XIV. Magyar Neuropszichofarmakológiai Kongresszus

XIV. Magyar Neuropszichofarmakológiai Kongresszus

tially behavioural rhythms, nutrition, infections, stress and lifestyle. Periodicity, cyclicity, and annual rhythms (including seasonality) are inherent characteristics of living organisms, and they have been reported for diverse physiological and pathological conditions and phenomena. Season of birth has been considered to be an important element determining personality and illness already in the pre-scientific medical era and this tradition lives on in several contemporary concepts ranging from astrological beliefs to science. Besides an association with personality traits, a significant effect of season of birth on such neuropsychiatric disorders as schizophrenia, unipolar and bipolar major depression, epilepsy and brain tumors was consistently reported in studies. Season of birth was also associated with central monoamine and monoamine metabolite levels in several studies. A relationship between birth season and novelty seeking or reward dependence has been described and confirmed in several studies, however, affective temperaments have not so far been studied with respect to their association with birth season. This would be especially important to invesigate because of the well-known patoplastic role of affective temperaments in bipolar disorders. The aim of our present study was to investigate the possible association between affective temperaments and season of birth in a nonclinical sample of 366 university students, who completed the standardized Hungarian version of the Temperament Evaluation of Memphis, Pisa, Paris and San Diego-Auto-questionnaire. Ordinary Least Squares regression was applied to explain the relationship between TEMPS-A subscale and birth season of the respondents. We found a significant association between temperament scores and birth season in case of the Hyperthymic, Cyclothymic, Irritable and Depressive temperaments, while no significant results emerged for the Anxious temperament. Our results support the evidence that there is a strong association between season of birth and personality, extending the results to affective temperaments as well. Furthermore, our results are in line with clinical observations concerning the seasonal variation of onset and hospitalization due to affective episodes. This is especially important, since affective temperaments are conceived as the subaffective and subclinical manifestations of major and minor affective disorders indicating a risk for the development of these disorders and also exerting a possible patoplastic effect, thus our results also have clinical significance.

Neuropsychopharmacologia Hungarica 2011. XIII. évf. Suppl. 2.

A VEGF -2578C/A polimorfizmusa és a hangulatzavarok asszociáció elemzése Halmai Zsuzsa1, Döme Péter1, Székely Anna2, Nemoda Zsófia3, Lazáry Judit1, Gonda Xénia1, Faludi Gábor1, Sasvári-Székely Mária3, Keszler Gergely3 Semmelweis Egyetem, Kútvölgyi Klinikai Tömb, Klinikai és Kutatási Mentálhigiénés Osztály, Budapest 2 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pszichológiai Intézet, Budapest 3 Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézet, Budapest

1

Bevezetés: A vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) mint a kardiovaszkuláris rendszerben számtalan hatást kifejtő citokin ismert. Az utóbbi években egyre több adat gyűlt össze, melyek arra utalnak, hogy a VEGF – mely számos központi idegrendszeri struktúra különböző típusú sejtjeiben expresszálódik –, szerepet játszhat a depresszió patogenezisében is. A VEGF gén a 6p21.1 régióban kódolódik, és számos polimorfizmusa ismert. Ezek egyike a promoter régióban elhelyezkedő -2578C/A (rs699947), mely egyes adatok szerint hatással van a fehérje expressziójának mértékére. Eddig két munkacsoport vizsgálta ezen SNP és a depresszió rizikója közötti lehetséges ös�szefüggést – eredményeik azonban ellentmondásosak. Célkitűzés: Jelen vizsgálat célja egyrészt a VEGF -2578C/A SNP genotípus eset-kontroll vizsgálata, másrészt a genotípus hatásának vizsgálata a HADS kérdőívvel mért depressziós és szorongásos tünetek súlyosságára a különböző betegalcsoportokban (MDD, BP). Módszer: A vizsgálat jelen szakaszában 145, a bevonáskor a DSM-IV szerint diagnosztizált major depres�sziós epizódban szenvedő beteg (MDD=84, BP=61) vett részt, akiktől fájdalommentes módszerrel vettünk DNS mintát és felvételre került a HADS kérdőív is. A genetikai analízis valós idejű PCR technika alkalmazásával történt. Eredmények: 1. Sem a teljes betegcsoport, sem az egyes alcsoportok (MDD és BP) genotípusgyakorisága nem különbözött szignifikánsan a kontrollcsoportétól. 2. Az MDD-vel diagnosztizált csoportban azok a személyek, akik nem hordozzák a C-allélt, szignifikánsan magasabb pontszámot értek el a HADS depresszió alskáláján.

25

absztraktok

Megbeszélés: A korábbi eredmények a hangulatzavarok rizikója és a VEGF génjének -2578C/A SNP-je tekintetében ellentmondásosak. Viikki és mtsai. (2010) kaukázusi populációt vizsgálva a CC genotípust gyakoribbnak találták major depresszióban szenvedő betegekben (az eredmény a terápiarezisztens betegek között erősen, míg a teljes betegcsoport tekintetében marginálisan volt szignifikáns). Ezzel szemben Iga és mtsai. (2007) japán populációból származó mintájukban nem tudtak összefüggést kimutatni a fenti polimorfizmus és a depresszió rizikója között. Az ellentmondás okát Viikki és mtsai. többek között a vizsgált populációk rasszbéli eltérésével magyarázták. Előzetes eset-kontroll eredményeink Iga és mtsai. eredményeit látszanak igazolni, ugyanakkor a kvantitatív endofenotípus vizsgálata valószínűsíti, hogy a VEGF -2578C/A SNP összefügghet a depres�szió súlyosságával. Köszönetnyilvánítás Jelen munkát az OTKA CK 80289 téma támogatta.

