Dömötör Sanclomé Bognár Erzsébet ; (Zsablya, 1929)
ZSABLYAN SZÜLETTEM interjú 2010 őszen készült Sárpiiisen.
Zsablyán születtem 1929. szeptem ber 15-én. Rozika, a testvérem , három évvel fiatalabb nálam . Zsablya akkor tizenkétezer lakosú volt. Abból hatezer szerb. A többi magyar, ném et, de éltek ott zsidók és ruszinok is.' A szüléink parasztok voltak. H uszonkét kataszteri hold földje volt édesapám nak. Az Á rpád utcában laktunk, ahol még egy m agyar család élt, Bercsényiék. (A fiuk ’46-ban vagy ’47-ben eljött utánam lánykérőbe. De hát nem lehet valakihez úgy hozzám enni, hogy előtte annyi ideig nem látta! Akkor mesélte, hogy elvitték őt is a lágerba. A m ikor végezték ki a m agyarokat, neki kellett sírt ásni, m ajd b ete metni. Azóta nem tudom , mi van vele.) A többi m ind szerb. Jóban voltunk velük. Betakarításkor a sógor, a Pájó bácsi, a Gyókó bácsi m eg édesapám összefogtak, és közösen takarítottak be ide, m ajd oda, u tán a meg a m o d a... kukoricaszedéskor ugyanígy. Az út mellett Csurogig rengeteg eperfa volt. Édesapám ék nyolcan-tízen is m entek a szerbekkel együtt. Vitték a ponyvát, verték le az epret, öntötték a hordókba, aztán hol az egyik háznál, hol a m ásiknál tettek le egyet-egyet. Az epret aztán kifőzték pálin kának. M agyar karácsonykor jöttek köszönteni b e n n ü n ket a szerb gyerekek. Szüle adott nekik alm át, meg am it éppen akkor sütött. Szerb karácsonykor pedig mi m entünk kóringyálni .1 A Bognár lányok szerb barátnőjükkel 1 T éves a d a to k . A fa lu n a k az 1910-es n é p s z á m lá lá s sz e rin t ö ss z e s e n 7989 la k o s a v olt, k ö z ü lü k 1722 m a g y a r, 508 0 sz erb . A m a ra d é k z ö m e n é m e t, és v a la m e n n y i zsid ó . A m á s o d ik v ilá g h á b o rú v ég ére k iirto ttá k e lő b b a z sid ó k a t, m a jd tö m e g e s e n ir to ttá k a m a g y a ro k a t és a n é m e te k e t, a m a r a d é k o t p e d ig e lü ld ö z té k . A sz e rb e k s z á m a e k k o r ra te te m e s e n m e g s z a p o ro d o tt a n n a k k ö v e tk e z té b e n , h o g y a m a g y a ro k és a n é m e te k s z e rb n e k v a llo ttá k m a g u k a t, h o g y n e essék b a ju k . - M .M .
m
A férfiak az ustorra tettek vala m it2, amivel lóháton pattogtattak. Magyar karácsonykor a szerbek csi nálták ugyanezt. Csak az első osztályban tan u l tunk magyarul. Soha nem felejtem el Flittner Irénke tanító nénit, aki törékeny asszony volt. Utána szerbül folyt az oktatás, de ez nem volt baj. Ugyanúgy beszél tünk szerbül, m int magyarul. Csak szegény édesanyám nak volt rossz, mert ő földvári volt, ahol nem lakott A zsablyai elsőosztályosok tanító nénijükkel annyi szerb, és így nem tanulta meg jól a nyelvüket. Ha Zsablyán elment a postára, és magyarul akart levelet föladni vagy pénzt küldeni, lesöpörték az asztalról. A hivatalos emberek sem m ibe vették azt, aki nem szerbül fordult hozzájuk. A községházán m inden vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött a „zapoveszt”, a parancs kihirdetése. Akkor m ondtak el m inden hirdetm ényt. Édesapám m indig meghallgatta. Rozikával arról ábrándoztunk, hogy megyünk majd Temerinbe polgáriba, de édesapám azt m ondta: „Itthon maradtok, férjhez m entek és gazdálkodtok, m int mi ” A világon semmi bajunk nem volt a szerb lakossággal. Egészen addig, amíg a magyarok be nem jöttek negyvenegy húsvét másnapján. Csurogra húsvét első napján értek. Édesapámék m entek