Idegenek a kertemben Bevándorlás és integráció Európában

Idegenek a kertemben Bevándorlás és integráció Európában

„Mert az egy nyelvû és egy szokású ország gyenge és esendô. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” (Szent István király intelmei Imre herceghez)

Dialektus-1-7.indd 1

2010.03.17 13:36:35

Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány Felelôs kiadó: Füredi Zoltán Szerkesztô: Dánél Móna Projektvezetô: Bottlik Virág Pénzügyi koordináció: Komlósi Orsolya, Füredi Zoltán Technikai koordinátor: Eszter Dániel

Támogató: Európai Integrációs Alap, Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Partnerek: Campfilm Production, CineFest Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja, Dialëktus Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztivál, DocuArt Filmmûvészeti Központ, Ferencvárosi Önkormányzat, HTSART, Menedék Migránsokat Segítô Egyesület, Migránsintegráció.hu, OSA Archívum

Design: Taba Ágnes – Pesti Portré Reklámmûhely Katalógus: Film-Link Kft. – HTSART Web: Demkó Keve

Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány H-1163 Budapet, Katóka utca 46. www.palantirfilm.hu [email protected] Budapest, 2010.


2010.03.17 13:36:35

Tartalom Bevezetô . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 Kurátorok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7

Elrendezett házasság . . . . . . . . . . . . . . . 21 Das Arrangement Ez én vagyok! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22 Yes I am!

FILMEK A 884-es járat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Flug Nummer 884 – Eine Heimat auf Zeit Apabácsi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Mein Vater. Mein Onkel Apám, a vendégmunkás . . . . . . . . . . . . . 10 Mein Vater, der Gastarbeiter Banángyerekek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Banánové deˇti Bernadett & Sanju . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 Bevándorlók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 Einwanderer A „Chicago tömbház”, avagy történetek a liftbôl . . . . . . . . . . . 14 Chicagoblok, verhalen uit de lift Ciutat Vella Sport Klub . . . . . . . . . . . . . . 15 Ciutat Vella CB Csempelevél. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 De majd jövôre bevetjük! . . . . . . . . . . . . 17 Egymásra utalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 Tercera Elena & Leo . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 Elfelejtettünk hazamenni . . . . . . . . . . . . . 20 Wir haben vergessen zurückzukehren

Én is magyar vagyok! . . . . . . . . . . . . . . 23 Én is olyan vagyok, mint te! . . . . . . . . . . 24 Så som du är människa är jag människa Ének és tánc . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 Canto y Danza Fizess és nôsülj! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26 Cash & Marry Házi paradicsom . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27 Hunyd le a szemed, és nézz rám! . . . . . . 28 Close Your Eyes And Look At Me Itt vagyunk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29 My zdes A kis Daniela . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 Raising Daniela Kis Kína kicsi kincse . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Miss Little China Kívül sárga, belül fehér. . . . . . . . . . . . . . 32 Les enfants bananas Lépésrôl lépésre . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 Next Step. A Senegalese dancer in diaspora A mecset árnyékában . . . . . . . . . . . . . . . 34 Hoger dan de Kuip 3


2010.03.17 13:36:36

Tartalom Minden jó házasság könnyekkel indul . . . 35 Every Good Marriage Begins with Tears Szia Nagyi, jól vagyunk! . . . . . . . . . . . . 36 Szorítóban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37 Zwischen den Runden Távolból . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38 Op Afstand Újjászületés Vesztfáliában . . . . . . . . . . . . 39 Wiedergeboren in Westfalen

Új identitásformát honosíthatok meg (Sárosdi Davaakhuu Ganbold) . . . . . . . . 68 Embernek hús való, zöldféle a jószágnak (Sárosdi Katalin) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 72 Migráció és befogadás (Cseh Andrea) . . 76 Idegenek? Hazatérôk? – Bevándorlók a szomszédos országokból (Gödri Irén) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 82

Valahol otthon lenni . . . . . . . . . . . . . . . . 40

Dokumentumfilmmel a diszkrimináció ellen (Ruszkai Nóra) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91

Vándorkömény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41 Die Kümmeltürkin geht

A Chicago és a Mecset – tudata mélyén minden nézô elôítéletes (Muhi Klára) . . . 97

TANULMÁNYOK

INFORMÁCIÓ

Ott-hon – Minden barát egyszer idegen volt (Yang Zijian Gyôzô) . . . . . . 43

A kötet szerzôi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 105

A magyart tanítjuk, a kínait pedig tanuljuk (Kecsmár Anna-Soulié-Kreutz Gabriella) . . 48 Ugyanolyan vagyok, mint te (Dr. William Ejalu) . . . . . . . . . . . . . . . . . 52 Én is fekete lettem a gyerekemmel (Novák Anita) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56 Több mint egy éve muszlim lett (Yilmaz Mehmet) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61 A muszlim a legjobb szomszéd (Bakos Réka) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 64

Magyarországi migráns egyesületek, baráti körök . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 106 Használati ajánlás: középiskolai oktatáshoz fôiskolai, egyetemi képzéshez, kutatáshoz felnôttképzéshez nyilvános vetítésre

4


2010.03.17 13:36:36

Bevezetô

A gyûjtemény migrációs témájú dokumentumfilmeket tartalmaz, pontosabban 34 dokumentumfilmet Európában élô bevándorlókról. A történetek az Európai Unió területén játszódnak, fôhôseik az Unión kívüli országokból származó emberek, közösségek. Nyelvük, vallásuk, bôrszínük, szokásaik tekintetében különböznek egymástól, mégis van bennük valami közös: otthont keresnek idegenben. Az Idegenek a kertemben dokumentumfilmgyûjtemény róluk szól, mégsem elsôsorban nekik készült. Sokkal inkább azoknak, akik segíthetik ôket, hogy új hazára találjanak – azoknak, akiknek Magyarország nem az otthon lehetôségét kínálja, hanem az itthon biztonságát nyújtja. Ezek a filmek a valóság képeit tárják a nézôk elé, a világnak olyan szeleteit mutatják meg, amelyeket nélkülük talán sohasem láthatnának. Az alkotók nem ítélnek, sokszor még csak nem is kérdeznek, csupán jelen vannak, figyelnek. A nézôk pedig egyszer csak benne találják magukat a történetekben, egy-egy órára a migránsok mellé szegôdnek. Reményeink szerint a filmnézés kényelmes turistaútja során olyan gondolatok, érzések ébrednek bennük, amelyek nem tûnnek el nyomtalanul a végefôcím után sem. Amikor felmerült a dokumentumfilm-gyûjtemény létrehozásának gondolata, abból indultunk ki, hogy az új jelenségek megismerésének öröme

további tanulásra sarkall, nyitottá tesz, a tudás által szerzett magabiztosság segít, hogy az ismeretlen ne félelemmel, hanem kíváncsisággal töltsön el bennünket. A filmek hôsei valóságos emberek, valóságos gondokkal és örömökkel, nevetésük valódi nevetés, könnyeik valóságos könnyek, épp’ csak annyira játszanak szerepeket, amennyire mi magunk, és ezek a szerepek, ugyanúgy, mint a mieink: valóságosak. Szeretni vagy gyûlölni fogjuk ôket, esetleg közömbösek leszünk irántuk, találhatjuk ôket izgalmasnak, unalmasnak, de mindenképpen viszonyulnunk kell hozzájuk, nem tehetünk mást. A személyes viszony kialakulásával pedig megszûnik a távolság, a sztereotípiák, az elôítéletek alkalmazásának egyik legfontosabb, már-már elengedhetetlen feltétele. 2009 tavaszán felhívást tettünk közzé, megkerestünk számos magyar és európai, dokumentumfilmmel foglalkozó rendezôt, gyártóés forgalmazó céget, illetve egyéb szervezetet, hogy küldjenek, ajánljanak nekünk olyan filmeket, amelyek bevándorlók integrációjával foglalkoznak. A több mint száz beérkezô filmet egy öttagú, migrációs, dokumentumfilmes és oktatási szakemberekbôl álló kurátori testület nézte végig, és értékelte megadott szempontok alapján. Az ô munkájuknak köszönhetôen állt össze végül a 34-es filmcsomag. A szükséges jogokat megvásároltuk, a filmeket 5


2010.03.17 13:36:36

elláttuk magyar nyelvû felirattal. A gyûjtemény anyagát most ingyenes DVD-kölcsönzés formájában elérhetôvé tesszük a közoktatásban és a felsôoktatásban tevékenykedô tanárok, valamint egyéb oktatási, kutatási és kulturális területen dolgozó személyek és szervezetek, illetve mindazok számára, akik a migrációval foglalkoznak. A közzé tett filmeket kizárólag non-profit vetítés keretében, a projektünkéhez illeszkedô céllal a kirekesztés, az elôítéletek ellen és az elfogadásért folytatott küzdelemben használhatják fel. A katalógus tartalmazza minden film alapadatait és rövid leírását, illetve filmenként néhány jelenetfotót és egy szakmai ajánlást a felhasználásra vonatkozóan (középiskolai vetítés: , felsôoktatás: , felnôttképzés: , nyilvános rendezvény: ). A filmes adatlapok után szakmai cikkek következnek, melyek egyik része a migráció, másik része a dokumentumfilmek felôl közelítve kíván kapaszkodóul szolgálni a gyûjtemény anyagának használatához. Ezt követi nyolc esszé, azaz négy esszépár, amelyet fele-fele arányban bevándorlók és magyarok írásai alkotnak. A külföldrôl hazánkba települt szerzôket arra kértük, hogy meséljenek tapasztalataikról, írják le, milyennek látják a magyarokat, milyen élményekkel gazdagodtak a Magyarországon töltött évek során. Megható szépséggel és nyíltsággal megírott szövegeiket a szerkesztés során nem igyekeztünk mindenáron megfosztani estleges magyartalanságaiktól, tisztelve ezzel is nyelvtudásukat, magyar kultúra iránti

fogékonyságukat. A magyar szerzôk által írott esszék minden értelemben párdarabjai a fentieknek, hiszen a szövegeket olyan emberek írták, akik szoros kapcsolatban állnak a migráns szerzôkkel vagy az adott migráns közösséggel. Ôket arra kértük: írják meg, mit tanultak a másiktól, hogyan viszonyulnak az általa képviselt kultúrához, milyen különbségeket és milyen hasonlóságokat fedeztek fel önmagukra és a másikra tekintve. És a nehézségeket se hallgassák el, ha tehetik. Komolyan vették kérdéseinket, és ôszintén válaszoltak. Reményeink szerint olvasóikat is erre az ôszinteségre késztetik, és tudatosítják bennük a számos alakban és változatban mûködô, sokszor rejtett elôítéleteket. Kötetünk zárásaképp szerzôink rövid bemutatása után magyarországi migráns szervezetek elérhetôségeit közöljük, amelyek segíthetnek az adott közösséggel kapcsolatos szélesebb körû tájékozódásban. Jó érzéssel tekintünk vissza a munkával töltött évre: elkészült a gyûjtemény, hozzá a katalógus. A filmek készen állnak arra, hogy elvigyék ôket középiskolákba, bemutassák ôket fôiskolákon, egyetemeken, közösségi házakban és számtalan egyéb helyen. Kívánjuk, hogy otthonosan használják ôket! Bottlik Virág

6


2010.03.17 13:36:36

Kurátorok Komlósi Orsolya kulturális antropológiát és olasz szakot végzett. A Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány munkatársaként rendezvényszervezéssel, kapcsolattartással, filmterjesztéssel foglalkozik. A Dialëktus Fesztivál állandó szervezôje. Korábban a Bem mozi vezetôje és programigazgatója volt, jelenleg a DocuArt-ban dolgozik projektfelelôsként. Kováts András gyógypedagógiát és szociálpolitikát végzett a budapesti ELTE-n. 1995-ös alapítása óta aktívan részt vesz a Menedék – Migránsokat Segítô Egyesület munkájában, amelyet 1998 óta koordinál, elôbb mint programfelelôs, késôbb mint igazgató. A Menedékes tevékenysége mellett kutatásokat végez a migránsok beilleszkedésével, a migrációval és a menekültügyi politikával kapcsolatban a Magyar Tudományos Akadémia számára. Az utóbbi években tanácsadóként vett részt különbözô kormányzati szervek migrációval és menekültekkel kapcsolatos munkájában. Nagy Boldizsár jogot majd filozófiát tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és nemzetközi kapcsolatokat a Johns Hopkins Egyetem bolognai központjában. 1977 óta az ELTE, 1992 óta Közép-Európai Egyetem oktatója, ezen kívül rendszeresen ad elô Brüsszelben, Genfben és Pekingben. Több menekültüggyel

és migrációval foglalkozó nemzetközi szakfolyóirat szerkesztôbizottsági tagja, az Európai Nemzetközi Jogi Társaság egyik alapítója. Tíznél több könyv társszerzôje és/vagy szerkesztôje. Fô szakterülete a nemzetközi menekültügy és az EU kapcsolódó joga. Ruszkai Nóra 2001 óta készít dokumentumfilmeket, melyek több hazai és nemzetközi filmfesztiválon sikerrel szerepeltek. 2003-ban szerezte második diplomáját a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia szakán Gulyás Gyula tanítványaként. A Kunt Ernô Képíró Mûhely egyik alapítója és alelnöke. Jelenleg egy mûvészeti középiskolában oktat többek között mozgóképkultúrát és médiaismeretet. 2008-ban részt vett az Ex Oriente Workshop-on, majd az East European Pitching Forumon Jihlavaban. 2005 óta tagja a CineFest dokumentumfilmes elôzsûrijének. Sik Endre szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a TÁRKI vezetô munkatársa, az ELTE Társadalomtudományi Karának Kisebbségszociológiai Tanszékén egyetemi tanár. Évekig dolgozott az MTA Kisebbségkutató Intézet a Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi Kutatások Központjának fômunkatársaként, 1992-tôl 2003-ig a Menedék Migránsokat Segítô Egyesület elnöke volt.

7


2010.03.17 13:36:37

A 884-es járat

Évente több ezer török bevándorló holttestét szállítják vissza repülôvel Európából Török ország apró falvaiba. Ezekbôl a jól szervezett repülôutakból az átlagos légi utas nem vesz észre semmit. A 884-es járat címû film a muzulmán bevándorlók álmairól és vágyairól mesél. Nyomon követi egy muzulmán férfi holttestének utolsó útját Bécsbôl egy dél-törökországi temetôbe. Ezzel párhuzamosan bemutatja egy bécsi török közösség tagjait, ellátogat otthonokba, munka helyekre, temetôkbe, mecsetbe, a török piacokra és éttermekbe.

rendezô:

Wolfgang Widerhofer, Markus Glaser Ausztria, 2004, 50 perc

8

forgatási helyszínek:

Ausztria, Törökország

a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

osztrák, török

Apabácsi

„Egy idegen e-mailt küld fotókkal, és azt állítja, hogy ô a testvéred, a képeken pedig a szüleidet láthatod.” Sinan 1979-ben született az iraki Mosulban egy iraki pár negyedik gyermekeként. A szülôk Sinant nagybátyjának adták örökbe, mivel neki és német feleségének nem lehetett gyerekük. 1982-ben a nevelôanya visszatért Németor szágba Sinannal, míg a nevelôapa és a termé szetes szülôk Irakban maradtak. 2007 tava szán, több év kutatás után Sinant az interneten találja meg az iraki család, a fiú pár hónappal késôbb meglátogatja ôket. Az utolsó pillanatig tartózkodó családjával és általában az arab kultúrával szemben, ám amikor találkozik édesapjával, teljesen megváltozik a hozzáállása. Mindeddig apa nélkül élt.


Németország, Irak, Egyesült Arab Emírségek


iraki, német

rendezô:

Christoph Heller Németország, 2009, 80 perc

9

Apám, a vendégmunkás

A film önéletrajzi dokumentum. A rendezô családjáról szól: apjáról, aki 16 évig dolgozott egy hamburgi hajógyárban, és édesanyjáról, aki otthon maradt egy kurd faluban. A Németországban töltött évek hosszú távon meghatá rozták a család sorsát: amikor a film készült Hamburgban már megszülettek az unokák.

rendezô:

Yüksel Yavuz Németország, 1995, 52 perc

10


Hamburg (Németország), Kurdisztán (Törökország) a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

török, kurd, német

Banángyerekek

A vietnámi közösség a harmadik legnépesebb kisebbség a Cseh Köztársaságban. Elsôsorban kiskereskedôk alkotják, akik a 90-es évek óta Vietnám szegényebb területeirôl a jobb megél hetés reményében vándoroltak az országba. Míg a szülôk rengeteget dolgoznak, alig törik a cseh nyelvet és állandó honvágyat éreznek, addig a gyermekeik az iskolában megtanulnak csehül, hamarabb alkalmazkodnak a cseh kör nyezethez, szülôhazájukkal, Vietnámmal pedig gyengébb, tisztázatlan a kapcsolatuk.


Csehország


cseh, vietnami

rendezô:

Martin Ryšavý Csehország, 2009, 63 perc

11

Bernadett & Sanju

Bollywoodi filmbe illô, meseszerû, 3 földrészt összekötô történet egy magyar lány és egy indiai fiú vakmerô házasságáról. Szerelem a világhálón. Elég 2 hónap internetes kapcsolat, hogy eldöntsük, Ô az Igazi?

rendezô:

Nagy Viktor Oszkár Magyarország, 2009, 25 perc

12


Magyarország


indiai, magyar

Bevándorlók

Négy különbözô nemzetiségû bevándorló talál kozása egyazon számukra idegen, ismeretlen kultúrával. Négy különbözô történet a beillesz kedésrôl, amelyben fontos szerepet kap a kap csolatteremtés két nemzetek feletti eszköze: a zene és a foci.


Hamburg (Németország) a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

török, kolumbiai, bolíviai, német

rendezô:

Dirk Manthey Németország, 2008, 56 perc

13

A „Chicago tömbház”, avagy történetek a liftbôl

Antwerpen „rossz” oldalán, a Scheldt bal part ján magas bérház emelkedik ki a környezetbôl. Antwerpen lakosai csak „Chicago tömbházként” emlegetik, és olyan helynek tekintik, amelyet ajánlatos messze elkerülni. Szegény belgák élnek itt bevándorlók tôszomszédságában – a 25 emeletes épületet több mint 35 nemzet fiai és lányai népesítik be. A beton-méhkas lift jében elhelyezett kamera figyeli a lakók jövésmenését.

rendezô:

Ingeborg Jansen Hollandia, 2008, 65 perc

14


Antwerpen (Belgium)


belga, táj, marokkói, afrikai

Ciutat Vella Sport Klub

A Ciutat Vella egy barcelonai kosárlabda csapat, amelynek tagjai különbözô származású középiskolás fiatalok. Megismerjük Pabút, a dominikai Santo Domingóból, aki állást keres, hogy segíthesse a családját és Hilariót, egy filippínó fiút, aki egyetemen tanul, de nem biz tos benne, hogy odavaló. Végignézzük, ahogy Gerard, a spanyol sportmániás megpróbálja átverekedni magát egy vizsgán, különben a szülei eltiltják a kosárlabdától, és találkoztunk Miguel Ángellel, aki ragyogóan tanult Santo Domingóban, és most folytatná tanulmányait Barcelonában, de hiába várja, hogy hitelesítsék a dokumentumait. A fiúk együtt töltenek egy évet az edzô, Carlos csapatában, aki nem csak a kosárlabdára, hanem az életre is tanítja ôket.


Barcelona (Spanyolország) a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

latin-amerikai, filippínó, katalán, spanyol

rendezô:

Albert Folk Spanyolország, 2008, 55 perc

15

Csempelevél

A Lisszabonban játszódó film valójában egy filmlevél, Nober Sandersé, aki ennek segítsé gével próbálja felvenni a kapcsolatot távoli családjával. A személyes hangvételû vallomás ból a nézô sok mindent megtudhat az emig ráció és az új környezetbe való beilleszkedés lélektanától. Bár Nober eredetileg „mást akart”, végül meg tanulta a portugál csempe, az azulejo festésé nek mûvészetét, és mind a mai napig ezzel keresi a kenyerét. Ahogy Nober története, úgy a csempefestészet stíluskavalkádja is a kultúrák egymással való kapcsolatáról és egymásra hatásáról szól. A portugál azulejót kezdetektôl külsô behatások érték, a spanyol, kínai, holland, arab, indiai, brazil és afrikai motívumok nem zeti mûvészetbe ágyazódásából jött létére az a sajátos forma- és motívumrendszer, amelyre Portugália ma is méltán büszke.

rendezô:

Somogyvári Gergô, Feszt Judit

Magyarország, 2008, 23 perc

16


Portugália


brazil

De majd jövôre bevetjük!

Szék község az erdélyi Mezôségben, Kolozs vártól északra mintegy 50 km-re helyezkedik el. A község tradicionális népzenéje és folklórja az 1960-as évektôl egészen napjainkig a magyarországi táncház-mozgalom meghatározó alapja volt. A filmben azonban nem a népzene, hanem más kulturális aspektusok kerülnek közép pontba, három generáció egymástól nagyon is különbözô szempontjai. Szék lakosságának 80%-a manapság Magyarországon vagy más európai országban keresi boldogulását. Ennek tragikus következménye, hogy a széki családok többsége széthullott és a mai gyerekek soka ságát az utca, vagy jobb esetben a nagyszülôk nevelik.


Mezôség (Románia)


magyar

rendezô:

Gyuris Gábor Magyarország, 2004, 47 perc

17

Egymásra utalva

A film azokról a barátságokról szól, amelyek idôs spanyolok és latin-amerikai gondozóik között köttetnek. Hétköznapi, mégsem átlagos jelenetekkel világítja meg fôhôseinek különös élethelyzetét, két teljesen különbözô társadalmi csoporthoz tartozó emberek kölcsönös egymás ra utaltságát, szoros, bensôséges kapcsolatát. Érzékenyen ábrázolja a befogadó társadalom idôs tagjainak és a latin-amerikai bevándor lóknak közösen megélt, apró, mindennapi gyôzelmeit a túlélésért és a magány ellen vívott harcban.

rendezô:

Oscar Clemente Spanyolország, 2008, 55 perc

18


Spanyolország


latin-amerikai, spanyol

Elena & Leo

Elena kivándorló volt már négyévesen, amikor 1956-ban szülei gazdasági okokból disszidáltak, és magukkal vitték ôt is Argentínába. Aztán bevándorlóvá vált saját hazájában, amikor 1975-ben hirtelen úgy döntött, hogy mégis inkább a kommunista Magyarországon szeretne élni, és hazatelepült. Megküzdött azért, hogy újra magyarnak lássák, és annak érezhesse magát. 2008-ban beleszeret a 35 éves kubai Leóba, aki viszontszereti, és örömmel élne vele Buda pesten, ám a hatóságok másként vélekednek a szerelmükrôl, házasságukról. Ez a dokumentumfilm elégia a megtalált és újra elvesztett hazáról, a bevándorlók illúzióiról.


Magyarország


kubai, magyar

rendezô:

Trencsényi Klára Magyarország, 2009, 26 perc

19

Elfelejtettünk hazamenni

Fatih Akın filmrendezô elsô dokumentumfilm jével saját gyökereit kutatja. A Németországra gondolok címû sorozathoz tartozó filmjével egy török család portréját rajzolja meg, a saját családjáét. Apja 1965-ben utazott Törökor szágból Németországba, hogy vendégmunkásként szerencsét próbáljon. Csupán két évet akart maradni, de aztán mégis magával vitte feleségét is Hamburgba, és még ma is abban a vegyi tisztító üzemben dolgozik, ahol akkori ban munkát talált. A rendezô elkalauzolja a nézôt Hamburg-Altonából Filyosra, egy kis fekete-tengeri halászfaluba, ahonnan apja 35 éve elköltözött, hogy új életet kezdjen. Fatih Akın a családi portrét így nevezi: „beván dorlók filmje”.

rendezô:

Fatih Akın Németország, 2000, 59 perc

20


Németország, Törökország a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

német, török

Elrendezett házasság

Nathalie Borgers dokumentumfilmje Bécsben élô, török családból származó lányokat mutat be. A fiataloknak egyszerre kell alkalmazkodniuk a konzervatív szülôi ház elvárásaihoz és az európai nagyváros nyújtotta szabadsághoz. A diák Serpil szeretné maga kiválasztani jövendôbelijét, ugyanakkor azt is tudja, hogy ha egy osztrák férfival akarna összeházasodni, annak a szülei egyáltalán nem örülnének. Egy másik fiatal nô, Gülüsmer éppen beleegyezett egy elrendezett házasságba, csakhogy elhagy hassa a szülôi házat. A film a kettôs identitás problémájával foglalkozik, azokkal a belsô és külsô konfliktushelyzetekkel, amelyekkel egy Bécsben élô fiatal nô újra és újra szembetalálja magát.


Ausztria, Törökország


osztrák, török

rendezô:

Nathalie Borgers Ausztria, 2004, 52 perc

21

Ez én vagyok!

D-Flame tizenhat évesen elhagyta anyját és intézetbe költözött, hogy kitanulja a ganxtaszakma fogásait. Mamadee tízéves volt, amikor a vasfüggöny leomlott, és ezzel együtt a vörös úttörônyakkendôje és gyerekkori álmai is szertefoszlottak. Adé tizenöt volt, mikor apját meggyil kolták, és Nigériából Németországba költözött. Mindhárom fekete apukák német gyermekeiként nôtt fel, apa nélkül. Elôször akkor találkoztak, amikor három német fiatal egy parkban meggyilkolt egy fekete férfit, és ez összehozta a legismertebb afro-német zenészeket a Brothers Keepers, azaz Testvérek ôrzôi elnevezésû projekt-együttesbe. Ez a film a zene erejérôl és az egyetértésben felemelt hang örömérôl beszél D-Flame, Adé Bantu, Mamadee és Xavier Naidoo szerep lésével.

rendezô:

Sven Halfar Németország, 2006, 104 perc

22


Németország


marokkói, afrikai, német

Én is magyar vagyok!

Magyarországon élni külföldiként, ez „bárkivel” elôfordulhat. De vajon ez a „bárki” miért itt keresi a boldogulást, miért akar itt állampol gárságot? – ezeket a kérdéseket tettük fel kül földieknek. Nem akartak nyilatkozni, nem akartak szerepelni, de egy örmény harmonikás mûvész kötélnek állt. Gyakorol, dolgozik, vizs gázik, mesél – errôl szól a film.


Budapest (Magyarország) a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

örmény

rendezô:

Szepesi Gábor Magyarország, 2003, 54 perc

23

Én is olyan vagyok, mint te!

Milyen érzés fiatalként egy olyan országban élni, amely az embernek sajátja is, meg nem is? Milyen lehet egyszerre két világban létezni és miért kerülhet az ember olykor bajba csupán emiatt? A film fôszereplôi egy Blackheadz nevû iskolai csapat tagjai, olyan diákok, akik elhatározták, hogy megpróbálnak javítani a svédek és a bevándorlók viszonyán, és ennek érdekében saját tapasztalataik és emlékeik alapján kidolgoznak egy színpadi elôadást. A közös munka során többen olyan történeteket is elmesélnek, amit eddig még nem osztottak meg senkivel.

rendezô:

Kristina Meiton, Linda Sternö

Svédország, 2004, 29 perc

24


Svédország


pakisztáni

Ének és tánc

Az énekes Tatiana Miranda és a táncos Ligia Luna ahhoz a nicaraguai nemzedékhez tar tozik tartozik, amelynek tagjait az 1979-es sandinista forradalom után Kelet-Európába küldtek tanulni. Hazájuk kulturális fejlôdésének, felvirágoztatásának reményében nekivágtak a „nagyvilágnak”, Berlinbe és Kijevbe mentek. Ám mire a ’90-es évek elején visszatértek Nicaraguába, nemcsak a hidegháború utáni Európa alakult át: az egy évtizedes polgár háború és a kudarcba fulladt forradalom utáni Nicaragua jövôje is egyre bizonytalanabbá vált. Az ének és a tánc segítségével mesélnek elveszett álmokról, az idegen országban leélt életrôl és a honvágyról egy sosem létezett ország után.


Németország, Nicaragua a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

nicaraguai

rendezô:

Hannah Leonie Prinzler Németország, 2008, 75 perc

25

Fizess és nôsülj!

Marko és Atanas rétesédes életet élhetne, ha nem lenne az a bosszantó malôr a papírja ikkal. Uniós útlevélre van szükségük, és szinte bármit hajlandók megtenni érte, akár feleséget is vásárolnának. Nekivágnak, hogy megta lálják álmaik asszonyát — aki lehetôleg úgy vonul majd velük az oltár elé, hogy nem tûnik el a válásig. A bécsi „bevándorlási ügyeskedôk” világán át vezet minket ez a valóságos zöld kártya-odüsszeia, egyszerre fergeteges, siral mas és megható történet arról, hogy mi min denre van szükség az „Európa Erôd” sáncainak átugrásához, és mire nem képes érte az ember fia, lánya.

rendezô:

Atanas Georgiev Ausztria, 2008, 56 perc

26


Ausztria, Macedónia


macedón, osztrák

Házi paradicsom

A mélyen vallásos Mubarak és a markáns egyéniségû Zsuzsa kapcsolatát alaposan próbára teszik a kulturális és személyiségbeli különbözô ségek. A házasságuk történetébôl kiragadott képkockákon az iszlám és a közép-kelet euró pai kultúra, valamint két homlokegyenest ellen tétes személyiség keresi az összhangot néha több, néha kevesebb sikerrel.


Magyarország


ghánai, magyar

rendezô:

Kis Anna

Magyarország, 2009, 26 perc

27

Hunyd le a szemed, és nézz rám!

Milyen világban élnénk, ha a nôket nem elsô sorban a külsejük alapján ítélnénk meg? És ha láthatatlan lehetne a rassz és az etnikai hova tartozás? Ezt az utazást tesszük meg Shabana segítségével, aki egy Skóciában élô szenvedé lyes, 25 éves brit muzulmán hölgy. Mindig is meg akart szabadulni az örökös szemrevé telezéstôl, a férfiúi tekintetektôl, és ez végül a sok vitát gerjesztô hijab viselésével sikerült is neki. Ez a no-budget barkácsfilm társadalmi jelentô ségû vitatémákkal foglalkozik: az iszlám és a nôk viszonyával, a rasszizmussal, a személyes szabadsággal, a testképpel – minddel a maga ellentmondásosságában.

rendezô:

Lindsey Dryden Egyesült Királyság, 2008, 6 perc

28


Skócia


pakisztáni

Itt vagyunk

A második világháború után a Krnach család Közép-Szlovákiából Ukrajnába, Kárpátaljára költözött. Miután ez a Szovjetunió része lett, a családot kitelepítették egy Balgarka nevû faluba Kazahsztán sztyeppéire. A Szovjetunió felbomlása után úgy döntöttek, hogy visszaköltöznek Európába. Dimitrij Kiossyia és családja 2000 ôszén hagyta el a sztyeppét, hogy ôsei földjére, Szlovákiába vándoroljon. A szlovák fôvárosba érkezve azonban nem sikerül munkát találniuk. Kelettôl nyugatig bejárják az országot, és nem találnak mást, csak lepusztult falvakat, bezárt gyárakat és munkanélküliséget. Kis ideig úgy tûnik, mintha nem is Európában járnának. Az idôsebb családtagok nem találják a helyüket, és folyton a Kazahsztánban hagyott életükre gondolnak. Egy napon aztán Dimitrij, a csa ládfô elhatározza, hogy hazatér.


