(Zak 9,9b – Advent 1. vasárnapjának igéje)
A reklámok áldozatai vagyunk. Naponta akarva-akaratlanul több száz hirdetést is ránk zúdítanak. Postaládánk tele nem kívánt, újra nem használható újságokkal. Egyedi árajánlat, csak egy napra korlátozott ki nem hagyható akciók tengerében úszkálunk, vagy inkább egy nagy háló foglyai vagyunk. Az egyik reklám az internet sebességét bizonygatja, amely gyorsabb, mint egy western párbajban használt golyó. Gyorsaság. Mindent gyorsan, hamar, rögtön és minden, ami később következik be, már nem vonzó, ki- és eldobandó. Így éljük a mindennapjainkat, száguldva. Nincs idő a reggeli nyugodt kávéra, egy pihentető sétára, pihenésre. Tervek és időpontok halmaza kéri számon munkánk és életünk aktivitását. Többször érezzük azt, hogy lassan egy számlálót fognak ránk kötni, és ellenőrizni fogják életritmusunkat. A tévé egyik utazós műsorában tehetős emberek vásárolnak ingatlanokat. Az egyik műsorban Mexikó volt az úti cél. A család egymás között arról beszélt, hogy itt majd ki tudják pihenni magukat, mert itt az idő sokkal lassabban halad. Az ottaniak nem rohannak. Még nem. Grönlandi lelkész ismerősöm, aki férjével Dániában él, azt megállapítást tette Budapesti látogatása alkalmával, hogy Koppenhága sokkal nyugodtabb város. Megkérdezte, hová rohannak ennyire az emberek? Meglepett a kijelentés és a kérdés, és csak annyit tudtam válaszolni, bizonyítani szeretnének. Bizonyítani, hogy szépek, megbízhatóak és rugalmasak. Mindent képesek alárendelni a „valakivé válás” kihívásának. Család és barátok – manapság drága kincsnek számítanak. És egyre többen élnek bezárkózva a saját lakásuk falai között. Másokra már nincs idő. Érdekes, hogy többen választanak egy háziállatot – egy kutyát, akivel napi feladatok társulnak –, mint hogy küzdjenek egy jó barátságért. Miért is írtam le ezeket? Mert az adventi készülődés és a karácsony megélése ebben a zaklatott környezetbe érkezik az idén is. Miért is sóvárognak oly sokan a régi idők karácsonyai után? Miért dobban oly hangosan az emberi szív, amikor egy régi ünnepi képeslap a kezébe kerül, rajta egy ünneplő család, szánkózó gyereksereg és néhány gyertya ellenére káprázatosan csillogó karácsonyfák? Vágyódunk az egyszerűségre, a tisztaságra, és mégis a nagy láthatatlan háló foglyai vagyunk. Amikor leültem az ünnepre hangoló gondolataimat megírni, egyik adventi énekünk első verse jutott az eszembe: „Ó, jöjj, Ó jöjj Üdvözítő, / Beteljesült már az idő. / Törd át az ég zárt ajtaját, / Vár a világ sóvárogva rád.” (EÉ 149/1). Le is ragadtam az ének hívogatásánál, „Ó jöjj”. Ki tud így sóhajtva várakozni? Az az ember, aki tisztában van az Érkező fontosságával. Az, aki tudja, hogy kicsoda számára a Megváltó. Az, aki a karácsonyi idillben is tudja, hogy életét megmentette az Isten. Emlékszünk Immanuel jelentésére: „Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1,23) Isten Jézusban az első advent beteljesülésekor áttörte az ég zárt ajtaját. Megmutatta az igazi szeretet zálogát, aki az egyetlen közbenjárónk, aki velünk lesz a világ végezetéig.
Jólesik az elképzelt „bambinóra” rátekinteni a számtalan felállított betlehemesben, mert szeretnénk megtudni, hogy milyen is volt ő. Az evangélisták nem örökítették meg alakját, kinézetét. Annyit tartottak fontosnak átadni, hogy olyan volt, mint amilyenek mi vagyunk. Mindenben hasonlított ránk. A legfontosabban mégis különbözött, bűn nélküli volt. A bűnös világban hatalma volt a bűn fölött, sőt halála révén legyőzte a halált, az Istennel szembeni engedetlenség következményét. Képesek vagyunk-e mindezt meglátni a jászolban? Képesek vagyunk-e elfogadni a betlehemesre „árnyékot” vetítő keresztet, mint Isten megváltó tervének koronáját? Nekünk – Isten oltalmában élőknek – ezt a Jézust kell várni karácsonykor! Az említett internetes reklámban képesek voltak a golyó irányát megváltoztatni, kiemelve a sebesség fölötti uralmat. Nekünk is uralnunk kell az idő sebességét. Nem szabad széttárni karunkat, és szomorúan, fejbólogatva elfogadnunk, hogy ilyen a világunk, ebben kell élnünk. Isten, aki áttörte az eget, hatalmat adott az idő beosztására is. Lassíts és állj be te is a sóvárgók tömegébe, és énekeld velünk együtt: „Téged vágyunk mi látni csak…” (EÉ 149,3), és nemcsak karácsonykor! Jakab Béla parókus lelkész
(EÉ 131,1)
A díj kuratóriumi elnökeként elsősorban adminisztrációs feladatom van. Idejében kihirdetni a jelöltek gyűjtését, folyamatosan tájékoztatni a gyülekezetet a díj, az elismerés fontosságáról. Keményen lezárni a jelöléseket, majd összehívni a kuratóriumot és levezetni az értekezletet. Látszólag ennyi, pedig mögötte sokkal több van. Nem munkára gondolok, hanem érzelmekre. Elhunyt gyülekezeti tagok neveit és munkásságait ismerhetem meg. Élők, de már a gyülekezettől távol élők emlékezete kerül említésre és azok nevei, akik a gyülekezethez ma is tartoznak és életükkel sokat tettek az evangélium terjesztéséért az élet különböző területein. Az idén két olyan hűséges testvérünk részesült a díjban, akik különböző módon tettek a hit erősítéséért és a gyülekezet szerepének a fontosságáért a mai öncentrikus világban. Istók Katalin a gyülekezethez tartozó különböző korú gyermekek felzárkóztatásában végzett hatalmas munkát, ezáltal új lehetőségeket nyitva számukra az életben. Proksza Gyula zenei munkássága mellett gyülekezetünk média-szakembere, aki ma is nagy alapossággal szerkeszti az Óbudai Harangszót és a Heti Hírmondót. Istennek vagyok hálás azért, hogy mindkettőjüket ismerem. Ádám fiam révén Istók Katalin munkájának a gyümölcsét láthatom, Proksza Gyuszival pedig munkatársi és baráti kapcsolatban lehetek. Ahogyan mondani szokták a nagy díjak átadásakor: „ez nem jöhetett volna létre”, ha Isten nem hívja el és nem indítja el őket a cselekvő, szeretettel végzett munkára. Jakab Béla a kuratórium elnöke
A díjak átadása alkalmával – az október 9-én megtartott ünnepi istentiszteleten – elhangzott laudációk.