elébük. Hogyne m entek volna, örültünk, hogy jönnek! Nem tudom, milyen rangú tiszt vezette a magyar katonákat. Egy szerb lány virágcsokorral köszöntötte, de előtte a virágcsokorba elrejtett egy pisztolyt, és lelőtte a tisztet. Aznap em iatt nem jöttek tovább a magyarok. Csurogon pedig elkezdődött a cirkusz. Amikor édesapám hazajött, fölrakott bennünket a góréba, a kakasülőre. Ott aludtunk, mert féltünk. Nem a szerb szomszédoktól, hanem azoktól, akik lent voltak a Rétben .11 A fölső föld szélén volt édesapámék szállása. Attól úgy öt m éterre út vezetett lefelé. Ott m ár nem szántó volt, hanem nádas. Ott bujkáltak a csetnikek3, később meg a partizánok. Az volt a tervük, hogy negyvenkettő karácsonyán, am ikor az éjféli m isére harangoznak, följönnek, és... megölik a magyarokat. M inden magyar és ném et háza föl volt írva, akiket ki akartak végezni. A harangszó lett volna a jel. 2 S u d á rn a k vagy c s a p ó n a k n e v e z e tt to ld a lé k az o s to r h eg y é b e fonva. Á lta lá b a n ló vagy s z a rv a s m a rh a faro k sző réb ő l fonják. Ez szolgál a rra , h o g y az o sto rra l h a ta lm a s a k a t leh essen c s a tto g ta tn i. - M .M . 3 Á ltaláb an m ég az a k k o ri m ag y ar h iv atalo s szervek sem v o ltak tisz tá b a n a h á b o rú alatti fegyveres ellen álló k kilétével, k e z d e tb e n m in d e n k it c se tn ik n e k te k in te tte k . D e a D élvidéken is és az egész té rsé g b e n is a h á b o rú elő reh alad táv al eg y re in k áb b a p a rtiz á n o k d o m in á lta k , n o h a k ö z tu d o m á s ú , hog y e fegyveresek e g y m á sn a k tö b b e t á rto tta k , m in t a n é m e t vagy a m a g y ar feg y vereseknek. A h á b o rú v égére a cse tn ik e k e t vagy teljesen v issz a sz o ríto ttá k T ito fegyveresei, vagy ettől kezdve írm a g o stu l irto ttá k őket. - M .M .
Szegény Szüle unokatestvérének egy lánya meg két fia volt. Az apjuk szerb. M ind a három gyerek odakeveredett ezekhez a Rétbe. Az egyikben aztán csak megszólalt a m agyar érzés vagy a m agyar vér... nem tudom , m icsoda. Följött, és szólt a csendőröknek, hogy m ikre készülnek ott lent. Egy hétig folyt a harc. Sok csendőr és katona is m eghalt .1,1 Kilenc katona m eg talán öt csendőr volt fölravatalozva a községháza előtt. Édesapám azt m ondta édesanyám nak: - Elm együnk a tem etésre. - Én nem megyek. Én félek - m ondta édesanyám . - Illő elm enni. Ott vannak a koporsók, és senki nem megy oda?! Akkor m ár mi is nagyon féltünk. Akit ott lent a Rétben m egtaláltak a m agyar katonák meg a csendőrök, annak az egész családját egyik éjjel összeszedték, és vitték őket a Tiszára. Pájó bácsi m inden istenáldotta nap átjött hozzánk. (Neki is volt egy fia.) Leült a küszöbre, és m ondogatta édesapám nak: - Péró (így m ondják a Pétert szerbül), m eglátod, engem is elvisznek! - Légy nyugodt, Pájó - válaszolta neki édesapám - , elmegyek és elm ondom a csendőrök nek, hogy te nem vagy sem m inek az oka. Ez így m ent talán két hónapig. Pájó bácsi egyre m ondogatta a magáét, édesapám meg nyugtatgatta. Szem ben volt velünk egy kocsm a. Attól egy kilom éternyire a szélm alom , am inek Pájó bácsi bátyja volt a tulajdonosa. Egyszer édesapám elvitte leadni a tejet. - Nem tudom , mi történt - ezzel állított be - a m alom nál. Gyókónál rengeteg katona van. Padlós volt a m alm osék szobája. A padlót fölszedték, gödröt ástak alatta, posztóval kibélelték, visszatették a padlót, rá