zer Székely Leány Napja

E

zer Székely Leány Napja

Szervezők

CSÍKSZEREDA POLGÁRMESTERI HIVATALA

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala 530110, Csíkszereda, Vár tér 1. szám Tel./fax: +40 266 315 120, +40 266 371 464 @ [email protected] www.szereda.ro

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 530102 Csíkszereda, Temesvári sgt. 6. szám Tel./fax: +40 266 371 362 @ [email protected] www.hargitatanc.ro

Ezer Székely Leány Napja Alapítvány Csíkszereda Taploca utca 110. szám Tel./fax: +40 266 371 361

Kiadja:

A Csíkszereda Kiadóhivatal – Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának kiadója

Az Ezer Székely Leány Napja rendezvényről szóló sajtóbeszámolókat válogatta és az archív képanyagot összeállította: Daczó Katalin. A régi felvételek tulajdonosai: Gál Józsefné, özv. Nagy Lászlóné, özv. Kopacz Antalné, Koszticsák Annamária, Kriza János Néprajzi Társaság, Petres Zoltán, özv. Szász Béláné, Vass József. Az archív felvételeket Andory Aladics Zoltán, Seiwarth László, valamint ismeretlen fényképészek készítették. A kiadványban megjelenő szemelvényeket eredeti formában közöljük, akkori helyesírásukat megőriztük. Az 1990 utáni fotókat készítette: Ádám Gyula és Dobos Árpád. © Csíkszereda Kiadóhivatal, 2009

A kiadásért felelős: Antal Attila, a Csíkszereda Kiadóhivatal vezetője Szerkesztette és a szövegeket gondozta: Mihály Réka Korrektúra: Prigye Kinga Tervezte és nyomtatta: Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomda, Csíkszereda Felelős vezető: Tőzsér László, igazgató

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Tisztelt ünneplő közösség, székely testvéreim, leányok, legények! Éppen keresztelőről jöttem ide fel a Nyeregbe. Amint tudjuk, a keresztség felvételekor három mozzanat is történik az egyházi szertartás során: előbb olajjal kenik be a kisded homlokát, aztán keresztvíz alá helyezik, végül krizmával kenik fel. Valahogy így vagyunk mi is itt együtt az Ezer Székely Leány Napján. Képletesen ugyanis először olajjal kenjük be a homlokunkat azért, hogy se az ördög, se egyéb kísértés, se a globalizáció ne találjon fogást rajtunk, székelyeken, hogy megmaradhassunk hagyományainknál és hitünknél, megmaradhassunk itt a szülőföldön. Ez követően képletesen keresztvíz alá tartjuk magunkat, hogy megújítsuk fogadalmunkat és törekvéseinket, hogy itt maradjunk, megmaradjunk, hogy megerősítsük hitünket, és megerősödjünk ezáltal mi magunk is. Végül pedig krizmával kenjük be homlokunkat, kenjük fel önmagunkat, és képletesen így azok is székelyekké, székely testvéreinkké válnak, akik anyaországból látogatnak el ide hozzánk, azért hogy együtt ünnepeljünk, együtt köszöntsük egymást, együtt legyünk örömmel felvértezve és boldogsággal eltöltve ezen a napon, július első szombatján, a hagyományos Ezer Székely Leány Napján. Én köszönöm Önöknek, hogy ilyen nagy számban, ilyen számosan és ilyen számos helyről eljöttek ide hozzánk Csíkországba, Csíkszeredába, Csíksomlyóra, a csíksomlyói Nyeregbe, hogy együtt legyünk és együtt ünnepeljünk ma. Köszönöm Önöknek, hogy együtt erősödünk és együtt erősítjük egymást, együtt hiszünk és együtt teszünk azért, hogy jobb legyen egy picivel a holnap, mint a ma, hogy jobb legyen egy picivel a holnapután, mint a holnap. Azt gondolom, hogy azok a 3

Fotó: Ádám Gyula

kockázatok, veszélyek és kísértések, amelyek a két világháború között Domokos Pál Pétert a Szürke Nővérekkel együtt arra késztették, hogy életre hívják az Ezer Székely Leány Napját, nem múltak el az elmúlt évtizedekben, hanem erősödtek, és erősödnek nap mint nap. Ezért is helyénvaló az, hogy hagyományként, ünnepként tovább él bennünk és rajtunk keresztül a székelységhez való kötődés, a Székelyföldhöz való kötődés.

Kedves barátaim, székely testvéreim! Végezetül köszöntöm a székelyföldi önkormányzatokat, köszöntöm az anyaországi vendégeinket, élükön a testvértelepüléseinkből érkezetteket. Külön szólnék a hőgyésziekről, hiszen itt láttuk őket, és tudjuk, hogy nekik is jó boruk van. Köszönjük, hogy ellátogattak mihozzánk, és ízletesebbé, zamatosabbá teszik ezt az ünnepet. Jó időt, jó szórakozást, hitben való megerősödést kívánok mindenkinek. Isten bennünket így segéljen! Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármesterének köszöntőbeszéde a 2008-as Ezer Székely Leány Napján

4

EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA 1931–1940 Szemelvények a korabeli sajtóból Ezer-Székely-Leányok napja. Csíksomlyó, 1931. Csík és Udvarhely megye összes plébániáira körlevelet küldtünk, amelyben a plébániákhoz tartozó egyházközségek leányait vezetőikkel együtt meghívjuk a közös nagy találkozóra: Csíksomlyóra, hogy ott ősi viseletükben vagy falusi ruhájukban megjelenve részt vegyenek a közös szentmisén és szentáldozáson és régi magyar énekeink, játékjaink, táncaink előadásában aktive vagy passive részt vegyenek. Az Ezer-SzékelyLeányok napjának az a célja, hogy egyrészt a leányok katholikus és női öntudatát, népviseletük iránt érdeklődésüket felkeltse és magukat ilyen nagy tömegbe látva, az összetartozás érzetét bennük növelje, másrészt az arra hivatottaknak indítást adjon a leányvédelmi munkára, amelynek komoly megszervezése kisebbségi életünkben létkérdéssé vált. (...) A Romániai Katholikus Nőszövetség megbízásából: Stettner Andrea testvér Erdélyi Tudósító, 1931/1.

Ezer Székely Lányok Napja

Hanem aztán, ha dörög, villámlik és megindulnak az ég csatornái: akinek van, esernyője alá, akinek nincs, ahol legközelebb fedelet lát, oda húzódik. S ha – ne adja Isten – tüzkakas szállna a ház tetejére, hej serény a háznép, de még a szomszéd is a tűzoltásban, ki barátságból, ki még előrelátásból is, nehogy a szél épen az ő portáján ejtse le a romlásthozó szikrát.

Különös napra virradt Csíkszereda 1931. június 18-án. Ezer-Székely-Lányok napja – ilyen még nem volt eddig. De minek is lett volna? Kinek jut eszébe nyári verőfényben esernyőt tartani, sértetlenül álló házat vízzel öntözni? 5

E zer Székely L eány Napja 1931–1940 – S zemelvények a kor abeli sajtóból

Kinek jutott eddig eszébe a székely-lányokért aggódni, vagy ősi viseletünk, faji kulturánk pompás, virágos hajtásainak hervadására felfigyelni? Ma – székely lányaink tízezrei kénytelenek idegen, nagy városban tiszta lelküket, gyenge testüket fenyegető ezer veszély között kenyeret keresni. Falusi népeink a nyomor és az esztelen igényesség taposómalmában őrlődnek fásult, kétségbeesett vagy lázadó árnyakká. Rendeztünk hát Ezer-Székely-Lányok napját Csiksomlyón. Égi háboru elől fedél alá bujni, árasztó zuhatagnak ernyőt tartani, recsegve-ropogó, lánggal égő kicsi kunyhónk rejtett kincsét menteni, vagy a magunk házát a szomszédégés szikrájától megóvni. Jöttek: Udvarhely-, Csik-, Háromszék falvaiból a lányok, a szemükben ott égett Máriás-tiszta lelkük teremtő tüze, kacagott le róluk székely ruhájuk ezerszinü szépséges tarkasága. Jöttek 1600-an, ki erőt kérni, ki hálát leróni, ki kétkedő, nyugtalan lelkét a mennyország békéjében megfüröszteni, jöttek mind: találkozni, a szeretet-lakomán egy lélekké válni, egy lélekkel kérni a náluk levő, köztük lakó Krisztust. (...) Stettner Andrea Erdélyi Magyar Naptár az 1932-ik szökőévre – Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT. – Cluj-Kv., 1931

Ezer székely leány nap Csiksomlyón, 1931. junius 7. (...) Néhány éve már annak, hogy kiadták a jelszót: le kell szegényiteni ezt a népet s akkor könnyü lesz vele elbánni. Hát eléggé leszegényedtünk. S még most is vannak, akiknek tavaszról nyárra, nyárról őszre uj divatu ruha kell? S még most is vannak, akik tartani akarják a divattal ezt az őrült iramot? Nem lehet! nem lehet! Enni is kell, nemcsak ruházkodni. A hiányos, szegényes táplálkozás miatt már ugyis annyira satnya és minden betegségre hajlamos az ifjuságunk, hogy egy falatot is megvonni a ruházkodásért: nemzetgyilkosság. Ha sok időbe kerül is, szőjjétek, fonjátok, varrjátok magatok a ruhát, és akkor igazán nem sokba kerül a szőttes ruha. A régi szőttes ruhák is az első cérnaöltéstől az utolsó foltig otthon készültek. Miért fussunk mi minduntalan a rőfös boltjába? Lám, igy szerzi vissza a szőttes ruha a nagyanyák szép örökségét: a müvészi lelket, munkaszeretet, takarékosságot és szorgalmat. (...) P. Takács Gábor (Elhangzott Csíksomlyón, az Ezer Székely Leány Napján 1931-ben.) Katholikus Naptár 1932 – Kolozsvár: Szent Bonaventura Könyvnyomda, 1931 6


