HUNYADI NÉPE Jánoshalma Város
önkormányzatának lapja
Já nos hal ma 2008. július
XXIII. év fo lyam 7. szám Meg je le nik ha von ta
Ára: 150 forint
Jánoshalma 200 éves mezővárosi rang ját ünnepelte
Nagyon ízlett Nagy Bandó Andrásnak Stibrik Zoltán pacalpörköltje, mely a zsűri elismerését is kivívta. Jánoshalma 200 éve lett mező- Jánoshalmáról című reprezentatív város. Ez volt az idei Jánoshal- fotókiállítást. Az Ügyes kezek felmi Napok alapgondolata. Ebben nőtt amatőr népi alkotóművészek az évben június 27 pénteken dél- kiállításon felsorakoztatott munkáután három órakor kezdődött a kat dr. Hőnigh Ferencné mutatrendezvénysorozat. Amatőr alko- ta be a megnyitón, mely szintén a tóművészeti bemutató címmel a Kulturális Központ Előadóterméváros óvodásainak, tanulóinak, ben volt. A Béke tér volt a színhelye a diákjainak munkáiból. A Kiállítást Ördögh Edit a Lajtha Művésze- Jánoshalmi Napok megnyitójának. ti iskola igazgatója nyitotta meg. A felállított sátorban elhelyezett a Kulturális Központ Művelődési szabadtéri színpadon Czeller ZolHázának nagytermében. tán Jánoshalma Város polgármesKora este a Kulturális Központ tere, majd Bányai Gábor a Bácselőadóteremében Sere Mihály az Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke intézmény Központ igazgatója nyi- köszöntötte a nagyszámú közöntotta meg a régi és mai felvéte- séget. lekből összeállított Fotósszemmel (folytatás 4. oldalon)
Jegyzet Véget ért a Jánoshalmi Napok. Az a pár nap, mikor a város apraja-nagyja az itt élőket ünnepli. Mulatunk, picit pihenünk, nagyokat beszélgetünk. Tisztelgünk az elmúlt generációknak azért, amit szorgos kezeikkel felépítettek, és bízunk az elkövetkezendő generációkban, hogy ezt megőrzik, és tovább alakítják, szépítik. És aki nem volt ott? Az megtalál mindent az újság hasábjain: tánc, zene, pörgés, kiállítás…. de jövőre tessék eljönni! Szerkesztő Bizottság elnöke
Öt új munkahely Jánoshalmán
Mint arról már a júniusi újságunkban beszámoltunk a Kecskeméti Képző Központ és a Munkaügyi Központ szervezésében parkgondozói tanfolyam indult a Városgazda Kft. közreműködésével Jánoshalmán. A napokban befejeződött vizsgák után 5 fő kezdheti meg a munkát Jánoshalma közterületein. A felvételünk a vizsgázók láthatók.
Színvonalas, sokszínű programmal került megrendezésre ebben az évben is városunk ünnepe, ezzel vártuk haza rokonainkat, barátainkat, a szomszéd települések és a testvértelepülések delegációit. Testvértelepüléseink delegációit a Town Twinning pályázaton nyert pályázati keretből volt módunkban finanszírozni. Örömünkre szolgál, hogy meghívásunknak szép számmal tettek eleget. A hagyományos rendezvények sorába új elemek is kerültek az idén. Hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg a lovas-fogathajtó versenyt, érdeklődéssel a versenyzők körében és nagy sikerrel a nézők számát illetően. A főzőversenyt is újra felelevenítettük, azzal a szándékkal, hogy még nagyobb rangot adjon a bográcsos ünnepnek. Újabb ígéretes testvérvárosi kapcsolatot megpecsételő aláírásra is sor került a lengyel Nawojowa
településsel. Ebből az alkalomból sokszínű táncprodukcióval fellépett a település néptánc csoportja, magyarul előadott dalukkal hatalmas sikert aratva a nézők körében. Rekordot döntött a különböző kulturális, zenés, táncos összejöveteleken részt vevők száma. Óriási érdeklődésre tartottak számot a két napos rendezvénysorozat kiállításai, versenyei, színpadi produkciói. Köszönetet szeretnék mondani minden segítőnek és támogatónak, aki munkájával, anyagi támogatásával a rendezvény sikeréhez hozzájárult segítette szervezését, lebonyolítását. Köszönetet mondok továbbá Csimáné Marikának a Lovas Napok megrendezéséért, a Kulturális Központ dolgozóinak, akik az egész rendezvényt koordinálták, a programok szervezéséért, a Kistérségi Iroda vezetőjének Nagy Istvánnak, és munkatársainak az aktív közreműködésért. Külön köszönöm Juhász
Zsoltnak és munkatársainak, a Városgazda Kft. dolgozóinak, a helyszínek biztosítását, berendezését, a város rendjét, tisztaságát. A rendezvény biztonságáról a Jánoshalmi Rendőrőrs és a Polgárőrség vállvetve gondoskodott, köszönöm Kutyifa István őrsparancsnok úrnak, és Horváth Ferenc parancsnok úrnak, valamint a szolgálatban lévő rendőröknek és polgárőröknek! Gratulálok minden színpadon fellépő személynek és csoportnak, a műsorokon való színvonalas szerepléséért, a népes számú közönség szórakoztatásáért! Végül, de nem utolsósorban a szervezők –Jánoshalma Város Önkormányzata és Képviselőtestületenevében, köszönöm minden Jánoshalmi Polgárnak, aki eljött, hogy jelenlétével megtisztelte a Jánoshalmi Napok rendezvényeit! Czeller Zoltán polgármester
HUNYADI NÉPE
2. oldal
Ped a góg usok at ü n nepelt ü k Városunkban június 6-án álltunk meg egy pillanatra, ünnepelni pedagógusainkat. A Kulturális Központ előadótermében megjelent ünnepeltek és érdeklődők előtt fellépett a nagyhírű bajai Ad Libitum kórus. Mintegy órás repertoárjukban egyházi ihletésű, és népszerű darabok, mint például G. Verdi Aida című operájából a rabszolga kórus, de felcsendültek magyar szerzők, Kodály Zoltán és mai kortársszerzők darabjai is. A nagysikerű műsort követően Kiss György alpolgármester olvasta fel Czeller Zoltán polgármester pedagógus napi gondolatait. (Ezeket a júniusi számunkban olvashatják.) oklevelet a Szent Anna Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon igazgatójának. Ezt követően a gyerekek egyegy szál virággal kedveskedtek a jelenlévő pedagógusoknak. Kiss Györgyné megköszönte az elismerést, majd Dr. Csépányi Nétuszné logopédustól köszönt el, aki szeptembertől nem folytatja beszédjavító munkáját. Az igazgató asszony kiemelte, hogy Terike úgy tudta motiválni a gyerekeket, hogy azok kitüntetésnek vették, ha hozzá kellett menni. Plakettet adott át neki, azzal, hogy emlékezzen a „Nálunk töltött évekre“. Szakál Lajos köszöntőjét így kezdet: „...eddig mindanynyian ünnepeltek voltunk, most ünneplők leszünk, s egy személyt ünneplünk“. Felolvasta Jánoshalma Város Képviselő-testületének azon határozatát, melyben Kiss Györgynének a pedagógus pályán nyújtott kiemelkedő munkája elismeréseként és a Szent Anna Katolikus Általános Iskola létrehozásáért Jánoshalma Város Kiváló Pedagógusa címet adományozta. A kitüntetett munkásságának méltatását követően Szakál Lajos adta át a címmel járó emlékplakettet és
2008. július
A katolikus óvoda eseményei
Az iskolába induló gyerekek ünnepélyes keretek között búcsúztak az óvodától. Hálájukat énekkel, verssel fejezték ki a jelenlévő vendégek körében.
Ünnepélyes keretek között került átadásra immár negyedik alkalommal a „Szívvel és lélekkel az óvodáért“ emlékplakett. Az iskolába induló gyermekek szülei közül, minden évben annak ítéli oda az intézmény vezetése, aki az itt töltött évek alatt, a legaktívabban segítette az óvoda életét. Ebben az évben Herczeg Tibor és felesége Jolika érdemelte ki ezt a megbecsülést.
Városunk ígéretes elsőkötetes költője Olvasóink számára nem ismeretlen Csima Endre neve. Lapunk hasábjain is olvashatták verseit. Nagy esemény történt a fiatal költő életében, megjelent első verses kötete. Ez is és a közelmúltban megszerzett érettségi alkalmat kínált egy kis beszélgetésre. A tegezésért olvasóink elnézését kérem, de számunka így könnyebb volt a beszélgetés. – Mióta foglalkozol versírással? Tizenöt-hat éves korom óta. – Mi volt, ami motivált? – Arra emlékszem, hogy mindig szerettem a meséket, nagyon sokat olvasott anyu is és a mama is. Később este mindig olvastam magam is. Egy alakalommal valahol láttam egy verset, mely nagyon megtetszett és akkor úgy voltam, megpróbálok én is írni egyet. Megszületett az első, A Szerelem fája című versem. Mikor megmutattam a mamámnak, nem hitte, hogy azt én írhattam. Meg kell jegyezzem, hogy pár évvel ezelőtt is más volt egy tizenöt éves gyermek, mint manapság. Egy mai tizenöt éves gyerek sokkal fejlettebb, mint mi voltunk akkor. A digitális világ nem volt ennyire körülöttünk, mint manapság. – Utána jöttek újabb alkotások? – Igen. Mint említetem nekem mindig is tetszett az irodalom, ezen belül előbb a mesék, majd novellák és aztán meg versek is, egyre jobban. Ez inspirált az írásra. – Az irodalom felé fordulásban mennyire volt szerepe a középiskolának?
– Több középiskolai irodalom tanárom is volt. Igazából egyikük sem volt rám olyan nagy hatással, hogy én általuk előrébb haladjak. Mindannyian támogattak, ez nyilvánvaló. A tudásanyagot mégis csak tőlük tanultam, de igazából én magamat motiváltam. Én voltam jobban kíváncsi a versekre és így tovább. Ha volt valamilyen lehetőség én néztem jobban utána. Az utóbbi időben segítettek, amikor versíró pályázatra be lehetett küldeni verset. – Indultál versíró pályázaton is? – Igen, de visszajelzés nem jött. El is küldte az iskola a versemet, de viszszajött, hogy ilyen postai cím nincs, pedig nagyon hivatalos megkereső levelet küldtek. – Most jelent meg az első kötete, melyet pár szóban mutasson be olvasóinknak. – Úgy gondolom, a verseimen eléggé érződik, hogy nekem Ady Endre a példaképem. Nem azért mert ő is Endre, hanem az ő költészete számomra példaértékű, a világirodalomban is meghatározó a szimbolisták körében. De Babits Mihály költészete is nagy hatással van rám. Nem az ő útjaikon kívánok jár-
ni, hanem egy újat akarok létrehozni. Jó, ha az elődöktől tanul az ember, mert tőlük lehet. – Ebben a kis kötetben az eddigi versei megtalálhatók? – Amióta elkezdtem verset írni, az azóta született mintegy ötven versem van benne. De már a második kötetbe is gyűlnek versek, már hatan vannak. – Tehát már készül az újabb kötet is? – Nem tudom, mikor tudom megjelentetni, de már készülök rá. Ebbe már sokkal érettebb látásmódról tanúskodó versek kerülnek, melyek megértéséhez többször is el kell olvasni őket. Ezek már elgondolkodtatóak. – A verses köteted megjelenésén kívül más változás is történt az életedben. Véget értek a középiskolai tanulmányaid. Ha szabad érdeklődni, milyen eredménnyel? – Úgy érzem, hogy magamhoz képest nagyon jól, és az elvárásoknak is megfeleltem. Van olyan tantárgy, amire azt mondom lehetett volna jobb eredményt is elérni, de úgy érzem, megtettem mindent annak érdekében, hogy az érettségim úgy sikerüljön, ahogy szerettem volna. Nagyon remélem, hogy el is
érem majd a céljaimat. – Melyek ezek? – A Szegedi Tudományegyetem bölcsész karán média szakra vagy anglisztikára szeretnénk bejutni. A távolabbi jövőben televíziós műsorvezető szeretnék lenni, de egy rádiós műsorvezetéssel is beérem. A középiskolás média tanáraim szerint is van vénám ehhez. – Milyen típusú műsorvezetésre gondoltál? – Elsősorban könnyűzenei területen, egy reggeli műsorban, vagy zenei csatornákon a divattal, zenével kapcsolatos műsorvezetés a legszimpatikusabb számomra, de akár a kibeszélő show is szóba jöhet. – Az évzárón egy elismerést kaptál, miért? – A középfokú angol nyelvvizsgámért kaptam egy díjat. Ez a nyelv egy kicsit a szívem csücske, talán azért is, mert voltam kint külföldön. Nekem megtetszett ez a nyelv. Tanultam a német nyelvet is, de az nekem sose ment. Az angolt, ahogy el kezdtem tanulni, az ment. Emelt szintű érettségit is tettem belőle. Amennyiben anglisztikára vesznek fel, akkor ebbéli tudásomat szeretném el mélyíteni. ¬ Nyári terveid? – Dolgozni szeretnék egy kicsit. Most megyek majd Budapestre meghallgatásra, kiállításokon úgynevezett host munkára. Terveid megvalósításához sok sikert és jó egészséget kívánok! Köszönöm a beszélgetést. ikor
HUNYADI NÉPE
2008. június
3. oldal
Szemét ügy
Csoda itt, csoda ott, csoda mindenütt Vége a szorgalmi időszaknak. Lezárulnak tanévek, nevelési évek, tárgyalások. Ekkortájt érnek be gyümölcsök, megkezdődnek az aratások… Számvetések ideje ez, az elmúlt félévnek. Tanévzáró értekezletet tartottunk mi is, a Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Pedagógiai Szakszolgálat dolgozói. Nem is akárhogyan! Vezetőnk, Mikó Mária jóvoltából és egyik munkatársunk ötletének köszönhetően egy nagyon különleges helyszínre tettük az értekezletet. Nem is kellett messzire utaznunk, a szomszéd városba, Bácsalmásra a Kékfestő műhelybe. Ekkor történt meg velünk az első csoda – a múltban találtuk magunkat. A Skorutyák család 1879-től megszakítás nélkül működő kézműves műhelyében sokunk számára ismeretlen textilfestő eljárásról Skorutyák János házigazda beszélt nekünk és vezetett végig a kékfes-
tő családi birodalmukban. A kékfestés alkalmazása az egész Földön
elterjedt. Nálunk falusi viselet volt. Jelenleg néptánccsoportok keresik.