Szlovákia, Kazahsztán a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

kazak, szlovák

rendezô:

Jaroslav Vojtek Szlovákia, 2005, 76 perc

29

A kis Daniela

Kolumbiaiak milliói hagyják el hazájukat az otthoni viszonyok miatt. Sokan Angliába vándorolnak, elsôsorban Londonba. Ez a dokumentumfilm egyetlen kolumbiai csa lád, egy nagymama, egy anyuka és egy kis lány életét követi nyomon új otthonukban, az angol metropoliszban. Yeny 1995-ben érkezett Nagy-Britanniába édesanyjával és Daniela nevû kislányával. A kis Daniela a „légy a falon”módszerrel fedezi fel a latin gyökerekhez ragaszkodó idôsebb nôk viszonyát szemük fényéhez, a már nem egészen kolumbiai, de még nem egészen angol kicsi Danielához.

rendezô:

Ximena Cordova Egyesült Királyság, 2004, 23 perc

30


London (Egyesült Királyság) a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

latin-amerikai, brit

Kis Kína kicsi kincse

Öt reménybeli szépségkirálynô, öt átlagos bevándorló család. Éttermek, textilüzemek, importexport nagykereskedôk között, és velük utazunk Olaszországon át. A rendkívül megterhelô mûszakok között a munkagépnek tûnô anyukák könnyekig meghatódva mesélnek lányaikról. Azokról a lányokról, akik mindössze egy vala miben biztosak: nem akarják követni szüleik példáját, nem akarják újraélni szüleik kimerítô életét. Olaszországban a kínai lányok ugyan arra vágynak, mint a többi tini, ám jóval hamarabb vállukra kell venniük a felnôtté válás és a családi kötelességek terheit. Elsô- és másodnemzedékek állnak szemben egymással, és ott vannak még az olaszok, akik kénytelenek összemérni magukat a kínai bevándorlókkal. Ettôl egyszerre fáradt, elkeseredett, ijedt és sértôdött embernek érzik magukat. Valóban könnyebb félni az idegenektôl, mint szembenézni önmagunkkal?


Olaszország


kínai

rendezô:

Vincenzo de Cecco Olaszország, 2008, 60 perc

31

Kívül sárga, belül fehér

“Banángyerekek – kívül sárgák, belül pedig fehérek!” 10 és 20 év közöttiek, francia és kínai származásúak, és ironikus humorral banán gyerekeknek vallják magukat. A ’80-as évek növekvô kínai migrációs hullámával érkeztek a szüleik. Ám ezek a tinik már mind francia születésûek.

rendezô:

Xiaoxing Cheng Franciaország, 2007, 50 perc

32


Franciaország, Kína


kínai

Lépésrôl lépésre

Pape Assane hivatásos táncos Szenegálból. Kilenc éve él és dolgozik Hollandiában, és az az álma, hogy kizárólag táncból tarthassa fenn magát. Fatou nevû barátnôjével lépésrôl lépésre dolgozza ki karrier-tervét. Táncelôadásaiban Pape Assane a közönség számára Afrikát kép viseli, és ezt ügyesen saját javára is fordítja. Leteszi a holland honosítási vizsgát, táncórákat ad, megbirkózik a holland adórendszerrel, focizik, és közben Fatou állapotos lesz. Pape Assane szakmai és emberi döntésekre kényszerül.


Amszterdam, Zwolle (Hollandia) a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

szenegáli, holland

rendezô:

Julia Rosalie Taal Hollandia, 2008, 39 perc

33

A mecset árnyékában

Több mint egy évszázada már, hogy a De Kuip, a Feyenoord futball klub stadionja a Rotterdam déli részén levô munkásnegyed központja. Jelenleg a stadiontól pár száz méterre Európa legnagyobb mecsete épül. Az épülô mecsetet körüljáró dokumentumfilm bemutatja az azt övezô mikrokozmoszt: különféle embereket, akik a saját világukban élnek elkülönülten, és mind különbözôen vélekednek a mega-mecset jelentôségérôl.

rendezô:

Ingeborg Jansen Hollandia, 2008, 50 perc

34


Rotterdam (Hollandia) a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

Hillesluis negyed vegyes etnikumú lakossága

Minden jó házasság könnyekkel indul

Két akaratos, brit születésû bangladesi muzul mán lányt visszaküld az apjuk Bangladesbe, hogy férjhez adja ôket. Simon Chambers filmje fordulatokban gazdagon mesél házasságról, válásról, szerelemrôl, családi kényszerrôl és a nagy perpatvarokat követô összeölelk ezé sekrôl. Shahanara, a londoni muzulmán lány, rózsa szín forrónadrágból öltözik át száriba, hogy a reptéren fogadja férjét, akivel eddig mindössze egyszer találkozott, jelesen amikor összeadták ôket a családi megállapodás értelmében. Shahanara csak azért ment bele a házasság ba, hogy megbékítse apját, aki kitagadta az elnyugatiasodott lányt. Közben a lány hithû húgát, Hushnarát is házasságra készítik, bár ô erre 19 évesen egyáltalán nem érzi magát felkészülve.


London (Egyesült Királyság), Banglades a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

brit, bangladesi

rendezô:

Simon Chambers Egyesült Királyság, 2006, 62 perc

35

Szia Nagyi, jól vagyunk!

A kazetta egy Budapesten élô mongol család újévi videóüzenetét tartalmazza, amely az ulán bátori nagymamának szól. A film tulajdonképpen talált tárgy, a rendezô sosem járt a helyszínen.

rendezô:

Füredi Zoltán Magyarország, 1999, 16 perc

36


Budapest (Magyarország) a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

mongol

Szorítóban

A film a fiatal kubai boxoló, Yoan Pablo Hernandez portréja. Mióta 2005-ben kilépett a kubai országos csapatból a Halle-i Chemiepokal versenyen, a feltörekvô boxtehet ség Németországban él. Idôközben szerzôd tette a híres berlini Sauerland boxcsapat, így távolból támogathatja kubai családját. Yoan Pablo azonban politikai menekült, így nincs lehetôsége hazatérni. Nem csak magának és családjának jövôjéért küzd tehát, hanem hon vágya és külföldi elszigeteltsége ellen is.


Berlin (Németország)


kubai, német

rendezô:

Benjamin Kahlmeyer Németország, 2009, 43 perc

37

Távolból

Grisha, Timur és Szergej három orosz anyanyelvû bevándorló, akik Kazahsztánból jöttek Belgi umba, és bár több mint hat éve élnek már ott, mégis még mindig a papírjaikra várakoznak. Ez a film video-üzenetekkel kívánja áthidalni a három emigráns és a Kazahsztánban maradt családjuk, barátaik között a távolságot.

rendezô:

Toon Leën Belgium, 2007, 46 perc

38


Belgium, Kazahsztán


belga, kazah

Újjászületés Vesztfáliában

Vesztfália egyik provinciális kisvárosa, HammUentrop a tamil menekült hinduk fôvárosává nôtte ki magát. 2002-ben itt szentelték föl Európa legnagyobb hindu templomát az ipari létesítmények szomszédságában. Azóta színes és hangzatos ceremóniákkal tisztelegnek az istennô elôtt a röghözragadt vesztfáliaiak földjén. A mozgalmas templomi élet középpontjában a fáradhatatlan szerzetes Sri Paskaran áll. Mély hittel és egészséges pragmatizmussal adózik szent és profán kötelességeinek valamint új hazája szokásainak. A film elkíséri a szerzetest mozgalmas mindennapjaiban, és követi az évenkénti templomi fesztivál elôkészületeit. Az ünnepi alkalomra megint 20 000 embert várnak, miközben a környéken a helyiek is ápolják saját hagyományaikat a vásári lôbajnoksággal. Irene a helyi gyorsbüfében árul virslit, Exsternbrink gazda szent tehenet tart a pajtájában.


Németország


tamil, német

rendezô:

Melanie Liebheit Németország, 2008, 88 perc

39

Valahol otthon lenni

A film szereplôi magyarnak születtek a mai Magyarország határain túl. 1980 és 1992 között települtek át Magyarországra egy jobb, szaba dabb életet remélve. Mit tudunk ezekrôl a magyarokról, akik a volt Szovjetunióból, Romániából vagy az egykori Jugoszláviából érkeztek, és már évek-évtizedek óta Magyarországon élnek? Hogyan kezdtek itt új életet? Milyen körülmé nyek kényszeríthették ôket az otthonuk elha gyására? Kaptak-e segítséget a magyar államtól vagy magánemberektôl? És egyáltalán – jól érzik-e itt magukat? Kötôdnek-e még szülôföld jükhöz? Ezekre a kérdésekre keresik a nem könnyû válaszokat a dokumentumfilm alkotói.

rendezô:

Almási Tamás Magyarország, 2003, 104 perc

40


Magyarország, Románia, Szerbia, Ukrajna a filmben megjelenô népek, népcsoportok:

magyar, román, szerb, ukrán

Vándorkömény

Egy török bevándorló élete többet elmond a migrációról, mint a statisztikák és a nyugatberlini bevándorláspolitika elcsépelt szólamai. A Vándorkömény egy Melek nevû, 38 éves török nô életét mutatja be, aki a Berlinben ledolgozott 14 év után úgy dönt: visszatér szülôföldjére. Szokatlan ember, erôs és elszánt nô portréja. Hatására felül kell bírálnunk a „tipi kus“ török nôrôl alkotott képünket. Melek nem illik bele a leegyszerûsítô kategóriákba, és ugyanez érvényes a róla készült filmre is: dokumentum és fantázia, képek és asszociációk gyûjtemé nye Melek isztambuli álmairól és berlini tapasz talatairól.


Berlin (Németország)


török, német

rendezô:

Jeanine Meerapfel Németország, 1985, 88 perc

41

A kötet szerzôi Yang Zijian Gyôzô 24 éves egyetemi hallgató, tervei szerint szoftver- és nyelvtechnológia szakot végez majd a Pázmányon, szeret új emberekkel ismerkedni, bulizni, filmet nézni és olvasni, 18 éve él Magyarországon. Kecsmár Anna 26 éves, Soulié-Kreutz Gabriella 27 éves, mindketten negyedik éve tanítanak a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvû Általános Iskolában, ennek köszönhetôen a kínai nyelv és kultúra nagy rajongói. William Ejalu 38 éves, az ENSZ Menekültügyi Fôbizottságának közép-európai regionális képviseletén dolgozik jogászként. Szeret olvasni, sportolni, a tenisz, a fallabda és a tollaslabda a kedvencei. Lányai: Maya, 4 éves és Alisha, 2 hónapos. Novák Anita 31 éves, egy emberi jogi közhasznú szervezet elnöke. Két kislánya van és jelenleg otthon van a második gyermekével. Hobbija a jóga, a csikung, a tajcsi, de szeret táncolni és olvasni is. Yilmaz Mehmet 25 éves, a Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok mesterképzési szakán tanul, szabadidejében focizik, vagy olvas, és szívesen néz filmeket illetve játszik számítógépes stratégiai játékokat.

Bakos Réka 23 éves, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar zoológus hallgatója, szeret utazni, regényeket olvasni, futni, és szívesen túrázik, kertészkedik, Rubik-kockázik. Sárosdi Davaakhuu Ganbold irodalomtörténész, mûfordító, a magyar irodalom klasszikus és kortárs remekeit ülteti át mongol nyelvre, 1989-ben jött Ulánbátorból Magyarországra. Sárosdi Katalin angol-magyar szakon végzett az ELTE-n, majd fôként az oktatásszervezés, felnôttoktatás terén tevékenykedett. Szabad idejében szeret más országokba utazni, különbözô emberekkel, kultúrákkal ismerkedni. Cseh Andrea a budapesti ELTE Társadalomtudományi Karának végzôs hallgatója, a diplomamunkáját idegenellenesség témájában írja. Gödri Irén szociológus, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet tudományos fômunkatársa. Kutatási területei: nemzetközi migráció, kapcsolathálózatok, kapcsolati tôke. Ruszkai Nóra dokumentumfilmes rendezô, egy mûvészeti középiskola tanára, antropológus, a Kunt Ernô Képíró Mûhely egyik alapító tagja. Muhi Klára filmesztéta, médiatanár, az Inforg Stúdió munkatársa.

105

Dialektus-105-szerzők.indd 105

2010.03.17 14:53:21

Magyarországi migráns egyesületek, baráti körök ”ISZTOKI” Orosz-Magyar Egyesület 1067 Budapest, Csengery utca 61. III 1. Tel.: 36 1/287-2660 E-mail: [email protected]

Magyar-Kínai Baráti Társaság 1062 Budapest, Bajza utca 54. I. em. (Nemzetek Háza) E-mail: [email protected] http://www.mkbt.hu

Magyar Afrika Társaság 1052 Budapest, Piarista köz 1. Tel.: 36 1/267-0966 E-mail: [email protected]

Magyar-Litván Baráti Társaság 6800 Hódmezôvásárhely, Szônyi utca 2. Tel.: 36 62/341-703

Magyarországi Kínai Nôk Egyesülete 1135 Budapest, Fáy utca 61. Tel.: 36 30/670-6899 E-mail: [email protected]

Magyaroszágon Élô Mongolok Közhasznú Egyesülete Tel.: 36 30/213-2774 E-mail: [email protected]

Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság 1062 Budapest, Bajza utca 54. (Nemzetek Háza) http://www.mebt.hu www.mebt.hu

Magyar-Vietnámi Baráti Társaság 1163 Budapest, Városmajor utca 4. Tel.: 36 30/952-2010 E-mail: [email protected] www.magyar-vietnami.hu

Magyar-Etióp Baráti Társaság E-mail: [email protected] Magyar-Indiai Baráti Társaság 1062 Budapest, Bajza utca 54. (Nemzetek Háza) E-mail: [email protected] http://www.jeindia.hu Magyar-Japán Baráti Társaság 1062 Budapest, Bajza utca 54. I. em. (Nemzetek Háza) E-mail: [email protected]

Szahara Kulturális Alapítvány 1082 Budapest, Baross utca 61. Tel.: 36 30/931-2648 E-mail: [email protected] http://www.szahara.hu Török-Magyar Kulturális Hírportál Tel.: 36 20/566-9946 E-mail: [email protected] http://www.turkinfo.hu

106

Dialektus-105-szerzők.indd 106

2010.03.17 14:53:21

Ott-hon – Minden barát egyszer idegen volt Yang Zijian Gyôzô Itt állok Keszthelyen, a saját kertemben, és megkérdezem magamtól: Idegen lennék itt? A saját házamban, de nem a saját hazámban, idegen vagyok? Sok pici házikó, gyönyörû dombok. A földtôl több ezer méterre, egy orosz utasszállító ablakából, gyermeki örömmel bámultam a tájat. Magyar föld. 6 éves voltam, életem elsô repülése. Izgalom, hányinger, félelem, öröm. Akkor még nem tudtam, hogy ezzel egy új fejezet nyílik az életemben. Egy új világ tárul fel elôttem, s ezzel egy új élet. Még nem tudatosult bennem, hogy talán soha nem térek vissza Kínába. Ez akkor mégsem foglalkoztatott, csak a sok újdonság, amit az új hely kínált. Ferihegy. Apukám és keresztszüleim tárt karokkal, mosolyogva vártak minket. Elsô nagy felfedezésem, hogy az emberek színes hajúak, és tényleg, mint a filmekben, más a szemük. Körülöttem idegen betûk, ismeretlen tárgyak, ez egy új világ. Más az illat, a fény, minden. Ártatlan szemekkel figyeltem és fogadtam be minden meglepetést ebben az új világban, az otthonomtól 10 ezer kilométerre. Édesapám kínai természetgyógyászként már három éve itt dolgozott, amikor édesanyámmal ketten utána jöttünk. Miért pont Magyarország? „Chen Minzhang egészségügyi miniszter 1989 májusában a magyar fél meghívására Magyarországra látogatott, melynek során

Csehák Judit népjóléti és egészségügyi miniszterrel aláírták az 1989–1990-re szóló, minisztériumok közötti egészségügyi és orvostudományi együttmûködési megállapodás végrehajtási tervét.” Ennek a programnak a keretében kapott édesapám munka-meghívást Hévízre. Már akkor rengeteget hallottam Magyarországról: az emberek kedvesek, barátságosak, közvetlenek, vendégszeretôek, segítôkészek. Jóságukat bizonyítja, hogy amikor édesapámék kijöttek, minden kínai orvos kapott egy segítô családot, akik önként vállalkoztak arra, hogy befogadják családjukba a messzirôl érkezôket. A mi segítôink lettek késôbb a keresztszüleim. Rengeteget köszönhetünk nekik, nélkülük nem lennénk itt most, ahol vagyunk. Vendégszeretet terén nagyon hasonlít a két kultúra. Tapasztalataim alapján a magyarok is nagy hangsúlyt fektetnek az otthonukba meghívott vendég fogadására: bôséges vacsora, szívbôl jövô kedvesség, ôszinte figyelem. Kínaiakhoz hasonlóan az emberek sokat látogatják egymást, zajlik a társasági élet. A barátság még fontos érték, a „barát” szó, még nem vesztette el a jelentôségét. Keszthely: szokatlanul sok családi ház, gyönyörû virágos kertek, rengeteg színes fa, friss levegô és csend van. Ez lett az új otthonom. Nagyvárosban születtem, nagy paneltömbök között, a belváros közepén. Volt ott egy állandó alapzaj; az emberek idegenek voltak, 43

Dialektus-tanulmanyok.indd 43

2010.03.17 15:03:42

nem tûntek túl barátságosnak, személytelenebb világ volt. És akkor a hirtelen nagy változás, ennyi új élmény egy 6 éves kisgyereknek… Édesanyám ölébe hajtottam a fejem, és behunytam a szemem. Olyan békés ez az ország. Kínában megszoktam a sok autót, biciklit, az óriási épületeket, de legfôbbképpen azt a rengeteg embert. Itt olyan érzésem volt, mintha a Föld lelassulna, és azt mondaná, ne siess, nyugodj meg, és pihenj le egy kicsit. Itt béke van, ne félj, biztonságban vagy. Az emberek nyugodtabbak. Az életritmus nem olyan rohanós és fárasztó, mint Kínában. Fôleg vidéken. Az emberek itt barátságosabbak, és mindenki ismer mindenkit. Az utcában a gyerekek mindig kihívtak játszani, a szomszéd néni sokszor hívott át süteményezni és beszélgetni. Sokkal személyesebb kapcsolatok alakulnak ki itt. Saját meglátásom szerint van pár szembetûnô különbség az ázsiai és az európai emberek között (nemtôl függetlenül és a nagy többségrôl beszélve). Külsôségekben: a magyaroknak formásabb a testük és erôsebb a csontozatuk. Jellembeli tulajdonságokban: a magyar emberek nyitottabbak, kezdeményezôbbek, merészebbek, önállóbbak, gyakorlatiasabbak, talpraesettebbek és közvetlenebbek. Egy máig nem megszokott dolog Kínában: a puszi. Emlékszem, amikor a nagyszüleim meglátogattak minket Magyarországon, keresztszüleim és szüleim is puszival fogadták ôket, ami nagy csodálkozást és pirulást okozott. Kint az emberek nem adnak egymásnak puszit, még családtagok egymás között sem. Fizikailag

kialakult egy távolságtartás családon kívül és belül egyaránt. Se puszi, se ölelés (gyermekkort leszámítva), és magázódunk egy bizonyos életkor felett. Tisztelet – ez az egyik legfontosabb szó Kínában. Tisztelet az idôsebbek iránt, tisztelet egymás iránt és tisztelet saját magunkkal szemben. Nagy hasonlóságot fedeztem fel ezen a téren is. Elsôsorban az idôsek iránti tiszteletben. Szüleimtôl kaptam mindent, ôk neveltek fel, és hálaképpen, az életem korai éveiben csak tiszteletet tudok adni. Majd késôbb, amikor felnövök, szerepet cserélünk, és én gondozom a szüleimet, amit ôk majd a szeretetükkel viszonoznak. Ezt a kötôdést látom a magyar családokban is. Nagyszülôktôl (esetleg dédszülôktôl) az unokákig. Egy láthatatlan fonal köti össze a generációkat, és ez a kötôdés végigkísér az egész életen át. (Ha Nyugatra nézünk, ez a fonal sajnos egyre vékonyabb.) Elsô a család. A szüleim minden évben hazalátogatnak. Akármilyen messze is legyen, a család a legfontosabb. Menjünk nyaralni! – mondta édesanyám egyik nyáron. Lassan tíz év telt el érkezésünk óta, és ez volt az elsô közös családi nyaralásunk. Szüleim – szó szerint – csaknem minden nap dolgoznak. Még vasárnap is. Csak ünnepekkor pihennek pár napot. Ez a sok munka – kínai mentalitás. Fôleg a külföldön (Magyarországon) élô kínaiaknál. Kínában úgy tartják, a nyugati országok „életet élvezô társadalmak”. Ahogy én látom, a magyar emberek értékrendjében a család után az egyéni kényelem áll a második helyen.

44


2010.03.17 15:03:42

Ez azt jelenti, hogy a család után az egyéni vágyak a legfontosabbak. Nyugati országokban elôször jön „az elképzelés”, hogy hogyan is szeretne az adott egyén élni – mivel szeretne foglalkozni –, és csak utána következik „a körülnézés” fázisa, azaz hogy hogyan is lehetne ezeket megvalósítani. A nyugati emberek törekednek álmaik megvalósítására, a biztonságos és kényelmes élet megteremtésére. Sokan hitelt vesznek fel azért, hogy el tudjanak menni nyaralni, illetve hogy olyan helyekre juthassanak el, ahova mindig is vágytak. Többet költenek, mint amennyit keresnek. A fiatalok körében gyakori jelenség, hogy egy egész nyarat végigdolgoznak, hogy el tudjanak menni egy-egy fesztiválra, vagy a barátokkal nyaralni, bulizni. A nyugati mentalitással ellentétben, a kínai embereknél a család után a munka, a megélhetés szerepel a második helyen (sajnos manapság gyakran a munka elôrébbvaló lett a családnál is). A kínaiak teljesítmény-centrikusak és maximalisták. Részben azért is lehet így, mert rengetegen élnek Kínában, és ha valaki nem a legjobbat mutatja fel, kiesik a versenybôl, veszélybe kerül a megélhetése. Így sok kínai ember külföldre megy szerencsét próbálni. És a „Nyugatban” látja a reményt. „1990-1992 között – az akkori magyar-kínai vízummentességnek köszönhetôen – sok tízezer kínai kereskedô érkezett Magyarországra.” Édesapám is e hullámban érkezett ide csoportjával. Ez a nagy versengés egy alaphozzáállást ad a kínai embereknek. A diákoknak több a tanórájuk, a gyerekek a szünetben

is tanulnak, a felnôtteknek nincs szünetük (ha lenne, akkor sem használnák ki). Itt Magyarországon olyan szemléletmódot kaptam, hogy igenis meg kell adni magunknak, ami „jár”. Ha munka van, akkor dolgozzunk, de ha szünet van, akkor tényleg pihenjünk, szánjunk magunkra is egy kis idôt, merjünk magunkra is költeni! Ezzel ellentétben a legtöbb kínai annyit dolgozik, amennyit csak tud, majd a megkeresett pénzt elteszi a családalapításra, az utódoknak gyûjti, vagy az idôsebbekre költi. Persze a mai Kína is kezd „nyugatiasodni” (sajnos-szerencsére), és erôsen nyit az itteni kultúra és mentalitás felé. A Magyarországon élô kínaiak esetében is hasonló a helyzet. Csak a motiváció más. A legtöbb kínai „egy bôrönddel” érkezik Magyarországra. A nulláról építi fel új egzisztenciáját. Nincsenek itt gyökereik, és egy emberöltônyi idô alatt kell – saját erôbôl, a semmibôl – új alapot létrehozni, és utolérni azokat, akik már generációk óta itt élnek. Nyelvtudás és helyi ismeretség híján csak magukra vagy egymásra számíthatnak. Nekem szerencsésebb helyzetem volt. A keresztszüleim, az óvónénik, az általános iskolai tanáraim és persze a kedves szomszéd nénik kitartó munkájának köszönhetôen elég hamar elsajátítottam a nyelvet, ami lényegesen megkönnyítette a beilleszkedésemet. Ha most feltennék nekem a kérdést, hogy könynyû volt-e megtanulni magyarul, a válaszom az lenne: nem tudom. Volt egy-két szó, amivel sokat küzdöttem, mint például a „zászló”, de ezeken kívül nem emlékszem a folyamatra. Belenôttem. Viszont azt tudom, hogy a magyart 45


2010.03.17 15:03:42

tanítani nehezebb, mint a kínait. A kínai nyelvben és gondolkodásban nincsen ragozás, ezért nem könnyû dolog megértetni velük a magyar nyelvtant, amit tovább bonyolítanak a kivételek és a rendhagyó esetek. Azonban sok hasonló hangzású szó vagy hang fedezhetô fel, ami a kiejtés tanulásánál megkönnyíti a helyzetet. Pár hangot leszámítva (pl.: ô, û, r) elég könnyen lehet találni, a magyar szótagok hangzásának megfelelô, hasonló hangzású kínai szavakat/szótagokat. Ezek elég vicces eseteket eredményeznek. Például a „lány” szó hangzásra nagyon hasonlít a kínai „kuka” szóra, és ugyanígy a „fiú” pedig a „haszontalan”-ra, vagy a „nagyon jó” hangzása a „hozom a szójaszósz” kijelentésre (és ahogyan fent írtam a kínai nyelvben nincs rag, tehát magyarul „hozom a szójaszószt” kell itt érteni). Kínai füllel a magyar nyelv kicsit durva hangzású. A kínai nyelv dallamosabb; 5 hanglejtést különböztetünk meg, ami igen kényessé teszi a kiejtés elsajátítását, de a legnehezebb mégis az írásjelek megtanulása. Minden jel egy szó, de vannak szavak, amelyeket két jelbôl teszünk össze. A nehézsége abban rejlik, hogy ha látunk egy jelet, még nem tudjuk kiejteni, és fordítva is igaz: ha mondanak nekem egy új szót, nem tudom, melyik jel tartozik hozzá. Így az alaptudáshoz szükséges 2-3 ezer jelet mind külön-külön meg kell tanulni, és nem elég felismerni, le is kell tudni rajzolni vonásról vonásra. Ilyen szempontból a magyar írás lényegesen egyszerûbb. Anyukámtól egyik kedvenc mondatom: „Én menni te otthon”. Ezzel jól lehet érzékeltetni

a kínai „nyelvtant”. Ez egy olyan mondat, amit a mai napig nem tudtam kijavítani nála. Most is így használja, ha például vendégségbe megyünk. És ha már a vendégségnél tartunk: nagyon szeretek vendégségbe járni. A magyarok mindig valami újat vagy magyar specialitást szeretnének mutatni. Sikerül is nekik mindig meglepni minket valami számunkra ismeretlennel. Legyen az tárgy, étel vagy bármi egyéb természetû. Az egyik kellemes csalódás a magyar konyha. A magyar konyha ízvilága meglepôen hasonló a kínai konyhához. Egy kínai ember elég hamar meg tudja szokni a magyar ízeket. Bár a szüleim nem igazán szeretik a magyar ételeket: túl zsírosnak tartják. Otthon kínai ételt eszünk, én személy szerint csak az iskolában és a barátoknál eszem magyar ennivalót, de nagyon szeretem. Kedvenceim a húsból készült ételek: pörkölt, rostélyos, töltött hús. Otthon kevés húst eszünk, azt is inkább zöldségekkel; és persze ne feledjük a szóját és annak különbözô változatait, amiket sokféleképpen variálhatunk. Süteményt viszont egyáltalán nem eszünk. A lány barátaimnak köszönhetôen kezdem megszeretni, de a legtöbb kínai számára a sütemény túl édes és tömény. Pedig egy jó somlói… Ha már szóba jöttek a lány barátaim, be kell ismernem, a magyar nôk gyönyörûek, és egy jó hír a Magyarországon élô férfiaknak, hogy az arányokat nézve, több a szép nô itt, mint Kínában. Mit jelent ez? Kínában is vannak szép nôk, de ha a többséget nézzük, 10-bôl 3-4 néz ki jól, míg Magyarországon, 10-bôl 6-7.

46


2010.03.17 15:03:42

Persze ez csak a saját egyéni meglátásom, és a számok sem abszolút igazságként értendôk. Hogy magyar vagy kínai nôt szeretnék-e elvenni? Nem tudom, ezt majd az élet és az idô dönti el. Lassan 17 éve élek itt. Magyar emberek között nôttem fel. Sokkal több magyar barátom van, mint kínai. Teljesen átvettem a magyar gondolkodást. De közben a szüleimnek köszönhetôen megtartottam a kínai értékrendet is. Hogy magyarnak érzem magam, vagy kínainak? Azt mondják, az embernek egy hazája lehet. Nekem Kína a hazám. A gyökereim kínaiak, és a szívem is mindig kínai marad, de a körülmények úgy hozták, hogy itt élek. Megtaláltam itt is a helyem, úgy érzem, jó helyen vagyok. Ellenséges emberek akadnak, de hol nincsenek? Itt tanultam azt a mondást, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje. Annak, hogy más vagyok, „idegen” vagyok itt, megvan az elônye, de a hátránya is. Minden barát egyszer idegen volt. Azáltal vált baráttá, hogy megnyíltunk felé, elfogadtuk, megszerettük, életének részévé váltunk. Az igaz kötelékek kialakításához kölcsönös erôfeszítés, kétoldali kapcsolat szükséges. A végeredmény pedig: egy új barát.