Az Ezer Székely Leány-nap (...) Az első összejövetel után a következő években is összejöttek, hacsak a hivatalos hatóság meg nem akadályozta. A gondolat életrevalóságát mi sem bizonyítja jobban, hogy szükségét látták ezen a napon a legényifjúság felvonultatását is. Az Ezer Székely Leány-nap kezdett kiszélesedni. Életrehívták azt vidékekint is, hogy annál tömörebbé tegyék a cél megvalósítását. Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Kolozsvár, Budapest jelzik azokat az útvonalakat, amelyeken a székely ifjúságot keresik, hogy a csíksomlyói gondolat áramkörébe bekapcsolják. Akárhol is rendezik meg az Ezer Székely Leány-napot a központ mindig Csíksomlyó. Ide, a segítő Mária köré gyűjtik össze legalább gondolatban Mária lelkes leventéit. Akárkik rendezik, akárhová hívják össze ifjúságunkat, csak a csíksomlyói tűznél melegednek, s ennek a tűznek kialudnia nem szabad; amint arról sem szabad elfeledkezni, hogy ezt a tüzet a csíksomlyói ferencesek gyújtották ki. P. Boros Fortunát Csíksomlyó, a kegyhely – Kolozsvár, 1943

7


Az „Ezer Székely Leánynap” Csiksomlyón

karcfalviak, szenttamásiak, taplocaiak, csikszentsimoniak, csató szegiek, szentegyházafalviak, kozmásiak, és vége-hossza nincs a gyönyörű festői csoportoknak. A csikszentmártoniak remek, szép zászlójukkal tünnek ki a csoportozatból. A parajdiak piros fejkendője, mint pipacsok a buzában. Aztán a csikszeredaiak gyönyörü leányai. De fel sem lehetne sorolni, olyan sokan vannak és annyi községből... (...) Félháromkor májusi vecsernye a kegytemplomban, mely után megkezdődött a székely nemzeti táncok bemutatása és népballadák előadása. A régi szeminárium hatalmas udvara, emeleti és földszinti folyosói szükeknek bizonyultak a rengeteg közönségnek. (...) A. I. (Albert István) Erdélyi Lapok, 1932. június 1.

Csikszereda (Saját tud.) Diszkrét, halk szerenád szüremlik át az ablakokon, amelyeken már világosodik a hajnal... A városi aranyifjuság köszönti muzsikával a város vendégeit: az idegenből jött székely leányokat... Autobuszok száguldanak az uccán. Belsejükből halk énekszó hallszik: jönnek a székely leányok a szomszédos megyékből... felvirágzott koberes szekerek egyre hozzák a leányokat... Ma van az „Ezer Székely Leánynap...” Zachariás Flóra, a kolozsvári Kath. Nőszövetség kiküldöttje várja dr. Nagy Béninét, az ünnepség rendezőjét. Zachariás Flóra szervezi a csoportokat. Elől zászlóval a csiksomlyóiak, Faragó Vilmos káplán vezetésével. Utána a mádéfalvaiak, csicsóiak, csikszentdomokosiak,

A csíkmadarasi csen dőrőrmester is. A madarasi csendőrőrmester június 29-én szétoszlatta a székely leánynapra készülő ifjuságnak az iskola termében tartott próbáit. Csíki Lapok, 1933. július 2.

8


A harmadik „Ezer Székely Leány nap” – Az ősi székely viselet, tánc, dal és imádság ünnepe Csiksomlyón (...) Az idén julius hó 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén rendezték meg az „Ezer Székely Leányok napjá”-t. Kellemes idő volt, ugy hogy a körmenetet és a szabad téri szinpadon a müsort akadálytalanul lehetett bonyolitani. Csak estefelére kezdet cseperegni az elmaradhatatlan eső. A program 9 órakor szentmisével kezdődött, amelyet Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök mondott fényes papi segédlettel, a gyönyörüen felvirágozott Mária-oltárnál. Mise alatt a megjelent leányok szent áldozáshoz járultak és felemelően énekeltek közös szent énekeket Jakab Lajos Ferenczes növendék mesteri orgona kiséretével. (...) Mise után a csiksomlyói és csikszeredai Oltáregyletek lelkes vezetői hamisitatlan székely kürtőskaláccsal és kávéval vendégelték meg a lányokat. Majd hófehér templomi lobogók alatt megindult Flóra és Andrea szociális növérek valamint P. Takács Gábor házfőnök vezetésével a csodaszép-leánymenet... Rajtuk, a jövő székely anyáin, nagyanyáik viselete, ajkukon egyházi ének, hófehér lelkükben szüzi ragaszkodás a „Minden Asszonyok Asszonya”: Mária iránt... Mindenütt fényképezőgépek, filmaparátusok, a mintegy hatezer érdeklődő szemében meleg érdeklődés és örömteli csodálkozás... A menet a csikszeredai templom előtt felállitott oltárnál állott meg... A fehér margarétás oltárt Kövér Sándorné diszitette... Tóth Kálmán esperes szentségi áldást adott a leányseregre... Aztán a menet fegyelmezetten, tömött négyes sorokban visszafelé indult... A hirtelen kerekedett rövid eső nem zavarta a rendet.

Délután 3 óra után vette kezdetét a délutáni ünnepség. Közös Mária énekkel kezdődött, majd a hatalmas szabadtéri szinpadra felvonult a csikszeredaiak, somlyóiak és taploczaiak közel 150 tagu szavaló-kórusa P. Takács Gábor vezetése alatt és nagy hatással adott elé költeményeket megrázó erővel, fegyelmezett lendülettel. Majd a csikszeredaiak gyermekfonó jelenetében gyönyörködhettünk. A kis Buzás Gabi és Fenke Ferike a többi csöpp társával együtt, ismét nagyszerüen kitett magáért. A közönség alig tudott betelni a talpraesett 4-10 éves gyermekek ügyes énekével, táncaival. Utána a csiksomlyóiak a „hétféle” tánccal remekeltek, amelyhez méltóan csatlakozott a kilyénfalviak, szenttamásiak, somlyóiak és karczfalviak pompás közös tánca. Igen helyes volt a csikszentdomokosiak „székely páros” tánca. A nagykászoniak fonó-jelenete hatásos életkép volt. Ren9


Szándékosan nem irtunk eddig neveket, mert nincs erre helyünk. Azok a lelkes tanitók, tanitónők, papok, nőegyleti tagok, legényegyletek tagjai stb., akik közremüködtek ennek a szép ünnepségnek a létrehozásán, elégedjenek meg azzal a tudattal, hogy népük vallásosabbá, jobbá, bizakodóbbá tételén buzgolkodtak, aminek előbb-utóbb meglesz a jutalma. Mégis meg kell emlitenünk dr. Nagy Béninét a csikszeredai és özv. H. Papp Andrásné csiksomlyói Oltáregyleti elnököket, P. Takács Gábor házfőnököt, akik fáradságot nem ismerő vezérkarukkal áldozatos lélekkel munkálkodtak az ünnepség sikerén. A szines és megkapó ünnepség minden fázisáról mintegy kétszáz felvételt készitett Aladics Zoltán erdőmérnök foto-müterme, amelyekből a legméltányosabb áron szerezhetnek be a résztvevők és érdekeltek fényképeket. Albert István Csíki Lapok, 1933. július 9.

dezése és ötletessége minden elismerést megérdemel. A madarasiak régi székely táncait sok tapssal és elismeréssel jutalmazta a közönség. Közös ének után igen sikerült volt a madéfalviak, szentkirályiak, szentimreiek, kozmásiak, gyer gyószentmiklósiak és remeteiek közös tánca. A csikszentmártoniak menyasszony-bucsuztatója ugy ötletre, mint megrendezésre egyike volt a legsikerültebb számoknak, a csiktaploczaiak virágos-kalács jelenetével együtt. Elsőrangu hatást értek el a csikszenttamásiak, akik saját fuvós zenekarukkal nagyszerüen mutatták be a „tulipán csárdás”-t. A kozmásiak sikerült táncszámai és a szentegyházasfalviak hatásos énekszámai után a programmban kevés változás állott be, mert már estére hajlott az idő, de azért a csikszentimreiek, gyergyószentmiklósiak majd a zetelakiak, szentegyházasfalviak, lövéteiek, udvarhelyiek, parajdiak bemutathatták pompás tánctudásukat. Különösen a kilyénfalviak „palotása” tünt ki, ragyogó előadásával. A lövéteiek éneke, s a csikcsicsóiak, kászoniak, taploczaiak igen ügyes tánczszámai után „Kádár Kata” népballada élőképesitésére került a sor. A csiksomlyóiak valósággal remekeltek és hogy jobban nem dicsérjük meg, tulajdonitsák annak, hogy ők voltak a vendéglátó házigazdák. A számokat László Ignác főgimn. hittanár jelentette be, szeretetreméltó modorban füzve ismertetéseket az egyes népi szokásokhoz, táncokhoz, dalokhoz. 10


