SZENDEL ÁSZLÓ
A Ma gyar Ki rály ság
74∞&£∞§™
Mária királyné szobra a nápolyi Santa Maria Donnareginatemplomban található síremléken
74∞&£∞§™
1270 késő tavaszán egy hajó szelte át az Adriát, fedélzetén a ké sőb bi V. Ist ván ki rály tizenhárom éves leányával. Mária új hazájába, a Nápolyi Királyságba igyekezett, ahol jegyese, I. Károly király azonos nevű fia várt rá. A Szentszék által támogatott, feltörekvő uralkodó ugyanis a Mediterráneum keleti felének megszerzése szempontjából tartotta különösen fontosnak, hogy az Árpádok szent nemzetségével lépjen dinasztikus kötelékre. x A hatalmas Anjou-birodalom végül álom maradt, és a különböző csatározások a délitáliai királyságot is megtépázták. Az Anjouk IV. (Kun) László meggyilkolása után Mária – aki a Magyarországi előnevet kapta Nápolyban – révén formáltak jogot a magyar trónra. Az igényt a királyné unokája, Caroberto igyekezett érvényesíteni. A dinasztia nápolyi és magyar ága közötti kapcsolatok igen szélssőségesen alakultak: szövetségkötések, házasságok, háborúk, gyilkosságok és cselszövések egyaránt szerepet kaptak bennük.
és a ná po lyi An jouk
K
ülönleges földrajzi elhelyezkedése miatt Dél-Itália és Szicília mindig is a földközi-tengeri hatalmak kedvelt célpontja volt. Rómaiak, bizánciak, arabok és nor mannok szállták meg a területét, majd 1194-ben a Hohenstauf-dinasztia tagja, VI. Henrik német-római császár szerezte meg, fia, II. Frigyes pedig már Szicíliát tekintette otthonának. II. Frigyes állandó konfliktusa a pápasággal megosztotta a korabeli Európát. Amikor 1250. december 13-án váratlanul meghalt, a Szentszék úgy érezte, leszámolhat az „Antikrisztus” örökségével. II. Frigyes a szicíliai királysá got legidő sebb fiára, Konrádra hagyta, ő azonban 1254-ben bekövetkezett halála miatt terveit nem tudta megvalósítani. Ekkor Manfréd, a császár törvénytelen fia ragadta magához a kezdeményezést, s 1261-re – Róma kivételével – szinte egész Itáliát elfoglalta. A pápaság ezért olyan jelöltet keresett, aki alkalmas volt a déli Hohenstauf-uralom szétzúzására.
74∞&£∞§™ Nápolyi dénár 74∞&£∞§™
ÚJ HATALOM A PÁPA SZOLGÁLATÁBAN
A választás Károlyra, IX. Lajos francia király öccsére, a gazdag nyugatfranciaországi Anjou és Main tartományok urára esett. Károly, miután megegyezett IV. Kelemen pápával, 1265 májusában partra szállt Róma közelében, majd a következő év elején Szicília királyává koronázták. A Szentszék a támogatásért cserébe jelentős befolyásra tett szert Dél-Itáliában. Az új uralkodó nem szólhatott bele az egyházi kinevezésekbe, ráadásul a pápa akár le is tehette a trónjáról. A koronázás után sor került a Manfréd elleni támadásra, s az 1266. február 26-án Beneventónál lezajlott csata Károly győzelmével zárult, II. Frigyes törvénytelen gyermeke pedig a csatatéren lelte halálát. A diadal azonban korántsem jelentette azt, hogy a Szentszék pártfogoltját mindenki elfogadta volna. A magas adók miatt Szicíliában hamarosan lázadás tört ki, amelyen felbátorodva II. Frigyes unokája, a krónikákban oroszlánkölyöknek, illetve sasfióknak nevezett, tizenöt éves Konradin bejelentette igényét a Szicíliai Királyságra, és seregével megindult dél felé. 1268. július 24-én bevonult az Örök Városba, ahol a tömeg hihetetlen lelkesedéssel fogadta. Konradin pályafutása Tagliacozzónál ért véget, a település közelében augusztus 23-
48
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
a Magyar Királyság tökéletes szövetségesnek bizonyult. IV. Béla stabil ural mat épített ki a Balkán jelentős részén, a konszolidációt hadjáratokkal és dinasztikus összeköttetésekkel alapozta meg. Nápoly új uralkodója felismerte az ebben rejlő lehetőségeket, ráadásul számos szentjének köszönhetően az Árpád-ház Európa-szerte ismert volt. Károly 1267-ben, nem sokkal első felesége, Provence-i Beatrix halála után IV. Béla leányát, a Nyulak-szi geti kolostor apá cá ját, Margi tot kí ván ta fe le sé gül venni, ám ő inkább a Krisztussal való jegyességet választotta. Károly azonban nem adta fel, gyermekeit a magyar király unokáival kívánta összeházasítani. Elképzelése elnyerte IV. Béla fia, István ifjabb király támogatását, annál is inkább, mert így ellensúlyozni tudta a számára egyre nyomasztóbbá váló, II. Ottokár nevével fém jelzett cseh orientációt. A szövetség 1269-ben öltött testet, a megállapodás értelmében a nápolyi király köteles volt segítséget nyújtani a magyar fél minden ellenségével szemben, de a magyar történelem szempontjából a kettős házasság jóval fontosabbnak bizonyult: I. Károly fiával, Károllyal István ifjabb király leányát, Máriát, István fiával, László herceggel pedig I. Károly leányát, Izabellát jegyezték el.
