyhén ingadozva elindult Monica felé. Éppen úgy, mintha egy járástól elszokott, több száz éves múmia próbálgatta volna a lábait. Monica a korlátba kapaszkodva, mereven nézte, hogyan közeledik feléje Arzamendia. Talán már akkor sem rémült volna meg, ha az indián kezében ott látja sötétedni az obszidiánkést. Arzamendia kezében azonban nem sötétedett semmi. Kiterjesztette mindkét karját, mintha repülni akarna, megfordult a tengelye körül, és így, keringve-f orogva odaperdült a lány elé. Monica nem mozdult értelmetlennek találta a menekülést. - Itt vannak - dörmögte az öreg rekedt hangon, és leeresztette a karját Megérkeztek. Itt ólálkodnak körülöttünk! -Kik? - Xilonen fiai! - Hol vannak? - Mindenütt. A vízen, a levegőben, a hajón... még a tenger alatt is. Mindenütt. - Meg akarnak ölni bennünket? - Ők Xilonent akarják. De ha szükséges, megölnek. - Sokan... vannak? - Ki tudja? Néha egyetlen kondorkeselyű is megrémíti a nyájat, néha több is kevés hozzá. Monica ekkor észlelte csak azt, amit már korábban is észlelnie kellett volna. Ami végül is a felfokozott hullámzást okozta, s ami miatt felébredt. Hiszen annak ellenére, hogy bedöglött a motor, a hajó megy! - Megy a... hajó! Arzamendia mintha elmosolyodott volna. - Miért ne... menne? - Elromlott a motor. Arzamendia nem válaszolt azonnal. Előbb ismét felemelte a karját, perdült néhányat, majd elindult a lejáró felé. Akkor fordult csak vissza, amikor az első lépcsőfokra tette a lábát. - Xüonennek végre... el kell tűnnie Mexikóból! Xilonen helyett azonban 6 tűnt el. Mire Monica feleszmélt, az öreg már nem volt sehol. Minden bizonnyal lemászott a lépcsőn, és visszatért Xilonen kabinjába. Néhány perc múlva vette csak észre: úgy szorítja a korlátot, hogy belefájdult a keze. Sziszegve eleresztette, és Costához rohant. Térdre vetette magát a fedélzeten, és vadul rázni kezdte a férfit. - Ébredj, Salinas, ébredj! A következő pillanatban szembenézett Costa fegyverével - Mi van?! - Arzamendia, - Hol van? - Fent volt a fedélzeten. -Történt... valami? - Lement a kabinba. Azt mondta.,. Xilonennek el kell tűnnie

Mexikóból. Costa sóhajtott, és fegyvere csövével megvakarta az orrát. - Ezt már többször is mondta. Ezért ébresztettél fel? - Costa... megy a hajó! Salinas felkönyökölt, felemelte az ujját, aztán hangos kiáltással lerúgta magáról a takarót. A korláthoz rohant, lenézett a vízre, majd értetlen képpel Monicára bámult. - Hogy.,, an? - Fogalmam sincs róla. Erre ébredtem. Talán Arzamendia.,. Salinas hallgatott a levegőt, a tengert, a hajót vizsgálgatta, végül megvonta a vállát. - Alighanem áratnlásba kerültünk. Ha szerencsénk van, meg sem állunk Amerikáig! Monica visszafeküdt Costa mellé, de nem tudott újra elaludni. Egész reggelig azon törte a fejét, hogy Arzamendia bizonyára a kabinjában ül, és legyőzve Xilonen ellenállását, varázserejével hajtja előre a bárkát. Arra ébredt, hogy Salinas a hóna alá nyúl, talpra állítja, és az ar cába üvölt: - Kapj magadra valamit, bébi! Alighanem süllyedünk! 34. Mary Rosenfeld kezét tördelve járkált le-fel a kabinjukban. Gil egy széken ült, kezében whiskyspohárral, és lelkifurdalástól gyötörve figyelte. Végül is ő rántotta bele Maryt ebbe a szörnyűségbe. Arról nem is beszélve, hogy Johnnyt is ő rántotta bele. Még szerencse, hogy legalább a kisebbik fia, Derek nincs velük. Derek mind ez idei g burokban élt, távol a világ ocsmányságaitól, nlég rágondolni is rossz, mi lenne, ha itt lenne. - Mary, szívem... A lány megállt, és ránézett. - Idegesít a járkálásom? - Nem arról van szó. Szeretnék bocsánatot kérni... Mary odalépett hozzá, és erőltetett mosollyal megveregette az arcát. - Ugyan, Gil, te nem tehetsz semmiről. Te csak jót akartál. - Mit tegyünk, Mary? - Inkább az a kérdés, hogy mit tehetünk, Gil. Egyelőre azt hiszem, semmit. Talán felszed bennünket egy hajó. - És ha nem? - Ugyan már, Gil, nem vagyunk a középkorban, ahol minden hat hónapban egyszer bukkant csak fel errefelé vitorlás. Persze hogy felszednek bennünket. -És... addig? Mary leült Gillel szemben, és megfogta a kezét. - Figyelj rám, Gil! Ha már itt vagyunk, nem szabad pánikba esnünk. Már csak azért sem, mert nincs rá semmi okunk. Történt egy tragikus szerencsétlenség... ami végül is bárhol és bármikor, bárkivel megtörténhet. - Titi? - Legjobb lenne, ha felküldenéd a fedélzetre horgászni. Ha egyedül gubbaszt a kabinjában, az semmiképpen sem jó. Azonkívül, azt hiszem, ideje lenne megismerkednünk a szomszédainkkal. Gil hálásan pislogott rá. - Csakugyan azt hiszed? - Csakugyan. Akármiféle emberek, legalább beszélgetni lehet velük. - Ez igaz. Mary Rosenfeld felállt, és ismét járkálni kezdett. Érdekes -gondolta Gil Graham -, odahaza, a drogériában soha nem figyeltem meg ezt a tulajdonságát. Igaz, otthon nem is volt oka a járká-lásra. -Mary? - Tessék, szívem. - Biztos vagy benne... hogy ...az a férfi... szerencsétlenség áldozata lett? Mary megtorpant, és lesimította a szoknyáját. - Hogy... biztos-e? Természetesen, Gil. Természetesen. Tudod, hogy... mint gyógyszerésznek annak idején részt kellett vennem orvosi gyakorlatokon is. Gil Graham holtbiztos volt benne, hogy Mary nem mond igazat. Közönségesebben fogalmazva, Mary hazudik. Eszerint azt az embert... Mary Rosenfeld a szemébe hazudott a férfinak, akit szeretett, és arra gondolt, bárcsak ne látta volna azt a rettenetes mozdulatot,

amellyel Lester kirántotta a kést Rigley övéből, és az éppen alvadni készülő vértócsába dobta. Bárcsak ne látta volna! 35. Szemétláda vagy, Paul Turner - mondta Glória, miközben kényelmesen elnyúlt a kereveten. - Közönséges, tohonya szemétláda. Használhatatlan, leszakadt pitykegomb! Glória asszony meglepően gazdag nyelvismeretről tett tanúbizonyságot, ha arról volt szó, hogy Turaert kell szidalmaznia. Elisa beth az ablak alatt ült, egy széken, s gúnyosan mosolygó tekintetét Turneren nyugtatta. Látod, te balfácán - sugallta a tekintete -, ha engem választottál volna, most nem kellene hallgatnod ezeket a megalázó szavakat! Hallod, te szerencsétlen? Paul Turner természetesen látta is és hallotta is, amit látnia és hallania kellett: ennek ellenére nem bánta meg, hogy nem Elisa bethet vette feleségül. Azt bánta meg, hogy Glóriát elvette: bár ezt sem most, a hajón, hanem minimum egy évtizeddel ezelőtt. - Mi a baj, Glória? - kérdezte szelíden. - Mi a baj, kedvesem? - Ha lenne benned egy fikarcnyi férfiasság, odamennél ehhez a? izé... Lesterhez, és kikényszerítenéd belőle az igazságot. - Miféle igazságot? - Hogy mi is történt valójában. Mert én a bőrömön érzem, hogy gyilkosság történt. Nem baleset, hanem gyilkosság. Fegyvert kéne osztanunk, megkeresni a csirkefogót, és ítélkezni felette. Turner gondolatban összedörzsölte a tenyerét az elégedettségtől. - Valóban ezt kellene, Glória, Meggyőztél. De... mit mondjak a fickónak? - Ezt magadnak kell eldöntened, Paul Turner, Mi csak két gyenge nő vagyunk. Amikor idehoztál bennünket, számolnod kellett vele, hogy veszélybe is kerülhetünk. És ha nem lennél ilyen zsíros agyú, tohonya zabálógép, arra is gondolnod kellett volna, mit tégy, ha bajba kerülünk! Öe neked eszed ágában sem volt gondolkodni, vagy tévedek? Paul Turner szánalmas kifejezést erőltetett az arcára, míg belül majd szétvetette az öröm. Hiszen gondolkodom, gondolkodom, gondolkodom! - rikoltozott benne a jókedv. - Éppen a legfontosabb döntésen gondolkodom, amit csak azóta hozok, hogy megszülettem! I 36. A férfi a ponyvával letakart mentőcsónakban kuporgott, miközben megpróbálta kitalálni, mi ez a nagy nyüzsgés a közelében. Ha angyalok röpködnek a feje felett, az jó, az angyalok nem hozhatnak rá bajt. Ha viszont az ördögök töketlenkednek körülötte, az rossz. Ha az ördögök felfedezik, nagy balhé lehet belőle. Akkor csak egyetlen megoldás marad: fogni a kést, és beleszúrni az ördögbe! A férfi a mentőcsónakban, a ponyva alatt összekuporodva, megmarkolta a kését, és várt. Várta, hogy egy ördög fellebbentse a ponyvát, és a szemébe nézzen. Szeretettel megsimogatta a szenteltvízben tizenháromszor lemosott pengét, és hallgatta a ponyva alá beszűrődő zajokat. Gyere, ördög, gyere! 37. Biggs kapitány megtörölgette a homlokát egy olajos ronggyal, aztán dühösen a falhoz vágta, - A fene vinné el az egészet! Lehetetlen, hogy köddé váljon a fickó! A négy tengerész körülállta, s feszült figyelemmel leste minden szavát. Biggs, aki ekkor már megbánta, hogy dühében kikottyantott valamit, igyekezett visszakozni. - Csak semmi pánik, emberek! Az a balfácán beleesett a késébe, ennyi az egész. A mi kötelességünk mégiscsak az, hogy benézzünk minden zugba... nincs-e potyautas a hajón. - Úgy érti, uram, hogy esetleg mégsem szerencsétlenség történt, hanem fellopódzott valaki a hajóra, és... - Egyáltalán nem úgy értem - torkolta le Laurelt szigorúan Biggs. - Ellenben úgy értem... hogy ez egy rutinvizsgálat, amelyet már korábban meg kellett volna ejtenünk. És ha nem jön közbe ez a váratlan... izé... akkor már meg is ejtettük volna.

A négy tengerész osszenézett. Nemigen tetszett nekik a kapitány magyarázata. Biggs érzékelte a hitetlenség körülötte kerengő hullámait, és igyekezett határozottnak mutatkozni. - Bishop, maga a gépházban néz körül! Belenéz minden ládába, á sarkokba... - Igenis, uram. - Anderson végigjárja a kabinokat! Kopog, és engedelmet kér! - Értem, uram. - Laurel a konyhát kutatja át, Witney, maga a mentőcsónakokat! Witney megvakarta a fejét. A vékony, kese hajú férfinak szemmel láthatóan nemigen akarődzott felmennie a fedélzetre. - És ha... találok bennük valakit? - Fülön csípi, és idehozza. Ne szerencsétlenkedjék már, ember - Máris megyek, uram. Biggs sóhajtott, és maga is elindult, hogy átvizsgálja a parancs noki híd környékét. Laurel, azaz Sigurdsson, megállt a konyhaként használt kabin közepén, és az asztalhoz támaszkodott. A jó szagú szentségit neki! Most aztán megkapta, amit keresett! Nemcsak hogy feljutott a Tengeri Csillag fedélzetére, hanem mindjárt tanúja is lehetett egy egészen látványos kis gyilkosságnak. Merthogy Rigley őrnagyot megölték, ahhoz kétség sem férhet. Megnézné magának azt a fickót, aki leesik egy lépcsőn, s közben a kezében tartott késsel elvágja a saját nyakát. Arról nem is beszélve, hogy nem valami nyeretlen kétéves az illető, hanem a különleges kommandóegység tagja. Vigye el az ördög, jó lenne azzal a másik nagy állattal, Durnhammei beszélni, csakhogy azt meg úgy kiütötték a történtek, mint a rosszul főzött whisky a lepárlómestert. Sigurdsson mélyet szívott az ételszagtí levegőből, és megpróbált koncentrálni. Nem elég, hogy megölték a fickót, hanem még tönkre is tették a motort és a rádiót. Lehetséges, hogy mégiscsak arab terroristák kanala van a levesben? Akkor viszont hol a fenében vannak? Nem kifejezetten arab szokás magára hagyni a már tehetetlenné vált ellenfelet. Amikor meghallotta a kabin előtt lopakodó lépteket, úgy döntött, jobb az óvatosság. Előhúzta a revolverét, kinyitotta a hatalmas, ruhásszekrény nagyságú mélyhűtőt, és belebújt a gondosan gúlába rakott fél marhák közé. - Angyalka! - hallott aztán egy furcsa, rémültnek tűnő, lihegő hangot. Angyalka! Meg kell tennem,.. Látod, csak jönnek, csak jönnek utánam! Azt ígérted, nem lesz semmi baj! Miért hagytál el, Angyalka? Megyek, és megölöm az ördögöt! Amikor óvatosan résnyire nyitotta az ajtót, már nem volt senki a konyhában. Sigurdsson ennek ellenére úgy döntött, ezek után pillanatra sem válik meg a revolverétől. Vele alszik, és pisilni is magával viszi. Tapasztalatból tudta: nem igazán bizalomgerjesztő, ha egy tengeren hánykódó, különben is gyanús hajó utasai között van valaki, aki nyafogó hangon egy Angyalkát keres, és azzal fenyegetődzik, hogy megöli az ördögöt. Ráadásul mindezt egy gyilkosság után. Félrelökte az orra előtt lógó, fagyott fél marhát, és elhatározta, kinyitja a szemét. Sajnos, miután a következő másodpercben nekiszaladt valaki öklének, felül kellett bírálnia az elhatározását. 38. A férfi, miután orrba vágta az ördögöt, aki kimászott a jégszekrényből, áldozata fölé hajolt, hogy megölje. Az ördögöket pusztítani kell, édesmindegy, hogyan. Talán ez a feltétele, hogy Lisa ne jöjjön többé vissza hozzá. Angyalka megígérte, hogy nem küldi vissza, csak hát az a kérdés: mekkora Angyalka hatalma. Tisztában volt vele, hogy odaát is hierarchia uralkodik: nem biztos, hogy egy közangyalnak van akkora szava, amekkora ahhoz kéne, hogy Lisát ott tartsák, ahol van. Már-már elmetszette volna ennek a férfinak álcázott ördögnek a torkát - egészen biztos, hogy sikerült volna, hiszen tizenháromszor mosta meg szenteltvízzel a pengét -, csakhogy a folyosón kopogó léptek és a nyomukban felcsattanó, izgatott beszélgetés jobb belátásra késztette. Felegyenesedett, visszadugta a kését a tokjába, és egészen addig a falhoz lapulva várt, amíg csak el nem halt a folyosón a szóváltás. Akkor aztán kitárta az ajtót, s lábait maga alá szedve, rohanni kezdett a feljáró felé.

A konyha padlóján heverő, orrba vágott ördög tökéletesen kiment a fejéből. Ahogy visszaérkezett a mentőcsónakhoz, félrelebbentette a ponyvát, és bemászott a vackára. Úgy egyengette el a takarót a csónak felett, hogy senki ne foghasson gyanút. Kicsit aggódott 189 ugyan, hogy óvintézkedése ellenére is kiszáll a szaga a lyukakon, és az ördögök megérzik a jelenlétét. Alighanem még Lisa világosította fel róla az ördögöknek élesebb a szaglásuk a legkifmomultabb orrú vadászkutyánál is. Nevetni lett volna kedve, amikor arra gondolt, hogy meglepődne Angyalka, ha tudná, hogy ő itt van! Pedig nem volt gyerekjáték a nyomára bukkanni s követni Miamiig. Közben kocsit kellett bérelnie, s éjszakákat tölteni abban az elátkozott motelban. Összegömbölyödött, mint a fázós sündisznó, amikor meghallotta a közeledő lépteket. Jézusom, Angyalka, segíts, mindig ezek a léptek! Ezek a szörnyű, álmában is kísértő lépések! De hiszen ezek nem is emberi léptek! Ezek.. .paták, kecskepaták! Az ördög! Most az egyszer valódi alakjában jött el, hogy megküzdjön vele. Várj csak, Angyalka, bízzál bennem! Nem fogsz csalódni a ba rátodban! Witneynek nem akaródzott bekukkantania a mentőcsónakok ponyvája alá. Mintha hatodik érzéke arra figyelmeztette volna, ne vegye le róluk a takarót. Mi van akkor, ha valóban ott rejtőzik a gyilkos? Witney megrázkódott, és megtorpant az első csónak mellett. Persze, megtehetné, hogy azt hazudja: átkutatta őket. Csakhogy nem lehet biztos benne, nem lesi-e valahonnan Biggs, ez a szakállas patkány. Ostobaság lenne kirúgatnia magát holmi képzelgések mi att. Főleg, hogy Biggs azzal biztatta: talán még a kirándulás befe jezte után is igényt tart a szolgálataira. Witney meg tudta becsülni a jó és kényelmes munkát. Ezért aztán mélyet sóhajtott, és lerántotta az első mentőcsónakról a ponyvát. Ha lett volna kedve és ideje, elgondolkozhatott volna rajta, miért nem erősítették a ponyvát kótélíel a csónakhoz, hiszen így egy könnyű szélroham is elsodorhatja. Végül csak megvonta a vállát, és megkönnyebbülten konstatálta, hogy nincs benne senki. Se gyilkos, se potyautas. Visszaterítette a takarót, s lelkiismeretének eleget téve kétszer is áthurkolta a ponyvába fűzött kötéllel. Róla aztán ne mondja senki, hogy nem dolgozik meg a pénzéért! A másik csónak valamivel keményebb diónak bizonyult. Kötél ugyan ezen sem volt, a ponyvát azonban mégsem tudta leemelni róla. Ha nem tartotta volna nevetségesnek, azt is hihette volna, hogy valaki a csónak alján ücsörög, és lefelé húzza a szélét. Witney rántott rajta még kettőt, atán feladta. Nem történhetett más, minthogy a nagy hőségben megolvadt valami ragasztó vagy szurok vagy bármi a csónak oldalán, és a ponyva hozzáragadt. Ez esetben rángathatja akár holnap estélig. Már-már fordult volna vissza, hogy jelentse, minden rendben, amikor észrevett egy emberfejnyi nyílást a ponyván. Mintha egyenesen arra szolgált volna, hogy ő, James Witney dugja rajta keresztül a fejét. Letérdelt, és keresztül is dugta. Éppen csak azért, hogy ne mondhassa róla Biggs megbízhatatlan, és nincs rá tovább szüksége. Most, amikor éppen elég munkát találni egy magafajta tengerésznek. Néhány pillanatig várnia kellett, amíg megszokta a szeme a sötétséget. Térdét nyomta a padló, görcs állt a derekába, s mintha szálka ment volna a tenyerébe is. Halkan elkáromkodta magát, s már-már húzta volna vissza a fejét, amikor észrevette a két sárga, apró villanykörteként világító szemet. Witney egyetlen pillanatig azt hitte, kutya vagy macska rejtőzik a takaró alatt. Éppen rá akart kiáltani, amikor meghallotta az indulattal teli, szinte túlvilági, rikácsoló hangot- Elkapom, Angyalka! Elkapom és megölöm! Csak ne küldd vissza Lisát, Angyalka! Witney érezte, hogy égő fájdalom mar a nyakába, mintha izzó parazsat érintettek volna a bőréhez. Hatalmas lendülettel kihúzta a fejét a lyukból, felegyenesedett, és megpróbált segítségért kiáltani. Hang helyett azonban csak vér buggyant ki a torkán. Longyear doki cigarettára gyújtott. Rita Katz ezzel szemben úgy döntött, felhúzza a bugyiját, és levágja a körmét. Felvette körömollóját az éjjeliszekrényről, feltette a lábát az ágyra, majd másik kezével elhagyott

bugyija felé tapogatódzott. Most, hogy túl volt Longyearon, megengedhette magának az öltözködést. Ha csak ez az állat nem talál már megint ki valamit, hogy megalázza. - Mit csinálsz, kedvesem? - Felveszem a bugyimat. - Hagyd! Rita érezte, hogy remegni kezd belül, mintha jeges szél simogatta volna a testét. - Tudod, hogy zavar, ha... - Engem nem zavar - Akkor... nem vágom le a körmöm. Longyear bátorítón rámosolygott. - Dehogynem, édes. Hiszen éppen ez a varázslatos benne. Felhúzod a lábad, így ni, és szépen vagdosod a körmöd. Én pedig nézlek. Nézlek és bámullak, álmaim asszonya. Rita Katz enyhe hányingert érzett. Fel akarta kapni a bugyit, de Longyear megelőzte. Elhúzta előle, és a szőnyegre hajította. - Mondom, hogy hagyd! Csodálatos vagy, Istennőm! Rita hangja sírőssá torzult. - Tudod, hogy gyűlöllek! - Persze hogy tudom, kicsim. Épp ez a csodálatos a szerelmünkben. Hogy a gyűlölet hálója fonja át. Olyan, mint a közösen elkövetett gyilkosság. Erősebb a legvastagabb láncnál is, és nem kezdi ki a rozsda! Rita eldobta a körömoílót, és hátrahanyatlott az ágyon. - Uramisten! - rázta a hangtalan zokogás. - Meddig kell még kibírnom, meddig még?! Ebben a pillanatban két kemény, erőszakos ököl verni kezdte odakint az ajtót. - Bent van, doktor?! Hallja, amit mondok?! Longyear sóhajtott, a bejárathoz szédelgett, s nem törődve vele, hogy a dörömbölő mit Sát majd Ritából, szélesre tárta az ajtót. - Mi a frász van magával, ember? Csak nem gyilkoltak meg ismét valakit? Biggs eltátotta a száját, és óriásit nyelt. - Honnan... tudja? Longyear nyugodtan felvette az ingét, s amíg a mandzsettagombjával vacakolt, halkan Biggs felé morogta: - Nem kellett nagy fantázia hozzá. Valamennyiünket el fognak intézni,.. ha csak nem leszünk nagyon is észen. Hogy kapták el a fickót? - Elvágták a torkát Mr. Lester már várja, uram. - Bravó! - mondta Longyear Ritához fordulva. - Takarózz be, kicsim, és zárd magadra az ajtót! Nem szeretném, ha te lennél a következő áldozat. , Odafent a fedélzeten éppen ebben a pillanatban mászott ki egy fekete árnyék a mentőcsónakból. Elkapta a magára hagyott holttest karját, és berántotta a vízbe. Aztán leügetett a kabinokhoz, és eltűnt az egyik ajtaja mögött. 40. Longyear és Lester egyszerre érkeztek a fedélzetre. Lester kinyújtott karral mutatta, hogy merre fekszik a halott. Meglepetten tapasztalta, minden óvintézkedése ellenére fenn nyüzsög már a fedélzeten a két Turner, Elisabeth Grabowsky, valamint Gil és Miss Rosenfeld is. A háttérben mintha Bishopot és Laurelt látta volna téblábolni. - Hol van? - A második mentőcsónak mellett. Nem látja? Longyear nem látta. Hiába meresztgette a szemét, az istennek sem látta. Látott viszont egy jókora vérfoltot a padlón. Lefékezett, szuszogott és letérdelt a vérfolt mellé. Lester a mentőcsónak oldalának támaszkodva sápadtan bámult rá. -Mi... ez? Longyear megvonta a vállát - Hát ha itt volt,.. akkor ez maradt belőle! Dávid Lester előhúzott a kabátja alól egy jókora mordályt. Vigyázzon, doki! Megnézem a csónakot! Lassan, óvatosan felemelve a ponyvát, bedugta fegyvere csövét a sötét, barátságtalan fészekbe. - Kifelé! Odabent nem mozdult senki. Sem az első, sem a második, sem a harmadik kiáltásra. - Ki volt a halott? - kérdezte Longyear doktor. - Witney. Az egyik matróz. - Ki találta meg?

- Miss Grabowsky. - Úgy kell neki! - Maga szerint... hova lehetett? - Beugrott a tengerbe. Megspórolt magának egy zsákot. A többiek lassan köréjük gyűltek. Longyear doktor megfigyelte, hogy mindenkinek van a kezében valami. Kinek egy kés, kinek egy villa Miss Grabowsky megtermett, fém hamutartót szorongatott a markában. - Mi történik itt, Mr. Lester? A kérdést Gil Graham tette fel, méghozzá élesebben és türelmetlenebbül, mint szerette volna. Lester lopva Longyearra pillantott, aztán megpróbált mosolyogni. - Attól tartok... hm... nem kíséri áldás a kirándulásunkat. I B Glória Turner Lester felé tartotta a jókora villát, amit a konyhából emelt el, és fenyegetően a férfi felé bökött vele. - Hol a hulla? Lester széttárta a karját. - Nem tudom. Egyelőbe még abban sem vagyok biztos, volt-e egyáltalán. Lehetséges, hogy csak rémeket láttunk, és Mr. Witney hamarosan előkerül. Miss Grabowsky kezf ben megremegett a hamutartó. - Még hogy rémeket? Persze, ami azt illeti, éppen eléggé rémsé-ges látvány volt... Nyugodjon meg, Mr. Lester, az a férfi olyan halott volt, hogy halottabb már nem is lehetett volna. - igazán? - kérdezte gúnyosan Longyear. - Honnan tudja azt olyan jól? Elisabethnek ártatlan mosoly terült szét az arcán. - Csak onnan, kedves doktorom, hogy néhány évig boncsegéd-nő voltam a bostoni városi klinikán. Legyen nyugodt, meg tudok különböztetni egy halottat egy élőtől. - Puff neki! - nyögött tel Longyear. - Akárhova menekülök, mindig belebotlok egy kollégába. Gil Graham Miss Rosenfeld biztató pillantásától kísérve tett néhány lépést előre, aztán Lesterre szegezte a tekintetét. - Azt hiszem, Mr. Lester, őszintén kellene beszélnie. Lester meghökkent. - Milyen értelemben? - El kellene mondania, mivégre vagyunk itt. Volt szerencsém szót váltani Mr. Turnerrel. Egyre inkább az a gyanúm, hogy,.. bái nem szeretnék titokzatos lenni, de ismétlem, az a gyanúm, hogy valaki nem egészen tisztességes játékot játszik a fejünk felett. - Miből gondolja mindezt? - kérdezte óvatosan Lester. - Például abból, hogy én Mr. Peacocktól kaptam a meghívást, Mr. Tumer pedig egy bizonyos Mr. Harrisontől. Kiderült, hogy egyikük sincs a hajón... Valahogyan nagyon is egybevágnak a dolgok. Mintha csak Mr. Peacock és Mr. Hamson nevével takarózva ide akartak volna csalni bennünket. Lester agyában szélvészként kergették egymást a gondolatok. Jő lenne tudni, mitévő legyen. Talán tanácsot kellene kérnie Gabytól, csakhogy a lány mintha bujkálna előle. Lám, most sincs a láthatáron ... Mintha megelégelte volna az egészet. Pedig még csak most kezdődik az igazi játék... - Ide csalni? Miért? - kérdezte tétován. - Ezt szeretném tudni én is... sőt, mi valamennyien - ismételte határozottan Gil Graham. Lester töprengett néhány másodpercig, aztán elhatározta, részleges vallomást tesz. Miért is ne? Elmenekülni úgysem tudnak. A többi pedig nem rá tartozik. Éppen nyitotta volna a száját, hogy röviden ismertesse a párhuzamos jelenségek törvényével kapcsolatos nézeteit, amikor Biggs kapitány ordítása belefojtotta a szót. Hajó! Hajó a láthatáron! Halihó... megmenekültünk! 41. Dávid Lester úgy érezte, csatát vesztett. Annyira bízott a törvény érvényesülésében, hogy mellőzött minden óvintézkedést. Márpedig arra számítania kellett volna, hogy előbb-utóbb mégiscsak erre tévedhet valaki. Lassan a kabátja felé tapogatódzott a keze, és azt latolgatta magában, mi lenne, ha kényszerítené Biggset... Uramisten, de hát mire kényszeríthetné? A motor rossz, el nem menekülhetnek, a közeledő hajó pedig már észrevette őket.

Dávid Lester ekkor dacosan felvetette a fejét. Hát, nem és nem! Vagy érvényesül a törvény, mert a természetfölötti hatalmak úgy akarják, vagy nem. Ez utóbbi esetben viszont aligha létezik, amiről annyit álmodozott. - A fenébe is! - hallotta a hajóhídról Biggs elkeseredett hangját. - Nem hajó, hanem csónak! Minden arc a kapitány felé fordult. Biggs szeméhez illesztett tekintélyes hosszúságú távcsővel szemlélte az egyre közeledő fekete pontot. Amikor aztán elvette a távcsövet a szeme elől, valameny-nyien tudták, hogy hiába reménykedtek. - Hajótöröttek - mondta Biggs, és dühösen a kormánykerék egyik kiálló fokára akasztotta a messzelátót. - Egy rohadt kis csónak. Felénk sodorja az áramlás... Ketten vagy hárman ülnek benne... Gyerünk, fiúk, készüljünk fel a fogadásukra! Lester ujjongani szeretett volna, s legszívesebben arcon csókolta volna a mellette szobrozó Longyear doktort. A doktor azonban egyáltalán nem mutatott hajlandóságot a csókolózásra. Messze kihajolt a korlát fölé, és feszülten figyelte a feléjük sodródó csónakot. Mintha megérzett volna valamit a jövőből. 42. Félóra leforgása alatt a csónak olyan közel ért hozzájuk, hogy szabad szemmel is kivehettek a benne kucorgókat. Hárman ültek a megterhelt ladikban: egy férfi, egy hosszú hajú nő s egy harmadik, akinek még nem lehetett teljes biztonsággal meghatározni a nemét. - Nos, főnököm? - kérdezte Longyear Lestert, miután abbahagyta a szemlélődést. - Kik közelednek? Gyilkosok vagy további áldozatok? - Ezt hogy érti? - Nem tudom, mi van a forgatókönyvében. Lester ekkor úgy döntött, megosztja a titkát Longyearrel, - Nem én írom a forgatókönyvet. Longyear meglepetten húzta fel a szemöldökét. - Igazán? Akkor ki? - A végzet. - Nem lenne jobb, ha kiteregetné a kártyáit, Mr. Lester? - Éppen az a szándékom. Csakáppen alkalmatlan rá az időpont Később megteszem. - Helyes. Most mi a teendő? - Felvesszük őket a hajóra! A jövevények közben körülbelül ötven méterre közelíthették meg a hajót. Most már valamennyiük számára világossá vált, hogy valóban egy fiatal férfi, egy hosszú, fekete hajú lány és egy öregember kuporog a csónakban. Bár ez utóbbi akár öregasszony is lehetett volna. - Biggs! - Parancs, uram! - Vegye fel őket a fedélzetre! - Igenis, uram. A férfi a csónakban felállt, és tisztelgésre emelte az evezőjét. A lány megkönnyebbülten mosolyogva integetett. Az öreg mozdulatlanul gubbasztott a csónak hátuljában, anélkül, hogy felemelte volna a fejét. Vagy teljesen elcsigázták az eserqények, vagy egyáltalán nem érdekelte, mi történik körülötte. Biggs áthajolt a korláton, és tölcsért csinálva a kezéből, feléjük kiáltott: - Jól vannak?! Beszélnek angolul?! - Beszélünk! - kiáltott vissza a férfi, és óvatosan felállt a billegő csónakban. - Ki tudnak halászni bennünket?! - Mi történt magukkal? - Elsüllyedt a hajónk. - Viharba kerültek? - Inkább szétesett. Mexikóban vettünk egy bárkát, és egyszerűen szétment alattunk. - Pancserok! - dörmögte maga elé Biggs. - Rájuk sóztak odaát valami úszó koporsót. Még szerencse, hogy ennyivel megúszták. Tíz perc múlva Costa Salinas fent állt a Tengeri Csillag fedélzetén. Monica még a kötélen lógott, amelynek Bishop és Laurel tartották a végét. - Csak óvatosan... nehogy leess, Monica! Ki a kapitány? - Én - mondta Biggs, és tisztelgett. - De ő a tulajdonos. Salinas Lester felé fordult. - Hálásan köszönöm, uram, hogy megmentett bennünket. Három napja úszunk ezen az

átkozott teknőn. Lassan kezdtünk kifogyni az élelemből és a vízből. Még egyszer hálásan köszönöm. - Nincs mit - mondta Lester. - Megtudhatnám, kihez van szerencsém? Salinas barátságos mosollyal nyújtotta felé a kezét. - Costa Salmas vagyok. Professzor Salinas. Vendégtanár voltam az acapulcói egyetemen. - Üdvözlöm, professzor! Monica ebben a pillanatban toppant a hajó fedélzetére. - Ő az asszisztensnőm: Monica Montez. A régi azték kultúrák kutatói vagyunk. Az ásatási szezon befejeztével éppen az Egyesült Államok felé tartottunk, amikor elmerült alattunk a hajó. Gondolják, hogy átvertek bennünket? - Nem is vitás - morogta mogorván Biggs. - Hát... a hajókhoz sajnos nem értünk. Igaz, Monica? Lester úgy érezte, mintha figyelmeztetően csengett volna a hangja. Arzamendia feje ebben a pillanatban bukkant fel a hajókorlát felett. Biggs és a többiek meglepetésére, az öreg, korát meghazudtolva olyan fürgén kúszott fel a kötélen, mint a majom. - Xilonen! - mondta mogorván, és a lent hintázó csónakra mutatott. - Xilonent akarom! Valamennyien áthajoltak a korláton. Most vették csak észre a hosszúkás, fekete faládát, amely a csónak alján nyugodott. - Az mi? - Odaát ástuk ki - mondta közönyösen Salinas. - Egy kőszobor. Kukoricaistennő szobra. Annyi van belőle, hogy a parasztok madárijesztőnek használják. - Ő kicsoda? - Az idegenvezetőnk volt. Jól ismeri a régi temetőket. Sikerült is r I felfedeznünk a segítségével néhány nagy értékű temetkezőhelyet Jutalmul kirándulni visszük az Államokba. - És a szobor? - Arzamendia tulajdona. Hozza-viszi magával, mint az amulet-tet. Reméljük, nem lesz gond vele a vámnál. Lester szinte már semmit sem hallott a beszélgetésből. Automatikusan kérdezett és automatikusan válaszolt a kérdésekre. Mintha nem is ő folytatott volna eszmecserét Salinasszal, hanem valaki -más. Aki bőrébe bújt, és átvette a szerepét. Uramisten! - dúbörgött a lelke mélyén a kiáltás. - Hiszen az Észak Csillagán is találtak koporsót, amelynek az oldalára rávéstek valamit. Uramisten... hiszen ez itt, alattam, egy koporsó... - Az... ott... lent...? - kérdezte remegő hangon, és a ládára mutatott. - Benne van az istennő - bólintott Salinas. - Fel kellene húznunk a fedélzetre. Biggs megsimogatta a szakállát. - Nem lesz könnyű. Arról nem is beszélve, hogy tulajdonképpen mi magunk is hajótöröttek vagyunk. Esetleg egy csigával megpróbálkozhatnánk... Talán tovább is magyarázta volna, hogyan lehetne felhúzni Xi-lonent a fedélzetre, amikor Arzamendia Bishop segítségével átlépett a korláton. Valamennyien elhallgattak, ahogy az öreg indián rájuk emelte a szemét. Lester némiképpen magához térve kénytelen volt megállapítani, van valami fenséges az öreg megjelenésében. Ahogy tarka ponchójába burkolózva megállt velük szemben, mintha az ókori világ bölcsessége szembesült volna barbár korunkkal. Lester meghajolt, és éppen néhány üdvözlő szót akart kipréselni magából, amikor Gil Graham szélesre tágult szemekkel az öreghez ugrott, és megragadta a kezét. - Arzamendia! Arzamendia! Costa Salinas és Monica egymásra meredtek. Monica egyetlen pillanat erejéig azt hitte, elájul. Ez az elegáns, őszes hajú, finomarcú úr honnan a fenéből ismerheti a vén bolondot?! Arzamendia összevonta a szemöldökét, de nem szólt egyetlen szót sem. - Arzamendia! - erősködött tovább Gil. - Te vagy Arzamendia, igaz?! Az öreg hallgatott, majd sarkon fordult, és lekuporodott a fedélzetre. Mereven

Xüonen koporsójára meresztette a szemét le nem vette volna róla a világ minden kincséért sem. - Ki ez az Arzamendia, Mr. Graham? - hallotta Lester az ismerős hangot. Felkapta a fejét: Gaby állt a fedélzeten Gil mellett. Gil Graham ekkor felnevetett. Üde, friss és mégis valahogyan nyugtalan, ideges volt a nevetése. - Az apósom, Miss Bundy. Vagy legalábbis az volt. Vagy legalábbis azt hiszem. Az ő esetében ugyanis soha nem mehet biztosra az ember. 43. Xilonen már a hajd fenekén nyugodott békességben, a tapodtat sem tágító Arzamendia mellett, amikor Gaby és Lester bekopogtak Gil Grahamhez. Gil mintha már várta volna őket. Mosolyogva mutatott helyet a kanapén, s intett Miss Rosenfeldnek, bontson ki egy üveg whiskyt. - Gondolom, Azramendia érdekli önöket? - tette fel a kérdést, miután megkóstolták az italt. - Képzelhetik, majd leesett a nadrágom a meglepetéstől, amikor megpillantottam. - Valóban az... apósa? - Kilencven százalék, hogy az. - És a maradék tíz? - Ennyi bizonytalansági tényezővel mindig számolni kell, ha Arzamendiáról van szó. De látom, nem értik a dolgot. Bevallom... a történet csaknem hihetetlen, és ha nem rólam lenne szó, nevetnék az egészen. Tudják, ha nem lennék meggyőződve róla, hogy a véletlenek néha csodákra képesek, azt hinném, előre megírt forgatókönyv figurái vagyunk. Mintha valakinek a zavaros álmait testesítenénk meg. A részletek élesek és logikusak, a nagy összefüggés azonban hiányzik közülük. Nem tudom, értik-e, mire gondolok? - Hát... nem egészen - ismerte be Lester. - Valamikor, ifjabb éveimben gyógyszerkutatással foglalkoztam. Akkoriban kerestük a Nagy Fogamzásgátlót. Legalábbis mi így hívtuk egymás között. Elterjedt legenda volt ugyanis, hogy Mexikóban, Peruban és ki tudja, még hol, az indián asszonyok főzeteket kotyvasztanak maguknak, amelyek megakadályozzák a teherbe esést. Tudják, ez a koreai háború utáni években volt, amikor olyannyira kitört az életöröm Amerikában, hogy szükség lett volna valami normális fogamzásgátlóra. Nos, néhány barátommal elhatároztuk, kivesszük a nyári szabadságunkat, és elrepülünk Mexikóba. Keresünk egy isten háta mögötti törzset, amelyről gyanítható, hogy ismer néhány régi, hatásos receptet, bizalmába férkőzünk, I II és megtesszük a nagy felfedezést. Mint az afféle fiatalok, holtbiztosak voltunk benne, hogy a világ csak ránk vár. Arról ábrándoztunk, megalapítjuk a vüág leghatalmasabb gyógyszergyárát, s ezzel bevéssük a nevünket az emberiség aranykönyvébe. Nos, valóban találtunk is egy hegyi törzset, akik használtak bizonyos főzeteket. Kábé másfél hónapunkba került, míg meggyőződtünk róla, hogy azért a szerért aligha fogunk Nobel-díjat kapni. Kétségkívül volt valami fogamzásgátló hatása, de közel sem nyújtott abszolút biztonságot. - Kínos lehetett a csalódásuk. - Bizonyos mértékig igen. Bár... nem annyira, mint gondolja, Akkor ugyanis már ismertem Juanitát. - A feleségét? - Igen. Titi anyját. Annak a törzsnek a lánya volt, amely valaha... bosszút esküdött Xilonen ellen. - Xilonen? - Kukoricaistennő. Áz aztékok kedvence volt, bár egyesek szerint nem is azték eredetű. Egyszer láttam egy templom falán a domborművét. Szép, egészen európai arcú nő: semmiképpen sem indián. És a haja sem azték, arra mérget vehet! Mintha Mezopotámiából került volna Mexikóba. - Hogy képzeli? - Sehogy. De ha volt Atlantisz, akkor azon keresztül. Mindenesetre itt, Mexikóban, az aztékok között már Kukoricaistennőként tisztelték, és... hm... meglehetősen vérszomjas volt. Időről időre emberáldozatot követelt. Legfőképpen szüzeket, de az ifjakat sem vetette meg. A kiválasztott szerencsétleneket egyszerűen lemészárolták Xilonen szobra előtt. Fejbe vágták őket, vagy még azt sem... aztán egy obszidiánkéssel felvágták a mellüket, és kitépték a szívüket.

