Zs ppzsupp. Barátság. Birizló-Szabó Irén november 33. szám

2010. november – 33. szám

Zs ¡ ppZsupp

Ebben a lapszámban található cikkek egy tágabb időszakot ölelnek fel, ezért találkozhatnak az olvasók az elmúlt tanév történéseiről szóló írásokkal is.

Birizló-Szabó Irén

Barátság

A napokban kaptam egy e-mailt, ami a hosszú élet titkait taglalta. Eddig csak annyit tudtam erről, hogy a hosszú élet titka az, hogy meg kell tudni öregedni. Persze ez viccesen hangzik, de igaz. Mégsem csak ennyi az egész! A mail azt írja: 1. Csak vidám barátokat tarts! 2. Élvezd az egyszerű dolgokat! Jól jött ez a mail. Mostanában sokat gondolkodtam a dolgok egyszerűségéről. A munkámba is mindig becsempészem a humort, a tréfás helyzeteket. Szórakoztató, vagy inkább szórakoztatóan megható helyzeteknek lehetek részese, a meghökkentőség sem áll tőlem távol. Sokszor alkalmaztam a már meghökkentően tréfás helyzeteket gyógyító, terápiás célból. Nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is. Családokkal folytatott beszélgetésekben is gyakran. De önmagam is szeretem humoros oldalról megközelíteni. Ez a derű segít a komoly, nehéz helyzeteken át. Kicsit ki kell ilyenkor lépni önmagunkból és távolabbról szemlélve a helyzetet, minden egyszerűbbnek és érthetőbbnek tűnik. Persze a hétköznapokban is ismerjük ezt. Kilépni a munkából, ha jön a hétvége. Kilépni a tanulásból, ha vége a vizsgaidőszaknak. Kilépni a mindennapi „taposómalomból”, ha kirándulni, nyaralni megyünk. Kilépni önmagunkból és felöltődni. Ilyenkor más a tempó, a körülmények, másra figyelünk. Társainkra, magunkra, egymásra. Bátrabban a jó érzésekre, nem a „túl kell élni az életet”-re, „csak még bírjam ki”-ra. A jó élmények csak jó barátokkal válnak jóvá, vagy pontosabban a jó élményeket szintén a legjobb másokkal együtt megélni. Olyanokkal, akik szintén képesek a jóra figyelni. Igen, ez a hosszú élet titka: csak vidám barátokat tarts! Májusban Franciaországban voltunk néhányan egy Nyári Egyetemen. A francia és a magyar individuálpszichológusok barátsága hosszú évekre nyúlik vissza. Többször találkoztunk már. Most is minden megteremtődött, hogy mindnyájan kiléphessünk a hétköznapi rohanásból, és kicsit lelassítva egymásra figyelhessünk. Együtt játszottunk, beszélgettünk, hallgattunk, kérdeztünk az előadóktól, ettünk, ittunk. Játszani szeretnek a pszichológusok ez most is kiderült. (A játék is egy kilépési lehetőség, a hétköznapokban is játéknak tekinteni az életünket!)

A játék egyetemleges. Nem számítanak a nyelvi akadályok sem. A játékban mindenki azzá válhat, ami szeretne lenni, olyan szerepet játszik, amiben jól érzi magát. A hétköznapi életben nehezebben értik az emberek, hogy az a szerep, amit játszanak az szerethető is. Egy asszony mesélte nekem a napokban, hogy nem szeret főzni, mégis minden nap kell a családnak főznie. Mondtam neki: „Mi lenne, ha szeretne? Akkor szívesen főzne?” – csak nézett rám meglepetten. Ennyi lenne az egész! A változáshoz csak ennyi kell? Visszatérve a francia-magyar játékhoz. Szerepet választottunk közös meséhez. Én a ház szerepet választottam, még két társammal együtt. Ebben a házban változott a Majomlány emberlánnyá, esett szerelembe, családot alapított és született két gyermeke. A háznak közben „úgymond semmit sem kellett csinálnia”, csak biztonságot nyújtani, kitartani. Érdekes szép szerep volt. Jó volt olyan háznak – nem egyedül – lenni, ahol család született. Ez a játék az én valóságom is. Olyan háznak a része vagyok a munkám során, ahol családok születnek, és közben megélik, tapasztalatot szereznek arról, hogy jó dolgok vannak az életükben. Akikkel együtt vannak azok a barátaik. Együtt játsszuk az életet.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szocliális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP 3.1.5-09/A/2-2010-0253 – Innováció a pedagógiáért – pedagógusok továbbképzése az oktatási szolgáltatások modernizációjának intézményi implementációjához.

Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat

2010. november

Szorongó serdülők reménye a Merész Macska csoport 2009. novemberében indítottuk első alkalommal a Merész Macska (Coping Cat) program tematikájára épülő szorongáskezelő csoportunkat 7-10. osztályos serdülők számára. A Coping Cat program az Egyesült Államokból származik, Philip C. Kendall és munkatársai dolgozták ki 1990-ben. A módszer lényege, hogy egy 15 alkalomból álló foglalkozássorozat keretében a fiatalok elsajátítsák azokat az ismereteket és megküzdési stratégiákat – azt a „szerszámosládát” – amelyek segítségével – egyegy „szerszámot” elővéve – önállóan képesek lesznek úrrá lenni szorongásaikon, amelyek hátráltatják őket teljesítményhelyzetekben, társas kapcsolataikban, beilleszkedésükben és az élet számos más területén. A szorongó fiatalok önértékelése csökkent mértékű, ennek javítását is szolgálja egy ilyen csoport, ahol megtapasztalhatják, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, hogy ez egy olyan hely, ahol megértésre és elfogadásra találnak. A serdülők rendkívül érzékenyek és sérülékenyek, és sokan közülük szégyellik, ha nehézségeik vannak. Fontos tudni, hogy attól, hogy nem vallják be maguknak, vagy esetleg nem vállalják fel mások

előtt is, a probléma még létezik, sőt tovább nő. Azok a serdülők, akik eljutnak a csoportba, az első lépést már azzal megteszik, hogy szembenéznek önmagukkal, és vállalják a megküzdést. Így volt ez a mi csoportunk esetében is, ahol kis létszámmal indulva, de lemorzsolódás nélkül jutottunk egy-egy lépéssel előbbre, hétről-hétre. A 10. foglalkozás körül értünk el oda, hogy az addig megszerzett ismeretek alkalmazását „éles helyzetben” is kipróbálhatták a csoporttagok. Szemmel láthatóan bontakoztak ki saját burkaikból, miközben élvezték a játékos foglalkozásokat. Néhány gondolat tőlük: „A legelső foglalkozáson zárkózott voltam, magamba fordultam. 1-2 foglalkozásnak el kellett telnie, hogy rájöjjek, egy remek csoport tagja vagyok.” „Nekem tetszett. Sokmindent tanultam arról, hogyan kell legyőzni az izgalmat. Már nem izgulok annyira. Jó társaságban voltam.” Számunkra a csoport sikerességét az bizonyítja, hogy többen is jelezték, szeretnék tovább folytatni, így közösen úgy döntöttünk, májusig még velük együtt haladunk a megkezdett úton… Szabó Anita és Bíber Erika, pszichológusok

Mikor forduljunk pszichológushoz? Serdülőkori krízishelyzet sikeres megoldásának bemutatása, egy 10. osztályos leány önbeszámolója A serdülőkorra bio-pszicho-szociális átalakulások együttese jellemező a felnőttséghez vezető úton. A biológiai és társas vonatkozások változásai együttesen teremtik meg az erre a szakaszra jellemző pszichológiai változások jellemzőit. Serdülőkori személyiségfejlődés A serdülőkor, az az időszak, amikor a fiatal kialakítja stabil felnőtt személyiségének alapjait. A serdülőkori személyiségfejlődés, önazonosság, identitásképzés folyamata Erikson szerint attól függ, hogy: o Hogyan ítélnek meg másokat o Mások hogyan ítélik meg őket o Miként viselkednek mások ítéleteiről o Mennyire képesek az adott kultúra társadalmi kategóriáit szem előtt tartani A serdülőknek el kell kezdeni az identitásuk felfejtését és véglegesítését a felnőtt identitás kialakítása érdekében. A serdülőkori identitás (én-azonosság) folyamata éppolyan nehéz a családok, barátok számára, mint magának a serdülőnek. A serdülő miközben igyekszik önmagáról egy következetes képet kialakítani, a zavaros érzelmeikkel járó feszültségeiket néha önmagukon, vagy másokon vezetik le, aminek a következménye gyakran antiszociális, vagy esetleg önpusztító viselkedés. Az identitásalakulás Erkson által

meghatározott két folyamata, az identitás megszerzése, vagy a szerepkonfúzió, a serdülők egyfajta személyes identitást alakítanak ki a társas csoport részeként, vagy megzavarodnak, hogy kik is ők, és mit is akarnak. Marcia továbbfejlesztett modelljében a serdülőkori identitás négy állomását ismerhetjük meg.

kon, amelyeket megdolgoztak, meghozták döntéseiket pl.: pályaválasztás, párválasztás, politikai elköteleződés. Ez a legérettebb, legegészségesebb szint.

2. Korai zárás: Ezek a fiatalok szintén elkötelezettek céljaik elérésében, de nem mutatják a jelét annak, hogy identitáskrízisen mentek volna keresztül. Soha nem szervezték át személyiségüket, olyan identitásmintákat használnak, amelyet szüleiktől vettek át. Ezen az állomáson megrekedt fiatalok életében a problémák sokszor csak évtizedek múlva jelentkeznek.

3. Moratórium: Az ebbe a csoportba tartozó serdülők éppen átélik az identitásválságot. Még bizonytalanok az elköteleződésben.