KIRÁLYNÉK POKOL ÉS MENNY KÖZÖTT án megvívott csatából ugyanis Károly került ki győztesen. Konradin szűk kíséretével elmenekült, visszatért Rómába, de a város, amely néhány héttel korábban őrjöngve ünnepelte, nem adott nekik menedéket. Végül egy földesúr elfogta és kiszolgáltatta őket ádáz ellenségüknek. A nápolyi király csak úgy érezhette magát biztonságban, ha Konradin eltávozik az élők sorából: 1268. október 29-én a herceget és leghűségesebb barátját, Badeni Frigyest Nápolyban nyilvánosan lefejezték. Emiatt Károly – Dante szerint – nem is kerülhetett máshová, mint a Purgatóriumba („Károly Itáliában – vezeklésül/szegény Konrádint föláldozta”), s véleményével Európa-szerte minden bizonnyal sokan egyetértettek. A győzelmek után Károly hozzáláthatott hatalma megerősítéséhez. Külpolitikai ambíciói a Földközi-tenger keleti medencéjére irányultak, s ezekhez
A Máriát szállító hajó 1270 májusában érkezett Barletta kikötőjébe, míg szeptemberben Izabellát ugyanaz a gálya szállította át az Adria túlpartjára. Egy hajó, két királyi sarj –Máriának és Izabellának azonban teljesen más sors jutott. A magyar földön Erzsébetnek nevezett Izabella helyzete méltatlanul alakult. 1279-ben, amikor a pápai legátus, Fülöp fermói püspök hasztalan próbálta meg rávenni IV. Lászlót a kunok helyzetének mielőbbi megoldására, a király eltaszította magától törvényes felesé gét, és inkább egy kun szeretőt tartott. A lépés azonkívül, hogy nehezen egyeztethető össze egy keresztény magyar királlyal szemben támasztott követelményekkel, azért kapott politikai színezetet, mert az uralkodót tartották a dinasztia utolsó férfi tagjának, így esetében a gyermeknemzés különösen fontos volt. A főurak és a főpapok mindent meg is tettek ennek érdekében, 1280-
ban a királyt egyszerűen összezárták hitvesével, mindhiába. Az ellentét kis időre elsimult a királyi pár között, hogy aztán 1286-ban még intenzívebben törjön a felszínre: IV. (Kun) László ekkor a nyulak-szigeti (ma Margit-sziget) kolostorba zárta feleségét, és megfosztotta az őt megillető jövedelmektől és javaktól. A tett komoly nemzetközi visszhangot váltott ki, IV. Honorius pápa erőteljes hangvételű levélben figyelmeztette a királyt, hogy katolikus módon éljen. A királyné 1287. július 1. előtt szabadult ki fogságából, de anyagi helyzete továbbra is rendezetlen maradt, ezért Lo domér esztergomi érsek orszá gos gyűlés összehívásával gyakorolt nyo mást a királyra. A megállapodás csak rövid időre jelentett megoldást. Izabella hamarosan ismét kitaszítottá vált, sőt hiába menekült Lodomérhoz, élete ott is veszélyben forgott. A magyar főpap IV. Miklós pápához írt beszámolója aggasztó képet festett: „A királyné asszonyt, Szentséged szolgálóját, kit testi szépségének híre, mint ez királyi sarjadékhoz illik, különösképpen megéke sít, kitette […] a nyári hőség s a téli hideg kártevéseinek.” 1289-ben a királyi pár ismét kibékült, de bizonyos kunok, Árbóc, Törtel és Kemence, IV. (Kun) László 1290-es meggyilkolásával egyúttal hektikus kapcsolatukat is lezárták. Mindezek fényében különösen érdekes, hogy az özvegy Magyarorszá gon maradt, és csak 1300-ban tért vissza Nápolyba négy udvarhölgyével és két alacsonyabb rangú leánnyal.
Magyarországi Mária fényes kísérettel és gazdag hozománnyal foglalta el új otthonát. Az ifjú pár Nápoly mellett előszeretettel tartózkodott a provencei Brignoles-ban. A II. (Sánta) Károllyal kötött házasságot bőséges gyermekáldás kísérte, a királyné nyolc fiúnak és öt leánynak adott életet. Az 1282-es szicíliai vecsernye – a sziget ekkor rázta le magáról a francia igát – megroppantotta az Anjouk uralmát, az ezt követő háborúskodás Mária családját sem kímélte, férje, II. Károly is aragón fogságba esett. Apósa 1285-ben bekövetkezett halála után a királyné Dél-Franciaországba helyezte át székhelyét, és minden erejével és anyagi eszközével férje kiszabadításáért harcolt. Ez 1288-ban következett be, de Károly helyett három fiát kellett túszul adnia. Talán némi vigaszt jelentett számára, hogy 1289. május 29-én férjét és őt IV. Miklós pápa Rómában megkoronázta. Testvére, IV. Kun László erő szakos halála után Mária személye kulcsfontosságúvá vált a nápolyi Anjouk trónkövetelési igényében. Rá hivatkozott VIII. Bonifác pápa 1303. május 31-én kiadott bullájában, mely szerint általa unokáját, Károlyt illeti a Magyar Királyság: „Köztudott s maradandó tényként nyilvánvalónak mutatkozott, jóllehet nem ítélőszékünk előtt volt ismert számunkra, hogy Szicília említett királynéja – atyja, Magyarország királya, a híres emlékű István révén az elsőszülöttségi jog birtokában – néhai Lászlónak, Magyarország királyának […] legközelebbi hozzátar-
tozója, utóda és örököse abban a királyságban…” A királyné kegyes tevékenysége messze földön híres volt és nagy szerepet játszott az Árpád-házi szentek kultuszának nápolyi, illetve itáliai tiszteletének elterjesztésében. A klarisszák temploma, a Santa Maria Donnaregina 1293-ban földrengés áldozata lett, gótikus stílusú újjáépítésében Mária hathatós támogatást nyújtott. Mindez lehetőséget biztosított a két dinasztia reprezentációjára. A boltozatokon az Árpádés az Anjou-ház címereit örökítették meg, a vörös-fehér, vízszintes pólyákat és a kék alapon aranyliliomokat. Az apácák számára kialakított karzat freskóin pedig a magyar szentek kaptak helyet: István, László és Imre, sőt az eszményképnek tekintett, 1235-ben kanonizált Árpád-házi Erzsébet élettörténetét mintegy húsz jelenetben mutatták be.
74∞&£∞§™ Mária királyné síremléke a nápolyi Santa Maria Donnaregina-templomban az egyetlen ép állapotban megmaradt Árpád-házi síremlék. A sienai Tino di Camaino készítette 1325-ben, két évvel Mária halála után. A középpontban a ravatalon fekvŒ Mária királyné látható, alatta a szarkofág elŒlapján 13 gyermeke közül hét. Középen a másodszülött, a szentté avatott püspök, Toulouse-i Szent Lajos, jobbján az elsŒszülött, Martell Károly címzetes magyar király, I. Anjou Károly magyar király apja, a püspök balján a harmadszülött Bölcs Róbert, 1309 után Nápoly királya.
74∞&£∞§™
Trónoló Madonna a gyermek Jézussal, donátorokkal, Szent Domokossal és Magyarországi Szent Erzsébettel, 1343 körül
Az 1309-ben megözvegyült Magyarorszá gi Mária a zárdába költözött. 1323-ban bekövetkezett halála után Tino di Camaino és műhelye készített számára csodálatos, hat és fél méter magas márvány síremléket. Hosszú végrendeletében csak néhány tárgyat hagyott a magyar királyra, illetve magyarorszá gi egyházakra, mindennél árulkodóbb, hogy az apjától, V. Istvántól örökölt óriás rubinkövet, amely koronáját ékesítette, fiának, Róbert nápolyi királynak adományozta. Ötvenhá rom éve hagyta el ugyanis ősei földjét, így az Anjouk nápolyi ága fontosabbá vált számára.