séléséből tudtunk meg: „Nagy kontraszt még, hogy az ősi technológiá-
Felhasználják még vendéglőkben, borozókban és lakásokban terítőnek, függönynek, vagy ajándékozásra is. Házigazdánktól megtudhattuk, hogy a kékfestő anyag min-
val dolgozom, de a régen volt lóistállóból kialakított irodámból 1985től számítógépet használok.” A műhely megismerése után a háziasszony szerető vendéglátását élvezhettük. Edit asszony a ház csodálatos, 12 diófás, hatalmas kertjébe vezetett bennünket, ahol mind a negyvenötünket terített asztal, a ház kemencéjében sült étel várt. De mielőtt ehhez hozzáláttunk volna, számot vetettünk a munkánkról, eredményeinkről, amelyről büszkén elmondhatjuk: most is sikeres és hatékony volt. Mi tudjuk, hogy az összefogások, az áldozatkész munkák, az önfeláldozó hozzáállások segítettek hozzá bennünket az eredményeinkhez. Örömmel koccinthattunk Mikó Mária vezetőnkre, hogy a következő 5 évre is Ő lett a vezetőnk, elnyerte a kiírt óvodavezetői pályázatot. Biztonság érzésével vettük ezt tudomásul, hogy tőle kaphatjuk továbbra is a bátorítást, megerősítést, kitartást a munkánkhoz. Befejezésként kívánjuk mindenkinek, hogy számvetések idején, figyelni tudjon a körülöttünk lévő csodákra, mert a lelkünknek szüksége van csodákra, hogy általuk megerősödve, felvértezve, bizalommal fogjunk hozzá a következő munkához, feladathoz.
tázása, a több ezeréves batikolásból ered. A fehér pamut -, lenvászonra először, mintafával, nyomódúccal - egy viaszos védőréteget nyomunk. Ezt nem fogja a kék festék és ezért ott fehér, festetlen marad a minta. Láthattuk a családi ház műhelyeiben, a 300 mintából álló kézzel készített nyomódúc készletet, az 1868-ban készült mintázógépet, a dédapa idejéből származó sokmázsás mángorlót, amit még ló működtetett, valamint a 3 méter mély festőkádakat, amelyeket ma is használnak. Csodálatos dolognak tartottuk azt a kontrasztot is, amelyet Skorutyák János elme-
„A legtöbb ember olyan, mint a hulló falevél, melyet a szél fúj és lebegtet – csak ring a levegőben, s végül földre hull. De vannak mások, kevesek, akik olyanok, mint a csillag, kijelölt úton haladnak, széljárás nem éri el őket, magukban hordják törvényüket és útjukat.” (Hermann Hesse)
Köszönet a Skorutyák családnak a megindító élményért!
A képviselő testület tagjai arra tettek esküt, hogy a lakosság érdekeit képviselik. A lakos érdeke nem más, minthogy minél kedvezőbb áron kapjon magas szintű szolgáltatást. Testületünk már sokadik alkalommal találja szemben magát azzal a lehetetlen helyzettel, hogy egy korábbi, az előző testület által meghozott döntésnek köszönhetően ezt az igényt nem vagy csak részben tudja érvényesíteni. A szemétszállítással kapcsolatos szerződések megkötése során az önkormányzatnak nem igazán jutott beleszólási jog a szolgáltatási díjak meghatározásába. Ennek egyik fő oka, hogy maga a törvényhozó nem adott erre lehetőséget. Bár különösebb kényszerítő erő nem volt a megállapodás megkötésére a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rt-vel, ez mégis megtörtént. Az előző testület itt számos olyan hibát követett el, melynek hatását a lakosság a közeljövőben fogja csak igazán érezni. Sajnos ezen már változtatni nem lehet, és a szerződésen sem tudunk módosítani. Az önkormányzat próbálta csökkenteni a lakosság terheit, így évek óta a lakosok a fizetendő díj töredékét fizetik a szolgáltatónak, a többit Jánoshalma Város Önkormányzata a befolyt adókból téríti meg. Az idei évben azonban a szolgál-
tató teljesen átveszi a feladatellátást, és a jelenlegi díjak még tovább emelkednek ennek köszönhetően. A díjakat és a kihelyezhető edények űrtartalmát a szolgáltató és a törvény szabályozza, az önkormányzatnak joga van tudomásul venni, és elvinni a balhét. A képviselő testület próbál az előző testülettől kapott örökségével úgy bánni, hogy azt a lakosság ne érezze károsnak, de egyelőre nem látszik olyan megoldás, mellyel a talán már szeptembertől esedékes drasztikus díjemelést ki lehetne kerülni. Mi lenne a megoldás? Ha visszamennénk a múltba pár esztendőt, és a szerződés tárgyalásakor felhívnánk az akkori testület figyelmét, hogy ez a lakosság számára jelentős terheket fog jelenteni, a későbbi testületeknek pedig nem biztosít semmilyen jogot és lehetőséget sem arra, hogy változtatásokat eszközöljön. És mi várható a jövőre nézve? A testület tárgyalásokat folytat a Hulladékgazdálkodási Rt.-vel annak érdekében, hogy a régi idők káros hozadékát jobbra fordíthassa. Valamint törekszünk arra, hogy az esetleg utánunk érkező testületek ne találják magukat szembe ilyen hiányosan és rosszul megkötött, a lakosságot megkárosító szerződésekkel. Á. I.
Parcellázott munkahelyek Jánoshalma Város 2006-ban tulajdonba kapta a laktanya területét, melynek következtében számos lehetőség és kötelezettség nyílt meg önkormányzatunk előtt. A területet az állam által meghatározott, becsült érték alatt nem lehet értékesíteni, ingyen tulajdonba adni. A hasznosítás előtt (legyen az üzleti vagy szociális) a szennyezésektől tehermentesíteni kell a volt laktanyát. Ez annyit jelent, hogy fúrásokkal egy erre szakosodott környezetvédelmi cég meghatározza a szennyezés mértékét, és összetételét, majd pedig részletes tervet dolgoz ki a felszámolására. Jelenleg ez a folyamat zajlik, míg közben az önkormányzat elindította a felparcellázást, és a rendezési terv módosítását annak érdekében, hogy vállalkozások számára beépíthetővé váljon a terület. Az önkormány-
zat tervei szerint egy mini ipari park létesülhetne itt, mely jelentősen csökkentené a városban a munkanélküliséget, és hozzájárulna a település felemelkedéséhez is. A területre már eddig is több érdeklődő volt, és jelen pillanatban is vannak olyan vállalkozások, melyek fenntartják igényüket a terület egy részére. A parcellázás és az engedélyezési eljárás előreláthatólag az idei év végéig lezárul, és reményeink szerint a tehermentesítés is megtörténhet még ebben az esztendőben. Ez utóbbi már a felügyeletet végző zöldhatóságon múlik. Így a következő évet úgy várhatjuk, hogy a vállalkozások számára kiváló indulóhelyet tudunk biztosítani beruházásukhoz, és elkezdődhet a munkahelyteremtés településünkön.
Jánoshalma Város Képviselő-testülete a Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Pedagógiai Szakszolgálat óvodavezetői feladatainak ellátására Mikó Máriát nevezi ki, újabb 5 évre Az állás elfoglalásának határideje: 2008. augusztus 15.
Batthyány utcai óvónők
A JÁNOSHALMI VÍZIKÖZMŰ-TÁRSULAT HÍREI Tisztelt Érdekeltek! Tájékoztatjuk azokat az érdekeltségi területen ingatlantulajdonnal rendelkezőket, akik még semmilyen értesítést nem kaptak, hogy az előzetesen rendelkezésünkre álló adatok feldolgozása befejeződött. A Földhivatali adatok kézhezvétele után az elkövetkezendő hetekben, levélben keresünk fel minden eddig meg nem keresett Érdekeltet, és tájékoztatjuk fizetési kötelezettségéről. Ismételten kérünk minden érdekeltet, hogy a fizetési határidőket szíveskedjenek betartani, annak érdekében, hogy a futamidő alatt az állami támogatás lehívható legyen minden szerződéshez. A késedelmesen fizető tagjainknak az állami támogatás rész nem hívható
le teljes egészében, ezért a futamidő végén nem áll rendelkezésre a számláján a megfelelő összeg, ebből adódóan pótbefizetési kötelezettsége keletkezik.
Felhívjuk azon ingatlantulajdonosok figyelmét, akik LTP szerződéssel rendelkeznek, hogy ingatlan adásvétel esetén kérjenek felvilágosítást a szerződéssel kapcsolatos teendőkről ügyfélszolgálati irodánkban.
Ügyfélszolgálati irodánk készséggel áll rendelkezésükre minden kérdésben. Az ügyfélfogadás helye: Jánoshalma, Bajai út 66. (vízmű) Telefon: 06-77/401-001 Az ügyfélfogadás ideje: Hétfő, szerda, péntek 08.30-12.00 óra között Kedd 13.30-17.00 óra között Csütörtök szünnap Köszönjük együttműködésüket. JÁNOSHALMI VÍZIKÖZMŰ-TÁRSULAT
4. oldal
Jánoshalmi Napok 2008
HUNYADI NÉPE (folytatás az 1. oldalról) Czeller Zoltán polgármester nyitó beszédében elmondta, hogy a Jánoshalmi Napok célja a hagyományőrzés és az értékeink felmutatása, a kulturált szórakozás lehetőségének biztosítása. Ebben az évben a már elmaradhatatlan elemek, a fotó és kézimunka kiállítások, a musical-est, a hagyományőrző zenei és tánccsoportok bemutatói mellett, újdonságok is szerepelnek. A fogathajtó verseny, családi úszónap és a főzőverseny visszaállításával újabb hagyományt kívánunk teremteni. Azt gondolom, hogy minden korosztály számára tartalmas programokat nyújt ez a másfél nap. Bízom benne, hogy a Jánoshalmi Napok eseménysorozat minden idelátogató és jánoshalmi polgár számára örömteli pillanatokat fog jelenteni. A polgármester hangsúlyozta, hogy kuriózumnak számít a Jánoshalmi Napok történetében, hogy a jánoshalmi születésű Somogyi Szilárd, a Fővárosi Operett Színház művésze, szövegírója és rendezője, már évek óta szakmailag támogatja a rendezvényt. Legalább 10 éve övé és társulatáé a megnyitó este, ugyanis vagy az Operett Színház társulata, vagy a helyi tanulókból verbuválódott együttesekkel készül a Jánoshalmi Napokra. Bányai Gábor a megyei közgyűlési elnöke a köszöntőjében visszatekintett 8-10 nemzedékre, mely a 200 éves mezővárosi rangú Jánoshalma története mögött van, látni lehet, hogy többször kihalt a település, de a több mint 200 éves Szent Anna templom is mutatja, hogy a jánoshalmaiakban van hit, erő hogy mindig talpra tudjanak állni. Külön öröm, hogy az Európai Közösség támogatását is maga mögött tudhatja a város. Reményét fejezte ki, hogy a Jánoshalmi Napok színvonalas műsorai, kiállításainak híre egyre több látogatót vonz a Dél-alföld talán az egyik legszebb vidékén elhelyezkedő településre. Kívánom, hogy legyen annyi lelki erejük, hogy amit meg akarnak változtatni, megváltoztassák, legyen annyi bölcsesség, békésség Önökben, hogy amit nem tudnak megváltoztatni, elfogadják, idősebb és fiatalabb is találja meg a jövőjét Jánoshalmán Ezt követte az Operett Gála. A Budapesti Operettszínház fiatal művészei musicalekből adtak elő dalokat Somogyi Szilárd rendezésében és műsorvezetésével. Este tíz órakor három program is kezdődött Kulturális Központban Rendhagyó Mindentudás „Egyeteme” előadás sorozat keretében a Blues történet címmel Dr. Benda Dénes tartott előadást. A Korzó Étterem előtti szabadtéri disco-t és a Tarnzit Szórakoztató Központnál rendezett utcabálat, melyen a THE 3 RD (3. Generáció) együttest követően a Welcome Band zenekar szolgáltatta a zenét. Az időjárás esővel kissé megzavarta e két szabadtéri programot. Úgyhogy a disco a „szokásosnál“ hamarabb, fél kettőkor véget ért, a tranzitosok kitartottak majdnem reggelig. Szombaton reggel a Fogathajtó versennyel indult a nap. A szépen berendezett, Batthyány utcai helyszínen a nézők a fák hűvösében izgulhatták végig a délelőtti és délutáni versenyeket. A fogatosok pedig egy, ha nem is nagy, de jól előkészített pályán mérhették össze tudásukat. Két kategóriában indultak a versenyzők, kettes fogatok és a
2008. július
2008. június
Jánoshalmi Napok 2008
póni kettes fogatok versenyében. Az előbbiben 14 versenyző állt rajthoz, míg az utóbbiban is szépszámmal voltak kíváncsiak, hogy mit tudnak Jánoshalmán produkálni. Volt aki Ajkáról jött ezért el, fogatával. Czeller Zoltán polgármester megnyitóját és Rónaszéki Gábor plébános áldását a mazsorettek bemutatója követte. Majd kezdetét vette a délelőtti verseny. Közben főtt a bográcsokban a babgulyás, fogyott az üdítő és a sör. A verseny szünetében népzene, néptánc és aerobic bemutató volt, de a helyi íjászok is megmutatták fegyvereiket és a bátrabbak ki is próbálhatták, hogyan tudnak vele célozni a Batthyányi
HUNYADI NÉPE
utcai sportpályán. A Kulturális Központ eközben Könyvbemutató várta az érdeklődőket. Jánoshalma testvérvárosa Szenttamás szülötte, Gion Nándor szerbiai magyar prózaíró életéről, munkásságáról Árpás Károly írt könyvet, melyet ezúton ismerhetett meg a nagyközönség. A Kulturális Központ Mithras Képzőművészeti Galériájában megtartott könyvbemutatón ott volt Szenttamás polgármestere és Czeller Zoltán Jánoshalma polgármestere. A Tanuszoda adott helyet az I. Családi úszónapnak, rangos vendégekkel. A csobbanás előtt a Sportcsarnokban Szabó „Joe” József
Olimpiai, Világ és Európa bajnok úszó és Dr. Sós Csaba egyetemi docens, mester edző, EB bronzérmes úszó Somogyiné Sági Piroska társaságában válaszolt a nézők kérdéseire. Ünnepi díszebéd előtt a Korzó Étteremben került sor a testvérvárosi szerződés aláírására Jánoshalma és a lengyelországi Nawojowa Járás között. Ebéd után autók gumik csikorgása verte fel a Bernáth utca csendjét. Az Autós ügyességi verseny a mezőgazdasági szakképző iskola sarkától az óvodáig bonyolódott, az összegyűlt tömeg örömére. Délután egy órától kemencés sütés, jurta állítás, benne kézműves foglalkozás és reneszánsz udvar várta az érdeklődőket a Felső Bácskai Alapfokú Művészeti Isikola a Molnár János utcában. Délután három órakor ketzdődött hivatalöosan a Szabadtéri Főzés. Az étkek bírálója Bojtor Tibor Királyi Főszakás volt. A Szabadtéri színpad programjában volt folklór blokk: a helyi, kistérségi és a testvérvárosok neves népi együttesei lépnek fel. A bor és a nő… c. a Honvéd Művészegyüttes művészinek vidám, »pajkos« műsorát láthatta a közönség. Majd a lengyelországi Nawojowa Járás népi együttese adott nagysikerű műsort. Őket követtek az „Őseink még élnek…” címmel a Hagyományőrző Regélő Fehér Táltos dob együttes műsora, nagy sikert aratva. Színpadra léptek a művészetoktatási intézmények előadói, csoportjai is, valamint Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc- Színházi tánc szakos növendékei. Este volt a főzési verseny eredményhirdetése. Holt versenyben a legjobbnak Madarász Józsefné, Marika, kakas pörköltjét találta a zsűri, Stibrik Zoltán pacalpörköltjével, valamint Malustyik Béla és társai sertéspörköltjével közösen. Nagy sikert aratott a popzenei program keretében a fiatalok kedvence: Palcsó Tamás megasztár. Egész este a műsorvezető, a meglepetés sztárvendég Nagy Bandó András volt. Késő este kezdődött a Szabadtéri dínomdánom a Kék Ingesekkel. Az érdekélődők napközben megtekinthették a Zsinagógát, a Szent Anna római katolikus templomot és a templom kincstárát, valamint a Természetfotó kiállítást a mezőgazdasági szakképző iskola aulájában, az amatőr alkotóművészeti bemutatót a város óvodásainak, tanulóinak, diákjainak a munkáiból a Kulturális Központ Művelődési Házában, valamint a Fotós szemmel Jánoshalmáról címmel reprezentatív fotókiállítást és az „Ügyes kezek” felnőtt amatőr népi alkotóművészek kiállítását a Kulturális Központban. Jánoshalma 200 éves Mezőváros címmel a köztéren fölállított sátorban kapcsolódó helytörténeti anyag, valamint jellemző gyümölcs és termény bemutató volt látható. A Hunyadi általános iskola udvarán Játszóház, Elődeink játékai - Játszónap volt az Összefogás Jánoshalmáért Egyesület sátrában, egésznap. a Kézművesek utcájában, a Hunyadi iskola előtt vásári hangulat volt. Volt még ezen kívül katonai hagyományőrzők korabeli katonai járművek bemutatója a parkban. Borsátort állított Koch Csaba, Ádám Gyula, Fekete Írisz és Lakner László. Kép, szöveg: b s
5. oldal
6. oldal
Az iskolák életébő l
HUNYADI NÉPE
2008. július
Sok diáknak sikeres volt a tanév a katolikus iskolában
A 15 éves Szent Anna Katolikus Óvoda Általános Iskola eredményes tanévet tudhat maga mögött. Az évzáró ünnepségen sok-sok jutalom és elismerés talált gazdára. Minden további kommentár nélkül sorakozzanak a legjobbak.