Hangulatos épületek, színes hajú emberek. Huszonéves egyetemista fejjel járom az utcákat. Budapest. Szívbôl jövô öröm, békesség, biztonság. Most már ez az új otthonom. Lehet, hogy soha nem térek vissza Kínába. De nincsen bennem félelem vagy bizonytalanság. Már vannak itt barátaim, keresztszüleim; van házunk, jó munkánk. Szüleimnek sikerült megteremteni az alapot. Úgy érzem: az emberek befogadtak. Ez az új világ számomra már nem idegen. A betûk, a tárgyak, a fények, az illatok már nem ismeretlenek többé. Itt állok Keszthelyen, a saját kertemben, és megkérdezem magamtól: Idegen lennék itt? A saját házamban, de nem a saját hazámban? Idegen vagyok? Nem, nem vagyok az. Már nem érzem magam annak. Befogadtak, elfogadtak, megszerettek. A kölcsönös küzdelem gyümölcse: Mi vagyunk: barátok.

forrás: www.chineseembassy.org www.eastinfo.hu

47


2010.03.17 15:03:42

A magyart tanítjuk, a kínait pedig tanuljuk Kecsmár Anna – Soulié-Kreutz Gabriella Immár három éve, hogy pályakezdô pedagógusokként a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvû Általános Iskolában kezdtünk el tanítani. Mikor elôször beléptünk a kapun, rögtön tudtuk, hogy nem egy hagyományos magyar iskolában járunk. A bejárat két oldalán kínai kôoroszlánok fogadják az ide érkezôket. Kínában az épületek elôtt az oroszlánpárok igen gyakoriak, népszerûségük az oly kedvelt sárkányéval vetekszik. Úgy tartják, hogy ezek az állatok megóvják az embereket a gonosz szellemektôl. Ez a tudat számunkra is igen megnyugtató volt. Az iskolába lépve a folyosókat kínai lampionok teszik még hangulatosabbá. A legfôbb és legszembetûnôbb különbség mégis az, hogy hol magyarul, hol pedig kínaiul beszélgetô, kiabáló gyerekek sokasága fogadott minket. Soha nem gondoltuk volna, hogy valaha részesei leszünk az európaitól ennyire különbözô kultúrának. A gyerekek, a szülôk és a pedagógusok által megnyílt elôttünk a világ, és magyarként Magyarországon egyre többet tudhattunk meg a kínai emberekrôl, szokásaikról, hagyományaikról. Ami számunkra elôször világossá vált, a közhiedelemmel ellentétben, hogy a kínaiak külsôleg is teljesen különböznek egymástól. Van kerek és ovális arcú, magas és alacsony, vékony és teltebb, fekete és nagyon sötétbarna (szinte fekete) hajú. Ha már a külsôségeknél tartunk, az viszont nem köztudott, hogy a hazájukban élô kínaiak egyformának látják

például az európaiakat, legyen az szôke, barna vagy vörös. Ja, és szerintük tejszagunk is van. Kiderült, hogy van, amiben a kínaiak és a magyarok is egyformák. Náluk is a családnevet követi a keresztnév. Számukra azonban nagyobb jelentôsége van az utónévválasztásnak, hiszen az a gyermek egész jövôjére kihat. Ezért adnak kellemes hangzású, szerencsét, gazdagságot, jó testi és lelki tulajdonságokat kifejezô neveket. Mivel az utónevek általában egy szótagúak, a gyerekek körében elterjedt szokássá vált, hogy a keresztnevet megkettôzik, így lesz a Xinbôl Xinxin, a Yebôl Yeye, a Nibôl Nini. Ebben a közösségben eltöltött hétköznapjaink magukkal hozták a kínai kultúra iránti érdeklôdésünket, majd késôbb szeretetünket. Elôször is óriási fába vágtuk a fejszénket, elkezdtünk kínaiul tanulni. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a világ két legnehezebb nyelve a magyar és a kínai. Ezt onnan tudjuk, hogy a magyart tanítjuk, a kínait pedig tanuljuk. Éppen ezért becsülendô a Magyarországra érkezô kínaiakban, elsôsorban a fiatalokban, hogy nagy erôfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy megtanulják nyelvünket. Az elsô probléma abból adódik, hogy meg kell tanulniuk írni és olvasni latin betûkkel. Mi viszont a kínai nyelv tanulása során semmire nem mentünk ezzel a tudásunkkal, hiszen nekünk több ezer írásjegyet kellene elsajátítanunk ahhoz, hogy egy újságcikket el tudjunk olvasni. Kínában a

48


2010.03.17 15:03:43

gyerekek már ötéves korukban elkezdenek iskolába járni, azért, hogy megtanulják ezt a rengeteg mennyiségû írásjegyet. Mindig ámulattal és irigykedve figyeljük, ahogy tizenéves gyerekek oldalakat írnak teli ezekkel a kis „képekkel”, hisz tudjuk, hogy mekkora munka és hány év tanulás áll e mögött. Amikor ecsettel írnak, az szinte egyenlô a mûvészettel. Nem véletlenül alakult ki egy mûvészeti ág, a kalligráfia, ennek a mûvelésére. Visszatérve a magyar nyelvtanulás nehézségeire, ha már megtanultak írni, akkor jön a kiejtés. Lehet nevetni a kiejtésükön, de azt kevesen tudják, hogy másként épülnek föl a hangképzô szerveik, ezért halljuk gyakran a béka helyett azt, hogy „bika”, az óra helyett „óla”, a sas helyett „sos”. Természetesen a mi kínai kiejtésünk még nagyobb derültségre ad okot, hiszen a hangsúlynak óriási szerepe van a szavak jelentésének megkülönböztetésében. Ugyanannak a szónak több, egymástól eltérô jelentése van, attól függôen, hogy milyen hangsúllyal ejtjük. Leegyszerûsítve, más hangsúly, más jelentés, tehát rossz hangsúly, rossz jelentés. Ez néha még a kínai gyerekeknek is gondot okoz. Például a kínai nyelvben ugyanazt a hangalakot használják az izom és a csirke szóra. Az elsôs fiúcskák magyarul csak a csirke szót ismerték, így büszkén mutogatták tanítónénijüknek, vállizmukat, nagy „csirkéjüket” megfeszítve. A kiejtés után következik a nyelvtanulás csúcsa, a magyar nyelvtan elsajátítása. A legnagyobb gondot mindig a rendhagyóság megtanítása okozza. Büszkén nézünk a diákunkra, amikor

tudatosul benne, hogy a ló többes száma a lovak, de figyelmeztetnünk kell arra, hogy ezt az alakot nehogy meggondolatlanul alkalmazza. Mégis elôfordulnak balesetek, így születnek a „kagylovak”, a „vasalovak” és társaik. Szerencsénkre a kínai nyelvben jóformán nincs is nyelvtan. Valamit valamiért. A nyelvtanulás iránti elhivatottságukat bizonyítja az is, hogy az iskolában megrendezett magyar nyelvi versenyre tömegesen jelentkeztek, számot adva eddig megszerzett tudásukról. Még azok is, akik fél éve tanultak magyarul, magyar verseket memorizáltak. A gyakorlottabbak pedig különbözô témákból készültek elôadással. A kezdôktôl is gyönyörû, állatokról szóló fogalmazások születtek, bár voltak furcsa és félreérhetô megoldások is, mint például „egy hosszú farok nekem ingadozik”. A fiú, aki ezt a gyöngyszemet alkotta, kedvenc háziállatáról, a kutyáról írt. Vagy „ha akarsz látni krokodilt, akkor kellsz vigyázz, mert szája van veszély”, „a pingvin nem akar ruha és nadrág, mert pingvin az állat”. Mint kaukázusiak, rájöttünk arra, hogy nemcsak az európai és az amerikai irodalom létezik, hanem ázsiai, ezen belül kínai is. Sorra vásároljuk, cserélgetjük, kölcsönözzük elsôsorban a kínai regényeket, novellákat. Nagyon sokat tanultunk az írók segítségével errôl a távoli kultúráról. Egyre jobban értjük, és közel érezzük magunkhoz szokásaikat és hagyományaikat, amelyekben bôvelkednek. Nem ismerünk még egy olyan népet, amely ennyire hagyományôrzô lenne. Iskolánkban a magyarok mellett a fôbb kínai ünnepeket is megtartjuk. 49


2010.03.17 15:03:43

Egyik legfontosabb ezek közül a Tavaszünnep, másik nevén Holdújév. Ez az ünnep nem esik egybe a keresztény újévvel. Idôpontja évrôl évre változik. Kezdetét bonyolult számításokkal lehet csak meghatározni, egy biztos, hogy mindig január 21. és február 21. közé esik. Ez az ünnep összehozza a családokat, azok is próbálnak Kínába hazatérni, akik külföldön élnek, dolgoznak. Ha nem sikerül, választott új hazájukban is megünneplik több napon keresztül. Ilyenkor kitakarítják, feldíszítik lakásukat különbözô, általuk készített szerencsehozó tárgyakkal, így is számot adva fantasztikus kézügyességükrôl, mûvészet iránti fogékonyságukról. A kínai emberek még sok olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amely példaértékû lehet bárki számára. Hihetetlenül szorgalmasak, összetartóak, hagyománytisztelôek, kitartóak, segítôkészek, alkalmazkodóak, gyakorlatiasak, sokat mosolyognak, és nagyon jó a konyhájuk. E jellemzôk közül sokkal még azok az emberek is tisztában lehetnek, akik nincsenek napi kapcsolatban kínaiakkal. De azt még ôk sem tudják, hogy e tulajdonságok mögött pontosan mi is rejlik. Nagyon szorgalmasak, mert a felnôttek éjjelnappal dolgoznak, a gyerekek pedig ugyanennyit tanulnak. Mind az alsó, mind a felsô tagozaton tudunk példát hozni arra, hogy milyen hatalmas kitartással próbálják elsajátítani nyelvünket a diákok. Vannak olyan kínai tanulók, akik egy-két éves magyartanulás után jobb dolgozatokat írnak, mint magyar társaik. Azok a nagyok, akik szeptemberben

érkeznek hozzánk, és még írni, olvasni sem tudnak latin betûkkel, júniusban könnyített osztályozóvizsgát tesznek az adott évfolyam tantárgyaiból. Akárhogy is számolunk, ez kilenc hónap. Ennek teljesítése szorgalom hiányában nem megy. Mégis, tizennégy gyerekbôl tizenegynek sikerült levizsgáznia. Összetartóak, mert bárhol is éljenek a világban, mindig megtalálják egymást, s segítenek is egymásnak. A kínai piacon hangosbemondón rendszeresen elmondják az aktuális híreket, fontos információkat, például az ünnepnapokat, iskolai szünetek idôpontját, óraátállítást. A közeli gyorsétteremben pedig a gyerekek iskola után minden nap összegyûlnek „bérelt” asztaluknál. Hagyománytisztelôek, mert több ezer éves szokásaik a mai napig jelen vannak az életükben, ezért esznek születésnapokon „hosszú élet tésztát”, s ezért gyógyítja az apa gyermekeit az ôsi akupunktúrás módszerekkel. Így történhet meg az, hogy az egyik nap még harminckilenc fokos lázzal hazaküldött tanuló másnap már makkegészségesen jön iskolába. Kitartóak, mert szinte a semmibôl is képesek egy élhetô életet kialakítani, addig keresik új otthonukat, amíg családjukat nem tudják teljes biztonságban. Segítôkészek, mert ha a szükség úgy kívánja, mindig számíthatnak egymásra. Az iskolában az ide érkezô új gyerekeket felkarolják a régi diákok, ha kell, ha nem, tolmácsolnak egymásnak, segítenek a házi feladat elkészítésében, a vizsgákra való felkészülésben. Nemcsak honfitársaiknak, hanem az iskolába járó, más

50


2010.03.17 15:03:43

nemzetiségû gyerekeknek is segítséget nyújtanak, még akkor is, ha nincs meg a közös nyelv, amelyen kommunikálhatnának, de szerencsére van kezük és lábuk. Mi is sokszor számíthatunk rájuk, ha fordítani kell. De az is elôfordult már, hogy leellenôrizték a kínai házifeladatunkat, amit a nyelviskolában kaptunk. Alkalmazkodóak, mert a világ bármely országában amennyire tudnak, és amennyire a kultúrák közötti különbségek megengedik, megpróbálnak integrálódni. Ez egy nagyon nehéz feladat. A magyar nemzeti ünnepeken fehér inget, blúzt, illetve sötét nadrágot vagy szoknyát húznak, ami náluk nem megszokott. Március 15-e tiszteletére pedig kokárdát tûznek a szívük fölé, s Petôfi verseit szavalják magyarul és kínaiul is. Gyakorlatiasak, mert megfigyelik, hogy az embereknek mire van szükségük, és megpróbálják azt nyújtani nekik, amit elvárnak. Például húsvétkor ferde szemû nyuszikat lehetett kapni a kínai boltokban. Valószínûleg megfigyelték, hogy milyen ünnep a húsvét, és milyen jelképek kapcsolódnak hozzá, s azt gyorsan legyártották. De erre több száz évvel ezelôtti példa is van. Már akkor is az európaiakkal kapcsolatban lévô kínai kereskedôk elkészíttették azokat a dísztárgyakat, amikre igény volt. Így születtek a kissé mandulavágású szemmel ábrázolt bibliai alakok. Sokat mosolyognak, és e mögött a mosoly mögött ôszinte vidámság rejlik. Ha olykor rosszkedvûen megyünk iskolába, mindig feldob a jókedvük.

A konyhájuk pedig tényleg nagyon jó, ezen nincs mit magyarázni. Aki nem próbálta még, annak „melegen” ajánljuk. Ügyelnek a test és a lélek harmóniájára, gondoljunk csak a tajcsira, erre az egészségmegôrzô gyakorlatsorra, amelyet kortól függetlenül, tömegesen ûznek hazájukban. De a tajcsin kívül minden lehetôséget megragadnak a mozgásra, ha mást nem, gyalogolnak, futnak. Az életmódjukból és a táplálkozásukból is következik, hogy nagyon kevés elhízott kínai embert lehet látni. E sok jó tulajdonság mellett, amit mindenképpen el szeretnénk sajátítani, az az irigylésre méltó nyugalmuk. Történhet bármi, ôk mindig megôrzik hidegvérüket, ezért tudnak higgadtan gondolkodni. Lehetôséget kellene nekik, kínai embereknek adni arra, hogy ezeket a jellemzôket megmutathassák nekünk, magyaroknak. S ha már megismertük ôket, átvehetnénk és megtanulhatnánk ezeket a pozitívumokat. Elismerhetnénk és díjazhatnánk is azokat az erôfeszítéseket, amelyeket beilleszkedésük érdekében tesznek egy számukra teljesen más kultúrában. Hisz mi itthon vagyunk, nekünk van könnyebb dolgunk. Magunk részérôl mi továbbra is igyekszünk kölcsönösen tanulni egymástól, s ezt a tudást átadjuk a körülöttünk élôknek, legyen az kínai vagy magyar. Egy óriási kihívás számunkra azonban még hátra van, a wushu, azaz a kungfu elsajátítása, de ami késik, az nem múlik.

51


2010.03.17 15:03:43

Ugyanolyan vagyok, mint te Dr. William Ejalu William vagyok, az Afrikában található Ugandából. Két törzsbôl származom: az egyik a teso, a másik a ganda. Az egyetemet jogász és politológus szakon végeztem el. Szeretném, ha a bôröm színétôl, a hátteremtôl és/vagy származásomtól eltekintenél. Ugyanolyan vagyok, mint te. Ember. Tisztelj, ahogyan én tisztellek téged; bánj velem úgy, ahogyan én bánok veled, hiszen mindannyiunkat ugyanaz az Isten teremtett. Arra kértek fel, hogy írjak abbéli tapasztalataimról, milyen egy másik kultúrából származóval együtt élni. Hogy ôszinte legyek az olvasóval, lehetetlen errôl írni. Nem hiszem, hogy képes vagyok rá, hogy mindezt összefoglaljam. Azt sem hiszem, hogy néhány oldalra besûrítve össze lehetne hasonlítani két kultúrát. Azt hiszem, ez nem az a hely, ahol ezt meg lehetne vitatni. Ezért mindenekelôtt magamról fogok mesélni. Arról, hogyan tudott együtt maradni és családot alapítani két különbözô háttérrel rendelkezô, más-más kontinensrôl származó ember. Sokat utazom, s minden egyes alkalommal, amikor külföldrôl visszatérek, és a gép leszáll a Ferihegyi repülôtéren, azt érzem: végre itthon vagyok, itthon, szeretett családomnál. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy két otthonom van: Uganda és Magyarország. Két édes kislány büszke apukája vagyok, akik ugandaimagyarok, és két különbözô kultúrát hordoznak magukban.

Hogy érezheti magát otthon valaki egy olyan országban, amelyikrôl a saját népe alig tudja, hol van, nehezen tudja kiejteni a nevét, és a fôvárosát könnyen összekeveri Bukaresttel? Hogy képes otthonának érezni Magyarországot egy hazájában ismert és elismert családdal, jó kapcsolatokkal és a sikeres jövôhöz szükséges feltételekkel rendelkezô ember, Uganda büszke fia? Végzet? Vagy szerencse? Én azt hiszem, áldás. Olvasóim közül vajon hánynak adatik meg a lehetôség, hogy egynél több helyrôl mondhatják el, hogy az az otthonuk? És ez a két otthon két különbözô földrészt, különbözô embereket, hagyományokat és kultúrákat fog össze. Számomra ebben semmi különös nincs – ugandai vagyok, de a szüleim különbözô törzsbôl származnak. Ha visszaforgatjuk az idô kerekét 18 évvel korábbra, és elképzelem, hogy akkor ha valaki megkérdezi tôlem, mennyi ideig tervezek Magyarországon maradni, és mit gondolok a magyarokról, akkor magamon is meglepôdöm, hogy miért vagyok még mindig itt, és miért hívom Magyarországot második otthonomnak. Legvadabb álmaimban – vagy rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy majdnem két évtizeddel azután is, hogy betettem ide a lábam, Attila, a hun, földjén leszek még mindig. Hát ez a Sors keze. A nyelviskolában és az egyetemen töltött éveim során sokat segített, hogy találkoztam nyitott, inspiráló emberekkel – iskolatársak,

52


2010.03.17 15:03:43

tanárok, elôadók, akik között magyarok és a világ más részeirôl származóak is voltak. Nagyon szerettem és szeretek olyan „nemzetközi” társaságban lenni, ahol az emberek kihasználják az élet jó pillanatait, élvezik a másik társaságát, és ahol figyelmen kívül hagyják egymás bôrszínét, származását, nemzetiségét és nembéli hovatartozását. Azt hiszem, hogy ezeknek az éveknek a tapasztalatai nagy hatással voltak a személyiségemre és az egész életemre is. Amikor 1992. szeptember 24-én megérkeztem Budapestre, tudtam, hogy maximum 5 év alatt befejezem egyetemi tanulmányaimat, aztán visszatérek Ugandába, és ott folytatom tovább az életem. Ez 18 évvel ezelôtt volt. Már rég befejeztem jogi és politológiai tanulmányaimat, és még mindig itt vagyok. Ez alatt a 18 év alatt bejártam szinte az egész világot diákként, turistaként és a munka miatt is, de úgy tûnik, számomra minden út Magyarországra, leginkább Budapestre vezet. Miért van ez így? Nos, a közmondás úgy tartja, ahol a szíved, ott az otthonod. Az én szívem Ugandában és Magyarországon van, s számomra ez az élet öröme és teljessége. Az életem boldog és teljes, mert a családom olyan, mint a szivárvány – más-más egyéniségekkel, szokásokkal, hagyományokkal és kultúrával színes. Nem kívánhattam volna jobb életet a Mindenhatótól. A kirakós játék hiányzó darabkája a vegyes családban való élés képessége. A legtöbb ember soha nem tudja meg, micsoda kihívással szembesülnek azok, akik úgy döntenek,

vegyes családban nevelnek gyerekeket. Találkozol valakivel, szerelmesek lesztek, és egy olyan életrôl álmodsz, ahol minden rózsaszínû. Hát ez nem így van. A való világban élünk, valódi problémákkal és valós társadalmi helyzetben. Nem tehetünk úgy, mintha minket nem érdekelne, mit gondolnak, vagy mondanak mások, mert mi önállóak vagyunk. Az igazság az, hogy az ember társas lény, és a közvetlen környezete hozzájárul ahhoz, hogy jól érzi-e magát, vagy sem. Ezen felül, nem egyszerû különbözô hagyományokat, kultúrákat egy fedél alá hozni. Egy sikeres partnerkapcsolat a megértésén és egymás hagyományainak, szokásainak elfogadásán is túlmegy. Szükséges hozzá egy erôs, határozott, megértô, együttérzô személyiség, aki hajlandó a kompromisszumokra. A legfontosabb dolog az egymás iránti tisztelet, hogy értékelni tudjuk a másik különbözôségét – mindenki különbözik, és mindenki egyenlô. Szükséges még mindkét család támogatása. A felsorolt összetevôk megléte nélkül a kapcsolat kudarcba fullad, és valójában ez bármilyen más kapcsolatra is igaz. Egy sikeres kapcsolat legnagyobb akadálya az elôítélet. Elôítélet az, amikor az emberek nem törekszenek arra, hogy megismerjék a másikat, mint egyedi személyiséget. Ez befolyásolja minden kapcsolat kimenetelét, a szereplôk származásától függetlenül. Én elônyben vagyok, mert beszélem a nyelvet, elég régóta Magyarországon élek, ismerem a magyar történelmet. Azt gondolom, hogy a mi boldog családi 53


2010.03.17 15:03:43

életünk kulcsa az, hogy idôt szenteltem arra, hogy megismerjem és megértsem Anitát, jellemét és gondolkodásmódját, és ô is ugyanezt tette. Ugyanakkor törekedtem arra, hogy megismerjen engem, mint egyéniséget, és ô is ugyanezt tette. A második lépés az volt, hogy szerettem volna megérteni a hátterét, megismerni a családját. Ebben az ô akaratától és nyíltságától függtem természetesen. Ugyanakkor én is megpróbáltam megismertetni Anitát a saját családommal, ami elég bonyolult volt, mert az én családom sok ezer kilométerre él Budapesttôl. Így meg kellett tennem a szükséges lépéseket, hogy bemutassam Anitát a családomnak. Ez nem volt egyszerû, hisz olyan emberekrôl van szó, akik még soha nem találkoztak. Anita bemutatott a családjának. Nagyon fontos volt, és megkönnyítette a helyzetet, hogy a családja nagyon nyitott és befogadó. És ôket ugyanúgy családomnak tekintem, mint az ugandaiakat. Ahhoz, hogy különbözô kultúrák és/vagy hagyományok keveredjenek, az egyéneknek, a személyiségeknek elôször is fokozatosan elegyedniük kell. Ez megkívánja a partnerek hajlandóságát és a családok erkölcsi támogatását. A család és a barátok támogatása szerintem elengedhetetlen egy vegyes kapcsolatban. Mindkét partnernek szüksége van olyan emberek támogatására és tanácsaira, akik nyitottak, és reálisan látják azokat a kihívásokat, amelyekkel a vegyes kapcsolatban élôk szembesülnek. Amit kiemelnék itt, az az, hogy mindez csak akkor kivitelezhetô, ha valaki elfogadja és

megérti saját magát, hiszen hogyan tudnád elfogadtatni magad egy másik emberrel, ha te sem fogadod el és érted meg saját magad. Ha az egyének már elég jól ismerik egymást, és úgy döntenek, vagy úgy vélik, a kapcsolatuk tartós lesz, akkor dönthetnek úgy, hogy együtt maradnak, összeköltöznek. Mindannyian tudjuk, hogy ez lehet egy kapcsolat történetének a legbonyolultabb része, nagyon sok kompromisszumot kell hozni, és szükség van egymás támogatására. Ekkor megy keresztül az ember az élet másikkal való megosztásának megpróbáltatásain, a többes számban való gondolkodás elfogadásán, a költségek megosztásának nehézségein. A világ különbözô pontjairól származó vegyes párok kapcsolatának ez az egyik legnagyobb megpróbáltatása – mint egyébként minden kapcsolatnak. Minden, amirôl beszéltem, könnyûnek és egyszerûnek látszik. Valójában azonban eléggé nehézkes egy olyan társadalomban, amelyben vannak olyan emberek, akik információ hiányában és/vagy félretájékoztatás hatására úgy gondolják, hogy azok az emberek, akik külsôre különböznek tôlük, nem képesek „normális” életet élni. Mielôtt Magyarországra jöttem, annak ellenére, hogy sokat utaztam, soha nem hittem volna, hogy lenne valami, amit a bôrszínem vagy a származásom miatt képtelen lennék elérni. Ám Budapesten még az egyetemen is akadtak olyanok, akik meglepôdtek, ha a legjobb jegyet kaptam egy vizsgán. Számukra ez elképzelhetetlen volt, mert a vizsga magyar nyelven folyt, én pedig

54


2010.03.17 15:03:43

nem beszéltem tökéletesen magyarul. Elfelejtették, hogy egy vizsga a tudást méri fel, nem pedig a magyar nyelvben való jártasságot. Néha szembesülni kell azzal is, hogy bizonyos dolgok nem elérhetôek, ha valaki különbözik a többségtôl. És ez így megy tovább az egész élet folyamán: ahogy az emberek rád néznek, beszélnek hozzád vagy rólad, a gúnyos megjegyzések, a durva poénok, a másik oldalon pedig a tehetetlenség és erôfeszítés, hogy az ember az ôt megilletô alapvetô jogokat érvényesítse. Sajnos a nehézségek negatív kihatással lehetnek az egyéniségre. Ugyanakkor a partnernek is nagyon nehéz. Néha elutasítással és negatív megjegyzésekkel szembesül, csak azért, mert akit szeret, a világ távoli pontjáról származik. A személyes provokációkon túl jön a következô kihívás, ami már közös. Ez a folyamat rögtön azután elkezdôdik, hogy a kapcsolatból gyerek születik. Hogyan nevelj fel egy ilyen gyereket? Hogy ôszinte legyek, nincsen pontos válaszom, és nem hiszem, hogy bárkinek is lenne. Akárhogyan is, az a megmásíthatatlan véleményem, hogy mindkét szülônek nyitottnak kell lennie, és beszélnie kell a gyerekének a származásáról, részrehajlás nélkül. Úgy értem, anélkül, hogy egyik kultúrát többre tartaná a másiknál. Ebben a rövid eszmefuttatásban próbáltam megosztani az olvasóval abbéli hitemet, hogy kultúrák és hagyományok keveredhetnek, azzal a feltétellel, hogy az egyéni jellegzetességek némiképp feloldódnak egymásban.

Végezetül álljon itt két idézet: „Ha valaki még nem utazott, azt hiszi a mama fôztjénél nincs jobb.” (Ganda szólás) „Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különbkülönb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstôl elrettenti. Mert az egy nyelvû és egy szokású ország gyenge és esendô. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” (Szent István király intelmei Imre herceghez)

55


2010.03.17 15:03:44

Én is fekete lettem a gyerekemmel Novák Anita Anita vagyok, magyar. A párom Afrikából származik. Hét éve élünk együtt. Kapcsolatunkból két gyermek született, két kislány – az egyik 4 éves, a másik nincs még két hónapos. Hogy hogyan tudjuk ezt a kapcsolatot fenntartani? Milyen együtt élni valakivel, aki másképp néz ki, és bizonyos tekintetben másképp gondolkozik, mint egy átlagos magyar férfi? Hogy lehet szeretni egy olyan embert, aki külsôre teljesen különbözik az itt megszokottaktól? Nem nehéz. Éppen ugyanúgy, mint bárki mást. Csak talán egy kicsit jobban. Megpróbálom elmesélni, de azt hiszem, inkább magamról fogok írni, arról, hogy én hogyan élem meg kapcsolatunk mindennapjait. Szeretnék kiemelni néhány fogalmat, amelyek szerintem nagymértékben befolyásolják azt, hogy mûködik-e egy kapcsolat, és ezeken keresztül bemutatni egy vegyes kapcsolatot. A miénket. Elôzmény Arra neveltek, hogy minden ember egyenlô, és soha nem szabad valakit kevesebbre tartani azért, mert más, mint a megszokott. Sôt, ha valaki különleges, éppen ezért csodálni is lehet. Mindig is vonzottak más kultúrák. Emlékszem gyerekkoromban sokszor álmodoztam arról, milyen is lenne, ha egy másik földrészen

születtem volna. Rengeteget olvastam távoli vidékekrôl, hogy megértsem más kultúrák szokásait, gondolkodásmódját. Sajnos csak a könyvek és a filmek voltak a segítségemre, hiszen egy kisvárosban születtem, és így gyermekkoromban nem volt lehetôségem más kultúrákkal közelebbi kapcsolatba kerülni. Négy évesen Sandokan, a maláj tigris, késôbb Bruce Lee, majd Eddie Murphy volt az imádottam. Ajaj! Egyik sem az a szôke herceg. Ennek ellenére mégsem vagyok biztos benne, hogy ha azt mondják nekem akkoriban, hogy a férjem afrikai lesz, el tudtam volna képzelni. Nem tudhatom, hogy ez a Sors keze, Végzet, Isten vagy karma, de egyszer egy cigányasszony a kártyából azt jósolta nekem, hogy a férjem fekete lesz, magas, három gyerekünk lesz, és nagyon boldogok leszünk. Tudom, hogy ez elég átlagos, de igaz lett. Csak én akkor, azt hittem, hogy a jövendôbelim haja színére céloz. Amikor a szülôvárosomból elköltöztem, és fôiskolára mentem, akkor egy kicsit új társaságba kerültem, több lehetôségem nyílt olyan nemzetközi társaságokban lenni, ahol természetes volt, hogy az embereket nem a bôrszínük, vallásuk és egyéb külsô és kulturálisan különbözô jegyek alapján ítél meg. És ez sajnos nem mondható el egy átlag magyar társaságra. A rasszizmus sajnos mifelénk még szalonképes. A párommal is ebben az idôszakban ismerkedtem meg.