EGY KISFIÚ PARTRA SZÁLL A nápolyi Anjouk szerint az Árpád-ház már akkor kihalt, amikor 1290. július 10-én IV. (Kun) Lászlót álmában megölték, így bejelentették igényüket a ma-
50
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
Egyes feltételezések szerint a képen ábrázolt donátorok Erzsébet anyakirályné és András herceg, akik a nápolyi trón megszerzéséért esedeznek
gyar trónra. Nem fogadták el III. András megkoronázását, terjesztve az új uralkodó törvénytelen származásának hírét (a rossz nyel vek sze rint ugyanis édes ap ja, Utó szü lött Ist ván nem II. András fia volt). A pápa segítségével igye kez tek tá mo ga tó kat sze rez ni. A Dél-Itáliával szoros kereskedelmi kapcsolatokat ápoló horvátországi és szlavóniai Frangepánok, Subicsok és Babonicsok hajlottak is a megegyezésre, míg a Dunántúlon a Kőszegi család kacérkodott egy leendő Anjou-uralom lehetőségével. Magyarországi Mária azzal kívánta növelni az esélyeket, hogy a magyar koronához való jo gait átruházta fiára, Martell Károlyra. Ez kétségkívül bölcs döntés volt. Egyrészt Magyarországon nem ismerték volna el a nő uralmat, másrészt az 1271-ben született herceg méltó jelöltnek számított: kormányzati tapasztalatokkal rendelkezett, és felesége, Klemencia révén, aki Habsburg
Rudolt német király leánya volt, egy feltörekvő dinasztiával lépett kapcsolatra. Károly magyar királyként viselkedett, amint 1295-ös firenzei bevonulásánál Giovanni Villani megörökítette: „Kíséretében 200 aranysarkantyús francia, provencal s királyságbeli lovag volt, valamennyi fiatal, a királlyal együtt skarlát és barnászöld ruhában, arannyal, ezüsttel kivert nyereg s lótakarókkal, negyedekre osztott arany liliom címerrel Magyarország címeréből alakított vörös és ezüst mezőben…” Azonban nagy remények nem valósultak meg, mert a herceg 1295. augusztus 12-én váratlanul elhunyt. Elfogadottságát és népszerűségét jól mutatja, hogy Dante őt – nagyapjával ellentétben – a paradicsomba helyezte („hogyha tovább éltem volna lenn/most kevesebb baj lenne a világban”). Martell Károly három gyermeket hagyott árván, köztük a legidősebb az 1288-ban született Caroberto volt. Jog szerint nagyapja, II. (Sánta) Károly maj-
dani halála után őt illette volna Nápoly trónja, de nagybátyja, Róbert hatalmi aspirációi erősebbek voltak, az árva pedig komoly akadályt jelentett elképzelései megvalósításában. II. (Sánta) Károly 1299 nyarán hozzálátott unokája Magyarországra küldésének előkészítéséhez, majd 1300. április 26-án oklevélben jelezte a ma gyarorszá gi előkelőknek, hogy unokája hamarosan partra száll. Caroberto két gályával és egy szállítóhajóval érkezett Spalatóba, s a kíséret sem lehetett számottevő, hiszen csupán 150 lovat hoztak magukkal. A gyermek nem sok mindenkire támaszkodhatott: a délvidéki főurakon kívül Bicskei Gergely választott esztergomi érsekre, VIII. Bonifác pápa feltétlen hívére, aki Anjou-szimpátiája miatt szinte a teljes világi – beleértve III. Andrást – és egyházi vezetőréteggel szembehelyezkedett. Úgy tűnt, hogy a politikai konstelláció sem kedvezett az akciónak, mert a magyar király kezdett felülkerekedni a belső anarchián, és egy tizenkét éves gyermek nem jelenthetett számára komoly konkurenciát. Erről számolt be az egyik követjelentés: „értesült ugyan Károly király unokájának érkezéséről, de nem törődött vele.” A Szentszék komolyan aggó dott a gyermek életéért, legalábbis ez derül ki Bonzanói Péter III. Andráshoz intézett leveléből: „Bizonyosra vehetitek, hogy Károly király unokáját a király úr a pápa úrnak és bíboros barátainak tanácsa és akarata ellenére küldötte oda, és hogy a pápa úr [nem ad neki] semmiféle segítséget, s az egész udvar oktalanságnak tartja, hogy a mondott király oda küldte őt. […] Megmondottam több bíborosnak – amint azt felségtektől hallottam –, ha kézre kerítitek a gyermeket, elkülditek őt a pápa úrhoz, s ez nagyon tetszett nekik.” Nehezen képzelhető el, hogy ilyen fajsúlyos kérdésben a nápolyi király egymaga döntött volna, bár az is lehet, hogy nem kívánta megzavarni VIII. Bonifácot az 1300-as szentév idején. III. András 1301. január 14-én bekövetkezett halála megnyitotta a gyermek számára a trónhoz vezető utat, a hatalom végső megszerzése azonban csak hosszú és véres küzdelem után vált kézzelfoghatóvá.
men pápa a következő örökösö dési rendről állapodott meg: csak törvényes leszármazotté lehet a trón, a fiúk megelőzik a lányokat, több fiú, illetőleg leány közül mindig az elsőszülött örököl. Ennek értelmében Martell Károlyt halála után fiának kellett volna követnie, de 1296. február 13-án a harmadszülött Róbert kapta a trónörökösi címet jelentő Calabria hercege címet – a másodszülött Lajos az egyház szolgálatába lépett –, majd II. (Sánta) Károly 1304-ben teljesen megfosztotta unokáját, az 1300 óta Magyarországon tartózkodó Károlyt atyai örökségétől, a Nápolyi Királyságtól. A döntést 1309. március 16-i végrendeletében tovább finomította, ügyelve, hogy a Nápolyban maradt Anjou-sarjak – Róberten kívül
testvérei, Fülöp herceg és János durazzói herceg – részesüljenek előnyben. A ma gyar király nem fo gadta el a döntést, és követei révén próbált meg kiállni igazáért. A pápai kúriában a nápolyi uralkodó a kor „sztárügyvédeinek” bevetésével zúzta szét I. Károly igényét. Érvrendszerük nagyon tanulságos: a fiatal magyar király tapasztalatlan és nem ismeri az itáliai viszonyokat, idegen környezetben nevelkedett, ha őt választanák meg, akkor minden bizonnyal megnőne a magyarok befolyása, illetve senki sem képes két orszá got egyszerre kormá- Címerek Nápolyi nyozni. V. Kelemen pápát László síremlékér síremlékérŒl. meggyőzték a nápolyiak ar- San Giovanni a gumentumai, és ítéletében Carbonara, Nápoly mellettük foglalt állást. A
74∞&£∞§™ 74∞&£∞§™
NINCS VISSZAÚT Caroberto elszántsága talán azzal is magyarázható, hogy nem hátrálhatott meg, szülőföldjére már nem térhetett vissza. Korábban I. Károly és IV. KeleRUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
51
TOULOUSE-I SZENT LAJOS Magyarországi Mária és II. (Sánta) Károly fia 1274-ben látta meg a napvilágot. 1288ban két testvérével együtt túszként ment az aragón udvarba, így édesapjuk kiszabadulhatott 1284 óta tartó fogságából. Hétéves rabsága alatt a ferencesek tartották Lajosban a lelket, hatásukra egyre inkább a szerzetesi hivatás felé fordult. Bátyja, Martell Károly 1295-ben bekövetkezett halálával ö lett volna a Nápolyi Királyság örököse, de 1296-ban, nem sokkal szabadulása után lemondott a világi hatalomról, és belépett a ferences rendbe. Szerzetesi erényeit akkor is megŒrizte, amikor a pápa Toulouse püspö-
magyar király tehát elszakadt hazájától, bár a heraldikai reprezentációjában megjelenő, fekvő E betűt formázó, háromágú, lebegő tornagallér a szicíliai és a magyar címer egyesítését szimbolizálta, ezzel jelezte a Capeting-ház fiatalabb ágához tartozását. Óhatatlanul felmerül a kérdés: a nápolyi államigazgatási és -berendezkedési formákat milyen mértékben ültette át I. Károly a magyarországi gyakorlat-
52
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
kévé nevezte ki, (Az ábrázolásokon ezért is jelenítik meg úgy, hogy a püspöki ornátus alatt csuhát visel.) Jótékonysága és betegápoló tevékenysége miatt nagy népszerıségnek örvendett egyháztartománya határain túl is. Életének egy hirtelen betegség vetett véget 1297. augusztus 19-én. II. (Sánta) Károly nápolyi király szinte azonnal kezdeményezte a kanonizációs eljárás lefolytatását, ennek érdekében egy provence-i ferences, François de Meyronnes számos prédikációban foglalta össze a korán elhunyt fŒpap érdemeit, köztük felmenŒinek életszentségét. „Másodszor pedig anyai oldalról is szentek leszármazottja, mert anyja, Magyarországi Mária Szent István, Imre és László magyar királyok családjából származik, és István volt annak az országnak elsŒ keresztény királya. Újabban pedig csak
ba? A korábbi történetírás úgy vélte, hogy a reformok végrehajtása nápolyi, illetve nápolyi közvetítéssel megjelenő francia hatást mutat. Már a 16. század eleji jogtudós, Werbőczy István is úgy gondolta, hogy az akkor használt törvénykezési eljárást „Károly király úr […] Franciaország határairól hozta be az országba”. Később szinte mindenben nápolyi gyökereket láttak, így például a banderiális hadseregben, a címerhasználatban, a lovagi és udvari kultúrában, illetve a gazdaságpolitikai intézkedésekben is. Az újabb kutatások leszámolnak ezzel a mítosszal, úgy tűnik, hogy Caroberto a magyar berendezkedést követte. A nagy „közvetítőnek” tartott, a királlyal együtt érkező Druget Fülöp is gyermek volt, így kizárt, hogy komoly kormányzati tapasztalat birtokában lett volna. Egyébként a család óriási karriert futott be, a már említett Fülöp 1323ban megkapta a nádori címet, a família pedig az ország északkeleti részén kilenc vármegyét tartott a hatalma alatt. Az óriási birtoktestet egy tartományúr is megirigyelte volna, de úgy látszik, velük kapcsolatban a királynak semmiféle ellenérzései nem voltak.