Julius 2. (...) A közel 500 éves bucsu (Sarlós Boldogasszony búcsúja – a szerk. megjegyezése) is elveszitette eredeti, egyszerü bensőségét. A mai bucsu bensősége felett a külső disz volt domináló. Az 1000 székely leány látványos felvonulása, a lacikonyhák, árubódék, szeszesitaláruló sátrak kifestett kiszolgáló tündéreikkel, a különböző zenekarok hangversenye és a látni vágyó kiváncsi bámészkodók tömege háttérbe szoritotta a IV. Jenő pápa által engedélyezett ősi bucsu jellegét. Ugyan kinek jutott eszébe az, hogy ugy végezze áhitatosságát, hogy érdemet szerezzen a Jenő pápa által kilátásba helyezett hét évi vezeklés elengedésére? Ugy látom, hogy az 1000 székely leány napnak sarlós napjára való áttétele hátrányára volt a bucsu céljainak. De ezen kivül az idei 1000 székely leány nap az eredetileg kitüzött céltól is eltért s bizonyos üzletszerü szint öltött magára. A cél eredetileg az volt, hogy: 1. a régi székely viselet, 2. a régi székely dalok; 3. a régi székely táncok a feledéstől megmentessenek és divatba hozassanak s a résztvevőkben a vallás-erkölcsi érzés és az együvé tartozás érzése ápoltassék. Nem akarok kritikát gyakorolni a délutáni 29 pontból álló szines, látványos előadás felett sőt inkább elismeréssel adózom azoknak a tanitóknak és tanitónőknek, kik az egyes számokat sok fáradsággal betanitották és rendezték. De mégis meg kell kérdeznem: mit kerestek a székely dalok és táncok műsorán a „Vigécek” és a „Bob herceg” cimű oprette bohózatok zene részletei és a mult század 50-es éveiből itt ragadt német táncok elrontott figurái? Ezek csak ugy kerülhet11


Táncoljon már egyszer a csiki székely medve a maga jószántából, a maga javára is. – Legalább ennyit tanuljunk az idei Sarlós Boldogasszonynapi bucsuból és 1000 székely leány napból. Bs. (Bs. álnéven a Gulyás Pál által szerkesztett, 1956-ban kiadott Magyar írói álnévlexikon szerint a karcfalvi születésű Bartalis Ágost[on] [1866–1935] közíró, helytörténész írt, alkotott.) Csíki Lapok, 1933. július 9.

tek a közönség elé, hogy nem volt egy hozzáértő szakember, ki az összegyüjtött anyagot átrostálta volna. Ugy hallom, hogy az 1000 székely leány napot az idén is, mint tavaly a Missziós Növérek rendezték saját pénztáruk javára. Mit jövedelmezett nekik az ünnepély? Nem tudom, nem kutatom. (...) Hagyjuk meg tehát Sarlós Boldogasszony napját eredeti rendeltetésének a szenvedő és bűnbánó lelkek békéjének. Az 1000 székely leányok napjának rendezését pedig ne bizzuk hozzá nem értő idegenekre, hanem csináljuk meg magunk, a magunk céljaira.

Julius 2. mégegyszer (...) Egy éve már, hogy egy hozzáértő „idegen” szeredai urnak elgondolása szerint, – akit zárdánk Domus Historiájában méltóképpen fogok megörökiteni ezért, – végtelenül sokat nyert az Ezer Székely Leánynap tartalmában. A régi székely viselet, dal és tánc nem elégséges tartalom. Erre előkészülni elég két-három hét. Nekünk pedig egy egész évre szóló programmot kell adnunk fiatalságunknak s azt is ugy, hogy egy egész életen keresztül merithessen belőle. (...) Hogy pedig ez a sok szép elgondolás nem ugy sikerült a délutáni programmban, amint elterveztük, annak nagyon sok sajnálatos oka van. Amikor három-négy évvel ezelőtt megjelentek itt azok az idegen, Stettner Andrea és Zachariás Flóra nevü missziós testvérek, és bejárták székely falvainkat, hogy az elfárult székely koponyákba leányaink megmentéséért nagy gondolatokat ébresszenek, saját erkölcsi értékeinkből, segitőtársuk Domokos Pál Péter tanáron 12


hatalmas pódiumot adományozott a leánynapnak, – részükre más anyagi segitség nem állt rendelkezésükre. Megértheti tehát mindenki, ha a szalmaszál is reménység számunkra, amikor a leánynap életéről van szó. (...) Csiksomlyón, 1933. julius 12-én. P. Takács Gábor székelyudvarhelyi zárdafőnök Csíki Lapok, 1933. augusztus 6.

kivül, senki sem akadt. Kishitü, egy kézlegyintéssel mindent elintéző, annál több. S amikor két év után már megvolt az érdeklődés és ugy gondoltuk, hogy a vezetőségek közvéleményéhez fordulunk tanácsért, uj eszmékért – egy év leforgása alatt a székely falvakból csak három válasz érkezett vissza. A „Bob herceg” is csak ugy került a pódiumra, hogy nagyon sok falu rendezője az utolsó két-három nap jelentette be érkezésüket. Német figuráikat pedig, ugylátszik, meglepetésnek szánták, mert hiszen a közreadott programmban ezek nem is szerepeltek. (...) A háziipari kiállitás és vásár megrendezésének is el kellett maradnia, mert annak egyedüli hivatott csiki képviselője betegsége miatt nem vállalhatta.(...) Bevallom, én voltam az, aki ebben az évben sürgettem a leánynap üzletszerü szinét a kürtőskalács, lacikonyhás, limonádés sátrakkal. Meg is buktam vele. A hasznot oda szántam, a kárt azonban megtartottam magamnak. Én voltam az is, aki kértem a nőegyleteket, hogy most mondjanak le a reggeliztetés áldozataiért remélt jövedelemről. Csiksomlyó és Szereda nemeslelkü hölgyei háttérbe is szoritották saját jótékony céljaikat, mert tudták, hogy milyen sziszifuszi erőlködésbe kerül manapság tömegeket megmozgatni és nekik valamit nyujtani. Hátunk mögött sajnos nincsenek nagy mecenánsok. Az államhatalomnak pedig ezért is köszönetet kell tartoznunk, ha lélegzethez enged jutnunk és az 5 lejes jegyekből 2 és fél lejt még meghagy a saját céljainkra (10 lejes jegyünk elenyészően csekély volt s a publikum nagy része potyanézőnek mászott át a keritéseken). Az ingyen reggeliztetés nemes tényén a sok-sok készséges lelkü ember kézi segitségén és a csiksomlyói közbirtokosság uri gesztusán kivül, mellyel egy

Nem tartják meg az ezer székely leány-napot. Miután ez évben az ezer székely leány-nap elmarad, hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik annak előkészitésében részt vettek. – Midőn a város asszonyai által szivesen megajánlott kávét és kalácsot köszönettel vissza mondjuk, további szives pártfogást kér: A Szoc. misszió helyi vezetősége Csíki Lapok, 1935. június 29.

Egy akarat – ezer engedelmesség... (...) Leirhatatlan lelkesedés közben szállott gépkocsiba a kormányzói pár és indult Csiksomlyóra. Az utvonal két oldalán éljenző emberek állottak sorfalat és virággal vonták be az utat. A kegytemplom ajtajában P. Szőcs Dénes, a törhetetlen magyarságáért meghurcolt és megkinzott ferences házfőnök üdvözölte a legma13


gasabb vendégeket. A templom megtekintése után az Ezer Székely Leánynapok müsorának egy részét nézte meg a kormányzópár. A diszemelvény előtt az Erdélyi Katholikus Nőszövetség nevében gróf Bethlen Györgyné mondott üdvözlő beszédet, miközben a sok-sok ezer székely leány és legény leirhatatlan szinpompás serege szakadatlanul éljenzett és szavaló kórusokba alakulva, ütemesen kiáltotta: Horthy, Horthy!... Csíki Lapok, 1940. október 13.

14

ÉVEK, EMLÉKEK, ÉLETEM – beszélgetés a kilencven esztendős Domokos Pál Péterrel „Éjszaka a Kurtafa patak fejében hatalmas zápor esett, olyan, hogy a magas hegyekről leomló víz a Somlyó patakát, mely ér számba is alig megy el, hatalmas folyóvá duzzasztotta. Ezen a záporos éjszakán, június 28-ról 29-re virradólag, 1901-ben, Domokoséknál, a Domokos Elek családjában megszületett a legkisebb gyermek, s az én volnék.” Így kezdődik annak a századdal egyidős Domokos Pál Péternek az életleírása, akinek neve mondhatni egybeforrt a csángó, a székely, a magyar szavakkal, munkássága pedig azzal a népével, amelyet minden lélegzetvételével szolgált és szolgál mind a mai napig. Életének, életművének még csak szűkszavú méltatására sem térhetek ki, hisz akkor egyetlen sorom sem maradna arra a budapesti beszélgetésre, amelyet részleteiben, olykor áttünéseiben, de a maga gondolati ragyogásában idézek fel egykori és mai testvéreinek, a csíkiaknak és a gyergyóiaknak, minden olvasónak, akik számára mindig nyitva áll lakásának ajtaja. Tanár úr, egyre inkább az az érzésem, hogy a kor, amelybe ’89 után mi otthon belebonyolódtunk és belebonyolódunk, számos vonatkozásában a két világháború közötti Romániához kezd hasonlítani. A párhuzamok keresése, a múlt felelevenítése, tehát semmiképpen nem öncélú. Fel kellene lendítenünk művelődési életünket, új – vagy éppenséggel régi – formákat 15