Az inkák is pontosan így csinálták. - Borzalmas! - rázkódott össze Gaby. - Természetesen az. Az aztékok jelentős része is így érezhette, mert időről időre egy-egy hegyi törzs fellázadt az istennő uralma ellen. Hogy pontosan imkor Jörtént, nem tudni, de a legenda azt tartja, hogy egy alkalommal egy törzs legszebb lányát akarták feláldozni Xilonennek a törzs és a rokonok azonban ellenszegültek a parancsnak. A legdrámaibb az volt a dologban, hogy a kiszemelt lány már nem is volt lány, hanem fiatalasszony. Három gyereke is volt, hajói emlékszem. Arzamendia szerint a lányok korán anyává váltak védekezésül, mivel az istennő kultusza kifej ezetten szüzeket követelt. Az azték uralkodók és papok azonban rájöttek a cselre, és nem törődtek többé a szüzességgel. így került sorra annak a törzsnek a legszebb asszonya is, amelyből a feleségem, Juanita származott. - Meg kéne egyszer írni - ingatta meg a fejét Lester. - Már gondoltam rá én is. Csak ahogy múlik az idő, különösen Juanita halála után, mintha kihullanának belőlem a részletek. De térjünk vissza az aztékokra! Ott hagytam abba, hogy a szerencsétlen, háromgyermekes szüzet feláldozták Kukoricaistennőnek. Férje és a gyermekei ekkor bosszút esküdtek: amíg világ a világ, harcolni fognak a kegyetlen démon ellen. Megfogadták, addig nem nyugszanak, amíg vissza nem kergetik oda, ahonnan jött. Ők is tudták ugyanis, hogy Xilonen nem azték, hanem jövevény. Valami titkos társaság alakult, a nevét is tudtam akkoriban, de az idő kimosta belőlem, szóval alakult egy társaság, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy megszabadítja az aztékokat Xilonentől. Azóta is, időről időre kísérleteket tesznek az elűzésére. - Ne tréfáljon, ember! Hiszen az azték birodalom sok évszázaddal ezelőtt megszűnt létezni. - A birodalom igen. Az aztékok azonban ott maradtak, ahol voltak, csak többé nem aztékoknak hívták őket. Xilonen kultusza sem tűnt a kődbe tovább élt a hegyi emberek között. - És az istennő? - Éppen ez a kulcsa a legendának. A birodalom bukásának idején létrejött egy másik titkos társaság is, amely viszont Xilonen fiainak vallotta magát, A Xilonen-gyűlölőkkel ellentétben ők azt akarták és talán akarják ma is, hogy az istennő békésen nyugodjék a rejtekhelyén, s elevenedjék ismét meg, ha az azték birodalom régi hatalma helyreáll. - De hiszen ez... lehetetlen - szólt közbe Gaby. Gil Graham elmosolyodott. - Természetesen az. Ők azonban valóságnak veszik. Véres valóságnak. Méghozzá szó szerint. De hogy megértsék, miről is van sző, vissza kell kanyarodnom oda, amikor barátaimmal letelepedtem annál a hegyi törzsnél, amelynél megtalálni véltük az új, a szexuális kultúrát forradalmasító fogamzásgátlónkat. Körülbelül egy hétig dolgozhattunk, csendben és békességben, amikor egy éjszaka furcsa zajra ébredtünk. Lárma, kiáltozás, sírás verte fel a falu csendjét Természetesen megpróbáltuk megtudni, mi tortént, kérdéseinkre azonban csak udvarias semmitmondás volt a válasz, majd szelíden, de igen határozottan felkértek bennünket: menjünk vissza a házainkba, és csak akkor jöjjünk elő, ha engedélyt adnak rá. Mondanom sem kell, sem reggelig, sem délig, sem estig nem jött semmiféle engedély. Estefelé aztán hozzájárulásuk híján is kimeB részkedtünk a faluba. Ügy tűnt, tökéletesen megfeledkeztek rólunk. Éppen egy halotti szertartás kellős közepébe csöppentünk Igaz, szemrehányóan néztek ránk, de senki sem próbált meg elűzni bennünket. Sőt, még azt is megengedték, hogy egyik társunk fényképfelvételeket készítsen. Láttak már igazi, mexikói halotti szer tartást? Olyat, amilyeneket a hegyi indián falvakban végeznek? - Mind ez ideig még nem volt szerencsénk - mondta türelmesen Lester. - Kár. Egyszer feltétlenül meg kell nézniük! Nagyon attraktív Szóval, megnéztük a szertartást, majd visszatértünk a házainkba Röviddel a szertartás után felkeresett bennünket Arzamendia. - Ügy érti... ez az ember? Az öreg, akit kimentettünk a tenger bői? - ő. Vagy legalábbis lehetséges, hogy ő. Esetleg mégsem ő. - Ezt nem egészen értem - mosolygott kényszeredetten Lester. - Azonnal meg fogja érteni. Szóval, jött ez az Arzamendia, és azt mondta, beszélni akar velünk. Bár idegenek vagyunk, de jó emberek. Azonkívül szegről-

végről kollégák is, hiszen gyógyszert akarunk készíteni, és ő is orvosságos ember. Megkérdezte, hallottunk-e már Xilonen kultuszáról. Persze, nem a kultusz szót használta, de ez volt az értelme. Mondtuk, hogy nem. Ekkor aztán elbeszélte, amit önök az imént hallottak tőlem. Hogy létezik egy titkos társaság, amely el akarja távolítani az istennőt az országból, egészen pontosan, visszavinni oda, ahonnan jött. S itt volt abökke-nő! Arzamendia pontosan tudta, hogy Xilonent soha nem vihetik vissza a hazájába. - Miért nem? - Mert az a haza már nem létezik. Belesüllyedt a tengerbe. - Atlantisz? - Elképzelhető, bár nem az én dolgom eldönteni, létezett-e egyáltalán. Mindenesetre, Arzamendia életét tette rá, hogy Xilonent elűzze az országból. Mint ahogy már számos Arzamendia megkísérelte. - Számos? - Igen. Ez is azok közé a jelenségek közé tartozik, amelyeket a nyugati ember összefoglalóan Kelet vagy Dél misztikája néven szokott emlegetni. A titkos társaság ugyanis évszázadok óta létezik, vezetője egy öreg varázsló, aki Arzamendiának hívja magát. Hogy miért éppen annak, ki tudja? Talán valamelyik első konkvisztádortól kapta a nevét. Ha ez az Arzamendia meghal... azonnal másikat választanak helyére. Ő is öreg, ő is rendkívüli képességekkel rendelkezik, és 6 is felveszi az Arzamendia nevet - Tud valami magyarázatot adni Tátraiért? - Csak találgatni lehet. Az istennő ugyanis halhatatlan. Halhatatlannal pedig haiandcS nem veheti fel a versenyt. Ezért így akarták csapdába csalni vagy kicselezni a halált. Ha egy Arzamendia meghal, azonnal másik lép a helyére. Ez pedig már maga a halhatatlanság. - És Xilonen? - Egy reliefmásolat kivételével soha nem sikerült megpillantanom. A legenda szerint a titkos társaság, amely éppen az istennő kultuszának az őrzésére alakult, a birodalom bukásakor elrejtette. Befalazták egy barlangba vagy a hegybe vájt számtalan üreg valamelyikébe. S ettől a pillanattól szakadatlan küzdelem kezdődött a két titkos társaság között. Az Arzamendiák vezette csapat évszázadok óta Xilonen után szimatol, a másik pedig igyekszik megóvni az istennőt. - Várjon csak egy pillanatra! Az előbb sejtetni engedte, hogy az Arzamendiák vezette társaság, azaz a Xilonen-ellenségek a maga által meglátogatott falu lakói. De kik Xilonen fiai? Gil Graham megvonta a vállát. - Ami azt illeti, azért Xilonen ellenségei sem csak a falusiak. Szervezetük sokkal szélesebb bázisra támaszkodik: de hogy végül is pontosan kikre, nem sikerült megtudnom. A másik társaságról még ennyit sem. Az a gyanúm, hogy maga Arzamendia sem sokkal bölcsebb nálam. Egyszer azt mondta nekem, nem is élő emberek, hanem valamikori Xilonen-papok lelkei öltenek időről időre élő formát, hogy megóvják az istennőt, amíg az alsó világ ismét felemelkedik. A föld morogni kezd, és az elsüllyedt világ felszínre bukkan. Ekkor Xilonent kiviszik a barlangjából, hogy elfoglalhassa méltó helyét. - Az alvilág felemelkedik? - Nézze, Mr. Lester, tudom, hogy a legendák értelmezése nem könnyű és főleg nem hálás feladat, mindenesetre, ha Atlantiszból indulunk ki, elképzelhető, hogy az eltűnt kontinens valamiféle természeti katasztrófa, esetleg vulkánkitörés következtében süllyedt a tenger alá. Na már most, a legenda úgy szól, hogy ami egyszer elsüllyedt, az valamikor a jövőben fel is emelkedik. Éppen ezért meg kell őrizniük az istennőt a jövőnek. Generációk hosszú során át őrzik szorgalmasan, és várják, hogy az elveszett kontinens ismét megkerüljön. - Hm! Eszerint a másik titkos társaság tagjai Xilonen-papok lennének? - Fogalmam sincs róla. Azt is el tudom képzelni, hogy valamikor - ki tudja mikor -, Xilonen nem egyedül érkezett Mexikóba, hanem díszkísérettel. Atlantiszról, Mezopotámiából, ki tudja? Apropó, csak az érdekesség kedvéért említem meg, hogy amikor később Arzamendia elmondta nekem, milyen Xilonen, azaz, hogy néz ki, az első, ami felbukkant az,agyamban, az volt, hogy: Istar! - Kicsoda?! - A babiloni istennő, Istar. Elképzelhető, hogy babiloni papok hozták az istennőt Atlantiszon keresztül Mexikóba, s ők végezték körülötte a szertartásokat. Később Istar-Xilonen papjai asszonyokat vettek magukhoz, s

átadták fiaiknak az istennő kultuszával kapcsolatos tudásukat. S ahogy Xilonen ellenfelei örökké élnek, ugyanúgy Xilonen papjainak utódai is. Talán fent a hegyekben, egy másik falu lakóinak személyében. - Korábban valami temetésről beszélt. - Igen... Nos, az a valaki, aki meghalt, egy falubeliindián volt... Elvágták a torkát. - Ügy érti, meggyilkolták? - Arzamendia szerint azért, mert rábukkant Xilonen rejtekhelyére, ők azonban kilesték és megölték... bár hiába. - Hiába? , - Halála előtt elmondta Arzamendiának a felfedezését. Arzamendia tudta, hol rejtőzik Xilonen. Ezért is keresett fel a házamban. Azt akarta, vigyük magunkkal az istennőt. Ajánlkozott, hogy velünk jön, és örökké ott is marad, ahol Xilonent őrizzük. Én azonban néhány hét múlva - nélküle és Istar-Xilonen nélkül -megpattantam a lányával, Juanitával, Titi anyjával, és az akkor még csecsemő Titivel. Juanita pár évre rá meghalt... Derek már a második feleségemtől született. - Nem beszélt önnek Arzamendia arról, hogy. . valaha, valakik már elrabolták Xilonent? Hogy megpróbálták visszavinni oda, ahonnan jött? Graham mosolygott. - Természetesen beszélt, Mr. Lester. Azt mondta, többször is! - Többször? - Először a spanyolok. Erővei megszerezték a szobrot, hajóra rakták, és elindították Spanyolország felé... Ennek ellenére soha nem érkezett meg. - Miért... nem? - kérdezte Lester némiképpen elsápadva. - Mert... azt hiszem, szerencsétlenség érte a hajót. Arzamendia sem tudta pontosan. Xilonen titokzatos körülmények között visz-szatért Mexikóba. Hogy a hajóval mi történt, sejtelmem sincs róla. - Nem említett véletlenül egy nevet? Egy spanyol katonáét, aki... parancsot adott Xilonen elszállítására? Graham biccentett. - Az volt a furcsa., hogy említett. Persze, ez is csak azt bizonyítja, hogy a természeti népek körében milyen fontos szerep jut a hagyományoknak. Megtörténik egy esemény, s még sok-sok évszázaddal később is őrzi az emberi emlékezet. Sok minden rakódik ugyan rá, sallang, mifene, de a valóság gyémántja azért ott ragyog az egész gubanc közepén. - Mr. Graham - nyögte Lester, és az izgalomtól becsukta a szemét. - Ki volt az a katona? Gil Graham a kabin falára meredt Mintha onnan próbálta volna leolvasni a választ. . Néhány másodpercnyi szünet után végre megvonta a vállát, és Lesterre mosolygott. - Valami Pedro Gonzáles de Toledo. Alighanem Mexikó alki-rálya. 44. Tompa csend ereszkedett rájuk. Sem Gil Graham, sem Rosen-feld kisasszony nem értették, mi a megrázó a névben. Gaby és Lester úgy viselkedtek, mintha régen eltűnt hozzátartozójuk lett volna az említett férfiú. - Arzamendia nagyon tisztelte Pedro Gonzáles de Toledót mondta Graham, hogy feloldja az érzékelhető feszültséget. -Mintha említette volna, hogy a hajóval együtt ő is szerencsétlenül járt. - Arról nem beszélt, hogyan került vissza Xilonen Mexikóba? - Nem. Talán ő sem tudta. Lehet... hogy a papjai hozták vissza. - Más alkaknakat is említett, amikor Kukoricaistennő eltűnt? - Konkrétan nem. Bár... néha valóban tett olyasféle célzást, hogy ezután majd jobban meg kell szerveznie a dolgot. - Megszervezni? - Xilonen elszállítását érthette alatta. - Bocsásson meg, Mr. Graham, de mintha azt mondta volna, lehet, hogy ő Arzamendia, lehet, hogy nem. Mit értett ezalatt? - Nehéz ezeket az öreg indiánokat megkülönböztetni egymástól. Éppen úgy öltözködik, mint annak idején Arzamendia. És Arzamendiának is hívják. De mintha mégsem ő lenne az. Mindenesetre furcsa. - Az - hagyta rá Lester, és rámosolygott Miss Rosenfeldre. -Bocsássák meg, hogy zaklattuk magukat. Remélhetőleg hamarosan felszed bennünket egy hajó. Addig meg

majdcsak eltöltjük valahogy az időt. Mosolygott, és bizakodva nézett a lassan osszesimuló párra. Pedig holtbiztos volt benne, hogy egyikük sem látja meg soha többé a szárazföldet. 45. Péter Durnham feje alá tette a kezét, és a mennyezetet bámulta immár órák óta. Igyekezett nem gondolni semmire,- ami ez alkalommal kivételesen nehezére esett. Hiába kényszerítette magát, liogy ahogy tanulta, lazítsa el az izmait, és próbálja meg kiüríteni a fejét - mindegyrfe azon kapta magát, hogy az elmúlt időszakon töpreng. Rigley halála mintha leszakította volna a kötést a szeméről. Merthogy Gaby bekötötte, nem is kétséges. Behálózta, lefsküdt vele, megetette a szövegével, a testével, szexuális találékonyságával, csak azért, hogy csapdába csalja, ő pedig vakon és ostobán be is sétált a csapdába. Természetesen tisztában volt vele, hogy Rigleyt megölték. Neki aztán hiába magyarázza akárki is, hogy Rigley beleesett a saját késébe. Nem olyan fából faragták a főnökét, hogy lépcsőkön botladozzék. Egyelőre nem tudta elképzelni, mire megy ki a játék, de biztos volt benne, hamarosan megtudja. Nyilván az arabok és az indiánok keze van a dologban. Az ablakból figyelte, amint az indián férfi és a nő a hajóhoz kormányozták a bárkájukat. Az öreg indián nyilvánvalóan a parancsnok. Afféle Keresztapa. És a faláda? Feltehetően fegyverek vannak benne: bizonyára a Pentagontól lopott legújabb modellek. Holtbiztos, hogy Gaby is benne van a buliban. Behálózták, mint legyet a pók. Durnham maga mellé tette a pisztolyát. Ha harc, hát legyen harc Elég találékony o ahhoz, hogy akkora pusztítást végezzen közöttük, mint a tájfunok Délkelet-Ázsiában. Nem adja olcsón az életét, az hétszentség! Arra riadt, hogy kopogtatnak az ajtón. Felvette a fegyverét és a falhoz lapult. - Ki az? - A kapitány, Biggs. - Mit akar? - Beszélni szeretnék magával. Durnham elhúzta a reteszt, és ismét a falhoz simult Amikor Biggs vigyázatlanul elsétált mellette, mögéje ugrott, és tarkójához szorította fegyvere csövét. - Lefeküdni! Biggs morgott valamit, de engedelmeskedett. Végigfeküdt a szőnyegen, mozdulatlanul tűrve, hogy Durnham átkutassa. Hiába matatott azonban a ruhája alatt, nem talált semmit, csak egy kis pengéjű, öreg zsebkést. - Felállhat! Üljön oda! Biggs mogorván belecsüfccsent egy székbe. Durnham állva maradt, egyetlen pillanatra sem véve el róla a revolvert. - Mit akar? - Mondtam, hogy beszélni szeretnék magával. - Beszéljen! - Tegye el a fegyverét, mert nemcsak a szó, hanem a szar is belém szorul! Durnham akarata ellenére elvigyorodott. Ez a stílus volt az, amit imádott. Letette a fegyvert, de éppen csak olyan távolságra, hogy egyetlen pillanat alatt a kezébe kaphassa. Biggs szívott egyet az orrán, aztán Durnhamre pislantott. - Azért jöttem, mert.., úgy érzem, kötelességem közölni valamit önnel. - Igazán? Mit? - A barátja vagy a főnöke, az a Rigley nevű fickó, nem véletlenül nyiffant ki. Durnham már nem vigyorgott. Utálta, ha Rigleyt egy ilyen tetű kis tengerész fickónak nevezi. - Mit akar ezzel mondani? - Ott voltam, amikor meghalt. - Hol ott? - A lépcső aljában. Beleokádta a vérét a képembe. És nekem mondta, amit mondott. Durnham megrándult. - Mit mondott? Biggs kapitány megsimogatta a szakállát. - Arra akarom rábeszélni, kössünk üzletet.

Durnham két lehetőség között választhatott. agy felveszi a stukkerját, lecsapja a szakállast, beledugja a szájába a fegyver csövét, és számolni kezd. Ha háromra nem köpi ki, amit tud, szétdur-rantja az agyát. Vagy egyezkedni kezd vele. Annak idején mindkét lehetőségre megtanították, bár az egyéniségéhez kétségkívül az első állt közelebb. Most mégis mintha Yalami azt súgta volna a lelke mélyén, hogy ezt az utóbbit válassza. - Hogy érti az üzletkötést? - kérdezte mogorván. Biggs ismét megsimogatta a szakállát. - Elmondom, amit tudok... maga pedig segít kiszabadulni ebből az egérfogóból. Elvégre is maga profi. Durnham meghökkent. - Egérfogó? - őszintén szólva, nem tudom, micsoda. De hogy engem is átejtettek, holtbiztos. Nem tudom, mi van a dolgok mögött, de az az érzésem, hogyha nem teszünk valamit, soha nem jutunk ki élve a partra. Nos? Durnham megvonta a vállát. - Megteszem, amit tudok. Ha segíteni akar, szívesen veszem. - így már egészen más - biccentett Biggs. - Szóval, amikor a maga főnökét megszúrták, mert hogy úgy szúrták meg, ahhoz kétség sem férhet, én fogtam le a szemét. Nekem suttogta oda az utolsó szavait. Durnham feszült figyelemmel hajolt előre. - Mondott valamit? - Igen. - Mit? s - Hogy az indián ölte meg. Mi pedig öljük meg az indiánt. Durnham összevonta a szemöldökét. - Indián? Hiszen akkor még nem is volt a hajón indián! Biggs felkuncogott. - Volt. Durnham kinyújtotta a karját, és megmarkolta fegyvere tusát. - Kicsoda? Biggs fölényesen elmosolyodott. - Tudja, hogy ez a hajó valamikor az enyém volt? - Nem tudtam, de miért érdekes ez? - Mert tudom, hova kell állnom, és hova kell a fülemet hajtanom, ha meg akarom hallani, miről beszélnek egyik-másik kabinban. Érti? -Ki vele, mit hallott?! - A gyerek. Az a Graham gyerek indián! Durnham erősen koncentrált. - Az a fekete hajú kölyök? Hogy lehet indián, amikor sem az anyja, sem az apja... Biggs Durnham füléhez hajolt, aztán belesuttogta mindazt, amit Gil Graham Lestemek és Gabynak mesélt. Durnhamnek tárva maradt a szája. Bár alig értett valamit a Xilo-nen-történetből, annyit mégis sikerült felfognia, hogy az ellenség itt van a közelében. Hogy Rigleyt valóban megölték, mégpedig az arabokhoz nagyon is hasonló, tetű indiánok, és ha nem vigyáz, rövidesen megölik őt magát is. - Biztos benne? - Mondtam már, hogy valaha az enyém volt a hajó. - Helyes. Akkor cselekednünk kell... Rigley nem beszélt a levegőbe. Ha egyszer azt mondta, hogy az indián tette, akkor az indián volt az. Csak tudnám, honnan ismerte fel Rigley...? Szerencsére sikerült még idejében elharapnia a mondatát. Csak nem fog nyilvánosan kételkedni Rigley őrnagyban?! Ha ő egyszer azt mondta, hogy indián, akkor... - Megöli? Durnham ostobán nézett Bíggsre. - Persze hogy meg. Ez az egyetlen megoldás. Aztán majd mi ketten átvesszük az irányítást. -Mi... kor? Durnham golyót lökött pisztolya csövébe. - Most. Isíar és Xiloneo Kis barna emberek, nagy lapos csónakban i. Johnny Graham az ágyán heverészett, és arra gondolt, ha szerencséje van, a ferde

szemű fickók már Derek nyomába szegődtek, és csak órák vagy legfeljebb napok kérdése, hogy megöljék. Nagyon is jól ismerte a ferde szeműek filozófiáját ahhoz, hogy meg legyen győződve róla: Derek halála után őt már nem fogják bántani. Valaki megbűhhődött a családjából életével fizetett az elveszett szállítmányért, s mint az áldozati bárány, amely magára veszi egy egész közösség bűneit, Derek vére is eltörli az adósságát. A ferde szeműek ragaszkodnak a hagyományaikhoz még akkor sem nyúlnak majd hozzá, ha valamennyien tisztába jönnek vele, hogy a meggyilkoltnak semmi köze sem volt az ügyhöz. Elfogadják a felkínált áldozatot, mert nem tehetnek mást. Azt pedig, hogy Derek csak a mostohatestvére, nem fogja az orrukra kötni. Előhúzta nadrágjából a kését, és szeretettel megsimogatta. Hogyne becsülte volna meg, hiszen valamikor a nagy Shermanné volt! A nyelére vésett vonalkák - volt vagy tizenöt belőlük - azt jelezték, hogy Shermann aligha csak margarinos kenyér kenésére használta. Nyelének keménysége bátorságot adott, biztatást sugárzott. Tulajdonképpen egészen jól érezte volna magát, ha nem zavarja egyre inkább valami. Magának is alig merte bevallani, hogy ez a valami nem más, mint apja jövendő feleségének, Miss Mary Ro-senfeldnek a lába. Valahányszor ránézett, az ájulás kerülgette. Amikor pedig arra gondolt, hogy apja esténként befekszik ezek közé a pompás lábak közé... Dühösen felemelte a kését, hogy az ajtófélfába vágja, amikor valaki megkaparászta odakint az ajtót. Mintha egy törekvő macska élesítgette volna körmeit az ajtódeszkán. Johnny felült az ágyán. -Ki az? A kaparászás abbamaradt. Johnny várt néhány pillanatig, majd fellélegzett. Talán tévedett. Elképzelhetetlen, hogy máris a nyomára akadtak volna! Arról nem is beszélve, hogy az ördögbe kerültek volna fel a hajóra? Éppen vissza akart feküdni, amikor halkan megkocogtatták odakint az ajtót. Johnny villámgyorsan cselekedett. Tudta, másodperceken múl-v hat az élete. Shermann megtanította, hogy az ő köreikben nincs helye a tétovázásnak. Vagy azonnal cselekszel, vagy jobb, ha engedelmesen a kés alá hajtod a fejed. Olyan sebesen ugrott le az ágyról, hogy bármelyik élvonalbeli baseballjátékos megirigyelhette voma. Összegyűrte a párnáját, mellé rakta a kispárnát, s amennyire erejéből tellett, még össze is csomózta, hogy emberfejnek lássék. Néhány mozdulattal megvetette az ágyat, azt a látszatot keltve, hogy ott fekszik a takarója alatt. Most légy velem, Berry! - suttogta, és arra gondolt, vajon Shermann meghallja-e kérését a tenger alatt. Ott volt, amikor Berryt, lábán betonkockával, behajították a kikötő vizébe... Akkor nem sajnálta Shermannt, most viszont nagyon is szükségét érezte a segítségének.. . Bocsáss meg, Berry, és segíts! Amikor harmadszorra is megkaristolták az ajtót, pontosan tudta, mit kell tennie. Még mindig a torkában dobogott a szíve, de már nem a félelemtől. - Fekszem az ágyamban - mondta nyafogva. - Beteg vagyok. Nincs bezárva az ajtó. Te vagy az, apa? Ekkor már a falnál állt, közvetlenül az ajtó mellett feszülten figyelve a lassan feltáruló ajtónyflásra. Legnagyobb meglepetésére azonban nem egy vágott szemű lopakodott be az ajtón, hanem egy mindeddig ismeretlen, fehér férfi. Derékig érő vörös szakálla kizárttá tette, hogy közéjük tartozzék. Azok fehér embert be nem engednek maguk közé! Ez a fehér ember ennek ellenére mégiscsak ki akarja nyírni ót! Mégpedig hidegvérrel és minden könyörület nélkül. A vörös szakállú benyomta az ajtót. Elégedett morgással vette tudomásul, hogy fekszik valaki az ágyban. Johnny agyán egyetlen pillanatra átsuhant ugyan a gondolat, hogy milyen ember lehet az, aki gátlástalanul képes megölni egy ágyban fekvő, beteg gyereket, de sokáig nem töprenghetett a dolgon. A férfi felmordult, és a takarójára vetette magát. Johnny Graham már az első szúrások után megállapította, a vörös fickót aligha vennék be a 7-ik sugárúttól a 114g tartó területen szerveződött bandák akármelyikébe is. Lassan, körülményesen dolgozott, és még akkor sem vette észre, hogy nincs a takaró alatt senki, amikor már szitává szaggatta a teveszőrt. Johnny tisztában volt viszonylagos fizikai gyengeségével, ezért igyekezett elkerülni, hogy verekedésre kerüljön a sor. Egyetlen szúrással kell megölnie a fickót lehetőleg úgy, hogy ne is kiálthasson. Ha megölte, lesz ideje kigondolni valami szép mesét arról, hogyan került az ismeretlen hulla a kabinjába.

A szerencse azonban, amely eddig kíméletesen bánt vele, tígy látszik, megelégelte a feltétel nélküli támogatást. Amikor ugyanis ellépett a fal mellől, s kezében a késével a férfi felé lopakodott, hogy hátulról a bordái alá döfje, a vörös hajú, mintha csak figyelmeztették volna a támadásra, megfordult. Égszínkék, zavaros szemét a fiú szemébe mélyesztette. Johnny igyekezett félelmet kelteni ellenfelében. Ha megijed, talán sikerül egérutat nyernie. Esetleg úgy, hogy kiáltozni kezd. Hátha meghallja valaki a folyosón vagy a szomszédos kabinok valamelyikében. Éppen ki akarta nyitni a száját, hogy fenyegetően a másikra ordítson, amikor a vörös hajú váratlanul összecsuklott. Térdre esett Johnny előtt kezéből kihullott az agancsnyelű vadászkés. Két karját könyörögve a fiú felé nyújtva felnyögött. - Kegyelmezz, Kisangyal, kegyelmezz! Bocsáss meg, amiért idejöttem! Johnny kezében megremegett a kés. Mintha az őrült Meryl húzott volna vörös parókát. Neki voltak hasonló rohamai, amíg egyszer csak fel nem akasztotta magát a garázsban. Shermann kitaní-totta, hogyan kell Meryllel bánnia, ha Meryl akkor találna meg-buggyanni, amikor egyedül marad vele. Légy vele kemény, de ne ellenkezz feleslegesen! - hallotta Berry dörmögő basszusát. - Azt várja, hogy parancsoljanak neki, de csak azt a munkát hajtja végre, amit maga is akar. Ha nem fogad el valamit, ne ellenkezz! Majd megcsinálja, ha magához tér. Johnny szempillantás alatt rájött, honnan fúj a szél. Ez a fickó begőzölt. Ugyanúgy, mint Meryl, és ebből kifolyólag ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá is, mint MeryJre. - Kegyelmezz, Kisangyal! Johnny lehajolt, felvette az elejtett kést, és óvatosan az asztalra tette. - Jól van - morogta zavartan. - Miért jöttél hozzám? - Átkutatják a... mentőcsónakokat. Johnny agyán villámfény futott át. A fickó nyilván potyautas, eddig a mentőcsónakok valamelyikében rejtőzködött, most pedig, hogy a kommandós barom halála miatt átvizsgálják a hajót, menekülnie kellett. így jutott a szobájába, ahol is.,. De mi a fene ez a kisangyalozás? A férfi engedelmes kutyaként leült az ágy szélére, várakozóan ráfüggesztve a tekintetét. - Angyalka nem mondta, mit kell csinálnom? - Egyelőre nem szólt semmit - mondta Johnny tapogatódzva. - Nem tudtam, hogy itt laksz - sóhajtotta a vörös képű. - Ha tudtam volna, nem szúrtam volna. Te Kisangyalka vagy? Johnny igyekezett összeszedni magát, bár érezte, hogy a pizsamája alatt ömlik a verejték a lába szárán, - Az vagyok. - Én pedig Koller. Fritz Koller. Johnnynak az égadta világon semmit nem mondott a név. - Angyalka azt mondta, szüksége lesz rám - bizonygatta a férfi. -Nagy szüksége. Néha... meg kell ölnöm valakit. Én szívesen megteszem Angyalkának. És neked is tette hozzá sietve. Jézus Isten - gondolta Johnny. - Lehet, hogy megtaláltam a szerencsémet? Hiszen ez egy tökéletes robot, egy gyilkológép, és f teljességgel beszámíthatatlan. Ha ráuszíthatnám a ferde szeműek- J re...! Igen ám, csakhogy ahhoz először partot kell érnünk, másod- szór meg kell akadályoznom, hogy elkapják a fickót, és a tengerbe hajítsák. Igyekezett olyan komor képet vágni, mint a lángpallossal fénye-getődző angyalok a bibliai tárgyú festményeken. - Itt fogsz lakni, nálam! - Jól van, Kisangyal. - Bezárkózol, és nem engedsz be senkit! - Nem engedek be senkit, Kisangyal. - Csendben meglapulsz, és ha kopogtatnának, nem válaszolsz. - Nem válaszolok, Kisangyal. Hiába kutatták át kétszer is a hajót, sem a gyilkost nem találták meg, sem Witney holttestét. - Nos? - suttogta Monica Salinashoz simulva. Mi az ábra? - Pech, hogy ezek is hajótöröttek. Másrészről viszont elképzelhető, hogy mégiscsak szerencsénk lesz velük. - Amennyiben?

- Talán a parti őrség ügyet sem vet Xilonenre. El lesznek foglalva ezekkel. - És Arzamendia? - Meg kell próbálnunk megszabadulni tőle. Immár véglegesen és mindörökre. - De hiszen már eddig is megpróbáltuk - Meg fogom próbálni még egyszer. - Costa? - Mi a baj? - És ha nem sikerül? - Akkor Amerikában sikerülni fog. - Costa? - Tessék. - Nem kellek neked? - Ugyan, Monica, hogy mondhatsz ilyet... - Akkor miért nem...? - Másutt járnaka gondolataim. - Nem lehetne, hogy egy rövidke időre most itt járjanak? Add ide a kezed... Rövid súlyos csend ereszkedett a kabinra. Monica hangosan és hosszasan zihált, majd reményvesztetten a fal felé fordult. Salinas cigarettára gyújtott. Nagyokat nyelve fújta ki a füstöt. - Mi történt velünk, Costa? - Megkötöttek - mondta Salinas. - Mit csináltak?! - Megkötöttek. így hívják az indiánok. Megkötötték a férfierőmet. - Az meg mi a fene? - Indiánvarázslat. Ha azt akarják, hogy egy férfi ne legyen képes ... megkötik az erejét. - Ki tette veled? - Talán Arzamendia, talán maga Xilonen. Érzem, csak akkor oldódik meg a kötés, ha visszatérünk Amerikába. Xilonen eltűnik egy múzeum mélyén, Arzamendia pedig meghal. Akkor... talán rendbe jövök, Monica. Egyikük sem hallotta, hogy óvatos léptek suhannak el a folyosón az ajtajuk előtt. Péter Dm nham nem akart vért. Bosszút akart, lehetőleg simán és vértelenül. Tudta, nincs semmire bizonyítéka, és nem is akarta, hogy legyen. Neki elég annyi, hogy megöli azt a kis férget. Biggs megmondta, melyik a gyerek ajtaja, aztán felsietett a fedélzetre. Az a dolga, hogy tartsa nyitva a szemét. Ha a gyerek apja felbukkanna odafent, és a kis fattyút keresné, Biggsnek beszédbe kell elegyednie vele. Péter Durnham fütyült arra, hogy egy gyereket kell megölnie, Megtette már máskor is, és nem lettek tőle nyomasztóbbak az álmai. Jobb a jövő potenciális terroristáit még fattyúkorukban megsemmisíteni. Mert ő nem öl, nem gyilkol, ő megsemmisít. Az pedig óriási különbség. A fití kabinjának nem volt bezárva az ajtaja. Péter óvatosan kinyitotta, s bekémlelt a résen. Ha nem furdette volna ragadós ködben az agyát az indulat, fel kellett volna figyelnie rá, hogy az ágyban fekvő fiúnak vörösben játszik a haja, márpedig a vörös hajú indián olyan ritka, mint a háromlábú póniló. A kommandós érzékeit azonban megbénította a sóvárgő vágy: a kis fattyú fejére szorítani a párnáját, és addig nyomni a képébe, amíg csak utolsót nem vonag-lik a kezei között. Mintha a véletlen is a segítségére akart volna sietni, az ágy lábánál lehullott, piros pöttyös párna virított, s Durnham úgy érezte, mintha hívogatőn felé kacsintana. Letérdelt, felvette, elégedett kis sóhajjal nyugtázva, hogy elég puha. Rászorítja a rohadt tetű arcára, s egészen addig préseli a képére, amíg... És rászorította. Könyörtelenül, lceményen, ahogy tanulta. Esélyt sem adva ellenfelének, hogy cseppnyi lélegzethez jusson. Tíz-tizenöt másodpercnyi erőlködés után rá kellett jönnie, hogy alighanem tévedett. A test, amely alatta mocorgott, nagydarab férfi teste volt görbe, izmos lábakkal, domborodó pocakkal, éppen ránehezedő térde alatt. Péter Durnhamet, annak ellenére, hogy néha úgy érezte, semmi meglepetés nem érheti már ebben az életben, vakrémület kerítette hatalmába. Mi van akkor, ha Biggs, ez a rohadék szakállas a terrorista, és most csőbe húzta? Megölet vele valakit, akinek semmi köze Rigley halálához.

