WOODSTOCK A KERTEMBEN Taking Woodstock
Szinopszis 1969 nyara. A Greenwich Village-ben lakberendezıként dolgozó Elliotra nagy hatással van a melegjogi mozgalom. Ám kénytelen hazaköltözni a New York környéki Catskillsbe, mert basáskodó szülei a családi motelt a teljes pusztulás szélére juttatták: az El Monacóra egy bank készül rátenni a kezét. Amikor fülébe jut, hogy a szomszédos város mégsem ad engedélyt az ott tervezett fesztivál megtartására, Elliot felhívja a szervezıket, felajánlja a családi motelt fıhadiszállásnak, hogy lendítsen a forgalmon, és megemlíti a szomszéd 600 hektáros birtokát is. A stáb beköltözik az El Monacóba, és hamarosan másfél millió ember indul útnak a helyre, mely úgy írta be magát a világtörténelembe: Woodstock. Az Oscar-díjas Ang Lee (Tigris és sárkány, Brokeback Mountain, Ellenséges vágyak) filmje Elliot Tiber memoárján alapul, aki akaratán kívül hatalmas szerepet játszott abban, hogy a Woodstock zenei és mővészeti fesztivál generációk meghatározó élményévé és fogalommá vált. Kiemelkedı szereposztással és a hatvanas évek ikonjainak zenéivel - a Grateful Dead, a Doors, a Jefferson Airplane és hasonló nagy nevek számaival felturbózva - a Woodstock a kertemben utazás abba a korszakba, amikor úgy tőnt, minden lehetséges. A produkció Amerikában csak így emlegetik Woodstockot: Emlékszel rá? Ha igen, akkor valószínőleg nem voltál ott... Noha elsı pillantásra jó alapanyagnak tőnik, Woodstock témája mégis nehezen megfogható a filmes számára, sıt, egy 1970-ben készült dokumentumfilm a lehetı legközelebbrıl is feldolgozta. Michael Wadleigh három órás dokumentumfilmje – stílusosan: Woodstock címen – az Oscar-díjat is elnyerte. A Woodstock a kertemben producere-szkriptírója, James Schamus a forgatókönyvet a „Taking Woodstock: A True Story of a Riot, A Concert and A Life” címő Elliot Tiber-Tom Monte-regény alapján írta. „A történetnek csupán egy egész pici szegmensét meséljük el – magyarázza Schamus -, egy eldugott sarokban felbukkant váratlan örömrıl, mely végül egy hihetetlen esemény színhelyévé vált.” Az Oscar-díjas Ang Lee kezei közt szinte véletlenül landolt Tiberék meséje. 2007 októberében Lee egy San Francisco-i talk show-ban beszélt Ellenséges vágyak címő filmjérıl, amelyet akkortájt mutattak be Amerikában. Tiber ugyanebbe az adásba volt hivatalos a könyve kapcsán. Beszélgetésbe elegyedtek, majd Tiber Lee-nek ajándékozott egy példányt.