A pszichés betegek körül láthatatlan akadályok emelkednek, akadályozván őket a gyógyulásban, visszatérésben. A beteg saját magát is körülzárhatja – izolálódván környezetétől, ám a társadalom is számos módon akadályozza a pszichiátriai betegeket a gyógyulásuk, a rehabilitáció során. A pszichiátria forgóajtaja e gátak miatt van állandó mozgásban, amelyeket először láthatóvá kell tenni, majd a széles társadalom segítségével visszabontani. A barikádok bontása hosszú távú feladatsort jelöl, ahol szóba jön a betegség kognitív újrastrukturálása, a gyógyszerek, a stigmatizáció, gyámság, jogosítvány, munkalehetőség, halálozás kérdése, megannyi nehezen átlátható akadály. A pszichiátria ennyi feladathoz nem elég, mindehhez szövetségesekre van szüksége. Effects of acute escitalopram treatment on the quantitative EEG of rat in active wake and REM sleep Beata Horvath1, Szilvia Vas1, Zita Katai1, Diana Kostyalik1, Eszter Molnar1, Peter Petschner1, Istvan Gyertyan2, Gyorgy Bagdy1,3,4 Institute of Pharmacodynamics, Semmelweis University, Budapest 2 Gedeon Richter Plc., Budapest 3 MTA Neurochemical Group, Budapest 4 MTA Neuropsychopharmacological Group, Budapest

1

Barikádot bontani Haraszti László Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Pszichiátriai Osztály, Kistarcsa

Background/Introduction: There is a marked overlap between the neuronal pathways involved in sleep/ wake regulation and depression, thus, it is not surprising that antidepressant medications such as the selective serotonin inhibitors (SSRIs) affect the architecture of sleep. It is well known that acute administration of escitalopram (an SSRI) causes a moderate increase in the time spent awake (AW) and a decrease in rapid eye movement (REM) sleep in rodents. In rats, hippocampal theta activity (5-9 Hz frequency band) dominates the power spectrum of EEG during wake and rapid eye movement (REM) sleep and provides information about cognitive functions in wake. In this study, we raised the question how escitalopram affects the theta power density in REM and AW.

A barikád a hordó szóból ered, s először egy 1588-as nem spontán zendülés kapcsán használták. Jelentése útakadály, amit védekezésül emelnek két ellenséges oldal közé. Nehéz azonban átlátni, ki kinek az ellensége, s hogy a barikádemelés, a rebellió hoz-e nyereséget a társadalomnak, vagy inkább csak feleslegesen növeli annak veszteségét, terheit.

Methods: We studied the effect of a single-dose escitalopram (2 mg/kg, intraperitoneal, administered at light onset) on qEEG of both AW and REM sleep, compared to control, in freely moving male Wistar rats. Electroencephalogram, electromyogram and motor activity were recorded starting at light onset.

26



Quantitative EEG analysis was performed for the first 3 hours of passive phase.

A genetikai vizsgálati modellek korlátai

Results: We found significant frequency - treatment interaction in the 2nd and 3rd hours both in AW and REM. In AW, the theta power showed significant decrease at 8Hz in the 2nd and 3rd hours.

Semmelweis Egyetem, GYTK, Gyógyszerhatástani Intézet, Budapest University of Manchester, Neuroscience and Psychiatry Unit, Manchester

Conclusion: Beside the changes in the time spent in REM, acutely administered escitalopram also affects the quantitative EEG parameters, namely the power spectra in REM and in addition, AW. Decrease in theta activity both in AW and REM may have a role in the alterations of vigilance and sleep quality, respectively, observed at the beginning of human therapy. Support This study was supported by the TAMOP-2.2.1. B-09/1/KMR-20100001 and by Richter Gedeon Plc.

The Role of PhD in Leadership Miro Jakovljević University Department of Psychiatry, Clinical Hospital Centre, Zagreb

Leadership has become one of the fastest growing academic fields in higher education. Most of academic programs in clinical psychopharmacology have been designed to be multidisciplinary drawing upon theories and applications from various fields like genetics and epigenetics, neuroimmunology, neuroendocrinology, neurobiochemistry, but not from psychology, sociology, management and philosophy. PhD better leadership means better results. Academic institutions with good leadership are more profitable, more innovative, better places to work and better corporate employees. Key words of good leadership are integrity, motivation, capacity, understanding, knowledge and experience. Without integrity motivation is dangereous, without motivation capacity is impotent, without capacity understanding is limited, without understanding knowledge is meaningless, without knowledge experience is blind. Money and careerism motivates neither the best people, nor the best in people. Four beasts that inevitably devour their keeper are Egoism, Envy, Greed and Careerismatic Ambition. Creative leadership is the very heart and the soul of the matter, the shield from careerismatic sophisticated pseudoscience and marketing-based clinical psychopharmacology.


