-Budapest, február hó 28. %-it,

XXIII. évfolyam.

1912.

A

MEBJELEI MINDEN VASARHAP. E l ő f i z e t é s i . feltételek : . Egész évre ... ... kor. 20.— Félévre ... -

»

10.—

Negyedévre ... _

»

5.—

POLITIKAI

Szerkesztőség és kladóhlTatal: BUDAPEST, •VIII., Népszinház'utcza 22. sz. T e l e f o n s z á m : 61—38.

ÉS

IRODALMI

SZERKESZTI K I S S

Egyes szám ára 40 fillér.

8/1146 szám.

SZEMLE.

JÓZSEF.

Hirdetések felvétele ugyan ott

— - B u d a p e s t , február hó 28. %-it,— Krónika. Fekete háború. —

febr.

23.

Iam proximus ardet Ucalegon — már a szomszédban ég, de azért a veszedelemnek még mindig csak a füstjét látjuk itt, nem pedig a lángja igazi infernális mivoltát. Azaz hogy . . . milyen rossz hasonlattal kezdtem e l ! Hiszen éppen ellenkezően, az a baj, hogy márczius elsejétől kezdve »nem fog égni«, a tavasz első napján elalszik a kőszén. Megindul a» világ legnagyobb, legkevésbé megokolt,- egyetemes gazdasági veszedelmet rejtegető sztrájkja, ha az angol bányamunkások csakugyan ledobják a csákányt, meg az ásót. Többé-kevésbé minden sztrájk lokalizáihatatlan már eleve, .a szolidaritás ösztönének a felébredése révén is, a példa miatt is, a mai gazdasági élet ezerszeresen bonyolult egymásba való kapcsolódásai miatt is. De »világabb« sztrájk aligha lesz ennél a munkamegszüntetésnél, á melyetkészakarva nem nevezek bérharcznak, mert kétségtelen, hogy nem a bérért megy, a bér itt csak prétextus titkosabb rugók eltakarására. A z angol szénbányák munkása jólétbelileg • is, életélvezés lehetőségei szerint is sokkal nagyobb ur, mint teszem fel azt, egy magyar szolgabíró. De aligha cserélne olyika erszényt és életmiliőt, még olyan magyar tisztviselővel is, aki már a hatodik rangosztálybaszámit, tehát méltóságos ur. Igaz, hogy kietlen, vészedelmeket rejt a bánya méhe, de azt hiszem, hogy mindnyájan meg vagyunk győződve arról, hogy m a ' már minden foglalkozásnak megvannak " ugyanezek a specziális foglalkozásbeli veszedelmei. A hajdani Berufskrankheitek mára már — és ez nem baj ám, sőt gyönyörű jövőt igérő emberi evoluczió jele — Berufsgefahrokká alakultak át. Sőt arra magasztosűltak fel. A monstruózusnak Ígérkező sztrájk tehát nem azangol bányamunkás sorsának a javitására törekedik". Más okok, kétségtelenül más okok lesznek az okozói • annak, ha egy hét múlva átcsap ez a munkamegszüntetés aktiv és passziv hullámokkal is tul Anglia határain és a következéseit megérzi, megnyögi nemcsak a mi kis európai világunk, hanem az egész, ma már szinte földgömböt ölelő kulturvilág. Es az a nagyszerűen működő, de. alapjában még nem egészen tisztázott intézőség, amely elszólit most

ötmillió, sorsával megelégedett, a munkájához hozzászeretett, i a -régi, szokott hétköznapjai egy ideig való vissza nem térését sinylő angol méltóságos bányász urat a foglalkozásától, nem hibázta el egy cseppet sem a számítását, amikor a szénsztrájk kezdetét nem téli napra, hanem a tavaszi hónap kezdetére tűzte ki. Milyen ócska, avult, — már talán tiz-husz esztendős fogalom az, hogy a világnak csupán csak a téli hónapokban van szüksége a szénre, a szén elvonása tehát csak télen hathat igazán azzal a gyilkos erővel, amivel gyorsan keresztülerőszakolhatók az uj — jog v a g y jogtalanság itt nem számit, mert mind a kettő csak fikczió — követelések. Ma már a szén nem a téli hideg és .sötétség engesztelő feltétele, nem is az a fekete gyémánt, aminek Jókai olyan gyönyörűen látta meg, hanem a földnek a fekete vére, amely ott lent, a mélységekben olvadtan dermedt, de a bányász . munkája folyékonynyá teszi megint, felszabadítja és belékeringeti a világ érrendszerébe, eleven erőnek, hőnek, gáznak, mozgatónak, világítónak, gőzgép, villamosság diabolus rotae-jének. Ugy tul van fűtve ez a mi mai, kétségtelenül átmeneti világunk már á tettekre váló gondolatok hevétől, hogy tökéletesen mindegy, mikor fújja el a további gondolatok és tettek lehetőségének kohója alól a tüzet a _szénsztrájk kifordított lucziferizmusa. Mert nem a kandalló mellett ülünk többé és nem romantikus" téli regéket hallgatunk. Szinte nevetségesen kicsiny az á milliárdokkal is alig mérhető kalória, amit szén segítségével produkálnak a kályháink, ahhoz képest, ami kell a mai élet pezsgésének a hevitésére. A vasutak, a hajók, a dinamógépek fűtésére, és matematikai bizonyosság az, hogy azzal a szénmennyiséggel, amit csak most, a nem is olyan nagy tripoliszi háborúban az olasz hadihajók elégetnek, nem is egy, hanem két télen keresztül lehetné fűteni, meleg szobával ellátni Magyarország összes kisközségeinek az összes kunyhait. De h a - jól összeszámítom, még jutna. kokszra is a nagyközségek, meg rendezett tanácsú városok emeletes házainak a Meidinger-kályhái számára is. Ma már a szén nemcsak az absztrakt természettudomány értelmében, hanem az- alkalmazott természettudomány értelmében is valósággal felismert tápláléka az egész világnak. Akármikór teszi is rá kezét a torkára a nemcselekvés rettenetes ereje, egyaránt mindnyájunkba bele t u d j a ' fojtani a lélegzetet. Ha kifogy a szén, — pedig kétségtelen, hogy az angol sztrájk nyomán igen rövid időn belül kifogy — akkor közéig

11.4

a madáchi vég, a nap világit még ugyan, a : fák még rügyeznek majd, de kifogy az élet ereinek, a közlekedésnek az instrumentumaiból a vér. Hogy visszadermedjen a megbolygatatlan föld alatt megint tört vérré, fekete folttá, a Jókai fekete gyémántjává. Es a gyémánt az ásványok leghasznavehetetlenebbje, mert ma máj: nem ugy vagyunk berendezkedve, hogy folyton csak üvegeket vagdaljunk. Valami irtózatos felelősséget vesznek magukra azok, akik azután majd, ha csakugyan ugy fordul ez a dolog, abban hagyatják a szénmunkát. Nem is kenyérharczért, nem is anyagi jobblétért, hanem talán hatalmi érdekekért, talán politikai okokból. A világ legrettenetesebb és legkártékonyabb forradalma lesz ez a szénsztrájk. Es ámbár a történelem úgynevezett itélőszékét már régen lomtárba dobtuk, azért mégis históriai bizonyosság, hogy vannak rettenetes visszafordulások, a tulfeszülő húrnak kétségbeesett elpattanásai. És ha kaczagnivaló is az utókor Ítélete, a népmilliók ok nélkül éhezésre hurczolt Dantonjai egyszer csak mégis odakiáltják majd a vezető Robespierre-eknek, groteszkül igaz parafrázissal : »most pedig ti következtek«. Paganel.

Mesejáték. Majd l e f e k s z e m a fák alá, Mint e g y h a t é v e s árva g y e r m e k , Akit a m o s t o h á j a vert m e g — Kardját, lovát elvette tőle, S ő a m e s é k b e bujt e l ő l e .

É s m e g v á r l a k a fák alatt. U g y jöjj e l é m , c s i l l a g f e h é r e n , A mesebeli

erdőmélyen,

S a két s z e m e m lágyan l e f o g v a , Tűzz egy mosolyt a homlokomra.

És harmatozd be kék A h e l y e m e t , ahol

ködökkel

lefekszem.

N e l á s s o n m á s t e két g y e r m e k s z e m — Csitt, tente, tente, c s e n d e s e b b e n

.• —

C s a k rózsákat a te k e z e d b e n . Né lássa a tüzes kemenczét, N e lássa a boszorka házát, S a többi kis fiút, ki lázát Előttem erre hordta régen — És e l v e s z e t t az e r d ő s é g e n .

S l e g y é l majd r e g g e l i g v e l e m . M e g ó v j o n , védjen g y e n g e szárnyad, Ha mostohámék

rámtalálnak,

Maradjak igy, ö l e d b e bújva, S ha é b r e d n é k , altass el újra.

Mezey Sándor.

Szindbád utazása. I r t a : KRÚDY G Y U L A .

A z esti és éjjeli órákban, midőn Szindbád a fejét az ágy párnáján elhelyezte és a gondolatok mint búcsúzó vándormadarak mind ritkábban, mind messzebbre szállongtak körülötte; v a g y a reggeli heverészésekkor, midőn az éj kedves, meleg, csőkos álma még félig ott volt az ágy takarója alatt, a puha párnán, a._ szőnyeg bolyhos lágyságában és mintha még a küszöbön állana a feketeselyemruhás, pirosálezás uridáma, az álmok dámája, kis lakk-topánkáj ában és finom selyemharisnyájában, amilyent az udvarhölgyek hordanak herczegnőik tudta nélkül, — ebben az időben Szindbádot, a hajóst magányos szobájában gyakorta felkereste egy kis fekete szinésznő, fekete ruhában, fekete selyemharisnyában, sastollas kis kalapban és a haja, a füle mögött lágy volt, omlatag volt, de frissen fésült, mint ahogyan Szindbád a kis színésznőt egyszer, utoljára látta. Addig járogatott Szindbádhoz az ábrándok és félig sejtett, félig átélt kéjek óráiban a szinésznő, amig Szindbád, a csodahajós egy napon elhatározta, hogy utánanéz a kis hölgynek, aki álmodozásaiban jelentkezik. Elmúlt éveiből, búbánatos, kalandos ifjúságából, ugyanis emlékezett arra, hogy vannak rejtélyes álmok, álmodások, amelyek egyszerre két szivet keltenek fel, mint egy fészekből való fecske-testvérek, amelyek egymástól messzire röpdösnek. E g y napon lehetségesnek látszott előtte, hogy valahol, valamerre a kis szinésznő — akit pedig már egyszer elfelejtett . — éppen olyan furcsán, titkon, csak az ágytakaró alatt bujkáló gerjedelmekkel gondol.rája, mint Szindbád, amidőn a kedves szivalaku arczocskát csaknem egy hüvelyknyire l á t j a a párnán maga mellett. Lehetséges, hogy a kis szinésznő valamerre óhajtja őt, mert a szive üres, szabad és az elmúlt dolgokkal édeskedik ; messzitünt férfiú feje körül borong, mert a jelenben egyetlen bajusz, sem szakái nem látszik a kis sziv tükörén. Miután ezen dolgokat egynéhányszor elgondolta Szindbád, felkerekedett, útnak indult, — bár a h a j a már szürke volt, mint a zajló Duna felett csapongó jégsirály szárnya. A nyomok a nagy téli időben Eperjesig vezették. A városkát öles hó sánczolta körül és a hófúvásban a régi házak olyanformán zárkóztak be, mintha ellenség közeledne a város felé. A z emberek a mellényük zsebébe dugták az orrukat, hosszúszőrű lovacskáik mellett bandukoltak a fa-szállitó tótok, mintha Andersen meséiből megindulnának egyszerre a hóemberek. Szindbád csak nehezen talált egy értelmes szemű, rablóképü korcsmárosra, aki pontosan tudta, hogy vándorszínészek csapata (amelylyel Paula pályázott) Eperjesről hová és merre vette útját. Tulmentek a nagy hegyeken, amelyekre egy kis vonat kapaszkodik. De most hófúvás van a hegyek között és a kis vonat talán már nem is kapaszkodik. Valahol, valamerre a Verhovinán, v a g y talán még messzebb is menének a színészek, akik egy királyi palástot és két pár lovagcsizmát hagytak zálogban a fogadósnál. Szindbádnak szinte jólesett, hogy nem találta meg nyomban Paulát, amint nyomába indult. Igy szinte becsesebbnek látszott előtte a kis szinésznőcske, mint a szinestollas madár, amely az erdő mélye felé menekül a közelgő lépésekre.

115' — Utánamegyek ! — mondogatta magában, amint a hófuvásos városkában bolyongott és benézegetett az ablakokon, ismeretlen nők után szaglászódva. A hóval vastagon fedett pohos torony környékén, ahol láthatatlanul károgtak az elrejtőzött varjak és csókák, a havak közé ásott gyalogúton végre egy orosz-sapkás, rövidbundás urihölgyet látott közelegni. A dámának formás czipője volt, divatos, szük szoknyája, de amint Szindbád őt megközelítette, kiderült, hogy arcza hervatag és fáradt. A hajdan finom orrocskát pirosra marta most a hideg és régente a festék ; a száj körül keskeny, kedvetlen ráncz elvonult. Csak á nefelejts-kék szempár tekintett üdén és fiatalosan Szindbádra, aki kalapját megemelte. (Idegen városokban Szindbád mindig köszönt a papoknak és az urihölgyeknek, mert szerette, ha ismeretlenül is udvarias és vallásos embernek vélik.) A dáma továbblépkedett, Szindbád utánanézett. Ruháját, czipőjét, hosszú lovag-keztyüjét még egyszer megvizsgálta és magában azt gondolta: — Valami öreg bárókisasszony . . . Ha Paula nem volna, most utánamennék és Eperjesen maradnék ! Később nagy ostobaságnak minősítette Szindbád véleményét, mert ebédutáni feketekávéját azon trónus mellett fogyasztotta el, amely trónusból a bárókisaszszony uralkodott , a kávéház felett. A kávés felesége volt ő ; egykor kasziros-dáma Pesten, de most figyelmesen olvasgatta a képeslapokat, karpereczeit csörgette kövér csuklóján és az idegen úrra rideg előkelőséggelnézett, mint férjezett hölgy, aki már nem kíváncsi az idegen urak mondanivalóira. Később a czigányok jöttek, furcsa, világosszinü keménykalapjaikban és gavalléroktól levetett kabátjaikban. A festett bajuszu primás kezet csókolt az asszonynak és a sarokba rakott hangszereket kérte valamely délutáni lakodalomhoz. — Jól van. De ne igyák le magukat, Zsiga — mondta komoly, anyáskodó hangon a kávésné. Szindbád később franczia konyakot rendelt és emigy magára hiva a kávésné figyelmét, sikerült nemsokára bizonyos egyetértő, meleg és jelképes pillantást váltania a szigorú dámával. Egymásra néztek, majd az asszony titkon, csendesen megrázta a fejét : »Nem, nem lehet . . . legalább is itt nem lehet . . .« -»Pedig maga tetszik nekem' és máris szerelmes vagyok« — felelt Szindbád a szemével. »Igazán ?« — kérdezte az asszony. »Igazán, — mondta Szindbád dióbarna szeme — de kérem, ne haragudjon ezért reám.« A kávésné egy. darabig a ezukortartóban babrált. Majd felvetette csendesen a tekintetét. »Nem haragszom!* — mondta nefelejts-kék szeme sugáraival. Később titkon megigazította a fésűt hajában, a hátamögötti tükörbe pillantva. A nagy hegyekre kapaszkodó kis vonat indulásának' órája elkövetkezett, Szindbád- tehát, anélkül hogy az asszonyra többet ránézett volna, elment, mint aki dolgát jól végezte. A" hófuvásos éjben, a jéghideg vasúti kocsiban, miközben a beláthatatlan, sürü éjszakában alatta csikorogtak, nyögtek, visongtak, mint megannyi kölyökkisértetek, a kis vasút felfelé kapaszkodó kerekei, a lánczok csörgése és a mozdony fulladt pöfögése elandalították a bundában Szindbádot. Megnézte az óráját. Tizre járt. A kávés már feltette fekete sapkáját az eperjesi kávéházban és a kávésné most fekszik le magányos ágyába. Most húzza a harisnyáját és a vaskályhából a parázs ugy villog, mint valamely állatnak a széme. Most a dunna alá dobja kövérkés testét, a gyertyát elf ú j j a , és mig kinyujtózik, egy másodperczig — vagy talán tovább is — keresztüllibben a gondolatain a dél-