Vülámsebesen lekapta a párnát az ismeretlen arcáról. Vigyorgó, vörös képű férfi nézett vele farkasszemet. Durnham felnyögött, és eleresztette a párnát. Ez volt a legutolsó hiba, amit tapasztalt élete során elkövetett, fagyta, hogy a párna lehulljon a földre, s hogy az üveges tekintetű, vörös képű fickó felnevessen. Kísérteties, kárőrvendő nevetése mintha megbénította volna, mintha meglazította volna az izmait, képtelenné téve őket az ellenállásra. Hitetlenkedő tekintettel, mozdulatlanul nézte, ahogy az ismerétien férfi kezében megvillan valami - talán egy tőr, talán egy borotva -, s a villanás elcikázik a szeme előtt. Éppen csak akkora, alig-alig érzékelhető, szúrd fájdalmat érzett, mint amikor a dél-amerikai gyakorlatokon megcsípte egy-egy szúnyog. Pedig most sokkal komolyabb volt a dolog. Fritz Koller könnyed mozdulattal egyik fülétől a másikig átvágta a torkát. Miss Mary Rosenfeld ezen a reggelen kifejezetten rosszul érezte magát. Émelygett a gyomra, hányingere volt, színes karikák táncoltak a szeme előtt. Homlokán időről időre verejtékcseppek ütköztek ki, s félre kellett fordulnia, hogy észrevétlenül letörölget-hesse őket. Gil Graham a kajütablak alatt ült egy hintaszékben, és komor ábrázattal maga elé meredt. Mióta elfecsegte a múltját Lesternek és annak a lánynak, ahelyett hogy megkönnyebbült volna tőle, mintha mázsás kő hullott volna a mellére. Mintha egy láthatatlan hatalom percenként szemrehányást tett volna, amiért nem őrizte meg a titkát. De hát milyen titok ez végül is, az ördög vigye el?! Soha senki nem mondta neki, hogy nem szabad a múltjáról beszélnie. Hogy mind ez ideig hallgatott róla, annak kizárólag praktikus okai voltak. Többek között az is, hogy nem akarta összezavarni a gyerekeit. Mi jó van abban, ha két testvér időnek előtte megtudja, hogy csak mostohatestvérek? Mi jó van abban, ha egy már-már felnőtt amerikai fickó rájön, hogy ötven százalékban indián vér folyik az ereiben anyja egy nyomorúságos mexikói hegyi faluban látta meg a világot, még írni-olvasni sem tudott rendesen nagyapja pedig, ha egyáltalán ő a nagyapja, egy Arzamendia nevű öregember, a falu varázslója. Ez a rohadt hajóút tönkretett mindent! Ha előre tudja, mi történik velük, esze ágában sem lett volna elfogadni Peacock meghívását. Mary Rosenfeld ismét megtörölgette verejtékező homlokát. Graham lopva rápillantott. Érezte, vele sincs minden rendben. Bár még mindig fegyelmezett és kötelességtudó volt, mint a bostoni drogériában, egyre többet kapta azon, hogy elmélázva maga elé mered. Üveges, rezzenetlen tekintete csalhatatlanul jelezte lelke nem tartózkodik Gil Graham kabinjában. Vagy azért, mert nem akart ott tartózkodni, vagy mert... bevett valamit. Gil Graham tenyerébe hajtotta a fejét, és úgy érezte, megőrül. Ha Mary is a kábítószer rabja lesz, megöli magát. Mint ahogy azt kellett voina tennie akkor is, amikor második felesége, Derek anyja, Lucy bevallotta neki, hogy rászokott az ópiumra. És hogy már sokkal jobban kívánja, mint bármit a világon őt, Gil Grahamet is beleértve. Gil kénytelen volt végignézni, hogyan öli meg magát a felesége. Megpróbálta ugyan elzárni előle a forrásokat, de Lucynak nem esett nehezére kijátszani az éberségét. Amikor aztán egyszer csak végleg elzárultak a kábítószercsapok, azzal fenyegetődzött, megöli Dereket, ha Gil nem szerez neki port. És Gil Graham kénytelen volt szerezni neki. Ugyanazt a tompa fásultságot látta annak idején Lucy szemében is, mint most Mary Rosenfeldében. Ordítani szeretett volna a fájdalomtól és a tehetetlen dühtől, ha arra gondolt, hogyan végezheti a menyasszonya. Jobban oda kellett volna figyelnie rá a drogériában! Túlságosan is sokat hagyta egyedül... Tökéletesebben kellett volna ellenőriznie a kábítószer-kiadásokat. Marynek igazán nem eshetett nehezére meghamisítani néhány receptet. Ismét Maryre pillantott. Mary Madonna-mosollyal bámult maga elé, sűrűn törölgetve a verejtéket az arcáról. Ha Gil Grahamben meglett volna a képesség, hogy olvasni tud más emberek gondolataiban, alighanem még nagyobb rémület vett volna rajta erőt, mint amikor arra gondolt, hogy Mary kábítószeres. Mary Rosenfeld ugyanis arra gondolt, itt az: ideje, hogy lefeküdjék Titivel, Gil fiával. Először még elképesztőnek találta az ötletet, aztán lassan belenyugodott, hogy

így kell lennie. Mint ahogy mindannyiszor így is történt, valahányszor a tavaszi termékenységi szertartást végezték Istar szentélye előtt. 4. Mary Rosenfeld karosszéke karfájába kapaszkodott, és hányin gerével viaskodott. Reggel óta fejfájás, hányinger és látomások gyötörték. Igen, bármennyire is furcsa és hihetetlen, látomások. Az első vízió éjszaka tört rá, Gil Graham mellett az ágyban, Egészen biztosan nem volt álom, hiszen percekkel előtte ment ki a zuhanyozóba, hogy igyon egy pohár vizet. Gil békésen szuszogott mellette száját enyhe horkantások hagyták el, s sziszegve fújta ki a levegőt. Akkor egyszerre olyan hirtelen, mintha szakadékba zuhant volna, ismeretlen tájon és ismeretlen világban találta magát. Hatalmas, kőkockákkal lerakott teraszon állt, mellette fenséges, hóval borított hegycsúcsok emelkedtek a levegőbe. Bármerre fordította a fejét, embertömeget látott hullámzani. Álmában vagy víziójában egészen természetesnek tartotta, hogy a férfiak, gyerekek és nők nem európaiak könnyű, fehér hálóinghez hasonlító ruhákat vagy sokan közülük csak ágyékkötőt viselnek. Pillantása a terasz végében emelkedő, végtelenbe vesző lépcsősorra esett, amely a föléjük magasodó hegy csúcsa felé vezetett. Mintha helikopterrel szállt volna, felfelé, száguldani kezdtek lába alatt a lépcsőfokok. Ahogy felérkezett a hegyre, földre vetette magát, és zokogni kezdett. Sírni, könnyezni a fájdalomtól, a magasztosság nagyszerű érzésétől, a gyönyörűségtől mindattól, ami körülvette. A hósapkás hegycsúcs vigyázón őrködött felette, testvérei - hasonlóan magas és hóval fedett sziklák - óvón fonták körül, mintha védeni akarnák a gonosz szellemektől. Az óriási, sziklába vájt barlang előtt pedig ott állt ő, az istennő, mindenek ura és védelmezője. Bár senki nem mondta neki, egészen pontosan tudta, mi a kötelessége. Lehajolt, és megcsókolta az istennő lábát. A tömeg felmorajlott, de csak mint szél bágyadt zenéje hallatszott fel ilyen magasra a mormogásuk. Csúcsos süvegű, fehér köpenybe öltözött férfiak vették körül, és mint a hegyek, szorosan mellé álltak. Egyikük kezében lapos tálcán tűz lobogott, s mintha felé kínálta volna. - Fogadd el, Drumena! Igen. Pontosan emlékszik a névre. Drumena. Neki mondta a szakállas öregember, miközben átadta a lángot. Ő pedig átvette. Aztán megindult vele, szinte remegve az alázattői, a hatalmas szobor felé. Az Istennő mintha bátorítóan pillantott volna rá a felhők magasából. Pontosan emlékezett a fohászra is, amely abban a pillanatban tört ki belőle, ahogy a kőkolosszus lábához ért. - Fogadd áldozatom, Istar! Az istennő megbiccentette a fejét. A vödörszerű hajkoronát, amely egészen a válláig takarta, mintha meglibbentette volna a szél. Mély, dörgő sóhaj hagyta el a száját, s enyhén duzzadt ajkai közül lángcsóvák csaptak a levegőbe. O, Mary Rosenfeld vagy Drumena, vagy akárhogy is hívták, nem T rémült meg, mint ahogy a szakállas papok sem körülötte. Sőt mintha gúnyosan néztek volna egymásra. A lent hullámzó tömeg egy emberként vetette magát a földre, és mellét verve könyörgő imát mondott az istennő tiszteletére. Ekkor alighanem felébredt. Mintha még egyszer kiment volna a fürdőszobába vizet inni. Bárhogy is történt, a vízió pontosan ott folytatódott, ahol abbamaradt. Azzal a különbséggel, hogy ami történt... arra még önmaga előtt sem igen mer visszaemlékezni. Ott állt, fent a lépcsősor végén, a terasz közepén, amikor felbukkant az istennő lábánál az Ifjú. Az ő nevét nem tudta, csak annyi motoszkált benne, hogy az Ifjú, a mindenkori Ifjú, akit mindenkinek tisztelnie kell. A tömeg félegyenesedéit. Halotti csendben nézték, ahogy a lehajtott fejű, a gyermeksorból éppencsak kinőtt fiatalember odalép hozzá, és megfogja a kezét. Ekkor merte csak felemelni a pillantását. Lelke mélyén tudta, hogy most sikoltania kellene, kihúzni a kezét a kezéből és elszaladni messze-messze. Felébreszteni Gil Grahamet, véget vetni ennek az egészen, skizofrén látomásnak. Mert a fiatalember nem volt más, mint jövendő mostohafia: Johnny Graham. Ami ezután következett, arra legszívesebben vissza sem emlékezne. Vagy mégis?

Mintha nem lenne összhang a lelkében. Mintha a szégyenérzet és a boldogság viaskodna egymással benne... Négy, immár teljesen meztelen, hatalmas termetű férfi szélet, ágyat hozott a teraszra. Furcsa módon pontosan tudta, milyen ágy, és azt is, hogy mire szolgál. Mosolygott, és az istennőre nézett. Istar mindha ismét bólintott volna. A legöregebb - azt is pontosan tudta, hogy a legöregebb! - pap ekkor hozzájuk lépett, és egymásba fonta a kezüket. - Lelked az istennőé - kiáltotta harsányan, olyan nyelven, amely nem volt angol, nem is jiddis, s ő mégis tisztán és tökéletesen értette -, tested az Ifjúé! Mutassátok be az áldozatot! Semmi szégyenérzet nem bukkant elő benne, amikor az Ifjú, azaz Titi, azaz Johnny Graham, megoldotta a ruháját. Különlegesen bonyolult műveletre nem volt szükség, hiszen Johnnynak csak I egyetlen kapcsot kellett kikapcsolnia ahhoz, hogy lehulljon róla a fehér lepel A tömegodalent halálos csendben figyelte, mi történik a széles, durván ácsolt faágyon. Megremegett, amikor víziójának erre a részére gondolt. A verejtékcseppek ismét kiütköztek a homlokán, s mivel nem volt ereje letörölni őket, száján érezte sós ízüket. Részletekre nem emlékszik vissza - talán jobb is így -, arra azonban igen, hogy már az ágyon feküdtek, amikor az öreg pap áldón föléjük emelte a kezét. Röviddel ezután elöntötte a boldogság. Olyan hevesen és fájdalmasan, amilyet még soha nem tapasztalt élete során. Egész lényét átjárta a tökéletes lelki-testi odaadás: mintha eggyé olvadt volna Titivel, azaz Johnny Grahammel. A kéj és a beteljesült boldogság erőteljes sikolya vetett véget az áldozatnak. Ebben a pillanatban megélénkült odalent a tömeg. A férfiak ég felé emelték a karjukat, a nők a földre ültek, és tenyerüket a szájukra csapkodva éles, vijjogó hangon sikoltoztak. A főpap hozzáhajolt és rámosolygott. - Az áldozatot... kegyesen fogadta Istar. Itt a kés. Öld meg az Ifjút! Engedelmesen kinyújtotta a karját, elvette a feléje nyújtott bronzkést. Az Ifjú, azaz Titi, azaz Johnny Graham a hátára fordult, s boldog mosollyal az arcán, lehunyta a szemét. Selymes, bama bőréről visszaverődtek a ritka hegyi levegőben különösen perzselő napsugarak. - Öld meg az Ifjút! Felemelte a kését. Tudta, pontosan oda kell szúrnia, ahova már sokszor szúrt. Ahova annak idején megmutatták neki az öregek. Lesújtott. Egyetlen szúrással megölte Johnny Grahamet. Még megvárta, amíg az istennő lábán kinyílik egy ajtó, s megpillantja a benne égő örök tüzet. Megvárta, amíg a meztelen szolgák leveszik az ágyról az Ifjú holttestét, az ajtóhoz vonszolják, és bevetik a ttízbe. Az áldozat beteljesedett. Meghajolt az istennő előtt, és besietett a barlangtemplomba. 6. Nem is emlékszik rá pontosan, hogyan kezdődött a második vízió. Amikor ráébredt, hogy ismét látomása van, már benne is volt a legkózepében. Hatalmas, szőnyegekkel, bronzeszközökkel, szobrokkal díszített teremben ült, lobogó tűz mellett, a szakállas öreg papok társaságában. Ezúttal azonban nyoma sem volt közöttük annak az életörömnek, amely korábbi víziójában a gyilkosság eíle nére is elöntötte őket. Mintha közeli tragédia borította volfia fekete leplét a barlangra. Az az öregember, aki korábbi látomásában kezébe adta a kést, hogy ölje meg Titit, ezúttal ezüstkelyhet tartott a tenyerén. Mary Rosenfeld érezte a várakozás izgalmát, csak éppen azt nem tudta, mire várnak. Percekkel később vette csak észre, hogy minden szem a barlang közepére mered. Maga is odanézett, bár még víziójában sem értette, mit mutatnak a földbe szúrt bronzpálcák és csillagábrák. Amikor elsötétedett a barlang mennyezetébe vájt jókora nyílás mintha éjszaka köszöntött volna a földre. Az öreg felállt, néhány rúgással földre döntve a fémpálcákat. - Az idő beteljesedett - mondta nyugodtan. - Nincs menekvés. A csillagok nem hazudnak. A hegyek vízbe süllyednek, a víz átcsap felettük. Tizenkét periódusnak

kell eltelnie ahhoz, hogy ismét felszínre emelkedjenek. Mary Rosenfeld bűntudatosan lehajtotta a fejét, pedig egyetlen kukkot sem értett az egészből. - A hajók indulásra készek - folytatta az öreg. - Menjetek, és érjétek el azt a földet, amelyet Semut és Hisippi megtalált. Ott békességben élhettek. Mivel Istart nem vihetitek magatokkal, elkészítef-tük kicsinyített másolatát. Benne rejtettük el Istar erejét. Tizenkét periódus múlva a hegyek kiemelkednek a vízből ti hajóra ülhettek és visszatérhettek. Persze csak a lelketek: a testetek felett nincs hatalmam. De a lelketek visszatér. És visszahozzátok Istart, hogy az ő lelke is megmenekülhessen. Ha eléritek a földet, amelyet Semut és Hisippi lelt meg, rejtsétek el az istennőt, és adjatok neki más nevet! Hadd higgyék az ottaniak, hogy az ő istenük. Soha ne fedjétek fel magatokat előttük! Mutassátok, hogy olyanok vagytok, mint ők. És ha meg akarják szerezni Istart, ne engedjétek! Ha ő megsemmisülne, a hegyek soha nem emelkednének ki a tengerből. Csak olyan áldozatot mutassatok be neki, amilyet az ottani emberek kívánnak, A lelketek testről testre vándorol majd... Lehet, hogy nem emlékeztek mindenre, amire emlékezni szeretnétek, de ne aggódjatok! Istar hatalmas, és mindenről gondoskodik... Valamennyien tudjátok a nagy titkot... Ne engedjétek, hogy a lelketek a semmibe vesszen. Amikor érzitek, hogy testetek halni készül,mentsétek meg a lelketeket Keressetek valakit, aki folytatója lesz akaratomnak... Istar akaratának. Eredjetek! Várnak a hajók! Istar legyen veletek! Mary Rosenfeld megfordult, és anélkül hogy visszanézett volna, kifutott a barlangból. Le a lépcsőn, az immár néptelen teraszokon, a kikötő felé, ahol várták a menekülő hajók. Az öreg papok a barlangban ajkukhoz emelték a méregpoharat. 7. Johnny Grabam kétségbeesett, vinnyogó sikoltozása megfagyasztotta Gil ereiben a vért. Felugrott, félrelökte a lélekben ki tudja, hol járó Maryt, az ajtóhoz rohant és feltépte. Johnny közvetlenül a bejárat előtt kuporgott, s szemmel láthatóan görcsökben rángatódzott a teste. Gil Grahara természetesen nem tudhatta, hogy Johnny azért képes kiválóan imitálni a görcsökben fetrengő embert, mert nem is egyet látott már hasonló körülmények között elpusztulni abban a bizonyos, elhagyatottnak tűnő garázsban. Természetesen azt sem tudhatta, hogy a haldoklók éppen azoktól a szájukba kényszerített mérgektől fetrengtek át a másvilágra, amelyeket az ő drogériájából emelt el a- mostohafia. Johnny Graham igyekezett olyan élethűen játszani a rémületében halni készülő gyereket, hogy még Biggs is megette, pedig a szakállas kapitány látott már egyet s mást világéletében. Gil Johnnyhoz ugrott, hóna alá nyúlt, és felrántotta a levegőbe. Reszkető kézzel igyekezett meggyőződni róla, nem sebesült-e meg a fia. Mivel az első, felületes tapogatás nem talált a testén sebhelyet, azt hitte, Johnnyt bizonyára megijesztették. Talán olyasvalamit látott, ami összefüggésben áll az elmúlt órák szörnyűségedéi. Egymás után bukkantak fel az elképedt arcok az ajtónyflások-ban. Biggs rémülten kapkodta jobbra-balra a szemét: még a lélegzete is elakadt, ahogy megpróbálta felfedezni közöttük Péter Durnhamet. - Csak nyugalom, Johnny - morogta Gil megnyugtatóan, miközben megpróbálta a levegőben tartam a fiát, aki viszont igyekezett visszacsúszni karjai közül a padlóra, ahonnan felemelte. - Csak nyugalom, Johntiy. Nincs semmi baj, kisfiam! - Megölték?! - rikácsolta a rémülten lihegő Lester fülébe EHsa-beth Grabowsky. Hát már gyerekeket is ólnek? - Ostobaság! - förmedt rá Gaby, s majdhogynem ő is leroskadt a deszkákon kapálódzó gyerek mellé. - Nem látja, hogy él? - Haza akarok menni! - szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon Glória Turner, - Különben gratulálok, Turnéd Ismét csak sikerült összehoznod valamit, amivel kiboríthatod a családodat. De ezt nem úszód meg szárazon, arra mérget vehetsz! Mary Rosenfeld abban a pillanatban tért végérvényesen magához, amikor Johnnynak sikerült kiszabadulnia apja karjai közül. Fejében még egymást váltogatva kavarogtak a víziók és a valóság töredékei: hosszú percekig nem is volt tisztában vele, hogy ami az orra előtt folyik, a küszöbön túl, újabb látomás-e, vagy már a rideg valóság. - Titi! - suttogta rekedten, és a fiú felé nyújtotta mindkét karját, -Titi!

Talán hosszú percekig is eltartott volna még az ijedt kiáltozás és a tétova toporgás, ha át nem furakodik a gyerek fölé hajlók karéján Longyear doktor. Határozott mozdulattal félrelökte a szakáiiát vakargató és tanácstalanul tébláboló Biggset, letérdelt a fiú mellé, s csuklója köré fonta az ujjait. Várt néhány másodpercig, majd Johnny füléhez érintette az ajkát. - Kelj fel, vagy kinyomom a szemed! Johnny Graham józan meggondolásból, valamint a körűimé ayek kényszerítő hatására úgy döntött, magához tér. Óriásit nyögött, majd felült a padlón, és csodálkozva körbehordozta a szeméi, - Apa... Hol vagy, apa? Gil Graham fújtatva mellé roskadt, és megsimogatta ahomlokái - Itt vagyok, Johnny. Nincs semmi baj... Jól vagy, kisfiam? Johnny bólintott, aztán hatalmasat sikoltott, és eltakarta az arcát. - Apa én... én... nem akarok.., többé... abban a kabinban.., Lester, Costa Salinas és Rita Katz egyszerre ugrottak Johnny kabinja felé. Longyear doktor állat simogatva figyelte őket, de óvakodott eltávolodni a fiútól. Holtbiztos volt benne, hogy színjátékot láts A kis fickó ügyesen adta ugyan elő hisztériás jelenetét, de az ő tapasztalt szemét nem tudta megcsalni. Márpedig, ha ez a kis csirkefogó színházat játszik az orra előtt, annak csak egyetlen oka lehet: vagy tudja, ki öldösi halomra őket, vagy qj maga a tettes. Ez esetben viszont az lesz a túlélő, aki előbb vágja át a másik torkát. Megkapirgálta az orra hegyét, baljóslatú mosolyt küldve az apja karja között denevérként csimpaszkodó Johnny felé. Korán kelj, öcsi, ha engem akarsz hidegre tenni! Lester óvatosan lenyomta a kabin ajtajának a kilincsét, s a rés-myire táruló nyíláson át bekukkantott Johnny szobájába. Egészen enyhén megperdült előtte a világ, s annyi ereje maradt csak, hogy becsukja az ajtót, azaz csak csukta volna. Rita Katz azonban, akit eddig észre sem vett, bedugta a lábát a küszöb és az ajtó közé, s fenyegetően felmordult: - Hagyja! - Csak nem szeretném, ha... - Joguk van látni, itt már valamennyiünk életéről van szó. Lester előbb Biggset kereste a szemével, hogy a segítségét kérje, majd Gabyt. Furcsa módoo azonban ekkor már egyikük sem volt a folyosón. Akik viszont ott voltak, az egyetlen Longyear doki kivételével, megrohamozták Johnoy szobájának az ajtaját. Hiába próbálta meg felemelt kézzel feltartóztatni őket, egyszerűen félresöpörték az útból. Elisabeth Grabowsky oldalába vágta hegyes könyökét, s a le-roskadő Lester feje felett bekukucskált a szobába, hogy aztán éles kiáltásokat hallatva, tíz körmével végigkarcolja az ajtófélfát. - Istenem, istenem... borzalmas! - óbégatta maga után rángatva hasonlóan kiborult testvérét. - Egy pillanatig sem maradok itt tovább ... - Lesújtó pillantást vetett a mögötte botladozó Glóriára, és erőteljes ütéssel a helyére küldte kifelé igyekvő műfogsorát. - Te aztán szép kis helyre csaltál engem, nemmondom! A magára hagyott Paul Turner a falhoz dőlt, és ábrándozva lehunyta a szemét. Megpróbálta maga elé képzelni, hogy nem a kommandós fekszik odabent vérbe fagyva, hanem Glória és Elisabeth. Istenem, add, hogy őket is kinyírják! Bárki is tette, nem jól választott. Akármit is követett el életében a kommandós, holtbiztos, hogy negyedannyira sem szolgált rá a halálra, mint a két boszorkány. Míg a többiek a halott kommandóst rejtő kabin körül rémüldöztek, Johnny Graham apja ágyán feküdt, és vadul törte a fejét. Egyelőre csak az idegesítette, hogy Gil úgy ugrál körülötte, mint egy megkergült bakkecske. Hiába szorította össze makacsul a száját, Gil nem hagyta abba a kérdezősködést, miközben hideg vizes borogatást rakott a homlokára, s mindegyre bele akart tukmálni a szájába valami nyugtatót. Szerencsére még idejében sikerült a takaró alá köpnie. Mit nem adott volna érte, ha itt lett volna a bandából valaki, hogy tanácsot adjon neki! Érezte, túlnőnek rajta az események, s bármennyire is dörzsöítnek és kőkemény vagánynak tartotta magát, most olyasmivel találkozott, ami talán még az ő kemény vagánysá-gánál is keményebbnek bizonyul. Őszintén szólva már az őrült fickó felbukkanását sem értette igazán. Miért éppen az ő kabinját választotta? Miért éppen erre a hajóra lopakodott fel? Ki a fene az az Angyalka, akit keres?

Megannyi kérdés, amire nincs válasz. Aztán a továbbiak... Ki nyírta ki a kommandóst, és miért? Éppen hogy csak szippantott néhányat odafent a friss, tengeri levegőből, máris visszafordult. Mintha csak megérezte volna, hogy történik odalent valami... Hát történt is, annyi szent! Éppen abban a pillanatban oldalgott ki valaki a kabinjából, ahogy kifordult a folyosó kanyarulatából. Előbb azt hitte, az őrült, aztán döbbenten látta, hogy nem az. Egy másik pasas, akivel még soha nem találkozott. Miután kinyitotta az ajtaját, legszívesebben felordított volna, és lehányta volna a bikafejű fickó hulláját. A látvány önmagáért beszélt A nagy fejű izomkolosszust át-küldte valaki a másvilágra. Méghozzá szép, szakszerű vágással. Mivel látott már elég elvágott nyakú pasast, értékelni tudta a munka minőségét. Amikor elment, csak az őrült volt a kabinjában. Szigorúan meg hagyta neki, ne mozduljon: várja a parancsait. Ő azonban ahelyett.. . bár egyáltalán nem biztos, hogj 6 volt a tettes. Mindenesetre jól tette, hogy megjátszottá a hisztériás kisfiút. Még csak az hiányozna, hogy utána szimatoljanak az igazi gyilkos helyett. - Jobban vagy, kisfiam? - kérdezte fölé hajolva Gil. - Jobban vagy? Johnny felkönyökölt az ágyon. -Apa... én... - Lélegezz mélyeket, fiam! Vedd még be ezt a kék pirulát is... - Apa, én... beszélni szeretnék Mr. Lesterrel. Gil meghökkent. Mary Rosenfeld szelíden elmosolyodott, és a levegőbe meredt. Johnny tekintete riadtan rárebbent A fenébe is, mi van ezzel a nővel? - Nyugodj meg, kisfiam, ne gondolj többé arra a rettenetes dologra! Eztán velünk alszol, és egyetlen pillanatra sem... Johnny arcán a harag vörös hullámai futottak végig. - Nem érted, hogy beszélni akarok Mr. Lesterrel? S Hívd ide Mr, Lestert! Gil Graham, bár fogalma sem volt róla, mit akarhat a fia Lester- tői, nem mert ellenkezni vele. Tétova mozdulatot tett, amivel alig-hanem azt próbálta Johnny tudomására hozni, hogy feleslegesnek tartja az egészet. Még egy, ugyancsak tétova mozdulattal megpróbálta figyelmeztetni Maryt, hogy vigyázzon a betegre, aztán lehajtott fejjel kisomfordált az ajtón. Mary Rosenfeld tágult pupillákkal meredt a fiúra. Keble zihált, nehezen szedte a levegőt. Mintha egy ismeretlen erő arra kényszerítette volna, hogy ölje meg Titit Éppen úgy, mint ahogy annak idején már egyszer megölte Istar oltára előtt. 8. Lester tenyerébe hajtotta a fejét, és gondolatban igazat adott Gabynak. Valóban: nem lett volna szabad belekezdenie a kísérletbe. Vagy ha bele is kezd, olyan óvintézkedéseket kellett volna foganatosítania, amelyek kizárják a történtekhez hasonló szörnyűségeket. Csakhogy, ha a törvény valóban létezik, van-e emberi erő, amellyel befolyásolni lehetne az érvényesülését? - Meg kell nekik mondani! - erősködött Gaby, és nagyot csuk-iott. - Istenem, én rosszul vagyok! Lester ugrott volna, hogy a segítségére siessen, de Gaby egyetlen mozdulattal visszaparancsolta. - Ne nyúlj hozzám! Se most, se máskor! - No de... - Nem tudhatom, mit ír elő a törvény. Lehet, hogy te leszel a gyilkosom. - Gaby, kérlek, ne tréfálj! A lány keserűen felkacagott. - Tréfa? Én ezt a szót mától kezdve nem ismerem. Egyhez azonban ragaszkodom. Összehívunk mindenkit, és közöljük velük, mire megy ki a játék. Hogy valamennyien egy ocsmány kísérlet alanyai, s hogy ez a kísérlet immár életrehalálra megy... Legalább tudják meg, hogy haláluk előtt... Erőteljes kopogtatás szakította félbe a szavait. Lester riadtan az ajtó felé indult, majd kezeit összetéve, könyör-gőre fogta a dalgot. - Gaby, kérlek, megígérem, hogy amint lehet... - Te szerencsétlen! - suttogta a lány indulatosan. - Még mindig azt hiszed, hogy ura vagy az eseményeknek?! Az ajtó megrázkődott, s úgy vágódott ki, mintha a tengervíz tört volna be rajta. Pedig csak Elisabeth Grabowsky és Glória Tumer r

nyomakodtak a kabinba, Paul Turner nemszeretem képpel kullogott mögöttük, mint akinek semmi köze sincs az eseményekhez. Lester nem kis meglepetésére Elisabeth Grábowsky esernyőt tartott a hóna alatt, s amikor a kabin közepére ért, markába kapta, és fenyegetően meglóbálta az orra előtt. t Ide figyeljen, Mr. Akárki! Mi itt hárman elhatároztuk, kezünkbe vesszük a dolgok irányítását. Mit szól hozzá? Teljes egyetértésben hoztuk a határozatot. Igaz, Paul? Paul Turner lesunyta a fejét. Lester mélyet sóhajtott, - Megtudhatnám, asszonyom, hogy mit óhajtanak tenni? - Beleszórni őket a tengerbe! - Kiket? - Akik a csónakkal jöttek. Az öreget, a férfit és a nőt. És a szobrot, természetesen. - Beleszórni? Miért? - Mert szerencsétlenséget hoztak ránk. ők hozták a bajt. - Honnan veszik ezt az... ostobaságot? Elisabeth sötétén elmosolyodott. - Ezt minden gyerek tudja. Nem hallott még a fáraók átkáról? Az ilyen, sírokból kikapart szirszarok csak bajt hoznak az emberre, Pláne tengeren. Ki kell őket vágni, mint a macskát szarni! - No de, asszonyom... ez a stílus... hogy úgy mondjam.., Elisabeth Grábowsky nagyot csapott Lester íróasztalára. - Most ne a stílusommal törődjék, jóember, hanem azzal, amit mondok. Be velük a vízbe, és kész! Mondj már te is valamit, te szerencsétlen! Paul Turner felkapta a fejét, és éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor a folyosó felől felhangzott Gil Graham bátortalan hangja. - Mr. Lester... - Igen? - A fiam szeretne... önnel beszélni. - A fia? Rosszul van? - Már jobban. Sőt.., némiképpen megnyugodott. - Hát akkor? Gil Graham felvonta a vállát. -Nem tudom... bár... - Bár? - kérdezte Lester türelmetlenül. Gil nagyot nyelt. - Az az érzésem, Mr. Lester... hogy Johnny ugyan nem mondta, de... tudja, ki a gyilkos. Tudja, ki ölte meg Durnhamet. 9, Gaby lelkében furcsa érzések kavarogtak. Azon már régpn túl volt, hogy féltse az életét. Bár soha nem volt különösebben jó viszonyban Istennel, most mégis arra a megállapításra jutott, hogy Isten büntetése mindaz, ami velük történik. Ha Isten egyszer úgy döntött, hogy olyasmik, mint túlvilág, negyedik dimenzió rejtve kell, hogy maradjanak az élő emberek előtt, nyilvánvalóan szigorú büntetést helyezett kilátásba mindazok számára, akik bepofátlan-kodnak a tiltottnak minősített tartományokba. Ahogy Évát kirúgta az angyal a paradicsomból, úgy őket is megfosztja az életüktől. Lester benyomta Gil Graham kabinjának az ajtaját. Gaby kénytelen volt megszakítani baljós következtetéseinek láncát Az ágyon fekvő ravasz képű gyerek és a bambán maga elé meredő asszony sikeresen elterelték a figyelmét. Lester megállt a szoba közepén, és a fiúra nézett. - Hallom, beszélni akarsz velem, - Csak magával. Lester összehúzta a szemöldökét. - Necirkuszolj, öcsi! Semmi kedvem szórakozni, amikor még... Azt akarta mondani, hogy ott van a hulla a kabinban, de nem mondott semmit. A gyerek felkönyökölt és biccentett. - Mr. Lester, én... alighanem tudom, ki ölte meg a kommandóst. Lester megmarkolta zsebében a revolverét. - Csakugyan? Ki? - Nem tudom a nevét. - Közülünk valaki? - Még soha nem láttam. Lester mélyet sóhajtott - Hogy nézett ki? A fiú összehúzta a szemöldökét mintha erősen gondolkodna.

- Hát olyan... vékony, szőke... félrefésült hajú. Lester előtt ugyanebben a másodpercben megjelent Laurel, a segédszakács képe. - Laurel? -Az ki? - Miből gondolod, hogy a félrefésült hajú a gyilkos? Johnny őszintén elmondta, amit látott Hogy amikor befordult a folyosó kanyarulatában, a szőke fickó lopakodott ki a kabinjából. Nem, kést nem látott a kezében, és miután fogalma sincs róla, ki az a LaureL arra sem tud határozott választ adni, valóban Laurel volt-e a fickó. Lester futólag rápillantott Mary Rosenfeldre tudat alatt érzékelte, hogy az asszony furcsa változáson ment át, amit ugyancsak tudat alatt annak tulajdonított, hogy a gyerek kabinjában megöltek valakit Nem kellemes dolog arra gondolni, hogy Johnnynak talán csak hajszálon múlott az élete. 4 Gil Graham kikísérte a folyosóra. - Mit akar csinálni? Lester megfogta a karját - Van fegyvere? - Honnan lenne? Hajókirándulásra jöttem, aem hadgyakorlatra. - Jöjjön velem! Gil engedelmesen bekísérte Lestert és Gabyt Lester kabinjába. Lester íróasztala fiókjába nyúlt, és előhúzott belőle egy revolvert. - Tud vele bánni? - Természetesen. - Fogja! De csak akkor lőjön, ha szólok. Előbb semmi esetre sem. Világos? Gaby megmarkolta Lester kezét. - Jól tudod, hogy nem ez az oka. Lester megcsóválta a fejét. - Végére akarok járni a dolognak. Gil Graham legnagyobb meglepetésére azonban nem Laurel keresésére indultak, hanem Lester kinyitotta a kabinajtót, és kiordított rajta: - Biggs! A kapitány, mintha csak méterekre szobrozott volna tőlük, szinte a kiáltással egy időben már fel is bukkant az orruk előtt. - Parancsol, uram? - Jöjjön be! Biggs belépett, és tisztelgésre emelte a karját. Gil jól Sátta, hogy remeg a keze, mintha előző nap alaposan leitta volna magát. Lester az íróasztalára támaszkodott. - Kérdeznék valamit, kapitány. Ugye, a maga feladata volt begyűjteni Bishopot és Laurelt? - Az enyém, uram. - Személyesen tárgyalt velük? - Csak Bishoppal, uram. - És Laurel? - Az Bishop dolga veit. Meghagytam neki, keresse fel Laurelt, és együtt jöjjenek a hajóra. Van velük valami probléma, uram? - Lehetséges - mondta szárazon Lester. - Ez annyit jelent, hogy ón, mielőtt ideérkezett volna, nem is látta ezt a Laurelt? - Nem én - húzta el a száját értetlenül Biggs. - Talán látnom kellett volna? Lester nem válaszolt. Esze ágában sem volt Biggset hibáztatni, csupán csak meg szeretett volna győződni valamiről, ami az oldalát fúrta. - Küldje be Bishopot! - Igenis, uram. Addig a néhány percig, amíg a zömök, szakállas tengerész meg nem érkezett, sűrű csend ereszkedett rájuk. Gil Graham a homlokát törölgette, s érezte, hogy izzadó kezéből mindegyre ki akar csúszni a stukker. Lester íróasztala lapjára meredt, mintha onnan akamá leolvasni a jövendőt. Gaby Bundy az ablak felé fordulva a vidáman táncoló hullámokra függesztette a tekintetét. Megpróbálta elképzelni, milyen érzés lehet, amikor a lágy tajték szemfedőként borul rá. Bishop hóna alá csapta a sapkáját, s égő pipáját a tenyerébe verte. Kissé meghökkent képet vágott, amikor rájött, hogy mások is vannak a kabinban, nemcsak a főnök. Udvariasan a padlóra szórta a hamut a tenyeréből, és zsebre vágta a pipáját. - Hívatott, uram? Biggs az ajtófélfa mellett a kabin falának támaszkodott. Készen rá, hogy Bishopra vesse magát, ha szükség lenne rá. Lester Bishop felé lépett, és

mellének bökte a mutatóujját. - A maga dolga volt megkeresni azt a fickót, azt a... Laurelt? Bishop belátta, hogy veszített. Ezek itt mindent tudnak, nem is vitás. így hát nincs is értelme tagadni. - Az enyém, uram - biccentett megadóan. Lester is biccentett. - Nincs valami mondanivalója, Bishop? A tengerész megvonta a vállát. - Kockáztatnom kellett, uram. - Miért? - Mert ha Laurel nélkül érkezem a hajóra, ön minden bizonnyal kirúgott volna. Gaby és Gil Graham elképedt arccal néztek egymásra. Egyikük sem értett a történtekből egyetlen szót sem. Biggs a szakáilát simogatta, és megpróbált valami felfoghatót kicsiholni az előtte pergő párbeszédből. Egyelőre meglehetősen kevés sikerrel. - Hol van Laurel? - Nem tudom, uram. - Hogyhogy nem tudja?! - Nem jött e! a megbeszélt helyre. Talán nem akart részt venni a buliban. Meggondolhatta a dolgot. - Ezt a fickót hol szedte fel? Bishop sóhajtott. - A kocsmában. Részeg voltam, uram - tette hozzá védekezésképpen. - Tudja, kicsoda? - Akkor tudtam, de... elfelejtettem. Mindenesetre rendes fickónak látszott. Fizetett néhány üveggel. - Maga beszélte rá, hogy játssza el Laurel szerepét? - Én, uram. - Anevét nem tudja? Bishőp csüggedten rázta meg a fejét. - Nem, uram. Lester tekintete összekapaszkodott Biggséveí. - Kapitány, hívja ide a fickót! Maga elmehet, Bishop. Hálás lennék, ha a jövőben kevesebb zűrt csinálna. Ahogy a kabmajtő becsukődott a tengerészek mögött, Lester utasította Grahamet, hogy álljon az ajtó mögé, s ahogy Laurel belép, nyomja tarkójához a stukkerját. Jó erősen, hogy meg sem merjen moccanni. - És ha mégis megmoccanna? - nyugtalankodott Graham. - Akkor vágja fejbe a nyelével - mondta Lester. - Nem feltétlenül szükséges az első tüsszentésre agyonlőnie. Minden úgy történt, ahogy elképzelték. Laurel mit sem sejtve belépett az ajtón, Gil Graham pedig engedelmesen a tarkójához nyomta a stukker csövét. Abból a mozdulatból, ahogy szoborrá merevedett, Lester előtt világossá vált: a fickó pontosan tudja, mit jelent, ha egy fegyvercső kaparászik az ember tarkóján, s meg mert volna esküdni rá, hogy Laurel vagy akárkicsoda is, nem először szembesült ezzel a kellemetlen érzéssel. - Hogy van, Laurel? A férfi szeme a stukkercső ellenére is mintha mosolygott volna. - Hát... ami azt illeti, éreztem már jobban is magam. - Fogja még sokkal rosszabbul is. Motozd meg, Gaby! Gaby kelletlen képet vágott, de megmotozta. Laurel szeme Gabyra szegeződött, s mintha egészen aprót kacsintott volna. Gaby elpirult. Vigye el az ördög, alighanem hibát követett el. Ha egyszer valakit már megmotozott a rendőrség, másodjára csukott szemmel is felismeri egy motozó rendőr mozdulatait. A szemtelen fickó mosolygása és kacsintása aligha jelenthet mást, minthogy felismerte Gabyban a hekust. Szeme se rebbent, amikor Gaby kivett a zsebéből egy katonai Berettát. A lány megpörgette az ujján, aztán letette Lester elé az asztalra. - Kése nincs? - Nincs - mondta Laurel. Lester hangja idegesen felcsattant. - Kicsoda maga? - Laurel. - Az csak volt. Ot perccel ezelőttig. Amíg Bishop be nem vallotta, hogy úgy szedte fel magát egy csapszékben. A szőke, kellemes arcú férfi felvonta a vállát. - Hát ez igazán kellemetlen. A cápák közé, dobat? - Az is előfordulhat. Őszintén szólva, mióta a főztjét eszem, tudat alatt meg