É vek , E mlékek , É letem – beszélgetés a kilencven esztendős D omokos Pál P éterrel

kellene keresnünk, kapcsolatainkat a hagyományokkal szorosabbra fűznünk. A húszas-harmincas években hogyan sikerült ez önöknek? Arra kérem, ossza meg velünk emlékeit. Amikor a húszas évek derekán a csíksomlyói tanítóképzőben elkezdtem a tanítást, harisnyába és csizmába öltöztem, minden vasárnap ebben jelentem meg. A tanártársaim nem lelkesedtek ezért, mert az ő szemükben a nadrág volt a kultúra szélső határa. De én kitartottam amellett, hogy nem hagyhatjuk az ősi viseletet, és a legények egymásután csináltatták meg a harisnyákat, s a leányok is kezdték felvenni a szőttes rokolyát. De a leányoknál már nehezebb volt a kérdés, ezért megkértem Hirsch Hugónét, aki a divathölgye volt Szeredának, hogy öltözzön szőttes rokolyába és tegye fel a csepeszt. Felöltözött, és többé nem kellett aztán a többieket bíztatni, mert elkészültek a rokolyák, falunként szőttesbálokat csináltunk, s a bálban szőttes lett a viselet. Így aztán a rokolyák is elkészültek, és amikor ezer rokolya megvolt, akkor megtartottam az Ezer Székely Leány Napot. Akkor ott szociális nővérek is segítettek, egy Stettner Andrea nevű szociális nővér volt az, aki igen sokat segített. Azután népművészeti kiállítást rendeztem Szeredában, Orbán Balázs-ünnepséggel egybekötve, tizenkét-tizennégy szobát töltöttem meg a gimnáziumban Csíkban található eszközökkel, bútorokkal, szőtt holmikkal, és megnyitottuk a kiállítást, azt írva ki, hogy a magyar ember magyarul ír, magyarul olvas, de magyarul is farag. Ezenkívül fiatal tanárként megszerveztem a tanítóképző és a gimnázium énekkarát, és bejártam velük Csíkot, hangversenyeket rendeztünk,

a Sepsiszentgyörgyi Múzeum jubileumán ez az énekkar még azokat a legfrissebb Kodály-műveket is megszólaltatta, amelyek Pesten éppen csak, hogy megjelentek. Volt olyan mű, amelyik hamarabb szólalt meg Szeredában, mint Pesten. A magyarázat egyszerű: én Kodállyal levelezésben álltam, és ahogy új műve elkészült, göngyölegbe elküldte nekem, én meg betanítottam. 17


Sokat jártam falura, nemcsak egyedül, hanem a barátaimmal is. Venczel Jóskának, a számtantanárnak két fia volt, József és László, mindketten diákok, és lelkileg nagyon közel álltak hozzám, azt mondhatnám, hogy a lelki atyjuk én voltam, s az édesapjuk betegágyán is rám bízta, hogy figyeljek gyermekei törekvésére. Venczel Jóska egy külön újságot írt a saját kezével, sokszorosította és árulta. A lapnak, a diáklapnak az volt a címe, hogy: Vigyázz! Igen, ő maga írta s még verset is írt Orbán Balázs emlékére, talán otthon lehetne még egy példányt találni ebből. Venczel Józsefet (1913–1972 – a romániai magyar társadalomkutatás jeles személyiségévé vált – SZ. F.) én munkatársamnak tekintettem, kimentem vele Menaságra, s megnéztük, hogy megy a szövés, milyen az éjféli mise, hogy él ott az ember. Menaság az egyik legeredetibb, és az ősfoglalkoztatást űző népnek a faluja, az a hely, ahová a legszívesebben mentem. Gyergyószárhegyi származású ember, Ferencz Jenő volt a kántor, a pap meg azt hiszem, Antal József, de nem vagyok biztos benne. A falut jártuk, igen a falut járni kell, s olvasni mellé. Akkortájban került a kezembe Bartók Béla könyve, a Magyar Népdal, amelyikben írva van, hogy Bartók Béla és Kodály Zoltán az egész magyarlakta területen elvégezték a népdalgyűjtést, csak még a Bákó városa melletti magyar falvakba nem jutottak el. Ha nem jutottak el, akkor elmegyek én, s akkor már megvolt a kettős tanári képesítésem: matematika–fizika–kémia az egyik, ének-zene a másik, úgyhogy a kis zenei végzettségem alapján bemegyek – döntöttem el –, és elvégzem ezt a gyűjtést. Akkor mentem be Kézdivásárhelyen, Berecken, a Sós-mezőn át először Moldvába, és elkezdtem beszélni a csángókkal.

Ki tartozott Csíkszeredában a tanár úr baráti köréhez? Hogyan emlékszik vissza az iskolákra? A zsögödi Nagy Imrével dolgoztam együtt, s a pálfalvi születésű Gál Ferenccel, ő jó magyar emberként, a művészetek pártolójaként ott halt meg Somlyón (1973-ban – SZ. F.), Vámszer Géza is oda került tanárnak, és Somlyón meg volt az a teremtő hangulat és igyekezet, amit az oktatás évszázados hagyománya hozott létre. Csíksomlyón már 1630-ban gimnáziumot létesítettek, és ez a gimnázium Szeredában ma is áll – jól tudom, hogy Márton Áron most a neve –, ha aztán ehhez azt is hozzátesszük, hogy Csíksomlyón 1676-ban kinyomtatták a Kájoni János-féle híres énekeskönyvet, amely közel ezer éneket tartalmazott, nyolcszáz magyart és a többi latint, akkor ennek mérhetetlen hatása volt és van, ez tartotta meg magyarnak és katolikusnak az egész Csík vármegyét. S ne feledjük: ez az iskola a 18. század minden esztendejében színdarabokat adott elő, tehát a színészetnek is az egyik megalapítója s az első zászlóvivője volt a somlyói ferences zárda. S az egyházi zenének! Miért nem csinálnak most egyházi zenét? Csíksomlyó az erdélyi egyházi zene irányítóközpontja kell legyen. Hangversenyeket kell tartani, műsoros esteket, színdarabokat kell előadni, ezek mutatják majd meg a legnagyobb nehézségekkel való sikeres küzdelmet. Hogy lehet akármi, mégis csinálom! Amikor én gyermekeskedtem, a szemem előtt látom az akkor még csíksomlyói gimnáziumot, és tudom, hogy igazgatója akkor Pál Gábor volt, a későbbi Pál Gábor képviselőnek az édesapja, fizikát tanított. De tanított ott még Csathó János természetrajzot, Sípos nevezetű a rajzot, Ráduly Simon a latint. A ’910-es évek táján Csíkszereda város urai azt mondták, hogy a gimnáziumnak nem a falun a helye, hanem a városon, s aztán ezek a sza18


badkőműves ügyvédek a gimnáziumot a városra vitték. Kassai Lajos lett az igazgató, új tanárai Venczel József, Buszek Gyula, Antal Áron, Albert Vilmos, Domanyác Péter, aki Krassó megyéből származott, de jól megtanult magyarul, s a gimnáziumnak és a tanítóképzőnek is nagyszerű magyar zenetanára lett, ő volt, aki magyar népdaltanulmányokat adott ki a ’900-as években, tehát még Bartókék és Kodályék előtt. A tanítás a gimnáziumban s a tanítóképzőben magyar emberek magyar és magyarra tanítása volt: híresnek mondták mindkét iskolát, s hogyha innen kikerült tanító vagy tisztviselő jutott valahová, az rendszerint dicsőséget hozott a székelységnek. Sokszor gondolok Zsögön Zoltánra, kit Ady Endre írásköteles költőnek nevezett, s utolsó művét Széphistóriám címmel én rendeztem sajtó alá, s ő még nyomtatásban is megláthatta. A csíki tanügyet ezekkel a nevekkel lehet összefoglalni, és nyugodtan el lehet mondani, hogy Csík büszke volt arra, hogy Somlyója, van és Somlyó büszke volt arra, hogy neki iskolái vannak és voltak, s hogy a műveltség elindítója a somlyói obszerváns ferences barátok voltak. ezek a képviselők a Csíki Magánjavak ügyét az egész világ elé vitték. Pál Gábor személyesen többször megfordult Genfben – 64 ezer hold erdejét vették el a Csíki Magánjavaknak –, s a visszaperlésükhöz szükséges különböző idegen nyelvű iratokat a felesége készítette, akinek európai műveltsége volt. És a közös összedolgozás nem maradt eredmény nélkül, s ha nem is nagy, de valami hatása volt a közéletre.

