WILBUR SMITH
Most kell meghalnod
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Wilbur Smith: A time to die William Heinemann Ltd, London, 1989
Fordította: Molnár Tibor
Címlapgrafika: Helényi Tibor Címlaptipográfia: Gálócsi Ágnes
Hungarian edition by © Rege Kft. in association with Maecenas International Kft. 1990 © Molnár Tibor, 1990
Feleségemnek, Daniella Antoinette-nek, örökké tartó szerelemmel
A lány már több, mint két órája mozdulatlanul ült, s ez elviselhetetlen megpróbáltatást jelentett számára. Ügy érezte, testének minden izma a mozgás utáni vágyakozásért remeg. Tompora teljesen elzsibbadt, s bár kifejezetten tanácsolták neki, nem ürítette ki hólyagját, miel tt elhelyezkedtek volna a leshelyen, feszélyezte ugyanis a férfi jelenléte és túl félénk is volt ahhoz, hogy a s r afrikai bozótban egyedül keressen magának félrees helyet. Most már sajnálta tartózkodását és félénkségét. A durva cserjéb l készült alkotmányon vágott kémlel nyílás egy keskeny, alagútszer irtásra nézett, melyet a fegyverhordozók vágtak gondosan a s r bozótban, ahol még egy piciny ágacska is eltérítheti a másodpercenként 3000 láb (közel ezerméteres) sebességgel haladó lövedéket. Az alagút 50 méter hosszú volt, amelyet gondosan kimértek, hogy a fegyver teleszkopikus rendszerét egészen pontosan be lehessen állítani. Claudia - fejének elmozdítása nélkül - apjára nézett, aki mellette helyezkedett el a leshelyen. Apja fegyverét egy el tte lév ág V alakú nyílásába rakta, s keze könnyedén a fegyver tusáján nyugodott. Csak néhány centiméterrel magasabbra, arcához kellett emelnie fegyverét ahhoz, hogy célozhasson és tüzelhessen vele. Fizikai kényelmetlensége dacára nem volt képes attól a gondolattól megszabadulni, hogy apja ezzel a csillogó, komoly fegyverrel l ni fog, s ez feldühítette. Apja mindig heves és ellentmondásos érzelmeket váltott ki bel le, ennek ellenére semmi sem hagyta hidegen, amit apja bármikor mondott vagy tett. Apja meghatározó befolyást gyakorolt életére, ezért egyidej leg gy lölte és szerette t. Valahányszor megkísérelt elszakadni apjától, az ugyanannyiszor könnyedén visszahúzta magához. Tudta, hogy ez a f oka annak, hogy huszonhat éves korában még mindig hajadon, annak ellenére, hogy milyen szemrevaló. Páratlan teljesítményei, s számtalan férfi konkrét ajánlata ellenére, bár úgy érezte, hogy ezek közül a kér k közül legalább kett be maga is szerelmes volt egy id ben; mindezeknek a problémáknak ez a mellette ül ember volt az oka. Soha nem talált egy apjához mérhet férfit. Riccardo Monterro ezredes, a katona, a mérnök, a tudós, az ínyenc, a multimilliomos üzletember, az atléta, a bonviván, a szívtipró, a sportember – bármennyi jellemz vonás illett is reá, nem volt azonos azzal az emberrel, akit ismert. Nem tudták leírni kedvességét, erejét, amelyért annyira szerette, sem a kegyetlenségét, könyörtelenségét, amely oly gy löletessé tette. Nem mutatták meg azt, hogy ez az ember mit tett édesanyjával, aki hasznavehetetlen, önmagába zárkózott alkoholista lett, Claudia tudta, hogy apja képes lenne szétrombolni t is, ha lehet vé tenné neki. Apja volt a bika, pedig a matador. Veszedelmes ember volt, de ugyanakkor rengeteg szeretetre méltó tulajdonság volt benne. Egyszer azt mondta neki valaki: „Egyes n k mindig beleesnek az »igazi csavargókba«." Azonnal gúnyosan visszautasította ezt a nézetet, de kés bb gondolkodott rajta, és részben elfogadta. Apja egyike volt ennek a típusnak. Féktelen, rámen s, duhaj gazfickó, tele megejt bájjal, csillogó aranybarna szemekkel, és villogó latin fogsorral, úgy énekelt mint Caruso és annyi f tt tésztát volt képes megenni, amennyit csak a tányérjára tudott halmozni. Annak ellenére, hogy Milánóban született, nagyobbrészt amerikai volt; Claudia nagyszülei ugyanis Mussolini Olaszországa elöl Amerikába Seattle városába emigráltak, még Riccardo gyerekkorában. Claudia apja küls jellemz it örökölte, szemeit, fogait, ragyogó olajbarna b rét, de megpróbálta visszautasítani bel le mindazt, ami bántotta, s ellenkez utat kívánt járni, mint az apja. A jogi tanulmányokat választotta, mintegy közvetlen kihívásként az apjában lév törvényellenes vonások miatt, s mivel apja republikánus volt, , miel tt még egyáltalában fogalma lett volna arról, mit is jelent a politika, demokratapárti lett. Miután apja rengeteg vagyont és tulajdont halmozott fel, Claudia szándékosan visszautasított egy 200 000 dolláros állásajánlatot, amelyet azután kapott, hogy ötödik legjobbként végzett az egyetem jogi karán, és elfogadott egy csupán 40000 dolláros állást egy polgárjogi szervezett l. Mivel apja egy m szaki zászlóaljat vezényelt Vietnamban s még mindig „gooks"-okról (bennszülöttekr l)
beszélt, saját munkája az alaszkai bennszülött slakos inuitokkal, nagy elégtétellel töltötte el, már csak apja rosszallása miatt is. Apja egyébként az eszkimókat is „gooks"-oknak, bennszülötteknek nevezte. Most mégis itt volt Afrikában, az kérésére, s az igazán szörny séges az volt, hogy apja vadállatokat ölni jött ide, s ebben nem értett vele egyet. Otthon minden szabad idejét - ellenszolgáltatás nélkül - az Alaszkai Természet- és Állatvédelmi Társaság tevékenysége megsegítésének szentelte. Ez a társaság minden forrását és er feszítését az olajkutató vállalatok elleni harcra fordította, valamint környezetszennyezésük megakadályozására. Apja vállalata, az Anchorage Tool and Engineering, az olajfúrótorony és olajvezeték-épít vállalkozók f szállítója volt a vas- és fémáruk terén. Választása kiszámított és szándékos volt. És most mégis itt volt, egy idegen földön, engedelmesen várva arra, hogy apja néhány gyönyör vadállatot legyilkoljon. Kétkulacsossága undorította. S ezt az expedíciót szafarinak nevezték. Sohasem képzelte, hogy egy ilyen förtelmes vállalkozásban b nrészességet vállal, tulajdonképpen felháborodva visszautasította apja elmúlt évi meghívását, amíg néhány nappal apja meghívása el tt egy titok jutott tudomására: valószín leg ez lesz az utolsó, a legutolsó alkalom, hogy együtt lehessenek. Ez a gondolat a visszataszító ügyben való részvételt elfogadhatóvá tette számára. - Ó, istenem - gondolta -, mit fogok csinálni nélküle? Milyen lesz a világ nélküle? Erre a gondolatra elfordította a fejét, ez volt az els mozdulata az elmúlt két órában - és hátranézett. Egy másik férfi ült szorosan mögötte a kis nádfalú leshelyen. A férfi hivatásos vadász volt. Jóllehet apja legalább egy tucatszor vadászott már vele más szafarik alkalmával, Claudia csak négy napja ismerte meg, amikor Hararéban, Zimbabwe f városában, a South African Airways menetrendszer járatáról leszálltak. Innen a vadász egy kis kétmotoros Beechcraft Báron típusú gépével hozta le ket ide, e hatalmas és távoli koncessziós vadászterületre, a mozambiki határ mellé, melyet a vadász a zimbabwei kormánytól bérelt. Sean Courtney volt a vadász neve. Csupán négy napja ismerte, de már úgy gy lölte, mintha egész életében ismerte volna. Amikor az apjára gondolt, ösztönösen hátrafordult és ránézett, íme, itt volt egy másik veszélyes ember. Kemény, kegyetlen, és olyan ördögien jókép , hogy minden ösztöne veszélyre figyelmeztette. A férfi világoszöld szemével rosszalló pillantást vetett rá. Szemei szinte világítottak s elítél leg figyelték a lány mozgását. Ujjával megérintette a lány csíp jét, ismételten mozdulatlanságra figyelmeztetve. Az érintés könnyed volt, de érezte a férfiúi er t ebben az egyetlen érintésben, s ez megzavarta. A lány már el z leg észrevette a férfi kezének kecsességét, s megpróbálta nem kimutatni, mennyire hatással van rá. „Keze egy m vész, sebész, vagy egy gyilkos keze" - gondolta akkor, de most ez az ellentmondást nem t r érintés sértette. Valahogy úgy érezte, mintha szexuálisan megtámadták volna. Ismét mereven el re nézett, a magas f ben lév nyíláson át és dühösen füstölgött magában. Hogy merészelt hozzányúlni? Hogy merészelte megérinteni? Az érintés helye szinte égette a csíp jét. Ezen a délutánon, miel tt elhagyták a tábort, Sean er sködött, hogy valamennyien zuhanyozzanak és mossák meg magukat egy általa hozott speciális, szagtalan szappannal. Figyelmeztette Claudiát, ne használjon parfümöt, s a tábor egyik szolgája frissen mosott és vasalt khaki szín inget és nadrágot terített az ágyára, mire visszatért a sátrába a zuhanyozásból. - Ezek a nagymacskák két mérföld távolságról is megérzik a szagát szélirányban - mondta Sean. S most a Zambezi völgyében, a h ségben töltött két óra után is alig érezte a férfi illatát, annak ellenére, hogy az közvetlenül mögötte ült, szinte hozzáérve; s a férfi friss izzadságszaga ellenállhatatlanul arra késztette, hogy megmozduljon a vászonszékben. A férfi jelenléte nyugtalanná tette, de arra kényszerítette magát, hogy mozdulatlanul üljön. Azon kapta magát, hogy mélyeket lélegzik, megpróbálva a férfiból áradó alig észrevehet illatfoszlányokat elkapni. Aztán hirtelen visszafogta magát, ráébredve, mit is tesz tulajdonképpen. Néhány
centiméterre a szeme el tt egy zöld levélke belelógott a f b l alkotott fal nyílásába, a levél lassan forgott a szárán, mint egy kis szélkakas, s majdnem egyidej leg megérezte a könny esti szell fuvallatát. Sean a szél fuvalma irányában ült a nyílás alatt. A szell most állati tetem b zét hozta feléjük. A csalétek egy öreg bölénytehén volt. Sean egy kétszáz f nyi bivalyhordából választotta ki. - Az öreglány a termékenység utáni állapotban volt - mutatott rá. - Célozzon alacsonyan, a válla alatt a szívére - mondta a papának. Ez volt az els állat, amelyet Claudia valaha er szakosan megölni látott. A nehéz fegyver dörrenése megriasztotta, de az öreg bivalytehén szomorú halála nem rázta meg annyira, mint a vastag sugárban kiöml bíborpiros vére a ragyogó afrikai napfényben. Visszasétált a nyitottan hagyott Toyota vadászkocsihoz, beült egyedül a kocsi els ülésébe a rosszullét hideg verejtékében, közben Sean és nyomkeres i a hullát darabolták. A zsákmányt egy magas fügefára húzták fel a Toyota csörl jével. Sean és nyomkövet i hosszan vitáztak, milyen magasan akasszák fel ahhoz, hogy egy kifejlett oroszlán hátsó lábaira ágaskodva elérhesse és nagyjából kielégíthesse éhségét, anélkül, hogy a zsákmányt egy ült helyében egyszerre fogyaszthassa el, s ezzel t arra kényszerítse, hogy másik zsákmányt keressen. Mindez néhány nappal ezel tt történt, de akkor, amikor a tetem felhúzásán dolgoztak, már zöldes fémszín legyek gy ltek össze tömegesen a friss vér szagára. A h ség és a legyek megtették a magukét, Claudia befogta az orrát és grimaszolt, amint a szell arra hozta a tetem b zét. A b z szinte lepedékkel vonta be a nyelvét és a torkát, s amint a fán lógó tetemet nézte, maga elé képzelte az állat puha, fekete b rét, amint a férgek belefúrják magukat a rothadó húsba. - Gyönyör - szaglászott Sean, miel tt a férgek befúrták magukat az irhába -, mint egy érett camambert sajt. Nincs olyan macska tíz mérföld körzetben, amely ellent tudna állni ennek. Közben vártak, amint a nap nehézkesen, fáradtan lebukik az égen, a bozót még tündökl én ragyogott a kihunyó fényben, a felkel hold sápadtsága ellentétes volt a kihunyó nap ver fényével. Az esti szell gyenge h vössége felriasztotta a vadmadarakat a napfény kábulatából. A patak partjának aljnövényzetéb l megszólalt egy lóri madár. „Kok! Kok! Kok!", olyan érdes hangon, mint egy papagáj, s közvetlenül a fejük fölötti ágak között egy pár fémes ragyogású mézmadár, szárnyait szorgosan és izgatottan csapkodva, fejjel lefelé lógva egy bolyhos virág mézét szívogatta élvezettel. Claudia lassan emelte fel a fejét, hogy intenzív élvezettel nézegesse a madarakat. Annak ellenére, hogy olyan közel voltak, hogy megfigyelhette a madarak cs szer nyelvét is, amint mélyen belesüllyesztették a sárga virágba, a kis teremtmények ügyet sem vetettek rá, mintha a fához tartozna maga is. Még mindig a madarakat nézte, amikor valami feszültséget érzett a háta mögött. Apja hirtelen megmerevedett keze könnyedén megmarkolta a fegyver tusáját. Izgatottsága szinte tapintható volt. Apja átnézett a kémlel résen, s bár nagyon er sen figyelte, mi izgathatta fel az édesapját, semmit sem vett észre. Szeme sarkából azonban látta, hogy Sean Courtney keze kettejük között végtelen óvatossággal el renyúl s el vigyázatosan megfogja apja könyökét. Hallotta, amint Sean csendesebben, mint a szell , azt suttogja: - Várjon! S így vártak halálos csendben, míg a percek lassan múltak: tíz, majd húsz perc telt el. - Balra! - mondta Sean, s ez olyan váratlanul történt, hogy a lány azonnal odafigyelt az alig hallható suttogásra. Szemével gyorsan balra tekintett. Semmit sem látott, csak a füvet, a bozótot és árnyékokat. Rezzenéstelen pillantással állt ott, szeme sajgott és könnyben úszott, s ett l gyorsan pislognia kellett, aztán ismét odanézett, s ez alkalommal észrevett valami mozgást, mintha köd vagy füst lenne, valami barna mozgott a magas és száraz f ben.
Aztán hirtelen, drámai módon egy állat lépett el a kilövésre szánt nyitott irtásra, a fügefáról lelógó, g zölg tetem alá. Claudia lélegzete elakadt, fulladozott. A legszebb állat volt, amit valaha látott, egy nagymacska, sokkal nagyobb, mint amit várt, karcsú volt, ragyogó és aranyszín . Odafordította a fejét és egyenesen a lányra nézett. Látta, hogy a nyakán puha krémszín volt a bundája, s a napfény ragyogott hosszú fehér bajuszán. Füle kerek volt, feketével szegélyezve, mereven tartotta és fülelt. Szeme sárga volt, kérlelhetetlen, s ragyogott, mint a holdk , a pupillái fekete nyílheggyé sz kültek, s a hosszú irtásra tekintett, majd a leshely falára. Claudia továbbra sem tudott lélegzethez jutni. Megdermedt az izgalomtól és a félelemt l, amint az állat ránézett. Csak amikor az állat elfordította a fejét és a fán lógó tetemre tekintett, tudta kiengedni a lélegzetét egy kis töredezett sóhajtással. - Ne öld meg, kérlek, ne öld meg! - szinte kiáltott. Megkönnyebbülve látta, hogy apjának egyetlen izma sem rándul, Sean keze továbbra is apja könyökén, visszatartva t. Csak ekkor vette észre, hogy n stény állat volt, nem volt sörénye. A tábort z melletti beszélgetéseket eleget hallotta, tudta, hogy csak sörényes állatra vadásznak, s nagy büntetéseket kell fizetnie annak, aki n stény oroszlánt l le, beleértve olykor a börtönbüntetést is. Megnyugodott, és átadta magát a pillanat gyönyörének, a vadállat kábító szépségének. Az oroszlán még egyszer körülnézett s aztán megnyugodva, hogy biztonságban van, kinyitotta a száját és csendes hívogató hangot hallatott. Hirtelen el bukkantak a kölykei, s botladozva, bukfencezve kitódultak a tisztásra. Hárman voltak, bolyhosak, mint a gyermekjátékok, foltosak, mint a kismacskák. Felbuktak anyjuk mancsaiban, melyek túl nagyok voltak kis testükhöz képest, s néhány pillanatnyi tépel dés után, mialatt anyjuk nem mutatott semmiféle megfékezési szándékot, hatalmas, lármás civakodásba kezdtek, nagy álbirkózásba, egymásba kapaszkodva, egymáson átesve, b szült bébimorgással. A n stény oroszlán ügyet sem vetett rájuk, felállt a hátsó lábaira, s nekilátott a leng tetemnek. Befúrta a fejét az állat nyitott belsejébe, amelyb l kiemelték a bels részeket, s marcangolni kezdett. Az eml i kiemelkedtek s körülöttük az utódok nyálától állandóan nedves volt a sz r. Még nem választotta el a kölykeit és nem fejezte be a szoptatást, a kölykök pedig nem vették figyelembe, hogy az anyjuk eszik s ezért tovább játszottak. Egy második n stény lépett a tisztásra, két növ félben lév kölyökkel. Ez a n stény sokkal sötétebb volt, majdnem kékes a hátgerince mentén, s sz rméjén korábbi behegedt sérülések cikcakkjai, és a hosszú vadászélet örökségei látszottak, a paták, szarvak és állati mancsok nyomai. Fél füle letépve, s a bordái megmutatkoztak sebesült irháján. Öreg volt. A két növendék kölyök valószín leg utolsó utódait jelentette. Jöv re, amikor a kölykei elhagyják, s már túl gyenge lesz ahhoz, hogy az oroszlánfalkával tartson, a hiénák elejtik, de most még építhetett tapasztalataira és a ravaszságára. Engedte, hogy a fiatal n stény els nek fogyasszon a zsákmányból, mivel már látott olyan esetet, amikor két társát ilyen körülmények között megölték, egy fáról lelógó ízes tetem alatt, ezért el vigyázatos volt. Nem kezdett el enni, hanem nyugtalanul sétált a tisztás körül, a farka idegesen mozgott s olykor-olykor megállt és körülnézett, szándékosan betekintett a nyitott irtásba, melynek végén a leshely f vel borított fala látszott. Két id sebb kölyke felnézett a tetemre, tomporukon ülve s éhségt l morogva, a hús iránti kielégítetlen vággyal, amely elérhetetlennek látszott. A merészebb hátrahúzódott, s aztán felugrott a csalétekre. Elüls mancsaival beleakaszkodott, hátsó lábai szabadon lógtak, megpróbált legalább egy falatnyit gyorsan elmarni, de a fiatalabb n stény oroszlán gonoszul rámordult, arcul csapta, és mindaddig acsarkodóit, míg a kicsi le nem esett a hátára, föltápászkodott és eloldalgott. Az öregebb n stény nem kísérelte meg, hogy kölykét megvédje. Ilyen volt az oroszlánfalka törvénye; a feln tt vadászok, a falka legértékesebb tagjai esznek el ször. A falkát az erejük
tartja életben. Miután jóllaktak, ehetnek a fiatalabbak. Es s, sz kös id ben, amikor kevés volt a vad, vagy a nyílt terepen, ahol nehéz volt vadászni, a fiatalok éhen halhattak, és az id sebb n stények nem estek addig teherbe, míg a vadállomány nem lett ismét b séges. Ilyen módon biztosítva volt a falka túlélése. Az el zött kölyök visszakúszott a testvéréhez a tetem alá, ahol türelmetlenül várták azokat a cafatokat, amelyeket a n stény oroszlán a bivaly belsejéb l kitépett s amelyeket akaratlanul a földre hullajtott. Egyszer a fiatal n stény oroszlán leesett mind a négy lábára, egyértelm en kényelmetlen helyzetbe, s Claudia rémülten látta, egész fejét fehér kukacok borították, amelyek akkor másztak el a húsból, amikor az oroszlán evett. Az oroszlán megrázta a fejét, s a kukacok mint rizsszemek hullottak szerteszét. rjöngve tépte a fején a sz rét, hogy megszabaduljon a kövér kukacoktól, amelyek igyekeztek bemászni sz rös fülébe. Aztán kinyújtotta a nyakát, dühösen fújtatott, hogy megszabaduljon az orrában lév állatoktól. Az oroszlánkölykök ezt játéknak vagy invitálásnak vették. Ketten a fejére vetették magukat, hogy a füleibe csimpaszkodjanak, míg a harmadik az anyja hasára mászott, bekapta az anyja csöcsét, s úgy függött rajta, mint egy barna pióca. A n stény rájuk sem hederített, ismét felállt a hátsó lábaira és folytatta az evést. A mellén függ kölyöknek sikerült lógva maradnia még néhány pillanatig, de aztán hátsó lábaira esett, vonszoltatta magát, majd kimászott anyja lábai közül, porosán és összeborzolva, elszontyolodottan. Claudia kuncogott, alig bírta visszatartani magát, mindkét kezével megpróbálta befogni a száját. Sean azonnal erélyesen megbökte s bordái közé nyomta a kezét. Csak az öreg n stényoroszlán reagált a lány kuncogására. A falka többi tagja túlságosan elfoglalt volt, de az id sebb oroszlánhölgy meglapult, füleit hátraszorította a koponyájára és er sen figyelt az irtáson a leshely irányába. Amikor a szemét Claudiára szegezte, annak kuncogási ingere nyomban megsz nt és visszatartotta még a lélegzetét is. - Nem láthat engem - mondta önmagának meggy z dés nélkül. - Biztosan nem lát engem? Egy hosszú pillanatig azonban érezte, hogy a szemek beléfúródnak. Aztán hirtelen az öreg n stény oroszlán felemelkedett és elt nt a csalétket tartó" fa mögötti s r aljnövényzetben. Ügy mozgott, mint egy kígyó; mint egy ívelten mozgó és sikló barna test. Claudia lassan kiengedte a lélegzetét, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Mialatt a falka többi tagja szilajul hancúrozott, viaskodott és falatozott a csalétek alatt, a nap lehanyatlott a fák teteje alá a rövid afrikai alkonyaiban. - Ha van velük egy hím állat, az most fog el bújni - szólt Sean halkan. Az éjszaka a macskáké, a sötétség vakmer vé és kegyetlenné tette ket. Miközben nézték az állatokat, a fény lassan elhalványult, besötétedett. Claudia hallott valamit a mellette lév sövény mögött, valamilyen él lény alattomos mozgását a magas f ben, de a bozót tele volt ilyen apró zajokkal és neszekkel, s így még csak arra sem fordította a fejét. Aztán valami határozott, összetéveszthetetlen hangot hallott. Valamilyen nehéz állat lépteit, puha és lopakodó surranását érezte igen közel, s mintha rovarok másznának b rén és a nyakán, valami ingerl szúrást érzett. Gyorsan elfordította a fejét. Bal vállát odaszorította a leshely sövényfalának, csak egy keskeny rés volt a néhány centiméter vastag sövényen. A szeme ugyanolyan magasságban volt, mint ez a rés, s ezen át látta a mozgást. Egy pillanatig nem ismerte fel, mit lát, de aztán rájött, hogy az egy kicsiny kiterjedés , puha, vörösesbarna, sz rös állati testrész, amely betöltötte a rést, csupán néhány centiméterre volt a távolabbi sövényt l. Amint megrettenve figyelt, a vörösesbarna, sz rös test tovasiklott a szeme el l, s most hallott valamit, egy állat lélegzését, szaglászását a sövény mögül. Szabad kezével ösztönösen hátranyúlt, de egy pillanatra sem vette le szemét a nyílásról. H vös, er s szorítást érzett a kezén. Az érintés, amely egy perce még sértette, most olyan
megnyugvással töltötte el, amilyet azel tt elképzelni sem tudott. Még csak meg sem lep dött, hogy inkább Sean kezét ragadta meg, mintsem hogy apja kezéért nyúlt volna. Szemét a nyílásra szegezte, amely mögött hirtelen egy másik szem jelent meg, egy nagy, kerek szem, amely úgy csillogott, mint egy sárga achát, egy szörny , nem emberi tekintet, rezzenéstelenül, tüzesen fúródott az szemébe, merev pillantás, egy kéznyújtásnyira az arcától. Sikoltani akart, de torka elszorult. Fel akart pattanni, de a lábai mozdíthatatlanná váltak. Telt hólyagját egy nagy darab k nek érezte belsejében, s miel tt még kontrollálni tudta volna magát, érezte, hogy néhány forró csepp elszabadult. Ez megfékezte, megszégyenülése nagyobb volt, mint rémülete és ezért megfeszítette combjait s a fenekét, hozzátapadt Sean kezéhez, továbbra is a szörny sárga szembe mélyedve. A n stény oroszlán ismét hangosan szimatolt, és Claudia némán megrezzent, de tartotta magát. Nem fogok sikoltani - mondogatta magában. Az oroszlán ismét szimatolt a sövény mögött, orrlukai megteltek az emberi illattal s robbanásszer en felmordult, morgása szinte megrázta a gyenge sövényt. Claudia visszatartotta sikoltását a torkában. Ekkor a sárga szem elt nt a nyílásból, s hallotta a nagy talpak tompa neszét, amint eltávolodtak a leshelyt l s körözni kezdtek. Claudia elfordította a fejét, hogy a hangot kövesse, és egyenesen Sean szemébe nézett. Sean mosolygott. Ez megbotránkoztatta azok után, amit most átélt. Valamiféle „az ördög bánja" vigyorgás volt az ajkán, és gúny volt azokban a zöld szemekben. Kinevette t. Rémülete elmúlt, s átadta helyét a haragnak. - Disznó - gondolta. - Arrogáns, ronda disznó. Érezte, hogy a vér kifutott az arcából, s hogy a szeme elsötétedett a gy lölett l. Gy lölte önmagát, de t még jobban, mert mindennek tanúja volt. Ki akarta tépni a kezét a férfi szorításából, de még most is hallotta kívülr l a nagy macskát, még mindig igen közel körözve, s bár gy lölte a férfit, tudta, hogy e nélkül a szorítás nélkül képtelen volna uralkodni magán, így kezét továbbra is otthagyta, de fejét elfordította s követte a lopakodó oroszlán hangjait, mindezt úgy, hogy Sean ne láthassa az arcát. Az oroszlán elhaladt a leshely nyílása el tt. Ezen keresztül homályosan látta az állat arányló testét, látta a fiatal n stény oroszlánokat és kölyköket, amelyek e figyelmeztet morgásra elt ntek az aljnövényzetben. A csalétek alatti - gyilkolásra szánt terület elhagyottá vált. Gyorsan sötétedett. Perceken belül teljesen sötét lesz, és a bestia jelenlétének gondolata a sötétben szinte elviselhetetlenné vált. Sean átnyúlt a válla fölött és valami keményet nyomott az ajkához. Egy pillanatig ellenállt, de azután kinyitotta a száját és engedte, hogy a férfi becsúsztasson valamit. Egy darabka rágógumi volt. - Ez megbolondult. - Elképedt. - Rágógumi ilyenkor? De aztán, amikor elkezdte rágni a gumit, érezte, hogy mennyire kiszáradt a szája, mennyire érzéketlen, száraz volt, miel tt rágni kezdte a zöld, gyümölcsíz gumit. A mentás ízt l újból megindult a nyálképz dés, s már nem volt rá olyan dühös, mint az el bb, s t hálás volt neki. A férfi tudta, hogy a szája a rémülett l volt olyan száraz, bár ezt elkeseredetten tagadta. Az oroszlán morgott a leshely mögött a félsötétben, s Claudia vágyakozva gondolt a Toyotára, amely jó egy mérföldre parkolt mögöttük. Apja szinte a gondolatait visszhangozva - halkan megkérdezte: - Mikorra rendelte ide a fegyverhordozókat a kocsival? - Amire a vadászathoz szükséges fény elt nik felelte Sean csendesen. - Még tizenöt-húsz perc. Az oroszlán meghallotta a hangjukat és fenyeget en felmordult. - Pimasz n stény - mondta Sean vidáman. - Sárló Sára személyesen. - Csend legyen - sziszegett Claudia a férfi felé. Ránk talál. - Ó, tudja , hogy itt vagyunk - felelte Sean, majd felemelte a hangját. - Takarodj innét, te buta, vén n stény, menj vissza a kölykeidhez.
Claudia kitépte a kezét a férfi szorításából. A fenébe is! Végül megölet bennünket. De a hangos emberi beszéd megriasztotta az állatot és perceken belül csend lett a sövény mögött. Sean felemelte ronda, rövid, duplacsöv fegyverét, amely a sövény fala mellé volt támasztva, s az ölébe fektette. A 0,577-es Nitro Express puska závárzatát kinyitva kiemelte a vastag réz töltényeket a tölténytárból, kicserélve azokat két másik tölténnyel, melyeket a vadászkabátja bal fels zsebe fölötti hurkokból emelt ki. Valamiféle babonás szokás volt ez, valamiféle rituálé, a töltények kicserélése, melyet mindig elvégzett a vadászat el tt. - Figyeljen csak ide, f nök - szólt oda Riccardónak. - Ha megöljük ezt a vén kurvát, valami komoly ok nélkül, akkor a vadászati felügyel ség visszavonja az engedélyemet. Elfogadható, jó ok az, ha valakinek a karját már lerágta. El bb nem lövünk. Hall engem? - Hallom - bólintott Riccardo. - Ne l jön mindaddig, amíg én nem mondom, vagy Istenemre, én lövöm le magát. Egymásra vigyorogtak a szürkületben, és Claudia rájött, hogy ezek ketten jól érzik magukat. Ez a két félkegyelm jól szórakozik. - Mire Job ideér a terepjáróval, teljesen besötétedik, s Job nem tudja megközelíteni a leshelyet. Le kell mennünk egészen a folyómederig. Maga megy el re, f nök, aztán Claudia kett nk között. Maradjanak szorosan együtt, s bármit csinálhatnak, csak ne szaladjanak! Az Isten szerelmére, senkinek eszébe ne jusson szaladni! Ismét hallották maguk körül az oroszlán puha lépteit. Ismét felmordult, morgását azonnal viszonozták a leshely mögött. A fiatal n stény oroszlán is ott volt ismét. - Az egész banda itt van - magyarázta Sean. A hangok és az öreg n stény oroszlán morgása összecs dítette az egész falkát, s a vadászok üldözöttekké váltak. Csapdába estek a leshelyen. Szinte teljesen besötétedett. A lenyugvó nap a parázsló nyugati horizonton csak egy keskeny, vörös visszatükröz désnek t nt. - Hol van a terepjáró kocsi? - suttogta Claudia. - Jön - válaszolta Sean. Hangja hirtelen megváltozott. - Feküdj - mondta élesen. - Lefeküdni. S bár Claudia semmit sem hallott, kiugrott a vászonszékb l és összekuporodva a földre vetette magát. Az oroszlán ismét kaparni kezdte a leshely sövényfalát, szinte hangtalanul és most üvöltve nekiugrott, amint megpróbálta a könny alkotmányt mells lábaival széttépni. Claudia rémülten vette észre, hogy az oroszlán egyenesen felé tart. - Tartsa a fejét odalenn - kiáltott rá Sean, felemelve a duplacsöv t, amint a fal kitárult. Tüzelt, a lövés hangja kábító volt, a cs torkolatból kitör robbanás átrohant a leshelyen és annak belsejét megvilágította, mint a fényképez gép villanófénye. - Lel tte a vadállatot. - Annak ellenére, hogy Claudia gy lölte ezt a véres sportot, most valamiféle b nös elégtételt és megkönnyebbülést érzett, de ez rövid élet volt. A lövés csak meglepte a macskát, és egy id re el zte. Claudia hallotta, hogy az oroszlán elrohan és fogvicsorgató, dühös morgással elt nik az aljnövényzetben. - Eltévesztette - gyanúsította a férfit zihálva, még orrában érezve az égett puskapor szagát. - Nem akartam megsebezni - mondta Sean, kiürítve fegyveréb l a töltényhüvelyeket és újratöltve a mellén lev tölténytartókból. - Csupán figyelmeztet lövésnek szántam a hencegése miatt. - Jön a járm . - Riccardo hangja kiegyensúlyozott volt, közömbös. Claudia füle még mindig csengett a fegyver dörrenését l, de már képes volt meghallani a Toyota díeselmotorjának távoli hangját. - Job meghallotta a lövést - állt fel Sean. - Korábban jön. Rendben van, készüljünk fel az elvonulásra. Claudia türelmetlenül feltápászkodott, s átnézett a fedetlen leshely alacsony sövényén, figyelve a sötét, vészjósló erd t. Visszaemlékezett arra a földútra, amely az útként szolgáló
folyómederhez vezetett: majdnem egy negyedmérföldet kellett megtenniük az éjszaka sötétjében, amíg a biztonságot jelent terepjárót elérik. Elcsüggedt erre a gondolatra. A fák között, mintegy ötven méterre, az oroszlán ismét felmordult. - Zajos senkiházi! - intette hallgatásra Sean a vadállatot, miközben megfogta Claudia könyökét, hogy az ajtóhoz vezesse. Most meg sem próbálta kivonni magát, ehelyett a férfi karjába kapaszkodott. - Kapaszkodjon bele a f nök övébe! - Óvatosan kikulcsolódva, a n kezét az apja derekához vezette. - Fogja meg! - mondta neki. - És ne felejtse el, bármi történjék is, ne szaladjon. Akkor a macska egy szempillantás alatt magára ugrik. Sean bekapcsolta a zseblámpáját. Nagydarab, fekete Maglite lámpa volt, de még ez az er s fénycsóva is jelentéktelennek és sárgának t nt az óriás erd höz képest, amikor körözött vele. A fénycsóvában szemek tükröz dtek vissza, csillogtak mint fenyeget csillagok, sok-sok szem a sötét cserjésben, nem lehetett megkülönböztetni a kölyköket a feln tt n stény oroszlánoktól. - Menjünk - mondta Sean halkan és Riccardo elindult a keskeny ösvényen, maga után vonva Claudiát. Lassan haladtak, szorosan összekapaszkodva. Riccardo fedezve a csapatot könnyebb fegyverével, Sean utóvédként, nehéz fegyverével és zseblámpájával. Valahányszor a lámpa fénye megvilágította a macskák szemét az éjszakában, úgy t nt, hogy egyre közelebb vannak, mígnem Claudia ki tudta venni az állatok testét is csillogó szemük mögött. Halványak voltak mint a molylepkék a lámpafényben, fürgéknek és nyugtalanoknak t ntek, amint a két n stény oroszlán körülöttük cirkált, gyorsan közeledve, lépegetve az aljnövényzetben, elszántan figyelve rájuk, s elfordítva pofájukat, valahányszor az er s fénycsóva a szemükbe világított. Az ösvény lejt s volt, egyenetlen, és nagyon hosszúnak t nt. Minden egyes lépés gyötrelmes volt Claudia türelmetlensége folytán, amint apja után botladozott, nem nézve a lába alá, ehelyett inkább azokat a halvány macskákat figyelte, amelyek körülöttük parádéztak. - Itt jön Sarló Sára - figyelmeztetett Sean csendesen, amint az öreg n stény oroszlán bátorságot gy jtött ahhoz, hogy közelebb merészkedjen az éjszakából, morogva, mint egy g zmozdony, szinte megsüketít kéjes hangokkal, melyek a torkából és kilátott szájából törtek el . Farkával, amely olyan volt mint egy víziló korbácsszer farka, jobbra-balra csapkodott. A csoport összetömörülve megállt, és Sean a lámpájával, fegyverével a támadó szándékú állat felé fordult: - T nj el innét! - kiáltott rá. - Takarodj! - És az oroszlán tovább közeledett, fülei a fejéhez tapadva, hosszú sárga fogai el t ntek nyitott pofájából, rózsaszín nyelve kilógott a szájából. - Pftij! Sarló Sára! - üvöltött Sean. - Szétlövöm azt a bolond fejedet. Támadása az utolsó pillanatban elakadt, megállt el re nyújtott merev lábain, csúszva, néhány lépésnyire az összetömörült csoporttól, a lámpa nagy porfelh t világított meg körülötte, amint lefékezett. - T nés! - parancsolt rá Sean szigorúan, s az állat, füleit megmerevítve megfordult és engedelmesen elügetett az erd irányába. - Ez csak egy kis pipi-pipijáték volt - kuncogott Sean elégedetten. - Csak próbálkozott. - Honnan tudta? - kérdezte Claudia, hangja recsegett és harsány volt még a saját füleinek is. - A farkáról látszik. Míg a farkát csóválja, addig csak tréfálkozik. Ha mereven tartja, akkor vigyázni kell! - Itt is van a terepjáró - mondta Riccardo és mindannyian láthatták a Toyota reflektorát a fákon keresztül, amint a száraz folyómederben alattuk bukdácsolt. Hála Istennek - suttogta Claudia.
- Még nincs vége! Nem vagyunk túl rajta - figyelmeztette Sean, amint lefelé haladtak az ösvényen. - Morgó Margó még hátra van, vele még foglalkoznunk kell. Claudiának kiment a fejéb l a fiatalabb n stény, elfelejtette, s most félelemmel telve körülnézett, ahogyan apja derékszíjába kapaszkodva botladozott. S most végre ott voltak a folyómeder partján, a gépkocsi reflektorai megvilágításában, a terepjáró vagy harminc méterre állt t lük, járó motorral. Látta a nyomkeres k fejét az els ülésben, a reflektorok ragyogása mögött. Közel, oly közel volt, hogy Claudia nem is tudott ellenállni a kísértésnek, elengedte apja derékszíját, s elkezdett szaladni a kocsi felé teljes sebességgel, vadul rohanva a folyóágy vastag, laza, fehér homokjában. Hallotta Sean kiáltását maga mögött. - Elvesztette az eszét, eszeveszett bolond! Közvetlenül a férfi kiáltása után meghallotta az oroszlán félelmetes üvöltését, amint támadott. Claudia oldalra tekintett futás közben, s látta, hogy az oroszlán ferdén feléje rohan a folyóágyat szegélyez nádas vonalának irányából. Nagy volt és sápadt, a Toyota fényszóróinak a megvilágításában, kígyó gyorsaságú, és üvöltése összeszorította a gyomrát, s lábai lelassultak a vastag, fehér homokban. Claudia látta, hogy a támadó oroszlán farka merev, mint egy puskavessz , s még rémületében is emlékezett arra, amit Sean mondott. - Most nem fog megállni, meg akar ölni engem. Egy létfontosságú pillanatig Sean nem vette észre, hogy a lány szalad. Óvatosan haladt lefelé a folyómederhez vezet meredek lejt n, a lámpa a bal kezében, a kétcsöv fegyver a jobbjában. A fegyvert markolatánál fogta, a cs torkolat a vallanak döntve, hüvelykujja a biztosítékon. Az öreg n stény oroszlánt figyelte, amint a folyómederben lev nádágyásban, a hasán kúszva, feléjük közeledett. De biztos volt abban, hogy az oroszlán csak a színlelt támadás mozdulatain megy végig, mert csak a színlelt támadási célra figyelt. Két oroszlánkölyök volt messze mögötte a f ben, s tágra nyitott szemmel nézték a bemutatót, kíváncsi érdekl déssel, de túl félénken és tartózkodóan ahhoz, hogy részt vegyenek benne. Elvesztette szeme el l a fiatalabb oroszlánt, bár tisztában volt vele, hogy jelenti most a nagyobb veszélyt, de a nádas magas volt és tömött. Érezte, hogy Claudia nekiütközik csíp jének, de úgy gondolta, hogy megbotlott, s nem fogta fel, hogy akkor ütközött neki, amikor futni kezdett. Tovább kereste a fiatalabb n stényt, megvilágítva a nádast, amikor meghallotta Claudia futásának zaját, a folyó fövényében. Megfordult és látta, amint a száraz folyómederben egyedül fut. - Elvesztette az eszét! - kiáltott rá dühösen. Ez a lány az állandó bosszúság és ellenkezés forrása négy napja, mióta megérkezett. Most aztán vérlázítóan ellenszegült az utasításoknak, s rögtön tudta, miel tt még az oroszlán támadásba indult volna, hogy elveszti. Egy kliens megölése vagy szétmarcangolása a legnagyobb szégyen, ami egy hivatásos vadászt érhet. Ez a karrierje végét jelenti, húszesztend s munka és küzdelem végét. - Te eszel s! - öntötte ki minden mérgét és keser ségét a futó alakra. Nekiiramodott, Riccardo mellett elrohanva, aki a sokktól még mindig megdermedve állt a helyén, az alatta lev ösvényen, s ebben a pillanatban az oroszlán kitört a nádasból, ahol eddig feküdt. A kocsi reflektorának fénye élesen megvilágította a folyó medrét, így Sean eldobta a lámpáját, s mindkét kezével megragadta a puskáját, de nem tudott l ni, mert nem volt megfelel szög. A lány közte és az oroszlán között volt. Claudia esetlenül futott a ragadós homokban, fejét elfordította t le, hogy a támadó állatot figyelhesse, kezét a lábának mozgásától eltér ütemben rángatta kétségbeesetten. - Feküdj! - kiáltotta Sean. - Essen hasra! - De a lány nem hagyta abba a futást, ezzel elzárta a lövés lehet ségét és az oroszlán tovább száguldott feléje, a homok porzott a mancsától, melyb l a görbe, sárga karmok már teljes nagyságukban kiemelkedtek. A n stény minden egyes lépésnél morgott és b gött, s a farkát egyenesen és mereven tartotta.
A reflektorfényben a lány és a n stény macska árnyéka feketén kirajzolódott a fehér homokon, gyorsan közelítettek egymáshoz, Sean látta, hogy az oroszlán nagy ugrásra készül dik, a fegyver irányzékán keresztül tehetetlenül látta, hogy képtelen különválasztani ket, így lehetetlen tüzelnie anélkül, hogy a lányt eltalálja. Az utolsó pillanatban Claudia lábai a gyengeségt l és a félelemt l összecsuklottak és egy kétségbeesett, panaszos sikoltással arcra vetette magát a homokba. Abban a pillanatban Sean az oroszlán bársonyos mellkasára célzott. Sean képes volt arra, hogy két, egyidej leg feldobott pénzdarabot - egymástól harminc lépés távolságra - eltaláljon ezzel a fegyverrel, miel tt a pénzdarabok földet érnének. Ezzel a fegyverrel már számtalan állatot lel tt, százával leopárdokat, oroszlánokat, orrszarvukat, bivalyokat, elefántokat és embereket, sok-sok embert a rhodesiai háború idején. Soha nem volt szüksége egy második lövésre. Most, hogy a cél nyitott volt, a legteljesebb biztonsággal küldhette volna a 750-es szemcsés, puha hegy lövedékét - amely becsapódás után, mint egy gomba szétnyílik - az oroszlán mellkasába s az állat farka tövében hagyta volna el annak testét. Ez az állat végét jelentette volna, a szafari végével egyetemben, s valószín leg a vadászengedélyének a visszavonását is. Legjobb esetben hónapokig tartó vizsgálatot és tárgyalást. Egy lel tt n stény oroszlán a kormány kegyetlen dühét vonná maga után, s ezt követ en természetesen a vadászati felügyel ségét is. Az oroszlán már majdnem a fekv lány fölött volt, csupán néhány lépés fehér homok volt közöttük, amikor Sean lejjebb vette az irányzékot. Óriási kockázatot jelentett ez, a lány életének a kockáztatását, de annyira feldühítette, hogy úgy vélte, rászolgált erre a kockázatra. Egyenesen a homokba l tt, a n stény kilátott pofája el tt kétlépésnyire. A becsapódást követ en a fehér homokszemcsék szök kútja csapott fel, s a fehér porfelh egy pillanatra elborította az állat testét. Homok töltötte meg az állat száját és a tüdejét, orrlukait eltömte, s a porszemek belecsapódtak az oroszlán tágra nyitott; sárga szemébe, kaparva, vakítva az oroszlánt, amely tájékozódóképességét elvesztve abban a pillanatban abbahagyta a támadást. Sean el rerohant, készen arra, hogy még egy lövést adjon le, de erre rnár nem volt szükség. Az oroszlán visszah költ, villámgyorsan visszahúzódott, mancsával a homokkal megvakított szeméhez kapkodott, feld lt, majd újra talpra szökkent és visszahúzódott a nádasba, vakon beleütközve a meredek domboldalba, gurult, lecsúszott, s újra feltápászkodott. Vad rohanásának, menekülésének és gyötr d üvöltésének a hangja lassan elenyészett. Sean odarohant Claudiához és fél karjával talpra rángatta. Lábai er tlenek voltak ahhoz, hogy megtartsák, s a férfi félig vitte, félig vonszolta a lányt a Toyotához, és benyalábolta a kocsi els ülésére. Ugyanakkor Riccardo bemászott a hátsó ülésre, Sean pedig fellépett a kocsi felhágójára, szabad kezével pisztolyként fogta a fegyverét, a sötétség felé fordítva, újabb lövésre készen. - Menj! - kiáltotta Jobnak, s akkor a matabele vezet felengedte a kuplungot, s a kocsi megugrott a folyómederben, zökkenésekkel és rázkódásokkal elindult a nehéz talajon. Majd egy percig senki sem szólalt meg, mindaddig, amíg kijutottak a folyómederb l egy simább ösvényre, s akkor Claudia halkan, fojtott hangon megszólalt. - Ha nem pisilhetek azonnal, akkor szétrobbanok. - Bármikor megcélozhatja Sarló Sárát t zoltó készülékként és eltakaríthatná az útból javasolta Sean hidegen, s a hátsó ülésen Riccardo élvezettel felröhögött. Bár Claudia felismerte az idegfeszültség és a szorongás oldódását apja nevetésében, megsért dött. Ez még inkább megsokszorozta benne a megalázottság érzését, amelyt l szenvedett. Egyórás út volt a táborhelyig, s amikor megérkeztek, Moses, Claudia szolgája, a zuhanyozót zubogó forró vízzel töltötte fel. A zuhanyozó egy húszgallonos benzinhordó volt, amelyet egy mopane fa ágaira akasztottak fel, alatta cementpadló, él sövénnyel körülvéve, felül pedig a csillagos ég.
Claudia csak állt a forró vízsugár alatt, teste élénk rózsaszín vé vált, érezte, hogy a megalázottság, és émelygése az adrenalin túladagolásától megsz n ben van, hogy der látás és a jókedv érzése váltja fel a rendkívüli veszély túlélése után. Mialatt beszappanozta magát, Seant hallgatta. Vagy ötven méterre lehetett t le, a sátra mögötti alkalmi sportpályáján dolgozott, s állandó lihegése tisztán hallatszott, amint a súlyzóival gyakorolt. Gyakorlatait akkor sem hagyta ki, amikor négy napot a táborban töltött, nem tör dve azzal, milyen hosszú és fárasztó volt a vadászat. - Rambo - mosolygott megvet fintorral a férfi önteltségén, s mint nemegyszer az elmúlt napokban, azon kapta magát, hogy aprólékosan vizsgálja izmos karjait, vagy versenyagárként horpadt hasfalát, vagy fenekét, amely khaki nadrágjában kerek és kemény volt, mint egy pár strucctojás. Moses a lány el tt vitte a lámpást, amint a tusolóból visszakísérte a sátrába, selyem öltözköd köpenyt viselt, feje köré turbánszer en egy törülköz t tekert. A szolga kikészítette a tábori öltözetét, amely khaki hosszúnadrágból, Gucci T-shirtb l és struccb rból készült moszkitó lábbelib l állt, pontosan azokból a darabokból, amelyeket maga választhatott volna ki magának. Moses naponta kimosta a szennyes ruháit s mindent teljesen ropogósra vasalt. Nadrágja szinte sercegett, amint felvette. Mindez további jó érzessél töltötte el. Megszárította és kifésülte a haját, nem sajnálva rá az id t. M vészi arcfestést és ajakrúzst használt, s mikor megnézte magát kis tükrében, még jobb kedvre derült. - Ki is a hiú most? - mosolygott magára a tükörben s kiment a tábort zhöz, ahol már ott ült az összes férfi. Örömet okozott neki, hogy a férfiak abbahagyták a beszélgetést, s figyelték, ahogy bevonult. Sean felemelkedett a tábori székéb l az üdvözlésére, azzal a bolondos angol tengerésztiszti stílussal, amely mindig zavarba hozta. - Üljön le! - A lány megpróbált ridegnek t nni. Nem kell állandóan fel és le ugrálnia. Sean könnyedén elmosolyodott. - Ne, ne engedd, hogy észrevegye, mennyire sikerült neki fennhordania az orrát figyelmeztette magát és tartotta a tábori széket a lány számára, amíg az le nem ült, moszkitó csizmája sarkát a tábort z felé tartva. - Hozz a hölgynek egy whiskyt - utasította a tábori pincért. - Tudod, hogy hogyan szereti. A pincér egy ezüsttálcán hozta az italt. Tökéletes volt. Egy loccsantásnyi Chivas whisky egy kristálypohárban, éppen csak annyi, amennyi megszínesíti a Perrier ásványvizet, és jól feltöltve jéggel. A pincér hófehér kanza köntöst viselt, amely jóval a térde alatt végz dött skarlátvörös vállszalaggal jelezve, hogy a f pincér, és fején skarlátvörös fezt. Két helyettese a háttérben állt, szintén skarlát fezben, és laza fehér köntösben. Claudiát kissé zavarta, hogy húsz szolga viselt gondot hármójukra, olyannyira szibaritának, gyarmatinak és kizsákmányolónak t nt az egész. 1987-ben, az Isten szerelmére, s a birodalomnak már régen vége -, de a whisky felséges volt. - Feltételezem, hogy most azt várja, köszönetet mondok azért, mert megmentette az életemet - mondta és hörpintett az italából. - Egyáltalán nem, aranyoskám. - Sean szinte azonnal észlelte, mennyire gy löli a lány az ilyesféle megszólítást. - Egyáltalán nem vártam, hogy elnézést kérjen katasztrofális ostobaságáért. Hogy teljesen szinte legyek, sokkal jobban aggódtam, hogy meg kell ölnöm az oroszlánt. Ez valóban tragédia lett volna. Könnyedén, gyakorlottan vívtak, s Claudia élvezte a küzdelmet. Minden egyes döfést l, amely áthatolt a védelmen, felragyogott az arca, nagyobb örömet okozott neki, mint egy sikeres nap a bíróságon. Elkedvetlenedett, amikor a f pincér síri hangon bejelentette: A séf közli, a vacsora elkészült, tálalható. Mambó. Sean bevezette ket az ebédl sátorba, amely sokágú meisseni porcelán kandeláberekbe elhelyezett gyertyákkal volt megvilágítva. Az ev eszközök tömör ezüstb l voltak, Claudia lopva ellen rizte márkájukat, a Waterford
kristály borospoharak csillogtak a madeira csipkedíszítés asztalterít n, egyenruhás pincérek álltak minden egyes vászon szafari szék mögött, tálalásra készen. - Mit kíván ma este, F nök? - kérdezte Sean. - Egy kis Wolfgang Amadeust - válaszolta Riccardo, és Sean lenyomta a lemezjátszó gombját, miel tt leült volna, és Mozart tizenhetedik zongoraversenyének hangjai áttetsz érzékletességgel csillogtak a gyertyafényben. A zöldborsóleves árpagyönggyel és bivaly vel s csonttal készült, félelmetesen er s chiliszósszal f szerezték, melyet Sean Feli Peli Hó Ho-nak nevezett. Claudia örökölte apjának ízlését, ami a chilit és a fokhagymát, valamint a vörösbort illeti, de még sem tudott szembenézni a második fogással, amely bivalypacal volt, fehér mártással. Mindkét férfi zölden szerette a pacalt, ami az eredeti tartalomtól nem tökéletesen tisztított bels ség szépített elnevezése volt. - Csak megrágott f - mutatott rá az édesapja, ami enyhe hányingert keltett benne, amíg meg nem ütötte az orrát a séf által csak neki készített fogás illata. Az arányló, ropogós tésztaréteg alatt antilopfiléb l és veséb l készült, ízletes pörkölt g zölgött. A séf megrázta fehér szakácsfejfed s fejét, amikor Claudia kiegészít leg tíz gerezd fokhagymát javasolt. - A szakácskönyv nem ír fokhagymát, Donna. - Az én könyvem rengeteg fokhagymát mond, nagyon hangosan mondja: tíz fokhagymagerezdet! Oké, f szakácska? A f szakács kapitulálva, legy zötten vigyorgott. Claudia azonnal megnyerte az egész személyzetet könnyed modorával és szépségével. A bor nehéz, testes dél-afrikai cabernet volt, minden csöppje olyan jó, mint kedvenc Chiantija, s mind a borra, mind az ételre teljes figyelmet fordított. Az elmúlt nap kellemetlenségei, a napfény és a friss leveg meghozták az étvágyát. Apjához hasonlóan annyit ehetett és ihatott, amennyit kívánt, egy csöppnyi felesleges hús vagy háj nem volt a derekán. Csak a beszélgetés volt kiábrándító. Mint minden alkalommal, a férfiak ma is csak fegyverekr l, vadászatról és a vadállatok lelövésér l beszélgettek. A fegyverduma és vadászcsevegés csaknem érthetetlen szózagyvalék volt számára. Apja ilyeneket mondott. - A 0.300-as Weatherby a 180 szemcsés lövedéket másodpercenként 3200 láb (kb. 1000 méteres) sebességgel lövi ki, ez 4000 láb (libra izom energiát) lök er t és egy elképeszt hidrosztatikus sokkhatást jelent. - Maguk jenkik a sebesség megszállottjai - felelte Sean. -- Roy Weatherby több töltényt l tt ki az afrikai vadállatokra, mint amennyi spagettit maga evett, F nök. Adjon nekem szakaszos telítettséget, Nosler konstrukciót és mérsékelt sebességet... Egyetlen normális intelligenciájú személy nem bírja ezt órákon át, gondolta magában a lány, és mégis, a szafari minden éjszakáján úgy bújt ágyba, hogy azok ketten ott maradtak a tábort znél, szivarjaikkal és a konyakjukkal. Amikor az állatokról beszélgettek, az jobban érdekelte, és még a beszélgetésbe is bekapcsolódott, bár nem értett velük egyet. Jobbára bizonyos egyedi állatpéldányokról beszélgettek, legendás hímekr l, amelyekre Sean olyan beceneveket használt, amelyek bosszantották Claudiát, ugyanúgy, mint ahogy irritálta, amikor a papát „Capónak" F nöknek nevezte, mintha valami maffiaf nök lenne. Az egyik ilyen állatot csak úgy hívta „Nagy Frigyes", vagy szimplán Fred, azaz Frici. Ez az az oroszlán volt, amelyre most vadásztak, ennek akasztották ki csalétekként a bivaly tetemét. - Kétszer is láttam t ebben a szezonban, egyik kliensem még rá is l tt. Tudja, úgy reszketett az idegességt l, elhibázta egy futballpályányival. - Beszéljen róla - hajolt el re Riccardo kíváncsi érdekl déssel. - Papa, már a múlt éjjel is err l beszélt neked emlékeztette Claudia kedvesen. - És tegnapel tt éjszaka, és az azt megel z éjszaka... - A kislányokat csak látni szeretnénk, nem hallani - kuncogott Riccardo. - Semmire sem tudtalak megtanítani? Beszéljen csak tovább, meséljen csak újból valamit Fricir l.
- Több mint 3 méter hosszú és ez nemcsak hosszúság. Akkora feje van, mint egy vízilónak és a sörénye olyan, mint egy fekete szénakazal. Mikor megy, úgy hullámzik járás közben és úgy mozog mint a szél a msasa fák között - mondta Sean rapszodikusan. - Ravasz? Alattomos? Frici mindent tud, úgy tudom, legalább háromszor megl tték. Egyszer egy spanyol megsebesítette Ian Piercy vadászterületén, három szezonnal ezel tt, de meggyógyult. - Hogyan kapjuk el? - faggatta Riccardo. - Micsoda két visszataszító alak - vágott közbe Claudia, miel tt Sean válaszolhatott volna. Azok után, hogy ezeket a csodálatos teremtéseket, azokat a gyönyör kölyköket láttam. Hogyan is képesek arra készülni, hogy megöljék ezeket az állatokat? - Egyetlen kölyköt sem láttam ma megölni - jegyezte meg Riccardo, s jóváhagyólag bólintott, amikor a pincér másodszor is megkínálta a pacalból. - Gyakorlatilag elég nagy bajba kerültünk és még az életünk is veszélyben forgott. - Negyvenöt napot áldoz fel az életéb l, csak abból a célból, hogy oroszlánokat és elefántokat gyilkoljon - vágott vissza Claudia. - Szóval csak ne erényeskedjék velem és ne gondolja, hogy jogos a felháborodása velem szemben, Riccardo Monterro. Engem mindig érdekl déssel töltött el a maga átlagos, félénken visszakozó, liberális gondolkodásának zavaros folyamata - avatkozott bele Sean, és Claudia vidám harcrakészséggel fordult feléje: Az én gondolkodásomban nincs semmiféle zavar, önök vannak itt azért, hogy állatokat gyilkoljanak. - Ugyanúgy, ahogyan egy farmer leöli az állatait - értett egyet Sean. - Hogy biztosítsa a csorda egészséges tenyésztését, s a fennmaradásukhoz szükséges területet. - Maga nem farmer. De igen, az vagyok - mondott ellen Sean. - Az egyedüli különbség, hogy én a szabadban ölöm le ket, nem a vágóhídon, de mint minden farmernek, nekem is az a legf bb gondom, hogy biztosítsam a törzsállomány fennmaradását. - De ezek nem háziállatok - vitatkozott Claudia -, hanem gyönyör vadállatok. - Gyönyör ? Vad? Hogy jön ez ide? Mint mindennek ebben a modern világban, Afrika vadállatainak is meg kell fizetniük a fennmaradásért. A F nök például tízezer dollárokat fizet azért, hogy egy oroszlánt és egy elefántot elejtsen. ezekért az állatokért sokszorosát fizeti a kecskék vagy szarvasmarhák pénzbeli értékének, így az újonnan függetlenné vált Zimbabwe kormánya millió hektárnyi koncessziós területeket tart fenn, ahol ezek a vadállatok fennmaradhatnak. Én egy ilyen koncessziós területet bérlek, s ezért a világon nekem f z dik a legnagyobb érdekem ahhoz, hogy megvédjem az orvvadászoktól és a legeltet kt l, s biztosítsam, hogy sok vadállatom legyen, amit felajánlhatok a vadászaimnak. Nem, aranyoskám, a törvényes szafari vadászat a leghatékonyabb formája ma Afrikában a konzervációnak, a vadállatok fennmaradása biztosításának. - Tehát maga megmenti az állatokat azzal, hogy nagyerej fegyverekkel lelövi ket? kérdezte Claudia gúnyosan. - Nagyerej fegyverekkel? - nevetett halkan Sean. - Ismét egy érzelmes liberális papagájszólam. Talán el nyben részesítené azt, ha kevésbé hatásos fegyvert használnánk? Nem lenne ez olyan, mint ha a mészárostól azt követelnénk, hogy használjon tompa, életlen késeket a torok elmetszéséhez? Maga egy intelligens n , használja az eszét és ne a szívével gondolkodjék. Az egyes állat nem fontos, nincs jelent sége. Az élettartama néhány rövid évre korlátozott. Ennek az oroszlánnak, amelyre most vadászunk, legjobb esetben két éve van. Az árán kívül a fajtának, mint egésznek a folyamatos fenntartása a fontos. Nem az egyed, hanem az egész faj. A mi oroszlánunk egy öreg hím, már a végén jár hasznos életének, ami alatt védelmet tudott nyújtani n stényeinek és utódainak, s már hozzájárult saját fajának fenntartásához. Egy-két éven belül természetes módon is elpusztulna. Sokkal jobb, ha a halála tízezer dollárt jövedelmez készpénzben, mely összeget arra lehet fordítani, hogy biztonságos
helyet biztosítsunk a kölykei számára, hogy biztosítsuk ezt a vadont, s körülkerítve megakadályozzuk a fekete embertömeget, és sovány kecskecsordáit, hogy ide behatoljanak. - Istenem, magát hallgatva... - szomorúan ingatta a fejét Claudia. - „Fekete embertömeg", ezek egy bigott fajgy löl szavai. Ez az földjük, miért nem élhetnek szabadon, úgy, ahogyan k akarnak? - Ez a gyapjashajú liberalizmus logikája - nevetett Sean. - Döntse már el, kinek az oldalán van, a gyönyör vadállatok vagy a gyönyör vad feketék oldalán. Nem lehet egyszerre mindkét oldalon; mikor mindkett az élettérért küzd, a vadállatok mindig a vesztes oldalon vannak, ha csak a vadászok nem fizetik ki értük a számlákat. Nem könny vitapartner, állapította meg a lány, s megkönnyebbült, amikor az apja beleavatkozott, s lehet vé tette, hogy összeszedje a gondolatait. - Nem kétséges, hogy az én drága lányom melyik oldalon áll. Egyébként, Sean, maga az inuit népnek si birtokukba való visszahelyezéséért dolgozó bizottság egyik vezet jével beszél. Claudia kedvesen rámosolygott: - Nem inuit papa. Az emberek még azt gondolnák, hogy lágyszív lettél. Még csak nem is eszkimók. A te szokásos megnevezésed „gooks"? Tehát bennszülöttek, nemde? Riccardo hátrasimította a s r ezüsthullámokat halántékából. - Elmondjam-e, hogy a kislányom és a bizottsága hogyan akarják bebizonyítani, hogy Alaszka az inuitoké? kérdezte. - Úgyis el fogja mondani - hajolt el re Claudia, megsimogatva apja kezét. - Ez az egyik kedvenc társalgási témája, nagyon mulatságos, tetszeni fog magának. Riccardo folytatta, mintha mi sem történt volna, mintha lánya semmit sem szólt volna. Végigmennek Anchorage-ban a Negyedik utcán, ahol az összes bár van, elkapnak néhány olyan eszkimót, aki még állva tud maradni. Repül gépre rakják ket, leviszik ket a félszigetre, és azt mondják nekik: - Nos, mondják csak, hol élt a maguk népe. Mutassák csak meg, hol volt a törzsük régi vadászterülete? Nézzék csak azt a tavat, arrafelé, nem halászott ott valamikor a maguk népe? Riccardo megváltoztatta a hangját, nagyszer hangutánzó volt. - Igen, biztosan - mondja az eszkimó a hátsó ülésen, kibandzsítva az ablakon, tekintete még mindig párás a Jack Daniels whiskyt l. - Ez az a hely, ahol a nagypapi horgászott. Ismét megváltoztatta a hangját, ezúttal Claudiát utánozva. - És mi van azokkal a hegyekkel ott ni, amelyeket mi, mi, gonosz fehéremberek, akik elloptuk maguktól, s most Brooks Rangenek nevezünk? Vadászott ott valamikor a nagypapi? - Ismét eszkimó hangsúlyra váltott. Persze hogy vadászott, ember. Egy csomó medvét l tt ott. Emlékszem, a nagymamám mesélt err l nekem. - Folytasd, papa. Ragyogó hallgatóságod van ma. Mr. Courtney rettenetesen élvezi a humorodat - bátorította Claudia. - Tudja - mondta Riccardo -, Claudiával soha nem fordult el , hogy egy eszkimó visszautasította volna azt a tavat, vagy hegységet, amit felajánlott neki. Ez már valami, nemde? Az én kislányom tökéletes találatot ért el, telitalálatot, soha egyetlen visszautasítás. - Maga nagyon szerencsés, F nök - mondta neki Sean. - Legalább itt hagytak magának valamit. * Claudia arra ébredt, hogy a sátorlapon kívül edényekkel csörömpölnek és Moses udvarias köhintése hallatszik. Azel tt soha senki nem hozott neki teát az ágyba. Ez olyan luxus volt, amit l csodálatosan dekadensnek érezte magát. Odakint még szurokfekete volt a sötétség és a
sátorban jéghideg. Hallotta a jég ropogását a sátor vásznán, amikor Moses kitárta a sátor nyílását. Soha nem számított ilyen hidegre Afrikában. Felült a tábori ágyon, vállán egy vattapaplan, markában szorongatta a teásbögrét és Mosest nézte, aki a sátorban tett-vett. A mosdótálba egy vödör forró vizet öntött és egy tiszta fehér törülköz t tett mellé. A fogmosópoharát felforralt ivóvízzel töltötte tele, s fogkrémet nyomott a fogkeféjére. Aztán egy serpeny ben szénparazsat hozott és a sátor közepére rakta. - Nagyon hideg van ma, Donna. - És túlságosan korán is van - értett vele egyet Claudia. - Hallotta az oroszlánüvöltést az elmúlt éjszaka, Donna? - Semmit sem hallottam. - Ásított. - Ha egy rezesbandával játszatták volna az „America, the Beautiful"-t (Amerika, a csodaszép") az ágyam mellett, azzal sem tudtak volna felébreszteni. Moses kiterítette a ruháit a tartalékágyra. Elkezdte kefélni a csizmáját, amíg az fényes nem lett. - Ha szüksége van valamire, Donna, csak hívjon mondotta, amint kihátrált és leeresztette a sátornyílás fed lapját. Kiugrott a meleg ágyból és reszketve a serpeny fölé állt. Fel sem vette a nadrágocskáját, míg a parázs fölött meg nem melegítette. A csillagok még ragyogtak, amikor elhagyta a sátrat. Egy pillanatra megállt, felnézett, gyönyörködve a déli égbolt kincsesládikájának ragyogó ékköveire. Megtalálta a Dél keresztjét, a siker érzésével ment a tábort zhöz, ahol a férfiak már ott tanyáztak, s kezeit hálásan a lángok fölé tartotta. - Semmit sem változtál kiskorod óta. - Apja rámosolygott. - Emlékszel, hogy kellett minden reggel harcolnom veled, hogy kiszedjelek az ágyból, hogy iskolába menj? - A pincér a lány második pohár teáját hozta. Sean fütyült, s a lány hallotta, amint Job indítja a Toyotát, s körbevezeti a raktár bejárati kapujáig, s elkezdi felrakni a nehezebb öltözékeket, a jersey pulóvereket, anorákokat, sapkákat és gyapjúsálakat. Amikor kics dültek a vadászkocsihoz, a puskákat már a fegyverállványban találták, s Job és Shadrach, a két matabele a kocsi hátsó részében állt, közöttük az alacsony ndorobo nyomkeres . A nyomkeres egy Claudia hónaljáig ér gyermektermet kis figura volt, megnyer vigyorral ráncos arcán, és der s, pajkos szemekkel. Claudia eleve hajlamos volt, hogy kedvelje a tábor valamennyi fekete alkalmazottját, de Matatu máris a kedvence lett. Hófehérke egyik törpéjére emlékeztette. A három fekete a hideg ellen kiselejtezett katonaköpenyekbe és kötött gyapjú balaclava sapkákba burkolózott, s ezekkel nemcsak a fejüket borították be, hanem a nyakukat és torkukat is védték a hideg ellen, s Claudia üdvözlését a sötétben széles, fehér fogú vigyorral fogadták. Valamennyien a lány szépségének b völetébe estek. Sean ült a kormányhoz, Claudia ugyancsak elöl ült, közte és apja között. Lekuporodott a szélvéd mögött, és odabújt apjához, megmelegedni. Az alatt a rövid id alatt, amióta részt vett a szafarin, megkedvelte a napi kalandok e kezdetét. Lassan haladtak a kanyargós, göröngyös csapáson, és amint az éjszaka visszahúzódott el ttük, s a hajnal közeledett, Sean kikapcsolta a reflektorokat. Claudia az erd t figyelte és a füves vágatokat, amelyek átszelték az erd t, s amelyeket Sean „vleis"-nek nevezett, megpróbálta els nek felfedezni a ravasz és kedves állatokat, de mindig Sean vagy az apja volt az, aki els nek felmordult: „Kudu - balra", vagy „ez egy nádi antilop", vagy Matatu hajolt el re, megérintve vállát, valami ritka látványt jelezve piciny kezének rózsaszín tenyerével. A poros csapást azoknak az állatoknak a nyomai borították, amelyek az éjszaka folyamán áthaladtak az irtáson. Egyszer csak egy elefántnak a hajnalban még g zölg nyomait találták az úton; térdmagasságú ürülék volt, s valamennyien kikászálódtak a Toyotából, hogy közelebbr l megvizsgálhassák. Kezdetben zavarba hozta ez a mohó érdekl dés az állati ürülék iránt, de most már megszokta.
- Vén Koldus - mondta Sean -, szegény ördögnek már csak a hátsó fogai vannak meg. - Honnan veszi? - kérdezte a lány. - Nem tudja megrágni az ételt - felelte. - Nézze csak az ágacskákat, leveleket az ürülékben, majdnem egészben maradtak. Matatu lehajolt a nyomhoz, megvizsgálta a nagy lábnyomokat, amelyek akkorák voltak, mint egy szemetesedény fedele. - Nézze csak, milyen puhák a talpai - hívta fel a figyelmét Sean -, mint a lekoptatott autógumi. Öregek és nagyok. - az? - kérdezte Riccardo türelmetlenül, s az ülése mögötti fegyverállványon lev 0,415ös Rigby puskára pillantott. - Matatu majd megmondja - vonta meg vállát Sean, s a kis ndorobo beleköpött a homokba, s komoran megrázta a fejét, amint felállt. Aztán sipító fejhangon, szuahéli nyelven szólt Seannak. - Ez nem az, akit mi akarunk. Matatu ismeri ezt a bikát fordította le Sean. - Mi tavaly már láttuk ezt az állatot a folyóhoz közel. Az egyik agyara törött, a szájánál, s a másik is csonkká kopott. Valaha gyönyör pár agyara lehetett, de most már a hegy túloldalán van. - Úgy gondolja, hogy Matatu képes felismerni a jellegzetes elefántot a lábnyomokról? kérdezte Claudia kétkedve. - Matatu képes felismerni egy ötszáz állatból álló bivalycsorda egyedeit és két év múlva is emlékezni fog rá, ha a nyomára néz. - Sean túlzott egy kissé a n nek. - Matatu nem nyomolvasó, hanem igazi mágus. Tovább hajtottak, kis csodákkal találkozva útközben, egy kudu bikával, amely szürke volt, mint egy szellem, krétaszín csíkokkal tarkítva, sörénnyel és púpos háttal, hosszú, dugóhúzó jelleg szarva csillogott a homályban, amint elsuhant az erd ben; egy cibetmacska mászott ki éjszakai búvóhelyér l; foltos és aranyszín , mint egy miniat r leopárd, meglepett tekintettel vizsgálva ket a magas barna f vel ben tt terület peremér l. Egy kengurupatkány ugrott fel a Toyota el tt. Gyöngytyúkcsapat csipogott, kifejlett sárga sisakkal a fejükön rohantak át az út melletti füvön, s Claudiának többé már nem kellett megkérdeznie: - Mi ez a madár? - vagy Milyen állat ez? - kezdte felismerni az állatokat és ez élvezettel töltötte el. Napfelkelte el tt Sean leparkolta a Toyotát a sziklás hegység tövében, amely hirtelen kiemelkedett a vadonból, kissé merev tagokkal szálltak ki a terepjáróból, levetették nehéz fels ruházatukat. Felkapaszkodtak a domb oldalán, százméternyi meredek, egyenetlen ösvényen, megállás nélkül, s Claudia megpróbálta titkolni lihegését, amikor felértek a tet re. Sean tökéletesen kiszámította a feljutás id pontját, s amint felérkeztek, a nap felbukkant a távoli erd felett, s mindent drámai színekkel és ragyogással világított meg. Kitekintettek a vadon panorámájára és az irtásra, amelyen aranyszín f parázslott egészen a távolabbi dombokig, amelyek tündérkastélyokként emelkedtek a hajnali fényekben. A többi hegy nagy, fekete k rakásokként t nt el , mint a teremtés után otthagyott k törmelék. Lehányták pulóvereiket, mivel a hegymászás felmelegítette ket, és már az els napsugarak forró délid t ígértek. Letelepedtek a hegy túlsó szélén és távcsöveikkel az alattuk elterül vadont kezdték vizsgálni. Mögöttük Job el szedte az élelmiszeres dobozt, amelyet felhozott, s tüzet gyújtott. Túl korán lett volna reggelizni a táborból való elindulás el tt, de most, a sonka és a tojás illatára Claudia érezte, amint a nyál összefut a szájában. Amíg a reggelire vártak, Sean elmagyarázta a terepet. - Ez a mozambiki határ, közvetlenül a második domb mögött, csak hét-nyolc mérföldre innét. - Mozambik - mormogta Claudia, a távcsövén keresztül nézve -, a névnek valami romantikus csengése van. - Nem is olyan romantikus. Csak az afrikai szocializmusnak egy újabb gy zelme, a káosznak és rombolásnak gondosan kidolgozott gazdaságpolitikája - morgott Sean. - Nem kívánom a faji megkülönböztetést reggeli el tt - mondta jegesen Claudia.
- Rendben van - vigyorodott el Sean -, elég azt mondani, hogy el ttünk, a határon túl a marxizmus tizenkét esztendejét találjuk, tizenkét év korrupciót, kapzsiságot, és tehetetlenséget, hozzánemértést, ami most kezdi meghozni gyümölcseit. Polgárháború tombol, amely irányíthatatlanná vált, éhínség, melynek következtében legalább egymillió ember pusztul el, járványok, beleértve az AIDS-et is, amely az elkövetkezend öt esztend ben feltehet en további egymillió ember halálát okozza majd. - Kellemes szórakozóhelynek t nik vakáció idejére - mondta Riccardo. Mi van a reggelivel Job? Job tányérokat hozott, sonkával és tojással, pirított francia kenyeret, amelyet nagy bögre er s, zamatos kávé követett. Az ölükb l ettek, falatozás közben távcsövükkel a vadont vizsgálták. - Maga kit n szakács, Job - mondta neki Claudia. - Köszönöm, asszonyom felelte Job csöndesen. Alig észrevehet akcentussal beszélt angolul. Harmincas éveinek a vége felé járt, magas, er s fizikumú férfi volt, csinos holdvilágképében távolül , intelligens szemekkel, amely oly annyira jellemz a zulu és matabele eredet népekre. - Mikor tanulta? - kérdezte Claudia. A matabele tétovázott és Seanra nézett, miel tt mély, kellemes hangon válaszolt volna. A hadseregben, asszonyom. - Job százados volt a Ballantyne felderít knél, velem együtt - magyarázta Sean. - Egy kapitány! - kiáltott fel Claudia. - Nem is gondoltam... - hagyta abba gyorsan, feszélyezetten. - Nem is gondolhatta, hogy fekete tisztek is voltak a rhodesiai hadseregben fejezte be Sean a lánynak magyarázkodva. Sokkal több tudnivaló van Afrikára vonatkozóan, mint amennyit a CBS televízióban mutatnak Shadrach, a második fegyverhordozó vagy ötven méterrel távolabb ült a hegygerinc mentén, ahonnét jobban látott észak felé, halkan füttyentett, ebbe az irányba mutatott. Sean kitörölte tányérjából a tojás maradékát a pirítóssal, és a szájába gyömöszölte. Odaadta a tányérját Jobnak. - Köszönöm Job, óriási volt! - Aztán csatlakozott Shadrach-hoz. Most már ketten kezdték vizsgálni a vadont. - Mi az? - kérdezte Riccardo türelmetlenül. - Elefánt - válaszolta Sean, s mind Riccardo, mind Claudia felugrott és csatlakozott hozzájuk. - Merre? Merre? - kíváncsiskodott a lány. - Nagy? - kérdezte Riccardo. - Látják az agyarait? az? - Nagyon messze van ahhoz, hogy biztosak lehessünk, néhány mérföldre. - Sean rámutatott a határozatlan körvonalú szürke foltra a fák között, és Claudia meglep dött, hogy egy ilyen nagy állatot ennyire nehéz észrevenni. Néhány percet vett igénybe, amikor az állat kevéssé elmozdult, s Claudia képes volt az alakját kivenni. - Mit gondol - kérdezte Riccardo -, elképzelhet , hogy Tukutela? - Lehetséges - bólintott Sean. - Ezer az egy ellen, hogy az. Tukutela. Claudia hallotta már a tábort znél, amint err l az elefántról beszéltek: „Tukutela, a dühös", egyike volt azoknak a legendás hír vadállatoknak, amelyekb l legfeljebb, ha egy maroknyi maradt Afrika egész szélességében és hosszúságában. Egy elefántbika, melynek agyarai legalább száz fontot nyomnak egyenként. Tukutela volt a f oka annak, hogy az apja visszajött Afrikába, még egyszer, utoljára. Azért, mert egyszer már látta Tukutelát. Három évvel ezel tt szafarin vett részt Courtney-val együtt, s akkor öt napig üldözték az elefántot. Matatu száz mérföldön át vezette ket a nyomokon, míg végre meglátták. Talán húsz lépésre voltak ett l a hatalmas, vén vadállattól, aki éppen a marulafa gyümölcseit ette. Láthatták szürke b rén a ráncokat és gy r déseket. Olyan közel voltak, hogy megszámlálhatták a farkán
lév maradék sz rszálakat, a többi elt nt róla a hosszú évek alatt, és csöndes megillet döttséggel figyelték a hatalmas agyarakat. Riccardo Monterro boldogan hajlandó lett volna bármilyen árat fizetni, hogy azok az agyarak a trófeái közé kerüljenek. Suttogva kérdezte meg Seant: - Van valami módja annak, hogy az enyém legyen, lel hessem? - Látta, hogy Sean habozik, miel tt válaszol. - Nem, F nök. Nem nyúlhatunk hozzá. Nemcsak a vadászati engedélyem és a területi koncesszióm lenne az ára. Tukutela nyakán egy gallér volt, er s, szilárd nejlonból, merev, mint egy nehéz szállítójárm gumiabroncsa, s azon egy rádióleadó függött. Néhány évvel ezel tt az öreg elefántbikát a kormány elefántkutató szervezetének emberei helikopterr l szigonnyal megl tték, s míg eszméletlen volt, ráer sítették a rádióleadót tartalmazó gallért. Ezzel Tukutela kijelölt állattá vált, amely részt vett a kutatásban, s ez megvédte a szafari vadászoktól. Természetesen veszélyeztetve volt továbbra is az elefántcsontra éhes orvvadászok által, de egy-egy hivatalos engedéllyel rendelkez vadász törvényesen nem vadászhatott rá. Amíg az elefánt az altatás hatása alatt állt, dr. Glynn Jones, a kormány tervezetének vezet je, az állami f állatorvos megmérte az agyarakat. Jelentése nem volt hozzáférhet , nem került nyilvánosságra, de a titkárn je, egy házasságra érett sz keség úgy gondolta, hogy Sean Courtney a legbámulatosabb férfi, akivel rövid életében eddig találkozott. A lány egy másolatot készített Sean számára. - Jones dr. méréseib l kikövetkeztethet , hogy az egyik agyar kb. 130 fontot (60 kilót) nyomhat, a másik néhány fonttal kevesebbet - suttogta Sean Riccardónak, amíg az öreg elefántbikát tanulmányozták, és mohó vággyal nézték az agyarakat. Az agyar a szájnyílás mellett olyan vastag volt, mint Sean combja, és nem keskenyedett el. Majdnem feketék voltak a növényi nedvekt l. Az agyarak vége gömböly volt. Dr. Jones szerint a bal oldali agyar nyolc láb és fél inch, a jobb oldali nyolc láb négy és egy negyed inch hosszú volt, a szájtól az agyar végéig. Végül is elsétáltak onnan, s az öreg bikát nem zavarták tovább magányos vándorlásában, mígnem valami hat hónappal ezel tt a szép sz ke titkárn a hararei sugárúton fekv kicsiny legénylakásában reggelikészítés közben egész közömbösen meg nem szólalt: - Hallottál róla, hogy Tukutela megszabadult a gallérjától? Sean meztelenül feküdt a lány ágyában, s gyorsan felült. - Mit mondtál? - Joneska rettenetesen rosszkedv lett. A rádió iránykeres t Tukutelára kapcsolták, s csak a gallérját találták meg. Valahogy megszabadult t le, s feldobta egy msasafa tetejére. - Drága kis szépségem - mondta Sean boldogan. - Gyere csak ide gyorsan, megkapod a jutalmadat. A lány ledobta öltözköd köpenyét a padlóra, s átrohant a szobán a férfihez. Tehát Tukutela megszabadult a gallérjától, s többé már nem volt kiválasztott kísérleti állat. Ismét törvényes vadállattá vált. Sean még aznap táviratozott Alaszkába Riccardónak, s másnap délután meg is kapta a választ. - Jövök. Stop. Bookoljon. Szafarit július l-jét l augusztus 15-ig. Stop. Akarom azt a Jumbót. Stop. Capo. S most Riccardo ott állt a hegygerincen, az elefánt elmosódott szürke foltját az izgatottságtól remegve tanulmányozta az alattuk lév erd ben. Claudia az apját figyelte nyílt csodálattal. Ez volt az apja, a hidegfej üzletember, a helyzet ura minden szituációban, a savoir fairé mestere. Látta t, amikor egy tízmillió dolláros szerz désr l tárgyalt, vagy amikor Las Vegasban egy hercegi váltságdíjnak megfelel tételt tett fel, anélkül, hogy a legcsekélyebb érzelem jele tükröz dött volna rajta, s most itt állt, a felindultságtól reszketve, mint egy iskolás lány az els randevúján, s egyszerre az iránta érzett túláradó szeretet hullámai borították el. - Nem hittem volna, hogy ilyen sokat jelent neki - gondolta. - Talán én vagyok túlságosan keményszív . Hiszen ez az utolsó dolog az életében, amit igazán kíván, és meg akar kapni.
Szerette volna megölelni, átkarolni és azt mondani neki: „Bocsáss meg, papa, bocsáss meg, hogy megpróbáltam megakadályozni, hogy megszerezd magadnak ezt az utolsó örömet." Riccardo észre sem vette; fel sem figyelt arra, hogy nézi. - Lehet, hogy mégis Tukutela ismételte halkan, szinte csak magában beszélve, mintha önmagát is meg akarná gy zni az igazáról, hogy úgy lesz, ahogy szeretné, de Sean megrázta a fejét. - Négy kiváló nyomkeres m figyeli a folyót. Tukutela nem kelhet át a tudtunk nélkül, emellett még mindig túl korán van. Nem várom, hogy korábban elhagyja a völgyet, mint amikor a völgyben az utolsó víztartalmú mélyedés ki nem szárad, legkorábban még egy héttíz nap múlva. - Talán átcsúszhatott valahogy. - Riccardo figyelmen kívül hagyta Sean magyarázatát. Talán mégiscsak lehetséges, hogy van odalent. - Lemegyünk és megnézzük, természetesen - bólintott Sean jóváhagyóan. Riccardo szenvedélye t nem hökkentette meg annyira, mint Claudiát. Teljes mértékben megértette, legalább ötven olyan embert látott már életében, mint Riccardo, olyan er teljes, hatalommal bíró, er szakos, sikeres embereket, akik ügyfeleit alkották, s akik meg sem próbálták eltitkolni vagy legy zni ösztöneiket. A vadászösztön benne volt valamennyi ember lelkében, néhányan tagadták, mások megkísérelték elnyomni magukban, ismét mások megpróbáltak ennek az ösztönnek kevésbé nyílt és kirívó er szakos megjelenési formát találni, golf- és teniszüt kben szabadjára engedett er vel ütni a kis fehér labdát, ezzel engedve szabad folyást a test ösztöneinek, a hús és vér iránti vágyakozásnak, de az olyan férfi, mint Riccardo Monterro szabad folyást engedett ösztöneinek, s nem volt hajlandó kiegyezni kevésebbel, mint a vadászat és a gyilkolás végleges mámorával. Shadrach, hozd a Bwananak a 0,416-os bandukit szólt - Job, ne felejtsd el a kulacsokat. Matatu, akwendi, induljunk! Egyenesen lefelé a domboldalon indultak el az el ttük fekv meredek lejt n, könnyedén lépegetve szikláról sziklára, s a végén már szinte természetesen rohanó csoporttá formálódtak, Matatuval az élen, aki a nyomot követte, t kísérte Job, és Sean, akinek látása szinte természetfelettien éles volt. Átfésülték a vadont, utánuk jöttek a kliensek, majd Shadrach következett, aki készenlétben tartotta Riccardo Rigby típusú fegyverét, hogy átnyújthassa, ha szükség lesz rá. Gyorsan haladtak, de még így is egy óra hosszat tartott, amíg a vadonhoz érve Matatu megpillantotta az óriási tál alakú bemélyedt nyomot a puha földön és a levelekt l megfosztott ágacskákat, amelyeket az elefánt ürülékében maga után hátrahagyott. Matatu megállt, hátrafordult, szemeit forgatva, és egy sivítóan átható, harsány, elégedetlen kiáltást hallatott. Ez nem Tukutela. Ez az öreg egyagyarú bika mondta Sean csendesen. Ugyanaz, amelyiknek a nyomával ma reggel az úton találkoztunk, csak visszafordult, errefelé. Claudia az apja arcát figyelte és látta rajta a csalódást, az er s kiábrándultságot, érezte, hogy a szíve elfacsarodik érte. Senki sem szólalt meg, amikor visszatértek a Toyotához, de odaérve Sean csendesen megszólalt: Tudja azt maga F nök, hogy nem olyan könny ez az egész, nemde Capo? - Jó képet vágva néztek egymásra. Igaza van, persze. A vadászat a fontos, nem a döglött hús. Tukutela jönni fog - ígérte neki Sean. Ez a rendszeres csapása. Itt lesz még az újhold el tt, ígérem, de id közben ott van az oroszlán. Megyünk és ellen rizzük a csalétket, hogy lássuk, mivel tartozunk Nagy Frigyesnek. Mintegy húszpercnyi autózással érték el a kiszáradt folyómeder alatti leshelyet és a kitett bivalytetem csalétket. A Toyotát a fehér homokban hagyták parkolni és Claudia újra érezte a tegnap esti rettegést, amint a túlpartra vezet ösvényen haladtak és látták a n stény oroszlán lépteinek nyomát, amelyet a leshely körüli talajon hagyott. Ekkor Sean és a fegyverhordozók izgatott beszélgetésbe kezdtek, s Matatu, mint egy ideges gyöngytyúk kezdett el csipogni.
- Mi az? - kérdezte Claudia kíváncsian, de senki sem felelt, s neki is sietnie kellett, hogy lépést tarthasson velük, amikor az irtáson keresztül megközelítették a vad fügefán lógó tetem maradványait. - Valaki mondja már meg, mi történik könyörgött Claudia, de távol maradt a tetemt l. A b z túlságosan er s volt számára. A férfiak nem mutattak semmi undort, mikor bökdösték és vizsgálták a rothadó maradványokat s még Claudia is észrevette a különbséget a tegnapi estéhez képest. A tetem tegnap lényegében érintetlen maradt mostanra több mint a felét felfalták. Csak a fej és a törzs egy része maradt meg, Seannak nyújtózkodnia kellett, hogy elérhesse. A gerinccsontok és a bordák szétrágott szilánkjai maradtak csak meg, és a vastag fekete b rt a mancsok és agyarak szétszaggatták, úgy lógott, mint egy temetési zászló foszlányai. Amíg a fegyverhordozók és Sean a csontvázat vizsgálták, Matatu a fügefa körüli terepet kutatta, apró, izgatott vakkantásokat hallatva, mint egy kutya, amelyik szagot keres. Sean felemelt egy csipkézett bordacsont darabot és megmutatta Riccardónak, mindketten izgatottan felnevettek, kézr l kézre adogatva, akármi is volt az. - Hajlandó velem valaki szóba állni, kérem? - akadékoskodott Claudia, s erre Sean odahívta. - Jöjjön csak közelebb, s ne álljon olyan messzire. A lány húzódozva, orrát színpadiasán feltartva közelítette meg, Sean jobb kezét feléje nyújtva, megmutatta, hogy tenyerében egy szál sz r feküdt, olyan fekete és olyan hosszú, mint a lány hajszála. - Mi ez? Riccardo kivette a szálat Sean kezéb l, mutató és hüvelykujja között tartva, s Claudia észrevette, hogy apja karja az izgalomtól libab rössé vált, sötét olasz szeme pedig szinte izzott, amikor válaszolt: - Sörénysz r. Aztán kézenfogta a lányát és a fa törzséhez húzta. - Nézzük csak, mit talált nekünk Matatu! Az apró nyomkeres tulajdonosi vigyorgással mutatta az állatok által felkapart földet. Három oroszlánkölyök és két n stény taposta össze a hint porszer földet, de egy tökéletes talpnyom világosan felismerhet volt ebben az összevisszaságban. Kétszerese volt a többi nyomnak, egy elmosódott nyom, akkora, mint egy levesestányér, s amint ránézett, Claudia ismét érezte a nyugtalanító rémületet. Akármilyen állat hagyta is ott a lábnyomát, szörny nagy lehetett. - Az elmúlt éjszaka, miután a n stény elzavart bennünket, visszatért. Megvárta, míg a hold lenyugszik és a legsötétebb éjszakában visszatért ide - magyarázta Sean. - S még a hajnalt megel z en el is t nt innen. Felfalt egy fél bivalyt s még az els hajnali pirkadatot megel zve elt nt. Mondtam, hogy ravasz vén ördög. - Oroszlán? - kérdezte Claudia. - Nemcsak egy egyszer , öreg oroszlán - rázta meg a fejét Riccardo. - Nagy Frigyes jött el végre. Sean elfordult és odaintette az embereit. Mindhárman, Job, Shadrach és Matatu köréje gy ltek, s úgy t nt, Claudiáról és Riccardóról elfeledkeztek, ahogy a további vadászatot tervezve kidolgozták taktikájukat, megbeszélték annak minden részletét, minden eshet ségét. Összpontosításuk tökéletes volt, s még egy óra telt el, mikor Sean felállt, s odajött, ahol Riccardo és Claudia az árnyékban ültek. - A csel az, hogy rábírjuk, még az éj beállta el tt idejöjjön - mondotta. - Mindannyian egyetértettünk, az egyetlen módja annak, hogy ezt elérjük, ha egy friss csalétket teszünk ki és egy új leshelyet építünk. A n stények ezt a régi helyet teljesen összerondították, s az öreg Frici annyira gyanakvó lesz, mint a fene. Egészen a sötétedésig fog lesben állni, ólálkodni, addig, amíg valahogyan oda nem tudjuk valahogy csalogatni.
Sean leült közéjük, s egy darabig csendben volt, hallgatott. - Tudja, F nök, olykor egy jó barátért vagy valakiért, akiben megbízunk, kész vagyok egy kicsit megváltoztatni a szabályokat. - Ahogy beszélt, egy ágacskával rajzolni kezdett a porba a lábai között, s ránézett Riccardóra. - Hallgatom - bólintott Riccardo. - Csak egy módja lehet annak, hogy elkapjuk azt az oroszlánt - mondta Sean halkan. - El kell vakítani. Hosszú ideig hallgattak, s akkor Claudia, bár nem értette, mit jelent az a „jack light", amir l Sean beszélt, érezte, hogy valami olyasmit javasol, ami törvénytelen, vagy nem egészen tisztességes, s az apját most megpróbálták kísértésbe hozni. Dühös volt Seanra, hogy apját ilyen módon próbára tették, de tudta, hogy jobb, ha nem avatkozik bele. Csendben maradt, de azt kívánta, hogy az apja álljon ellen a csábításnak. Riccardo megrázta a fejét. -- Nem, csináljuk csak tisztességesen! - Megpróbálhatjuk - vonta meg a vállát Sean, de egyszer már megl tték egy csalétek alatt, és megsebesült. Nem lesz könny . Megint hallgattak, talán egy teljes percig, aztán Sean folytatta. - Az oroszlán éjszakai állat. Az éjszaka az életeleme. Ha igazán akarja ezt az oroszlánt, ügy gondolom, kapja el sötétben. Riccardo sóhajtott, s megrázta a fejét. – Nagyon szeretném, de annyira nem, hogy tisztességtelen eszközöket vegyek igénybe a lelövésére. Sean felállt. - Ez a maga szafarija, F nök - mondta, egyetértve Riccardóval. - Csak annyit akarok mondani, tudja, hogy nincs sok olyan ember, akiért ezt megtenném, s akinek ezt felajánlottam volna. Ami azt illeti, szintén szólva, nem tudom elképzelni, hogy bárki másért megtenném. - Tudom - mondta Riccardo. - Köszönöm szépen. Sean visszatért a fügefához, hogy segítsen az embereinek leengedni a tetemet, hogy a falka tagjai elérjék. Amint Sean hallótávolságon kívül került, Claudia megkérdezte az apját. - Jack light? Mi az? - Reflektorral elvakítani az állatot a sötétben, s világítástól elvakítva lel ni. Ez törvénytelen, rendkívül törvénytelen. - Csirkefogó - mondta keser en. Riccardo nem reagált erre a megbélyegz megjegyzésre, de csendesen megjegyezte: - Kész volt arra, hogy a karrierjét kockára tegye. Ez az egyik legnagyobb dolog, amit bárki eddig megtett volna értem. - Büszke vagyok rád, hogy visszautasítottad, papa, de mégis csirkefogó. - Nem érted? - mondta. - Valószín leg nem érthetted meg. - Felkelt és elindult, s ekkor a lány úgy érezte, szégyenérzet tölti el. Megértette, persze, hogy értette, hogy ez az apja utolsó oroszlánja, s elrontotta az apja örömét. Verg dött az apja iránti szeretet és aközött az érzés között, amit e gyönyör állat iránt érzett, az igazságérzet és aközött, amit az állat iránti felel sségérzete diktált számára. - Könny nek kellene lennie annak, hogy az ember helyesen cselekedjék - gondolta -, de ez nagyon ritkán könny . Így a következ napokban az öreg oroszlánt etikus módszerekkel igyekeztek elejteni. Friss csalétket helyeztek el az oroszlán és a n stények számára, és Riccardo lel tt egy bivalyt, melyet Sean választott ki a számára, egy másik medd tehenet, s két nappal kés bb egy elaggott bikát, amelynek a szarvai a csonkig lekoptak és a bordái kilátszottak a sárral borított irhájából. Sean minden nap elmozdította a csalétket, vagy áthelyezte a leshelyet, hogy a fekete sörény oroszlánhím kell magabiztossággal tudja megközelíteni nappali fényben. Este is ott ültek a leshelyen, amíg a sötétség be nem állt, aztán visszatértek a táborhelyre, elbátortalanodva és szomorúan. Amikor másnap reggel meglátogatták a csalétket, úgy látták,
hogy az oroszlán lakmározott bel le, s a sörényéb l ismét hagyott maga után néhány szálat, és nagy talpnyomokat is, amelyek tantaluszi kínokat váltottak ki bel lük, de elt nt még hajnal el tt. Keser en hajszolva az állatot, Sean változtatott a taktikán. Lejjebb engedte a rothadó csalétket, hogy a n stények és a kölykök is könnyen hozzáférhessenek. Már csak száraz b rb l és összerágcsált csontokból állt az egész. A folyómedert l ötszáz méterre felakasztott egy friss tetemet, olyan magasra, hogy csak egy ilyen nagy oroszlán érhesse el, egy olyan fára, amely egyedül állt, egy tisztáson, a vállmagasságú f ben. Azt remélte, hogy a n stények és a kölykök zavaró jelenléte nélkül az oroszlán korábban közelíti majd meg a csalétket. Hogy még nagyobb biztonságban érezze magát, a leshelyet a kiszáradt folyóparton túl, egy teakfa szétágazásában helyezték el. Ez egy machanplatón helyezkedett el, körülbelül három méterrel a talajszint felett. Err l a teraszról jó kilátás nyílt a fehér homokkal borított száraz folyómederre. Sean nem vágatta le a csalétek alatti területet. Azt akarta, hogy az oroszlán védve érezze magát a jó fedezék mögött. Csak egy rést nyitott a füvön, csak akkorát, mint az oroszlán teste, amelyen keresztül a tetem láthatóvá vált. - Ha jön, várjon mindaddig, amíg evéshez készül dve felemelkedik, F nök - magyarázott Sean, amint elérték a machannal borított platót, dél után egy órával, hogy végigvárják a hosszú, forró, tétlen délutánt. Sean megengedte, hogy Claudia magával hozza olvasni Karen Blixen „Out of Africa" (Volt egy farmom Afrikában) cím puha fedel könyvét. - De csak amíg el nem kezd zörögni a lapozgatással - figyelmeztette. A n stények és a kölykök korán megérkeztek. Annyira hozzászoktak már ahhoz, hogy a csalétekb l marcangoljanak, hogy a legkisebb izgatottságot sem árulták el a megközelítésnél. El ször az új csalétekhez vonultak a s r füves nyiladékban, s reménytelenül vágyakozva vizsgálgatták. Mindkét n stény megpróbált falni bel le, de nem tudták elérni a tetemet. Az utolsó napokban a fiatalabb n stény, Morgó Margó szemét ingerelte és megfert zte a folyó fövényének pora, ami Sean lövésével belekerült. Könnyek folytak le az oroszlán pofájára, szemhéja gyulladt és dagadt volt; de most már kezdett gyógyulni, tisztulni, a folyás abbamaradt, csak némi sárga váladék volt a szeme sarkában. Egy id múltán feladták a próbálkozást, hogy elérjék a tetemet, s elvezették a kölyköket a folyómederhez, a régi, b zös csalétekhez. A machanplatóról hallhatták, hogy az oroszlánfalka a folyómederben, a lefolyás irányában tartózkodik, alattuk mintegy 500 méterre, tépték és marcangolták a csalétket, de amint a délután múlófélben volt, a zabálás hangjai elcsendesedtek, a n stények jóllaktak és elfeküdtek az árnyékban. Napnyugta el tt félórával az a csöndes, forró szell , amely egész délután fújt, hirtelen abbamaradt és különös afrikai csöndesség ereszkedett a füves mez re. A fákon a tél folyamán megn tt gyér levelek mozdulatlanok voltak még, egy sárga f szál sem rezdült a folyómederbeli f ben, és a bolyhos papirusznádszálak is abbahagyták örökös hajladozásukat a part alatt és mozdulatlanul meredeztek, mintha éberen fülelnének valamire. Olyan csönd lett, hogy Claudia feltekintett a könyvéb l, aztán csöndben becsukta és is figyelni kezdett az abszolút csendre. Aztán hirtelen élesen felüvöltött a túlparton a cserjéb l egy bozóti antilop, tisztán és élesen lehetett hallani a csöndben, s Claudia akaratlanul is felpattant helyér l. Azonnal Sean könny és határozott kezét érezte a csíp jén, figyelmeztetésként, s hallotta apja gyors és mély lélegzését, mintha most fejezett volna be egy nehéz versenyt a pályán. A csönd fenyeget vé vált, mintha a világ visszatartotta volna a lélegzetét. Aztán apja súlyos kilégzését hallotta, amint oldalról rávetette tekintetét. Tekintete oly elragadtatott volt, mintha az oltáriszentség el tt térdelne. Istenem, de jóvágású férfi gondolta, szül halántékától
eltekintve éveinél sokkal fiatalabbnak látszott, napbarnított volt, nyúlánk, jó er nlétben. Semmi küls jel nem árulta el, hogy belülr l a saját teste rombolja szét önmagát. Izgalma ragályos volt, s a lány is érezte, hogy gyorsabban ver a szíve, fejét lassan abba az irányba fordította, amerre apja nézett. Apja jobbra figyelt, a folyón keresztül, ahol a vadon fái a magas, sápadt f vel a tisztás szélén találkoztak. Arrafelé az egyetlen él lény - úgy t nt - egy papagájféle állat volt, amely egy f zfa fels ágán üldögélt. Sean említette neki, hogy ez egy szürke papagáj, a közismert riasztó madár, amely megkeseríti a vadászok életét rekedt figyelmeztet kiáltásaival. S most a madár árulkodva felkiáltott: „T nj el, t nj el!" Ahogyan az ágon himbálózott, s tekergette a nyakát, lenézett a magas f be a füzek alatt. - Itt jön. A madár már látja - suttogott Sean a lány fülébe, s a lány kimeresztette a szemét, hogy megnézze azt a valamit, nem is tudta, hogy mit. - Nézze a füvet - irányította Sean, s a lány most látott valamit mozogni. A f hegye rezgett az óvatos, lopakodó mozgástól, lassan haladt el re a tisztáson át a folyópart felé, s utána a f ismét mozdulatlanná vált. Olyan volt ez, mint amikor egy nagy pisztráng mozog a mozdulatlan, csendes állóvízben, maga a hal láthatatlan, csak a felszín mutatja a kidudorodásokat, a csöppnyi hullámokat és a pezsgést, amint elhalad a víz színe alatt. A mozgás olykor percekre megsz nt. - Fülel és ellen rzi a szagot - magyarázta Sean, hogy mi történik. A lány sohasem gondolta volna róla, hogy olyan érzelmekre képes, mint az izgatottság, de a férfi suttogása most valahogy feszült és érdes volt. A f hegyek mozgása újrakezd dött a csalétket tartó fa felé, s apja hirtelen zihálva vett lélegzetet, s ugyanabban a pillanatban Sean ismét figyelmeztette a lányt. Talán csupán ismét figyelmeztet en kívánta megérinteni a lány csíp jét, ehelyett azonban ujjai a combjára simultak. A férfi érintése áramütésként érte, nagyobb hatást gyakorolt rá, mint amikor el ször megpillantotta a vadállatot. Az oroszlán áthaladt a f ben lev nyíláson, amelyet a n stények már letapostak, s megpillantotta az állat fejét nagy, tömött, sötét és göndör sörényével, amely himbálózott és hullámzott, lassú, királyi mozgásával, s hirtelen egy pillanatra elkapta sárga szeme villanását a sörénye alatt. Soha nem látott még olyan teremtményt, amely ennyire félelmetes és mégis ilyen fenséges lett volna. Egy pillanatig tartott az egész, miel tt a f ismét elfedte volna szeme el l, de az egész megrázó és lélegzetelállító volt. Sean keze pedig változatlanul a combjára simult. Hirtelen érzékelte, hogy testében szexuális szenvedély ébredt, feszültséget érzett a hasfal alatt, mellbimbói megkeményedtek és az ágyékában meleg áramlás bizsergett. Szinte ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy combjait ernyedten széttárja Sean ujjai alatt, bár maga a gondolat hajmereszt ostobaságnak t nt. Ha valaki megkéri, írja le azt a valakit, aki leginkább megsértette és dühbe hozta, akkor ez a leírás tökéletesen illett volna a férfira. Tudta, hogy ha a legkisebb sebezhet séget mutatja, könyörtelenül kihasználta volna. - S még csak nem is tetszik nekem - gondolta magában kétségbeesetten. De lábai mégis remegtek - neki is észre kellett vennie, mégsem tudott megmozdulni. Aztán a férfi mégiscsak levette kezét a lány combjáról, de ahogyan elvette, az már önmagában is sért volt. Nem egyszer en elvette onnan, hanem simogatásszer en tette, ujjait hosszan tartóan végighúzta a combján és a csíp jén, meghökkent en érzékien, ami teljesen készületlenül érte. Arca és nyaka a haragtól kipirult, de Sean most átnézett a folyómedren, arra a lopakodó mozgásra figyelve, amely a csalétket tartó fa alatt hirtelen abbamaradt. A csend elhúzódott, s ezalatt Claudia megkísérelte érzéseit ismét rendezni. - Ez nem miatta volt - mondogatta magának, próbálva meggy zni önmagát. - Nem a férfi váltotta ki bel lem ezt a reagálást, semmit sem jelent a számomra. A feszültség és az izgatottság tette, a pillanatnyi rendkívüli izgalmi állapot, a férfinak semmi köze hozzá, nem
miatta történt, a legkevésbé sem vonzó a számomra. Én az érzékenységet és a finomságot kedvelem, s nyilvánvalóan er szakos és brutális. A folyón túl hirtelen valami nyugtalanság vált érezhet vé a f ben, és egy nehéz test leroskadt a földre. Érezte, hogy mögötte Sean csendes és er tlen nevetését l rázkódik, s Claudia egy megdöbbent pillanatig úgy hitte, hogy a férfi rajta nevet, de aztán azt hallotta suttogni. Lefeküdt. Pihen, közvetlenül a csalétek alatt. A pimasz dög. Sean legalább annyira a lányra gondolt, mint az oroszlánra. A leplezetlen ellenszenvet, amelyet a lány vele szemben tanúsított, a férfi teljes egészében viszonozta, s ez még szórakoztatóbbá tette bosszantását és ingerlését. Természetesen egy oroszlánleshely mindig kiváló alkalmat teremt arra, hogy egy n t kimozdítson az egyensúlyából. Sok emlékezetes ügyre emlékezett vissza, ami ezen a helyen kezd dött. Amikor a leshelyen voltak, pszichológiailag az befolyása alatt álltak, mint a gyerekek az iskolateremben, volt a mester, a tanító, és amazok arra kényszerültek, hogy engedelmeskedjenek az akaratának, s a feszültség és az ideges érzelmi állapot érzékennyé és engedékennyé tette ket, a veszély érzete és a vérontás ígérete pedig megsokszorozta fizikai és szexuális tudatosságukat. Nagy szórakozást jelentett megtudni, hogy ez az elkényeztetett, felfuvalkodott, önhitt amerikai n stény egyáltalában nem különbözik a többiekt l. A lány most valószín leg gy löli önmagát és t is ezért a pillanatnyi botlásért. Halványan elmosolyodott, amint közvetlenül a lány háta mögött felemelkedett. Azzal a finom megérzéssel bírálta el, ami egy tehetséges szívtipró n csábász sajátja, ez szerinte a természet ajándéka volt. Olvasta Casanova emlékiratait, rendkívüli figyelemmel tanulmányozta, és a vén kéjenc nagy precizitással fogalmazott. Minden n finom, megmagyarázhatatlan, titokzatos kisjeleket bocsát ki, mint a lélegzés, a b r hirtelen pírja, a tartás egyensúlyváltozása, apró testmozdulatok, még a test illatának változása is, amit igen kevés ember ismer fel, még kevésbé képes megmagyarázni, lefordítani a maga számára. Ezek felismerése olyan adomány, amellyel igen kevés férfi, csak a nagy szeret k rendelkeznek, akik tudják, hogy mikor kell cselekedni, milyen messzire lehet elmenni a cselekvés egyes fázisaiban. Ültében megfigyelhette a lány jobb arcát, hosszú, sötét szempilláit, szemének hosszú pillantásait, bár a lány most tudatosan elfordította t le a fejét. Sötét haját vastag, tömött fonalban viselte, amely lapockacsontjai között lógott lefelé. Ez láthatóvá tette nyakának szép oszlopát, amely csinos fejét tartotta. Nyakát és orcáját még mindig ingerült pír borította, s ez átsugárzott a b rén, amelyet az afrikai napfény már megbarnított olyan árnyalatúra, mely egy drága napozókrém reklámjára is alkalmas lehetett volna, valamely divatos n i magazinban. Amint a lányt figyelte, annak arcáról lassan elt nt a pír, visszanyerte önuralmát, de vékony vászon T-shirtje alól egyik, szinte kislányos mellének bimbója szemtelenül kidomborodva láthatóvá vált. Még mindig keményen állt, nagysága és színe, mint egy érett eperszem, sötét borvörös színben bukkant el a vékony anyagon keresztül, aztán lassan összezsugorodott és elt nt, a jelenség izgatta és ismét hangtalan nevetésre késztette. Már majdnem teljesen besötétedett, amikor az oroszlánt újból látták, a naplemente csupán egy halvány emléknek t nt a nyugati égbolton, de Sean jól megjegyezte a csalétket tartó fát. Ügy helyezte el a csalétket, hogy a fa hátulról némi megvilágítást kapjon. Hallották a f zizegését és moccanást, ahogyan az oroszlán felállt és aztán mohón el rehajlott. Riccardo felemelte a puska tusáját, vállához illesztette, és belenézett teleszkóplencséje hosszú csövébe. Hirtelen az oroszlán kiemelkedett a f b l, nagy, sötét, formátlan alak, amely alig volt látható a halvány égbolton, s hallatszott, amint a tetemet tartó lánc megcsikordult, ahogy az oroszlán teljes súlyával nekiugrott a csaléteknek, marcangolva falni kezdett bel le. - Látja a célt? - kérdezte Sean Riccardót. Az oroszlán akkora zajt csapott, hogy hangjukat felemelhették, majdnem beszélgetési szint magasságáig, de Riccardo nem válaszolt. A
fegyver hosszú csövét apró körökben mozgatta; elkeseredetten kísérelve meg a célkeresztet a lenyugvó nap utolsó sugarait felhasználva pontosan elhelyezni az állat testén. - Nem - ismerte el végül vereségét -, túl sötét van már, sajnos. Claudia megkönnyebbülést érzett, nem kell hogy szemtanúja legyen a mészárlásnak, Sean azonban megszólalt: - Rendben van, ki kell ülnünk, s meg kell várnunk, amíg hajnalban elkaphatjuk. - Egész éjszaka! - mondta Claudia elégedetlenül, annak ellenére, hogy már többször figyelmeztették, hallgasson. Annyira megdöbbentette annak a lehet sége, hogy az egész éjszakát a leshelyen kell tölteniük, hogy rémülten tiltakozott. - Azt ígérte, hogy kitartó lesz, nemde - jegyezte meg Sean mosolyogva a lány tiltakozására. - Igen, de... Job ide fogja hozni a terepjárót? Nem? - hangzott reménytelenül a lány hangja. - Addig nem, amíg nem hallja a lövést. - Erre a válaszra a lány szerencsétlenül a székébe süppedt. Az éjszaka véget nem ér és hideg volt, aztán jöttek a moszkitók a folyómeder posványos, mozdulatlan zöld vizéb l s ott zümmögtek állandóan a fejük körül, figyelmen kívül hagyva a szúnyogriasztót, amivel Claudia fedetlenül hagyott b rét bekente. A közeli erd ben egy pár szarvcs r madár groteszk, fekete madarak, akkorák, mint egyegy vad pulyka, ugyanolyan kopasz, vörös fejekkel hajnali rituális kórusa zengett. A lány mellett Riccardo nyújtózkodott és ásítozott, Sean pedig felállt, a machan teraszt vizsgálgatta. - Mi történt? - kérdezte Claudia motyogva. - Hol van az oroszlán? - Egy órája szedte a sátorfáját - válaszolt az apja - Jóval a kell világosság el tt, amikor már célozni lehetett volna. - Két lehet ség van arra, hogy elkapja ezt a macskát, F nök. Vagy reflektorral, vagy egy rakás szerencsével. - Én egy szerencsés fickó vagyok - vigyorgott Riccardo, s a távolból hallották a Toyota motorjának egyre er söd zúgását, amint Job megérkezett, hogy felvegye ket. Egész nap a táborban tartózkodtak, hogy bepótolják az el z éjszaka kimaradt alvást, de hiába tértek vissza másnap a leshelyre, hogy az oroszlánt várják, azon az éjszakán meg sem jelent. A következ éjszaka sem jött el a csalétekhez, s a szafari megszakadt. Sean és csapata szorgalmasan, de sikertelenül dolgozott, nem tudtak az oroszlán nyomára akadni. Nem érkezett jelentés a nyomkeres kt l sem, akiket Sean azzal bízott meg, hogy figyeljék, mikor kel át az elefánt a Chiwewe folyón, amely Sean koncessziós vadászterületének nyugati határát képezte. A folyón túl az oroszlán némi szünetekkel folytatta a táplálkozást s a pihenést. Kevéssel éjfél után az oroszlán üvölteni kezdett, nyers hangok törtek el a torkából, amelyek Claudiát felriasztották kényelmetlen szunyókálásából; úgy érezte, hogy a szíve majd kiugrik a helyéb l. A szörny hang lassan halkuló, torokból jöv morgásokkal ért véget. - Miért csinálja ezeket? - kérdezte Claudia lélegzetvisszafojtva. - A világ tudomására akarja hozni, hogy ki az úr errefelé. Azután a hiénák érkeztek meg, sikoltva és lármás gúnykacajjal, mint egy rakás vámpír, érthetetlen összevisszaságban zagyválva, izgatottan az ölés illatától, és az oroszlán el zte ket, nehézkesen cammogva a f ben, acsarkodva és nagy morgásokkal; a hiénák visszahúzódtak ugyan, de amint az oroszlán újból visszatért táplálkozni, a hiénák ismét megjelentek, visszasomfordáltak, gúnyos, kacagó hangokat hallattak, zavarták az oroszlánt, nyugtalan köröket írva le a fa körül, amelyr l a csalétekként kihelyezett tetem lógott. Hajnal el tt egy órával Claudia nehéz, görcsös álomba zuhant; összegömbölyödve, kellemetlen szögben, kitekeredett nyakkal, összehúzva magát a vadászszékében, arra ébredve, hogy már eléggé világos van ahhoz, hogy látni lehessen a láncot, melyre a bivaly tetemét függesztették. Riccardo Monterrót nem érdekelte, hogy kisebb állatokra vadásszon, mint
amilyenek a fekete antilop, a kudu vagy a tehénantilop. Egy másik szafari esetén ilyen vadászat kitöltötte volna a várakozás napjait. Csak a két n stény oroszlán és kölykeik maradtak a folyóparton, állandó otthonuknak tekintve ezt a területet. - Courtney ötcsillagos szállodája - panaszkodott Sean -, ínyenceknek való ételek, napi szállítással. A falka úgy megszokta a jelenlétüket, hogy legfeljebb ha száz méterre vonultak vissza a vadonba, néhány hanyag, csöndes morgással jelezve, hogy tudomásul vették érkezésüket, s nagy érdekl déssel vették szemügyre, amikor új csalétket függesztettek fel a fára. Alig bírták türelemmel megvárni, míg a Toyota elhúz, s még teljes egészében látható volt a kocsi, amikor az állatok már visszacammogtak, hogy megtekintsék a legfrissebb ajánlatot. Nagy Frigyes azonban nem tért vissza. Nem találták megkülönböztethet lábnyomait a csalétek körül vagy a csapásokon, amelyeket Sean mindennap megvizsgált, a tábor negyvenmérföldes körzetében. - De miért t nt el ilyen hirtelen? - kérdezte Riccardo. - Mert macska, és ki tudja, hogyan gondolkodik egy nagymacska? Az oroszlánleshelyen történt rövid és perzsel epizód óta, a Sean és Claudia közötti kapcsolat lassan megváltozott. Pörlekedésük még bosszúszomjasabbá és keser bbé vált; neheztelésük még nyíltabb, s az a törekvésük, hogy egymásnak kellemetlenségeket okozzanak, még lendületesebb lett. Amikor a lány fajgy löl nek nevezte a férfit, az csak mosolygott. - Amerikában ez a szó félelmetes, mint a legkeményebb inzultus, amely egy ember politikai karrierjét kettétörheti, vagy üzleti tevékenységét akadályozhatja, esetleg ki is rekesztheti t a társaságból. Maguk annyira félnek ett l, s a feketék tudják is ezt, és teljes mértékben ki is használják. Még a legcsökönyösebb, legkeményebb fej üzletember vagy politikus is a hátára fordul és nyüszíteni kezd, ha ezt hallja - mondta neki Sean ujjongva. - Ez azonban nem Amerika, aranyoskám, s itt mi nem vagyunk megijedve ett l a szótól. A faji elfogultság itt ugyanazt jelenti, mint a törzsi rendszer, s mi valamennyien rejtetten törzsi gondolkodásúak vagyunk, különösen a feketék. Ha szeretné kipróbálni az igazi, odaadó törzsi vagy faji elfogultságot, jöjjön és éljen itt, egy újonnan függetlenné vált afrikai országban. Ha egy átlagos fekete politikust faji elfogultsággal vádol, az úgy tekinti ezt, mint egy bókot; ez valami olyasmi, mintha hazafinak nevezné. Claudia megsebzett tiltakozása b séges jutalom volt annak az igyekezetnek, hogyan provokálhatja t új módszerekkel. - Tudja, hogy én dél-afrikai vagyok? - kérdezte a lányt, akit ez meghökkentett. - Azt hittem, maga angol. A férfi megrázta a fejét, és rámosolygott b szít mosolyával. - Feltételezem, hogy maga támogatja kormányának szankcióit Dél-Afrikával szemben. - Természetesen, mint minden tisztességes ember. - Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy ennek közvetlen következményeként egymillió fekete éhezik? - Nem is várta meg a választ. - S mi a véleménye az amerikai t ke kivonásáról a mi országunkból, természetesen azzal is egyetért? - Tüntettem érte az egyetemen - mondta a lány büszkén. - Soha nem hiányoztam egyetlen tiltakozó gy lésr l vagy menetr l. - Szóval ügy gondolják, hogy azzal térítenek egy országot jobb belátásra, ha visszahívják a misszionáriusaikat, felégetik a katedrálist. Ugyancsak briliáns ötlet! - Elferdíti, amit mondok! Szóval hálásnak kellene lennünk, ha az önök er feszítései sikerrel járnak, s polgáraikat rá tudják kényszeríteni arra, hogy eladják a mi saját t keérdekeltségeinket nekünk, dolláronként
öt centért. Egy éjszaka alatt kétezer multimilliomost kreálnak Dél-Afrikában, s mindegyik fehér b r lesz. Gratulálunk és köszönjük szépen, aranyoskám. Miközben vitatkoztak, sóvárogva nézték egymást, s ez a kölcsönösen érzett fizikai kontaktus olyan volt, mint egy mérges kígyó, veszélyes, de nagyon érdekes. Claudia majdnem két éve szüzességben élt, mióta elvált attól az orvostól, akivel rövid ideig együtt lakott, amíg állandó házassági javaslatai t rhetetlenné váltak a lány számára, s külön nem váltak. A szüzesség nem felelt meg szeretetre éhes, érzelmes, latin természetének, de nagyon válogatós volt. Olykor ébren feküdt éjszaka a sátrában és Sean hangját leste, aki a tábort z mellett apjával beszélgetett. Figyelte a lágy, férfias dörmögést, amely elég csöndes volt ahhoz, hogy képtelen legyen nyomon követni az egyes szavakat. Egyszer úgy gondolta, hogy a nevét említik, felült, fülét hegyezte, s nagyon letört, mert nem hallhatta, mit mondott róla a férfi. S amikor végre Sean elköszönt, jó éjszakát kívánva apjának, s elindult lefeküdni, az sátra mellett kellett elmennie. Claudia mereven feküdt az ágyában, hallgatta a lépéseket, figyelte a zseblámpa fényét a sátorvásznon át, felkészülve arra, hogy ridegen, sért módon visszautasítja, aztán pedig a csalódás piciny töviseit érezte, amint a férfi lépései elhaladtak a sátor mellett, anélkül, hogy beállított volna hozzá. A szafari kilencedik napján, amint kiautóztak, hogy ellen rizzék a csalétket a folyóparton, a fiatalabb oroszlánn stény, amelyiknek a szeme már teljesen meggyógyult, ismét er szakos agresszivitással morgott Seanra, és egy áltámadást is intézett ellene vagy száz méterr l, a farkát csapkodva, amint a férfi kikászálódott a Toyotából, hogy megvizsgálja a csalétket. Amikor a n stény hátat fordított, rózsaszín vérfoltot vett észre a farka tövében, puha, halvány irháján. - Morgó Margó sárlik - örvendezett Sean. - Na most aztán olyan csalétkünk van, aminek még Nagy Frigyes sem tud ellenállni. Azt mondta, F nök, hogy maga egy szerencsés flótás, most megláthatjuk, mennyire szerencsés. Sean szerette volna az oroszlánt elkapni, miel tt még ez a rendkívüli lehet ség elmúlik. Nem volt mód arra, hogy a Chiwewe folyó mellett tanyázó nagy bivalycsordából l jön ki egy friss csalétket, ezért egy fiatal kudubikát l tt ki Riccardo a tábor közelében tanyázó fiatal kuducsordából. A tetemet ugyanarra a fára akasztották az irtáson, ahol utoljára látták a nagy hím oroszlánt. Most olyan alacsonyan lógatták le, hogy a fiatal n stény könnyen elérje, s még kora délután felmentek a machanteraszra. Egy órán belül a fiatal n stény megérezte a friss vér illatát, és lecammogott a száraz folyómederhez, egy csoport cselleng , civakodó oroszlánkölyök követte. Míg az öregebb n stény jó étvággyal falatozott a kudu teteméb l, a fiatalabb n stény csak keveset evett, megszakításokkal. Közben nyugtalanul ólálkodott a fa alatt a letaposott f ben, dühösen acsarkodva kölykeire, forgolódott a hátán, felült és a farka alatti véres váladékot nyalogatta. Id közönként felállt, a vadon felé bámult, aztán a földnek szegezve fejét hosszú, melankolikus morgást hallatott. A hang olyan fájdalommal teli, vágyódó volt, hogy Claudia úgy érezte, együtt érez ezzel a karcsú, gyönyör teremtéssel. - Rendben van, Margó - suttogott Sean Claudia válla fölött -, hívd csak az öregurat, mondd meg neki, milyen ínyencséget tartogatsz a számára. - Ez nem valami fair dolog - gondolta Claudia indulatosan -, nem szép dolog t így kihasználni. Hirtelen mindkét n stény felszökött, arccal a vadonnak, s az id sebb n stény szelíden vicsorgatott. A kölykök riadtan abbahagyták örökös játékukat, s az anyák mögé tömörültek. A fiatal n stény ekkor el rement a füvön keresztül, lopva, hullámos kígyózással mozgatva egész testét, kihívó szexuális feltárulkozással, s közben egy sorozat üdvözl morgást hallatott. - Felkészülni, F nök - Sean keze Riccardo karján nyugodott, megakadályozva, hogy Riccardo felemelje a fegyverét -, csak lassan, lassan a testtel!
