WORLD AFTER túlélők világa

SUSAN EE

WORLD AFTER túlélők világa

Első kiadás Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2015

Írta: Susan Ee A mű eredeti címe: World After (Penryn & the End of Days Book 2) A művet eredetileg kiadta: Skyscape, New York Text copyright © 2013 by Feral Dream LLC Cover art by Sammy Yuen Fordította: AncsaT A szöveget gondozta: Késmárki Anikó A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája. © Katona Ildikó, 2014 ISSN 2060-4769 ISBN 978 963 399 165 7 © Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2015-ben Cím: 6701 Szeged, Pf. 784 Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail: [email protected] www.konyvmolykepzo.hu Felelős kiadó: Katona Ildikó Műszaki szerkesztők: Zsibrita László, Gerencsér Gábor Korrektorok: Gera Zsuzsa, Korom Pál Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható.

A magánkiadásban megjelent Angelfall olvasóinak. Köszönöm, hogy beleszerettetek a történetbe.

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

1 M

INDENKI AZT HISZI, HOGY MEGHALTAM.

Egy hatalmas teherautó nyitott platóján fekszem, a fejem az anyám ölében. A közelgő hajnal fényében az elmélyülő barázdákat figyelem, amelyeket a gyász vésett anya arcára, miközben a berregő motor vibrálása átjárja ernyedt testemet. Az Ellenállás karavánjában haladunk. A féltucatnyi katonai teherautóból, furgonból és terepjáróból álló konvoj autóroncsok közt szlalomozva próbálja elhagyni San Franciscót. Mögöttünk, a horizonton még mindig füstölve parázslik az angyalok fészke az ellenállás támadásától. Az út mentén az üzletek kirakatait újságpapír borítja, olyan, akár egy a Nagy Támadás emlékeiből rendezett szürreális tárlat. Nem kell elolvasnom a cikkeket, hogy tudjam, miről szólnak. Mindenkit sokkoltak a hírek, abban a korai időszakban, amikor a tudósítók még tudósítottak.

PÁRIZS LÁNGOKBAN, NEW YORK VÍZ ALATT, MOSZKVA ROMOKBAN KI LŐTTE LE GÁBRIELT, ISTEN HÍRNÖKÉT? AZ ANGYALOK TÚL FÜRGÉK A RAKÉTÁKNAK AZ ORSZÁG VEZETÉSE SZÉTSZÓRÓDOTT, ELTŰNT

5

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

ELJÖTT A VÉGÍTÉLET Három, szürke lepelbe burkolózó, kopasz fickó mellett hajtunk el. Az egyik apokalipszishívő szekta gyűrött és elpiszkolódott plakátjait ragasztják ki. Az utcai bandák, a szekták és az Ellenállás. Kíváncsi vagyok, meddig fog tartani, míg az összes ember belép az egyikbe vagy a másikba. Mert jöhet világvége, vagy akármi, attól mi még tartozni akarunk valahová. A szektatagok megállnak a járdán, és nézik, ahogy a tömött teherautókkal elhaladunk mellettük. Jelentéktelen, kis családnak tűnhetünk, csak egy rémült anya, egy barna hajú tinédzser és egy hétéves kislány ül egy fegyveres férfiakkal teli teherautó platóján. Máskor mi lennénk a bárányok a farkasok között. De most, hogy úgy mondjam, van egyfajta „kisugárzásunk”. A férfiak némelyike terepszínű ruhát visel, és fegyvert tart a kezében. Páran a gépfegyverük csövével pásztázzák az eget. Néhány újoncot frissen toborozhattak az utcákról, bandatetkókat látni rajtuk, a bőrükbe égették, hogy hányszor öltek már. És ezek a fickók elhúzódnak a közelünkből, próbálnak minél nagyobb távolságot tartani tőlünk. Az anyám továbbra is előre-hátra hintázva ringatja magát, mint ahogy az elmúlt órában végig tette, mióta elhagytuk a felrobbantott Fészket, és egyfolytában kántál, a nyelveken szólásnak a saját verziójában. A hangja hol felerősödik, hol elhalkul, mintha ádáz vitát folytatna az Istennel. Vagy talán a Sátánnal. Egy könnycsepp csordul végig az arcán és pottyan a homlokomra. Tudom, hogy a szíve szakad meg. Engem sirat, a tizenhét éves lányát, akinek az volt a dolga, hogy vigyázzon a családra. Úgy véli, hogy a holttestemet maga az ördög hozta el neki. Valószínűleg soha nem lesz képes kitörölni az emlékezetéből azt a

6

SUSAN EE World After – Túlélők világa látványt, ahogy élettelenül lógok Rafi karjában, akinek a démonszárnyait megvilágítják a vöröslő lángok. Kíváncsi lennék, mit gondolna, ha valaki elárulná neki, hogy Rafi valójában egy angyal, akire cselvetéssel aggattak démonszárnyakat. Vajon ezt jobban furcsállná, mint ha azt mondanák neki, hogy valójában nem is vagyok halott, csak különös módon lebénultam egy skorpió-angyal szörnyeteg fullánkjának csípésétől? Valószínűleg az illetőt, aki ilyet állítana, még saját magánál is nagyobb bolondnak tartaná. Az én kicsi húgom dermedten üldögél a lábamnál. Kifejezéstelen tekintettel bámul maga elé, egyenesen tartja magát, habár a teherautó ide-oda billeg. Olyan, mintha Paige kikapcsolta volna magát. A kemény, harcedzett férfiak időnként lopva rápillantanak, akár a takarójuk alól leselkedő kisfiúk. A húgom úgy néz ki, mint egy összefércelt játék baba valami horrorfilmből. Nem is merek belegondolni, mi történhetett vele, mitől néz így ki. Részben szeretném is tudni, részben viszont örülök a tudatlanságomnak. Veszek egy mély lélegzetet. Előbb-utóbb fel kell majd kelnem. Nincs más választásom, szembe kell néznem a világgal. Mostanra már teljesen elmúlt a bénultságom. Nem hiszem, hogy képes lennék harcolni, vagy ilyesmi, de úgy érzem, hogy tudok már mozogni. Felülök. Végül is, ha jobban belegondolok, nem kéne meglepődnöm a sikolyok hallatán. A leghangosabban az anyám visít. Az izmai megfeszülnek a rettegéstől, a szeme természetellenesen kitágul. – Semmi baj – mondom. – Minden rendben. – A nyelvem még kissé nehezen forog, de hála az égnek, nem olyan a hangom, mint egy zombinak. Még akár viccesnek is találnám az egészet, ha nem jut eszembe hirtelen egy kijózanító gondolat: Amilyen világot élünk, meges-

7

SUSAN EE World After – Túlélők világa het, hogy simán kinyírnak még egy hozzám hasonló lányt is, csak azért, mert tévedésből szörnyetegnek nézik. Békésnek szánt mozdulattal felemelem a kezem. Mondanék valamit, hogy megnyugtassam őket, a hangom beleveszik a rémült ordibálásba. A pánik, egy olyan szűk helyen, mint egy teherautó platója, úgy tűnik, ragályos. A többiek egymáshoz préselődve igyekeznek, tőlem minél távolabb, a teherautó hátuljába húzódni. Néhányan a mozgó járműből is hajlandóak lennének kiugrani. Az egyik, pattanásos képű katona rám fogja a fegyverét, úgy markolja, mint aki életében először készül ölni. Alaposan alulbecsültem a körülöttünk örvénylő elemi rettegés mértékét. Ezek az emberek mindenüket elvesztették: a családjukat, a bizalmukat, az Istenüket. És most egy feltámadt hulla nyúlkál feléjük. – Jól vagyok – mondom lassan, és olyan tisztán, érthetően, amennyire csak tudom. Pillantásom a katona tekintetébe mélyed, igyekszem meggyőzni, hogy nincs itt semmi természetfeletti. – Semmi bajom. Élek. Pár pillanatig nem vagyok benne biztos, hogy sikerül-e őket megnyugtatnom, vagy szitává lőnek, és kihajítanak a teherautóból. Rafi kardja még mindig a hátamra van szíjazva, szinte teljesen elrejti a dzsekim. Ez kissé megnyugtat, bár a golyókat nyilvánvalóan nem fogja megállítani. – Ugyan már! – Igyekszem, hogy a hangom minél lágyabb legyen, és csak nagyon lassan mozgok. – Csak ki voltam ütve. Enynyi az egész. – Halott voltál – mondja a sápadt katona, aki egy nappal sem látszik idősebbnek nálam. Valaki nagyot vág a teherautó sofőrfülkéjének tetejére. Mindannyian összerezzenünk. Szerencsémre a katona nem húzza meg ijedtében a ravaszt.

8

SUSAN EE World After – Túlélők világa A fülke hátulján az ablak félrecsúszik, és Du dugja ki rajta a fejét. Komolyan néz ránk, már amennyire komolyan lehet venni valakit, akinek vörös a haja és kisfiús szeplők borítják az arcát. – Hé! El a kezekkel a halott csajtól! Ő az ellenállás tulajdona. – Ja, ja – kiabál ki az ikertestvére, Dam a fülke belsejéből. – Szükségünk van rá, hogy felboncoljuk, meg ilyesmi. Azt hiszitek, könnyű démonhercegek által megölt lányokat találni? – Szokás szerint képtelen vagyok megkülönböztetni az ikreket, így találomra nevezem az egyiket Dunak, a másikat meg Damnak. – Szóval nem öljük meg a halott csajt – mondja Du. – Hozzád beszélek, katona! – A fegyveres srácra mutat. Az ember azt gondolná, hogy akik úgy néznek ki, mint a betépett Ronald McDonald, és a becenevük Subidu meg Subidam, azoknak nem sok tekintélye lehet. Mégis, ezeknek a fiúknak van valami különös tehetsége, hogy egy szempillantás alatt viccesből halálosan komolyra váltsanak. Legalábbis remélem, hogy csak vicceltek azzal a felboncolással. A teherautó behajt egy parkolóba. Ez elvonja rólam a figyelmet, mindannyian körülnézünk. Az épület, ami előtt megálltunk, ismerős. Én nem ebbe az iskolába jártam, de felismerem. A Palo Alto Gimnázium, amit csak Paly giminek szokás becézni. Féltucatnyi teherautó és terepjáró áll meg a parkolóban. A katonák az egyik szemüket még mindig rajtam tartják, de a fegyverüket már leengedték. Egy csomóan megbámulnak minket, miután a kis karaván leparkol. Mindannyian láttak engem a démonszárnyú lény karjában, aki valójában Rafi volt, és mind azt gondolták, hogy halott vagyok. Feszélyezve érzem magam, ezért inkább leülök a húgom mellé a padra.

9

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az egyik férfi kinyújtja a kezét, hogy megérintsen. Talán azt akarja megvizsgálni, hogy meleg vagyok-e, mint az élők, vagy hideg, mint a holtak. A húgom arca egy szempillantás alatt megváltozik, az üres tekintetű robot helyett egy vérszomjas vadállat vicsorog a fickóra. Ahogy megmozdul, pengeéles fogain megvillan a fény, nyomatékot adva a fenyegetésnek. Mihelyst a férfi visszakozik, újra kifejezéstelenné válik az arca, és bábuhoz hasonlatosan merevvé a tartása. A férfi csak bámul ránk, ide-oda jár közöttünk a pillantása, olyan néma kérdésekkel, melyekre én sem tudom a választ. A parkolóban mindenki látta, hogy mi történt, ők is minket bámulnak. Üdv a szörnyszülöttek cirkuszában!

10

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

2 P

AIGE ÉS ÉN MÁR HOZZÁSZOKTUNK,

hogy megbámulnak minket.

Én nem törődtem volna vele, de Paige a tolószékéből mindig rámosolygott a bámészkodókra. És azok szinte kivétel nélkül viszszamosolyogtak rá. Paige kedvességének nehéz volt ellenállni. Valamikor réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban. Anya ismét rákezd a nyelveken szólásra. Ezúttal engem bámul kántálás közben, mintha hozzám imádkozna. A torokhangú majdnem-szavak elnyomják a tömeg fojtott suttogását. Anya rátesz még egy lapáttal a hátborzongató furcsaságunkra, hiába a kissé ködös, nappali világosság. – Rendben, leszállás! – hallatszik Obi erőteljes hangja. Lehet vagy 190 centi, a vállai szélesek, a teste izmos, de parancsoló fellépése és magabiztossága az, ami az Ellenállás vezetőjévé teszi. Mindenki odafigyel rá, őt nézik, ahogy végigjárja a teherautókat és a terepjárókat, pontosan úgy néz ki, akár a valódi katonai vezetők a háborús övezetekben. – Pakolják le a járműveket, és vonuljanak be az épületbe! Lehetőség szerint kerüljék a szabad ég alatt tartózkodást! Ez feloldja a dermedtséget, az emberek leugrálnak a teherautókról. Akik velünk együtt utaztak, lökdösődve, tolakodva igyekeznek minél távolabbra kerülni tőlünk. – Gépjárművezetők! – kiálltja Obi. – Miután a járművek kiürültek, parkoljanak le velük valahol a közelben! Álljanak be a roncsok közé, vagy olyan helyre, ahol fentről nem lehet őket észrevenni! – Átvág a menekültek és katonák tömegén, utasításokat és tanácsokat osztogatva az embereknek, akik az irányítása nél-

11

SUSAN EE World After – Túlélők világa kül meglehetősen elveszettek lennének. – Nem akarom egyetlenegy jelét sem látni, hogy ez a terület nem lakatlan. Egy kilométeres sugarú körön belül tilos a növényekhez nyúlni és szemetet eldobni. – Obi elhallgat, mikor meglátja, hogy Du és Dam minket bámul. – Uraim! – szólítja meg őket. Du és Dam kiszakad a révületből, és Obira pillant. – Kérem, mutassák meg az újoncoknak, hová menjenek és mit csináljanak! – Igenis – mondja Du, és kisfiús mosollyal az arcán, kisfiús mozdulattal szalutál Obinak. – Újoncok! – kiáltja Dam. – Akinek fogalma sincs, hogy mit csináljon, az jöjjön velünk! – Ide hozzánk, emberek, de futólépésben! – teszi hozzá Du. Gondolom, ez ránk is vonatkozik. Kinyújtóztatom elmerevedett tagjaimat, és felállok. Automatikusan nyúlok a húgom kezéért, de a mozdulat félbemarad, mielőtt megérinthetném, mintha valahol legbelül egy veszedelmes vadállatnak tartanám. – Gyere, Paige! Fogalmam sincs, mit fogok csinálni, ha nem hajlandó megmozdulni. De feláll, és jön utánam. Nem tudom, hozzá fogok-e szokni valaha a látványhoz, hogy megáll a saját lábán. Anya is követ minket. De a kántálást nem hagyja abba. Sőt, ha ez lehetséges, még hangosabban és buzgóbban folytatja, mint eddig. Beállunk az újonnan érkezettek közé a sorba és követjük az ikreket. Dam hátrajön, és azt mondja: – Visszatérünk a gimibe, ahol a legjobban működik a túlélési ösztönünk. – Ha ellenállhatatlan vágyat éreznek rá, hogy összefirkálják a falat vagy összeverjék a volt matektanárukat – mondja Du –, akkor ezt úgy tegyék, hogy a madárkák ne lássák meg önöket.

12

SUSAN EE World After – Túlélők világa Belépünk a régimódi, vályogból készült főépületbe. Az utcáról nézve az iskola csalókán kicsinek tűnik. De mögötte egy egész kampusz található, fedett átjárókkal összekötött, új épületekkel. – Ha van önök közt olyan, aki megsérült, az foglaljon helyet ebben a gyönyörű tanteremben! – Du benyit a legelső ajtón, és bekukucskál. Tényleg egy tanterem, amiben egy életnagyságú csontváz áll. – Csonti majd elszórakoztatja önöket, amíg megjön a doki. – És ha van önök közt orvos – mondja Dam –, azt máris várják itt a páciensei. – Ennyien vagyunk? – kérdezem. – Nincs több túlélő? Du odafordul Damhoz. – A zombi csajoknak szabad beszélni? – Csak ha csinosak, és hajlandóak részt venni a zombi csaj iszap-birkózásban. – Jól mondod, cimbi! – Fúj, de gusztustalan! Elképzeltem a dolgot – fintorgok rájuk, de azért titokban örülök, hogy visszatérésem a halálból nem hozza rájuk a frászt. – Nem gondoltunk a már oszlásnak indultakra, Penryn. Csak a hozzád hasonló friss hullákra. – Csak a ruhájuk lenne kissé megszaggatva, meg ilyesmi. – És nagyon ki lennének éhezve a cickókra. – Agyvelőt akart mondani. – Ja, igen, arra gondoltam. – Kérem, megtenné, hogy válaszol a kérdésre? Nincs több túlélő? – kérdezi egy fickó, akinek a szemüvege teljesen ép, nincs rajta egy repedés sem. Láthatóan nincs valami vicces kedvében. – Persze – mondja Du elkomolyodva. – Ez itt a gyülekezési hely. Itt fogunk találkozni a többiekkel. Tovább sétálunk a bágyadt napsütésben, a szemüveges ürge lemarad, és a csapat végén lévőkhöz csatlakozik.

13

SUSAN EE World After – Túlélők világa Dam odahajol Duhoz, és olyan hangosan odasúgja neki, hogy én is halljam: – Mibe fogadunk, hogy ez a fickó lesz a legelső, aki tétet tesz a zombi csajos küzdelemre? Összekacsintanak, és vigyorogva bámulnak egymásra. A hűvösödő októberi szél átfúj a blúzomon. Önkéntelenül is felpillantok a felhős égre, hátha észreveszek egy angyalt, denevérszárnyakkal és furcsa humorérzékkel. Belegázolok az elburjánzott fűbe, amit már rég nem nyírt le senki, és próbálok valami másra gondolni. Az egyik osztályterem ablakai tele vannak ragasztgatva egyetemi felvételi követelményeket ismertető plakátokkal és szórólapokkal. Egy másik ablakban egy polcot látok a diákok alkotásaival. Fából, gyurmából és papírmaséból, a legkülönfélébb színekben és stílusokban készült figurákat látni, eklektikus összevisszaságban. Némelyik olyan jó, hogy elszomorít a gondolat: ezek a kölykök jó hosszú ideig nem fognak több ilyet csinálni. Ahogy átvágunk az iskolán, az ikrek hátramaradnak és a családunk mögött jönnek. Én is lelassítok, mivel jó ötletnek tűnik, hogy Paige előttem legyen, ahol rajta tudom tartani a szemem. Mereven lépked, mint aki még nem szokott hozzá, hogy a lábait használja. Én sem szoktam még meg, hogy járni látom, és képtelen vagyok levenni a szemem a testén lévő durva öltésekről, melyektől úgy néz ki, mint egy vudu baba. – Szóval ő a húgod? – kérdi Du halkan. – Aha. – Akiért az életedet kockáztattad? – Aha. Az ikrek udvariasan bólogatnak, ahogy akkor szoktak az emberek, ha nem szeretnének véletlen valami sértőt mondani. – A ti családotok jobb? – kérdem. Du és Dam egymásra néz, mérlegelik a kérdést. – Nem – mondja Du.

14

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Nem igazán – mondja Dam is, vele egyszerre.

* Az új otthonunk egy történelem-tanterem. A falakon mindenütt idővonalak lógnak, meg az emberiség történelmét ábrázoló poszterek. Mezopotámia, a gízai nagy piramis, az Oszmán Birodalom, a Ming-dinasztia. És a fekete halál. A történelemtanárunk azt mesélte, hogy amikor a fekete halál végigsöpört Európán, az országok lakosságának harminc-hatvan százalékát elpusztította. Megkérdezte, hogy szerintünk milyen lenne az, ha a világ népességének hatvan százaléka meghalna. Akkoriban ezt el sem tudtam képzelni. Annyira irreálisnak, valószerűtlennek tűnt. Furcsa kontrasztot alkot ezekkel a történelmi poszterekkel, kiugrik közülük egy kép, melyen egy űrhajós látható a Holdon, a háta mögött a felkelő Földdel. Ahányszor csak meglátom ezt az űrben lebegő kék-fehér golyót, az jut eszembe, hogy ez lehet a legcsodálatosabb bolygó az egész világegyetemben. De most ez is meglehetősen valószerűtlennek tűnik. Kintről motorzúgás hallatszik, újabb teherautók érkeznek a parkolóba. Az ablakhoz lépek, miközben anya félrehúzkodja az egyik oldalra a padokat és a székeket. Kikukucskálva az ikrek egyikét látom, amint az újonnan érkezetteket vezeti be az iskolaépületbe. Tisztára, mint a legendában a hamelni patkányfogó. A hátam mögött megszólal a húgom: – Éhes. Megmerevedek, aztán gyorsan elhessegetek a fejemből mindenféle ostoba és rút gondolatot. Paige tükörképét nézem az ablak üvegében. A túlvilági, elmosódott képen ugyanúgy pillant fel anyára, mint bármelyik, ebéd-

15

SUSAN EE World After – Túlélők világa re váró gyerek. De az üveg egyenetlen felszíne eltorzítja a fejét, felnagyítja az öltéseit, pengeéles fogait pedig megnyújtja. Anya lehajol, és megsimogatja az ő kicsikéjének a haját. És elkezdi dúdolni neki a kísérteties, bocsánatkérő dalocskáját.

16

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

3 E

GY TÁBORI ÁGYON HEVEREK A SAROKBAN.

Háttal a falnak fek-

szem, így a hold fényénél belátom az egész szobát. A kishúgom ugyanilyen tábori ágyon fekszik a szemközti falnál. Olyan aprónak tűnik a takaró alatt, különösen, hogy felette életnagyságúnál nagyobb történelmi figurák lógnak. Konfuciusz, Florence Nightingale, Gandhi, Marie Curie, a dalai láma. Vajon ő is ilyen híres lesz, ha nem a túlélők világában kell élnie? Anyám törökülésben ül Paige ágya mellett, és a szokásos dalocskáját dúdolgatja. Próbáltuk megetetni Paige-et azzal a két dologgal, amit találtam a menzán, abban a felfordulásban, amiből reggelre étkezdét kéne varázsolni. De nem maradt meg benne se a leveskonzerv, se az energiaszelet. Áthelyezem a súlyom, mocorgok a kifeszített vásznon, próbálok egy olyan pozíciót találni, ahol a kard markolata nem nyomja a bordáimat. Ha továbbra is a hátamon tartom, úgy tudom a legkönnyebben elkerülni, hogy bárki is megpróbálja felvenni, és rájöjjön, én vagyok az egyetlen, aki képes megemelni. Más sem hiányzik, mint hogy magyarázkodnom kelljen, hogyan került hozzám egy angyalkard. Hogy fegyverrel alszom, annak semmi köze ahhoz, hogy a húgom is itt van a szobában. Az égvilágon semmi köze. És Rafihoz sincs köze. Szó sincs arról, hogy ez a kard lenne az egyetlen emlék, ami hozzá kötődik. Tele vagyok horzsolásokkal és zúzódásokkal, hogy emlékeztessenek az ellenséges angyallal töltött napokra. Akit valószínűleg soha többé nem fogok látni.

17

SUSAN EE World After – Túlélők világa Eddig még senki sem kérdezősködött felőle. Gondolom, manapság gyakoribb, hogy a csoportok felbomlanak, mint hogy együtt maradnak. Próbálok nem gondolni rá, és lehunyom a szemem. A húgom nyöszörgése vegyül az anyám dúdolásába. – Aludj szépen, Paige! – mondom. Meglepetésemre, a lélegzete lelassul és elcsitul. Sóhajtok egy nagyot, és ismét lehunyom a szemem. Anya dúdolása elhalkul, lassan az egész szoba elolvad körülöttem.

* Azt álmodom, hogy az erdőben vagyok, ahol a mészárlás történt. Az Ellenállás régi tábora mellett, ahol a kicsi démonok megölték a katonákat. Vér csöpög a faágakról, úgy kopog a száraz leveleken, mintha esőcseppek potyognának az avarra. Az álmomban nincsenek hullák, amiknek itt kéne lenniük, és a rémült katonák sincsenek sehol, hogy egymásnak vetett háttal, a puskájuk csövével pásztázzák az erdő sötétjét. Csak a vértől csöpögő tisztás. A közepén pedig ott áll Paige. Régimódi, virágmintás ruhát visel, mint amilyen a fán lógó kislányokon volt. A haja csupa vér, akárcsak a ruhája. Nem is tudom, melyik a borzasztóbb: a sok vér, vagy az arcát borító durva öltések. A karját nyújtja felém, mintha azt kérné, hogy vegyem fel, hiába múlt már el hétéves is. Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy a húgom nem vett részt ebben a mészárlásban, de most mégis itt van. Valahonnan a fák közül megszólal az anyám hangja:

18

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Nézz a szemébe! A szeme ugyanolyan, mint régen. De én képtelen vagyok rá. Nem tudok ránézni. A szeme nem lehet ugyanolyan. Biztos nem. Sarkon fordulok, és elszaladok, hogy minél távolabb legyek tőle. Könnyek csorognak az arcomon, miközben kiabálni kezdek az erdőben, a hátrahagyott kislánytól távolodva: – Paige! – Elcsuklik a hangom. – Jövök, kicsim! Tarts ki! Mindjárt ott vagyok. De a húgomnak semmi nyoma, egyedül a száraz avar zörög a lába alatt, ahogy ez az új Paige követ a fák közt.

19

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

4 A

RRA ÉBREDEK,

hogy az anyám előszed valamit a zsebéből. Az

ablakdeszkára rakja, ahová beszűrődik a kelő nap fénye. Valami sárgásbarna trutyi és törött tojáshéj. Igen gondosan bánik vele, nehogy egy cseppje is kárba vesszen. Paige lassan, egyenletesen lélegzik, úgy tűnik, egy darabig még nem fog magához térni. Igyekszem lerázni magamról az álom utóhatását, de nehezen tudok szabadulni a hangulatától. Valaki kopogtat. Kinyílik az ajtó, és az ikrek egyikének szeplős feje kukucskál be rajta. Fogalmam sincs, hogy melyik a kettő közül, ezért aztán magamban csak Du-Damként azonosítom. Utálkozva elhúzza az orrát, mikor megérzi a záptojás szagát. – Obi látni akar. Szeretne kérdezni pár dolgot. – Remek – motyogom álom ittasan. – Ugyan már! Jó móka lesz! – Indokolatlanul vidáman vigyorog rám. – Mi van, ha nem akarok menni? – Ezt bírom benned, csajszi – mondja. – Született lázadó vagy. – Az ajtófélfának támaszkodik, és megértően bólogat. – De, hogy őszinte legyek, itt senki sem köteles ételt, szállás, védelmet nyújtani neked, kedvesnek lenni hozzád, emberi lényként kezelni… – Oké, oké. Felfogtam. – Kikecmergek az ágyból, hála az égnek, pólóban és sortban aludtam. A kardom hangos koppanással a padlóra zuhan. El is felejtettem, hogy itt volt velem a takaró alatt. – Pszt! Felébreszted Paige-et – suttogja az anyám.

20

SUSAN EE World After – Túlélők világa Paige szeme abban a pillanatban kipattan. Úgy fekszik ott, mint egy halott, mozdulatlanul bámulja a mennyezetet. – Szép kard – mondja Du-Dam, túlságosan is közömbös hangon. Megszólal a vészcsengő a fejemben. – Aha, majdnem olyan jó, mint a marhaösztöke. – Most nem is nagyon bánnám, ha anya megbökné, és sokkolná vele, de nem nyúl érte, pedig ott van a falnak támasztva, az ágya mellett. Bűntudatot érzek, ahogy ráébredek, mennyire örülök, hogy ott van anyának az ösztöke, arra az esetre, ha meg kéne védenie magát… az emberektől. Az emberek többsége, szükség esetére, hord magánál valamiféle fegyverként használható dolgot. A kard az alkalmasabb dolgok közé tartozik, így szerencsére nem kell magyarázkodnom, hogy miért van nálam. De azért egy kardban van valami, ami láthatóan nagyobb figyelmet kelt, mint azt én szeretném. Felkapom, és a hátamra szíjazom, mielőtt még eszébe jutna DuDamnak, hogy játszadozni próbáljon vele. – Neve is van? – kérdi. – Kinek? – Hát a kardodnak – mondja, olyan hangsúllyal, mintha valami igazán triviális dolgot magyarázna. – Jaj, ne már! Ne kezdd te is! – Beletúrok a nagy halom ruhába, amit anyám szedett össze tegnap este. Hozott egy rakás üres üdítősüveget is, meg mindenféle gyorskaját, de ahhoz a kupachoz nem nyúlok. – Ismertem egy srácot, akinek volt egy katanája. – Egy micsodája? – Egy japán szamurájkardja. Az valami csodálatos volt. – A szívéhez emeli a kezét, mint aki a szerelméről beszél. – Úgy hívta, hogy Villám. Eladtam volna érte a nagyanyámat. Bólintok, mintha az a kard szerintem is megérne ennyit. – Elnevezhetem én a kardodat?

21

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Nem. – Kirángatok a ruhák közül egy farmert, ami jó lehet rám, és egy fél pár zoknit. – Miért nem? – Mert már van neki neve. – Tovább túrom a kupacot, keresem a zokni párját. – És mi az? – Tündérmackó. Du-Dam mosolygós arca hirtelen elkomorodik. – Bármely gyűjteménynek díszére válna ez a brutális kard, ami emberek gyilkolására és feldarabolására szolgál, és különleges módon úgy tervezték meg, hogy a legrettenthetetlenebb ellenségeid térdre hulljanak, az asszonyaik pedig jajveszékelésbe kezdjenek már a látványától is, te pedig képes vagy úgy hívni, hogy… Tündérmackó??? – Aha. Jó kis név, mi? – Ilyesmivel még csak viccelni is a természet ellen való vétek és az emberiség ellen elkövetett bűntény. Ugye ezzel tisztában vagy? Nekem itt minden erőmet össze kell szednem, hogy ne tegyek egyetlen szexista megjegyzést sem a csajokról, és egyáltalán nem könnyíted meg a dolgomat, sőt azt kell mondjam, hogy ez ügyben óriási kihívás elé állítottál. – Hát, talán igazad van – vonom mega villám. – Lehet, hogy inkább Totónak vagy Blökinek kéne hívnom. Melyik jobb szerinted? Úgy néz rám, mintha ütődöttebb lennék még az anyámnál is. – Valamit félreértettem? Lehet, hogy valójában egy ölebet tartasz abban a tokban? – Ó, és arra gondoltam, hogy talán keríthetnék valahonnan egy rózsaszín kardhüvelyt Tündérmacinak. Esetleg olyat, amin csillogó strasszkövecskék is vannak. Mi van? Szerinted az túlzás volna? Fejcsóválva kimegy a szobából.

22

SUSAN EE World After – Túlélők világa Nem is volt nehéz kiakasztani. Kihasználom az időt, hogy átöltözzek, és kicsit összekapjam magam, mielőtt kilépek Du-Dam után az ajtón. Az előcsarnokban akkora a nyüzsgés, mint az oaklandi nagy stadionban a baseball-liga döntőjén. Két középkorú fickó csereberél, az egyik egy angyaltollat ad egy doboz receptre kapható gyógyszerért. A túlélők világában ez olyasmi, mint régen a drogügylet. Aztán meg felmutat valamit, ami leginkább egy kisujjra hasonlít, aztán hirtelen elkapja, mikor a másik utána nyúl. Suttogva, vitatkozva alkudozni kezdenek. Két nő jön szembe, néhány leveskonzerv fölé görnyedve, mintha egy nagy zacskó aranyat tartanának a karjukban. Ideges pillantásokkal méregetik a többieket, miközben átvágnak az előtéren. A bejárat mellett néhány frissen borotvált fejű fickó valamelyik apokalipszishívő szekta szórólapját ragasztgatja a falra. Odakint az elvadult pázsit kísértetiesen üres, csak némi szemetet hord a szél. Ha valaki fentről, az égből néz le ide, azt gondolhatja, ez az épület éppolyan elhagyatott, mint a környéken az összes többi. Du-Dam, mintha valami remek viccet mesélne, úgy közli, hogy az Ellenállás vezérkara a tanári szobában rendezkedett be, Obi pedig az igazgatói szobát foglalta el. Obi missziós ház kinézetű vályogépülete felé haladva körbejárjuk az iskolaudvart, végig a fedett járdán maradva, még ha ez jókora kerülőt is jelent. A főépület előcsarnoka és folyosói még a miénknél is zsúfoltabbak, de itt az emberek láthatóan határozott céllal mozognak. Egy srác siet végig a folyosón, kábeleket húzva maga után. Pár ember asztalokat és székeket cipel az egyik szobából egy másikba. Egy tizenéves kölyök szendvicsekkel és vizeskancsókkal teli bevásárlókocsit tol maga előtt. Ahogy halad, az emberek úgy

23

SUSAN EE World After – Túlélők világa vesznek az enni- és innivalóból, mintha az épületben dolgozók jogosultak lennének igénybe venni ezt az ételfutár-szolgáltatást. Du-Dam is vesz néhány szendvicset, és az egyiket a kezembe nyomja. Mintha én is a bennfentesek közé tartoznék. Gyorsan befalom a reggelimet, mielőtt még valaki tiltakozni kezd, hogy én nem is tartozom ide. De majdnem a torkomon akad a falat, mikor észreveszek valamit. Ebben az épületben az embereknél lévő fegyverek csöve hoszszabb a szokásosnál. Meg vannak toldva valamivel, ami úgy néz ki, mint a hangtompító, amit a bérgyilkosok csavarnak a puskájuk végére a filmekben. Ha az angyalok támadnak ránk, a zajnak nem sok jelentősége van, mivel az angyalok már úgyis tudják, hogy hol vagyunk. De ha egymásra lövöldözünk… Az étel a számban hirtelen hideg, ragacsos löncshússá és kőkemény, száraz kenyérré változik, pedig az előző pillanatban még valami felségeset ízleltem. Du-Dam benyit egy ajtón. – …alaposan elcseszni – hallatszik egy férfihang a szoba belsejéből. A padsorokban emberek ülnek számítógépek előtt, teljesen belemerülve a monitoruk információiba. Nem láttam ilyet a támadás óta. Némelyik alak meglehetősen furán néz ki, a szemüvege felett kikandikáló ördögszarvas bandatetkóval. Mások további számítógépeket helyeznek üzembe a hátsó sorokban, és nagy képernyős tévéket tolnak a katedránál lévő tábla elé. Úgy tűnik, az Ellenállás megoldotta a folyamatos áramellátást, legalábbis, ami ezt a helyiséget illeti. Ennek az egész nyüzsgésnek a közepén Obi áll. Egy rakás ember várja, hogy papírokat dughasson az orra alá, a jóváhagyását várva mindenféle ügyekben. A szobában fél szemmel mindenki őt lesi, miközben a másikkal a saját dolgára figyel.

24

SUSAN EE World After – Túlélők világa Boden áll mellette. Az orra még mindig duzzadt és lila, annak köszönhetően, hogy pár nappal ezelőtt kissé összekaptunk. Talán legközelebb majd gorombáskodás helyett emberi lényként bánik másokkal, akkor is, ha azok könnyű célpontnak tűnő, törékeny kislányok. – Nem csesztük el, csak kissé változtattunk a terven – mondja Boden. – És, a fenébe is, nem az emberiséget árultuk el, hányszor kell még elmondjam? Meglepetésemre, az ajtónál van egy kosárka, tele csokiszeletekkel. Du-Dam kivesz kettőt, és nekem adja az egyiket. Mikor megérzem, ahogy a Snickers a kezembe simul, rögtön tudom, hogy a legbelsőbb szentélyben vagyok. – Idő előtt harcba szállni, nem apró változtatás a terven – mondja Obi, miközben átfutja a papírokat, amiket egy harcedzettnek tűnő katona nyom a kezébe. – Úgy nem lehet semmiféle katonai stratégiát sem követni, ha hagyjuk, hogy a közkatonák döntsenek az időzítésről, csak mert képtelenek befogni a szájakat, es kifecsegnek minden részletet. A csavargók az utcán, meg a kurvák a hotelben mind tudtak róla. – De ez nem… – …a te hibád – fejezi be a mondatot Obi. – Tudom, folyton ezt hajtogatod. – Obi felém pillant, miközben a sorban következőt hallgatja. Elképzelem, milyen íze lenne a csokinak, aztán a zsebembe dugom. Talán rá bírom venni Paige-et, hogy megegye. – És most leléphetsz, Boden. – Obi int, hogy lépjek közelebb. Boden rám vicsorog, ahogy elhaladunk egymás mellett. Obi mosolyogva fogad. A sorban következő nő alaposan megbámul, a tekintetében több van, mint szakmai kíváncsiság. – Örülök, hogy élsz, Penryn – mondja Obi. – Én is örülök, hogy élek – felelem. – Mozizni fogunk?

25

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Kiépítünk egy távfelügyeleti rendszert az Öböl környékén – mondja Obi. – Köszönhetően annak, hogy annyi zseni van a Völgyben, akik a lehetetlent ismét lehetségessé teszik. A hátsó padsorból valaki előrekiabál: – A huszonötös kamera adásban. – A többi programozó tovább kalapál a billentyűzeten, de érzem az izgatottságukat. – Mit keresnek? – kérdem. – Bármit, ami érdekes lehet – mondja Obi. – Elcsíptem valamit! – kiabál hátulról az egyik programozó. – Angyalok Sunnyvale-ben, a G2-es gyorsforgalmi útnál. – Tegye ki az elülső képernyőre! – kéri Obi. Az egyik nagy képernyős tévékészülék az osztályterem elejében életre kel.

26

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

5 A

KÉPERNYŐ KIVILÁGOSODIK.

Egy kék szárnyú angyal lopakodik a törmelék közt, az elhagyatott úton. Az úttest közepén hatalmas, cikcakkos repedés fut végig, az egyik sáv magasabban van, mint a másik. Újabb angyal landol az első mögött, aztán még kettő érkezik. Körülnéznek, és kisétálnak a képből. – El tudja fordítani a kamerát? – Ezt sajnos nem lehet. – Látok még egyet! – mondja egy programozó, tőlem jobbra. – Ez az SFO-n van. – Sosem értettem, hogyan jön ki az SFO rövidítés abból, hogy San Francisco International Airport. – Tegye ki a képernyőre! – mondja Obi. Újabb tévékészülék kel életre az iskolai tábla előtt. Egy angyal siet végig – félig sántikálva, félig szaladva – a széles aszfaltcsíkon. Az egyik fehér szárnya sérült, úgy vonszolja maga után a földön. – Nézzétek már, egy béna madárka! – mondja valaki mögöttem izgatott hangon. _ Vajon mi elől menekül? – kérdi Obi, leginkább csak önmagától. A kamera nehezen boldogul a képpel. Hol túl világos, hol meg túl sötét. Igyekszik alkalmazkodni a fényes háttérhez, így az angyal részletei homályba vesznek, alig lehet látni. De amikor közelebb ér, és megfordul, hogy hátranézzen valamire, ami üldözi, megpillantjuk az arcát.

27

SUSAN EE World After – Túlélők világa Beliel az, a démon, aki ellopta Rafi szárnyait. Meglehetősen rossz állapotban van. Vajon mi történhetett vele? Úgy látszik, lopott szárnyainak csak az egyikét tudja használni, hol kitárja, hol meg összezárja, mintha az izmai ösztönösen repülni akarnának, miközben a másikat a porban vonszolja maga után. Elkeserít a látvány, hogy ilyen durván bánik Rafi pompás szárnyaival, és próbálok nem gondolni arra, amit én műveltem velük. Valami történt Beliel térdével. Sántikál, és igyekszik minél kevésbé terhelni, miközben futni próbál. Egy sérült embernél ugyan így is gyorsabban mozog, de lefogadom, ez a fele sincs a normál sebességének. Még ebből a távolságból is látszik, a fehér nadrágja szárán átütő élénkvörös folt, épp a bakancsa fölött. Vicces, hogy a démon fehéret visel, valószínűleg azóta, hogy új szárnya van. Ahogy a kamera közelébe ér, megint megfordul, hogy hátranézzen. Ismerős ez a gúnyos vigyor. Öntelt, fenyegető és dühös, de ezúttal nem kevés félelem is sugárzik belőle. – Vajon mitől fél? – teszi fel Obi a kérdést, ami engem is felettébb érdekelne. Beliel kisántikál a képből, csak a kihalt úttest látszik. – Meg tudjuk nézni, mi van mögötte? – kérdi Obi. – Nem tud továbbfordulni a kamera. A következő néhány másodpercben, mintha az egész szoba visszatartaná a lélegzetét. Aztán a képernyőn megjelenik Beliel üldözője, teljes valójában. Kiterjesztett démonszárnyát a feje fölé emeli. Ahogy prédája után lopakodik, megcsillan a fény a szárnyak szélén sorakozó görbe kampókon. – Atya-úr-isten – nyög fel valaki mögöttem. Az üldöző láthatóan nem siet, mintha ki akarná élvezni a pillanatot. A fejét lehajtja, a szárnyai árnyékot vetnek az arcára, még

28

SUSAN EE World After – Túlélők világa annyi sem látszik belőle, mint Belielből. Ő nem fordul hátra, hogy alaposabban megnézhessük magunknak. De én tudom ki ő. Az új démonszárnyak ellenére is felismerem. Ez Rafi. Minden apró részlet, a járása, karmos szárnyai, árnyék takarta arca, az áldozatára leső ördög rémálomba illő képét idézi. Habár biztos vagyok benne, hogy Rafi az, az ijedségtől még így is kihagy a szívem a láttán. Ez nem az a Rafi, akit megismertem. Vajon Obi felismeri benne a fickót, akivel együtt érkeztünk az Ellenállás táborába? Szerintem nem. Talán még én sem ismerném fel, ha nem tudnék az új szárnyairól, pedig arcának és testének minden egyes apró részlete beleégett az agyamba. Obi felnéz, és az embereihez fordul: – Megütöttük a főnyereményt! Egy béna angyal és egy démon. Két percen belül induljon egy vadászosztag a reptérre! Még el sem hangzik a parancs, az ikrek máris indulnak. – Rajta vagyunk – mondják kórusban, máris félúton az ajtó felé. – Gyerünk, gyorsan! – Még sosem láttam Obit ilyen izgatottnak. Az ajtóban megtorpan, és azt mondja: – Penryn, gyere velünk! Te vagy az egyetlen, aki valaha is egy démon közelébe került. – Nem felejtették el, hogy egy démon vitte vissza a testem a családomnak, mikor látszólag halott voltam. Becsukom a szám, mielőtt kimondhatnám, hogy nem tudok semmit. Futva csatlakozom a folyosón tolongva kifelé igyekvő csapathoz.

29

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

6 AS

AN FRANCISCÓ-I NEMZETKÖZI REPÜLŐTÉR

Palo Altótól észak-

ra, húsz perc autózásra van, ha nincs nagy forgalom. Persze az autópályát most eltorlaszolják a roncsok, így nem lehet óránként százzal repeszteni, vagy legalábbis nem tűnik jó ötletnek. De ezt Du-Damnak nem mondta senki. Viszonylag tisztább mellékutcákra kanyarodik rá a városi terepjáróval, átkígyózva az elhagyott autók közt, időnként felugratva a járdaszegélyekre, mint egy részeges autóversenyző. – Mindjárt rosszul leszek – mondom. – Megparancsolom, hogy ne tedd! – utasít Obi. – Jaj, ezt nem kellett volna! – mondja Du-Dam. – Ez a csaj egy született lázadó. Csak azért is hányni fog, hogy neki legyen igaza. – Több oka is van annak, hogy magunkkal hoztunk, Penryn – mondja Obi. – De az autóban történő hányás nem szerepel köztük. Szedje össze magát, katona! – Nem vagyok a katonája. – Még nem – mondja Obi széles vigyorral az arcán. – Miért nem mesélsz inkább a fészekben történtekről? Mondj el mindent, amit láttál és hallottál, akkor is, ha szerinted lényegtelen és nem lesz hasznunkra. – És ha közben rosszul leszel – teszi hozzá Du-Dam –, akkor Obi felé fordulj, ne felém! Így aztán végül mesélek nekik szinte mindentől, amit láttam. Rafit persze nem említem, de beszélek a vég nélküli partikról, a felszolgált pezsgőről, drága előételekről, a mindent átható, hami-

30

SUSAN EE World After – Túlélők világa sítatlan dekadenciáról. Aztán mesélek az alagsori laborban látott skorpióangyal magzatokról, és az emberekről, akikkel etették őket. Habozok, hogy beszéljek-e nekik a gyerekeken végzett kísérletekről. Vajon összeadják a kettőt a kettővel, és gyanítják majd, hogy ezek a gyerekek lehetnek az embereket széttépő kicsi démonok? Felmerül bennük, hogy Paige is ilyen lehet? Nem igazán tudom eldönteni, mit tegyek, végül ködösítek egy kicsit, hogy mindenféle operációkat végeztek gyerekeken. – És a húgod – kérdezi Obi –, ő jól van? – Igen, szerintem hamarosan magára talál. – Ezt a legapróbb habozás nélkül mondom. Hát persze hogy jól van. Hogyan másképp lehetne? Hát létezik más lehetőség is? Igyekszem, hogy a hangomból a legtermészetesebb magabiztosság csendüljön ki, dacára a gyötrő aggodalomnak. – Mesélj még egy kicsit ezekről a skorpióangyalokról! – mondja a másik utasunk. Szemüveges, a haja hullámos, a bőre sötétbarna. Kihallatszik a hangjából a tudós, aki épp rátér az egyik kedvenc témájára. Megkönnyebbülök, hogy elterelődik a szó Paige-ről, elmesélek neki minden apró részletet, ami csak az eszembe jut. A méretüket,a szitakötőszárnyaikat, hogy mennyire eltérőek voltak, ami furcsa, mert a filmekben a laboratóriumi példányok mindig tök egyformák. Hogy némelyik embriónak tűnt, míg néhány szinte teljesen kifejlett példánynak látszott. És beszélek az emberekről, akiket összezártak velük a tartályokba, hogy kiszívják belőlük az életet. Mikor végzek, csend van, mindenki hallgat, emésztik egy darabig a történetem. Innentől kezdve, ahogy azt előre sejtettem, az egész kérdezzfelelek meglehetősen könnyűvé válik. A démonról kérdeznek, aki a karjában vitt az Ellenállás teherautójához, a Fészek ellen indított támadás során. Mivel fogalmam sincs, hogy mit mond-

31

SUSAN EE World After – Túlélők világa hatnék nekik, mindenre azt válaszolom, hogy „nem tudom, eszméletlen voltam”. Ennek ellenére meglepően sok kérdést tesznek fel „a démonról”. Az ördög volt az? Mondott valamit, hogy mit csinál itt? Hol találkoztam vele? Tudom, hová ment? Miért vitt vissza hozzájuk? – Nem tudom – mondom ikszedik alkalommal is –, eszméletlen voltam. – Kapcsolatba tudsz lépni vele? Ettől az utolsó kérdéstől kissé elszorul a szívem. – Nem. Du-Dam egy éles kanyarral visszafordul, hogy elkerüljön egy bedugult mellékutcát. – Van még valami, amit el szeretnél mondani? – kérdi Obi. – Nincs. – Köszönöm! – mondja. A másik utas felé fordul. – Most te jössz, Sanjay. Hallom, van egy elméleted az angyalokról, amit megosztanál velünk. – Igen – mondja a tudós, felmutatva egy világtérképet. – Úgy vélem, hogy a Nagy Támadás során történt halálesetek többsége véletlen baleset volt. Mintegy az angyalok eljövetelének mellékhatása. Az a feltevésem, hogy ha csak néhányan jönnek át hozzánk, korlátozottabbak a jelenségek. – Sanjay átszúr egy gombostűt a térképen. – Egy lyuk keletkezik a világunkon, azon keresztül tudnak bejutni ide. Valószínűleg észlelhetők apróbb zavarok az időjárásban, de nem lesznek drámai következményei. De ha egy egész légió jön át, ez történik. – Most egy csavarhúzóval döfi át a papírt. A nyele és a keze is átszalad rajta, szétszakítva a térképet. – Az elméletem alapján a világ felszakadozik, ha tömegesen törnek ránk. Ez váltotta ki a földrengéseket, szökőárakat, időjárási zavarokat, az összes katasztrófát, ami a károk és halálesetek legnagyobb részét okozta. – Mennydörgés moraja hallatszik,

32

SUSAN EE World After – Túlélők világa mintha a szürke égbolt az egyetértését akarná kifejezni. – Nem az angyalok irányították a természeti erőket az invázió során – mondja Sanjay. – Ezért nem söpörtek el minket egy óriási szökőárral, mikor megtámadtuk a Fészket. Mert nem képesek rá. Élő, lélegző teremtmények, akárcsak mi. Lehetnek olyan képességeik, melyekkel mi nem rendelkezünk, de egyáltalán nem hasonlóak Istenhez. – Azt állítod, hogy ennyi rengeteg embert megöltek, és még csak különösebb erősfeszítésükbe sem került? Sanjay beletúr sűrű hajába. – Igaz, megöltek egy csomó embert, miután kinyírtuk a vezetőjüket, de korántsem olyan mindenhatók, mint azt eleinte gondoltuk. Persze bizonyítékom nincs rá. Ez csak egy elmélet, ami illeszkedik ahhoz a kevéske információhoz, amivel rendelkezünk. De ha szereztek néhány holttestet, amit tanulmányozhatunk, talán fényt deríthetünk pár dologra. – Akarod, hogy lefoglaljak néhány angyali darabot a táborban lévőktől? – kérdi Du-Dam. Nem viccelődök vele, hogy a testvérével együtt biztos angyalok darabkáival üzletelnek, mert lehet, hogy tényleg így van. – Nincs rá semmi garancia, hogy azok a darabok valódiak – mondja Sanjay. – Sőt, meg lennék lepve, ha bármelyik az volna. Ráadásul sokkal hasznosabb volna egy egész testet tanulmányozni. A szakadt világtérkép gyűrötten kókadozik Sanjay ölében. – Akkor imádkozz egy kis szerencséért! – mondja Obi. – Ha mázlink lesz, talán hozunk neked egyet élve. Egy pillanatra szorongás támad bennem. De aztán megnyugtatom magam, hogy úgysem kapják el Rafit. Mert nem tudják elkapni. Nem lesz semmi baja. A műszerfalon megszólal a rádió adó-vevő, és egy hang azt mondja: – Valami történik a régi Fészeknél.

33

SUSAN EE World After – Túlélők világa Obi felveszi a kézibeszélőt, és azt kérdezi: – Mi az a valami? – Angyalok a levegőben. Vadászathoz túl sokan vannak. Obi egy messzelátót vesz elő a kesztyűtartóból, és elnéz vele a város felé. A legtöbb helyről nem lenne rálátása, de a part közelében vagyunk, így van értelme próbálkozni, hátha lát valamit. – Vajon mire készülnek? – kérdi Du-Dam. – Fogalmam sincs – mondja Obi a távcsőbe bámulva. – De rengetegen vannak. Valami érdekes folyik ott. – Már félúton vagyunk a város felé – jegyzi meg Du-Dam. – Azt mondta, túl sokan vannak, hogy elkapjunk egyet – mondja Sanjay idegesen. – Ez igaz – ismeri el Obi. – De kideríthetjük, hogy mit csinálnak. És azt mondtad, meg akarod vizsgálni egy angyal holttestét, a Fészek pedig pont az a hely, ahol ilyesmit lehet találni. – Akkor azt hiszem választanunk kell, főnök, vagy az egyik, vagy a másik hely – mondja Du-Dam. – Ha a reptérre megyünk, szükségünk lesz mindenkire, hogy becsomagoljuk a célpontjainkat, már feltéve, hogy még ott találjuk őket. Obi, szemmel láthatóan kelletlenül, felsóhajt. Beleszól a rádióba: – Változik a terv. Az összes járműnek: irány a régi Fészek! Megközelítés a legnagyobb óvatossággal! Ismétlem, megközelítés a legnagyobb óvatossággal! Ellenséges erőket jelentettek a környékről. Ez most felderítő művelet. De ha kínálkozik rá alkalom, kapjanak el egy madárkát. Élve vagy halva.

34

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

7 J

EGES ESŐCSEPPEK PERMETEZNEK AZ ARCOMRA,

ahogy átszágul-

dunk az elhagyott kocsikból álló ócskavas tengeren. Jó, a száguldás talán kissé erős kifejezés egy óránként negyven kilométerrel haladó városi terepjáróra, de manapság ez a sebesség már nyaktörőnek számít, szó szerint, így az életemért aggódva figyelek kifelé az ablakon. – Tank két óránál – kiáltok fel. – Tank? Tényleg? – kérdi Du-Dam. A nyakát nyújtogatja, hogy átlásson az úttestet borító roncshalmaz fölött. Izgatott a hangja, noha mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy egy tankot kilométerekről meghallanának az angyalok. – Nem viccelek. De úgy látom, bedöglött. – Eső áztatta hajamból a nyakamra csöpög a víz, mintha egy jeges ujj érintését érezném, ahogy végigcsorog a hátamon. Csak szemerkél az eső, ahogy San Franciscóban általában szokott, de ez is elég, hogy mindent eláztasson. A nedves, fagyos szélben megdermed a kezem, alig bírom fogni az ablak feletti kapaszkodót. – Busz tizenkét óránál. – Aha, látom én is. A busz az oldalán fekszik. Azon tűnődöm, hogy vajon a földrengéstől borult fel, vagy felkapták és elhajították az ellentámadást indító angyalok, mikor az Ellenállás lecsapott a Fészkükre. Inkább ez utóbbira tippelek, mivel van mellette egy jókora kráter az úton, benne egy a feje tetején álló Hummerrel. – Jó nagy kráter… – Mielőtt befejezhetném a mondatot, DuDam félrerántja a kormányt, hogy az autó kifarol. A kapaszko-

35

SUSAN EE World After – Túlélők világa dón lógva jobbra lendülök. Egy pillanatig meg vagyok róla győződve, hogy rögvest felszántom az aszfaltot az arcommal. Az autó őrülten kacsázik jobbra-balra, mielőtt egyenesbe jön. – Ha kissé hamarabb szólnál, azt nagyra értékelném – mondja Du-Dam gúnyosan kedveskedő hangon. – Ha kissé óvatosabban vezetnél, azt nagyra értékelném – felelem a hanghordozását utánozva. A combom az ajtó kemény acéljának szorul, sajognak az izmaim a zökkenésnél, ahogy felkapnak a kerekek a járdaszegélyre. És ha mindez nem volna elég, ha végigpillantok az út mentén, sehol egy darabka denevérszárny, ami egy adonisz testéhez lenne toldva. Nem mintha azt várnám, hogy megpillantom Rafit. – Ennyi volt, szemüveg ide vagy oda, most Sanjay jön. – Azzal hátramászom a hátsó ülésre, Sanjay pedig elfoglalja a helyemet a nyitott ablaknál. Másik irányból közelítjük meg az Üzleti negyedet, mint pár nappal ezelőtt Rafival. A városnak ez a része láthatóan korábban sem tartozott a legszebb kerületek közé, de néhány épület még mindig áll, csak a falak kormosak helyenként. Színes üveggyöngyök szóródtak szét a járdán az egyik bolt előtt, aminek a cégtáblájára az van írva: Gyöngyök és Tollak. De egy darab tollat sem látni sehol. A jutalom, amit kitűzött valaki az angyalok darabkáira, még mindig érvényben lehet. Vajon az összes csirkét meg galambot is megkopasztották? A tollaik valószínűleg többet érnek, mint a húsuk, ha sikerül őket angyaltollaknak elpasszolni. A gyomromban jeges csomót érzek, ahogy közeledünk a katasztrófaövezethez, ami valaha az Üzleti negyed volt. A környék most kihalt, még használható kacatok és ételmaradékok után kutató guberálókat sem látni sehol. – Hová tűntek innen az emberek? Az Üzleti negyed még áll, legalábbis néhány háztömbje. Középen, a horizonton hatalmas űr tátong, ahol korábban a Fészek

36

SUSAN EE World After – Túlélők világa volt. Néhány hónapja még egy ultramodern, art deco stílusú szálloda állt itt. Aztán az angyalok elfoglalták az épületet, és ott rendezték be a Fészküket. Mostanára pedig már csak egy kupac kőtörmelék maradt belőle, miután az ellenállás beleküldött egy robbanóanyaggal megrakott teherautót. – Ajjaj, ez nem jó jel – mondja Du-Dam, ahogy felnéz az égre. Abban a pillanatban meglátom én is. Mint egy tornádó tölcsére, örvénylenek az angyalok a hely fölött, ahol egykor a Fészek állt. – Mit csinálnak itt? – suttogom. Du-Dam félrehúzódik a kocsival, és leállítja a motort. Egyetlen szó nélkül újabb két látcsövet vesz elő a kesztyűtartóból, és az egyiket a kezembe nyomja. Obinál már van, így, gondolom, majd Sanjayjel kell osztoznom az enyémen. Obi fogja a fegyverét, és kiszáll. Követem, a szívem a torkomban dobog. Aggódok, hogy talán az angyalok meghallották a motorzajt, de tovább röpködnek, anélkül, hogy egyetlen pillantást is vetnének az irányunkba. Autótól autóig lopakodva közelítünk a régi Fészek helyéhez. Nem úgy tűnik, mintha Obi vagy Du-Dam menekülni akarna. Egy fehér szárnyú angyal tűnik elő a felhők közül. Követem a szememmel, habár tudom, hogy Rafinak többé már nem ilyen a szárnya. Ahogy közeledünk az összedőlt épülethez, minden csupa por. A szétmálló beton törmeléke belepte az utcákat, a kocsikat és a holttesteket. Széthajigált autók hevernek fejjel lefelé és az oldalukra dőlve a járdákon, a többi autó tetején, vagy a környező épületek falába ágyazódva. A talpunk alatt csikorog a betontörmelék, ahogy az autók és a romok közt cikázunk. Az angyalok nem örültek a bulijukat félbeszakító támadásnak, és most úgy néz ki a környék, mint egy kisgyerek Lego városkája, miután hisztériás dühroham jött rá.

37

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az utcán mindenfelé holttestek hevernek, de mindegyik emberé. Az a kellemetlen érzés fog el, hogy talán a támadás nem okozott akkora veszteséget az angyaloknak, mint azt korábban gondoltuk. Hol vannak az angyalok hullái? Du-Damra pillantok, és látom a tekintetén, hogy ugyanezen tűnődik ő is. Elég közel járunk már, hogy lássuk, mi folyik. A régi Fészek már csak egy kupac kőtörmelék és összevissza görbült betonvas. Az acélgerendák, melyek egykor a sokemeletes hotel épületét merevítették, most törötten meredeznek elő a romokból, mintha véres csontok állnának ki egy összezúzott holttestből. Számítottam rá, hogy a Fészek helyén egy törmelékhegyet találunk. De a törmelék beteríti az egész környéket. Az egész hely nyüzsög az angyaloktól. A romok közt szárnyas holttestek hevernek szanaszét, távolabb sorokba rendezve fekszenek az aszfalton. Az angyalok hatalmas betontömböket emelnek ki a törmelékből, és arrébb hajigálják őket, minél távolabb az egykori Fészektől. Néhányan a halott angyalokat húzzák félre és fektetik sorba az úttesten. A szívem úgy ugrál a mellkasomban, hogy ha nem nyelnék időnként egy nagyot, talán még ki is ugrana a számon. Pöttyös szárnyú harcos jön elő az egyik közeli épületből, két vödröt cipelve, melyekből víz lötyög a földre, minden egyes lépésnél. Odalép az első holttesthez, és belerúg. Az eddig holtnak látszó angyal felnyög és mocorogni kezd. A harcos vizet locsol az utcán heverő holttestekre. Eddig is nedvesek voltak a szemerkélő esőtől, de most teljesen eláznak. Ahogy a víz ráfröccsen a testekre, azonnal mozogni kezdenek.

38

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

8 –M

I A…

– hördül fel Sanjay, meglepetésében arról is elfe-

ledkezve, hogy nem ártana csendben maradni. Az aszfalton fekvő angyalok közül páran azonnal felélednek, és erőteljes mozdulatokkal kirázzák a vizet a hajukból, ahogy az elázott kutyák szokták a bundájukból. A többiek nyöszörögnek és tétován, lomhán mozognak, mint akinek reggel a vártnál hamarabb csörgött az ébresztőórája. Néhányukon golyónyomok látszanak, láthatóan szitává lőtték őket. Meglehetősen csúnya bemeneti nyílások vannak rajtuk, és még rondábbak a kimeneti sebek, úgy néznek ki, mint a hamburgernek való nyers húspogácsa. A pöttyös szárnyú harcos felkapja a másik vödröt is, és vizet loccsant a többi „hullára” is. Néhány sebesültbe, aki még mindig az aszfalton fekszik, bele is rúg. – Keljetek fel, férgek! Mire nézitek a napot? Lustálkodtok? Szégyelljétek magatokat! Úgy látszik, nem Sanjay volt az egyetlen, aki elfelejtett csendben maradni, mert az egyik angyal felkap egy törött betonoszlopot és az egyik autóhoz hajítja, mint ahogy követ vág valaki egy patkányhoz. És akárcsak a patkányok, úgy iszkolnak ketten az embereink közül, mikor eltalálja az autót, ami mögött rejtőzködtek. Más angyalok is felkapnak törött betonoszlopokat, kiálló betonvasakkal, és megdobálnak minket. Amint hasra vágódok a járdán, máris szilánkokra robban az autó ablaka.

39

SUSAN EE World After – Túlélők világa Felugrok, és úgy rohanok, hogy kapkodva veszem a levegőt, mire beugrók az egyik ház kapuján. Vissza kilesek az angyalokra. Nem üldöznek minket, mint ahogy mi sem kergetjük a szemétben turkáló patkányokat. Obi és Du-Dam észrevesznek a teherautó mögül, ahová elrejtőztek, és átrohannak hozzám, a kapualjba. Kikukucskálunk, és a látcsöveken át figyeljük az angyalokat. Egy csoport a romhalmaz közepénél ás, jobbra és balra dobálják a törmeléket. Mikor testekre bukkannak, otthagyják a halott embereket, és félrehúzzák az ájult angyalokat, akik bármikor magukhoz térhetnek. Az ásással foglalatoskodó angyalok nagyobb termetűek, mint azok, akiket kiásnak. A nagyobbak derekán kard van, ami gondolom azt jelenti, hogy harcosok. Ahogy elnézem, az áldozatok mind kisebbek, és nincs kardjuk. Most, ahogy jobban belegondolok, mégis hány harcost láttam a Fészekben, mikor Rafival ott jártunk? Ott voltak az őrök. Páran a folyosón. És az az asztal, teli harcosokkal, ahol a szemétláda Józsiás, az albínó ácsorgott. Rajtuk kívül senki sem viselt kardot. Adminisztrátorokat és más, nem harcos beosztásúakat hoztak magukkal a földre: Szakácsokat? Orvosokat? És ha így van, hol voltak a harcosok, mikor a Fészket támadás érte? Hangosan felnyögök. – Mi van? – tátogja Obi. Próbálom kitalálni, hogyan beszéljek hozzájuk anélkül, hogy meghallják az angyalok. Du-Dam sejtheti, hogy mit akarok, mert jegyzettömböt és ceruzát vesz elő, és a kezembe nyomja. Azt írom: „Hány angyal harcost láttatok a Fészeknél a múlt éjjel?” Du-Dam a fejét rázza, plusz az orrom alá dugja a hüvelyk- és mutatóujját, egy centire tartva őket egymástól, így közölve, hogy nagyon keveset.

40

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az angyalok felé pillant, látom az arcán, ahogy feldereng rajta a megértés. Már írja is: „Most többen vannak itt, mint a támadáskor.” „Lehet, hogy bevetésen voltak?” Bólint. Úgy látszik, szerencsétlenségükre az Ellenállás épp akkor csapott le a Fészekre, amikor szinte az összes harcos távol volt. Nem csoda, hogy olyan sok angyalt sikerült leszedni, komolyabb harc nélkül. Emlékszem a káoszra az előcsarnokban, ahogy az emberek és az angyalok is összevissza rohangáltak a támadás kitörésekor. Voltak angyalok, akik kirohantak, egyenest a géppuskatűzbe, hogy megpróbáljanak szárnyra kapni. Akkor azt gondoltam, ez puszta vakmerőség, de lehet, hogy csupán a tapasztalatlanság és a pánik volt az oka. Ennek ellenére még a civil angyalok is számottevő erőt képviseltek, ahogy felkapták az Ellenállás járműveit, széthajigálták a katonákat, és szétkergették az őrjöngő civil tömeget. Az aszfalton fekvő angyalok közül néhányan komolyan megsérültek. Páran olyan rossz állapotban vannak, hogy önállóan repülni sem képesek. A harcosok durván megragadják őket a karjuknál fogva, mintha bosszúsak lennének, és arrébb repülnek velük. De ahogy nézem, egyik sem halott. Obi arcán látszik, hogy kezdi felismerni a gyógyulási képességük erejét. Mikor kérdezgettek, én elmondtam nekik, hogy az angyalok képesek felgyógyulni olyasmiből is, ami egy embert simán megölne, de úgy tűnik, Obi csak most kezdi elhinni. Mikor a harcosoknak sikerül leásni a földszintig, vezetőjük jelt ad, és az angyalok nagyobbik fele elrepül, magukkal cipelve a sérülteket is. Az itt maradt angyalok meglehetősen bosszúsnak látszanak, miközben tovább ásnak. Az a gyanúm, hogy a harcosok nem rajonganak az alantasabb munkákért.

41

SUSAN EE World After – Túlélők világa Noha a gödörbe, amit ásnak, nem látok bele, hallom a visítozást. Felismerem a hangokat, egy ilyen lény támadott rám és bénított meg a Fészek alagsorában. Néhány skorpiómagzat még mindig életben lehet odalent. A harcos, aki a parancsnokuk lehet, kivonja a kardját, és beugrik a gödörbe. Felvisít egy skorpió. A hangjából ítélve épp most nyársalták fel.

42

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

9 H

AMAROSAN ABBAMARAD A VISÍTOZÁS,

csend telepszik az utcá-

ra. Eleve nem lehetett sok túlélő skorpió, de lefogadom, hogy mostanra nem maradt egy sem. Izmos férfitestek röppennek ki a gödörből és tűnnek el a felhők közt. Az egyik egy ernyedt angyaltestet cipel magával, az egyetlent, amelyik halottnak látszik. Valahol a távolban mennydörgés robajlik. A feltámadt szél fütyül az épületek közt. Várunk, amíg megbizonyosodunk róla, hogy már biztonságos előbújni és közelebb merészkedni. Meglepődnék, ha csak egy tollpihe is maradt volna, amit begyűjthetnénk. Óvatosan megközelítjük a törmeléket, amennyire lehet, igyekszünk meglapulni, bár a környék tisztának tűnik. Kőhajításnyira vagyunk a füstölgő romoktól, mikor egy betontömb hangos zörgéssel legurul a törmelékhalom oldalán. Megtorpanok, meredten bámulok és hegyezem a fülem. Újabb darabka mozdul meg, és okoz miniatűr földcsuszamlást. Valami felfelé mászik a betemetett alagsorból. Szétugrunk, autók mögé rejtőzünk, és onnan leselkedünk óvatosan. Újabb sziklányi törmelékdarabok gurulnak le a lejtőn, majd kis idő múlva egy kéz jelenik meg a romhalmaz tetején. Majd egy fej emelkedik ki mögüle. Az első gondolatom, hogy ez valami démonféle szörny, ami egyenest a pokolból ásta magát idáig. De aztán a teremtmény tovább mászik, és teljes egészében láthatóvá válik, ahogy remeg és zihál. Egy idős nő az.

43

SUSAN EE World After – Túlélők világa De még soha nem láttam ehhez foghatót. Törékeny teste fonynyadttá aszalódott, csonttá soványodott. De a legmegrázóbb látvány, hogy a bőre olyan, mint a száraz falevél, szinte hallani, ahogy zörög. Du-Dammal egymásra nézünk, csodálkozva, hogy vajon mit keres itt. Átmászik a halom tetején, majd reszketve elindul lefelé a törmeléklejtőn, úgy mozog, mint akit súlyos reuma gyötör. Ronggyá szakadt laboratóriumi köpeny van rajta, ami több számmal nagyobb lehet a méreténél. Belepte a por és tele van rozsdaszínű foltokkal, nehéz elhinni, hogy valaha fehér lehetett. Átöleli magát, és úgy kapaszkodik az elrongyolódott köpenybe, miközben óvatosan lépked lefelé a lejtőn, mintha az élete múlna rajta. A szél belekap a hajába és az arcába fújja, mire hátraveti a fejét, hogy félrerázza a szeme elől. Van valami furcsa ebben a mozdulatban és a hosszú, dús hajban. Eltart egy darabig, amíg rájövök, hogy micsoda. Mikor láttam én utoljára öregasszonyt hátravetni a fejét, hogy kirázza a haját az arcából? És a haja koromfekete, egészen a fejbőréig, pedig a legújabb posztapokaliptikus divat szerint az idős hölgyeknek legalább egyujjnyi szürke látszik a tövénél. Megtorpan, úgy néz ránk, mint egy riadt állat, mikor kilépünk az autók mögül. Ráncosra fonnyadt arcában van valami ismerős, ami nem hagy nyugodni. Aztán beugrik egy emlékkép. Két kisgyerek lóg egy kerítésen, figyelik az anyukájukat, ahogy a Fészek felé tart. A nő megfordul, és egy búcsúpuszit küld nekik. Aztán vacsoraként végezte az egyik skorpióangyal tartályában. A kardommal összetörtem a tartályt, de otthagytam őt, hogy boldoguljon, ahogy tud, mert nem tudtam volna magammal cipelni. Életben maradt.

44

SUSAN EE World After – Túlélők világa De úgy néz ki, mintha ötven évet öregedett volna. Egykor gyönyörű szemei besüppedtek. Az arca olyan vékony, hogy szinte látszik a koponyája a bőrén át. Az ujjai karomként görbülnek. Ahogy a rejtekhelyünkről előbújva megpillant minket, páni rémületben menekülni akar. Szinte négykézláb próbálja magát arrébb vonszolni, a szívem majd beleszakad a látványba, mert még emlékszem rá, erős, egészséges és gyönyörű volt, mielőtt azoknak a szörnyetegeknek a kezébe került. Amilyen állapotban van, nem jut messzire, remegve bújik egy postaláda mögé. Vézna kis teremtés, de túlélő, és ez tiszteletet érdemel. Megérdemli, hogy elvigyük arról a helyről, ahol élve eltemették, de ehhez energiára lesz szüksége. Ahogy a zsebembe nyúlok, rögtön a kezembe akad a Snickers. Átnézem a többi zsebem is, hátha lesz ott valami kevésbé értékes is, de nem találok mást. Néhány lépéssel közelebb megyek szegényhez, ahol reszketve meglapul a búvóhelyén. A húgomnak több gyakorlata van az ilyesmiben, mint nekem. De szerintem egy-két dolgot eltanultam én is Paige-et figyelve, ahogy magához édesgeti a gazdátlan macskákat és a sérült gyerekeket. Leteszem a csokoládészeletet az úttestre, hogy a nő is lássa, aztán néhány lépést hátralépek, hogy biztonságban érezhesse magát. Egy pillanatig olyan tekintettel méreget, mint egy megvert állat. Aztán felkapja a csokiszeletet, olyan villámgyors mozdulattal, amit ki sem néztem volna belőle. Egy szempillantás alatt letépi róla a csomagolást, és begyömöszöli az egészet a szájába. Feszült arcvonásai ellazulnak, ahogy megérzi a régi világból való édes, mogyorós ízt. – A gyerekeim, a férjem – szólal meg rekedt hangon. – Hová tűnt mindenki? – Nem tudom – felelem. – De elég sokan mentek az Ellenállástáborába. Lehet, hogy ők is ott vannak.

45

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Miféle Ellenállásnak a tábora? – Az Ellenállás támadta meg az angyalokat. Az emberek előbújnak, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Lapos pillantással méreget. – Emlékszem rád. Meghaltál. – Nem haltunk meg, egyikünk sem. – De én igen – mondja. – Aztán a pokolba kerültem. – Vézna karjait ismét maga köré fonja. Nem tudom, mit mondhatnék. Mit számít, hogy valóban meghalt-e vagy sem? Kétségtelen, hogy átélte a poklot, és ez meg is látszik rajta. Sanjay jön oda hozzánk, óvatosan, mint aki kóbor macskához közelít. – Hogy hívják? A nő bátorításért rám pillant. Bólintok. – Clara. – Az én nevem Sanjay. Mi történt önnel? Az lepillant remegő kezeire. – Egy szörnyeteg kiszívta belőlem az életet. – Milyen szörnyeteg? – kérdi Sanjay. – Egy olyan skorpióangyal, amiről már meséltem – válaszolom. – A pokol orvosa azt mondta, szabadon enged, ha odaviszem a két kislányomat – mondja a nő akadozó hangon. – De őket nem adhattam neki. Azt mondta, a szörnyeteg folyóssá teszi a belsőmet, és megissza. Azt mondta, a kifejlett példányok nem mennek el a végsőkig, nem ölnek meg, ha nem muszáj, de a még növésben lévők igen. – Clara remegni kezd. – Azt mondta, a leggyötrelmesebb dolog lesz, amit csak el tudok képzelni. – Lehunyja a szemét, mintha a könnyeit próbálná visszatartani. – Hála az égnek, nem hittem neki. – Elcsuklik a hangja. – Hála az égnek, fogalmam sem volt róla, hogy mi vár rám. – Zokogni kezd, de

46

SUSAN EE World After – Túlélők világa könnyek nélkül, mintha tényleg az összes nedvességet kiszívták volna belőle. – Nem adta fel a gyerekeit, és életben maradt – mondom. – Csak ez számít. Remegő kezét a karomra teszi, és Sanjayhez fordul: – A szörnyeteg megölt volna. De egyszer csak megjelent ez a lány, és megmentett. Sanjay újfajta tisztelettel pillant rám. Aggódom, hogy mit fog mondani a nő Rafiról, de kiderül, hogy elájult, miután látta, hogy a skorpió belém mélyeszti a fullánkját, így nem sokra emlékszik. Clara szörnyű állapotban van, elszorul a szívem, ahányszor csak rápillantok, miközben a romok közt keresgélünk. Sanjay melléül a járdára, szelíd hangon kérdezgeti, és jegyzetel. Megnyugtatni, vigasztalni valakit, a régi világban a húgom dolga lett volna. Találunk néhány palacsintává lapult skorpiót, de az angyalokból egy darabkát sem. Se egy vércsepp, se egy hajszál, semmi, aminek a segítségével bármit is megtudhatnánk róluk. – Egyetlen picike kis atomrakéta – mondja Dam, a törmelékben kotorászva. – Mindössze ennyit kérek. Nem vagyok telhetetlen. – Igen, meg az indítókulcsok – mondja Du, egy betondarabot rugdosva. A hangjában őszinte felháborodás. – De most komolyan, muszáj volt így eldugdosni a rakétákat az emberek elől? Azért ez nem olyasmi, amivel csak úgy játszadoznánk, hogy aztán véletlenül felrobbantsunk egy tehenekkel teli legelőt. – Ó, haver – mondja Dam –, az nagyon király volna! Elképzelted? Bumm! – A kezével egy gombafelhőt rajzol a levegőbe. – Múúú! Du elnéző pillantást vet rá. – Szörnyen gyerekes vagy. Kár volna így elvesztegetni egy jó kis atomrakétát. Inkább úgy kéne alakítani a röppályáját, hogy amikor felrobban, beterítse a radioaktív tehenekkel az ellenséget.