utáni idegen ur, amint szerelmes odaadással nézett reá a kávéházban. Vájjon elutazott már az az ur ? A kis'vaskályha felől nesztelen lépéssel jon közelebb a köpönyeges, struccztollas kalapu vitéz, akinek gondja a női szobák álma.'A fehér asszonykar csendesen, dédelegve átöleli a párnát, mintha a Szindbád nyaka volna. A vonat jéghideg, szeles fensíkon gurult olyan lassudan, mintha szerte a hó alatt halottak feküdnének, akiket nem jó felébreszteni. Gurultak a kerekek talán már órák hosszáig, amidőn Szindbád végre halkan elnevette magát és elbúcsúzott az első álmát aluvó kávésnétól. E g y állomáson egy darabig megállottak. A hó ugy röpködött az ablakok mögött, hogy bizonyosan lehetett tudni, hogy valahol nem messzire, az országúton farkasok kullognak lehajtott fejjel és egymás háta mögött a falu felé. • E g y lámpást vittek végig a sötétségben, a vasutasok messziről olyan tompán beszélgettek, mintha összeesküvést szőnének. A lánczok végre megzörrentek, a fagyos kerekek nagyot visítottak, a 'kis vonat döczögve megindult. Szindbád a soványkás kis fekete Paulára gondolt, miután a vonat elhaladt az ut közepét jelentő állomás előtt. Vájjon hol és merre találja ? Milyen állapotban van egykor nagyon kedves kis félezipője, benne a friss szalagbokrétával? A haja üde és jószagu a füle mellett ?

Toll és tőr. — febr. 23. KOSSUTH-PÁRTBAN

. A nyan, g.

^

akik

inkább

megint

vannak

meghalnak,

néhá-

semhogy

^ídf——-

b á s B é l á t és ö t t á r s á t . N e m c s o d á l j u k

ségüket,

hogy

igy

Barabás

Bélát

már

szemébe rég

néznek

olyannak

a

merész-

halálnak,

ösmerjük,

aki

meghalnia.

És

ebben

a

mert

szívesen -

m e g h a l , d e le n e m szerel. E z a n a g y h a l á l r a s z á n t s á g v a n , h o g y B a r a b á s u r .egészen kell

le-

szereljenek. A halálraszántak közt látjuk Bara-

onnan

bizonyos benne, hogy bizonyosságban

életét felkínálni a hazának. D e a haza nagyon

nem

mindig

kész

gavallérosan

g o n d o l k o z i k é s n e m f o g a d el o l y a n a j á n d é k o t , a m e l y e t

nem

v i s z o n o z h a t . M i t is a d h a t n a a h a z a B a r a b á s B é l á n a k ,

aki

m a g a is e l é g g a v a l l é r a h h o z , h o g y n e f o g a d j o n el s e m m i t hazától.

Igy

van

ez, h a

két

gavallér

találkozik : a

közül az egyik m i n d i g b á t r a n á l d o z a t k é s z n e k tik,

a b b a n a biztos

tudatban,

hogy

a

kettő

mutatkozha-

áldozatkészségét

nem

Veszik i g é n y b e .

GYERTYASZENTELŐKOR a medve kijön a. barlangjából és kitörülve szeméből a hosszú álmot, megnézi, hogy odakint milyen a világ. Az Akadémia most utánozza illusztris kollégáját: Gyertyaszentelőkor felébredt, szétnézett és lapot alapított. Német lapot, %U ngarische Rundschau«-t, amelynek az lesz a tiszte, hogy Heinrich Gusztáv szerkesztésében informálja a nagyvilágot a magyar szellemi mozgalmakról. Az Akadémia és lapiának szépszakállu szerkesztője nem kérdezik, vájjon

116' joguk van-e erre az irodalmi külképviseletre, sőt még arra sem gondolnak, vájjon lesz-e mit képviselniök. De mi mind a két dologra szörnyen kíváncsiak vagyunk. Mert az nyilvánvaló, hogy az Akadémia nem képviselheti azt az irodalmat, amelyet idehaza heinrichgusztávi nyerseséggel erkölcstelennek és értéktelennek bélyegez. De ennek az' irodalomnak nincs is szüksége az Akadémiára, mint nagykövetre, mert ez az irodalom már régen meghódította a világot az Akadémiahélkül. Olyan magyar irodalom pedig, amely az Akadémiának megfelelne, egyszerűen nem létezik, ezt az"Akadémia a nagy alvásban elfelejtette megcsinálni. Mit akar tehát az Akadémia a reprezentatív német szemlével? Még mielőtt felsülne vele, teljes szeretettel tanácsoljuk: kövesse csak kitűnő kollégáját: a medvét. Ez a másik nagyotalvó állat tudvalevőleg 'visszakuncsorog az odújába, ha Gyertyaszentelőkor tavaszt talál odakünn. • A magyar irodalom most ragyogó tavaszát éli s a virágzó almafák illata már régen elkábította a külföldi kritika fejéi. Tavasz van, tehát az Akadémiára nincsen semmi szükség, az Akadémia forduljon a másik fülérc és álmodjon tovább. Jó éjszakát !

II.

ének.

Leszentelék, fölszentelék, Kinyitották

a

kapuját,

Elszívott o t t az uri nép, Havannát, három skatulyát. Következett a népi nép, A melyet rongyos rongy takart, S m e l y , é r t h e t ő is n é m i k é p , Azonnal szállani a k a r t .

III.

ének.

Elül egy agg honyéd Sőt két falábon

haladt,

robogott.

Ah, a fakó dolmány alatt Ujságiró-sziv

dobogott.

U t á n a vén nő biczegett, Csúf, ránczos, m i n t a N e m e z i s H u r r á ! a csúf r á n c z o k m e g e t t C s a k ú j s á g í r ó v o l t ez is !

A SZERVEZKEDÉS IGEN SZÉP DOLOG és k ü l ö n ö s e n a z o k n a k hasznos, akik egyedül n e m érnek semmit. S o k l u d d i s z n ó t g y ő z , ez a k ö z m o n d á s i g e n r é g i , • de é p p e n a z é r t a r a n y a t ér. M o s t i s m é t klasszikus élességgel k e r ü l t n a p f é n y r e a z igazsága a N e m z e t i Irodalomtörténeti Társaság tagválasztó kpzgyülésén. Mindig azt hittük, hogy Magyarországon kevés a litteraire érdeklődés és k i s s z á m m a l v a n n a k o l y a n o k , a k i k i r o d a l m i é r d e m e k e t s z e reztek. D e ime, m o s t a N e m z e t i I r o d a l o m t ö r t é n e t i Társaság t a g v á l a s z t ó k ö z g y ű l é s t t a r t o t t és k i s ü l t , h o g y se s z e r i , s e s z á m a azoknak az irodalmároknak, akiket a társaság magához méltón a k t a r t o t t . Kisült, h o g y N u l l a P é t e r , Zéró Pál, Valaki J á n o s és N e m t u d o m k i J ó z s e f v a l a m e n n y i e n i r o d a l o m m a l f o g l a l k o z n a k r é g e n és v a l ó s z í n ű l e g é r d e m e s e n , s ő t á l c k o r a é r d e m e k k e l , a m e l y e k e t a m a g y a r i r o d a l o m e l i t j é t k é p v i s e l ő T á r s a s á g is eli s m e r . Mi u g y a n e z e k r ő l a z u r a k r ó l i d á i g még nem hallottunk e g y s z ó t s e m , d e ez v a l ó s z í n ű l e g a m i h i b á n k . M e r t v a g y n a g y irodalmárok ezek az ismeretlen m a g á n t u d ó s o k , v a g y pedig a t á r s a s á g n a k s e m m i köze az irodalomtörténethez. É s a h h o z i g a z á n n i n c s e n s z i v ü n k , ' h o g y e z t a z u t ó b b i t el t u d j u k h i n n i .

. IV.

ének.

E g y rikkancs, négy kis k e r e k e n Alighogy begördülni birt, • . S aztán e nyomor-terepen Ő is f ü r g é n ú j s á g o t i r t . E g y u t c z a s e p r ő , egy zenész, N é g y v i t u s - t á n c z o s , n y o l c z siró, E g y rózsabimbó, egy penész : — Mind álruhás újságíró . . .

.

. Utolsó ének,

B e n t levetvén az

álruhát,

Lefürödvén az utiport, í r t a k s o k s z é p e t és p u h á t , M e r t igy készül a jó riport. S m i k o r a h á z rnár tele volt, S ú j s á g í r ó v a l v o l t tele, Egy szegényember bandukolt A m é g t e l t N é p s z á l l ó fele.

JAKAB ÖDÖN vaskorona-rendet kapott, amit nagy örömmel regisztrálunk. Elsősorban, meri ilyen nagy kitüntetés ritkán jut magyar Írónak és másodszor azért, hogy módunkban van újra Jakab Ödönnel is foglalkozni, amire Írásai révén alig nyilik alkalom. Csak azzal nem vagyunk tisztában, hogy prózájáért kapta-e a kitüntetést, vagy verseiért. Ha verseiért, akkor rendben van. Rekordot teremtett. Rosszabbakat nem irt senki. Amiből nem az következik, hogy prózájára esetleg Lipótrendel ne érdemelt volna.

H O S S Z A B B ELBESZÉLŐ K Ö L T E M É N Y A NÉPSZÁLLÓRÓL.

I. ének. Most m á r m i n d e n k i t u d j a ezt, Egyáltalában nem titok, H o g y a jószivü B u d a p e s t A népnek egy hotelt nyitott. Népszálló e hotel neve A népnek jó szobákat ad, Olcsó, d e s ü r ü a leve, O l v a s h a t t u n k erről sokat.

Az előcsarnokban

leült,

•>Nincs h e l y !« »De k é r e m , h á t h a m é g i s ?« S kidobták, hogy csak ugy repült. . N é p s z á l l ó . H a d d s z á l l j o n a n é p is. Gábor Andor.

M á s o k a z e r k ö l c s ö k és m á s o k a z i n t é z m é n y e k , m e l y e k az erkölcsök képviseletére vállalkoznak. Fönségesen meleg az E v a n g é l i u m tanítása,., d e z o r d o n a n kegyetlen az E g y h á z h a t a l m a . M é g m a is k i g y ú l n á n a k a m á g l y á k , m a is f e l t ö r n e a f a n a t i z m u s dühe, h a az emberiség javai fölött n e m állana őrt a czivilizált világ intelligencziájának s z k e p t i k u s szelleme.

Szentmárky

Viktor.

N e m m o n d h a t j u k többé semmire, hogy »Ignorabimus«. A t e r m é s z e t e s és m e s t e r s é g e s k i v á l a s z t á s e g y ü t t h a t á s b a n a z átöröklés törvényével az emberi szervezetek oly n a g y f o k ú t ö k é l e t e s e d é s é t i d é z h e t i elő, m i s z e r i n t n i n c s k i z á r v a a z , h o g y az e m b e r a fejlődés c s ú c s p o n t j á n — v a g y még a fejlődés csúcsp o n t j a előtt —. a lét n a g y kérdéseit m e g fogja oldani.

Szentmárky

Viktor.

117'

Politikai szilánkok. — febr. 23. • Ha a mostani zavaros szituácziót s alakulásainak lehetőségeit vizsgáljuk, egyezzünk meg abban, hogy a politikai sakktábla minden figurájának álláspontját egész objektivitással méltányoljuk. Hamar végezhetünk. A munkapárt meg akar maradni a hatalmon s ennek fejében — jóhiszeműséget tételezünk fel minden vonalon — a nemzeti értékek lehető védelmezésével teljesíteni kívánja feladatait. A király a két évvel ezelőtt uralomra jutott kormányra egyedül és elsősorban a véderőreform megvalósításának feladatát rótta. A kormány kezdettől fogva azon is dolgozott, hogy ezt a kötelességet teljesitse. Ami közben történt, az csak kerülgetése volt a' forró kásának. Másfél évbe került, mig Héderváry a megdolgozott s a koaliczió emlékére is borzongó közvélemény elé oda mert állni a terveivel. De nem is csinál titkot belőle, hogy feladata teljesítését exisztencziális érdekének ismeri. A nagy áldozatokért, melyek a véderő átalakításával járnak, alig kinál ellenszolgáltatást, hanem kényszerű helyzetében azt magyarázgatja, hogy már a reform megvalósítása is értékgyarapodás, mely önmagával fizet. És ha nem is mondja ki, de megérezteti az ellenzékkel is, az országgal is azt a természetes védekező álláspontját, hogy e feladat teljesítése nélkül egyetlen kormány sem boldogul. Bécsben még ragaszkodnak az alkotmányos formákhoz, mert ezek a legolcsóbb és a legkényel-' mesebb eszközei a monarchikus akarat érvényesítésének, de ezek kedvéért semmiesetre sem mondanak le arról a meggyőződésükről, hogy Magyarországnak azt kell szállítania, amit követelnek tőle. Legföljebb addig cserélgetik a csavarokat az alkotmány gépezetében, mig maga a masina lazul meg, de mégis fel kell 'dolgoznia a belédobott anyagot. Héderváry egyetlen szóval sem mondja, hogy többet adhat a nemzetnek, mint akárki más. De arra az oltár előtt is megesküszik, hogy más sem érhet el egyetlen zászlórojttal sem többet nála. Hogy állnak az ellenzéki hadállások ? A Kossuth-párt siralmasan szegényes harQzragyürkőzése körülbelül már lelohadt. De szó nélkül mégsem mehetni el mellette. Bus karrikatura volt, mikor az a tábor, mely alig néhány évvel ezelőtt az önálló hadsereg s a magyar vezényszó jelszavaival bolondította meg az országot, most olyan teltételeket szabott fegyverletétele fejében, melyeket a miniszterelnök csak azért ismertetett, hogy a sorok közül megkérdezze az országot: komoly ellenzék az, mely a végsőkig menő harczczal fenyegetőzik, ha nem iktatjuk törvénybe, hogy a honvédelmi miniszter nem jelentéseket tartozik küldeni a hadügyminiszternek, hanem csak informácziókat ? A dolog kissé elsimult ugyan, de minek elfojtani azt az impressziót, hogy a Kossuth-párt tehetetlensége és kicsinyessége együtt jár azzal a hazug és teljesen elavult, közjogi programmal, melyet a .Kossuth-párt azért tartogat, amiért a koldus nem meri elárulni, hogy nem siketnéma. Ha elkurjantja magát, akkor vége a • kenyérkeresetnek. A Justh-párttal szemben konstatálni kell, hogy az a csikó, amit a politikai szintérre vezetett, teljesen ép. Ez a