S akkor az erd b l el jött a hím oroszlán. El ször csak a sörényét lehetett látni a magas f felett, ahogyan kíváncsian ügetve el remerészkedett, hogy találkozzék a n sténnyel. A n stény szemérmetlenül el rerohant, és egy letaposott tisztáson találkoztak. - Várjon, F nök - suttogta Sean. Azt akarta, hogy a lány lássa, mi történik. A n stény odasimult a hímhez, el re és hátra súrolta t az egész testével, selymes lágyékával, a hím felfújta sörényét, úgy, hogy az szinte kétszer akkorának látszott, s a n stény közeledését viszonozva nyalogatta a n stény pofáját, mikor az a hím s r serényének bokrába simult. Aztán a n stény szándékosan hátat fordított a hímnek, megmutatva hátsó felét, magasra emelve a farkát, és a hím orra alá lövellve rózsaszínesre festett vizeletét. A hím morgott, fels ajkát felemelve kéjes vigyorítással megmutatta nagy sárga agyarait, hátát reflexszer en meggörbítette. Claudia megvonaglott a székén, amint a hím kinyújtotta a nyakát és nyalni kezdte a n stényt a farka alatt, hosszú, rózsaszín nyelvét csavargatva. A n stény egy percre átengedte magát ennek a hízelkedésnek, aztán flörtölve megpördült és a folyómedren áthallatszott invitáló dorombolása. Sean kezét könnyedén Claudia combjára helyezte. A mozdulatot takarta az apa el l a szék oldala. A lány nem tett kísérletet arra, hogy elhúzódjon. A n stény elfordult a hímt l, néhány szenvelg lépést tett, aztán testét a földhöz szorította, s vállán keresztül hátranézett. A hím odajött a fekv n stényhez, merev lábtartással lépegetve, testével eltakarta a n stény testét, lovaglóülésbe helyezkedve rajta, s amint tomporával ráereszkedett, péniszét rózsaszín ragyogással takaratlanul kivonta zacskójából, a n stény pedig farkát gerince hosszában el revetette. Sean ujjai hegyét Claudia combjainak összetalálkozásába mozdította, érezte szeméremsz rzetének rugalmasságát a nadrág szövetén keresztül. A combok kissé szétnyíltak a férfi keze alatt. Az oroszlán meggörbítette hátát a n stény fölött és egy sor görcsös, rángatózó mozgást, szabályos lökéseket végzett, aztán visszarántotta hatalmas, sörényes fejét, felhördült és a n stény vele együtt hörgött, aztán lehajtotta fejét a n stényre, könnyedén beleharapott nyakának hátsó hajlatába, kedvesked , birtokosi mozdulattal. Hosszú pillanatokig össze voltak tapadva, aztán a hím lemászott a n stényr l, s ugyanebben a pillanatban Claudia lenyúlt, s kezét Sean kezére tette. Megragadta a férfi kisujját, s az ízületnél hátracsavarta, olyan kegyetlen er vel, hogy majdnem kificamította. A kín a férfi karján keresztül egészen a válláig hatolt. Sean majdnem felkiáltott fájdalmában, de Riccardo túlságosan közel állt, bár lánya testének alsó részét a szék ülésének vászonoldala látása el l eltakarta. Seannak nagy er feszítéssel sikerült csendben maradnia, kezét hátrahúzta, s titokban masszírozni kezdte sérült ujját, de azt azért észrevette, hogy Claudia szája szélén egy apró, gy lölköd és kárörvend mosoly jelent meg. A folyó túloldalán a n stény oroszlán felállt és megrázta magát. Aztán elsétált, lassú, elégedett léptekkel a nyílt folyóparton. Ott megpihent, hátranézett a hímre, az továbbra is a tomporán üldögélt, a hosszú f által félig eltakarva. - Legyen készen, F nök - szólt Sean, még mindig masszírozva a kisujját. Délután öt óra volt, a nap tökéletes szögben sütött, jól megvilágította a partot, mintha valami színpad lett volna. A távolság közel 100 méter volt a machanterasz és a csalétket tartó fa között. Riccardo Monterro volt a legpontosabban célzó puskás, akivel Sean valaha is találkozott szafarivezetései közben. A n stény csábító hangokat hallatott, a hím pedig felállt és követte t a nyílt folyópartra, megállt a n stény mögött a folyón túl, a machanra vezet lejt n, oldala az arányló napfény által jól megvilágítva. - Égi ajándék, F nök - suttogta Sean, enyhén megérintve Riccardo vállát. - Kapja el!
Riccardo felemelte a puskát, tusáját a vállgödrébe szorította. Egy 0,300-as Weatherby Magnum fegyver volt. Az üt szeg alatti súlyos töltény 80 gramm puskaport tartalmazott és 180 graines Nosler típusú megosztott lövedéket. Másodpercenkénti 3000 láb (közel 1000 méteres) sebességgel fog áthaladni a nyílt folyómeder fölött. Amint eléri az él húst, olyan becsapódási hullámrezgést okoz maga el tt, amely az állat bels részeib l, a tüd b l, szívb l kocsonyás masszát hoz létre, s azt szinte kiszívja azon a nagy kimen nyíláson át, melyet a lövedék szakít, s amelyen át ez a massza vörössé festi a füvet, ahol az állat állt. - L jön! - mondta Sean, Riccardo Monterro pedig átnézett a teleszkopikus látcsövön, s az oroszlán teste betöltötte a lencsében megjelent, felnagyított látómez t. Látta s r , göndör sörénye egyes sz rszálait, s az izmok minden kidomborodó részletét az állat b re alatt. Néhány centiméterre az oroszlán válla mögötti domborulaton volt egy pici seb, a test oldalsó középvonalán. Lópatkó formája volt, akkora, mint egy szerencsepatkó, s tökéletes célpontot mutatott. A célkereszt központját ráállította a sebhelyre, amely kissé mozgott a szívverés ütemének megfelel en, kibiztosította az elsüt billenty t, s érezte az utolsó ellenállást mutatóujja alatt, miel tt annak elhúzásával a fegyver eldördül. Claudia apja mellett ült, a rémülett l megmerevedve. Az oroszlán elfordította a fejét, a folyó medrén át egyenesen ránézett. Az állatok szerelmi aktusa nagy hatással volt a lányra. - Túl pompás teremtmény ahhoz, hogy elpusztuljon - gondolta, s minden megfontolás nélkül hirtelen kitátotta a száj át és teljes er b l felkiáltott: - Rohanj, szedd a lábad, az isten verjen meg! A következmény t magát is megdöbbentette. Nem is tudta elképzelni, hogy egy él teremtmény ilyen villámgyors reagálásra képes. A lusta mozdulatlanságból kitörve mindhárom állat robbanásszer gyorsasággal menekült. Szinte feloldódtak, aranyszín ködfátyollá válva. Az öregebb n stény szinte azonnal elt nt a magas f ben, a kölykökkel együtt, amelyek utána rohantak. A fiatalabb n stény a folyóparton rohant végig, oly gyors száguldással, hogy talpai szinte nem is érintették a talajt, mint amikor egy fecske repülés közben a víz felületén iszik, a n stény is szinte csak megérintette a földet, s a hím követte. Nagy teste és busa, sörényes feje ellenére ugyanolyan könnyedén mozgott, mint a n stény, vastag, izmos lábait teljes hosszúságában kinyújtva. Riccardo Monterro szinte megpördült a széken, fegyvere a vállához szorítva, s a csillogó lencsébe tekintve követte a macskák rohanását. A n stény elkanyarodott és elt nt a f ben. A hím követte, de az elt nése el tti pillanatban feldördült a Weatherby, s a dörrenés szinte szétrepesztette dobhártyáikat, fájdalmasan és süketít en, s még az éles napfényben is látszott a hosszú lángnyelv, amely a puskából kilövellt a folyómeder mentén. Az oroszlán futása közben megbotlott s egy hosszú horkanással elt nt a f ben. A csöndben fülükben visszhangzóit a lövés, s az üressé vált tisztásra bámultak, meghökkenve és leverten. - Szép munka, aranyoskám! - szólalt meg Sean csendesen. - Egyáltalán nem sajnálom! - felelte a lány kihívóan. Apja bosszús mozdulattal ürítette a fegyvert, a töltényhüvely kiröppent és csillogva t nt el a napfényben. Felállt, megrázva ezzel a könny machannövényzetet, s anélkül, hogy pillantást vetett volna a lányára, lesétált a rögtönzött létrán a leshelyr l. Sean felvette 0,577-esét, és követte a férfit a létrán lefelé. Megálltak a fa alatt, Riccardo kigombolta a mellényzsebét, és megkínálta Seant egy havannával disznób r szivartárcájából. Rendszerint egyikük sem dohányzóit napközben, de Sean most nem utasította vissza kínálását, kivett egyet és leharapta a szivar végét. Rágyújtottak és csöndesen dohányoztak. Aztán Sean halkan megszólalt: - Hogyan l tt, F nök? Riccardo olyan tapasztalt és gyakorlott mesterlövész volt, hogy pontosan el tudta mondani, merre ment a lövedék, a kilövés pillanatától kezdve. Most egy pillanatig habozott, aztán kelletlenül megszólalt:
- A macska mozgásban volt, én pedig túl gyorsan l ttem. Nem l ttem meg eléggé! - Haslövés volt? - kérdezte Sean. - Igen - bólintott Riccardo -, haslövés. - Szar - mondta Sean. - Szar és még egyszer szar. Mindketten el renéztek, keresztül a magasan álló füvön, a távoli parton lev összekuszált, tövises aljnövényzet foltjaira. Ez a Toyota érkezése el tt tíz perccel történt, a kocsit a lövés elhangzása riasztotta. Job, Shadrach és Matatu várakozásteljesen vigyorogtak, hiszen már hat szafarivadászaton vettek részt Riccardo Monterróval, s még soha nem fordult el , hogy hibázott. Leugráltak a Toyotáról, vizsgálták a terepet a folyó túloldalán, vigyorgásuk lassan elt nt az arcukról jókedvüket nyomott hangulat váltotta fel. Sean megszólalt: - Intumbu! Haslövés! Mindhárman hátramentek a Toyotához, s csendben készültek fel a nyomkövetésre. Sean futó pillantást vetett felfelé, a napra. - Egy óra múlva sötét lesz - mondotta. - Nincs id arra, hogy a sebet megmerevedni hagyjuk. - Várhatunk reggelig -javasolta Riccardo. - Addigra már nagyon rosszul lesz. Sean megrázta a fejét: - Ott fog kimúlni, a hiénák megtámadják. Nincs trófea. Emellett nem hagyhatjuk szegény ördögöt egész éjjel szenvedni. Mindannyian elhallgattak, amint Claudia lemászott a lesr l. Amint földet ért, senkire nem nézett, csak kihívóan hátravetette vállán sötét hajfonatát és megindult a Toyota felé. Beült az els ülésre, keresztbe fonva karjait kis mellein és elkeseredetten el rebámult. - Sajnálom - mondta Riccardo. - Huszonhat éve ismerem, tudhattam volna, hogy így cselekszik. - Nem kell velünk jönnie, F nök. - Sean nem felelt közvetlenül Riccardo megjegyzésére.-Maradjon Claudiával. Én majd átmegyek és befejezem a dolgot. Hiszen ezért fizet engem. Most Riccardón volt a sor, hogy ne méltassa figyelemre Sean megjegyzését. - Magammal viszem a Rigbyt - jegyezte meg. - Legyen gondja puha hegy töltényekre - figyelmeztette Sean. - Természetesen. Egymás mellett mentek a Toyotához, és Riccardo felcserélte a könnyebb Weatherbyt a nagy Rigbyre. Kinyitotta a zárszerkezetet, hogy ellen rizze, vajon puha hegy lövedékek vannak-e a tárban, amelyeknél a lövedék gombaszer en kinyílik, aztán feltöltötte töltényhevederét az új dobozból. Sean el rehajolt a Toyota oldalához és kicserélte a tölténytárat nagy kétcsöv fegyverében, azokkal a lövedékekkel, amelyeket eddig a vadászkabátjának mellén lev töltényhevederben tartott. - Szegény állat - mondta. Bár Riccardóra nézett, de Claudiához beszélt. - Jó tiszta ölesnek indult, de most a szerencsétlen ott fekszik a f ben, még életben van, de a fél hasa ell ve. Ez a legfájdalmasabb sebesülés, amit el lehet képzelni. - Látta, hogy a lány összerezzen és elsápad. - Örülhetünk, ha senki nem hal meg - folytatta tovább hátborzongató élvezettel. Valószín leg Matatu lesz az, neki kell el re mennie a nyomon, s a szegény ördög sohasem akar szaladni. Ha valaki, Matatu lesz az, aki ma a rövidebbet húzza! Claudia akaratlanul is szánakozva nézett a kis ndorobo emberkére. - Hagyja már abba, Sean - intette le Riccardo. Tudja anélkül is jól, hogy milyen bután viselkedett. - Valóban tudja? - tette fel a kérdést Sean. Csodálkoznék - csapott rá a fegyverére. Rendben van, F nök, viselje a b rkabátját. Ha az oroszlán önre ugrik, valamennyire megvédi, ha nem is sokat, de segít valamit. A három fekete a folyóparton állt. Job hozta a nyolcas kaliber puskát, antilopvadászatra szolgáló töltényekkel töltve, de a másik kett fegyvertelen volt. Különös bátorság kellett ahhoz, hogy valaki egy sebesült oroszlánt kövessen a s r be, anélkül hogy fegyvert viselne.
Claudia még ilyen felizgatott állapotban is érezte a bizalmat, amellyel ezek az emberek Sean Courtney-ra néztek. Érezte, hogy már annyiszor osztoztak a halálos veszedelemben a mostani esetet megel z en, hogy különleges kötelék f zi össze ezt a zárt, különleges csoportot, k négyen közelebb álltak egymáshoz, mint a testvérek, vagy szeret k, s a lány ezért most irigyelte ket. Soha életében nem állt ilyen közel egyetlen emberi lényhez sem, mint most k. Sean sorban megérintette valamennyijük vállát, egy apró kis biztató, szentimentális mozdulattal, aztán halkan mondott valamit Jobnak. A matabele szép vonalú arcán árnyék suhant végig, egy pillanatra úgy t nt, mintha tiltakozni akarna, aztán beleegyez en bólintott, odament a Toyotához s fegyverével védelmez én Claudia mellé állt. Sean egy kétcsöv t tartott könyökben behajlított kezében, ujjaival hátrafésülte homlokából s r , fényesen csillogó haját, aztán hátra kötötte egy fonott b rszalaggal, amelyet homloka köré tekert. Annak ellenére, hogy a lány gy lölte, most mégis h sies figurának találta, amint az utolsó el készületeket tette meg, hogy szembenézzen a szörny veszéllyel és a borzalmas halállal, melyet nagymértékben a lány idézett el számára. A vadászkabát ujjai hiányoztak, egy rövid khaki nadrágot viselt, lebarnult lába fedetlen volt. Magasabb volt, mint az apja, dereka karcsúbb, vállai szélesebbek, s kezében egy nehéz puskát vitt könnyedén. A lányra vetette hideg, zöld, megvet tekintetét. Hirtelen a közeled katasztrófa el érzete suhant át rajta, könyörögni szeretett volna, hogy ne keljen át a folyón, de miel tt megszólalhatott volna, a férfi elfordult t le. - Készen van, F nök? - kérdezte, és Riccardo bólintott. Fegyverét a mellkasán keresztbe vetve viselte, tekintete ünnepélyes volt. - Rendben van, gyerünk, induljunk! - Sean bólintott Matatura, és a kis ember levezette ket a domboldalon. A folyómederben vadászalakzatot vettek fel, amelyet a nyomkeres vezetett. Sean szorosan követte, figyelve az el ttük lev nádast, t Riccardo követte, tíz lépés távolságot tartva, csökkentend az esetleges z rzavart, fejetlenséget, ami ilyen szoros négyesben el fordulhat. Shadrach követte t. Amint áthaladtak, zsebüket lecsiszolt, sima kavicsokkal töltötték meg, melyeket a folyómederb l szedtek össze. A túloldali homokpad alatt megálltak hallgatózni, ekkor Sean megel zte Matatut és az élre állt. Majd öt percig egyedül állt a csalétek-fa alatti, összetaposott tisztáson, fülelve és mereven vizsgálva az el ttük lev növényzetet. Elkezdtek kavicsokat hajigálni a füves területre, szisztematikusan átdolgozva az egész területet, ahol az oroszlán elt nt. A kavicsok nagyokat csattantak és koppantak, amint egy k re estek vagy visszapattantak a fák és bokrok törzsér l, de nem volt semmilyen párbajra hívó morgás. Sean csöndesen füttyentett, s a többiek felkapaszkodtak a domboldalon, majd elhelyezkedtek posztjaikon. Sean odabólintott Matatunak. Lassan mozogtak el re. Sok olyan sírdomb található Afrikában, amely azoknak a nyughelyeit jelöli, akik túl gyorsan követték a megsebzett oroszlánokat. Matatu minden figyelmét a lába el tti talajra összpontosította, soha nem nézett még az el ttük emelked füvek alkotta falra sem. Teljes bizalommal volt Sean iránt. A füves terület szélén csendesen sziszegett, és hátul tartott kezével titokban jelzett valamit. - Vér - közölte Sean csendesen Riccardóval, anélkül hogy hátranézett volna. - És hasi sz rök. Igaza volt, F nök. Ez haslövés volt. Láthatták a csillogó vérnyomokat a f szálakon. - Akwendi! - mondta Matatunak, visszatartva lélegzetét, mint egy búvár, aki a felette emelked sziklára mutat, egy mély és jéghideg tóból. Továbbra is visszatartotta lélegzetét, amint el relépett és behatolt a mögötte bezáródó, magas f be, ami akadályozta a látását, mint valami sötét víz egy tóban. A lövedék becsapódása nagy területen szétnyitotta az oroszlán lágyékát, bels részét megsértette, és egész testét a mellkas bordái mögötti területen érzéketlenné tette. A f szálak bezáródtak mögötte, amint el rerohant, és máris magabiztosabbnak érezte magát.
Huszonegynéhány ugrás után megállt, s a válla fölött hátratekintett, fülelt és beszívta a szagokat és illatokat az orrlyukába, farkával jobbra-balra csapkodott. Nem érzett nagy fájdalmat, csak zsibbadást és nagy terhet a zsigereiben, mintha valami vastömböt nyelt volna. Erezte saját vérének illatát, hátranézett s hátraszimatolt. A golyó ütötte seb akkora volt, mint egy tojástartó csésze, és majdnem kátrányfekete, s r vér szivárgott a sebb l. A kiöml vér belének folyékony tartalmával keveredett. A szivárgó véres folyadék halkan kopogott a kemény földön. Nyalogatta a sebét és a pofája is véres lett. Felemelte a fejét és újra fülelni kezdett. Emberi hangokat hallott a távolból, a folyó mögül, és halkan felmordult, egyre fokozódó haragot érzett a vér, a testében érzett súlyos teher, valamint az ember megjelenése miatt. Aztán a n stény hívta t, csöndes, ziháló nyöszörgéssel, s követte ezt a hívást. Nem rohant, mert a gyomrában lev ólomsúly akadályozta, meg az a zsibbadtság és nehézség, amit a hátsó lábaiban érzett. A n stény kissé távolabb várt rá. Türelmetlenül hozzádörgöl zött, megpróbálta elvezetni a hímet, el tte ügetve. Az oroszlán nehezen követte, meg-megállt, fülelt, nyalogatta szivárgó sebét. A n stény türelmetlenül hátrafordult, felmordult, és orrát hozzádörgölte a hím pofájához, szagolgatta és nyalogatta annak sebét, a hím magatartása miatt tanácstalanul és aggodalmasan. A hím lábait most olyannak érezte, mintha fatörzsek lennének, el tte vad ébenfas r tömörült, ekkor oldalt fordult és bevette magát a s r , kusza aljnövényzetbe, felsóhajtott, leroskadt, farkát közben maga alá fektette. A n stény bosszúsan és nyugtalanul megtorpant a s r el tt, könyörg , apró nyögésekkel hívta a hímet. Amikor az nem válaszolt, követte t a s r be, s melléje feküdt. Nyalogatta a hím sebét, az becsukta a szemét, s mélyen, gyorsan lihegett, amint a fájdalmak elkezd dtek. A fájdalom egyre er södött testében, hatalmas, fojtogató er vel nehezedett rá, amely egyre n tt, növekedett benne, úgy érezte, hogy gyomra felfúvódik, szinte addig a pontig, amíg szétrobban. Csöndesen nyöszörg it, harapdálta saját véknyát, mintegy elpusztítani készen azt, ami kínozta, azt az él gyötrelmet, mely egyre elhatalmasodott a belsejében. A n stény megpróbálta elvonni, elterelni a hím figyelmét, gondterhelt és zavarodott volt, hozzádörgöl zött, odanyomta a hím oroszlánhoz saját hátsó felét, mintegy felajánlva saját duzzadt és nedvedz nemi szervét, de a hím behunyta szemét és elfordította a fejét, minden egyes lélegzése úgy csikorgott, mintha egy faf rész lenne a torkában. Aztán újból hangokra lett figyelmes, suttogó emberi hangokat hallott, felemelte a fejét, szemei kegyetlenül sárgán égtek, kifejezték fájdalmát és gy löletét a véknyában érzett gyötr kín miatt, s a gy löletet, mely egyre sötétebben borította be. Valami betört a vad ébenfa s r ágai közé a feje fölött, nyöszörg , reszel s lélegzet hallatszott, amint a leveg kitolult megkínzott torkából. Lassan haladtak el re a magas f ben, amely a fejük fölé ért, s annyira elfödte ket, hogy két-három lépésnél tovább nem láttak maguk el tt. Az oroszlán vére megfestette el ttük a füvet, és ahol az oroszlán elhaladt, átjárót nyitott a f ben. Ez jó nyomot hagyott a számukra, melyet könnyen követhettek. A vérnyomok magassága a f szálakon mutatta Seannak és Matatunak, hol helyezkedhetett el a sebesülés, megmutatta a találat valószín magasságát, a bélsárral kevert vérnyomok pedig azt bizonyították, hogy a golyó átlyukasztotta a bélrendszert. Halálos sebesülés volt, de a halál lassú és gyötrelmes lesz. A f tengerbe való belépést követ mintegy húsz lépés után Matatu megállt és rámutatott egy szurokfekete vértócsára. - Itt megállt - suttogta, és Sean bólintott. - Nem mehetett sokkal messzebb - vélte Sean. Ránk vár, Matatu, s amikor megjelenik, rohanj a hátam mögé. Hallasz engem?
Matatu vigyorgott. Mindketten tudták, hogy Matatu nem fog engedelmeskedni, soha nem fut el, állva várja a támadást, mint mindig is tette. - Rendben van, te bolond kis szarházi - Sean feszült volt. - Gyerünk, tegyük a dolgunkat. - Bolond kis szarházi - ismételte boldogan Matatu. Tudta, hogy Sean azért hívja t így, mert különösen büszke rá, vagy elégedett vele. Haladtak el re, a, vérnyomokat követve, három-négylépésenként megállva, amikor Sean néhány kavicsot dobott a f be maguk elé, s amikor semmi válasz nem érkezett, óvatosan tovább lopakodtak. Sean hallotta mögöttük a Rigby biztonsági zárának csattanását. Riccardo volt az, aki a fegyver biztosítékát csattogtatta, miközben el rehaladtak. Ezek az ideges mozdulatok elárulták nyugtalanságát. Bár a zaj idegesítette, Sean csodálatot érzett a férfi iránt. Hiszen ez egyike volt a legveszélyesebb ténykedéseknek, amelyben egy férfi valaha is részt vesz. Nem lehet elképzelni rosszabbat, mint amikor egy haslövést szenvedett oroszlán van egy közeli fedezékben. Bár Seannak ez a dolga, Riccardo számára ez olyan próbatételt jelentett, amely az életében is csak egyszer fordulhat el , s sohasem vallhatott szégyent. Sean még egy kavicsot dobott maga elé a f be, s hallotta, amint a k nekiüt dött egy alacsony faágnak. Amint el rehaladtak, Sean a félelemre gondolt. Bizonyos férfiak számára a félelembénító és pusztító érzést jelent, de az olyanok számára, mint Sean, szenvedélyt. Szerette a veszélyérzetet, olyan volt neki, mint valami kábítószer, amely áthalad a vénákon, élénkíti minden érzékszervét, felfokozza érzékenységét. Az ujjai hegyén érezte a fegyver diófából készült tusának kockázott faragását, minden egyes f szál érintését érezte meztelen lábán, a látása oly élessé vált, hogy mindent úgy látott most, mintha egy kristálylencsén keresztül nézné, felnagyítva és dramatizálva minden látványt, érezte a leveg ízét, amit belélegzett és a talpa alatt a széttaposott f illatát, az állat vérének szagát, melyet követtek. Élénk volt, vibráló, az életre rezonáló, átengedte magát a félelemnek, mint ahogyan egy kábítószer-élvez befogadja magába a befecskendezett heroint. Egy újabb kavicsot dobott az ébenfa cserje s r jébe, amely úgy terült el el ttük, mint egy sziget a f tengerben, a kavics átesett az ágakon, kopogott és recsegett-ropogott, s az oroszlán zsémbesen dörmögött a s r cserje mélyén. A halál, az életveszély érzése olyan gyönyör séges volt, majdnem kibírhatatlan, egy emocionális orgazmus, er sebb, mint amit bármely n valaha is nyújtott számára, Sean kibiztosította a fegyverét, s megszólalt: - Most jön, Matatu, rohanj! - ujjongásféle diadalmámor volt a hangjában, s az id szinte megállt, úgy érezte. Szeme sarkából látta, amint Riccardo Monterro el relépett, elfoglalta helyét mellette a tüzel állás vonalában, s tudta, hogy ez mit jelent a férfi számára. - Jó ember - mondta hangosan, hangjára az ébenfa cserje megrázkódott, amint a nehéz test átrohant rajta, és akkor egy rettenetes üvöltés, morranó zaj hallatszott, egyenesen feléjük közeledve. Matatu teljesen mozdulatlanul állt, mint egy gárdista a parádén. Matatu sohasem rohant, sohasem menekült. Sean el relépett Matatu egyik oldalára, míg Riccardo a másik oldalára állt, és felemelték fegyvereiket, a magas f falra, célzáskészen. Valami keresztülrohant feléjük, földre teperve a magas füvet ezzel a rohammal, hörögve, robbanásszer hanggal, ami olyasmi volt, mint valami érzékszerveikkel szembeni fizikai támadás. A f tenger kinyílt a szemük el tt és megjelent és rájuk tört egy óriási, homokszín test... Egyszerre tüzeltek és a lövések zaja elnyomta a dühödt üvöltést. Sean egy második lövést adott le a kétcsöv b l, a két lövés szinte egynek hatott és a hatalmas 0,750 graines lövedék behatolt a támadó állatba, s ügy állította meg, mint amikor valaki nekirohan egy sziklának. Riccardo a Rigby puskájával bajlódott, s a lövések torlódása betöltötte körülöttük a leveg t.
A halott állat a lábuk elé zuhant, s k ott álltak felemelt puskával, a vérz tetemet figyelve, elképedve a támadás gyorsaságától és vadságától, és a lövéseik hangjától, amely szinte kábává tette ket. A csendben Shadrach el relépett, ugyanúgy állt, mint Matatu a földön, majd lehajolt a tetemhez, hirtelen visszah költ és hangosan felkiáltott. Hirtelenjében fel sem fogták, hogy mit. - Ez nem a hím oroszlán! Abban a pillanatban a hím támadott. Egyenesen feléjük ugrott a s r b l, ugyanúgy, ahogyan a társa tétte, de még gyorsabban, a véknyában gyötr fájdalomtól és sötét gy lölett l zve. Jött, morranva, mint egy g zmozdony, teljes sebességgel. A vadászok készületlenek voltak, fegyvereik üresek, túl közel voltak egymáshoz és a tetemhez, egy csoportban, Shadrach pedig közöttük és a támadó között állt. Az oroszlán kitört a magas f b l, s teljes er vel megragadta Shadrachot az állkapcsával, belemélyesztve agyarait a férfi csíp jébe, és a támadás lendülete a csoportosan állók közé sodorta, akik Shadrach mögött álltak. A támadás valamennyiüket ledöntötte a lábáról. Sean hatalmas er vel hátrazuhant, megütve a lapockacsontját a földön és nyakának a hátsó részét is, fegyverét a melle el tt tartotta, öntudatlanul megpróbálta megóvni a sérülést l zuhanás közben, s a kiemelked cs beleüt dött mellcsontjába, amint a földhöz csapódott. Nagy fájdalmat érzett a mellében, de továbbra is kezében tartotta fegyverét, s gyorsan oldalra fordult. Pár méter távolságra az oroszlán vadul, tíz körömmel esett neki Shadrachnak. Szinte földhöz szögezte er s, nehéz mancsaival, amint a csíp jét és a fels combját marcangolta. - Istennek hála, hogy nem egy leopard - gondolta Sean, amint újratöltette fegyverét. A leopard ugyanis nemcsak egy embert támad meg, ha egy csoport vadászra támad. Gyors egymásutánban egyiket a másik után támadja meg, megcsonkítja, és megöli valamennyiüket, szédületes gyorsasággal. A leopard azonkívül imádja a páviánt, tehát pontosan tudja, hogyan kell elintézni egy eml st. Ösztönösen a fejét támadja, letépve a skalpot és a koponya fels részét, míg a hátsó lábakkal a gyomrot tapossa, görbe, sárga karmaival, kitépve a bels részeket, gyorsan, szakszer en, hatékonyan. - Istennek hála, hogy ez nem egy leopard! A nagy állat csak Shadrachcsal foglalkozott, leszorítva mancsával, gyötörve a férfi lábát, s minden egyes morgásnál vér fröccsent ki az állat pofájából. A matabele fegyverhordozó sikoltozott és eredménytelenül verte az állat hatalmas fejét ökölbe szorított kezével. Sean látta Riccardót maga mögött a f ben, amint megpróbált térdre emelkedni, s a Rigby puskához kúszott, mely elrepült kezéb l az állat támadásakor. - Ne l jön F nök! - kiáltott rá Sean. Ilyen zavaros helyzetben egy tapasztalatlan ember egy töltött fegyverrel sokkal veszedelmesebb, mint maga a támadó állat. A Rigby lövedéke átszakíthatja az oroszlánt, s a mögöttük lev kbe fúródhat. Seannak volt két tartalék tölténye, amelyeket bal kezének ujjai között tartott. Ez régi vadászfogás volt gyors újratöltéshez, a töltényeket becsúsztatta a tölténytárba, és kész volt az akcióra. Az oroszlán Shadrach testének alsó részét marcangolta. Sean hallotta, amint az állat a csontokat harapja, melyek úgy ropogtak félelmetes agyarai között, mint a kétszersült. Orrlyukai megteltek az oroszlán b zös, vadállati szagával, porral, az állat és az ember vérének b zével. Mögöttük Riccardót látta a fegyverrel. Térdelt, arca hamuszürke volt a megrázkódtatástól, a töltényeket próbálta a Rigby töltényhüvelyébe beer szakolni. - Ne l jön! - kiáltott ismét Sean. Az oroszlán közvetlenül közöttük volt. Az állatot ér lövés egyenesen t találta volna el.
Egy támadó vadállat lelövéséhez speciális technikára van szükség, ha a megtámadott személyr l akarjuk eltávolítani, anélkül hogy mindkett t megöljük. Halálos veszedelemmel jár odarohanni és belel ni a vadállat testébe, mikor egy ember fekszik alatta. Sean nem kísérletezett azzal, hogy felálljon. Pörgött, gurult, mint egy farönk, enyhítve a fegyvert ér ütéseket, háromszor fordult meg tengelye körül, ez a man ver szinte Sean természetes mozgásává vált el z kiképzései során. Most az oroszlánnal párhuzamosan feküdt, szinte érintve az állatot, a fegyver csövét alsó bordái közé szorította, felfelé célzott és l tt. Egyetlen 0,750 graines töltényre volt csupán szüksége. A lövés felemelte az állatot Shadrach testér l, könnyedén félretolta, s a lövedék széttépte az oroszlán hátát és a lapockái között kiröpült - egyenesen a leveg be. Sean ledobta a fegyverét, és letérdelt Shadrach mellé, karjába ölelve t, és lenézett a lábára. Az agyarak vékony t rként hatoltak be a sebbe. Csíp t l térdig a fekete hús felismerhetetlen volt. - Matatu! - csettintett Sean. - Toyotához. Az egészségügyi dobozt! - A nyomolvasó elt nt a magas f ben. Riccardo odakúszott Sean mellé és a lábát nézte. - Sz zanyám - mondta halkan -, ez a combcsont. - Élénkvörös szín vér tört el rendszeres id közökben a seb mélyéb l, Sean benyúlt a sebbe, ujját a forró húsba szorítva. Sikerült megragadnia a síkos, gumiszer eret, amelyb l az érverés a vért kilövellte. Sean hüvelyk- és mutatóujjával kiemelte és nagy er vel elszorította. - Gyorsan Matatu, rohanj kis szarházi, rohanj kiáltotta. Nem egészen háromszáz méterre volt a Toyota, és Matatu úgy rohant, mint egy retteg zborjú. Percek alatt visszatért. Job vele jött, hozták a vöröskeresztes fehér ládikát és kinyitották. - A m szeres tekercsben - szólt oda Sean tompán Jobnak - haemostatot. Job odaadta a rozsdamentes érszorítót, és Sean összeszorította a szétroncsolódott artériát, és odafáslizta a csíp höz. Kezei ragadósak voltak a vért l, de és Job legalább ötvenszer végeztek már hasonló feladatot a bozótháború ideje alatt, mozdulataik gyorsak és magabiztosak voltak. - Vágj fel egy infúziós csöpögtet készletet utasította Jobot. - Kezdetnek adunk neki egy zacskó Ringer-féle tejcukorkivonatot. Tépd fel. Miközben beszélt, lecsavarta egy tubus tetejét, a Betadyne tubus végét olyan mélyre dugta, ahogy csak tudta a Shadrach combján lev harapás okozta mély sebekbe, és belenyomta a s r jódkrémet a tubusból, mindaddig, amíg a s r , dohánybarna szín krém ki nem türemlett a seb kijáratánál, mint valami fogkrém. Shadrach tiltakozás nélkül és a fájdalom minden jele nélkül feküdt, figyelve, hogyan tevékenykednek azok ketten félszavakkal felelgetve Jobnak. - Az infúzió – jelentette Job. Sean szó nélkül kivette Job kezéb l a canulát, Shadrach az embere volt, tehát az felel ssége. Senkinek, egyetlen embernek sem engedte volna át, még Jobnak sem. Megcsavarta Shadrach kezét, láthatóvá téve a férfi könyökhajlatát, s elkezdett dolgozni a vénáján, szakszer fej mozdulatokkal, és els kísérletre megtalálta a viv erét az injekciós t vel, bólintott Jobnak, hogy engedje az infúziós folyadékot, a vérplazmát az érbe. - Hé, Shadrach! - Sean vigyorgása figyelemre méltóan meggy z nek t nt, amint véres tenyerét egy pillanatra a matabele arcára téve megsimogatta. - Ügy gondolom, megmérgezted ezt a derék öreg oroszlánt. Megharapja a lábadat és halott puff! Ennyi! Shadrach kuncogott. Riccardót ez megdöbbentette, annak ellenére, hogy élete folyamán sokszor dolgozott és harcolt kemény emberékkel. - Adjon egy szivart Shadrachnak, F nök - javasolta Sean, miközben elkezdte bekötözni a fegyverhordozó lábát az egészségügyi ládából el vett fehér kötöz szalaggal, hogy a fennmaradó vérzéseket elállítsa.
Miután a lábat bekötözte, továbbment, folytatta Shadrach testének gyors vizsgálatát. Betadyne-t kent mindenüvé, ahol az oroszlán körmei sebeket ejtettek. - Nem hagyhatunk figyelmen kívül egyetlen karcolást sem - dörmögött. - Ez az öreg oroszlán rothadó tetemet zabált. Agyarai és szája a fert zés b zl vermei, s körmeinek barázdái is tele vannak a rothadó hús cafataival. A gangréna több ember halálát okozza, mint maga a marcangolás. Sean még mindig nem volt megelégedve, egy teljes ampulla penicillint nyomott bele a transzfúziós zsákba. Ez az egész testet elárasztja majd antibiotikummal, bólintott Sean és felállt. Az egész nem vett harminc percnél több id t igénybe; szemügyre vette a kötéseket, az infúziót, amit Job tartott felemelve Shadrach hanyatt fekv teste fölött. Riccardo kételkedett abban, hogy egy gyakorlott orvos gyorsabb és hatékonyabb munkát végzett volna. - Elmegyek a Toyotáért - mondta nekik Sean -, de körbe kell jönnöm, meg kell kerülnöm a gázlót. Ez egy kis id t vesz igénybe, már sötét lesz, mire visszajövök. - Elküldhette volna Jobot a járm ért, de maga akart találkozni a lánnyal. - Vannak tartalék takarók az egészségügyi ládában, takarják be és tartsák melegen. Shadrachra nézett. - Kis karcolások. Remélem minél hamarabb visszatérsz dolgozni, azt akarom, hogy gyorsan újból munkába állj, különben levonom a béredb l. Felemelte a 0,577-est s a f tengeren át elindult a folyópartra. Ahogyan a homokos folyómederben cammogott, a harag egyre jobban elhatalmasodott benne, mivel sokáig magába kellett fojtania. Claudia egyedül ült a Toyota els ülésén, amikor felért a partra. Elhagyatottnak és magányosnak látszott, de a férfi csipetnyi szánalmat sem érzett iránta. A lány rémülten nézett a férfi véres kezeire. Sean elhelyezte a 0,577-est a fegyverállványon, anélkül hogy ránézett volna, aztán egy üzemanyag tartályból vizet loccsantott a kezére, s lekefélte a ráragadt vér nagy részét. Felmászott a vezet ülésbe és elindította a Toyotát, sz k körben megfordult, és egyenesen indult el azon a csapáson, amely a folyó irányát követte. - Nem mondaná el, hogy mi történt? - kérdezte végre Claudia. Azt kívánta, hogy b nbánat nélkülinek és harciasnak t njék, de igen legy zöttnek hangzott. - Rendben van - válaszolt Sean egyetértéssel. Elmondom. Egy gyors és kegyes vadászat helyett teljes káosz és z rzavar keletkezett. El ször a n stény támadott, a magas f ben tévedésb l lel ttük. Nem mintha más lehet ségünk lett volna. A n stény egyenesen és határozottan végig támadott. Sean bekapcsolta a reflektorokat, mivel a nap már lebukott és a vadon besötétedett. - Oké, tehát a n stény halott. A kölykök még nincsenek elválasztva, azoknak már végük, mindháromnak, egy héten belül elpusztulnak. - Ó, nem! - suttogott Claudia. - Aztán a maga oroszlánja támadott a párja után. Váratlanul támadott, és készületlenül talált bennünket. Elkapta Shadrachot, leteperte. Majdnem teljesen lerágta a lábát, a csontokat csíp t l a térdéig összezúzta az agyaraival. Elvesztheti az egész lábát. Nem tudom, talán szerencsés lesz és örökös sántasággal megússza. Bárhogyan nézzük is, többé már nem lehet nyomkeres . Találok neki valami munkát, mint állatnyúzó vagy tábori munkás, de egy matabele harcos, és ez alantas szolgamunka a számára, ami összetöri a szívét. - Nagyon sajnálom. - Sajnálja? - kérdezte Sean. Hangja halk volt és haragos. - Shadrach barátom és társam. Többször mentette meg az életemet, mintsem hogy meg tudnám számolni, s én is számtalanszor megtettem vele ugyanezt, együtt harcoltuk végig a bozótháborút, egy takaró alatt aludtunk, ugyanabból a tányérból ettünk, tízezer mérföldeket vándoroltunk együtt a forróságban, homokban és es ben. Több nekem, mint egy barát. Nekem két testvérem van, ugyanaz az anyánk, apánk, de Shadrach többet jelent számomra, mint bármelyikük. Most azt
mondja, hogy sajnálja. Köszönöm aranyoskám. Ez valóban nagyon megnyugtató és igazán vigasztaló. - Minden oka megvan arra, hogy haragudjon Megértem! - Megérti? - kérdezte. - Maga semmit sem ért. Maga arrogáns, g gös, tudatlan valaki, egy másik féltekér l. Egy olyan ország polgára, amely a gyors meggazdagodásra tör, s most idejön, s kipróbálja primitív és naiv megoldásait itt Afrikában. Megpróbál megmenteni egyetlen vadállatot a sorsától, s a végén itt áll egy n stény elpusztításával és három oroszlánkölyökkel, akiket hosszú, szenvedésteli halálra ítélt, s a legkiválóbb embert, akivel valaha találkozott, élete végéig rokkantságra kárhoztatott. - Mi mást mondhatok? - kérdezte a lány Nem volt igazam, tévedtem. - Ezen kés i órán újólag megtalált emberségessége igazán nagyon megható. - A férfi hangja olyan volt, mint egy korbácsütés. - Igen, önnek valóban nem volt igaza, tényleg tévedett. Ugyanúgy, ahogyan ön és az önök népe tévesen gondolkodik, amikor éhezésre ítél egy 30 milliós afrikai nemzetet, azért, hogy elfogadják egy másik naiv megoldásukat. Amikor kiderül, hogy a ráer szakolt megoldással okozott kár kijavíthatatlan, akkor ismét azt fogja mondani: - Sajnálom, tévedtem. - És továbbállnak és itthagyják a népemet vérezni és szenvedni? - Mit tehetek? - Mi egy szafarin veszünk részt, és ebb l még harminc nap van hátra - mondta a férfi keser en -, azt akarom, hogy tartsa magát távol t lem erre az id re. Az egyedüli oka annak, hogy nem mondom le az egész cirkuszt azonnal, s nem csomagoltatom össze, és nem küldöm vissza magát az eszkimói közé, hogy az ön emberi jogi bogaraival foglalkozzék, ennek az egyedüli oka az, hogy én az ön apját egy kiváló, tiszta és nemes embernek tartom. Mostantól kezdve magát csak megt röm itt. Felügyelet alatt van. Egyetlen pisszenés, és ön a következ géppel utazik Anchorage-ba. Megértette? - Tökéletesen. - És ismét egy csöppnyi szellemesség volt a hangjában. Egyikük sem szólalt meg az egész úton a gázlóig, majd tovább a túlparton az irtásig, ahol a csalétket tartó fa állt. Ezalatt Job és Matatu tüzet gyújtottak. A t z lángjai mutatták meg Seannak, hol fekszik Shadrach. Kimászott a Toyotából és azonnal odament hozzá. - Milyen a fájdalom? Hogy érzed magad? - guggolt mellé Sean. - Nem nagy ügy - válaszolt Shadrach, de Sean látta, hogy hazudik, a b re szürke színér l és a beesett szemgödrökr l; úgyhogy felszívott egy ampulla morfiumot. Megvárta, amíg a kábítószer felszívódik, s amíg az injekció hatása érezhet vé válik, ekkor felemelték a férfit és lefektették a kocsiban. Job és Matatu lenyúzták már a két oroszlánt, amíg a visszatérésükre várakoztak, és a besózott b röket kiterítették a motorház tetejére, ahol az éjszakai szélben majd egy kicsit kih lnek. - Ez aztán egy oroszlán - mondta Sean Riccardónak. - Micsoda pompás trófeát szerzett. Riccardó megrázta a fejét és így szólt: - Gverünk vissza gyorsan Shadrachcsal a táborba. Sean óvatosan vezette a kocsit, kikerülve a rázós szakaszokat, megkísérelte védeni Shadrachot a legrosszabb rázkódásoktól. Claudia ragaszkodott ahhoz, hogy hátul üljön a sebesült mellett, Shadrach fejét az ölébe fektette, mint egy párnára. Riccardó Sean mellé ült a kocsi els ülésére, és halkan megkérdezte: - Mi lesz most? - Amint visszaérünk a táborba, rádión felhívom Hararét. A repül téren egy magán ment kocsi várja majd. Pár nap múlva utána megyek, megnézni, hogy Shadrach megfelel kezelést kapjon. Természetesen jelentést teszek az Állami Vadászati Ügyosztálynak, és megpróbálom lerendezni a dolgot. - Eddig még nem is bírtam erre gondolni mondta Riccardó. - Lel ttünk egy n stényt, amelyiknek kölykei voltak, és van egy összemarcangolt emberünk. Mit fognak csinálni a kormányszervek?
Sean a sötétben vállat vont. – Jó esélyem van arra, hogy bevonják a vadászati engedélyemet, s elveszik t lem a koncessziót. - A szentségit, Sean. Erre nem gondoltam. Tehetek valamit az érdekében? - Semmit, F nök, de köszönöm, hogy gondolt erre, és hogy felajánlotta a segítségét. Önnek ebben az egész ügyben nincs semmi szerepe. Ez az ügy csak rám és a vadászati ügyosztályra tartozik. - Minden felel sséget vállalok a n stényért, mondja azt, hogy én l ttem le. - Nem megy - rázta meg Sean a fejét. - A kliens mindig vétlen, nem vádolható. Ez szintén hivatalos álláspont, ön bármit tesz, én vagyok érte a felel s. - Ha bevonják az engedélyét... - Riccardo habozott, és Sean ismét megrázta a fejét. - Nem, F nök, ne aggódjék, nem fogják leállítani a szafarit. Ez szintén hivatalos alapelv. A szafarit be kell fejezni. A fizet kliensét nem szabad megbántani. Az államnak szüksége van a kemény valutára, amelyet ön az országba hozott. Csak miután ön visszautazott, veszik el a fejszét ellenem. Ön nincs benne ebben az ügyben. Két nap múlva visszajövök és együtt vadászunk a nagy elefántra. Ne nyugtalankodjék. - Úgy beszél, mintha egy önz csirkefogó lennék. Aggódom maga miatt és az engedélye miatt, s nem azzal tör döm, hogy szórakozzam. - Mindketten jól fogjuk érezni magunkat, F nök. Hiszen ha elveszik az engedélyemet, akkor ez lesz az utolsó alkalom, hogy együtt vadásztunk, F nök. Claudia a hátsó ülésr l hallotta a beszélgetést és tudta, apja miért nem válaszol. Apja tudta, hogy függetlenül az említett engedélyt l, ez az utolsó vadászata. Claudia az elmúlt néhány óra alatt súlyos lelki sérüléseket kapott, s most az apjára gondolva, érezte, hogy könnyek csorognak az arcán, lehunyta a szemét. Megpróbálta visszatartani a könnyeit, de nem volt elég ereje hozzá, s most valamennyiükért sírni kezdett, könnyezett apjáért, az oroszlánokért, a n stényért és kölykeiért, a gyönyör hím oroszlánért és Shadrachért, a szilánkokra tört lábáért. Egy könnycsepp Shadrach arcára hullott, zavarodottan felnézett a lányra. A lány letörölte a könnycseppet a férfi arcáról a hüvelykujjával, hangja mély és tompa volt a szomorúságtól, ahogy odasúgta: - Minden rendben lesz, Shadrach. is tudta, milyen vaskos és céltalan hazugság volt ez. Seannak rendszeres rádió-összeköttetése volt hararei irodájával, minden este tíz órakor. A hazafelé utazás igen lassú volt, s csak néhány perccel az adásid el tt érkeztek a táborba, percek alatt felszerelték az antennát, és a rádiót a Toyota tizenkét voltos akkumulátorával sikeresen összekapcsolták, még az adásid el tt. Az összeköttetés jól sikerült, a kés i adásnak az volt az értelme, hogy a hideg órákban a rádióvétel sokkal jobb volt. Reema hangja - Gujurati akcentusával tisztán jött be. Egy nagyon szép hindu lány vezette Sean hararei irodáját, könyörtelen hatékonysággal. - Egy casvac esetünk van. - Sean a bozótháború kifejezését használta „casvac" (- casualty evacuation, azaz sebesültelszállítás). - Egy ment kocsi legyen készenlétben és várjon engem. - Oké, rendben van, Sean. - Készítsen el délutánra egy személyes találkozót a vadászati felügyel ség igazgatójával. - Az igazgató New Yorkban van, a vadvédelmi konferencián, Sean. A helyettes igazgató most a f nök. Sean kikapcsolta a mikrofont, amíg keser en káromkodott egyet, elfeledkezett a vadvédelmi konferenciáról. Aztán ismét benyomta a mikrofon gombját. - Oké, Reema, szerelmem, hát akkor hozzon létre egy találkozót Geoffrey Manguzával. - Komolyan hangzik, Sean. - Csak most találtuk ki az egészet. - Mi a várható érkezési ideje? Be kell jelentenem a szükséghelyzettel kapcsolatos repülési tervet az önök részére.
A biztonsági hatóság mindig nagyon nyugtalan volt egy dél-afrikaival szemben, ha terroristák azonnali üldözésér l volt szó Zimbabwe területére, vagy ha a dél-afrikaiak megel z támadást intéztek terroristák berendezései ellen magában Hararéban. Rendszerint negyvennyolc órával megel z en repülési tervet követeltek. - Felszállás innen körülbelül ötven perc múlva, tervezett érkezés Hararéba 23.00-kor. Pilóta és két utas - közölte Sean. A felszállópályáig vezet út a táborból egy fél óráig tartott. Riccardo és Claudia is elindult velük a Toyotában. Sean a hátsó ülésen foglalt helyet a Beechcraftban, s egy matracot helyezett el a padlón Shadrachnak. Mostanra Shadrach már lázas volt és nyugtalan. H mérséklete 101 fok (38,3° Celsius) volt, s ágyékmirigyei megduzzadtak, kemények voltak, mint a dió. Sean nem akarta a kötés alatt megnézni a lábát, félt attól, amit ott találna; a hasán lev egyik kisebb sérülés, amit az oroszlán karmolása okozott, már kétségtelenül megfert z dött, nedvedzett, és a bomlás b zének els jeleit lehetett érezni. Sean egy újabb adag penicillint mesterkedett be az infúziós oldatba, s Jobbal, valamint két tábori alkalmazottal, akik rendszerint a b rök nyúzásával és kikészítésével foglalatoskodtak, most nagyon gyengéden felemelték Shadrachot és elhelyezték a matracon. Shadrach felesége egy er teljes, bátor matabele asszony volt, egy csecsem vel, akit hosszú ruhaanyaggal a hátára kötözött, t is feltették a gépre, csomagjaival együtt felkapaszkodott és elhelyezkedett Shadrach mellett a matracon, a csecsem t ölbe vette, kinyitotta blúzát és tejt l duzzadt mellét odanyújtotta a kicsinek. A repül gép üres csomagtartóját Sean utasítására szárított vadhússal töltött zsákokkal rakta tele Job, ez Afrikában nagyon értékes árucikknek számított. Job aztán eltávolodott a gépt l a Toyotával a felszállópálya végére, és a gépkocsi reflektoraival jelzést adott a felszállásra. - Job gondjukat fogja viselni, amíg én távol leszek, F nök. Miért nem ragad puskát és megy vadászni galambra és fajdkakasra a tavak mellé. Ez a legjobb idény a szárnyasvadászatra, jobb mint a mexikói fehérszárnyú galambvadászat - javasolta Sean. - Ne legyen gondja ránk. Nem lesz velünk semmi baj. - Visszajövök, amilyen gyorsan csak lehet. Tukutela nem fog átkelni a folyón az újhold el tt. Én még azel tt visszatérek, ígérem, F nök. Sean kezet nyújtott, Riccardo megragadta, és Sean így folytatta. - Ragyogóan tette a dolgát F nök az oroszlánokkal, de hát önnek mindig volt vér a pucájában. - Miféle angolos szöveg ez? - kérdezte Riccardo. - Akkor mi lenne a véleménye egy jó jenki kifejezésr l: „Cojones"? - Ez már jobban hangzik. Claudia az apja mellett állt, bizonytalanul mosolygott, szinte szégyenl sen, és kissé el relépett, hogy kezet nyújtson. Haját leeresztve viselte, kifésülve, s r , sötét sörényként a feje körül. Arckifejezése lágy volt, nagy, sötét szemei ragyogtak. A Toyota megvilágította klasszikusan latinos arcvonásait. Több volt, mint csinosnak mondható, és Sean els ízben ébredt tudatára annak, hogy a lány valóban gyönyör . Szépsége és b nbánó viselkedése dacára a férfi meg rizte hideg és vészjóslóan visszautasító arckifejezését; figyelmen kívül hagyva a lány puhatolózó kísérletét arra, hogy kezet rázzanak egymással, a repül gép szárnyára támaszkodva felkapaszkodott és beült a Beechcraft vezet ülésébe. Sean maga irtotta ki a repül gép számára a felszállóhelyet a bozótos területb l, és a Toyotához kapcsolt régi autógumikkal egyengette el a területet. A pálya rövid volt és meglehet sen sz kre szabott, göröngyös, s hirtelen ereszkedett a folyó felé. A gép startra készen állt a felszállópálya végén, farka, fékszárnyaival belelógott a cserjésbe, s lefékezve állt a lejt s pálya végén, arccal a folyó felé. A Toyota fényeit megcélozva, amely a felszállópálya túloldalán helyezkedett el, felpörgette mindkét motort, teljes sebességre kapcsolta, majd
felengedte a féket. A pálya végén, a fák hegye felett a fékszárnyakat felengedve a gép meredeken az ég felé emelkedett. Mint minden esetben, keresztet vetett szitkozódva s álmegkönnyebbüléssel, amint a fák ága felett elhúzott, és Harare felé vette az irányt. Repülés közben megpróbálta kialakítani stratégiáját. A vadászati felügyel ség igazgatója Sean régi barátja volt, már nem egyszer fordult el , hogy hasonló komoly esetekben megállapodásra tudott vele jutni. Sajnos, a helyettese, Geoffrey Manguza szó szerint más színezet ember volt. Az igazgató azon kevés fehér állami tisztvisel közé tartozott, aki meg rizte pozícióját, mint egy minisztériumi osztály vezet je. Manguza rövidesen követni fogja ebben a beosztásában, mint az els színes b r vezet a vadászati felügyel ség élén. Sean a háborút az ellenkez oldalon harcolta végig, Manguza egy agyafúrt gerillavezet és politikai komisszár volt. Az a hír járta, hogy nem szereti a szafarikoncesszió-birtokosokat, akiknek nagy része fehér volt. Az állami vagyon egyéni kihasználásának koncepciója nem illett bele marxista elveibe, s túl sok fehér embert l tt le a háború alatt ahhoz, hogy nagy rokonszenv vagy megbecsülés alakult volna ki benne a fehérek iránt. Nehéz találkozásnak nézünk elébe - gondolta sóhajtva Sean. Reema a repül téren várt rá, amikor a gép megérkezett. Mint minden modern indiai n , is elhagyta a tradicionális indiai öltözetet, a szárit, és egy csinos nadrágkosztümöt viselt. Ennek ellenére nem volt olyan modern, hogy önmaga választott volna férjet. Apja és nagybátyja keményen ügyködtek ebben a pillanatban is, és már találtak is számára egy megfelel jelöltét Kanadában. A torontói egyetemen a keleti vallások professzora volt a férjjelölt, Sean nagyon haragudott ezért rájuk. Reema a cég, a Courtney Safari ékessége volt, s tudta, hogy soha nem lesz képes pótolni t valaki mással. A lány elintézte, hogy a ment kocsi a könny gépet a hangár el tt fogadja. Reema rendszeresen megvesztegette az rséget a reptér f kapujánál, szárított vadhússal, amely a koncessziós vadászterületr l származott. Afrikában a hús, vagy a hús ígérete minden kaput kinyitott. Követték a ment kocsit a kórházba. Sean az utasülésen foglalt helyet, s átnézte a legfontosabb postát, amire a lány hívta fel a figyelmet. Reema közben elsorolta a legfontosabb fejleményeket, amelyek távolléte alatt történtek: - Carter, az atlantai sebész lemondta... - ez egy 21 napos szafari volt; és Sean élesen felnézett, de Reema lecsillapította - felhívtam a német szappangyárost Münchenb l, Buchner urat, akinek lemondtuk a decemberit. Rögtön kapva kapott rajta, így most teljesen tele vagyunk, le vagyunk kötve az egész évadra. - Mi van a testvéremmel? - vágott közbe Sean. Nem mondta meg a lánynak, hogy nagyon bizonytalan, hogy lesz-e egyáltalában vadászatuk a szezon végéig. - A fivére várja az ön visszahívását, s ma reggel hat óráig a telefon még m ködött. - Ez Zimbabwéban nem volt olyan dolog, amit biztosra lehetett volna venni. A kórházba érkezve legalább ötven súlyos beteg várakozott el ttük. A hosszú padok tele voltak összekuporodott szerencsétlenekkel, és hordágyak zárták el a bejárati folyosót. A felvételi tisztvisel egyáltalán nem látszott siet snek, és Shadrach hordágyát a sarok felé irányította. - Bízza csak rám - mondta Reema, elkapott egy vezet t a felvételi irodából a könyökénél fogva és angyali mosollyal elvezette, kedvesen beszélgetve vele. Öt perc múlva Shadrach felvételi papírjait már el is intézték, s a sebesültet már vizsgálta is egy keletnémet orvos. - Mennyibe került? - kérdezte Sean a lányt. - Olcsó volt - válaszolta Reema -, egy zacskó szárított hús. Sean elég jól beszélt németül - a nyelvet német ügyfeleit l sajátította el ahhoz, hogy meg tudja beszélni Shadrach esetét az orvossal. A doktor által mondottak megnyugtatták. Búcsút mondtak és elköszöntek Shadrachtól.
- Reemanál van a pénzed. Mindennap eljön majd meglátogatni, ha bármire szükséged lenne, szólj neki. - Lélekben önökkel leszek, amikor Tukutelára vadásznak - mondta Shadrach csendesen, és Seannak meg kellett köszörülnie a torkát, miel tt válaszolni tudott volna. - Nagyon sok elefántra fogunk mi még együtt vadászni, öreg barátom. - És elsietett. Másnap reggel, amikor végre megkapta Johannesburgot, a telefon rondán recsegett a légköri zavarok miatt. - Mr. Garrick Courtney igazgatótanácsi ülésen van - közölte a lány a telefonközpontban a Centaine House-ban, a Courtney Group székházában -, de utasított, hogy azonnal kapcsoljam. Lelki szemei el tt Sean ismét maga el tt látta a tanácstermet, a faragott diófa borítással, a hatalmas Piernef vásznakat, amelyeket a kidolgozott diófa burkolat keretezett, s látta Garrick bátyját, amint a hosszú asztal végén, az elnök magasított székében ül, a kristálycsillár alatt, melyet még nagyanyja importált Olaszországból, Muranóból. Sean! - hallatszott Garry hangja, a légköri zavarokon át, magabiztosan és határozottan. Mennyire megváltozott, mi lett a csenevész kis csemetéb l, aki bepisilt az ágyába. Ez az állás Seant illette volna, ha akarta volna és felkészült lett volna erre a munkára. Sean volt a legid sebb fiú a családban, de nem akarta ezt az állást. Mégis mindig egy kis nyilalló neheztelést érzett, valahányszor Garry Rolls Roys kocsijára, Lear-jet repül gépére, DélFranciaországban lev nyaralójára gondolt. - Hello, Garry, hogy s mint? - Minden rendben - felelt Garry. - Mi a probléma? Ez a kérdés jellemz volt kettejük viszonyára, amely szerint minden hívás valami problémát jelentett, amelyet meg kellett oldani. - Úgy néz ki, hogy szükségem lesz egy kis mézre a sajthoz - mondotta Sean diplomatikusan. Ez az személyes rejtjelzésük volt, ami Svájcba küldend pénzre vonatkozott, és Garry ebb l megérthette, hogy Sean valakit meg akar vesztegetni valamiért Ez elég gyakran el fordult. - Rendben van, Sean. Csak közöld a mennyiséget és a számlaszámot. Garry partnere volt Seannak a szafari vállalatban, s a részvények 40%-ával rendelkezett. - Majd felhívlak valamikor holnap. Hogy vannak a többiek? - Még néhány percig beszélgettek, s amikor befejezte, Reema bejött hozzá a küls szobából. - Végre elértem a vadászati felügyel séget. Reema egész reggel próbálkozott. - Manguza elvtárs ma délután fél ötkor találkozik önnel. Geoffrey Manguza magas, shona törzsbeli férfi volt, nagyon fekete b rszínnel és rövidre vágott hajjal. Ezüstkeretes szemüveget viselt, sötétkék ruhát hordott. Hermes nyakkend volt rajta, Sean felismerte a lovat ábrázoló jelképr l, Patek órája volt, krokodil óraszíjjal. Ezek nem egészen marxista jelleg köznapi kiegészít k voltak, ami egy kissé felbátorította Seant. Az igazgatóhelyettes nem állt fel az íróasztala mell l, hogy üdvözölje. - Courtney ezredes - köszöntötte mosolytalanul, Sean el z - valamikori - rangját használva, ezzel is mintegy közölve, pontosan tudja, Sean volt valamikor a Ballantyne felderít knek, Rhodesia egyik elit alakulatának parancsnoka. Ballantyne halála után, aki az ezred valamikori létrehozója volt, s aki harcban vesztette életét. Ezzel szintén arra kívánta emlékeztetni, hogy ellenségek voltak, s lehet, hogy még mindig azok. - Jobb szeretem, ha csak simán miszternek szólítanak - mosolygott Sean lekötelez én. - A régi dolgok már mögöttünk vannak, nemde Comrade Manguza? Az igazgatóhelyettes biccentett a fejével, ami egyaránt jelezhette egyetértését, vagy egyetnemértését. - Mit tehetek önért? - Sajnálatosképpen be kell jelentenem a vadvédelmi szabályok akaratlan áthágását. Geoffrey Manguza arckifejezése megkeményedett, s mindvégig ilyen is maradt, míg Sean leírta a n stényoroszlán véletlen lelövését, és Shadrach ezt követ sebesülését. Amint Sean
befejezte, átadva a Reema által gépelt írásbeli jelentést, Manguza olvasatlanul letette a jelentést az íróasztalára, aztán feltett néhány kapóra jött, kellemetlen kérdést. - Felfogta-e ön, Courtney ezredes - készakarva használva Sean katonai rangját -, hogy kénytelen vagyok a legkomolyabban megvizsgálni ezt az egész ügyet? Ügy t nik, az ön ügyfelei és alkalmazottai biztonságának a legteljesebb semmibevevése történt. Zimbabwe már nem gyarmat, s ön nem kezelheti úgy az embereket, ahogyan régebben tette. - Miel tt ajánlásokat tenne az igazgató számára, szeretném, ha néhány pontot tisztázhatnék mondta Sean. - Tessék, beszéljen, ezredes. - Mindjárt öt óra - ellen rizte Sean az óráját -, megengedné, hogy meghívjam önt egy italra a golfklubba és ott kényelmes körülmények között megbeszélhetnénk az egész ügyet. Manguza arckifejezése kifürkészhetetlen volt, de egypár perc múlva bólintott. - Ahogy kívánja. Még van itt néhány elintéznivalóm, miel tt elmennék, de találkozhatunk, mondjuk egy fél óra múlva. Megvárakoztatta Seant, vagy negyven percig a golfklub teraszán, miel tt megjelent. Valamikor a klubot - Salisbury Golf Clubnak nevezték. Bár a két els szót elhagyták a nevéb l, egyébként meg rizték a gyarmati múlt hagyományait. Mindamellett Geoffrey Manguza els megjegyzése, amikor leült vele szemben, és egy gin-tonicot rendelt, ez volt: - Különös, nemde, de néhány éve egy fekete legfeljebb pincérként kerülhetett be ide, s most én is tagja vagyok a klub vezet ségének, s a handicapem öt. Sean elengedte a megjegyzést a füle mellett, s témát változtatott, az orrszarvú orvvadászatról kezdett beszélni, a Zambiával közös határtérségben. Manguza kísérletet sem tett arra, hogy folytassa ezt a témát. Seant figyelte ezüstkeretes szemüvegén át, s amikor az megállt beszéd közben, rögtön belekezdett. - Ön bizonyos kérdéseket tisztázni akart velem mondotta. - Mindketten elfoglalt emberek vagyunk, ezredes. A nyíltság megzavarta. Sean fel volt készülve a tipikus afrikai megközelítésre, köntörfalazásra, de elfogadta beszélget társa stílusát. - Els sorban is, Mr. Manguza, szeretném elmondani, hogy én és társaim milyen nagy árat fizetünk a Chiwewe koncesszióért. - Sean tudatosan használta az „ár" kifejezést. - Ma beszéltem velük telefonon és elmondtam nekik, milyen szerencsétlen baleset történt, s k bármilyen áldozatra hajlandók lennének, hogy ez az ügy rendez djék, bármilyen áron. - Itt ismét aláhúzta az „ár" szót, és jelent ségteljesen megállt. Az ilyen tárgyalásoknál illett betartani bizonyos formaságokat, mint ez alkalommal is. Nyugati nézetek szerint ez megvesztegetésnek számított, Afrikában ezt egyszer en „Dash System"-nek nevezték, ami tulajdonképpen olyasmit jelenthet, mint „rövid vágta", azaz gyors elintézést, az út lerövidítését, egy általánosan elfogadott módszert a dolgok elintézésére. A kormány ugyan teleaggathatja a hivatalokat plakátokkal, amelyeken egy csizmás láb eltapossa a kígyót, ezzel a jelszóval: „Irtsuk ki a korrupciót", de senki sem veszi ezt nagyon komolyan. Gyakorlatilag bizarr módon a plakát maga jelzi eme módszer hivatalos elismerését a gyakorlatban. Ezen a ponton Geoffrey Manguzának egyet kellett volna értenie, s kifejezésre kellett volna juttatnia egyetértését, vagy valamilyen módon jelezni, hogy hajlik a józan érvek elfogadására. Semmit sem mondott, csak nézett Seanra, azok mögül a csillogó szemüveglencsék mögül, amíg Sean kényszerítve érezte magát, hogy folytassa: - Ha befejezte az italát, miért nem teszünk egy kis sétát a tizennyolcadiknál (a golfpálya tizennyolcadik lyuka körül)? - A klub terasza tele volt emberekkel ezekben a vidám órákban, telis-tele fülel érdekl d kkel. Manguza lenyelte a gin-tonic utolsó kortyát, s szó nélkül lement a lépcs n a pálya felé.
Az utolsó négy labda közelítette már a 18-as lyukat, de Sean távol maradt a közeléb l, hogy a golfozók, valamint a labdaszed k és a golfüt hordozók elhaladjanak mellettük, s akkor Sean csöndesen megszólalt: - Elmondtam, hogy ön a legbefolyásosabb, a dönt szóval rendelkez személy a vadászati felügyel ségen, s a fehér igazgató csupán egy stempli az ön kezében. Megmondtam nekik azt is, hogy önnek módjában van kikerülni a hivatalos vizsgálatot, s elejteni minden vádat, ami ebb l a szerencsétlen incidensb l fakadhat. Én olyan biztos voltam ebben, hogy tízezer dollárban fogadtam velük. Ha megnyerem a fogadást, a nyereségemet felajánlom önnek, Mr. Manguza, bármilyen számlára befizetve, akárhol a világon. Manguza megállt, feléje fordult, és Sean visszah költ, amint meglátta Manguza arckifejezését. Hangja gy lölett l remegett, amikor megszólalt: - Az ön feltételezése, hogy én hajlandó vagyok megvesztegetést elfogadni, személyes inzultus. Ezt még elt rném, de ez egyidej leg inzultus a forradalommal és a forradalom h seivel szemben is, akik meghaltak abban a harcban, amelyet hazájuk szabadságáért vívtak azért, hogy felszabadítsák ezt az országot az imperialista-gyarmati iga alól, ez inzultus a párt és a mi vezet inkkel szemben, a marxista szellemmel szemben, s az afrikai néppel, mint egésszel szemben. - Én csak tízezret ajánlottam fel, nem a monarchia visszaállítására, Allah szerelmére, kérem... - Ön mosolyoghat fölényes fehér mosolyával, Courtney ezredes, de mi nagyon jól ismerjük önt. Ismerjük az ön dél-afrikai kapcsolatait, s tudunk azokról a matabele huligánokról, akiket összegy jtött maga körül. Tudjuk, mindannyian magával együtt harcoltak a forradalmi demokrácia er ivel szemben. Ezek ellenforradalmárok, a kapitalizmus útitársai, és ön a vezérük. - Én véletlenül lel ttem egy n stény oroszlánt, és a kapitalizmus útitársainak egyikét alaposan összemarcangolta egy hím oroszlán, ez az én ellenforradalmi tevékenységem teljes terjedelmében és valóságában. - Figyeljük önt, ezredes - mondta Manguza baljóslatúan -, biztos lehet abban, hogy én szabályszer és pontos ajánlásokat fogok el terjeszteni az ön ügyében, s azt az inzultust, amely engem és népemet érte, nem felejtjük el. Manguza megfordult, és elindult a klubház felé, Sean pedig elgondolkozva csóválta meg a fejét. - Tehát búcsút mondhatunk a csodaszép Chiwewe koncessziónak - mormogta -, ezt valóban jól megcsináltam! Minden könnyed nemtör dömsége ellenére gyomrában érezte a közeled katasztrófa elkerülhetetlenségét. A „Courtney Safari" irodája egy sugárúton volt, amely a Government House (miniszterelnökség) és a golfklub között helyezkedett el. Reema az irodában várta, a küls helyiségben, amelynek falát az afrikai vadont és a vadállatokat ábrázoló plakátok, valamint a megelégedett kliensek és trófeáik felnagyított fényképei díszítettek. Felugrott az asztaltól, amint Sean belépett. - A kórházból telefonáltak egy órával ezel tt, Sean. Amputálták Shadrach lábát. Sean hosszú ideig képtelen volt megszólalni vagy megmozdulni, aztán lassan keresztülment a szobán az iratszekrényhez, kivett egy poharat és egy félig telt Chivas-Regal whiskysüveget a legfels fiókból. Lerogyott egy kerevetre, és háromujjnyi italt öntött a poharába. - Egy tökéletes nap tökéletes befejezése mondta, és felhajtotta a whiskyt. Reema hagyta, hogy csak ott üljön a kereveten. Két italra való maradt az üvegben, s mikor az is elfogyott, Sean lement a Monomapata Hotelbe. A szálloda tele volt turistákkal, s közöttük volt egy szóiké teuton Valkyrie egy „Out of Africa" (Távol Afrikától) szerelésben,
aki abban a pillanatban, amikor a férfi belépett a szálloda halljába, észrevette Seant, és rámosolygott. - Az ördög vigye el - gondolta Sean -, ez olcsóbb, mint a whisky, és utána az ember nem másnapos. A német kisasszony elégedetten nevetett Sean kezdetleges németjén, s nem sokkal kés bb kitudódott, hogy a n egyedül lakja a tizennegyedik emeleten lev elnöki lakosztályt. A lány rendelt egy üveg Mumm pezsg t, amit az ágyban meg is ittak. Reggel, amíg Reema kiállította a repülési tervet Sean részére, és egy zsák szárított húst vitt a repülés-ellen rzési irodába, Sean a kórházba ment. Levágták Shadrach lábát, néhány ujjnyival a csíp je alatt. - Reménytelen - mutatta a keletnémet orvos a röntgenfelvételt, s rámutatott a csontszilánkokra: - Mint a konfetti! Nem volt hova leülni a sebészeti kórteremben, így Sean megállt egy id re Shadrach ágya mellett, és a régi közös harcokról és vadászatokról beszélgettek. Nem tettek említést a lábról, s amikor elfogyott a visszaemlékezések témaköre, Sean száz dollárt adott az ápolón vérnek, hogy rendesen viselje gondját a betegnek, és kiment a repül térre. Reema átadta a repülési tervet, a Beechcraft fel volt töltve üzemanyaggal, s megrakva mindennel, amire a táborban szükség volt: friss gyümölcst l és zöldségfélékt l kezdve a WCpapírig. - Maga egy h sn , Reema - mondta Sean, aztán a gép mellett elmesélte találkozását Geoffrey Manguzával. - Nem néz ki valami vidámnak a helyzet - fejezte be. - Jobb lenne, ha valami más munka után nézne. - Nagyon sajnálom magát, Sean - szólt a lány -, de ne nyugtalankodjék miattam. Már sokat törtem a fejemet, hogyan közöljem a hírt önnel, szeptember 16-án elutazom Kanadába. Minden el van készítve, a professzor felesége leszek. - Legyen boldog - kívánta Sean, s els ízben ismeretségük óta megcsókolta a lányt, aki dióbarna b re alatt elpirult, ami még szebbé tette. Sean három alacsony kört tett a tábor fölött, harmadik alkalommal látta, amint a Toyota a leszállópályához közeledik Jobbal a vezet ülésben, s Matatu állt a kocsiban. Leszállt és a Beechcrafttal visszataxizott a parkolóhelyre, melyet egy kerítés vett körül, ami az elefántok elriasztására szolgált, meggátolva, hogy a szárnyakat letépjék, s az oroszlánokat abban, hogy megrágják a gumikerekeket a ketrec hálószer én sz tt drótból készült. Amikor Job és Matatu megérkezett a Toyotával, átrakták a teherszállítmányt a repül gépb l a kocsiba, Sean pedig elmondta, mi történt Shadrach lábával. Az egész háborút együtt harcolták végig, hozzászoktak a sebesülésekhez, de Sean észrevette a szomorúság fájdalmát a szemükben, amint Job ezt mormogta: - Egy második fegyverhordozóra lesz szükségünk. Pumula, az állatnyúzó rendes ember. - Igen, használható lesz - értett egyet Sean. Egy ideig csendben álltak, tiszteletet adva összemarcangolt társuknak. Aztán, továbbra is szótlanul, felkapaszkodtak a Toyotába, és hazahajtottak a táborba. Hosszúnadrág helyett Claudia Monterro ez alkalommal lebeg tiszta fehér selyem sifon ruhát viselt a vacsorához, ezüst és türkiz Seminole ékszerekkel. Lesült barna b re és szénfekete haja, szemben a világos ruházattal, pompás hatást keltett. Akárhogy is, Sean elhatározta, hogy nem mutatja ki bámulatát, s ennek érdekében csak a lány apjával folytatott beszélgetést. Miután elmesélte Riccardónak a Shadrachhal kapcsolatos fejleményeket és a Manguzával való találkozást, a hangulat érthet en borús és vigasztalan volt. Claudia otthagyta a férfiakat a tábort znél, de nem sokáig maradtak együtt, mikor is Riccardo jó éjszakát kívánva elköszönt és visszavonult a sátrába. Sean felkapott egy üveg whiskyt az ebédl sátor asztaláról és leballagott a kiszolgáló személyzet táborához.
Job és két feleségének sátrai a többi sátortól külön álltak a folyó partján, a sodrásban a kiterjedt víztükörre néztek, melyben vízilovak feküdtek, mint sötét sziklaszigetek. Amint Sean letelepedett a kézi faragású, helyileg készített székre, Jobbal átellenben, a t zzel szemben, Job egyik felesége két poharat hozott és letérdelt melléje, miközben egy-egy nagy pohár szódás whiskyt öntött mindkett jüknek. A csinos matabele lány, Job csecsem jét a hátára kötve, odavitte a poharat a férjéhez, aki a vibráló lángokon át tisztelgett Seannak. Csendben ittak, és Sean a t zön át Job arcát vizsgálgatta, amint átnézett a folyón túlra. A csend barátságos és megnyugtató volt, Sean gondolatai elkalandoztak és visszatértek az elmúlt évekhez, miközben a füstíz whiskyt görgették a nyelvükön. Visszaemlékezett, amikor el ször találkozott Job Bhekanival. Ez a találkozás egy dombon történt, melynek nem volt neve, csak egy száma: „31-es számú emelkedés". A domb sziklás volt, vad ébenfák fedték s r n, és tömött jessebokrok, ahol az ellenség várt rájuk. Job már két napja volt a dombon, a szeme vad és véres volt. Sean öt ejt erny s csoportot dobott le saját felderít i közül. A nap hátralev részében váll váll mellett harcoltak, és a sötétedésben, amikor a dombot már megtisztították, azok, akik az ellenségb l még élve maradtak, elmenekültek a sziklás lejt n és elt ntek a vadonban. Sean és Job egymást támogatták oda, ahol a helikopter várt rájuk, hogy kimenekítse ket. Lassan mentek le a lejt n, halálosan kimerülve, fegyvereiket vonszolva, egymás vállát átkarolva, s vérük összekeveredett, amint kicsöpögött a tábori öltözetük alól. - Vértestvérek vagyunk, akár akarod, akár nem károgott Sean Jobra vigyorogva az álcázó festék, a korom és a por alól, és egy héttel kés bb, amikor Jobot elbocsátották a kórházból, Sean személyesen várta az áthelyezési papírokkal. - Áthelyeztek a Ballantyne felderít khöz, százados. Job mosolygott egyik ritka mosolyával, és röviden válaszolt: - Menjünk, ezredes. Személyi anyagából Sean megtudta, hogy Job a Gwai folyó vidékér l származott, és a misszionárius iskolába járt, majd ösztöndíjat kapott a rhodéziai és nyasszaföldi University College-ba (Egyetemi Kollégium), ahol els nek végzett a politikai tudományokban, történelemben és az úgynevezett Social Anthropology (Társadalmi Antropológia) cím tantárgyban. Innen újabb ösztöndíjjal került a chicagói Brown College-ba, és abban az évben szerzett diplomát, amikor Ian Smith deklarálta az ország egyoldalú függetlenségét. Csak jóval kés bb, amikor megismerték egymást és kipróbált barátokká váltak, tudta meg Sean, hogy Job gyermekkorában édesapja marháit terelgette a Gwai folyó mentén, és akkor, még gyermekkorában ismerte és szerette meg a vadont. Job édesapja Lobengul király unokája volt, a nagy és ismert Mzilikazinak a fia, így Job a zulu királyi család örökösödési vonalának közvetlen leszármazottja. Ez nyilvánvaló volt megjelenéséb l és vonásaiból. Az er teljes állkapocs, a mély homlok, a sötét, intelligens szemek és a vastag szálú göndör gyapjas haj alatt a boltozatos koponyacsont mind ezt mutatta. Tanulmányai és amerikai tartózkodásai alatt Job er teljesen elhatárolódott a kommunista doktrínától, és ismereteket szerzett tevékenységüket illet en, így természetes volt, hogy visszatérése után jelentkezett a rhodesiai afrikai lövészek (RAR) alakulatába, és egy év múlva kinevezést is kapott. A háború befejezése és a Lancaster House Agreement után (az angliai megegyezést követ en), amikor az országot és a hatalmat Róbert Mugabénak adták át, és népi demokratikus rendszer jutott hatalomra, az állami szolgálat és a politika volt a hatalomhoz és a gazdagsághoz vezet leggyorsabb út. Job közigazgatási vizsgára jelentkezett, és kitüntetéssel letette. Mindazonáltal megbélyegzettnek számított, akit leszereltek, miután a rossz oldalon harcolt, a vesztesek között, ráadásul közben a hatalmat a shona nemzetség ragadta magához. Az el rehaladás el tt tehát minden ajtó bezárult. Dühödten és kiábrándultan jött vissza Seanhoz.
- A fenébe is! Job, te mérföldekkel vagy a többiek el tt, túlságosan is jó vagy bármilyen munkára, amit felajánlhatok számodra egy szafari vállalatban. - Nyomolvasó, állatnyúzó, fegyverhordozó, amit csak akarsz, nekem bármi jó lesz, elfogadom! Er sködött Job, így aztán együtt vadásztak, mint ahogyan együtt harcoltak, váll váll mellett, s egy esztend multán Sean kinevezte t a társaság, a „Courtney Safari" egyik igazgatójává. A csendes éjszakákat, amikor a tábort z mellett ülve whiskyt ittak, maguk között „igazgatói értekezletnek" nevezték. Jobot szórakoztatta, hogy különböz körülmények között különböz feladatokat kellett ellátnia. A szafari klienseivel szemben például az ültetvényen dolgozó nigger szerepét öltötte fel, és Seant „Bwana"-nak és „Nkosi"-nak nevezte, és a régmúlt gyarmati kor színjátékából alakított. - Ne játszd meg magad Job. Lealacsonyítod magad ezzel - tiltakozott el ször Sean. - Ez az, amit a kliensek várnak - érvelt Job -, mi egy illúziót árulunk nekik. Ernest Hemingway és cserkész sas szerepében tetszelegnek. Ha rájönnének, hogy történelemb l és politikából diplomáztam, kirázná ket a hideg. - Sean végül is, vonakodva bár, de belement ebbe a játékba. Amikor egyedül voltak, mint most, Job átváltozott, ahogyan nevezte, a „homo sapiens" stílusra, és komoly, intelligens, m velt emberré alakult át, amilyen valójában volt. Amikor beszélgettek, könnyedén váltottak át az angolról sindebelére vagy fordítva, hiszen mindketten ugyanolyan könnyedén, kényelmesen mozogtak egymás társaságában, mint egymás nyelvében. - Nézd Sean, ne bánkódj sokat azon, hogy elveszted a koncessziót. Erre még nem került sor, és majd csak találunk valami megoldást. - Nyugtass csak meg, rám fér egy kis vigasztalás. - Megpróbálhatunk egy másik koncesszióért "folyamodni, valahol itt Matabele földön, ahol a családomnak még mindig van valamelyes befolyása. Matetsi felé, vagy talán még a Gwai folyó mentén is, ez az én hazai pályám. - Nem jó - rázta meg a fejét Sean -, ezután a fiaskó után mindig viselni fogom a vadállat bélyegét. - Folyamodhatunk az én nevem alatt is - javasolta Job, ravaszul mosolyogva -, kinevezlek az egyik igazgatómnak, és szólíthatsz engem „Bwana"-nak. Jót nevettek, a hangulat felengedett, és amikor Sean elhagyta a tábortüzet és a sötétben visszasétált a f táborba, el ször ezen a napon jókedv volt és optimista. Job rendelkezett azzal az er vel, amely ilyen hatást tudott el idézni benne. - Beszélhetnék önnel? - szólította meg Claudia halkan. - Tessék, ne zavartassa magát - bátorította a lányt. Miért mondják az amerikaiak azt, hogy „beszélhetek önnel?", ahelyett, hogy azt mondanák „önhöz" - s miért irritálta ez az amerikanizmus ennyire, gondolkodott. - Ez nem az én er s oldalam - ismerte el a lány, s miután a férfi nem bátorította, tovább folytatta -, szeretnék bocsánatot kérni. - Maga nem az illetékes személyt l kér bocsánatot, nekem még megvan mindkét lábam. A lány kellemetlenül érezte magát, megrázkódott, remegett a hangja. - Maga egy könyörtelen ember, tudja-e? - próbálta meg elviselni az udvariatlanságot. Rendben van, úgy érzem, rászolgáltam, ostoba voltam. Ügy gondoltam, hogy én mindent tudok, kiderült, hogy igen keveset, s tudatlanságom miatt óriási bajt okoztam. Tudom, hogy ez nem sokat segít, de rettenetesen sajnálom, amit tettem. - Mi ketten teljesen más világból vagyunk, egyetlen gondolatunk vagy érzésünk sincs, ami közös lenne. Soha nem is remélhetjük, hogy megértjük egymást, nem is beszélve arról, hogy barátok legyünk, s el sem tudom képzelni, mi késztette arra, hogy ezeket mondja. - Fegyverszünet? - kérdezte a lány.
- Rendben, fegyverszünet - nyújtotta kezét a férfi, s a lány elfogadta. B re olyan bársonyos volt, mint egy rózsaszirom, keze vékony, hosszú és h vös, de kézfogása er teljes, határozott, mint egy férfié. - Jó éjszakát! - búcsúzott a lány, elengedte a férfi kezét, megfordult és elindult. Sean a lány járását nézte, amint az visszament a sátrához. Két nappal voltak a telihold el tt, a hold majdnem kiteljesedett, megvilágításában a lány ruhája szinte légies és áttetsz volt, a ruha alatt teste karcsú, lábai hosszúak és elegánsak. E pillanatban csodálta a lány bátor szellemét, jobban szerette, mint bármikor eddigi ismeretségük során. Sean könnyen alvó volt, mint a vadászok és a katonák. A vadon hangjai nem zavarták, a hiénák üvöltése sem, melyek ott ólálkodtak a tábor körül, a trófeák meger sített raktározási helye körül, ahol az oroszlánb röket kezelték. Ennek ellenére a sátorszövet könny karmolásának zajára azonnal felriadt, a zseblámpája és a 0,577-ese után nyúlt, amely az ágy fejrészéhez volt támasztva. - Ki az? - kérdezte csöndesen. - Én vagyok, Job. Sean Rolex karórájára pillantott, a világító mutatók három órát jeleztek. - Gyere be, mi történt? - A nyomkeres k egyike, akit a folyónál hagytunk, ide jött a táborhoz. Húsz mérföldet futott. Sean érezte, hogy izgatottságában a hátán feláll a sz r, s lábait azon nyomban kidugta az ágyból. - Igen? - kérdezte mohó kíváncsisággal. - Napnyugtakor Tukutela átkelt a folyón a Nemzeti Parknál. - Biztos ez? - Egészen biztos. Közelr l látták. Tukutela volt, a „Haragos", és a gallér nem volt a nyaka körül. - Hol van Matatu? - állt fel Sean, és a nadrágjáért nyúlt. A kistermet ndorobo belesett a sátor bejáratánál. - Készen vagyok, Bwana. - Rendben. Húsz perc múlva indulunk. Az úti holmikat, és a vizes palackokat. Pumulát visszük Shadrach helyett. Tukutela nyomába akarok érni, miel tt még elég világos lesz ahhoz, hogy látni lehessen. Félmeztelenül Riccardo sátrához igyekezett, s hallotta egyenletes horkolását, amint felemelte a sátorlapot. - F nök! - A horkolás azonnal abbamaradt. Ébren van? Van egy elefántom az ön részére. Emelje fel a fenekét, bújjon ki a zsákjából. Tukutela átkelt. Húsz percünk van az indulásig. - A pokolba! - hallotta Riccardót, aki még mindig félig aludt, s botladozott a sátor sötétjében. Hol a francban van a nadrágom? Hé Sean, ébressze fel Claudiát, legyen szíves. Egy lámpa égett Claudia sátrában. Ügy látszik, megérezte a nyugtalanságot. - Ébren van? - kérdezte Sean a sátor bejáratánál, s a lány felemelte a sátorlapot és ott állt, a lámpa a háta mögött világított. Hálóinge a bokájáig ért, nyakánál és a csuklóinál csipke, de a hálóing anyaga olyan finom volt, hogy a lámpafényben pontosan látszott a lány sziluettje, s meztelen testének körvonalai. - Hallottam, amit apámnak mondott - szólt a lány. - Rögtön elkészülök. Gyalog megyünk? A gyalogló csizmámat vegyem fel, vagy a mokaszinomat? Biztos volt benne, hogy a lány neki rendezte ezt a jelenetet, s szégyenl s felháborodást érzett, ami teljesen idegen volt a természetét l. - Ma messzebbre megyünk, és gyorsabban fog járni, mint eddigi életében bármikor mondta szigorúan. Ügy mutogatja magát, mint egy kurva, gondolta, elfeledve, hogy t az
ízlése er sen a kurvák irányába terelte. - Alig hogy elkezdtem respektálni - jött a szájára a dorgálás, de elharapta, és megpróbált nem ránézni a csíp lágy vonalára, mely olyan kecses volt, mint egy halványzöld porcelán váza, a Tang-dinasztia valamelyik mesterének munkája. Szeretett volna elfordulni, hogy közömbösséget mutasson és elítél helytelenítését, de még mindig csak állt ott, amíg a lány le nem engedte a sátorlapot. - Fegyverszünet, a fenébe is - mormogott dühösen, amint visszatért a sátrába. - Még mindig osztja az ütéseket a ringben. - De dühe elgondolkoztatta. Bármely más n vel szemben, még ha fele ennyire lett volna is csinos, gyönyörködött volna a kiállításban. más osztályba sorolandó, magyarázta magának, s aztán arra gondolt, mennyire megvetette és ellenszenvesnek tartotta. Ez a lány teljesen megszédít, figyelmeztette magát, és nevetésben tört ki. Shadrach lábának amputálása, amely oly gyászos hangulatba kergette és a vadászati engedély küszöbön álló visszavonása semmivé t nt. Hiszen Afrika egyik legendás állatára készül vadászni, s olyan n jelenlétében, aki elfogadhatatlan magatartásával és viselkedésével megf szerezte nagy várakozásokkal teli hangulatát. A f megfagyott az alacsony folyómederben, amikor átkeltek. A f szálak csillogtak a reflektorfényben, és az állatok egészen letargikusak voltak a hidegt l, alig voltak hajlandók elmozdulni az útról, amikor a Toyota áthaladt az éjszakában. Hajnal el tt egy órával elérték a Chiwewe folyón lev gázlót. A hold utolsó sugaraiban a vizek feketén csillogtak, mint az antracit. A magas fák a folyó mindkét partján olyannak t ntek, mint ezüstszín seregek, mitikus óriások egymással szemben álló ezüstszín hadseregei. Sean megállította a Toyotát, jó messzire a csapástól, és az egyik állatnyúzót hátrahagyta, hogy vigyázzon a kocsira. Természetesen rögtön vadászalakzatot vettek fel a kliensekkel a csoport közepén. Pumula átvette Shadrach régi helyét a szállításban, nagydarab, er s izomzatú, sz kszavú férfi volt, vastag, gyapjas, fekete szakállal, vitte egy vállszíjon Riccardo nehéz fegyverét, a Rigbyt. Minden férfi, Riccardót beleértve, vitte a saját tábori felszerelését, még Claudia sem ment üres kézzel, a saját vízhordó kulacsait vitte magával. Job vitte Riccardo második fegyverét, a Weatherbyt, vállára akasztva, Sean, mint mindig, a 0,577-es Nitro Expresst hurcolta. Amint a vadászat kezdetét vette, soha nem engedte ki a fegyvert a kezéb l. A folyó folyásával ellentétes irányban haladtak; egymérföldnyi menetelés után már felmelegedtek, s gyorsabb ütemre tértek át. Sean megfigyelte, hogy Claudia jól halad hosszú lábaival, s nehézségek nélkül tart lépést a többiekkel. Pimaszul rámosolygott a férfira, mikor észrevette annak elégedettségét. A hajnali fény már er södött, amikor az a nyomkeres , aki jelentette Tukutela átkelését, felkiáltott, és el remutatott. Elég világos volt ahhoz, hogy észre lehessen venni a friss jelzést egy mahagóni fatörzsön, amely a folyónak egyik sekélyes részét vigyázta. - Ott - jelezte a nyomkeres -, megjelöltem a csapást. Sean rögtön megállapította, hogy ez a pont nagyobb vadállatok természetes átkelési helye. Vízilovak csordája vághatott itt utat a nádasban, s lefelé, a majd három méter mély folyópartra. Bivalyok és elefántok gyakori átkelése tartósította és tökéletesítette az átkeléshez vezet ereszked t. Az afrikai bozótos vadászterület tele van cikcakkos vadcsapások hálózatával, és ezekb l legalább egy tucat haladt át a vadonon, mint a kerék küll i, az átkel helyre koncentrálódva. A csoport minden tagja megszaporázta lépteit a nyomkeres felkiáltására, de Matatu már a többiek el tt elérte a f csapást, s gyorsan haladt tovább, szinte szökellve, igyekezve a legjobban kihasználni a hajnal fényeit, könnyedén ütögetve a földet egy magával hozott, lehántolt, vadf zfavessz hegyével. Nem tett öt lépésnél többet, amikor felemelkedett és hátratekintett Seanra, arcának ráncai örömteli izgatottságot tükröztek.
- az! - csipogott. - Ezek az lábai, az itteni összes elefánt apjának lábai. Tukutela az! A „Haragos". Sean lenézett a csapáson a finom porban lev óriási lábnyomokra, úgy érezte, mintha a tavasz áradása indulna meg ereiben. Ezt az izgatottságot a sorsszer ség, végzetszer ség szinte vallásos komolysága érzése váltotta fel. - Matatu - mondotta -, kövesd ezt a nyomot. Ezzel szinte formálisan is bejelentve a vadászat kezdetét. A vad csapása olyan világosan volt követhet , mint egy országút, a nyom egyenesen a vadonba vezetett, a folyótól eltávolodva. Az öreg elefántbika szaporázta nagy, hosszú, megnyújtott lépéseit, mint aki tudja, hogy a folyón való átkelés a legveszélyesebb. Talán pontosan ezért választotta az átkelés id pontjául napnyugtát, hogy a sötétség fedezze a kivilágosodásig, mindaddig, amíg elt nik a vadonban. Mintegy öt mérföldet ment megállás nélkül, aztán hirtelen lefordult a vadcsapásról a csipkebokor kusza s r jébe, amely most virágzott és most hozott fiatal hajtásokat. Az elefánt ide-oda mozgott a cserjésben, ette a virágokat és a zamatos, nedvdús, friss hajtásokat, ezért a nyomai is zavarosak voltak, a cserjés szakadozott, összevissza tépett volt. Matatu és Job a s r tüskés bozótban cserkészett, és megpróbálták kibogozni a szálakat, megállapítani a nyomok irányát, míg a csoport többi tagjai visszahúzódtak, hogy ne akadályozzák ket munkájukban. - Szomjas vagyok - közölte Claudia, és kikapcsolta az övén függ egyik kulacsot. - Nem - állította meg Sean a lányt -, ha rögtön inni kezd, végig szomjas lesz, egész nap inna, s mi még csak most kezdtük meg az utunkat. Claudia t n dött egy ideig, fontolgatta, hogy szembeszálljon-e a férfival, de aztán visszacsatolta a kulacsot a derékszíjára. - Maga aztán egy szigorú hajcsár! Matatu halkan füttyentett a cserjés túloldalán. - Megtalálta a csapást -- tájékoztatta ket Sean, s átkeltek az összetiport cserjésen. - Mennyit hoztunk be rajta? - kérdezte Matatutól. Amikor elindultak, majdnem tíz órával voltak lemaradva az elefánttól, de valahányszor a bika megállt, mindig lefaragtak valamit az el nyéb l. - Nem evett sokáig - vonta meg a vállát -, és most ismét nekirugaszkodott, megint gyorsan halad. Az elefánt letért a vadcsapásról, és egy köves hegygerincet követett, mintha készakarva el akarná tüntetni a nyomait. Nem hagyott semmi olyan nyomot, melyet egy közönséges emberi szem követhetett volna, de Matatu a legnagyobb biztonsággal ment utána. - Biztos benne, hogy még mindig ezen a nyomon halad? - kérdezte Riccardo. - F nök, mi túl gyakran vadásztunk együtt Matatuval ahhoz, hogy ilyeneket kérdezzen szólt közbe Sean. - De mit láthat Matatu? - akarta tudni Claudia. Hiszen ezek csak kövek és kavicsok. - Az elefánt csoszog, a lépteivel felveri a köveket, a zuzmókat összezúzza, port ken rájuk. A kövek között f n , s az elefánt összetöri a f szálakat, a szárukat menetirányban töri meg. A megzavart f más, eltér fényvisszaver dést okoz. - S maga ezt felismeri? - Claudia tudni szerette volna, de Sean megrázta a fejét. - Nem, én nem vagyok mágus. - Alig hallhatóan suttogtak, de Sean mégis figyelmeztette. Elég a fecsegésb l, tartsuk a szánkat. Csendben haladtak tovább. A körülöttük lev erd ség állandóan változó képet mutatott. Egyedül a combretum fafajtának legalább negyvenféle változata van, s ez nem is volt kizárólag combretumerd ; sokféle más fa is található volt köztük, keveredve más-más
formájú törzzsel, különböz szín és szövet kéreggel, egyeseknek az ágait lehántotta a téli id járás, másokat beborította a zöld, arany, narancs és fahéjszín , s r lombozat. Olykor a vadon körülzárta ket, mint valami kerítés. Aztán pillanatokkal kés bb keskeny kilátás nyílt a távoli hegyekre és különös rejtelmes alakú dombokra, irtásokra, nyiladékokra, amelyekr l a magas f leégett és a fiatal hajtások zöld sz nyeget borítottak a fekete hamura. A növeked f antilopcsordákat csábított oda. Szabadon és fedezetlenül álltak a hosszú szarvú, fekete antilopok, szarvuk olyan görbe volt, mint egy hadzsár, büszke nyakuk arabs vérre vallott, a törzsük koromfekete, mint a mez kön leégett f , a hasuk hófehér. Dél-afrikai antilopok, szarvukat kíváncsian el retartva, farkuk olyan volt, mint egy fehér púderpamacs. Zebrák, ezek távolról nem csíkosnak látszottak, hanem egységesen szürkének t ntek. Lófarkú antilopok, gnúk, római arcéllel és egyenetlen szakállal, mint a bohócok, értelmetlen és céltalan körökben üldözve egymást, felverve maguk körül a fekete hamut. Amikor az oroszlánok nem vadásznak kedvenc állataikra, azok nagy bizalommal álldogálnak és nézik ket. Ügy t nt, azt érezték, hogy az egymás után haladó emberek sem jelentenek számukra veszélyt, s hagyták, hogy megközelítsék ket, miel tt lassú ügetésben elvonultak. Claudia szinte felvillanyozódott, egyáltalán nem érezte magát fáradnak a több órás kemény gyaloglás után sem. A két hegyvonulat közötti torokban a víz egy sz k sziklatóban gy lt össze. Mozdulatlan volt, zöld szín , és a rothadó növényzett l bugyborékolt a víz színe. Az öreg elefántbika nem ivott bel le, de otthagyott egy nagy rakás puha, spongyaszer , sárga ürülékhalmot a víz mellett. - Tíz perc pihen t tartunk - közölte Sean. - Most ihatnak - ránézett Claudiára -, de próbálják meg korlátozni magukat két kortyra, hacsak nem akarják kipróbálni ezt - mutatott a lefolyástalan víztükörre, és a lány elmosolyodott. Hagyta, hadd üljön le az apja mellé, pedig odament Matatuhoz, aki egyedül állt a víztükör mellett. - Mi a baj? - kérdezte. Húsz év után már tudott olvasni a kis ember hangulatából. Matatu megrázta ráncos fejét, és gyászos képet vágott. - Valami nincs itt rendben - mondta neki Matatu. - Az elefánt nyugtalan. Hol erre megy, hol arra. Gyorsan halad, de minden határozott cél nélkül. Nem eszik, s úgy megy, mintha égne a talpa alatt a föld. - Miért van ez így, Matatu? - Nem tudom - ismerte el -, de nem tetszik ez nekem, Bwana. Sean otthagyta a kis embert, és visszatért oda, ahol Claudia ült. - Hadd nézzem meg a lábát. - Észrevette, hogy picit sántít, erre az elmúlt órában lett figyelmes. - Komolyan gondolja? - elmosolyodott, de az egyik lábát a férfi ölébe helyezte, kif zte és lehúzta a csizmáját és a zokniját. Lábfeje hosszú és keskeny volt, mint a keze, de a b re érzékeny, s egy élénk rózsaszín folt volt a sarkán, egy másik a lába nagyujján. Sean letisztította az érzékeny helyeket egy darab egészségügyi alkoholba mártott vattával. Valami szokatlanul bizalmas, kéjes élvezetet jelentett a számára, amikor a finoman formált lábakat kezelte. - Biztosan fájdalmat okozott ez magának. Ne próbáljon meg bátornak mutatkozni, még néhány mérföld, és olyan hólyagok lesznek a lábán, mint egy sz l fürt, nekünk pedig egy sánta n vel kell bajlódnunk. Megérintette a kényes helyeket. - Cseréljen zoknit - mondta határozottan -, és legközelebb azonnal szóljon, mihelyt fájni kezd. A lány megadóan engedelmeskedett, majd folytatták útjukat. Nem sokkal dél el tt a nyom iránya megváltozott, és kelet felé mutatott.
- Egy-két órát ismét ledolgoztunk - suttogta Sean Riccardónak. - De Matatunak nem tetszik az egész, és nekem sem. Az elefánt zavartan viselkedik, és feszült, s egyenesen a mozambiki határ felé tart. - Gondolja, hogy észrevett bennünket? - nyugtalankodott Riccardo, de Sean megrázta a fejét. - Lehetetlen, még mindig órákkal el vagyunk t le maradva. Délben ismét rövid pihen t tartottak, ettek és pihentek, s mikor ismét elindultak, nem haladhattak többet egy mérföldnél, amikor egy marula fákból álló erd cskéhez értek. Az érett sárga gyümölcsök tömege ott hevert a földön, s az öreg elefántbika nem tudott ellenállni a csábító csemegének. Jókorát lakmározhatott, legalább három órát töltött el itt a ligetben, rázva a fákat, hogy még több gyümölcs hulljon le, végül aztán útnak indult kelet felé, mint akinek hirtelen eszébe jutott a randevú. - Legalább három órát ledolgoztunk az el nyéb l - állapította meg Sean, s rosszalló tekintettel folytatta. - Legfeljebb 10 mérföldre vagyunk a mozambiki határtól. Ha átmegy, elvesztettük! Ügy vélte, helyesebb lenne, ha futva követnék a nyomot. A bozótháború idején, a régi id kben, , Job és Shadrach soha nem gyalogoltak az ellenséget üldözve, hanem futottak. Képesek voltak hatvan-hetven mérföldet futni egyetlen nap alatt. Hátratekintett Claudiára, meglepte, ahogyan Claudia mozgott, akár egy atléta. Annak dacára, hogy a lábán lev hólyagok biztosan fájdalmat okozhattak, még mindig rugalmasak és élénkek voltak a léptei. Aztán hátranézett Riccardóra és elvetette az ötletet, a férfi kornyadozott a nagy (35 fokos) h ségben, ami a völgyben uralkodott. Sean hajlamos volt arra, hogy elfelejtse, Riccardo egykét év múlva már hatvanéves. Mindig annyira alkalmasnak és képesnek mutatkozott minden feladatra, de most a kimerültség jelei mutatkoztak rajta, szemei besüllyedtek a szilvaszín gödrökbe, és a b re szürkés színt öltött. - Szegény ördög, nagyon betegesnek t nik gondolta Sean, nem követelhetek t le ennél többet. Gondolatai elkalandoztak, és majdnem beleütközött Matatuba, amikor az hirtelen megállt, változatlanul a nyomokat figyelve. - Mi az? - kérdezte. A kis ember zavarodottsága teljesen nyilvánvaló volt. Fejét rázta, és valamit morgott érthetetlen ndorobo dialektusban, amit még Sean sem értett. - Mi...? - szakította félbe Sean, amikor meglátott valamit. - A pokolba! - tört ki bel le. Két különálló emberi nyom t nt fel oldalról, és átlépte az elefánt lábnyomait. A föld itt homokos és porhanyós volt, a nyomok jól kivehet ek. Két férfi lábnyoma volt, akik gumitalpú cip t viseltek. Sean felismerte a cip talpak jellegzetes mintázatát. A mindenütt megtalálható Bata teniszcip ket helyben gyártották, és néhány dollárért árulták minden piacon és minden áruházban. Még Riccardo is felismerte az idegen emberi lábnyomokat. - Kik ezek itt - érdekl dött. De Sean rá se hederített, hanem odament Job és Matatu mellé, hogy munkájukat figyelemmel kísérhesse. Matatu ide-oda rohangált, mint egy öreg tyúk, szemezgetve a nyomokon, aztán visszatért hozzájuk. Leültek mellé, Job az egyik, Sean a másik oldalára, mint valami haditanács, melyb l sajnálatos módon csak Shadrach hiányzott. - Két férfi, egy fiatal, magas és sovány, a lábujjaira nehezedve jár, a másik öregebb, alacsonyabb és kövérebb. Mindkett csomagokat és bandukit cipel. Sean tudta, hogy Matatu mindezeket a következtetéseket a lépések hosszúságából, a két ember lépteib l következtette ki, hogyan járnak, sarkukra vagy talpukra, lábujjaikra helyezték-e testsúlyukat, s hogyan változtatta meg a nehéz csomagok és fegyverek cipelése egyensúlyi helyzetüket.
- Külföldiek - állapította meg. - A völgybeli emberek nem viselnek cip t, ezek az emberek pedig északról jöttek. - Zambiai orvvadászok - jelentette ki Job. - Rinocéroszszarvak után járnak, de rábukkantak az elefántra, és ez túl zsíros falat ahhoz, hogy egyszer en lemondjanak róla. - Csirkefogók. Rohadékok - jelentette ki Sean keser en. 1970-ben a becslések szerint mintegy tizenkétezer orrszarvú kelt át a Zambezi folyón Zambia felé. S mostanra egyetlenegy sem maradt meg bel lük. Egy-egy jemeni nemesember hajlandó ötvenezer dollárt fizetni egy handzsárért, amelynek markolata a rinocérosz szarvából készült, s az orvvadászok úgy szervezik meg ezt az eléggé el nem ítélhet tevékenységet, mint holmi katonai expedíciót. Még maradt néhány száz orrszarvú a Zambézi-völgy déli oldalán, ezért a zambiai orvvadászok átkelnek a folyón az éjszaka folyamán, elkerülik a vadvédelmi jár röket. Közülük sokan gerillák voltak a háborúban, kemény emberek, akik egyaránt kegyetlenül gyilkolják az embereket, és irtják a vadállatokat. - Valószín leg AK fegyvereket viselnek - nézett rá Job -, és elképzelhet , hogy nem ketten vannak, hanem oldalvédjeik is vannak. Emberfölényben vannak velünk szemben, nem beszélve a t zerejükr l. Sean, mit akarsz csinálni? - Ez az én koncesszióm - mondotta Sean -, és Tukutela az én elefántom. - Akkor mindkett ért harcolhatsz. - Job matabele arca ünnepélyes volt, de szemei ragyogtak, nem rejthette el harci vágyát. Sean felállt. - Tökéletesen igazad van, Job, ha rájuk lelünk, harcolni fogunk ellenük. - Akkor nagyon kell igyekeznünk - állt fel mellettük Matatu -, legalább két óra el nyük van velünk szemben, s Tukutela rövidesen meg kell hogy álljon falatozni. Ha el ttünk érnek oda, az övék lesz... Sean odament, ahol Riccardo és Claudia az árnyékban pihentek. - Orvvadászok - tájékoztatta ket. - Valószín leg automata fegyverekkel felszerelve. Legalább ketten vannak, de lehet, hogy többen, mindannyian kegyetlen gyilkosok. Szótlanul figyelték, amint Sean folytatta. - Gyorsan kell haladnunk, hogy megakadályozzuk, hogy el bb érjék el Tukutelát, mint mi. Itthagyom magukat Pumulával, hogy kövessenek bennünket, saját menetsebességükkel. Job, Matatu és én futni fogunk a nyomot követve, s megkíséreljük eltéríteni ket, miel tt elérnék Tukutelát. F nök, a Rigby magánál marad, és Job viszi a Weatherbyt - Amint Sean elfordulni készült, Riccardo megragadta a karját. - Sean, akarom azt az elefántot. Jobban, mint bármit, ami az életemb l még hátra van, ezt az elefántot akarom. - Meg akarom menteni a maga számára - bólintott Sean. Tökéletesen értette. Ugyanúgy érzett, mint Riccardo. - Köszönöm. - Riccardo leengedte a kezét, Sean pedig a várakozó Jobhoz és Matatuhoz ment. Leadták terheiket Pumulának, s csak vizes kulacsaikat tartották meg. Sean ránézett rozsdamentes Rolex órájára, négy perc telt el, mióta észrevették az orvvadászok nyomait, négy elvesztegetett perc. - Forró nyomon üldözés - rendelkezett Sean. És számolnunk kell csapdával is. Job rámosolygott. - Mint a régi id kben - mondotta. - Újból fiatalnak érzem magam, egészen megfiatalodtam. Matatu ágyékköt jét megkötötte a lábai között, ingét pedig begy rte az övébe, aztán megpördült és elindult a nyomon lassú ügetéssel. Sean jó néhányszor látta már, amint napkeltét l napnyugtáig tartotta ezt az ütemet. Matatu a jobbszárnyon haladt, míg Job balkezes lévén - természetesen a balszárnyon. Sean kicserélte az U-577-es tölténytárát és futni kezdett. Néhány pillanattal kés bb Riccardo és csoportja már nem volt látható a mögöttük hagyott erd ben, Sean pedig már csak el re figyelt.