Juhász Gabriella

Pontosan 10 évvel ezelőtt olvashattuk az első tudományos közlemenyeket, melyek hírül adták, hogy megismertük a humán genome bázissorrendjét (1, 2). Hatalmas erőfeszítések tették lehetővé, hogy olvashatóvá váljon az emberi örökítőanyag és ennek megfelelően nagy elvárásokat támasztott a tudományos világ az eredmények felhasználhatósága tekintetében. Ugyan az elmúlt 10 évben számos gyakori betegség genetikai hátterének megismerése ugrásszerűen fejlődött, a pszichiátriai betegségek genetikai kutatásában nem következett be a várt áttörés. Mivel a humán genom hatalmas mennyiségű információt tartalmaz, a legtöbb genetikai kutatás, így a Psychiatric GWAS Consortium is (3) azokat a genetikai variánsokat célozta meg, melyek gyakran előfordulnak a populációban és reprezentálják a teljes genomot. Ezeket a vizsgálatokat teljes genom asszociációs vizsgálatoknak, vagy genome-wide association studies-nak, röviden GWAS-nak nevezzük. Ez a vizsgálati módszer feltételezi, hogy a gyakori betegségeket gyakran előforduló öröklődő genetikai variánsok hozzák létre. Ugyan számos eddig nem vizsgált gén szerepe vetődött fel a GWAS vizsgálatok alapján, a számítások azt mutatják, hogy csupán az örökletesség töredékét magyarázzák ezek az eredmények. Azon betegségek esetén, ahol az öröklődés kockázata magas, és a reprodukciós képesség csökkent, mint például szkizofréniában és autizmusban, egyre bizonyosabbá válik, hogy a ritka új mutációk jelentős szerepet játszanak. Azon betegségek esetén azonban, ahol az örökletesség csak 30-40%, és gyakran a környezeti hatások provokálják a tünetek megjelenését, mint például a depresszió esetében, a korábbi genetikai vizsgálatok ellentmondásos eredményeket hoztak. Hogy továbblépjünk a depresszió genetikai rizikófaktorainak megismerésében az alábbi problémákat kell figyelembe vennünk: 1. Egy-egy gyakori genetikai variáns valószínűleg kis hatást gyakorol a betegség kialakulására, így növelni kell a vizsgált betegek számát, hogy detektálhassuk ezeket a hatásokat (4, 5). 2. A jelenleg használt diagnosztikus kategóriák nem tükröznek biológiai mechanizmusokat, mely azt eredményezi, hogy rendkívül heterogén genetikai eltérések állhatnak egy-egy diagnózis hátterében. Ezért fon-

27

absztraktok

tos lenne, hogy elkülönítsük a depresszió különböző altípusait (4, 6). 3. És végül, figyelembe kell venni a vizsgálatok során a gén-környezet kölcsönhatásokat és az átmeneti fenotípusokat, melyen keresztül az adott gén kifejti hatását (7-10). Irodalom J. C. Venter et al., Science 291, 1304 (2001). E. S. Lander et al., Nature 409, 860 (2001). The Psychiatric GWAS Consortium Steering Committee, Mol. Psychiatry 14, 10 (2009). 4. N. R. Wray et al., Mol. Psychiatry (2010). 5. R. Plomin, C. M. Haworth, O. S. Davis, Nat. Rev. Genet. 10, 872 (2009). 6. V. Krishnan, E. J. Nestler, Nature 455, 894 (2008). 7. G. Juhasz et al., Biol. Psychiatry 69, 762 (2011). 8. J. Lazary et al., Biological Psychiatry 64, 498 (2008). 9. G. Juhasz et al., Neuropsychopharmacology 34, 2019 (2009). 10. K. Mekli et al., Eur. Neuropsychopharmacol. (2010).

1. 2. 3.

polimorfizmust (5-HTTLPR) mértük. A DNS izolálása szájnyálkahártya mintából történt, a génváltozatok azonosítására PCR amplifikációt és elektroforetikus elválasztást használtunk. Eredmények: A hibázások száma markáns egyéni variabilitást mutatott, melyre a korábbi szakirodalmi eredményekkel összhangban mindkét vizsgált polimorfizmus hatással volt. Következtetések: Eredményeink arra utalnak, hogy a Stroop feladatban nyújtott teljesítmény összefügg mind a dopaminerg, mind pedig a szerotonerg rendszer genetikai variánsaival, mely alátámasztja a dopamin-szerotonin egyensúly hipotézisét. Köszönetnyilvánítás A jelen munkát az OTKA K81466 támogatta.

A STROOP tesztben mért hibaszám összefüggése a dopamin D4-es receptor és a szerotonin transzporter polimorfizmusával Katonai Enikő Rózsa1, Székely Anna1, Elek Zsuzsa2, Sasvári-Székely Mária2 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pszichológiai Intézet, Budapest 3 Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézet, Budapest

1

Bevezetés: A kognitív képességek örökletesek – ezt ikervizsgálatok és genom-analízissel végzett kutatások bizonyítják. A dopaminerg és a szerotonerg rendszer génváltozatai fontos örökletes faktorai lehetnek a kognitív teljesítmény egyéni variabilitásának. Munkacsoportunk korábbi eredményei arra utalnak, hogy a D4-es dopamin-receptor hosszúság-polimorfizmusa (DRD4 VNTR) és reakcióidő összefügg: a 7-es allélt hordozó egészséges fiatalok lassabb válaszsebességgel jellemezhetők, valamint többet hibáznak reakcióidő feladatokban.

Hogyan befolyásolja az anyai immunaktiválódás az embrionális krisztallin-expressziót szkizofrénia állatmodellben? Kálmán Sára1,2, Mirnics Károly2 Szegedi Tudományegyetem, Pszichiátriai Klinika, Alzheimer-kór Kutatócsoport, Szeged 2 Department of Psychiatry and Vanderbilt Kennedy Center for Human Development, Vanderbilt University, Nashville 1

Módszerek: Jelen munkánkban egészséges személyek Stroop feladatban nyújtott teljesítményét hasonlítottuk össze, elsősorban a hibázások számára koncentrálva, mely a végrehajtó funkciók működési hatékonyságának egyéni variabilitását méri. A dopaminerg polimorfizmusok közül a már korábban is vizsgált DRD4 VNTR-t, a szerotonin rendszer leggyakrabban vizsgált képviselőjeként pedig a szerotonin transzporter gén promoter régiójában található ismétlési