4. Diffúz identitás:

1. Elért identitás. Ez a szakasz átnyúlik a fiatal felnőttkorba is. Az ehhez a csoporthoz tartozó serdülők már keresztülmentek olyan idősza-

Ezek a fiatalok már kipróbáltak különböző identitásokat, de nem voltak képesek elköteleződni egyik mellett sem. Hajlamosak arra, hogy cinikusan, ellenségesen viszonyuljanak a problémákhoz. Azok a családok, amelyek támogatást és biztatást nyújtanak a serdülőknek, miközben önálló identitásuk kialakítására törekednek, a leghatékonyabban segítik elő az egészséges, felnőtt identitás elérését. A kortárs csoportok, fiatalok, osztálytársak, barátok támogatása ebben a korban, az identitás elérésében sokszor fontosabbá válhat, mint a család, szülők szerepe.

2010. november

Szülő-gyerek kapcsolat változásai: A serdülőkor dilemmája, az, hogy a serdülőket egyszerre tartja fogva a függőség és a felelősség, függőség a szülőktől és a felelősségteljes saját élet kialakítása. A serdülő-szülő konfliktusok a látszólagos kis dolgok miatti összetűzések, a felnőtté válás fő kérdéseiben való nézeteltéréseket takarják, azt, hogy ki képes dönteni a maga ügyében, ki képes felelősséget vállalni magáért. A szülői befolyás továbbra is fennmarad, a szülők még mindig nagyon fontos szerepet töltenek be a gyerekek életében. A serdülők társaikkal töltött idejének mennyisége, és annak valószínűsége, hogy társakhoz fordulnak segítségért, attól függ, hogy szüleik viselkedése hogyan változott meg azután, hogy gyermekük felnőtt. Ha a gyermek azt tapasztalja, hogy a szüleik szigorúbbak lettek, amikor ők elérték a serdülőkort, válaszképpen a társaikhoz fordultak. Ha viszont azt látták, hogy a szüleik bevonják őket a családi döntésekbe, bátorítják őket, hogy fejezzék ki gondolataikat, akkor nem fordulnak olyan mértékben társaik felé. A kutatások azt bizonyítják, hogy az irányító szülők serdülő gyermekei jobban teljesítenek az iskolában, kisebb valószínűséggel kerülnek bajba, mint azok a társaik, akik tekintélyelvű vagy elutasító-tagadó családból származnak. Összességében jellemző erre a korra, hogy a serdülők és szüleik konfliktusai az iskoláskorhoz képest fokozódnak, miközben a fiatalok úgy érzik, hogy a család szolidaritása és melegsége csökken. Egyes serdülők elmenekülnek otthonról, a családon kívül létesítenek kapcsolatokat, ami fizikailag és érzelmileg is elszakítja őket szüleiktől. Ha a serdülők és a szülők egyességre jutnak a kölcsönös függés új formáját illetően, kialakítva az egyenlőbb jogokat és kötelezettségeket, a szülő-gyerek kapcsolat újra harmonikussá válik. Egy 10. osztályos leány önbeszámolója Előzmények: a szülők kétségbeesetten kerestek meg lányukkal, mert az új barátját elutasították, semmilyen módon nem tudták elfogadni. Ez egy kezdődő kapcsolat volt, a leány titkolta, de mégis kitudódott. A szülők próbáltak szigorral büntetni, de ez csak rontott a helyzeten. A dolgok odáig fajultak, hogy Anikó már az elköltözésen gondolkodott. Tanulmányi eredménye romlott, órán visszabeszélt, szaktanári figyelmeztetést kapott, az egyébként problémamentes fiatal. Ekkor kérték szakember segítségét, mert belátták, hogy egyedül nem boldogulnak. A szülőkkel és Anikóval folytatott két beszélgetés után, teljesen megváltozott a helyzet. Az édesanya szavaival: „Örülünk, hogy így döntöttünk, ha nem így döntünk, talán elveszítjük őt, amit nem szeretnénk.”


Anikó beszámolója az eseményekről, a konzultáció hatásairól: Amikor legelőször idejöttem, akkor mindent másképpen gondoltam. Ahogy beszélgettünk, átgondoltam, átértékeltem a dolgokat és minden megváltozott. Eleinte apával se jöttem ki jól, pedig lehet, hogy ő csak jót akart nekem. Nagyon utáltam, mert úgy éreztem, hogy bele akar szólni mindenbe. De rájöttem, hogy csak azért tette, mert nem volt az helyes, ahogy cselekedtem. Igazuk volt abban, hogy más pasit kellett volna választanom, de lehet, hogy ez csak egy menedék volt. Átgondoltam az egészet és léptem azt az ügyet illetően. Nyitottabb lettem más emberek felé és engedtem, hogy közel kerüljenek hozzám mások is, nem mindig csak István, mert az nem vezetett volna semmi jóra. Nem volt értelme az egész kapcsolatnak, nem volt élvezhető, mert senki nem kedvelte. Hosszútávon ez senkinek nem lett volna jó. Ahogy beszélgettünk, úgy változott velem is minden. Sokkal jobbra fordultak a dolgok, mindenki megértett és „türelmesebb” lett a másikkal. Anyáék nem vitáznak annyit, nem kapnak össze minden kis apróságon, amin azelőtt összekaptak volna. Apával is sokkal jobban meg tudok beszélni mindent, többet leülök vele beszélgetni, és lehet, olyan dolgot is elmondok neki, amit máskor nem mondtam volna el. A mostani barátom is sokkal jobban elfogadják, és ez számomra is jobb és kellemesebb, nyugodtabb érzés. Ezáltal nincs konfliktushelyzet köztünk és nem is veszekszünk. Érdemes volt eljönni, komolyan elgondolkozni a dolgokon és beszélni apáékkal is. Jó döntés volt megnyílni mások előtt és nem csak egy emberre koncentrálni. A baráti körömben is megtették ugyanezt, szakítottak azokkal a fiúkkal, akik nem voltak hozzájuk valók. Mindannyian olyan pasit kerestünk magunknak, akik minden szempontból hozzánk illenek. Én is örülök, hogy nem utasítottam vissza Peti közeledését, hanem elfogadtam. Ezáltal megismertem egy olyan embert, aki nem csak nekem felel meg, hanem a családomnak, barátaimnak és a rokonaimnak egyaránt. Ezek a beszélgetések nagyon sok mindenre rádöbbentettek. Már tudom, ha valami döntést kell hoznom, akkor előtte alaposan át kell gondolnom a dolgokat és minden szempontot meg kell nézni. Jó volt ez a pár alkalom, hátrányomra nem vált, inkább előnyömre. Mindenkinek ajánlanám, akinek ilyen problémái vannak. Cserhalmi Edit iskolapszichológus

Szülői játszmák (4. rész)

Hogyan kíméljük meg gyermekünket a házastársi konfliktusoktól? Előző három cikkünkben áttekintettük, hogyan tudják a szülők akaratlanul is bevonni gyermekeiket házastársi konfliktusaikba. Késztethetik a gyereket arra, hogy az egyik szülő mellé álljon (válasszon a két szülő közül), elsimítsa a vitát, közvetítsen, vagy magára vállalja a felelősséget. Ha ez rendszeresen előfordul, a gyermek a legkülönfélébb érzelmi, tanulási és beilleszkedési problémákat produkálhatja. A sorozat első cikke tartalmazott egy rövid kérdéslistát, ami segíthet felismerni a gyermekre káros szülői magatartásmintákat. Második cikkünkben a két szülő közötti nevelésbeli eltérés nem megfelelő kezelésére az Én vagyok a jobb szülő nevezetű játszma elemeit és lehetséges „eredményeit” mutattuk be. A harmadik részben két újabb játszmával ismerkedtünk meg: a Minden a te hibád! és a Szükséged van rám! elnevezésűekkel. Sorozatunk záró írásában a Szükségem van rá, hogy szeress! és a Végezd el helyettem a piszkos munkát! elnevezésű játszmákat vesszük nagyító alá. A Szükségem van rá, hogy szeress! nevű játszma természetes igényeinket nagyítja fel. A gyermek csodálata, rajongása a szülő felé, a belőle sugárzó idealizált kép semmi máshoz nem fogható jó érzéssel tölt el minket. Ha egy rossz nap után gyermekeink otthon lelkesen és őszinte boldogsággal fogadnak, az sokszor minket is felvidít. Vannak szülők, akik ennek az érzésnek a keresésében nem találják a természetes határt, hanem gyermekük szeretetétől válnak függővé. Egyúttal szülőtársukra ruházzák a fegyelmező és korlátozó szerepet, amit ők nem mernek felvállalni, mert játszópajtásként nagyobb esélyt látnak a gyermekükhöz való közel kerülésre. Még több problémát vet fel, ha mindkét szülő függővé válik gyermeke elismerésétől és szeretetétől. Egymást túllicitálva vetélkedhetnek gyermekük kegyeiért, így terelik őt egy egészségtelen személyiségfejlődés irányába. A gyermekben ugyanis így az a kép alakul ki, hogy ő minden ok nélkül kivételes bánásmódra jogosult, neki kivételes előjogok járnak. Azonban ez a családon kívüli világban nem működik, és a gyermek értetlenül áll. Nem lesznek barátai, mivel nem tanulta meg, hogyan legyen tekintettel másokra. Később párkapcsolatot kialakítani is nagyon nehéz ezzel a fensőbbséges hozzáállással. Belőlük lesznek az önző, arrogáns kamaszok, majd az elviselhetetlen felnőttek. Nem képesek adni, csak elvenni, és mé-