47

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Igazad van – mondja Dam. – Egy részüket rögtön kinyírná, a többit pedig megfertőzné. – Naná, csak megfelelően kell elhelyezni a teheneket a robbanási körzetben, elég közel ahhoz, hogy szétrepüljenek a lökéshullámtól, de nem olyan közel, hogy radioaktív porrá váljanak a hőségtől – mondja Du. – Biztos vagyok benne, hogy egy kis gyakorlással egész pontosan tudnánk célozni a tehenekkel. – Azt hallottam, hogy az izraeliek atomot robbantottak az angyalokra. Letakarították őket az égről – mondja Dam. – Csak mese – mondja Du. – Senki sem robbantana atomot a saját feje felett, és szennyezné el az egész országát, abban a reményben, hogy talán néhány angyal is a levegőben lesz a robbanás idején. Ez nem igazán felelősségteljes használata a nukleáris haderőnek. – Eltérően a nukleáris tehénbombáktól – mondja Dam. – Pontosan. – Ugyanakkor – mondja Dam –, az alapján, amit tudunk róluk, az is előfordulhat, hogy radioaktív anti-szuperhősökké változnak, és egyszerűen elnyelik a radioaktivitást, és visszasugározzák ránk. – Ezek nem szuperhősök, te agyament – mondja Du. – Csupán olyan emberek, akik képesek pár dologra, tudod, mint például repülni. Ugyanúgy apró cafatokra robbannak, mint bárki más. – Akkor hogyan lehet, hogy nincsenek itt angyalhullák? – kérdezi Dam. A romhalmaz kellős közepén állunk, és a lyukat bámuljuk, ami lenyúlik egészen az egykori alagsor szintjéig. Összezúzott emberi testek hevernek szanaszét a törmelék közt, de egyiknek sincs szárnya. Feltámad a szél, az arcunkba csapja a hűvösen szitáló esőcseppeket. – Az nem lehet, hogy csak apróbb sérüléseket szenvedtek attól a rengeteg golyótól és a rájuk szakadt épülettől – mondja az egyik fickó, aki a másik autóval jött. – Vagy mégis?

48

SUSAN EE World After – Túlélők világa Némán meredünk egymásra, senki nem akarja kimondani, amire gondol. – Néhány testet úgy vittek el – mondja Du. – Aha – mondja Dam –, de azok alapján, amit tudunk, nem kizárt, hogy csak eszméletlenek voltak. – Lennie kell itt valahol legalább egy halott angyalnak – mondja Du, felemel egy betondarabot, és benéz alá. – Egyetértünk. Valaminek kellett maradnia utánuk. De nincs semmi.

49

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

10 V

ÉGÜL NEM VISZÜNK HAZA MÁST,

csak ami megmaradt abból a

néhány döglött skorpióból, amiket az omladék alatt találtunk, és a skorpiók áldozatai közül az egyetlen túlélőt, Clarát. Miután leparkolunk az iskola előtt, Sanjay elkíséri, halkan tovább kérdezgetve. Nekem nem kell kérdeznem tőle semmit, anélkül is tudom, most elsősorban a férjét és a gyerekeit szeretné megtalálni. Az emberek, akik mellett elhalad, kitérnek az útjából, mintha attól tartanának, hogy az állapota fertőző. Visszatérek a szobánkba, a történelemterembe. Amint kinyitom az ajtót, mellbe vág a záptojások bűze. Régi, romlott tojásokkal teli papírtartók sorakoznak az ablakpárkányokon. Az anyám valahol rábukkanhatott egy komolyabb készletre. Anya nincs itt. Fogalmam sincs, mit csinálhat, vagy hol lehet, de ez felénk teljesen normálisnak számít. Paige az ágyán ül lehorgasztott fejjel, a haja szinte teljesen eltakarja az öltéseket, majdnem képes vagyok úgy tenni, mintha nem látnám őket. A haja fénylő és egészséges, ahogy egy hétéveshez illik. Virágmintás ruhácska van rajta, és pamutharisnya, a tábori ágy pereméről lelógó lábán rózsaszín, magas szárú tornacipő. – Anya merre van? Paige a fejét rázza. Alig beszél, mióta rátaláltunk. Az ágya melletti széken egy bögre tyúkhúsleves, kiáll belőle a kanál nyele. Úgy tűnik, anya sem járt több szerencsével, hogy

50

SUSAN EE World After – Túlélők világa megetesse. Mikor evett utoljára a húgom? Felveszem a bögrét, és leülök a székre. Belementem a kanalat a levesbe, és odanyújtom neki. De Paige nem akarja kinyitni a száját. – Ééés a vonat bemegy az alagútba. – Mosolyt erőltetek az arcomra, és a szája felé közelítek a kanállal. – Csihuhú! – Mikor kicsi volt, ez mindig működött. Felpillant rám, és mosolyogni próbál. De abbahagyja, mikor az öltések megfeszülnek. – Rajta, nagyon finom! – Hús van benne. Amint egyre nehezebbé kezdett válni, hogy ennivalót találjunk, új szabályt hoztam, és kijelentettem, hogy Paige nem lehet többé vegetáriánus. Talán ezért nem akarja megkóstolni a levest. De lehet, hogy nem. Paige a fejét rázza. Már nem öklendezik, de nem próbál enni sem. Visszateszem a kanalat az edénybe. – Mi történt, amikor az angyalokkal voltál? – kérdem olyan szelíd hangon, amennyire csak tudom. – El tudod mondani? A padlót bámulja. Egy könnycsepp csillan a pilláin. Tudom, hogy tud beszélni, mert „Ryn-Ryn”-nek szólított, ugyanúgy, mint amikor kicsi volt, és kimondta azt is, hogy „anya vagy „anyu”. Meg azt is, hogy „éhes”. Ezt többször is mondta. – Csak mi vagyunk itt. Nem hall minket senki. Elmondod nekem, hogy mi történt? Lassú mozdulattal csóválja a fejét, közben végig a lábát nézi. Egy könnycsepp hullik a ruhájára. – Rendben, nem muszáj most beszélnünk róla. És soha nem is fogunk beszélni róla, ha nem akarod. – Leteszem a bögrét a földre. – De azt meg tudod mondani, mi az, amit meg tudsz enni? Megint csak a fejét rázza.

51

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Éhes. – Oly an halkan suttog, hogy alig hallom. Szinte ki sem nyitja a száját beszéd közben, mégis megpillantom pengeszerű fogait. Elszorul a szívem. – Meg tudod mondani, hogy mit kívánnál? – Valahol kétségbeesetten vágyom rá, hogy tudjam a választ. De ugyanakkor rettegek is attól, amit mondhat. Egy pillanatig habozik, mielőtt ismét nemet int a fejével. A kezem magától felemelkedik, anélkül hogy végiggondolnám. A haját készülök megsimogatni, ahogy mindig is szoktam. Felnéz rám, és a haja félrehullik. Megpillantom a durva, egyenetlen öltéseket. Az ajka és a füle közt húzódó varrás az arcát kettészelő, torz grimaszt formál. A rengeteg vörös és fekete zúzódást, véraláfutást nem lehet nem észrevenni. Végigfutnak a nyakán is, be a ruhája alá. Legalább a nyakán ne volna az a vágás, úgy néz ki, mintha úgy varrták volna vissza a fejét a testére. A kezem remegve habozik a feje felett, majdnem megérinti a haját, de aztán mégsem. Végül visszaejtem a kezem az ölembe. Elfordulok Paige-től. Egy nagy kupac ruha van anyám ágyán. Áttúrom az egészet, farmert és pólót keresek. Azzal nem vesződött anya, hogy leszedje róluk az árcédulát, de egy sárga csillagot már belevarrt a nadrágszár aljába, ami majd megvéd a mumustól. Különösebben nem izgatom magam miatta, amíg a ruhák szárazak, és nem bűzlenek túlságosan a záptojásoktól. Lecserélem az átázott ruháimat. – Megyek, körülnézek, hátha találok valamit neked enni. Nemsokára visszajövök, rendben? Paige bólint, megint csak a padlót bámulja. Ahogy kimegyek, az jár a fejemben, milyen jó volna egy száraz dzseki is, hogy eltakarjam vele a kardot. Megfordul a fejem-

52

SUSAN EE World After – Túlélők világa ben, hogy visszaveszem vizesen a régit, de aztán úgy döntök, hogy mégsem. Az iskola egy kereszteződésben épült. Az egyik út túloldalán erdős terület van, ami a Stanford Egyetemhez tartozik, a másik utcán átellenben pedig egy elegáns bevásárlóközpont. Átsétálok az üzletekhez. Apa mindig azt mondta, hogy rengeteg pénz van errefelé, és ez meglátszik a plázákon is. Annak idején, a régi világban, látni lehetett itt Steve Jobsot, az Apple alapítóját, ahogy a reggelijét eszegeti, mivel még mindig itt lakott a Szilícium-völgyben. Vagy megpillanthatta az ember Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját, mikor beült valahová a barátaival, bekapni pár falatot. Nekem olyannak tűntek, mint bármelyik középvezető, de az apám nagyon rá volt kattanva az ilyesmire. Technokraták, így hívta őket. Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy Rafi mellett Zuckerberget láttam gödröt ásni a latrinának pár nappal ezelőtt az Ellenállástáborában. Úgy tűnik, a túlélők világában több milliárd dollár sem biztosít kivételes bánásmódot. Autótól autóig surranva haladok az úton, mint a többi túlélő. A parkolók és a járdák elhagyatottak, de bent az üzletekben nyüzsögnek az emberek. Néhányan ruhákat válogatnak. Valószínűleg ez a hely is megteszi, hogy keressek magamnak egy dzsekit, de első az étel. A hamburgeresek, burrito-árusok és salátabárok cégtáblái láttán csorogni kezd a nyálam. Volt idő, amikor bármelyikbe besétálhattam és rendelhettem valami ételt. Ma már ezt elképzelni is nehéz. Az élelmiszerüzlet felé indulok. Odabent áll a sor, ahol fentről nem lehet látni az embereket. A támadás első napjai óta nem voltam piacon. Némelyik bolt polcait kiürítették a pánikba esett emberek, olyan is volt, amit teljesen lezártak, így nem tudott bejutni senki. A mára régi világban is létező bandák viszonylag korán, már a

53

SUSAN EE World After – Túlélők világa Támadásutáni napon elfoglalták a boltokat, mihelyst kiderült, hogy megszűnt a közbiztonság. Az ajtón lévő véres toll elárulja, hogy ez az üzlet is valamelyik bandához tartozik. De az odabent lévő embereket elnézve, vagy a banda olyan nagylelkű, hogy megosztozik velünk, vagy elveszítették a harcot az Ellenállással szemben. A bejárati ajtó üvegén elkent véres tenyérlenyomatokból arra következtetek, hogy a banda nem önként és dalolva távozott. Odabent az Ellenállás emberei osztják az élelmiszert, kis adagot kap mindenki. Pár szem kekszet, egy marék mogyorót, egy zacskó száraztésztát. A katonák majdnem annyian vannak idebent, mint ahányan a Fészek ostrománál voltak. Őrt állnak az élelmiszerosztó asztaloknál, és mindenki számára jól láthatóan fel vannak fegyverkezve. – Egyelőre ennyit kapnak, emberek – mondja az egyik ételosztó. – De maradjanak a környéken, mert hamarosan főzni fogunk. Ez csak arra szolgál, hogy kibírják, amíg felállítjuk a konyhát. Az egyik katona felemeli a hangját: – Családonként egy csomag! Nem kivételezünk senkivel! Úgy tűnik, arról nem meséltek nekik, hogy milyen az ellátás Obi főhadiszállásán. Körülnézek és felmérem a helyzetet. Vannak itt velem egykorú kölykök, de nem ismerős egyik sem. Habár sokuk ugyanolyan magas, mint a felnőttek, nem távolodnak el messzire a szüleiktől. A lányok közül néhányan az anyjuk vagy az apjuk ölelésébe bújnak, mint a kisgyerekek. Nyugodtak, biztonságban érzik magukat, védelmet és szeretetet kapnak, láthatóan tartoznak valakihez. Eltűnődöm, hogy milyen érzés lehet. Tényleg olyan jó, mint amilyennek kívülről látszik? Azon kapom magam, hogy a könyökömet szorongatom, mintha átölelném magam. Leengedem a karomat, és kihúzom magam. A testbeszéd árulkodik az emberről, a világban kivívott

54

SUSAN EE World After – Túlélők világa pozíciójáról, és nekem nagyon nem hiányzik, hogy sebezhetőnek tűnjek. Még valami feltűnik. Elég sok ember megnéz magának, a magányos tini lányt a sorban. Állítólag nem nézek ki tizenhétnek, talán mert alacsony vagyok. Van itt pár nagyfiú, kalapácsokkal és baseballütőkkel, akik szerintem szívesebben hordanának kardot, mondjuk egy olyat, mint én a hátamon. Egy puskának még jobban örülnének, de azt nem könnyű szerezni, mert a játék jelen állása szerint úgy látszik, az csak a náluk komolyabb testi erővel rendelkező férfiaknak van. Figyelem a fickókat, akik engem figyelnek, és tisztában vagyok vele, hogy a túlélők világában nincs olyan, hogy biztonságban vagy. Egyszer csak, minden ok nélkül, Rafi markáns arca jelenik meg lelki szemeim előtt. Meglehetősen idegesítő szokása, hogy időnként ilyesmit művel. Mire végigállom a sort, már igencsak éhes vagyok. Arra inkább nem is gondolok, hogy Paige mit érezhet. Az ételosztók asztalához érve nyújtom a kezem, de a fickó csak rám pillant, és megrázza a fejét. – Családonként egy csomag, sajnálom. Az anyukád már járt itt. – Ó, értem. – Hát, a hírnév átka, pech. Valószínűleg mi vagyunk az egyetlen család, akit felismer a táborlakóknak legalább a fele. A fickó úgy néz rám, mint akinek nem lehet újat mondani, valószínűleg már hallott minden létező kifogást, amivel megpróbáltak több ételt kicsikarni tőle. – Hátul van még néhány karton záptojás, ha akarsz, abból vihetsz. Nagyszerű.

55

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Csak záptojás kellett az anyámnak, vagy vitt valami ehetőt is? – Odafigyeltem rá, hogy kapjon rendes ételt is. – Köszönöm! Hálás vagyok érte. – Hátat fordítok és elindulok vissza. Érzem, hogy fürkész tekintetek figyelnek, ahogy egymagámban tartok a homályba burkolózó parkoló felé. Eddig fel sem tűnt, hogy milyen későre jár. A szemem sarkából megpillantok egy férfit, aki bólint a társának, az pedig jelt ad egy másik fickónak. Elég nagydarab mindegyik, és fegyver is van náluk. Az egyik egy baseballütőt egyensúlyoz a vállán. A másiknak kalapácsnyél kandikál ki a dzsekije zsebéből. A harmadik pedig egy méretes konyhakést tűzött az övébe. Szép csendben követni kezdenek.

56

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

11 Ú

GY TERVEZTEM,

hogy kerítek magamnak egy dzsekit, de ki van

zárva, hogy zárt helyre menjek így alkonyattájt, a nyomomban ezekkel a rossz arcú alakokkal. Elindulok a fedetlen parkoló felé, autótól autóig osonva, ahogy tanították, hogy mozogjunk. A fickók mögöttem ugyanígy tesznek. A túlélők világában edződött ösztöneim üvöltve követelik, hogy kezdjek rohanni. A legbelső énem tisztában van vele, hogy utánam lopakodnak, hogy vadásznak rám. De a régi világbeli agyam azt mondja, hogy nincs ebben semmi fenyegető. Csak jönnek mögöttem, mert ugyan hová máshová mehetnek, mint az út túloldalán lévő iskolába? Ismét emberek közt vagyok, egy félig-meddig szervezett csoporthoz tartozom. Nem viselkedhetek úgy, mint a vadak, mintha paranoid skizofrén lennék. Jól van. Rohanni kezdek. És a fickók is mögöttem. Gyorsuló lépteik zaja erősödik, minden egyes lépéssel egyre közelebb kerülnek hozzám. A lábuk hosszabb és erősebb, mint az enyém. Másodpercek kérdése csak, és a nyakamon lesznek. A súlypontom jóval alacsonyabban van, mint az övék, így fürgébben tudok irányt váltani, de azzal legfeljebb csak néhány másodpercet tudok nyerni.

57

SUSAN EE World After – Túlélők világa Elrohanok néhány ember mellett, az autók takarásában kuporognak, úton vissza az iskola felé. Nem úgy tűnik, mintha bármelyik segíteni óhajtana. Ha rablók üldözik az embert, a szokásos tanács az, hogy akármi is az, amire fáj a foguk, dobjuk el, és rohanjunk, mint az őrült, mert a testi épségünk többet ér, mint a pénztárcánk. Nyilvánvaló, hogy ez a legésszerűbb stratégia. Kivéve, ha a testemet akarják vagy Rafi kardját. Nem szívesen adnám nekik egyiket sem. Dolgozik bennem az adrenalin és a félelem. De aztán beugranak az edzéseken tanultak, és automatikusan végigveszem a lehetőségeimet. Sikíthatok. Obi emberei egy szempillantás alatt idekint lesznek. De meglehet, hogy az angyalok is, ha hallótávolságon belül vannak. Nem véletlen, hogy csendben kell lennünk, és fentről láthatatlannak. Veszélybe sodornék mindenkit a hangoskodásommal, és az is meglehet, hogy a katonák mindannyiunkat lelőnének a hangtompítós fegyvereikkel, csak hogy elhallgattassanak. Berohanhatnék Obiék épületébe. De túl messze van. Megállhatok harcolni. De az esélyeim nem túl rózsásak három felfegyverkezett férfi ellen. Nem igazán tetszik egyik lehetőség sem. Olyan gyorsan futok, ahogy csak tudok, igyekszem minél messzebb jutni. Ég a tüdőm és szúr az oldalam, de minél közelebb vagyok Obiék épületéhez, annál nagyobb az esélyem, hogy Obi valamelyik embere meglát minket, és megállítja a támadókat. Mikor a hátam bizseregni kezd, jelezve, hogy kezdenek túl közel kerülni hozzám, megpördülök, és előrántom a kardot. A fenébe, bárcsak tudnám, hogy kell használni! Az üldözőim megtorpannak, és szép kényelmesen bekerítenek.

58

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az egyik felemeli a baseballütőjét. A másik előveszi a két kalapácsot a kabátja zsebeiből. A harmadik kihúzza a konyhakést az övéből. Jó nagy szarban vagyok! Az emberek megállnak és bámulnak. Látok az ablakokban is néhány arcot, egy anyát a gyerekével a nyitott ajtóban, és egy idősebb párt egy fedett bejárón. – Szóljanak Obi embereinek! – kiáltom nekik fojtott hangon. Ijedten egymásba kapaszkodnak, és egy oszlop mögé rejtőznek. Szorosan markolom a kardot, és úgy tartom magam előtt, mint egy fényszablyát szokás. Ennyiből áll az összes kardforgató tudományom. Késsel ugyan gyakoroltam, de a kard az egy másik állatfaj. Gondolom, odacsaphatok vele, mint egy bottal. Vagy hozzájuk vágom, és talán lesz esélyem elfutni. De csillog valami a szemükben, ami arról árulkodik, ez nem csak arról szól, hogy szereznek egy jópofa fegyvert egy könnyű célponttól. Oldalazni kezdek, hogy egy vonalba kerüljenek, és útban legyenek egymásnak, ha egyszerre akarnának rám rontani. De mielőtt pozícióba kerülhetnék, az egyik hozzám vág egy kalapácsot. Lehajolok. Rám vetik magukat. Aztán minden olyan gyorsan történik, hogy szinte fel sem tudom fogni az eseményeket. Nincs elég helyem, hogy meglendítsem a kardot, ezért a kard markolatával vágok oda az egyik támadónak. Érzem, ahogy ropognak a bordái, és a földre kerül Próbálom a többiek felé lendíteni a pengét, de egy kéz megragad, és kibillent az egyensúlyomból. Megfeszítem a testem, rákészülök, hogy mindjárt egy nagyobb ütés ér, reményeim szerint a baseballütőtől és nem a kalapácstól.

59

SUSAN EE World After – Túlélők világa Ám amilyen szerencsém van, egyszerre emelkedik mindkét fegyver a férfiak kezében. Az ütő és a kalapács körvonala feketén rajzolódik ki az ég háttere előtt, egy szívdobbanásnyi időre kimerevedik a kép, mielőtt lecsapnak rám csonttörő erővel. Egy morgó, elmosódott folt villan el előttem, és a két férfiba csapódik, leverve mindkettőt a lábáról. Az egyik tátott szájjal bámulja a mellkasát. Az ingét lassan átitatja a vér. Döbbenten néz körül. Mindannyiunk tekintete arra az árnyékban kuporgó, morgó valamire tapad, ami láthatóan ismét támadni készül. Mikor az a valami előjön a sötétből, megpillantom az ismerős, virágos ruhácskát, harisnyát és a rózsaszín edzőcipőt. Van rajta egy kapucnis felső is, aminek a cipzárját nem húzta fel, a haja az arcába lóg, a tincsek közül kivillannak az öltések és a pengeszerű fogak. Paige lopakodva megkerüli a férfiakat, mint ahogy egy farkas cserkészi be a zsákmányát, szinte négykézláb megy, úgy meggörnyed. – Mi az ördög – mondja az egyik támadó, és a földön ülve, rákmódjára hátrálni kezd. A frászt hozza rám a húgom. A vágásokkal az arcán és a fémesen csillogó fogaival úgy néz ki, mint egy életre kelt rémálom, aminek láttán legszívesebben elrohannék. De azt hiszem, ezzel a támadóim is így vannak. – Sss – mondom, és habozva kinyújtom a kezem Paige felé. – Nincs semmi baj. Mély torokhangon felmordul. Mindjárt ráveti magát az egyik fickóra. – Nyugi kicsim – mondom. – Jól vagyok. Csak tűnjünk el innen, rendben? Még csak rám sem néz. Az ajka megrándul, kivillantva a fogait, olyan, mint egy ragadozó, ahogy meredten bámulja a prédáját. Túl sok ember figyel minket.

60

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Paige, húzd fel a kapucnid! – súgom. Nem izgat, mit gondolnak a támadóim, de a pletyka miatt aggódom, amit a nézőközönség terjeszt majd. Meglepetésemre Paige felveszi a kapucniját. Feszülő izmaim kicsikét ellazulnak. A húgom észnél van, és hallgat rám. – Minden rendben van – suttogom, és óvatosan közelebb araszolok hozzá, leküzdve az ösztönös késztetést, hogy elrohanjak a közeléből. – Ezek a csúnya, rossz emberek most szépen elmennek, és békén hagynak miket. A fickók feltápászkodnak, de közben egy pillanatra sem veszik le a szemüket Paige-ről. – Tartsd távol tőlem ezt az izét! – mondja az egyik. – Hiszen ez nem is ember! Anyámnak sikerült úgy a támadóim közelébe lopakodnia, hogy egyikünk sem vette észre. – Ez a kislány emberibb, mint te valaha is leszel! – És a fickó bordái közé döf a marhaösztökével, mire az rémült ordítással nagyot ugrik. – Ebben a kislányban több az emberség, mint bármelyikünkben! – Anya képes úgy suttogni, hogy az ordítozás benyomását kelti. – Azt a valamit jobb volna, ha szépen letenné – mondja, akinél a baseballütő volt. – Vedd el tőlem! – mondja az anyám, és elindul felé az ösztökével. – Tűnjön a fenébe azzal a közelemből! – Az ütője és a haverjai támogatása nélkül csak egy átlagos pasasnak tűnik, akibe az átlagosnál is kevesebb bátorság szorult. Anyám meglendíti az ösztökél, a rúd vége felszikrázik. A fickó hátraugrik, épphogy csak megússza. – Magának teljesen elment az esze! – Megfordul és elrohan. Anyám utánaindul, mikor látja, hogy berohan egy épületbe. Szegény flótásnak nem lesz túl kellemes az estéje.

61

SUSAN EE World After – Túlélők világa A küzdelem hevében felszabadult adrenalintól remegő kezekkel visszateszem a kardot a hüvelyébe. – Gyere, Paige, menjünk be! Paige előttem megy. A kapucnival a fején úgy néz ki, mint egy szófogadó kislány. De az idős párt a bejárati előtető alatt nem téveszti meg a viselkedése. Látták, hogy mi történt az előbb, és most elkerekedett szemekkel, rémülten merednek rá. Vajon hányan lehetnek, akik ugyanígy? Felemelem a kezem, már majdnem átölelem a vállát, de nem vagyok rá képes. Leengedem a kezem anélkül, hogy megérinteném. Amíg visszamegyünk az épületbe, ahol a szállásunk van, egyfolytában érezzük a figyelő tekinteteket a hátunkban.

62

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

12 É

JSZAKA FURCSÁT ÁLMODOM.

Egy nádfeles vályogkunyhókból álló faluban vagyok. Hatalmas máglya világítja be az éjszakát, ez emberek esznek, isznak, és furcsa jelmezekben szaladgálnak. Rikoltozó sípok zenéjére az emberek körbetáncolják a tüzet, és mindenféle tárgyakat dobálnak bele. Egy fesztivál minden kelléke jelen van, de az emberek valahogy túl ébernek, elővigyázatosnak tűnnek, egyet se látok igazán önfeledten szórakozni. Lopott pillantásokat vetnek a hátuk mögé, a sötétségbe, és csak nagy ritkán hangzik fel nevetés. A magasra felcsapó lángok fényében a táncolók árnyai a környező domboldalakig nyújtózva furcsán tekeregnek és csapkodnak, mintha veszedelmes, rosszindulatú lények lennének. Talán a szörnynek öltözött emberek jelmezei hozzák rám a frászt, mert az ízlésemhez képest kissé sok bennük a természetes anyag. Sehol egy darab gumi vagy műanyag, ami emlékeztetne, ez csak álöltözet. Az emberek állatok bőrét, koponyáját és karmait viselik, nyugtalanítóan valódinak tűnik minden. Az árnyékba húzódva Rafi áll a közelben, félig kitárt szárnyaival kimagaslik az emberek közül. Lélegzetelállító látvány, ahogy széles vállát és izmos karját glóriaként övezi a hófehér tollakról visszaverődő fény. Elszomorít a gondolat, hogy már csak az álmaimban láthatom így, a valóságban már nincsenek meg a szárnyai. A falusiak időnként rápillantanak, főleg a közelében elhaladók, de a tekintetükben nincs semmi csodálkozás vagy félelem.

63

SUSAN EE World After – Túlélők világa Úgy viselkednek, mint akik hozzászoktak az angyalok látványához, és nem szentelnek neki túl sok figyelmet. Legalábbis, ami a férfiakat illeti. Nem úgy az asszonyok, azok egyre gyűlnek, lassacskán körbeveszik. Mit mondjak, nem vagyok igazán meglepve. A nők sötét ruhákat viselnek, az anyaguk olyan, mint a színpadi függöny. Az arcuk ki van festve, sötét karikákat rajzoltak a szemük köré, az ajkuk vérvörös. Az egyiknek ördögszarvai vannak. Néhányan karmokat erősítettek a kezükre. Olyan is van, aki egy kecske komplett bőrét terítette magára, a paták és a szarvak is rajta vannak,és az arcát ehhez illőre festette. Egészen bizarr módon barbár a küllemük, és a tűz táncoló fényében még vadabbnak tűnnek. Szárnyai ellenére Rafi az egyetlen, aki „normálisnak” látszik. Furcsa módon az álmomban képes vagyok érzékelni Rafi gondolatait. Olyannak tűnnek számomra is ezek az emberek, mint amilyennek ő látja őket, idegennek és állatiasnak. Az angyalok tökéletességéhez mérten, ezek az ember lányai rútak, és úgy bűzlenek, mint a disznók. Próbálja elképzelni, vajon a Felvigyázói mit láthattak bennük. De nem talál semmit, amiért megérné kockáztatni akár a legenyhébb dorgálást is, nemhogy a poklot. Még ha túl is tudná tenni magát a kinézetükön, a szagukon és a viselkedésükön, nincs szárnyuk! Hogy voltak képesek elviselni ezt az angyalai? – Hol vannak a férjeink? – kérdezi az egyik asszony. Valamilyen torokhangokkal teli nyelven beszél, amit még csak fel sem ismerek, de az álmomban mégis értem, amit mond. – Pokolra ítéltettek, amiért feleséget vettek maguknak az ember lányai közül. – A hangja fegyelmezett, de kihallatszik belőle a harag. A legjobb harcosai voltak, és jó barátai. Az asszonyok kiáltozni kezdenek: – Mennyi időre? Meddig?

64

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Az ítélet napjáig, amikor majd mérlegelésre kerülnek a tetteik. Ti többé nem látjátok őket. Az asszonyok egymást átölelve zokognak. – És mi lesz a gyermekeinkkel? Rafi nem válaszol. Hogy mondja el az ember egy anyának, hogy azért van itt, hogy felkutassa és megölje a gyerekeit? Azért jött a földre, hogy megkímélje a Felvigyázóit attól a fájdalomtól, hogy nekik kelljen levadászniuk a saját gyermekeiket. Még ha azok nefilimek is, emberhúson élő szörnyetegek, miféle elmebeteg, kegyetlen büntetés ez egy apának? Nem engedhette, hogy ezt tegyék a katonáival. – Azért jöttél, hogy megbüntess minket? – Azért vagyok itt, hogy megvédjelek benneteket. – Nem szerepelt a tervei közt, hogy vigyáz a feleségekre. De a Felvigyázók könyörögtek neki. Könyörögtek! Elképzelhetetlen volt számára, hogy a legádázabb harcosai bármiért is könyörögjenek, főleg nem az ember lányaiért. – Megvédj? Mitől? – A Felvigyázók feleségeit kiszolgáltatják a pokolfajzatoknak. Ma éjjel fognak eljönni értetek. Valami biztonságosabb helyre kéne mennetek. Induljunk! Ahogy körülnézek, a jelmezek és a tűz láttán rájövök, hogy ez itt a halloween valamiféle ősi változata lehet, amikor a szörnyek és a démonok szabadon járhatnak-kelhetnek. Erejük teljében lesznek ma éjjel. Az asszonyok riadtan egymáshoz bújnak. – Megmondtam nektek, hogy ne ártsátok magatokat az istenek és angyalok dolgába – mondja egy ősz hajú nő, aki egy fiatalabbat tart oltalmazón a karjai közt. Egy birka lenyúzott bőre van rajta, az állat fejével együtt, ami a homlokáig takarja. Jókora agyarakat erősített rá, amitől úgy néz ki, mint valamiféle kardfogú bestia. Rafi elindul a faluval ellenkező irányba.

65

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Vagy velem jöttök, vagy maradtok. Én csak azokon tudok segíteni, akik akarják, hogy segítsenek rajtuk. Az idősebb nő Rafi felé tolja a lányát. A többiek is követik, összetömörülnek és szedik a lábukat, igyekeznek nem lemaradni. Olyanok, mint valami fura állatsereglet. A zene egyre vadabbul szól a tűznél, ahogy távolodunk. A ritmus gyorsul, míg végül a tempója megegyezik a nők ziháló lélegzetének ütemével. Mikor azt várom, hogy a hangerő hamarosan a csúcspontjához ér, a zene hirtelen elhallgat. Felsír egy csecsemő az éjszakában. Aztán váratlanul elnémul. Túl hirtelen hallgat el, egy kisbabánál ez egyáltalán nem természetes, és a süket csendben felmerednek a szőrszálak a tarkómon. Egy nő szívet tépő hangon felzokog. A hangjában nincs hitetlenkedés, csodálkozás, csak fájdalom és gyász. A hang hallatán egyszerre szeretnék a tűzhöz futni, hogy lássam, a baba jól van-e, és elrohanni, minél távolabb ezektől a barbár falusiaktól. Láthatóan nem érte őket meglepetésként, és nincs is rájuk különösebb hatással, akármi is történt ott a tűznél, mintha az szokásos része lenne a szertartásnak. Szeretném elmondani Rafinak, hogy mi nem vagyunk mindannyian ilyenek, mint ezek az emberek. Hogy én nem vagyok ilyen. De csak egy szellem vagyok a saját álmomban. Rafi közben harcra készen kivonja a kardját. Jönnek! Ebben a pillanatban újra felhangzik a zene, ezúttal monoton kántálás kíséretében. Rafi megfordul, hogy hátranézzen. A domboldalban sötét árnyak nyüzsögnek.

66

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

13 N

ÉGYKÉZLÁB SZÖKDÉCSELVE KÖZLEKEDNEK.

Csenevész, fekete

szárnyaik vannak. Csontsovánnyá aszott férfialakok. Fogalmam sincs, micsodák, de az agyam legősibb rétege felismeri őket, mert még álmomban is felgyorsul a szívverésem, és az ösztöneim azt súgják: fuss, rohanj, menekülj! Az árnyak ránk rontanak. Kettő az egyik asszonyra veti magát, ledöntik a lábáról. Megragadják a karmaikkal. A nő rémülettől kitágult szemekkel könyörgő pillantást ver Rafira. Harcosainak egyike szerette ezt az ember lányát. Feladta érte az egész addigi életét. Még akkor is csak érte aggódott, mikor száműzték a pokolba. Hogy miért, az meghaladja Rafi felfogóképességét, ám mégis könyörület ébred benne. Lerúgja magáról a pokolfajzatot, ami ráugrik, és a nőre támadó démonok felé vág a kardjával. Aztán valami különös történik. Még ehhez az álomhoz mérten is különös dolog. Rafi átmegy lassított felvételbe. Ahogy minden más is, kivéve engem. Még sosem volt ilyen lelassított álmom. Szinte minden egyes kis izmot meg tudok figyelni Rafi karján, ahogy suhint a kardjával, és levágja a földre zuhant nőt markoló pokolfajzatokat. Miközben az egyik torkából felszakad a halálsikoly, és hörögve kimúlik, alaposabban is szemügyre vehetem. Az arca denevérre emlékeztet, nyomott orra két oldalán mély ráncok sorakoz-

67

SUSAN EE World After – Túlélők világa nak, a szájából hegyes fogak merednek elő. Meglehetősen randa egy jószág, ha a véleményemre kíváncsi valaki. Ösztönösen magam elé akarom kapni a kezem, hogy megvédjem magam a szintén lassított felvételként felém fröccsenő vértől, mikor észreveszem, hogy én is a kezemben tartom Rafi kardját, noha most épp ő is használja. Tisztán látom minden egyes mozdulatát, ahogy a támadó démonokat aprítja. A lassított felvételnek köszönhetően alaposan szemügyre vehetem az állását, ahogy áthelyezi a testsúlyát, és ahogy a kardot tartja. Ahogyan rendet vág a hullámokban érkező szörnyetegek közt, az álomnak ez a része hirtelen kimerevedik. Aztán a jelenet újra megismétlődik. Olyan az egész, mint egy oktató videó, csak egy kicsit jobban beleélhetem magam. Úgy látszik, tényleg rosszul érintett a felismerés, hogy menynyire nem értek a kardvíváshoz. Még álmomban is zavarba jövök, ha eszembe jut, milyen béna voltam. Felemelem a kardom, és megpróbálom felvenni Rafi testtartását. Végül is, miért ne? A kardforgatás mestere, és meglehet, a tudatalattim rögzített olyan apró részleteket is, mikor harcolni láttam, amiket éber állapotban nem tudok felidézni. Suhintok egyet a karddal, Rafit utánozva. De valamit biztos nem jól csinálok, mert a kardvágás megismétlődik. Megint megpróbálom. Ezúttal befejezi a mozdulatot, csuklóból átfordítja a pengét, és visszahúzza, egy teljes nyolcast írva le vele a levegőben. Utánacsinálom én is. Vágás balra, körív felfelé, vágás jobbra, és vissza fel, körbe. Ezt párszor megismétli, aztán taktikát vált, és döf. Valószínűleg nem árt, ha igyekszik az ember, hogy a mozdulatai ne legyenek kiszámíthatóak.

68

SUSAN EE World After – Túlélők világa A kard időnként helyezkedik egy kicsit, igazít a mozdulaton, hogy javítsa a technikámat. Gyakorlatilag magától mozog, hagyja, hogy Rafi lábaira figyeljek. Az évek alatt, az önvédelmi tanfolyamokon megtanultam, hogy a lábmunka legalább olyan fontos, mint amit a karjával és a kezével csinál az ember. Rafi úgy siklik előre és hátra, akár egy táncos, a lábai sohasem keresztezik egymást. Utánacsinálom én is a tánclépéseket. Ekkor a lassított felvételen göröngyök és fűcsomók repülnek szerteszét, és göcsörtös karok törnek elő a földből, hogy megragadják a nőket. Ahogy földet köpködve, a felszínre vonszolják a testüket, felszaggatják maguk körül a talajt. Az asszonyok közül többen pánikba esnek, és belerohannak az éjszaka sötétjébe. – Maradjatok mellettem! – ordítja Rafi. De már késő. A pokolfajzatok lecsapnak rájuk, a sikoltozásuk előbb hangosabbá válik, majd elnémul. Rafi megragadja a legközelebb lévő nőt, mikor azt démoni kezek megpróbálják levonszolni a föld alá. Démoni karmok mélyednek az asszony húsába, ahogy rémületében lassított mozdulatokkal kalimpál és vergődik. Rafi kirántja a földből, és már lendíti a kardját, megállás nélkül szabdalja és rugdossa a szörnyetegeket. Igen, így küzd egy hős! Utánozom mozdulatról mozdulatra, és azt kívánom, bárcsak segíteni tudnék neki. Végigharcoljuk, Rafi és én, az egész éjszakát.

* Reszketve ébredek, sötét van, a napkeltét közvetlenül megelőző nyugodt, csendes időszak. Olyan eleven volt ez az álom, mintha tényleg, fizikailag is ott lettem volna. Beletelik pár perc-

69

SUSAN EE World After – Túlélők világa be, míg a szívverésem normális ütemre lassul, és felszívódik a szervezetemből az adrenalin. Kicsit fészkelődöm, hogy a takaró alá rejtett kard markolata ne nyomja a bordáimat. Hanyatt fekve hallgatom a szél zúgását, és azon tűnődök, vajon hol lehet most Rafi.

70

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

14 A

HÚGOM MÁR HÁROM NAPJA NEM EVETT SEMMIT.

Ivott egy kis vizet, de semmi más nem maradt meg benne. Anya és én addig unszoltuk, míg végül megevett néhány kanál őzpörköltet, de szinte azonnal fel is öklendezte. Kipróbáltunk már mindent a húslevestől a zöldségekig. De mind visszajött belőle. Anya borzasztóan aggódik. Olyannyira, hogy alig mozdult el mellőle, mióta rátaláltunk az alagsori laborban, a Fészekben. Paige bőre halottfehér. Olyan, mintha az összes vérét lecsapolták volna a durva öltésekkel összezárt, gyulladtan vöröslő lyukakon keresztül. – Nézz a szemébe! – mondja az anyám, mintha csak megérezné, képtelen vagyok túltenni magam Paige másságán, amikor ránézek. De nem vagyok rá képes. Egyfolytában az öltéseit bámulom, miközben kukoricakenyérrel kínálgatom. A vágás az arcán ideoda kanyarog, mintha a sebész nem igazán figyelt volna rá, hogy milyen munkát végez. – Nézz a szemébe! – mondja megint az anyám. Összeszedem magam, és engedelmeskedem. A húgom megteszi nekem azt a szívességet, hogy elfordítja a tekintetét. Ez nem egy vadállat pillantása. Az sokkal fesztelenebb, magabiztosabb lenne. Ez egy második osztályos lesütött tekintete, aki túl sokszor találkozott már elutasítással. Így nézett mindig félre, ha a többi gyerek ujjal mutogatott rá, amikor elgurult előttük a kerekesszékével.

71

SUSAN EE World After – Túlélők világa Legszívesebben bokán rúgnám magam. Összeszedem a bátorságom, és ránézek, de nem viszonozza a pillantásomat. – Kérsz egy kis kukoricakenyeret? Annyira friss, hogy most vették ki a sütőből. Éppen csak hogy megrázza a fejét. Nincs a mozdulatában sértődöttség, csak szomorúság, mintha azon tűnődne, haragszom-e rá valamiért vagy megbántott-e valamivel. Valahol az öltései és a zúzódásai mögött megpillantom a húgom magányos, elveszett lelkét. – Éhezik – mondja anya. A háta meggörnyed, az egész tartásából árad a csüggedés. Az én anyám nem kimondottan az a típus, akinek félig teli van a pohár. De nem láttam ilyen reménytelenül szomorúnak a baleset óta, mikor Paige kerekes székbe kényszerült. – Mit gondolsz, tudnál enni egy kis nyers húst? – Utálom, hogy ezt kell kérdeznem tőle. Annyira megszoktam már, hogy vegetáriánus, ez most olyan, mintha már nem hinnék benne, hogy Paige ugyanaz maradt, aki volt. Lopva rám pillant. Félénken és bűntudattal telve. Ugyanakkor mohó érdeklődéssel is. Megint elfordítja a tekintetét, mintha szégyellné magát. De akkorát nyel, hogy azt nem lehet nem észrevenni. A nyers húsnak már a gondolatától is csorogni kezd a nyála. – Megyek, megnézem, találok-e neki valamit. – Felveszem a kardom. – Tedd azt! – mondja anya. A hangja tompa és élettelen. Elindulok, eltökélten, hogy szerzek valamit, amit Paige meg tud enni. Az étkezdében sor áll, mint mindig. Ki kell találnom valami hihető dolgot, amivel rá tudom venni a konyhai dolgozókat, hogy adjanak egy kis nyers húst. De semmi nem jut az eszembe. Még egy kutya is hajlandó lenne megenni a főtt húst.

72

SUSAN EE World After – Túlélők világa Ezért aztán kelletlenül, de kiállok a sorból, és elindulok az El Camino Real túloldalán lévő kiserdő felé. Lélekben rákészülök, hogy kőkorszaki asszony leszek, és abban reménykedem, hogy találok majd egy mókust vagy egy nyulat. Persze arról fogalmam sincs, hogy mihez kezdek, ha meglátok egyet. Az én jobbára még mindig civilizált fejemben húst a hűtőpultból lehet szerezni, fóliába csomagoltan. De ha mázlim van, testközelből és első kézből fogom megtapasztalni, miért lett Paige háromévesen vegetáriánus. Úton az erdő felé teszek egy kis kitérőt, hogy előbb shoppingoljak egy kicsit. Elgondolkodtam azon, amin a múltkor viccelődtünk Du-Dammal. Hogy a srácok fegyvert akarnak. Egy brutális, gyilkolóeszközt, elsősorban azért, hogy azzal hadonászva mindenkit elrémítsenek. De ha ugyanazt a borotvaéles kardot aranyos, cuki játéknak álcázzuk, akkor a csúnya rossz bácsik valahol másutt fognak ellopható fegyverek után nézelődni. Mázlim van. Egyből megtalálom a játékboltot a pláza földszintjén. Ahogy besétálok a hatalmas építőkockákkal és szivárványszínű kiscicákkal teli pultok közé, nosztalgikus érzések törnek rám. Legszívesebben elbújnék a játszósarokba, körülvenném magam puha plüssállatokkal, és képeskönyveket lapozgatnék. Az anyám soha nem volt normális, de sokkal jobb állapotban volt, amikor még kicsi voltam. Emlékszem rá, hogy szaladgáltam az ilyen játszósarkokban, bugyuta dalocskákat énekeltünk, vagy az ölében ültem, és olvasott nekem. Végighúzom a kezem a pandamacik puha szőrén, a játék vonatok sima műanyagán, és eszembe jut, milyen volt, mikor a macik, vonatok és anyukák közt biztonságban éreztem magam. Eltart egy darabig, mire megtalálom a legjobb megoldást. Végül levágom egy plüssmackó alsó felét, és ráhúzom a kard markolatára. Csak le kell húznom róla a macit, ha használni akarom a kardot.

73

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Ugyan már, ismerd el, Tündérmackó – mondom a kardnak – , hogy imádod az új külsődet! Az összes többi kard irigykedni fog, ha meglát. Mire átmegyek az út túloldalára, a kiserdőbe, a plüssmackóm többrétegű tüllszoknyát visel, amit az egyik butikban talált menyasszonyi fátyolból fabrikáltam. A fátylat kiöblítettem a mosdó csapjából folyó enyhén rozsdás vízzel, hogy ne legyen olyan menyasszonyosan vakító hófehér, ami esetleg túlzottan magára vonná a figyelmet. A szoknya kicsivel a kardhüvely alá ér, teljesen elrejti azt, vagyis el fogja rejteni, ha majd megszárad. A hátam felől nyitott, így egyetlen mozdulattal le tudom kapni a macit és a szoknyát, anélkül, hogy különösebben vacakolnom kéne vele. Kicsit hülyén néz ki, és mindenféle kínos dolgot sugall rólam. De egy dolgot biztos nem gondol majd senki, hogy egy gyilkos angyalkard van nálam. Szóval a célnak megfelel. Átsurranok az úttesten, és az erdős ligetet elkerítő, mellig érő kerítést méregetem. A terület viszonylag nyílt, átlátható, de elég fa van itt, hogy árnyékfoltokat biztosítson, védelmül a délutáni nap heve ellen. Nyulaknak ideális hely. Leveszem a markolatról a felnyársalt medvét, elégedetten, hogy milyen könnyedén lejön. Megállok az elvadult fűben, az angyalkard úgy áll a kezemben, mint egy varázsvessző. Egy bizonyos angyal, akit most inkább ne nevezzünk meg, mert próbálok nem gondolni rá, azt mondta, hogy ez a kis kard nem egy közönséges kard. Van elég fura dolog az életemben, és akkor még finoman fogalmaztam, de megesik, hogy nincs más lehetőség, sodródnunk kell az árral. – Keress egy nyulat! Az egyik fa törzsén lapuló mókus cincogva felnevet. – Ez egyáltalán nem vicces. – Sőt, a lehető legkomolyabb dolog. A nyers állathúsban van az utolsó reményem. Bele se merek gondolni, mi lesz, hogyha Paige nem tudja megenni azt sem.

74

SUSAN EE World After – Túlélők világa Elindulok a mókus felé, lazán tartom a karomat, ahogy egy kardot kell fogni. A mókus kíváncsian leóvakodik a fáról. – Bocsáss meg, mókus! Ez is az angyalok bűne. – Rafi arca jelenik meg előttem, a haja körül lobogó lángok glóriájával, homlokára mély árkokat vésett a bánat. Vajon hol lehet most? Biztos szenved. Az új szárnyakat megszokni olyan lehet, mint ha új lábakat kapott volna: fájdalmas, szomorú dolog, és háborús időkben veszélyes is. Felemelem a kardot, a fejem fölé. Nem vagyok képes odanézni, ugyanakkor muszáj néznem, ezért aztán elfordítom a fejem, de a szemem sarkából odapislogok, hogy legalább annyit lássak, hová kell céloznom. Aztán lesújtok a karddal. A világ hirtelen megbillen, szédülök. Felfordul a gyomrom. A látásom elhomályosodik, villogó fényeket látok. Az egyik pillanatban a kard még a mókus felé suhan. A következőben a hegye felfelé mutat a tündöklően kék, felhőtlen égboltra. A kéz, ami a kardot markolja, Rafi keze. És az ég sem az itteni égbolt. Egy hadseregnyi angyal feje felett köröz Rafi, akik szabályos alakzatban állnak alatta. Pompás szárnyai hófehéren ragyognak, épen és sértetlenül keretezik a testét, úgy néz ki, mint egy harcos görögisten szobra.

75

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

15 R

AFI A LEVEGŐBE LENDÍTI A KARDJÁT.

Az angyali légió harcosai

válaszul felemelik a kardjukat. Csatakiáltás száll az ég felé, mikor a szárnyas férfiak alkotta sorok egymás után a levegőbe emelkednek. Lélegzetelállító látvány, ahogy ez a rengeteg angyal összehangolt rendben felszárnyal az égre. A légió Rafi vezetésével csatába indul. Halk suttogással egy szó hangzik fel a fejemben. Dicsőség. Aztán egy szempillantás alatt eltűnik a kék ég és a szárnyas férfialakok. Egy csatamezőn állunk a sötét éjszakában. A pokolian félelmetes, denevérképű démonokból álló horda hömpölyög felém lavinaként, vérfagyasztó visítást hallatva. Rafi előrelép, és óraműpontossággal sújt jobbra és balra, olyan tökéletesen forgatva a kardot, mint ahogy álmomban is láttam tőle. Angyali harcosok küzdenek mellette, védik a hátát, némelyiküket már láttam korábban a Fészekben. Harc közben tréfálkoznak, heccelődnek, és védik egymást az éjszaka szörnyeitől. Újabb szó visszhangzik a fejemben. Győzelem. A kép ismét megváltozik, a levegőben vagyunk, de ezúttal egy vihar kellős közepén. Mennydörgés robaja száll a sötét felhők közt, villámok fénye világítja be a jelenetet éles kontrasztokat rajzolva. Rafi és a harcosok egy kisebb csoportja igyekszik tartani

76

SUSAN EE World After – Túlélők világa a pozícióját a csapkodó esőben, és egy másik csapat angyalt figyelnek, akiket láncra verve hurcolnak el. A rabok csuklójuk, bokájuk, nyakuk és fejük körül láncokról lógó tüskés fémpántokkal kénytelenek repülni. A tüskék a pántokon befelé néznek, így belemélyednek a húsukba. Az esőcseppek felhígította vér kacskaringós patakocskákban csordogál az arcukon, kezükön és lábukon. Egy-egy zömök, denevérképű, denevérszárnyas démon lovagol mindegyik rab hátán. A démonok a nyakörvként szolgáló pántról lógó két láncot úgy használják, mintha kantár lenne. Hol erre, hol arra rángatják, könyörtelenül paripáik húsába mélyesztve a tüskéket, amitől azok olyan kilengésekkel repülnek, mintha részegek lennének. A csukló- és bokapántokról lógó láncokon, melyekkel a rabok egymáshoz vannak kötve, további pokolfajzatok csüngnek. Ezek közül az angyalok közül néhány az előbb Rafi mellett harcolt a csatamezőn. Együtt nevettek vele, és védték egymás hátát. Most pokoli fájdalommal a tekintetükben figyelik őt, miközben a pokolfajzatok úgy kínozzák, terelik őket, mint egy áldozatra szánt tehéncsordát. A többi angyal mérhetetlen szomorúsággal figyeli őket, többen lehajtják a fejüket. De Rafi az egyetlen, aki a csoportból kiválva odarepül hozzájuk, és némelyik rabnak megérinti a kezét. Miközben a jelenet elhalványodik, újabb szó formálódik az elmémben. Becsület. Aztán újra a fák alatt találom magam, a Stanford parkjában. A gyomrom összeszorul, ahogy befejezem a mozdulatot, és a penge a földbe mélyed, ott, ahol egy pillanattal korábban még a mókus állt. A kezem olyan erősen szorítja a markolatot, hogy majd leszakad a csuklóm. A mókus felszalad a fára, onnan figyel. Aprónak és jelentéktelennek tűnik, azok után, amit az előbb láttam.

77

SUSAN EE World After – Túlélők világa Kiejtem a kardot a kezemből, és lerogyok mellé. Fogalmam sincs, mennyi ideig ücsörgök itt zakatoló szívvel, de gyanítom, hogy jó darabig. Körülöttem nincs más, csak a kék, októberi ég, a fű illata, és a szokatlan csend, ami általános, mióta az emberek nem használnak autót. A kard képes kommunikálni velem? Azt közölte velem, hogy hőskölteménybe illő, dicső csatákat vívni kovácsolták, nem pedig arra, hogy mókust kergessenek vele, és cuki játék állatkának öltöztessék? Tisztában vagyok vele, arra gondolni, hogy egy kard beszél, őrültség. De semmivel sem nagyobb őrültség, mint amit az előbb éltem át. Szeretném kitörölni a fejemből ezeket a tébolyult gondolatokat. Nem akarok olyasmit forgatni a fejemben, ami a leghalványabb mértékben is őrültségnek tűnik. De ezúttal mégis kivételt teszek. Rafi azt mondta, hogy a kard rendelkezik valamiféle tudattal. Ha valamilyen igazán bizarr véletlen folytán ez tényleg igaz, akkor még az is előfordulhat, hogy vannak érzései. És talán emlékei is, melyeket képes megosztani velem. Az éjjel, mikor azok a férfiak rám támadtak, bosszantotta, hogy fogalmam sincs, hogyan kéne használnom harc közben? Egy kard számára lehet, hogy kifejezetten idegesítő, ha olyasvalaki viseli, aki úgy hadonászik vele, mint egy bottal? Esetleg már abban az álomban is arra akart tanítani, hogyan forgassam? A gondolattól a frász kerülget. Talán le kéne cserélnem egy pisztolyra, ami kicsit kevésbé képes hatni rám, és nincs ilyen határozott véleménye a dolgokról. Fel is kelek a földről, hátat fordítok neki, és teszek pár lépést. Persze képtelen vagyok itt hagyni. Mégiscsak Rafi kardja. Biztos szeretné majd visszakapni.

78

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

* Útközben, visszafelé habozok egy kicsit, ahogy az élelmiszerosztáshoz érek. Új emberek állnak a sorban, de az ugyanolyan hoszszú. Az ellenállás kidolgozott egy elosztási rendszert, és napi két étkezésre korlátozták az adagokat. De amíg ez a rendszer beáll, a menekültek folyamatosan özönlenek, és az idejük nagy részét azzal töltik, hogy sorban állnak az élelmiszerért. Nagyot sóhajtok, és beállok a sor végére. Mire visszaérek a szobánkba, az már üres. Nem hiszem, hogy jó ötlet, ha Paige nyilvánosan mutatkozik, de gondolom, hamarosan úgyis visszajönnek. Leteszem a három hamburgert a tanári asztalra. Nem kérdeztem, hogy milyen húsból csinálták, de kétlem, hogy marhából. A húspogácsákat angolosan kértem, direkt a „véresen” szót használva, mivel arra gondoltam, így juthatok a legközelebb a nyers húshoz, anélkül hogy gyanút keltenék. De csalódottan kellett tapasztalnom, hogy a hús éppen csak a közepén rózsaszín egy kicsit. Az átsült széleket levagdosom a rózsaszín magról, és azt félreteszem Paige-nek. Meglátjuk, a félig sült hús megmarad-e benne. Próbálok nem folyton erre gondolni. Gyanítom, hogy nem járt a laboron kívül ebben az új alakjában mielőtt rátaláltunk, különben már tisztában lenne vele, mi az, amit meg tud enni. Vajon ha egy nappal hamarabb rátalálok, megmenthettem volna ettől? Elzárom ezeket a gondolatokat az agyamnak erre a célra rendszeresített, félreeső zugába, és a hamburgeremre koncentrálok. A saláta és a paradicsom helyett valami olyasmi lehet benne, aminek köze nincs ahhoz, amit utánozni próbál, de mégis zöldségre emlékeztet, és ezt határozottan pozitívumként értékelem. És a kenyér friss, most került ki a sütőből, az íze felséges. A tá-

79

SUSAN EE World After – Túlélők világa borlakók nagy mázlijára sikerült találni valakit, aki tudja, hogyan kell kenyeret sütni. Előhúzom Rafi kardját, és a csupasz pengét az ölembe fektetem. Az ujjaimmal végigsimítok a fémen. A fény kacskaringós vonalakon csillan, kiemeli az acélt díszítő, ezüstösen kéklő cirádákat. Ha ellazítom magam, és befelé figyelek, halványan érzem a belőle sugárzó keserű bánatot. A kard gyászol. Nem kell hozzá zseninek lenni, hogy kitaláljam, kit gyászol. – Mutass még mást is! – mondom, habár nem vagyok róla meggyőződve, hogy most képes lennék elviselni. Remeg a térdem, alig állok a lábamon, és erőtlennek, kimerültnek érzem magam. Még egy olyan világban is, ahol angyalok mászkálnak, megrázó élmény rádöbbenni, hogy az egyik képes megosztani velünk az emlékeit. – Mesélj nekem Rafiról! Nem történik semmi. – Oké. Akkor gyakoroljuk a vívást! – mondom vidáman és lelkesen, mintha egy kisgyerekhez beszélnék. – Rám férne még párlecke. De most sem történik semmi. – Jól van. Nos, akkor talán, mivel most úgy sincs más dolgom, kidekorálom a plüssmacit pár szalaggal meg masnival. Mit szólnál a sötét rózsaszínhez? A szoba hullámzani kezd körülöttem, majd eltűnik.

80

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

16 A

Z IDŐ FURA MÓDON TELIK ÁLMUNKBAN,

és azt hiszem, ugyanez

a helyzet az emlékekkel is. Egy évtizednek tűnik a gyakorlás a karddal, a küzdelem Rafi oldalán, egyik ellenfél után a másikkal. A pokolfajzatok nagyon dühösek lehettek, hogy a feleségek némelyikét kimentette a karmaik közül, és ezzel megfosztotta őket attól, ami a jogos jussuk lett volna. Ezért aztán attól kezdve folyton a nyomában jártak, és vadásztak mindenkire, aki csak a társául szegődött. Úgy tűnik, a démonok nem az a fajta népség, akik gyorsan felejtenek és könnyen megbocsátanak. Egyik korszak telt a másik után, a világ minden zugában, mindenütt ugyanaz folyt. Középkori falvakban, az első világháború csataterein, tibeti buddhista kolostorokban, Chicago titkos lebujaiban. Rafi a nefilimekről szóló pletykák után nyomoz, irtja a pokolfajzatokat és minden mást, ami rettegésben tartja a helyieket, aztán eltűnik az éjszakában. Elrepül, elhagy mindenkit, akivel menet közben bármiféle kapcsolatba kerülhetne, nehogy miatta megöljék őket. Egyedül. Csak Rafi és a kardja. És most még csak a kard sincs vele. És amikor már art hiszem, hogy a leckének vége, a kard emlékezetéből előugrik egy jelenet, amire végképp nem álltam készen. Már az első pillanatban mellbe vág az intenzitása. A düh és kín ordítása szakad fel Rafiból.

81

SUSAN EE World After – Túlélők világa Komoly bajban van. A fájdalom elviselhetetlen. De a sokk még rosszabb. Fantomtestem megremeg, hullámzik, elveszti a körvonalait, amitől teljesen összezavarodok. Amit Rafi átél, az olyan erőteljes, hogy a saját érzékszerveimből érkező benyomásokat és a gondolataimat is elnyomja. Ziháló lélegzete az egyetlen dolog, amit hallok. Amit hall. Kezek és térdek nyomják a földre, de a vértől síkos kezek alig találnak fogást, elcsúsznak a bőrén. Rafi a saját vérében fürdik. A hátából sugárzó fájdalom átjárja az egész testét. A csontjáig hatol. Könnyet csal a szemébe. Szétfeszíti a tüdejét. Vér terjeng az aszfalton. A szeme sarkából látja, ahogy nagy lapátkezek megmozdítanak valami fehéret. Iszonyodva szeretné becsukni a szemét, de képtelen rá. Szárnyak. Hófehér szárnyak. Lemetszve hevernek az út porában. Kapkodva, hörögve veszi a levegőt, nem lát semmi mást, csak azokat a mozdulatlanul heverő fehér tollakat a fekete aszfalton. Egy vércsepp esik valakinek a kezéről az egyik tollra. A démon Beliel hajol Rafi szárnya fölé, mintha az ő tulajdona volna. Egy halk, távoli hangot érzékel Rafi füle, valaki felkiált: – Hééé! Összeszedi magát és felpillant. A látását elhomályosítja a fájdalom és a szemébe csorgó verejték. Pislog néhányat, és megpróbálja fókuszálni a tekintetét, a hátában lüktető iszonyatos fájdalom ellenére. Egy vézna ember lánya, eltörpül a támadói mellett. Félig eltakarják az egyik harcos narancsszínű szárnyai, de Rafi látja, és tudja, hogy ő kiáltott. Ez én vagyok. Tényleg ilyen jelentéktelennek látszom egy angyal mellett?

82

SUSAN EE World After – Túlélők világa A lány Rafi felé hajít valamit, ahogy csak telik kevéske erejéből. A kardját? Lehetséges ez? De nincs ideje csodálkozni. A kardja bármire képes érte, még egy emberhez is képes kötődni, hogy segítsen rajta. Feltámadó dühe erőt ad neki. Kitépi magát támadóinak szorításából, és felemeli a kezét. A karja remeg az erőfeszítéstől. A világ leszűkül a kardjára, Belielre és a körülötte álló angyalokra. Elkapja a kardot, és ugyanazzal a mozdulattal felmetszi a démon Beliel gyomrát. Közben kis híján elveszti az egyensúlyát. Aztán mégis képes rá, hogy a mozdulat lendületét felhasználva megvágja a mellette álló angyalt is. A jelenet nem lassul le, mint a többi küzdelem. Nincs is rá szükség. Érzek minden egyes remegő izmot, minden tántorgó lépést, minden kínzó lélegzetvételt. Rafi szédül, állni is alig képes a lábán. Ahogy a támadói szétrebbennek, látja, amint a narancsos szárnyú harcos megüti a lányt. A lány az úttestre zuhan, és Rafi azt gondolja, hogy biztosan meghalt. A gyötrő fájdalom ködén át arra gondol, vajon ki lehetett, és egy ember lánya miért áldozná fel magát, hogy segítsen neki. Összeszedi magát, de alig bír talpon maradni. Minden erejére szüksége van, hogy felemelje a kardját, mikor Narancsos elindul felé. Rafi lába megállíthatatlanul remeg, és az ájulás kerülgeti, csak a makacssága és a dühe tartja talpon. Narancsos nyilván túl gyáva, hogy egymagában szálljon szembe vele, inkább feladja, és szárnyra kap. Ahogy elrepül, Rafi nyomban összecsuklik, és elterül a földön. Az úttesten heverve a világ elfeketedik, csak időnként villan fel előtte néhány színes folt. A lihegése elnyom minden más hangot, de megpróbál összpontosítani a környezetből érkező zajokra.

83

SUSAN EE World After – Túlélők világa Csosszanó lépések a zárt ajtók mögött. A házakban az emberek suttogva vitatkoznak, hogy vajon biztonságos-e már előbújni. Arról beszélnek, vajon mennyit fognak érni Rafi testrészei, ha darabokra szaggatják. De nem ők az egyetlenek, akik miatt aggódnia kell. Még halkabb lépteket, apró, surranó neszeket is hall. Finom kis kapirgálást, mint amikor csótányok motoznak a falban. Érte jönnek. A pokolfajzatok rátaláltak. Persze mindig is tudták, merre jár. De ezúttal szerencséjük van. Most teljesen magatehetetlen. Most magukkal tudják majd vinni, le a pokolba, ahol világkorszakokon át, lassan kínozzák majd. Igen, most bármit megtehetnek vele, ahogy itt hever, remény és szárnyak nélkül. Kétségbeesetten próbál eszméleténél maradni, de elborítja a sötétség. Valaki hangosan kiabálva szólongatja az anyját. A hang erős és határozott. Biztos csak lázálom lehet, mert senki nem lehet ilyen ostoba, hogy szándékosan magára vonja a figyelmet az emberek bandáival teli környéken. De az épületek lépcsőházaiban nem hangzanak fel léptek. Az emberi patkányok azt suttogják, az anyja után kiáltozó lány bandája biztos itt lehet a közelben. Máskülönben mitől lenne ilyen vakmerő ez a lány? A pokolfajzatok motozása is elhallgat. Nem elég okosak hozzá, hogy mérlegeljék a helyzetet, különben már réges-rég elkapták volna egy összehangolt támadással, ahelyett, hogy a kedvező alkalomra várnának. Össze vannak zavarodva. Támadjanak vagy meneküljenek? Megpróbálja valami védettebb helyre vonszolni magát az úttest közepéről, de ismét elfeketedik előtte minden, és elájul. Valaki hanyatt fordítja. Izzó fájdalom hasít a hátába. Apró tenyér csattan az arcán. Egy pillanatra kinyitja a szemét.

84

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az égbolt világos háttere előtt sötét hajfürtöket ringat az enyhe szellő. Átható tekintet mered rá a hosszú szempillák alól. Az ajka olyan vörös, biztosan harapdálja a lány. Beletelik pár pillanatba, míg ráébred, hogy ez az ember lánya segített neki az élete kockáztatásával. Kérdez valamit. A hangja követelőző, ugyanakkor dallamos is. Jó lesz utolsó hangnak, amit a halála előtt hall. Hol elájul, hol magához tér, ahogy a lány mozgatja. Azt mérlegeli, hogy vajon a lánynak lesz-e még ideje feldarabolni őt, vagy a pokolfajzatok előbb vetik rá magukat. Ehelyett azonban a lány bekötözi a sebét, és beleülteti egy kerekes székbe, ami túl kicsi a számára. Ahogy a lány felnyög, és túljátszott tántorgással előadja, hogy milyen nehéz terhet cipel (valószínűleg inkább azt akarja sugallni, hogy milyen erős), a fájdalom ködén át is meglehetősen viccesnek találja. Borzalmasan pocsékul színészkedik. Az ember lányai köztudottan vaskosak és súlyosak az angyalokhoz képest, és van valami őrülten vicces a színlelésében. Talán a Felvigyázói is azért vették nőül a feleségeiket, mert szórakoztatónak találták őket. Nem egy olyan ok, ami miatt megérné kockáztatni a poklot, de eddig ez az egyetlen, ami eszébe jutott. Cipőtalpak csattognak a járdán, ahogy az emberpatkányok Rafi után szaladnak. A patkányok példáján felbátorodva a pokolfajzatok is elindulnak felé. Megpróbálja figyelmeztetni a lányt. De nincs rá szükség. A lány futva igyekszik eltűnni az árnyékban, maga előtt tolva őt, amilyen gyorsan csak bírja. Ha elég sokáig tartani tudja az előnyét, a pokolfajzatok figyelmét elvonják majd a zamatos húsú emberpatkányok. Mielőtt elájulna, az az utolsó gondolata, hogy a Felvigyázói biztosan kedvelték volna ezt a lányt.

85

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

17 A

Z ÁRNYAK MÁR HOSSZÚRA NYÚLNAK ODAKINT,

mire felriadok.

Még mindig remegek az átélt emlékektől. Nem csupán azt tudom, mi járt a fejében, de tényleg átéltem mindent, én is pontosan azt éreztem, amit ő érzett, és azt gondoltam, amit ő gondolt. A kard tényleg ilyen közel állt Rafihoz? Talán csak a különösen felfokozott pillanatokban. Amit átéltem, az minden szempontból furcsa volt és ijesztő. Remegő kézzel végigsimítok a langyos pengén, és szétküldöm a gondolatot a testemben, hogy minden rendben van. Lassacskán kezd összeállni a kép. Rafi egyes tettei kezdenek értelmet nyerni. Amikor verekedésbe keveredtem az Ellenállás előző táborában, nem siethetett a segítségemre, mivel azzal teret adott volna a rólunk szóló pletykáknak. Hiszen a pokolfajzatok folyton a sarkában vannak, feltehetően a szerencsének, szívós nyomozásnak és az emberek közt terjedő pletykáknak köszönhetően. Egy ilyesfajta verekedés egész biztosan sokáig szóbeszéd tárgya. Ellenem fogadott, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá tegye, nem vagyunk barátok, hogy nem érdekli, mi történik velem. És az erdőben levadászta a kicsi démonokat, akkor is üldözte őket, amikor már menekültek, mert olyannak látszottak, mint akik a pokolból jöttek. Ha bármelyik életben marad, hogy elmondja, a megmentésére sietett egy ember lányának, csak idő kérdése lett volna, mielőtt elkapnak, nem igaz?

86

SUSAN EE World After – Túlélők világa De muszáj volt neki odáig elmennie, hogy miután csókolóztunk, azt mondja nekem, még csak nem is kedvel? Véleményem szerint ez teljességgel szükségtelen volt. A csók. Belém fészkeli magát a gondolat, hogy megkérdezzem róla a kardot. Ostoba, zavarba ejtő gondolat, sőt kifejezetten sekélyesnek is mondanám, azok után, hogy láttam, min ment keresztül Rafi. De pont amiatt, amit most átéltem, szeretném őt látni egy másfajta pillanatában is. Egy olyan pillanatban, amikor pimasz, és nyeregben érzi magát. Amikor, ha csak két másodpercre is, de valami másban van része, nem fenyegető veszélyben és fájdalomban. Meg azért, mert majd meghalok a kíváncsiságtól, hogy megtudjam, mit érzett, amikor megcsókoltam. Tudom, hogy ez lényegtelen. Tudom, hogy nem változtat semmin. Tudom, hogy gyerekes. Mindezt tudom. De egy lány nem lehet lány, mondjuk csak öt percre? – Mutasd meg az emlékeidet a csókról! – Lehunyom a szemem. Érzem, ahogy elönti a forróság az arcomat, ami butaság, elvégre a kard is jelen volt a csóknál, és már úgyis látta az egészet. És mi van abban, ha kíváncsi vagyok rá, mit érzett? – Jaj már, gyerünk! Muszáj megint ezt csinálnunk? Nem történik semmi. – Az a legutolsó rettenetes volt. Szükségem van egy kis vigasztalásra! Ez csak egy apróság. Kérlek! Semmi. – Teleaggatlak szalagocskákkal és masnikkal. – Igyekszem, hogy úgy hangozzék, mintha komolyan is gondolnám. – Talán még csillogó sminket is teszek a macira. Erre se történik semmi. – Áruló! – Tudom, hogy vicces pont ezzel vádolni, hiszen a kard éppen hogy lojális Rafihoz, de nem érdekel.

87

SUSAN EE World After – Túlélők világa Visszacsúsztatom a hüvelyébe, ami a székemnek van támasztva, és rátűzöm a macit a markolatára. A szíját átvetem a vállamon, és kilépek a szobából, hogy megkeressem anyát és Paige-et. A folyosón szokás szerint nagy a nyüzsgés. Két egyforma, szőke hajú srác nyomakszik át a zsúfoltságon, jobbra-balra köszöngetve az embereknek, akik mellett elhaladnak. Láthatóan mindenki kedveli őket. Beletelik pár másodpercbe, mire felismerem, hogy Du és Dam az. A hajuk most szalmaszőke. Du lopva megmutat valamit Damnak, ami a tenyerében lapul, mire Dam szeme fennakad, és alig bírja visszatartani a nevetését. Gondolom, Du kizsebelt valakit, elcsórva tőle valamit, amiről az illető kijelentette, hogy semmi szín alatt nem lehet az övék. Mikor meglátnak, integetnek nekem, ezért aztán bevárom őket. – Mi történt a hajatokkal? – kérdem. – Ha még emlékszel rá, mesterkémek vagyunk – feleli Du. – Vagyis az álcázás mesterei – mondja Dam. – Hát – mondja Du a hajfestéket törölgetve a homlokáról –, a „mester” talán kicsit túlzás. – Mint ahogy az „álcázás” is – mondom vigyorogva. – Ne hallgass rá, haver, remekül nézel ki – mondja Dam Dunak. – Szebb vagy, mint valaha. – És mit csórtatok? – Lehalkítom a hangom, hátha a dolog tulajdonosának nincs humorérzéke. – A kezed már nem a régi, tesó. Meglátta. – Dam körbepillant, hogy nem hallgatózik-e valaki a közelben. – Az kizárt. Az én kezem olyan, akár a szellő. – Du kinyitja a mostanra már üres tenyerét, és megmozgatja az ujjait. – Csak okos a csaj, ennyi az egész. Rájön dolgokra. – Igen, ez igaz. Pont ezért érezzük magunkat kellemetlenül, amiért csupán úgy tekintettünk rád, mint közönséges jelöltre a

88

SUSAN EE World After – Túlélők világa csaj-pankrációhoz. Jut eszembe, ha már szóba került, mit szólnál az apácaruhához? – Vagy még jobb volna, mint szexi könyvtáros lány szemüvegben. – Du úgy biccent felém, mint aki remek tippet ad. – Kiderült, hogy vannak itt velünk könyvtárosok és apácák is. – Hát lehetne ennél jobb? – Dam tágra nyílt szemében őszintelelkesedés tükröződik. Egymásra néznek, és egyszerre kiáltanak fel: – Könyvtáros csaj iszapbirkózás! – És felemelt kézzel összepacsiznak, mint az izgatott kisgyerekek. A folyosó elcsendesedik, mindenki minket bámul. – Látod? Máris mennyi embert érdekel! – mondja Du. De aztán a folyosó hirtelen kiürül, az emberek kiözönlenek az ajtón. Valami történt. – Mi van odakint? – kérdezem az egyik fickótól, aki az ablakon kukucskál kifelé. – Fogalmam sincs – feleli. Kissé ijedtnek tűnik, ugyanakkor kíváncsi is. – Csak követem a többieket, hogy lássam, mi a helyzet. Akárcsak magácska, nem igaz? Egy nő megy el mellettünk, és válaszol: – Találtak valakit. Meghalt vagy megcsonkították, ilyesmi. – Ahogy kimegy az ajtón, hideg levegő szökik be. Meghalt vagy megcsonkították. A nő után megyek. Odakint kisebb csődület fogad, az emberek feszülten téblábolnak a főépület előtti fedett sétányon. A nap még a horizont felett jár, de a borult égbolt eltompítja a színeket, a szürke árnyalataival fest át mindent. Az emberek az El Camino felé nézegetnek. A túloldalon, az elkerített erdőcske van, ahol a mókust kergettem. Napközben gyönyörű, békés hely, a ritkásan nőtt fák csak foltokban vetnek árnyékot, nincs köztük sötét. De ahogy halványul a fény, a ligetre fenyegető homály borul.