Epidemiológiai kutatások bizonyították, hogy a prenatális virális infekció a szkizofrénia egyik jelentős környezeti rizikófaktora. Állatkísérletek szerint a maternális immunaktiváció (MIA) emeli a citokin szintet az embrionális agyban, valamint szkizofréniában is megfigyelhető neuropatológiai és viselkedési tünetek megjelenéséhez vezet. Ugyanakkor a pontos molekuláris mechanizmus, ahogy a MIA befolyásolni képes az idegfejlődést, még ismeretlen. Kutatásunk fő célja a MIA-indukált génexpressziós változások nyomonkövetése volt embrionális egér agyban. Ennek érdekében a terhes állatokat 4 csoportba osztottuk (n=4-5): (1.) FLU csoport az E9.5 napon altatásban intranazális humán influenza vírus inokulációt kapott (6000 pfu/állat). (2.) poli(I:C) csoport E12.5 napon intraperitoneálisan szintetikus virális dsRNS analóg, poliinozin:policitidil sav injekciót kapott (20mg/ts kg). (3.) IL-6 csoport E12.5 napon intraperitoneálisan rekombináns egér IL-6 (5µg/állat), míg (4.) a kontroll csoport fiziológiás só-

28



oldat (5µl/g) injekcióval kezeltük. Az E12.5 napon, három órával a poly(I:C) és IL-6 kezelések után, a teljes embrionális agyakból RNS-t izoláltunk, majd a mintákat anyák szerint összevonva DNS microarray módszerrel mértük a génexpressziós változásokat. Eredményeink szerint mind a három MIA-kezelés szignifikánsan emeli a krisztallin gén család transzkripcióját. Adataink megerősítésére és specializálására real-time qPCR-ral mértük a relatív, kontroll állatokhoz viszonyított krisztallin alfa-A, béta-A és béta-B (cryaa, cryba, crybb) mRNS mennyiségeket külön-külön az egyes embriókban (FLU: n=36; poly(I:C): n= 35, IL-6: n=31, SAL: n=36). A mintákat egyenként vizsgálva azt találtuk, hogy: (1.) a három kezelés közül csak a FLU vezet szignifikáns krisztallin overexpresszióhoz, az embrióknak mintegy 50%-át érintve; (2) a MIA-kezelésnek kitett embriók krisztallinexpressziója jelentős egyéni variabilitást mutat (FLU: SD=2.8; poly(I:C): SD=2.3; IL-6: SD=2.5; kontroll: SD=1.6), mely nem korrelál a méhben való elhelyezkedéssel vagy a placenta tömegével. A krisztallinok, mint kis hősokkproteinek, védőszerepet töltenek be az immunindukált sejt-stressz során. Elméletünk szerint az általunk megfigyelt krisztallin overexpresszió jótékony hatású, adaptív válasza az embrionális agynak, ugyanakkor irodalmi adatok híján nem zárhatjuk ki, hogy a krisztallinok MIA-indukált fokozott kifejeződése kedvezőtlenül befolyásolja az neuronális fejlődést. Az a tény, hogy csak a 3 napos FLU kezelés emeli szignifikáns mértékben a krisztallin transzkripciót, a széles körben alkalmazott MIA-kezelések közötti különbségekre és arra hívja fel a figyelmet, hogy a krisztallin-válasz akut, de nem hiperakut reakció az embrionális agyban. Az MIA-kezelt embriók között megfigyelt jelentős egyedi génexpresszió-variabilitás alapján eddig ismeretlen faktorok jelenlétét feltételezhetjük, melyeknek moduláló szerepe lehet az anyai immunaktiválódás és az embrionális idegfejlődés kölcsönhatásában. Antidepresszívumok augmentálásának lehetőségei Kárpáti Róbert Fejér Megyei Szent György Kórház, Pszichiátriai Centrum, Székesfehérvár

A depresszióban szenvedő betegek nagy része nem kerül remisszióba az elsőként felírt antidepresszívumok hatására. Ezen – reziduális tünetekkel rendelkező –


betegek relapszusrátája és életminősége is lényegesen rosszabb, mint a teljes remisszióba kerülőké. A fentiek miatt a terápiarezisztens betegek igazi kihívást jelentenek orvosaik és pszichológusaik számára. Az augmentációs farmakoterápia egy olyan gyógyszer hozzáadását jelenti a bázis antidepresszánshoz, melynek szerepe az, hogy az alapgyógyszer hatékonyságát fokozza. Az előadás célja, hogy bemutassa azokat a különböző farmakoterápiás lehetőségeket, amelyek a terápiarezisztens depressziós betegek esetén állapotjavulást, sőt, teljes remissziót idézhetnek elő. Elektronikus adatbázis és releváns folyóiratok segítségével áttekintem az antidepresszánsok augmentálásához érdemben hozzászóló forrásokat, és ezek adatait összesítve egységes véleményt próbálok kialakítani. Sajnos kevés kontrollált vizsgálatot közöltek anti-depresszáns augmentálással kapcsolatban, azzal együtt, hogy számos szer került kipróbálásra. Lítium, T3, buspirone, pindolol alkalmazása több vizsgálatban szerepel, egyebekben pedig dopaminerg szerek, atípusos antipszichotikumok, benzodiazepinek, antikonvulzív szerek szerepelnek a terápiás „arzenál” lehetőségei között. A téma fontosságát külön kiemeli az a tény, hogy a munkaképes betegek célja a munkába visszaállás mielőbbi elérése, hiszen a hosszú időn keresztül fennálló betegség a munkaerőpiacra való visszakerülés esélyeit nagymértékben csökkenti, ez pedig a munkanélkülivé válás, és egy újabb depressziós epizód ördögi körébe való belépés lehetőségét vetíti előre. A betegségbelátás kognitív pszichológiai háttértényezői Kelemen Oguz Bajai Kórház, Pszichiátriai Osztály, Baja

A szkizofrén betegek jelentős részénél észleljük a betegségbelátás csökkent voltát, mely a legtöbb adat alapján kifejezettebb mértékű és hosszmetszetben is stabilabb jellegű, mint az egyéb pszichiátriai zavarok, vagy akár az affektív pszichózisok esetében. Ugyanakkor a kutatási adatok szerint a betegségbelátás klinikailag nagyon meghatározó, mivel jelentősen befolyásolja a terápiás adherenciát, a rehabilitációs lehetőségeket, és – valószínűleg ezeken a tényezőkön keresztül is – befolyással van a betegség kimenetelére, a beteg későbbi szociális funkcióira is. A fenn említett klinikai relevancia miatt is jelentős kutatás irányul a háttértényezők megértésére, felkutatására. Pszichológiai oldalról korábban inkább