A rendezı így emlékezik: „Pár nap múlva egy barátom telefonált, hogy hallott az ajándékba kapott könyvrıl. Bátorított, hogy olvassam el.” Ezután nem sokkal a könyv adaptálásra is került. Lee úgy látta, a Taking Woodstock természetszerőleg következik elızı munkáiból. Ha az 1973-ban játszódó filmje, a Jégvihar, ahogy mondja „az 1969 utáni másnaposság, akkor a Taking Woodstock az ártatlanság utolsó, gyönyörő pillanata – az elızı éjjel.” „Miután számos tragikus filmet készítettem egymás után, végre vígjátékra vágytam – igazira, cinizmus nélkül. Ez egyúttal a felszabadulás, az ıszinteség és a tolerancia története is – olyan naiv lelkülettel bír, amire nagyon kell vigyáznunk, hogy ne veszítsük el. Schamus abban látja a film jelentıségét, hogy „egy új generáció térhet vissza Woodstockba általa s átérezheti, milyen is lehetett az, amikor még volt remény s valóban hegyeket mozgattunk meg mindannyian.” Ang Lee-nek immár ez a tizenegyedik filmje, melyet Schamussal készít. A pároshoz a kétszeres Emmy-díjas producer, Celia Costas csatlakozott. „A hatvanas évek végén a világ a feje tetejére állt mind politikai, mind társadalmi szempontból. A háború kellıs közepén voltunk, mégis pozitív idıszak volt: úgy éreztük, ha összefogunk, együtt bármire képesek vagyunk. Ez olyasmi, ami késıbb már hiányzott az életünkbıl, s talán most szeretnénk valamiképp visszaszerezni.” Schamus szerint „a Lee-ék által megteremtett vígjátéki világ mögött azonban mély érzelmi dimenzió s gondolatiság is meghúzódik: elmélkedés arról, hogy milyen az, amikor az emberek képesek a változásra.” Ebbıl a szempontból tehát a Woodstock a kertemben a Lee-Schamuspáros korábbi munkáira utal, s egyúttal folytatja a direktor karrierjén átívelı családi-generációs kérdéskör boncolgatását. Elliot és zsidó bevándorló szülei, Sonia és Jake Teichberg (Imelda Staunton és Henry Goodman alakítják ıket a filmben) számára a tény, hogy váratlanul a Woodstock-fesztivál elıkészületeinek kellıs közepébe csöppennek, óriási tapasztalat, sıt: „életükben elıször lehetıségük van érzelmileg feltárulkozni egymás elıtt”, mondja Costas. „Egy elemi erıvel becsapódó kulturális pillanatban Elliot végre teljesen elfogadhatja önmagát. Meleg identitása a történet része, akárcsak a férfiassága – hiszen végre nem csak a szülei fiaként definiálja önmagát. Woodstock mindhármuk számára felszabadító erıvel bír.”” Elliot szerepében egy kábeltelevíziós sorozat, az Important Things with Demetri Martin címszereplıjét ismerheti meg a közönség. A Woodstock a kertemben Martin elsı nagyjátékfilmes munkája. Az ı és Jonathan Groff kiválasztása Ang Lee kiváló színészválasztásainak
legutóbbi példái. Martinra Schamus tinédzser lánya hívta fel apja figyelmét, aki megmutatta a színész egyik vicces jelenetét Schamusnak a YouTube-on. Miután Schamus kimővelıdött Martin komikusi vívmányaiból az interneten, meggyızıdött róla, hogy „jelenléte egyszerre árulkodik intelligenciáról és sérülékenységrıl, melyet egyáltalán nem bántó stílusban prezentál. Mindez szokatlan egy stand-up-elıadótól.” A rendezıt is hamar meggyızték Martin próbafelvételei. „Még soha nem dolgoztam komikussal – meséli -, de nagyon jó választás volt. Friss, új arc, kiállásában pedig egészen közel áll a forgatókönyvben megírt figurához” - meséli Ang Lee. „A stand-up comedy-ben önmagam próbálok lenni – magyarázza a színész. - Ebben az esetben azonban valaki mássá kellett válnom s egy másik író szavait interpretálnom.” Martint, aki a forgatás elıtt három hétig próbálta a jeleneteit, azonnal megragadta a karakter érzelmi vetülete. „Amikor elıször találkozunk Elliottal, senkivel sincs valódi kapcsolata. Úgy tőnik, mintha megrekedt volna a családi kötelezettségek világában.” 