56


2010.03.17 15:03:44

Elôítéletes gondolkodás Egy egész hosszú folyamat volt, mire sikerült megbirkóznom azzal, hogy másként néznek rám az ismeretlenek, mint azelôtt. Nekem nem a más kultúrkörbôl érkezettel, hanem a környezettel való együttélés volt nehéz. Habár az egyik tényezô a másikat is magával hozza, hiszen egy kapcsolatra mindenképpen visszahat, hogy a közvetlen és a tágabb környezete támogatja-e, vagy elítéli. Ha nemcsak a tágabb, de a közvetlen környezet is elítéli, az bizony rányomja a bélyegét a kapcsolatra. Nem mondom, hogy könnyû volt az elôítéletes gondolkodással megbírkózni. Eleinte nem akartam emiatt konfrontálódni. Új munkahelyen vagy társaságban még a kapcsolatunk kezdetén általában nem mondtam el azonnal, hogy a párom afrikai. Nem azért, mert szégyelltem, csak nem tudtam, hogyan reagálnak rá, és inkább még vártam vele. Tudom, hogy vannak olyan emberek, akik szemében emiatt kevesebb vagyok. Azt akartam, hogy ne ez alapján ítéljenek meg, mert ilyenkor sokszor jut érvényre a negatív elôítélet. És persze a szokásos sztereotip kérdéseket sem akartam hallani olyan emberektôl, akiket nem ismerek. Ma már nem így van, megtanultam kezelni ezt a dolgot. Kínos kérdések Érdekes, hogy milyen intim magánéleti kérdéseket képesek feltenni az emberek, teljesen ismeretlenül, csak azért, mert nem magyar a

párom. Tudom, hogy más játszótéri anyukákat nem faggatnak elsô találkozáskor a szexuális szokásaikról, és azt sem szokás általában megkérdezni, hogy az apukával együtt élnek-e, és ha igen, nem lép-e félre. Hát, hozzá kellett szoknom, hogy ezek a kérdések bizony a mi esetünkben majdnem mindig elhangzanak már az elsô öt percben. Vegyes kapcsolatban való élés képessége Tudom, hogy nem minden vegyes házasság végzôdik jól, de ugyanez elmondható akkor is, ha a szülôk azonos nemzetiséghez tartoznak. Mégis gyakrabban mondják, hogy egy ilyen kapcsolatnál az várható, hogy a férfi elmegy, és magára hagyja a gyerekét, feleségét. Hiszek abban, hogy ha egy kapcsolat mûködik, mégpedig jól mûködik, akkor ez nem így lesz. Ahhoz viszont, hogy egy kapcsolat jól mûködjön, nagyon sok dolognak kell külön-külön és együtt is mûködnie. És ahhoz, hogy ezzel tisztában legyünk, nem kell feltétlenül egy vegyes kapcsolatban élni. Szokások elfogadása A vegyes kapcsolat egyik buktatója lehet a különbözô kultúrák szokásainak el nem fogadása. Nekem ez izgalmas volt, bár eleinte okozott félreértéseket. Ma már én is természetesnek veszem például azt, hogy nem szokás nyilvános helyen csókolózni, és a párom nem fogja a kezem az utcán. És ez jó is így. 57


2010.03.17 15:03:44

Azt gondolom, ha elvárásaim lettek volna a párommal szemben, ahelyett, hogy kitapasztalom a tulajdonságait, nem sokáig tartott volna a kapcsolatunk. Ma sem várok el tôle soha olyasmit, ami ellenkezik a szokásaival, és viszont is így van. Mindenki meg volt rökönyödve, amikor közöltem, hogy nem fog bejönni velem szülni, mert náluk a férfiak hagyományosan nincsenek jelen a gyerek születésénél. Nekem így volt természetes, azt hiszem semmi értelme nem lett volna, ha nem tartom tiszteletben ezt a szokást, és erôltetem. A gyerekek gondozása Afrikában általában a nôkre hárul, de ezt a hagyományt már nem folytatjuk, így megoszlanak kettônk között a gyerekek körüli teendôk. Aki afrikai párt választott, annak meg kellett szoknia az új ízeket. Imádom az afrikai ételeket, de aki még nem kóstolta az afrikai konyha remekeit, annak furcsa lehet a fûszerezés és a rengeteg chili. A lányom négy éves és imádja az apja fôztjét, akkor is, ha csípôs. Gyakran fôzünk együtt, sokszor a barátokkal is. Sok olyan étel van, aminek megtanultam az elkészítését, de nálunk általában a férfi fôz. Az átlagos magyar férfival ellentétben azok az afrikai férfiak, akiket én ismerek, szeretnek és tudnak is fôzni. Sok különbözô fûszert használnak, és nagyon változatosan tudják így elkészíteni az ételeket. Az az igazság, hogy nem nagyon találkoztam még olyan afrikaival, aki vegetáriánus lett volna, így azt is meg kellett szoknom, hogy viszonylag gyakran kerül hús az asztalra.

Ha Rómában jársz, élj úgy, mint a rómaiak. Egy kicsit átértelmezve ezt a közmondást, én már egy kicsit úgy élek, mint az afrikaiak, és a párom is sok magyar szokást átvett. Tisztelet Az egymás iránti tisztelet minden kapcsolatban nagyon fontos. Fontos, hogy tiszteletben tartsuk a másik érzéseit, döntéseit, vallását stb., és az sem mindegy, hogy beszélünk egymással. Ha ezt nem tartjuk szem elôtt, könnyen a kapcsolat végét jelentheti. Van, hogy emiatt kompromisszumokra kényszerülünk, de megéri. A hét év alatt, amióta együtt vagyunk, ezt soha nem felejtettük el. Kommunikáció Fontos, hogy a vegyes kapcsolatban élôk azonos nyelvet beszéljenek, legalább egyet. Szerencsére nekünk két közös nyelvünk is van, az angol és a magyar, így ha valamit nem sikerül tökéletesen kifejezni az egyik nyelven, megpróbáljuk a másikon. Így általában nincsenek kommunikációs problémáink. Ha egy ilyen kapcsolatban nincs egyetlen olyan nyelv se, amelyet mindkét fél azonos vagy közel azonos szinten beszél, az könnyen okozhat félreértéseket. Gyerekek Amíg még nem voltak gyerekeink, addig csak a kapcsolatunkat kellett, hogy elfogadtassuk

58


2010.03.17 15:03:44

a külvilággal. A nehezebbik része akkor következett, amikor gyerekünk született. Nagyon nagy felelôsség itt, Magyarországon, félvér gyereket szülni, és jobb elôre felkészülni a felmerülô nehézségekre, mert nekünk kell a gyereket önmagában való hitében mindig erôsíteni. Nálam eltartott néhány hónapig, amíg képes lettem arra, hogy ne vegyem figyelembe mások véleményét. Mindig attól rettegtem, mikor tesznek rasszista megjegyzést a gyerekre, illetve inkább az apjára, ami sajnos elô is fordult párszor. Ahogy egyre magabiztosabb lettem, megerôsödtem, valahogyan én is fekete lettem a gyerekemmel, és az ilyen esetek egyre ritkábban fordultak elô. Persze nemcsak negatív vélemények vannak, a gyerekeinket mindig megcsodálják, de ezt is meg kellett szokni. Azt szeretném, ha a gyerekeim is olyan büszkék lennének a származásukra, mint én rájuk. Ez erôt ad, hogy megvédjék magukat. Erre sajnos szükség van, mindenhol akad olyan ember, akinek szúrja a szemét a másság. Próbálom ôket megvédeni, de ezt a harcot nekik is meg kell vívniuk, a világ nem sokat változik. Gyakran merülnek fel olyan kérdések, mint: „Anya, én miért nem olyan vagyok, mint te?” vagy „Én is egyenes hajat szeretnék és olyan hosszú orrot, amilyen neked van!” Ilyenkor mindig elmondom neki, hogy ô így gyönyörû és különleges, és képeket nézegetünk afrikai nôkrôl, gyerekekrôl, és mindig egyetértünk abban, hogy nagyon szépek. Ezért is tartom

fontosnak, hogy a félvér gyerekek más afrikaiakkal is találkozzanak, ne csak a szülôvel, esetleg olyan közösségbe is járjanak, ahol nem csak ôk „különlegesek”. Mi tartjuk a kapcsolatot más vegyes családokkal, és ez sokat segít a gyerekeknek, hogy el tudják fogadni önmagukat. A gyerekek nevelésénél nagyon fontosnak tartom, hogy jól ismerjék a gyökereiket. Ismerniük kell a magyar kultúrát, ami adott, mivel az óvodában, iskolában, családban beleivódik a gyerekekbe. És ugyanilyen fontos, hogy ismerjék az afrikai kultúrát is, és ne csak azt tudják róla, hogy milyen állatok élnek Afrikában. Család, barátok A család és a barátok támogatása nagyon fontos. Ez szerencsére nálunk nagyon erôs. Sajnos sok olyan párról tudok, akiknél ez nem így van, a szülôk nem tudják elfogadni a lányuk/fiuk választását, örökké elégedetlenek, vagy kitagadják a lányt/fiút. Ezeknek a pároknak sokkal nehezebb fenntartani a kapcsolatukat. Amikor elmondtam a szüleimnek, hogy 1-2 hónapja új barátom van, aki afrikai, akkor kicsit féltem tôle, hogy fenntartásokkal fogadják, de annyira jól reagáltak rá, hogy magam is meglepôdtem. Édesapám leült ugyan a hírre, de azonnal meghívta a családi focicsapatba játszani a következô hétvégére. Így találkozhatott vele az egész család. Örültek neki. 59


2010.03.17 15:03:44

Elfogadták, szeretik a páromat, imádják az unokákat, és mindvégig támogatták a kapcsolatunkat. Mindig szívesen segítenek, ha szükségünk van rá. Ez nagyon fontos, mert a párom családja bár ugyanígy áll a kapcsolatunkhoz, de 6000 km távolságból sajnos a mindennapokban nem tudnak mellettünk lenni. Úgy alakult, hogy még személyesen nem találkoztam a párom családjából mindenkivel, csak a húga töltött nálunk egy hetet tavaly, de gyakran beszélünk telefonon, és már nagyon várnak bennünket. Amikor az elsô lányunk született, a nagypapám, aki azóta már meghalt, nagyon

szeretett volna dédnagypapa lenni, és nagyon büszke volt arra, hogy neki barna bôrû dédunokája lesz. Alig várta már, hogy megszülessen. Amikor megérkezett, az elsô nap bejött a kórházba meglátogatni minket. A félvér gyerekek és a fekete bôrû kisbabák is, születésük elsô napjaiban szinte fehérek. A nagypapám fogta a kezében a kicsit, aztán sírva fakadt, és így szólt: „Anitám, nagyon szép, de azt reméltem, legalább egy kicsit barnább lesz!”

60


2010.03.17 15:03:44

Több mint egy éve muszlim lett Yilmaz Mehmet Törökországból, S¸ anlıurfa városából származom. Ez nagyjából másfél millió lakosú város az ország dél-keleti részén. Családom – szüleim és hat testvérem – ebben a városban élnek. Itt jártam általános iskolába, a középiskolát is itt végeztem. Felsôfokú tanulmányaimat Angliában szerettem volna elkezdeni. Ezért Isztambulba utaztam, és 3 hónapot töltöttem ott, hogy megszerezzem az utazáshoz szükséges iratokat. Ez idô alatt ismerkedtem meg egy üzletemberrel, aki a magyar-török üzletemberek egyesületének a vezetôje volt. Külföldi tanulási szándékomról meséltem neki, és ô felajánlotta, hogy ha szeretnék Magyarországon felsôfokú intézményben magyar nyelven tanulni, akkor anyagi támogatást fog nyújtani nekem. Mivel célom nem konkrétan Anglia, hanem egy Európai Uniós tagállam volt, mert az Unióban megszerzett diplomának Törökországban igen nagy értéke van, így azonnal elfogadtam az ajánlatát. És így érkeztem Budapestre 2006. októberében. Szállást is az üzletember biztosított számomra: a Nagykörúton egy olyan lakásba kerültem, ahol hozzám hasonló korú török diákok laktak. Ideérkezésemkor nem beszéltem a magyar nyelvet, ezért az volt az elsô lépés a felsôfokú tanulmányok megkezdése elôtt, hogy megtanuljak magyarul. Egy évig a Balassi Bálint Intézetben tanultam magyar nyelvet, irodalmat és történelmet. Magyarországra érkezésem elôtt az országról csupán az iskolában hallottam.

Ott azt tanultuk, hogy a magyarok és törökök is belsô-ázsiai eredetû, ún. turáni nép leszármazottjai, és a népvándorlás során váltak el útjaink. A többi ismeretem is történelmi jellegû volt: hogy késôbb az Oszmán Birodalom terjeszkedése Magyarországot is elérte, a nándorfehérvári, mohácsi ütközetekrôl is tanultam. Ám számunkra ezek csupán a nagy, terjeszkedô birodalom egy-egy sikeres csatáit jelentették. II. Mohamed mielôtt Bizáncot indult elfoglalni, ágyúkat készíttetett, mellyekkel a bizánci várfalakat le lehet rombolni. Segítségére volt egy magyar, a bizánci börtönbôl megszöktetett Orbán, az ágyúöntô mester, ami abban az idôben nagy újdonságnak számított. Csodálkozásomra ezt kevesen ismerik a magyarok közül, pedig büszkék lehetnének rá. A következô év szeptemberétôl a Zsigmond Király Fôiskolán Kommunikáció és Médiatudomány szakos hallgató lettem. 2009 nyarán BSc-diplomát szereztem. A mesterképzést a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok szakán idén kezdtem el. Az elsô magyarországi évben az egyik törökmagyar kulturális szervezethez kezdtem járni. Ez óriási segítséget jelentett a nyelv tanulása, gyakorlása szempontjából. Szükségem is volt rá, hiszen a következô évtôl már magyar nyelven kellett tanulnom. Míg a Balassiban kevés magyar emberrel volt lehetôségem kapcsolatba kerülni, itt sok olyan emberrel ismerkedtem 61


2010.03.17 15:03:45

meg, akikkel magyarul kellett beszélnem. Voltak köztük török szakos hallgatók és a török kultúra iránt érdeklôdôk is. Nemcsak nyelvet tanultam tôlük, hanem ekkor kezdtem megismerni milyen a magyar ember, és barátokat is szereztem. A fôiskolán már magyar osztálytársaim voltak, akik segítségére fôleg az elsô évben nagy szükségem volt. Gyakran nem tudtam követni az órát, nem tudtam jegyzetelni, így nem értettem meg, mirôl szólt az elôadás, ezért kértem és kaptam is tôlük jegyzeteket, illetve vizsgákra való felkészüléshez segítséget. A tanárokkal kapcsolatban is pozitív emlékeim vannak: ha bejártam az elôadásokra, látták, hogy nem veszem félvállról a tárgyukat, akkor legtöbben megengedték, hogy ne kelljen írásban vizsgáznom, mert az nehezebben ment. Vagy volt példa olyan tárgyra is, ahol a tanár egy beadandó dolgozattal is beérte, és arra kaptam jegyet. Tisztelem a magyarokban, hogy képesek voltak megôrizni nyelvüket a történelem viharai ellenére. Azt a nyelvet, ami szerintem a török után a második legszebb nyelv a világon. Emlékszem, amikor elôször busszal utaztunk, még semmit sem értettünk magyarul, és bemondták a következô megálló nevét: Blaha Lujza tér, és úgy csengett, mintha énekelték volna. Hihetetlenül gazdag nyelv, például a mozgás kifejezésére rengetek szót használhatunk: andalog, baktat, bandukol, battyog, beslisszol, biceg, bitangol, botorkál, botladozik, bóklászik, csatangol, csavarog, császkál, cselleng, csörtet, elinal, elkotródik, eloldalog, elvándorol, fut, gyalogol, halad, jár,

kaptat, kóborol, kocog, koslat, kódorog, kószál, kóvályog, kullog, lépdel, lépeget, lézeng, lohol, lopakodik, lófrál, lôdörög, megy, oson, ôdöng, ôgyeleg, poroszkál, robog, rohan, settenkedik, slattyog, somfordál, sompolyog, suhan, surran, sündörög, szalad, száguld, szedi a lábát, szökell, tekereg, ténfereg, tipeg, totyog, tódul, üget, vágtat, vánszorog, vonul stb. A nyelvtant könnyen, így szívesen tanultam, hisz roppant hasonlít a törökre, vagyis agglutináló nyelv, nincsenek benn nemek, három igeidôt használ. Nagyon kedvelem Budapestet: a régi belvárosi épületek adta hangulat, a Duna, a hidak, a Margit-sziget, a Budai vár, a Hôsök tere mind-mind szemet gyönyörködtetôek. Ezen kívül néhány török kori emlék is van, melyektôl még otthonosabban érzem magam itt: a Gül Baba türbéje, török fürdôk (Rác, Rudas, Király), Abdurrahman Arnavut, az utolsó budai pasa sírja, amelyre, nagyon becsülendô módon, már a magyarok írták: „A bátor ellenség nyugodjon békében”. Egyik kedvenc helyem a csupa zöld Margitsziget, amit sûrûn látogatunk, ha pihenni, kikapcsolódni vágyunk: sétálunk, futunk, vagy focizunk feleségemmel vagy barátaimmal. A közlekedést is szeretem: Isztambullal ellentétben nincsen sok állandóan dudáló, ideges sofôr. Igen elôzékenyek, a zebránál álló gyalogost gyakran átengedik. Nálunk Törökországban még akkor is tanácsos szétnézni, mielôtt átkelünk az úton, ha a jelzôlámpa zöld. Használják a biztonsági övet. A tömegközlekedés jól kiépített, egy adott helyrôl a célhelyre általában több útvonalon is eljuthatunk.

62


2010.03.17 15:03:45

A megállókban tájékozódhatunk, hogy milyen jelzésû jármû, milyen idôközönként jár, és hol áll meg. Ez nagy segítség, fôleg a nyelvet nem beszélô külföldiek számára, akik elôször utaznak itt. Az én hazámban csak a megállót jelzô tábla van kitéve, és ez igen megnehezíti az eligazodást egy akkora városban, mint például Isztambul. Azt is szeretem az itteni emberekben, hogy jobban odafigyelnek a környezetükre. Nem látni annyi eldobott cigarettacsikket, üdítôs flakont, papírokat és már sokan gyûjtik szelektíven a hulladékot. A magyarok roppant leleményesek, rengeteg hasznos találmány magyarok szüleménye: Jedlik Ányos a szóda és a dinamó, Bíró László a golyóstoll, Rubik Ernô a bûvös kocka, Asbóth Oszkár a helikopter, Irinyi János a biztonsági gyufa, Gábor Dénes a holografikus módszer, Szent-Györgyi Albert a C-vitamin felfedezôje volt. Utóbbiak gyarapítják a szép számú magyar Nobel-díjas tudósok táborát. Kedvelem, hogy sportszeretôek az emberek: sokan rendszeresen sportolnak valamit kedvtelésbôl. És annak ellenére, hogy milyen kicsi ország, az Olimpián mindig kiválóan szerepelnek, de más világversenyeken elért teljesítményeikkel is méltán dicsekedhetnek. A magyar konyha számomra kezdetben szokatlan volt, és nehezítette ezt az is, hogy nem tudtam húsos éte-

leket fogyasztani, éttermekben/étkezdékben enni, mivel fogalmam sem volt, hogy miben van sertéshús. A nyelvet pedig még nem beszéltem, így nem tudtam megkérdezni, ezért inkább kerültem a húsos ételeket. Most már a feleségem és az anyósom fôz, és ezek az ételek nagyon ízlenek. Feleségem szüleit igen szeretem: már elsô találkozástól fogva kedvesek voltak hozzám. Apósomban külön tisztelem, hogy szülei sírját hetente többször is látogatja. Feleségemmel úgy ismerkedtem meg, hogy e-mailt írt nekem, érdeklôdött, hogy tanítanék-e neki török nyelvet. Szívesen elvállaltam. Nagyon lelkes volt, fogékony az új dolgokra és szorgalmas, ez utóbbi szerintem a magyar lányokra általánosságban is igaz. Egy erkölcsös, szerény, határozott, csendes ugyanakkor energikus lányt ismertem meg személyében. Hamarosan sokkal több is kialakult köztünk, mint egyszerû tanár-diák kapcsolat. Nagyon jól megértettük egymást, és nagy örömömre az iszlám vallás is érdekelni kezdte, és már több mint egy éve muszlim lett. Ezt az országot nagyon megszerettem, szinte a második hazámként tekintek rá. Azonban Törökországhoz jobban húz a szívem. Ezért úgy tervezzük, hogy az egyetem befejeztével, ott folytatjuk életünket.

63


2010.03.17 15:03:45

A muszlim a legjobb szomszéd Bakos Réka Török nyelvet akartam tanulni. Ez az elhatározás volt a magyarországi törökökkel való ismerkedésem közvetlen elôzménye. 2005-ben két kellemes hetet töltöttem Törökországban, és ez olyan erôs hatást gyakorolt rám, hogy visszatérve elkezdtem olvasni Törökországról. Minden érdekelt: történelme, kultúrája, gazdasága, gasztronómiája. Majd a nyelvet is tanulni kezdtem, önállóan. Késôbb az interneten kerestem Pesten élô törököt, aki hajlandó nyelvet tanítani. Így találtam Mehmetre, akivel idén nyáron házasodtunk össze. Elsô találkozáskor pozitív csalódásként ért, hogy milyen folyékonyan, jól érthetôen beszél magyarul, valamint az is, hogy szívességbôl tanít, sosem pénzért, mert számára öröm, ha érdeklôdnek az anyanyelve iránt. Hamar megkedveltem a közvetlensége, figyelmessége, önzetlensége, udvariassága és humora miatt. Szerettem az órák kötetlenségét is, amelyeknek elmaradhatatlan része volt a teázás török módra, földön ülve, és amelyek során megismertem a lakótársait, hasonló korú török egyetemistákat. Ôk is tanulni érkeztek hazánkba. Egy nagylelkû török üzletember biztosította szállásukat, és finanszírozta tanulmányaikat. Mindig kedvesen fogadtak, jó kedélyû, örökké optimista társaságba csöppentem. Nem csupán nyelvet tanultam, a vallásukat is megismertem. Azelôtt kevés fogalmam volt az iszlámról, a muszlimokról, és ennek jó részét a médiából szûrôdô hamis információ tette ki.

Nem minden muszlim terrorista. Az iszlám 1400 éve létezô vallás, és ma már 1,5 milliárd követôje van. Európában is sok millióan élnek békében. Miért nem robbantják fel magukat? Miért csak az utóbbi években hallani öngyilkos merénylôkrôl? A Szovjetunió felbomlása után a korábbi kétpólusú világrend helyét átvette az egypólusú, ahol az USA lett az egyetlen szuperhatalom: más ellenséget kellett találnia, és a muszlim világ lett az. Persze akadnak kegyetlen szélsôségesek, mint például Osama bin Laden, de ezek alapján megítélni a muszlimokat félrevezetô. Ahogyan az sem lenne helyes, ha Hitlerre asszociálnánk a kereszténységet hallva. Ha az életet egy fiókos szekrényként képzeljük el, akkor a vallás a legtöbb ember számára ennek egy fiókja, tehát az élet egy szeletét jelenti. A muszlim ember azonban másként gondolkodik. Számára a vallás maga a fiókos szekrény, és az élet többi területe (család, barátok, munka) pedig az ebbe illeszkedô fiókok. Vagyis az iszlám nem az életnek egy elkülönült része, hanem az egész életet átszövô, keretbe foglaló rendszer. Meglepett, milyen módfelett tisztelettudóak az idôsekkel, a szüleikkel szemben: ha belépnek hozzájuk, felállnak, megcsókolják kezüket. Becsülik ôket alázattal és engedelmességgel, és amikor elhalad az idô felettük, tehetetlenné válnak, kötelességüknek érzik gondoskodni róluk, ahogyan felejthetetlen gondoskodásban részesítették ôket is kis-

64


2010.03.17 15:03:45

korukban, gyenge, tehetetlen helyzetükben. Elmagányosodó vagy idôsek otthonába kerülô szülôk szókapcsolatokat nem is ismerik. Családközpontúak, a rokoni kapcsolatok ápolására igen nagy figyelmet fordítanak, gyakran látogatják rokonaikat, sôt szomszédjaikat is. Vendégszeretôek, attól sem kell tartani, ha meglepetésszerûen érkezünk. Szívesen osztják meg az elkészített ételt másokkal, bôkezûek és adakozóak. Ezek az összejövetelek megerôsítik a szeretet kötelékét, az együttérzést, felelevenítik az emberi érzéseket egy olyan korban, amelyben az anyagiakban gondolkodó emberek, akik saját gondjaikkal és érdekeikkel vannak elfoglalva, elvesztették ezeket az érzelmeket. Abszolút idegen tôlük a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” hozzáállás, a muszlim a legjobb szomszéd. Ôk valóban azt kívánják szomszédjaiknak, amit saját maguknak, úgy tartják, nem lehet hívô az, aki jóllakik, miközben a szomszédja éhes. Az önzetlenség alapvetô jellemvonásuk, olyannyira, hogy elônyben részesítik a másikat önmagukkal szemben még akkor is, ha nélkülöznek. Mindezeket tapasztalva megértettem, miért nem látni sem a 12 milliós Isztambulban, sem a dél-keleti városokban, falvakban hajléktalanokat. Budapesten mással szembesültek: egyik alkalommal nagy ünnepükön, az áldozati ünnepen – ilyenkor, aki megteheti, az áldozatot mutat be Allahnak: általában bárányt, marhát ölnek le, húsát pedig szétosztják – egy belvárosi szomszéd lakásába csengettek, az ajtót nyitó szomszéd nem fogadta el az ajándék húst, visszakozott, hogy ô sosem fôz, félt, hogy

romlott vagy mérgezett ételt kínálnak. Ez is szemlélteti a nyugati és a keleti kultúra közti különbséget. Ôszintén, nyíltan viselkednek, nem ismerik a kétszínûséget, a köntörfalazó beszédet annak ellenére, hogy tisztában vannak, az ôszinte embernek sok nehézséggel kell megküzdenie. Ez is egy olyan erkölcsi alapértékük, amelyre Allah adott utasítást. Nem csapnak be, és ha valamit megígérnek, arra mérget vehetünk, hogy nem szegik meg, hanem betartják. A törököknél hihetetlenül nagy tisztelet és megbecsülés övezi a nôket, anyákat azért is, amiért viselik a terhesség megpróbáltatásait, a szülés fájdalmait, a szoptatás, a nevelés terhét. Jelenlétünkben sosem beszélnek csúnyán. A férfi és a nô egyenrangú, csupán szerepeik jobban elkülönülnek, mint a nyugati társadalmakban. Tehát egyenlôek, de nem azonosak. A család férfi tagjainak (férjnek, vagy ha nincs, akkor más családtagnak) kötelessége gondoskodni a nôrôl és a gyermekeirôl. Ennek köszönhetôen a gyermekek teljes családhoz taroznak, nem úgy, mint Európában, ahol a csonka családok gombamód szaporodnak. A feleségnek nem kötelezô, ugyanakkor nem is tiltott dolgoznia. A nôk helyzete idônként vitathatatlanul szánalomra méltó volt az iszlám országokban, mint ahogy a világon máshol is – hisz bántalmazás, nemi erôszak, pedofília nálunk is van –, ezzel arra akarok utalni, hogy ezek a körülmények nem az iszlám vallásra vezethetôk vissza, hanem az emberi korlátoltság és gyarlóság eredményei. Törökországban tilos a többnejûség. Ám azon országokban is ritka, ahol a törvény megengedi. 65


2010.03.17 15:03:45

Ennek oka abban rejlik, hogy az elsô feleség beleegyezése szükséges, mielôtt a férfi egy második feleséget venne el. Valamint a férjnek képesnek kell lenni egyikôjük iránt sem részrehajlónak lenni, szükséges megadnia az egyenlô bánásmódot minden feleség számára (elsôsorban anyagiak biztosításáról szól, tehát igen költséges). Az iszlám szerint csak azoknak a cselekedeteknek van értéke, amelyeket a hívô a Mindenható Allah megelégedését keresve végez, vagyis amit úgymond Allah kedvéért tesz. Nôk meggyôzôdésbôl hordanak kendôt, nem azért, hogy a férjük vagy az apjuk elégedett legyen velük, hisz az nem sokat ér. Férfiakra is vonatkoznak öltözködési szabályok. Nekik sem szabad fedetlenül hagyni a köldökük és a térdük közötti testrészt, és válluk sem illendô, hogy fedetlenül maradjon. A muszlim országokba látogatóknak feltûnhet, hogy nem látnak férfiakat rövidnadrágban vagy meztelen felsôtesttel – ôk is betartják a rájuk vonatkozó öltözködési szabályokat. Sokat tanultam a törököktôl, elsôsorban Mehmettôl, az iszlám vallásról, amit egy éve saját meggyôzôdésbôl követek, és ami sokat formált jellememen. Ezt szeretném érzékeltetni úgy, hogy leírom elsô ramadáni böjtölésem élményét, amikor is bepillantást nyerhettem abba, ami anyagi szemeim elôl ezer és ezer függönnyel van eltakarva. Ramadán az év egy olyan idôszaka, amely tele van áhitattal, sok-sok Korán-olvasással és értelmezéssel, átfogó hálaadással, jótékonykodással, az önkontroll és a figyelmesség gyakorlásával, lelki önfejlesztéssel és a másokkal való kap-

csolatok fejlesztésével. A böjtölés nem olyan nehéz, kívülrôl számomra egy nehézségekkel és nélkülözésekkel járó kemény idôszaknak tûnt, ám 4 könnyítô tényezô van, amelyek a böjtöt sokkal kellemesebbé teszik: 1. a szándék ereje: amint valaki mélyen elhatározza, hogy böjtölni fog, sokkal inkább keresztülvihetôbbé válik, 2. a közösségi szellem: tudjuk és látjuk, hogy más hívôk is böjtölnek, 3. az elsô pár nap alatt a test alkalmazkodik az új evési ütemhez, így nem érezhetô annyira az éhség, mint egyébként általában, 4. társadalmi/kulturális együttmûködés: ahol a muszlimok többségben vannak, segítô intézkedéseket hozhatnak, például rövidített munkanapok formájában. A Ramadánra mint lelki feltöltôdésre gondolok. A böjt egy módszer, amivel megtanultam az önkontrollt. Mivel nem foglalkozunk a testi étvágy kiengesztelésével a nappali órákban, a lélek a felemelkedés fokára jut. A testi vágyaink által leláncolt lelkünk kiszabadul béklyóiból. A böjt segít kitörni a megrögzött szokások és az élvezetek túlzott hajszolásának körforgásából. Nem csak a gyomrunk böjtöl, hanem a nyelvünket, szemünket, fülünket, szívünket is fékezni kell, azaz a rosszra hajló gondolatainknak is gátat kell vetni, nem megyünk bele értelmetlen vagy erkölcstelen cselekedetekbe. Aki nem szorítja kellô határok közé érzéseit és viselkedését, attól Isten nem várja el, hogy ne egyen. Ami a társadalmi oldalát illeti, a böjt az éhség megtapasztalásának egy olyan módja, ami által fejlôdött az együttérzô képességem a szerencsétlenebb sorsúak iránt, és megtanultam a hálát és

66


2010.03.17 15:03:45

mindannak az értékét, amivel Isten ellátott. Az éhínség még mindig szedi áldozatait, annak ellenére, hogy igenis elég élelmet termelünk bolygónk minden egyes emberének. De vajon miért? A válasz egyszerû: a jóléti országokban élôk nem igazán ismerik az éhség mibenlétét. Nem ismerik, mivel többnyire sosem tapasztalták meg. Az olykor végigsöprô hatalmas hurrikánok – sebesülteket és kisebb élelemhiányt hagyva maguk mögött – adhatnak okot az éhség megértésére, de ez egyáltalán nem párosítható össze az egy élethosszon át tartó szenvedéssel, ami viszont több afrikai és ázsiai országot súlyt, mivel a segélyszolgálat gyorsan és hatékonyan ellátja a bajbajutottakat. Nem lehet igazán elvárni attól, aki túlsúlya miatt panaszkodik, hogy megértse mi is az, ha nincs ivóvíz. Akik rendszeresen böjtölnek, közelebb állnak ennek megértéséhez. A böjtölés felébreszti részvétünket azok iránt, akik még a mindennapi megélhetésüktôl is meg vannak fosztva. Habár elvileg mindenki tudja, hogy vannak emberek, akik éhségtôl szenvednek, ez a tudat nem elég ahhoz, hogy mindennapi cselekedeteinkben nyomot hagyjon. Ramadán alatt ez a tudás belsômmé vált, mert így egy kis betekintést nyerhetem abba, mit érezhetnek az éhezôk. Ez a belsôvé vált mélyebb tudás segít, hogy az egyébként pazarló életmódunkon változtassunk és ôszintén, a lehetô legjobban segítsünk azokon, akik rászorulnak. A Ramadán a nagylelkûség ideje is: az emberek szívélyesebbek, készségesebbek jó cselekedeteket végre-

hajtani. Gyakran meghívjuk a barátokat vallási hovatartozásra való tekintet nélkül, hogy együtt vacsorázzunk, megajándékozzuk egymást, és kicseréljük jókívánságainkat. Lelki oldalunkat megerôsíti, feljebbvalóvá teszi a fizikai vágyainkkal szemben. Ha a testünket egy jármûként képzeljük el, például hajóként, a szellemünk a szívünk és a testi vágyaink a mozgatórugók, melyek ezt a hajót irányítani próbálják. A böjt meggyengíti a testi irányítást, és megerôsíti a szellem és a szív hatását a test feletti uralomban, emlékeztet testünk veleszületett tehetetlenségére, és meggyôz arról, hogy testünk csak egy szolga. Az éhség megtapasztalása emlékeztet lényünk alaptermészetére, hogy mennyire elesettek vagyunk, és hogy mennyire Isten kegyelmétôl függünk. Megtöri énünk látszólagos uralkodását, és emlékeztet a teremtés igazi céljára: a hitre, a tudásra, az Isten szolgálatra, az Isten szeretetére. A böjt tehát egy alapvetô emberi gyengeséget céloz meg: arra való hajlamunkat, hogy ösztöneink által cselekedjünk. Az akaraterô állandó gyakorlása, hogy távol tartsuk magunkat evéstôl, ivástól, dohányzástól, szexuális élettôl, annak ellenére, hogy testünk folyamatos impulzusokat küld, azt mutatja, hogy az akarat van irányításban. A böjt uralkodást is jelent ösztöneink emberi voltunkat romlásba vivô vágyain. A 30 napos böjt által nyert alapvetô lelki hasznom a szilárd akaraterô és önkontroll elsajátítása, és ennek sok pozitív hatása van a mindennapi életbeli sikerekben.