Említette a tanár úr Pál Gábor képviselő nevét. Képviselőink akkor is voltak a parlamentben, vannak ma is. Vajon milyen közhangulat kísérte akkor a szereplésüket? Amikor Gyárfás Elemér, Schwidler József, Pál Gábor, Pál – és még egy másik Pál is van – megjelentek a képviselőházban, ott olyan beszédeket mondtak, hogy a többségi társaiknak a szemük-szájuk tátva maradt. Valamennyien kitűnően és igen választékosan beszéltek románul, s amikor megszólaltak, annak nagy hatása volt. De még nagyobb hatása volt, hogy

Tanár úr, a „menni vagy maradni?” fájdalmas szívszorongató kettőssége legalább olyan időszerű, mint egykoron. Lehet erre egyáltalán választ adni? 19


Tőlem mondhatni nap mint nap azt kérdezik, hogy menjenek-e vagy maradjanak? Nekem válaszolni azt, hogy menjetek, azt is, hogy ne menjetek, rendkívül nehéz, rendkívül súlyos, és a lelkiismeretemen, a nyugalmamban, a lelki békémben folytonos kérdésként csüng. Maradni kell, míg a világ, függetlenül milyen a világ? Igen ám, csakhogy jön az ott élő ember, és azt mondja: cseréljünk helyet. S ha majd saját tapasztalatodból válaszolsz, akkor lehet beszélgetni a kérdésről. Én sem tudom a pontos és tökéletes választ megfogalmazni. Csak azt tudom, hogy aki a Székelyföldön éli az életét, az nehéz iskolát jár, de olyan végbizonyítványt szerez, amellyel a világ minden tájára mehet, s meghozza a kenyerét bárhol. Mert a székely élet a rendes életnél nehezebb, de jobban emberré neveli a gyermekeit, igaz emberré, igaz magyar emberré, akik boldogok kell legyenek abban, hogy magyarok, és a magyarságuktól semmilyen más szándék nem tántoríthatja el. Kérem szépen, az egyik erdélyi költő azt írta, hogy „eredj, ha tudsz”. És ebben a feltételes módban benne van minden szemlélet, minden gondolkodási mód (...). Történjen is bármi Európában, azt látnunk kell, hogy a magyar élet az nem elítélendő, az követendő, és aki ezt érzi és ezt vallja, az csakis Isten áldásával hagyhatja itt a világot. Székedi Ferenc Csíki Lapok, 1991. január 15.

20

Neves csíkiak gondolatai az ezer székely leány napjáról 1926–1929 között Székelyudvarhelyen működve, már közelebbről is megismerkedtem a székelységgel, az itteni falusi és városi élettel. Itt ismerkedtem meg a Szepességből már korábban idehelyezett és itt benősült rajztanárral, Haáz Ferenc Rezsővel, aki szabadidejében bejárta a környék falvait, és ott népművészeti és néprajzi adatokat gyűjtött, tárgyakat rajzolt és festett. Tanulmánya is megjelent a lövétei népviseletről a sepsiszentgyörgyi múzeum Emlékkönyvében. Falujárásai közben tanítványai segítségével sok népi használati tárgyat és népművészeti alkotást gyűjtött össze, amelyeket a Református Kollégium egyik üres tantermében helyezett el. Haáz F. Rezsőtől igen sokat tanultam, és nagyrészt az ő példáját követve, rövid idő alatt kerékpárral magam is sok falut felkerestem, sokat lerajzolva és lejegyezve a látottakból. Ha eddig mint festő néztem a szép tájakat, ettől kezdve a székely népélet rajongója és néprajzának kutatója szemével kerestem a rajzban megörökítésre érdemes tárgyakat. Ilyen előzmények után és már értékes tapasztalatokkal kerültem 1929 szeptemberében Csíkszeredába, ahol ekkortájt épp bontakozóban voltak érdekes és hasznos mozgalmak a környék népművészete, háziipara, sőt egy múzeum létesítése érdekében. Már az első napokban felkerestem Zsögödön Nagy Imre festőművészt, akivel együtt diákoskodtam a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Nagy Imre révén ismertem meg Domokos Pál Péter tanárt, aki mint csíki (csobotfalvi), sok embert ismert, és már addig is sok faluban „szőttesbált” rendezett, sőt arról is nevezetes volt, hogy bejárta a közeli

moldvai csángó falvakat, ahol főképp népzenei adatokat s egyéb ritkaságokat gyűjtött. Nagy Imre nemsokára egy volt iskolatársához és jó barátjához, Gál Ferenc tanítóhoz vitt el Csíkpálfalvára, aki nemcsak a székely népművészet iránt érdeklődött, hanem neves festők és szobrászok alkotásainak is birtokában volt. Gál Ferenc később – mint 100-150 művészi értékű szobor gyűjtője – országos hírű műgyűjtő lett. 21

N eves csíkiak gondolatai az ezer székely leány napjáról

kek, festmények) kerültek bemutatásra. Ezek nagy része helyi és népi alkotás volt, és a szakembereknek sok meglepetést hozott. E keretben rendezte Nagy Imre festőművész is – talán első – egyéni képkiállítását. Itt említem meg, hogy a kiállítás időtartama alatt árusított album fedőlapját is Nagy Imre fametszete díszítette. Az egész kiállításnak várakozáson felüli sikere volt: tömegesen fölkereste a környező falvak népe, és számosan meglátogatták távoli városokból is a népművészet lelkes barátai, számos iparművész, sőt néhány néprajzos és művészettörténész szakember is. A kiállítás másik eredménye volt, hogy bezáráskor a kiállított anyagnak kb. a felét sikerült a tulajdonosok beleegyezésével visszatartani a még kezdeti stádiumban levő Csíki Múzeumnak. A múzeum immár jelentős anyagát 5 teremben újrarendeztük, és igyekeztünk még további tárgyakkal gyarapítani, ami a kiállítás nagy sikere után már könnyebb volt, sokan már önként ajánlották föl különféle tárgyaikat a múzeumnak. Az ajándékokat – vásárlásról pénzalap híján nem is lehetett szó – az adományozó nevének feltüntetésével a hetente megjelenő Csíki Lapokban nyilvánosan is nyugtáztuk. A múzeum gyűjteményeinek elrendezése után a vezetőség csíki és más vonatkozású ismeretterjesztő és szakelőadások tartásával bővítette tevékenységét, és szorgalmazta egy Csíkmegyei Magyar Ház (művelődési ház) építését Csíkszeredában, s a múzeum barátaiból és a kiállítás résztvevőiből megalakult a Csíki Múzeum és Kultúregylet. E fent ismertetett néprajzi-művelődési-társadalmi mozgalom hírét a nagyobb erdélyi városok sajtója is lelkesen üdvözölte és ismertette. De

Ezekből az ismeretségekből barátság lett, a barátságból pedig nagy tervek születtek; rövid időn belül megvalósításukra is sor került. Először is megalakítottuk mások bevonásával a Csíki Múzeumot, és elhatároztuk, hogy a következő, 1930. év pünkösdjén, amikor sok ezer ember jön el Csíksomlyóra, Székely Népművészeti Kiállítást rendezünk. E célra alkalmas épület is volt, a hajdani emeletes somlyói „székház” (megyeháza), amelyet a prefektus kérésünkre, „a nemes cél érdekében” díjmentesen rendelkezésünkre bocsátott. Kiállításunk rendezésének tekintélyes „pártfogója” is akadt dr. Pál Gábor országgyűlési képviselő személyében. Lelkesedéssel jártuk a falvakat, lakóházak és templomok sötét, poros padlásait, „régiségeket” kutatva. Amit érdemesnek tartottunk a kiállításon bemutatni, azt nyugta ellenében kölcsönkértük, és szekerekre rakva vittük a somlyói kiállítási épület udvarára. Az összegyűjtött tárgyakat aztán Domokos Pál Péter tervei alapján tárgykörök szerint 14 szobában osztottunk el. E kiállításnak sajátos vonása volt, hogy a holt tárgyak mellett, több esetben, egy-egy hozzáértő ember bemutatta a készülő munka menetét is. Így az egyik szobában falusi asszonyok saját szövőszékeiken szőttek, a másik szobában egy dánfalvi fazekas edényeket korongolt és festett, majd az udvaron épített katlanban ki is égette, a kész edényeket pedig a rendezőség helyben el is adta a látogatóknak. Külön teremben mintázta állatszobrocskáit a még ma is élő makfalvi népművész, Vass Áron, ugyanakkor egy másik helyiségben a csíkkozmási Kristó János fafaragó mutatta be kész munkáit és munkamódszerét. Az egyik szobában régi (15–19. századi) csíki egyházművészeti emlékek (kegyszerek, miseruhák, szobrok, szárnyasoltár-töredé22


minket most főként ennek a további folytatása, Csík, Gyergyó és Kászon falvaiban, valamint a Székelyföld más részein keltett visszhangja és hatása érdekel. Egyes tanítónők már azelőtt bevezették a kézimunkaórákon a régi székely fonott keresztszemes hímzések tanítását, de most már egyesek a nagyobb leánykáknak a szövést is kezdték tanítani. Emellett mindenfelé tanulták az eredeti magyar népdalokat, és gyakorolták a székely táncokat. Ezeket aztán egy-egy ünnepély alkalmával a közönségnek is bemutatták. Föllendült a „szőttesbálok” rendezése a népi öltözet népszerűsítésére. Élmény volt egy-egy iskola tanév végi kiállítása és évzáró ünnepélye. 24


A nagy kiállításnak, a múzeum alapításának, az ismeretterjesztő és népművelő előadásoknak, a megjelent cikkeknek és hozzászólásoknak egyik jelentős eredménye volt a kulturális egylet nőtagjai által évente tavasszal megrendezett Ezer Székely Leány Napja. A leánynap a lányok falvankénti csoportokban, énekszóval való felvonulásával kezdődött a város főutcáján, ezt követte csíksomlyói megvendégelésük, majd a falvak tánccsoportjainak sorban való fellépése a múzeum udvarán felállított dobogón. Az eredeti népi táncok e nagy parádéját a közönség részben a múzeumépület árkádsoraiból, más része pedig a dobogót körülvéve nézte végig. Ez a megmozdulás serkentőleg hatott a falvakban még fennmaradt népi táncok felkutatására, s ugyanakkor e népi táncmozgalom érdekében is szükségesnek mutatkozott egy, a székely táncokat ismertető könyv is. Ilyen kiadására azonban sajnos 1937-ben kerülhetett sor. Bándy Mária – Vámszer Géza: Székely táncok. Kolozsvár, 1937 Zöldkeserves, Korondis, Lapockás már az udvarhelyszéki, s a többiekkel együtt járják azért mindegyiket a csíkszékiek. Jól tudjuk, hogy ezek a táncok nem mind őseredetűek, de ami nem eredeti bennük, azt harcos elődeink hozták magukkal francia, német, belga harcterekről, a Rajna mellől, burkusok földjéről, taljánországból, és ha ők ezekkel a táncokkal „mulatták” magukat századokon keresztül, átgyúrva az idegen elemeket saját ízlésükre, székely temperamentumuk „szolgálatjára”: nekünk, méltatlan unokáknak nem szabad azokat „nemlétezőknek” venni, hanem őrizzük meg őket, mint ahogyan az évszázadok szüntelen őrzik örök ismétléssel telített szokásainkat.