Különös jártasságot és óriási gyakorlatot igényelt ezt az alakzatot sértetlenül meg rizni egy ilyen egyenetlen területen. Az oldalvédeknek egy kissé el bbre kellett haladniuk, a nyomkeres t megel zve, szinte el re megérezve, merre halad a nyomok vonala, átfésülve az el ttük lev területet, csapdától tartva, fedezve és védve Matatut, s egyidej leg nagyjából ötven lépés távolságot tartva az oldalakon, és ugyanakkor eltakarítva maguk után saját nyomaikat is, kapcsolatot tartani a másik oldalvéddel, mindezt oly körülmények között, amikor valamennyien futnak, nemigen látják egymást, s a középen Matatu vad iramot diktál. Amikor a vad csapása megtörik, a küls sávon haladó oldalvédnek a középhez kell igazodnia, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy kétszer akkora távolságot kell megtennie, mint a túloldali szárnyon lev oldalvédnek, s amikor a nyom nyílt területen halad, az oldalvédnek nagyobb szöget kell kialakítania a középen lev nyomkövet vel, s a kapcsolatot finoman megkülönböztethet madárhanggal kell tartamok, az erdei galambok fuvolahangjával, a fülemüle füttyével, a gébics csicsergésével, a fekete kánya dalolásával, amelyeknek mindegyike valamit, utasítást vagy figyelmeztetést jelent. Mindez és még két lényegbe vágó dolog: a némaság és a gyorsaság. Job és Sean úgy rohant, mint egy pár kudubika, könnyedén és hang nélkül, lebukva, kígyózva a bozót, vagy a s r tüskés cserje ágai alatt, gyorsan és éber szemfülességgel. Az els óra után Matatu egy kézjelet adott az erdei átjárónál. Sean rögtön megértette, „két újabb" jelentette a jelzés. Két újabb orvvadász csatlakozott az el bbi kett höz, s ezek ugyancsak gyorsan felzárkóztak az elefánt nyomába. Újabb órát rohantak, egy percre sem csökkentve az iramot, amikor Matatu ismét jelzést adott középr l. „Nagyon közel" - egy önmagáért beszél kifejezésteli jelzés a rózsaszín tenyérrel: „Vigyázat, veszély!" Sean füttyentett, mint egy talpas tyúk, fékezni a lépéseket, lelassítottak óvatos szapora lépegetésre. A lábnyomok felvezették ket egy alacsonyan fekv platóra, egy régi elefántcsapást követve, s az elefántlépések a csapás földjét k keménnyé szilárdították. Amint felértek a fennsík tetejére, érezték az esti szell t, amely h vös volt, keletr l fújt, és Sean beletartotta izzadó arcát ebbe a kellemes fuvallatba. A plató kevesebb, mint egy mérföld széles volt, ezért gyorsan áthaladtak rajta, és elérték a túloldali peremet, hasra vetették magukat a földön, és óvatosan átcsúsztak a látóhatáron, nehogy körvonalaik láthatóvá váljanak, és az ég kékjén kirajzolódjanak a szemhatáron, aztán összegörnyedtek a dombtet alatt, és szinte a földet söpörve haladtak tovább lefelé, az alattuk elterül völgybe, mely mögött egy újabb erd s hátság terült el. Folyómeder kígyózott a völgy közepén, vonalát sötétzöld folyami bokrok keskeny szalagja jelezte, míg a völgy többi része eléggé nyitott volt: fakó téli füvek csillogtak a napsütésben, termeszhangya dombokkal tarkítva, amelyeknek mindegyike akkora volt, mint egy kisebb falusi kunyhó, lapos tetej akácerny kkel és citromsárga fatörzsekkel elkülönítve egymástól. Sean gyorsan áttekintette a területet. Bal oldalon Job a nádi antilop rövid horkantását hallatta, amely választékukból egyike volt a legsürg sebb veszélyjelzésnek. Lefelé mutatott a völgybe, félig balra. Sean követte a jelzést. Egy pillanatig semmit sem látott, aztán észrevette Tukutelát, a Haragost, amint a színtérre lépett. Egy óriási termeszhangyadomb takarta, de most kilépett a nyílt rétre, és Sean hangosan kapkodott leveg után. Még majd egy mérföld távolságról is megállapította, hogy szinte alig emlékezett vissza ennek az állatnak a leny göz nagyságára. Tukutela sötétszürke, vulkanikus sziklának t nt, magas és ösztövér volt még ebb l a távolságból is. Sean kivette az állat vastag b rén látható red ket és ráncokat, s az alatta lev
hátgerinc bütykös körvonalait. Füleit minden lépésnél könnyedén legyezte, szélei rongyosak, lépettek voltak, mint valami harci jelvény, amelyet a lövések megtéptek, s az ágyúfüstt l megfeketedtek. Tukutela agyarai sötétek voltak az állat kora és a magas fák nedvei miatt, amelyeket az elefánt agyaraival kidöntött. A lefelé lógó ajkak közül az agyarak mereven törtek el re, aztán befelé görbültek egymás irányába, az agyarak hossza majd három méter volt, s közelítettek egymáshoz. Nem vékonyodtak el, a vastag elefánt csontoszlopok mélyen lelógtak a téli f szálak közé, s úgy t nt, hogy még ennek a masszív testtömegnek is túl súlyosak. Nagyon valószín , hogy ilyen agyarpár soha nem fog már el fordulni. Ez az elefánt maga volt a történelem és a legenda. Seanban fellángolt a b ntudat érzése. Nem tekintve a vadászat legális voltát, ennek az állatnak a legyilkolását önmagában Afrika elleni b ncselekménynek érezte, az serdei világ istenei elleni merényletnek, az emberiség, az emberi szellem önmaga ellen elkövetett b nének, s mégis tudta, nem fog elbizonytalanodni, hogy megtegye, s ez b ntudatának érzését megrendít vé, szívettép vé mélyítette. A vadász számára minél nemesebb a zsákmány, annál nagyobb a kényszerít érzés a zsákmány megszerzésére. Job ismét füttyentett, elterelve Sean figyelmét az elefántról, és akkor Sean meglátta az orvvadászokat. Már megközelítették az elefántot. Látta mind a négyet. Most hagyták el az erd t a lejt alján, és egy sorban haladtak át a füves mez n. A f szálak hónaljukig értek, fejük és válluk fel-alá mozgott, mint egy dugó a horgászháló vonalán, a sápadt f tengeren. Mindegyiknek egy-egy AK 47-es támadófegyver lógott a vállán. A fegyver könny töltényei egyáltalán nem voltak alkalmasak arra, hogy egy ilyen nagy test állatra vadásszanak vele, de Sean ismerte a taktikájukat. Közel kerülnek az állathoz, s aztán mind a négyen egyszerre nyitnak tüzet, százával lövik bele a töltényeket az állat masszív testébe, szitává l ve a tüdejét a rézfej lövedékekkel, földre terítve az automata fegyverek puszta t zerejével. Az orvvadászok vonala az elefánt oldalába fordult, nem egyenesen vele szemben, de elkerülve a légáramlatot úgy, hogy a szell ne vigye a szagukat az elefánt irányába. Az irányváltoztatás ellenére gyors ütemben haladtak és közeledtek hozzá. Az öreg bika továbbra sem volt tudatában létezésüknek, hosszú, himbálózó léptekkel haladt a folyóágy mentén, s ekkor Sean rájött, hogy az orvvadászok ekkora sebességgel hamarabb beérik, és tüzet nyithatnak az állatra, miel tt k odaérnek. A kormány direktívája, amelyet a vadászati felügyel ség a koncesszió tulajdonosok részére kiadott, teljesen egyértelm volt. A vadászati koncessziós területeken megjelen illetéktelen fegyvereseket elfogják, és ha úgy találják, hogy vadászaton kapták ket, vadorzóknak tekintend k. Négy vadászati felügyel t és egy koncessziótulajdonost gyilkoltak meg az orvvadászok az elmúlt négy évben, s a vadászati felügyel ség úgy rendelkezett, hogy a vadorzókra figyelmeztetés nélkül tüzet lehet nyitni. Róbert Mugabe még világosabban fogalmazott: „lel ni, megsemmisítés céljából" volt a pontos, szó szerinti kifejezés. A 0,577-es Nitro Express pusztító erej fegyver rövid távolságról, de száz méteren túl a nehézlövedék már gyorsan esett. A vadorzók vagy hatszáz méternyire voltak a völgy alapszintjén, annak túloldalán, ezért Sean felugrott, s összegörnyedve lesurrant a lejt oldalán, ahol Job feküdt egy kid lt fa törzse mögött. Sean Job mellé huppant: add ide a Weatherbyt utasította, s kivette a kezéb l a könnyebb fegyvert. Job kit n lövész volt, de úgy találta, hogy ez esetben egy Bisley-szabványnak megfelel színvonalú céllöv képességre van szükség. Sean hirtelen ellen rizte, vannak-e töltények a tárban. 180 graines Nosler volt betöltve, Sean megpróbálta kiszámítani, mennyit esik a lövedék röppályája az 5-600 méteres távolságon, ha lefelé tüzel valaki egy balfel l érkez , enyhe szell ben. A ballisztikai
táblázatból emlékezett arra, hogy a lövedék 300 méteren 15 centimétert esik, 500 méteren tehát valószín leg 25 centit kell számolni. Míg ezt kiszámította, levette az ingét és az összecsavart göngyöleget egy kid lt fa törzsére helyezte, ami mögött Jobbal együtt meghúzódtak. - Fedezz a nagy bandukival. Magasra l j vele! - figyelmeztette Jobot, elhelyezkedett a fatörzs mögött, a Weatherbyt az összegöngyölt ingre helyezte. A teleszkóplencséket beigazította egy csavarral, hogy a legpontosabb látómez t kaphassa. A vadorzók fejének vonalát vette célba. Legnagyobb megelégedésére felismerte a Matatu által a nyomuk alapján leírt két embert. A magas, sovány volt az élen, kék lenvászon öltözéket viselt, a tradicionális gerillaöltözéket, még a bozótháború idejéb l. Mögötte jött az alacsonyabb, testesebb férfi, tigrismintás álcázó sapkával a fején, és khakiszín inget hordott. Mögöttük látta Sean az elefántot. A teleszkóplencse megrövidítette a távolságot, úgyhogy a vadorzók egészen közel látszottak a zsákmányukhoz. Éppen amikor szemügyre vette ket, észrevette, hogy az oszlop vezet je leemelte fegyverét a válláról, s másik kezével intett a többieknek. A mögötte lev orvvadászok legyez alakzatban csatárláncba fejl dtek, leemelték vállaikról a fegyvereket, és pihen állásban tartották. Sean kényelmesen elhelyezkedett a Weatherby mögött, sarkát kitámasztotta, lélegzetét igyekezett szabályozni, mutatóujja könnyedén az elsüt billenty n helyezkedett el. A magas, kék ruhás vezet t választotta ki, s a teleszkóp szálkeresztjét pontosan a férfi fejére irányította. Az alak a nagy melegben vibrált és reszketett, Sean nézte a légtükrözés párás vonalát, amely a szell er sségét bizonyította, amikor úgy t nt, hogy el rehajoltak, a széllökések meger södtek, de egyenesen álltak, mint a füst a szélcsöndben. Nagyot lélegzett, a leveg felét kiengedte a tüdejéb l, a maradékot benntartotta. A szélcsendben az alak mozdulatlanná vált a teleszkóp lencséjében, s egy teljes testmagassággal az orvvadász feje fölé célzott. A képmás megfelel volt, jól látszott, de mégsem húzta meg a fegyver ravaszát. A fegyver markolatát szorította egész kezével, mint aki agyagot gyúr. A tusa borítólemeze a vállgödrébe csapott, amint a lövést l a fegyver csöve megemelkedett a Weatherby tipikusan er s visszarúgása következtében, s ekkor elvesztette maga el tt a célpontot. Miel tt összeszedte volna magát, Job ujjongott. - Shayile! Találat! Amint Sean visszavezette a teleszkóplencsét a célra, már csak három fej mutatkozott a f vonala felett. Mindhárom vadorzó megfordult, és fegyvereikkel t z alá vették a lejt t, ahol Sean és Job rejt zködött, automatáik vad sorozatokkal tüzeltek, az AK-fegyverek úgy szóltak, mint az üstdob pergése. Sean látta, hogy mögöttük az elefánt eliramodik. Füleit hátracsapta, nagy fekete agyarait kiemelte a f tengerb l, s berohant a túloldalon lev sötét cserje vékony szalagjába. - Rohanj, szépségem - jutott lélegzethez Sean--, ha nem lehetsz az enyém, senki másé sem lehetsz. Aztán minden figyelmét a vadorzókra fordította. Els osztályú, válogatott egység volt, ez rögtön kiderült, ketten azonnal t zzel borították a dombot, fedezték a harmadikat, aki odarohant, ahol a vezet jük lebukott a f ben, és talpra rántotta. A kék lenvászonba öltözött vezet elvesztette a fegyverét, összegörnyedt és az oldalát szorította. - Kapd el! - dünnyögött magának Sean, és ismét l tt. Látta, ahogy porfelh emelkedik a f fölé, és a golyó nem talált, csak a közelben csapódott be. Az orvvadászok megkezdték elszakadásukat. Vezet jüket megpróbálták magukkal vinni egy hangyadomb és a halom közé.
Mind Job, mind pedig Sean megfontoltan tüzeltek, de a l távolság másodpercenként nagyobb lett, s bár Sean látta, hogy a porfelh igen közel emelkedik az alakok mellett, nem tudtak újabb találatot elérni, miel tt a csoport elt nt volna a magas f ben és a cserjében, amikor is az automata fegyverek tüze lassan elcsendesedett. Sean és Job vártak vagy tizenöt percig, lefelé tekintve a völgybe, de mivel semmi nyomot nem találtak, Sean felállt. - Menjünk és nézzünk körül. - Óvatosan - figyelmeztette Job -, lehet, hogy visszaszivárogtak és csapdát állítanak. Ez egy másik régi gerillaszokás volt, ezért igen óvatosan haladtak lefelé a lejt n, csapdától tartva. Matatu odavezette ket, ahol a vadorzó elbukott. Ez egy füves, letaposott terület volt. A férfi fegyvere elt nt, egy másik vadorzó vissza kellett hogy jöjjön érte. Matatu felemelt egy f szálat és megmutatta Seannak. A rajta lev vér majdnem teljesen száraz volt. Mindenesetre a vérzés nem volt valami er s, mindössze talán egy tucat vércseppet találtak a füvön, vagy a földön összegy lve. - Hasizomlövés - morgott zsémbesen Sean. A szél eltérítette a lövedéket a férfi testének létfontosságú területeir l. - Kiket követünk, Tukutelát vagy az orvvadászokat? - akarta megtudni Job. - A vadorzók azóta már félúton vannak Lusaka felé - vigyorgott Sean. - Kövessük az elefántot! - parancsolta Matatunak. Követték Tukutela nyomát a folyómedren át, és a völgy túloldalára. Az els pánikot követ menekülés után az öreg bika visszatért a lassabb ütemre, hosszú lépésekkel haladt, lassan fogyasztva a távolságot. Csodálatos volt, ahogyan napokon keresztül tudta ezt az ütemet tartani. Unottan bandukolt kelet felé, a mozambiki határ irányába, csak néha térve el ett l az iránytól, amikor a hegyek között egy átjárót keresett, vagy felkapaszkodott egyes könnyebb lejt kön, ahol nem volt átjáró. Kitartóan futottak utána a nyomon. Miután nem kellett félniük a csapdától, er forrásaikat végletesen kihasználva haladtak, de az elefánt ennek ellenére elhúzott t lük, és a nap kárba veszett. A nap hosszú árnyékot vetett el ttük. Nem volt pontosan meghatározott határ Mozambikkal, nem volt korlát vagy átvágás az erd n keresztül, de Sean hatodik érzéke azt súgta, hogy már átkeltek a határon. Éppen azon volt, hogy megállást rendeljen el, amikor Job halkan füttyentett és bal kezével szakítójelet adott, Matatu beleegyez en bólintott, s mindhárman összehajoltak és megálltak egy gyengén látható nyom felett, amely el ttük haladt a sötéted kelet felé húzódó erd ben. - Mozambik - mondotta Job. - Tukutela átment a határon. A többiek nem tiltakoztak. - Még mindig gyorsan halad - Matatu ráköpött a nyomra. - Gyorsabban szalad, mint akármilyen ember. Ebben az évben már nem látjuk Tukutelát. - Ez igaz, de majd lesz másik vadászidény - jegyezte meg Sean. - Jöv re vissza fog térni a Nemzeti Parkba, és az újhold idején ismét átkel majd a Chiwewe folyón. Várni fogunk rá. - Talán. - Matatu egy csipetnyi dohányport vett el egy kis antilopszarvból készült tokból, amely a nyakában lógott. - Az is lehet, hogy a vadorzók ismét rátalálnak, vagy belegyalogol valami aknamez be egy régi csatatéren Mozambikban, vagy elpusztul saját vénsége miatt. Ez a gondolat mélabúval töltötte el Seant. Tukutela a régi Afrika része volt. Sean túl kés n született ahhoz, hogy minden tapasztalatot megszerezzen ebb l a korból. Csak arra volt lehet sége, hogy egy futó pillantást vessen annak emlékeire, és mégis mély, nosztalgikus nagyrabecsülést érzett eme földrész történelme és múltja iránt. Minden olyan gyorsan történik, a hatalomra vágyó, meggondolatlan hordákból kialakuló nemzetek önz rohama útján, szabad folyást engedve a törzsi rivalizálásoknak és az újkor törvénytelenségeinek.
Afrika ismét a sötét kontinenssé válik, de most a természeti kincsek dics sége nélkül, a vadállatokat megtizedelik, az serd ket kiirtják, a földet rosszul használják fel, primitív földm velés és az állattenyésztés útján a Szahara minden évben délebbre nyomul. Tukutela egyike volt a kevés megmaradt kincsnek. Sean elfordult. Akarta azt az elefántot. Akarta t mindenáron, minden gondolatával meg akarta szerezni. Most, hogy visszafordult nyugatra, kiábrándultságot és csalódást érzett a lábában és a szívében, mintha ólomlábakon haladna. Éjfél el tt valamivel megtalálták Riccardót és Claudiát, akik a levágott f b l rakott matracon aludtak, valami vékony takaró ideiglenes fedezéke alatt, mellettük a tábort z már teljesen leégett, míg Pumula rséget adott a közeli második tábort z mellett. Riccardo abban a pillanatban felébredt, amikor Sean megérintette a vállát, és kíváncsian feltápászkodott. - Megtalálta? Mi történt? Mi van a vadorzókkal? - Az elefánt átkelt a határon. Elkaptuk a vadorzókat, de Tukutela megugrott - mondta neki Sean, és Riccardo visszarogyott a fekhelyére és csöndben hallgatott, míg Sean elmesélte az üldözést, és a vadorzókkal való találkozást. Claudia apja mellett ült, s amikor Sean elmesélte, hogyan kelt át Tukutela a határon Mozambikba, karjával vigasztalóan átkarolta apja vállát. - Rendben van - kelt fel Sean. - Van egy vadászösvény, amely innen öt mérföldre, délre átvág az erd n. Matatuval visszamegyünk a kocsiért, Job pedig elvezeti önöket a vadászösvényhez. Ott találkozunk, körülbelül öt órára lesz szükségünk. A csillagok fénye volt az egyedüli világítás számukra. Matatu négy órán át tévedhetetlenül vezette Seant az erd n át és a s r cserjéken keresztül oda, ahol a kocsi parkolt. Még egy órát vett igénybe, amíg a randevú helyére értek a kocsival, s ott találták Claudiát, Riccardót és a többieket egy tábort z mellett, a göröngyös út szegélyén. Nehézkesen felkapaszkodtak a járm re és Sean visszafordult a tábor irányába. Hajnali négy óra volt, több mint huszonnégy órával azután, hogy nagy reményekkel vadászni indultak. Egy ideig csendben haladtak, Claudia apja vállára támaszkodva aludt. Aztán Riccardo mélyen elgondolkozva megkérdezte: - Tudja-e, hogy Tukutela merre ment? - Számunkra elérhetetlen, F nök - válaszolta kíméletlenül Sean. - Valóban? - Riccardo türelmetlen volt. - Van-e olyan terület, amerre tart, amelyet rendszeresen felkeres? - Az ott egy kegyetlen ország - mormogott Sean. - Káosz és teljes felfordulás. Felégetett és elhagyott falvak, két egymással harcoló hadsereg, amelyhez Mugabe fickói is csatlakoznak. - Hová ment az elefánt? - akaratoskodott Riccardo. - Biztosan van egy megszokott területe. Sean bólintott.-- Mi kidolgoztuk ezt, Jobbal és Matatuval. Rájöttünk, hogy júliustól szeptemberig a Cabora Bassa-i véd gát alatti, elárasztott területen ássa be magát, aztán kés szeptemberben vagy október elején átkel a Zambézin, és északra fordul Malaviba, a Mlanje körüli s r es erd kbe. Ott bújik meg egészen az es s évszak végéig, ezt követ en fordul ismét délnek, átkel a Zambézin Tétéhez közel, és visszatér a Chiwewei Nemzeti Parkba. - Tehát most az árterület felé tart? - kérdezte Riccardo. - Több mint valószín - bólintott Sean. - Jöv re lesz majd egy új lehet ségünk, F nök, hogy elkapjuk. Hajnalban érték el a táborhelyet, forró zuhanyfürd és frissen vasalt ruha várta ket és egy óriási reggeli teríték az ebédl sátorban. Sean ropogós sült szalonnát és tojást szedett a tányérjaikra. - Amint megreggeliztünk, megpróbáljuk utolérni magunkat, bepótoljuk az elvesztett alvást, és dél körül kibúvunk a zsákjainkból. - Ez nekem teljesen megfelel - Claudia rögtön egyetértett a javaslattal.
- Akkor majd megbeszélést tartunk. Ki kell dolgozni terveinket a szafari hátralev idejére, hiszen még majdnem három hetünk van. Megpróbálhatunk egy másik elefántot, természetesen Tukutelához hasonlót nem ajánlhatok, de talán találhatunk egy hatvanfontosat, F nök. - Nem akarok semmiféle hatvanfontosat - válaszolta Riccardo. - Tukutelát akarom! - Nem ugyanazt akarjuk-e mi is? De felejtsük el most. - Sean ingerültségét nem lehetett palástolni. - Nem tehetünk mást, ejtsük a témát. - S mi történik akkor, ha átkelünk a határon, és követjük t az elárasztott területre? Riccardo nem nézett fel a szalonnás tojásról. Sean az arcát tanulmányozta, miel tt kedvetlenül felnevetett. - Egy pillanatra megrémített, amit mondott, azt gondoltam, hogy komolyan gondolja. A következ szezonban el fogjuk kapni Tukutelát. - Nem lesz másik szezon - mondott ellent Riccardo. - Ön is átkozottul jól tudja ezt. Geoffrey Manguza visszavonja a vadászati engedélyét, és elveszi magától Chiwewét. - Köszönöm, F nök. Ön nagyon jól tudja, hogyan tud engem jókedvre deríteni. - Nincs értelme becsapni magunkat. Ez az utolsó alkalom számunkra, hogy elkapjuk ezt az elefántot. - Helyesbítek - rázta meg a fejét Sean. - Erre a szezonra már nem maradt lehet ségünk. Volt egy lehet ségünk, de sajnos ell ttük. - De akkor nem, ha átmegyünk és követjük az elefántot Mozambikba - mondott ellent Riccardo. - Kövessük az elárasztott területre! Sean rábámult. - Istenem, maga úgy látszik, komolyan gondolja. - Megmondtam, semmit sem kívánok jobban ebben az életben, mint ezt az elefántot. - Tehát azt várja Jobtól, Matatutól és t lem, hogy öngyilkosságot kövessünk el az ön hóbortjáért? - Nem, én nem puszta hóbortból várom el ezt önökt l, hanem mondjuk inkább félmillió dollárért. Sean megrázta a fejét, de egy hang sem jött ki a torkán, Riccardo pedig folytatta. - Felel snek érzem magam azért, hogy elveszti az engedélyét. Félmillió dollárért tud majd egy új koncessziót szerezni Zambiában vagy Botswanában, vagy húsz-huszonötezer hektárnyi vadászterületet Dél-Afrikában. Félmillió. Gondolkodjanak rajta. Sean felpattant a reggeliz asztal mell l, olyan hevesen, hogy a tányérja leesett a földre. Kirohant, anélkül, hogy hátranézett volna. Egyedül állt a tábor sarkán, a folyó felé nézett, ahol egy kis antilopcsorda ivott, s egy fehérfej halászsas ült egy száraz fán, amely a zöld víz fölé hajlott. Nem látta az állatokat. Azon gondolkodott, milyen lesz a jöv év, saját vadászterület nélkül. Tartozik a testvérének, Garrynak közel ötvenezer dollárral, s a hararei banknak is tartozik vagy tízezer dollárral, folyószámla-túllépés miatt. Reema mondta neki, hogy a bankigazgató nyugtalan, s ezért Sean elkerülte a vele való találkozást, amikor a múlt héten Hararéban járt. Negyven elmúlt már, és még nem ért el semmit az életben, nem gy jtött, nem halmozott fel magának semmit. Apja örömmel fogadná vissza a családi vállalkozásba, de Garry, az öccse az elnök, és feltehet en kevésbé lenne lelkes, ha visszatérne. A légkondicionált irodákra gondolt, a nyakkend s és sötét ruhákra, a végeláthatatlan értekezletekre, tanácskozásokra jogászokkal és mérnökökkel, a csúcsforgalomra és a belváros jellegzetes szagára. Aztán apja filozófiájára gondolt, aki lelkesen egyetértett öccsével abban, hogy egy férfinak a vállalat legaljánál kell kezdeni, és úgy kell feldolgoznia magát, és felfelé jutnia. Garrynak több mint húsz év el nye van vele szemben. Garry szerette azt a munkát, utálta.
A félmillió dollárra gondolt. Ezzel az összeggel a farzsebében magasan hordhatja az orrát a bankigazgatónál, Geoffrey Manguzánál, Garry Guertneynél, s bárhol a világon, s bárkinek megmondhatja, hogy kapja össze magát, és menjen a fenébe. Elfordult a folyótól, és elindult a Job sátrához vezet ösvényen. Job egyedül evett a sátra melletti tábort znél, a legfiatalabb felesége szolgálta ki. Csöndesen megmondta neki, hogy távozzék, amikor Seant meglátta, aztán elvette a kávésfazekat a t zr l, s egy második bögrébe is kávét és kondenzált tejet öntött. Sean letelepedett a kézzel faragott székre, Job mellé, kivette a bögrét a kezéb l. Sindebele nyelven beszélgettek. - Mit tartasz arról az emberr l, aki követ egy olyan nagy elefántot, mint Tukutela az árterületen lev búvóhelyére, végig a Zambezi mentén? - Az ilyen buta ember nem képes gondolkozni. Job a kávésbögrébe fújt, hogy h tse egy kissé, s aztán mindketten sokáig hallgattak. Matatu, aki a szomszéd sátorban aludt, megérezte f nöke jelenlétét, hunyorogva és ásítozva kijött a korai napfényre, s leguggolt Sean lábához. Sean egy pillanatra a kis ember vállára tette a kezét. Érezte, hogy érintése nyomán Mataíu kellemesen megrezdül. Neki nem is kellett megkérdeznie Matatut, az oda megy, ahová Sean, kérdés nélkül, habozás nélkül, így Sean csak Jobot kérdezte meg. - Job, öreg barátom, valami mást ajánlok fel most neked, hogy gondolkozz rajta: Monterro követni akarja az elefántot, és félmillió dollárt ajánlott fel. Mit gondolsz félmillió dollárról? Job sóhajtott. - Nekem nem kell ezen túl sokáig gondolkoznom. Mikor indulunk? Sean megszorította a karját és felállt. Riccardo a reggeliz asztalnál ült egy csésze kávé és egy szivar mellett. Claudia mellette ült és vitatkoztak. A lány arca kipirult, a szeme csillogott, de rögtön elhallgatott, amikor Sean belépett a sátorba. - F nök - kezdte Sean. - Önnek fogalma sincs arról, mint jelent az odaát. Ez ismét egy Vietnam egészen elölr l, de most az amerikai hadsereg támogatása nélkül. Érti? - Oda akarok menni! - bólogatott. - Rendben van. Ezek a feltételeim: aláír nekem egy garancialevelet arról, hogyha bármi történik önnel, azért nem én vagyok a felel s. - Rendben. - Aztán kérek egy írásbeli kötelezettségvállalást a teljes összegr l, amely betáblázható a vagyonára halála esetén. - Adja ide azt a papírt. - Maga bolond, F nök, remélem, tudja? - Biztosan - vigyorgott Riccardo. - De mi van magával? - Én már bolondnak születtem - nevetett Sean vele együtt, amikor kezet ráztak, s aztán mintegy kijózanodva: - Felderít repülést akarok végezni a határ mentén, hogy biztos legyek abban, semmi meglepetés nem vár ránk. Ha minden tiszta, még ma este átkelünk. Ez er ltetett menetet jelent, és azt, hogy csak könny terhekkel megyünk. Oda-vissza tíz nap alatt meg akarok fordulni. Riccardo bólintott. Sean ennyit mondott: - Most pihenjen, szüksége lesz rá. Éppen meg akart fordulni, amikor meglátta Claudia dühös arckifejezését. - Üzenek rádión Reemának, hogy küldjön egy másik chartergépet, amely majd elviszi magát holnap. Majd felügyeskedi magát az els menetrendszer járatra Anchorage felé. Úgy nézett ki, hogy Claudia válaszolni akar, de ekkor Riccardo rátette kezét a lány kezére. - Rendben van - mondotta -, el fog menni. Err l majd én gondoskodom. - Naná, hogy el fog menni - mondta Sean. - Az csak természetes, hogy nem jön velünk Mozambikba.
Sean a Beechcraft szárnyán és a gép törzsén leragasztotta az azonosító jelzéseket, olvashatatlanná téve azokat a fürkész földi megfigyel k számára. Meggy z dött arról, hogy a szalagok olyan szilárdan vannak a gép fém részeihez ragasztva, hogy a légcsavar mozgása által okozott légvonat nem fogja letépni ket a gépr l. Amíg dolgozott, Job ellen rizte a vésztartalékot a repül gép fedélzetén, arra az esetre, ha kényszerleszállásra kerülne sor. A nehéz kétcsöv helyett Sean 30/06-os könny fegyverét tette fel, a fekete üveggyapot tussal. Felszálltak és Sean kelet felé fordult, tartva a fák csúcsa fölötti 20 méteres magasságot. Ügy repült, hogy a térképet az ölében tartotta, minden földi tájékozódási pontot ellen rizve, amely el ttük megjelent. Job mellette ült a jobb oldali ülésen, míg Matatu, aki nagyon félt a repülést l, Job mögött foglalt helyet. Matatu még annyi hosszú év után is félt a repülést l, s esetenként el fordult vele, hogy a „légibetegség" kínozta. Éppen ezért Sean nem engedte meg neki, hogy az háta mögé üljön. - Kis öreg szarházi, esetleg ismét a nyakamba fog okádni - mondta Job, de a békesség kedvéért magára vállalta a kockázatot. Elérték a határt és annak mentén észak felé fordultak, csapatmozgásokat kerestek, vagy az emberi jelenlét bármilyen bizonyítékát. Semmit sem találtak. Harminc perc múlva felt nt a horizonton a fényes víztükör, egy belföldi víztenger, amit egy ember alkotta gátrendszer hozott létre a Zambezi folyón. A „Cabora Bassa" - mordult fel Sean. A hidroelektromos rendszer. Afrika egyik legnagyobb és legdrágább építményét a portugálok hozták létre, miel tt átadták a gyarmatot az önkormányzatnak. Bár a dél-afrikaiak a rendszer által termelt teljes elektromos árammennyiséget képesek lettek volna átvenni, délre vezetve az áramot hatalmas bányáikhoz - Palaboraha és Transvaal felé, s a jövedelem hosszú ideig fedezte volna a Mozambik reménytelen gazdasági helyzetéb l ered igényeinek kielégítését; Cabora Bassa többé már nem volt képes eladni egyetlen kilowatt áramot sem. A délre irányuló áramvezeték m ködését állandó szabotázsakciók akadályozták, ezeket a felkel er k hajtják végre, a kormánycsapatok pedig annyira demoralizáltak, hogy igen kevés kísérletet tettek arra, hogy a javító és helyreállító egységeket a támadásoktól megvédjék. Ezért évek óta kísérletek sem történtek a javítási munkálatok elvégzésére. - Mostanra a turbinák valószín leg csupán egy csomó ócskavasat jelentenek. Az afrikai marxizmus még egy óriási sikeres gy zelme – csuklott Sean, s a gép szárnyát 180 fokkal lefelé fordította, dél felé tartott. Ezen az útvonalszakaszon mélyen berepült Mozambikba; cikcakkban repült, hogy minél nagyobb területet tudjon áttekinteni az ismét elfoglalt falvakat és mozgó katonai egységeket keresve. Csupán a régebben megm velt területek körvonalát fedezték fel, amelyet azonban már eltakart a bokrok és a haszontalan gyomnövények áradata. Kiégett és elhagyott falvakat láttak, semmiféle jelét nem találták az emberi életnek a tet nélküli kunyhók maradványai között. Sean átrepült az út felett, amely Vila de Manica és Cabora Bassa között húzódik. E fölött repült tíz percen keresztül. Olyan alacsonyan, hogy látta az utakon a kerékvágásokat és a víztócsákat, s az úton feltör friss növényzet jeleit. Hónapok óta nem járhattak itt járm vek, de az is lehet, hogy évek óta sem. A vízátereszt csatornákat és a hidakat robbanóanyaggal semmisítették meg, s a felrobbantott járm vek kiégett maradványai az út mentén rozsdásodtak. Visszafordult nyugatnak és a határ felé, azt a helyet keresve, amely mindhármuk számára olyan ismer s volt, amelyre mindhárman jól emlékeztek. Amint felt nt el ttük, Sean azonnal felismerte a szimmetrikus dombocskákat, melyeknek a neve Inhlozane volt, „A lányok melle", s ezekt l délre két kis folyócska volt, amelyek most csupán néhány vékony zöld szín tócsává alakultak át a széles homokágyban. Job el remutatott - ott van! - és a hátsó ülésen Matatu elfelejtette félelmét és a kényelmetlenséget, vihorászott, és megragadta Sean vállát.
- Inhlozane. Emlékszik, Bwana? Sean lépcs zetesen megközelítette a két folyó csatlakozási pontját, körözve fölöttük, közben mindhárman lefelé néztek. Nem tudták felfedezni a régi gerillatábor nyomait. Utoljára 1976 tavaszán jártak itt, felderít ként jöttek ide a Ballantyne Felderít kt l. Egy fogoly vallatás közben felfedte egy jelent s gerillakiképz tábor létezését ebben a körzetben. A rhodesiai fegyveres er k f parancsnoksága egy Vampir típusú repül gépet küldött, azzal a feladattal, hogy nagy magasságból készítsen fényképfelvételeket. A tábort igen körültekint en álcázták, ügyes hozzáértéssel alkalmazott álcázási eszközökkel. A rhodesiai kiértékel k viszont magasan képzettek voltak, legtöbbje a RAF volt személyi állományának soraiból került ki. A kunyhókat és a földbe ásott fedezékeket, amelyet férfiak és n k használtak, álcázni nem lehet, a közöttük vezet ösvények ugyanis árulkodnak. Lábak ezrei mozognak naponta a barakkok és el adótermek, a kantin és a latrinák között, kijárnak tüzel fát szerezni, vizet hozni a folyóból, ezzel utakat taposnak, melyek a leveg b l úgy néznek ki, mint egy lehullott levél érrendszere. - Két-két és félezer - állapította meg a légifénykép-felderít század parancsnoka a beszámoltatás folyamán. - Körülbelül hat hónapja lehetnek ott, úgyhogy a kiképzés már majdnem befejez dött. Valószín leg az es s évszak befejez désére várnak az offenzíva megindításával. Kétezer kiképzett terrorista egyidej bevetése a rhodesiai biztonsági er k lehet ségeinek megsz nését jelentette volna. - Megel z csapás - rendelte el Peter Walker tábornok a rhodesiai f parancsnok. - A hadm veleti terv elkészítésének határideje huszonnégy órán belül. - A támadás fed neve „Popeye" lett. A Selous Scouts és a Ballantyne Scouts felderít i közötti versengés elkeseredett volt, így Sean ünnepi hangulatba került, amikor k kapták meg a földi támadás feladatait a „Popeye" hadm veletben, el nyben részesítve ket a Selous legényekkel szemben. Régi, lassú Dakotákkal mentek, az utastérben elhelyezett padokon ötven ember helyezkedett el felszerelésével együtt, alattuk ejt erny . Majdnem egyenl arányban voltak a fehérek és a feketék, de egyformák voltak az álcázófesték miatt. Közel száz méter magasságból ugrottak ki a gépb l, ez a magasság elég volt ahhoz, hogy az ejt erny k id ben, még a földetérés el tt kinyíljanak. Némi iróniával „húsbombáknak" nevezték magukat. A kiugrás helye mintegy tizenkét mérföldre volt a gerillakiképz tábortól, s kilencvenhat mérföldre a mozambiki határon belül. Egy órával napnyugta el tt értek földet. A háromszáz f s felderít egység a sötétség beálltáig felvette a harci alakzatot, és kész volt a bevetésre. A megközelítést holdfényben hajtották végre, minden harcos közel ötven kiló terhet cipelt, ennek túlnyomó részét az RPD gépfegyverhez szolgáló l szerek tették ki. A folyó villa alakú elágazását éjfél után érték el a csapatok, s a déli parton készítették el állásaikat az ellenség t rbecsalására. A folyó déli partszakasza a száraz folyómederre nyílt, s a sekély, zöld szín kis tavakra, a part túloldalán helyet foglaló kiképz táborral átellenben. Sean, Jobbal az oldalán, végigkúszott a part mentén, személyesen ellen rzött minden egyes állást, suttogva beszélt embereivel, mindegyiküket nevén szólítva. Az éjszaka hátralev részében a katonák gépfegyvereik mögött feküdtek, apróbb kis neszek, az ég fa és ételszag jutott el hozzájuk az éjszakai szell kkel. Hajnalban kürtszó harsant, ébresztve az erd sötétjében megbúvó tábort, sok ember homályos mozgása volt látható a fák alatti homályban. Húsz perccel kés bb, pontosan akkor, amikor nyugatról a megvilágítás már lehet vé tette a célzott lövéseket, megjelentek a süvít Vámpírok, ledobták napalm tartályaikat, amelyekb l narancsszín , ég labda emelkedett a s r , sötét-fekete füstön át, amely eltakarta az eget és elsötétítette a nap fényét. A napalm okozta forróság és a vegyi anyagok szaga hullámzott a
domboldalon, ahol a csapatok állásai voltak elhelyezve. A Vampirok célzatosan dobták le napalm terheiket a tábor küls övezetére, a keletkez t zfallal elzárva a menekülés útvonalát. A Camberra bombázók húsz másodperccel a Vampirok után érkeztek, és bombaterhük repesz és romboló-bombákból állott. A bombák szörny sivítással, nagy erej robbanásokkal érkeztek a táborra, s föld, törmelékek szök kútját idézték el . A kiképzés alatt álló gerillák közül a túlél k a pániktól és félelemt l bömböl tömegként rohantak ki az erd b l. A napalm északról elvágta ket, és ezért a folyóvölgybe tódultak, egyenesen belerohanva a várakozó gépfegyverek tüzébe. Sean közel engedte és nagy figyelemmel tanulmányozta ket. Legalább annyi n volt köztük, mint férfi, de nehéz volt megállapítani a nemüket. Nem hordtak egyenruhát, egyesek khaki rövidnadrágot viseltek és T-shirt-öt, a gerillavezérek arcképeivel, vagy jelszavaikkal ékesítve. Mások kék lenvászonból készült ruhát hordtak, vagy farmer fels részt, egyesek fels teste meztelen volt, s csak alsónem volt rajtuk. Majdnem kizárólag fiatalok voltak, tízes éveikben, valamennyien nagyon ijedtek, vakon menekültek a napalm és a repeszbombák el l. Belevetették magukat a kis tavakba, s a lábuk beleragadt az iszapos homokba. Menekülés közben a vállukon keresztül hátranéztek a táborból feltör lángokra és porfelh re, s így senki nem vette észre a fegyvereseket, akik a déli parton várakoztak rájuk. A folyómeder küszköd emberekkel volt tele, olyanok voltak, mint a patkányok egy gödörben, s amint az els k felkapaszkodtak a lejt n, amelyen Sean feküdt, éleset füttyentett. A fütty hangját elfojtotta a géppuskat z zaja, háromszáz automata fegyver egyszerre kezdte ontani a halált. Seant megkeményítette az utolsó évek kegyetlen vérontása, de ezt a vérfürd t még is elképeszt nek találta. A rövid távolságról a gépfegyverek sortüze az emberi testeket szinte cafatokra tépte szét, s aztán megsemmisítette a következ sorokat, s aztán az azok után következ ket is. A folyómeder fehér homokjából a lövésekt l derékmagasságig valami ködszer ség emelkedett, amelyben a közeled k határozatlan szellemalakokként emelkedtek ki, s elt ntek, amint a lövésekt l visszazuhantak vagy összeestek. A fültép zaj vagy négy percig tartott, s aztán már nem maradt több célpont, amire tüzelni lehetett volna, a fegyverek elhallgattak. Ez alatt az id alatt ötvenezer töltényt l ttek ki a folyómederbe, a fegyverek csöve olyan forró lett, mint egy t zhely lapja, s kih lés közben pattogtak. Annak ellenére, hogy a tüzelést l és a fegyverek zajától a fülük eldugult, szinte megsüketültek, mégis hallották a folyó medrében még életben maradtak hörgését és jajgatását. Sean még egyszer belefújt a sípjába, és erre az egység csatárláncban megindult lefelé a lejt n. Sean olyan parancsot adott, hogy csak a tiszteket és a politikai megbízottakat kell foglyul ejteni. Amikor áthaladtak a folyón, mindenkit lel ttek, aki az életnek valami jelét mutatta, a fegyver csövét a homlokukhoz tartották, mindenki egy lövést kapott, hogy biztosak legyenek, soha nem gyógyulnak ki a sebeikb l, hogy még egyszer egy rhodesiai farmot megtámadjanak, vagy levágják azon fekete falusiak kezét vagy lábát, akik nem voltak hajlandók a gerillákat élelemmel és asszonyokkal ellátni. Senkit nem hagytak életben a folyómederben, és aztán átfésülték a tábort, kézigránátokat dobva a fedezékekbe, átkutatva a kunyhókat túlél k után, de f leg térképekért és iratokért. Mint minden jó marxista, a gerillák is imádták a feljegyzéseket. A tábor archívumának a megszerzése a „Popeye" hadm velet során prioritást élvezett. Emberei élén haladva Sean volt az els , aki elérte a tábor közepén a táborparancsnokságot képez kunyhót. Ezt arról a tarkabarka zászlóról ismerte fel, amely a kunyhó el tt egy zászlórúdról lógott. A bejárat veszedelmes lehetett, ezért keresztüll tt a f sz nyegen, amely a bejáratot jelképezte, aztán az ablakon át bebukott a helyiségbe. Az irodában egy magas, fekete férfi volt. Kék farmeröltönyt viselt, és egy ölnyi dokumentumot szedett ki az
üzemanyagtartályokból, amelyek irattartókként szolgáltak, és a szoba közepén gy jtötte össze azokat. Nyilván fel akarta gyújtani, de most ledobta a papírokat, és a pisztolya után nyúlt, amely a derékszíján függött. Sean kirúgta alóla a lábát, és amint elesett, a fegyvere markolatával fültövön vágta. Amikor Sean felemelkedett a földr l és talpra állt, Matatu jelent meg mellette, mint valami vigyorgó kis gnóm, lehajolt, hogy elvágja az eszméletlen gerilla nyakát borotvaéles nyúzókésével. - Nem! - állította meg Sean. - Erre szükségünk van. - Pillanatokon belül Job is ott termett mellette, berontva a helyiségbe egy nehéz RPD gépfegyverrel, amelyet a csíp jén keresztbe vetve viselt. - Oké, kapitány - utasította Sean -, hozzon ide egy csoportot, hogy összeszedjék ezt a csomó klozettpapírt. - Rápillantott az órájára. - A helikopterek húsz perc múlva itt lesznek. A rhodesiai légier nek nagyon kevés helikoptere volt. A világ minden nemzete szankciókat alkalmazott velük szemben, Dél-Afrika kivételével, a brit haditengerészet hajói blokádot vezettek be a mozambiki csatornán és a kiköt kben. Erre a hadm veletre csupán két helikopter alkalmazását engedélyezték, s ezeknek egyikét a megszerzett dokumentumok elszállítására használták fel, majdnem öt tonna súlyuk volt, a kiképzettek névsorai és szervezeti felépítésük, a célpontok prioritása és az ellátási listák, felszerelési dossziék, kiképzési szabályzatok, a Rhodesia által alkalmazott ellenrendszabályok értékelése, kommunista propagandakiadványok, a támadási útvonalak és a biztonsági átjárók térképei, a gerilla hader teljes hadrendje. Ez f nyeremény volt, ezen dokumentumok megszerzése nagyobb csapás volt az ellenségre, mint a halottak százai, akik ott feküdtek a folyó medrében, azonban ez az anyag az egyik felbecsülhetetlen érték helikopter teljes kapacitását igénybe vette. A második Aluette helikoptert Sean használta „casevac" célokra, azaz sebesültek hazaszállítására, valamint a foglyok elszállítására. A felderít egység nagyobb veszteségeket szenvedett sebesültekben, mint amennyire számítottak: három katona megsérült az ejt erny s ugrás közben porcsérülések és szalagszakadás, öten sebesültek meg egyes gerillák bátor ellenállása következtében, melyet gyorsan és határozottan leküzdötték. Az egyik gerilla halottnak tettette magát a folyómederben, és egy kézigránátot dobott az el rehaladó felderít k közé, akik megközelítették, így egy fekete katona meghalt és kett megsebesült. A felderít egység minden esetben elszállította a sebesültjeit és halottak is, akiket aztán ill módon temettek el. Ezek a harcosok már a helikopteren voltak, zöld plasztikzsákban elhelyezve. Saját sebesültjeik mellett Sean emberei nyolc feltételezett tisztet és komisszárt ejtettek foglyul. A gerillavezet k nem viseltek rangjelzést, de általában felismerhet k voltak jobb min ség ruházatuk vagy napszemüvegeik, karóráik és számos golyóstolluk révén, amelyeket a mells zsebükben találtak. Túl sok utas volt a helikopterben, ezért Sean arra kényszerült, hogy öt fogollyal gyalogmenetben távozzék visszatér ben. Kiválasztotta azokat, akik elég er snek látszottak arra, hogy kibírják és túléljék az er ltetett menetet a felderít egységgel, s ezeknek egyike az a gerilla volt, akit a parancsnoki irodában elfogtak. A támadás befejezése után negyvenöt perccel az utolsó helikopter is felemelkedett, és a felderít k készen voltak a visszatérésre. Várható volt a Frelimo megkésett és léleknélküli ellentámadása, de Sean nem kockáztatott. A folyómeder szélén állt, megszemlélte a szörny mészárlás színhelyét. Nem engedhették meg maguknak, hogy id t fecséreljennek a halottak összeszámlálására, de a légier egy újabb felderít -repülést fog végrehajtani a reggeli órákban és megközelít pontosságú légifelvételeket fognak kapni.
- Legalább ezerötszáznak kell lennie - határozta meg Sean a halottak számát. Rakásokban, rendekben feküdtek, mint a frissen levágott termés a gabonatáblán, s a legyek már szürke felh kben köröztek felettük. Sean elfordult a látványtól. - Rendben van, kezdjük a csapatok visszavonását. Az els ötvenf s szakasz megkezdte az er ltetett menetet, siet s léptekkel, ügetésszer futásba mentek át. A csapatszállító járm vek átlépik majd a határt, és olyan mélyen vonulnak be, amennyire tudnak, hogy találkozhassanak visszavonuló csapataikkal, de az embereknek így is legalább harminc mérföldet kell megtenniük, miel tt felszállhatnak a járm vekre, szinte egy teljes maratom távolságot, fegyverekkel, bár l szereik nagy részét már elhasználták. Job odarohant Seanhoz a folyó partján. - A hadifogoly, akit elkapott, ezredes... Felismertem, ez maga China elvtárs. - Biztos vagy benne? - Sean nem várta meg Job válaszát. - A keservit, ha tudtam volna, el reküldtem volna a helikopteren. China el kel helyen volt azon a listán, amelyen az elfogandó személyeket nyilvántartották a rhodesiaiak. Az egész északkeleti szektor körzeti parancsnoka volt, ami a vezér rnagyi rangnak felelt meg, a legsikeresebb parancsnokok egyike, aki sok érdekes dolgot mesélhetett a katonai felderítésnek. - Gondoskodjon arról százados, hogy biztonságban kiérjen innen - utasította Sean. - Bánjon vele úgy, mint egy új feleséggel. - China megtagadta, hogy meneteljen - jelentette Job. - Nem l hetjük agyon, és nem vagyunk képesek magunk szállítani, ö tudja ezt. Sean odament, ahol a foglyot rizték. Az csendesen guggolt, kezét a feje mögött összekulcsolva. - Álljon fel és induljon! - adott parancsot Sean, és China ekkor Sean csizmájára köpött. Sean kikapcsolta a pisztolytáskáját, el vette 0,357-es Magnum revolverét, s odatartotta a fogoly feje mellé. - Talpra! - ismételte meg. - Utolsó figyelmeztetés! - Nem fog l ni - vigyorgott az gúnyosan. - Nem mer l ni. Sean elsütötte fegyverét. A fegyvercs torkolata a China válla fölötti területet, tulajdonképpen a leveg t célozta, de a fegyver csöve szorosan a fogoly füléhez volt szorítva. China sikoltott, s mindkét kezét a fülére tapasztotta. Egy vékony vércsík csörgött le a szétszakadt dobhártyából ujjain. - Talpra! - mondta újra Sean, s China még mindig fülén tartva kezeit, ismét feléje köpött. Sean fegyverét China másik füléhez tartotta. - A füle után a szemét fogjuk egy éles fadarabbal kiszúrni. China felállt. - Futólépésben indulj! - vette át a vezénylést Job. Kezét a fogoly két lapockája közé helyezve, támolygó léptekkel elindította t lefelé a folyóparton. Sean még egyszer körülnézett a harctéren. Minden gyorsan és gondosan ment, Sean szavával: jó zsákmány, precíz mészárlás történt. - Rendben van, Matatu - szólt hozzá Sean csendesen -, menjünk haza. S a kis ndorobo futva elindult el tte. Amikor China botladozni kezdett és a térdei összecsuklottak a fülében ég fájdalomtól, Sean egy morfiuminjekciót adott a b re alá, s a kulacsából inni kapott. - Azoknak a forradalmi harcosoknak, akik lelövik a gyermekeket, levágják az öregasszonyok lábát, ez csak egy kis séta a parkban - mondta neki Sean. - Gyürk zzön neki, China, különben a másik fülét is kidurrantom. - Aztán megfogta az egyik könyökét, Job pedig a másikat. Ketten lábra állították, s vitték magukkal, mindaddig, míg a morfium hatni kezdett, mindenesetre tartották az egység ütemét, a felderít oszlop futásának ütemét a vadonon keresztül, egészen a sziklás hegyekig.
- Lehet, hogy maguk megöltek néhányat embereink közül - egy mérföld után hatni kezdett a morfium, és China b beszéd vé vált -, önök ma megnyertek egy ütközetet, Courtney ezredes, de holnap mi meg fogjuk nyerni a háborút - China hangja harsány volt, keser és önelégült. - Honnan ismeri a nevemet? - kérdezte Sean meglep dve. - Ön híres, ezredes, vagy úgy kellett volna mondanom: hírhedt. Az ön keze alatt ezek a gyilkos kutyák talán még veszedelmesebbek, mint amikor a gyilkos Ballantyne maga vezette ket. - Köszönöm a kedves bókot, China öregem, de nem id el tt hirdeti ki a gy ztest? - Az az oldal gy z, amely éjjel ellen rzi az országot. - Mao Ce-tung - mosolyodott el Sean. - A legmegfelel bb idézet, ill az ön nevéhez. - Mi ellen rizzük a vidéket, legalábbis bezártuk magukat a városaikba és a falvaikba. Az önök fehér farmerjai kiábrándultak, a feleségeik belebetegedtek a háborúba. A fekete parasztok nyíltan szimpatizálnak az ügyünkkel. Nagy-Britannia és a világ önök ellen van. Még Dél-Afrika, az önök egyetlen szövetségese is kiábrándult a harcokból. Szóval hamarosan, nagyon hamar... Futás közben vitatkoztak, s akarata ellenére Sean képtelen volt elnyomni kelletlen csodálatát foglyával szemben. Gyors felfogású volt, kifogástalanul beszélt angolul, taktikai érzéke politikai és katonai tekintetben még figyelemreméltóbb. Fizikailag er s és egészséges volt. Amint támogatta a foglyot, Sean érezte, hogy karizmai szívósak és er sek, s úgy vélte, nagyon kevés ember lenne, aki beszakadt dobhártyával képes lenne a menet közbeni ütemet így fenntartani. - Ragyogó felderít lenne - gondolta Sean. - Ha meg tudnánk nyerni t, ha átcsábítanánk a mi oldalunkra. Legjobb emberei közül számosan el z leg gerillák voltak, akiket elfogtak, s a rhodesiai felderítés szakértelemmel megfordította ket. Menet közben megújult érdekl déssel tanulmányozta Chinát. Néhány évvel valószín leg fiatalabb volt, mint Sean. Kifinomult arckifejezése volt, inkább etióp, mint shona, keskeny, hosszú orral, metszett ajakkal, nem széles, negroid szájszélekkel. Még a morfium sem tudta eltompítani nagy, sötét, intelligens szemeit. Szép férfi volt, kemény és kegyetlen. Nem érte volna el ezt a rangot, ha nem lett volna az. - Szeretném megszerezni magunknak - határozta el Sean. - Istenem, egy teljes ezredet érne a számunkra. - Er sebben fogta a férfi karját, szinte tulajdonosi mozdulattal. - A kis drága teljes kezelést fog kapni, és megfelel elbánásban fog részesülni. Az el rs egy Frelimo-jár rbe ütközött a reggel közepén, félresöpörte ket az útjából, nem csökkentve a haladás sebességét. A hullák az út mentén hevertek véres Frelimo álcázó öltözetükben, amint elrohantak mellettük. Kevéssel dél után elérték a csapatszállító járm veket. A járm veket Eland páncélkocsik vigyázták, s a beérkez k jéghideg Castle sört kaptak h t ládákból. A felderít k negyvenkét mérföldet tettek meg, alig több mint hét óra alatt, a sör úgy ízlett nekik, mint a nektár. Sean egy doboz sört nyújtott oda China elvtársnak. - Sajnálom a fülét - mondta neki, és tisztelgett a sörrel. - Ugyanezt tettem volna önnel - mosolyodott el China, de szemei kiismerhetetlenek maradtak. A legközelebbi találkozásunkra! - emelte fel a sörösdobozt. - Amíg újra találkozunk! - értett vele egyet Sean, s átadta t egy fehér rmester által vezetett alegységnek. Aztán bemászott egy páncélozott kocsiba, hogy a visszavonulás utolsó fázisát vezesse. Sean kiszabadította az oszlopot és visszavezette a határon túlra, tíz és fél órán belül, a támadás megindítását követ en. Ian Smith, a miniszterelnök személyesen jelentkezett a rádión, hogy gratuláljon neki, és tájékoztassa, hogy magas kitüntetésben részesült, az Ezüst Kereszt kitüntetést kapta meg.
Sean nem szerzett tudomást China szökésér l, amíg aznap éjszaka vissza nem érkezett a táborba. Kiderült, China kimetszette a szállítójárm oldalvásznát, és kibújt, amíg az rség szundikált. Nem vette figyelembe a kezére kapcsolt bilincset, kiugrott a mozgó járm b l, észrevétlenül a hátsó kerekek által felvert porban, s begurult az út mentén lev , embermagasságú f be. Két hónappal kés bb Sean látott egy felderít jelentést, amely szerint China volt a parancsnoka annak a sikeres akciónak, amely során megtámadtak és lekapcsoltak egy ellátóoszlopot a Mount Darwin úton. - Igen Matatu, nagyon jól emlékszem rá-- felelte Sean Matatu kérdésére, s még egy éles fordulatot tett gépével a régi terrorista bázis felett, miel tt a Beechcraftot újra egyenesbe állította volna, s megfelel magasságot ért volna el, azután vízszintesen repült tovább, déli irányban. Mindenesetre nem repült teljesen végig déli irányban a vasútvonal mellett, amely Beira kiköt jét a szárazföldbe zárt zimbabwei határral kötötte össze. Ez volt a fókusza minden katonai és lázadó tevékenységnek ebben a körzetben, és a vidék nyüzsgött a Frelimo és a zimbabwei csapatoktól, mind RPG-rakétákkal voltak felszerelve, és buzgón lesték a lehet séget, hogy egy felségjelzés nélküli, alacsonyan szálló repül gépet, amely nem rendelkezett repülési engedéllyel, lel hessenek. - Lehetségesnek látszik - mondta Sean Jobnak. Job egyetértett. - A táborunkkal szembeni terület úgy t nik, nincs védve, és elhagyatott. - Megér egy félmilliót, hogy megpróbáljuk? - kérdezte Sean, és Job csak vigyorgott rá. - Még egy kis házimunka, miel tt hazatérünk - mondta nekik Sean. Ez az egész út nagyon precíz navigációt és terepismeretet igényelt, de Sean baj nélkül visszatért a zimbabwei területre, és alacsonyan repülve ellen rizte azt a pontot is, ahol el z nap a vadorzókkal el ször találkoztak. Ett l a ponttól kezdve Matatu kidugta a nyakát, hogy lenézhessen és rátaláljon a követend irányra; megtalálták a platót és a völgyet, ahol az orvvadászokkal találkoztak, és t z alá vették ket. A leveg b l ez a távolság sokkal rövidebbnek t nt, mint a földön járva. Matatu ráirányította Seant az öreg elefántbika csapására, amely a határ felé vezetett. Ügy t nt, hogy irányérzéke és terepismerete nem csökkent attól a magasságtól, amennyivel a föld felett voltak, és Sean az ölében lev térképen követte az útvonalat. - Most haladunk át a mozambiki határon - tett jelzéseket Sean a térképen. - Erre - hajolt hátra Matatu az ülésen, és egy északi irányú ösvényt mutatott. Sean jobban ismerte, mintsem vitatkozni kezdett volna vele, és néhány fokkal balra fordult. Percekkel kés bb Matatu azt kérte, hogy forduljanak ismét kissé délnek. - A kis szarházi, úgy látszik, érzi az öreg bika nyomát, pontosan úgy gondolkozik, mint egy elefánt - álmélkodott Sean, és ebben a pillanatban Matatu gy zelemittasan nyikkantott egyet és sürgetve kimutatott az oldalablakon. Amint egy újabb száraz folyómedren repültek át, Sean megpillantotta a puha homokban látható nyomokat. Olyan mélyek voltak, hogy árnyék töltötte be ket, egy sötét perem a fehér háttéren. Még Sean is, aki húsz éve figyelte, hogyan dolgozik Matatu, megdöbbent. Matatu pusztán ösztönösen követte a bikát a folyókeresztez désig. Természetfeletti teljesítmény volt. Sean körözött a csapás felett, olyan mély fordulatot vett, hogy a szárny vége szinte belelógott a nyomokba. - És most merre? - szólt hátra a hátsó ülésen ül Matatuhoz, s az megveregette Sean vállát és a víz folyásirányára mutatott. Sean habozás nélkül követte bütykös, fekete ujját. - Ott van! - kiáltott hirtelen Job, Matatu pedig felnevetett és tapsolt, felugrott az ülésb l, mint egy kisgyermek a pantomimjátéknál.
Egymérföldnyire a folyó egy széles völgybe rohant, amely még rizte a legutolsó es vizet. Az elefánt púpos háta kiemelkedett a magas nád teteje fölé, amely körülölelte a tavat, mint valami zöld tenger a szürke cethalat. Amint leereszkedtek az elefánt irányába, az meghallotta a Beechcraft motorjának a zaját. Felemelte a fejét és füleit szélesre tárva, pofájával feléjük fordult. Látták agyarait, a legendás fekete elefántcsont rudakat az égnek emelve. Az agyarak szimmetrikus ívének szépsége újból elragadtatásra késztette Seant. Csak egy pillanatra t ntek fel a szeme el tt, de ez is elég volt ahhoz, hogy a látvány emlékezetébe vés djék. Félmillió dollár és az agyarak, amelyekért addig az életét kockáztatta, sokkal alacsonyabb árért. - Visszafordulunk, hogy még egyszer megnézzük? - kérdezte Job fejét hátrafordítva, hogy átnézhessen a gép hátsó vezérsíkján. - Nem - rázta meg a fejét Sean -, nincs szükség arra, hogy a kelleténél többször zavarjuk. Tudjuk, hol találjuk meg, gyerünk haza. - Ez az én félmillió dollárom, amit te olyan vidáman kidobsz az ablakon - mondta Claudia az apjának. - Hogy jöttél erre rá? - kérdezte Riccardo. Egy tábori ágyon feküdt, s egy selyem pizsamaalsót viselt, melle és lábai meztelenek voltak. Claudia megfigyelte, hogy testsz rzete még mindig majdnem egészen hullámos, göndör és fekete, csak a melle közepén volt egy hely, ahol testét göndör szürke sz r borította. - Az örökségem - magyarázta kedvesen -, elszórod az örökségemet, Papa. Riccardo kuncogott. A lány egy válóperes ügyvéd szemtelenségével rontott be a sátrába, hogy újra kezdje ezt a vitát, amelyr l úgy hitte, hogy a reggeliz asztalnál már befejezték. - Ha már nem kapom meg a végrendeleted keretében, akkor a legkevesebb, amit megtehetsz, hogy megengeded, hogy veled együtt élvezzem most. - A legutolsó könyvvizsgálat szerint, ifjú hölgyem, ön egy kevéssel több, mint harmincmillió dollárt kap, az adók levonása után, miután megengedtem magamnak ezt a kis tékozlást. Sietek hozzátenni, hogy minden cent egy alapítványi letétbe helyezett kötvény részét képezi, úgyhogy még a legképzettebb jogásznak sincs lehet sége arra, hogy hozzáférjen. Nem akarom, hogy a nehezen megszerzett vagyonomat valamelyik vérz szív jótékonysági akciód formájában elszórd. Ez volt a mi alkunk. - Papa, tudod, hogy a pénz engem egyáltalában nem érdekel. Ami engem érdekel, az, hogy veled legyek ezen az elefánt utáni bolondos kiránduláson. Azzal az elképzeléssel jöttem veled Afrikába, hogy egyetértettünk: itt mindenben részt veszek. Ez volt a megállapodásunk. - Még egyszer mondom neked, tesoro, kicsi kincsem - csak akkor használta ezt a kisbabás becenevet, amikor nagyon elérzékenyült vagy nagyon ingerült volt - nem fogsz velünk jönni Mozambikba. - Visszavonod ünnepélyes ígéretedet? - vádolta. - Minden lelkifurdalás nélkül - biztosította lányát -, ha a biztonságodról vagy a boldogságodról van szó. Claudia felugrott a vászon tábori székr l, s elkezdett a sátor körül keringeni. Apja titkolt élvezettel nézegette. Karjaival átfogta hetyke kis melleit, és fenyeget en neheztelt, de ez a neheztelés nem hagyott nyomot lágy, plasztikus b rén. Küls re emlékeztette t a fiatal Sophia Lorenre, aki kedvenc színészn je volt. A lány most megállt a tábori ágy mellett, és lenézett apjára. - Tudod, hogy én mindig megtalálom a magam útját - mondotta -, miért nem könnyíted meg mindkett nk számára, és nem mondod, hogy jöhetek? - Nagyon sajnálom, tesoro, nem jöhetsz. - Rendben van - lélegzett mélyet -, nem akartam ezt megtenni, de rákényszerítesz, Papa, nem hagysz más lehet séget. Kezdtem megérteni, mit jelent neked ez az egész, miért vagy
hajlandó ekkora összeget kifizetni csak azért a lehet ségért, hogy ezt véghezvidd, de ha én nem mehetek veled, amint ez jogom és kötelességem, akkor megakadályozom, hogy te menj. Riccardo ismét csak kuncogott, könnyedén és közönyösen. - Komolyan mondom, halálosan komolyan, Papa. Ne kényszeríts rá, hogy megtegyem. - Hogy tudnál megakadályozni engem, kislány? - kérdezte Riccardo. - Elmondhatom Sean Courtney-nak, amit doktor Andrews mondott nekem. Riccardo Monterro felállt, és egy hirtelen mozdulattal megragadta a karját. - Mit mondott neked Andrews? -- kérdezte olyan hangon, amely elvékonyodott és olyan éles volt, mint a borotvapenge. - Elmondta nekem, hogy tavaly novemberben, a jobb karodon egy kis fekete foltot talált mondta a lány. Apja ösztönösen átkarolta lányát a jobb karjával, de az csak folytatta. Nagyon kedves neve van, „melanoma" - mint egy n i név, de egyáltalán nem olyan kedves, s te nem fordítottál rá figyelmet idejekorán, túl sokáig figyelmen kívül hagytad. Kivágta, de a patológusok Clark 5 fokozatúnak találták. Ez fél évet, legjobb esetben egy esztend t jelent. Ezt mondta nekem. Riccardo Monterro visszaült az ágyra, s hangja hirtelen nagyon fáradtnak t nt. - Mikor mondta ezt neked? - Hat héttel ezel tt. - A lány leült mellé. - Ezért értettem egyet azzal, hogy elkísérjelek Afrikába. Nem akartam egy napra sem távol lenni t led, az alatt az id alatt, ami még hátravan. Ezért megyek veled Mozambikba. - Nem! - rázta meg a fejét -, nem engedhetem meg. - Rendben van, akkor elmondom Seannak, hogy bármelyik pillanatban elérheti az agyadat. Nem kellett részleteznie. Andrews igen szemléltet en leírta el tte, hogy a betegség milyen irányban terjedhet. Ha a tüd felé, fulladásos halált okozhat, de ha az agyat és az idegrendszert támadja meg, akkor vagy teljes paralízist, mindenre kiterjed bénulást okoz, vagy totális megzavarodás, esetleg téboly a következmény. - Nem teheted - mondta a fejét rázva. - Ez az utolsó dolog az életemben, amit valóban akarok. Ezt nem tagadhatod meg t lem. - Lelkifurdalás nélkül - rázta meg a fejét a lány. Ha visszautasítod azt a jogomat, hogy a hátralev minden egyes napon veled lehessek, s veled lehessek a vég idején is, ami, mint szeret lányodnak kötelességem. - Nem engedhetem meg - mondta, arcát a tenyerébe temetve, a vereség mozdulatával, és ez nagy fájdalmat okozott a lánynak, s nagy eltökéltséget kívánt t le, hogy mégis határozott tudjon maradni. - Nem engedhetem meg, hogy egyedül halj meg - válaszolta. - Te nem értheted, mennyire akarom én ezt az egészet, ez az utolsó tét az életemben, az utolsó kívánságom. Az öreg elefántbika velem együtt fog elmenni, együtt halunk meg. Te ezt nem érted, ha megértenéd, nem akarnád megakadályozni. - Nem akarlak meggátolni-- válaszolta a lány gyengéden -, kívánom neked, hogy meglegyen az örömöd, ha megengeded nekem, hogy veled jöjjék. - Amint ezeket mondta, mindketten érezték, hogyan vibrál körülöttük a leveg . Egymásra néztek. - A Beechcraft - morogta Riccardo. - Sean visszatér ben van a leszállópályára - ránézett a karórájára -, egy órán belül itt lesz. - És mit fogsz neki mondani? - kérdezte Claudia. - Elmondod neki, hogy veled jövök? - Nem! - bömbölt Sean. - Nem, az istenit! Verje ki a fejéb l, F nök. A lány nem jöhet, és ez a végleges válaszom. Kész, teljességgel lehetetlen! - Egy félmillióért én mondom ki a végs szót mondta Riccardo nyugodtan. - Azt mondom,jönni fog, tehát jön!
A Toyota mellett álltak, Riccardo és Claudia fogadták Seant, amikor behajtott a táborba. Sean nagyot lélegzett, rátekintett az apára és a lányára, amint vele szemben, egymás mellett álltak. Látta, hogy mindkett jük tekintete szilárd és határozott. Sean azon a ponton volt, hogy ismét felüvöltsön, de nagy er feszítéssel fékezte magát. - Gondolkodjék ésszer en, F nök! kissé visszafogta magát. - Tudja, hogy ez lehetetlen. - Zordan néztek rá, elhatárolva magukat minden logikától vagy vitától. - Odaát háború van. Nem vihetem magammal. - Claudia velünk jön. - Ördögöt jön velünk! - Miért csinál ilyen nagy cirkuszt ebb l az ügyb l, azért, mert n vagyok? - Claudia el ször szólalt meg. - Mindenre képes vagyok, amire egy férfi képes. - Tud állva pisilni? - Meg akarta zavarni a lányt, azt akarta, hogy elveszítse az önuralmát, de a lány figyelembe sem vette a durva tréfát és folytatta, mintha mi sem történt volna: - Látott engem gyalogolni, elviselem a h séget, és a cecelegyeket. Erek annyit, mint az apám. Sean elfordult a lánytól és közvetlenül Riccardóhoz beszélt. - Mint az apja sem engedheti meg. El tudja képzelni, mi történik, ha egy gyilkos Renamo banda elfogja? Látta, hogy Riccardo meghátrál, de Claudia szintén észrevette ezt, s miel tt meghátrált volna, megragadta az apja kezét és szilárdan a kezében tartotta. - Vagy én is megyek, vagy senki nem megy, s ön búcsút mondhat a félmillió dollárjának, Courtney ezredes. Ez volt a kulcsszó, a félmillió dollár. Ezzel megfogta t, s ezt mindketten pontosan tudták. A férfi nem engedhette meg magának, hogy elveszítse, de azért tett még egy utolsó kísérletet. - Tulajdonképpen ki dirigál itt, a lánya vagy ön, F nök? Kit l kapom a parancsokat, önt l vagy t le? - Ezzel nem megy semmire - Claudia megpróbált engesztel hangot használni, bár nagyon vágyott arra, hogy fogait és körmeit belemélyessze. A férfi durva kirohanása nem hagyta nyugton. Apám és én egyetértettünk ebben, mindketten megyünk, vagy elállunk az ügylett l. Igazam van, papa? - Attól tartok, hogy ez pont így van, Sean. - Riccardo fáradtnak és bátortalannak t nt. - Ez nem tárgyalási téma. Ha önnek szüksége van erre a pénzre, akkor Claudiát magunkkal visszük. Sean sarkon fordult, és elindult a sátra felé, de néhány lépés után megállt, ügy állt ott, kezeit a csíp jén tartva. Sean kiabálása felkeltette a szolgák figyelmét, s az étkez sátor körül köröztek, ki-kinéztek a f z konyha ajtaján aggodalommal vegyes kíváncsisággal. - Mi az ördögöt csináltok itt, miért ütitek bele mindenbe az orrotokat? - harsogott Sean. Nincs más dolgotok errefelé? - Az emberek fürgén eloldalogtak. Sean elfordult, s lassan visszasétált arra a helyre, ahol azok ketten a Toyota mellett álltak. - Rendben van - egyezett bele, miközben fagyosan Claudiára nézett -, nem bánom, vágja el a saját torkát, de aztán ne jöjjön hozzám kötöz szerért. - Ezt megígérhetem - hangjából szinte méz csöpögött, s ez sokkal kellemetlenebb volt a számára, mintha egyértelm en kárörvendez hanghordozás lett volna, s mindketten tudomásul vették, hogy a t zszünet véget ért közöttük. - Bizonyos papírmunkát el kell még végeznünk, F nök! Sean el rement az étkez sátorhoz, anélkül hogy hátranézett volna rájuk. Sean két ujjal legépelte a megfelel nyilatkozatot kis, hordozható Remington gépén, egyet Riccardo, egyet a leánya részére. Mindegyik így kezd dött: „Én......elismerem, hogy tökéletesen tudatában vagyok annak a veszélynek és törvénytelenségnek .....- aztán legépelte a
tartozás elismerését Riccardo részér l, hívatta Jobot és a f szakácsot, hogy az aláírás valódiságát tanúként hitelesítsék. Minden példányt egy lezárt borítékban helyezett el, Reemának címezte ket a hararei iroda címére, s a sátorban lev kis páncélszekrényben elzárta. - Hát akkor kezdjük! - mondta. Az orvvadász-expedíció a három fehérb l, valamint Jobból, Matatuból, Pumulából és egy testes, szakállas nyomkeres b l állott, az utóbbi volt, aki Tukutela nyomára akadt, amikor átkeltek a folyónál. Dedan volt a neve. - Túl sokan vagyunk, de az egyes agyarak vagy 130 fontot nyomnak, mintegy 60 kilót magyarázta Sean. - Emellett Matatu túl kicsi ahhoz, hogy teherhordóként lehetne rá számítani. Négy megtermett emberre van szükség ahhoz, hogy ezeket hazahozzuk. Miel tt a málhákat belerakták a Toyotába, Sean elrendelte, hogy minden egyes csomagot nyissanak ki, és ellen rizzenek. Claudia tiltakozott, amikor Sean kinyitotta a személyes csomagját. - Ez a személyes jogaim megsértését jelenti! - Akkor forduljon egyenesen a legfels bb bírósághoz, aranyoskám! - utasította vissza, amint átnézte, s kérlelhetetlenül kiszórta a legtöbb kozmetikai tubust, üvegcsét, csupán három tubus kiszáradás elleni arckrémet és napozó-napvéd krémet engedélyezett. - Egy váltás fehérnem ! - intézkedett, vagy fél tucat nadrágocskát kiszedve -, de szükség van még két pár zoknira. Adja ide! Kivett két doboz tampont. - Mindent, amit egy férfi képes elvégezni, s t még... jegyezte meg h vösen. - Ezekre a dobozokra nincs szükség, túl nagy helyet vesznek igénybe, vegye ki a dobozokból! A lány nehezen leplezett dühe enyhe kárörömmel töltötte el. Mire befejezte, csak a legszükségesebb holmik maradtak, a csomagokat gondosan lemérték, s a hordozók erejének és fizikai teljesít képességének megfelel mértékben osztottak szét mindent az emberek között. Sean, Job, Pumula és Dedan fejenként 60 fontnyi (30 kilónál kevesebb) terhet kapott, Riccardo, Matatu 40 fontot (kb. 15 kiló) és Claudia csupán 25 fontos (kb. 10-12 kilónyi) cipelnivalót. - Ennél többet is tudok vinni - tiltakozott. - Adjon nekem is negyvenfontnyi terhet, ugyanannyit, mint Matatunak! - Sean rá se hederített. - És még valamit, én feleannyit eszem, mint bármelyikük. De Sean id közben már elfordult, hogy felügyeljen a Toyota rakodására. Még négyórányi id maradt a nappali fényb l, mikor a chiwewei tábort elhagyták, de Sean nagyon gyorsan vezetett az els szakaszon, rettenetesen zötyögtetve ket az üléseken. Ezzel részben azt is kifejezésre akarta juttatni, hogy nem veszi figyelembe Claudia jelenlétét, másrészt az a szándék vezette, hogy még az éjszaka beállta el tt elérjék a kiszállás pillanatát. Vezetés közben szigorúan tárgyilagos hangon így szólt hozzájuk: - Miel tt elkezdjük idegenvezetéses túránkat az afrikai szocializmus eme gyöngyszemébe, a proletariátus mozambiki paradicsomába, viseljék el, hogy néhány adatot és tényt ismertessek. Senki sem tiltakozott, s folytatta: - 1975-ig Mozambik portugál gyarmat volt. Majdnem ötszáz évig portugál ellen rzés alatt állott és 15 millió lélek viszonylag boldog és virágzó közössége volt. A portugálok, ellentétben a brit vagy német gyarmatosítókkal, engedékeny magatartást tanúsítottak a fajkeveredéssel szemben, ennek eredményeképpen nagyszámú mulatt népességjött létre, és kialakult az úgynevezett „assimilado" hivatalos politika is, amelynek értelmében mindenki, aki bizonyos civilizált szintet ért el függetlenül b re színét l -, fehérnek és portugál nemzetiség nek számított. Ez így nagyon jól m ködött, mint a legtöbb gyarmati adminisztráció, különösen a brit. - Hülyeség! - jelentette ki Claudia akadékoskodva -, ez nem más, mint mocskos angol propaganda.
- Angol propaganda? - mosolygott Sean burkoltan. - Vigyázzunk csak, az ön elfogultsága nyilvánvaló, mindamellett a mai átlagos indiai vagy afrikai, aki a korábbi angol gyarmati területeken él, sokkal rosszabb körülmények közé került most, mint korábban. Az azonban bizonyos, hogy százszor jobban él, mint ahogy ma a Mozambikban él átlag feketék élnek. - De legalább szabadok! - vágott közbe Claudia, mire Sean felnevetett. - Ez a szabadság? A jól ismert szocialista elvek szerint irányított gazdaság kaotikus és romokban hever, negatív tendenciákat mutat - évenként tízszázalékos mértékben, a portugál kivonulás utáni valamennyi esztend ben. A külföldi adósságok a nemzeti össztermék kétszeresére rúgnak, az oktatási rendszer teljesen összeomlott, a gyermekeknek mindössze öt százaléka vesz részt rendszeresen az oktatásban, ötvenezer lélekre jut egy orvos, minden tizedik személy jut iható vízhez, a csecsem halandóság 1000 születésb l 340. Ennél rosszabb arány a világon csak Afganisztánban létezik, de ahogyan ön mondja - legalább szabadok. Amerikában, ahol legalább háromszor esznek naponta, a szabadság valóban nagy dolog, de itt, Afrikában a tele has sokkal többet jelent. - Nem lehet minden olyan rossz, ahogyan állítja - tiltakozott Claudia. - Valóban nem - értett egyet Sean. - Még ennél is rosszabb. Nem beszéltem még két másik tényez r l, az egyik a polgárháború, a másik az AIDS. Amikor a portugáloknak távozniuk kellett, a hatalmat egy diktátornak adták át, akit úgy hívtak, hogy Samora Machel, és pártjának, a Frelimónak. Machel közismert marxista volt. Nem hitt az olyan képtelenségekben, mint a választások, s az uralma közvetlenül felel s az ország jelenlegi helyzetéért, és annak az ellenzéki szervezetnek a létrejöttéért, amelyet barátai és csodálói úgy hívnak, hogy Renamo (mozambiki nemzeti ellenállás). Senki sem tud róluk túl sokat, nem ismerik céljaikat, kik a vezet i, annyit lehet róluk tudni, hogy az ország nagy részét ellen rzésük alatt tartják, különösen északon, s jórészt könyörtelen bandák alkotják. - A Rename egy dél-afrikai fed szerv, amelyet Pretoria irányít, lát el és ellen riz - segítette ki Claudia. - A szuverén kormány megdöntésére hivatott és a kontinens déli részének destabilizációjára törekszik. - Jól van, aranyoskám! - bólintott Sean jóváhagyólag. - Ügy látszik, gondosan tanulmányozta az Afrikai Egységszervezet és az el nem kötelezett nemzetek bölcsességét és tudományát. Még a zsargonjukat is jól elsajátította. Ha Dél-Afrika valóban rendelkezne mindazzal a katonai és technológiai képességgel, amely ahhoz szükséges, hogy csak a felét is végrehajtsa azoknak a gyanús és piszkos ügyeknek, amelyekkel gyanúsítják, nemcsak Afrika leghatalmasabb országa lenne, hanem az egész világot képes lenne irányítani. - Mindig elfelejtem, hogy maga közülük való, milyen buta vagyok. Egyébként maga nem is leplezi a bigottságát. Az a pucér tény, hogy az ön kormánya és az apartheid Afrika átka és szennye. - Természetesen mi vagyunk felel sek mindenért, az AIDS terjedéséért, az etiópiai, angolai és mozambiki éhínségért, az ugandai és zambiai kormányok megdöntéséért, a nigériai és a zairei korrupcióért, mindez tulajdonképpen szennyes dél-afrikai összeesküvés. Mi még Samora Machelt is megöltük, mi itattuk le az orosz Tupolev személyzetét vodkával, és a mi hihetetlenül bonyolult technológiánkkal átcsalogattuk ket a határon. Machel nekiment a mi egyik fajvéd hegyünknek olyan er vel, hogy az agya és fontosabb bels szervei rögtön kirepültek a testéb l, ennek ellenére a mi fajvéd doktoraink életben tartották annyi ideig, hogy kínzással állami titkokat csikarjanak ki bel le. Ez az igazság, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Afrikai Egységszervezet minden kétséget kizáróan megállapított. - Kuss! - szólt rájuk Riccardo Monterro. - Elég volt. Mindketten hagyjátok abba! - Bocsánat - vigyorgott rá Sean -, egy kicsit elragadott a hév. Csak azt akartam tudomásukra hozni, mit várhatunk a határátlépés után. Csak azt remélhetjük, hogy nem fogunk találkozni
akár a Frelimo, akár a Renamo legényeivel, nincs sok választási lehet ség közöttük. Mindkét fél ugyanazokat a lövedékeket használja. Ez a gondolat mindenesetre némi izgatottsággal töltötte el, még a nyakán is felállt a sz r a gondolattól, s valahogy kedélyállapota helyreállt. Ismét halálos veszélyhelyzetbe került, s a veszélyérzet izgalomba hozta. Az a tény, hogy a lány velük volt, nemhogy bosszantotta, terhére lett volna, inkább er sítette azt a benyomását, hogy a lány iránt érzett neheztelése egyre halványul. Örömöt érzett, hogy itt van, nemhogy Alaszkába kívánta volna röpíteni. Sean némán tovább vezetett, s a némaság mindenkire kiterjedt, még a kocsi hátsó részében a Toyota korlátjába kapaszkodó férfiakra is. Minél közelebb értek a határhoz, annál mélyebb lett a csönd, elhatalmasodott a némaság. Sean hátranézett, s Job egyetért én bólintott. - Ez az, hölgyeim és uraim - mondta csendesen Sean. - Mindenki leszáll. - Hagyta, hogy a Toyota a megállásig guruljon, ahol az út emelked n haladt át. - Hol vagyunk? -- kérdezte Riccardo. - Olyan közel a határhoz, amennyire csak biztonságosan megközelíthettük, körülbelül hárommérföldnyire. Innen kezdve az apostolok lován... Riccardo egyik lábával kilépett a Toyotából, de Sean élesen figyelmeztette: - Várjon, F nök, lépjen arra a lapos k re, ne hagyjunk nyomokat. Egyenként, mindenki elhagyta a járm vet saját csomagjával, Sean útmutatásának megfelel en, mindegyikük pontosan az el tte haladónak a lábnyomába lépett, Matatu volt az utolsó és háttal haladt, hogy egy száraz f csomóval felsöpörje mögöttük a nyomokat, attól a ponttól kezdve, ahol elhagyták a járm vet. A f szakács - aki velük jött - visszavezette a kocsit a táborba. - Járjatok békével, Mambó! - köszönt el Seantól, amint elhúzott. - Szép kilátások - nevetett Sean, s búcsút intett neki. Aztán Jobhoz fordult: Nyomeltüntetés, gyerünk! Sem Riccardo, sem Claudia nem láttak soha nyomeltüntetést az életben, hiszen vadászat közben soha nem kellett a saját üldözésük lehet ségével számolni. A nyomeltüntetéshez egy indián menetoszlopot alakítottak ki. Job ment el l, vezetett, mindenki az lábnyomaiba lépett. Mindenki mögötte haladt, Matatu, az öreg mester tüntette el a nyomokat, visszahelyezve a kavicsokat, zuzmóval felfelé, az elhajlott f szálakat visszaigazítva az eredeti állapotukba, a földet egy f csomóval megvessz zve, felszedve a megérintett alacsony ágakról lehullott leveleket, vagy a f szálakat, amelyeket beletapostak a földbe. Job elkerülte a vadcsapásokat és puha talajú helyeket, azokat az útvonalakat keresve, amelyek a leghomályosabbak, a legkevésbé megmagyarázhatók, s mégis, ahol az el rehaladás meglep en gyors, úgyhogy egy fél órán belül a lapockái között és az ing hasadékában keletkezett friss izzadság nyomán h vösséget érzett. Job egy alacsony domb tetejére vezette, Sean pedig figyelmeztette ket, hogy a látóhatár alatt helyezkedjenek el, úgy, hogy a naplemente mögöttük legyen. Figyelemmel kísérve a munkájukat, Riccardo megjegyezte. - Úgy t nik, hogy Pumula és Dedan tudják, mit csinálnak. - Ezek ketten, anélkül hogy figyelmeztetést kaptak volna, a szárnyakon foglaltak helyet. - Igen - mondta Sean, Riccardo és Claudia között foglalva helyet, az alacsony bokrot használva fedezékként. - Mindketten a felderít knél szolgáltak, altisztként, már máskor is csinálták ezt. - Miért álltunk meg itt? - kérdezte Claudia. - Pont a határon vagyunk - magyarázta Sean -, s a nappali órákat kihasználva az el ttünk fekv terepet tanulmányozzuk. Amint a hold feljön, behatolunk. Addig pihenhetnek. Felemelte Zeiss távcsövét és belenézett: el tte egypár méterre Job feküdt a hasán és saját távcsövével ugyanabba az irányba nézett. Id r l id re leengedték a távcsöveket, hogy
kitisztuljon a látásuk, megtörölték a szemlencsét, hogy egy képzeletbeli foltot távolítsanak el róla. Claudia megfigyelte, milyen gondosan óvták és kezelték ezeket a foglalkozásuk szempontjából létfontosságú eszközöket, hogy milyen tökéletesen koncentrálnak, s csak akkor lazítottak, amikor az utolsó napsugár is elt nt a lehanyatló nap nyomában. Ekkor Sean betette a látcsövet a mellén lev zsebbe és feléje fordult. - Ideje, hogy elkészítse a make-upot. - Egy pillanatig a lány nem értette, hogy a férfi mir l beszél, aztán az álcázó krém ragacsosságát érezte az arcán, s ett l ösztönösen elhúzódott. - Hagyja fenn - förmedt a lányra. - A fehér arca úgy világít, mint egy tükör. Ez a krém jó a rovarok ellen és megvéd a leégést l is. Bemázolta az arcát és kézfejét. - Most kel föl a hold. - Sean befejezte saját álcázó kend zését, s visszacsavarta a tubus tetejét. Átkelhetünk a határon. Sean ismét megváltoztatta a menetformációt, oldalbiztosítókat küldve ki, Jobot és Pumulát, míg maga a középen haladókat vezette, Matatu képezte az utóvédet, szorgalmasan eltüntetve a hátrahagyott nyomokat. Egyszer csak Sean megállt és ellen rizte Claudia felszerelését. A csomagjáról lelógó csat rendszeresen hozzáüt dött, lépéseinek ütemére, apró neszt okozva, amelyet a lány meg se hallott. - Ügy hallatszik, mint a könny lovasság támadása - lehelte a lány fülébe, amint megigazította a kötést. „Arrogáns csirkefogó" - gondolta a lány. Csendben haladtak tovább egy órát, aztán még egy órát, pihenés nélkül. Soha nem tudta meg precízen a határátlépés pillanatát. A holdfény ezüst fénnyel borította be az erd t, s a fák törzsének árnyékai vibráltak az el tte haladó Sean vállán keresztül nézve. A csend és a holdfény fokozatosan az egész menetet valami álomszer valótlansággá változtatta, s hipnotizálva érezte magát, mozgása az alvajárókéhoz volt hasonlatos, így, amikor Sean váratlanul megállt, beleütközött, s elesett volna, ha egy er s kar át nem öleli hirtelen. Megdermedve álltak, a sötét vadon irányába fülelve. Majd öt perc múlva Claudia könnyedén megmozdult, hogy kiszabadítsa magát a férfi karjából, de annak szorítása hirtelen er södött, s alárendelte magát ennek a szorításnak. A jobb szárnyról Job egy madárfüttyöt hallatott, Sean hangtalanul lehajolt, s magával húzta t is a földre. A lány idegei megfeszültek, amint tudatába hatolt, hogy ott valahol valami veszélynek kell lennie. A férfi karja már nem bosszantotta. Ösztönösen elernyedt és lazán hozzásimult. Kellemes érzés volt. Még egy lágy madárfütty érkezett a sötétségb l, és Sean ajkát a lány füléhez szorította. - Maradjon - súgta a lány fülébe, aki hirtelen nagyon egyedül érezte magát és veszélyeztetettnek is, amikor a férfi elengedte és mint egy kísértet elt nt az erd ben. Sean lekuporodott és összegörnyedve haladt, egyik kezében tartva a fegyverét, bal kezének ujjaival a földet érintve, s eltakarítva maga el l a száraz ágakat, leveleket, amelyek megzörrenhettek volna léptei nyomán. Jobtól mintegy háromméternyi távolságra Sean leereszkedett és el renézett, ahol Job feküdt és a sötét árnyékot figyelte. Job világos tenyerével jelzést adott, Sean balra koncentrált, amerre Job a jelzéssel mutatott. Hosszú percekig semmit sem látott, nem észlelt, de tökéletesen megbízott Job ítél képességében, s a vadászok közismert türelmével várakozott. Hirtelen megérzett valamit az éjszakai leveg illatában, orrát felemelve beleszagolt a leveg be. Mind a türelme, mind pedig Job iránti bizalma b ven kamatozott. Olcsó, fekete portugál szivarka égett dohányának csíp s szagát érezte meg. Nagyon jól emlékezett erre a szagra, a gerillákat látták el ezzel a szívnivalóval a háború idején, s feltehet en a Frelimo továbbra is ezzel látja el embereit. Jelzett Jobnak, s legteljesebb csendben, leopárdkúszással mozogtak el re vagy negyven lépést, amikor Sean észrevette egy cigaretta izzását, amint valaki szívott egyet rajta. A férfi
köhögött, lágy, slejmos hang volt, és kiköpött utána. Egy magas fa tövéb l jött a hang, amely egyenesen el ttük meredezett. Sean most kivette a férfi alakját. Háttal ült a fa törzsének. - Ki lehet? Valami bennszülött a helyi törzsb l? Egy vadorzó? Méhvadász? Menekül ? Egyik sem látszott valószín nek. Ez éber volt és el vigyázatos, majdnem biztosan egy rszem. Amint erre a megállapításra jutott, távolabbról újabb mozgást észlelt, lehasalt és elnyúlt a földön. Egy újabb ember t nt fel az erd b l, s egyenesen az rszemhez jött, aki felemelkedett az érkez el tt, hogy találkozzanak. Amint felállt, Sean kivette, hogy egy AK 47-es lóg a vállán, csövével lefelé. A két férfi csöndesen szót váltott. - rségváltás - gondolta Sean, amint az új rszem letelepedett a fa mellé, a másik pedig visszatért az erd be. - Arra lehet a tábor - gondolta Sean. Még mindig hason maradva, leopárdkúszással mozgott, szélesen elkerülve az új rszemet, aki valószín leg még friss és éber volt. A küls övezeten belül felkuporodott, guggolási magasságig emelkedett, és mélyen meghajolva gyorsan mozgott el re. A tábort egy hegy tövében lev földhajlásban találta meg, valószín leg ideiglenes táborhely volt, nem voltak sem kunyhók, sem fedezékek, csak két leégett kis tábort z. Tizenegy embert látott, akik a t z körül feküdtek, mindannyian takaróba burkolózva, afrikai módon a takaróval a fejüket is bebugyolálva. Öten-hatan lehettek rségben, egy kisebb banda. Automata fegyvereik nem voltak, így Sean és emberei elbánhattak volna velük. Sean valamennyi embere változatlanul magával hordta a zongorahúrból készült sikló hurkot és Matatu a nyúzó kését is, ami rendkívül éles volt, fél szélességig lefenve. A táborban senki sem ébredt volna fel. Sean sajnálkozva megrázta a fejét, meg volt róla gy z dve, hogy ezek vagy reguláris Frelimo harcosok, vagy Renamo-gerillák. Akármelyikhez tartoztak is, nem állt velük szemben. Ameddig nem avatkoznak bele elefántvadászatukba, nincs velük semmi dolga. Sean visszatért oda, ahol Job várakozott a küls övezetben. - Tizenegyen vannak a t znél - közölte Sean halkan. - Két újabb rszemet is találtam - er sítette meg Job. - Frelimo? - Ki tudja - vont vállat Job, Sean megérintette Job karját, visszakúsztak, halló távolságon túlra a tábortól, hogy nyugodtabban tudjanak beszélni egymással. - Mit gondolsz, Job? - Egy kis csoport nem sokat jelent. Megkerülhetjük ket. - Lehet, hogy egy nagyobb egység el retolt rsége - sugalmazta Sean. - Nem valami válogatott csapat - morogta Job megvet en. - Dohányoznak az rszolgálaton, alusznak a tábort z mellett, ezek nem igazi katonák, olyanok, mint a turisták. Sean mosolygott a gúnyolódáson. Tudta, hogy Job. értékelése sokkal inkább angolszász, mint afrikai. Ha egyszer ilyennek látta a dolgot, nagyon körülményes volt t err l lebeszélni. - Tovább akarsz menni? – kérdezte. - Félmillióért? - suttogta Job. - Egészen biztos lehetsz benne, hogy folytatni akarom! Claudia félt. Az afrikai éjszaka rejtelmekkel, bizonytalansággal és fenyegetéssel volt terhes. A várakozás feler sítette érzéseit és félelmeit. Szeretett volna kinyúlni Seanért, hozzátapadni és szégyellte magát gyengeségéért. Sean Riccardónak suttogott valamit, s a lány közelebb húzódott, hogy hallja. Karja érintette Sean meztelen karját, de úgy t nt, hogy a férfi nem veszi észre, ezért otthagyta a karját, mert ez biztonságérzettel töltötte el és megnyugtatta. - Egy kis csoport fegyveres táborozik el ttünk magyarázta a helyzetet Sean -, nem több, mint húsz f . Nem tudjuk, kik lehetnek, megkerülhetjük ket, és folytathatjuk az utunkat, vagy visszafordulhatunk. Önt l függ, F nök. - Az elefántot akarom!
- Valószín leg ez az utolsó lehet ség arra, hogy visszavonulhatunk - figyelmeztette Sean. - Csak az idejét fecsérli -- válaszolta Riccardo. Claudiát megzavarta apja elhatározása. A visszafordulás drámai döntést jelentett volna, ugyanakkor Afrika els valódi benyomásai zavaróan hatottak rá. Amint újra megindult a menet és elfoglalta helyét Sean mögött, felfogta, hogy ez volt az els eset életében, amikor az emberi civilizáció díszletei, kelepcéi és támaszfalai mögé került, az els eset, amikor a rend rség védelme megsz nt, nem fordulhat a törvény és az igazságszolgáltatás kegyelméért. Ugyanolyan sebezhet volt, mint amikor egy antilop áll a leopárddal szemben, vagy mintha egy olyan erd ben volna, amely tele van rablókkal. Meggyorsította lépteit, felzárkózott Sean mögé és meglepetten rájött, hogy valamilyen bizarr módon sokkal elevenebb és tudatosabb, mint eddig bármikor. Életében el ször volt a létezés legalsó létrafokán, a túlélés szintjén. Ez újdonság volt számára, túláradó, szenzációs érzés. Boldog volt, hogy az édesapja nem a visszafordulás mellett határozott. Claudia már régen elvesztette tájékozódási képességét, Sean pedig el re meg nem jósolhatóan vezetett. A vadonon keresztül hol megfordultak, hol elcsavarodtak, egyszer felgyorsultak, máskor pedig lopva el rekúsztak, óvatosan lépegetve egyszer, máskor megdermedve abszolút csendben. Megfigyelte, hogy Sean néhány percenként felnéz az éjszakai égre, s arra gondolt, biztosan a csillagok után tájékozódik, de számára annyira kuszák voltak, s úgy megzavarták spirális vonalaik, ragyogásuk és mez ik, mint egy idegen város fényei. Aztán, egy id múlva rájött, hogy nem is fordultak meg, nem is álltak meg hosszú id re, hanem egyenes vonalban haladnak. Nyilvánvaló, hogy pillanatnyilag már nem voltak veszélyben. Amint az izgalom elmúlt, érezni kezdte lábai súlyát, és a fáradtságot a hátában. A lapockái között lev zsák súlya megnégyszerez dött. Ránézett az órája világító számlapjára és az azt mutatta, hogy már majdnem öt órája úton vannak; mióta kikerülték a rejtett tábort. - Mikor fogunk végre pihenni? - tette fel magának kíváncsian a kérdést, ugyanakkor büszke volt, hogy közel van Seanhoz, nem marad le t le egy lépéssel sem. Mintha egy jégszekrény ajtaja nyílt volna ki el ttük, a h mérséklet leesett, és amikor egy másik irtáson vágtak át, a hosszú f szálakról a hajnali harmat átáztatta a nadrágszárát, csizmájuk cuppogott. Didergett, el ször érezte magát kényelmetlenül. - Mikor fogunk már pihenni? - nézett Sean hátára, neheztelve a férfire. De csak folytatták a menetelést, s a lány úgy érezte, hogy készakarva próbálja megalázni t, összetörni, arra akarja kényszeríteni, hogy kegyelemért esedezzen. - Megmutatom én neked! - Nem lassította a lépteit, akkor sem, amikor hátranyúlt és kiemelte Gortex sízubbonyát a hátizsák tetejér l. Most már igazán hideg volt, a jég recsegett a talpuk alatt, a lába egészen elgémberedett, de változatlanul tartotta a helyét a sorban, aztán egyszer csak észrevette, hogy már minden egyes hajszálat élesen lát maga el tt Sean nyakán. - Hajnal! Ügy éreztem, már sohasem lesz hajnal. - És amint ezt végiggondolta, Sean végre megállt, pedig el rehúzódott a férfi mellé, a lábában lev idegek pedig ugráltak és remegtek a fáradtságtól. - Bocsánat, F nök - szólt Sean, amint elhaladt a lány mellett. - Egy kissé er ltetnem kellett a menetet. Szükség volt rá, hogy még világosság el tt eltávolodjunk attól a bandától. Hogy érzi magát, hogy viselte el? - Nincs semmi baj - mormogta Riccardo, de a hajnali szürkeségben arca sápadtnak és elkínzottnak látszott. Az apja ugyanannyit kínlódhatott, mint maga, de remélte, hogy nem néz ki annyira megviseltnek. Apja elment, hogy helyet keressen, ahol leülhet, s mereven leroskadt. Sean ránézett Claudiára, aki még mindig ott állt mellette. Egyikük sem szólalt meg, de a férfi ajkain halvány, rejtélyes mosoly látszott.
- Ne kérdezd t lem, hogyan érzem magam - gondolta -, úgysem mondanám meg az igazat. Sean könnyedén megbiccentette a fejét. Leereszkedés volt, vagy elismerés, nem volt benne biztos. - Az els és a harmadik nap mindig a legrosszabb - jegyezte meg. - Én egész jól érzem magam - válaszolt a lány -, vidáman tovább tudnám folytatni... - Biztosan - vigyorgott nyíltan a férfi -, de most legjobb lenne, ha utánanézne a papának. Sean egy bögre teát hozott oda, ahol a lány ült az apja mellett, pehelytollal töltött hálózsákjába burkolózva a hajnali hideg ellen. Job meggyújtott egy kis füst nélküli tüzet, amelyet azonnal eloltott, amint a víz felforrt. A tea er s, édes és t zforró volt, soha semmi sem ízlett még ennyire. A teával együtt átnyújtott egy kukoricalisztb l készült kekszet, és egy szelet hideg szarvashúst. Megpróbálta nem rögtön felfalni. - Pár perc múlva továbbmegyünk - figyelmeztette a lányt, és amikor a döbbenetet látta megjelenni a lány szemében, megmagyarázta: - Soha nem alszunk olyan tábort z mellett, ahol f ztünk, mert az idevonzhatja a rossz embereket. Továbbmentek vagy öt mérföldet a reggeli fényben és egy biztonságosnak látszó és jól védhet , magasabban fekv részre helyezkedtek el. Sean megmutatta, hogyan készítsen egy mélyedést a csíp jének és hogyan használja a hátizsákját párnaként. Azonnal elaludt, mintha egy homokzsákkal fejbe verték volna. Nem akarta elhinni, amikor egy perccel kés bb a férfi felrázta álmából. - Négy óra van.-Egy bögrét kapott és ismét egy kukoricakekszet. - Pontosan hat órát aludt egyfolytában, öt perc múlva továbbmegyünk. Gyorsan összetekerte a hálózsákját és belenézett a kis fém kézitükörbe, melyet lopva visszaszerzett, amikor Sean kidobta a csomagjából. - Ó, istenem - suttogta. Az álcázókrém az arcára száradt, az izzadság pedig árkokat rajzolt bele. Olyan vagyok, mint egy férfi, n nek öltözve. Megigazította a haját, végighúzta a fés jét a hajfürtjein, s aztán kend t kötött rá. Kétóránként egy-egy kis pihen vel, egész éjszaka meneteltek. Az elején Claudia ügy érezte, hogy a lábai gipszcsizmában vannak, de kés bb, amikor már a járástól elmúlt a merevség, tartotta magát a kialakult menetoszlopban, anélkül hogy lemaradozott volna, bár Sean lépéseinek üteme ugyanúgy, mint az el z éjszaka, nehezen voltak tarthatók. Hajnalban teát ittak. Claudia rászokott erre az italra. Mindig kávéivó volt, de most, menetelésük közben gyakran elképzelte, hogy már a következ bögre forró teát issza. - Ez az egyetlen dolog, ami képessé tesz a menetelés elviselésére - mondta bizalmasan, félig viccesen apjának. - Azt mondják, hogy azok a fránya britek ezzel a folyadékkal voltak képesek megszerezni birodalmukat - bólintott Riccardo egyetértve, amikor Sean odajött hozzá, a Jobbal és Matatuval folytatott hosszadalmas tanácskozás után. - Csak egy pár órányi menetre vagyunk a nádastól, ahol Tukutelát láttuk a leveg b l. Kifejezetten Claudiára nézett és folytatta. - Szeretnék odaérni, miel tt lepihenünk és aludni térünk, de egyesek egy kissé elveszettnek látszanak - hagyta abba, kihívásként vagy vádként. - Még járnom kell egyet, hogy a reggeli elhelyezkedjen egy kissé a gyomromban - mondta a lány kedvesen, s szerette volna, hogy ne legyen az arcán az álcázókrém. Még a gondolatát is gy lölte annak, hogy akár a legkisebb kedvezményt elfogadja a férfit l. Amint Sean otthagyta ket, apja a bögréjében lev tealeveleket kiöblítve megszólalt. - Bele ne ess, tesoro. Túl nagy falat lenne ez még neked is. Claudia sértetten és szörnyülködve nézett az apjára. - Beleesni, elment a józan eszed, papa? Még a látványát sem bírom elviselni, rá sem tudok nézni kuncogott elégedetten. - Én is ezt gondoltam - vigyorgott az apja.
A lány felugrott, hátára vetette a hátizsákját, túl nagy er bedobással, aztán lekicsinyl en így szólt: El tudok bánni vele és még vagy öt ilyennel, mint , becsukott szemmel, egyik kezemet a hátam mögött tartva, de ennél jobb az ízlésem. - Ez a szerencséd - mormogta az apja olyan halkan, hogy a lány nem lehetett biztos abban, mit is mondott. Aznap, egy kevéssel dél el tt, Matatu egy papirusznáddal ben tt területre irányította ket, amely zöld tavat ölelt körül. Ezt még a repül gépr l figyelhették meg. Egy tál nagyságú nyomhoz vezette ket, amely belemélyedt a talajba, k pedig körülállva szemlélték az óriás lábnyomot. - Nézzék! -- mondta Matatu. - Ez az a hely, ahol Tukutela állt, amikor meghallotta, hogy az indeki jön. Itt is és ott is megfordult, hogy felnézzen az égre és minket kihívjon. - Matatu utánozta az öreg elefántbikát, fejét felfelé tartva az elképzelt szögben, felpúposítva a hátát, kezeit a feje két oldalán mozgatta, mint az elefánt óriási füleit. Egy pillanatig oly valós benyomást keltett bennük a látvány, mintha magát az öreg bikát néznék. Matatu maga volt az öreg elefántbika. Mindannyian nevetni kezdtek. Claudia elfelejtette fáradtságát és megtapsolta az emberkét. - És aztán, mit csinált az elefánt? - kérdezte Sean. Matatu megpördült s a nyomok vonalára mutatott. - Elrohant, teljes sebességgel, nagyon gyorsan és jó messzire. - Rendben van - szólalt meg Sean -, ezzel kétnapi el nyt szerzett velünk szemben, nekünk pedig most aludnunk kell, s ötvenöt órával leszünk lemaradva mögötte, amikor újból nekiindulunk. Tukutela anyja egy száz vadnál nagyobb csordának volt a matriarchája. Utolsó fogamzásképes periódusa ötvenkettedik életévében érkezett el, s amíg ez tartott, a csordának hat bikája mászta meg és szolgálta ki, mind fiatal állatok, mind életer s, és ereje teljében lev hím. Ideális formulája volt ez egy különleges borjú fogamzásának, egy öreg n stény és egy fiatal bika kellett hozzá. Bár nem volt bizonyos, hogy melyik hímnek sikerült a megtermékenyítést sikerrel végrehajtani, az öreg elefánttehén a nagy elefántok génjeit hordozta magában, nagy test , nagy agyarú, természetes intelligenciával megáldott és uralkodásra vágyó állatok voltak az utódok. Ezek a gének tették t a csorda vezet jévé, s ezeket a géneket adta tovább a méhében lev magzatnak. Huszonkét hónapig hordozta magában ezt a magzatot, s abban az évben, amikor a német gyarmatosítók, von Lettow Vorbeck tábornok vezetésével rátámadtak Kelet-Afrikára, 1915ben elhagyta a csordáját egy másik öreg fogamzásképtelen n sténnyel, amely negyven éven keresztül a kíséretéhez tartozott. Mélyen bevette magát valahol a Zambezi folyó déli partján lev mocsaras búvóhelyek egyikébe, és ott, diópálmákkal szegélyezett szigetecskén, amelyet papirusznádasok mérföldjei öveztek, s amely fölött fehér fej halászsasok énekeltek, ott keresett magának szül helyet a fehér homokban. Amikor az ideje eljött, szétterpesztette lábait és leguggolt a nyílt tisztás felett, fülsért üvöltéseket hallatott a szülés közben fájdalmában, s az ormánya a mellére hengeredett. Szemének nem volt könnycsatornája, ezért a könny szabadon ömlött le meredt pofáján, úgyhogy, amikor sírt, a görcsös er feszítést l rángatózott hatalmas, ösztövér teste. A másik öreg n stény ott állt mellette, mint egy bábaasszony, ormányával cirógatva, hatalmas hátát ütögetve és együttérzéssel dörmögve. El ször a borjú feje jelent meg, aztán pihent egy percet, miel tt utolsó heves er feszítéssel sikerült kitolnia a bíborrózsaszín burkot is, s az újszülött lehuppant a földre, elszakítva ezzel a köldökzsinórt. Tukutela azonnal küzdeni kezdett, egyel re még a csillogó nyálkás váladékkal borított hártya által csapdába ejtve, míg az öreg elefánttehén, a vajúdó n stény segít társa, az újszülött felett állt s ormányával óvatosan igyekezett róla a burkot eltávolítani. Aztán az anyja ormányával
óvatosan és szeretettel lábra állította t, s két mells lába közé helyezte újszülöttjét, mély dörömböl morgást hallatva, mely az elefánt elégedettségét volt hivatva kifejezésre juttatni. Tukutela még a születést l nedvesen, puhán és rózsaszínben csillogva, vörösessz ke sz rzettel b ségesen beborítva, majdnem vakon, kis ormányával a fején hátranyúlva, ösztönösen elérte az anyja mellén lev eml ket. Míg életében el ször megízlelte a b séges, krémszer tejet, addig anyja felszedte a magzati burkot, és a méhlepényt szájába tömte, megrágta és lenyelte, egyidej leg az ormányával homokot szórt a földön lev nedves és véres foltokra. Mindhárman, az anya, a másik n stény és Tukutela még vagy két hétig a kis szigeten maradtak, mialatt a kis elefántborjú megtanulta lábait és ormányát használni, a b re kissé megsötétedett, és szemei alkalmazkodtak az éles afrikai napfényhez. Aztán, amikor úgy találta, hogy utódja már elég er s, magával vitte a csordát megkeresend , az ormányával maga el tt tolva, a nehezen járható szakaszokon és emelked kön átemelve. A száz elefánt étkezésének fülsiketít lármája már messzir l hallható volt, az ágak lépésének és törésének zörgésével, a borjak játékának röfögésszer hangjaival együtt. Tukutela anyja már messzir l trombitálva jelezte visszatérésüket és a csorda üdvözlésükre sietve rohant eléjük. Felfedezve az új jövevényt, körülvették a kis elefántborjat, ormányukkal tapogatták, beszívták illatát, hogy jól megjegyezzék, s a kés bbiekben felismerjék. Tukutela, akit anyja változatlanul két mells lába között vigyázott, a körülötte tolongó nagy testekt l elborítva, a félelemt l apró kis bébi-zajokat hallatott, de az anyja betakarta t az ormányával, s megnyugtatásképpen felmordult. Inkább órák, mint napok múltán kimerészkedett az anyja véd szárnyai alól, hogy csatlakozzék a többi borjúhoz, és hogy megkezdje a felnövekv k közötti hierarchián belül a saját helyének a megteremtését. A csorda szoros köt dés csoport volt, szinte valamennyien vértestvérek, rokonok, számíthattak egymás segítségére, úgyhogy a fiatalok tanítása és fegyelemre szoktatása is közös gond volt. A borjakat mindig a csorda közepén tartották és bolondos játszadozásukat szigorúan felügyelte egy id sebb, medd borjú, aki valamiféle önkéntesen vállalt nevel n szerepét töltötte be közöttük. A fiatalok gondozása és védelme hathatós volt, ugyanakkor a csorda törvényeinek áthágását azonnali büntetés követte: egy letört faággal a lázadó hátát vagy farát ügyesen s élvezettel elnáspángolták. A megfélemlített borjú sikított és azonnal engedelmeskedett. Tukutela megtanulta helyét minden szituációban: amikor a csorda közepén pihent és evés közben, az anyja két els lába között, menet közben vagy veszély és menekülés esetén. Megtanulta, mit kell azonnal tennie veszélyjelzés esetén, megtanulta, hogyan ismerje fel a veszélyjelzést, még akkor is, ha a csorda túlsó, távoli végén lev állat adja a jelzést. Az azonnali csendre int jelzés, a csorda el z , jókedv zajongását nyomban megszüntette. Az elefántok magatartásának egyik titokzatos, hátborzongató jelensége ez. Tukutela fejl dése párhuzamos volt az emberi lények fejl désével. A csecsem és korai gyermekkor két esztendeig tartott, mialatt elhullatta kis tejagyarait, amelyekkel született, a serdül korba akkor lépett be, amikor valódi agyarai kifejl dtek, kiemelkedtek az ajkaiból. Kezdetben ezeket finom, lágy zománc fedte, de amint elválasztották és agyarait használta evés közben és az egyenrangúakkal vívott látszatküzdelemben, elkopott és kit nt alóla az igazi elefántcsont. Az elefánt agyarai tovább n ttek hosszukban és átmér jükben, végig egész élete folyamán, még egészen id s korában is. De a gének, amelyek különleges fejl désüket irányították, az anyától eredtek, a többi öröklött tulajdonsággal együtt, az óriási er vel, a hatalmas termettel és a természetes értelemmel. Hároméves korában Tukutela megtanulta, hogyan kell viselkednie veszedelem esetén, hogyan kell engedelmeskednie másoknak. Játéka duhaj volt, sok-sok füllobogtatással és
fenyeget zéssel, tolakodással és lökdös déssel, amely továbbfejlesztette rendkívüli, robusztus alakját. Amint az anyja elválasztotta, a vele való tör dés már kevésbé volt intenzív, több szabadságot kapott, s szabadabban mozgott, de változatlanul az anyja indulatos, ádáz véd szárnyai alá menekült az els fenyegetettség esetén; meneteléskor a helye az anyja mellett volt, a menet elején, úgyhogy nagyon fiatalon megismerte a csorda uralma alatt álló területet. Hatalmas terület volt ez, amely északon a Nyaszató partjától délen a Chimanimani-hegység es erdejéig, nyugaton a mély hegyszorosokig tartott, ahol a Zambezi folyó tört utat magának a sz k sziklák között, állandó, robbanásszer harsogással és keleten ötszáz mérföldre, ahol szintén ez a hatalmas folyó terült szét árterületén és a tengermelléki ingoványokon, míg el nem érte az Indiai-óceán tengeröbleibe öml torkolatait. Megismerte a hegyi átjárókat, és az si elefánt-utakat, megismerte a ligeteket, ahol a zamatos gyümölcsök n ttek, s azokat az évszakokat, amikor ezek a gyümölcsök éretté váltak. Anyja elvezette t a kiégett szavannába, ahol a friss, zsenge hajtások éppen keresztültörtek a hamurétegen, és a sónyaló helyeket, ahová az elefántok évezredeken keresztül ellátogatnak, hogy az ásványi anyagokban gazdag földb l kivájják agyaraikkal a darabokat és olyan élvezettel fogyasszák, mint ahogyan a gyermekek a fagylaltot nyalogatják. Az évszázadok folyamán az afrikai földb l az elefántok hatalmas gödröket ástak, így biztosítva az ásványi sók iránti igényeik kielégítését. A csorda a Mavuradonha hegységben járt, délen, amikor a msasaerd k új leveleket hajtottak és a fák nedvei megindultak; a Mlanje-hegy s r es erd ségeiben tartózkodtak, amikor a többi szabad területet kiégette a hosszú afrikai szárazság. Mindig az öreg tehenek vezették ket a vízhez, hiszen a csorda teljesen ett l az értékes folyadéktól függött. Mindennap inniuk kellett, ellenkez esetben szörny megpróbáltatásoknak tették ki magukat; b séges mennyiséget kellett elfogyasztaniuk, hogy fenntartsák hatalmas testüket, hogy tisztán tartsák b rüket és élvezzék a dagonyázás gyönyör ségét. A vízterület fontos gyülekez helyet jelentett a csorda számára, olyan helyet, ahol a kapcsolatok meger södtek közöttük, ahol viselkedési szokásaik rituáléja kialakult, s t még a nemzés is rendszerint a vízben történt, s amikor a tehenek megkeresték a szülésre megfelel helyet, az is majdnem mindig vízhez közeli volt. Néha elégséges volt a vízmennyiség, a nagy afrikai zöld folyókban, a hegyeken, amelyekre állandóan esett a szitáló, permetez es , és a vízzel elárasztott széles mocsaras területeken, ahol hasmélységig gázoltak a papirusznádasokon keresztül, hogy elérjék a szigeteket. Máskor mélyen be kellett ásni a száraz folyómederbe, hogy vizet találjanak, vagy hosszú ideig türelmesen kellett várniuk sorukra, hogy belelógassák ormányukat a titkos források mélységeibe és kiszívjanak bel le egy nyeletnyi keser , tisztátalan vizet. Az elefántcsorda vándorlásainak körzete nagy kiterjedés volt és az emberi lényekkel ritkán találkoztak. Valahol messzire nagy háború folyt és ez a legtöbb fehér embert felszívta. Azok az emberek, akikkel találkoztak - általában félmeztelen primitív bennszülöttek voltak elmenekültek el lük. Tukutela mégis korán megismerte azt a félelmes, különleges légkört, amely ezeket a különös, sz rtelén, majomszer lényeket körülveszi. Ötéves korában már felismerte különös, jellemz , fanyar szagukat a könny esti szell ben, már több mérföld távolságról is, s még leghalványabb illatuk is nyugtalansággal töltötte el nemcsak t, de az egész csordát is. Mégis, Tukutela már tizenegy éves volt, amikor az els emlékezetes találkozására került sor az emberi lényekkel. Egyik éjszaka, mikor a Zambezi folyó déli partja mentén vonultak, anyja hirtelen megállt a csorda élén, felemelte fejét és ormányát teljes hosszában a feje fölé tartva beleszagolt a leveg be. Tukutela utánozta t és megérezte a kínos illatot. Befújta ezt a szagot az orrából a szájába, s a nyál kicsordult az alsó ajkáról. A csorda többi tagja körülöttük
csoportosult, s szinte rögtön ugyanazt az éhséget érezték. Mindeddig egyikük sem érezte meg a cukornád illatát. Az öreg matriárka a szél irányába vezette ket, s egy pár mérföld távolságra elérték a folyópart egy újonnan kiirtott és öntözött területét, amely cukornáddal volt beültetve. A hosszú, kard alakú levelek csillogtak a holdfényben, s az illat aromája élénk volt, édes és ellenállhatatlan. A csorda belerohant az ültetvénybe, falánk szenvedéllyel kitépte és felfalta a veteményeket. A rombolás óriási volt, s azonközben a csordát emberek vették körül, kiabálva, világítva és dobokat verve, fémdobozokat ütögetve. Félelem és pokoli lárma ölelte körül ket, amikor a csorda kitört az ültetvényr l, ahonnan az éjszakában ijeszt hangok és a fegyverek ragyogó torkolattüzei jelentek meg. Ez volt az els eset, hogy Tukutela érezte meg az égett cordit, a füst nélküli l por illatát. Mindig visszaidézte és összekapcsolta ezt azoknak az elefántoknak az üvöltésével, akik halálos sebeket kaptak. A csorda el ször rohant, aztán lassabban, hosszú léptekkel haladt; ez megfelelt a lovak rövid vágtája sebességének. Reggelre egy fiatal tehén, amelyik els borját hordozta a hasában, nem tudott tovább lépést tartani a csordával, lerogyott a mells térdeire, élénkvörös vér csordult ki megl tt lágyékából. A matriárka megállt, visszafordult, hogy segítségére siessen, hívta t és bátorította, de a tehén nem tudott felemelkedni és a matriárka odament melléje. Agyarait és ormányát felemelte és lábra állította az elesett állatot, és megkísérelte elvezetni. De mindez hiába volt, a haldokló állat visszahanyatlott, lefeküdt, lábai összecsuklottak, s a bel le folyó vér illata megzavarta a csordát, körülötte toporogtak, ormányaikat lengették és füleikkel legyeztek. A csorda egyik bikája kétségbeesetten próbálta feléleszteni az elesett tehenet, s egy jelképes közösülési kísérletet hajtott végre, felmászva a tehénre, de annak artériájából vér lövellt ki a seben keresztül, s nagy nyöszörgéssel az oldalára fordult. A legtöbb állattól eltér en, az elefántok felismerik a halált, különösen akkor, ha erre a saját csoportjukban kerül sor, s még az éretlen Tukutelára is nagy hatást gyakorolt a tehén halálát követ melankólia. A csorda egyes tagjai megközelítették és megérintették a tetemet ormányukkal, mintegy búcsúzásképpen, miel tt eltávoztak volna a szürke, tövises cserjébe. A matriárka ott maradt, míg a többiek eltávoztak, csak Tukutela maradt ott vele együtt. Figyelte az anyját, amint megkezdte a környez ágak tördelését és felhalmozását a halott tehén tetemére. Csak amikor már befejezte a halott tehén tetemének elrejtését a felhalmozott, nagy tömeg növényzet alatt, akkor elégedett meg. A halott tehén még el nem választott borja ott maradt az elhullott anya teteme mellett, és most a matriárka elhessegette a borjút, maga el tt tolva, amint követte a csordát. A borjú kétszer is megpróbált visszafordulni oda, ahol az anyja feküdt, de a matriárka megakadályozta, visszafordította az ormányával és el retolta. Ett l a helyt l egy mérföldre várakozott a csorda többi tagja egy kis, sárga törzs cserjésben. A fiatalabb borjak szoptak, s a matriárka az árva borjút oda tolta, ahol egy már majdnem elválasztott borjú csak ímmel-ámmal szopott. Odatolta az árva borjút az idegen tehén mells lábai közé és a kis állat ösztönösen átnyújtotta ormányát a feje fölött és felnyúlt a tehén csöcse felé. A tehén nem tiltakozott, egykedv en elfogadta a mostohaanyai szerepet. A matriárka ott maradt állva a pár mellett, dörmögve bátorítva ket, s amikor elindította a csordát, az árva borjút a tehén mells lábai közé helyezte. Úgy t nt, hogy ett l az id t l kezdve a csorda mind gyakrabban találkozott fegyvert hordozó emberekkel, minden évadban, különösen tenyészid ben, amikor a bikák együtt voltak a csordával. A feln tt bikák elég laza kapcsolatot tartottak a tenyészid ben lev csordával. A fiatal állatok zajos és lármás magatartását idegesít nek találták, az élelemért való küzdelmet bosszantónak. Ha valamelyik bika egy magas, tövises galagonyafáról lerázza a fels ágakon
fürtökben lógó, érett termést, egy tucat taknyos rögtön odarohan és falánkan felzabálja, vagy ha egy msasafát meghajlít, hogy hozzájusson a fiatal levelekhez, fejét nekinyomva az egyméteres átmér j keményfa törzsének, hogy azt kettéroppantsa, az olyan zajjal jár, mint egy ágyúlövés, négy-öt fiatal falánk tehén rögtön ott terem, elébe tolakszik, miel tt még megízlelhetné a zamatos, nedvdús, rózsaszín leveleket. Így a bikák eltávolodnak a csordától, egyesével vagy a legények három-négy f s csoportjával. Lehetséges, hogy ösztönösen rájöttek arra, hogy egy csorda sokkal inkább magára vonja a vadászok figyelmét, s k nagyobb biztonságban vannak, ha távol tartják magukat a csordától. Néha csak néhány mérföldre vannak a csordától, néha harmincnegyvenmérföldnyire, de úgy t nik, mindig tudatában vannak, hol tartózkodik a csorda, s visszatérnek, amikor a tehenek fogamzásának ideje elérkezik. Amikor a bikák együtt voltak a csordával, akkor fordult el leginkább, hogy a fegyverek megszólaltak, s a megsebzett állatok üvölteni kezdtek, hanyatt-homlok rohantak. Amikor Tukutela még serdül volt, úgy tízéves kora el tt, hat nagy bika volt rendszeresen együtt a csordával, óriási agyarakkal megáldva, de a következ években, amikor már éretté vált, ezek fokozatosan elt ntek. Minden száraz évszakban eggyel több esett el a fegyverek tüze nyomán, s csak a közepes bikák, vagy azok, amelyeknek az agyara megsérült, vagy kopott volt, azok maradtak meg. Erre az id Tukutela rendkívül nagytermet fiatal bikává fejl dött, agyarai szépen n ttek, tiszta, fehér szín ek és hegyes formájúak voltak, ígéretesnek mutatkoztak, már el revetették azt a nagyságot, amelyet majd egy napon elérnek. Ahogy n tt, úgy fogyatkozott az anyja, úgy hanyatlott az ereje. Csontjainak vonalai lassan kirajzolódtak az összegy r dött, ráncos b r alatt, egyre inkább ösztövér, csontvázszer figurává alakult. Hatodik és utolsó rl foga már töredezett és félig lekopott, nagy nehézségekkel evett, és a lassú éhezés kora elérkezett. Elhagyta a csorda élén viselt vezet helyét, átadta azt egy fiatalabb, jól megtermett n sténynek és hátrább húzódott. A nagyobb emelked kön, amerre az elefántút húzódott, a hegyeken való átkelésnél, Tukutela várakozott az anyjára a hegygerinceknél, morogva tovább tologatva, a nehezebb szakaszokon átsegítve, s éjszaka odament mellé, mint valamikor kiskorában. Száraz évszak következett, amikor a vízgy jt helyek csak félig teltek meg. Az elefántcsordák, az orrszarvúak és a bivalyok ragadós, fekete sárrá verték fel a vízhez vezet utakat, egyes helyeken ez az elefántok hasáig ért, s ez volt az a hely, ahol a matriárka megakadt s nem tudott tovább menekülni. Megpróbált kimászni, feltápászkodni, de oldalára d lt és a sár magába szívta, csak a feje látszott ki bel le. Két napig küszködött. Tukutela megpróbált segíteni rajta, de még az hatalmas ereje sem volt elég ehhez. A sár keményen tartotta, s nem volt alatta semmi, amire a lábai támaszkodhattak volna, hogy kiemelkedhessek. Az öreg tehén küzdelme mind er tlenebbé vált, vad üvöltései egyre halkabbak lettek, míg teljesen mozdulatlanná és csendessé nem lett, nehéz légzését l eltekintve. Még két napot tartott a matriárka küzdelme, s Tukutela mindvégig mellette volt. A csorda már rég elment, de ott maradt vele. Semmi jelét nem adta, hogy az életb l a halál állapotába távozik, csak annyi történt, hogy nehéz légzése abbamaradt, de Tukutela azon nyomban észrevette, felemelte ormányát, s mérhetetlen fájdalmával, anyja halálát világgá kürtölte egy olyan kiáltással, amely a vízi szárnyasokat a folyó medréb l hangos szárnycsapásokkal emelked felh vé riasztotta. Az erd szélér l letépdeste a dús level ágakat, odahurcolta a folyómederhez és befedte vele anyjának sárral borított tetemét, óriási zöld ravatalt építve neki. Aztán eltávozott a tágas mez k felé.
