Adventi kalendárium! Ma bementem a boltba. A sok csoki-mikulás között rátaláltam egy adventi kalendáriumnak nevezett dobozra, ami eszembe juttatta gyerekkorom decembereit. Reggelenként első dolgunk volt, hogy kinyissunk ezen a dobozkán a soron következő ablakocskát, és megegyük a benne rejlő kis csokoládédarabot. Ez a kis doboz egy ideig hozzá tartozott a december, a karácsonyvárás eszközeihez. Mert igen, eszközöket használunk, hogy ráhangoljuk magunkat a karácsonyra. Égősorok, narancs- és fahéjillat, plüss rénszarvas, adventi koszorú, mézeskalács-nyomóforma, mikulásvirág, fagyöngy, forralt bor és karácsonyi vásár – ezek mind-mind hozzáadódnak decembereinkhez. A boltok már november elejétől tele voltak a kellékekkel, az áruházak szórólapjain már megjelent a kis aranycsengő és fenyőág, hogy meghirdesse a kereskedelem legnagyobb ünnepének akcióit. A szeretet ünnepére készülünk – a szeretetünket pedig általában valamilyen tárgyiasított formában is ki szoktuk fejezni. Jó-e, hogy megajándékozzuk szeretteinket? Kell-e ez a nagy felhajtás? Szükség van-e ezekre az eszközökre? Terveink szerint idén is lesz otthon karácsonyfa és mézeskalács, fenyőágak és rénszarvasokkal díszített párna, már az ajándékokon is gondolkodunk, és természetesen sorba fogunk állni a halas pult előtt. De mindeközben még egy dologra szeretnénk odafigyelni. És ezt a csokoládés adventi kalendárium juttatta ismét eszembe. Hogy minden nap megpróbáljuk majd kinyitni lelkünknek egy-egy kis ablakát, hogy a karácsony valódi jelentőségére is odafigyelhessünk. Hogy amikor meggyújtjuk az adventi koszorún a gyertyákat, akkor az is eszünkbe jusson, hogy az igazi fényt, a Világ Világosságát küldte el Isten ebbe a világba, amikor a betlehemi bölcsőben felsírt az Úr Jézus. A szeretet ünnepén nemcsak ajándékot adunk, hanem ajándékokat kapunk is. Fogadjuk el Isten legnagyobb ajándékát, amelyet ma is felkínál. Hogy ezt megtehessük, figyeljünk rá minden nap egy kicsit, és minden nap egy kicsit többet, mert nincs annál nagyobb ünnep, mint amikor a Jézus Krisztusban való hit születik meg, vagy újulhat meg bennünk. Adja Isten, hogy valóság legyen mindaz, amit a címben is olvastunk, de már nem általánosan, hanem nekünk címezve: Mert úgy szeretett Isten engem, hogy egyszülött fiát adta értem, hogy ha hiszek benne, el ne vesszek, hanem örök életem legyen. Így legyen! Áldott ünnepi készülődést! Hokker Zsolt
Uram! Tégy engem karácsonyi emberré. Mária alázatát, József engedelmességét, a pásztorok hűségét add a szívembe. És így elkészített szívembe jöjj el Te magad. Ahol Te vagy, ott van angyaljárás. Virrasztó töprengésem sötét éjszakájába fényt hoznak. Nyomorúságom tehetetlen sóhaját fölviszik a hatalom Urához és helyébe, csérébe tőle erőt és örömöt hoznak. Nem miattam jönnek hozzám. Hanem miattad teszik boldoggá életemet. Ordass Lajos
„Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas.” (Zak 9,9 – Advent 1. vasárnapjának igéje)
(I Pét 1,17) vallomások a hitről
Kezdetek A hitet nem kaphatjuk örökségbe, útravalóul szüleinktől, de személyes példájuk sokat segíthet a hit, az Isten – ismeret útján. Mindenkinek magának kell megküzdenie belső harcát, kétségekkel kérdésekkel a hitre vezető, hitre jutó úton. Dédszüleim, nagyszüleim, szüleim döntése meghatározta leszármazottaik életét. Meghatározó, hogy hívő családba születtem testvéreimmel együtt. Hálás vagyok Istennek a szülői indíttatásért. Szüleim a Deák – téri gyülekezet életében vettek részt, így még három éves sem voltam, amikor bátyámmal – majd később öcsémmel is – vasárnap délelőttönként „vasárnapi iskolába” jártunk. Hosszú évek gyerekfoglalkozásai során nagyon sokat kaptunk, és gyarapodhattunk, hitben, szeretetben, tudásban lelkes hitoktatóink és lelkészeink által. Később itt konfirmálkodtam, majd ide jártam ifi órákra. Sok számomra kedves útravalóul kapott igét, éneket őrzök, melyek azóta is erősítenek a mindennapok próbatételeiben. Azt gondolom az élő hitre jutás egy nagyon hosszú belső folyamat és Isten segítsége és a mi elfogadásunk nélkül nem jöhet létre bennünk. Isten kegyelmi ajándéka, s naponta kérnünk kell, hogy megtartsa és megújítsa hitünket. Nem tudom pontosan meghatározni, hogy mikor fogadtam el, hogy Ő a Forrás, a biztos alap, ami nem inog meg, akire az életem építhetem. Minél inkább látom Isten dicsőségét, annál inkább felismerem a magam gyengeségét. Életünkben sokszor megtapasztaljuk, hogy Istenünk „hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át is, azok iránt, akik szeretik Őt és megtartják parancsolatait. (5 Móz 7,9) Napról napra megérem, hogy ISTEN MAGA A SZERETET, de én mégsem tudok eléggé szeretni. Gondoskodik rólunk olyan helyzetekben, amikor minden kilátástalan, és mi nem látjuk a megoldást. „Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. (1 Mózes 2,18) A szülői ház biztonsága után az Isten által mellém rendelt segítőtárssal járom az utam. Egymásnak hűséget Isten előtt a Deák téri templomban fogadtunk, majd közös életünket az Óbudai Evangélikus Gyülekezetben kezdtük. Itt találtuk meg azt a családias, bensőséges légkört, ahová örömmel járunk és hozzuk gyermekeinket a gyülekezet közösségébe. Isten három csodálatos gyermekkel áldotta, és ajándékozta meg házasságunkat. Hogyan éljük meg keresztyén hitünket naponta a családban? Olyan jó a gyermekek hitre nevelését már egészen kicsi korban elkezdeni. Meggyőződésem, hogy keresztyén értékekre nevelni, csak úgy lehet, ha mi magunk is ott vagyunk személyes példánkkal nap, mint nap. Családanyaként is nagy kihívás, hogyan élem meg hitemet a hétköznapokban. Ez is egyfajta evangelizáció, ahogyan élem az életemet, ahogy viselkedem, ahogy megszólalok. Szeretném hinni, hogy személyes példaadással a szeretet mindennapos átadásával a hitre nevelés megvalósítható. Sok még a tennivaló, sokszor elbizonytalanodom, sokszor nagyon nehéz a mindennapokban gyakorolni a türelmes szeretetet, a folyamatos elfogadást. DE JÓ TUDNI, hogy saját kudarcaink ellenére is rábízhatjuk gyermekeinket Istenre, és kérhetjük bocsánatát. Fontos a közös imádság, a közös éneklés, a közös beszélgetések a családban, a vasárnapok, az igehirdetések alkalmai. Fontos az örök értékek következetes, rendületlen képviselete, ami persze nem egyszerű a mai világunkban, a nevelés válságában. „Tanítsd a gyermeket az Ő útjának módja szerint, még ha megvénhedik is, el nem távozik attól.” (Példabeszédek 22,6) Mit jelentenek a vasárnapok?