lyen megsértődnek, ha valami nem az ő elképzelésük szerint alakul. Elvált szülők nagyon gyakran folytatják ezt a játszmát. Bűntudatukat agyonkényeztetéssel váltják ki. A kétheti apuka igyekszik folyamatos szórakozást biztosítani gyermekének, ajándékokkal halmozza el, illetve az anyukánál megszokott rendszabályokat önkényesen semmisnek tekinti. Ezzel az anya, akinek a hétköznapokban kell helyt állni, nem tud versenyre kelni. Ha mégis megpróbál, saját gyermekét alacsonyítja a férjével való versengés eszközévé. Emiatt aztán ez a gyermek haragot érezhet szülei iránt, és felnőtté válva igyekszik minden eszközzel elkerülni, hogy az ő gyermekei esetleg haragudjanak rá. Hogyan? Túlzott elkényeztetéssel… Így tehát az ördögi kör folytatódik generációkon át. Egy átlagos házasságban is lassan, észrevétlenül kialakulhat ez a játszma, és a felek már csak az elmérgesedett helyzettel szembesülnek. Pl. ha a férj sokat dolgozik, későn ér haza, bűntudata alakulhat ki a gyermekeivel szemben, így mikor együtt vannak, igyekszik a lehető legkevésbé korlátozni őket. A feleségre marad a háztartás és a hétköznapi teendők terhe, emellett azt látja, hogy a gyerekek egyre inkább az apjuk felé húznak, ami miatt harag és neheztelés támadhat benne. A férje ezt érzékelve még inkább eltávolodhat tőle, és a gyerekek társaságát keresi. És ameddig a felek saját felelősségük és részük helyett csak egymásra mutogatnak és egymással veszekednek, addig nem jutnak közelebb a megoldáshoz. A gyermekek érzelmi fejlődése is torzul, mert a gyerekek megtapasztalják, hogy szüleik az imádaton kívül semmilyen másfajta érzelmet nem fogadnak el tőlük. Így a szüleik felé való nyílt viselkedés már csírájában elfojtódik. És mivel a szüleik felé nem megengedett a negatív érzés, azt egymáson tudják levezetni: az ilyen családokban rendszeres a testvérek egymás közötti, egyre durvább marakodása. Az is előfordulhat, hogy a testvérek indulataikat nem egymás felé, hanem osztálytársaik felé (kötekedő viselkedés), vagy saját maguk felé (depresszió) fordítják. Ezek a gyerekek felnőttként sem képesek kifejezni saját negatív érzéseiket. Összességében elmondhatjuk, hogy nincsenek felkészülve a külvilágba való kilépésre. Lássuk, mit tehetünk, hogy elkerüljük ennek a játszmának a csapdáját! Elsősorban tanuljunk meg nyíltan viselkedni, legfőképpen házastársunkkal. Mondjuk azt, amit gondolunk, amit érzünk, vagy amire


konkrétan vágyunk, ne kezdjünk el veszekedni. Őszintén osszuk meg az érzéseinket, keressünk közös megoldást. Legyünk nyitottak a kritikára, és ne kezdjünk el védekezni vagy támadni. Ezen kívül biztosítsuk gyermekünk számára a nyílt érzelemnyilvánítás lehetőségét: ne vonjuk meg tőle szeretetünket akkor sem, ha átmenetileg elutasítást tapasztalunk részéről. Óvakodjunk egyúttal az elkényeztetéstől, mindig szabjunk az életkornak megfelelő korlátokat. Az elfogadhatatlan viselkedéssel szemben egyértelműen és nyíltan lépjünk fel, és ha „nem”-et mondunk, ne bonyolódjunk hosszas magyarázkodásba. A Végezd el helyettem a piszkos munkát! játszma szintén túlkapás eredménye. Általában minden szülő megkéri kisebbnagyobb dolgokra a gyermekét, amit egyébként neki, a szülőnek kel-

lene elvégeznie. Ez normális korlátok között nagyon is helyénvaló, általa tanulja a gyermek az emberi kapcsolatok kölcsönösségét. Azonban ha az anyuka így fordul lányához: „Inkább te mondd meg apának, hogy a kocsi megkarcolódott!”, abban már van némi hátsó szándék. Ilyenkor a házastársával való összeütközést szeretné elkerülni olyan módon, hogy a gyereket kéri meg a rossz hír közvetítésére. Ez legtöbbször már az a stádium, mikor a szülők között már nem létezik tiszteleten alapuló kommunikáció, vagy egyáltalán semmilyen kommunikáció nem létezik. Már belefáradtak az évek óta folyó veszekedésekbe, vagy rájöttek, hogy ez rossz hatással van a gyermekekre, és szeretnének változtatni. Ezt megtehetik úgy is, hogy elmennek házassági tanácsadásra, de jellemzőbb, hogy a szembenézés helyett valamilyen elkerülő módszerbe menekülnek. Eddig nem tudtak, és ezután sem fognak tudni nyíltan beszélni egymással a szükséglete-

2010. november

ikről, vágyaikról, reményeikről, ehelyett kikerülik egymást és az érzékeny kérdéseket. A kisebb gyerekek magától értetődően veszik magukra a villámhárító szerepét, nekik ez természetes, nem veszik benne észre a játszmát. De a serdülők már átlátják a helyzetet, és igyekeznek kimaradni belőle. Ezt legtöbbször úgy tudják megtenni, hogy távol tartják magukat a szüleiktől, pl. elkerülik a közös étkezéseket, ki sem dugják az orrukat a szobájukból, vagy minden szabadidejüket házon kívül töltik. A szülők játszmájának további következménye, hogy a gyermek azt szűri le a szülei viselkedéséből: nem lehet nyíltan felvállalni és kifejezni az érzéseimet, illetve megoldani a problémáimat. Felnőttként majd sok területen bizonytalannak és tehetetlennek fogja magát érezni. Egy másik változatban a szülők az anyagi kérdésekkel kapcsolatos konfliktust igyekeznek elkerülni egymással, mikor így szólnak gyermekükhöz: „Most már te is szólj apának, hogy új tévé kellene, én már mondtam százszor!”, vagy: „Mondd meg anyának, ma ő adjon neked zsebpénzt!”. Ennek az a veszélye, hogy a gyermekben egy hamis hatalomérzet alakul ki (hiszen a felnőttek dolgai az ő közbenjárásával tudnak csak rendeződni), emiatt durvává és tiszteletlenné válik. Vagy ellenkezőleg, aggódhat amiatt, hogy a felnőttek még a rájuk tartozó feladatokat sem képesek megoldani. Ha szeretnénk mindezeket megelőzni, figyeljük meg, milyen gyakran és milyen okból kérünk szívességet gyermekünktől. Ne engedjünk a kísértésnek, hogy rajta keresztül küldjünk üzenetet társunknak. Ha mégis megtörténik, gyermekünk jelezni fog: nem lesz hajlandó átadni az üzenetet, vagy elkezd elkerülni minket. Figyeljünk fel a jelekre! Vonjuk be a gyermeket a családi teendőkbe, de hagyjuk kívül a házastársi konfliktusokon! A Szülői játszmák című könyvben részletesebben is olvashatnak az itt tárgyalt, és még számos más játszmáról, melyek a házastársakat vagy az elvált szülőket fenyegetik. Ha már tudunk róluk, fel tudjuk ismerni őket, és ez az első lépés a változás felé! Joel D. Block és Susan S. Bartell: Szülői játszmák c. könyve alapján összeállította:

Juhász-Laczka Zsuzsanna klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus

2010. november


A (fejlesztő) pedagógia dilemmái Szakmai múltamban sokéves fejlesztő pedagógiai munka van. Még a „ősidőktől”, amikor kezdték képezni a szakembereket. Egy általános iskola tantestületébe bekerülni nem kis merészségnek számított. Úgy néztek rám, mintha idegen bolygóról érkeztem volna. Mit akar itt? Mért gondolja, hogy neki majd sikerülni fog? Azt hiszi, több nálunk? Könnyű neki, háromnégy gyerekkel elpiszmog! Csak játszanak! Ilyen reflexiókat sikerült kiváltanom, pusztán a státuszommal. Hát innen indulva eljutni odáig, hogy együttműködjünk, eleinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Három általános iskola fejlesztő pedagógusa voltam. A közös munkát mindegyikben sikerült kialakítani, nem egyforma szinten és mélységig. Igazából ekkor értettem meg, mit is jelent a közmondás, hogy „Fejétől bűzlik a hal”. Ott, ahol az igazgatónő teljesen azonosulni tudott az egyéni differenciálás, a másság elfogadása, szóval a gyermekcentrikus oktatás és nevelés elvével, könnyű dolgom volt: amit tőlem esetleg elutasítottak volna a kollégák, a főnök szavára tudomásul vették és alkalmazkodtak hozzá. A kezdeti ellenállás lassan oldódott, s az eredmények megtapasztalása magával hozta a közös munkálkodást is. Két tanév alatt olyan szakmai sikereket értünk el, hogy az egész városban (Kecskeméten történt) híre ment. Ahol az iskolavezetés szükséges rosszként kezelte a fejlesztő pedagógia kérdését, ott bizony magányos harcosként soks o k konfrontálódást, meg nem értést éltem meg, míg néhány pedagógust sikerült megnyernem. Együttműködés nélkül ugyanis csak nagyon kis eredmények születhetnek. Hogyan őrizzük meg egy gyermekben a motivációt a tanulásra, ha a másságát a tanítója nem tudja elfogadni? Ha a diszgráfiás kisfiú füzetét rendre pirossal teli javítgatja a tanító néni, s méretes egyest ír a munkájára! Vagy ha ugyanazt a dolgozatot íratja meg a tanulási zavarral/nehézséggel küzdő nebulóval, mint a többiekkel! Még sorolhatnám hosszan a képtelen történeteket. A közös munka a tantestülettel többek között azt jelentette, hogy egyeztettünk: mi várható el a gyermektől. Gyakran a tanítási órákra a szaktanárral közösen állítottunk össze feladatokat a fejlesztésre járó diákok számára. S ez csak egy szelet a team-munká-