89

SUSAN EE World After – Túlélők világa Néhányan egyszerűen átszaladnak az épülettől az erdőhöz. Van, aki habozik, mielőtt kényelmes tempóban utánuk indul. Mások csak őgyelegnek az épület közelségének vélt biztonságban, és a nyakukat nyújtogatva lesik, vajon mi történik a lombok árnyékában. Megállok, felmérem a helyzetet, majd azokhoz csatlakozom, akik futva igyekeznek a túloldalra. Nem hagy nyugodni a kíváncsiság, hogy mi lehet az, ami kicsalta őket a vészesen közelgő alkonyatba. Az útközben elcsípett beszélgetések töredékeiből próbálom összerakni a képet. Nem én vagyok az egyetlen, aki a szerettei miatt aggódik. Sokan elszakadtak a családjuktól az angyalok inváziója okozta káoszban és a Fészek elleni támadás során. Ők most kétségbeesetten aggódnak, hogy talán a megmaradt családtagjaik valamelyike az, aki megsérült vagy meghalt. A többiekben meg talán több a kíváncsiság, mint a józan ész, és felbátorítja őket a tudat, hogy egy eltökéltemberekből álló csapat tagjai. Mindenesetre elegen vagyunk, hogy komoly tolongás alakuljon ki a kerítésnél. Fémkeretes drótkerítésről van szó, ami a mellemig ér, tehát nem lehet csak úgy egyszerűen átlépni. Mivel mindkét irányban több saroknyira nyúlik, nincs más választásom, át kell másznom rajta. A fák közt kisebb tömeg gyűlt össze. Érzem a nyugtalanságukat, és hallom a feszültséget a hangjukban. Sürgető érzés vesz rajtam erőt. Itt valami nagy baj van, és meggyőződésem, hogy a családomnak is köze van hozzá. Berontok az emberek közé, félrelökdösve az ácsorgókat. A látványt, ami a szemem elé tárul, életem végéig nem leszek képes kitörölni az emlékeimből.

90

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

18 A

FÁK ÁRNYÉKÁBAN A KISHÚGOM KÍNLÓDIK.

Kötelekkel van kipányvázva, melyeknek a végét nagydarab férfiak tartják. Az egyik kötél a nyakára van hurkolva, kettő a csuklóin, másik kettő a bokáin feszül. A férfiak erejüket megfeszítve tartják a köteleket, mintha egy vadlovat próbálnának féken tartani. Paige haja csapzott, vérrel van átitatva. Vérrel van összekenve az arca, és virágmintás ruháját is vér pettyezi. A sötétlő vér és az öltések szabdalta, sápadt arcbőre közti éles kontraszt miatt úgy néz ki, mint egy sírjából kikelt halott. Úgy viaskodik a kötelekkel, mint egy megszállott. Ide-oda tántorog, ahogy a férfiak rángatják a köteleket, hogy megfékezzék. Még ebben a homályos megvilágításban is tisztán látom a kötelek okozta véres horzsolásokat a nyakán és a csuklóin, ahogy rángatózik, mint valami kísérteties vudu bábu. Az első gondolatom, hogy kardot rántok, és visítva a férfiakra vetem magam. De megpillantok valamit Paige lába előtt a földön. A megdöbbenéstől, hogy így látom őt, kegyetlenül kikötözve, akár egy állatot, eddig semmi mást nem vettem észre. De most látok egy sötét kupacot, ami mozdulatlan, mintha csak kőből lenne, de az alakja olyasmit sejtet, amit inkább nem akarok felismerni. Ez egy holttest. Ez az a fickó, akinél a baseballütő volt, mikor a haverjaival rám támadtak.

91

SUSAN EE World After – Túlélők világa Elfordítom a tekintetem. Nem akarom tudomásul venni, ami a szemem elé tárul. Nem akarom látni a testéből hiányzó darabokat. Nem akarok belegondolni, hogy ez mit jelent. Képtelen vagyok rá. Paige kidugja a nyelvét, és lenyalja a vért az ajkáról. Lehunyja a szemét, és nagyot nyel. Egy pillanatra kisimul az arca. Békesség tölti el. Aztán kinyitja a szemét, és a lába előtt heverő tetemre bámul. Mintha azt akarná mondani, nem ő tehet róla. Egy pillanatig arra számítok, hogy összerázkódik az undortól a hulla láttán. Mert undorodik is. Ugyanakkor egy pillanatra megvillan benne a sóvárgás is. Az éhség. Rám pillant. Szégyent látok a szemében. Abbahagyja a viaskodást, és egyenesen rám néz. Látja a tétovázásomat. Látja, hogy már nem rohanok a megmentésére. Látja a szememben a ki nem mondott ítéletet. – Ryn-Ryn! – kiált fel. A hangjában elkeseredés és csalódás csendül. Könnycseppek csordulnak alá vérmaszatos arcán, világítóan fehér nyomot hagyva maguk után, és az előbbi brutális szörnyeteget riadt kislánnyá változtatják. Ismét vergődni kezd. Az együttérzéstől megfájdul a csuklóm, bokám és a nyakam, látva, ahogy vérző bőrét a durva kötél még jobban felhorzsolja. Az erőlködve ziháló férfiak hátrálva feszítik a köteleket, a látvány alapján szinte lehetetlen megmondani, hogy ők tarják fogva a húgomat, vagy a húgom őket. Elképesztő, mekkora erő lakik az új testében! Elég ereje van hozzá, hogy komoly kihívást jelentsen öt életerős férfinak, és komolyan megizzassza őket. Ezen az egyenetlen talajon könnyedén képes volna rá, hogy az egyensúlyukból kibillentve felborítsa őket. De csak hasztalanul vergődik, viaskodik.

92

SUSAN EE World After – Túlélők világa Ahhoz azonban elég erősen, hogy a kötelek belevágjanak a húsába. Elég erősen, hogy büntetésül fájdalmat okozzon magának. De csak olyan erősen, hogy senki más ne sérüljön meg. A kishúgom torkából szívet tépő zokogás tör fel. Újra rohanni kezdek. Nem számít, mi történt, erre nem szolgált rá. Így nem lehet bánni senkivel sem! Jobboldalt az egyik katona felemeli és rám szegezi a fegyverét. Olyan közel van, hogy belelátok a hangtompító fekete csövébe. Megtorpanok, a lábam felszántja a talajt. A mellette álló katona Paige-re emeli a puskáját. Megadóan feltartom mindkét kezem. Férfiak ragadják meg a karomat, a durvaságukból ítélve komolyabb ellenállásra számítanak a részemről. Úgy látszik, nekünk Young lányoknak van már némi hírünk. De aztán lazítanak egy kicsit, mikor látják, hogy nem óhajtok verekedni. Puszta kézzel rendben van, de lőfegyver ellen, az nem az én műfajom. Csak annyit tehetek, hogy megpróbálok életben maradni, és kivárom, amíg lehetőségem lesz cselekedni. De az anyám nem így gondolkodik. Előront az árnyékból, némán és hangtalanul, mint egy szellem. Ráveti magát a katonára, aki Paige-re céloz. A másik katona puskatussal az arcába vág. – Ne! – üvöltöm, és megrúgom az egyik fickót, aki a karomat tartja. De mielőtt a földre zuhanna, és mielőtt még lerázhatnám magamról a másikat, máris hárman ugranak rám. Mielőtt esélyem lenne megvetni a lábam, máris lerántanak a földre, mintha bandatagok, gyakorlott verekedők lennének. Anya felemeli a kezét, hogy védje magát a puskatus újabb ütésétől. A húgom egyre erősebben viaskodik. Erőt vesz rajta a pánik és a düh. Az arcát felfelé fordítva élesen felrikolt, mintha az eget hívná segítségül.

93

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Hallgattassátok el! Hallgattassátok el! – kiáltja valaki fojtott hangon. – Ne lőjetek! – avatkozik közbe Sanjay. – Élve kell, hogy tanulmányozhassuk. – Van benne annyi lelkiismeret, hogy közben egy gyors, bűntudatos pillantást vet felém. Hirtelen nem is tudom, hogy dühös legyek vagy hálás. Segítenem kell nekik! Az eszem sikoltva tiltakozik a fegyverek miatt, de mit tehetnék? A kisujjamat se mozdítsam, miközben kínozzák és megölik a kishúgom és az anyám? Hárman fognak le. Az egyik a csuklómnál fogva szorítja a földre mindkét kezemet, a másik a bokámmal teszi ugyanezt, a harmadik pedig a gyomromon ül. Úgy tűnik, többé már nem becsülnek alá. Akkor legyen így! Ráfogok a fickó csuklójára, aki a kezemet tartja leszorítva, kapaszkodónak használom az erőkifejtéshez, és nem engedem elmozdulni a helyéről. Kissé visszahúzom, befordítom a talpam és megtolom, lerúgom a bokámról a lábamat tartó pasas egyik kezét. Akármilyen nagydarab is legyen valaki, a kezének a szorítása nem versenyezhet egy láb erejével. Aztán teljes erővel az arcába rúgok. Mindkét lábam szabad, felemelem és a hasamon ülő srác nyaka köré fonom. Megfeszítem az izmaimat, és hanyatt döntöm. Kirántom alóla a lábam, és beletaposok a széttárt combjai közé. Akkorát rúgok bele, hogy felszántja a füvet, és legféltettebb kincsét szorongatva, tátogva kapkod levegő után. Nem lesz vele gondom egy jó darabig. Időközben a fickó, aki a kezemet szorította le, megpróbálja kiszabadítani a csuklóját. Ha biztos lehetnék benne, hogy elmenekülne és békén hagyna, örömmel elengedném. De nagy az esélye, hogy inkább az jár a fejében, rám veti magát, amíg még a földön fekszem. A srácok többnyire ilyenek, ha

94

SUSAN EE World After – Túlélők világa vesztésre állnak egy náluk kisebb csajjal szemben. Nem ismerik el a vereséget, csupán balszerencsének vagy a véletlennek tulajdonítják a dolgot. Szilárdan fogom. Megkapaszkodom benne, és a csípőmet kifelé fordítva azt teszem a lábammal, amire az edzőteremben azt mondtuk, hogy olyan, mintha felszaladnék egy falon, csak közben a földön fekszem. Aztán meglendítem a lábam, és fejbe rúgom a fölém hajló fickót. Lefogadom, erre biztos nem számított. Felpattanok és körbepillantok, küzdelemre készen. Az anyám a földön hever, a puskájánál fogva rángatja az egyik katonát. A fegyver csövét fogja, miközben az egyenesen rá irányul. Vagy nincs tudatában, hogy csak a ravaszt kell meghúzni, hogy keresztüllőjék, vagy egyáltalán nem törődik vele. A húgom rikoltozik, mintha tényleg az a szörnyeteg lenne, aminek tartják. Az erek a nyakán és a homlokán kidagadnak, mintha fel akarnának robbanni. A köteleket tartó férfiak közül ketten már a földön hevernek. A harmadik most esik el, miközben nézem őket. Anya felé ugrok, reménykedve, hogy a fegyver nem sül cl, mielőtt még bármit is tehetnék. Szerencsére ezek a katonák nemrég még civilek voltak, mostanában toborozták őket, és még tapasztalatlanok. Remélhetőleg ez itt még nem lőtt le senkit, és nem szeretné, hogy egy kétségbeesett anya legyen az első, akit megöl.

95

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

19 A

NÉLKÜL, HOGY ÖSSZEBESZÉLTÜNK VOLNA,

mindannyian egy-

szerre kapjuk fel a fejünket. Eleinte nem is tudom megmondani, miért bámulom az eget. Aztán ráébredek, hogy valami zümmögés hallatszik fentről. Olyan halk, hogy szinte nem is lehet hallani. De egyre erősebb lesz. A fák lombjai közt megpillantok egy sötét foltot az alkonyi égbolton. Riasztó gyorsasággal közeledik. A zümmögés halk marad, inkább a csontjaiban érzi az ember a rezgést, mintsem hallja. Baljóslatú hang, mintha az agyunk valamely ősi rétege felismerné, mintha egy rég elfeledett tudattalan rettegés öltene testet hang formájában. Mielőtt még rájönnék, mi ez, az emberek sarkon fordulnak, és hanyatt-homlok futni kezdenek. Senki sem sikoltozik, ordít vagy kiált a többieknek. Csak néma kétségbeeséssel menekülnek. A pánik ragályos. A férfiak, akikkel anyám viaskodott, most eleresztik őt, és csatlakoznak a rohanó tömeghez. Szinte velük egyszerre, a húgomat féken tartók is eleresztik a köteleket, és ők is futásnak erednek. A húgom zihálva áll, és az eget bámulja. Mint akit megbabonáztak. – Fuss! – kiáltok rá. A hangom megtöri az igézetet. Megfordul, és szaladni kezd, a táborral ellenkező irányba. Berohan a fák közé, a kiserdő mélyére, maga után vonszolva a porban kígyóként tekergőző köteleket.

96

SUSAN EE World After – Túlélők világa Anya rám pillant. Vér csordogál a homlokán lévő sebből. Még ebben a félhomályban is látom, ahogy egyre sötétebb lesz körülötte a véraláfutás. Egy pillanatnyi habozás után a húgom után indul, be a fák közé. Én dermedten állok, miközben a zümmögés egyre hangosabb lesz. Utánuk menjek, vagy rohanjak vissza, a biztonság felé? A kérdés megoldódik magától, mikor a sötét felhő elég közel ér, hogy felismerjem a különálló alakokat. Szárnyas férfiakat látok, skorpiófarokkal. Több tucatnyian vannak, elsötétítik az eget. Alacsonyan szállnak, és egyre lejjebb ereszkednek. Máshol is neveltek belőlük egy csapatot, vagy akár többet is, nem csak a Fészek alagsorában. Rohanni kezdek. Az ellenkező irányba, mint amerről közelednek, így az iskola irányába tartok, ahogy a többiek is. Én vagyok a sereghajtó, tehát könnyű célpontot nyújtok. Az egyik skorpió kiválik a többi közül, és előttem ér földet. A Fészekben látottaktól eltérően ez teljesen kifejlett példány, dús, bozontos haja van, és akkora fogai, akár egy oroszlánnak. A karja és a lába zavarba ejtően emberinek tűnik, eltekintve tőle, hogy a combja és a felkarja szokatlanul izmos. Első pillantásra a törzse is emberinek tűnik, de a hasa és a mellkasa mintha átmenetet képezne a kigyúrt kockahas és a sáskák szelvényekből álló potroha közt. A fogai olyan óriásiak, hogy nem is tudja becsukni a száját, az ajkairól csöpög a nyál. Elbődül és a feje fölé emeli vastag skorpiófarkát. Szorongató félelem tör rám, amit azelőtt még nem éreztem. Olyan érzés, mintha újraélném a Fészek alagsorában történt skorpiótámadást. A szúrás helye bizseregni kezd, a nyakizmaim

97

SUSAN EE World After – Túlélők világa megfeszülnek, mintha azt várnák, hamarosan ismét egy fullánk fúródik beléjük. Újabb skorpió landol a közelemben. Ennek tűhegyes fogai vannak, vicsorogva mutogatja őket, ahogy rám sziszeg. Csapdába kerültem. Lekapom a markolatról a félbevágott macit, és előhúzom a kardot. Talán valamivel kevésbé esetlenül tartom a kezemben, mint korábban, de ez nem sokat javít az önbizalmamon. Szórványos lövések hallatszanak, de a puskák zaját jórészt elnyomja a rovarszárnyak dühös zümmögése és az emberek átható sikolyai. Alighogy felveszem a küzdőállást, ahogy az álmomban tanultam, máris rám veti magát az egyik szörnyeteg. Negyvenöt fokban, ferdén lefelé sújtok a pengével, a nyaka és a válla találkozásához. De csak a fullánkját metszem le, ahogy ostorként csap felém a farkával. A skorpió felsikolt fájdalmában, felkavaróan emberi hang hagyja el agyarakkal teli száját. Nem marad időm végezni vele, mert máris rajtam van a másik, és felém döf a fullánkjával. Lehunyom a szemem, és ijedtemben vadul odacsapok a pengével. Csupán ennyi telik tőlem, a skorpiócsípés emléke kis híján teljesen lebénít. Szerencsémre a kardnak nincsenek ilyen problémái. Érzem, ahogy szinte dalol örömében. Megfelelő szögbe igazítja magát. Az ív felfelé emelkedő szakaszán könnyű, mim a tollpihe, lefelé tartva ólomnehéz. Mikor kinyitom a szemem, a második skorpió vértócsában hever a földön, a farka rángatózik. Az első eltűnt, valószínűleg odébb röppent valahová, hogy a sebét ápolgassa, vagy csendben kimúljon.

98

SUSAN EE World After – Túlélők világa Egymagamban állok a ligetnek ezen a részén. Behúzódok a legközelebbi fa árnyékába, és igyekszem lecsillapítani kapkodó lélegzetemet. A skorpiók egymás után szállnak le a földre, de tőlem távolabb. A kerítésnél feltorlódott tömeg köti le az érdeklődésüket. Egymás után ragadják meg az embereket, és újra meg újra beléjük mélyesztik a fullánkjukat, különböző helyeken, különböző szögben, mintha gyakorolnának, vagy talán csak élvezik a dolgot. Még azután is, hogy az egyikük rácuppan az áldozatra, és nekiáll szárazra szívni, további skorpiók jönnek, hogy beledöfjenek a mozdulatlan testbe. Az emberek sikoltoznak, és egymást félrelökdösve igyekeznek átmászni a kerítésen. Szétszaladnak jobbra-balra, hogy olyan helyet keressenek, ahol át tudják ugrani a kerítést, de őket is sorban elkapják a skorpiók. Azok a kevesek, akiknek sikerült átmászni, úgy tűnik, biztonságban vannak. A skorpiók el vannak foglalva az itt rekedtekkel, és egyáltalán nem foglalkoznak azokkal, akik már átjutottak a kerítésen. Mikor az áldozatok a földre rogynak, a skorpiók nekiállnak kiszívni belőlük a nedveket. Kis idő elteltével az emberek vagy a kerítés tövében hevernek mozdulatlanul, vagy az úttesten átvágva rohannak be az iskolaépületbe, a skorpiók érdeklődése így is, úgy is megszűnik irántuk. Végül a szörnyetegek egymás után emelkednek a levegőbe, kavarogva örvénylenek, mint egy rovarfelhő, majd eltűnnek a sötétedő égbolton. Valami megzörren mögöttem, mire megpördülök, kezemben a karddal. De csak anya az, ő közeledik felém. A kerítésnek ezen az oldalán rajtunk kívül senki nem mozdul. Mindenki más halottnak tűnik. Azért továbbra is a fák árnyékában maradok, hátha visszajönnek a skorpiók, de minden csendes, nem moccan semmi.

99

SUSAN EE World After – Túlélők világa Anya odalép mellém. – Eltűnt. Elvesztettem a nyomát. – Vértől maszatos arcán könnyek csillognak. Botladozva megindul a kerítés felé, nem törődve a földön heverő emberekkel. – Én jól vagyok, anya. Kösz, hogy megkérdezted. – Felveszem a macit, és a szoknyájával letörlöm a vért a kardról. – Minden rendben? Hogy sikerült túlélned? – Persze hogy jól vagy. – Meg sem áll, csak a válla felett szól vissza. – Te az ördög menyasszonya vagy, ezek pedig az ő teremtményei. Visszacsúsztatom a pengét a hüvelyébe, és ráhúzom a macit a markolatra. – Nem vagyok az ördög menyasszonya. – A karjában hozott ki a lángok közül, és megengedte, hogy látogatóba visszatérj hozzánk a halálból. Kivel mással lenne ilyen előzékeny, a menyasszonyán kívül? Egyetlenegyszer látott egy srác karjában, és gondolatban máris összeadott minket. Kíváncsi lennék, vajon Rafi mit szólna az ötlethez, hogy anyám legyen az anyósa. – Láttad, merre ment Paige? – Eltűnt. – Elcsuklik a hangja. – Szem elől vesztettem a fák közt. – Egy hete még egyértelmű lett volna, hogy mit érzek a szavai hallatán. De most nem tudom eldönteni, hogy inkább ijedséggel vagy megkönnyebbüléssel tölt el ez a hír. Talán egyszerre mindkettővel. – Elbújtál a skorpiók elől? – kérdem. – Hogy élted túl? Nem válaszol. Ha valaki azt mondaná, hogy az anyámnak mágikus képességei vannak, nem esne nehezemre elhinni. Még csak meg sem lepne, legalábbis nem jobban, mint az, hogy valahogyan életben maradt.

100

SUSAN EE World After – Túlélők világa Követem a kerítéshez. Közben elhaladok a kényelmetlen és természetellenesen kicsavart pózban heverő áldozatok mellett. Bár a skorpiók már nem bántják őket, továbbra is úgy hevernek ott, szikkadton, ráncosan, mint az aszalt szilva. A szanaszét heverő emberi testekkel a liget úgy néz ki, mint egy csatatér. Szeretném megnyugtatni őket, hogy el fog múlni, rendbe fognak jönni. De a támadás értelmetlen és rosszindulatú hevességét tekintve nem vagyok benne biztos, hogy tényleg így lesz. Két döglött skorpió is hever az emberek közt. Az egyiket a mellkasán érte lövés, a másikat a fején. Anya úgy nézelődik az áldozatok közt, mintha keresne valakit. Kiválasztja közülük, akinek a rettegés a legtorzabb, leginkább elborzasztó formában fagyott az arcára, és odarángatja a kerítés egy letaposott részéhez. – Mit csinálsz? – kérdem. – Felajánlást – mondja, és tovább vonszolja szegény fickót. – Meg kell találnunk Paige-et, ezért felajánlást kell tennünk. – Megrémítesz, anya. – De kár is kinyitnom a számat, hiába beszélek neki. Talán sejti, hogy úgysem segítenék, ezért nagy nyögésekkel felrángatja a testet, és nekitámasztja a kerítésoszlopnak. Az rongycsomóként csuklik össze, és visszacsúszik. Szeretném megállítani az anyámat, de tisztában vagyok vele, hogy ha egyszer valami őrült ötlet befészkeli magát a fejébe, a világon semmi nem képes megállítani. Kezd leszállni az este. A skorpiók sötéten kavargó felhője már messze jár, nem látni egyetlen kóbor példányt sem a levegőben. A gondolat, hogy az egyre sűrűsödő homályban mászkáljak a liget fái közt, a kicsi démon húgomat keresgélve, nem tűnik túlontúl vonzónak és időszerűnek. Ugyanakkor őt sem hagyhatom idekint egymagában kóborolni, többféle okból sem. És valószínűleg mindenkinek jobb volna, ha én találnék rá, nem pedig az Ellenállás halálra rémült emberei.

101

SUSAN EE World After – Túlélők világa Ezért aztán hagyom az anyámat, hogy csináljon, amit akar, és visszatérek a liget fái közé.

102

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

20 J

ÓCSKÁN BENNE JÁRUNK MÁR AZ ESTÉBEN,

mire visszaérek a kerí-

tésnél lévő csatatérre. A döbbenettől megnémult emberek kóvályognak az áldozatok közt. Vannak, akik mozdulatlan szeretteik fölé görnyednek, mások zokogva, szemmel láthatóan halálra rémülten mászkálnak fel-alá. Páran sírt ásnak. Az anyám láthatóan véghezvitte, amit akart, bár őt már nem látom sehol. A férfi, akit odavonszolt, most egy rakás test tetején ül, kitárt karral a kerítésnek dőlve, úgy néz ki, mint egy rémült, ám ugyanakkor rémisztő madárijesztő. Anyám egy kötél darabjaival kötözte oda, amit valószínűleg a Paige-et meglasszózó fickók egyikénél talált. A férfi sikoltásra nyíló száját még hangsúlyosabbá teszi a rubinvörös rúzs. Mellkasán az ing gombjai nyitva, kilátszik a szinte teljesen szőrtelen mellkasa. Rúzzsal írt üzenet áll rajta:

HA HOZZÁM NYÚLSZ, TE KERÜLSZ A HELYEMRE Anyám műve meglehetősen hatásos, mindenki nagy ívben kikerüli. A testek közé érve egy férfi lehajol, hogy ellenőrizze a lábamnál heverő nő pulzusát. – Figyeljen! – mondom neki. – Lehet, hogy ezek az emberek nem haltak meg. – Ez itt egész biztosan halott – mondja, és a következőhöz lép.

103

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Talán csak úgy tűnik, mintha halottak lennének, de valójában csak lebénultak. A fullánkoknak ilyen hatása van. A mérgüktől lebénul az ember, és teljesen halottnak látszik. – Nos, ha valakinek megáll a szíve, az is pontosan ezt a hatást kelti. – Megrázza a fejét, leejti a megvizsgált fickó csuklóját, és a következő áldozathoz lép. Miközben követem, katonákat pillantok meg, akik fegyverük csövét felfelé fordítva az eget pásztázzák, felkészülve egy újabb támadásra. – Talán csak nem érzi a szívverésüket. Szerintem a méreg lelassítja a szervműködést. Azt hiszem… – Orvos vagy? – kérdi, anélkül hogy abbahagyná, amit csinál. – Nem, de… – Nos, én az vagyok. És azt mondom neked, ha nincs jele a szívműködésnek, akkor kizárt, hogy az illető életben legyen, eltekintve attól a meglehetősen ritka esettől, amikor egy kisgyerek beleesik egy jeges tóba. És én itt nem látok egyetlen gyereket sem, akit a jeges vízből húztak volna ki, vagy te igen? – Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de… Ekkor látom meg a két férfit, akik egy ernyedt női testet cipelnek egy sekély sírgödör felé. – Ne! – kiáltok rájuk. Ez akár velem is megtörténhetett volna. Egy ideig mindenki halottnak gondolt, és ha másként alakul, megtörténhetett volna, hogy bedobnak egy gödörbe, és élve eltemetnek,miközben én bénultan, de teljesen éberen végignézem az egészet. Odarohanok, hogy a férfiak és a gödör közé álljak. – Ne tegyék! – Hagyj minket békén! – Az idősebbik férfi még csak rám sem pillant, az arca eltökélt, ahogy fogja az áldozatot. – Lehet, hogy életben van! – A feleségem meghalt. – A hangja elcsuklik. – Hallgasson rám! Az is lehet, hogy még él.

104

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Miért nem hagysz minket békén? – Dühös pillantást vet rám a szeme sarkából. – A feleségem halott. – Véreres szeméből kicsordul egy könnycsepp. – És halott is marad. – Lehet, hogy most is hallja, amit mond. A férfi arca kivörösödik, keserves látvány, alig bírom elviselni. – Ő már soha többé nem jön vissza. És ha mégis, akkor ő már nem a mi Marynk lesz. Hanem valami utálatosság. – Felemeli a kezét, és az egyik fa alatt ácsorgó női alakra mutat. – Mint az ott. A magányos nő betegesen törékenynek látszik. A feje köré tekert barna sál és a kezére húzott kesztyű ellenére is felismerem Clara fonnyadt arcát, ő az, aki a Fészek romjai alól mászott elő. A színtelenné fakult régi kabát, amibe burkolózik, árulkodik a vágyáról, hogy minél kevesebb figyelmet vonjon magára. Gyanítom, hogy az emberek nem valami nagy szeretettel fogadták. Úgy öleli magát, mintha a férjébe és a gyerekeibe kapaszkodna, akiket mindennél jobban szeretne megtalálni. Nincs más vágya, csak hogy együtt lehessen a családjával. Közben Mary családja a sírgödörbe fekteti az asszony testét. – Nem tehetik ezt – mondom. – Magánál van, és tudja, hogy élve temetik el. A fiatalabbik megszólal: – Apa, nem gondolod, hogy… – Az anyád halott, fiam. És ő egy tisztességes emberi lény volt, aki megérdemel egy tisztességes temetést. – Felemeli az ásót. Megragadom a karját. – Tűnj innen! – Lerázza magáról a kezemet, az egész teste remeg a visszafojtott dühtől. – Ha benned nincs annyi tisztesség, hogy megtedd a családodért, amit kellene, az nem jelenti azt, hogy jogod van megakadályozni benne másokat, hogy azt tegyék az övéikért, ami helyes. – Mit akar ezzel mondani?

105

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Azt, hogy neked kellett volna elintézni a húgodat, emberségesen és szeretettel, és nem hagyni, hogy idegeneknek kelljen próbálkozni helyetted. A férfi földet vesz az ásójára, majd a gödörben fekvő feleségére szórja. A föld az asszony arcára hullik, és eltakarja.

106

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

21 A

LIGET SÖTÉTJÉBŐL ELŐLÉPŐ OBI INT AZ EGYIK EMBERÉNEK:

– Kísérje Ms. Youngot és az édesanyját biztos helyre, és gondoskodjon az őrizetükről, hogy biztonságban töltsék az éjszakát. – Letartóztat? – kérdem. – Miért? – Hogy megvédjelek – mondja. – Mitől? – kérdem. – Az Egyesült Államok alkotmányától? Obi felsóhajt. – Nem hagyhatjuk, hogy te és a családod szabadon mászkáljatok és pánikot keltsetek. Fenn kell tartanunk a rendet. Obi embere a mellkasom felé fordítja hangtompítós pisztolyának a csövét, és azt mondja: – Indulj szépen az úttest felé, és nem ajánlom, hogy bármivel próbálkozz! – Az emberek életét próbálja megmenteni – szólal meg egy remegő hang. Clara az, úgy húzza maga köré túlméretezett kabátját, mint aki legszívesebben eltűnne szem elől. De oda se figyelnek rá. Olyan pillantást vetek Obira, amiből kiolvashatja a kérdést: Ez most komoly?De azzal van elfoglalva, hogy egy másik emberét is magához intse. Anya művére mutat. – Miért van még itt ez a rettenetes hullarakás? Megmondtam, hogy vigyék innen őket. Obi embere odaszól másik két fickónak, hogy takarítsák el a testeket. Láthatóan neki magának nem fűlik hozzá a foga.

107

SUSAN EE World After – Túlélők világa Azok ketten a fejüket rázzák és elhátrálnak. Az egyik még keresztet is vet. Aztán sarkon fordulnak, és futva indulnak az iskola felé. Ahogy az őröm kíséretében átvágok a csatatéren, Sanjay hangját hallom, amint azt mondja az embereknek, hogy a kijelölt testeket pakolják fel egy teherautóra, hogy felboncolhassa őket. Támolyogva igyekszem minél távolabb kerülni tőlük. Nem bírom nézni. Talán ezek az emberek mégis halottak. Legalábbis nagyon remélem. Belöknek az út szélén álló rendőrségi autó hátsó ülésére. Anya már itt van. A rendőrautóban egy fémháló választja el az első és a hátsó üléseket. Hátul az ablakokon rács van. A hátsó ablakban a kalaptartón takarók és néhány üveg víz. Megzörren valami, amibe beverem a lábam, lepillantva egy fedeles műanyag vödröt látok, a tetején egy csomag egészségügyi törlőkendő. Kell pár pillanat, míg felfogom, hogy nem visznek minket sehová. Ez a kocsi lesz a cellánk. Csodás. De legalább az őr nem vette el a kardomat. Még csak meg sem motozott, hogy van-e nálam fegyver, biztos nem zsaru volt a régi világban. Azért valószínűleg a kardomat elvette volna, ha nem úgy néz ki, mint egy posztapokaliptikus alvómaci. Belekortyolok az egyik vizesüvegbe, épp csak annyit iszom, hogy csillapítsam a szomjúságomat, nem akarom, hogy pillanatokon belül pisilnem kelljen. Az emberek kétségbeesett sietséggel igyekeznek befejezni a dolgukat, mielőtt még teljesen besötétedik, legyen az a boncolásra szánt holttestek teherautóra pakolása vagy a szeretteik eltemetése. Percenként felnéznek az égre, de ahogy a sötétség kezd leszállni, egyre sűrűbben pillantanak a hátuk mögé is, mintha attól tartanának, valami mögéjük lopózik.

108

SUSAN EE World After – Túlélők világa Megértem őket. Meglehetősen félelmetes magunkra maradni a sötétben, különösen olyasvalakivel együtt, akit halottnak gondolunk. Abba pedig nem is akarok belegondolni, milyen lehet az áldozatoknak. Lebénulva, de öntudatuknál maradva, segítség nélkül, kiszolgáltatva a szörnyek és a családjuk kénye-kedvére. Mikor az utolsó kijelölt test is felkerül a platóra, hangos zörgéssel felcsukják és rögzítik az oldalfalát, majd elhajtanak. Akik nem fértek fel a kocsira, futólépésben átvágnak az úttesten, igyekeznek mielőbb az iskola épületén belülre kerülni. Aztán a családtagok is, ha rálapátolták már a földet a szeretteik testére, ha nem, ledobják az ásóikat, és futnak a rakodók után, nyilvánvalóan nem akarnak egyedül kint maradni. Anya olyan hangot hallat, mint egy riadt állatka, ahogy nézi, amint mindenki elvonul. Egy paranoiás bárhol másutt szívesebben lenne, mint egy autó hátsó ülésének csapdájába zárva, hogy sem menekülni, sem elrejtőzni nem tud. – Minden rendben – mondom. – Vissza fognak jönni. Csak addig hagynak itt minket, amíg mindenki lehiggad. Aztán megyünk, és megkeressük Paige-et. Megrángatja az ajtókilincset, aztán átmászik az én oldalamra, hogy ott is megpróbálja. Aztán rávág egy nagyot az ablakra. Az első és a hátsó üléseket elválasztó rácsot rázza. Hangosan zihál. Kezd kiakadni, és egyre jobban belelovalja magát. Más sem hiányzik, mint egy hisztérikus roham, összezárva vele egy kanapé méretű helyre. Ahogy a sereghajtók elfutnak az ablakom előtt, odakiáltok nekik: – Tegyenek át egy másik kocsiba! De még csak rám se pillantanak, egymás sarkát taposva rohannak át az úton, és elnyeli őket a sötétség. Én meg itt maradok, összezárva anyával egy igencsak szűk helyen.

109

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

22 M

INDENFÉLE RIASZTÓ DOLOG MEGFORDUL A FEJEMBEN.

Veszek egy mély lélegzetet. Próbálom félretolni az aggodalmaimat. – Anya? – igyekszem, hogy a hangom halk és nyugodt maradjon. Legszívesebben az ülés alá kuporodnék, hogy minél távolabb legyek tőle, amikor eldurran az agya. De ez most ki van zárva. Egy palack vizet nyújtok felé. – Iszol egy kicsit? Úgy néz rám, mintha bolond lennék. – Ne igyál többet! – Kikapja a kezemből, és félreteszi a kalaptartóra. – Takarékoskodnunk kell vele. A pillantása körbejár, szemügyre veszi börtöncellánk minden egyes sarkát. Kétségbeesett aggodalom sugárzik arcának mindenegyes ráncából, meg lehetne mintázni róla a nyugtalanság szobrát. Napról napra egyre több van ezekből a ráncokból, különösen a homlokán, a szeme és a szája sarkában szaporodtak meg. A stressz lesz a halála. Nekiáll átkutatni a zsebeit, kiforgatja az összeset. Minden egyes törött tojáshéjjal, amit talál, egyre idegesebb lesz. Még szerencse, hogy a marhaösztökét elvették tőle. Bele se merek gondolni, hogyan küzdhetett érte. – Anya? – Kuss legyen, pofa be, hallgass! Hagytad, hogy azok elkapják? – Egyik kezével az ülések közti elválasztó rácsba, a másikkal az üléstámlába markol. Úgy szorítja őket, hogy kiszalad a vér

110

SUSAN EE World After – Túlélők világa mindkét kezéből, mintha sápadt karmok lennének. – Hagytad azoknak a szörnyetegeknek, hogy mindenféle rettenetes dolgot műveljenek vele. Eladtad magad az ördögnek, és a húgodat sem vagy hajlandó megmenteni? – A két szemöldöke közt a ráncok árokká mélyülnek, rémálomszerű kinézetet kölcsönözve az arcának. – A szemébe sem voltál hajlandó nézni, mikor a leginkább szüksége lett volna rád. Azért mentél utána, hogy levadászd, nem igaz? Hogy te magad öld meg! Nem így van? – Elkínzott arcán könnyek csorognak. – Milyen nővér vagy te? – sikoltja az arcomba, olyan indulattal, hogy belevörösödik az egész feje, mintha mindjárt fel akarna robbanni. – Nincs neked szíved! Hányszor mondtam neked, hogy vigyázz Paige-re? Használhatatlan vagy! Újra és újra rávág a rácsra a kezével, attól tartok, előbb vagy utóbb vérezni fog. Megpróbálom kizárni a fejemből. De nem számít, hányszor hallottam már, ahogy szidalmaz, a szavai még mindig belém hasítanak. A sarokba kuporodok, igyekszem olyan távolra húzódni tőle, amennyire csak lehetséges. Bármit, amit mondanék neki, kiforgatna a saját őrült logikája szerint, hogy aztán engem hibáztasson érte. Felkészülök a várható dührohamra. Ez nem olyasmi, amit most szívesen vennék egy ilyen szűk helyen, ahol még annyi hely sincs, hogy kinyújtózzunk. Mondjuk, egyetlen másik helyet vagy időpontot sem tudnék mondani, ahol örülnék neki. Ha úgy adódik, elég nagy vagyok már, hogy legyőzzem, ha verekedésre kerülne sor, de hogy leálljon, komolyan bántalmaznom kellene. Sokkal jobb volna, ha le tudnám higgasztani. De mit mondhatnék neki, amitől megnyugodna? Mindig Paige volt az, aki képes volt erre. Így hát az egyetlen dolgot teszem, ami eszembe jut. Dúdolni kezdek.

111

SUSAN EE World After – Túlélők világa Azt a dalt, amit ő szokott nekünk dúdolni, mikor magához tér egy-egy különösen durva rohamából. Amit úgy szoktam hívni, hogy az ő bocsánatkérő dala. Napnyugták, várkastélyok, hullámok és persze véraláfutások. Lehet, hogy nem is figyel rám, de az is lehet, hogy mindjárt tombolni fog. Lecsillapíthatja, de minden eddiginél jobban fel is dühítheti, ha meghallja, hogy az ő dalát dúdolom. Az egyetlen dolog, amire anyámnál számítani lehet, hogy teljes mértékig kiszámíthatatlan. A következő pillanatban a keze az arcomon csattan. Akkorát üt, hogy azon aggódom, életem végéig megmarad rajtam a tenyerének a nyoma. Aztán még egyszer pofon üt. Harmadszorra elkapom a csuklóját, mielőtt hozzám érhetne. Edzéseken behúztak nekem, megütöttek, megrúgtak, földhöz vágtak, fojtogattak mindenféle ellenfelek. De semmi sem fáj anynyira, mint amikor a saját anyja üti pofon az embert. Emlékeztetem magam, hogy már hetek óta nem szedi a gyógyszereit, de ettől egy cseppet sem fáj kevésbé az arcom. Most már igazán kénytelen leszek megfékezni valahogy, lehetőleg anélkül, hogy sérülést okozzak neki, remélhetőleg nem fog túlságosan elfajulni a dolog. De aztán mégsem kerül rá sor. Az arckifejezése dühöngőből átvált aggodalmasra. Az ujjai elernyednek a rácson. Felhúzza a lábait, magzati pózban, a térdét átölelve kuporog az ajtónak dőlve. A teste rázkódik, a szemét elöntik a könnyek. Úgy zokog, mint egy óriási csecsemő. Mint akit a férje magára hagyott, kiszolgáltatva a szörnyeknek. Mint akit megfosztottak a lányaitól a démonok. Mint aki látja, hogy eljött a világvége. És akit senki sem ért meg.

112

SUSAN EE World After – Túlélők világa Ha Paige itt lenne, átölelné anyát, és a haját simogatná. Addig dédelgetné, míg végül álomba sírná magát. Számtalanszor megtette már, azután is, hogy anya bántotta. De én nem Paige vagyok. Bevackolom magam a saját sarkomba, és a játék mackóm puha bundájába túrok az ujjaimmal.

113

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

23 M

EGINT RAFIVAL ÁLMODOK.

A környezet ismerősnek tűnik. Abban a vendégházban vagyunk, ahol Rafival megaludtunk, miután eljöttünk az irodából. Ekkor tudtam meg a nevét, ez az az éjszaka, amikor a foglyomból a társam lett, és ezen az éjszakán tartott a karjában, míg én rémálomtól reszkettem. Az esőcseppek hangosan kopognak az ablakon, a zaj betölti a házikót. Lepillantok az akkori önmagamra, ahogy ott alszom a díványon, egy vékony takaró alatt. Rafi a másik kanapén fekszik, engem figyel. Izmos teste erőtlenül hever a párnák közt. Sötétkék szeme örvénylik a benne kavargó gondolatoktól, amiket most nem hallok. Mintha a kard öntudatra kelt volna, és miután annyi mindent megmutatott már Rafiról, most elrejtené előlem a gondolatait. Talán túlságosan is erőltettem a dolgot, mikor arról a csókról kérdeztem. Van valami lágyság Rafi tekintetében, amit korábban még soha nem láttam. Szó sincs kendőzetlen vágyról, gyengéd szerelemről, vagy bármi ilyesmiről. És ha ilyesmit is látnék, az csak az én zavarodott fantáziám lenne. Nem mintha róla fantáziálnék. Sokkal inkább olyan ez, mint amikor egy macsó csávó, aki ki nem állhatja a macskákat, egyszer csak megpillant egy kiscicát, és életében először felötlik benne, hogy az akár aranyos is lehet. Egyfajta vonakodva, csakis önmagának bevallott felismerés, hogy talán nem az összes macska rossz.

114

SUSAN EE World After – Túlélők világa A kitárulkozásnak egy szempillantás alatt vége. Rafi tekintete az előtér irányába mered. Valamit hallott. A teste megfeszül. Dermedten várom, hogy meglássam, mi az. Két vörösen izzó szempár növekszik egyre nagyobbra, ahogy közelebb lopakodnak, csendesen, mint a halál. Az előtér sötétjéből bámulnak be a nappaliba, engem figyelnek. Hűha! Erről én miért nem tudtam? Mint a villám, pattan Rafi, és rohan az előtér felé, útközben felkapva a kardját. A két pokolfajzat árny megugrik, és a hálószoba felé szökell, tökéletes feketeségük jól kivehető a sötétszürke háttér előtt. Átsiklanak a nyitott ajtón, melyen át lomha folyóként árad be a hűvös éjszakai levegő. Rafi és a teremtmények átmennek lassított felvételbe, ahogy versenyt futnak a törött ablak felé, az ágy mellett. A zuhogó eső bevág a törött üvegcserepek közt, miközben a szél cibálta függöny lustán meglebben a lassításban. Tudom, hogy utánoznom kéne Rafi mozdulatait, ahogy harcol, de túlságosan leköti a figyelmem, hogy azt nézzem, mi történik. A teremtmények futnak, nem támadnak. Kémkedtek utána? Erősítésért mennek? A pokolfajzatok kijutottak volna az ablakon, ha az egyik nem löki félre a másikat, hogy az belegabalyodik a függönybe, és ijedtében megragadja az elsőt. Rafi remek időzítéssel levágja az egyiket, mikor az épp kiugrik az ablakon, szinte kettészeli a penge. Majd végez a másikkal is, egyetlen suhintással átvágja a torkát. Aztán az ablakhoz lép, kiles rajta, hogy megbizonyosodjon, több pokolfajzat nem ólálkodik a közelben. Visszatámolyog az ágyhoz, a fájdalomtól eltorzul az arca, miközben a térdére támaszkodva igyekszik lélegzethez jutni. A há-

115

SUSAN EE World After – Túlélők világa tán lévő kötés átvérzett, sötét vérfolt terjeng rajta, ahol valamikor a szárnyai voltak. Még csak néhány órája, hogy magához tért a gyógyító álomból, és ez már a harmadik küzdelem, amit megvívott azóta. Egyszer velem verekedett, egyszer az utcai bandával, mikor betörtek az irodaépületbe, ahol meghúztuk magunkat, és most ezekkel a hátborzongató teremtményekkel. El se tudom képzelni, milyen nehéz lehet ez neki. Az egy dolog, hogy elszakadt az övéitől, és mindenütt ellenség veszi körül, de ráadásul még súlyos sebet is kapott, ami így együtt a világ legkétségbeejtőbb és legmagányosabb érzése lehet. A kardot az ágyneműbe törli, egy darabig szerető gondoskodással fényesítgeti a pengét a lepedővel. A lények haláltusája közben véget ér, ott múlnak ki, ahol hagyta őket. Meglepő módon én továbbra is mélyen alszom a nappaliban. Mondjuk nem olyan nagy csoda, mivel már napok óta nem aludtam ki magam rendesen, gyakorlatilag eszméletlen voltam a kimerültségtől. Reszkető testtel vacogok a díványon. Beszivárgott a hideg a hálószoba nyitott ajtaján keresztül. Rafi nem mozdul, a kanapénak támaszkodva áll, míg lelassul a lélegzete. Álmomban nyöszörögni kezdek, és reszket a testem. Vajon mire gondol? Hogy ha a pokolfajzatok meglátnak minket, nem számít, hogy a másik kanapén fekszik, vagy mellettem? Vagy arra, hogy már így is, úgy is halálra vagyok ítélve, mert túl sok időt töltöttem a társaságában? Ismét nyöszörgök, és dideregve szorítom magamhoz a két karomat a vékonyka takaró alatt. Fölém hajol, és azt suttogja: – Sss. Aludj! Talán csak arra van szüksége, hogy egy másik élőlény melegségét érezze, a brutális amputáció sokkja után. Talán túlságosan

116

SUSAN EE World After – Túlélők világa kimerült hozzá, hogy érdekelje, én egy ember lánya vagyok, ugyanolyan fura és barbár, mint a Felvigyázók asszonyai. Bármi is az oka, némi habozás után elveszi a habszivacs párnákat a dívány háttámlájától. Aztán megtorpan, mintha kész lenne meggondolni magát. Végül mégis bebújik mögém. Eleinte merev a karja, kényelmetlen, ahogy átölel. De aztán kezd ellazulni, enyhül az arcán a feszültség. Végigsimít a hajamon, és csitítóan suttog: – Sss! Amennyi vigaszt és megnyugvást nyújt nekem, legalább ugyanannyit kap ő is tőlem, azáltal, hogy egy meleg test simul hozzá, mikor arra a legnagyobb szüksége van. Álmomban közelebb fészkelem magam hozzá, és a nyöszörgésem elégedett sóhajjá szelídül. Szinte fáj látnom Rafit, ahogy lehunyja a szemét, és úgy szorít magához, mint egy kisgyerek a plüss álatkáját, hogy vigaszt merítsen belőle. Gondolatban kinyújtom a kezem, hogy megsimogassam az arcát. Természetesen nem tudom megérinteni. Csak azt érezhetem, amire a kard emlékszik. Azért végighúzom az ujjaim hegyét a nyakán és a vállizmain. Elképzelem testének melegét. Felidézem, milyen érzés volt, amikor a karjában tartott.

117

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

24 S

ÖTÉT VAN, MIKOR FELÉBREDEK.

Lassan térek vissza a valóságba,

félig még az álomban ragadtam. Végigsimítok a maci puha szőrén. Több vigaszt nyújtott ez az álom, mint az egy vívóleckétől elvárható volna. Mintha a kard szándékosan választott volna egy megnyugtató emléket, amiért hálás vagyok neki. Beletelik pár percbe, míg tudatosul bennem, hogy egy autó hátsó ülésén aludtam. Csodás. Egy rendőrautóba vagyunk zárva. Aztán eszembe jut a többi is, és azt kívánom, bárcsak visszatérhetnék az álmomba. Odakint autóroncsok szegélyezik az úttestet, és a szélben felalá hintázó ágak különös árnyakat vetnek a holdfényben. Mint megannyi más helyet, az utcákat is különös, ijesztő hellyé varázsolja az éjszaka. Valami megmoccan odakint, az ablak előtt. Mielőtt megnézhetném, hogy mi az, máris nekikoppan az üvegnek. Felsikoltok. Anyám csendesen megragadja a karomat, és lehúz maga mellé, az ülések közé, a padlóra. – Én vagyok az, Clara – suttogja az árny. Kulcs zörög, és kinyílik a vezetőülés ajtaja. Szerencsére valaki kikapcsolta az utastér mennyezeti világítását, így nem fényeskedünk az éjszakában, mint egy világítótorony. Clara vézna alakja becsusszan a vezetőülésbe.

118

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Te vagy a halott nő – mondja az anyám. – Azok mind elfonynyadtak, és úgy néznek ki, mint te, miután kimásztál a sírból. – Ő nem halott, anya. – Felkelek a padlóról, és visszaülök az ülésre. – Néha azt kívánom, bárcsak az volnék – mondja Clara. Elfordítja a slusszkulcsot, és beindítja a motort, aminek a zaja ijesztően hangosnak tűnik. – Mit csinálsz? – kérdem tőle. – Elviszlek innen benneteket. Minél távolabb ezektől a szörnyű emberektől. – Elindul, lassan kanyarogva kerülgeti a roncsokat. – Kapcsold le a fényszórót! – mondom. – Túlságosan feltűnőek vagyunk. – Ez a nappali menetfény. Nem lehet kikapcsolni. Ahogy kerülgeti az akadályokat, a lámpa megvilágítja anya hullarakását. Úgy tűnik, senki nem akart hozzányúlni, hiába adott rá Obi parancsot. A kupac tetején ücsörgő, hátborzongató alak tétova mozdulattal próbálja felemelni a kezét, hogy eltakarja a szemét a vakító fény elől. – Feltámadnak a halottak – mondja az anyám. A hangja izgatott, mint aki mindig is tudta, hogy ez fog történni. – Nem volt halott, anya. – Te voltál az első, aki feltámadt. A legelső halott. – Én sem haltam meg – mondom. – Remélem, megtalálja a családtagjait, és azok elfogadják! – mondja Clara. Hallatszik a hangján, hogy valójában kételkedik benne. Ironikus, de előfordulhat, hogy a skorpiótámadás egyedüli túlélőinek anyám mentette meg az életét.

* 119

SUSAN EE World After – Túlélők világa Mikor már elég messzire jutottunk az Ellenállás főhadiszállásától, Clara megállítja az autót, hogy előre ülhessek. Mivel anyám sem hajlandó hátul maradni a rács mögött, mindannyian az első ülésen zsúfolódunk össze, és persze én kerülök középre. – Köszönjük, Clara! – mondom. – Hogy sikerült megszerezned a kulcsot? – A véletlennek köszönhetően – feleli. – Azok a vicces nevű ikrek elejtették, pont az orrom előtt. – Hogyan… elejtették? – A fiúk a legügyesebb kezű zsebtolvajok, akiket valaha láttam. Nem igazán tudom elképzelni egyikről sem, hogy bármit is elejtsen. – Aha, egy rakás tárggyal zsonglőrködtek, egymásnak dobálták őket. A kulcs leesett, ők meg nem vették észre. – De te igen. – Aha. – Honnan tudtad, hogy annak a rendőrautónak a kulcsa, amibe minket zártak? Felemeli a kulcson lógó címkét, és megmutatja. Olyan műanyag tartó, amibe kicsike képet szoktak tenni. Ebben egy papírdarabka van, amire gyerekes, nyomtatott betűkkel azt firkálták: „PENRYNÉK RENDŐRAUTÓJA – SZIGORÚAN TITKOS” Ha valaha még összefutok az ikrekkel, azt hiszem, jövök nekik egy zombi csaj iszapbirkózással. – Remélem, nem kerülnek bajba! – mondja Clara. – Rendes srácoknak tűnnek. – Meg lennék lepve, ha bárki is tudná, hogy náluk volt a kulcs. Ne aggódj, ők nem kerülnek bajba. – De lefogadom, hogy valakinek, akire megharagudtak, lesz pár kellemetlen perce, míg azt magyarázza Obinak, hová tűnhetett a rendőrautó. Mellettem anya sürgető hangon suttog egy mobiltelefonba, olyasvalakivel beszélgetve, aki nem is létezik. – Akkor most merre menjünk? – kérdi Clara.

120

SUSAN EE World After – Túlélők világa A jókedvemnek máris annyi. Elég volt hozzá egy ilyen egyszerű kérdés. Még bele se gondoltam. Anya és Clara, mindketten idősebbek nálam, de valahogy azt gondolják, hogy majd én kitalálom, hogyan legyen. Paige eltűnt. És az a holttest, ami ott hevert a lábainál… Lehunyom a szemem, hogy elhessegessem a képet magam elől, de ettől csak még rosszabb lesz. A vér a húgom arcán nem a sajátja volt, abban biztos vagyok. Vagy ő fog vadászni az emberekre, vagy azok őrá. Vagy mindkettő. Egyikbe se akarok belegondolni. Ha elkapják, úgy bánnak vele, mint az Ellenállás emberei: kikötik, mint egy állatot, vagy megölik. Ha pedig ő kapja el őket… Inkább nem is gondolok rá. De muszáj végiggondolni, nem igaz? Nem hagyhatom őt idekint, egyedül van, kétségbeesett és halálra lehet rémülve. Az Ellenállás valószínűleg keresni kezdi, amint feljön a nap. Ha mi találunk rá hamarabb, talán kitalálhatunk valamit, hogy kezelni tudjuk a problémáját. De hogyan találjuk meg? Veszek egy nagy levegőt, és lassan kiengedem. – Először is legyen pár település köztünk és az Ellenállás között, rejtőzzünk el addig is, amíg kitaláljuk, hogy mit fogunk csinálni. – Remek ötlet – mondja Clara, aki legalább annyit figyeli az eget is, mint az utat. – Nem – mondja anya, előremutatva az egyik kezével, miközben a másikban a mobiltelefont tartja. – Menjünk tovább! Paige erre ment. – A hangja alapján nagyon biztos benne. Van valami furcsa a mobiljában. Kicsit nagy és olyan bumfordi. De valahogy mégis ismerős az alakja. – Ez telefon? – nyúlok érte. – Nem! – Anya elrántja előlem, és a testével óvja. – Ne nyúlj hozzá, Penryn! Se most, se máskor.

121

SUSAN EE World After – Túlélők világa Anyának némiképp más a viszonya az élettelen tárgyakhoz, mint az emberek többségének. Számára egy villanykapcsoló néha tényleg csak egy villanykapcsoló. Amíg aztán többé már nem az. Miután éveken keresztül használta a villanykapcsolót, hogy felgyújtsa a lámpát, ki tudja milyen okból, az a meggyőződése támadt, okvetlenül ide-oda kell kapcsolgatnia, hogy megmentse Chicago városát a pusztulástól. Ami után újra csak egy közönséges villanykapcsoló lett belőle. Míg egy nap megint fel-le kellett kapcsolgassa, hogy megmentse New Yorkot. – Mi az? – kérdem. – Ez az ördög. – Az ördög egy kis fekete doboz? – Persze az egésznek nincs semmi értelme. Soha nincs. De valamiért azt akarom, hogy beszéljen róla. Talán segít felfrissíteni a memóriámat, és eszembe jut, mi ez, és hol láttam már ilyet. – Az ördög beszél hozzám a kis fekete dobozból. – Vagy úgy – bólintok, és töröm a fejem, hogy mit mondhatnék erre. – Mi lenne, ha egyszerűen csak eldobnánk? – De jó is lenne, ha ez ilyen egyszerű volna! – Akkor hogy találnánk meg a húgodat? Visszatértünk a kiindulópontra, innentől ugyanazokat a köröket fogjuk futni újra és újra. Csak az időt vesztegetem. Anya megmozdul, és sikerül egy pillantást vetnem a telefon kijelzőjére. Az Öböl környékének térképe látszik rajta, melyen két helyre pici, sárga nyilak mutatnak. Ismerős ez a képernyő. Emlékszem, egyszer apa hazahozott valami ilyesmit. – Ez apa készülékének a prototípusa. – Anya gyorsan a háta mögé dugja, mintha attól tartana, hogy elveszem tőle. – Nem hiszem el, hogy elloptad, és képes voltál hagyni, hogy kirúgják miatta. Nem csoda, hogy elhagyott minket. – Úgyse szerette már azt a munkát.

122

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Dehogynem, imádta a munkáját. Teljesen magába zuhant, mikor elveszítette. Nem emlékszel rá, hogy égre-földre kereste ezt a micsodát? – De annak a cégnek nem volt rá olyan nagy szüksége, mint nekem. Az ördög azt akarta, hogy nálam legyen. Nem az övék volt, nem tarthatták meg. – Anya… Végül is mindegy. Ha nem rúgják ki, amiért elveszítette a prototípust, akkor kirúgták volna valami másért, amit anya művelt. Nehéz úgy mérnöki munkát végezni valahol, hogy közben az emberre percenként rátelefonál a felesége. Ha nem vette fel, akkor felhívta a portást, a főnökét vagy az egyik munkatársát, hogy megkérdezze, nem történt-e valami baj. És ha már senki nem vette fel, akkor váratlanul beállított a rendőrség, hogy megkérdezzék apát, a felesége miért rémisztgeti az embereket, azt sikoltozva, hogy azok elkapták a férjét. – Mi az? – kérdi Clara. – Egy háziállatok nyomkövetésére szolgáló eszköz kísérleti mintapéldánya. Víz-, por- és ütésálló. Apa egyszer megmutatta nekünk. Úgy tűnik, anyámnak nagyon megtetszett. – Apukád mérnök volt? – Igen, az – mondom. Arról nem mesélek, hogy a végén már, mielőtt elhagyott minket, a közeli élelmiszerboltban dolgozott éjszakai pénztárosként, ahol anya leülhetett a sarokban, és nézhette, miközben a kasszánál tette a dolgát. – A férjem, Brad is mérnök volt – mondja Clara elmélázva, inkább csak önmagának. Az anyámnál lévő készüléken az egyik nyíl villogva elindul. A célpontja mozgásban van. – Mit követünk? – kérdem. – Paige-et – mondja anya.

123

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Honnan tudod, hogy ez Paige? – kérdem tőle, de szinte biztos vagyok benne, hogy már megint csak képzelődik. Az egy dolog, hogy nála van apa nyomkövetője, de hogy a helyzete megjelenjen rajta, ahhoz lennie kéne Paige-en egy jeladónak. – Az ördög megmondja. – Lehajtja a fejét, nem néz rám, mintha zavarban lenne. – Ha megígérek neki bizonyos dolgokat – motyogja. – Értem. – A homlokomat masszírozom, próbálok türelmes lenni vele. Külön művészet valami használható információt kihúzni az anyámból. Fél lábbal a valóság talaján, a másikkal meg az ő rémálomvilágában kell állni, hogy felfoghassuk, miről beszél. – És az ördög hogyan állapítja meg, hogy merre van Paige? Úgy néz rám, mintha valami orbitális nagy butaságot kérdeztem volna. – Természetesen a jeladó segítségével.

124

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

25 I

DŐNKÉNT ÉN IS ELKÖVETEM AZT A HIBÁT,

hogy alábecsülöm

anyámat. Könnyű azt feltételezni, hogy nem elég okos és ravasz, csak mert értelmetlen dolgokban hisz, és rossz döntéseket hoz. De az állapota nem befolyásolja az intelligenciáját. Erről időnként elfeledkezem. – A jeladó Paige-en van? – Visszatartom a lélegzetem, úgy várom a válaszát, nem merek levegőt sem venni. – Igen. – Hol? Hogy került rá? – Ha anya egy csomagba tette a jeladót, arra számítva, hogy Paige magával cipeli, akkor előfordulhat, hogy az Ellenállás kukásautóját követjük, Paige helyett. – Így – mutat anya a cipőmre. Lepillantok, de eleinte nem látok semmit. Aztán rájövök, hogy nem a cipőmre mutat, hanem a farmerom szárának aljára varrott sárga csillagra. Már úgy hozzászoktam ezekhez a csillagokhoz, hogy fel sem tűnnek. Közelebb hajolok, hogy életemben először alaposabban is szemügyre vegyem. A sárga cérnaszálak alatt van valami, kemény sarka böki a hüvelykujjamat. Pici és észrevehetetlen, legalábbis én eddig még soha nem vettem észre. – Ez te vagy – mondja anya, és az alsó nyílra mutat Redwood Citynél. – Ez pedig Paige. – A felső nyílra teszi az ujját, San Franciscónál Hogy volt képes ilyen messzire eljutni ennyire rövid idő alatt? Veszek egy mély levegőt. Ki tudja, mi mindenre képes már.

125

SUSAN EE World After – Túlélők világa Emlékszem, ahogy apa egy aprócska csipet mutat nekünk az ujja hegyén. Egy marékkal volt belőle a vevőegység mellett a dobozban. A csip műanyaggal volt bevonva, hogy ellenálljon a pornak és a nedvességnek, így a kutyák nyugodtan meghempergőzhetnek a sárban, le lehet őket tusolni a kerti slaggal, az nem fog ártani a jeladónak. Hát ezért tűnt fel anya rendszeresen, miközben Rafival úton voltunk. Így jutott el a Fészekhez is. – Anya, egy zseni vagy! – Meglepődve néz rám. Elmosolyodik, csak úgy ragyog az arca. Nem láttam ilyen boldognak már… nem is tudom mióta. Sugárzik róla az elégedettség, úgy örül, mint egy kislány, akinek életében először sikerült valami fontos dolgot tökéletesen megcsinálni. Bólogatok. – Szép munka volt, anya. – Zavarba ejtő felismerés, ha arra jön rá az ember, hogy a saját szülője tőle vár elismerést.

* Lecseréljük a zajos rendőrautót egy halk elektromos járműre, amiben benne hagyták a slusszkulcsot. Átkutatom a rendőrautó kesztyűtartóját, hátha lesz benne valami használható holmi, amit magunkkal vihetünk a másik kocsiba. Találok egy távcsövet és egy vésztartalékokból összeállított kisebb élelmiszercsomagot. Ha van valami, amiben Obi emberei nagyon jók, akkor az a túlélés. Gyanítom, hogy az Ellenállás minden járművében megtalálható ez a két dolog. Az új autó felé tartva, Clara megfogja a könyököm, és félrehúz. – Ne legyenek túlzó reményeid! – súgja. – Ne aggódj! Tisztában vagyok vele, milyen kevés esélyünk van rá, hogy megtaláljuk Paige-et. – Nem így értettem, hanem anyáddal kapcsolatban.

126

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Hidd el, vele kapcsolatban egyáltalán nem reménykedem már. – Dehogynem, látom rajtad. De van egy mondás: Az, hogy paranoiás vagy, még nem jelenti azt, hogy nem üldöznek. Nos, ez fordítva is igaz. Az, hogy tényleg üldöznek, még nem jelenti azt, hogy nem vagy paranoiás. – Nem értem. – Az egész világ megbolondult, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne az anyád is őrült. Ellépek mellőle. Én nem gondoltam semmi ilyesmire. Legalábbis nem pont erre. De muszáj neki elvenni tőlem még ezt a kis reményt is? – Azelőtt ápolónő voltam. Pontosan tudom, milyen nehéz ez a családtagoknak. Én csak nem akarom, hogy csalódjál, abban bízva, hogy az anyukád talán… Berúgom az új autó fényszóróit és a helyzetjelzőket, hogy ne világítsunk fáklyaként az éjszakában. Úgy szétzúzom őket, hogy az izzók ripityára mennek. Nincs szükségünk a lámpákra. Elég fényt ad a hold, hogy észrevegyük az autóroncsokat az úton, ha túl sok mindent nem is látunk belőlük. Beülök az anyósülésbe. – Sajnálom – mondja Clara, miközben elfoglalja a vezetőülést. Bólintok. Ezzel lezárjuk a kellemetlen témát. Beindítja a motort, és lassan elindulunk, ismét északnak tartva, San Francisco felé. – Miért vagy velünk, Clara? Az anyám meg én nem vagyunk a legkellemesebb útitársak. Egy darabig szótlanul vezet. – Lehet, hogy elvesztettem a hitemet az emberiségben. Talán jól teszik, ha kiirtanak minket. – Ennek mi köze ahhoz, hogy velünk vagy?]

127

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Te hős vagy. Azt remélem, visszaadod a hitemet, és megmutatod, megérdemeljük, hogy megmentsenek minket. – Nem vagyok az a kimondott hős. – Akkor, ott a Fészekben megmentetted az életemet. Szó szerint, te vagy az én hősöm. – Ott hagytalak az alagsorban, meghalni. – Kiszabadítottál az életre kelt rémálom karmai közül, mikor már azt hittem, minden remény elveszett. Megadtad a lehetőséget, hogy visszaküzdjem magam az életbe, mikor erre senki más nem volt képes. – Rám pillant, a szeme ragyog a sötétben. – Hős vagy, Penryn, akár tetszik, akár nem.

128

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

26 A

Z ANYÁM MEGÁLLÁS NÉLKÜL MOTYOG

a nyomkövetőbe. A

hangja ritmikussá válik, és a frászt hozza rám, mert ugyanaz a ritmusa, mint amikor imádkozik. Csakhogy most az ördöghöz fohászkodik. Csak lassan lehet közlekedni, a lerobbant autók közt szlalomozva, de megoldjuk. Ugyanazon az úton haladunk, ahol korábban Rafival is, mikor a városba tartottunk. Csak ezúttal nincs senki más az úton. Nincsenek menekültek, nincsenek tizenkét éves sofőrök, se sátortáborok. Csak az üres utcák, kilométereken át. Újságpapírt görget a szél a járdán, eldobált mobiltelefonok csikorognak a kerekek alatt. Hová lettek az emberek? A házak sötét ablakai mögött rejtőznek? Bár a támadásban megsemmisült a Fészek, azért nem hinném, hogy mindenki elhagyta volna a várost. Azon kapom magam, hogy az álcázó plüssmaci puha szőrét simogatom. Van valami kimondottan baljós ezekben az elhagyatott utcákban, és valami kimondottan megnyugtató abban, hogy egy brutális kard lóg a hátamon, még ha plüssállatkának is van álcázva. Alig pár óra telt el, és mindjárt a dokkoknál vagyunk. Az éjszaka közepén járunk, mikor felérünk egy dombtetőre. San Francisco valaha egy szikrázó fényekkel és zajjal teli, forgalmas város volt. Egykor, ha ide készültem, előre örültem, ugyanakkor szorongtam is, az érzékeimet túlterhelő nyüzsgés miatt. Szinte elkábultam a szeles utcákon kóborolva, ha belátogattam a barátaimhoz, vagy elhozott apa.

129

SUSAN EE World After – Túlélők világa Most kietlen pusztaság az egész. A fogyó hold halvány fényt vet a felborogatott kukákra, és a menekülő patkányokra, de a város olyan kormos a Nagy Támadás során támadt tomboló tüzek füstjétől, hogy szinte minden fényt elnyel. Az egykor gyönyörű város hagymázas rémálomba illő tájjá vált. Anya unott tekintettel figyeli az utcákat, mint aki mindig is tudta, hogy ez lesz a vége. Mintha élete során mindig is ilyen látványban lett volna része. De még neki is elakad a lélegzete az Alcatraz-sziget láttán. Az Alcatraz rossz hírű hely, mindenki tudja, hogy valaha itt tartották fogva a leghírhedtebb bűnözőket. Mozdulatlanul pihen az öbölben, halványan izzik a víztükörről visszaverődő holdfényben. Biztos saját generátorai vannak, amit valaki beindított. Az Alcatraz lámpái nem szikráznak hívogató fénnyel. Inkább valamiféle halvány, tompa izzás veszi körül a szigetet, épp csak annyira, hogy látható legyen a sötét öbölben. És a fény elegendő ahhoz is, hogy lássuk a fölötte kavargó, természetellenes formájú teremtményekből álló rajt. Anya rápillant a vevőegység kijelzőjére. Az Alcatrazra mutat. – Odaát – mondja. – Ott van Paige. Remek. Hogy a fenébe került ide, ilyen rövid idő alatt? Tényleg képes ilyen gyorsan futni, vagy valaki elfuvarozta, esetleg elrepítette idáig? Mélyet lélegzek, és lassan kifújom. Még jó, hogy az angyaloknak nem volt annyi humorérzéke, hogy a szomszédos Angel Islandet, az Angyalok szigetét foglalják el. Rafi persze biztos ezt tette volna, ha ő lett volna a vezetőjük. Clara leparkol, szabálytalanul, átlósan, félig a járdán, félig az úttestre belógva állítja le az autót. Igyekszik feltűnés nélkül belesimulni a környezetbe. Kiszállunk, viszem magammal a távcsö-

130

SUSAN EE World After – Túlélők világa vet is. A 39-es mólónál vagyunk, a Fisherman’s Wharf, a Halászok rakpartja közelében. A régi világban az egyik fő turistalátványosság volt ez a hely, zsúfolásig tömve pólóárusokkal, fagylaltos bódékkal és a halpiac standjaival. – A kislányaim imádták ezt a helyet – mondja Clara. – Vasárnaponként ide jártunk ebédelni. Különleges élmény volt a lányoknak, hogy kagylólevest ehettek, és figyelhették a fókákat. Maga volt a boldogság. – Keserédes pillantással bámul maga elé. Hát, legalább a fókák még megvannak. Hallom az ugató hangjukat, valahonnan a víz irányából. Az egyetlen ismerős dolog, ami megmaradt. A mólók roggyantan, ferdén állnak, törékenynek tűnnek, mint a fogpiszkálóból készült makettek. Sok épület összedőlt, törött gerendák merednek az égnek a törmelékhalmokból. Úgy látszik, a tűzvész megkímélte ezt a környéket, de a víz nem. A világszerte kitörő cunamik keltette szökőár jórészt elvesztette az erejét, mire elérte az öblöt, de így is elég pusztító hatása volt. Szerencse, hogy nem rombolta földig, és nem változtatta mocsárrá a városnak ezt a részét. Az út közepén egy hajó fekszik az oldalára dőlve. A másik egy lerombolt ház tetejéből áll ki. Mamutfenyők hegyes darabjai hevernek mindenütt. Kár, hogy az angyalokat nem lehet úgy megölni, mint a vámpírokat. Idecsalhatnánk őket, és tartanánk egy nagy, össznépi karózást. Egy meglepő módon épségben maradt óceánjáró áll a part közelében. Legszívesebben felrohannék, átmennék vele a szigetre, és Paige nevét kiabálnám. De csak lekuporodok egy rakás törött faláda mögé, ahonnan rálátok az öbölre, de engem nem látni. A távcsövén át alaposan szemügyre veszem az Alcatrazt. Túl sötét van ahhoz, hogy jól lássam a sziget felett örvénylő dolgokat, de a körvonalaikat ki tudom venni a holdfényes égbolt háttere előtt. Férfialakokat látok.

131

SUSAN EE Szárnyakkal. És vastag skorpiófarokkal.

World After – Túlélők világa

132

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

27 A

MI ELSŐRE KAOTIKUS KAVARGÁSNAK TŰNT,

arról kiderül, hogy

szabályos mintát követ. Legalábbis igyekszik. A skorpiók többsége egy angyalt követ, aki felfelé száll, majd átfordul, és lefelé ereszkedik. A skorpiók pedig követik, mint kismadarak az anyjukat. Majdnem mindannyian. Néhányan úgy lemaradnak, hogy szinte útjában vannak az angyalnak, ahogy újrakezdi a körét. Mert valójában köröz. Újra és újra ugyanazt az utat teszi meg, hogy ne távolodjon el túlságosan a szigettől. Időnként tesz egy kis kitérőt, de meglehetősen kiszámítható a mozgása. Ha nem tűnne ostobaságnak, azt mondanám, repülni tanítja őket. A madárfiókákat meg kell tanítani repülni, a delfinborjakat pedig úszni. Talán a szörnyivadékoknak is meg kell mutatni, hogyan legyenek szörnyek. A kölyköket általában az anyjuk tanítja, de ezeknek az izéknek nincsen anyja. De az angyal nem igazán remekel a tanításban. Néhány skorpió igencsak küszködik. Még én is látom, hogy némelyik túl gyorsan verdes a szárnyaival. Ezek nem kolibrik, így nagyon gyorsan ki fognak fáradni, vagy szívrohamot kapnak, már persze ha van szívük. Az egyik bele is esik a vízbe. Csapkodva, kapálózva rikoltozik. Egy másik skorpió túlságosan mélyre ereszkedik a vízbe esett feje fölé. Nem tudom megmondani, melyik ragadta meg melyiket, vajon a levegőben lévő próbál megsegíteni a cimborájának,

133

SUSAN EE World After – Túlélők világa vagy a vízben ficánkoló kapaszkodik bele, de a második is a vízbe csobban. Vadul csapkodnak, és egymásba kapaszkodva igyekeznek a felszínen maradni. Vadul küzdenek néhány plusz másodpercnyi életért, próbálnak a másikra állva kiemelkedni a vízből. De a győztes jutalma csak egy korty levegő, ami csupán egy végső visításra elegendő, mielőtt mindketten alámerülnek. Az első alkalommal, mikor megpillantottam őket a Fészek alagsorában, folyadékkal teli üveghengerekben lebegtek. Gondolom, akkor még volt rajtuk valamiféle köldökzsinór, vagy időközben átalakultak, miután „megszülettek”, mert láthatóan képesek belefulladni a vízbe. Lépéseket hallva lehúzom a fejem, és megfordulok. Anya és Clara kuporodik mellém egy törött láda mögé. A móló régi vásárlóutcája olyan sötét, hogy egy egész hadsereg is masírozhatna felénk, azt sem venném észre. Meghúzzuk magunkat, és beleolvadunk az árnyékba. Újabb lépések. Ezúttal futó lábak zaja. Emberek villannak elő az árnyékből, és tűnnek fel a hold által megvilágított nyílt térségen. Egy kisebb csoport kétségbeesett sietséggel menekül valami elől. Futás közben többen is rettegő pillantásokat vetnek a hátuk mögé. A fapallókon kopogó lépteiktől eltekintve teljes a némaság, nem ütnek más zajt. Nem sikoltoznak, nem szólongatják egymást. Még amikor az egyik nő elesik, kificamítva a bokáját, akkor sem hallatszik más, csak egy tompa puffanás. Az arcát eltorzítja a fájdalom és a rettegés, de egy hang sem jön ki a száján. Felkel, és sántikálva a többiek nyomába ered, erejét megfeszítve igyekszik tartani a lépést a többiekkel.