Sokszor izgatottan várva, vajon milyen személyes üzenetet küld nekem az Isten, máskor megfáradva, kötelességszerűen hallgatva, de mégis odavonzva. Igehirdetések – várva várt megerősítés a hitben, hétköznapokban, hogy merjük megélni keresztyén életünket, ahogy azt Isten szeretné. Templomok „Én csak kis fatornyú templom vagyok. Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő, A szellemóriások fénye rám ragyog De szikra szunnyad bennem is: Erő. S bár irigykedve holtig bámulom A dómnak súlyos, drága titkait, Az én szívem is álmok temploma És Isten minden templomban lakik.” (Reményik Sándor) Olyan jó, hogy Isten gyermekeink által is megerősítést küld felénk. Nagy öröm, hogy nagyon várják a pénteki és vasárnapi gyülekezeti alkalmakat, es ez hét közben is beszédtéma. Egy este nagyon fáradtan, rosszkedvűen, gondolataimba merülve vacsorát készítettem nekik, mikor Gergő elkezdte énekelni: „Sokan azt mondják, hogy Isten már nem él, vagy csak kőszobor egy kis templom mélyén. És csak szép mese, hogy elküldte fiát, aki kereszthalált halt a Golgotán. De én tudom, hogy él, él, él, él, él az Úr! Sokan azt mondják, hogy élt, de messze van, és nem érdekli, hogy az emberrel mi van. Hideg trónteremben ül magányosan, és a földet onnan nézi álmosan. De mi jól tudjuk, hogy Isten ma is él, és az Ő kezében vagyunk te és én, és az nem mese, hogy elküldte fiát, mert Ő érted is meghalt a Golgotán!” Felderült a szívem, megöleltem Gergőt, és Isten iránti hála öntötte el szívemet. Közel sem vagyunk tökéletes szülők, és gyermekeink sem tökéletesek, de nagyon hálásak vagyunk Istennek, aki mindig mellettünk áll, és kérjük, hogy adjon erőt, soha el nem fogyó türelmet, szeretetet, bölcsességet, hogy hűségesen végezzük a ránk bízott feladatot. Kaposi-Martincsek Enikő
„Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” (Lk 21,28 – Advent 2. vasárnapjának igéje)
Az alábbiakban fölvillantjuk a zajzoni testvérgyülekezetünknél tett látogatásunkat, ill. az úti élményeinket. Olyan gazdag, színes és precíz programot állított össze Hunyadi László, hogy azt egy tollal nem is lehet visszaadni. Ezért öt visszaemlékezést fogunk egy csokorba, hogy minél többet mondhassunk el azoknak erről az útról, akik nem tudtak velünk jönni, meg magunknak is, mert olyan jó újra átélni azt, amit az út során kaptunk. 2010. augusztus 2-án reggel gyülekezetünk egy kisebb csoportja Erdélybe indult kirándulni. Induláskor Isten áldását kértük utunkra, és Ő minden pillanatban velünk volt. Együtt gazdagodtunk élményekben, turisztikai és közösségi értelemben egyaránt, és átsegített a hosszú út alatt felmerülő nehézségeken is. Hála és köszönet érte.
Utazásunk kilenc napja alatt számtalan élményben volt részünk. Az alábbiakban ezek közül szeretnék néhányat kiemelni, bár a válogatás nehéz, hiszen a rövid összefoglaló írása közben újra megelevenedő színes emlékek közül nem könnyű választani. Az utazás első különleges élményeit a bánffyhunyadi református templom meglátogatása majd a Kalotaszentkirályon eltöltött délután és este jelentették. A református templomban a lelkész felesége volt a kalauzunk, aki a templom története mellett a templomot díszítő számtalan kalotaszegi varrottasról is mesélt. Kiderült, hogy a XIX. század vége felé a népi hagyományok már lassan elhalványulóban voltak, ekkor már nem sokan készítettek kézimunkát, a varrottasok a ládák mélyén lapultak. A hagyományok felélesztője „Kalotaszeg nagyasszonya”, a magyargyerőmonostori lelkész, Hory Farkas lánya volt, aki 1862-ben ment férjhez Gyarmathy Zsigmondhoz, a bánffyhunyadi takarékpénztár igazgatójához, s vele Bánffyhunyadra költözött. Itt a gyermeknevelés mellett irodalommal és népművészettel foglalkozott. 1885-ben a budapesti országos kiállításra összeállított egy kalotaszegi (magyargyerőmonostori) szobát bútorokkal, hímzésekkel, népviselettel. A szoba berendezéséhez eredeti tárgyakat, a faluban kiválasztott és kölcsönkért darabokat használtak fel. Ezt a kiállítást számos nemzetközi kiállítás követte, és az azokon aratott siker egy új korszak kezdetét jelentette a kisvárosban és a környező falvakban. Munkássága háziipart teremtett, megélhetést biztosítva Kalotaszeg sok asszonyának és tevékenysége révén ismét divatba jött a varrottas. Kalotaszentkirályon szintén megtekintettük a református templomot, melyet a bánffyhunyadihoz hasonlóan, különlegesen szép varrottasok díszítenek. Látogatásukat jelenlétével és repülőbemutatóval tisztelte meg a falu gólya lakóinak háromfős küldöttsége. Egyikük (itt a képen) a templomtető gerincéről üdvözölte kis csapatunkat. Este amellett, hogy kitűnő vacsorát kaptunk és szállásadóink kedvessége és közvetlensége is felejthetetlen marad, éppen elkezdődött a nemzetközi népzene és néptánc tábor. Ezt, 1991-et követően minden év augusztusának első hetében rendezik meg, ennek köszönhetően lett a falu Kalotaszeg néptáncainak világszerte ismert központja. A faluházban már javában ropták a táncot, amikor odaértünk, a világ minden tájáról összegyűlt táncot tanulni vágyó közönség teljesen megtöltötte a termet, a táncolókat alig lehetett látni az őket körülvevő sűrű embergyűrű miatt. A meghívottak között volt és rövid köszöntő beszédet mondott a már 84 éves Kallós Zoltán néprajzkutató, a táncházmozgalom egyik apostola. És itt most tegyünk egy rövid kitérőt: néhány nappal később meglátogattuk a gyergyószárhegyi Lázár kastélyt, ahol Erdély legszebb reneszánsz kastélyának megtekintése mellett élvezhettük a Kétkalap együttes előadását is. Két fiatal fiú állt a lovagterem egyik sarkában és bravúrosan játszották a táncházból már ismerős dallamokat. Megérdemlik, hogy itt is megemlékezzünk róluk. A jó hangulathoz az is hozzájárult, hogy fiatal buszvezetőnk, Krisztián – akiről már korábban kiderült, hogy az ecseri néptáncegyüttes tagja – táncra perdült, bemutatva, hogy Budapest környékén is teremnek olyan legények, akik állják a versenyt a székely táncosokkal. Kedvessége, segítőkészsége, vidámsága és nem utolsósorban profi sofőrtudása nagyban hozzájárult kirándulásunk sikeréhez. Programunk lényeges részét alkotta a szász erődtemplomok közül négy – Prázsmár, Szászhermány, Feketehalom és Barcaszentpéter – meglátogatása. Az erdélyi szász települések a XIII. században jöttek létre, amikor a magyar királyok szászokat telepítettek a vidékre. Mivel a vidéket állandó török és tatár betörések fenyegették, a szászok különböző méretű erődítményeket építettek. A kisebb falvak egy-egy erődtemplom köré csoportosultak. A templomokat vastag fallal vették körül, amelyet lőrésekkel, szuroköntőkkel és gyilokjárókkal láttak el. Veszély esetén a teljes lakosság a falon belülre költözött. Az erődtemplom sarokbástyáiban és védőfalaiban raktározták a családok gabona- és szalonnakészletét, békében és háborúban egyaránt, olyan zár alatt, amelyet a tulajdonos nem nyithatott ki egyedül. Az éléstárakat hetente kétszer lehetett kinyitni, és a közösség elöljárói felügyelete alatt kivenni a tartalékból. Prázsmáron abban a kiváltságos helyzetben volt részünk, hogy a templomot és az erődítményt a prázsmári német evangélikus egyházközség székely származású lelkésze magyarul mutatta be számunkra. Erre őt, régi ismeretségük okán, zajzoni testvérgyülekezetünk lelkésze, Rab Gyula tiszteletes úr kérte meg. (A képen Gyula bácsi látható a prázsmári erődtemplom középkori szószékén.) Prázsmár ma már a világörökség része, ezért az épületegyüttes különlegesen védett, de a beszámolóból megtapasztalhattuk, hogy az erdélyi szászok Ceausescu által kikényszerített, majd a romániai forradalmat követően, a szabadság első éveiben már önkéntes tömeges kivándorlása Németországba, milyen mértékben rombolta szét a szász települések társadalmát. A romániai német evangélikus egyház honlapja szerint 1990 óta a német evangélikusok 85%-a hagyta el Romániát. Az egyház és a kivándoroltak is visszakapták ugyan házaikat és más vagyontárgyaikat, de azok gyakran üresen állnak, tulajdonosaik már nem térnek vissza, a német egyházi iskolákban a román családok német nyelvtudás révén érvényesülni kívánó gyermekei foglalták el a padokat. Szászhermányban egy otthon maradt szász férfi – akinek gyermekei természetesen már Németországban élnek – németül mutatta be a templomot, Barcaszentpéteren kizárólag román nyelvű idegenvezetésben volt részünk, Feketehalmon pedig két fiatal lány románul, illetve németül