munkásságának méltatása „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted, Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.” Ezt az idézetet Kazinczytól – a reformkor előtti évtizedek kiváló írójától, költőjétől és nyelvújítójától – választottam Kati néni köszöntése mottójául. Ez az epigramma több mint 200 éves, de az aktualitása máig nem vesztett érvényéből A gyülekezetben a gyerekek korrepetálása kb. tíz évvel ezelőtt kezdődött. Ez idő alatt Kati néni 25-30 gyerekkel foglalkozott. Volt közöttük autista és zseni is. Ezt a munkát nagy szeretettel, eredményesen és ingyen végezte. Sokan tudjuk, hogy milyen nehéz a matematika. Nekem az érettségi után évtizedekkel is voltak rémálmaim, amikor matematikából feleltem, vagy érettségiztem. Feltehetően ezek a gyerekek is hasonlóan érezhettek, de Kati néni segített nekik a félelmeiket sikerélménnyé változtatni. Ezen kívül még két dolgot emelnék ki. A gyerekekkel való munka során megtanította nekik azt, hogy akarattal és szorgalommal legyőzhetik a nehézségeket. A második lényeges, hogy jó példával járt elő, hogy ezek a gyerekek felnőttként hasznos tagjaivá válnak a gyülekezetnek, és ugyanúgy segítenek a jókedvű, vidám evangélikus gyerekek nevelésében. Köszönet érte Kati néninek. Sík Csaba Közel négy évig tanultunk együtt Kati nénivel a gimnázium alatt. Sokat tanultam tőle matematikából és fizikából, de nem csak az integrálási és deriválási szabályokról, vagy a kondenzátorok soros kapcsolásáról szereztem ismereteket. Rengeteg egyéb dologról tudtunk beszélgetni és nevetni egy-egy olyan feladaton, ami esetleg mindkettőnkön kifogott. Egy biztos, ha nem kapom meg Kati néni támogatását, akkor nem találom meg azt a pályát, ami a műszaki egyetemre vezetett. Ezért nagyon hálás vagyok, és szívből gratulálok Neki a díjhoz! Sík Luca
Nemcsak engem, sokunkat tanított, És azelőtt nem szerettem a matekot. Kaptam a sok házi feladatot, És volt néhány, mi ebből elrontódott. Gyakorlás a tudás anyja, Kati néni Sík Maját megkapja. Repül a sok kivonás, osztás, szorzás, Kati néninek hála, nem okoz gondot e tudomány. Sík Maja verse
munkásságának méltatása Kedves Testvérek, kedves Gyuszi! A Dévai Bíró Mátyás díj odaítélésének feltételét az alapítási szabályzat 2. pontja tartalmazza. Így hangzik: „A díj a gyülekezet érdekében kiemelkedően sokat tett gyülekezeti tagoknak adható.” Ha tettekről beszélünk, meggyőződésünk, hogy megfelelő személy kapja a díjat, amikor Proksza Gyula testvérünkről van szó! Igen! Ő igazán aktív résztvevője és munkása gyülekezetünknek! De mikor is kezdődött mindez? Visszatekintve: a rendszerváltás idején jelent meg híveink sorában. De, hogy vasárnaponként ne csak az istentiszteleteken vegyen részt, már nem sokkal ezután zeneszeretete és ilyen irányú végzettsége révén az énekkar munkáját erősítette kiváló hangjával, majd karvezető-helyettesi tevékenységével. További tenni akarásának és sokirányú aktivitásának eredményeképpen 2000-ben, a tisztújítás alkalmával tagja lett a presbitériumnak. E tisztségbeli munkáját tizenkét éven át, két cikluson keresztül oly szeretettel és odaadó hasznossággal végezte, hogy bár újabb ciklusra nem jelöltette magát, a presbitérium tiszteletbeli presbiternek választotta meg. A presbiteri szolgálatán belül egy nagy feladatra is felkérést kapott. Miután presbitertársa, Dr. Hunyadi Zoltán befejezte az Óbudai Harangszó szerkesztését, ő annak folytatását szívesen elvállalta, és az 1999. év negyedik, Advent-karácsonyi számát már ő szerkesztette. Azóta is – kis megszakítással – ennek a fontos missziót betöltő és igazán nagy hozzáértést és türelmet igénylő feladatnak a megvalósítója. Mindezek mellett nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy szerkesztésében a gyülekezet harmadik évfolyamát élő Heti Hírmondója is mindig időben kerül híveink kezébe. Így lett aztán lelkészeink munkatársa is. Meggyőződésünk, hogy mindezeket hitből fakadó elhivatottsággal teszi. Kedves Gyuszi! A mindig szerény és fáradtságot nem ismerő tevékenységedért köszönettel tartozunk. Gyülekezetünk továbbra is számít értékes munkádra. Istenünk áldását kérjük rád, feleségedre és unokáddal bővült kedves családodra az 1Thessz 5,24. versével: „Hű az, aki elhívott titeket, és ő meg is cselekszi azt.” Pohorely Béla
(Lk 21,28 – Advent 2. vasárnapjának igéje)
– Dévai Bíró Mátyás éneke – Egyházközségünk volt a házigazdája a Dévai Bíró Mátyásról és munkásságáról szóló, szeptember 17-én megtartott tudományos konferenciának és ünnepélyes megemlékezésnek. A konferencia védnöke kerületünk ország-gyűlési képviselője Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt. Dévairól, a magyar Lutherként emlegetett reformátorról több forrás, kortárs-említés támasztja alá azt, hogy személyében az első magyar reformátort tisztelhetjük. Wittenbergben töltött egyetemi évei alatt nagy hatással volt rá Melanchthon, Luther Márton munkatársa. Hazatérve már a reformációt szolgálta. A tudományos konferencia ünnepi istentisztelettel és templom falán található Dévai emléktábla megkoszorúzással kezdődött „Büszkék tudunk-e lenni a lelkészünkre, az egyházra, a reformáció üzenetére és Lutherre?” – tette fel a kérdést Jakab Béla az egyházközség parókus lelkésze, aki az igehirdetésben arra hívta fel a figyelmet, hogy életünk szilárd talajon, az evangélium üzenetén álljon. A tudományos konferencia fővédnöke – Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Óbuda országgyűlési képviselője – ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy a reformáció az új kezdet, ami rávilágítja a figyelmet a Szentírásra. Varga Mihály Dévai munkásságával kapcsolatban elmondta, hogy a magyar reformátor a három részre szakadt Magyarországon nemcsak a hit mélyítésén dolgozott, hanem kimagasló munkásságának is köszönhető, hogy megmaradhatott az anyanyelv. „Hiszem, hogy a reformáció lényege – ahogy megszületésekor, úgy most is az –, hogy a Szentíráshoz való visszatéréssel új távlatokat nyisson az emberek előtt. A reformáció tanai rávilágítanak a jól végzett munka értékére és megmutatják, hogy tetteinkkel nemcsak magunkért, hanem közösségeinkért és egész magyarságunkért felelősek vagyunk. Mert az ige nem csak szó, szertartás, hanem cselekedet. Ezért ha a reformációért szólunk, akkor tudjuk, hogy az nem a múlt, hanem a ma és jövő feladata.” De ki is volt valójában a magyar Luther? A konferencia előadói, különböző megközelítésekből, a fenti kérdésre keresték a választ. A Dévai munkásságát és korát bemutató tudományos ülés elnöke, Dr. Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettes professzora volt. Dr. Ittzés Gábor – az Emberi Erőforrások Minisztériuma tudományos tanácsadója – A wittenbergi egyetem Dévai korában címmel rávilágított arra, hogy az 1507-ben pápai elismerést kapott egyetem hogyan vált kora meghatározó intézményévé. Az egyetem a klasszikus tárgyak oktatásáról folyamatosan áttért a humanista, majd reformátori tanok képviseletére, melyben Philipp Melnanchtonnak nagy szerepe volt. Így a kezdeti mélypontot követően Luther Márton és Melanchton hatására az egyetem a legtöbb diákot vonzó intézmények körébe lépett, valamint a korszakot meghatározó szellemi központ lett. Dr. Csepregi Zoltán – az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyháztörténeti tanszékének egyetemi tanszékvezető tanára – előadásában Dévai Bíró Mátyás mai megítéléséről beszélt. Kiemelte, hogy a magyar Luther írott munkásságából nagyon csekély forrás maradt fenn, az is mindösszesen öt évre korlátozódik. „Ez is okozhatja, hogy Dévairól nem alakult ki nagyobb kultusz” – fogalmazott az egyetemi tanár. Dévai élete utolsó évtizedében elvesztette látását, így nem írt, nagyon keveset levelezett. Arra a kérdésre, hogy Dévai élete második felében a református közösségben találta volna-e meg a lelki közösséget Csepregi Zoltán elmondta, hogy ezt a 16. századtól a 19. századig így gondolták, ma viszont azt lehet mondani, hogy erre nincsen adatunk. Dévai és a magyar helyesírás címmel tartott előadást Dr. Hubert Gabriella – az Evangélikus Országos Könyvtár tudományos munkatársa –, aki elmondta, hogy „a reformáció egyik célkitűzéséhez, a Bibliaolvasás széleskörű elterjesztéséhez szükségesek voltak a Bibliafordítások, az olvasni és írni tudó emberek, ehhez pedig meg kellett alkotni az adott nyelv grammatikáját és helyesírását.” Dévai ezért kezdett bele munkájába és írta meg az első magyar helyesírási könyvet, amely egyben ábécés könyv is. „Dévai művének egyik érdekessége, hogy egyik nyelvjárást sem erőltette rá a másikra, azaz mindegyik nyelvjárásnak megfelelően jelölte a kiejtés lehetőségeit” – mondta a tudományos munkatárs.
A szentek aluvása Dévainál címmel Dr. Ács Pál tartott előadást. Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tudományos tanácsadója Dévai szövegeken keresztül nemcsak egy mű szerzőjének azonosítását mutatta be, hanem egyúttal betekintést engedett a hallgatóságnak Dévai Bíró Mátyás teológiai gondolkodásába is. Az előadó kitért arra, hogy Dévai irodalmi tevékenysége arra vezethető vissza, hogy „vitatkozott korának hitszónokaival, mely kérdéseket később teológiai műveiben is magyarázott.” A vizsgált mű három nagy témakör köré csoportosítható, a lelkek halála utáni állapotának kérdésére, a menny és pokol teológiai megközelítésére és a szentek kultuszára. Utóbbinál Dévai radikális nézetet vallott, mely sokak nemtetszését is kiváltotta, ugyanis a magyar reformátor úgy fogalmazott, hogy az ember példát adhat, de nem válhat közvetítővé, a „szenthez” nem szabad imádkozni. A tudományos konferencia rávilágított arra, hogy Dévai Bíró Mátyást, míg a magyar Luthernek mondjuk, addig kevés és sokszor ellentmondásos figyelem kerül emlékezetére. Ezért is volt fontos az Óbudai Evangélikus Egyházközség kezdeményezése, miszerint már a reformáció ötszázadik éve előtt kezdjünk el újra, közösen gondolkodni a magyar egyháztörténet ismert, de számos tévhittel illetett személyéről, Dévairól. (Forrás: evangelikus.hu Galambos Ádám szövegének felhasználásával)
(Ézs 40,3.10 – Advent 3. vasárnapjának igéje)
Október 31-e jeles nap. Reformáció emlékünnepe. Angolszász pogányoknak Halloween, mifelénk pedig hagyományosan egybemosódik a Halottak napja és Mindenszentek körüli temetőjárással, hiszen a sok vidéki temetőt nem lehet egy nap alatt bejárni. A mi családunkban október 31 egy személyes ünnep. A feleségem születésnapja. Mondtam is anyósomnak (tréfálkozva), hogy milyen fekete humora van, hogy épp ezt a napot kellett választania a lánya születésnapjára, de azt válaszolta (tréfálkozva szintén), hogy ezt a napot nem ő választotta. Az idei (2o16-os) október 31-e számunkra egy különleges ünnep. Idén egyszerre ünnepeljük a reformáció emléknapján a születésnapot, a gyászunkat és a feltámadást. Hat héttel ezelőtt vesztettük el a legkisebb gyermekünket, akit nagyon vártunk. Olyan kicsi volt, hogy még meg sem született. Egy magzat. Ha méricskélni akarjuk, akkor a 15 hetes terhesség (más szavakkal az 5. hónap) közepén. Nekünk a gyermek elvesztését semmivel sem teszi könnyebbé, hogy meg sem született. Ha egy szerettünket elvesztjük, akkor általában ott vannak kéznél a megszokott gyász-rituáléink. Táviratokat küldünk ki, amelyben fájdalommal tudatjuk... Ki szabad esni a munka ritmusából, temetést kell szervezni, és szabad, sőt elvárt sokat sírni. Érdekes módon ezek a rituálék valóban hatnak, segítenek (legalábbis az első időszakban) a veszteség feldolgozásában. Nekünk ez nem adatott meg. A gyermekünk, akit vártunk, még nevet sem kapott. Sírhelye sincs, ahova elmehetnénk Halottak napján. Úgy érezzük, hogy ezzel a gyászunkkal magunkra maradunk. Nem is kérhetjük senkitől, és nem is várjuk, hogy megértsék a veszteségünket, hiszen tulajdonképpen mi sem értjük, hogy mi fáj, hogy mit vesztettünk el: a reményt? A várakozást? A hitet? Egy elhalt magzat eltávolítása is jár bizonyos kockázatokkal. A mi esetünkben a műtétet Budapest egyik legjobb kórházában végezték. Ember tervez. Akkor kezdtem el gyanakodni, amikor egyre több orvos sietett a műtő felé. A feleségem órákon át volt életveszélyben, szó szerint élet és halál között. A műtét vége egy siker: életben maradt. Ezért írtam, hogy ez az ünnep idén nekünk a feltámadásról is szól: a nagy műtét után hat héttel, ezen a napon kelhet fel a feleségem a betegágyból.