vagyok győződve róla, maga nem lehet szakács. Már előbb rá kellett volna jönnöm, hogy csaló. - Pedig igyekeztem - mondta bűntudattal Laurel. - Maga ölte meg Rigleyt? - Kicsodát? - Witneyt és Durnhamet? - Egyiküket sem. Lester lopva Gabyra nézett. A lány eimerülten figyelte a fickót. Egyre inkább meggyőződött róla, hogy ez a kedves, szimpatikus fiatalember vagy ártatlan, vagy olyan dörzsölt, mint a legújabb technológiával készített országút Hollywood és Los Angeles között. - Mit keresett Durnham kabinjában? A szőke fickó felkapta a fejét. - Már engedelmet, de az a kabm a fiúé, nem Durnhamé. - Ezzel azt akarja mondani, hogy a fiút kereste? - Aha. - Mi dolga volt vele? - Megkért, hogy vigyek neki sós mogyorót. - Hazudik. - Maga kényszerít rá - mondta a fickó, és elkomorodott. Mintha felhő futott volna a délutáni, nyári nap elé. Homlokán mély ráncok jelentek meg, és ott is maradtak á beszélgetés végéig. - Tehát azt állítja, nem maga ölte meg Dumhamet? A férfi valamiféle elhatározásra juthatott, mert fittyet hányva a tarkójára nyomódó fegyvercsőnek, lépett egyet előre, és megmarkolta az íróasztal szélét, - Eszemben sem volt. T - És én ezt el is higgyem? A férfi sóhajtott. - Beszélni szeretnék magával! Négyszemközt. - Nincs szándékomban egyedül maradni egy gyilkossal - mondta bizonytalanul Lester. - A fenébe is, hiszen állig fel van fegyverkezve! Csak nem kép- zeli, hogy puszta kézzel nekimegyek magának? A hölgy maradjon, ha akarja. Majd ő rám fogja a fegyvert. Úgyis profi. Lester megvonta a vállát. - Megpróbálhatjuk. Menjen ki, kérem! Gil Graham letette a stukkert az íróasztal szélére, és megköny-nyebbülve kiosont a kajütból. Lester a fickóra nézett. - Nos? Laurel Gaby feléintett. - A zsebembe nyúlhatok? A lány felvette az asztal széléről a Berettát, és hanyagul a férfira fogta. - Csak lassan. Óvatosan. Laurel lassan, óvatosan a zsebébe nyúlt. Atán ugyanilyen óva tosan és lassan kihúzott belőle egy jelvényt. Gabynak egyetlen pillantás kellett csak hozzá, hogy meggyőződjón róla, a jelvény valódi. - Kicsoda maga? Laurel megforgatta a nyakát, mintha elzsibbadt volna. - Rendőr hadnagy. Lester leeresztette a fegyverét. - Mi az ördögöt keres... a hajómon? - kérdezte elképedve. - Valakit. És meg is találtam. - Megmondaná, kiről van szó? - Egyelőre nem. Még néhány óra, és meggyőződöm valamiről. Aztán elkapom a maga gyilkosát is. Lester keserűen elmosolyodott. - Tényleg? Megmondaná, hogy hívják? A szőke, jóképű rendőrtiszt habozott egy sort, aztán úgy döntött, hogy miért is ne. - Sigurdsson hadnagy - mondta. - Hé... a jó Istenit neki, mi van magukkal?! Elképedve látta, hogy a csinos, barna lány leejti a csőre töltött pisztolyt a lába elé, és elkacagja magát. Olyanféle őrült, leiekbe markoló kacagással, amilyeneket csak vidéki előadások Oféliái produkálnak elkeseredett erőlködésükben. Lester idegesen Gaby felé kapta a fejét, és rápisszegett. A szőke

férfi ettől olyannyira zavarba jött, hogy automatikusan megismételte a nevét - Sigurdsson, Sigurdsson hadnagy. Nem értem, mi van ezen ne-vetnivaló? Lester szánakozva nézett rá. - Nem érti? - Nem. Lester érezte, hogy akarata ellenére rá is ráragad Gaby hisztérikus, idegszaggató nevetése. - Nem érti? Hát csak azért nevetünk... mert... képzelje, hogy 1899-ben szerencsétlenül járt Űél Csillaga fedélzetén is utazott Sigurdsson nevű egyén. Mi nem hívtunk ilyet, mégis érkezett a hajónkra. Hát nem nevetséges? Sigurdsson hadnagy egészen a kabinajtóig hátrált. Meg volt győződve róla, hogy közveszélyes őrültek elkötöttek valahol egy hajót, s addig furikáznak vele a tengeren, amíg csak egyetlenegy is életben marad közülük. Ezt a véleményét még akkor is csak részben módosította, amikor Lester és Gaby egymás szavába vágva elmondták neki, mire is megy ki a játék valójában. 10. Monica a plafont bámulta, és azon töprengett, vajon hol lehet most Arzamendia. Lent a hajófenékben Xilonen mellett, vagy talán felrepült a levegőbe, és ott lebeg a hajó felett. A nap éppen lebukni készült fáradt, aranyos sugarai belopakodtak a kabinablakon, még sárgábbra festve Costa Salinas amúgy is sárgás arcát. - Costa? - Mi van? - Gondolod, hogy csöbörből vödörbe kerültünk? Pontosan azt kérdezte, amin már Salinas is percek óta törte a fejét. - Ezt hogy érted? - Lehet hogy... Xilonen,.. ? - Lehetetlen. - Miért lenne az? - Mert már a mi érkezésünk eiŐtt is történt itt gyilkosság. - Gondolod, hogy... bennünket is megpróbál megölni valaki? Salinas megvonta a vállát. - Nem hiszem. Alighanem valamiféle leszámolás folyik közöttűk, bár... nem ismerem az ittenieket. Mindenesetre nyitva tartom a szemem, és ezt ajánlom neked is. Nem hitte, hogy megnyugtatta Monicát, de nem volt kedve a sok beszédhez. Egész délután furcsán, tompán sajgott a feje. Többször is azon kapta magát, hogy elelkaíandoznak a gondolatai. Kaktuszok között járt, poros, istenverte utakon, ráadásul lóháton, ami annál is meglepőbb, mivel egész életében utálta a lovakat. Még a szamarakra is csak nehezen tornázta fel magát, pedig azokat aztán nem nélkülözhette kincsvadász túrái során. Ráadásul az a ló, amin ült, nem is normális ló volt, hanem majdnem földig érő lila drapériával takarták le, mintha valamelyik temetkezési vállalat gyászlova lett volna, vagy olyan ló, amely körmeneteken az istenszobrokat viszi a hátán. A legmeglepőbb és leghihetetlenebb azonban az volt, hogy amikor inteni akart valakinek, fémbe ütközött a keze. Tetőtől talpig vértbe öltözve ült egy lila drapériás ló hátán. Bármennyire is igyekezett, nem volt képes elűzni magától a látomást. Mint amikor egy ostoba dallam beveszi magát az agyunkba, s bármennyire is hadakozunk ellene, nem hagyja magát. Hiába nyitotta ki a szemét, hiába kelt fel és ivott vizet, hiába kémlelt ki a folyosóra, semmi nem segített. Alighogy visszafeküdt az ágyára, a kellemetlen félálom azonnal visszatért. Amikor pedig igazi álomba merült, zavaros képek sora vonult el a szeme előtt. Előbb egy kikötőé hasonlatos ahhoz, amelyet régi spanyol mesterek képein látott dagadó vitorlájú karavellákkal és ismét lovakkal, vértes, szakállas fickókkal. Rövid időre felvillant előtte egy nyomott orrú kis indián fickó képe, aki ugyancsak lila drapériából készült köpenyt viselt, é nevetséges tollak voltak a hajába tűzve. Legszívesebben felordított volna, amikor Xilonent is megpillantotta. Bár a háttér ködbe burkolődzott, és csak nagy nehezen tudta kivenni az egyes alakokat, biztos volt benne, hogy az a valami, ami lebegni látszik a levegőben, Xilonen, és egy primitív csörlő-szerkezettel éppen az egyik karavella fedélzetére próbálják emelni. Nagyot nyögött, kiáltott, és felébredt.

Ólomsúlyúnak érezte minden tagját, mintha szemhunyásnyit sem aludt volna. Monica a homlokára tette a tenyerét. - Kiabáltál. - Rosszat álmodtam - morogta kedvetlenül Costa. - Alighanem kezdek kiborulni. Éppen ideje, hogy elérjük a partokat. - Ha elérjük... - Ezt hogy érted? - Egyelőre nem haladunk, hanem állunk. - Előbb-utóbb megtalálnak minket. Valaki csak ránk bukkan. - Ettől félek én is - mondta a lány. - Különben ki az a Toledo? Costa Salinas megmerevedet. Mintha néhány pillanatra kihagyott volna a szívverése. - Kicsoda? - Pedro Gonzáles de Toledo. - Hogyhogy kicsoda? Miért kellene tudnom? Monica arca elsötétült. Sóhajtott, és letörölte a verejtékcseppe-ket az arcáról. - Titkolsz előlem valamit? Costa nem tudta, mit tegyen. Számoljon be a lánynak ostoba álmáról? Elég hisztériás hangulatban van már így is... Pedro Gonzáles de Toledo... Az ördögbe is, honnan ismeri ezt a nevet? - Nos? - sürgette Monica. - Mi a hézag? - Nem tudom - tárta szét a karját Salinas. - Ismerős, de nem emlékszem. Honnan a fenéből vetted? Természetesen nem mondott igazat. Bár még nem tudta miért, biztos volt benne, hogy van valami köze a névhez. Sokkal több, mint más nevekhez. Monica merőn nézte az arcát, és alig mozgott az ajka, amikor kimondta a félelmetes mondatot: - Álmodban azt suttogtad, hogy... te vagy Pedro Gonzáles de Toledo! Salinas nevetni próbált. - Ugyan már, Monica! Hogy a fenébe lennék más, mint ami vagyok? - Pedig azt mondtad. - Álmában összevissza beszél mindenfélét az ember! - Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy álmunkban az igazságot mondjuk! Salinas dühösen fújtatva kiugrott az ágyból. Felrántotta a nadrágját, és a kajűtablakhoz lépett. A lágy, egészen apró hullámok csacsogva mosták a hajó oldalát, mint akkor... Mikor is, az ördög vigye el?! Észre sem vette, hogy a lány odaáll mögé. Csak akkor ocsúdott fel zűrzavaros gondolataiból, amikor Monica hátulról átkarolta, és a vállára hajtotta a fejét. - Costa? - Mi van? - Nem mondanád el az igazságot? - Milyen igazságot, kicsim? A lány a nyakába fúrta az arcát. - Tudod... néha-néha eljátszom azzal a gondolattal, hogy átT versz. Hogy... csak azért kellettem neked, mert... kellett valaki, aki tartsa benned a lelket. Aztán majd, amikor jól mennek a dolgok ... itt hagysz csapotpapot, de legfőképpen engem, és... ismét felveszed a régi nevedet... Salinas megrándult. - Miféle régi nevemet? Esküszöm, hogy életemben nem hívtak másképp, - ... ezt a Pedro Gonzáles de Toledót - Esküszöm, te meghibbantál! - Aztán - folytatta zavartalanul a lány -, megpattintod Xilonen szobrát, piacra dobod, én pedig életem végéig epekedhetem a pénz és egy régi-régi barát után. -f Őrült vagy - mondta Costa megpróbálva kiszabadítani magát a lány szorításából. - Esküszöm... - Ajánlom is, Salinas., hogy megtartsd, amit ígértél, mert én nem tréfálok. Tudod, hol van az arcom? Salinas megrándult. - Hogyhogy hol van? A nyakamon. - Úgy, úgy, kedvesem. A fogam pedig a nyaki ütőereden. Csak egyetlen harapás kellene, hogy feltépjem... Egyetlen apró, gyors kis harapás... Costa tett egy akaratlan, szabadulni szándékozó mozdulatot, de amikor megérezte a lány hegyes fogát a bőrén, megtört a mozdulata. Ez megőrült. Holtbiztos, hogy megőrölt - vágtattak át agyán a kétségbeejtő

gondolatok. - Csak nem mozdulni, bármit is mond, nem mozdulni...! Aztán egyszerre csak azon kapta magát, hogy ismét ott van a kikötőben Xilonen fenn függ a csigán, s egy nagy hasú, fején ferdére kötött, vörös kendőt viselő fickó harsány kiáltásokkal a csórlő kötelét húzó munkásokat biztatja. Hogy mikor ért a hajóra vezető pallóhoz, nem emlékezett rá. Any-nyit látott csak, hogy valamennyien, akik eddig Xilonen beemelésén szorgoskodtak, ráemeiik az arcukat, és mély tisztelettel köszöntik Fülét megütötte a parton áramló tömeg áhítaps suttogása. - Ő az. Az alkirály. Pedro Gonzáles de Toledo. Hörgő sóhaj tört ki a szájából, könyökét iszonyatos erővel Mo-nica gyomrába vágta, aztán az ájultán leroskadő lányt a kabin falához hajította. Tenyerébe szorította a fejét, és sokáig meggörnyedve állt a kajüí közepén. Attól tartott, megőrült. 11. Odakint a tengeren csendes volt az éjszaka, csak néhány játékos delfin úszott versenyt a barátságos hullámokkal. A mexikói partok felől fúvó lágy szellő megsimogatta a hullámok taraját, végigszán-kázott a hátukon, mint a hullámlovasok. A furcsa formájú, széles csónak döglött bálnaként feketédért a tarajok között. Talán túl nehéznek látszott ahhoz, hogy megmozgassák a hullámok mindenesetre kikerülték, és csacsogva elúszkáltak mellette. A csónakban egymással szemben ülő férfiakat nem érdekelték a hullámok, a néhanéha felbukkanó delfinek, a trópusi éjszaka varázsa. Az ágyékkötőt viselő, barna férfiakat látszólag nem érdekelte semmi, ami körülvette őket. Sokkal inkább az a valami, amit ők vettek körül. A különös formájú, leginkább galambtojásra emlékeztető tárgy, zsebkendőnyi, hófehér vászonra téve tompán csillogott a holdfényben. A hat, barna bőrű férfi nem látszott tudomást venni a külvilág létezéséről. Egészen addig, amíg közvetlen közelükben meg nem erősödött a hullámverés. Az eddig békésen lubickoló álmos hullámok már nem kerülték ki a bárkát: haragosan nekiütődtek, mintha figyelmeztetni akarták volna őket valamire. A férfiak még ekkor sem emelték fel a fejüket. Csak akkor szakították el tekintetüket a furcsa gömbtől, amikor egy fekete test bukkant fel a vízben, nem messze a csónaktól, éppen a hold alkotta ezüsthíd közepén. A hat közül ketten látható türelmetlenséggel az arcukon, a dereglye széléhez csúsztak. Megvárták, amíg az érkező közvetlenül a hajótest oldalához úszik, és feléjük nyújtja a kezét. A kezek összekapcsolódtak, s az ugyancsak barna bőrű, alacsony férfi szinte felrepült a dereglyére. Hátán és hasán parafából faragott deszkalapot viselt, melyből a másik kettő ügyes mozdulatokkal másodpercek alatt megszabadította. A férfi sóhajtott, és anélkül hogy egyetlen szót is szólt volna, odaguggolt a többi közé, A másik kettő is követte: beejtették a parafalapokat a csónak orrába, és a galambtojás-valami köré guggoltak. Ahogy a hold egyre feljebb csúszott az égen, egyre világosabbá vált az éjszaka: a galambtojás-kő is egyre fényesebben ragyogott, mint apró lampácska furcsa, jeges fényben fürdetve a komor képű férfiakat. A világító tojáson keresztülszáguldó gondolatok ott pattogtak körülöttük: fikarcnyi nehézséget sem okozva, hogy megértsék egymás közlendőit. - Ott voltál? - kérdezte valaki a frissen érkezettet. - Ott voltál a hajón? - Ott voltam. - Hányan vannak? - Tizenöten. - Még tizenöten? - Tizenöten. - Xilonen? - A.,. hajófenékben. -Ő? - Ott van mellette. - Meg kell ölnünk! - Valamennyit meg kell ölnünk! A gondolatok darázsként röpködtek és zsongtak-zümmögtek a guggolok körül. A hold föléjük ért, és kíváncsian lenézett rájuk. Friss, hajnali szellő billentette meg a bárka oldalát, amikor az egyik, talán a főhelyen ülő férfi a háta mögé nyúlt. Nádból fonott fedeleskosarat helyezett a

galambtojás-kő mellé, olyasfélét, amilyenben kígyóbűvölők tartják a kígyóikat. Ebben a kosárban azonban nem kígyó volt: még csak nem is élőlény. A barna férfi kutató keze eltűnt a gyékényfedél alatt, s amikor rövid habozás után visszahúzta, apró, játék baba nagyságú emberi figura sötétlett benne. A többiek mereven a galambtojásra néztek: nem mertek, vagy nem akartak a sásból mesteri ügyességgel font emberfigurácskára pillantani. A hold mintha lejjebb ereszkedett volna. Kíváncsi sugarai végigkúsztak az apró sásember meztelen testén, fekete, tussal festett szakáiián, ügyesen kialakított krumpliorrán. Táján csak akkor hökkentek meg, amikor a barna férfi ágyékkötője alól előrántott egy szokatlan formájú, vékony pengéjű kést, és hirtelen mozdulattal átvágta a szakállas, krumpliorrú figura torkát. A kimondatlan, néma gondolatok ismét zsongani-zsibongani kezdtek a csónak felett a levegőben. A hajnal első, vörös sugarai végigszántották a tenger felszínét. A barna bőrű férfi felemelte a figurácskát, és a víz fölé tartotta. Nem töprengett rajta, honnan kerültek rá azok a folyadékcseppek, amelyek most lehullottak róla. A csónakosok a tojás-kőre meredtek, így nem vehették észre, hogy a hajnal pírja megfesti a sásfiguráról lehulló cseppeket. Miritha vér csepegett volna a fekete szakállas figuracska nyakáról a vízbe. Másfél mérfölddel távolabb Biggs kapitány felment a Tengeri Csillag fedélzetére, nyújtózott, és nagyot ásított. Nyilalló hátfájása és a kapitányi kötelesség arra biztatták, kezdje meg ellenőrző körútját a hajón. Lágy hullámok verődtek a Tengeri Csillag oldalának. Egyikükmásikuk tarajába mintha vörös cseppecskék kapaszkodtak volna... 12. Biggs száz százalékig biztos volt benne, hogy a gyerek, ez a koszos kis indián féreg a gyilkos. Ő nyúta ki a kommandóskapitányt és Durnhamet is. Ezer százalék, hogy ő volt! Akárhogy is hányja-veti magában a dolgot, nem lehetett más. Biggs megvakarta a szakáilát, és elhatározta: bárhogy is alakuljon a jövő, ő mindenképpen túléli a kalandot. Elgondolkodva emelte arcát az égre. A pokolba is, hát nem tud erre tévedni egy repülőgép? Persze, ha erre tévedne, sem mennének sokra vele. Ugyan mit törődik egy odafent vagánykodó pilóta a tengeren bóklászó rozoga bárkákkal? Minden valószínűség szerint egyedül kell megvívnia a harcát. Csakhogy, a fenébe is, ki ellen? És egyáltalán: mire megy ki a játék? A látszattal ellentétben Biggs kapitány nem volt ostoba ember. A világ különböző kikötőiben eltöltött évek több tudással és tapasztalattal ajándékozták meg ingyen és bérmentve -, mintha drága pénzért előkelő tanintézetek padjait koptatta volna. Tévedhetetlen biztonsággal megérezte, hogy átverték, mégpedig nem is akárhogyan. Nem azért nyúltak a hóna alá - a szőke szépfiú és a komoly tekintetű lány - mert gazdag ficsúrokat akartak furikáztatni a hajóján -, ezt akárhány, az ő járgányánál sokkal alkalmasabb teknővel is megtehették volna sokkal inkább azért, hogy fedezzenek vele valamit. Biggs megrángatta a szakáiiát, és tovább gondolkozott. Persze megtehetné, hogy elkot egy mentőcsónakot, és megpróbál megpattanni vele. Csakhogy ezzel az Isten tenyerére helyezi az életét. Túlságosan is jól ismeri a Mexikói-öblöt ahhoz, hogy ne próbálkozzék istenkísértő vállalkozásokkal. Elég egy kölyökhurri-kán, és még keresztet vetni sem lesz ideje. Az egyetlen lehetséges megoldás, ha megpróbál eléje menni a dolgoknak. Természetesen nem úgy, hogy ő maga kezd gyilkolász-ni, ó nem, erre nem vinné rá a lélek - inkább másokra hagyja a dolgot. A fenébe is... hátha ezúttal több szerencséje lesz, mint Durn-hammel Valakit fel kell bérelnie, hogy a kis fickót tegye el láb alól... Mintha valami arra kényszerítette volna, hogy hajoljon át a korláton. Biggs áthajolt, és a tengerbe köpött. A hullámok tompán koppanva a hajó oldalának csapódtak. Biggsnek néhány pillanatig úgy tűnt, mintha az egyik hullám tetején egy játék baba lovagolna: olyasféle sásból vont figura, amilyeneket az indián piacokon árulnak Mexikóban. Mivel a hullámok hátán megtörő napsugarak a szemébe vágtak, s arra

kényszerítették, hogy megdörzsölje, nem volt biztos benne, valóban ott úszott-e az emberek közelségére utaló figurácska, vagy csak káprázat játszott vele. Kidörgölte szeméből a sugarakat, és sóhajtva leereszkedett a hajófenékbe. 13. Amikor Rollernek el kellett hagynia Kisangyal kabinját, fejvesztett pánik vett erőt rajta. Legszívesebben a tengerbe ugrott volna. Már-már áttette a lábát a korláton, hogy a hullámok közé vesse magát, amikor mégiscsak meggondolta a dolgot. Ha elmenekül, Nagyangyal visszaküldi a feleségét a földre: az a rohadék kimászik a beton alól, ős ismét parancsolgatni kezd neki. .Visszahúzta a lábát, és gondolkodni próbált. Rövid töprengés után bebújt régi helyére, a mentőcsónakba, majd amikor leszállt az éjszaka, kimászott belőle, és elindult a hajófenék felé, hogy új búvóhelyet keressen magának. Koller az éjszaka kellős közepén talált rá Arzamendiára. A múmiaképű indián Xilonen ládája mellett ült, a hajófenék sötétjébe meresztve a szemét. Mintha észre sem vette volna, amikor késsel a kezében felbukkant az orra előtt Koller. Egészen kicsit dőlt csak előre: mintha óvni akarta volna örök ellenfelét, Xiloaent. Koller kezében megcsillant a kés a Xilonen koporsójára állító olajmécses lángja vad lobogásba kezdett. Arzamendia ekkor Kollerra emelte az arcát. A zavart tekintet férfi érezte, hogy a múmiaképű öregember szeméből lángsugarai csapnak ki, s úgy égetik egész bensejét, mintha roppant erős kínai pálinkát ivott volna. Behunyta a szemét, s kezéből csórrenve hullott a padlóra a kés. A nagydarab, vörös szakállú férfi felzokogott, miközben potyogni kezdtek szeméből a könnyek. - Bocsáss meg, kérlek, bocsáss meg! Aztán megnyugodva hallotta, hogy a vénségesnél is vénebb öregember beszélni kezd hozzá, meleg, duruzsoló hangon. Kár, hogy nem érti mit mond neki. De hát hogyan is érthetné, amikor fer ten zsidó, és bizonyára csak a zsidó nyelvet ismeri. Koller térden állva a faládához kúszott, ráborult, és imádkozni kezdett. Szíve egész áhítatával arra kérte Mindenek Urát: adjon parancsot az angyalainak, hogy tartsák ott azt a ribancot a beton alatt. Nehogy valamelyik engedetlen angyalkának eszébe jusson rászabadítani a lelkét! Mintha léptek koppantak volna a hajófenékbe vezető lépcsőn. Frítz Koller annyira elmerült az imában, hogy észre sem vette. 14. Johnny Graham oldalát kegyetlenül nyomta a raktárba helyezett pótágy, ezért már a hajnal első sugaraira felébredt. Sóhajtva dőr-zsölgette a bordáit, s néhány pillanatig inkább Alaszkába kívánta magát, mini erre az elátkozott hajóra. Egészen addig tartott a zsörtölődése, amíg teljesen magához nem tért. Még hogy Alaszka - dörmögte aztán mérgesen, és fogmosás helyett a szájába dugott egy rágógumit. - Csak az kellene! Ha ott lennék, már nem élnék. Mint ahogy remélhetőleg Derek sem él már. A ferdeszeműektől nem várható könyörület. Csak akkor hagynak fel a vérbosszúval, ha feláldoz nekik valakit. Ha nem önmagát, hát valakit a környezetéből. Remélhetőleg meg lesznek elégedve Derekkel, és békét hagynak neki. Reggelinél megmondja ennek az undorító Lestemek, hogy a következő éjszakát már a kabinjában tölti. Nem hajlandó még egy éjszakán a konzervek és kolbászok között rothadni. A fenébe is, kit érdekel, hogy annak az izommadár csirkefogónak elvágták a torkát? A hulláját remélhetőleg már a halak zabálják, az meg, hogy a vére ott szárad a padlón, kit zavar? Mossák le a legyek miatt, és kész! Neki ugyan nem lesznek álmatlan éjszakái amiatt, hogy a vörös hajú őrült elmetszette a böhöm állat nyakát. Igaz is, hol a vörös hajú? Úgy megpattant tőle, mint a nikkelbolha. Talán belebújt valamelyik mentőcsónakba? Elhatározta, megkeresi a fickót, mielőtt még valaki más találna rá. Meg kell parancsolnia neki, hogy ölje meg a kapitányt, Biggset. Johnny egészen pontosan tudta, hogy Biggs rá gyanakszik. Az a szemét kommandós mondhatott neki valamit, mielőtt örökre lehunyta a szemét. Azóta a kapitány úgy néz rá, mint egy undorító féregre: legszívesebben eltaposná, ha nem félne tőle, hogy taposás közben a talpába harap. Akármi is legyen ennek a rohadék kirándulásnak a vége, a kapitánynak nem szabad élve kijutnia a partra. Ha feljelenti a zsaruknál, neki vége. Ha egyszer

megkotorják a múltját, a fiatalkorúak börtönébe kerül. Óvatosan, nehogy megsebezze a combját, zsebébe süllyesztette a kését. Koller kétségkívül főnyeremény. Akárki is a fickó, a többiek nem tudják, hogy a fedélzeten van. Megöleti Rollerrel Biggset - talán Lestert is -, s a végén leleplezi a vörös hajút. Nincs a világnak az a zsaruja, aki ezek után rá gyanakodna. Mindenki meg lesz győződve róla, hogy Koller, ez a közveszélyes őrült nyírta ki akom-mandósokat és Witneyt is. Derek halott Alaszkában ő megússza a hajókirándulást, és új életet kezdhet. Ha visszatér a szárazföldre, belép Matthews bandájába. Akkor aztán verhetik a nyálukat a sárga képű csirkefogók. Óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, és elindult, hogy megkeresse a vörös szakállú gyükológépet. 15. Már a második mentőcsőnak felé járt, amikor rájött, öreg hiba volt nem körülszimatolni a fedélzeten, mielőtt komolyabb sétára szánta volna el magát. Amikor megpillantotta a közeledő Biggset, rájött: csapdába sétált. Nem tud előle elrejtőzni: egyszerűen nincs hova. Kétségbeesetten megpróbálta felemelni a legközelebbi mentőcsónak ponyváját: természetesen nem sikerült neki. Arra pedig már nem volt ideje, hogy a kését használja. Szerencsére Biggs megállt alig néhány méternyire tőle, kráko-gott, az orrát törölgette, és a szakállát simogatta. Johnny biztos volt, benne, hogy töri valamin a fejét. Biggs a horizontot bámulta, mintha azt várta volna, hogy végre-valahára feltűnjék egy hajó, amely kihúzza őket a csávából. Lehajolt, megigazította csizmája szárát, miközben egyik kezével a korlátba kapaszkodott. A hely és az idő éppen megfelelő lett volna, hogy hidegre tegye. Biggset mégsem mert kockáztatni. Ha félresikerülne a dolog, lőttek a tervének. Nem. Sokkal jobb ha Rollerra, a gyilkolőgépre hagyja a dolgot. Mivel Biggs már hosszú másodpercek óta előbb a lábát, majd a derekát tapogatta, Johnny elhatározta, megpróbál elosonni mögötte. Ha sikerülne eljutnia a második mentőcsőnakig, akármit is tesz a kapitány, már nem tudja megakadályozni, hogy lejusson a kabinokhoz, és apja védőszárnyai alá helyezze magát. Négykézlábra ereszkedve elindult Biggs háta mögött a második mentőcsónak felé. Éppen akkor érte el a csónak lecsüngő ponyváját, amikor Biggs keserves nyögések közepette felemelkedett. Öklét többször is az oldalába vágva elégedetten felhördült. Ügy látszott, furcsa módszerével sikerült enyhítenie hátában és derekában futkosó fájdalmát. Johnny a ponyva mögé lapult, s egészen addig ott is maradt, amíg a kapitány ismét át nem hajolt a korláton. Aggodalmasan a vízre bámult, és a hullámokra köpött. Johnny ekkor felemelkedett, és elindult vissza a kabinok felé. Azt hitte, sikerült kicseleznie Biggset. Tévedett 16, Biggs már akkor észrevette a fickót, amikor kibukkant a mentőcsónak mögül. Az első pillanatban riadalmat érzett, aztán örömet. A fedélzet szerencsére néptelen, kinek tűnne fel, ha az indián fattyú reggeli fürdőt venne a habokban? Arra nemigen viszi rá a lélek, hogy elvágja a torkát, vagy szétloccsantsa az agyát az öklével, azt azonban nagyon is el tudja képzelni, hogy áthajítja a korlát fölött. Egyszer már megtette, amikor az a nagyszájú szaralak az egyik floridai öbölben ráfogta a vadászpuskáját. Kivárta az alkalmat, aztán behajította a cápáktól hemzsegő vízbe. Végül is a cápák ölték meg, nem ő. A kis pasas lebújt a csónakról lefityegő ponyva mögé, és errefelé kandikált. Biggs megmasszírozta az oldalát, áthajolt a korláton, és a vízbe köpött. Hadd higgye a szemétláda, hogy rendben van minden! T Biggs agyán az is átfutott: azért rejtőzik a kis mocsok, mert vaj van a fején. Ha ártatlan lenne, nem félne tőle. Csak az rejtőzik, akinek van rejtegetnivalója. Nem véletlenül mondta a kommandós, miközben pofán hányta vérrel, hogy az mdián nyírta ki. Már pedig ez a kis mocsok indián, nem is vitás. Ellökte magát a korláttól, és megkerülte a kapitányi hidat. Olyan helyen bukkant ki a híd mögül, ahonnan éppen a lejáróra látott. Johnny még mindig a mentőcsónak mögött kuporgott, és csak akkor indult el a lejárat felé, amikor már biztos volt benne, hogy Biggs felment a hajóra.

Johnny megkönnyebbülten kiegyenesedett, s mielőtt lement volna a lépcsőkön, még egyszer körülnézett, A fenébe is, pedig el-kellett volna jutnia a másik lejáratig! Ott, a hajó orrában lapul az öreg indián, aki alaposan felkeltette az érdeklődését, és ott van az a furcsa formájú, faragott koporsó is. Gyakorlatból tudta, minden indián potenciális kábítószercsempész - hátha a koporsóban is néhány kilogramm por rejtőzik, a múmia gyomrába varrva. Nemegyszer hallott már ilyesmiről, s egyszer látott is egy pasast, aki plasztikzacskóba csomagolva másfél kiló kokót hozott át a határon, a gyomrában és a beleiben tárolva. Ha valóban por van a koporsóban, és csak az öreg indián őrzi, nos, lehetne vele kezdem valamit... mennyire másképpen nézne ki a dolog, ha nem üres kézzel állítana be Matthewshoz, hogy vegyék fel a bandába, hanem mondjuk, egy kilós csomag kíséretében. Ezzel aztán a tekintélyét is megalapozná, amire feltétlenül szüksége is lesz Matthews vérebei között. Mivel úgy tűnt, Biggs végérvényesen lelépett a térképről, nem ment le a lépcsőn a kabinokhoz, hanem a fedélzetre halmozott, rejtélyes funkciójú kótélcsomók mellett folytatta tovább az útját. Egyetlenegyszer emelte csak fel a fejét, hogy a kapitányi hídra nézzen. Biggs eltűnt valahova, talán a hajó orrából szemléli a vigasztalan láthatárt. Amikor a fenékbe vezető lépcső felé indult, érezte, hogy orra megtelik az izgalom illatával. Mintha a kótélcsomők és a korhadásnak induló deszkák izgalmat verejtékeztek volna. Szíve lázasan vert, s maga elé képzelte a jelenetet, amikor megjelenik Matthew-sék padlásán, és az orruk elé löki a motyót, íme, e? Johnny Gra-ham! Nem jött üres kézzel, patkányok! Amikor a szakállas kapitány alakja felsötétlett az orra előtt, csak tétova mozdulatot tett a késéért. Még mindig bizonytalan volt benne, meg kell-e ölnie a kapitányt, arról nem is beszélve, hogy Biggs elkapta a csuklóját, és úgy szorította, majd csontja törött. Johnny természetesen ordítani akart, szűkölni, mint a csapdába esett állat, csakhogy Biggs előrelátóan szájára tapasztotta sütőla-pátnyi tenyerét. - így, ni, fiacskám! -morogta, és elmarkolta Johnny torkát. -Ha ordítozol, megfojtalak, oké? Aztán egészen kicsit lazított a szorításán, hogy Johnny válaszolhasson. Johnny tudta, hogy az első menetet elveszítette. A szakállas állat túljárt az eszén. A fenébe is, mégis csak a hátába kellett volna böknie a halefot. - Mit keresel a fedélzeten? - Csak... friss... levegőt... - nyögöécselte Johnny. - Indián vagy? - Nem... értein... Biggs szorított egyet a nyakán. - Azt kérdeztem, indián vagy? I - Te ölted meg a kommandósokat? - Nem. - Hazudsz. - Nem,.. én... voltam. - Megfojtalak. Johnny olyan élethűen nyögdécselt, hogy még a híres Matthews fivérek is megirigyelhették volna az alakítását. - Ha meg... fojt, kicsű... szik a kezéből az... áru. Biggs csodálkozva érezte, hogy akarata ellenére enyhül a szorítása a fiú nyakán. - Milyen áru? - Nem... érdekes. - Áthajítalak a korláton. Kitépik a beledet a cápák! -Ne! - Akkor beszélj! - így nem tudok... jaja... Biggs levette a kezét a fiú nyakáról, átnyalábolta, és letette egy kötélcsomó mögé. - Adok tíz másodpercet, aztán repülsz a vízbe! Beszélj! Johnny gondolkodott, megtapogatta a nyakát, majd beszélni kezdett. - Azt hiszem... nem tudja, mire megy ki a játék, -Miféle játék? - Hát... ezzel a hajóval. - Te talán tudod? - Tudom.

- Ki vele! Johnny megnyalta a szája szélét. - ígérje meg... hogy nem dob a tengerbe. - Azt még meglátom. Egyelőre beszélj! - Tudja, ki ez az... izé... Lester? - Beszélj! Ne mondjam többé! - Kábítószer-kereskedő. Nagyban dolgozik. Megveti a kis tételeket.. . csak... a mázsák érdeklik. - igazán? - Azért kellett... neki ez a hajó is. Az egész kirándulás csak... blöff. Hogy a parti őrség figyelmét elterelje. Biggs agyát vad öröm járta át. A jó Jézusát neki! Előbb-utóbb csak kibújt a szeg a zsákból. Hát ezért volt szükség a hajójára...! - Folytasd, kölyök! - A hó... itt van a fedélzeten. - Na, ne röhögtess! Hol? Abban a szempillantásban, ahogy feltette a kérdést, már tudta is, hogy felesleges volt feltennie. Ha valahol van, akkor csakis a hajótöröttek cuccai között lehet. - Azok az emberek csak megjátszottak a hajótörést. Egész mázsa tiszta anyag van náluk. Biggs megszédült. Ha piacra tudná dobni az árut, Bewerly Hills-ben vehet magának villát, a filmsztárok szomszédságában. Istenem, add hogy ez a rühes kis indián igazat beszéljen! Izgalmában nem figyelt fel rá, hogy a fickó gyanúsan engedelmesen és feltételek nélkül vall. Már arra sem kéri, hogy ne dobja a vízbe. Megragadta a fiú vállát, és erőteljesen megrázta. - Hol van azaz... izé? - A múmiában. - Nem múmia, hanem szobor. - Bocsánat. Szobrot akartam mondani. - Hogy tették bele? - Belül üreges. Alighanem kilós zacskókban rejtették. - Honnan tudod mindezt? - Az öreg... indiántól. Rokonom. Mindent elmondott. És azt is, hogy itt van az átvevő a hajón. - Átvevő? - Valaki, aki átveszi az árut. -Ki az? - Ezt nem tudom, ők sem tudják. Csak a jelmondatot. - Miféle jelmondatot? Johnny egyetlen lapra tett fel mindent. Koilerra. Ha nincs a mentőcsónakokban, akkor odalent kell lennie a hajófenéken. Ha odalent van, találkoznia kellett az öreg indiánnal. Akár megölte, akár nem, ott gunnyaszt valahol a kőszobort rejtő koporsó mellett. Ha így van, akkor... Johnny nyugtalanul körülnézett, s mintha attól tartana, hogy kihallgatja őket valaki, Biggs füléhez hajolt. Beiesuttogta a jelszót. 17. Biggs a lehető legegyszerűbb megoldást választotta. Felemelte az öklét, és óvatos, visszafogott mozdulattal leütötte a fiút. Amikor elájult, könnyedén a hóna alá vette, és bedugta az egyik mentőcsó-aak ponyvája alá. A cápák közé vetni ráér akkor is, ha sikerrel jár odalent. Ha pedig átverte volna, eljátszadozik vele még egy kicsit. Óvatosan, vaskos lábait ügyesen emelgetve lelopódzott a lépcsőn. Úgy tűnt neki, életében még soha nem közelítette meg ilyen észrevétlenül az áldozatát. Biggs az utolsó lépcsőfokra lépett. Előhúzta a revolverét. A hajófenékben a kint ragyogó reggeli fények ellenére is félhomály uralkodott csak az apró olajmécses lobogó lángja enyhített valamit a sötétségen. A fekete, moszatokkal borított láda mellett a padlön összegörnyedt emberi alak hevert. Tenyereit összetette, mintha imádkozna. Biggs átvette a revolverét a jobb kezébe, és óvatosan néhány méterre megállt tőle.