2008 tavaszára a projekt beindult. Mint korábban mindannyiszor, Lee most is alaposan utánajárt a kornak és közegnek, melyet filmje ábrázol. David Silver, a film történésze feladatául kapta, hogy térképezze fel az érát s a hippi-kultúrát, győjtsön cikkeket, esszéket róla s állítson össze egy autentikus szójegyzéket is. Silver elárulja, hogy „a legelsı hippik 19. századi német emigránsok voltak, akik Észak-Kaliforniába érkezve kommunákban éltek s gazdálkodó életmódot folytattak. A hippi szó könnyed jelentéssel bír s abban az idıben sem jelentette azt, hogy az illetı radikális vagy aktivista lett volna. Sokkal inkább a finomabb, személyközi, interaktív változások érdekelték ıket.” Lee azt is hangsúlyozza, hogy „Wooodstock nem Woodstockban történt. Csak épp ezzel a névvel illetjük.” A filmet egyébként a fesztivál 40. évfordulóján mutatták be Amerikában. 1969-ben az álom valóra váltói Michael Lang (a filmben Jonathan Groff alakítja), Artie Korlnfeld (Adam Pally), Joel Rosenman (Daniel Eric Gold) és John Roberts (Skylar Astin) voltak. Lang kilátogatott a forgatásra, találkozott a készítıkkel s magával Groffal is. “Csak az imáik erejében bízhattak – meséli Costas. - Azon a hétvégén esett az esı, forróság volt, káosz és forgalmi dugó – vagyis szinte minden ellenük dolgozott. De az erıfeszítés egy hétvége alatt visszaigazolta magát.”A filmben Lang és fesztivál-szervezı csapatának mőködése egészíti ki Elliot személyes történetét, amely a fiú 1969 nyarán lezajló belsı transzformációját meséli el. Schamus fontosnak tartja, hogy rámutasson, a film nem feltétlenül felel meg a nézıi elvárásoknak: „Ha valaki azért akarja megnézni a
filmet, mert alig várja, hogy meglássa, ki játssza Janis Joplint – csalódni fog. A Woodstock a kertemben nem errıl szól.” Dan szerepében Jefrey Dean Morgan látható. A színész szerint figurája „igazi közösségi vezér, aki látszólag boldog házasságban él – valójában azonban nem. Városa igencsak beszőkült látókörő, így lakói különösebben nem örülnek, hogy hippik ezrei fogják elözönleni a várost. Ám a világ, melyben élnek, épp változóban van. Ki gondolta volna, hogy épp egy koncert fogja elérni mindezt...” „Egy olyan koncert – teszi hozzá a Max Yasgurt alakító Eugene Levy – mely elıtt a közönség csak nıtt, nıtt és egyre nıtt s ezzel egyúttal a város és lakói malmára is hajtotta a vizet. Max a szó legjobb értelmében vett igazi üzletember volt. Felemelte ugyan az árait, amint meghallotta, mennyi ember érkezik az eseményre, de azokat is megtámogatta, akik vitték a hírét.” A jó üzletemberség semmiképp nem volt a Teichberg-família jellemzıje, ám „Elliot és szülei nagyon rövid idı alatt elképesztı mennyiségő pénzt kerestek. Ez volt a fordulópont a számukra” meséli Levy. Elırehaladásuk nemcsak anyagi jellegő: a film valamennyi fontos szereplıje fontos lépéseket tesz a változás irányába a történet során. „Kezdetben örömtelen a család élete – magyarázza Martin –; Jake és Sonia sem tudnak igazán mit kezdeni egymással.” A Jake Teichberget alakító Henry Goodman és a feleségét játszó Imelda Staunton ismeretsége nem új kelető: évekkel korábban színpadon játszottak együtt. Goodmant lenyőgözte Ang Lee színészekhez való hozzáállása. „Ang hitelesnek szerette volna ábrázolni a filmbeli famíliát – meséli a színész -, így kérésére Imelda, Demetri és én hetente egyszer összejöttünk a forgatást megelızıen. Ily módon a végére már biztonságosan kapcsolódtunk egymáshoz s könnyedén ment a játék is.” Costas szerint a színész varázslatosan ábrázolta Teichberg lelki mozzanatait: „Jake a történet elején boldogtalan – mondja -, majd idıvel szinte életre kel, kinyílik, mint egy virág. Henry csodálatos volt a szerepben.” Scahmus hozzáteszi: „A film végére ı és a fia igazi kapcsolatot teremtettek egymással – s mindezt nem az anya kárára.” Elliot édesanyja, Sonia bevándorló múltjának köszönhetıen természetébıl fakadóan egyfajta rosszalló karakter – így ı a film egyik legfıbb komikumforrása. Ám, hogy Stauntont idézzük: „ezek a pillanatok egy nagyon sötét zugból érkeznek – ahonnan persze a legjobb vígjátékok is építkeznek. Azt mindenesetre megbeszéltük Ang-gel, hogy nem a nevettetés igényével kell játszanom, hiszen Sonia figurája soha nem felejtheti el mindazt, ami Oroszországban érte életének korábbi idıszakában.”