29

absztraktok

a „betegségtagadás modell” keretében próbálták értelmezni a csökkent betegségbelátás mögötti tényezőket, azonban mára inkább a kognitív hiedelmek, illetve az egyéb neurológiai eredményeket is felhasználó kognitív pszichológiai érintettséget hangsúlyozó „anozognózia modell” került előtérbe. Ez szemléleti váltást is jelent, hiszen a tudatos-tudattalan pszichológiai mechanizmusokról inkább a neurológiai-kognitív érintettségre helyeződött a hangsúly. Az előadásban ez utóbbi modellek mentén a neurokognitív (pl. problémamegoldás, végrehajtó funkciók, verbális tanulás, figyelmi funkciók, memória), valamint a szociális kognitív (érzelemfelismerés, tudatelmélet – mentalizáció) funkciókra vonatkozó irodalmi adatok áttekintésére helyezem a hangsúlyt. Összegzésként elmondható, hogy a betegségbelátás során igen összetett funkciót vizsgálunk, mely a kognitív faktorok fontossága mellett még sok tényező által befolyásolt. Ráadásul ezen tényezők egymással is kapcsolatban állnak (neurokognitív funkciók – szociális kognitív funkciók – fenomenológiai kép). Ezek miatt a kognitív háttér fontossága mellett mindig figyelembe kell venni a beteg személyes narratíváját is. Pszichológiai tényezők a farmakológiában Kelemen Oguz Bajai Kórház, Pszichiátriai Osztály, Baja

A terápiás kombinációk egyik kikerülhetetlen formája, amikor a farmakológiai hatásokat a pszichológiai hatásokkal ötvözzük. Ennek a jelentősége a pszichiátriában kifejezett, még akkor is, ha a mind a biológiai mind a pszichológiai irányzatok a másik területet igen intenzív kritikával tárgyalják. Két kiemelt területe van ezen kombinációknak: az egyik amikor hatékonyság növelése céljából farmakoterápiát tudatosan ötvözünk pszichoterápiával, a másik amikor tudatos–tudattalan módon használunk kontextuális elemeket a farmakoterápiában. Utóbbi hatásának vizsgálatára alakították ki a placebokontrollált módszereket. A placebo kérdéskör alapkutatásai – elsősorban a fájdalomtünetek, a Parkinson kór és a depresszió körében – intenzív neurobiológiai változásokat írnak le, melyek alapján egy, az elvárás köré szerveződő közös placebo hatás (DA-ventrális striátum), illetve egy betegség, tünet specifikus (kondicionálásból adódó?) hatása valószínűsíthető. A teljesség érdekében az előadásban az alapkutatások mellett áttekintjük az átfogó klinikai evidence-based irodalom adatait, ajánlásait is.

30

Psychiatric side-effects of non-psychiatric medications Eszter Kirilly1, Xenia Gonda2, Gyorgy Bagdy1,3,4 Department of Pharmacodynamics, Semmelweis University, Budapest 2 Department of Clinical and Theoretical Mental Health, Kutvolgyi Clinical Center, Semmelweis University, Budapest 3 Group of Neurochemistry and 4 Group of Neuropsychopharmacology, Semmelweis University and Hungarian Academy of Sciences, Budapest

1

A wide variety of medications may contribute to the emergence or manifestation of depressive symptoms and disorders. Since depression is a frequent comorbid condition in medically ill patients, it is difficult to determine whether depression accompanying somatic illness is a pure coincidence, is related to the somatic illness itself, or is a consequence of some medication used to treat the given illness. The effects of medications leading to depression may be direct, altering levels of neurotransmitters in the central nervous system, or can be indirect, by causing fatigue, diminished appetite, sedation, or other side effects, leading to subsequent frustration, demoralization, or even a full depressive episode. A large proportion of the adult population, especially the elderly, suffer from somatic illnesses requiring pharmacotherapy, and approximately 10% to 20% of patients with acute cardiac disease, diabetes, renal failure, or cancer suffer from current major depressive disorder, and even more patients have clinically significant, subsyndromal depressive symptoms. Therefore it is important to determine how medications used to treat somatic illness lead to the emergence of depression, and how patients can be screened whether they are at a risk of developing depressive symptoms during pharmacological treatment for somatic illnesses. Methods: Electronic literature searches were performed. Relevant articles examining the association between medication use and symptoms of depression were selected. Results: Anticonvulsants (e.g. barbiturates, vigabatrin and topiramate), medications for the treatment of Parkinson’s disease (levodopa, amantadine) and migraine headache (flunarizine), beta-blockers (propranolol, metoprolol), anti-infective agents (interferon-α, mefloquine), interleukin-2, corticosteroids, gonadotropin-releasing hormone agonists, progestin-releasing implanted contraceptives, isotretinoin, and rimona-



bant have good evidence in the literature for causing depressive symptoms. Conclusion: Medications used for the treatment of somatic illnesses should be applied with caution in patients who are at a high risk for depression, including patients with current or prior depression, positive anamnesis for depression in the family, or possessing depressive or neurotic traits making them more vulnerable to depressogenic effects. Although depression is rarely an absolute contraindication for the use of such medications, several factors should be considered and weighted by clinicians to make the best prescribing decision for a given patient, including the relative potential benefit of the medication on the medical condition, availability of alternative nondepressogenic medications for the treatment of the condition, the patient’s personal and family history of depression, and the ability to monitor the patient for depression. It should also be borne in mind that several medications may lead to depressive symptoms via idiosyncratic reactions related to the presence of certain genetic polymorphisms and the interaction of these genetic factors with the environmental stressor presenting in the form of the given medication. Egyénre szabott terápia a pszichiátriában Kovács Gábor Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ, Pszichiátriai Osztály, Budapest