ból. Sokszor kellett azért is szót emelnem, hogy ne korrepetálást várjanak el tőlem. Nem említettem a szülőkkel való kapcsolattartás fontosságát és nehézségeit, ez a téma egy újabb cikk terjedelmét tenné ki. Úgy emlékszem vissza azokra az időkre, mint fáradságos misszióra. Mindent egybevetve, nem bántam meg. Tíz esztendeje már, hogy szakszolgálatban dolgozom. Pár évet szakértői bizottságban töltöttem el, jelenleg nevelési tanácsadóban vagyok. A szakszolgálatnál egy másik aspektusból tapasztalható meg a diákok másságának problémaköre. Vizsgálunk, szakvéleményt írunk, javaslatot teszünk. A szakmaiság és a törvényesség színvonalát őrizve. S máris a saját farkába harapott a kígyó. Mert törvényes ugyan, hogy egy fejlesztő foglalkozáson nyolc diák üljön bent, de hogy hatékony lenne, abban kételkedem. Persze, a finanszírozás a meghatározó… A szakszolgálatoknak feladatuk a kü-

lönleges ellátás feltételeinek ellenőrzése. Kimegyünk tehát az iskolákba. Ha ott vagyunk, akkor szívesen el is beszélgetünk a fejlesztést végző kollégáinkkal. S kirajzolódnak a fejlesztő pedagógia jellegzetes buktatói – meg kell mondanom, sok közülük olyan, amivel én még az „őskorban” küzdöttem. (Lásd fentebb!) Hosszan sorolhatnám a gondjaikat, jogos sérelmeiket. A diagnosztizált gyermekeket meghatározott időnként felül kell vizsgálnunk. Második éve, hogy ez a BTMN-es nebulókra is vonatkozik. Erről vannak személyes tapasztalataim. Eléggé elszomorítóak. Pontos statisztikát nem készítettem, de könnyű megsaccolni, hogy elenyésző azoknak a száma, akiknél fejlődést látok az előző vizsgálathoz képest. Sajnos,

többször – két év fejlesztő pedagógiai ellátás után! - hanyatlást kell megállapítanom. Mi történt, mi történik? Hogyan lehetséges ez? Vannak konkrét válaszaim, feltevéseim, és valószínűleg néhány tényezőt nem is ismerek. Hosszan lehetne fejtegetni az okokat, én mégsem erről akarok beszélni. Sokkal inkább foglalkoztat az a gondolat, vajon a magunk helyén, a szakszolgálatnál az-e a legtöbb és legjobb, amit tehetünk, amit most teszünk? Vizsgálunk, szakvéleményt írunk, felülvizsgálunk, miközben lényegi változást nem tapasztalunk. Nem csökken, ellenkezőleg, nő a tanulási (és magatartási) problémás gyermekek száma. Persze, a legegyszerűbb, ha a családra, a társadalomra, a válságra stb. hivatkozunk. Ilyenkor nekem mindig az jut eszembe, hogy a világháborúk idején, hihetetlen nélkülözés közepette, összevont osztályban tanultak, jól. Az édesanyám a mai világban az igazolatlan hiányzásai miatt el sem juthatna a nyolcadik évfolyam befejezéséig. Ugyanis kiscselédnek kellett elszegődnie, így amikor a földeken munka volt, neki ott kellett helyt állnia. Hét testvérével együtt özvegy nagymamám nem tudta volna eltartani őket. Mégis: édesanyám szépen olvasott (szeretett is!), helyesen írt, gyorsan és pontosan számolt, két szakmában ért el szép sikereket, a világ dolgaira nyitott, érdeklődő felnőtté vált. Neh é z idők mindig voltak és lesznek. Csonka családok, traumatizálódott gyermekek is. Hol és hogyan tudnánk mi, akik a szakszolgálatnál dolgozunk, a leghatékonyabban segíteni? Ma már úgy gondolom, a szakvélemények „gyártása” helyett hasznosabb, ha személyes találkozásokat kezdeményezünk azokkal a pedagógusokkal, akik a problémás diákok környezetében vannak. Akiknek tulajdonképpen „probléma” a gyermek. Személyes találkozások, együttműködés, team-munka. Ebben látom a megoldást. Persze, ez is csak akkor tud működni, ha van fogadókészség és változtatási igény a pedagógusokban. Ha a segítőt és nem a „kibicet” látják bennünk, akinek, mint tudjuk, semmi sem drága. Reménykedem és próbálkozom. Pityi Mária, gyógypedagógus


2010. november

Csécseyné Nagy Zsuzsanna, gyógypedagógus-pszichológus:

Rendhagyó könyvajánló

2 éve tanítok leendő gondozónőket. A Differenciálás pszichológiája és pedagógiája elnevezésű tantárgy egy beadandó vizsgadolgozattal zárul, melynek témája Daniel Gottlieb: Drága Sam! című könyve (Park Kiadó 2008) alapján írt „saját élmény” a másságról. A könyvben egy autóbalesetben megbénult nagyapa, autista unokájának írt levelei olvashatóak: szeretetről, veszteségről, másságról és az élet ajándékairól. Ebben az évben gyönyörű dolgozatokat kaptam, belőlük választottam egyet, hogy minél több emberhez eljuthassanak ezek a gondolatok. Köszönöm Farkas Katalinnak, hogy hozzájárult írásának közléséhez és megoszthatóságához! „Daniel Gottlieb könyvét olvasva hosszas gondolkodás után sikerült a fejezetek közül választanom olyat, ami leginkább megérintett és saját élményt tudtam a szerző által leírtakhoz kapcsolni. Végül két fejezetet választottam, az egyik „Az ölemben” című, a másik a „Légy hasznos”. Az életünk úgy alakult, hogy kislányom születését követően hamarosan a férjem szüleihez költöztünk. Így már velünk együtt négy generáció élt együtt. A férjem dédnagyapja (99 éves volt akkor), a férjem szülei, aztán mi ketten képeztünk egy generációt és negyedikként a kislányunk. Akkoriban

tartottam ettől, hogy hogyan fogok így élni, hiszen egyedüli gyermeke voltam a szüleimnek, rajtuk kívül senkihez nem kellett korábban alkalmazkodnom. Ma már hálás vagyok a sorsnak, mert én ugyan bizonyos értelemben megküzdöttem ezzel a helyzettel, de a kislányom olyan természetességgel „fogadta magába” azokat a legértékesebb tulajdonságokat, amelyek hasznára válhatnak egész életében. Ebben a leginkább fogékony életszakaszában sajátított el olyan érzéseket, mint az empátia, a segítőkészség, az idős ember tisztelete. Minderre nem tanítani kellett, hanem egyszerűen ezt látja és ezt a mintát követi. A családunkhoz hozzátartozik egy közeli rokon, az anyósom húga, aki szinte napi rendszerességgel megfordul nálunk. Ő testi fogyatékossággal született és 6 éves korától 24 éves koráig állami gondozásban élt. A fogyatékossága sajnos „látványos”, mivel az elferdült gerince miatt láthatóan ferde a testtartása, de ami fájóbb, hogy az arca is súlyosan deformálódott. Esetenként azonban leginkább a lelke sérül, mert sokszor kerül olyan élethelyzetbe, ami bántó, megalázó a számára. Ezeknek a helyzeteknek több esetben voltam részese. Alkalmanként együtt megyünk el vásárolni a közeli nagyvárosba, különböző hipermarket üzletekbe, ahol eleinte megdöbbenve tapasztaltam, hogy az emberek megbámulnak bennünket, sőt néhányan ezt rendkívül feltűnően teszik. Be kell vallanom kezdetben ez engem nagyon zavart. Egy alkalommal az is előfordult, hogy a pénztáros megkérdezte tőle, hogy számolhatjae ami a kosárban van, ki fogja ezt kifizetni. A férjemnek volt már tapasztalata az efféle helyzetekre és a maga módján a pénztáros legnagyobb megdöbbenésére megoldotta a helyzetet: „Ha már erről be kell számolnunk, akkor elárulom, én vásároltam, a nagynéném pedig fizet mindent, mert a családban neki van a legjobban fizető állása, így ő keres legtöbbet. Sajnos kereseti igazolást nem