134

SUSAN EE World After – Túlélők világa A rettegésük rám is átragad. Ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy rohanni kezdjek, habár fogalmam sincs, mi elől menekülnek. Miközben tétovázom, a sarok mögül előbukkannak az üldözők is. Hárman vannak. Zümmögő rovarszárnyain két skorpió lebeg alacsonyan a föld felett. Közöttük egy angyal sántikál, aki mintha szteroidokkal lenne felpumpálva. Az óriási angyalnak hófehér a szárnya. Rafi szárnyai. Beliel.

135

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

28 M

ÉG EBBEN A VESZÉLYES HELYZETBEN IS

az első reakcióm az,

hogy elszoruló szívvel bámulom Rafi csodálatos szárnyait az ördögi Beliel hátán. Mikor utoljára láttam, sérült szárnyát maga után vonszolva bicegett. Valaki időközben visszavarrta a szárnyát, aminek az öltéseit Rafi kiszakította. Nagy mázli, hogy a gonosz dokik kéznél voltak. Kissé még mindig sántít, bár már korántsem annyira, mint amikor Rafi üldözte a reptérnél. A hasán is friss kötés van, ahol Rafi megvágta, mikor először találkoztam velük. Örömmel tölt el a bizonyíték látványa, hogy az egyéb sérülésektől eltérően, ahogy azt Rafi megmondta, az angyalkarddal ejtett sebeik nem gyógyulnak olyan gyorsan. A skorpiók ráérősen repülnek, előre-hátra hintázva a levegőben, elég alacsonyan ahhoz, hogy be-belessenek az ablakokon. Az egyik bezúz egy kirakatot, talán a legutolsót, ami még épen maradt a mólón. A csörömpölést azonnal rémült sikoly követi. Egy család, gyerekekkel, vágódik ki az üzlet ajtaján, és iramodik a szörnyetegek elől menekülő csoport nyomába. Van valami a skorpiók mozgásában, amitől megszólal bennem a vészcsengő. Nem azért üldözik az embereket, hogy elkapják őket. Csak felhajtják a vadat. Mielőtt még eszembe juthatna a „csapda” szó, máris vakító fény gyullad, és egy halászháló zuhan le az égből. Ekkor kezdődik a sikoltozás.

136

SUSAN EE World After – Túlélők világa Egy, kettő… öt halászháló hullik alá fentről, akkorák, mint egy lakodalmas sátor. Sötét árnyak ereszkednek alá az égből. Négykézláb érnek földet, és így tesznek pár lépést, mint az igazi skorpiók, mielőtt felemelkednek, és ember módjára kezdenek el járni. Kettő igazából belecsapódik arccal előre a móló deszkáiba, mintha még nem igazán lett volna alkalmuk elsajátítani a földet érés műveletét. Az egyik dühében a csapdába esett emberekre vicsorítja oroszlánfogakkal teli száját. Több tucatnyian kerültek fogságba a hálók alatt, kézzel-lábbal kapálóznak, a háló szélét keresik, hogy kiszabadulhassanak alóla. De néhány csapás a skorpiók fullánkjával jobb belátásra téríti őket,máris behúzódnak a hálók közepére. Rémülten kiabálnak és sikoltoznak, a korábbi némaságnak már nyoma sincs. Az egyik csoport felől fegyverdörrenés hallatszik. A közelben álló egyik skorpió visítva a földre zuhan. Mintha az ebédre hívó harang szólalt volna meg, egy rakás skorpió zúdul a hálóba zárt csapatra, ahonnan a lövés jött. Fullánkok emelkednek és csapnak le, újra és újra, míg a hegyükről vér csöpög. A szörnyetegek szája az áldozatokra tapad, szörcsögve szívják ki belőlük a nedveket. A sikoltozásnak és vergődésnek pillanatokon belül vége szakad, csak egy rakás összeaszott test hever a háló halotti leple alatt. Nem tudom, másnál van-e még fegyver, de ezek után már senki nem mer lövöldözni. Egy nyolc év körüli fiúcska elszakadt az apjától. Két különböző háló alól nyújtogatják egymás felé a kezüket. A kisfiú zokogva szólongatja az apját, mégis az apa az, aki szürkére vált arccal, rémülten nézi, ahogy elválasztják őket. A skorpiók terelni kezdik az embereket, félig a hálókat rángatva, félig meg a fullánkjuk fenyegetésével ösztönözve őket mozgásra.

137

SUSAN EE World After – Túlélők világa Még inkább meglapulunk az árnyékban, lélegezni is alig merünk. A szörnyek egy fémkonténerbe terelik az embereket, amit kamionon, vasúton és hajón is lehet szállítani. Nincs messze tőlünk, de eddig a sok törmelék, roncs közt nem tűnt fel. Kinyitják a konténer ajtaját. Még egy leereszthető fémrács is van az ajtó mögött. Azon túl pedig emberek tolonganak, olyan távol húzódva az ajtótól, amennyire csak tudnak. A konténer fele már zsúfolásig megtelt férfiakkal és nőkkel, sőt néhány gyerek is van köztük. Rémülten bújnak egymáshoz, mint a csapdába esett, riadt állatok. A skorpiók feltolják a fémrácsot, és felemelik a hálók szélét. Az új foglyok sietve húzódnak befelé a konténer belsejébe, minél távolabb a szörnyektől.

138

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

29 A

SKORPIÓK MEGLEPŐ DOLGOT MŰVELNEK.

Felröppennek az éj-

szakai égbe, magára hagyják Belielt, hogy egyedül engedje le a fémrácsot, és tegyen rá lakatot. Nem sajnálja rá az időt, lassan, komótosan mozog, mintha csak bosszantani akarná a foglyokat. Mikor végzett, a kulcsot a konténer mellett lévő lámpák egyikének állványára akasztja. A fémrácson a lyukak elég nagyok hozzá, hogy valaki a kezét vagy a lábát átdugja rajtuk, de annál kisebbek, hogy akár egy gyerek is átférjen rajtuk. A régi foglyok csendesek, de az újak meglehetősen nagy zajt csapnak, kiáltoznak, sírnak, riadtan kérdezgetik egymást. – Mi lesz most? – Mit fognak csinálni velünk? Beliel körbesántikál, és leoltogatja a háromlábú állványra szerelt reflektorokat. Úgy tűnik, a térde jobban kínozza, mint az előbb. Csak a konténer melletti lámpákat hagyja égve. Így egy vakító fénykör marad itt, én pedig örülök, hogy a sötét árnyékban rejtve maradunk. Mintha nem volna elég neki a foglyok rettegése és hisztérikus zajongása, Beliel megzörgeti a fémrácsot, majd tenyerével nagyot csap a fémkonténer oldalára. A csattanás végigvisszhangzik a mólón. Az emberek összerezzennek, és még hangosabban kiáltoznak. A rettegés és a reménytelenség olyan tömény hullámokban árad felőlük, hogy szinte maga alá temet.

139

SUSAN EE World After – Túlélők világa Beliel megmutatja az arcát a rácshálón keresztül. Az emberek még jobban hátrahúzódnak. Sziszegve rájuk mordul. Aztán megragadja a konténer szélét, és megrázza. Most még a régebbi foglyok is felsikoltanak. Mi a fenét csinál? Láttam tombolni, mikor teljesen elveszítette az önuralmát. Ez most más. Amit csinál, abban nincs semmi szenvedély, indulat. Ez csak munka. Azért kissé idegesnek tűnik, és lopva az ég felé pislog. Valaki figyeli? Vagy ez is része a skorpiók kiképzésének? Lehet, hogy itt vannak a közelben, és nézik, mit csinál? De mi célból? Felfelé nézek, a sötétségbe meredve, a megmaradt háztetőket pásztázza a tekintetem, és hirtelen védtelennek, kiszolgáltatottnak érzem magam. Csak a konténercella körüli lámpákat látom. A megroggyant épületek, elhagyatott romok szegélyezte kietlen tájban világítótoronyként ragyog a fényük. Még mindig nem értem, mi értelme ennek az egésznek. Aztán egy sötét árny közeledik az égbolton. Félelmetes démonszárnyak. Széles váll. Egy görög isten alakja tűnik fel az égen. Rafi! Minden idegszálam megfeszül és lüktetni kezd. Sikoltás visszhangzik az agyamban: csapda, csapda, csapda! Ezért maradt egyedül Beliel, és ezért csap ekkora zajt. A hangok egyrészt felkeltik a célpont figyelmét, másrészt meg elnyomják a skorpiók neszezését. Mert a skorpiók itt vannak a közelben. Rejtőzködnek. Várnak. Anélkül, hogy gondolkodnék, ösztönösen felpattanok, és már nyitom is a számat. Kiáltanék Rafinak, hogy figyelmeztessem.

140

SUSAN EE World After – Túlélők világa De egy erős kéz satuként markolja a karom, és kibillent az egyensúlyomból. Egy másik kéz a számra tapad, és nem látok mást, csak az anyám rémülettől tágra nyílt szemét. Úgy néz rám, mintha elment volna az eszem. Végül magamhoz térek, újra működik az agyam. Anyának igaza van. Persze hogy igaza van. Vajon mennyire rossz a helyzet, ha már az orvosilag elmebetegnek nyilvánított anyám is ésszerűbben képes gondolkodni, mint én? Rafi. Bólintok, hogy jelezzem, hogy már észhez tértem, és felemelem a fejem, hogy lássam, mi történik. Anyám elereszt. Rafi csendben földet ér. Nem zárja össze teljesen a szárnyait. A kasza pengéjéhez hasonlatos karmait kimereszti, és a levegőbe markol velük. Vissza lehet őket húzni. Ezt eddig észre sem vettem. Villámgyorsan végigveszem a lehetőségeket. Mit tehetnék? Ha kiabálok, mindannyian bajba kerülünk. Ráadásul Rafi úgy tudja, hogy meghaltam. Ha rákiáltok, csak még nagyobb veszélynek teszem ki, ha lefagy a döbbenettől. A rabok még hangosabb sikoltozásban törnek ki, mikor meglátják Rafi démonszárnyait. Rosszulesik látni, hogy az emberek jobban kedvelik az angyal kinézetű rosszfiút, mint a jófiút, aki úgy néz ki, mint egy ördög. Beliel úgy ripacskodik, mint egy rossz bohóc. – Nézd csak, hiszen ez Rafael! Ó jaj, mi lesz most vele, hogy védjem meg magam a félelmetes Haragtól, aki már csak halvány árnyéka egykori önmagának. – Abbahagyja a színészkedést. – De most komolyan, Rafael, nincs annál szomorúbb, mint amikor egy lecsúszott alak megszállottan próbálja visszaszerezni a régen volt hírnevét. Hát nincs benned semmi büszkeség? Megalázó helyzetbe hozod magad.

141

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Hogy szeretnéd, előbb kitépjem a kezed-lábad, és azután szaggassam le rólad a szárnyaimat? Vagy inkább fordítva csináljam? – Rafi hangja tele van nyers erőszakkal, még sosem hallottam így beszélni. úgy tűnik, mintha sajnálná, hogy választani kényszerül, és nem próbálhatja ki mind a két sorrendet. – Miért szeretnél annyira visszatérni, Rafael? Mi volt olyan jó abban, hogy az angyali sereg tagja voltál? A. Rengeteg. Szabály. Már el is felejtettem, milyen sok volt. Talán neked is el kéne felejtened. Beliel csak az időt húzza. Szóval tartja Rafit, amíg a skorpiók lerohanják. Alig bírom megállni, hogy oda ne kiáltsak neki, figyelmeztetésül. De nem tehetem, csendben kell maradnom. – Az a sok szöveg, hogy egy felsőbbrendű, harcos faj csak úgy maradhat fenn, ha minden apró szabályszegést szigorú megtorlás követ. Beliel legyint, mintha azt mondaná, micsoda ostobaság. – Hajdanán még lehetett valami értelme, amikor csak kevés szabály volt, de mostanára sikerült kissé túlzásba esni ezen a téren, nem gondolod? Másrészről mi, a Bukottak vagyunk rá a bizonyíték, hogy egy felsőbbrendű, harcos faj remekül képes fennmaradni a fordított rendszerben is. Nincsenek szabályok. Azt tehetsz, amit akarsz. Azzal, akivel akarod. Rafi közelebb lép hozzá, a vakító fény hangsúlyosabbá teszi az árnyékokat az arcán. Úgy néz ki, mint a Halál Angyala. Vagy a Bosszú Angyala. Mindenesetre olyasvalaki, akinek én nem örülnék, ha így rám mászna. – Ettől a rengeteg zűrtől mind megkímélhetted volna magadat, ha hallgattál volna a szép szóra, és csatlakozol hozzánk – mondja Beliel. – És az a kis ember lánya, aki a karjaid közt halt meg. Ő is a tiéd lehetett volna. Senki sem szólt volna érte egy szót sem. Senki sem merészelte volna megkockáztatni, hogy megfosszon tőle. Egy dühös mordulással Rafi támadásba lendül.

142

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

30 B

ELIELRE VETI MAGÁT,

karmos szárnyaival odacsap, láthatóan

szét akarja hasítani. Beliel félreperdül, részben elkerülve az ütést. Az egyik lámpa állványát Rafi felé taszítja. Az állvány hangos csörömpöléssel felborul. A foglalatából kilazult izzó pislogni kezd, mintha valaki vakuval fotózná a küzdőket. Vér csorog Beliel vigyorgó arcán és a karján. – Valld be, imádod az új szárnyaidat! Mit izgatod magad a pelyhes, pihés tollacskák miatt, mikor ekkora szabadságot és erőt kaptál cserébe. – Pont ugyanezt kérdezhetném tőled, Beliel. – Rafi fenyegetően közelebb nyomul a másik angyalhoz. – Az én életem elég szabad volt, már kitomboltam magam. Ideje egy kis változásnak. Egy kicsivel több megbecsülésnek. Jól megérdemelt tiszteletnek. Nem gondolod? – Egyre szűkülő körökben kerülgetik egymást, mint a támadásra készülő cápák. Most, hogy már idecsalta Rafit, Beliel eddigi sántításának nyoma sincs. – A megbecsülés és a tisztelet túl magas neked – mondja Rafi. – Te csak egy jelentéktelen csatlós vagy az angyalok számára. – Nem vagyok csatlós! – Beliel arca kivörösödik a dühtől. – Soha nem voltam senki csatlósa. Sem az ördögöké, sem az angyaloké, sem másé. – A lámpa fel-felvillanó fénye komor árnyékot vet véres arcára. Rafi ismét nekiugrik Belielnek. De a támadását megtöri az éjszakai égből rázuhanó háló.

143

SUSAN EE World After – Túlélők világa A hálóba gabalyodva végighengeredik a móló deszkáin. Kelj fel! Kelj fel gyorsan! Komoly küzdelem dúl bennem. Nézzem végig, ahogy Rafit megölik? Minden idegszálam üvöltve tiltakozik. Mit csináljak? Mit csináljak? Rafi nem viaskodik a rátekeredett hálóval, csak megfeszíti a szárnyait. Előbukkannak kaszához hasonlatos karmai. Meglebbenti a szárnyát, és átvágja a háló köteleit. A háló maradványai széttépett fátyolként siklanak le róla, ahogy harcra készen talpra ugrik. Az égből skorpiók potyognak, némelyik egyenesen Rafi nyakába érkezik. Elhajol és félreugrik, de az ütközés ereje kibillenti az egyensúlyából. Rafi szárnya, keze, lába ostorként csapkod. Három skorpió máris agóniában vonaglik a földön. De még mindig marad vagy fél tucat, plusz Beliel. És ha ez nem volna elég, újabb három landol a küzdőtér peremén. Lekapom a markolatról a macit, és előhúzom a kardot, hogy belevessem magam a küzdelembe. Anya megragadja az ingem, és akkorát ránt rajtam, hogy seggre ülök, akár egy kisgyerek. Szerencsére Rafit nem kell félteni, egyedül is elboldogul. Nem hiszem, hogy megbékélt volna az új szárnyaival, de legalább megtanulta használni őket, láthatóan sokkal ügyesebben bánik velük, mint mikor utoljára láttam. Ráadásul félelmet nem ismerő harcos. Nem igazán volt még alkalmam megtapasztalni ezt a brutálisan erőszakos oldalát, de ahogy jobban belegondolok, most először fordul elő, hogy nem közvetlenül egy súlyos sebesülés után látom küzdeni. A látomásokban csak karddal harcolt, ami felettébb látványos, de most ez itt sokkal inkább egy kegyetlenül véres, vad, halálos táncnak tűnik.

144

SUSAN EE World After – Túlélők világa Rafi még biztos nem jött helyre teljesen, de így is lenyűgöző látványt nyújt. Nagyon gyors. Gyorsabb a skorpióknál, hiába próbálják eltalálni a fullánkjukkal. Egy magányos skorpió esélytelen volna vele szemben, mintha egy hangya próbálna megküzdeni egy emberrel. Viszont létszám szerint túlerőben vannak. Bár ez láthatóan nem különösebben izgatja őt, lassan, nyugodtan vágja át magát rajtuk, egyre közelebb Belielhez. Beliel mérlegeli a helyzetet, majd felröppen a levegőbe, és angolosan távozik. Úgy tűnik, a rosszfiúk egészségbiztosítása kiterjed a szárnysérülésekre is, mert a szárnyai láthatóan remekül működnek. Rafi a nyomába ered. Követem a tekintetemmel, ahol egyre távolabb kerül tőlem. Még csak tudni sem fogja, soha, hogy milyen közel voltam hozzá. Eltűnik, akár egy álom halványodó emléke. A kelleténél talán kissé hosszabban bámulom azt a pontot az égen, ahol elnyelte a sötétség.

145

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

31 A

SKORPIÓK TÉBLÁBOLNAK EGY DARABIG,

majd egymás után el-

szállingóznak. Felteszem, Rafi után repülnek, bár nem vagyok teljesen biztos benne. Mintha némi vonakodással keltek volna – szárnyra. A csapatnak majdnem a fele lent marad a földön, bizonytalanul bámulnak egymásra. Hát, a skorpiók minden idők legrosszabb csatlósai. Ki tudja, milyen tulajdonságok alapján kezdték kitenyészteni őket, de a bátorság biztos nem volt köztük. Az se véletlen, hogy Belielnek elég sokáig kellett állnia a sarat Rafival szemben, amíg a skorpiók megérkeztek. Bár azért, amelyik képes volt rá, az felszállt. Vagy féltucatnyi hever vérezve vagy holtan a móló deszkáin, néhány másik fájdalmában sziszegve vonaglik mellettük. Nem úgy tűnik, mintha képesek lennének még kárt tenni bárkiben is, de azért rajtuk tartom a szemem, biztos ami biztos. Anyám megkönnyebbülten sóhajt fel mellettem. De Clara még mindig le van dermedve a rettegéstől. Valószínűleg valamiféle poszt-traumatikus stressz fogta el a skorpiók látványától. Ideje volna lelépnünk és éjszakára keresni magunknak egy biztonságos helyet, ahol kisüthetünk valami őrült tervet Paige megmentésére. Bár ebben a pillanatban nem igazán tölt el lelkesedéssel semmiféle őrültség gondolata sem. Én csak egy hétköznapi lány vagyok. Nem ellenfél az ilyen szörnyeknek. Talán gyengének tűnnek Rafihoz képest, és meglehet, az együtt töltött idő alatt bizonyos szempontból egyenran-

146

SUSAN EE World After – Túlélők világa gúnak éreztem magam vele, de azok után, amit az előbb láttam, kissé reálisabban tudom megítélni a kérdést. Öngyilkosság volna belopakodni az Alcatraz-szigetre. Az egész hely hemzseg a skorpióktól, esélyünk sincs, hogy élve kijussunk onnan. Meggondolatlan viselkedésem ellenére anya és Clara még mindig tőlem várja, hogy jelt adjak az indulásra. Az árnyék most elrejt minket, de nem lesz egyszerű észrevétlenül kijutni innen. Fülelek, hallok-e valami neszt, ami közeledő ellenség vagy szörnyek jelenlétére utalna. De csak a konténerbe zárt emberek rémült zokogása hallatszik. Bár csak tompán, valószínűleg igyekeznek nem felhívni magukra a figyelmet, de képtelenek abbahagyni a sírást. A konténert megvilágítja a felborult lámpa pislogó fénye. A feltolható fémrács mögött összezsúfolódó emberek arcáról kétségbeesés sugárzik, a lámpa minden egyes villanására. Futásra készen kuporgok a ládarakás mögött. De úgy tűnik, képtelen vagyok elindulni. A tekintetem folyton visszatéved a konténerbe zárt emberekre. Elvileg semmi akadálya nem volna, hogy odarohanjak, és kiengedjem őket. Csak néhány másodperbe telne megmenteni egy rakás embert, a rájuk váró, ki tudja milyen szörnyűséges sorstól. Ha nálam lenne a kulcs. Beliel az egyik lámpára akasztotta, csakhogy nem vagyok benne biztos, melyikre a kettő közül. Ha arra, amelyiket azután Rafihoz vágta, akkor egy órába is beletelhet, hogy megtaláljam. Lehunyom a szemem, igyekszem kizárni az agyamból a foglyok látványát és hangját. Paige-dzsel és anyámmal kell törődnöm. Nem foglalkozhatok mindenkivel, akinek segítségre van szüksége, mert manapság mindenki rá van szorulva. De nagyon. Anyára nézek, és látom a rettegést az arcán. Némán mozognak az ajkai, és előre-hátha ringatja magát. Ezek itt valóságos ször-

147

SUSAN EE World After – Túlélők világa nyek, melyek a legvadabb rémálmaiból keltek életre. Clara, ha ez egyáltalán lehetséges, még rosszabbul néz ki. Össze kell szednem magam, és el kell őket vinnem innen! Gondoskodnom kell az enyéimről. Szívszaggató, rémült zokogás hangzik a móló túloldaláról, és nem ereszt. Próbálok tőle szabadulni. De nem megy. Akár Paige is köztük lehetne, mielőtt még az angyalok elkapták. És mindegyik valakinek a húga, lánya vagy rokona. Nem lett volna csodás dolog, ha valaki segít Paige-nek, úgy, ahogy most én segíthetnék ezeknek az embereknek? Eh, miért nem vagyok képes kiverni az ilyen hülyeségeket a fejemből? Igen, elég ebből! Felkelek a földről, ahol eddig kuporogtam. Anyám arcára még inkább kiül a rettegés, mikor látja, hogy felmérem a foglyokhoz vezető legrövidebb útvonalat. Nem kell amiatt aggódnom, hogy esetleg utánam jön. A paranoia időnként tényleg életmentő lehet. Annak sincs túl nagy esélye, hogy Clara kövessen. Teljességgel érthető, hogy ledermed, ha meglát egy skorpiót. Bár a félelem mellett valami mást is látok a tekintetében, amire nem számítottam. Büszkeséget. Azt várja, hogy megmentsem ezeket az embereket. Folyton azt képzeli rólam, hogy valami idióta hős vagyok. Valahol legbelül csalódott lenne, ha egyszerűen elsétálnék. Ez annyira felbosszant, hogy majdnem hagyom az egészet a fenébe. Persze nem teszem. Kirontok a legsötétebb árnyék relatív biztonságából.

148

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

32 A

SÉRÜLT SKORPIÓK AZONNAL ÉSZREVESZNEK.

A szívem majd-

nem megáll, ahogy megfordulnak, és rám sziszegnek. Szinte már érzem is a fullánk okozta őrjítő fájdalmat, és a pánikot, ahogy elveszítem az uralmam a testem fölött, miközben tudatomnál maradok. A lehetőség gondolatától, hogy ezt esetleg újra át kell élnem, majdnem elájulok. Olyan frászban vagyok, hogy nem figyelek a lábam elé, és megcsúszok egy vértócsában. Csak meglehetősen fura táncot lejtve, a kezemmel és a karddal hadonászva tudok talpon maradni. Szedd össze magad, Penryn! Nem szabad hagynom, hogy a skorpiók másodszor is bántsanak, csak mert kitör a frász, hogy ez megtörténhet. Félretolok mindent, az összes félelmem, reményem és gondolatom, az agyamnak erre a célra fenntartott zugába, és gyorsan rácsapom az egészre az ajtót, és alaposan elreteszelem, mielőtt kirobban onnan minden. Egyre jobban kell vigyáznom ezzel az ajtóval. Egyetlen dologra szűkül az egész világ, a foglyok konténeréhez vezető útvonalra. A cipőm talpát a földhöz dörzsölöm, hogy letöröljem róla a vért. A sérült skorpiók sziszegnek és rikoltoznak, de maradnak, ahol vannak. Az egyik szememet folyamatosan rajtuk tartom, figyelem őket, nem lopakodnak-e felém. Mielőtt belépnék a megvilágított területre, körülnézek, megbizonyosodom róla, hogy egyetlen angyal, skorpió vagy szárnyas

149

SUSAN EE World After – Túlélők világa patkány sem közeleg. Nem igazán könnyíti meg a dolgom, hogy a szemem már alkalmazkodott a fényhez, így a környező sötétség még mélyebbnek tűnik. Úgy lépek be a fénykörbe, mintha vízbe ugranék. Teljesen védtelennek érzem magam. Bárki van a mólón, most biztos meglát. Amilyen gyorsan csak tudok, odarohanok a konténer mellett állva maradt lámpához. A rabok elcsendesednek, mintha egy emberként visszatartanák a lélegzetüket. A kulcs nincs a lámpa állványán, sem körülötte a földön. Hátranézek a földön villogó lámpára, amit Beliel elhajított. A kulcs bárhová eshetett. Nekiállhatok átkutatni a szilánkokra tört deszkák tengerét, vagy feladom, és biztonságba helyezem anyát és Clarát. Vagy megnézem, hogy a kardom viszi-e a fémet. Álmomban gyakorolva könnyedén átvágtam vele a csontot, és állítólag ez egy nagyon különleges penge. Mielőtt végiggondolnám, felemelem a kardot, és lesújtok vele. Simán átvágja a lakatot és a kapu fémpántját. A mindenit! Nem rossz. Odalépek a másik lakathoz, és ismét felemelem a kardot. De mielőtt levághatnám, valami megzörren mögöttem. Megpördülök a fejem fölé emelt karddal, abban a hiszemben, hogy egy sérült skorpió osont támadásra készen a hátam mögé. De ez nem egy sérült skorpió. Ez teljesen egészséges. Összehajtogatja áttetsző szárnyait, mintha épp most ért volna földet. Lopakodva megindul felém, mezítláb, azokon a túlságosan is emberinek tűnő lábain. Valamiért sokkal jobban érezném magam, ha karmos tappancsai volnának, vagy bármi, amitől kevésbé volna emberi a külsejük. Két újabb skorpióangyal ér földet az első háta mögött.

150

SUSAN EE World After – Túlélők világa Már csak egy lakat maradt. Megpördülök, és odacsapok a karddal. A lakat lerepül. A rácsháló nyitva. A foglyoknak csak annyit kell tenniük, hogy felhúzzák és elmenekülnek. Ehelyett azonban hátrahúzódnak, és ledermednek a rettegéstől. – Gyerünk már! – Ököllel rácsapok a konténer falára, hogy felrázzam őket. – Fussatok! Nem várom meg, hogy mit reagálnak. Anyát és Clarát halálos veszélynek tettem ki. Legszívesebben belerúgnék magamba, hogy nem beszéltem rá őket, induljanak el nélkülem. Mögöttem a rácsháló zörögve felcsúszik. A kiszabadult foglyok menekülni kezdenek, szétszaladnak a szélrózsa minden irányába, lépteik alatt dobognak a móló deszkái. Az ellenkező irányba futok, mint amerre anyámat és Clarát hagytam, azt remélve, hogy a skorpiókat elcsalom a közelükből. Aztán meghallom anya hangját. Vérfagyasztóan rémült sikolyt hallat.

151

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

33 M

INDENKI FUT, AMERRE LÁT,

ösztönösen más-más irányba.

A szörnyek kevesen vannak, mi pedig sokan. Jók az esélyeink, hogy közülünk néhányan megússzák majd. Egy nagyobb árnyékfolt felé rohanok, ami előtt rózsaszín fagylaltreklám meredezik a törött deszkák közt. Ha odáig el tudok jutni, eltűnhetek a sötétben. De mielőtt odaérhetnék, valami a fejemre esik, és betakar. Egy halászháló csavarodik körém. Az első gondolatom, hogy kivágom magam belőle a kardommal, de össze vagyok zárva azokkal az emberekkel, akik mögöttem futottak, így nincs elég helyem. És minél jobban vergődünk, annál jobban belegabalyodunk a hálóba. Árnyak ereszkednek alá az égből. Rovarszárnyú árnyak, felfelé kunkorodó fullánkkal. Rendezetlenül érnek földet. Az egyik hangos csattanással a konténer tetejére zuhan. Néhányan a régi üzletsor elé érkeznek, amerre féltucatnyian igyekeztek, mielőtt ők is hálót kaptak a nyakukba. Öt, tíz, húsz. Annyian vannak, hogy olyan zúgás támad, mintha egy kaptárban lennék. Csapdába estünk. Az emberek ismét zokogásban törnek ki. A kétségbeesésük fojtogat, szinte elsüllyedek benne. Még ha ki is tudnék szabadulni a hálóból, ennyi skorpión nem tudnám keresztülverekedni magam. Inkább visszadugom a kardot a hüvelyébe, úgy kevésbé lesz feltűnő.

152

SUSAN EE World After – Túlélők világa A hálónak büdös halszaga van. Eleinte azt gondolom, hogy így képtelenek leszünk akár egyetlen lépést is megtenni, de aztán az egyik skorpió elkapja a hálónkat, és meghúzza a szélében körbefutó kötelet. Egymáshoz szorulunk odabent a háló alatt, ahogy a kötél egyre összébb szorítja a lábainkat. A skorpió úgy rángat maga után minket, akár egy pórázon vezetett kiskutyát. Felemelt fullánkja bármelyikünket képes volna elérni. Mellettünk egy másik skorpió halad, fullánkjának fenyegető kígyózása világossá teszi, jobban járunk, ha azt tesszük, amit akar. Tekintetem kétségbeesetten kutat anya és Clara után, abban reménykedve, hogy mégsem fogom őket megpillantani. De itt vannak ők is, a kettővel arrébb lévő háló alá szorulva. Anyám a játék macimat szorítja a melléhez, mintha a kisbabája lenne, Clara pedig anyám karjába kapaszkodik, mintha attól félne, belehal, ha elengedi. Mindkettő halálra váltan retteg. A rosszullét környékez. Émelygek a félelemtől. Hányingerem támad a dühtől. Rosszul vagyok a saját hülyeségemtől, az ostobaságtól, amit csináltam. És ami még rosszabb, miattam anya és Clara is fogságba esett. És a mólón botladozó emberek számából ítélve, nem valószínű, hogy akár egyet is sikerült volna kiszabadítanom. Néhány behálózott csoport egymás mellé kerül, ahogy a víz felé terelnek minket. Először azt gondolom, hogy egy másik konténerbe raknak minket, de egy hajó felé tartunk. – Brian! – Egy fiatal nő a mi hálónkból kinyújtja a kezét a szomszédos csoportban lévő srác felé, ahogy közelebb kerülünk hozzájuk. – Lisa! – kiáltja a fiú kétségbeesett elszántsággal. A hálónak feszülnek, a karjukat kinyújtva próbálják megérinteni egymást. Egy pillanatra összeér az ujjaik hegye. Aztán a két háló eltávolodik, elszakítva őket egymástól. A nő zokogásban tör ki, keze hiábavalóan markolja a levegőt.

153

SUSAN EE World After – Túlélők világa A skorpiók egy másik csapatot lökdösnek Brianék elé, a tömeg eltakarja a kinyújtott karral álló srácot.

* A hajó kétszintes, és valaha jobb napokat is látott. Az oldalán a festés széles csíkokban le van maródva, valószínű, hogy egy öszszedőlt ház tetején hevert az oldalára dőlve, mielőtt a rosszfiúk használatba vették. Az oldalán rikító kék felirat: „Jake kapitány – Alcatraz-túra.” Bár a festék egy része lekopott, így inkább mintha az állna ott: „Alcatraz ura.” A hajó motorja beindul, és sűrű, fekete füstfelhőt köhög ránk. A levegőt betölti a kipufogógáz bűze. Valószínűleg egy emberi csatlós vezetheti a hajót. Valamiért abban reménykedem, hogy nem Jake kapitány. A hajó felé vonszolnak, taszigálnak minket. A skorpiók egyesével kieresztenek minket a háló alól. Nincs értelme elfutnunk, már amennyiben szeretnénk még egy kicsivel tovább élni. Ahogy az első foglyok megkezdik a beszállást, igyekszem közelebb húzódni anyához és Clarához, hogy egy helyre tereljenek minket. Anya odanyújtja a macit, mintha idáig vigyázott volna rá, hogy majd visszaadhassa. Ráhúzom a kardmarkolatra, újra álcázva a kíváncsi tekintetek elől. Feléled bennem a remény, hogy magammal vihetem, és talán használni is tudom majd, hogy kihúzzam magunkat ebből a pácból. De a reményeim gyorsan köddé válnak, mikor meglátom, hogy a foglyokat átkutatják, és elveszik a fegyvereiket, mielőtt a fedélzetre lépnének. A hajóra felvezető rámpa mellett, a mólón egyre nő a kupac. Balták, szöggel kivert baseballütők, kerékszerelő vasak, bozótvágó kések, bicskák, és néhány pisztoly is. Egy darabig még él bennem a remény, hogy csak a fegyvereket veszik

154

SUSAN EE World After – Túlélők világa el, de látok a kupacban táskákat, hátizsákokat, babákat és igen, még néhány plüssállatot is. Néhány marcona képű alak, emberek, szedik el ezeket a holmikat a foglyoktól. Nem szólnak egy szót sem, és nem néznek senkinek a szemébe. Csak megfogják, amit meglátnak a foglyoknál, és a kupac tetejére hajítják. A maci szőrét simogatom, azon tűnődve, hogy talán nem lesz ennél jobb alkalom a szökésre. Még ha nem is tudok elmenekülni, talán sikerül akkora felfordulást csinálnom, hogy annak a leple alatt anyának és Clarának sikerül. Ebben a néhány percben, még nálam a kard, de már kiszabadultunk a hálók alól, szóval most vagy soha. Ekkor lövés dörren, olyan közel, hogy mindannyian lekuporodunk. Egy férfi, aki láthatóan nem óhajtotta átadni a fegyverét, azt az egyik női csatlósra szegezi, aki most a rámpán hever egy egyre növekvő vértócsában. A fickót egy szempillantás alatt körbeveszik a skorpiók és a fullánkok. A szörnyetegek agyarai olyan közel vannak az arcához, hogy érezheti a leheletük bűzét. Úgy elkezd reszketni, hogy a pisztoly magától kiesik a kezéből, és egy sötét, nedves folt növekszik a nadrágja elején. De a skorpiók nem támadnak a lövöldözőre. Mintha várnának valamire. – Gyere ide, és vedd el ettől a nőtől a kését! – mondja egy másik emberi csatlós. Az arcát keserűség barázdálja, a tekintete élettelen, mint aki már elvesztette minden reményét. Kiveszi a fogoly kezéből a konyhakést, és odaadja a lövöldözőnek. – És most hajítsd a rakás tetejére, a többi közé. A lövöldöző karja görcsösen megrándul, ledobja a kupacra a kést. Olyan rémültnek tűnik, hogy valószínűleg meg sem fordult a fejében a gondolat, hogy beledöfje valamelyik skorpióba. A skorpiók sziszegve elhátrálnak, visszatérnek a járőrözéshez, újra a tömeget vigyázzák.

155

SUSAN EE World After – Túlélők világa A dráma úgy lefoglalt mindenkit, hogy egyikünknek sem jutott eszébe megszökni, míg zajlottak az események. Ennyit a figyelemelterelésről, ami közben majd anya és Clara megszökik. A lövöldöző elfoglalja a csatlós helyét, akit lelőtt, és nekiáll elvenni az elé lépő foglyok fegyvereit és csomagjait. Nem néz senkinek a szemébe, nem szól egy szót sem. Időnként lopva a lelőtt nőre pillant, aki a lábánál haldoklik. Ezután nem történik több incidens, mindenki rendben felszáll a hajóra. Mikor az egyik csatlós kinyújtja a kezét a macival álcázott kardomért, visszafogom magam, kibújtatom a vállam a pántból, és saját kezűleg teszem a rakásra. Össze kell szednem minden akaraterőmet, hogy meg tudjam tenni, mert a legszívesebben kardot rántanék, hogy felaprítsak pár skorpiót. De húsz is van belőlük, vagy tán harminc is. A hüvelyt becsúsztatom a rakás közepébe, igyekszem minél jobban elrejteni. Nehogy valaki véletlenül felszedje. Nem volna szerencsés dolog. Anya és Clara felrángatnak, és maguk után húznak. Gondolom úgy néztem ki, mint aki nem akarja otthagyni a kardot. Hátrapillantok a fegyverek és csomagok alá temetett bugyuta játék mackóra, és nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy talán soha többé nem látom Rafit meg a kardját. A hátam mögött halkan sírdogál a nő, aki a kedvese után nyújtotta a kezét.

156

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

34 A

HULLÁMOK LOCSOGVA CSAPKODJÁK A HAJÓ OLDALÁT,

a fedélzet

lágyan ring alattunk. Mindannyiunkat feltuszkoltak a hajóra, hamarosan indulunk, átkelünk a sötét vízen. Az Alcatraz arról híres, hogy ez volt minden idők legszigorúbb börtöne, ahonnan lehetetlen a szökés. Már a távolban halványan felderengő látványától is legszívesebben menekülőre fognám. Megfordul a fejemben, hogy megkísértem a szerencsénket, és a vízbe vetem magam anyával és Clarával, de megelőznek. Egy pár tesz próbát. Brian az és Lisa, akik külön háló alá kerültek. Szurkolok nekik, hogy sikerrel járjanak. Még nem vagyunk olyan messze, hogy ne tudjanak kiúszni, akármennyire is fáznak. De a skorpiók szörnyen gyorsak. Olyan gyorsak, hogy hárman is beléjük döfik a fullánkjukat, mire kiérnek az ajtón. De nem üldözik őket tovább. Rájuk hagyják, hogy meghozzák a döntést. Kell még egy kis idő, mire teljesen lebénulnak, de tudom, a rettenetes fájdalom és az izmok merevsége azon nyomban jelentkezik. Mire elérnek a korlátig, már csak vonszolják magukat. Öngyilkosság lenne a vízbe ugrani. Nem jutnának messze, mielőtt beáll a teljes bénulás. De a másik lehetőség, hogy itt maradnak mozdulatlanná válva, kiszolgáltatva a skorpiók kényének-kedvének. Nehéz döntés. Teljesen átérzem. Nem tudom, a helyükben én melyiket választanám.

157

SUSAN EE World After – Túlélők világa Ők úgy döntenek, hogy maradnak a fedélzeten. Brian a korlátnak dől, mintha az ugrást fontolgatná, de láthatóan már képtelen rá. Lisa leroskad mellé, és lehajtja a fejét a fedélzet deszkáira. Megértem őket. Aki idáig életben maradt, az mind túlélő. Megtettek mindent, amire szükség volt, hogy eddig eljussanak, és most sem tudják feladni, folytatniuk kell. Brian képtelen parancsolni az izmainak, lecsúszik a korlátról, és rángatózva elnyúlik Lisa mellett. A skorpiók nem törődnek velük, láthatóan unatkoznak, elrugaszkodnak a fedélzetről, hogy röpködjenek egy kicsit, mások meg leszállnak a hajóra, és fel-alá járkálnak. Az egyik skorpió lehajol, és leveszi a szemüveget Brianről. Megpróbálja felvenni, de fejjel lefelé tartja. Mikor leejti, felszedi a földről, és újra próbálkozik vele. Mintha már nem volna így is eléggé hátborzongató egy férfi teste szitakötőszárnyakkal és skorpiófarokkal. Ráadásul most még itt pislog, a drótkeretben megmaradt egyik, összetört lencsén át. Meztelennek érzem magam a kardom nélkül. Állandóan odanyúlok, hogy megsimogassam a játék mackó puha szőrét, de aztán eszembe jut, hogy hová lett. Anya és Clara közt ülök, három fegyvertelen nő, szörnyekkel körülvéve. Alig néhány hónapja még turisták ültek ezen a hajón, videokamerákkal és telefonokkal, fotókat készítettek, a gyerekeikkel kiabáltak, csókolóztak a város látképével a hátuk mögött. Dideregve mászkáltak a frissen vásárolt pólóikban, meglepetésként érte őket a San Franciscó-i nyárban egyáltalán nem szokatlan hideg szél. Most alig van itt egy-két gyerek, és nem rohangál egyik sem. Csak néhányan vannak nyugdíjas korúak, és csak a társaság negyede nő. Szemmel láthatóan mindenkire ráférne egy alapos zuhanyozás és egy kiadós étkezés, és mindannyiunk figyelmét a skorpiók kötik le. Azok viszont egyáltalán nem törődnek velünk. A legtöbbjük nem olyan izmos és széles vállú, mint ahogy a szörnyeket elkép-

158

SUSAN EE World After – Túlélők világa zeli az ember. Némelyik kifejezetten cingár testalkatú. Láthatóan nem arra szánták őket, hogy az erejükkel győzzék le az áldozataikat. A fullánkjuk a legfőbb fegyverük. A farka viszont mindnek olyan, mintha szteroidokkal lenne felpumpálva, vastag és izmos, groteszk és természetellenes módon duzzadt. Ha alaposabban megfigyelem őket, mindegyik fullánk hegyén látok egy csepp áttetsző mérget, mintha csak folytonos készenlétben állnának. Az egyik skorpió nadrágot visel. De fordítva van rajta, és le van húzva a cipzár, hogy helyet adjon a farkának. Van benne valami, ami zavar, de nem tudok rájönni, mi az. Aztán ahogy a skorpió túlságosan emberi formájú kezével megragadja, és feljebb rántja a nadrágját, valami megcsillan rajta. A gyomrom összeszorul és felkavarodik, mikor felismerem, hogy mi az. Egy jegygyűrű. Mit keres egy jegygyűrű egy szörnyeteg kezén? Csak valamiféle csillogó vacak lehet a számára, amit az egyik áldozatától szedett el. Mint ahogy az állatok játszanak a fénylő dolgokkal. Vagy úgy találta, hogy a gyűrűvel nagyobbat lehet ütni, mint egy bokszerrel. Igen, biztos csak valami ilyesmiről lehet szó. És az pusztán a véletlen műve, hogy éppen a gyűrűsujján van.

* Pár perc múlva feltűnnek előttünk az Alcatraz tompa fényei. Hátradőlök, mintha ezzel késleltethetném a hajó érkezését. Mire kikötünk, egész testemben reszketek. A képzeletemben lejátszódik előttem, hogy mi minden történhet velünk itt. Próbálom elhessegetni ezeket a gondolatokat, de nem túl sok sikerrel.

159

SUSAN EE World After – Túlélők világa A sziget úgy néz ki, mintha egyetlen óriási sziklatömb lenne. A víz valószínűleg jéghideg, nem beszélve róla, hogy tele van cápákkal, fuldokló skorpiókkal, és mindenféle hegyes fogú, pokolbéli szörnyetegekkel. Szóval, ez itt a vége. A világ megsemmisült, az emberek fogságban, a családom széthullott. A gondolattól dühös leszek. Remélem, a harag elnyom minden más érzést, mert valószínűleg ez az egyetlen dolog, ami még tartja bennem az erőt, hogy talpon maradjak, és járni tudjak. A foglyok közül sokan riadtan meglapulnak és zokognak, nem akarják elhagyni a hajót. Az emberek és az állatok nem is különböznek olyan nagyon. Mi is ugyanúgy megérezzük, amikor a vágóhídra hajtanak minket. A sziget kikötője nagyon hasonlít a szárazföldire: romos, sötét és nyirkos. A hideg szél átfúj az ingemen, libabőrös leszek tőle. Jobban reszketek, mint amennyire a hőmérséklet indokolná. Igyekszem összeszedni magam, hogy szembenézhessek azzal, ami ezután következik. De arra nem lehet felkészülni, ami a kikötőt elhagyva fogad minket.

160

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

35 A

Z ÉPÜLETEK FELŐL VAKÍTÓ REFLEKTORFÉNY ÁRAD,

megvilágítja

az utat, melyen vánszorogva haladunk a sziget belseje felé. Bármerre nézek, mindenütt szikla és beton. Hámló festék és rozsda pereg a falakról. Négy skorpió dolgozik egy ugyanolyan fémráccsal lezárt konténernél, mint amilyet a szárazföldön láttam. Vödrökből nyálkásan csillogó belsőségeket és egyéb testrészeket dobálnak a betonra. A véres darabokat a fémkonténerbe zárt emberek elé szórják, olyan távolságra, hogy még épp ne érjék el. A bűz elviselhetetlen. Ezek az emberek már olyan régóta lehetnek oda bezárva, hogy abba bele sem akarok gondolni. Nemcsak a szagukon érezni, de abból is sejthető, ahogy véznára soványodott karjukat az éppen csak elérhetetlen távolságban lévő, gusztustalan zsigerek és húscafatok felé nyújtogatják. Siránkozó, nyögdécselő hangokat hallatnak. Semmi agresszió, csupán a kétségbeesés hangjai. A karjuk csont és bőr, mintha már halottak lennének, csak még nem tudnának róla. Ezeket már biztosan nem akarják szörnyekké átváltoztatni, de még csak eleségként feltálalni sem a szörnyeknek. Ahhoz is túlságosan alultápláltak. Mennyire lehet éhes az, aki hullák feldarabolt, nyers húsát is hajlandó lenne megenni? – Buták, mint a föld, mindenféle szempontból – mondja egy ismerős hang. – De munkálnak bennük azok a torz, beteges emberi ösztönök. Beliel az, a démon. Lopott, hófehér szárnyait kitárja maga mögött, mennyei szépségű háttér túlméretezett testének. A skorpiók

161

SUSAN EE World After – Túlélők világa mögött áll, miközben azok tovább dobálják a húsdarabokat a földre. Törött bordákon gurul egy szív, elakad egy nagyobb csontszilánkban. Beliel mellett egy angyal áll, karamellszínű haját és szürke tollait felborzolta a szél. Hivalkodástól mentes, halványszürke öltönyt visel, ami szolid ízlésről, eleganciáról árulkodik. Az ezüstszínű női trófeák nélkül is felismerem Uriel arkangyalt, a Politikust. Ő az, aki titokban megszervezte Rafi szárnyainak kicserélését, hogy távol tartsa őt a Hírvivő címéért folytatott versengéstől az angyalok közelgő választásán. És ha ez nem volna elég, hogy mindennél jobban megvessem őt, ráadásnak imád két egyforma, halálra rémített lány kíséretében mutatkozni. – A sáskákra gondolsz, vagy a játékszereikre? – Uriel kiterjesztett szárnyai úgy veszik körbe a testét, mint egy világító aura. A Fészekben a szálloda halvány, melegfényű lámpáinál ezek a tollak törtfehérek voltak, csipetnyi szürkével, de most a reflektorok vakítóan éles fényében inkább szürkének tűnnek, amibe némi éjsötét árnyalat vegyül. Sáskák? – A sáskákra – mondja Beliel. – Bár az emberek is hülyék, mint a tök. Ezek itt túlságosan elgyötörtek már, hogy kihasználják az ösztönös találékonyságukat. Képzeld, ezt a kis játékot a sáskák teljesen maguktól találták ki. Le vagyok nyűgözve. Éppolyan körmönfontak, mint bármelyik pokolbeli démon. – Szinte már büszkeség csendül a hangjában. Biztosan a skorpiószörnyekre gondol. A sáskákat én mindig úgy képzeltem el, hogy a szöcskékre hasonlítanak, nem a skorpiókra, szóval nem értem, miért nevezi így őket. – Biztos vagy benne, hogy amiket kiképeztél, tanítani fogják a többieket?

162

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Hogy lehetnénk bármiben is biztosak? Az elméjük ködös, az agyuk összezsugorodott, valószínűleg beleőrültek az átváltozásba. Nehéz megjósolni, hogy mit fognak csinálni, de erre a csapatra külön figyelmet fordítottam, és úgy tűnik, jóval tehetségesebbek a többieknél. A lehetőségekhez mérten minden esélyük megvan rá, hogy a vezetőikké váljanak. Az egyik skorpió, a hajában fehér csíkkal, elunva a játszadozást, odasétál a konténerhez. A csontvázkarok erdeje gyorsan visszahúzódik a fémrácson belülre. A foglyok talpa csikorogva csúszkál a fémpadlón, ahogy egymást lökdösve igyekeznek minél távolabb kerülni a szörnyetegtől. A skorpió alakja élesen válik ki a konténer homályos belsejének hátteréből. Felmarkol egy adag belsőséget, és behajítja a ketrecbe. Az éjszaka azon nyomban megtelik dobogással, állatias morgással és a csalódott kétségbeesés elfojtott sikolyaival. Odabent az emberek egymással harcolnak a véres húscafatokért. Az sem tűnik elképzelhetetlennek, hogy az egyiküket rángatták ki, és aprították fel, hogy a maradványait a többiek elé szórják. – Látod, mire gondolok? – Beliel hangja akár egy büszke apáé. Megnyújtom a lépteim, igyekszem minél gyorsabban elhaladni a konténer előtt. De a többiek nem változtatnak a tempójukon, nem óhajtják felhívni magukra a figyelmet. Acélos szorítást érzek a karomon, majd akkorát rántanak rajtam, hogy úgy érzem, kitörik a nyakam. Egy zsíros hajú skorpió kivonszol a többiek közül. A fehér csíkos, aki a húscafatokat dobálta a foglyoknak, rám néz, a szemében érdeklődés csillan. Odalép hozzám. Közelről még izmosabbnak látszik a válla és a combja. Kiránt a másik skorpió szorításából, és maga után vonszol, fél kézzel öszszefogva mindkét csuklómat. A kétségbeesett foglyokkal teli konténer felé tart.

163

SUSAN EE World After – Túlélők világa Csontvázszerű karok nyúlnak át a fémrácson, a vézna ujjak természetellenesen hosszúnak tűnnek. Képtelen vagyok rendesen lélegezni, és attól a kevéske levegőtől is, amit beszívok, öklendeznem kell. Közelről a bűz még elviselhetetlenebb. Valami puha és síkos kerül a talpam alá, megcsúszok, de a szörnyeteg olyan erősen fog, hogy állva maradok. Egy pillanatra kihagy a szívverésem, mikor ráébredek, hogy nem az épületbe kerülök a többiekkel, hanem a konténerbe, a lesoványodott áldozatok közé. Megvetem a lábam, és ellenállok. Kapálózva igyekszem kiszabadulni a szörnyeteg markából. De az erőm a közelébe sem ér az övének. Már csak néhány lépésnyire vagyunk, mikor a skorpió a fémrácsnak lódít. Ahogy nekizuhanok, belekapaszkodok, hogy el ne essek. Abban a pillanatban, ahogy nekicsapódok, a konténer hátuljából a sötét árnyak megindulnak felém. Négykézláb tülekedve rontanak rám, egymást lökdösik félre, hogy mielőbb elérjenek. Rémülten felsikoltok, kétségbeesett lendülettel lököm el magam. Mintha csonterdő nőne ki a rácsból, karok nyújtózkodnak felém. Belekapnak a hajamba, az arcomba, megragadják a ruhámat. Tébolyultan csapkodok és sikoltozok, nem akarom látni ezt a tengernyi koponyává sorvadt arcot, mocskos hajat és véres körmöt. Kétségbeesetten vergődök, rángatom magam, próbálok kiszabadulni a markukból. Rengetegen vannak, de erőtlenek, alig állnak a lábukon, így sikerül kiszabadítanom magam. Fehér Csík szaggatott, visító hangot hallat, ami kísértetiesen hasonlít egy nevetéshez. Úgy tűnik, azt hiszi, hogy ez vicces volt.

164

SUSAN EE World After – Túlélők világa Megragad, és visszavonszol a komp felől áramló sorba. Nem is akart belökni a konténerbe. Csak heccelni akarta az éheztetett foglyokat, és gondolom engem. Eddig még soha nem éreztem vágyat rá, hogy megöljek valakit. De most várom már azt a pillanatot, amikor végre kinyírhatom majd ezt a szörnyet.

* Felfelé haladunk a kövezett úton, a főépület felé, ami a sziget legmagasabb pontján fekszik. Fölöttünk skorpiók rajzanak, látszólag a legnagyobb összevisszaságban. Olyan sokan vannak, hogy a szárnyaikkal szelet kavarnak, ami természetellenes módon hol erről, hol arról fúj. A korábban látottak alapján tisztában vagyok vele, hogy létezik egy rendszer, ami alapján a gyakorlórepülésüket végzik, de innen nézve az egész olyan látványt nyújt, mintha egy óriási rovarfészek kellős közepén lennénk. Egyetlen közönséges angyalt sem látni sehol. Ez itt nem lehet az új Fészek. Azok alapján, amit idáig láttam, az angyalok nem vetik meg az elegáns, kifinomult, minőségi dolgokat, és az Alcatraz nem az a kimondott első osztályú hely. Ez csak valamiféle emberfeldolgozó központ lehet. Körülnézek, hogy lássam, anya és Clara jól vannak-e. Clarát nem nehéz kiszúrni ráncos bőrével és összeaszalódott testével, de az anyámat nem látom sehol. Mikor Clara észreveszi, hogy keresem, ő is körülnéz, láthatóan meg van lepve, hogy anyám nincs mellette. Úgy tűnik, senki másnak nem tűnt fel, hogy hiányzik egy fogoly. Nem tudom eldönteni, hogy ez jót vagy rosszat jelent. Semmit sem hallani a skorpiók rovarszárnyainak zümmögésén kívül, de az őreink világossá teszik, mit akarnak, merre menjünk. Tovább kaptatunk felfelé, a hatalmas szikla tetején álló épü-

165

SUSAN EE World After – Túlélők világa let, az Alcatraz irányába, követjük a kikövezett utat, mint előttünk, a múltban már oly sok rab. A kísérteties szél szanaszét fújja, összeborzolja a hajamat, mintegy külső visszatükröződéseként annak, amit belül érzek.

166

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

36 M

IKOR BELÉPÜNK AZ ÉPÜLETBE,

a zaj és a szél lecsendesedik.

Helyette halk sóhajtozás visszhangzik körülöttünk. Nemcsak egyetlen ember nyöszörgése ez, hanem mintha egy emberekkel zsúfolásig megtelt épület panasza áradna a falakból. A pokolba kerültem. Hallottam róla, milyen elviselhetetlen körülmények uralkodnak egyes külföldi börtönökben, hogy léteznek helyek, ahol az emberi jogokat hírből sem ismerik, a tévében láttam ilyesmit, olvastam róla az újságban. Amiről fogalmam sem volt, hogy az őrök, a rettenetes körülmények, a bezártság csak egy része a pokolnak. A többi a fejünkben van. Ami eszünkbe jut az ismeretlen helyről felhangzó sikolyok hallatán. Ahogy elképzeljük a néhány cellával arrébb szünet nélkül zokogó nő arcát. A történet, amit apránként rakunk össze magunkban a bugyborékolásból, csikorgásból és az átható, éles hangból, ami csakis egy elektromos fűrész sivítása lehet. Rétegesen hámló festékkel és rozsdafoltokkal dekorált falú, régi börtöncellákba taszigálnak minket. Csakhogy nem egyesével, kettesével, ahogy eredetileg tervezték ezeket. Így csak állni lehet. Még szerencse, hogy a priccsek is helyet foglalnak, különben a skorpiók még több embert zsúfolnának be ide. Így időnként leülhetnek néhányan, ami kicsit enyhít a sérültek szenvedésén, és jól fog jönni, ha lenyugszunk annyira, hogy egymást váltva aludjunk egy kicsit.

167

SUSAN EE World After – Túlélők világa Mintha ez a hely nem volna így is elég pokoli, véletlenszerű időközönként megszólal a riasztó, az épületen végigvisszhangzó zaj mindannyiunkra a frászt hozza. Plusz néhány óránként egy csoport rab levonul a lépcsőházba, ami még sokkal idegölőbb. Senki sem tudja, mi történik azokkal, akiket elvisznek, de még egy sem jött vissza közülük. Az osztag, ami kíséri ezeket a csoportokat, egy maréknyi emberből áll, erősítésül kiegészítve néhány skorpióval. Az emberi őrök merev arcán nem látszik érzelem, és csak akkor szólalnak meg, ha okvetlen muszáj, ami csak még félelmetesebbé teszi az egészet. A rettegésnek ezen időről időre visszatérő pillanatai közt elelszunyókálok, és elvesztem az időérzékemet. Már azt sem tudom, hogy órák vagy napok óta vagyunk itt. Mikor az ajtó megcsikordul, tudjuk, hogy újabb csoport távozik. Ahogy elvonulnak mellettünk, felismerek néhány arcot. Az egyik az apa, akit elválasztottak a fiától. A tekintete kétségbeesetten keresi a fiát azok közt, akik a rácsok mögött maradtak. Mikor megpillantja, kicsordulnak a könnyei. A fiú a miénkkel szemközti cellában van. A többi rab vigasztalóan körülveszi, testét zokogás rázza, ahogy távolodó apját figyeli. A férfiak egyike gyönyörű bariton hangon belekezd az „Amazing Grace” című egyházi énekbe. A dal szövegét nem sokan tudják közülünk, például én sem, de a dallam ismerős. Együtt dúdolom a többiekkel, amíg a halálraítélt-csapat végighalad köztünk. A cigaretta. Ki gondolta volna, hogy ennyi problémát képes okozni, világvége ide vagy oda. Van néhány dohányos is a cellánkban, és az egyik körbekínálja a többieket. Egymás hegyén-hátán tolongunk, így hiába igyekeznek a dohányosok, mindenképp valakinek az arcába fújják a füstöt. Kaliforniában ez olyan, mintha az arcába köpnél valakinek.

168

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Most komolyan, eloltanák már, kérem? – morog az egyik fickó. – Nem gondolják, hogy elég bajunk van itt a levegőszennyezés nélkül is? – Bocsánat! De ha valamikor igazán szükségem van egy szálra, akkor az ez a pillanat. – A nő a falnak nyomva eloltja a cigarettáját. – Egy dupla kapucsínó szintén jól jönne. Két másik fogoly tovább dohányzik. Az egyiknek tetoválás borítja a vállát és a két karját. A bonyolult és élénk színű rajzolat nyilvánvalóvá teszi, hogy még a régi világban készült. Az Öböl környékén az angyalok érkezése előtt is voltak bandák. Nem sok, és megmaradtak a maguk korlátozott területén belül, de itt voltak. Valószínűleg ez az oka, hogy most az utcai bandák ilyen gyorsan növekednek. Mert már jóval korábban megalapították, megszervezték őket. Ők voltak az elsők, akik léptek, elfoglalták a boltokat, aztán nekiálltak tagokat toborozni. Arra fogadnék, hogy ez a fickó egyike a régi bandatagoknak. Van egy sajátságos kiállása, amit a Szilícium-völgy mérnökei képtelenek utánozni, mindegy, mi mindent műveltek az utcán az elmúlt pár hónapban. – Mitől parázol, vega srác? – kérdezi Mr. Tetkó. – A tüdőráktól? – A másikhoz hajol, és köhögést tettetve, vastagon befújja füsttel. Mindenki feszült lesz. Az emberek próbálnak elhúzódni az útból, de a zsúfoltság miatt nem sok sikerrel. Olyan szorosan öszsze vagyunk zárva, hogyha kitör egy verekedés, mindannyiunknak kijut belőle. Mintha egy turmixgépben lennénk. Ha elkezdődik a kavarodás, mindenkit bedarál. És mintha nem lenne már így is elég feszült a helyzet, ebben a pillanatban megszólal a riasztó, még tovább spannolva az idegeinket.

169

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az ember azt gondolná, ha egy igazi bandatag is van a cellában, vele szemben mindenki meghátrál. De nem így van. A Völgy nem csak jó modorú, jó eszű mérnökökkel van tele. Apám szerint, aki egykor maga is jó modorú mérnök volt, mielőtt a környék legiskolázottabb élelmiszerbolti eladója lett, a Völgyben hemzsegnek a kihívásokat kereső, bevállalós cégvezetők és kockázatitőke-befektetők, a maguk szuperalfa mentalitásával. Akik folyton terveznek, kavarnak valamit. Feltörekvő vállalkozók. Olyanok, akikhez az Egyesült Államok elnöke időnként beugrik ebédre. Most egy olyan világban élünk, ahol ezek a Borostyán liga egyetemein diplomázott szuperalfák a rácsok mögött összekerülnek az utca iskoláját kijárt bandatagokkal, mint például Mr. Tetkó, és azon vitatkoznak, hogy kinek van joga rágyújtani. Isten hozott a túlélők világában. Mr. Alfa egy nagydarab, szőke, harmincvalahány éves fickó, aki valószínűleg rendszeresen járt gyúrni, mikor még volt értelme edzőterembe járni. Lefogadom, hogy elbűvölő a mosolya, ha éppen úgy akarja, de most úgy tűnik, az idegei pattanásig feszülnek, és csupán az önuralmának a maradéka tartja vissza a robbanástól. – Allergiás vagyok a cigarettafüstre – mondja Alfa. – Nézd, nekünk itt mind össze kell fognunk, hogy túlélhessük ezt. – A fogai közt préseli ki a szavakat, láthatóan igyekszik nem tovább szítani a dolgokat. – És akkor? Talán el kéne nyomjam a rohadt cigimet miattad? Haggyá’ má’! Senki se allergiás a füstre. Csak nem komálod. – Tetkó jó mélyen beleszív a cigijébe. A harmadik dohányos szép csendben eloltja a cigijét, láthatóan azon igyekszik, hogy kimaradjon ebből az egészből. – Oltsd el a cigit! – Alfa hangja parancsoló, amit még a riasztó visításán át is hallani. Ez a fickó megszokta, hogy hallgatnak rá. Hozzászokott, hogy engedelmeskednek neki.

170

SUSAN EE World After – Túlélők világa Tetkó a még égő csikket Alfa felé pöcköli. Egy pillanatra mindenkiben felenged a feszültség. De aztán tetkó elővesz egy újabb cigarettát, és meggyújtja. A riasztó elhallgat, de a süket csend csak még rosszabb. Alfa arca és nyaka kivörösödik. Mellbe taszítja a másikat, úgy tűnik, mintha nem izgatná, hogy az esetleg péppé veri. Talán nem is izgatja. Talán úgy gondolja, ez a kiút könnyebb, mint amit az angyalok tartogatnak számunkra. A gond az, hogy ezt a döntést helyettünk, a mi nevünkben is hozta. Egy verekedés egy ekkora cellában azzal jár, hogy sokan mások is megsérülhetnek, amit közülünk senki sem óhajt. Az emberek próbálnak elhátrálni. A cellarácsnál állok a sarokban, Clara mellett. A feltorlódó testek a rácsoknak szorítanak minket. Ha kitör a pánik, a fémrudakhoz fogunk préselődni. Nem fogunk belehalni, de eltörhet valamink. És ez most nem a legalkalmasabb időpont egy csonttörésre. A cella közepén Mr. Tetkó odacsap egyet Alfának. De Alfát sem kell félteni. Felkapja az egyik fickó dzsekijét, és meglendíti, hogy a cipzárral belevágjon Tetkó szemébe. Az egyik nőt találja arcon. Tetkó hátralendíti a karját, hogy behúzzon egyet, és a könyökével nyakon talál egy idősebb pasit. A pasi hátratántorodik, nekiesik Clarának, aki beveri a fejét a rácsba. Én igyekszem a saját dolgommal törődni, de ennek nem lesz jó vége, egyikünk számára sem. Előretolakszom a verekedőkhöz, és hátulról átkarolom Tetkó vállát. A térdemet a térdhajlatába döföm. Figyelek rá, hogy egyenesen előre lökjem, nehogy kiugrasszam a helyéről. Egy kificamodott térd a jelen helyzetben felér egy halálos ítélettel. Ahogy térdre esik, és egy magasságba kerül velem, hátrarántom a vállánál fogva, és fojtófogásba fogom a fejét. Egyik ke-

171

SUSAN EE World After – Túlélők világa zemmel a homlokát tartom, a másikkal a nyakát szorítom a könyökhajlatomba. Megfeszítem a karom, hogy tudassam vele, nem viccelek. Nem a levegő útját próbálom elzárni. Ha meggátoljuk a vér eljutását az agyba, az sokkal gyorsabban hat. Három-négy másodperce van, mielőtt elájul. – Nyugi, lazíts! – mondom. Azonnal engedelmeskedik. Ez a fickó elég verekedésben vett részt ahhoz, hogy tudja, mikor van vége. Alfasrác viszont nem tudja, mikor kell leállni. Kiguvadt szemét és lilába játszó fejét elnézve, a félelem és a frusztráció még mindig fűti belülről. Hátralendíti a lábát, amivel sikerül is telibe találnia valakit, és arra készül, hogy akkorát rúgjon Tetkóba, mint ha az focilabda volna, amíg én lefogva tartom. – Ha csak megmozdítod a lábad, esküszöm az Istenre, hogy eleresztem, és hagyom, hogy élve felfaljon. – Elmélyítem a hangom, és próbálok olyan parancsoló hangot megütni, amennyire csak sikerül. De Mr. Tetkó már valószínűleg azon agyal, hogy milyen vékonyak és rövidek a karjaim. Feltehetően épp most tudatosodik benne, hogy női hangot hall. Valaki komoly sérüléseket fog szerezni, ha nem sikerül rákényszerítenem az akaratomat, amíg még térdel. Mert ha feláll és fölém tornyosulva lefelé néz a fejem tetejére, talán mindenféle ostoba gondolat jut az eszébe. Így aztán olyat teszek, amit a régi világban soha nem tettem volna. Annak ellenére, hogy megadta magát, megszorítom a nyakát. Eszméletlenül a padlóra hanyatlik. Pár másodpercig most ki lesz ütve, ami épp elég lesz, hogy gondjaimba vegyem Alfasrácot is. És ha ezek ketten a padlón fekve, teljesen elanyátlanodva térnek magukhoz, és engem látnak maguk fölé tornyosulni, akkor világos és érthető lesz szá-

172

SUSAN EE World After – Túlélők világa mukra az üzenet: itt én vagyok a főnök. Én vagyok élet és halál ura, én mondom meg, mikor verekedhetnek, és mikor nem. Ezt olyan szépen kigondoltam. Kár, hogy végül nem így történt.

173

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

37 M

ÁR ÉPPEN ELKAPNÁM ALFÁT,

mikor olyan ütés ér minket, amit

csak úgy tudok leírni, mintha egy jégkásával töltött ágyú kartácstüze találna telibe. Az erőhatás a falnak vág, de az ágyúlövéstől eltérően, ezzel nem szűnik meg. Kell egy másodperc, mire rájövök, hogy ez egy nagynyomású vízsugár, amit egy tűzoltófecskendőből irányítanak rám. Olyan erővel szorít a falhoz, és olyan hideg, hogy elakad tőle a lélegzetem. Mikor végre elzárják, nedves rongycsomóként heverek a földön. Durva kezek ragadják meg a karomat, felrángatnak a földről, és kivonszolnak a cellából. Miközben keservesen küszködve igyekszem lélegzethez jutni, homályosan látom, ahogy komor képű emberek Tetkót és Alfát is kirángatják. Tántorogva lábra állok, így már képes vagyok botladozva együtt haladni a fogvatartóimmal. Jobban járok, mintha kificamítanák a karomat. Mikor látják, hogy ellenállás nélkül követem őket, az egyik fickó elereszt, és inkább annak a kettőnek segít, akik Tetkót vonszolják. Az időközben magához tér, és a rémülettől zavarodottan, küszködve igyekszik szabadulni. Az őröm odamegy Tetkóhoz, és amíg az a másik kettővel huzakodik, tiszta erőből gyomron vágja. A látványtól is összerezzenek, ez biztos fájt. Ezután már engedelmesen hagyjuk magunkat lecipelni a központi csarnokba.

174

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az őrök egy oldalfolyosóra vezetnek minket, ahol a hámló vakolat alól kilátszanak a téglák, majd áthaladunk egy vasajtón, amin kopott betűkkel az áll:

CSAK A SZEMÉLYZET SZÁMÁRA! RABOKNAK TILOS A BELÉPÉS! Az ajtó egy szűk lépcsőházra nyílik, a lépteink alatt fémesen kopognak a lépcsőfokok, miközben lefelé megyünk. Az alsó szint ipari környezet benyomását kelti, mintha egy gyárban járnánk. Szabályos sorokban és oszlopokban óriási csepp alakú buborékok lógnak a mennyezetről, majdnem a padlóig. Közelebb érve alaposabban is szemügyre vehetem, hogy mik ezek. A buborékok belsejében lebegnek valamik. Emberek. Csupaszon, magzati pózba kuporodva. Öntudatlanul. Az egészben van valami ismerős és hátborzongató. Azt várom, hogy valamelyik majd az ujját szopja, vagy megmoccan, de nem történik semmi ilyesmi. – Mi van? Kik ezek? – kérdi egy férfi a terem közepén, felénk pillantva. Flanelinget visel farmernadrággal, és egy csiptetős írótáblát tart a kezében. Barna, göndör hajával és mogyorószín szemével úgy néz ki, mint egy egyetemi ösztöndíjas kutató. Feltételezem, hogy normális, rendes srác lenne, ha másféle körülmények közt találkozunk, de ezt most akár ki is zárhatjuk. – Bajkeverők – mondja az őr, aki engem fog. – Vigyétek őket hátra – mondja az írótáblás fickó, akit megzavartunk a munkájában. – Az utolsó sornak elkél egy kis segítség. Elsőként Tetkót viszik, de megy magától is, nem kell noszogatni, engedelmesen elindul befelé, a csepp formájú buborékok közé. Alfát is meglökik, hogy induljon, ő megy következőnek. Az én őröm egész eddig hagyta, hogy magamtól jöjjek, hozzám sem

175

SUSAN EE World After – Túlélők világa ért. Most viszont megragadja a karom, mintha attól tartana, hamarosan menekülni próbálok majd. – Melyikeknek, Doki? – kérdezi az őröm. – Bármelyiknek jó lesz, a lényeg, hogy a hátsó sorban legyen – mondja Doki, ahogy elmegy mellettünk egy iroda felé, aminek az ablakai a buboréksorokra néznek. Belépünk a buborékok közé. Az első sorban, az óriási folyadékcseppekben emberek vannak. A terem hátulja felé közeledve, az emberek a csepp alakú buborékokban kezdenek megváltozni. Az egész olyan, mintha egy gyorsított felvételt néznék a magzati fejlődésről. A terem harmadánál járva, már farkuk van. A felénél kezd kinőni az áttetsző szárnyuk. Az út kétharmadánál már egyértelműen látszik, hogy ezek skorpiószörnyek. A tágas csarnok telis-tele van különböző fejlődési fázisban lévő skorpiókkal. Több százzal. És valaha mindegyik ember volt. Mire elérünk az utolsó sorhoz, a skorpiók teljesen kifejlett állapotban lévőnek tűnnek, a hajuk a vállukra lóg, emberi fogaik helyett oroszlánagyaraik nőttek. Az utolsó sorban lévő példányok mozgolódnak, éberek, és figyelik, ahogy közeledünk. Ez a laboratórium több generációval fejlettebb, mint amit a régi Fészek alagsorában láttam. Sokkal átgondoltabb, jobban felszerelt, ezek a skorpiók sokkal izmosabbnak és veszedelmesebbnek tűnnek. Vajon hány ilyen keltetőtelep létezhet? Tetkó ismét viaskodni kezd az őreivel. Azok hárman vannak, és hiába a sok izom és az elszántság, Tetkó küzdőstílusa esetlen és kidolgozatlan. Csak rángatja ide-oda az őreit, a nyakán és a karjain feszülnek az izmok, ahogy ellenáll nekik. Azok arra készülnek, hogy az

176

SUSAN EE World After – Túlélők világa egyik buboréknak lökjék, mikor váratlanul előrelendül, így az egyik őr könyöke nekicsapódik a buborék falának. Az a valami a vízben olyan gyors, hogy abban sem vagyok biztos, pontosan mi történik. Az egyik pillanatban a Tetkó karját tartó őr könyöke a vízbe merül. A következő pillanatban az őr derékig a buborékban van, a lába a levegőben kalimpál, és a víz vérvörössé válik. Ámulva nézzük, ahogy az őr fittyet hány a gravitációra, és még ki tudja hány fizikai törvényre, és csak lóg, félig bent, félig meg kint. A buborék belsejében a szörny mérget fecskendez az őr nyakába, miközben a szája szívó mozdulatokkal az arcára tapad. Vérfelhők gomolyognak körülöttük, ebben a fizikát meghazudtoló buborék-cseppben, ami valahogy végig megőrzi a formáját, és benn tartja a folyadékot, annak ellenére, hogy az őr teste áthatolt a burkolatán. Tetkó szeme kiguvad a döbbenettől, mikor rájön, milyen sorsot szánnak neki. Rám néz, aztán Alfára. Valószínűleg ugyanezt az arc-kifejezést látja rajtunk is. Őutána mi következünk. Gondolom, nem sok minden simítja el olyan hathatósan az emberek közti nézetkülönbségeket, mint egy iszonyatos halálnem fenyegető közelsége. Megragadják a maradék őrök egyikét, aki Tetkót fogja. Közös erővel tolják, arccal egy másik buboréknak. A folyadékban lebegő skorpió megmozdul, és az őr felé vágódik. Az őr rémülten hátrahőköl, kezével ösztönösen a buborékhoz kap, hogy eltolja magát tőle. Mindkét keze belemerül a buborékba. Egyiket sem tudja többé kihúzni. A háta, a nyaka és a karja megfeszül, hogy kiszabadítsa magát. A talpa csikorog a betonon. De egy centivel sem kerül távolabb a buboréktól.