„A lelkizés, az analizáló jellegő beszélgetések hiányoznak a házaspár életébıl – teszi hozzá a színésznı. - Nem túl nagy az érzelmi szókincsük sem. Ez nagyon megfogott engem és egy színész számára nincs is jobb annál, mint amikor megkaparinthat egy jó figurát; ilyenkor bármit megtennénk, amivel a karaktert szolgáljuk.” Staunton alázata a szerep megformálásának minden szintjén megnyilvánult. A jelmeztervezı Joseph G. Aulisi így emlékszik: „Londonból beszéltem Imeldával telefonon, s így könyörgött nekem: 'Segítened kell nekem, mert túl gyors a mozgásom'. Ez azért volt lényeges, mert Soniát valamennyien gömbölyded nınek képzeltük. Ezért aztán terveztem egy olyan kipárnázást, melyet magokkal tömtünk meg, majd valódi, hatvanas évekbeli otthonkákhoz alakítottam, hogy megfelelıen együtt tudjon majd mozogni a színésznı testével. Végül olyan jól mőködött, hogy a legtöbben a stábból fel sem ismerték Imeldát a tömés és a parókája nélkül. Mindent a hitelességnek rendelt alá, az elınytelen ruháktól kezdve a testalkaton át a mozgásig.” Az apró termető Staunton kontrasztja az óriási, 1.91 méter magas Liev Schreiber a nıként öltözködı ex-tengerészgyalogos szerepében, aki az El Monaco hotel biztonságis csapatának tagjaként csatlakozik a woodstocki szervezıgárdához. Vilma puszta jelenléte hozzásegíti Elliotot ahhoz a felismeréshez, hogy meleg férfiként kell felvállalnia magát. Lee úgy tekint Schreiber figurájára, mint „olyasvalakire, aki nem kis szenvedések árán végre békére lelt önmagával – s így Elliot számára is követendı példává válhat.” „Valamennyien, egytıl egyig szörnyen bonyolult teremtmények vagyunk – vallja a rendezı. - Hogy miként képesek mindezek a momentumok – háborús élmények, transzvesztita-lét, jóság – egyetlen személyben testet ölteni? Pedig Vilma mindez együtt, s számára nem is jelent gondot. Ha valakinek probléma, akkor az csak a külvilág lehet. Igazi színészi próbatétel volt a szerep Liev számára.” „A Liev által életre keltett Vilma egy valódi természeti erı – teszi még hozzá Schamus. - Akár a többi karakter, ı is megtalálja azt az oldalát, ahol változás indul majd el benne.” Schreiber alaposan utánanézett a figuráját érintı problémakörnek s vizsgálódásai során úgy találta, hogy „az egész gender-mozgalom 1969-re vált csak igazán aktívvá – magyarázza a színész. - Vilma megtestesíti mindazt az ellentmondást, amit a téma felvet, de nemcsak szexualitásában, hanem személyiségében is. Ezek az ellentmondások voltak a szerep számomra legizgalmasabb dimenziói. Vilma elhagyta maszkulin jellemvonásait, jegyeit, ám feminin oldalát nem; egyszerően önmagát adja s nem törıdik mások véleményével,