ismertette a tudnivalókat. A gyönyörű műemlékek megcsodálása közben, a templomerődök falai közül kilépve szomorú volt megtapasztalni a romlás jeleit, pl. egy üresen álló egykori hatalmas német iskolaépület sötéten ásító kivert ablakai képében. Az erdélyi szászok sajátos közössége, kultúrája, a korábbi nagy létszámú egyházközségek nélkül – bármilyen szépek is – árvák, elhagyatottak a megmaradt építészeti emlékek. Jó lenne megélni, hogy Románia népei úgy tudjanak ismét együtt élni Erdélyben, hogy egyik nép alkotásai, kultúrájának emlékei se legyenek lassú pusztulásra ítélve, illetve ne csak a turizmusnak köszönhessék megmaradásukat. A szász templomok egyúttal a keleti szőnyegek kincsestárai is. Miközben a kalotaszegi református templomok falait varrottasok borítják, a szász templomok egyik díszét a szőnyegek jelentik. A gazdag szász kereskedők keleti útjaikról szerencsésen hazatérve hálából gazdagon díszített keleti szőnyegeket ajándékoztak az egyházközségnek, s ezeket a templomban függesztették ki. Különösen a brassói Fekete templomban található rengeteg különlegesen értékes szőnyeg, melyeket szintén volt alkalmunk megcsodálni. Végezetül szeretném megköszönni mindazoknak az áldozatos munkáját, akik időt és fáradságot nem kímélve készítették elő és szervezték meg utunkat. Miközben élményeinket meséljük és emlékeinket, fotóinkat rendezgetjük, hálával és köszönettel teli szívvel gondolunk rájuk. Rófusz Attila
Eltelt 3 hónap az erdélyi kirándulás óta. Mikor hazajöttem, még hetekig a hatása alatt voltam. Mostanra már visszazökkentem életem szokásos kerékvágásába, de az élmények még elevenek és hatnak. Vegyes érzésekkel viszonyulok Erdélyhez. A valkói Varjú vár és a Pojána gyermekkorom olvasmányélményei alapján ugyanolyan ismerős hely volt, mint a Pál utca és a Füvészkert. Csak jóval később tudatosult bennem, hogy Erdély nem Magyarország, a térképen Valkó ma már Văleni, Kalotaszeg Călata. Történelmi ismereteim bővülésével a miértekre is egyre árnyaltabbak lettek a válaszok. Racionálisan tudom, hogy a világ változik és csak korlátozottan, a jövő érdekében szabad elmúlt idők hatása alá kerülni. Ennek ellenére, ha Erdélyre gondolok, én is hallom, 2010-ben is, amit Reményik Sándor 1925-ben: „Mint Atlantisz, a régelsüllyedt ország… Erdély harangoz, harangoz a mélyben.” És ettől a bennem visszhangzó harangszótól szomorú leszek. Ugyanakkor útra kelni jó. Mélyebben megismerni tájakat, embereket, a múltunkat, épített és írott emlékeinket nagyon jó. Hagyni, hogy lelkünkre is hasson az élmény, végképp jó. És ha mindezt gyülekezetünk tagjaival közös élményként éljük végig, akkor könnyen énekelhetjük teljes szívvel, hogy „Itt az Isten köztünk.” Fentiekben megfogalmazottak fényében próbálom pontokba szedni, hogy szerintem miért volt jó ez a kirándulás: 1.) Történelmi, földrajzi ismereteink bővültek, finomodtak. Készültünk saját magunk, meghallhattuk az út közbeni ismertetéseket vállaló testvéreink és helybéli hozzáértők előadásait Magyarország, Erdély, az egyes települések, épületek történetéről. Vallhatjuk Nemeskürthy Istvánnal együtt: „A múltat nem lehet tőlünk elvenni. De az csak akkor a miénk, ha ismerjük.” Ez az út ebben az ismeretbővítésben segített bennünket. 2.) Gyönyörködhettünk csodálatos tájakban, településekben, épületekben, temetőkben, sóbányában és viseletekben. Szívünkbe fogadhattuk a látottakat, mondhatjuk Kányádi Sándorral együtt „vannak vidékek gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül” 3.) Minden nap adott volt egy-egy csodát: Tamási Áron unokaöccsének számunkra archaikus nyelvezetű, igazi élményt nyújtó emlékezésétől a kalotaszentkirályi táncház vagy a gyergyószárhegyi fiatalok muzsikájáig váratlan ajándékoknak örülhettünk. 4.) Helybéliekkel találkozva színesedhetett az itt élőkről kialakult képünk és talán sokunkban a saját otthoni életünk, helyzetünk értékelésén is alakítottak az itt tapasztaltak. Egy magyarországi fiatal aligha írna le ilyen
gondolatokat, amit Bodnár Éva, Szlovákiában élő fiatal magyar költő fogalmazott meg (mi pedig a Credo együttes tolmácsolásában hallgathattuk utazás közben) „Ó, te drága, ősi magyar szó, lelkemet tápláló, simogató dallam. Körülölelsz, mint egy puha takaró, míg ízlelgetlek, kóstolgatlak halkan.” 5.) Kaptunk próbatételeket is, saját vagy testvéreink rosszullétének, betegségének elviselését, a testvérgyülekezettel való kapcsolatépítés nem várt korlátaival való szembesülést. De azt hiszem, jól vizsgáztunk önfegyelemből és segítőkészségből, megérteni akarásból. 6.) Örülhettünk az együttlétnek. A hosszú együtt töltött idő alkalmat adott arra, hogy jobban megismerjük egymást. Amire a fővárosban zajló, többnyire rohanó életünkben csak erős korlátokkal és ritkán van mód, átérezhettük, megélhettük, hogy közösség vagyunk. Élvezhettük a játék örömét is, az ajándékul vitt előadásunk bennünket legalább annyira megajándékozott. 7.) Jó volt dúdolni a Credo együttessel, hogy „a haza lelked része”. Én az együttes magyar költők verseit megzenésítő CD-inek utazás közbeni hallgatása kapcsán fedeztem fel például magamnak a Marosvásárhelyen élő, 2010ben Kossuth díjjal is elismert Kovács András Ferencet és más határon túli fiatal költőket. Megkockáztatom, hogy többet meg lehet tudni a határon túli kortársainkról egy-egy dal figyelmes meghallgatása, egy-egy vers elolvasása révén, mint akár egy hosszú szociológiai tanulmányból. 8.) Jó volt hazajönni élményekkel megrakottan, hiszen: „nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.” 9.) Végezetül a kilencedik boldogság: jó hinni abban, hogy az augusztusi kilenc nap alatt elültettük kis almafánkat, bízva, hogy gyümölcsöt terem mindannyiunk számára. De ezt Túrmezei Erzsébet nálamnál szebben tudja elmondani (ezt is hallgathattuk a Credo együttes CD-jéről): „Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap. Némák a titkok. Nem válaszolnak. Rejtő ködükbe szemünk nem láthat... De elültetjük kis almafánkat, bízva, hogy kihajt, gyümölcsöt terem.” Köszönöm, hogy részt vehettem az ültetésben. Isten segítsen bennünket, hogy gyümölcs teremjen. Böszörményi Éva
...apám székely volt... Számomra ezért Erdélybe látogatni mindig húsbavágó élmény. De Erdélybe utazni azzal a gyülekezettel és lelkészekkel, ahova tartozunk, páratlan élmény. Úgy fogalmazódott meg bennem: ez az út olyan nekem, mint egy napokon át tartó Isten tisztelet. A szó szoros értelmében többszörösen is, hiszen a természet ennyi kincsét látva csak dicsérni lehet az Istent. Többször jártunk már Erdélyben, más baráti, azonos gondolkozású, keresztény csoporttal. Még a felkeresett helyek között is van ismétlődés. Mégis el kell mondanom, a két út összehasonlíthatatlan! Nem mindegy, hogy egy „csoportot” milyen lélek, vagy mondhatnám, milyen lelkész vezet. Ezt a lelki tartalmat mintegy felerősítette az a szeretetből fakadó, lelkes, alapos felkészültség, amit élvezhettünk Hunyadi László, illetve az aktuális idegenvezetők részéről, s az ö segítségükkel bővülhettek ismereteink a felkeresett helyeket illetően. Persze a felkeresendő helyek kiválasztása is már önmagáért beszél. Például mi, a már említett csoporttal ötször voltunk Farkaslakán, mindig felkerestük Tamási Áron sírját, de eddig még soha nem láttuk szülőházát, ami pedig igazi maradandó élmény. Vagy Marosvásárhelyből, a mindig feszített ütemű utazás miatt még soha nem láttunk ennyit, pláne nem a Kultúrpalotát belülről. Sorolhatnám még a számtalan csodát, amiben részünk volt, azt hogy a különböző szállás kapcsán találkozhattunk közvetlenül is honfitársainkkal, az időzítés szenzációját, hogy a kalotaszentkirályi tánctalálkozó tanúi lehettünk, személyesen hallgathattuk Kallós Zoltán szavait. Szemtanúi lehettünk