Az orvostudomány, a biológia, a farmakológia haladása egyre inkább lehetővé teszi, hogy tudatosan, a betegségre és az adott betegre jellemző prediktív markereket felhasználva döntsünk a különböző terápiákról. A genetikai kutatások nem csak a pszichiátriai betegségek hátteréről szolgáltatnak egyre több információt, hanem a beteg és az alkalmazandó gyógyszer interakciójáról is. A farmakogenetikai, illetve a farmakogenomikai adatok alapján előre tervezhetővé válik az adekvát gyógyszer választása, azaz megvalósulhat az egyénre szabott terápia. Több diszciplina (onkológia, reumatológia) egyre több esetben már a genetikai adatok alapján határozza meg a terápiát. A pszichiátriában még távol vagyunk az egyénre szabott terápiától, azonban gyógyszerválasztásunkat egyre inkább befolyásolják a pszichofarmakonok farmakodinámiás és farmakokinetikai tulajdonságai. Biztos predikcióval a pszichiáter nem rendelkezik, azonban, ha kell, az egyre szélesedő paletta lehetővé


teszi a megfelelő módosításokat. Így a pszichiátriában egyelőre egyénre igazított terápiáról beszélhetünk, amelyet az előadás esetismertetésekkel demonstrál. Acetilkolin-észteráz (AChE) gátlás és szérum lipokinek Alzheimer-kórban: barát vagy ellenség? Kovács János, Fazekas Örsike, Pákáski Magdolna, Juhász Anna, Fehér Ágnes, Drótos Gergely, Kálmán János Szegedi Tudományegyetem, Pszichiátriai Klinika, Szeged

Az Alzheimer-kór (AK) természetes lefolyása során a testtömeg index (BMI) csökken, melynek hátterében a centrális lipid metabolizmus zavarát feltételezik, de a pontos mechanizmus még nem ismert. Az adipokinek (adiponektin, leptin) a zsírszövet által termelt hormonok, melyek a glükóz- és lipidmetabolizmusra hatnak, a hipothalamuszban pedig az energiafelhasználás növelésén keresztül anorexigének. Vizsgálatunkban arra a kérdésre szerettünk volna választ kapni, hogy az AK terápiájában jelenleg használt egyik acetilkolin-észteráz gátló, a donepezil hogyan befolyásolja az AK betegek szérum adipokin szintjeit és metabolikus paramétereit. Klinikailag diagnosztizált 26 enyhe, középsúlyos AK beteg önkontrollos vizsgálata során 10 mg/nap donepezil beállítása történt a szakmai protokoll elvárásai szerint. A vizsgálat kezdetén, valamint 3 és 6 hónap múlva szérum adiponektin, leptin, LDL, HDL, triglicerid szinteket mértünk, valamint BMI indexet és ApoE polimorfizmust határoztunk meg. Az adatokat SPSS 17 statisztikai programmal értékeltük. A donepezil kezelést megelőző kiindulási értékekhez képest a szérum adiponektin szintek tendenciaszerűen nőttek, a leptin értékek pedig tendenciaszerűen csökkentek a harmadik hónapban. A kezelés hatodik hónapjára az adiponektin szintek szignifikánsan nőttek (p=0.007), a leptin értékek pedig csökkentek (p=0.013). A BMI (p<0.001) és a haskörfogat (p=0.017) is szignifikáns mértékben csökkent a hatodik hónapban a kiindulási értékekhez képest. A lipidprofil értékekben nem találtunk eltérést a két időpontban, és az ApoE 4 allél öröklése sem volt ös�szefüggésben a vizsgált paraméterekkel. Az irodalomban elsőként számolunk be az AChE gátló donepezil-kezelés lipokinek szintjét módosító hatásáról, amely befolyásolja az AK jelenleg ismert patomechanizmusát és számos rizikótényezőjét. Az AChE gátló kezelés testsúlyt csökkentő hatását

31

absztraktok

figyelembe kell vennünk az AK betegek hosszútávú terápiája során. Szorongás-depresszió-szerű magatartás és a kapcsolódó agyterületek c-fos aktivácója vazopresszin hiányos nőstény Brattleboro patkányokban Kovács Krisztina Bea1, Fodor Anna1, Klausz Barbara1, Pintér Ottó1, Nuria Daviu1,2, Cristina Rabasa1,2, David Rotllant1,2, Balázsfi Diána1, Roser Nadal2, Zelena Dóra1 MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet, Budapest Institut de Neurociències, Universitat Autònoma de Barcelona, Barcelona

1

a prefrontális kéreg, a laterális szeptum és az amigdala feltérképezésére is. Általánosságban: nyugalomban a di/di állatokban magasabb aktivitási értékeket detektáltunk, de stressz (FST) hatására az aktiváció kisebb mértékű volt, mint a di/+, vagy +/+ állatokban. Következtetés: Eredményeink igazolták, hogy nemcsak a hímekben, hanem a depresszió szempontjából sokkal veszélyeztetettebb nőstényekben is a vazopresszin fontosnak tekinthető a szorongás-depresszió-szerű magatartási változások létrejöttében. A folyamatban a stressz-tengely és az érzelmek kialakulásában releváns agyterületek megváltozott aktivációja játszhat szerepet.

2

Bevezetés: A vazopresszin szerepe bizonyított a stressz okozta pszichiátriai zavarokban, különösen a szorongásban és a depresszióban. Bár ezek a zavarok gyakoribbak nőknél, de a legtöbb preklinikai vizsgálatot mégis férfiakon végezték. Cél: Vizsgálataink célja, hogy bebizonyítsuk a vazopresszin szerepét a szorongás és a depresszió-szerű változások fejlődése során nőkben, és egyidejűleg a magatartás kialakulásában szerepet játszó agyterületek aktivációját is megvizsgáljuk.