177

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az őr rángatózni kezd. Testének minden izma remeg az erőfeszítéstől, a szája néma sikolyra nyílik, ahogy egyre közelebb húzza magához a skorpiómagzat. Képtelen vagyok végignézni. A többi őr, mivel többé már nincsenek túlerőben, futásnak ered. Ketten a hátsó ajtóhoz rohannak, míg az én őröm az ellenkező irányba. A bugyborékolás és a rángatózó áldozat cipőjének súrlódó hangja a betonon elviselhetetlen. De hamarosan minden elcsendesedik, ahogy a méreg hatni kezd, és megbénítja a két őrt. Hirtelen túlságosan is nagy csend támad. – Na és most? – kérdi Tetkó. Duzzadó izmai ellenére ebben a pillanatban úgy néz ki, mint egy eltévedt kisfiú – Ki kéne jutnunk innen – mondja Alfa. Egy skorpió sziszegése hallatszik a hátsó ajtó felől. Rohanni kezdünk az elöl lévő lépcsőház felé, és nagyon vigyázunk, nehogy nekimenjünk egy buboréknak.

178

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

38 C

SIKORGÓ MORAJLÁS VISSZHANGZIK

a tágas csarnokban. A bubo-

réksorok himbálózni kezdenek, mintha le akarnának szakadni. Bele se merek gondolni, mi lesz, ha ez bekövetkezik. Lelki szemeim előtt már látom a padlón szétfröccsenő vizet, és a szörnyeket, amint feltápászkodnak a földről, miközben elrohanunk mellettük. A mennyezeten lévő szerkezet, amiről a buborékok lógnak, lassan hátrébb siklik. Tényleg víz loccsanását hallom a hátam mögül, vagy csak a képzeletem játszik velem? Az egész buborékerdő egy sorral hátrább mozdul, aztán megáll. A hátborzongató érzés, mintha átlátszó anyaméhek közt rohannék, még bizarrabbá válik, ahogy a skorpiómagzatok sorról sorra, egyre emberibbek lesznek. Mire elérjük a legelső, üres buborékokból álló sort, közelgő léptek fémes kongása visszhangzik a lépcsőház felől. Megtorpanunk, és körbenézünk, kiutat keresve. Egyetlen hely van, ahová elrejtőzhetünk, a fenti irodahelyiség, ahonnan rálátni a buboréksorokra. Felrohanunk a lépcsőn, és berontunk az ajtón. Doki, a flanelinges, farmeros srác, felnéz a kapcsos írótábláról, amire eddig írogatott, egy ősrégi tévékészülék előtt ülve. Alfa egyik kezével egy tollal kap fel az asztalról, a másikkal pedig belemarkol Doki Kajába. A tollat Doki szeme elé tartja, készen rá, hogy beledöfje. – Kiszúrom a szemed, ha nem segítesz lerázni ezeket a szörnyeket – suttogja Alfa. Továbbra is meggyőződésem, hogy régen egy cég vezetésében dolgozott, de látszik rajta, hogy komolyan

179

SUSAN EE World After – Túlélők világa gondolja, amit mond. Talán durvább dolgok történnek egy irodában, mint azt én elképzelem. – Ezeknek az egyik ember épp olyan jó, mint a másik – mondja Doki, a toll hegyét bámulva. – Nem fognak keresni benneteket. Mintha csak meg akarná erősíteni az állítását, a tekintetét a panorámaablak felé fordítja, amin keresztül rálátni az egész laborra. Alattunk, a csarnokba egy csoport vonul be. Néhány skorpió terel be egy csapat koszos és meztelen embert. Előttük egy új sor vízzel telt buborék. Az egyik emberi csatlós kiáll a csoport elé. Lentről, a nyitott ajtón át behallatszik a hangja, amint ezt mondja: – Jobban jártok, ha szépen azt teszitek, amit mondunk nektek. – Hallatszik a hangján, hogy meg van róla győződve, ez tényleg így igaz, és úgy véli, szívességet tesz nekik, hogy megoszt velük egy titkot. – Ellenkező esetben így jártok. – A fejével int két másik csatlósnak. Azok megragadják a legközelebbi foglyot, néhány sorral előrébb vonszolják, ahol nekilökik az egyik buboréknak. Még innen is hallani a bugyborékolásba fúló rémült sikolyt. A félig kifejlődött skorpió rángatózik, mintha próbálná megdöfni a fullánkjával, ami egyelőre még ki sem nőtt, aztán rátapasztja a még mindig meglehetősen emberi száját. Elfordítom a tekintetem, ezt inkább nem akarom végignézni. A meztelen emberek az első sornál dermedten állnak, a szemükben döbbenet és félelem. – Választhattok – mondja a fickó, aki gondolom a brigádvezető lehet. – Lehet az a sorsotok, mint neki – mutat a skorpió áldozatára. – Vagy dönthettek úgy, hogy önként bemásztok az egyik ilyen vizes micsodába. Az első tizenöt önként jelentkező mehet a vízbe. Mindenki előrelép. A brigádvezető véletlenszerűen kiválasztja az embereket, akik belecsusszannak a cseppformákba.

180

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Hogy fogok levegőt venni? – kérdi egy jól megtermett alak, akinek a teste már elmerült a buborékban, csak a feje áll ki belőle. Az egyik csatlós belenyomja a fickó fejét a buborékba, anélkül, hogy válaszolna a kérdésére. Ez a kérdés, úgy tűnik, mindannyiukban felmerül, mikor már nyakig vannak a vízben. Gondolom, az egész szituáció annyira furának és szürreálisnak tűnik számukra, hogy az ilyen részletkérdések eddig eszükbe sem jutottak. Vagy talán csak azt hitték, hogy a fejük kint marad, hogy lélegezni tudjanak. Mikor rájönnek, hogy csapdába kerültek, és már nem tudnak vissza kimászni, akik eddig csak aggódtak, most pánikban törnek ki. Az első sorban a buborékok őrült táncot járnak, ide-oda lengenek, ahogy az új lakóik tébolyultan fuldokolva vergődnek bennük. Légbuborékok kavarognak a vízben, ahogy az áldozatok száján át a drága levegő végső maradéka is kiszökik a tüdejükből. Van, akinek még egy végső sikolyra is futja. A labor falai tompán verik vissza az elhaló hangokat. A foglyok maradéka hátrál, láthatóan megbánták már a korábbi döntésüket. De a csatlósok megragadják, és a buborékokba taszítják őket. Nincs nehéz dolguk, mert ahogy észreveszem, a legnagyobbakat és legerősebbeket már kiválasztották az előző körben. Mire nyilvánvalóvá válik, hogy még sincs választási lehetőségük, már csak a leggyengébbek maradnak.

181

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

39 T

ETKÓ HALKAN BECSUKJA az

irodahelyiség ajtaját, hogy kizárja a

lenti zajokat. Alfa hátrarántja Doki fejét, és továbbra is a szemének szegezi a tollat. – Hogy vagy képes együtt élni ezzel, nincs lelkiismereted?– mordul rá. – Kérdezi az a fickó, aki azzal fenyeget egy ártalmatlan emberi lényt, hogy kiszúrja a szemét – mondja Doki. Tetkó belehajol az arcába: – Az emberi jogaidat eljátszottad, seggfej. Körülnézek az irodában. Van itt egy íróasztal, egy szék, néhány régimódi üvegharang, gusztustalan színű, rászáradt foltokkal, inkább nem is nézegetem tovább őket. Nem lennék meglepve, ha ezek a holmik már akkor is itt lettek volna, amikor az Alcatraz még valódi börtönként működött, ahová valódi bűnözőket zártak. – Én is rab vagyok itt, akárcsak ti – sziszegi Doki az összeszorított fogai közül. – Azt csinálom, amire kényszerítenek, akárcsak ti. És akárcsak nektek, nekem sincs más választásom. – Naná – mondja Alfa. – Csakhogy tőlünk eltérően, belőled nem csinálnak bébieledelt a szörnyeknek, és nem vagy alapanyag sem ezekhez az izékhez, akármicsodák is legyenek. Doki mögött van pár könyv méretű, szögletes doboz. Mindegyikre ragasztottak egy képet, ami alá egy név van írva. Már épp másfelé fordítanám a figyelmem, mikor az egyiken megakad a tekintetem.

182

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az egyikre filctollal azt írták, hogy PAIGE. A szemcsés kép ennél rosszabb már aligha lehetne, de ezeket a nagy, sötét szemeket és a vékony manóarcot nem lehet eltéveszteni. – Ezek itt micsodák? – A szívem őrülten ver, és valami azt súgja, felejtsem el, igazából nem is akarom tudni a választ. – Az emberi fajt ki fogják irtani, és mit gondolsz, én ennek örülök? – kérdi Doki. – Mi ez itt? – A PAIGE feliratú dobozt tartom a kezemben. – Hadd találjam ki – mondja Alfa. – Te valójában halált megvető bátorsággal azon küzdesz, hogy kiszabadíts minket. – Megteszem, ami tőlem telik. – Titokban, a színfalak mögött, semmi kétség – mondja Alfa. – Naná, hogy a színfalak mögött, tesó – mondja Tetkó. – Hé! – emelem fel a hangom. – Mi ez itt? – Végre rám néznek, és a dobozra a kezemben, amin Paige neve és képe látható. – Az egy videokazetta – feleli Doki. A riasztócsengő hangja ismét felharsan, fülsiketítően visszhangzik a csarnok falai közt. – Mi a fene ez? – kérdezi Tetkó. – És miért szól állandóan? – Egy őrült nő szabadon mászkál – mondja Doki. – Folyton kitámasztja a vészkijáratok ajtaját. Ami beindítja a riasztót. Akkor mi lesz, el fogtok engedni? Hát, úgy tűnik, legalább az anyám jól van. – Meg akarom nézni ezt a videót – mondom. – Ez most komoly? – kérdi Tetkó. – Pattogatott kukoricát is kérsz? – Azt hiszem, ez a húgom – emelem fel a kazettát. – Látnom kell. – Paige a húgod? – kérdi Doki. Most először néz meg magának alaposabban. Elakad a szavam a meglepetéstől, hogy ez a fickó ismeri a húgomat.

183

SUSAN EE World After – Túlélők világa Doki megpróbál közelebb hajolni hozzá, de Alfa visszarántja a hajánál fogva. – Szúrd ki a szemem, vagy eressz el! – Doki kirántja magát Alfamarkából, láthatóan elszánta magát, hogy behúzzon neki egyet. – Látnom kell ezt a videót! – Ha az a kislány a húgod volt – mondja Doki –, akkor attól tartok, hogy meghalt a Fészek elleni támadásban. – Nem, nem halt meg – mondom. Meglepetten pislog rám. – Honnan tudod? – Tegnap még együtt voltunk, vagyis ki tudja, hogy már mióta vagyok itt. Doki úgy mered rám, mint aki semmi mást nem lát rajtam kívül, a világ többi része megszűnik számára. – Nem támadott meg? – Ő a húgom – mondom, mintha ez válasz lenne a kérdésére. – Hol van most? – Azt hiszem, ide jött. Őt követtük. A riasztó kikapcsol, és egy kicsit mindannyian megkönnyebbülünk. – Elment az eszed, szépségem? Nem érünk rá videózni – mondja Tetkó. – Hozd magaddal a kazettát! – Betamax – mondja Doki. – Valószínűleg ez az egyetlen Betamax lejátszó az Öböl környékén. Olyan ősrégi cucc, mint minden más, amit itt hagytak. – Mi az a Betamax? – kérdem. – Egy elavult videóformátum – mondja Alfa. – Idősebb, mint te. – Vagyis máshol nem tudod megnézni, csak ezen a lejátszón – mondja Doki. – Mi a tervetek? – kérdem Alfát és Tetkót. – Megoldható, hogy én megnézzem ezt, aztán találkozzunk valahol?

184

SUSAN EE World After – Túlélők világa Ahogy egymásra néznek, abból világossá válik, hogy egyiküknek sincs semmiféle terve. – Túszul ejtjük ezt a fickót, és kisétálunk vele – mondja Alfa. – Akkor mindannyian meghalunk – mondja Doki. – Én sem jelentek többet a sáskáknak, mint ti. – Sáskák? – Ezek itt – int fejével az ablak felé. – Így hívják őket az angyalok. Nem tudom miért. Ezek jelentik az emberiség végét. – Elhallgat, elmerül a gondolataiba, ahogy az ablakon kitekintve végignéz a skorpiógyártó csarnokon, majd felriad, és tudatosul benne a jelenlétünk. – Figyeljetek, ha meg akartok szökni, akkor erre a mai éjszaka a megfelelő időpont. Lesz valami dolguk, ahol szükség lesz az összes sáskára, ezért mind el fog repülni. – Ugyan miért hinnénk neked? – kérdi Tetkó. Valahol talált egy papírvágó kést, és most annak az élét próbálgatja. – Mert én is emberi lény vagyok, akárcsak ti. És ezért ugyanazon az oldalon állunk, akár tetszik, akár nem. – Mennyi ideig lesznek távol a szörnyek? – kérdi Alfa. – Nem tudom. – Mikor fognak távozni? – Csak annyit tudok, amennyit elmondtak nekem. Ma éjjel lesz a legjobb, sőt ez az egyetlen esélyetek. – Ha elmennek, mindenkit kiszabadíthatunk – mondom és Clarára gondolok, meg anyára, és mindazokra, akik az „Amazing Grace”-t énekelték, mikor elvitték a többieket. Már tudom, mi lett a sorsuk. – Nehéz lesz kilopózni, ha mindenki a sarkunkban tolong – mondja Alfa. – Nem fogunk lopakodni, csónakkal megyünk – mondom. – Hacsak nem azt tervezed, hogy a cápákat lehagyva kiúszol a partra. Minél többen vagyunk, annál nagyobb az esélye, hogy néhányunknak sikerülni fog.

185

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Ha mindenki szökik – mondja Alfa –, akkor holtbiztos, hogy egy rakás embernek nem fog sikerülni. – Ha itt hagyjuk az embereket, akkor holtbiztos, hogy egyiküknek sem fog sikerülni – mondom. – A csajnál a pont – mondja Tetkó. Alfa vesz egy nagy levegőt, aztán lassan kiengedi. – A cellák kulcsa az őrök szobájában van – mondja Doki. – Győzd meg az emberi őröket, hogy mindenkit kiszabadítasz, őket is beleértve, ők pedig megszerzik a kulcsokat, szólnak mindenkinek, és a cellákat is ki fogják nyitni neked. – Hazudsz – mondja Tetkó. – Nem hazudok. Szerinted akad egyetlen ember is, aki a saját akaratából van itt? Azt hiszed, nem húznánk el innen abban a pillanatban, ahogy lehetőségünk adódna rá? Csapán arról kell őket meggyőznöd, hogy a túlélési esélyeik jobbak, ha veled vannak, mint ha ellened. És ez az a rész, ami nehezebb lesz, mint képzeled. – Miért nem léptek le mindannyian, amikor az őrök elmennek? – kérdi Alfa. – Miért vártok ránk, hogy kiszabadítsuk a többieket? – Mert csak egyetlen hajó van. És amikor elmennek, az San Franciscóban lesz kikötve, nem itt. Ez itt az Alcatraz, uraim. Nincs szükség őrökre. Itt van helyettük a víz. – Nem lehet kiúszni? – kérdi Tetkó. – Talán. Egy gyakorlott úszónak, aki edzésben van, és nem fél a cápáktól. Akinek van hőszigetelt neoprén úszócucca, és elindulhat fényes nappal, kísérőcsónakkal. Ismersz ilyet? – Kell legyen kiút – mondja Tetkó. – Gondolkozz, haver! Vagy garantálom, te leszel az első ma éjjel, aki a vízben köt ki. Doki tekintete rajtam állapodik meg. Szinte látom a fogaskerekeket, ahogy csikorogva forognak a fejében. – Azt hallottam, hogy a kapitányt bezárják valahová a mólón, miután kiköt a hajó. Talán fel tudom juttatni ezt a lányt a fedél-

186

SUSAN EE World After – Túlélők világa zetre – bök felém a fejével. – Talán ő ki tudja szabadítani a kapitányt, és rábeszélheti, hogy hozza vissza a hajót. – Én megyek – mondja Tetkó. – Megteszem értetek és a többiekért. – Biztos vagyok benne, hogy megtennéd, de muszáj, hogy ő menjen – mondja Doki. – Miért? – Van itt egy csapat, akik lányokat toboroznak a Fészekbe. Amikor elmennek, el tudom intézni, hogy ő is köztük legyen. Szóval, hacsak nem vagy te is fiatal nő, akkor nem te mész. Tetkó végignéz rajtam. Próbálja eldönteni, hogy vajon lelépeke, abban a pillanatban, amikor a szárazföldre teszem a lábam. – Az anyám itt van, és az egyik barátom is – mondom. – Minden tőlem telhetőt el fogok követni, hogy segítsek a szökésben. A srácok megint egymásra néznek, mintha néma beszélgetést folytatnának. – Honnan tudjuk, hogy a kapitány hajlandó lesz kockáztatni az életét, és visszajön értünk? – kérdi Alfa. – Az ő anyukája is itt van? – Csak meg kell győznie a lánynak – mondja Doki. – És ha nem sikerül neki? – kérdi Tetkó. – Akkor találunk majd valaki mást, aki elvezeti a hajót – vágja rá Doki magabiztosan. – Ha ez ilyen egyszerű, akkor miért nem léptétek meg már rég? –kérdi Alfa. – Ez az első alkalom, hogy a sáskák és az angyalok mindanynyian egyszerre elmennek. Gondolod, hogy nem léptünk volna le rég nélküled is? Nézik egymást egy darabig, aztán mindannyian bólintanak. – Te benne vagy? – kérdi tőlem Alfa. – Naná! Ha kell, én magam fogom visszavezetni a hajót. – Azért az jó volna, ha idefelé jövet nem süllyedne el a hajó – mondja Alfa.

187

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Rendben – mondom. – Akkor majd rádumálok valakit, aki ért hozzá. – Ez sokkal magabiztosabban hangzik, mint ahogy én érzem magam. A riasztó ismét felharsan, fülsértő hangja visszhangzik a csarnokban. – Talán rá tudjátok beszélni ezt a nőt, hogy segítsen – mondja Doki. – Ő meg tudja mutatni nektek az összes kijáratot. – Induljatok! – mondom. – Intézzétek el, hogy a cellaajtók nyitva legyenek, ha itt az idő! Én pedig kiszabadítom a kapitányt odaát a szárazföldön. Tetkó és Alfa egymásra néznek, láthatóan nincsenek teljesen meggyőzve. A riasztó közben újra elhallgat. – Szóljatok, ha van ennél jobb tervetek! – mondja Doki. Azok összenéznek, majd bólintanak. – Ajánlom, hogy igazat beszélj, Doki! – mondja Tetkó. – Vagy reggelre cápaeledel lesz belőled. Megértettél? Alfa mintha meg akarná kérdezni, hogy velem minden rendben lesz-e, de aztán eszébe jut, hol vagyunk, és sarkon fordulva távozik. – Ha találkoztok a vészkijáratos nővel – kiáltok utánuk –, mondjátok meg neki, hogy Penryn küldött benneteket. És vigyázzatok rá, rendben? Azt hiszem, hogy az anyám az. Tetkó még egy utolsó pillantást vet Dokira, aztán lelép.

188

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

40 –T

ÉNYLEG AZ IGAZAT MONDTAD NEKIK? –

kérdem.

– Jobbára – mondja Doki, miközben betolja a videokazettát a tévé alatt lévő szögletes dobozba. A lejátszó és a tévé is meglehetősen ósdinak tűnik. Bár a képernyő viszonylag kicsi, a tévékészülék testes, és jó nehéznek látszik, mint azok a berendezések, amiket apa régi fotóin láttam. – Ez volt a leggyorsabb módja, hogy megszabaduljak tőlük, hogy végre arról beszélhessünk, ami igazán fontos. – És mi volna az? – A húgod. – És mitől ilyen fontos ő? – Valószínűleg nem az. – Elfordítja a tekintetét, amitől az a benyomásom támad, hogy valójában másként gondolja. – De nem nagyon maradt más reményem. Így nincs sok értelme, és nem ad több magyarázatot, de nem is igazán érdekel, ha megnézhetem a videót. Megnyom egy gombot a lejátszón. – Ez az izé tényleg működik? Felhorkan: – Nem cserélném el egy vadiúj számítógépre sem. – A régi tévé gombjait nyomogatja, tekergeti. – Az tényleg nem volna valami nagy üzlet. Az Öböl környéke tele van gazdátlan számítógépekkel, annyit szedsz össze belőlük, amennyit csak akarsz. – Az angyalok nem rajonganak az emberek gépeiért. Inkább magával az élettel, új és keresztezett fajok létrehozásával játsza-

189

SUSAN EE World After – Túlélők világa nak. Bár az a benyomásom támadt, hogy nem igazán szabadna ezt tenniük. – Az utolsó mondatot motyogva teszi hozzá, mintha csak magában beszélne. – Néhány holmit becsempésztem ide, de ezen a sziklán olyan infrastruktúrával kellett dolgozni, ami fényévekre volt attól, hogy korszerűnek lehessen nevezni. – Az a cucc odakint viszont kifejezetten ultramodernnek tűnik – intek az ablak felé. – Sokkal fejlettebb, mint ami a Fészek alagsorában volt. Doki szeme elkerekedik. – Te láttad a Fészek alagsorát? Bólintok. Félrebillenti a fejét, mint egy kíváncsi kutya. – És mégis itt vagy. Élsz, és tudsz róla mesélni. – Hidd el, én is legalább ennyire hihetetlennek tartom. – A Fészekben lévő labor volt az első – mondja. – Akkoriban még nem tudtam mást elképzelni, csak a régi, az emberi módszert. Kémcsövek kellettek hozzá, elektromosság meg számítógépek, de egy csomó mindenhez nem engedték, hogy hozzájussak, amire szükségem lett volna. Az angyalok idegenkedése az emberi technológiától megakadályozta, hogy modern holmikkal dolgozzam, ezért a labor úgy nézett ki, mint Frankenstein pincéje egy 1930-as években készült filmben. – Közben megnyomja a videón a lejátszás gombot. – Időközben megkedveltem az angyalok technikáját. Sokkal elegánsabb és hatékonyabb. Egy kopár helyiség szürke, szemcsés képe jelenik meg a képernyőn. Egy vaságy, egy éjjeliszekrény, egy fémvázas szék. Nem lehet eldönteni, hogy magánzárka egy börtönben vagy egy depressziós hivatalnok hálószobája. – Mi ez? – kérdem. – Valamikor az idők során valaki felszerelt egy zárt láncú videokamera-rendszert ezen a sziklán. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen ez valamikor egy forgalmas turistalátványosság volt.

190

SUSAN EE World After – Túlélők világa Nekem már csak mikrofonokat kellett tennem némelyik szobába. Az angyalok nyilvánvaló módon nem tudják, hogy megfigyelés alatt állnak, szóval ne kürtöld szét! A képernyőn a szobába vezető vasajtó kivágódik. Két félmeztelen angyal jön be oldalazva, egy jól megtermett harmadik lóg a karjukban. Felismerem a démon Belielt. A hasa köré tekert kötés átvérzett. A nyomukban megjelenik egy másik angyal, aki szintén ismerősnek tűnik. A szemcsés videón nem tudom megállapítani, milyen színű a szárnya, de fogadni mernék rá, hogy narancsszínű. Emlékszem rá arról az éjszakáról, amikor elvitték Paige-et, amikor a cimboráival levágták Rafi szárnyát. Az egyik karján a kis Paige lóg, akár egy zsák krumpli. Paige arcán nincsenek vágások, csontsovány lábai bénultan lógnak. Kicsinek és gyámoltalannak látszik. Ez azon az éjszakán lehetett, amikor elrabolták. – A húgod az? – kérdi Doki. Csak bólintok, képtelen vagyok megszólalni. Narancsos belöki Paige-et a szoba egy árnyékos sarkába. – Biztos, hogy látni akarod? – kérdi Doki. – Igen. – Egyáltalán nem. Hányingerem támad a gondolatára, hogy mi minden történhetett vele, amíg nem voltam ott, hogy vigyázzak rá. De nincs más választásom, végig kell néznem az egész felvételt.

191

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

41 A

SAROKBA REPÜLŐ, ELMOSÓDOTT FOLT

ismét visszaváltozik a

húgommá, mikor hangos puffanással elterül a földön, összerezzenek, ahogy a falnak ütközik, majd lerogy hasznavehetetlen lábaira. A fájdalomtól felnyikkan, de a szobában lévők mintha meg sem hallották volna. Narancsos máris megfeledkezett róla, Beliel lábait emeli. Óvatosan felteszik az ágyra. Beliel súlya alatt nyikorog az ágy. Halottnak látszik. Bárcsak az volna! A hátuk mögött a kishúgom bevonszolja magát a sötét sarok mélyére, és ott meglapul. Két kézzel megfogja a lábait, és felhúzza őket a mellkasához, így, magzati pózban kuporogva figyeli az angyalokat a rémülettől kitágult szemekkel. Az eszméletlen Beliel feje kényelmetlen szögben nyomódik az ágy fejtámlájaként szolgáló fémcsőnek. Csak annyit kéne tenniük, hogy kissé lejjebb húzzák, és máris viszonylag kényelmesen fekhetne. De eszükbe se jut. Újabb angyal érkezik egy szendvicsekkel teli tányérral és egy nagy pohár vízzel. Az ételt és a vizet az éjjeliszekrényre teszi. Közben a két angyal távozik, magára hagyva Narancsost és az ételfutár fickót. – Most valahogy kevesebbet parancsolgat, nem igaz? – mondja Narancsos. – Azon gondolkodom, vajon milyen mélyre ment az a vágás a hasizmaiba? – mondja az, aki a szendvicseket hozta. – Mit gondolsz, eléri a szendvicseket?

192

SUSAN EE World After – Túlélők világa Narancsos fogja, és arrébb húzza a rozoga éjjeliszekrényt, Beliel kartávolságán kívülre. – Most már biztos nem. Az angyalok gúnyos vigyorral összenéznek. – Hoztunk neki enni- és innivalót, ahogy parancsba kaptuk. Az már nem a mi hibánk, ha nem tud felülni, hogy érte nyúljon. Narancsos összeszorítja a száját, mintha legszívesebben belerúgna Belielbe. – Ez a legocsmányabb, legönteltebb hólyag, akivel valaha együtt kellett dolgoznom. – Én dolgoztam rosszabbat is. – Kivel? – Veled. – Az angyal még akkor is röhög, amikor kifelé menet becsukja maguk mögött az ajtót. Paige magányosan kuporog a sötétben, láthatóan teljességgel megfeledkeztek róla. Egyre éhesebb és szomjasabb lehet. Ha tudna járni, odalopakodhatna, hogy elcsenjen egy szendvicset. De a kerekes széke nélkül csak annyit tehetne, hogy lassanként átvonszolja magát a szobán, fogja az egyik szendvicset, és visszavonszolja magát. Megtehetné, de értem, hogy miért nem próbálkozik vele. Aki nem tud elszaladni, annak meg se fordul a fejében, hogy ellopjon valamit. A felvétel elsötétedik. A következő képsoron világos van a szobában, valószínűleg egy a kamera látószögén kívül eső ablakon át kapja a fényt. Nehéz megmondani, közben mennyi idő telt el. Fájdalmas nyögés hallatszik, ami hamarosan dühös ordításba megy át. Beliel magához tért, és megpróbál felülni. Elégedetlenül morogva hanyatlik vissza az ágyra. Zihálva kapkodja a levegőt. Úgy tűnik, nem vette észre a sarokban, a kőpadlón kuporgó Paige-et. Élénk színű, friss vérfolt áztatja át a kötést a hasán. Oldalt fordítja a fejét, és a vizet bámulja. Kinyújtja a kezét, anélkül, hogy megpróbálna felemelkedni az

193

SUSAN EE World After – Túlélők világa ágyról. De az éjjeliszekrény a szendvicsekkel és a vízzel túl meszsze van, nem ér el odáig. De bármilyen éhes és szomjas is legyen, Paige még éhesebb és szomjasabb lehet. Ő sokkal kisebb. Kevesebb tartaléka van. Beliel leejti a kezét, majd nagyot csap az ágyra. Dühében és fájdalmában felmordul, ahogy a mozdulat nyomán megfeszül a hasán a seb. A hátán fekszik, igyekszik mozdulatlan maradni. Kiszáradt torkával nagyot nyel, és az éjjeliszekrényen álló vizespohárra néz. Vesz egy nagy levegőt, mintha összeszedné az erejét, hogy ismét megpróbálja. Ezúttal sikerül kissé messzebbre nyújtania a kezét, de nem elég messzire. Összeszorított foggal kapkod levegő után, ahogy centiről centire közelít a kezével a pohár felé. Borzasztó fájdalmai lehetnek. Ha bárki másról lenne szó, komolyan megsajnálnám. Csalódott nyögéssel feladja, és visszadől az ágyra. Az arcát eltorzítja a fájdalom. Paige biztos megmoccant, vagy valami zajt csapott, mert Beliel hirtelen a sarok felé kapja a fejét. – Mit keresel itt? Paige a falhoz lapul. – Azért küldtek, hogy utánam kémkedj? A húgom a fejét rázza. – Takarodj ki! – Fröcsögve köpi a szavakat. – Várj csak! Tedd magad hasznossá, és hozd ide a vizet és a szendvicseket az éjjeliszekrényről. Paige rettegve bámul rá. Szegény kicsikém! Egy részem legszívesebben kikapcsolná a videót. Ami történt, megtörtént. Ha nézem, az nem változtat semmin. De megbabonáz a húgom múltjára nyíló ablak. Ha azért kellett neki ezen keresztülmennie, mert én nem voltam ott, hogy meg-

194

SUSAN EE World After – Túlélők világa mentsem, akkor én sem érdemlem meg, hogy megmeneküljek attól, hogy végignézzem, min ment keresztül. – Gyerünk, csináld, amit mondtam! – ordít rá Beliel, olyan hangosan és erőszakosan, hogy én is összerezzenek. Paige még jobban összehúzza magát. De aztán lefekszik a betonpadlóra, és elkezdi Beliel felé vonszolni magát. A szeme óriási, a nadrágja szára pedig szinte üresnek látszik.

195

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

42 –M

I VAN VELED? FOGYATÉKOS VAGY?

– Nem. Csak nem tudok járni. – Kinyújtja a karját, és pár centivel előrébb húzza magát. – Az azt jelenti, hogy fogyatékos vagy. Paige megtorpan, feltámaszkodik a könyökére. – Azt jelenti, hogy másképp mozgok. – Aha, úgy tekeregsz a padlón, mint egy féreg. Mutasd meg, hogy csinálod, Kicsi Féreg! Szórakoztass! Tekeregj ide, és talán megengedem neked, hogy igyál egy kicsit a vizemből. Legszívesebben belevernék egyet a tévé képernyőjébe, hogy pofán vágjam. Hol voltál, mikor szüksége lett volna rád? A kishúgom a vízre néz, és kiszáradt torkával kínlódva nyel egyet. – Látom, mennyire szeretnéd. Már biztos ég a torkod a szomjúságtól. – Az ő hangja is elég rekedt. – Nemsokára megfájdul a fejed, és szédülni kezdesz. Aztán megdagad a nyelved, és egy hang azt suttogja majd a fejedben, hogy harapj rá, akkor megihatod a saját véredet. Voltál már valaha olyan szomjas, hogy képes lettél volna megölni valakit egy pohár vízért? Nem? Hamarosan megtudod, milyen érzés. – Megérinti az átvérzett kötést, mintha szeretné megosztani vele a fájdalmat. – Gyere ide, Kicsi Féreg! Mutasd meg nekem, hogy a fogyatékos és elhagyott gyerekek hogyan járnak másképpen, és kapsz tőlem egy kis innivalót. – Nem hagytak el. Beliel gúnyosan horkant.

196

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Egyetlen embert mondj, aki nem hagyott el. Paige manóarcában ülő nagy szemeivel néz rá. – A nővérem. – Tényleg? Akkor hol van? – Úton van ide. El fog jönni értem, hogy elvigyen. – Nekem nem ezt mondta. – Beszéltél vele? – Az arcán kivirágzó reménykedéstől elszorul a szívem. – Naná, hogy beszéltem vele. Mit gondolsz, ki adott téged nekem? Úgy ökölbe szorítom a kezem, hogy a körmeim a tenyerembe vájnak. – Hazudsz! – Ez az igazság. Azt mondta, nagyon bántja a dolog, de már nem képes megbirkózni azzal a felelősséggel, hogy gondoskodnia kell rólad. – Hazudsz! – Remeg a hangja. – Nem mondott ilyet. – Ki van merülve. Belefáradt, hogy minden reggel azzal ébred,hogy ennivalót kell találjon neked, ráadásul cipelhet és mosdathat is, mindent neki kell csinálnia helyetted. Megpróbálta, de túl nagy terhet jelentesz. Kimegy minden erő a lábamból, hátra kell lépnem és a falnak támaszkodnom, hogy el ne essek. – Mind ilyenek. – Beliel hangja most egyáltalán nem barátságtalan. – Végül mindig elhagynak minket. Nem számít, mennyire szeretjük őket, vagy mennyi mindent tettünk értünk. Soha nem vagyunk elég jók. Mi vagyunk a kitaszítottak, te és én. Mindkettőnket elhagytak. – Hazug vagy! – Paige arca eltorzul, alig érteni, mit mond. A testét zokogás rázza, magatehetetlenül hever a kőpadlón. A hangja könyörgő, mintha ettől a szörnyetegtől várna vigasztalást. Mintha egy kőszikla lenne a mellkasomon, alig kapok levegőt.

197

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Majd meglátod. Másoktól eltérően, nekünk soha semmi nem jár ingyen. Sem szeretet, sem tisztelet, de még csak barátság sem. Az egyetlen módja, hogy ezek közül bármelyiket is megszerezzük, ha mindannyian a megérdemelt helyükre kerülnek, alattunk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy gyámoltalanok, gyengék legyünk. Erősnek kell lenned, beléjük kell verned az engedelmességet. És ha majd megtanulnak viselkedni, és könyörögnek érte, akkor talán megengedjük nekik, hogy az ölebeink legyenek. Az ilyen kívülállók, mint mi, így kerülhetünk a legközelebb ahhoz, hogy úgy érezzük, kellünk nekik. Már az is elég szemét húzás, hogy egy ártatlan hétéves törékeny reményeit tönkrezúzza. De ami leginkább megőrjít, hogy bebizonyítottuk, hogy igaza volt. A jelenetet, ahogy megkötözték és ide-oda ráncigálták, mint egy vadállatot, soha nem leszek képes kiverni a fejemből. – Kérsz egy kis vizet? – Beliel hangja semleges. Nem kedves, de nem is kegyetlen. A húgom nagyot nyel, és megnyalja kicserepesedett ajkait. Rettentő szomjúság gyötörheti. – Kússz ide hozzám, Kicsi Féreg, és adok neked. Paige mozdulatlanul hever a földön, felsőteste a karjain nyugszik. Bizalmatlan, gyanakvó pillantással méregeti Belielt. Rettentően aggódom érte, nehogy elhiggye ezt a színjátékot, mégis, valahol legbelül azt szeretném, hogy menjen oda hozzá, mert szüksége van a vízre. Lassan kinyújtja a kezét, és kínlódva közelebb húzza magát. Egyszer, kétszer, amíg rátalál a lassú ritmusra, amivel átkúszik a szobán. Élettelen, elsorvadt lábait maga után vonszolja. Beliel párszor összecsapja a tenyerét. – Bravó, Kicsi Féreg! Bravó! Hogy mi milyen kevéssé hasonlítunk a fajtátokra. Ti, majmok, kétségbeesésetekben bármire hajlandóak vagytok a túlélésért. Veletek, emberekkel összehasonlítva, én tulajdonképpen egy kedves, rendes fickó vagyok.

198

SUSAN EE World After – Túlélők világa Paige eléri az asztalt, amin a szendvicsekkel teli tányér és a vizespohár van. Feltornázza magát a mellette lévő székre. – Erre nem adtam engedélyt – mordul rá Beliel. – Azt mondtam, hogy hozzám gyere, ne az asztalhoz. – Dühében megpróbál előrehajolni, de a fájdalom rákényszeríti, hogy visszaereszkedjen, a kezét vérző hasára szorítja, és hangosan kifújja a bennakadt levegőt. Paige a pohár után nyúl, nyilvánvaló vágyakozással és szomjúsággal bámulja a vizet. – Hát persze, te is ugyanolyan vagy, mint a többi – biggyeszti le Beliel az ajkát. – Legelőször mindenki saját magára gondol. Még az ilyen kis férgek is, mint te. Szóval megtanultad a leckét a nővéredtől, nem igaz? Az egyetlen dolog, ami számít, a saját túlélésed. Ez az, amiben az emberek és a csótányok a legjobbak. Paige a vizet nézi. Aztán Belielt. Küzdelem dúl benne, és én elég jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, mit mérlegel. – Ne tedd! – suttogom. – Előbb magadra gondolj! – Csak most az egyszer. Anélkül, hogy belekortyolna, Beliel felé nyújtja a pohár vizet, aki így már eléri azt. Kétségbeesetten felnyögök. Legszívesebben kikapnám a kezéből a vizet, és megitatnám vele. – A nővérem eljön értem. – Elcsuklik a hangja, mintha nem volna teljesen biztos benne. Az arca megfeszül, ahogy küzd a könnyeivel. Beliel a vízre bámul. Aztán a húgomra. – Nem vagy szomjas, Kicsi Féreg? Miért nem iszod meg, te magad? – A hangja gyanakvóvá válik. Paige szipog. – Neked nagyobb szükséged van rá. – Megmakacsolja magát. Ragaszkodik az elveihez, még ilyen körülmények között is. – Tudod, hogy meg fogsz halni, ha nem jutsz vízhez?

199

SUSAN EE World After – Túlélők világa Meg sem rezdül a kezében a pohár. Beliel anélkül, hogy megmozdítaná a testét, kinyújtja a kezét, és elveszi a poharat. Beleszimatol, mint aki arra gyanakszik, hátha nem csak víz van benne. Hörpint egy kicsit belőle. Aztán belekortyol. Végül ledönti a kétharmadát. Tart egy lélegzetnyi szünetet. Úgy bámul Paige-re, mintha az valami sértőt mondott volna. – Mit bámulsz? De Paige csak pislog rá. Beliel a szájához emeli a poharat, de ezúttal csak belehörpint. Olyan pillantást vet Paige-re, mint aki azt mérlegeli, hogy nekiadja a maradékot. Aztán egy húzásra felhajtja az egészet. – Ez történik, ha kedves vagy. Mostanra már megtanulhattad volna a leckét. A kedvesség régen talán bejött, de többé már semmi haszna. Ez a stratégia csak akkor működik, ha kellesz nekik. De te ugyanolyan vagy, mint én. Csúnya vagy. Kitaszítottak. Nem szeretnek. Én megértem. Legszívesebben megölném. Odanyújtja Paige-nek a poharat. Az kétségbeesetten kap érte. A szájához emeli. Egyetlen apró vízcsepp csordul ki belőle.

200

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

42 R

EMEG A SZÁJA,

de ezúttal nem sírja el magát. Valószínűleg túl-

ságosan ki van száradva. – Add ide a szendvicseket. Paige szótlanul mered Belielre. – Nem tennének jót neked. Csak még szomjasabb lennél tőlük. – Megdermed, aztán felkapja a szendvicseket, és Belielhez vágja őket. Az kuncogni kezd, mikor a mellkasának csapódva szétesnek, és a véres kötésére potyognak a darabjaik. A maradványokból újra összerak egy szendvicset, és nagyot harap belőle. – Ez nem volt túl ravasz húzás, még tőled sem, nem igaz? Paige leborul az éjjeliszekrényre, a karjára hajtja a fejét, magába roskad, mint aki feladta. A kép elsötétül. Majdnem kibukik belőlem a kérdés, ebből az állapotból hogy jött rendbe. Egy pillanatra megfeledkeztem róla, hogy most milyen. Hogy egyáltalán nincs rendben. Doki ujja a kikapcsoló gomb felett tétovázik. – Eleget láttál? – Nem – mondom összeszorított foggal. – Még nem. Leejti a kezét. – Így bünteted magad. Ki vagyok én, hogy vitatkozzak veled? A képernyő ismét kivilágosodik. A felvétel egy későbbi időpontban folytatódik. A fény halványabb, az árnyékok hosszabbak. Kinyílik az ajtó, és egy angyal jön be. Narancsos az.

201

SUSAN EE World After – Túlélők világa Paige felkapja a fejét. Mikor meglátja, ki az, leveti magát a székről, és bevonszolja magát Beliel ágya alá. – Á, szóval itt van? – mondja Narancsos Paige-et figyelve. – És te hol voltál? – kérdi Beliel. – Láthatóan nem volt ránk szükséged, ezért hoztunk neked ennivalót meg vizet, és magadra hagytunk, hogy kialudd magad. Már jobban vagy? – Narancsos lehajol, hogy megnézze Paige-et. – Ó, remekül érzem magam, köszönöm kérdésed. – Nem lehetnem észrevenni a szarkazmust a hangjában. – Mit művelsz? Paige sikoltozik, ahogy Narancsos kirángatja az ágy alól. – Ereszd el a lányt! – ordít rá Beliel. Narancsos meglepődik, és elengedi Paige-et. – Nem csinálsz semmit, amire nem adtam engedélyt! – Beliel megragadja Narancsos karját, és magához rántja, egészen belehajol az arcába. Pokolian fájhat neki a mozdulat, de nem mutatja. – Egyetlen ujjal sem érsz ehhez a lányhoz! Levegőt sem veszel az engedélyem nélkül! Uriel nekem adott, így most én parancsolok neked. Gondolod, hogy akár egyetlen másodpercet is vesztegetne arra őelőkelősége az életéből, hogy megkérdezze, mi történt veled, ha szétkennélek a falon? Narancsos dacos pillantást vet rá, de azért kissé idegesnek is tűnik. – Ugyan miért tennél ilyet? – Komolyan azt gondoltad, hogy nem fogok rájönni, ha szándékosan itt hagysz étlen-szomjan elpusztulni? – Hagytunk neked ételt és vizet is – sziszegi Narancsos a foga közt, miközben azon igyekszik, hogy kiszabadítsa a karját Beliel markából. De a démon erősen tartja, dacára rettentő fájdalmainak. – És vissza is hoztunk, pedig hagyhattuk volna, hogy ott halj meg az utcán. – Mert különben Uriel élve megnyúzott volna benneteket. Még mindig nincs merszetek hazudni neki, nem igaz? Attól féltek, hogy valami isteni büntetésben lesz részetek? Nos, az ő bün-

202

SUSAN EE World After – Túlélők világa tetése gyerekjáték lesz, ahhoz képest, amit én fogok művelni veletek, ha még egyszer arra ébredek, hogy nem érem el az ételt. Megértetted? Narancsos sértődötten bólint. Beliel int neki, hogy elmehet. Narancsos pár lépést hátrál. – Hozz nekem rendes ételt és vizet! Frissen sült húst, de ne legyen túlságosan megsütve. Nem vagyok kisgyerek, hogy mogyoróvajas meg lekváros szendvicsen éljek. Narancsos vigyorogva elfordul, és távozni készül. – És hozz pár szendvicset a lánynak is! – A fejével Paige felé int. – Nincs annál büdösebb, mint amikor egy nyomorék gyerek hullája oszladozik a szobád sarkában. Narancsos Paige-re pillant, aki újra visszamászott az ágy alá, s úgy néz Belielre, mintha annak elment volna az esze. – Van valami gond? – kérdi Beliel. Narancsos megrázza a fejét. – Kár. Most várnom kell, míg valami okot szolgáltatsz rá, hogy összemázoljam a falat a véreddel. Narancsos megfordul, hogy távozzon. – Hozz egy kancsó vizet és egy kis tejet is a lánynak! Igyekezz, tollas fiú! Nincs egy hetem henyélni. Minél hamarabb el tudok repülni, hogy beszéljek a drágalátos arkangyalotokkal, annál hamarabb megszabadulhattok tőlem. Narancsos távozik. – Gyere elő, Kicsi Féreg! Elment a csúnya, rossz angyal. Paige kidugja a fejét az ágy alól. – Jó kiskutya. – Beliel lehunyja a szemét. – Énekelj nekem egy kicsit, amíg elszundítok! – Elfintorodik a fájdalomtól, amit az angyal előtt nem akart kimutatni. – Rajta! Bármelyik dal jó lesz. Paige tétován dúdolni kezdi a „Hull a pelyhes fehér hó”-t. A kép elsötétül.

203

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

44 –E

NNYI VOLT

– mondja Doki, és kikapcsolja a tévét.

Nehezen bírom visszanyelni a könnyeimet, alig tudok megszólalni. – Azután mi történt? – Beliel a szobájában tartotta, mint a kis házi kedvencét, amíg felépült annyira, hogy elrepülhessen az új Fészekbe. Jelentést kellett tennie Uriel arkangyalnak. Valami legendás hírű angyalról, aki sokáig távol volt valahol. Rafi. Belielnek jelentenie kellett, hogy Rafi megszökött. – Bármi is volt – mondja Doki –, egy biztos, Uriel nem örült neki. Beliel rettenetesen rossz hangulatban volt, és a húgodon töltötte ki a haragját. Miután napokig kényeztette, etette, a bizalmába avatta, mindenhová magával vitte, egyszer csak átadta az orvoscsapatnak. Idehajította nekünk, és többé feléje se nézett. – Kiszedi a kazettát a lejátszóból. – A húgod egyfolytában kérdezősködött utána, amíg át nem változtattuk… változtatták olyanná, amilyen most is. – Kérdezősködött utána? Megvonja a vállát. – Ő volt az egyetlen ismerőse egy vadonatúj, ismeretlen helyen. Bólintok, és úgy érzem, hánynom kell. – És pontosan mivé változtattátok? – Nem gondolod, hogy a mai napra már eleget szenvedtél? – Nem kell úgy tenned, mintha a legkisebb mértékben is érdekelne. Csak válaszolj!

204

SUSAN EE World After – Túlélők világa Felsóhajt. – A gyerekek voltak Uriel kedvenc projektje. Néha azt hiszem, hogy egyszerűen szeret istent játszani. Amivel az emberek egykor engem is megvádoltak. Azt akarta, hogy a gyerekek úgy nézzenek ki, mint valami, amit le sem tudott írni. Azt mondta, hogy soha nem látta azt, amire a gyerekeknek hasonlítani kell, de nem számít, mert más se látta. Előre félek a választól, de megkérdezem: – Mit akart, mihez hasonlítsanak? – Valamiféle bibliai utálatossághoz. Ami úgy nézett ki, mint egy elfajzott gyermek, ami embereket evett. Valaha ilyen szörnyetegek jártak a földön, hogy rettegésben tartsák az embereket, részeként az angyalok folytonos politikai játszmáinak. És így kiadhatja őket nefilimeknek, és megvádolhatja Rafit, hogy nem végezte el a feladatát. Ezzel tönkreteheti a versenytársa jó hírét, és megnyerheti a választást, ő lehet a Hírvivő. – Szándékosan szörnyetegekké változtattad a gyerekeket? Felsóhajt, mint aki tisztában volt vele, hogy úgysem fogom megérteni. – Az emberi faj létezése a végéhez közeledik, és ami engem illet, én halálra vagyok rémülve. Ha nem találunk ki valamit, hogy ezt megakadályozzuk, akkor nekünk annyi. Széttárja a karját, mintha arra invitálna, nézzek körül a skorpiógyárban. – Én abban a különleges helyzetben vagyok, hogy tehetek az ügy érdekében, segíthetek kitalálni valamit, amivel megállíthatjuk őket. Hozzáférek a berendezéseikhez és a tudásukhoz. Bíznak bennem, és viszonylagos szabadságot élvezek, így képes vagyok az orruk előtt tevékenykedni. A hátával nekitámaszkodik a falnak, mint aki elfáradt. – De csak egyetlen módon segíthetek az emberi fajnak, ha megteszem, amit mondanak nekem. Akkor is, ha az valami szörnyűség. Akkor is, ha az kiöli belőlem a lelket. – Doki ellöki magát

205

SUSAN EE World After – Túlélők világa a faltól, és járkálni kezd az irodában. – Bármit megadnék érte, hogy ne kelljen olyan döntéseket meghoznom, melyek éjszakáról éjszakára kísértenek. De én vagyok itt. Nekem kell megtennem, nem másnak. Meg tudod ezt érteni? Én csak azt értem, hogy összevissza szabdalta a húgomat, és egy „utálatossággá” változtatta. – És pontosan hogyan segítesz az emberi fajnak? A cipője orrát bámulja. – Végeztem néhány kísérletet, amit titokban tartottam az angyalok előtt. Ellestem némi angyali tudományt vagy mágiát, nevezd, ahogy akarod, és itt-ott felhasználtam. Ha megtudnák, azon nyomban megölnének. De nincs más a kezemben, csupán néhány ígéretes lehetőség. Még nincs rá bizonyíték, hogy sikerrel jártam volna. Nem igazán töröm magam, hogy ez a gyerekmészáros kevésbé érezze rosszul magát a munkája miatt. De ha őt hibáztatom, az nem visz közelebb a válaszokhoz. – És az mire jó, hogy a húgom úgy mozog, mint egy robot? – Ezt hogy érted? – Egyenes hátul ül, a mozdulatai merevek, darabosak, úgy forgatja a fejét, mintha a nyaka nem mozogna, olyan, mint egy gép. – Persze, akkor nem, amikor támad. Úgy néz rám, mintha valami nagy marhaságot mondtam volna. – A kislány teste mindenütt tele van vágásokkal és öltésekkel. Erre azt kérdezed, hogy miért mozog mereven? – A fickó, akinek a vágásokat és az öltéseket köszönheti, úgy néz rám, mintha én lennék az érzéketlen. – Fájdalmai vannak. – Ezt úgy mondja, mintha egy értelmi fogyatékosnak magyarázna. – Az, hogy tökéletesen működik, még nem jelenti azt, hogy nem kínozza gyötrelmes, őrjítő fájdalom. Képzeld el, hogy mindenütt felvagdosnak, kitépik az izmaidat, és kicserélik őket, majd összevarrnak, miután egy csomó mindent megváltoztattak benned. Ő pont ezt

206

SUSAN EE World After – Túlélők világa érzi. Gondolom, nem tévedek nagyot, ha arra tippelek, még egy aszpirint sem adtál neki. – Mintha gyomron vágott volna. – Ha ez eszedbe sem jutott, akkor nem meglepő, hogy lelépett, nem igaz? Ha arra gondolok, milyen érzés lehetett ez neki, úgy érzem, mindjárt elsüllyedek. Még Rafinak is megpróbáltam aszpirint adni, amikor eszméletlen volt, pedig akkor még nem is ismertem. Még az ellenségemnek is akartam fájdalomcsillapítót adni, de a saját húgom esetében ez fel sem merült bennem. Miért? Mert úgy néz ki, mint egy szörnyeteg, azért. És nem gondoltam rá, hogy még a szörnyetegek is érezhetnek fájdalmat. – Van rá tipped, hogy merre lehet? Az elsötétült tévéképernyőre pillant. – Nincs itt. Mostanára már hallottam volna róla. De ha igazad van, és járt itt, akár csak egy rövid időre, akkor keres valamit. Vagy valakit. – Kit? Már megtalált engem és anyát. Csak mi maradtunk neki az egész világon. – Belielt – mondja Doki. – Ő az egyetlen, aki meg tudja érteni a húgodat. Az egyetlen, aki képes őt elfogadni, és nem ítéli el. – Miket beszélsz? Ő lenne a legutolsó, akihez menne. Doki vállat von. – Beliel egy szörnyeteg. A húgod is egy szörnyeteg. Ki más fogadná el őt, anélkül hogy a torzszülöttet látná benne? Még mindig nem érted, min megy keresztül a húgod? – Mi… – A torkomon akadnak a szavak. A gondolattól, hogy Paige Belielhez fordulhat, meg vagyok döbbenve. De ha Paige és Beliel egyszerre jelennének meg az Ellenállás táborában, vajon az emberek nem próbálnák meg mindkettőjüket elkapni, mintha összetartoznának?

207

SUSAN EE World After – Túlélők világa Mintha Paige vele tartozna egy csapatba, és nem velünk, emberekkel. – És előfordulhat, hogy Stockholm-szindrómája van. Nagyon nem tetszik a kifejezés. – Az micsoda? – Amikor az elrabolt áldozat kötődni kezd az elrablójához. Értetlenül bámulok rá. – Nem általános, de megtörténhet. A széktámlába kapaszkodók, reszket a lábam, miközben leülök a székre, akár egy öregasszony. A gondolat, hogy Paige úgy érzi, nincs kihez forduljon, csak a szörnyűséges Belielhez, jobban elkeserít, mint a világvége. – Beliel – nyögök fel. Lehunyom a szemem, alig bírom visszatartani a könnyeimet. – Mit tudsz róla, hol lehet? – Már az új Fészekben kell lennie. Valami fontos esemény lesz ott, és az arkangyal adott valami feladatot Belielnek. – Milyen feladatot? – Azt nem tudom. Én csak a laborpatkány vagyok. Nem árulnak el többet nekem, csak amit feltétlen tudnom kell. – Mélyen a szemembe néz. – Beszélj a komp kapitányával, hogy mentse meg az Alcatraz foglyait, aztán eredj a Fészekbe. – Mi van, ha… – Ha sikerül rábeszélned a kapitányt a mentőakcióra, ha nem, mindenképpen menj a Fészekbe. Ha mindenki meghal a szigeten, a számokat tekintve az semmivel sem borzalmasabb, mint ami odaát, a szárazföldön történik. A húgod sokkal fontosabb, mint a rabokat átvinni egy tágasabb mészárszékbe, mert pontosan ez lesz a világból, ha nem találjuk meg a módját, hogyan akadályozzuk meg. Ez szöget üt a fejembe. – Mitől ilyen fontos Paige? – Hiába igyekszem, a hangomból kihallatszik a gyanakvás.

208

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Ő egy nagyon különleges kislány. A segítségünkre lehet az angyalok elleni harcban. Ha megtalálod a Fészekben, hozd vissza hozzám. Segítek rajta, hogyha tudok. – Hogyan segítesz rajta? A tarkóját simogatja, mintha valami miatt szégyellné magát, ugyanakkor büszke is lenne rá. – Hogy őszinte legyek, még nem vagyok benne biztos. Az utolsó csapatban lévő gyerekeken olyan változtatásokat eszközöltem, melyektől azt reméltem, hogy képes leszek az emberi faj túlélési esélyeit javítani. Kétségbeejtő időkben kétségbeesett lépésekre szánja magát az ember. Az angyalok darabokra tépnének, ha rájönnének. Sajnos az átalakított gyerekek odavesztek a Fészek elleni támadás során, mielőtt még megvizsgálhattam volna, hogy működik-e a dolog. – Beszéd közben fel-alá járkál az irodában. – És te most azt mondod nekem, hogy az egyik életben van. Meg kell találnunk őt! Nem tudom megmondani, hogy mire képes, vagy hogy egyáltalán úgy működik-e, ahogy azt elképzeltem. De esélyt adhat az emberiség számára. Apró kis esélyt, de az is jobb, mint ahogy pillanatnyilag állunk. Benne sem bízok meg jobban, mint egy dühöngő angyalban. De ha segíthet nekem megtalálni Paige-et, akkor hajlandó vagyok egyetérteni bármivel. – Oké, segíts megtalálni Paige-et, és elhozom hozzád. Olyan pillantást vet rám, mint aki sejti, nem bízom benne. – Csak hogy teljesen világos legyen, a mi oldalunkon nincs senki, akinek olyan hatalma lenne a húgod felett, mint Belielnek. Érted ezt? Beliel kezében a húgodból a megsemmisítésünk egyik leghatásosabb eszköze lehet. El kell őt csalnod Beliel mellől, és átcsábítanod a mi oldalunkra. Ő lehet az utolsó esélyünk. Nagyszerű. Mielőtt minden összeomlik, igazán rám férne egy szombat reggel, amikor Paige-dzsel gabonapelyhet eszünk, és rajzfilmeket nézünk, és teljes a nyugalom, mert anya még nem ébredt fel. Az

209

SUSAN EE World After – Túlélők világa ilyen reggeleken az volt a legnagyobb gondunk, hogy vajon a kedvenc müzlink kitart-e a hét végéig, vagy kénytelenek leszünk beérni a cukormentes fajtával. – Ha nem sikerülne kijutnom a szigetről, vagy nem találnál rám… – Doki elhallgat, mintha végiggondolná mindazt a szörnyűséget, ami történhet vele. – Akkor a te dolgod lesz, hogy rájöjj, mire képes, és a segítségére lehet-e az embereknek. Ha a húgod nem lesz az emberiség hasznára, akkor én csak egy gonosz orvos vagyok, aki szörnyűséges dolgokat művelt az ellenség érdekében. Kérlek, ne engedd, hogy így legyen! Nem vagyok benne biztos, hogy hozzám könyörög, de azért rábólintok. Ő is bólint. – Akkor rendben. Gyere velem!

210

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

45 E

LHAGYJUK A SKORPIÓGYÁR KÖZPONTJÁT,

továbbmegyünk a tég-

lafalú folyosón, és belépünk egy másik helyiségbe. A képeslapokból és a kulcstartókból ítélve, amiket egy poros állványon látok az ajtó mellett, valamikor ez lehetett az ajándékbolt. Odabent emberi csatlósokat és rabokat látok együtt. A csatlósok tiszta arcukkal, hajukkal és ruháikkal kitűnnek a többiek közül. És magabiztosak, nyugodtak, ami a rabokról nem mondható el. – Madeline – kiáltja Doki. Egy idősödő modellnek tűnő, határozott arcú nő közeledik felénk egy balettoktató lépteivel. Minden mozdulata könnyed és kecses, mint aki sok időt töltött a színpadon vagy a divatbemutatók kifutóin. Szoros kontyba fogott, ezüsttel csíkozott haja csak még jobban kiemeli smaragdzöld szemét. – Jut hely ennek a lánynak is? – kérdi Doki halk hangon. Madeline végigmér. Nem csak rám pillant, hogy gyors benyomást szerezzen rólam, ki is lehetek. Alaposan felmér, szemügyre veszi a magasságomat, az alakomat, a hajamat, minden egyes arcvonásomat. Mintha csak az emlékezetébe vésné, katalogizálná a kinézetem minden egyes jellemzőjét. Majd hátrafordul a foglyok csoportja felé. A foglyok kivétel nélkül nők, és kettesével állnak. Van köztük egy ikerpár is, egyforma vörös hajjal és szeplős arccal. A többi páros tagjai valószínűleg nem ikrek, de első pillantásra akár azok is lehetnének. Két csokoládébarna, telt nő, kettő karcsú, mézszín

211

SUSAN EE World After – Túlélők világa hajuk a vállukra omlik, egy másik pár magas, mediterrán szemekkel és bőrrel. Madeline körbenéz a szobában, aztán újra vissza rám. – Nem egyezik a testalkata, se a kora – mondja. Kinyílik az ajtó, és egy férfi két tizenéves lányt terel be. A hajuk barna, széles az arccsontjuk, törékenynek tűnnek, akárcsak én. – És mi a helyzet ezekkel? – kérdi Doki. Madeline lézer élességű tekintete most a két lányt pásztázza. Aztán ismét engem néz. – Ez a kettő jobban összeillik – mondja a napbarnított fickó, aki bekísérte őket, és maga mellé inti mindkettőt. – De ezzel kell megoldanunk – int felém Madeline a fejével. – Te fogod elmagyarázni az arkangyalnak, hogy ezek hasonlítottak a legjobban, akiket találtunk? – kérdi a férfi. Libabőrös leszek az „arkangyal” szó hallatán. – Ugyanaz a bőr- és hajszín, ugyanaz a testalkat – mondja Madeline. – Hajvágás, egy kis smink, és úgy néznek majd ki, mintha ikrek lennének. – De ha nem, az mindannyiunknak a fejébe kerülhet, nem csak a tiédbe. Madeline ránéz Dokira, aki bólint. – Cseréljétek ki őket! A férfi arca elsötétül. – Csak mert az egyik cellában rejtegeti a férjedet, az még nem jelenti azt, hogy az ő életéért cserébe kockára teheted a mienket, a jó doktor egyetlen csettintésére. – Daniel, légy szíves, csak tedd, amire megkértelek! – Madeline hangja parancsoló, és egy cseppnyi fenyegetés is bujkál benne. Daniel nagyot fúj. Mindenki minket bámul, észlelve a feszültséget.

212

SUSAN EE World After – Túlélők világa Alaposan megnézi mind a két lányt, aztán karon ragadja az egyiket, és kituszkolja az ajtón. A megfontoltabb énem azt mondja, hogy ne kérdezzek semmit. Tapasztalataim szerint, jól tenném, ha hallgatnék rá. És Doki a húgomon is segíthet. – Túszként tartasz valakit? Egy nap majd megtanulom befogni a szám. – Mindannyian túszok vagyunk itt – mondja Doki. – Megteszem, amit tudok, hogy életben tartsak valakit. Megértettem. Félrevonom, és suttogva azt mondom: – Ha a szökés a börtönből nem a tervek szerint alakul, gondoskodnál róla, hogy az anyám biztonságban legyen? – Az a hölgy az anyukád, aki összevissza mászkál, és kapcsolgatja a riasztót? Bólintok. – Nem biztos, hogy be tudnék tartani egy ilyen ígéretet. Meglepő módon jobban érzem magam ettől a választól, mintha megígéri, hogy gondoskodik az anyámról, mert ez sokkal őszintébbnek hat. – De legalább megpróbálod? Nem látszik tőle túl boldognak. – Paige őrá is hallgat. – Ez nem teljesen igaz, tekintetbe véve, hogy miket szokott kérni tőlünk az anyánk, de talán nem muszáj belemenni a legapróbb részletekbe is. Végiggondolja, aztán bólint. – Meg fogom próbálni. Ez a legtöbb, amire számíthatok tőle. – És van egy nő is, úgy hívják, hogy Clara… A fejét rázza. – Nem vagyok varázsló. Nem tudom azt a poklot, ami itt van az Alcatrazban, megszüntetni. Nem tudok többet ígérni annál, hogy egyetlen emberre megpróbálok vigyázni.

213

SUSAN EE World After – Túlélők világa Azzal otthagy, és megkeresi Madeline-t. Amíg suttogva beszélgetnek a sarokban, én felmérem a helyzetet. A barna hajú tini közelebb lép hozzám. Olyan magas, mint én. Egyforma az alakunk, és ugyanolyan színű a hajunk meg a szemünk. Két egyforma lány. Arkangyal. Eszembe jut Uriel, a Politikus, ahogy átsétál a klubhelyiségen a Fészekben, a két egyformán rémült nővel. Ösztönösen nyúlnék, hogy megsimogassam a macis kardmarkolatot, a puha plüss megnyugtató érintésére vágyom, de nincs ott semmi, csak a levegőt markolja a kezem.

214

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

46 A

HAJÓÚT VISSZA

SAN FRANCISCÓBA ugyanolyan csendes és

nyomasztó, mint odafelé az Alcatrazba. A nagy különbség, hogy a skorpiók helyett emberek vigyáznak ránk. Madeline és a csapata körbejárva kérdezget minket, a nagyjából kéttucatnyi lányt, hogy értünk-e a varráshoz, ruhatervezéshez, vagy az ékszerek készítéséhez. Aki igennel válaszol, annak a nevét feljegyzik a csiptetős írótáblájukra. Én nem értek ezek közül egyik dologhoz se, de láthatóan nem izgatják magukat miatta. Elvesztettem az időérzékem, nem tudnám megmondani, mennyi idő telt el azóta, hogy legutóbb ezen a hajón jártam. Most hajnalodik. Az égbolt olyan árnyalatot ölt, amire eddig mint korallpirosra gondoltam, de ezen a reggelen sokkal inkább emlékeztet a friss horzsolás színére. Kipróbálom, hogy tudok-e beszélni a kapitánnyal, de az őrök határozottan elirányítanak a mosdó felé. Visszafelé jövet találok a lépcsőház falára felakasztva egy csiptetős írótáblát papírral és tollal, így aztán az út hátralévő részét azzal töltöm, hogy leírom mindazt, amit a hajó vezetőjének szeretnék mondani, arra az esetre, ha beszélnem nem sikerülne vele, de oda tudnék csúsztatni neki egy papírlapot. Nagy odafigyeléssel öntöm szavakba az érveimet, igyekszem minél meggyőzőbb lenni. Mikor végzek vele, összehajtogatom a papírlapot, és a zsebembe csúsztatom, remélve, hogy nem lesz rá szükségem. Sokkal hatásosabb lenne, ha személyesen próbálnám meggyőzni a kapitányt.

215

SUSAN EE World After – Túlélők világa Mikor partot érünk, kisétálunk a napfénybe, el sem hiszem, hogy kiszabadultunk az Alcatrazból. Az elfogásunk éjszakáján megsérült skorpióknak nyoma sincs. Elkenődött vércsíkok vezetnek a móló törött deszkáiról a felkelő nap rajzolta árnyékok közé. Emberi őreink nem térnek el a kijelölt útiránytól, habár se skorpiók, se angyalok nincsenek a környéken. Képtelen vagyok megállni, és megkérdezem az egyik őrt: – Miért nem menekültök el? – És aztán mit csináljunk? – mondja elég hangosan, hogy az összes fogoly hallja. – Harcoljunk a kukákban lévő maradékokért? Ne tudjunk nyugodtan aludni, attól rettegve, hogy elkapnak az angyalok? – Körbehordozza a tekintetét rajtunk, rabokon. – Másokat talán bántottak az angyalok, de engem nem. A teremtményeik kitérnek az utamból, ha elmegyek mellettük. Naponta háromszor jóllakásig ehetek. Fedél van a fejem felett, meleg és védett helyen alszom. Nektek is részetek lehet mindebben. Kiválasztottak benneteket. Csak annyi a dolgotok, hogy követitek az utasításokat. Biztos sajtószóvivő volt a régi világban, az alapján, ahogy az egyszerű kérdésre adott válaszból propaganda-előadást rögtönzött. És ami még feltűnt, azt nem mondta, hogy szabad. A nagy rakás fegyvert, táskát és egyéb személyes holmit, amit itt kellett hagynunk, láthatóan sietve kiválogatták, a maradék pedig szétszórva hever a mólón. Csak a legvacakabb fegyvereket hagyták meg, a kiforgatott csomagokat és a játékokat. Átnézem a holmikat, és mindkét dolgot megtalálom, amit kerestem. Anya nyomkövetője egy kistáska mellett hever, úgy néz ki, mint egy ósdi mobiltelefon. Rafi kardja sincs messze, ugyanott találom, ahol hagytam, félig eltakarja egy feltúrt hátizsák, amiből szanaszét szóródtak a ruhák. A kardmarkolatot még mindig elrejtő plüssmaci az eget bámulja, mintha azt várná, hogy Rafi alászáll az égből és megmenti.

216

SUSAN EE World After – Túlélők világa Elönt a megkönnyebbülés. Odafutok, felkapom a nyomkövetőt és a kardot, úgy ölelem magamhoz a macit, mint egy régen látott jó barátot. – Itt kell hagynod ezeket – mondja Madeline. – Nem hozhatsz be semmit a Fészekbe. Gondolhattam volna. Utálom, hogy itt kell hagynom mindkettőt, de legalább jól elrejthetem őket. Az őrök békén hagynak, valószínűleg rájöttek már, hogy Madeline-nek tervei vannak velem, és nem akarnak bajba kerülni nála. Ránézek anya nyomkövetőjére. A képernyőjén az én nyilacskám a San Franciscó-i mólókra mutat, Paige-é pedig a Félholdöböl környékére, a csendes-óceáni parton. – Hol van az új Fészek? – kérdem Madeline-t. – A Félhold-öbölben – feleli. Paige tényleg Belielt keresi? Lehunyom a szemem, úgy érzem magam, mint akit gyomron vágtak. Kikapcsolom a nyomkövetőt. Nagyon szeretném eltenni, és a kardot is magammal vinném, de nincs választásom. Elrejteném szem elől a nyomkövetőt, de ha már nem lehet nálam, akkor az volna a legjobb, ha anyám megtalálná. A világ tele van elhajigált mobilokkal. Valószínű, hogy senki sem fog hozzányúlni. Ezért aztán visszateszem oda, ahol találtam. Aztán lassan elfordulok, nehéz megválnom tőle. A kardot viszont okvetlenül el kell rejtenem. Szerencsémre a guberálók nagyon siethettek, különben feltűnt volna nekik, hogy a maci szoknyája túl hosszú. Nem bírom megállni, és utoljára még megsimogatom a puha szőrét, mielőtt a karddal együtt bedugom egy halom fa és zsindely alá, ami valamikor egy bolt tetőzete volt. Már épp el akarom ereszteni a kardot, mikor hirtelen elhomályosodik a látásom, és összefolyik előttem minden. A kard mutatni akar valamit.

217

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

* Egy csupa üveg és márvány szállodai lakosztályban vagyok, a régi Fészekben, ahol néhány órát együtt töltöttünk Rafival. Az után lehetünk, hogy eljöttünk a klubból, de még azelőtt, hogy elindult volna visszavarratni a szárnyait. A fürdőszobából vízcsobogás hallatszik, valaki zuhanyozik. Békés, nyugodt pillanat, ha eltekintünk a kilátástól. A panorámaablakot betölti a porrá égett San Francisco füstölgő romjainak látképe. Rafi lép ki a hálószobából, hihetetlen jól áll neki az öltöny. Barna hajával, széles villával, izmos testfelépítésével jobban néz ki az összes filmsztárnál, akit valaha láttam. Olyan pasinak néz ki, aki remekül illik egy ilyen ezer dollár per éjszakás lakosztályba. Minden mozdulata, minden rezdülése eleganciát és erőt sugároz. Valami megragadja a tekintetét, és odalép az ablakhoz. Angyalok repülnek el szabályos alakzatban a hold előtt. Előrehajol, szinte az üvegnek nyomja az arcát, úgy bámul fel rájuk. Látszik rajta, menynyire vágyik rá, hogy velük repülhessen. Azt gyanítom, nem csak arról van szó, hogy szeretné visszakapni a szárnyait. Egyszer volt egy akváriumunk egzotikus halakkal, amit Paige és én tengeri kagylókkal díszítettünk. Apa felhívta rá a figyelmünket, ügyeljünk rá, hogy mindig legyen legalább két hal az akváriumban, mert némelyik fajnak szüksége van tá, hogy egy csoporthoz tartozzon. Ha az ilyen hal huzamosabb ideig egyedül marad, belehal a magányba. Azon tűnődöm, hogy talán az angyalok is így vannak ezzel. Mikor az angyalok árnya beleolvad az éjszakai égboltba, Rafi oldalt fordul, és az ablaküvegben tükröződő képét méregeti. Az öltöny zakóján vágott hasítékokból kikandikáló szárnya pont

218

SUSAN EE World After – Túlélők világa úgy néz ki, mint az összes többi angyalé, akiket odalent a klubban láttam, de egy dologban mégis más. Az ő levágott szárnyai csak oda vannak szíjazva, és ügyesen elrendezve, hogy normálisnak tűnjenek. Egy pillanatra lehunyja a szemét, erőt vesz rajta a szomorúság. Megszoktam már, hogy Rafi folyton kiismerhetetlen pókerarcot vág, nehezemre esik így látni őt. Vesz egy mély levegőt, és nagyot sóhajt. Aztán kinyitja a szemét. Már épp elfordulna az ablaktól, mikor észrevesz valamit a hófehér ingén. Lecsippenti róla, és feltartja. Egy hajszál az. Végigsimít rajta az ujjával. Barna és hosszú, pont mint az enyém. Az ajka megrándul, mintha mulatna rajta, mikor eszébe jut, hogyan kerülhetett a hajam az ingére. Szerintem akkor történhetett, mikor megcsókoltam odalent, a klub előtt, a folyosón. Biztos viccesnek találja. Ha testem is volna álmomban, most egész biztosan égne az arcom. Attól is zavarba jövök, ha csak rágondolok. Rafi odalép a borosüvegekkel teli márvány bárpulthoz. Benéz alá, és elővesz egy apró, szállodai varrókészletet. Nem teljesen világos, hogy aki megengedhet magának egy ilyen szobát, annak mi szüksége lehet tűre és cérnára, elképzelni sem tudom, de mégis itt van. Feltépi a csomagot, és kihúzz belőle egy cérnaszálat. Ugyanolyan hófehéret, mint a szárnya. Fogja a cérnát és a hajamat, majd a hüvelyk- és a mutatóujja segítségével összesodorja őket. Aztán odalép a pulton heverő kardhoz, és a két összefont szálat a markolat köré tekeri. – Ne panaszkodj! – mondja a kardnak. – Szerencsét hoz. Szerencsét. Szerencsét. Szerencsét. A szó ide-oda visszhangzik a fejemben.