Tábor megértette, hogy továbbmaradásának gyökereit a nemzet szivébe kell lebocsátania. A nemzeti küzdelem borzalmas csődjéből tanult s muzeumába rakta a durva festékkel bekent piros-fehér-zöld zászlórudakat. Az obstrukczió alatt fráziságyuit nem a katonai vivmányok papirmasé-várai ellen puffogtatta. A jó Isten tudja, hogyan jutott hozzá, de az egész függetlenségi berek a demokráczia nótáit harsogtató rigóktól hangos. Justh Gyulának nem az" a baja, hogy a sorozóbizottságokban ott van a bakaőrnagy is, hanem az általános választói jogot követeli. Nála is egész mértékben föltételezzük á jóhiszeműséget s nem emlékeztetünk például a kanizsai beszédre, amelyben az egyenlő jogok apostola •a legvadabb értelmi czenzust hirdette. De mik azok a bástyák, melyek ellen küzd ? Khuen maga is kijelentette, hogy" demokratikus, haladó irányú és liberális választói reíormot akar, melyet az év végéig be fog nyújtani. Előbb azonban a véderővel akar végezni. Justhék egyetlen szóval 'sem mondták, hogy a választói jog megvalósítása" után nem adják meg a véderőreformot, mert maguk is tisztában vannak vele, hogy azt nem lehet megtagadni, de ők egyszerűen előbb követelik a választói reíormot. Miről van tehát szó? A kormány nem kel fel szó nélkül a helyéből s kínálja meg székével a függetlenségi pártot, hogy tessék helyet foglalni : én átadom nektek az országot. Hanem küzdeni akar életéért. Ha alul is maradna, akkor sem megy el hamarosan. S igy, még ha csakugyan Justh Gyula lenne is Magyarország miniszterelnöke, ez év vége előtt ő sem állhat elő a maga választójogi javaslatával. A kormány, ha a függetlenségi tábor engedi, őszre megkezdheti ennek a végzetesen fontos javaslatnak a parlamenti tel dolgoztatását. Ellenben ha folyik éppen ezért a reformért az obstrukczió, akkor sem a .kormány, sem az ellenzék nem csinálhat semmit a választójogért.' A függetlenségi párt tehát, mikor a véderőreform ellen harczol a választójog érdekében, a választójogot akarja megölni. Unalmas, ha ezeket az egyszerű igazságokat tovább fejtegetjük. Csak le akarjuk vonni azt a konklúziót, amely valósággal kiordit belőlük. Nem mondjuk, hogy Héderváry nemzeti hős, de a politikai vezérek közül ki kinál többet nála ? Az ő kezében van a többség, az ő maradása jelenti az ország nyugodt fejlődésének lehetőségét, mig ellenfelei közül egyiknek győzelme sem igéri viszonyainknak egyetlen lépésnyi javulását sem. A nemzet gondolkodjék józan nyugalommal a viszonyok felett s ne engedje megtéveszteni magát a szájhősöktől s az iparlovagoktól. Mindenkinek joga van az érvényesülését keresni, de ne a mi bőrünkön. Nem a véderőreformot akarják itt megbuktatni, hanem Héderváryt. Vájjon megéri az az eredmény, hogy helyette Batthyány Tivadar, vagy Justh Gyula szállítja a hadseregtől meg nem tagadható követeléseket, azokat a megrázkódtatásokat, melyekkel ez a politikai péksztrájk jár ? Mindenkinek igaza van, akinek az ország alárendelt, nyomorúságos és gyönge helyzete összeíacsarja a szivét. De ezért a szemrehányásokat nem Héderváry czimére kell intézni, mikor az apostolok nálánál is nagyobb készséggel vagdostak nagy karéjokat a nemzet szivéből, amikor ők dolgoztak a konyhában. — en.

118'

Vándor lantos kesergőjé. A gitáromnak egy húrja s i n c s már, Az é n e k e m is hangtalan, Minden, minden hiába van ! Két napig tartott ideérnem És már becsuktad ablakod, S álmaid másról álmodod. Az éj lenéz a topoly fákra, S z e m e m n e m birja a homályt, S minden csillag szivemre szállt. Bánatom holdját föléd küldöm, H o g y szórjon ezüsttel tele,

*

"•

S álmod á l m o m m a l vonja béT S megyek tovább, — csak visszanézek, Csak elhajítom

szivemet...

. . . Itt senki s e m találja m e g !

"

Falu'Tamás.

Krónika II. Zsidó koponyák.

— febr. 23.

urat, hogy .beskatulyázhassa jóslatainak repertoárjába : i . Ez hát az a zsidó egyéniség, ami' a valláson kivül megnyilvánul ? 2. Asszimilálódhatnak-e a Duna-Tiszaköz .zsidaji? 3. Mikor váltsuk meg a Waggon Lits-nál jegyünket Palesztináig? Csupa vas-probléma. Majd • ' c s a k elbibelődnek katedrán és ujságkolumnán ezekkel a rejtvényekkel, de igaz ami igaz, akarás és elszántság tüzelte ezt a keddi zsidó nagygyűlést. A lodzi gettóból szabadult Hirszenberg sötét képén, a góluszon, villognak oly reménységes messzelátással a szemek, ahogy egy-egy kemény és mégis lágy rabbi-arcz, körülöttük a 'világiak bátrabb eltökéltsége akár menten törvénybe * rendszeresítette volna a maga akaratát. Ezt már azzal « a viczczel se üthetjük el, hogy : könnyű nekik, hát lehetnek ők mások, mint' zsidók és önérzetesek ? Igen, lehetnek mások. Nem olyan nehéz tudniillik, beíratni ° a születési anyakönyv megjegyzésrovatába egy' kis változást. Sombart professzor vaskos könyvéről még nem is álmodtak az antikváriusok, ez az asszimilácziós folyamat ismeretes volt már sok igen előkelő család asztalán. Azonban tessék észrevenni,' itt — hogy pestiesen •mondjam. — pukkasztóan hivalkodik a büszkeség. Az foszforeszkál ezekben a szemekben, hogy én egy ' ötezeréves kultura sarjadéka vagyok. Adtam a világnak tanítást, filozófiát, kommercziálizmust, erkölcsöt, ilyet vagy amolyat, de- sajátosat, bélyegével a magam energiáinak! Sőt a szeretetnek azt a másik forma' nyelvét, -amit ugy szeretnek ellenem kijátszani, ezt is én adtam a Dávid sarjadékával, a Názárétivel. E z a sava-borsa ennek az önérzetnek. Van elég hatóereje ahhoz is, hogy vállalja a fejlődés, vagy ami egyre megy, a degenerálódás v a g y ' eltolódások hibáit is. Meggyónhatná önmagának, hogy küldetése volt valaha és Sombart tanár könnyűszerrel bebizonyíthatja, hogy a pénzen 'felül is van csillagzata a zsidóságnak. ÁH a tétel nemcsak a magyar közjogban, de fajták és népek rétegeződéseiben is : una eademque nobilitas. Az a bizonyos nemesség ott buzog a vérben néha pecsétes levél hiján is. Spinosa, Maimonides, Heine, — és sok, sok nevet kellene . még ideirnom, hogy bizonyítsam, amit már Bangha. . páter előtt se ke'll bizonyítani, a fajta nobilitását. (Antiszemita alágyujtásnak azonban elég is már ezekből a megállapításokból.)

A bécsi Sofiensaalban Sombart c próíesszor rendez okkáziót busásan kamatozó szocziológiai raktárából, a Jézus Szent Szive-templomban páter Bangha hirdeti az aszemitizmust s a trilógia .teljessége kedvéért kongresszusra gyűlnek a zsidók a Lloyd termében. Tessék" tapsolni : mégis van zsidó-kérdés. Van. A Tüköryné varázsvesszője se kell hozzá, hogy észrevegyük : a mélységben itt is, ott is egy-egy dus erecske várja íölsza'baditását, lappang és rejtőzik félénken vagy megfélemlítve a zsidó-kérdés. De szedelőzködik a bátorság. Vagy önérzet? Mindegy, — . h i t h ű , meg» ujabb mpdi zsidók kedden elhatározták, hogy akarják, hogy követelik a maguk szervezetét. Igazán- érdekes, páter Bangha, akinek főprelekczióját szabályos belépőjegygyei végigszórakoztam, megcsinálja á mérleget, Jrogy ebben az országban erkölcs, üzlet, irás, művészet, minden, minden szemita-baktériumoktól fertőzött, — és ugyanekkor- kiNo, jiem kell megijedni. A lelkes szabadkai orvos, világlik, hogy ennek a zsidó hatalmasságnak-nincs szer•Klein Adolf doktor, nem fajták mérkőzését akarja. vezete. Most szervezetet akar. Majd meglássák," jön . És Székely Ferencz se ér rá — igy bankközgyülések vágtatva a progresszivitás, belefúj az tívoluczió har- idején — efajta látványosságok rendezésére. De lám, sonájába (bocsánat, ha sófárra gondolok), hogy, eszmélj van mindig érkezése arra, hogy zsidó legyen legalább v i l á g : ez megint retrográd jelenség, ez reakcziö és olyan bátran és őszintén, amilyen bátran és őszintén feketeség. Pedig csak közigazgatási alapot és organi- munkálja - teszem Timon Ákos a. katolikus autonómiát zácziót próbálnak teremteni a'zsidók maguknak. Jógi (ez azonban vagyonjogokkal, vallásalapitványi ingatlehetőséget a valósághoz. Adminisztratív formát, ami lanokkal, holtkézi birtokkal is kapcsolatos !), és kijár minden spiritiszta, okkultista, vagy miegymás Prónay Dezső a protestáns ügyek intézését. Autonómia egyesülésnek, ha láttamozták az alapszabályait. a neve annak, amit a zsidók akarnak. Egységeset, Hadd legyek visszaeső, ha már vétkeztem, meg- befoglálva a jogok teljességébe az ortodoxokat, akik p'edig már ki is átkozták őket. De annál, amit akarnak, ismétlem hát, hogy ami itt ágál, az igenis : zsidó önérzet. E l kell'hozni ezek után Pestre is Sombart Werner'tudós talán észrevevésre érdemesebb, hogy egyáltalán mernek

119' akarni. Hogy kiállnak melléjük nevek, tekintélyek és mindannyian kiterítik a születési bizonyítványokat, tessék megnézni, a vallásrovatban az van, hogy izraelita. Amig ez a rovat létezik, már miért volna ez a beismerésreakczió, v a g y éppen megakasztása a fejlődésnek? Szép dolog a világrend kialakulásának ideológiája, — a Sofiensaalban mégis kapott Sombart professzor egy névjegyet, amin ez á l l t : Taktlosigkeit.. Utána egy kis magyarázó glossza : Tapintatlanság, hogy egy nem zsidó állandóan zsidó-kérdéseket feszeget. Nohát, a Taktlosigkeitot az követte el, az a tapintatlan zsidó, aki ilyen ildomtalan korrespondencziával avatkozott bele a tudós szabadságába. Mert Sombartnak, ámbár kivülről nézi a dolgokat, teljes joga van ahhoz, hogy beleharapjon a zsidó-kérdésbe. De, ezer bocsánat, talán mégse klerikális a zsidó sem, ha a maga kultuszbeli egyesülésének adminisztratív ügyeit gondozza. ? A z eucharisztika egy, kicsit mégse rá tartozik. Dr.

Hajdú

Miklós.

Oleszja. — O r o s z elbeszélés. — Irta: A. KUPRIN. I.

Szolgám, szakácsom és vadásztársam, Jarmola, az erdőőr belépett a szobába, hátán nagy köteg fával. A fát nagy lármával dobta a földre és dörzsölgette fagyos kezeit. — E z aztán a szél odakünn — mondotta a kályhaajtó előtt guggolva. — Most jól be kell fűteni. Kérem szépen, adjon egy szál gyufát,.uram . . . — A k k o r hát holnap semmi se lesz a vadászatból ? Mit gondolsz, Jarmola ? — Nem, nem lehet. Hallgassa csak, hogy dul a vihar. A nyul elmenekült most és nem mozdul. A nyomát se lehet látni holnap. A sors teljes hat hónapra Wolynid kormányzóság egy világtól elzárt falujába vetett, közvetlenül a poleszjei erdős és mocsaras vidék szélére. A vadászat volt egyetlen időtöltésem és szórakozásom. Bevallom, hogy amikor felszólítottak rá, hogy ebbe a vadonba menjek, távolról sem gondoltam, milyen gyilkosan fogok unatkozni. Ellenkezőleg, bizonyos örömmel utaztam el. — Erdei magány . . . hamisítatlan természet . . . ősemberek . . . primitiv erkölcsök — gondoltam, amig a vasúti kupéban ültem. — Előttem teljesen ismeretlen nép, saj átságos szokásokkal, különös beszédmóddal . . . és bizonyára egész tömeg poétikus legenda, dal, monda . . Abban az időben azonban (ha már őszinte az ember, valljon be mindent) egy kis lapban megjelent egy elbeszélésem, amelyben két gyilkosság és egy öngyilkosság fordult elő. Ugy véltem, hogy egy iróra nézve hasznos, ha erkölcsöket és szokásokat tanulmányoz. Időközben azonban — v a g y a perebródi parasztok viselkedtek egészen szokatlan elzárkózottsággal, vagy én nem tudtam helyesen megfogni a dolgot — mindenesetre igaz, hogy hozzám való viszonyuk arra szorítkozott, hogy ha megláttak, már messziről leemelték a sapkájukat és amikor elhaladtak mellettem, dohogva adjonistent mondottak. Ha beszélgetni próbáltam