Felesleges azon gondolkodni, hogy mit jelent a „műhiba” kifejezés. Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, és ez a sebészeknél sincs másképp. Minden beavatkozásnál van kockázat, és minden páciensnél vannak a kockázatokat növelő, vagy csökkentő tényezők. Az egyik ilyen kockázati tényező a nem. Ha valaki nőnek születik, akkor élete során több kockázatnak lesz kitéve. A terhesség és a szülés a mai világban is a jelentős egészségügyi kockázatok közé tartoznak. Bár a statisztikák szerint a gyermekágyi halandóság örvendetesen lecsökkent az elmúlt száz évben, azt sem felejthetjük el, hogy a gyermekvállalási életkor kitolódása és más társadalmi tényezők miatt a gyermekvállaló nőket ma érő kockázatok nem feltétlenül csökkentek, inkább átalakultak. Kevesebben halnak bele a szülésbe, de több a mienkhez hasonló kései vetélés (korábban azért sem volt ilyen, mert a nők belehaltak), a sikertelen gyermekvállalási szándék, a fogyatékkal születő gyermek stb. Belátható, hogy mindezeket a kockázatokat elsősorban a nők viselik. A kockázatok kapcsán eszembe jutott egy néprajzi tudósítás, amelyet még egyetemista koromban olvastam. Egy inuit (régiesen: eszkimó) sámán visszaemlékezési voltak, magzati korából. Egyebek közt emlékképei voltak arról, amikor egyszer döntenie kellett, hogy nőként vagy férfiként akar-e élni. Ez a motívum (hogy a sámán visszaemlékszik a nem-választására) szórványosan a szibériai táltos-hagyományokban és DélAmerikai sámánizmusban is ismert. Magam nem tudom eldönteni, hogy vajon mennyi lehet az igazságtartalma ezeknek a visszaemlékezéseknek (például lehet-e valamiféle identitása, öntudata a magzatnak néhány hetes korában, amikor a neme kialakul), azt viszont igen, hogy egy szép metafora alapja lehet. Minden tiszteletem a nőknek, ha ők ezt a rendkívül kockázatos életet választották. Amikor azt írtam, hogy a gyászunk feldolgozásában magunkra maradtunk, akkor ez így nem teljesen pontos. A kórházban is felhívták a figyelmünket, hogy célszerű szakemberhez fordulnunk a gyászunk feldolgozásával, más ismerősöktől is kaptunk telefonszámot, javaslatot. Én hajlottam volna arra, hogy pszichológushoz forduljunk, de Nóra, a feleségem inkább egy rokon-szakma képviselőjét preferálta, a lelkészt. Pontosabban a mi lelkészünket, Bélát. Úgy érezte, egy ismeretlen ember előtt nem tudna megnyílni, feltárulkozni. Béla nem egy ismeretlen, hanem mind jól ismerjük, mi is, a gyerekek is, a mi szüleink is. A nehéz pillanatokban a támogatást nem csak Bélától kaptuk, hanem Edinától, a feleségétől is, és ez rámutatott egy lényeges különbségre: a lelkész nem terapeutaként, hanem egész emberként áll oda a problémához, a problémás emberhez, nyíltan vállalva saját magát és a saját családját is. Milyen egy nyílt kapcsolat! Egyúttal: milyen elképesztő felelősség, mindig szem előtt lenni, saját életünket mindig felvállalhatóan, transzparens módon vezetni. A lelkészválasztás mellett szólt egy másik érv is, hogy a lelkésznek van valamije, ami a terapeutának nincs. Most nem a transzcendensre (nyíltan: Istennel való kapcsolatra) gondolok, hiszen ez egyrészt nem bizonyítható, másrészt nem vitatható el a pszichológusoktól sem. A gyülekezetre gondolok. A pszichológusnak nincs gyülekezete, a lelkésznek pedig van. Nagy előny ez. A legtöbb „hagyományos” társadalomban úgy tartják, hogy a testi gyógyulás alapja a lelki gyógyulás, ennek pedig a közösség támogatása. A gyülekezeti kirándulás alkalmával volt alkalmunk megtapasztalni a közösség lelkierejét, a felénk irányuló szeretet gyógyító hatását. Örülök, hogy ezt néhány szóban volt alkalmam a gyülekezetnek élő szóban is megköszönni. Az írásos felkérésnek kevésbé örültem (nem vagyunk ennyire feltárulkozók), de azt gondoltam Nórával együtt, hogy nem térünk ki a felkérés elől, hiszen ha ezzel valóban adunk valamit a mi közösségünknek, akkor is csak a töredékét szolgáltatjuk vissza annak a támogatásnak, amit Tőletek, mindannyitoktól kaptunk, és kapunk az elmúlt években. Köszönjük. Dr. Letenyei László
2016 nyarán, június 27 – július 1. között ismét megrendezésre került az Óbudai Nyári Napközis Hittantábor. A tavalyi év sikerei után idén majdnem megkétszereződött a tábor résztvevőinek száma. Fiatalság, zene, közösség, közös élmények és a szeretet. Ezek indították gyülekezetünk családjait arra, hogy féltve őrzött gyermekeiket és unokáikat lelkészük és segítői kezeire bízzák. „Legyünk barátok!” – hangzik fel a tábor szlogenje. Hétről hétre, ünnepről ünnepre találkozunk, ismerkedünk, de valahogy csak hosszabb együtt töltött idő után szövődnek az életre szóló barátságok. Nincs is erre jobb alkalom a tábornál! Minden napnak megvolt a maga tematikája és mondanivalója. Tanultunk és beszéltünk arról, hogy ki Jézus, arról, hogy mit tanulhatunk tőle. A lyukas tető és az összetartó barátok példázatán keresztül ismerték meg fiataljaink a szeretet és az összetartozás erejét. Elkészítették saját rajzaikon azt, ami a gondolataikban forgott. Dob, gitár, zongora és csilingelő hangok öltötték láthatóvá és hallhatóvá azt, ami a szívekből kikívánkozott.
Hogyan is lehetne ezt még fokozni? Kitörtünk a gyülekezeti ház falai közül, és célba vettünk a természetet. Kirándulni mentünk.
Pohorely Béla bácsi, gyülekezetünk tiszteletbeli felügyelője volt a házigazdánk és túravezetőnk, aki hatalmas szeretettel fogadott be minket otthonába. Sok pizza, vízibomba és kirándulás mellett tovább erősödhettünk, együtt, barátokként. Az utolsó napon családosan, a szülőkkel közösen zártuk le a tábort frissen sült húsok, saláták és ízletes fagylaltok körében. „Új hálaének áldja Isten”, „Ez az öröm el ne múljék”, „Olyan örömöt, mint a család”, „Jézus fogja kezed, segít és megy veled” és még sorolhatnám együtt tanult ifjúsági énekeink sorait. Hogyan is lehet ezt leírni és igazán átélni? Gyere el jövőre, hozd szeretteidet, és te is átélheted velünk mindezt a sok csodát! Kedves Szülők! Köszönjük, hogy ránk bízták a gyermekeket! Köszönjük a bizalmat, a segítséget, a támogatásokat és a sok-sok szeretetben gazdag élményt. Jakab Johanna
Ismét elkezdődött a tanév, az előzőknél bizonytalanabbul és lassabban. Az információk állandóan változtak, és az órarendek iskolánként változó időpontban érkeztek. Napokig egyeztetni sem tudtam az egy főállású hitoktató és a két óraadó lelkész beosztásáról. Bizonyságot nyert ismét, hogy milyen fontos az iskola igazgatójának személye. Alig három vezető adott százszázalékos órarendet a tizenhárom iskolából. A gyerekek létszáma is változó. Ugyanakkor az idei év pozitívuma, hogy a református és evangélikus hitoktatók a rugalmasabb órarend miatt órákat adtak át egymásnak, ezáltal gyermekeket. Remélem, hogy ez nem egyszeri kezdeményezés, hanem hosszú távú együttműködési stratégia.