Fejes Dániel lányok: bronz: Lancsárovics Friderika, ezüst: Fenyvesi Vanessza, arany: Roszinszki Cintia Felső: fiúk: bronz: Bogdán Róbert, ezüst: Enesei Dániel, arany: Tóth Róbert lányok: bronz: Lipka Petra, ezüst: Fenyvesi Evelin, arany: Károlyi Katalin Foci házibajnokságot nyert alsó tagozaton a 4 osztály, a felső tagozaton a 8. osztály KISOKOS - : országos levelező verseny Horváth Marcell (1.o.), matematika: 1. helyezett, irodalom: 1. helyezett Stibrik Ádám (1.o.)., matematika: 2. helyezett Apáczai Könyvkiadó Versenye Kis Pető Apor: (2.o.), természetismeret, kis nyelvész, matematika a legeredményesebb versenyző díja. Kaán Károly Természet-és Környezetismereti Versenyen erdményesen szerepelt Miskolczi Zsolt (5.o.) és Jacsó Ibolya (6.o.) Versenyek Sikeres nyelvvizsgát tett angolból Asztalitenisz házibajnokság Alsó: fiúk: bronz: Arnold Sebes- Csősz Diána A ballagáson Pro Meritis díjat tyén, ezüst: Garami Norbert, arany:
tos Gergő, Mamuzsics Enikő 3. osztály: Kabai Stefánia, Sánta József 4. osztály: Bárkányi Richárd, Jacsó Anna 5. osztály: Czimber Nikolett, Farkas Zsanett, Fenyvesi Evelin, Kiss Renáta, Miskolczi Zsolt, Taskovics Kitűnő k Renáta 6. osztály: Enesei Dániel, Enesei 1. osztály: Csíszár Dániel, Faddi Tamás, Farkas Gréta, Horváth Mar- Márton, Jacsó Ibolya cell, Hunyadi Dávid, Stibrik Ádám 7. osztály: Lengyel Márk 8. osztály: Lipka Petra 2. osztály: Balogh Kata, Bányai
Gábor, Bozóki Eszter, Czeller Ágnes, Fenyvesi Dávid, Herczeg Éva, Horváth Réka, Kiss Pető Apor, Kiss Tamás, Kovács György, Laka-
kapott Csősz Diána és Lipka Petra, valamint Carlo Acutis díjat Tóth Róbert 8. osztályos kitűnő, jeles eredménnyel végzett, példamutató magatartású, szorgalmú tanu-
lók, ill. közösségi munkáért, eredményes sportért: Károlyi Katalin, Fenyvesi Kitti, Bányai Eszter, Kővári Szabina, Áfra Laura, Lipka Petra, Frick András és Csősz Diána
Az FVM Szakképző Iskola és Kollégium júniusi hírei Pedagógusnap 2008. június 6-án a Korzó étteremben tartottuk az iskolai pedagógusnapot. Erre az igazgató úr minden dolgozót meghívott. A diákok rövid műsorral köszöntötték az ünnepelteket. Megköszönték, hogy a többi iskolai ünnepségen a felnőttek megtesznek mindent, hogy emlékezetes legyen a diákélet egy-egy rendezvénye. Ezután a pedagóguspálya szépségéről, felelősségéről, különleges hatásáról szóltak, arról hogy egy-egy tanáregyéniség hogyan kíséri végig életünket, a rá való emlékezés bátorít, erőt ad az újhoz, ha megtorpantunk, segít elindulni. Ezután Győry János igazgató úr köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte azt, hogy iskolánk sajátos szerepénél fogva a tantestület tagjain kívül- a tangazdaságot működtető alkalmazottaktól kezdve- minden fizikai és adminisztratív munkát végző dolgozó színvonalasan teljesített feladatával szolgálja az iskola közös ügyét, vagyis azt, hogy eredményes munkáról szólhatunk, ha egy-egy évre visszatekintünk. Az ünnepi ebédet a pedagógusnapi jutalmazás előzte meg. Ebből minden munkaterület dolgozói részesültek. A jutalmazás alapja az iskola kiemelt feladatainak aktív, eredményes teljesítése: tanárok esetében az országos versenyeredmények, a tanórán kívüli kulturális munka, az iskolai hagyományok ápolásában végzett kiemelkedő tevékenység. A 2007/2008-as tanév értékelése Tantestületi értekezleten 2008. június 27-én értékeltük munkaterületenként az elmúlt tanévet: az elméleti, gyakorlati oktatást, a kollégiumban végzett munkát, a felnőttképzést, a tangazdaság eredményeiről, illetve a szaktanácsadói tevékenységről tájékozódhattunk. Ezek közül emelünk ki néhányat.
Érettségi, szakmai vizsgák:
5 osztály 6 vizsgája volt a tanév végén, ezért minden osztálynak délutáni feleltetéssel szóbeli próbavizsgát tartottunk március-áprilisban. . A szaktanárok órai vagy dél-
val lépettek ki az iskolából. Az írásbeli és gyakorlati vizsgák az eddigieknek megfelelően, a szóbelinél jobban sikerültek. 4,3-4-es átlagok is voltak. Az összesített eredmények megfeleltek az év végi szakmai átlagoknak.
tudunk velük végezni. Legyen az iskoladíszítés, iskolai műsor, sportrendezvény. Ekkor örömét leli a munkában a felnőtt és gyerek egyaránt. Ilyenek voltak a tanév második felében: Ki mit tud?, Sportnap, amely egyben diáknap is volt, a március 15-ei ünnepség, a ballagás, Gyulán az Erkel Diákünnepeken való sikeres szereplés, az osztálykirándulások: Velencében a karneválon járt a 10.és 12.évfolyamos szakközépiskolai osztályunk január végén, Szántódon a 10.B, Hódmezővásárhelyen a 10.A. Örömünkre szolgált, hogy májustól -Vancsura Józsefné tanárnő közvetítésével- gyönyörű szép képekből álló Gál Imre természetfotó kiállítása díszíti az iskola auláját.
utáni keretben az írásbeli követelményei alapján írattak próbavizsgát. A szakiskolás gépészek, a technikusok és a szakközepesek a szakmai versenyre is ezzel készültek. Minden érettségi tárgyból is volt írásbeli próbavizsga. Az érettségin elnök asszony elismeréssel szólt az iskola impozáns hatásáról, a vizsga előkészítéséről, a pontos, szakszerű dolgozatjavításról, felkészítésről, a szaktanárok igényes vizsgavezetéséről, a jó benyomást keltő érettségiről, a tanulók többsége készült a szóbeli megmérettetésre. A tantárgyi átlagok mindegyik esetben jobbak lettek az év végieknél. Szakmai vizsgáink a következők voltak: növénytermesztő gépész iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli, gazda, mezőgazdasági gépésztechnikus, falusi vendéglátó. A gazda szakmával rendelkezők vállalták az iskolarendszeren kívüli felkészülést. Így ők két szakmá-
A vizsgázó tanulók többsége sikeresen vette az akadályokat, néhánynak azonban még pótolnia kell a hiányosságokat az őszi vizsgaidőszakra.
Rendezvények, kirándulások
Tanulóink szóra hajló, munkára fogható diákok. A tanulás terén kevesebben, de sok más területen kiemelkedően eredményes munkát
Felnőttképzésünk e tanévben újra fellendült, az új OKJ megváltozott követelményei nehezíteni fogják a tanfolyamok elvégzését, így még a régi tantervek alapján folytatott képzési programokra, 25 tanfolyami csoportot, 635 fővel sikerült beisko-
lázni és levizsgáztatni. Tangazdaságunk 2008. május 28-án a Holstein-Fríz Tenyésztők Egyesületétől Elismerő oklevelet kapott, amely tanúsítja, hogy isko-
lánk törzskönyvezett Holstein- Fríz állománya Magyarország II. legértékesebb tenyészete 11465kg/ laktációs tejhozamával. Tangazdaságunk a tavalyi évben kimagasló bevételt ért el a 2007-es év terméseredményeinek köszönhetően. Reményeink szerint ez a folyamat az idei gazdasági évben sem reked meg. A területi szaktanácsadói központ működéséről szóló beszámolóból tájékozódhattunk a szervezés nehézségeiről, arról, hogy az adminisztrációs bizonytalanságok ellenére. 14 szaktanácsadóval kötöttünk megbízási szerződést, 5 fő a mi tantestületünk tagja. Eszközfejlesztésre a szakképzési alapból és saját erőből vásároltunk: interaktív táblákat (2db), 5 db LCD monitort, 2db laptopot, 2db fényképezőgépet, nyomtatókat, projektorokat az elméleti oktatást fejlesztve, a gyakorlati oktatáshoz fűkaszát, bálabontót, kínai kistraktort munkaeszközökkel, szántóföldi permetezőt vettünk, amely alkalmas GPS-szel történő számítógépes vezérlésre. Felújítottuk a szociális épületet, a tejházat, fejőházat, teljeskörűen megkezdődtek az érintésvédelmi vizsgálatok. Igazgató úr záró gondolatként újra az előttünk álló szerteágazó feladatokról szólt, arról, hogy a KeletiAgrár-szakképző Központ megalakításának és működtetésének adminisztratív feltételeinek kidolgozása vár ránk a nyáron, majd a jogszabályi változások követelte módosításokat kell érvényesíteni a jövő tanév munkájában, s a célokat ezek alapján kell megfogalmaznunk és a feladatokat megvalósítanunk. Racsmány Ferencné igazgatóhelyettes
HUNYADI NÉPE
2008. június
7. oldal
Rendőrségi hírek P. J. jánoshalmi lakos bejelentést tett ismeretlen tettesek ellen. Az akkor még nem ismert személyek 2008. június 5-én este 21 óra 50 perc és 22 óra közötti időben az Áchim András utca 29. sz. ház előtt lévő tűzcsap akna fedelét eltulajdonították, kb. 6000 Ft értékben. A bevezetett rendőri intézkedés során a helyszín közelében a tetten érés során elfogásra került kélt személy – K. L. és K. S. Jánoshalma, Kélesi úti lakosok – egy Wartburg típusú személygépkocsival, A gépkocsiban további 5db tűzcsap aknafedelet találtak rendőreink, melyet a gyanúsítottak elmondása szerint a Borpince és Budai Nagy Antal utcákból tulajdonítottak el. Így a lopással okozott összes kár mintegy 36 ezer forint! Eljárás indult D. E. jánoshalmi lakos feljelentése alapján visszaélés okirattal vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2008. június 9-én reggel 8 és 9 óra között Jánoshalmán, az Árpád utcai egyes boltban eltulajdonította a pénztárcáját, a benne lévő személyes okmányaival és 3.000.- Ft készpénzzel együtt. G. A. jánoshalmi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2008. május 31-én 4 óra 44 perc és 6 óra 50 perc közötti időben a Jánoshalma, Bajai utca 42. sz. alatt lévő Tranzit étterem pénztárgépéből 80 000 Ft-ot, valamint 2008. június 1-én, az esti órákban egy Samsung E-210 típusú mobiltelefont tulajdonított el 40 ezer forint értékben Eljárás indult M. T. bejelentése alapján jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének gya-
núja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2008. június 2-án reggel 7 óra 30 perc és 7 óra 50 perc közötti időben az Eötvös utcában, a közterületen M-né által elveszített Nokia 6230 i típusú mobiltelefonját megtalálta és azt eltulajdonította. A bűncselekménnyel okozott kár: 30000 Ft.
jelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki 2008. június 13.-án, az esti órákban a Mélykút, Damjanich utcában parkoló, K. I. tulajdonát képező, Lada személygépkocsit a saját indítókulcsával eltulajdonította. A jármű 2008.június.14-én a délelőtti órákban Mélykút, jánoshalmi úton megtalálták.