egyetlen királyi vérbŒl származó nŒt avattak szentté, Szent Erzsébetet, akinek családjából boldog Lajosunk édesanyja is való.” A szentté avatásra viszonylag gyorsan, már 1317-ben sor került, ami az Anjouk számára nagy fegyvertény volt. I. Károly és felesége, a lengyel Piastházból származó Erzsébet sokat tett azért, hogy kultusza Magyarországon is elterjedjen, 1325-ben Lippán ferences kolostort emeltettek a tiszteletére. Az intézmény fontos szerepet tölthetett be a királyné életében, mivel 1380-as végrendeletében egy gyöngyökkel és kövekkel ékesített serleget hagyott az ottani szerzetesekre. Tisztelete a királyi családon belül is egyértelmıen megfigyelhetŒ: 1326. március 5-én született gyermeküket „ama szent hitvallónak, vérrokonának a nevérŒl örömében Lajosnak” nevezték el.
KÉSEI VIGASZ A helyzet 1328-ban változott meg, amikor meghalt Róbert király fia, a trónörökös Károly, Calabria hercege. Két leánygyermeket hagyott hátra, Johannát és Máriát. Ekkor I. Károly elérke zettnek látta az időt, hogy érvényre juttassa már-már elfeledett igényét Nápoly királyságára. Terve az volt, hogy ha már neki nem sikerült, akkor legalább egyik fia üljön arra a trónra, amelyből őt kisemmizték. A jogalapot gyermeke, András herceg Johannával történő eljegyzésével kívánta biztosítani. Károly eltökéltségét jól mutatja, hogy személyesen állt a diplomáciai akció élére. Az előzetes követjárások után a magyar király már 1332-ben útnak akart indulni, de betegsége megakadályozta ebben. A következő évben már sor kerülhetett a két király személyes találkozójára. A magyar király 600 lovasból álló kíséretében megtaláljuk Telegdi Csanád esztergomi érseket, Báthori András váradi püspököt, Longobárd Jakab csanádi püspököt, egyben az uralkodó orvosát. Az áthajózáshoz szükséges hat gályát a vendéglátók biztosították, az ott-
tartózkodás azonban nem volt zökkenőmentes. XXII. János pápa 1333. szeptember 9-i oklevele szerint a Dél-Itáliába érkezett Károly lázas betegségbe esett, de a „természetes ürítések” következtében a láz csökkent, és remény volt a felépülésére. Mivel a jegyesek közeli rokonok voltak, szükség volt a Szentszék dispensatiójára. XXII. János is tudhatta, hogy rendkívül fontos eseményről van szó, ezért viszonylag gyorsan, november 8-án megadta a felmentést. A pápa által kiadott dokumentum a mindenre kiterjedő megállapodásról is tájékoztatást adott. A törvényes kor elérésével András házasságra lép Johannával. Ha Johanna a házasság előtt meghalna, András a másodszülött Máriát vegye feleségül, ha pedig András távozna az élők sorából, Johanna Károly másik fiával lépjen házasságra. Mind András, mind Johanna elhunyta esetén a házasság Károly másik fia és Mária között jöjjön létre. I. Károly visszatért Ma gyarországra, fiát idegen földön hagyta – de nem megkoronázva –, nagybátyja gyámsága és védnöksége alatt. A pontos nápolyi adminisztráció azt is megőrizte, hogy a féléves vendégség
alatt a magyarok harminc marhát, 447 disznót, 392 ürüt és három borjút fo gyasztottak el. A művészettörténeti szakirodalom sokáig András herceg Nápolyba kerülésével hozta összefüggésbe az úgynevezett Magyar Anjou Legendárium készítését. Az ábrázolt magyar és magyar vonatkozású szentek miatt a megrendelőt a magyar udvarban kell keresnünk, képeinek fő forrását Jacobus de Voragine Legenda aureájának kiegészítése nyújtotta. A kódex képeskönyvjellege az sugallja, hogy egy gyermeknek, talán éppen András hercegnek szánták.
A HERCEG VÉGVESZÉLYBEN Károly 1342. július 16-án a visegrádi várban abban a tudatban adhatta vissza lelkét a Teremtőnek, hogy András fia előbbutóbb elfoglalhatja a nápolyi trónt. De nem így történt. Bölcs Róbert négy nappal 1343. január 20-án bekövetkezett halála előtt megváltoztatta végrendeletét: András herceg helyett Johannát, illetve annak gyermektelen halála esetén húgát, Máriát jelölte a Nápolyi Királyság élére.