velük, csodálkozva néztek "rám. U g y látszott, mintha a legegyszerűbb kérdéseket sem értenék és mindig csak a kezem után kapkodtak, hogy megcsókolják. Ősi szokás ez, amelyet még a lengyel szolgaság hagyott hátra. " • Könyveimet csakhamar kiolvastam. Unalmamban megkíséreltem ismeretséget kötni a helyi intelligenczia képviselőivel, a tizenöt versztnyire lakó lelkészszel és kántorral, a helység rendőrbiztosával, a szomszédos birtok intézőjével, egy volt altiszttel, — ebből a kísérletből azonban semmi sem lett. Ekkor a perebródi lakosság gyógykezelésével kezdtem foglalkozni. A következő gyógyszerek állottak ehhez rendelkezésemre : riczinusolaj, karból, bórsav és jód. Ezen a ponton azonban, eltekintve orvosi ismereteim hiányosságától, legyőzhetetlen akadályokra találtam a diagnózis megállapításánál. A betegség szimptómái ugyanis minden pácziensemnél ismétlődtek : »belül fáj valami«, v a g y »nem tudok se- enni, se inni« — minden panasz igy hangzott. Jön például hozzám egy öreg asszony. Először zavarodottan vakarja az orrát, azután előszed a kebléből egy pár tojást, miközben megpillanthatom barna bőrét, és a honoráriumot leteszi az asztalra. Ekkor a kezem után kezd kapkodni, hogy megcsókolja. E n védekezem :• . — . H a g y d csak, anyuska . . . ez nem illet engem . . . nem vagyok én pópa. No, mi fáj ? — Itt belül fáj, uram, nem tudok se enni, se inni. — Régen fáj már ? — Honnan tudjam én azt ? Itt belül éget. Se enni, se inni nem tudok. Es bármennyire igyekszem is, a fájdalomra nézve • preczizebb adatokat nem tudok kapni. — Ne törődjön vele — mondotta egyszer a volt altiszt. — Maguk gyógyítják ezek magukat, mint a kutyák.. En mindig csak egyetlen szert adok nekik : ammóniákot. Jön egy paraszt. — Mi bajod ? — kérdem. — Beteg vagyok — mondja ő. Mindjárt az orra alá tartom az ammóniákos-üveget. — Szagold. Megszagolja. — Még. Erősebben ! Mégegyszer megszagolja. — Na, jobban v a g y már ? — Igen, — feleli — . u g y látszik, már jóbban vagyok. — No látod, most mehetsz tovább. Engem különösen ez az örökös kézcsók undorított. (Némelyek egyenesen a lábamhoz borultak és mindenáron a czipőmet akarták megcsókolni. Nem szívből jövő hála kifejezése volt ez, hanem régi szolgaság és önkény által beléjük nevelt megszokás. Bámultam az altisztet és a rendőrbiztost, akik megingathatatlan nyugalommal nyújtották oda kézcsókra a parasztoknak óriási, vörös mancsaikat. Nem maradt egyéb számomra, mint a vadászat. Január vége felé azonban olyan időjárás köszöntött be, hogy a vadászat is lehetetlenné vált. Minden nap viharos szél tombolt és éjjelenkint í havon keményre fagyott kéreg képződött, amelyen a nyul végigfutott, anélkül hogy nyomot hagyott volna hátra. Szobámra utalva, a vihar, ordítását figyeltem és halálosan unatkoztam. Meg lehet érteni, hogy ilyen körülmények között különös buzgalommal szenteltem magamat annak a jámbor gyönyörűségnek, hogy Jarmolát, azerdőőrt, az irás és olvasás elemeibe beavassam. E z a dolog egyébiránt sajátságosan kezdődött. A z íróasztalomnál ültem és hirtelen az az érzésem támadt, hogy valaki a hátam mögött áll. Hátranéztem és Jarmolát pillantottam meg, aki, mint mindig, zajtalanul közeledett fakéregből font puha bocskoraim

120' — Mit akarsz, Jarmola ? — Nézem, hogyan ir ön. Ha én is tudnék . . . Nem," nem ugy, mint ön — mormolta zavarodottan, amikor mosolyomat észrevette. — Csak a nevemet szeretném leirni tudni. — Minek az neked ? — kérdeztem csodálkozva. Itt meg kell jegyeznem, hogy Jarmolát a legszegényebb és leglustább parasztnak ismerte egész Perebród. Kenyerét, szegényes jövedelmét mind a korcsmában hagyta. Olyan sovány ökre, mint neki,- senkinek se volt az egész környéken. Nézetem szerint neki volt a legkevesebb szüksége az irásra és az olvasásra. Még egyszer megkérdeztem hát, miért óhajtja a nevét leirni tudni, — Nézze csak, uram, — mondotta szokatlanul g y ö n g é d e n — a dolog igy van : az egész-faluban senki sincs, aki irni és olvasni tud. Ha már most alá kell irni valami papirost, v a g y valakinek a hatósággal van dolga, v a g y más egyéb fordul elő, akkor senki se tud segíteni. A biró csak a "pecsétjét nyomja rá és maga se tudja, mi van benne. Igy hát nagyon jó volna, ha lenne valaki, aki alá tudná irni a nevét. Hogy Jarmola, aki notórius, vadorzó, semmivel se törődő éhenkórász, akinek véleményére a község valószínűleg semmit se adna, a közjó érdekében igy fáradozik, — ez valósággal megindított engem. Magam ajánlottam neki, hogy tanítani fogom. Kemény munka volt ! Minden arra irányuló kisérletem, hogy a tudatos olvasásra és irásra rávezessem, csütörtököt mondott felfogásának rettentő lassúsága miatt. ' Jarmola, aki az erdőben tökéletesen ismert minden utat, sőt minden fát, aki éjjel-nappal egyaránt tudott tájékozódni az erdő minden pontján, aki a farkast, nyulat és rókát nyomai után meg tudta különböztetni, ez a Jarmola képtelen volt tisztába jönni azzal, miért és hogyan kell például az »m« és az »a« betűt együtt »ma«nak mondani/Rendesen jó tiz perczig, sőt még tovább is töprengett az ilyen feladaton. Bozontos, fekete szakállal benőtt barna arcza; mélyen ülő fekete szemei ilyenkor a szellemi megerőltetés legnagyobb fokát fejezték ki. — Mondd hát egyszerűen, hogy »ma« — szóltam hozzá. Semmi egyebet, mint azt, hogy »ma«..Ne nézz a papirra, nézz csak énreám. U g y . . . no, most mondjad, hogy »ma«. Jarmola nagyot sóhajtott, letette az ábéczés „könyvet és szomorúan, de határozottan mondotta : — Nem . . . nem tudom . . . nem megy. — De miért nem ? Hiszen olyan egyszerű ! Mondd csak egész egyszerűen, hogy »ma«, ugy, amint én mondom. — Nem, uram, nem megy . . . elfelejtettem. S'emmiféle metódus, szisztéma, példázat nem használt e nehéz felfogással szemben. Jarmola tudás után való vágyakozása azonban egyáltalában nem csökkent. — Csupán a nevemet szeretném leirni, — könyörgött zavarodottan — többre nincs szükségem. Csupán a nevemet : Jarmola Poprusok. E g y é b semmit. Végül minden retnényt feladtam, hogy valaha a tudatos olvasásra és irásra megtanítsam, megkezdtem tehát névaláírásának tisztán mechanikus tanitását. Nagy meglepetésemre még ez a metódus látszott tanitványom számára a leghozzáférhetőbbnek, ugy hogy már a második hónap végén csaknem megbirkóztunk vezetéknevével. A keresztnevet, az egyszerűség kedvéért, egészen elhagytuk. , Esténkint, mikor már b e ' v o l t a k fűtve a kályhák, Jarmola türelmetlenül várt, mig csak nem hivtam. — Na, Jarmola, "gyere, kezdjük el. Lomhán közeledett az asztalhoz, fekete, kiaszott, merev ujjai közé fogta a tollat és szemöldökeit felhuzva kérdezte :

— írjak ? — Rajta ! Jarmola elég biztosan rajzolta le az első »P« betűt, (E betű megjelölése a következő volt nálunk : »hosszu rud, tetejében egy gyűrik. E z t lerajzolva, ismét kérdően nézett rám.) — Na, miért hagytad abba ? Hogy megy tovább ? . — Elfelejtettem — mormogta Jarmola — és boszusan rázta a fejét. — A z istenfádat ! . . . Most jön a karika, — Ahán, a karika ! Tudom már. • Hirtelen felélénkült Jarmola és gondosan kezdett egy felfelé nyúló figurát rajzolni, amely élénken emlékeztetett a Kaspi-tengerre. Miután ezt az eredményt elérte, egy ideig csendesen szemlélte müvét, „miközben majd jobbra, majd balra hajtotta fejét és hoí az egyik, hol a másik szemét hunyta be. — Na, mire vársz ? í r j tovább ! — E g y pillanatig, uram . . . mindjárt, Néhány perczig még gondolkodott, azután habozva kérdezte : — U g y mint az első ? • — Helyes. R a j t a ! . Igy jutottunk el mindig az utolsó betűig, a »k«-ig, -amely a mi megjelölésünk szerint egy bot volt, görbe, -kétfelé hajló.kacskaringóval. — Mit gondol, uram, — kérdezte néha Jarmola, befejezett müvét szerető pillantásokkal szemlélve — ha még vagy öt-hat hónapig tanulnék, akkor egészen jól tudnám ? Mit gondol ? JJ Jarmola a kályha előtt guggolt és a tüzet piszkálta, A nagy urasági ház tizenkét szobája közül csak ezt az egyet használtam. A többiek be voltak zárva. Unnepé' lyes, merev nyugalomban régi bútordarabok száradtak bennük, rajtuk régi bronzok és a falakon néhány a X I I I . századból származó portré. A szél ugy tombolt odakünn, mint egy veszekedett ördög. Zugásában sóhajtást, rikácsolást és vad kaczajt lehetett felismerni. A hózivatar estefelé folyton erősödött, Kívülről finom, puha hótömegek röpültek az ablakhoz, mintha egy ismeretlen, haragos kéz lökte volna őket. A közeli erdő sóhajtott és susogott, mintha állandó, elnyomott, tompa fenyegetés hallatszanék belőle. A szél behatolt az üres termekbe, a kályhanyilá. sokba és az egész régi, düledező, félig már széthullott ház hirtelen megelevenedett. Csodálatos hangok töltötték meg, amelyekre szorongó nyugtalansággal kellett figyel-nem. Egyszer mintha mélyen, szaggatottan, szomorúan sóhajtottak volna a fehér teremben. Azután nyikorogva hajladoztak valahol messze a félig elkorhadt bútorok. Később ugy tetszett, hogy valaki a folyosón óvatosan, de állhatatosan rázza a kilincset, végigmegy minden ajtón és ablakon, végül bebújik a kályhákba és ott szakadat. lanul, keservesen, panaszosan suttog. Némelykor mintha egyenesen a szobámba jött volna be a kényelmetlen vendég, a hátamra telepedett és belefujt a lámpába, amely ócska zöld papirernyője alatt csak homályosan világította meg a- szobát. . Csodálatos, szorongó nyugtalanság fogott el. Arra gondoltam, hogy most itt ülök a viharos éjszakában egy roskadozó házban, Istentől elhagyatott falu és erdő mellett, á hóban, sok száz versztnyire minden városi, élettől, asszonyi mosolytól, emberi társaságtól elvágva. Mintha .évekig és évtizedekig tartana ez'a szörnyű este, — egészen, mig meghalok — és nekem állandóan ilyen nyugta-' lanul kellene fel és alá járnom a szobában, mig a kály• hánál ott guggol a hallgatag Jarmola, éz a csodálatos,

121' nekem oly idegen teremtés, akinek minden mindegy, az is, hogy családjának nincs ennivalója, az is, hogy kint a vihar ordit, az is, hogy engem valami zavaros szomorúság kinoz. Hirtelen elkerülhetetlen szükségét éreztem, hogy ezt a. kinzó csendet valami emberi hanggal megtörjem. Megszólítottam hát Jarmolát : — Mit gondolsz, honnan jön ma ez a borzasztó vihar ? — A vihar ? — kérdezte Jarmola, lustán felemelve a fejét. — H á t nem tetszik tudni ? — Természetesen nem. Honnan tudjam ? — Csakugyan nem tudja ? — kérdezte mégegyszer és hirtelen felélénkült. — Ezt'megmondhatom önnek, — . folytatta titokzatosan — v a g y egy uj boszorkány született, v a g y a lakodalmát tartja egy boszorkány. Kíváncsian ütöttem fel a fejemet. — K i tudja, — gondoltam — nem fog-e ez a Jarmola valami érdekes, boszorkányokkal, varázslókkal, elásott kincsekkel összefüggő históriát elbeszélni. — Vannak nálatok boszorkányok ? — kérdeztem •ártatlan hangon. — Nem tudom . . . lehet — félelte Jármola az előbbi lomhasággal és ismét a kályhával kezdett foglalkozni. — ö r e g emberek beszélik, hogy azelőtt voltak . . . de lehet, hogy hazudnak. U g y vettem észre, hogy csalódtam. Jarmola lényének legnevezetesebb tulajdonsága volt a.szűkszavúság és most már nem lehetett remélnem, hogy valami közelebbit tudok meg tőle erről az érdekes témáról. N a g y meglepetésemre azonban Jarmola, bár lustán és hanyagul, ismét beszélni kezdett, noha mindenesetre többet foglalkozott közben a kályhával, mint velem. — Öt évvel ezelőtt . . . akkor volt egy boszorkány a faluban. A legények azonban elkergették. — Hová kergették ? — Hová ? Természetesen az "erdőbe. Hová kergették v o l n a ? A kunyhóját szétrombolták, ugy hogy semmi se maradt ebből az átkozott fészekből. Öt magát kiűzték a faluból és elkergették. — Hát mi rosszat tett ? — Sok kárt okozott . . . mindenkivel verekedett, a házakat belocsolta valami kotyvalékkal, a gabonát elátkozta . . . Egyszer pénzt akart egy fiatal parasztasszonytól. — Nincs pénzem, — mondotta ez neki — hagyjál békében. :— Jó, — mondotta a boszorkány — ezt még megemlegeted. — É s képzelje, uram, attól kezdve betegeskedni kezdett az asszony" gyereke. E g y ideig sínylődött és végül beléhalt. Ekkor aztán összeálltak a legények és elkergették a boszorkányt . . . hogy fusson ki a szeme. — N a és most hol lakik ? — kérdeztem kíváncsian. — A boszorkány ? — mondotta Jarmola, szokása szerint ismételve a kérdést. — H á t tudom én ? — Nem maradtak rokonai a faluban ? — Nem, mert idegen volt, valami czigányasszony. északról'jött. E n még egészen kis gyerek voltam, amikor hozzánk került..Volt vele egy leány . . . a lánya, v a g y az unokája . . -. mind a kettőjüket elkergették. — Most senki sem megy hozzá ? Talán kártyát vettetni, v a g y valami gyógyfüvet hozni tőle ? — Asszonyok járnak oda — mondotta Jarmola megvetően. — No látod ! Mégis csak tudják, hogy hol lakik. — En nem tudom, azt mondják, valahol Rasszovo táján . . . ott, ahol a mocsár van. A mocsárban ül az öreg boszorkány, hógy az ördög vinné el.