a szőttes pokrócot, arra meg a varrógépet. Ott rejtőzött el a partizánvezér, akit Pájó bácsi, aki annyit sírt édesapám nak, hogy nem tud sem m it, ő vitt oda a Rétből! A m agyar katonák ezt m egtudták, és Pájó bácsit is elvitték a Tiszára. Tizenöt éves voltam akkor. A lánya a barátnőm volt. Volt neki egy nagyon szép sapkája. M iért voltam akkor olyan gonosz, m áig se tudom . M ondtam édesapám nak, am ikor Natáliát is elvitték, hogy hozzák el nekem a sapkáját. Amit, persze, nem kaptam meg. Azóta ezerszer m egbántam , hogy akartam . A szom széd M árkó bácsinak is elvitték m ind a két fiát. (A leg kisebb lánya annyi idős volt, m in t Rozika, testi-lelki barátn ő k voltak.) A m ellettük levő házban is lakott három legény, azokat is elvitték a Tiszára. Lehet, hogy ők utálták azt az egész m agyar világot, de azok m indig beszéltek velünk. Azt m eg nem lehet m egem észteni, hogy elviszik a gyerekem et, és kivégzik. Nem lehet! N egyvennégyben aztán a csendőröket ásták el a községháza előtt a partizánok, és lánctalpassal 4 m entek végig rajtuk.,v 4 A lá n c ta lp a s o k ra v o n a tk o z ó e s e trő l se m a T eleki Júlia, se m a M a tu sk a M á rto n álta l k ik é rd e z e tt ta n ú k n e m te tte k e m líté st. - M .M .
D
Október 2-án indultunk el. A csendőrök szóltak előtte: 8 órára ott kell lenni indulásra készen a községháznál, ez az utolsó lehetőség! Édesapám két évvel előtte építtette a nagy istállót. Benne a tehenek, lovak, három csikó... azok is ott maradtak. Meg a disznók, kacsák, pulykák... Szegény anyám ágyban feküdt. Beraktuk a kocsideszkára a szőnyeget, hogy ne fázzon, dunnát, vánkosokat. Szüle (édesapám anyja, szóval a nagyanyám) rakodott a kocsira. Föltett egy tábla szalonnát, egy tízliteres fazekat (m ost dobtam ki a tavasszal) mézzel, egy bődön zsírt, egy ötvenliteres hordóban pálinkát. Egy tányért meg két kanalat: Rozikának meg nekem. Három kocsival vágtunk neki az ism eretlennek. A mi kocsink, a sógoré, meg a Hollósiéké. (Később tu d tu k meg, m ár itt, hogy Hollósi Vicus apja eltűnt. A nyéki vasútállom ástól úgy húsz m éterre találták meg a fejét. Ha a vonat vágta volna el a nyakát, nem m aradt volna meg az inge gallérja, nem igaz? Ez az ideérkezésünk után két-három hónapra történt, am ikor visszavittek Várdombról egy ügyvédet a szerbek5. Jól m egterm ett férfi volt, a felesége meg olyan szerényke; az isten se m ondta volna meg, hogy egy ügyvéd felesége. Egyik este el m entek hozzájuk azzal, hogy Szekszárdról jöttek, és az ügyvéd úrnak be kell m enni Szekszárdra valamit elintézni. Nem szekszárdiak voltak, hanem ottaniak! Hazavitték, lefűrészel ték a fejét, és elküldték a fényképet a családnak.) Ahogyan indultunk ki Zsablyáról, a falu szélén csatlakoztak Fekete Pista bácsiék. Neki bognár volt a mestersége, jött vele a felesége, M aris néni, meg az anyósa, Tomka néni. (Jani fiuk annyi idős volt, m int Rozika.) K ihordták az utca végére a holm ijukat. Egy akkora ládát is, m int egy asztal. Soha nem tudtuk meg, mi volt benne. A Jegricska" hídja mellett Bránkó bácsi legeltette a birkákat. Rajtunk kívül többen elindultak Zsablyáról, de sokan visszam entek. Közülük talán egy sem m aradt meg. Az egyik kocsit m eg a lovat Tem erinben hagytuk, m ert vérzett a patája. (Korábban úgy vitték el a m agyar katonák Szabadkára ágyút vontatni, hogy nem volt megvasalva.) Mi lett vele, a Jóisten tudja. Z om borban édesanyám at beadtuk