Természetesen a magyar udvar nem fogadta el ezt a méltatlan állapotot, és számos levélben sürgette VI. Kelemen pápát a koronázás végrehajtására. Avignon azonban a halogatás mellett döntött, így Erzsébet anyakirályné ragadta magához a kezdeményezést, személyesen indult Nápolyba, amitől „sem női volta nem tartotta vissza, sem az utazás bőséges fáradalma nem riasztotta el”. Az idézet a kortárs magyar krónikástól, Küküllei Jánostól származik, aki két indokkal magyarázta Erzsébet királyné útját. Egyrészt András még mindig nem tudta elfoglalni a Nápolyi Királyság trónját, másrészt Erzsébet a férje halála után fogadalmat tett, hogy felkeresi a szentek ereklyéit, és tiszteletét teszi Péter és Pál apostolok küszöbénél. A politikai és vallási célokon felül számolnunk kell az Magyarország Magyarország– anyai szív aggodalmával is, Nápoly Nápoly–Jeruzsálem Jeruzsálem mivel a herceg baljós elő- egyesített címere jeleket észlelve követeket Nápolyi Lászlónak a küldött Erzsébethez. nápolyi San Giovanni A királyné, aki június 8- a Carbonaraán indult el Visegrádról, templomban álló nem ment üres kézzel. síremlékér síremlékérŒl Œ Küküllei értesülése sze-
74∞&£∞§™
74∞&£∞§™
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
53
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
4∞&£∞§™
Kápolna alakú ereklyetartó Árpád-sávos magyar címerrel (Bari, Szent Miklóstemplom kincstára)
4∞&£∞§™
Az 1362-es leltárban szereplŒ tárgyat vagy Erzsébet anyakirályné, vagy I. (Nagy) Lajos magyar király adományozta
4∞&£∞§™
54
A királyné Nápolyba visszatérve – Küküllei szerint – szembesült menye kevélységével és nagyravágyásával, illetve azzal, hogy minden erejével meg akarja fosztani Andrást a hatalmától. Az itáliai krónikás, Domenico da Gravina beszámolója alapján nem vethetjük el, hogy a királyné fejében valóban megfordult fia hazamenekítésének gondolata, ami minden bizonnyal óriási presztízsveszteséggel járt volna. A ma gyar királyné 1344. február 25. körül távozott a városból. Hazafelé megállt Bariban, a híres Szent Miklós-kegyhelyen, ahol imádkozott a püspök maradványainál, elképzelhető, hogy ekkor adományozta a ma is látható, kápolna alakú ereklyetartót. Az Avi gnonba küldött követek ezalatt VI. Kelemen pápánál különböző jogalapra támaszkodva próbálták bebi-
4∞&£∞§™
rint 27 ezer márka tiszta ezüstöt és 17 ezer márka tiszta aranyat vitt magával, ez utóbbit I. Lajos király később még négyezer márkányi arannyal kiegészítette. A 6630 kg ezüst és 5156 kg arany a Magyar Királyság többéves nemesfémtermelését tette ki, ezzel a hatalmas összeggel próbálták meg András herceg királlyá koronázását elősegíteni a nápolyiak körében. Propagandacélokat szolgálhatott az a sienai triptichon, amelyen a gyermek Jézust kezében tartó Szűz Mária és Szent Domonkos mellett Árpád-házi Szent Erzsébetet is megörökítették. A Madonna trónusánál térdeplő donátorpár személyét egyértelműen nem lehet meghatározni. Az alakokban sokáig Erzsébetet és András herceget látták, akik a nápolyi trón megszerzéséhez kérik a Madonna és a két másik szent segítségét, de újabban felmerült, hogy a trónörökös Károlyt, Bölcs Róbert nápolyi király egyetlen fiát és hitvesét ábrázolták a festményen. Bárkik is voltak a kép megrendelői, a boldog emlékezetű Árpád-házi királylány szerepeltetése széles körű kultuszára utal. A fényes küldöttség két hajóval kelt át az Adrián. Nápolyban András és Johanna fogadta őket. Az erős akaratú és a politikai helyzetet befolyásolni kívánó anyakirályné nem örvendhetett osztatlan népszerűségnek, erre utal az az ekkor keletkezett itáliai monda, amely egyértelműen felveti Erzsébet felelősségét Záh Klára meggyalázásában. Az ő segítségével tudta ugyanis Kázmér herceg végrehajtani hitvány tervét, bosszúra sarkallva az ősz hajú apát, Feliciánt. A királyné világosan látta, hogy a kérdés megoldásának kulcsa VI. Kelemen pápa kezében van. Ezért fényes követséget küldött Avignonba, hogy „a pápa áldásával András király urat királyi koronával ékesítse”. Szeptember 14-én pedig személyesen indult Rómába, impozáns bevonulásáról a magyar és itáliai kútfők egyaránt megemlékeznek. Erzsébet hatlovas kocsin érkezett, mellette nyolc nemesasszony foglalt helyet, míg egy másik ko csiban több díszesen felöltözött asszony ült. A királyné védelmét 50 aranysarkantyús vitéz látta el. Bőségesen megajándékozta a templomokat, és közvetlen közelről szemlélhette meg a szentek ereklyéit. A római Szent Péter-bazilika 1361-es leltára számos liturgikus textíliát a királyné donációjának tulajdonított.
zonyítani, hogy „Szicília” királysá ga Andrást illeti. Mivel kitérő választ kaptak, a megvesztegetés jól bevált eszközéhez nyúltak, 44 ezer márkát ígértek a koronázásért. Ennek hatására VI. Kelemen pápa a koronázás mellett döntött, de 1345. szeptember 20-án kiadott bullája nem sok jót jelentett András számára. Jelezte, hogy a királyi címmel semmilyen további jog nem háramlik rá, és a szertartás előtt esküt kell tennie, hogy amennyiben túléli feleségét, és nem lennének gyermekeik, a nápolyi jogar Johanna leánytestvérét, Máriát és annak gyermekeit illeti, a megállapodás megszegése esetén pedig számolhat a Szentszék kiközösítésével. Az oklevél datálásának pillanatában azonban András herceg már halott volt: szeptember 19-re virradó éjszaka Aversában orgyilkosok végeztek vele. A merénylet részleteit többé-kevésbé re konstruálni lehet. Egy egész napos vadászat után feleségével együtt nyugovóra tért. Éjszaka kihívták, s ekkor vetették rá magukat a támadók, akik kötéllel akartak végezni vele, mert édesanyjától egy varázsgyűrűt kapott, amely állítólag védelmet biztosított számára a (fegyver)vas és a méreg ellen. Miután a herceg az első rohamot sikerrel verte vissza, a fegyverét akarta megszerezni, de a szoba ajtaját zárva találta. A második próbálkozást már nem tudta elhárítani, a túlerő legyűrte, kötéllel brutálisan megfojtották, élettelen testét pedig kidobták a kertbe. Johanna pontos szerepét azóta sem sikerült megnyugtatóan tisztázni, mindenesetre a magyar udvar őt tekintette az első számú gyanúsítottnak, és nyomatékosan követelte VI. Kelemen pápától a „férjgyilkos” asszony felelősségre vonását, illetve I. Lajos öccsére hivatkozva bejelentkezett a nápolyi trónra. A Szentszék az ügy kivizsgálásánál a halogató taktikát választotta, a szemben álló feleket atyai jótanácsokkal látta el.