Majdnem két évig nem tért vissza a csordához. Ez alatt az id alatt nemileg éretté vált és nem tudott ellenállni a n stények tüzelését l terhes leveg illatának, melyet a szell k feléje hajtottak. Kafu folyó partján talált rá a csordára, ahol a nagy Zambezi folyóval való egyesülés el tt mintegy tíz mérfölddel gyülekeztek. Amint közeledett, a csordából egyesek eléje siettek, s üdvözlésképpen összefonták ormányukat, megérintették egymás homlokát, s megengedték, hogy csatlakozzon a csorda zöméhez. Két tehén volt kész a fogamzásra, s ezek közül az egyik Tukutelához hasonló korban volt. Majd kicsattant, virágzó, kövér volt az es t l rügyez fiatal hajtások legelészését l. Az agyara vékony és nagyon fehér, egyenes és hegyes volt, mint egy köt t , a fülei épek, még nem tépték meg a tüskés ágak. Amint meglátta Tukutelát, párjaként üdvözölve meglebegtette füleit, odajött hozzá és összefonták ormányaikat. Egymással szemben álltak, homlokukat egymásnak dörgölve, majd elengedve egymás ormányát, az ormányuk végével egymást simogatva, könnyedén végigcirógatva egymás testét, mindaddig, amíg fejük a másik állat hátsó feléhez nem került. Az elefánt ormányának a vége olyan érzékeny és olyan ügyes, mint egy emberi kéz és Tukutela saját két hátsó lába között hátranyúlt és a n stény vaginájának nyílását kutatta az ormánya végével. A n stény egyik oldalról a másikra d lt, majd egész testével hintázott, amellyel különleges élvezetének adta jelét. Amikor a hím ügyesen mesterkedett, a n stény heves nemi vágyában váladékot engedett Tukutela ormányára s ez az illat megtöltötte érzékszerveit, fejébe szállt. Pénisze kiemelkedett húsos burkából, s olyan hosszú volt, mint egy ember magassága, s olyan vastag, mint egy emberi láb, a hegye a földet verte a hasa alatt, fekete és rózsaszín foltok váltakoztak rajta, de a b re puha volt és fényes, s a hegye szétnyílt, mint egy trombita szája. Az elefántok ahhoz az állatfajhoz tartoznak, amelyek heréi a testen belüli üregben vannak elhelyezkedve és kívülr l nem is látszanak. Mikor már mindketten teljesen felgerjedtek, Tukutela a n stényt szelíden a folyó partja felé taszigálta, s beterelte a folyó vizébe. A zöld víz beborította ket és növelte élvezetüket, s fenntartotta nagy testüket a vízben, úgyhogy könny nek és mozgékonynak t ntek. Elmerültek, csak ormányuk látszott a víz felszínén játszadoztak egymással, újból a felszínre törtek, mint a vizet kifúvó és a leveg ért felbukó bálnák, vízsz nyeggel vonva be magukat az ormányukból kilövellt vízsugárral, lemosva szürke b rükr l a rátapadt homokot és sarat, míg nem színük újra szénfeketévé vált. Tukutela rámászott a n stényre, két mells lábát hátának két oldalára helyezve. A vízben a tehén könnyedén tartotta t. A tehén vaginája két hátsó lába között távol helyezkedett el, úgyhogy a bika nemi szervének teljes hosszára szükség volt ahhoz, hogy elérje azt. A bika pénisze szinte saját életét élte, ritmusosan lüktetett, rázkódott, csavarodott, amint felfelé hatolva beilleszkedett a n stény nyílásának hajlásába. Csak a nemi szervének egyharmadát volt képes belehelyezni a tehénbe. Egész teste rázkódott, görcsösen rángatózott, s mindkét teremtmény egyszerre trombitáit, s a vizet fehér habbá verték fel gyors mozgásukkal. Három napig volt együtt a csordával, akkor a tehén sárlása befejez dött, s Tukutela nyugtalanná vált. Örökölte anyja túlélési ösztönét, s veszélyt érzett a csordával való együttlétben. A harmadik napon elt nt a szürke, tüskés cserjében. Egyedül ment el, nem vitt magával egyetlen hímet sem társként. Minden évadban, amikor visszatért a hordához, er sebbé vált, agyara hosszabb és vastagabb lett, színe sötétedett, alabástromszín vé vált a növények nedvét l. Esetenként más hímek is versengtek azért, hogy a tehenek szolgálatára legyenek, ilyenkor harcolnia kellett jogainak érvényesítéséért. Eleinte az id sebb és tapasztaltabb bikák el zték, de agyara minden évvel er sebbé, ravaszsága pedig fortélyosabbá vált, mindaddig, amíg csak egyetlen bika sem volt már képes szembeszállni vele, s választotta ki magának a n stényeket. Mindamellett soha nem maradt
tovább három napnál a csordával együtt, mindig egyedül hagyta ott a többieket, és olyan búvóhelyeket keresett fel, amelyeket még az anyja mutatott meg neki annak idején, az emberek számára hozzáférhetetlen ingoványokat, a legs r bb vadonokat, a legmagasabb elefántfüves, buzogányos nádasokat. Mintha érezte volna, hogy azok az óriási elefántagyarak mekkora veszélyt hozhatnak reá. Harmincötödik évében óriási állattá fejl dött, hét tonnát nyomott, vállmagassága majdnem négy méter volt. Agyarai, ha még nem is voltak oly nehezek és akkorák, amekkorák egy napon majd lettek, tökéletesen szimmetrikusak, hosszúak és hegyesek voltak. Miután elhagyta a csordát, abban az évadban, megmagyarázhatatlan idegesség vett rajta er t. Nyugtalanul mozgott, ormányát magasan a leveg be emelve szaglászta a leveg t, s aztán a leveg t befújta a saját szájába. Egyszer-kétszer az égett l por füstjét észlelte, de nagyon halványan, szinte árnyképként, alig hatolt el az az érzés a tudatáig. Ám nem volt képes arra, hogy állandóan mozgásban legyen. Óriási teste mindennap több mint egy tonna élelmet igényelt, füvet, leveleket, gyümölcsöket és a fák kérgét. Néha meg kellett állnia, hogy ehessen. Egyik kora reggel egy combretumerd s r jében állt, a fák kérgét tépdeste. Agyara hegyét használta arra a célra, hogy a fák kérgét megbontsa egy mély hasítással, aztán az ormányával a megbontott fakérget megfogja és fel-feltépve leszakítsa, a megbontott fatörzsön felfelé mintegy ötméteres magasságig, aztán a lehántott kérget összegöngyölítette és felfalta. A foglalatosságára figyelve ellankadt az ébersége. Az elefántnak nem különösebben éles a látása, csak néhány méter távolságról képes megkülönböztetni a mozdulatlan tárgyakat, de a mozgást azonnal észreveszi. Továbbá a szemei a koponyáján eléggé hátul vannak, s ez akadályozza az el reirányuló látásban, míg nagy fülei a periferikus látást és a hátratekintést gátolják. A vadászok a kora reggeli könny szell t felhasználva - elkerülend az elefánt csodálatos szaglását - titokban különös óvatossággal lopakodtak oda, hogy finom hallását ne vehesse igénybe. Általában hátulról közelítik meg az állatot, s látómezejének korlátozottságát használják fel, a vak folton helyezkedve el. Tukutelát két vadász követte, mióta a csordát elhagyta. Most végre sikerült a közelébe férk zniük. A bika oldalát fordította a vadászok felé, készen arra, hogy a következ fához menjen, és felvillantotta hosszú, görbe agyarait. - Kapd el! - mondta az egyik vadász a másiknak, és a spanyol bortermel , a kit n sherryk készít je, felemelte kétcsöv fegyverét, amely gyönyör en vésett és aranyozott volt, hogy megcélozza Tukutela agyát. A füle el tti függ leges hasadékot célozta meg, majd a célgömböt lejjebb vitte annak legalsó pontjáig, ez volt a dobhártya tulajdonképpeni bemeneti nyílása. Aztán innen néhány centivel el bbre helyezte a célgömböt, egy képzeletbeli vonalon az elefánt szeméig. A spanyol sherrykészít nek ez volt az els afrikai szafarija. A Pireneusokban l tt már zergét, muflont és r tvadakat, de a vad afrikai elefánt nem hasonlított ezekhez a félénk állatokhoz, s a spanyol szíve hevesen dobogott, szemüvege pedig bepárásodott az izzadságtól, s a keze reszketett. A hivatásos vadász türelmesen magyarázta, hogyan és hová célozzon, de arra már nem volt képes, hogy a fegyvert szilárdan a célon tudja tartatni a vadásszal, a spanyol légzése pedig minden másodpercben nehezebb és nehezebb lett, s a célzása is mind bizonytalanabbá vált. Ekkor végs kétségbeesésében meghúzta a ravaszt. A lövedék jó 30 centivel balra a szeme fölött érte Tukutelát, mintegy negyven centiméterre az elüls agylebenyt l, de a homlokcsont méhkasszer en kialakult szivacsos anyaga párnaszer en felfogta a lövedék ütését. Az állat hátrafordult, ormányát hátra vetette a feje fölött és egy mély, dörg üvöltést bocsátott ki a torkán.
A spanyol megfordult és rohanni kezdett, Tukutela pedig arccal a mozgás irányába fordult. A hivatásos vadász a kinyújtott ormány alatt állt, felemelte a fegyverét és Tukutela fejére, nyitott szája tövére célzott, a hosszú, görbe agyarak tövében. Az elsüt billenty egy befulladt töltényhüvelyre csapott rá nagy csattanással, s nem l tte ki a lövedéket, Tukutela ormányával rácsapott a vadászra, s mint egy ítélet-végrehajtó bárdja, a férfit beleverte a földbe. A spanyol még mindig rohant, Tukutela pedig utánaeredt, és minden meger ltetés nélkül beérte. Kinyúlt érte az ormányával és átkarolta a derekát. A férfi sikoltozott, Tukutela pedig egyenesen feldobta t a leveg be, vagy tíz méter magasba. A spanyol végig ordítozott, amíg földet nem ért s a leveg el nem fogyott a tüdejéb l. Tukutela elkapta az egyik bokáját, s testét határozott lendülettel odavágta a legközelebbi fa törzséhez, olyan er vel, hogy a férfi bels szervei; a lépe, mája, tüdeje teljesen szétrobbant. Tukutela keresztülrohant az erd n, a tetemet az ormányában tartva odaverte a fatörzsekhez, ismét felemelte és odacsapta a földhöz, amíg az szét nem szakadt, s csak egy láb csonkja maradt bel le, amit az ormányával tartott. Ezt is eldobta, aztán visszament oda, ahol a vadászt hagyta. Ormányának egy csapásával széttörte a kulcscsontját, összetörte mindkét karját és a bordáit, de a vadász még mindig élt és öntudatán volt. Látta, hogy Tukutela visszatér hozzá, lógó ormányával, nagy füleivel legyezve és vér csörgött a sebeib l, összekeveredve a spanyol vérével, amely összemocskolta mellét és mells lábait. A vadász megpróbált odébb kúszni, elvonszolni szétmarcangolt testét. Tukutela ráhelyezte egyik hatalmas lábát a vadász hátának közepére, mintegy odaszögezve t, aztán ormányával egyenként kitépte a végtagjait, lábait, karjait az ízületeknél, a csíp jénél, a vállából, s messzire elhajította ket. Végül az ormányával körültekerte a férfi fejét s azt is kitépte a törzsb l. Aztán mint valami labdával, elkezdett gurigázni a fejjel, a fej fel-felugrált a talajról. Az állat lassan lecsillapodott, de a sebei okozta fájdalom egyre er södött. Tukutela ott állt a tetemek fölött, amelyeket szétmarcangolt, egyik lábáról a másikra nehezedve himbálta magát, torkából morajló hangok törtek fel, el ször a fájdalomtól, aztán a mélabútól, amely a halál miatt lassan eluralkodott rajta. A fájdalom, amelyet a fejében érzett, és a sebekb l a szemébe csurgó vér ellenére, megkezdte a halál utáni rituálét, melyet anyjától tanult sok-sok évvel ezel tt. Az áldozatok testrészeit összegy jtötte, az összezúzott törzseket és a szétszaggatott végtagokat egy rakásba rakta. Felszedte felszerelésüket a földr l, a fegyvereket, a kulacsokat, a fejfed ket és azokat is odarakta a véres csomóra. Aztán elkezdte letépni a lombos faágakat és egy mesterséges zöld dombot teremtett mindebb l. A lövedék okozta sebesülés lassan begyógyult, de nemsokára egyéb sebek egészítették ki a fehér forradást, amely a szeme fölött maradt. Egy nehezékkel ellátott dárda egy halálos mély csapdából felsértette vastag szürke b rét, a vállától a térdéig, s majd belepusztult abba a fert zésbe, amely ezt követte. Nagy fülei beleakadtak a tüskékbe és a horgas ágakba, s a fül szélei cafatossá és kopottá váltak. Harcolt a tehenekért, amikor csatlakozott a hordához és bár egyetlen bika sem tudta t legy zni, agyaraik néha megsértették, megvágták és jeleket ejtettek rajta. Aztán más találkozásai is voltak az emberekkel. Az iszonyatos veszély ellenére, amely ezzel összefüggött, a cukornád édes leve, amelyet valaha megízlelt, szenvedélyévé vált. Tukutela elszánt ültetvényrabló lett. Néha napokig egy ültetvénysáv mellett állt lesben, bátorságot gy jtve. Aztán, amikor már nem volt holdvilág, a legsötétebb éjszakákon, hangtalanul, mint egy macska, nagy párnás lábaival belépett a vetemények közé. Mindent szeretett, a kölest, a kukoricát, a papayát, a yamgyökeret, de legeslegjobban a cukornádat, amelynek képtelen volt ellenállni.
Kezdetben hagyta, hogy elijesszék lángoló fáklyákkal, kiáltozással és dobálással, de aztán megtanulta, hogyan válaszoljon a kiáltásaikra, saját vad ordításával, hogyan támadja meg a tiltott kertek rz it. Egy-egy esetben az elkövetkez tíz esztend ben nyolc embert ölt meg támadásai alkalmával, darabokra tépve testüket, mint egy nagyev , aki a csirke tetemét darabokra tépdesi. Nyugtalanná vált az édes nád utáni sóvárgástól. Míg régebben, az el z támadások alkalmával, száz mérföldeket menekült a megtorlás el l, idén már a következ éjszaka visszatért ugyanarra az ültetvényre. A falusiak üzenetet küldtek a gyarmati kerületi megbízottnak, a Bomának, segítségért könyörögve. A körzeti megbízott elküldte egyik askari emberét 0,404-es puskájával felfegyverezve, azzal a feladattal, hogy várja be Tukutela jövetelét. Az askari rend r volt, s nem volt sem vadász, sem jó céllöv . Elrejt zött egy lukban a veteményes terület közepén, s egészen elégedett volt magában, mert úgy gondolta, hogy az elefánt nem fog visszatérni ezen az éjszakán; ami Tukutelát illeti, olyan híre volt megszokott mozgási területén, hogy közismert ültetvényrabló, aki számos falusit ölt már meg, s aki soha nem tér vissza b nei színhelyére. Az askari arra ébredt mély álmából, a gödör mélyén, hogy Tukutela elfedi fölötte a csillagos eget, s éppen a cukornádszálakat ropogtatja. Az askari felkapta 0,404-esét és egy golyót eresztett Tukutela gyomrába. Nem volt halálos lövés és Tukutela kíméletlenül üldözni kezdte az askarit, végigszimatolva a területet, mindaddig, amíg meg nem találta a szag eredetét, eljutott egészen a gödörig, ahol az ember a félelemt l mozdulatlanná meredve kuporgott. Tukutela ormányával benyúlt a gödörbe, s kiemelte bel le. A seb hosszú hetekig gyógyult, fájdalom gyötörte a zsigereit, és Tukutela gy lölete az emberekkel szemben tovább er södött. Bár Tukutela nem tudta ennek magyarázatát adni, az emberekkel való kontaktusai gyakoribbá váltak. Régi mozgási területe lesz kült; minden évadban több csapás és út vágta át titkos helyeit. Zajos és büdös motoros járm vek zúgtak keresztül a csendes völgyeken. Az óriási erd ket kiirtották és a földeket felszántották. Éjszaka fények égtek és emberi hangok jutottak el hozzá, bárhol is járt. Tukutela világa elt n ben volt. Agyarai állandóan fejl dtek, hosszabbá és vastagabbá n ttek, s hatvanéves korára nagy, sötét oszlopokká váltak. 1976-ban egy újabb embert ölt, egy feketét, aki megpróbálta megvédeni nyomorúságos köles földecskéjét és egy dárdát dobott felé, amelynek hegye a nyakába fúródott, krónikus fert zésgócot, s egy állandóan gennyesed tályogot okozva. Tukutela már hosszú ideje nem kereste a csordát. A sarló tehenek illata már nem ébresztett benne mást, csak valami halvány, elillanó nosztalgiát, a nemzési ösztön leküzdhetetlen ereje már elt nt bel le. A magányosság útját járta az összesz kül vadonokban. Régi vadászterületének néhány körzete még érintetlen maradt, s Tukutela tapasztalataiból okulva vissza-visszatért, felismerte ezeket, s rájött, hogy menedékhelyet jelentenek számára, ahol biztonságban lehet az emberek zaklatásától. Nem tudhatta, hogy ezek a Nemzeti Parkok, amelyeket a törvény véd, de mind több és több id t töltött ezeken a helyeken, évek alatt megtanulta pontos határaikat, s idegenkedett t le, hogy a mögöttük lev veszélyes világba betegye a lábát. Még ezeken a menedékhelyeken is nagyon óvatos volt, a velük szemben érzett gy lölett l és félelemt l befolyásolva mindig készen állt az emberek elleni támadásra, ha rájuk talált, vagy a menekülésre, amint a szell a puskapor szagát, halvány, kesernyés illatát hozta feléje. A menedékhelyek biztonságába vetett bizalma megingott, amikor még ezeken a helyeken is vadászokkal találkozott. Hallotta a t zfegyvereket és érezte a lövedékek csípését, nem téve különbséget a puskalövés zaja és a szigonyt kilöv fegyver között, de amikor megpróbálta, hogy megtalálja és megsemmisítse támadóit, különös letargia vett er t rajta, szörny
gyengeséget érzett vastag, oszlopszer lábaiban, s öntudatlanul a földre roskadt. Emberek félelmet kelt szagára ébredt, akik körülvették; s r és undorító volt ez a szag, s még a tulajdon b rén is érezte, ahol megérintették. Amikor bizonytalanul feltápászkodott és lábra állt, egy különös, kígyószer berendezést talált a nyaka köré felfüggesztve és a krónikusan gennyes góc, amely a lándzsahegy okozta sebb l keletkezett, most az antiszeptikus gyógyszert l égett. Megpróbálta a rádiós nyakörvet eltávolítani, valahogy leszakítani, de az ellenállt még az erejének is, s így vállalkozásának meghiúsulása miatt elkezdte az erd t pusztítani maga körül, darabokra törve a magas fákat, s kitépve a bokrokat. Az emberek, akik látták, hogy milyen pusztítást okoz haragjában, távolról kinevették és egyikük ezt mondta róla: „Tukutela, a haragos". Sok-sok évadot vett igénybe, amíg Tukutelának sikerült letépni a gy lölt nyakörvet a nyakáról, s feldobni egy magas fa legfels ágára. Bár felismerte a menedéket nyújtó parkokat, melyekben idejének legnagyobb részét töltötte, Tukutela nem bírt er t venni a legbens bb ösztönein, az év bizonyos szakaszaiban, s ilyenkor nyugtalan lett. Rátört a vándorösztön, amely sürgette, hogy még egyszer járja végig azokat a hosszú vándorutakat, amelyeket el ször kiskorában anyjával együtt bejárt. A park határaihoz vonzotta valami ellenállhatatlan vágyódás, amely napról napra jobban úrrá lett rajta, bátorságot gy jtve, míg egyszer csak már képtelen volt visszatartani magát, s félve és idegesen, de nagy várakozással útra kelt, keletre tartva, a távoli véd bástyához. Ezen menedékhelyek közül számára a legkedvesebb a Zambezi folyó mocsaras ingoványa volt. Nem ismerte fel, hogy ez volt a szül helye, csak onnan, hogy tudta, a víz itt hidegebbnek t nt és édesebbnek, a legel k gazdagabbnak és a béke érzete er sebb volt benne, mint bárhol másutt a világon. Ezen az évadon átkelt a Chiwewe folyón és keletnek tartott, az ide való visszatérés vágyától hajtva. Már öreg volt, rég elmúlt hetvenéves, és fáradt, ízületei fájtak, ezért túlzottan egyenes testtartással sétált. Régi sebei fájdalmat okoztak, különösen az a lövedék, amely a jobb szeme alatt a porcogós csontban akadt el. Ez kemény, betokosodott daganatot okozott, amelyet id nként - amikor nagy fájdalmat érzett - ormányának hegyével megérintett. Meggyötört, öreg fejét a hatalmas, súlyos agyarak lefelé húzták, s a terhek egyre kevésbé voltak elviselhet k. Ezek az agyarak voltak a régi dics ség egyedüli emlékm vei. Az öreg bika felett már eljárt az id . A hatodik sor zápfogai közül már csak az utolsók és a legnagyobbak maradtak meg, de ezek is elkoptak, s az éhezés id szaka következett be számára. Minden nap egy kissé fáradtabb és gyengébb lett, az elfogyasztott élelem egyre inkább a puhább dolgokra korlátozódott, a könnyebben megrágható füvekre és hajtásokra, de nem tudott ezekb l eleget fogyasztani. Nagy, ösztövér teste egyre soványodott, b re zsákként lógott a térdén és a nyaka körül. Búskomor volt, s ezt ritkán érezte élete folyamán, ugyanaz az érzés kerítette hatalmába, amit akkor érzett, amikor anyja halálát várta a vízgy jt ben. Nem tudta, hogy ez az érzés közeled halálának el érzete. Ügy t nt Tukutelának, hogy amint átlépte a park határát, megkezd dött az üldözése. Érezte, hogy ez sokkal határozottabb és kitartóbb, mint eddig bármikor. Ügy t nt, hogy az erd tele van emberi lényekkel, akik követik, minden fordulónál várnak rá, s ezért nem haladhat egyenesen kelet felé, fürgén ki kellett kerülnie ket, s el kellett térni útirányától, hogy elkerülje a feltételezett és igazi veszélyt, amely körülvette. Mindennek ellenére, amikor hirtelen puskalövések hangzavara tört fel közvetlenül a háta mögött, Tukutela végre egyenesen kelet felé indult, ahelyett hogy visszafordult volna a menedékhelyet jelent park felé. Vagy száz mérföldet, vagy még többet kellett megtennie ahhoz, hogy a valódi zsámbékos, mocsaras terület kezdetét elérje, s az út veszélyes volt, de nem tudott ellenállni ösztönének, amely folyvást el rehajtotta.
Tíz órával kés bb megállt fürödni, inni és enni egy elszigetelt mocsaras területen, még mindig igen messze az igazi ingoványoktól. A mostani csak egy ideiglenes megállóhely volt a régi vándorúton. Nem tartózkodott ezen a helyen csak néhány órát, amikor egy repül gép jelent meg alacsonyan a feje fölött, a leveg t nagy zajjal töltve meg, teljesen meglepve és felidegesítve Tukutelát. Valami meghatározhatatlan módon a repül gépet kapcsolatba hozta azzal a halálos veszedelemmel, amelyet a vadászok megjelenése okozott számára. A repül gép valami visszataszító b zt hagyott maga után a leveg ben, ugyanolyat, mint a vadászok járm vei, melyekkel oly gyakran volt alkalma találkozni, s ebb l már tudta, hogy nem maradhat tovább ezen a helyen, mert a vadászok közelednek. A nagy ingovány volt a menedéke, s arrafelé igyekezett. - Mindaddig nem fog megállni, amíg el nem éri az ingoványt. - Sean Courtney a nyom mellett guggolt. - Rendkívül riadt, s nem is remélhetjük, hogy utolérjük, miel tt céljához ér. - Milyen messze? -- kérdezte Riccardo. Sean felállt, az arcát vizsgálta és csak azután válaszolt. - Nyolcvan-kilencven mérföld, F nök. Csak egy kis séta. Riccardo nem nézett ki valami jól, sötét izzadságfoltok tarkították az ingét, s úgy t nt, tíz évet öregedett az elmúlt négy nap alatt. - Mit csinálunk, ha az öreg csavargó felborítja a tervünket? - tanakodott Sean, aztán elvetette a gondolatot. - Oké, emberek, eszünk, és alszunk itt egyet. Négykor ismét elindulunk. Az ingovány szélére vezette ket, ahol a talaj száraz és szilárd volt. A fáradtság és a h ség elvette az étvágyukat. Nagyobb szükségét érezték a pihenésnek, mint az élelemnek, úgy feküdtek szétszóródva, az árnyékban, mint a hullák. Sean arra ébredt, hogy valami nincs rendben, gyorsan felült, keze már a puskáján nyugodott, s körülnézett. - Claudia - ugrott talpra. Elt nt. Poggyásza t le tíz lépésre feküdt, ahol a lány aludt. Kiáltani akart érte, semmibe véve saját biztonsági szabályait, amelyekre els sorban neki kellett felügyelnie. El rement a biztonsági körzetig és fütyült az rszemnek. Pumula azonnal megjelent. - A donna? - kérdezte sindebele nyelven -, hol van? - Arra ment - mutatott Pumula a folyó felé. - Elengedted? - kérdezte felel sségre vonóan Sean^ - Ügy gondoltam, hogy a bokorba megy - menteget zött Pumula -, hogy könnyítsen magán. Nem tudtam megállítani. Sean már rohant is lefelé a nádashoz vezet vízilóösvényen, amely a legnagyobb és legmélyebb tavat vette körül, s ahonnan a víz csobbanását hallotta. - A süket tyúk, teljesen megbolondítja az embert - mondta magában, ahogy kiért a tó partjára. A tó keresztben vagy száz méter széles volt, mély, zöldes szín és nyugodt. Minden komikus megjelenésük ellenére a vízilovak Afrika legveszedelmesebb állatai. Valószín leg több embert öltek meg, mint a többi vadállat összesen. A vízilóbikák köteked természet ek és agresszívek, a tehenek, fiatal borjaikkal minden provokáció nélkül támadnak és nagyra látott szájukkal, melynek agyaraival a szívós és kemény folyami nádakat könnyedén elmetszik képesek kettéharapni akár egy embert. A krokodil agyafúrt és ügyes gyilkos. Ez a tó kiváló vadászterülete volt mind a krokodiloknak, mind pedig a vízilovaknak és Claudia Monterro derékig benne volt ebben a tóban. Nedves ruhái, inge, zoknijai és bugyijai tisztára mosva, kiterítve feküdtek a tó partján lev nádason, míg Claudia neki háttal állt el rehajolva és a haját szappanozta.
Hátán a b r enyhén lebarnult és makulátlan volt, a bikini fels sávja kivételével, amely egy vékony, világos csíkot hagyott a lapockacsontjain. Lágyéka karcsú volt és kecsesen simult a derékvonalba, gerincoszlopának ízületei halványan átütöttek a két oldalon kidolgozott, atletikus izmok között. - Mi az ördögöt csinál itt? - mordult rá Sean és a lány feléje fordult, kezével még mindig a haját szappanozva, szemét hunyorítva védekezett a lecsurgó szappanlé ellen. - Így szokta meglesni az aranyoskáit? - kérdezte, de a legcsekélyebb kísérletet sem tette, hogy melleit eltakarja. - Maga perverz, lopakodó, csúszómászó és leskel d ? - Emelje csak ki a fenekét onnét, miel tt egy krokodil beleharap. - Makrancoskodása bosszantotta, de még dühében is megfigyelte, hogy a lány mellei felülmúlták várakozását. A hideg vízt l mellbimbói megkeményedve kidomborodtak, szinte feléje döftek. - Ne bámészkodjon! - rivallt rá a lány.-- T njön el innét! - Fejét bedugta a vízbe, aztán ismét felegyenesedett és a szappanlé lefelé csorgott a testén, haja csillogott, és szélesen omlott szét a vállán, mint valami fekete selyemtakaró. - Kifelé, az ördög vigye el, nem fogok leállni vitatkozni magával! - szólt rá keményen. - Majd akkor jövök ki, mikor rendbe hoztam magam és készen leszek. Sean belegázolt a vízbe és elkapta, miel tt a lány kikerülhette volna. Megragadta a kezét bár síkos volt a szappantól, s a part felé vonszolta, mire a lány feléje rúgott és szabad kezével ütötte a férfit, dühösen köpködve a szavakat. - Csirkefogó, gy lölöm magát, hagyjon nekem békét! Egy kézzel irányította a lányt könnyedén kifelé, a másikban változatlanul kétcsöv puskáját tartva. Rövidnadrágjából csörgött a víz és a velskoen csizmája szörcsögött, amint a lányt kifelé vonszolta a vízb l. Lekapta a lány még száradó nedves ingét és odadobta neki. - Öltözzön fel! - Ehhez nincs joga, ezt nem vagyok hajlandó elt rni. Ön egy brutális, durva kez alak... fájdalmat okozott. Fels karját a férfi felé fordította és megmutatta rajta a vörös foltokat, amelyeket a férfi szorítása okozott, a nedves inget a kezében lógatva, a düht l remegve és sápadtan. Különösképpen a köldöke keltette fel a férfi figyelmét. Vádaskodóan tekintett rá lapos rekeszizmai közül, mint egy küklopszi szem, egy tökéletes gödröcske, amely e pillanatban erotikusabb volt, mint az a dús, háromszög alakú, nedves sz rzet, amely köldöke alatt volt. Er szakkal elkapta onnan a szemét, s a lány annyira dühös volt, hogy szinte teljesen elfeledkezett a meztelenségér l. Ügy vélte, hogy a lány dühében rátámadhat és ezért visszalépett. Amint a lány mögé nézett, észrevette, hogy kis háromszög alakú fodrosodás közeledik feléjük szinte észrevétlenül a tó zöld vizén. A fodrosodás csúcsán két fekete dudorodás emelkedett ki, nem voltak nagyobbak, mint két nagy dió, de villámgyorsan közeledtek. Sean megragadta a lány karját, azt, amelyiknek a sérülései miatt panaszkodott, és hátralökte, maga mögé taszítva, a vízt l minél távolabb, olyan er vel, hogy az kezére és a térdére esett a sárban. Sean a 0,577-es Express fegyverével a közeled krokodil két fekete szemgolyója közé célzott. A szemgolyók közötti távolság vagy 20-25 centiméter lehetett, a célgömböt a nagy, vén krokodil szemei közé helyezte. A fegyverdörrenés elképeszt volt a nádas némaságában, a lövedék nyomán óriási szök kút keletkezett a víz felszínén, a kidudorodó szemek közötti ponton becsapódva. A krokodil lassan a hátára fordult, kicsiny agyát a lövés széttépte. Claudia feltápászkodott, átnézett a férfi vállán keresztül, s látta, amint a nagy csúszómászó átfordult a vízben, s a hüll vajsárga hasa felbukkant a víz színén. Az ötméteres állat hosszú farka rángatózott, óriásira tátott szájában a fogait csattogtatta, amint az agyát ért lövést l az idegek görcsbe rándultak. Hosszú agyarai, melyek akkorák voltak, mint egy ember
mutatóujja, kilógtak az állat vigyorgó, pikkelyes ajkaiból. A krokodil teteme lassan a tó mélyébe süllyedt, de a vajsárga szín has még sokáig átütött a zöldes víz mélységeib l. Claudia haragja pillanatokon belül elpárolgott. Rámeredt a tó vizére, önuralmát hirtelen elvesztve dideregni kezdett, vizes haját rázva. - Istenem, nem gondolhattam... milyen szörny séges. - Odahajolt a férfihoz, megviselten és sebezhet én. - Nem tudtam. - Teste h vös volt a tó vizét l, hosszú volt, karcsú és nedves, amint hozzásimult a férfihoz. - Mi történt? - kiáltott Riccardo Monterro a nádas szélér l. - Sean, jól van? Mi történt? Hol van Claudia? Amint meghallotta apja hangját, némi b ntudattal elugrott Sean mell l és els ízben tett kísérletet arra, hogy mellét és ölét elfedje. - Minden rendben van, F nök! - kiáltott vissza. Biztonságban van! Claudia felrántotta nadrágocskáját és siet sen bele akart bújni, egyik lábával a sárban ugrálva, hátat fordított a férfinak, amint felkapta az ingét, s egyik karját az inge ujjába dugta. Amikor visszafordult feléje, már kiheverte idegességét. - Elfogott a félelem - mondta neki. - Nem akartam így magának ugrani. Ne csináljon bel le nagy ügyet, fiatalember. Felhúzta a cipzárt a jeansén és kissé pimaszul felemelte az állat. - Belekapaszkodtam volna akár a szemetesfiúba is, ha kéznél lett volna. - Rendben van, aranyoskám, legközelebb majd hagyom, hogy megharapja magát, ha oroszlán, ha krokodil, bánja az ördög. - Nem lehet panasza - szólt vissza a férfihez a vállán át, amint visszatértek az ösvényen. Jól kileskel dhette magát, s úgy láttam, jól belakott vele, ezredes. - Igaza van. Szép látványt nyújtott, nemigen takarékoskodott. Nem is volt rossz, bár talán egy kicsit csontos -, de egyáltalán nem rossz! Mosolya vigyorgássá virult, amint észrevette, hogy a lány nyaka kivörösödik a méregt l. Riccardo, kétségbeesetten az aggodalomtól, el rerohant az ösvényen, hogy miel bb találkozzanak. Claudiát megragadva, megkönnyebbülten ölelte magához. - Mi történt, tesoro? Jól vagy? - Meg akarta etetni a krokodilust - mondta neki Sean. - Pontosan harminc másodperc múlva elmegyünk innét, ez a lövés tízmérföldes körzetben minden komisz vadállatot felriasztott. - Legalább azt a ronda fekete mocskot sikerült eltüntetnem az arcomról - gondolta magában Claudia, amint az ingoványosból hirtelen elindultak. Nedves ruháit kellemesen h vösnek találta a b rén, s a veszedelmes fürd zés visszaadta az erejét. - Semmi kár nem származott bel le - gondolta -, azon kívül, hogy jól megnézett. Egyébként ez sem okozott már gondot neki. A férfi pillantásait meztelen testén egyáltalán nem találta sért nek, s visszagondolva az esetre, elégtételt érzett, hogy a látvánnyal tantaluszi kínokat okozott a férfinek. - Kínlódj csak, te szerelmes fickó. - Nézte a férfi hátát, amint el tte menetelt. - Ez volt a legjobb, amire valaha is szemet vethettél. Egymérföldnyi menetelés után a ruhái megszáradtak, s ezután már nem volt fölös energiája ide nem ill tevékenységre. Egész létezése arra szorítkozott, hogy egyik lábát felemelje és a másik után rakja. A h ség elviselhetetlen volt, és még elviselhetetlenebbé vált, amikor elérték a Zambezi folyó völgyének meredek lejt jét, s elkezdtek lefelé haladni. A leveg jellege is megváltozott, ezüstösen áramlott a földön, mint a víz, remegett és reszketve csillogott, mint kristálygyöngyök függönye, és megváltoztatta a dolgok formáját és alakját egy bizonyos távolságról, úgyhogy vonaglottak és tekerg ztek, nagyságuk megkett z dött, szörny alakzatokat vettek fel a légtükröz désben vagy elt ntek a forró leveg zuhatagaiban.
Távolabb a leveg kék volt, úgyhogy amikor a lány visszatekintett arra az útra, amelyet a meredek lejt n lefelé tettek meg, világoskéknek, ködösnek és légiesnek t nt mögöttük. Az ég kékje más volt, sötétebb és élénkebb, s a fellegek magasan az égboltozaton látszottak tornyosulni, ólom- és ezüstszín nek t ntek, alsó széleik élesen elkülönültek a földt l és az égboltozattól, tetejük pedig vitorlás hajónak t nt, kivehet volt az orrvitorla, a derékvitorla, a f vitorla, a csúcsvitorla, a sudárvitorla, mind kirajzolódtak a kék mennyboltozaton. A fellegek alatt fekv leveg réteg, csapdába kerülvén a földhöz szorult, s oly s r nek t nt, mint a forró szirup, s ennek óriási súlya alatt vonszolta most magát. Körülöttük a vadonból parányi fekete mopane legyek rajzoltak el és gyülekeztek a szemük és szájuk sarkában, bemásztak az orrlyukaikba, fülükbe és kiszívták testük nedvességét. Ragaszkodásuk önmagában is válogatott kínzást jelentett. Ahogy a hosszú mérföldek elmaradoztak mögöttük, a keskeny völgy megnyílt el ttük és a horizonton kirajzolódott a folyóparti vegetáció sötét vonala, amely a nagy Zambezi folyó pályáját tüntette fel el ttük. Mindig Matatu haladt el ttük, táncolva, mint egy kísértet, a nyomokat követve, amelyeket senki más emberfia nem tudott volna megkülönböztetni rajta kívül, fáradhatatlanul, s a h ségt l sem zavartatva, úgyhogy Seannak id r l id re vissza kellett t rendelnie a rendszeres pihen kre, melyek menetüket megszakították. - Nincs semmi jele a vadnak - jegyezte meg Riccardo, távcs vel vizsgálva az el ttük elterül terepet. - Még annyit sem láttunk, mint egy nyúl, mióta Mozambikba léptünk. Órák óta ez volt az els alkalom, hogy megszólalt és ez a jelenség bátorítóan hatott Seanra. Komolyan aggódni kezdett az ügyfeléért. Éppen ezért most gyorsan reagált. - Ez a vidék valamikor a nagyvadak paradicsoma volt. Én vadásztam itt még akkor, amikor a portugálok még nem vonultak ki innét és a bivalyok tízezres csordákban rohantak errefelé. - Mi történt velük? - A Frelimo ezekkel etette a hadseregét. Még nekem is felajánlották, szerz djek velük a lemészárlásukra, s nem értették, miért utasítom vissza ket, s végül önmaguknak kellett ezt elvégezni. - Hogy csinálták? - Helikopterekkel repültek alacsonyan a csordák felett és legéppuskázták az állatokat. Legalább ötvenezer bivalyt öltek meg három hónap alatt. Egész id alatt fekete volt az ég a kesely kt l, s az ember még húsz mérföldr l is érezhette a gyilkolás illatát. Amikor a bivalyokkal végeztek, más állatokkal folytatták, gnúval és zebrával. - Milyen kegyetlen és barbár föld ez - jegyezte meg Claudia csöndesen. - Elítéli? - kérdezte Sean. - Pedig ezt feketék csinálták, nem fehérek. Tehát nem tettek semmi rosszat. - Ránézett Rolex karórájára. - Ideje elindulnunk, folytatjuk utunkat. Kinyújtotta kezét Riccardónak, hogy segítsen felállni, de az id s férfi elhárította a kezét. Ennek ellenére a menet elindulásakor Sean mellette haladt, s megengedte Claudiának, hogy közvetlenül Matatu mögött menjen, amíg csendesen beszélgetett az apjával, szórakoztatva, hogy fáradtságáról elterelje a figyelmét. Anekdotákat mesélt neki a bozótháború idejéb l. Megmutatta neki a gerillák kiképz táborának helyét, amikor néhány mérföldnyire északra elhaladtak mellette, s leírta a Ballantyne Scouts felderít k támadását a tábor ellen. Riccardót eléggé érdekelte ez a téma ahhoz, hogy kérdéseket tegyen fel. - Ez a China elvtárs - úgy t nik, jó parancsnok volt - jegyezte meg. - Rájött valamikor, hogy mi történt vele elmenekülése után? - Egészen a háború végéig igen tevékeny volt. Kemény egy sütemény. Az emberei a teljes l szerkészletüket magukkal hozták Rhodesiába a hátizsákjukban, és egy T-5-ös harckocsielhárító aknát is, amely több mint 30 kilót nyomott. Úgy szól a történet, hogy China egy ilyen aknát rengeteg izzadsággal és véráldozattal az egyik f útvonalon rakott le, amely a Darwin hegyre vezetett, ahol a mi egyik páncélos
jár rünk rjáratozott rendszeresen. Az történt azonban, hogy a feketék egy buszt béreltek, hogy beutazzanak valami futballmeccsre, s a busz érintette az aknát. Hatvanöten voltak a buszon, és huszonhárman élték túl a robbanást. China rettenetesen feldühödött, hogy az értékes T-5-öse kárba ment, ezért embereivel felkerestette az áldozatok hozzátartozóit és a túlél ket, akik még járni tudtak, és tíz dollár kártérítést követelt t lük, hogy fedezze egy új akna költségeit. Riccarddnak meg kellett állnia, annyira kacagott, hogy kétrét görnyedt a nevetést l és Claudia dühösen feléjük fordult: - Hogyan tudnak ezen nevetni? Ez a legfelháborítóbb történet, amit valaha is hallottam. - Ó, én nem is tudom - válaszolta Sean elfogulatlanul. - Nem hinném, hogy tíz dollár felháborító ár lett volna. Ügy vélem, hogy az öreg China eléggé elnéz volt ebben a kérdésben. Claudia felkapta a fejét, s megnyújtottá lépteit, hogy gyorsan utolérje Matatut, Riccardo pedig még mindig nevetve megkérdezte: - Na és mi lett vele a háború után? Sean megvonta a vállát. - Egy ideig Hararéban volt az új kormánynál, aztán let nt az egyik politikai perben. Lehet, hogy likvidálták, a régi forradalmárokra mindig ferde szemmel néznek, amikor az a rendszer, amelyért harcoltak, uralomra kerül. Senki sem szereti megosztani az ágyát képzett gyilkosokkal, s azokkal, akik a régi uralkodókat letaszították. Sean megállította a menetet besötétedés el tt egy órával teaszünetre és a szerény vacsorára. Amíg Job elkészítette a vacsorát a füst nélküli t zön, Sean félrevonta Matatut és csendesen beszélgettek. A nyomkeres Sean arcát figyelte, amíg az beszélt hozzá, buzgón bólogatott, aztán amint Sean befejezte, Matatu elt nt, visszafelé abban az irányban, amerr l érkeztek. Riccardo kérd en nézett Seanra, amikor az visszatért a többiekhez, s az megmagyarázta: - Visszaküldtem Matatut, hogy ellen rizze, nem követnek-e bennünket. Nyugtalanít az a lövés. Lehet, hogy felhívtam magunkra azok figyelmét, akikkel el z leg találkoztunk, a határ közelében. Riccardo bólintott, aztán megkérdezte: - Nincs egy pár aszpirinja, Sean? Sean felnyitotta a hátizsákja egyik oldalzsebét és három Anadin tablettát vett ki egy üvegcséb l. Fejfájás? - kérdezte, amint odaadta a gyógyszereket Riccardónak, s az bólintott, amikor a tablettákat a szájába tette és leöblítette egy korty forró teával. - A por és a napsütés - magyarázta, de Sean és Claudia vizsgálódva néztek rá, mire Riccardo megsért dött. - Az ördögbe is, ne nézzenek így rám, jól vagyok, nincs nekem semmi bajom. - Persze - értett vele egyet Sean nyájasan. Együnk, s aztán találjunk valami helyet, ahol alhatunk. - Átment a tábort zhez és leguggolt Job mellé. Csöndesen beszélgettek. - Papa - Claudia kissé közelebb lépett apjához és megérintette a karját -, szintén mondd meg, hogy érzed magad! - Ne nyugtalankodj miattam, tesoro. - Megkezd dött, ugye? - Dehogy! - válaszolt az apja túlságosan is gyorsan. - Andrews doktor azt mondta, el fordulhatnak fejfájások. - A napfényt l van. - Nagyon szeretlek, papa - mondta a lány. - Tudom, bébi, én is szeretlek. - Egy óceán és egy hegység? - kérdezte. - A csillagok és a hold - er sítette meg, s átkarolta a lány vállát. Az pedig hozzá simult.
Amint befejezték az étkezést, Job lelocsolta a tábortüzet, Sean pedig felállította ket és újra elindultak. Tukutela nyomát könny volt követni a puha földben; Sean és Job nem igényelte Matatu jelenlétét ebben a pillanatban. Az éjjeli sötétségben mindenképpen meg kellett állniuk. - Holnap délutánra elérjük a mocsarakat - ígérte Sean Riccardónak, mikor kinyújtózkodtak hálózsákjukban. Claudia éberen feküdt, apja miatt nyugtalankodva, s csak jóval kés bb aludt el, mint a többiek. Riccardo halkan horkolva a hátán feküdt, karjait széttárta, mintha keresztre lenne feszítve. Amikor Claudia felemelkedett, egyik karjára könyökölve, hogy a holdfénynél megnézze apját, hallotta, amint Sean nyugodt lélegzése hirtelen megváltozott, érezte, hogy a férfi felriadt az mozgására. A férfi olyan éberen aludt, mint egy macska, ami olykor félelemmel töltötte el a lányt. Végül legy rte apja miatti aggodalmát és a kimerültségt l mély, kábult álomba zuhant. Úgy ébredt, mintha valami távoli helyr l tért volna vissza. - Ébreszt , gyerünk, keljen fel - Sean könnyedén ütögette a lány arcát, mire az eltolta magától a férfi kezét és kissé rozogán felült. - Mi van? - mormogott. - Istenem, hiszen még sötét van! Sean otthagyta t és az apjához ment. - Gyerünk, F nök, ébreszt ! Ember, keljen fel! - Mi az ördög van, mi történt? - Riccardo hangja elmosódottan és kelletlenül hangzott. - Matatu most tért vissza a táborba - mondta Sean csendesen -, követnek bennünket. Claudia jeges fuvallatot érzett a b rén, valami félelmetes rettegés töltötte el. - Követnek? Kik? - Nem tudjuk - válaszolta Sean. - Ugyanaz a társaság, amelyikkel a határon találkoztunk? - kérdezte Riccardo. Hangja még mindig elmosódott volt, zavaros, alig érthet . - Valószín leg - mondotta Sean. - Mit fog csinálni? - kérdezte Claudia, s nagyon zavartnak hatott. - Faképnél hagyjuk ket - mondta Sean -, gyerünk, álljanak csak a hátsó lábukra. Csizmával a lábukon aludtak. Csak össze kellett hajtani a hálózsákjaikat és már készek is voltak az indulásra. - Matatu vezeti majd magukat és eltakarítja a nyomokat - magyarázta Sean. - Job és én hamis nyomot hagyunk magunk után, és eltérítjük ket az eredeti iránytól. Amint világosodik, elszakadunk t lük és csatlakozunk. - Csak nem fognak bennünket egyedül hagyni? - tört ki Claudiából a félelem, de rögtön el is harapta a mondanivalóját. - Nem, nem lesznek egyedül. Matatu, Pumula és Dedan önökkel lesznek - válaszolta Sean a lánynak közömbösen. - Mi lesz az elefánttal? - követelte Riccardo. Hangja határozottabbá vált. - Félbeszakítjuk a vadászatot? Hagyják, hogy az elefánt elt njön el lünk? - Néhány tetves bennszülött, aki pár vacak AK 47-essel van felszerelve? - kuncogott Sean. - Ne legyen nevetséges, F nök. Lerázzuk ket, és újra Tukutela nyomába eredünk, miel tt még észrevenné. Sean és Job mindaddig vártak, amíg Matatu össze nem gy jtötte csoportja tagjait, s el nem indította ket. Mostanra Riccardo és Claudia megtanulták a nyomeltüntetés alapjait és gyorsan követték Matatu utasításait, míg a nyomolvasó elsöpörte és letakarta azokat a nyomokat, amelyeket maguk után hagytak. Amikor már egyedül maradtak, Sean és Job körüljárták a tábort, el re-hátra és körbe mentek, mindaddig, amíg össze nem zavarták a maradék nyomokat, aztán egy egyedüli nyomot alakítottak ki. Sean csak ment el rerohanva. Megpróbálták nem túlságosan nyilvánvalóvá tenni, hogy hamis nyomot fektetnek le maguk után, a szokásos
el vigyázatossági rendszabályokat alkalmazták, amelyek azonban egy jó nyomkeres t nem vezethetnek félre. Sean olyan nyomot hagyott maga után, amilyet egy gyakorlott felderít szokott hagyni üldözés esetén, tehát óránkénti hétmérföldes gyorsasággal haladt és fokozatosan dél felé hajtott végre iránymódosítást. Matatu északnak tartott, a folyó felé, míg Sean ellenkez irányban kísérelte meg eltéríteni üldöz iket. Míg rohant, Sean megpróbált rájönni az üldöz k kilétére - vajon a kormánycsapatokhoz tartozó katonák, vagy lázadók, orvvadászok, vagy csak egyszer en felfegyverzett banditák, akik zsákmányt akarnak ejteni, vagy fosztogatók -, de képtelen volt kitalálni. Mindenesetre Matatu nagyon nyugtalan volt, amikor a táborba visszajött. - Ezek nagyon jók, Bwana - mondta Seannak. Nagyon ügyesen követték az általunk hagyott nyomokat, gyorsan és megfelel alakzatban mozogtak, mint azok a harcosok, akik ismer sök a bokros terepen és oldalbiztosítókat is kiküldtek. - Jól megnézted legalább ket? - kérdezte Sean, és a kis ndorobo megrázta a fejét. - Már sötétedett, s én miel bb vissza akartam érni a táborba, hogy figyelmeztessem magát. Nagyon gyorsan felzárkóztak volna. - Még a legjobb követ k sem tudtak volna utolérni bennünket a sötétben, az éjszaka hátralev részét arra fordíthattuk volna, hogy lerázzuk ket. Furcsa szerepcserére került sor, gondolta Sean fintorogva, amint és Job a sötét cserjében trappoltak. k, a vadászok váltak most üldözöttekké, ugyanolyan könyörtelenül követték ket, mint k tették máskor. El ször arra gondolt, hogy abbahagyja a vadászatot, azután, hogy az elefánt a határ felé közeledett, Riccardo Monterro állapota komoly gondot okozott neki, ugyanígy a Matatu által jelzett jól képzett követ k megjelenése is, akik veszélyesnek látszottak. Mégis gyorsan elutasította a gondolatot, olyan helyen jártak már, ahonnan nem volt visszafordulási lehet ség. - Nem fordulunk vissza - jelentette ki Sean hangosan vigyorogva, amint bevallotta magának, hogy elhatározásának igazi oka a két elefántagyar és a félmillió dollár. Mostanra már nem volt biztos abban, hogy a kett közül mi volt a kényszerít bb ok. Azok az agyarak képzeletében egyre elmosódottabbakká váltak. A régi Afrikát jelképezték, egy igazabb és jobb világot, amely elt n félben volt. Jobban akarta ezeket az agyarakat, mint bármit, eddig az életben, kivéve talán azt a félmillió dollárt, s ismét elvigyorodott. A hajnal els sugarainál tovább folytatták a rohanást egyenesen dél felé, s már vagy húsz mérföldet tettek meg, mióta elváltak a csapat többi tagjától. - Itt az ideje, hogy elt njünk, Job - dörmögött, anélkül hogy a rohanást abbahagyta volna. Nem maradhatott semmi nyom, aminek az alapján az üldöz ik arra következtethettek volna, hogy újból szétválnak. - El ttünk nagyon megfelel a hely. - Job egyetértett. Pontosan Sean lábnyomait követte. - Gyerünk, hajtsuk végre - mondta Sean, amint egy greviafa alacsony ágai alá értek, amikor is Job a földr l felugorva felkapaszkodott az ágra. Sean nem nézett hátra, s nem változtatta meg lépteit. Job átdolgozza magát a grevia s r ágain, míg egy olyan helyet talál majd, ahol földre vetheti magát és így eltüntetheti a nyomokat. Sean rohant még vagy húsz percig, ismét eltérve délnyugati irányban, egy alacsony hegygerinc felé, amely a hajnali világosságban t nt fel el tte. Áthaladt a hegygerinc vonulatán és feltette, hogy az el tte fekv terepen egy kis folyót talál majd a völgyben. Ivott a víz szélénél, s felcsapta a vizet a partra, mintha fürdött volna. Egy nyomkövet azt várhatta, hogy ezt a pontot választja elszakadási pontként, ahonnan vagy folyásirányban, vagy árral szemben haladhatott volna, miel tt átkel a folyón. Valószín leg mindkét irányban jár röket küldtek volna, hogy megtalálják, hol kelt át a túloldalra. Sean lefelé haladt a folyón, megkapaszkodva a folyó felett belógó ágakba, ezzel nyomokat hagyva, hogy meger sítse feltételezésüket. Aztán, a víz elhagyása nélkül visszatért
a kiindulási pontjára, ahol belépett a vízbe, a parton, alaposan megszárította a talpait és a lábát, újra felvette velskoen cip jét, amely eddig a nyakán lógott az összekötözött cip f z kön, és hátrafelé lépdelve megindult visszafelé saját nyomain. Ugyanazokon a lábnyomokon visszatért egészen a hegygerincre, pontosan az eredeti lábnyomokat használva, majd a gerincen azonos módszereket használt, mint Job az elszakadásánál: felkapaszkodott egy lelógó ágba, egészen egy távolabbi pontig kúszva, ahol leereszkedhetett egy k táblára, s onnan nyomait maga után eltüntetve irányt változtatott. - Még Matatu sem lenne képes kibogozni, mi történt - gondolta megelégedve és visszafelé kezdett rohanni, északnak. Két órával kés bb találkoztak Jobbal egy megbeszélt helyen, kés délután pedig egyesültek a f csoporttal, öt mérföldre északra attól a ponttól, ahol eredetileg elváltak egymástól. - Jólesik látni magát, Sean, már kezdtünk nyugtalankodni - mondta Riccardo, kezet nyújtva, s még Claudia is mosolygott, amikor a férfi lehuppant melléje, kijelentve: - Országomat egy bögre teáért! Amíg a teáját szürcsölte, amit Matatu hozott neki, figyelmesen hallgatta a mellette guggoló kis embert, aki izgatott fejhangon magyarázott: - Matatu visszatért ahhoz a táborhelyhez, amit elhagytunk, és megfigyelte, mi történik fordította Sean Riccardónak és Claudiának. - Természetesen nem mert túlságosan közel menni, de látta a bennünket követ csoport beérkezését és megszámolta ket, tizenketten voltak. Alaposan megvizsgálták a tábor környékét és aztán elindultak az általam és Job által hagyott hamis nyomon. - Tehát tiszták vagyunk? - kérdezte Riccardo. - Ügy néz ki - értett egyet Sean -, és ha tartjuk ezt az ütemet, még ma éjjel vagy holnap reggel elérhetjük az ingoványt. - Mi van Tukutelával? - kérdezte Riccardo. - Útvonalából tudjuk, hogy körülbelül hol fogja elérni a mocsaras területet. A partszakaszt átvizsgálva megtalálhatjuk, hol lépett be, de sajnos egy csomó id t vesztettünk, s most gyorsan kell haladnunk, ha csak nem akarjuk megkockáztatni, hogy végképp elt njön el lünk. Késznek érzi rá magát, F nök? - Soha jobban nem voltam - válaszolta Riccardo. - Vezessen csak, ember! Miel tt elindultak volna, Sean gyorsan átvizsgálta hátizsákjaikat; az élelmiszerek nagy részét már elfogyasztották, s ami megmaradt, azt szétosztották. Sean magának és Jobnak vagy öt-öt kilóval több terhet osztott, így Riccardo terhét lecsökkentette tíz kiló alá és Claudia terhe is öt kiló alá fogyott, csak a hálózsákját és saját személyi holmijait kellett vinnie. Mindketten nagyon jól reagáltak a súlycsökkentésre, de Sean ez alkalommal is Riccardo mellett menetelt, hogy bátorítsa és vigyázza. Claudia még mindig meglep en jól bírta a menetet, miatta nem kellett nyugtalankodnia. Kis hátizsákja alatt könnyedén lépkedett. Sean élvezettel nézte hosszú lábainak mozgását és izmos kis fenekét, amely kívánatosán rezgeti szoros jeans nadrágjában. Mogyorót majszoló mókus pofácskáira emlékeztette. A völgy medrében meneteltek, a völgy nyitott volt, s duzzadt törzs baobabfák n ttek benne, kérgük olyan volt, mint a hüll k pikkelyes b re, görbe, hajlott és csupasz ágak n ttek a törzsön, amelyekr l még néhány kés i babhüvely függött. Érthet , miért mondták azt a zuluk, hogy az isten a baobabfákat véletlenül fordítva ültette el a földbe, gyökereikkel felfelé. Távolabb, alacsonyan lógó párafelh látszott, amelyb l következtetni lehetett az ingovány helyére, az iszapos hordalékföld homokos volt, puhán süppedt be a talpuk alatt. - Gondolja csak el, F nök - próbálta Sean Riccardo figyelmét lekötni - valószín leg maga az utolsó ember, aki egy ilyen óriás elefántra a régi klasszikus módszerekkel vadászik, hosszú üldözéssel követve. Ez az, ahogy ezt tenni kell. Nem pedig egy terepjáró Land-Roverrel körözve kifárasztani és aztán a kocsi ablakán kihajolva lepuffantani. Ez az a mód, ahogyan Selous és „Karamajo" Bell és „Samaki" Salmon vadászta az elefántjait.
Látta, hogy Riccardo szemei felcsillannak arra a gondolatra, hogy azokkal a nagy mesterekkel hasonlítják össze, akik még egy más korban éltek, amikor még minden elefánt szabadon l het vadállat volt. „Samaki" Salmon például életében négyezer elefántot üldözött és l tt le. Azokban az id kben még más erkölcsök uralkodtak. Ha valaki ekkora zsákmánnyal büszkélkedik, akkor azt gazembernek és b nöz nek nevezik, de annak idején „Samaki" Salmont nagy tisztelet és megbecsülés övezte. Még Edward walesi herceggel is együtt vadászott, s kliensei közé számította. Sean tudta, hogy Riccardo mohón érdekl dik a régi id k elefántvadászai iránt, úgyhogy igyekezett felnagyítani a régi vadászok sikereit. - Ha úgy akarja, mint „Karamajo" Bell tette, F nök, akkor így kell járnia. Bell egy évben huszonnégy bakancsot ny tt el, minden héten kicserélte a fegyverhordozóit és a teherhordóit, mert nem tudtak vele lépést tartani. - Ez volt az aranykor - nyújtotta meg kissé a lépteit Riccardo. - Nekünk akkor kellett volna élnünk, Sean. Kés n születtünk, nem a nekünk való korban. - Egy igazi vadásznak a lábaival kell megölnie az elefántot. Állandóan járatni kell. Ez az igazi tisztelettudó és ill módja az elefántvadászatnak, s ez az, ahogyan mi most csináljuk, F nök. Élvezzen minden megtett lépést, az öreg Bell lábnyomaiba lép. Sajnálatosképpen Sean bátorítása nem volt tartós hatású, egy óra múlva Riccardo elernyedt, ismét lankadni kezdett és Sean felfedezte, hogy testtartása bizonytalanná vált, megbotlott, s elbukott volna, ha Sean el nem kapja a karját. - Mindannyiunknak szükségünk van egy kis pihenésre, öt perc, és egy bögre tea - vezette t Sean az árnyékba. Amikor Job megjött a teával, Riccardo azt kérdezte motyogva: - Van még néhány aszpirinje a számomra? - Jól van, F nök? - kérdezte és átnyújtotta a kért tablettákat Riccardónak. - Megint ez az istenverte fejfájás, ennyi az egész de nem nézett Sean szemébe. Sean átnézett Claudiára, aki az apja mellett ült, de is kerülte a pillantását. - Maguk ketten tudnak valamit, amit én nem tudok? - kérdezte Sean határozottan. Mindketten fenemód b ntudatosnak látszanak. Nem várt választ, hanem felállt és odament Jobhoz, a t z mellé, ahol az egy friss sutét kukoricalepényt készített esti étkezésként. - Az aszpirint l jobban leszel - mondta Claudia gyöngéden az apjának. - Természetesen az aszpirin egy holtbiztos gyógykúra a rák ellen, akkor, amikor az eléri az agyat - helyeselt, s amikor észrevette leánya kétségbeesett arckifejezését, kitört bel le: Bocsáss meg, nem is tudom, miért mondtam ezt. Az önsajnálat nem az én jellemz stílusom. - Nagyon rossz, Papa? - Elviselem a fejfájást, de ami igazán aggaszt, az a kis kett s látás - ismerte el. - Az ördögbe is, néhány nappal ezel tt még olyan jól éreztem magam, mindez olyan gyorsan történt. - A meger ltetés - mondta Claudia együttérzéssel -, talán ett l érzed magad rosszabbul. Vissza kellene fordulnunk! - Nem! - válaszolta apja megfellebbezhetetlenül. - Ne is beszéljünk err l többé! - A lány csöndes beleegyezéssel bólintott. - Az elöntött ingoványos terület már nincs messze. Talán lesz id nk egy kis pihenésre jegyezte meg. - Nem akarok én pihenni - mondott ellent Riccardo. - Most jöttem rá, hogy milyen kevés id m maradt. Egyetlen pillanatot sem akarok elvesztegetni Sean odajött hozzájuk. - Készen vannak? Mehetünk? Claudia ránézett a karórájára, kevesebb mint fél órát pihentek. Ez túl kevés volt, legszívesebben tiltakozott volna, de az apja talpra állt, s kijelentette: - Kész, mehetünk! - mondta, s a lány látta, hogy még ez a rövid pihen is felfrissítette.
Még csak néhány perce mehettek, amikor Riccardo egész vidáman megszólalt: - Csuda jó illata van azoknak a hamburgereknek, amiket Job sütött. Egészen éhes lettem. - Azok a hamburgerek kukoricalepények kuncogott Sean. - Bocsásson meg, hogy kiábrándítom. - Nem tud maga becsapni engem - kuncogott Riccardo vele együtt -, most is érzem a sült hagyma és a marhahús illatát. - Papa! - nézett hátra Claudia helytelenít élességgel, mire Riccardo zavartan abbahagyta a nevetgélést. - El fordulhatnak hallucinációk - figyelmeztette Andrews doktor Claudiát -, bizonyos dolgokat képzelhet, vagy különféle szagokat érezhet. Nem jósolhatom meg a betegség pontos lefolyását, ez természetes, s a gyors rosszabbodást hosszabb javulási periódusok szakíthatják meg. Jegyezze meg, Claudia, hogy fantáziái nagyon is valóságosnak t nnek számára és a hallucinációkat teljesen világos periódusok követhetik. Ezen az estén Sean nem állt meg tehát f zni. Meg kell próbálkoznunk, hogy ledolgozzuk az elvesztett id t és távolságot - mondotta, s csak hideg kukoricalepényt ettek szárított hússzeletekkel szilánkokra hasadt és sózott, leveg n szárított szarvashúst - menet közben. - Egy nagy hamburger jön sült hagymával és minden egyéb díszítéssel, f nök - mondta Sean némi ingerkedéssel. Claudia metsz pillantást vetett rá, de Riccardo kényelmetlenül nevetett és étvágytalanul fogyasztotta az ételt. Tovább mentek. Már nem találtak semmiféle nyomot, amelyet követhettek volna, ám Sean napnyugta után is folytatta a menetelést. Hosszú, kínosan meger ltet mérföldek maradtak lassan mögöttük, s a ragyogó Dél Csillaga fejük felett világított. Majdnem éjfél volt már, mire megálltak és kiterítették hálózsákjaikat. Sean hagyta ket aludni, amíg a hajnali fény elég er s nem lett ahhoz, hogy láthassák maguk el tt az utat. A táj arculata megváltozott. Az éjszaka folyamán egy olyan területre érkeztek, amelyet a nagy Zambezi folyó uralt. Ez srégi áradásos terület volt, amelyet a folyó vize áradáskor elöntött, amikor az es s évszakban kitört partjai közül. Most minden száraz volt és már fák se igen voltak, csak néhány régen halott mopanefa és egy tüskés akácfa látszott, amelyeket elöntött az áradás, még most is nyújtogatta meztelen és kitekeredett ágait a ködös, kék ég felé, egyedül állva a nyílt mez n, mint valami magányos rszem. Amint kiértek a nyílt térre, a kiszáradt sár darabokra tört a lábuk alatt, s a sárdarabok szélei felkunkorodtak, a mocsári füvek barna szalmává száradtak és kiégtek a forró napon. Amikor a szell rendszertelenül fújni kezdett, érezni lehetett a mocsár, a sár és a rothadó növényzet szagát, anélkül, hogy láthatták volna maguk el tt. Szivárvány csillogott a lapos mez fölött, így a látóhatár nem volt világosan látható, a föld és az ég egymásba olvadt és olyanná vált, mint a víz. Amint visszapillantották, úgy t nt, a fák vonala úgy mozog, mint valami fekete szerpentin a tejszer ég alatt, hullámzó volt és lágyan vibrált a káprázatban, homoktölcsérek keringtek fölötte, forogva és hajladozva, mint baletttáncosok. Künn a tisztáson Sean védtelennek és sebezhet nek érezte magát. Volt valami halvány valószín sége annak, hogy egy Frelimo-jár r erre vet djön a Renamo-banditák üldözése közben és ket annyira észre lehetett venni, mint legyeket egy fehér leped n. Szeretett volna gyorsan elt nni, de amint hátratekintett Riccardóra, tudta, hogy nemsokára ismét pihenniük kell. Sean el tt járva Matatu hirtelen felkiáltott, s ez Sean idegeit is szinte ugrásra késztette, hiszen tudta, hogy ez mit jelent, azonnal el rerohant, megel zve Claudiát, és megállt Matatu mellett. - Rendben van - Matatu vállára csapott, aztán mindketten fél térdre ereszkedtek, s vizsgálni kezdték a földet. - Mi az? - kérdezte Riccardo riadt hangon, de Sean felemelte a fejét és rávigyorgott:
- az, Tukutela. Megtaláltuk a nyomát, pont ott, ahol Matatu megjósolta - s megérintette a hatalmas talp nyomait, amelyek a töredezett sárdarabokból púdert csináltak. A nyom olyannyira világos volt, hogy különbséget tudtak tenni az elefántbika kör alakú mells lába és az oválisabb hátsó lábak között, a különbség azonnal egyértelm volt, s a talpak elején a körmök nyoma is világosan látható volt. - Változatlanul el re tart az áradásos terület felé - közölte Sean, amint tenyerével beárnyékolta a szemét az éles ragyogás ellen, s követte a nyomok irányát. Nem messze el ttük, a horizonton, egy újabb erd sáv húzódott, mint valami ceruzavonal, és ebb l egy keskeny, görbe ujj formájú terület emelkedett ki, mint valami nyíl. - Bizonyos értelemben szerencsések vagyunk jegyezte meg Sean. - Egy pár évvel ezel tt olyan sok bivaly és más vadállat csorda járt errefelé, hogy Tukutela nyomait egy pár óra alatt eltüntették volna patáikkal. Most, hogy a Frelimo-kormány velük látta el a hadsereget, Tukutela mérföldekre az egyetlen él lény. - Milyen messzire lehetünk t le? - Egy kissé már megközelítettük - engedte le kezét Sean a szeme el l és felé fordult -, de nem eléggé, és ha ezek a szemetek itt kapnak minket a nyílt terepen... Szerencsére Tukutela nyomai egyenesen az el ttünk fekv erd felé vezetnek. Ez bizonyos takarást jelenthet a számunkra. - Odamutatott Matatunak, hogy ismét vegye fel az elefánt nyomát. A széles síkság régi hangyabolygödrökkel volt tele, mesterséges agyagdombocskákkal, amelyeket a termeszhangyák települései túrtak a föld felszínére, s közülük néhány akkora volt, mint egy nagy kunyhó. Tukutela nyoma köröttük kanyargott. A növények vonala most már olyan közel volt hozzájuk, hogy az egyes fákat is meg tudták különböztetni. Az ujj formájú kiemelkedés valójában egy természetes töltést képezett az erd szélét l a széles síkságon keresztül, az igazi ingoványos területig. Elefántdió-pálmák, üvegnyakszárú pálmák, alacsony ilalapálmák legyez szer levelekkel, vadfügefákkal váltakozva és a hosszú töltés magas gerincén masszív baobabfák n ttek, elefántszürke kérg törzsekkel. Sean megkönnyebbülve követte az elefántbika nyomait a síkságról a földszoros fái közé. Az elefánt itt megállt, hogy néhány legyez pálma ízes nedvességt l duzzadt gyökerét kiássa, és spongyaszer sárga ürülékhalmokat hagyott maga után. - Az elefánt itt megpihent - magyarázta Matatu, hangját egészen a suttogásig lehalkítva. Már öreg, és könnyen elfárad. Itt megállt aludni, nézze, hogyan csoszogott a homokban, s amikor felébredt, beporozta a testét. Nézze meg, hol szívta fel a homokot az ormányával és szórta a hátára. - Mennyi ideig maradt itt? - kérdezte Sean. Matatu oldalra hajtotta a fejét, hogy kell en megfontolja a kérdést. - Tegnap délután sokáig itt maradt, amíg a nap sütött. Matatu tíz fokkal a nyugati horizont fölé mutatott -, de amikor elindult, lassabban haladt. Most már biztonságosabbnak érzi a helyzetét, hogy közelebb van az ingoványhoz. Felzárkóztunk hozzá. Sean kicsit eltúlozta Matatu értékelését, amikor továbbadta Riccardónak és Claudiának. Biztatni akarta ket. - Már valóban megközelítettük, sokat behoztunk rajta. - Vidámnak és magabiztosnak t nt a hangulata. - Még az is lehetséges, hogy elkapjuk, miel tt még bevenné magát az ingoványba, ha nem vesztegetjük az id t. A nyom már a földszoroson vezetett és az öreg elefántbika nyugodtan evett, el rehaladás közben. Az alacsony hegygerinc tetején haladt, ahol a bokrok a legs r bbek voltak. Közvetlenül el ttük egy másik gigantikus baobabfa állott. A kérge szürke volt, red zött és hasogatott, mint az elefánt b re. Sean most otthagyta Riccardót és visszament eredeti helyére, Matatu mögé. Figyelmeztetni szeretette volna a nyomolvasót, hogy ne haladjon túlságosan gyorsan, de még miel tt
megszólalt volna, egy furcsa, torokhangú kiáltást hallott a háta mögött, s erre hirtelen megfordult. Riccardo arca duzzadt volt és vértolulásos, szeme ragyogott, s úgy t nt, hogy mindjárt kifordul az üregéb l. Sean arra gondolt, hogy Riccardót szélütésféle érte, de látta, hogy el remutat és keze heves érzelmekt l remeg. - Ott van -- szólt rekedten, valami vastag, természetellenes hangon. - Az isten szerelmére, hát nem látja? Sean odafordult, követte kinyújtott kezének irányát. - Mi van ott, ember? Nem nézett hátra és ezért nem is láthatta, hogy Riccardo Pumulához fordult és leemelte válláról Rigby fegyverét, de hallotta a fémes érintkezés zaját, amint a zavart kinyitva egy töltény tárat helyezett a töltény rbe. - F nök, mi az ördögöt m vel? - Megmozdult, hogy visszatartsa, de Riccardo hátranyomta, amire Sean nem volt felkészülve, elvesztette egyensúlyát, s majdnem elbukott. Riccardo el rerohant a csoport élére, ott megállt, s felemelte a fegyverét. - F nök, ne tegye! - ugrott oda Sean, hogy megragadja, de a fegyver eldörrent és csöve felugrott, a F nököt a nehéz fegyver visszarúgása egy lépéssel hátravetette. - Megbolondult? - Sean nem tudta megakadályozni, hogy Riccardo még egy lövést leadjon, s a nehéz lövedék egy nagy darab fehér kérget szakított le a baobabfa törzséb l. A lövés visszhangzóit a síkságon át. - F nök! - Sean elérte, megragadta a fegyvert, és a csövét az ég felé rántotta, amikor harmadjára is tüzelt a Rigbyvel. Seannek végre sikerült kicsavarnia a fegyvert Riccardo kezéb l. - Az isten szerelmére, ember, mi az ördögöt csinál tulajdonképpen? Mindannyiuk füle szinte megsüketült a lövések robajától, és így Sean dühös kitörése csak halkan, tompán hangzott. - Tukutela - harsogta Riccardo. - Nem látja? Miért akadályozott meg? - Arca még mindig vörös volt, s úgy remegett, mint a malárialáztól szenved beteg. Ismét a Rigbyért nyúlt, amelyet Sean megmarkolt, s így nem sikerült t le megkaparintania. - Szedje össze magát! - kiáltott rá haragosan és az üres fegyvert odadobta Jobnak. - Nehogy még egyszer a kezébe kerüljön! - Aztán Riccardóhoz fordult: - Mondja, maga megbolondult? - Vállon ragadta. - Ezeknek a lövéseknek a hangja mérföldekre elhallatszik. - Hagyjon békéh! - viaskodott Riccardo. - Hát nem látja t? Sean kegyetlenül megrázta a férfit - Hagyja abba, ember, maga egy fára l tt. Elvesztette a józan eszét? - Adja vissza a fegyveremet! - könyörgött Riccardo, Sean pedig ismét megrázta a férfit és arccal a baobabfa felé fordította. - Nézzen csak oda, maga eszeveszett! Ez a maga elefántja! - odafordítva megmutatta: Nézze meg alaposan! Claudia el reszaladt és megpróbálta visszatartani Seant: - Hagyja t, nem látja, hogy beteg? - Megbolondult! - jelentette ki Sean és félretolta a lányt. - Idecs dít minden egyes Frelimo vagy Renemo harcost ötvenmérföldes körzetb l, és el z minden elefántot... - Hagyja t békében -- kérte a lány Seant, aki erre elengedte az apját és hátralépett. - Rendben van, aranyoskám, a magáé! Claudia az apjához rohant és átölelte: - Minden rendben van, papa! Minden rendben lesz! Riccardo értetlenül nézett a baobabfa kérgének friss, mély sebeire, amelyekb l nedv szivárgott. - Azt hittem, hogy... - tehetetlenül megcsóválta a fejét. - Miért csináltam ezt? Nem is tudom... Azt hiszem, úgy nézett ki, mint egy elefánt.
- Igen, papa, persze - karolta át a vállát Claudia. - Ne izgasd fel magad! Job és a vadászcsapat csendes volt és gondterhelt. Tanúi voltak ennek a különös eseménynek, amelyet egyikük sem értett. Sean felháborodottan elfordult. Néhány másodpercet vett igénybe, amíg ismét uralkodni tudott magán, aztán azt kérdezte Matatutól: Gondolod, hogy Tukutela elég közel volt ahhoz, hogy hallhassa a lövéseket? - Az ingovány közel van, a talaj lapos és a víz szintén viszi a hangokat. - Matatu megvonta a vállát. - Talán hallotta az elefánt, talán nem, ki tudja? Sean visszanézett, amerr l jöttek. A gerincr l jól lehetett látni a lapos síkságon keresztül a szürke, poros messzeséget. - Job, mi a valószín sége annak, hogy a fegyveresek meghallották? - Rájövünk majd kés bb, de a legkeményebb módon, Sean. Attól függ, milyen közel vannak mögöttünk. Sean megrázta magát, próbált megszabadulni a haragjától, mint a kutya, mikor lerázza magáról a vizet. - Itt megpihenünk. A mambó beteg. F zzünk egy csajka teát, aztán majd elhatározzuk, hogy mit tegyünk - parancsolta. Visszament oda, ahol Claudia még mindig apját tartotta átölelve és Seant nézegette gyanakvóan, testét úgy fordítva, hogy az apját védje t le. - Ne haragudjon, F nök, hogy rángattam - mondta Sean jóindulatúan -, de alaposan rám ijesztett. - Tényleg nem értem - motyogott Riccardo -, meg mertem volna esküdni, hogy az. Annyira tisztán láttam. - Teaszünetet tartunk - mondta neki Sean. - Azt hiszem, jól elkapta a nap, egy kis napszúrást kaphatott, az ember agya kocsonyává válik ett l a napsütést l. - Néhány perc múlva rendben lesz - mondta Claudia bizalmasan, Sean pedig hidegen rábólintott. - Vigyük az árnyékba! Riccardo hátát a baobab törzsének támasztotta és behunyta a szemét. Sápadtnak látszott és zavartnak, izzadság csillogott az állán és a fels ajkán. Claudia letérdelt mellé, letörölte az izzadságot a kend je csücskével, de amikor felpillantott Seanra, az hirtelen intett a fejével, ellentmondást nem t r mozdulattal, s a lány felállt és követte. - Ez magát egyáltalán nem lepte meg, ugye? - kérdezte vádlón, amint hallótávolságon kívül kerültek. A lány nem válaszolt, és Sean folytatta: - Milyen lánya ön az apjának egyáltalán? Tudta, hogy beteg, s mégis engedte, hogy részt vegyen ezen a veszélyes kiránduláson. A lány szája megremegett, s amikor a férfi ránézett, látta, hogy mézszín szemében könnyek csillognak, ez meglepte, nem várt könnyeket a lánytól. Ügy érezte, dühe elpárolog, s szinte er ltetnie kellett magát, hogy újból feltámassza magában ezt az érzést. - Túl kés , hogy pityeregjen, aranyoskám, módot kell találnunk arra, hogy hazakerüljön, egy beteg ember. - Nem megy haza - mormogta a lány olyan csendesen, hogy Sean alig értette, mit mond. Könnycseppek csillogtak er s, fekete szempilláin, Sean hangtalanul figyelte a lányt. Az nyelt egyet, majd megszólalt: nem egy beteg ember, Sean, hanem meghal. Rák. Egy specialista diagnosztizálta, miel tt eljött otthonról. Megjósolta, hogy megtámadhatja az agyát, amint most láthatja. Sean haragja elt nt. - Nem - szólt. - A F nök, nem! - Mit gondol, miért értettem egyet azzal, hogy idejöjjön, és miért kényszerítettem, hogy vele jöhessek? Tudtam, hogy ez az utolsó vadászata, s együtt akartam vele lenni. Hallgattak, egymásra nézve, aztán a lány megszólalt:
- Tudom, hogy maga tör dik vele. Látom, hogy komolyan tör dik vele és gondot visel rá. Ezt nem is vártam magától. - Hiszen a barátom! - mondta Sean, zavarba hozta tulajdon szomorúságának mélysége. - Nem is hittem volna, hogy képes ilyen gyengédségre - folytatta halkan. - Lehet, hogy félreismertem, nem jól ítéltem meg magát. - Lehet, hogy mindketten félreismertük egymást - mondta és a lány rábólintott. - Talán tévedtünk - válaszolta. - Mindenféleképpen köszönöm. Köszönöm, hogy tör dik az apámmal! Elfordult, hogy visszatérjen az apjához, de Sean megállította. - Még nem intéztünk el semmit - jegyezte meg, még nem döntöttük el, hogy mit fogunk csinálni. - Természetesen folytatjuk - válaszolta Claudia. - Egészen a keser befejezésig. Ez az, amit megígértem neki. - Magában aztán van kurázsi - mondta a férfi gyengéden. - Ha van bennem, akkor azt t le örököltem válaszolta és visszatért az apjához. A bögre tea és a fél tucat Anadin tabletta felélénkítette Riccardót. Újra teljesen normálisan cselekedett és beszélt és senki nem tett semmiféle további megjegyzést korábbi vad viselkedésére, bár természetesen valamennyiüket lehangolta, ami történt. - Mennünk kell, F nök! - szólt neki Sean -, Tukutela távolodik, minden perccel, amit itt töltünk, távolabb lesz t lünk. Folytatták a menetelést a hegygerinc mentén, s a mocsár közeledtét egyre er sebben érezték, amint szagát a szeszélyes szél id nként ebbe az irányba terelte. - Ez az egyik oka annak, hogy az elefánt szereti az ingoványos területet - magyarázta Sean Riccardónak. - Mindig fúj a szél, gyakran megfordul a széljárás, s ez megnehezíti, hogy észrevétlenül megközelítsék. El ttük a fák között egy rés jelent meg és Sean megállt, hogy keresztülnézzen a nyíláson. - Itt van ni - jegyezte meg -, el ttünk terül el a Zambezi lápvidéke. A hegyhát, amelyen álltak, olyan volt, mint valami mesebeli tengeri szörny háta, amely az elöntött ingoványon kiemelkedve úszik. Közvetlenül el ttük a hegyhát belebukott a véget nem ér papirusznádasba. Sean felemelte a távcsövét és figyelmesen megvizsgálta az el ttük fekv ingoványt. A nádas határtalannak t nt, de miután már többször elrepült fölötte, tudta, hogy a területet nyílt vízfelületek sekély lagúnái és sz k, kanyargós csatornái szelik át. Messzebbre nézve, majdnem a horizonton látta az elmosódott körvonalú kis szigetecskéket, az áthatolhatatlanul s r bokrokkal, fedett szigetek sötét foltjait és a látcs lencséin keresztül kivette a görbe pálmafák törzseit, nagy, lombos koronájukkal. Az elmúlt évszak különösen száraz volt és a vízszint nagyon alacsony, a legtöbb helyen nem volt derékmagasságnál mélyebb, de a partszegélyt fekete és nyálkás sár borította, a sziget közötti csatornák pedig mélyebbek voltak. Az ilyen területen igen fáradságosán lehet csak közlekedni, s a sártól és a vízt l eltekintve a nádasok, a vízinövények is akadályoznak minden lépést, mert a lábakra tekerednek, amint az ember megpróbál el re haladni. Az ilyen mocsaras, lapos terepen megtett minden egyes mérföld legalább öt mérföldnek felelne meg, amit száraz területen tesz meg az ember, ellentétben az elefánttal, amelynek ez az igazi eleme. Az elefánt szereti a sarat és a vizet. Ez fenntartja a nagy darab testet, lábai és talpai pedig arra rendeltettek a természet által, hogy elossza az elefánt nagy súlyát a lábak között, amikor rájuk nehezedik, szétterpeszti, szélesre tárja és ismét összehúzza, közelebb húzza azokat egymáshoz, amikor fel akar állni, s könnyedén ki tudja szakítani magát a rátapadó sárból. Tukutela megtömheti a bend jét náddal és puha vízi növényekkel, mocsári füvekkel; a bokrokkal s r n fedett szigetecskék pedig az élelem nagy variációs lehet ségeit kínálják neki.
A s r sár és a vízben való lubickolás zaja felriasztja az elefántot meglepetésszer ellenséges közeledés esetén, és a rendszertelenül változó szél minden oldalról védelmet nyújt, a követ ikkel és az üldöz kkel szemben, elhozva azok szagát. Tukutela igen nagy mozgásterei közül ez volt a legnehezebb környezet a vadászat számára. - Egy vasárnapi iskolai piknikre kerül majd sor, F nök - mondta Sean, látcsövét leeresztve. Azok az agyarak mintha máris a kandallója el tt lennének. Az öreg elefántbika nyomai egészen a szárazföld határáig voltak nyomon követhet k, aztán elvesztek a papirusznád mezejében, ahol a véget nem ér zöld páfránylevelek között nem maradt semmi látható nyom. - Itt senki sem képes követni a nyomokat. - Riccardo azon a vonalon állt, ahol az omladékos föld véget ért és a mocsár elkezd dött. - Senki sem képes itt megtalálni Tukutelát - ismételte meg. A mocsár szélén állt, ahol a növényzetb l emelked fal a fejénél magasabbra n tt. Biztosan senki nem képes megtalálni, ugye? - Igaza van, valóban senki sem képes megtalálni t - helyeselte Sean. - Senki, Matatu kivételével! Egy falu romjainál álltak, amelyet volt lakói e szigetecske szélére építettek. Egyértelm nek t nt, hogy a falu el z lakói halászok voltak, egy kis törzs tagjai, akik a Zambezi partja mentén éltek, s megélhetésüket annak b séges zöld vizéb l fedezték. Csak a nagy kövek álltak még a helyükön, amelyeken a márnákból és a tengeri keszegekb l álló zsákmányt szárították valamikor, de a kunyhókat már régen felégethették. Job átkutatta a falu küls övezetét, s füttyentett Seannek. Amikor Sean odament, Job valamilyen tárgy fölött állt, amely a rövid f ben feküdt. Els ránézésre Sean úgy látta, hogy egy rongycsomó, de aztán észrevette, hogy csontok állnak ki bel le. A csontokat részben még mindig száraz b r és húsdarabok borították. - Mikor történt? - kérdezte Sean. - Talán vagy hat hónapja. - Hogyan halt meg? Job leguggolt az emberi csontváz mellé és amikor elfordította a fejet, az leesett a nyakról, mint valami érett gyümölcs. Job a tenyerébe vette, s a koponya üres szemgödrei rávigyorogtak. - A koponya átl ve - közölte Job. - A lövedék kimeneti nyílása ezen az oldalon van. - Úgy nézett ki az egész, mintha egy harmadik szem lenne a homlokán. Job visszatette a koponyát és mélyebben behatolt a f tengerbe. - Itt van egy másik is szólította Seant. - A Renamo járhatott erre - közölte Sean a véleményét. - Vagy önkénteseket kerestek, vagy szárított halat, vagy mindkett t. - Vagy a Frelimo keresett Renamo-lázadókat és a kérdést egy AK-val oldották meg. - Szegény ördögök! - szólt Sean. - Ezek aztán megkapják a magukét mindkét oldalról. Biztosan még egy csomó fickóra akadunk körülöttünk, valószín leg ezek azok, akik kimenekültek a kunyhókból, miel tt még felgyújtották volna. Elindultak vissza a faluba és Sean megszólalt. - Halászok voltak, biztosan itt kell lenniük a csónakjaiknak. Elrejthették ket, de mi talán használhatjuk az egyiket. Nézz körül a nádasban és kutasd át a bokrokat a falu mögött. Sean megkereste a helyet, ahol Riccardo és Claudia ültek. Odaérve kérd n nézett a lányra, aki bólintott és elég optimistán mosolygott. - Papa jól érzi magát. Hol vagyunk? Megmagyarázta, milyen következtetésekre jutottak a falu végzetét illet en. - Miért ölték volna meg ezeket az ártatlan embereket? - vitatkozott Claudia. - Afrikában manapság nem kell hogy valami oka is legyen annak, hogy valakit megöljenek, azonkívül, hogy valakinek töltött fegyver van a kezében és szeretné használni.
- De milyen b nt követhettek el ezek az emberek? - ragaszkodott a lány a kérdéséhez. Sean megrándította a vállát. - Felkel ket rejtegettek, információkat tartottak vissza, élelmiszert rejtegettek, nem engedték át asszonyaikat; mindeme b nök valamelyike, vagy egyik sem. A nap nagy, vörös labda volt a g zölg mocsár fölött, alacsonyan a nádasból kiemelkedve, úgy hogy Sean bele tudott nézni, anélkül, hogy hunyorított volna. - Besötétedik, miel tt még el tudnánk indulni mérlegelte -, ma éjjel tehát itt kell aludnunk, s holnap, amint világosodik, tovább kell indulnunk. Az a vigasztaló, hogy Tukutela elérte a mocsarat és így lelassul. Valószín leg csak néhány mérfölddel jár el ttünk. Amikor ezeket mondta, azokra a lövésekre is gondolnia kellett, amelyeket Riccardo leadott. Ha a bika meghallotta, akkor még most is rohan. De annak semmi értelme, hogy ezt elmondja Riccardónak. Megtörtnek látszott és csüggedtnek az incidens óta, szinte teljesen szótlanná vált. A F nök csak az árnyéka a régi önmagának, szegény ördög. A legkevesebb, amit tehetek érte, hogy megszerzem neki az elefántot. - Sean rokonszenve szinte volt és az egész kilátástalannak t nt. Leült mellé s elkezdte felvázolni, milyen feladatok állnak el ttük, s hogy fogják az öreg bika elleni vadászatot végrehajtani, a papirusznádasban. Ügy t nt, a vadászat az egyedüli dolog, ami még érdekelte Riccardöt, s els ízben fordult el aznap, hogy valami felkeltette az érdekl dését, s t egyszer még nevetett is. Claudia kipirult és hálásan rámosolygott Seanra, majd felállt és kijelentette: - Van egy kis privát dolgom, amit el kell végeznem. - Hová megy? - kérdezte Sean azonnal. - A kislányok szobájába - mondta neki -, s az biztos, hogy oda nem hivatalos. - Ne menjen túl messzire, s ez alkalommal ne fürödjön, és ne is menjen úszni - utasította. Holnap lesz benne elég része. - Hallottam, megértettem, engedelmeskedem. Ó, nagy fehér Bwana. - A lány gúnyosan pukedlizett és elindult a kiégett falu szélére. Sean megfigyelte, hogy milyen kelletlenül megy, s utána akart szólni, hogy ismét figyelmeztesse a veszélyekre, amikor kiáltást hallott a nádasok irányából, s ez elterelte a figyelmét Claudiáról. Felugrott: - Mi történt, Job? - üvöltötte, és lefutott a víz széléig. További zavaros kiáltások hangzottak és vízcsapkodás a nádas mélyér l, aztán Job és Matatu bukkant el , valami hosszú és fekete, vízzel teli tárgyat vonszoltak. - Az els csipetnyi szerencsénk - vigyorgott Sean Riccardóra, és jókedv en rácsapott a vállára. Egy tradicionális mokkoro, fatörzsb l kivájt kenu volt, vagy hat méter hosszú, amelyet egy darab fatörzsb l vájtak ki, a Kigelia Africanából, egy virsli alakú fából. A csónak kivájt törzse olyan széles volt, hogy csak egy-egy ember tudott benne ülni, de rendszerint egyetlen férfi hajtotta a hajó farában állva, egy hosszú hajtórúd segítségével. Job kiöntötte a vizet a csónakból, s tüzetesen tanulmányozta. A hajótestet már javították és több helyen betömték, de alapjában használhatónak t nt. - Kutassátok át a falut, valahol kell lennie tömít anyagnak - rendelte el Sean. - Ha megtaláltátok, el kell küldeni Dedant és Pumulát, hogy néhány hosszú rudat vágjanak. Claudia felsikoltott, s mindannyian arra fordították az arcukat, amerr l a kiáltás hangzott. A lány újra sikoltott, a hangja valahogy furcsán tompa volt és messzir l érkezett. Sean azonnal rohanni kezdett, felkapta a puskáját, melyet a legközelebbi kunyhó mellett hagyott. - Claudia! - üvöltötte. - Merre van? - Csak a visszhang érkezett vissza, válaszként: Merre van?... re van?... Mikor Claudia felállt és visszakapcsolta a derékszíját, könnyedén két lyukkal beljebb sikerült az övét összeillesztenie, ennyivel lett karcsúbb a dereka. Jóváhagyó megelégedéssel mosolygott saját „pocakjára", mely nemcsak hogy lapos, hanem egyenesen homorú formát
öltött. A hosszú menetelések és az igénytelen élelem, a takarékos porciók az utolsó néhány deka zsírréteget is eltávolították testér l. - Hát nem különös, hogy a b ség korában mi az éhezésre állítjuk be magunkat s koplalunk ismét elmosolyodott -, mennyire fogok majd örülni annak, hogy mikor hazamegyek, rengeteg tésztával meg vörös borral fogom ismét visszaszerezni az elvesztett kilókat. Elindult visszafelé, a falu irányába, aztán rájött, hogy a „magányos hely" kutatása közben jobban eltávolodott, mintsem akarta, s a visszafelé vezet utat dús, tüskés drótszer bozót akadályozza. Oldalirányban kitért, hogy ezeket a bokrokat kikerülje, s egy széles úton találta magát, amely egyenesen a mocsárhoz vezetett, az ingovány végében lev bokorhoz. Fellélegezve indult el az úton. Claudia nem vette észre, hogy egy vízilóösvényt követett, ez egy széles út volt, amelyet az állatok vettek igénybe, mikor éjszakai fosztogatásaik alkalmával az erd be vonultak. Az utat már hónapok óta nem használhatták. A vízilovakat, a többi vadállattal egyetemben, a környez területeken jócskán megtizedelték. Sietett vissza az apjához, s amellett nem is érezte jól magát egyedül, elszakadva a csoport többi tagjától. Nagyokat lépett lefelé a széles ösvényen, s haladásának sebessége szinte már megközelítette a futást. El tte száraz papiruszszárak feküdtek keresztbe fektetve az út teljes szélességében. Ezt kétségtelenül még a falu el z lakói fektették le, s bár Claudiának fogalma sem volt, milyen célokat szolgálhatott ez a sz nyeg, számára nem képezett akadályt, s lépteinek lassítása nélkül rálépett. A csapdát abból a kifejezett célból ásták, hogy egy vízilovat t rbecsaljanak. Körülbelül három méter mély volt, tölcsér alakú oldalakkal, amelyek befelé sz kültek, ennek következtében a hatalmas állatok biztosan belecsúsztak a mélységbe s benn is szorultak. A fenti nyílást ágak takarták, amelyek elég er sek voltak ahhoz, hogy egy embert vagy egy kisebb állatot megtartsanak, egy súlyos vízilovat azonban nem. Ezek fölé az ágak fölé helyezték az épít k a papiruszszárakat. A csapdát azonban régen építették, s így mind az ágak, mind a papiruszsz nyeg elrohadt és meggyengült. Beszakadt Claudia súlya alatt és sikoltva belezuhant a csapdába, s újból sikoltott, amint lebukfencezett, belecsúszva az oldalakon. A gödör alján néhány centi mély víz volt, amely állandóan beszivárgott. Claudia igen esetlenül ért le, egyik lába maga alá tekeredett, s aztán hátára fordulva belesüppedt a sárba. A leveg kiszorult a tüdejéb l, és elviselhetetlen fájdalmat érzett a bal térdében. Néhány pillanatig nem is tudott válaszolni a gyenge kiáltásokra, amelyeket felülr l hallott. Felült, sérült térdét a melléhez szorította, szaporán lélegzett, hogy megkínzott tüdejét megtöltse leveg vel. Végre sikerült egy fojtott kiáltást kipréselnie magából. - Itt! Itt vagyok! - Jól van? - jelent meg Sean fölötte, s aggódva nézett lefelé. - Azt hiszem - felelte leveg után kapkodva, s megpróbált felülni, de a fájdalom beleállt a térdébe, s visszaesett. - A térdem... - sóhajtotta. - Tartson ki! Lejövök. - Sean visszahúzta a fejét. Claudia hangokat hallott; Job, Matatu és az apja hangját. Aztán egy nejlon kötéltekercset dobtak lefelé, amely esés közben kibomlott. Sean gyorsan leengedte magát a kötélen, s a végén leugrott mellé maga is, beleesve a sárba. - Sajnálom - mondta b nbánóan. - Úgy látszik, ismét megtettem a magamét. - Ne menteget zzön - vigyorgott -, nem vagyok hozzászokva. Most az egyszer nem a maga hibája volt. Hadd nézzem a lábát. Leguggolt a lány mellé: - Mozgassa a lábát! Óriási! Be tudja hajlítani a térdét? Nagyszer ! Legalább a csont nem tört el. Nagy megkönnyebbülés. Gyerünk, hadd vigyem ki magát ebb l a gödörb l.
Sean egy hurkot csomózott a kötél végén, átcsúsztatta a fején és a vállain, és a hónalja alatt er sítette meg. - Oké, Job - szólt fel. - Húzd, de nagyon óvatosan, ember, csak óvatosan. Amint a föld színére értek, Sean alaposabban is megvizsgálta a lány térdét. Felhajtotta a jeans szárát és újból megnézte: Szar! Mint felderít parancsnok, nagy gyakorlatot szerzett az ilyen jelleg sérülések terén, amelyeknek az ejt erny sök rendszeresen ki voltak téve, mint csonttörések, porcszakadás, boka- és térdficam. Claudia térde már akkorára dagadt, mint egy labda és az enyhén lesült b r alatt a zúzódások máris elszínez dtek. - Ez egy kicsit fájni fog - figyelmeztette a lányt és gyengéden mesterkedett a lábával. - Jaj! - panaszkodott a lány -, ez fenemód fáj. - Oké - bólintott a férfi. - Ez egy átlagos ínszalaghúzódás. Azt hiszem, nem szakadt el, az sokkal fájdalmasabb lenne. Valószín leg csak megrándult. - Az mit jelent? - kérdezte a lány. - Három nap - válaszolta Sean. - Legalább három napig nem léphet rá. Átkarolta a vállát. - Fel tud állni? - kérdezte, s amikor a lány bólintott, segített neki talpra állni. A lány nekid lt, amikor az egészséges lábára nehezedett. - Próbáljon meg egy kicsit ránehezedni - mondta, s a lány rögtön fájdalomra panaszkodott. - Fáj, nem tudok rálépni. Sean megállt, karjába vette a lányt, mint egy kisgyermeket, és visszavitte a faluba. Claudiát meglepte a férfi ereje, s bár a térde lüktetni kezdett, megnyugodott Sean karjaiban. Kellemes érzés volt. Az apja vitte t így, amikor még kislány volt, s alig tudott ellenállni annak a késztetésnek, hogy a fejét a férfi vállára hajtsa. Amint a faluhoz értek, leültette egy tisztásra, s Matatu azonnal elrohant Sean hátizsákjáért. Lánya sérülése elterelte Riccardo figyelmét a saját bajairól, s aggódni kezdett az kicsi lánya miatt, oly módon, ami rendes körülmények között idegesítette volna. Most elfogadja az apja részér l újjáéled figyelmet és bátorítást. Sean els segélycsomagjából egy gumipólyával betekerte a lány térdét és forró teával egy gyulladás elleni tablettát vétetett be vele. - Ennyit tehetünk érte - közölte a lánnyal és hátrad lt -, csak az id fogja rendbe hozni. - Három napot mondott? - Annyi id re van szüksége. Százával láttam már ilyen térdeket, mint a magáé, attól eltekintve, hogy azok sokkal sz rösebbek voltak, és megközelít en sem ilyen csinosak. - Ez egy bók? - emelte fel kérd en a szemöldökét. - Kezd megszelídülni, ezredes. - Ez a gyógykezelés része, természetesen ne vegye komolyan - biztosította a lányt széles mosolylyal. - Az egyedüli nyitott kérdés most az, aranyoskám, hogy mi az ördögöt csináljunk magával. - Hagyjanak itt! - válaszolta azonnal. - Teljesen elment az esze? - kérdezte, s Riccardo azonnal mellé állt: - Ez ki van zárva, teljességgel lehetetlen! - Nézzük meg abból a szempontból - fejtegette nyugodtan -, hogy három napig nem mozoghatok, ennyi id alatt az elefánt rég elt nhet, papa. - Feltartotta a kezét, hogy elejét vegye a vitának -, vissza nem fordulhatunk. Te nem vihetsz, s én nem tudok gyalogolni. Itt kellene ülnünk mindenképpen. - Nem hagyhatjuk itt egyedül, ne legyen nevetséges. - Valóban nem - értett egyet vele a lány -, de itt hagyhatnak velem valakit, aki gondomat viseli, amíg a többiek Tukutelát követik. - Nem! - Riccardo megrázta a fejét. - Sean - folyamodott hozzá segítségért a lány -, magyarázza már meg neki, hogy ez az egyetlen értelmes dolog, amit tehetünk.
A férfi ránézett s a csodálat, amit a tekintetéb l érzett, melegséggel töltötte el. - A fenébe is! - mondta könnyedén. - Igaza van. - Mondja meg neki, Sean, hogy csak egy pár napról van szó. Mindannyian tudjuk, hogy milyen sokat jelent neki az az elefánt. Ezt akarom neki adni, mint... - majdnem azt mondta, mint utolsó ajándékomat, de megváltoztatta - mint egy különleges ajándékot! - Nem fogadhatom el, tesoro. - Riccardo hangja rekedt volt, elmosódott, s lehajtotta a fejét, hogy érzelmeit elrejtse. - Küldje el t, Sean - er sködött Claudia és szilárdan megragadta a karját. - Mondja már meg neki, hogy nagyobb biztonságban leszek itt Jobbal, aki majd gondomat viseli, mintha magukkal lennék az ingoványban. - Úgy néz ki, hogy igaza van, F nök - mondta Sean. - De az istenit, ez nem az én dolgom. Ezt maguknak kettejüknek kell lerendezni. - Lenne szíves magunkra hagyni bennünket, Sean? - kérte a férfit, s válaszát be sem várva, apjához fordult: - Gyere, ülj ide mellém, papa! - megveregette maga mellett a földet. Sean felállt és elsétált, otthagyva kett jüket a lassan beálló sötétségben. Sean odament Jobhoz és leült mellé. Csendben ültek egymás mellett, régi barátok, teát ittak és Sean utolsó szivarját szívták, rendre átadogatva egymásnak. Eltelt egy óra. Már teljesen besötétedett, miel tt Riccardo visszatért hozzájuk. Még mindig csendesen ott ültek egymás mellett. Megállt felettük, hangja érdes volt és szomorúsággal teli. - Rendben van, Sean - mondta. - Meggy zött engem, hogy úgy legyen, ahogyan akarja. Lesz szíves úgy rendezni a dolgokat, hogy folytathassuk a vadászatot holnap reggel? És Job itt marad és vigyázni fog helyettem az én kislányomra. - Gondját viselem, uram - helyeselt. - Csak menjen nyugodtan és l je le azt az elefántot. Itt várjuk, amíg visszajön. Még az éjszaka folyamán kivonultak a kiégett faluból és ideiglenes tábort ütöttek pár száz méterre, az erd ben. Egy menedékfélét csináltak Claudiának, s alatta levágott f b l fekhelyet raktak. Sean otthagyta az egészségügyi csomagot, s a megmaradt élelem nagy részét is a lánynál. Részletesen eligazította mind Jobot, mind pedig Dedant, hogy maradjanak Claudiával. Job megtartotta a könny 30/06-os puskát, amelynek üveggyapotból volt a tusája, Dedan pedig egy baltával és a nyúzó késével volt felfegyverezve. - Küldd vissza Dedant, tartsa megfigyelés alatt a szigetecskét. Bármelyik Frelimo vagy Renamo jár r ebb l az irányból érkezhet. Bármilyen baj, zavaros helyzet els jelére azonnal vidd a lányt az ingoványba és rejtsd el egy kis szigeten! - adta ki Sean végs utasításait s lassú léptekkel odament, ahol Riccardo búcsúzott a leányától. - Készen van, F nök? Riccardo gyorsan felállt, s elindult, hátra sem nézve többé Claudiára. - Vigyázzon, ne keveredjen többé semmibe és ne okozzon több problémát! -- figyelmeztette Sean a lányt. - Maga se! - nézett fel Seanra. - Kérem, Sean, vigyázzon a papára, helyettem is! Sean leguggolt elé és kezet nyújtott neki, mintha férfi volna, s valami szellemeset szeretett volna mondani, de semmi nem jutott az eszébe. - Rendben van? - kérdezte ehelyett. - Rendben van - mondta a férfi, felállt és elindult az ingovány végére, ahol Matatu, Pumula és Riccardo vártak rá, a kenu mellett. Matatu a könny csónak orrában, Sean és Riccardo a hajó közepén helyezkedtek el, leapadt hátizsákjaikkal együtt, fegyvereiket térdükön keresztbe fektetve tartották, Pumula a csónak végében állt az egyik frissen vágott hosszú tolórúddal, amivel a járm vet hajtotta, Matatu kézjeleit követve.