a kórházba. Nena (a sógor felesége, szüle testvére) ott m arad t vele. Mi jö ttü n k tovább: Bezdán, Küllőd, Béreg, Hercegszántó, B átm onostor, Baracska, Baja. Végig esett az eső. A bajai hidat akkor bom bázták, am ikor odaértünk. Nem tudom , m egvan-e még az a kiserdő, ahová behúzódtunk. Belebújtunk a hom okgödrökbe. Nagyon sok em ber zsúfolódott össze a D una-parton. Komppal kezdték áthordani a kocsikat. „Nem lehet! Nem lehet!” Ezt m ondták nekünk is a ném et katonák Szerencsénkre voltak ott magyar katonák is. Összevitatkoztak velük. „Ennek a három kocsinak át kell m enni!” H atározottak voltak. Végül ráengedtek bennünket a kom pra. Eljöttünk Bátaszékig. Ott ránk esteledett. A vasútállom ás környékén találtunk egy nagy kőrakást. Szüle abban kapart kis gödröket, oda bújtunk, hogy ne ázzunk tovább. 5 A b b a n az id ő b e n T ito ü g y n ö k e i te lje se n ö n k é n y e s e n v ise lk e d te k M a g y a ro rsz á g o n , a z t te tte k , a m it a k a rta k , a z t v itte k el, a k it a k a r ta k . L e g h írh e d te b b r e z id e n s ü k a R a jk -p e rb ő l is m e r t, ó b e c s e i ille tő sé g ű , a m a g y a r t an y an y elv i sz in te n b eszélő L azar B ra n k o v volt. 6 K rivaja. K ö zép k o ri n e v é n A lm ás-ér. Z sab ly án ál ö m lik a T iszáb a.
m
Reggel továbbindultunk. Várdom bon, a falu közepén volt egy kerekes kút. Ott valahol, ahol m ost a sírköves lakik. Meg akartuk itatni a lovakat, és m i is inni akartunk. O dajött hozzánk egy asszony, talán em ber is volt vele: „Itt nem ihattok! M enjetek Pilisre! Ott m agyarok laknak, ott ihattok!” M egfordultunk. Dél körül értü n k Pilisre. Be kellett m en n ü n k a községházára. Jákob jegyző a m i kocsinkat Bogár Mózesékhez, a sógort a Lovas szüléhez, Hollósiékat pedig a Kis Kovácsékhoz irányította. Beálltunk a zuhogó esőben az idegen udvarba, a lovakat bekötöttük az istállóba, a kocsit betoltuk a fészer alá. Jött a gazdasszony Bözsivel, az unokájával (soha nem felejtem el!), és m utogatott ránk: „Látod, kislányom? Itt vannak. Im ádkoznak!” Valóban ott ültünk a kocsi alatt, és im ádkoztunk, hogy édesanyánkat találjuk meg, és édesapánk jöjjön utánunk. Egy szóval se m ondta, hogy m enjünk be a konyhába, és m elegedjünk át egy kicsit! Néhány nap múlva Lovas szüle, a későbbi sógorom öreganyja elhívta szülét m eg Rozikát szüretelni. Egyszer jött Jauk Tóni, a kisbíró, két ném et katonával, hogy Sárpilisnek 5 pár lovat kell leadni. Nem oda m entek, ahol több ló is volt, a nagygazdákhoz, hanem hozzánk; a m i két lovunk kellett volna nekik! M entek az istállóba. Az egyik lovat eloldották. M ire eloldották a m ásikat is, én az egyiket m egkötöttem . Erre az egyik ném et katona úgy megvágott, hogy beestem a jászol alá. Aztán kivezették a két lovat az udvarra. Nem tudom , ki szólt a sógornak, de az jö tt futva. M egfogta az egyik ló kötő fékjét és rácsavarta a kezére, úgy igyekezett visszatartani az állatot. Hogy legalább az egyiket m egm entse. Összeverték őt is. Még talán agyon is lőtték volna. Elvitték a lovakat, a sógor m eg ott feküdt összeverve az árokban. Á thúztuk a kocsit Lovas szüléhez. A felnőttek h o rd tak be téglát a szobába, rátették a kocsideszkát, azon aludtunk. Lovas szülének füstös kónyhája volt. Ott főzött ő, a szüle m eg Tomka néni, aki leszedte a levesünkről a zsírt, és rárakta az övékére! Szüle ezt nem bírta m egem észteni. „Vagy elm együnk innen - m o