- Jő reggelt! Az alak meg sem moccant. Dörmögött valamit, aztán azt is abbahagyta. - Én vagyok az... átvevő - mondta Biggs. A sötét figura felemelte a kezét, és a homlokára húzta a csuk-lyáját. - Mondjam a jelmondatot? - készségeskedett az egyre bizonytalanabbá váló kapitány. Halk morgás hallatszott csak a csuklya alól. Biggs felvonta a vállát, aztán odatérdelt a meghatározhatatlan ruhát viselő fickó mellé. Szeme majd elnyelte a koporsót Egy mázsa por, Uramisten! Ekkora fogás nincs is a világon! A jelmondat - kezdte Biggs, és megköszörülte a torkát. - Nos, a jelmondat... Lisa bent van a koporsóban! Kiengedem, Koller, kiengedem! A csuklyás férfi rémült ordítása összefonódott Biggs halálsiko-: lyával. Mivel másodpercek alatt játszódott le minden, Biggsnek nem maradt ideje kielemezni, hol és milyen hibát követett el. Hiszen ő engedelmesen követte az indián kölyök utasításait! Pontosan azt mondta, amit az a tetű a szájába rágott! Már akkor megérezte, hogy nincs valami rendjén, amikor a csuklyás férfi felsikoltott. Méghozzá olyan nem emberi sikollyal, amilyet Biggs életében csak egyszer hallott: Szumátrán egy gyöngyhalász nem tudott idejében felkapaszkodni a csónakba, s a támadó cápa tőből leharapta a lábát. A csuklyás felsikoltott, és hátralökte a csuklyáját. Biggs ekkor már holtbiztos volt benne, hogy a kis indián tetű átverte. A férfi ugyanis, aki előbukkant a csuklya alól, nem az öreg indián volt, hanem egy kövér, vörös szakálhí, savószemű fickó. Akit ráadásul a büdös életben nem látott még a hajón. 18. Biggs megpróbálta elsütni a pisztolyát, de furcsán lebillent a keze. Legutolsó gondolatainak egyike az volt, talán azért nem sikerül meghúznia a ravaszt, mert nincsenek ujjai, amikkel meghúzhatná, ugyanis ujjai ekkor már éretlen, sovány, fonnyadt banángyümölcsökként hevertek a padlón a lába mellett. - Te vagy az ördög! - hallottam rikácsolást, miközben a revolver koppanva hullott a padlóra a banánok mellé. - Te vagy az ördög! Ki akarod engedni Lisát! Megöllek! Hallod, Angyalka?! Megölöm az ördögöt! Megölöm, megölöm, megölöm! Még egyszer megvillant a kés Biggs arca előtt. A kapitány vérében fürödve végigzuhant a padlón. 19. Lester az íróasztalára borult, és megpróbálta még egyszer elrendezni magában a gondolatait. Szemét mereven a kabin egyetlen pontjára helyezve megkísérelte kielemezni, mit érez. Bármennyire is erőltette azonban magát, semmi mást nem tudott felfedezni a lelkében, mint döbbenetet és elégedettséget. Döbbenetet mindamiatt, ami történt, s ami történni fog, ugyanakkor elégedettséget, hogy végre sikerült kapcsolatot teremtenie azzal a másik világgal. Mert hogy sikerült, ahhoz kétség sem férhet. Teljesült hát élete álma, amiről már-már kénytelen volt lemondani. Nem kell többé kísértetjárta kastélyokban töltenie az éjszakáit, hogy izgatottan lesse a kismutató lomha mozgását, amint a tizenkettes felé közeledik. Végre felfedezte a törvényt, amely bepillantást enged neki oda. Természetesen komplikálja a dolgot, hogy itt vannak a többiek, akiket talán illett volna megkérdeznie, részt akarnak-e vállalni a kísérletében. Igen ám, csakhogy a kísérleti állatoktól sem szokás megtudakolni, akarják-e, hogy meglékeljék az agyukat, vagy hogy katétereket nyomjanak a gyomrukba. El kell szenvedniük a mártíromságot valami nagy-nagy cél érdekében. Kissé szégyelli kimondani : de a hajó utasai a mit sem sejtő kísérleti állat szerepét játsszák. Meghalnak, mert úgy kívánja a cél. Némiképpen enyhíti a dolgot, hogy ő is velük hal. Jobban mondva, átmegy abba a másik dimenzióba, amely feltehetően korántsem azonos a halállal. A halál közönséges, ostoba valami: legalábbis úgy, ahogy az emberek többsége elképzeli. Persze, hogy úgy nem akar meghalni. És nem is fog. Átsuhan a másik dimenzióba, amely már annyi, de annyi fejtörést okozott neki. Egyedül Gaby miatt érez némi lelkifurdalást. Ezért meg kell írnia a levelét. A banknál rendbe tette a dolgot? értesíteni fogják a lányt, ha letelik az ilyenkor megszabott idő. A hulláját nem valószínű, hogy megtalálják minden bizonnyal földi testével együtt lép majd át abba a másik világba. A kísérletet pedig esze ágában sincs félbeszakítani. Hiába nem beszél vele Gaby,

hiába lát szemrehányást csillogni a szemében, most nem lehet érzelgős. Meg kell tudnia, hogy létezik-e a törvény, és hogy van-e negyedik dimenzió! Még egyszer újrafogalmazza a Gabynak szóló levelet. Nemcsak a bankról ír, nemcsak arról, hogyan menekülhet meg, ha akar, nemcsak a történtek okairól, hanem legközelebbi találkozásukról is. Természetesen azután, ha 6 már majd odaát lesz. Papírt, tollat vett elő a fiókból, és írni kezdett. Éppen akkor tette ki a pontot a legutolsó mondat végére, amikor kopogtatás nélkül berontott a kabinjába Bishop ésAnderson. Szemkidüllesztő rémülettel az arcukon közölték, hogy Biggs, a kapitány, úgy eltűnt, mint az őszi pára a folyó fölül, ha kisüt a nap. Lester sóhajtott, megnyálazta a borítékot, és leragasztotta a levelet. 20. Odakint, a végtelen tengeren szokatlan csend honolt, mintha még a játékos delfinek is elmenekültek volna a nap égető sugarai elől. Néhány gyors róptű madár suhant csak át a levegőn: csőrüket és szemüket a víz felé fordították ugyan, de eszük ágában sem volt lecsapni a hullámokra. Sejthették, hogy akármeddig is kísérletezhetnek, úgysem tudnak halat fogni a sószagú hőségben. A lomha bárka közepén, a galambtojás-kőre meredt szemmel guggoltak az ágyékkötős, barna férfiak. Talán észre sem vették, hogy összeér a könyökük. A lelkűkből kiáramló gondolatok végigszáguldottak rajtuk, s amikor egyikük mutatóujjával óvatosan megérintette a gömböt, iszonyatos erejű akarattá sűrűsödtek össze. A gömb, amelyet sok száz évvel ezelőtt egy víz alá süllyedt világ bölcsei szerkesztettek, megtette kötelességét. A koncentrált gondolatok elszakadtak a bárkától, és hódító útjukra indultak a hullámok felett. Egy barna, lehunyt szemű emberke a háta mögötti fedelesko-sárba nyúlt, és előhúzott belőle egy sásból font emberfigurát. A többiek beleegyezően bólintottak. A figura beíehujlott a vízbe. A kosár fedele lecsattant. A galambtojás-kő megvillant, majd kialudta fénye. A koncentrált akaratnyalábok a másfél mérföldnyire ringaíódzó hajó felé száguldottak. 21. Sigurdsson halk kopogtatására Gaby kinyitotta az ajtót. A szőke, jóképű férfi megtórólte a homlokát, és leroskadt egy karosszékbe. - Van valami innivalója? Gaby szó nélkül az alacsony, éjjeliszekrényre emlékeztető szekrénykéhez lépett, kivett egy üveget, két poharat, s megfelelő mennyiségű whiskyt löttyentett beléjük. - Ez jó lesz? Sigurdsson sóhajtott. - Mindegy. Az a fontos, hogy lökjön meg egy kicsit. Ügy értem, a gondolataim kerekét. Úgy beragadt a sárba, hogy attól tartok, még két adag sem tudja kirántani belőle. Gaby a férfi kezébe rakta a poharát, megvárta, míg lehajtja, aztán újra töltött neki. Csak amikor a második pohár is félig kiürült már, merte megkockáztatni az első kérdést. - Megtalálta? Sigurdsson nemet intett. - Pedig kerestem mindenütt. Szőrén-szálán eltűnt a fickó. - A többiek? - Ki így, ki úgy. Longyear doktort és Mr. Turnéit nemigen izgatja a dolog. Azt hiszem, az égnek kellene leszakadnia ahhoz, hogy félelmet lássak az arcukon. Ugyanakkor a hölgyek hisztériáz-nak. Különösképpen Elisabeth Grabowsky és Turner felesége. - Nem csodálom. Lassan én is hisztériázni kezdek. - Ne tegye. Nem érünk el vele semmit. Inkább áruljon el nekem valamit! -Mit? - Maga szerint az ön társa, vagy nem is tudom, hogy nevezzem ... Mr. Lester, normális? Gaby csak egészen rövid ideig gondolkodott. - Ha korábban kérdezi, azt válaszoltam volna, hogy igen. - És most?

- Azt válaszolom, hogy,.. nem feltétlenül. - Tehát őrült? Gaby széttárta a karját. - Ezt azért nem mondanám. Mert ha azt mondom: igen, akkor ezzel azt is mondom, hogy Einstein is őrült volt, Edison is, sőt minden kutató és tudós őrült. - Hm! Lehet, hogy közel jár az igazsághoz? A lány mintha meg sem hallotta volna a rosszmájú megjegyzést. - A kutató egy eszme, egy ötlet, egy hipotézis megszállottja. S amíg ezen dolgozik, beszűkül a gondolkodása. Nem tudom, érti-e mire gondolok? - Csőlátás. - Olyasféle. Nem törődik semmivel, nem ismer sem istent, sem embert egyedül és kizárólag a probléma és annak megoldása izgatja. Kétségkívül nem normális állapot annál is inkább, mert legtöbbjük esetében ez a csőlátás gátlástalansággal párosul. - Amennyiben? - Azt hiszik, nekik mindenhez joguk van. Letaposni az útjukban álló akadályokat, bárki és bármi is legyen az. Ilyenkor nem törődnek sem emberi élettel, sem mások érdekeivel Csak a probléma, a hipotézis ég lángbetűkkel a szemük előtt. - A maga Lestere is ilyen? - Nem az én Lesterem. Különben ilyen. Felfedezte, vagy felfedezni vélte a törvényt, s most mindent arra a lapra tesz fel, hogy a törvény létezik. Azonkívül azt hiszem... vakon hisz benne, hogy a természetfölötti hatalmak kapcsolatot keresnek majd vele. - Miért éppen- vele? Miért nem velem? - Ezt tőle kérdezze. Talán abban bízik, hogy ezek az ismeretlen erők megérzik a vágyat, amely belőle, Lesterből sugárzik feléjük, és... végül is valóban megkörnyékezik. Sigurdsson elgondolkozva az italába bámult. - Nem tudom, nem lenne-e jobb elmondani mindezt a többieknek is. - Erre már én is gondoltam - biccentett a lány. - Csakhogy, azonnal el is vetettem az ötletet Mert gondolja csak meg, mit eredményezne. Azonnal kitörne a pánik néhányan a vízbe ugranának félelmükben, a többiek pedig a kabinjukban halnának szörnyet a rettegéstől. - Ebben lehet valami - morogta Sigurdsson. - Ráadásul ezzel még nem találtuk meg a gyilkost. Lehet, hogy a természetfölötti erők gyilkolnak? Gaby a számtalan szörnyűség ellenére is elmosolyodott. Igaz, csak tűnő másodpercekre, mint a nap, amikor rövid időre kibukkan a felhők mögül. - Úgy, ahogy maga gondolja, semmiképpen. - Hát akkor hogyan? - Talán... megszálltak valakit. Nem tudom. - Úgy érti, hogy... a gyilkos olyanná vált, mint akit megszállt az ördög? - Nem tudom. Fogalmam sincs róla. De nem tudok másra gondolni. - Hol van Lester? - A kabinjában. - Nem beszélgetnek? - Újabban nem. Nincs miről. Sigurdsson sóhajtott, és ivott egy kortyot a poharából. - Hogy keveredtek össze? Gaby bosszúsan felkapta a fejét. - Nem vagyok Lester szeretője, ha erre gondol. A mi kapcsolatunk ... egészen furcsa. - Azt látom. - Hogy magyarázzam? Lehet, hogy... egyáltalán nem is tudom megmagyarázni. Talán az az eredete, hogy mindenkiben ott élnek bizonyos vágyak, amelyekkel együtt születünk, de talán soha nem öltenek konkrét formát, mert nem engedjük, hogy kibújjanak belőlünk. Csendben lapulnak a bőrünk alatt, s néha évtizedekre is megfeledkezünk róluk. Aztán egyszerre csak történik valami. Mint a száraz folyómeder, amely nyári esőzésekután feltelik rohanó árral, s az áradat elmos mindent, ami útjába kerül ilyenek vagyunk mi is. Megannyi száraz, kavicsos folyómeder. - A maga számára, hm... Lester volt ez a rohanó áradat? - Ő. Amikqr beszélt a törvényről... Úgy éreztem, új világ, és ha nem hangzana fellengzősnek, azt mondanám szédítő távlatok nyíltak meg előttem. Belepillantani

a természet boszorkánykonyhájába! Ha csak egyetlen pillanatra is. Ekkor gondoltam először arra, hogy gyerekkorom óta ezt szerettem volna, csak magam sem tudtam róla. A vágy ott lapult csendben a bőröm alatt. Érti? Sigurdsson bólintott. - Hogy került kapcsolatba Lesterrel? - Véletlenül találkoztunk - mondta Gaby kitérőén. - És maga? Maga hogy került a hajóra? - Az az igazság, hogy... követtem valakit. Illetve valakiket. - Beszélhet róla? Sigurdsson megvonta a vállát. - Miért ne? Nos, hát... Mr. Grahamről van szó. Gaby szeme kikerekedett. - Grahamről? - És a fiáról is. Az a helyzet ugyanis, hogy... Mr. Grahamnek drogériája van. -És? - Mérgeket tart. - Valami... történt, ami...? Sigurdsson bólintott. - Történt. Gyanús, és mondanom sem kell, halálos mérgezések a környékükön. A konkurens bandák mérgezték egymást, de... másokat is megöltek. Ráálltunk egy nyomra, és arra lyukadtunk ki, hogy... esetleg Mr. Graham drogériájából kerülhetnek a mérgek a csirkefogókhoz. Annál is inkább, mivel a fiuk, Johnny Graham, jól kiismeri magát a bandák között. - Nem vizsgálták meg Gil Graham méregkönyvét? - Megvizsgáltuk. Persze, nem a rendőrség, hanem a megfelelő hatóság emberei. Csakhogy nem mentek vele semmire, és nem is mehettek. Roppant kicsi mennyiségekről van ugyanis szó. Ezek útját pedig még analitikai mérleggel sem könnyű figyelemmel kísérni. Én azt a feladatot kaptam, hogy ne veszítsem szemem elől a gyereket. Hát... így kerültem a hajóra. - És most? - Nem tudom, mitévő legyek, az az igazság. Maga a természetfölöttire gyanakszik. Én azonban azt hiszem, sokkal racionálisabb oka van a gyilkosságoknak. Talán valakinek valami szándéka van a hajóval, s a véletlenül feltévedt kommandósokat ki kellett nyírnia ahhoz, hogy végrehajthassa a tervét. - És Witney? - És Biggs? - Biggs eltűnt, nem Sigurdsson sóhajtott - Előtte azonban meggyilkolták. Gaby elfehéredett. - Honnan... veszi? - Ne feledje, rendőrtiszt vagyok, még akkor is, ha a mérgek és a kábítószer a szakterületem. Elég vérnyomot találtam ahhoz, hogy biztos legyek a dolgomban. Azt hiszem, elvágták a torkát, mint a többiekét -H0...0I? - A hajófenékben. A régészek lelete mellett. - Biztos benne? - Ott van a legtöbb vér. Bár... megpróbálta eltakarítani valaki -Ki? - Én is ezt kérdeztem magamtól. Aztán az öreg indiántól is, akit odalent találtam. Űgy őrzi azt a micsodát, mintha ősei csontjai hevemének benne. Közelharcot kellett vívnom vele, hogy odaengedjen a szoborhoz. - Odaengedte? - Kénytelen volt, mert fejbe csaptam. Nem kell megijednie, nem öltem meg. Csak elaltattam egy időre. Megvizsgáltam a szobrot, de nem találtam rajta semmi gyanúsat. Kő. Nem üreges. Nem hiszem hogy köze lenne bármihez is. Bár.,. közvetlenül a ládája mellett bukkantam a vérnyomokra, sőt még a láda tetejére is jutott belőlük. - Az öreg nem látott semmit? Sigurdsson megvonta a vállát - Lehet, hogy látott, de nem hajlandó elárulni. Hallgat, mint n kőszobor a ládában. Ő különben takaros fehérnép. Bár a hajviselete nem tetszik, a formáin nincs kivetnivaló. Akárkiről is mintázta a készítője, szívesen meghívnám egy vasárnap délutáni randevúra. Nincs kedve megnézni7 - Nincs. - Hát jó - sóhajtotta Sigurdsson. - Egyébként a fedélzeten is találtam vémyomokat. Közvetlenül a korlát közelében. Ez pedig tudja mit jelent? - Hogyne - biccentett a lány, - Azt jelenti, hogy Biggset megölték, és behaiították a vízbe.

- Tökéletes a következtetése - dicsérte a hadnagy. - Már csak az a kérdés, hogy kicsoda? 22. - Dögöljek meg, Tumer, ha még egyszer hallgatok rád! - rikácsolta Glória Tumer, és úgy csapkodott a kezében tartott kendővel, mintha legyekre vadászna. - Hogy is lehettem ilyen ostoba, hogy rád bíztam magam?! Hogy is lehettem ilyen ostoba, Elisabeth? Elisabeth Grabowsky fölényesen mosolygott. - Mióta az eszemet tudom, ostoba vagy, Glória. Azóta meg különösen, mióta összeálltai ezzel az emberrel. Ráadásul most itt vagyok én is... Talán kérdezd meg tőle, érez-e egyáltalán valamiféle lelkifurdalást amiattfhogy ilyen pokoli körülmények közé kény-szerített bennünket? Tumer a falra meredt. Ha lenne egy valamirevaló hullámlemeze... - Hallod egyáltalán, mit beszélünk? - csapott a kendővel Turner felé Glória. Hallasz egyáltalán, Tumer? Tumer elszakította a szemét a falról. - Hogy? Glória összetette a kezét. - Csak egyszer adná az isten, hogy odafigyelj, amikor hozzád beszélek. - Hiszen figyelek - erősködótt Tumer. Elisabeth Grabowsky felállt a sezlonról, és dühösen Turnerre meredt. - Ennek így semmi értelme. Felmegyek a fedélzetre. Glória nagyot nyelt. -És ha...? Elisabeth elmosolyodott. - Majd a te drágalátos férjed megoltalmaz bennünket. Hiszen csak úgy dagadoznak az izmai az áUandő kalapacsolastóL Nem is tudom, hogy bírja ki, hogy nem verhet simára naponta egy-két hullámlemezt. Nem kérdeznéd meg tőle, Glória, hogy bírja ki? Én a helyedben megkérdezném. Sehogy - gondolta Paul Turner. - Sehogy sem bírom ki. Ro-hadtul kivagyok. Beledöglök. Egyszerűen beledöglók. Glória felpattant, és Turner elé állt. - Felmegyünk a fedélzetre. - Oké - mondta fáradtan Turner. - Oké. - Nem fogunk egész nap a kabinunkban kuksolni, mert... valaki... valakit... - Ezt hagyd, Glória! - csattant fel Elisabeth. - Erről ne beszélj! Erről nem akarok hallani! Gyerünk a fedélzetre! Talán megpillantunk egy hajót, és egy csapásra vége lesz ennek a csodálatos nyaralásnak. Remélem, a férjed bánkódik majd miatta. Ö, azt hiszem, szívesen maradna itt. Kérdezd csak meg tőle, Glória! - Szívesen maradnál itt, Turner? - Ugyan, szívem - dörmögte Turner zavart boldogsággal. -Ugyan, ugyan, ugyan. - Akkor indulás! - adta ki a parancsot Glória. - Fel a fedélzetre! Különben is beszélni akarok ezzel a lehetetlen Lesterrel. Mégiscsak hallatlan, hogy valaki összebarmolja a rádiót, és képtelenek megjavítani. Be fogom perelni őket... illetve mit ibeszélek... te fogod beperelni őket, Turner! Mit szólsz hozzá? - Ugyan - morogta Turner. - Ugyan, ugyan, ugyan. - Arca el-komorult, s hideg veríték futott végig rajta. - Uramisten... csak nem fedezték fel azt a rádió mellett? Csak nem fedezték fel, csak nem azért beszélnek ennyit a rádióról? Ha felfedezték, vége. Vége, vége, vége! - Gyerünk, Turner! - vezényelt Glória. - Menj előre! Állj! Hol a kalapácsod? - Miféle kalapács? - adta az ártatlant Turner. Glória csípőre tette a kezét. - Teljesen hülyének nézel, Tumer? Azt hiszed, nem tudom, hogy magaddal hoztad kedves kalapácsodat? Azt hiszed, hogy te über-okos vagy, mi pedig tökhülyék? - Igen - mondta Elisabeth Grabowsky, és fölényesen elmosolyodott. - Ez azt hiszi, hogy tökhülyék vagyunk. - Hol az a kalapács? Turner a bőröndjéhez cammogott, és kihúzta belőle a kalapácsát. - Itt van - morogta bűntudattal. - Menj előre! És ha gyanús szándékú fickó közeledik felénk, vágd fejbe a kalapáccsal. - Honnan veszem észre, hogy... gyanús? - kérdezte rémülten Turner. - Majd én szólok. A menet elindult a feljáró felé. 23. Odafent lágy, reggeli szél borzolta a hajukat, Turner azonban észre sem vette.

Csendben imádkozott, hogy senki ne vegye észre, amit a szétvert rádió roncsai közé rejtett. Ügy tartotta kezében a kalapácsot, mint középkori lovag a buzogányát. Legnagyobb örömére azonban nem volt a fedélzeten senki. Glória és Elisabeth körbejárták a parancsnoki hidat, felmásztak a lépcsőn, és bekukkantottak a belsejébe. Turnéi érezte, hogy ismét végigfolyik a hátán a veríték. Ha felfedezik, vége... Nem érdemes többé élnie. Éppen azon toprengett, mivel kéne lecsalnia őket, amikor Elisabeth kidugta diadalmas képét a fülke ajtaján - Gyere csak fel, Turner! Turner reszkető lábakkal kapaszkodott fel hozzájuk. Glória kezében akkor már ott volt az a hullámlemez, amelyet Turner a raktárkabinban talált, s amelyet féltő gonddal a rádió roncsai alá rejtett. - Mi ez itt, Tumer? Turner érezte, hogy nyál fut a légcsövébe, és majd megfullad tőle. - Mi ez, te téleszú? Csak hosszas köhögés után tudta kinyógni a megfelelő szót. - Hullám... lemez. - Ne akard bemesélni nekem, Turner, hogy nem tudtál róla! Száz kilométerről, szél ellenében is megérzed a hullámlemezt,.. Azt hitted, íe szerencsétlen, hogy kedvedre kikalapálhatod magad? Hát abból nem eszel! Te az én szabadságomon nem fogsz ka-lapálgatni, arra mérget vehetsz! Itt van a lemezed, fogd! - De, Glória, én... - Fogd a lemezt! Eridj, és hajítsd a tengerbe! - No de Glória... kérlek. - Semmi kérlek! Elisabeth majd ellenőrzi, hogy megtetted-e. Indíts! Paul Turner hóna alá csapta a hullámlemezt, s kezében a kalapáccsal a felé a korlátrész felé indult, amely a parancsnoki híd mögött rejtőzött. Elisabeth néhány lépésnyire elmaradva követte, árgus szemmel figyelve minden mozdulatát. Szó sem lehetett róla, hogy eldugja a lemezt, s valami más, nehezebb tárgyat dobjon helyette a vízbe. Lopva EUsabethre pillantott hátha felfedez egy szikrányi kö-nyörületet a szemében. Elisabeth jeges, tűhegyű tekintetében azonban nem volt sze--mernyi irgalom sem. Paul Turner megállt a korlát mellett, és úgy tett, mintha megpróbálná átemelni rajta a súlyos hullámlemezt. A makacs lemez azonban mindegyre kicsúszott a kezéből. Elisabeth csípőre tett kézzel, gúnyos mosollyal figyelte erőlködését. Paul Turner megállt, és szótlanul, az erőlködéstől vörös képpel felé nyújtotta a kalapácsát. Elisabeth tudomásul vette: Turner azt akarja, fogja meg a kalapácsát, hogy két kézzel veselkedhessen a lemeznek. Lebiggyedt szájjal, mintha undorító féreghez kellene hozzáérnie, ragadta meg a kalapács nyelét. Legnagyobb meglepetésére azonban Turner nem engedte el, hanem maga felé rántotta vele. Elisabeth a pillanat varázsától rabul ejtve hagyta magát a korláthoz Vonszolni. Csak amikor Turner vi-gyorgő képébe bámult, ébredt rá, hogy alighanem rosszul cselekedett. - Megőrültél, Turner? S - rikácsolta megpróbálva kiszabadítani magát Turner szorításából. A férfi a padlón heverő huUámlemezre lépett, és diadalmas nyögés szakadt fel a torkából. - Megőrültél, Turner?! - hallotta még egyszer az asszony felháborodott kiáltását. - Nem őrültem meg, nem őrültem meg, eszem ágában sincs megőrülni! - hörögte, és felemelte a kalapácsát. Aztán az asszony szeme közé sújtott vele. Egészen pontosan az orra tövére. Elégedetten hallgatta, hogy szakad be Elisabeth koponyája. Leeresztette a kalapácsát, és elkapta az asszony lassan összeomló testét. Óvatosan eltartotta magától, nehogy a koponyájából lüktető vér beszennyezze a ruháját. - Nem őrültem meg, nem őrültem meg, egyáltalán nem őrültem meg! Letette a kalapácsot a padlóra, a hullámlemez mellé, nyögve felemelte Elisabeth még mindig rángatódzó testét, és átemelte a korláton. Glória elégedetten hallotta, hogy a hullámlemez nagyot csobbanva elmerül a tengerben. Arra gondolt, hogy a közeljövőben, akárhogyan is, meg kellene szabadulnia ettől az idióta Turnertől.

24. Glória éppen a parancsnoki híd falára ragasztott meztelen lányok képeit bámulta lekicsinylő mosollyal az ajkán, amikor Turner feje felbukkant az ajtó nyílásában. Glória fitymálva lebiggyesztette az ajkát, és keményen férje szemébe nézett. - Hogy érzed magad, Turner? Paul Turner arcán mintha elégedett kis mosoly suhant volna át. - Jól, Glória. Egészen jól. - Bedobtad? Paul bólintott. - Be, Glória. - Hogy érzed magad? Vagy már kérdeztem? Turner összedörzsölte a tenyerét. - Egészen jól. Mondhatom, nem rosszul. Glória szívott egyet az orrán. - Na látod. Legalább nagyot csobbant? - Nem hallottad? - Tőled akarom hallani! - Nagyot, Glória, - Helyes. Hol van Elisabeth? -A... korlátnál. - Miért nem jön fel? - Azt mondta... valamit akar mutatni neked odalent. - A fenébe is... úgyis le kell mennem. Vigyázz az útból, te szerencsétlen! Paul Turner lemászott a lépcsőn, s lehajtott fejjel várta, hogy a felesége is leérjen. Közben azon imádkozott, nehogy valaki felbukkanjon a fedélzeten. Glória lehuppant a deszkákra, és elindult arrafelé, ahol Elisa-bethet sejtette. - Lisa! Hol a fenében vagy, Elisa? Amikor a korláthoz ért, mintha valami felkúszott volna a torkán. Futó, kellemetlen, rossz érzés. Nem tudta okát adni, miért, de tígy érezte, nem indul jól a mai nap. Pedig Turner engedelmesen bedobta azt a rohadt hullámlemezt a vízbe. Aztán egyszerre csak kimeredt a szeme, és bennszorult a tüdejében a levegő. Hiszen ez az átkozott lemez itt hever mellette a fedélzeten! Lehetséges, hogy Turner hazudott? Megszegte az utasítását? Jézusatyám, hol van Elisabeth, és hol van Turner? Paul Turner ott volt az orra előtt. Meglengette a kalapácsát, és könnyedén lesújtott vele. Kétszer is, a szeme közé, az orra tövére. Glória érezte, hogy elnehezül a teste, és a lábai nem tudják tovább tartani a súlyát. Miközben térdre roskadt undorító sós lé szaladt fel a torkán, felfeszítette az ajkait, s meleg, forró sugárban tört ki a száján. Összetette a kezét, és a diadalittasan vigyorgó Tumer felé emelte. - Ne, Paul, kérlek, ne! Turner megvakarta az orrát a kalapács nyelével, aztán félfordulattal még egyszer odasújtott vele. - De, de, de! - kiáltozta vad örömmel. - De, de, de! A második csobbanást egyedül Gil Graham hallotta, aki a parancsnoki hidat megkerülve a hajófenék felé igyekezett. A biztonság kedvéért várt még néhány pillanatig, aztán ellökve magát a csónak szélétől, a tojásféle valami felé rebbent. Kitátotta a csőrét,hogy megpróbálja elkapni. Ha szerencséje van, sikerül, és ha még nagyobb, nem ejti útközben a tengerbe. Lehuppant a tojásféle valami mellé. Elégedetten Fátta, hogy valamennyi embernek csukva a szeme: következésképpen nem is érzékelhetik az ő jelenlétét. Ez volt a nagy, hosszú nyakú, fehér, tengeri sirály életének legnagyobb tévedése. Alig tátotta ki ugyanis a csőrét, hogy megpróbálja befogadni a kormorántojásfélét, amikor villámsebességével rácsapott valami. Utolsó pillantásával úgy látta, hogy az egyik, csukott szemmel alvó, barna bőrű ember keze. A sirály nem értette a dolgot. Hogy nyúlhat valaki érte, és hogy kaphatja el a lábát, amikor nem lát? . Jött egy jókora hal, és a kicsavart nyakú, hullámok között him-bálódzó madárdögöt lerántotta a mélybe. A barna bőrű férfi, aki a sirályt megölte, hátranyúlt a kosarába, s anélkül hogy kinyitotta volna a szemét, ismét behajított belőle egy sásbábut a vízbe. Apró, vékony, ködszerű felhőfoszlányok húzódtak a nap elé. 25. Odakint a tengeren, másfél mérföldnyi távolságban, egy ki tudja, honnan

odatévedt sirály leszállt a bárka oldalára, és a mozdulatlanná dermedt, barna .bőrű férfiakat nézte. Készen rá, hogy első gyanús mozdulatukra a levegőbe emelkedjék. A férfiak egyelőre nem moccantak. Lehunyt szemüket egy furcsa, gömbölyű tárgyra irányozták, amely akár egy kormorán tojása is lehetett volna. A sirály azonban, aki számtalan kormorántojást látott már életében, pontosan tudta, hogy nem az. Nyakát kinyújtva, hosszasan figyelte a valamit. Gömbölyű, fényes éppenjólenne a kicsinyeinek. Ha fel tudná törni ahéját, talán fogyasztható csemegét találna benne. Ha nem bírná a csőre, egyszerűen ráejtené a sziklákra. Nincs az a kemény tárgy, amely fel ne tárná a belsejét, ha jó magasról a kiálló, fűrészhátú sziklákra ejti. Az emberek, mert azt jól tudta, hogy a barna bőrű ruhátlan kis fickók emberek, aludni látszottak. Márpedig az alvó embertől könnyű lopni. Nemegyszer megtette a kikötőben. Legalább olyan veszélytelen, mint rászállni a fóka hátára. 26. Gil Graham bevilágított a sötétségbe, s csak akkor mert megszólalni, amikor megpillantotta a koporsó mellett kucorgó indián körvonalait. - Arzamendia! - suttogta a jól ismert indián nyelven. - Te vagy az? Az indián mintha biccentett volna. Gil lekapcsolta a lámpáját. Lépett néhányat előre, és zavart torokköszörülés közben Arzamendia háta mögé telepedett. - Te vagy az, öreg? Arzamendia meg sem moccant. Gil Graham akaratlanul is elmosolyodott. - Arról, ahogy hallgatsz, rád ismerek. Emlékszel, amikor napokig ültünk együtt az esős évszakban, és te nem szóltál hozzám egyetlen szót sem? Hiába erőltettelek, hogy mondj már végre valamit, füled botját sem mozgattad. Egyszer aztán rám rivaíltál, hogy az istenek nem azért csináltak az embernek szájat, hogy megállás nélkül járassa. Azt is mondtad, vegyek példát a jaguárról. Ö sem ordít naphosszat csak akkor, ha szüksége van rá. Ha meg akarja rémfteni az áldozatát, vagy ha a párját hívja. Csak az ostoba ember fecsegi át az életét. Látod, jól emlékszem minden szavadra, Arzamendia hallgatott. - Azóta én is megszoktam a hallgatást. És a lányod sem beszélt sokat, Arzamendia. Sosem tudtam, boldog-e, fáje neki valami, miről mit gondol: hallgatott, mint te. Hosszú hónapokig éltünk együtt, s az egész életünk nem volt más mint egyetlen, hosz-szú hallgatás... Nem lett volna szabad magammal vinnem Amerikába, Arzamendia. Mint ahogy a gyerekét sem lett volna szabad magammal vinnem. Soha nem tudtam megszeretni, Arzamendia... Mintha egér mocorgóit volna a sarokban. Gil Graham felemelte a fejét, és meghökkenve látta, hogy kiemelkedik valaki a sötétségből. Fel akarta villantani a zseblámpáját, de nem volt hozzá ereje. Mintha a keskeny szemekből felé villanó gyűlölet megbénította volna az akaratát. - Johnny! Hogy kerülsz ide? Johnny Graham gúnyosan elmosolyodott. - Ha eddig nem tudtál megszeretni... itt az ideje, hogy megsze-1 ress! Vagy legalább megismerj! Az igazi Titit és nem az átkozott f Johnny Grahamet. Megfordult, és a koporsó előtt térdelő csuk- lyás alakra kiáltott. - Koller! Angyalka azt parancsolja, öld meg! Gil Graham rémülten látta, hogy Arzamendia felemelkedik, és letolja a fejéről a csuklyáját, A csuklya alól előbukkanó vörös szakállú, kelttészta-képű fickó a szemébe vigyorgott. - Maga... kicsoda? Johnny... kicsoda ez az ember? - Végezz vele: Angyalka parancsolja! A vörös képű férfi szorosan az orra elé állt. Tovább vigyorgott, s Gil Graham felismerte, hogy az őrület vigyorog a tekintetében. Ordítani akart, menekülni, de nem volt hozzá ereje. Mintha minden porcikáját megbénította volna a félelem. Iszonyattal látta, hogy a vörös szakállú kést kap elő a ruhaujjából, és feléje lendíti. Amikor a nyakából kispriccelő vér végighabzott a falon, Johnny Graham kiköpött, és elindult a feljárat felé. Egy másik, sötét sarokban Arzamendia ült, és rezzenéstelen arckifejezéssel szemlélte, ahogy Koller a vállára teszi a holttestet, és ő is a fiú után indul. Szokása szerint most is hallgatott. 27. Longyear doktor arra ébredt, hogy valaki egy üres vödörbe szorítja a fejét, és

hatalmas kalapáccsal veri a vödör oldalát. Amikor kinyitotta a szemét, megkönnyebbülve tapasztalta, hogy a vödör ugyan nincs a feje körül, a zaj azonban ott lebeg a levegőben. Valaki a fedélzeten ver valamit, talán valóban egy vödröt fémkalapáccsal. Rita megmozdult mellette mélyet sóhajtott, és ő is kinyitotta a szemét. - Jézusom! Mi ez a zaj?f Longyear morgott, belecsípett a lány fenekébe, és felrángatta a nadrágját. - Nehogy azt képzeld, kedvesem, le akarok lépni tőled. Éppen ellenkezőleg. Jól tennéd, ha mosolyra igazítanád angyalarcodat. Azonnal visszajövök ugyanis, és... tudod mi következik, kincsem?! Rita nyögve hátat fordított Longyearnek. - Eredj a fenébe! Soha ne gyere vissza! - Márpedig visszajövök, kincsem. Csak megnézem, mi történik odafent. A kalapálás megerősödött. Mintha a kalapácsos ismeretlen már a hajó oldalát verte volna feneketlen dühében. Longyear doktor kihúzta a faliszekrényből a kézitáskáját, kivette belőle a revolverét, és belefújt a csövébe. Rita Katz mintha megérezte volna, hogy valami szokatlan történik a háta mögött, villámsebesen megfordult az ágyon. - Jézus Mária, Longyear mit akarsz csinálni? Longyear doktor elmosolyodott. - Mondtam már, megnézem, mi folyik odafent. - Revolverrel? Longyear felvonta a vállát, - Ezen a hajón, kedvesem, a revolver már úgy hozzá tartozik a személyes holmihoz, mint a zsebkendő vagy a fogamzásgátló tablettáid. Apropó, bevetted tegnap este, kincsem? Rita íelógatta a lábát az ágyról, és a gyűlölet olyan feltartóztathatatlan hulláma áradt szét benne, amilyet talán még soha sem érzett az óta a szerencsétlen este óta, mikor először pillantotta meg Longyeart. Soha nem hitte volna, hogy ennyire lehet gyűlölni valakit, aki ráadásul még nem is szűkmarkú hozzá. Sőt kifejezetten bőkezű. És mégis. Dalolni, ujjongani tudna, ha holtan láthatná maga előtt. Még az a tény sem tudná csökkenteni örömét, hogy attól a pillanattól kezdve új pártfogó után kellene néznie, aki egyáltalán nem biztos, hogy anyagiak tekintetében felvehetne a versenyt Longyearral. És mégis,.. Honnan a fenéből születhet ilyen feneketlen gyűlölet valakiben? - Mintha elgondolkoztál volna, kincsem - figyelte mosolyogva a doktor. - Talán csak nem azt forgatod bájos fejecskédben, hogy mi történne, ha valaki elkapna odafent. Ne örülj, kincsecském. Az öreg Longyear doki tud vigyázni magára. Te csak eggyel törődj, aranyom! Vedd be a tablettáidat, és várj rám! Csao, kincsem. Ahogy kilépett a kabinajtón, eltűnt az arcáról a cstífondáros mosoly. Mintha láthatatlan szellemkéz törölte volna le róla. Ellenőrizte, rendben van-e a revolvere, aztán a csövét előrenyújtva elindult a iépcsőfeljáró felé. Mereven a csapóajtó világító négyszögére figyelt, így aztán csak az utolsó pillanatban vette észre azt a fekete testet, amely kirepült a legközelebbi sarokból, és a nyakába vetette magát. Félre akart ugrani, de elkésett vele. Pisztolya kihullott a kezéből, és a padlóra zuhant. Kétségbeesett erőfeszítéssel megpróbálta lerázni magáról a nyakába csimpaszkodó ismeretlent, s amikor a késpenge megvillant a nyaka előtt, furcsa módon nem az kattant az agyába, hogy mi lesz vele, talán meg kell halnia, hanem az, hogy mi lesz Ritával. Meg kellett volna mondania neki, hogy átíratta a végrendeletét, s hogy minden ingó és ingatlan vagyonát rá hagyta. Sok mindent meg kellett volna mondania neki... Idáig jutott, amikor a késpenge beleszaladt a nyakába. Longyear doktor felhördült a meglepetéstől. Meg mert volna esküdni bármire, lassan fogyó életére is, hogy soha nem látta még a gyilkosát. 9 Sem odakint a szárazföldön, sem itt, a hajón. 28. Costa Salinas mély, zűrzavaros álomból ébredt. Ismét a kikötőben járt, ismét az a furcsa, eddig csak festményeken látott páncélruha vagy vért fedte a testét, s ismét Xilonent emelték a hajó fedélzetére a tengerészek. Most azonban valamelyest bővült az álma. Éppen felemelte a karját, hogy áldását adja valamire - talán arra, hogy befejezhetik a berakodást -, amikor a Xilonent tartó kötelek egyike megpattant. Olyan élesen látta maga előtt a foszladozó kötélvégeket, mintha nem is álom lett volna, hanem a legteljesebb valóság.