A gyerekek továbbra is kedvesek és nyitottak. Sajnos a vörös csillag árnyéka több iskolában is gátolja a hitoktatás terjedését, ezekben az iskolákban a pedagógusok titokban fejtik ki pozitív véleményüket munkánkról. Az órarend összeállításában figyelembe kellett vennem az óraütközéseket, a kórházlelkész kötelező munkaidejét, az iskolák közötti távolságot, a hittanórák közötti lukas órákat, és végül a saját gyülekezeti beosztásomat. Az idén először ragaszkodtam a hittanmentes napokhoz. Így lett szabad a hétfő és a pénteki nap. Ezeken a napokon tartom az idősek klubjaiban az istentiszteleteket és bibliaórákat, és veszek részt az ökumenikus lelkészkör összejövetelein. Az idei tanévben 12 iskolában, 44 csoportban, 28 hit és erkölcstan és 16 fakultatív hittanórán 75 gyermek részesül evangélikus hitoktatásban. Fakultatív hittanóra egyházi működtetésű, vagy magániskolában történik. Bár törvény kötelezi az iskolát a hit és erkölcstan óra megtartására, mégis más besorolásba került, díjazása is alacsonyabb. Az előző évekhez hasonlóan a szülőknek levelet írtam, az ideiben kiemeltem az iskolai oktatás és a gyülekezeti kapcsolat fontosságát. Gyakran érzem azt, hogy iskolai oktatókká válunk, és félek attól, hogy kipipáljuk az elvégzett órákat. A küldetésünk ennél sokkal felelősségteljesebb, Isten országát kell a gyermekeknek bemutatnunk, és arra nem elég a heti negyvenöt perc. Továbbra is hétfő délutánonként tartjuk a gyülekezeti hittant. Az idén három család hat gyermeke vesz részt az alkalmakon. A konfirmációi magasabb csoportlétszám az iskolai hitoktatásnak köszönhető. Az oktatás időben történő elindítására nagyon ügyeltem, nyolc fiatal két csoportban vesz részt a felkészítésben, a vallástétel időpontja 2017. virágvasárnapja lesz. Hitoktatónak lenni az újkori magyar történelem eme időszakában nem kötelesség, hanem küldetés. Imádkozzunk a hitoktatásért és a hitoktatókért! Jakab Béla
(Fil 4,4-5 – Advent 4. vasárnapjának igéje)
Június 18-án reggel 6 órakor az óbudai gyülekezet kicsiny csapata elindult Németországba, a reformáció szülőhelyére, Luther nyomába. A felkészüléshez lelkészünk által gondosan összeállított részletes útitervet kaptunk. Első napunk utazással telt. Estére Erfurtba értünk, ahol első szállásunk volt. Másnap reggel Eisenach felé indultunk. Először a város közelébe magasodó Wartburg várát „vettük be”. Itt talált menedéket Luther Márton 1521-1522 között, György lovag álnéven. A vár kívül-belül impozáns „mesebeli” kastélyra emlékeztet. Sűrű fákkal borított hegy tetején trónol. Díszes szobái lenyűgözőek. Szippantottunk Luther dolgozószobájának levegőjéből és láttuk iróasztalát, ahol a Bibliát fordította és a „Wartburgi írások” is születtek. Az eisenachi múzeumban Luther diákéveiről láttunk kiállítást és megnéztük a Szent György templomot, ahol Bachot keresztelték. Innen Eislebenbe mentünk, ahol sorra látogattuk a Lutherhez kapcsolódó épületeket: a szülőházát, a Szent Péter Pál templomot, ahol megkeresztelték, a Szent András templomot, utolsó prédikációinak színhelyét és ahol felravatalozták, és a házat is ahol meghalt. A múzeumokat korabeli tárgyakkal rendezték be, így könnyen beleképzelhettük magunkat a reformáció korába. Végül megnéztük a Szent Anna templomot, amely Ágoston rendi kolostorként is működött és az elsők között vált evangélikussá. A harmadik nap első úti célunk Wittenberg volt, Luther élete és vallástörténeti munkássága nagy részének színtere.
Megnéztük a városi templomot, ahol prédikált. A szép oltárképet Lucas Cranach festette 1547-ben. Az úrvacsora, a keresztelés és a bűnbocsánat új evangélikus bevezetését mutatja be. Alul középen Luther a szószékről a keresztre feszített Krisztusra mutat. „...Középen általszegetten Krisztus, a megváltó kereszten, Luthernek Biblián a balja, és jobbkeze, kinyújtott karja Krisztusra mutat ihletetten.” (1) Ezután a vártemplomot néztük meg, amelynek ajtajára 1517. október 31-én Luther Márton kitűzte 95 tézisét. Az eredeti ajtó, amely hirdetőtáblaként is szolgált, egy XVIII. századi tűzben megsemmisült, de ez mit sem vont le abból a fennkölt érzésből, hogy átélhettük vallásunk születésének történetét a színhelyen és fejet hajtsunk Luther és Melanchton sírjánál. „...Messziről jött magyar zarándok, áhítattal én is megállok. Kőbe, színekbe dermedt zsoltárt csendesen, sorra megcsodálok.” (2) (1), (2) Túrmezei Erzsébet: A wittenbergi oltárkép előtt
A Luther ház kertjében Bora Katalin (szobra) fogadott bennünket. Luther itt élte életének nagyobbik részét. 1525-ben feleségül vette Katharine von Borát. Katharine asszony diákoknak adott szállást, hogy ezzel növelje szűkös bevételüket. A ház központi helyisége a nagy, festett lambériával borított nappali volt, ólomüveg ablakokkal, festett fa kazettás mennyezettel, szép cserépkályhával, az egyszerű fiókos asztal körül padokkal. Ez a helyiség számtalan beszélgetés színhelye volt. A beszélgetések nagy részét a jelenlevők lejegyezték, ezt „Asztali beszélgetések”-ként ismerhetjük. A helyiséget eredeti állapotában láthattuk. Ennek a puritán és mégis meghitt légkörű szobának a szelleme érintett meg leginkább, itt éreztem legközelebb magamhoz Luther szellemiségét, a kor hangulatát. A nappali képe mélyen emlékezetembe vésődött, nagy hatást tett rám. Délután elbuszoztunk Magdeburgba, ahol többször is járt Luther és meglátogattuk a dómot, Németország legrégebbi gótikus templomát. Az este vidáman telt. („...A mi Istenünk úgy kívánta, hogy jó kedvűek legyünk.”) Vacsoránál felköszöntöttük legfiatalabb útitársunkat, Sebestyén Levit 13. születésnapján.