— Tőlem alig tiz versztnyire egy boszorkány l a k i k . . . egy igazi, eleven boszorkány ! — E z a gondolat hirtelen felizgatott és egészen kíváncsivá tett. — Figyelj csak, Jarmola, — fordultam ismét az, erdőőrhöz — hogyan ismerhetném meg én ezt a boszorkányt ? — Pfuj ! — köpött egyet Jarmola magából kikelve. — Maga ugyancsak jót talált ki. — Jót v a g y rosszat, az mindegy, de mégis fel fogom keresni, mihelyt valamivel melegebb lesz. Te természetesen el fogsz kisérni. Jarmola meglepetve ugrottTfel. — É n ? — kiáltotta felháborodva. — Semmi áron ! Lesz ami lesz, de én nem megyek oda. — Ugyan, szamárság. Te velem fogsz jönni. — Nem, uram, én nem megyek oda. Semmi áron nem megyek. Hogy is gondolja ? — k i á l t o t t a ujabb felháborodással. —• En a boszorkánybarlangba menjek ? Isten őrizzen. Es önnek sem tanácsolom, uram. —• Ahogy akarod, én mindenesetre odamegyek. Kíváncsi vagyok erre a boszorkányra. — Nincs azon mit nézni — m o r m o g t a Jarmola és haragosan csapta be a kályhaajtót. E g y órával, később, miután a szamovárt elrakta és a sötét folyosón megitta a teáját, megkérdeztem : — Hogy hívják a boszorkányt ? — Manujlika — felelte Jarmola röviden-és mormogva. Ö nem árulta el ugyan érzelmeit,- de láthatólag ragaszkodott hozzám. Ragaszkodott, közös vadászszenvedélyünk m i a t t ; mert barátságosan érintkeztem vele ; mert néha segítettem örökké éhező családján ; mindenekfölött azonban azért, mert az egész világon én voltam az egyetlen, aki iszákossága miatt nem tett neki szemrehányást, amit Jarmola'nem tudott elviselni. Ezért egészen elkedvetlenítette az az elhatározásom, hogy a boszorkánynyal meg fogok ismerkedni. Kedvetlensége abban nyilvánult, hogy erősebben fújta az orrát és amikor kiment a házból, hatalmasan oldalbárugta a kutyáját. A k u t y a irtózatosat vonított és oldalt ugrott, csakhamar azonban ismét Jarmola után szaladt és csendesen szűkölt. III. ó Néhány nappal később melegebb lett. E g y reggel nagyon korán megjelent Jarmola és hanyagul mondotta : ' — A puskákat ki kell tisztítani, uram. — Mi történt ? — kérdeztem a takaró alatt kinyujtózva. — Nagyon sok nyul járt az éjjel. Egész csomó nyom. K i kellene már menni. Láttam, hogy Jarmola nagyon türelmetlen és szeretne minél 'hamarább az erdőbe. jutni. Vadászszenvedélyét csak tetetett egykedvűséggel igyekszik leplezni. A z előszobában ott állott már ócska flintája, amelynek csövén ólomfoltok takarták a rozsdától és lőporgázoktól mart lyukakat. Alig léptünk az erdőbe, már nyomra akadtunk. Elől két kis lábnyom egymás mellett, hátul is kettő, de egymás mögött. A nyul kijött az útra, ott szaladt v a g y fél kilométert, azután egy hatalmas ugrást tett a fiatal fenyőerdőbe. — No, most be fogjuk keríteni — mondotta Jarmola. — ö n , uram, menjen . . . — g o n d o l k o d o t t / e g y e d ü l előtte ismeretes adatok szerint mérlegelve, merre küldjön engem. — ö n menjen a régi korcsmához," én majd' körülmegyek a másik oldalon. Mihelyt a kutya ugat, ön felé hajtom.

122' A k ö v e t k e z ő pillanatban eltűnt, mintha a bokroksűrűsége elnyelte volna. Figyeltem. A legcsekélyebb z a j sem árulta el gyakorlott vadorzó lépteit, egy ágacska sem roppant puha, íaháncsbocskorba b u j t a t o t t lábai alatt. Lassan elértem a régi korcsmát, egy lakatlan, omladozó k u n y h ó t és az erdő szélén egy magas, egyenes, simatörzsü fenyő alatt helyezkedtem el. Csend volt köröskörül, olyan csend, amilyen csak erdőben lehet szélcsendes téli napon. A z á g a k a t lenyomták a rájuk rakódott v a s t a g hótömegek és sajátságos hidegen, ünnepélyes külsőt kölcsönöztek nekik. Néha-néha valahol fent letört egy v é k o n y gallyacska és ekkor rendkívül tisztán lehet e t t hallani, amint esés közben az á g a k a t súrolta. A hó rózsaszínű volt a napon, az árnyékban pedig kékeS. E n g e m hatalmába kerített ennek az ünnepélyes hideg csendnek varázsa és u g y tetszett, mintha érezném, amint az idő lassan és z a j t a l a n u l elhalad előttem . . . Hirtelen messze, a sűrűségben felugatott a k u t y a , •a v a d a t üldöző k u t y á n a k karakterisztikus, ideges, csaknem szűkölő u g a t á s á v a l . K ö z v e t l e n ü l azután Jarmola h a n g j á t hallottam, amint a k u t y a után rohanva ordított. A hang iránya u t á n u g y gondoltam, h o g y a k u t y a baloldalt rohan el és gyorsan átmentem a réten, hogy a n y u l a t f o g a d j a m . A l i g tettem azonban husz lépést, egy fatörzs mögül előugrott egy n a g y szürke riyul, átszaladt előttem az uton, néhány magas, rövid ugrással, hosszú füleit hátracsapva, mint akinek' egyáltalában nem sietős a dolga és eltűnt a sűrűségben. K ö z v e t l e n ü l utána a k u t y a jött. A m i k o r engem megpillantott, néhányszor megcsóválta f a r k á t a hóban, azután ismét a n y u l a t kergette.

elérni. Minden pillanatban belesülyedtem a móCSáráS talajba, csizmáim tele lettek vizzéljés ahogy e g y e t léptem, n a g y o k a t e z u p p o g t a k ; alig bírtam kihúzni őket. Végre mégis keresztülgázoltam a mocsarat-, egy kis halomra értem, ahonnan jól megfigyelhettem a k u n y h ó t . Tulajdonképpen k u n y h ó n a k se volt nevezhető. Maga volt ez a mesebeli, kacsalábon forgó házacska. Padozat á v a l nem is érintette a földet, hanem czölöpökön állt, valószínűleg az áradás miatt, amely minden tavaszszal elöntötte az irinovi erdőt. A házacska egyik oldala azonban az idők viszontagságai folytán lesülyedt és ez szomorú, ferde külsőt adott az egésznek. A z ablakokból számos üvegtábla hiányzott, ezeket piszkos r o n g y o k k a l pótolták, amelyek púposán állottak ki. . Megnyomtam a kilincset és k i n y i t o t t a m az a j t ó t . ' A . k u n y h ó b a n egészen sötét volt. A sok hótól,* amit addig láttam, lila karikák ugráltak a szemem előtt. E g y á l t a l á b a n nem t u d t a m megkülönböztetni, ván-e valaki a kunyhóban, v a g y üres. — Hé, jó emberek, — k i á l t o t t a m — v a n v a l a k i itthon ? A tűzhely mellett valami megmozdult. K ö z e l e b b mentem és egy öreg asszonyt v e t t e m észre, aki a földön guggolt. E l ő t t e hatalmas halom tyuktoll. A v é n asszony tollat fosztott, egy n a g y kosárba szórta a pelyhet, a szárakat pedig egyszerűen a földre vetette. — E z bizonyosan Manujlika, az irinovi boszorkány — villant át az agyamon, mielőtt még figyelmesebben megnéztem volna az öreget. Megvolt r a j t a az ijesztő boszorkány minden ismertetőjele, ahogyan a népmesék lefestik. A r c z a sovány, beesett, álla hegyes, csontos. A hosszú, egyenes orr csaknem összeért az állal, a beesett fogatlan száj szüntelenül mozgott, mintha kérődznék. A most színtelen, egykor k é k kerek szemek hidegek, előreállóak; a vörös szemhéjak mögül u g y pillantottak ki, mint valami ismeretlen, gonosz ragadozómadár szemei. -

• Jarmola épp oly z a j talanul, mint ahogyan távozott, ismét előtűnt a bokrok mögött. — . M i é r t nem állt az u t o n ? — . kérdezte, és szemrehányóan csattantott a nyelvével. — N a g y o n messze volt . . . több. mint kétszáz (Folytatása követkeik.) lépésnyire. L á t h a t ó z a v a r o m kiengesztelte Jarmolát. — Na, nem b a j . E z nem menekül előlünk. Menjen ' csak az irinovi úthoz, ott mindjárt előbukkan. Megindultam az irinovi uton és mintegy két perez Saison. m ú l v a már ismét hallottam valahol a közelemben szaladni a k u t y á t . Megkapott a vadászláz, löyésre tar.tott fegyverrel rohantam át a sürü haraszton, félreh a j t o t t a m az u t a m a t álló ágakat, mitsem törődve fájA Nyugat lánya. dalmas ütéseikkel. Jó hosszú ideig f u t o t t a m igy, már Varady Sándor.) kezdett elállni a lélegzetem, mikor a k u t y a u g a t á s hir- (Opera több halasztásban. Fordította: telen elhallgatott. Lassabban mentem. U g y képzeltem, hogy ha állandóan, egyenesen előrehaladok, okvetlenül I - S Ő HALASZTÁS. "találkozom Jarmolával az irinovi uton. Azonban csakhamar meggyőződtem róla, hogy futás közben, amint A MAESTRO (uti ruhában és a bizalom köntösében) : ú j r a meg ú j r a .kitértem a gallyak és fatörzsek elől, Örömmel jöttem a múzsák eme szentelt hajlékába. Ü d v eltévedtem. Jarmola nevét kezdtem kiáltozni. Senki néktek, papok és p a p n ő k ! Ü d v neked, Szamosi! Ü d v .sem felelt. . . . • • K ö z b e n szinte mechanikusan mentem egyre t o v á b b . neked, T a k á c s ! Ü d v neked, R ó z s a ! Ü d v neked, D é r i ! A z erdő lassankint világosodott, a talaj lejtős és mocsa- N e k e d is Dalnoki, A r á n y i és ti többiek, ü d v néktek ! ras lett. L á b a m n y o m a a hóban hamar megsötétedett H o g y Mészárosról ne is beszéljek . . . és vizzel lett tele. Néhányszor már térdig sülyedtem, KAR : Ü d v neked, maestro ! u g y hogy buczkáról buezkára kellett ugrálnom és MÉSZÁROS : Ü d v neked, Herr P u c c i n i ! lábam ugy merült az ezeket fedő sürü barna mohába, A MAESTRO : B a s t a ! K e z d h e t j ü k a p r ó b á k a t . . . •mint valami puha szőnyegbe.. K i k a szereplő urak ? . . . A haraszt . csakhamar megszűnt. N a g y , kérek, hóval fedett mocsár volt előttem, a fehér takaróból MÉSZÁROS : Die Herren • Baritonisten zu mir ! E n •csak egyes foltjai látszottak-ki. A mocsár másik oldalán, . nek az urnák hatvanezer korona évi gázsija van. ;a f á k körül valami k u n y h ó fehér falai villogtak elő. A MAESTRO : Q u e s t o n o n ! — Valószínűleg itt lakik az irinovi erdész, — gonMÉSZÁROS : A m a n n a k az urnák ötvenezer korona doltam — az m a j d m e g m u t a t j a az utat. , gázsija van. A k u n y h ó t azonban éppenséggel nem volt k ö n n y ű

123' A MAESTRO : A h , vissza ! . . . MÉSZÁROS : E z

" '

a z u r .'. .

''N

A MAESTRO : Most már kérek egy Urat, aki énekelni tud . . . KAR (összesúg) : E z egy f a n t a s z t a ! E z egy humorista ! E z egy pitiáner ! (A premiér a következő hétre

II.

IV.

halasztódik.)

E z a fejezet csak azért játszódik le, hogy bejelentsék az. u j a b b halasztást.

V.

HALASZTÁS.

jaj ! Ö jaj ! K A R ; Ő jaj ! Ó jaj !

MÉSZÁROS: EZ ellen tiltakozom. A N y u g a t . lányát v a g y adni kell, v a g y el kell halasztani! D e halasztani kell!., v ' (Puccini

(Az egész személyzet gyászol; csak a gixer lebeg vidáman a levegőben.) SZAMOSI : I am the girl of the wild W e s t ! V o l t a m már drámai énekesnő San-Franciscóban, Sacramentóban, St.-Louisban, New-Orleansban, de soha még enynyire drámai" énekesnő nem voltam, mint a v á d Keleten. T am the girl of the wild W e s t ! (Az utasítás szerint a Nyugat lányának itt sirva kell fakadni, de a rendező tévedése folytán és a sugópéldányban történt elirás következtében, a szerző fakad sirva.) K A R : Ö jaj ! Ö j a j ! A MAESTRO : É s most még hozzá ez a Déri, cowgoy ! . . .

ez a

(bereked).

III.

halasztódik.)

HALASZTÁS.

A KOMMÜNIKÉ (fanfárokkal) : E z ú t t a l először és véglegesen a N y u g a t lánya hires opera, mely nagy sikerrel már szinre került több világvárosban : többek közt N e w y o r k b a n , Chicagóban, Londonban, Bostonban s a többi, s a többi. A . g y ö n y ö r ű kosztümöket K é m é n d y festette ; a gyönyörű jeleneteket Alszeghy rendezte; a g y ö n y ö r ű zenét Kerner tanitotta be a szerző személyes vezetése alatt. Visszavonhatlanul február 28-án a premiér! ICAR : E v v i v a ! E v v i v a ! . . . A MAESTRO : K i ez az idegen ur ? MÉSZÁROS : E z dr. Pick Ernő, doctor juris és a sherif szerepére már jogi képzettségénél f o g v a is elsőrendűen alkalmas. A . MAESTRO : E la voce ? MÉSZÁROS : Niente, Maestro! De jogi képzettségénél f o g v a a sherif szerepére egyszerűen nagyszerűen megfelel A MAESTRO : Egyszerűen nagyszerű e complicato. Talán mégis Rózsa urat, v a g y Dalnoki urat ! . . . MÉSZÁROS : Ragaszkodom ehhez az úrhoz, aki jogi tanulmányainál f o g v a . . . A MAESTRO : I g e n ! (Felül a vonatra és elutazik.) (A premiér a következő hétre

c

közben öt uj operát irt.)

V I . HALASZTÁS.

j

.

.

.

I

- MÉSZÁROS : Tekintettel a korszellem előrehaladottságára, a N y u g a t lánya mint opera-sketch fog szinré kerülni, A KÖZÖNSÉG : Legalább szinre kerül végre ! MÉSZÁROS : A z egész mint mozikép fog lejátszódni a vásznon . . . Miután ehhez nem kell hang, az egészet az Operaház jelenlegi „személyzete f o g j a bemutatni! (A közönség mélyen meg van. hatva.)

A MAESTRO : Ó j a j í Ö j a j !

(A premiér a következő hétre

HALASZTÁS.

HATVANY LAJOS : Beszüntetvén a magam részéről a N y u g a t o t , ajánlom, hogy a N y u g a t lányát is beszüntessék . . .

A MAESTRO (a földön hev.er; fejére hamut hint) : Ó

TAKÁCS

HALASZTÁS.

•

halasztódik.)

V I I - I K ÉS UTOLSÓ HALASZTÁS.

EGY EMBER A NÉP KÖZÜL : Hallom, hogy m a este lesz a b e m u t a t ó j a egy N y u g a t lánya czimü darabnak . . . E"GY MÁSIK : K i irta ? • A z ELSŐ : A régi olasz iskola egyik mestere : Puccini. Meghalt kétszáz é v v e l ezelőtt.' A MÁSIK : Érdekes lesz. E g y é b k é n t mit csinál Mészáros ? A z EGYIK : Köszönöm kérdését. Ő még él és igazgat. Maitre Jacques.