Az már rneg sem lepte, hogy a bámészkodó kikötői söpredék között a baleset láttán kitört az örömujjongás. Előbb csak harsány, csúfolódó kiáltások hangzottak fel a piszkos, szakadt rahás, lapos orrú, alacsony termetű férfiak soraiban, majd néhány asszony habzó szájú vitustáncba kezdett. A mellette lovagló katona - sisakfor-gőjáról ítélve bizonyára Gomez hadnagy honnan az ördögből tudja, hogy Gomeznek hívják?! - felénézett és szemöldökét felhúzva parancsra várt. Ebben a szempillantásban megszólalt a feje felett - a parancsnoki híd magasában - egy gong. Nem volt valami szép a hangja, mert úgy szólt, mint a repedt fazék. A tömeg mégis megrendült, mint egyetlen, hatalmas állat, aztán törve-zúzva vágtatni kezdett a város sikátorai felé. Amikor kinyitotta a szemét, legnagyobb meglepetésére még mindig hallotta a gongszót. Ha gong egyáltalán... Inkább repedt fazék, melyet vskalapáccsal ütnekvernek fáradhatatlanul. Felkelt az ágyról, és Monicára meresztette a szemét. - Ez meg ki a fene? - kérdezte félhangosan, és a kardja után nyúlt, hogy felkösse az oldalára. - Ennyire eláztam volna tegnap? -Évek óta nem fordult elő, hogy utcalányt hozott volna a zászlóshajóra. Mivel nem találta a kardját és a ruháit sem, rövid időre visszaült az ágya szélére. Vigye el az ördög, mi történhetett vele? Xilonen a hajófenékben, a gyerek és az indián bezárva, mi nyugtalanítja mégis? Az utcalányt kidobatja, amint sikerül lelket vernie magába. Csak nem evett valami indián főzetet az este? Nem lenne szerencsés dolog, ha őfelsége fülébe jutna a dolog. Bár őfelsége dicséretes mérsékletet tanúsít a gyarmatok tisztségviselőinek megítélése terén. Pontosan tudja, hogy ideát, a tengeren túl mások a szokások, és bármennyire is az a dolguk, hogy a rossz erkölcsöt megszüntessék, és a jót tegyék a helyére, előfordulhat, hogy a rosszból rájuk is ragad valami. Mint amikor a katona latrinára megy. Elkerülhetetlen, hogy a csizmájára rá ne tapadjon itt-ott egy kis piszok... Amikor másodszor ébredt fel, már a folyosón botorkájt a feljáró felé. Gondolatai nehézkesen forogtak a fejében, szeme előtt apró villanásokat látott: mintha szupergyorsán futó filmkockák ugrán-doztak volna a szivárványhártyája előtt. Tudat alatt érzékelte, hogy képtelen eldönteni, kicsoda is valójában. Mintha két lélek lakozott volna benne: az egyiket nem tudja pontosan, kicsoda, a másik az a lovas férfi, aki parancsot adott, hogy húzzák fel a szobrot a hajó fedélzetére. Pedro Gonzáles de Toledo! Csakhogy végre beugrott a neve! Alaposan berúghatott, ha enynyire kiment a fejéből. Ráadásul fogalma sincs róla, hogy került az utcalány a hajójára. Minél előbb el kell távolítania! Még csak az hiányzik, hogy beáralják a püspöknél. Hiába 6 az alkirály, a püspök szava szent, és az inkvizíciónak kemények a hüvelykszorítói. Arra riadt, hogy megbotlik valamiben, és a falba kell kapaszkodnia, Az ördögbe is, csak nem indították el parancsa ellenére a hajót?! A következő pillanatban lehajolt, és megszemlélte a férfit, aki a padlón feküdt, s akiben megbotlott. Meglepetten felszisszent, amikor rájött, hogy a doktor fekszik előtte, az a furcsa fickó, aki olyan átható tekintettel nézett rá, amikor felhúzták őket a fedélzetre, Longyearnak vagy valami hasonlónak hívják. Mivel tapogatódzó uj jai meleg vértócsában állapodtak meg, nem kellett nagy fantázia hozzá, hogy kitalálja, folytatódik az, ami már napok óta tart a hajón: valaki azzal szórakozik, hogy sorban kinyírja az utasokat. Most, úgy látszik, a doktor volt soron. Costa kezébe vette a pisztolyát, és éppen felemelkedett volna, amikor rémülten felkiáltott. A halottnak hitt doktor ujjai a csuklója 1 köré fonódtak, és olyan erővel csavarodtak rá, mint liánok a fatörzsre. Első rémületében megpróbálta lefeszegetni őket, s csak akkor hagyta abba, amikor rádöbbent, hogy a doktor még nem ha- 1 lott,s minden valószínűség szerint figyelmeztetni akarja valamire. Erőt vett magán, és engedve a haldokló akaratának, lehajtotta a fejét. Arca Longyear doktor arcát súrolta. - Maga az, doktor? Azt hittem meghalt. A vérben ázó Longyear csikorogva felnevetett. - Csak... fogok. Van még néhány percem hátra... Nem vágta el rendesen a.,. torkom. Costa megremegett az undprtól. - Kicsoda?

- Éppen ez,.. az. Éppen ezt... akarom,,. elmondani. - Hallgatom, doktor. - Nem tödom. Nem... láttam. - Nem ismerte fel a fickót? - Dehogy... hanem... - Saiinas érezte, hogy az ujjak belemélyednek a húsába -, még soha nem... láttam,.. Costa kezdte felfogni a dolgot. - Úgy érti, soha nem látta még a hajón? - Soha... nem... - Oké, doktor. Nem látta véletlenül, merre menekült? - Derékig érő vörös.,. szakáll... makogva beszél... Amikor Longyear doktor köhögve és buborékolva kiköpte az életét, Costa Saiinas kezében a fegyverével a feljáró felé indult. Bár tökéletesen meg volt zavarodva, és fogalma sem volt róla, kicsoda is valójában Pedro Gonzáles de Toledo, Costa Saiinas, vagy mind a kettő egyszerre, a repedtfazék-gong hangját egészen jól hallotta. Valami azt súgta a szíve mélyén, el kell hallgattatnia a fickót. 29. Paul Tumer elégedetten kalapálta a vaslemezét, amikor a kreol bőrű fickó odasomfordált mellé. Nem zavarta, hogy pisztolyt tart a kezében: az égadta világon semmi nem zavarta volna, csak az, ha elveszik előle a lemezt vagy a kalapácsot. A barna képű fickó megállt néhány lépésnyire tőle, és csípőre tette a kezét. - Mit csinál itt, ember? Paul Turner egyetlen szempillantás erejéig felnézett rá, aztán folytatta a munkáját. Nem ér rá semmirekellő, kreol képű fickókkal társalogni. Most, hogy végre szabaddá vált előtte az út, elhárult minden akadály, hogy a világ valamennyi hullámlemezét szép egyenesre kalapálja, egyetlen percet sem vesztegethet. Hiszen a világ telis-tele van hullámlemezzel. És mindannyi csak arra vár, hogy laposra verje. - Hagyja abba, ha mondom, ember! Hagyja abba, vagy baj lesz! Paul Turnéit kezdte idegesíteni a dolog. Most, amikor végre azt teheti, amit kedve tart, idepofátlankodik valaki, és megpróbálja megzavarni. Felkapta a fejét, és fenyegető bikatekintettel Costára nézett. - Glória már nincs itt - mondta figyelmeztetően. Costa meghökkent. - Glória? Ki az? Turner a nagyobb nyomaték kedvéért rávágott a lemezre. Az ütés és a nyomában felhangzó fémes kongás mintha egyenesen Saiinas védtelen agyába vágott volna. Mintha ellopták volna a koponyacsontját, s a szabad levegőre prédának kitett agyát hasogatták volna a hanghullámok. - Glória nincs! Nincs, nincs, nincs! Minden nincs után egy hatalmas csapás a lemezre. Saiinas a fejéhez kapott, miközben majd kiejtette kezéből a revolvert. I - Hagyja abba! Nem érti, hogy hagyja abba?! Turner csúfondárosan felnevetett. - És... Elisabeth sincs! Nincs, nincs, nincs! Minden nincs után újabb csapás a lemezre. - Hagyja abba, mert megölöm! - Fürödni mentek - vigyorgott Turner. - Csak egy rövid kis für-dőcske az egész. Addig én kikalapálom. Ki en. Mert már nincsne-nek. Nincsenek, nincsenek, nincsenek! Pedro Gonzáles de Toledo elszörnyedve tapasztalta, hogy a sikátorokba űzótt csőcselék ismét felbukkan a rakparton. Előbb csak egyesével szállingóztak vissza, majd egyre nagyobb csoportokban. Néhány perc alatt úgy megszaporodtak, mint patkányok a dokkokban. Ráadásul, úgy látszik, nem is tanultak a történtekből. Szemüket a levegőben himbálódzó szoborra meresztették, s könyörögve felnyújtották a kezüket, mintha arra kérnék az istennőt, ne hagyja el Mexikót. - Xilonen, Xilonen, Xilonen! Tiszttársa megveregette lova oldalát, és a lő fülébe súgott valamit. A tömeg szempillantás alatt körülfogta őket A férfi érezte, hogy belekapaszkodnak lova farkába, csizmáját rángatják, s egyelőre ií még könyörögve száll ajkukról a kiáltás. - Xilonen, Xilonen, Xilonen!

Az istennő szobra megbillent a levegőben. Az elszakadni látszó kötél azonban úgy tűnt, mégiscsak kitart, mert a szobor lassú lébe-géssel belesüllyedt a fedélzetre nyitott csapóajtő nyílásába. - Xilonen, Xilonen, Xiíonen! Érezte, hogy a kezek, amelyek eddig csak figyelmeztetésképpen húzták meg lova farkát, és könyörögve ütögették csizmája szárát, ökölbe szorulnak. Szeme sarkából látta, hogy tiszttársa megbillen a lován, majd kardjához kap. Határozott mozdulattal vágta sarkantyúját lova véknyába, és maga is éppen a kardjáért nyúlt volna, amikor valaki feírepült előtte a levegőbe. Köpcös, hullámos hajú ember volt, és olyan könnyed mozdulattal hullott lova nyakára, mint a cirkuszosok a kupolára erősített legvékonyabb deszkákra. A hullámos hajú ránevetett, sa kezében tartott kalapácsfejű buzogánnyal úgy vágta mellbe, hogy csak úgy csattant. - Hozzátok vissza Xilonení! Ha nem adjátok vissza Kukoricaistennőt, meghaltok! Mivel képtelen volt a kardját kirántani, a pisztolyát vette elő, Nem szívesen használta jobban bízott a hagyományos szúrófegy-verekben. Eközben a fickó másodszor is a vértjére vágott a kalapáccsal. - Glória nincs! - ordította az arcába. - Elisabeth sincs! Nincs, nincs, nincs! Akkor is kikalapálom, ha mindannyian beledöglötök! Mielőtt felemelhette volna a kalapácsát, hogy harmadszor is lesújtson vele, Pedro Gonzáles de Toledo lőtt. A kopaszodó, hullámos hajú fickó megtántorodott, kiejtette kezéből a kalapácsot, és mindkét kezével belemarkolt a levegőbe. Pedro Gonzáles de Toledo leszállt a lováról, s a földön heverő testet berugdosta a kikötő korlátja alatt a hajótest mellett habzó mocskos tengervízbe. Xilonen eltűnt a hajófenékben, a csőcselék pedig újra felszívódott a sikátorok mélyén. Pedro Gonzáles de Toledo elégedetten felnevetett. 30. Amikor Sigurdsson, Lester és Gaby Bundy felértek a fedélzetre, már csak Costa Salinast találták a hullámlemez mellett. Salinas köhögött, és a mellét tapogatta. Sigurdsson hozzá ugrott, kivette a kezéből a fegyvert. - Jól van? Mi a fene történik itt?! - aztán tétovázva hozzátette. -Kicsoda maga? Kérdésére azonban nem a kérdezett, hanem Lester adta meg a választ. - Mr. Salinas. Hajótöröttjeink egyike. Sigurdsson a félig simára kalapált hullámlemezre, majd a mellette heverő kalapácsra nézett. - Maga verte a lemezt? Salinas megrázta a fejét. Egyszeriben visszatért a lélekjelenléte. Bármennyire is zavarban volt a történteket íüetően, tudta, hogy óvatosnak kell lennie. Különben bevádolják és felakasztják. Méghozzá többszörös gyilkosságért. - Akkor ki? - Egy... férfi. - Kicsoda? - Nem tudom a nevét. Kopaszodó, hullámos hajú, dagadt képű,., - Paul Turner - mondta Lester. Sigurdsson körülnézett. - Most hol van? i Salinas sóhajtott. - Beugrott a vízbe. - Hogyhogy beugrott? - Megijedt tőlem. - Rálőtt? Salinas még egyszer gondosan feltérképezte a fedélzetet. Maga sem értette, hogy történhetett, de Turner után nem maradt egyetlen cseppnyi vér sem a padlón. Pedig holtbiztos, hogy telibe találta. - Rálőttem. -Miért? - Megtámadott. Kétszer is mellbe vágott ezzel a kalapáccsal. - Csak úgy egyszerűen? - Nem csak úgy. Feljöttem hozzá, hogy megkérdezzem, miért kalapálja hajnalban ezt az átkozott lemezt, de nem tudott értelmes magyarázatot adni rá. Esküszöm, az az ember nem normális. Azt ordította, hogy... Jézusom! - Mit ordított?

- Hogy Glória és Elisabeth,.. nincs már. Fürödni mentek. Maguk értik ezt? Sigurdsson és Gaby összenéztek. - Biztos, hogy nem találta el? - Mellé lőttem. Erre... beugrott a tengerbe. Szerencséjére a vízben már nem látszott semmi. Akár eltalálta Turnéit, akár nem, alighanem a cápák lakmároznak már rajta. Lester behunyta a szemét, és megmasszírozta a halántékát. - Megyek és... megnézem őket. Salinas elkapta a könyökét, mielőtt elindulhatott volna. - Vigyázzon! A folyosón is... hever egy hulla. Lester megtorpant. Kitátotta a száját, és úgy kapkodta a levegőt, mint a partra rántott hal. - Kicsoda? - A doktor. Longyearnek hívják, azt hiszem. - Jézusom! Maga tette? Salinas rémülten hőkölt hátra. - Dehogyis én! Jöttem felfelé, megnézni, ki kalapál, és a folyosón belebotlottam. Még... élt. Ott halt meg a karjaim között. - Mondott valamit? - kérdezte Sigurdsson, Salinas nem tudta, kicsoda Sigurdsson, de ösztönösen megérezte, hogy hivatalos ember. Talán csak nem a parti őrségtől van, vagy mi a fene? - Megmondta, ki a gyilkosa. -Ki? Salinas megvonta a vállát. - A nevét nem tudom, ó sem ismerte. Azt mondta, még soha nem látta a hajón. - Ez lehetetlen! - tőrt ki Gabyból a kiáltás. Ahogy azonban a többiekre nézett, revideálnia kellett az álláspontját. Miért lenne lehetetlen ott, ahol egy eszelős és kiismerhetetlen, nem e világi törvény uralkodik felettük. - Megfigyelte, hogy nézett ki? Salinas bólintott. - Aztmondta, vörös hajú és vörös szakállú. Makogva beszél és... Gaby megtántorodott. Érezte, hideg veríték fut végig a hátán, térdei megcsuklanak, mintha ízületei megunták volna a hajó alattomos, véget nem érő ringatását. Jézusom! - gondolta -, Kolíer. Fritz Koller. Nem lehet más. Akkor pedig az Isten irgalmazzon valamennyiünknek! 31. Rita Katz keresztbe rakta pizsamás lábát, és cigarettára gyújtott. Csak éppen enyhén remegett a keze, ahogy az öngyújtót tartotta. - Azt mondja, meggyilkolták? Sigurdsson biccentett. - Sajnos, igen, asszonyom. Óhajtja megtekinteni? - tette aztán hozzá halkan. Rita mélyet szívott a cigarettájából - Nem óhajtom. . Sigurdsson meghökkent. - Nem óhajtja? - Jogom van hozzá, nem? I - Természetesen joga van, asszonyom. - Kisasszony. - Bocsánat, kisasszony. Rita Katz még egyel szívott a cigarettáján. - Elárulná, maga kicsoda? - Természetesen, kisasszony Sigurdsson hadnagy vagyok. A miami rendőrségtől. - És... ha szabad kérdeznem, miiyen ügyben nyomoz? Vagy on is egyszerű vendég? Sigurdsson úgy döntött, egyszerű vendég lesz. - Ez utóbbi. Megtudhatnám, miért nem óhajtja megtekinteni a halottat? Rita felvonta a szemöldökét, és előrehajolt. Sigurdsson csak most vette észre, mennyire csinos a magas, szőke lány. Sőt nem is csinos, kifejezetten szép. - Mert utáltam. Gyűlöltem. Ezerszer is a halálát kívántam. Tízezerszer elmondtam magamnak és neki is: boldog lennék, ha egyszer eltűnne, és soha többé nem kerülne elő. Hát most megtörtént! - Ennyire gyűlölte? - Nem ennyire. Sokkal jobban, Valaki egyszer azt írta, a gyűlölet nem foglalható szavakba. Igaza volt. Én sem tudom megtenni. Üres vagyok, mint a befőttesüveg, amelyből kizabálták a cukrozott mangót. Longyear három év alatt kikanalazta belőlem a lelket. - Miért nem hagyta ott? - Maga ezt nem értheti. És nem értem én sem. Talán csak Longyear értette.

- Annyira gyűlölte, hogy akár meg is tudta volna ölni? Rita bólintott. - Annyira. És meg is tettem volna, ha valaki meg nem előz. Ha elkapja, adja át neki érte hálás köszönetemet. - Nem látott valakit véletlenül a hajón, akinek vörös szakálla van, és fehér, szeplős képe? Rita megrázta a fejét. - Nem én! ő a gyilkos? -Ó. - Mindig is imádtam a vörös szakállú gyilkosokat. Sigurdsson arra gondolt, nem nagy dolog felragasztani egy vörös álszakállt festékkel és ecsettel néhány szeplőt pöttyenteni az arcra s egy késsel elvágni Longyear doki torkát. Ezt akár Rita is megte- 1 hette volna. - Nos? - kérdezte a lány, mintha csak olvasott volna Sigurdsson gondolataiban. Letartóztat? Hiszen én is megölhettem Lon-gyeart. Ragasztottam egy álszakállt.,. Sigurdsson megvonta a vállát, és az ajtó felé indult. - Más is megölhette. Vagyunk még néhányan, akik megölhettük. Éppen becsukta volna az ajtót maga mögött, amikor utolérte a lány sírős hangja. - Mi lesz velünk... hadnagy úr? Kérem... ne haragudjon rám, de kicsit kivannak az idegeim! Most, hogy megszabadultam Long-yeartőJ, még élni szeretnék egy kicsit. Mit tegyek, hogy ne öljenek meg? Sigurdsson szerette volna megvigasztalni, de nem jött a szájára egyetlen barátságos szó sem. Ehelyett kilépett a folyosóra, és szárazon csak annyit mondott: - Zárja be az ajtaját, és imádkozzék! Ez az egyedüli, amit megtehet. 32. Gaby beleroskadt Lester karosszékébe, és tenyerébe temette az arcát. - Uramisten! - nyögte. - Uramisten! Ez Koller! Lester eltátotta a száját meglepetésében. - Kicsoda? - KoUer! Fritz Koller! - Jézusom, Gaby, Összevissza beszélsz! Hiszen egyik hajón sem utazott ilyen nevű ember. Gaby csuklott, aztán amikor nagy nehezen sikerült abbahagynia, elmesélte Lestemek, kicsoda valójában Koller. Lester dermedten hallgatta. Úgy érezte, még a szíve is elfelejt dobogni rémületében. - Szent Szűzanyám! Hogy kerül ide a fickó?! - Mit tudom én! Talán követett. Azt hiszem, óriási hibát követtem el, amikor Kollert belekevertem a játékba. Nem tudhattam, mire képes. - Gondolod, hogy... 6 van a gyilkosságok hátterében? - Ki más? Ezzel minden rejtély megoldódott! Ez a szerencsétlen pszichopata utánam lopódzott, és lemészárolt mindenkit... Nincs itt semmiféle törvény, Dávid. Csak Koller van. Ha Kollert elkapjuk ...! Szólok Sigurdssonnak, kapja el és... Lester megcsóválta a fejét - Rosszul teszed, kislány. Gaby meghökkent. - Miért? - Gondolj arra, hogy még zsaru vagy! - Na és? - Gondolj a büntető törvénykönyvre! Hiszen te elárultad a testületet. Ha a Koller-ügy napvilágra kerül, el keü mondanod mindent. Akkor pedig... Gaby hallgatott. Lesternek igaza van. Ha Koller vallomást tesz, vége. Nemcsak a testületből zárják ki, hanem évekre le is ültetik. Ha viszont nem szól Sigurdssonnak, Koller tovább gyilkol. így is már, ki tudja, hány ember halála terheli a lelkiismeretét...? Lester együttérzően figyelte a lány vívódását. Végül is megszánt ta, és a karjára tette a kezét. - Nem vagy felelős semmiért, kislány. Azok a hatalmak, ame-j lyek uralkodnak rajtunk, úgy játszanak velünk, mint pelyvával a szél. ,, Gaby nem egészen értette, hogy jön ez ide. de nem kérhetett magyarázatot, mivel kopogtattak odakint. Lester rákacsintott, elfordította a kulcsot a zárban, majd lenyomta a kilincset. A küszöb előtt Sigurdsson állt, revolverrel a kezében. Benézett a kabinba, s csak akkor vágta zsebre a fegyvert, amikor meggyőződött róla, hogy a lányon és Lesteren kívül nincs odalent más.

Lester meghökkent, amikor belenézett Sigurdsson szemébe. Nem tudta pontosan, mit lát benne, de hogy még soha nem látta ilyennek a hadnagy szemét, abban biztos volt. Ha nem tudta volna, hogy rendőr hadnaggyal áll szemben, azt hitte volna, Sigurdsson fél Hátralépett, és beengedte a hadnagyot. - Történt valami? - kérdezte rekedten. - Van egy itala? ,-. Lester elővett egy whiskyt és egy poharat. Mielőtt azonban tölt- 1 hetett volna, Sigurdsson az üveg után kapott, szájához emelte, és jókorát húzott belőle. Fittyet hányva az illemre és a jó szokásokra. - Történt valami? Sigurdsson húzott még egyet, letette az üveget, aztán hátravetette magát a karosszékben. Behunyta a szemét, s csak néhány másodperc múlva nyitotta la. - Történt. -Megtudhatnám... - A vörös szakáUú pasast hidegre tették. Longyear doktor gyilkosát. Lester és Gaby egyszerre kapkodtak levegő után. -Mit... beszél? Kit? Sigurdsson sóhajtott. - In találtam rá. A fedélzeten. Miss Katzcal beszélgettem, aztán felmentem a fedélzetre, atíol Tumer kalapált, s nem messze a vaslemeztől megtaláltam a fickó holttestét. Percekkel előtte ölhették meg. Talán csak néhány másodperccel azelőtt, hogy felbukkantam a fedélzeten... Különben alighanem a tengerbe dobták volna a hullát. - Ho... gyan... tör... tént? - A szokásos módon. Elvágták a torkát. 33. Mary Rosenfeld visszafeküdt az ágyára, és elhatározta, nem néz ki többé a kabinablakon. Különben is utálja a vizet. Mióta el kellett jönnie onnan, mégjobban gyűlöli, mint bármikor azelőtt. Amikor a papok megmondták neki, hogy az egész világot elfogja árasztani a tenger, öngyilkos akart lenni, mint a többiek. Tekintete az övé mellett üresen álló, bevetetlen ágyra esett. Kié is ez az ágy? Istar, légy kegyes hozzám... kié is ez az ágy? Aztán egyszerre csak beugrott Gil Graham neve. Hát persze. Graham! Es a drogéria... Két ökle közé szorította a fejét, és lassan ütni kezdte a halántékát. Istar segíts! Segíts, segíts, segíts! Mi köze van Gil Grahanulek Is-tarhoz, és Istarnak a drogériához? A fiú! Az áldozat! Meg kell keresnie az áldozatot! Előbb el kell végezniük a termékenységi rítust, aztán meg kell ölnie a fiút Istar, segíts! Hol van a fiú? Leugrott az ágyáról, és lázas öltözködésbe fogott. Bár furcsállotta, hogy nincsenek a palástján csatok, díszgombok, most nem törődhetett ilyen apróságokkal. Mintha álomban cselekedne, nyitotta ki Graham szekrényének ajtaját, s vett ki belőle egy hosszú pengéjű bicskát. Elégedetlenül látta, hogy kissé másfajta, mínt amit a papoknál látott úgy látszik, ide is betörnek az újfajta szokások s velük együtt az újfajta kések is. Legközelebb már majd olyan, hajlított pengéjű szerszámmal kell bemutatnia az áldozatot, amilyet a őagy folyók közéről érkezett papoknál látott... Úrit ugyan azt mondta, hogy minden ország alappillére, a hagyományokhoz való ragaszkodás, azt hiszi, azért Úrit ebben a kérdésben alaposan elvetette a sulykot Ruhája alá rejtette a kést, és kilépett a folyosóra. 34. Johnny Graham nem fogadta kitörő örömmel Fritz Kollert. Már csak azért sem, mert Koller ruhája vérben ázott, mint a higiéniára nem sokat adó, gondatlan hentesé. Ráadásul a karja is vérmaszatos volt, egészen a könyökéig. Nyugtalanul rápillantott a sarokban dünnyögő habókosra, aztán ki tudja, miért, Laureí jutott az eszébe. A fenébe is, vajon ki lehet a fickó? Egyáltalán nem úgy viselkedik, mintha valóban szakács lenne. Alig-alig tartózkodik a matrózok szállásán: inkább a fedélzeten, vagy Lester és a lány körül koslat Minden idegszála arra figyelmezteti, hogy Laurel zsaru! Egyszerre csak jeges rémület szorította óssze a torkát. Ha zsaru, akkoi... lehet, hogy őutána nyomoz? Lehet, hogy csak azért jött a hajóra, mert ő itt van? Odalépett a sarokban szuszogó, láthatóan elszunnyadt Koller-hez, és gyengéden oldalba rúgta,

- Ébredj! Ébredj, Koller! Kolier kinyitotta a szemét. Keze fejével letörölte szája sarkában habzó nyálát, és vigyorogva véres nadrágjába törölte. - Mit parancsolsz, Kisangyalka? Johnny Graham olyan pontosan, ahogy csak tudta, leírta előtte Laureit. - Ismered? Koller biccentett. - Láttam, Kisangyalka. - Meg kell ölnöd! - Megölöm, Kisangyalka. - Eredj! Koller elindult az ajtó felé. Johnny azonban megelőzte. Kilesett a folyosója, s csak akkor engedte ki, amikor meggyőződött róla, hogy nincs odakint senki. - Eredj! Koller bólintott, aztán megragadta a fiú csuklóját. - Gyere velem, Kisangyalka! Johnny először fel sem fogta, mi történt Csak akkor öntötte el páni rémület, amikor érezte, hogy vassatuba került a csuklója. - Engedj el! - Gyere velem, Kisangyalka! Johnny rajott, hogy történt valami Kolierral. Valami, ami befolyásolhatja a tervét. - Engedj el, különben... Egyelőre nem merte kimondani a fenyegető szavakat. Nem tudta kiszámítani, hogyan reagál rájuk Koller. Lehet, hogy megrémül, de az is lehet, hogy dühbe gurul tőlük. - Gyere velem, Kisangyalka! S hogy nagyobb nyomatékot adjon a szavainak, egyszerűen kirántotta Johnnyt a folyosóra. Most már nem volt mese, be kellett vetnie a nehéztüzérséget. - Ha nem engedsz el, visszaküldöm. Visszaküldöm Lisát.. . és akkor jaj lesz neked! Koller megremegett. A fití érezte, ahogy végigfut rajta a rémület Szorítása is enyhült a csuklóján, s éppen ki akarta szabadítani a karját, amikor a bilincs ismét összezárult rajta. - Ne küldd vissza! Kérlek, ne küldd vissza! Nagyangyal úgysem engedi, hogy megtedd! Johnny Graham reszketve lapított az őnás szorításában. Annyira megrémült, hogy még nyögdécselésre is alig futotta az erejéből. - Megyek, Kísangyal! Megyünk, Kisangyal! -Ho...va? - Elmegyek Nagyangyalhoz, és megkérdezem tőle, igaz-e, hogy vissza akarjátok küldeni Lisát. Meg kell tudnom Nagyangyaltól! Johnny rájött, hogy óriásit tévedett. Nem kellett volna megfenyegetnie KoUert. Hátha még vissza tudja csinálni a dolgot, aztán megszabadul tőle... A fenébe is, olyan, mint a szarrá ment játékautomata. Fellázad ura és parancsolöja ellen! - Állj! Hallod? Azt parancsolom, hogy állj! Nem kell megölnöd Laurelt! Gyere vissza a kabinba! Kollert azonban akkor már nem lehetett megállítani. Mintha nem is hallotta volna a fiú hangját. Szája szegletéből nyáíbuborékok pattantak a szakállára, és lecsöpógtek róla a padlóra. - Gyere, Kisangyal! Megöljük Laurelt, aztán megmondjuk Nagyangyalnak, ne küldje vissza Lisát. Ugye, te sem akarod, hogy visz-szaküldje Lisát? - Nem akarom, nem akarom, nem akarom! - bőgte most már pánikba esve Johnny. Azt akarom, hogy eressz el! Fritz Koller lesunyta a fejét, s a külvilág iránt süketen és vakon a lépcsőfeljáró felé vonszolta áldozatát. 35. Amikor Mary Rosenfeid megpillantotta a behemót vörös fickó karjai között vergődő fiút, azonnal tudta, mit kell tennie. Nem is olyan régen történt, hogy Úrit a cellájába hívta. Természetesen tisztában volt vele, mit jelent Úrit meghívása, és nem is berzenkedett ellene. Tetőtől talpig megmosta a testét, bekente illatos olajokkal, sőt talán egy kicsit még túl is kente magát, mert amikor Úrit öreg, remegő kezeivel meg akarta szorítani a derekát, kicsúszott közülük, mint a hal. Nem volt szándékában ellenállni Uritnak, habár az öreg pap kívánságainak a

kielégítése nem tartozott hivatali kötelességei közé. Nem is tudta pontosan, mikor alakult ki a mostani gyakorlat. Mindenesetre, nem volt ellenére, hogy Urittal töltsön egy röpke délutánt márcsak azért sem, mert igazából nem is kellett megerőltetnie magát. Azon a délutánon is hamar túlestek a dolgon. Úrit jókedvűen téblábolt körülötte - láthatóan a papnő kedvében szeretett volna járni. Szárított, külországokban termett, drága gyümölcsökkel kínálta, majd megajándékozta egy ezüstfüggővel, amelyet a Nagy Piramisok országából hoztak vakmerő utazók. ő elhevert Úrit kényelmes ágyán, és igazi érdeklődéssel hallgatta az öreg pap reszelős szavait. Úrit arról az időről beszélt, amikor a távoli tengerpart vörös szakálltí, vörös hajú, szeplős népe rátört az országukra, és sok lakosát lemészárolta. A szerencsétlenség Úrit ük-ük-ükapja idejében történt, s még Úrit gyerekkorában is őriztek a határ menti kisváros múzeumában egy kitömött, vörös szakállű, torzkpű fickót, aki állítólag a réges-régi támadás során esett fogságba. Úrit leírása pontosan illett arra a szörnyetegre, aki hatalmába kerítette a fiút. Márpedig őt csak neki van joga hatalmába keríteni, S neki is csak arra a rövid időre, amíg be nem mutatja vele a termékenység misztériumát. Megrázta a fejét, mintha el akarná hessegetni maga elől a múlt képeit. Úrit is tudja, hogy nem szívesen öl. Paptársnőivel ellentétben, akik örömöt találnak az életek kioltásában, ő sajnálja az áldozatot. Most azonban nem tétovázhat. Fogalma sincs róla, honnan került elő a vörös szakállú. Lehetséges, hogy ismét megtámadták az országukat néhányan belopakodtak a határok mögé, elpusztítani a kultusz papjait. Kötelessége megakadályozni a gálád tervet. Csak ő ölheti meg az Ifjút, senki más! A fiú kétségbeesetten vergődött a vörös férfi szorításában. Johnny tudta, ha ordítani kezd, Koller elvágja a torkát, vagy úgy megszorítja a nyakát, hogy megfullad. El kell terelnie valahogy az őrült figyelmét, aztán megpattanni tőle! Megpattanni, megpattanni, megpattanni! - zakatolt agyában a kívánság, és kétségbeesetten tekintgetett jobbra-balra, hátha felbukkan valaki a közelében. A folyosó azonban olyan kihalt volt, mintha már csak ők lettek volna az egyedüli utasok az elátkozott kísértéthajón. Johnny Graham nem vette észre a mögöttük árnyéktől árnyékig osonó alakot. Egyetlenegyszer kapta csak fel a fejét, amikor mintha megmoccant volna valami a folyosó kanyarulatában. Koller egyre sebesebben és egyre kfméletlenebbül vonszolta maga után. - Megkérdezzük Nagyangyalt! Nagyangyal tudja! NagyangyaJ nem engedi! A lépcsősor aljában elkapta a nyakát, és egyetlen laza mozdulattal felhajította a fedélzetre. Johnny egyszer látott csak életében ilyen erejű fickót, egy hatalmas négert, akit még Chaffey sem mert kigűnyolni, pedig Chaffey aztán nem egy beszari alak. Amint lehuppant a fedélzetre, el akart inalni, de mielőtt még megmoccanhatott volna, ismét a nyakán érezte Koller hatalmas tenyerét. El sem tudta képzelni, hova cipeli Koller. Hiszen már elvonszolta Gaby Bundy kabinja előtt! Hiába nyújtogatta az ajtó felé a kezét, Koller nem törődött vele. A jő istenit neki, csak nem hiszi ez az állat, hogy Nagyangyal fent lakik az égben, és megpróbálja felhajítani a felhők közé? Rémülten kapálődzott Koller kezei között, és éppen elhatározta: lesz, ami lesz, akkorát ordít, hogy összedől a hajó, amikor váratlanul egí hófehér ruhába öltözött női alak bukkant fel a közelükben. Johnny saját testében érezte Koller rémületét. Érezte, hogy a vörös szakáűú óriás minden porcikája reszket, mintha minden egyes sejtjében minivibrátor rejtőzne. Néhány pillanatig Johnny is azt hitte, hogy valami égi lény, talán ufonauta landolt mellettük, aztán rájött, hogy ami a hosszú hajú nő testét borítja, közönséges lepedő. Kerek lyukat vágtak a közepébe a fejének, s a kezdetleges köpeny úgy lóg rajta, mint Pattersonon a trikó, amit langaléta hentes apjától lovasított meg. Aztán a kést is felfedezte az ismeretlen kezében. Hosszú pengéjű, kék nyelű bicska volt: pontosan olyan, mint az apjáé. Mintha még azt a kis csorbulatot is ott látta volna a nyelén, amely attól keletkezett, hogy egyszer véletlenül a kertben felejtette, és Derek ráment a fűnyíróval. Amikor néhány pillanattal később a nő arcába nézett, megállt a szívverése. Hiszen ez Mary Rosenfeld kisasszony, apja szeretője, jövendő mostohaanyja, vagy

mi a fene! Ilíetve... csak lett volna. Mindenesetre, gondoskodott róla, hogy ne legyen. Koller fájdalmasan felbődült. Johnny öklendezett egy sort, aztán együtt bőgött vele. Csak akkor hagyta abba, amikor Koller lüktető vére végigfolyt az arcán, a kezén, lába szárán. Koller szorítása megenyhült a karján, majd egészen elenyészett. Az óriás megtántorodott, s olyasfajta hangok buborékotok ki a torkán, mint amilyeneket a pávafarkú postagalambok produkálnak az állatkertben. Koller eleresztette Johnnyt, de a fiú igazából csak akkor tért magához, amikor az óriás hörögve és vértajtékot hányva végigzuhant a deszkákon. Johnny remegő testtel bámulta Mary Rosenfeldet, amint kezében a véres késsel lenéz a rángatódzó Kollerra. Az ájulás azonban csak később kezdte kerülgetni, amikor Miss Mary látható önkívületében feltépte a még mindig rugdalódzó Koller ingét - az egyik gomb éppen Johnny arcának repült -, a haldokló mellé térdelt, és szíve fölé tartotta a pengét. Mary Rosenfeld már-már lecsapott a késsel Kollerra, amikor a hajó orra felől halk kiáltás ütötte meg a fülüket. - Bishop! - kiáltotta valaki bizonytalanul - Merre vagy, Bi-shop?! Mary kezében megállt a kés. A hangok felé fordította a fejét, mintha ellenőrizni akarná, valóban élő emberek társalognak-e a parancsnoki Md másik oldalán. Villámgyorsan lepedője alá rejtette a kését, aztáiTtiegragadta Johnny kezét. Johnny döbbenten tapasztalta, hogy a korábban csendes, határozatlan Mary Rosenfeldnek legalább olyan kemény a szorítása, mint Kolleré volt. - Bishop?! Hol vagy, Bishop?! Mary figyelmeztetően a szájára tette az ujját. - Pszt! A vörös hajúak. Úrit nem említette, hogy vissza fognak térni, de hát Úrit sem tudhat mindent. El kell menekülnünk előlük! Ebben Johnny is egyetértett vele. Naná, hogy el kell menekülniük! Kollerért nem kár... csak nem szabad a vízbe dobniuk. Hadd találjanak rá, s varrjanak mindent az ő nyakába. Már-már megnyugodott, s hálásan Maryre pillantott Akárhogy is van, mégiscsak segített. Aztán ismét csak páni rémület hullámzott át rajta. Jézus isten, a szeme! Milyen ennek a csajnak a szeme?! Mintha teljesen ki lenne borulva, vagy beszedett volna egy egész tasak narkót Uramatyám, még a narkősok között sem látott ehhez hasonló szemeket. Megpróbálta kiszabadítani magát, de ahogy percekkel ezelőtt nem tudott szabadulni Koller szorításából, most Maryéből sem sikerült. Mary lehajolt, s szabad kezével megragadta Koller karját. - A vízbe! Johnny tudta, minden erejével meg kell akadályoznia, hogy a lány a tengerbe dobja Kollert. Ha eltűnik a habok között, eltűnik a mészárlás jövendő gyanúsítottja is. - Ne kérem, Miss Mary, ne! - A vízbe! Johnny feljajdult. A lány olyan erővel szorította meg a csuklóját, hogy néhány pillanatig attól tartott, összeroppan. Felnyögött, és már hajolt volna, hogy engedelmeskedjék, amikor alig néhány lépés távolságból ismét felhangzott a kiáltás. - Hé! Bishop! Merre vagy?! Johnny ráismert a hangra. Ez Laurel. A mocsok zsaru. Ha ez észreveszi őket... Mary ebben a szempillantásban eleresztette Koller kezét, és a lejárat felé tekintett. Merev, üveges pillantása, mint videokamera szenvtelen objektíve térképezte fel a menekülés útját. Ismét ajkára tette az ujját, és nagyot rántott Johnnyn. - Itt vannak a vörös szakállúak. Figyelmeztetnem kell Untot a támadásra! Gyere! Johnny hagyta, hogy maga után vonszolja ugyan, mit tehetett volna ellene Éppen alroan a pillanatban, amikor eltűntek a kabinokhoz vezető folyosó lejárójában, fedezte fel Sigurdsson Koller elvágott torkú holttestét. 36. A tengeren himbáíódzó bárka utasai ezúttal nem aludtak éber álmot. Egymással szemben, a hajó közepén ültek, s mozdulatlanul bámultak a lábuk elé. A gaíambtojás alakú kő most is ott hevert közöttük, csakhogy ezúttal fehér szövetdarabbal letakarva. A férfiak merev tekintettel néztek maguk elé, egészen addig, amíg az első

csillag fel nem jött az égre. Egy pergamenképű, szakállas öreg emelte fel először a fejét. A többiek, mintha csak erre a jelre vártak volna, követték a mozdulatát. A csillag ott ragyogott felettük, mintha éppen a bárkára szórta volna a fényét. A pergamenképű öreg feltérdelt a bárka alján. Megvárta, míg a többiek is ugyanezt teszik, akkor meghajtotta a testét, és a csillag felé kiáltott, tompa, elkeseredett, hívó kiáltással: -Istar! A kórus, mint tengerbe ömlő folyó tompa moraja fonta körül a hangját. - Istar, Istar, Istar! A csillag, mintha meghallotta volna a végtelen űrön átszáguídó hívást, felragyogtatta fényét. A máskor égető sugarak most mintha szelíden hullottak volna rájuk. - Istar, Istar, Istar! A csillagsugarak körülfonták őket, s ezernyi glóriát szikráztattak a fejük felett. - Xilonen, Xilonen, Xilonen! A tengerre hulló csillagfény ott forgott-keringett körülöttük, aztán a másfél mérföldnyire horgonyzó hajó felé indult, A pergamenképű öregember sóhajtott, háta mögé nyúlt, s a fe-deles kosárból újabb háncsfigurát hajított a vízbe. Levette a vásznat a gömbölyű kőről, megvárta, míg valameny-nyien kényelembe helyezik magukat, s összeértette szomszédjával a könyökét. A sásból font bábu még egy ideig ott úszott mellettük a hullámok taraján, majd a semmibe veszett. Istar mellett az égi mezőkön eközben felragyogott sok-sok száz és ezernyi csillag. 37. Bishop egyik kezében kés volt, a másikban feszítővas, amikor megkopogtatta Rita Katz kabinjának az ajtaját. Anderson letört nyakú üveget szorongatott a markában. S bár első látásra gyerekesnek tűnt az ötlet, Anderson pontosan tudta, milyen veszélyes fegyver a fűrészfogú üveg test, test elleni küzdelemben. -Ki az? Anderson biccentett és hátrébb lépett, hogy Bishop akadálytalanul használhassa a feszítővasat. - Bishop és Anderson, asszonyom, -Kik? - Tengerészek, asszonyom. Rita Katz habozott: mintha azt találgatta volna, valóban vannak-e ilyen nevű egyének a hajón, - Mit akarnak? - Beszélni önnel, asszonyom. - Miről? Bishop hátralépett. Anderson sürgetően felmordult. - Életről és halálról, asszonyom. - Nem érdekel semmi. - A saját élete sem? Rita Katz elbizonytalanodott. - Miről van szó? Bishop arcán árnyék suhant át. - Ezt lehetetlen így ajtón keresztül megbeszélnünk. Kérem, nyissa ki az ajtót! Néhány másodpercnyi szünet következett. Bishop és Anderson elszorult torokkal várták, mi történik. Ha ez a hülye tyúk visszautasítja őket, összeomlik a tervük. Márpedig a közeljövőben poko-lian nagy szükségük lenne Rita Katzra. Végül mégiscsak megreccsent az ajtó. A reteszt elhúzta, a biztonsági láncot azonban nem akasztotta ki a lány így arcának csak elmosódott körvonalai bukkanhattak fel az ajtónyűásban. - Mit akarnak? Mondják gyorsan! Bishop villámsebesen cselekedett. Vigyázva, nehogy megsértse a lány arcát, bevágta a feszítővasat a nyílásba. Rita felsikkantott, és becsapta az ajtót. Hiába próbálta azonban kilökni a feszítővas durván befurakodott végét, Bishop és Anderson óriási erővel befelé szorították. Húsz-harminc másodperc kellett csak hozzá, hogy lepattanjon a biztonsági lánc. További tíz, hogy feltáruljon az ajtó. Még további tíz, hogy szembenézzenek egy 38-as rájuk meredő csövével, melyet