hoztunk.” A pénztáros zavartan elnézést kért, Erika elégtételt kapott, legalább abban a szituációban, arra az 5 percre, amíg „méltósággal” állhatott a zavarban lévő pénztáros előtt. Sajnos gyakran kerül hasonló megalázó helyzetbe, amelyeket ő maga is tud kezelni, de biztos vagyok benne, hogy ezek az esetek okoznak neki lelki sérülést. Daniel Gottlieb leveleit olvasva az jutott eszembe, hogy nekünk, akik az ő családja vagyunk hasonló a feladatunk, segíteni őt abban, hogy elfogadja önmagát. Hozzuk gyakran a tudomására, hogy milyen nagyra értékeljük az ő hatalmas akaraterejét, hiszen nem kevés az, amit elért. 24 évesen érettségivel, szakmával került ki az állami gondozásból, lakást vásárolt, munkahelye van, ahol a munkáját elismerik. Gottlieb „Légy hasznos” fejezetében írja:„Ha jobban a dolgok mélyére nézek, azt látom, hogy sokkalta elégedettebb vagyok a nap végére, ha legalább az időm kis részében sikerült hozzásegítenem valakit, hogy jobb legyen a közérzete.” Azt gondolom, a mi munkánkban is fontos lesz majd mindaz, amiről ez a fejezet szól. Az odafigyelésre nagy gondot kell fordítanunk, észre kell vennünk, ha egy gyermeknek problémája van, észre kell vennünk, ha a családjában probléma van és megtalálni a segítés lehetőségét. A „másság” kifejezés mögött valójában olyan tartalom van, amely akkor lenne a legjobb, ha nem kellene ismernünk. Mert valójában miért is kell ezt a szót használnunk. Mert egyes emberek nem olyanok, mint én, vagy nem úgy néznek ki, mint én, vagy más ember csoporthoz tartoznak, mint én. De valójában hozzájuk képest meg én vagyok más. Tulajdonképpen pedig mind emberek vagyunk. Elég lenne az egymás iránti együttérzés, amelyre ma nekem van szükségem, holnap lehet, hogy másnak.”Sam, nekünk, kettőnknek egész életünkben segítségre lesz szükségünk, és rászorulunk mások együttérzésére. Ezért meg kell tanítanunk rá az embereket, hogy az együttérzés nem csak jó érzés, nem csak segít rajtunk, de kedvesebb és biztonságosabb hellyé varázsolja a világot. Azzal, hogy kimutatod az együttérzésedet – és ha elfogadod azt-, te magad máris hasznos vagy. Remélem, soha senki nem akar majd meggyőzni az ellenkezőjéről.” Másfél hónapja lehetőségem van közcélú alkalmazásban, óvodában dolgoznom. A 30 gyermekből egy testvérpár roma származású, az édesanyjuk nem roma, csak az édesapjuk. Jó anyagiakkal

2010. november

rendelkező család. Egy apró félreértésből adódóan az anyuka megsértődött és azóta mindent bántónak érzett, és minden helyzetben arra hivatkozott, hogy ez azért van mert ők romák. A két kisgyermek viselkedése is megváltozott, a kislány, aki az idősebb, mindig a testvére közelében akart lenni, közölte, hogy meg kell védenie a kisöccsét a többiektől. Sokat gondolkodtam rajta mit tehetnék annak érdekében, hogy ez az állapot jobbra forduljon. A családot jól ismerem, az anyuka velem egykorú, régebben gyakran beszélgettünk. A véletlen úgy hozta, hogy a napokban együtt utaztunk. A beszélgetést sikerült úgy irányítani, hogy szóba jött az óvodai élet, a gyerekek, végül szóba hozta az ő problémáját. Elmondtam neki, biztosan tudom, hogy semmiféle megkülönböztetés nem éri az ő gyermekeit sem a gyerekek, sem a felnőttek részéről. Sőt nagyon sok dicséretet kapnak, mert jól neveltek, ügyesek és nagyon jó testvérek. Azt is mondtam neki, hogy az ő gyermekeit látva gondolkodtam el azon, hogy ha ilyen szép is lehet a testvérkapcsolat, talán mégis jó lenne, ha láthatnám a kislányomat egy kistestvérrel, amint anyáskodik fölötte. Néhány nap múlva az óvó nénik említették, hogy valami történt ezzel az anyukával, mert tegnap már semmibe sem „kötött bele” semmiben nem talált hibát. Nagyon boldog voltam, hogy sikerült segítenem, mondhatnám úgy is, hogy hasznos voltam. A másik fejezet „Az ölemben” című levél egy nagyon megható történetet juttatott eszembe. „Mintha megérezted volna a fájdalmamat, és enyhíteni akartad volna a közelségeddel. Mint


már említettem egy családban éltünk a férjem dédnagyapjával, aki 101 éves korában nemrégiben halálozott el. Nagyon boldog volt, hogy megélhette, hogy ükunokája született. A kislányom sosem kéredzkedett a nagypapa ölébe, pedig szeretett ölbe bújni, szerette, ha dajkálta valaki. Sokszor odakucorodott hozzá, de mintha tudta volna, hogy a nagypapa nem bírja őt cipelni. Egyik alkalommal arra lettem figyelmes, hogy a játékait otthagyva odament a papához és nyújtotta neki a kezét, hogy vegye fel. Beszélni még nem tudott. Én csak ekkor vettem észre, hogy a papa törölgeti a szemét, sírt. És ezt hamarabb észrevette az én másfél éves gyermekem, mint én, és minden bizonnyal átérezte a papa szomorúságát, aki letörölte a könnyeit és minden erejét összeszedve ölbe vette az ükunokáját. Tudtam, hogy nehéz neki megtartani, de hagytam őket. Nagyon szép pillanat volt. A könyvet olvasva többször eszembe jutott, hogy mi is sokat tanulhattunk a nagypapától. Kitartást, türelmet, minden helyzetben toleráns volt, alkalmazkodott ahhoz a megváltozott körülményhez, hogy mi is odaköltöztünk. Sokat szenvedett attól, hogy már haszontalannak érezte magát. Ma már mindannyian tudjuk, több időt kellett volna szentelnünk arra, hogy beszélgessünk vele. Néha megjegyezte, hogy „mindig siettek”. A „Légy hasznos” fejezetből: „Boldoggá tenne, ha csak üldögélne és beszélgetne velem. Egész életünk során hol neki volt annyi dolga, hogy nem tudott rám odafigyelni, hol pedig nekem nem volt időm, hogy odafigyeljek őrá.” Sokan követjük el ezt a hibát, hogy nem eléggé figyelünk a másikra és nem szánunk elegendő időt egymásra. A munkánk során erre külön figyelmet kell fordítanunk. Szeptembertől egy bölcsőde-óvodában fogok dolgozni, ahol a csoportban 5 fő kisgyermek lesz 2 és 3 év közötti és 15 fő óvodás. A magam részéről mindent megteszek majd azért, hogy a rám bízott gyermekeket szeretettel, türelemmel gondozzam, neveljem. „Vidd magaddal a szüleidtől, a nagyszüleidtől és tanáraidtól szerzett bölcsességet. De ne feledd, hogy az ő bölcsességük nem feltétlenül a te igazságod. Neked is hittel kell végigjárnod az utadat és mindig meg kell hallanod a szíved halk szavát.” /Daniel Gottlieb/ Olvassák el ezt a nagyon szép könyvet!

Magántanulónak lenni… A mindennapok tapasztalatai alapján a magyar közoktatással sok gond van, mert számtalan probléma nehezíti működését, és ezzel együtt nő a társadalmi elégedetlenség is az iskolákkal szemben. Mindezek következménye lehet, hogy a nevelés funkciója leértékelődött, csökkent az intellektualitás értéke, és a társadalmunk morálisan is fellazult. Az egyik akut probléma a tankötelezettség teljesítése, amely sok gyerek számára válik nehéz feladattá, hiszen nálunk még mindig elsődlegesen a fegyelemre alapoz az oktatás és a nevelés, a porosz és szovjet iskolamodell mellett nem fér meg a személyiség fejlesztése. A tankötelezettség nálunk kétféle módon teljesíthető: rendszeres iskolába járással vagy magántanulóként, felmentve a napi megjelenés előírása alól. Ez utóbbi esetben akadnak orvosi papírral felmentett diákok, de a többség a szülői kérésre, tanári javaslatra, támogatással, igazgatói engedéllyel lesz magántanuló. A szülői kérésre és iskolai konfliktus miatt magántanulóvá váló diák nehéz helyzetben van. A magántanulónak vizsgákat kell tennie, amelyekre túlnyomórészt önmaga készül fel, leszámítva azt a néhány órát, amit bent tölt az iskolában. A tanév nagy részében kimarad a tanári magyarázat, az értelmezés, az érdeklődés felkeltése, a motiváció. Helyette gyakrabban hallják az utcai közbeszéd alantas stílusát, hiszen nem ülhetnek naphosszat a sötét szobában, meg levegőzni is kell, meg valami érdekesnek is kell történnie az emberrel. Van tehát a közoktatásban egy csoport, amelyik mentesül az iskolai, közösségi regula alól, és csak vizsgázik (ha vizsgázik!) a tanév végén. Ők így jutnak iskolai tudáshoz, papírhoz. A magántanulók kevésbé szerencsés társasága általában a rendbontásban tűnik ki az iskolában, ezért örömmel vehetik a tanárok, ha a szülő belátja: jobb, ha a gyerek nem jár be naponta. Tehát magántanuló lesz a gyerek, ha állandó konfliktusban él társaival, tanáraival, és többet tölt az igazgatói iroda előtt, mint a tanteremben. A mindennapos civakodások, verekedések, valamint a tanárokkal való folyamatos összeütközések, esetleg sértések, testi bántalmazások vezethetnek oda, hogy inkább a rendszeres iskolába járás elhagyását ajánlják a diáknak. Így nem kell rajta számon kérni, miért nem írt leckét, miért nem figyelt, miért nem hozott tollat, füzetet, miért nincs tornafelszerelése, és ráadásul még rosszul is tanul, az órán nem marad csendben, nem lehet tőle tanítani, botrányai botrányt követnek. Egyfajta látszatbéke születik ilyenkor, mert a most még kívül tartott gyerek egy másik helyen felbukkan a társadalomban, és ott majd hiányzik a viselkedéséből, tudásából az, amit az iskolában nem tanult meg.