nagyvonalú és védelmezı jellem.” Schreibernek nem okozott gondot a nıi jelmez viselése („mivel nem ez az elsı eset, semmi bajom nem volt azzal, hogy egy nıi ruhát viselı férfit kell játszanom. Persze az mindig ott motoszkál az emberben, hogy vajon jól áll-e neki az adott öltözék...” A veterán jelmeztervezı, Aulisi így emlékszik: „Mindent Liev magasságára és bicepsz-méretére alapoztunk, s ez nagyon is jól mőködött. Vilma nıies auráját a fejpántokkal teremtettük meg. Anggel egy fényképalbumra is rábukkantunk, amelyben számos fotó az ötvenes években nınek öltözött férfiakat ábrázolt. Végül Liev segítségével Vilma ruhatárát a hatvanas évek végéhez igazítottuk, hogy lazább és kényelmesebb legyen, ezzel is tükrözve a beköszönteni készülı szabadság fuvallatát. Ezt a korlátok nélküliséget a jelmeztervezık még érzékletesebben ábrázolhatták a helyi avantgard színházi csoport, az Earthlight Players ruházatával. „Egy nagy rakás iszonyatos sárgát hoztam össze nekik – emlékezik Ausili nevetve – s mivel nem igazán volt pénzük, nagyon egyszerő – s egyszerően levehetı! - kosztümöket varrtunk a számukra, melyeket akár ık is készíthettek volna maguknak.” A díszlettervezı David Gropman számára hatalmas élmény volt Ang Lee-vel dolgozni. „A legcsodálatosabb Angben az – magyarázza a tervezı -, hogy mindent megtett azért, hogy megértse azt a világot, kort és kultúrát, melyben a történet játszódik.” „A Taking Woodstockon dolgozva igazi szenvedélyt kezdtem érezni a hatvanas évek iránt” vallja a rendezı. Ám mindez nem mérhetı ahhoz a szenvedélyhez, mellyel a rendezı/producer a részletekhez viszonyul. Hetekkel a forgatás kezdete elıtt Lee megkérte Jonathan Groffot – aki ekkor épp a Hair újra-feldolgozásában játszott -, hogy olvasson el egy kötetbe rendezett tanulmánygyőjteményt, s hallgasson meg az 1960-as évek zenéibıl összeállított 10 cd-t, ezen kívül pedig nézzen meg vagy 20 filmet, amely a korszakot ábrázolta, illetve akkortájt készült. A vietnámi veterán Billy-t alakító Emile Hirsch így emlékszik az elıkészületekre: „A részleteknek szóló elképesztı figyelem az, amiért Ang filmjei olyan gazdag textúrájúak. Körülbelül harminc DVD-t küldött el nekem, meg kellett néznem az Apokalipszis: most!-ot, A szarvasvadászt, A szakaszt, az Acéllövedéket, a Hamburger Hillt, és a Winter Soldier címő dokumentumfilmet is – s nemcsak Vietnámtematikájú filmeket, hanem olyanokat is, melyek a második világháborúról szólnak.” A színész a rendezı közvetítésével még egy vietnámi veteránnal is találkozott, aki megosztotta vele az emlékeit s a poszt-traumatikus stresszrıl is mesélt neki, melyet a háborúból valló visszatérése után átélt.