n d ta végül - , vagy fölakasztom m agam !” A Kozma Bözsiékhez m entünk. Takarítottunk, a kertben dolgoztunk. Esténként kötöttünk, fontunk. Szüle bodagot sütött sóba-vízbe vagy kukoricát főzött, azt eszegettük. Közben a szom széd fiúk felolvastak valamilyen folytatásos regényt. Két-három év múlva m entem először bálba. Rozika előbb kezdett nagylánykodni. Nagyon szerettem táncolni. Később a népi együttesben is szívesen táncoltam . A sógor eljárt a Vincze Áron-szállásra szántani, kapott szalonnát, kenyeret, aztán elszegődött m áshoz aratni. Én meg elm entem m arokverőnek Jauk Rozi néniékhez. N egyvenötben pedig m ind a ketten cséplőgépnél dolgoztunk. A sógor lovait az oroszok vitték el. Sem m ink se m aradt az égadta világon. Kilenc éven át jártam a cséplőgéphez. A m ikor Rozika nagyobb lett, ő is jött. Kukoricát szedtünk, éjjel szárat v ágtu n k ... nagyon sokat gürcöltünk. A m ikor Kozma Bözsi férjhez m ent, eljöttünk tőlük. Holcz M iska bácsi parádéskocsis lett L edneczki-pusztán, ahol B o d ag . K elesztő n é lk ü l k é sz ü lt v a s ta g le p é n y
El
szolgálati lakást kapott. Azt m ondta, ha rendbe tesszük a pilisi házukat, oda m ehetünk lakni. Rendbe tettük, és odaköltöztünk. Am ikor odaértek az oroszok Zom borba, édesanyám at is kiszórták a kórházból. (Ezt m ár ő mesélte.) Akkor nenával elm entek Kiskunhalasra, m ert édesapám at oda vonultatták be. M ire odaértek, a m agyar katonaság m ár elm ent onnan. Halason kidobolták: „Aki hazamegy, nem lesz sem m i bántódása.” Erre nena és édesanyám valahogy hazavergődtek Zsablyára. Édesanyám be akart m enni a házunkba. Toprongyos, sáros ruhájú em berek lődörögtek az udvaron. M agyar in tern áltak voltak, dolgoztattak velük valam it. M ondta egyikük éd e s anyám nak: „Annus, m enjél innen, meg se lássanak itt!” Nena hazam ent, édesanyám pedig Márkó bácsiékhoz. „Ha hazajöttök, itt van a vetőgépetek meg a fogas, a borona...” Vissza akarta adni. Édesanyám várta nenát, de az bizony nem m ent. „Ne menj sehova, m ajd én megnézem, hol van” - m ondta édesanyám nak Márkó bácsi. El is m ent, nem sokára visszajött. „Ülj fel a kocsira, kiviszlek Gyurához.” (Gyura bácsi szüle öccse volt, kint lakott a szálláson. Azokat akkor m ég nem bántották.) Ki is m entek. M árkó bácsi egy szóval se em lítette édesanyám nak, hogy m iért m ennek a szállásra! Arról se beszélt, mi történt nenával. Azt se értem , édesanyám m iért nem kereste őt tovább. Amikor nenav átm ent és kérte vissza a házát, ott azon nyom ban agyonverték, és elásták a diófa alá.) Még azon az éjjel a csetnikek kiszedték édesanyám at Gyura bácsiékkal együtt az ágyból, és b eh ozták őket Zsablyára. A legnagyobb kocsm ába vitték őket is. Ott levetkőztettek m indenkit m eztelenre, akár férfi, akár nő volt az illető. Az asszonyok füléből kiszaggatták a függőket, a karikagyűrűket is elvették. Két nap és két éjjel voltak ott így. Azután dobáltak be nekik ruhát. Januárban, Sára napján Járekra (az ném et falu volt) hajtották őket, térdig érő hóban. Majd’ m egfagytak . ' 1Aztán Gajdobrára terelték őket, m ár aki még élt. Édesanyám három évig volt ott. M osott a kórházban. Sok vérhasban szenvedő siptár (albán) is feküdt ott. Édesanyám is elkapta a betegséget. Mellette egy csetnik lánya feküdt . ' 11 A nnak egyrem ásra h o rd ták a gyógyszereket, de egyiket se b írta vagy nem akarta m egenni. Akkor se vette be a gyógyszert, ha bántották. M ondta édesanyám