K. F. feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2008.június 11-én vagy 12-én a Jánoshalma, Mátyás Király utcában található, állandóan nem lakott tanyájának udvaráról eltulajdonított 3 db. kb. 4 méter hosszú vasúti síndarabot. A bűncselekménnyel okozott kár: 60.000,- Ft.
D. L. jánoshalmi lakos az általa vezetett személygépkocsival Jánoshalmán a Dózsa György utca felől haladt a Bernáth Z. utca irányába. Haladása során a Bernáth Z. utca kereszteződése előtt figyelmetlenül előzte az előtte, vele azonos irányba haladó F. S. jánoshalmi kerékpárost. Az előzés befejezése után az útkereszteződésben D. L. hirtelen jobbra kanyarodott és így nekiütközött a kerékpár első kerekének. Az ütközéstől a kerékpáros elesett. A baleset következtében anyagi kár nem keletkezett, F. S. 8 napon túl gyógyuló súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett.
R.T. jánoshalmi lakos bejelentése alapján eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki 2008.június 12-én 14 és 20 óra között a Parcelokban lévő tanyáról vashulladékot lopott el 200 000 Ft értékben. Rongálási kár nem keletkezett. Eljárás indult M. B. jánoshalmi lakos bejelentése alapján betöréses lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2008. június 12-én 8 és 15 óra 30 perc között Jánoshalma, I. körzet alatti lakatlan tanyájába ajtóbetörés módszerével betört és onnan Alcó tip. elektromos fűnyírót, különféle konyhai felszerelési eszközöket, 2 db. fém (5 ill.10 hl-es) gázolajtartályt, 20 db. fa oszlopot, 2 db. fa asztalt tulajdonított el mintegy 153 ezer forint értékben. Rongálással 10 ezer forint kár keletkezett. Eljárás indult K. I. jánoshalmi lakos fel-
Eljárás indult F. T. jánoshalmi lakos bejelentése alapján lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2008. június18-án 20 óra 30 perc és 2008. június 19-én hajnali 4 óra közötti időben a lakása udvarába kapubenyomás módszerével behatolt, és az ott lezáratlanul lévő Simson SN51-tip-ú segédmotoros kerékpárját eltulajdonította. A bűncselekménnyel okozott kár: 100.000 Ft. Eljárás indult P. I. Z. jánoshalmi lakos feljelentése alapján rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek (valószí-
Az „Ügyeskezek” kiállítás Agócs k iállítói volt ak:
Kísérleti programot indított az Országos Egészségfejlesztési Intézet a szájüregi daganatok szűrésére. Az alkalomszerű, alapellátásban történő ajak- és szájüregi daganatszűrési egyedülálló kezdeményezés célja a figyelemfelkeltés: ma ugyanis megdöbbentően sokan halnak meg ebben a betegségben, a középkorú férfiak körében az ajak és szájüregi daganatok okozta halálozás az elmúlt 30 év során 14-szeresére nőtt, miközben az időben felismerve gyógyítható. Drámaian magas Magyarországon a szájüregi daganatok által okozott halálozás. 2005-ben 3895 új bejelentett ajak- és szájüregi rák volt, ebből 3011 férfi. A fenti diagnózissal 1567-en haltak meg, akik közül 1298 férfi volt. Még súlyosabb a helyzet, ha meggondoljuk, hogy az esetek zömében olyan daganatokról van szó, amelyek még a rosszindulatú betegség kifejlődését megelőző állapotban is könnyen felismerhetők. Jó részüket maga a beteg is időben észreveheti! A korán felfedezett és kezelésbe vett ajak- és szájüregi rák az esetek 80 százalékában meggyógyítható, ennek ellenére a páciensek jelentős része már előrehaladott stádiumban kerül orvoshoz. Ez az egyik legmegdöbbentőbb daganatos halálok. Éppen ezért indult alkalomszerű kísérleti program ezek szűrésére (alkalomszerűnek nevezzük az olyan szűrővizsgálatokat, amikor az orvos-beteg találkozást a beteg kezdeményezi valamilyen panasz miatt, de a vizsgálat nem csak a panaszok okát nézi, hanem ezt az alkalmat kihasználva más vizsgálatok is történnek. Az eddig egyedülálló kezdeményezésbe 220 doktort – háziorvost, fogorvost, illetve foglalkozás egészségügyi orvost – vontak be a szervezők. Az OEFI kezdeményezésének az a célja, hogy elterjessze a szájüregi rákok rizikócsoportjába tartozó, elsősorban 40 év feletti férfiak és nők rendszeres, évenkénti szájüregi szűrővizsgálatát. Különös tekintettel a dohányzó és rendszeresen alkoholt fogyasztó férfiakra. Ehhez pedig hozzáférhető regisztrációt és adatnyilvántartást is indít, hogy folyamatosan monitorozhassák a rendszert és a kiszűrt betegeket nyomon követhessék. Az ajak- és szájüregi daganatok korai felismerési módszertanának e-tanulása és a szűrési protokoll alkalmazása valamint a szűrési adatok on-line közlése a meghívásos pályázat résztvevőinél a számítógép-park fejlesztését is segítette. Az interaktív számítógépes kapcsolat az alapellátó orvos és az ÁNTSZ szűrési koordinátorai között új lehetőséget ad a prevenció módszertanának fejlesztésére. Az alapellátásban történt felismerés után a betegeket szakellátó helyekre utalják, betegségük alakulását nyomon követik. A kezdeményezés más szempontból is figyelemfelkeltő: nálunk rosszabb száj higiénével csak az ukránok, a lengyelek és a lettek „dicsekedhetnek”. A magyar lakosság 7-8 százaléka – önbevallása szerint – soha, vagy csak alkalmanként mos fogat. Az emberek ötöde naponta csak egyszer, a fele pedig kétszer vesz a kezébe fogkefét, többségük fogorvoshoz pedig csak akkor jár, ha már otthon csillapíthatatlan fájdalmak gyötrik. Az egyszerű háziorvosi vizitnél sem igen jut eszébe senkinek, hogy kinyissa a száját és kérje orvosát: nézzen bele. További sajtóinformáció: Kardos Anikó 30 9 444 619 Kocsis Lajos 30 456 56 56 www.oefi.hu/szaj
Benedekné, Agócs Mária, Aszalay Józsefné, Balázs Sándorné, Bognár Éva, Botkáné Szabó Viktória, dr. Hőnig Ferencné, Fiebertné Radvánszki Rita, Fülöp Józsefné, Fülöp Mihályné, Gunda Ildikó, Gundáné Farkas Ágnes, ifj. Farkas Mihály, Juhász Gyuláné, Kecskés Mihályné, Komáromi Tiborné, Lukács Istvánné, Magyar Magdolna, Magyar Péterné, Mazuk Attiláné, Molnár Istvánné, Patyi Balázsné, Rab Györgyné, Rabb Józsefné, Radvánszki Ferencné, Szakály Béláné, Szalmáné Gunda Edit, Szerezla Mónika, Szűcs Károlyné, Zadravecz Andrásné, Zsemlye Imréné, Herédiné Hornyák Erzsébet Köszönet a szépmunkákért!
Tájékoztatás A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ 2008. június 16-tól megváltozott helyszínen,
Jánoshalma, Kölcsey
u. 12. szám alatt
(a Lajtha László Művészeti Iskola helyén) várja
Tisztelt Ügyfeleit. Ügyfélfogadási rendünk változatlan: Hétfő: 8-1500 Kedd: 8-1500 Szerda: 8-1800 Csütörtök: 8-1500 Pénteken: nincs ügyfélfogadás. Telefonos elérhetőségeink: 77/403-966, 30/846-17-29 Ezeken a számon munkatársainknál előzetesen telefonon időpont is kérhető!
nű 2 fő) ellen, akik 2008. június 22-én 22 óra körüli időben megjelentek a feljelentő házánál, majd veréssel fenyegetve pénzt követeltek tőle. A sértett a fenyegetés hatására 2.500 forintot adott át az ismeretlen személyeknek. Ezt követően 2008. június 24-én Jánoshalmán a Kölcsey utcában lévő Non - Stop Abcnél ugyanezen két személy megállította a feljelentőt és ismét veréssel fenyegetvén eltulajdonították a sértett 700 forint készpénzét. A Jánoshalma Rendőrőrs fenti ismeretlen tettes ellen rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt elrendelt nyomozás során 2008. június 27-én 03 óra 45 perctől őrizetbe vette H. D. jánoshalmi lakost, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2008.06.22-én 22 óra körüli időben fiatalkorú társával együtt megjelent P. I. Z. jánoshalmi lakos házánál és tőle bántalmazással fenyegetőzve pénzt követelt. A sértett a fenyegetés hatására ekkor 2.500 forint készpénzt adott át. Ezt követően június 24-én a Non-stop ABC-nél szólította le a sértettet és ismét veréssel fenyegetőzve eltulajdonította 700 forint készpénzét. A tisztelt olvasók természetesen joggal kérdezik, hogy a fenti cselekmények elkövetőinek kiléte felderítésre került–e, a válasz igen, az elkövetőkkel szemben az eljárásokat megindítottuk, és több jánoshalmi „szomszéd a szomszédját” nem láthatja az elmúlt hetekben, hónapokban, mindannyiunk nagy megkönnyebbülésére, ki ezért, ki azért van távol tőlünk, törvénytisztelő állampolgároktól. forrás: Jánoshalmi Rendőrőrs
Gyorshajtók, jó lesz félni! A napokban érkezett meg a kiskunhalasi rendőrkapitányságra az új fámalaser sebességmérő készülék és azóta már üzembe is helyezték. A belvárosi utakon igyekeznek majd kiszűrni a gyorshajtókat – mondta Nagy János a kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. A százados hozzátette: ebből a típusból a legkorszerűbb készülék érkezett a halasi kapitányságra, amellyel nemcsak fényképezni, de videófelvételt is tudnak készíteni a gyorshajtókról. A készüléket, amely mintegy 3,8 millió forintba került, és a halasi önkormány-
zat mellett a környező települések, valamint a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés és a Megyei Balesetvédelmi Bizottság anyagi támogatásával sikerült megvásárolni és hadrendbe is állítani. A rendőröknek külön szakvizsgát kellett tenniük a fámalaser használatához, amely mostantól bárhol és bármikor feltűnhet a halasi rendőrkapitánysághoz tartozó utakon. A rendőrség ígéri, előre közölni fogják a sebességmérések idejét és helyét, tehát nem lesz érdemes gyorsan hajtani Ha valakit mégis elkapnak, az akár több százezres bírságra is számíthat.
Ragadós monoki jó példa Bizonyára mindenki számára ismeretes, hogy milyen döntést hozott Monok település önkormányzata a segélyezés terén, és ezzel milyen lavinát indított el az önkormányzatok és a törvényhozó berkeiben egyaránt. Jánoshalma Város Képviselő Testületének tagjai körében sem ismeretlen ez a gondolat, hisz a ciklus kezdete óta nem hivatalosan téma minden alkalommal a segélyezési rendszer felülvizsgálata. Azonban mindeddig ennek a törvényi hátterét nem sikerült meglelni, úgy ahogy az ország más települési vezetőinek sem, akik a döntést már meghozták. Júniusi ülésén a Városgazdálkodási Bizottság és a Képviselő testület is döntött arról, hogy a gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatban kialakult kaotikus és ellentmondá-
sos helyzet megoldására az országgyűlési képviselők segítségét kérjük, mert törvényességi szempontból az önkormányzatnak itt sincs semmilyen lehetősége sem. Ezzel a dolog természetesen nem ér véget, hiszen hivatalosan most nyári ülésszünet következik a képviselő testület életében, de ősszel a bizottságok napirendre tűzik Jánoshalma Város közigazgatási területén igénybe vehető szociális ellátásokat szabályozó rendeletet. Előreláthatólag településünkön is megszületik még ebben az évben egy olyan rendeletmódosítás, melynek hatására megszűnik a jelenlegi segélyezési rendszer, és az önkormányzat csak bizonyos feltételek teljesülése esetén biztosítja továbbra is az ellátást az arra jogosult személyeknek.
Egy községi internetes szavazás eredménye:
A Monok Község Polgármestere által kezdeményezett rendeletmódosításnak a szavazók körében is jelentős támogatottsága lenne: 78%, részben egyetért : 8%, míg teljesen elvetné 14%.