Másodperceken belül eltávolodtak a parttól, magas, s r papirusznád alkotta fallal körülvéve, látásukat korlátozta ez a nádfal és a fejük feletti eget borító citromsárga ködfátyol. Ahogyan el rehaladtak, a nád éles, hegyes levelei az arcukba csapódtak, szemeiket fenyegetve: a mocsári pókok hálója, amelyeket a nádszárak között húztak ki, ragadósan és idegesít en borult arcukra. Az éjszaka nyirkos h vöse szétterjedt a mocsár fölött, s amikor hirtelen egy nyitott lagúnához értek, nehéz köd fedte el annak víztükrét, s egy csapat kacsa riasztotta a hajnalt nagy szárnycsattogással. A kenu túlsúlyos volt, négy emberrel megterhelve. Csak pár centiméter volt a víz felszíne és a csónak párkánya között, s ha bármelyikük hirtelen megmozdult, víz csapott be a kivájt csónakba, ezért arra kényszerültek, hogy szinte állandóan egy teás köcsöggel merjék ki bel le a vizet. Hirtelen felkelt a nap a nád fölött, a köd felemelkedett s aztán el is oszlott. A vízililiomok kinyitották és a felkel nap felé fordították égszínkék szirmaikat. Kétszer nagy krokodilokat figyeltek meg, a vízben feküdtek, s csak szemgolyóik látszottak a víztükörb l kiemelkedve. Amint a csónak közeledett feléjük, azonnal elt ntek a víztükör alatt. A mocsár madarakkal volt tele. Bölömbika és szürke gém leselkedett a nádasban, kis csokoládébarna gázlómadarak táncoltak a liliomok szirmai fölött hosszú lábukon, míg a gázló góliátok - olyan magasak, mint egy ember - a lagúnák fekete vizében halásztak. Felettük pelikánok kiterjesztett szárnyú alakzata röpült, meg fehér kócsagok, kormoránok és kígyónyakú madarak, vadkacsák tucatnyi fajtájából álló serege röpködött. A h ség er södött, s ezt növelte a víz felületér l arcukra visszaver d napsugárzás, amit l a két fehér férfi hamar átizzadta az ingét. Helyenként a víz mélysége csupán centiméterekben volt mérhet , ezért olykor kénytelenek voltak kiszállni a csónakból és a következ lagúnáig vonszolni. A nádsz nyeg alatt a sár fekete volt, b zös és térdükig ért. A sekélyebb vízben az elefánt lába mély lyukakat hagyott maga után a sárpadokban, mély, kerek, vízzel teli tölcséreket. Az öreg elefántbika mind mélyebben és mélyebben vezette ket a mocsár területére, de kárpótolta ket a gyors el rehaladás, melyet a csónak és a tolórudak segítségével értek el a lagúnák csatornáiban. Sean egy rövid id re felváltotta Pumulát a csónak végében, de az nem sokáig bírta elviselni az esetlen mozdulatokat, amelyeket a hosszú rúddal végzett, ezért visszavette t le. Csak egy embernek volt annyi helye a csónak mélyén, hogy kinyújtózkodva lefekhessen benne. Riccardo aludt ezen az éjszakán, míg a többiek derékmélységig a sárban ültek, a kenu peremére támaszkodva és megpróbáltak pihenni, már amennyire a moszkitók ezt megengedték. Másnap kora reggel, amikor Sean kiemelkedett a sárból, fekete piócákkal volt tele a csupasz lábszára. A visszataszító állatok a b rébe ragadtak, dagadtak voltak a vérét l, amit bel le szívtak ki. Sean egy keveset elhasznált becses sótartalékából, hogy megszabadulhasson t lük. Eltávolítva az állatokat, egy kis nyílt seb maradt utánuk, amelybe a piócák alvadásgátló anyagot fecskendeztek, ennek következtében a vér b kez en tovább folyt a sebekb l, s valószín leg meg is fert z dött. A csipetnyi só ugrásra késztette az agonizáló piócákat, leestek a lábáról, s csak kis seb maradt utánuk. Amikor kinyitotta a nadrágját, Sean rájött, hogy a piócák felmásztak a lábán a farpofák közötti mélyedésbe, s úgy lógtak a nemi szerve körül, mint a sz l szemek. Remegett a rettegést l, amint megszabadult t lük, míg a kivájt csónak mélyének biztonságából Riccardo érdekl déssel vizsgálta és malackodó megjegyzéseket tett. - Hé, Sean, valószín leg ez kell hogy legyen az els eset, amikor tiltakozott valakinek a feje ellen, ezen az intim helyen. Sean leszúrta a csónakhajtó tolórudat a sárba és er sen tartotta, amíg Matatu felmászott rajta, mint egy majom, s az el ttük fekv területet vizsgálta. Amikor lemászott, azt mondta Seannak:
- Szigeteket látok. Nagyon közel vagyunk. Még dél el tt odaérünk, s ha csak Tukutela nem hallott meg bennünket, ott találjuk valamelyik szigeten. Sean emlékezett még a terület fölötti repülésen látottakra, de a nagy méretarányú térkép tanulmányozása alapján is tudta, hogy a szigetek egy lánchoz tartoznak, amely a Zambezi folyó f csatornája és az ingoványos terület között helyezkedik el. Kihúzták a kenut a sekély gázlóból. Sean a csónak orrához kötött nejlonkötéllel vontatta a csónakot, míg Pumula és Matatu a csónak végét taszították maguk el tt. Amikor Riccardo felajánlotta segítségét, Sean azt felelte neki: - Vegye csak igénybe ezt az ingyen utazást, F nök. Szeretném, ha nyugodtan pihenne, s így nem lenne semmi mentsége, ha elvétené a Tukutelára célzott lövést. Végre meglátta a pálmafák leveleit, amelyek a papirusznádas fölött emelkedtek ki el ttük, ugyanakkor a víz hirtelen mélyülni kezdett, s már majdnem állig ért. Felhúzta magát és visszamászott a csónakba, a többiekkel együtt. Pumula a tolórúddal átevezett velük az els szigetre. A növényzet olyan s r volt, hogy a víz fölé hajlott, s így át kellett rajta törni, hogy elérjék a partot. A föld szürke volt és homokos és millió árapály áztatta, ennek ellenére igen jó érzés volt, hogy végre szilárd talaj van a talpuk alatt. Sean kiterítette a vizes öltözeteket és felszerelést, hogy megszáradjon, míg Matatu elt nt, hogy körülnézzen a szigeten. A víz már forrt, mikor Matatu visszatért. - Tegnap korán itt járt - mondta Seannak -, amikor mi elhagytuk a falut, de most már megállapodott. A folyó békéje megnyugtatta, s nyugodtan eszik. Ma reggel hagyta el ezt a szigetet. - Milyen irányba ment? - kérdezte Sean, s Matatu megmutatta. - Egy másik, nagyobb sziget van mellettünk. - Nézzük meg! Sean kiöntött egy bögre teát Riccardónak, és otthagyta Pumulával, míg Matatuval együtt a sziget északi partján nézel dött, áttörtek a s r növényzeten, amíg el nem érték a sziget legmagasabb fájának törzsét, és felmászott a legmagasabb ágra. Sean elhelyezkedett a fa törzsének egyik magas elágazásában, letört néhány lombos ágacskát, amely akadályozta a látását és megnézte az el ttük feltáruló csodálatos képet. Vagy húsz méter magasan volt a sziget fölött, és jól láthatta a ködös horizontot. A Zambezi folyót nézte a sziget mellett. A víznek áttetsz én csillogó zöld színe volt, oly széles volt a folyó, hogy a túloldalon lev nagy fák csak egy sötét vonalnak látszottak, amely a zöld vizet a kumulusz felh k képzeletbeli hegyvonulatától elválasztotta, s amely csúcsaival a kék afrikai égbolt magasáig emelkedett. A Zambezi oly sebesen folyt a medrében, hogy a felszíne állandóan fodrozódott az örvényekt l és forgóktól, s kiszámíthatatlan volt az ellenirányú sodrásoktól is. A mocsári füvek sz nyegét a sodrás megtépte és magával ragadta, s ez a f sz nyeg oly jelent ségteljesnek és állandónak mutatkozott, mint maga az alatta lev sziget. Sean arra gondolt, hogy átkel ezen a tiltott folyón a törékeny lélekveszt n. Több alkalommal kellett volna megtenni az átvezet utat, a kenu korlátozott befogadóképessége miatt, hogy mindannyian átkerüljenek a túloldalra, ezért elvetette az ötletet. Csak egyetlen út lehetséges számukra, az az út, amelyen érkeztek, s ezen is kellett visszatérniük. Minden figyelmét a kis szigetek láncára fordította, amelyek úgy álltak az anyafolyó és a kiterjedt ingoványos-mocsaras vidék között, mint az rszemek. A szigetlánc legközelebbiké vagy háromszáz méter távolságra volt, s a köztük lev csatornát nádas borította, vízililiomokkal és jácintokkal tarkítva. A vízililiomok virágjainak acélkékje a víz zöldjéb l szinte kivillant és Sean még a fa csúcsáról is szinte érezte a virágok parfümjének illatfoszlányait.
Sean felemelte távcsövét, aprólékosan megvizsgálta a csatornát és a sziget közelebbi partját; még egy nagy elefántot is eltüntethet egy ilyen nagy kiterjedés föld- és víztenger. Hirtelen megdobbant a szíve, amikor a nádasban valami súlyos és nehézkes alak mozgását észlelte, és egy nedvesen csillogó b rfelületet a napsütésben. Korai volt a lelkesedése, s azt súlyos kiábrándultság és gyomoridegesség követte, amint felismerte, hogy a mocsárból egy víziló dugja ki széles és szerencsétlen ábrázatát. A távcs lencséjén át látta az állat kidagadt, rózsaszín szemeit és szerfölött apró füléb l kilógó sörtéket. A víziló legyezett velük, mint ahogy a madár csapkodja a szárnyait, óriási fejér l lerázta a vízcseppeket, amelyek úgy csillogtak, mint a gyémántok. - Fáradhatatlan kitartással verekedte át magát a sáron, hogy egyik lagúnából átjusson egy másikba, csak id nként állt meg, hogy robbanásszer en, nagy mennyiség folyékony ürüléket lövelljen ki magából, s azt rövid és vastag farkát gyorsan mozgatva szétterítette a mocsár felszínén. Ez az ürítés olyan er vel történt, hogy ett l az óriási, elhájasodott állat mögötti nád is lelapult. Sean nagy megkönnyebbüléssel figyelte, ahogy a nagy állat haladt, s végül elmerült a következ lagúnában. A kenu rothadt, hüvelyes formájú teste nem jelentett volna védelmet azok ellen az óriási, görbe agyarak ellen, amelyek az állat hatalmasra látott állkapcsaiban megjelentek. Végül Sean átnézett Matatura, aki vele szemben ült a fa nyílásában s a kis ndorobo megrázta a fejét. - Továbbment s nekünk is azt kell tennünk. Lemásztak a fáról és visszavonultak, oda, ahol Riccardót hagyták. A kenuban, a mokorróban való utazás és a megfelel éjszakai alvás visszaadta a F nök erejét. Talpon volt, türelmetlen és mohó vágyat érzett a vadászat után, most pont olyan volt, amilyennek Sean el z leg ismerte. - Van valami újság? - akarta hallani. - Nincs - rázta meg a fejét. - De Matatu számol azzal, hogy közel vagyunk, ezért ezentúl abszolút csendet kell tartanunk. Amíg a csónakot rakodták, Sean ivott egy bögre t zforró teát és homokot rúgott a t zre. Egyesek tolórúddal hajtották a csónakot, mások pedig hátulról tolták el re a csatornán át a következ szigetre. Aztán Sean ismét felmászott egy magas fa tetejére, míg Matatu az aljnövényzetet vette szemügyre, körülrohanva, hogy az elefánt nyomait újra megtalálja. Tizenöt perc sem telt el, mire visszaérkezett, Séan lecsúszott a fáról, hogy találkozzanak. - Továbbment - suttogott Matatu. - De a szél igen rossz. - Komolynak látszott, a kis portartó zsákocskájából kiöntött egy kevés púderszer , fehér hamut, hogy azzal magyarázza mondanivalóját. Ilyen módon forgolódik és változtat irányt, úgy izeg-mozog, mint egy shangán kurva, a kedve szerint Sean bólintott, és miel tt átértek a következ szigetre, levetette kar nélküli nyári ingét. Mivel deréktól felfelé meztelen volt, így érzékeny b rével közvetlenül és azonnal érezhette a szeszélyes szell legkisebb irányváltoztatását is. Amikor a másik szigeten partra szálltak és Matatu a növényzeten lev sarat menet közben ledörzsölte, úgy találta, hogy az még valamelyest nedves. Matatun az izgatottságtól borzongás futott végig, mint egy jó kutyán, amelyik éppen megérezte a madár b zét és szagot kapott. Elhagyták a csónakot és el rekúsztak a s r bokrok között. Hála a szell nek, amely megrezegtette a pálmafák koronáját a fejük fölött, ellensúlyozta azokat a zajokat, amelyeket saját lépéseik okoztak, ahogy a száraz levelekre és apróbb ágakra léptek. Ráleltek arra a helyre, ahol az öreg elefánt a pálmafákról leverte a diókat és lenyelte, anélkül, hogy megrágta volna utolsó kopott, elhasználódott rágófogaival; azután továbbindult. - Szaladt? - kérdezte suttogva Sean, attól tartva, hogy az elefánt érzi jelenlétüket, de Matatu fejét megrázva megnyugtatta, rámutatott a letépett zöld ágakra, amelyeket az elefánt letépett a fákról, a fa kérgével együtt, és szétszórva maga után hagyott útja mentén. Az ágak még nem
száradtak ki teljesen, de a nyomok kanyargósan vezettek a szigeten keresztül, s annak túloldalán a csatornához, ahol az elefánt nyilván tovább folytatta útját. Pumulát visszaküldték, hogy a szigetet megkerülve odahozza a csónakot, ahol várakoztak, s amikor odaérkezett, benyalábolták Riccardót a csónakba, s áttolták a következ szigetre, derékig vízbe merülve mellette, lopakodva és teljesen csendben mindaddig, amíg átértek a túloldalra. Egy nagy rakás ürüléket találtak ott, amely szivacsszer en puha volt, nád és vízililiom maradványokkal, amiket az elefánt idejövet fogyasztott, s az ürülék mellett egy nagy tócsa vizeletet, mintha egy kerti öntöz cs vel játszott volna valaki. Minden nedves volt még, úgyhogy Sean kivett egy nagy marékkal az ürülékb l, akkorát, amekkorából a gyermekek egy homoktortát készítenek. Az ürülékdomb tetején egy száraz réteg volt, de amikor Matatu belelépett, úgy találta, hogy nedves, mint a zabkása, és örömmel újságolta a többieknek, hogy a belseje még rizte a test melegét. - Közel van, nagyon közel - suttogta felvillanyozva. Sean ösztönösen a tölténytárak után nyúlt, amelyeket a derékszíján viselt, és kicserélte azokat a töltényeket, amelyek eddig a kétcsöv ben voltak, óvatosan elnémítva a puska závárzatának fémes neszeit, amikor a fegyvert betöltötte. Riccardo felismerte a mozdulatokat, amiket oly sokszor látott a vadászatokat megel z en, vigyorgott, és izgatottan csattogtatta a lebiztosított elsüt billenty t a Rigbyn, oda-vissza. Egyes sorban haladtak el re, de mindannyiszor elkedvetlenedtek, amikor a nyomok újból átszelték a szigetet és ismét a nádashoz vezettek. Ott álltak a nádassal szemben, bámulták azt a pontot, ahol az elefánt letaposta a nádszárakat, amikor átment rajtuk. Az egyik nádszál lassan felemelkedett és újból megmozdult, eredeti állapotát vette fel. Az elefánt csak percekkel ezel tt járhatott el ttük. Ott álltak mozdulatlanul, szinte megkövültén, feszült figyelemmel fülelve a papirusznádat rezegtet szél susogását. Aztán mély morajlást hallottak, olyan volt, mint egy nyári mennydörgés, aminek hangja messzir l érkezik, ilyen hangot hallat az elefánt a torkán keresztül, ha elégedett és nyugodt. Olyan hang ez, amely sokkal .messzebbre elhallatszik, mint amit a hanger , s a hangterjedelem indokolttá és megmagyarázhatóvá tenné; ennek ellenére Sean tudta, hogy az elefánt száz méternél nincs távolabb el ttük, ezért rátette kezét Riccardo karjára és udvariasan felsegítette t maga mellé. - Vigyáznunk kell a szél miatt - kezdte suttogva, aztán meghallották a víz sustorgását és süvítését, amint az elefánt felszívta ormányával, majd lefecskendezte magát a hátranyújtott ormánya fekete hegyével, hogy leh tse magát, s egy rövid pillanatig látták el villanni az ormány hegyét, amikor az el ttük fekv papirusznádas teteje felett kiemelkedett. Akkora volt az izgatottságuk, hogy Sean úgy érezte, száraz a torka és teljesen elzáródott, még suttogó hangja is érdesnek hatott. - Hátra maradni! Kezével jelezte, hogy menjenek hátra, amit Matatu azonnal megértett és végrehajtott, s hátra vonultak, óvatos egyes lépésekkel, Sean pedig Riccardót vezette a karjánál fogva. Amint már az aljnövényzetben voltak, Riccardo dühös suttogással magyarázatot követelt: - Az istenit, nagyon közel vagyunk. - Túlságosan is közel - mondta Sean. - Semmi lehet ségünk nincs, hogy a nádasban rál jünk. Ha a szél csak néhány fokkal megváltoztatja az irányát, az egésznek vége, miel tt még sor kerülne rá. Meg kell engednünk, hogy átmenjen a következ szigetre, miel tt mi még felzárkóznánk. Riccardöt gyorsan visszavezette és megálltak egy magas fügefa kiterjesztett, el rehajló ágai alatt.
- Vessünk csak rá egy pillantást - rendelkezett. Fegyvereiket tusájukkal a fa törzséhez támasztották, aztán Sean felsegítette Riccardót, hogy elérje az alsó ágat, majd követte t, amint haladt felfelé, ágról ágra. A fügefa csúcsához közel találtak egy biztos álláshelyet és Sean a kezével támogatta Riccardót, hogy megfelel biztonsággal álljon, s lepillantott a papirusznádasra. Rögtön meglátták, Tukutela háta kilátszott a nádasból. Nedves volt és koromfekete a vízt l, amit az ormányával rálocsolt, az állat gerince hajlott volt és jellegzetes a vastagon red zött b r alatt. Háttal állt feléjük, nagy füleivel lustán legyezte magát, füleinek szélei szakadtak és sebek nyomaival tarkítottak, az erek csomósak voltak és kidagadtak rajta, mint egy fészek kígyó, amelyek a puha b r alatt szétmásztak. Négy kócsag lovagolt a gerince mentén a hátára telepedve, ragyogó fehér színük csillogott a napfényben, sárga cs rükkel, hajlottan, púpos háttal, de gondosan figyelve, éles szem rök, akik a veszély els jelére figyelmeztetnék az öreg bikát. Amíg az állat a vízben tartózkodott, semmilyen lehet ség sem adódott arra, hogy rátörjenek, s legalább háromszáz méter távolságra volt t lük, kívül minden pontos puskalövés lehet ségén, így aztán csak nézték a fa tetejér l, amint az elefánt lassú, királyi tartással átkel a csatornán, a következ szigetre. Amikor Tukutela elérte a csatorna legmélyebb pontját, teljesen elmerült a vízben, csak az ormánya jelent meg a víz felszínén, integetve és forgatva a leveg ben, mint egy mesebeli tengeri szörny. A túloldalon t nt fel, kimászott a csatornából, csörgött a víz hatalmas, sötét testér l. Álltak tovább a fügefa ágán, Riccardo és Sean, élvezték ezt a magasságot, mint vadászatuk fénypontját is. Soha többé nem lesz az életükben egy ekkora elefánt, mint ez itt. És nem lesznek többé olyan emberek sem, akik valaha pillantást vethetnek egy ilyen vadra. k ilyen emberek. Ügy t nt, hogy életük folyamán mindig erre a pillanatra vártak. A vadászszenvedély elnyomott minden más ösztönt ebben a pillanatban, minden egyebet ennek rendeltek alá, minden más ízetlenné és er tlenné vált számukra. Valami si volt ebben, el bukkant lelk k legmélyebb forrásaiból és hatalmukba kerítette érzéseiket, valami gyönyör zene hathat így másokra. Az öreg elefántbika felemelte a fejét és egy pillanatra oldalra fordította, ami elég volt számukra, hogy egy rövid pillantást vessenek sötét színezet agyarainak elefántcsontjára, s ennek látványa rendkívüli módon felkavarta ket, a két gyönyör hajlani agyar számukra olyan leny göz látvány volt, mint mások számára Michelangelo Teremtése, vagy egy gyönyör n teste. Ebben a pillanatban semmi más nem létezett a számukra az égegyadta világon. A barátság köteléke és a közös törekvés forrasztotta egybe ket. - Gyönyör - suttogta Riccardo. Sean nem válaszolt, ehhez nem volt mit hozzátennie. Nézték az öreg bikát, amint eléri a távoli partot, és kiemeli nagy testét a vízb l, felcammog az alacsony partra és egy hosszú pillanatra megáll, magas, ösztövér és csillog a napfényben, miel tt beveszi magát az erd aljnövényzetének bokrai közé, s az elrejti még ezt a hatalmas állatot is. A kócsagok elt ntek az elefánt hátáról, s felröppentek, mint valami fehér papírlap a légörvényben. Sean megveregette Riccardo vállát, s az megrázta magát, mint valaki, akit álmából ébresztenek. - A kenuban fogunk átkelni - suttogott Sean, s Pumulát elküldte, hogy hozza ide a csónakot a sziget megkerülésével. A mokorro alján ültek, mozdulatlanul, s úgy, hogy fejük ne emelkedjék a nádas teteje fölé, s úgy hajtották magukat a mocsár sz k átjáróján keresztül, hogy a papirusznád leveleibe kapaszkodva húzták magukat el re. Hangtalanul siklottak el re a mocsáron, s a könny szél állandóan tartotta az irányt. Sean érezte a könny szell minden érintését meztelen vállán.
Elérték a partot, Sean kisegítette Riccardót a csónakból, amit felhúztak a partra, ügyelve arra, hogy a legkisebb zajt se üssék. - Ellen rizze a töltényt! - suttogta Sean Riccardónak, aki hátrahúzta Rigby puskája zárát, elég hátra ahhoz, hogy látni lehessen a réz töltényhüvelyt a töltény rben. Sean helyesl én bólintott és Riccardo hangtalanul visszatolta a tolózárat. El rementek. Egymás mögött kellett el rehaladniuk, követve az elefánt által nyitott rést a s r növényzetben, amely egyébként áthatolhatatlan lett volna. Matatu vezette ket, egy-egy lépést téve, aztán mindannyian k vé dermedten megálltak és figyeltek. Hirtelen egy hangos reccsenés-roppanás hallatszott közvetlenül el ttük a bokrokban, látták, a letört ágak megmozdulnak, felemelkednek és megrázódnak. Riccardo felemelte a Rigbyt, de Sean megakadályozta, elkapva a karját és a puska csövét lefelé nyomta. Mozdulatlanul álltak, el re nézve, szívük nagyokat dobbant, s hallgatták, hogyan eszik az öreg bika. Csak tíz méternyire volt t lük, letépte az ágakat, lassú ütemben legyezett füleivel, megelégedetten morgott, s k nem tudták elkapni, megpillantani az elefánt szürke hátát egy pillanatra sem. Sean még mindig fogta Riccardo karját, s most el revonta. Lépésr l lépésre araszoltak el re a zöld leveleken, a vadsz l n, s a ledobott ágakon. Tíz lépés után megálltak. Sean el retolta Riccardót és a vállán át el remutatott. Hosszú másodpercekig Riccardo semmit sem tudott kivenni a részletekb l a kusza növényzetben és az árnyékok is zavarták. Aztán az állat ismét legyezett a füleivel, s Riccardo megpillantotta az állat szemét a növényzet résein át. Kicsiny, váladékos szem volt, kissé opálosan kék az öregségt l és könnyek csorogtak bel le a ráncos képén lefelé, nagy bölcsességet sugároztak ezek a szemek és határtalan szomorúságot. A szomorúság fert z volt, fekete hullámokban t is elborította, rettenetes súllyal nehezedett a lelkére, s átformálta szenvedélyes ragadozó ösztönét valami szomorúságos gyásszá, amit nemsokára véget ér élete miatt érzett. Nem emelte fel a fegyverét. Az elefánt pislogott, szempillái vastagok és hosszúak voltak, s mélyen belenézett Riccardo szemébe, úgy t nt, átható tekintete mélyen behatol Riccardo lelkébe, gyászolja t, ugyanúgy, ahogyan Riccardo az öreg bikát gyászolja. Riccardo nem fogta fel, hogy az agyában meglév gonosz kór ismét úgy hat rá, hogy ne lássa a valóságot, hanem annak átformált változatát, csak azt tudta, hogy a lelkében lev mély bánat ugyanannyira kibírhatatlan és leküzdhetetlen, mint a halál örök kegyelme. Érezte, hogy Sean megérinti a lapockái között, még az elefánt piciny, alig észrevehet mozdulata is áthullott agya rostáján. Sürget tüzelési parancs volt ez, de valami olyan érzés alakult ki benne, mintha elhagyta volna saját testét, s az felette lebegne, közben önmagát és az elefántot nézné, s bennük és körülöttük felfedezné a halált, s a tragédiában elmerülve elvesztette akaraterejét és képtelen volt megmozdulni. Sean ismét megérintette. Az elefánt talán tizenöt méterre állt t le. Tökéletes nyugalomban, mozdulatlanul állt, homályos, szürke foltként, beleolvadva az aljnövényzetbe. Sean tudta, hogy Tukutela hirtelen mozdulatlansága az öreg bika reagálása, a veszély int jele volt. Várható volt, hogy már csak néhány pillanatig marad mozdulatlanul, s aztán hirtelen elt nik a s r növényzetben. Szerette volna megragadni Riccardo vállát, s megrázni, szeretett volna felkiáltani: - L j, ember, l j! De tehetetlen volt, hiszen a legkisebb mozdulat az öreg bikát harcba indította volna. Aztán az történt, amit l Sean félt, s aminek megtörténtét l rettegett. Ügy látszott, mintha Tukutela hirtelen elt nt volna, felszívódott volna, mint valami szürke füstgomolyag. Lehetetlen, elképzelhetetlen volt, hogy egy ekkora állat ilyen eszeveszett gyorsasággal és hangtalanul el tud t nni a s r bokrok között, de ez történt, a bika egyszer en elt nt.
Sean megragadta Riccardo karját és maga után húzta az elt nt bika nyomában. Sean arca eltorzult a düht l, sötét harag töltötte el a mellét, még légzése is elnehezedett. Szinte szerette volna ezt a haragot Riccardoval szemben érvényesíteni. Hiszen tulajdon életét tette kockára, hogy t olyan helyzetbe juttassa, hogy lel hesse ezt az állatot, s ez az ember, úristen, még a fegyverét sem emelte fel. Sean el rerohant, vadul megragadta Riccardo karját és magával vonszolta a s r , tüskés bozóton keresztül, nem érzékelve az ezzel járó kellemetlenséget. Biztos volt abban, hogy Tukutela megpróbál majd átmenni egy másik szigetre. Azt remélte, hogy ott majd még egy alkalom kínálkozik számukra, amikor az elefánt átkelt a csatornán. Arra szerette volna rávenni Riccardót, hogy legalább egy távoli lövést adjon le, remélve, hogy ezzel legalább megsebesítheti az állatot és ezzel lelassíthatja, annyira, hogy Sean követhesse és végezzen vele. Mögöttük Matatu kiáltott valamit, valami érthetetlent, figyelmeztetést, vészjelzést, segélykérést talán, erre Sean lassított, s megállt hallgatózni. Valami olyasmi történt, ami teljességgel váratlan volt, amire nem volt felkészülve. Hirtelen zajt hallott, a növények reccsenését, s ezek nyomán a felb szült elefánt panaszos trombitálását, de ez a hang a háta mögül jött, s nem abból az irányból, amerre Tukutela elt nt. Egy pillanatig Sean nem is értette, mi történt, aztán a valóság úgy tört rá, hogy libab rös lett t le a meztelen háta. Tukutela valami olyat tett, amit tudomása szerint elefánt eddig még sohasem cselekedett. Az öreg bika nem menekült el, ehelyett a hátszél irányból megkerülte ket, hogy szagot kapjon. Most, amikor megállt, érezte meztelen hátán a szell érintését, mintha valami csalfa szeret elvinné az ember szagát oda, ahonnét a nagy bika rohan a s r bokrokon át, hogy megtámadja ket. - Matatu - üvöltött Sean -, rohanj! Rohanj keresztül a szélfúváson - s közben Riccardót egy el ttük magasodó vastag törzs teakfa mögé taszította. - Kapaszkodjon, másszon fel rá! - röffent rá. Könny nek t nt a legalsó ágat elérni és felmászni a fára, ezért Sean már ott is hagyta t, s rohant vissza, hogy Matatut megvédje. Valósággal keresztülrohant a bokrokon, átugorva a led lt ágakat, fegyverét mellén keresztben tartva, mialatt az egész erd az elefánt vad és haragos üvöltését l volt hangos. Az elefánt gyorsan közeledett, mint valami szürke sziklagörgeteg. Tukutela végigdübörgött a vadonon, nekirohant a kisebb fáknak, széttépve-zúzva azokat, amelyek az útjába álltak, kutatva az emberi faj ördögien fanyar illatát, követve ezt az illatot, hogy még egyszer megsemmisíthesse azzal a leküzdhetetlen haraggal és gy lölettel, ami élete során felhalmozódott benne. Hirtelen Matatu vágott ki a bokrok közül, csupán néhány lépéssel Sean el tt. Képes volt bármilyen veszedelemmel szembeszállni, ha Seannal együtt volt, s most, ahelyett, hogy keresztülszaladt volna a szélirányon, ahogyan Pumula tette, önkéntelenül visszafelé, abba az irányba futott, ahol a gazdáját sejtette, csak hogy mellette lehessen. Amint Sean meglátta, irányt változtatott, s intett neki, jelezve, hogy sürg sen kövesse t középirányban. Vagy száz lépést rohantak egy irányba, keresztezve a szelet, megkísérelve, hogy eltereljék a szagokat Tukutela el tt. Megállt, s Matatuval együtt leguggoltak. A taktikája sikeres volt, valószín leg Pumula is kimenekült Tukutela el l, keresztezve a szélirányt. E pillanatban Tukutela elvesztette a szagukat. Az erd tökéletesen elcsendesedett, a csend olyan intenzív volt, hogy Sean még saját pulzusának hangját is hallani vélte tulajdon fejében. Érezte, hogy az öreg bika nagyon közel van hozzájuk, s olyan csendben volt, mint k, kiterjesztett füleivel figyelve, csak az ormányát mozgatva, a szagok után kutatva. Sohasem volt még olyan elefánt, mint ez, gondolta, amelyik ténylegesen megtámadja az üldöz it. Hányszor is vadásztak már utána, gondolkodott el Sean, hányszor történt már meg, hogy az
ember kárt tett benne, hogy most az emberi jelenlét els jelére ilyen elkeseredetten támadásba indul? - Tukutela, a haragos - most már tudom, miért neveznek így téged. Aztán megszólalt egy hang a vadonban, egy váratlan emberi hang, s csak egy szempillantásnyi id re volt szükség ahhoz, hogy megállapítsa, Riccardo Monterro szólalt meg: - Tukutela, mi testvérek vagyunk - hívta az elefántot. - Az egyedüliek vagyunk, akik egy más korszakból itt maradtunk. A mi sorsunk, a mi végzetünk összekapcsol bennünket, nem tudlak megölni! A bika hallotta t, ismét felhördült, hangja nagyon er s volt, oly magas csúcsokat ért el, hogy az ember úgy érezhette, mintha hegyes fúró hatolna be a dobhártyájába. Tukutela úgy támadta meg az emberi hangot, mint egy harckocsi. Keresztülrohant az aljnövényzeten, egyenesen átgázolt rajta, vágtatott vagy ötven métert, s az emberi szagok, ez a gy löletes és b szít szag ismét megtöltötte az agyát, s ezt a szagot követve elindult annak forrása felé. Riccardo Monterro kísérletet sem tett arra, hogy felmásszon a teakfára, ahol otthagyta t Sean, hanem egyszer en nekid lt a fa törzsének és behunyta a szemét. Hirtelen érezte a fejében az rjít fájdalmat, mint egy baltacsapást, ez megvakította, látomásaiban ég csillagok fényei jelentek meg, de fájdalmain keresztül is hallotta az öreg bika üvöltését s ez a hang b ntudattal és keser kétségbeeséssel töltötte el. Elengedte a Rigbyt a kezéb l, az lecsúszott a lába elé, a levelek közé, kinyújtotta üres kezeit és vakon tántorogva elindult, hogy találkozzék az elefánttal, valamilyen végs kétségbeeséssel ki akarta engesztelni a nagy vadat, így szólt hozzá: - Én nem akarok semmi kárt tenni benned, hiszen mi testvérek vagyunk. S el tte recsegett-ropogott a cserje, majd szétnyílt és megjelent Tukutela, megállíthatatlanul tört rá, mint egy leomló gránitszikla. Sean visszarohant oda, ahol Riccardót hagyta, átbújt az ágak alatt, átugrotta az útjába kerül akadályokat, hallotta az öreg bika rettenetes rohanását, s az el tte lev ember hangját. - Ide! - kiáltotta. - Ide, Tukutela. Gyere! Erre gyere! - próbálta meg elterelni Tukutelát Riccardótól és magára vonni a figyelmét, de tudta, hogy erre nincs mód, hasztalan a próbálkozása. Tukutela már kiválasztotta áldozatát és semmi sem térítheti el, semmi sem akadályozhatja már meg. Végig fogja vinni könyörtelen támadását, egészen a halálig. Riccardo látása középen valamelyest kitisztult, s képzeletében keresztülnézett azon a berendezésen, amely a fejében fehér villámokkal volt körülvéve és cigánykerekeket látott, amelyekr l t zcsóvák repültek szerteszét. Látta Tukutela óriási, szürke fejét, amely megjelent fölötte, a zöld vadonból kitörve, látta a sötét foltos agyarakat, melyek feléje közeledtek, mint egy keresztgerenda, amely egyenesen rá akar zuhanni. Ebben a pillanatban az elefánt magában testesítette meg mindazt a sok ezer állatot, amelyeket Riccardo vadászként lemészárolt élete során. Zavaros képzete támadt, hogy ezek az agyarak és a hosszú ormány, amelyek el tte tornyosulnak, valami félig vallásos szertartás szimbólumai, amely fel fogja t oldozni és megváltja azt a vért, amelyet élete során kiontott, s megbocsátást kap azokért az életekért, amelyeket kioltott. Mindkét kezével felnyúlt, megragadta az agyarakat, örömtelién és hálásan, visszaemlékezett arra a frázisra, amelyet els vallásos oktatása során tanult: - Bocsásd meg Atyám, a b neimet! - kiáltotta. Sean látta, amint az elefánt feje megjelenik el tte, kibukkanva a s r b l. Majdnem teljesen elfordult t le az a fej, fülei felfelé meredtek, s peremük befelé görbült. Hallotta Riccardo hangját, bár nem volt képes felfogni a szavak értelmét, de felismerte, hogy Riccardo majdnem teljesen a bika el re lendül agyarai és ormánya alatt van.
Sean megrekedt fejvesztett vad rohanásában egy gyors megállással, egyetlen lépéssel, felemelte 0,577-es Express fegyverét. Ez volt a legnehezebb szög egy fejlövés végrehajtására, olyankor, amikor az elefánt törzse elmozdult, s hatalmas vállai elfedték a gerincoszlopát. A célpont nem volt nagyobb, mint egy érett alma, és semmi nem mutatta, hogy pontosan hol helyezkedik el az agy, a hatalmas koponyacsont kosarának mely részében. Bíznia kellett tapasztalatában és ösztöneiben. Egy pillanatig úgy t nt, hogy keresztülnéz a fegyver nyitott célgömbjén, s keresztüllát a koponyán, ahol az agy parázslani látszott a csontos bels ben, mint valami szentjánosbogár. Minden tudatos er kifejtés nélkül mutatóujja meghúzta a ravaszt, amid n a célgömb elfedte ezt az izzó pontot. A lövedék áthatolt az üreges csontokon, mintha az leveg lenne, szétzúzta az agyvel t. A felb szült életb l a halálba való átmenet egy röpke pillanat alatt végbement, lábai összerogytak, és teste alá kerültek. Mellkasára zuhant, akkora ütéssel, amely megrengette a földet és lerázta az élettelen leveleket a fölötte lev ágakról. Halványszürke porfelh lengett hatalmas teteme fölött, s feje el rebukott. Jobb oldali agyara belefúródott Riccardo Monterro testébe, behatolt a gyomrába egy tenyér szélességével a mellcsont alatt a bordák közé, s áthatolva a testen a vesék vonalában t nt el a gerincoszlop mellett, a vesemedence táján. Az elefántagyar, amelyet Riccardo annyira tisztelt, s amelyért vagyonát és életét kockáztatta, most odaszúrta t az anyaföldhöz, nyársra f zte, oly tisztán, mint egy bálnaszigony. Lenézett az agyarra, meglep dve. Nem látszott sem fájdalom, sem meglepetés az állat alatt fekv testen, mely összezúzva feküdt az elefánt összetekert ormánya alatt, még a halott állat pofáján sem látszott semmi fájdalom. Egy rövid ideig kitisztult Riccardo látása, s minden, amit látott, valami ragyogó fényes megvilágításban t nt fel el tte, aztán szürkülni, tompulni kezdett az egész, míg a sötétség lassan bezáródott körülötte. Miel tt még a teljes sötétség körülvette volna, látta Sean Courtney arcát, amint az el tte úszva lebegett és hallotta a hangját is, elhalkulva, mintegy elmerülve a feledés homályába, a feneketlen mélységbe. - F nök, F nök - visszhangzóit a fülében és Riccardo Monterro egy végs er feszítéssel megszólalt: - Szeret téged. Viseld gondját az én kislányomnak! - Aztán teljesen elmerült a sötétségben, nem látott semmit és nem hallott semmit, soha többé. Sean els gondolata az volt, hogy ki kell szabadítania Riccardo Monterro testét. Megragadta az elefántagyart, amely felnyársalta a férfit, de az olyan vastag volt, hogy nem talált fogást rajta, s Riccardo vére egyre csak ömlött a szörny sebb l. A vér beborította Sean kezeit, s azok ragadós, vörös nyomokat hagytak az elefánt agyarán, amikor megpróbálta belekapaszkodva kirántani a sebb l. Aztán rájött er feszítésének kilátástalanságára és visszalépett. Tukutela óriási fejének és testének teljes súlya az agyarakon nyugodott. Azután, hogy átszúrta Riccardo torzóját, az agyar mélyen behatolt a puha földbe. Legalább félnapos kemény munkával járt volna a test kiszabadítása. Haláluk az embert és az állatot megbonthatatlanul összezárta és Sean hirtelen rájött, hogy mindez szinte rendeltetésszer en történt így, kettejüknek így kell maradniuk, ahogyan vannak, s így is fogja ket hagyni - zavartalanul. El ször Matatu, aztán Pumula t nt el az erd b l, megálltak Sean mellett; félelemmel és csodálattal nézték a gyászos jelenetet. - Menjetek! - parancsolt rájuk Sean. - Várjatok rám a csónaknál! - Az elefántcsont? - kérdezte Pumula szégyenkezve. - Menj! - ismételte meg Sean, s hangja fokozatosan elhalkult. Riccardo szeme szélesre nyílt. Sean Riccardo szemeit hüvelykujjának tiszteletteljes mozdulatával lezárta, aztán kibogozta azt a vászonkend t, amit Riccardo a nyakában viselt, s
felkötötte vele a férfi állat, megakadályozva, hogy valami szerencsétlen idióta arckifejezés maradjon az arcán. Riccardo Monterro még halálában is daliás férfi maradt. Sean az elefánt fejére hajolt és tanulmányozta az alatta fekv férfi arcát. - A legmegfelel bb id ben történt, F nök! Miel tt a betegség teljesen elvette volna az eszedet, s egy él halottá változtatott volna ez a szörny nyavalya. Akkor történt, amikor még rizted képességedet az élet örömeinek befogadására, teljes fizikai és szellemi er id birtokában voltál, s ez valóban hozzád méltó befejezés volt! Csak azon imádkozom, hogy nekem is ilyen szerencse jusson osztályrészemül! Sean kezét ráhelyezte az egyik elefántagyarra, s végighúzta rajta. Ujjainak hegyén a drága jadek anyagát vélte felfedezni. - Így fogunk itt hagyni, F nök! - mondotta. Ezek az agyarak lesznek a sírköveid. Isten a tudója, megfizettél értük. Sean felegyenesedett, s megindult visszafelé. Riccardo nyomait követve mindaddig, míg megtalálta a F nök fegyverét, kedvenc Rigby puskáját, amely a lehullott levelek között feküdt. Visszavitte és Riccardo jobb karjának hajlatába fektette. - Egy harcost a fegyverével együtt kell eltemetni - mormogta, de úgy érezte, valami még mindig hiányzik. Nem hagyhatta így ott Riccardót. Nem hagyhatta ott ilyen fedetlenül, az ég kénye-kedvére. Be kell takarnia a halottat tisztességesen. Sean visszaemlékezett az elefántot övez legendára, hogyan hagyta hátra Tukutela az halottait. Kivette az övén lógó tokból nehéz vadászkését, a legközelebbi zöld bozóthoz ment, s levágott egy dús lombú ágat, s azzal betakarta Riccardo arcát. - Igen - mormogta -, így jó lesz, így illik! Gyorsan levágta az ágakat és befedte vele Riccardo tetemét és az öreg elefántbika fejét, sírhalomként takarva be mindkett jüket a friss zöld lombokkal. Végül hátralépett, felvette 0,577-es fegyverét, készen arra, hogy eltávozzon. - Nem sajnálkozunk, F nök! - mondotta. - Teljes, szép és jó életet éltél, egészen az utolsó pillanatig. Nyugodj békében, öreg barátom! Megfordult és elindult arra, ahol a kenut kikötötték. A nád lágyan tört meg a csónaktest mentén, ahogy Pumula a part mentén evezett. Senki nem beszélt. Sean középen ült, el rehajolva, állát tenyerébe hajtotta. Kábultnak érezte magát, kiürült bel le minden érzés, a szomorúságot kivéve. Olyan volt, mint mikor a bozótháború idején támadásról tértek vissza, olyankor mindenki szótlan volt és szomorú. Ránézett térdén fekv jobb kezére és megpillantotta a kis, sötétvörös félköröket a körme alatt. A F nök vére - gondolta, és a csónak mellett belógatta kezét a vízbe, hogy a meleg mocsárvíz áztassa ki a foltokat. Átengedte magát emlékképeinek. A vadászat újra lejátszódott fejében, mintha néma felvétel folyna. Mindent ismét élénken látott, attól kezdve, hogy el ször megpillantották az öreg bikát, addig a percig, amikor el rerohant és ott találta Riccardo Monterrót felnyársalva a hatalmas, szürke elefántfej alatt. És ekkor, el ször, hangot is hallott. Riccardo hangja visszhangzóit a fejében, elhaló, liheg hang, amely fokozatosan egyre gyengébb lett. - Szereti magát - mondta, és a lobbi érthetetlenül elszállt. - Szereti magát -, egy haldokló semmitmondó szavai, egy beteg zagyválása. Riccardo el hozakodott a n k százainak bármelyikével, akik életében valaha is el fordultak. Sean kivette kezét a vízb l. Tiszta volt, a vér elt nt. - Szereti magát. - De lehet, hogy egy bizonyos n r l próbált beszélni neki. Sean felnézett nedves kezér l és maga elé bámult. Az emléke mindig vele volt az utóbbi napokban, ott fészkeli a ludala mélyén, de csak váratlan pillanatokban bukkan el . Gyakran,
amikor a nagy elefántról gondolkodón, hirtelen elmosolyodott valamin, ami korábban a lány mondott. Ma reggel, a vadászai vége felé kihajolt a csónakból és lel ne egy vízililiom virágai. Arcához tartotta és beszívta illatát, ajkán érezte a szirmok selymes érintéséi, és akkor Claudia Monterro jutott az eszébe. Csak bámult maga elé, és el ször vallotta be önmagának, mennyire várja, hogy ismét találkozzanak és újra láthassa. Úgy érezte, csak tudja majd az apjáért érzett gyászt semlegesíteni. Hangjának csengésére gondolt, és arra, hogyan tartja a fejét, amikor szekírozni akarja t. Elmosolyodott a harag szikrázó foltocskáira gondolva, melyeket oly könnyen lángra tudott lobbantani a szemében, és arra is, hogyan szokta a száját elbiggyeszteni, nehogy elnevesse magát egy-egy szurkálódáson. Arra gondolt, hogyan jár, és mi látszott rajta, amikor a karjában cipelte, eszébe jutott b rének mintázata, amely a liliom szirmára hasonlított, amikor azzal az ürüggyel, hogy segíti vagy vezeti, néha hozzáért. - Egyáltalán és abszolúte nem vagyunk egymáshoz valók - mosolyodott el, és erre a korábbi percek melankóliája némileg enyhült. Ha a F nök mégis róla beszélt, akkor határozottan tévedett. Ugyanakkor el érzete er södött. Felnézett az égre. A nap lement. Mindjárt sötét lesz. Miközben a naplementét figyelte, Vénusz, az Esthajnalcsillag, csodálatos hirtelenséggel felt nt, és lefelé pislogott a nyugati égbolton. Egyik a másik után, a helyükre rögzült csillagok követték belépését, kikukkantva az éjszaka sötéted baldachinján, méltóságuk szigorú rendjében. Sean felnézett a csillagokra, Claudiára gondolt, és azon t n dött, miért ébreszt benne ilyen ellentmondásos érzéseket. Összehasonlította a lányt néhány más n vel, akiket korábban ismert, és rájött, milyen sekélyesek és tiszavirág-élet ek voltak ezek a tapasztalatai. Még a házassága is lényegtelen volt, egyszer , testi vágyra, megkívánásra alapuló vad ösztön. Gyorsan beteljesedett, megcsömörlött t le, és az egész lezárult. Végzetes tévedés volt, amit nem is ismételt meg soha többé. Csak homályosan emlékezett arra, hogyan nézhet ki most az a n , aki a felesége volt. Claudiára gondolt, és egy kissé ijedten rádöbbent, hogy a képe olyan világosan rögz dött képzeletében, hogy szinte egyenként meg tudta volna számolni a szempillákat a nagy mézbarna szemek körül, és az apró nevet ráncokat a szája sarkában. Hirtelen nagyon szeretett volna ismét vele lenni, és ahogy erre a tényre ráébredt, rögtön feltámadt benne az aggodalom. - Kétségkívül meghibbantam, hogy egyedül otthagytam - gondolta magában, és ahogy el rebámult a sötét mocsárba, egy csomó rémes eshet ség jutott eszébe, ami esetleg történhetett vele. - Job vele van - próbálta vigasztalni magát -, de nekem kellett volna vele maradnom, hogy vigyázhassak rá, és Jobot kellett volna elküldeném a F nökkel. - Noha tudta, hogy ez lehetetlen lett volna, mégis bosszankodott. Erezte, hogy a csónak hirtelen zökkenve megáll alatta, ahogy Pumula megtámaszkodott az evez póznán, mintegy engedélyt kérve, hogy éjszakára leálljanak. - Átveszem egy darabig - mondta Sean -, továbbmegyünk, míg vissza nem érünk a faluba. Mialatt Pumula és Matatu összekuporodott a csónak aljában, Sean a taton állt, és megmeghajolt a tolórúd monoton eltaszításának és visszahúzásának engedve. A keresztrúddal és a váltókarokkal kormányzott, kiterjesztett központi metszéspontjánál mindig délre véve az irányt. A papiruszkákaszárak lágyan szisszentek a csónaktörzzsel szemben, evez csapásainak egyforma ritmusára és nemsokára olyan monotonná és automatikussá vált az evezés, hogy gondolatai bár elkalandoztak, de végül is mindig visszatértek, mint valami központba, Claudia Monterróra.
Arra gondolt, milyen gyász érte, hogy elárvult, és arra, noha felkészült rá, mégis mennyire le fogja sújtani a halálhír. A szavakat fogalmazta magában, hogyan fogja majd megmondani neki, mi történt, és hogyan fogja megvigasztalni. Ismerte a lány az érzéseit apja iránt, és azt is látta, milyen bajtársi kapcsolat alakult ki köztük a dél-afrikai prérin. Tudta, mennyire nagyra becsülték egymást. - Én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy a gyász els perceiben megvigasztaljam. Hiszen olyan jól ismertem az apját. Segíteni fogok neki, hogy mindarra emlékezzék, ami jó volt az apjában. Tartania kellett volna attól, hogy a szomorú híreket neki kell átadnia, de ehelyett inkább úgy érezte, alig várja a vigasztaló és védelmez szerepet, ami rá vár. - Talán le tudjuk majd vetk zni az ellenségeskedés pózát, amit mindketten magunkra er ltettünk. Ahelyett, hogy a különbségeket hangsúlyoznánk ki, talán képesek leszünk arra, hogy feltárjuk, ami közös bennünk. - Azt vette észre, hogy az evez póznával egyre hosszabban és gyorsabban evez, és szinte kényszerítette magát arra, hogy kicsit lassítson. - Ilyen ütemben nem tudok egész éjjel kitartani - gondolta. - De a türelmetlenség, hogy miel bb vele legyen, továbbra is hajtotta, noha a fáradtság különben már megálljt parancsolt volna. Egyik óra a másik után telt el, s még mindig fenn volt, míg végre Pumula magától fel nem ébredt és fel nem váltotta. De csak görcsösen aludt, és ismét visszatért a tatra, mihelyst a felkel nap a keleti égboltot el ször sötét rubin vörösre, majd halványsárgára változtatta, és a víziszárnyasok fejük fölött húztak el, szárnyuk lágyan süvített el mellettük, ahogy belet ztek a hajnalba. Két órával kés bb Sean felküldte Matatut a tolórúdra, és még el sem érte a tetejét, amikor vidáman el remutatott a partra. Mégis, már kora délutánra járt az id , amikor a csónak orra a papiruszok utolsó s r aljzatán keresztülfurakodva kikötött a homokon a felégetett falu alatt. Sean a szárazföldre ugrott és hosszú léptekkel rótta végig az utat a falu romjai között, igyekezve nem rohanni. - Jobnak jobban kellene rködnie - gondolta mérgesen. - Ha észrevétlenül érkezhetünk... nem fejezte be, amit gondolt. Épp el ttük ott állt a cserjés, amelyben Claudia búvóhelyét kiépítette, és Sean most hirtelen megállt. Túl nagy volt a csend. Hatodik érzéke, a veszélyérzet, felébredt. Valami nem volt rendben. Gyorsan és keményen levágódott hasra és gyorsan fedezékbe húzódott, maga el tt tartva a 0,577-est. Feküdt és figyelt. A csend szinte fizikai súllyal nehezedett rá. Megnyalta a száját, és utánozni kezdte a frankolinfajd kotkodácsolását, a déli felderít k egyik hívójelét, amit Job felismerhet. Nem jött válasz. El renyomult, leopard kúszással, majd megint megállt. Valami megcsillant a rövid f ben, pont az arca el tt. Felvette és a gyomrába tüstént beállt a görcs. Megdermedt. Egy 7,62 mm-es lövedék üres rézhüvelye volt, cirill bet s felirattal, szovjet gyártmányú, olyan, amilyet az AK típusú géppisztolyhoz használnak. Sean megszagolta és még érezte rajta az égett l por szagát. Nemrég l tték ki. Gyorsan körülnézett és más üres hüvelyeket pillantott meg a f ben, heves t zharc jeleit. Talpra ugrott és futni kezdett a cserjés felé, fürgén ki-kitérve, kígyózva, hogy ne nyújtson biztos célpontot egy esetleg rejt zköd fegyveresnek. Amint elérte a cserjés szélét, ismét a földre vetette magát, villámgyorsan átfordult, ahogy a talajt megérintette. Azonnal meglátta a hullát, arcra fordulva feküdt az alacsony, tövises bokor alatt, alig néhány méternyire t le. Egy fekete volt. A holttestr l lehúzták a ruhát és a bakancsot.
- Job! - A név szinte a torkából buggyant ki. El rekúszott, míg a hulla mellé nem ért. Egyetlen golyó ütötte át a férfi hátát, és a legyek a seb körül nyüzsögtek. A vér fekete heggé száradt rajta, megcsapta a bomlás b ze. - Huszonnégy órája halott - saccolta meg az id t, és térdre ereszkedett. A hulla nyaka megfeszült a hullamerevségt l. Nagy megkönnyebbüléssel horkantott, és a fejet tompa puffanással visszaejtette a földre. Idegen volt. - Job! - kiáltotta. - Claudia! - Kétségbeesett ordítás volt, el rerohant a toldaléképület felé, ahol hagyta ket. Nem volt benne senki. - Job! - vadul nézett körül. - Claudia! Egy másik meztelen fekete test hevert a tisztás szélén, odarohant. Ez is idegen volt, egy sovány, csenevész kis alak, koponyájának a tetejét szétl tték, is b zleni kezdett már, a hasa felfújódott, mint egy csillogó, fekete léggömb. - Kett a gazfickók közül - mondta Sean keser en. - Szép munka volt, Job. Matatu követte Seant, és a toldaléképületet vizsgálgatta, majd otthagyta, és körözni kezdett, el re-hátra szökellve, mint egy vadászkutya, amelyik fészken ül fajd után szimatol. Sean és Pumula állva figyelték, nem vettek részt a keresésben, nehogy eltapossák a nyomokat. Néhány perc múlva Matatu visszasietett. - Ugyanaz a sifta, amelyik már el bb követett bennünket. Tizenöten vannak, körülfogták a kunyhót, és megrohanták okét. Job ezt a kett t a 30/06-os bandukival l tte le. Odaadta Seannak az üres töltényhüvelyeket. - Nagyon küzdöttek, ellenálltak, de végül mégis elvitték ket. - És a Memsahib? Az Úrn ? - Sean rettegett a választól. - Ndio - válaszolt Matatu szuahéli nyelven. Igen, t is elvitték. Még mindig sántít egy kicsit, de elvezették. Kétoldalt közrefogták. Egész úton próbálta lökdösni ket, Job megsebesült és Dedan is. Talán megverték ket, és azt hiszem, a karjukat is összekötötték. Bizonytalanul járnak.-- Matatu a hullákra mutatott. - Halottaikról lehúzták az egyenruhát, a bakancsot és a bandukijukat is elvették t lük, aztán visszamentek. Végigmutatott a földnyelven. - Mikor? - kérdezte Sean. - Tegnap, korán reggel. Talán hajnalban siettek el a táborból. Sean komoran bólintott, de magában méltatlankodva fogadkozott. - Claudia, ó Istenem, ha hozzád érnek, kitépem a belüket. - Üldözés friss nyomon - mondta hangosan. Indulás! Pumula visszarohant a csónakhoz a felszerelésért és a vizes kulacsokért, Sean még bele sem bújt a hátizsák vállszíjába, máris rohanni kezdett. A hosszú éjszakán át való evezés minden kimerültsége elt nt. Er snek, dühösnek és fáradhatatlannak érezte magát. Az els mérföldek után beleilleszkedtek a felderít -támadó csapat üldözési ütemébe. A nyom még mindig hideg volt és Sean a t rbecsalással szembeni minden el vigyázatosságot félretett. Teljesen Matatura hagyatkozott, hogy az bármilyen álcázott akadályt, vagy él er elleni akna bármely jelét felkutassa, amit esetleg leraktak az ösvényen, hogy hátráltassák az üldözést, de ett l eltekintve, egy sorban meneteltek, olyan sebességgel, ami nem sokkal maradt el egy olimpiai maratonverseny irama mögött. Claudia képe táncolni látszott Sean szeme el tt, és szárnyakat adott lábainak. Tizenöten vannak, mondta Matatu, és a lány, Claudia fehér teste kísértésbe hozhatja ket. Eddig nem volt semmi jele annak, hogy egyáltalán megálltak volna, hogy elszórakozzanak vele. Fenntartás nélkül elfogadta Matatu magyarázatát, hogy hajnalban másztak fel a táborba, lerohanták, készen arra, hogy veszteséget vállaljanak, anélkül, hogy k maguk csapást mérjenek. Ügy t nt, inkább foglyokat akartak ejteni, mintsem gyilkolni. A puskatussal kiosztott néhány ütésen kívül más sérülést nem okoztak, úgy látszott, Dedan és Job is ép b rrel úszta meg, de Sean teljes figyelme mégis Claudia felé fordult.
Rákényszerítették, hogy a sérült lábán járjon. Ez csak súlyosbítja térdsérülését, és talán maradandó károsodást is okozhat. Ha túlságosan lelassítaná ket, türelmetlenné válnának és fenyeget zni kezdenének. Attól függött minden, mennyire van szükségük egy fehér fogolyra, túszként, valószín leg a nyugati kormányokkal való alku céljaira. Attól is függött, hogy kicsodák, a Frelimóhoz, a Renamóhoz tartoznak-e, vagy szabadúszó banditák, attól is függ, mennyire ellen rzik ket, ki a parancsnokuk, hogy milyen er s a parancsnok tekintélye, de akárhogy fontolgatta is a dolgot, Sean tudta azt, hogy Claudia igen nagy veszélyben van. Vajon rájöttek-e, hogy üldözik ket? Olvasniuk kellett a faluba vezet nyomokat, és tudniuk kellett, hogy három férfi, nem, a F nökkel együtt négy, hiányzik az eredeti csoportból. A válasz igen. Valószín leg számítottak arra, hogy a csoport üldözésbe kezd. Ez idegessé és ingerlékennyé teheti ket. Claudia nem lesz saját biztonságának jó ügyvédje. Jól el tudta képzelni, amint vitatkozik velük, emberi és törvényes jogait követeli, nem hajlandó parancsaikat követni. Aggodalma ellenére morózusan elvigyorodott, ahogy ezt végiggondolta. Valószín leg azt hitték, hogy egy cicamicát fogtak el, de hamar rájönnek majd, hogy helyette egy feln tt n sténytigris van a kezük között. Lehervadt arcáról a vigyor. Biztos volt benne, hogy pontosan úgy kezeli ket, hogy ezáltal jól magára haragítsa ket, és így kockára teszi túlélési esélyeit. Ha a csapat vezet je gyenge ember, Claudia addig megy majd el a szekálásban, amikor már meg kell mutatnia saját embereinek, hogy mégis az úr. Az afrikai társadalom patriarchális, nem veszi jó néven egy n t l, és megtorolja, ha nem hajlandó akaratának engedni. Ha ugyanaz a csapat, amelyik feldúlta a falut, brutalitásukat eléggé megmutatták. - Most az egyszer, aranyoskám, fogd be azt a drága kis szádat -, mondta magában szinte rábeszél en, csendesen. Matatu most lelassított el tte, és heves mozdulattal körbemutatott. Sean is megállt. - Itt pihentek - Matatu odamutatott, ahol a csapat a fiatal mopánfacsoport árnyékában egy darabig megpihent. Sötét dohányból készült cigarettacsikkek hevertek a porban, Matatu rámutatott egy nyers, fehér hasítékra a mopánfán, ahonnan levágtak néhány ágat. A kisebb gallyakat letördelték és félredobták. Ezeken a félredobott gallyakon a levelek már megfonnyadtak, meger sítve Matatu id becslését, hogy a pihen tegnap reggel történt. Az ágak levágása egy percre megzavarta Seant, de Matatu máris magyarázta: - Egy mushelát csináltak az úrn nek - Sean megkönnyebbülten bólintott. Claudia fájós lábával feltartotta a menetet. De ahelyett, hogy megszabadultak volna t le azon a célszer en egyszer módon, hogy hátulról golyót eresztenek a fejébe, a mopanrudakból hordágyat készítettek, hogy azon vigyék tovább. Ez kedvez fejleménynek látszott, és megváltoztatta Sean becslését Claudia túlélési esélyeit illet en. Többre értékelték, mint ahogy Sean el ször rémülten gondolta. Mindamellett a legkritikusabb id szak tegnap este lehetett, amikor elhatározták, hogy éjszakára letáboroznak. A foglyul ejt knek egy teljes napjuk lehetett arra, hogy tanulmányozzák, vágyakozó pillantásokkal méregessék, nézegessék a testét, hogy képzeletüket és kurázsijukat kell en felgerjesszék. Sean úgy érezte, képtelen elviselni még a gondolatát is annak, hogy mi történhetett vele, ha a vezet nem tudott parancsolni az embereinek. - Gyerünk, Matatu dörmögte. - Csak fecséreljük az id t. - Ha a dolog egyáltalában megtörtént, múlt éjjel kellett megtörténnie. Már elkésett, mégis, a késedelem minden másodperce ingerelte. A nyom visszavezette ket a földnyelv mentén saját korábbi útvonalukra, amikor a száraz ártéren dél felé haladtak. A csapás széles volt és könnyen követhet , tizenöt ember és foglyaik, mégsem kísérelték meg a nyomok eltüntetését. Matatu megvizsgálta a nyomokat és
jelentette, arra kényszerítették Dedant és Jobot, hogy k vigyék Claudiát a hordágyon. Sean megörült, hogy erre képesek voltak. Bármilyen sérülést szereztek is a támadás során, akkor nem lehetett súlyos, és biztosra vette azt is, hogy Job minden ravaszságát latbaveti, hogy lelassítsa a menetet és lehet vé tegye, hogy beérjék ket. Ahogy ezt végiggondolta, Matatu felkiáltott és megmutatta a lágy földbe nyomódott jeleket, azon a helyen, ahol Job leejtette a hordágy ráes végét, színpadiasan négykézláb csúszkált, és csak azután tápászkodott fel ismét, miután foglyul ejt i körülvették és durván rátámadtak. - Rendes fiú - mormogott Sean, anélkül, hogy lassította volna a lépést. - De ne vidd velük túlzásba. - Job kényes játszmába kezdett. Üldözési iramukkal olyan gyorsan behozták a távolságot köztük és a lomha és lassan mozgó csoport között, hogy Sean reménykedni kezdett abban, hogy még az est leszállta el tt utolérik ket. - Elég érdekesnek ígérkezik - gondolta -, mi hárman a 0,577-essel, tizenöt AK géppisztollyal felfegyverkezett bandita ellen. Eddig még nem találtak rejtett csapdákat. A terroristák általános taktikája az, hogy aláaknázzák a saját nyomukat, és Sean azon t n dött, hogy vajon most miért nem tették. Lehet, hogy nem kiképzett banditák, az is lehet, hogy nincs él er elleni könny plasztik aknájuk, esetleg nem is tudnak arról, hogy üldözik ket, vagy pedig, s ez a legrosszabb eshet ség - gondolta -, valami meglepetést terveznek, kés bbre. - Na, majd akkor foglalkozunk ezzel, ha látjuk, mir l van szó. Matatu ismét lelassított. - Múlt éjjel itt f ztek mutatott rá a tábort z maradványaira és a nyomokra, ahol evés közben ültek. Néhány fekete szafari hangya rohangált a táborhelyen, a lehullajtott ételmaradékok után kutatva, s ismét találtak elnyomott csikkeket is. - Átkutatni! - parancsolta Sean. - Job biztosan megpróbált valami üzenetet hagyni nekünk. Miközben Matatu és Pumula gyorsan, de gondosan átkutatták a helyet, Sean az órájára pillantott. 16 óra van, alig valamivel több mint három órája menetelnek, még jó darabig számíthatnak a nappali fényre, és jó esélyük van arra, hogy még sötétedés el tt beérjék ket. - Itt tették le az Úrn hordágyát - Matatu a nyomokra mutatott a földön -, itt állt. Sean tanulmányozta Claudia lábnyomait, amelyek kisebbek, határozottabban kivehet k és keskenyebbek voltak, mint rz inek bakancsnyomai. Amikor járt, inkább a lábszárát használta, a lábfejét kissé vonszolta, alig támaszkodott lábujjaira. - Találtál valamit? - kérdezte nyersen. - Nem hagyott Job valami üzenetet? - Semmit. - Matatu megrázta a fejét. - Rendben van. Most iszunk - adta ki a parancsot, és sótablettákat osztott szét a hátizsákjából. Nem is kellett az önfegyelemre figyelmeztetnie ket. Hármat kortyintottak a kulacsokból, majd szorosan visszazárták a kupakot. Még öt percig sem pihentek. - Induljunk! - adta ki a parancsot. Egy órával kés bb megtalálták azt a helyet, ahol a rablók a múlt éjjel aludtak. Az a tény, hogy evés után továbbmentek, és nem aludtak a tábortüzük mellett, arra mutatott, hogy kiképzett csapatról van szó. - Kutassatok megint! - adta ki Sean a parancsot. Bármilyen információ, amit Job esetleg hagyott nekik, értékes lehet. - Semmi! - jelentette Matatu néhány perccel kés bb, és Sean egy kis csalódást érzett. - Rendben. Gyerünk tovább - parancsolta, és éppen meg akart fordulni, amikor valami arra késztette, hogy megálljon, és még egyszer körülnézzen a táborhelyen. - Hol aludt az Úrn ? - kérdezte. - Itt - mutatta Matatu. Valaki, valószín leg Job, leveleket és füvet hordott össze neki derékaljul. Teste lelapította a levélhalmot. Sean mellé guggolt és vigyázva átvizsgálta, bármilyen apró jel után kutatva.
Nem talált semmit. Félrelökte az utolsó leveleket is, és felállni készült. Csalódottnak érezte magát, mert az el bb az az er s érzése támadt, hogy valamit hátrahagyott neki a lány. - Ennyit az intuícióról - morgott, és akkor vette észre a gombot, amely félig be volt ásva a porba, a szénamatrac alatt. Felvette és felállt. Egy rézgomb volt, a lány farmernadrágjának övrészér l „Ralph Hutton" felirattal. - Dizájner tervezte farmert hord a kis aranyos Zsebébe csúsztatta a gombot. - Na de ez még nem mond nekem semmit - félbeszakította a mondókáját - hacsak... - ismét letérdelt, és vigyázva félresöpörte a port, ami alatt a gomb hevert. Igaza volt. A lány a gombot csak jelz nek használta, és alatta szépen elásott egy kartonpapír darabkát, amit egy olcsó portugál szivarkásdoboz fedelér l téptek le. Alig hat centi hosszú, és fele olyan széles volt, alig volt hely az üzenetnek, amit a t zb l kiesett, elszenesedett botocskával írt alá. - Tizenöt Renamo -, felbecsülhetetlen hír volt, meger sítette Matatu becslését a csoport létszámáról, és most legalább megtudta, kikkel áll szemben, a Renamóhoz tartoznak. - Cave - ezt nem értette. Barlang, üreg? Majd hirtelen eszébe jutott, hisz ez a régi intézeti diákszleng a latin „Caveat"-ból, azt jelenti: Vigyázz, jön a tanár! Akaratlanul elmosolyodott. Hol a fenébe tanult ilyen bevándorló kifejezéseket? De aztán eszébe jutott, hogy a lány ügyvéd, és tovább olvasta. - Cave. Várják. A lány és Job kihallgathatták, amit az üldözésr l beszélnek. Ez a hír ugyanolyan fontos volt, mint az el bbi. - Minden oké -- és alá is írta: „C". Rábámult a kartonfecnire, és úgy tartotta a tenyerében, mintha a valódi szent keresztfa ereklyéje lenne. - Te kis szépség, te - suttogta -, hát nem te vagy a legokosabb, a legvagányabb? csodálkozva megrázta a fejét, a hangja szinte elfulladt. Most el ször ismerte el magában, hogy vágyakozik utána, és rögtön határozottan el is fojtotta magában az érzést, ahogy felegyenesedett. Sem id , sem lehet ség nincs most ilyesfajta ellágyulásra. - Renamo - mondta Matatunak és Pumulának -, igazad volt, tizenöten vannak. Tudják, hogy követjük ket. Rajtaütésre számíthatunk. Mindketten komor képet vágtak, és Sean a karórájára pillantott. - Még sötétedés el tt utolérhetjük ket. Egy órán belül elértek az els csapdához, amit a Renamo állított nekik. Négy ember feküdhetett az ösvény mellett, ott, ahol az árterületen átvezet töltés t keresztezte a magasabban fekv erdei f utat. A csapdát ravaszul állították fel, egy keskeny völgyhasadék peremén egy nyílt térségen keresztül, ami jó tüzelési lehet séget biztosított. Csak rövid id vel azel tt hagyták el helyüket, miel tt k odaértek. - Mozgó hátvédet állítanak fel - Seannak kissé felkavarodott a gyomra, látva, milyen nagy kockázatot vállalt ezzel a vakmer üldözéssel. A porban jól ki lehetett venni egy RPD könny géppuska kétlábú állványának kett s nyomát, ez az egyik legegyszer bb és mégis leghatékonyabb halálosztó valamennyi gerillafegyver közül. Ha embereit a völgyhasadékba vezeti, mialatt a fegyver még l állásban van, az egésznek néhány pokoli perc alatt vége lett volna. Annyira aggódott Claudiáért, hogy elvesztette a józan ítél képességét. A Renamo épp azel tt vonult el, hogy elérték volna a völgyet, érkezésének id pontját elképeszt pontossággal becsülték meg, túl kevés volt a t réshatár. Az RPD személyzete valószín leg visszavonult, és a csapdát távolabb állíthatta fel, az ösvény mentén, hogy ne kerüljenek túl messzire a f csapattól. - Oldalvédek a szélre! - adta ki a parancsot kelletlenül Sean. - Felkészülni lesállásból várható támadásra! - Ez korábbi ütemük felére lassítja le ket. Így lehetetlen lesz besötétedés el tt utolérni a Renamót.
Három ember túl kevés. Matatunak elöl kell mennie a nyomkeresésben, Sean és Pumula voltak az oldalvédek. Egyetlen fegyver volt velük, a nagykaliber , lassú tüzelés kétcsöv puska. Bozótharcra jól kiképzett harcosok ellen vonultak, akik automata l fegyverekkel vannak felszerelve, és ráadásul várják is ket. - Más szóval az öngyilkosság egy módja - mondta Sean magában, de az esélytelenség ellenére alig tudta visszatartani magát, hogy ne gyorsítsa meg lépteit. Középen Matatu füttyentett. Épp kikerült Sean látómezejéb l. Noha ez a füttyentés nem volt vészjelzés, Sean levágódott a földre, és gondosan ellen rizte az el tte lev útszakaszt és mindkét szárnyat is, miel tt újra felállt és csatlakozott volna hozzá. Matatu a csapás mellett guggolt, lágyékköt je tartózkodóan felhúzva a lába közé, arckifejezése azonban zavart árult el. Ujjával a nyomra bökött, minden szó nélkül, és Sean azonnal látta, mi zavarta meg. - Honnan a pokolból jöttek ezek? - inkább felháborodott tiltakozásként, mintsem kérdésként hangzott. A hendikep velük szemben többszörösére n tt, és Sean most el ször érezte vállán a reménytelenség ólomsúlyát. Az eredeti Renamo-köteléket egy még nagyobb csoport er sítette meg, els pillantásra úgy látszott, egy teljes gyalogos század. - Hányan vannak? - kérdezte Matatutól, de most még sem tudott pontos számot mondani, a nyomok átfedték egymást, és összekuszálódtak. Matatu felszippantott egy kis burnótot, ezt a rituálét szokta alkalmazni, hogy elleplezze bizonytalanságát, majd tüsszentett egyet, szeme megtelt könnyel, gyorsan letörölte a hüvelykujjával. Aztán felemelte mindkét kezét, széttárt ujjakkal és négyszer megrázta. - Negyven? Matatu bocsánatkér en grimaszolt, és még egyszer megrázta mindkét kezét. - Negyven és ötven között -- Sean lecsavarta a vizeskulacs tetejét, és ivott egy kortyot. A víz olyan meleg volt, mintha leves lett volna, de gurgulázott vele, miel tt lenyelte. - Majd kés bb megszámolom ket - ígérte Matatu -, majd ha már mind megismertem ket, de most... - Kiköpött az összevissza taposott földre, kudarca megszégyenítette. - Mennyivel vagyunk lemaradva? - kérdezte Sean, és Matatu óramutatóként használta mutatóujját, hogy jelezze az ég egy szeletét. - Három órával - fordította Sean. - Soha nem érjük el ket sötétedés el tt. Amikor teljesen besötétedett, Sean így szólt. Addig eszünk, amíg a holdra várunk. - De amikor feljött a hold, csak egy ezüstös szalag volt a fénye, s rögtön el is takarták a felh k, így nem volt elég világos ahhoz, hogy a nyomot követhessék, pedig széles és jól rajzolt volt. Sean eredetileg arra gondolt, hogy tovább mennek, vaktában el re az éjszakában, megpróbálják megel zni, aztán árnyékként követni ket, valamilyen véletlen alkalomra lesve, hogy elérjék Claudiát és Jobot, s végül kiszabadítsák öltét. - Ez tisztára álmodozás Technicolor színesben mondta magában. Napok óta keményen hajtanak és mindannyian a kimerülés szélén támolyognak. A sötétben botladozva vagy belefutnak a Renamo éjszakai reinek karjába, vagy végképp elkerülik ket. - Most pedig aludni fogunk. - Végül engednie kellett. Mivel a Renamo tudja, hogy követik ket, esetleg egy különítményt küldenek hátra, hogy megpróbálják meglepni ket. Sean éjszakai táborba vonult vissza, jó messzire az ösvényt l, egy tövises cserje bozótba. Ez az esetleges támadót mindenképp akadályba ütközteti, ha alattomosan a közelükbe próbál jutni. Mindnyájuknak feltétlenül pihenésre volt szüksége, és inkább a tövises tüskésbozótra bízza magát, mintsem hogy rt állítson. Az éjszaka jéghideg volt, és egy kupacba húzódva feküdtek, hogy egymás testmelegét megosszák. Sean már-már a kimerültség fekete lyukába készült alácsúszni, amikor Matatu suttogása visszarántotta. - Az egyiket közülük - kezdte Matatu, majd abbahagyta, és Sean megadóan kinyitotta a szemét.
- Csak mondjad - biztatta álmosan. - Ezek közül a renamósok közül egyet már láttam azel tt. - Ismered közülük az egyiket? - Sean hirtelen egészen éber lett. - Igen, azt hiszem, de az rég volt, és nem tudok visszaemlékezni, hogy hol láttam. Sean hallgatott, miközben az egyszer közlést mérlegelte magában, és azt, hogy az valójában mit is jelent. Seannak nehezére esne visszaemlékezni minden egyes ember arcára, akit mondjuk a legutóbbi tíz évben látott. És itt ez a Matatu, aki azon kesereg, hogy nem tud azonnal felismerni egy olyan lábnyomot, amit évekkel ezel tt látott utoljára, más nyomok kusza halmazában. Noha már sokszor látta Matatut, amint hasonló bravúrokkal áll el , mégis elfogta a kétség Matatu állítását hallva. - Aludj, te buta kis szarházi. - Elmosolyodott a sötétben, megragadta a tarkób rénél fogva és megrázta a kis emberke gyapjas fejét, nyers szeretettel. - Talán megálmodod alvás közben a nevét. Sean Claudiáról álmodott. Meztelenül rohant egy sötét erd n át. A fák feketék voltak az erd ben, nem volt rajtuk egy szál levél sem, és ágaik meggörbültek. Egy farkasfalka üldözte a lányt, k is olyan feketék voltak, mint az éjszaka, de ragyogó fehér volt a fogsoruk és vörös volt kilógó nyelvük. Claudia az nevét sikoltozta futás közben, a b re sápadt és fényl volt, mint a holdfény. Megpróbált odafutni hozzá, de lábai lebénultak, elnehezedtek, csak vonszolta magát, mintha egy melaszszirupos medencén gázolt volna át. Megpróbálta a lányt nevén szólítani, de a nyelve leragadt, ólomsúllyal hevert a szájában, egy hang sem jött ki a torkán. Arra ébredt, hogy egy kéz gorombán rázza a vállát, megpróbált ismét kiáltani, de csak rekedt hadarás lett bel le. - Ébredjen! - Matatu megrázta. - Sír és nyög álmában. Meghallja a Renamo! Gyorsan felült. A hideg megdermesztette lábizmait, és még teljesen elkábította az álmában átélt borzalom. Másodpercekbe telt, amíg a valóságra tudott végre összpontosítani, és vissza tudott emlékezni arra, hogy hol is van. - Lassan eljár fölötted az id , öregfiú! - elszégyellte magát. A katonai felderít hangtalanul alszik és felébredve azonnal tudja, hogy hol van, vagy elvágják a torkát, miközben álmában felmordul és horkol. - Mindjárt elég világos lesz - suttogta Matatu. Az ébred madarak hajnali kórusa már megcsendült, és végigzengett az erd n. Ki tudta venni az égre rajzolódó töviságak csipkézetét is. - Induljunk! - Sean felállt. Még alacsonyan állt a nap és harmatos volt a f , amikor elértek ahhoz a kiszáradt folyómederhez, amelyben a Renamo táborozott éjszaka. A csapat napkeltekor ismét továbbindult, de nem lehettek még messzire el ttük. Matatu felfedezte Claudia lábnyomát a folyómeder lágy homokjába vés dött nyombolyban. Könnyebben jár, már nem fáj annyira a lába mondta Seannak. - Gyógyul a lába, de Job és Dedan még mindig cipelik. Itt mászott fel a hordágyra. Matatu otthagyta a jellegzetes n i lábnyomokat, és egy másik, szélesebb férfi lábnyomsorozatot kezdett el vizsgálni. Sean úgy találta, az is ugyanolyan, mint a többi, kivéve, hogy bárki lábnyoma is, az illet olyan bakancsot vagy csizmát hord, amelynek dupla halszálkamintás sarka van. - Ismerem - suttogta Matatu. - Tudom, hogy ez hogy jár - csalódottan rázta meg a fejét és elfordult. Rendkívül óvatosan haladtak most el re. A nyomok közvetlenül a magasabban fekv terület felé vezették ket, a völgy meredek lejt je mentén, és rövidesen elérték az el hegységet. Bárki volt is a Renamo-menetoszlop parancsnoka, pontosan tudta, hogy merre tart.
Sean számított rá, hogy bármelyik percben összekerülhetnek a menetoszlop hátvédjével. Rettegett a gondolattól, hogy az els figyelmeztetés, amit majd kapnak, esetleg egy RPD könny gépfegyver rosszindulatú kattogása lesz, amely percenként hatszázas t zgyorsasággal l . Itt, a dombok között minden nagy gömböly k , minden földhajlat egy esetleges ellenséges er dítés volt, és gondosan meg kellett vizsgálni, miel tt tovább mehettek volna. Seant türelmetlenség gyötörte, de azért kényszerítette magát arra, hogy a nehéz terephez igazítsa haladását. Egy másik alacsony dombot kerültek meg éppen, és a kecses msasafák lombsátrán át kilátás nyílt, el ttük nyújtózott a nyiladék, és fölébe emelkedett a központi meredek lejt a hegyláb dombjai fölött. - Ez az - mormolta Sean. - Itt lapulnak majd, reánk várva. A csapás közvetlenül egy szoros felé mutatott a lejt s szakadékon keresztül. Bejáratát vörös k sziklafal rizte, és az ösvény sz kületét alig takarta fa vagy más véd növényzet, noha kétoldalt s r bokrok n ttek. Természetes csapda volt, kit n hely az öldöklésre. Matatu középen füttyentett és Sean hétrét görnyedt, távol maradva a dombtet t l, ahogy lerohant hozzá. Err l a középs pontról a völgy kanyarulatára szabad kilátás nyílt és Sean mozgást pillantott meg az omladékos és sárga f ben. Szeméhez emelte a messzelátót és a sötét, mozgó pettyek vonala a lencsén keresztül vonuló menetoszloppá állt össze. Az emelked nek libasorban gyürk ztek neki. Legtöbbjük tigriscsíkos álcázóruhát és trópusi sisakot viselt, de néhányan Denim farmer tarkaságba és khakiszínbe voltak öltözve. A menetoszlop eleje már elérte a bozótot a völgy végén, legalább hárommérföldnyi távolságban, de a távcsövön keresztül Sean tizenkét embert tudott még megszámolni. A hordágy középen volt, négyen vitték. Ketten a rudak elejét és ketten a végét. Sean megpróbálta Claudia alakját kivenni, de még miel tt újra be tudta volna állítani a távcs lencséjét, a hordágy és hordozói elérték a fák vonalát, és elt ntek a szeme el l. Sean leengedte a távcsövet és zsebkend jével megtörölte a lencséket. Pumula is behúzódott középre a másik oldalszárnyról, és most és Matatu a szikla és durva bozót kusza halmazába kuporodtak, és nyomasztó csendben vizsgálták a vidék fekvését. Sean újra szeméhez emelte a távcsövet és a meredek, cserjés hegyoldalt tanulmányozta. Kit n terep volt a rajtaütésre, elcsíphetik Sean csoportját sorjában haladva, és keresztt z alá vehetik ket, amint megpróbálnak a völgyszakadékban felfelé kapaszkodni. - Hányat láttál? - kérdezte Sean, anélkül, hogy leeresztette volna a messzelátóját. - Mind bementek a fák közé a völgy végén? - Csak egy párat láttam - mormogta Pumula. - Masesh -- köpött ki Matatu siralmas arckifejezéssel. A kölessör üledékére célzott, amit az erjesztés után a batonka halászok földi csaliként használnak arra, hogy a dévérkeszeg halrajokat a Kariba-tó sekély vizébe csalogassák. Ismét kiköpött. - Ez a völgy a krokodil szája. Azt akarják, hogy beledugjuk a fejünket. Sean a völgy oldalait tanulmányozta. Ráér sen, néhány percig le-leengedte a távcsövet, hogy pihentesse a szemét, majd ismét felemelte és belenézett. A kaptató tetején kezdte a vizsgálódást, és fokozatosan pásztázta végig lefelé haladva. Amikor elérte a völgy alját, újra kezdte a tet nél, ugyanazt a területet újra és újra átvizsgálta. Megpróbált nem gondolni a hordágy látványára, vagy arra a parányi alakra, akit látni vélt rajta. Teljesen a vizsgálódásra koncentrált, és tíz perc múlva elnyerte jutalmát. A napfény egyetlen villanását csípte el, amint egy karóra számlapjáról vagy talán egy tábori látcs lencséjér l ver dött vissza. - Ott vannak. - Leengedte a saját távcsövét. Igen Matatu, igazad van. Kirakták a csalit, és most ránk várnak.
Leült a sziklatömb mögé és megpróbálta az egészet logikusan átgondolni, de Claudia emléke folyton megzavarta és elterelte a gondolatait. Csak egy következtetés volt biztos, éspedig az, hogy az üldözés folytatása reménytelen. Felnézett. Matatu és Pumula a vak bizalom arckifejezésével figyelték. Majdnem húsz év alatt még soha nem látták tanácstalannak. Türelmesen várták, hogy ismét megtegye a csodát. Sean ezt bosszantónak találta. Felugrott és visszaindult, lefelé a dombon, hogy anélkül gondolkodjék, hogy ezek a benne tökéletesen megbízó szemek bámulják. Talált is egy helyet, ami jól el volt rejtve, és mégis jó körkilátást nyújtott, úgyhogy senki nem tud a közelébe osonni, itt letelepedett, a 0,577-est a térdére fektetve, hogy elgondolkozzon arról, milyen választása van. Az els lehet ség, amelyet azonnal ki is törölt a fejben tartott számolócéduláról, a Renamooszlop megtámadása volt. Még ha nem is számol a rendelkezésére álló er jelentéktelen voltával, tekintetbe kell vennie a Renamo kezében tartott túszokat. Még ha egy egész, tökéletesen felfegyverzett felderít százada lenne is, akkor sem lenne támadóképes. - Na és akkor, mit érhetnék el a további üldözésükkel? - kérdezte önmagától. Eltekintve persze annak az új és érzelg s vágynak a kiélését l, hogy a lehet legközelebb kerüljön Claudia Monterróhoz. - A foglyoknak a Renamo karmai közül való kiszabadítására a legjobb esély valószín leg nem az beavatkozása, hanem a diplomáciai tárgyalások útja lenne, a Renamo igen tisztelt szövetségesein, a dél-afrikai kormányon keresztül, Pretoriában. Mindamellett még a délafrikaiak sem képesek bármit elérni anélkül, hogy tudnák, hogy a Renamo foglyul ejtett egy amerikai állampolgárt. - Oké - Sean végre meghozta az els határozott döntést. - Üzenetet kell küldenem az amerikai nagykövetségnek Hararéba. - Azonnal rájött, hogy ez az elhatározás megoldja másik f gondját is. Matatuért és Pumuláért a felel s. Eddig mindenesetre öngyilkossággal felér helyzetbe vezette ket. Ahogyan közelebb kerültek a Renamo-oszlophoz, egyre jobban és jobban furdalta miattuk a lelkiismerete. Ez volt a kibúvó, amit keresett. - Mind a kett t visszaküldöm Chiwewébe, a Reemának szóló üzenettel. - Kinyitotta hátizsákjának leffenty jét és megtalálta a b rbe kötött kis jegyzettömbjét. Elkezdte fogalmazni az üzenetet. Reemánál megvannak Riccardo és Claudia összes személyi adatai a szafaridossziékban, a személyleírásuktól kezdve egészen az útlevélszámukig. Riccardo fontos és befolyásos ember volt. Nem fogja a titkárn vel közölni, hogy a férfi meghalt, üzenetében azt sugallja majd, hogy mind az apa, mind a lánya a Renamo foglyai. Afel l nyugodt lehet, hogy az USAnagykövetség azonnal reagál majd, és a hír vétele után néhány órán belül kapcsolatba lép majd Pretoriával. Természetesen azóta, hogy Washington és Pretoria között a kapcsolatok, az országra gyakorolt USA szankciók révén soha nem látott mélypontra süllyedtek, az USA befolyása Afrika déli részén többé már korántsem olyan mindenen felül álló tényez , mint valamikor. De azért a dél-afrikaiaknál arra feltétlenül számítani lehet, hogy Renamónál pusztán emberiességi alapon is közbenjárnak. - Oké! - Ez megoldja Matatu és Pumula gondját. Sean aláírta az üzenetet, kitépte a teleírt lapokat a jegyzettömbb l és összehajtogatta ket. Majd utólagos megfontolással leírt még egy oldalnyi utasítást Reemanak, hogy intézkedjen annak az 500.000 dolláros követelésnek a behajtásáról, amellyel Riccardo vagyonügynöksége tartozott neki. A lánynak át kellett ezt adnia Sean ügyvédjének. Végül saját magáról is határoznia kellett. Visszaügethet persze a határon keresztül, és maga is viheti az üzenetet, s akkor két vagy három napon belül már világos Castle sört ihat a Meikles Hotelben és azon gondolkozhat, hogy hogyan költi el a Nagyf nök félmillió
dolcsiját. Ez lett volna az okos és logikus dolog, ezt kéne tennie, de az ötletet már azel tt elvetette, hogy egyáltalán elgondolkozott volna rajta. - Na jó. Akkor követem majd az oszlopot és várok az alkalomra. - Elvigyorodott elhatározásának teljesen abszurd voltán. - Milyen alkalomra? - t n dött el. - Arra az esélyre, hogy Fel a kezekkel vagy lövök! man verrel betörök egy ötvennél is több terroristából álló táborba, az öreg 0,577-essel kiszabadítani három foglyot, és egyetlen nagyszer ugrással kipattanva elhajtom ket száz mérföldön át a határig, s közben Claudiát, a sérült lábával, a hátamon cipelem! Felállt és újra visszaigazította a vállára a hátizsákot, visszakúszott a meredeken oda, ahol Matatu és Pumula feküdtek a szakadékot figyelve. Lehuppant Matatu mellé. - Történt valami? - kérdezte Matatutól, aki megrázta a fejét. Jó ideig hallgattak, miközben Sean minden bátorságát megpróbálta összeszedni, hogy az emberkének megmondja, most pedig visszaküldi. Miközben ezt tette, a látcsövön át arra a helyre meredt komoran, ahol tudomása szerint a Renamo felállította a csapdáját. Matatu, úgy látszik, megérezte, hogy valami kellemetlen dolog van a leveg ben. Továbbra is Seant bámulta zavart arckifejezéssel, de mikor Sean végül is felé fordult, megnyer vigyorgás ömlött el az arcán, s egész testével izegve-mozogva türelmetlenül ficánkolt, hogy tetszést arasson, és elhárítsa azt a bármit, ami most jönni fog. - Emlékszem - mondta lelkesen. - Emlékszem már, hogy kicsoda. Szándékától egy percre eltérítve, Sean töprengve nézett rá, s összeráncolta a homlokát. Kicsoda? Kir l beszélsz? - A Renamo vezet je - mondta Matatu boldogan. - Mondtam tegnap, hogy ismerem a lábnyomát. Most már emlékszem arra, hogy ki . - És ki ? - kérdezte Sean gyanakodva, készen arra, hogy az információt ne vegye komolyan. - Emlékszik, mikor kiugrottunk az Indekib l, hogy megtámadjuk a kiképz tábort a folyók elágazásánál? - Matatu rákacsintott és Sean tartózkodóan bólintott. - Emlékszik, hogy öldöstük ket a folyómederben? - Matatu a pompás emléket felelevenítve, elégedetten kuncogott. - Emlékszik arra, akit elfogtunk, míg a könyveket próbálta elégetni? Arra, aki nem akart menetelni és maga betörte a fülét? - Most már hangosan vihogott azon a jó kis tréfán. - Jött ki a vér a füllyukából, és úgy vinnyogott mint egy sz z lány. - China elvtárs? - China - Matatunak a szó kiejtése kissé nehezére esett. - Igen, az. - Nem! - Sean megrázta a fejét. - Ez nem China! Az lehetetlen! Matatunak a szája elé kellett tartania a kezét, hogy lehalkítsa boldog visítását. Szerette összezavarni és megdöbbenteni gazdáját. Ennél nem volt jobb tréfa. - China - pukkadozott a nevetést l, és mutatóujját saját fülébe dugta. - Puff, puff! - mondta, és ez olyan vicces volt, hogy alig tudta visszafojtani a röhögést. - China elvtárs. Sean csak bámult rá, anélkül, hogy látta volna, mialatt agyát ehhez a rendkívüli információhoz igazította. Minden ösztöne egyb l el akarta vetni a hírt, de Matatu nem szokott ilyenfajta hibákat elkövetni. - China elvtárs! - Sean lassan vette a leveg t. - Ez egy kicsit változtathat az esélyeken. Emlékezetébe idézte azt a régi napot. Az a férfi akkor olyan hatást tett rá, hogy annak a véres kis háborúnak z rös és zsúfolt eseményeib l is egészen világosan ki tudta sz rni emlékezete még ma is China elvtárs képét. Visszaemlékezett finom csontozató nílusi fejére és a sötét, intelligens szemekre, de fizikai vonásainál még sokkal világosabban eszébe ötlött az az önbizalom és céltudatosság, ami a férfib l sugárzott. Veszélyes valaki volt már akkor is, és Sean úgy vélte, mostanra még több tapasztalatot szerzett és egyenesen félelmetes ember lehet. Sean megrázta fejét. Valamikor a felderít knél „Szerencsés Courtney" volt a beceneve, de úgy látszik, ebb l az árucikkb l a részét már eddig megkapta, és most végleg elfogyott. Nem
tudott volna senkit választani, akit kevésbé szeretett volna a Renamo-osztag élén parancsnokként látni, mint éppen China elvtársat. Matatu vidámsága már majdnem kimerült, és most az azt követ csuklással küszködött, meztelen hasát és torkát dörzsölgette, hogy elmulassza, miközben a hangos csuklást id nként még újabb nevet rohamok szakították félbe. - Visszaküldelek benneteket Chiwewébe mondta Sean szigorúan, és a nevetés meg a csuklás azonnal abbamaradt. Matatu hitetlenkedve és határtalan kétségbeeséssel bámult rá. Sean nem tudott a szemébe nézni, és az onnan áradó tragikus szemrehányást elviselni. Pumulához fordult és nyersen odakiáltott neki: - Ez a levél a tábori f szakácsnak szól. Mondd meg neki, hogy küldje el az üzenetet rádión Miss Reemának, Hararéba. Matatu majd odavezet. Ne állj meg útközben az orrodat piszkálni, érted? - Mambó. - Pumula régi katona volt. Vita és kérdezés nélkül engedelmeskedett. - Rendben van, menjetek! - adta ki a parancsot Sean. - Most induljatok! Pumula kinyújtotta a jobb kezét. Afrikai módon fogtak kezet, megszorítva egymás tenyerét, majd hüvelykujját, majd ismét a tenyerét. Pumula lemászott a szikláról, és amint leért, azonnal felugrott és szapora léptekkel elindult. Nem nézett vissza. Sean végül is rákényszerítette magát, hogy ránézzen Matatura. Az a földre kuporodott és megpróbálta apró kis testét még jobban lekicsinyíteni, hogy elkerülje Sean figyelmét. - Eredj! - parancsolta Sean ridegen. - Mutasd Pumulának az utat, vissza Chiwewébe! Matatu lehajtotta a fejét, és úgy remegett, mint egy megvert kutyakölyök. - Eredj a pokolba! - mordult rá Sean -, miel tt szétrúgom a fekete seggedet! Matatu felemelte a fejét, és a szeme szomorúan nézett, arckifejezése szánalmas volt. Sean a legjobban szerette volna felkapni és megölelni. - Menj innen a francba, te buta kis szarházi! Sean rémiszt én vad pofát vágott, Matatu néhány lépéssel távolabbra mászott, majd megállt és könyörögve visszanézett. - Menj már! - Sean fenyeget en felemelte a jobb kezét. Az emberke végül is beletör dött a megváltoztathatatlanba, és elsomfordált a lejt n lefelé. Miel tt elt nt volna a durva cserjés bozótban, a lejt végén megállt és még egyszer visszanézett, hátha megpillantja a bátorítás vagy a gyengeség leghalványabb jelét is. Maga volt a teljes letörtség kicsinyített mása. Sean szándékosan hátat fordított neki és távcsövét felemelve, tanulmányozni kezdte az el tte elterül terepet, néhány perc múlva azonban a kép elmosódott, pislogott, hogy a szeme újra kitisztuljon a könnyekt l és akarata ellenére gyorsan hátranézett. Matatu elt nt. Furcsa érzés volt, hogy nem volt ott többé. Néhány perc múlva Sean ismét felemelte a látcsövét és újra tanulmányozni kezdte a meredek szakadék vonalát. Megpróbálta Matatut kiverni a fejéb l. A vörös sziklaszirtek a hosszú völgy bejáratának mindkét oldalán - amennyire Sean látta megszakítás nélkül meredeztek. Nem voltak különösebben magasak, a legalacsonyabb pontokon alig pár száz métert értek el, de vertikálisan emelkedtek, és néhány nyúlvány egyenesen kiugrott, ott, ahol a lágyabb sziklaréteg erodált a keményebb, egymásra helyez d fels bb rétegek alatt és egy alacsony vízszintes barlangot alkotott. A völgy bejárata olyan hívogató volt, mint a húsev ragadozó növény szája a rovaroknak, és a szirtek fenyeget en megközelíthetetlennek látszottak, Sean mégis rájuk összpontosította figyelmét. Végigpásztázta ket a látcsövén át, mindkét irányban, ameddig csak el tudott látni. Természetesen, valószín leg néhány mérföldet meg kellene tennie a szirtfal mentén, hogy egy olyan utat találjon, amelyik megmászható, ez azonban értékes id t emésztene fel. A látcsövet tovább forgatta ugyanarra a pontra. A völgy legközelebbi sziklabejáratának jobb oldalától mintegy négyszáz méterre egy olyan utat látott, amely megfelel nek látszott, de nem lesz könny vállalkozás társ nélkül, és úgy, hogy még a legalapvet bb hegymászó felszerelése is hiányzik. Jól megterheli majd a puska
meg a hátizsákja, és ráadásul sötétben kell a dolgot megkísérelnie. Az, hogy nappal menjen ki arra a szabadon álló és jól belátható sziklaszirtre, nyílt felszólítást jelentene egyeseknek egy kis AK céllövészeti gyakorlatra. A látcs lencséin át egy kis sziklás pillért vett ki, amely olyan lépcs s törés volt, mint egy t zoltó létra. Ügy t nt, utat képez a sziklaszirt kiszögell része körül, és fentebb egy keskeny, vízszintes peremre vezet, amely mindkét irányban több száz mérföldnyire nyúlik. A peremr l - úgy t nt - két út lehetséges a sziklaszirt tetejére, az egyik egy keskeny hasadék vagy kürt , a másik egy nyílt, lefelé szélesed út, ahol egy hatalmas fikuszfa szabadon látható, kígyószer gyökerei n ttek. A fa magasan és tömören állt a látóhatáron, a gyökerek a meredek vörös sziklára kúsztak fel, és úgy tekeredtek rá, mint a szeretkez óriáskígyók, a sziklafal tetejére vezet lépcs t alkotva. Sean a karórájára nézett. Három órája van a pihenésre miel tt elég sötét lesz ahhoz, hogy megkezdje mászópróbáját. Hirtelen nagyon kimerültnek érezte magát. Rájött, hogy nemcsak az üldözés fizikai fáradtságát érzi, hanem az érzelmi hatások meger ltetését is, hiszen látta Claudiát és Jobot a Renamo-oszlopban, és meg kellett válnia Matatutól. A nyomokat aprólékosan eltüntetve lehúzódott a gerincr l és biztos helyet keresett, ahol meghúzódhat a még hátralev nappali világosság ideje alatt. Amikor talált végre egy jó búvóhelyet a szikla és a cserje között, amelyb l biztos visszavonulási út is nyílt, meglazította cip f z jét, hogy pihentesse kicsit a lábát, de a puskát továbbra is az ölében tartotta és ráhajolt. Elrágcsált egy kukoricás kétszersültet és egy protein szeletet vésztartalék csomagjából, és ivott néhány óvatos kortyot a vizeskulacsából. Tudta, hogy azonnal felébred, amint a nap eléri a látóhatárt. Behunyta a szemét és szinte azonnal álomba zuhant. A chiwewei táborba visszafelé tartó úton Matatu állandó, egyforma, szapora tempóban vezette Pumulát. Éjjel is egyfolytában mentek és a következ nap délutánján álltak csak meg, hogy újratöltsék vizeskulacsaikat abban a mocsárban, ahol a leveg b l megpillantották Tukutelát. Pumula pihenni akart. Matatu nem is vette magának a fáradságot, hogy vitatkozzon vele. Nyugat felé vette az irányt, és nekiindult jellegzetes, himbálódzó ügetéssel, sovány, bütykös és rövid lábain és Pumula rákényszerült, hogy kövesse. A határt Mozambik és Zimbabwe között az éjszaka legsötétebb óráiban lépték át, és a rákövetkez nap délutánjának közepén értek be a szafaritáborba. Az érkezésük által okozott általános megdöbbenés iszonyú volt. A szakács izgalmában még magas tetej sapkáját és hófehér kötényét is elfelejtette felvenni, miel tt kirohant volna kunyhójából, hogy köszöntse ket és tudakozódjon a mambóról. Matatu Pumulára hagyta, hogy átadja Sean írásos üzenetét és válaszoljon a kérdések özönére. Saját kunyhójába ment, és mint egy kiskutya összekuporodott az ágyán, amely egy régi vaságykeret volt, egy göröngyös kókuszháncs matraccal, Seantól kapta valamikor ajándékba, és ez volt a legféltettebben rzött tulajdona. Átaludta az összes ezt követ izgalmat, még azt is, hogy a szakács belebömbölt a VHF rádió mikrofonjába, és pusztán hanger vel próbálta elérni Reemát Hararéban, majdnem háromszáz mérföldnyi távolságban. Amikor Matatu felébredt, el tte öt órán keresztül aludt. A tábor sötét és csendes volt. Átcsomagolta azt az övre akasztható kis b rtasakot, ami az egyetlen poggyásza volt. A matrac alól kiszedte, ami az értékes tubákkészletb l még megmaradt, és újratöltette a nyakában lógó szarvat. Csendesen kimászott az alvó táborból. Amikor már biztonságban érezte magát, felegyenesedett és elindult kelet felé. - Buta kis szarházi - mondta boldogan, és rohanni kezdett, hogy visszaérjen az t jogosan megillet helyre, a mellé a férfi mellé, akit apjánál is jobban szeretett.
Sean az esti leveg els h vösére felébredt. Szemben a szakadék sziklaszirtjei a ködös bíbor alkonyba fakultak. Sean kinyújtózott és körülnézett, hogy hol van Matatu. Amikor visszaemlékezett rá, hogy hiszen elment, a gondolattól szinte megrándult a gyomra. Bekötötte a cip f z jét és ismét ivott. Amikor becsavarta a kulacs tetejét, füléhez tartotta és megrázta. Még mindig félig volt. Kinyitotta a 0,577-es závárzatát, kicsúsztatta a töltényeket az ikertárból és kicserélte ket két másikra a dzsekijébe bevarrt zsebb l. Kinyomott hat centi fekete álcázó krémet az összevissza nyomódott tubusból, rákente az arcára és a kézfejére. Ezzel befejezte felkészülését. Felállt és lassan elindult felfelé az emelked n. A világosság utolsó húsz percét azzal töltötte, hogy látcs vel nézegette a völgy bejáratát és a sziklaszirtek tetejét. Amennyire látta, semmi nem változott. Azután a szikla elüls falát tanulmányozta és megpróbálta formáját emlékezetébe vésni. Amint az éjszaka ráterítette leplét a szakadékra, nyugodtan átbújt a gerincen, és elkezdett mászni a sziklaszirt lába felé. Itt a bozót s r n és kuszán n tt, és sokkal hosszabb ideig tartott, mint gondolta, hogy elérje a sziklafalat. Eddigre már majdnem teljesen besötétedett, de még azonosítani tudta a hegymenet kiindulópontját annak a kis bokornak a révén, amely a sziklahasadékban n tt, és amit korábban a látcsövön át megfigyelt. Sean soha nem használt a puskáján vállszíjat. Halálosan veszélyes lehet a s r bozótban, ha a szíj beakad egy faágba, épp, amikor a bivaly vagy a megsebesült elefánt támadni kezd. A rövidcsöv fegyvert hátizsákjának leffenty je alá szíjazta a hálózsákjával együtt. Vállának egyik oldalán kiállt a puskaagy és a másik oldalán a puskacs , s így az egész terhet kényelmetlenné és kiegyensúlyozatlanná tette. Odalépett a szikla oldalához és rátette a kezét, hogy megtapintsa. A k még meleg volt a naptól és szerkezete lágy volt, majdnem puha, szappanszer az ujjai hegyén. A háború el tt a sziklamászás volt az egyik szenvedélye. Szerette a kockázatot, a nyílt oldalfal rémületét és a mélység szívását a sarkánál. Mászott sziklát Dél-Amerikában és Európában, a Drakensbergen és a Kenya-hegységben. Megvolt benne a kell egyensúlyérzék, ujjaiban és karjában a szükséges er . Egyike lehetett volna a nagy nemzetközi mez ny vezet hegymászóinak, ha nem jön közbe a bozótháború. Mégis, ilyen sziklát, mint ez itt, még soha nem próbált megmászni. A bakancsa puha velskoen b rb l készült, és nem volt meger sítve az orra. Nem volt kötele, nem volt horgonya, sem falkapcsa vagy karabinere, és sötétben kezdi majd meg az utat, miközben alig látja a fölötte lev , következ fogódzót, s egy olyan emelked re hág, amelyet egy mérföldnyi távolságból tanulmányozott csak, megvakulva a vörös homokkövön, ami a sziklák közül a legcsalókább és legkiszámíthatatlanabb. Fellépett az el falra és felfelé kezdett mászni. A lábujjai hegyét használta és az ujjait, eltartva magát a sziklától, érzékeny egyensúlyt tartva, meg nem állva, soha nem lódulva vagy küszködve a támasztékokért, olyan simán és egyenletesen, mint az olvadt csokoládé, amelyik felfelé folyik. Eleinte a támasztékok szilárdak voltak, olyasfajták, amelyeket „kancsófülnek" hívott, majd az el fal lassan kihajolt és a támaszték már nem volt más, mint puszta vékony lemezréteg és bemélyedések. Könnyedén és nagyon rövid ideig használta csak ket, alig érintette az ujjaival, alig bökte meg ket gyengéden a lábfejével, és máris túlment rajtuk, igyekezve a lehet legkevésbé rájuk nehezedni, de még így is érezte a gyengébb sziklaszeletek csikorgását és fenyeget roppanását az ujjai alatt - de miel tt még letörhetett volna a támaszték, már továbbjutott. Egyes helyeken nem látott a feje fölé, és csak ösztönösen mászott, a sötétben próbálta a következ támasztékot elérni, ujjhegyei olyan érzékenyek voltak, mint a zongoristáé, el ször
finoman hozzáért a sziklához, majd ujjaival rákulcsolódott. Megállás vagy szünet nélkül mászta meg az els tet t és érte el az alaptól mintegy százlábnyi magasban vezet peremet. A peremszél a valóságban sokkal keskenyebb volt, mint amilyennek a messzelátón keresztül látszott, nem volt szélesebb, mint húsz-huszonöt centi. A hátizsákkal a hátán, amib l vállának mindkét oldalán kiállt a puska, lehetetlen volt az is, hogy a hátát nekivesse a sziklának és a peremet padként használva, leüljön rá. Arra kényszerült, hogy a sziklafallal szemben álljon, miközben a sarka lelóg a peremr l, vállára nehezedik a hátizsák és a puska súlya is, és hátrafelé húzza. Sokkal kényelmetlenebb volt a helyzete a peremszegélyen, mint korábban, az elüls falon. Elkezdett a perem hosszában csoszogni, karját széttárva, mint egy feszület, hogy egyensúlyozni tudjon. Ujjai az egyenetlenségeket próbálták kitapogatni a sziklafalon, miközben a homokk k zet alig kéthárom centiméterre volt az orra hegyét l. Balra indult a peremszegély mentén és kereste azt a függ leges törést, amit a távcsövön át kinézett magának. Els ként ezt választotta a két lehetséges útvonal közül. Sean a sziklamászók ösztönös idegenkedésével nem bízott meg a gyökerekben, ágakban és f csomókban. Ezek megbízhatatlanok, túl csalókák ahhoz, hogy az ember kockára tegye rajtuk az életét. Számolta a perem mentén megtett rákszer és csoszogó lépéseit, és mire százig számolt, a perem a lába alatt veszélyesen elkeskenyedett, lábizmai ég n hasogattak és remegtek attól a természetellenes er feszítést l, hogy ellensúlyozza a puskát és a hátizsákot. Még húsz lépés és a szikla fala elkezdett kifelé hajolni, vele szemben, még hátrább kényszerült és a csíp jét kellett el retolnia, hogy megtartsa magát és ne essen hátra a mer leges lejt n. Alig volt százlábnyira a hegy aljától, de tudta, éppoly biztosan összezúzná és megölné az esés, mintha az Eigercsúcs északi oldalának tetejér l zuhanna le. Elviselhetetlennek érezte a lábára nehezed megterhelést. Arra is gondolt, hogy visszamegy és mégis megpróbálja a fikuszgyökereket, de nem volt biztos abban, hogy még mindig van erre esélye. Meg akart állni, csak hogy egy percre megpihentesse a lábát és összeszedje magát, de ugyanakkor tudta, hogy ez a biztos véget jelentené. Megállni egy ilyenfajta csúcs megmászása közben, a teljes kudarcot és a biztos halált jelentené. Rákényszerítené magát, hogy még egy lépést tegyen, majd megint egy másikat, most már annyira hátrafelé szorult, hogy háta teljesen meghajlott és a lába a bokájáig elzsibbadt, érezte, hogy lábai remegnek alatta és tudta, hogy tovább már nem bírják ki. Ekkor hirtelen megérintette bal kezének ujjaival a hasadékot, s ez olyan érzés volt, mintha hirtelen adrenalininjekciót kapott volna. Lábai abbahagyták a remegést és sikerült még egy lépést tennie. Ujjai táncoltak a hasadék fölött, igyekezett gyorsan kitapogatni. A rés nem volt elég széles még ahhoz se, hogy a vállát belefeszítse és igen gyorsan el is keskenyedett. Sean bedugta kezét a résbe, olyan mélyre, amennyire csak tudta, majd ökölbe szorította a kezét, szilárdan a hasadékba préselve. Most a karjára támaszkodva meg tudta pihentetni egy kicsit a hátát és a sajgó lábát. Lélegzete sípolt és f részelt a mellkasában, testén csörgött az izzadság, teljesen átnedvesítette az ingét. Az izzadság megolvasztotta az álcázókrémet az arcán, belecsorgott a szemébe, elhomályosította a látását. Gyorsan pislogott és felemelte a fejét. Meglep dött, amikor látta, hogy a sziklaperem fölött az éjszakai égbolt látható, és hogy ki tudja venni az oldalán függ legesen végigfutó hasadékot is. Elfordította a fejét és látta, hogy amíg mászott, feljött a hold, megvilágítva a láthatárt keleten és fénykévéje az alatta fekv erd t ezüstfehérre változtatta. Nem tudott tovább várni. Tovább kell mennie. Szabad kezével felnyúlt és beleakaszkodott a sziklahasadékba, amely egy másik kapaszkodót alkotott. Aztán a lábát elfordította és lábujjait a peremszegélyt l háromlábnyi magasban lev hasadékba nyomta, majd kiegyenesítette a
lábát és az biztosan beékel dött. Ráhelyezte a testsúlyát és most a másik lábával lépett fel, megismételve az akciót. Kezét a másik keze fölé helyezte, egyik lábával a másik fölé lépve, feler lködött a hasadékon, elhajolva a szikla elüls falától, egyensúlyát ismét visszanyerve, lábából és a hátából elt nt a meger ltetés görcse, és a súly ismét egyenl en oszlott meg. Megpillantotta a szirt tetejét, alig száz láb magasan a feje fölött, és úgy érezte, a hasadék ismét kiszélesedik; öklei és lába már nem talált szilárd támaszt. Egyik lába megcsúszott, durván súrolta a sziklát, míg újra rá tudott lépni. Fordított egyet a testén és megpróbálta a vállát beékelni a hasadékba, de a puska csöve a sziklaoldalba ütközött és megakadályozta, hogy megforduljon. Néhány másodpercig csak függött a leveg ben, miel tt visszakényszerítette magát az egyensúlyi helyzetbe a lábain. A feje fölé nyúlt, tapogatózva, a hasadék mélységét vizsgálva, hogy újabb biztos támasztékot találjon. De csak lágy homokkövet talált, és tudta, hogy beszorult. Lábai mintegy tizenöt másodpercig bírták. Világosan felfogta, hogy mit kell tennie, de ez minden ösztönével ellenkezett. - Tedd meg - saját hangja szinte csikorgóit a fülében -, tedd meg, vagy megdöglesz. Lenyúlt és kinyitotta a gyorskioldó kapcsot a hátizsákja övrészén. Azután egyik karját kiegyenesítette és hátra, majd lefelé nyúlt; a hevederszíj lecsúszott a válláról és a karján, megakadt a könyökhajlatában. A zsák és a puska így megváltoztatott súlya egész törzsét megperdítette és küzdenie kellett, hogy le ne essen a sziklafalról és tovább tartsa magát. Fejét most a résbe szorította és megpróbált a sziklához tapadni, állával és feje hátsó részével, a hátizsák szíja leszorította karját a háta mögé. Egész erejét összeszedte, nyakizmait megfeszítette, a fejét beszorítva a résbe, elengedte magát. Most már csak a feje és a lába tartotta, mindkét kezét kiegyenesítette a háta mögött. A hátizsák pántja egy fájdalmas pillanatig megakadt dzsungeldzsekijének egy hajtásán, majd lassan lecsúszott a karján. Végre leesett a hátáról a hátizsák, és belehullott a sötétségbe. A súlytól hirtelen megszabadulva, Sean megtántorodott, és miután mindkét keze felszabadult, vadul megragadta a sziklahasadék szélét, így sikerült megtartania magát és megakadályozni, hogy ne zuhanjon maga is zsákja után a mélységbe. A sziklához tapadt és hallgatta, amint a hátizsák estében neki-nekiüt dött a sziklafalnak, a puskacs acélja úgy csengett-bongott, mintegy bronzharang, hosszan hallatszott még a visszhang, oda és visszapattanva egyik dombról a másikra, a hegycsúcsig, rémiszt hang volt az éjszakában. Még jóval azután is, hogy a hátizsák és a puska végre leesett a sziklafal alján, a visszhang még mindig rezonált a dombok között. Sean oldalt lendült és végül neki tudta vetni vállát a résnek, így pihent meg kicsit, vadul zihálva, az el bbi perc halálfélelme elernyesztette. Lassan csillapult lihegése és rémületét az adrenalin ismer s hevülete váltotta fel vérében. Hirtelen nagyon jó érzés volt tudni, hogy még mindig életben van. - Már éppen kikészültem - suttogta rekedten--, de még megvagy kisfiam... - Minél nagyobb a rémület, annál hevesebb az izgalom. Túl volt már azon, hogy meglep djön saját teljesítményén, most mégis kedvtelve elt n dött azon, milyen közel mehet a sziklaszélhez anélkül, hogy a peremen túllépjen. Az izgalom azonban túl tünékeny volt, néhány másodpercig tartott csak, és a helyzetére való szigorú ráébredés váltotta fel. Vége a hátizsákjának, oda a puska, a vizeskulacsai, a hálózsák, az élelem, minden oda. Csak az maradt meg, ami a zsebében van, és a vékony kis, végszükségre szóló els segélycsomag, meg az övéhez er sített vadászkés. Magában mormolta - majd akkor aggódunk emiatt, ha felértünk a tet re. - És újra mászni kezdett. Vállát a hasadékba szorítva, el re tudta lökni magát és alkalmanként néhány centivel feljebb vonszolva magát, a meztelen térdér l és csuklójáról lehorzsolt b rrel fizetett meg az el rehaladásért.