nak: „Sznája. Pojedi! Pojedi!” Az én anyám m egette az orvosságot, és meggyógyult. A csetnik lánya pedig meghalt. Mi közben irk áltunk Pilisről a nagym am ának Bácsföldvárra. Ő válaszolt, hogy éd es anyánk él. Gajdobra után D árdára (Eszék m ellett van) került, am ikor tudott, m ert ott lakóit a testvére, és o n n an szökött át utánunk. Édesapánk öt évre rá jött meg. Idetalált Pilisre! M indenáron lovat akart venni. Egyre m agyarázta neki a szüle: Nem otthon vagyunk, nincs a hátad m ögött a 22 kataszteri! Mit akarsz akkor a lovakkal? Neki is bele kellett törődni. Nem volt könnyű. Elm ent segédm unkásnak a m agasépítőkhöz. H ordta a téglát m eg a m altert. Éltük a m agunk életét. Férjhez m entünk. Az uram vett 3-4 hegyi tanyát bontásra. Csak addig volt kőm űvesünk, am íg fölhúzta a falakat. A többit mi csináltuk. A h ázunk polyvás sárral van bepucolva. Édesapám m eg a sógor tapasztották, m i m eg tapostuk a sarat. Rozikával a bölcsődében dolgoztunk, aztán az óvodában főztem, később huszonnyolc évet lehúztam a kórházban. Az aszeptában, a központi sterilizálóban kaptam m unkát, a baleseti am bulancián kilenc
EZl
évet töltöttem . U tána tálaló lettem az 1-es belen, m ajd visszakerültem az aszeptába gépkezelőnek. Nagyon szerettem ott is. Engem is szerettek. A nyugdíjas-búcsúztatóm ra porcelánkészletet kaptam a m unkatársaim tól. Talán húsz év múlva m ertem visszam enni Zsablyára az uram m al. Először Becsére láto gattunk, m ert a sógornak a testvérei meg a rokonság ott lakik. Úgy hatvanan jö ttü n k össze. „Hogy vagytok?” „Hol éltek?” „Mi van veletek?” Alig győztünk a sok kérdésre válaszolni. M ásnap m entünk át Zsablyára. Hiába m ondtam Sanyinak, hogy ne! De ő erősködött: „Megnézzük, hol szokta reggelente a Papa m eginni a féldecijét.” (Annak dacára, hogy otthon is volt pálinka, szegény édesapám is a kocsm ában szerette m eginni a m agáét.) Beléptünk a kocsmába. Milica néni addigra m ár m eghalt, fiát, Miiét azonnal m egism ertem . (A nnak idején őt is elvitték a Tiszára, de valahogy m egm enekült. Bujkált egy ideig, aztán hazam erészkedett.) Ő is m egism ert. Úgy éreztem , kiszakad a gyom rom . Kérdezte: - Kako ste kuda idite? (Hogy vagytok, hova mentek?) - M agyarszkában vagyunk. Sanyiék kugliztak, Mile főzte nekik a kávét, közben legalább húsz rác leselkedett a cifra deszkakerítésen át. Azt hittem , m eghalok félelm em ben... meg bánatom ban. Később átm entük nenáék házához. M egálltam a kapuban. Nagy nesz volt odabent. B ekukucskáltam . Egyre csak a diófát néztem , am i alá nenát elásták. Végre összeszedtem a bátorságom at, és bek iab áltad : - Dobor dán! Dobor dán! (Jó napot!) Kijön egy asszony, és kérdezi: - Sta radite ovde? (M it kerestek itt?) - Im ate praszice zaprodáj? (Van-e eladó m alacuk?) Valamit kellett m ondani! - Sto niszte dosli jucse onda je bilo zaprodáj. (M iért nem tegnap jöttünk, akkor volt piac, ott olcsón lehetett volna m alacot venni.) Remegtem, sírtam . Becsuktam a kaput. Elindultunk visszafelé. A m ásodik házig jutottunk, ahol Lazika bácsi lakik. Kiabál utánunk: - Bezsika! Bezsika! Sztáni tiszi Périna devojka sztárija? (Te vagy, ugye, a Péternek az idősebb lánya?) - Ja szám. (Én vagyok.) Odajött hozzánk, m egfogta a karom at, és hívott: - Aj dete u n u tra kuvatyu vám kafu! (Jöjjenek be, főzök kávét!) Nem bírtam lépni se. Nem m entünk be. Akkor m egfogadtam : Zsablyára én soha többet nem megyek vissza.