8. oldal
A Hunyadi János iskola hírei HUNYADI NÉPE
Előrelépés a nyelvoktatásban
Június 3-án az intézmény szerződést kötött az MM Publication Kiadóval, és ezzel a kiadó referenciaiskolájává vált. Iskolánk számára ez azt jelenti, hogy mostantól az angol nyelvű tankönyveket ettől a kiadótól rendeljük, és évente egyszer bemutató órát tartunk. Cserébe ajándékkiadványokat, gyakorlókönyveket, hangoskönyveket, a tanítást segítő plakátokat kapunk, illetve internetes versenyeken vehetnek részt diákjaink. A nyelvi munkaközösség számára az angol nyelv oktatása tekintetében ez mindenképpen jelentős előrelépést jelent.
A szóbeli érettségi vizsgák a nappali tagozatosok számára június 16. és 20. között zajlottak, az esti tagozatosok pedig 19-20-án adhattak számot szóban tudásukról. Sok szép feleletet hallhattunk, amiért számtalan dicséretet és könyvjutalmat oszthattunk ki legügyesebb diákjaink számára.
2008. július
Vakáció
Minden diák és pedagógus örömére itt a tanév vége, a jól megérdemelt pihenés ideje. A 2007/2008as tanév lezárásaként június 21-én 10 órai kezdettel került megrendezésre a tanévzáró ünnepély a sportcsarnokban az összevont intézmény valamennyi diákja és tanára számá-
Érettségi
ra. Színvonalas műsor keretében nyerhetett betekintést minden résztvevő az iskola egész éves munkájába, eredményeibe. Legügyesebb tanulóink pedig kiemelkedő teljesítményükért átvehették díjaikat.
A hónap elején az érettségizők betekintést nyerhettek a kijavított írásbeli érettségi dolgozataikba, és örömünkre szolgált, hogy senki sem talált bennük kivetnivalót.
Beiratkozás Új diákjaink június 23-án 10 órától iratkozhattak be iskolánkba a 2008/2009-es tanévre.
informatikából, Rostás István angolból, Csíszár Anita magyarból, történelemből, biológiából, Mészáros András magyarból, történelemből, matematikából, Szűcs Nelli magyarból, Vass Zsófia magyarból, történelemből.” Azt gondolom, hogy a fentiekre nagyon büszkék lehetünk, az osztály érettségi átlaga 4,00 volt.
Érettségi adatok 2008 2008. június 16-tól érettségizett a 12. osztályunk – idézet az érettségi elnöki jegyzőkönyvből „Egyre többen vannak, akik előrehozott érettségi vizsgát tesznek inkább közép, de nyelveknél még emelt szinten is. Ezeken átélhetik az érettségire való készülés felelősségét, hangulatát, ami segítség a következő év „nagy” érettségiére. Vannak olyanok, akik 2 érvényes vizsgaeredménnyel rendelkeznek, ők írásban nyilatkoztak, hogy melyiket kérik a bizonyítványba. Összességében elmondhatom, hogy sok szép feleletet hallottam, hallottunk a 3 nap alatt, sok jeles osztályzat született. Kitűnő lett Mészáros András és Vass Zsófia, egy négyest kapott Madarász Arnold és Hepp Levente. Dicséretet kaptak: Banka Nikolett magyar szóbeliért, Barna Zsanett angol szóbeliért, Faddi Ákos angolból, Faddi Bettina angol szóbeliért, Hepp Levente magyarból, történelemből, informatikából, Kecskeméti Árpád történelemből, Madarász Arnold Imre magyarból, történelemből, matematikából, angol szóbeliért, Nagy Dóra
Június 19-én és 20-án a felnőttoktatás 12. évfolyama érettségizett, örömmel jelenthetjük, hogy itt is mindenki sikeres érettségit tett, átlag 3,14. Előrehozott érettségit tettek informatikából 3-an, földrajzból 17-en. Az előrehozott érettségi lehetővé teszi, hogy a 12. évfolyamos diákoknak könnyebb legyen a következő évben az érettségire való felkészülés.
Évzáró 2008.
Az egységes iskola évzárójára 2008. június 21-én került sor a sportcsarnokban, fegyelmezett, rendhagyó évzáró volt, amelyen kicsik és nagyok és még nagyobbak leltárt készíthettek a tanév eseményeiből, eredményeiből. Jó hangulatú, gyermekközpontú évzáró volt, mely elindította a VAKÁCIÓT.
Igazgatói gondolatok és elismerések az évzárón Nyugodtan nevezhetnénk a mindenkori tanulóifjúságot hegycsúcsnak, így idő és tér korlátai nélkül. Hegycsúcsnak, amelyet meghódítani, felfedezni, megismerni sokfélé úton és irányban indulhatunk. Lépésről lépésre, sokszor ismeretlen ösvényeken haladva, egyre közelebb a kitűzött cél felé. Mások segítségével, kollégák közös munkájával eljutni a gyerekhez, a tudáshoz, az értékrendek helyes megítélésével rendelkező jövőhöz. ŐK ILYENEK! Emerson 19. századi filozófus azt írta: „Csak az tud adni, akinek van. Csak az tud teremteni, aki van. Csak az az ember, akit áthat a szellem, s aki által a szellem beszél, tud tanítani. Bátorság, erényesség, szeretet és bölcsesség: csak ezek tudnak hatni.” A három „T” – TUDÁS, TISZTESSÉG, TOLERANCIA – ma már kitörölhetetlenül része a két tanárnő egész, életének. Nehéz kötelességeket rónak az ilyen PEDAGÓGUSOKRA ezek a szavak, de ők példájukkal megtanítanak arra, hogy a pedagógusi létforma felvállalása mindig komoly kötelezettségekkel jár. Életükkel, egész munkásságukkal bizonyítják, hogy a minőség alapfeltétele a szenvedéllyel
végzett kitartó, tudatos munka…… Hunyadi és Radnóti szakmai díjat kapta Korényi Endréné és Sere Mihályné tanárnők Az általános iskolások ballagási ünnepségen Hunyadi-díjat kapott az évfolyamelső Hauk Barbara 8.b 8 évig kitűnő volt Sári Viola (8.a), Fekete Laura (8.b ), Hauk Barbara (8.b), és Pásztor Adrienn 4 évig kitűnő tanulmányi eredményért az INVOKÁCIÓ Alapítvány pénzjutalmát Maruzsa Csilla (8.a), 7. Fülöp Mariann (8.b) és László Nóra vehette át. Német alapfokú nyelvvizsgát tett 8.a osztályból Bada Blanka, Édes Ádám, Juhász Nikolett, Kutyifa Petra, Maruzsa Csilla, Rácskai Bence, Sánta Odett, Sári Viola és Szemlics Bertram Közösségi munkáért könyvjutalmat kapott Bada Blanka (8.a) Kiemelkedő sportteljesítményért Maruzsa Csilla (8.a), Fekete Nikolett (8.b), és Zámbó Nikolett (8.c) vehetett át elismerést. Radnóti díjat vehettek át a gimnáziumi ballagáson : Vass Zsófia kiváló tanulmányi eredményéért, közösségi munkáért, Tóth Eszter és Fábián Richárd közösségi munkáért. Középfokú Nyelvvizsgát tett Vass Zsófia (angol - német), Tóth Esz-
ter (angol - német), Csima Endre (angol), Mészáros András (angol), Baka Márton (angol), Banka Nikolett (angol), Hepp Levente (angol), Madarász Arnold (angol), Kitűnők voltak Madarász Arnold, és Mészáros András. Az érettségin kitűnő eredményt ért el Vass Zsófia és Mészáros András A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány által rendezett Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei fordulójának legeredményesebb versenyzője a Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégiumból Keresztes Dávid 4. osztályos tanuló és felkészítője Sere Mihályné tanítónő. Az évfolyamon elsők, Vavró Dorottya (5.a), Juhász Anett (6.a), MIkó Zsófia (7.a) díszoklevelet vehettek át. A gimnázium kitűnő tanulói: Malustyik Klára és Malustyik Orsolya 11. osztályos tanulók. Igazgatói dicséretben részesülnek országos sportversenyen való részvételért: Halász Bence (5.a), Suhajda Viktória (3.c), Mikó Dorottya (3.a), Takács Kitti (3.b), Rasztik Rebeka (3.b), Németh Gina (3.b), Mikó Juliett (7.b), Mikó Zsófia (7.a), Fekete Nikolett (8.b) és Benke Anita (9.)
HUNYADI NÉPE
2008. június
9. oldal
Fogatok versenye a Jánoshalmi Napokon Nagy várakozás előzte meg a Jánoshalmi Napok keretében rendezett kettes és póni fogathajtó versenyt. A kilencvenes évek első felében volt már fogathajtó verseny, de azóta környező teleüléseken hódolhattak a lovak, a fogatok szerelemesei e sportágnak, akár mint nézők és mint versenyzők is. Az idén Csima Istvánné tanárnő felkarolta ezt a sportágat és neki látott a verseny szervezésének. Az eredményt mindazok láthatták, akik június 28-án szombaton kilátogattak a Batthyány utcai sportpályára. Nagyon hangulatos versenyen az ország minden
részéből amatőr érkező kettes fogatok és póni fogatok mérték össze tudásukat. A közönség a fák hűvösében csodálhattak a szebbnél szebb fogatokat, és a verseny szünetében a műsorszámokat. A szokásosnál kettővel kevesebb akadállyal megtűzdelt pályán kategóriánként két verseny is volt. Délelőtt egy és délután
ken hasonló sorrend alakult ki. Az első helyett Horváth Lászlót (Bikács), Kiss Mónika (Udvari) és Schmidt Zoltán fogata követte. A vándorserleget, melyet Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke adott át, egy évig Horváth László őrizheti. Sok különdíj is gazdára talált. A Gazdakör, Gyümölcs és Sző-
lő Termesztők Egyesülete különdíját Érsek Anett (Vajta) kapta, a Zámbó Csemetekertét Ali Lajos Attila (Kéleshalom) és a Rózsahegyi Árpád (Borota), Karsai Péterét Horváth József (Baja), Lovász Edináét Kiss Róbert (Mélykút) és Baumhagl Bernadett (Bácsalmás), dr. Gulyás Andrásét Horváth László (Bikács) és Miklósi Miklósét pedig Ali Lajos (Kéleshalom). A közönség díját a nagy fogatok közül Nemes Annamária (Mélykút), a póni fogatok közül pedig Alai Lajos Attila (Kéleshalom) szerezte meg.
is egy. Az úgy nevezett nagyfogatok versenyében a délelőtti versenyében első helyezést ért el Varga János (Gara), második lett Figura Szabolcs (Mélykút) és harmadik Balázsevics Imre (Kiskunhalas). A nagy fogatok délutáni versenyét Balázsevics Imre nyerte Horváth József (Baja) és Bögyös János (Kiskunhalas) előtt. A Kiss György alpolgármester által átadott vándorserleget a jövő évi versenyig Varga János őrizheti. A pónik fogatok délelőtti és délutáni versenyén a dobogós helye-
Tájékoztató az Építéshatósági munkáról (folytatás előző számunkból) ) Tudni kell azonban azt, hogy a bejelentés tudomásulvételéhez is kell egyszerűsített műszaki tervdokumentáció, és az építési engedély és bejelentés nélkül végezhető építmények is csak az ingatlan úgynevezett építési helyén belül építhetők és az építési szabályokkal nem ellen- tétesen és helyen (betartva tűztávolságokat , az elő ,- oldal és hátsókertre és az abban építhető építményekre vonatkozó előírásokat ). Valamennyi eljárásnál lényeges a tulajdonjog igazolása, amely általános esetben hiteles földhivatali tulajdoni lap másolattal történhet. Más ingatlanán történő építés, rendeltetésváltozás bontás vagy egyéb esetén tulajdonosi , haszonélvezői, esetleg társtulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat szükséges. A szükséges mellékletek (közműnyilatkozatok , adatlapok , hőtecnikai számítások , hulladék tervlap stb) körét célszerű a tervezővel, vagy az építési hatósággal egyeztetni, mert a hiányuk miatt, csakúgy mint az illeték hiánya miatt az eljárás megszüntethető. Az építési engedély hatályát veszti, ha két éven belül nem kezdik meg az építést ( megkezdés bejelentése nem történik meg). A megkezdett építés esetén 5 éven belül meg kell kérni a használatba vételi engedélyt. Ha nem sikerül az építés befejezése, 2 ízben egy- egy évre lehet hosszabbítást kérni.
Az építtető feladata továbbá az , hogy jogerős és végrehajtható tervek szerint és szabályosan építsen, ezért be kell jelentenie a munkák elkezdését 8 vagy 15 nappal a megkezdés előtt , attól függően, hogy az építési érték a 30 millió forintot elérte-e. Ha igen akkor a munka megkezdését a Dél-alföldi regionális Közigazgatási Hivatal Építésfelügyelőjéhez kell bejelenteni ( Kecskemét , Deák tér 3). A kivitelezést csak jogosultsággal rendelkező kivitelező végezheti, akinek van szerződéses,vagy megbízásos jogviszonyban lévő felelős műszaki vezetője, vagy saját maga kérte a felvételét a kivitelezők, felelős műszaki vezetők névjegyzékébe. Az építtető kisérje figyelemmel a munkálatokat és figyelmeztesse a kivitelezőt, ha szabálytalanságot észlel, és amennyiben változtatás lép be a kivitelező személyére nézve ennek bejelentése is szükséges. A használatba vételi engedélyezés során fontos alapszabály, hogy amire építési engedélyt kellett kérni , arra használatba vételi engedélyt is kell kérni, amelyek bejelentési kötelezettségűek, vagy nem engedély vagy bejelentési kötelesek, vagy bontási munkák azokat be vagy készre kell jelenteni .
1. melléklet
Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve enge-
Az AGROBISNIS KFT értesíti a T. Földtulajdonosokat, hogy a
bérleti díj búzában, ill. árpában történő kiadása
2008. július 21-től 2008. augusztus 02-ig tart. Hétfőtő l-péntekig: 7-12 és 13-16 óraig Szombaton 7 -12 óráig.