Aulisi is méltatja Lee alaposságát: „ Még soha nem dolgoztam olyan rendezıvel, aki ilyen sok házi feladatot elvégzett, s akinek ilyen elképesztı víziója van arról, amit látni szeretne a vásznon. Minden egyes fotóra emlékszik, amit valaha megmutattam neki. Annyira pontosan ismerte az alapanyagot s annyira törıdött vele, hogy számunkra is lehetetlenné tette, hogy ne akarjuk a filmet ugyanilyen intenzitással.” “Összességében annyi eredeti ruhát próbáltunk felhasználni a korszakból, amennyit csak tudtunk – emlékezik Aulisi -, több mint ötven forrásból beszerezve. Az igazi kihívást azok a napok jelentették, amikor rengeteg statiszta érkezett s néhány órán belül kellett ıket felöltöztetni. 1969 lényeges fordulópont volt a divatban – noha a város lakói kissé lemaradtak a kor mögött – az ı kinézetük inkább a korai hatvanas éveket idézi.” A film készítıinek a forgatás elıtt tökéletesen tisztában kellett lenniük olyan momentumokkal is, mint például hogy „az emberek akkoriban milyen zenéket hallgattak, mit olvastak, milyen mősorokat és reklámokat néztek a tévében – emlékezik vissza Costas is. - Hiszen a média a robbanás erejével kezdett beépülni a mindennapokba akkoriban.” A Lee és csapa által megalkotott, úgynevezett „war room”-ban postitok százai segítették az alkotókat az orientációban. A Woodstockról fennmaradt archív anyagok is a készítık rendelkezésére álltak. Így került a filmbe egy dokumentumfilmes utalás, melyben egy férfi virágot fest egy nı arcára. „Az anyagok alapján a valóság különbözı verziói tárultak a szemünk elé. Az már az alkotási folyamat része, hogy eldöntsük, mik azok a motívumok, melyeket kreatívan fel tudunk használni, hogy a történetet színesítsük.” „A Woodstockba ellátogató közönség nemcsak kizárólag hosszú hajú, füves cigit szívó hippikbıl állt – magyarázza Schamus. Persze ezek a képek maradtak meg leginkább a köztudatban a fesztiválról, ám a résztvevık nagy része nem sokban különbözött a mai kor fiataljaitól. Az volt a célunk, hogy ne csak a szélsıségeket ábrázoljuk, hanem a valóságot is megpróbáljuk a lehetı leghitelesebben reprodukálni.” A csapat állhatatos kutatásának eredményeként napvilágra került, hogy a hippik – akik nomád életmódjukat valóban a természetben folytatták eseményrıl eseményre továbbvándorolva – elsıként érkeztek a fesztivál területére. İket fıiskolások követték – nagy részük természetesen nem hosszú hajjal - , majd a közönség maradék, hozzávetılegesen nyolcvanöt százaléka gimnazista diák volt, illetve különféle „átlagemberek”, kategóriába nem sorolható ruházattal s rövid hajjal. Ennek megfelelıen Ang Lee a háttér-színészeket hét különbözı „törzsbe” osztotta. A dramaturg Mary Cybulski így emlékszik: „A
forgatás helyszínére öt államból érkeztek a statiszták százai, ám a módszernek köszönhetıen ekkor már tudtuk, kinek mikor mi lesz a dolga – s melyik csoportba kell majd sorolnunk ıket.” Ily módon átláthatóbbá vált a statiszták funkciója, s ez nagy segítségére volt az alkotóknak a káosz elkerülésében. A statiszták casting direktora, Sophia Costas egy másik aspektusra világít rá: „Szerencsések voltunk, hogy találtunk olyanokat, akik ma is kommunális életmódot folytatnak, s hajlandóak voltak ugyanúgy sátrazni, mint annak idején a fiatalok Woodstockban. Sokan közülük elsı látásra nagyon hitelesnek tőntek, hiszen a mai napig ily módon élnek, s képesek voltak ıszintén és lemeztelenedve megmutatni magukat a kameránk elıtt. Ang pedig fontosnak tartotta, hogy valamennyi filozófiai irányzat és gondolkodás képviselıit felsorakoztassuk, akik jelen voltak az eseményen: a krisnásoktól a haszid zsidókig mindannyiukat.” A kulturális-identitás- és gondolkodásbeli különbségek ellenére Woodstock békés hely volt. „Egyetlen erıszakos cselekmény sem történt a fesztivál ideje alatt Woodstockban – mutat rá Schamus. - Ez az ünneplés helye volt – majd hozzáteszi: - Woodstock három napnyi zene és béke volt, a forgatás pedig – három hónapnyi béke és mozi.”