nemzeti kincseink különlegességeinek, tájban, építészetben, kézművességben, gasztronómiában, és az ott élők töretlen kitartásában. Mégis, mind e mellett én nem ezt éreztem a legnagyobb ajándéknak. Mikor vagyunk így együtt kilenc napon át, éjjel nappal, jóban, rosszban? Az utazás, a vacsorák fergeteges hangulata, a sok nevetés, vagy az egymással való kötetlen beszélgetés... Úgy érzem ez az igazán közösségépítő lehetőség, amit mindannyiunk nevében szeretnék megköszönni. Lelkészeink, a zajzoni testvérgyülekezet meglátogatását szándékozó, és az ezt színesítő „műsorra” való felkészülés kezdeményezése, túlmutat ezen a szándékon, s főleg annak értékén. Számomra ez az út olyan volt, mint egy nagy közös imádság. Sokszor imádkozom azért, hogy: Uram add, hogy értsem és teljesítsem akaratodat. Hálát adok az Istennek, hogy olyan lelkészeink vannak, akik értik Isten tanácsát és teljesítik azt. Baloghné Máté Zsuzsa
Része volt a kirándulásnak az a bő félórányi tartamú jelenet/színdarab, aminek előadására azért bátorodtunk fel, hogy szívből jövő ajándékkal és maradandó üzenettel köszöntsük a testvérgyülekezetünket. A jelenet kerettörténetében Jézus földre érkezésének készületébe látunk bele, ill. miután elvégezte a megváltást, Isten dicsőségébe tért, de még nem maradt az Atyánál, mert a világot nem akarta nagypéntek gyászában hagyni. A pusztai megkísértetés epizódjában a buktatókká váló kihívások a hangsúlyosak, az úrvacsora, az elfogatás, keresztre feszítés nyomán pedig azt a végtelen szeretetet élhettük át, amit a megváltásunkért vállalt. Kopogott a kalapács, Jézust mi vontuk keresztre, vertük a szegeket a keresztfába, még ott is csípős gúnnyal kerülgeti a Sátán, és mi voltunk a Sátán. Mert átéltük Jézus érünk, mellettünk szóló döntését, azt, ahogyan nekirontottak és kínozták, szegelték, mi rontottunk neki, mi kötöztük meg, ezért ránk is igen mély hatást gyakorolt! Szombaton a zajzoni próba után alig voltunk képesek megtörni a csendet, ami ránk telepedett, és dolgozott bennünk az élmény, az üzenet: ennyire szeret az Isten! Mindenki beleadta tudását, szívét ebbe az „előadásba”. Rófusz Attiláné Vincze Juditról Jézus szerepében, Böszörményi Éváról, aki a Sátánt alakította nagy köszönettel kell szólnunk. Ezekbe a szerepekbe is bele kellett illeszkedni. De Jézushoz nem érünk fel, a Sátántól meg távol tartjuk magunkat. Ők viszont szinte átlényegültek! Gesztusaik, hangsúlyaik, tekintetük elhitette velünk, hogy ott vagyunk a pusztában, a Golgotán. Bíztatás, fájdalom, kiszolgáltatottság, szeretet szavak nélkül is megérintett mindenkit! Ez az élmény nagyrészt általuk hatott! Isten áldja meg őket érte!
Szegekkel és kalapáccsal Gyülekezetünk önállóvá válásának centenáriumi évét megelőzően vettük fel a kapcsolatot az erdélyi Zajzon evangélikus gyülekezetével, s abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a megismerkedés első, kezdő pillanatában jelen lehettem. A gyülekezetek közti kapcsolat elmélyítésének egy jó lehetősége a személyes ismeretségekre is lehetőséget adó nyári kirándulás. A látogatás pedig lehetőséget nyújt, hogy környezetüket, körülményeiket, életüket közvetlenül megismerhessük. Ha az ember látogatóba megy, illik ajándékot vinnie. Ennek szervezése már hónapokkal az indulás előtt megkezdődött, – a gyülekezet gyűjtötte a könyveket… Pár héttel indulás előtt lelkészasszonyunk egy nagyszerű, számomra új „ajándék” megalkotásának szándékával állt elő, a testvérgyülekezetnek egy szívből jövő, meglepetésként ható, személyes ajándékként átnyújtandó bibliai tárgyú színdarab előadásával. A kirándulás majd minden résztvevője szerepet kapott a gyülekezet eme ajándékának megformálásában. Úgy érzem – magamat nem beleértve –, a szereplők kiválasztása nagyon jól sikerült. Szinte testre voltak szabva… Váratlanul ért, hogy én is szerepelek ezen ajándék megjelenítésében, előadásában. A kirándulás előkészítése, szervezése mellett nem gondoltam, hogy ily feladatom is lesz. Első pillanatban el sem akartam hinni. Mire is gondoltam először? Jó negyven év után ismét tanulhatok „kívülről szöveget” – amit soha nem szerettem –, pedig színjátszó-körös voltam annak idején. A darab megismerése után pedig az ötlött fel bennem, hogy az ókori görög és római színjátszás elmúlásával, feledésbe merülésével, a középkorban ehhez hasonló jelenetek, darabok templomban történő előadásával indult útjára Európában újra a színjátszás.
S jöttek sorra a próbák részben a kerettörténet szereplőivel, részben a fő mondanivaló kifejtését bemutató majd minden szereplőt felvonultatóan. Mindenki szeretettel, odafigyeléssel, egymást segítő hozzáállással vett részt a próbákon. Az olvasópróbák során alakult, majd a templomunkban tartott próbákon formálódott a darab. Még a tatrangi szállásunkon is a vacsorákat követően is gyakoroltunk, hogy minél jobb, csiszoltabb és kifejezőbb legyen majd az előadás. A szöveg elsajátításán túl a megjelenítést jobban kifejező mozdulatok, mozgások megtalálása, megtanulása sikerélményt is jelentett, és annak örömét is, hogy majd akiknek átnyújtjuk, azok még jobban, könnyebben megértsék, átéljék a mondanivalót. S ez a közös munka – úgy érzem – bennünket is közelebb hozott egymáshoz. Jobban megismertük egymást, szorítottunk, hogy sikerüljön még jobban megoldani a feladatot, s együtt örültünk, ha ez megvalósult. A kerettörténetben lévő szerepem alapján egyre többet foglalkoztam azzal, hogy a földre leszálló szeretet, az emberek egymás közti kapcsolatába való szétáradása mennyivel jobbá tudja tenni az életet. Az emberek bűneinek megváltása, átvállalása, hogyan képes az élet minőségét jobbá varázsolni, a hitet erősíteni, a hívők lelki üdvét, életét, könnyebbé, örömtelivé változtatni. Reméltem, s bíztam benne, hogy képesek leszünk úgy előadni kis „meglepetésünket” a zajzoni evangélikus közösségnek, hogy megértsék, befogadják ezt a mondanivalót. Nekik, akik számunkra szokatlan kisebbségi helyzetben léteznek, s az esetleges felmerülő külső nehézség mellett egymásra utaltan, összefogva élnek. Nem csak a mindennapos megélhetésüket kell biztosítaniuk, hanem ha meg akarják tartani történelmi, nemzeti identitásuk, akkor ennek vállalása, megtartása mennyi többlet terhet jelent számukra. Helyzetükben még fontosabb lehet a szeretet, a hit ereje, s az üzenet, ami kicseng a darab mondanivalójaként. Mivel családi szálaim Erdélyhez kötnek, ezért különösen fontos volt számomra, hogy saját közreműködésemmel segítsem ennek a mondanivalónak a minél jobb közvetítését, átadását, hogy a nemzeti összetartozást is megtestesítő nyelvi egységünk mellett a hitbeni egység is kifejeződjön. S eljött a nap, amikor istentisztelet után emelkedett lélekkel, őszinte átéléssel, és egészséges lámpalázzal adtuk elő a zajzoni templom oltára előtti térben a színdarabot. Úgy láttam a szemek fényén, hogy sikerült átadni azt, amit szándékoztunk. Hunyadi László (aki a darabbéli szerepe szerint Mózesként már a mennyben is járt)
Amikor a felkérést megkaptam, hogy milyen benyomásokat szereztem, és a jelenetek milyen érzéseket váltottak ki bennem, először hirtelen nem tudtam, hogy mit is írhatnék. De a gondolatok és az átélt – hiteles – cselekmények folyamként indultak meg lelkemben, és késztettek arra, hogy néhány gondolatot most mindannyiótok elé tárjak. Talán meghatározó és gondolatébresztő élményem az volt, hogy ezen események, melyeket megjelenítettünk, nem egy színházi librettó kitalált szövegkönyve volt. Nem emberek írta köznapi történet. Ez a „színdarab” az ember valóságos drámájáról szól! Hogyan is kezdődött? A teremtés története jól mutatja, hogy a kezdeti harmonikus állapot hogyan borul fel. Az ember szembekerül Istennel, és az első emberpár között is viszály keletkezik. A kiűzetés elkerülhetetlen volt. Az Isten – mindenek teremtője – tudta, hogy a bűn a történelem folyamán növekedni fog. Már Mózes is próbál segíteni népének, de milyen a nép? A Sinai hegy lábánál Isten szövetséget ajánl, melyet a nép készséggel elfogad, mégis miközben Mózes átveszi a kőtáblákat, a törvénnyel és parancsolatokkal, a nép csak mulat. Isten figyelmezteti Mózest, hogy népe elpártolt tőle. Mózes szörnyű haragja a kőtáblák összetörését eredményezi. A könyörületes Isten akkor is és ma is életünk vezérfonala. Megbocsájt. Mi nem tudjuk lépéseit, de Ő mindent előre elrendez. Mózes hiába inti népét. A nép türelmetlen. Szabadság, jólét, dús földek, víz és minden földi jó kell. Isten parancsolata nem. Ma is így van?