Kiadás helye: Petőfi Mg. Szövetkezet, és Agroprodukt Kft Mélykúti úti majorja.
dély és bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek I. A következő építési tevékenységek - a II. és III. fejezetben foglaltak kivételével - építési engedély alapján végezhetőek: 1. építmény építése, bővítése, elmozdítása, 2. az építési engedélyhez kötött építmény felújítása, helyreállítása, átalakítása vagy korszerűsítése, ha annak során az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit meg kell változtatni, át kell alakítani, el kell bontani, meg kell erősíteni, 3. az e rendelet szerint építési engedélyhez kötött építmény homlokzatának - teherhordó szerkezeti változtatásával együtt járó - megváltoztatására kerül sor (nem tartozik ide pl. a homlokzati nyílászáró áthidaló méretét nem változtató cseréje, az utólagos hőszigetelés stb.), 4. meglévő építményben huzamos tartózkodásra szolgáló helyiséget tartalmazó önálló rendeltetési egységek számának megváltoztatása, ha ennek során az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit meg kell változtatni, át kell alakítani, el kell bontani, meg kell erősíteni, 5. felvonó, mozgólépcső és mozgójárda építése, áthelyezése vagy a külön jogszabályban meghatározott főbb műszaki adatok megváltoztatásával járó átalakítása, liftgépház építése,
Lapunk legközelebb 2008. augusztus 8-án jelenik meg
6. polgári lőtér építése, 7. az építménynek, építményrésznek a használatbavételi, illetve fennmaradási engedélytől, ennek hiányában az eredeti, illetve meglévő rendeltetéstől eltérő használata, ha az építési engedélyköteles építési tevékenységgel is együtt jár, 8. elektronikus hírközlési építmény esetében a) antenna létesítése, ha bármely irányú mérete a 4,0 m-t meghaladja, b) műtárgynak minősülő antennatartó szerkezet létesítése, ha a teljes hossza a 6,0 m-t meghaladja, c) mérettől függetlenül antenna, antennatartó szerkezet, csatlakozó műtárgy létesítése, ha építményen történő elhelyezése az építmény tartószerkezetének megerősítését igényli, d) a műemléki védelem alatt álló építményen vagy területen az a)-c) pontban meghatározott építési tevékenységek végzése mérethatár nélkül, 9. közterületen - a fentieken túlmenően - park, játszótér, sportpálya építése, kerítés építése, 10. az épített égéstermék-elvezető, 11. a telek természetes terepszintjének végleges jellegű megváltoztatása a) külterületi védett természeti területen, Natura 2000 területen és jogszabályban meghatározott
védelemmel érintett műemléki területen 1,0 m-t meghaladóan, b) egyéb területen 3,0 m-t meghaladóan, 12. műemléki védelem alatt álló építmény vagy jogszabályban meghatározott védelemmel érintett műemléki területen álló meglévő építmény a) homlokzatán végzett építési tevékenység (pl. átalakítás, felújítás, nyílászáró-csere, vakolás, színezés, felületképzés), b) homlokzatára, födémére vagy tetőzetére szerelt bármely szerelvény, berendezés, antenna, antennatartó szerkezet, műtárgy létesítése, c) homlokzatán, tetőzetén, valamint műemléki területen hirdetési vagy reklámcélú építmények, berendezések, szerkezetek elhelyezése méretre való tekintet nélkül, d) huzamos tartózkodásra szolgáló helyiséget tartalmazó önálló rendeltetési egységei számának megváltoztatása, 13. jogszabályban meghatározott védelemmel érintett műemléki területen utcai kerítés építése, 14. a II. fejezet 2., 4., 5., 7., 9. és 22., 23. pontjában meghatározott értéket, mértéket meghaladó jellemzőjű építmény építése, bővítése, építési tevékenység végzése. A következő számunkban foolytatjukaz ismertetést a bejelentés alapján végezhető építési tevékenységekkel fojtatjuk
Az AGROPRODUKT KFT értesíti a T. Földtulajdonosokat, hogy a
bérleti díj búzában, ill. árpában történő kiadása 2008. július 21-től 2008. augusztus 02-ig tart.
Hétfőtő l-péntekig: 7-12 és 13-16 óraig Szombaton 7 -12 óráig.
Kiadás helye: Petőfi Mg. Szövetkezet, és Agroprodukt Kft Mélykúti úti majorja.
HUNYADI NÉPE
10. oldal
A patikus ajánlata
2008. július
Főzőverseny 2008 győztesei, díjátadás
A hajhullásról és hajápolásról II. Az előző cikkben megígértem, hogy a kopaszodás okairól és kezeléséről fogok írni a következő számban. Tehát „in medias res”. Mint általában minden betegséget, a hajhullást is a legkülönbözőbb okokra lehet visszavezetni. Egy azonban bizonyított tényként kezelhető, hogy a kopaszodásnak hormonális okai is vannak, viszont összességében az egész biológiai (vagy biokémiai ) folyamat még nem ismert minden részletében. Éppen ezért meg kell különböztetni természetes hajhullást és kóros - kopaszosodást okozó – hajhullást. Természetes hajhullás oka lehet: – napi szokásos 30-50 hajszál elhullatása – őszi, tavaszi hajváltás, amely általában szeptember vége felé kezdődik, majd csökken egy kicsit és februárban újabb nagymértékű hajhullással fejeződik be. A kóros hajhullás okai közül a legjellemzőbbek: – egyes belgyógyászati betegségek (csökkent pajzsmirigyműködés és hipofízis alulműködés, elhanyagolt cukorbetegség, vérszegénység, ez is általában vashiány miatt kialakult vérszegénység – a szervezetben levő gócok, amelyeket szinte nem is lehet észrevenni, de jelenlétük más szervekre, sőt az egész immunrendszerre is kihathatnak. Ilyenek pl.: fogászati-, gégészeti-, nőgyógyászati-, urológiai-, belgyógyászati-, stb. gócok. Ezek általában foltos hajhullást okoznak. – a közelmúltban átvészelt, magas lázzal járó betegségek (kanyaró, tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás stb.) – bőrbetegségek (gombafertőzések, ekcéma, sömörök stb.) – foltos hajhullást okozhatnak – a bőrbeteg-
séghez csatlakozó zsíros, korpázó vagy száraz pikkelyként felismerhető erythemás voltáról. – kémiai vegyszerek, égés, röntgenbesugárzás foltos hajhullást okozhat – az öregedéssel járó hormonváltozások (klimax) – foltos hajhullás – véráramlási zavarok (idős korban a nyaki gerinccsigolyák meszesedése is okozhatja) – teljes kopaszságot okozhat sugárkezelés, vagy sugárzó anyagokkal való, hosszabb ideig tartó érintkezés – táplálkozási zavarok: helytelen táplálkozás, az un. „0” diétázás, amikor sem ásványi anyagokat, sem vitaminokat nem juttat a szervezetébe – emésztési zavarok, amelyek a táplálékból a felszívódást teszik lehetetlenné – szelénhiány: ez a nyomelem nélkülözhetetlen a fehérjeszintézisnél közreműködő enzimben, vagyis a keratin képzés nélküle nem jöhet létre. A szelén hiánya haj képződésének zavarát okozza – a terhesség, ha nem pótolják a szükséges vitaminokat, fehérjéket, ásványi anyagokat – a stressz, mint minden komolyabb betegség esetében (de a dohányzás is!) – egyes gyógyszerek folyamatos, vagy hosszabb ideig tartó szedése (fogamzásgátlók, szteroidok, de „spirálok” is) okozhatnak hajhullást – a helytelen, nem kellő módon alkalmazott hajápolás (festékek, szőkítések, tartóshullámok készítése stb.). Ennyi elrettentő – és nem is teljes – lehetőség leírása után pár gyakorlati jó tanács és kezelés következik a következő számban. Benkő Zsolt
VÉRADÁS Beteg embertársaink nevében kérjük Önt, vegyen részt véradó napunkon
2008. július 16-án szerdán és július 17-én csütörtökön 9 -13 óráig a Sportcsarnokban. A véradó állomás új számítógépes program bevezetése miatt két napos véradást tart. A rövidebb várakozási idő miatt kéri véradóit, hogy lehetőség szerint a meghívón feltüntetett időben jelenjenek meg a véradáson. A véradásra TAJ kártyáját feltétlen hozza magával! Megértésüket köszönjük! Kérjük, segítsen az új véradók toborzásában, a véradó mozgalom népszerűsítésében azért, hogy minden rászoruló számára biztosítva legyen az életmentő, pótolhatatlan vér.
Önzetlen segítségét köszönjük!
Anyatehén-tartók figyelmébe! Megjelent a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 69/2008 (V.28.) számú közleménye, a 2008-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről. Támogatás a támogatási kérelem beadásának napján a tenyészetében lévő olyan anyatehenek után igényelhető, amelyek nem tartoznak az 1973/2004/EK rendeletének XV. mellékletében felsorolt fajtákhoz, valamint az adatbázisban „99 kódon egyéb tejhasznú” fajtával bejelentett fajtákhoz. A részvétel feltétele: A 69/2008 (V.28) sz. közlemény előírásainak a betartása és az MVH regisztrációs kötelezettség. Támogatási kérelemnek kizárólag a K8600/K8601 Főlap és a K8602 Betétlap(ok) együttes beadása minősül! A támogatási kérelmet 2008. június 1. és 2008. július 31. között lehet benyújtani postai úton, az MVH illetékes megyei kirendeltségeihez. Július 31-e után 25 napig benyújtott kérelmek esetén a támogatási összeg 1%-kal csökken munkanaponként.
Fekete István tanácsadó
HUNYADI NÉPE
2008. június
Jánoshalmi vállalkozás egy budapesti kiállításon
Az erdészet, fa-, asztalos- és bútoripar területére anyagot, gépeket, szerszámokat beszállító, valamint az iparágban dolgozó vállalkozások számára szolgáltatást nyújtó hazai és külföldi cégek várták a látogatókat a Ligno Novum – Wood Tech Asztalos, Faipari és Erdészeti Szakkiállításon 2008. június 11. és 14. között Budapesten. A Ligno Novum – Wood Tech az ország egyetlen nemzetközi faipari és erdészeti szakkiállítása, a látogatók 85 százaléka faipari vagy erdészeti szakember. Az asztalos- és faipari vállalkozók eszközvásárlásainak több mint a fele ezen a kiállításon zajlik. Több, mint 250 hazai és külföldi kereskedő és gyártó cég képviseletében közel 400 márka volt jelen a rendezvényen. Itt állított ki a Jánoshalma, Kiszállási úton bejegyzett Empal Bt. is, mely elsősorban gépek forgalmazásával foglalkozik. Standjukon ott jártunkkor is volt érdeklődés a bemutatott termékek iránt. A cégvezetése a kiállításra meg-
hívta Czeller Zoltán polgármestert és Csizovszki László képviselőt, hogy személyesen tájékozódjanak az ottani hangulatról. Felvételünkön a kiállítási standon Elmer Mihály ügyvezető mutatja be az alternáló mozgású sablonnal ellátott olasz Delta raklapszegező és raklapmegmunkáló gépet, mellyel gyakorlatilag az összes szükséges művelet elvégezhető: raklapszegezés, talpmarás, sarkalás, beégetés. Az Empal Bt. ezen kívül forgalmazza a lengyel Walter cég raklapelem gyártó gépeit is. A lengyel cég a raklapelem gyártók számára készít prizmázókat, egy és kéttengelyes sorozatvágókat, szabászgépeket. Versenyképes áruk és megbízható minőségük miatt a hazai kis- és középüzemek alapgépei lehetnek Az Empal Bt. a közel jövőben új tevékenységi körrel kívánja bővíteni a vállalkozást a Kisszállási úton – tájékoztatta lapunkat Elmer Mihály. Az ügyvezető ezzel kapcsolatban további részleteket egyelőre nem árult el.
Tájékoztatás
parlagfű elleni védekezési kötelezettségről A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. Törvény alapján mindenkinek el kell végeznie a parlagfű elleni védekezést az általa használt területén június 30-ig. 30-ig Ezt követően a virágbimbó kialakulását meg kell akadályozni, és ezt az állapotot fenn kell tartani a vegetáció végéig. Akik ennek a törvényi kötelezettségünknek nem tesznek eleget, hatósági szankciókra számíthatnak. A hatósági ellenőrzések július 1.-el kezdődően indulnak. Belterületen az Önkormányzat, külterületen a Földhivatalok képviselői veszik fel a jegyzőkönyvet, ha parlagfüves területet találnak. Belterületen a jegyző, külterületen illetve önkormányzati tulajdonú kül- és belterületen a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalok Növény-és Talajvédelmi Igazgatóságai szabják ki a növényvédelmi bírságot és rendelik el a közérdekű védekezést. A hatósági eljárás alapját képező jegyzőkönyv felvételéről az ügyfeleket nem kell előzetesen értesíteni, a közérdekű védekezés azonnal elrendelhető és fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. A parlagfűvel fertőzött terület nagyságától függően 20.000 – 5.000.000 forintig terjed a növényvédelmi bírság mértéke. Ezen kívül az ügyfeleknek a közérdekű védekezés költségét is meg kell fizetniük (amennyiben nem ők végezték el a védekezést), amely a vállalkozó szerződés alapján megfizetett díjából (kaszálás költsége) és a hatóságok eljárási költségeiből áll. Mindkét tartozást, ha az ügyfél nem teljesíti, az APEH adók módjára hajtja be. A hatósági eljárással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók: • Amennyiben, június 30-a után felveszik a jegyzőkönyvet a parlagfüves területről, az automatikusan maga után vonja a növényvédelmi bírság kiszabását, kiszabását és ha a törvényi feltételek fennállnak, akkor a közérdekű védekezés azonnali elrendelését, • A mentesítés elvégzésére előzetes felszólítás nincs,
• A közérdekű védekezés az ügyfél előzetes értesítése nélkül elvégezhető, az elrendelő határozat meghozatalát követően azonnal , • Azon területek esetén, ahol közérdekű védekezés elrendelésére került sor az ügyfél is elvégezheti a mentesítést, de ettől függetlenül az eljáró hatóságok költségeit meg kell fizetnie, • Az eljárást lefolytató hatóságoknak minden egyes ügy esetében legalább a törvényi minimum bírságot (20 000 forint) ki kell szabnia. A hatóságok méltányossági hatásköre minimális, ugyanis a bírság elengedésére csak igen ritkán előforduló okokra hivatkozva van lehetőség, • A Földhivataloknál egymástól függetlenül működik a tulajdonosi ill. földhasználati nyilvántartás. Tulajdonosváltás esetén, ha a volt tulajdonos nem törölteti a földhasználati nyilvántartását, a hatósági eljárást vele szemben kell lefolytatni és nem az új tulajdonossal szemben. Dr. Benda Dénes jegyző
Balogh László növényvédelmi felügyelő Jánoshalma Város Önkormányzata tulajdonában lévő egészségügyi intézmények minden helyiségébe EBEKET ÉS MÁS ÁLLATOKAT
BOR A MINDENNAPOKRA!