Az út Woodstockig 1935 Eliyahu Teichberg (késıbb: Elliot Tiber) Brooklynban, zsidó bevándorló szülık gyermekeként
megszületik
1955 Jacob (Jake) és Sonia Teichberg, Elliot szülei megvásárolják a New York–i White Lake-ben található El Monaco Motelt 1960 decembere Megszületik „A pirula” - a születésszabályozás forradalmian új módszere, mely gyökeresen átformálja a szexualitást 1963 Megjelenik a The Feminine Mystique címő könyv Betty Friedtollából, amely a modern feminizmus kezdetét jelzi 1963. augusztus 28. A Washingtoni Menetelés alatt elhangzik Dr. Martin Luther King, Jr. „Van egy álmom...” kezdető beszéde 1963. november 22. John F Kennedy-t meggyilkolják, a következı elnök Lyndon B. Johnson 1964 február 9. és 16. A The Beatles szerepel a The Ed Sullivan Show-ban
1964. július 2. Elfogadják a Polgárjogi Törvényt 1964. augusztus 2. A Tonkini incidens Dél-Kelet-Ázsiában, melynek során a vietkongok támadást intéznek az amerikaiak ellen. Johnson elnök felhívást intéz a kongresszushoz, melyben kéri a Tonkini-öböl határozat jóváhagyását, amely felhatalmazást ad az elnöknek a vietnami háború kiterjesztésére. 1965. február 21. aktivistát meggyilkoják
Malcolm X-et, a muzulmán emberjogi
1965. március 21. Az elsı vietnámi-háborúellenes elıadássorozat 1967. január 14. Megtartják az elsı Emberi Együttlétet (“Human Be-In”) a San Fransisco-i Golden Gate Parkban, melyen harmincezer ember vesz részt. Timothy Leary meghirdeti az „Indulj be! Hangolódj rá! Ugorj ki!” - irányelvet. 1967. június 16-18. Megtartják a Monterey International Pop Festivalt a kaliforniai Monterey County Fairgroundson. Számos elıadó feltőnik a két évvel késıbbi Woodstockon is. 200 000 nézı vesz részt. 1967 nyara „The Summer of Love” San Franciscóban, mely a hippimozgalom középpontjává válik. 1968. március 16. My Lai-mészárlás Vietnámban 1968. április 4. Meggyilkolják Dr. Martin Luther King-et 1968. június 6. Meggyilkolják Robert F. Kennedy-t 1969. január 20. Richard M. Nixon elnöki beiktatása 1969. február 20. Nixon elnök jóváhagyja Kambodzsa bombázását 1969. március 11. A Levi’s forgalomba hozza kék trapézfarmereit 1969. március 19. Vádat emelnek a Chicagói Hetek ellen 1969. május 15. A Kaliforniai Egyetem vezetıi lezárják a People's Parkot a 3000 embert számláló tüntetés ellenére. Ronald Reagan kormányzó rögtönítélı bíróság elé helyezi Berkeley-t, egy tüntetıt halálos lövés ér 1969. május 23. A The Who megjelenteti rock-opera albumát, a Tommy-t 1969. június 22. Judy Garland halála
1969. június 27-28. Kitör a Stonewall-lázadás New York City-ben – ez a melegjogi mozgalmak kezdetét jelzi. Elliot Tiber aktív résztvevı 1969. július 14. Michael Lang és producer barátai, Joel Rosenman és John Roberts nem kapnak engedélyt zenei és mővészeti fesztivál rendezéséhez a New York-i Wallkillben. 1969. július 15. Miután tudomást szerez arról, hogy a fesztivál nem jutott engedélyhez, Elliot felveszi a kapcsolatot Michael Langgal 1969. július 18. A fesztiválvendégek letáboroznak a fesztivál területén
megérkeznek
és
1969. július 20. Ember a Holdon 1969. augusztus 9. A Charles Manson-”család” tagjai négy társával együtt lemészárolják Sharon Tate-et 1969. augusztus 15-18. “Woodstock Music & Art Fair presents An Aquarian Exposition in White Lake, N.Y.; 3 Days of Peace & Music;” - összesen félmillió ember jön el Woodstockba, s még többjüknek sikertelen a bejutás. Az elıadók közt szerepel Joan Baez, Joe Cocker, Country Joe and the Fish, Richie Havens, Jimi Hendrix, Jefferson Airplane, Janis Joplin, The Who és két tucat további zenakar.