Magántanuló lesz még az is, aki sokat hiányzik, általában igazolatlanul, és fegyelmi büntetés előtt áll a viselkedése miatt. Számtalan gyerek kerül így várakozó helyzetbe, mert valamilyen erőszakos tevékenység miatt eljárás folyik ellene. A magántanulói státus előnye, hogy csökkenti az osztályban, iskolában a napi konfliktusok számát. A szülő is elégedett lesz átmenetileg, mert már unja, hogy állandóan behívatják az iskolába, és hallgatnia kell, milyen rossz és fegyelmezetlen a csemetéje. Nem kell esténként aláírnia az intőket, a figyelmeztetéseket, a rossz jegyeket. Nyugodtabb lehet a családi élet, persze csak akkor, ha a gyerek napközben nem ténfereg az utcán, nem csavarog, nem keveredik rossz társaságba és nem züllik el.

Mi a baj a magántanulással? Mindenki tudja, hogy információs, tudásbéli és kulturális tőkével lehet gazdagodni, és ez a magántanuló gyerekek számára kevéssé válik elérhetővé, ha nem töltik idejüket olyan helyen, ahol mindezeket tanítják. A magántanulók helyzete jogilag „rendezett”, de a tudás-elsajátítás szempontjából rendezetlen, esetleges. Ők azok, akik nehezen viselik a mechanikus emlékezetre építő oktatást, és hamar kiderül, hogy jobb, ha nem is gyötrik őket ezzel, mert csak a környezetet is rosszra csábítják. A napi iskolába járás alól felmentett gyerek azonban hátrányba kerül, amit talán soha nem hoz majd be az életben, tehát kevésbé lesz kulturált, szocializált. Nem tanulja meg, hogy az egyik ember értéke csak a másik ember vonatkozásá-

2010. november

ban jelentkezik, ennek gyakorlására alig akad módjuk. A fenntartóknak, az iskoláknak sajátos programot kellene kidolgozniuk - akár közösen is - a magántanulókkal való foglalkozásra, melyben szerepet kaphatnának ebben a tevékenységben a gyermekjóléti, közművelődési intézmények, a civil szervezetek és mindenki, aki szívén viseli a sorsukat. Továbbá szükségét érzem annak, hogy a gyermekek magántanulóságát meghatározó eljárások, döntések zűrzavarában, a gyermekkel és annak családjával foglalkozó összes intézmény, közös felelősségvállalással, partneri kommunikációval tudja a gyermekek érdekeit szolgáló legmegfelelőbb döntést meghozni. Barna Nelli, pszichológus

Miért nem beszél még? Ezt a kérdést sok szülő teszi fel magának, választ azonban nehezen talál. Sok szakkönyvet olvashatunk a témával kapcsolatban, melyek felsorolják a lehetséges okokat. Sokszor azonban nem egyértelmű a tünetek eredete, mégis érzékeljük, hogy a beszéd-és nyelvfejlődés menete eltérő. A hozzánk forduló szülők igényeinek felmérése alapján indult a Logopédiai Szakszolgálat keretein belül egy szülőgyermek csoport, mely kifejezetten a fenti problémával küzdő családok számára kí-

vánt segítséget nyújtani. A tréning jellegű program 5 alkalomból állt, célkitűzése a hatékony beszéd-és nyelvi fejlődést elősegítő módszerek megismertetése, valamint azok gyakorlati alkalmazásának elsajátítása volt. Fontos elemként szerepelt a szülők aktív közreműködése a terápiás foglalkozáson, figyelembe véve a kora gyermekkorra jellemző szoros szülő-gyermek kapcsolat jelentőségét, a szülői attitűd hatását a gyermek fejlődésére. A foglalkozások légkörét meghatározta az együtt játszás öröme, a já-

ték, mint fő ismeretszerző-és örömforrás. A tréning zárására elértük, hogy a résztvevők nyitottabbá váltak, a beszédkedv, beszédre való igény nőtt, s hatékony módszereket sajátítottak el a kommunikációs készségek fejlődésének elősegítéséhez. A továbbiakban is célunk a beszéd-és nyelvfejlődés esetleges eltéréseinek minél hamarabbi felismerése, preventív jelleggel ezek megelőzése, szakmai segítség nyújtása a hozzánk forduló szülők számára. Nieberlné Sági Mónika, logopédus

Meixner-műhely alakult a Nevelési Tanácsadóban Szakszolgálatunknál sajnálatos tapasztalat, hogy évről-évre nő a tanulási problémák miatt hozzánk küldött gyermekek száma. Iskolában dolgozó pedagógusokkal beszélgetve ők ugyanerről számolnak be. A vizsgálatok alkalmával igen gyakran azt látjuk, hogy más tanítási módszerek mellett sikeres lehetne a gyermek, és ez által tanítója is. Tapasztalatunk az is, hogy a gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok közül sokan nincsenek birtokában olyan metódusoknak, programoknak, melyek eredményesebbé tehetnék munkájukat. Gondolok itt többek között arra, hogy a számolási nehézség és zavar korrekciójára Dékány Judit, az olvasási-írási nehézség, zavar terápiájára Meixner Ildikó dolgozott ki igazából hatékony módszert, s ezeket sokan nem ismerik. További problémák is érzékelhetőek számunkra: például az idegen nyelv tanításának nehézségei a BTMN vagy SNI diagnózisú tanulóknál, vagy az a tény, hogy felső tagozatban látványosan romlik sok – nem csak tanulási gonddal diagnosztizált - diák tanulmányi eredménye. Hiányoznak a gyermekek eszköztárából a sikeres tanulási technikák. Természetesen látjuk – az ugyancsak növekvő tendenciát mutató - magatartási gondokat is, melyek kezelésére

nincsenek felkészítve a pedagógusok. A felsorolás biztosan nem teljes, a problémákat lehetne még sorolni. Éppen ezért született a gondolat, hogy hozzunk létre olyan szakmai műhelyt, melyben jól hasznosítható segítséget kaphatnak az iskolákban dolgozó kollégáink a gyermekek alapkészségeinek (olvasás, írás, számolás) elsajátíttatásához, a magatartási problémák enyhítéséhez. Célunk, hogy minél több gyakorlati eljárást ismerjenek meg az érdeklődők. A tematika összeállításához ötleteket, javaslatokat kértünk az iskoláktól. A munkaközösség minden értelemben nyitott. Szolnok város és kistérsége valamennyi tanintézményéből szívesen látjuk a pedagógusokat. Ugyanakkor keressük a lehetőségét annak, hogy a speciális vagy jól bevált technikákkal, módszerekkel rendelkező, iskolában dolgozó kollégáink átadhassák tudásukat a többieknek. Újságunk, a Zsipp-zsupp egy korábbi számában már írtam Meixner Ildikó preventív módszeréről, mely a diákok egyéni fejlődési sajátosságait szem előtt tartva igen eredményes olvasás-, írástanítási eljárás. Ennek bemutatásával alakult meg ez év januárjában a szakmai munkaközösség Nevelési Tanácsadónkban.

Meixner Ildikó munkássága, személyisége példaértékű, szeretnénk szakmaiságát, mentalitását átörökíteni, iránta érzett tiszteletből a műhelyt róla neveztük el. Az első alkalomra sokan jöttek el. Elhangzott a kollégák részéről, hogy szeretnék látni ennek a módszernek a folytatását második, harmadik és negyedik évfolyamon. Sikerült a tankönyvcsalád szerzőjét, Hargitai Katalint meghívnunk, s március 17-én – ismét nagy érdeklődés mellett – megismerhették a „Játék” tankönyveket részletesen, módszertani útmutatással együtt. Májusban Nádudvariné Papp Irén kolleganőnk tartott előadást „A diszkalkulia, a számolási nehézség tüneteinek felismeréséről és iskolai terápiájáról, felső tagozatban és középiskolában (Dékány módszer)” címmel. Júniusban Bogdán Evelin munkatársunk mutatott be olyan memória-technikákat, melyekkel megkönnyíthető a diákok számára a tanult ismeretek rögzítése. Reméljük, hogy egy dinamikus, hatékony szakmai közösségé növi ki magát kezdeményezésünk. A 2010/2011-es tanév programját már elküldtük az oktatási intézményeknek, ebben a lapszámban és honlapunkon is megtekinthető. Pityi Mária, gyógypedagógus


2010. november

Meixner-műhely programja 2010/11-es tanév

1. A diszkalkulia/számolási nehézség prevenciója, terápiája első osztályban: a számfogalom kialakítása húszas számkörben Az előadás sok feladattípussal, ötlettel segít a számolás alapjainak kiépítésében. Előadó: Hargitai Katalin gyógypedagógus Időpont: 2010. október 20-án 14-17 óráig Helyszín: Városi Pedagógiai Szakszolgálat, Szolnok Városmajor út 65/a. Jelentkezési határidő: 2010. október 8.

2. Diszlexia, diszgráfia/olvasási és írási nehézség reedukációja: a leghatékonyabb terápiás eljárás, melyet Meixner Ildikó dolgozott ki. Az előadás tartalmazza a reedukáció tervezését (fejlesztési tervek elkészítése), a fejlesztő órák menetét, a konkrét feladatokat. Előadó: Pityi Mária gyógypedagógus Időpont: 2010. november 17-én 14-17 óráig Helyszín: Városi Pedagógiai Szakszolgálat, Szolnok Városmajor út 65/a. Jelentkezési határidő: 2010. november 8.

3. Differenciálás, csoportmunka, kooperatív technikák a tanítási órákon: hospitálás a Belvárosi Általános Iskola egyik első osztályában. Két tanóra megtekintése, majd konzultáció. A bemutató foglalkozást tartja: Sallainé Gazsó Tünde tanító Időpont: 2010. december 7-én 8-11 óráig Helyszín: Belvárosi Általános Iskola, Szolnok Jelentkezési határidő: 2010. november 29.