Rita Katz tartott rájuk. Anderson vigyorgott, lehajította a feszítővasat a szőnyegre, aztán Bishopra kiáltott: - Csukd be az ajtót, te vadbarom! 38. Amikor az ajtó becsattant, Bishop felemelte a kezét, mutatva, hogy immár fegyvertelen. Ugyanígy tett Anderson is. Rita Katz leeresztette a stukkert, és feszülten figyelte a férfiak arcát. Valóban tengerészek voltak, s nem látszott rajtuk, hogy megrögzött gyilkosok lennének. Rita azonban Longyear mellett megtanulta, hogy ne vonjon le messzemenő következtetéseket a külsőből. Hemzseg a világ az angyalarcú gazemberektől. - Mit akarnak? - Beszélni önnel, asszonyom. Rita Katz szükségtelennek tartotta, hogy kijavítsa őket. Valószínűleg azt hiszik, hogy Longyear doktor a férje volt. - Ezért törték rám az ajtót? Anderson, aki az okosabbnak látszott kettejük közül, bólintott. - Ezért, asszonyom. Ha nem törjük be, nem engedett volna be bennünket. Ebben lehet valami - gondolta Rita, és sóhajtott. - Adok maguknak két percet. Ha ezalatt nem bizonyítják hitelt érdemlően... - Bizonyítani fogjuk - mondta vigyorogva Anderson. - Tudja, hogy találtak egy fickót a fedélzeten? - Fickót? - vonta össze a szemöldökét Rita. - Ki találta? - Laurel. -Az ki? - Tengerész. Azazhogy... de ez most mindegy. Egy ismeretlen pasast - Hoghogy ismeretlen? - Még sosem látta senki a hajón, - Maguk sem? - Mi sem. - Ez hogy lehet? Maguk mindenütt megfordulnak, nem? - Nem, asszonyom. Kevesen vagyunk, és a dolgunkkal voltunk elfoglalva. Nem kutathattunk át percenként minden zugot. - Értem. És... nem mondta a fickó, kicsoda? - Nem, asszonyom. - Hm! Miért nem? - Mert nem volt rá képes, asszonyom. Valaki ugyanis átvágta a torkát 39. rémületét, hozzá. Csak akkor derült fel némileg az arcuk, amikor Rita annyira összeszedte magát, hogy .meg tudott szólalni. - Mit akarnak tőlem? - Be szeretnénk avatni a tervünkbe, asszonyom. Számíthatunk a diszkréciójára? Anderson ajkán nevetségesen csengett a nehéz sző, d Rita már nem törődött üyen apróságokkal. - Miről van szó? Anderson előrehajolt, mintha attól tartana, kihallgatja őket valaki. - Le akarunk lépni, asszonyom. - Lelépni? Hogyan? - Az egyik mentőcsónakkal. - Nem túlságosan... veszélyes ez? Anderson biccentett. - Van benne kockázat, kétségkívül. De itt maradni még nagyobb kockázat. Holtbiztos, hogy mindenki meghal, aki itt marad. -De hát... miért? - Az öreg indián miatt. Vagy a szobor miatt. Az ilyesfajta bálvá-nyok szerencsétlenséget szoktak hozni a hajókra. - Miért nem dobják őket a vízbe? - Mert Mr. Lester nem engedi. Azt mondta, aki hozzájuk ér, lelövi, mint a kutyát. - Akkor miért nem dobják először Lestert a vízbe? Anderson ismét körülnézett, aztán még közelebb hajolt Rita Katzhoz. - Nem lehet. Az ő oldalukon van a túlerő! Biztos vagyok benne, hogy Mr. Lester kabinjában géppisztolyok vannak elrejtve.

- Ha rajtuk ütnének? - Lehetetlen. Nem kockáztathatunk. El kell mennünk, mégpedig olyan gyorsan, ahogy csak lehet Rita, bár születésekor meglehetősen éles ésszel ajándékozták meg az istenek, még mindig nem értette, miért éppen neki mondják el mindezt. - Szükségünk van önre, asszonyom. Rita felvonta a szemöldökét. - Igazán? S ha szabad kérdeznem, milyen minőségemben? Anderson arcán mosoly futott át. - Tanú minőségében, asszonyom. Rita koncentrált: attól tartott, még most sem érti egészen a tengerészt. - Tanú? Kinek a tanúja? - Természetesen a miénk. - Megdörzsölte kicsi, álla hegyén lengedező szakáilát, aztán Ritára mosolygott. - Mi egyszerű tengerészek vagyunk, asszonyom, és... hogy úgy mondjam, egyszeregyszer már meggyűlt a bajunk a hatóságokkal. Rita önkéntelenül is feljebb emelte a pisztolyát - Ne értsen félre, asszonyom, nem erőszakról volt szó. Hébe-hóba a bárkánkba csúsztattunk egy-egy karton fűvel bélelt cigarettát, és megpróbáltuk áthozni a határon. Azok a rőntgenszeműek meg kiszúrták a dolgot. -Hm! . - Higgye el, gyerekes dolgok ezek, asszonyom, de mégis elég ahhoz, hogy... ne higgyenek nekünk. Rita kezdte érteni, mit akarnak tőle a tengerészek. Ismét leeresztette á pisztolyát, és Anderson szemébe nézett. - Hajói értem, azért akarnak magukkal vinni, hogy maguk helyett is bizonyítsam, mi történt a hajón. Hogy nem maguk követték el azokat a szörnyűségeket, amik itt történtek. Attól tartanak, ha visszatérnek a partra, s bejelentik a dolgot, azonnal magukra terelik a gyanút, annál is inkább, mivel, hogy az ön szavait idézzem, Mr. Anderson, hébe-hóba már meggyűlt a bajuk a hatóságokkal. így van? - így, asszonyom. - Én viszont, aki még soha nem voltam büntetve, akár meg is esküdhetnék rá, hogy maguk ártatlanok, és más követte el a gyilkosságokat, így van? - Szóról szóra. - Ezért aztán hajlandók kimenekíteni ebből a pokolbóL - Ezt szeretnénk, asszonyom. Rita feldobta a pisztolyát a levegőbe, aztán hagyta, hadd essen le a szőnyegre. - Mikor indulunk? - Azonnal, asszonyom. A mentőcsónakot megpakoltuk konzervekkel, ivóvízzel, takarókkal. Számításaink szerint három nap múlva elérjük a partot. - És a többiek? - Van még egy mentőcsónak a hajón. Ha ugyan lesz élő ember, aki beleüljön. Rita Katz elkomorodott. Két dolog is foglalkoztatta egyszerre, s egyik sem volt kevésbé megfontolandóbb a másiknál. Mi lenne, ha mégiscsak itt maradna? Talán nem rá vadászik a gyilkos. Talán... Aztán csak legyintett, és elhessegette maga elől a csábító gondolatot. Nem marad és kész! Nem fogja tétlenül nézni, hogy elmetsszék a nyakát. Akkor már inkább a vihar és a cápák! A másik, amin eltöprengett, az az egyáltalán nem elhanyagolható tény volt, hogy egészen pontosan négy évvel ezelőtt, egészen pontosan három évet töltött betöréses rablás miatt egy dél-karo-linai fegyintézetben. Az ő vallomása ezek szerint még annyit sem számít, mint a tengerészeké. Amint partra tette a lábát, köddé kell várnia, és azzá is fog. Van néhány barátja a parton, akik esetleg tudnak tenni érte valamit. Lehajolt, felvette a sarokba állított utazótáskáját, és a szekrényhez lépett. Néhány ruhadarabot hajított a táskába, majd a két tengerészre mosolygott. 288 - Akár indulhatunk is. Bishop megbiccentette a szakálláL - Köszönjük, asszonyom. Senki sem vette észre, amikor a mentőcsőnak elszakadt a hajótól, és ringani kezdett a hullámok hátán. Harminc perc múlva üres volt a láthatár. 40. A pergamenképű ember a rozzant bárkában maga alá rántotta a lábát, és nyugtalanul összerezzent. Bár nem nyitotta ki a szemét, minden eddiginél

élesebben érzékelte a környező valóságot. Mintha borzongató, kellemetlen sugarak indultak volna feléjük a tengerről, ott keringtek körülöttük, majd mentőcsónak formává áütak össze a képzeletében. A többiek nem moccantak: összeértették a könyöküket, s behunyt szemmel a galambtqjás-kőre koncentráltak. A pergamenképű a háta mögött rejtőző kosárba nyúlt, és előhúzott belőle egy fonott sásfigurát. Ez a figura azonban ezúttal nem embert ábrázolt, hanem közönséges csónakot, talán éppen olyan mentőcsónakot, amelyből korábban kettő is függött a Tengeri Csillag fedélzetén. A pergamenképű ember tovább kotorászott a kosárban. Amikor néhány pillanat múlva visszahúzta a kezét, görbe pengéjű, fényes kés villogott benne. Anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, felemelte a kést, és egyetlen mozdulattal jókora lyukat fúrt vele a csónak fenekébe. Elégedetten hallgatta, ahogy a sásszálak kellemetlen pattogással elszakadnak, s azt sem bánta, hogy a sásfalon átfutó kés egészen kicsit megsebzi az ujja begyét. Leejtette a kést, az ujjából kibújó, gömbölyű vércseppet a galambtojás-kőhöz kente, majd óvatosan, nehogy a kelleténél iLo-rábban baja essék, a sáscsónakocskát ráhelyezte a vízre. A csónak keringett-forgott méltatlankodva fogadta magába a betörő hullámokat végül elkeseredetten az oldalára dőlt. A pergamenképű férfi mintha csak a szemével is látta volna, mi történik alig néhány méternyire tőle a víz tetején, elmosolyodott. A kő fölé emelte a kezét, s a többiek száguldó akarathullámaihoz csatlakozva a semmibe merült. A sáscsőnak süllyedni kezdett. Pedro Goozáles de Totedo visszatér , hogy aztán elvigye az ördög i. Costa Salinast reggel óta iszonyú fejfájás gyötörte. El is határozta, megkeresi Arzamendiát, hátha a vén csirkefogónak van valami indián varázslata fejfájás ellen, de nem találta a hajófenékben. Hiába kutatott fel érte minden zugot, sehol nem bukkant a nyomára. Rémült igyekezettel Xilonen koporsójára vetette magát, és megpróbálta felfeszíteni a tetejét. Csak amikor már véresek voltak az ujjai az erőlködéstől és a beléjük fúródott szálkáktól, vette észre, hogy rossz helyen feszeget. Sóhajtott, és egyetlen ujjal leemelte Xilonen koporsójának a fedelét, Xilonennel szerencsére nem volt semmi probléma. Békésen, mondhatni nyugodt arckifejezéssel feküdt a deszkaládában, s amikor Costa föléje hajolt, mintha gúnyos mosolyt látott volna végig-futni az arcán. Costa felnyögött, és amilyen gyorsan csak tudta, visszacsúsztatta a helyére a tetőt. - Nincs mese - dünnyögte maga elé. - Ha visszatérek Toledóba, meg kell gyónnom a püspöknek. El kell mondanom, hogy hónapok óta az ördög incselkedik velem. Kár, hogy nem kértem valakit magam mellé a csuhások közül... Hol a fenébe lehet az öreg azték? Hiszen, ha bántódásuk esik, Toledo főterén fognak felkötni. Rémület hullámzott át rajta, és a kardja után kapott. - Az ördögbe is! - morogta elégedetlenül. - Az utóbbi időben mintha elhanyagolnám a kötelességemet. A kardom is csak ritkán csatolom fel. Csak azért, mert éti vagyok az alkirály, még nem lenne szabad ennyire elhagynom magam. Biztos, hogy megitattak valami főzettel! Fel kell mennem a fedélzetre, és meg kell keresnem a gyereket. Ha valami történik vele, a király felköttet... Három hónapig jártam a hegyeket, míg végül sikerült előcsalogatnom a kölyköt A király kifejezett parancsa: vigyem Spanyolországba, ahol spanyol nemessé nevelik, hogy később visszaküldhessék Mexikóba.., Ördög és pokol! Mintha részeg lennék... Fogalmam sincs róla, hol a gyerek és az öregember... Nehézkes léptekkel kapaszkodott fel a fedélzetre. Mintha hártyapapíron keresztül látta volna a világot. Alakok, formák, színek és vonalak bukkantak fel előtte vad összevisszaságban. Arra riadt csak fel, hogy a hajóhíd környékén valaki eléje kerül, és igyekszik megállítani. - Nem érzi jól magát, Salinas?

Mintha az a fickó mondta volna, aki egyszer élelmet hozott neki, valami étekfogó vagy szakács, vagy nem is tudja pontosan, micsoda. Szőke, magas férfi, kutató szemekkel. El nem tudja képzelni, hogy juthat fel egy ilyen fickó spanyol hajóra. A többi titokkal együtt ezt is ki kell majd vizsgáltatnia Madridban. Holtbiztos, hogy az indiánok itatták meg valamivel. Talán a kaktuszborban volt a varázspor. - Mi van magával, Salinas? Ki az a Salinas, és mit akar tőle ez a fickó? Talán tisztátalan lélek, amely csak azért jelent meg előtte ilyen homályosan, mert másképpen nem képes? Alighanem Mendoza mondta egyszer, hogy a szellemalakoknak nincsenek éles kontúrjaik. - Salinas! Rosszul van? Egyik kezével a parancsnoki hídhoz támaszkodott, a másikkal pedig végigtapogatta az oldalát. - Eredj az utamból! - próbált kemény és katonás lenni. - Eridj, mert megöllek! A másik, a testetlen, kontúrtalan árny mintha oldalra íebbent volna. - Salinas, ne bomoljon! Valami a kezébe került, de nem volt egészen biztos benne, hogy a kardja-e az. Kissé vastagabbnak tűnt, és nehézkesebben is forgatta, mint megszokott fegyverét. Arra azonban megfelelő volt, hogy egy cseles vágással eltalálja a fickó fejét. - Huh! A francba is, hát nem fejen talált! Vigyázzon, Lester, ez bezsongott! Dobogó léptek, majd elmosódott hangok. - Mi van nála? - Kitépett egy deszkát a hídból, azzal szórakozik. - Leüssem? - Hagyja a fenébe, csak a deszkát vegyük el tőle! Feléjük lendülő árnyak, kéttkoppanás, hangos káromkodás. - Vigyázzon, szeg van a deszkában! - Nekem mondja?! Már bele is ment a kezembe. jj - Amondő vágyók, hagyjuk. - Meg kéne tudnunk, mi történt vele! Hátha... - Azt hiszi, Xilonen varázsolta el? Ideje, hogy megtudják a férgek, kicsoda is valójában. Tett egy cseles mozdulatot, de most csak fenyegetésképpen. - Kik vagytok, átkozottak? - dörögte, és terpeszbe állt, mert mintha erősebben mozgolódott volna a padló a talpa alatt. - Hogy kerültetek a hajómra? Vagy talán lázadás? Hohó, barátocskáim, ezt nem ússzatok meg szárazon! A főárbocon fogtok függeni valamennyien. Én, Pedro Gonzáles de Toledo, Mexikó alkirálya, az élő Istenre esküszöm, felkóttetlek mindannyiótokat! Lefelé a hajófenékbe, csürhe! - Hallja, mit mond?! Jézus Úristen, ez Pedro Gonzáles de Toledo! - Na és?! - A törvény! Létezik a törvény! Az én hajómon is újjászületett Pedro Gonzáles de Toledo! Látja, ember, hogy érvényesül a törvény?! Ezért éremes volt élni,..! Uramisten, köszönöm neked, hogy megérhettem ezt a napot! - Térjen már észre, Lester! Ha a maga törvénye valóban létezik, iszonyú veszélyben vagyunk. A törvény szerint nem szabad túlélőnek maradnia... - Hagyjon már, ember! Kit érdekel, hogy túléljük-e, vagy sem?! Nekem vele kell mennem! - Megbolondult? Hova? - Akárhova. Nekem ott kell maradnom mellette! És ha eltűnik, vele megyek én is. Pedro Gonzáles de Toledo előtt mintha oszladozni kezdett volna a köd. Nem tartott soká, de az a pillanat, amely alatt kicsinykét fél-relebbent, ráébresztette, hogy aki mellette áll, nem más, mint Jüan Montalba, testőre és fegyverhordozója, - Jüan? - Tessék? Ja, igen. Jüan. - Kik ezek? - Eee... az a helyzet... - Fedezd a hátam, Jüan! - Lester! Azonnal jöjjön vissza! Megbolondult? Lester! - Jüan! Fedezd a hátam! - Fedezem, alkirály úr. Salinas, nyomában Lesterrel, lerobogott a folyosóra vezető lépcsőkön, és eltűnt

a kabinjában. 2. Lester úgy érezte, megáll az ütő a mellkasában, amikor Salinas visszatért a kajütbe. Jókora, üres zsákot tartott a kezében alighanem a konyha környékén találhatta. Amíg Lester ott ücsörgött a bezárt kabinban a lány mellett, többször is elhatározta, hogy felébreszti Monicát végül mégsem tette. Attól félt, ha erőszakosan beavatkozik az eseményekbe, talán a törvény nem tudja kifejteni a hatását. Egyébként sem tehet semmit, hi- jt szén csak tétlen szemlélő. Lester nevű utas nem volt egyik hajón sem, így aligha juthat komolyabb szerephez az események irányításában. Rendületlen igyekezettel figyelte a lelkét, hátha ő is érez majd benne valami örömteli elváltozást: egyelőre azonban csak saját maga volt, senki más. Ezért aztán hagyta, hogy Salinas kétértelmű morgások kíséretében elhagyja a kabint, s Monicát sem merte felébreszteni. Akkor azonban, amikor Salinas zsákkal a kezében visszatért, mégiscsak arra gondolt, hogy fel kellett volna keltenie a lányt, A kreol képű fickó Monica fölé hajolt, és gyors mozdulattal leemelte róla a takarót. Lester kiáltott volna, de egyszerűen torkára forrasztotta a szót a meglepetés. Costa Salinas ügyesen, mint egy szakképzett kórházi betegápoló, felemelte a lányt, és mintha csak egy gazdátlan kó-lyökkutya lenne, belerázta a zsákba. Monica nyögött, és lassan ébredezni kezdett. - Costa! Istenem, mi ez a büdös? Jézusom, Costa, hol vagyok? Salinas vigyorgott, és bizalmas mozdulattal Lester füléhez hajolt. - El kell tüntetni a kurvát! Ha a püspök úr megtudja, nagy baj lehet belőle. Lester nagyot nyelt. - Ho...ogy? - Észrevétlenül. Senkinek sem fog hiányozni. - Costa, mi az isten ez? Costaaaaaa! Hol vagyok? Salinas megvetően belerúgott a zsákba. - Vinnyog a kurva, pedig tudnia kellett volna, hogy nem szabad feljönnie a hajóra. Akitaegszegi a szabályzatot, meglakol. Lester kezdte felfogni, mire megy ki a játék. - Hiszen maga hozta fel! - Kuss, marha! Én az alkirályod vagyok. Segítsd a hátamra a zsákot! Lester arca és egész teste verejtékben ázott. Jóságos Isten, mit tegyen? Ez az őrült bele akarja hajítani a tengerbe a lányi. Nem nézheti tétlenül, hogy megöljenek valakit az orra előtt! Bűnrészességet nem vállalhat... Valóban nem? - kérdezte ekkor egy csúfondáros hang a lelke mélyén. - És ami eddig történt? Ki szervezte az expedíciót? Ki tervelte ki előre megfontol szándékkal, hogy a mit sem sejtő utasokra szabadítja a torvényt? Mindegy. Akkor sem teheti meg. ö egyszerűen csak kíváncsi meg akarja tudni, valóban létezik-e a törvény, és ha igen, hogyan érvényesül, de nem gyilkos, ó nem akar és nem is tud megölni senkit! Majd megteszik helyetted mások! - suttogta ismét a hang a lelke mélyén. Valóban meg akarod tudni, milyen a törvény? Akkor hagyd a dolgokat menni a maguk útján! Hallgass és figyelj! - Costaaaaa! Mi töööörtént?! Hol vaaaagyoook, Costaaaaa?! Salinas letette a zsákot, megkereste a lány fejét, és ököllel jókorát utott rá. - Minden ringyő jajgat! - morogta felháborodottan. - Miért jajgatnak a ringyók, ha a legkisebb bajuk is van, Jüan? Meg tudnád mondani? - Uram, én,., - Nem tudsz te semmit, Jüan. Ha hazaérünk, kicseréllek a bátyádra. Sokkal okosabb és belevalóbb, mint te. Segítsd a hátamra a zsákot! Lester érezte, itt az utolsó pillanat, amikor még visszaléphet. Kétségbeesett tekintettel pásztázta végig a kabinfalakat, Monica összegyűrt ágyát, aztán önkéntelen mozdulattal a zsákhoz lépett. Örömmel vegyes rémülettel érezte, hogy végtagjai önállósították magukat. Anélkül emelik Saimas vállára a zsákot, hogy utasítást adott volna nekik. - Nyisd ki az ajtót! Két keze engedelmesen kitárta Salinas előtt a kabinajtőt. - Én is nagy marha vagyok, hogy magam viszem a ringyőt, de rád még ezt sem lehet bízni! - hallotta Salinas zsörtölődését, mielőtt érezte volna, hogy Mrtyaszerű,

nehezen átlátható kód ereszkedik a szeme elé. E mögött a furcsa, ragadósnak tűnő hártya mogótt eltűnt minden bizonytalansága érezte, hogy amit tesz, meg kell tennie. Lehetséges, hogy éppen az emberiség érdekében. így aztán nem is habozott, amikor Salinas ráparancsolt, hogy ragadja meg a zsák végét. Megragadta, majd Salinas hórukkolásától kísérve belehajították a tengerbe. Aztán arra gondolt, amíg él, nem múlik el a füléből Monica kétségbeesett sikoltozása. Salinas elégedetten összedörzsölte a tenyerét, s intett Lesternek, hogy kövesse a kabinjába. Lester követte. 3. . Johnny Graham tulajdonképpen hálát kellett volna hogy érez-j zen Mary Rosenfeld iránt, amiért megmentette Kollertől, valójában azonban igencsak távol állt attól, hogy a rémületen kívül bármit is erezzen. Többször is Maryre emelte a tekintetét, de valahányszor megtette, azon nyomban el is kapta róla. Olyasféle üveges, ember-J telén szemek tekintettek rá, amilyeneket csak rémfilmek forgatásakor produkálnak a maszkmesterek. Mi a csoda történhetett Miss Rosenfelddel? - töprengett, mi-j közben hagyta, hogy a lány betuszkolja a kabinjába. Johnny kiszúrta magának a kabin egyetlen karosszékét, és bek telepedett. Abban reménykedett, hátha az eszelős kifejezés idelent, ahol már biztonságban vannak, eltűnik a lány szeméből. Percekkel később azonban azt kellett tapasztalnia, hogy nem tűnt el. És valószínűleg nincs is szándékában eltűnni. Igyekezett hát olyan kicsire összehúzni magát, mint a macskától rettegő kisegér. Hátát a karosszéknek támasztotta legalább az védve legyen, ha e: ,,z őrült nő rátámadna. Megmarkolta zsebében a kését, de ahogy i lány ránézett, azon nyomban el is engedte. Még csak az hiányr1-hogy kiszúrja magának, és megpróbálja elvenni tőle! Nem. A ké feltétlenül szüksége van. Első adandó alkalommal Miss RosenfeF det is átküldi a másvilágra. Legalább nem érzi majd magát egyedül Gil Graham. A lány az ablakhoz sétált, és kinézett a vízre. Johnny úgy látta, mintha szapora, ideges rángások futnának végig a hátán. Amikor visszafordult, Johnny önkéntelenül is ismét a kése után kapott. Miss Rosenfeld szemében, ha lehet, még a korábbinál is fenyegetőbb kifejezés ült. Johnny úgy gondolta, talán sikerre vezet, ha megpróbálja elterelni a lány gondolatait. Mert hogy erősen foglalkoztatja valami, ahhoz kétség sem férhet. Sóhajtott, és kissé előrehajolt. - Hol van apa? A lány lerúgta a cipőjét, majd ideges, kapkodó mozdulatokkal lerángatta magáról a lepedőt is. Johnny kiguvadt szemekkel meredt Miss Rosenfeld kívánatos melleire. Aztán nagyot nyelt, és zavartan lesütötte a szemét. - Miss Rosenfeld... Én... talán... átmennék a kabinomba. Ha apa előkerülne... Kimászott a karosszékből, és egyetlen pillanatra megállt, hogy visszanyerje az egyensúlyát. Ez a pillanat éppen elég volt ahhoz, hogy ismét a csuklója köré fonódjanak Miss Rosenfeld erőszakos ujjai. - Az áldozatnak meg kell történnie! - mondta színtelen, fakó hangon. - Hogy tetszik mondani? - kérdezte Johnny rémülten. - Kend meg a testem illatos olajokkal! - parancsolta Miss Rosenfeld, és anélkül hogy eleresztette volna a kezét, végigfeküdt az ágyon. Aztán lassú, szertartásosnak tűnő mozdulatokkal kibújt a nadrágocskájából. Johnny megdörzsölte volna a szemét, ha Miss Rosenfeld engedi, ő azonban nem engedte. Ahelyett maga mellé rántotta, és ismét ráparancsolt. - Kend meg a testem illatos olajakkal! Johnny Graham úgy érezte, bedilizik. Életében nem volt még ennyire közel egy mezítelen asszonyhoz, és mindazok a sóvárgott titkok, amelyeket - igaz, csak fél szemmel és nem is igazi kíváncsisággal - a banda szexkazettáin látott, most itt voltak megfejtésre várva, karnyújtásnyira tőle. Mary Rosenfeld ajkai szétnyíltak, s buja vonaglás futott végig a testén. - Kenj meg illatos olajokkal! Johnny óvatosan megnyalta a szája szélét, és a piperepolc felé sandított. - Napolajra tetszik gondolni? Mary Rosenfeld ajkai közül kivillantak éles, fehér, ragadozó fogai.

- Hol az olaj? Johnny indult volna, hogy keressen valami rohadék napolajat, de a dilis csaj nem engedte. Fogta a csuklóját, és szorította, mint hülyegyerek a gumilabdát. - Tenyereden a szent olaj? Johnny belátta: a csaj bepöccent. Méghozzá nem úgy, ahogy a csajok általában be szoktak pöccenni, akár naponta többször is - ez a csaj klinikai eset. Mélyet lélegzett, és futólag konstatálta: abszolút semmit nem érez a meztelen Miss Rosenfeld iránt. Vagy ha valamit mégis érez, hát az inkább utálat. Felőle elfekhet itt hétszámra meztelenül, őt akkor sem érdekli. Meg kell pattannia, méghozzá minél előbb - Tenyereden a szent olaj? Johnny megpróbált úszni az árral - Ja! - mondta biccentve. - Van valami rajta... - Kend meg a hátami Johnny felnyögött, és ahogy a baseballmérkőzések előtti tudósítások edzőitől és gyúróitól látta, szép lassú mozdulatokkal masszírozni kezdte Miss Rosenfeld vállát. Alig futott végig a lány vállán a tenyere, Miss Rosenfeld felnyögött, és a hasára fordult, Johnnynak kövér verejtékcseppek gördültek le a homlokán. - A hátam! - vezényelt a lány. - A hátam következik! ifí Johnny a kétségbeesés határán simogatni és nyomkodni kezdte az asszony hátát, mintha a nem létező olajat akarná beledolgozni a bőrébe. - Most jő... Lejjebb...! Johnny nyögött, és lejjebb csúsztatta a kezét - Még lejjebb! Johnny Graham ekkor kétségbeesetten f elüvöltött. Kihasználva, hogy a lány a hasán fekszik és nyögdécsel, mintha elrontotta volna a gyomrát, felragadta a nagypárnát, és a fejére szorította. Kétség sem férhet hozzá, hogy Miss Rosenfeldet is megszállta az ördög,ahogy azokat a néger lányokat, akiket Buü mutatott neki. Ők arra kényszerítették a férfiakat, hogy... Johnny rémületében köpött egyet - természetesen a feje felett hátrafelé, ahogy az ördögöknek dukál -, sebtében keresztet vetett, aztán egyetlen ugrással az ajtónál termett, feltépte, és kivágta magát a folyosóra. Segítségért akart kiáltani, de még idejében meggondolta magát. Hiszen annyi az őrült ezen a rohadt bárkán, hogy más már nem is fér rá tőlük! Az ajtó megmoccant mögötte. Rémülten látta, hogy Miss Rosenfeld tapogatődzó ujjai jelennek meg a nyílásában. Vörös körmei az ajtó fáját kaparták, mintha azt tették volna felelőssé a sikertelen percekért. Johnny felsikoltott, amikor még szélesebbre tárult a kabin ajtaja, s a mezítelen Mary Rosenfeld kiszédelgett a folyosóra. Ha lett volna ideje és mersze, hányhatta volna magára a keresztet. Főleg, amikor a lány őrülten égő, szinte fehéren izzó tekintete fényében felfedezte a kést is a kezében. Méghozzá saját, kedves tőrkését, melyet masszírozás közben veszíthetett el, Mary azonnal észrevette, amint kidugta a fejét a folyosóra. Elmosolyodott, és felé intett a késsel. - Gyere, fiú, essünk túl a dolgon! Ha bemutattuk a termékenységi áldozatot, hamar túl leszel a másikon is. Aztán elindult a késsel Johnny felé, hogy ki tudja, milyen áldozatra kényszerítse. Johány felvisított, és a íépcsőfeijáró felé iramodott. 4. Johnny Graham rémületében alig érzékelte, hogy a két mentő-csónak közül már csak az egyik van a helyén. Lerántotta róla a ponyvát, és ellenőrizte, le tudja-e ereszteni, A csörlőszerkezettel nem volt sok problémája, hiszen odahaza naponta kijárt a kikötőbe, s volt elég alkalma elsajátítani a hajózás csínját-bínját. Bár tisztában volt vele, hogy egyedül, erőteljes hullámzás közepette kockázatos vízre termi a járgányt, nem volt más választása. Ha itt marad, megölik. Már-már eresztette volna is lefelé, amikor eszébe ötlött, biztos halálnak néz elébe, ha megpróbál élelem és főleg ivóvíz nélkül útra kelni. A kegyetlenül perzselő nap néhány óra alatt úgy kiszárítja, mint a partra vetett medúzát. Nem marad más belőle, csak a csontváza! Rémületében feizokogott Uramisten! Le kell lopóznia a hajófenék közepére, hogy beosonhasson a raktárba ivóvízért. Még sze-, rencse, hogy nem azon a lejárón át, amelyen Miss Rosenfeld köze- ledik.