A szereplık DEMETRI MARTIN (Elliot) Demetri Martin New York City-ben él. Színész, író és stand-up komikus. Szinte valamennyi angol nyelvő országban szerepelt már mősorszámaival, televíziós showmősorok gyakori vendége. 2003-tól kezdıdıen a Late Night with Conan O'Brien írócsapatának tagja, de író-elıadó volt a The Daily Show with Jon Stewart-nál is. CDje These Are Jokes címmel, DVD-je pedig Demetri Martin Person címmel jelent meg. A Comedy Central Important Things with Demetri Martin címő televíziós sorozatának producere, írója és színésze, ezen kívül egy könyv és több forgatókönyv szerzıje. A haja barna. Allergiás a csirkére.
DAN FOGLER (Devon) Ízelítı Dan Fogler filmográfiájából: Robert Ben Garant, Thomas Lennon: Balls of Fury; Mark Helfrich: A kabalapasi, Kyle Newman: Fanboys; Todd Phillips: Balek-suli, Michael Canzoniero, Marco Ricci: The Marconi Bros; Michael Dowse: Young Americans; Brandon Camp: Derült égbıl szerelem – melyben Jennifer Aniston és Aaron Eckhart játsszák a fıszerepeket – illetve: Simon Wells: Mars Needs Moms címő filmje. Nagyjátékfilmes karrierje a Hysterical Psycho-val indult, melyben nemcsak játszott, hanem a film írója is volt. A 2009-es Tribeca Filmfesztiválon mutatták be. 2005-ben Tony-díjjal jutalmazták egy Broadway-produkció, a The 25th Annual Putnam County Spelling Bee-ben nyújtott alakításáért. Színészként több színházi díj tulajdonosa (Outer Critics Circle, Drama Desk, Theatre World Awards). Színházi rendezıként saját darabjával mutatkozott be (Elephant in the Room címmel), melyet a 2008-as Fringe Fesztiválon mutattak be New York-ban.
A rendezı - Ang Lee 1954-ben született Taiwanon. 1975-ben érkezett az USÁ-ba, majd rövidesen Sipke Lee rendezıasszisztenseként dolgozott a rendezı egyik korai munkájában. Nagyjátékfilmmel a kilencvenes évek elején debütált. 1993-as Esküvıi bankett címő filmje Golden Globe- és Oscarjelöléseket is kapott, illetve elnyerte a Berlini Filmfesztivál Arany Medve fıdíját. Válogatás a filmográfiájából: Értelem és érzelem (1995): BAFTA- legjobb film, Berlini Filmfesztivál: Arany Medve Jégvihar (1997) Tigris és sárkány (2000) – Golden Globe – legjobb rendezı, BAFTA – legjobb rendezı, legjobb idegen nyelvő film Brokeback Mountain – Túl a barátságon (2005) – Oscar – legjobb rendezı Ellenséges vágyak (2007) : Velence – Arany Oroszlán