Isten sokszor küldött prédikátorokat a néphez. Ezékiel így írja: Mondd el üzenetemet, akár meghallgatják, akár nem, – lázongó nemzedék ez. Szemem nem tekint rájuk könyörülettel, és nem irgalmazok nekik. Hangosan szólítanak majd, de nem hallgatom meg őket. Az Isten azonban türelmes és szeret. Ő tudja, hogy az elvetemült világ hová tart. Tudja, hogy szeretett Fiát fogja erre a Földre küldeni. Mint a cselekmény részese éltem át, amikor Jézus azt mondja Mózesnek: „meg kell váltanom őket! Nem elég nékik a tízparancsolat Istentől. Káosz van a Földön, és ezt az ember egyedül nem tudja megváltoztatni. Ha törvényt kapnak, megpróbálják azt megkerülni.” A mennyei párbeszéd során Mózes – az ember – nem ért mindent. – „Az embernek csodára van szüksége" – mondja Jézus. Sokan nem értik és nem hiszik, hogy Isten kinyújtotta értünk a kezét. A földi dráma bekövetkezett, keresztre feszítették... A szög fején a kalapács kegyetlen hangja az én tenyeremen is fájt. – „Szállj le a keresztről!” – kiáltottam szereplőként..., de ha az emberek óhaja valóra válik, a sátán hatalmába kerítette volna az egész Földet. Akkor nagy sötétség vala, a kárpit elhasad, szél és vihar támad. És nagy csend. – Mózes kérdezi Jézustól: sikerült megváltani a világot? – Igen. – És hogyan? – Keresztre feszítettek. Három nap múlva Jézus visszajön a Földre. Istenem! Hinni csak akkor tudunk, ha látunk, ha tapintjuk a sebeket?... Akit keresztre lehet feszíteni, meg lehet ölni, az nem lehet az Isten Fia? – „Visszamegyek hozzájuk, mert nem lehetnek csalódottságban, kétségbe esésben Atyám is azt akarja”... Én hiszem, hogy Isten tudja, mire van szükségünk. Ne akarjunk ennél többet. Balogh Miklós (akinek tanítványként Jézus megmosta a lábát)
„Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Az Úr jön hatalommal.” (Ézs 40,3.10 – Advent 3. vasárnapjának igéje)
Ifjúságunk idén nyáron is egy hetes táborozáson vett részt augusztusban. Hagyományainknak megfelelően most is Magyarország egy kis településére látogattunk el. Újdonság volt azonban, hogy most első alkalommal, nem csak mi, óbudai ifjúság, alkottuk a tábor résztvevőinek kicsiny csoportját, hanem testvér gyülekezetünk ifjúságának néhány tagja is csatlakozott. Így indultunk augusztus 16án Tésre. Már leutazásunk alatt elő-előkerültek olyan témák, amelyek során megtapasztalhattuk a kulturális különbségeket, melyeket mindkét társaság hol csodálkozással, hol nagy nevetéssel fogadott. Ennek az egy hétnek tulajdonképpen az ifiben már tradicionálisnak mondható programtervezete van. Reggeli után áhítattal kezdjük a napot, majd a délelőtt további részében a hét témájának megfelelő beszélgetés és egy kis mozgás következik ebédig. Idei témánk a „választás” volt. Ez alatt a cím alatt beszélgettünk családról, hivatásról, és arról, hogy Isten is választott, amikor eljött közénk ebbe a világba. Ezek a választások, döntések befolyással vannak az életünkre. Ebéd után többnyire az eltelt napok számával egyenes arányban növekvő időtartamú csendes pihenő következik. A délutánjaink és kora estéink szerves részét, vagy egészét, naponként változó program tölti ki.
Leggyakoribbak ilyenkor a különböző hosszúságú túrák, amelyek keretében bejárjuk a települést és környékét, vagy nagyobb túra esetén, erdőkön, mezőkön átvágva keresünk fel egy-egy várat, illetőleg megmaradt romjait. Idén ennek keretében megnéztük Tés nevezetességeit, amelyek közül leginkább a Magyarországon is egyedülálló szélmalmokat érdemes megemlíteni. Hosszabb túraként pedig ellátogattunk Bakonynánára, és felkerestük a Római-fürdőt a Gaja-patak völgyében, valamint, sikerült megtalálnunk egy erdő mélyén fekvő vár romjait is. Hagyományunk az is, hogy egy délutánt töltünk nagyobb településen, ez pedig Várpalota volt. Megnéztük a várat, illetve a Trianon múzeumot, majd egy körsétával fedeztük fel a város utcácskáit. A fennmaradó délutánokon a játék, sport, beszélgetés és kézműveskedés került előtérbe, melyek alkalmával mindig megmutatkozik, hogy mindenkiben rejlik valamilyen különös kreativitás. Ez az egy hét mindig óriási élmény számunkra, amit mutat az is, hogy egy-egy esemény évek múltán is közös nevetéseink forrása marad. Köszönjük a gyülekezetnek mind a lelki, mind az anyagi támogatást. Reméljük, jövőre is összehoz minket Isten egy ilyen hétre. Sztyehlik Csaba
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. Az Úr közel.” (Fil 4,4-5 – Advent 4. vasárnapjának igéje)
Túrmezei Erzsébet
Adventi emlék Ha már lehullt a hó, s fekete földünket befödte, hogy szállott gyermekálmok röpte a fényes ég felé, az égi trón elé... De Téged nem talált meg. Az égi gyermeket kereste, akiről, ha leszáll az este, csodálatos mesék borulnak vágytól égő gyermekszívekre. Az égi gyermeket kereste, és nem talált rád, nem ismert meg... Hiszen Te nem vagy többé gyermek. Szétfoszlottak a régi álmok, meghaltak a mesék. A karácsonyfa lángjait oltogatták hideg szelek... Még mindig nem ismertelek. Sok évbe telt, s ha Te nem jössz elém, Megváltóm, Uram, Messiásom, ma sem ismerlek én. Hála neked, hogy megkerestél. Ó, most már van karácsonyom, s ádventi, nagy csodavárásom. Megcsaltak mind a régi álmok, de benned nincs csalatkozásom. Benned mindenem megtalálom. A valóság szebb, mint az álom.
„Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.” (Tit 2,11 – Karácsonyest igéje)
A rendszeresen templomba járók tudják azt, hogy az igehirdető lelkész a szószéki szolgálat után megemlékezik arról, ki halt meg, kit temettek az elmúlt héten, és imádságban kér az egész gyülekezet vigasztalást a gyászolók számára, ill. hálát ad a lezárult élet ajándékaiért. Az is a jó egyházi szokásrendhez tartozik, hogy novemberben, az örök élet vasárnapjának istentiszteletén valamennyi, az elmúlt évben elhunyt testvérünkre emlékezve – vigasztaló ige kíséretében – egy-egy gyertyát gyújtunk. Földi életpályájukat befejező testvéreink közül most különösen kettőre, Haás Katalinra és dr. Szilárd Istvánra emlékezem, akik augusztusban, időben mindössze néhány nap különbséggel hagyták itt szeretteiket és gyülekezetünket. Haás Katalin férjével és három gyermekével az istentiszteleti és egyéb egyházi alkalmak rendszeres látogatója volt. Nagyon nagyra tartottam és tartom azokat, akik teljes családdal vesznek részt ezeken az ünnepi alkalmakon. Ők ilyenek voltak. Számomra mindig öröm volt nézni az együtt éneklő, figyelő, imádkozó, az úrvacsorához együtt kivonuló, bűnbocsánatot és áldást kérő öttagú családot. Egyszer csak hirtelen, Katalin nagybeteg lett. Az orvosok rettenetes kórt diagnosztizáltak. Műtétre készültek imádkozva, a gyülekezet is ezt tette, tudván, a közös ima még több erőt ad. És a csoda megtörtént. A nehéz operáció után Katalin viszonylag rövid időszak után felépült, az orvosok megfogalmazása szerint tünetmentes lett. A családdal együtt örvendezett a gyülekezet is, amely tőlük – a beteg feleségtől és Lászlótól, a párját szerető, támogató férjtől – csodálatos tanúságtételt kapott az egyik istentisztelet keretében. Isten azonban a boldog nyugalmi időszakot, szűk egy évben szabta meg. A kór újra támadott, és a fiatal szervezet a szerető család és a gyülekezet szeme láttára hétről-hétre gyengébb állapotba került. Mi, aggódó testvérei, tanúi voltunk augusztus első vasárnapján az utolsó úrvacsora vételének, amely után alig több mint egy héttel Ura Katalint hazahívta magához. Nagy részvéttel, sokan kísérték utolsó útjára az Óbudai temetőben. László! Gyerekek! Nagy fájdalmatokban is bízzátok magatokat a Mindenhatóra! Ő gondoskodni fog rólatok. A tágabb családra, a gyülekezetetekre pedig mindenben számíthattok. Katalin sorsával ellentétben dr. Szilárd Istvánnal Urunk máshogyan rendelkezett. Ő szűkebb-tágabb környezete a gyülekezet számára is váratlanul tért az örök hazába. Istvánról azt kell tudnunk, hogy érett felnőttként az Istennel való kapcsolatot az óbudai gyülekezetben találta meg, itt kötött vele szövetséget. Sokszor párjával, néha egyedül, de rendszeres látogatója volt az istentiszteleti és más alkalmaknak is. Hazáját, nemzetét nagyon szerető, érte tenni akaró ember volt. Tett is sokat, nemcsak hivatásos életpályáján, hanem nyugdíjas éveiben is. Sokat beszélgettünk vele erről, és lehet, hogy a szinte emberfeletti munka is hozzájárult ahhoz, csak hatvanegy évet élhetett. Számomra örökre bevésődött az utolsó együtt töltött vasárnap, amikor az erdélyi testvérgyülekezetünkhöz vitt színdarabot az istentisztelet után próbáltuk a templomban. Néhány gyülekezeti taggal együtt István is ott maradt, és nagy érdeklődéssel, feszült figyelemmel követte, szinte szívta magába a szavakat. Ezt a Jézusra figyelő arcot őrzöm emlékezetemben. Imádkozzunk! Mindenható Uram! Te nemcsak az életnek, hanem a halálnak is ura vagy, hiszen Te legyőzted a halált. Add, hogy igédből, az örömüzenetből megértsük még itt a földi életünkben azt, hogy esendőségünk és bűneink ellenére végtelen szeretetedből és végtelen kegyelmedből Jézus Krisztusért a Téged keresőknek az örök élet reménységét adod. Mert, ha ebben erősen tudunk hinni, akkor nem a halált, hanem az örök életet várjuk. Akkor nem a temetőbe, a temetésünkre, hanem a Hozzád térésre, a hazatérésre készülünk. Uram, erősíts meg bennünket, és hazahívott testvéreink hozzátartozóit ebben a hitben! Dr. Győrfi Károly
November 7-én az Óbudai Evangélikus Gyülekezet vendége volt Székely András, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munkatársa. Eredetileg Kopp Mária professzorasszonyt vártuk, aki váratlan elfoglaltsága miatt közeli kollégáját küldte el hozzánk, hogy megismertessen minket az általa vezetett kutatásokkal. A délután fő témája a család, a közösségek szerepe a társadalomban és az egyén életében volt, amit igyekeztünk a jól felkészült előadó, és nem mellékesen majd’ tízgyermekes édesapa segítségével együtt körüljárni. Mindjárt az előadás kezdetén sokkoló kutatási eredményekkel nézhettünk szembe, melyek tükrözik a magyar társadalom általánosan rossz közérzetét és pesszimista életszemléletét. A Gallup Intézet 2008-as nemzetközi kutatási adataiból kiderül, hogy a világ 120 országában feltett egyszerű kérdésre: „Hogyan érzik magukat az emberek?” – a magyarok olyan negatív válaszokat adtak, hogy csak az utolsó előtti (119.) helyen sikerült befutniuk Zimbabwe előtt. Ezzel kapcsolatban azt is megtudtuk, hogy Magyarországon az emberek kb. 30%-a legalább egyszer életében (klinikai értelemben) átesik egy depressziós fázison, a lakosság 7%-a súlyosan depressziós, és sokan nem is kezeltetik a betegséget. Ezt a jelenséget az előadó elsősorban az Émile Durkheim által létrehozott fogalommal, az ú.n. anómiával (céltalanság érzése) magyarázta. Mindemellett hazánkban is megfigyelhető tendencia, hogy csökken a házasságok száma, illetve a házasságok 60%-a válással végződik. Európában Magyarországon a legrosszabb a szaporodási arány, a statisztika szerint egy nőre 1,37 gyerek jut, pedig alapvetően gyerekcentrikus társadalomnak számítunk. Ehhez hozzájárul a magyar lakosság rossz egészségügyi állapota, a férfiaknál az idő előtti elhalálozás aránya az 1930-as szintre esett vissza, de a nőknél sem kedvező a helyzet ilyen tekintetben. Kockázati tényezőnek számít a férfiak szubjektív anyagi helyzete, nőknél pedig elsősorban a reménytelenség érzése és a családi problémák. Ennyi negatívum után már alig vártuk, hogy megtudjuk, hogyan lehetne segíteni a magyar társadalom szinte reménytelennek tűnő helyzetén. Szerencsére ennek megbeszélésére is hamarosan sor került. A résztvevő közönség – gyülekeztünk 30-40 tagja – ennél a pontnál már egyre aktívabban kapcsolódott be a beszélgetés menetébe. Körüljártuk a média, és a médiaszereplők példakép-szerepét. Pszichológus előadónk erre is szakszerű magyarázattal szolgált: az ember számára a történelem folyamán mindig is fontos volt a csoportos életforma. Már az ősközösségben élő ember is 100-120 fővel került kapcsolatba, de a „pletykás faluközösség”, a maga sokszor kellemetlennek tűnő kíváncsiságával együtt is segít(ett) az embernek abban, hogy érezze, fontos mások számára, törődnek vele, és nincs egyedül. Ma sok ember számára az ú.n. valóságshow-k töltik fel ezt a 100-120 fős közösséget, problémát jelent ugyanakkor, hogy ez egy egyirányú kapcsolat. Pedig rendkívül fontos lenne a csoportos felelősségvállalás, hogy tudatosuljon az egyénben, felelős mások hibájáért, de sikeréért is. Meg kell(ene) tanulnunk, az egyéni előnyök kihasználását úgy, hogy a másikat is hagyjuk kibontakozni, ebben nyújtanak segítséget a testvérek. Így jutottunk el a családhoz, ahol a gyerek elsajátítja, hogyan kell közösségben élni és az érdekeit érvényesíteni. Szintén fontos szerepet játszik a család a megfelelő nemi szerepek kialakításában, de itt tanuljuk meg a stresszkezelést is, amire az életben szükségünk van ahhoz, hogy megbirkózzunk a kihívásokkal. A családon, a szülőkön keresztül alakul az ember Isten-képe. Vajon milyennek képzeljük el Istent? Haragvó, büntető Istennek? Vagy egy megbocsátó, segítő lénynek? Az, hogy milyen szülők vagyunk fontos szerepet játszik a gyerekünk későbbi Isten-képének kialakulásában is. A család működése pedig hat a közösség működésére is. A felmérések szerint a vallásos embereknek több gyerekük van, mint a nem vallásosaknak, és Székely András ezt érdekes módon elsősorban nem a vallási parancsolatokkal és előírásokkal magyarázta, hanem azzal, hogy a vallásos emberek többsége közösségben él, ezért szívesebben teremt közösséget maga körül. A statisztikák ennek ellenére azt mutatják, hogy Magyarországon az emberek 30%-a ritkán jár templomba, 10-12 % jár rendszeresen, és a lakosság 5%-a vallja magát ateistának. A legveszélyeztetettebb mégis az a közel 40%-nyi réteg, aki a „maga módján hívő”, „ezoterikus” beállítottságú, közülük sokan küzdenek depresszióval és más mentális problémákkal.