m
Három éve aztán mégis elm en tem újra... a szomszédasszonyom mal, akinek az öreganyja úgy ki csúfolt bennünket akkor. Egyre mondogatta, amikor már ott voltunk, hogy menjünk be hoz zánk. A ház m ár át volt alakítva. Be kiáltottam a kapun. Kijött egy aszszonv. Mondom neki: Ja szám ovde rodila, volela bih da vidim gde sam se rodila. (Itt születtem , szeretnék körül nézni.) Zsablyai nagylányok magyar ruhában
- Ajde u n u tra... pogledáj! (Hát gyere be... nézd meg!) Aztán elkezdte: ezt a házat kifizették, ők nem tehetnek róla. Mindez még a kapuban történt. Közben m egjött az ura, még arra is emlékszem, hogy kenyér lógott a biciklije kormányán. Kérdezi a feleségétől: - Koszu ovi? (Kik ezek?) - Magyarszkából jöttek, ez volt az ő házuk. A férfi erre elkezdett ordibálni, üvöltött, ahogy a torkán kifért. Jobbnak láttuk gyor san eljönni onnan. Ennek dacára elm ennék újra! Ha csak egy napra is. Nem tudom, mi ez az érzés. Sokszor úgy szenvedek, m int Jézus Krisztus, am ikor eszembe jut Zsablya. Am ikor elm enekültünk, azt hittük, n em sokára hazam együnk. Ki gondolta volna, hogy itt élek m ár hatvanhárom éve. Akiket szeretek, m ind itt v annak... a temetőben. Mégis szeretnék hazam enni. Csak egy szer még!
Az elsőáldozó Bognár Rozália
JEGYZETEK „A disznóvágási kántáláshoz hasonló népszokás volt ez az egész környéken; a szerbeknél és a m agyaroknál egyaránt.” (M atuska M árton közlése.) II A Rét elnevezés a Tiszához közeli földet jelenti. Ma is így hívjuk; van Felső- és Alsó-rét. A felső inkább hom okos, az alsó pedig szikes, vizenyős, ahol sokszor m egáll a víz, és fekete, szurkos a föld. (Teleki Júlia közlése) III 1941. decem ber 17-én a zsablyai 55/1. sz. határvadász őrs akciója során a partizánok egy csen d ő rt és egy honvédet lelőttek. E nnek nyom án az újvidéki csendőrosztály parancsnoka leiratában kéri a zsablyai főszolgabírót, hogy a jegyzői hivatalok tegyék közzé; „M indazok, akik kom m unisták tartózkodásáról tu d n ak és azt a csendőrségen haladéktalanul nem jelentik, nem különben azok, akik a kom m unistáknak bárm ilyen form ában segítséget nyújtanak, a honvédtörvényszék által statáriális eljárás alá esnek, mely kötél általi halálbüntetéssel járhat.” Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában, 71. p. IN A m agyar bíróság 653 szerb áldozat m iatt em elt vádat. Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában 208. p. „A tanúk vallom ása szerint az 1942-es razzia alkalm ával nagyon sok ártatlan em ber vesztette életét, az 1944-es bosszú azonban sokkal kegyetlenebb volt. Erről vall néhány szem tanú. Teleki Júlia: Hol vannak a sírok? 1 0 2 . p. v Teleki Júlia: Hol vannak a sírok? cím ű könyvében a zsablyai áldozatok - nem teljes névsorában: 148. Pappné Bognár Rozália 53 éves. - A zsablyai áldozatok jóval teljesebb névsorát Bakos Pál állította össze a Hová lettek Zsablyáról a magyarok? c. kötet számára. Papp Ferencné Rozália a 256. sorszám alatt szerepel. - M.M. VI „1944. okt. 23. A bevonuló partizánok Fekete Péter földm űvest a községháza előtti fára felakasztották, és a hullát két napig ott hagyták. (Erről is nyilatkozott Gál Gyula, akkor tízéves fiú. Az övék volt az egyetlen m agyar csajád, am elyet nem tereltek ki a faluból 1945. jan u ár végén. Nyilatkozata m egtalálható a Hová tűntek Zsablyáról a magyarok? c. könyv 122-143. oldalain. A nyilatkozó szerint Fekete Ferenc volt az áldozat neve. - M.M.) Az volt ellene a vád, hogy együttm űködött a csendőrséggel. Ezt követően naponta 20-50 szem élyt tartó z ta tta k le és végeztek ki.” (Vékás János: M agyarok a V ajdaságban, kronológia. 