Verbunk, Sormagyar, Honvédkerengő, Huszárcsárdás, Sántacsárdás, Kezes, Sarkantyúscsárdás, Párnás, Öregzsidós, Németes, Polka, Ceppel, Gólyás, Magyarországi, Csűrdöngölő – ezeket részben manapság is megtalálni, mert „jórendűleg” sorba veszik őket, de csak ritkánritkán, mivel a hagyományoktól eltérően most már a faluban még farsangkor is „alig-alig áll bé egynéhányszor a tánc”. Az Egeres, Lapockás, Süveges, Gyertyás, Keserves, Zöldkeserves, Korondis táncokat, illetve táncjátékokat leginkább szájhagyomá nyokból ismeri egy-két öreg, a táncok a háromszékieké. Keserves, 25


együtt szerepelt a sepsiszentgyörgyi kiállításon, ahol Csík vármegye dr. Hirsch Hugóné rendezésében ezekből a táncokból mutatott be néhányat, egy ősrégi székely lakodalom keretében, az esti szabadtéri előadáson. Ekkor a csillagfényes estében, egyszerre 280 ember indult el táncra. Forgott, perdült, hajlongott, bokázott, ugrott, dobbantott, pattintott, legyintett és szép piros pántlikák röpködtek a mesetáncban. Mert mese volt ez. Egy megelevenedett mese a múltból, arról a népről, amely abból az országból való, ahol születtek a bús nóták, de nem volt hiány örömökben sem. Ahol sziklás meredélyeken, hegyóriásokon „Gondanyák és Bánatapák” tanították a nehéz életiskolát, de azért mesedajkák tején növekedett a képzelet, s így a lélek termelhetett, hagyhatott hátra maradandó szépségeket az utódoknak. Hiszen múltakból támadt életre ez a „meselakodalom” is, amelynek maga „Természet-istenasszony” szőtt sötétségsátort, odahúzván a csillagok fénye elé. Tizenkettőt kongott a toronyóra. Jött az alvég felől Keserves Ambrus, az éjjeliőr, hogy ócska verkli hangján elfújja a megszokott áriát: „Éjfélt ütött az óra, hallgass ember a szóra, megfordult az éccaka.” És az elsötétedett háttérből a szépséges násznépet egyszerre mintha csak elvarázsolták volna. A meselakodalom már messze távol ott bent a faluban, egy galambbúgos kapu őrizte házban alig-alig látszott és hallszott, miközben Ambrus bá, a közönséghez fordulva elmondotta néhány búcsúszavát, s az ezekre menő tömeg, orkánszerű tapssal és lelkesedéssel adózott e maradandó értékű táncok szépségének. Hisszük tehát, hogy amennyiben műkedvelők színpadra alkalmazzák, gyakorlati céljukat is betöltik az itt leírt népies táncok. Bándy Mária – Vámszer Géza: Székely táncok. Kolozsvár, 1937

Első pillanatra lehetetlenségnek látszik a táncnak leírás után való megtanulása. A nyugodt áttekintés azonban rendezi ezt a látszólagos lehetetlenséget, amennyiben a dallamok, rajzok és fényképek segítségével az itt leírt táncok bármelyikét életre keltheti az értelem, ügyesség és akarat, különösen, ha emellett a szeretet is megvan az ősi zamatú, eredeti szépségű táncok iránt, amelyeket egy elszigetelt nép évszázadai termeltek és fejlesztettek. Hogy színpadra alkalmazva szépek és értékesek ezek a táncok, azt már láttuk „szőttesbálok” alkalmával, az Udvarhely megyei kecsetkisfalusi táncosoknál, a kecseti kalákánál, akiknek vezetője Kiss István református lelkész, vagy Csíksomlyón a Szociális Missziós Nővérek által rendezett Ezer Székely Leány Napok műsorában, és akkor is, amikor a három székely vármegye: Udvarhely, Háromszék, Csík 1933. augusztus havában 26


Az Ezer-székely-leány-nap szokását a ’20-as években hozták divatba. Lényege évente a Csíkszeredában (Somlyón) tartott nagy felvonulás volt, ahol a Székelyföld legtöbb falujából, annak jellegzetes népviseletébe öltözött fiatalság vonult fel, többnyire saját zenekara hangjaitól kísérve, majd népi tánc-, ének- stb. bemutató következett a somlyói templomtéren vagy a búcsús piactéren, kivételesen a Kis- és Nagysomlyó közötti hegynyeregben felállított szabadtéri színpadon. Elsősorban a Katolikus Nőszövetség és annak nevében a Szociális Testvérek Társasága (a szürke testvérek) rendezték, természetesen a papság és a katolikus tanítóság erőteljes támogatásával. Célja elsősorban a kiveszni induló székely népviselet, táncok, szokások felújítása, bemutatása és népszerűsítése volt. Közös eredménye volt, hogy sokan (pl. Vámszer Géza tanár és néprajzkutató Csíkszeredában, Haáz Rezső tanár Székelyudvarhelyen, Bándy Mária tanítónő Csomortánban stb.) kitisztázták az egyes vidékek eredeti népviseletének ősvonalait és színeit. Ennek a mozgalomnak tudható be az is, hogy évről évre egyre több nő és férfi öltötte magára ünnepi alkalommal a székely szőttest. Voltak, akik mindennapi viseletet is próbáltak csinálni belőle még nagyvárosokon is (Domokos Pál Péter nemcsak Budapesten, hanem Bécsben is ezt viselte), az eredmény mindamellett inkább feltűnésre korlátozódott, hiszen tagadhatatlan, hogy sem a női, sem a férfi székely öltözet (szabás, anyag stb.) nem felel meg a mai életforma hétköznapjainak. A szőttes előállítása új házi ipari ágat teremtett az akkor még az iparosítás terén nagyon elmaradt Székelyföldön. Ez a háziipar egyben a szőttes szőnyegek, csergék, len-, kenderszőttemények iránti keresletet is megnövelte. Csíkban dr. Pál Gáborné, Udvarhelyen Gyárfás Pálné szervezték a szőttesek előállítá-

sát, sőt forgalmazását is. Minthogy pedig az ünnepség népművészeti alkotások kiállításával, tánc- és énekbemutatókkal is járt, serkentette a falvak egész művelődési életét is. Ezzel indult meg a múzeum anyagának nagyobb arányú gyűjtése is. A múzeum kezdetben a somlyói Székházban talált szállásra, egyik gondozója Dr. Nagy Andrásné volt. És tagadhatatlan az is, hogy ez volt a „Tavasz a Hargitán” mozgalom, a „Hargita Művészete” kisipari szövetkezet távoli kiindulópontja is. Dr. Nagy András: Városkép és ami hozzá tartozik, Pallas-Akadémia, 1995 27

Szakralitásban a tánc anyákat. Ezen esemény számunkra több mint egy fesztivál, össznépi mulatság. Hiszem, hogy magyar táncaink napjainkban sem csak a mulatságot, a bulit szolgálják. Itt a csíksomlyói Nyeregben a zenénkben, táncban, dalban való megmutatkozásunknak van szakralitása is. Ez a találkozó egy magyar szent helyen imádság, a Salvator-kápolna aljában, ahol a kápolna oldalán található írás tanúsága szerint: „Ezen a helyen láttatot az égből lebocsáttatni lajtorja: és itten csodálatos procesiojarások és énekszók éjszaka hallattak azért hivatot ezen hely salvator helyének. 1737 di 30 Aug. Ma”. Tudjuk mindannyian, hogy ez az a hely, amely mágnesként vonzza a ma emberének tömegét, ahol feladatokat kérünk és kapunk, ahol legnemesebb vágyaink támogatást nyernek, ahol személyes, családi, vagy kollektív betegségeinkből gyógyulunk. Itt lehetőségünk van táncolt, zenélt, énekelt anyanyelvünkön szólni égijeinkhez, földijeinkhez. Kevés az a hely, ahol megtaláljuk a helyes választ, hogy elsősorban és minden korban – kinek kell megfeleljünk? Intézményi szinten is felteszem magamnak a kérdést, hogy a Székely Népi Együttes kinek akar megfelelni? Az idők folyamán kiderül, hogy túl sok „Úrnak” kellene szolgálni, és mindnek egyszerre: a fenntartónak, pillanatnyi politikának, a turistának, az idegeneknek, a divatnak, az erősebbnek, az életképesebbnek, önmagunknak, miközben az ördögi is próbára tesz. Ha meg tudnánk oldani, hogy