A hasadék fokozatosan kiszélesedett, míg végül egy teljes kürt vé vált, így egész testét be tudta préselni, és az egyik lábát meghajlította, hogy gyorsabban tudja felfelé lökni magát. A kürt teteje erodált és szétporladt. Egyik oldalfala leomlott, de egy lapos keskeny pillére megmaradt. Sean súlyát a kürt n keresztül fel tudta vonszolni addig, amíg ezen a bizonytalan emelked n nem sikerült a lábát megvetnie. A szikla teteje még mindig vagy három méterre volt a feje fölött. Amikor teljesen kinyújtotta mindkét karját, lábujjhegyre állva és ágaskodva, még mindig nem érte el a kiszögellést, mert a kürt fal leomlott és a helyén csak egy puha, majdnem csiszolt felület maradt, ami a legkisebb támasztékot sem nyújtotta. A jó, biztos hegymászó kapaszkodóról kapaszkodóra halad el re, egy percig sincs olyan helyzetben, hogy teljesen bizonytalan lenne. Egy ilyen helyzetben ez a bizonyos feltételezett hegymászó egy vas hegymászó kapcsot ütne a sziklába, hogy megteremtse a következ szükséges kapaszkodót. - Nézd, anyu, nincs hegymászó kapocs - mondta Sean mogorván. - Ugornunk kell érte. Erre csak egyetlen esélye lesz. Ha eltéveszti a peremre való felugrást, miután nekirugaszkodott, a következ állomás már csak a sziklafal alja lehet. Mindkét lábát szilárdan megvetette és térdre roskadt, de olyannyira begörcsöltek az izmai a pillér csúcsán, hogy nem tudott elég mélyre leereszkedni ahhoz, hogy arca ne ütközzék a sziklafalba, és háta ne lógjon ki jóval a lejt fölé. Lélegzetet vett, és mindkét kezét és lábát is használva, felfelé próbálta lökni magát. Nehézkes, ügyetlen ugrás volt, de mégis elég magasra fel tudott ugrani ahhoz, hogy mindkét kezével megragadja a perem szélét. Egy percig vissza akart csúszni, de ujjaival mégis sikerült er sen megkapaszkodnia és megtartania magát. Mindkét lábával rugózott és felhúzta magát két karja erejével. Álla most a peremmel egy szintre került, és a holdfényben megpillantotta maga el tt a hamis gerincet, amely tulajdonképpen csak egy újabb kiugró szegély volt a valódi sziklatet alatt. A szegély feltehet en szirti borzok telephelye volt. Ürülékük csíp s és ammóniaszagú b ze betöltötte Sean tüdejét, miközben abbeli er feszítésében, hogy megtartsa magát, leveg ért kapkodott. A szirti borzok gömböly és bolyhos kis állatok. Noha a borz csak akkora, mint a nyúl, távolabbi rokona az elefántnak, és küls megjelenésében olyan megnyer , mint egy puha kis gyermekjáték. Ezek a borzok most mélyen behúzódtak sziklás odújukba, és a sziklaperem elhagyatottnak látszott. Sean lassan felhúzta magát és fél könyökével megtámaszkodott a gerinctet peremén, majd ismét rugózott, összeszedve magát az utolsó er feszítésre, és ekkor megdermedt. Az éjszaka csendjét egy hangos, átható sziszegés törte meg, olyan hang, mintha egy teherautó kerekének kiengedett szelepéb l sisteregne a leveg . A holdfényben az, amit közvetlenül az arca el tt fekv sziklahalomnak nézett, hirtelen alakot változtatott, mintha hirtelen elolvadt volna, és most tovafolyna. Sean egy pillanat alatt rájött, hogy az alak egy kígyó. Méghozzá csak a vipera sziszeghet ilyen hangosan, és csak a vipera lehet ekkora. A kígyó vastag, lágyan csillogó, pikkelyes teste hurokról hurokra önmagára tekeredett, fénylett, és ahogyan izmait megfeszítve nyakát fenyeget S alakba görbítette, szemében visszatükröz dött a holdfény és gúnyosan Seanra villantotta a szemét. Az óriási lapos fej, a gabbon vipera megkülönböztet jelleg ásó formájú feje volt. Ez a legnagyobb a viperák között, és egyike a legszörny bbeknek Afrika valamennyi mérgeskígyó-fajtája közül. Még vissza tudna ereszkedni, és megpróbálhatná visszanyerni lábállását a keskeny sziklapilléren, de ez elég gyenge esély volt, és ha mégsem sikerülne, egyszer en lebukna a sziklaszirt oldalfalán. Sokkal jobb esélye lenne, ha megpróbálna szembeszállni vele. Úgy lógott, hogy lábai szabadon kalimpáltak. Megpróbálta légzését kontrollálni, rémülten bámulva az undorító és félelmetes teremtményt. Megfeszült izmai jelezték, kész arra, hogy lecsapjon rá, mintegy félméternyi távolságra az arcától, és azt is tudta, hogy majdnem teljes
testhosszával - amely több mint kétméternyi lehetett - villámgyorsan képes ilyenkor el relendülni. A legkisebb mozdulat azonnal támadásra késztetné. Sean karjaira nehezedve lógott, testének minden izma lemerevedett, és bámulta a viperát, megpróbált akaraterejével fölébe kerekedni. A másodpercek lassan teltek, épp olyan lassan, ahogyan a kiöntött melasz lecsöpög, és úgy vélte, mintha az ellazulás els jelét látná a kígyó nyakának S formájú ívén. Ebben a pillanatban bal keze megcsúszott, körmei megcsikordultak a sziklán és a vipera egy kovácspöröly erejével csapott le rá. Sean félrerántotta a fejét, mint egy bokszoló, az ökölcsapást kivédend . A mérges kígyó hideg, pikkelyes orra nekiüt dött az állkapcsának, nyakán és a válla körül kellemetlen feszítést érzett, olyan er vel, hogy az egyik kezét lerántotta a sziklafalról és félig körbeforgatta a testét. Oldalra fordult és csak a bal kezével tartotta magát. Tudta, hogy a vipera a méregfogait a vállába vagy a torka oldalába mélyítette, és várta, hogy a kígyóméreg átható tüze azonnal fellángol a húsában. A kígyó rátekeredett és ott himbálózott a teste el tt lógva, vastagon, mint egy szalámi rúd, vonaglott rajta, hevesen sziszegve a fülébe. Sikamlós, pikkelyes testének hideg, utálatos érintését érezte meztelen b rén. Sean majdnem felordított az iszonyattól. A vipera súlya ide-oda dobálta, egyik oldalról a másikra csapódott, és a kígyó hangos sziszegése szinte megsüketítette. Úgy érezte, hogy bal kezének markolása, amellyel a perembe kapaszkodott, egyre lazul, és az a kilátás, hogy ha elengedi, lezuhan, hirtelen jelentéktelenné vált azzal összehasonlítva, hogy ez az undorító teremtmény a nyakára tekeredett. Hirtelen jéghideg folyadék kilövellését érezte torka és álla egyik oldalán, a lé lecsurgott dzsungeldzsekije nyílásán és nagy megkönnyebbüléssel rádöbbent, hogy a vipera eltévesztette a célpontot, a torka helyett dzsekijének gallérjába mart. A vipera hosszú méregfogai hátragörbülnek, arra szolgálnak, hogy behatoljanak a zsákmányba, és azt fogva tartsák. Miután a kígyó Sean gallérjának khakiszín pamutanyagába harapott, heves küzdelme kikényszerítette a kígyómérget az üreges, majdnem nyolccentis fogaiból, így azt a torkára és a meztelen b rére lövellte. Amint rájött, hogy a méregfogak nem a húsába hatoltak, gyorsan felélénkült, szorosabban markolta a peremet és lassú csúszása is abbamaradt. Jobb keze még mindig szabad volt. Felnyúlt és megragadta a vipera nyakát, pontosan lapos, gyémánt formájú fejének hátán. Ujjai alig tudták átérni a masszív testet, érezte a kígyó izmainak hatalmas erejét a csúszós, üreges pikkelyek alatt. Megpróbálta kirántani, de a méregfogak, mint a horgok, beleragadtak nehéz ruhájába, a kígyó még dühösebben sziszegett és groteszk teste, amelynek mintázata olyan volt mint egy foltokból összetákolt paplan, alsó karja köré tekeredett. Teljes erejét beleadta: bal karjával szilárdan kapaszkodott a sziklaperembe, jobb karjával kiszabadította nyakát a vipera szorításából, majd a méregfogaival a ruhájába beleakadt kígyó fejét is letépte magáról úgy, hogy a kígyó sötét vére összekeveredett b ségesen szivárgó mérgével és a kígyózó, összetekeredett viperatestet ledobta a mélybe. Aztán visszalendült, és jobb karjával is belekapaszkodott a sziklaperembe. A rémülett l és a meger ltetést l lélegzete is elakadt, zokogás fojtogatta, és egy fél percbe is beletelt, amíg össze tudta szedni magát annyira, hogy fellendüljön és felkússzon a peremre. Letérdelt és kibújt a dzsungeldzsekijéb l. Az eleje végig kígyóméregt l volt nedves, a vipera egyik méregfoga beletört a gallér szövetébe. Kilazította és nagyon vigyázva arra, nehogy hozzáérjen a t hegyes foghoz, lefricskázta a lejt oldalán. Majd zsebkend jével szárazra törölte a b rét. Fontolgatta, milyen veszélyt jelenthet, ha újra felveszi a dzsekit. A méreg valamennyire felszívódhatna az álla alatti érzékeny b r pórusain át, az is lehet, hogy kisebesedik majd a nyaka, vagy valami még rosszabb történik. Ügy döntött, ezen még ráér gondolkodni. De ha
eldobná a kabátot, ez azt jelentené, hogy testét holnap kiteszi a trópusi nap égetésének. Habozott egy kicsit, majd összegöngyölte a kabátot és az övéhez er sítette. Majd az els adandó alkalommal kimossa. A víz puszta gondolata ráébresztette, hogy milyen rettent szomjas. A hegymászás kiszárította és vizeskulacsa a hátizsákkal együtt a szikla alján hevert. Holnap még délel tt vizet kell találnia, de most az els gondja az kell legyen, hogy lejusson a szikla jól belátható elüls oldaláról, és valamilyen fedezéket keressen. Felállt és megérezte az éjszaka hideg fuvallatát izzadt és meztelen fels testén. A peremre, ahol állt, könny volt az út, a gerincre akár négykézláb is felkúszhat, nem jelent további hegymászást, legalábbis úgy látszott. Mégis óvatosan fogott hozzá, és mikor elérte a tet t, lefeküdt néhány percre, fejét lelógatta, és úgy kémlelt lefelé. Egy világos felh fátyol takarta el a holdat, és így alig látott valamit. A bozótrengeteg, amely olyan s r n n tt a völgy oldalán, a csúcs körül még jobban burjánzótt és el tte közvetlenül sötét falat képezett. Valószín leg mintegy harminc-harmincöt méternyi sziklás, nyílt terep vette körül, kivéve a térdig ér durva füvet, és aztán újra a bozótos fedezékébe kerülhet. Felállt és el refutott. Olyan görnyedten, amennyire csak bírt, s ahogy keresztüljutott a szemhatár vonalán, épp félúton járt a bozót szélét l, amikor az éles fénysugár rávet dött. Teljesen megmerevedett, megállt rohantában, és ösztönösen feltartotta mindkét kezét, hogy védje szemét, mivel a fénysugár, amit teljes er vel az arcába irányítottak, teljesen megvakította. Majd arccal lefelé a f be vetette magát és testét a köves földhöz tapasztotta. A fénycsóva hosszú fekete árnyakat vetett minden sziklatömb mögé, és fényesen visszatükröz dött a halvány téli f . Sean nem merte felemelni a fejét. Arcát a földhöz szorította; a kegyetlen fehér fénysugárban teljesen kiszolgáltatottnak, sebezhet nek és tehetetlennek érezte magát. Arra várt, hogy végre történjék valami, de a csendet semmi nem törte meg. Még az éjszakai madarak és rovarok szokásos apró, éjszakai zajai sem hallatszottak, így a hang, amikor végül is felüvöltött a fák közül és amelyet felhangosított és eltorzított egy elektromos kézi hangszóró, olyan megdöbbent en hatott, mint egy ökölcsapás. - Jó estét, Courtney ezredes -, jó angolsággal szólt, alig érz dött rajta valamelyes afrikai akcentus. - Nagyon jó id alatt ért föl. Huszonhét perc, tizenöt másodperc alatt a szikla lábától a tetejéig. Sean nem mozdult, továbbra is fekve maradt, és magába szívta megaláztatása keser érzését. Ezek szerint játszottak vele. - Viszont nem tudok önnek jó osztályzatot adni éberségb l. Mit dobott le a szikláról? Úgy hangzott, mint egy csomó régi konzervdoboz. A beszél gúnyosan kuncogott, majd így folytatta. - És most, ezredes, ha már eleget pihent, lenne olyan szíves felállni és felemelni mindkét kezét a feje fölé? Sean nem mozdult. - Nagyon kérem, uram. Ne vesztegesse az ön és az én id met! Sean továbbra is fekve maradt, és annak a lehet ségét latolgatta, hogy esetleg visszarohan. - Rendben van, látom, hogy meg kell önt gy znöm. Rövid szünet következett, és Sean hallotta, hogy helyi nyelvjárásban halkan parancsot adnak ki. Az automata fegyverek tüze háromlépésnyire attól a helyt l, ahol feküdt, fúródott a földbe. Látta a torkolattüzek tüzes ködjét a sötét fák között, és hallotta a könny RPD gépfegyver jól megkülönböztethet fegyverropogását, mintha egy nagy, strapabíró ponyvát lyuggattak volna át. A lövedékek sorozata végigkaszálta a füvet, és sárga porfelh t kavart az éles fényben. Sean lassan talpra állt. A fénycsóva megállapodott az arcán, de nem volt hajlandó elfordítani a fejét vagy eltakarni a szemét.
- Kezeket teljesen széttárva a feje fölé, kérem, ezredes! Engedelmeskedett. Meztelen fels teste nagyon fehér volt a fényben. - Nagyon örvendek, hogy sikerült jó formában tartania magát, ezredes. Két sötét alak most elvált a fák vonalától. Miközben elég messze tartották magukat a fénycsóvától, két oldalról megközelítették, és Sean háta mögéléptek. Sean a szeme sarkából látta, hogy tigriscsíkos harci ruhát viselnek, és hogy AK puskájukkal rácéloznak. Nem vette figyelembe ket mindaddig, amíg hirtelen az egyik puskatus a lapockái között a hátgerincébe nem ütközött, és akkor térdre esett. A hang helyi dialektusban a kézi hangszórón élesen parancsot adott ki, nehogy újra megüssék és a harcosok most mindkét oldalán felzárkóztak és arra kényszerítették, hogy lábra álljon. Az egyikük fürgén átkutatta, elvették a kését, az övét, az els segélycsomagját és megtapogatták a zsebeit. Aztán visszahúzódtak, és otthagyták meztelenül, csak a khaki sortja és a puha b rcsizma maradt rajta, de AK puskájukat továbbra is a hasának szegezték. A fény most megingott, amint a fényforrást viv személy el relépett a bozótból. Sean látta azoknak a hordozható harci reflektoroknak egyikét, amelyeket egy nehéz, újra tölthet és cserélhet elemcsomag lát el árammal, amelyet egy katona a hátán cipelt. Alig valamivel mögötte kissé hátra maradva az árnyékban egy férfi jött el , kezében a hangszóró. Még a harci reflektor szemkápráztató fényében is jól látta Sean, hogy a férfi magas, karcsú és macskaszer kecsességgel mozog. - Régóta nem láttuk egymást, Courtney ezredes. Most elég közel jött ahhoz, hogy ne kelljen használnia a hangszórót és Sean hirtelen felismerte a hangját. - Régóta - mondta Sean beleegyez en. - Hangosan kell beszélnie. A férfi néhány lépésnyire Sean elé lépett és egyik kezével mókásan tölcsért formált a füle mellett. Egyik fülemre süket vagyok, tudja - mondta, és Sean gúnyosan rávigyorodott a fekete álcázó krém alatt. - Jobb munkát kellett volna végeznem, és a másik fülét is szét kellett volna l nöm, mikor még megtehettem, China elvtárs. - Hát igen - mondta China. - Tényleg beszélgetnünk kellene a régi id kr l. - Elmosolyodott és még sokkal jóvágásúbbnak t nt, mint ahogyan Sean emlékezett rá, fesztelenül mozgott, elb völ volt és kedélyes. - Mégis, attól tartok, egy kicsit megvárakoztatott, ezredes. Bármilyen kellemes is az ismeretség felújítása, nem engedhetem meg magamnak, hogy továbbra is távol maradjak a f hadiszállásomtól. Kés bb még lesz alkalmunk beszélgetni, de most el kell válnunk. Az embereim majd gondot viselnek önre. Megfordult és elt nt a reflektor fénycsóvája mögötti sötétségbe. Sean utána akart szólni. Az embereim, és a lány, biztonságban vannak? - de visszafogta magát. Egy ilyen emberrel szemben a legjobb az, ha nem mutatunk gyengeséget, nem adunk ki neki semmi olyat, amit kés bb ellenünk felhasználhat. Sean kényszerítette magát, hogy csendben maradjon, miközben az rök puskacsövük gyakorlott mozdulatával nógatták, hogy elinduljon. - Nemsokára csatlakozunk a f er khöz - biztatgatta magát Sean. - Személyesen gy z dhetek meg, hogy van Claudia és Job. Claudiára gondolni felért egy frissít korttyal, s még jobban vágyakozott rá, mint egy korty hideg édesvízre. Tíz ember volt a különítményben egy rmester parancsnoksága alatt. Nyilvánvalóan válogatott csapat volt, er sek és soványak, mint a rémálmában látott farkasfalka. Nemsokára elértek egy jól kitaposott gyalogösvényt és körülötte tömörülve siet s ügetésre késztették, délnek tartva az éjszakába. rz i közül senki sem beszélt. Hátborzongató élmény volt, csak könny lépteik és gyors lélegzetvételük s a felszerelés koccanásainak hangja hallatszott és testük meleg, nyers izzadságszagát érezte maga körül az éjszakában.
Egy óra múlva az smester megállást jelzett. Megálltak az ösvény mellett, Sean átnyúlt a legközelebbi gerillához és megtapogatta a vizeskulacsot az övén. A katona az rmesterhez fordult. Ezek voltak az els szavak, mióta elindultak és Sean értette ket. Shangán nyelven beszélt. A shangánok egy aprócska zulu törzs leszármazottai voltak, akiket Chaka király csapatai a Mhlatuzi íblyó menti nagy csatában 1818-ban legy ztek. Nem úgy, mint oly sokan a többi kisebb törzsf nök közül, a shangánok ellenálltak a Chaka birodalomba való beolvasztásnak és északra menekültek szétvert seregeikkel, hogy megalapítsák saját királyságukat a jelenlegi Zimbabwe és Mozambik határai mentén. A shangán nyelv zulu eredet . Az évek során Sean katonái között sok shangánnal találkozott. Zulu seikhez hasonlóan szép és nemes emberfajta fiai voltak. Sean folyékonyán beszélte nyelvüket, mivel az sok hasonlóságot mutatott a szindebele nyelvvel. Mindamellett Sean nem követte el azt a hibát, hogy rz i el tt elárulja, hogy érti, amint a katona így szólt: - A mabunu inni akar. - Adj neki - felelte az rmester. - Tudod, hogy az inkosi élve akarja. A katona átnyújtotta Seannek a kulacsot, és noha a víz kicsit sós és brakkvízre, az édesvízzel kevert tengervízre hasonlított, ráadásul mocsári homokkal volt szennyezve, Sean úgy érezte, mintha jégbe h tött Veuve Clicquot pezsg t kínáltak volna neki kristálypohárban. Az inkosi élve akarja - mondta az rmester. Sean elt n dött ezen, míg visszaadta a kulacsot. Az inkosi, vagyis a f nök nyilvánvalóan China elvtárs, és parancsuk van arra, hogy vigyázzanak rá. Ez egy kicsit megnyugtatta, de nem tudta sokáig élvezni. Alig néhány perc múlva az rmester parancsot adott, és újra kezdték mérföldfaló ügetésüket dél felé. Végigrohanták a hajnalt, és Sean minden pillanatban azt várta, hogy végre utolérik a f oszlopot, amely fogságban tartja Claudiát és Jobot, de mérföldekre mérföldek következtek és még mindig semmi jelük nem mutatkozott. Most, hogy már kivilágosodott, Sean észrevehette volna az oszlop nyomait el ttük a gyalogösvényen, de semmit nem látott. Más úton kellett menniük. A kijelölt parancsnok- rmester veterán harcos volt. Oldalvédeket küldött el re, hogy a gyalogösvény mindkét oldalát átfésüljék a Frelimo támadásaitól tartva, de ami látszólag még az erd b l várható támadásnál is jobban aggasztotta az rmestert, az az égb l várható veszély volt. Megpróbált mindig az erd sátra alatt maradni, és amikor arra kényszerültek, hogy nyílt terepen menjenek át, mindig megállt és az eget vizsgálta, repül gép-motorzajra fülelve, miel tt kimerészkedett volna, és akkor is mindig a legrövidebb utat választotta, s oda is teljes futásban futottak át a fák legközelebbi vonaláig. Egyszer, kora reggel egy turbóhajtású repül gépmotor hangját hallották egészen gyengén és nagyon messzir l, de az rmester hirtelen parancsot adott és mind fedezékbe húzódtak. Sean mindkét oldalán egy-egy katona feküdt és kényszerítették, hogy a fejét lehajtsa, arcával a föld felé fordulva mindaddig, amíg a repül gép motorzaja fokozatosan elhallgatott. Ez a légitámadásra való állandó készenlét zavarta Seant. Mindaz, amit eddig hallott és olvasott, arra mutatott, hogy a Frelimo légiereje olyan gyenge és szétszórt, mintha egyáltalában nem is létezne. Azok a repül géptípusok, amelyekkel a Frelimo rendelkezett, elavultak és a szárazföld elleni támadásra alkalmatlanok voltak, hatástalanságukat csak még teljesebbé tette a kiképzett technikusok és a szükséges alkatrészek hiánya. És mégis, ezek a katonák itt és most mégis nagyon komolyan vették a fenyegetést. Dél körül az rmester megálljt rendelt el. A katonák egyike ételt készített egy kis t zön, amit azonnal el is oltott, amikor az étel megf tt. Néhány mérfölddel továbbmentek, miel tt újra megálltak volna, hogy az ételt megegyék. Seannak a többiekkel egyenl en osztottak. A kukoricából készült ételt jól megf zték, kicsit el is ázott, és jól meg volt sózva, de benne a hús avas szagú volt, és épp romlásnak kezdett indulni. Egy átlagos fehér embernek ez az étel
azonnali bélgyulladást okozott volna, de Sean gyomra épp olyan edzett volt, mint bármely más afrikaié! Nem nagy étvággyal evett ugyan, de nem is undorodott nagyon t le. - Jó az étel - mondta az rmester Seannek shangán nyelven, ahogy ott ült mellette. - Akar még? Sean értetlen arccal nézett rá és azt mondta angolul: - Sajnálom, de nem értem, hogy mit mond. - Az rmester vállat vont és tovább evett. Néhány perccel kés bb azonban Seanhez fordult és keményen így szólt: - Nézzen hátra, ott egy kígyó. - Sean ellenállt a természetes ösztönnek, hogy azonnal felugorjon, ehelyett csak megnyer mosollyal vigyorgott és elismételte: - Sajnos nem értem. Az rmester megnyugodott és egyik embere megjegyezte: - Nem ért shangánul. Nyugodtan lehet beszélni el tte. Az étkezés további menete során nem vettek róla tudomást, és maguk között nyugodtan beszélgettek, de ahogy befejezték az evést, az rmester el szedett egy pár bilincset a hátizsákjából és az egyiket Sean csuklójára, a másikat saját kezére er sítette. Két emberét rségbe állította, a többiek pedig lepihentek az alváshoz. Annak ellenére, hogy mennyire kimerült - hiszen most már napok óta csak rövid id szakokra tudott lepihenni és valamit aludni - Sean álmatlanul feküdt, és elt n dött mindazon, amit megtudott és a rejtvény hiányzó kockáin is. Még mindig nem volt egészen biztos abban, hogy a Renamo tartja-e fogva, hiszen erre csak Claudia rövid üzenete utalt. Másrészr l China elvtárs politikai biztos volt valamikor Róbert Mugabe marxista ZANLA hadseregében, a Renamo pedig egy fanatikusán antikommunista szervezet, amely a marxista Frelimo-kormányzat megdöntésére készül. Mindez nem teljesen vágott egybe. Továbbá China harcolt Ian Smith rhodesiai hadserege ellen. Mit keres most itt, a határon túl, egy egészen másfajta küzdelembe bekapcsolódva, egy idegen országban? Vajon China csak zsoldos, vagy egy köpenyegforgató szerencselovag, netalán független hadúr, aki magáncéljaira használja ki a mozambiki z rzavart? Érdekes lenne megfejteni. Miközben mindezt végiggondolta, elalvás el tt az utolsó gondolata mégis csak Claudia Monterro volt. Ha China élve akarja t, akkor igen valószín , hogy a lányt is élve akarja. Ezzel a biztató gondolattal végül is mély, sötét álomba merült, halvány mosollyal az ajkán. A horzsolások is fájtak, amiket a puskatusütések okoztak, de az rmester felkeltette és azonnal ismét futva elindultak délnek, az este h vös árnyai felé. Egymérföldnyi távolságon belül az izmai ismét kilazultak és megsz nt az izomláz dermedt érzete. Könnyedén átvette az er ltetett menet ritmusát, kísér ihez hasonlóan. Mindig el re nézett, minden percben azt remélve, hogy megpillantja a f oszlop végét felt nni a sötétben, és meglátja Jobot és Dedant, amint Claudia hordágyát cipelik. Egész éjjel meneteltek, és amikor ismét megálltak, hogy egyenek, fogva tartói a kukoricakása és az eléggé büdösen szagló hús falatai között elkezdtek róla beszélgetni. - Azt mondják, a másik háborúban egy oroszlán volt, emberfaló - mondta az rmester embereinek. vezette az inhlozanei támadást, a Maidén Breasts-i Hegyekben, a Lányrnelldombok közt lev kiképz tábor ellen. A katonák érdekl déssel és döbbent tisztelettel néztek rá. - Azt is mondják, hogy volt, igazából személyesen, aki China tábornok egyik fülét egy lövéssel tönkretette. Kuncogtak és a fejüket rázták, ez jó kis vicc volt. - Olyan a teste, mint egy harcosé - mondta az egyik katona, és nyíltan nézegették, vitatkoztak testi felépítésér l, mintha csak egy élettelen test lenne. - Miért rendelte el ezt China tábornok? - kérdezte egy másik katona, és az rmester elvigyorodott, közben körmével levakart egy húsfoszlányt a hátsó fogáról. - Ki kell döglesztenünk, hogy kiszálljon bel le a büszkeség és a düh - vigyorgott. - China tábornok azt kívánja t lünk, hogy oroszlánból kutyává változtassuk, amelyik a farkát csóválja és pitizik.
- Olyan a teste, mint egy harcosé - ismételte meg az el bbi katona. - Most meg kell tudnunk, hogy a szíve is olyan-e, mint egy harcos szíve? - és mindannyian újra elnevették magukat. - Szóval ez egy próbatétel? - Sean nem változtatott egykedv arckifejezésén. - Jól van, gazfickók, majd meglátjuk, melyik kutya csóválja el bb a farkát. Valami perverz módon Sean kezdte jól érezni magát. Tetszett neki a kihívás. Tízen vannak, húszegyvalahány évesek, valamivel elmúlt negyven, de ez a hátrány még édesebbé tette az egészet és segítette abban, hogy a következ napok egyhangúságát és viszontagságait elviselje. Elég óvatos volt ahhoz, hogy ne tudhassák meg, felfogta és tudja, hogy próba alá vetik. Tudta jól, hogy veszélyes lenne magára haragítania vagy megszégyenítenie ket. Jóakaratuk és tiszteletük értékesebb lehet, mint gy lölködésük és sért döttségük. Sean egész korábbi feln tt életét feketék között, velük szoros közelségben töltötte. Ismerte ket, mint szolgákat és mint egyenrangú feleket, mint vadászokat és mint katonákat, jó és lojális barátokat, és mint elszánt, kegyetlen ellenségeket. Tudta, miben rejlik erejük és mik a gyengeségeik és azt is, hogyan lehet ezt kihasználni. Értette törzsi szokásaikat, társadalmi formaságaikat, tudta, hogyan kell hízelegni nekik, elnyerni tetszésüket, és azt is, hogyan teheti magát elfogadhatóvá a szemükben. Megadta nekik a kell fokú tiszteletet, de nem eleget ahhoz, hogy elszemtelenedjenek. Különösen vigyázott arra, hogy ne vonja kétségbe az rmester tekintélyét, hogy ne kényszerítse arra, hogy lejárassa magát a többiek el tt. Igyekezett a lehet legtöbbet kihozni humorérzékükb l, és abból, ahogy mókázni szerettek. Kézzel-lábbal mutogatva és egy kis bohóckodással megnevettette ket, és amikor egyszer már nevettek vele, egész viszonyuk észrevehet en megváltozott. Inkább társsá, mintsem fogollyá vált és már nem használták id nként az acélvég puskatust a meggy zés eszközeként. És ami még sokkal fontosabb volt, minden nap egyre több apró információmorzsát szedett fel. Két ízben is kiégett falvakon mentek keresztül. A körülöttük fekv , korábban megm velt földek elgazosodtak és fekete pernye szállt a leveg ben. Sean a romokra mutatott. - Renamo? - kérdezte, és fogvatartói sértetten ellenkeztek. - Nem! Nem! - mondta az rmester. - Frelimo! Frelimo! - majd rábökött a mellére: - Én Renamo vagyok! - hencegett, és embereire mutatott: - Renamo! Renamo! - Renamo! - értettek vele egyet büszkén. - Na jó, akkor rendben van - nevetett Sean. - Frelimo. Piff-puff! - taglejtésekkel utánozta, hogy lelövi a Frelimót és erre felvidultak, pantomimszer en k is lelkesen utánozták az öldöklést. Magatartásuk vele szemben egyre javult, és a legközelebbi étkezésnél az rmester egy extra nagy méret húsadagot osztott ki neki. Miközben a húst ette, nyíltan megbeszélték alkalmazkodóképességét, és egyetértettek abban is, hogy csodálatosan viselkedik. - Na igen - mondta az rmester. - Tud gyorsan menetelni, és azt is tudjuk, hogy embereket is tud ölni, de meg tud-e ölni egy henshaw-t? A henshaw shangán szó volt a fácánra, és Sean többször hallotta ket beszélni err l a legutóbbi öt nap alatt megtett menetelésük során. Amikor kiejtették ezt a szót, mindig felnéztek az égre, zavart arckifejezéssel. Most is, e madár említésére mind elkomorodtak, és reflexszer en felfelé néztek. - China tábornok úgy gondolja - folytatta az rmester. - Na, de ki tudja, ki tudja? Ekkorra Sean úgy érezte, a helyzete elég biztos, a kötelékkel a kapcsolata megengedi, hogy együttlétük során többet engedjen meg magának, mint amit lehet, és hogy a próbatétel eldöntését csatával kényszerítse ki. A legközelebbi szakaszon kezdte diktálni az iramot. Ahelyett, hogy megtartotta volna a helyét a kocogó katonák sorában, két lépéssel a shangán rmester mögött, aki a menetoszlopot
vezette, jó szorosan felzárkózott mindaddig, amíg már a sarkában járt, nem annyira, hogy minden egyes lépésnél hozzá is érjen, de úgy eltúlozva lépését, hogy az rmester már érezhette forró leheletét izmos, izzadt hátán. Az rmester ösztönösen meghosszabbította lépteit, de Sean ugyanígy tett, szorosan a nyomában, túl közel hozzá, s ezzel mintegy el rehajtva. Az rmester bosszúsan nézett vissza a válla fölött. Sean rávigyorodott, az arcába fújva lélegzetét. Az rmester szeme kissé elkeskenyedett, amikor rájött, hogy mi történik, majd visszavigyorodott Seanra, és lépteit teljes futássá nyújtotta meg. - Ez az, barátom -- mondta Sean angolul. - Most lássuk, kinek a farka csóvál. Az oszlop többi tagja hátramaradva követte ket. Az rmester éles hangon parancsot adott nekik, hogy zárkózzanak fel, és gyilkos ütemben mentek tovább. Egy órán belül csak hárman maradtak elöl, a többiek lemaradtak, egy jó mérföldnyire visszamaradva küszködtek az erdei talajon, majd el ttük az ösvény élesen emelkedni kezdett egy meredek lejt re, majd egy újabb fennsík tetejére. Sean könnyedén el bbre lépett, mígnem fej-fej mellett futottak a magas rmesterrel, de amikor megpróbálta megel zni, a katona lépést tartott vele. A domboldal olyan meredek volt, hogy az ösvény egy sor hajt kanyarban vezetett föl rá, az rmester Sean elé tört az els kanyarban, de Sean utolérte, és lehagyta az egyenesben. A csúcsra most teljes sebességgel rohantak fel, hol az egyik, hol a másik vezetett, és az utánuk futó harmadik is kiesett a versenyb l miel tt még a domboldal felére értek volna. Ádázán rohantak tovább, izzadságban fürödve, lélegzetük felgyorsult, érdesebbé vált, olyan volt, mint a g zmozdonyból kiáradó fáradt g z. Sean hirtelen letért az ösvényr l, egyenesen fölfelé, átvágta a kanyarokat és vagy tizenöthúsz lépéssel a shangán el tt ért fel. Az rmester dühösen felordított erre a cselre, és maga is levágta a következ kanyart. Most mindketten otthagyták az ösvényt és egyenesen a meredek kaptatón rohantak fel, átugorva a sziklatömböket és a gyökereket, mint egy kék szín kudu bikapár viadal közben szökellve. Sean talán az rmester el tt kétlépésnyi el nnyel ért fel a gerincre, levágta magát a kemény földre, majd a hátára fordult, leveg ért kapkodva és nyögve. Az rmester mellé huppant, ugyancsak elcsukló lélegzettel. Egy perc múlva bizonytalanul felült, és megillet dve bámultak egymásra. Ekkor Sean nevetni kezdett, nyers, kínos vihogás volt, de néhány perc után a shangán már vele nevetett, noha minden nevetésroham megpróbáltatás volt számukra. Nevetésük egyre er sebbé vált, ahogy tüdejük visszanyerte normális m ködését, és amikor a többiek végre felküzdötték magukat a dombtet re, még mindig a f ben ültek, az ösvény mellett, egymásra üvöltözve, mint két rült. Amikor egy órával kés bb folytatták a menetelést, az rmester végre letért a soha véget nem ér gyalogösvényr l és átvágott a tájon nyugat felé, most végre irány és cél is volt abban, ahogyan az oszlopot vezette. Sean rájött, hogy a próbatétel véget ért. Még a sötétedés el tt elérték a Renamo állandó védelmi vonalait. Be voltak ásva egy széles, de lassú folyású folyó partja mentén, s a folyó zölden folydogált a homokpadok között, a vízt l fényes és lecsiszolt kövek körül. A fedezékeket és futóárkokat farönkökkel és homokzsákokkal er sítették meg, és gondosan álcázták ket a légifelderítés ellen. Aknavet k és nehézgéppuskák voltak beásva, uralkodó tereppontokra kijelölt tüzelési sávokkal, amelyek átnyúltak a folyón, és az északi partra is kiterjedtek. Seannak az volt a benyomása, hogy ezeket az er dítéseket elég alaposan elkészítették, széles területre terjednek ki. Úgy vélte, hogy ezek egy nagyobb - legalább zászlóalj vagy valószín leg hadosztály erej egység - küls védelmi övezetének el retolt állásai. Egy ízben átkeltek a folyón és áthaladtak a védelmi vonalakon, Sean és kíséretének megjelenése a
katonák soraiban élénk érdekl dést keltett. Szolgálaton kívüli katonák jöttek el fedezékükb l és ver dtek össze körülöttük. Fogvatartói szemmel láthatóan élvezték azt a magasabb státust, amit egy fehér fogoly jelenléte biztosított számukra. Az érdekl d és vidáman nézeget tömeg hirtelen megritkult, rnajd kettévált, amint egy köpcös, szemüveges tiszt lépett el re közöttük. Sean kísérete színpadias mozdulatokkal tisztelgett el tte, amit a tiszt azzal viszonzott, hogy gesztenyeszín sapkájának peremét megérintette lovaglópálcájával. - Courtney ezredes - üdvözölte t rhet angolsággal. - Figyelmeztettek bennünket, hogy várjuk önt. Sean számára üdít érzés volt azt látni, hogy a Renamo-tiszt a portugál hadsereg hagyományos rangjelzéseit viselte. Ez a férfi vörös gyalogsági tiszti parolit viselt és válllapján rnagyi rangjelzésként egyszer koronát. A bozótháború alatt a terroristák elutasították a kapitalista és imperialista hagyományokat és megvoltak az elitista tiszti osztály szimbólumai nélkül. - Velünk tölti az éjszakát - mondta az rnagy. És örömmel látnám önt vendégünkként a tiszti étkezdében, ma esti összejövetelünkön. Ez rendkívüli bánásmód volt, és még Sean fogvatartóit is impresszionálta, furcsa módon büszkék voltak rá. Az rmester maga kísérte le Seant a folyóhoz, és még egy darabka zöld szappant is el teremtett neki, hogy kimoshassa dzsungeldzsekijét és a sortját. Mialatt a ruhák egy naptól felmelegített sziklán száradtak, Sean meztelenül lubickolt a vízben, és arra használta a megmaradt szappandarabkát, hogy megmossa a haját, lemossa magáról az álcázókrémet és a b rébe ivódott piszkot. Nem borotválkozott azóta, hogy majdnem két héttel ezel tt elhagyta a Chiwewe-tábort, és úgy érezte, a szakálla vastag és alaposan megn tt. Jóles en beszappanozta hónalját és ágyékát, és lenézett tulajdon testére. Nem volt azon semmilyen felesleges háj, minden egyes izma világosan kirajzolódott napbarnította b re alatt. Ilyen rendkívüli kondícióban már rég nem volt, a háború utolsó napjai óta. Olyan volt, mint egy telivér versenyló, amelyet egy ügyes tréner a dönt verseny el estéjén csúcsformára hozott fel. Az rmester kölcsönadott neki egy acélfés t, így kifésülte a haját, amely már majdnem a válláig ért, dús volt és hullámos, a mosástól szinte szikrázott. Felvette vizes ruháit és hagyta, hogy a testén megszáradjanak. Jól érezte magát, a fizikai állóképesség tet pontján volt, s ez az érzés nyugtalansággal töltötte el. A tiszti étkezde egy föld alatti fedezék volt, minden díszítés vagy dekoráció nélkül. Bútorzata kezdetleges és kézzel faragott. Vendéglátója az rnagy, egy százados és két fiatal, alárendelt tiszt volt. Az étel megítélésénél a m vészi tálalás hiányát ellensúlyozta annak b séges volta. Egy hatalmas, g zölg tál levessel kezdték, amit napon szárított halból és chili paprikából f ztek, a tüzes peri-peri, amely a portugál gyarmatosítók becsben tartott öröksége volt - és nagy kupacok a mindig, mindenütt feltálalt kukoricalisztb l készült kásából - ez volt az étlap. A legjobb étel volt, amit Sean azóta evett, hogy elhagyta Chiwewét, de az est fénypontja az ital volt, amit az rnagy biztosított az alkalomra, igazi, civilizált fémdobozos sör, ráadásul korlátlan mennyiségben. A dobozon „Castle Lager világos sör" feliratot lehetett olvasni, és az alján egészen kis bet kkel ott állt „Verwaardig in Suid Afrika", vagyis hogy a sör DélAfrikában készült. Ez utalást jelentett arra nézvést is, hogy melyik ország a Renamo jó barátja. Mint a tiszti étkezésre meghívott vendég, Sean mondta az els pohárköszönt t. Felállt és felemelte konzerves dobozát: - A Renamóra - mondta -, és Mozambik népére! Az rnagy így válaszolt:
- Botha elnökre és Dél-Afrika népére! - ami a kérdést végérvényesen eldöntötte. Tudták, hogy Sean délr l való, és ezért tiszteletre méltó barát. Olyan biztonságban érezte magát a társaságukban, hogy kissé felengedett, és hónapok óta el ször megengedte magának, hogy mérsékelten becsípjen. Az rnagy a bozótháború alatt a rhodesiaiak oldalán harcolt. Elmesélte Seannak, hogy épp úgy, mint Job Bhekani, is beosztott tisztként szolgált a Rhodesiái Afrikai Lövészeknél az elit fekete ezredben, amely hatékonyan harcolt, és iszonyú vérengzést végzett a ZANLAgerillák között. Rövid id alatt létrehozták a régi fegyvertársak bajtársiasságát. Anélkül, hogy túl szembeötl en pumpolta volna, Sean kissé finoman úgy tudta terelni a beszélgetést, hogy fel tudott csípni néhány információmorzsát, amelyeket az rnagy annál b kez bben hullajtott, minél jobban fogytak a sörösdobozok. Sean becslése helyesnek bizonyult. Ez a hely egy Renamo-hadseregcsoport északi el retolt állásainak része volt. Az er dítések mélységben tagozottak és szétszórtak voltak, légibombázás elleni el vigyázatosságból. Err l a bázisról portyáztak dél felé, csapást mérve a Frelimo hely rségeire, innen ágyúzták és ütöttek rajta a tengerparti Beira és Harare, Zimbabwe f városa között húzódd vasútvonalra. Mialatt még mindig az els sörösládával bajlódtak, Sean és az rnagy komolyan megvitatták ennek a vasúti szárnyvonalnak a fontosságát. Zimbabwe egy teljesen szárazföld által körülzárt, tenger nélküli, kontinentális ország. F kapcsolata a küls világgal a két vasútvonal volt. Ezek közül a fontosabb, a Dél-Afrikába vezet vonal, Johannesburgon át Durban és Cape Town - Fokváros - nagy kiköt ibe. Mugabe marxista kormánya keservesen vette tudomásul, hogy egy olyan országra van ráutalva, amely számukra mindazt megtestesíti, ami Afrikában a legrosszabb, nevezetesen a kapitalizmus, a szabadpiaci rendszer bástyája, az az ország, amely a bozótháborúban tizenegy hosszú év alatt Ian Smith fehér rendszerét támogatta. Mugabe hisztérikus retorikája déli szomszédja ellen nem akart sz nni, ugyanakkor az apartheid undorító keze mégis rácsavarodott nyaki üt erére. Ezért megmentésért ösztönösen Kelet felé tekintett, Mozambikra. A függetlenségért vívott harcában Mugabét nagylelk en segítette a Frelimo mozambiki elnöke, Samora Machel, akinek saját küzdelme a portugálok ellen éppen tet pontját érte el a gyarmati igától való megszabadulással. A Frelimo marxista testvérei ellátták Mugabét besorozott katonákkal és fegyverekkel, és teljes támogatást nyújtottak gerilláinak. Minden tartózkodás nélkül felajánlották neki a területükön belül található bázisok használatát, ahonnan támadásait indíthatta Rhodesia ellen. Csak természetes, hogy most, amikor ismét Mozambikhoz fordult, hogy az nyújtson neki menekülési útvonalat ebb l a rettenetes megaláztatásból, hogy Afrika többi része, az Afrikai Egységszervezet láthatja, amint tárgyal a déli szörnyeteggel, s t mi több, nemcsak hogy tárgyal vele, hanem teljesen t le függ minden liter benzin, a mindennapi nyersanyagellátás tekintetében, amire a túléléshez szüksége van. A beirai kiköt be vezet vasútvonal a mozambiki csatornán természetes megoldásnak mutatkozott ebben a kellemetlen helyzetben. Természetesen a kiköt i létesítmények és a f vonalrendszer az afrikai szocialista vezetés alatt majdnem teljesen tönkrement. A megoldás erre rendkívül egyszer és már jól kipróbált módszer volt: masszív segítség a Nyugat fejlett országaitól. Ahogyan azt minden jó afrikai marxista tudta, erre teljes mértékben fel voltak jogosítva, és minden olyan kísérletet, hogy a segítséget visszatartsák, azonnal ellensúlyozni lehetett arra az ugyancsak rendkívül egyszer és már jól kipróbált kibúvóra hivatkozva, hogy égbekiáltó, durva fajelméletnek tüntessék fel. Ez a borzasztó vád azonnal kikényszeríti az engedékenységet. A kiköt és a f útvonal teljes kapacitásra való újjáépítéséhez szükséges munkálatok költségbecslései négymilliárd amerikai dollárt tettek ki. De miután a tényleges költségek Afrikában, szokás szerint, száz százalékkal haladják meg a becsléseket, a nyolcmilliárd dolláros összeg reálisabbnak t nt. Csekélység az egész, semmivel nem több,
mint a nekik kijáró pénz, méltányos ár a Nyugat számára, hogy fizessen azért az élvezetért és presztízsért, amit Mugabe szerez majd abból, hogy képes hosszú orrot mutatni a déli szörnyetegnek. Csak egyetlen kis akadályozó tényez merült fel: a Renamo hadserege. Lovaglóülésben ott ült a létfontosságú vasúti összeköttetésen, akadályozta m ködését, majdnem naponta intézett támadásokat, robbantotta a hidakat és a vízátereszt földalatti cs - és csatornarendszert, megrongálva a vasúti vágányokat, megsemmisítve a vasúti kocsikat és mozdonyokat. A ténylegesen okozott kár jóval kisebb mérték volt, mint az a kár, amit azzal okoztak, hogy elpusztításuk a nyugati kormányoknak remek kibúvót szolgáltatott arra, hogy visszatartsák azokat a pénzalapokat, amelyekre a f vonal újjáépítéséhez volt szükség, azzal a feltétellel, hogy képes lesz arra, hogy utána Zimbabwe egész importját és exportját szállítsa. A Frelimo-kormányzat er feszítései a vonal védelmére olyannyira ügyetlenek és alkalmatlanok voltak, hogy maguk a zimbabweiek kényszerültek arra, hogy megsegítsék ket. Mugabe saját csapatainak nagy része, több mint tízezer katona, le volt kötve azzal, hogy megpróbálja elhárítani a vasútvonal ellen indított Renamo-támadásokat. Sean hallott bizonyos becsléseket arról, hogy ezek a hadm veletek mennyibe kerülnek a zimbabwei gazdaságnak, amely különben már úgyis egyike volt a legingatagabb afrikai gazdaságoknak a Szaharától délre elterül afrikai országokban. Ezek szerint naponta egymillió dollárt is felemésztettek ezek a költségek. A sors iróniája, hogy Mugabe, aki valamikor maga is gerillaharcos volt, most beásott nehézfegyverekkel meger sített állandó állások kiépítésére, passzív védelmi szerepre kényszerült. A bolhacsípéseket most neki kellett elviselnie, aki valaha oly vígan alkalmazta ugyanezeket a harci módszereket. Sean és a Renamo- rnagy jót nevetett ezen a vicces helyzeten és felnyitották a jó kis apartheid láger sör második kartonját is. Ez azt jelezte, hogy ideje letérni a komolyabb témákról, más vizekre evezve. Boldogan emlékeztek vissza a bozótháború napjaira, és nem sokkal kés bb kiderítették, hogy mindketten ott voltak a Mavuradonhasban, azon a napon, amikor negyvenhat gerillát öltek meg. - Jó kis fogás volt - ahogyan egy sikeres akciót maguk között mindig is emlegettek. Sean felderít i lesben álltak a vízmosásokban és a hegyekre felvezet csapásokon. A csoport szerepe az volt, hogy megállítsa a gerillákat, mialatt az RAR ejt erny vel ledobott egysége bekerít mozdulattal a terroristákat Sean felderít i felé hajtotta. - Ugyanannyi dzsungelbakot hajtottak fel, mint amennyi mocskos gerillát - emlékezett vissza Sean. - Nem tudtam, melyiket l jem le el bb. - Így nevetgéltek, és más veszélyteli támadásokról, rült harci cselekményekr l, vad hajszákról és „jó fogásokról" beszélgettek, visszaemlékezve a régi napokra. Ittak Ian Smithre, a Ballantyne-felderít kre és a Rhodesiai Afrikai Lövészekre. De még jó sok sör maradt, és így Ronald Reagenre és Margaret Thatcherre is ittak. Amikor kifogytak konzervatív vezet kb l, akikre inni lehetett, Sean új javaslattal állt el : - Pusztuljon Gorbacsov! Ezt lelkesen elfogadták, és az rnagy azonnal újabb nevekkel jelentkezett. -- Pusztuljon a Frelimo és Chissano! A baloldaliak listája hosszabb volt, mint a konzervatívoké, de ezeket a pohárköszönt ket is szilárd kézzel hajtották le, elátkozva valamennyit Neil Kinnocktól Teddy Kennedyig és JesSe Jacksonig. Amikor végül is elváltak, Sean és az rnagy testvérként ölelték át egymást. Sean összes zsebét megtömte sörösdobozokkal, úgy, hogy amikor visszatért shangán reihez, azok is szeretetteljesen üdvözölték, miután kiosztotta közöttük a sörösdobozokat. Reggel a shangán rmester rázta fel, még teljesen sötét volt. Seannak iszonyúan fájt a feje és a szája olyan büdös volt, mintha egy hiéna aludt volna benne. B nh dés volt ez azért, hogy
pompás fizikai kondícióban van. A test reakciója a túlméretezett alkoholfogyasztásra aránylag heves volt, a másnaposság még kellemetlenebb, és ráadásul egy darab aszpirinje sem volt, hogy enyhítse a kínlódást. De azért a délel tt közepe felé Sean már kiizzadta magából az állott sör utolsó cseppjeit is. Útjuk továbbra is délre és nyugatra vezetett és rohanásuk közben még több er dítéssel és meger sített állással találkoztak. Ahogy az rnagy is mondta, ezek az állások ravaszul szét voltak szórva, és jól álcázottak voltak. Látott könny tábori tüzérséget, homokzsákokkal védett lövegállásokban, különálló fedezékben lev aknavet ket, RPG rakétákkal felszerelt egységeket és a mozgó gerillafegyvertár kézben hordozható készleteit. A katonák, akiket látott, mind vidámnak, jól tápláltnak és jól felszereltnek látszottak. Magas szint volt a harckészségük. Majdnem valamennyien tigriscsíkos álcázó ruhát, gumisarkú és vászon fels rész harci bakancsot viseltek. Kísérete a hely rségi raktárból újra feltöltötte hátizsákjait. Amikor megálltak, hogy egyenek, látta, a kukoricaliszt „Premier Mills" Elsq Malomipari M vek - feliratú kétkilós papírzacskóba volt csomagolva, és a gyufán, amivel tüzet gyújtottak, a „Lion Matches" Oroszlán Gyufa -, az új szappandarabokon pedig a „Sunlight" - Napsugár felirat díszelgett, alattuk pedig mindenütt a jól ismert kétnyelv felirat: „Verwaardig in Suid Afrika" Készült Dél-Afrikában. Majdnem olyan, mintha ismét otthon lennék kuncogott Sean magában. A Renamo védelmi vonalak körkörös gy r kben voltak kiépítve, mint a vízbe vetett kavics nyomán keletkez hullámok a tavon, és Sean nemsokára rájött, hogy a középpont felé közelednek. Elhaladtak a nyilvánvalóan kiképzési célokat szolgáló területek mellett, ahol fiatal, friss arcú, fekete újoncok voltak, férfiak és n k egyaránt, néhányan közülük még szinte serdül korúak, naptól véd nádtet k alatt ültek, sorokban, mint iskolás gyerekek a tanteremben, és olyan figyelmesen tanulmányozták a hevenyészetten összetákolt fekete táblát hogy alig-alig pillantottak fel, amikor Sean osztaga elkocogott mellettük. A táblákról Sean látta, hogy az oktatott tantárgyak a gyalogsági harcászati kézikönyv ismertet it l a politikai ismeretekig terjednek. A kiképzési területet maguk mögött hagyva lakatlannak t n , alacsony dombok sorozata közé kerültek. Amikor már csak néhány méternyire voltak a domboktól, akkor fedezte fel Sean a fedezékek bejáratát. Ezek már gondosabban voltak megépítve és ravaszabbul álcázva, mint azok, amelyek mellett egész nap elhaladtak. Ezek a leveg b l nem voltak felfedezhet ek, és így a légibombázás el l védve voltak. Sean már csak reinek megváltozott viselkedéséb l és a vele szemben tanúsított szigorúbb magatartásából is meg tudta állapítani, hogy elérték a Renamohadseregcsoport parancsnoksági körzetét. Mégis meglep dött, amikor minden formaság nélkül, egyszer csak befordultak és felsorakoztak az egyik földalatti bunker bejáratánál. Rövid eszmecsere következett, a shangán rmester átadta Seant a bejáratnál álló röknek, miel tt letaszigálták a lépcs kön földalatti folyosók és üregek labirintusába, amit a talajból vájtak ki. A bunkert csupasz villanykörték világították meg, és valahonnan távolabbról egy generátor zümmögését hallotta. Az oldalfalakat gondosan egymásra rakott homokzsákokkal borították, és a mennyezetét lenyesegetett szálfákkal er sítették meg. Beléptek a híradós szobába. Sean egy szempillantás alatt látta, hogy a rádiófelszerelés bonyolult és jól karban tartott. Az egyik falat teljes szélességben egy nagylépték térkép borította, amelyen az észak- és közép-mozambiki Zambézia és Manica tartományok látszottak. Sean lopva tanulmányozta a térképet. Azonnal látta, hogy az átszabdalt hegyi terep, amelyen ez a Renamo-hadseregcsoport elhelyezkedett, a Serra da Gorongosa volt, a Gorongosa hegycsoport, és hogy az a folyó, amelyen átjöttek, és amely a Renamo védelmi
vonalát képezi, a Pungwe folyó. A vasúti f vonal ett l az állástól alig harminc vagy negyven mérföldnyire délre húzódott, de még miel tt további információkat tudott volna begy jteni a térképr l, sietve egy másik rövid átjáróba vezették, amelynek végén egy elfüggönyözött bejárat volt. Kísérete tiszteletteljesen engedélyt kért a belépésre, és a válasz keményen és határozottan hangzott. Egyikük oldalba bökte Seant, pedig széthúzta a függönyt és belépett a mögötte lev helyiségbe. - China elvtárs - Sean elmosolyodott. - Milyen kellemes meglepetés. - Ez a megszólítás már nem érvényes, Courtney ezredes. A jöv ben kérem szólítson China tábornoknak vagy egyszer en „uram"-nak. Egy íróasztalnál ült, a fedezék közepén, a mindenütt el forduló tigriscsíkos harci öltözetben, de mellén az ezüst ejt erny s szárnyakat és a bal mellén négy sor felt n en rikító kitüntetési szalagsávot viselt. Egy sárga selyemkend cskét kötött a nyakára és gesztenyeszín barettje svájcisapka jelleg katonai fejfed je és s r vászonszövetb l készült öve mögötte lógott egy kampón. Az övén lev pisztolytáskában az automata pisztolynak elefántcsontból készült a markolata. China tábornok a marxizmusból a kapitalizmusba való „megtérését" nyilván nagyon komolyan veszi. - Úgy értesültem, hogy az elmúlt néhány napban jól viselkedett és rokonszenvvel viseltetik a Renamo, annak szövetségesei és célkit zései iránt. - A tábornok Sean iránt tanúsított magatartása nyájas volt és ez Seant nyugtalansággal töltötte el. - Hogyan tudja mindezt? - kérdezte. - Van rádiónk, tudja ezredes. Nem vagyunk teljesen barbárok - China az UHF rádióberendezésre mutatott a lócán, a fedezék oldalfala mentén. Kellemes estét töltött javaslatomra - Takawira rnaggyal. - Nézze, mondja már meg, hogy mi a fene folyik itt, tábornok. Két baráti nemzet, a Délafrikai Köztársaság és Amerika állampolgárait rabolta el. China tábornok felemelte a kezét, hogy leállítsa. - Kérem, kíméljen meg a sértegetéseit l, ezredes. A mieink Lisszabonban és másutt már megkapták mind az amerikaiaktól, mind a dél-afrikaiaktól a reklamációkat. Mi természetesen cáfoltuk, hogy bárkit is elraboltunk volna, és a sértett ártatlanság álláspontjára helyezkedtünk. - Szünetet tartott, és egy percig Seant tanulmányozta. - Igen nagy vállalkozókedvre és merészségre vall, hogy ön ilyen hamar el tudta juttatni üzenetét az amerikai nagykövetségre, de különben ennél kevesebbet nem is vártam volna el önt l. Miel tt Sean válaszolhatott volna, felemelte az íróasztalán lev tábori telefonkészülék kagylóját, és halkan beleszólt valami olyan nyelven, amelyet Sean azonnal felismert, de portugál nyelven nem értett. Visszatette a kagylót és várakozóan pillantott a lefüggönyzött bejárat felé; Sean is ösztönösen ezt tette. A vászonfüggönyt félre vonták és hárman bújtak be az ajtón a fedezékbe. Két egyenruhás fekete n , akik oldalfegyvert viseltek és AK géppisztoly is volt náluk, szorosan közöttük el vezetve pedig egy naptól kifakult, de frissen mosott khakiingben és kissé lötyög sortban ugyanazt a ruházatot viselve, mint amiben legutóbb látta - ott volt Claudia Monterro. Sovány volt. Sean ezt vette rajta el ször észre. A haját hátrafésülte és copfban fonta össze a nyakán, úgy le volt bámulva, mint egy túlsütött, vékony pirítós szelet. A vézna arcban óriási nagynak látszott a szeme, még valójában soha ezel tt nem vette észre, hogy milyen finom vonalú a lány nyaka és az álla, amint megpillantotta, úgy érezte, a szíve egy percre megáll, a bordáknak feszül, majd ismét rülten dobogni kezd. - Claudia - kiáltott fel, és a feje hirtelen felé fordult. A vér kifutott a lány arcából, s a napbarnított b r alatt tejeskávé szín vé vált. - , istenem - suttogta a lány -, úgy féltem, hogy... - abbahagyta, és csak bámultak egymásra, egyikük sem mozdult, vagy egy tucatnyi szívdobbanás ideje alatt, majd kimondta a
nevét: - Sean! Úgy hangzott, mintha felzokogott volna. Feléje indult, és felemelte a kezét, tenyérrel felfelé, szinte könyörögve, és a szeme megtelt az utóbbi napok szenvedésével és vágyakozásával. Sean két hosszú lépéssel elérte, a n odaperdült hozzá, lehunyta a szemét, és arcát az övéhez szorította. Mindkét kezével átkarolta, ölelésének erejét l szinte elállt a férfi lélegzete. - Drágám! - suttogta és megsimította a lány haját, amelyet s r nek és rugalmasnak érzett az ujjai alatt. - Drágám, most már vége! Az arcát feléje fordította, ajkai megremegtek és szétnyíltak. A vér visszatért a lágy barna b r alá. Arca ragyogott az örömt l és szemében sötétsárga, topázszín fény sziporkázott. - Drágámnak neveztél - suttogta. Sean lehajtotta a fejét, és megcsókolta. Ajka szétnyílt, szájának belseje forró és nedves volt. Nyelvével mélyen belehatolt, és az íze olyan friss volt, mint a zsenge f nedve. Az íróasztalnál China tábornok shangánul halkan megszólalt: - Jól van, most vigyétek el a n t! rei megragadták Claudiát és kirángatták szorításából. Reménytelen, apró nyöszörgést hallatott, és megpróbált ellenállni, de az rök er s felépítés , hatalmas n k voltak, egyszer en felemelték a földr l és a függönyös bejáraton át kivonszolták. Sean felordított. - Hagyják békén! - és elindult utánuk, de az egyik r kirántotta a pisztolyát és a gyomrának nyomta. A vászonfüggöny újra bezáródott köztük, és Claudia tiltakozó kiáltásai elhalkultak, ahogyan tovább hurcolták. A csendben Sean lassan odafordult az íróasztalnál lev férfihoz. Maga gazember - sziszegte dühösen. - Az egészet megrendezte. - Jobban ment, mint ahogy remélhettem - mondta China tábornok egyetért hangon -, noha bizonyos korábbi beszélgetésekb l, amelyeket Miss Monterróval önre vonatkozóan folytattam, már gondolhattam volna, hogy sokkal jobban érdekl dik ön iránt, mint férfi, semmint hivatásos vadász iránt. - Szeretném lecsavarni a fejét a nyakáról. Ha bántani meri... - Ugyan, ugyan, Courtney ezredes. Nem fogom bántani. Túl értékes ahhoz. A lány alkudozási alap, ön ezzel bizonyára tisztában van. Sean dühe lassan elszállt és mereven bólintott. Rendben van China, mit akar? - Na jó - biccentett China tábornok. - Vártam, hogy felteszi ezt a kérdést. Üljön le rámutatott az íróasztalával szemben álló egyik székre. - Rendelek egy csésze teát és beszélgetünk. Míg a teára vártak, China tábornok elfoglalta magát az íróasztalon lev papírokkal, elolvasott és aláírt egy rakás parancsot. Ez Seannak lehet séget adott arra, hogy összeszedje magát. Amikor egy szolgálatos behozta a teát, China tábornok egy mozdulattal jelezte neki, hogy szedje le a papírokat az íróasztalról. Amikor ismét egyedül voltak, China kortyintott egyet a bögréjéb l, és annak pereme fölött ránézett Seanra. Azt kérdezi, hogy mi az, amit akarok. Nos, be kell vallanom, hogy el ször nem járt semmi bonyolult dolog a fejemben, egyszer en csak a bosszú és a büntetés. Végtére is ezredes, ön volt az, aki megsemmisítette parancsnokságomat azon a napon az inhlozane-i táborban, ön ejtette az egyetlen foltot szakmai karrieremen, és ön okozott bennem maradandó fizikai károsodást. - Megérintette a fülét. - Ez már önmagában is elegend ok arra, hogy meg akarjam bosszulni. Gondolom, ebben egyetértünk. Sean hallgatott. Noha már napok óta nem ivott teát és nagyon kívánta, nem érintette meg a bögrét, amely az íróasztal szélén állt el tte. - Természetesen tudtam, hogy ön m ködteti a Chiwewe vadászati koncessziót. Valójában, mint a Mugabe-kormány alminisztere én is egyike voltam azoknak, akik engedélyezték ennek a kiadását. Már akkor arra gondoltam, esetleg hasznos lehet, ha ön olyan közel van a határhoz.
Sean nyugalomra kényszerítette magát. Rájött, esetleg többet tudhat meg, és többet érhet el, ha együttm ködési készséget mutat, mintha ellenállást tanúsítana. Ez elég nehéz volt, mert még mindig érezte Claudia ajkának ízét. Felemelte a bögrét és belekortyolt. - Maga kétségtelenül jól boldogul - mosolygott Sean. - Elvtárs az egyik nap, tábornok úr másnap. Marxista kormányminiszter az egyiken, Renamo hadvezér a másikon. China rosszallóan intett a kezével. - A marxizmus dialektikája soha nem érdekelt igazán. Ha most erre visszagondolok, rájövök, hogy a gerillahadseregbe nagyon jó kapitalista okokból jelentkeztem. Annak idején az volt a legjobb út arra, hogy az életben el bbre jussak, felfogja ezt, ezredes? - Teljesen józan észre valló felfogás - értett vele egyet Sean. Ezúttal szinte volt a mosolya. - Közismert tény, hogy a kommunizmus csak egy módon m ködtethet , ha vannak olyan kapitalisták, akik kifizetik a számlát és rendezik az el adást. - Ezt igen jól fejezte ki - China elismer en biccentett. - Erre csak kés bb jöttem rá, amikor a ZANLA elmozdította Smith-t, és átvette a kormányt Hararéban. Felfedeztem, hogy mint volt gerillától, féltek t lem és nem bíztak meg bennem a puha, kövér fekete macskák, akik a tényleges harcot elkerülték, de most átvették az el adás vezetését. Láttam, hogy távol állok attól, hogy méltányos jutalmamat megkapjam, s inkább arra számíthatok, hogy a Chikarubi börtönben kötök ki, így szabadjára engedtem kapitalista ösztöneimet, hogy azok vezessenek tovább. Néhány hasonló gondolkodású állampolgárral együtt megszerveztünk egy másik kormányváltozást, és képesek voltunk arra, hogy meggy zzük néhány régi harcostársamat, akik vezet posztokat foglaltak el a zimbabwei hadseregben, hogy én megfelel képp tudnám Róbert Mugabét helyettesíteni. - A régi jó afrikai játszma, puccs és ellenpuccs - szuggerálta Sean. - Üdít olyan valakivel beszélgetni, aki ilyen könnyedén követi az érvelést - bólintott China jóváhagyólag. - De hát ön mégiscsak afrikai, a kevésbé divatos b rszínárnyalata ellenére. - Megtisztel , hogy annak ismer el - mondta neki Sean. - De visszatérve az ön altruista vágyára, hogy a legjobb embert kell megbízni... - Á, igen... nos valaki eldicsekedett egy n nek és a n elmondta a másik szeret jének, aki történetesen éppen Mugabe hírszerz f nöke volt, így arra kényszerültem, hogy bizonyos sietséggel átlépjem a határt, itt pedig ismét csak összeakadtam korábbi bajtársaimmal, akik most a Renamóhoz csatlakoztak. - De miért a Renamóhoz? - kérdezte Sean. - Ez az én természetes politikai otthonom. Jó vagyok abban, amit csinálok, és a Renamo szívesen látott. Nézze, én részben shangán vagyok. Mint bizonyára tudja, a mi törzsünk elterpeszkedik mindkét oldalán annak a mesterséges vonalnak, amelyet a gyarmati éra földmér i kényszerítettek ránk, akik nem vették figyelembe a demográfiai realitásokat, amikor a határokról megegyeztek. - Ha maga most kapitalista, China tábornok, ahogyan állítja, akkor ebben többnek kell rejlenie. Valami jöv beni jutalom vár magára? - Ön nem okoz csalódást nekem - mondta China. - Olyan jó felfogóképesség és csavaros esz , mint bármely más afrikai. Természetesen rejlik benne valami a számomra. Amikor segítettem a Renamót, hogy létrehozza Mozambik új kormányát, Dél-Afrikával mint szövetségesével, reméltem, hogy egymás között képesek lesznek majd kikényszeríteni a kormányváltozást Hararéban, egy új elnököt Mugabe helyett! - China tábornoktól az út China elnökig csak egyetlen hatalmas ugrás - szakította félbe Sean. Meg kell hagyni tábornok, maga aztán nem gondolkozik kicsiben. - Igazán meghat, hogy értékeli törekvéseimet. - De hogy kerülök ebbe én? Korábban arról beszélt, hogy bosszút áll a halláskárosodásért, mit l lett most ilyen megbocsátó? China összeráncolta a szemöldökét és megérintette a fülét.
- Az igazat megvallva, élveztem volna a bosszút. Valójában már ki is terveltem egy éjszakai rajtaütést chiwewei táborán. Embereim egy osztagát már el is indítottam a határvidékre az ön koncessziójával szemben, és csak egy megfelel alkalomra vártam, hogy magam is elszabadulhassak néhány napra itteni kötelezettségeimt l és személyesen tegyek látogatást önnél, de ekkor meg kellett változtatnom terveimet. Sean felvonta a szemöldökét, hogy jelezze érdekl dését és figyelmét. - Nemrég gyökeres változás következett be a hatalmi egyensúlyban, itt, a központi tartományban. Mi, a Renamo, domináns helyzetbe küzdöttük fel harcok árán magunkat. Lényegében a nagyobb városok kivételével ellen rzésünk alatt tartjuk az egész országot. Az élelmiszer-termelést olyan mélypontra csökkentettük, hogy a Frelimónak majdnem teljesen külföldi segítségre kell támaszkodnia és gyakorlatilag megfojtottuk közlekedési rendszerüket. Az utakat kényünk-kedvünk szerint támadjuk, és er ink szabadon mozognak a vidéken, a falvakból újoncokat toborozva. Lényegében már felállítottuk saját alternatív közigazgatásunkat. Mégis mindez nemrég megváltozott. - Mi történt? China nem válaszolt azonnal, hanem felállt az íróasztaltól és odaállt a falitérképhez. - Mint kiemelked gerillaellenes harcosnak, önnek, Courtney ezredes, nem kell elmagyaráznom stratégiáinkat és nem kell el adást se tartanom arról, hogy milyen fegyvereket használunk a „Bolhaháborúban". Nem félünk a nukleáris bombáktól, a nehéztüzérségt l vagy a korszer üldöz repül gépekt l. Csak kuncogtunk, amikor Róbert Mugabe két harci repül gépszázadot vásárolt szovjet barátaitól, elavult MIG-23-asokat. Az oroszok örültek, hogy megszabadultak t lük és Mugabe amúgy sem tudta a leveg ben tartani ket, annyiba került az üzemelésük. Nagyon kevés, igen kevés olyan modern fegyver van, amit l félünk, kivéve... - China szünetet tartott, és ismét szembefordult Seannal -, de hát ön a szakért , ezredes, ön többet tud a gerillaellenes hadm veletekr l, mint bárki más, aki él. Mit l félünk a legjobban? Sean egy percig sem habozott. - A helikopterek gépágyúitól - mondta. China ismét leült, ezúttal kissé nehézkesen. Három héttel ezel tt a szovjetek egy teljes Hind helikopterszázadot szállítottak a Frelimo légier nek. Sean halkan füttyentett. - Hindek! Szarvastehenek! - mondta. - Afganisztánban „Repül Halálnak nevezik ket. - Mi itt Henshaw-nak - fácánnak - hívjuk ket. - Nincs olyan légier Afrikában, amelyik képes egy Hind-századot néhány napon túl a leveg ben tartani, egyszer en nincs meg hozzá a háttér, a támogatás. - Sean megrázta a fejét, de China nyugodt hangon ellentmondott. - Az oroszok technikusokat, l szert és tartalék-alkatrészeket, még pilótákat is szállítottak. Az a céljuk, hogy a Renamót hat hónapon belül szétverjék. - És sikerülni fog? Sikerülhet ez nekik? - Igen - mondta határozottan China. - Már eddig is nagyon er sen korlátozták mozgékonyságunkat. Mobilitás nélkül egy gerillahadsereg megvert hadsereg! - Olyan mozdulatot tett, ami szinte átérte az egész fedezéket. - Itt a föld alatt úgy lapulunk, mint a vakondok, nem mint harcosok. Morálunk, ami még egy hónappal ezel tt is igen magas volt, lassan bomlásnak indul. Ahelyett, hogy büszkén el re tekintenének embereim, csak kushadnak és az eget kémlelik. - Hát ez nem könny élet, tábornok – Sean együttérzésér l biztosította. - Biztos vagyok abban, hogy kitalál valamit. - Már kitaláltam - bólintott China -, magát! - Én, egy századnyi Hind helikopterrel szemben? - Sean kuncogott. - Nagyon megtisztelve érzem magam, de kérem, hagyjon ki a dologból!
- Ez nem lehetséges, ezredes. Ahogy az amerikaiak mondják, eggyel jön nekem. Megtapogatta a fülét. - És persze én is tartozom magának eggyel, mármint Miss Monterróval. - Rendben - Sean rezignáltan bólintott -, kérem, fejtse ki. - A tervhez, amit elképzeltem, egy fehér b r , képzett tisztre van szükség, aki érti a fekete katonákat és beszéli a nyelvüket. - No de China tábornok, csak nem fogadja el az öreg von Lettow-Vorbeck tábornok elméletét arról, hogy a legjobb dzsungelcsapatok a világon fekete katonák fehér tisztekkel? Mi a fenéért nem hajtja végre maga? - Ismerem a saját korlátaimat - mondta China. Én jobb szervez vagyok, mint katona. Amellett, mint kifejtettem önnek, egy fehér arcra van szükségem. - Felemelte egyik kezét, hogy meggátolja Seant abban, hogy ismét félbeszakítsa. - Kezdetben egy kis csoporttal fog dolgozni. Tíz emberrel. - A shangán rcsoportom - Sean mégis elébe vágott. - Ez az igazi oka tehát annak, amiért elküldött velük arra a kis kószálásra. - Ön gyors felfogású, ezredes. Hírneve, úgy látszik, valóban megalapozott. Alig néhány nap alatt kivívta tiszteletüket, és még azt is merem mondani, lojalitásukat is megnyerte. Azt hiszem, a legveszélyesebb feladat végrehajtásában is követni fogják. - A tíz shangánnál többre lesz szükségem, van még kett , akiket szintén magammal akarok vinni. - Természetesen az ön matabeléit - egyezett bele készségesen China. - k is pontosan beleillenek a számításaimba. Ezj ó alkalom volt arra, hogy érdekl djön Job és Dedan fel l, régóta várt erre. - Mindketten biztonságban vannak? - kérdezte. - Épségben és jól vannak, biztosíthatom önt. - Nem fogok még csak megvitatni sem további dolgokat, amíg nem láttam ket, és nem beszéltem velük - mondta kereken, és China szeme elkeskenyedett. - Kérem, ezredes, ne kezdjen így viselkedni. Ez csak megnehezíti és kellemetlenné teszi jöv beni kapcsolatunkat. - A legkomolyabban mondtam - ismételte Sean konokul. - Beszélni akarok az embereimmel. China tábornok a karórájára pillantott, majd színpadiasán felsóhajtott. - Nos, jól van -, felemelte a telefonkészülék kagylóját, ismét beleszólt néhány szót, majd Seanre nézett. - Mindkett t l elvárjuk, hogy önnel dolgozzanak, ezt elmagyarázhatja nekik. Remek esély van arra, hogy az önök teljes együttm ködésével meggy zzenek arról, hogy visszaadjam a szabadságukat. A szabadságra szóló ajánlat természetesen magában foglalja az eladósorban lev leányzót, Miss Monterrót is. - Rendkívül nagylelk - válaszolt Sean ironikusan. - Várjon, míg nem hallja összes feltételeimet. Azt gondolhatja, körömszakadtáig alkudozom, és csak magamra nézve el nyös üzletet akarok kötni. - China tábornok a hadnagyhoz fordult, aki hívásra belépett, és shangánul azt mondta neki: - Vidd ezt az embert a matabele foglyokhoz - adta ki a parancsot -, engedélye van, hogy beszéljen velük. – Ismét az órájára nézett. - Nos, tíz percig. Aztán vezesd vissza ide. Három katonából álló rség vezette Seant végig a földalatti átjárókba, majd ki, a kápráztató napfényre. A börtön egyetlen vályogból és zsúpszalmából készült kunyhóból állt, amit póznákból és szögesdrótból készült drótsövény vett körül, az egészet egy kiterített álcázóháló borította. Egy r kinyitotta a drótsövény ajtaját, és beengedte Seant, aki a kunyhó ajtajához ment. Középen egy nyitott t zhelyen fekete, háromlábú üst állt. Hasított nádból készült, két vékony matracféle mindkét oldalon, ebb l állt az egész berendezés. Dedan aludt az egyik matracon, a másikon Job ült törökülésben és a parázsló széndarabokat bámulta.
- Látlak, öreg barát - mondta Sean halkan sindabele nyelven. Job lassan felállt, és ugyanolyan lassan mosolyogni kezdett. - Én is látlak - mondta, majd nevettek egyet, megölelték és háton veregették egymást. Dedan felugrott a másik matracról, örömtelién vigyorgott, megragadta Sean kezét és jó er sen megrázta. - Mi késleltetett ilyen sokáig, Sean? - kérdezte Job. - Megtaláltátok Tukutelát? - Hol van az amerikai? Hogy kaptak el? - Ezt majd mind elmondom kés bb - vágta el a kérdésözönt Sean. - Most sokkal fontosabb dolgokról van szó. Beszéltél Chinával, felismerted, hogy az, akit elkaptunk Inhlozanenél? - Igen, a füles. Milyenek vele az esélyeink, Sean? - Túl korai még, hogy err l biztosat tudjunk - figyelmeztette Sean. - De valamilyen egyezségfélér l beszél. - Micsoda? - szakította félbe Job, és ekkor mindketten hirtelen hátrafordultak és a kunyhó ajtajára meredtek. Kinn hirtelen riadót jelz éles füttyszó és vad ordítozás hallatszott. - Mi történik? - kérdezte Sean és hosszú léptekkel az ajtóhoz sietett. A drótkerítés ajtaja még mindig tárva-nyitva állt, de az rök szétszóródtak, lecsatolva fegyvereiket, és az eget kémlelték. A hadnagy rohanás közben jelz sípján metsz én éles, hisztérikus hangokat fújt. - Légitámadás - mondta Job Seanhoz hajolva. Frelimo harci helikopterek. Két nappal ezel tt is volt ilyen. Sean már hallotta is a motorzajt, el ször messzir l és gyengén érkezett a hangjuk, és a rotorok süvít vinnyogása, majd gyorsan, egyre közelebbr l, mind élesebbé és mindent betölt vé vált. - Job! - Sean megragadta a karját. - Tudod, hol tartják Claudiát? - Ott, arra - Job a kijárat felé mutatott. - Egy ehhez hasonló barakkban. - Milyen messze? - Ötszáz méter. - A kapuk nyitva vannak, és mind elmentek az rök. Megugrunk. - Egy hadsereg közepén vagyunk, nem is szólva a helikopterekr l - tiltakozott Job. - Merre mehetnénk? - Ne vitatkozz, gyerünk! Sean máris átrohant a kunyhó kijáratán, és a drótsövény kapuján. Job és Dedan szorosan mögötte. - Merre? - dörmögte. - Arra, a facsoport mögött. Mindhárman egy bolyban futottak. A tábor teljesen elhagyatottnak t nt, mivel a Renamo katonák behúzódtak a fedezékekbe és a bunkerekbe, de Sean látta, hogy közülük néhányan a könny légelhárító géppuskákat kezelik a fedezékben, és elhaladtak egy különítmény mellett is, ennek katonái hordozható RPG rakétavet kkel voltak felszerelve és a legközelebbi domb felé tartottak. A magaslat kiterjedt tüzelési teret biztosít majd számukra, ahonnan a rakétákat kil hetik. Mindamellett az RPG nincs infravörös keres vel felszerelve és a földfelszínr l a leveg be való l távolsága is igen korlátozott. A renamósok annyira el voltak foglalva, hogy egy pillantást sem vetettek Sean fehér képére, ahogy sietve rohantak állásaikat elfoglalni. Most a közeled rotorok süvítését megmegszakította a földi tüzelés ropogása és kopogása. Sean még csak körül sem nézett, maga el tt látta a szögesdrót csillogását. A n i barakk is jól rejtve volt, a bozót és a kifeszített háló alatt és ez is elhagyatottnak látszott, itt sem látott n i röket. - Claudia - kiáltotta, amint a sövényhez ért, és megragadta a drótot. - Hol van?
- Itt, Sean, itt vagyok - kiáltott vissza a lány. Két kunyhó volt a drótkerítésen belül. Az ajtók zárva és a barakkon nem volt ablak. Claudia hangja a közelebbi épületb l jött, és majdnem elnyomta a motorok mennydörgése, a rotorok sivítása és a földi tüzelés hangzavara. - Lökjetek fel! - adta ki a parancsot Sean és hátralépett a dróttól. A sövény becslése szerint mintegy két méter magas lehetett. Job és Dedan el rerohantak és leguggoltak az alján. Sean egyenesen rájuk ugrott és ahogy felpattant, lábát belefeszítette az összekulcsolt ujjaikból és tenyerükb l formált kapaszkodóba. Ekkor mindketten egyszerre, hirtelen felugrottak, karjukat magasba lendítették és Seant el re, a sövényen túlra repítették. A dróttól könnyedén félretartva magát, bukfencezett egyet a leveg ben és a talpára esett. Kivédte az üt dést, ideoda bukfencezve és közben forogva, mint egy ejt erny s, amikor földet ér, majd simán újra visszagördült a lábára, egész lendületét beleadta és egyben arra használta, hogy el redobja magát. - Menjen el az ajtótól! - kiáltott Claudiának, ahogy futás közben nagyobb sebességre kapcsolt, és egész testével nekirohant a kezdetleges, kézzel összeeszkábált ajtótáblának. Túl szilárd és nehéz volt ahhoz, hogy a vállával betörje, de a vasalás kitép dött a vályogfalból és így az ajtó befelé zuhant, óriási porfelh támadt és száraz sár- és anyagdarabok repültek szerteszét. Claudia a távolabbi falhoz kuporodott, és ahogyan a lezuhanó ajtótábla mögött berobbant a kunyhóba, Sean a karjába kapta, de amikor a lány megpróbálta megcsókolni, átkarolta fél karjával és szélsebesen az ajtóhoz rohant vele. - Mi történik? - kérdezte zihálva a lány. - Kitörünk. - Ahogy ismét kirohantak a napfényre, látta, hogy Job és Dedan megkapaszkodtak az ösvény alsó drótfonatába. Kezük és lábuk minden erejével felfelé húzták, egy keskeny rést képezve a drót és a napégette föld között. Sean ugyanarra a fonatra görnyedt belülr l, a tüskék nyalábjai között megmarkolva és felfelé húzódott. Hármójuk egyesült erejének hatására a legközelebbi sövénypózna lábánál engedett a talaj, és a póznát néhány centivel magasabbra emelték a lyukból, ahová be volt ásva, így a drótfonat felért a kezükhöz. - Feküdjön le és húzza be a hasát! - förmedt Sean Claudiára. - Másszon át alatta. A lány sovány volt és fürge, mint a menyét, így a drótokat a hátával alig néhány centivel elkerülve, átkúszott a rés alatt. - Tartsátok! - mordult Sean Jobra, k pedig felfelé feszítették és tartották, a fekete izmok összecsomósodtak, arcuk eltorzult az er feszítést l. Sean lelapult, behúzta a hasát és el relökte magát a drót alatt. Félig átért már, amikor érezte, hogy az egyik acéltüske beakadt a húsába, és nem engedi tovább. - Húzzatok át! - parancsolta, és mialatt Dedan továbbra is felfelé huzigálta a drótot, Job el rehajolt, s a kezüket t zoltó fogással összekulcsolták. - Húzd! - adta ki újra a parancsot, Job felemelkedett. Sean hirtelen érezte, ahogy a b re és alatta a hús is felszakad, érezte a kiserken vért a hátán, majd végre kiszabadult. Ahogy a lábára perdült, Claudia felszisszent. A háta! - De ismét megragadta a lány karját és Jobhoz fordult. - Merre? - Tudta, hogy Job minden bizonnyal tanulmányozta a tábor elhelyezését, mialatt fogságban tartották. Megbízhat ítél képességében. - A folyóhoz! - felelte tüstént Job. - Ha lefelé úszunk, elkerüljük a tábort. - Mutasd az utat! Vezess! - rendelkezett Sean, és ordítania kellett, hogy meghallják a hangját. Körülöttük mindenütt egyre hangosabb lett a kisebb automata fegyverek tüze, a nehéz géppuskák mélyebb hangú kattogása úgy hangzott, mintha egy botot húznának át egy bordázott vaslemezen, majd ezt a fültép , csörömpöl zajt is elnyomta a hatalmas, mennydörgésszer hang, ami olyan volt, mint a Viktória-vízesés robaja, áradás idején. Sean pontosan tudta, hogy mi az, noha azel tt még soha nem hallotta. Ez a Gatling típusú,
többcsöv , nagyöb gépágyú hangja volt, amelyet a Hind helikopter orrára szereltek, és ez 12,7 mm-es lövedékeket ont magából, mint a t zoltók gumitöml jének szapora vízsugara. Érezte, hogy Claudia megtántorodik mellette ennek a hangnak zsigerekig ható rémületét l, és hirtelen megrántotta a karját. - Siessen! - mordult rá. - Fusson! - A lány még mindig kicsit sántított a térdszalag-sérülése miatt, ahogy Jobot és Dedant követték a folyó felé. Noha még mindig az erd fáinak kiterjesztett lombsátora alatt voltak, el ttük nyílt terep terült el. Egy kis csoport Renamo katona jött kétrét görnyedve át a tisztáson, éppen feléjük közeledtek az ösvényen, nyolcan vagy kilencen lehettek. Libasorban vonultak, és mindegyikük egy RPG hordozható rakétavet t cipelt. Miközben rohantak, arccal az ég felé fordultak, célpontot keresve rakétáiknak. A rakétavet k osztaga még mindig mintegy kétszáz méterre volt t lük, amikor hirtelen kitört alattuk a föld. Sean még soha, háborús tapasztalatokban gazdag évei során sem látott ilyet. A talaj egyszer en szétolvadt, úgy látszott, folyadékká válik, ami hirtelen felforrva, porg zként szállt fel a 12,7 mm-es ágyúlövedékek becsapódása nyomán. A gépágyút z széles kaszálása mentén minden elpusztult, még a fák is elt ntek egy kavargó faforgács- és levélforgatagban, csak az összezúzott farönkök maradtak állva, ahogy a t zvihar véget ért. A talaj olyan volt a vihar után, mint a frissen felszántott föld, barázdasorokkal és a barázdákon szétszóródva hevertek az RPG-rakétás katonák maradványai. Ügy össze voltak aprítva és darálva, mintha átpasszírozták volna ket valamilyen félelmetes gépezet óriásdarálóján. Sean még mindig szorította Claudia karját, s hirtelen lerántotta az ösvény melletti f be, amint az árnyék elsuhant felettük. Úgy látszik, a fejük fölött lev faágak koronája eltakarta ket a helikopterben ül géppuskás szeme el l. Job és Dedan szintén fedezékbe húzódott az ösvény menti növényekkel borított, füves szegélyben, így ket sem fedezték fel. A Hind fejük fölött cirkált a fák tetejét l vagy 10-15 méter magasan, és hirtelen teljes valóságában megnézhették a gépet, amint átrepült a nyílt terepen, ahol a rakétavet katonák széttépett testrészei hevertek. Seanban hirtelen fizikai sokkot váltott ki a látványa. Nem számított arra, hogy ilyen hatalmas és ilyen idétlenül ronda. Tizenöt-húsz méter hosszú volt. Maguk az oroszok „Szturmovics"-nak, azaz púposnak hívták. Egy nyomorék, óriás szörnyeteg volt, visszataszító. A trópusi álcázás zöld és barna foltjai a szemlél ben a kór és a leprás bomlás látszatát keltették. A páncélozott üveg kidülled dupla fülkéi rosszindulatú szemeknek látszottak, és tekintetük olyan ádáz, hogy ösztönösen még jobban a f be lapult, és kezét véd n Claudia hátára fektette. A gépágyútest otromba teste alatt egy rakétanyaláb volt felfüggesztve, és ahogy félelemmel vegyes megillet déssel bámultak rá, a gép felemelkedett, megpördült saját tengelye körül, legömbölyített hegy , tompa vég orrát a föld felé fordította, és kil tt egy sor rakétát Tüzes sziszegéssel hatoltak át a kis fehér ködbokrétán, villámsebesen cikáztak keresztül a folyón, és becsapódtak a homokzsákos bunkerek hangyafészkébe, lángköd és homok szök kutakat támasztva. A lárma fülsiketít volt, a helikopterek rotorjainak és forgó légcsavarjainak átható, harsány zaja olyan volt, mintha egyenesen a dobhártyájukba fúródnának. Claudia mindkét fülét befogta és hangosan zokogott. - Ó, istenem! Ó, édes istenem! A Hind lassan keringett, friss célpontokat keresve, végigpásztázta a folyópartot. A Galling ágyú, amely a helikopter orrában lev lövészfülkében helyezkedett el, az erd t l tte fémsugaraival, útjában mindent elpusztítva.
- Gyerünk! - ordított Sean az óriási hangzavaron át, és felrángatta Claudiát a földr l. Job és Dedan el ttük rohant, a gépágyúk lövedékei által felszántott föld puha és nedves volt a lábuk alatt. Ahogy a halott katonák mellett rohantak, Job, anélkül, hogy megállt volna, lehajolt és felkapta az egyik épen maradt RPG rakétavet t. A következ lépésnél megint lehajolt és felragadott egy üveggyapotból készült hátizsákot, amely az RPG-hez való három „uszonyos" lövedéket tartalmazott, azután felugorva sietett tovább, végig a folyóparton. Claudia, sérült térdével, nem tudott ezzel az irammal lépést tartani, még úgy sem, hogy Sean egész úton maga után húzta, így majdnem száz méterrel lemaradtak. Job és Dedan elérték a folyópartot, amely meredek és sziklás volt, vízmosta, széttöredezett, fekete sziklatömbök meredeztek a parton. Magas folyami fák sora terjesztette ki ágait a lassan folydogáló almazöld víz fölé. Job aggodalmasan nézett vissza feléjük, mivel k még mindig a nyílt terepen jártak. Arca hirtelen eltorzult, ahogy ordítva figyelmeztette ket. Ledobta lábához az üveggyapot hátizsákot, az RPG rövid, zömök csövét fellódította a vállára és Sean feje fölött az égre irányította. Sean nem nézett fel, tudta, hogy erre most már nincs id . Nem különböztette meg a második most érkez Hind rikoltó rotorjainak hangját az els helikopter okozta fülsiketít zajtól, de most ez a zaj fültép lármává n tt, és szinte már fájdalmat okozott. Mellettük egy keskeny vízmosás húzódott, amelyet az es s évszak viharai mostak ki, de most száraz volt és meredek falú. Sean felkapta Claudiát és a lánnyal a karjában ugrott. A földes vízmosás majd két méter mély volt, így akkora üt déssel értek le a fenekére, hogy Sean fogai összever dtek, pontosan akkor, amikor a vízmosás pereme szétporladt felettük az ágyút z alatt. A föld, amin feküdtek, úgy remegett alattuk, mint egy él lény, s k mintha csak apró rovarok lennének, amelyeket egy gigászi paripa ráz ki a horpaszából. Az ágyút z sz nyege által a vízmosás peremér l lehasított föld felh kben hullott alá rájuk, id nként nehéz göröngyök záporoztak a hátukra, kiszorítva bel lük a leveg t, portól fulladoztak, a leomló föld szinte élve temette el ket. Claudia sikoltozott és megpróbálta kiszabadítani magát a por és a száraz földréteg alól, de Sean szorosan lefogta. - Maradj nyugodtan - suttogta neki. - Ne mozogj, te buta liba! A Hind körbefordult és visszatért, most közvetlenül a vízmosás fölött volt, keresve ket, a lövész oldalt fordította a Gátiing gépágyú csöveit a toronyban. Sean kicsit elfordította a fejét, és az egyik szeme sarkából fölfelé nézett. Látását ugyan elhomályosította a por, de ahogyan az lassan kitisztult, meglátta a Hind hatalmas, foltos orrát, amint a leveg ben függött, alig tizenöt-húsz méteres magasságban, közvetlenül a fejük fölött. A géppuskás valószín leg kipécézte fehér b rüket, s ez el nyben részesítend célponttá tette ket. Csak a vékony, friss földréteg védte ket attól, hogy ágyújának lövegirányzékán keresztül tüzetesen kifürkéssze, hol vannak. - L dd le, Job! - kérte jó hangosan. - L dd le a disznót! A folyó fölötti sziklán Job fél térdre ereszkedett. Az RPG 7-es egyik kedvenc fegyvere volt. Az óriási gépágyús szerkezet a vízmosás fölött függött, alig ötven méterre t le. Harminc centivel a pilótafülke fölé kiugró véd erny pereme alá célzott. Az RPG még a közvetlen l távolságról is nagyon pontatlan, megfelel mozgásteret biztosított magának az esetre, ha a rakéta letérne a pályáról. A fonálkeresztet szaporán ver szíve egy dobbanásáig mereven a célpontra tartotta, majd meghúzta az elsüt billenty t. Fehér füst fújt vissza a kilöv szerkezetb l a válla fölött és a rakéta villámsebesen kirepült, tisztán és egyenesen alig néhány centivel magasabban talált célba, mint ahogyan eredetileg célzott, eltalálta azt a
peremszegélyt, ahol a páncélozott üveg véd tet a vezet fülke fölött az álcázófestékkel borított fém géptörzshöz csatlakozott. A rakéta olyan er vel robbant, ami egy perc alatt szétvetette volna egy Mac-teherautó motorházát, vagy szétrobbantotta volna egy vasúti mozdony kazánját. Egy pillanatig láng és füst borította el a Hind elejét, és Job diadalmasan ugrott fel, abban a hitben, hogy gy zött, s várva, hogy az ocsmány szörnyeteg saját füstje és lángja által elborítva, lezuhan az égb l. De ehelyett az óriási helikopter magasabbra ugrott, mintha a pilóta visszarettent volna a szorosan mellette történt robbanástól, de amikor a füst elszállt, Job hitetlenkedve látta, hogy a géptörzs sértetlen. Csak egy koromfekete elken dés jelezte a festett fémen azt a helyet, ahol a rakéta robbant. Miközben így bámészkodott, a Hind ronda orra és a gépágyú cs torkolatai feléje fordultak. Job ellökte az RPG rakétavet t és leugrott a szikla tetejér l, vagy hat métert esve, hogy elérje a vizet, pont abban a percben, mikor az ágyú lekaszálta a fa nagy ágait, ami alatt el z leg állt. Ágyút z vágta át a fatörzset, olyan tisztán, mint egy körf rész, majd az egész fa kihajolt és led lt a szikláról a folyó felszínét elérve, óriási permetfelh támadt körülötte. A Hind most elhúzott, emelkedve és id nként be-bed lve, a folyópart fölött cirkálva. A rakétatalálatra fittyet hányva, sértetlenül, ugyanolyan halálos fenyegetéssel kereste következ célpontját, mint azel tt. Sean térden állva kúszott, köhögve és leveg után kapkodott. - Jól vagy? - krákogott, de egy percig Claudia sem tudott felelni neki. Szemét teljesen elvakította a homok, és könnyei nedves patakokat véstek az arcára tapadt porrétegbe. - Be kell mennünk a vízbe - Sean lábra állította, és félig-meddig húzva, félig tolva, felnyomta a vízmosás oldalfalán. Felrohantak a szikla tetejére és lenéztek. A lezuhant fa ágai lefelé sodródtak az áramlattal, a lombos, levelekben gazdag ágak hatalmas tutajként úsztak lefelé a folyón. - Ugorj! - parancsolta Sean, és Claudia nem is habozott. Messzire ellökte magát, majd zuhanni kezdett, kissé késleltetve az ugrást, hogy állva érjen vizet. Sean akkor ugrott utána, amikor a lány még a leveg ben volt. Mikor felbukott a víz színére, Claudia feje mellette lebegett a vízben. A por már lemosódott az arcáról és a vízt l fényes haja a homlokára simult. Együtt vágtak neki, hogy elérjék az úszó faágak koronáját. A lány jó úszó volt, és még így is, hogy a lábán bakancs volt és teljesen fel volt öltözve, er teljesen lábtempózott és er s karcsapásokkal nyomult el re a vízen. Amint elérte az úszó fatörzset, Job odanyújtott neki egy hosszú faágat és behúzta a faágak közé. Dedan is ott volt már és egy másodperccel kés bb Sean is felbukkant a vízb l. Mindegyikük egy-egy ágba kapaszkodott, a faágak alacsony zöldlugast alkottak fejük fölött. - Eltaláltam - méltatlankodott Job mérgesen. Pontosan az orrán találtam el a rakétával. Olyan volt az egész, mintha egy vízilóbikát csúzlival találtam volna el. Csak megfordult és egyenesen rám támadt. Sean tenyerével kitörölte a vizet a szeméb l, majd az arcából. Titanium páncéllemez - magyarázta nyugodtan. - Majdnem sebezhetetlenek konvencionális t zer vel, mind a pilótafülke, mind a motorkamra tömör és szilárd. Az egyetlen, amit tehetsz, ha egy ilyen disznó gazember rád támad az, hogy rohansz és elrejt zöl. Egyetlen mozdulattal hátrasimította átázott haját a szeméb l. - Különben sikerült elterelned rólunk a figyelmét. Éppen szét akart darabolni bennünket azokkal az ocsmány, nagy ágyúkkal. Sean átúszott Claudiához. - Rám ordított - mondta a lány szemrehányóan. - Nagyon goromba volt. Buta libának nevezett. - Jobb megbántva, mint halva - szélesen elvigyorodott, és a lány visszamosolygott. - Felhívás kering re, uram? Egy kis „bántást" nem is bánnék, magától persze.
A víz alatt átkarolta a derekát és magához szorította. - Istenem, hogy hiányzott a szemtelenséged és a feleselésed. A lány szorosan hozzásimult. - Csak akkor jöttem rá, mikor már elmentél... - suttogta. - Én is - vallotta be Sean. - Addig azt gondoltam, hogy ki nem állhatlak. Aztán rájöttem, hogy nem tudok meglenni nélküled. - Teljesen elgyengülök, ha ilyet mondasz, komolyan is gondolod? - Majd kés bb. - Magához szorította. - El ször próbáljunk meg élve kikerülni innen. Otthagyta és átlubickolt Job oldalára, a lombos üregbe. - Látod a partot? Job bólintott. - Úgy látszik, véget ért a támadás. Jönnek kifelé a bunkerekb l. Sean kikémlelt a jól leplez ágak közül. Látta, ahogy a katonák óvatosan mozognak a közeli parton. - Egy darabig még próbálják összerakni a kockákat, miel tt rájönnek, hogy meglógtunk, de legalább a fél szemedet tartsd rajtuk. Átlubickolt Dedanhoz, aki a messzi partot figyelte. - Mit látsz? - Egyel re önmagukkal foglalkoznak - mondta Dedan, és arrafelé mutatott. Egy hordágyas osztag dolgozott a part mentén, összeszedték a halottakat és a sebesülteket, közben munkacsapatok máris elkezdték a megrongált er dítések javítását, és hozzáfogtak ahhoz is, hogy az elpusztított álcázást pótolják. Senki nem nézett át a folyón. Más úszó törmelékek is velük haladtak a sodorban, letört faágak és megrongálódott felszerelés, üres olajos hordók, mindenesetre elég ahhoz, hogy elvonja a figyelmet gyatra menedékükr l. - Ha sötétedésig nem fedeznek fel bennünket, túljutunk a hadsereg körletein. Tartsd nyitva a szemedet, Dedan. - Mambó - nyugtázta, és figyelmét a partra összpontosította. Sean lassan visszaúszott Claudiához, és a mellette lev ágba kapaszkodott. A lány azonnal kinyújtotta felé a kezét. - Nem szeretem, ha akár egy percig is távol vagy - suttogta. - Komolyan gondoltad, amit mondtál? Megcsókolta a lányt, és az olyan szenvedélyesen csókolta vissza, hogy a foga felsebezte alsóajkát. Élvezte az enyhe kis fájdalmat. Végül kibontakozott az öleléséb l, és rögtön újra megkérdezte a férfit: - Komolyan gondoltad? - Nem tudok meglenni nélküled - válaszolta a férfi. - Ennél talán többre is képes vagy? - Te vagy a legnagyszer bb n , akit valaha is ismertem. - Ez már jobb, de még mindig nem az, amit hallani szeretnék. - Szeretlek - ismerte be. - Ez az, Sean, ez az. És én is szeretlek. - Megint megcsókolta, és minden másról megfeledkeztek. A szájuk vérzett, a testük nedvesen tapadt egymáshoz a vízfelszín alatt. Sean nem tudta, mennyi ideig tartott, amikor Job megzavarta ket. - Partra vet dünk - szólt oda. A folyó sodrása az úszó fát a következ folyókanyár szélére tolta, és az máris megakadt az elöntött homokpadon. Amikor Sean leeresztette a lábát, megérintette a vízfeneket. - Vigyük mélyebb vízbe - adta ki Sean az utasítást, és még mindig rejtve a levelek tömege alatt, felemelték és odébb lökték, addig, míg nem érezték, hogy elszabadultak a homokpadról, és az áramlat újra felkapta, majd behajtotta a legközelebbi folyószakaszba. Sean zihált az er feszítést l, ahogy felkapaszkodott a feje fölötti faágra, csak a feje emelkedett ki a felszínre. Claudia odaevickélt hozzá, és ugyanarra az ágra csimpaszkodott.
- Sean - mondta, látszott rajta, hogy a hangulata megváltozott. - Nem tudtalak eddig megkérdezni, f leg azért, mert talán nem akarom hallani a választ -, abbahagyta, és mély lélegzetet vett. - Az apám? - kérdezte a lány. Sean hallgatott, és próbálta megfogalmazni magában, hogy mit is mondjon neki, de Claudia szólalt meg ismét el ször. - Nem jött vissza veled, ugye? Sean megrázta a fejét, és ázott hajfürtjei az arcába hulltak. - Megtalálta az elefántját? - kérdezte a lány halkan. - Igen - felelte Sean egyszer en. - Örülök neki! - mondta a lány. - Azt akartam, hogy ez legyen az utolsó ajándéka t lem. Most elengedte az ágat, és mindkét karját Sean nyakára fonta, hozzátámasztotta arcát a férfi arcához, úgy, hogy nem kellett figyelnie az arcát, ahogy a következ kérdést teltette: - Meghalt az apám, Sean? Hallanom kell, miel tt el tudom hinni. Szabad karjával szorosan tartotta, és összeszedte magát a válaszhoz. - Igen, drágám. A F nök meghalt, de úgy halt meg, mint egy férfi, olyan halállal, amit kívánt volna magának, és Tukutela, az elefánt vele együtt ment el. Akarod hallani a részleteket? - Nem! - megrázta a fejét és magához szorította. - Nem most, de talán sohasem. Meghalt, és vele együtt én és életem egy része is meghalt. Nem talált szavakat, hogy megnyugtassa, csak tartotta t, ahogyan elsiratta az apját. Halkan sírdogált, belekapaszkodott közben, a gyász teljesen megrázta. Könnyei elvegyültek a folyóvíz cseppecskéivel az arcán, de olvadt só ízét érezte a saját száján is, amikor ismét megcsókolta és szívb l vele érzett. Így sodródtak a széles zöld folyón lefelé, miközben a bombázott partokról a harc égett szaga és füstje húzódott át felettük, és a sebesültek bágyadt sóhajait és nyöszörgését hozta feléjük a vízen. Sean hagyta, hogy kiöntse csendes gyászát, lassanként a testét meg-megrázó görcsös zokogás elcsendesült, végül torokhangon odasúgta: - Nem is tudom, hogy tudtam volna ezt kibírni nélküled. Olyan egyformák vagytok ti ketten. Azt hiszem, legf képp ez vonzott hozzád. - Ezt megtiszteltetésnek veszem. Annak is szántam. Ránevelt arra, hogy nekem az olyan férfiak tessenek, akik er sek és van hatalmuk. Mellettük, majdnem karnyújtásnyi távolságra egy hulla úszott a vízen. A beszorult leveg felfújta a tigriscsíkos álcázó zubbonyt a fiú testén, aki a hátán feküdt. Az arca nagyon fiatal volt, talán tizenöt éves ha lehetett. Sebeit a víz már majdnem vértelenre kimosta, csak egy halvány rózsaszín váladék folydogált bel lük, mint füst a zöld vízben, de ez is elég volt. Sean megpillantotta a bütykös, formátlan gyíkfejeket, pikkelyesen, mint egy srégi tölgyfakéreg, amint gyorsan közeledtek az áramlattal a vérnyomokat követve. A visszataszító pofát vízfodrok követték, látta a hosszú farkak legyez szer mozgását, négy nagy krokodil volt, a zsákmányért versenyeztek. Az egyik hüll elérte és megragadta a hullát, kiemelkedett a vízb l, állkapcsai, a sárga agyarak egyenetlen soraival szélesre nyíltak, majd rázárultak a hulla karjára. A tép fogak a halott testén recseg hanggal hatoltak át, és ez a hang tisztán elhallatszott hozzájuk. Claudia leveg után kapkodott és elfordította a fejét. Még miel tt a krokodil behúzhatta volna a testet a felszín alá, egy második hüll , nagyobb, mint az els , belevágta állkapcsát a halott hasába, és most hátborzongató kötélhúzás kezd dött közöttük. A krokodil tép fogai nem arra valók, hogy élesen átvágjanak a húson és csonton, így mindketten zárt állkapoccsal tartották a testet és hatalmas bordázott farkukat használták, hogy pörögjenek a vízben, a farkak veszetten vonaglottak ide-oda a fehér tajtékban, kettéhasították
a hullát egymás között, majd lehasították róla a végtagokat, úgy, hogy tisztán hallhatták, amint szétszakadnak az inak, az izmok és a váll-lapockák az ízületekkel együtt eltép dnek egymástól. Bénult rémületében Claudia hátranézett, és er sen émelygett, amint az egyik óriási hüll magasra kiugrott a vízb l egy emberi karral a fogai között és görcsösen, mohón bekebelezte. A krémszín , sárga pikkelyek a torkán kidagadtak, ahogy a végtag lecsúszott rajta, és ekkor újra rávetette magát a hullára, hogy újabb falatot tépjen magának a testb l. Az emberi maradványok feletti megrendít huzakodás közben eltávolodtak a sodródó fától, és mindez Sean emlékezetébe idézte a hosszú sebhelyet a hátán, amit a szögesdrót tépett ki a b réb l, valamelyest megkönnyebbült, hiszen saját vére is feltételezhet én nyomot hagyhatott a zöld vízben. - Ó, istenem, az egész olyan borzalmas - suttogta Claudia. - Az egész egy rettenetes rémálom. - Ez Afrika - Sean a karjában tartotta, hogy bátorságot öntsön belé. - De most itt vagyok veled, és végül minden rendben lesz. - Tényleg, Sean? Gondolod, hogy élve kikerülünk ebb l? - Hát nincs rá holtbiztos garancia - ismerte el a férfi. - Ha ez iránt érdekl dsz. A lány még egyszer felzokogott, elcsuklott a hangja, majd hátrad lt a férfi karjában, és egyenesen a szemébe nézett. - Sajnálom - mondta -, úgy viselkedem, mint egy bébi. Majdnem teljesen elengedtem magam. De nem fog többé el fordulni, ígérem. Legalább megtaláltalak, miel tt még túl kés lenne. - Rámosolygott, er ltetett vidámsággal, az álláig vízbe süllyedve. - A mának fogunk élni, vagy annak, ami még megmaradt bel le. - Ezt vártam t led. - Rávigyorgott. - Bármi történik is, elmondhatom, szerettem Claudia Monterrót. - És is szeretett téged - biztosította a lány, és újra megcsókolta, hosszú, sóvár, epeked csókkal, amely gyengéd volt és könnyek f szerezték, nem annyira szenvedélyes testi vágyat fejezett ki, inkább az egymás iránti vágyódást, amely mindkett jük számára zálog és biztosíték volt, valami igazi és biztos, a veszélyes bizonytalanságok világában. Sean nem is volt teljesen tudatában saját ébred fizikai gerjedelmének, míg a lány abba nem hagyta hirtelen a csókolózást, és kifulladva nem követelte: - Most akarlak, ebben a percben. Nem fogok... nem tudok tovább várni. Istenem, Sean, drágám, most még élünk és szeretjük egymást, de lehet, hogy holnap mindketten halottak leszünk. Tégy most magadévá. A férfi gyorsan körülnézett e lombos kiköt ben, a lombréseken át kétoldalt látta a partokat. Úgy t nt, már túljutottak a Renamo-er dítések vonalán. Nem volt további életjel a magas parti fasor alatt, és az afrikai dél csendje súlyos volt és álmosító. Közel hozzájuk, karnyújtásnyira t lük lebegett a vízben Job és Dedan, de csak meztelen tarkójukat lehetett látni, ahogy a folyópartot figyelték. Sean visszanézett Claudiára, belenézett mézarany szemébe, és is akarta a lányt. Tudta, hogy soha életében semmit nem kívánt ilyen eszeveszetten. - Csak mondd még egyszer - kérte érzelemt l fátyolos hangon a lány. - Szeretlek - mondta és újra csókolóztak, de ez már másfajta csók volt, kemény, míg az els csók lágy és szelíd volt, ez forró; az els meleg, ez vadul sürget . - Gyorsan - lehelte a lány a szájába. - Minden másodperc drága - és keze a vízfelszín alatt elkezdte a ruháikat tépdesni. Csak az egyik kezét tudta használni, nehogy a ruhák lecsússzanak róla a zöld vízbe, de a másik kezével amennyire csak tudta, segített magán. Kinyitotta kabátkájának elejét, majd az ingét is derékig és a férfihez szorította fels testét. Melleit a hideg víz megnedvesítette. Mellbimbói megkeményedtek, a férfit akarva, aki érezte, ahogy a lány mellei élesen kivehet en a mellére csúsznak, olyan nagynak érezte ket, mint túlérett sz l szemeket.
Meghúzta b rövének csatján a nyelvet, ami khakisortját összefogta, és kissé megemelkedett, hogy a férfi könnyebben kinyithassa a cipzárt a sliccén és kirúgta magát bel le, hogy kiszabadítsa a lábát, miközben a férfi lehúzta a rátapadó nedves ruhát a fenekér l. A ruhát a karjára f zte, hogy megakadályozza, nehogy elússzon a vízben, a lány most már deréktól lefelé meztelen volt. Frenetikus sietséggel kinyitotta a férfi nadrágjának sliccét és mindkét kezével belekapott. - Ó, Sean - mondta elhomályosuló szemmel. - Ó, istenem, drágám. Olyan nagy vagy, olyan kemény. Ó, kérlek, csak gyorsan, gyorsan. A vízben mindketten súlytalanok voltak, és olyan hajlékonyak, mint a párzó vidrák. A lány hosszú lábaival átkulcsolta a férfi testét, teljesen beborítva azt, térdei felcsúsztak a férfi hónaljáig, bokái szorosan záródtak vékonyához, ahogyan vakon kutatott... A férfi fordított egy kissé a csíp jén, hogy a lány lökéseit jól fogadja, és ez majdnem sikerült is, de a végén ártalmatlanul elfolyt feszült, meztelen hasuk között. A lány a frusztrációtól halkan nyögdécselt, lenyúlt és újra megragadta. Majd hátát érzékien és gyönyör en ívelve, befogadta csak a hegyét. Egymáshoz feszültek, és hirtelen teljesen megmerevedett a lány teste, s aranyszín szemei annyira kitágultak, hogy majdnem teljesen betöltötték az arcát. Ekkor a férfi teljes hosszával belehatolt. A hideg zöld víz után a lány olyan forró volt belül, hogy az már majdnem elviselhetetlennek t nt és a férfi önkéntelenül felkiáltott. Job és Dedan is meglep dve néztek körül, majd zavartan félrefordították a fejüket, de Sean és Claudia nem vett tudomást a körülöttük lev világról. Nagyon gyorsan ért véget, és a lány olyan kimerültén lógott a férfi nyakán, mint egy maratoni futó egy nehéz verseny végén. Sean nyerte vissza el ször a hangját. - Sajnálom mondta -, olyan gyors volt. Nem tudtam várni. Te is...? - Még jóval te el tted - rámosolyodott, nyitott szájjal, félszeg és bizonytalan vigyorral -, olyan volt, mintha autóbaleset ért volna, gyors, de pusztító. Lábaik és karjaik ölelése révén még hosszú ideig összezárva maradtak, nyugodtan pihenve, míg nem érezte a lány azt, hogy a férfi összemegy és kicsúszik, csak ekkor engedte ki combjai szorításából, ekkor nyúlt fel ajkával, hogy lágyan megcsókolja. - Most már hozzám tartozol, és én hozzád. Még ha ma meg is halok, nem lesz olyan nagy baj. Bennem voltál. - Próbáljuk meg egy napnál kicsit tovább - kedvesen mosolygott le rá. - Öltözz fel most, drágám. Visszaadta a ruháit. Míg én megnézem, hogy mi történik kint, a valódi világban. Elúszott a lánytól és odament Jobhoz. - Mit látsz? - kérdezte. - Azt hiszem, túljutottunk a vonalakon - felelte Job, és diszkréten elkerülte Sean tekintetét. Furcsa módon ecant nem zavarta, hogy Job tudja, mi történt Claudia és közte. Még mindig mámoros és diadalittas volt szerelmük beteljesülését l és semmi nem tudta ezt elhalványítani. - Mihelyst elég sötét lesz, a fát a part felé úsztatjuk, és partra szállunk. - Sean Rolex órájára pillantott. Nincs már több mint két óra a naplementéig. Tartsd nyitva a szemed - mondta és átúszott Dedanhoz, hogy elismételje figyelmeztetését. Megpróbálta felbecsülni az áramlás sebességét úgy, hogy figyelte a partot és úgy döntött, hogy nem több mint óránként két mérföld. Még mindig veszélyesen közel lesznek a Renamovonalakhoz, mire lemegy a nap, és a folyó kelet felé folyik tovább a tenger irányába, így utat kell majd törniük China tábornok er in át, hogy elérjék nyugaton a zimbabwei határt. Ez rettent nagy feladat volt, de Sean még mindig optimistának és sebezhetetlennek érezte magát. Otthagyta Dedant, és visszaúszott Claudiához. - Elérted, hogy jól erezzem magam! - mondta. - Ez lesz a feladatom a jöv ben - biztosította a lány. - De mit csináljunk most? - Semmit, míg sötét nem lesz, azon kívül, hogy ezt a kis óceánjárót leúsztatjuk a folyón.
Hozzábújt a víz alatt, megölelték egymást, és úgy figyelték, ahogy a folyópart lassan eltávolodik mellettük. Egy id után a lány így szólt: - Kezdek fázni. Majdnem két órája vannak már a vízben, tudatosult Seanban, és noha a víz csak alig néhány fokkal volt hidegebb, mint a testh mérsékletük, egyre jobban leh tötte ket. A szemét oldalvást rávetette és huncutul rámosolygott. - Nem tudsz esetleg valamit kitalálni a test teljes leh lése ellen? - kérdezte a lány. - Vagy nekem kell javaslatot tennem? - Nos - úgy tett, mintha tényleg válaszolna -, esetleg tüzet gyújthatunk. - Igen? Megtehetjük? Akarsz fogadni? - lenyúlt és néhány másodperc múlva azt suttogta: Látod, neked ez semmi, és még csak nem is használtam gyufát. - Ez kész csoda - mondta egyetért én, és elkezdte újra kicsatolni a lány övét. - Ezúttal nézzük, sikerül-e a csodát tíz másodpercnél tovább is meghosszabbítani - ajánlotta a lány. Ahogy a nap lement, a folyó felszínét csillogó t zkígyóvá változtatta, a színskála a lángoló narancsszínt l a ragyogó bíborvörösig terjedt. - Most elkezdhetjük a part felé vontatni - rendelte el Sean, megkezdték az úszó fakoronát a sodráson átvontatni. Súlyos és idomtalan volt, legnagyobb része a felszín alatt eléggé ellenállt er feszítéseiknek, hogy közelebb vigyék a parthoz. Mind a négyen dolgoztak rajta, er sen tempózva, végül fáradságosan elkezdett átlendülni a szélesebb vizekre. A nap a horizont alá süllyedt, és a víz olyan feketévé változott, mint a nyersolaj, mellette a fák sötét, kivágott sziluetteknek t ntek a naplemente utolsó ragyogásában, de még mindig harmincméternyire voltak a déli parttól. - Innen úszni fogunk - határozott Sean. - Maradjunk közel egymáshoz. Ne váljunk szét a sötétben. Mindenki kész van? Egy csoportba ver dtek, ugyanabba az ágba kapaszkodva, Sean Claudia kezéért nyúlt, és éppen kinyitotta a száját, hogy parancsot adjon, amikor hirtelen újra becsukta és a fejét oldalt fordította, hogy jobban tudjon figyelni. Meglep dött, hogy el bb nem hallotta, lehet, hogy a hangot eltompította a meredek folyópart és a magas fák, amelyek az elkanyarodó folyómedret szegélyezték. De most hirtelen hangos és összetéveszthetetlen volt a zaj, egy küls meghajtású motor hangja, amely nagy sebességgel járt. - Bassza meg! - suttogta elkeseredetten, és a közeli part felé nézett. Csak harminc méterre volt már, de akár harminc mérföld is lehetett volna. A motor zúgása feler södött, majd újra gyengült, ahogyan a víz és a fák akusztikája csalóka trükkjeit eljátszotta, de világosan kivehet volt, hogy gyorsan közeledik a folyás irányában, a Renamo-vonalak fel l lefelé haladva. Sean félrekapta a fejét, hogy átnézzen a növényzet résein és a sötétben valami ragyogást látott, egy fénykévét, amelyik röviden átvillant az éjszakai égbolton, majd visszapattant a part menti sötét fákról, felcsillant a vízr l és határozottan végigszántott a partok mentén. - Renamo rhajó - mondta Sean -, minket keresnek. Claudia megszorította a kezét, és senki nem szólt egy szót sem. - Megpróbálunk itt elrejt zni - mondta Sean -, bár nem tudom, hogy tudnak nem észrevenni bennünket. Készüljetek fel, hogy a víz alá bukjatok, amikor a fény elér bennünket. A motor hangja megváltozott, lelassult, majd a motorcsónak nagy ívben bekanyarodott a folyó fels szakaszára es kanyarulatba, néhány száz méterrel távolabb, de lassan lefelé csorogva az áramlaton, és pontosan feléjük tartva. A reflektorfény sugárnyalábja váltakozva játszadozott az egyes partszakaszokon, nappali fényt árasztva rájuk. Rendkívül er s fénynyaláb volt, valószín leg a hordozható harci reflektorok egyike hasonló ahhoz, amely Seant a sziklaszirt tetején csapdába ejtette.