Kétségbeesett futással elindult a lépcsőlejárat felé. Közben egyetlen szempillantás erejéig megtorpant, hogy haügatóddzék. Amikor semmi gyanúsat nem tapasztalt, futott tovább. Rohanás közben éppen csak érzékelte a környező világot. Szeme sarkából látta, hogy az öreg indián ott szobrozik a koporsónál, s fel sem emeli a fejét, amikor eíszáguld mellette. Berúgta az ajtót, bevetette magát az egyik kamrába, zsebébe gyúrt néhány találomra felmarkolt konzervet, felkapott egy jókora műanyag kannát, és megpróbált visszairamodni velük a lépcsőfeljáró felé. A nehéz kanna azonban lassúbb futásra késztette. Pokoli súly húzta lefelé a vállát legszívesebben elhajította volna az átkozott ivóvizet. Hosszú percek múltak el, míg ismét ott állhatott a mentőcsőnak mellett. A már lehúzott és a csónak sarkába vetett ponyva érintetlennek látszott. Johnny Graham behajította a konzerveket a csónak fenekébe, óvatosan melléjük tette a kannát, aztán hangos zihálással megindította a csörlőt. - Istenem, add, hogy ne jöjjön addig, amíg a csónak le nem ér! -könyörgött félhangosan, és úgy érezte, szíve kiszakadni készül a mellkasából. - Add, hogy ne jöjjön, amíg a csónak le nem ér! A kabinokhoz vezető lépcsőfeljáró fekete torka fenyegetőn ásított felé, de szerencsére nem bukkant fel benne Mary Rosenfeld. A csónak halkan, kelletlenül a hajó oldalának koccant. - Istenem, add, hogy ne törjön össze! Add, hogy ne törjön össze! A csónak recsegett, ropogott átkozta a szakszerűtlen kezet, amely lefelé eresztette. Johnny hátralesett a válla felett. A lépcsőfeljáróban mintha megvillant volna valami. A csörlő futása megállt: a csónak nagyot csobbant a vízen. Johnny sóhajtott, és fejest ugrott a tengerbe. 5. Amint a vízbe ért, pokoli öröm töltötte el a lelkét. Megúszta, megúszta, megúszta! - dalolta, énekelte, ujjongta körülötte a világ. Néhány elvetélt kísérlet után végre sikeralt feltornáznia magát a csónak peremére. Ráhasalt, majd becsusszant az aljába. Bár legszívesebben így is maradt volna órákon át, a megkönnyebbülés párájába burkolózva, nem tehette. Lekapcsolta a csörlőrendszerről a csónakot, és evezni kezdett, ahogy a karja bírta. Olyan távolságra kell érnie a Tengeri Csillagtól, hogy sem golyó, sem az esetleg utána úszó Miss Rosenfeld el ne érhesse! Jó egyórai kemény munkával sikerült teljesítenie a tervét. A csónak látóhatáron kívülre került. Most érkezett el az ideje, hogy végigheverjen a csónakfenéken, és kilazítsa meggyötört izmait. Mivel nem volt kése, f oggal-köröm-mel tudott csak felnyitni egy húskonzervet. Azt is csak éppen any-nyira, hogy kiszophassa belőle a pástétomot. A hold fényes korongja feljött az égre. Bár Johnny üvölteni szeretett volna örömében, hogy a barátságos égitest itt világít a feje felett, mégsem töltötte ei maradéktalan boldogság a lelkét. A hold fényes sugarai mintha égetni kezdték volna a bőrét. Megborzongott és elhatározta, beburkolja magát a ponyvába a trópusi éjszaka nedvessége ellen. Bármennyire is nagy a hőség, mintha a csontját is átjárná a köd és a tengerről felszálló pára... Kinyújtózott, ásított, és a ponyva felé nyúlt, hogy magára húzza. A következő pillanatban felsikoltott, és kis híja volt, hogy be nem vetette magát a tengerbe. A ponyva alól ugyanis, mintha csak a tenger mélyéből emelkedett volna ki, Miss Rosenfeld meztelen teste bukkant elő. Johnny döbbenten látta, hogy az égő szemű lány kezében ott csillog a kése. A holdsugarak végigfutottak széles pengéjén, és lebucskázva róla a vízbe hullottak. Johnny eltakarta a szemét, és ordított, ahogy a száján kifért. - Neeee! Kérem szépen, Miss Rosenfeld, neeeel Mindent bevallók, csak ne öljön meg! A csupán a hold ezústsugaraiba burkolódzott, ezüstszínű asz-szony elkapta a csuklóját, és magához rántotta. - Meghozzuk a termékenységi áldozatot. Aztán feláldozlak Is-tarnak! Johnny Graham még sokáig ordított, zokogott, hörgött a boldogságtól, majd a fájdalomtól

Közben kivüágosodott az ég: a hatalmas, égő lámpásként ringó hold mellett felbukkantak a csillagok. ístar fényes csillaga közömbösen nézett le rájuk. 6. Ahogy a csillagok feíragyogtatták fényüket, a férfiak megmoccantak, hogy felkészüljenek az éjszakára. A pergamenarcú azonban ezúttal visszatartotta őket. Nem moccant, nem szólt, mégis figyelmeztette társait, hogy változtatniuk kell a napok jól bevált gyakorlatán: ezúttal egy darabig még együtt kell maradniuk a gondolataiknak. A többiek nem szóltak, csak beleegyező hullámokat küldtek a pergamenarctí felé. A barna, kiálló bordájú férfi kosarába nyúlt, behunyt szemmel három sásfigurát húzott ki belőle, majd egyiket a másik után behajtotta a vízbe. A legelső sásfigura aprócska emberi alak volt, a másik még ennél is kisebb, a harmadik pedig egy hajó- vagy csónakfigura, amilyet ezen a napon egyszer már a vízbe hajított. A sásfigurák keringtek-forogtak a dereglye körül, aztán elvitorláztak a hullámok hátán. A barna férfiak ekkor azt üzenték egymásnak, hogy rövid időre megpihennek. - Meg kell keresnünk az öreget! - mondta Sigurdsson, belefúj va pisztolya csövébe. - Talán ő ad valami tanácsot. Gaby remegő kézzel emelte szájához a whiskys poharat. - Mit adhatna? - Ha nem is tanácsot, talán magyarázatot. Hogy mi folyik itt. - Meg fogunk halni - mondta a lány. Sigurdsson a kabin falának támaszkodott. - Ha valóban létezik a torvény, és valóban kifejti a hatását, maga nem halhat meg. Legfeljebb én. Az én nevem, sajnos, rajta volt az egyik utaslistán. - Nem tudom, hogy a törvény tart-e névsorolvasást. Sigurdsson a lány felé intett. - Hozza a stukkerját, és gyerünk! Nem veszíthetünk vele, ha meginterjúvoljuk. Azonkívül, azt is megnézhetjük, mi történt a többiekkel. - Gondolja, hogy... él még valaki? - Nem tudom. A mentőcsónakokat mindenesetre elvitték. Iga- zán szólhattak volna nekünk is. - Ha egyáltalán azok vitték el, akikre maga gondol - Hol lehet Lester? A lány sóhajtott. - Fogalmam sincs róla. Tényleg beszélni akar Arzamendiával? - Miért ne? -És ha útközben...? - Gondolja, hogy a torvénynek akadály egy jól-rosszul bezárt kabinajtó? - Igaza van. Gyerünk. Sem a fedélzeten, sem a hajófenékbe vezető lépcsőlejáraton semmi nem mutatta pusztítás nyomát Békés volt a kornyék, mintha az utasok és a tengerészek a kabinokban pihennék ki az elköszönő nap fáradalmait. - Maradjon szorosan mellettem! - figyelmeztette a lányt Sigurdsson. - És tüzeljen, ha kell! Egyelőre azonban nem kellett. A hajófenék üres volt, kivéve az istenszobor koporsóját és Arzamendiát Az öreg indián futó pillantást vetett rájuk, majd ismét a koporsóra szegezte a tekintetét. Arca mozdulatlan maradt, de Gaby szinte bőrén érezte a leikéből kiáradó kétségbeesést. - Hallasz engem, öreg? Arzamendia biccentett, bár lehet, hogy csak a hajó himbálódzása mozdította meg a fejét. - Nem beszélek jól spanyolul, de azért, remélem, megértjük egymást... Szeretném, ha segítenél nekünk! Arzamendia most már egészen biztosan megmozdult Sőt a koporsóra tette a kezét, mintha tudomásukra akarná hozni: a koporsó, és ami benne van, az övé. Gaby megértve a mozdulatot, Arzamendia meüé guggolt - Nincs mitől tartanod. Nekünk nem kell a Kukoricaistennő. A tanácsodat szeretnénk kérni. Ekkor az öreg megszólalt, olyan váratlanul, hogy Gaby megbillent a sarkán, és majd a fenekére tottyant - Xílonent akarják. -Kik?

- Ők. Akik Xilonen papjai voltak. Az őrizők. - Azt mondod, Xilonen papjainak a leszármazottai gyilkolnak? Az öreg felvonta a vállát, és morgott valamit, miközben barátságosan megsimogatta a láda oldalát. Olyasféle féltő-óvó és bánatos mozdulattal, mint ahogy nagy kincsét simogatja valaki, annak tudatában, hogy rövidesen meg kell válnia tőle. Gaby megcsóválta a fejét, és Sigurdssonhoz fordult. - Azt mondja, ennek a szobornak a papjai ölnek. - Jó vicc. Hiszen ez a kőasszony több száz éves. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen indián sincs a fedélzeten. Gaby elmondhatta volna, hogy Johnny Graham igenis az, de miután már hosszabb ideje nem látta a kisfiút, nem szólt róla. Arról nem is beszélve, hogy egy Johnny korabeli gyerek aligha vetemedik tömeggyilkosságra. - Azt vettem ki a szavából, hogy Xilonen papjainak a leszármazottai őrzik az istennőt - hazudta, mivel erről nem Arzamendiától, hanem az eltűnt Gil Grahamtől tudott. Sigurdsson elhúzta a száját - Indián babona. -Tud jobbat? - Hol vannak Xilonen papjainak az utódai? He? Mutasson csak egyet is közülük! - Hol vannak Xilonen papjainak az utódai? - fordította le a kérdést a lány Arzamendiának. Arzamendia felemelte a kezét, és a tenger felé mutatott. -Ott. - Úgy érted, a tengeren? -Ott. - Üldöznek bennünket? Az öreg megrázta a fejét. - Nem üldöznek. - Hát mit csinálnak? Várnak. - Várnak? Mire? - Hogy meghaljunk. Olyan egyszerűen mondta, mintha csak arról lett volna szó, hogy valakik a tengeren megvárják a napfelkeltét. - Honnan tudják, hogy meg fogunk halni? - Tudják, ők küldik ránk a Gonoszt. - A Gonosz? Ki az? Az ördög? - Nem ördög, ő a Gonosz. - A Gonosz gyilkol? - Igen, a Gonosz gyilkol. - Azt mondod, hogy mindazok, akiket megöltek, a Gonosz kezétől haltak meg? - A Gonosz kezétől haltak meg - ismételte engedelmesen az öreg. - Hányan vannak? -Kik? - Hát a gonoszok. Egy ember, öt, tíz? Arzamendia mintha elmosolyodott volna. Láthatóan mulattatta a lány ostobasága. - A Gonosznak nincs száma, ő csak a Gonosz. Gaby sóhajtott, és megpróbálta tisztázni a dolgot. - Azt mondod, valakik követnek bennünket, feltehetően csónakon, amikor nem vesszük észre, fellopőznak a hajóra, és gyilkolnak. Ők Xilonen őrei. Azt akarják, hogy Xilonen visszakerüljön Mexikóba. Igaz? Arzamendia hallgatott. Bizonyára megpróbálta megérteni a lány szavait. Amikor aztán megértette, hevesen megrázta a fejét. - ők nem lopóznak fel a hajóra. Nem úgy gyilkolnak. Nem kézzel ölnek. Nem a saját kezükkel. Más kezével ölnek. A lány annyira koncentrált, hogy verejtékcseppek futottak végig a homlokán. - Kik azok a mások? Az öreg körbémutatott - Mi. Valamennyien. - Mi? Valamennyien? , Arzamendia határozottan igent intett. - Valamennyien. Ők tudják, hol lakik a Gonosz. - Hol lakik? Arzamendia felemelte a kezét, és a mellére ejtette. - Itt. Belül Mindenkiben. - Úgy érted, bennünk van a Gonosz? Arzamendia nem is válaszolt. Annyira egyértelmű volt a dolog. - Ők tudják, hogy bennünk van a Gonosz? - Tudják. Hiszen valamennyiünkben ott lapul. Mint a... harapni készülő kutya... amely fél a gazdájától, és... nem meri megmarni az idegent. De ha a gazda nincs otthon, megharapja. A Gonosz. .. belül van. Nem mer harapni. Fél tőled. De ők

tudják, hogyan kell harapásra bírni. A Gonosz kiszabadul és harap. ÖL A lány megpróbálta lefordítani Sigurdssonnak Arzamendia szavainak a lényegét. - Ha jól értem, azt mondja, egyáltalán nem is jártak a hajón. Csak felszabadítják a lelkűnkben lapuló gonosz indulatokat. Nem tudom, hogyan csinálják, de lehet, hogy az öregnek igaza van... Arzamendia váratlanul félbeszakította a lány szavait: - A Gonosz mássá varázsol Más ieszel, mint aki voltál. Azt hitted, soha nem tudsz eltaposni egy bogarat... mert sajnáltad. Azt hitted, soha nem tudsz megölni egy báránykát... Most pedig bárkit megölsz. A Gonosz mindig is ott lapult benned, de te nem engedted ki a börtönéből. Azt mondtad neki: vissza! Ők képesek megtalálni a kulcsot. Tudják, hogyan kell kinyitni a zárat. A Gonosz kiszabadul, és te eltaposod a bogarat, megölöd a kisbárányt. Ők tudják, hol a kulcs. Lehajtotta a fejét, és elhallgatott. Gaby Mába szólongatta, nem válaszolt többé. Mintha belesüketült volna az erőfeszítésbe, Gaby felemelkedett, és sóhajtva Sigurdssonhoz fordult. - Talán igaza van. Talán... - Nem tudnánk valahogy felhasználni ellenük? Nevetséges ugyan, hogy ezt mondom, hiszen elképzelhetetlen, hogy valakik dróton rángassanak bennünket, és szelíd, hétköznapi emberekből vérszomjas gyilkosokat faragjanak néhány nap alatt... - Nem látott még ilyet? - Milyet? - Hogy valaki néhány nap alatt szelíd, hétköznapi vérszomjas gyilkossá lett? - Persze hogy láttam! Csak ez az egész valahogy megfoghatatlan. . ? - A törvény a megfoghatatlan. De létezik. Csak azt nem tudjuk, mi mozgatja, hogy ismét, újra meg újra ugyanazokat a jelenségeket produkálja. Sigurdsson megszorította a lány karját. - Lehet, hogy létezik a törvény, lehet, hogy nem. Az is lehet, hogy lassan már magam is kezdek hinni benne. Mindenesetre, nem kérdezné meg tőle, hogyan lehetne véget vetni az öldöklésnek? Nem tud valami varázsigét, amit azok ellen a fickók ellen - ha valóban léteznek - felhasználhatnék? Gaby lefordította Sigurdsson kérdéseit. Arzamendia megmoccant, megigazította a fején kötött füles sapkáját. - Őket nem lehet legyőzni. Még kevés... hozzá az erőnk. Sok Arzamendia megpróbálta: egyjnek sem sikerült Nekem sem. Mégis újra meg újra megpróbáljuk. Meg kell próbálnunk! Egyszer majd lebírjuk őket, és Xilonen elhagyja Mexikót. - Azt mondod, nem lehet legyőzni őket? -Arzamendia megrázta a fejét. - Most még nem. Még erősek. De ahogy múlnak az évek, gyengül az erejük. Egyszer majd egy Arzamendia megöli őket. És Xilonen - az átkozott! - visszatér oda, ahonnan eljött. A víz alatti birodalomba. Ide! - s ujjával a padlóra mutatott. - Mit fecseg ez itt összevissza? - Csitt! -intettealány Sigurdssont. - Azt mondod, visszaviszik í szobrodat Mexikóba? - Vissza. - Mikor-viszik vissza? - Amikor már... nem lesz senki a hajón, - Senki? Hát mi hova... leszünk? - Meghaltok. Olyan magától értetődően mondta, mintha csak azt közölte volna velük, hogy éhes. Gaby egyetlen pillanat erejéig elveszítette a fejét. Az öreghez ugrott, és megragadta a kezét. Meglepetve tapasztalta, hogy Arzamendia keze nem is emberi kéz, olyan könnyű és súlytalan, mint a lepke szárnya. - Én... nem akarok meghalni! Arzamendia elvette a kezét, aztán megsimogatta Gaby arcát. Olyan gyorsan, hogy talán nem is simogatás volt, hanem csak véletlenül csúszott végig a lepkeszárny az arcán. - Menekülj! Menekülj el a hajóról! - Te is velünk jössz? Arzamgndia megrázta a fejét. - Én nem mehetek. Nekem itt kell maradnom Xilonen mellett. - De ha úgyis győznek! Te magad mondtad, hogy győzni fognak. Az öreg elmosolyodott. - Harcolnom kell velük! Sokáig. így csökken az erejük. Minden Arzamendia harcol. És minden Arzamendiával egy kicsit veszítenek az erejükből. Egyszer majd jön egy

Arzamendia, akivel nem bírnak. Én nem mehetek, de te menekülj! - El kell tűnnünk innen minél előbb! - mondta Gaby, és érezte, hogy lassan, de Biztosan kezd rajta eluralkodni a pánik. - Azonnal el kell tűnnünk! Nem egészen értem, mi történik itt, de akikkel szemben állunk... nem emberek. - Ezt akkor is tudta, amikor felszállt a hajóra. - Ha csak tizedét is sejtettem volna annak, mi vár ránk, soha nem teszem a lábam ennek a nyomoralt teknőnek a fedélzetére. A parton másnak tűnt minden... Viccnek, hülyeségnek, jó bulinak. Ez azonban maga a pokol. Minden borzalmával és kegyetlenségével együtt,..! - Megragadta Sigurdsson vállát, és megrázta. - Hát nem érted? Most már az életünkről van sző! Azonnal el kell tűnnünk innen! Sigurdsson biccentett, és sóhajtott is egyszerre. -Értem én, kislány, hogyne érteném. Csak az a kérdés, mivel. Ha jól láttam odafent, valaki elkötötte a mentőcsónakokat... Úszva pedig mégsem vághatunk ekkora útnak.., - Uramisten... mi lesz velünk?! Sigurdsson gúnyosan elhúzta a száját. - Megvárjuk, hogyan határozott felőlünk a Törvény. 8. Costa Salinas érezte, pem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene. A hajó gyakorlatilag irányíthatatlanná vált, a gyerek, ki tudja, hol kóborol, talán, a tengerészek is rakoncátlankodnak - ahogy az már egy hosszabb hajóút alkalmával elő szokott fordulni. Az öreg szerencsére a hajófenékben van, valószínű, hogy a gyerek is ott bujkál valahol, hiszen úgy összetartanak, mintha ikrek lennének. Nem is baj - legalább tudja, hol kell keresni őket. Lázadás! Hát persze hogy az, a fene vitte volna el az egészet! Fellázadt a legénység egy része, a hozzá és a koronához hűségeseket bezárták valahová, és most a tisztekkel tárgyalnak, mert nélkülük aligha tudnának menedéket találni egy lakatlan, déltengeri szigeten. A fenébe is, persze hogy lázadás! Hogy erre nem jött rá előbb! Hát ezért korog annyira a gyomra, hogy majdTalyukad, ezért nem kap napok óta rendes ennivalót. A szakácsot is bezárták, vagy velük tart a mocskos disznó... De ő majd megmutatja nekik, mire képes őfelsége alkirálya, Pedro Gonzáles de Toledo! Lester kétségbeesetten figyelte, amint Salinas az ajtóhoz ugrik, arcát simogatja, szemét forgatja, és a fogát csikorgatja. Teljesen megőrült, nem is vitás. - Jüan! - Igenis - mondta automatikusan, és döbbenten érezte, hogy már nem is ő beszél magából Mintha valaki, egy ismeretlen ember rejtőzött volna a bensejében, s most ő válaszolna Pedro Gonzáles de Toledőnak, - Meg kell támadnunk őket. - Megtámadjuk, senor. - Adj egy kardot! Homályos szemekkei látta, hogy az a valaki, aki a testében rejtőzik, arra készteti a kezét, hogy nyúljon a zsebébe, és húzza ki belőle a tőrét. Salinas elvette, és elégedetten meghintáztatta a tenyerén. - Megtámadjuk őket. Ahogy szoktuk, Jüan. Ahogy lázadás esetén szoktuk. Lester pontosan tudta, mit jelentenek Pedro Gonzáles de Toledo szavai. Meg kell lepni a lázadókat, mégpedig úgy, ahogy a regula megkívánja. - Meg kell ölnünk az első kettőt, akivel találkozunk - mondta Pedro Gonzáles de Toledo, és belekaszált a késsel a levegőbe. -Gyáva féreg valamennyi! Ha meglátják, hogy kettő a fűbe harapott, zokogva a lábamhoz borulnak. Gyerünk, Jüan! Megölünk kettőt, és miénk a győzelem. Őfelsége és az admirális nemességet sujjományoz neked... Van fegyvered? Megölni az első kettőt, érted? Akár férfi, akár n A vér rettenetet kelt. Gyerünk, Jüan, ne késlekedj! Úgy lopakodtak végig a folyosón, mint a vadászok. Salinas kezében tőr, Lesterében egy ki tudja, honnan belekerült kalapács csillogott. Lester hevesen kapkodta a levegőt, s a testét lassan kisajátító lélekkel viaskodott. Meg kell ölnünk az első kettőt! Akár férfiak, akár nők! Vért, vért, vért, hogy megrettenjenek tőlünk! Holtbiztos volt benne, hogy helyesen cselekszik. Hiszen esküt tett őfelségének, hogy mindig megtartja elöljárói parancsát. Most pedig elöljárója, Pedro Gonzáles de Toledo, Mexikó alM-rálya arra biztatja, hogy öljön. Es 6 ölni is fog.

9. Sigurdsson megvizsgálta a mentőcsőnakolc helyét, aztán bánatosan felsóhajtott. - Meglógott mindenki, csak bennünket hagytak cserben. - És Lester? Sigurdsson megvonta a vállát. - Valószínűleg ő is lelépett. - Nélkülem? Sigurdsson mondani akart valamit, de meggondolta magát, és mégsem mondta. - Most aztán... hová? - Be a kabinunkba! Egészen pontosan Lester kabinjába! Eíba-rikádozzuk magunkat, és... megpróbáljuk kivárni, amíg felszed bennünket valaki. Gaby megmarkolta a korlátot, és legszívesebben elsírta volna magát. Az Észak Csillagára, a Dél Csillagára és a spanyol hajóra gondolt. Lehet, hogy ezeken is elbarikádozták magukat az utolsók, abban a reményben, hogy megmenti őket valaki? Sigurdsson megfogta a könyökét, és a lejárat felé vezette. - Jöjjön, kislány! Egy kemény zsaru sose bőg. Gaby szeretett volna a vállára borulni, és mindaddig ott is maradni, amíg csak fel nem ébred ebből a rémálomból. 10. Sigurdsson vette észre Lester íróasztalán a levelet, de Gaby bontotta fel. Annál is inkább, mivel a címzés neki szólt. Gaby látta, hogy a férfi elfordítja a fejét, pedig minden bizonnyal mardosta a kíváncsiság. Gaby feltépte a borítékot, és nekiesett az olvasásnak. Amikor a levél végére ért, kacagni kezdett. Kacagása lassan tébolyult vihogásba ment át, és csak akkor maradt abba, amikor Sigurdsson felpattant Lester karosszékéből, és magához szorította. f - Mi a fenét firkáit össze a fickó? Remélem, rossz hír, mert már kezdem unni a jókat. Gaby csuklott néhányat, aztán olvasni kezdett: T Kedves Gaby! Felfoghatod ezt a levelet búcsúlevélnek is, pedig egyáltalán nem annak szánom. Biztos vagyok ugyanis benne, hogy valamikor még összefutunk: lehet, hogy ebben, de az is lehet, hogy egy másik dimenzióban. Ahogy a Törvény rendelkezik rólunk. Mert hogy létezik a Törvény, és hat - ebben biztosabb vagyok, mint bármikor. Az igazság az, hogy hagynom kellene, hasson kedve szerint, de mégsem tudom megtenni. Ez ugyanis azzal jáma, hogy téged is kiteszlek kényének-kedvének, márpedig ezt nem akarom. Én kevertelek bele a dologba, és bármennyire is kedvem ellenére van, hogy megpróbáljam kijátszani a Törvényt, nem tehetem meg, hogy ne mutassak neked egy rejtekajtót, amin át kimászhatsz a hatása alól. Ha így is kimászhatsz. Ma azt vettem észre, hogy velem is történik valami. Mintha már nem lennék egyedül a testemben. Mintha valaki más is lapulna bennem, és éppen ébredezne, hogy átvegye a hatalmat felettem. Erről nem írok többet, mert magam sem tudom pontosan, miről van szó. Mindenesetre roppant kíváncsisággal várom ennek a valakinek az ébredését - kerüljön, amibe kerül! Találsz a levélhez fűzve egy végrendeletet. Mindenem a tiéd. Rokonom és hozzátartozóm nics - legalább valamelyest kárpótollak azokért a kellemetlenségekért, amiket elszenvedtél miattam. Az ágyam alatt találsz egy felfújható gumicsónakot és egy kis rádió adó-vevőt. Ha kritikusra fordulnának a dolgok, használd őket Komolyabb fegyvert szándékosan nem hoztam a hajóra: minek? Verejtékező homlokkal gondolok rá: hátha pont én leszek az, aki elől menekülnöd kell. Csakhogy akkor már az, akit látsz, nem én leszek, hanem valaki más. Ezért arra kérlek, ne légy rám tekintettel. Cselekedj úgy, ahogy egy vadidegen emberrel cselekednél. És még valamit, Gaby. Ne feledd: te ugyanolyan vagy, mint én! Ügy is mondhatnám: egyféle fából vagyunk faragva. Most tudom, ki vagy borulva, de ha hazatérsz, és kipihened magad, ismét csak feltámad benned az ismeretlen iránti vágyakozás. Akkor pedig... Nos, Gaby, mielőtt elhagytam volna a szárazföldet, kieszeltem ,310 egy tervet. Arra az esetre, ha átlépnék egy másik dimenzióba. Egyelőre nincs jelentősége, hogyan nevezed - hívhatod úgy is: ha meghalok. Ha a halál egy hatalmas semmi, akkor nincs mit kutatni rajta. Akkor sem, ha olyan, mint a Nirvána. Ráadásul nem is érdemes.

Ha azonban valami más - és szívből remélem, hogy az -, akkor talán lehetséges, hogy valamiképpen üzenetet küldjék neked, felvegyem veled a kapcsolatot. Abban az esetben tehát, ha nyomtalanul eltűntem a hajóról, és neked sikerül szárazföldre jutnod, toérlek, néhány évig figyeld az újságokat: a Weekly Heraldot, Tudom, riadtan felrántod a szemöldököd, és megpróbálsz visz-szaemlékezni rá, hol találkoztál ezzel az újságnéwel. Az a gyanúm, hogy sehol. Ezt a lapot Európa nyugati szegletében, egészen pontosan Skóciában adják ki, még pontosabban ÉszakSkóciában. Hogy megértsd, mi a szándékom, megpróbálom röviden összefoglalni. Különben gyanítom, nem lehet sok időd az olvasgatásra. Tehát: évekkel ezelőtt vettem Észak-Skóciában egy öreg lovagvárat. Olyat, amilyen százszámra található ezen a vidéken. Észak-Skócia telis-tele van kísértetkastéllyal, melyeket dugig töltenek a hazajáró, boldogtalan várúrnők, lefejezett várurak, meggyilkolt unokaöcsök. Csak nehogy eggyel is megpróbálj kapcsolatba lépni közülük! Úgy meglapulnak, hogy nagyítóval sem találod őket! Komolyra fordítva a szót: az én váram arról híres, hogy évszázadokig csupa tisztességes népek lakták nem csináltak soha disznóságot, így aztán nincs is miért kísérteniük. Eddig. Mert ha mégiscsak van negyedik dimenzió vagy párhuzamos világ, vagy akármi, nem nyugszom addig, amíg jelet nem hagyok neked. Akkor aztán gyere, és próbálj megtudni tőlem mindent! Apropó, majd elfelejtem. A kastély neve Weatherfield. Ha azt olvasod a Weekly Heraldben, hogy a weatherfieldi kastélyban kísértetek járnak, furcsa, megmagyarázhatatlan jelenségek riogatják a járókelőket, hagyj csapot-papot, és gyere! Én vagyok az, aki így küld jelet neked. Most pedig, viszlát, Gaby! Érzem, hogy még látni fogjuk egymást. Van a weatherfieldi kastély halijában egy hatalmas tükör. Ha kilépek az ismeretlen dimenzióból, és Weatherfieldbe megyek, először azt töröm össze. Erről aztán biztos lehetsz benne valóban én vagyok az. Sok szerencsét, és fel a fejjel: Dávid Lester A kabinajtó előtt csosszanó léptek hallatszottak, majd mintha suttogás szűrődött volna be hozzájuk. Sigurdsson a pisztolya után nyúlt. Nem volt a helyén. 11. Gaby csak akkor vette észre, hogy nincs rendben valami, amikor a zsaru halkan elkáromkodta,nagát. - Mi a baj? Kik ezek? Sigurdsson dühösen kifújta a levegőt. - Ilyen sem fordult még elő velem életemben! Elveszítettem a stukkeromat -Hol? - Talán a hajófenékben. Neked van valamid? - Itt semmi. A saját fegyverem a kabinomban van. Jézusom, kik ezek odakint? Nem is kellett volna kérdeznie, hiszen nem volt túlságosan bő a választék. Amikor pedig felhangzott a folyosón Salinas fenyegető hangja, Gaby biztos volt benne, hogy Lester is odakint van. - Elbújtatok, gyáva férgek?! - dörögte Salinas, hatalmasat rúgva az ajtóba. Elbújtatok? Azt hittétek, túljárhattok Pedro Gon-záles de Toledo eszén? Hahahal Elérkezett a végső, nagy leszámolás ideje! Hajlandó vagyok megbocsátani az egész koszos bandának, ha a két főkolompost kiadjátok. Saját kezűleg akarom elvágni a torkukat. Amint a püspök úr elinduláskor megmondta: Megváltónk vére lemosta az emberiségről a bűn szennyét. Rólatok is lemossa a lázadás mocskát a két főkolompos vére. Ketten vagyunk idekint: Pedro Gonzáles de Toledo és Jüan Bartolomeo Montalba. Megismétlem a kérdést, kiadjátok őket?! - Ki a fene az a Jüan Bartolomeo... akárki? - suttogta Sigurdsson. - Ki más lenne? - suttogta vissza Gaby. - Bizonyára Lester. - Űgy érti, fogságba ejtette? -, Űgy értem, hogy Lester már nem Lester, hanem Jüan Bartolomeo Montalba. - Hogy az ördögbe lehetséges ez? - Jobb kérdése nincs? - De. Mit csináljunk? - Nem akar kiadni nekik? - Eszem ágában sincs. Már csak azért sem, mert két főkolompost követelnek. Aligha elégednének meg magával. - Akkor? Mielőtt Sigurdsson válaszolhatott volna, ismét hatalmas rúgás érte az ajtót.

- Hallottátok a szavam, mocskos férgek?! Kiadjátok vagy sem?! Sigurdsson felemelte a Lester asztalán álló vasnyelű állólámpát, és meglóbálta a levegőben. - Nem adunk ki senkit! Takarodjatok innen! Csalódott, őrjöngésig fokozódó ordítás volt rá a válasz. Gaby kétségbeesetten konstatálta, hogy ketten ordítanak odakint: egyformán csalódottan és fenyegetően. - Gyerünk, Jüan fiam! Ne sajnáljuk őket! Ismét rúgások csattantak az ajtón. Szerencsére Biggs nem spórolt a jó minőségű fával, amikor a hajóját készítette. A nehéz faajtó recsegett-ropogoit, de ellenállt a behatolni szándékozóknak. - Jüan! - Parancs, uram! - Lemegyünk a hajófenékbe, szerzünk egy gerendát faltörő kosnak. Kifüstöljük a csirkefogókat, és halomra hányjuk őket. Gyerünk, Jüan! Léptek koppantak, majd elenyésztek a folyosó csendjében. Sigurdsson óvatosan kinyitotta az ajtót, és a lámpa fedezetében végigtekintett a folyosón. Amikor nem látott odakint senkit, hóna alá kapta az összecsomagolt mentőcsónakot, és Gabyra kiáltott. - Gyerünk! 12. Éppen leereszkedni készültek a már ledobott és felfújt csónakhoz, amikor a hajófenékbe vezető lépcsősor tetején felbukkant Salinas feje. - Ott vannak! Öld meg őket, Jüan! Lester kezében balta csillogott. Gaby rémülten látta, hogy a balta fejéről vér csorog a padlóra nyilván annak a valakinek a vére, akivel a hajófenékben futottak össze. Talán Arzamendiáé. Sigurdsson megragadta a lány karját, és a víztükör felé taszította. - Ugorjon! Aztán ő maga is ugrott. Lester megtorpant, és a lány felé hajította a baltát. Sigurdsson felkiáltott rémületében, amikor látta, hogy a balta csak néhány centiméterayire suhan el Gaby feje mellett. Nyitott szájjal zuhant a hullámok közé, így aztán jót ivott a keserű tengervízből, mielőtt elkaphatta volna a csónak szélét. - Nem esett baja? - Istenem... én... nem is tudom. Azt hiszem, mindenem ép. - Akkor gyerünk! Megragadta a csónak fenekéhez erősített, j átékszernek tűnő evezőt, és vadul lapátolni kezdett vele. Gaby mielőtt tenyerével a segítségére sietett volna, felpillantott a fedélzetre. Szeme találkozott Dávid Lester vérszomjtól és csalódottságtól kimeredő tekintetével. Lesternek, akárcsak mellette Salinasnak, habpatalc csörgött a szája szélén, hajukat homlokukba tapasztotta a verejték. És csak üvöltöttek-bömböltek megállás nélkül. Gaby lehajtotta a fejét, és ütni-vemi kezdte a hullámokat. Még mielőtt beköszöntött volna a sötétség, a Tengeri Csillag eltűnt a horizont mögött. 13. Amikor kifogyott a fedeles kosárból az utolsó sásfigura is, a barna bőrű, ágyékkötős emberek felébredtek. Anélkül hogy egyetlen szót is váltottak volna egymással, betekerték a galambtojáskövet egy vászondarabba, s elrejtették a kosárban. Evezőket húztak elő a dereglye áljára halmozott sásievelek alól, és megfeszített erővel evezni kezdtek. Mire a hajnal első sugarai felvillantak a végtelen látóhatár peremén, megközelítették a hajót. Ekkor ismét körbeállták a követ tartalmazó kosarat, kinyújtották a kezüket, és bánatos fohászba kezdtek. - Istar, Istar, Istar! - Xilonen, Xilonen, Xilonen!

Behunyt szemmel, ügyesen, mint a majmok, felkúsztak a fedélzetre. Még akkor sem nyitották ki a szemüket, amikor elindultak a hajófenékbe vezető lejáró felé. Legelöl a pergamenarcú férfi haladt űgy kerülgette az útjába eső akadályokat, mintha mindent látna. Amikor leérkeztek a lépcsősoron, csak a fakoporsóban heverő istennőt találták a hajófenékben. - Istar, Istar, Istar! - Xilonen, Xilonen, Xilonen! Körülállták a koporsót, és összeértették a könyöküket. Ujjaikat nem tették a deszkára, a fedőlap mégis oldalra csúszott. Az istennő sokmázsás szobra olyan könnyedén emelkedett a levegőbe, mintha Xilonen életre kelt volna. Fekvő helyzetben, kitárt tenyereik alatt lebegve tette meg az utat a fedélzeten át, a víztükör felett a dereglyéig. Kukoricaistennő koporsója a hajófenékben maradt. 14. Leo Smidt, a parti őrség századosa elgondolkodva állt az üres láda felett. Amikor Heller hadnagy bedugta a fejét a lejáró nyílásába, ösz-szerezzent, és megnyomkodta a szemét. - Nos, hadnagy? - Semmi. Szerencsétlenségnek semmi nyoma. Akárcsak az utasoknak és a mentőcsónakoknak. Nem gondolhatok másra, mint hogy valami miatt leléptek, és már a parton boldogítják a kollégákat. Leo Smidt a koporsóra mutatott. - És ez az izé? A hadnagv megvonta a vállát. - Meg kellene mutatnunk valami szakembernek. Régi munka lehet. Furcsa faragások vannak az oldalán. - Hm! És mi a fenét írjak a naplóba? - Mi mást, mint hogy találtunk egy néptelen hajót a Tengeri Csillagot. Majd az okosok megfejtik, hova lettek az utasai. Ha megfejtik. Akad erre kísértetbárka éppen elég. Bedobunk egy adag whiskyt, százados úr? Leo Smidt elmosolyodott. - Mondtam én már valaha is nemet egy barátságos invitálásra, hadnagy? A koporsó egyedül maradt a hajófenékben. 15. Amikor a helikopter elrepült telettük, s egy integető kéz jelezte, hogy észrevették őket, Gaby Sigurdssonhoz fordult, - És most? - Megmenekültünk - Természetesen jelentést ír a rendőrségnek mindarról, ami a hajón történt. Sigurdsson bólintott. - Azt kellene tennem. - Csak... kellene? Sigurdsson összeszorította az ajkát, és keményen megragadta a lány kezét. - Ide figyelj, kislány!,Azt hiszed, olyan könnyű nekem? Azért küldtek, hogy az után á taknyos kölyök után nyomozzak. Ha most odamegyek hozzájuk, és elmondom, mi tortént, bolondokházába csuknak. Hiszen semmire nincs bizonyítékom. Legfeljebb te. - Legfeljebb én - mondta a !ány. Sigurdsson biccentett. - Csakhogy ez azzal járna, hogy te... illetve téged... Elsősorban Koller miatt... - Igen - ismételte Gaby. - Engem... elsősorban Koller miatt... - Eh, az ördögbe is1 - szitkozódott Sigurdsson, s amikor a helikopter másodszor is elrepült felettük, dühösen belevágott a vízbe az evezőjével - Majd azt mondom, hogy el sem jutottam a hajóra. Elvittelek csónakázni, és elsodortak a hullámok. Jó ötlet? Gaby bólintott, és Sigurdssonhoz hajolt. A helikopter pilótája nem látta jól, mi folyik odalent. Azt gyanította, hogy az egyik hajótörött elsősegélyt nyújt a másiknak. Beleordított a mikrofonjába, hogy küldjék már azokat az átkozott békaembereket, ne szarakodjanak tovább. Annál is inkább, mert a meteorológia közeledő tornádót jelzett. A történet vége

Vége . Gaby leeresztette az orra elől az újságot, hogy beengedhesse a belső ülésre az elkésett utast. Éppen kigyúltak az övek becsatolására felszólító felirat lámpái, s be akarta hunyni a szemét, hogy majd csak a levegőben nyissa ki újra, amikor jól ismert dörmögés hangzott fel a füle mellett. - Csak nem Skóciába, kisasszony? Gaby óriásira nyitotta a szemét. - Sigurdsson! A zsaru vigyorgott, - Én is olvasok újságot. Véletlenül a kezembe került a Weekly Herald múlt heti száma. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy már megint valami balhé van odaát. Nahát, hogy ezek a skót kísértetek soha nem nyugszanak! És éppen Weatherfieldben, ahol eddig soha nem volt ilyesmi. Az a nagytükör a weatherfieldi kastély halijában! Egyetlen éjszaka darabokra törött... Űgy gondoltam, kiveszek néhány nap szabadságot, és odamegyek. Ön hova tart, kisasszony? Gaby nem válaszolt. Amennyire a biztonsági öv engedte, Sigurdssonhoz hajolt, és a vállára hajtotta a fejét. A zsaru, bár tulajdonképpen utált repülni, boldognak érezte magát. Lőrincz L. László eddig megjelent fantasztikus muvei A Nagy Kupola szégyene A hosszú szafári A föld alatti piramis Üvöltő bika A halott város árnyai A sámán átka Az elátkozott hajó Tartalom Dávid Lester ragyogó ötlete 5 Kísértetek ne kíméljenek Ha egyszer az üzlet beindul! 103 Az egyik balhét kovot a másik Sstar és Xiionen 211 Kis, barna varázslók nagy, lapos csónakban Pedro Gonzáles de ToSedo visszatér 291 hogy aztán elvigye az ordog A történet vége 317 Vege ? Charlotte de Perella A halál révésze A szerző új művében a Szkutari-tó, a Balkán szép és vad mítoszai elevenednek meg. E misztikus, romantikus regény feszes, pergő cselekményének különös hangulatát a szép szerelmek, pusztító szenvedélyek, káprázatos varázslatok teremtik meg. Az ég felé törő sziklakolostor misztikus atmoszférája, az adriai szigeten megbújó panzió és kémközpont derűs világa, a Szkutari-tó fölött emelkedő kórházban folyó kísérletek fantasztikuma, a mocsár ördögének, a mindig elbukó és minduntalan feltámadó Balabának és a nagy víz királynőjének, a nehéz férfisebeket gyógyító legendás Indriának története, párosulva az író egyéni, sodró humorával igazi szenzációt ígér. A valóságba szerencsésen ágyazott misztikum és az érzékletesen körvonalazott mindannyiunkat izgató - túlvilági lét lehetősége, az érzelmek és szenvedélyek démoni harca foraulatos és sodró lendületű mesébe szövődve bontakozik ki az olvasó előtt. Megjelenik 1992 márciusában ISBN 963 7955 81 s Pannon Könyvkiadó, Budapest Felelős kiadó: Urbán Tamás igazgató Irodalmi vezető: Halmos Ferenc Műszaki vezető: Jordán Gusztáv Szedte és nyomta az Alföldi Nyomda A nyomdai megrendelés törzsszáma: 7046.66-14-2 Készült Debrecenben, az 1992. évben Felelős Vezető: Szabó Viktor vezérigazgató Megjelent 18 A5 ív terjedelemben Az Úr 1569. évének nyarán az Estella Csillag nevű spanyol hajó Pedro Gonzáles de Toledo, Mexikó alkirályának a parancsnoksága alatt Spanyolország felé halad, fedélzetén aranykincsekkel és egy indián herceggel, majd nyomtalanul eltűnik a

Mexikói-öböl térségében. Négyszáz évvel később egy erre haladó gőzös szikratávíró-jeleket vesz. Pedro Gonzáles de Toledo jelenti a spanyol királynak: hajója végveszélybe került. Száz évvel ezután pontosan ezen a helyen nyoma vész az Észak Csillaga legénységének... Véletlen-e a Csillag nevű hajók eltűnése, vagy létezik a tigek törvénye? című, lélegzetelállítóan izgalmas, fantasztikus regényében keveredik a múlt és a jelen, hogy még világosabb legyen számunkra: titokzatos törvények uralkodnak felettünk, melyek megismerése befolyásolhatja az emberiség jövendő sorsát. 198,- Ft sorok száma: 5832 Betűk száma : 610029