Van-e gyógyír a fenti tünetekre? Elhangzott „a legjobb befektetés a gyerek” szlogen, melynek igazságát a jelenlévők közül senki sem vitatta, annak ellenére, hogy fogyasztói társadalmunk inkább a befektetési alapokat és nyugdíjpénztárakat reklámozza ilyen céllal. A gyerekvállalási kedv feltámasztásához fontos lenne a nagyobb állami szerepvállalás, de bizony a férfiak otthoni aktív szerepvállalása is többet segítene abban, hogy a tervezett gyerekek száma és a valóság közti különbség ne legyen olyan nagy, mint a mai Magyarországon. Modern társadalmunk sokszor előnytelen hatásai ellen pedig a közösség erősítésével védekezhetünk, amely megmutatja, hogy mi a valódi érték. A kétórás igen érdekes és informatív előadás után mégsem mondtunk le teljesen a fogyasztásról, a szeretetvendégség a feltálalt sütemények elfogyasztásával és kötetlen beszélgetéssel zárult. Szabó Andrea
Az Óbudai Kamarakórus és a tagjaiból szerveződött Óbudai Kamaraegyüttes – Dr. Erdős Ákos karnagy vezetésével – az elmúlt időszakban két alkalommal is nagysikerű és emlékezetes egyházzenei koncertet adott templomunkban. Június 19-én az évadzáró hangversenyük élményében részesülhettünk, amelyen a reneszánsztól a kortárs zenéig ívelt az előadott kórusművek sora. A zenetörténet és a kórusművészet olyan kimagasló mestereinek a műveit hallhattuk, mint a reneszánsz korszakából a klasszikus vokálpolifónia megteremtőjeként ismert itáliai Giovanni Pierluigi da Palestrina, vagy a frankoflamand Josquin des Prez és Philippe Verdelot; a késői reneszánsz művészei közül az angol William Byrd és a frankoflamand Orlando de Lassus; a késői reneszánsz, de már a barokk pompáját is elénk táró ír John Dowland; az itáliai barokk zene nagy mestere Claudio Monteverdi, a klasszicizmus korszakát képviselő Wolfgang Amadeus Mozart. De csodálhattuk a XX. század alkotói közül a francia Francis Pulenc, a lengyel Henryk Gorecki, a brit John Tavener és a norvég Kunt Nystedt kórusait is. A következő egyházzenei hangversenyre szeptember 18-án, a Kulturális Örökség Napok keretében került sor. A koncert nyitószámaként – a hallgatóság számára a ráhangolódás és befogadás lelki légkörét is megteremtendő – Wolfgang Amadeus Mozart Te Deum című kórusműve csendült fel, majd Giuseppe Ottavio Pitonitól, a késő barokk nagy olasz mesterétől a 149. Zsoltár által ihletett Cantate Domino, amelyet megalakulása óta latin, vagy magyar szöveggel minden koncertjükön mintegy mottóként énekel a kórus. Élményt jelentett számunkra a reneszánsz kor mesterei közül az angol William Byrd és ThomasTallis, valamint a XX. századot, illetve a kortárs zenét reprezentáló norvég Kunt Nystedt és a lengyel Henryk Gorecki kórusműveinek tolmácsolása is. Az Óbudai Kamarakórus és Kamaraegyüttes koncertjéhez kapcsolódóan vendég közreműködőként a Király Gabriella által vezetett Care Voci Kamarakórus énekének szépségeiben is részesülhettünk. Műsorukban XX. századi szerzők (Francis Poulenc és Maurice Duruflé francia, Kocsár Miklós, Hugo Distler és Hans Weiß Steinberg német) egyházi művei szólaltak meg tiszta hangzású, stílusos előadásban. Szólót Kertész Szilvia énekelt. Az Óbudai Kamarakórus és a Kamaraegyüttes hangversenyein énekelt egyházi művek jól reprezentálták az együtteseknek a korai reneszánsz kórusmuzsikától a XX. századi és a kortárs zenéig terjedő repertoárját. A tudatos hangképzés és intonációfejlesztés eredményeként a kórus kiművelt hangzáskultúrájában, a zene különböző korszakait képviselő kórusművek autentikus tolmácsolásában méltán ismerhettük fel a karnagy céltudatos és magas színvonalú szakmai-művészi munkáját. Ennek eredményeként élhettük át és fogadhattuk be az egyes énekesek és a kórus – mint közösség – lelkét is átjáró, és azon átszűrődve felénk áradó szakrális zene megrendítő, lélekemelő és lélektisztító erejét. Proksza Gyula
„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét.” (Jn 1,14 – Karácsony ünnepének igéje)
GYÜLEKEZETÜNK ÉLETÉBŐL ♣ Május 22-én Bálintné Varsányi Vilma és Hokker Zsolt vett részt Böszörményi Géza áldozópappá szentelésén a Szt. Péter és Pál templomban. „Adja meg dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék a belső ember az Ő Lelke által.” (Ef 3, 14) ♣ A bibliaórás közösség május 27-én tartotta záró összejövetelét Mauzer Jánoséknál. Hálásan köszönjük a család nyitott szívét és ajtaját! ♣ A presbitérium június 3-án kegyeleti megemlékezést tartott Bálint László sírjánál az Óbudai temetőben. ♣ Tanévzáró istentiszteletet tartottunk június 6-án, amelyen lelkészeink köszöntötték és áldásban részesítették a pedagógusokat, köztük azokat, akik közreműködtek gyermekeink tanulmányi munkájának év közbeni segítésében, a tanulókat és a szüleiket. ♣ Visky András Júlia című monodrámáját tekintette meg gyülekeztünk néhány tagja július 5-én, Piliscsabán Dér Denisa rendkívül szuggesztív, művészi előadásában, amely mély benyomást tett a hallgatóságra. ♣ Gyülekeztünk ifjúsága részt vett a Szarvason július 14-18. között megrendezett Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozón. ♣ Az Óbudai Kamarakórus – egyházi művek előadásával – június 19-én tartotta évadzáró hangversenyét templomunkban. ♣ A budavári gyülekezet július 25-i esti istentiszteletén Hokker Zsolt prédikált. ♣ A zajzoni testvérgyülekezetet is meglátogató, gazdag programú erdélyi kiránduláson vett részt gyülekezetünk augusztus 2-10. között. A résztvevők ez úton is köszönetüket fejezik ki Hunyadi Lászlónak az alapos, minden részletre kiterjedő szervező és irányító munkájáért és idegenvezetéséért. ♣ Augusztus 16-22. között gyülekeztünk ifjúsága és a zajzoni testvérgyülekezet hét fiatalja Tésen táborozott. ♣ Egyházkerületi lelkésztalálkozóra került sor augusztus 27-28-án, Mátraházán Bálintné Varsányi Vilma és Hokker Zsolt részvételével. ♣ Szeptember 5-én tanévnyitó istentiszteletet tartottunk. ♣ Presbitériumunk a szeptember 13-án megtartott ülésén meghallgatta lelkészeink tájékoztatóját az éves munkatervükről, és egyéb ügyeket tárgyalt. ♣ Az Óbudai Kamarakórus szeptember 18-án egyházzenei hangversenyt tartott templomunkban. ♣ Szeptember 18-19-én a Kulturális Örökség Napok Nyitott Templomok programja keretében videós, ill. személyes ismertetővel vártuk az érdeklődőket. Köszönjük a program lebonyolításában feladatot vállalt gyülekezeti tagjaink segítségét.
♣ A szeptember 24-26. között Balatonszárszón megrendezett papné találkozón vett részt Hokker-Nagy Nikoletta. ♣ Az Óbudai Civil Nap rendezvényén az Erős Várunk Alapítvány képviselte gyülekezetünket október 2-án. Játékokkal, kézműves foglalkozással kapcsolódtunk be a programba. Köszönjük a rendezvény sikeres megvalósítását segítő és résztvevő gyülekezeti tagjaink munkáját. ♣ Október 3-án – gyülekezetünk anyaegyházzá válásának 101. évfordulóján – kegyeleti látogatást tettünk a gyülekezetalapító Baunhofer György és a templomépítő Mohr Henrik lelkészek nyughelyénél. ♣ Presbiteri imaórát tartottunk október 4-én. ♣ A Derűs Alkony Gondozóháznak az Idősek Világnapja alkalmából október 13-án rendezett ünnepségén Bálintné Varsányi Vilma szolgált igehirdetéssel. ♣ Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban 2010. október 15-17. között került sor az országos szintű presbiterképző tanfolyam első részére dr. Győrfi Károly és Bakony E. Hedvig részvételével. ♣ Október 17-én megszületett Hokker Zsolt másodlelkészünk első gyermeke, Dániel. Isten áldása kísérje a család életét. „Az Úr szeretete az Istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is.” (Zsolt. 103,17) ♣ Gyülekezetünk fiatalsága október 17-én, Budahegyvidéken vett részt az ifjúsági istentiszteleten. ♣ Az 1956-os forradalom és szabadságharcban, valamint az elmúlt évezredben a hazánkért életüket áldozó hősökre emlékező ünnepségen vett részt Bálintné Varsányi Vilma a kerületi egyházak képviselőivel közösen október 22-én. ♣ A malomsoki evangélikus templom építésének 250 éves évfordulóján tisztelgő rendezvénysorozat keretében a tizenhárom éven át ott szolgált Bálintné Varsányi Vilma tartott istentiszteletet, és vett részt a gyülekezet szeretetvendégségén, október 24-én. ♣ November 4-én az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére a Kiscelli Múzeumnál megtartott, koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezésen Hokker Zsolt vett részt. ♣ Szeretetvendégséget tartottunk november 7-én. Vendégünk volt Székely András a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet munkatársa. ♣ A november 8-án megtartott presbiteri ülésén a testület meghallgatta Kaposi Attila gondnok beszámolóját a beruházási és felújítási munkálatokról, áttekintette az adventi-karácsonyi időszak feladatait és egyéb ügyeket tárgyalt. ♣ November 13-án a református testvérgyülekezet által szervezett Özvegyek Napján tartott előadást és csoportvezetést Bálintné Varsányi Vilma. ♣ Az Örökélet vasárnapjának istentiszteletén, november 21-én a meghívott családtagokkal együtt gyertyagyújtással, vigasztaló igékkel emlékeztünk meg azokról a testvéreinkről, akiktől az elmúlt egyházi évben búcsúztunk. ♣ Adventi-koszorú készítő és kézműves foglalkozást tartottunk november 27-én.
„Megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete.” (Tit 3,4 – Karácsony 2. napjának igéje)
GYÜLEKEZETI ALKALMAK Istentiszteletek minden vasárnap de. 10 órakor. Az istentisztelettel azonos időben a kisgyermekek részére külön foglalkozást tartunk a gyülekezeti teremben. Ezzel szeretnénk a szülőknek segítségére lenni, hogy gyermekeikkel együtt jöhessenek istentiszteletre. Szeretettel ajánljuk testvéreink figyelmébe ezt a lehetőséget.
Családi istentisztelet – minden hónap 3. vasárnapján 10 órakor. Az istentiszteletet követően kötetlen találkozóra várjuk testvéreinket a gyülekezeti terembe. Kórházi istentisztelet – a Szent Margit Kórház kápolnájában minden második hónap második vasárnapján de.
9,30 órakor. Adventi istentisztelet – az adventi időszakban minden csütörtökön 10 órakor a gyülekezeti teremben. Karácsonyváró istentisztelet – a gyermekek, hittanosok szereplésével december 19-én, Advent 4. vasárnapján 10 órakor. Szentestei istentisztelet – december 24-én du. 16 órakor. Karácsonyi istentiszteletek – december 25-én és 26-án 10 órakor, úrvacsorával. Óévet záró bűnbánati istentisztelet – december 31-én 18 órakor, úrvacsorával. Újévi istentisztelet – 2010. január 1-jén 10 órakor, úrvacsorával. Vízkereszti istentisztelet – január 9-én. Úrvacsora – minden hónap első vasárnapján. Idősek, betegek részére (kérésre) készséggel ajánljuk fel az úrvacsora házi kiszolgálását. Ökumenikus imahét – január harmadik hetében. Gyülekezeti hitoktatás – pénteken 16,00 órától, korosztályonként több csoportban. Iskolai hitoktatás – a Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában, órarend szerint. Ifjúsági óra – hétfő 18,00 óra. Bibliaóra – felnőtteknek a gyülekezeti házban, csütörtök 10,00 óra. Házi bibliaóra – Mezősi Györgyné otthonában – szerda 18,00 óra.
a 2010. évi személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlására Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlására vonatkozó törvény alapján továbbra is támogathatunk alapítványokat, ezért kérjük, hogy személyi jövedelemadója egyik 1 %-át az Óbudai Evangélikus Egyházközség Erős Várunk Alapítványának ajánlja fel, evvel gyülekezetünk hitéletét is segítheti. A másik 1 %-kal egyházakat lehet támogatni. Kérjük, hogy ezt a Magyarországi Evangélikus Egyháznak ajánlja fel. Ez az összeg az országos egyház központi pénztárába folyik be. A fentiek alapján kérjük gyülekezetünk tagjait és a velünk szimpatizálókat, hogy a 2010. évi személyi jövedelemadójuk egyik 1 %-ával gyülekezetünk Erős Várunk Alapítványát, másik 1 %-ával a Magyarországi Evangélikus Egyházat támogassák. Nyilatkozattételre a 2010. APEH adócsomagban található rendelkező nyilatkozat nyomtatványa szolgál. A nyomtatvány felső részén az adózó neve és adóazonosító jele, vagy adószáma érelemszerűen kitöltendő. A nyomtatvány alsó részén két ablakot talál. A kedvezményezett adószáma Kérjük, hogy ide gyülekeztünk Erős Várunk Alapítványának az alábbi adószámát írják be: 1
8
0
7
2
2
5
1
–
1
–
4
1
A kedvezményezett technikai száma és neve Kérjük, hogy ide a Magyarországi Evangélikus Egyház alábbi adatait írják be: 0
0
3
5
Az 1 % felajánlásával kapcsolatos részletesebb tájékoztató a templomban és a lelkészi hivatalban beszerezhető. Az országos statisztika azt mutatja, hogy az adózók közel fele nem él az 1 % felajánlásával, és állami támogatásban sem részesül gyülekezetünk. Ezért kérünk mindenkit, hogy családja, barátai, ismerősei körében népszerűsítse alapítványunkat, hogy minél többen ajánlják fel jövedelemadójuk 1 %-át.
Tisztában vagyunk azzal, hogy egyháztagjaink jelentős része nyugdíjas, adózó jövedelemmel nem rendelkezik. Azonban ha „maga helyett” valakit a szélesebb családból vagy baráti körből „beszervez”, cselekedetével önmaga is hozzájárul a felajánlások számának emelkedéséhez. Erős Várunk Alapítvány Kuratóriuma
ADOMÁNYOK FOGADÁSA Perselyadományokra az istentiszteleteken és egyéb templomi alkalmakon van lehetőség. Az önkéntes egyházfenntartási hozzájárulást minden hónap első vasárnapján borítékban gyűjtjük össze az istentisztelet keretében. Egyházközségünk életének feltétele, hogy tagjai adományokkal is segítsék működési és fenntartási kiadásaink fedezetét.
Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik 20102010-ben perselypénzzel, egyházfenntartói járulékkal, adománnyal, a személyi jövedelemadójuk 1 %%-ának a felajánlásával Támogatták gyülekezetünket és a közhasznú Erős Várunk Alapítványunkat. Alapítványunkat. A jókedvű adakozót szereti az Isten. Gyülekezetünk bankszámlaszáma OTP Kereskedelmi Bank Rt. 11703006-22056126
Erős Várunk Alapítvány adószáma: 18072251-1-41 bankszámlaszáma: MKB Bank Nyrt. 10300002-10375516-49020012 Magyarországi Evangélikus Egyház technikai száma (az 1 % felajánlásához): 0035
Készpénz-átutalási megbízás (csekk) a templomban és a lelkészi hivatalban kapható.
ELÉRHETŐSÉGEINK Cím:
Óbudai Evangélikus Egyházközség 1034 Budapest, Dévai Bíró Mátyás tér 1. Tel./Fax: 06-1-368-68-93 Hivatal: 06-1-388-17-73 Lelkészek: Bálintné Varsányi Vilma parókus lelkész : 06/20-824-57-96 Hokker Zsolt másodlelkész: 06/20-824-57-89 E-mail:
[email protected] Honlapunk: http://obuda.lutheran.hu Szeretettel ajánljuk testvéreink figyelmébe egyházközségünk honlapját, amelyen az aktuális információk és az istentiszteleti rend mellett mp3 formátumban meghallgathatók, pdf formátumban letölthetők az igehirdetések. Fényképgalériát is találnak a gyülekezeti alkalmakról, és az Óbudai Harangszó korábbi számai is olvashatók. Hivatali órák Hétfőn 9-12 és 14-17 óráig, csütörtökön 14-17 óráig. A hivatalos időn túl szükségessé váló megbeszélések idejét kérjük a fenti telefonszámokon egyeztetni.
Templomunk akadálymentes megközelítése
FÉSZEK Szeretettel ajánljuk a kisgyermekekkel érkező szülők figyelmébe az oltártér bal oldalán kialakított, padlószőnyeggel és játékokkal ellátott, télen fűthető fészket, ahol a kisgyermekek szabadon mozoghatnak, játszhatnak, és a szülők hangosítás útján kísérhetik figyelemmel az istentiszteletet.
Örömmel tájékoztatjuk a mozgásukban korlátozott, tolószékkel közlekedő, valamint az idős testvéreinket és babakocsival érkező kismamákat, hogy templomunk akadálymentes megközelítése érdekében a Dévai téri toronybejárati ajtónál lift áll a rendelkezésükre.
Kedves Szülők! Az iskoláskorúak tanulmányi munkájának segítése, a tehetségek gondozása céljából – a tanév időtartama alatt – továbbra is felkészült pedagógusok állnak a gyermekek rendelkezésére minden hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 16-tól 19 óráig a gyülekezeti teremben. A foglalkozások természetesen ingyenesek.
ÓBUDAI HARANGSZÓ Az Óbudai Evangélikus Egyházközség híradója. Megjelenik évente háromszor. Kiadó: Bálintné Varsányi Vilma, szerkesztő: Proksza Gyula. Internetes változat.