A női minőség tiszteletének legnyilvánvalóbb helyén, Csíksomlyón ünnepeljük meg az Ezer Székely Leány Napját, a Sarlós Boldogasszony ünnepének idején. Ezen a napon Boldogasszony Anyánk, Szűz Mária, Babba Mária és egyben a Magyarok Nagyasszonya elé kísérjük lányainkat, a leendő 28

S zakr alitásban a tánc

mindannyian Isten előtt is megfeleljünk a megtartott értékek mentén, egymással is könnyebb dolgunk lenne. Táncainkon, dalainkon, magatartásunkon, hitünkön keresztül erre az útra terel az Ezer Székely Leány Napja, amikor mindannyian népviseletbe öltözve közösséget vállalunk. Napjainkban egy megújulásnak vagyunk szemtanúi és részesei. Mostanában ennyi gyereket kevés helyen tanítanak táncolni, ennyi népviselet sehol sem kerül elő, mint Székelyföldön. Az értékeiket kereső, magyarságukat vállaló fiatalság élniakarása és jókedve imádság, mely Csíksomlyón a Magyarok Nagyasszonya erejével nő és segít, ahol befogadják – még akkor is, ha az tánc, vagy ének. A Székely Népi Együttes ebben a megújulásban vállal szerepet, előadásokkal, oktatással, szervezéssel, jókedvvel. Úgy érzem, hogy életünk, szakmai eredményeink, sikereink a mi akaratunkon és fenntartónk jóindulatán túl is támogatást és védelmet élveznek. Felsorolni is sok azon eseményeket, folyamatokat, amelyek mind az égiek áldását, támogatását élvezik. Sokszor számunkra érthetetlen, megoldhatatlan helyzetekből nyílik a vártnál is jobb kiút, minőségi váltás. Előfordult már néhányszor, hogy a szakadék szélére taszítva, kilátástalannak látszó helyzetben megalázva, megfosztva születik új élet a jól megtervezett pusztulás helyett. Olyan, mint egy igaz mesében, ahol a próbákat állni kell, és a támadásokat, rosszat úgy kell elviselni, megemészteni, megélni, hogy az bennünk megtisztuljon, és a végén mégis jóra forduljon. Úgy, mint ahogy hiába próbálták a Székely Leány Napjának fényét eltakarni, betiltani a Ceauşescu-diktatúrában, hiába próbálták divatos30

S zakr alitásban a tánc

Istennek hála, nekünk minderre megadatik a lehetőség a táncházakban, fesztiválokon, a minden évben megszervezett Prímások találkozóján, Csűrdöngölőkön, népzene- és néptánc-táborainkban, Kalákatáborainkban, a rendszeres csíkszeredai és vidéki oktatásokon, a város- és falunapokon és más ünnepeken, rendszeres szórványturnékon, mezőségi találkozókon Vicében, hivatásos népi együttesek találkozóin, edzőtáborokban, oktatóképzéseken, belföldi és külföldi előadásokon, az Ezer Székely Leány Napján és megannyi szép napon egyaránt. András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vezetője Csíkszereda, 2009. június 14.

hangos produkciókkal vakítani, elnyomni, behelyettesíteni. A találkozó él, lerázza sallangjait, és megmarad nemes egyszerűségében július első hétvégéjén, Sarlós Boldoga sszony közelében, örömében, oltalmában. Mi pedig végezzük szép feladata inkat hűséggel, kitartással, hogy a nekünk teremtett értékeink megszépítsenek, nemesítsenek. A mi dalaink, táncaink, jó szokásaink meg kell maradjanak, mert élni segítenek magányban, családban, közösségben, ünnepés hétköznapokban. Társulatunk tagjai a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesben nem csak hivatásos táncosok, szervezők, koreográfusok, hanem oktatók is. Szolgálatuk eredménye az, hogy tanítványaink újra magyarul énekelnek és táncolnak, anyanyelvi szinten. Ehhez az elégtételekben gazdag munkához csatlakoznak valamikori munkatársaink és hasonló értékrendű barátaink, minek eredménye immár sok száz, több ezer fiatal, és általuk boldog szülő öröme, éneke, tánca. Így a találkozásokon, közös dalokon és táncokon keresztül itthon és jobban érezzük magunkat falvainkban, városainkban, Székelyföldön, Erdélyben, és ahol még élünk magyarok. 32

Visszapillantás a Domokos Pál Péter és a Szociális Testvérek által létrehozott Ezer Székely Leány Napja kulturális és népnevelő rendezvény történetére Alig múlt el 1918, Erdélynek Romániához való csatolása, és az abban kapott nemzeti trauma, Erdély lakossága és benne a Székelyföld népe egyre kilátástalanabbnak érzékelte mindennapi életét, eszeveszetten kapkodott megélhetése után. Főleg a fiatalok számára lett létbizonytalanná fennmaradása. A falusi legények egy részét bevonták a különböző legényegyletekbe, mint például Kalot, Kalász, Kolping, Radnóti Szakmaiskola stb., a lányok egy részének nem maradt más választása, mint elindulni „szolgálni” olyan jómódú, vagy uralmi családokhoz, ahol éveken át gyűjtögették, összespórolták a férjhezmenetelhez szükséges „hozományt” (perneformot). Tömegesen mentek Székelyföldről Bukarestbe, és más, románok által lakott nagyobb városokba. Nagy volt a veszély, ha éveket töltenek nem magyar környezetben, elveszítik nyelvüket, népi hagyományaikat, kultúrájukat, vallásukat, erkölcsösségüket. Ez egyébként a mai napig érvényes jelenség! E veszélyekre felfigyeltek a népük sorsáért aggódó értelmiségiek, köztük Domokos Pál Péter (1901–1992) és az akkori Szociális Testvérek vezetősége. Összefogásuk eredményeképp létrehozták az Ezer Székely Leány Napja vallási és kulturális rendezvényüket 1931. július első vasárnapján, Csíksomlyón. Célkitűzésük és egyben jelmondatuk is lett:

Az egykori felvétel – Boros Károly főesperes gyűjteménye – hátán a következő szöveg olvasható: „Első ezer székely leány nap 1931. Csipak Lajos dr.* beszél: Hát 100 év múlva fognak-e itt még magyarul beszélni? A tömeg: ige-e-e-n!” *Csipak Lajos (címzetes kanonok, irodalomtanár) 35

Visszapillantás a Domokos Pál Péter és a Szociális Testvérek által létrehozott Ezer Székely Leány Napja kulturális és népnevelő rendezvény történetére

„Hitében erős, erkölcsében tiszta, őseik hagyományához ragaszkodó édesanyákat akarunk!” Hazahozni az ország határain belül és kívül szétszóródott lányokat. Újra székely ünnepi ruházatba öltöztetni a lányokat, a jövendő családanyákat. Felcsillantani ősi nemzeti és kulturális értékeinket önmagunk és mindenki előtt. Ez a szent örökség senki előtt nem szégyellnivaló, de másokat is gazdagító kincs. Ez a nagy feltűnést keltő rendezvény annyira hatásosnak bizonyult, hogy 1931-től majdnem minden évben megrendezték, elsősorban Csíksomlyón, ahol a házigazda szerepét mindig a somlyói ferences barátok vállalták, és lelkiséggel megtöltötték. Tehát soha nem volt csak kulturális jellegű rendezvény, hanem kimondottan vallási jellegű és népnevelő irányultságú. De kisugárzódásaképpen megszervezték az évek folyamán más régiókban is, mint például Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Székelykeresztúron is. Képes beszámoló ad jelzést vitéz Nagybányai Horthy Miklós és felesége 1940-ben történt részvételéről is. Kényszerszünet állott be a II. világháború és az azt követő kommunista és magyarellenes tiltás folytán, egészen 1990-ig. A csíksomlyói búcsú ellenpropagandájaként kitalált, és foggal-körömmel erőszakolt Tavasz a Hargitán című folklór-rendezvény jött létre Zsögödfürdőn. Ez a rendezvény az elején székely táncokkal, kulturális műsorokkal, de leginkább az eszem-iszommal próbálta magához csalogatni és lezülleszteni a búcsúra jövőket. Ez részben sikerült is, főleg a fiatalok körében. Az utolsó években leginkább megmaradt az eszem-iszom mulatság, de a magyar fiatalok román népviseletben ropták a román néptáncokat és énekelték énekeiket. 36

Visszapillantás a Domokos Pál Péter és a Szociális Testvérek által létrehozott Ezer Székely Leány Napja kulturális és népnevelő rendezvény történetére