4. Fejlesztő pedagógusi szakmai nap Témák: - A jó fejlesztési terv - A csoportok összeállításának szempontjai - Fejlesztőpedagógiai eszköztár frissítése

„Ötletkosár”: fejlesztő eszközök tárának bemutatása, tapasztalatcsere.

7. Tanulástechnikai praktikák tréningje

Hozz magaddal jól bevált fejlesztő eszközöket (akár saját készítésűeket), kiadványokat, szakirodalmi listát, oszd meg kincseidet a többiekkel!

Az elmúlt tanévben nagy sikerrel bemutatott memóriatechnikák közül kettő – a gondolattérkép és a memoriter tanulás – részletes ismertetése, megtanítása, mely lehetővé teszi tovább adásukat a diákok számára. Különösen ajánljuk felső tagozatos és középiskolás tanárok figyelmébe! Előadó: Bogdán Evelin logopédus Időpont: 2011. április 13-án 14-17 óráig Helyszín: Városi Pedagógiai Szakszolgálat, Szolnok Városmajor út 65/a. Jelentkezési határidő: 2011. április 4.

- Differenciálás a fejlesztő foglalkozásokon - Aktuális kérdések megvitatása A szakmai nap vezetője: Pityi Mária gyógypedagógus Időpont: 2011. január 19-én 14-17 óráig Helyszín: Városi Pedagógiai Szakszolgálat, Szolnok Városmajor út 65/a. Jelentkezési határidő: 2011. január 10.

5. Beszédészlelés, beszédértés fejlesztése Az előadás sok gyakorlattal segíti a fejlesztő munkát. Előadó: Hársfalviné Balázsi Katalin gyógypedagógus Időpont: 2011. február 23-án 14-17 óráig Helyszín: Városi Pedagógiai Szakszolgálat, Szolnok Városmajor út 65/a. Jelentkezési határidő: 2011. február 14.

6. Szókincs és kifejezőkészség fejlesztése Az előadás – a hagyományoknak megfelelően – gyakorlat-orientált. Különleges élményt ígér – az előadók jóvoltából - az érzékszervek működési deficitjének önmagunkon való megtapasztaltatása. Izgalmas utazás az érzékelés birodalmában! Előadók: Pásztor Tiborné Parádi Emőke logopédus, gyógypedagógus és Baloghné Bencsik Izabella logopédus, nyelv- és beszédfejlesztő pedagógus Időpont: 2011. március 23-án 14-17 óráig Helyszín: Városi Pedagógiai Szakszolgálat, Szolnok Városmajor út 65/a. Jelentkezési határidő: 2011. március 14.

8. Kompetenciák: gyermek – szülő – pedagógus - fejlesztő pedagógus szerepe a fejlesztés folyamatában. A hatékony fejlesztés feltétele valamennyi érintett közreműködése. A feladatok, a felelősség adekvát megosztása, a szerepek és keretek tisztázása nélkülözhetetlen a fejlesztő munkában. Ez alkalommal a kompetenciákat körvonalazzuk. A fejlesztő pedagógusok mellett nagyon számítunk az osztályban tanító pedagógusok megjelenésére is! Szándékunk, hogy érintett szülőket ugyancsak meghívjunk, megismerjük ezt a helyzetet az ő oldalukról is. Témavezető: Pappné Makóczki Marianna pszichológus Időpont: 2011. május 18-án 14-17 óráig Helyszín: Városi Pedagógiai Szakszolgálat, Szolnok Városmajor út 65/a. Jelentkezési határidő: 2011. május 9. Valamennyi programunkra jelentkezni lehet az 56/421-113-as telefonszámon vagy az [email protected] e-mail címen. Kérjük az intézményen kívül a név megjelölését is a jelentkezés során.


10

2010. november

Falatkák a táborozók életéből Környezetvédelmi-nyelvi fejlesztő tábor 6-8 éves gyermekeknek 2010. július 12-16 között nyári táborozással vártuk a Szolnok és kistérségéhez tartozó településen élő 6-8 éves gyerekeket. Az előző tanév végi táborhoz hasonlóan kiscsoportos foglalkozásokon vehettek részt tanítványaink szakemberek irányításával. Természetes környezetükkel ismerkedhettek meg a táborozók, egyszerű, kreatív technikákat sajátíthattak el a természetben fellelhető anyagok felhasználásával. Origamiztak, követ festettek, elsajátították a karcfestés módszerét, rengeteg remekművet készítettek a felfedezés örömével, kézügyességük, manipulációs készségük fejlesztésével. Megfigyelhették a gyerekek a Szolnokon élő állatok természetes élőhelyét, közvetlen tapasztalatokat szerezhettek a természet- és környezetvédelem jótékony hatásáról. A tábor játékos tanulást jelentett, hasznos időtöltés volt, segítségül szolgált a szülőknek a nyári szünidő programjainak összeállításához. Fejlődött a résztvevők kommunikációs készsége, kreatív gondolkodása, nyelvi képessége. Csoportos ügyességi játéko-

kat játszhattak, mozgásos labdajátékokkal ismerkedhettek meg, akadályversenyen vettek részt, célba dobhattak, aszfaltrajzversenyen mérhették össze tudásukat. Minden teljesítményt saját „valutánkkal”, fabatkával jutalmaztunk, amit a nap végén vásárlásra fordíthattak a gyerekek. Egy kisfiú módszeresen falatkának hívta a pénzünket, számára a fabatka tartalmatlan szó volt. Innen ered a cikk alcíme. Sokuknak nagy élményt jelentett a napot záró vásár, számtalan értékes ajándékkal térhettek haza „munkájuk” gyümölcseként. A résztvevő gyerekeknek tízórait, ebédet és uzsonnát tudtunk biztosítani támogatóinknak köszönhetően. Szülői támogatással még születésnapot is ünnepelhettünk tortával, tűzijátékkal. A pályázaton nyert hozzájárulás segítségével olyan gyermekeket is vendégül láthattunk, akik önköltséges táborokba nem tudtak eljutni szociális helyzetükből adódóan. Befejezésül idézünk néhány szülői véleményt, értékelést: • A fiunk nagyon jól érezte magát a táborban, meg voltunk elégedve a programokkal, sok tapasztalattal gazdagodott gyermekünk. • A tábor programja a gyerekek korának és igényeinek megfelelő volt, változatos, szórakoztató. Még a visszahúzódó

gyermekünk is felszabadult és nagyon várta a következő napot. • A lányaim minden nap fülig érő szájjal jöttek haza a táborból, és csak meséltek, meséltek. Nagyon sok élménnyel lettek gazdagabbak. Köszönjük!!! • Gyermekünk jól érezte magát, ezért mi is nagyon elégedettek vagyunk. Köszönjük, hogy létezik ez a tábor. Reméljük jövőre is lesz. Csak így tovább! • A vásárlás nagy élmény a gyerekeknek. Lehetőség szerint legyen jövőre is. • Hasznos, okos tapasztalatokat gyűjtöttek a gyerekek a táborban. Jó volt a létszám, az időtartam, a programok – a vásár! Nagyon kedvesek voltak a pedagógusok. Köszönjük ezt az egy hetet! • Sokféle, kedves programmal várták a gyerekeket. Örülünk, hogy tartalmasan telhetett ez a hét, és még az idén is táborozhattunk a kis csapattal. • A nyári tábor változatos, színes programja élményekkel teli időtöltést jelentett gyermekeim számára, várjuk a következőt! Örülünk mi is, hogy idén újra táborozhattunk a gyerekekkel! Bízunk abban, hogy az idei tanév végén is nyílik lehetőségünk hasonló programok szervezésére. Táborozó logopédusok

Varázslatos szigetek A gyermekpszichodráma csoportunkon mindig nagy gondot fordítunk a gyermekkel folytatott foglalkozás sorozat mellett a szülőkkel való aktív kapcsolatra. Ennek egyik formája, hogy olyan közös játékokat vezetünk, amiben az összes gyermek a szüleikkel van jelen a csoporton. Tehát: együtt játszunk, gyerekek és felnőttek. Az elmúlt tanévben az utolsó pszichodráma is együtt telt a szülőkkel. Nagyon jól érezte mindenki magát. Mindenkinek volt szerepe, mindenki játszott. A megbeszélt történet után, amit együtt találtunk ki mindnyájan, kiosztottuk a szerepeket, jelmezekbe öltöztünk és így játszottuk önfeledten a saját mesénket. A mese olyan jól sikerült, hogy az egyik szülő-szereplő leírta, és elküldte számunkra. Ezt adjuk most közre, amit elolvasva megérthetjük, hogy milyen „változtató ereje” van a közös játéknak, amiben a szülő egyszerre érzi jól magát a gyermekével. Ezáltal a dolgok mindig jóra fordulnak, és nem csak a mesében.