Ahogyan a sugárkéve átvágott egyik partról a másikra, rövid ideig megvilágította a kis rhajót és személyzetét is. Sean megállapította, hogy egy jó öt méter hosszú, felfújható Zodiac vízi járm , amelyet egy csónakon kívül elhelyezett ötvenöt lóer s Yamaha farmotor hajt, és noha a benne ül ket pontosan megszámlálni nem tudta, azt látta, hogy legalább nyolcan vagy kilencen vannak benne, és a csónak orrában egy könny géppuska van felszerelve. A reflektort tartó katona a csónak közepén állt. A fénycsóva átvilágított a menedékükön és másodpercekre elvakította ket rosszakaratú fehér szemével, majd tovább ment, ragyogása által megvakultan hagyva ott ket, majd könyörtelenül visszatért és rájuk szegez dve fogva tartotta ket. Sean hallotta, hogy valaki alig kivehet parancsot ad ki shangán nyelven, és a Zodiac megváltoztatta irányát, egyenesen feléjük tartva, a harci reflektor fénye pedig továbbra is rájuk irányult. Mind a négyen lemerültek a vízbe, míg már csak az orrlyukuk emelkedett ki a vízb l. Elbújtak a mögött a faág mögött, amelyikre csimpaszkodtak. A Zodiac kormányosa hátramenetre kapcsolt, majd üresbe tette. A fekete gumicsónak ott himbálózott az áramlatban, velük egy szinten, de t lük mégis húszlábnyira, a harci reflektor célba vette ket és átkutatta a lombozatot. - Fordítsd el az arcodat - súgta oda gyorsan Claudiának, és a vízfelszín alatt a karjába vette. Még napbarnított arcuk is ragyogna a fényben, ezért eltakarta a lányt, és hátat fordítva, is csak a feje búbját fordította a Zodiac felé. - Nincs itt senki - mondta valaki shangánul. S noha csak normális hanger vel szólt, a hang mégis világosan és érthet en hallatszott a vízen át, rejtekhelyükig elérve. - Menj körbe!- szólt egy másik hang parancsolóan. - Sean felismerte a hang tulajdonosát, az a shangán rmester volt, aki kíséretét vezette. A motorcsónak hófehér habot vert fel maga mögött, ahogy a Zodiac az úszó falombsátor körüli útra indult. A fénycsóva éles fekete árnyékokat vetett az összegabalyodott faágakról és vakító visszaver déseket teremtett, amikor megérintette a vizet. Ahogy a Zodiac körbejárt, nyugodtan átpacskoltak leveles menedékük távolabbi oldalára, és amikor a fénynyaláb rájuk szegez dött, óvatosan a felszín alá buktak, igyekezve nem kapkodni leveg ért, amikor ismét feljöttek a felszínre. A bújócska halálos játéka már a végtelenségig tartott, amikor a hang a Zodiacban ismét megszólalt. - Nincs itt senki! Csak vesztegetjük az id nket. - Cirkálj tovább! - felelte az rmester, majd egy perc múlva ismét megszólalt. - Géppuskás, l j egy sorozatot a fába! A Zodiac orrészében elhelyezett RPD könny géppuska torkolattüze úgy sziporkázott, mint valami mesebeli fény, de egy sorozatlövés brutális és dermeszt kegyetlenséggel tépett bele az úszó falombozatba. Dobhártyájuk szinte szétrobbant, amint a lövedékek bele vágódtak a fejük feletti ágakba, levelek és gallyak özönét tépve le és rájuk zúdítva, ugyanakkor a leszakított fakéreg darabok és forgácsok kavarogtak a víz színén és szök árszer permetet vertek fel, szokatlan, fura zörejeket okoztak a visszapattanó lövések az éjszakában, amelyek úgy hangzottak, mint valami rült szellem jajveszékelése. Sean lehúzta Claudiát a felszín alá, de így is hallhatta a golyókat, amint felettük a vízbe potyognak, vagy beleüt dnek a fatörzsbe. Addig maradt lenn, míg a tüdeje már úgy égett, mintha savval telít dött volna meg, és csak akkor lökte fel magát ismét a felszínre, hogy újabb lélegzetet vegyen. A Zodiac orrában ül géppuskás ütemesen l tt, nem folyamatosan, hanem rövid sorozatokat adott le. Mint egy morzekészülék kezel je a távíróbillenty kön, egy szakért géppuskásnak is megvan a saját megkülönböztethet , sajátos stílusa, amit mások fel tudnak ismerni. Ez a
géppuskás rövid sorozatokkal tüzelt, minden menetben öt lövést adva le, egy koncertez zongorista érintése kellett a ravaszon ahhoz, hogy ilyen pontosságot, szabatos ütemet érjen el. Amint Sean és Claudia újra feljöttek a felszínre, a leveg édes ízéért küszködve, Dedan is feljött, alig három lábbal el ttük. A harci reflektor tisztán megvilágította a fejét. Rövid, gyapjas szakállából csurgóit a víz, szeme mint elefántcsont golyó, kivilágított ébenfa arcából, a szája nyitva volt, amint beszívta a leveg t. Egy lövedék a halántékát érintette, pont a füle fölött. Feje megrándult a lövést l, és olyan élesen nyitotta fel a skalpját, mint egy szablyavágás. Akaratlanul feljajdult mélyen felhördülve, ami olyan volt, mint egy szíven l tt bivalybika hangja, majd a feje el rebukott, s arccal lefelé fordulva lesüllyedt a sötét vízbe. Sean hirtelen el relendült és megragadta Dedan fels karját, visszahúzva a felszínre, miel tt még elsodródott volna, de a feje lecsüngött, szemei kifordultak, s csak a fehérjük látszott ki a szemhéjak alól. A Zodiacban lev katonák meghallották feljajdulását, és a shangán rmester odakiáltott egyik emberének. - Készülj fel gránátdobáshoz -, majd hozzájuk fordulva - Jöjjenek ki onnan, tíz másodpercet adok. - Job, felelj neki! - parancsolta Sean lemondóan. - Mondd meg neki, hogy kimegyünk. A matabelék és a shangánok értik egymás nyelvét, így Job odakiáltott nekik, hogy ne l jenek többet. Claudia segített Seannek, hogy Dedan fejét a felszín felett tartsák, és kettejük között lökdösték el re a vízen a testét a Zodiac felé. A reflektor elkápráztatta ket, de kezek nyúltak le a ragyogásból és egyenként felrángatták ket a fedélzetre. Úgy reszkettek, mint félig megfulladt kutyakölykök, összebújtak a csónak közepén. Dedan teste kinyúlva feküdt közöttük, és Sean a fejét gyengéden az ölébe emelte, öntudatlan állapotban feküdt, alig lélegzett és Sean óvatosan elfordította a fejét, hogy megvizsgálja a golyó ütötte sebet a halántékán. Egy percig nem is jött rá, hogy mit lát. A hosszú, lapos sebb l valami fehér és csillogó t nt el a lámpafényben. Mellette Claudia idegesen megborzongott és irtózattal azt suttogta: Sean az az , az ... Nem tudta rászánni magát, hogy ki is mondja, és Sean csak akkor jött rá, hogy Dedan agyveleje, még mindig a dura mater kemény fehér agyhártyájában, türemlik kifelé a koponyáján lev repedésen át, mint egy autógumi bels je a kiszakadt gumin keresztül. A shangán rmester parancsot adott ki, és a kormányos a küls csónakmotort bekapcsolva, a Zodiacot a folyásiránnyal szemben megindította. Teljes sebességgel rohantak hátramenetben a Renamo-vonalak felé. Sean a padlódeszkán ült, Dedan léje az ölében. Semmit nem tudott tenni, kivéve azt, hogy a fiú csuklóját átkulcsolva figyelte, ahogy Dedan érverése egyre lassúbbá és akadozóbbá válik, és végül teljesen megsz nik. - Meghalt - mondta nyugodtan. Job nem szólt semmit, és Claudia elfordította a fejét. Sean a halott fejét az egész hosszú visszaút alatt az ölében tartotta. Csak amikor a kormányos leállította a motort és a parthoz siklatta a csónakot, akkor nézett fel. Kivilágított lámpások és sötét árnyékok várták ket a partraszállásnál. A shangán rmester rideg parancsot adott, két embere felemelte Dedan tetemét Sean öléb l és arccal lefelé, a sáros partra huppantották. Egy másik katona megragadta Claudia karját, és talpra rántotta. Gorombán a partra kísérte, és amikor a lány tiltakozásképpen dühös szóáradatot zúdított rá, felemelte az AK puskatusát, hogy a melle közé üssön vele. Sean közel állt a katonához, megfogta a karját, és így letompította az ütést. - Ha ezt mégegyszer megcsinálod te vérbajos hiénafattyú - mondta szelíd hangon, shangánul ,levágom a mtondódat egy életlen fejszével, és só nélkül megetetem veled.
A katona rámeredt, sokkal inkább meglepte Sean tökéletes shangán nyelvtudása, mint maga az elhangzott fenyegetés, kinn a parton pedig a shangán rmester felszabadultan felröhögött. - Jobb, ha azt teszed, amit mond - figyelmeztette a katonát -, hacsak nem vagy nagyon éhes. Ez az ember komolyan is gondolja, amit mond. - Majd Seanra vigyorgott. - Szóval maga úgy beszél shangánul, mint mi, és mindent értett, amit mondtunk? - siralmas képpel megrázta a fejét. - Nem engedem, hogy még egyszer bolonddá tegyen. Nedvesen, fázva és kócosán, ahogy voltak, minden formaság nélkül levonszolták ket China tábornok bunkerébe, és az íróasztala elé vezették. Csak egy pillantást vetett rá, és Sean azonnal látta, hogy a férfi magán kívül van a düht l. Majdnem egy teljes percen át mereven nézett Seanra, anélkül, hogy felemelkedett volna ültéb l, majd így szólt: - A n t elvisszük egy másik táborba, jó messzire innen. Nem lesz további alkalma arra, hogy lássa, míg én el nem rendelem. Sean meg rizte közömbös arckifejezését, de Claudia kis tiltakozó sikolyt hallatott, és megragadta Sean karját, mintha így meg tudná akadályozni a fenyeget elválást. China tábornok elégedetten bólintott, a lány aggodalmát és szomorúságát látva, nyugodtan folytatta. - Már nem érdemli meg többé azt a kivételes bánásmódot, amiben eddig részesült, megparancsoltam, hogy verjék vasba, hogy minden esetleges további szökési kísérletet megakadályozzunk. Amellett magánzárkában fogjuk tartani; A két n i börtön r a fal mellett állt, a tábornok íróasztala mellett, rájuk nézett és a fejével intett. Kettejük közül a magasabbik rmesteri rangjelzést viselt az ingujján. Ez parancsot adott a mellette álló tömzsi, varangyos béka pofájú katonan nek, és az el relépett. A rozsdamentes acélból készült bilincs a kezében himbálózott. Claudia még er sebben szorította Sean karját és elhúzódott a n t l. Az tétovázott, mire a magas rmestern újabb, éles hangú parancsot adott. A börtön r ekkor megragadta Claudia csuklóját és minden különösebb er feszítés nélkül elrántotta a lányt Sean mell l. Gyakorlott szakértelemmel, gyorsan megpörgette Claudiát, és az arcát durván a bunker homokzsákokkal borított falához lökte, a bilincset rácsapta egyik csuklójára, majd Claudia mindkét karját a háta mögé húzta, és a bilincs párját a másik csuklójára kapcsolta. A lány visszalépett, a magas rmestern pedig közelebb lépett, megfogta Claudia kezét, és a háta mögött a lapockacsontok között magasra emelte. Claudia felnyögött fájdalmában, ahogy lábujjhegyre kényszerítették. Az rmestern megvizsgálta a bilincseket, szorosan Claudia csuklójára záródtak, de ezzel nem elégedett meg. Megfontoltan még két lyukkal beljebb kapcsolta a bilincseket, és Claudiának ismét elállt a lélegzete. - Ez túl szoros, belevág a húsomba - szólt a lány. - Mondja meg annak a szukának, hogy lazítsa meg - szólt oda Sean ingerülten China tábornoknak, és az az este folyamán most el ször elmosolyodott, székében hátrad lve. - Courtney ezredes, olyan parancsot adtam ki, hogy a n nek ne engedjenek újabb lehet séget a szökésre. Cara rmester csak a kötelességét teljesíti. - Elszorítja a vérkeringést. Miss Monterro kezei elüszkösödhetnek. - Az igen sajnálatos lenne - értett vele egyet China tábornok. - Mégsem fogok beleavatkozni a dologba, hacsak... - szünetet tartott. - Hacsak? - kérdezte Sean vadul. - Hacsak ön nem biztosít teljes együttm ködési készségér l, és amíg nem adja szavát arra, hogy nem próbál újra megszökni. Sean lenézett Claudia kezére. Máris elkezdett megdagadni, és elsötétedni, ólomszürke színre váltva, a fényes acélpántok belevágtak a csuklójába, és a bilincs fölött már kidagadtak az erek, sötétkék kábelekként. - Az üszkösödés elég veszélyes, és sajnos létesítményeink és eszközeink végtagamputációra igen kezdetlegesek - jegyezte meg China tábornok.
- Rendben - mondta Sean mélyet lélegezve - szavamat adom rá. - És együttm ködik - figyelmeztette tovább. - Megígérem, hogy együttm ködöm - mondta Sean beleegyez en. China tábornok parancsot adott, így az rmester kulcsával kinyitotta a bilincset, és a zárt két lyukkal kijjebb eresztette, így Claudia kezén a duzzadás azonnal lohadni kezdett, b rszíne pedig elkezdett visszatérni a rendes krémszín árnyalathoz, ahogy a vér lehúzódott bel le. - Vigyétek el! - parancsolta China angolul, és az rmester odabiccentett a segéd börtön rn nek. Két oldalról megragadták Claudia karját, és az ajtóhoz vonszolták. - Várjanak! - ordított Sean, de azok nem tör dtek vele, és amikor megpróbált utána menni, a termetes shangán rmester hátulról megragadta és hátrakulcsolta a karját. - Sean! - Claudia hangjából kissé hisztérikus izgatottság csendült ki. - Ne engedd, hogy elvigyenek! De a n k kilökték a bunkerb l, és a vászonfüggöny bezárult mögöttük. - Sean! - tért vissza a lány hangja. - Szeretlek! - kiáltotta a lány után, miközben igyekezett az rmester szorításából kitörni. Rendben lesz, drágám. Ne felejtsd el, hogy szeretlek! Mindent megteszek, amit meg kell tennem, hogy innen kiszabadítsalak! Az ígéret saját fülének is csalókának és komolytalannak t nt, a lány kétségbeesetten nyöszörgött. - Sean! -, majd ismét, de már sokkal gyengébben. - Sean! - Végül már csönd volt a függöny mögött. Sean úgy érezte, nem kap rendesen leveg t, úgy megülik mellét az érzelmek, de rákényszerítette magát, hogy ne küzdjön tovább, hanem nyugodtan maradjon. Az rmester erre engedett szorításából, Sean félrelökte és China tábornokhoz fordult. - Gazember - mondta. - Rohadt gazember! - Látom, nincs most olyan hangulatban, hogy értelmesen lehessen önnel tárgyalni - mondta neki China, és a karórájára pillantott. - Ráadásul már jóval elmúlt éjfél. Engedjük önt kicsit lehiggadni. Az rmesterre nézett, és átváltott shangán nyelvre. - Vigyétek el ket, adjatok nekik száraz ruhákat és takarót, hadd aludjanak, és holnap hajnalban hozzátok ket újra elém. Az rmester tisztelgett, és az ajtó felé lökdöste ket. - Dolgoztatni akarom ket - figyelmeztette China -, biztosítsd, hogy olyan állapotban legyenek, ami ehhez szükséges. Sean és Job egymás mellett aludtak a földön a fedezékben, egy r vigyázott rájuk. A padló keményre döngölt nedves föld volt, és a takarókban férgek hemzsegtek, de sem a kényelmetlenség, sem a b rén mászkáló rovarok csiklandozása, s t még Claudia gondolata sem tudta Seant ébren tartani. Az rmester a hajnal el tti sötétben ébresztette fel mély és álomtalan alvásából, egy tele karnyi ruhát hányt elnyúlva fekv testére. - Öltözzön fel! - parancsolta. Sean felült és egy poloskacsípést kezdett vakargatni. - Mi a neved? - megkönnyebbülés volt, hogy szabadon beszélhet shangánul. - Mi a neved? - kérdezte újból. - Alphonso Henrique Mabasa - válaszolta a shangán büszkén, és Sean elmosolyodott a teljesen valószín tlenül hangzó névkombináción. Egy portugál császár neve és a shangán szó olyan valaki megnevezésére, aki egy bunkósbottal üt. - Harci fütykös az ellenségeidnek, és húsfütykös az asszonyaiknak? - kérdezte Sean és Alphonso majd megpukkadt a nevetést l, amikor ezt hallotta. Job felült, és elfintorította az arcát Sean durva bemondásán. - Reggel ötkor, s méghozzá reggeli el tt! - tiltakozott, és bánatosan megrázta a fejét, de Sean hallotta, amint Alphonso vidáman ismétli viccét embereinek a fedezék el tt.
- A shangánoknál nem kerül sokba, hogy elterjesszék azt a hírt rólad, hogy te egy vidám fickó vagy - jegyezte meg Job sindebele nyelven, ahogy átnézték a ruhabatyut, amit Alphonso hozott nekik. Mind használt ruha volt, de viszonylag tiszta. Sean talált köztük egy katonai stílusú textilsapkát, és egy tigriscsíkos harci ruhát, így félretette saját dzsungel-dzsekijét és a sortját, ezek már teljesen szétrongyolódtak. Megtartotta azonban kényelmes, öreg velskoen bakancsát. A reggeli f szeres kapenta volt, amit egy ujjnyi szárított halból, valószín leg szárított afrikai apróhalakból f ztek, és kukoricalisztb l készült kása. - És hol a tea? - kérdezte Sean, mire Alphonso felnevetett. - Azt hiszi, ez a Maputói Polana Hotel? Éppen hasadt a hajnal, amikor Alphonso lekísérte ket a folyópartra, ahol már ott találták China tábornokot és törzsbeli embereit, azt vizsgálták, milyen kárt okoztak a Hind helikopterek gépágyúi. - Huszonhat embert vesztettünk tegnap, részben halottakban, részben sebesültekben üdvözölte China Seant. - És majdnem ugyanannyi dezert r ment el az éjszaka során. A harci morál gyorsan csökken - angolul beszélt, és egyértelm volt, hogy emberei közül senki sem érti. A körülmények dacára kifogástalanul öltözöttnek és kompetensnek látszott barett formájú sapkájában és ropogósra vasalt tábori öltözetében, a mellkasán rendjelszalagok, és tábornoki csillagok virítottak a váll-lapján. Az elefántcsont nyel pisztoly ott lógott a derékszíján és pilóta stílusú visszatükröz napszemüveget viselt, vékony aranykerettel. - Hacsak nem tudjuk ezeket a harci helikoptereket megállítani, három hónap alatt végünk, miel tt még az es megmenthetne bennünket. Az es s évszak volt a gerillák ideje, amikor a fejmagasságú f , s a járhatatlan utak és az áradó folyók megbénítják a védekez t, rejt zést és menedéket adva hóhéraiknak, a gerilláknak. - Figyeltem ezeket a Hindeket a tegnapi akció közben - mondta neki Sean óvatosan -, Job kapitány pedig kölcsönvette az ön egyik RPG-7-es rakétavet jét és közvetlenül rál tt egy AP rakétával. China növekv érdekl déssel nézett Jobra. - Ez remek - mondta -, eddig még egyik emberem sem volt erre képes. És mi történt? - Semmi - felelt Job egyszer en. - Nem lett semmi baja, semmi sérülése - er sítette meg Sean. - Az egész gép titanium páncélburkolattal van ellátva - bólintott China, és felnézett az égre, ideges mozdulattal, mintha azt várná, hogy a púpos szörnyetegek egyike csodálatosképpen hirtelen felbukkan. - A barátaink, délen, felajánlották egyik új Darter rakétarendszerüket, de nem tudjuk behozni az indító eszközöket, nehéz vontatókat ezeken az utakon és a Frelimo által ellen rzött területeken keresztül. Megrázta a fejét. - Olyan gyalogsági fegyverre van szükségünk ellenük, amit a gyalogos hordozni tud és képes azt használni. - Amennyire én ismerem, csak egy ilyenfajta hatásos fegyver létezik. Az amerikaiak fejlesztettek ki ilyen technikát Afganisztánban. Módosították az eredeti Stinger rakétát és kidolgoztak egy olyan módot, amellyel keresztül tudták vele ütni a páncélzatot. Halvány sejtelmem sincs a részletekr l! - f zte hozzá Sean sietve. Tudta, nem tanácsos szakért nek kiadnia magát, de a probléma izgatta, és ezért hagyta, hogy kissé elragadja. - Teljesen igaza van, ezredes! A módosított Stinger az egyetlen fegyver, amely hatásosnak bizonyult a Hinddel szemben. Ez az ön feladata, szabadságuk ára. Azt akarom, hogy szerezzen meg nekem egy Stinger szállítmányt. Sean szinte megdermedt a folyóparton, rábámult a tábornokra, majd elmosolyodott. - Hát persze - mondta -, egy szelet torta. Mit szeretne jobban szín és íz tekintetében? Választhat. Mit szólna például a páviánherekékhez és a kiwi gyümölcsízhez? Ezen a reggelen China el ször mosolygott vissza rá.
- A Stingerek már itt vannak, csak össze kell szedni ket. Sean abbahagyta a vigyorgást. Elkomorodott. - Komolyan remélem, hogy ez csak tréfa. Tudom, hogy Savimbinek adtak Stingereket a jenkik, de Angola a kontinens másik oldalán található. - A mi Stingereink ennél sokkal közelebb vannak - nyugtatta meg China. - Emlékszik a régi rhodesiai tüzérségi bázisra Grand Reefben? - Kell, hogy emlékezzem - bólintott Sean. A felderít k majdnem egy évig onnan m ködtek. - Hát persze, én is emlékszem - China megérintette fülcimpáját, a tarka barettsapka alatt. Ön onnan indította támadását inhlozanei táborom ellen - arckifejezése hirtelen fagyossá vált. - Az egy másik háború volt - emlékeztette Sean. China arckifejezése kissé megenyhült. – Ahogy mondtam önnek, a Stingerek, amelyeket akarunk, Grand Reefben vannak. - Nem értem - Sean megrázta a fejét. – A jenkik soha nem adnának Stingereket Mugabénak. Hiszen marxista, és nincs valami mély szerelem Zimbabwe és az USA között. Ennek így semmi értelme. - De igen, van értelme - biztosította China. A csavaros afrikai módon igenis van értelme. Rápillantott az órájára. - Teaid - mondta. - Úgy tudom, kért egy f zetet ma reggel. Nem számít, melyik oldalon álltunk, a háború valamennyiünk szenvedélyévé tette a teázást. China visszavezette ket saját parancsnoki bunkerjéhez, és egy szolgálattev azonnal be is hozott egy füstt l megfeketedett teáskannát. - Az amerikaiak ugyan nem kedvelik Mugabét, de a dél-afrikaiakat még kevésbé szeretik magyarázta China. - Mugabe befogadja és segíti az ANC gerillákat, akik határain keresztül átátcsapnak Dél-Afrikába. Sean mogorván bólintott. Látta annak a mészárlásnak a fényképeit, amit egy tapadóakna okozott, amely egy dél-afrikai szupermarketben robbant, a hónap utolsó péntekjén történt - ez a fizetési nap a havonta fizetett munkásoknak -, amikor az üzlet tele volt feleségekkel és utódaikkal, feketékkel és fehérekkel egyaránt. A dél-afrikaiak megfogadták, hogy üldöz be veszik a gerillákat, bármerre meneküljenek is. Máris ismételten beváltották fenyegetésüket, hogy forró nyomon üldözik ket valamennyi szomszédjuk határain át. Az ANC-sek pedig bejelentették azon szándékukat, hogy fokozzák a puha polgári célpontok bombázását. Mugabe tudja, hogy ennek milyen következményei lesznek, ezért egy olyan fegyvert akart, amellyel elbánhat a dél-afrikai Puma helikopterek gépágyúival, amikor azok átjönnek a határain, hogy megtalálják az ANC-seket. - Akkor sem hiszem el, hogy a jenkik Stingereket szállítanának neki - mondta Sean határozottan. - Nem is közvetlenül - értett egyet China -, de a britek képezik ki Mugabe hadseregét. Közvetít k. k kaptak Stingereket az amerikaiaktól, és k képezik ki Grand Reefben Mugabe elit Harmadik Brigádját a használatukra. - Honnan a fenéb l tudja maga mindezt? - Ne felejtse el, hogy valamikor miniszter voltam, noha csak alacsonyabb rangban, Mugabe kormányában. Még mindig vannak jó barátaim magas helyeken. Sean elgondolkozott. - Igaza van - bólintott. - Ez tipikusan afrikai dolog, így a Stingerek most Grand Reefben vannak. - A Királyi Angol Légier Hercules gépei szállították ide a Stingereket tizennégy nappal ezel tt, és a tervek szerint jöv hónap elejéig állítják fel azokat a dél-afrikai-zimbabwei határ mentén. Az ön honfitársai ellen irányulnak majd, Courtney ezredes. Sean már-már hazafias felháborodást érzett, de megtartotta egy kedv arckifejezését. - A kiképzést a királyi tüzérség személyzete irányítja, egy kapitány és két altiszt, így kezdi már megérteni, hogy miért van szükségem egy fehér arcra a terveimhez? - Kétségkívül, egyre fenyeget bben hangzik morogta Sean. - Mondja meg pontosan, mit akar.
- Azt akarom, hogy menjen vissza Zimbabwébe és hozza el nekem azokat a Stinger rakétákat. Sean semmiféle érzelmet nem árult el, ahogy megkérdezte - Na és cserébe? - Mihelyst a rakétákat leszállítják nekem, leveszem a bilincseket Miss Monterróról és áthelyezem t egy olyan szálláshelyre, ahol ön rendszeresen meglátogathatja - szünetet tartott, és megengedett magának egy apró beavatott mosolyt -, és vele tölthet valamennyi id t mindennap vagy este, egyedül. - Na és a szabadon bocsátással mi lesz? - Na igen - mondta China egyetért én. - Mindhármójukat szabadon engedem, mihelyst még egy kiegészít szolgálatot tesz nekem - természetesen miután megszerezte a Stingereket. - És mi lenne az a plusz szolgálat? Chine mindkét kezét felemelte. - Egyszerre csak egy dolgot, csak szép sorjában, Courtney ezredes. El ször a rakéták. Ha ön leszállítja nekem ket, megbeszéljük az egyezség utolsó részletét is. Sean komoran belebámult a teásbögréjébe, ahogyan fejében forgatta a hallottakat és megpróbált valamilyen el nyös pontot találni, amit elfogadhat, de China félbeszakította. - Ezredes, minden perc, amit elveszteget, csak meghosszabbítja Miss Monterro - a helyes kifejezést kereste - kényelmetlenségét. Míg meg nem kapom azokat a rakétákat, viselni fogja a bilincseket éjjel és nappal, munka vagy alvás közben, mialatt eszik vagy más lényeges létfunkcióit végzi. Azt ajánlom, azonnal kezdje meg tervei felvázolását, hogy miel bb megszerezze nekem a rakétákat. Sean felállt és odalépett a nagylépték falitérképhez China íróasztala mögött. Nem igazán volt szüksége arra, hogy tanulmányozza. Be is csukhatta volna éppen a szemét és képzeletében is fel tudott volna idézni minden völgyet és csúcsot, minden talaj gy r dést a mozambiki és a zimbabwei határ mentén. A vasútvonal a határt Umtali kisváros közelében keresztezte és húsz kilométerrel felette, a zimbabwei oldalon egy apró, piros repül gép térképjele mutatta a Grand Reef repül tér és légi bázis elhelyezését. Sean mutatóujjával megérintette a stilizált repül gépjelet és Job is odaállt mellé. Mindketten elgondolkozva nézegették. Hányszor indultak el arról a repül térr l, lassan cammogva morajló Dakota szállítógépekhez és az ejt erny , a hátizsák és a fegyverek súlya alatt görnyedezve. Mindketten tisztán el tudták képzelni az egyes épületek, a hangárok, a barakkok és a repül teret körülvev küls védelmi állások övezetét. - Húsz kilométer a határállomástól --mondta Job halkan. - Tizenöt perc teherautóval, de soha nem érünk oda gyalog. - Ön egy tervr l beszélt China tábornok. Mire gondolt? Tud nekünk kocsikat adni? kérdezte Sean, anélkül, hogy hátranézett volna. - Valamikor az embereim zsákmányoltak három Unimog teherautót, eredeti zimbabwei katonai festéssel és papírokkal. Elrejtettük ket - felelte China, és Sean megkönnyebbülten felsóhajtott. - A tervem az, hogy zimbabwei katonáknak álcázva átmennek a határon. - Lefogadom, hogy tömeges katonai forgalom bonyolódik a határállomáson keresztül. - Elég nagy a forgalom - er sítette meg China. - Zimbabwei katonai egyenruhákra lesz szükség valamennyi fekete katonának és valami kell nekem is - Sean az ujjával kopogott a térképen. - Ügyeskedéssel kell bejutnunk a bázisra, egyetlen lövés nélkül. - Van egy brit törzstiszti egyenruhám az ön számára - mondta China lágy hangon. - Valódi, és a papírok is megvannak hozzá. - Hogy a pokolba szerezte? - Három hónappal ezel tt megtámadtunk egy zimbabwei menetoszlopot Vila de Manica közelében. Egy brit megfigyel volt a hadoszloppal és keresztt zbe került, rnagy volt az
egyik gárdaezredben és a papírjai szerint a hararei f biztos mellett volt katonai attaséként beosztva. - Az egyenruhából kitisztították a vérfoltokat és nagy szakértelemmel bestoppolták a gránátszilánkok okozta szakadásokat. Az a szabó, aki ezt a munkát elvégezte, csinálta az én új egyenruhámat is. China végigsimított zubbonya ráncain, sovány véknyán, és úgy látszik, tetszett neki. - Önre fogja igazíttatni a zsákmányolt egyenruhát, ezredes. A brit rnagy körülbelül olyan magas volt, mint ön, de jóval testesebb derékban és az ülepén is. - Gárdaezred - mosolygott Sean -, nem tudom, milyen a kiejtésem, de azt hiszem, bármelyik angol rögtön rájön, hogy én gyarmati tiszt vagyok, abban a percben, amikor kinyitom a számat. - Önnek csak a Harmadik Brigád rszemélyzetével lesz dolga a bázis kapujánál. Biztosíthatom, nekik nem lesz ilyen kifinomult fülük. - Oké - mondta Sean. - Nos, akkor be tudunk majd jutni oda, de hogy a fenébe jutunk majd ki onnan? - kezdte szórakoztatni a dolog, ahogy a probléma megoldási lehet ségeibe belemerült. - Csak ne olyan gyorsan, Sean - Job a térképet tanulmányozta. - Nem tudunk csak úgy ukmukfukk egyszer en felbukkanni a kapuknál, anélkül, hogy odarendeltek volna. Ha ott vannak a Stingerek, maximális biztonsági el írásokra számíthatunk. - Ez így van - csatlakozott azonnal China. - Mindamellett további jó híreim vannak az önök számára. Valójában az a helyzet, hogy van egy emberem a bázison belül. Az unokaöcsém, nagy család a miénk - Önelégültnek látszott, ahogy folytatta - a híradósoknál van, tiszthelyettes, a Grand Reef-i hírközpont parancsnokságán a második ember, parancsnokhelyettes, képes lesz arra, hogy a zimbabwei f parancsnokságról érkez táviratot hamisítson, ami a Stinger-program felügyeletére jogosít fel, a katonai attasé által, így az rök a bázison várni fogják önöket. Nem fogják az igazolványokat túl aprólékosan vizsgálgatni. - Ha van egy embere a bázison belül, akkor pontosan tudja, hogy hol raktározzák a Stingereket - sugallta Job türelmetlenül. - Így van - biccentett China. - A hármas számú hangárban vannak. Ez balról a második. - Pontosan tudjuk, hol van a hármas számú hangár - biztosította Sean és homlokát összeráncolva próbálta mérlegelni a többi problémát, amivel szembekerülhetnek. - Tudni akarom, hogyan vannak csomagolva a rakéták, milyen méret ek és súlyúak. - China felírt valamit a jegyzettömbjére -, és kell hogy legyenek a rakéták m ködtetéséhez kezelési útmutatók és kézikönyvek is. Ezek bizonyára a tüzérség kapitányának irodájában lesznek. Pontosan tudnom kell, hogy az hol van. - Minden témát, ahogy eszébe jutottak, kipipált az ujjain és Job is hozzáf zte saját elgondolásait. - Figyelemelterelésre lesz szükség - javasolta. Egy második egységre, amelyik támadást indít a bázis küls védelmi vonalán, minél távolabb a hangártól és a kiképz központtól, egy csomó nyomjelz lövedékre és RPG rakétákra, meg fehér foszforgránátra - na meg egy másik osztagra, amely ezeket a feladatokat végrehajtja. Olyan volt megint, mint a régi id kben. Milyen gyakran dolgoztak így együtt, egymást stimulálva gondolataikkal, izgatottságukat megpróbálták ugyan elrejteni, de az mégis ott szikrázott a szemükben. Job egyszer csak megjegyezte - Örülök, hogy a Harmadik Brigád ellen folyik majd ez az akció, azok ellen az apácagyilkos és gyermekeket meger szakoló csorda ellen, akik a tisztogatást vezették a Mabele területen. Az a tömegmészárlás és atrocitásözön, ami a brigád rohamát végigkísérte azokon a törzsi területeken, ahonnan a matebele politikai szakadárok m ködtek, még friss volt mindkettejük emlékezetében.
- Két bátyám, a nagyapám... - Job hangja halálos suttogássá halkult - a Harmadik Brigád holttestüket ledobta az Antilop-bánya régi tárnájába. - Ez nem személyes bosszú - figyelmeztette Sean -, mi csak azokat a Stingereket akarjuk, Job. - Az afrikai törzsek közötti gy lölködés ugyanolyan ádáz volt, mint bármilyen korzikai vendetta, és Jobnak szinte fizikailag kellett összeszednie és felráznia magát, hogy megtörje ennek az érzésnek az igézetét. - Igaza van, de egy pár Harmadik Brigád-béli skalp azért mégiscsak csinos kis mellékjuttatás lenne. Sean elvigyorodott. Intelme ellenére az a gondolat, hogy ismét harcolhat a ZANLÁ-val szemben, neki ugyanúgy tetszett. Hány jó emberét és mennyi n t, hány kedves barátot veszített el velük szemben a bozótháború tizenegy hosszú éve alatt, és milyen rendkívül összetettek a gy lölet és a lojalitás szálai, amelyek összetartják Afrikát az igazi Afrika igazi anyagaként. Csak egy afrikai tudja ezt valaha is megértem. - Oké - Sean visszahozta ket a kemény valósághoz. - Bejutottunk. Megvannak a Stingerek, mondjuk két megrakott Unimog teherautó. Megtaláltam a kézikönyveket. Készen állunk a visszavonulásra. Az elterel akció az rök legnagyobb részét a bázis déli, küls védelmi vonalára csalta át a repül tér távolabbi oldalán. De most ki kell mennünk. Nem lesznek olyan szerfelett bolondok, hogy kiengedjenek. - Megtámadjuk a kapukat - mondta Job. - Az egyik teherautót arra használjuk, hogy ledöntsük az akadályokat. - Igen - bólintott Sean. - De akkor nem leszünk képesek visszafelé kijutni az országból az Umtali határállomáson át. Addigra az egész zimbabwei hadsereg és a Frelimo is a nyomunkban lesz. Mindketten megint a falitérképhez fordultak. Sean felnyúlt és nyomon követte ujjával azt az utat, amely északi irányban elágazott, épp miel tt elérte volna Umtali városát, majd párhuzamosan futott a határral, ahogy átszelte a szaggatott északi hegyvidéket, az Inyanga Nemzeti Park felé, ez ködös hegycsúcsok és nedves, erd vel s r n borított völgyek körzete volt. Megérintette a térképen az egyik völgyet, egy zöld ék, mélyen beszorulva a hegyek sorompója közé. - A Honde-völgy - olvasta le a feliratot a térképr l. Az út átszelte a tetejét és a völgy maga egy olyan csatornaféle volt, amely levezetett a határra és átvitt a mozambiki felföldre. Természetes visszatérési utat biztosított a felföldre, egy olyan kaput, amely egyike volt a ZALNA-gerillák legf bb beszivárgási útjainak mozambiki kiképz bázisaikról. Egy kemény útvonal, de Sean és Job már kitanulták minden titkát, a rejtett csapásokat és gyalogutakat, az er dítéseket, a hamis és álcázott hágókat. - A St. Mary's misszióhoz vezet ösvény, lefelé mondta Sean és tovább bámulták a térképet. Odáig vihetjük el a teherautókat. Onnan már csak hat kilométer a határig mormogta Job. - Hat nehéz kilométer - pontosította Sean. - És nem fognak békén hagyni, csak azért, mert már átjutottunk Mozambikba. Tovább jönnek majd utánunk, míg el nem érjük a Renamo kezén lev terepszakaszt. Sean hátrafordult China tábornokhoz. - Szeretnék teherhordókat kapni, akik majd a St. Mary's missziónál várnak ránk. Milyen messzire terjed ki az ön által ellen rzött terület? - A teherhordók nem jelentenek problémát. China odalépett kett jük közé, és egy pettyre mutatott a térképen, amely Mavonelaként volt jelölve. - Teherautókkal várok magukra ebben a faluban. Amikor Mavonelát elérik, úgy veszem, rendben leszállították a rakétákat. - Azt ajánlom, ne próbáljunk kivinni negyven Stingert egy teherhordó oszloppal - vágott közbe Job. - Ez kit n célpontot jelentene Mugabe MÍG gépeinek. Egy napalmrakomány, és mindent elvisz. - És persze a Frelimo bevonhatja a Mindjeit - f zte hozzá Sean. - Igazad van, Job. Mihelyst elég világos van egy légitámadáshoz, szétbombáznak bennünket. - Arra a régi gerillatrükkre
utalt, hogy szétforgácsolják az oszlopot, és így számos kisebb, nehezen megfogható célpontot képeznek egyetlen, nagy, idomtalan oszlop helyett. - Meg tud szervezni egy sor RZ-t, ahelyett, hogy egyetlen RZ legyen Mavonela faluban? Sean a régi felderít rövidítést használta a randevúra. - Igen - bólintott China -, szétszórjuk a szállítmányt a mavonelai út mentén. - Felvázolta. Egy teherautó kilométerenként, elrejtve az álcázó háló alatt és a Stingereket csak az utolsó szakaszon, már a sötétség leple alatt mozdítjuk ki. - Rendben van, csináljunk most egy menetrendet - mondta Sean. - Írjunk mindent le a papírra, íróeszközökre van szükségem. China kihúzott egy fiókot az íróasztalában és kiszedett bel le egy olcsó jegyzettömböt és néhány golyóstollat. Mialatt dolgoztak, China elküldött a szállásmesterért. Ez egy kis pufók emberke volt, akinek férfidivatáru-üzlete volt Beirában, miel tt inkább a gazdasági szükségesség, mintsem az ideológiai elkötelezettség arra kényszerítette, hogy elhagyja a várost, és a mély bozótosban China gerilláinál keressen elfoglaltságot. Amikor megérkezett, magával hozta az ír Gárdisták vezérkari tisztjének egyenruháját, teljes kiszerelésben, katonai rangjelzéssel, fejfed vel, derékszíjjal és lábbelivel a karjában. Sean magára öltötte az egyenruhát a méret miatt, anélkül, hogy félbehagyták volna a tervezési megbeszélést. A zubbonyból és a nadrágból be kellett venni, a csizma egy számmal nagyobb volt. - Jobb, ha nagyobb, mintha túl kicsi volna döntötte el Sean. - Majd két pár zoknit húzok. A szabó felhajtott és gombost vel megt zött, és ott kúszott-mászott Sean lába körül, ahogy a nadrág alját pár centivel leengedte. - Remek - Sean a gárda rnagy iratait megvizsgálta, ezeket az íróasztal tetejér l vette el China. A fényképr l Sean megállapította, hogy az rnagy jó húsban lev , sz ke hajú, negyvenes éveinek végén járó férfi volt. - Gavin Duffy -- olvasta Sean hangosan a halott nevét. - Ki kell cserélni a személyazonossági igazolványban a fényképet is. - Ezt a propagandatisztem majd megoldja mormogta China. A propagandatiszt egy mulatt volt, félig portugál, félig shangán és egy polaroid fényképez géppel volt felfegyverezve. Négy pofafotót készített Seanr l, majd elsinkófálta az elhunyt gárda rnagy igazolványát, hogy az eredeti fotót kicserélje. - Rendben van - Sean visszafordult Chinához. Most szeretném átvenni a parancsnokságot azok felett a katonák felett, akikb l a rohamcsapat majd összeáll, és szeretném megnézni, hogy megfelel en vannak-e felszerelve. Meg kell nekik magyarázni, hogy a jöv ben t lem kapnak majd parancsokat. China mosolygott és felállt. - Kövessen, ezredes. Elviszem magát, hogy találkozzék új egységével. El rement, mutatta az utat kifelé a bunkerból, de mihelyst az ösvényen voltak, amely az erd n át a folyóhoz vezetett, Sean mellé vágódott és tovább folytatták a rajtaütésr l való megbeszélést. - Nyilván több emberre lesz majd szükségem, mint az eredeti tízre Alphonso rmester osztagában, legalább még egy különítményre, hogy végrehajthassuk a diverziós támadást a bázison. Sean hirtelen abbahagyta, ahogy a kézi m ködtetés szirénák gyászos üvöltése felhangzott a táborból, és egy pillanat alatt körülöttük minden kavarodásba és z rzavarba fulladt. - A Hindek - kiáltotta China. - Fedezékbe! - Maga beugrott egy, a közeli fák alatt lev homokzsákos állásba, amelyre egy ikercsöv 12,7 mm-es légelhárító' fegyver volt felszerelve. Príma célpont lenne a Hind gépágyúknak, ezért Sean gyorsan egy másik fedezék után nézett. Az ösvény szembenálló oldalán, a hosszú f ben felfedezett egy kevésbé gyanút kelt gránáttölcsért és odarohant. Ahogy belefeküdt, hallotta a közeled Hindek zúgását, és a
gyorsan kialakuló t zharc kakofóniáját. Job leugrott a rókalyukba, mellé guggolt és ekkor egy másik, kisebb alak jelent meg fölöttük, és olyan fürgén, mint egy nyúl, beugrott a gödörbe. Sean egy percig nem is jött rá, hogy ki az, mindaddig, amíg a ráncos arc, mint egy használt szalvéta, széles, fekete mosolyra nem gy r dött, és az emberke boldogan így szólt: - Látom magát, Bwana. - Te vagy az! Te buta kis szarházi! - Sean hitetlenül bámult rá. - Visszaküldtelek Chiwewébe. Mi a fenét csinálsz te itt megint? - Visszamentem Chiwewébe, ahogy megparancsolta - mondta Matatu erélyesen. - Majd visszajöttem, hogy megkeressem magát. Sean még mindig félelemmel vegyes bámulattal nézett Matatura, és azt fontolgatta, hogy ez a kijelentés milyen következményekkel jár. Azután megrázta a fejét, és elmosolyodott. Erre az emberke akkorát vigyorgott, hogy szinte kétfelé szaladt az arca. - Senki nem látott? - kérdezte Sean szuhaéli nyelven. - Keresztül jöttél a vonalakon egy hadsereg f hadiszállására, és senki sem látott meg? - Senki nem látja Matatut, ha Matatu nem akarja, hogy lássák. A föld remegett alattuk, a rakéták hangja és a gépágyúk tüzelése arra kényszerítette ket, hogy összedugják a fejüket, és beleordítsanak egymás arcába. - Mióta vagy itt? - Tegnap óta. - Matatu menteget zni látszott. Felmutatott az égre, ahol a Hindek köröztek. Mióta ezek a gépek tegnap támadtak, figyeltem magát, amikor a folyóba ugrott. Követtem magát a part mentén, amikor a fát csónakként használta. Akkor akartam odamenni magához, de krokodilokat láttam. És akkor éjjel, a rossz emberek rjárata, a shifta jött a csónakban és visszahozták magát. Vártam és figyeltem. - Láttad, merre vitték a fehér n t? - kérdezte Sean. - Láttam, mikor múlt éjszaka elvitték - Matatu csekély érdekl dést mutatott Claudia iránt. De én magát vártam. - Ki tudod nyomozni, hova vitték? - kérdezte Sean. - Természetesen -, Matatu vigyorgása lehervadt, és ingerültnek látszott. - Mindenfelé, ahová vitték, követni tudom ket. Sean kigombolta a zubbonyzsebét, és el húzta új jegyzetblokkját. A gránáttölcsér fenekén miközben a feje fölött a légitámadás mennydörgött - fogalmazta évek óta az els szerelmes levelet. Az olcsó jegyzettömb egyik vékony lapját teljesen teleírta mindazokkal a biztatásokkal, vigasztalásokkal és bátorításokkal, amelyeket hirtelenjében össze tudott hozni, majd befejezte: „Légy er s, nem tart már soká, és ne felejtsd el, hogy szeretlek. Bármi történik, szeretlek." Kitépte a lapot a jegyzetfüzetb l, és gondosan összehajtotta. - Vidd ezt el neki - átadta a papírt Matatunak. - Intézd el, hogy megkapja. Utána gyere vissza hozzám. Matatu a papírszeletet begyömöszölte ágyékköt jébe, és reménykedve várakozott. - Láttad a gödröt, amiben múlt éjjel aludtam? - kérdezte Sean. - Láttam ma reggel, amikor kijött onnan - bólintott Matatu. - Az lesz a találkozóhelyünk - mondta Sean. Gyere megint majd oda hozzám, mikor a shifta elaludt. - Sean felnézett az égre. A légitámadás heves, de rövid élet volt. A motorok és a gépágyú t z hangja alábbhagyott, de most por és füst kavargótt óvóhelyük fölött. - Most menj! - parancsolta Sean. Matatu talpra ugrott, hogy buzgón engedelmeskedjék, de Sean megfogta a karját. Olyan sovány volt, mint egy gyermek karja. Sean szeretettel megrázta. - Ne engedd, hogy elfogjanak, öreg barátom - mondta neki szuahéli nyelven. Matatu megrázta a fejét, és vidáman kacsintott arra az abszurd gondolatra, hogy esetleg elfoghatják, majd mint egy füstfuvallat a dzsinn lámpájából, már el is illant. Néhány percig vártak, hogy tiszta legyen a leveg Matatu számára, majd kimásztak a gödörb l. Körülöttük a fákat megtépték és összeaprították a gránátszilánkok és a rakétat z. A
folyón túl egy l szerraktár égett. RPG-rakéták és foszforgránátok robbantak, s r fehér füstöt gerjesztve magasra az ég felé. China tábornok hosszú léptekkel jött lefelé az ösvényen, hogy találkozzék velük. Egyenruhája ujján egy koromfolt éktelenkedett, térde és könyöke is poros volt, arckifejezése pedig dühös. - A helyzetünk itt teljesen veszélyeztetve van – mérgel dött. - Akkor támadnak ránk, amikor csak akarnak, és mi nem tudunk kell képpen válaszolni. - Ki kellene vonnia f er it a Hindek hatótávolságán kívülre - mondta Sean vállat vonva. - Nem tehetem - China megrázta a fejét. - Ez azt jelentené, hogy nem tudjuk többé markunkban tartani a vasutat. Ez azt jelentené, hogy átengedjük a f útrendszer ellen rzését a Frelimónak és támadásra ösztönözzük ket. - Nos, akkor viszont - Sean ismét megvonta a vállát - szétbombázzák, jól elkalapálják, ha itt marad. - Szerezze meg nekem azokat a Stingereket - sziszegett China. - Szerezze meg, de gyorsan! - és nagy léptekkel távozott az ösvényen. Sean és Job követték a folyóparton lev bunkerkomplexumba, ahol egy gerillaszázad várt rájuk, negyven f vel, nyilván el re értesítve a tábornok érkezésér l, egy rögtönzött felvonulási téren, egy teniszpályaszer , döngölt földterületen. Ügy látszott, nem vettek tudomást a légitámadásról, és az okozott károkról, a füstr l és a romokról, az els segélycsoportokról és a kárellen rz és -rendez csapatokról, amelyek körülöttük rohangáltak. Sean felismerte Alphonso rmestert és shangánjait az els sorban. Az rmester el relépett és tisztelgett China tábornoknak, majd megfordult, és pihenjt rendelt el a különítménynek. China tábornok kevés szót és kis id t szentelt az ügynek. Felemelte a hangját és ridegen, shangánul szólt hozzájuk: - Katonák! Különleges feladatot kaptok. A jöv ben a parancsokat ett l a fehér tisztt l kapjátok a mögötte álló Seanra mutatott -, ezeket a parancsokat szigorúan végre kell hajtani. Mind tudjátok, milyen következményekkel jár, ha ennek nem tesztek eleget! - Seanhez fordult. - Folytassa, Courtney ezredes! - mondta, majd ellépett, vissza az ösvényre, amely a parancsnoki bunkerbe vezetett. Sean ösztönösen majdnem tisztelgett neki, majd mégis sikerült uralkodnia magán. - Baszd meg, China - mormogta a foga között, majd teljes figyelmét új csapatára fordította. Természetesen ismerte már Alphonso rmester osztagát, de a többi katona, akit China válogatott ki számára, hasonló volt azokhoz a csapatokhoz, amelyeket a Renamo soraiban látott. China a legjobb embereit szedte össze Sean számára. Lassan elhaladt az els sor el tt, és mindegyiküket megvizsgálta. Mindannyian AKM géppisztollyal voltak felszerelve, ami a sebezhet AK-47-es modernizált változata. Egyes helyeken a bronzzal való befuttatás lekopott a használat során a fémr l, de látszott, hogy a fegyvereket gondosan tisztították és jól karbantartották. Hevederjeik els osztályú rendben voltak és egyenruhájuk, noha használt, de takarosan foltozott és javított volt. - A mesterembert mindig a szerszámainak állapota szerint ítéld meg! - gondolta Sean. Ezek élvonalbeli katonák, büszkék és kemények. Belenézett mindegyikük szemébe, amikor elhaladt mellettük, és ezt látta a szemükben. Afrika valamennyi népe közül Sean a legnagyobb összhangot, megértést, összetartozást a zulu eredet törzsekkel, az angenikkal, a matabelékkel és a shangánokkal érezte. Ha választhatott volna, pontosan ugyanezeket a típusú embereket válogatta volna ki erre a küldetésre. Mihelyst befejezte a szemlét, visszament a sor elejére és most els ízben shangán nyelven szólt hozzájuk: - Ti és én, együtt, széttépjük és szétl jük a trágyafaló Frelimo tökeit - mondta nyugodtan, és az els sorban Alphonso rmester úgy vigyorgott rá, mint egy mohó farkas.
Miközben a keze még mindig össze volt bilincselve a háta mögött, a két n i börtön r és öt katonából álló kísérete Claudia Monterrót átmasíroztatta a sötétben egy hepehupás ösvényen. Gyakran megbotlott, és amikor elesett és teljes hosszában elnyúlt, nem tudta használni a kezét, hogy védje magát a sziklás talajon az üt désekt l. A térde így nemsokára kisebesedett, vérzett és a menetelés kínzó rémálommá vált. Ügy látszott, soha nem lesz vége, órákig tartott már és minden alkalommal, amikor elesett, a magas rmestern olyan nyelven intézett hozzá szóáradatot, amit nem is értett. Egyre több er feszítésre volt szüksége ahhoz, hogy lábra álljon, mivel nem tudta a kezét és a karjait használni, hogy egyensúlyozza magát. Olyan szomjas volt, hogy a nyál a szájában ragadós masszává állt össze, a lábai fájtak, keze és karja pedig, miután oly hosszú ideje voltak ebben a természetellenes helyzetben, elzsibbadtak. Néha hangokat hallott maga körül a sötétben, és egyszer vagy kétszer füstöt érzett a leveg ben, és látta egy-egy tábort z vagy egy gyér petróleumlámpa fényét, így tudta, hogy még mindig a Renamo-vonalakon belül van. A menetelés hirtelen ért véget. Gyanította, hogy még mindig a folyó közelében vannak, érezte a víz h vösét a leveg ben és látta a magasabb folyóparti fák sziluettjét az égen és a körülötte lev emberi lét szagát is érezte; látta a tábortüzek elhamvadt hamuját, érezte az égett fa füstjét, az emberi izzadságszagot a mosatlan ruhákba beivódva, emberi ürülék szagát és a szemét savanykás b zét. Végül átvezették egy szögesdrót kapun egy másik börtöntáborba, és egy durva építés fedezéksor felé vonszolták. Két börtön re megragadta a karját, letaszigálták egy földes lépcs soron keresztül, és belökték a sötétbe, úgy, hogy többször is rosszul lépett és ismét ráesett a sebes térdére. Hallotta, hogy mögötte egy ajtó becsukódik, bezáródik, majd teljes lett a sötétség. Rövid kínlódás után végül sikerült lábra állnia, de amikor megpróbált teljesen felállni, beverte fejét az alacsony mennyezetbe. Hátrafelé csoszogott, kinyitotta az ujjait, és a háta mögött megérintette az ajtót. Kézzel f részelt deszkából készült, durva és éles volt a szálkáktól. Testsúlyával nekid lt, szilárdnak és mozdíthatatlannak érezte. Lehajolt, hogy védje a fejét, és végigcsoszogott börtöne körül. A falak nedves földb l készültek. Cellája kicsi volt, alig egy-két négyzetméternyi, a távoli sarokban megbotlott az egyetlen bútordarabban. Ez fémb l volt, s amikor a lábával vizsgálgatta, rájött, hogy egy vasvödör. A bel le áradó er s b z nem hagyott semmi kétséget a rendeltetése fel l. Befejezte a cella körbejárását, és visszatért az ajtóhoz. Szomjúsága mostanra gyötrelmessé vált, ezért kikiáltott az ajtón: - Kérem, vízre van szükségem! - hangja érdes károgásként hangzott, ajkai húzódtak és kiszáradtak, készen arra, hogy mindjárt felrepednek. - Vizet! - kiáltotta, majd hirtelen eszébe jutott a spanyol szó, és nagyon remélte, hogy portugálul is ugyanígy hangzik: - Agua! Hiábavaló kísérlet volt. A földb l készült falak, úgy látszott, elnyelik és tompítják a hangját. Elcsoszogott a legtávolabbi sarokba, és leroskadt a sötét padlóra. Csak ekkor jött rá, hogy fizikailag mennyire kimerült, de a bilincs a csuklóján megakadályozta abban, hogy a hátára feküdjön vagy oldalt forduljon. Megpróbált egy olyan testhelyzetet találni, amelyben kényelmesen pihenhet, és végül ékszer en beszorítva magát a cella egy sarkába, kísérlete némi sikerrel járt. A hideg és valami más is felébresztette, noha zavart volt és elvesztette a tájékozódó képességét. Egy percig azt hitte, hogy apja házában van ismét Anchorage-ban, a remetelakban és hangosan szólította: - Papa, itt vagy? Majd megérezte a nedvességet és a piszkos vödör b zét, a hideget az ízületeiben és kikötött karjait, erre hirtelen minden eszébe jutott. A kétségbeesés fekete hullámként lett úrrá rajta, úgy érezte, megfullad. Hirtelen újra meghallotta azt a hangot, ami felébresztette, megmerevedett, és érezte, hogy hideg verejték csordul le a nyakán és a homlokán.
Azonnal tudta, hogy mi az. Claudia nem osztotta a szokásos n i fóbiákat, nem rettegett sem a pókoktól, sem a hüll kt l, csak valami furcsa félelem fogta el. Mereven ült és figyelt a cellájában motozó lény hangjaira. Ez a hang átsz tte rémálmait, most belebámult a sötétségbe, megpróbálva elriasztani magától. Hirtelen azt érezte, hogy rámászott. Az éles kis karmok szurkálták a b rét, érezte lábai hideg érintését a húsán. Egy patkány volt, méghozzá a ránehezed súlyából ítélve, hatalmas példány lehetett, olyan nagy, mint egy nyúl. A lány eszel sen felsikított és talpra ugrott, vaktában rugdosni kezdte a kis állatot. Amikor végül abbahagyta a sikoltozást, leroskadt a sarokba, és érezte, hogy vad rohamokban rázkódik. - Hagyd abba! - mondta önmagának. - Szedd össze magad! Óriási akarater vel visszanyerte önuralmát. Teljes csönd volt a sötétben, sikoltásai egy id re elijesztették a kis él lényt, de még mindig nem tudta rávenni magát, hogy újra leüljön a piszkos földre, mert attól rettegett, hogy visszajön. Kimerültsége ellenére ott állt a sarokban, a falhoz támaszkodva, így várta ki az éjszaka végét. El-elbóbiskolt, majdnem elaludt állva, majd hirtelen ismét felébredt egy rándulással. Ez a menet többször megismétl dött, s amikor végül utoljára felébredt, rájött, hogy a sötétség már nem teljes többé, és lát is valamennyire. A fény beszivárgott a cellába, hunyorgott és megtalálta, hogy honnan jön a fény, az alacsony tet oszlopai között hasadékok és rések voltak. Ezeket agyaggal és f vel tapasztották be, de egy-két helyen a kiszáradt agyag kiesett a résekb l és keresztülengedte a fénypászmákat. Durva elefántf szálak lógtak le rendetlenül a hézagokból. Félve nézett körül a cellában, de a patkány elt nt, valószín leg átfurakodott az oszlopok közötti réseken. Claudia keresztülcsoszogott a büdös fémvödörhöz, és csak amikor már ott állt fölötte, akkor ébredt rá kellemetlen helyzetére. A kezei össze voltak bilincselve a háta mögött, és ahogy erre rájött, ellenállhatatlanná vált az ingere. Ujjai majdnem érzéketlenek voltak, de eszeveszett sietséggel képes volt mégis megragadni a b rövét és fokozatosan átrángatni a nadrágja övtartó hurkain, mígnem a csat vesetájára került. Nyöszörgött az er feszítést l, hogy visszatartsa magát életfunkciói elvégzésében, amire feltétlenül szüksége volt, miközben ügyetlenül kinyitotta az övet. Annyira lefogyott, hogy ahogy az öve meglazult, a nadrágja lecsúszott a bokájáig, így végre képes volt hüvelykujjával a bugyigumi alá nyúlni, és lerángatni azt a térdéig. Miután mindig elég finnyás volt, Claudia fogságának legrosszabb megpróbáltatását ezen a téren szenvedte el. Er feszítései, hogy megfelel képpen tisztálkodjon, kudarcot vallottak. A megaláztatástól zokogni kezdett, mire végre sikerült újra felöltöznie. Csuklói csúnyán kidörzsöl dtek és karja fájt a meger ltet er feszítést l, hogy ezt az egyszer feladatot elvégezze. Behúzódott cellája sarkába, és úgy érezte, a vödör b ze lelkének legmélyéig hatol. A napfény egyetlen sugara áttört a tet póznák hasadékán és egy ragyogó ezüstpénzkorongot t zött a távoli falra. Figyelte, amint a fényfolt végtelen lassan lefelé mozog a földes falon és úgy t nt, ez a látvány valamiképp elegend melegséggel és vidámsággal tölti el ahhoz, hogy reménytelenségének metsz élességét eltompítsa. Miel tt a fénykorong elérte a cella padlóját, kapirgálást hallott az ajtón, ahogy a rácsot elmozdították, az ajtót kinyitották, s ahogy a kezdetleges sarokvasakon fordult. A magas rmestern meggörnyedve belépett a cellába, és Claudia feltápászkodott. - Kérem - suttogta -, meg kell engednie, hogy megmosakodjam - mondta iskoláslányos spanyol tudásával, de a börtön r semmi jelét nem mutatta annak, hogy megértette volna. Egyik kezében egy fém tábori csajkában vizet hozott, a másik tálkában egy darabka megmerevedett kukoricakását. Letette a csajkát a padlóra, majd a kukoricamálé darabot levágta a mellette lev piszokba.
Claudia szomjúsága, amit sikerült átmenetileg leküzdenie, még nagyobb kínnal tört most rá, és majdnem vinnyogott a csajka láttán, majdnem két liter tiszta víz volt benne. Lerogyott a térdére a csajka el tt, mint egy imához készül d , és felnézett a börtön rre. - Kérem - mondta spanyolul - használnom kell a kezemet, kérem. - A börtön r elégedetten nevetgélt, ez volt az els életjel, amit eddig mutatott, bakancsa orrával veszélyesen meglökte a csajkát, egy kis víz ki is loccsant a peremén. - Ne! - Claudia károgó hangot adott -, ne löttyentse ki! A térdén kúszva lehajolt és megpróbálta elérni a vizet a nyelvével, olyan messzire kidugva, amennyire csak tudta, a nyelve hegyén megérezte az áldott nedvességet, de a fémcsajka pereme belevágott az arcába. Ismét felnézett. - Segítsen, kérem. A börtön r ismét felnevetett és a falhoz támaszkodva figyelte er feszítéseit, közben jól szórakozva rajta. Claudia ismét legörnyedt, és foga közé vette a csajka peremét. Óvatosan megbillentette és néhány csepp az ajkai közé szivárgott. A gyönyörérzet olyan heves volt, hogy elködösödött a szeme. Kortyokban ivott, egészen addig, amíg a folyadék szintje a csajkában annyira lecsökkent, hogy nem tudott többé a szájába folyni. Az edény azonban még mindig több mint félig tele volt, szomjúsága pedig, úgy látszott, csak n tt attól, amit eddig meg tudott inni. A csajka peremét még mindig a fogai között tartva, óvatosan felemelte a fejét, és hátrafelé döntötte. Túl gyors volt. Fuldokolni kezdett, ahogy a víz a szájába folyt, a csajka pedig kicsúszott a foga közül, a víz kiömlött a mellére, utána a földre, a piszkos talaj gyorsan fel is szívta. A börtön r harsányan felrikoltott és Claudia érezte, hogy a reménytelen kétségbeesés könnyei elöntik a szemét. Csak annyi telt t le, hogy visszatartotta a torkát fojtogató zokogást. A börtön r szántszándékkal rálépett a fehér kukoricalepényre, beletaposva a piszokba, majd egy újabb felhorkanó nevetéssel felkapta az üres csajkát, és elhagyta a cellát. Claudia hallotta, hogy még mindig vihogott, ahogy újra bezárta a cella ajtaját. Az id múlását úgy tudta megállapítani, hogy a napfény a tet hasadék résein át milyen szögben sütött be. Az els nap végtelennek t nt. A bilincs kényelmetlensége ellenére rendszertelen megszakításokkal tudott valamit aludni, amikor ébren volt, azzal foglalta el magát, hogy túlélési esélyeit latolgassa. Vízre volt szüksége a legsürg sebben, err l nem tud lemondani. Az a kevés, amit reggel ivott, átsegíti ezen a napon, gondolta magában, de azt is tudta, hogy máris szenved a kiszáradástól. - Ki kell találnom annak a módját, hogyan lehet inni a csajkából - mondta magának, és a délután nagy részét azzal töltötte, hogy megbirkózzon ezzel a problémával. Amikor végre rájött a megoldásra, akkorát ugrott, hogy a fejét beverte a tet gerendákba. Nem is vett róla tudomást, hanem elkezdte vizsgálni a tet réseib l kilógó kusza elefántf csomókat. Kiválasztott egy f csomót és óvatosan a fogai közé vette, majd szétlazította és a földre ejtette. Ezután föltérdelt és hátrafelé kúszva sikerült megragadnia. A f csomó szerencsére száraz és törékeny volt, így könnyen szétmorzsolódott az ujjai között. Négy egyforma hosszúságú f szálat választott, mindegyik nagyjából húsz centi hosszú volt, testét kicsavarva a f szálakat bedugta a talaj laza földjébe. Megfordult, letérdelt és az els t a szájába vette. Megpróbált átfújni rajta, de a piszok és a bels rostok akadályozták a leveg útját. Félretette és a következ f szálhoz fordult. Amikor ezen átfújta a leveg t, egy kis piszokdugó fúvódott ki a f szál végéb l, amely így üreges és tiszta lett. Átesett a hátoldalára és ott ült a koszos padló közepén még mindig a szalmaszállal a szájában, és diadalmasan felnevetett. Diadalérzete jó kedvre derítette, és teljesítménye eloszlatta a reménytelenség mardosó érzését, ami már majdnem megbénította az életben maradáshoz szükséges akaratát.
Átkúszott a sarokba, és óvatosan elrejtette az értékes szalmaszálat, majd a teljes hátramaradó napon át azt tervezte, hogyan fogja a szalmaszálat a vízivásra használni. A napsugarak nem hatoltak be többé a cellába, és az este nehéz homálya épp leszállni készült, amikor meghallotta a börtön rt az ajtóban, összekuporodott a cella sarkában, amikor az rmester begörnyedt az ajtón, és gondatlanul lelökte a s r re f zött, nehéz kukoricakása darabot a koszba és mellé állította a fémcsajkát. Várakozóan támaszkodott az ajtófélfához, és arra várt, hogy Claudia négykézláb, mint egy állat rohanjon az ételért és az italért. Claudia azonban mozdulatlanul kuporgott a cella legtávolabbi sarkában, és megpróbált semmire nem reagálni, de torkának izmai önkéntelenül nyel reflexet produkáltak, és szomjúsága, mint pusztító vadállat rohanta meg bens jét. Miután néhány percig nem mozdult, az rmester ingerülten mondott valamit portugálul, és a csajkára mutatott. Claudia roppant önuralommal és mérhetetlen er feszítéssel er t vett magán, nehogy lenézzen a csajkára. A n ismét vállat vont és újra rálépett a kukoricamáiéra, jól beletaposta a koszba. Valami nevetésfélét hallatott és kiment a cellából, berántva maga mögött az ajtót, a csajka azonban továbbra is ott állt a küszöbnél. Claudia kényszerítette magát arra, hogy várjon addig, amíg biztos nem volt benne, hogy a börtön r valóban elment, és nem figyeli egy kémlel lyukon keresztül. Amikor megbizonyosodott arról, hogy nem figyelik, rült sietséggel abba a sarokba kúszott, ahol elrejtette a szalmaszálat és ajkai közé vette. Még mindig térden kúszva odament a tábori csajkához, és fölé hajolt. Kiszívta az els kortyot a szalmaszálon át, és az élvezett l behunyt szemmel engedte lecsörgedezni a torkán. Olyan volt, mintha mágikus bájitalt kortyolna, új er t érzett áramlani ereiben. Majdnem az egész csajkát kiitta, addig nyújtva az élvezetet, amíg majdnem teljesen sötét lett a cellában, de arra nem tudta elszánni magát, hogy a ragacsos kukoricamálé pacsmagot is megegye, amit a piszokba tapostak. A víz maradékát begy jtötte, foga közé véve a csajka fogóját, óvatosan átmozgatta a cella távolabbi sarkába, ahol beosztotta kis kortyokra az el tte álló hosszú órákra. Letelepedett éjszakára, majdnem vidámnak és egy kicsit könny nek érezte magát, mintha pezsg t ivott volna, nem pedig sima, forralatlan folyóvizet. - Mindent ki tudok bírni, amit csinálnak velem mondta magában suttogva. - Nem fognak megtörni. Nem engedem. Nem fogom engedni! De ez a hangulata nem tartott sokáig. Ahogy lassan teljesen sötét lett a cellában, rájött, hogy milyen szörny tévedést követett el azzal, hogy a kukoricalepényt otthagyta a földön. A múlt éjjel csak egy patkány volt nála és az is elmenekült, amikor ráordított. Ezen az éjszakán az étel illata s r bben vonzotta ket a tet hasadékain át. Féktelen képzeletének úgy t nt, a cella padlója sz rös testekt l hemzseg. Szaguk elárasztotta orrlyukait, hányingert kelt patkányillatot érzett, mintha egy enyvesfazékban szarvakat és patákat f znének ki. A sarokban lapult, a hideg rázta és borzongott. A patkányok hozzádörgöl ztek a lábához, majd átrohangáltak a lábán, vinnyogva és acsarkodva, hogy megszerezzék a kiömlött kásamorzsákat. Végül mégiscsak pánikba esett. Sikoltozva, a hisztéria határán, vadul rugdosta ket, az egyik közülük körbe csapdosott, és meg is harapta meztelen bokáját, az éles kis fogak olyanok voltak, mint éles borotvapengék. Újra sikoltozott és rugdosott, megpróbálta végleg el zni, de a patkány hajlott foga néhány borzalmas másodpercig a húsába vágott, végül mégis sikerült elrepítenie a sötétben. A patkány eltalálta a kincsként rzött vizét tartalmazó csajkát, hallotta, ahogy a fém a falhoz üt dik és a folyadék kiömlik a földre. Odakúszott a felborított edényhez és kétségbeesve zokogni kezdett.
A rémület és a sötét borzalom hosszú órái után a patkányok elfogyasztották a kukorica utolsó maradékát is, és elt ntek a tet n keresztül. Claudia térdre rogyott, mind fizikailag, mind érzelmileg teljesen kimerülve. - Kérlek istenem, engedd, hogy vége legyen. Ez így nem mehet tovább. Oldalára borult és ott feküdt a piszokban, reszketve és magában halkan zokogva végül belezuhant az öntudatlanság sötét kútjába. Arra ébredt, hogy valami húzgálja a haját és egy furcsa, csikorgó, rlésszer hangot hallott egész közel a füléhez. Mivel még mindig álomittas volt az alvástól, néhány hosszú másodpercig tartott, míg rájött, hogy mi is történik vele. Oldalára esve feküdt és az arca a piszkos padlóhoz nyomódott. Egy percig tovább feküdt, elviselve az éles apró rángatásokat a haján és az rl ropogtatás zaját a fülében, majd teljes er vel rátört a borzalom. Egy patkány rágcsálta a haját hajlott, éles kis metsz fogaival, hogy fészekanyagnak begy jtse. Olyan óriási volt benne az irtózat érzése, hogy teljesen megbénította. Képtelen volt megmozdulni. Egész teste megmerevedett, gyomra görcsbe rándult, láb- és kézujjai pedig az undortól szinte begörbültek. Hirtelen elmúlt a rémülete, félelme gy löletté változott. Egyetlen rugalmas mozdulattal talpra ugrott és üldözni kezdte az undorító él lényt. Könyörtelenül követte körbe-körbe a cellában, csak a hang után üldözve futó lábainak apró neszezését. Már nem vaktában rugdosott, hanem tudatosan célzott minden rúgással a hang irányába. A patkány kétszer is megpróbált biztonságba jutni, de Claudia mind a kétszer meghallotta, és teljes testsúlyát használva leseperte a falról és a földre lökte. A gyilkolás dühe olyan er s érzés volt benne, amit azel tt még soha nem tapasztalt. Minden érzékszerve felfokozottan m ködött, a hallása olyan élessé vált, hogy zsákmányának mozdulatát meg tudta jeleníteni maga el tt, fizikai reflexei pedig úgy felgyorsultak, hogy a rúgásai gyorsak és er teljesek voltak. Amikor egyik kemény rúgásával eltalálta a meleg, sz rös testet, s az fájdalmában és félelmében felvisított, ez csak tovább tüzelte. Újabb rúgással a cella ajtajához vágta, és rátaposott. Érezte, ahogy a kis csontok összeroppannak a sarka alatt, majd újra és újra rátaposott, az er feszítést l szinte zokogva addig folytatta, míg az állat teste teljesen lágy és kásás nem lett a talpa alatt. Amikor végül visszahátrált és leroskadt a sarokban, még mindig remegett, de már nem a rettegést l. - Soha nem öltem azel tt - gondolta, elcsodálkozva önmagán és természetének ezen a rejtett, kegyetlen ösztönén, amelyr l soha nem is gyanította, hogy létezik benne. Várta, hogy a lelkiismeret-furdalás és a csömör ismer s érzése elárassza, de ehelyett olyan er snek és elégedettnek érezte magát, mintha valamilyen sikeres er próbán ment volna keresztül, amely felvértezte t arra, hogy bármilyen várható veszélyt és nehézséget legy zzön. - Nem fogom feladni, nem, soha többé! - suttogta. Harcolni fogok és ölni is, ha kell. Túl fogom élni. Reggel, amikor a börtön rn a csajkáért jött, Claudia elszántan szembefordult vele, arcát alig néhány centire tartva a fekete n arcától, és a hangja kimért, de határozott volt. - Vigye ki ezt! - rámutatott a patkánytetemre a lábánál. A n habozott, de Claudia így szólt: - Csinálja, amit mondok, és most rögtön. - A börtön rn erre felszedte a szétroncsolt állatot a farka végénél fogva, fekete szemében némi tisztelettel nézett vissza Claudiára. Az üres csajkával és a döglött patkánnyal a kezében elhagyta a cellát. Amikor néhány perccel kés bb visszatért az újra megtöltött csajkával és a kukoricakásás tálkával, Claudia elnyomta szomjúságát és ragaszkodott a nyugodt tekintély új megtartásának fenntartásához, ezért rámutatott a piszkos vödörre. - Ezt ki kell önteni! - mondta, a n válaszul visszavágott valamit portugálul. - Majd én megcsinálom. - Claudia nem habozott, és addig nem engedte el a n pillantását, amíg az félrenézve meg nem törte szemeik kapcsolatát. Csak akkor fordított hátat és nyújtotta oda összebilincselt kezeit.
- Nyissa ki ezt! - mondta parancsolón. A börtön r pedig engedelmesen lekapcsolta derékszíjáról a kulcsot. Claudia majdnem felsikoltott, ahogy a bilincs lekerült a kezér l. A vér visszatért ujjaiba, Claudia melléhez tartotta mindkét kezét, és gyengéden masszírozni kezdte, az ajkába harapva, hogy ne árulja el fájdalmát és azt, mennyire megrémült a látványon, hogy a keze mennyire megdagadt és mennyire kisebesedett a csuklója. A börtön r megbökte a hátát és portugálul parancsot adott. Claudia felemelte a piszkos vödör fogóját és a n mellett elmenve, kissé súrolta a vederrel, míg felmászott a lépcs kön. A napfény, a meleg és a tiszta, száraz leveg áldásos kegynek t nt. Claudia gyorsan körülnézett a karósánccal bekerített börtönudvaron. Nyilván egy n i börtön volt, mivel néhány csüggedt, gyámoltalan n i alak ácsorgott a porban, a középen álló egyetlen ébenfa alatt. Rongyos ágyékköt ben voltak és meztelen fels testük olyan kínosan sovány, hogy a bordája mindnek kiállt a poros, sötét b r alatt, mellük, még a fiatalabb n ké is, olyan fonnyadt volt és olyan lazán fityegett, mint a spánielkutya füle. Claudia azon t n dött, mi lehetett a b nük, volt-e egyáltalán, vagy csak puszta létezésük sérti fogvatartóikat. Látta, hogy a saját bunkere csak egyike a tucatnyi sorban álló bunkernek. Nyilvánvaló, hogy ezeket a fontosabb és veszélyes foglyoknak tartják fenn. A börtönkaput két tömzsi fekete n rizte, a szokásos tigriscsíkos ruhába öltözve és AK géppisztolyt hordtak a hátukon. Kíváncsian bámulták Claudiát és élénken megvitatták maguk között. A kapuk mögött Claudia egy pillantást vethetett a Pungwe folyó széles zöld vizére és egy percig eljátszadozott egy olyan hóbortos gondolattal, hogy belemerül a vízbe, megmossa összetört testét, és kimossa piszkos ruháit, de a börtön r fájdalmasan belebökött a hátába és tovább noszogatta el re a bekerített latrinák felé a börtön hátsó részébe. Amikor odaértek, a börtön r kézjelekkel adta Claudia tudtára, hogy vödrét öntse bele a közös pöcegödörbe, majd elfordult és fecsegni kezdett egy másik börtön rrel, aki átballagott hozzájuk, AK-47-es fegyverét a hátán keresztbevetve. A latrina hátsó fala egyben a börtöntábor hátsó fala is volt. Mégsem ajánlott kiutat a menekülésre. A póznák olyan vastagok voltak, mint a lába és háncskötelekkel voltak biztonságosan egymáshoz rögzítve, a tetejük pedig több lábbal magasabban volt, mint ahová fel tudna érni. Felhagyott a menekülés gondolatának latolgatásával, miel tt még a gondolat teljesen formát ölthetett volna és kiöntötte a vödör tartalmát a mély pöcegödörbe. Tüstént legyek zümmög felh je emelkedett ki a mélyb l, és kezdett a feje körül cirkálni. Az undortól az orrát fintorgatva Claudia a kijárat felé indult, amikor egy halk füttyentés hirtelen megállította. Mély hangú, szomorú dallam volt, annyira diszkrét, hogy teljesen figyelmen kívül hagyta volna, ha nem hallotta volna azel tt olyan gyakran. Egyike volt azoknak a titkos jelzéseknek, amelyet Sean és teherautó-sof rjei használtak. Sean egyszer elmondta neki, hogy ez a bou-bou szarka vagy gébicsnek nevezett madár hívó kiáltása és inkább korábbi asszociációi, mintsem a hangereje révén egészen felvillanyozta a lányt. Gyorsan a latrina eltakart bejárata felé nézett, de biztos volt a terep. Hallotta a börtön rn és kollégájának hangját, amint még mindig fecsegtek odakinn, az ajkát csücsörítve megpróbálta halkan, de kevéssé meggy z en utánozni a füttyjelet. Azonnal megismétl dött a válasz, pontosan a latrina hátsó fala mögül, és Claudia reményei magasra törtek. Letette a vödröt, és a póznafalhoz futott, szemét az egyik szélesebb hasadékra szorítva. Majdnem felsikoltott, amikor egy másik szem nézett vissza rá, egészen közelr l, és egy hang, amelyre oly jól emlékezett, azt suttogta - Jambo, memsahib. - Matatu - leveg után kapkodott. - Buta kis szarházi! - Matatu felvonultatta neki üdvözlésül azt a három angol szót, amit összesen tudott, és a lánynak fékeznie kellett magát, hogy ne törjön ki bel le a megkönnyebbülés, és reménykedés vidám kacagása, az üdvözlés képtelenségét hallva.
- Ó, Matatu, úgy szeretlek - tört ki bel le, abban a pillanatban egy összehajtogatott papírdarabot löktek be el tte a résen át. Amint ujjai rákulcsolódtak a fecnire, Matatu szeme már el is t nt a nyílásból, mintha horgászzsinóron rántották volna vissza. - Matatu - suttogta elkeseredve, de hiába, már elment. Túl hangosan beszélt, hallotta, ahogy a börtön r fennhangon szólítja, és hallotta a lépéseit is a bejáratnál. Claudia megpördült, és ugyanazzal a mozdulattal rágörnyedt a b zl gödörre. A börtön r körülnézett, a náddal borított bejárat-palánkot fürkészte, de Claudia dühösen ráförmedt: - Menjen ki, nem látja, hogy el vagyok foglalva valamivel! A n akaratlanul is elkapta a fejét. Claudia remegett az izgalomtól, ahogy kibontotta a cédulát és felismerte a kézírást, ugyanakkor rémület öntötte el arra a gondolatra, hogy elvehetik t le, miel tt még elolvashatná. Gyorsan újra összehajtotta és mélyen becsúsztatta a nadrágja hátsó zsebébe, ahonnan majd el tudja venni még hátrakötött, megbilincselt kézzel is. Most már türelmetlenül igyekezett volna visszajutni cellája magányába. A börtön rn lelökdöste a lépcs kön, de már nem olyan rosszindulattal, mint annak el tte. Claudia visszatette a piszkos vödröt a sarokba, és amikor a börtön r a csuklójára mutatott, engedelmesen kinyújtotta a kezét. A fém érintése lehorzsolt és sebes b rén most még kellemetlenebbnek t nt, mint azel tt. Karján, vállán az izmok és inak tiltakozásul csomóba rándultak. Mihelyst Claudiát újra megbilincselték, úgy látszott, a börtön r újra visszanyeri a tekintélyével járó nyers modort. A kukoricatálka tartalmát kiborította a földre, és felemelte a lábát, hogy bakancsával a koszba tapossa. Claudia rárontott. - Ne merje!-- sziszegett, arcát közel tolva a n arcához, és olyan gonoszul meredt a szemébe, hogy az önkéntelenül hátrah költ. - Menjen ki! - mondta neki - Allez! Vamoose! - a börtön rn erre morogva kihátrált a cellából, ellenállásának nem valami meggy z bizonyítékául, jól becsapta maga mögött az ajtót. Claudiát meglepte saját bátorsága. Neki támaszkodott az ajtónak, remegve az er feszítést l, amibe ez az er próba került neki. Csak ekkor döbbent rá, hogy milyen kockázatot vállalt, kegyetlenül megverhették volna, vagy ezzel együtt megfoszthatták volna értékes vízkészletét l. Sean levele adta neki ezt az er t és dacos harciasságot, hogy a börtön rrel szembeszálljon. Az ajtóhoz támaszkodva hátranyúlt a zsebébe, és megérintette az összehajtogatott cédulát, pusztán azért, hogy megnyugtassa magát, jó helyen van. Még nem olvassa el. Halogatni akarta az élvezetet, hogy minél tovább tartson. Helyette el kereste szívószálát a rejtekhelyér l. Miután ivott a fémcsajkából, megette a kukoricamálét, óvatosan felszedve fogával a piszokból, megpróbálta lerázni róla a port és a piszkot, ami a ragadós kásadarabokra tapadt. El volt szánva, hogy egy morzsát se hagy meg bel le, nemcsak azért, mert éhes volt, hanem mert tudta, hogy minden erejére szüksége lesz az elkövetkez napokban, de azért is, mert megtanulta, hogy az ételmorzsák vonzzák a patkányokat. Csak amikor már evett és ivott, akkor engedte meg magának a luxusgyönyört, hogy elolvassa Sean sorait. Kivette zsebéb l és óvatosan kisimította a papírt megdagadt ujjai között. Azután leguggolt és rátette arra a napfénysugárra, ami a cella egy sarkába bet zött, végül megfordult és fölé térdelt. Lassan olvasta, a száját úgy mozgatta közben, mint egy fél-analfabéta, minden egyes szót, amit a férfi leírt, újra megformált a szájával, mintha nyelvével ízlelgetné a szavakat. - Légy er s, nem tart már soká, és ne felejtsd el, hogy szeretlek. Bármi történik is, szeretlek.
Szeme könnyben úszott, ahogy az utolsó szavakat elolvasta, majd visszaült és halkan suttogta magában. - Er s leszek, ígérem, hogy er s leszek, érted, és én is szeretlek, nagyon, egész lényemmel szeretlek! - Lehet, hogy úgy harcolnak, mint a n k mondta Alphonso rmester -, ahogy átvizsgálta a zsákmányolt zimbabwei katonai felszerelés kupacait -, de legalábbis úgy öltöznek, mint a harcosok. Az egyenruházatot Britannia szállította; segélykötelezettsége részeként Mugabénak, miután Ian Smith fehér rendszere kapitulált. Az egyenruhák a legfinomabb min ség anyagokból készültek, így Alphonso és emberei fürgén lehányták magukról régi, kifakult és foltozott, tigriscsíkos öltözéküket. Különösen megörültek a csillogó, fekete b r, magas szárú ejt erny s bakancsoknak, amelyekkel most saját rongyos futócip ik és szutykos tornacip ik összevissza válogatott kollekcióját kicserélték. Mihelyst ebbe a zsákmányolt cicomába kiöltöztek, és felsorakoztak a döngölt föld felvonulási területen, Sean és Job odamentek beosztottjaikhoz, hogy ellen rizzék és utasítással lássák el ket, hogyan kell az egyenruha minden egyes darabját viselni. A szállásmester beosztású ex-szabó mögöttük ment, és a méret és szabás nagyobb eltéréseit azonnal kijavította. - Nem kell tökéletesnek lenniük - mondta Sean. Nem parádéra mennek, éppen elég, ha csak annyira lesznek elfogadhatók, hogy elmenjenek, ha véletlenül rájuk pillant valaki. Nincs vesztegetni való id nk arra, hogy a ruhák csinosságával tör djünk. Miután a katonákat teljesen ellátták felszereléssel, Sean és Job a nap hátralev részében és majdnem egész éjjel a Grand Reef-i bázissal kapcsolatos tervük részletein dolgoztak. El ször is leültek egy asztal mellé, egymással szemben, a f hadiszállás híradós szobájában, és a fejüket törve felidézték maguk el tt a bázis alaprajzának minden részletét, amit az emlékezetükb l el tudtak kotorni. Napszálltakor elégedetten látták, hogy a lehet legakkurátusabb kép áll össze, amit csak remélhettek. Mindamellett, Sean tapasztalatból tudta, hogy igen nehéz - egy kétdimenziós tervrajzból - írástudatlannak a fizikai realitást megjeleníteni, és diszkrét kérdez sködésük felfedte, hogy új alárendeltjeinek majd mindegyike, noha harcedzett katona, sem írni, sem olvasni nem tud. Az éjszaka fennmaradó részében ezért azon dolgoztak, hogy felépítsék a bázis méretarányos modelljét, kiterítve azt a felvonulási terep döngölt felületére. Lámpafénynél dolgoztak. Jobnak elég jó m vészi érzéke volt, így a baobabfa lágy, balsaszer fájából farigcsálta ki a modellépületekét és a folyó homokpadjairól szedett különböz szín , vízmosta kavicsokat használt arra, hogy ábrázolja a felszállópályát és a bázis útjait, meg a küls védelmi vonalakat. A következ reggel a rajtaütésre kiszemelt részleget felvonultatták, megszemlélte ket Job kapitány és Alphonso rmester, majd leültették ket a modell köré. A modell óriási sikernek bizonyult, élénk kérdez sködést váltott ki bel lük. El ször Sean írta le a rajtaütés menetét úgy, hogy gyufásdobozokat mozgatott el re a kavicsutakon, hogy képviseljék az Unimog autók oszlopát, illusztrálva a megtéveszt diverziós támadást a küls véd vonalakon, a megrakott teherautók visszavonulását és a találkozót az umtali úton. Mihelyst befejezte, átadta mutatópálcáját Alphonso rmesternek. - Rendben van, rmester, most maga is magyarázza el nekünk újra. A figyel katonák gy r je élvezettel javította Alphonso esetenkénti tévedéseit és kihagyásait. Amikor befejezte, átadta a mutatópálcát rangid s tizedesének, hogy az is ismételje el az el adást. Öt ismétlés után már mindannyian pontosan emlékezetükbe vésték a rajtaütés menetét, és ez még China tábornokra is mély benyomást tett. - Már csak az marad hátra, hogy meglássuk, ugyanolyan jól meg is tudják csinálni, mint ahogy el tudják magyarázni - mondta Seannak. - Csak adja ide a teherautókat - ígérte Sean.
- Alphonso rmester azzal az egységgel harcolt, amelyik eredetileg a járm veket zsákmányolta. Tudja, hogy hol vannak elrejtve. Mellékesen, a gárda rnagy, akinek az egyenruháját használni fogja, ugyanabban az akcióban esett el. - Milyen rég volt az? - kérdezte Sean. - Körülbelül két hónappal ezel tt. - Hát ez szép! Gyönyör ! Ez a legszebb az egészben! - mondta Sean epésen. - Ez azt jelenti, hogy azok a teherautók azóta végig a bozótban hevernek? Mib l gondolja, hogy még mindig ott vannak, vagy hogy még egyáltalán m köd képesek? - Ezredes - China hidegen elmosolyodott, olyan arckifejezéssel, amit Sean lassan kezdett megismerni, és amit annyira gy lölt -, Miss Monterro érdekében inkább imádkoznia kellene azért, hogy használhatók legyenek. - A mosoly elt nt. - Most, hogy a katonák felveszik élelmiszeradagjaikat és l szerellátmányukat, ön és én még egy zárómegbeszélést folytatunk. Jöjjön velem, ezredes! Mihelyst a parancsnoki bunker híradós szobájában voltak, China mogorván Seanhoz fordult - Az éjszaka során egy rádióüzenetet kaptam a Grand Reef-i bázison lev ügynökömt l, aki csak nagyon sürg s, rendkívüli esetben ad le, különben túl nagy a kockázat. Ez most rendkívüli helyzet. A Stinger-rendszeren a kiképzés befejez dött. Parancsot kaptak, hogy a rakétákat szállítsák el Grand Reefr l attól függ en, hogy mikor áll rendelkezésre szállítórepül gép az elkövetkez hetvenkét órában. Sean halkan füttyentett. - Hetvenkét óra - ez esetben nem tudjuk megcsinálni. - Ezredes, csak annyit mondhatok, hogy jobban tenné, ha végrehajtaná az akciót, mert ha nem csinálja meg, önök már semmi további értékkel nem bírnak számomra, és akkor talán újra elkezdek majd gondolkodni a régi szép id kr l. - Jelent ségteljesen megérintette sérült fülét. Sean csendesen bámult rá, míg China újra nem kezdte. - Mindamellett, nem minden hír rossz, ezredes. Az ügynököm találkozni fog önökkel Umtaliban, és teljes tájékoztatást ad azokról az épületekr l, ahol a Stingereket tartják, arról a helyiségr l, amelyet el adóteremként használnak, és a kiképzési kézikönyvekr l. Elkíséri majd önöket a bázisra. Az rök a kapuknál jól ismerik. Segíteni fog önöknek a bejutásban és abban is, hogy megtalálják a kiképz központot. - Ez nem semmi! - dörmögött Sean. - Hol találkozunk vele? - Van egy éjszakai night-club Umtaliban. A neve Stardust - Csillagpor -, és a stricik meg a kurvák gyülekez helye. Minden este ott lesz, nyolctól éjfélig. Alphonso ismeri a klubot. Odaviszi majd önt. - Hogyan fogom felismerni az ügynökét? - Egy olyan pólóinget hord majd, aminek a mellén keresztben a Superman, a képregényekb l ismert f h s arcképe lesz - mondta China. Sean behunyta a szemét, mintha fájdalmai lennének, ahogy China folytatta. - A férfi neve Cuthbert. Sean megrázta a fejét, és azt morogta: - Nem hiszem, hogy ez velem történik. „Superman és Cuthbert." - Ismét megrázta a fejét, mintha azt akarná, hogy kitisztuljon. - És mi van a teherszállítókkal való randevúval a St. Mary's missziónál? - Az el van intézve - nyugtatta meg China. A szállítók holnap este lépik át a határt, mihelyst besötétedik és elrejt znek a hegyi barlangokban a misszió fölött, úgy várják az ön érkezését. Sean bólintott és változtatott a beszélgetés fonalán. - Ha most elindulunk, mennyi id be telik, amíg elérjük azt a helyet, ahol az Unimog autók el vannak rejtve? - Az amerikai angol nyelvben a katonáskodást elszabotálókra ragasztják ezt a férfinevet. - Holnap, még dél el tt odaérnek.
- Van még valami, amit meg kell beszélnünk? - kérdezte Sean, és amikor China megrázta a fejét, felállt, AKM rohamfegyverét vállára akasztotta, szabad kezével pedig megemelte a kis vászonzsákot, amely a halott gárda rnagy egyenruháját és személyes felszerelését tartalmazta. - Akkor a következ találkozásig, China tábornok. - Amíg újra nem találkozunk, gondosan vigyázok majd Miss Monterróra. Semmit l ne tartson, ezredes. A menetoszlop emberei jól meg voltak terhelve. Minden katona kétnapi élelmet és ivóvizet cipelt a l szerek mellett, az RPD géppuskához extra hevedereket, gránátokat és rakétákat az RPG-7 rakétavet khöz. Noha a nagy teher alatt nem tudtak futni, Alphonso rmester az élen pattogó ütemet diktált. Még az alkony beállta el tt áthaladtak a Renamo védelmi vonalakon, és behatoltak az úgynevezett „megsemmisít zónába". Ez egy olyan körzet volt, ahol korlátozás nélkül tüzelhettek, s ahol megvolt a lehet sége annak, hogy Frelimo- rjáratokkal találkoznak, így Sean elrendelte, hogy változtassák meg az eddigi alakzatot. Szétnyitották a menetoszlopot úgy, hogy tízméteres távolság legyen a f er k libasorban haladó katonái között, s a szárnyakon, az oszlop élén és a végén el -, utó-, illetve oldalvédet helyezett el a meglepetésszer támadás ellen. Keményen meneteltek egész éjszaka. Kétóránként tíz perc szünetet tartottak, és hajnalra majdnem negyven mérföldet tettek meg. A hajnali pihen alatt Sean el re ment a menet élére, és letelepedett Alphonso és Job között. - Mennyire vannak még ide a teherautók? - kérdezte Sean. - Jól haladtunk - válaszolt Alphonso, és el re mutatott. - A teherautók ott vannak, abban a völgyben. Egy másik hegyes-dombos, erd s terepszakasz els lejt jén voltak, az el ttük fekv terep szaggatott és nehezen járható volt. Sean értékelte, hogy China tábornok a Serra da Gorongosának ezt a térségét választotta védelmi célra. A vadonban nem voltak utak, és egy támadó seregnek természetes akadályok és meger sített pontok végtelen sorozatával találkozva kellett az útját kiharcolnia. Az a völgy, amelyet Alphonso mutatott, néhány mérföldnyi távolságban feküdt el ttük, és e mögött a táj a vad környezetb l egy széles, enyhe síksággá változott. Lenn, a sötét erd ség vonala meg-megszakadt és halványabb szín füves szakaszok foltjai tarkították. Alphonso a látóhatárra mutatott. - Azon túl van a vasútvonal és a tengerpartra vezet út is. Ismét meg akart szólalni, amikor Sean megfogta a karját, hogy elhallgattassa és a fejét felemelve figyelni kezdett. Néhány másodperccel kés bb egy hang vált ki a hajnali szél lágy suttogásából az alattuk lev erd fel l, majd e hang rotorok keményen visító hangjává er södött fel. - Ott! -Job látása fenomenális volt, így azonnal észrevette a közeled foltokat a hegyek és erd k sötét hátterében is. - Hind helikopterek - állapította meg Sean. Alphonso pedig figyelmeztet en kiáltott: Fedezékbe! Az oszlop gyorsan szétszóródott, a katonák fedezékbe húzódtak, onnan figyelték, ahogy a gépágyús helikopterek közelednek, emelkednek, majd lesüllyednek, ahogyan alacsonyan elszállnak a dombok fölött, észak felé, harci alakzatban közeledve a Renamo-vonalakhoz. Sean egy, a Renamo raktárából felvételezett orosz gyártmányú távcsövön át figyelte a Hindeket. Ez volt az els alkalma arra, hogy kényelmesen tanulmányozhatott egy Hindet. Négy gép közeledett, és Sean feltételezte, hogy az összesen tizenkét gépb l álló helikopteres repül század három repül raja négy-négy gépb l áll, s most egy ilyen repül raj hajt végre támadást. - Úristen, hogy ezek milyen ormótlanok - mormogta.
Lehetetlennek látszott, hogy ilyen nehéz és otromba légijárm valaha is képes leküzdeni a nehézségi er t. A hajtóm vek a helikopter tetején lev légcsavar alatt voltak elhelyezve, és ezek alakították ki azt a púpot, amely a szarvastehén púpszer hátára emlékeztetett, s amir l a gép „a púpos" csúfnevet kapta. A turbómotorok légnyílása a pilótafülke véd tet je fölött helyezkedett el. A gép hasa úgy lelógott, mint egy hasas tehéné. Az orrát deformálta a felfüggesztett lövésztorony, amelyben a Gatling típusú gépágyú volt elhelyezve a zömök szárnyakon és a duzzadt törzsön, rakétarendszerek, irányító berendezések és radarantennák voltak felfüggesztve, rendetlen összevisszaságban. A hajtóm vek hátsó kivezetésénél a gép idomtalan vonalait tovább zavarta egy újabb, oda nem tartozó szerkezet, amelyet - úgy t nt - egy elkésett gondolat következményeként utólag biggyesztettek hozzá. A kivezet nyílás hangtompító szekrénye - Sean visszaemlékezett arra a szakcikkre, amit err l olvasott valamelyik repül s folyóiratban, amelyre el fizetett. Ezek a szerkezetek álcázták a két iker turbómotor kivezet nyílásából származó gázokat és így védelmet nyújtottak az ellenséges rakéták infravörös h érzékel ivel szemben. A cikk szerz je magasztalta hatékonyságukat, noha ezek majdnem sebezhetetlenné tették a gépeket a h érzékel kkel szemben, az odabiggyesztett eszközök súlya, kombinálva a titanium páncélzattal, er sen csökkentette a Hindek sebességét és hatósugarát. Sean most azt kívánta, bárcsak nagyobb figyelemmel olvasta volna a cikket, mert nem tudta emlékezetébe idézni a sebességre és a hatótávolságra vonatkozó adatokat, amelyeket a szerz idézett. A gépágyúkkal felszerelt helikopterek t lük keletre, mintegy mérföldnyire repültek el, állandóan észak felé tartva. - China tábornok otthon most sem tudja megúszni a reggeli bemutatót, pechje van, megzavarják a reggelijét - jegyezte meg Job, ahogy a fedezékb l felállt, hogy újra csatlakozzon az oszlophoz és tovább folytassák a menetelést. Noha egész éjjel meneteltek, az ütem nem csökkent, és még Seanra is mély benyomást tett Alphonso századának kondíciója és kiképzési foka. Majdnem olyan jók, mint a mi felderít ink voltak döntötte el a kérdést, és csak úgy magának grimaszolt egyet - persze olyan jó senki más nem lehet! Sean többször is hátramaradt, ellen rizni, hogy a katonák, akik leghátul mennek, folytatjáke a nyomeltüntetést. Mostanra fennállt a reális veszélye, hogy egy Frelimo-jár r rájuk talál. Alig néhány száz méterrel volt az oszlop vége mögött, és éppen letérdelt, hogy behatóan tanulmányozza a talajt, amikor hirtelen megérezte, hogy nincs egyedül, figyelik. Sean abban a pillanatban el revet dött, a puskát lecsúsztatta a válláról, ahogy kétszer gyorsan átfordult, fedezéket keresve az ösvény melletti fatuskó mellé huppant, és megdermedt, ujja az elsüt billenty n, tekintete átfésülte a bozótot, ahol valami mozgásfélét észlelt. Közelebb volt, mint gondolta. Egy f csomóból t le jobbra huncut vihogás hallatszott, Sean felemelte a fejét, és dühösen suttogta: - Már megmondtam neked, hogy ne lopakodj utánam. Matatu feje kibukkant a f b l és boldogan vigyorgott. - Öregszik, Bwana. Ellophattam volna a zokniját és a bakancsát anélkül, hogy észrevette volna. - Én meg jól kilyuggathattam volna a te kis barna seggedet. Megtaláltad az úrn t? A memsahibot? Matatu bólintott és a mosolya lehervadt. Hol van? - Félnapi járásra a folyó fels szakaszán, sok más n vel együtt egy dutyiban. - Jól van? Matatu tétovázott, hogy megmondja-e az igazat, vagy inkább valami olyasmit mondjon, ami tetszene Seannak. Aztán csak felsóhajtott, és megrázta a fejét.
- Egy föld alatti odúban tartják, és a kezén meg a lábán sebhelyek nyomai vannak. Arra kényszerítik, hogy a szaros vödrökkel dolgozzon. Hirtelen abbahagyta, mivel meglátta Sean arckifejezését, és sietve így folytatta: - De nevetett, amikor engem meglátott. - Odaadtad neki a papírt? Ndio. Elrejtette a ruhájában. - Senki sem látott meg? A választ Matatu méltóságán alulinak tartotta, így Sean elmosolyodott. - Tudom, hogy senki nem látja Matatut, hacsak Matatu nem akarja, hogy lássák. - Sean abbahagyta és mindketten felfelé néztek. Gyengén, messzir l a turbómotorok és a rotorok már-már szinte ismer s fütyölése hallatszott. - A Hindek, visszafelé jönnek, miután ripityára verték a Renamo-vonalakat - morogta Sean. A gépeket nem lehetett látni az erd fáinak sátrától, de a hang lassan elvonult dél felé. A korlátozott hatótávolságukkal nem lehet túl messzire a bázisuk - gondolta Sean és elgondolkozva nézett Matatura. - Matatu! Ezeket az indekiket, meg tudnád találni a helyet, ahonnan jönnek, és azt, hogy hová mennek innen? Matatu tekintete egy pillanatig kétséget árult el, majd elvigyorodott és újra hencegve handabandázni kezdett. - Matatu mindent követni tud, legyen az ember, állat, vagy indeki, bárhová is megy dicsekedett magabiztosan. - Akkor menj - parancsolta Sean.-- Keresd meg a helyet. Teherautók lesznek ott és sok fehér ember. Jól rzik majd. Ne engedd, hogy elkapjanak. Matatu sért döttnek látszott a puszta feltételezés miatt, és Sean kedveskedve megveregette a vállát. - Amikor megtalálod a helyet, gyere vissza China tábornok táborába, a Pungwe folyónál. Ott találkozunk. Olyan vak bizalommal, minden kérdés nélkül, mint egy vadászkutya, amelyet egy földre esett lel tt fácán felkutatására küldenek ki, Matatu talpra ugrott és felt rte ágyékköt jét. - Míg újra nem találkozunk, járj békével, Bwana, jó uram! - Járj békével, Matatu! - szólt utána halkan Sean, ahogy a kis emberke elporoszkált déli irányban. Sean figyelte, amíg el nem t nt a szeme el l, majd futni kezdett, hogy utolérje Alphonso menetoszlopát. Egy föld alatti odúban tartják és sebhelyek vannak a kezén meg a lábán, Matatu szavai visszhangzottak a fejében, képzeletét, dühét és eltökéltségét tüzelve. - Tarts ki, szerelmem, bírd kijövök érted... rövidesen ... ígérte félig a lánynak, félig önmagának. Áthaladtak egy másik sziklás dombhát vonalán a jesszécserjék lombjának takarását használva arra, hogy mozgásukat elleplezzék a horizonton, s a lejt n, a jó fedezékb l Alphonso lemutatott a lent fekv völgybe: - Így hoztuk be a teherautókat - magyarázta. Sean látta, hogy a száraz folyóágy volt az egyetlen lehetséges út a gépkocsik számára ezen a rossz terepen. Még így is eléggé vesz dséges feladat lehetett a sziklás vízmosások kanyarainak és azoknak az akadályoknak a leküzdése, amelyek megtörték az egyenletes homokos folyóágyat, amíg a szurdok mélyéig eljuthattak. - Hol rejtettétek el a teherautókat? - kérdezte Sean, anélkül, hogy leengedte volna a távcsövét. Alphonso elégedetten kuncogott. - Hacsak a Frelimo nem okosabb, mint amilyennek én hiszem, azonnal megmutatom magának - mondta. A hegygerinc mentén rszemeket hagytak hátra, akiknek az volt a feladatuk, hogy jelezzék esetleges ellenséges jár r közeledését, majd az oszlop maradékát Alphonso bevezette a szurdokba. Minél lejjebb ereszkedtek, annál meredekebbé váltak az oldalfalak, míg végül mindkét oldalon igazi sziklafallá váltak, s k arra kényszerültek, hogy egy keskeny, vad
csapáson haladjanak át, hogy elérjék a folyómedret. Fullasztóan meleg volt a keskeny szurdokban, semmilyen szell nem ért le ide, a szikla beszívta a nap melegét és visszasugározta rájuk. - A teherautók?-- kérdezte Sean türelmetlenül. Alphonso a szemben lev sziklaszirtekre mutatott. - Ott vannak - mondta, és Sean, aki éppen azon volt, hogy mérgesen rámorduljon, rájött, hogy a szurdokot a szél és a víz hosszú esztend k folyamán kivájta, barlangokat képezve. - Barlangban? - kérdezte, míg Alphonso átvezette t a bokáig ér folyami homokon a szirt elüls oldalához. A barlangbejáratok némelyike bele volt vájva a vörös sziklába, más vágatokat eltorlaszoltak az áradás omladékai. Ezek egyikét Alphonso megjelölte és parancsot adott embereinek. A katonák lerakták fegyvereiket és elkezdték az omladék eltakarítását a barlang bejáratából. Egy órán belül eléggé kitágították a bejáratot ahhoz, hogy Alphonso és Sean kézzel-lábbal átmásszon rajta, és bejusson a barlangba. A homályos szürkület mélyén Sean kivette az els teherautó körvonalait. Szeme végül is hozzászokott a gyenge megvilágításhoz, s ahogy el bbre ment, látta, hogy az els mögött ott áll a többi járm is. - Hogy az ördögbe hoztátok be ide ezeket? - kérdezte hitetlenkedve. - Toltuk és emeltük ket - magyarázta Alphonso. - A fenébe is, remélem, hogy újra ki is tudjuk majd hozni ket - dünnyögte Sean, és felmászott a legközelebb álló kocsi felhágójára. Vastag, vörös porréteg borította. Felrántotta az ajtót a vezet ülés fel li oldalon, s a portól nagyot tüsszentett, de megkönnyebbülve látta, hogy a kocsikulcs még mindig benne van az indítószerkezetben. Odanyúlt és elfordította a kulcsot. Semmi nem történt. Az indítólámpa sem gyulladt ki, sötét maradt az egész m szerfal és a m ködést jelz nyilak sem villogtak. - Kikapcsoltam az akut - mondta Alphonso és Sean ismét felmordult. - Okos fickó, de hogy a fenébe tudtad ezt megcsinálni? - A háború el tt autóbuszsof r voltam Vila de Manicában - magyarázta Alphonso. Fura volt elképzelni, hogy valaha is ilyen hétköznapi foglalkozása volt. - Rendben van - mondta Sean. - Akkor tudsz majd segíteni nekem ezt beindítani. Van itt valahol egy szerszámos doboz? Mindegyik teherautó két tartalékkerékkel, kézi pumpával, szerszámos dobozzal, vízhatlan ponyvával és hosszú távra elegend üzemanyagtartállyal volt felszerelve. Mihelyst Sean újra visszakapcsolta az els teherautó akkumulátorát, kiderült, hogy eléggé fel volt töltve ahhoz, hogy a pislogó, vörös fény megjelenjen az indítólámpán a m szerfalon és hogy az üzemanyagtartályt jelz nyíl „félig tele" jelzést adjon ki, de ahhoz nem volt elég, hogy a motort beindítsa. - Keressétek meg a kurblit! A vezet fülkében, az utasülés mögé volt betéve az indítókar. Két jól megtermett shangán olyan lendülettel forgatta, hogy a motor l tt egyet, hebeg s zajokat hallatott, majd egyenletesen búgni kezdett. Vastag, kék szín kipufogógáz töltötte be a barlangot, és Sean levette a lábát a gázpedálról. Két kerék lapos volt, ezeket kézzel kellett felpumpálni. Mialatt ez folyt, a katonák eltakarították az utolsó sziklatömböket és fatuskókat is a barlang bejáratából és a négykerék-meghajtású járm vel Sean hátramenetbe kapcsolva kifarolt a barlangból, és a kocsi ugrálva és zötyköl dve megindult a hepehupás talajon. Amikor a teherautó elakadt a folyópart nagy kövein és a kerekek támaszték nélkül pörögtek, húsz ember bedobta magát, teljes súlyukkal és egyesített er vel áter ltették a járm vet a holtponton. Az Unimog nagy robajjal keresztülevickélt a partszegélyen és beleilleszkedett a folyómederbe. Sean kivezette és leparkolt vele a szemben lév sziklák alatt. Tovább járatta a
motort, hogy a kimerült akku feltölt djék, majd visszamásztak a barlangba, hogy most a második teherautót vegyék kezelésbe. A lelapult kerekeken és a kimerül ben lev akkumulátoron kívül egyik kocsin sem találtak komolyabb hibát. Egyiket a másik után életre keltették, majd kézi er vel a folyómederbe mozgatták ket. Már kés délután volt, mire mind a három teherautót felsorakoztatták a fehér folyóhomokon. - Most öltözzenek át a katonák - adta ki a parancsot Sean. - A másik ruhájukat hagyják itt a barlangban. Viccel dve és nevetgélve vetették le a Renamo egységek tigriscsíkos ruháját, és magukra öltötték a zimbabwei hadsereg brit mintájú tábori öltözékét. Mialatt ezzel foglalatoskodtak, Sean újra a kocsikhoz ment. Megtalálta a katonai forgalmi engedélyeket egy m anyag tasakban, minden egyes Unimog teherautó keszty tartójában. - Remélem, soha nem kell majd felmutatnunk a forgalmi engedélyeket - dörmögte Jobnak. - Valószín leg szerepelnek már az ellopott vagy elpusztult járm vek listáján. Levette az üzemanyagtartályok kupakját és a gyakorlatban is ellen rizte az egyes tartályok tartalmát. - Elég ahhoz, hogy eljussunk Grand Reefbe és vissza, a St. Mary's misszióhoz - becsülte fel a látottakat. - De nem sok marad. Elrendelte, hogy tisztítsák meg a vezet fülkék szélvéd jét, és oldalablakait, de a kocsi testhez ne nyúljanak, hagyják úgy, ahogy van, a rászáradt sárral, porosán. Úgy néztek így ki, mint a dzsungel mélyér l, valamilyen harci feladatról visszatér rjárat, és ami még ennél is fontosabb, ez a maszat elfedte a katonai jelzéseket és a rendszámokat. Mihelyst a katonák átöltöztek álruhájukba és elrejtették Renamo-egyenruhájukat, Sean és Job gondosan megvizsgáltak és ellen riztek minden egyes katonát, felszerelésével együtt, miel tt megengedték volna nekik, hogy felszálljanak az Unimogokba. Majdnem öt óra volt, mire készen álltak az indulásra. Mind Jobnak, mind Alphonsonak nehézjárm -vezet i jogosítványa volt, és az egyik Renamo katona, aki a Ferdinand da Costa névvel büszkélkedhetett, azt állította, hogy van vezetési gyakorlata. Sean mellé ült az utasülésre, hogy majd ellen rizze a teljesítményét. Job vezette az els teherautót, Alphonso a középs t, és Sean meg a tanulóvezet haladt az oszlop végén. Attól eltekintve, hogy kissé nehézkesen nyomkodta a gázpedált, Ferdinand da Costa rátermett sof rnek bizonyult, de Sean a nehéz helyeken átvette t le a kormánykereket. Egymás mögött, vonalban haladtak, átverekedték magukat a mély homokon, Job Unimogjának keréknyomait követve a folyó medrében már egy fél mérföldet megtettek, amikor az els akadállyal találkoztak. Mind a negyven katona egyesített erejére volt szükség ahhoz, hogy kiemeljék és átvonszolják a teherautókat a folyómeder els sziklás vízmosásain, és még így is majd három méter hosszú mopánfa rudakat kellett vágniuk és emel rúdként használniuk, hogy a kerekeket a nagyobb görgetegköveken átemeljék. Az er s teherautó-motorok felb gtek a teljes fordulatoknál, kék dízelfüst hömpölyg it ki a kipufogókból, Sean Jobhoz fordulva megjegyezte: - Nyílt meghívás minden Frelimo-egységnek, húsz mérföldön belül, hogy k is vegyenek részt a partin. - Majd ellen rizte az id t a karóráján. - Elmaradunk az ütemtervt l. Megpróbáltak némi id t megtakarítani a folyómeder könnyebb szakaszain, de a naplemente és a beálló sötétség mozdulatlanságra késztette ket, majdnem húsz kilométerrel a f keletnyugati úttól, a tenger és az Umtali határátkel -pont között. Az est beállta az utazást még nehezebbé tett. Sean nem merte használni a teherautók fényszóróit, így sötétben kellett haladniuk, amit csak a csillagok fénye és az utolsó negyedében álló hold világa enyhített valamelyest.