67


2010.03.17 15:03:45

Új identitásformát honosíthatok meg Sárosdi Davaakhuu Ganbold A föltett kérdések, hogy miért jó itt élni, mi a jó a magyarokban, és milyen pozitív meglepetések értek, elgondolkoztatóak. Mindig foglalkoztatott engem is, hogy hogyan értékeljem Magyarországot. Szerintem ezek a kérdések magukban foglalnak sok mindent. Nos, igyekszem most megfogalmazni saját álláspontomat néhány mondatban, arról, hogy miért éppen ebben az országban kívánok élni. Véleményem szerint lényeges az is, hogy a feltett kérdésekre mindenki a maga ízlése szerint formálhatja saját belsô világát. A Magyarországon töltött hosszú évek során sokszor találkoztam ezekkel a kérdésekkel. Mindenekelôtt magamról szólnék. Azzal kezdeném, hogy ki vagyok, és miért jöttem ide. Szerencsésnek érzem magam, amiért mongol létemre, a földrajzi távolság ellenére megadatott a lehetôség, hogy Magyarország legrégibb, jó hírnevû egyetemének a bölcsészettudományi karán, neves tanároktól tanulhattam magyar nyelv és irodalom szakon. Különleges alkalom volt ez számomra, s mivel az a meggyôzôdésem, hogy az európai kultúrával kapcsolatos ismereteim igen hiányosak, itteni tudományos kutatásaim során nagy örömmel igyekszem elsajátítani a tudományos vezetéselméletet és a kultúra változatosságát. Így jelentôsen szélesíthetem nemzetem irodalomtudományi – viszonylag homogénnek mondható – értékrendjét, és új identitásformát honosíthatok meg, valamint szélesíthetem azt tevékenységi

körömmel, publikációimmal és fordításaimmal. Másrészt a nemzetek közötti megértést, egymás kultúrájának megértését próbálom elôsegíteni kultúraközi munkásságommal. Hangsúlyozni szeretném, hogy egy fiatal kutató tudományos érdeklôdési körének kialakulásában-kialakításában általában meghatározó szerepe van közvetett és közvetlen módon egyaránt a tudományos irányítónak, a professzornak. Ebben a tekintetben egy magamfajta távoli származású számára kedvezôen alakult, hogy személyes kapcsolatba kerültem kiemelkedô tanár személyiségekkel. Életem végéig elszántan foglalkozni kívánok a kor kérdéseire felelô irodalmi alkotásokkal. Felfogásom szerint az irodalomtörténésznek, kritikusnak, mûfordítónak felelôsséget kell éreznie a nép és a nemzet nyomasztó gondjai és a nemzeti öntudat állapota iránt. Hivatásom célja, hogy a legmagasabb rendû mûveltség ismeretében csökkentsem a népem és Európa irodalmi kultúrája közötti távolságot. Tudományos mozgásterem alapjául a magyar irodalomtörténet-írás, illetve mûfordítói munkásságom, valamint Petri György költészetének értelmezése szolgál. Ez a mozgástér egyéni identitás kialakulásának a feltétele, és lehetôvé tesz olyan folyamatokat, amelyek lehetôséget adnak a teljesen más identitású mongol irodalom újraformálásához, a mûalkotás szabadságának és értelmi horizontjának tágításához. Magyar íróktól, költôktôl és tanáraimtól

68


2010.03.17 15:03:46

újabb motivációkat kaptam, s a kezdetinél nagyobb elméleti megalapozottsággal dolgozom; nevezetesen a versfordítás terén a mongoloknál ez idáig nem ismeretes versformákkal, azaz idômértékes, ütemhangsúlyos verselésmóddal kísérletezem a magyar költészet anyanyelvemre való átültetéskor. Így a magyar vers ritmikusan kötött szövegét tudatosan, szótagszámát alapul véve, a sorfajok megnevezésének megfelelô azonos formában fordítom le mongol nyelvre. Ennek megvalósításában a két nyelv magánhangzó- és mássalhangzó-illeszkedésének hasonlósága segített. Egyébként idômértékes verselés eredetileg a magyar költészetben sem volt; csak késôbb, a tizenhatodik században honosodott meg. Mivel úgy gondolom, hogy a mongol nyelv is képes új versforma meghonosítására, teljes mértékben örömömre szolgálnak az egyetemen tanultak. A két nyelv közötti hasonlóság ezen a téren nagyon pozitív meglepetés számomra. Tehát a Magyarországról megalkotandó „képnek” meglesz a sajátossága. Mert ebbôl kiindulva lehet eljutni a feltett kérdés lényegéhez. Az általam adott válasz lényege az, hogy az itt töltött több mint húszévi tapasztalatomról van szó. Egyéni életpályám mozgatóereje szellemi igényeim beteljesítésének szükségessége mellett a szülôhazám társadalmi fejlettségi negatívumaiból eredô létbizonytalanság volt; testi és lelki jólétfejlesztésemért, szociális helyzetem javításáért is maradtam Magyarországon. Életpályám fenti leírásából kiderül, hogy magyar szakon végzett irodalmárként szinte

belülrôl szemlélem a magyarság gondolkodásmódját. Leggyakoribb benyomásom, hogy bárkivel találkozom, és mongolként bemutatkozom, általában Ázsiából jött rokon népként nevezik meg magukat a magyarok. Valóban Közép-Európában a magyarokon kívül nincs olyan nemzet, akik Ázsiából jöttek volna. A magyarság nyelve és kultúrája is teljesen más, mint a többi közép-európai vagy európai népé. Sokszor gondolkodom azon, hogy az emberiség történelme során Ázsiából, tudomásom szerint, három népvándorlás volt: a hunoké, az avaroké és a magyaroké. Ezek közül csak a magyarok maradtak fent, nyelvüket és kultúrájukat megôrizve egészen a második évezredig. Ezt csodálom, és úgy gondolom, hogy ez a nép joggal lehet büszke magára a keresztény, földmûvelô népek közötti fennmaradás képességéért. Magyarország egy nomád, törzsi államból fejlôdött ki, ennek ellenére nem olvadt be a letelepedett nagy nemzetekbe. Ennek legfôbb oka, megítélésem szerint, ennek a nemzetnek a mûveltsége, bátorsága és szorgalma lehetett. A hozzám közel álló területen tapasztaltak alapján a következô gondolatokat szeretném megfogalmazni a magyarországi tudományos és kulturális élettel kapcsolatban. Számomra mindig csodálatra méltó, hogy egy tízmilliós kis nemzet tizenegynéhány Nobel-díjas tudóssal büszkélkedhet. A magyar tudósok és mûvészek rendkívül tehetségesek, a világ akármelyik részén alkotnak is, kiemelkednek, az élvonalhoz tartoznak. Nagyon sok kiváló magyar tudós és mûvész tevékenykedik 69


2010.03.17 15:03:46

Magyarországon és világszerte. Honfitársaim és barátaim sokszor tették fel a következô kérdést: miért nincs egész világszerte ismert magyar író? A lengyel Mickiewicz, Mrožek, a cseh Hašek, Cˇapek, Kafka, Kundera, Hrabal, a román Ionesco világszerte, így Mongóliában is ismertek. Nem tudtam olyan magyar írót említeni a 18-19. századból vagy kortársaink közül, aki a fentiekhez hasonlóan az egész világon és Mongóliában is ismernének. Hogy miért nem lett egyetlen nagy magyar író sem világhírû, erre nem tudtak válaszolni nekem író barátaim sem. A költôk közül Petôfi Sándor, Ady Endre neve nem hangzik ismeretlenül Mongóliában sem, megjelentek versesköteteik mongol nyelven is, bár csak német vagy orosz közvetítô nyelven keresztül, nem az eredetibôl fordítva. Annak, hogy magyar író nem lett a fent említettekhez hasonlóan világhírû, talán a magyar nyelv különlegessége vagy a tematika egyedisége lehetett az oka. Ezért is nagyon nagy örömömre szolgált, amikor 2002-ben Kertész Imre kapta meg az irodalmi Nobeldíjat, és onnantól kiegészíthetem a fenti névsort egy magyar névvel is. Annál is inkább igaz ez, mivel mongolul is megjelentek Kertész regényei. A komolyzenében viszont ilyen kérdések fel sem merülnek, Liszt Ferenc, Bartók és Kodály világhírû magyar zeneszerzôk. Ezen kívül különlegesen nagy dolognak tartom magam is, és Mongólia-szerte is köztudott, milyen nagy nemzet Magyarország a sport területén. Kis országként is az elsô tíz között szerepel az olimpiai aranyérmek világranglistáján. Ezt mindig büszkén emlegetem mongol barátaimnak.

Az egységesülés felé haladó mai világban olyan folyamatok zajlanak, amelyek a másmás identitású, illetve kultúrájú nemzetiségek egymáshoz való viszonyában gyökeres változásokat hoznak a húsz évvel ezelôtti állapotokhoz képest. A rendszerváltás elôtt érkeztem Magyarországra. Visszaemlékezve az akkori helyzetre, az a kép jelenik meg a szemem elôtt, amikor a Keleti-pályaudvaron elôször léptem magyar földre, s onnan az ELTE Belsô-Ázsiai Tanszékére akartam indulni. Az elsô járókelô, akit megszólítottam az utcán Budapest-térképpel a kezemben, egy középkorú férfi volt. A férfi egészen az Astoriánál lévô ELTE épületig elkísért engem. Ez nagyon szép élmény marad számomra arról, hogy milyen segítôkészek a magyarok. A Magyarországon töltött elsô években bármikor megkérdeztem valakit az utcán az örökösen kezemben tartott Budapest-térképpel, mindig azt tapasztaltam, hogy lelkesen, segítôkészen, egészen az úti célomig elkísértek, mint az az elsô férfi, vagy akár meghívtak még egy teára is, amikor kísérôm irodája éppen útba esett. A magyarok ilyen barátságos, vendégszeretô nyitottsága nagyon mély benyomást kelt egy idegenben, mint én is voltam mongolként. Ilyen pozitív tapasztalatokból kifolyólag azt tudom mondani a magyarságról, hogy nagyon nyitottak és közvetlenek. Ez az idôszak a kilencvenes évek elejére esett. Az azóta eltelt évek során az egész világrend megváltozott. Ezzel párhuzamosan egy adott társadalomban, nevezetesen a magyar társadalomban, szintén gyökeres változások zajlottak, és zajlanak most is.

70


2010.03.17 15:03:46

Fôleg az emberek magatartását, egymáshoz való viszonyát értem ez alatt. Mi ennek a változásnak az eredménye? Természetesen a rendszerváltás a korábbi keleti blokknak, a szocialista országoknak pozitív változást hozott gazdasági, társadalmi, politikai vagy jogi területen, ez megbecsülendô. De az ember-ember kapcsolat terén a fönt említett folyamatokkal együtt meg is változnak a viszonyok. Ma, ha az utcán útbaigazítást kérek egy járókelôtôl egy ismeretlen helyen, egész máshogy viszonyulnak hozzám, mint húsz évvel ezelôtt. A rendszerváltás elôtt a magyar társadalom viszonylag homogén közösség volt. Ehhez képest a rendszerváltás után, a globalizációs folyamatokkal, a szabad piac létrejöttével együtt a nemzetek mozgásterületében nagy változások történtek. Emiatt Magyarországra különbözô országok különbözô kultúráiból nagy számban érkeztek átutazók vagy itt letelepedni vágyó bevándorlók. A hozzájuk való viszonylásban a magyar hatóságok és a társadalom fogadókészséget mutatott. Bármelyik országnak, bármelyik társadalomnak piaci, szociális, gazdasági helyzetébôl adódó mértékben erôfeszítést kell tennie egy idegen

befogadásához. Magyarország, a magyar hatóság véleményem szerint jól megoldotta ezeket a feladatokat a külföldiek befogadása terén. A különbözô nemzetiségek, mint akár jómagam, társadalomba való beilleszkedésében nagyon lényeges, hogy az adott ország nyelvét meg kell tanulni. Én magam ilyen szempontból elônyös helyzetben vagyok, mert magyarul beszélek és írok. Budapesten éltem és élek már húsz éve. Budapest igazi világváros. Lakosságának száma majdnem megegyezik egész Mongólia népességével. Budapest tömegközlekedési rendjét kiválónak tartom, a buszok menetrendje és gyakorisága példaként szolgálhat Ulánbátornak is. Londonban sem tapasztaltam hasonló szervezettséget és magas színvonalat ezen a területen. Építészetileg és a szerencsés fekvését tekintve is Budapestet Közép-Európa és egész Európa egyik legszebb városának találom. Számomra az itt töltött csaknem húsz év Budapestet és Magyarországot második hazámmá tette. Amikor külföldre utazom, és Magyarországra visszaérkezve a határôröket vagy vámosokat magyarul beszélni hallom, olyan jó érzésem támad, mint amikor hazaérek. Nekem Magyarország a második hazám.

71


2010.03.17 15:03:46

Embernek hús való, zöldféle a jószágnak Sárosdi Katalin A mongolok igényes, büszke emberek. Általában szeretnek adni a megjelenésükre. A mai városiak öltözködése már európaias, de Mongóliában vidéken még sokan hordják a nemzeti viseletet, a deel-t, azaz lábszárközépig érô, derékban selyemövvel megkötött kaftánt. A városban élôk is felveszik a nemzeti viseletet ünnepekkor. A mongolok életében a magyarokéhoz képest sok szertartás van, amelyek megkönnyítik az életben való eligazodást. Tudják, mikor mit kell csinálni. Ezek között a szertartások között az egyik legfontosabb a Holdújév megünneplése. A Holdújév minden évben januárfebruár környékére esik. Ilyenkor a mongolok összejönnek. A holdújévi ünnepség napokig tart, végiglátogatják a rokonokat, a barátokat, és mindenkit gazdagon megvendégelnek. Hagyomány szerint az idôsebbek látják vendégül a fiatalabbakat. Illik meglátogatni az idôsebb rokonokat és barátokat, akik étellel és ajándékokkal felkészülve várják a látogatókat. Legnagyobb nemzeti ünnepük a Naadam, a három férfias játék idôszaka: birkózóverseny, íjászverseny és lóverseny van három napon át. A Naadam július 11-én kezdôdik, ilyenkor a birkózók hagyományos birkózóruhában, mongol csizmában küzdenek meg egymással. Érdekessége, hogy nincsenek súlycsoportok. Az íjászverseny és a lóverseny a dicsô nagybirodalmi múltat idézi. Az íjász céllövészetben ma már nôk is részt vehetnek. A lóversenyben

fôszereplôk maguk a lovak, kis méretük miatt öt-hat éves gyerekek lovagolják ôket, a versenytáv a lovak korától függ, a legérettebb, azaz a hattól tizenkét éves korú lovak esetében negyven kilométer. A mongolok legnagyobb büszkesége Dzsingisz kán. Szerintük Dzsingisz nem kegyetlen hódító volt, hanem bölcs uralkodó, aki egyesítette a szétszórt, egymással harcoló mongol törzseket. Büszkék a régi nagy mongol birodalomra, arra, hogy Dzsingisz kán a világ legnagyobb területû birodalmát volt képes megteremteni. Állandóan emlegetik, minden családnál kint van a képe, szinte mindent róla neveznek el. Van Dzsingiszrôl elnevezett hotel, vodka, sör, bárok, mozik, még az ulánbátori repülôtér is az ô nevét viseli. Büszkék arra is, hogy maguk is Dzsingisz leszármazottai, bátrak és erôsek. És valóban nagyon erôsek, mind fizikailag, mind lelkileg. Képesek napi tizenkét órát dolgozni, utána összejönni, szórakozni, vodkázni, aztán egy-két óra alvás után a következô nap fáradtság nélkül dolgozni újabb tizenkét órában. Vidámak, beszédesek. Nagyon sokat nevetnek. Sokat és szépen énekelnek. Összejövetelekkor sokszor kezde nek el együtt énekelni. Szinte mindenki tud és szeret énekelni, nagyon sokuknak szép hangja van, bátran énekelnek. Ez meglepô is volt számomra, és természetesen nagyon pozitív. Szép dalaik vannak, ezekben is ôrzik a hagyományokat. Dalaik leggyakoribb témái az édesanya, a

72


2010.03.17 15:03:46

mongol haza, a puszta és a lovak szeretete. A mongolok szeretnek élni, szeretnek összejönni, enni, inni. Kedvenc ételük a húsos gombóc. Ez egy fûszeres darált hússal töltött tészta, amit párolnak, illetve sült lepény formában is készítik. Ünnepekkor, összejövetelekkor vagy hétvégi ebédként is legszívesebben ezeket fogyasztják. A párolt gombóc neve buuz, a sült lepényé huusuur. Fokhagymás reszelt sárgarépa-salátát, majonézes salátákat és savanyúságot esznek hozzá. A mongolok legfontosabb étele, állattartó nemzet mivoltukból fakadóan, a hús. Van egy mondásuk is, hogy embernek hús való, zöldféle a jószágnak. Az elsô helyen a birkahús áll, ezen kívül nagyon sok marhahúst és kevesebb kecskehúst is esznek. Egyes területeken tartanak jakot is, annak azonban csak a tejét használják fel, illetve elpusztulása után a szôrét, de a húsa kemény, ezért azt nem fogyasztják. Ezeken kívül elég kedvelt a hal, mivel folyóikban és tavaikban sok jóízû halat lehet fogni. Sok tejterméket is fogyasztanak. A lovak tejébôl erjesztéssel kumiszt (mongolul áirag) készítenek, amelyet akár egész nap képesek iszogatni. Nagyon egészségesnek tartják a kumiszt, s mivel alkoholfoka csak két-három százalék, ezért nem szeszesitalként, hanem egészséges tejtermékként tartják számon. A juhtejbôl és tehéntejbôl speciális, savanykásédes túrót készítenek, megszárítják, és így készül a másik alap ételük: az aaruul. Alapvetô italuk a tejes tea, a szüütei cái, amit úgy készítenek, hogy tábla formában keményre összepréselt grúz tealevelekbôl kalapáccsal

porítanak egy adagot, azt hosszan forralják, majd tejjel keverik, és a magyar ízlés számára meglepô módon sósan fogyasztják. Mongóliában bizonyos helyeken télen vajat raknak bele. A mongolok, bár húsevôk, és fôként állattartásból élnek, nagyon tisztelik az élet minden formáját. Az állatokat három éves korukig nem bántják, csak három éves vagy annál idôsebb állatot vágnak le. Minden részüket feldolgozzák. Tisztelik az életet, a növendék állatok fiatalságát. Csupán élvezetbôl nem esznek fiatal, zsenge húst. A régi mongol hagyományok nagy súlyt fektettek arra, hogy a természetet nem szabad túlságosan kizsákmányolni, így azt mondhatjuk, hogy az ökológiai, zöld-szemlélet náluk sokkal korábban jelent meg, mint Európa legtöbb országában. Érdekes sajátossága a mongol emberek természetszemléletének, hogy sem a farkas, sem a kígyó iránt nem viseltetnek olyan gyûlölettel, mint ahogyan az az európai szemléletben jellemzô. A mongolok szeretik és tisztelik a természetet, hiszen ôsidôktôl fogva vele egységben élnek. A tiszta levegô és a víz alapigényük. Mivel Ulánbátorban a modern életvitel, a szénfûtés nem biztosít egész évben jó levegôt, a fôvárosiaknak is bevett szokásuk, hogy nyáron minden szabadidejüket vidéken, a nyaralójukban töltik. Mindenkinek van vidéken nyaralója, legyen az kis ház vagy jurta. Sokan dolgozni is onnan járnak be egész nyáron. Egymással nagyon szépen, tisztelettudóan bánnak. Az idôsebbeket mindenki tiszteli. 73


2010.03.17 15:03:46

Ennek egy megnyilvánulása az is, hogy nagyon sok daluk szól az édesanyáról. Ünnepekkor a fiatalok köszöntik az idôsebbeket, és mindig magázzák ôket. Mindenki mással is nagyon tisztelettudóan viselkednek. A bal kézfejet a jobb könyék alá helyezve, jobb kézzel nyújtanak át egymásnak mindent, étkezéskor az itallal telt poharat vagy az étellel teli tányért. Átvenni ezeket szintén a bal kézfejjel a könyöknél megtámasztott jobb kézzel illik. Nagyon sok élô viselkedési hagyományuk van, amiket betartanak, ám emellett nyitottak új szokásokra is. Tiszteletben tartott hagyományaik közé tartozik, hogy a minden napra szóló buddhista kalendárium elôírásait többnyire komolyan veszik, és igyekeznek intelmei szerint cselekedni. Ezek a rövid leírások napról napra meghatározzák, hogy mit tanácsos tenni az adott napon, és mitôl kell óvakodni. Például nagyon fontosnak tartják, hogy melyik nap vágatnak hajat. Jó napon ez boldogságot, szerencsét, gazdagságot hozhat, míg nem megfelelô napon szerencsétlenséget, betegséget okozhat. Egyes napok jók utazásra, üzleti ügyek intézésére, kölcsön kérésére, illetve visszafizetésére, temetôbe menni, míg mások mindezekre egyáltalán nem alkalmasak. A vallás és az ideológia nem játszik olyan fontos szerepet a mongolok életében, mint nálunk, magyaroknál. Megtörténhet, hogy egy családi otthonban a falon kiakasztott képek között van a dalai láma és egy régi kommunista vezetô is, akit a családfô valamiért nagyra tart. A kettô együttes tisztelete gond nélkül megfér náluk. Fontos döntések elôtt ki-

kérik egy láma véleményét, fontos céljaik elérése érdekében pedig gyakran bíznak meg lámát, hogy mondjon imádságot érte. Két éve jártam Mongóliában. Sok olyan emberrel találkoztam, akik beszéltek valamennyire – némelyikük egész jól – magyarul, illetve voltak Magyarországon, felsoroltak magyar városokat, ahol jártak. Az ôsi mongol fôváros, Karakorum mellett egy pásztorcsalád jurtájában ért ilyen meglepetés. A hatvanöt év körüli családfô mosolyogva emlegette: Miskolc, Székesfehérvár, Gyöngyös – járt ezeken a helyeken, mert régi munkahelye a Karakorum melletti malom volt, amit a magyarok építettek, és annak idején elküldték ôt egy rövid, egyhónapos magyarországi látogatásra. Néhány mondatot is tudott magyarul, meglepôen jó kiejtéssel. Tízezer kilométerre Magyarországtól, a puszta közepén, nagyon felemelô érzés volt ez! Ulánbátorban találkoztam egy hölggyel, aki gyermekkorában, harminc éve két hetet töltött Zánkán, és ennyi idô elmúltával is pontosan, szépen elénekelt egy akkor tanult magyar népdalt. A mongolok szeretik a magyarokat, és tudják rólunk, hogy a magyarok az egyetlen olyan nép Európában, ahol az újszülött gyerekek egy részén mongol folt látható. A két ország régi szocialista táborbeli kapcsolatainak köszönhetôen sok mongol van, akik Magyarországon végezték egyetemi vagy fôiskolai tanulmányaikat, így tökéletesen beszélnek magyarul. Hallottam olyan esetrôl, amikor egy mongóliai magyar beruházás ügyében a magyar szakemberek a mongol bankárokkal magyar nyelven tartották a finan-

74


2010.03.17 15:03:47

szírozással kapcsolatos tárgyalásokat, mivel a bankigazgató és több munkatársa is Magyarországon végezte az egyetemet. A mongolok, mivel kevesen vannak (az ország lélekszáma 2,6 millió) meglehetôsen összetartanak. Ha Mongóliából Magyarországra érkezik valaki, legyen az magánszemély vagy akár magas rangú delegáció tagja, bevett szokás, hogy mindig hoznak csomagokat, küldeményeket az itt élô kolónia tagjainak családtagjaiktól, és visznek is vissza, így kerülve el a magas postaköltséget. Ebbôl senki sem csinál gondot, akár egy miniszter vagy egyetemi professzor is szívesen hoz csomagot egy itt élô varrónônek és családjának, és örömmel leül velük egy italra és egy kis beszélgetésre. Ebbôl is látható, hogy nem jellemzô a mongolokra a sznobizmus. A magyarokhoz hasonlóak abban, hogy szinte mindenfelé a nagyvilágban élnek kivándorolt mongolok, így Európa különbözô országaiban is. Többnyire mindenütt boldogulnak, mert szorgalmasak, és képesek beilleszkedni. Abban is hasonlítanak a magyarsághoz, hogy a népesség jelentôs része, még nagyobb arányban, mint a magyaroknál, a szomszédos államokban él nemzeti kisebbségként. Így például a Kínához tartozó Belsô-Mongólia népessége nagyobb is, mint Mongóliáé (azaz Külsô-Mongóliáé, mivel az elnevezés a Kínához viszonyított fekvést tükrözi), területe pedig kétharmada a Mongóliáénak (Mongólia területe Magyarországénak körülbelül tizennyolcszorosa). Belsô-Mongólia a tizenkilencedik század elején lett Kína része. A burjátok még régebben,

a tizennyolcadik században átkerültek Oroszországhoz. Mégsem okoz nagy traumát a mongoloknak, hogy ez így történt. Szoros kapcsolatban állnak Belsô-Mongóliával. Bár Belsô-Mongólia lakosságának – a betelepítések folytán – ma már hetven százaléka kínai, a mongolok nagyra becsülik Belsô-Mongólia autonómiáját, és azt, hogy ôk megtarthatták az ezeréves régi mongol írást, míg Külsô-Mongóliában a II. világháború után áttértek a cirill betûs írásra, amelyet a mai napig használnak. Az 1990-es rendszerváltás óta Mongóliában is tanítják a régi mongol írást a cirill írással párhuzamosan. Mongólia a fiatalok országa, a népesség nagy százaléka fiatal. Jellemzôen három-négy gyermeket vállalnak, mert fontosnak érzik, hogy a nemzetük szaporodjon, és újra nagy legyen. A rendszerváltás utáni gazdasági helyzetük nehezebb, mint a magyaroké, mégis optimisták az emberek. Koldusok egyáltalán nincsenek az utcán, mint ahogy az Európában jellemzô. A legszegényebb rétegek, akik az utcán keresik a kenyerüket, nem üres kézzel koldulnak, mindenki valamilyen szolgáltatást ajánl a pénzért cserében. Ilyenek például az utcai járókelôknek olcsó mûholdas telefonálási lehetôséget ajánló árusok, akik a higiéniai biztonságot figyelembe véve kesztyût és maszkot viselnek. Úgy gondolom, a fentiekbôl kiderül az a véleményem, hogy nagyon sokat tanulhatunk a mongoloktól, leginkább az élet szeretete és az önbecsülés terén, valamint optimizmust is. Ezért jó köztük lenni, jó velük találkozni.