A meglátogatott városokban, amelyek neve elé a Lutherland előnevet ragasztották, a reformáció 500. évfordulójának előkészületei látszódnak. A vártemplom homlokzatát is csak állványok mögött csodálhattuk meg. Reggel indultunk Lipcsébe, hogy tisztelettel adózzunk J.S.Bachnak nyughelyén, és megnézzük a Szent Tamás templomot, ahol dolgozott. Meghallgathattuk a templom csodálatos hangú orgonáját is. Luther is járt itt többször, itt hirdette ki új eszméit 1539-ben. Majd tovább mentünk Erfurtba, a mesés középkori városkába. Mesebeli favázas házacskák, impozáns templomok varázsoltak el bennünket az óvárosban. Éppen utca zenészek fesztiválja volt, így minden sarkon más-más stílusú zene szólt még hangulatosabbá téve ezzel a várost. Megnéztük a fenséges templomokat és kellemes zene mellett sétáltunk az óváros zeg-zugos utcáin a Gera folyó partján. Meglátogattuk az Ágoston rendi kolostort, ahol Luther tanult és első papi szolgálatát végezte. A hozzá épített új szárnyban konferencia- és oktató központ működik. Az ötödik nap reggelén, haza indulás előtt, kis kitérőt tettünk Stotternheimbe, hogy megálljunk az emlék kőnél, amit a vihar színhelyén állítottak, ahol Luther Márton megfogadta Szent Annának, ha túléli a vihart, szerzetes lesz. Ezután elindultunk haza és estére épségben megérkeztünk a Dévai Bíró Mátyás térre. Utunk Luther szavainak szellemében telt: „az egész élet és létezés hitből és szeretetből áll. A hit Isten felé irányul, a szeretet pedig az ember és szomszédja felé.” Hitbeli töltekezésünk folyamatos volt. Lelkész úr áhítatai, a közösen elmondott imádságok és énekek, amelyek Lutherhez kapcsolódtak, buszunkat is templommá varázsolták. A templom-látogatásokkor elénekelt „Erős várunk” még jobban összekovácsolta kis zarándok csapatunkat. Köszönjük a szervezőknek a fáradozásukat, a gazdag programot, a részvevőknek a jó hangulatot, a szeretetteljes légkört, hogy utunk szép élménnyé válhatott. Györgyné Váraljai Irén
(Tit 2,11 – Karácsony estéjének igéje)
Hálát adok az Istennek, hogy magyarnak születtem és Magyarország a hazám! Itt nekem minden város, falu, hegy, völgy a legszebb ezen a világon. Ezt azóta tudom, amióta élek. De ha nem így éreznék is, 2016. október 1-jén meggyőződhettem erről, ugyanis ismét együtt kirándult gyülekezetünk. Most Dél-Magyarország volt a cél, azon belül pedig Mohács, Siklós és Szekszárd. Már a reggeli indulás is örömteli volt, hiszen a nagy autóbusz teljesen megtelt. Hatvanan gyűltünk össze. Ilyen nagy létszám még sohasem kirándult együtt Óbudáról az utóbbi években. Idősek, középkorúak, fiatalok és kilenc gyermek is eljött. (Bizonyosan serkentőleg hatott, hogy a konfirmandusoknak és a gyermekeknek nem kellett fizetni, valamint minden résztvevő költségeihez 3.000 Ft-tal hozzájárult az Egyházközség.) Jó volt látni, hogy a családok milyen felszabadultan, vidáman töltötték el ezt a szép napot. Az idősebbekre kifejezetten frissítően hatott a gyermekek kacagása, vidámsága. Csodálatos volt, hogy még a hosszú busz-úton is találtak maguknak elfoglaltságot. Első állomásunk mi más is lehetett volna, mint a mohácsi evangélikus templom. Egy szórvány gyülekezet kicsi temploma, amelyben már több mint 30 éve szolgál egy lelkész házaspár. Elmondták, hogy nehéz ilyen nagy területen ellátni a feladatokat, de szívesen teszik, bármilyen kevés is az evangélikusok száma ezen a vidéken. Hamarosan nyugdíjba vonulnak és remélik, hogy az utódjuk is hasonló szeretettel látja majd el ezt az odaadó gyülekezetet.
A pici templomból – amelyet megtöltött kiránduló csoportunk – tovább indultunk a busójárás központjába, ahol nagyon sok érdekességet tudtunk meg erről a néphagyományról. Közelről láthattuk a különböző jelmezeket, és meghallgattuk, hogyan is kezdődött ez a szokássá vált esemény Magyarországon. Ennek is történelmi háttere van. Tovább folytatva történelmi kalandozásunkat, megérkeztünk a mohácsi emlékhelyre.
Már a bejárat is felemelő érzést keltett, hiszen elsőként a magyar korona szimbolikus alakja tűnt a szemünkbe. Ezután levezettek bennünket az alagsorba, ahol vetített képes történelmi áttekintés következett olyan érdekesen és szemléletesen, hogy mindenki figyelmét lekötötte. (Még a gyerekek is szívesen hallgatták.) A „csatatérre” érve pedig az idegenvezető elmesélte, hogy az ott lévő emlékoszlopoktól, a földön elhelyezett fatörzsekig, ezen a helyen mindennek jelentése van. A környezet hangulata, az itt történt véres események miatt teljesen elcsendesedett a csoport. Mindenki átérezte az ott történtek súlyát. Szívet megérintő érzés volt. Következő állomásunk Siklós. Ott először egy étterembe tértünk be ebédelni. A finom és bőséges ebéd után felsétáltunk a várba, ahol ismét idegenvezető várt bennünket. Élvezet volt látni, ahogy a gyerekek a földre ülve hallgatták az előadást a vár történetéről, és a nagyobbak követték is az idegenvezetőt a séta alkalmával. Egy ilyen kiránduláskor, amikor a régmúltat idézzük fel, mindig felötlik bennem, hogy milyen jó dolgunk van nekünk a XX. és a XXI. században. Kényelmesen élhetünk, mindenünk megvan, és vajon meg tudjuk-e becsülni mindazt, amit az Úr Isten adott nekünk. Most nem kéne hadakoznunk, és mi mégis ezt tesszük… Nos, hát szép, tanulságos és elgondolkodtató volt ez a várlátogatás. Szekszárdon már vártak bennünket. Késve értünk, hisz programon kívül, egy Villányi nagy kerülőt kellett tennünk egy szüreti mulatság miatt, viszont ritkán látott szép tájon át buszoztunk. No de végre megérkeztünk a szekszárdi evangélikus templomba. A tervező-építő leánya mesélte el a templom eseménydús történetét. Ez a gyülekezet valamivel nagyobb létszámú, mint a mohácsi, de itt is kevés a templomba járó ember. (A szívük viszont nagy. Pogácsával és borral kínáltak bennünket.) Elgondolkodtató, hogy mennyire fogy az evangélikusok létszáma. De mi itt is megtöltöttük a templomot. A visszafelé vezető úton az jutott az eszembe, hogy bár kicsi ez az ország, mégis mennyi, de mennyi csodálatos emlékhelyünk van. Mindenkor és mindenhol azért küzdöttek őseink, hogy megmaradjon a magyarság, kereszténységével együtt. És megmaradt! Most a mi feladatunk, hogy gyarapítsuk, erősítsük az evangélikus közösségeket pl. ilyen felejthetetlen kirándulásokkal, mint amilyen ez a mostani is volt. Köszönjük az Óbudai Evangélikus Egyházközség vezetőségének, hogy lehetővé tette a mostani együttlétet is. Aki még nem vett részt ilyen kiránduláson, a jövőben ne mulassza el! Ez mindig testi és lelki felüdülés! Erős vár a mi Istenünk! Papp Jánosné Pohorely Éva
(Jn 1,14 – Karácsony ünnepének igéje)
Babits Mihály
(részlet) Becsesnek láttad te e földi test koldusruháját, hogy fölvetted ezt? s nem vélted rossznak a zord életet? te, kiről zengjük, hogy „megszületett”! Szeress hát minket is, koldusokat! Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat. Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt.