INNEN-ONNAN. > A e h r e n t h a l . A politika és a diplomáczia a l e g j o b b nevelő a c z i m z m u s r a . É s m é g a z is, a k i csak szemléli ennek a világn a k a v á l t o z a t a i t és eseményeit, ~ t ö b b é - k e v é s b é czinikussá v á l i k . D e ime, A e h r e n t h a l A l a j o s gróf h a l á l á n á l megrezdül a z igazi f á j d a l o m m é g a l e g f á s u l t a b b , l e g e d z e t t e b b s z i v e k b e n is és áttöri a halállal v a l ó kötelességszerű f o g l a l k o z á s j é g k é r g é t is a z a nagy meghatottság, a szivnek az a Thauwetterje, amely k ö n y e k b e n f a k a d szét, a m i k o r igaz emberi é r t é k e l m ú l á s á t kell siratnia. I g a z i nagymérték v o l t A e h r e n t h a l , szinte pótolh a t a t l a n n a k látszó veszteség a z ő h a l á l a m o s t , e g y m á s i k napf é n y leáldozása óráiban a mi m o n a r c h i á n k s z á m á r a . A n d r á s s y ó t a ő v o l t az első k ü l ü g y m i n i s z t e r e — v a g y n e v e z z ü k csak a z igazi n e v é n ezt a z á l l á s t : k a n c z e l l á r j a — a m o n a r c h i á n a k , a k i e l h a g y v a a f o r t v u r s t l i z á s ősi o s z t r á k k é n y e l m i t a k t i k á j á t , m e g i n t cselekedett is, a l k o t o t t u j a t és t ö b b é n e m a vis inertiae módszerével dirigálta a mi n e m z e t k ö z i p o l i t i k á n k a t . A z annexió, m i n t F e r e n c z József u r a l k o d á s a e g y i k l e g s z e b b t é n y é n e k a v é g s ő befejezése, a z u t á n a h a t a l m a s , p e d i g m á r b e t e g testtel

/

124'

v a l ó megvédelmezése n a g y o n impozáns b e f o l y á s o k ellen a szintén Ferencz József nevétől e l v á l a s z t h a t a t l a n gondolatnak, a hármas-szövetségnek s vele a békességnek szintén Aehrenthal csendes, c s a t t a n ó k a t nem kereső, hanem éppen elkerülő zsenialit á s á t örökiti meg. A m u n k á b a n és az a l k o t á s b a n t e h á t Aehrenthal A n d r á s s y n a k v o l t a lelki örököse. D e h a j h , a bécsi k ü l ü g y minisztériumnak v a n más, szomorú tradicziója is. O t t az emberek elevenen s z o k t a k meghalni. K á l n o k y t megölte B á n f f y tettereje, G o l u c h o w s k i t pedig megölte egy — nos, e g y szépszakállu lengyel grófnak a tehetetlensége. É s Aehrenthal is m e g h a l t m á r életében. M e g h a t ó g y á s z p o m p a ez, a m e l y elkezdődik a m é g élő, de m á r m u n k á r a képtelen külügyminiszter haldoklóágyára k ü l d ö t t kétszer k i r á l y i g y é m á n t o k k a l és nem v é g z ő d i k el előbb, amig k i nem tépik a történelem k ö n y v é b ő l a mi k o r u n k n a k a n a p j a i t . É s Aehrenthal, a klasszikus szépen haló, megérhette még, h o g y megtörő szemével láthassa a s a j á t m a g a f e l t á m a d á s á t . B e r c h t o l d gróf az ő utóda, nemcsak k i r á l y i elhatározás szerint az, hanem a s a j á t lelke szerint is. Hűséges k ö v e t ő j e és kétségtelenül t o v á b b f e j l e s z t ő j e az Aehrenthal gondolkozásának, letéteményese az energikus és önérzetes cselekvéssél párosult b é k e p o l i t i k á n a k . É s csak békaszempontból lehet a z u t á n u g y látni a miniszterváltozás t o v á b b i fejleményeit, h o g y Bécsben megint felülkerekedett a magyarüldözés oktalansága. H o g y B u r i á n és E s t e r h á z y gróf is o d a h a g y j á k most a z eddig v a l ó állásukat, a z n e m elküldést jelent, h a n e m uj h i v a t á s kezdetét. A k i r á l y i kézirat, a m e l y B u r i á n t felmenti, félre nem érthető czélzással jelöli k i a b a l k á n i és szláv dolgokb a n természet szerint l e g a v a t o t t a b b közös miniszternek a h e l y é t ott, ahonnan A e h r e n t h a l is, B e r c h t o l d is elfoglalták a külügyminiszteri széket, Péterváron, a mi l e g e x p o n á l t a b b n a g y követségi helyünkön. H o g y a berlini n a g y k ö v e t , a m a g y a r Szögyény-Marich n a g y k o r a m i a t t n y u g a l o m b a m e g y , ez is t u d o t t dolog. H o g y a berlini u d v a r n á l alighanem m e g i n t m a g y a r d i p l o m a t a f o g l a l j a el a helyét, éppen o l y a n grandscigneur, m i n t a m i l y e n S z ö g y é n y , e z t alighanem k i lehet olvasni az E s t e r h á z y grófhoz irt k i r á l y i elhatározás sorai közül. C s a k e g y kis igazi l á t á s és A e h r e n t h a l halála után, a n a g y v á l t o z á s k a p c s á n aligha lehet ósdi magyarüldözésről beszélni. T a l á n i n k á b b arról, h o g y a monarchia diplomácziáj ában egyszerre három igen fontos h e l y e t foglal el m a j d m a g y a r diplomata. Berchtold, a szintén A n d r á s s y - u t ó d , h i v a t a l t foglalván, m a g y a r d i p l o m a t á k kezében l á t j a legjobb helyen a mi k é t legfontosabb n a g y k ö v e t s é g ü n k i g a z g a t á s á t is.

X Bíróság és becsületbíróság. A pénz beszél ékesen, csengő hangon, s o k k a l hangosabban, mint az igazság, a v a g y a gcntlemanlike. E z a k ö r ü l m é n y néha visszatetsző, néha kellemetlen, de — édes I s t e n e m ! — egészen természetes. Mindenkinél természetes, m é g W a h r m a n n Renénél is. ő utóvégre nem t e h e t arról, h o g y a kaszinói k ö r ö k k e l v a l ó hosszú és s ó v á r g o t t érintkezés n e m t u d t a h o z z á s z o k t a t n i a h h o z az uri tempóhoz, h o g y e g y elegáns m o z d u l a t t a l milliókat a j á n d é k ó z z o n oda. E z a kaszinó szemében t a l á n gyenge dolog, de a kaszinón k i v ü l igen érthető és mint éppen az eset m u t a t j a , W a h r m a n n Renének nincsen semmi köze a kaszinóhoz. D e a m a g y a r kir. K ú r i á n a k szintén nincsen s e m m i köze a kaszinóhoz, mert hiszen az esetek legtöbbjében olyan embereknek méri az igazságot, a k i k n a g y o n is megértik és megbecsülik a W a h r m a n n R e n é á l l á s p o n t j á t és egészen hasonlóan h a j l a n d ó k cselekedni. Miért itél t e h á t a K ú r i a a z o k n a k az igazsága szerint, a k i k kétségtelenül előkelőbbek és ü r i a s a b b a k u g y a n , de v i s z o n t jelentékenyen kevesebben vannak, mint azok, akik ugyanolyanok, mint Wahrmann R e n é ? Á z igazság a többség igazsága, a nép igazsága és n e m a kaszinó igazsága. S azért, m e r t W a h r m a n n Renének o l y a n p e c h j e van, h o g y gentleman v o l t a férje, n e m lehet vele szemben a z t a m é r t é k e t alkalmazni, amelyről ő eleve lemondott. A bíró-

ság nem a l a k u l h a t á t becsületbirósággá s nem m a g y a r á z h a t j a a t ö r v é n y t a p á r b a j - k ó d e x szerint. A W a h r m a n n R e n é dolga lett, volna, h o g y nobilis legyen, de a bíróságnak nincs j o g a ahhoz, h o g y p ó t o l j a azt, a m i t ő elmulasztott.

2f Magyar zenekritika. A héten Burmester W i l l y h e g e d ü l t a V i g a d ó b a n . T ö b b e k k ö z ö t t Strauss R i c h á r d e g y i k s z o n á t á j a v o l t műsorra k i t ű z v e , e h e l y e t t a z o n b a n — minden k ü l ö n ' értesítés h e l y e t t — B e e t h o v e n e g y i k s z o n á t á j á t j á t s z o t t a el a k i t ű n ő m ű v é s z . É s m á s n a p kilencz m a g y a r l a p b a n dicsérték meg Strauss R i c h á r d o t a zenekritikusok >>a rejtélyes szövésű, de dallamos<< szonátáért. Szóval, kilencz m a g y a r • l a p zenereferense állított k i b i z o n y í t v á n y t arról, h o g y sem Strauss R i c h á r d o t , sem B e e t h o v e n t nem ismeri. K i l e n c z m a g y a r k r i t i k u sok, a k i k a n n y i szakértelemmel t u d j á k rosszalólag csóválni a f e j ü k e t egy-egy k o n c z e r t e x p o n á l t a b b helyén, nem t a l á l t a k s e m m i különbséget a k é t szonáta k ö z ö t t és a z a u g u r o k k o m o l y s á g á t megszégyenítő n y u g a l o m m a l k ö n y v e l t é k el B e e t h o v e n sikerét Strauss j a v á r a . H o g y a h a n g v e r s e n y közönsége n e m v e t t e észre "a különbséget, azon n e m csodálkozunk. A n n a k t i t o k b a n úgyis Z e r k o v i t z a k e d v e n c z e s igazán nem k í v á n h a t ó tőle, h o g y értse is azt, amiért nehéz p é n z e k e t fizet, de h o g y a zenekritikus u r a k is i t t t a r t s a n a k . . . Hiába, hálátlan p á l y a az a kritikuspálya. O l y k o r akaratlanul még ö n k r i t i k á t is k é n y telen végezni az ember ezen a rögös u t o n s S t r a u s s - R i c h á r d h e l y e t t ö n m a g á t k é n y t e l e n leleplezni.

D Festő és lámpagyujtó. A f u t u r i s t a festők uj párisi k i á l t v á n y á b ó l a k ö v e t k e z ő részletet e m e l j ü k k i : >>Egykor elh a g y j u k a v á s z n a t és az ecsetet is. A k k o r pedig — a v á s z n a k h e l y e t t a v i l á g n a k s z e n t e l j ü k m a g u n k a t , ahol óriási efemer festmények, villogó l á m p á k , elektromos reflektorok v a n n a k , polichrom g á z a k s a horizon ivén összehangoljuk s u g á r k é v é i k e t és -lelkesedéssel t ö l t j ü k m e g a j ö v e n d ő t ö m e g e k b o n y o l u l t lelkét«. H a a f u t u r i s t á k b a n c s a k e g y pillanatig j s h i t t ü n k , i t t m e g r o k k a n a hitünk. B á r m ü y sok tehetséges és értékes ember v a n k ö z ö t t ü k , az idézett zöldség arról t a n ú s k o d i k , h o g y m a m á r n e m ezek v e z e t n e k k ö z ö t t ü k , hanem a s m o k k o k és a n a g y képűek, a taplólelkü • stréberek, a k i k n e k f o g a l m u k sincs a művészetről. Mert az igazi sohase t u d j a m e g t a g a d n i a m ű v é szetet m a g á t . B á r m i l y f a n t á z i á j a v a n , még a " t á v o l j ö v ő b e n se t u d j a elképzelni, h o g y v a l a h a fölösleges, v a g y helyettesíthető lesz az, a m i t m a ecsettel v a g y tollal művel, és az élet v é g z e t e s és integrális kifejezését ecset h e l y e t t e g y szines gázlámpa, tolt h e l y e t t v a l a m i kis gép a d j a . A - f u t u r i s t á k pedig a, j ö v ő f e s t ő j é t e g y j o b b f a j t a világositóban, e g y ügyes és r a f f i n á l t l á m p a gyujtóban látják. ^ *

•

*

/

' D A revolver. A z a revolver, a m e l y ezen a héten megölt egy fiatal miniszteri fogalmazót, n e k ü n k is figyelmeztető. Miért j á r u n k mindig revolverrel ? I s m e r ü n k sok olyan b u d a p e s t i embert, a k i k u g y h o r d j á k zsebükben a revolvert, 'mint a kulcsot, v a g y az irónt. N e m tennének e g y lépést revolver nélkül, felf e g y v e r k e z v e mennek a k ö r ú t e g y i k oldaláról a másikig és gyengének érzik m a g u k a t , m i h e l y t elveszik tőlük. A l a p j á b a n v é v e pedig alig v a n o k és a l k a l o m a használatára. S o k k a l szelídebbek az emberek, s e m h o g y kifizetné m a g á t ez a folytonos f e g y v e r e s készenlét, ez a békeidőben v a l ó e l ő v i g y á z a t o s s á g . A d i v a t azonban k í v á n j a . I g y lesz a r e v o l v e r a mi kis fekete zsuzsunk, a m e l y e t állandóan m a g u n k n á l hordunk, kicsit félsz-

125' bői, kicsit tetszelgésből és_ boldogan gondolunk rá, m i n t a középkori ur a pecsétgyűrűjére, a m e l y b e n benne v o l t a czimere, de benne v o l t e g y csipetnyi rögtönölő méreg is, h o g y bármikor végezhessen m a g á v a l . - '

SZÍNHÁZ. A

czárnő.

(A Nemzeti Szinház bemutatója.) Ha azt mondom : ez történelmi drámaiakkor megsértődik a közönség, mely nem szereti a tudományos czimeket. H á pedig e z t k ö n n y e d tragikomédia, akkor talán a szerzők veszik rossz néven. És mégis igy ván. Ök, igy együtt, ;a magyar drámaírás legtöbb ereje: ők komoly és magasztos helyzeteket mutatnak, trónt, hatalmat és egy nép tragédiáját. És a közönség mégis azért tódul a darabjukhoz, hogy egy párisi'asan modern komédiát láthasson, egy elegáns kokottot, finom és csillogó szerelmi párbaj okat. Hogy az illető hölgynek igen jó neve van a történelemben, az csak érdekesebbé teszi a dolgot, de nem változtat rajta. A politikai vonatkozások nem fontosak a közönség előtt és nem is tekinthet tisztelettel a czárnőre. Neki mindegy.

i" De mást nem is kérhetünk, mert más mindent — ügyességet, meglepetéseket, fordulatosságot — a javából adnak. És itt van Márkus Emma, akiért'érthető, hogy szivesen halnak meg a kozák hadnagyok. Az uralkodói teendőiben felséges, de mikor szeret, akkor' grandiózus és mikor konfliktusba keveredik' benne az uralkodó a szerelmes nővel, akkor szivesen teszszük le az alattvalói esküt diadalmas szépsége előtt. Gál a színpadi kanczellárok hosszú sorában kétségtelenül a legelső. Diszkrét, okos ez az orosz Metternich, és mint minden alakjához, Gál ehhez is. valami mély: emberiességet ad, — humanizmust és rezignált filozófiát, amit oly jól esik hallani e hangos és szerelmes felvonásokban. Sz. L. M a g y a r hangverseny. Ilyenkor, 'a konczertidény v é g e felé, kissé megcsömörlött érzéssel o l v a s g a t j u k a m é g mindig bő forrásból csörgedező hangversenyek hirdetéseit. A zenek u l t u r á l t s á g legszebb p é l d á n y a i is e l s a v a n y o d n a k a bejelentett műsor l á t t á n ; mert m á r mindenki torkig v a n szimfóniákkal,, suitékkel, müdalokkal, oratóriumokkal és e g y é b hasonló szép és finom, de idegtörö muzsikával. A n n á l üdvözítőbben hangzik a művészeti hir, h o g y február 28-án a Zeneakadémia dísztermében m a g y a r hangversenyben lesz a z o k n a k része, a k i k n é h á n y k e d v e s és jól ismert m a g y a r m ű v é s z ü n k e t a k a r j á k hallgatni a zenemuzsa pódiumáról. Természetesen n e m p a r excellence zenéről v a n szó, hanem kellemes és okos muzsikáról, j ó m a g y a r versek szavalatáról, n é h á n y k i t ű n ő m a g y a r darab egyes jeleneteinek eljátszásáról és e g y - k é t népdalról, A művészek, a k i k erre a ma még páratlan és különös z a m a t u hangversenyre v á l l a l k o z t a k . R ó z s a h e g y i K á l m á n és D . L i g e t i Juliska, a N e m zeti Szinház tagjai, v a l a m i n t N a g y Endre, aki m i n t konferanszié •szerepel ebben a kis együttesben. A nagyközönségnek nem kell b e m u t a t n u n k ezeket a művészeket, a k i k n e k neve is elegendő arra, h o g y mellőzhessük a dicséretet az érdeklődés élesítésére. A z o n b a n a n n y i t megemlíthetünk, h o g y a jeleneteket k o s z t ü m ben f o g j á k eljátszani és a versek, m e l y e k s z a v á l a t r a f o g n a k kerülni, Kiss Józseftől, G á r d o n y i Gézától, H e l t a i Jenőtől és Szép Ernőtől v a l ó k . A z egész h a n g v e r s e n y a m a g a szereplőivel és programmj'ával csábító ígéretként n y i l a t k o z i k meg egy élvezetesen eltöltendő estére. É s mindezeken felül R ó z s a h e g y i még n é p d a l o k a t is f o g énekelni c z i g á n y m u z s i k a mellett.