75


2010.03.17 15:03:47

Migráció és befogadás Cseh Andrea Bevezetô Az emberi migráció, mint jelenség, egyidôs az emberi történelemmel. Migrációról beszélünk, amikor egyes személyek saját hazájukon belül mozognak kisebb csoportokban, de ide soroljuk népek, népcsoportok határokon vagy akár kontinenseken átnyúló vándorlását is. Migrációnak nevezzük azt, amikor az emberek tudatos döntéssel feladják addigi életüket, örökre elhagyják hazájukat, de idetartoznak azok az esetek is, amikor visszatérésükben bízva, csupán meghatározott ideig kívánnak máshol élni. A migráció formái mellett az okok is változatosak: vannak, akik politikai, gazdasági nyomás miatt, háborúk elôl vándorolnak, de szerepet játszhat a puszta kalandvágy is. (Cseresnyés: 2005) A migráció latin eredetû szó, melynek magyar megfelelôje a „vándorlás” szavunk. A források szerint a „vándor” német jövevényszó nyelvünkben, mely a középfelnémet „wandern”: ’mozgásban van’, ’megy’, ’költözik’ igébôl származtatható. A „vándorol” ige elsô megjelenése 1519-re tehetô, majd 1847-1893 között használatossá válik a ’letelepszik’, ’elköltözik’ szavak értelmében is. Jelentéstartalmát tekintve pedig egyre inkább a céltudatos mozgást hangsúlyozza, miszerint egyik földrészrôl vagy országból valaki elköltözik, áttelepül. Ekkorra egy újabb jelentésszinttel gazdagodik: már nem csak a puszta mozgásra, hanem az

ahhoz kapcsolódó, annak hátterében álló társadalmi változásokra is utal. (Kecskés: 1998; Rédei: 2007) A fogalom összetettsége és a vele foglalkozó tudományterületek szempontrendszereinek sokrétûsége miatt a definíciók is változatosak. A vándorlást tekinthetjük egyéni vagy csoportos akarat eredményének, amelyet társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok határoznak meg. Az idôtartamra figyelô definíció szerint akkor beszélünk migrációról, ha a vándorló – munkavállalás miatt vagy más célból – egy évig vagy annál hosszabb ideig tartózkodik külföldön. (Rédei: 2007) Megint máshol azt olvashatjuk, hogy migráció az, amelynek során a személy, illetve csoport úgy vált lakókörnyezetet, hogy az ideiglenes változásból állandósult állapot lesz. (Cseresnyés: 2005) A migránsok bizonyos meghatározások értelmében a nemzetközi vándorlásban résztvevô személyek, hosszú- vagy rövidtávú vándorlók. Más megfogalmazás szerint a bevándorlókon „a társadalomban nem domináns szerepet játszó csoportot, vagy ilyen csoportok összességét értjük (…)”. (Póczik: 2008) A migráció intenzitását, adott társadalmi, politikai helyzetre jellemzô formáit számos tényezô befolyásolja. A nemzetközi vándorlás mértéke függ a kibocsátó ország gazdasági és politikai helyzetétôl, állampolgárainak általános lelki és fizikai állapotától, az elégedettségük mértékétôl, valamint vallási, etnikai irányultságuktól. (Rédei: 2007)

76


2010.03.17 15:03:47

A migrációs folyamatok elsôdleges okaként a munkaerôpiac jellemzôit és annak változásait szokás megadni, a vándorlás leggyakoribb célja a munkakeresés. Erôsítik a migrációs potenciált egy adott térségben a háborúk, az etnikai konfliktusok és az azt követô üldöztetések, illetve általánosságban a Föld népességének a növekedése és a különbözô módokon terhelt régiók eltartó képességének a csökkenése. A migrációs hajlandóságot ezeken kívül az egyén szintjén befolyásolja a nem, az életkor, az etnikai származás, az iskolai végzettség és az egyén gazdasági társadalmi helyzete, illetve a már kint élô honfitársakkal való kapcsolat megléte vagy hiánya. (Rédei: 2007) A különbözô megközelítések különbözô kategóriarendszerek felállítását teszik szükségessé. Jogilag beszélhetünk legális és illegális vándorlásról, aszerint hogy a migráns érvényes és hivatalos okmánnyal vagy anélkül lépte át az országhatárt, illetve ottani tartózkodása hivatalos, vagy sem. (Rédei: 2007) Megkülönböztetjük még a – fôként politikai, gazdasági, természeti események által – kikényszeríttet és az önkéntes vándorlást, az egyéni és a csoportos vándorlást, illetve külön szokás beszélni a munkaerô-vándorlásról, amely meghatározása szerint a munkaerôkínálatban bôvelkedô földrajzi helyek felé való, gazdasági megfontolásból fakadó mozgást jelöli. Demográfiai szempontból különbséget teszünk továbbá az alapján, hogy azonos országon belüli részek vagy országok, kontinensek között történik az elmozdulás. (Rédei: 2001)

A migrációs folyamatokban részt vevô országok, népek, népcsoportok különbözô szerepe további felosztást tesz szükségessé. Befogadó országon a „domináns helyzetben lévô, általában etnokulturális értelemben többé-kevésbé egységesnek tekinthetô népcsoportot értünk”. (Póczik: 2008) A kibocsátó országok azok, amelyekbôl nagyobb arányban vándorolnak el állampolgárok az elôbb említett befogadó országok felé. És a tranzit országon keresztüli átutazás célja valójában egy harmadik országba való kivándorlás. (Sik: 2001) A nemzetközi migráció rövid áttekintése A migráció XX. századi történetében fôként a második világháború elôtti és utáni szakaszra érdemes összpontosítanunk. A második világháború elôtti idôszakra a délrôl északra, a szegényebb déli országokból az északi gazdagabb országokba történô vándorlás volt jellemzô. Európa ekkor még kibocsátó kontinensnek számított az amerikai kontinens felé. A világháború utáni változások következtében új tendenciák jelentek meg. Az elsô nagyon fontos hozadéka ennek az idôszaknak a háborút lezáró békeszerzôdések utáni újratelepítések sora. Ezt követôen pedig kezdetét vette az idôszakos munkaerô és a családegyesítések céljából történô vándorlás.

77


2010.03.17 15:03:47

A II. világháborút követô migrációs tendenciáik Az 1950-es években kezdôdtek az újratelepedési mozgások, és fôként az európaiak Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába vándorlását, majd a zsidók Izraelbe települését jelentették. Nyugat-Európában fôleg a gazdasági alapú munkaerô-vándorlás volt megfigyelhetô, ami az 1960-as években teljesedett ki. A kontinens keleti részében ugyanakkor a kommunista korlátozások miatt ilyesmire nem volt lehetôség. Az 1970-es évekre Európát elérte egy újabb hullám, a családegyesítések hulláma. Ebben az idôben tértek vissza az óvilágba az áttelepültek és az emigrációba kényszerültek. Az 1960-as években az újvilágban fôleg az Egyesült Államok felé irányult a vándorlás, mégpedig Mexikó, a karibi térség, Paraguay és Argentína felôl. Európában még mindig fôként az északi és nyugati országok voltak népszerû célterületek, így Svédország, Franciaország, Nagy-Britannia és Svájc. Afrikában Dél-Afrika és annak nyugati partvidéke volt a legvonzóbb vidék, Közel-Keleten pedig az Öböl menti országok kivételes gazdasági helyzete ösztönzött sokakat az elvándorlásra. A ’70-es években Európában inkább nyugaton volt lényegi változás. Amerika kibocsátó körzetévé vált Chile és Uruguay is. Afrikában még mindig erôs volt ekkor Dél hatása, annak ellenére, hogy az újonnan függetlenedett államok megkísérelték korlátozni a munkavállalást a déli régióban.

Röviden az EU migrációs történelmébôl/ szabályozásából Európában a „klasszikus” befogadó országok többnyire lényegesen könnyebben kezelik a bevándorlók érkezésével jelentkezô problémákat, változásokat, mint az „új” befogadók. A megváltozott helyzetnek pedig társadalmi, politikai és gazdasági aspektusait is kezelni kell, hiszen a migránsok a kultúrát és a munkaerôpiacot is gazdagítják. Az Európai Unió szabályozásában ezért mindig fontos szerepet kaptak a személy szabad mozgásáról szóló határozatok. Az EU-s szabályzások között elsôként a Római Szerzôdés (1957/1958) egyik cikkelyében határozták meg az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tôke szabad mozgását, késôbb a Maastrichti Szerzôdés (1992/1993) kimondta a tagállamok közös érdekeltséget a menekültek bevándorlására és a harmadik világ országainak polgáraira vonatkozó szabályozás területén – ez az országokba érkezô személyek belépési, mozgási, tartózkodási feltételeinek biztosítását és regulációját jelentette. Az EU bevándorlási politikájának meghatározó eleme az, hogy a tagállamok egymás között biztosítják a szabad költözés, letelepedés jogát a közösségi jogok keretein belül, valamint a munkavállalás és önálló vállal kozás létrehozását, gyakorlását, tanulását és társaságok alapítását. Ezzel szemben azonban az EU-n kívüli országok állampolgárainak letelepedési lehetôségei jóval szerényebbek, és szigorúbb feltételekhez kötöttek. (Jakubovich: 2001)

78


2010.03.17 15:03:47

Magyarország migrációs története A nemzetközi migráció mindig szerepet játszott Magyarország történetében, hiszen a bevándorlás több ízben is hozzájárult az ország népességének változásához, s ennek köszönhetôen színesült a Kárpát-medence etnikai térképe is. A vándorlás intenzitása történelmi korszakoktól függôen, illetve konkrét történelmi eseményekhez köthetôen is eltérô intenzitást mutat. (Tóth: 2006) Magyarország jelenleg földrajzi elhelyezkedésének köszönhetôen az Európai Unió kapujának számít, bizonyos összehasonlításokban kedvezônek is mondható gazdasági helyzete miatt pedig vonzó célpont néhány környezô ország állampolgárainak szemében. Egyszerre tranzit és befogadó országként is funkcionál mind a legális, mind az illegális bevándorlók számára. Történeti áttekintés Az 1880-as évektôl kezdôdôen az I. világháború kezdetéig tömeges kivándorlás indult meg Magyarországról, mint kibocsátó országból, melynek tetôpontja 1905-1907 közötti idôszakra esett. A célország az Amerikai Egyesült Államok volt. A háborút követô gazdasági világválság csökkentette a migrációs hajlandóságot. Ezt követôen az I. és a II. világháború között komoly menekülthullám indult el felénk a környezô országokból, így újból fôként befogadószerepbe kerültünk, hogy aztán a II. világháború

utáni vereséggel járó határmódosítások és az orosz jelenlét következtében az 1980-as évek második feléig Magyarország ismételten kibocsátó országgá váljon. A kitelepített németek után az ’50-es évek keményebb diktatúrájának következtében az 1956-os forradalmat követôen ismét rengetegen hagyták el az országot, körülbelül 200 ezren. A célpont ekkor is fôként az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Ausztria és Németország voltak. 1957 tavaszától az 1968-as gazdasági reformig a szovjet befolyás továbbra is sokakat kényszeríttet disszidálásra, a ’70-es évek „gulyáskommunizmusa” azonban mérsékelte a kivándorlási kedvet, így az 1980-as évektôl ismét „befogadóak” lettünk: 1985-87 között 390 ezren vándoroltak be hazánkba (legálisan). A ’80-as évekbeli bevándorlást 4 szakaszra tagolhatjuk. 1985-87 között a bevándorlási politika kimerült abban, hogy engedélyezték lengyel vendégmunkások bevándorlását. 1988-91 közötti szakaszban a romániai belpolitikai helyzet következtében sok magyar nemzetiségû román állampolgár érkezett az országba, ez a tendencia a konszolidáció idején jelentôsen gyengült. 1992 és 1997 közötti bevándorlás nem mondható jelentôsnek, az ország gazdasági helyzete miatt nem volt vonzó célpont. 1998-tól ismét emelkedés figyelhetô meg a megújult romániai bevándorlás következtében. Elmondható tehát, hogy Magyarországra fôként (70-80%-ban) a szomszédos országokból érkeznek bevándorlók. A többnyire magyar 79


2010.03.17 15:03:47

anyanyelvû személyek Romániából, Ukrajnából és Jugoszláviából, valamint ez utóbbinak az utódállamaiból kívánnak áttelepülni. Az Európai Unióhoz való 2004-es csatlakozás csak kis mértékben változtatott ezen, a Schengeni Egyezmény viszont új kidolgozott irányítást igényel, hiszen a nyitott határok felerôsíthetik az illegális migrációt. Jelenleg aránylag kevesen hagyják el országunkat, a közelmúltban nem voltak olyan etnikai, gazdasági, természeti csapások, melyek megnövelték volna a migrációs potenciált. Magyarországgal kapcsolatban a nemzetközi statisztikák kismértékû kivándorlásról számolnak be. (Tóth: 2006) Betekintés a magyarországi migráció jellemzôibe Az 1990-es évekre Magyarország is bekapcsolódott a nemzetközi vándorlás vérkeringésébe, majd a kelet-európai politikai változások hatására a vándorlás mértéke és jellege módosult, így az ország ma egyszerre tranzit és befogadó szerepet is betölt. Jelenleg a magyarországi népesség másfél százaléka tartósan letelepedett külföldi. Ezen szám alacsonynak számít más európai országok migrációs statisztikáival összehasonlítva. A rendszerváltás óta bevándorló külföldiek nagy százalékban Európából (86%), azon

belül pedig a környezô országokból érkeznek (68,7%), és a többségük magyar nemzetiségû. Romániából több, mint 60 ezren, Ukrajnából 15 ezren, az egykori Jugoszláviából 9 ezren, továbbá élénkülô betelepülés észlelhetô Kárpátaljáról. Nyugat-Európából, illetve a világ más tájairól valamivel több, mint 10 ezren jöttek hozzánk. Németországból érkeztek a legtöbben, több mint 3500-an, majd NagyBritanniából és Franciaországból valamivel kevesebb mint 1500 fô. Az Amerikai Egyesült Államokból pedig 3000-en érkeztek az utóbbi 15 évben. Növekvô tendencia jellemzi az ázsiai kontinenst: összesen 14 ezren érkeztek, legtöbben Kínából (5253), Vietnamból (1438) és Japánból (1204). A nemek szerinti eloszlás kapcsán általánosságban elmondható, hogy többségben férfiak vesznek részt a vándorlásban, ez a Magyarországra bevándorlókra is igaz, nekik megközelítôleg 54%-uk férfi, az átlagéletkoruk 20 és 39 év közé esik. A migránsok letelepedése a fôvárosra, valamint Közép-Magyarország területére koncentrálódik, de Csongrád megye a maga 9 ezer körüli és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 8 ezer külföldi lakosával szintén említésre méltó. (Sárosi: 2005)

80


2010.03.17 15:03:47

Irodalom John Salt: A nemzetközi tendenciák és típusok összehasonlító áttekintése 1950-1980. In: Sík Endre (szerk.): A migráció szociológiája, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001, 59-64. Alejandro Portes–Böröcz József: Keserû kenyér: a munkaerô nemzetközi migrációjának szociológiai problémái. In: Sík Endre (szerk.): A migráció szociológiája, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001, 69-87. Tóth Pál Péter: Népességmozgások Magyarországon a XIX. és a XX. században. In: Lukács Éva–Király Miklós (szerk.): Migráció és Európai Unió, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001, 19-42. Jakubovich Nóra: A legális migráció belügyi vonatkozásai tekintettel az uniós csatlakozásra. In: Lukács Éva–Király Miklós (szerk.): Migráció és Európai Unió, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001, 127-145. Fábián Zoltán–Sik Endre–Tóth Judit: Unióra várva: elôítélet, xenofóbia és európai integráció. In: Lukács Éva–Király Miklós (szerk.): Migráció és Európai Unió, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001, 395-411. Tóth Pál Péter: Bevezetô megjegyzések, A Magyarországon legálisan élô külföldiek. In: Uô: Bevándorlás Magyarországra, Budapest, 2005, 123-124, illetve 130-140.

Cseresnyés Ferenc: Migráció az ezredfordulón, Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2005, 9-73. Rédei Mária: Mozgásban a világ, A nemzetközi migráció földrajza, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2007 Dencsô Blanka–Sík Endre: Adalékok az elôítéletesség mértékének és okainak megismeréséhez a mai Magyarországon, Educatio 2007/I., 1-10. Gárdos Éva–Sárosi Annamária: A Magyarországra érkezô külföldiek demográfiai jellemzôi a magyar népesség tükrében, 1990-2000. Kisebbségkutatás 2005/3. ( h t t p : / / w w w. h h r f . o r g / k i s e b b s e g k u t a t a s / kk_2005_03/cikk.php?id=946) ( h t t p : / / w w w. h h r f . o r g / k i s e b b s e g k u t a t a s / kk_2005_03/cikk.php?id=946) Póczik Szilveszter: A nemzetközi migráció tendenciái a 20. és 21. században elméleti és történelmi nézôpontból. Bevándorló etnikai csoportokkal kapcsolatos konfliktusok és kockázatok. Néhány megjegyzés a fogalomkészlethez. In: Póczik Szilveszter–Dunavölgyi Szilveszter: Nemzetközi migráció – Nemzetközi kockázatok, hvgorac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2008, 78-82.

International Organisation for Migration, Hungary; http://iom.int/jahia/Jahia/pid/818

81


2010.03.17 15:03:48

Idegenek? Hazatérôk? – Bevándorlók a szomszédos országokból Gödri Irén (Ph.D) Statisztikai adatok Az 1980-as évek vége jelentôs változásokat hozott a Magyarországot érintô nemzetközi be- és kivándorlásban egyaránt. A több évtizeden keresztül erôsen szabályozott, elfojtott migrációs folyamatokat igen erôteljes bevándorlás váltotta fel, amely az 1988-89-es romániai menekülthullámmal kezdôdött. A kilencvenes években a magyarországi jogi feltételek változása mellett a környezô országokban végbement rendszerváltások, a határok átjárhatósága, a politikai és gazdasági struktúrák átalakulása is szabad utat nyitottak a migrációs folyamatok kibontakozásának. Az 1990-es „csúcsév” után – amikor is mintegy 37 ezer bevándorlót regisztráltak – a folyamat kissé megtorpanni látszott, ám az azóta eltelt közel két évtizedben is folyamatosan érkeztek bevándorlók. 1990 és 2007 között összesen több mint 353 ezer fô szerepel a bevándorlási statisztikában, ami átlagosan évi 20 ezer bevándorlót jelent. Egy részük idôközben állampolgárságot szerzett (1993 és 2007 között több mint 115 ezren), mások elhagyták az országot, vagy meghaltak. Így 2009. január 1-én 184 358 külföldi állampolgár tartózkodott Magyarországon (tartózkodási, letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel), közülük mintegy 66 ezren Romániából, közel 18 ezren Ukrajnából és 17 ezren Szerbiából érkeztek. Európán kívüli országból mindössze 16%-uk származott.

Ismert tény, hogy a bevándorlók döntô többsége – az elmúlt két évtizedben összességében mintegy kétharmada – a környezô országokból érkezett Magyarországra. A szomszédos országokból érkezôk zöme magyar nemzetiségû, illetve anyanyelvû. Ennek köszönhetôen nagyobb hajlandóságot mutatnak az állampolgárság megszerzésére, és mivel könnyebben „teljesítik” az ahhoz szükséges feltételeket, nagyobb arányban is kapnak magyar állampolgárságot, mint a távolabbról érkezett bevándorlók. Az „új állampolgárok” közel kilenctizedét teszik ki a szomszédos országból érkezettek, és bár egy részük (ahol az adott kibocsátó ország jogszabálya ezt lehetôvé teszi) megôrzi a korábbi állampolgárságát is, leginkább ôk azok, akik hosszú távon vagy végleg Magyarországon maradnak. Fogadtatás – jogszabályok és a fogadónépesség viszonyulása 2007. július 1-jétôl a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodását új idegenrendészeti törvény szabályozza. Harmadik országbelinek tekintik azokat a külföldieket, akik nem az EGT tagállamok (ide tartozik az Európai Unió tagállamai mellett Izland, Norvégia és Liechtenstein) vagy Svájc állampolgárai. Ebbe a besorolásba esnek a szomszédos országok közül Ukrajna, Szerbia és Horvátország állampolgárai.

82


2010.03.17 15:03:48

(2007 elôtt a román állampolgárok is harmadik országbelinek számítottak.) Annak ellenére tehát, hogy többségében magyar nyelvû és kultúrájú személyek érkeznek Ukrajnából és Szerbiából (Románia után a két legjelentôsebb kibocsátó országból), ugyanolyan jogszabályok vonatkoznak rájuk, mint a távoli országokból érkezô, idegen nyelvû és kultúrájú bevándorlókra. Némi engedmény létezik ugyan: például a letelepedési engedély esetén feltételként megszabott három éves, megszakítás nélküli magyarországi tartózkodás a magyar felmenôkkel rendelkezôk – és azt igazolni tudók – esetében nem szükséges. Azonban megélhetésük, lakhatásuk biztosítottságát, valamint az egészségügyi biztosításuk meglétét (vagy az egészségügyi ellátás költségeinek fedezetét) ugyanúgy igazolniuk kell. Továbbá az ún. állampolgársági vizsga alól sem kapnak felmentést (kivételt képeznek a 65 évesnél idôsebbek, a magyarországi felsôfokú intézményben végzettséget szerzôk, valamint az egészségügyi okból rászorulók). A letelepedési folyamat számos adminisztrációs buktatója (például a letelepedési procedúra ügyintézési nehézségei, anyagi vonzatai) mellett a fogadó népesség viszonyulása, a részükrôl tapasztalható elôítéletek és a diszkrimináció is megnehezítheti a bevándorlók beilleszkedését. Az idegenellenesség vizsgálatok szerint a magyarországi népesség körében a határon túli magyarok jelentik a bevándorlók leginkább elfogadott csoportját. A TÁRKI 2008-as felmérése szerint a felnôtt magyarok egyharmada egyetlen menedékkérôt sem fogadott volna be,

egytizedük viszont kifejezetten idegenbarátnak mutatkozott: úgy vélte, hogy minden menedékkérôt be kell fogadni. A többiek voltak a „mérlegelôk”, akiknek több mint 80%-a elutasította az arabok és a kínaiak befogadását, valamint háromnegyedük a románok és az oroszok befogadását is, a határon túli magyarok elutasítása viszont kevesebb mint egytizedükre (7%) volt jellemzô. Ennek ellenére a szomszédos országokból érkezett bevándorlók körében végzett kérdôíves vizsgálat (Bevándorlók 2002 1 ) eredményei szerint a magyar nemzetiségûek több mint fele tapasztalta azt, hogy az itteni emberek külföldinek tekintették ôt: 10%-uk számolt be gyakori és 49%-uk ritkább ilyen jellegû tapasztalatról. Továbbá – magyar identitásuk ellenére – egy részük hátrányos megkülönböztetést is tapasztalt a származása miatt: pusztán azért, mert a határ túloldaláról jött 2 . Közel 30%-uk számolt be errôl: leginkább hivatalos helyen (12%), munkahelyen (10%) vagy a köznapi életben (8%) fordult elô hátrányos megkülönböztetés. Feltehetôen ennek is szerepe volt abban, hogy a megkérdezettek közel egyharmada olykor elhallgatta, honnan érkezett. Ugyanakkor – a közös nyelv és kultúra ellenére – közel egytizedük határozottan külföldinek is érezte magát Magyarországon, és további egyötödüknél, bár ritkán, de szintén felbukkant ez az érzés. Migrációs motivációk, a magyar identitás szerepe Gyakran megfogalmazódik, hogy a határon túli magyarok bevándorlásában az etnicitás 83


2010.03.17 15:03:48

– a bevándorlók etnikai identitásával kapcsolatos tényezôk – fontos szerepet játszanak. Több nyugati szerzô is etnikai migrációként említi a magyarországi bevándorlás e szeletét. Ha azonban megvizsgáljuk, hogy milyen motivációk késztették migrációra e bevándorlókat a különbözô idôszakokban, rádöbbenünk, hogy a szülôföldön megtapasztalt etnikai diszkrimináció vagy az „anyaország” vonzása gyakran csak másodlagos tényezôk a gazdasági megfontolásokhoz (olykor kényszerekhez) képest. A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején érkezetteknél feltárt migrációs motivációkkal összehasonlítva az ezredvégi magyarországi bevándorlásban elôtérbe kerültek a családegyesítések és a gazdasági jellegû motivációk. A Bevándorlók 2002 vizsgálat alapján látható volt, hogy elindult – elsôsorban Románia és Ukrajna felôl – a családegyesítésekben megvalósuló szekunder migráció, melynek során a korábban áttelepedett gyermekeik után érkeztek a nyugdíjas szülôk. (A megkérdezett 60 év feletti bevándorlóknak több mint 80%-a érkezett családegyesítés révén.) Ugyanakkor – mint említettük – hangsúlyosabbak lettek a gazdasági jellegû motivációk is: a szomszédos országok nehéz – és a migránsok által sok esetben kilátástalannak ítélt – gazdasági helyzete, a magyarországi magasabb életszínvonal, a jobb életkörülmények, valamint az életfeltételek javításának a vágya a bevándorlók jelentôs hányadánál meghatározták a migrációs döntést. A jövô miatti aggodalom – amely szintén a bevándorlók széles rétegeinél (kortól, nemtôl,

iskolai végzettségtôl függetlenül) szerepelt a motivációk közt – két formában is megnyilvánult: egyfelôl a gyermekek jövôje miatti aggodalomban, másfelôl abban, hogy a megkérdezettek több mint fele „magyarként így látta biztosítva jövôjét”. A jövô kilátástalansága, a bizonytalanság, a pozitív változásba vetett hit hiánya ott húzódott tehát a döntések mögött. Bár feltehetôen ezek az aggodalmak is elsôsorban gazdasági természetûek voltak (és a bizonytalan gazdasági jövôképben, a munkahelyek biztonságának hiányában gyökereztek), egyben azt is jelzik, hogy az áttelepülôk magyarként – azaz az adott országban kisebbségiként – éreztek kevés esélyt helyzetük javulására. Erre utal az is, hogy a kisebbségi státus elutasítása szintén fontos motiváló tényezô volt, fôként a Romániából és a volt Jugoszláviából érkezetteknél. A bevándorlókkal készült – a kérdôíves vizsgálatot kiegészítô – interjúk alapján a jövô miatti aggodalom különbözô arcai tárultak fel: a gazdasági kilátástalanság, a gyermekek továbbtanulási és érvényesülési lehetôségeinek hiányából fakadó félelmek, a katonai szolgálattól, illetve a háborúban való részvételtôl való fenyegetettség (ez utóbbi a vajdasági interjúalanyok esetében). „Volt egy idôszak, ilyen öt-hat év, amikor félévekig nem kaptunk fizetéseket. (…) Minden tartalékot feléltünk. Akkor indultak el a gyerekek, a lányom gimnazista volt, a fiam szakiskolás, és egyszerûen nem tudtuk már ôket anyagilag segíteni. (…) Az ország

84


2010.03.17 15:03:48

lehetetlenné tette, hogy tovább dolgozhassunk.” (nô, 45 éves, Kárpátalja) „A munkahelykérdés kint nagyon nehéz volt, és a mai napig is az. (…) Kevés a fizetés, a megélhetési lehetôség nagyon alacsony színvonalon van. Ez volt a legfontosabb, a fô ok. (…) Nekünk nem hiányzott volna…, de az ember csakis a gyereke jövôjére gondol.” (férfi, 51 éves, Kárpátalja) „Nem szerepelt akkor az én terveim közt, hogy feltétlenül külföldre menjek tovább felsôoktatási intézménybe. Inkább a szüleim fejében fogalmazódott meg, két okból is. Az egyik ok nyilvánvalóan az volt, hogy a magyarországi felsôoktatás sokkal inkább minôsített volt, sokkal nagyobb perspektíva volt benne. A másik ok pedig az volt, hogy akkor 1993-at írtunk és már két éve folyt a délszláv háború. (…) Romokban hevert a felsôoktatás, és semmi biztatót nem lehetett látni.” (férfi, 28 éves, Vajdaság) „Valójában a fiam miatt. Tizenhét éves volt, és akkor Koszovóban kezdôdtek azok a zavargások. (…) Mentek és vitték el a kis fiatal, magyar katonákat, erôszakkal hurcolták éjszaka, …a fiam is ott volt, hogy katonaköteles, és akkor én megijedtem, és kértem, hogy jöjjünk át a fiunk miatt. (…) Ha ez a zavargás nem jött volna, akkor lehet, hogy valójában el sem jöttünk volna. Nem tudok panaszkodni, hogy nehezen éltünk, de ez van. Muszáj volt. Féltettem a fiamat.” (nô, 58 éves, Vajdaság)

Ezzel együtt a kibocsátó ország politikai helyzete az ezredforduló bevándorlóinál már nem jelentett olyan mértékben taszító tényezôt, mint a 90-es évek elején, és kevesebben említették az etnikai problémák miatti félelmet, az emberi jogi sérelmeket, sôt a magyar tannyelvû oktatási intézmények hiányát is. Mindez arra világít rá, hogy a migráció etnikai jellege némiképp átalakult. Míg az elsô hullámokban érkezô magyar nemzetiségû bevándorlók körében az etnicitás migrációt ösztönzô szerepe a kibocsátó országbeli etnikai konfliktusok, etnikai diszkrimináció taszító hatásában fejezôdött ki, az ezredforduló körül érkezô bevándorlók körében ez elsôsorban a kisebbségi státus elutasításában, illetve a kisebbségi léthez kapcsolódó bizonytalan jövôképben nyilvánult meg. Az egyéni migrációs motivációk alapján négy bevándorló-típus körvonalazódott a szomszédos országokból érkezett és 2001-ben Magyarországon bevándorló státust szerzôk körében. A legnagyobb csoportot a gazdasági migránsok alkották (ide tartozott a megkérdezettek 28%-a), akiket elsôsorban a jövô miatti aggodalom és az életfeltételek javításának a szándéka, valamint a kibocsátó ország gazdasági helyzetének kilátástalansága késztetett vándorlásra. A másik nagy csoportot a családegyesítô migránsok jelentették (a minta 27%-a), akik egyrészt a korábban kivándorolt családtagjaikat követték (ôk az ún. szekunder migráció alanyai), másrészt házasságkötés révén érkeztek és telepedtek le. A karrier-migránsok (25%) – akik fôként fiatalabb és képzettebb 85