* 219

SUSAN EE World After – Túlélők világa A móló deszkáira támaszkodom, hogy megtartsam magam. Veszek egy mély lélegzetet, és újra visszatérek a jelenbe. Rafi tényleg megtartotta egy hajszálamat? Elég hihetetlen. Figyelmesen szemügyre veszem a kardmarkolatot. Meglepő módon, tényleg ott van, egészen a keresztvas tövénél. A hófehér cérna és a sötétbarna hajszál. Végigsimítok rajta, és közben lehunyom a szemem. Ahogy megérzem az ujjam hegyével az egymásba fonódó cérna és haj tapintását, Rafira gondolok, amint ugyanezt csinálja. Vajon a kard így kíván nekem szerencsét? Tudom, hogy hiányzik neki Rafi. Ha nem jövök vissza, valószínűleg nem sok esélye lesz, hogy valaha is viszont látja. Hiába kötődik valaki máshoz, az az illető nem lesz kapcsolatban Rafival, még csak azt sem fogja tudni, hogy mi van a kezében. Szóval van rá oka, hogy szerencsét kívánjon, plusz egy apró emlékkel is szolgáljon Rafiról. Utálom, hogy itt kell hagynom, de nem tehetek mást. Betakarom macistól, mindenestől törött zsindelyekkel és deszkadarabokkal. Felkelek, elindulok, szinte meztelennek érzem magam. Remélem, a guberálók nem veszik a fáradságot, hogy a törmelékhalmokat is átkutassák elrejtett kincsek után.

220

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

47 M

IRE A KAPITÁNY LEJÖN A HAJÓRÓL,

minket már áttereltek a

furgonokból, városi terepjárókból és egy iskolabuszból álló kis karavánhoz. Madeline az egyik utálatos konténerhez kíséri a kapitányt. Feltűnés nélkül csatlakozom hozzájuk. – Ma éjszaka megszöknek a rabok – mondom fojtott hangon. A kapitány rám néz, aztán Madeline-re, majd megint vissza rám. Fiatalabb, mint vártam, nem lehet több harmincnál, az arca sima, és a feje is teljesen kopasz. – Sok szerencsét hozzá! – A hangját nem mondanám ellenségesnek, de nem is barátságos. Madeline leveszi a lakatot, és kihajtja a konténer ajtaját. Polcokat látok bent, megrakva leves- és zöldségkonzervekkel, az egyik sorban szeszes italok és könyvek is vannak. A sarokban akkumulátoros lámpa és kárpitozott fotel áll egy asztalka mellett. A túlélők világának mércéjével mérve kifejezetten lakályosnak számít. – Szükségük lesz önre, hogy visszavigye a hajót, és felszedje a rabokat – mondom. Nem tűnik túl lelkesnek, ezért gyorsan folytatom, mielőtt nemet mondhatna. – Teljesen biztonságos. Elrepül az összes angyal és skorpió. Valami dolguk lesz az éjjel. Belép a konténerbe, és felkapcsolja a lámpát. – Semmi sem teljesen biztonságos. Ennek a kompnak köszönhetően maradtam életben, és van mit ennem. Nem tehetem kockára. Nem foglak beárulni, de azt sem engedem, hogy bárki hozzáérjen a komphoz. Segélykérő pillantást vetek Madeline-re.

221

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Tudna vele beszélni? Hiszen önnek is van valakije a szigeten, nem igaz? Lesüti a tekintetét, nem néz a szemembe. – A doktor gondoskodni fog a biztonságáról mindaddig, amíg segítek neki a kis projektjeiben. – Vállat von. – Mennünk kell! Madeline-ről a kapitányra nézek, aki épp italt tölt magának. – Ez az ön nagy lehetősége, hogy tegyen valamit – mondom. – Megmentheti azt a rengeteg életet. Ez többet ér bárminél, még akkor is, ha úgy érzi, mindent meg kell tennie a túlélésért. Tudja jól, hogy mi folyik ott. Lecsapja a poharát az asztalra. – Hol szedted össze ezt a lányt, Madeline? Nincs elég bajunk anélkül is, hogy Miss Lelkiismeret kioktatna minket? – Ez a helyes dolog, ezt kell tennie – mondom. – A helyes dolog a jólétben és biztonságban élők luxusa. Nekünk, többieknek egyetlen helyes döntésünk van, ha távol tartjuk magunkat a bajtól, és megteszünk mindent a túlélésért. – Leül a fotelba, és kinyit egy könyvet, tüntetően nem véve tudomást rólam. – De szükségük van magára. Maga az egyetlen, aki segíthet rajtuk. Az anyukám és a barátnőm… – Tűnés innen, mielőtt meggyőzöm magam, hogy úgy szabadulok meg tőled a legkönnyebben, ha feladlak az angyaloknak. – Legalább annyi becsület maradt benne, hogy láthatóan kényelmetlenül érzi magát az elutasítás miatt. Madeline behajtja az ajtót. – Nem teszem rá a lakatot. – Nekem aztán mindegy – mondja a kapitány olyan hangon, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a maga részéről lezárta a beszélgetést. Úgy tűnik, alaposan alábecsültem, mennyire lesz nehéz rábeszélni valakit, hogy másokért kockáztassa az életét. Nem számít,

222

SUSAN EE World After – Túlélők világa milyen problémáim akadtak az Ellenállással, de egy ilyen cél érdekében bármit megtennének. – El tudja valaki más is vezetni a hajót? – kérdem Madeline-t. – Anélkül, hogy elsüllyesztené, miközben próbál kiállni vele a dokkból? Nem hiszem. Nem csinálhatsz hősöket az emberekből. Nyitva hagytam az ajtót Jake-nek, arra az esetre, ha meggondolná magát. – Az nem elég. Találnom kell valakit, aki visszaviszi a hajót a szigetre. Daniel, Madeline asszisztense kidugja napbarnított arcát a busz ablakán. – Indulnunk kell! Madeline megragadja a karom, és maga után húz a busz irányába. – Gyerünk! Ez innentől kezdve már nem a mi problémánk. Kirántom magam a szorításából. – Hogy mondhat ilyet? Kisméretű pisztolyt húz elő a zsebéből, és rám szegezi. – Megígértem a doktornak, hogy elviszlek a Fészekbe, és pontosan ezt is fogom tenni. Sajnálom, de a férjem élete függ ettől. – Rengeteg életet megmenthetnénk, beleértve a férjedét is, csupán annyi a dolgunk… A fejét rázza. – Nincs más, aki el tudná vezetni a kompot. És ha találnánk is valakit, nem biztos, hogy nagyobb hajlandóságot mutatna Jakenél, hogy kockára tegye az életét. Nem fogom veszélybe sodorni a férjemet egy légből kapott menekülési terv miatt. Indulunk. Most azonnal. – Látom a tekintetén, hogy képes volna karon lőni, aztán felvonszolni a buszra. Vonakodva bár, de elindulok Madeline-nel a busz felé.

223

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

48 E

LHAGYOTT AUTÓK KÖZT KANYAROGVA

átküzdjük magunkat az

I-280-asig, és azon megindulunk délnek. Minél távolabb kerülünk a mólóktól, annál pocsékabbul érzem magam a menekülési terv miatt. Jake kapitányt szemmel láthatóan nem zavarta a beosztása, elégedettséggel töltötte el a rabszolgahajó parancsnoki posztja. Vajon mekkora a valószínűsége, hogy veszni hagyja a lehetőséget, aminek köszönhetően elkerülte a halált, és kockára teszi az életét, hogy megmentse azokat az embereket, akiket ő vitt át a biztos pusztulásba? Persze, egy kevés esélyt azért látok rá, hogy megteszi, elvégre ő is ember, és az emberek tesznek ilyen dolgokat. Persze az sokkal valószínűbb, hogy egész nap piálni fog, hogy elnyomja a bűntudatát, és merev részeg lesz, mire a skorpiók elrepülnek a szigetről. Túl sok nekem ez az egész. Anya és Paige is éppen elég volt. Most meg a kard, Clara, és ez a rengeteg ember az Alcatrazban… Félretolok mindent az agyam félreeső zugába, minden erőmmel nekifeszülök, hogy sikerüljön rácsuknom az ajtót. Már egy egész világot tartok mögötte elzárva. Többé már nem nyithatom ki, azzal súlyos sérüléseknek tenném ki magamat, mert ami onnan kiömlene, az maga alá temetne, összeroppantana. Néhány barátom terapeutához járt a régi világban. Amit én elzártam az agyamban, az egy pszichiátert élete végéig ellátna munkával. A busz hátuljában ülve, a nyitott ablakon át nézelődöm, anélkül, hogy bármit is látnék abból, ami a szemem előtt elvonul. A

224

SUSAN EE World After – Túlélők világa lerobbant kocsik, a szemét, az összedőlt, kiégett épületek látványa összefolyik előttem. Egész addig, amíg óvatosan ki nem kerülünk két fekete terepjárót. Habár mozdulatlanul állnak, mindkét autóban sofőr ül. Őrködnek, és láthatóan ugrásra készen várják az indulási parancsot. Három férfi babrál valamivel az út szélén. Olyan kicsi, hogy nem látom rendesen. Ahogy elhaladunk mellettük, alaposan megnézem a sofőröket. Először fel sem ismerem őket a szőkére festett hajuk miatt. De azokat a szeplős arcokat nem lehet eltéveszteni. Ez Du és Dam! Eszembe jut a levél, amit a komp kapitányának írtam, arra az esetre, ha nem tudok beszélni vele. Előhúzom a zsebemből, és az ikrek szemébe nézek, azt akarom, hogy észrevegyenek. Alaposan megnéznek minket, ahogy elhaladunk mellettük, a pillantásuk megakad rajtam. Oldalt fordulok, hogy a testemmel eltakarjam az őrök elől, amit tenni készülök. Felmutatom a levelet, hogy az ikrek biztosan észrevegyék, majd kipottyantom az ablakon. Leesik az aszfaltra, de az ikrek szeme meg se rebben. Továbbra is rezzenéstelen arccal figyelik az elhaladó buszt. Nem ugranak ki az autóból, hogy felvegyék, bár biztos vagyok benne, hogy látták leesni a levelet. Lopva az őrök felé pillantok, hogy lássam, észrevettek-e valamit. Nem figyelt rám senki, csak a mellettem ülő lány, a hasonmásom, de ő nem úgy néz ki, mint aki bárkinek is árulkodni akarna. Mindenki más az Ellenállás embereit figyeli, olyan gyanakvással, ami már a paranoiával határos, már amennyiben van még értelme bárkit is paranoiásnak nevezni. Mindannyian az út szélén ácsorgó fickókat bámuljuk, amíg ponttá nem zsugorodnak. Szerintem kamerákat szereltek fel a megfigyelőrendszerük számára, aminek segítségével szemmel

225

SUSAN EE World After – Túlélők világa tudják tartani az Öböl környékét. Nem tűnik feleslegesnek elhelyezni pár kamerát a főutak mentén sem. Kell egy kis idő, míg lecsillapodik a szívverésem, sőt ügyelnem kell rá, hogy ne üljön ki az arcomra az elégedett vigyor. Nem hittem volna, hogy egyszer még jó véleménnyel leszek az Ellenállásról. De ha valaki hajlandó lesz a nyakát kockáztatni, és sikeresen végrehajtani egy nagyszabású mentőakciót, akkor ezek a fickók azok. Nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy megteszik, de sokkal inkább lehet számítani rájuk, mint az önző Jake kapitányra.

226

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

49 AF

ÉLHOLD-ÖBÖL

egy holdsarló formájú bemélyedés az Atlanti-

óceán partján. A földrengések és a tengeri viharok felismerhetetlenségig átformálták a partvonalat. A Félhold-öböl most inkább Holdkráter-öbölnek tűnik, a partot szegélyező rengeteg kiszögellés és beugró miatt. Az új Fészek egy puccos hotel, ami egykor az óceánra néző szirtfal tetejére épült. Most egy kisebb földdarabon áll, amit csodával határos módon nem mostak el a hullámok a környező sziklákkal együtt. Egy keskeny földhíd köti össze az öböl maradékával, amitől kalapácsra emlékeztet a hely formája. A földhíd nem az a régi betonút, ami a hotelhez vezetett. Talán a golfpálya volt itt valamikor. De bármi is volt korábban, most legalább olyan rázósnak tűnik, mint amilyen jövőnek nézek elébe, ahogy közeledünk a szélesen elterpeszkedő, uradalmi épületre emlékeztető szálloda felé. Elhajtunk a nagy, kör alakú felhajtóra néző főbejárat előtt. A kör közepén színes fényekkel megvilágított szökőkút áll, amiben meglepő módon még mindig csobog a víz. A felhajtóhoz vezető betonút a szikla szélénél egyszer csak véget ér. Oldalról hajtunk rá, ahol a beton viszonylag épségben megmaradt, majdnem az egész golfpályával együtt, ami most, lenyűgöző látványt nyújtva, az alattunk elterülő óceán hullámai fölé nyúlik. A fű harsány zöld, és rövidre van nyírva, mintha még mindig a régi világban volnánk. Az illúziót egyedül az üres úszómedence rombolja, ami a terület szélénél, félig a levegőben lógva egyensúlyoz a szikla pere-

227

SUSAN EE World After – Túlélők világa mén. Ahogy elhaladunk mellette, hatalmas hullám csapódik a sziklának, hűvösen szitáló vízpermetté porlik, és ahogy visszavonul, magával ragad egy darabot a medence betonjából. A főépület olyan, mint egy vidéki kastély egy György-korabeli romantikus regényben. Miután leparkoltunk, a hátsó bejáraton keresztül beljebb terelnek minket. A lépcsőn felérve egy krém- és aranyszínű ebédlőbe érkezünk, ami olyan benyomást kelt, mintha egy színpad kulisszái mögött volnánk. Mindenütt ruhákkal teli, kerekeken guruló állványok. Rojtokkal, gyöngyökkel teli flapper ruhák, páva- és strucctollas álarcok, az 1920-as évek divatját idéző kalapok és csillogó fejpántok, feltűnő zakók, hajszálcsíkos öltönyök és elegáns szmokingok. És ha ez nem volna elég, a szivárvány minden színében pompázó, áttetsző tündérszárnyak lógnak a fogasokon és a székek hátán, szerte a szobában. Seregnyi, a hotel egyenruhájába bújtatott ember sürgölődik a jelmezek és a dermedt nők körül. Lányok és asszonyok ülnek tükrök előtt, az arcukat festik, vagy némán ülnek, míg valaki más dolgozik rajtuk. Más nők öltözködnek, aztán fel-alá sétálnak a személyzet bíráló tekintete előtt, elragadóan ódivatú, nőies ruhákban, magas sarkakon. A sminkesek egyik tükörtől a másikig szaladgálnak, púderrel és ecsettel a kezükben. Van, ahol annyi hajlakk és parfüm került a levegőbe, hogy olybá tűnik, mintha köd szállt volna le. A ruhákat szédítő sebességgel tologatják körbe, kész csoda, hogy nem ütköznek össze. Mintha tollak és csillogó flitterek száguldoznának a terem egyik sarkából a másikba. Mindenki rettentően idegesnek tűnik. Túlságosan sok itt a nő ahhoz, hogy mindannyian Uriel ikertrófeáiként szolgáljanak. És, bár legalább százan lehetnek itt, alig szólal meg valaki. A hangulat sokkal inkább illene egy ravatalozóhoz, mint egy választékos gonddal előkészített jelmezbál vagy színielőadás, vagy akármi is ez, öltözőjéhez.

228

SUSAN EE World After – Túlélők világa Gyökeret eresztek a bejáratnál, és csak nézelődök. Fogalmam sincs, mit várnak tőlem, mit csináljak. Tetszik nekem ez a káosz, így talán lehetőségem lesz kisurranni és megkeresni Paige-et vagy Belielt. A helyzet egyre jobbnak tűnik, Madeline mintha megfeledkezne rólunk, elvágtat, hogy utasításokat adjon egy frizurákat szárító csapatnak. Körbesétálok a teremben, a szalagok, rojtok, gyöngyök, tollak és flitterek tengerében. A néhány elcsípett beszélgetésben folyton ugyanazt a mantrát hallom suttogni: – Szerezz magadnak egy angyal pártfogót, ha jót akarsz! Egyszer csak egy csapat egyforma nő közt találom magam, akik a terem egyik sarkában készülődnek. Az én hasonmásom is köztük van. A már felöltözött, kisminkelt párosok mintha egypetéjű ikrek lennének, néhányan biztos azok is. Szóval Uriel női trófeái, akiket az előző Fészekben láttam, ezért tűntek olyan rémültnek. Az Alcatraz börtöncelláiból toborozták őket, és valószínűleg tisztában voltak vele, milyen rettenetes szörnyűségek várnak rájuk, ha csalódást okoznak Urielnek. A Fészek földszintjén, a klubban látott jelenetet szürreálisnak tartottam, és csak most értem meg, milyen elmebajos őrültségnek tűnhetett az egész azoknak a lányoknak a szemében, akik abból a rémálomból érkeztek. Épp amikor már azt gondolom, hogy annyira nem foglalkozik velünk senki, hogy akár ki is surranhatnék, Madeline asszisztense, Daniel érkezik sietve, a főnökének szóló üzenettel. A kísérteties csendben az egész terem hallja, amit mond. – Barnákat. Azt mondta, alacsony, de formás barnákat akar. – Daniel egy „én megmondtam” pillantást vet Madeline-re. Madeline végignéz a párosával álldogáló lányokon. Mindenki meglapul, mint a nyúl, ha sólyom kering felette. A lányok összehúzzák magukat, kerülik a tekintetét, próbálják nem felhívni magukra Madeline figyelmét.

229

SUSAN EE World After – Túlélők világa Rám néz, és a páromra, Andira. Mi vagyunk a legalacsonyabb barnák. Madeline ajka makacs vonallá keskenyedik. – Biztos vagyok benne, hogy nem akarod mindannyiunk életét kockára tenni – mondja Daniel. De a hangja arról árulkodik, hogy pontosan az ellenkezőjét gondolja. – Azt kell adjuk neki, ami a lehető legközelebb áll ahhoz, amit akar. Te is tudod. Látszik, mennyire retteg, elárulja a pillantása és a feszülő vállai. Madeline lehunyja a szemét, és nagyot sóhajt. Akárkit is védelmez Doki, nagyon fontos lehet a számára. – Rendben – mondja. – Készítsétek fel őket! Daniel figyelme most felénk fordul. A tekintetét követve, mindenki minket bámul. Nagyon nem tetszik az együttérzésnek és megkönnyebbülésnek az a keveréke, amit a szemekben látok. Noha a dolgozók idegesek és a végsőkig kimerültek, ránk különös figyelmet fordítanak. Zuhanyzás, testápoló, parfüm, hajvágás, öltözködés és alapos sminkelés után újra Madeline előtt állunk. Az arcunkból többet takar el a csillogó smink, mint a műanyag álarc. A halántéktól induló, egymásba fonódó, kék és ezüst vonalak, a szemet megkerülve, az arccsont alatt érnek véget. Egyforma, az idomainkat kiemelő, gazdagon redőzött, burgundi vörös selyemruhát viselünk. Fejpántunkat pávatoll díszíti. A combig érő nejlonharisnyát a harisnyatartó rugalmas pántja tartja feszesen, hogy le ne csússzon. Magas sarkú cipőnk kecses formájú, csillogó, káprázatos, de kényelmetlen. Az utcákon az emberek az életükért harcolnak, én meg itt mosolygok és bólogatok, tűsarkú körömcipőben egyensúlyozva, ami ráadásul még a lábamat is szorítja. Madeline lassú léptekkel járkál körülöttünk. El kell ismernem, tényleg úgy nézünk ki, mintha ikrek lennénk. A hajam Andiéhoz hasonlóan vállig érőre lett vágva, és annyi ragacsot fújtak rá, hogy legfeljebb egy hurrikán erejű széllökés lenne képes a legap-

230

SUSAN EE World After – Túlélők világa róbb tincset is megmozdítani az egyformára bodorított hajkoronánkban. – Egész jól néznek ki ezekkel a szempillákkal – mondja Madeline. Botrányosan hosszú, a végüknél ezüstösre festett műszempillákat viselünk. Kétlem, hogy Uriel emlékezne rám, mivel csak pár pillanatig látott a régi Fészek alagsorában, de megnyugtat a tudat, hogy valószínűleg most még a saját anyám sem ismerne rám. Miután alaposan végigmér minket, Madeline bólint. – Gyertek velem, lányok! Tiétek a következő váltás az arkangyal mellett.

231

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

50 U

RIEL LAKOSZTÁLYA LENYŰGÖZŐ.

A nappali óriási, olyasfajta,

amilyet a hollywoodi filmekben látni. Két falon is hatalmas ablakok sorakoznak, melyekből szédületes, 180 fokos panoráma nyílik az óceánra. Tömör ködfal szegélyezi a látóhatárt, gomolyogva, kavarogva a víztükör felett. A látvány lélegzetelállító, ahogy tűsarkaink a puha plüssszőnyegbe süppednek, megtorpanunk, és leesett állal bámészkodunk. – Ide gyertek, lányok! – szól ránk Madeline. A hatalmas asztalhoz lép, ami a szoba szélén áll, a puha bőrrel bevont kanapék és fotelok mögött. Az asztal két oldalán, a fal tövébe mutat. – Amíg az arkangyal a lakosztályában tartózkodik, addig ti ezen a két ponton álltok. Nem mozdultok, hacsak az arkangyal nem mondja. Ne olyanok legyetek, mint egy szobor, hanem váljatok szoborrá. Levegőt vennetek szabad, de azon kívül semmi mást. Megértettétek? Odamegyünk a kijelölt helyünkre. Egy kicsike darab ragasztószalag van a padlón, az jelöli, hogy hová kell állnunk. – Élő műtárgyak vagytok. Az arkangyal trófeái. És itt maradtok, kétoldalt, mindaddig, amíg itt van. Elfoglaljuk a helyünket. Madeline kihúzza magát, kitolja a mellét, leejti az egyik vállát, kihangsúlyozza az idomait, mutatva, hogy hogyan kéne kinéznünk. Utánozzuk a testtartását. Odalép, és igazít rajtunk, kezét a csípőmre teszi, megemeli az állam, elrendezi a hajam. Kirakatrendezőket láttam így dolgozni a próbababákkal.

232

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Ha az arkangyal elhagyja a lakosztályát, követitek. Megkerülitek az asztalt és minden akadályt, egyszerre mozogva. Mindig két lépéssel lemaradva kövessétek! Ha észreveszitek, hogy lemaradtatok mögötte, ne rohanjatok! Kissé gyorsítsátok meg a lépteiteket, amíg utol nem éritek. Kellem és báj mindenekelőtt, hölgyeim! Az életetek múlhat rajta. – Mi lesz, ha ki kell mennünk a toalettre? – Tartsátok vissza! Néhány óránként tarthattok egy rövid szünetet, hogy egyetek és kiszaladjatok a mosdóba. A csapatunkból valaki eljön értetek, hoz ennivalót, és sminkkészletet, hogy megigazítsa a hajatokat és az arcotokat a szünetben. Néha az arkangyalnak magától is eszébe jut, hogy egy kis pihenőt adjon nektek, egy-egy hosszabb összejövetel előtt. Igen kedves is tud lenni a kis kedvenceivel, amíg azok azt teszik, amit elvár tőlük. – A hangja világossá teszi, hogy ezt figyelmeztetésnek szánja, nem megnyugtatásnak. Az asztal távolabbi végéhez megy, és kritikusan végigmér minket, ahogy a természetellenes pózba merevedve állunk. Bólint, és azt mondja, hogy szaladjunk ki gyorsan a mosdóba. Amikor visszajövünk, újra fel kell vegyük a pózt, anélkül hogy segítene. Ismét megszemlél minket, és kissé igazít a tartásunkon. – Sok szerencsét, hölgyek! – A hangjában nincs kímélet, mostantól magunkra vagyunk utalva. Sarkon fordul, és elhagyja a lakosztályt.

* Majdnem egy órája álunk már ott, mikor nyílik az ajtó. Időközben mindenféle aggasztó gondolat megfordult a fejemben, hogy vajon Uriel milyen célból igényli a jelenlétünket. Már megint itt vagyok egy átgondolatlan, bugyuta mentőakció kellős közepén, amivel nemcsak a saját életemet, hanem a körülöttem lévőkét is

233

SUSAN EE World After – Túlélők világa kockára teszem. Hogyan fogok én kisurranni és megkeresni Paige-et, miközben dekoráció vagyok Uriel mellett? Ahogy telik az idő, egyre jobban lankad a tartásunk. De mihelyst meghalljuk kintről a hangokat, észreveszem a szemem sarkából, hogy Andi is felélénkül, és kihúzza magát, akárcsak én. A szívem úgy ver, hogy látom a mellkasomon a lüktetését. Az ajtó kitárul, és Uriel sétál be rajta. Barátságos mosolya őszintének látszik, az egész arca, a szeme is részt vesz benne. Az ablakon át, az óceán felől áradó fényben a szárnyai megint törtfehérnek látszanak. Amit az Alcatraz kikötőjében éjsötét árnyalatnak véltem, most inkább hajnalpírnak tűnik, ebben a vöröses fényben. A késő délutáni napnak a hullámokról visszaverődő sugaraiban még egy hozzá hasonló könyörtelen gyilkos is barátságosnak tűnik. Nem csoda, hogy mindenki Kaliforniában akar lakni. – ...holnapra a jelentések a laborokból. – Egy nő követi. Hajának arany fürtjei a vállára omlanak. Szobrász vésőjére kívánkozó, tökéletes arcvonások. Hatalmas búzavirágkék szemek. A hangja akár egy… hm, angyalé. Lailah. Az összes izom görcsösen megmerevedik a testemben, attól tartok, hogy le fogok szédülni ezekről a magas sarkakról, olyan feszült vagyok. Lailah. Az orvoscsoport vezetője, aki Rafit műtötte. Akinek vissza kellett volna varrnia a gyönyörű, hófehér szárnyait, de ahelyett démonszárnyakat operált a hátára. Vajon az elégedettség, amit a tökéletes állkapcsán elhelyezett ökölcsapás nyomán éreznék, megérné-e, hogy szörnyű halált haljak miatta? – Mi tart olyan sokáig? – kérdi Uriel, miközben becsukja az ajtót. Lailah elkerekedett szemekkel bámul rá, egyszerre tűnik megbántottnak és dühösnek.

234

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Már az is csoda, hogy idáig jutottunk. Ugye tisztában vagy vele? Csupán tíz hónap, és mozgásba hoztuk az egész apokaliptikus gépezetet. – Tíz hónap? – Egy projektet ennyi idő alatt általában éppen csak hogy el lehet indítani. Egy közönséges csapat még mindig az első kísérletek eredményeinek elemzésével volna elfoglalva, és évekre, vagy talán évtizedekre volnánk attól, hogy egy kifejlett sáskákból álló sereggel rendelkezzünk, ami csak arra vár, mikor csaphat le a világra. Az embereim félholtak a kimerültségtől, Uriel. Nem hiszem el, hogy… – Nyugi! – mondja Uriel. A hangja szelíd, az arca barátságos. – Az angyali invázió kevesebb, mint két hónapja kezdődött. Már több hónappal a támadás megindítása előtt felállították a laboratóriumokat? A bőrkanapéhoz vezeti Lailah-t, leülteti. Hátradől a szomszédos fotelban, és felteszi a lábát a márvány kisasztalra. A fekete cipőtalpak mocskosnak tűnnek a borosüveg és a művészien elrendezett virágok mellett. Ettől eltekintve gyönyörű látványt nyújtanak. Két páratlan szépségű angyal lustálkodik a drága bútorokon. Uriel mélyen beszívja a levegőt. – Lélegezz nagyokat! Élvezd Isten teremtésének csodáit. – Büszkén int az óceánnak az ablakban feltáruló lenyűgöző látképe felé, mintha bármi köze lenne hozzá, hogy az ilyen csodálatosan néz ki. Újabb mély lélegzetet vesz, mintha azt akarná megmutatni, hogyan is kell ezt csinálni. Lailah követi a példáját, és vesz néhány nagy levegőt. Idáig egyik angyal sem fordított ránk több figyelmet, mint mondjuk az ebédlőasztalra. Számukra a berendezés részei vagyunk. A tekintetemet mereven a könyvespolcra szegezem, ahogy az egy szoborhoz illik. Már csak az hiányozna, hogy észrevegyék,

235

SUSAN EE World After – Túlélők világa figyelem őket. Egyébként is, a szenszej úgy tanította, az ellenséget legjobb a perifériás látásunkkal, a szemünk sarkából figyelni. – Ha nem lennék meggyőződve róla, hogy képes vagy irányítani ezt a projektet, akkor nem kértelek volna fel a vezetésére. – Uriel felveszi a borosüveget, és eltávolítja a dugót takaró fóliát. – Nincs senki, aki nálad jobban értene a kimérákhoz, Lailah. Ezt mindenki tudja. Vagyis majdnem mindenki, egyedül Gabriel nem volt vele tisztában. – A hangjában csipetnyi szarkazmus csendül, ahogy a Hírvivő nevét említi. – Nem azt a reszketeg, idióta Paeant kellett volna kineveznie birodalmi főorvosnak. Neked kellett volna megkapnod a posztot. És meg is fogod kapni, mihelyst megválasztanak Hírvivőnek. Talán még a címet is megváltoztatom, mondjuk lehetnél ügyvezető teremtő. Lailah tökéletes ajkai elnyílnak a váratlan örömtől, ó, ez nagyon is tetszene neki. – Ha Paean vezetné ezt a projektet – mondja Uriel, miközben egyre beljebb csavarja a dugóhúzót a dugóba –, ő sejtkultúrákkal kezdte volna, és éveket várhatnánk, míg végre történne valami. – Évszázadokat – mondja Lailah. – Szerinte mindent a sejtkultúrákkal kell kezdeni, mert az a szakterülete. – A módszerei már világkorszakokkal ezelőtt is elavultak voltak. Másrészt ott voltál te. Tudtam, hogy te átugrod ezt az egészet. Mert egy zseni vagy. Miért vacakolnánk azzal, hogy a nulláról kiindulva egy teljesen új fajt hozzunk létre, mikor összemixelhetjük azt a már meglévőkből is? Már nem úgy értve, mintha az nem volna rendkívül bonyolult dolog. – Halk pukkanással kihúzza az üvegből a dugót. – A munkád egyszerűen lenyűgöző. És tisztában vagyok vele, hogy a projekt hihetetlen gyorsasággal, rekordsebességgel halad. Lailah bólint. Uriel lopva rápillant. – De még jobban fel kell gyorsítani! – Barátságos tekintete megkeményedik, látszik, hogy hajthatatlan. Tölt a borból. Mintha vér csorogna a pohárba. – Tudom, hogy képes vagy rá, Lailah. –

236

SUSAN EE World After – Túlélők világa A hangja szelíd, bátorító, de van benne némi parancsoló felhang is. – Nem kaptad volna meg ezt a munkát, ha nem bíznék benne, hogy elboldogulsz vele. Háromszorozd meg a csapatot, szegd meg a szabályokat, hozd világra a sáskákat idő előtt, ha arra van szükség. – Lailah kezébe adja a poharat, és tölt magának egy másikat. – Növeljem háromszorosára a csapatomat, de kikkel? Még több emberrel? Ennyi erővel kutyákat is megpróbálhatnék betanítani a munkára, azok se konyítanak kevesebbet a fajok teremtéséhez. – Az egész bolygón ez a legfejlettebb terület. Ezt te magad mondtad. Ezért vagyunk itt, ezen a lélektelen helyen, és nem Mekkában, Jeruzsálemben vagy a Vatikánban, ahol a helyiek térdre borulnának előttünk, és illendő, régimódi tisztelettel adóznának nekünk. De mi inkább a berendezéseket, a laboratóriumokat, a magasan képzett biológusokat választottuk. Emlékszel? – Belekortyol az italba. – Te voltál az, aki ide akart jönni. Szóval legyetek kész vele időre, Lailah! – Megteszek mindent, ami tőlem telik. – Lailah is iszik egy kortyot, a bor sötétvörösre színezi az ajkát. – A sáskák utolsó csoportjának oroszlánfogai vannak és hosszú, női haja, ahogy kérted, de a szájukat nem tudják rendesen használni. Ha azt akarod, hogy jobban hasonlítsanak a bibliai leírásra, ahhoz több időre van szükségünk. Uriel szivart vesz elő az asztalon lévő dobozkából, és megkínálja vele. – Szivart? – Köszönöm, nem kérek. – Lailah keresztbe teszi modellhez illő, hosszú lábait, ami még jobban kiemeli formás alakját, ahogy elnyúlik a kanapén. Olyan, mint egy művészi festmény, melyen az idealizált, eszményi nőt akarták ábrázolni, inkább tűnik istennőnek, mint angyalnak.

237

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Próbáld ki! Ízleni fog! – Arra számítok, hogy nemet fog mondani. Még én is meg tudom állapítani, hogy egy vaskos, hamut potyogtató szivar nem az a kiegészítő, ami illene hozzá. De Lailah habozik. – De most komolyan, ki tudná megmondani, hogy az isteni nektárt tényleg kortyolgatni kellett, és nem elszívni? Nem csoda, hogy a ranglétra tetején lévők közül olyan sokan rákaptak. Lailah előrehajol, és elveszi Uriel kezéből a szivart. A tartása merevvé válik, a lába kényelmetlenül a teste alá szorul. Bizonytalanul forgatja az ujjai közt, és igencsak esetlenül áll a kezében a szivar, ahogy igyekszik meggyújtani a végét. – A sáskáknak nem kell tökéletesnek lenniük – mondja Uriel. – Csak egy show-műsorban fognak szerepelni. Az sem baj, ha nem maradnak sokáig életben, csak addig tartsanak ki, amíg kellő felfordulást csinálnak, igazi, régimódi, biblikus sanyargatásban, gyötrelmekben részesítik az embereket, és a seregük sötétítse el az eget. Lailah beleszív a szivarba. Azt várom, hogy köhögni fog, mint egy amatőr, de nem teszi. Azért kis híján elfintorítja az orrát. – Megpróbálom felgyorsítani a dolgokat. – A megpróbálom nem egy komoly ígéret. – Uriel hangja halk, de kemény. Lailah felsóhajt. – Nem foglak cserbenhagyni, arkangyal. – Remek. Ebben nem is kételkedtem. – Kifújja a füstöt. Remekszivar lehet. Nagyon elégedettnek tűnik. Feláll a fotelból, Lailah követi a példáját. – Le kell mennem, foglalkoznom kell a vendégekkel. Lehet, hogy kezdenek kissé elszabadulni odalenn a dolgok. Te is csatlakozol az ünnepléshez? Lailah, ha ez egyáltalán lehetséges, még kényelmetlenebbül érzi magát. – Vissza kell mennem dolgozni. A csapatomnak szüksége van rám.

238

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Természetes, hogy szükségük van rád. De egy estén át elboldogulnak nélküled is. A főorvos munkaköréhez hozzátartozik a nagyobb ünnepségeken való részvétel is. És elhiheted nekem, ez a mostani be fog vonulni a történelembe. Utólag bánnád, ha kimaradnál belőle. – Uriel előreengedi az ajtóban. – A Madeline nevű majom majd gondoskodik az öltözékedről. – Igenis, méltóságos uram. – Lailah szinte kimenekül az ajtón.

239

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

51 A

KÖVETKEZŐ NÉHÁNY ÓRÁBAN

URIEL

ÖLTÖZKÖDIK,

készülődik

az összejövetelre. Láthatóan ez is egy történelmi jelmezes buli lesz, csak ezúttal, úgy tűnik, lényeges szempont, hogy a résztvevők többé-kevésbé felismerhetetlenek legyenek. – Gondoskodjatok róla, hogy mindenütt legyen bőven maszk és szárnytakaró – mondja angyal segédjének, miközben Madeline és két másik ember szürkés színű szárnyait fátyolszerű, fehér anyaggal takarja el. Noha Madeline és a csapata lesz az, aki az angyalok jelmezeit kiosztja, Uriel kizárólag az angyal segédjéhez beszél. – Azt akarom, hogy az angyalok úgy érezzék, névtelenek maradhatnak. Az ember lányai pedig… gondoskodj róla, hogy szárnyakat viseljenek. – Szárnyakat? – kérdi a segédje. Az ő szárnya égszínkék, már értem, miért kell az angyaloknak a szárnyaikat is eltakarniuk, ha tényleg álcázni akarják magukat. – De méltóságos uram, ha szabad megjegyeznem, ott lesz az a rengeteg bor és jelmez, és a részeg harcosok a végén még összekeverik az emberek lányait az angyalokkal. – Hát nem szörnyű volna? – Uriel hangja azt sejteti, hogy egyáltalán nem volna ellenére a dolog. – De ha a harcosok tévedésből… – tapintatosan nem fejezi be a mondatot. – Akkor jól teszik, ha imádkoznak, hogy én legyek a Hírvivő, ne pedig Mihály. Mihállyal ellentétben, aki ismét oda van a világ másik végében, az egyik soha véget nem érő hadjáratán, én részt veszek a partin. Én itt leszek, és meg fogom érteni, hogy egy

240

SUSAN EE World After – Túlélők világa ilyen szörnyűséges tévedés hogyan eshetett meg. És ami Rafaelt illeti, még ha azt nem is lennének hajlandók elhinni, hogy elbukott, arra egészen biztosan emlékeznek majd, hogy miket papolt az emberek lányaihoz való közeledésről, miután a Felvigyázói éppen emiatt buktak el. Madeline és az asszisztense egy réteg fekete tollat helyez Uriel szárnyaira, hogy a fehér fátyolszövet kikandikál a tollak közti résen. – Mit csináltok? – kérdi Uriel ingerülten. Madeline elkerekedett szemekkel bámul Uriel segédjére, láthatóan meg van rémülve, hogy Uriel közvetlenül szólt hozzá. Aztán meghajol, és igyekszik minél kisebbre összehúzni magát. – Én, ööö… azt gondoltam, méltóságos uram, hogy jelmezt óhajt viselni. – Kezdem azt gyanítani, hogy kizárólag a Hírvivőnek jár a „méltóságos úr” megszólítás, és a talpnyalói csupán azért hívják így, hogy hízelegjenek neki. – Álarcot fogok viselni és szárnytakarót, de azt akarom, hogy már messziről felismerjenek. Csak a közönséges angyaloknak kell felismerhetetlennek lennie. Úgy nézek én ki, mint egy közönséges angyal? – Egyáltalán nem, méltóságos uram. – Madeline-nek a rémülettől elfullad a hangja. Reszkető kezekkel, sietve eltávolítják a fekete tollakat és a fátyolszövetet. – Máris hozunk valami megfelelőbbet. – Egymás sarkát taposva igyekeznek kifelé, a földön húzva maguk után a tollakat. – Úgy vélem, az intelligencia túlzott elvárás velük szemben. Elmerülnek a beszélgetésben, borról és konyakról folyik a szó. Az alapján, amit hallok, kiüríthették az összes bárt az Öböl környékén, hogy folyamatos ellátást biztosíthassanak ma estére az angyaloknak. Ismételten megdöbbent, hogy csak mi állunk háborúban, ők nem. Számukra, mi emberek, csak múló kellemetlenséget jelentünk.

241

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az előző Fészek elleni támadásunk dacára sokkal inkább izgatja őket, hogy elegendő itallal és jelmezzel lássák el magukat, mint hogy az emberek elleni védekezéssel törődjenek. Persze, az a tény, hogy gyakorlatilag az összes angyal sértetlenül megúszta, vagy teljesen fel fog gyógyulni, ha mostanáig esetleg még nem jött helyre, valószínűleg ad némi alapot a vérlázító magabiztosságuknak. Diszkréten megérintem a csípőmet, ahol a macis kardom szokta nyomni. A szövetet gyengének és sérülékenynek érzem. Nem sokkal később Madeline visszatér Uriel lakosztályába, nyomában egy egész csapattal, jelmezekkel megpakolt kerekes ruhaállványokkal, nagyjából az 1920-as évek stílusában, telis-tele csillogó, sziporkázó tollakkal. Dolgozni kezdenek Urielen. Végül fehér öltöny feszül rajta, a szárnyai aranyportól csillognak, akár az álarca, ami inkább koronaként szolgál, mint az arca elrejtésére. Jóval a homloka fölé nyúlik, amitől magasabbnak látszik, alul pedig a szeme mellé kanyarodik, anélkül hogy az arcát eltakarná. Mikor megnézi magát a teljes alakos tükörben, Andit és engem odaparancsol, hogy álljunk mögé. A sminket felfrissítették rajtunk, és halványan csillámló, áttetsző szárnyat kaptunk a hátunkra, amitől inkább látszunk tündérnek, mint angyalnak. Mi vagyunk a tökéletes kiegészítők a jelmezéhez. Már értem, miért pici barnákat akart. Apró termetünk mellett ő hatalmasnak tűnik. A szárnyai óriásinak látszanak, és valósággal fölénk tornyosul. Mi vagyunk a színben harmonizáló, barna selyemháttér az ő királyi, arany és gyémánt csillogásához.

* A parti épp csak elkezdődött, mire odaérünk. Szárnyas férfiak és elragadó nők kavarognak a többszintes teraszon és odalent a

242

SUSAN EE World After – Túlélők világa golfpályán. Az aranylóan ragyogó, alkonyi ég háttere előtt fáklyák és tábortüzek lángja lobog. A felaggatott, színes lámpások úgy lengedeznek az enyhe szélben, mintha madzagra kötött lufik lennének. Körben magas büféasztalok állnak, az arany-ezüst szerpentinnel, a csillogó konfettivel együtt hangsúlyozva az esemény ünnepélyes voltát, emelve a hangulatát. A golfpálya szélénél a szikláknak csapódnak a hullámok, míg a túloldalon, az öböl partján lágyan futnak ki a homokos fövenyre. A hullámok ritmikus moraja elegánsan olvad bele a vonósnégyes zenéjébe. Elnézek az óceán felé, és azon tűnődöm, vajon Alcatraz szigetén hogy halad a menekülési terv. Az Ellenállás már úton van? Jake kapitány vajon hajlandó felkelni a kényelmes foteljéből, hogy helyesen cselekedjen? Aztán a színesen kavargó tömeg felé fordítom a tekintetem, és azon töröm a fejem, hogyan fogom én itt megtalálnia húgomat. Uriel valósággal ragyog, látszik rajta, mennyire elemében érzi magát, ahogy üdvözli a vendégeket. Eleinte Andival pontosan kétlépésnyire lemaradva követjük, de aztán a tömeg egyre sűrűbb lesz, és már csak annyi helyünk marad, hogy egyetlen lépésre álljunk a háta mögött. Még rosszabb lesz, mikor lemegy a golfpályára. Semmi mástól nem érzi magát olyan esetlennek egy lány, mintha füvön kell járkálnia, magas sarkúban. Itt-ott belehallgatok a beszélgetésekbe. Két szó van, ami folyton elhangzik: „apokalipszis” és „Hírvivő”. Az „apokalipszist” hangosan, élvezettel ízlelgetve ejtik ki, míg a „Hírvivő” csak halkan és óvatos tartózkodással hangzik el. A nők ugyanolyan valószerűtlen és színpompás öltözékben vannak, mint mi. Légies szárnyak, csigákba bodorított és egyenesre vágott frizurák, színesen csillogó szemüvegálarcok. Vannak, akik talpig selyembe burkolóznak, másokon térd felett érő, rojtos flapper ruha feszül.

243

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az angyalok zselézett haja a fejükre tapad, régimódi szmokingokban, öltönyökben parádéznak. Álarcot viselnek és szárnytakarót, ami elrejti szárnyaik valódi színét és mintázatát. Néhányukon, hozzánk hasonlóan, erős smink vagy tetoválást utánzó arcfestés van maszk helyett. Néhányan feltűnő öltönyt viselnek, lelógó, vastag lánccal és gengszterkalappal. A nők az angyalokat környékezik, nevetgélve és flörtölve. De a szemüket elnézve, a hangulatuk messze van attól, amit oldottnak és vidámnak neveznék. Sokan közülük láthatóan eltökéltek, hogy szerezzenek maguknak egy angyalt. Látszik, hogy komolyan vették a figyelmeztetést, hogy szükségük lehet egy angyal pártfogóra. Ezen a partin nem Uriel egyforma lányai az egyetlenek, akik legbelül sikoltoznak a rettegéstől. Rengeteg nő van, de az angyalok még sokkal többen vannak, mint ahányat láttam legutóbb, a régi Fészekben. És az előző alkalomtól eltérően ez a parti dugig van dagadó izmú, villogó tekintetű harcosokkal. Úgy látom, hogy a nők többségének szárnyai sokkal inkább tündér-, mint angyalszerűek. És még a tollas szárnyak is mintha kicsi kerubokhoz tartoznának, egy igazi angyalhoz semmiképp sem illenének. Teljességgel kizárt, hogy bárki angyalnak nézze ezeket a nőket. Ha ma éjszaka egy angyal enged a kísértésnek, az holnap reggel bűnösnek érzi majd magát. És tisztában lesz vele, nem tudja meggyőzni a többieket, hogy tévedés történt. És egyedül Urieltől remélhet majd megváltást. Persze nincs ebben semmi meglepő, mindig is tudtam, hogy Uriel egy manipulatív szemétláda. Az a gyanúm, hogy ezt készítette elő a hetek óta tartó bulizással, piálással, a jelmezekkel, bátorítva az angyalok közeledését az ember lányaihoz. És most, hogy az álarcok és a szárnytakarók névtelenséget biztosítanak, az angyalok megtehetnek bármit, amire vágynak, anélkül hogy úgy

244

SUSAN EE World After – Túlélők világa éreznék, szemmel tartják őket. Most már nem lepődik meg senki, pedig kifejezetten furának tartották volna, ha Uriel rögtön ilyesmit javasol, amint megérkeztek a Földre. Az a kifejezés jut az eszembe, hogy „előre megfontolt szándékkal”. Az a tény, hogy a legkevésbé sem zavarja őket, ha eleget hallok hozzá, hogy elkezdjem összerakni a dolgokat, aggasztó. Nagyon aggasztó.

245

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

52 A

Z ALAPJÁN,

amit a hotel személyzetének tagjai közti beszélge-

tésekből össze tudok csipegetni, ez nem csak egy sima buli, hanem ünnepi díszvacsora. A programban italozás szerepel, lengén öltözött ember lányai, és még több alkohol. Aztán a vacsora következik, újabb italozással. Végül tánc az ember lányaival, és még több pia. Alapvetően az egész este a lerészegedésről fog szólni. Úgy sejtem, arra az esetre, ha az angyalok ma éjjel mégsem szegnék meg a szabályokat, Urielnek az a B terve, hogy gondoskodik róla, holnap reggel ne emlékezzenek még arra sem, hogy valójában nem is szegték meg a szabályokat. Uriel sorra veszi a csoportokat, kezet ráz mindenkivel, megtesz mindent, hogy a vendégei jól érezzék magukat. Andit és engem felajánl azoknak, akiknek nincs lány a karján, de ezt mindannyian udvariasan visszautasítják, anélkül hogy ránk néznének. Kezdem átlátni, hogy Uriel mekkora fába vágta a fejszéjét. Ez nem az a tömeg, amit olyan könnyedén lehetne manipulálni. A harcosok közül sokan egyik italt a másik után hajtják fel, de a nők kitüntető figyelméből nem kérnek. Néhányan a tömegből szívélyes mosollyal és a szárnyukat enyhén meglebbentve üdvözlik. Ez olyasmi lehet, mint az embereknél a szalutálás. Nem tárják szét a szárnyukat, ahhoz nincs is hely a tömegben, de ez is elég, hogy kimutassák a tiszteletüket. A régi Fészekben nem láttam ilyet. Úgy tűnik, Uriel kampánya

246

SUSAN EE World After – Túlélők világa eredményes volt. És akkoriban még méltóságos uramnak sem szólították. Elégedettséggel tölt el, hogy sokan mások csak biccentéssel és udvarias mosollyal üdvözlik. Urielnek szólítják, arkangyalnak, néha még Urinak is, nem pedig méltóságos úrnak. – Tényleg úgy véled, hogy közeleg az ítélet Napja, Uri? – kérdi az egyik harcos. Nem tisztelgett neki a szárnyával, és nem is üdvözölte túl nagy tisztelettel, de az arcán őszinte érdeklődés tükröződik, és… reménykedés. – Biztos vagyok benne – mondja Uriel. A hangjában szilárd meggyőződés csendül. – Gabriel arkangyal okkal hozott ide minket. És mi másért hozna két másik arkangyalt és egy légiónyi harcost a Földre, ha nem az apokalipszis miatt? Hát persze, naná, hogy így van. Kíváncsi lennék, Rafi mit gondolna erről a buliról. Mielőtt Uriel folytathatná, mások is közbeszólnak, ő pedig továbbáll, udvarias bólintásokkal köszönti a szembejövőket, és mesterkélten vidám mosolyra húzza a száját. A parti még csak most kezdődik, de nekem máris sajog a lábam. A lábujjaim mintha egy satuban lennének, amin minden percben szorítanak egyet, a bokámba pedig mintha szöget vertek volna. Arról fantáziálok, hogy belépek a tömegbe, és elvegyülök. Vajon eljutnék a széléig, és le tudnék lépni észrevétlenül? Épp, mikor erre gondolok, női sikoly hallatszik az öbölből, amit valami természetellenesen mély mordulás követ. Az áthatóan éles hangot gyorsan elnyeli a hullámverés harsogása, a beszélgetések moraja és a zeneszó. Andival egy pillanatra összevillan a tekintetünk, mielőtt újra felvennénk az előírt egyforma pózt. Az arcunk akár egy próbababáé, mintha műanyagból lenne, mozdulatlan és közömbös. De biztos vagyok benne, ha valaki alaposabban megnéz minket, nem kerüli el a figyelmét a tekintetünkben tükröződő félelem.

247

SUSAN EE World After – Túlélők világa Uriel egy ideiglenesen felállított szónoki emelvény felé veszi az útját. A tömegben kanyarogva, valakin a szokásosnál egy pillanattal tovább időzik a tekintete. Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire rákoncentrálok, csak amikor észreveszem az apró változást a testtartásában. A válla és az arca egy pillanatra megmerevedik, amíg átkapcsol robotpilótára, mert az agyát valami más foglalja le. A váltás oly gyors, hogy valószínűleg senki más nem vette észre, kivéve tán Andit, aki ugyanolyan intenzíven figyeli, mint én. Uriel egy, a tömeg szélén ácsorgó, túlméretezett angyalt figyel. Hófehér a szárnya, itt-ott meghintve pár aranyszínű tollal, és színben hozzáillő, óarany maszk takarja az arcát. A külseje minden szempontból angyalinak tűnik, eltekintve a gúnyos vigyortól az ajkán. Hófehér szárnyait kissé eltartja magától, mintha azt érezné, nem tartozik ide. Az egyik szárnyán nyomot hagyott egy olló, amit bárhol felismernék, örökre beleégett az agyamba. Beliel. A mellette lévő két angyalt is felismerem a videóról, amit Doki mutatott. A szárnyaik bronz és réz színekben csillognak, de feltenném rá a vacsorámat, hogy az egyiknek narancsszínű szárnyakat rejt a jelmeze. Narancsos az, a Kislányok Elrablója. A kezeim maguktól ökölbe szorulnak, kényszerítenem kell magam, hogy ellazítsam őket. Beliel és Uriel pillantása találkozik. Beliel bólint, épp csak megbiccentve a fejét Uriel irányába. Az arkangyal válasz nélkül elfordítja a tekintetet, de a szembejövő angyalra tündöklő mosolyt villant, és már sokkal nyugodtabbnak tűnik. Végigpillantok a Beliel körül állókon. Persze Paige-et nem látom sehol az angyalok tengerében, ahogy Rafit sem. Még abban sem vagyok biztos, hogy elhiszem, amit Doki Paige-ről mondott,

248

SUSAN EE World After – Túlélők világa hogy mennyire ragaszkodik Belielhez, bár a szívemben legbelül nem tartom elképzelhetetlennek. Uriel odalép egy újabb csapat harcoshoz. Ezek itt a „méltóságos úr” típushoz tartoznak. Körben mindenki mosolyog, és rebegteti a szárnyát. Ahogy Uriel áthalad a maszkos és álcázott szárnyú angyalok közt, az egyiken megakad a tekintetem. Kétségkívül harcos, el van látva az ehhez szükséges széles vállakkal és adonisz testtel. Szárnytakaróján fehérek a tollak, megszórva az alkonyi fényben csillogó ezüst pettyekkel. Az ehhez illő álarcot sűrűn borítják a tollak, a szem és a száj kivételével minden mást eltakarva. Félig még a homlokát is elrejti kócos, barna haja. Van benne valami, amitől megfeledkezem a lábamat szorító magas sarkúról, a nyomasztóan sűrű tömegről, sőt még a rettenetes Politikusról is. Valahogy olyan ismerősnek tűnik, ahogy ránézek, bár nem tudnám pontosan megmondani, hogy mitől. Talán ahogy a fejét tartja, vagy a magabiztossága, ahogy átvág a tömegen, mintha biztos volna benne, hogy mindenki ki fog térni az útjából. Noha egy szemernyivel sem fordít több figyelmet Belielre, mint bárki másra, akkor mozdul, amikor Beliel is, és megáll, ha Beliel megáll. Minden figyelmemet leköti a harcos, ahogy keresek rajta legalább egy halvány jelet, hogy ő Rafi. Ha emberek közt állna, könynyű lenne észrevenni, akár egy isten keveredne halandók közé. De amilyen szerencsém van, valóságos izom kolosszusok vesznek körül minket, és az a fajta férfiasság, ami után döglenek a nők. Kár, hogy jelen esetben nagy az esélye, hogy szó szerint is elhalálozhatnak. A hatodik érzéke megsúgja neki, hogy bámulom, mert egyszer csak egyenesen rám néz. Tudom, hogy mint a harcosok általában, ő is felméri maga körül a többieket, kinél milyen fegyver van, melyik a legjobb mene-

249

SUSAN EE World After – Túlélők világa külési útvonal. De mint az angyalok általában, nem valószínű, hogy sok figyelmet szentelne az embereknek. Ahogy végignéz rajtam, a pillantása arról árulkodik, hogy csak a nőt látja bennem, újabb bizonyítékaként az angyalok határtalan arroganciájának. Ami most, ahogy jobban belegondolok, egyre valószínűbbé teszi, hogy ez itt Rafi. Alaposan végigmér, a hajamba sütött hullámokat kihangsúlyozó pávatollaktól a szemem körül kanyargó, kék és ezüstszínű, cirkalmas vonalakon át, a testemre tapadó selyemruháig. De csak amikor a tekintete találkozik az enyémmel, akkor gyullad ki a szemében a felismerés szikrája. Semmi kétség, ez Rafi. De nem akar hinni a szemének. Egy pillanatra meginog az önuralma, az arca elárulja, mekkora zűrzavar dúl a lelkében. Látta, ahogy meghalok. Ez csak valami tévedés lehet. Ez a csillogó-villogó lány még csak nem is hasonlít arra az utcakölyökre, akivel együtt járta az erdőt. Mégis… Megtorpan, és sóbálvánnyá válva bámul rám.

250

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

53 A

KÁR EGY KŐSZIKLA, MOZDULATLANUL ÁLL,

miközben a tömeg

folyóként áramlik körülötte. Engem bámul, láthatóan megfeledkezve a körülötte kavargó fényes szövetek, színpompás tollak, tarka álarcok és pezsgőspoharak tengeréről. Számára talán megállt az idő, de a világ nem állt meg. Beliel egyre távolodik a tömegben, miközben Uriel egyre közelebb kerül Rafihoz. Ha Rafi továbbra sem mozdul, hamarosan kénytelen lesz üdvözölni Urielt. Az angyalok Rafi körül a szárnyaikat rebegtetik, ahogy Uriel közeleg. Ha ő nem int a szárnyával, ahogy a többiek, Urielnek fel fog tűnni. Talán még beszélgetni is leáll vele. Vajon megismeri Rafi hangját? Démonszárnyakkal besétálni az angyalok bulijába, kicsit olyan, mintha valaki kimenne a lőtérre, céltáblának álcázva magát. Próbálom a pillantásommal figyelmeztetni Rafit, ahogy a közelébe sodródunk, de mintha önkívületi állapotban lenne, úgy mered rám. Csak amikor már késő, akkor tér magához, kapja el a tekintetét, és bámul bele egyenesen Uriel arcába. Lehajtja a fejét, és elfordul, de elakad, mert rossz irányba indul, körülötte mindenki előrenyomakodik, hogy köszönthesse Urielt. Nem jut eszembe semmi, amivel megmenthetném Rafit, és nem járna azzal a következménnyel, hogy letépik a fejemet, vagy valami hasonló szörnyűséget művelnek.

251

SUSAN EE World After – Túlélők világa De bármit is csinálok, hogy eltereljem Uriel figyelmét, valószínűleg kivárja, míg visszavonulunk, hogy ízekre tépjen, és felzabáltasson a skorpió farkú vérebeivel. Legalábbis nagyon remélem. Kettő aprót lépek, kiesek a ritmusból, és elhagyom a hasonmásom. Úgy teszek, mintha megbotlanék. Urielnek zuhanok, és nagyobbat lökök rajta, mint szándékoztam. Uriel az egyik talpnyalójának tántorodik, pezsgő ömlik a kezére. Megfordul, sötét pillantást vet rám. Örökké tartó gyötrelmek ígérete izzik a szemében. Szinte látom, amint skorpiószörnyek csapnak le rám a magasból, itt helyben megragadnak, és magukkal vonszolnak egy tömlöc mélyére, ahol a sötétből elősereglő kegyetlen csatlósok apró darabokra vagdalnak. Nem kell tettetnem a rettegést, mikor Uriel rám néz. De ahogy gyanítottam, kivárja, hogy majd később foglalkozzon velem, csak miután végzett a tollak cirógatásával, vagy azzal, amit az angyal politikusok csinálnak. Addig ki kell majd találnom, hogyan másszak ki ebből a pácból. Mire összeszedi magát, és az arcára kiülő erőszakos kegyetlenséget átváltoztatja valami mássá, ami jobban illik egy politikushoz, és visszafordul a csodálói felé, Rafi már nincs sehol. Beletelik pár perc, mire a szívverésem ismét megnyugszik. A pillantásomat mereven előreszegezem, igyekszem előírásszerűen viselkedni, nem merek Andira pillantani, nem akarom látni a rettegést az arcán. Nélkülem neki sem veszi túl sok hasznát Uriel, nem igaz? Remélem, Rafinak sikerült eljutnia valami homályos sarokba! Remélem, Paige jól van, és hamarosan meg fogom találni. Remélem, anyával és Clarával is minden rendben, és sikerül megszökniük. És most még itt van Andi is, akit nyilvánvaló módon, távozáskor magammal kell vinnem, mert a halálos ítélettel egyenlő

252

SUSAN EE World After – Túlélők világa számára, ha az ikerpárja lelép vagy megöleti magát. És aztán ott vannak még azokaz emberek az Alcatraz szigetén… Túl sok ez nekem. Már abba is kis híján beleroppanok, hogy anyáért és Paige-ért én vagyok a felelős. Azzal nyugtatgatom magam, hogy csak egy gyerek vagyok, nem hős. A hősöknek szokásuk szörnyűséges módokon elhalálozni. Valahogy túl fogok jutni ezen, aztán pedig a legnyugalmasabb, legeseménytelenebb életet fogom élni, ami csak lehetséges, itt, a túlélők világában. Követjük Urielt, ahogy átvág a tömegen, és elindul a gyep óceán felőli oldalán felállított szónoki emelvény felé. Az emelvényre hosszú asztalt állítottak, fehér abrosszal letakarva. Az asztalterítő csapkod az élénk, tengeri szélben, a tányérok és az evőeszközök tartják a helyén. Angyalok ülnek kétoldalt a középen lévő, üres szék körül, mint a tanítványok az Utolsó Vacsorán. Uriel felsétál az asztal elé, és középen megáll, letekint a partira érkezett vendégseregre. Azon tűnődöm, hogy vajon le kéne-e ülnünk, de Andi is és én is addig habozunk, míg végül elfoglaljuk a szokott helyünket Uriel két oldalán. Mintegy végszóra, a vendégek moraja elcsendesedik, és minden tekintet ránk szegeződik. Mármint Urielre, természetesen, csak nagyon közel vagyok hozzá, ezért olyan érzés, mintha mindenki engem bámulna, pedig valószínűleg észre se nagyon vesznek. Azon kapom magam, hogy a tömeget pásztázom, egy bizonyos, bosszantóan gunyoros angyalt keresve. Veszek egy mély lélegzetet. Tényleg azt szeretném, ha Rafi még itt lenne? Az előbb is majdnem elkapták, öngyilkosság lenne, hanem lépne le innen a lehető leggyorsabban. De hiába, csak azon jár az eszem, vajon lát-e most, ahogy itt állok.

253

SUSAN EE World After – Túlélők világa Egyenesen előre kéne szegeznem a tekintetem, a tömeg feje fölé, de a szemem folyton balra téved, hogy az alattunk lévő arcokat pásztázza. – Köszöntelek benneteket, fivéreim és nővéreim – mondja Uriel, mikor mindenki elcsöndesedik. – Azért gyűltünk itt össze ma éjjel, hogy egyesüljünk egy közös cél érdekében, és hogy ünnepeljünk. Borzalmas és örömteli híreket is hoztam. Nézzük előbb, ami borzalmas. A hallgatóság néma csendben, kíváncsian figyel. – Mielőtt az emberek rátámadtak a Fészekre, azt feltételeztük, hogy az elvárásoknak megfelelően fognak viselkedni. De a tudomásomra jutott, hogy olyan aljas dolgokra is képesek, amit már nem tűrhetünk tétlenül. Uriel int valakinek, hogy lépjen előrébb. Egy rettegő férfit vonszolnak fel a színpadra. Kifakult farmert, Rolling Stones pólót és szemüveget visel. Reszket és verejtékezik, láthatóan halálra van rémülve. Egy angyal összetekert abroszt ad Uriel kezébe. Széthajtogatja, hagyja, hogy a tartalma a színpadra hulljon. – Áruld el, ember – mondja Uriel –, hadd hallja mindenki, mit rejtegettél ebben a rongyban? A férfi zihálva lélegzik, hörögve kapkodja a levegőt, eszelős tekintettel bámulja a tömeget. Mikor nem szól semmit, az őre megragadja a haját, és hátrarántja a fejét. – Tollakat – nyögi ki a fogoly. – Egy ma… marék tollat. – És még? – kérdi Uriel. – Ha… hajat. Egy fürt aranyhajat. – És még mit, ember? – kérdi Uriel dermesztő hangon. A rab tekintete körbejár, látja, hogy csapdában van, és a helyzete reménytelen. Az őr ismét hátrarántja a fejét, a nyaka szinte kitörik. – Ujjakat. – A férfi felzokog. Az arcán könnyek csorognak, én pedig azon tűnődöm, mi lehetett a foglalkozása, mielőtt a civilizált világnak vége lett. Orvos volt? Tanár? Bolti eladó? – Két…

254

SUSAN EE World After – Túlélők világa levágott… ujjat – mondja lihegve. Az őr elereszti. A férfi reszketve kuporog a színpadon. – Honnan szerezted a tollakat, a hajat és az ujjakat? Az őr felemeli a kezét, mire a férfi összerezzen, és eltakarja az arcát. – Kaptam valakitől – mondja. – Én nem bántottam senkit. Esküszöm. Én soha nem bántottam senkit. – És honnan szerezték őket? – Nem tudom – zokogja a férfi. Az őr megragadja a karját, szinte hallom, ahogy recsegnek a csontjai. Fájdalmában felordít: – Angyaloktól. – Térdre esik, és hangosan zokog. A tekintete rémülten ugrál az ellenséges tömegben. – Ezek angyalok darabjai. – Szinte suttog, de a közönség döbbent csendben áll, biztos vagyok benne, hogy meghallották.

255

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

54 – ANGYALOK DARABJAI – kiáltja Uriel mennydörgő hangon. – A majmok feldarabolják sérült testvéreinket, mielőtt meggyógyulhatnának. Pénzért árulják a tollainkat, ujjainkat és más testrészeinket. Mindannyian jól tudjátok, milyen sokáig tart és milyen fájdalmas, míg újra kinő egy ujj, és akkor még nem beszéltünk azokról a testrészekről, amiket nem tudunk visszanöveszteni. Az angyalok felordítanak, izzik bennük az indulat. Uriel hagyja, hogy a jogos harag átjárja a tömeget. – Oly régóta várunk. Oly régóta hagyjuk, hogy a majmok beszennyezzék ezt a gyönyörű földet, hagyjuk, hogy azt gondolják, ők a legkedvesebb faj az isteni teremtésben. Még azt sem képesek felfogni, miért uralhatták példa nélkül álló módon hosszú ideig a Földet. Olyan önteltek és idióták, hogy még azt sem képesek belátni, mekkora ostobaság, ha valaki csatatérré változtatja a saját otthonát. A tömeg kárörvendően kuncog és pfujol. Uriel mosolyogva nézi őket. – De örömteli híreket is hoztam, fivéreim és nővéreim. Olyan híreket, melyek a megérdemelt helyükre teszik az ilyen embereket, mint ez itt. Híreket, melyek lehetővé teszik számunkra, hogy Isten jóváhagyásával megbüntessük őket. A tömeg elcsendesedik. – Hallottátok a pletykákat – mondja Uriel. – Hallottátok a spekulációkat. Azért vagyok itt, hogy elmondjam nektek, ezek mind igazak. A jelek itt vannak. Döntő bizonyítékkal rendelkezünk arra nézvést, hogy Gabriel, a Hírvivő miért hozott minket ide a Földre. A közönség izgatottan sustorog.

256

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Nem kell többé törni rajta a fejünket, fivéreim és nővéreim. Nem kell többé azon vitatkoznunk és veszekednünk, hogy ez egy gyakorlat, egy összetűzés a bukottakkal, vagy csak egy újabb figyelmeztetés az embereknek, akik közben kavicsokkal és kövekkel hajigáinak minket. – Elhallgat, hogy fokozza a drámai feszültséget. A tömeg elnémul. Uriel farkasszemet néz a tömeggel. – Itt vannak a bibliai sáskák. Halk suttogás kezdődik, majd hamarosan kitör az izgatott ordibálás. Uriel hagyja, hogy a hangzavar fokozódjon, mielőtt felemeli a kezét, hogy lecsendesítse a tömeget. – Mint azt sokan tudjátok, a munkámnak része, hogy időnként meglátogassam az Alvilágot. Tegnap felnyitottam az Alvilág mélységét. Fekete füst szállt fel a mélységből, mint egy nagy kemence füstje, a nap és a levegő elsötétült a mélység füstjétől. A füstből pedig sáskák jöttek ki a földre. Ahogy az meg volt írva, skorpiókéhoz hasonló farkuk és fullánkjuk volt, arcuk pedig olyan volt, mint az emberi arc, és olyan hajuk volt, mint az aszszonyok haja, foguk, mint az oroszláné. Csak jöttek, egyik ezer a másik után. Betöltötték az eget. Az angyalok a tömegben, mintha csak a végszóra vártak volna, ugyanabba az irányba fordulnak, és felnéznek az égre. Meglátom a sötét felhőt a látóhatáron, még mielőtt meghallanám, amit ők hallanak. A felhő szétrobban, még több sötétség spriccel szét belőle, és egyre csak növekszik. A halk zümmögés gyorsan mennydörgő morajlássá erősödik. Már hallottam ezt a hangot. A rajzó skorpiók hangját. Némán és mozdulatlanul áll mindenki, figyeljük, ahogy száguld felénk a kavargó felhő.

257

SUSAN EE World After – Túlélők világa Uriel felemeli a karját, mintha kész volna magához ölelni a tömeget. – Megkaptuk a megerősítést, fivéreim és nővéreim, ez az, amire vártunk. Amire létrehoztak minket. Amiért éltünk, amire készültünk, amiről álmodtunk, végre elérkezett! Uriel hangja parancsként dübörög a fejemben. – Olyanok leszünk, akár a… Isten? – …régi idők hősei! Vesz egy mély lélegzetet. – És végezetül: – Újabb levegővétel, a mellkasa csak úgy duzzad az önelégültségtől. – Eljött az ítélet Napja. A legendák apokalipszise ITT VAN!

258

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

55 M

IKÖZBEN A TÖMEG AZZAL VAN ELFOGLALVA,

hogy felfogja, mit

is mondott Uriel, a skorpiósáskák felhője száguldva közeledik felénk. Szeretnék rájuk kiáltani, hogy Uriel hazudik. Hogy a skorpiók az ő teremtményei, nem a bibliai sáskák, de lekésem a megfelelő pillanatot, mert a tömeg őrjöngeni kezd. A harcosok felemelt kardjukat az ég felé rázzák. Csatakiáltásaiktól visszhangzik a környék. Kitárt szárnyukról lehull az álca. Madeline gondosan felhelyezett tollai szanaszét repülnek. Csillámpor és tollpelyhek lebegnek a levegőben, mintha konfettiágyúkat sütöttek volna el a tömegben. Összehúzom magam, a legszívesebben láthatatlanná válnék. Ironikus módon Andi ugyanezt teszi, így továbbra is tökéletesen összeillő párost alkotunk. Vérszomj kavarog a levegőben, mint valami feromonfelhő, és egyre csak sűrűsödik. Aztán szörnyű dolog történik. Mellettünk az emelvényen egy harcos megragadja az angyaldarabokkal kereskedő férfit, és a feje fölé emeli. A férfi kapálózik, mint egy kisgyerek, a szemüvege leesik. Az angyal a tömegbe hajítja. Karok százai ragadják meg szegény fickót, és berángatják az angyalok tömegének kavargó közepébe. A férfi megállás nélkül sikoltozik.

259

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az angyalok tülekednek, egymást tapossák, hogy elérhessék a férfit. Véres ruhafoszlányok, és nagyobb, ragacsos darabok, melyekről nem is akarom tudni, hogy micsodák, repkednek a levegőben. Az angyalharcosok dühödten ordítoznak és taszigálják egymást, biztatják azokat, akik a férfit tépik, szaggatják. A tömeg tele van emberekkel. Innen jól látszik, milyen aprók az emberek, és mennyire rettegnek, mivel kezdik felismerni, mi vár rájuk. Többségében nők, akik különösen sebezhetőnek tűnnek hiányos öltözékben és magas sarkú cipőben. Skorpiók szárnyainak robaja hallatszik, elsötétítik az eget, ahogy elszállnak felettünk. Szárnycsapásaiktól feltámad a szél, zúgása elkeveredik a tömeg kiáltozásával. A tombolva örvénylő energia felkorbácsolja a részeg harcosok vérszomját. A pánikba esett emberek menekülni kezdenek. És a harcosok – akár a macska, amiben felébredt a vadászösztön a menekülő egér látványától – rájuk vetik magukat. Elkezdődik a mészárlás. Akik csapdába estek a tömeg közepén, nincs hová fussanak, de azért próbálkoznak. Túl sűrű a tömeg, hogy az angyalok használni tudják a kardjukat, ezért puszta kézzel ragadják meg az embereket. Sikolyokkal telik meg a levegő. A tömeg középtájon egyre sűrűsödik, a széleknél meg kezd feloszlani, ahogy szétszaladnak az emberek. Az angyalok láthatóan élvezik a hajszát, hagyják, hogy az emberek eltávolodjanak a tömegtől, és csak akkor vetik magukat utánuk. Egy harcos az egyik pincér gyomrába vájja az öklét, és valami nyúlós, véres, dolgot rángat ki belőle. A belei lehetnek. Egy sikoltozó nő nyaka köré tekeri az egészet, mintha valami drága nyaklánc lenne. Körülötte a többi angyal hangos éljenzéssel fejezi ki tetszését, felemelt öklüket őrjöngve rázzák az ég felé.

260

SUSAN EE World After – Túlélők világa Fentről, az emelvényről látom, ahogy a kiömlő vér színe megállíthatatlanul terjed, egyre vörösebbre festve a tömeget. Andi pánikba esik, és visítani kezd. Megfordul és futni kezd, leugrik az emelvényről, bele a sötétségbe. Az ösztöneim azt sikoltják, hogy kövessem a példáját, de az emelvényen a legkisebb a tolongás, ameddig a szem ellát, ez a legbiztonságosabb hely. De egy lincselés közepette fent állni egy emelvényen, olyan, mintha tízezer wattnyi reflektor fénye irányulna rám, miközben minden sejtem üvöltve követelné, hogy rejtőzzem el a sötétben. Láthatóan Uriel sem tudja, mitévő legyen. Ide-oda kapkodja a fejét, az arcán látszik a feszültség, ahogy a segédeihez fordul, minden arról árulkodik, hogy ez nem szerepelt a tervben. Azt gondolta, ma este mindenki jól lerészegedik majd, kísértésbe esik, elcsábul, és megszeg pár tabut. De erre egyáltalán nem számított. Talán, ha harcos lenne, és nem politikus, akkor előre látja a reakciójukat. Tisztában lett volna vele, hogy a civilizált viselkedés mindössze vékony máz, és csupán ürügyre várnak, hogy szabadon engedhessék a vérszomjukat. Az angyalok, akik egymást félrelökve versenyt futnak, hogy elkapják a menekülő embereket, összekapnak, és egymást kezdik csépelni. A mészárlásból hamarosan általános dulakodás és csetepaté kerekedik. Néhányan felröppennek levegőbe, hogy több helyük legyen, és a felfordulás immár háromdimenzióssá válik.