De talán a szerzőknek is mindegy. K i fejtheti meg, mit akarnak Lengyel Menyhért és Biró Lajos, kik minden színpadi titkoknak urai ? A munkájuk nem mutat sehol rést, ahol a tervezetbe be lehetne látnunk. Realista történelmi drámának fogjuk találni müvüket, ha Shawért rajongunk ; romantikus színjátéknak, ha tudományosak"akarunk lenni ; egy nagyszerű szerepnek; ha rosszkedvűek vagyunk ; erkölcstelennek, ha vidékről jöttünk f e l ; diszkrétnek és finomnak, ha a Vígszínházhoz vagyunk szokva . . . Nem lehet hozzájuk férkőzni, mért minden • oldalról el vannak sáriczolva. A czárnő szerelmes, szünet nélkül és egyformán : ez a nyugodt valóság mozgatja a drámát, mely oda tér vissza, ahonnan kiindult. Az első perczben tudja mindenki, mi lesz az utolsó jelenet és a szerzők nem is bánják ézt. Ök kitűzik a czélt; tessék ellenőrizni, milyen gyorsan és ügyesen érik el. Feladnak önmaguknak nyilvánosan egy kérdést: hadd lássa mindenki, milyen jól tudnak felelni. Tehetik, csak egy kissé fáj, hogy ennek a gyönyörű színpadi produkcziónak, ZENE. bár itt készült, reánk nem lehet nagyobb és közelebbi hatása, mint majd lesz a többi európai színházak közönségénél. Egyformán készült ez a darab valamennyiünknek. De ez Bazilidesz Mária. Ő a Népopera primadonnája. Grófok, olyan kicsinyes sovinizmus, ami inkább kiskorú nemzetek bárók, bankárok, klakk, reklám, kritikusok, automobil, naivitása, melyek nem szivesen exportálnak a maguk kevés toalettek és pletykák nélkül. Nem voltak befolyásos protekvagyonából s minden elutazó állampolgárért sirnak'a pályatorai. Nem irtak kupiét a szobalányáról, és még csak arczudvaron. A Czárnő problémája — le kell küzdeni' ezt a krémet sem neveztek el róla. A szinház igazgatósága sem naivságot —- internaczionálisan érdekes. A szerelem harcza favorizálta. Mint husz és egynéhány társa, akikkel tavaly ez a királyi termekben, a dus függönyök és tulhevitett még iskolába járt, ugyanolyan sanszok mellett jelent meg alkóvokban, az intrikák és diplomata fogások • poklában. ő is a háromezer néző előtt. A közönség ösztönösen megMilyen 'szép a történelem ! S mégis, valahogy nagyon egyérezte, felfedezte és félre nem érthető tapsokkal fejezte ki, szerű és túlontúl megközelíthető ez az egész felséges mester- hogy reá esett választása. Kevés hasonlóan tiszta válaszség. A czárnő környezete nagyon is puritán. Nincs elég tásra emlékezünk Magyarországon, ami annál fontosabb, pompa, nincs elég staffage, sem a színpadon, sem a dialógumert ennek a választásnak a legszélesebbkörü általánosság sokban. Magasabbréndü szavakat és szebb díszleteket adja meg a karakterét. Egy kisebb Vagy drága színházban szeretnénk. Kevés a szolgaszemélyzet, a testőrök nem egy társadalmi klikk felvonulása már garantálja á sikert. imponálnak. Ehhez a czárnőhöz mindenki benyithat, minHa áz Operaházban tiz hisztériás ifjú hölgy tapsol a karzadenki rajtakapja. Nemcsak a nézőtér tud róla mindent, ton, a finom Széchényi gróf minden megbotránkozásának de a lakájai is. A történelmi perspektíva néha tűnik csak elő. ellenére is, ki kell nyitni a.vasfüggöny ajtaját. Két lipótvárosi Ha már czárnőről van' szó, több illúziót szeretnénk, több , zsurtársaság bármely'darabot diadalra vihet a Magyar Színuralkodói fantáziát, több költészetet, — kevesebb politikai házban. A Népopera óriási méretein megtörik minden hasonló 'jelszót és mükifejezést, melyekről egyáltalában nem- lehet kísérlet. Nem hogy jóbarátja, de ellensége sincs annyi a a hatalomra következtetni. Un peu de poésie, messieurs . . . debütánsnak, amennyi szükséges a háromezerfej ü tömeg

126' megmozgatásához. Ilyen szinházban a közönség és a szereplők személyes vonatkozásai teljesen elvesznek, a közönség befolyásolhatósága a minimumra redukálódik.- A tapsoknak, amelyek a Népopera nézőteréről fölhangzanak, ez ad nagy etikai értéket. A tömeg ösztönös meggyőződése revelálódik" bennük, amelynek kialakulásában a lehető legkevesebb zavaró momentum játszott közre. Ez a közvetetlen, friss és mély impressziókon alapuló tömegmeggyőződés kiáltotta ki primadonnának Bazilidesz Máriát. A szinház igazgatósága tudomásul vette e néphatározatot, a sajtó regisztrálta. , Helyességében mindenki egyetért és máig sem érkezett be peticzió ellene. A szevillai borbély. Drága és ritka csemege. Zenei inyenczeknek való. Ugy is kell szervírozni, mint valanii kuriózumot. Intim színpad, á nézőtéren kényelmes fauteuilök, selyem és parfüm, a zenekarban néhány ember, amennyi okvetlen szükséges, a szinpadon olasz komédiások, végsőkig finomult koloratura és az eredeti secco-recitativek és farsangi hangulat.'A közönség dúdolhatja a népszerű részeket, mint hajdan, Velenczében, amikor — Mr. ' d e Stendhal jegyzi föl — a Tankréd bemutatója jobban érdekelte az embereket, mint Napoleon bevonulása, és törvényszéki tárgyalá-.. sokon ki kellett üríteni a termet, mert a közönségen erőt vett áz éneklési láz és még a törvényszéki épület rideg folyosói is azt visszhangozták : Ti rivedro, mi rivedrai... Farsangi hangulat kell, amelyben az II barbiere megszületett. Tizenhárom nap a l a t t . . . A vágy a dicsőség és az arany után teremté meg e zenét és a farsang jókedve; Egyetlen mély és komoly érzés, egyetlen megható és egyszerű melódia sincs benne. Tréfa, vidámság, életöröm, ragyogó optimizmus, ez van a mélyén. A szerzője nagy kort, zavartalan öregséget ért el. Nagyon boldog ember l e h e t e t t . . . A Népopera nehézkes prózákkal, vaskos komikummal népszínműnek játszsza e darabot: De a zene és a mai élet között — valljuk be — már megszűnt minden kontaktus és a bekapcsolásra irányuló kísérletek eredményesek nem lehetnek. Ez a könnyed, szeszélyes, heveskedő, felszínes és pletykázó muzsika csak enervált esztétáknak, gurmandoknak szerezhet még gyönyörűséget. Ha artisztikus' Ízléssel szervírozzák. Intim szinpadon, parfüm és selyem között, olasz komédiások, a világ legelső énekesei...

Művészet. Népszálló. Az épület a haladó, modern, szocziális gondolkodás egyik legszebb alkotása, a nép érdekeinek és szükségleteinek kőben kifejezett megbecsülése, a képek pedig, melyek az épületet ékesítik, a nép szeretetének és megértésének művészi bizonyságai. Azok, akik a Népszállót építették, tudós fejjel, okos észszel latolgatták az érdekeket, kiszámították, hogy mivel szolgálhatnak azoknak, Undi S. Mariska pedig az ő derűs, nőies s mindenekfelett művészi érzésvilágával megsejtette, hogy mivel szerezhet örömet nekik. Az építtetők áldozati oltárt emeltek a népnek, a művésznő virágokkal szórta be és füzérekkel ékesitette fel. Az építtetők munkája a fontosabb, a művésznő mestersége a kedvesebb, megkapóbb. És ehhez a mesterséghez igazán nehezen akadt volna' alkalmasabb, megfelelőbb festő, mint Undi S. Mariska, akinek egész egyénisége mintha virágokból, könnyű, gyöngéd színekből

és derűs mosolygásból volna összetéve. Nagyon át tudta érezni a feladatot, amely azt követelte tőle, hogy barátságossá, szeretetreméltóvá, derűssé tegye a nép ideiglenes otthonát. És a megérzés témájának kiválasztásában nyilvánult meg elsősorban, azutárr abban a kellemes, dekoratív stílusban, amelyben a témákat a falra vitte. Vidékről felránduló magyarok, akik .véletlenül és tétován ődöngnek a nagyváros utczáin, szivesörömest fogják majd viszontlátni a saját szokásaikat, a saját viseletüket,. a saját színeiket és megérzik, hogy ez a nagyváros, ez a sok ezer csoda, ez a rendkivüliségtől duzzadó Bábel és ők, az ő egyszerűségükkel, átlátszó népi érzéseikkel tulajdonképpen egy és ugyanabból a fajtából valók,, egy és ugyanannak a nemzetnek egyenlő értékű alkotói: rokonok, testvérek, ugyanazok. Ennek az egységnek a megéreztetése a legnevezetesebb akkord, amely az. Undi Mariska művészetéből felénk csendül. Ha a rajza nem is volna olyan ritmikus, a szinei olyan bájosak és a felfogása olyan stílusos, mint amilyen a valóságban, ezért az • egy nagy eredményért megérdemelné, hogy melegen gratuláljunk az alkotásaihoz.

IRODALOM. A Madame Bovary margójára. — Egy uj Flaubert-tanulmány alkalmából. — I.

Ki nem volt szerelmes ebbe az asszonyba, aki megismerte ? A yonvillei doktorné tragédiája mellett ki ment el közömbös szivvel, meg nem illetődve ? Még Flaubertnek, a legnagyobb naturalista irómüvésznek, aki az impassibilité hűvös jelszavát irta müvei fölé mottóul, még neki is sajnálkozva remeg mégolykor a hangja, mikor róla beszél. Emma asszony ravatala mellett csak Homais ur állhat nyugodtan és elégedetten, a megbántott és kiengesztelt polgári világrend megelégedettségével, a tudomány mindenre választ adó hatalmában vakon bizó korlátoltság glóriájával feje körül. Ez az asszony Flaubert bourgeoisophobie-ján keresztül a romantika hősnője, vagy inkább vértanuja lett. Annak a romantikának, amelynek — Flaubert azt hitte — halálos Ítéletét irta meg s amely diadalmas fénynyel fog mindenkor kiragyogni Madame Bovary történetéből. És éppen ebben rejlik Bovarynénak mindenkit lenyűgöző varázsa. Az élet romantikájának haldoklását siratjuk Rouault Emmával, akit komiszszá, kicsinyessé, züllötté tett a nyárspolgári környezet morálja ; az élet romantikájának igazságával igazoljuk ezt a — nem bánom : erkölcstelen, de a. mások életével megalkudni nem tudó — igazi asszonyt. Van valami az életében a sorstragédiák szimpátiát, sajnálkozást fölkeltő halálos kegyetlenségéből : az uton, amely előttckanyarog, csak lefelé mehet és neki mennie kell mégis. evi i Kiismerhetetlen titkokat, az élet — hála Istennek — soha nem ismerhető titkait érezzük áthullámzani ennek a mindennapi, vidéki asszonynak a vergődésein és ezen a ponton sejdítjük meg az életünknek vele való rokonságát. Flaubert művészi monumentalitása itt válik szinte megdöbbentővé, mikor ő, a naturalizmus fanatikus prófétája, aki azt tartotta, hogy az életet csak viviszekczió utján lehet megismerni, művészi hitvallásával jut ellenkezésbe, épp ugy mint később Zola. Szinte végzetszerűnek látszik, hogy éppen

SCHÖN GÉZA ékszerész

Budapest, IV. kerillet r Kecskeméti-utcza 5. szám.

H&mtebontíts miatt brlll&nsoft, awanjr óhsz.ar>aft, mimbnincmfi ezilstár'iiM v£>o

gyári árban adatna*

et.

127' ' azok a művészek, akik a romantika leveréséire hegyezik dárdájukat, akaratukon kivül híveivé lesznek s fegyverüket odatüzik a virágzó bokor mellé, hogy r a j t a kuszszon fölfelé a romantika piros virága. A naturalizmus korán szűknek bizonyult korlátai, művészetellenes dogmái közül ez áz egyetlen öntudatlan nekilendülés ragadta ki Flaubert-t és tette örökre feledhetetlenné a nevét.