2010.03.17 15:03:48

bevándorlók voltak – a képességeik jobb felhasználása és a szakmai elôrejutás reményében választották a migrációt, tehát egyfajta társadalmi mobilitási lehetôséget is reméltek általa. A legkisebb csoportot az etnikai migránsok alkották (18%), akiknél a kisebbségi helyzet és az ebbôl fakadó bizonytalan jövôkép jelentette a szülôföld elhagyásának legfôbb motivációját, ugyanakkor a kibocsátó ország kilátástalan politikai helyzetét, az ott tapasztalt emberi jogi sérelmeket és az etnikai problémák miatti félelmet is az átlagosnál nagyobb arányban említették. Látható tehát, hogy az etnicitás tényleges motiváló szerepe csak egy szûkebb csoportnál volt elsôdleges (miközben a gazdasági tényezôk sokkal általánosabban jelen voltak: még a családegyesítôk és a karrier-migránsok motivációi közt is szerepeltek a gazdasági megfontolások). Azonban ha az etnikai jellegû taszító tényezôk sok esetben nem is jelentik a migrációs döntések közvetlen okát, az etnicitás fontos szerepet játszik a határon túli magyarok bevándorlásában, és ez többféle módon érhetô tetten. Egyfelôl adott Magyarország nyelvi és kulturális vonzása, hiszen a fogadó népességgel való nyelvi azonosság és kulturális közelség jelentôs etnikai tôkét jelent a bevándorlók számára, amelyet mind a munkaerô-piaci, mind a társadalmi beilleszkedés során „kamatoztathatnak”. Továbbá az etnikai hovatartozás a határokon átnyúló kapcsolathálózatok következtében többnyire jelentôs kapcsolati tôkét is jelent számukra, amely szintén csökkentheti a

migráció és az integráció költségeit. Másfelôl Magyarország a kisebbségi magyarok számára az „anyaországot” jelenti, és ezáltal számos – gazdasági, kulturális, életmódbeli – vonatkozásban viszonyítási alapként, modellként jelenik meg. Az interjúkban is gyakran felbukkan az anyaország-kép, és a migráció mint „hazatérés” (nem mint kivándorlás) fogalmazódik meg. A magyar identitás tehát fontos kulturális, etnikai és kapcsolati tôkét jelent a határon túli magyarok körébôl érkezett bevándorlók számára, és ebben nyilvánul meg a migrációt ösztönzô, illetve szabályozó szerepe. Ez magyarázza azt, hogy bár e bevándorlók zöme a gazdasági helyzetén, kilátásain kíván lendíteni a migráció révén, a gazdasági szempontból vonzóbb nyugati célországok helyett mégis Magyarországot választja. „Ha magyar kíván lenni az ember, és magyar környezetben akar élni, és azt akarjuk, hogy a gyermekeink magyar szavakon, magyar kultúrán nôjenek fel, akkor csakis ide lehet jönni.” (férfi, 44 éves, Erdély) A beilleszkedés buktatói A fentiek alapján azt feltételezhetnénk, hogy a határon túlról érkezett magyar bevándorlóknak – akiknek nemzetisége, anyanyelve, történelmi és kulturális hagyományai azonosak a fogadó népességével – a beilleszkedése zökkenômentes, vagy legalábbis kevesebb nehézséggel jár. Ez sok szempontból nyilván így van,

86


2010.03.17 15:03:48

hiszen nem szembesülnek mindazokkal a nyelvi és kulturális akadályokkal, amelyek az idegen nyelvû és kultúrájú bevándorlók munkaerôpiaci és társadalmi beilleszkedését megnehezítik. A nyelvi és kulturális akadályok hiánya csökkenti a migráció költségeit és kockázatát (még azok számára is, akik nem rendelkeztek célországbeli kapcsolatokkal a migráció elôtt). Ennek ellenére azonban a beilleszkedés folyamata gyakran mégsem nevezhetô zökkenômentesnek. Az erdélyi vendégmunkások körében végzett kutatások 3 például rámutattak arra, hogy olykor az ún. etnikai migránsok is szembesülnek az anyaországnak tekintett fogadó ország idegenségével, és az azonos nemzetiség ellenére a gazdasági és a nemzeti kirekesztés mindennapos realitását tapasztalják meg Magyarországon. A kutató szerint ez ahhoz vezet, hogy fokozatosan újraértelmezték nemzeti identitásukat, és magyarságtudatuk a magyarországival szembehelyezkedve erôsödik meg. Az anyaországba való „hazatérés” gyakran tehát csupán egy ideológiai konstrukció, és valójában nem minden esetben jelent könnyû beilleszkedést a régi-új hazába. Nyilván a gyakran nem bejelentett munkát végzô, bizonytalan jogi státussal rendelkezô és ideiglenes tartózkodást tervezô vendégmunkások beilleszkedési feltételei és esélyei mások, mint azoké a bevándorlóké, akik rendezett jogi státussal és a hosszú távú tartózkodás, letelepedés céljával tartózkodnak a fogadó országban. A Bevándorlók 2002 vizsgálat arra is rávilágított, hogy napjainkban a szomszédos

országokból érkezôk végleges letelepedését nemegyszer ideiglenes – munkavállalási vagy tanulási célú – migráció elôzi meg. Ez fôként a fiatalabb migránsok körében gyakoribb, és lehetôvé teszi az áttelepülés alaposabb elôkészítését, a lehetôségek jobb feltérképezését, szemben a migráció azon korábbi típusával, amely egy – térben és idôben jól behatárolható – egyszeri, és a visszatérés lehetôsége nélküli esemény volt (a rendszerváltások elôtt, a határok átlépésének korlátozása idején). Ugyanakkor napjainkban a végleges letelepedés szándékával érkezô bevándorlók esetében is nagyobb az esélye annak, hogy – a megnövekedett utazási lehetôségek következtében – megfelelôen feltérképezett környezetbe érkezzenek, valamint – a migráns kapcsolathálók egyre intenzívebb mûködésének köszönhetôen – a korábban áttelepült családtagok, rokonok által elôkészített terep fogadja ôket. Ennek ellenére mégis sokan szembesülnek különféle problémákkal, nehézségekkel, fôleg a megérkezést követô elsô idôszakban. Ezek többnyire abból adódnak, hogy a megszokott lakóhely elhagyása következtében a szokásos hétköznapi dolgok megváltoznak, a meglévô életvezetési technikák használhatatlanná válnak, és ez nagyfokú idegenség- és bizonytalanság-érzetet eredményezhet, még akkor is, ha az új környezet nem idegen nyelvû. Továbbá az új élettér kialakításának, a lakhatás és a megélhetés biztosításának a feladatai mellett a migrációval járó ügyintézési procedúra is terheli az áttelepülôket.

87


2010.03.17 15:03:49

„Még a mai napig sincs állampolgárságom, pedig már másfél éve, hogy beadtuk. (…) Ez jelentett gondot, ez a rengeteg utánjárás, sorbaállás, mit tudom én, ötvenféle papír…” (nô, 45 éves, Kárpátalja) „A papírok intézése az egy idegôrlô borzadály, amin keresztül kell menjen az ember…És az anyagi része az egy másik dolog. Rengeteg. (…) Neki [a férjemnek] rettentôen fájt ez az ügyintézés, borzasztóan megtiporta. Nagyon. Hogy, hogy képzelik, hogy ô ezt végigcsinálja. Azt mondta, hogy ô nem is megy el vizsgázni, hát ô magyar, miért kell bizonygassa.” (nô, 28 éves, Erdély) A kérdôíves vizsgálat során a megkérdezettek egy 0-tól 10-ig terjedô skálán osztályozhatták, hogy Magyarországra érkezésüket követôen milyen fokú nehézségekkel találkoztak tizenegy különbözô területen 4 . Ez alapján is látható volt, hogy a kezdeti idôszakban leginkább a magyarországi tartózkodáshoz, illetve letelepedéshez szükséges hivatalos ügyintézés okozott nehézséget a bevándorlók számára: a megkérdezettek közel felének jelentett ez komoly problémát. Ennél jóval kevesebb, de még így is jelentôs (37%) volt azoknak az aránya, akik megélhetési, anyagi nehézségekrôl számoltak be. A szülôföldtôl való elszakadás és az idegen környezet miatt fellépô problémák – a honvágy, a helyismeret hiánya – a bevándorlók egyharmadánál jelentkeztek. Ennél valamivel kevesebben (25%) élték meg problémaként a kapcsolatok hiányát.

Nyilván nagy szerepe volt a kezdeti idôszakban kapott segítségnek abban, hogy lakásgondokkal a megkérdezetteknek kevesebb mint 30%-a szembesült, és a munkahelytalálás, valamint a mindennapi életben való eligazodás is alig több mint egyötödüknek jelentett gondot. Családi problémák csupán a megkérdezettek egytizedénél adódtak, jelezvén, hogy az elmozdulások többnyire családi „jóváhagyás” mellett történtek (sôt, mint a motivációk is tükrözték, sok esetben családegyesítési céllal), tehát nem a családok „szétszakadásával”. Bár a nyelvtudás – mint várható volt – kevésbé jelentett problémát a vizsgált csoportban, mégis elôfordult: 3,3%-uk számolt be nyelvi nehézségrôl, ami feltehetôen inkább a hivatalos ügyintézés során fordult elô. A kezdeti nehézségek idôvel valamennyi területen csökkentek. Bár a megkérdezés idején is az ügyintézés, a megélhetési, anyagi nehézségek és a honvágy jelentették a leggyakrabban említett problémákat, de már csak a bevándorlók alig több mint egyötödénél fordultak elô. Az a tény, hogy a kapcsolatok hiánya, a helyismeret hiánya és a mindennapi életben való eligazodás már csupán kevesebb, mint egytizedüknél okozott nehézséget, arra utal, hogy többségüknél kialakult bizonyos otthonosságérzet az új környezetben. Ezt a bevándorlók szubjektív megítélése is alátámasztja: a vizsgálat idején már a megkérdezettek több mint fele állította, hogy inkább Magyarországon érzi otthon magát, és közel egyharmaduk azt, hogy mindkét helyen – a szülôföldjén és az új hazában – egyformán otthon van.

88


2010.03.17 15:03:49

A szülôföldhöz való kötôdés a vizsgált csoport alig egytizedénél volt erôsebb, mint az új környezetben való otthonosság, és elenyészô (2%) volt azok aránya, akikre egyfajta elszigetelôdés volt jellemzô, vagyis egyik helyen sem érezték igazán otthon magukat. Ez utóbbira jelentenek példát az alábbi interjúrészletek: „Nagyon nehéz elszakadni onnan, majdnem lehetetlen. Tulajdonképpen feldolgozhatatlan egy életen át. Mindig csak a második nemzedéknek sikerül, aki már itt született. (…) Hazamegyek, feltöltôdöm, de közben már érzem, hogy nem tartozom oda. (...) Egy ilyen se így, se úgy állapot.” (nô, 48 éves, Erdély) „Ott már nem vagyunk otthon, és itt nem vagyunk itthon (…) ilyen hontalanság érzet... és »hazamegyünk«, meg amikor otthon vagyunk, akkor is azt mondjuk, hogy ide »hazajövünk«, de egyik sem az igazi már. (…) Új gyökerekre nekünk nincs esélyünk, azt hiszem. A gyerekeknek igen, nekik ez fogja jelenteni az otthont, mint ahogy nekem is az otthont mégiscsak Erdély jelenti.” (nô, 31 éves, Erdély) „Mintha két part között lennék, sok minden fûz oda is, ide is, de már nem vagy sehol sem igazán… Itt sosem leszel igazán otthon, ott meg már sose leszel igazán otthon. Azt még kiszámolom, hogy a temetôben a sírok mikor járnak le, azt még ki fogom váltani…” (nô, 51 éves, Erdély)

Ezzel együtt – és a kezdeti hátrányos megkülönböztetések és „külföldi-érzés” ellenére – a magyar ajkú bevándorlók mintegy 60%-a úgy ítélte meg, hogy könnyen beilleszkedett. További 22%-uk úgy vélte, hogy beilleszkedett ugyan, de nem ment könnyen, 16%-uknak csak részben sikerült beilleszkednie, és mindössze 2% volt azoknak az aránya, akik úgy érezték, egyáltalán nem illeszkedtek be. A szülôföldhöz fûzôdô szálak A bevándorlók jelentôs hányada otthon érzi ugyan magát Magyarországon, de ez általában nem jelenti a szülôföldtôl való elszakadásukat. Bár több mutató alapján is az látható, hogy többségük megtalálta a helyét az új környezetben, mégis jelentôs arányban számoltak be az otthoni kapcsolatok, valamint az elhagyott szülôföld hiányáról. A hiányérzet elsôsorban a régi mikrokörnyezet személyes kapcsolataira vonatkozik: a legnagyobb arányban a családtagok hiányát említették (60%), ennél jóval kisebb, de még jelentôs arányban a rokonok, barátok hiányát (43%). Az elhagyott országrészek, tájegységek hiánya 41%-uknál jelent meg, és alig több mint egyharmaduk (35,6%) számára hiányzott maga a település (falu vagy város), ahol a migráció elôtt élt. Legkevésbé az elhagyott ország egészének a hiányáról számoltak be: ezt mindössze a megkérdezettek egytizede említette. A személyes kapcsolatok hiánya nem meglepô, hiszen a bevándorlók többségét számos családi, rokoni szál fûzi a migrációt követôen is 89


2010.03.17 15:03:49

a szülôföldjéhez. Nagyon sokan számoltak be a szülôföldön hagyott családtagokról, elsôsorban ott élô szülôkrôl, testvérekrôl. A migráció többnyire nem jelenti az otthon hagyott kapcsolatok felszámolását, még akkor sem, ha ezek mûködtetésének térbeli, idôbeli akadályai vannak, és ápolásuk költségesebb. Ez a kapcsolattartások, illetve „hazalátogatások” gyakoriságában is megnyilvánul. Többségük rendszeresen ápol kapcsolatot (telefonon, levélben, e-mailben) szülôföldjén élô családtaggal, rokonnal, baráttal, és egyötödük havi gyakorisággal, további 48%-uk évente többször hazalátogat. Mindez arra utal, hogy a bevándorlókat „virtuálisan” körülvevô mikromiliô a valóságos fizikai térben országhatárokkal szabdalt. Ha ezek a kapcsolatok nem is jelenthetnek közvetlen segítséget a mindennapi életben, a kölcsönös bizalmat jelentô, érzelmi támogatást nyújtó szerepüket minden bizonnyal megôrzik. Ennek nyilván szerepe van abban, hogy a magyar identitás mellett sajátos kisebbségi identitás is jellemezte e bevándorlókat (attól függetlenül, hogy megkapták-e már a magyar állampolgárságot). Az identitásuk jellemzésére felkínált kategóriák közül 4,8-as átlagot kapott (az ötös skálán) a „magyar” identitás, ugyanakkor 4,3-at a „vajdasági magyar”, valamint a „kárpátaljai magyar”, 4,5-öt a „felvidéki magyar”, és 4,6-ot az „erdélyi magyar” identitás-kategória. Ezzel szemben a kibocsátó

ország egészéhez kötôdô (ukrajnai, romániai, jugoszláviai, szlovákiai magyar) identitás kevésbé volt jellemzô (2,8-as átlag). Összességében tehát elmondható, hogy a mindkét – a kibocsátó és a fogadó – országban fenntartott személyes kapcsolatok sajátos kettôs kötôdést eredményeztek a bevándorlók nagy részénél, amelyet az identitásukban jelenlevô regionális „kötôdésük is tükröz”.

1. E vizsgálat a szomszédos országokból érkezett és 2001-ben Magyarországon bevándorló státust szerzett 18 év feletti személyek 1015 fôs reprezentatív mintáján készült 2002 nyarán a Népességtudományi Kutatóintézet A magyarországi bevándorlás okai és következményei címû kutatási projektjének keretében. A bemutatott eredmények a reprezentatív vizsgálatra épülnek. Az idézett interjúrészletek (amelyek részben ebbôl, részben egy korábbi kutatásból származnak) a bevándorlás néhány sajátosságának illusztrálására szolgálnak. 2. A „határ”, illetve a „határontúliság” szemléletének érdekes példáját nyújtja a következô interjúrészlet: „Sajnos a történelem úgy hozta, hogy a két föld között, Kárpátalja és Magyarország között kerítést húztak. Jóska bácsi – akit az emberek így neveznek – húzta egy ceruzával, és megvan. Nagyberek magyar falu maradt kint, és Magyarország maradt bent.” (férfi, 51 éves, Kárpátalja) 3. Érdekes módon ezek egy amerikai származású szociológus, Jon Fox nevéhez kötôdnek, aki az etnikai kapcsolatok tanulmányozásához kiváló terepnek látta a kelet-európai kisebbségeket, és éveken keresztül folytatott terepmunkát ezekben az országokban. 4. Azokat tekintettük nehézséggel szembesülôknek, akik a felsorolt területeken legalább közepes, azaz 5-ös erôsségû problémát érzékeltek.

90


2010.03.17 15:03:49

Dokumentumfilmmel a diszkrimináció ellen Ruszkai Nóra – A kollektív tudatunk mellett a kollektív lelkiismeretünkre is hatnak – „Egy ország dokumentumfilmek nélkül olyan, mint egy család fotóalbum nélkül.” (Patricio Guzman) Patricio Guzman dél-amerikai dokumentumfilm rendezô gondolata mindig megmelengeti a szívemet. Számomra ez a mondat egyrészt az emlékeink fontosságáról, másrészt pedig az összetartozásról szól. Az emberben ôsidôk óta él az a késztetés, hogy valamilyen formában elmesélje, megörökítse a vele történteket. A 19. századtól kezdve ezt eleinte a fényképezôgép, majd késôbb a mozgókép segítségével meg is tette. A családi fotográfia mindig is a legnépszerûbb fotómûfajok közé tartozott és a portréfényképezéshez hasonló módon fejlôdött, változott. Készült fénykép az újszülöttekrôl, a gyerekek kedvenc játékairól, az iskolás gyermekrôl, az elsôáldozóról, az eladó sorba került lányokról, a legénykorról, a katonaemlékekrôl, háború idején a csonka családokról, az esküvôrôl, az utazásokról, a családi ünnepekrôl, több generáció együttlétérôl, és olykor az elhunytakról is lemezre exponáltak még egy utolsó képet. A Kodak cég a ’90-es években folyamatosan tesztelte a fényképgyárakban elôhívott és kidolgozott fotókat, és érdekes következtetésre jutott: az összes elkészült fénykép kilencven százaléka szerte a világon

családi fotó, azaz a magánélet eseményeit, jeles ünnepeit megörökítô fénykép. Az emberekben kultúrától és társadalmi helyzettôl függetlenül él a vágy, hogy a szülôk és a nagyszülôk életét az unokák, dédunokák is megismerjék. Emlékezzenek rájuk akkor is, amikor a képeken szereplôk már nem élnek. Erre a célra pedig sokáig a legegyszerûbb és leghitelesebbnek tartott eszköz a fényképezôgép volt. Mára a múzeumok, a közgyûjtemények és több társadalomtudomány is felfedezte a privát fotográfiákban rejlô lehetôségeket, e szerint a múltról alkotott hiányos kép feltárásához és értelmezéséhez szervesen hozzátartozik a történelem hétköznapi szereplôinek élete is. Errôl vallanak a több generáción át megôrzött és gyarapított családi fotográfiák. Albumok, kalapdobozok, fiókok rejtik olykor másfél évszázad személyes történelmét. A családi fotók valóságos kincsesbányát jelenthetnek annak, aki eddig fel nem használt vizuális információs források után kutat. Ezeken keresztül évtizedekkel korábbi eseményeket lehet jobban megérteni, letûnt korok, korszakok történéseit lehet más szemszögbôl átélni. A képek számos olyan információt hordoznak térrôl, idôrôl, szokásokról, melyeket észre sem vesz az, aki csak a nagymamát vagy az unokát látja meg az átlapozott albumban. A családi fotók egyik legfontosabb jegye, hogy mást jelentenek annak, aki a szereplôje és érintettje, és mást annak, aki ismeretlenül szemléli az emlékképeket. 91


2010.03.17 15:03:49

A „privát fotó” és a „családi fotó” mára a vizuális antropológián, az életmód-kutatásban és a folklorisztikán belül is figyelemre méltó szakirodalommal tekintélyesedett. Hiszen a családi kép: jelkép. A családi fotóalbumok pedig vizuális naplók, amelyek folyamatában ôrzik meg az idô múlását, a mikroközösségek életének képi dokumentumait, így válva részévé a közösségi emlékezetnek. Így van ez a dokumentumfilmek esetében is. Ebben a válogatásban pedig olyan remek alkotásokkal találkozhatunk, amelyek sokszor valóban leginkább egy családi fotóalbumra emlékeztetnek. A különbség a film formanyelvén túl még az is, hogy mindig egy kívülálló – jelen esetben a rendezô – koncepciója mentén haladva ismerünk meg sorsokat, leszünk szemtanúi élettörténeteknek, vagy éppen sorsfordító helyzeteknek. Olyan, fôleg európai dokumentumfilmesek munkáit választottam, akik kreatív elemekkel, néhol szinte fikciós filmekre jellemzô pontossággal adják tudtunkra saját történeteiket. Az erôs és egyben eredeti dramaturgiai elemek, a legtöbb esetben szépen komponált képekkel együtt komoly jelentéstöbblettel ruházzák fel a filmet, így téve a nézôt akaratlanul is az események részesévé. Létrejön a film saját valósága, és ez a látottak továbbgondolására, és talán állásfoglalásra is késztet. Nézve ezeket a filmeket talán sikerül Guzman gondolatát is átéreznünk, és az elsô blikkre hozzánk képest nagyon másnak és távolinak látszó sorsok hordozói, a film végére akár már családtaggá is válhatnak.

Az országhatár, a nemzet és az identitás fogalmak a 21. században már mást jelentenek, mint korábban. A jelen társadalmi, politikai és ökológiai eseményei együttesen járultak hozzá e fogalmak újragondolásához. Mindezek ellenére az életkorunkból, a világnézetünkbôl és egyáltalán az eltérô személyiségünkbôl fakadóan rendkívüli módon szeretünk kategóriákban gondolkodni: mert úgy hisszük, vagy talán úgy tanultuk, ez kényelmesebb, könnyebb, egyszerûbb. A válogatásba bekerült dokumentumfilmek elsôsorban az idegenekkel szemben táplált esetleges rossz beidegzôdéseinket, a reflexként bennünk mûködô negatív attitûdöket célozzák meg, és kínálnak helyette egy teljesen más hozzáállást, amit nevezzünk egyszerûen nyitottságnak. Az itt elemzett filmek közül a családi fotóalbum megközelítésre az Ez én vagyok! címû alkotás rímel leginkább: mai történet Németországból, három afro-német fiatal fôszereplésével. A film valójában három portré, melyek több ponton összekapcsolódnak egymással, jól kihasználva és egyúttal hangsúlyozva a szereplôk életében lévô párhuzamokat. Mindhárman apa nélkül nôttek fel, és a zenében találták meg identitásukat, afrikai származásuk miatt pedig a mai napig idegennek érzik magukat Németországban. Adé zenész, Mamadee énekesnô, D-Flame pedig ismert rapper, akik zenéjükkel és életmódjukkal hívják fel kortársaik figyelmét a toleranciára, egymás elfogadásának és tiszteletének fontosságára, és aktívan küzdenek a rasszizmus ellen. A film olyan mondhatni egyetemes kérdésekre keresi a választ, mint

92


2010.03.17 15:03:49

a barátság, a haza fogalmai, kinek mit jelent a kultúra szó, illetve milyen valós határok húzódnak az emberek között. Az erôs karakterek, a zene és a mély-interjúk együttesen komoly összhatásban részesítik a nézôt. A Honnan jövünk? és a Merre tartunk? kérdésekre származásunktól függetlenül mindannyian keressük a választ, hiszen egyik nélkül nem érthetjük meg a másikat. A film sokadik üzenete pedig talán az, hogy a tolerancia szinonimája lehetne a figyelmesség, az odafigyelés is. A holland Ingeborg Jansen két filmmel is szerepel a gyûjteményben. Az egyik kedvencem A „Chicago tömbház”, avagy történetek a liftbôl, ami jó példa az ún. „démonizálásra”. A történetek Antwerpen egyik hírhedtté vált lakónegyedébôl származnak. „Ahol bevándorlók élnek, az csakis rossz és veszélyes hely lehet. Pedig ez nem igaz.” – hallatjuk a helyiek véleményének cáfolatát a filmben. A 25 emeletes háztömb lakói mind bevándorlók, közel 40 náció él itt együtt. Marginalitásukat mi sem példázza jobban, mint hogy a belgák közül is csak a legszegényebbek merészkednek „közel” hozzájuk. A filmbéli történetek origója a lift, ahová már a film elején „beszállunk”. A készítôk az elsô perctôl felvállalják jelenlétüket. Többen a stábot megpillantva be sem szállnak a felvonóba, mások szóba elegyednek velük, vagy éppen rappelnek a kamerába, megint mások szótlanul utaznak. Életszerû helyzet egy valahol mégis csak mesterséges szituációban: hiszen még egy kamera is jelen van. A kamera nézôpontja pedig a nézôé is egyben, így az elsô perctôl részeseivé válunk az

eseményeknek. A lift számomra az együttélés kényszerét is szimbolizálja. A felvonó világok között jár le-föl egész nap, mintha a bibliai Bábel torony mai változatát látnánk. Minden utas más nyelven beszél, a származásukat tekintve gyakran kontinensek választják el az itt élôket egymástól, de ebben az új világban mégis meg kell próbálniuk együtt élni. Az országhatár és a nemzet jelentése itt már elveszti jelentôségét. Megmarad viszont a társadalom alappillére: a család, a benne tovább élô hagyományokkal és kultúrával. Minden városnak megvan a saját Chicago tömbháza, a helyi társadalomra jellemzô feliratokkal és graffitikkal a liftben. A film szereplôi ebben a mesterségesen kreált nemzetköziségben próbálnak együtt élni. Helyzetük a kívülállók által erôsen stigmatizált, a toronyház lakói mégis biztonságosnak érzik ezt a közeget. Az ok nagyon egyszerû: ismerik egymást. Mert minél távolabb kerülünk – mind fizikai, mind mentális értelemben – egy adott társadalmi csoporttól, annál erôsebbek az elôítéleteink. A következô filmet is a holland Ingeborg Jansen rendezte, ezért helyszínét és témaválasztását illetôen is hasonló az elôbbihez. A mecset árnyékában Rotterdamban játszódik, ahol a több mint 100 éves múltra visszatekintô híres Feijenoord Stadiontól pár száz méterre épül Nyugat-Európa legnagyobb mecsete. Dacára a holland szabadelvû gondolkodásnak, ez az épület már rendkívüli méretei miatt sem hagyja hidegen a környéken élôket. A film fôként a szemközti lakótelepen élôk ablakaiból követi nyomon e nagyszabású 93


2010.03.17 15:03:50

építkezést, de közben bepillantást enged a megszólalók privát szférájába is. Az itt élôk többsége eltérô nemzetiségû, más-más vallású, életkorú és világnézetû ember, amit a film rendezôje remekül ki is használt. Bár a szereplôk merôben eltérô véleménnyel rendelkeznek mind az iszlám vallást, mind a mecset építését illetôen, az egész filmet átszövô humor oldja a feszültséget. A rendezô nem összeugrasztani akar, és így jól példázza a 2008-ban a mecset kapcsán kialakult holland helyzetet. Rotterdamot ma már Európa iszlám központjaként tartják számon és sokan már csak „Eurábia” néven emlegetik. A fôpolgármester muzulmán, és talán ezért sem véletlen, hogy Nyugat-Európa legnagyobb létszámú iszlám közössége is itt él. Bár Hollandiával általában a multikulturalizmus, a liberális gondolkodás és az egyéni szabadsága címszavak alatt szoktak példálózni, e film alapjául szolgáló jelenség mégis nagy port kavart. Miért lehet mégis tanulságos? Mert még így sem ugyanolyan fajsúlyú dolog egy épülô iszlám imahely méreteirôl, mint például egy etnikai kisebbség idegenben való létjogosultságáról vitatkozni. Kétségtelen, a hollandok még így is jóval Európa elôtt járnak. A Bevándorlók címû dokumentumfilm a mai Németországban élô bevándorlók helyzetét mutatja be három középkorú férfi portréján keresztül. Itt ismét a megismerés a kulcsszó. A fôszereplôk mindegyike az átlag német állampolgár életét éli. Személyükben hétköznapi foglalkozásokkal találkozunk: zenetanár, buszsofôr és fociedzô. A közös szál mindhármuk

esetében az, hogy bevándorlók. Miközben származásukról és Európába kerülésükrôl mesélnek, az otthonukban és a munkahelyükön látjuk ôket viszont. Ez a fajta képiség a filmben tovább erôsíti a rendezô azon szándékát, hogy a származásnak egyáltalán nincs jelentôsége, mindenki csak boldogulni szeretne. Az önvallomások általában nem a látottakkal egyidôben hangzanak el. A legtöbb esetben a szereplôre jellemzô szituációk és erôs képsorok alatt bontakozik ki a karakter. Az antropológiában sokat kutatott akkulturáció – kulturális alkalmazkodás – mértéke leginkább a zenetanár és a fociedzô esetében érhetô tetten. Ôk az évek során oly mértékben illeszkedtek be új hazájukba, hogy immár aktívan formálják és alakítják is azt. A film másik érdeme, hogy igyekszik képekben megfogalmazni az olyan, szavakkal nehezen megragadható hangulatokat, mint kívülállónak és/vagy magányosnak lenni egy idegen országban. Így a puszta megfigyelôk státusból a film végére szinte észrevétlenül bennfentesekké, kicsit még barátokká is válunk. A Fizess és nôsülj! olyan akár egy igazi vígjáték, ugyanakkor az alaptörténet minden Bevándorlási Hivatal rémálma. Marko és Atanas a két szerb jóbarát, európai útlevelet akarnak szerezni, és ennek érdekében szinte bármire képesek. A film a képiség és a narratíva tekintetében is leginkább egy home videóhoz hasonlít: ide-oda mozog a kamera, a szereplôk „kiszólnak” hozzánk, élesben veszik fel az egyes helyzeteket, minden az orrunk elôtt történik, és véletlenül sincs kozmetikázva.

