90 m2
1
„Egyszer legyen a kertemben egy pálmafa” Szöveg: Berényi Boglárka | Fotó: Berényi János
Miközben álmodozunk, képek is társulnak a vágyainkhoz. Vendéglátóink álmai között több kép is szerepelt: egy pálmafás kert és egy panorámás hidromasszázskád. Ez így fellengzôsnek hangzik, de Bugner Szilvia belsôépítészinterior designer szakember segítségével az álmok egy hivalkodástól mentes, kényelmes és stílusos otthonban váltak valóra. 26
1. Fényáteresztô anyagból készült római rolók vannak a házban mindenhol, így kellemes szórt fényt és egységes látványt nyújtanak. A teret a szürke-fehér-kék színhármasa határozza meg, amely az egész lakáson végigvonul 2-3. Kis alapterületen minden megvalósult, amit a kertbe álmodtak. A leghidegebb napokig is használták a grillt, és a pálmafa is végre a helyére került
A
megrendelők tervekkel, vágyakkal és számtalan ötlettel vágtak bele az építkezésbe, hogy milyen otthont is szeretnének. A burkolatválasztás közben azonban érezték, hogy szakember segítségére van szükségük. Ekkor kérték fel a belsőépítészt, hogy segítsen álmaikat valóra váltani egy jól használható, kényelmes, minden igényüket
2 3
5 6 4 4-5. Tárolóhelyet nyertek a lépcsô alatt a lépcsôház falának elbontásával. Könyvek kerültek az amúgy kihasználatlan térbe. A saját tervezésû
bútor nyitott polcán visszaköszön a kék szín. Szürkés árnyalatú rattanszékek ellenpontozzák a magasfényû felületeket
kiszolgáló otthon kialakításával. A földszint falai már álltak, amikor a belsőépítész bekapcsolódott a munkába. A lakás alapvetően két nagy funkcionális egységre osztható. Az alsó szint a közösségi élet színtere a közös térben lévő nappalival és konyhával, kamrával és zuhanyzós fürdőszobával, illetve a nappalit tavasztól őszig kiegészítő terasszal és kerttel. Az emeleten kaptak helyet a privát helyiségek, a háló, a gardróbszoba és egy dolgozószoba. Ezt egészíti ki a hidromasszázskádat magába foglaló, intimebb hangulatú fürdőszoba, amelyből a kellemes fürdőzés közben közvetlenül a 28
természetre nyílik kilátás. Ez volt a tulajdonos egyik nagy álma a telek és az eredeti építészeti alaprajz kiválasztásakor. Szilvi munkamenete szerint a hosszú beszélgetéseket követően stílusterveket, kollázsokat készített, amelyek segítségével közösen alakították ki a lakás hangulatát, színeit, felületeit, meghatározták a terek funkcióit és a bútorozás irányvonalát. A hideg színvilágot meleg fafelületekkel ellenpontozták, ami meg is hozta az első szakmai kihívást. Az alsó szinten a padlófűtés és a közösségi terek megfelelő tisztíthatósága miatt a melegbur-
6. Kifinomult, apró részletek teszik a teret otthonossá. A használatban lévô teáskanna egzotikus szépsége jól érvényesül a letisztult környezetben
29
7. Lakatos készítette az elôszobafogast a lakberendezô tervei alapján. A kéket elôször ide találták ki és akkor döntöttek úgy, hogy az egész lakásban megjelenjen 8-9. Mindenképp fogantyú nélküli bútort akartak a konyhában. A frontok választásakor szembesültek azzal, hogy a fehér túlságosan vakító, ezért egy tompább, szürkésebb árnyalat mellett döntöttek. A konyhafalon végigfutó üvegpanelen is a kék szín köszön vissza
8 9 7 kolat helyett greslapra gondoltak. Mivel azonban mindenképpen meleg tónusú padlót szerettek volna, így választásuk a fa hatású burkolólapokra esett. Az emeleten, a privát terekben viszont az intimitás, a meghittebb hangulat miatt a melegburkolathoz ragaszkodtak. A fa hatású csempe és az emeleten használt európai dió parketta szépen összehangolható volt, így egységes hatást nyújt a lakás egészében. Ugyanígy a hideg tónusokat ellenpontozzák a nagy térben jól érvényesülő látványelemek is, mint például a nappali falát borító dekorbeton burkolat és a mozgalmas erezetű fa előtétpanel, amely a televíziót keretezi. Így a már meglévő hangfalak mögött egy olyan látványelem jött létre, amely összeköti és egységbe rendezi a hifi kellékeit. Mivel az étkező eredetileg nem túl tágas, ezért ide a belsőépítész által tervezett, kinyitható asztal került, amelynek lábrészét rozsdamentes acéllemezzel borították, hogy megóvják a fehérre festett felületeket. Az étkezőasztalhoz szürkés, koptatott felületű 30