19. p.) „Tiszakálm ánfalván összefogdostak és Zsablyára vittek 26 ártatlan magyart, ahol meggyilkolták őket.” (Uo. 20.p.) „1944. októberében a ném et hadvezetőség hozzálát a bácskai és bánsági ném et lakosság evakuálásához.” (Csorba Béla: Adalékok a járeki haláltábor első negyedévének történetéhez. 1944 d e c e m b e r-1945. február = Aracs, IX. évf. 1. sz., 2009. m árcius 15.) A felszólításnak - m int Csorba közli - nem m indenki tesz eleget, a becslések szerint a Bánságban 120 000, a Bácskában 80 000 ném et m arad, elsősorban asszonyok, gyerekek és az idősebb korosztály tagjai, illetve m indazok, akik a háborús ellenség jóhiszem űségében oktalanul bizakodnak, s talán abban rem énykednek, hogy a fordulat u tán csak személyre szabott bűnhődés lesz m ajd, a kollektív büntetés elm arad. M ások meg házukat, vagyonukat nem akarják őrizetlenül gálád fosztogatók szabad prédájául hagyni. Pedig ekkorra m ár a szövetséges nagyhatalm ak boszorkánykonyháján a kelet-európai népek sorsa eldöntetett, és a Duna m enti ném eteknek sem m i I
H
jót sem üzentek a keleti égen felragyogó vörös csillagok. Az új hatalom a m unkaképes ném eteket és m agyarokat rabszolgaként dolgoztatta, a betegeket, öregeket, kisgyermekes anyákat, gyerekeket különleges státusú (halál)táborokban zsúfolta össze. A Vajdaságban 6 haláltábor m űködött; közülük a járeki volt az egyik legnagyobb és legem bertelenebb. A ném et kutatók szerint ezekben a táborokban 30 000 ném et pusztult el; ebből 2 500 gyerm ek. A járekiban 5 24 0 -6 536 volt az áldozatok száma. „Csurogon és Zsablyán... 1945 januárjában talán m ár egyetlen olyan m agyart sem találni, aki bárm ilyen m ódon is felelősségre volna vonható az előző négy év m agyar állam- és közigazgatásával vagy annak erőszakszervezeteivel folytatott akár kényszerű, akár önként vállalt együttm űkö déséért. Az ilyen személyek ugyanis ekkorra m ár elm enekültek vagy az október végétől tobzódó kím életlen terror és esztelen m észárlás áldozataivá váltak m ásokkal, teljesen védtelen em berekkel egyetemben.” vn Ehhez tudni kell, hogy a m agyar hatóságok és a nép is inkább csetnikeket em legetett, nem kom m unistákat. Abban az időben, amelyről a tanú beszél, a csetnikek m ár m aguk is Tito üldözött ellenségei voltak, irtották őket, talán m indenkinél alaposabban. (M atuska M árton közlése.)
m
Háborús bűnösök rehabilitálásra, kárpótlásra várva, a 18. keresztállításon a csurogi dögtemetőben (2011. május 15.)
m đ í~j MARTÍRJAM EMLEKEftE 1996
I
I
S ZEKT fE L Y E Z H O L ^ N E M Z E T TETT JELT TÖBB SZÁZ ÁRTATLANUL
I
ELlfESZEjTETT 8/LRI^íEKEHEK
I
TÖMEGSÍR |A . FÖL^Á^JJTOKQR
l l i> ^ w BBV :
%Mi _'
ttm jjSi
•ÍM p
Emléktábla a szenttam ást tömegsírnál
.
u ú '
'
t ó t i • >SI -?J i f r ._ -| i B r 1 _ _ . s “ * aoilhi
9 rj W*e * f Rí?r \; ifi 1■ •=■ Mifl«?7 .-•^Jg, j |f p 111^ ?•í i i \ \ j |