Lelkesedéssel teli izgalommal készült presbitériumunk, gyülekezeti tagságunk és lelkészünk a szeptember 17-18-i hétvégére, a Dévai Bíró Mátyás tudományos konferencia, és az azt követő vendéglátás, valamint a vasárnapi istentiszteletet követő gyülekezeti ebéd megszervezésére, lebonyolítására.
A megvalósítást presbiteri ülés előzte meg, ahol Karcsitól, a gyülekezet felügyelőjétől kaptam egy „visszautasíthatatlan” felkérést, célozva majd 30 éves vendéglátós múltamra. A bökkenő csak az volt, hogy a rántottán és a rántott húson kívül (kis túlzással) mást nem tudok elkészíteni. Így a válaszra egy nap türelmet kellett kérnem, hogy a feleségemmel ezt megbeszéljem. Ő a konyhában biztos kézzel fogja a fakanalat, de 6070 főre még ő sem főzött. Miután zöld lámpát kaptam otthon, elindult a tervezés. Az alapcsapat háromtagúra bővült, mivel Luca lányunk is csatlakozott hozzánk. Esténként folyt az ötletelés, számolgatás. Hány szendvics kell egyáltalán ennyi főre? Mennyi krumpli, hús, hagyma stb. a pörköltbe. Mennyi kenyér kell 200 szendvicshez? Hány karika szalámi, sonka, zöldség és egyéb kell rá? Összesen mennyit kell venni belőlük, hogy biztos elég legyen? És mikor ez már megvolt, jöhetett a kinézet és a forma tervezése, majd a bevásárlás. Szombat reggel Erzsike várt minket, aztán hamar csatlakozott hozzánk Sebestyén Évi és Laci, Kati néni, Irénke és Edina, akik segítségével jó hangulatban és gyorsan végeztünk a szendvicsek elkészítésével. Közben lefőtt a sok-sok kávé, és az asztalok is ünneplőbe öltöztek. Vasárnap Laci komoly tapasztalatára hagyatkozva készült az üstben a csülökpörkölt. Feltétlen meg kell említenem és köszönnöm azt a süteményáradatot, ami a gyülekezet tagjainak példátlan összefogásáról tanúskodik. Mindkét vendéglátás – a visszajelzések alapján mondhatom –, nagyon jól sikerült. Sokat dolgoztunk, de egy cseppet sem esett nehezünkre, mert az az élmény, amit a közös munka és az elégedett vendégek mosolya adott, az bennünket is boldog örömmel töltött el. Jó érzés, hogy ebben a helyzetben is magam mellett tudhattam a családomat, és az is, hogy a gyülekezet tagsága, ahova tartozom, mindig számíthat egymásra. Köszönjük, hogy olyan lelkészünk van, aki fontos feladatának tartja a gyülekezetépítést, ennek része volt ez a gyülekezeti ebéd is, de ebbe a körbe tartozik a közös nyaralás, kirándulás, adventi koszorúkészítés, gyermektábor, a kicsik szerepeltetése a templomban és még sok más megszervezése is. Jó együtt lenni. Ezért mindannyiunk fontos feladata az ilyen közösségteremtő alkalmak további szervezése és megvalósítása. Vegyünk részt bennük, ápoljuk kapcsolatainkat minél többen! Sík Csaba
A 2014. évben példás kivitelezésben, kiváló műszaki megoldásokkal, igényes berendezési tárgyakkal elkészült Dévai Bíró Mátyás Közösségi Központ. Joggal voltunk rá büszkék, mindenki örült a gyülekezet rendbe hozott alagsori termeinek. Sokkolt bennünket, amikor 2015 nyarán egy részét elöntötte a víz. Példátlan felhőszakadás volt a fővárosban, valószínűleg a III. kerületben volt a leghevesebb. Képtelenek voltak a közművek elvezetni a lezúduló áradatot. Valószínű, hogy a külső szennyvízelvezető csatornában részleges vagy időszakosan teljes dugulás volt, így a feltorlódott szennyvíz a Közösségi Központ nyugati, a parókia felé eső vizes blokkjában visszaáramlott. Ami egyszer megtörtént, máskor is előfordulhat. Meg kellett oldanunk, hogy többet ne érjen bennünket ilyen kár. A Műszaki Bizottság és a tervező mérnök úgy döntött, hogy egy úgynevezett visszacsapó szelepet kell beépíteni. Ez a szelep az épületen kívül lezárja a szennyvízvezetéket az esetben, ha a közmű nem képes elvezetni a vizet, és az visszafelé áramlana. Tehát az épületen kívül kellett megoldani a védelmet. Nem volt egyszerű feladat, hisz a vizes blokk szennyvízvezetéke 2,7 m mélyen hagyja el az épületet. Évente kétszer kell tisztítani a szelepet, és javítás (dugulás) elhárítás miatt is a hozzáférhetőséget biztosítani kell. Tehát aknában kellett elhelyezni. Hosszú keresgélés után az ADDICO Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. műanyag (polipropilén) termékét választottuk. Magassága 2,8 m, átmérője 1,2 m. Tetején 0,5 m-es búvó nyílás van. Súlya 130 kg. A beépítés után a mukagödör feltöltése és talajrendezés után nem látszik az aknából jóformán semmi, csak a búvó nyílás teteje. Nem csak a visszaáramló szennyvíz fenyegette a Közösségi Központot. Nagyobb eső esetén az épület körül megemelkedett felszíni víz áztatta a templom lábazatát, a nedvesség beszivárgott az épületbe. A beázás nyoma szinte mindenhol látszott a falak belső vakolatán, az átázott falaktól a levegő dohos volt. Ezt megakadályozandó, az épület körül kavicságyra 60 cm széles, 8 cm vastag betonjárda lett kialakítva, kiemelve a talajszint fölé. A járda külső kerülete mentén 15 cm vastag kavicsrétegre vízelvezető betonfolyóka készült. Így az udvar felszínéről érkező csapadékvíz a beton folyókába jutva a meg lévő lefolyón át az udvar alatti csapadékvíz elvezető rendszerbe jut. Ezzel a megoldással sikerült a felszíni vizet elvezetni az épülettől, és a lábazatot szárazon tartani.