94


2010.03.17 15:03:50

Bizonyos értelemben annyira gátlástalan és direkt, hogy feszegeti a dokumentumfilm mûfaji határait. A film készítôi és részben szereplôi éppen azzal a kényes témával foglalkoznak, ami már több hollywoodi kasszasiker alaptörténetéül is szolgált: érdekházasság állampolgárságáért, zöldkártyáért, útlevélért stb. De ki adná egy ilyen abszurd témához a nevét és az arcát is? Mert ebben a filmben éppen ez történik. A két fôszereplô a szemünk láttára tárgyal prostikkal, vagy éppen egyetemista lányokkal az ál-házasság költségeirôl, és az „orrunk” elôtt csapják be a hivatali ajtót is, amikor kiderül, hogy az egész házasság csak egy színjáték. De azért ennél többrôl van itt szó. A nyugat-európaivá válás sok Unión kívüli országban élô fiatal álma. A film által megismerjük a bevándorlók motivációit, otthon maradt családtagjaikat, az idegenben való lét napos- illetve árnyoldalát. Nyugodtan tegyük fel magunknak a kérdést: mi lehet annyira fontos, hogy a célom elérése érdekében felvállaljak egy hasonló élethelyzetet? Ezt a filmet talán éppen e kendôzetlen, provokatív hangvétele miatt a világ számos országában vetítik és forgalmazzák, beleértve az Egyesült Államokat is. Kiváló példa arra, hogy sokszor nem a gondosan komponált képek és a kifinomult operatôri munka tesz mûködôvé egy filmet, hanem elegendô lehet egy aktuális téma, bátor ötlet, szokatlan nézôpont és eredeti szereplôk. Végül az Egymásra utalva címû spanyol filmet emelném ki, visszautalva a családi fotó témakörre. Dél-amerikai bevándorlók ápolnak idôs,

beteg embereket, akik éppen saját családtagjaikra nem számíthatnak öregségükben. A film szépen szerkesztett képekben mutatja be azokat az intim helyzeteket, amik egy idôs, kiszolgáltatott ember és tulajdonképpen egy kívülálló – jelen esetben bevándorló – között jön létre. A film kapcsán éppen az idegen szó jelentésén érdemes elgondolkodnunk. Nézôpont kérdése, hogy egy ilyen szituációban ki számít idegennek. Itt Kelet-Európában gyakori jelenség, hogy emberek itthon hagyva mindent és mindenkit éveken át vigyáztak mások gyerekeire, vagy éppen idôs hozzátartozójukra. Rendkívül ellentmondásos az ilyen helyzet, hiszen az ún. idegen elhagyja saját családját és szeretteit azért, hogy egy távoli országban egy számára idegen embert családtagjai helyett gondozzon, ápoljon és szeressen. Az egyik Kolumbiából érkezett nô éppen arról beszél, miközben egy idôs spanyol férfit öltöztet, hogy miközben itt végzi a munkáját a saját otthon maradt apja jár az eszében. A film igyekszik mindkét oldalt bemutatni, de a bevándorlók életérôl mégis többet megtudhatunk. Bár a megélhetés és a pénzkereset szempontjából könnyebb lett az életük, sok mentális problémával meg kell küzdeniük: bizonytalansággal magánnyal, depresszióval, lelkiismeretfurdalással. Íme egy újabb kiváló példa arra, hogy minden viszonyítás kérdése. Ha sikerül átéreznünk ezt a helyzetet, és felfedeznünk a párhuzamokat akár ismerôseink hasonló példáján, külföldi munkavállalásán keresztül, biztosan másként fogunk tekinteni a nálunk boldogulni próbáló bevándorlókra is. 95


2010.03.17 15:03:50

A dokumentumfilmek egyik feladata szerintem éppen az, hogy megtalálják az adott korszakra és kultúrára érvényes új témákat. Amennyiben sikerül egy-egy történetet hitelesen, eddig még nem látott módon feltárniuk, akár konkrét változást is eredményezhetnek. Kicsit olyan, mintha a kollektív tudatunk mellett a kollektív lelkiismeretünkre is hatnának. Esetünkben a történetmesélésen túl fôként az Európa-központú,

sokszor kifejezetten egocentrikus gondolkodásmódunkon próbálnak változtatni. Megértésre és az egymásra való odafigyelésre ösztönöznek, de még az idegenellenes gondolkodásmód okainak – mint például a munkanélküliség, tudatlanság, félelem stb. – feltárására is alkalmasak lehetnek. A változás ugyanis a fejekben fog elôször elkezdôdni, a filmek legfeljebb csak katalizátorok.

96


2010.03.17 15:03:50

A Chicago és a Mecset – tudata mélyén minden nézô elôítéletes Muhi Klára Az elsô piramisok megépülése óta minden kultúra tisztában van az épületek szimbolikus jelentôségével, félmúltunk történelmében talán elég a New York-i Kereskedelmi Központ, a bukaresti Televízió székházának, vagy a berlini fal szerteágazó kulturális konnotációira utalnunk. Ingeborg Jansen dokumentumfilm rendezô, miközben a bevándorlók özönétôl megrettent belga-holland társadalom tudatállapotát vizsgálja, pontosan tudja ezt. A „Chicago tömbház”, avagy történetek a liftbôl Az antwerpeni óriás-tömbházat a környéken csak Chicagónak hívják. Lakik benne mindenféle népség. A kamera beköltözik a liftbe, ismerkedünk a lakókkal. Üdítôen sokszínûek. Középkorú, megállapíthatatlan nemzetiségû férfi a fiával, török család, fekete asszonyok, európai ruhában, kiöltözve, valami partiba mennek, teli a kezük csomagokkal. Hárman szeretnének egyszerre beszállni, mulatságosan helyet cserélgetnek egymással és a nagy pakkokkal az egy embernek való helyen, – akárha egy középfajú vígjáték elsô képsorait látnánk. A csinos fekete asszony –, aki végül marad –, elegáns, prémgalléros kabátban franciául telefonál. A kamera türelmesen figyel a lift belsejébôl. A kissrác a nôvel szemben olykor belenéz a kamerába. Belenézhet, A „Chicago tömbház” ugyan is szituációs dokumentumfilm, melynek alkotója úgy döntött, itt, a liftben fogja megtalálni

szereplôit. A lift-helyzet után pásztázzuk kissé a névtáblákat: afrikai, arab, távol-keleti, török, elvétve egy-két európai név. Végre a házat is szemügyre vesszük. Körülbelül olyan, mint a mi fél kilométer hosszú lakótelep monstrumunk, az Árpád híd budai hídfôjénél. A Bauhaus megcsúfolásaként épültek ezek a 8-10 falunyi embert magukba olvasztó betonhasábok valamikor a ’60-as, ’70-es években, szerte Európában. E sorok írója is évekig látogatta disszidens apját a Kádár-korszakban egy hasonló svájci épületben. Az elsô próbatétel, hogy megtalálod-e a több tucat bejárat közül a sajátodat. Semmi támpont, rengeteg kudarc, napokig kell gyakorolni. Amikor már beletörôdsz, hogy itt egy „senki” vagy, váratlanul könnyebb lesz a tájékozódás. Valószínûleg a rendezô is elveszettnek érezte magát a filmtervével ebben a monstrumban. Nyilván ezért találta ki, hogy a liftben fog „kasztingolni”. Aki barátságos, tûri a kamerát, szívesen megnyilvánul, és behív a lakásába, az már szereplôjelölt. A dokumentumfilm sine qua non-ja, tudjuk, nem a stílus, hanem a módszer. Képkivágat, kameramozgás, tempó, zene, seregnyi artisztikus szempont ebben a mûfajban nem túl lényeges. Hol és hogyan találom meg a szereplômet, miért épp ô kell nekem, beszéltetem, vagy „akcióztatom”, az élethelyzeteit megrendezem, és eljátszatom vele (esetleg mással), vagy csak rögzítem, amit csinál – csupa nyitott 97


2010.03.17 15:03:50

kérdés. Mire tudom rávenni, mennyire tudok az életterébe behatolni, és ott mit kell tennem, hogy találjak is valami használhatót? Nem minden dokumentumfilm árulja el a módszerét. A belga rendezônô viszonylag nyílt lapokkal játszik. Hogy végül hány lakásban járt a stáb, hány sorsba kotort bele, és milyen mélyen, azt persze nem tudhatjuk. A lift-módszer viszont – ami az egyébként mindig kényes dokumentum felvételek terepén abszolút fair – ôt is, a lakókat is szabaddá teszi. „Kellünk egymásnak, vagy nem, a földszintig kiderül.” A „Chicago tömbház”, ez az antwerpeni házszörny, tömegszállás peremhelyzetû emberek számára: ”Most… tavaly… 3 éve… jöttem Tajvanról, Marokkóból, Antwerpen túlsó felérôl, ahol azért jobb az élet… a szomszéd házból, csupa belga közül, mert nem bírtam elviselni, hogy lenéznek…” Ilyen mondatok hangzanak el bemutatkozásul. A lakók közül sokan restellik, hogy itt élnek: „Összeraktak ide mindannyiunkat. – így Sandra, a kilencedikrôl – Mikor kérdik hol lakom, sose mondom, hogy a Chicagóban, csak azt, hogy a bal parton. Kicsit szégyellem.” Innen a liftbôl egyébként úgy tûnik, a Chicago lakói békében megvannak egymással. Talán beljebb kellene hatolni, az ajtók mögé, megtudni milyen is az élet valójában ezen a szárazföldi Titanicon. Louis a harmadikról például könnyen becserkészhetô. Nyugdíjas és kicsit unatkozik, már benn is vagyunk a lakásában. Miközben rutinosan elmosogat, mond egy-két dolgot magáról.

Kétség kívül nem a szokványos élet az övé. A hatvan körüli, még mindig fess férfi a negyvenes éveiben járó kedves, csúnyácska tajvani Varisával és a nô két kamasz gyerekével él együtt. Miközben Varisa takarít egy szállodában, a nagyapa korú Louis végzi a házimunkát, próbálja nevelgetni Varisa gyerekeit. „42 évi házasság után egyszer csak dobva lettem. – meséli mosogatás közben – Elôször egy belga nôvel próbálkoztam, de az nagyon független asszony volt, a férje nyugdíjából élt. Úgy éreztem magam a lakásában, mint egy dísztárgy, vagy egy bútordarab. Varisa 3 éve a feleségem.” A vidám, nyílt, 35 körüli, alaposan elhízott Sandra is beengedi a kamerát. Sandrának két kiskamasz fia és gyönyörû mosolya van. 5 éve lakik a Chicagóban a kilencediken. Esténként egy fiatal marokkói fiúval csetel. „Hány cigit szívtál ma?” – kérdi a fekete szemû fiú a monitoron a szomszéd kontinensrôl. Sandra ingerkedve mutatja a félig teli cigis dobozt. „És honnan tudjam, hogy a konyhában nincs egy másik? Esküszöm, levágom a fejed, ha sokat cigizel!” – Sandra kedvesen nevetgél. „A régi férjemnek csak a barátok számítottak. Ezt a fiút az interneten találtam, ô egészen más. Igazi muszlim. Mindig tudja, hogy a Korán szerint mi a jó, mi a rossz… Többet nem akarok belga emberrel együtt élni. Ôket nem érdekli, hogy öt ember néz rád, vagy száz. De egy marokkói férfi, az igazi védelem.” A 40 körüli Rudi viszonylag új lakó, vele a közeli bárban ismerkedünk. „Na, hogy tetszik a Chicago?” – kérdi Rudit a haverja, akinek

98


2010.03.17 15:03:50

e pillanatban semmilyen lakása nincs. „Szar hely. – mondja Rudi – Beáztam, és tönkrement a mosdóm. Fölöttem egy marokkói család lakik, de a férj hazament, és amíg nem jön vissza, senki nem teheti be a lábát hozzájuk. Nálam meg nyakig ér a víz. De amiatt a genya miatt nem lehet semmit csinálni… És akkor még azt mondják rád, hogy, fajgyûlölô vagy. …Igen, igen, hogy náci vagy…” – helyesel a barát. Rudi fürdôszobája egyébként tényleg totálkáros. De Rudinak nem ez a legnagyobb baja. Volt feleségét például sokkal jobban gyûlöli, mint azt a marokkói „genyát”. „Itt hagyott 4 gyerekkel, meg egy csomó adóssággal. Folyton csak a Neckermann cuccokon járt az esze.” – és állítja, hogy az asszony évtizedekre lenullázta ôt. A fiait kénytelen volt intézetbe adni. Úszik az adósságban. „Sokszor azt gondolom, elsétálok a bankba egy fegyverrel. És vagy megpakolva végzem, vagy a börtönben.” – summázza. Körülbelül a film harmadánál felbukkan tehát egy fontos struktúra-szervezô szempont. Louis, Sandra és Rudi mindhárman házassági hajótöröttek, Ingeborg Jansen pedig úgy dönt, hogy A „Chicago tömbház”-nak ôk lesznek a fôszereplôi. Ugyan idôrôl idôre visszatérünk a liftbe, új arcokat is találunk, de nyilvánvaló, hogy a film rajtuk, hármójukon fordul meg, nekik kell valami érvényeset állítaniuk a Chicagóról. Meglepô döntés, hiszen a névtáblák tanúsága szerint itt a belgák vannak kisebbségben. Belga szemszög? Talán a megrendelô – mondjuk valamelyik tévétársaság – kérte így?

Vagy a rendezôt épp ezek az emberek érdekelték, ezekkel értett szót? Kétségtelen, hogy a dokumentumfilm – tûnjön bár ez ellentmondásnak –, meglepôen szubjektív mûfaj. Schubert Gusztáv kritikus csodálkozik rá többek közt az egyik legelsô szituációs doku-klasszikust, a Nanook, az eszkimót elemezve, hogy John Flaherty filmje valójában mennyivel többet mond el magáról Flahertyrôl, mint az eszkimókról. Jansen azonban nem magáról, hanem a kisebbségi létezésrôl szeretne beszélni. És a filmelôkészítés valamelyik fázisában valószínûleg rájött, hogy merôben új, másfajta információkhoz juthat, ha filmjében nem a kisebbségi, hanem a többségi társadalom tagjait vizsgálja, amint épp kisebbséggé válnak. A Chicagóban többféle film leforoghatott volna. Evidensen jó helyszín, tetten érhetô itt az egész bevándorlási probléma színe és fonákja. „A Chicagóban állítólag 14 nemzet lakik együtt – mondja egy fekete srác a liftben – De mi itt olyanok vagyunk, mint egy nagycsalád.” A film ennek az eufemisztikus mondatnak is utánaeredhetett volna. De Jansen számára sokkal termékenyebbnek tûnt a három belga sors felvillantása. A mindenhonnan összesereglett bevándorlók számára ugyanis, akiket összeköt a közös döntés, hogy itt akarnak új életet kezdeni, a Chicago az új világ kapuja, többnyire az egyik elsô állomása. Louis, Sandra és Rudi számára viszont inkább bélyeg, a saját közössé gükbôl való kitaszítottság Titanicja. S mivel a lejtmenet mindig szomorúbb, mint amikor még van remény, hármójuk élethelyzete 99


2010.03.17 15:03:51

minden bizonnyal drámaibb, legalábbis célközönségük számára sokkal átélhetôbb, mint az egyszerû bevándorlóké. Hogy érzik magukat ôk, a belgák, itt, ezen a soknyelvû Titanicon? Louis, ahogyan egyre többször megfordulunk a lakásában, valójában elégedettnek tûnik. Nem zavarja a házasságában sem a kor-, sem a rassz különbség. Meghatóan küzd a két idegen gyerekkel, szorgalmasan tesz-vesz a háztartásban, kedvesen incselkedik a feleségével. Ô és Varisa úgy tûnik, nap mint nap megkapnak valami olyasmit egymástól, amit belga- illetve thai házastársaiktól nem sikerült. „Sokan azt hiszik, biztos a szex miatt vagyok vele. – mondja Louis mosolyogva – A gyerekeim szerencsére elfogadták a helyzetet.” Sandra sem tûnik éppen reményvesztettnek, sôt, valószínûleg évek óta nem volt ilyen boldog. Marokkóba készül a gyerekeivel, az internetes fiú ugyanis megkérte a kezét. Marokkóban lesz a lakodalom, aztán Antwerpenben, itt a Chicagóban kezdik majd az új közös életüket. Talán szegény Rudinak is összejön valaki, akár itt a liftben – gondolja az empatikusabb nézô Louis és Sandra példáján felbuzdulva – Esetleg az a csinos magányos fekete nô a hatodikról? Annak a filmnek, amelyik rasszok és bôrszínek találkozásáról, lecsúszás és megkapaszkodás határterületén élôk ingoványos tudatállapotairól szeretne beszélni, valójában a nézô félelmeivel, fóbiáival, elôítéleteivel kell okosan manipulálnia. Már fél siker, ha olyan érzékeny, nyitott, több esélyes helyzeteket talál, ahol a nézô reflexszerûen, gyanútlanul rángatja elô

sztereotípiáit abból a mocskos zsákból, amit a többi kultúremberhez hasonlóan természetesen ma már ô is a spájzban tart. (Rudi is észbe kap, mikor kimondja marokkói szomszédjára, hogy „genya’”, tudja, hogy ilyet nem szabad kimondani/gondolni.) A legtermékenyebb rendezôi premissza tehát, hogy tudata mélyén minden nézô elôítéletes, az is, aki az ellenkezôjét gondolja magáról. Elliot Aronson és Carol Tavris Történtek hibák címû könyvükben a Los Angeles-i Tolerancia Múzeum példáját hozzák fel, ahol egy ponton felszólítják a látogatót, a továbbhaladáshoz válasszon az ELÔÍTÉLETES illetve az ELÔÍTÉLETMENTES ajtók közül. „Az utóbbi természetesen zárva van, – mondják Aronsonék –, ha netán valakinek nem esne le a tantusz. De mindig akadnak olyanok, akiknek nem esik le. Ott jártunkkor épp három askenázi zsidó verte az ajtót dühödten.” Louis maga is említ két masszív elôítéletet, amikkel meg kellett küzdenie, amikor Varisát választotta: 1. Rendes családos belga férfi távol-keleti nôvel nem áll össze… 2. Legföljebb ha a szexért… Ehhez képest Louis szerény harmóniája valóban zavarba ejtô. Azon a ponton pedig, amikor a reményvesztett Rudit egy empatikusabb nézô a Chicago valamelyik friss bevándorlójával elképzeli, A „Chicago tömbház”, avagy történetek a liftbôl címû film az ELÔÍTÉLET és a XENOFÓBIA nevû szörnyekkel vívott reménytelen küzdelemben akár egy szerény stratégiai gyôzelmet is magáénak tudhat.

100


2010.03.17 15:03:51

Elôítéletes gondolkodásunkat azonban Sandra bontakozó története dolgozza meg leginkább. Ez az internetes marokkói szerelem valószínûleg a legolcsóbb közhelyeket fogja elôhívni mindenkiben. Házasság? Máris? Hiszen még nem is ismerik egymást? Sandra mosolya persze tényleg gyönyörû. És nagyon kijár neki a boldogság. De ez a fiú ráadásul sokkal fiatalabb? Csak nem az állampolgárságért? – gondolhatjuk. És a rendezô természetesen nem segít a nézô dilemmáinak feloldásában. Sandra és a marokkói fiú épülô kapcsolata más okokból is szép lassan a film tartóvázává válik. Sandrát ugyan nem kísérjük el Marokkóba, de látunk felvételeket a pompás menyegzôrôl. Együtt izgulunk az eltûnt házassági papír miatt, ott vagyunk a reptéren, amikor a fiú megérkezik, és együtt lépünk be velük közös otthonukba, a Chicago kilencedik emeleti lakásába. A szerelmes Sandra, amint új férje mellkasára dôlve tervezgeti az elsô közös éjszakát és a közös jövôt – ez az utolsó képünk róluk. A dokumentumfilmes furcsa szerzet. Többnyire azt játssza, hogy csak úgy jön-megy fel s alá a valóság színfalai között, kérdezgeti az embereket az életükrôl. Ám a jó dokumentarista sosem mond le arról, hogy látensen bár, de egy elbeszélést is felépítsen, akár a legklasszikusabb hollywoodi – vagy ha tetszik – arisztotelészi recept szerint: eleje, közepe, vége, konfliktusok, az aranymetszés elvén a tetôpont, ahogyan a szabályos narratív filmekben. Mindezt három hôsünk közül Sandra élethelyzete kínálja fel. Jansen pedig maximálisan él a lehetôséggel. A „Chicago tömbház”

címû film szerencsésen elcsípi – méghozzá forrón – a kétgyerekes belga asszony életének egyik fontos fordulópontját. Valamint – témánk szempontjából egyáltalán nem mellékesen – Európa, e posztmodernkori Róma „barbarizálódásának” egyik mikro-pillanatát. A film végére lesz egy új, idegen ajkú lakója nem csak Sandra életének, de a Chicagónak, Antwerpennek, sôt Európának is. Jó ez így nekik? És következik ebbôl valami énrám vonatkozóan? – kérdezheti a film nézôje bizonytalanul. Tulajdonképpen honnan ez a rengeteg idegen? – kérdi seregnyi másik filmben és az idegenekkel egyre inkább elárasztott európai nagyvárosokban nap mint nap megannyi nyitottabb, türelmetlenebb vagy éppen gyûlölettel átitatott európai. Például onnan, hogy mi – Louis-k és Sandrák – választjuk ôket. Idehívjuk, kíváncsiak vagyunk rájuk, és néhányan – esetleg egyre többen – megpróbáljuk megtalálni velük, mellettük a boldogságot. Aztán vagy sikerül, vagy nem. A mecset árnyékában A blokkház után egy mecset, a belgiumi Antwerpen után a holland Rotterdam külvárosa, ahol az idegen probléma talán még súlyosabb. Az elsô újságcikk címe, amelyet Jansen inzertként ebben a filmben felhasznál: „Gigamecset épül Rotterdamban.” A film szituációs jelenettel indul a közeli fodrászatban. A vendégek és a fodrászok az épülô mecsetrôl beszélgetnek. „Az emberek 101


2010.03.17 15:03:51

már félnek a szomszédjuktól.” – háborog egy fodrásznô. „Ez egy marokkói mecset lesz?” – kérdi egy vendég. „Nem mindegy, milyen?” – válaszolja a másik. „Allah az Allah. Vagy van több Allah is? Állítólag boltok is lesznek a mecsetben – folyik tovább a szó. – És majd amikor megy a férfi a templomba, azt mondja neki a felesége, hozz, légy szíves, drágám egy birkát is?” A fodrászszalon vendégei a kollektív szorongás egész skáláját végigjárják. Kicsit háborognak, latolgatják a veszélyt, pró bálnak egymástól információt szerezni, majd elütik a rosszkedvüket egy vaskos tréfával. (Vö. Hozz birkát, a mecsetbôl.) Lám, az együttgondolkodás jellegzetes kanyarjai. Hollandiában közel egymillió iszlám hitû bevándorló él. Rotterdam lakosságának, ahol Európa legnagyobb mecsete épül, 75 százaléka nem holland. A bevándorlás probléma jelenleg itt a legsúlyosabb a kontinensen. A mecset, mint az iszlám bevándorlás betonba öntött szimbóluma egy másik filmben, a 2008-ban készült hírhedt Fitnában is uralkodó elem. Az Európa elarabosodásától rettegô Fitna bizarr jövendölése szerint a holland képeslapokon hamarosan nem szélmalmok és tulipán ágyások, hanem mecsetek lesznek. A 17 perces sokkoló propagandafilmet azonban, amelyben Korán idézetek és iszlám papok uszító beszédei váltakoznak vallási fanatikusok, terrortámadások, akasztott melegek és megcsonkított nôk képeivel, nem filmalkotó, hanem egy türelmetlen pártpolitikus, Geert Wilders, az EP választásokon

megdöbbentô erôt mutató holland Szabadságpárt vezetôje készítette. A doku-mûfaj kreatív magja, ahol minden eldôl, mint említettük, a módszer. Fontos megfigyelni, mit csinál Wilders a Fitnában, és mit Jansen A „Chicago tömbház”, avagy történetek a liftbôl és A mecset árnyékában címû filmjeiben. Wildersnek van egy politikai üzenete – Stop Islamisation! –, és ennek igazolására 1 óránál nem hosszabb gyûjtômunkával összevágott tucatnyi sokkoló képet az internetrôl. A képek feladata itt nem több mint egyszerûen és közérthetôen igazolni egy prekoncepciót, miszerint az iszlám és az iszlámhívôk sokasága komoly veszélyt jelent az európai demokráciákra. Jansennél épp fordítva történik minden. Nála nincs prekoncepció, nála csak a kíváncsiság van. A belga rendezô türelmesen gyûjtögeti a képeket és a hétköznapi szituációkat. Jansen a szónak nemcsak politikai értelmében türelmes, A „Chicago tömbház”, avagy történetek a liftbôl körülbelül 1 év eseményeit fogta át, A mecset árnyékában pedig több mint 2 évig készült. Jansen filmjeiben végül maga a dokumentumanyag hoz létre egy felismerést. A rotterdami mecset építésérôl szóló filmje majdhogynem egy ellen-Fitna, mely azt tapogatja körül higgadtan, óvatosan, pontosan, milyen félelmek, vélekedések, cselekvési ösztönök dolgoznak a hollandokban e cunamiszerû bevándorlási hullámmal kapcsolatban. A film szerkezete igen egyszerû: interjúk, szituációs jelenetek, rövid bejátszások az építkezésrôl, valamint újságok szalagcímei, melyek

102


2010.03.17 15:03:51

csak a tényekre szorítkoznak: „Európa legnagyobb mecsetjének átadása késik”, „Az Élhetô Rotterdamot! elnevezésû párt elvesztette a választásokat”, „Miniszter: Az iszlám része a holland kultúrának.” Az építkezéssel szomszédos blokkház lakói eközben az épülô mecset bûvöletében élnek. Egy nyugdíjas asszony ingerülten leereszti a redônyt, látni se bírja. A szomszédjának ellenben oda van készítve a látcsô az ablakba, naphosszat az építkezést fürkészi. „A múltkor valaki meghalt. Láttam, amint lezuhant.” – mondja. Egy férfi találgatja, kik dolgoznak az építkezésen: „Állítólag németországi marokkóiak.” „Mindenki ellene van, – mondja egy újabb lakó – de nem tudom miért. Attól félnek, hogy majd zavargások lesznek. De én nem félek. És ha igen? Úgyse tehetünk semmit, hogy megállítsuk, nem igaz? Majd én is felteszek a fejemre egy kendôt.” A közeli metróállomáson három aktivista kicsomagolja a tüntetés kellékeit. Nemzeti zászlót, hangosbeszélôt, egy narancssárga (azaz holland nemzetiszínû) burkát „Akik idejönnek azoknak, el kell fogadniuk a mi normáinkat. Itt nincs hely más kultúrák számára. Rotterdam rajta van a legbûnösebb városok listáján. Nem akarjuk, hogy visszatérjen a középkor.” – skandálják. A járókelôk azonban még csak meg sem állnak. A filmben a türelmetlenebb hangokat idôrôl idôre átszövik a megértôbb, toleránsabb vélekedések. A fodrászatban például feszültebb a légkör. „Én semmilyen kontaktust nem akarok ezekkel

az emberekkel. Mi sem építünk Marokkóban vagy Törökországban katolikus templomokat.” – mondja egy háziasszony. „Nekem viszont nagyon jó szomszédjaim vannak. – magyarázza egy másik. – A marokkói szomszédom, mikor beteg voltam, csinált nekem levest. A török szomszédom is csinált. Végül azt se tudtam, melyik levest egyem. Persze ha nem szimpatizálsz velük, felejtsd el ôket.” A mecset árnyékában címû filmnek nincs kitüntetett szereplôje. Itt senkinek nincs neve, sorsa, élethelyzete, mint A „Chicago tömbház”-ban, egyetlen viszonylatra redukálódik minden szereplô, mit szól a mecsethez. A feketék tán még a háziasszonyoknál és a nyugdíjasoknál is nyugtalanabbak „Ha a mecset elkészül, és kilépsz az ajtódon, onnantól egy másik világba csöppensz.” – mondja egy fekete férfi. A xenofóbia gyakran egyszerûen csak területféltés. Egy másik fekete férfi meg azt mondja, ô csak a Feijenoord Stadion (Feyenoord Stadion) közelsége miatt költözött ide, de elmegy, ha kész a mecset, mert nem akarja, hogy a gyerekei ilyen szemét közt nôjenek fel. Két fekete pedig világosan megmondja, az a baj, hogy közel van a Feijenoord Stadion, s ezért túl sok lesz a rendôr, az igazoltatás. „Majd akkor is gyertek, – szól oda egy szurkoló a filmeseknek a stadion felé sietve – amikor a mecset robbanni fog!” A sokaság, a „kórus” tehát szorong, a holland átlagember tudatállapota Jansen filmje szerint is inkább negatív a bevándorlással kapcsolatosan. A film csöndje, lassúsága pedig határozottan fenyegetô. Az emberek várnak, 103


2010.03.17 15:03:51

latolgatnak, félnek, de nem tudnak, és nem értenek semmit. Sem a fodrászüzlet kuncsaftjai, sem a rappelô négerek, sem a Feijenoordszurkolók, sem a narancssárga burkás aktivisták sem az Élhetô Rotterdamot! elnevezésû párt. Miért? Most nem élhetô? Ezt végül is senki nem mondja. És hogyan lehetne élhetôbb? A sajtó, a pártok, az aktivisták teszik, amit a demokráciákban szokás. Az események pedig feltartóztathatatlanul haladnak a maguk logikája szerint. De mi ez a logika? Hogy jutottunk idáig? Ki akarta? És ki mit akar ezután? A „Chicago tömbház”, avagy történetek a liftbôl és A mecset árnyékában címû filmeknek végsô soron nem is a türelem vagy a türelmetlenség, a xenofóbia vagy annak leküzdése a témája, inkább az a naiv, ösztönös vagy félöntudatos viszony, ami a közösségeket a legfontosabb kollektív folyamataikhoz fûzi. A „nem tudom, nem értem, majd lesz valami” – állapotot járja körül a film. Ha baj van, akkor persze inkább a másik a hibás. Kisebb gond, hogy fogalmunk sincs, ki a másik, és hogy mit is jelent pontosan a „baj”? A legújabbkori európai történelem néhány jellemzô pillanatát látjuk, ahogyan elszenvedjük, ahelyett hogy alakítanánk.

A fodrászüzlet tanácstalan agorája végül betesz egy DVD-t a lejátszóba. A postaládában találták. „Itt egy mecset, ott egy mecset, egy mecset, két mecset…” – szól a keleties hangszerelésû dal. Fodrász és kuncsaft önfeledten táncra perdül. A gigamecset pedig közben épül, de mint a Luca széke. A film végére ugyan megindul valami mozgás körülötte, fontos, öltönyös emberek érkeznek, hajszálra épp úgy hivataloskodnak, mint európai társaik. Másnap viszont az utolsó munkás is elhagyja a terepet, pedig láthatóan messze még a befejezés. „Talán készen lesz Ramadánra.” – sóhajt új lakása ablakában egy fejkendôs muszlim nagymama a vakolatlan minareteket fürkészve. A záró képen egy marokkói család asszonyai fényképezkednek a mobiltelefonjukkal, miközben megbeszélik, hogy a török munkások bizony nem nagyon figyeltek oda erre az építkezésre. Megjött tehát az ellen. De valahogy kicsit se hasonlítanak a Fitna harcos imámjaira, ôrjöngô vallási fanatikusaira.

104


2010.03.17 15:03:51

Idegenek a kertemben Bevándorlás és integráció Európában

Recommend Documents