A PÁPA HAJTHATATLAN Ez azonban egyáltalán nem hatotta meg a magyarokat, és a diplomáciai eszközök eredménytelensége láttán I. Lajos a fegyverekhez nyúlt: két alkalommal is személyesen vezetett hadat a Nápolyi Királyság megszerzése érdekében. A siker nem tűnt lehetetlennek, mivel a magyarok támogatottsá ga András herceg meg-
I. (NAGY) LAJOS TÖRTÉNETÍRÓI NÁPOLYBAN KÜKÜLLEI JÁNOS Az 1320 körül született Tótsolymosi Apród János valahol Magyarországon végezte tanulmányait, majd a kancellária íródeákja lett, késŒbb pedig egyházi pályára lépett. Nevének Küküllei elŒtagját akkor kapta, amikor az erdélyi egyházmegye küküllŒi fŒesperese lett. Patrónusainak köszönhetŒen számos tisztségben részesült, például 1364-ben és 1378-ban az esztergomi érsek helynökeként tevékenykedett. Történeti munkájában emléket kívánt állítani I. (Nagy) Lajos király dicsŒ tetteinek, „nehogy a hanyagság gondatlansága miatt feledésbe merüljenek”. Küküllei két ízben járt Nápolyban. A kancellária alkalmazottjaként részt vett Erzsébet anyakirályné 1343–44-es, Dél-Itáliát és Rómát érintŒ útján, az eseményeket történeti munkájában igen részletesen mutatja be. Erzsébet elfogult jellemzése már-már egy szentéhez hasonlítható: „erényeivel, erkölcsi tisztességével és szakadatlan ájtatosságával nagyon fé-
nyes csillag módjára tündököl”, római bevonulásakor Sába királynŒjével állítja párhuzamba. Küküllei állítása szerint a királyné a Nápolyba való visszatéréskor szembesült András herceg helyzetével. Látta ugyanis, hogy menye gŒ gös és nagyravágyó. Vágyakozik az e világi dicsŒségre, sŒt azon fáradozik, hogy megfossza férjét a koronától és az országtól. Küküllei utal arra, hogy az anya szinte megérezte fia végzetét, mivel „a fájdalom éles tüskéjének szúrásától minden belsŒ része izgalomba jött”. Másodszor az 1350-es nápolyi hadjárat idején került Nápolyba, valószínıleg az uralkodót elkísérŒ titkospecsétes kancellária tagjaként. Beszámolójának adatgazdagsága a szemtanú közvetlen tapasztalataira utal. Így például amikor leírja, hogy a király a barátok étkezŒjében látott vendégül a magyarok által elfogott zsoldosokat. Csak egy jelen lévŒ figyelhetett fel arra, hogy Capua városában „a kapun egy igen régi és ünnepi munkával készült torony van”.
gyilkolása után megmaradt, sőt a brutális cselekedet miatt talán meg is erősödött, még ha a névtelen szerző információja túlzónak is tűnik: „Egész Itáliából nyomatékosan hívták a városok elöljárói, a földek nemesei és egyenként Apuliából és Provence-ból, a bárók meg a grófok és a maradék köznép, hogy jöjjön el hozzájuk Magyarországról […], hogy Szicília kormányzását, amely jog szerint Lajos királyt illeti, vegye át.” Az 1347–1348-as hadjárat idején a katonák kisebb csoportokban az Appennini-félszigeten át közelítették meg Nápolyt. A magyar király bosszúra szomjazva lépett Itália földjére. Mivel Johanna elmenekült, másokon töltötte ki haragját. Testvére halálának helyszínén, Aversában kivégeztette Durazzói Károlyt, pedig ő egyáltalán nem tartozott az összeesküvők közé, a többi herceget pedig fogságba vetette. Január végi nápolyi bevonulása inkább egy hódítóéra hasonlított, a városbeliekkel bizalmatlanul viselkedett, nem csodálkozhatunk
NÉVTELEN SZERZÃ(K) Lajos király gestája alapvetŒen egy ferences szerzŒ munkája, de bizonyos stílusjegyek arra utalnak, hogy az 1345 és 1355 közötti eseményeket taglaló mı egyes részei másvalakitŒl származnak. Ez a szerzŒ András herceg nápolyi környezetéhez tartozhatott, Johannát tartotta a magyar királyi sarj ellen elkövetett merénylet fŒ bınösének, valamint mélyen átérezte Erzsébet királyné gyászát. A nápolyi viszonyokban jártas személyként jól ismerte a nápolyi Anjoukat, figyelemmel kísérte András utószülött gyermekének, Martell Károlynak szomorú sorsát, és arról is tudott, hogy a gyermeket I. Lajos a nápolyi trónra szánta. A ferences szerzŒ neve nem ismert, de személyét a kutatás egy bizonyos Kétyi János köréhez köti. A minorita részt vett a második nápolyi hadjáratban, beszámolója személyes élményein alapul. MegŒrzött egy Lackfi Istvánt méltató apuliai közmondást („Te gyŒzedelmes és bölcs ember vagy, mint egy második Lackfi István”), olyan személyeket is megemlít, akik nem tartoztak a katonai vezetés elsŒ vonalába. Nem hallgatja el a magyarok és zsoldosaik kegyetlenségét sem, amely a kisebb testvéreket is érintette. à foghatta a fejét a magyar királynak, amikor Aversánál a lábába állt nyílvesszŒ okozta irtózatos fájdalom miatt már a halálra készült, és végsŒ nyughelyét az esztergomi ferenceseknél jelölte ki.
azon, hogy nagyon kevés híve maradt. Legfőbb politikai célját nem is tudta elérni: a Szentszék továbbra is Johannát tekintette uralkodónak. Helyzetét tovább súlyosbította a kitörő pestisjárvány, ezért a kivonulás mellett döntött. A visszatérő Johanna katonái megkezdték a magyar helyőrség kiszorítását. I. Lajos Lackfi Istvánt küldte segítségül, aki egy időre meg tudta szervezni az ellenállást. Az összecsapások a lova gi harcmodor jegyében zajlottak, előre egyeztették az időpontot és a helyszínt, bár az olaszok nem mindig tartották be a szabályokat. Nagy problémát jelentett a zsoldosok pénzéhsége és fegyelmezetlensége, pusztításaik teljesen aláásták a ma gyar uralom amúgy is gyenge lábakon álló népszerűségét. Végül a vitéz főúr is belátta, hogy az akció kudarcra van ítélve, és elhagyta Itáliát. A magyar király ekkor ismét személyesen vette kezébe az irányítást. 1350. április 26-án érkezett Itáliába. A kedvező nemzetközi viszonyok miatt ezúttal
a jóval gyorsabb tengeri utat választhatta. Ez a hadjárat szöges ellentéte volt a két évvel korábbinak: rengeteg időt vett igénybe a városok és a várak ostroma, ráadásul Nápolyt sem sikerült megint elfoglalni. I. (Nagy) Lajos király az első sorokban harcolva súlyos sebesüléseket szerzett: Canosa di Puglia erősségénél egy kő találta el, és a várárokba zuhant. Július 26-án pedig majdnem öccse meggyilkolásának helyszínén érte a végzet. „Egy világi állt a falon, és megismerve a király személyét, hirtelen rányilazott, és bal lábán igen súlyosan megsebesítette. A király pedig úgy tért meg szálláshelyére, hogy a nyíl vasa lábában volt, az egész éjszakát pedig álmatlanul töltötte. Reggelre kelve jött Lackfi István Ulrikkal, és 12 rántásra is alig húzták ki a vasat. […] Amikor pedig a leghevesebben mozgatták a vasat, hogy kihúzzák, jajgatások közepette kérlelte Lackfi István vajdát: Kímélj engem!” Az uralko dó már a temetéséről is gondoskodott, meghagyva, hogy fejét RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
55
és szívét juttassák el édesanyjához. Végül túlélte a beavatkozást, de a megpróbáltatásoknak nem volt vége, mert lóhátra ültették és körbevezették a katonák előtt, hogy lássák őt. A beszámolók kitérnek arra is, hogy a lakosság sokat szenvedett, és minden bizonnyal történtek túlkapások is. Például Krizsafán fia György azért vállalkozott zarándokútra Szent Patrik barlangjához, a messzi Írországba, mert Apuliában több száz jogtalan gyilkosságot követett el, és megrettent a kárhozat örök tüzétől. A magyar uralkodó semmiféle politikai áttörést nem tudott elérni, így visszavonta csapatait. Hazafelé édesanyjához hasonlóan betért Rómába, részt vett a szertartásokon, megtekintette az ereklyéket, s gazdag adományokat tett. A Nápolyra irányuló expanziós törekvéseit lassan elengedte. Dél-Itália nagyon messze volt, s a távoli hadjáratok még
74∞&£∞§™ Assisi Szent Ferenc szárnyas oltára a Castello de Farfanya perjelségb perjelségbŒl Œl (Spanyolország). Az oltár alakjainak sorrendje balról jobbra: Boldog Egyed, Szent Klára, Szent Ferenc, Toulouse-i Szent Lajos – II. (Sánta) Károly és Magyarországi Mária 1317-ben kanonizált fia – és Padovai Szent Antal
74∞&£∞§™
56
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
a gazdag magyar kincstárat is megterhelték. Beláthatta, hogy nem rendelkezik jelentős támogatással, és csak ideigóráig tudná a magyar hatalmat fenntartani. A leglényegesebb szempontot a pápa hozzáállása jelentette. VI. Kelemen ugyanis nyíltan Johanna támogatására szólított fel, egyértelműen tudtul adva, hogy a magyar Anjouk legfeljebb csak vendégként mehetnek a Nápolyi Királyságba. I. Lajos lépése – „az országot, a várakat, városokat, erősségeket és földeket, amelyeket birtokolt […] a pápa kezére adta” – valójában inkább gesztusnak számított, így próbálta megőrizni tekintélyét. A visszakerült területeket a pápa jóvoltából ismét Johanna foglalta
el, ami jól mutatja, hogy az avi gnoni udvar mindig is őt tekintette a Nápolyi Királyság igazi urának.