Mit csináljunk, ha jön a vihar? Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) felmérése szerint évente átlagosan 28-33 zivataros nap van Magyarországon. A zivatarok közel 95 százaléka a nyári félévre esik, az év legzivatarosabb hónapja a június. Ekkor csap le a legtöbb villám is. A meteorológusok szerint régen is voltak váratlan, heves zivatarok, csak akkor kevesebb volt az ingatlan, a nagy értékű vagyontárgy, így nem volt szembetűnő az okozott kár. Egy 1908-as júliusi példát említett, amikor 80 milliméter csapadék zúdult Szegedre. Felmerül a kérdés, vajon a megváltozott időjárási körülmények miatt BácsKiskun megyében több-e a kár mint a korábbi években? Az egyik magyarországi biztosító társaság vezérigazgató-helyettese elmondta, egyre gyakoribbak a szélsőséges meteorológiai károk a hirtelen kialakuló viharciklonok miatt. A lakosság erre csak részben készült fel. Van, aki évtizedekkel ezelőtt kötött lakásbiztosítást, azóta kézbe se vette, baj esetén meglepetés éri. Pedig a lakásbiztosítás értékmegőrzése érdekében minden évben érdemes értékkövető módosításokat végezni. Célszerű ellenőrizni a biztosítási összegeket, hogy megfelelnek-e a tényleges vagyonértéknek, hogy tartalmaznak-e olyan kiegészítőket (villámcsapás másodlagos hatása) ame-
11. oldal
lyekre szükség lehet. S hogy ne érje baj se a közlekedőket, se a mezőgazdaságban dolgozókat, íme néhány jó tanács: — Húzódjunk egy épületbe vagy autóba. Kerüljük a nyitható tetejű gépjárműveket. Húzzuk fel a kocsi ablakait, és ne érjünk a fém vázhoz. A legveszélyesebbek a csalóka biztonságérzetet nyújtó, valójában azonban egyáltalán nem biztonságos, háromoldalú, fémvázas vagy fémfalú buszmegálló-házikók. Ha erdőben ér valakit a vihar, fák alatt ne keressen menedéket. Ha vízen van, azonnal menjen a szárazföldre. A szabadban keressen egy alacsonyan fekvő, nyílt terepet, távol a fáktól, elektromos vezetékektől. Próbáljon meg minél kisebbre, alacsonyabbra összehúzódni. Guggoljon le, hajtsa a fejét a térdei közé. Ha többen vannak, tartsanak egymástól 5-10 méter távolságot. Ne hasaljon a földre! Nagyobb testfelületen könnyebben éri villámcsapás. A lakásban a telefonvezetékek és fémcsövek jól vezetik az elektromosságot. Ki kell húzni az elektromos készülékeket a csatlakozóból. Ne használjunk vihar idején se telefont, se elektromos berendezéseket. Érdemes kikapcsolni a légkondicionálót. A feszültségingadozás tönkreteheti a kompresszort.
TILOS BEVINNI ! Akik az egészségügyi intézmények munkáját és tisztaságát ebek és más állatok oda vitelével zavarják a hatályos szabálysértési jogszabályokban szabályozott büntetésre számíthatnak.
12. oldal
HIRDETÉSEK HUNYADI NÉPE
2008. július
TÁJÉKOZTATÁS A Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány munkatársa
Dr. Sümegi Annamária betegjogi képviselő
minden hónap utolsó szerdáján 930 - 1130 óráig
Jánoshalmán a Rákóczi út 7. sz. alatti rendelőben fogadóórát tart. A betegjogi képviselőhöz fordulni lehet: betegjogokkal, egészségügyi ellátással kapcsolatos bármilyen problémával. Dr. Sümegi Annamária megtalálható még minden csütörtökön 1130 - 1430-ig a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Kht. 202. sz. szobájában Időpont egyeztetés lehetséges a 2 0 / 4 8 - 9 9 - 5 3 5 telefonszámon.
KÉREM FORDULJANAK BIZALOMMAL A BETEGJOGI KÉPVISELŐHÖZ!
Tisztelettel: Czeller Zoltán polgármester
Tájékoztatjuk
a Tisztelt Lakosságot, hogy Jánoshalma
Város Önkormányzatának hatályos rendeletei megtekinthetők a Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben,
Bodroginé dr. Mikó Zsuzsanna aljegyzőnél.
H-6440 Jánoshalma, Bajai u. 66. Tel.: 77/401-344, 30/535-5014
[email protected] Ügyfélszolgálat nyitva tartása: hétfő, szerda, péntek 830-1200, kedd, csütörtök 1330-1630.
TÁJÉKOZTATJUK FOGYASZTÓINKAT AZ ALÁBBIAKRÓL: • Ügyfélszolgálati irodánkat nyitva tartási időben keressék fel ügyintézés céljából. • Folytatjuk a vízóra leolvasásokat kéthavonta a megszokott időben. Kérjük, tegyék lehetővé, hogy leolvasóink bejussanak a vízmérőt leolvasni. Amennyiben nem találta otthon Önöket, úgy a vízóra állásának bejelentése az alábbiak szerint lehetséges: o Telefonon: 77/401-344 (üzenetrögzítőre is a nap 24 órájában) o A fenti e-mail címre. o Személyesen az ügyfélszolgálati irodában Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben ingatlan eladás, bérbeadás vagy öröklés történik, úgy ügyfélszolgálati irodánkba szíveskedjenek kifáradni és az átírást elintézni. A vízmérő átírásától függetlenül a fogyasztás után a régi és az új tulajdonosnak egyetemleges felelőssége van. FELHÍVÁS! Értesítjük azon Fogyasztóinkat, akik jelenleg csatornázott ingatlanban laknak, hogy lehetőségük van locsolási vízmérő felszerelésére. Ezzel lehetővé válik, hogy a kerti vízhasználat után csatornadíj ne kerüljön számlá-zásra. Kérjük minden esetben, érdeklődjön a felszerelés és a hitelesítés lehe-tőségeiről a Szolgáltatónál. ITT A NYÁR!
USZODA!
ÚSZÓTANFOLYAM!
2008.június 16-tól megváltozott a jánoshalmi Tanuszoda nyitva tartása. HÉTFŐ SZÜNNAP VASÁRNAP IS NYITVA (részletek az uszoda bejáratánál kifüggesztésre kerültek) A nagy sikerre és a magas létszámra való tekintettel újabb úszótanfolyamokat indítunk a nyár folyamán. Köszönjük azoknak a gyerekeknek, szülőknek és meghívottaknak akik részt vettek az I.CSALÁDI ÚSZÓNAPON. Nagy siker volt.
VÁROSGAZDA KFT.
Időpont egyeztetés a: 77/ 501 001 / 117. mellék telefonszámon E-mail:
[email protected] Ügyfélfogadási rend: Hétfő de. 8,30 – 12-ig du. 13-16 óráig Kedd nincs ügyfélfogadás Szerda de. 8,30 – 12-ig du. 13-16 óráig Csütörtök nincs ügyfélfogadás Péntek de. 8,30 – 12 óráig
A hatályos rendeleteket hamarosan elhelyezzük Jánoshalma város megújult weblapján: a www.janoshalma.hu címen.
Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Polgármesteri Hivatalt személyesen csak ügyfélfogadási időben keressék fel. Tisztelettel:
Czeller Zoltán polgármester
KEDVES VENDÉGEINK! TÁRSASÁGI EBÉD LEHETŐSÉG ÉTTERMÜNKBEN ÉS ELVITELRE IS
Jöjjön és látogasson el hozzánk! Asztalfoglalás, felvilágosítás: 77/401-130 vagy 30/93-54-431
STÍLUS ÜZLET PÓLÓ AKCIÓ!!! 1-et fizet, 2-t kap!
Harkányban a gyógyfürdőhöz közel, jól felszerelt appartmann-ház zárt parkolóval kiadó, 1800 Ft/fő/éj. Érd: 70/283-88-60
ÉPÜLETBONTÁST törmelékszállítást, földkiemelési munkát, alapkiásást, homokrakodást szállítással rövid határidőre, vagy azonnalra vállalok.
Pal kó Lász ló kőműves vállalkozó Jánoshalma, Diófa u. 10. Tel.: 77/401-714 Mobil: 30/92-84-430
Szépségpatika Miskolczi Nóra Fodrász, pedikűrös, talpmasszőr Jánoshalma, Remete u. 43.
SZÁNTÓFÖLDET BÉRELNE Érdeklődni lehet: 70/332-8951
2008. július 16-án, szerdán 700 -tól 1100 ig
Já n o s h a l m i r u h á z a t i v á s á r
Az EUROHÓD DIVAT KFT. (volt Hódiköt) TEREMÉKEI HÓDMEZŐVÁSÁRHELYRŐL: – PÓLÓK 500 Ft-tól 3000 Ft-ig – SZABADIDŐNADRÁG, – NOR-COC NŐI MODELLEK – UJJ NÉLKÜLI FELSŐK – FÉRFI FEHÉRNEMŰ – NŐI PÓLÓK, PÓLÓRUHÁK
Amennyiben felkeltettük érdeklődését nézzen be az Eurohód Divat Kft. színvonalas ruházati vásárába, a Művelődési Házba (Béke tér 7.)!
Nem fogja megbánni!
Tel: 06-70/5038213
Gázkonvektorok, gázkazánok, gáztűzhelyek, gázbojlerek
JAVÍTÁSA, KARBANTARTÁSA új gázkészülékek beüzemelése:
gázszerelő mester
Tel.: 06-30/529-74-07
Jánoshalma
Időpont egyeztetés alapján
KISS ATTILA Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 71.
Az FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
Cím: Jánoshalma, Bem J. u. 114. Tel.:20-32 39 906
Temetkezési vállalkozás Vállalkozásunk a hozzánk forduló temettetők megbízásából 2008. június hónapban a következő elhunytak temetésén működött közre: Ádám Imre (Váczi) Csincsák Lajos Hodoniczki Jánosné sz. Szerencsés Katalin Hegedűs Ferenc Horváth János Vajda Győző Juhász Ferencné sz. Sere Klára Franciska Madarász Bernát Milánkovics Lukácsné sz. Mészáros Janka
„Kedveseink! álmodjatok édes, szép síri álmot, Őrt áll itt szelíden, s nem feled a szeretet.”
(Tóth Árpád)
Nagy Zsolt ügyvezető
HUNYADI NÉPE
2008. június
Tenisz „suli” a Király lovas tanyán
Az általános iskolák felső tagozatos diákjainak a tavalyi évhez hasonlóan ismét lehetőségük volt, hogy a Városvédő egyesület szervezésében ingyenes tenisz oktatáson vegyenek részt a Király lovas tanyán. A tanuláshoz labda és ütő is biztosítva volt. Az oktatás két héten keresztül reggel kilenctől délig tartott. A két hét alatt a gyerekek megismerték és több-kevesebb sikerrel megtanulták a tenisz játék alapjait, elsa-
játították a különböző ütés fajtákat, gyakorolták a játékot. A Tanyára való kerékpározás is jól szolgálta az egészséges életmódot. A „suli” végére mindegyik tanuló az egyesülettől illetve Király Sanyitól egy-egy pólót és egy-egy tábla csokit is kapott ajándékba. A legügyesebbek még külön jutalomban is részesültek. A „díjakat” Balázsics Zoltán és Király Sándor adta át. GYPCS
Jánoshalma Város Képviselő-testülete a Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatói feladatainak ellátására Somogyiné Sági Piroskát nevezi ki, A megbízás időtartama öt év. Az állás elfoglalásának határideje: 2008. július 2.
GOLD MIX KFT. Ékszerboltja
Jánoshalma, Molnár János u. 2. (A Takarékszövetkezettel szemben)
Kísérje figyelemmel akcióinkat! Arany-, ezüst ékszerek nagyválasztékban valamint női, férfi, és gyermek karórák, fali- és ébresztő órák kaphatók Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 8 00 - 1630 -ig, szombaton 8 00 - 1200 - ig
A Csény i és Társa Te met ke zé si K f t. a g yá szo ló csa lá dok meg bí zá sá ból 20 08. június hónapjában a kö vet ke ző sze mé lye ket te met te el: id. Harkai János élt: 69 évet id. Szilágyi Józsefné sz.: Dávid Borbála élt: 81 évet Pető Sándor élt: 64 évet özv. Szász Istvánné sz.: Kalmár Rozália élt: 80 évet Szulcsán Józsefné sz.: Kasziba Mária Magdolna élt: 88 évet
Zámbó Istvánné sz.: Ádám Erzsébet Franciska élt: 75 évet Kiss Imre élt: 82 évet Harczi Ferenc élt: 80 évet Ujházi Józsefné sz.:Csernók Franciska élt: 84 évet Lábodi Lajos élt: 73 évet Szabó Pongrác élt: 56 évet Pappné Gyetvai Ágota élt: 30 évet
Adj, Uram, örök nyu go dal mat ne kik! A gyá szo ló csa lá dok ne vé ben a Csényi és Társa Kft. kö szö ne tet mond mindazok nak, akik az el hunyt sze mé lyek gyász szer tar tá sán, te me té sén meg je len tek, sír juk ra vi rá got, ko szo rút he lyez tek, s ez zel a gyá szo ló csa lá dok fáj dal mát eny hí te ni igye kez tek.