Új kandidáns gének a dohányzás vonatkozásában Kótyuk Eszter1, Nánási Tibor2, Németh Nóra2, Rónai Zsolt2, Sasvári-Székely Mária2, Székely Anna1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pszichológiai Intézet, Budapest 2 Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet, Budapest

1

Bevezetés: A dohányzás és a nikotinfüggőség kialakulásában mind a genetikai, mind a környezeti faktorok szerepe jelentős. Ismert, hogy a dohányzás elkezdése 56%-ban, fenntartása 67%-ban örökletes, azonban keveset tudunk az önálló génhatásokról. Az elmúlt évek pszichogenetikai vizsgálatai valószínűsítették több dopaminerg és szerotonerg rendszerhez kapcsolódó génváltozat szerepét, azonban viszonylag keveset tudunk az adrenerg génhatásokról.

Módszerek: Vizsgálatunkban három genotípusú szexuálisan naiv nőstényeket, azaz homozigóta, vazopresszin hiányos (di /di) Brattleboro patkányokat heterozigóta (di / +) és vad típusú (+/+) állatokkal hasonlítottunk össze. A szorongás tesztelésére az emelt keresztpalló (elevated plus maze), a hedónia vizsgálatára a cukorpreferencia, a depresszió-szerű tünetek feltérképezéséhez pedig a kényszeres úszás (forced swim, FST) tesztet használtuk. A neuronok aktivációját mind nyugalomban, mind 60 perccel egy 15 perces FST után c-fos marker segítségével kielemeztük.

Célkitűzések: Jelen kutatásban a dopaminerg neuronok fejlődésében kulcsszerepet játszó GDNF (Glial cell line-derived neurotrophic factor) és az 1A típusú adrenerg receptor gén (ADRA1A) polimorfizmusai és a dohányzás közötti összefüggést vizsgáltuk.

Eredmények: A di/di nőstények több időt töltöttek az EPM nyílt karjában, több cukros-vizet ittak és kevesebb időt lebegtek, mint akár heterozigóta, akár +/+ társaik. Mindez arra utal, hogy a vazopresszin hiánya a nőstényekben is egy kevésbé szorongó-depressziós fenotípust eredményezett. Mivel a depres�szió stressz-tengellyel való kapcsolata közismert, ezért elsősorban a stressz szabályozásban fontos nucleus paraventricularis magot vizsgáltuk, de sor került az érzelmek szempontjából fontos limbikus területek, pl.

Módszerek: Vizsgálatunkban több mint 700 főből álló fiatal (18-25 év), nem-klinikai populáción mértük fel a dohányzási szokásokat és a nikotinaddikció mértékét jellemző fenotípusos adatokat, valamint neminvazív módon DNS mintát vettük a személyektől. A kapcsoltsági térképeket felhasználva mindkét gén teljes területét igyekeztünk lefedni, ezért az ADRA1A génben 6 SNP-t (rs1048101, rs1800545, rs2236554, rs3750625, rs3808585,rs553668), a GDNF esetében 9 SNP-t (rs11111, rs1549250, rs1981844, rs2910702,

32



rs2973041, rs2973050, rs2975100, rs3096140, rs3812047) vizsgáltunk. Az SNP-k meghatározása TaqMan rendszerű primer-próba rendszerrel és OpenArray berendezés (Life Technologies) segítségével történt. Eredmények: Az ADRA1A gén rs3808585 jelű SNPjének minor allélja szignifikánsan magasabb arányban fordult elő a dohányzók közt azokhoz képest, akik sohasem dohányoztak (p=0.02). Ugyanakkor a GDNF rs11111 jelű SNP-jének ritka változata védő hatásúnak tűnt (p=0.02) a dohányzás vonatkozásában. A többi vizsgált génvariáns nem mutatott összefüggést a dohányzással. Következtetések: Két új kandidáns gén egy-egy kiemelt SNP-jét azonosítottunk a dohányzás rizikófaktoraként: egy adrenergreceptor-variánst (ADRA1A rs3808585 minor allél), és a dopaminerg neuronok fejlődésében igazoltan fontos szerepet játszó GDNF polimorfizmust (rs11111 major allél) 700 fős fiatal populáció dohányzási szokásait vizsgálva. Az SNP-k feltehető molekuláris hatása a génexpresszió szabályozása az 5’ (ADRA1A), illetve a 3’ (GDNF) régióban, ennek bizonyításához azonban további vizsgálatok szükségesek. Köszönetnyilvánítás A jelen munkát az ETT 254-09 támogatta.

Génmódosított egerek és a magatartásszabályozás: vak vagy bátor? Lévay György Richter Gedeon Nyrt., Budapest

Az egyes gének különböző funkciókban játszott szerepét a neuropszichofarmakológia és a magatartásszabályozás területén is génmódosított egereken tanulmányozzák. Az adatok értelmezése azonban sokszor nagy körültekintést igényel. Nyilvánvaló például, hogy ugyanannak a génnek a kiütése olykor más-más hatást eredményez a különböző egértörzsekben, valamint egy-egy összetett funkció megváltozása a k.o. állatokban egy egészen máshol kifejtett elsődleges hatás következménye. Az egerek viselkedésének tanulmányozása legtöbbször nem magának az adott viselkedéstípusnak a részletes elemzéseként, hanem sokkal inkább valamilyen nagyobb, összetett kérdéskör komplex vizsgálatának részeként jelenik