BALÁZS, ÖLD MEG A KIRÁLYT! A ha gyomány szerint ezek a szavak hangoztak el 1386. február 7-én a budai palota királynéi lakosztályában, amikor Erzsébet, I. (Nagy) Lajos özvegye jelt adott Forgács Balázsnak, hogy rövid, kétélű tőrével támadja meg II. (Kis) Károlyt, Magyarország és Nápoly királyát. Az összeesküvők a merénylettel helyre kívánták állítani I. (Nagy) Lajos leányának, Máriának az uralmát, de a gyilkossággal nagyon súlyos polgárháborút idéztek elő. I. (Nagy) Lajos halála után lánya, Mária lett Magyarország uralkodója. Mivel kiskorú volt, édesanyja, Kotromanics Erzsébet irányította az országot. Döntéseit hatalomvágy, határozatlanság, meggondolatlan lépések és gyengekezűség jellemezték, bizalmasai közül pedig különösen Garai Miklós nádor jutott fontos szerephez. A kapkodó és egymásnak ellentmondó lépések zavargásokhoz vezettek, a délvidéki Horváti família pe-
dig elhatározta, hogy leszámol a nőuralommal: Horváti Pál zágrábi püspök elutazott Nápolyba, és felajánlotta a trónt Durazzói (Kis) Károlynak. Az 1354-ben született Anjou sarj nem volt ismeretlen a magyar politikában. I. (Nagy) Lajosnak komoly tervei voltak vele, Itáliából udvarába hozatta, 1371-ben pedig Dalmácia és Horvátország hercegévé nevezte ki. A ma gyar udvar közbenjárására feleségül vette Durazzói Margitot, a kivégzett Durazzói Károly leányát. A magyar király beleegyezésével VI. Orbán pápa felkérésére Károly elfoglalta a Nápolyi Királyságot, fogságba vetette, majd kivégeztette Johannát, a ma gyar király esküdt ellenségét. I. (Nagy) Lajost kétségkívül az is motiválhatta, hogy a messzi földre kerülő Anjou rokon nem fogja zavarni leányának, Máriának a trónöröklését, állítólag még meg is eskette az ambiciózus fiatalembert, hogy megelégszik a dél-itáliai ország irányításával. Mindez nem zavarta Durazzói (Kis) Károlyt, aki elfogadta a meghívást, és elindult, hogy eleget tegyen a felkérésnek. Előbb felvette a kormányzói titulust, majd 1385. december 31-én Demeter érsek a fejére helyezte a Szent Koronát. Ellenfelei azonban csak bő egy hónapot adtak neki, szűk körben megszervezett összeesküvéssel számoltak le vele: a fő hangadó Garai nádor volt. 1386. február 7-én a mit sem sejtő király a testőrsége nélkül lépett be a hölgyek lakosztályába, ahol Erzsébet egy levelet nyújtott át neki. Az uralkodó leült és olvasni kezdte, ekkor Forgács Balázs pohárnokmester mögé lépett, és bicellusával (rövid, kétélű tőr) a nyak és a lapocka közötti területet vette célba. A szúrás pillanatában azonban a király feltekintett, és éppen belefordult a fegyver hegyébe. A fején okozott súlyos sérülések és bal szemének elvesztése ellenére a saját lábán hagyta el a termet. A sikertelen merénylet után kaotikus helyzet alakult ki, a király testőrei ki akarták szabadítani urukat, de Garai katonái lezárták a bejáratokat. Ezután Károlyt átszállították Visegrádra, ahol túszként tartották fogva, de az sem zárható ki, hogy csak a helyzet megszilárdulása után akartak vele végezni. A király február 24-én távozott az élők sorából, halálának közvetlen okát nem ismerjük, egyesek szerint nem ápolták a sebeit, mások a mérgezést és/vagy a megfojtást sem tartják kizártnak. A ma gyar uralko dó meggyilkolása komoly nemzetközi és hazai visszhangot váltott ki, sőt a merényletet a nép
körében ismert krónikás ének is megörökítette. Ennek egyik legismertebb passzusa az a felkiáltás, amellyel a királyné Forgács Balázst ösztökélte a véres tett elkövetésére. A „Balas ewld meg a' Kyrált, / Neked adom Ghimes Váráth” mondatot Liszti János veszprémi püspök saját kezével jegyezte be Bonfini Rerum Ungaricarum Decades (A magyarok történetének tizedei) című, 1568ban kinyomtatott művébe. A másik – „Vágd, fiam, vágd, Forgács, / Tied leszen Gímes és Gács” – szólás Budai Ferenc
74∞&£∞§™
Az 1414-ben elhunyt Nápolyi László király monumentális síremléke a S. Giovanni a Carbonaratemplomban. Andrea da Firenze alkotása 1428-ból, készíttetŒje László nŒvére és utóda, II. Johanna királynŒ. A síremléken és a templomban többször megjelenik az egyesített magyar–Anjou-címer magyar Anjou-címer
74∞&£∞§™
1805-ben napvilágot látott, Magyar ország polgári históriájára való lexicon, a' 16. század végéig című műve nyomán terjedt el. Az elismerés valóban nem RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
57
maradt el, február 28-án Mária királynő a Nyitra megyei Gímes várát a Nyitra, Bars és Esztergom megyékben fekvő, az oklevélben felsorolt tartozékaival, vámjaival és vásáraival egyetemben Forgács Balázsnak adományozta. Jóllehet Gács vára évszázadokkal később került a család birtokába, a néphagyomány már ezt is beillesztette a jutalmak sorába.