261

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

56 A

SZEMEM SARKÁBÓL EGY IDEJE ÉSZLELEM A MOZGÁST,

ami most

már felkelti a figyelmemet. Valaki sietősen tör utat magának a tolongásban, az emelvény felé. Nem engedem, hogy a képzeletem elragadjon. De nehezen bírok vele. Én nem az a fajta lány vagyok, aki elrabolt királykisaszszonyként, passzívan várja, hogy megérkezzen a herceg, és megmentse, ennek ellenére, iszonyú király volna, ha Rafi egyszer csak befutna,hogy magával ragadjon az égbe. De nem ő az. Hanem Beliel. Óriási vállaival átfurakszik a felforduláson. Tekintetem a tömeget kutatja Beliel háta mögött, de nyomát se látom Rafinak. Úrrá lesz rajtam a csalódottság, kis híján elsírom magam. Meg kell találnom a kiutat ebből a helyzetből. Egyedül. A figyelemelterelés már megvan, ez jó. Mindenütt vérszomjas angyalok nyüzsögnek, ez viszont rossz. Nagyjából eddig sikerül eljutnom a tervezésben. Beliel felmászik az emelvényre, és átnyomakodik az Urielt körülálló angyalok közt. Lassan besokallok a sikoltozástól, ordítozástól és a vérszagtól. Az ösztöneim és az izmaim át akarják venni az irányítást, minden erőmet össze kell szedjem, nehogy rohanvást belevessem magam a halálos kavargásba, ahogy Andi tette. Két lehetőségem van: vagy itt maradok fent, amíg az angyalok rám nem rontanak,

262

SUSAN EE World After – Túlélők világa vagy berohanok a lenti mészárszékbe, és reménykedem benne, hogy sikerül épségben kilógnom innen. Soha nem volt még pánikrohamom, nagyon remélem, hogy nem most fog rám törni. De nagyon is tudatában vagyok, menynyire törékeny és jelentéktelen teremtmény vagyok ezekhez a félistenekhez képest. Azt hittem, hogy az elképzeléseim szerint alakíthatom majd a dolgokat? Hogy legyőzhetem bármelyiküket is? Egy kis senki vagyok, még a semminél is kevesebb. A természet rendje szerint most egy asztal alatt kéne kuporognom, és zokogni az anyukám után. Csakhogy a többi embertől eltérően én sosem számíthattam az anyukámra. A gondolat hűvös nyugalommal tölt el. Mindig is magamra voltam utalva, és idáig egész jól elboldogultam, nem igaz? Gondolatban végigveszem a sérülékeny testrészeket, melyeknél a méret és az erő nem számít. Szem, torok, herék, térd. Még a legnagyobb, legkeményebb férfiaknak is van sebezhető pontja, ahol egész kis erővel is komoly sérülést lehet okozni. Ez a gondolat kellően megnyugtat ahhoz, hogy nekiálljak kiutat keresni. Ahogy kissé higgadtabban körülnézek, egy új alakot veszek észre az emelvényre vezető lépcsőnél. Rafi áll ott szobormereven, és engem figyel. Fehér szárnytakarójának ezüst foltjai szikráznak az alkonyi félhomályban, mint a csillagok a nyári égbolton. Nem is gondolná az ember, hogy az álca alatt kaszapengéjű démonszárnyak lapulnak. Vajon felismert már? Uriel csapatának tagjai sorra elrugaszkodnak az emelvényről, és felröppennek a levegőbe, akár egy sokszárnyú élőlény. Beliel marad utoljára. Kitárja lopott szárnyait, és csap egyet. Rafi ráveti magát, és lerántja. Hangos csattanással az emelvényre csapódnak, de senkinek nem tűnik fel még egy pár verekedő harcos.

263

SUSAN EE World After – Túlélők világa Egyedül csak mi maradtunk az emelvényen. Alattunk a véres kavarodás. Felettünk a skorpiók végeláthatatlan tömege. A kettő között részeg angyalok ütik egymást, mindenki mindenki ellen, kavarog a bunyó, néha egymásnak ütköznek a levegőben. Egy csupa vér angyal zuhan fentről az emelvény deszkáira. Úgy ömlik a vére, hogy még a ruhámra is jut belőle. A válla csúnyán szétnyílt, mintha egy lámpaoszlop hegyes vége hasította volna fel. De mintha észre sem venné, felpattan, és máris készen áll a folytatásra. Hirtelen ráébredek, hogy a környéken én vagyok az egyetlen emberi lény.

264

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

57 M

IT NEM ADNÉK MOST RAFI KARDJÁÉRT!

A véres angyal lép egyet felém. Felkapok egy elsőrendű steakkést az asztalról, és lerúgom a magas sarkút. Vagy legalábbis megpróbálom. Az egyik nem akar lejönni, a kezemmel kéne lesegítenem. Bedagadhatott a lábam, vagy a cipő volt túl kicsi. Nem ismerek egyetlen harcművészetet sem, ami ne igényelne jó lábmunkát, és meglehetősen biztos vagyok benne, hogy félig csupasz lábbal, félig meg magas sarkúban küzdeni, nem tartozik az ajánlott technikák közé. A ruhám szintén gondot okoz. Bokáig ér, és meglehetősen testhez álló. Istenien áll rajtam, de nem tudok benne rúgni. A lábam a legerősebb testrészem, és nem óhajtok megbéklyózva küzdeni, csak azért, hogy eleget tegyek az illendőség kívánalmainak. Az aljánál bevágom a késsel, és felhasítom egész combig. Úgy tartom a kést, hogy behatoljon a bordái közé, ha megszúrom. A torok jobb célpont volna, de túl alacsony vagyok, hogy azzal próbálkozzam egy ilyen behemótnál. Legalábbis az első döfésnél. A második, miután már bekapott egyet, más lapra tartozik. A kés láttán vigyorogni kezd, mintha az csak még élvezetesebbé tenné számára a dolgot. Felvonja a szemöldökét, mikor látja, hogy úgy tartom a kezemben, mint aki használni is tudja. De a kardja a helyén marad

265

SUSAN EE World After – Túlélők világa a hüvelyében, mintha az ilyen mészárlás és részeg csetepaté nem érne annyit, hogy előhúzza. A tekintete a késre és a szememre tapad. Nincs nehéz dolga, mivel a kezem fent van az arcomnál, küzdőállásban. De a magas sarkú még mindig ott van a hátul lévő lábamon, ami így egy arasszal magasabban van, mint az elöl lévő. Esélyem sincs a rendes lábmunkára, ha így fogok körbesántikálni. Ezért aztán az egyetlen dolgot teszem, amire így is képes vagyok. Egyenest az arca közepébe rúgok az arasznyi sarkammal. Erre nem számított. Hanyatt vágódik, és lezuhan az emelvényről. – Tényleg te vagy az – mondja Rafi. Dermedten bámul rám. Az ökle megáll a levegőben, épp miközben Belielt igyekszik kiütni, aki egy merő vér, és erősen tántorog. Lassan elmosolyodik, amitől szinte elolvadok. Beliel szakítja félbe az idilli pillanatot, és lefejeli Rafit. Rafi hátratántorodik. Beliel alaposan megnéz magának. Boldogan elvigyorodik, mint aki rájött egy titokra. A fogait vér borítja, felhasadt az ínye. Felugrik az emelvényről, csap egyet a szárnyaival. Rafi utánaugrik, és megragadja a lábát. Visszarántja Belielt, az nem tud elrepülni. Rafi mindjárt viszszaszerzi a szárnyait. Lekapom a rajtam maradt cipőt, és indulnék, hogy segítsek neki. De mielőtt egyet is léphetnék, a véres angyal, akit lerúgtam az emelvényről, kikászálódik a kavargó testek tömegéből. Apám, de ki van akadva! A cipősarok az orrán találta el, amitől teljesen szétnyílt az arca. Eredetileg vidám maszkja most úgy néz ki, mintha egy horrorfilm jelmeze lenne.

266

SUSAN EE World After – Túlélők világa Hátralépek, és gyorsan Rafira pillantok. Teljes erővel húzza vissza Belielt, nehogy elrepüljön. Itt az alkalom, hogy visszaszerezze a szárnyait. Ennyi brutalitás a mai napon már nem oszt, nem szoroz. Talán soha többé nem lesz rá ilyen jó lehetősége. Rafi felém pillant, a tekintetünk találkozik. A szél a hajamba kap, és az arcom elé fújja, a széthasított ruhát pedig a lábam köré csavarja. Nem tudom, mitől jövök jobban zavarba, hogy épp mikor harcolni készülök, a combharisnyám egész hosszában kilátszik, vagy hogy a tündérszárnyaim verdesnek a szélben. Az ellenfelem olyan ütésre emeli az öklét, ami ha eltalál, végleg ki fekszem. Felkészülök a védésre és a döfésre. Azt mondom magamnak, elbírok a fickóval, de tisztában vagyok vele, hogy csak késleltetni tudom az elkerülhetetlent. Felismerem, ha az ellenfél erőfölényben van. Az ökle felém száguld. Mielőtt megmozdulhatnék, félrecsapja egy alkar, ami legalább akkora, mint az övé. Rafi behúz neki egy akkorát, hogy hanyatt vágódik, és lent is marad. Beliel az emelvény szélén egyensúlyozik, minket figyel véres mosolyával, mintha felettébb tetszene neki, amit lát. Felugrik a levegőbe. Rafi gyönyörű, hófehér szárnyai előre-hátra csapkodnak Beliel hátán. Egyszer, kétszer. Elegáns, könnyed mozdulattal intenek búcsút. A hatalmas démon eltűnik az öklével hadonászó, ide-oda röpködő tömegben.

267

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

58 RAFI LERÁNGATJA A SZMOKINGFELSŐT ájultan heverő támadómról, és körém csavarja. Eltakarja az egész felsőtestem, beleértve a fejemet is. A gallérjánál éppen ki tudok kukucskálni a túlméretezett zakóból. Egy meleg kar fonódik a vállam köré. – Maradj velem! – hallatszik az ismerős, férfias suttogás a fejem fölül. A csőcselék üvöltözése és a hullámok moraja ellenére ahogy meghallom ezt a hangot, valami kienged a mellkasomban. Felpillantok, hogy mondjak valamit, de az ajkamra teszi az ujját, és azt suttogja: – Ne szólj egy szót sem! Ahogy kinyitnád a szád, egyből tönkretennéd a kedvenc fantáziám, amiben kimentek egy ártatlan lánykát a veszedelemből. Most, hogy ennyire megkönnyebbültem, egyébként is az a legvalószínűbb, hogy hisztérikus röhögésben törnék ki. A látóterem leszűkül a zakó gallérjai közti keskeny résre, ahogy védő ölelésébe burkolózva sietősen lépkedek. Magához szorít, a saját testével oltalmaz. Hozzásimulok, igyekszem láthatatlanná válni. Négy lépcsőfokot leereszkedve belemerülünk az erőszaktól fortyogó katlanba. Szorosan markolom a kést, felkészülök minden eshetőségre. Rafi meglehetősen domináns módon tolakodik, és félrelökdös mindenkit az útjából. A háta mögé tol, és maga után húz, a csőcselék szétválik előtte. A tömeg szélének közelében járunk, de még nem értünk ki belőle. Földön heverő testeken botorkálunk keresztül, igyekszem nem lepillantani.

268

SUSAN EE World After – Túlélők világa A verekedőket lefoglalja az ellenfelük, nem érnek rá velünk törődni. Most már a legtöbb helyen angyal küzd angyallal, de van még néhány ember is a földön, a karjukkal igyekeznek oltalmazni a fejüket az ökölcsapásoktól és rúgásoktól. Néhány harcos undorodva csóválja a fejét, de az áldozatoknak ez nem sok vigaszt jelent. Egyik felem szeretne szembeszállni a kegyetlenkedő angyalokkal, míg a másik inkább menekülne és elrejtőzne. Rafi olyan gyorsan vonszol magával, hogy nem marad több időm ezen tűnődni. Nem sokat látok, és egyszer csak nekiütközök a hátának, ahogy hirtelen megtorpan. Elhagytuk a tolongást, a verekedők többsége a hátunk mögött maradt. Előttünk a meredély széle, ahol a szirtfal alja az öböl sötét vizébe nyúlik. Az egyetlen akadály köztünk és a szabadság közt egy dulakodás. Két angyal feszül össze, másik kettő pedig egymást kerülgeti. Egyik sem húzta elő a kardját. Az ilyen küzdelem nem arról szól, hogy sérülést okozzanak, legalábbis nem egymásnak. Olyanok, minta részeg viking harcosok, pokolian ingerlékeny és haragos természettel, amiről Uriel azt képzelte, hogy képes lesz irányítani. Az egyik angyalt az ellenfele felénk hajítja. A karja nekem csapódik, ahogy elszáll mellettem. Pördít egyet rajtam, amitől megtántorodok, és a fejem véletlenül előbukkan az XXL-es zakóból. – Hát neked mid van? – kérdezi, amelyik állva maradt. – Még mindig maradt egy? – közelebb lép, és utánam nyúl. Rafi figyelmeztetés nélkül állon vágja, amit még két másik ütés követ olyan sebességgel, hogy az ökle elmosódott csíknak látszik. Arrébb lépek, hogy ne legyek útban, de ezzel kikerülök a takarásából. Mikor a másik angyal hátratántorodik, Rafi nem követi. Igyekszik a közelemben maradni.

269

SUSAN EE World After – Túlélők világa Most már úgyis mindegy. Ledobom a zakót, és védekező állást veszek fel, magam elé tartom a kést. Akár az előző, ez az angyal is elmosolyodik, mikor meglátja a pengét a kezemben. Nem tűnök számára nagyobb kihívásnak, mint eltaposni egy hangyát. De ennél a hangyánál kés van, és nem fél használni. A hátamat védtelennek érzem, kénytelen vagyok feltételezni, hogy az angyalok annál sportszerűbben fognak viselkedni, semhogy hátulról támadjanak rám, miközben valaki mással küzdök, mivel ez az egész egyébként is csak sport a számukra. Mellettem Rafi már ütésváltásba keveredett az egyik angyallal. Behúz egy akkorát az támadójának, mintha az kamionnal ütközött volna frontálisan. Az én ellenfelem kezdeményező alkat, ő teszi meg az első lépést. Olyan szélesen vigyorog, hogy azt hinné az ember, valami egészen különleges élvezetet jelentek a számára. Férfiak! Egymás elleni küzdelemre képezték ki őket. Azt várják, hogy néhány meghatározott testtájékukat éri majd támadás, olyasvalakitől, aki a felsőtestének az erejében bízik. És mindig, de mindig alábecsülik a nőket. Én nem számíthatok a felsőtestem erejére, a legtöbb férfi ellen sem, nem is beszélve ezekről az angyalokról. Sok más női harcoshoz hasonlóan az én erőm is a csípőmben és a lábamban van. Rám veti magát, kinyújtott kézzel, hogy megragadja a kést, azt várva, hogy egyenesen felé szúrok. De én elhajolok, behajlítom a térdem, és leguggolok, hagyom, hogy szinte elszálljon felettem. Az utolsó pillanatban felpattanok, és a lábizmaim adta lendületet kihasználva, tiszta erővel az ágyékába döföm a pengémet. Miért bajlódnék azzal, hogy az erősségeiket támadom, mikor célba vehetem a leggyengébb pontjukat is?

270

SUSAN EE World After – Túlélők világa Ugyanúgy fetreng a földön, mint bármelyik közönséges pasi, akit tökön rúgtak. Meg fog gyógyulni. De mostanában nem fog megsérteni egyetlen tabut sem. Egy angyal suhan el mellettem, fejjel előre. Megpördülök, hogy lássam Rafit, amint épp az utolsót veri eszméletlenre. A tömegből többen is kiválnak, és elindulnak felénk, csábítja őket egy kiadós verekedés lehetősége. Rafi a véres késre pillant a kezemben. – Ha még maradtak volna kétségeim, hogy tényleg te vagy-e, ez eloszlatná mindet. – Arrafelé int a kezével, ahol az ellenfelem fetreng a földön a mogyoróit markolászva. – Lett volna udvariasabb, és engedett volna utunkra – mondom. – Ez is egy módja, hogy illemre tanítsunk valakit. Én mindig is szerettem volna találkozni egy olyan lánnyal, aki mocskosan küzd – mondja Rafi. – Az önvédelemben nincs olyan, hogy mocskos fogás. – Most nem tudom eldönteni, hogy ki merjem-e gúnyolni a fickót, vagy inkább igyekezzek illedelmesebben viselkedni a jelenlétedben. – Ugyan már, ez nem lehet kérdéses. Rám vigyorog. Van valami a szemében, amitől kicsit elolvadok, mintha valahol mélyen bennünk kommunikálna valami, anélkül, hogy teljesen a tudatában lennék. Én vagyok az, aki elsőként elfordítja a tekintetét. A kés pengéjét becsúsztatom a combharisnya rugalmas gumija alá. Ha elég szoros volt, hogy küzdelem közben sem engedte lecsúszni a harisnyát, akkor meg kell tartsa a kést is. Örülök, hogy legalább valami hasznát is veszem ezeknek a holmiknak. Felpillantok, és látom, hogy Rafi engem néz. Hirtelen feszélyezve érzem magam.

271

SUSAN EE World After – Túlélők világa Rafi átfogja a vállam, és a karjába vesz, mint a régimódi mozifilmekben szokás. Egyik keze a hátam alatt, a másik a térdhajlatomban. Ösztönösen átkarolom a nyakát. Egy pillanatra összezavarodok, és a legostobább gondolatok fordulnak meg a fejemben. – Nehogy elengedj! – mondja. A sziklafal pereme felé fut velem. Két lépés után a szárnyai előbukkannak az álcázó takarók alól. Madeline csillogó, fehér tollai a levegőben kavarognak mögöttünk, ahogy az óriási denevérszárnyak kitárulnak. A szabadság démonszárnyak formájában. Nevetni és sírni szeretnék egyszerre. Rafi karjában vagyok és repülök.

272

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

59 R

EPÜLÜNK.

Hogy szorosabban kapaszkodhassak belé, magához húz, én pedig a dereka köré fonom a lábam. Úgy csimpaszkodom rajta, mintegy kisgyerek. A teste meleg, nem fázom, pedig hűvös óceáni szél csapódik a hátamnak. Szédítő magasságban szállunk, de a karjában biztonságban érzem magam, és megnyugszom. De nem tart sokáig ez az érzés. Rafi szárnyai közt hátrapillantva meglátom, hogy mi van mögöttünk. Spiccesek vagy sem, az angyaloknak nem okoz gondot, hogy a levegőbe emelkedjenek. A démonszárnyak látványa felingerelhette őket, mert többen üldöznek minket, mint ahányat a parton láttam. A tüzek fénye által megvilágított ködfoltokon átrepülve szállnak felénk, ahogy a fekete hullámok fölött suhanunk. Az angyaloknak a fény gyönyörűséges teremtményeinek kéne lenniük, de az üldözőink sokkal inkább tűnnek egy rakás démonnak, ahogy előtűnnek a ködből. Rafi is valami hasonlót gondolhat, mert a karja szorosabban fonódik a derekamra, mintha azt mondaná, „csak ezt ne”. Beledől a fordulóba, és erőteljes szárnycsapásokkal igyekszik a part vonalától távolodni, amerre a ködfal tornyosul. Lejjebb ereszkedik, a víztükör közelébe, ahol sűrűbb a köd, és a hullámverés hangosabb. Olyan alacsonyan suhanunk, hogy érzem a sós permet szitálását az arcomon. A tovagördülő hullámok magasra felcsapnak, és tajtékot vetnek alattunk. Ameddig a szem ellát, a háborgó óceán feketéllik előttünk.

273

SUSAN EE World After – Túlélők világa Rafi jobbra-balra cikázik. Majd egy darabig nyílegyenesen halad, aztán újra hirtelen, éles fordulót csinál. Félrevezető manőverek. Olyan sűrű a köd, hogy ha szerencsénk van, az angyalok árnyékokat kergetnek. A hullámok és a szél zúgása miatt nem hallhatják Rafi szárnyainak suhogását. Hiába bújok szorosan hozzá, reszketni kezdek. A jeges vízpermet és a fagyos szél dermesztő, lassan már nem érzem a karom és a lábam, pedig előbbi a nyakát, utóbbi a derekát öleli. Némán suhanunk, szádunk az éjszakában. Fogalmam sincs, milyen közel lehetnek az angyalok, hogy a nyomunkban vannake még egyáltalán. Süketen és vakon repülünk a tejfehér ködben. Egy újabb éles kanyarral a nyílt óceán felé fordulunk. Egy arc bukkan ki előttem a ködből. Mögötte óriási, füstszínű tollakból álló szárnyak. Túl közel van. Belénk ütközik. Irányíthatatlanul pörögni kezdünk, a denevérszárnyak összeakadnak a tollasokkal. Rafi csap egyet, kimeresztett karmai a tollas szárnyakba vájnak. Az éles pengék átszakítják a tollréteget, és elakadnak az angyalszárny csontjaiban. Zuhanás közben egyetlen hadonászó, kalimpáló gombolyagban szeljük át a levegőt. Rafi erőteljes szárnycsapásokkal igyekszik egyenesbe hozni minket, de nem tud egyszerre repülni és harcolni is a szárnyaival. Mikor az angyal a kardjáért nyúl, szétválasztja összegabalyodott szárnyaikat. Rafinak nincs kardja. És itt vagyok neki én is, ötven kiló holtsúly, ami csak gátolja a manőverezésben és a küzdelemben. A karjai engem tartanak, ahelyett hogy szabadon harcolhatna velük. A szárnyainak így sokkal nehezebb a levegőben tartani minket.

274

SUSAN EE World After – Túlélők világa Csak arra tudok gondolni, hogy nem így fogom végezni, hogy ezúttal tényleg meghaljak Rafi karjaiban. Nem leszek egy újabb seb a lelkén. Az angyal előhúzza a kardját. Mivel gyakoroltam bottal is, tudom, hogy egyes fegyverek hatékony használatához kellő távolságot kell tartani. A kard is ilyen. Jelenleg az angyalnak elég helye van, hogy hátrahúzza és döfjön a kardjával, vagy felemelje és kettéhasítson. De ha összekapaszkodnánk, akkor legfeljebb egy ügyetlen vágásra telne tőle. Ez csak víz. Pokolian hideg lesz, de nem fogok meghalni, ha lezuhanok. Legalábbis nem azonnal. Lenyűgöző, az ember milyen gyakran kénytelen szembeszállni az életösztön diktálta parancsokkal, épp azért, hogy életben maradhasson. Még erősebben szorítom a lábammal Rafi derekát, de a felsőtestem eltolom tőle. A karja a meglepetéstől előbb enged, majd újra szorosabban fonódik körém. De ennyi is elegendő nekem, hogy kinyúljak, és megragadjam egyik kezemmel az angyal kardot tartó karját, a másikkal pedig a szmokinghoz való, felhajtott gallérú ingét. Zárom a könyököm, és rögzítem a karját, hogy ne tudjon felénk vágni a karddal. Nagyon remélem, nem olyan erős, hogy kificamítsa a vállamat. A másik kezemmel pedig magamhoz rántom. Minden egy pillanat alatt történik. Ha az angyal számít a mozdulatomra, biztos nem hagyja, hogy megtegyem. De melyik támadó számít rá, hogy az áldozata közelebb húzza magához? Mivel a szárnyaival nem képes egyensúlyba hozni magát, sikerül egészen közel húznom a pehelykönnyű angyalt. Ilyen közelről a kardja kevésbé veszélyes, de Rafi kénytelen esetlen mozdulatokkal repülni, nehogy a penge megvágja a szár-

275

SUSAN EE World After – Túlélők világa nyát. Vadul billegünk a levegőben, nem sokkal a fekete hullámok fölött. Rafi szorosan tart az egyik kezével, míg a másikkal az angyal ütéseit hárítja, aki igyekszik behúzni neki. Közelebb hajolok, és megragadom a kard markolatát. Esélyem sincs rá, hogy elvegyem tőle, de talán képes leszek elvonni a figyelmét a Ralival való küzdelemtől. És ha nagy mázlim van, talán még a kardot is sikerül meggyőznöm, hogy egy jogosulatlan felhasználó próbálja felemelni. Esetlenül bukdácsolva viaskodunk a levegőben, nyerünk egy kis magasságot, vergődve hintázunk fel-le a víz fölött. Sikerül mindkét kezemmel ráfognom a kard markolatára, és bár nem tudom kirántani az angyal markából, el tudom fordítani. Abban a pillanatban a kard hirtelen súlyossá válik, olyan nehézzé, hogy lehúzza az angyal kezét. – Nem! – üvölti az angyal. Valódi rémület cseng a hangjában, ahogy a kard azzal fenyeget, hogy kicsúszik a kezünkből. Rafi behúz neki egyet a szabad kezével. Az angyal hátravágódik. A kard lezuhan. És eltűnik a vízben. – Neeem! – üvölt ismét, szörnyülködő hitetlenséggel a szemében, ahogy a sötét vizet bámulja, ami elnyelte a kardját. Gondolom, nincsenek olyan speciális búvár angyalaik, akik elsüllyedt kardokat és egyéb értékes holmikat hoznak fel a tenger fenekéről. Bősz csatakiáltást hallat, és vérszomjtól eltorzult arccal ránk veti magát. Két újabb angyal tűnik elő a ködből. Nincs ebben semmi meglepő, tekintve, hogy az első angyal mekkora zajt csap, de a szívem majd kiugrik a helyéről. Egyszerre hárman támadnak ránk. Rafi megpördül, és a nyílt tenger felé veszi az irányt. Kizárt, hogy lehagyja őket, amíg leterhelem a súlyommal. – Engedj el! – kiáltom a fülébe.

276

SUSAN EE World After – Túlélők világa Rafi még jobban magához szorít, jelezve, hogy nincs helye a vitának. – Mindketten nagyobb biztonságban leszünk, ha én a vízben vagyok, mintha lehúz a súlyom harc közben. – A karja meg se moccan. – Tudok úszni, Rafi. Nem nagy ügy. Hátulról valami hatalmas csapódik nekünk. A lökéstől Rafi szorítása meglazul. Kizuhanok a karjából. A legelső pillanat esés közben olyan, mint a lassított felvétel, kiélesedik minden érzékem. A túlélési ösztön következtében hadonászni kezdek, és belekapaszkodok az első dologba, ami a kezem ügyébe akad. Az egyik kezem a levegőbe markol. A másikkal megragadok egy tollas szárnyvéget. Teljes súlyommal az egyik szárnyán lógva, kibillentem az angyalt az egyensúlyából, így képtelen irányítani a röptét. Az ijedségtől görcsösen markolom a szárnyát, nem lazul a szorításom. Együtt csapódunk a vízbe.

277

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

60 A

TESTEM ÖSSZES SEJTJE EGY PILLANAT ALATT MEGFAGY,

aztán ap-

ró darabokra törik. A milliónyi hegyes jégszilánk fagyos tűként döf belém. Vagy legalábbis valami ilyesmit érzek. Akkor a legintenzívebb az érzés, mikor a víz elborítja a fejemet is, mintha a fejem teteje volna a testmeleg utolsó védőbástyája. Sikítanék a sokktól, de a tüdőm is megfagyott, és összepréselte a becsapódás ereje, ezért a sikoltozás pillanatnyilag meghaladja a képességeimet. A víz sötéten örvénylik körülöttem, ágyúgolyóként süllyedek. Elveszítem az irányérzékem. Végül abbamarad a bukdácsolás, de addigra már fogalmam sincs, hogy merre van felfelé. A testem vergődni, kapálózni akar, ahogy fogyatkozik a levegő a tüdőmben. Nem hittem volna, hogy egyszer képtelen leszek különbséget tenni fent és lent közt, de gravitáció és fény hiányában nem tudom megmondani melyik melyik. Félek dönteni, hátha rossz irányt választok. Buborékok szállnak el mellettem pezsegve, és a képzeletemben szörnyűséges dolgok igyekeznek felém a pokol vízzel telt bugyraiból. Az anyám kántálása közepette, félálomban töltött éjszakákon a képzeletemben testet öltő pokolbéli démonok most újra rám találnak ebben az irdatlan koporsóban, amit óceánnak hívnak. Vajon azok a sötét árnyak itt a vízben… Állítsd le magad! Levegő. Úszás. Gondolkodj!

278

SUSAN EE World After – Túlélők világa Nincs időm értelmetlen fantáziaképeken merengeni, az nem fog segíteni rajtam. Buborékok. Van valami a buborékokkal. A buborékok nem felfelé szállnak? A számhoz emelem a kezem, hogy érezzem a buborékokat, és kiengedek egy keveset a becses levegőből. A buborékok csiklandozzák az arcom, ahogy ellebegnek a fülem felé. Követem őket oldalirányba, vagy legalábbis, arra, amit oldaliránynak gondolok. Az áramló víz bármilyen irányba sodorhatja a buborékokat, de végül mégiscsak felfelé mennek, nem igaz? Nagyon remélem, hogy így van. Kiengedek még egy kis levegőt, igyekszem nem pazarolni többet, mint ami feltétlen szükséges, amíg a buborékok következetesen az orromat csiklandozzák, felfelé vezető útjuk közben. Nagyot rúgok a lábammal, tempózok, amilyen erősen csak tudok, követem a buborékokat, ahogy azt égő tüdőm követeli. Kezdek kétségbeesni, hogy rossz irányba haladok, mikor észreveszem, hogy a víz egyre világosabb. Még erősebben tempózok. Végül a fejem áttöri a felszínt, és óriásit kortyolok a levegőből. Sós víz ömlik a számba, ahogy a viharos tenger az arcomba csap. A tüdőm görcsösen összerándul, én pedig fogcsikorgatva igyekszem abbahagyni a köhögést, hogy ne nyeljek több vizet. A víz kirobban mellettem, és valami a felszínre bukkan. Fej, karok, szárnyak. Az angyal, akit lerántottam a levegőből, szintén megtalálta a felfelé irányt. Vergődik, kétségbeesetten kapkod levegő után, veszettül fröcsköli a vizet. A tollai átáztak, és nem úgy tűnik, mintha kiválóan tudna úszni. Összevissza csapkod a kezével és a szárnyával, hasztalanul paskolja a vizet.

279

SUSAN EE World After – Túlélők világa A kapálózás egyelőre fent tartja a víz színén, de ez meglehetősen kimerítő módja az úszásnak. Ha ember volna, mostanára már kimerítette volna minden energiatartalékát, és megfullad. Elfordulok, és úszni kezdek. Úgy át vagyok fagyva, hogy alig bírom mozdítani a karom. Az angyal szárnya előrevágódik, és elzárja az utat. Ahogy vergődik, egyre közelebb kerül hozzám. A késem után tapogatózom, remélem, még mindig a harisnyatartómban van. Az ujjaim úgy el vannak fagyva, hogy alig érzek velük valamit, de itt van. Csak egy közönséges kés, nem egy angyalkard, de ezzel is meg tudom vágni. Fájni fog neki, és vérzik majd. Nos, ebben a hidegben talán mégsem érez olyan sokat, de ettől függetlenül meg kell próbálnom. Ebben a pillanatban utánam nyúl, én pedig megvágom a kezét. Visszarántja, aztán kinyújtja a másik kezét, és belemarkol a hajamba. Beleszúrok az alkarjába. Elereszt, de aztán, ahogy fröcsköli a vizet, megragad az elsőként megvágott kezével. Magához ránt, igyekszik felkapaszkodni rám, és lenyom a vízbe, a fuldoklók klasszikus csapkodásával, amire a vízimentőtanfolyamok oktatói mindig figyelmeztetik az embert. Nagy levegőt veszek. Lenyom a jeges víz alá, ami ismételten elborít. Fogalmam sincs, hogy vízbe akar-e fojtani, egy végső, „magammal viszlek téged is” gesztussal, vagy csak ösztönösen kapálózik. Igazából a kérdésnek nincs jelentősége, mert így is, úgy is holtan végzem, ha még sokáig folytatja. A bennem munkáló minden félelemmel megvágom, mély vágást ejtek a törzsén és a karján. Újra és újra. Vér festi vörösre a vizet.

280

SUSAN EE World After – Túlélők világa A szorítása meglazul, én pedig ismét kidugom a fejem a vízből, hogy teliszívjam a tüdőm levegővel. Nem nyom vissza a víz alá, de nem is ereszt el. – Nem te vagy az egyetlen szörnyeteg ezen a világon – nyögöm neki lihegve. Észak-Kaliforniában gyakori a nagy fehér cápa. A szörfösök és a cápák közt jobbára tűzszünet van, ha eltekintünk a ritkán előforduló cápatámadásoktól. De soha, senkinek nem jutna eszébe, hogy vízbe merészkedjen, ha vérzik. Mély vágást ejtek a mellkasán keresztben. Patakzik belőle a vér, vörösre festi körülötte a vizet. A tekintetünk találkozik. Azt gondolja, hogy magamról beszélek, hogy én vagyok szörnyeteg. Még az is lehet, hogy igaza van. Ugyan nem vagyok egy nagy fehér, de ez a késsel való szurkálás és vagdosás anyámra és az áldozataira emlékeztet. Ez egyszer nem zavar, hogy hasonlítok rá. Ez egyszer az ő őrületéből merítek erőt. Néha kénytelen vagyok szabadon engedni, és hagyni, hogy előtörjön belőlem az anyám. Újra és újra belehasítok a késsel, mint egy tébolyult elmeháborodott. Végül elernyed a szorítása, és kiszabadulok a markából. Elrúgom magam, igyekszem minél távolabb kerülni tőle. Nem blöfföltem a cápákkal. A kés akadályoz az úszásban, de a kezemben tartom, amíg olyan távol nem kerülök, ahol a vérző angyal már nem tud elérni. Akkor dugom csak vissza a harisnyámba. A küzdelem elfeledtette a víz hőfokát, sikerül jó néhány karcsapást megtennem, mire újra érzem a dermesztő hideget. A lélegzetem fehéren párállik az arcom előtt, és vacog a fogam, de kényszerítem magam, hogy ne álljak le, ússzak tovább.

281

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

61 H

ATALMAS CSATTANÁS, MAGASRA FRÖCCSEN A VÍZ.

Egymásba gabalyodott szárnyak, karok és lábak csapódnak rakétaként a vízbe, valósággal krátert vágnak a felszínbe. Rafi az, és két másik angyal, összegabalyodva birkóznak, fojtogatják, csépelik egymást, miközben a hullámok közé csobbannak. Hamarosan szétválnak, egymás helyett inkább a vizet csapkodják, és úgy fröcskölnek, lubickolnak, ahogy az a fuldoklóknak szokása. Mindkét ellenséges angyalnak a kezében a kardja, ami csak még jobban nehezíti az úszást. Görcsösen kapaszkodnak a markolatba, küzdenek a vízzel és ázottan lógó, hasznavehetetlen szárnyaikkal. Rafi sem boldogul sokkal jobban. Bőrszárnyai jobban állják a vizet, mint az angyalok tollai, de esetlenül nagyok és láthatóan nem tud mit kezdeni velük a vízben. Ahogy nézem, nem sok tenger lehet a mennyben. Úszni kezdek Rafi felé. Az egyik angyal elengedi a kardját, bánatában és dühében nagyot ordít. Valószínűleg tartotta, amíg bírta, de elég nehéz a felszínen maradni, miközben az ember megpróbál egy kardot a hüvelyébe dugni, nem is beszélve arról, ha valaki karddal a kezében akar úszni. A másik angyal is bukdácsol a felszínen, kínlódva próbálja a fejét a víz felett tartani, miközben egyik kezében a kardját szorongatja.

282

SUSAN EE World After – Túlélők világa Mikor harmadszorra is a víz alá bukik, a kard hegye lefelé billen, mintha hirtelen túl nehézzé vált volna. Az angyal feje kibukkan a vízből, és zihálva felnyög: – Ne, ne, ne! – A hangjában valódi kétségbeesés csendül. A penge elmerül a vízben és eltűnik örökre. A kardja meghozta a döntést az angyal helyett. Nem lepne meg, ha bajtársaikat leszámítva, a kard volna az egyetlen dolog, amihez a legtöbb harcos kötődik. Eszembe jut Rafi megdöbbenése, mennyire sokkolta és micsoda gyötrelem volt a számára, mikor a kardja visszautasította. Még gyorsabban úszom. Legalábbis igyekszem. A hideg megdermeszt, és úgy reszketek, hogy alig vagyok képes irányítani a testem. Egyelőre még mindenkinek sikerül a felszínen maradnia, bár éppen csak hogy. Vajon meddig bírják még? Megállok, olyan távolságban, ahová még nem érnek el Rafi szárnyai, és odakiáltok neki: – Rafi, hagyd abba a kapálózást! – Felém fordul. – Nyugodj meg, odamegyek érted! Azt hallottam, hogy a fuldoklók általában képtelenek megnyugodni. Akarattal el kéne nyomniuk az életösztön parancsát, hogy abbahagyják a kapálózást, miközben azt érzik, hogy mindjárt megfulladnak. Mérhetetlenül nagy bizalom kell ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben teljes egészében valaki másra hagyjuk, hogy megmentse az életünket. Rafinak óriási akaratereje lehet, mert azonnal abbahagyja a kapálózást. Csak finoman mozgatja a kezét és a lábát, de az nem elég, hogy fenntartsa a víz felszínén. Süllyedni kezd. Teljes erőből, turbó fokozatba kapcsolva úszom. Mielőtt elérném, a feje eltűnik a víz alatt. Próbálom kiemelni, de az óriási szárnyai visszahúzzák, és én merülök el.

283

SUSAN EE World After – Túlélők világa Mindketten a víz alá süllyedünk. Ennek ellenére nem kezd el csapkodni vagy vergődni. Le vagyok nyűgözve, milyen vasakarat kell ehhez, hogy erőt vegyen az ösztönös késztetésein. És mekkora bizalom. A víz alatt nem tudom megmondani neki, hogy zárja össze teljesen a szárnyait. Ezért csak megragadom, és összébb nyomom őket. Megérti, és a hatalmas bőrvitorlákat szorosan a testéhez simítja. Könnyűnek és leheletvékonynak tűnnek. Meggyőződésem, hogyha tudná, hogyan használja őket a víz alatt, úgy siklana, mint a ráják. Megragadom, kirúgok a lábammal, és húzom felfelé, ahogy csak tudom, hajtom magunkat a felszín irányába. Nem vagyok egy bivalyerős úszó, de a kaliforniai gyerekek többségéhez hasonlóan én is elég időt töltöttem az óceánban, hogy megbarátkozzam vele. Rafi az üreges csontjaival, vagy tudom is én, mi teszi ilyen pehelysúlyúvá, nem nagy teher. Elönt a megkönnyebbülés, mikor a feje kibukkan, és végre levegőt tud venni. Fél karral a vállát és a mellkasát átfogva tartom, a hátunkon fekszünk a vízen. – Ollózz a lábaiddal, Rafi! Mozgasd őket fel-le! – A lába erőteljes motor. Miután mozgásba lendülünk, felveszünk egy állandó ritmust, és egész jó ütemben távolodunk a fuldokló angyaloktól. Amelyiket összevagdostam, kevésbé vehemensen, de még mindig bukdácsol a véres vízben, nem messze a másiktól. Nem tudom, hogyan végződne a találkozás egy csapat angyal és egy raj nagy fehér cápa közt, de remélem, hogy nem leszek már olyan közel, hogy láthassam. Mivel az angyalok a cápák territóriumának a kellős közepén vannak, én a cápákra fogadnék. Mondta valaki, hogy az angyalokat nem lehet megölni?

284

SUSAN EE World After – Túlélők világa A ködben gyorsan szem elől veszítjük őket, én pedig kénytelen vagyok Rafi ösztönös irányérzékére hagyatkozni, hogy a part felé navigáljon minket. Mindig azt mondják, hogy a víz Dél-Kaliforniában milyen meleg, de az észak-kaliforniai vizekről sosem beszél senki. Nem az a kimondott Alaszka, de elég hideg, hogy megtudjam, mi az a hipotermia, vagy legalább azt, hogy milyen érzés lehet. Ezen a környéken nem látni egy szörföst sem, aki hőszigetelt, neoprén búvárruha nélkül menne a vízbe. De Rafi teste meleg, még ebben a dermesztő vízben is, és azt gyanítom, hogy az ő testhője tart életben. Mikor elfáradunk, kitárja a szárnyait, és pihenünk egy kicsit. Könnyű szárnyai megtartanak minket, erőkifejtés nélkül lebegünk a vízben. Ahogy a part közelébe érünk, a hullámok feltorlódnak, és vadul hintáztatnak minket. Ezért, amikor egy nagyobb hullám jön, lebukunk a víz alá, és amikor elvonul, ismét kidugjuk a fejünket. Így sikerül elérnünk, hogy a hullámok szépen kimosnak minket a fövenyre. Távolabb vonszoljuk magunkat a víztől, de épp csak annyira, hogy a partra futó hullámok már ne érjenek el minket, aztán ázott rongycsomóként terülünk el a földön. Ránézek, hogy megbizonyosodjak róla, nincs semmi baja. Zihálva kapkodja a levegőt, és egyenesen engem bámul, olyan átható pillantással, hogy beleremegek. Úgy érzem, muszáj valamit mondanom. Utoljára a régi Fészekben, a hotelszobában beszélgettünk, mielőtt elment, hogy megműtsék. Azóta egy csomó minden történt. Néhány órája még úgy tudta, hogy halott vagyok. Kinyitom a szám, hogy mondjak valami jelentőségteljeset, valami emlékezeteset: – Én… Elakadok. Nem jut eszembe semmi.

285

SUSAN EE World After – Túlélők világa Kinyújtom a kezem, hogy megérintsem az övét. De az ujjaimról moszat lóg, amit ösztönösen megpróbálok lerázni róla. A moszat nyálkás toccsanással Rafi arcán landol, majd lassan lecsúszik róla. Eldobja magát a homokon, és kitör belőle a nevetés. A nevetése erőtlen, és közben levegőért kapkod, mégis ez a legcsodásabb hang, amit valaha hallottam. Annyi melegség és őszinte öröm, vidámság van benne, amennyi csak telik egy élő, lélegző… ööö… személytől. Kinyújtja a kezét, és megragadja a karom. Végighúz a homokon, szorosan maga mellé. A ruhám felgyűrődik, több homok van alattam, mint szövet, de nem érdekel. A karjába vesz, és szorosan magához ölel. Az egyetlen meleg helyen vagyok ebben a fogvacogtató hidegben. A karjai közt úgy érzem, mintha hazataláltam volna, egy meleg, barátságos, biztonságos helyre, az otthonomba, ami valójában soha nem volt nekem. Még mindig zihál a nevetéstől, emelkedik, süllyed a mellkasa. Az enyém az övével együtt mozdul, amitől önkéntelen mosolyra húzódik a szám. De menet közben valahogy megváltozik a hangulat. A mellkasa görcsösen rázkódik, és a hangja mintha halk, szaggatott nevetés lenne, de nem az. Olyan erősen szorít magához, hogyha egy egész hadseregnyi skorpió próbálna kirángatni a karjai közül, akkor sem tudnának elszakítani tőle. A haját simogatom, és azokat a megnyugtató szavakat ismétlem, amiket ő suttogott nekem, mikor legutoljára együtt voltunk: – Sss – mondom. – Csak nyugodtan. Itt vagyok veled. Olyan melegség sugárzik belőle, akár a napból, egy álmos, nyári délutánon. Összebújva öleljük egymást ebben a melegségben, elrejtőzve az éjszaka szörnyei elől, hideg, nyálkás köd kavarog körülöttünk, és tajtékzó hullámok robajlanak a lábunknál.

286

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

62 Ö

SSZESZEDJÜK MAGUNKAT, ÉS ELTÁMOLYGUNK

a part mentén

sorakozó, ködbe burkolózó házak egyikéhez. A régi világban pár perc sétára voltak a víztől, nem közvetlenül a parton. Most egy rakás törmelék közt állnak, és ezek a vízhez legközelebbi épületek. Sok még most is érintetlennek tűnik, tengericsikós zászlócskákat és fa napozóágyakat látni a verandájukon, mintha csak arra várnának, hogy a lakók hazaérjenek. Rafi nyomában beesek a nappaliba. Olyan kimerült vagyok, hogy nem sokat törődök vele, hová kerültünk. Idebenn védve vagyunk a széltől, és bár a házban nincs fűtés, a kinti hőmérséklethez képest mégis úgy érzem, mintha lenne. Merő víz és homok vagyok, az átázott ruha rám tapad. Tőlem eltérően Rafi teljes harckészültségben van. Csak akkor nyugszik meg, miután minden zugot ellenőrzött a házban. Áram híján a szobák sötétek, csak a ködben elmosódottan fénylő hold világít be a panorámaablakon. De szerencsénk van. A kandalló mellett találunk egy láda tűzifát, gyufát, és díszgyertyákat a kandallópárkányon. Próbálom meggyújtani az egyik gyertyát. Annyira remeg a kezem, hogy három gyufát is eltörök, mire sikerül egyet meggyújtanom. Rafi tüzet rak. Ahogy az apró láng fellobban, valami kienged bennem egy kicsit, mintha egy részem idáig azon aggódott volna, hogy az alapvető életfunkcióim leállhatnak, mielőtt meggyullad a tűz.

287

SUSAN EE World After – Túlélők világa Bár ő is reszket, felkel, és elhúzza a szalagfüggönyt az ablak előtt. Nem is értem, hogyan képes rá. Nekem az is erőfeszítésembe kerül, hogy ne másszak be a kandallóba, még közelebb a meleghez. Még arra is van energiája, hogy pokrócokat és törülközőket hozzon a ház valamelyik sötét zugából, és betakargasson. A bőröm úgy át van fagyva, hogy alig érzem a keze meleg puhaságát, mikor hozzáér a nyakamhoz. – Hogy érzed magad? – kérdi. Vacogó fogakkal válaszolok: – Ahogy az várható, ha angyaloktól hemzsegő vízben úszik az ember. Rafi a homlokomra teszi a kezét. – Ti emberek olyan törékenyek vagytok. Ha nem az idő végez veletek, akkor a fertőzések, a cápák vagy a kihűlés. – Vagy a vérszomjas angyalok. A fejét csóválja. – Az egyik percben még jól vagytok, a következőben pedig már eltávoztatok örökre. – Elmerül a gondolataiba, a pislákoló lángokat bámulja. A hajamból jeges víz csöpög, végigcsorog a nyakamon és a hátamon, a ruhám nedves homoktól ragad. Mintha egyet gondolnánk, Rafi a dereka köré tekeri az egyik strandtörülközőt, és a sarkát begyűri a kockahasánál, hogy le ne csússzon róla. Aztán kibújik a bakancsából. És lehámozza magáról a nadrágot. – Mit csinálsz? – Mintha kissé ideges volna a hangom. Nem hagyja abba, tovább vetkőzik a törülköző alatt. – Próbálok felmelegedni. Neked is ezt kéne tenned, ha nem akarod, hogy a kevéske kis meleget kiszívja belőled a vizes ruha. – A nadrágja nedves toccsanással landol a szőnyegen. Amíg habozok, ő mellém ül a tűz közelébe, és kitárja démonszárnyait. Azt gondolom azért, hogy megszárogassa őket, de ki-

288

SUSAN EE World After – Túlélők világa derül, hogy hőterelőként is hasznukat vesszük. A hátam és a vállam izmai kezdenek kiengedni, ahogy megérzem a körülöttem örvénylő meleget. Még mindig reszketek, amennyire lehet, igyekszem minél több meleget magamba szívni. Rafi szorosabbra vonja körülöttünk a szárnyait, hogy még jobban megtartsa a tűz melegét. – Elképesztő voltál – mondja. Elismeréssel néz rám. Csak pislogok a meglepetéstől. Nem mintha még sosem mondtak volna nekem ilyesmit. De ez most valahogy más volt. Váratlan. – Te is. – Szeretnék még valami mást is hozzátenni. Résnyire kinyitom a bereteszelt ajtót a fejemben, hogy bekukkantsak, hátha lesz ott valami, amit érdemes kimondani, de odabentről megindul minden, és ki akar ömleni. Gyorsan bevágom az ajtót, és nekidőlök, hogy ki ne nyíljon. Most már az bénítja meg a nyelvem, hogy annyi mindent szeretnék neki elmondani. – Bizony, te is. Bólint, mintha értené, mintha tényleg kimondtam volna azokat a kikívánkozó dolgokat, és egyetértene velem. Egy darabig némán hallgatjuk a tűz pattogását. Egyre jobban felmelegszem, kezdem úgy érezni, ideje volna megszabadulnom a nedves ruhától, mert elvonja a hőt langyosodó bőrömtől. Magam köré tekerem a pokrócot, a két szélét összefogom, és a fogam közé szorítom, hogy le ne essen. Rafi vigyorog, mikor látja, hogy kígyózó mozdulatokkal tekergek a pokróc alatt, birkózom a ruhával. – Gondolom, egy tisztességes férfinak manapság illene hátat fordítania, nehogy meglásson valamit, ha le találna csúszni az a pokróc. Bólintok, és szorosan tartom a fogammal a pokrócot. – De akkor oda lenne a hőterelőnk. – Igazát bizonyítandó, egyik szárnyát pár centire elemeli a földtől. Máris érzem, ahogy

289

SUSAN EE World After – Túlélők világa hideg levegő áramlik a lábamra. Visszaereszti a szárnyát, és megvonja a vállát. – Szerintem az is elég lesz, ha nem engeded lecsúszni. Addig kínlódok, míg sikerül kihúzni a ruha ujjából a bal karom. – Csak vigyázz, nehogy elnevesd magad – mondja –, mert az katasztrofális következményekkel járhat. Összehúzom a szemöldököm, szigorú pillantást vetek rá, nehogy nevettetni merészeljen. – Ismered azt a viccet, amikor… Belemarkolok a ruha vékony anyagába, és széttépem. Mindegy neki, úgyis tönkrement már. Leszaggatom magamról, és kihajítom a takaró alól. A szőnyegen ér földet, Rafi nadrágjának tetején. Rafi nevetésben tör ki. Gyönyörű a hangja, élettel telt és felhőtlenül vidám. Kénytelen vagyok vele nevetni én is. – Mindig találsz valami kreatív megoldást – mondja, még mindig kuncogva. – Igaz, hogy az általában azzal jár, hogy széttépsz, összetörsz, megrúgsz, keresztülszúrsz valamit vagy valakit, de a kreativitásod tagadhatatlan. Elengedem a takarót a fogammal, most már a kezemmel is biztonságosan tudom tartani. – Csak elegem lett belőle, hogy a nedves ruha úgy rám tapad. Nem fenyegetett az a veszély, hogy valami vicceset találsz mondani. –Au, ez fájt – mondja mosolyogva. A szó, hogy „fájt”, visszhangzik a fejemben, emlékeket ébreszt, ahogy látom, Rafiban is, mert a mosolya elhalványul. – Mi történt akkor, ott a régi Fészekben? Láttam, hogy megszúrt a skorpió. Láttalak meghalni. Hogy élted túl? Elmagyarázom neki, hogy a skorpióméreg csak lebénítja az áldozatot, és lelassítja a szívverését meg a légzését, hogy halottnak látszik.

290

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Azt hittem, hogy elveszítettelek. Elveszített? Engem? A tüzet bámulom. – Én is azt hittem, hogy elveszítettelek – suttogom, alig hallhatóan. A tűz pattan egyet és felszikrázik, a fahasábok megrogynak. Az a tűz jut róla eszembe, a Fészekben, mikor Rafi biztonságos helyrevitt, noha azt hitte, hogy már halott vagyok. – Köszönöm, hogy visszavittél a családomhoz! Őrültség volt, és veszélyes. – Úgy is éreztem magam akkor, egy kicsit őrültnek és veszélyesnek. – Aha, láttam. – Felejthetetlen látvány volt, ahogy dühében rommá zúzta a skorpiók tartályait, és megölte az összes szörnyet, mikor azt hitte, meghaltam. Az ajka megrándul, mintha saját magán nevetne. – Mulatságos látvány lehetett. – Nem, egyáltalán nem volt az. Inkább azt mondanám rá, hogy… – Szívbe markoló. – Szívbe markoló. – Elkapom a tekintetem, mikor ráébredek, hogy hangosan is kimondtam. – Úgy értem… – Nem jut eszembe semmi, amivel helyesbíthetném, amit kimondtam. – Szívbe. – Elgondolkodva bámulja a lángokat. – Markoló. – Úgy ejti ki, mintha új lenne a számára, mintha most először használná ezt a kifejezést. Bólint. – Igen. Azt hiszem, mondhatjuk így is. Pattog a tűz. Nahát, milyen gyorsan átmelegszik az ember a kandalló mellett! – Nem arra mondtam, amit éreztél, hogy neked volt szívbe markoló. – Mintha egy idegen nyelven beszélnék, amit csak most kezdtem el tanulni, úgy hebegek. – Úgy értettem, nekem volt nehéz, így… látni… téged.

291

SUSAN EE World After – Túlélők világa Se meg nem erősíti, se nem cáfolja, hogy lehetséges-e, vagy egyáltalán nem, hogy amit érzett, az egy parányit szívbe markoló lehetett. – Jó, rendben, talán egy egészen kicsikét szívbe markoló lehetett. – Ez kezd kínos lenni. Olyan, mintha ki akarnám húzni belőle, hogy mit érzett. Egyik részem legszívesebben belerúgna a bokámba, hogy ne legyek már ilyen tapló. A másik pedig türelmetlenül lesi a reakcióját. A narancs és vörös színű lángok egyre magasabbra nyújtózkodnak, egyre több hőt sugároznak. A pattogás és a szikrák hipnotikus ritmusban követik egymást. A meleg egyenesen mámoríró. – Te reszketsz – mondja. A hangja kelletlen. Talán még szomorú is. – Zuhanyozz le! Talán szerencsénk lesz, és még meleg víz is van. Habozik egy kicsit, visszafojtom a lélegzetem. Aztán elfordul. Felkel, és elindul a ház sötétbe burkolózó részei felé. Amint elmozdítja a szárnyait, kezd visszaszivárogni a hideg. Figyelem, ahogy beleolvad az árnyékba. Sötét szárnya és lehajtott feje tűnik el először, aztán a széles vállai, majd a karja is. Azután már nem látom.

292

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

63 I

TT ÜLÖK, FIGYELEM, AHOGY ELMEGY,

szeretnék mondani neki va-

lamit, de nem tudom, mit. Vonakodva felkelek, és otthagyom a kandallót. A ház hidegebbnek tűnik, ahogy elindulok az emeletre, megkeresni a fürdőszobát. Találok plüsstörülközőket, szépen összehajtogatva, amiből úgy sejtem, nem használták őket, mióta ki lettek mosva. Aminek talán már egy hónapja is lehet. Gyertyafénynél zuhanyozok. A víz éppen csak hogy langyos, de az óceánhoz képest kellemes az átfagyott bőrömnek. Azért nem időzök sokáig alatta. Csak amíg leöblítem a homokot, beszappanozom magam, és gyorsan hajat mosok. Még mindig vacogok a csontig ható hidegtől, és alig várom már, hogy megszáradjak, és újra átmelegedjek. Egy vastag, puha köntös lóg a fürdőszoba ajtaján, nagyon szívesen belebújnék. De az ilyesfajta luxus a régi világ lakóinak volt való, nem annak, aki bármelyik percben kénytelen lehet menekülni a szörnyetegek vagy a fosztogatók elől. Ruhák után kutatva gyorsan áttúrom a szekrényeket és a fiókokat. A legjobb, ami akad, egy kötött miniruha, ami valószínűleg inkább pulóver akar lenni. Minden, amit találok, legalább négy számmal nagyobb a méretemnél. A pulóvert megkötöm a derekamon egy sállal, és belebújok egy sztreccsnadrágba. A szára kényelmesen leér a bokámig, de azt gyanítom, hogy a tulajdonosa térdnadrágként hordta.

293

SUSAN EE World After – Túlélők világa Biztos találhatnék valami jobbat is, de nem akarok sokat kóvályogni a gyertyával az emeleti ablakok előtt. A sűrű ködben a halvány fény valószínűleg nem látszik el messzire, de inkább ne kísértsük a sorsot, nem igaz? Odalenn a nappalit kellemes, meleg fénnyel árasztja el a kandalló. Rafi egy széken áll, pokrócokat rögzít ragasztószalaggal a panorámaablakra. Neki is ugyanaz jutott eszébe, mint nekem a gyertyafényről. Van ebben valami megnyugtató, ahogy a széken áll, hogy felérje az ablak tetejét. Ez a látvány annyira megszokott, hétköznapi dolog. Hát, hétköznapi, amennyiben eltekintünk a lágyan előre-hátra lengedező szárnyaitól. Gondolom így szárogatja őket. A sarlók és kaszák kimeresztve csillognak a gyertyafényben. Vajon maguktól ilyenek, vagy fényesítgeti őket? – Ugye nem vagy Bukott? – A kérdés kibukik belőlem, mielőtt az agyam cenzúrázhatná. – Azok alapján, amit hallottam, ez csak még kívánatosabbá tenne számotokra, ember lányai számára. – Odaragasztja a takaró utolsó csücskét is. – Mit esztek ennyire a rosszfiúkban? – Most én kérdezek, Rafi. És komolyan tudni akarom. – Képes vagy rá, hogy megváltásban részesíts? – Leugrik a székről, és végre megfordul, hogy rám nézzen. Ahogy meglát, a válla rázkódni kezd a visszafojtott nevetéstől, amiből hamarosan csukladozó kuncogás lesz. Általában odavagyok Rafi nevetéséért, kivéve, ha egyértelműen rajtam nevet. Végignézek a ruhámon. El kell ismerjem, talán kicsit túlságosan is siettem az öltözködéssel, odafent. Ami egyetlen gyertya fényénél halvány mintás pulóvernek tűnt, arról kicsit erősebb megvilágításban kiderül, hogy leopárdpettyes. És mivel túl nagy rám, lóg rajtam, mint tehénen a gatya.

294

SUSAN EE World After – Túlélők világa Amit zöld sálként a derekamra tekertem, az valójában egy piros nyakkendő, és a barna zokni egyik fele igazából rózsaszín, a másik meg lila. – Miért van az, hogy mindenki másnak szabad úgy kinéznie, mint aki egy hajléktalan hullájáról húzta le a ruháit, én meg izgassam magam a divattal? Képtelen abbahagyni a kacarászást. – Úgy nézel ki, mint egy leopárdmintás sharpei. Ha jól emlékszem, akkor az egy mopsz formájú kutya, aminek a bőre olyan redőket vet, hogy szinte belefullad. – Súlyos sebet ejtettél rajtam, remélem tisztában vagy vele. Életem végéig kísérteni fog, hogy egy ráncos kiskutyához hasonlítottál, ebben az érzékeny életkorban. – Aha. Egy érzékeny kislány. Igen találó jellemzés, Penryn. –A kandalló fénye ellágyítja az arcvonásait. – De ha egy kis ego növelésre van szüksége az érzékenységednek, akkor bevallom, csodásan néztél ki szárnyakkal. – A szárnyak említésénél vágyódás hallatszik a hangjában. Hirtelen zavarban érzem magam. – Köszönöm… ez kedves… azt hiszem. – Nem örülsz neki, hogy jól nézel ki szárnyakkal? – Annak igen, de attól tartok, ez csak a felvezetés volt valami ugratáshoz, aminek én leszek a célpontja, mint mondjuk ö… úgy néznék ki, mint egy ráncos kiskutya szárnyakkal, csak nekem jobb a természetem, vagy ilyesmi. – A mennyezetre bámulva végiggondolom. – Oké, ez kicsit sem vicces, szóval borzasztó rossz tréfa lett volna. – Ó, ne aggódj! Ez a veszély nem fenyeget – mondja megnyugtató hangon. – Soha nem mondanék olyat, hogy jó természeted van. Csúnyán nézek rá, ő pedig vigyorogni kezd a megjegyzésén, amivel engem cikizett.

295

SUSAN EE World After – Túlélők világa És hirtelen ugyanaz a régi Rafi áll előttem, akit úton San Francisco felé megismertem.

* Vizet melegítünk a gáztűzhelyen, ami még mindig működik, csak gyufával kell meggyújtanunk. Aztán a kandallónál üldögélünk, bögréből kortyolgatjuk a meleg vizet, és közben elmesélem neki, mi történt velem azóta, hogy legutóbb találkoztunk. Olyan kellemes meleg van, hogy legszívesebben lefeküdnék a kandalló elé, és elaludnék. – Mi lett a kardommal? Veszek egy nagy levegőt. A kard látomásait nem említettem. Kicsit ciki lett volna bevallani, hogy kíváncsiskodtam, és belelestem az életébe. – Kénytelen voltam egy törmelékhalom alatt hagyni, a 39-es mólón, San Franciscóban, mikor elkaptak. – Elhagytad? Bólintok. – Nem volt más választásom. – Nem arra teremtették, hogy egyedül legyen. – Ahogy egyikünket sem. A pillantásunk találkozik, mintha áramütés szaladna végig rajtam. – Hiányoztál neki – mondom suttogva. – Tényleg? – A hangja lágy simogatás. Pillantása a szemembe mélyed, megesküdnék rá, hogy belelát a lelkem mélyére. – Igen. – Érzem, hogy pirosodik az arcom. – Folyton csak rád gondolt…tam. A táncoló gyertyaláng puha ragyogást varázsol az állára és az ajkára.

296

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Szörnyű érzés volt elveszíteni. – A hangja szinte csak dörmögés. – Mostanáig nem is tudatosodott bennem, hogy mennyire kötődöm hozzá. – Felemeli a kezét, és kisimít egy nedves tincset az arcomból. – Hogy milyen veszedelmes függőséget okozhat. A pillantása odaszegez a helyemre, mozdulni, lélegezni sem tudok. – Talán a kard helyett egy lánynak kéne ilyeneket mondanod. Talán az a lány is szeretne veled lenni. – Suttogva törnek fel belőlem a szavak. Lehunyja a szemét, és nagyot sóhajt. A fejét rázza. – Nem lehet. – Miért? – Szabályok. Szokás. Veszély. Velem lenni veszélyes. – Nélküled lenni veszélyes. – Közelebb húzódok a tűzhöz. Kinyújtja a kezét, és megigazítja a takarót a vállamon. – Az sem változtat a szabályokon. Lehunyom a szemem, érzem a keze melegét, ahogy a nyakamat súrolják az ujjai. – Kit érdekelnek a szabályok? Itt a világvége, emlékszel? – Számunkra fontosak a szabályok. Az angyalok egy harcos faj. – Igen, ez már nekem is feltűnt. De annak mi köze ehhez? – Az egyetlen mód, ahogy egy gyilkosokból álló társadalmat világkorszakokon át egyben lehet tartani, a szigorú hierarchia fenntartása, és zéró tolerancia a szabályszegőkkel szemben. – Akkor is, ha a szabályok értelmetlenek? – Néha van értelmük. – Elvigyorodik. – De ez lényegtelen. A lényeg az, hogy a harcosok dolga az, hogy kövessék a parancsokat, nem pedig az, hogy bírálják őket. – És mi van, ha a parancs távol tart olyan dolgoktól és emberektől, amik és akik fontosak számodra? – Ekkor lényeges igazán az engedelmesség. Gyakran ez a leghatásosabb büntetés. A halál nem túl nagy fenyegetés egy igazi

297

SUSAN EE World After – Túlélők világa harcosnak. De foszd meg az emberi asszonyától, a gyerekétől, a barátaitól, a kardjától… ez az igazi büntetés. Nem bírok magammal. Belehajolok az arcába, hogy a szánk majdnem összeér. – Igazán ijesztőek vagyunk, nem igaz? Önkéntelenül is a számra pillant. De nem húzódik hátra, és nem is hajol előre, nem mozdul egyetlen millimétert sem. Összevonja a szemöldökét. – Az ember lányai tényleg veszedelmesek. Arról nem is beszélve, hogy milyen bosszantóak tudnak lenni. – Megvonja a vállát. – A maguk fecsegő, időnként mégis elbűvölő módján. Hátradőlök. – Kezdem már érteni, miért utasított el a kardod. – Au. Ez elég hülyén jött ki. – Bocsánat, nem úgy gondoltam… – Azért utasított el, mert visszavonhatatlan parancsa volt rá, hogy ezt kell tennie, ha valaha is megérzi rajtam a sötétséget. – Miért? Belebámul a bögréjébe. – Mert egy Bukott, angyalkarddal a kezében, túl veszélyes. A szárnyuk idővel megváltozik, és azután, ha elég sok csatát túlélnek, kinőnek a saját fegyvereik. Hogy valakinek egyszerre Bukott szárnya és angyalkardja is legyen, az túlságosan veszedelmes kombináció, nem lehet megengedni. – De te nem vagy Bukott, nem igaz? Miért utasít el a kardod? – A szárnyak megzavarták. – Kortyol egyet. Látszik rajta, hogy nem bánná, ha a víznél valami erősebb lenne a bögrében. – Bizonyos szempontból érző lény, de ez nem ugyanaz, mintha agya volna, és tudna gondolkodni. – Keserű mosolyra húzza a száját. Felsóhajtok, leteszem a bögrémet. – A ti világotok annyira más, mint az enyém. Van bennetek bármi közös az emberekkel? Rám néz azzal az ellenállhatatlan szemével, az Adonisz teste felett ülő, tökéletes arcából.

298

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Semmi olyan, amit hajlandók lennénk bevallani. – Nincs más megoldás, nem igaz? – kérdem. – Halálos ellenségek vagyunk, és azon kéne igyekeznem, hogy megöljelek téged és az összes hozzád hasonlót. Odahajol hozzám, a homlokát az enyémhez érinti, és lehunyja a szemét. – Így igaz. – Lehelete az ajkamat simogatja. Én is lehunyom a szemem, az érintése melegére koncentrálok, ahol a homloka az enyémhez ér.

299

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

64 R

AFI EGY DOBOZ GABONAPEHELLYEL

és egy üveg mogyoróvajjal

érkezik vissza a beszerzőkörútról. Én már indulni akartam, de ő ragaszkodott hozzá, hogy a katonáknak ételre van szükségük, hogy megfelelően tudjanak harcolni. Ráadásul, azt mondta, időre van szüksége, hogy átgondolja a következő lépését. Ezért nekiindult a sötétségnek, a praktikus éjszakai látásával, míg én a házban ücsörögtem a gyertyáimmal. A gabonapehely mazsolás müzli. A mazsola ízétől a mennyországban... Úgy értem, a nirvánában, vagy akármilyen csodálatos helyen érzem magam, ami nem emlékeztet a gyilkos angyalokra. Végre egyszer tiszta a kezünk, ezért a tenyerünkből esszük a gabonapelyhet, és az ujjunkkal kanalazzuk az üvegből a mogyoróvajat. Gondolom, találnánk edényeket és evőeszközöket a konyhában, de minek törjük magunkat? Határozottan élvezetesnek találom, ahogy az üvegbe mártogatjuk az ujjunkat, és úgy nyalogatjuk róla a ragacsos édességet, mint a jégkémet. Mazsolás müzli és mogyoróvaj. Ki gondolta volna, hogy ilyen jó íze van? Még egy kis csokoládé kéne hozzá, és nagyszerű, ropogós, mogyoróvajas csokiszeletet lehetne csinálni belőle a gimis sütivásárra. Oké, talán a régi világ ételeivel összehasonlítva nem ízlene olyan nagyon, de ebben a pillanatban csodálatos az íze. – Vissza kell mennem a Fészekbe – mondja Rafi, miközben az ujjával az üvegben kotorászik. A marék gabonapehely, félúton a szám felé, megáll a levegőben.

300

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Komolyan mondod? Vissza, arra a helyre, ami tele van eszement, vérszomjas Neander-völgyiekkel, és ahonnan alig tudtunk élve kijutni? Összevonja a szemöldökét. Lenyalogatja a mogyoróvajat az ujjáról. A számba szórom a müzlit, és rágni kezdem. – Csak mert szívdöglesztően néznek ki, még nem jelenti azt, hogy belül ne lennének Neander-völgyiek. – Azok alapján, amit elmondtál nekem, szerintem Uri nem sejtette, hogy idáig fajulhat a dolog. Persze bármelyik közkatona megmondhatta volna neki, mi fog történni. Aki meglengeti az apokalipszist egy csapat frusztrált harcos orra előtt, akik nem ismerik a küldetésük célját, az számíthat némi tusakodásra. – Némi tusakodás? – Nagyon ódivatú a kifejezés? – Újabb adag mogyoróvajat kanalaz ki az ujjával. Úgy tűnik, nem szereti keverni a müzlivel. – Embereket téptek szét. Szó szerint. Apró, véres cafatokra. Ezt én nem nevezném tusakodásnak. – Én nagyon sajnálom, ami történt, de nem tehettem semmit, hogy megállítsam. – Nem úgy tűnt, mintha tényleg sajnálná. Inkább gyakorlatias volt, hűvös és számító. – Egyébként meg mi ez a nagy felhajtás ezzel az apokalipszissel? Hurrá, gyerünk, nyírjunk ki szegény, gyámoltalan embereket! – Ez elég mogorván hangzott. Müzlis kézzel nyúlok a mogyoróvajba, beleszórok pár szemet. Ráadásként beleejtek néhány mazsolát is. – Az apokalipszis miatt érzett felindultságnak semmi köze az emberekhez. – Pedig nagyon úgy tűnt. Az összeszemetelt mogyoróvajas üvegre mered. Morcos pillantást vet rám, aztán visszateszi, anélkül hogy belenyúlna. – Az emberek csak véletlenül keveredtek bele.

301

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Egy egész faj kiirtása csak véletlen? – Ez úgy hangzik, mintha őt vádolnám, pedig tudom, hogy semmi szerepe nem volt az elpusztításunkra szőtt tervekben. Legalábbis úgy vélem, hogy személy szerint ő nem keveredett bele, de igazából nem tudhatok erről semmi biztosat, nem igaz? – Ti emberek is megtettétek ezt, többezernyi fajjal. – A müzlisdobozért nyúl. – Az nem ugyanaz. – Felveszem a mogyoróvajas üveget. – Az miért más? – Visszatérhetnénk arra a témára, hogy a tieid miért csinálnak népünnepélyt az enyémek legyilkolásából? – Belemerítem az ujjam az üvegbe. Figyeli, ahogy a mogyoróvajat nyalogatom az ujjamról. – A barátaik kiszabadulásának lehetőségét ünnepük. – Az angyaloknak vannak barátaik? – Tövig bekapom az ujjamat, az utolsó morzsát is leszopogatom róla. Mereven bámul rám, kényelmetlenül fészkelődik a székén. – Ha vállvetve harcolsz másokkal, akkor egy idő után a testvéreiddé válnak. Mindegyikünknek van olyan fivére, aki elbukott. Az egyetlen dolog, ami némi reményt jelenthet számukra, az Ítélet Napja. Azon a napon végre lezajlik a perük. – Egy örökkévalóságig tartó büntetés előzi meg a pert? – Megint az üvegbe akarnám mártani az ujjamat, mikor egy marék müzlit szór bele. Át kell rágnom magam a gabonapelyheken, mielőtt ismét mogyoróvajat nyalogathatnék. – A rendszer szándékosan ilyen kemény, hogy elriasszon a szabályszegéstől. Ez tartja össze a harcosok társadalmát. Belebököm az ujjam a müzli-mogyoróvaj keverékbe. Lehet, hogy felbosszantottam? – És ha bűnösnek találják őket? – Mikor kihúzom az ujjam, a végére egy darabka mogyoróvaj tapad. Lassan lenyalogatom, kiélvezem minden cseppjét az édes íznek. Rafi váratlanul felpattan, és járkálni kezd a szobában.

302

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Akkor az örökkévalóság még hosszabb lesz. Tudom a választ a következő kérdésemre, de muszáj feltennem. – És mikor van az Ítélet Napja? – Az apokalipszis legvégén. Bólintok. – Értem. Ezért várja mindenki olyan türelmetlenül. – Valahogy mostanában nem érzem tőle jobban magam, ha kiderül, hogy igazam van. Vesz egy nagy levegőt, és egész lassan fújja ki, mintha ki akarná ereszteni a gőzt. – Menjünk, keressük meg a kardomat! Nem szívesen vesztegetem azzal az időt, hogy elrepülünk a 39-es mólóhoz, de a kard és anya nyomkövetője is ott van. Az a nyomkövető a legjobb esélyem, hogy megtaláljam Paige-et. Ráadásul láthatok valamit, amiből kiderül, hogy anyának, Clarának és a többieknek sikerült-e kijutniuk a szigetről. Hogyha nem, talán segíthetek nekik valahogy. Doki azt mondta, hogy a skorpióknak valami dolga lesz az éjjel, és már tudom, hogy Beliel volt az, aki megrendezte a sáskák díszfelvonulását az angyalok partija felett. Az is lehet, hogy a szökés az Alcatrazból mostanára már sikerrel járt, vagy elbukott. Bele se merek gondolni, mi történhet akkor, ha nem sikerül a dolog. Körülnézek, és találok egy túlméretezett kabátot, és egy pár teniszcipőt, ami meglepő módon illik a lábamra. Közben Rafi kiválasztja a legfélelmetesebb kinézetű konyhakést, és a nadrágja derekába dugja. Odakint a köd felszállt, a csípős levegőben messzire ellátni, a fogyó hold és a csillagok tükörképe táncol a víz színén. A tengerparttól idáig az egész öblöt az elmosott házakból származó faforgács és üvegszilánk borítja.