Csény i Lász ló üg y ve ze tő
13. oldal
A KUNVIN KFT-é a Megye Bora 2008. május 30.-án Kiskunhalason a Csipkeházban rendezték meg az idei Duna Borrégiós borversenyt. A Kunvin Borászati Kft. 5 borral szerepelt a megmérettetésen: a Hajós-Bajai Cabernet Sauvignon 18,72 ponttal és az Aureus töppedt szőlőből készült Rajnai Rizling bor 18,675 ponttal aranyérmet; a Kunsági Cabernet Franc 18,4 ponttal, a Hajós-Bajai Cuvée 18,2 ponttal és a Kunsági Cabernet Franc barrique
sabb pontszámú bor közé. A régiós borversenyt követően Kecskeméten egy független bíráló bizottság – nem ismerve, hogy melyik pincészet termékét kóstolja - 4 kategóriában (legjobb fehér, legjobb rosé, legjobb vörös és legjobb desszertbor) választotta ki a 2008-as év Megye Borát. A Kunvin Kft. abban az elismerésben részesült, hogy az Aureus töppedt szőlőből készült Rajnai Rizling borát választották a
Ünnep ünnepélyes megnyitóján, Kecskemét főterén. 2008. június 27.-én Kecskeméten a Megyeházán Bányai Gábor a megyei közgyűlés elnöke hivatalosan is átadta az emlékplaketteket és okleveleket a Megye Bora díjazottainak. Az elnök megköszönte a borászok munkáját, melynek eredménye az lehet, hogy az alföldi bor megítélése javul
A kategória győzteseket Bányai Gábor egyenként szólította az emelvényre. 17,86 ponttal pedig ezüstérmet nyert. A Hajós-Bajai Cabernet Sauvignon és az Aureus töppedt szőlőből készült Rajnai Rizling forgalmi bor ezzel a helyezéssel a vörösbor és a desszertbor kategóriában bekerült az 5 legmaga-
2008-as év Megye Borának a deszszertbor kategóriában. A HajósBajai Cabernet Sauvignon a vörösbor kategóriában II. legjobb forgalmi vörösbor lett. Az eredményhirdetésre 2008. június 20.-án került sor a kecskeméti Bor és Pálinka
a fogyasztók körében. A BácsKiskun Megyei Önkormányzat – ahogyan tavaly is – ez évben is ötmillió forintos marketingkerettel támogatja a díjnyertes borok reklámozását és megjelenését.
14. oldal
S PORT
HUNYADI NÉPE
2008. július
Hírek a Jánoshalmi Futball Club életéről
A JFC május végén tartotta évzáró Közgyűlését a Király Lovastanyán. A 71 fő egyesületi tagból 50 tag jelent meg a rendezvényen. A Közgyűlés a kiküldött 7 napirendi pont szerint zajlott. Először dr. Kovács Mária ügyvéd ismertette a Kiskunhalasi Városi Ügyészség T.C 164/2008/51 valamint a T.C 164/2008/6-1 számon lefolytatott törvényességi vizsgálatát, melynek értelmében elkészítette a módosított és kiegészített alapszabályt. A második napirendi pontban Ádám Gyula elnök beszámolt a JFC 2007. évi munkájáról. Az elnök úr ismertette, hogy a 2006-2007 évi bajnokság során az Egyesület 4 labdarúgócsapatot indított a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség által rendezett bajnokságokon. A felnőtt férficsapat a Megyei III. osztály Déli csoportjában a 7. helyen végzett. Mérk. Gy. D. V. Pont Gólarány 7. JFC 26 11 3 12 36 49:56 Az ifjúsági csapat a Megyei III. osztály Déli csoportjában 1. helyezést ért el. Mérk. Gy. D. V. Pont Gólarány 1. JFC 12 11 0 1 33 74:12 Gólkirály: 16 gólos Solti Zsolt JFC A serdülő csapat a Bács-Kiskun Megyei Bajnokság Déli csoportjában az 1. helyen végzett. Mérk. Gy. D. V. Pont Gólarány 1. JFC 24 24 0 0 72 232:9 Gólkirály: 94 gólos Kolompár Dávid JFC A 2007. június 9-én Baján megrendezésre került Megyei Serdülő Bajnokság döntőjébe jutott 3 csapat közül a JFC 2. helyezést ért el. A női csapat a Megyei Női Bajnokságban indult és a 9. helyen végzett. Mérk. Gy. D. V. Pont Gólarány 9. JFC 18 4 0 14 12 26:71 Az Egyesület a szabadtéri bajnokságokon kívül indult a különböző teremlabdarúgó tornákon is. Ezeken a legnagyobb sikert szintén a serdülők érték el, akik megnyerték a Megyei Serdülő
Labdarúgó eredmények
Teremlabdarúgó Bajnokságot. Ádám Gyula elnök az eredmények tükrében kiemelte, hogy a serdülők és az ifjúsági csapat megyei szinten nagyon szép eredményeket értek el. Ugyanez nem mondható el a felnőtt csapatok szereplését illetően. Ennek ismeretében az elnökségnek az volt az elképzelése, hogy a „jövő csapatát” építve elsősorban az ifjúsági játékosok tudására alapozva szervezik újjá a felnőtt csapatot. Próbálkozásuk volt arra vonatkozóan is, hogy a vidéken játszó jánoshalmi labdarúgókat hazacsábítják, de ezirányú erőfeszítésük a játékosok teljesíthetetlen követelései miatt meghiúsult. Végül is az eredeti elképzelésüknek megfelelően az idősebb és a fiatalabb játékosok egészséges ötvözetéből álló csapattal vágtak neki a Megyei III. osztályú Bajnokság Középcsoportjának őszi küzdelmeinek. Mérk. Gy. D. V. Pont Gólarány 11. JFC 14 4 2 8 14 22:37 A serdülő csapatnál teljes generációváltás történt, ami az eredményeken is visszatükröződött. Mérk. Gy. D. V. Pont Gólarány 13. JFC 13 1 2 10 5 17:61 Ifjúsági csapat kellő létszámú nevezés híján nem lett indítva a bajnokságban. A női labdarúgócsapatot anyagi önerő híján nem nevezték a 2007-2008-as bajnokságban. Ők csak meghívásos tornákon vettek részt. Összegezve az Elnök úr megállapította, hogy a Club ifjúsági játékosai az egész év folyamán példás szorgalommal jártak edzésekre és végezték a gyakorlatokat. A felnőtt játékosokról ugyanez nem mondható el. Munkahelyi és tanulmányi elfoglaltságok miatt az edzésre járás rendszertelen volt és az ebből fakadó fizikai hiányosságok a mérkőzéseken is kiütköztek. Megemlítette még, hogy a mérkőzésekre átlagban 50-100 fő látogatott ki, amely látottság és eredménytelenség nem méltó Jánoshalma labdarúgó hagyományaihoz. Ígéretet tett arra, hogy a Club vezetése és az
edzői stáb mindent megtesz azért, hogy ez a méltatlan állapot a közeljövőben megváltozzon. A harmadik napirendi pontban Ádám Gyula ismertette a 2007 évi költségvetési terv teljesítését. A JFC 2007 évi bevétele 2.731.606,-Ft, kiadása 2.375.155,-Ft volt. Ennek megfelelően a 2008 évi nyitókészlet 356.451,-Ft. Az Elnökség 2008 évre 3,5 millió Ft bevételt és 3,3 millió Ft kiadást tervezett. Úgy számolnak, hogy ez a pénzkeret – mely részben Önkormányzati és szponzori támogatásokból, pályázatokon nyert pénzekből és tagdíjakból tevődik össze – elegendő a Club zavartalan működtetéséhez. Ezek után új tisztségviselők választására került sor. Elnökség: Elnök: Ádám Gyula KUNVIN Kft. Tagok: Balogh Zoltán TRIGÓ-FIX Kft. Malustyik Béla (AGROPRODUKT Kft.) Pethő Zoltán (vállalkozó) Ellenőrző Bizottság: Elnök: dr. Benda Dénes. Tagok: Lódri Ferenc és Faragó Zoltán Zárásként Ádám Gyula ismertette a 2008-2009es bajnokságokra vonatkozó elképzeléseket. A felnőtt férfi csapat vezetőedzője Szabó Gábor, segítője László György lesz. A kitűzött cél a csapat 2-3 játékossal történő megerősítése és a bajnokság megnyerése. A serdülő csapat edzője Gieszinger Ferenc. Cél erős középcsapattá válni. A lányok edzője Gál László. Amennyiben a megyét megosztják Északi és Déli csoportra, akkor beneveznek a Déli bajnokságba és ott a mezőny első felében szeretnének végezni. Zárszóként megköszönte az Önkormányzatnak, a szponzoroknak, a játékosoknak és a szülőknek a JFC-nek nyújtott önzetlen segítségüket és kifejezte abbéli reményét, hogy a csapatok eredményességükkel viszonozhatják ezt. A Közgyűlés – Király Sándor jóvoltából – közös vacsora elfogyasztásával fejeződött be. – –
Jól sikerült a családi úszónap Vendégünk volt: Szabó Jóe József és dr. Sós Csaba
Felnőttek 2008. május 31. Spartacus -Jánoshalmi FC 1:1 (0:0) Góllövőnk: Tóth András Jók: Balog Viktor, Lódri Ferenc, Csernók Tamás, Varga Károly, Tóth András László György edző: Ellentétes félidők, igazságos pontosztozkodás. 2008. június 08. Tázlár - Jánoshalmi FC 1:4 (0:3) Gólok: Varga Zoltán 2, Tóth András 1, Szem Róbert 1 Jók: Varga Zoltán, Győri Viktor, Csernók Tamás, Granyák Dominik. László György edző: Megérdemelt JFC siker
HUNYADI NÉPE Jánoshalma Város Önkormányzatának lapja
Megjelenik: havonta Kiadja: Jánoshalma Város Önkormányzata Felelős kiadó: Czeller Zoltán polgármester Szerkeszti a Szerkesztőbizottság A szerkesztésért felel a Szerkesztőbizottság elnöke: Ágoston István A szerkesztőség címe: 6440 Jánoshalma, Béke tér 7. E-mail:
[email protected] Összeállította: Blázsik Sándor Nyomdai előkészítés: Zsikor Bt. Készült: Kópia Kft. Kiskunhalas
A Jánoshalmi Napok keretében életre keltett rendezvénynek nagy sikere volt a gyermekek és a felnőttek körében is. Nem mindennapi élmény –főleg egy jelenleg úszótanfolyamra járó gyermeknek- egy Olimpiai-, Világ-, és Európa bajnokkal egy medencében úszni esetleg versenyezni. Köszönjük Szabó Gábor úszó edzőnek, hogy megszervezte ezt a nem minden-napi találkozót.
OLCSÓN AKAR VÁSÁROLNI? Mindent egy helyen? Tér jen be hozzánk!
1/1 UHT tej 05 l-es UHT tej 0,5 l-es szénsavas ásványvíz Trappista sajt 05 l-es üveges sör Petróczky Ferenc
139 Ft-tól 79 Ft-tól 39 Ft-tól 999 Ft/kg 59 Ft-tól
Já nos hal ma, Dó zsa György u. 75. Tel./fax: 77/402-782
Or szágos Kirakodó Vásár JÚLIUS 16-án
Japán masszázs! Ősi, hatékony egészségmegőrző és gyógyító módszer. Szalai Csaba Koppány Természetgyógyász Érd: 70/634-63-64
Búcsúi Vásár JÚLIUS 27-én
Or vo si ügye let Csak SÜRGŐS és ÉLETVESZÉLYES esetben vehető igénybe! Ellátási területe: Borota, Jánoshalma és Kéleshalom bel- és külterülete. Ideje: munkanapokon: du. 17 órától másnap reggel 7 óráig tart. Hétvégén és ünnepnapokon: pénteken ill. az ünnepet megelőző nap 17 órától hétfőn ill. az ünnepet követő nap reggelén 7 óráig tart. Helye: Orvosi rendelő Jánoshalma, Rákóczi u. 7. Telefon: (06) 77/401-088 Az ügyeleti szolgálat tagjai: az ügyeleti szolgálatot híváson kívül csak nagyon indokolt esetben, a legrövidebb ideig hagyhatják el a tartózkodási hely megjelölésével.
Ügyeleti beosztás 2008. július: 4. Dr. Csoboth Johanna, 5. Dr. Kishonti Attila, 6. Dr. Kishonti Attila, 7. Dr. Csoboth Johanna, 8. Dr. Mikó Attila, 9. Dr. Dudás József, 10. Dr. Tompa László, 11. Dr. Kishonti Attila, 12. Dr. Mikó Attila, 13. Dr. Mikó Attila, 14. Dr. Tompa László, 15. Dr. Csoboth Johanna, 16. Dr. Dudás József, 17. Dr. Kishonti Attila, 18. Dr. Mikó Attila, 19. Dr. Csoboth Johanna, 20. Dr. Csoboth Johanna, 21. Dr. Kishonti Attila, 22. Dr. Mikó Attila, 23. Dr. Dudás József, 24. Dr. Tompa László, 25. Dr. Korponyai Csilla, 26. Dr. Korponyai Csilla, 27. Dr. Dudás József, 28. Dr. Csoboth Johanna, 29. Dr. Kishonti Attila, 30. Dr. Dudás József, 31. Dr. Tompa László augusztus: 1. Dr. Mikó Attila, 2. Dr. Csoboth Johanna, 3. Dr. Csoboth Johanna, 4. Dr. Kishonti Attila, 5. Dr. Csoboth Johanna, 6. Dr. Dudás József, 7. Dr. Tompa László, 8. Dr. Mikó Attila
Anya köny vi hí rek 2008. június hónapban
születtek: Kolompár Erik Viktor (Anyja neve: Kolompár Judit), Lógó Bianka Rita (An.: Kátai Adél), Nagy Noémi (An.: Faragó Éva), Babinszki Lívia (An.: Batánovics Melinda), Csámpai Gábor (An.: Csámpai Anasztázia), Lancsárovics Éda (An.: Csordás Éva), Berecz Árpád (An.: Csámpai Angéla), Gulyás András (An.: Szabó Brigitta). házasságot kötöttek: Mészáros Gábor és Buzder Mónika, valamint Mák Tamás és Nagy Anita Katalin