rattan étkezőszékeket választottak annak érdekében, hogy megteremtsék a hideg/meleg tónusok egyensúlyát. A nappaliban, a viszonylag kis alapterület miatt igen komoly gondot jelentett megfelelő tárolóhelyek kialakítása, így nagyon értékes volt a lépcső alatt felszabaduló terület, ahová egyedi kialakítású polcrendszer került dvd-k, könyvek tárolására. Jelentős tárolóhelyet nyertek a szófa mögötti komóddal is, amely szintén egyedi tervezésű. Az emeletre vezető lépcsőt eredetileg fal határolta, amely szűkössé és sötétté tette a lépcsőházat. A fal helyére korlát került: a dróthuzalos kivitel modern, mégis biztonságos megoldás, ugyanakkor hozzájárul a kellemesebb térélményhez. Az emeleten a fürdőszoba falának egy részét üvegtéglából alakították ki, tömör ajtó helyett könnyed, egyedi savmart mintával készült üvegajtót építettek be. Ezek segítségével a lépcsőházba jóval több természetes fény jut, kellemesebb, nagyvonalúbb a látvány és könynyebb a használat. 31
11 12
13 10 10. A már meglévô hangszórók ihlették a nappali falára álmodott dekorbetont, amely kültéri(!) elemekbôl készült, a ráapplikált fabetét
dinamikussá teszi a szürke felületet 11. Alig észrevehetô a burkolatváltás, olyan tökéletesen illeszkedik a fa hatású padlólap a diófa burkolattal 12. Megvalósult álom: a hidromasszázskádból lehet élvezni a gyönyörû panorámát 13. Bár kicsi az alapterület, a sötét színû csempeburkolat visszafogott használata tette lehetôvé, hogy a mennyezeten a szürke szín
visszaköszönjön. A belsôépítész ragaszkodott ahhoz, hogy a zuhanykabinokban tusfürdôtartó fülkéket alakítsanak ki
*
Paraméterek, praktikák � Új építésû sorház, elsô tulajdonosaként költöztek be � Már az építkezés alatt elkezdtek a belsôépítésszel dolgozni
A helyiségek optimális elrendezésének és a lakás egységes hangulatának kialakítása szempontjából igen fontos volt, hogy a tulajdonosoknak voltak olyan elképzeléseik, álmaik, amelyeket egy kényelmes otthon formájában szerettek volna megvalósítani. Ilyen volt a hidromasszázskád az emeleti fürdőben, ahonnan az ablakon át gyönyörködni lehet a tájban. A másik meghatározó elképzelés és vágyálom volt a címben is szereplő pálmafa volt, amelyek otthonra lelt a déli tájolású kertben. A pár egyik szenvedélye az egzotikus növények nevelése, amely Európa délvidéki hangulatát hozzák el: citromfa, leanderek és a már címben is említett pálmafa. Ezek könnyebb teleltetése és az általuk teremtett mikroklíma folyamatos megőrzése érdekében a teraszon hamarosan télikert épül. 32
Mivel a tulajdonosok nagy társasági életet élnek, a közös tér kialakításánál arra is figyelni kellett, hogy kiszolgálja a gyakori vendéglátást. Ezért a konyha egyik oldala olyan elemekkel bővült, amelyben a vendéglátás kellékei praktikusan tárolhatók: borhűtős szekrényelem és nyitott bárszekrény, ahol az italok és a különböző poharak tárolhatók. A lakás minél inkább személyre szabott használata érdekében a bútorok és használati tárgyak jelentős része egyedi tervezés eredménye. Ezeket a belsőépítész tervei alapján megbízható szakembergárda készítette. Ilyen például az előszobai fémfogas, a konyha- és tárolóbútorok, az egyedi méretű, kihúzható étkezőasztal. Az emeleten egy teljes szobát kapott a gardrób. A nagyrészt nyitott elemekből álló tárolórendszer eltolható tükrös fronttal, a
� Ugyan az észak-dél tájolású otthon kertje kicsi, de praktikus és használható � Legjobb ötlet a lépcsôház falainak lebontása volt, amellyel kinyílt, világos lett a tér
33
földszint
14
15
14. A következetes színhasználat a hálóban is megjelenik. Itt a legsötétebb a szürke, amelybôl már-már kiugrik a tulajdonosok által választott
kép. A kétfunkciós olvasólámpa remek megoldást kínál ágyban olvasásra, illetve hangulatvilágításra is 15-16. Egy teljes szobát foglal el az emeleten a gardrób, amit meglévô ruháikra terveztek meg és gyártattak le. A szekrényeken – a fehérnemûs
16
és cipôs kivételével – nincs ajtó
tulajdonosok ruhatárának figyelembevételével tervezett polcos és akasztós elemekkel készült. A nyakkendők tárolása a házigazda számára korábban mindig gondot jelentett, mivel azok összegyűrődtek, összegabalyodtak, így kérésére a gardróbba külön nyakkendő- rendszerező fiók került. A letisztult, hűvös színek és a melegséget sugárzó fa, vagy fa hatású felületek harmonikus ritmusát tökéletesen egészítik ki a bátor dekorációs elemek, mint
például a nagyméretű, különleges falióra a nappaliban, az erős színvilágú printek a falakon, egy-egy határozott színű szőnyeg vagy dísztárgy. A lakást az önálló ízlés vállalása, a kényelem és a praktikum jellemzi, ahol a tér kialakítása nem a trendet, hanem az ott élők igényeit, egyéniségét tükrözik vissza, harmóniát és melegséget sugározva. EMELET
INFOPLUSZ Lakberendezés: Bugner Szilvia, belsôépítész-interior designer
34
35