Karinthynak néhány strófája, — ilyen a Kosztolányi-, vagy Kemény Simon-karrikatura — ahol hűbben adja vissza a költőt, mint az önmagát szokta. Egyes versekbe Szorítja mindazt a különlegességet, furcsaságot és rendkivüliséget, mely a költő köteteiben elszórva található meg és igy a rövid versparódiák valósággal ugy hatnak, mint egy-egy tartalomjegyzéke a poéta kvalitásainak, a legjellemzőbb szavak összeállítása az eddigi munkákból. Ez már aztán nem is a humorista érdeme, hanem az esztétikusé. Az élez mestere egymagában nem tudná e fárasztó 2. parodizálást elvégezni, az esztétikus gondosan kiválasztja V.ajjon az art pour l'art esztétikája teremtefie-e meg az íróból a legjellemzőbb vonásokat, s azokat átadja a humoMadame B o v a r y t ? ristának, aki eltorzitja és összekeveri őket. Karinthy kétségEnnek ellene mond Flaubert bourgeois-gyülölete. A k i kívül abszolút humorista, akinek világfelfogása a humor, mert ugy tud gyűlölni, mint ő tudott, az nem maradhatott meg az a legrosszabb szóviccztől a legdiabólikusabb szalón-elmésségig impassibilité fagyos magaslatain, annak szint kellett vallania, mindén hangját ismeri. Tulságig szereti a torzát, a rendkívülit, állást kellett foglalnia. É s a Bouvard et Pecuche efelől nem is nem darabonkint csipkedi az embert, hanem rögtön levágja a hagy kétségben senkit, de a Bovaryné sem. Hiszen ha Flaubert • fejét. Ez a humor izgatottabb és kevésbé természetes, mint csak a konstatálásra kivánt is szorítkozni, B o v a r y n é töra fiatal Molnár Ferenczé, de olyan jókedv, mely teljesen a ténetének már az alapgondolatában megtaláljuk a tendenkulturembernek való. Ezt a könyvet nem az élet mulatságos c z i á t : ime, ilyenné lesz egy álmodozó asszony, aki a butaság ferdeségei segitették világra, nem élő emberek kurióziumai, mocsárába téved, akinek v á g y a k o z ó sóhajtásaira egy segédhanem műfajok hibái és olvasmányok okozta kellemetlenségek. jegyző fantáziája adja meg a választ. É s ezen fölösleges megKarinthy humora nem az élettel érintkezik, hanem a kultúráütközni. Minden nagy művészi alkotás megindítója, kival, a huszadik századdal. Ez a fiatalember még a humoristát csiráz tatója a. tendenczia volt. A szavakban önmagukért is nevetségessé teszi. E z a mindenen felülkerekedés olyan izt ad g y ö n y ö r k ö d n i , : — ez a dekadensek találmánya. Michel Ana könyvének, amilyet még eddig alig lehetett a magyar irodagelótól Turgenyevig minden nagy művész akart valamit a lomban érezni. És ebbe a csipős humorba zárva viszi magával puszta megalkotáson kivül a munkájával. H o g y ez a kitűzött a népszerűség felé Karinthy a nem általánosan ismert lírikusocz.éljuk, v á g y u k , akaratuk sokszor csak fixa idea volt, a kat, kiket a közönség, mint az uj minisztereket, igy először kardolog lényegén semmit sem változtat. Cervantes a lovagrikaturáikból ismer meg. Csalhatatlan esztétikai érzék és burregények kicsúfolására kezdte irni a Don Quijotét, mégis sikóz jókedv szól hozzánk Karinthy első, kitűnő könyvéből, halhatatlan lett és v á j j o n a Fa«s/-tal csak a gondolataitól az ifjú bálvány tördelő Ibsent és Rostandot is megskalpolta; akart szabadulni Goethe ? Igaz, hogy a műalkotásból később bámulj uk a merészségéért és tapsolj unk a zseniális illetlenségének. kikopik, elvész a tendenczia elevensége, az örök művészet azonban neki köszöni életrejöttét. " Sz. L. B o v a r y n é nem élhetne m a Flaubert filisztergyülölete nélkül. Bérezik Árpád. Ötven esztendeje múlott a héten, hogy .

3-

A héten König György k ö n y v e — tüdtünkkal az első magyarnyelvű Flaubert-tanulmány — került a kezünkbe s ez alkalomból jutott mindez és még sok miíiden az eszünkbe, amikről szívesen olvastunk v o l n a . ebben a kis könyvben. König azonban inkább a régebben megállapított tények fölsorolására szorítkozik, leszámítva a Manet-vel való összehasonlítást, amit a legjobb akarattal s6m tarthatunk szerencsésnek. Pedig Flaubert-ről k ö n y v e t irni, ha nehéz is, de mindenesetre izgató, és érdekes feladat. Carpaccio. Karinthy. A la maniére de. . . czimmel szoktak tréfás könyvek megjelenni Párisban, melyek közismert irók érzékenységét bántják és igy az olvasók kegyét hasztalan keresik. Karinthy gúnyos könyvével azonban igen könnyen megtörténhetik, hogy ismertebbé válik, mint azok az irók, kiket kifiguráz. E z a könyv, mely a modern magyar lirikusok és elbeszélők gyengeségein épül: nagyobb karriért csinálhat, mint az áldozatai. Szétdarabolt vesék láthatók benne mindenfelé, mindenki le van leplezve és szégyelheti magát. Ha igaz a könyv czime, — Igy irtok t i ! — akkor szépen vagyunk a mai magyar irodalommal. Csupa félszegszég és csupa modorosság a mi uj líránk és mert Karinthynak feltétlenül igaza van a paródiáival, az olvasó hajlandó volna kétségbeesni, ha véletlenül erre ideje maradna a kaczagás közepette. Nincs kétség benne, ez a parodizálás hü és meglepő utánzatokat mutat be a költőkből. Van

Bérezik Árpád első darabja színre került. Félszázad után, fehér fejjel és derűsen mosolygó, tiszta szemmel visszatekinteni a fiatalság első lángjainak fellobogására : van ebben valami nagyszerűen ünnepélyes megilletődés, kivált ha a közbeeső hosszú évek sora csendes, harmonikus és komoly munkában telt el. Bérezik Árpád nyugodtan, megelégedetten tekinthet hátra. Talentumának mindig a legjavát adta Írásaiban, őszintén, becsületesen, magát és a közönségét megbecsülve. S talán éppen ezért emlékszünk oly frissen és szeretettel ma is a Himfy szerelmei-re s arra a sok kedves, mosolygó órára, amelyet finom, előkelő és mindig izlésés humorával, pajzán jókedvével szerzett. A múltra visszatekintő iró mellett megbecsüléssel, hálásan állottak meg e héten az irodalom barátai és munkásai, hogy együtt ünnepeljék vele ezt a ritka és szép vasárnapot, a'mely ötven esztendő fáradtságos és munkás hétköznapjai után következett el.

KÖZGAZDASÁG. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank február 17-én tartotta 70-ik rendes közgyűlését. A közgyűlés elfogadta a zárszámadást, a mérleget és az igazgatóság indítványát, hogy az 1911. évi osztalékszelvények 170 koronával váltassanak be, ami a rész. vény tőke 17 százalékos kamatoztatásának felel meg. Ezután került a sor az igazgatóságnak, a tőkefelemelésre vonatkozó indítvány ára. Az indítvány abból áll, hogy a bank részvény.tőkéje 15.000 darab, egyenkint 1000 koronával teljesen befizetendő részvény kibocsátása által ötvenmillió koronáról hatván-

llriasszonjj csakis Brázay

-féle pipereszappanokat használ!

128 ö t m i l l i ó koronára emeltessék fel. A közgyűlés h o z z á j á r u l t az igazgatóság i n d í t v á n y á h o z . A z igazgatósági ülés ugy határozott, hogy a tizenötezer uj részvényből a részvényeseknek rendelkezésére álló 12.500 d a r a b részvényt 3400 korona árfolyamon engedi á t a részvényeseknek. E z u t á n a választásokat ejtették meg. A közgyűlés ú j r a megválasztotta Weiss F ü l ö p ö t , Eellner H e n r i k e t , b á r ó G u t t m a n n Vilmost, Haggenmacher R ó b e r t e t , Dreher J e n ő t és lovag H a w e r d a - W e h r l a n d Ferenczet u j t a g o k u l . A felügyelő-bizottság tagjait, B l a u Adolf elnököt, G o l d Zsigmondot, Kovácsy S á n d o r t , R e i m a n n L á z á r t és R u s z t O s z k á r t újra m e g v á l a s z t o t t á k . A felügyelő-bizottság uj t a g j a lett H c r t e l e n d y Ferencz. A Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulat február 20-án t a r t o t t a közgyűlését dr. Chorin Ferencz elnöklésével. A z évi mérleg az összes rendes üzleti kiadások levonása u t á n 6,313.395 korona tiszta nyereséggel zárul. E b b ő l a d ó k é r t fizetett 459.865 korona levonása u t á n m a r a d 5,853.539 korona. A z igazgatóság i n d í t v á n y o z z a , hogy ebből 1,000.000 korona az értékcsökkenési t a r t a l é k a l a p r a adassék, 300.000 korona a t a r t a l é k a l a p j a v á r a , j u t a l é k o k r a 467.353 korona, a hivataln o k o k n y u g d i j a l a p j á n a k gyarapítására 130.000 korona, osztalékul 3,850.000 korona fizettessék ki, részvényenkint 35 korona és a m e g m a r a d ó 875.771 korona a j ö v ő év s z á m l á j á r a vezettessék á t . A közgyűlés a jelentést t u d o m á s u l vette, az igazgatóság i n d í t v á n y a i t elfogadta és a felmentvényt/ m i n d e n i r á n y b a n m e g a d t a . Leipziger Vilmos, az igazgatóság t a g j a , megrongált egészsége m i a t t leköszönt állásáról. Igazgatósági tagok lettek : Burchard-Bélaváry K o n r á d , Chorin Ferencz, ifj. dr. Chorin Ferencz, Fellner H e n r i k (uj), F r i s c h m a n n J . F., L á n c z y Leó, R e i m a n n L á z á r , dr. Reiner E d e és Reithoffer Lajos. A felügyelő-bizottságba b e v á l a s z t a t t a k : dr. H o r á n s z k y Dezső. Jellinck Lajos, M o l n á r V i k t o r és Singer Zsigmond.

A m . kir. K ú r i a u j a b b ítélete az osztrák -állomási illeték* iránti perekben. Az osztrák á l l a m v a s u t a k állomásain beszedésre kerülő állomási illeték (Stationsgebühr) visszafizetése i r á n t a m a g y a r k i r á l y i á l l a m v a s u t a k ellen n a g y s z á m ú per i n d í t t a t o t t . Egyes bíróságok a v a s u t a t ezen illeték visszafizetésére kötelezték ; a b u d a p e s t i k i r á l y i ítélőtábla és a m . kir. K ú r i a a z o n b a n egy 1911. évben döntés dlá k e r ü l t ü g y b e n , a v a s ú t á l l á s p o n t j á t elfogadva, az állomási illeték beszedését jogosnak m o n d o t t á k ki. M i n t h o g y a z o n b a n a n n a k idején a K ú r i a Ítélete n e m terjedt k i a j o g v i t a m i n d e n részletére, egyes alsóbb bíróságok a h a t á s k ö r ü k b e tartozó és feljebb nem v i h e t ő perekben a K ú r i a Ítélete u t á n is marasztaló ítéleteket h o z t a k . A K ú r i á n a k f. h ó 13-án a 83/1912. s z á m ú perben a l k a l m a volt a vitás kérdés egész k o m p l e x u m á v a l foglalkozni és ebben az ügyben a m . kir. á l l a m v a s u t a k védekezését m i n d e n i r á n y b a n elfogadva, a keresetet elutasította és az állomási illeték szedését ugy anyagi, m i n t a l a k i szempontból jogszerűnek m o n d o t t a ki. K é j u t a z á s az Adriai- és a Földközi-tengeren. Márczius h ó 5-én Triesztből k i i n d u l v a , Korfu, Malta, Soussa, Tunis, Palermo és Livorno érintésével Genuába m a g á n o s utasok is p o m p á s tengeri u t a t tehetnek. M e n e t i d ő 12 nap, a részvételi dij teljes ellátással a gyorsjáratú, n a g y kényelemmel berendezett luxush a j ó n 300 k o r o n á n á l kezdődik. Részletes u t i p r o g r a m m a l díjt a l a n u l szolgál a K ö z p o n t i Menctjegyiroda, Budapesten, I V . , Vigadó-tér 1.

A Magyar Kereskedelmi Hitelbank r.-t. febr. 19-én tart o t t a V I . rendes közgyűlését, melyen elhatároztatott, hogy az elért 522.071.56 K tiszta nyereségből az alapszabályszerü dotácziók u t á n 325.000 K osztalékra ( 6 % % ) . 80.000 K tartalékra f o r d i t t a t i k és 32.986.84 K uj számlára vitetik á t . Az igazgatóságba uj tagokul m e g v á l a s z t a t t a k : G u t m a n n Zsigm o n d vezérigazgató és dr. Schrcyer E n d r e ügyvezető-igazgató. >Un!o« élet- és gyerniekbiztosilő intézet mint szövetkezet (ezelőtt Első Lcányklházasltó Egylet) Budapest, VI., Toréz-körut 40—42. Alapíttatott. 1863-ban. F. év Január havában 2,056.100 K biztosítási ajánlat nyújtatott bo és 1,608.000 K értékű uj biztosítási kötvéify állíttatott ki. Biztosítási összegek felében 148,739 K 08 f. fizettetett ki f. év január havában és az intézet fonn&llásaöta 18,627.676 K 24 fillér. Ezen intézet az élet-és gyermekbiztositás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb díjtételek és a legelőnyösebb feltételek mellett.

LOHR •

MARIA

(KRONFUSZ)

•

HETI POSTA.

A főváros első és legrégibb csipketisztitó, vegytisztitó és kelmefestő gyári intézete

Budapest. P. M. Tizennyolczéves és iró akar lenni. A fiatalsága i m p o n á l , de az a k a r a t a n e m . V á r j o n , fiatal ember, még n é h á n y évig s a k k o r jelentkezzék ú j r a . A k k o r á r a bizonyosan m á s t fog a k a r n i . Mert iró csak tizennyolczéves észszel a k a r lenni az ember. K é z i r a t o k a t m é g huszonnyolez éveseknek sem k ü l d ü n k vissza. Gitáros. Picasso képének n e m sokat használna ez a vers. D e azért csak irja a kép alá. Á r t a n i se fog neki. A versek különben nem rosszak, de nem is j ó k . A k i a n n y i r a önérzetes, hogy verse czime alá ezt biggyeszti : »Picasso képe alá irom«, a n n a k csak nagyon j ó , v a g y n a g y o n rossz verset szabad irni. Kolozsvár. H. E. D i l e t t a n t i z m u s . Szeged. B. M. N e m h a s z n á l h a t j u k . Budapest. F. J. Vers, vers, de n e m poézis. Siklós. K i a d j u k . D e sok türelmet k é r ü n k .

Gyár és főiizlet: VIII., Baross-utcza 85. F I Ó K O K ! II., Fő-utcza27. IV., Eskü-ut 6. IV., Kecskemétiutcza 14. V., Harminczad-utcza 4. VI., Teréz-körut 39. VI., Andrássy-ut 16. VIII., Jőzsef-körut 2.

h— Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : KISS J Ó Z S E F . U n g h v á r y József szőlőtelepe és gyümölcsfaiskolája Czegléd, ingyen és b é r m e n t v e k ü l d i érdeklődőknek nemes gyümölcsfacsemete, vadonezok, kerti növények, rózsák, sima és gyökeres szőlővesszők l e g ú j a b b árjegyzékét.

A főváros legújabb és minden

|RczóI„EXEEIiSIOR"-szállodája

kényelemmel ellátott szállodája.

[Budapest, VII., Rákóczi-ut 72. szám

Szobák naponta 5 K-tól kaphatók.

Meleg, hideg viz; központi fűtés stb.

B u d a p e s t , 1912. — N y o m a t o t t az A t h e n a e u m irodalmi és n y o m d a i r.-társ. betűivel