A csoport meséje:

Varázslatos szigetek

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Szofinak hívtak. Szofinak Tahu volt az egyetlen jó barátja, akivel remekül lehetett kártyázni, társasjátékozni, sakkozni, akivel megoszthatta az örömét, bánatát. Sajnos közös fogócskázás, bújócskázás, úszás, biciklizés, görkorcsolyázás szóba sem jöhetett, mivel Tahu robot volt. Egy szép napon Szofi felkereste a mindent tudó varázslót, hogy változtassa át Tahut igazi húsvér kisfiúvá. A varázsló elárulta Szofinak, hogy ebben a világban erre nincs lehetőség. Ez csak a Jobb világban található csodatévő prizma segítségével valósulhatna meg. A varázsló addig lapozgatta óriási varázslókönyvét, míg meg nem találta benne merre kell elindulni a jobb világ felé. Szerencsére Szofinak volt egy csodaszép fehér vitorlás hajója, így elhatározták Tahuval, hogy nyomban útnak indulnak. Kérlelték a varázslót is, hogy tartson velük, hiszen mit sem ér a csodatevő prizma az ő varázsereje nélkül. Néhány napja ringatóztak az

Óperenciás-tenger lágy hullámainak taraján, mikor Tahu robotnyelven felkiáltott! -Néz-zé-tek! Szá-raz-föld! A varázsló elmesélte Szofiéknak, hogy ez a Pávák szigete, ahol különleges szépségű pávák élnek. - Ahhoz, hogy tovább folytathassuk az utunkat a Jobb világ felé meg kell szereznünk egy pávatollat. Szofit elbűvölte a színpompás pávák látványa. Ámulattal figyelte táncukat, de rikoltozó hangjukat nem szívesen hallgatta. - Ahhoz, hogy a pávakirály megajándékozzon gyönyörűséges tollával udvariasan meg kell hallgatnunk éneküket is- figyelmeztette szelíden a varázsló. A Páva sziget vendégei végül vegyes érzelmekkel távoztak első próbatételük színhelyéről és biztonságos helyre rejtették el a számunkra oly értékes, szemet gyönyörködtető pávatollat. Tovább hajóztak a szelíd acélkék Óperenciás-tengeren, ahol lágy szellő és a tündöklő nap is az útitársuk volt. Hamarosan a Szépség szigetére értek, ahol elvarázsolta őket a tarka virágok sokasága. Volt ott aranysárga tulipán, mély-


2010. november

vörös rózsa, ártatlan ibolya, büszke kála, mosolygós pipacs, hívogatóan integető kankalin, lágyan bújó harangvirág. Amint elragadtatással legeltették tekintetüket a virágözönön egy piciny kisvirág hangjára lettek figyelmesek, ami nem volt olyan szemkápráztató mint társai, s amelynek még a nevét sem ismerték. - Szépen kérlek benneteket, hogy öntözzetek meg, mert menten kiszáradok! A kisvirág hamarosan már friss vízben fürdött és hálája jeléül egy virágszirommal ajándékozta meg jó tevőit. Nemsokára ismét a csendesen morajló, tinta kék Óperenciás-tengeren utaztak ahonnan pár nap elteltével a Indák szigetére értek. Tudták, hogy ezt a veszélyes vidéket is fel kell fedezniük ahhoz, hogy teljesítsék küldetésüket. Az itt élő növények között szinte lehetetlen volt talpalatnyi helyet találni. A kúszó növények alattomosan fonódtak a szigetet felkeresők testére. Az indák fogságából egyre nehezebbnek tűnt a szabadulás. Végül a Liánok liánához kerültek, aki végzetesen rabul ejtette a szerencsét próbálókat. A kétségbeesett jövevényeket a varázsló okos tanácsa segítette ki a bajból. Adjátok át a kisvirág szirmát fogvatartónknak, aki cserébe megenyhül, és szabad utat enged majd nekünk – mondta a varázsló. Hőseink fellélegezve szálltak ismét az egyre vadabb hullámokat láttató Óperen-

ciás tengerre. Az út hosszabb és nehezebb volt, de hetek múlva a Szabadság szigetén értek partot. - Miénk a világ! - kiáltott Szofi önfeledten, miközben meghempergetőzött a puha selymes pázsiton. A virágba borult gyümölcsfák , a bárányfelhős ég, a madarak éneke, a mezei és erdei kis állatok játékossága, könnyedsége, vidámsága, a halak tánca maradásra késztette Szofit és társait, szinte megfeledkezve úti céljukról. - Meg kell találnunk Pille Pillangót, aki elrepíthet bennünket a Jobb világ felé igazította őket útba ismét a varázsló. Éjt nappallá téve kutattak a lenge lepkék után, míg egy éjszaka egy margarétán bóbiskolva leltek rá. A kedves, könnyed pillangó boldogan tett eleget Szofiék kérésének, így pillanatok alatt a Szivárvány Szigeten találták magukat. - Ez már a Jobb világ? Csodás kalandok és kisebb megpróbáltatások után tényleg itt vagyunk? - kérdezte Szofi a varázslótól. Mielőtt azonban a varázsló válaszolhatott volna a háborgó tenger egy palackpostát dobott a partra, amelyben ez állt: Én az Aranyalma szigeten élő kislány vagyok. Kérem, aki megtalálja, a levelemet jöjjön el értem, mert nagyon magányos vagyok a szigetemen. Szofi és útitársai tanácstalanul néztek egymásra, mert most még a varázslót is csúnyán cserbenhagyta mindentudó tudománya. Mit tegyenek, ha nem tudják

11

hol lehet az Aranyalma sziget vagy merre keressék a csodatevő prizmát. Szomorúan ballagtak a szivárvány színeiben tündöklő szigeten, amikor a kislány sírása ütötte meg a fülüket. A hang irányába indulva jutottak el az Aranyalma szigetre, ahol a kislány kitörő örömmel fogadta vendégeit. - El sem hiszem, hogy eljöttetek értem. Idáig csak az aranyalmákhoz tudtam szólni, őket tudtam ízlelgetni, bennük tudtam gyönyörködni, de most már nekem is lehetnek igazi barátaim. Olyan boldog vagyok! Hálából megmutatom nektek a csodatevő prizma rejtekhelyét. - Így már négyen indultak vissza a Szivárvány szigetre, ahol a hegy a kislány pávatollal történő megérintésére elmozdult a helyéről és föld alatti barlangot nyitott meg a szerencsét próbálók számára. A barlang mélyén csillogott a prizma, amely a varázsló varázsigéje után Tahut valódi kisfiúvá változtatta. Így ő ezután ugyanígy versenyt futhatott a széllel, mint minden más kisgyerek és embernyelven kiáltotta: De jó így élni! A 4 jó barát ezután boldogan élt a Jobb világban utazgatva egyik szigetről a másikra és talán még most is élnek, ha azóta vissza nem tértek. Lejegyezte: Andrásiné Bozsó Erika, szülő Csoportvezetők: Birizló-Szabó Irén, Tóthné Kocsis Edit

Hírek A Nevelési Tanácsadóban induló csoportok Hétfő 8.00-9.00 Iskolaelőkészítő csoport Vezeti: Tóthné Kocsis Edit Debreczeniné Simon Marianna 9.00-10.00 Iskolaelőkészítő csoport Vezeti: Tóthné Kocsis Edit Szabó Anita 9.00-10.00 Szenzoros csoport Vezeti: Debreczeniné Simon Marianna - Horváth Csilla

16.00-17.30 Dramatikus Játszóház Vezeti: Pityi Mária - Horváth Csilla Csütörtök

15.30-17.30 Serdülő csoport Vezeti: Bíber Erika - Szabó Anita

10.00-11.00 Iskolaelőkészítő csoport Vezeti: Tóthné Kocsis Edit Horváth Csilla 14.00-15.00 Szenzoros csoport Vezeti: Debreczeniné Simon Marianna - Tóthné Kocsis Edit 15.00-16.30 Gyermek-pszichodráma csoport Vezeti: Birizló-Szabó Irén Tóthné Kocsis Edit 14.00-17.00 Lovasterápia Vezeti: Muszkalay Hedvig

Szerda

Péntek

14.30-16.00 Mandala csoport Vezeti: Csécseyné Nagy Zsuzsanna - Juhász-Laczka Zsuzsanna

10.00-11.00 Iskolaelőkészítő csoport Vezeti: Debreczeniné Simon Marianna - Koczok Ágnes

Kedd

A 2010. júniusi Közgyűlés határozata értelmében a 2010/11-es tanévben a Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat feladata a beszéd- és érzékszervi fogyatékosok részére utazó tanári hálózat szervezése, működtetése Szolnok város közoktatási intézményeiben. Az utazó tanárok névsora és ellátási intézményeik a honlapunkon (www.szolnok-pedszakszo.hu) olvasható.

A 2010-11-es tanévben 5 új dolgozó érkezett a Pedagógiai Szakszolgálathoz: Benedek Péterné, logopédus Hársfalviné Balázsi Katalin, gyógypedagógus Ábel Krisztina, iskolapszichológus Domonics Jánosné, iskolapszichológus Asztalos Mariann, informatikus, rendszergazda Köszöntjük őket és jó munkát kívánunk!


12

Képek a nyári táborról

2010. november

Intézményünk, a Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat a TÁMOP 3. 1. 5-09/A/2 – 2010-0253

Innováció a pedagógiáért – pedagógusok továbbképzése az oktatási szolgáltatások modernizációjának intézményi implementációjához című pályázattal

11.970.000 Ft támogatást nyert

3 fő pedagógus szakirányú továbbképzésére.

Képek „A varázslatos szigetek” című meséhez

2 fő pedagógus az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán gyógypedagógus szakvizsga ill. gyógypedagógia terápia mesterképzésben, 1 fő pedagógus az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán pedagógiai szakpszichológus szakirányú továbbképzésben vesz részt. A támogatás segítségével a képzésben résztvevők hozzájárulnak az oktatás hatékonyságának, eredményességének növeléséhez, az oktatási szektor szereplőinek szakmai kompetenciáinak fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez.

Felelős kiadó: Birizló-Szabó Irén Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Tel.: (56) 421-113 www.szolnok-pedszakszo.hu E-mail: [email protected] Szerkesztő: Pappné Makóczky Marianna, Baloghné Bencsik Izabella Csécseyné Nagy Zsuzsanna Grafika: Benedek Péterné Tipográfia: Katona Nyomda Kft. (20) 982-1180 Nyomdai munkák: Cifi Nyomda Kft. Szolnok, Tel.: (56) 429-748

Zs ppzsupp. Barátság. Birizló-Szabó Irén november 33. szám

Recommend Documents