303

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az égbolt fényeit csillogva visszaverő, törött üveg pislákoló szentjánosbogarakból álló szőnyegként húzódik, ameddig a szem ellát. Olyan döbbenetesen gyönyörű a látvány, hogy megállok, és csak bámulom. Hogy születhet ilyen csodálatos dolog a pusztításból? Rafira pillantok, hogy lássam, neki is tetszik-e, de ő inkább engem néz. Kissé zavarba jövök, ahogy odalépek hozzá. Az előző repülés a karjában háborús szükséghelyzet volt, csak a menekülés járt a fejünkben. Ezúttal rajtunk áll a dolog, én pedig másra se tudok gondolni, csak arra, ahogy a karjában tart, és meleg bőre a bőrömhöz ér. Felemelem a karom, mint egy kisgyerek, aki azt akarja, hogy felvegyék. Egy pillanatig habozva néz rám. Vajon az jár a fejében, amikor a régi Fészekben a karjában tartott, és azt hitte, hogy meghaltam? Milyen lehet neki átölelni valakit, oly hosszú, magányban töltött idő után? A karjába vesz, én pedig átölelem a nyakát. Az arcom az övéhez simul, mikor felemel. Melegség árad szét bennem az érintése nyomán, de sikerül ellenállnom a kísértésnek, hogy a nyakába fúrjam az arcom. Futva tesz meg két lépést, és már a levegőben is vagyunk, úton az Alcatraz felé. Ha még nem repültem volna vele, most meg lennék rémülve. Alattam a hullámzó víz, és csak a karjai óvnak a jeges fürdőtől. De ezek a karok szorosan ölelnek, és a mellkasából kellemes meleg sugárzik. Izmos vállára hajtom a fejem, és lehunyom a szemem. Az arcával végigsimít a hajamon. Tisztában vagyok vele, hogy hamarosan Paige-dzsel, anyával és Clarával kell törődnöm. A túléléssel, a családom egybegyűjté-

304

SUSAN EE World After – Túlélők világa sével leszek elfoglalva, és azzal, hogy biztonságban legyenek a szörnyetegektől és az emberektől egyaránt. De most, ebben a pillanatban megengedhetem magamnak, hogy tizenhét éves lány legyek, egy férfi erős karjai közt. És még azt is hagyhatom, hogy néhány „mi lenne ha” ábránd is megforduljon a fejemben, olyasfajta dolgok lehetősége, melyek a régi világban kialakulhattak volna köztünk. De csak egy röpke pillanatra. Mielőtt félretolom az álmaimat, és elzárom őket a fejemben, az erre szolgáló zugban.

305

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

65 A

HELYETT, HOGY VÉGIGREPÜLNÉNK A FÉLSZIGET MENTÉN,

ke-

resztben átszeljük azt, míg elérjük a San Francisco-öbölt. Innen az a terv, hogy az öböl vize fölött repülve, nagyjából követjük a félsziget partvonalát. Így hosszabb az út az Alcatrazig, de a köd a víz fölött vastagabb, ahogy arra számítottunk is. Tekintve, hogy ma éjjel az összes angyal és skorpió a levegőben van, Rafi úgy gondolta, hogy jobb lesz, ha a víz fölött maradunk, és ebben kétségtelenül igaza van. A levegő nyirkos, és erős a szél. Hiába van rajtam a kabát, valójában Rafi tart melegen, én pedig élvezettel simulok hozzá, ahogy suhanunk a ködben. Hirtelen felkapja a fejét, mintha hallana valamit. Elkanyarodik, hogy megvizsgálja a zaj forrását. Azt sem tudom elképzelni, honnan tudja, a jó irányba tartunk ebben a tejfölszerű ködben, de azt végképp nem értem, hogyan tudja megállapítani egy olyan halk hangnak az irányát, amit én még csak nem is hallok. Lejjebb ereszkedünk a köd sűrűjéből, és nesztelenül siklunk a víz felett lebegő vékonyabb ködpamacsok között. Az elmosódott hold halvány fénye megcsillan odalent az olajosan sötétlő hullámokon. Meghallom a pöfögő motorok tompa hangját, mielőtt még meglátnám a hajókat. Alattunk fél tucat dereglye szeli az öböl vizét. Nem látom köztük Jake kapitány kompját. Persze, miért is lenne itt, de azért feltámad bennem a remény, hogy ezek itt az Alcatrazból menekü-

306

SUSAN EE World After – Túlélők világa lők. Ezek a hajók kisebbek, de azért elég nagyok ahhoz, hogy több tucatnyi ember férjen mindegyikre. Vajon Du és Dam össze tudott hozni egy mentőcsapatot? Ha igen, akkor le vagyok nyűgözve. Mert az azt jelenti, hogy képesek voltak összeszedni annyi hajót, hogy remélhetőleg mindenkit elszállítsanak egyetlen fordulóval. És úgy látszik, okosan úgy döntöttek, hogy kihasználva a köd és a sötétség nyújtotta előnyt, a vízen fognak haladni, a szárazföld helyett. Rafi lejjebb ereszkedik, némán köröz a hajók fölött, ő is ugyanolyan kíváncsi, mint én, hogy mi történik. A hajók fedélzete zsúfolásig telve kuporgó emberekkel, akik a hideg elől összebújva próbálnak melegedni. Valaki biztosan megpillanthatta sötét árnyunkat az égen, mert a motorok elnémulnak, és a hajók némán lebegnek az éjszakában. Férfiak állnak, égnek emelt puskával a kezükben, de a többség nem felénk céloz, feltehetőleg nem nagyon látszunk. És szerencsére egyikük sem süti el a fegyverét. Gondolom, parancsuk van rá, hogy csak a legvégső esetben tüzeljenek, mert egyetlen lövés zaja is egy egész hordányi szörnyeteget szabadíthat a nyakukba. A hajókon láthatóan minden a legnagyobb rendben, csendesen sodródnak a ködben. Ha ezek az Alcatraz menekültjei, valószínűleg már órák óta kint lehetnek a vízen, ami azt jelenti, az idő legnagyobb részében nem járatták a motorokat. Sehol egyetlen fény vagy hang, nem mozdul semmi, kivéve a legnagyobb hajó tetejét, ez vezetheti a flottát. A hullámokon megtörő fények és a ködön át ragyogó hold elég világosságot ad, hogy lássam, valamit a tetőre kötöztek. Egy vergődő skorpiót. Valaki a vonagló szörnyeteg fölé hajol. Ahogy némán elsiklunk mellettük, jobban odalátok.

307

SUSAN EE World After – Túlélők világa A bestia teste és farka szorosan le van kötözve. A száját felpeckelték, csak halk sziszegésre futja, ahogy őrjöngve igyekezne fullánkját a fölé hajló nőbe mélyeszteni. A nőt teljességgel lefoglalja, amit csinál, nem vesz észre minket. Valamit rajzol a skorpió mellkasára. Az arcát nem látom, de csak egyvalaki lehet. Az anyám életben van, és láthatóan sértetlen. Egy-egy férfi áll a két oldalán, puskával a kezükben. Az egyik dagadó karizmai és a másik menő öltözéke alapján úgy tippelem, hogy Tetkót és Alfát látom. Ha így van, anya igencsak lenyűgöző benyomást tehetett rájuk a szökés során, másként nem vigyáznának rá, amíg egy skorpióra rajzolgat. Elsiklunk fölöttük, de az én szemeimnek túl sötét van, hogy lássam, mit rajzol. – Egy szívet rajzolt a mellkasára rúzzsal, és azt írta bele, hogy „Penryn és Paige”– súgja Rafi a fülembe. Visszakanyarodunk a mólók irányába. – Most még egy virágot is rajzol a hasára. Nem tudom visszatartani a vigyorgásomat, és csak csóválom a fejemet. Egy kis megkönnyebbülést érzek. És egy pillanatig erősebben szorítom magamhoz Rafit, amit a felületes szemlélő könnyen összetéveszthetne egy öleléssel.

308

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

66 A 39-

ES MÓLÓ NAGYJÁBÓL ÚGY NÉZ KI,

mint ahogy emlékszem rá.

Törött deszkák meredeznek mindenütt az összedőlt épületekből, és egy hajó hever az oldalán. Jake kapitány kompja kifutott a mólóra, félkaréjban felgyűrte és szilánkokra törte maga előtt a deszkákat. Mélyebbre merül a szokásosnál, lassan süllyed. A fedélzetén egy reflektor égve maradt, fénye kísérteties derengésbe vonja a mólót. Ezek szerint nem mindenki döntött úgy, hogy végighajózik a félsziget mentén. Néhányan a legrövidebb utat választották a szárazföldre, aztán partra futottak. Ennek csak akkor van értelme, ha úgy vélték, jobbak az esélyeik a parton, mint a vízen, vagy ha szeretteik maradtak a városban. De akárki is vezette a hajót, az nagy valószínűséggel nem Jake kapitány volt. Hacsak nem volt holtrészeg, ami viszont nem elképzelhetetlen. A móló fölött körözünk, felmérjük a terepet. Guberálók rebbennek szét, mikor elsuhan felettük az árnyékunk a holdfényben. Néhányuk még csak gyerek. Elterjedhetett a híre a mólón hagyott értékes holmiknak. Vajon tisztában vannak vele, hogy mekkora veszély leselkedik itt rájuk? Mihelyst mindenki eltűnik, halkan leszállunk az árnyékban. Rafi a szükségesnél egy pillanattal tovább tart a karjában, mielőtt letesz a földre. És én is a szükségesnél egy pillanattal hoszszabb ideig ölelem, mielőtt elengedem a nyakát, és ellépek mellőle. Aki minket néz, akár azt is gondolhatja, hogy egy csókolózó párt látott a sötétben.

309

SUSAN EE World After – Túlélők világa A fény megvilágítja az összetört mólóból felmeredő gerendákat és deszkákat. A lélegzetünk párás levegője kicsapódik, és elkeveredik egymással, miközben figyelünk és hallgatózunk, hogy megbizonyosodjunk róla, senki sincs a közelben. Valaki sír. Egy magányos figura ücsörög egy félig összedőlt édességbolt törmelékében. Próbál csendben maradni, de a zokogás hangja eltéveszthetetlen. Van valami a vézna alakban és a hangban, ami ismerősnek tűnik. Intek Rafinak, hogy maradjon itt, amíg én odamegyek, beszélek az illetővel. Kikerülöm a reflektor fénysugarát, és úgy közelítem meg. Clara az. Ahogy vékonyka karjaival átöleli kóróvá aszalódott testét, a szokásosnál is törékenyebbnek tűnik. Ráncos arcán könnyek csillognak, ahogy magányosan zokog. – Szia, Clara! Én vagyok az, Penryn – kiáltok oda neki néhány méter távolságból, nem akarom halálra ijeszteni. Levegő után kap, így is a szívbajt hoztam rá. Félig nevet, félig zokog, mikor felismer. Odamegyek, és leülök mellé. A törött deszkák nedvesek és kemények, kényelmetlen ülés esik rajtuk. El sem hiszem, hogy már órák óta itt ül. – Miért vagy még mindig itt? Olyan messzire kellett volna futnod innen, amilyen messze csak bírsz. – Ez az a hely, ahol a legközelebb lehetek a családomhoz. – A hangja elcsuklik. – Csodás vasárnapokat töltöttünk itt. – A fejét ingatja. – És különben sincs hová mennem. Már majdnem azt mondom neki, hogy menjen az Ellenállás táborába, mikor eszembe jut, hogyan bántak vele és a skorpiók többi áldozatával. Az emberek, akik inkább élve eltemették a szeretteiket, mintsem azt kockáztassák, hogy úgy megváltozva kapják vissza őket, mint Clara, nem valószínű, hogy valaha is befogadnak valakit,

310

SUSAN EE World After – Túlélők világa aki úgy néz ki, mint ő. Nem csoda, hogy nem akart az öbölbe hajózni az Ellenállással. Átölelem a vállát, és magamhoz szorítom. Nem jut eszembe semmi más, amit tehetnék érte. Halványan rám mosolyog, de aztán újra könnyek csorognak a szeméből, és az arca eltorzul a sírástól. Valami megzörren a közelben. Mindketten feszülten figyelünk, ami azt bizonyítja, hogy Clara még nem adta fel teljesen. Egy szurtos kislány, a haja egy merő kóc, ugrik ki az autó mögül, ahol eddig rejtőzött, és szalad néhány lépést. Egy felnőtt kar nyúl utána, és próbálja elkapni. – Nem, ez ő – mondja a kislány. – Hallottam a hangját. Itt van. Valaki sürgetően rápisszeg az autó mögül. A kislány a fejét rázza. Megfordul, és szaladni kezd felénk. – Gyere vissza! – suttogja a dühös hang az autó mögül. Egy férfi rohan ki az autó mögül, félig futva, félig guggolva. A karjába kapja a kicsit, és visszaszalad vele. A gyerek kapálózik, mint egy zsáknyi kiskutya. Rugdalózik és tekereg, próbál sikoltani, de a férfi keze a száján. Tompa kiáltozása úgy hangzik, mintha azt ismételgetné: „Mami!” Mellettem Clara megmerevedik. Egy második kislány kukucskál ki az autó mögül, ö egy kicsikét nagyobb, de ugyanolyan szutykos, és hasonlóan kócos a haja. Elkerekedett szemmel bámul ránk. – Ella? – Clara suttogása olyan halk, hogy még én is alig hallom. Felkel, valósággal zihál a lélegzete. – Ella? – Megtántorodik, aztán futni kezd feléjük. Ejha! Itt valami csodálatos dolog készülődik. Vagy valami szörnyű. Sötét van, és elég messze vagyunk ahhoz, hogy biztos legyek benne, még nem látják, hogyan néz ki Clara. Felkelek, és diszkré-

311

SUSAN EE World After – Túlélők világa ten követem, arra az esetre, ha segítségre lenne szüksége. Nem mintha sokat tudnék segíteni, ha a családja elutasítja, de legalább tudja majd, hogy nincs egyedül. A férfi megtorpan az autó felé menet. Megfordul a kislánnyal a karjában. A gyerek még jobban sivalkodik, hogy „mami, mami”. A második kislány óvakodva kilép az autó mögül. – Anyu? – A hangja hitetlenkedő és bizonytalan. – Chloe! – zokogja Clara a nevét, ahogy feléjük szalad. A nagyobb lány tesz pár lépést Clara felé. Már épp készülök boldogan mosolyogni, mikor a lány megtorpan, és tágra nyílt szemekkel bámul az anyjára. Már elég közel vagyunk hozzá, hogy jobban lásson minket. Most én is úgy látom Clarát, ahogy az anyám, ahogy a többiek is. Tényleg úgy néz ki, mint aki a sírból ásta ki magát, miután jó darabig holtan feküdt. Kérlek, ne sikíts, Chloe. Abba Clara belehalna. Elég erős volt, hogy túlélje egy skorpió támadását, volt ereje kiásni magát, mikor maga alá temette egy összeomló épület, és megszökött az Alcatraz szörnyei elől. De ha a kislánya sikoltozni kezd a láttán, az úgy összetöri, hogy nincs az a ragasztó a világon, ami összetartsa. Clara lépte meginog, és ő is megáll. Az arca elváltozik, a meglepett örömöt szörnyű bizonytalanság váltja fel. A kisebbik lánynak sikerül kisiklania a férfi karjai közül, és rohan felénk. A nővérétől eltérően ő habozás nélkül Clara karjai közé veti magát. – Tudtam, hogy te vagy az! – A kislány majd elolvad a boldogságtól, ahogy az anyukáját öleli. – Apu azt akarta, hogy várjunk, amíg biztosak leszünk benne. Egy örökkévalóság óta figyeltünk. Te csak sírtál és sírtál, és nem tudtuk eldönteni. Aztán beszélgetni kezdtetek, és én tudtam! Hallottam a hangod, és tudtam. Látod, apu? Én megmondtam.

312

SUSAN EE World After – Túlélők világa De apu csak áll dermedten, néhány lépésnyire, és csak bámulja Clarát. Clara reszkető kézzel simogatja Ella haját. – Igen, kicsikém, igazad volt. Annyira hiányoztatok! Olyan nagyon. – Rettegve néz Chloe-ra és a férjére, a tekintetével könyörög nekik. Chloe habozva lép egyet felé. – Anyu? Tényleg te vagy az? Mi történt veled? – Igen, drágám. Én vagyok. Jól vagyok – mondja Clara. – Most már jól vagyok. – Hívogatóan kitárja a karját, és Chloe óvatosan közelebb lép. Apu visszarántja a kislányt. – Nem fertőz? – Micsoda? – néz rá Clara értetlenül. – Nem vagy fertőző? – Apu úgy ejti, egyenként a szavakat, mintha Clara már nem beszélné a nyelvet. – Nem – suttogja Clara. A hangja megtörik, és sejtem, hogy már alig képes tartani magát. – Esküszöm. Chloe kihúzza a kezét az apja szorításából. Megáll, Clarát bámulja. Aztán habozva odalép a karjába. De amikor már ott van, ugyanolyan erővel kapaszkodik az anyukájába, mint a kishúga. Clara férje úgy mered rájuk, mint aki nem tudja eldönteni, hogy odaszaladjon hozzájuk, vagy egyszerűen csak elfusson. Csak áll ott, hallgatja a gyerekei csacsogását, akik azt mesélik az anyjuknak, hogyan jöttek ide guberálni, mikor hallották, hogy értékes holmikat hagytak a mólón. Hogyan könyörögtek az apjuknak, hogy jöjjenek ide még egyszer, utoljára. Hogyan játszották azt, hogy vasárnapi ebédre jöttek, ahogy azt régen szokták tenni. Hallgatva Clara halk hangját, ahogy cseveg a kislányaival, felidézi bennem egy olyan anya képét, amilyet minden gyerek megérdemelne. A lányok kiegyensúlyozottnak, boldognak tűn-

313

SUSAN EE World After – Túlélők világa nek az anyjuk óvó karjai közt. Azt hiszem, ez tényleg nagyszerű érzés lehet. Végül az apukájuk, mint aki nem tudja eldönteni, nem csak álmodik-e, odalép Clarához. Egyetlen szó nélkül, némán átöleli őket, és zokogni kezd. Szinte látom a mólót, milyen lehetett, mikor még Clara és a férje ide jártak a gyerekekkel ebédelni. Hallom a sirályok hangját, érzem az óceán sós illatát a szélben, a kaliforniai nap melengeti az arcom. Látom őket, ahogy a szülők kéz a kézben sétálnak, a lányok pedig körülöttük futkároznak. Clara üde arcán mosoly, kezében virágok, a piacon vette, egymásra nevetnek a férjével, egy álmos vasárnap délután. Hátralépek, beleolvadok az árnyékba.

314

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

67 FELKÉSZÜLÖK RAFI SZARKASZTIKUS MEGJEGYZÉSEIRE, hogy mit fog szólni Claráék kis családegyesítéséhez. Az egyik bolt falának támaszkodik, ami csodával határos módon szinte teljesen ép maradt. Egy sötét, fenyegető alak az éjszakában. Ha nem ismerném, nagy ívben elkerülném még a környékét is. Közelebb érve megpillantom az arcát, a szarkazmusnak nyoma sincs rajta. Több megértéssel és szimpátiával figyelte Claráék találkozását, mint azt valaha is feltételeztem volna egy angyalról, legyen az akár Rafi. De aztán eszembe jut Beliel megjegyzése, hogy az angyalokat nem arra teremtették, hogy egyedül legyenek. Szóval lehet, mégiscsak jobban megérti őket, mint amit kinéztem belőle. – Megvonom tőled a harcos címet – mondja Clarát és a családját figyelve. – Nem is tudtam, hogy megkaptam. – Nagyjából harminc másodpercre. – Milyen irtóztató bűnt követtem el, hogy elveszítettem ezt a megtisztelő címet? – Egy igazi harcos előbb visszaszerezte volna a kardját, mielőtt hozzálát a személyes dolgainak az intézéséhez. – Én mindent személyesnek veszek. Az összes csata, amit vívtam, mind személyes volt. – A nagy kupac törött deszka és zsindely felé vezetem Rafit, ahová a kardot rejtettem. – Hm. Jó válasz. Talán egyszer majd még visszanyerheted a címed. – Addig álljak fél lábon! Félrehajigálom a törmeléket az útból, végül megpillantom a plüssmaci elpiszkolódott arcát. – Tessék, itt is van. – Óvatosan

315

SUSAN EE World After – Túlélők világa kiszabadítom a macit és a kardot. Büszkén fellebbentem a menyasszonyi fátyolt, hogy megmutassam Rafinak a kard hüvelyt. Rafi pár pillanatig némán bámulja az álcázott kardot, mielőtt megkérdi: – Tudod te, hányszor ölt ez a kard? – Ez az álca tökéletes, Rafi. – Ez a kard nem csak egy angyalkard. Ez egy arkangyalkard. Ami több mint egy angyalkard, ha nem volna érthető. A többi angyalkard tart tőle. – Mi? A többi kard reszket a hüvelyében, ha meglátja? – Átmegyek a Jake kapitány hajója mellett széthajigált holmikhoz. – Igen, ha éppen tudni akarod – mondja, és jön utánam. – Azzal a céllal készült, hogy a legmagasabb fokú tiszteletet ébressze. Hogy töltse be a tisztét, ha menyasszonyi ruhás plüssmedvének öltözteted? – Ez nem menyasszonyi ruha, hanem takaró a hüvelyre. És kimondottan aranyos. – Utálja, ha aranyos. Elrettentő és félelmetes akar lenni. – Senki sem utál aranyos lenni. – De az angyalkardok igen. – Összevont szemöldökkel bámul le rám. Azt hiszem, inkább nem mondom el neki, mennyi helyes kis angyalfigura és kép volt a régi világban. Anya nyomkövetőjének itt kéne lennie, de nem látom sehol a szétszórt holmik közt. Viszont észreveszek egy levehető szíjat, ami az egyik pénztárcáról lóg, kulcscsomó van rákötve. A hüvelyhez akarom vele rögzíteni a macit, és ez tökéletesnek tűnik erre a célra. Az egyik végét a maci nyakán lévő szalaghoz rögzítem, a másikat mega hüvely tartószíjához kapcsolom. – Adtál már neki nevet? – kérdi Rafi. – Szereti a hangzatos, dicső neveket, szóval talán kiengesztelheted, ha adsz neki egy jó nevet.

316

SUSAN EE World After – Túlélők világa Az ajkamba harapok, mikor eszembe jut, mit mondtam DuDamnak, hogy hívják a kardomat. – Hát, ö… átkeresztelhetem bármire, ami tetszene neki. – Mosolyt erőltetek az arcomra. Látszik rajta, hogy el van készülve a legrosszabbra. – Minden hordozója csak egyszer nevezheti el. Ha már adtál nekinevet, akkor az rajta marad, mindaddig, amíg veled van. Francba! Látom a szemében, hogy előre sejti, nem fog neki tetszeni. – Miért, mi az? Mérlegelem, hogy esetleg hazudok valamit, de mi értelme volna? Megköszörülöm a torkom. – Tündérmackó. Olyan sokáig hallgat, hogy kezdem azt hinni, nem hallotta, mikor végre megszólal: – Tündér. Mackó. – Csak egy kis tréfa volt. Nem tudhattam. – Mondtam már neked, hogy a neveknek hatalma van, igaz? Tisztában vagy vele, hogy mielőtt harcba száll, be kell mutatkoznia az ellenfél kardjának? És most muszáj lesz neki valami olyan képtelenséget mondania, hogy: „Tündérmackó vagyok, az arkangyalkardok ősi nemzetségéből.” Vagy azt, hogy „Hajtsatok fejet előttem, Tündérmackó előtt, akihez csupán két kard ér fel az egész világon!” – Hitetlenkedve csóválja a fejét. – Hogy fogja így kivívni a tiszteletet? – Jaj, ne már, ez most komoly? Egyébként se fogja senki tisztelni, az ilyen nagyképű, fellengzős beszólásokért, függetlenül a nevétől. A szíjat átvetem a vállamon, és a macikard a csípőmhöz simul, ahová való. Észreveszem anya nyomkövetőjét, egy bőrönd tetején. Odarohanok érte, és bekapcsolom.

317

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Meg lennél lepve, hány leendő ellenfelem adta meg magát, miután bejelentettem, hogy én vagyok Rafael, a Hatalmas Arkangyal, az Isten Haragja. – Félelmetes pillantást vet rám. Ekkor jut eszembe, hogy a démonszárnyak miatt elveszítette a jogot a neve és a címe használatára. Látom a szemében megbúvó szomorúságból, hogy ugyanerre gondol. A nyomkövetőn egy sárga nyíl jelenik meg a Félhold-öbölben, a Fészek közelében. Nagyot sóhajtok. Nem lehetett volna, csak most az egyszer, hogy valami biztonságos és könnyen elérhető helyen találjam a húgomat? – Paige a Fészeknél van. Rafi egy „eszedbe ne jusson” pillantást vet rám. – Úgy érted, azon a helyen, ahonnan épphogy csak ki bírtalak hozni élve, mert legyilkoltak minden embert, aki a kezükbe került? – Ha már itt tartunk, köszönöm szépen, kedves volt tőled. A hajába túr, látszik rajta, hogy bosszús. – Nézd, biztos vagyok benne, hogy találhatunk neked egy szép kis óvóhelyet valahol, két évre való ellátmánnyal. – Azt hiszem, azok már mind foglaltak. – Én pedig azt hiszem, lesz, aki önként és örömmel átengedi neked az övét, különösen, ha nagyon szépen megkérem rá. – Megereszt egy fanyar mosolyt. – Elmehetnél vakációra, és lazíthatnál egy kicsit, és előjönnél, ha már lecsillapodtak a dolgok. Húzd meg magad, várd ki, légy biztonságban. – Lehetnél kicsit óvatosabb. A végén még azt hiszi valaki, hogy aggódsz értem. A fejét rázza. – Én csak amiatt aggódom, hogy valaki felismeri a kardomat a kezedben. Ha sikerülne téged eltüntetni szem elől pár évre, jó pár kínos helyzettől megkímélhetném magam. Az ajkamba harapok, nehogy megkérdezzem, de a végén mégis kibukik belőlem:

318

SUSAN EE World After – Túlélők világa – És te mit csinálsz majd, amíg én elrejtőzök? – Visszaszerzem a szárnyaimat. Kitalálom, mi történik az embereimmel, és helyrehozom a dolgokat. – Vesz egy nagy levegőt. – És ha elintéztem mindent, hazamegyek velük. Bólintok, és a tenyerembe vájom a körmeimet, hogy könnyebb legyen összpontosítani. – Nem állítom, hogy nem érzek kísértést, Rafi. A biztonság csodásan hangzik. – Szomorúan rámosolygok. – Talán a szavadon foglak, és elfogadom az ajánlatodat, mihelyst sikerül összeszednem a családomat. Úgy értem, ha még akkor is itt leszel, és segíteni akarsz. Sóhajt. – Hej, azok voltak a szép idők, amikor még parancsolhattunk a nőknek, és nekik engedelmeskedniük kellett! – Biztos vagy benne, hogy ez nem csak valami legenda? Nem hiszem, hogy az anyámnak valaha is parancsolt volna valaki. – Valószínűleg igazad lehet. Az engedetlenséget a családod női ágán, egész biztosan hosszú nemzedékekre vissza lehet vezetni. Olyanok vagytok, mint valami pusztító ragály. – Addig, amíg ez a ragály az angyalokat pusztítja, biztos vagyok benne, hogy mindenki más elnézi ezt nekünk. – Ó, te kétségtelenül pusztító hatással vagy, legalább egy angyalra. Van valami, amivel le tudlak beszélni róla, hogy a Fészekbe akarj menni? Elhallgatok, és végiggondolom. – Bárcsak volna! Sokkal egyszerűbb lenne az életem. – Mi van, ha nem vagyok hajlandó odavinni téged? – Akkor gyalog megyek, vagy autóval. – Mi van, ha foglak és bezárlak valahová? – Akkor fogom a kis csini kardomat, és utat vágok magamnak kifelé. – És ha a kardot kint hagyom?

319

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Nem fogod. Ha nem lehet nálad, akkor azt akarod, hogy nálam legyen, nem igaz? Jobban szereted, ha együtt vagyunk, mintha külön. A tekintetünk találkozik. – Ráadásul ki fog engem kiengedni, ha veled történik valami? Elnéző pillantást vet rám, mintha már a feltételezés is, hogy bármi baja eshetne, nevetséges volna. – Beliel valószínűleg még mindig a Fészekben van – mondom. – És ugyan miből gondolod ezt? – Az orvos, aki Paige-et operálta, úgy gondolja, hogy a húgom valamilyen szinten kötődik hozzá. Ki tudja, milyen különös állati érzéket ültettek bele? Lehet, hogy megérzi, merre van. – Felemelem anya nyomkövetőjét. – Én tudom, hol van Paige. Paige pedig tudja, hol van Beliel. Nem tudod megakadályozni, hogy kövessem a húgomat, úgyhogy miért nem használod ki a helyzet adta előnyt, és röpítesz oda? Mereven bámul rám. – Egyszer már végig kellett néznem, ahogy meghalsz, ez nem elég indok? – Csak annyit kell tenned, hogy ügyelsz rá, ne történhessen meg még egyszer. – Vidáman rámosolygok. – Ilyen egyszerű. – Nálad semmi sem egyszerű. Te makacs kis… – A morgása innentől érthetetlenné válik, de abban biztos vagyok, hogy nem bók, amit mond. Végül kinyújtja a karját. Kissé elbizonytalanít, mikor olyan közel vagyok hozzá, hogy érzem a szíve dobogását a mellemen. Szorosan átölelem, ő pedig kitárja a szárnyait, és felröppenünk az éjszakába.

320

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

68 O

LYAN ALACSONYAN SUHANUNK A VÍZ FELETT,

hogy ennyi erővel

úszhatnánk is. Folyton azt várom, hogy mikor repülünk bele egy nagyobb hullámba. A felcsapó vízpermet jeges zuhanyként borít el minket. Rafi nyakába temetem az arcom, igyekszem minél közelebb húzódni az éltető meleg forrásához. Olyan hideg van, szinte lefagy a karom. Az sem vigasztal, hogy ez az egyetlen módja, hogy a Fészek közelébe jussunk, anélkül hogy meglátnának. Ha a szárazföld fölött repülnénk, egész biztosan kiszúrnának minket. Rafi sztoikus nyugalommal repül ilyen kevéssel a víz felett, dacára, hogy valószínűleg egész eddigi létezése során eddig csak egyetlen alkalommal úszott. Én egy kicsivel kevésbé vagyok nyugodt. Csak arra tudok gondolni, lehet, hogy ez életem utolsó napja. Képtelen vagyok kiverni a fejemből a vérben ázó, tébolyult harcosok képét. Rafi magához szorít. – Végre látszik rajtad valami nyoma az értelemnek. Már rég félned kellett volna. – Csakis a hideg miatt reszketek.' – Aranyos vagy, mikor félsz. Goromba pillantást vetek rá. – Aha, amikor félsz, te is nagyon aranyos vagy. Kitör belőle a nevetés. – Úgy érted, ellenállhatatlanul vonzó vagyok, amikor nem félek. Mert soha nem láthattál engem félni.

321

SUSAN EE World After – Túlélők világa – Azt mondtam, hogy aranyos vagy, nem azt hogy „ellenállhatatlanul vonzó”. Közeledünk a parthoz. Idáig a parton megtörő hullámok zaja elnyomta az évődésünk hangját. De már elég közel járunk, ezért mindketten ösztönszerűen elnémulunk. Természetesen nincs semmiféle tervünk. Csak tudni akarjuk, hogy mi folyik, és aztán majd meglátjuk. Nem egyenest az új Fészeknek tartunk, kissé elsodródunk oldalra, ahol észrevétlenül tudunk leszállni. Az öbölben érünk partot, a meredély szélén, a hotel területétől nem messze. Sziklák, kerítések, bokrok mögé bújva olyan közel lopakodunk a gyep és a megvilágított terület széléhez, amennyire csak merünk. A csetepaté során kidöntött fáklyák helyére újakat tettek. De meglehetősen összevissza és ferdén állnak, mintha aki leszúrta volna őket a fűbe, nem nagyon törődött volna az egésszel. Próbálom utánozni Rafi nesztelen, lopakodó mozgását, de fagyott végtagjaim még érzéketlenek, és többször is bele kell kapaszkodnom Rafiba, nehogy elessek. Pillantásának üzenete félreérthetetlen: jó lenne, ha végre összeszedném magam. Egy sor alacsony bokor mögé surranunk, és követjük a vonalukat a füves terület irányába. A terület szélénél halmokban állnak a parti maradványai, mint a partra sodródott törmelék. Felborult büféasztalok, eldőlt székek, széthasadt jelmezek és mindenféle törött holmi. A gyepet tarka szőnyegként borítják a szárnytakarók, álarcok és a többi szakadt, törött tárgy, amit felismerni sem nagyon lehet. Sötét foltokat is látni a füvön, ezek valószínűleg vörösek lennének nappali fényben. Ha maradt is még személyzet, nem sok kedvük lehetett kijönni és összetakarítani. A füvön szétszóródott angyalok túlságosan másnaposnak tűnnek ahhoz, hogy bármit is észrevegyenek. A gyep közepén egy még mindig maszkot viselő csapat énekel. A hangjuk gyö-

322

SUSAN EE World After – Túlélők világa nyörű, de ahogy imbolyognak és rugdossák a szemetet a földön, inkább tűnnek részeg kalózoknak, mint angyaloknak. Egy másik csoport szerel valamit a kastélyszerű szálló mellett. Felállítanak egy asztalt, fadobozokkal a tetején. Mellette különböző magasságú póznák meredeznek. Az oszlopok tetejénél egy angyal lebeg, színes, háromszögletű zászlócskákat kötöz rájuk, melyek vígan lengedeznek az óceán felől fújó szellőben. Két angyal száll fel, transzparenst tartanak a kezükben. A két legmagasabb pózna csúcsához kötözik. Különféle jelek vannak rajta, mintha valamiféle írás lenne. Rafi tekintete fagyossá és ellenségessé válik, ahogy meglátja a molinót. Kérdő pillantást vetek rá, hogy mi áll rajta. A fülemhez hajol, de így is épp csak értem. – Ma szavazz Urielre, holnapra itt az apokalipszis! Nem látom át a maga teljességében az angyalpolitika jelentőségét, de azt tudom, hogy ez nem jó jel. Szavazófülkét állítanak fel a Hírvivő megválasztásához. Újabb transzparens emelkedik a magasba, ezt elfordították, így felülről lehet jól látni. A transzparenst igazgató angyalok egyike, egy hófehér szárnyú óriás. Beliel. Rafival egymásra nézünk, majd elindulunk abba az irányba. Ahogy közelebb lopakodunk, Rafi az egyik bokor ágaira felakadva szárnytakarókat talál. A flitterektől csillogó szakadt fátyolszövet rálóg a fekete tollakra, de könnyedén el lehet távolítani, így csak a tollak maradnak. Rafi ráborítja a szárnyaira, én pedig segítek kisimítani a tollakat. Sikerül elkapnia az egyik álarcot is, amit lefújt a gyepről a feltámadó szél. Segítek felerősíteni a fejére. A maszk sötétvörös, a szemek és az orcák környékén ezüsttel meghintve. A szája kivételével az egész arcát eltakarja. Feláll, és egyetlen szó nélkül felhúz maga mellé, közém és a hotel előtti gyep közé helyezkedve. Ki kéne kukucskálnom mö-

323

SUSAN EE World After – Túlélők világa güle ahhoz, hogy lássam az angyalokat, ami azt jelenti, hogy ők sem láthatnak engem. Rafi elég nagy, hogy eltakarjon. Távolról úgy nézünk ki, mintha egy harcos sétálna át a túloldalra. Az kissé aggaszt, hogy a felettünk elszálló angyalok még így is megláthatnak. Szerencsére másnaposak lehetnek vagy ilyesmi, mert egyikben sem buzog a vágy, hogy a feltétlenül szükségesnél többet röpködjenek. Átsétálunk a gyep szélén, még közelebb jutva Belielhez. Tartom a lépést Rafival, ami nem túl nehéz, mivel ráérősen lépdel, mint akinek épp semmi dolga. Beliel Uriel mögött áll, Uriel kísérői mellett, miközben Uriel utasításokat ad neki. Rafi felnéz az égre, talán hall valamit. Beliel ugyanabba az irányba fordítja a fejét. Urielhez hajol, és gyorsan váltanak pár szót. Az angyalok, egyik a másik után, sorra abbahagyják, amit csinálnak, és mind felnéznek az égre. A tompa zúgás, ami eddig olyan jól belevegyük a hullámok robajába, mennydörgővé erősödik, és már nem lehet nem észrevenni. Egy az éjszakai égboltnál is sötétebb felhő közeledik felénk. Kavarog, megnyúlik, aztán összébb húzódik, hol erre, hol arra lendül. A fejünk felett elszálló ezernyi skorpió szárnyának dühödt zúgását semmi mással nem lehet összetéveszteni.

324

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

69 A

FÁKLYÁK FÉNYKÖRÉN ÉS A GYEP SZÉLÉN TÚL

sötét árnyak eresz-

kednek a földre. Rafi figyeli a területet, ami az én szemeimnek túl sötét. Habár egy pillanatra mintha néhány árnyat látnék, ahogy vissza felröppennek a levegőbe, és mintha áttetsző rovarszárnyak csillanását látnám. A sötétségből a kicsi Paige bukkan elő. Mereven és óvatosan mozog, mintha félig gép, félig kislány volna. A fáklyák fényében az arcát átszelő öltések vörös-feketék, pengeéles fogain tükröződnek a lángok, ahogy elhalad a fáklyák mellett. Most, hogy odafigyelek rá, tényleg úgy mozog, mint akinek fájdalmai vannak, de az arcán ennek semmi jele. Kizárja az érzést, talán mert az is fáj, ha megrándul az arca. Nem is sejtettem, hogy ilyen vasakarat van benne. Beliel félrehajtja a fejét, úgy figyeli, ahogy közeledik hozzá. – Kicsi Féreg – mondja. – Te vagy az? – A szája mosolyra húzódik, részben a meglepetéstől, részben a büszkeségtől. – Már nem a porban csúszol. – Kinyújtja felé a kezét. – Megy ez magadtól is, nem igaz? Majd belepusztulok, mikor látom, hogy a kishúgom apró kezecskéjét Beliel markába csúsztatja. Dokinak igaza volt. Valahol legbelül abba a reménybe kapaszkodtam, hogy ostobaságokat beszél. De látva a húgomat, aki kénytelen egy olyan démonhoz fordulni, mint Beliel, arra gondolok, milyen szörnyű lehetett számára velünk lenni.

325

SUSAN EE World After – Túlélők világa Paige felnéz rá. A nyaka megfeszül, hogy a szemébe tudjon nézni. Ahogy így egymás kezét fogják, úgy néznek ki, mint apa és lánya. Beliel félig kitárja lopott szárnyait, és felemeli Paige kezét, ahogy mosolyogva Urielhez fordul. A mosolya azt mondja: Látod? Ezek azén trófeáim. Paige addig rángatja a kezét, míg végül Beliel lehajol hozzá. Egy pillanatig azt hiszem, hogy meg akarja csókolni. A gondolattól felfordul a gyomrom. De végül felugrik, és beleharap a démon nyakába. Veszett kutyaként rázza a fejét, mikor egy darab nyakizom kiszakad és a szájában marad. Beliel felsikolt. Ömlik belőle a vér. Uriel és a kísérete elhátrál a támadástól. Mindenki más azon nyomban abbahagyja, akármit is csinál, és csak bámul. A fenti zümmögés még áthatóbbá válik, ahogy a skorpiók raja megfordul a távolban, és megindul visszafelé, hogy újra átrepüljön felettünk. A skorpiók nem Beliel parancsait követték egész idő alatt? Vajon dühösek lesznek? Paige kiköpi a húsdarabot, és megragadja Beliel fejét, mielőtt még az elhúzódhatna a közeléből. Az arcába harap. Három skorpió bukik alá az égből, és igyekszik feléjük. Levegő után kapok, azt gondolva, hogy Paige-re támadnak. De Belielt ragadják meg. Belevágják a fullánkjaikat, telenyomják bénító méreggel. Ahelyett, hogy végleg elintézné, Paige rugdosni kezdi Belielt. Kiabál vele. A hajába markol, és csomókat tép ki belőle. Újabb darabokat harap ki a húsából, és az arcába köpi. És közben egyfolytában zokog. Dermedten állok, és bámulom, amint a kishúgom dühödten támadja Belielt. Aki nem kis ellenfél, de sikerült alaposan meglepnie a támadásával.

326

SUSAN EE World After – Túlélők világa Még soha nem láttam egyetlen hétévest sem ennyire dühösnek. És egész biztosan nem láttam még, hogy Paige-et bármi is ennyire kihozta volna a sodrából. Apró kis ökleivel úgy csépeli Belielt, hogy tudom, sokkal inkább a saját belső démonaival küzd, mint a démon Beliellel. A szívem szakad meg, ahogy nézem, mivé lett a húgom. Valami sós csorog az ajkamra, egy darabig fel sem fogom, hogy sírok. Az óceán felől feltámad a szél, átfúj a ruhámon, reszketek tőle, mint egy falevél a viharban.

327

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

70 R

AFI A SZIRT MENTÉN BELIELHEZ ROHAN,

és ráveti magát az egyik

skorpióra. Megragadja, épp mielőtt karomszerű ujjait Beliel hátába vájhatná. Ez kissé összezavar. Rafi miért védi Belielt? De ahogy a vér Beliel nyakáról a hófehér szárnyakra csorog, megértem. Rafi félretolja Paige kezét, mielőtt a hófehér tollakba markolhatna. Így aztán Beliel hajába tép, és azt szaggatja ki. Hajcsomók és fehér tollak szálldosnak a levegőben, ahogy a csapat birkózva hempereg a földön. Az angyalok kíváncsian figyelik Rafi, Beliel, Paige és a három skorpió harcát. Láthatóan nem óhajtanak segíteni Belielnek. Azt gyanítom, akik már találkoztak vele, nem kedvelik őt, és akik még nem, azok is érzik, hogy nem tartozik közéjük. Rafi álarca még a helyén van, és nem ő az egyetlen, akin jelmez van. Senki sem vesz észre, mintha az emberek, akik alig néhány órája még igencsak a figyelmük középpontjában álltak, már nem sokat számítanának. Körülnézek, hogy van-e valami a közelben, ami mögé besurranhatnék. De nincs semmi, hacsak nem akarok a bokor mögé bújni, ami viszont túl messze van, hogy bármit is lássak. Körülöttem csak az óceán, a sziklaszirt, fű és fáklyák vannak. A szállingózó angyalok gyorsan tömeggé duzzadnak. A verekedő csoport furcsa összetétele felkeltette a kíváncsiságukat. Akkora csődület támad, hogy a tolakodásban néhányszor engem is

328

SUSAN EE World After – Túlélők világa meglöknek. A későn jövőknek fel kell szállniuk a levegőbe, hogy lássanak valamit. Fölöttünk a skorpiók felhője alábukik, lejjebb ereszkedik, közeledik, majd visszahúzódik, akár egy felbolydult méhkas. Végül a bámészkodók első sorában kötök ki. Ennyit arról, hogy ne legyek szem előtt. A kardot rejtő plüssmaci puha szőrét simogatom, igyekszem megőrizni a nyugalmamat. Beliel elkínzott sikolyaival telik meg az éjszaka. Az angyalok csak állnak és nézik, ahogy kíméletlenül tépik, szaggatják, és fullánkok mélyednek bele. Rafin kívül, aki csak a saját szárnyait igyekszik óvni, egyetlen lélek sem siet a segítségére. Nem sajnálja senki. Belielnek igaza volt. Cseppet sem kedvelik, nemkívánatos személy. Paige, aki lihegve és zokogva áll Beliel felett, végül felnéz, és most első alkalommal tudatosul benne az angyalok jelenléte. Még ebben a gyenge megvilágításban is látom az arcára kiülő félelmet és a bizonytalanságot, ahogy a szeme egymás után vándorol az egyik kőszívű harcosról a másikra. A fáklyák lobogó lángjának fényében vöröses árnyak táncolnak a barbár küllemű angyalok arcán. Paige szeme végül rajtam állapodik meg. Pislant néhányat, mintha nem lenne biztos benne, hogy én vagyok az. Berozsdásodott arcizmai csikorogva megmozdulnak, azt a hátborzongató hatást keltve, mintha az arcára varrt szörnyeteg lefoszlana róla, és egy álmából zavarodottan ébredező Paige maradna a helyén. Ugyanolyannak látszik, mint a videón Beliel szobájában: aprónak, magányosnak, elhagyottnak. Egy kisgyerek, aki abba a hitébe igyekszik kapaszkodni, hogy a nővére eljön majd érte, és megmenti. Ahogy kinyújtom felé a karom, ráébredek, milyen hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára megérintettem. Ő már nem ugyanaz a Paige, akit ismertem, de akkor sem taszíthatom el, mint valami

329

SUSAN EE World After – Túlélők világa szörnyeteget. Ha el is pusztulunk itt mindannyian, legalább anynyit megtehetek, hogy életünk utolsó perceiben vigaszt nyújtok a kishúgomnak. Paige elbizonytalanodik, lesüti a szemét. Kicsorduló könnyei világos csíkot szántanak vérmaszatos arcába. Kilépek a nézőközönség köréből, és odamegyek hozzá. Ahogy közeledek, egyre jobban zokog. Mikor odaérek, átkarolja a derekam, és hozzám bújik, amilyen szorosan csak tud. Aztán a kishúgom felpillant rám. Anyának igaza volt. A szeme ugyanolyan, mint volt. Hosszú szempillái közül kedvességet, kacagást, vidámságot idézve ragyog rám barna szeme – az összeszabdalt, hullára emlékeztető arc csapdájából. – Minden rendben, kicsikém – suttogom a hajába, ahogy magamhoz ölelem. – Itt vagyok. Eljöttem érted. Az arca meggyűrődik, a szeme felragyog. – Eljöttél értem. Megsimogatom a haját. Ugyanolyan selymes, mint régen.

330

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

71 BELIEL RAFI LÁBAINÁL HEVER A PORBAN. Mély vágásokból, harapásokból csorog a vére, darabok hiányoznak a húsából. A három skorpió a sebeire tapasztja a száját, és szívni kezdik, mint valami óriási, fullánkos piócák. Beliel kiáltozik, esetlenül vergődve, erejének végső maradékát megfeszítve igyekszik távolabb húzódni a skorpióktól. Beliel bőre egyre fonnyadtabbnak tűnik, és ráncosodik. Hamarosan zsugorodni kezd, és úgy fog kinézni, mint az aszalt szilva. Rafi az őket figyelő angyalokra néz, aztán vissza Beliel ráncosodó bőrére. Hiába van rajta álarc, úgy vélem, nem akar semmi drasztikusat tenni az angyalok előtt. De nem hagyhatja, hogy a szárnyait is aszottra és szárazra szívják. És ha le is tudná szedni ezeket a skorpiókat Belielről, az égen jó néhány van még, hogy a helyükre álljon. Kitárja Beliel egyik lopott szárnyát, és határozottan megragadja az egyik kezével. Előhúzza a nadrágja derekából a konyhakést, amit az öbölbeli házból hozott magával. Ahogy felemeli, tükröződik rajta a fáklyák lángja, aztán meglendíti a pengét. Beliel, akit még mindig nem bénított meg teljesen a skorpiók mérge, felsikolt, mikor Rafi átmetszi a szárny ízületét. A levágott szárny a földre hullik. Az angyalok döbbent némaságban állnak. Rafi újra felemeli a kést. Néhány harcos megindul felé, kitárják a szárnyaikat, a kezük ökölbe szorul. Azt gondolják, hogy egy angyal szárnyát vágták le a szemük láttára, és ők megvédik az övéiket. Gondolom, az egy dolog, hogy hagyták az angyaltársukat egymagában szembenéz-

331

SUSAN EE World After – Túlélők világa ni egy kislánnyal és annak a házi kedvenceivel, de azt már nem nézik tétlenül, hogy egy másik angyal amputálja a szárnyait. De nem elég gyorsak, hogy időben odaérjenek. Rafi átvágja a másik szárnyízületet is. Ez a hófehér szárny is lehullik, még mindig pompás, élettel teli állapotban. Rafi puszta kézzel száll szembe az elsőként érkező két angyallal, akik rátámadnak. Kiabál nekik valamit, valószínűleg próbálja megmagyarázni, hogy valójában mi történt, de a szavait elnyeli a felettünk átrepülő skorpiók zúgása, az angyalok dühödt ordítozása és a hullámok robaja. Tartja magát az első kettővel szemben, de a harmadik előhúzza a kardját. Rafi egyetlen hatásos fegyvere a démonszárny, ami még mindig az álcázó tolltakaró alatt lapul. Hátrál, habozva, hogy megmutassa-e a szárnyait ennyi angyal előtt, bár valószínűtlen, hogy az álarcban bárki ráismerne. De a támadója nem hagy számára más választást, felemelt karddal veti rá magát, hogy levágja. Rafi démonszárnyai kitárulnak. A tömeg elnémul. A skorpiók zúgása elhalkul, ahogy a raj vége is elhúz felettünk. Rafi kimereszti szárnyának kaszához hasonlatos pengéit. Csillogó karmai érces csendüléssel csapnak össze az ellenfél kardjával. A kard pörögve száll a levegőben, és a gyepen ér földet. Rafi leszegi az állát, és fenyegető pillantást vet az angyalokra. Kitárt denevérszárnyaival a háta mögött és a fáklyák fényében vörösen csillogó kaszányi karmaival az ördög tökéletes képmásának tűnik. A lemetszett szárnyak Beliel két oldalán hevernek. A szélben lengedező fehér tollak szürreális látványa sehogy sem illik a véráztatta fűhöz. Rafi Beliel fölé tornyosul, farsangi maszkja csak fokozza a félelmetes hatást.

332

SUSAN EE World After – Túlélők világa Miközben mindenki csak bámul, az egyetlen hang a sáskák távolodó zümmögése és a sziklaszirt lábának csapódó hullámok robaja. Aztán száz, hüvelyéből kirántott angyalkard pengéjének sziszszenése hangzik fel az éjszakában.

333

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

72 R

ESZKETŐ LÉLEGZETTEL, DERMEDTEN ÁLLOK.

Nem látok kiutat.

Rafi mozdulatlanul áll Beliel felett, farkasszemet nézve a harcosokkal, akik körülveszik. A szemében vad indulat lobog, de nyilvánvaló, hogy a helyzetünk meglehetősen reménytelennek tűnik. Még ha Rafi a legjobb formájában is volna, nem győzhet le egy egész légiót, még akkor sem, ha hajlandó volna halomra gyilkolnia saját embereit. Paige és én ugyanúgy körbe vagyunk véve, mint Rafi. A húgomnak, úgy tűnik, van néhány új trükk a tarsolyában, de így is ők az esélyesebbek. Körülnézek, hátha van valahol egy rés az angyalok falában, amin át Paige biztonságba juthatna, de nem látok sehol. Csapdába kerültünk. Teljesen körbevettek minket, az összes irányban elvágták a menekülés útját, a szárazföld, a víz és a levegő felé is. Gondolom, nem ez az első alkalom, hogy bekerítik a zsákmányt. És ha annak már nincs hova menekülnie, megadják neki a végső kegyelemdöfést. Néhány angyal Rafi elé lép, karddal a kézben. Végigméri őket, aztán a földön heverő szárnyaira pillant, mintha az emlékezetébe akarná vésni, hol vannak. Átlépi Beliel fejét, hogy harc közben a szárnyai előtt legyen. A skorpiók gyanakvó pillantást vetnek Rafira, de folyamatosan szívják el az életet az egyre csak fonnyadó Belielből. Mikor az angyalkardok csörrenve összecsapnak Rafi karompengéivel, a skorpiók megriadnak, és elrepülnek.

334

SUSAN EE World After – Túlélők világa Beliel szeme mozdulatlanul mered a semmibe, miközben a maradék vére lassanként csordogál a sebeiből. Ha nem ismerném ezt az állapotot személyes tapasztalatból, akár halottnak is gondolhatnám. Rafi igyekszik távol tartani az angyalokat, hogy ne tapossák össze a szárnyait, de ugye nem sok mindent tehet az ember, miközben az életéért küzd. Odaugrok, és felkapom az egyik szárnyat, mielőtt még valaki rálépne. Gyorsan összehajtom, és Paige kezébe nyomom. – Fogd meg! Vigyázz rá, nehogy baja essen! Rafi másik oldalára kerülök, és a földön kúszva megszerzem a másik szárnyat is, épp mielőtt egy angyal rátaposna. A fejem fölött Rafi démonszárnyainak dühödt mozdulataival vág és hárít. Elhátrálok a szárnnyal a kezemben, hogy ne legyek az útjában. Ezt is összehajtogatom, és Paige-re bízom. A két szárny nem nehéz, de gyakorlatilag eltakarja az egész testét, ahogy magához szorítja őket. Hátrébb vezetem Paige-et, távolabb a küzdelemtől. De utunkat állja egy harcos, aki lepillant ránk. A fáklyafényben a szárnyai a lángokhoz hasonlóan vöröslenek, de tudom, hogy az utcai lámpák alatt sötétnarancs árnyalatuk lenne. Narancsos az, aki elrabolta Paige-et. Ugyanúgy néz ki, mint Doki videóján, aljas és hitvány alak. Közelebb lép hozzánk. – Hát itt vagy – mondja, és Paige után nyúl. – Végül mégiscsak jó voltál valamire, nem igaz? Ideje volt, hogy valaki elintézze azt a rohadékot. A hátam mögé tolom Paige-et, és lerántom a medvét a kardomról. Szinte még örülök is neki, hogy lehetőségem adódik megküzdeni vele. Kivételes gyűlöletet érzek iránta, hiszen ő Narancsos, a Gyámoltalan Kislányok Elrablója.

335

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

73 N

ARANCSOS ÚGY NÉZ RÁM,

mintha csak egy szúnyog lennék.

– Mit akarsz tenni? Elpáholsz a plüssmackóddal? Kihúzom a kardom, és küzdőállásba helyezkedek. Valósággal kirobban belőle a röhögés. – Azzal a játék karddal akarsz megküzdeni velem, kislány? Szinte én is érzem a Rafiban lüktető haragot, ahogy mögöttünk küzd néhány angyallal. Narancsos hanyag mozdulattal meglegyint a kardjával. Automatikusan blokkolom a vágást. Az álombéli edzésnek megvan az eredménye, vagy mondjuk úgy, nem volt teljesen haszontalan. Narancsos meglepettnek tűnik. De ez nem tartja vissza attól, hogy máris nekikészülődjön a következő csapásnak. És lefogadom, ezt most már komolyabban veszi. Pörölyként csap le a kardjával. Én is meglendítem az enyémet, hogy kivédjem a vágást. A becsapódás erejébe belerázkódik az összes csontom, a koponyámtól a bokámig. A fogaim hangosan összecsattannak, kész csoda, hogy egyik sem esik ki. Elképesztő módon még mindig állok. Bár épp csak hogy. Világos, hogy nem bírok ki túl sok közvetlen csapást. Most már tudom, hogy az álmaimban miért nem volt egyik ellenfélnek sem kardja. Narancsos arra számított, hogy egyetlen csapással elintéz. Újra felemeli a kardját, láthatóan bosszúsnak tűnik.

336

SUSAN EE World After – Túlélők világa Odalépek, és bebújok a kardot tartó karja alá. A szakirodalomban valószínűleg nem szerepel az ajánlott hárítási módszerek között, de nem véletlen, hogy a csapáshoz fel kell emelni a kardot. Ilyen közelről képes lehet megvágni, de a becsapódás ereje nem tehet túl sok kárt bennem. Megpróbálom kirúgni alóla a lábát, de számított erre, és ellép az útból. Eltérően a többi ellenféltől, akikkel az utóbbi időben harcoltam, Narancsos se nem részeg, se nem amatőr. Újabb csapásra lendíti a kardját. Lebukom előle. Érzem a penge szelét, ahogy elsüvít a fejem felett. Elveszítem az egyensúlyom, és már nincs időm védekező állásba helyezkedni. Épp csak annyi időm marad, hogy felemeljem a pengét, kivédeni a vágást. Egy újabb csontrepesztő csapást mér rám. Ahogy a kardom felfogja az ütést, a koponyám úgy belerázkódik, hogy a vibrálás végigszalad a gerincemen. Kis híján kirepül a kezemből a kard, ám csodával határos módon még mindig kapaszkodom a markolatba. De megingok, és térdre hullok. Mint egy homályos álomban, hallom amint Paige sikolt a hátam mögött. A húgomnak lehet, hogy gyilkos a harapása, de nem ellenfél egy karddal felfegyverzett angyalharcos számára, és bízom benne, hogy ezzel ő is tisztában van. Egy részem Rafit figyeli, amint pengéken és kardcsapásokon átgázolva igyekszik eljutni hozzám. De túl sok ellenfél veszi körül. Hullámokban áraszt el az izzó düh. Amiről azt gondoltam, hogy a Rafiban lüktető harag az valójában belőlem ered. Nem, nem belőlem. A kardból.

337

SUSAN EE World After – Túlélők világa Narancsos is ott volt a bandában, mikor levágták Rafi szárnyait. És a kardnak emiatt kellett elhagynia Rafit. Így kénytelen beérni velem, egy kis nyápic emberrel. Azóta tűri a sértéseket, egyiket a másik után, beleértve azt is, hogy kifigurázzák, kinevetik. És most, a végső megaláztatás: Narancsos a földre sújt minket, alig két-három csapással. Apám, de ki van akadva! Helyes! Én is ki vagyok akadva. Ez a szemétláda elrabolta a húgomat, és tessék, csak rá kell nézni, bárki láthatja, mi történt vele. Lehet, hogy itt ér minket a vég, együtt bukunk el, de legalább most, a legutolsó alkalommal szabadjára engedhetjük a bennünk tomboló indulatot. Csak abban az egyben reménykedem, hogy sikerül olyan helyen eltalálnom, ami nagyon-nagyon fog neki fájni. Narancsosnak van pofája, és türelmetlenül int, hogy keljek fel. Valószínűleg köznevetség tárgya lenne, és belehalna a szégyenbe, ha kénytelen lenne akkor bevinni a végső, gyilkos csapást egy vézna kislánynak, amikor az a földön térdel. Magamba szívom mindezt a haragot, és hagyom, hogy átjárjon, miközben felveszem a küzdőállást. Narancsos és én is felemeljük a kardunkat. Minden erőmet összeszedve felkiáltok, és meglendítem a pengét, amikor ő is. Paige a nevemet sikoltja. Rafi is ordít, miközben szanaszét hajigálja a harcosokat, hogy a közelembe jusson. Amikor a két kard egymásnak csapódik, az ütközésbe sem a csontjaim nem remegnek bele, sem a vér fémes ízét nem érzem a számban. Olyan, mintha az összes erőt elnyelte volna a penge, mielőtt az elérhetett volna. Mintha ezt az iszonyatos, gyilkos erőhatást átirányította volna. Narancsos pengéje eltörik.

338

SUSAN EE World After – Túlélők világa Egyszerre hangzik fel az üvegcsikorgásra emlékeztető hang, és az átható sikoly. Egy éles fémszilánk eltalálja Narancsos szárnyát, és teljesen átfúrja. Még egyszer meglendítem a kardot, és a penge átmetszi Narancsos mellkasát. Tiszta vágás, nem látszik a nyoma, amíg a vér ki nem csordul a mellkas teljes széltében húzódó sebből. Narancsos leroskad a földre. A letaposott füvön fekszik, ömlik a vére. A szeme kitágul a döbbenettől. Az egész teste remeg. Szaggatottan, kapkodva lélegzik. Kínlódva szívja be a levegőt. Egyszer… Kétszer… Tekintete a semmibe réved, pillantása üvegessé válik. Szeméből eltűnik az élet. Egy darabig még figyelem, hogy megbizonyosodjak róla, valóban meghalt, és megnyugodjak, hogy angyalkarddal tényleg meg lehet ölni az angyalokat. Felnézek. Rafi és a többiek abbahagyták a verekedést, dermedten állnak. Mindenki minket néz. Egy emberlány. Megölt egy angyalharcost. Kardpárbajban. Lehetetlen. Én is dermedten állok. A karom még a levegőben, magasra emelt pengével, készen egy újabb kardvágásra. A tekintetem visszatéved Narancsos holttestére, próbálom felfogni a tényt, hogy megöltem egy angyalharcost. Ekkor egy újabb hihetetlen dolog történik. Az egyik pillanatban angyalok vesznek körül minket, a kezükben karddal. A következő pillanatban az egyikük karja megremeg, és elejti a kardot, ami hangos puffanással úgy zuhan a földre, mintha ólomból lenne. Az angyal értetlenül bámulja a pengét. Újabb kard esik le.

339

SUSAN EE World After – Túlélők világa Aztán még egy. Aztán egy csomó másik, amíg végül az összes kivont kard a füvön végzi, mintha alattvalók borulnának le az uralkodójuk előtt. Az angyalok sokkos állapotban bámulják a lábaik előtt heverő kardokat. Aztán megint engem néz mindenki. Igazából, valószínűleg közelebb járnék az igazsághoz, ha azt mondanám, hogy a kardomat nézik. – Hűha! – Egyelőre ez a legintelligensebb dolog, ami telik tőlem. Nem beszélt Rafi valami olyasmiről, hogy egy arkangyalkard előtt meghajol a többi angyalkard, ha ki tudja vívni a tiszteletüket? Felfelé pillantok, hogy ránézzek a kezemben tartott kardra. Ez te voltál, Tündérmackó?

340

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

74 P

AIGE ODASZALAD HOZZÁM,

még mindig a kezében fogja a szár-

nyakat. Arcát a bordáimhoz szorítja, mint régen, amikor rosszat álmodott, és szüksége volt egy ölelésre. Átkarolom, és magamhoz szorítom. Esküszöm, a válla keskenyebb, mint valaha. De ez a gondolat olyan sötét helyekre visz, ahová nem akarnék menni, ezért figyelmen kívül hagyom. Elnézve az angyalokból álló tömör falat, ami körülvesz minket, a húgom éhezésének problémája már nem fog sokáig nyugtalanítani. Magam után húzva, óvatosan Rafi mellé lépek. Még mindenki a sokk hatása alatt áll, így senki nem állít meg, noha most már egy angyal gyilkosa vagyok. Rafival egymásnak vetjük a hátunkat, Paige-et a levágott szárnyakkal kettőnk közé vesszük. Tudom, hogy Paige most már halálosan veszélyes. De ez nem változtat azon a tényen, hogy neki sincs több esélye túlélni ezt, mint nekünk. Ám ha van valami, amiről tudom, hogy nem egy ilyen korú gyereknek a dolga, akkor az az, hogy az életéért harcoljon, mikor ott van mellette a nővére is. Remélem, az utolsó percei abban a tudatban telnek, hogy olyanok vették körül, akik megpróbálták megvédeni. Egyébként nem semmi látványt nyújthatunk. Rafi a vörös álarcban, kitárt démonszárnyakkal, kasza méretű, pengeéles karmokkal. Egy vézna, tinédzser ember lánya arkangyalkardot lóbálva. És egy öltésekkel teli picike lány, kinézetre és viselkedésre maga a megtestesült rémálom, a kezében egy pár angyalszárnnyal.

341

SUSAN EE World After – Túlélők világa A hajam lobog a szélben, és hallom amint a skorpiók zümmögése folyamatosan erősödik. Biztos megfordultak, és újra felénk tartanak. Mintha vihar készülődne, ahogy közelednek. A harcosok kezdik túltenni magukat a döbbenetén, és megindulnak felénk, puszta kézzel. Csakhogy ezúttal ugyanannyian jönnek rám is, mint Rafira. Gondolom, nem állhatják az olyan kislányokat, akik megölnek egyet közülük. Vagy erről van szó, vagy azzal akarnak próbálkozni, hogy megszerezzék a kardomat. Az egyik angyal felé vágok, aki túl közel jött hozzám. Elhajol, és megpróbál a hajamba markolni. Hasba rúgom. Amennyire meg tudom ítélni, harcosokból kifogyhatatlan az utánpótlás. A végeredmény nyilvánvaló. Hamarosan ki fogunk fáradni. Mi is tudjuk, ők is tudják. De akkor sem adjuk fel a harcot. Egy kigyúrt harcos felé vágok a pengével, próbálom a torkát átvágni, mikor valami ledönti a lábáról. Egy skorpió. Egy pillanatig csak egymásba gabalyodott szárnyak és a fullánkos farok kusza kavargását látom ide-oda gurulni a füvön. Nem mondanám, hogy a skorpió harcol az angyallal. Szerintem inkább csak próbál felállni és elrepülni. Az angyal az, aki nem engedi. Újabb skorpió ütközik Rafi egyik ellenfelének. Végtagok és szárnyak bukfencező gombolyagaként hemperegnek a porban. Három újabb skorpió csapódik az angyalokba. Eltart pár pillanatig, mire rájövök, hogy mi történik. Fölöttünk a skorpiók rajzása lefelé áramlik, vadul kavarogva, mint egy darázsfelhő. Ahogy ez a felhő lejjebb ereszkedik, a raj alján lévő skorpiók az angyaloknak csapódnak. Az ütközés ereje a földre taszítja a harcosokat, mint amikor a füvet lekaszálják. Nem kétlem, hogy egy angyal fél kézzel elbánik egy skorpióval, és még csak le sem izzad közben. De sokkal több a skorpió,

342

SUSAN EE World After – Túlélők világa mint az angyal, és a skorpiók úgy viselkednek, mint egy megvadult állatcsorda, gondolkodás nélkül nekimennek, aki az útjukba kerül. Bár néhányan próbálnak az utolsó pillanatban irányt változtatni, hogy elkerüljék az ütközést, de láthatóan képtelenek ellenszegülni a csoport lendületének, és az angyaloknak csapódnak. Az újra és újra a tömegbe csapódó testek nyers erejének hatására egymás után zuhannak a földre, míg végül mindannyian a fűben hevernek. Vagyis mindannyian, kivéve engem, Rafit és a húgomat. A raj kettéválik előttünk, a skorpiók mindenkit, aki az útjukba kerül, ledöntenek a lábukról, de minket elkerülnek. A szárnyaik által keltett szélben hátratántorodok, neki Paigenek, aki így Rafi és közém szorul. Hátranyúlok, hogy megfogjam a kezét. Kicsi kezével szorosan belém kapaszkodik. Rafi kitárja a szárnyát, hogy óvjon minket, a teste mögöttünk, a szárnyai két oldalról védenek. Doki talán tévedett Paige-nek a Beliel iránti érzéseivel kapcsolatban, de egyre inkább az a benyomásom, hogy egy másik dologban viszont igaza volt: Paige-ben tényleg van valami különleges. Akármi is az, amit titokban csinált vele Doki, az valamiféle kapcsolatot hozott létre közte és a skorpiók között. Körülötte rajzanak, és a saját testükkel védik őt. Egyre csak jönnek. Némelyik használja a fullánkját, némelyik meg nem, mintha a skorpiók nem lennének tisztában vele, hogy pontosan mit is várnak tőlük, mit kéne tenniük. De még amelyik szúr is a fullánkjával, az sem időzik hosszasan. Mintha érezné, komoly bajba kerülhet, ha sokáig marad. A raj felemelkedik, nyomában a gyepen mindenütt angyalok, ki térden, ki meg a hasán fekve. Mindenki felfelé bámul az égre, hogy lássa, most mi következik. Egyedül mi maradtunk talpon.

343

SUSAN EE World After – Túlélők világa A raj elkanyarodik és megfordul, egy újabb menetre készül. A térdelő angyalok hasra vetik magukat, és mindannyian igyekeznek eltakarni a fejüket. Talán, ha használhatnák a kardjukat, megváltoznának az erőviszonyok. De láthatóan senki nem óhajtja megkockáztatni, hogy a kardja elutasítsa, még ha csak egyetlen csata erejéig is. Körülnézek, próbálom kitalálni, mit kéne tennünk. Mivel a skorpiók minket nem bántanak, nem sok értelme volna menedéket keresni. A skorpiók felhője egyre közeledik. Az óriási szélroham majdnem ledönt a lábamról. Ám újra kettéválnak előttünk, ismét állva hagynak minket, míg mindenki mást a földhöz lapítanak. Paige az összehajtott szárnyakkal a kezében kisurran közülünk, és Belielre hasal. A szárnyak kettőjük közé szorulnak, a puha tollak lobognak a szélben. Beliel szinte a felismerhetetlenségig összetöpörödve, hullaként hever a hasán. A szárnyak eltakarják a hátát, mégis kirívóan élettel teltek, ahogy fehér takaróként beborítják. Az egyik skorpió Paige fölött lebeg, próbálja felemelni, de ő nem ereszti el Belielt. Kilel a hideg a látványtól, ahogy az ívelt farok a fullánkkal olyan közel táncol a húgomhoz. Kísértést érzek, hogy lenyiszszantsam. De Rafi kinyújtja a kezét, hogy megállítson, mintha tisztában lenne vele, hogy mit akarok csinálni. – Dugd vissza a helyére! – suttogja, és a kard felé int a fejével. Habozok, végiggondolom az érveket, hogy miért is kéne továbbra is kivonva tartanom a kardot. Végül beletörlöm a rajta lévő vért a nadrágomba, és visszatolom a csípőmnek simuló hüvelybe. Ez most nem a legmegfelelőbb idő a vitatkozásra. Még több skorpió lassít és lebeg Paige felett. Négyen megragadják Belielt a hónaljánál és a lábánál, míg ketten az övébe ka-

344

SUSAN EE World After – Túlélők világa paszkodnak. Felemelik a belé kapaszkodó Paige-dzsel együtt, mintha egy hercegkisasszony lenne a gyaloghintóján. Kinyújtom a kezem, szeretném leszedni róla. De Rafi megragadja a kezem, és futva megindul utánuk, ahogy a raj utolja is elhalad mellettünk. Magához húz, és a karjába kap. Olyan szorosan kapaszkodom belé, amennyire csak remegő izmaimtól telik. Néhány lépés után, a szirtfal pereméről elrugaszkodva, a levegőbe vetjük magunkat.

345

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

75 AZ ANGYALOK AZONNAL FELPATTANNAK A FÖLDRŐL, és a nyomunkba erednek. Néhányan láthatóan támolyognak a skorpiók mérgének hatása alatt, de túl sokan képesek lerázni magukról a bénultságot. Rafi erőteljes szárnycsapásokkal repít minket a tajtékzó hullámok felett. A hátunk mögött egy egész horda angyal kap szárnyra a szikla pereméről. A skorpiószárnyak zúgása hangosabbá válik, ahogy a raj elkanyarodik és visszafordul. A skorpiók olyan közel húznak el mellettünk, hogy rovarszárnyaik szinte megérintenek, amint az angyalok felé suhannak. Pislogva figyelem a rovarszerű testek nyüzsgését. Rafi válla fölött átnézve a látóterem hol összeszűkül, hol kitágul, annak megfelelően, ahogy Rafi csapkod a szárnyaival. A raj zuhanórepülésre vált, és összeütközik az angyalokkal, épp a hátunk mögött. A skorpiók tömege elsöpri az angyalokat, fullánkokat és rovarszárnyakat látok mindenütt. Egyetlen angyal sem jut át rajtuk. Úgy vélem, nem egészen ez járhatott Uriel fejében, mikor megalkotta a skorpiókat. Mikor a raj felemelkedik és visszafordul felénk, egyetlenegy angyal sem látszik. A raj közepében vagyunk. Repülő testek felettünk, előttünk és alattunk. Mögöttünk a fullánkok és szárnyak tömege olyan sűrű, hogy egy óriási rovarokból álló falnak tűnik.

346

SUSAN EE World After – Túlélők világa Idegesen pillantgatunk jobbra-balra, majd egy idő után megszokjuk őket, és már nem aggódunk amiatt, hogy ránk támadhatnak. Mellettünk a kishúgom lovagol azon, ami Belielből maradt. A lábait a démon derekára kulcsolja, és a testével szorítja hozzá Rafi levágott szárnyait. A hófehér szárnyak hegye lelóg róla, és táncol a szélben. Beliel borzalmas látványt nyújt az élettelenül lógó fejével. Öklömnyi darabok hiányoznak belőle, és még mindig vérzik. A bőre ráncos, az izmai összezsugorodtak, amitől törékenynek tűnik és rég halottnak. Hat skorpió viszi őket, áttetsző szárnyaikkal verdesve, és így együtt rettentően bizarr látványt nyújtanak. Paige felém fordul, szégyenlős mosolygásba kezd, ami aztán abbamarad, mikor az öltések az arcán túlságosan megfeszülnek. Apa egyszer azt mondta nekem, hogy az élet igen komplikált lesz, mikor felnövök. Azt hiszem, ez a jelenlegi helyzet nem egészen az, amire gondolt. Másrészt, anya is egyetértett vele, és lefogadom, hogy az ő fejében viszont pontosan ilyen dolgok jártak. Bevackolom magam Rafi karjai közé. Tökéletes összhangban repülünk a rajjal, mintha az ösztönei arra lennének kihegyezve, hogy szinkronizálja a röptét a csapattársaival. Világosan látszik, hogy egy nagyobb egész részének szánták. Rafi meleg és erős testéhez simulni otthonos érzés. Ahogy a raj irányt vált, az arcunk majdnem összeér. Egy pillanatra megérzem, ahogy a lehelete végigsimít a nyakamon. Oda repülünk, ahová a raj visz minket, és ott fogunk leszállni, ahol ők. És ha megérkezünk, nem kétlem, hogy szükség lesz az éberségemre, és fel kell készülnöm minden eshetőségre. De addig lazíthatok, abban a tudatban, hogy a családom pillanatnyilag biztonságban van, én pedig ismét Rafival vagyok.

347

SUSAN EE World After – Túlélők világa A napkorong a látóhatár fölé emelkedik, vöröslő fátylat terítve az alattunk sötétlő hullámokra, melyeken kék, arany és zöld fények szaladgálnak. Egy új nap virrad a túlélők világára.

348

SUSAN EE

World After – Túlélők világa

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Nagy köszönettel tartozom csodálatos béta olvasóimnak, akik segítettek, hogy a könyv elnyerhesse végső formáját: Nyla Adams, Aaron Emigh, Jessica Lynch Alfaro, John Turner, Adrian Khactu, Eric Shible, és David L. M. Preston. Továbbá külön köszönetet érdemel Aaron Emigh, aki az önvédelmi tanácsadóm volt és Steaphen Fick, a vívóleckékért és a kés használatával kapcsolatos tippekért. És természetesen óriási nagy köszönet jár az Angelfall (Angyalok bukása) olvasóinak a lelkesedésükért és a támogatásukért.

349