meg. Ilyen például a neuropszichiátriai betegségek kialakulásának, vagy a tanulás és memóriaképződés folyamatainak vizsgálata. Valahol beavatkozunk a rendszer működésébe és utána ennek a beavatkozásnak a hatásait próbáljuk tudományos igényességgel megérteni. Azonban éppen a komplexitásból és a biológiai rendszerekre általában jellemző kizárólagosságból vagy éppen redundanciából adódóan nem mindig sikerül eltalálni a beavatkozás mértékét vagy éppen a legjobb beavatkozási pontot: néha kicsit túllövünk a célon, néha meg úgy tűnik, hogy el sem látunk odáig. Ezekre a tudományos munkát kísérő bizonytalanságokra jó példákat találhatunk a genetikailag módosított állatok viselkedésének tanulmányozása során. Az előadás ilyen példákból nyújt át egy csokorra valót. A lényeg nem a más kárán való örvendezés, hanem éppen ellenkezőleg, az, hogy lehetőleg ne kövessük el többször ugyanazokat a hibákat, bár egyesek szerint kizárólag a saját hibáinkból vagyunk képesek tanulni, vagy rosszabb esetben még abból sem. Education in clinical psychopharmacology Slobodan Loga Academy of Sciences and Arts of Bosnia and Herzegovina, Sarajevo

Increasing frequency of prescriptions of psychopharmacological drugs by psychiatrists and other physicians calls for higher quality of education of all those that authorize these drugs. Two events are considered to have been of crucial importance for the intensive development of modern psychopharmacology: the discovery of psychomimetic effects of LSD in 1943, and the onset of use of chlorpromazine in 1952. There is great need for knowledge in clinical psychopharmacology for all those that suggest or will be suggesting these drugs. The admirable accumulation of articles that shed light on their effects has increased the certainty of knowing when and to whom a certain psychiatric drug should be suggested in a recommended dose. Related to that, is the widespread, but also widely criticized, use of algorithms in the treatment of some psychiatric illnesses and disorders. Experiences published in scientific papers are used for establishing a proper evidence-based approach to prescribing psychiatric drugs. The first education of future therapists that will be ordering psychiatric drugs started in the Faculty of medicine, in the classes in (neuro)psychiatry and (clinical) pharmacology. That knowledge is mainly

33

absztraktok

theoretical. In most cases practical knowledge is gained throughout residency and specialization in psychiatry, neurology, and clinical pharmacology. The knowledge that students of clinical psychology have in the field of psychopharmacology is for their information only, as in many countries psychologists do not have the legal right to prescribe any kind of drugs to patients. In those countries where such possibility does exist, additional postgraduate studies in psychopharmacology are offered to psychologists. Apart from the specialization programs, psychopharmacology is covered in masters’, doctoral, and post-doctoral studies, as well as in continuous education. Still, the greatest contribution to increasing knowledge to psychiatrists and other physicians is made today by the pharmaceutical companies. Apart from various seminars they sponsor scientific projects on the action of psychiatric drugs, and organize conducting studies of the effects of individual drugs, especially new ones. The role of pharmaceutical industry in the education of therapists is today often a subject of debate about the ethics of sponsoring studies on drug evaluation. Scientific gatherings, organized usually by professional associations (WPA, APA, etc.), have a huge significance in the education in psychopharmacology, whether these are one-day symposia or large congresses devoted entirely or partially to experiences in the use of psychiatric drugs. Professional societies devoted exclusively to the presentation and development of psychopharmacology (CINP, national psychopharmacological associations, etc.) mostly involve neurologists and psychiatrists, but also all researchers spanning from fundamental to clinical specialties, as well as disciplines dealing with biological aspects of treatment of mental illnesses (neuroscientists, chemists, physicists, biologists, biochemists etc.). Education and involvement of young professionals in scientific research is especially stressed in such programs. Significant contribution to education in the field is provided by various scientific publications, including periodicals, and especially the highly respected journals such as the International Journal of Neuropsychopharmacology – the official scientific journal of CINP, Journal of Clinical Psychopharmacology (USA), Neuropsychopharmacologia Hungarica, and others. The courses of education in clinical psychopharmacology in the world today are uneven and depend on a number of factors, such as the economic potential and level of development of a certain country, the

34

way health protection system is organized, the level of protection of mental health service users reached, social and health insurance, and the level of expertise and scientific capacity that a given society has. It would be necessary to equalize the approaches to education in clinical psychopharmacology on a global scale, while having in mind the local specificities, and thus considerably increase the quality of protection of mental health. Effectiveness of clozapine maintenance therapy in schizophrenia Zoltan Makkos Nyírő Gyula Hospital, 1st Department of Psychiatry, Budapest

Introduction: Long-term pharmacotherapy with antipsychotic agents is an important aspect of the management of schizophrenia. Clozapine is regarded as the prototype of second-generation antipsychotic agents. The unique pharmacological and clinical properties of clozapine have been investigated and reported upon by many authors. The aim of the study was to compare the time of long-term maintenance treatment and the therapeutic effect between clozapin and haloperidol therapeutic groups. Patients and methods: 181 schizophrenic patients had received clozapine and in the control group 152 schizophrenics had received haloperidol as monotherapy for more than 1 year. I used treatment discontinuation to measure effectiveness, and to calculate this time in months. Starting-point of examination was one year after the start of long-term maintenance treatment. Discontinuation of periodic medical control means discontinuation of treatment. The therapeutic effect of clozapine and haloperidol was quantified by using the Clinical Global Impression Scale (CGIS). The CGIS score was taken one year after the start of maintenance therapy. Results : The time of the discontinuation of treatment was significantly longer in the clozapine group than in the haloperidol group. The minimum time was 3 months in the clozapine group and 1 month in the haloperidol group. The maximum time was 204 months in the clozapine group and 54 months in the haloperidol group. 87% of patients were on clozapine treatment 5 years after the start of therapy. The mean value of CGIS was lower in the clozapine group one year after the start of the maintenance therapy.


XIV. Magyar Neuropszichofarmakológiai Kongresszus

Recommend Documents