Köszönöm a tervezésben, szervezésben, kivitelezésben résztvevők munkáját. Köszönöm a gyülekezet türelmét és hozzáállását a javítási munkákhoz. Mindenekelőtt köszönöm Urunknak, hogy lehetővé tette a Dévai Bíró Mátyás Közösségi Központ rendbehozatalát, hitet, erőt adott a munkák elvégzéséhez! Sáry Barna
1. Az egyszerűsített éves beszámoló eredmény-kimutatásának főbb adatai Összes bevétel Ebből: Személyi jövedelemadó felajánlás Önkormányzati támogatás Magánszemélyek és cégek adományai
1000 Forint 969
Összes ráfordítás Ebből: Napközis tábor Karácsonyi ajándékcsomagok Óbudai Harangszó megjelenése Adózás előtti eredmény Adózási kötelezettség Tárgyévi eredmény
368 200 206
1001 68 224 198 -32 0 -32
Az Alapítvány mérlegfőösszege 2015.december 31-én 935 ezer Ft. 2. Költségvetési támogatások felhasználása Az Alapítvány 2015-ben 200 ezer Ft támogatást kapott a helyi Önkormányzattól, amit működési költségek fedezésére használt fel. Nyilatkozatok, egyéb megjegyzések 2.1. Az Alapítvány vezető tisztségviselői, akik a Kuratórium tagjai, semmilyen juttatásban nem részesültek. 2.2. A gyülekezeti tagok befizetéseit hálásan köszönjük. A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából befolyt összeg 2015-ben 368 ezer Ft volt. Ebből az összegből, és az előző évi maradványból, ami 169 ezer Ft volt, 224 ezer Ft-ot karácsonyi csomagokra, 73 ezer Ft-ot az ádventi összejövetelek támogatására 164 ezer Ft-ot pedig működési költségekre fordítottuk. A fennmaradó 76 ezer Ft-ot áthoztuk 2016 évre. Az Erős Várunk Alapítvány Kuratóriuma nevében Dr. Győrfi Károly elnök
Nagyon fontos, hogy a gyülekezet tagjai és a szimpatizánsok ne csak a maguk lehetőségein belül ajánlják fel az 1%-ot a Ne Aggódj Alapítványunk számára, hanem rokoni, ismerősi körből is „toborozzanak” felajánlókat, mert ezzel is támogatják az anyagi szempontból önfenntartásra szorított gyülekezeti tevékenységünket. Sajnos sokan továbbra is sehova nem ajánlják fel adójuk 1%-át, jóllehet ez a felajánlóknak semmibe se kerül. E helyzet tanulsága alapján mindannyiunk feladata a tájékoztató, felvilágosító munkánk eredményesebbé tétele.
(Tit 3,4 – Karácsony 2. napjának igéje)
Perselyadományokra az istentiszteleteken és egyéb templomi alkalmakon van lehetőség. Az önkéntes egyházfenntartási hozzájárulást minden hónap első vasárnapján borítékban gyűjtjük össze az istentisztelet keretében. Egyházközségünk életének feltétele, hogy tagjai adományokkal is segítsék működési és fenntartási kiadásaink fedezetét. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. (2Kor 9,7) Kedves Testvérek! A gyermekek karácsonyára készítendő ajándékcsomagokra adományokat gyűjtünk az adventi időszakban. Az adományokat az iratterjesztés fogadja.
mindazoknak, akik 2016-ban perselypénzzel, egyházfenntartói járulékkal, adománnyal, a személyi jövedelemadójuk 1 %-ának a felajánlásával támogatták gyülekezetünket és az Erős Várunk Alapítványt.
Kérjük, hogy a továbbiakban az alapítványi adományaikat a alábbi bankszámlájára fizessék be, illetve a SZJA 1%-os felajánlásokat is ez alapítvány javára várjuk. A Ne Aggódj Alapítvány Adószáma: 18521937-1-41 Bankszámlaszáma: MKB Bank Nyrt. 10300002-1010660314-49020015
A SZJA 1+1 %-ának felajánlásáról szóló rendelkező nyilatkozat nyomtatványát külön lapként elhelyeztük az Óbudai Harangszóban. A Magyarországi Evangélikus Egyháztechnikai száma az 1 % felajánlásához: 0035
Minden vasárnap de. 10 órakor. A vasárnapi iskola néven ismert gyerekfoglalkozás az elmúlt év tapasztalata alapján minden hónap első vasárnapján, az úrvacsorás istentisztelet alatt lesz. A szülők igénye alapján ezt lehet bővíteni. A gyerekek jelenléte a fontos. A foglalkozás új neve: GyBK, azaz Gyerek Biblia Kör. Szeretettel ajánljuk testvéreink figyelmébe ezt a lehetőséget. Ugyancsak szeretettel ajánljuk a kisgyermekekkel érkező szülők figyelmébe az oltártér bal oldalán kialakított, padlószőnyeggel és játékokkal ellátott, télen fűthető
BABA-MAMA-PAPA FÉSZKET, ahol a kisgyermekek szabadon mozoghatnak, játszhatnak, és a szülők hangosítás útján kísérhetik figyelemmel az istentiszteletet. Családi vasárnapi istentisztelet – minden hónap 3. vasárnapjára tervezetten 10 órakor (de néha változó vasárnapokon, amit előre hirdetni fogunk) az ifjúság műsorával, majd közös ebéddel összekötött kötetlen beszélgetéssel a gyülekezeti házban (süteményeket szívesen fogadunk). Úrvacsora – minden hónap első vasárnapján. Idősek, betegek részére (kérésre) készséggel ajánljuk fel az úrvacsora házi kiszolgálását. Adventi istentiszteletek – az adventi időszakban minden szerdán 10 órakor a gyülekezeti teremben. Advent 1. vasárnapi istentiszteletén, november 27-én – a hittanosok gyertyagyújtó műsora. Karácsonyváró és családi istentisztelet – a gyermekek, hittanosok szereplésével december 18-án, advent 4. vasárnapján 15 órakor. Főpróba december 17-én 9 órakor. Szentestei istentisztelet – december 24-én du. 16 órakor a gyermekek műsorával. Karácsonyi istentiszteletek – december 25-én és 26-án 10 órakor, úrvacsorával. Óévet záró bűnbánati istentisztelet – december 31-én 10 órakor, úrvacsorával. Újévi istentisztelet – 2017. január 1-jén 10 órakor, úrvacsorával. Vízkereszt ünnepe – január 8-án a 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében.
Hitoktatás Iskolákban – az iskolai hitoktatást két lelkész és egy főállású hitoktató végzi 14 iskolában, 44 órában. Gyülekezeti házban – hétfőn 17 órától. Konfirmációs előkészítő oktatás – csütörtökön 15,30 és pénteken 15,00 órakor a gyülekezeti házban. Gyülekezeti bibliaóra – szerdánként 10 órakor a gyülekezeti házban.
Bibliaóra minden hónap 3. hétfőjén 10 órakor a Meggyfa utcai Idősek Klubjában, minden hónap utolsó péntekén 11 órakora a Derűs Alkony Gondozóházban, és minden hónap 2. hétfőjén a Szérűskert utcai Idősek Otthonában. Baba-mama kör összejövetelei – szerdánként 10 órakor a gyülekezeti házban. Énekkari próbák – vasárnap fél 9-től a gyülekezeti teremben.
Hivatali cím: Óbudai Evangélikus Egyházközség 1034 Budapest, Dévai Bíró Mátyás tér 1. Telefon: (06-1) 388-1773 E-mail:
[email protected] Honlap: obuda.lutheran.hu Jakab Béla parókus lelkész Telefon: +36-20-824-2989 E-mail:
[email protected] Személyes találkozóra a fenti elérhetőségeken lehet időpontot egyeztetni.
ÓBUDAI HARANGSZÓ Az Óbudai Evangélikus Egyházközség híradója. Megjeleni évente kétszer: Böjt-Húsvét és Advent-Karácsony. Kiadó: Jakab Béla, szerkesztő: Proksza Gyula. A nyomtatott kiadvány internetes változata.