LÁSZLÓ, AZ UTOLSÓ NÁPOLYI TRÓNKÖVETELŐ II. (Kis) Károly és Durazzói Margit egyetlen fiúgyermeke, László 1277-ben született Nápolyban. A szülők a névválasztással az egyik legnagyobb magyar királyszent tiszteletéről tettek tanúbizonyságot, egyúttal jelezve, hogy esetleg vele is számolnak majd a Magyar Királyság élén, amennyiben az események úgy alakulnak. A nyugati nagy egyházszakadás következtében el kellett menekülniük a francia pápát támogató Johanna elől, és csak akkor térhettek vissza, amikor László apja 1381-ben elfoglalta Nápolyt. II. (Kis) Károly megA trónon ül ülŒ Œ Nápolyi gyilkolása után László László, mellette nŒvére és utóda, helyzete jelentősen megII. Johanna nápolyi rendült, azonban az 1389. királynŒ királyn Œ látható november 2-án megválasztott IX. Bonifác pápa
74∞&£∞§™ 74∞&£∞§™
74∞&£∞§™ II. (Kis) Károly pecsétjének elŒlapja. A király trónon ülŒ alakja mellett az Anjouk családi, illetve Jeruzsálem címere. Körirata: III. Károly, Isten kegyelmébŒl Szicília királya, Apulia hercege és Forcalquier grófja
74∞&£∞§™
már november 18-án elismerte királyságát. 1393-ban átvette a hatalmat régensként működő édesanyjától, majd hosszú csatározások után, 1399. november 10én bevonult a fővárosba, miután felülkerekedett a francia Anjouk ott állomásozó, az avignoni pápát pártoló katonáin. Lászlót nem sorolhatjuk a legnépszerűbb uralkodók közé, erkölcstelen élete, féktelen becsvá gya, árulásai a kortársak szemében még visszataszítób-
bá tették amúgy sem daliás alakját. Ha érdekei úgy kívánták, felbontotta házassá gát, sőt azzal is kacérkodott, hogy nőül kéri I. Bajezid török szultán leányát. Nápolyi László sohasem mondott le a Magyar Királyságról. 1387. április 18án ünnepélyes nyilatkozatban nyilvánította magát magyar uralkodónak, de a belső harcok miatt akaratát nem tudta érvényesíteni. Támogatókat főként a délvidéki főurakban talált, Horváti Jánost helytartóvá, míg a bosnyák Hervoját és Vuk nevű öccsét dalmát-horvát bánokká nevezte ki. A döntő áttörés elmaradt, ráadásul Hervoja átpártolt Luxemburgi Zsigmondhoz, aki szépen lassan felőrölte a déli területek ellenállását. A következő lehetőség az 1396. szeptember 28-i nikápolyi csata után adódott. Az oszmánoktól elszenvedett vereség egyrészt komoly sokkot okozott, másrészt Zsigmond hazatérése hosszú hónapokig tartott, mivel körbehajózta a Balkán-félszigetet. Az időhúzást többen gyávaságnak tartották, köztük a Lackfiak is. Legtekintélyesebb tagjuk, a nádori címet többször is viselő István felvette a kapcsolatot Lászlóval, igaz, a közeledés részleteiről nem maradtak fenn konkrét adatok. Zsigmond hívei – élükön Kanizsai János esztergomi érsekkel és kancellárral – drákói szigorral csaptak le a lázadókra: a Kőrösön 1397. február 27-én tartott tárgyaláson Lack-
fi Istvánt és hasonló nevű unokaöccsét meggyilkolták, pedig állítólag királyi menlevéllel is rendelkeztek. Úgy tűnik, hogy maga László sem tudott élni a kínálkozó lehetőségekkel, talán apja tragikus sorsa lebegett a szeme előtt. Nem lépett 1401-ben, amikor az elégedetlen bárók április 28-án elfogták Zsigmondot, bár a pártütők nem voltak képesek megállapodni az új király személyéről, inkább a Szent Korona nevében gyakorolták a hatalmat. Két évvel később László jóval na gyobb esélyt szalasztott el. A magyar király nemzetközi és belpolitikai helyzete megrendült, ez utóbbit Garai Miklós befolyásának megerősö dése okozta, ami számos előkelő érdekét sértette. Az elégedetlen főurak és főpapok a változtatás mellett döntöttek: 1402 fordulóján Váradon I. (Szent) László sírjánál a lovagkirály fejereklyéjére téve kezüket esküvel fo gadták, hogy Zsigmondot nem tekintik uruknak, s Nápolyi Lászlót hívják meg a magyar trónra. A lázadás körülményességét Zsig mond a maga javára fordította. Zsoldosokat fogadott fel, és megtartotta a közjogilag legfontosabb városokat, a Szent Koronát őrző Visegrádot, Budát és Székesfehérvárt. A pártütők Szlavóniába siettek, hogy ott fogadják Nápolyi Lászlót. Ő azonban késlekedett, csak július 19-én érkezett Zárába, és nem is kívánt
74∞&£∞§™ II. (Kis) Károly pecsétjének hátlapja. A páncélba öltözött, lovagló király fején koronás sisakot hord, amelybŒl az Anjouk címerállata, a patkót harapó strucc emelkedik ki. Körirata: Szeressétek az igazságot, ti, akik ítélkeztek a föld fölött. A szerencsétlen sorsú uralkodó – korábbi kiközösítése miatt – csak 1391-ben kapott egyházi temetést Visegrádon.
74∞&£∞§™
továbbhaladni. Kanizsai János esztergomi érsek, aki néhány évvel korábban még Zsigmond mellett lépett fel, au gusztus 5-én egy alkalmi koronával megkoronázta ugyan, de ezzel sem tudta rávenni a nyílt támadásra.
Zsigmond erőteljes fellépésének hatására a lázadás összeomlott, október 8-án a király közkegyelmet hirdetett mindazok számára, akik nyolc napon belül meghódolnak előtte. László belátta a helyzet tarthatatlanságát, s november elején kivonult az országból. Az időközben hűségére visszatérő Hervoját kinevezte Spalato hercegévé, és rábízta Dalmácia kormányzását. Az újabb fordulat 1409-ben következett be, amikor a bosnyák főurat ismét Zsigmond mellett találjuk. Ekkor Nápolyi László megmaradt birtokait minden Dalmáciát illető jogával együtt 100 000 aranyért eladta a Velencei Köztársaságnak, így legalább anyagilag jól jött ki a kalandból. Őt az már a legkevésbé sem érdekelte, hogy a terület kikerült a Szent Korona fennhatósága alól. Többet nem is próbálkozott apja vélt örökségének megszerzésével. Az 1414-ben elhunyt László márványból készült síremléke a San Giovanni a Carbonara-templom szentélyében, a főoltár mögött kapott helyet. Az impozáns, hét méter szélességű, 14 métert is A ravatalon fekv fekvŒ Œ meghaladó magasságú mű László király. Ennek felülmúlja valamennyi elődje a részletnek a mintájául egyértelhalotti emlékét. Könnyen lemıen Mária királyné het, hogy ha rátermettebb, 100 évvel korábbi akkor ezt a síremléket Szésíremléke szolgált kesfehérvárott vagy Váradon állították volna fel.
74∞&£∞§™
74∞&£∞§™