Ekkor érkezett a gondolat gondviselés-szerűen az akkori első, szabadon megválasztott polgármesternek, László Pálnak és a vele együttgondolkodó Kőszegi Károly közgazdásznak, két jó barátnak, mivel lehetne megszüntetni a Tavasz a Hargitán rendezvényét, de mivel és hogyan lehet kellőképpen hagyományt felújítani, és Zsögödről más helyszínre hozni az elhíresült fesztivált. Kettőjük lelkében előtűnt a 60 évvel korábban elindított, és hellyel-közzel 50 éve szünetelő Ezer Székely Leány Napja visszahozatala, újraélesztése. Az újrakezdés tehát 1990. július első vasárnapján történt. Óriási hatást váltott ki felélesztése. Több éven át tartott az első lelkesedés. Aztán – mint minden egyéb – elkezdett halványodni a lelkekben. Jelentkezett az elszegényedés, az érdekek, a „mit miért” elv érvényesülése mind az egyesek, mind a csoportok szintjén. Ez a körülmény hozatta létre az Ezer Székely Leány Napja Alapítványt, amelynek vezetőtestülete elnök, titkár, könyvelő és még három vezető tanácstagból áll. Alaptőkéje nincs. Minden rendezvényéhez közadakozást vár. Ez teszi részben bizonytalanná működési területét. Hogy kezdeti lelkesedésének hatékonyságát fenntartsa, a rendezvény záróakkordjaként vendégszereplésre hívta meg az István, a király rockoperát, majd Koltay Gábor rendezésében a Megfeszítettet, a Napba öltözött leányt, és bemutatták a Székely Golgota című rockoperát is, Papp Kincses Emese rendezésében. Jelentős támogatást nyújtott Csíkszereda Város Önkormányzata, valamint a Hargita Megyei Tanács, de a minden évben megismétlődő adakozók: a különböző cégek, közintézmények, alapítványok stb. vezetősége, akiknek ezúttal is hálás köszönetemet fejezem ki. Mert ha ők nincsenek, az Alapítvány sem tudott volna sem fennmaradni, sem pe-

dig fejlődni. Ezt úgy is lehetne mai nyelvezettel megfogalmazni: közös összefogásnak és akaratnak a gyümölcse. Zárszóként tegyek említést az Alapítvány vezetőségéről, akik évek hosszú során önzetlenül, szinte emberfeletti áldozatok által rendezték és tartották fenn a nem kis gonddal és felelőséggel járó Ezer Székely Leány Napja, népünket megtartani kívánó vallási és kulturális rendezvényt. Boros Károly főesperes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány elnöke Csíktaploca, 2009. június 10. 37

SZÉP ÉS NEHÉZ A MI ÖRÖKSÉGÜNK, KEDVESEN NEHÉZ a kihívások sok tekintetben azonosak voltak, mint ma. Valószínű, hogy abban az időben kevesebb volt a hivatásos népművelő, kevesebb volt a hivatásos néptáncos, ellenben sokkal több volt a népi kultúrát gyakorló népi közösség.

Szép, de ugyanakkor nehéz is a mi örökségünk, mondanám ezt egyrészt a székely viseletre, másrészt az értékeink ápolására, bemutatására és továbbadására is. Így vagyunk ezzel városvezetőkként is, hiszen az egykori csíkszeredai polgármester, László Pál azon kezdeményezése, hogy az Ezer Székely Leány Napját újra megszervezik és méltóképpen megünneplik Csíksomlyón, ez a mindenkori városvezetésre komoly feladatot mér. Az egyház és a helyi közösségek által a két világháború között életre hívott rendezvény a kommunizmus éveiben évtizedekig szünetelt, és nagyon fontos pillanat volt, amikor a változások értelmét, a rendszerváltozás lehetőségét ilyen tekintetben felismerték az akkori elöljárók, és ezt a rendezvényt újra életre hívták. Azt gondolom, hogy számos vonatkozásban változtak a körülmények az elmúlt közel húsz esztendőben, de a cél, a szándék mégis sok tekintetben ugyanaz, és meg kell találnunk azokat az árnyalatnyi finomságokat, amelyek itt és most érvényesek, meg kell találnunk azokat a módozatokat, amelyekkel itt és most tudjuk ugyanazt üzenni és megvalósítani. A két világháború közötti időszakot is az jellemezte, hogy ugyan a népi kultúra része volt az emberek, a családok, a fiatalok, a közösségek életének, a hagyományok bizonyos tekintetben jobban éltek, de a maihoz hasonló szekularizáció, elidegenedés indult el, erőteljesek voltak a baloldali mozgalmak, felgyorsult akkor is a mobilitás, és

A rendszerváltást követően mindenképp egy űrt kellett pótolni, és vákuumként szívta az érdeklődést, a résztvevőket ez az esemény, mely idővel nyilván telítődött bizonyos értelemben, és ezt pótolni kellett a következetes építő-, szervezőmunkával. Párhuzamosan számos kezdeményezés kelt életre, ami ugyanezt a célt kívánta szolgálni valamilyen hasonló módon, számos hagyományőrző csoport, gyerekcsoport, hivatásos együttes jött létre, folklórfesztiválokat, táncházakat, prímástalálkozókat szerveztek. Évről évre újabb kihívások elé nézett a mindenkori szervezőcsapat, hogy ennek a rendezvénynek a jellegét, jelentőségét fel tudja építeni, meg tudja jeleníteni. A kezdeti lelkesedést követően egy önkéntesekből álló kezdeményező csoport vette át az irányítást, majd civil szervezetbe, az Ezer Székely Leány Napja Alapítványba tömörülve szervezték igen dicséretes elkötelezettséggel és komoly erőfeszítéssel évről évre ezt az eseményt. Csíkszereda Önkormányzata mindenkor támogatója volt – kisebb vagy nagyobb mértékben – az Ezer Székely Leány Napja megszervezésének, többnyire az anyagi terhek egy részének a vállalásával 38

S zép és nehéz a mi örökségünk , kedvesen nehéz

vette ki a részét a szervezésből. Évek teltével egyre kevesebb önkéntesre és egyre nagyobb szervezési költségekre kellett számítani. Az emlékezetes István, a király rockopera Ezer Székely Leány Napi bemutatóját követően kialakult egy hagyomány az esti rockoperával megkoronázott forgatókönyvre, amely kapcsán az a veszély körvonalazódott, hogy valamelyest beárnyékolja a délelőtti programot, a felvonulást, a szentmisét, a hagyományápoló csoportok bemutatkozását. Nem beszélve a költségvonzatáról is, hiszen egy szabadtéri rockopera megszervezése igencsak jelentős költségeket igényel, főleg olyan körülmények között, amikor az önkormányzati forrásokon kívül helyi vagy magyarországi támogatók részvállalása igencsak esetlegessé vált. 2004-től kezdődően, amióta a jelenlegi városvezetés van tisztségben, évről évre egyre nagyobb mértékben vállaltuk a rendezvény költségvetésének a biztosítását, és fokozatosan részt vállaltunk a szervezői teendőkben és a program előkészítésében is. 2008-tól olyan megállapodásra jutottunk az Alapítvány vezetőségével, hogy átadják a szervezési teendőket és a program összeállításával, illetve megvalósításával kapcsolatos feladatokat és felelősséget az önkormányzatnak, a szakmai rész irányítását pedig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek. Természetesen a tavaly is és a továbbiakban is támaszkodunk az Alapítvány munkatársainak, önkénteseinek tapasztalatára, észrevételeire, elvárásaira.

mányok ápolása és továbbadása tekintetében összpontosuljon ezen a napon, egyszerre jelenjen meg és adjon együttes élményt és erőt mindannyiunknak, akik számára fontos ez az örökség. Időközben, az elmúlt évtizedben hál`istennek nagyon sok kis táncegyüttes, csoport alakult, akik rendszeresen találkoznak énekelni, táncolni, kis programokat állítanak össze, és szeretnénk mindannyiukat megszólítani, és ott tudni ezen a rendezvényen.

Azt szerettük volna, és azt szeretnénk a továbbiakban is, hogy az örvendetesen megnőtt érdeklődés, tevőleges aktív részvétel a hagyo-

Örvendetesen egészül ki ünnepélyünk a székelyföldi kézműves mesterségek képviselőinek jelenlétével is. Évről évre egyre kedvesebb, 41

S zép és nehéz a mi örökségünk , kedvesen nehéz

élmény, ez a lendület számomra is kapaszkodót kell adjon, és együtt kell vállalnunk azt, amit Domokos Pál Péter mondott: „Kitartottam amellett, hogy nem hagyhatjuk az ősi viseletet”. Antal Attila alpolgármester

szebb és tartalmasabb kézműves vásárt sikerül megszerveznünk a rendezvény kiegészítőjeként. Igen nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek az rendezvénynek, és Csíkszereda Megyei Jogú Város számára is igen fontos ez az esemény, ünnep. Azt gondolom, ezt jól jelzi az, hogy városunk polgármestere az elmúlt évek során Pro Urbe-díjban részesítette az Ezer Székely Leány Napja Alapítványt, majd Boros Károly főesperest és Gergely István plébánost, akik az évek során meghatározó személyiségei voltak ennek az eseménynek. Az Ezer Székely Leány Napja rendszerváltozást követő évekbeli jelentőségét jól jelzi, hogy Magyarország akkori köztársasági elnökének felesége, Mádl Dalma asszony is megtisztelte jelenlétével ünnepünket. Szép és nehéz a mi örökségünk, kedvesen nehéz. Számomra meghatározó élmény volt az, amikor 1991-ben Domokos Pál Péterrel beszélgethettem a budapesti lakásában. Mindörökké emlékezetes marad, ahogy derűs arccal, csillogó szemmel újságolta a csíkszeredai polgármester kezdeményezését, azt a nagyszerű dolgot, hogy az Ezer Székely Leány Napja rendezvényt újjáélesztik. Úgy érzem, ez az 42

E

zer Székely Leány Napja

Szervezők

CSÍKSZEREDA POLGÁRMESTERI HIVATALA

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala 530110, Csíkszereda, Vár tér 1. szám Tel./fax: +40 266 315 120, +40 266 371 464 @ [email protected] www.szereda.ro

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 530102 Csíkszereda, Temesvári sgt. 6. szám Tel./fax: +40 266 371 362 @ [email protected] www.hargitatanc.ro

Ezer Székely Leány Napja Alapítvány Csíkszereda Taploca utca 110. szám Tel./fax: +40 266 371 361

zer Székely Leány Napja

Recommend Documents