Már elmúlt éjfél, amikor végre el tudták hagyni a folyóágyat, felkapaszkodva a part egy alacsony szakaszán. Négy ember ment a vezet teherautó el tt, hogy átvezesse a sörényes hangyász által ásott lyukakon és más rejtett akadályokon. Egyenesen dél felé indultak el, és két órán belül keresztezték azt a növényzettel ben tt és használaton kívüli ösvényt, amelyr l korábban Alphonso már beszélt Seannak. Sean megálljt rendelt el, kiterítették a tábori térképet a vezet teherautó motorházán és a zseblámpák fényénél behatóan tanulmányozták. - Itt vagyunk - jelentette Alphonso. - Ez az ösvény egy régi azbesztbányához vezet, amelyet a portugálok 1963-ban hagytak itt, amikor megindult a Frelimo-háború. - Itt fogunk pihenni - határozta el Sean -, hozzátok le a teherautókat az útról és takarjátok be ket faágakkal. Számítanunk kell arra, hogy a Hindek holnap valamikor átrepülnek felettünk. Semmiféle t zrakás a f zéshez, a dohányzás tilos. Aznap délután négy órakor felébresztették azokat is, akik még aludtak, és hideg étkezést kaptak. Sean elrendelte az utazás folytatását, így leszedték az álcázást a teherautókról. Az egész rohamcsapat kocsira ült, kivéve azt a négy embert, aki az élen haladó teherautó el tt gyalogolt, gondosan vizsgálgatva a növényzettel s r n ben tt régi keréknyomokat a Frelimo gépkocsi-elhárító földi aknák után kutatva; bajonettel beleszúrtak minden gyanús göröngybe vagy lyukba, miel tt az oszlopot továbbengedték volna. A nap éppen lemen ben volt, amikor végre megpillantották a f utat, makadám borított felülete keresztülkígyózott a nyílt erd n és körültekeregte a szétszórt dombokat. Sean leállította az oszlopot, jóval az útba való becsatlakozás el tt, hogy az útról ne lehessen látni ket és el rement Jobbal, a parancsnokságot Alphonsóra ruházta át. Egy, a terepet uraló domb tetejér l megfigyelés alatt tartották az utat, amíg teljesen besötétedett. Ez alatt az id alatt két rjárat haladt el el ttük, mindkett kelet felé tartott, mindegyik három vagy négy viharvert és poros Unimog teherautóból állt, zimbabwei harci öltözetben lev fegyveres katonákkal volt tele, és a vezet fülke fölé egy RPD könny géppuska volt szerelve. Az egyes kocsik között szigorúan megtartották a százméteres követési távolságot, határozott id közökben robogtak el, s ahogy a távcsövön keresztül figyelte ket, Sean megjegyezte: - Nos, legalább mi is úgy nézünk ki, mint az igaziak. - Kivéve a maga sápadt arcát - mutatott rá Job. - Születési hiba - menteget zött Sean. - De el is dugom, míg nincs rá szükség. Lemásztak a dombtet r l, és visszagyalogoltak az elrejtett teherautókhoz az ösvényen át. - Innen kezdve már csak magadra hagyatkozhatsz - mondta Sean Fernandónak, a sof rnek. Próbálj mindenesetre emlékezni arra, hogy célszer benyomni a kuplungot, miel tt átkapcsolsz els sebességbe, ezt nagy segítségnek találod majd. Az elhunyt gárda rnagy egyenruhájába öltözve, Sean bemászott a vezet fülke hátsó részébe, Job ülése mögé. A hely alig volt elég ahhoz, hogy elférjen, el kellett fordítania a vállát a csíp jét l eltér szögben és teljesen laposan kellett ülnie a fémpadlóra. Elég kényelmetlen volt már indulásnál, de Sean tudta, hogy néhány órán belül egyenesen kínszenvedéssé válik. Mégis, így legalább nem lehetett t látni, és mégis kommunikálni tudott Jobbal, pusztán azáltal, hogy felemelte a hangját. Fényszórók nélkül tette meg az oszlop a f útvonalhoz való becsatlakozáshoz vezet utolsó mérföldet. Az el reküldött felderít k fütyülve azt jelezték, hogy tiszta az út, és így felgyorsították a járm veket, el reszáguldottak és ráfordultak a kövezett útra, nyugat felé véve az irányt, a határ irányába. Amint már biztonságban voltak a f úton, bekapcsolták a fényszórókat és a sebességet óránkénti ötven kilométerre csökkentették, és az egyes kocsik közötti távolságot az el írások
szerinti százméteres követési távolsághoz igazították. Egy megfigyel számára olyanok voltak, mint akármilyen más zimbabwei gépesített rjárat. - Eddig rendben volnánk - szólt vissza Job az ülése mögé, ahol Sean lapult. - Hány óra van? - Hét perccel múlt nyolc. - Remek, pontosan tíz után érjük majd el a határátkel helyet, amikor az rök már arra kezdenek gondolni, hogy mindjárt lelépnek a szolgálatból. De a száz kilométeres távolság a határig sokkal hosszabbnak t nt. A vezet fülke fémpadlója barázdált volt, és a csíkok benyomódtak Sean ülepébe, s az elhanyagolt közúton lev minden egyes kátyút a gerincén át egészen a koponyájában érzett. - Húzódjon a ponyva alá! Határállomás el ttünk! - szólt végre hátra Job. - Nem megy az olyan kurva gyorsan - biztosította Sean, ahogy a teherautó lelassított és a felettük lev lámpák elárasztották fényükkel a vezet fülkét. Sean a ponyvát a fejére húzta, és amennyire csak tudott, lelapult az ülés háta mögött. Érezte, ahogy a teherautó fékez, és lassan gördül a teljes megállásig. Job kikapcsolta a motort és kinyitotta a vezet fülke ajtaját. - Kívánjon szerencsét nekem - morogta, ahogy lelépett a fülkéb l. Egyikük sem tudta pontosan, hogy mi várható. A határátlépési formaságokat bizonyára enyhíteniuk kellett valamelyest, hogy alkalmazkodjanak a vasútvonalat rz csapatok rendszeres id közönkénti váltásához. Job ennek megfelel en volt öltözve, és valódi katonai zsoldkönyvvel meg személyazonossági igazolvánnyal is rendelkezett. A teherautó forgalmi papírjai szintén valódiak voltak, és mégis, bármilyen el re nem látott apró kis részlet vagy egy éber határ r veszélyeztethette a dolgot. Ha bármi rosszra fordulna, Job egyetlen hosszú füttyjelet ad le a sípján, és akkor tüzeléssel törnek utat maguknak. Minden puskát és rakétavet t élesre töltöttek, és az RPD gépfegyverekhez a fülkékben kezel t állítottak. Ahogy a hosszú percek teltek, Sean idegei egyre feszültebbé váltak. Minden percben ezt várta, hogy felsüvít Job sípja, megkezd dik az ordítozás és a gépfegyverropogás. Végre lépések csikorgása hallatszott a durva kavicson, Job és egy idegen hang közeledett a teherautóhoz. A vezet fülke mindkét ajtaja kinyílt, Sean megpróbált lehet leg még jobban összehúzódni, ahogy a teherautó gyengén megbillent a súly alatt, miután nem egy ember, hanem ketten másztak be a fülkébe. - Hol akarja, hogy letegyem? - kérdezte Job csak úgy odavet leg shona nyelven, és egy hang, amelyet Sean eddig még soha nem hallott, így válaszolt: - A város szélén. Majd szólok, hogy hol. Sean a fejét lopva néhány centivel elfordította és a két ülés közötti résen megpillantotta a vámtisztvisel kék sávolyszövés vászon egyenruháját. Rémülettel döbbent rá, hogy Job egy szolgálaton kívüli vámfelügyel t vett fel, és szállít Umtaliba. A teherautó el regördült, a felügyel leengedte az oldalablakot és kikiáltott a sorompónál álló röknek. - Rendben van, nyissák fel! - és ahogyan a kocsi felgyorsulva el regördült, Sean egy pillantást vethetett az ablakon keresztül a felemelt sorompóra. El kellett takarnia a száját, nehogy kitörjön bel le a hangos megkönnyebbült és diadalmas nevetés. Az Unimog hátsó részében, úgy látszik, a katonákra is átragadt a féktelenségnek ugyanaz a vakmer szelleme. Énekeltek, ahogy az oszlop letekeredett a dombon Umtali városa felé. Job mellékesen megtárgyalta a vámfelügyel vel a Stardust night-club érdemeit és azt is, hogy mibe kerül rövid id re az együttlét valamelyik bárbeli lánykával. - Mondja meg Bodónak, a Stardust bármixerének, hogy a barátom – tanácsolta Jobnak a felügyel , amikor a város küls szélén letette. - Speciális árat számít majd magának és megmondja azt is, melyik lánynak van trippere és melyik tiszta.
Ahogy továbbmentek, Sean végül is ki tudott kászálódni az ülés mögül, és jóles érzéssel roskadt bele az utasülésbe. - Milyen francos trükk volt ez? - méltatlankodott. - Az istenfáját, már majdnem sérvet kaptam miattad. - Van-e jobb módja annak, hogy az ember VIP elbánásban részesüljön - kuncogott Job -, mint hogy a vámhivatal f nöke a haverja? Látnia kellett volna, ahogy az rök tisztelegtek a határnál! - Hol van ez az éjszakai lokál? - Nincs messze, tizenegy el tt ott leszünk. Csendben mentek tovább néhány percig, mialatt Sean elpróbálta magában a következ parancsot, amit ki kell majd adnia. Várt, amíg Job a teherautót egy homályosan megvilágított, félrees utcába vezette és leállította a motort. A visszapillantó tükörben figyelte, hogy a két másik Unimog autó is leáll mögéjük, leállítják a motort és eloltják a fényszórókat. - Újra itthon - nevetgélt Job -, semmi sem fogható ehhez. - Újra itthon - értett vele egyet Sean. - És itthon is fogsz maradni. Hosszú csend következett, majd Job odafordult Seanhoz és elgondolkozva nézett rá. - Ezt hogy érted? - Ez az út vége számunkra, Job. Te nem jössz Grand Reefbe, nem fogsz Stingereket rabolni és csempészni, és az is hétszentség, hogy te nem jössz vissza velem Mozambikba! - Szóval kirúgsz? - kérdezte Job. - Így van, haver. Nincs többé szükségem rád. Sean a zimbabwei dollárokból el vett egy kis csomót, egy részét annak a költ pénznek, amivel China tábornok ellátta, és odanyújtotta Jobnak. Szabadulj meg ett l az egyenruhától, mihelyst csak tudsz. Ha ebben elfognak, agyonl nek. Szállj fel a legközelebbi vonatra, menj vissza Hararéba és keresd fel Reemát az irodában. Nála van kábé négyezer dollár még neked járó pénz, fizetés és jutalom. Az elég lesz, hogy átvészeld, amíg Monterro, a F nök birtokkezel sége kifizeti a nekünk járó pénzt. Az ügyvédeim ezt el fogják intézni. Jogod van a felére... Job azonban nem vett tudomást a felajánlott pénzr l. - Emlékszel arra a napra a 31-es számú dombon? - kérdezte csendesen. - Szarni rá, Job, ne hozd el azt az érzelg s szamárságot. - Visszajöttél értem - mondta Job. - Csak azért, mert néha tiszta hülye vagyok, egészen meghülyülök. - Én is-- mosolygott Job -, néha én is tiszta hülye vagyok. - Figyelj ide, Job, ez már többé nem a te „shaurid". Nincs benne semmi a számodra. Lépj ki bel le. Menj vissza a faludba, vegyél magadnak a F nök dollárjaiból még néhány csinos, fiatal feleséget. Ülj ki a napra, és igyál néhány kupa sört. - Jól adtad el , Sean. De sajnos nem sikerült. Visszajövök veled. - Határozott parancsot adok rá. - Nem vagyok hajlandó engedelmeskedni, így hívd össze a hadbíróságot. Sean nevetett és megrázta a fejét. - Nézd, az én n m, így oké, ha kockáztatom érte az életemet. - Majdnem húsz éve pesztrállak, és most sem fogom abbahagyni a dolgot - mondta Job, és kinyitotta a vezet fülke ajtaját. - Gyerünk és találjuk meg Cuthbertet a Superman pólójában. Sean a sapkáját és a zubbonyát az ülésen hagyta, egy híres ezred csapatjelzése nem lenne helyénvaló egy olcsó éjszakai lokálban. A Stardust a sikátor végén volt - egy átalakított bútorgyárban, az istállószer épület minden ablakát elsötétítették. Már száz lépésr l hallhatták a zenét, az új hullámú afrikai jazz hipnotikusan ismétl d ritmusát. N k rajzottak a bejárat körül. A fölülr l rájuk hulló megvilágításban ruhájuk olyan színes volt, mint a lepkeszárnyak. Hajviseletük bodorított afro-fazonú volt, vagy a raszt-afrikaiak bonyolult, gyöngyszemes, rémes hajfonatába volt fésülve, az arcukat vörös és bíborszín
rúzsokkal halotti maszkokká pingálták, színjátszó zöld szemhéjukkal úgy néztek ki, mint az iguana gyíkok. Ott hemzsegtek Sean és Job körül, macskaként dörgöl zve hozzájuk. - Hé fiúk, vigyetek be! - kérték ket esdekelve. - Adj nekem öt dollárt, hogy bemehessek, darling, és táncolok veled, meg lesz dzsig-dzsiges huncutság is, ember. Minden lesz. - Gyerünk, whitey, fehér kép fiú! - egy gyereklány lágy, éretlen testtel, csillogó, olcsó nejlonruhában, fekete Madonna-arccal és vén, fáradt, unott szemekkel ragadta meg Sean karját. - Vigyél be magaddal, és olyat adok neked, amiben még soha nem volt részed. Lenyúlt Sean testének elejére, a kezét begörbítette, hogy megsimogassa. Sean azonban megfogta a csuklóját és visszafogta. - Mi az, ami neked van, és amiben nekem még soha nem volt részem, drágaságom. Csak nem AIDS? Utat törtek maguknak a suhogó nejlonszoknyákon keresztül és az olcsó parfümfelh kön át, és a bejáratnál befizették az öt dollárjukat. A portás belép jegy helyett le nem mosható festékkel pecsétet nyomott a csuklójukra és átbújtak a fekete függönyön. A zene kábító, megdöbbent , er szakos támadás volt, a világítás forogva fel-felvillanó lámpákból és ibolyántúli fénysugarakból tev dött össze. A táncparkett egyetlen primitív organizmussá átalakított embertömegt l lüktetett, mint valami óriási am ba. - Hol van a bár? - ordított Sean Job fülébe. - Én sem vagyok itt ismer s. - Job megragadta a karját, míg átverg dtek a fények, a hangok és az összevissza pörg testek mindent elárasztó tengerén. Körülöttük az arcok szinte a vallásos elragadtatás állapotában csillogtak, a szemgolyók ragyogó fehéren forogtak az ultraibolya-lámpák sugaraiban, izzadtság fénylett a magasba emelt karokon és kis patakokban csörgedezett a koromfekete arcokon. Elérték a bárt. - Ne kockáztasd meg a whiskyt - üvöltötte Job. És hogy a sört el tted nyissák ki, ahhoz ragaszkodj. Közvetlenül a sörösdobozokból ittak, beszorítva a bár egyik sarkába, miközben az emberiség óceánja keményen egymáshoz préselte ket. Volt néhány fehér arc is, mind férfi, turisták, békehadtestbeliek és katonai tanácsadók, de a törzsközönség zöme fekete katona volt, még egyenruhában, így Sean és Job jól beleolvadtak a környezetbe. - Hol vagy, Cuthbert, a Superman-pólóban? Sean félrelökte az egyik túlságosan állhatatos bárlánykát és átkukucskált a táncolok feje fölött. - Soha nem fogjuk itt megtalálni. - Kérdezzük meg az egyik barmant - ajánlotta Job. - Jó gondolat. - Sean átnyúlt a bárpulton, megragadta a bárpincér ingét, hogy felkeltse figyelmét, majd egy ötdolláros bankjegyet dugott a fels zsebébe, és beleordította a kérdést a fülébe. A bárpincér elvigyorodott és visszaordított: - Várjon meg itt. Mindjárt megtalálom. Tíz perccel kés bb látták, amint Cuthbert utat tör magának feléjük a bárhoz. Vézna kis emberke volt és a Superman-pólóing legalább két számmal volt nagyobb rajta. - Hé, Cuthbert, mondta már magának valaki, hogy úgy néz ki, mint Sammy Davis Junior? üdvözölte Sean. - Mindig mondják ember, mindig. - Cuthbertnek úgy látszott, tetszett a dolog. Sean nyilván eltalálta hiúságának kedvenc témáját. - A nagybácsikája üdvözletét küldi, nem mehetnénk el valamerre beszélgetni? - javasolta Sean, ahogy kezet fogtak. - A beszélgetésre ez a hely a legjobb - válaszolt Cuthbert. - Senki más nem hall semmit abból, amit mond. Kérjen nekem egy sört, nem tudok száraz torokkal beszélni. Cuthbert egy slukkra lehúzta a fele sörét, majd az er feszítést l egészen kifulladva azt kérdezte:
- Múlt éjjel kellett volna itt lenniük. Hol voltak, ember? - Akadályoztatva voltunk. - Itt kellett volna lenniük a múlt éjjel. Könny lett volna minden, ember. Ma éjjel, nos, ma éjjel már más a helyzet. - Mi változott? - kérdezte Sean, és melle elszorult a rémülett l. - Minden megváltozott - mondta Cuthbert. A Hercules 17 órakor megérkezett. Azért jött, hogy elszállítsa az árut. - Már elment? - kérdezte Sean gondterhelten. - Nem tudom biztosan. Még mindig ott volt, amikor nyolckor eljöttem a bázisról. Ott volt a hármas számú hangár el tt. Talán még mindig ott van, talán már rég elment. Ki tudja? - Nagyon köszönöm - mondta Sean. - Ez óriási segítség számunkra. - De ez még nem minden, ember! - Cuthbert kétségkívül élvezte, hogy rosszabbnál rosszabb híreket adhat át. - Vágd a pofánkba, Cuthbert. Egy hosszú korttyal befejezte a sörét, és felemelte az üres dobozt. Sean egy másikat rendelt neki. Cuthbert várta, hogy kihozzák, mesteri módon elnyújtva a várakozási id t. - Az Ötödik Brigád két teljes ejt erny s kommandója jött le Hararéb l a Herculesben. Ezek igazi hidegvér fickók, ezek az Ötödik Brigád-béli kandúrok - mondta Cuthbert élvezettel. Ezek igazi pacákok, nem akármilyen szarok. - Cuthbert, maga túl sok „Miami b nei" m sort néz a tévében - olvasta a fejére Sean, de valójában aggódott. Az Ötödik Brigád a zimbabwei hadsereg elitegysége volt, katonáit északkoreai kiképz tisztjeik könyörtelen öldökl gépekké változtatták. Két teljes ejt erny s kommandó, mindegyikben száz katonával, hozzáadva a Harmadik Brigád csapatainak állandó hely rségéhez, ez majdnem ezer els rend , tapasztalt, veterán harcost jelent a bázison. - A nagybácsija azt mondja, hogy maga bevisz minket, Cuthbert. Átpasszíroz minket a kapukon. - Semmiképp, ember! - Cuthbert élénken tiltakozott. - Úgy nem, hogy azok az Ötödik Brigád-béli kandúrok ott vannak. - A nagybácsija alaposan meg fog haragudni magára, Cuthbert. maga is egy hidegvér macska, ember, China nagybácsi kétségkívül az. - Sean utánozta Cuthbert mísz zsargonját. Cuthbert aggódni látszott. - Ember, elintéztem a bejutásukat - magyarázta kapkodva. - Nem lesz semmi probléma a bemenetellel. Az rök várják magukat. Rám nincs szükségük, ember. Nincs semmi értelme annak, hogy kompromittáljam magam, semmi értelme. - Itt vannak a belépési engedélyek? - Igen. Hát persze. A jelszó is megvan. Nem lesz semmi probléma. - Gyerünk - Sean megfogta Job karját és az ajtó felé kormányozta. - Az a Herkules bármikor felszállhat. Cuthbert közöttük rohant a sikátoron át, odáig, ahol a három Unimog teherautó parkolt. - Itt az engedély - átnyújtotta a m anyag bevonatú kártyát Seannak, keresztirányban egy skarlátvörös felirat volt rányomva: „Különleges Els bbség Biztosítandó" A jelszó egy szám, „Ötvenhét" és a maguk válasza: „Samora Machel". Majd felmutatják az engedélyt és aláírják a könyvet. Olyan egyszer , mint egy pofon. Ember! Úgy jut be, mint Flynn. - Majd megmondom a nagybácsijának, hogy nem tudta rászánni magát arra, hogy velünk jöjjön. - Hé, abbahagyná végre? Semmi értelme annak, ha baszogat, ember. Többet használhatok a nagybácsimnak élve és egészségesen, mint döglötten. - Cuthbert, maga csak vesztegeti az idejét a híradósoknál, magának a tévében lenne a helye Sean kezet rázott vele és figyelte, ahogy visszasiet a Stardust Klubba.
N k raja keringett mindhárom járm háta mögött, vihogva és viccel dve a katonákkal, akik kihajoltak a teherautó lebocsátható hátsó zárólapján. Az egyik lány felmászott a kocsira, miközben mohó kezek emelték egyre feljebb, miniszoknyája felcsúszott hosszú, vékony, fekete lábain. - Távolítsa el rmester ezeket a ringyókat - förmedt nyersen Job Alphonsóra. A n k erre gyorsan szétszóródtak a kocsi mögött, három vagy négy pedig siet sen lekászálódott az Unimogokról, sz kre szabott ruházatuk állapotát a ziláltság különböz fokozatai jellemezték. Sean és Job felmásztak a teherautó vezet fülkéjébe, ahogy elhajtottak, Sean begombolta a zubbonyát és a sapkáját kackiás szögben az egyik szemére húzta. - Mit fogunk most csinálni? - kérdezte Job. - A hármas számú hangár Grand Reefben jól látható a f útról. Felfelé hajtunk az országúton. Ha a Hercules még mindig ott van, bemegyünk. Ha már nincs ott, akkor visszamegyünk azon az úton, amelyiken jöttünk. - És mi a helyzet az Ötödik Brigáddal? - Ugyan, csak egy rakás régi „bennszülött" katona - mondta Sean. - Azel tt sem féltél t lük, mi változott? - Csak azért kérdem, hogy teljen az id - vigyorgott rá Job oldalvást. - Nem akarsz róluk Alphonsónak szólni? - Amir l Alphonso nem tud, az nem zavarja mondta Sean. - Menjünk csak tovább. A három teherautóból álló oszlop határozottan haladt keresztül Umtali alvó városán. Az utcák elhagyatottak voltak ugyan, de Job kínos aggályossággal betartotta a közlekedési lámpajelzéseket, majd kiértek a nyílt országútra. - Tizenkét perccel múlt tizenegy. - Sean ellen rizte a karóráját, majd a reflektorok fényében elolvasta az útjelz táblát. - Grand Reef katonai bázis, tizenöt kilométer. Érezte gyomorizmaiban az ismert feszültséget, gyorsabban kapkodta a leveg t, tudatosan lelassította és szabályozta légzését. Mindig ilyen érzése támadt egy-egy színrelépés el tt. - Na, itt van - mondta Job halkan az országúton, ahogy egy emelked re jutottak. A repül tér teljesen ki volt világítva, az irányítótorony lámpái narancsszínben ragyogtak, mögöttük fel-felvillantak a kifutó- és gurulópályák kék és zöld szín kipontozott vonalban elhelyezett lámpái. A reflektorok er s fehér fényében, még majdnem két mérföld távolságból is gigantikusnak látszott a Hercules. Több mint tíz méter magas függ leges vezérsíkja ott tornyosult a hármas számú hangár teteje fölött. Sean rögtön azonosította: a gép a Királyi Angol Légier Lockheed gyártmányú, eredetileg Hercules CMK-3 típusú számítógépeinek Marshall-típusú nyújtott változata. A RAF - a királyi légier kör alakú felségjelzése volt ráfestve a hatalmas ezüst gép törzsre és a magas, függ leges vezérsíkra. - Állj félre! - parancsolta Sean. Job felvillantotta hátsó jelz lámpáit, és áthajtott az út szélére. Eloltotta a járm reflektorait, és az ket követ Unimogok egymás után ugyanezt tették. A beállt csendben Sean nyugodtan így szólt. - Szóval a Hercules még mindig itt van. Akkor bemegyünk. - Tegyük azt! - mondta Job egyetért én. Sean leugrott a kocsi kabinjából és odafutott a második teherautóhoz, épp akkor, amikor Alphonso lemászott az útszélre. - rmester! Tudja, mi a dolga. Negyvenöt percet adok magának ahhoz, hogy elfoglalja állásait. Utána pontosan tízperces elterel tüzet akarok, mindennel, amije csak van. - Az eredeti terv húszperces elterel akciót írt el . - Ez megváltozott - mondta Sean. - Sokkal er sebb ellenállásra számítunk, mint amilyet el ször lehetségesnek tartottunk. Tíz perc, utána azonnal elt nni. Egyenesen menjen
visszafelé a St. Mary's misszióhoz, a randevú az umtali átjárónál elmarad. Szóval, csapjon le rájuk keményen, majd t njön el. Értette? - Jeahbo, igenis. - Induljon - mondta Sean és Alphonso felugrott a fülkébe. A nyitott ablakon át tisztelgett Seannak és vidáman rávigyorgott. - Kéz- és lábtörést - mondta Sean halkan és az Unimog kigördült, majd elindult az országúton a ragyogóan kivilágított bázis felé. Sean figyelte a reflektorokat, ahogy az autó elkanyarodott a f útvonalról arra a másodrend útra, amely megkerülte a repül tér küls kerítését, majd elvesztette ket a szeme el l a fák között. Sean beállította az id t a Rolexjén a beállítható korongon, majd visszagyalogolt, hogy csatlakozzon Jobhoz a vezet teherautóban. Hátrad lt az utasülésben, hátracsapta a sapkáját a fején és távcsövét a nyitott ablakon át a hatalmas repül gépre élesre állította. A gép ott guggolt az aszfaltozott futópályán és teljes fényárban úszott. A farok-rakodórámpa a törzs hátsó végén le volt engedve, mint egy felvonóhíd. Be tudott nézni a rakodótér üregébe. Négy vagy öt emberi alak mozgott ide-oda a rakodótér belsejében, és még ketten dolgoztak a rakodórámpa lábánál. Ahogy figyelte ket, egy emel villás targonca gördült ki a hármas számú hangár nyitott kapuján. Villás emel i hosszú ládákkal voltak megrakva. Négy faládát emeltek fel egyszerre, egyik a másik tetején volt. A ládák fehér nyersfából készültek, és nyomtatott fekete bet k és számok voltak sablonnal rájuk festve, amelyeket nem tudott kisilabizálni. Nem is volt erre szüksége, a rekeszek formája és mérete nyilvánvaló volt. - Most rakodják be a Stingereket - mondta Sean, és Job kiegyenesedett a vezet ülésen. Az emel villás targonca megfordult a Hercules fara körül, majd felkúszott a rámpán és elt nt a rakodótérben. Percekkel kés bb újra megjelent, legördült a rámpáról és visszahajtott a hangárba. Sean az órájára pillantott, mindössze öt perc telt el azóta, hogy Alphonso elindult, hogy az elterel támadást megkezdje. - Gyerünk! - mormogta Sean, és megrázta a Rolexjét a csuklóján, mintha csak fel akarná gyorsítani a benne lev mechanizmust. Még kétszer figyelhették meg a megrakodott emel villás targoncát, ahogyan megtette az utat a hangártól a Hercules hasába, majd üresen vissza a hangárba. Ezután oldalra fordult és leparkolt a hangár távolabbi végére. A sof r világító narancsszín overallban lemászott az ülésb l és visszaballagott a másik két rakodómunkáshoz a rámpa végéhez a gép farkánál. - Befejez dött a berakodás - suttogta ismét Sean, és újra ellen rizte az óráját. - Még hét perc. Job kigombolta pisztolytáskáját, kivette bel le a Tokarev 7,62-es pisztolyt, kiszedte a tölténytárat és ellen rizte a töltényeket, majd a tölténytárat visszatolta a helyére a pisztoly markolatába, a pisztolyt pedig visszatette a pisztolytáskába. A távcsövön át Sean látta, hogy azok az emberek, akik a rakodótérben dolgoztak, csoportosan lejönnek a rámpán. Hárman közülük fehérek voltak, ketten repül s overallban, a harmadik szabványos, brit tábori öltözetben. Két pilóta és a Királyi Angol Tüzérség egyik kiképz tisztje - vélekedett Sean. - Indíts! - mondta hirtelen, és Job indított. - Meg kellene próbálnunk azokat a fényszórókat kiütni - mormogta Sean -, nem tudjuk a teherautókat teljes megvilágításban megpakolni, pláne, hogy az ötödik Brigád a nyakunkba liheg. Megint az óráját nézte, megbillentve a számlapot, hogy elkapja a m szertábla fényét. - Oké, Job. Megyünk! - mondta és az Unimog el relendült. Sean a hátsó tükörben figyelte, ahogy a Ferdinánd által vezetett második teherautó besorolt mögéjük.
Ahogy a repül tér f kifutópályájával párhuzamosan elhajtottak, Seant ezer emlék rohanta meg. Minden pontosan ugyanolyannak látszott, mint tíz évvel ezel tt. Egyetlen új hangár vagy épület sem készült azóta. Megtalálta régi irodájának ablakait a f adminisztrációs épülettömbben az ellen rz torony mögött, és ahogy Job lelassította a teherautót és ráfordult arra a rövid bevezet útra, amely az országútról a bázis kapujához vezetett, Sean majdnem azt várta, hogy egyszer csak megpillantja a Ballantyne Felderít k csapatjelzését a Rhodesiái Könny Gyalogság és a Rhodesiái Afrikai Lövészek jelvényei között a kapu fölötti boltíven. Job megállította a teherautót a dróthálós kaput megvilágító lámpák alatt, két r lépett egyszerre kétoldalról a teherautó mindkét oldalablaka mellé. AK géppisztolyukat a kezükben tartva, mer en Jobra és Seanra bámultak. Job leengedte az oldalablakot és jelszót váltott az rparancsnokkal, majd átadta neki a m anyag bevonatú belépési engedélyt. A katona elvette, bevitte az rházba és bevezette adatait a naplóba, majd két embere kinyitotta a bejárati kaput és átengedte a konvojt. Sean mellékesen viszonozta az rök tisztelgését, ahogy elhaladtak mellettük, és halkan azt mondta Jobnak: - Pont ahogy Cuthbert mondta, olyan egyszer , mint egy pofon. Most hajts egyenesen el re az adminisztrációs blokk felé, de fordulj a torony mögé, ahogy eléred. Job lassan vezetett, betartva a bázison el írt tizenöt mérföldes, közel 25 kilométeres sebességkorlátozást, közben Sean kigombolta pisztolytáskáját és kivette a fegyvert. Kihúzta a tölténytárat, majd kivett bel le két töltényt a tenyerébe, és fordított sorrendben újra visszatöltötte ket. - Miért csinálod ezt mindig? - kérdezte Job. - Csak babonából - mondta Sean, látva, hogy Job figyeli. - És használ? - akarta tudni Job. - Nos, még élek vagy nem?-- vigyorgott kissé feszülten Sean. Visszahúzta a zavart, egy töltényt a töltény rbe engedett, rátolta a biztonsági zárat és a fegyvert visszacsúsztatta a tölténytáskába. - Állj be a hármas számú hangár mögé - mondta Jobnak, és a teherautót az alacsony betoncsíkon át a fentr l világító reflektorok teljes fényében átlendítette a hangár háta mögötti sötétebb területre, ahol már nem láthatták öltét az irányítótoronyból és az igazgatási blokkból. Ahogy a teherautó megállt, Sean leugrott róla, és gyorsan körülnézett. A második Unimog teherautó is beállt az els mögé, és felfegyverzett katonák, tábori öltözetben, rajzoltak el mindkett b l a teherautók hátsó zárólapján keresztül. Három gyors hosszú lépéssel Sean elérte a hangár bordázott, fémfalába épített hátsó ajtót. Nem volt bezárva, így belépett rajta. Job azonnal követte. A hangár teljesen üres volt, kivéve egyetlen könny repül gépet, amely a távoli sarokban parkolt. A fél futballpálya méret , kopár betonpadlót régi olajfoltok szennyezték, és magasan felettük a tet acélgerendái tornyosultak. Az egész ragyogóan ki volt világítva. A villás emel targonca sof rje és a rakodómunkások a fényvisszaver narancsszín overallban éppen félúton lehettek a hangár közepén, csoportosan egyenesen Sean felé tartottak, beszélgettek és cigarettáztak, fittyet hányva a hangár falán függ , a dohányzási tilalmat vörös bet kkel jelz óriási tábláknak. Zavartan megtorpantak, amikor látták, hogy Sean a fegyveres katonákkal a háta mögött belépett az ajtón. - Biztosítsd ket! - parancsolta Sean. Ahogy Job nyugodtan bekerítette ket, Sean a hátuk mögé nézett. A hangár szemközti fala mentén egy sor fülke volt elhelyezve, az oldalfaluk festett karton és üvegablak. Egy kivilágított ablakon át Sean az egyik kék RAF overallos pilóta fejét és vállát pillantotta meg. Háttal állt Seannak és er sen gesztikulált, de nem lehetett látni, kihez beszélt. A rakodómunkások addigra már kezüket, lábukat szétvetve feküdtek a betonpadlón, mindegyikük fölött egy-egy katona állt, és egy-egy AKM fegyvert szorítottak a nyakszirtjükhöz. Az egészet gyorsan és csöndben hajtották végre.
Pisztollyal a kezében, Sean az öltöz ajtajához futott és felrántotta. Két férfi - az egyik pilóta, a másik a királyi tüzérség századosa - üldögélt két rozzant karosszékben elnyúlva egy fal alatt, amelyet régi pin-up girlök képeivel ragasztottak tele. Sean szerint a képek még a bozótháború idejéb l maradhattak ott a falon. A rangid s pilóta egy iratokkal telezsúfolt íróasztalnál ült a kivilágított ablak el tt. Mindhárman teljesen elképedve bámultak Seanra. - Ez egy kommandó-rajtaütés - mondta nekik Sean nyugodtan. - Maradjanak ott, ahol vannak! A padlón, a királyi tüzérség kapitányának lábánál egy négyszögletes fekete zsák állt, er s zárakkal ellátva, a királyi tüzérség jelvénye volt a zsák oldalán feltüntetve. A tüzér véd én rátette kezét a zsákra, így Sean azonnal tudta, hogy mit tartalmaz a futárzsák. A tüzértiszt húszas éveinek közepén járhatott, jó felépítés fickó volt és értelmesnek látszott. A mellén függ névkártyán ez állt: „Carlyle". Kék szeme volt, és s r , homokszín sz ke haja. A rangid s pilóta egy repül shadnagy volt, de középkorú és túlsúlyos. Repül mérnöke kopaszodó és meghatározhatatlan külsej , a szemében pedig valódi félelem tükröz dött, ahogy a Sean kezében tartott pisztolyra meredt. Sean kettejük részér l semmilyen problémától nem tartott, és teljes figyelmét a tüzérre fordította. Ösztönösen megérezte, hogy a f ember. Vállai szélesek voltak, mint egy bokszolóé és agresszívan fel is húzta azokat ültében, s közben fenyeget en nézett Seanra. Elég fiatal volt ahhoz, hogy meggondolatlanságra vetemedjék. Sean elkapta a pillantását, mereven szembenézett vele és figyelmeztette: - Felejtsd el, Carlyle. A h sök kimentek a divatból. - Maga dél-afrikai - Carlyle visszautasítóan mordult rá, ahogy felismerte a kiejtését. - Kinek az oldalán áll? - A saját oldalamon - mondta neki Sean. - Szigorúan önalkalmazásban. - Lepillantott a fekete zsákra, és Carlyle néhány centivel közelebb húzta magához a zsákot. - Carlyle kapitány, maga durva kötelességmulasztást követett el - mondta neki Sean h vösen, és a tüzértiszt a vádra a hivatásos katona szinte méltatlankodásával válaszolt: - Hogy érti ezt? - röket kellett volna állítania, mialatt a rakétákat berakodták. Egyszer en megengedték, hogy besurranjunk ide. Ez, ahogyan Seannak szándékában állt, elterelte Carlyle figyelmét, és Jobnak biztosította azt a néhány másodpercet, amire szüksége volt, hogy embereit behozza az irodába. - Álljanak fel! - parancsolta a repül söknek, akik gyorsan engedelmeskedtek, kezüket feltartva. Job kiterelte ket az irodából. Carlyle azonban ülve maradt a karosszékben, a zsákkal a lába között. - Álljon fel! - ismételte meg Sean a parancsot. - Lófasz a seggedbe, kurva búr! Sean odalépett hozzá, és megragadta a zsák fogóját. Carlyle belekapaszkodott, hogy megakadályozza ebben, így Sean a pisztoly csövét végigrántotta ujjai között. A b r felhasadt a tüzér kezén és Sean hallotta, ahogy az egyik ujja megroppant. Rosszul számított, nem volt szándékában ilyenféle sérülést okozni, de nem változtatott brutális arckifejezésén. - Most megkaptad a figyelmeztetést - mondta -, a következ ajánlatom pedig egy golyó lesz a fejedbe. Carlyle sérült kezét a melléhez szorította, arca azonban elszánt volt és sötét a düht l, amint figyelte, ahogy Sean a zsákot az íróasztalra teszi. - A kulcsokat! - szólt Sean. - Basszon meg téged... - mondta Carlyle. A hangja feszült és rekedt volt a fájdalomtól, Sean látta, hogy az eltört ujja furcsa szögben áll ki, és máris úgy dagad, mint egy lila labda.
Job újra megjelent az öltöz ajtajában. - Minden biztosítva - mondta és ránézett a karórájára. - Négy perc az elterel m velet kezdetéig. - Add ide a késedet - mondta neki Sean, és Job kikapcsolta és átadta a kéziharcnál használt kétél kését Seannak, a markolatánál nyújtva át a fegyvert. Sean felmetszette a b rt a zsák acélkeretének pereménél, aztán széthúzta a harmonikaszer en nyíló pántot. Mintegy fél tucat nagy, bef zött oldalakat tartalmazó dosszié töltötte meg a zsák belsejét, Sean találomra kiválasztott egyet közülük. Ezt a dossziét a Hadügyminisztérium vörös m anyag kötése borította és a felirata „Szigorúan titkos!" volt. Rápillantott a címoldalra: HARCSZABÁLYZAT A „STINGER" G4X TÍPUSÜ FÖLDLEVEG RAKÉTÁK HASZNÁLATÁHOZ - A GYALOGSÁG SZÁMÁRA - Telitalálat! - Sean megfordította a dossziét, hogy Job is elolvashassa. Ez nagy könnyelm ség volt. Mindkett jük figyelmét lekötötte, az íróasztal felé fordulva a dossziét tanulmányozták. Carlyle kivetette magát a székb l. Fiatal volt és gyors. Kézsérülése a legkevésbé sem akadályozta, átlendült a padló keskeny szakaszán, s még miel tt egyikük is megmozdulhatott volna, hogy megállítsa, azonnal fejest ugrott a homályos ablaküvegbe a távolabbi fal közepén. Sziporkázó üvegzuhanyként robbant szét az üveg, és Carlyle szinte a leveg ben úszva, akrobataként repült át rajta. Sean az üres ablakhoz szökkent. Kinn a kemény aljzat ragyogóan megvilágított aszfaltján Carlyle azonnal talpra ugrott és futni kezdett. Job félrelökte Seant és az ablakhoz lépett; felemelte AKM fegyverét és szándékolt el vigyázatossággal célba vette Carlyle széles hátát, ahogy az a nyílt terepen az irányítótorony felé száguldott. Sean azonban elkapta a fegyver csövét, és lerántotta, miel tt még Job l ni tudott volna. - Mi a francot csinálsz? - vicsorgott az rá dühösen. - Nem l heted le! - Miért nem? egy angol - magyarázta Sean elég bénán, és egy pillanatig Job értetlenül bámult rá, ezalatt pedig Carlyle megtette az utolsó néhány métert, és berontott az irányítótorony földszintjének ajtaján. - Angol vagy eszkimó, teljesen mindegy, az egész ötödik Brigád a torkunknak esik ett l a perct l számított tíz másodpercen belül. - Job szemmel láthatóan igyekezett dühét visszafogni -, na és most mi a fenét csinálunk? - Mennyi id van még az elterel akcióig? - kérdezte Sean, hogy id t nyerjen. - Még mindig négy perc - válaszolta Job -, de akár négy óra is lehetne. Ahogy ezt kimondta, elkezdtek üvölteni a szirénák, hangosan, mint a farkasok, az egész bázist riadóztatva. Carlyle nyilván elérte a hadm veleti szobát az irányítótoronyban. Sean kidugta fejét az ablakon és látta, hogy az rség kifordul a f kapunál lev rházból a kifutópálya távoli oldalán. Szögekkel kivert, tüskés lemezeket vonszoltak a kapukhoz vezet megközelít útra, hogy szalagcsíkokra vágják a menekül gépkocsi kerekeit. Sean látta a 12,7 mm-es nehéz géppuskák csöveit is a közelít k befogására. Soha az életben nem tudják így a teherautókat kivinni innen. - Hagynod kellett volna, hogy elintézzem a fickót - dühöngött Job. Hogyan is tudta volna ezt Sean megmagyarázni neki? Carlyle bátor fickó, a kötelességét teljesíti, és noha a lojalitás szálai a régi hazához már megfakultak, Seannak ugyanaz a vér folyik az ereiben, még a gyilkosságnál is rosszabb lett volna, ha megengedi Jobnak, hogy lel je. Ez egyfajta testvérgyilkosság lett volna. A hangáron kívül a küls övezet lámpái hirtelen kigyulladtak, fénnyel árasztva el a kifutópálya és a gurulópályák körüli magas biztonsági kerítést. Az egész bázis úgy ki volt világítva, mintha nappal lett volna.
Ha az Ötödik Brigád kommandósai a barakkokban vannak és alszanak, amikor a riadó elhangzik, vajon mennyi id be telik, míg akcióba léphetnek? Sean megpróbálta ezt felbecsülni, majd bizonyos önutálattal rádöbbent, hogy egyszer en megkerüli azt, hogy saját határozatlanságának következményeivel és azzal szembenézzen, hogy tulajdonképpen semmiféle terve nincs. Elvesztette az ellen rzést az események fölött, s most minden meglepetésszer en éri. Mostantól számított alig néhány percen belül t és Jobot, továbbá kommandóegységének húsz shangán tagját megsemmisítik. A szerencséseket közülük azon nyomban megölik, így elkerülhetik a zimbabwei központi hírszerz szervezet által történ kihallgatást. - Gondolkozz - mondta önmagának kétségbeesetten, miközben Job reményked en figyelte az arcát, parancsait várva. Még soha nem látta azel tt Seant tanácstalannak. Feltétlen bizalma most inkább bosszantotta ecant, és még jobban megnehezítette számára, hogy bármilyen elhatározásra jusson. - Mit mondjak a katonáknak? - nógatta Job. - Hozd ket... - Sean hirtelen abbahagyta, mert er s gépfegyvert z robbant ki a bázis déli küls védelmi vonalánál, a hangárral ellenkez oldalon és saját látókörükön kívül. Alphonso elég okos volt ahhoz, hogy magától rájöjjön, az eredeti terv végrehajtása valószín leg megfeneklett, és néhány perccel el bb indította meg az elterel akciót. Hallották az RPG-7 rakéták köhögésszer süvítését, ahogy behatoltak a küls védelmi övezet drótkerítésén, és az aknavet k tompább puffanását, ahogyan a gránátok becsapódtak és felrobbantak a bázis térségében. A kapuknál a 12,7 mm-es géppuskák tüzet nyitottak zöld nyomjelz lövedékekkel csinos parabola alakban, magasra, bele a sötétségbe. - Hogyan fogunk innen kijutni? - kérdezte Job. Sean ostobán bámult rá. Zavartnak és bizonytalannak érezte magát. Pánik tört fel benne, amit azel tt soha nem tapasztalt, nem is sejtette, hogy ilyen rémületforrás létezik. Egyáltalán nem tudta, hogy milyen parancsot adjon ki legközelebb. - Felejtsd el azokat a kurva Stingereket, csak vigyél ki innen bennünket. - Job megragadta a karját és megrázta. - Gyerünk, Sean, lépjünk le. Mondd, hogy mit csináljak. - Felejtsd el a Stingereket - a szavak ügy érték, mintha nyitott tenyérrel arcul csapták volna. Sean pislogott egyet és megrázta a fejét. - Felejtsd el a Stingereket és felejtsd el Claudia Montéiról. A rakéták nélkül Claudia ott marad a föld alatti odúban, ahol Matatu utoljára látta. Sean ismét kinézett a nyitott ablakon. Látta a Hercules hatalmas farokfelületét és a törzs egy részét, a repül gép többi részét eltakarta a hangárfal sarka, a Hercules fémes ezüstös b re csillogott a tündökl ívfényekben. Sean most fülön csípte a benne eluralkodó pánikot, amely már-már elnyeléssel fenyegette, és érezte, hogy alábbhagy a névtelen rettegés. - A lámpákat - mondta, és gyorsan körülnézett. Megtalálta a biztosítékokat rejt szekrényt az iroda falán az ajtó mellett, két nagy lépéssel elérte és feltépte az ajtaját. A hangár a hitleri háború alatt épült, amikor az angol királyi légier Rhodesiát mint egyik tengerentúli kiképz bázisát használta. Az elektromos vezetékek még abból az id b l származtak, és a régi divatú porcelán típusú biztosítékokat használták hozzájuk. - Adj egy AK-töltényt - szólt oda ingerülten Jobnak. A hangja éles és határozott volt, így Job tüstént engedelmeskedett. Kipattintotta az egyik 7,62-es réztöltényt a tartalék tárból. Sean közben azonosította a f fázist a biztosítékdobozban. A beérkez áramot valószín leg közvetlenül a kapuknál lev transzformátor osztja szét, ha ezt túlterhelné, akkor fel tudná robbantani a szabad áramfázist a transzformátorszekrényben. Kihúzta a kerámia biztosítéktartót és a hangár azon nyomban sötétségbe merült, de a reflektorok fénye a nyitott ablakon át elég fényt adott még neki ahhoz, hogy lássa, mit csinál. Az AK-lövedéket beszorította a kerámia biztosítéktartóba, és rászólt Jobra: - Húzódj hátra!
Pánikjának utolsó nyomai is t n ben voltak. Hidegvér nek, érzéketlennek és erélyesnek érezte magát, mint egy késpenge. Az agya tiszta volt, és már pontosan tudta, hogy mit fog tenni. A terhelt biztosítéktartót visszalökte a nyílásba, és egy vakító fény lobbant fel, a fényképész magnézium villanófényéhez hasonló vakító kék fény világította meg egy pillanatra a sötétbe borult szobát, ereje Seant hátravetette. Nekivágódott az iroda falának, félig elkábulva, a fejét rázogatva, a szeme el tt csillagokat látott, a kék fény elkápráztatta a látását. Néhány másodpercig tartott, amíg rájött, hogy a reflektorok az ablakok mögött egyszerre kialudtak, és a sötét égen keresztülrepül nyomjelz lövedékek néhány tüzesen izzó gyöngynyakláncát kivéve, meg a robbanó gránátok és rakéták rövid felvillanásaitól eltekintve, az egész bázis teljes sötétségbe borult. - Szedd össze és vidd az embereket a Herculesbe - ordította. Job csak egy sötét árnyék volt az örvényl t zijáték szüntelenül összevissza pörg t zkerekei mögött, amelyek még mindig zavarták a-látását. - Micsoda? Jól értem? - hebegett Job. - Repül gépen jutunk ki innen - Sean megragadta a vállát és az ajtó felé tuszkolta. - Szedd össze Ferdinándot meg a fiait, vidd fel ket a fedélzetre és mozdítsd már meg a seggedet! Job azonnal elrohant és Sean vaksin ügyetlenkedett utána. Lassan visszatért a látása. Odafordult a leghalványabb fénynégyszög felé, ami a hangárajtó volt. - És mi legyen a foglyokkal? - szólt vissza Job a hangár mélyér l. - Engedd szabadon ket - ordította vissza, és az ajtóhoz futott. Megpróbált visszaemlékezni mindarra, amit a Herculesr l tudott. Noha Seannak majdnem ötezer repülési órája volt többmotoros gépeken, még soha nem vezetett Herculest vagy más négymotoros gépet. Mindamellett már több napot töltött egy ilyen gép fedélzetén; mialatt tanácsadóként m ködött a dél-afrikai védelmi er knél terroristaellenes hadm veleteknél Angolában és Namíbiában még 1983-ban. A pilóta természetes érdekl désével és éles szemével tanulmányozta a pilóta különböz m veleteit, és azokat részletesen meg is vitatta vele. Visszaemlékezett arra, hogy mit mondott akkor neki a pilóta. - Olyan ez, mint egy bárány. Szeretném, ha a feleségem ilyen engedelmes, könnyen vezethet lenne. A hangár ajtajánál Sean hirtelen megállt. - Matatunak igaza van, kezdesz öregedni, Courtney - ostorozta önmagát, szigorúan és gyorsan megfordult. Visszaindult a sötét hangárba, és majdnem összeütközött Jobbal. - Hova mész? - Ottfelejtettem a zsákot - üvöltötte Sean. - Vidd fel az embereket a fedélzetre. A tüzértiszt zsákját ott találta az íróasztalon, ahol hagyta és magához szorította. Job a Hercules rakodórámpájának lábánál várta t. - Mindenki a fedélzeten - üdvözölte Seant. - Engedned kellett volna, hogy a pilótát megtartsam. - Nem volt id nk rá, hogy meggy zzük az együttm ködésr l - vágta rá Sean. - A szegény ördög különben is teljesen be volt szarva. - Te fogod vezetni? - Hát persze, hacsak nem akarod te megpróbálni. - Hé, Sean! Repültél te már egyáltalán valami ilyenen? - Mindent el kell kezdeni egyszer - Sean el remutatott. - Gyerünk, segítsd a keréksarukat szabaddá tenni. El rerohantak és kirángatták az ékeket a kerekek alól, szabadra nyitották a kerékfékeket, majd Sean el rement a rámpa meredek szögletéig és megállt a rámpa tetején.
- Itt van a rámpa irányítógombja. Megmutatta Jobnak az emel kar kapcsolóját a repül géptörzs oldalfalán. - Mozgasd a „Fel" helyzetbe, amikor beindítottam az els motort és a vörös fény kigyullad a m szerfalon. Át fog váltani zöldre, amikor a rámpa felemelkedik és lezáródik. Sean otthagyta Jobot és végigrohant a Hercules belsején. A shangánok bizonytalanul nyüzsögtek a sötétben. - Ferdinánd! - ordította Sean. - Ültesd le ket az oldalülésekre, és mutasd meg nekik, hogy kell bekötni magukat az övvel. Sean tapogatózva kereste az utat a repül fedélzete vezet fülkéje felé. Megtalálta a rakétákat tartalmazó faládákat a Hercules gravitációs központján túl a két szárny közötti fedélzeti részbe berakodva. A ládák egymásra voltak halmozva a fából készült padszer rakodólapokra és nehéz rakodóhálóval voltak betakarva. Ahogy elhaladt mellettük, kicsit megnyugodott, kifújta magát, elérte a vezet fülke ajtaját a fedélzet orr-részében. Nem volt bezárva, behatolt a fülkébe és tompa puffanással ledobta a magával hurcolt nehéz zsákot a térképtárolóba, amely a repül mérnök acél munkaasztala alatt volt. A pilótafülke ablakán át látta, hogy a déli küls védelmi övezet elleni zavaró-elterel támadás még mindig teljes iramban tartott, de a t zer , amely a bázison belülr l indult, most már sokkal er sebb, mint volt, mint a küls támadók t zereje a drót mögötti bozótból. - Az Ötödik Brigád felébredt - mormogta Sean, bemászott a bal oldali ülésbe és felkapcsolta a fényeket a Hercules m szerfalán. A ragyogó számlapok és kapcsolók végtelen sora, elrendezettsége félelmetes és zavarba ejt volt, de Sean nem hagyta magát megzavarni. - Pont olyan, mintha egy öreg Báron gépet indítana az ember, csak még jobban hasonlít mormogta és felkapcsolta az egyes számú f kapcsolót és az elektromágnest, az üzemanyagszivattyút és beállította a keverék-ellen rzést teljesen szuperre. Nem volt id ellen rzésekre. Kinyúlt az indítókapcsolóért. - Csak egy gyors imát! - gondolta magában. A motor beindult, a légcsavar több lapátja zökken kkel megpördült és Sean aggódva figyelte ket az oldalablakon keresztül. - Gyerünk! Gyerünk! - próbálta rábeszélni a légcsavarokat, magasabb fordulatszámra kapcsolt és kétszer is gázt adott. A motor felgyorsult és rángatózott, visszaengedte az üzemanyag-szivattyút és a hajtóm állandó kiegyensúlyozott ütemre állt be. Sean levette a rádiókészülék fejhallgatóját és a fülére helyezte. Megnyomta a bels információs rendszer csatornájának kapcsolóját és beleszólt a szája el tt lev mikrofonba: - Job, hallasz engem? - Hangosan és tisztán. - Húzd be a rakodórámpát. - Már úton van. Sean türelmetlenül várta, hogy a rámpa ellen rz lámpája a m szerfalon vörösr l zöldre váltson, és abban a pillanatban, amikor ez megtörtént, felengedte a kerékfékeket és a Hercules nehézkesen el regördült. Egyik motorral gurult a földön és ezért ellentétes oldalkormányt kellett használnia, hogy az aszimmetrikus tolóer t ellensúlyozza. Mindamellett, ahogy a gurulópálya halvány csíkját követte, a légcsavarok másik három motorján dolgozott, és egyiket a másik után életre keltette, igazított az ellen rz berendezéseken, ahogyan a motor tolóereje változott. - Nincs szél - mormogta. - Nincs különbség abban, hogy melyik irányban szállunk fel. A f kifutópályát meghosszabbították, hogy megfeleljen a korszer sugárhajtású harci gépek szokatlanul nagy felszállási és leszállási súlya miatti igénybevétel követelményeinek. Mindamellett a Hercules STOL min sítés volt, vagyis rövid felszállási és leszállási pályát igényelt. A felszállópályán rendelkezésre álló távolságnak csak egy töredékét igényelte és
ezért Sean a gépet a kifutópálya közepén lev f metsz pontra irányította, közvetlenül az irányítótoronnyal szemben. Mindeddig nem tüzeltek a Herculesre. A nehéz gépfegyverek a kapuknál még mindig vadul tüzeltek az éjszakai égre. A gyenge t zvezetés mindig is problémát jelentett az afrikai csapatoknál, ahol a katonák különben minden más tekintetben kit n ek voltak. Másrészr l, a déli küls védelmi övezetnél az Ötödik és a Harmadik Brigád válogatott veteránjai megmutatták, hogy a jól képzett afrikai csapatok mire képesek. Tüzük halálosan professzionális t zsz nyeget terített a támadókra, és máris majdnem teljesen kikapcsolták Alphonso támadásának kezdeti lendületét. Eltekintve néhány rendszertelen és ötletszer aknavet t zt l, már nem volt t zviszonzás a bázis biztonsági kerítése mögötti bozót és erd sötét tengeréb l. Csak rövid id vel ezel tt sikerült Carlyle-nak riadóztatnia a hely rséget a kapukon belül lev ellenség ellen, és a repülésirányítók az elsötétedett toronyban végre rájöttek, hogy jogosulatlan felszállás van készül ben. Sean éppen a gurulópályán vezette a Herculest, vakmer sebességgel, olyan gyorsan, hogy a repül gép már-már kezdett emelkedni és felszállni. Tudta, hogy ha lekerül a beton gurulópályáról a f re, fennáll a veszélye annak, hogy a hasára száll, vagy pedig leragad, és még jobb esélye van arra, hogy a 12,7 mm-esekkel lelövik, hogyha a szükségesnél akár csak egy perccel is tovább késlelteti a felszállást. - Job-- szólt át ismét a bels tájékoztató rendszeren. - Felgyújtom neked a kabinvilágítást, hogy megbizonyosodj arról, hogy a fiúk ülnek és be vannak kötözve. Negyven másodpercen belül felszállás. Felkapcsolta a kabinvilágítást, hogy megakadályozza a káoszt a repül gép törzs sötét belsejében, azután egyetlen mozdulattal beállította fejrádióját az irányítótorony 118,6-os frekvenciájára. Harsány hangon hívták már a toronyból: - Légier Victor Sierra Whisky jel Hercules gépe. Közölje szándékait. Ismétlem, Légier Hercules gépe. - Itt Légier Hercules Victor Sierra Whisky válaszolt Sean. - Gurulási engedélyt kérek, hogy elkerüljem az ellenséges földi tüzet. - Sierra Whisky - ismételje, mik a szándékai? - Torony, itt a Sierra Whisky. Kérek... - Sean motyogni kezdett, és szándékosan zavarta adását, arra kényszerítve a tornyot, hogy újbóli ismétlést kérjen. A motor h mérsékletjelz m szereit figyelte aggodalmasan, mivel a nyíljelzések végtelenül lassan másztak a zöld szín felé. - Torony, nehézségeim vannak az önök adásának vételével - húzta az id t -, kérem, ismételjék meg a kapott felszállási engedélyt... Háta mögött Job felrántotta a repül gép fedélzetére vezet ajtót. - A katonák be vannak kötve, készen a felszállásra-jelentette. - Ülj be a jobb oldali ülésre, és kösd be magad! parancsolta Sean anélkül, hogy körülnézett volna. A motorh mérséklet-jelz m szerek mutatói elérték a zöld szín alját. A kifutópálya gyorsan közeledett. Sean rálépett a kerékfékekre, lelassított a felszállópályára való fordulásra és a besorolásra. - Légier Hercules gépe. Nincs engedélye, hogy a gurulópályán mozogjon vagy besoroljon. Ismétlem, nincs engedélye a toronytól. Azonnal álljon le és az els nél forduljon balra. Térjen vissza a várakozási helyére. Ismétlem, térjen vissza a várakozási helyére. - Lejárt az id , cimbora - motyogta Sean, ahogy a fékszárnyat tíz fokra húzta és a trimmelést könnyedén a faroknehézre állította. - Légier Hercules gépe. Álljon le azonnal, vagy tüzet nyitunk.
Sean felkapcsolta a reflektorokat a felszálláshoz, és az óriási repül gépet átvezette a f kifutópályára, olyan könnyedén engedelmeskedett neki, mint saját kis Beechcraft kétüléses gépe. - Cirmos cica vagy, drága. - Tudta, hogy éppúgy, mint a n k, a repül gép is mindig reagál a szeret hízelgésre. A hajtóm trolit lassan el renyomta, és abban a pillanatban a torony mögötti nehéz géppuska tüzet nyitott rájuk. De a Hercules felgyorsult, és a géppuskás még nem tanulta meg az el retartás m vészetét. Mindig arra a helyre tüzelt, ahol a repül gép másodpercekkel el bb tartózkodott, és talán kissé el is veszítette a fejét, mert a lövések túl magasra vagy a gép mögé irányultak. Az els hosszú nyomkeres sorozat elkerülte a magas farokvéget. - Ennek a kandúrnak még l gyakorlatra van szüksége - jegyezte meg Job nyugodtan. Sean mindig elt n dött azon, hogy Job h vös és flegma viselkedése a tüzelés alatt csak tettetés-e vagy valódi közömbösség. A következ sorozat lövedékei alacsonyabban és a gép elé csapódtak be, a beton futópályán át, pont a Hercules orra el tt. - De gyorsan tanul - ismerte el Job vonakodva. Sean könnyedén el rehajolt az ülésben, jobb kezével er sen, teljesen nyitva tartotta a teljes gázt adó négy szabályozókart, bal kezével érezte a kormánykereket, a gép életjeleit, figyelte a repül gép sebességmutatóját, ahogy az higgadtan körbeforgott a számlap körül jelezve az állandó gyorsulást. - Itt jön a barátod - mondta Job, és kimutatott a fülke oldalablakán. Sean gyorsan körülnézett. Egy nyitott Land-Rover terepjáró tépett vadul a f kifutópálya mentén lev pázsitsávon át, reflektorai rült mintákat vágtak a sötétbe, ahogy el rebukdácsolt az egyenetlen talajon. Megpróbált elébük vágni az úton, épp csak hogy ki tudta venni a férfi vonásait, aki a gyorsuló kocsi hátulján állt. - Nem adja fel egykönnyen, ugye? - jegyezte meg Sean, és újra a Herculesre figyelt. Carlyle feltehet en az rség egyik Land-Roverét és fekete sof rjét vette igénybe erre a célra. A nyitott kocsi hátuljában állt, az RPD géppuska állványzatába kapaszkodva, az arca sápadt volt és eltorzult a felszálló Hercules lámpái fényének visszatükröz désében, ahogy a sof rt nagyobb sebességre ösztökélte. - Tényleg a szívére veszi - Job el rehajolt, hogy érdekl déssel figyelje, amint Carlyle a géppuskát az állványzatán megfordította, és felfelé, a Hercules pilótafülkéjére célzott vele. A sof r két keréken fordította a Land-Rovert, ahogy elvágtatott a hatalmas guruló repül gép mellett, alig negyven-ötven méterrel távolabb, majdnem egy szintben a szárny végén. - Hé, ember - Job megrázta a fejét -, ez személyesen ránk céloz. Carlyle nekigyürk zött a géppuskának, és a cs torkolatból a lángok rájuk villantak. Golyók pásztázták végig a törhetetlen plexiüveg fülkét, ezüstdolláros nagyságú csillagokkal hintették azt tele, és mindketten ösztönösen lehúzták a fejüket, ahogy a lövések elszálltak a fejük mellett. - Ez jobban l , mint a másik kandúr - morogta Job, és ujjhegyével megérintette arcán a vércseppet, amely abból a sebb l buggyant ki, ahol egy repeszdarab eltalálta. Sean érezte, hogy az ellen rz m szerek életre kelnek a keze alatt, hogy a Hercules megközelítette a repül sebességet, és a szárnyak emelkedni kezdtek. - Gyerünk, cicuskám - mormolta Sean. Carlyle újabb sorozatot adott le, ugyanakkor azonban a Land-Rover beleütközött egy betonátereszbe, és vadul megpördült, így a fegyver sorozata magasan és ellen rzés nélkül felettük szállt el. Majd a gépkocsi ismét kiegyensúlyozódott és felzárkózott, hogy újra tüzelni kezdjen. - Ez a fickó igen hamar a legkevésbé kedvelt rajzfilmfigurámmá válik. - Jobnak arcizma sem rándult, ahogy figyelte Carlyle-t, amint célozni kezd. - Oké, itt van.
A nehéz géppuskák a kapuknál újra tüzelni kezdtek, és a 12,7 mm-es lövedékek áradata elszállt a Hercules hasa alatt és tovább repültek, hogy a mögötte lev Land-Rovert széttépjék. A lövedékek leszakították a kocsi els kerekeit, és a kocsi felbukfencezett, nagy porfelh t verve fel. Sean a szeme sarkából látta, amint Carlyle teste magasra emelkedik, majd elt nik. - És így búcsút mondunk az egyik utolsó igazi h snek - zsolozsmázta Sean ünnepélyesen komor hangon, és a Hercules botkormányát lazán visszatolta, a nagy repül gép készségesen válaszolt, és az orrát felfelé fordítva emelkedett. Sean kikapcsolta a reflektorokat és a kabinvilágítást, hogy a gép sötétségbe borítva ne kínáljon többé célpontot a földr l tüzel knek. A futóm veket beemelte, a gép repülése egyenletesebbé vált, s ezzel a felszálló sebesség azonnal fokozódott. Közvetlenül ezután az egyik szárnyat bedöntötte, és a gép szoros emelked fordulatok sorozatát kezdte el. Egy újabb nyomkeres lövedéksorozat követte ket, amely eleinte szinte lebegett, majd felgyorsult, ahogy közeledett, míg végül sebesen elhaladt a szárnyvégek mellett. Sean újabb fordulatot vett, majd ellenkez irányba fordult, kikanyarodva a sorozatból. - Tengeribeteggé akarsz tenni? - kérdezte Job, de Sean nem tör dött vele, inkább a m szereket ellen rizte, hogy nem esett-e bennük kár. Lehetetlennek t nt, hogy a hatalmas célpont, amit a Hercules nyújtott, csak egyetlenegy t zsorozatot kapott a több százból, amit rál ttek, de a nyilak a számtáblákon normális helyzetet jeleztek, és azonnal reagáltak, mihelyst lazított a túlterhelésen, és a teljes fordulattal emelkedett. Percenként mintegy százhatvan métert emelkedtek. Mindamellett a légörvény átfütyült a fülkén a golyó ütötte lyukakon, felborzolta Sean haját, és megnehezítette a beszélgetést, úgyhogy fel kellett emelnie a hangját, ahogy Jobhoz szólt: - Menj hátra, és nézd meg, hogy nem sérült-e meg valaki, és nézd meg szabad szemmel, nincs-e valami anyagi kár az utastérben. Umtali város fényei elt ntek délre, és mögöttük Sean épphogy ki tudta venni a hegyek körvonalait. Tudta, hogy a legmagasabb csúcs a hegyláncban körülbelül 2500 méter magas a tengerszint felett, így kell távolságot hagyva rá, mintegy 3000-3500 méter magasra emelkedett, majd ellen rizte a gép haladási irányát. Eddig nem is gondolt a navigálásra, és bizonytalan volt a tájékozódás tekintetében a Sierra da Gorongosa vonalakhoz való visszatérést illet en. - Nem fogom megtalálni a jelzést semmilyen térképen - vigyorgott--, de megpróbáljuk a 030 mágneses szöget - és a Herculest arra az irányra állította. Az adrenalin még mindig s r volt a vérében, a félelem elragadtatása szinte feldobta, úgy érezte, sasszárnyakon repül, és megint nevetett, egy kicsit bizonytalanul ugyan, de élvezte ezt a nagyszer , mámoros izgalmat, amíg csak lehetett. A sötét hegycsúcsok elhúztak alatta, épp annyira voltak csak láthatók a csillagfényben, mint a bálnák árnyai a sarki tengerek mélyén. Alkalmanként felfedezte a völgyekben a fények t szúrásait, egy-egy magányos farm, missziós állomás vagy parasztkunyhó lámpásait, majd átszelte a Mozambikba vezet határt, és akkor már nem volt el ttük más, csak a sötétség. - Semmi más, csak a sötétség - ismételte, és ez szimbolikusnak és prófétainak hangzott. Visszafelé tartottak az elpusztított területekre. Sean lassított és megkezdte a fokozatos süllyedést a síkvidéki erd k felé. Most a hegycsúcsok már mögöttük voltak, de nem akart túl magasan maradni, hogy így könny célpontot kínáljon egy követ MÍG vadászrepül gép támadó radarjának vagy egy üldöz Hind harci helikopter ágyújának. Job visszajött és bezárta a kabin fedélzeti ajtaját. - Van valami kár? - kérdezte Sean, és Job erre kuncogni kezdett. - A rakodótér padlója bokáig tele van okádva. Ezek a shangánok nem nagyon kedvelik a te repülési stílusodat, ember, minden irányban összevissza hánynak.
- Elb völ ! - Sean keresgélni kezdett a pilótaülés oldalzsebében, és talált is egy csomag holland szivart, a RAF pilóta tulajdonát. - Nézd csak, mi van itt? - odalökött egyet Jobnak is. Meggyújtották és elégedetten pöfékeltek néhány percig, miel tt Job megkérdezte. - Mennyi ideig tart, amíg a MIG-ek felfedeznek bennünket? Sean megrázta a fejét. - Hararéban van a bázisuk, nem hiszem, hogy el tudnak fogni bennünket, még ha azonnal meg is kezdik az üldözést. Nem, én nem félek a MIG-ekt l, de a Hindek, az persze már más kérdés. Ismét csendben voltak, figyelték a mennyek érett gyümölcseit, a csillagokat, amelyek a sötét repül gép fedélzetér l olyan közelinek látszottak, mintha mindjárt le is lehetne ket szakítani. - Kész vagy arra, hogy egy kellemetlen kérdésre válaszolj? - törte meg a csendet Job. - Mondd ki, ami a bögyödben van! - Felhoztál bennünket ide, de hogy a pokolba viszel majd le? Sean egy füstkarikát fújt, amit azonnal megsemmisített a légörvény, amely a lövedékek ütötte lyukakon át áramlott a fülkébe. - Érdekes kérdés - ismerte el. - Tudatom veled, mihelyst én magam tudom rá a választ. Közben azon idegeskedjünk inkább, hogy megtaláljuk általában a Renamo-vonalakat, és pontosabban China f hadiszállását. Az erdei fák teteje fölött mintegy 200 méterrel Sean vízszintes helyzetbe hozta a Herculest, és leolvasta az el írt repülési sebességhez szükséges hajtóer t és repülési szögbeállítást abból az utasításból, ami a m szerfalra volt vésve, és beállította a gépet id tartam-repülésre. - Még két óra, miel tt elég fény lesz ahhoz, hogy elkezdjünk nézegetni egy kényszerleszállóhely után - mondta Jobnak -, közben megpróbálhatjuk megkeresni a Pungwe folyót. Egy órával kés bb felfedezték a víz csillanását az el ttük elterül fekete erd sz nyegben, és néhány másodperccel kés bb a csillagok visszatükröz dtek egy széles, sötét víztömegr l, amely közvetlenül alattuk húzódott. - Visszamegyek ellen rizni - figyelmeztette Sean Jobot, és a Herculest könny fordulatra késztette, miközben figyelte, hogy a giro kompasz, a pörgetty s tájoló el tte a m szerfalon 180 fokon körbeforog, miel tt újra szintbe kerül. - A leszállólámpákat felgyújtani - mormolta és könnyedén megérintette a kapcsolót. A fák tetejét az er s fény reflektorok most megvilágították, és megpillantották a folyót, egy sötét kígyót, amely messze kanyargott az éjszakában. Sean a Herculest egy kemény jobb oldali fordulatba tette, majd egyenesbe állította, és most közvetlenül a folyó folyása mentén repült. - Annak látszik - mormogta, és eloltotta a leszállófényeket. - De még ha ez is a helyes folyó, err l nem leszünk képesek napkelte el tt megállapítani, hogy vajon a fels folyáson vagy az alsó folyáson vagyok-e a védelmi vonalakhoz képest. - És akkor mit csinálunk? - Megtartó, ismétl d figurációban repülünk - magyarázta Sean, és a Herculest a nyolcas figurák els monoton sorozatába döntötte. Körbe és körbe cirkáltak, mintegy 200 méter magasan a fák csúcsa fölött, átszelve, majd újra meg újra átszelve a sötét folyót, ugyanazon a ponton, a hajnalra várva. - Könny célpont lennénk egy Hindnek - jegyezte meg egyszerre csak Job. - Ne hozd ránk a bajt - ráncolta össze a szemöldökét Sean -, ha nincs semmi más hasznos tennivalód, hozd ide a tüzérzsákot, benne van a térképtartóban. Job kirángatta a zsákot a kabin elejére, és az ülése mellé rakta le, majd kényelmesen elhelyezkedett. - Olvasd fel nekem - utasította Sean. - Találj benne valamit, ami elszórakoztat és hasznos id töltésnek is jó lesz.
Job egyenként kivette a vörös m anyag borítású „Szigorúan titkos" dossziékat, átlapozta ket, a címeket és a fejezetcímeket felolvasta minden egyes tartalomjegyzék-oldalról. Az els három dosszié mind tábori kézikönyv volt a Stinger SAM-rendszerek kezeléséhez, tartalmazta elhelyezésüket és csatarendbe állításukat minden elképzelhet helyzetben, a tengeren lev hajók fedélzetér l, a gyalogság által történ használatig a föld minden éghajlati zónájában, táblázatokba és grafikákba foglalva a rakéta teljesítményadatait minden feltétel között, a trópusi dzsungeltól a magas Északi-sarkig. - Minden, amit valaha tudni akartál, de féltél megkérdezni - jegyezte meg Job, és kivette a negyedik dossziét a zsákból. Stinger irányított rakétarendszer Célpontkiválasztás és alkalmazási szabályok M ködtetési hadm veleti jelentések Job hangosan olvasta, majd átlapozott a tartalomjegyzékre és a fejezetcímekre: 1. Falkland-szigetek 2. Arab-öböl. „Hormuzi-tengerszoros" 3. Granada - Partraszállás 4. Angola - Unita 5. Afganisztán Job hangosan felolvasta, és Sean most felkiáltott: - Afganisztán! Nézd meg, hogy írnak-e valamit a Hindról. Job a vaskos dossziét az ölébe vette és beigazította az olvasólámpa fénysugarát a kabin tet ben lev vajaiból a feje fölött. Átlapozott a kézikönyvön. - Na, itt van! Afganisztán - olvasta -, helikoptertípusok. - Keresd meg a Hindet! - utasította Sean türelmetlenül. - Szovjet MIL típusú tervezett irodai típusok NATO „H"meghatározású - Ez az! - bátorította Sean. - Keresd a Hindet. - Itt van - mondta Job. - Hoplite - Nehéz fegyverzet görög harcos - Hound - Kopó, Hook Kampó - Hip, - Csíp b l tüzel , Haze - Szekáló, Havoc - Pusztító... itt van, Hind Szarvastehén. - Add már a tájékoztatást - mondta Sean, és Job hangosan olvasta. - „Ez a légi tüzérségi löveg, amelyet a szovjetek Sturmovich, vagyis Púpos csúfnéven hívnak, a NATO el tt pedig Hindként (Szarvastehén) ismeretes, az afgán lázadók és még sokan mások számára, akik a terepen találkoznak vele, „Repül Halál”-ként ismeretes, óriási hírnevet szerzett, ami talán nem teljesen indokolt." Sean hevesen félbeszakította. - Öcskös, remélem, tudod, mir l beszélsz. Job folytatta: „1. Gyenge man verezési képesség, lebegési csúcsmagasság és emelkedési fok jellemz rá, ami következménye a borító páncélzat nagy tömegének. 2. Korlátozott, 240 tengeri mérföld hatótávolság, teljes terheléssel, ismét páncélzatsúlyának következményeként. 3. Lassú, 157 csomó maximális sebesség és 147 csomós cirkálósebesség. 4. Magas kiszolgálási és földi karbantartási igények." - Ez érdekes - szakította félbe Sean. - Még ez a nagy bébi is - megveregette a Hercules ellen rz m szerfalát - gyorsabb, mint egy Hind. Nem felejtem el, hogy eggyel már találkoztam. - Akarod, hogy tovább olvassam? - kérdezte Job. - Ha igen, hallgass és figyelj! - Elnézést, folytasd. „Becslés szerint több száz ilyen típusú gépet alkalmaztak Afganisztánban. Általában nagy sikert értek el a lázadók ellen, noha több mint 150-et megsemmisítettek a Stinger SAM-mel felszerelt lázadó csapatok. Ezek az adatok önmagukban is bizonyítják, hogy a Hindet
hatékonyan lehet leküzdeni a Stinger SAM-rendszerrel, a következ fejezetekben lefektetett taktikát alkalmazva." Job tovább olvasta, megadva a hajtóm típusát és teljesítményét, a fegyverzetet és más statisztikákat, míg végül Sean le nem állította. - Várj, Job! - Sean kelet felé mutatott. - Hajnalodik, világosodik. - Az ég elég halvány volt ahhoz, hogy egy pontosan kivehet távoli horizontot képezzen, ahol az ég találkozott a fekete föld tömegével. - Tedd félre a könyvet, és hívd ide Ferdinándot. Megnézzük, fel tudja-e ismerni, hogy hol vagyunk, és mutassa meg nekünk a hazafelé vezet utat. Er s hányásszag vette körül Ferdinándot, ahogy bebotorkált a fedélzeti kabinba, és zubbonyának eleje jó foltos volt. Támasztékért nyúlva, ránehezedett a pilótaülés hátára, Sean odébb mozdult, hogy minél nagyobb távolságot teremtsen kettejük között. - Nézz itt ki, Ferdinánd - hadonászott Sean a golyó lyuggatta fülkén keresztül. - Látsz valami olyat, amit felismersz? A shangán gyanakodva nézett körül, komoran morogva, majd arckifejezése hirtelen kitisztult és felderült. - Azok a dombok - kimutatott az oldalablakon. Igen, ismerem ket. A folyó köztük jön el egy vízesésnél. - Merre van a tábor? - Arra, arra, messze. - Milyen messze? - Két teljes napi járásra. - Hetven tengeri mérföldre - fordította le Sean az id t távolságra. - Akkor nem vagyunk túlságosan távol. Köszönöm, Ferdinánd. Sean kitört a monoton nyolcas figurából, és egyenes szintbe hozta a Hercules óriási szárnyait. Az erd k fölött, még mindig alacsonyan, nyugat felé repült, abba az irányba, amelyet Ferdinánd mutatott neki, miközben mögöttük a hajnal rohamosan közeledett, a keleti eget elmosódott karmazsinvörösre festve. Az éjszaka árnyait üldözték, ahogyan keresztülröpültek a sötét dombokon. Sean a Hercules orrát arra a résre irányította, amelyet Ferdinánd kijelölt, és ellen rizte karóráját a m szerfalon lev órával egybevetve. - A BBC afrikai adásain a hírszerkeszt ség adása következik - mondotta, és elkezdett babrálni a rádió gombjaival. Egyszer csak megtalálta az ismer s hívójelet. - Itt a BBC. Megismételjük f bb híreink címeit. Az Egyesült Államokban Michael Dukakis kormányzó meggy z eredménnyel nyert New York államban Jesse Jackson szenátor ellen a Demokrata Párt elnökjelöléséért folytatott küzdelemben. Izraeli csapatok két újabb tiltakozót l ttek le a megszállt gázai övezetben. Százhúsz utas halt meg a Fülöp-szigeteken bekövetkezett repül szerencsétlenségben. Renamo lázadók elraboltak egy RAF Hercules szállító repül gépet egy zimbabwei légibázisról Umtali város közelében. A géppel átrepültek Mozambikba, ahol a zimbabwei és a mozambiki légier k gépei üldözik ket. Egy szóviv kijelentette, hogy mind Mugabe elnök, mind Chissano elnök parancsot adott, hogy a repül gépet, amelyen ugyan nincsenek túszok, de a lázadók ellen történ felhasználásra szánt bonyolult fegyvereket szállít, minden áron meg kell semmisíteni. Sean kikapcsolta a rádiókészüléket és rámosolygott Jobra. - Soha nem gondoltad volna, hogy szerepelni fogsz a f bb hírekben, ugye? - Egészen jól megvagyok a hírnév nélkül is - ismerte el Job. - Hallottad különben azt a részét, hogy üldöznek, és minden áron meg akarnak semmisíteni?
A Hercules gyorsan közeledett a hegyek vonulatai közötti réshez. A fény annyira meger södött, hogy Sean ki tudta venni a folyó gyöngyszín csillámlását a hegyszoros torkában, ahol a folyó nedves fekete sziklákon zuhant alá a mélybe. - Szembejöv repül gép! - kiáltott fel Job hirtelen. - Egy óra magasságban! Rendkívül éles látásával Job egy másodperccel el bb vette észre, mint Sean. A Hind lesben állt, lekuporodva, mint valami borzalmas bogár az erd egy rejtett tisztásán, a sz k folyószorosba vezet bejáratot rizve. Ahogy Sean meglátta, rögtön világosan megértette, milyen taktikát alkalmazott a Frelimo abból a célból, hogy elvágja t a Renamo-vonalaktól. Elküldhették a teljes Hind repül századot az éjszaka során, mihelyst rájöttek, hogy merre tart. Korlátozott hatósugaruk határain belül m ködve, a Hindeket valószín leg összefügg védelmi vonalban telepítették le, hogy tartalékolják az üzemanyagot, elrejt zve az erd ben, radarjaikkal pásztázva, és csendben figyelve a Hercules motorzajára. Majdnem biztosan gyanították, hogy a folyót fogja navigációs célokra, tájékozódási pontként használni. Valószín leg újabb harci helikopterek ágyúi várnak rá a folyó fels szakaszán, egy elfogó gy r t alkotva a Renamo-vonalak körül, de miután túlságosan távol, délre jutott el, Sean egyenesen belerohant az elfogógy r egyik gépébe. A helikopter kilépett az erd b l, vertikálisan emelkedve, rotorjának gyorsan forgó lapjai összeolvadt, ezüstszín foltot képeztek, deformált orra lekonyult, mint mikor egy minotaurusz támadásra készülve leszegi a fejét, teste szederjes foltokkal volt álcázva; az egész valami obszcén módon ronda és halált hozóan szörny volt. Még mindig alattuk repült, de gyorsan emelkedett felfelé, méreteiben szinte egyre duzzadt, ahogyan azonos irányt követtek. Pillanatokon belül rájuk fog rontani, Gatling ágyúját máris felfelé irányította. Sean gondolkodás nélkül reagált. Mind a négy szelepállító kart teljesen felengedte, és a hajtóm veket maximális sebességre állította. A nagy hajtóm vek szinte csikorogtak, ahogyan a repül gép orrát lefelé fordította, egyenesen rábukva a helikopterre. Látta, amint a rakéták elhagyják a Hind szárnyai alatti fegyvergondolákat, mindegyik egyegy fekete pont volt a fehér füstkarikák közepén, ahogy kisodródtak. Visszaemlékezett azokra a statisztikai adatokra, amelyeket Job az imént felolvasott. A Hind két darab AT-2-es Swatter rakétát és négy darab 57 mm-es rakétatárat hordozott. Mintegy zuhanórepülésbe merülve átvezette a Herculest a rakéták zárótüzén, amikor a feje mellett fellobbanva elhúztak, füst és halál vihara csapta meg, és a Hind alig kétszáz méterre volt el tte, még mindig emelkedve, hogy szembe találkozzon vele, rakétákat küldözgetve közvetlen l távolságból, de nem vehette figyelembe az heves man verezését. - Tarts ki! -- ordította Sean Jobnak. - Beverek a rohadéknak! Elkapta az öldöklési vágy, forrón és édesen hevítette a vérét, egyáltalán nem félt, csak a rombolás ellenállhatatlan vágya hajtotta. Az utolsó percben a Hind pilótája megsejtette a szándékát. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy a pilótafülke ablakán keresztül Sean teljesen ki tudta venni arcvonásait a sisak alatt. Az orosz arca tésztafehér volt, és a szája megdöbbent en pirosnak t nt, mint egy nyílt seb. A helikoptert az oldalára lendítette, majdnem teljesen átfordítva, annyira bezárva, hogy a Hind holtsúlyként zuhant lefelé, és megpróbált a Hercules kinyújtott szárnyhegyei alá behúzódni. - Elkaplak, a kurva anyádat! - ujjongott diadalmasan Sean, és a Hercules szárnya megütötte a helikopter végét. Az összeütközés ereje Seant a vállszíjaihoz szorította, a Hercules megremegett és oldalra billent, a sebesség lecsökkent, és a gép a leállás határán remegett, alig hetven méterrel az erd fáinak teteje fölött. - Gyerünk, cicuskám - Sean úgy suttogott, mint egy lázban ég szeret . Az ellen rz m szereket óvatosan, szelíd ujjakkal cirógatta.
A megrongálódott szárnyból kiszakadt fémfoszlányok cafatokban lógtak, csapkodva üt dtek a szélben, az erd fáinak teteje úgy nyúlt fel, mint egy ragadozó karmai, hogy megragadja és leszakítsa ket körmeivel az égb l. - Repülj, drágám - suttogta Sean, és a négy hajtóm az er feszítést l bömbölve fenntartotta, majd fokozatosan felemelte a gépet a biztonságos magasságba. Az emelkedési ütemet jelz m szer mutatója egyenetlenül, zökkenésekkel emelkedett; percenként vagy 50-60 méterrel. - Hol van a Hind? - kiáltott Sean Jobnak. - Biztosan odalenn. Lenn kell hogy legyen - kiabált vissza Job, mindketten üvöltöttek egymásra a dolog rettenete és izgatottságuk miatt. - Semmi sem képes egy ilyen üt dést kibírni. Majd a hangja megváltozott. - Nem, itt van, még mindig repül. Uramisten, rá tudnál nézni erre a szarvasanyára? A Hind er sen megsérült, egyik oldalán cikcakkos zúzódások voltak, a farok légcsavarja és az oldalszárnya leszakadt és majdnem teljesen levált. Pilótája nyilván az életben maradásért küzdött, ahogyan a gép billegett, oldalirányba fordult és hempergett az égen. - Nem hiszem el! Még mindig ránk l ! – kiabált Job, és egy rakétafüst csíkja suhant el a gép orra el tt. - Most egyensúlyba hozza magát - Job az oldalablakon keresztül figyelte. - Körbefordult, megint utánunk jön. Sean felemelkedett a Herculessel, és megcélozta a dombok közötti átjárót. Úgy t nt, a sziklás szirtfalak végigkarcolták a szárnyvégeket. Az alattuk habzó fehér vízesés tündökl en ragyogott. - Rakétát l tt ki ránk. - Ahogy Job figyelmeztetésül elkiáltotta magát, a dombok közötti átjáró kinyílt el ttük, és Sean magasra emelte a Hercules megcsonkított szárnyát egy maximális mérték fordulatban. A hatalmas repül gép elhaladt a szikla elüls oldala mentén, és a sarkon épp akkor fordult be, amikor a Swatter rakéta rázáródott a hajtóm távozó infravörös, magas h mérséklet gázaira h érzékel ivel, és végigrohant az átjárón. A Hercules olyan finoman vette a kanyart, hogy Seannak a maximális hajt er t kellett használnia, hogy tartani tudja a repül gép orrának szintjét, és felfelé tekintve, a fülke ablakán keresztül úgy érezte, mintha kinyúlhatna és megérinthetné a szikla felületét, amint a Hercules mintegy a szárnyvégen állt. A rakéta megpróbálta a repül gép ívét követni, de a kritikus pillanatban a Hercules elt nt a látótávolából, és a sziklasarok eltakarta a hajtóm vekb l kibocsátott gáznyomokat. A rakéta becsapódott a sziklafalba, nagy sziklazuhatagot omlasztott, és a Hercules mögött porral és füsttel töltötte be az átjárót. Sean a Herculest újra a törzstengely irányába vitte, helyrebillentette az egyensúlyát, finoman tartotta a megsérült szárnyát védve. - Semmi jele a Hindnek? - Nincs, nem... - Job hirtelen elhallgatott, amikor meglátta, hogy a rettegett alak ismét formát ölt a poron és füstön át. - Itt van, megint ránk jön! A Hind törzsének egész hátsó része csáléra állt és hátsó légcsavarának fele hiányzott. Áttántorgott döcögve és meg-megbillenve a leveg n, alig volt már kormányozható, és gyorsan lemaradt a Hercules mögött. A pilóta bátor ember volt, megmentette a gépet, és egészen a végs kig akcióban tartotta. - Újra tüzelt! - kiáltott fel Job, ahogy meglátta, hogy a rakéta megjelenik a zömök szárny alól, és füstcsíkot húzva feléjük tart. - Lezuhant! - Job figyelte, amint a helikopter faroklégcsavarja levált, és spirál alakban felfelé repült, mialatt a helikoptertest lefelé hullott, összerogyva, mint egy gerincen l tt bölénybika, nekivágódott a fáknak, és magas lángok és füst kísérte robbanás közepette darabokra tört.
- Jobbra törj ki! - kiáltott Job kétségbeesetten. Noha a Hind maga már elpusztult, borzalmas lövedéke átsuhant az égen, s könyörtelenül feléjük közeledve, lecsapott rájuk. Sean a Herculest, amennyire csak lehetett, elfordította, s így a rakéta majdnem elkerülte ket a fordulat miatt túlszaladva a célon, de korrigálta magát és éles szögben körbefordult, hosszú ezüstös füsthullámot húzva maga után, és rácsapott a jobb oldali kettes számú hajtóm re. Egy percre szinte teljesen megvakultak, ahogy a robbanás füstje átkúszott a pilótafülkén, majd hirtelen elsöpörte a légörvény. A Hercules mintegy agóniában megrázkódott. A rakéta robbanása felrántotta a szárnyat, csodálatos módon Sean ügyesen egyensúlyban tudta tartani. Döbbenten nézte az okozott kárt. A kettes számú hajtóm levált, a rakéta kirobbantotta a szerelvényb l, s egy borzalmas, üres sebet hagyott maga után a szárny élén. Halálos csapás volt ez. Haláltusájában a Hercules keresztülrohant az égen, vonszolódott bal oldali hajtóm veinek hatalmas húzóereje révén, a megsérült szárny pedig egyre jobban hátrafelé görbült. Sean visszafogta, levette a gázt, és megpróbálta a sebességet csökkenteni és kiegyensúlyozni a tolóer t. El renézett és ott volt el tte a folyó széles és nyugodt vízfelülete a vízesések örvénylése fölött. A nap els sugarai bearanyozták a fák tetejét mindkét parton, és a krokodilok feketén hevertek a fehér homokpadokon. Sean átváltott a bels kommunikációs rendszerre, és a hangosbeszél n át beszólt a rakodótérbe. - Kapaszkodjatok! Keményen fogunk üt dni leszálláskor - mondta shangán nyelven, és saját beköt övét is szorosabbra húzta. A Hercules nehézkesen dübörögve haladt lefelé, mindkét szárnya annyira megrongálódott, hogy Sean egyenesen csodálkozott, hogy még mindig a leveg ben tud maradni. - Túl gyors - motyogta Sean. Most már úgy esett lefelé a repül gép, mint egy expresszlift. A folyót nem érik el, és a fáknak fognak ütközni. Kifeszítette magát, hogy felkészüljön egy szárny elvesztésére a légáramlás szétszaggató hatásával szemben, és óvatosan kiengedte a teljes fékszárnyat, hogy a repül gépet lelassítsa. A Hercules hálásan válaszolt cselekedeteire, a kiegészít emel er re, és régi eleganciájához híven, kecsesen lebegni kezdett. A gép könnyedén súrolta a folyóparti fák tetejét, és Sean kikapcsolta az üzemanyag-szivattyúkat, a f vezetékeket és az elektromos berendezéseket, hogy megakadályozza az esetleges kigyulladást. A gép orrát magasra tartotta, a sebességet hirtelen lecsökkentette és a sebességmér n a nyíl élesen visszaugrott. Felhangzott a sebességvesztésre figyelmeztet berreg jelz cseng , és azután a leszállószerkezet fülsiketít elektromos kürtje szólalt meg, figyelmeztetve arra, hogy a futóm kerekei még mindig nincsenek leengedve. Az ellen rz m szerek mutatói visszaestek, ahogy a Hercules a teljes leálláshoz járt közel, de k már a folyó közepén voltak, húsz láb magasan, lágyan esve lefelé. A krokodilok lecsúsztak a közvetlenül el ttük lev homoksávról, félelmükben habosra keverve a zöld vizet, és Sean érezte, hogy az ellen rz m szerfal összevissza jelez, igyekezve a gépet az utolsó lehetséges pillanatig oltalmazni. Erezte, hogy a farokrész megérinti a vizet, és a repül sebességmér je pontosan negyven csomóra esett. A Hercules hasra csapódott a vízen. Egy nagy zöld hullám a géporr fölé csapott, és megtörve rajta, átmosta a pilótafülkét, sugárban belövellve a golyó ütötte lyukakon. Mind Seant, mint Jobot hevesen el revetette a vízre érés, a biztonsági övek hevederei megfeszültek, majd a Hercules hirtelen a felszínre bukkant és elkezdett csúszkálni, szörfözni a hasán, lelassult és megfordult, hogy az áramlattal szemben lassan megálljon. - Jól vagy? - vakkantott Sean Jobra. válaszul kikapcsolta az övét és kipattant a másodpilóta üléséb l.
A fedélzet padlója ferdén állt Sean lába alatt, ahogy felállt. A pilótafülke ablakán át látta, hogy a Hercules cél nélkül úszik az áramlattal. Üres üzemanyagtartályai és a törzsben megszorult leveg fenntartottak a vízen. - Gyerünk! - visszavezette Jobot a f rakodótérbe, és egy pillanat alatt átlátta, hogy a rakétaládák még mindig biztosan állnak nehéz szállítóhálóik által leszorítva. A shangánok teljes pánikban voltak, legalább kett megsebesült közülük, ott vonaglottak és jajgattak a padlón száradó hányadéktócsában, az egyik törött karjából a húson át kiállt a csont éles, cikcakkos vége. Sean megcsavarta a vészkijárat nyílásfedelének zárókerekét, és kifelé rúgta az ajtót. Azonnal felfújódott a nejlon ment csúszda és kirepült, mint egy részeg sárga nyelve, ahogy az alant lev vízfelületre csapódott. Sean kihajolt a nyílt csúszdáról. Egy másik homokpad felé sodródtak, és úgy ítélte meg, hogy a géptest alatt a víz csak vállmagasságú, mert tisztán látta a folyó fenekét. - Ferdinánd - Sean kiszemelte a nyüzsg shangánok tömegéb l. - Erre vidd ki ket! Látta, hogy Ferdinánd higgadt és erélyesen kihajtja a körülötte lev rémült katonákat a csúszda felé. - Mutasd meg nekik, hogy megy ez - parancsolta Sean Jobnak -, és mihelyst leérsz, vedd rá ket, hogy vontassák ki a géptestet a homokzátonyra. Job összefonta karjait a mellén, és lábbal ugrott a csúszdára. Levágódott a vízbe, majd a lábán botladozott. A víz a hónaljáig ért, azonnal a Hercules oldalához gázolt és teljes súlyát bevetette vele szemben. A sértetlen shangánok egyenként követték t lefelé a csúszdán és a folyófenékre. Job vigyázott rájuk. Sean meg az utolsó katonát is keresztülvezette a nyíláson, majd maga is kiugrott. A víz alig néhány fokkal volt a testmeleg alatt, és mihelyst a felszínre ért, látta, hogy valamennyi ember nekifeszült a Hercules úszó testének, és lassan mozdítják keresztül a folyó folyásán. is beleadta a saját súlyának erejét, és a fenék fokozatosan emelkedett a lábuk alatt, és a víz már csak a derekukig ért. A Hercules hasa megfeneklett a homokon, és a repül gép nehézkesen elhelyezkedett, ahogy a törzset elárasztotta a víz. A katonák kivonszolták magukat a homokpadra, és ázott csomóként összerogytak. Arckifejezésük tompa és tehetetlen volt a rémület és a meger ltetés utóhatásától. Sean körülnézett, megpróbálta értékelni a helyzetüket, hogy hol lehetnek, és megtervezni azt, hogy els sorban mit kell tenni. A Hercules elég magasan feneklett meg ahhoz, hogy a rakéták ne merüljenek el, és ne menjen tönkre kényes elektronikus kapcsolási rendszerük. A víz sodrása egy meredek folyópart alá sodorta ket, és a nyári áradás halott fákat és vízsodorta faanyagot halmozott fel a part mentén. A homokpad csak egy keskeny sáv volt a part alján. - Gyorsan kell mozognunk - mondta Sean Jobnak. - Várható, hogy a Hind képes volt arra, hogy jelzést adjon le a század többi részének, és majd értünk jönnek. - Mit akarsz el ször csinálni? - Kirakodni a Stingereket - válaszolt tüstént Sean. - Mozgasd meg ket! Sean hirtelen újra felmászott a gépre és megállapította, hogy a raktér ajtajának hidraulikus sarkantyúi az elemekkel még mindig m ködnek, és leeresztette a rakodórámpákat. Minden egyes faláda súlya fel volt tüntetve a ládákon. 152 font, kb. 70 kilogramm egységsúly. - Könny ek, két ember elég egy ládához - rendelkezett Sean, és és Job felrakták a ládákat kétkét ember vállára, ahogy azok el reléptek a sorban. Ahogy megkapták az adagjukat, leporoszkáltak a rámpán a homokpadra, majd fel a partra, be a fák közé. Ferdinánd megmutatta nekik, hová rejtsék el és takarják be az úsztatott faanyaggal.
Húsz percnél is kevesebb id be telt a szállítmány kirakodása, és Sean minden percben a türelmetlenség és az aggodalom lázában égett. Amint az utolsó ládát is partra vitték, kirohant a rámpára és felkémlelt az égre, várva, hogy meghallja a közeled helikopter-rotorok zaját és az Isotov hajtóm vek süvítését. - Szerencsére nem tart örökké - mondta Jobnak. - Meg kell szabadulnunk a Herculest l. - Mit fogsz csinálni vele, elnyeleted a földdel vagy elásod? - kérdezte Job gúnyosan. A Hercules rakterének elüls válaszfalánál volt egy 120 tonnás rakodócsörl , amit arra használtak, hogy a szállítmányt felvontassák a fedélzetre. Sean utasítására négy shangán kihúzta a csörl kábelt, és a Hercules felfújható életment csónakját használták arra, hogy a végét átvigyék a folyón és egy fához kikössék a túlsó parton. Mialatt ezzel foglalatoskodtak, Sean és Job átkutatták a Herculest, és leszedtek róla minden használható felszerelést az els segélydobozoktól kezdve a kávé- és cukorkészletekig a kicsi els konyhából, Sean elégedetten látta, hogy a trópusi els segélyláda jól fel van szerelve, és a maláriamegel z , profilaktikus gyógyszerekt l az antibiotikumokig jó ellátást tartalmazott. A partra küldte az egyik shangánnal, és visszarohant a rakodórámpára. A gumi ment csónak visszatért, és még mindig nem észlelték sem a Hindek hangját, sem látványát. Túl jó érzés volt pusztán csak rágondolni is. - Vigyél ki mindenkit a partra - mondta Sean Jobnak, és odament a csörl irányításához. Ahogyan a csörl t megindította, az acélkábel szorosan megfeszült, és a Hercules törzse, amely nehézkesen ült a homokzátonyon, megbillent és kissé rángatózni kezdett. Továbbengedte a csörl t, a homok csikorgott és szétmállott a gép hasa alatt, és saját csörl je le vonszolta a Herculest a homokpadról a mélyebb vízbe. Amint úszni kezdett a törzs, Sean félig felhúzta és lezárta a rámpát, hogy megakadályozza a túl gyors elmerülését és a folyó közepére csörl zte, ahol az áramlat a leggyorsabb volt. Ahogy az áramlat elkapta és elkezdett a folyás irányában lefelé sodródni, Sean lekapta a reteszvágót a rekeszfalon lev állványról, és elmetszette a kábelt. A Hercules szabadon úszott tovább, lefelé a folyón. Egy pillanatnyi ösztönnek engedve, Sean levágott egy jó méteres darabot a merev csörl kábelb l, és a rozsdamentes acélhuzalok azonnal elkezdtek szétválni az összefonott kötegb l. A különvált huzalok közül hármat felgombolyított egy szoros hurokba, és a hátsó zsebébe tette. Job keményfa gombokat rak majd a drótok végére. A fojtogató drót egyike volt a felderít k legkedvesebb titkos fegyvereinek, és Sean félmeztelennek érezte magát, mióta az övé elveszett azzal a hátizsákkal együtt, amelyet leejtett a sziklafalról. Majd teljes figyelmét ismét a Herculesre fordította. - Az üzemanyagtartályok már majdnem üresek - mormolta, ahogyan figyelte a gép haladását az árral lefelé. - Addig kell úsznia, míg el nem éri a vízesést. A fedélzeten maradt, mialatt legalább kétmérföldnyi folyópart elmaradt mögötte. Közben a reteszvágókat arra használta, hogy megszakítsa a hidraulikus csöveket és üzemanyag-vezetékeket, amelyek a rakodótérbe vezet görg s ólomzárak tetején haladtak keresztül. Hidraulikus folyadék és avas keveréke csurgott és lövellt ki, majd gy lt össze tócsában a rakodótér padlóján. Végül megelégedve, hogy minden lehet t megtett azért, hogy az üldöz ket rossz irányba terelje el, a nyílt vészkijárati csúszdán egyensúlyozva kihúzta a biztosítószeget a foszforgránátból, amelyet Ferdinándtól rekvirált. - Köszönöm, öreglány - szólt hangosan a Herculeshez. - Drága voltál! A legkevesebb, amit felajánlhatok és megtehetek érted, az egy viking temetés. Végiggurította a gránátot a rakodótér padlóján, és akkor lecsúszott a csúszdán és beugrott a vízbe. A felszínre úszott er teljes karcsapásokkal és krallozva, képzeletében közben megjelentek azok a kövér, fekete krokodilusok, amelyeket a homokparton látott. Hallotta maga mögött a robbanógránát elfojtott pukkanását, de nem állt meg és nem is nézett vissza mindaddig, amíg nem érezte a talajt a lába alatt. Akkorra a Hercules b szen égve
már egy negyed mérfölddel lejjebb úszott a folyás irányában. Fekete olajfüst szállt fel bel le a világos, reggeli égre. Sean az utolsó néhány métert a vízen átgázolva tette meg a meredek partig, és négykézláb felmászott rá. Mialatt zihálva és lélegzet után kapkodva ott ült, meghallotta az ismer s és mostanra már annyira gy lölt hangot, a rotorok és az Isotov hajtóm vek gyorsan közeled hangját. Az ég Hercules füstje olyan csalétek volt, amit a Hindek már ötven mérföldr l is láthattak. Sean egy maroknyi sarat kapott fel a partról, ahol ült, és bekente vele meztelen karjait és arcát. Bemászott egy s r bokor alá a parton, úgy figyelte, amint a Hind a fák teteje fölött, széles köröket írva le a Hercules ég roncsa fölött, mint egy gonosz vámpír, alacsonyan keringett. A lángok elérték az egyik üzemanyagtartályt, és a Hercules egy sárkány leheletével robbant fel, saját teste darabjait széthintve a folyón, a lángok g zzé váltak, ahogy sziszegve a vízbe értek. A Hind majdnem öt percig lebegett a folyó fölött, talán a túlél k után kutatva, majd hirtelen magasra emelkedett, orrát dél felé fordította, és egy apró pontocskává zsugorodott az ég kékjén. - Korlátozott hatókör és korlátozott id tartam-repülés, ahogyan az az ember mondta - Sean felállt búvóhelyér l. - Most menj haza, mint egy jó kis ruszki, és jelentsd, hogy a célpont meg lett semmisítve. Menj és mondd meg Bobby Mugabének, a rend r bácsinak, hogy nem kell aggódnia azért, hogy értékes Stingerei rossz kezekbe kerültek. Benyúlt a fels zsebébe és kivette a holland szivarosdobozt. A kartondoboz azonban szétmállott a kezében és a dohánylevelek ragacsos kásává foszlottak szét. Bedobta a folyóba. - Különben is, itt az ideje, hogy abbahagyjam a dohányzást - sóhajtott, és végigkutyagolt a part mentén a vízfolyással ellentétes irányban. Job a két sebesült katonával foglalatoskodott. - Ennek egy sor csinos repedt bordája és egy kulcscsonttörése van - Job befejezte a sebkötözést, majd odamutatott a másik páciensre -, ezt neked hagytam. - Nagyra értékelem - mordult fel Sean, és megvizsgálta a törött kart. - Micsoda ronda összevisszaság. - Kedves jelz - értett vele egyet Job. A szilánkosan tört felkarcsont öt centivel kiállt a sötét véraláfutásos és vérrögökb l foltozott sebb l. Fémkék legyek zümmög raja körözött a vérrögök körül, Sean leseperte ket. - Eddig mit csináltál vele? - Egy maroknyi fájdalomcsillapítót adtam neki az egészségügyi dobozból. - Az egy ökröt is el kell hogy hódítson - bólintott Sean. - Adj egy darab nejlonkötelet és kett t a leger sebb shangánok közül. A kar rettent en megrövidült, és Seannak el kellett érnie, hogy a törött csontvégek újra összeérjenek. A nejlonkötelet a katona csuklójára kötötte, és a két végét a két er s shangán kezébe adta. - Amikor azt mondom, hogy húzzátok, akkor jól megrántjátok, értitek? - parancsolta. - Oké, Job, tartsd t er sen! Ezt már korábban is gyakran csinálták. Job elfoglalta a helyét, a páciens mögé ült és karját a katona hónalja alá tette, majd kezét összekulcsolta a melle körül. - Bántani foglak - ígérte Sean a páciensnek, és a férfi egykedv en bámult vissza rá. - Kész vagy? Job bólintott és Sean a kötélre pillantott. - Húzzátok! Hátrahajoltak nagy lendülettel.
A sebesült katona szemei hirtelen tágra nyíltak, és a verejtékcseppek mint apró hólyagok ütöttek ki a b rén. - Er sebben húzzátok! - mordult rá Sean Ferdinándra, és a kar elkezdett megnyúlni. A kiálló csont éles végei lassan visszahúzódtak a húsba. A shangán a fogát csikorgatta abbeli er feszítésében, nehogy felsikoltson. A hang olyan volt, mintha két üvegdarabot er vel összedörzsölnének, és ez Sean idegeire ment. A csont hegye visszapattant a dagadt bíborszín sebbe, és Sean hallotta, amint a két csontvég, mélyen a húsba ágyazva, érdesen összekattant. - Ez az! Tartsd! - mondta Ferdinándnak, és gyakorlott kézzel gyorsan két rögzít sínt helyezett az els segélydobozból a kar mindkét oldalára, s össze is kötözte ket. Sebészragtapasszal olyan szorosan összehúzta, amennyire csak merte anélkül, hogy a vérkeringést elszorította volna, majd odabólintott Ferdinándnak. - Lassan. Engedjétek el. Ferdinánd enyhített a nyomáson, és a sínek egyenesen tartották a kart. - Egy újabb áttörés az orvostudományok területén - mormolta Job. - Elegáns és bonyolultan szakszer eljárás, doki. - Tudsz járni? - kérdezte Sean. - Vagy haza kell cipelnünk? - Természetesen tudok járni - méltatlankodott a katona. - Azt hiszi, hogy én egy asszony vagyok? - Ha az lennél, a legmagasabb menyasszonyi árat kérnénk érted - vigyorgott rá Sean és felállt. - Szemléljük meg a hadizsákmányt - javasolta Jobnak. Ez volt az els alkalom arra, hogy megvizsgálják a Herculesb l kihozott szállítóládákat. Harmincöt láda volt, és összevissza, vaktában rakták egymásra ket, egy afrikai mahagónifa szétnyúló ágai alatt. Ferdinánddal és négy emberével, akik segítettek nekik, a ládákat a rajtuk lev feliratok szerint gondosan szétválogatták és újra egymásra rakták. Harminchárom láda, mindegyik kb. 70 kilogramm súlyú, a következ jelzésekkel: STINGER IRÁNYÍTOTT RAKÉTARENDSZER l x Fogantyú és antenna l X Vizsgáztató 5 X Feltöltött kivet csövek. - Ez Chinának 165 lövést jelent, és még 11 Hind maradt a századból, miután egyet lerúgtál az égr l - kalkulált Job. - Ez elég jól hangzik. - Ahogyan ezek a szépségek l döznek, valamennyire szükség lesz - mormogta Sean, majd a szándékos pesszimizmust tükröz arckifejezése kissé megenyhült: - Jól van, jól van! Íme, itt van egy könyvesláda. A megmaradt két szokatlan, egyedi méret láda ezt a feliratot viselte: STINGER IRÁNYÍTOTT RAKÉTARENDSZER M 134-ES KIKÉPZ KÉSZLET KÖVET FEJ-KIKÉPZ - Ez valakinek az életét er sen megkönnyíti majd - mondta Job egyetért én. A megszerzett kézikönyvek azt a kiképz rendszert vitatták meg, amely a kiképz nek lehet vé tette, hogy monitoron kövesse a kiképzés alatt álló személy nyomkövetési technikáját egy színlelt rakétakilövés alatt. Ez felbecsülhetetlen érték felszerelést jelentene bárkinek, aki megkapja azt a feladatot, hogy a Renamo-csapatokat a rendszer használatára megtanítsa. Mindamellett Sean csak azután értékelte a zsákmány teljes értékét, amikor az utolsó és legkisebb ládát is megvizsgálta. A kis faládára a következ volt fest sablonnal rányomtatva: STINGER IRÁNYÍTOTT RAKÉTARENDSZER MÓDOSÍTÁSI SZOFTVER
- Te jószag Szentháromság! - füttyentett. - Ez egy valóságos világítótorony, nem egy közönséges vagy mezei rendszer, hanem valami klassz dolog, valami szenzáció, ami a kezünk van. - Nézzük meg! - Job ugyanolyan izgatott volt, mint . Sean habozott, mint egy gyerek, aki kísértésbe esik, hogy kinyissa az ajándékát születésnapjának hajnala el tt. Felnézett az égre, a Hindeket kutatva. Fura, hogy mennyire átvette ezt az ideges szokást a shangánoktól. - Sötétedésig nem mozdulhatunk. Rengeteg eltöltend id nk van - visszakozott, és áthajolt, hogy kihúzza a bajonettet Ferdinánd övének tokjából. Óvatosan felfeszítette a láda tetejét és leemelte a fehér poliuretán csomagolóanyag-lapokat. A szoftver egy strapabíró m anyag táskában volt elhelyezve. Felnyitotta a fedelén a zárókapcsokat és kinyitotta a csomagot. A szoftverkazetták tucatjai mind különböz színnel voltak megkülönböztetve, átlátszó pergamenborítékba voltak zárva, le voltak pecsételve, és beleillettek a táska belsejének külön erre a célra méretre szabott zsebeibe. Ez volt az, amir l azokban a kézikönyvekben olvastak, amelyeket Carlyle-tól, a brit tüzértisztt l kölcsönöztek. - Hozd a kézikönyveket - mondta Sean Jobnak. És amikor az el hozta ket, leguggoltak a nyitott láda mellé és kimeredt szemmel, elmerülten rágták át magukat a nehéz köteten, amelyik leírta a rendszert. - Itt van! Hind támadó rendszer. Színkódja piros. Számkódja S.42.A. E rendszer keretében a Stinger rakétákat programozni lehet arra, hogy különböz célpontokat úgy támadjanak meg, hogy olyan taktikát és frekvenciát alkalmazzanak, amely arra a típusú repül gépre jellemz . Egyszer en azáltal, hogy beteszik az egyik mikrokazettát a kivet állványba, a rakétát utasítani lehet arra, hogy változtassa meg támadási technikáját. „Szoftver kazetta rendszer. S.42.A" - Job mutatóujjával kísérte a szöveget, ahogyan a kézikönyvb l hangosan felolvasta: ráirányítjuk a Hind helikopter-gépágyúra. A rendszer egy úgynevezett „kétszín " keres t alkalmaz, amely mind az infravörös, mind az ibolyántúli kibocsátásokat, a hajtóm b l elvezetett égéstermék-emissziókat két szakaszban regisztrálja. A kezdeti szakaszban rázáródik a Hind hajtóm kipufogó rendszeréb l távozó infravörös színre. „A Hind leveg beszívó és az égéstermék kivezetését lefojtó rendszer ezeket az infravörös sugarakat eltéríti egy er sen páncélozott kivezet rendszeren, a helikopter-géptörzs alatt. A rakéta-becsapódások a Hindnek ezen a részén nem bizonyultak hatékonynak." „Az S.42.A. típusú módosítás automatikusan átkapcsolja a Stinger irányítórendszerét ibolyántúli keres módba, amikor a kilöv berendezést l a célpontig való hatótávolság kétszáz méterre csökken. Az ultraibolya sugarak f leg az Isotov TV-3-117 turbóhajtóm leveg beviteli részéb l bocsátódnak ki. Ez az egyetlen olyan része a helikoptertörzsnek, amely nincs beborítva titanium véd páncélzattal és a hajtóm légbeviteli nyílásokon a rakétabecsapódások százszázalékos találati és megsemmisítési eredménnyel jártak. Hatékony ultraibolya észlelés eléréséhez a rakéta indító kilövésénél alulról, a repül járm holtterébe kell célozni, 1000 métert nem meghaladó és 150 méternél nem kevesebb hatótávolságra." Job összecsapta a kézikönyvet. - F nyeremény! - mondta. - China sokkal többet kap, mint amit valaha is remélhetett. Harminc nehéz láda volt, amit cipelni kellett, és csak húsz katona, Seant és Jobot is beleértve. Sean elrejtette azokat a dobozokat, amelyeket hátra kellett hagyniuk. Majd visszaküld értük egy különítményt, hogy elhozzák, ha elérték a Renamo-vonalakat. Annyit cipeltek, amennyit tudtak, beleértve a kiképz - és a helyzetmódosító felszerelést. Szürkületkor elindultak a Pungwe folyó mentén a Renamo frontvonalát keresve. Egész éjjel meneteltek. A terebélyes oszlop, amelyet lelassítottak a nehéz rakétaládák, csak tizenkét mérföldet tett meg napkelte el tt. Mindamellett az id megváltozott és a szél keletnek fordult, alacsony
felh ket és hideg szitáló es t hozva, ami elrejti majd ket a keres Hindek el l. Egész nap folytatták a menetelést. Szürkületkor Sean megengedte, hogy néhány órát pihenjenek, az es ben nyomorúságosan, szánalmasan összehúzódtak, amíg Sean újra fel nem keltette ket, és akkor botladozva elindultak, meg-megcsúszva a sárban, átkozták a hátukon cipelt terheket. Napkelte után egy órával a felh k elvonultak és átázott harci öltözetük g zölg tt, ahogyan lassan megszáradt a hátukon. Két órával kés bb belerohantak egy kelepcébe. A folyópart mentén, könny , szavannás füvön haladtak éppen át. A lapos tetej , tövises akác cserjefákat durva elefánt f csomók tarkították. Sean meghallotta a tölt szerkezet fémes kattanását, ahogy cs re töltötték a géppisztolyt, miel tt még a hang teljesen az agyáig hatolt volna, el revetette magát, figyelmeztetésül kiáltott shangánjainak. Ahogy a homokos földet érte könyökével és a hasával, már látta is a torkolatt z lángjait, amint ott táncoltak, vibráltak, mint tündérfények a f ben, alig harminc lépéssel el tte, és egy lövés lángja a feje mellett ment el, szinte megvakította és megrándult az arcizma is. Balra gurult, hogy ezzel a puskás célpontját elmozdítsa, AKM fegyverét egy kézzel tartotta, mintha pisztoly lenne, vaktában l tt, hogy még inkább megzavarja a támadókat, és az övén lev gránátért nyúlt. Épp azon a ponton volt, hogy a gránátot elhajítsa, amikor mögötte Ferdinánd felkiáltott portugálul, és el ttük a tüzelés erre alábbhagyott, majd végleg abbamaradt. Az elefánt f csomóból pontosan Sean el tt egy hang válaszolt a kihívásra, és akkor Ferdinánd sürget en kiáltotta shangánul: - Tüzet szüntess! Tüzet szüntess! Renamo! Renamo! Hosszú, gyanús szünet következett ezután, ami alatt Sean a jobb karját hátravetve tartotta, készen arra, hogy eldobja a gránátot. Már túl sok rendes, jó embert látott, akiket kicsaltak, hogy hamis fegyvernyugvás alatt meghaljanak. - Renamo! - Egy hang elölr l megismételte. Barátok! - Rendben! - Sean visszakiáltott shangánul. Állj fel! Renamo! Mutassátok nekünk gyönyör baráti képeteket! Valaki felnevetett és egy vigyorgó fekete pofa egy tigriscsíkos álcázósapka alatt kibukkant a f b l, majd azonnal vissza is húzta a fejét. Néhány másodperc után, ami alatt nem volt több tüzelés, egy másik katona is óvatosan felállt, majd megint egy másik. Sean shangánjai is felálltak és el reindultak, el ször lassan és cs re töltött fegyverrel, majd találkoztak a nyílt terepen, kezet rázva, nevetgélve és egymás hátát veregetve. Belefutottak abba a szektorba, amelyet a Takawira rnagy parancsnoksága alatt álló zászlóalj tartott kézben. Seant azonnal felismerte, és kölcsönös örömmel szorítottak kezet egymással. Courtney ezredes! Milyen megkönnyebbülés látni, hogy ön életben van. A BBC és a zimbabwei rádió híreiben azt hallottuk, hogy az ön repül gépét lel tték, lángokban állva lezuhant, és vele együtt önt és valamennyi emberét elpusztították. - A segítségére van szükségem, rnagy! - mondta neki Sean. - Húsz láda rakétát elrejtettem a bozótban. Szeretném, ha kiküldene értük egy százf s különítményt, hogy utánunk hoznák. Egyik emberem elvezeti majd ket a rejtekhelyhez. Legjobb embereimet fogom elküldeni. Személyesen választom ki ket - biztosította Takawira. - Milyen messzire vagyunk China tábornok f hadiszállásától? - kérdezte Sean. - A Frelimo helikopterek visszavonulásra kényszerítették t. Az új f hadiszállása csak hatmérföldnyire van a folyó fels szakaszán. Épp most beszéltem vele a rádión keresztül, és a tábornok nagyon izgatott, türelmetlenül látni kívánja önt.
El rehaladásuk gy zelmi menet volt, miután sikerük híre egy szempillantás alatt elterjedt a Renamo-vonalakon, már jövetelük el tt. Katonák jöttek el tigriscsíkos álcázóruhában, hogy megtapsolják ket, megrázzák kezüket és barátságosan hátba veregessék ket, ahogy elmentek mellettük. A teherhordók a rakétásládákat a magasba tartva cipelték, mintha Jehova frigyládája lenne, k pedig egy misztikus vallás papjai. Renamo harci dalokat énekeltek, ahogy terhük alatt büszkén lépkedtek. China tábornok már várt rájuk, hogy üdvözölje ket, újonnan épített parancsnoki bunkerének bejáratánál, sugárzóan tündökölve egy ropogósra vasalt harci öltönyben és kitüntetésekkel, a gesztenyeszín barett sapkát hetykén az egyik szemére húzta. - Tudtam, hogy nem fog cserben hagyni, ezredes. Ismeretségük során Sean most el ször érezte, hogy szinte a mosolya. - Majdnem harminc embert veszítettünk az Alphonso rmester parancsnoksága alatt állókból - mondta neki Sean nyersen. - Arra kényszerültünk, hogy hátrahagyjuk ket. - Nem, nem, ezredes! - China tábornok a jó szándék páratlan kifejezéseként átkarolta a vállát. Alphonso biztonságosan kijutott, csak három embert veszített a St. Mary's misszió elérésekor. Épp most voltam vele rádió-összeköttetésben. Legkés bb holnap este a vonalainknál lesznek. Az egész hadm velet óriási siker volt, ezredes. - Leejtette kezét Sean válláról. - És most nézzük meg, mit hoztak nekem. A teherhordók lerakták a faládákat a lába elé. Egy fekete Cézár, amint fogadja a hadizsákmányt gondolta Sean ironikusan. - Nyissátok ki ket! - China csak úgy sugárzott. Sean soha nem várt volna ilyen gyermekes izgalmat valakit l, aki különben annyira h vös és visszafogott magatartású volt. China valójában egy révült, önkívületben lev ember dzsig táncát járta kezét összedörzsölve, ahogy figyelte fiatal tisztjeit, akik feszít vasakat és bajonetteket forgattak, abbeli kísérletükben, hogy felnyissák az els láda tetejét. Az acél szorítópánt meghiúsította er feszítéseiket. A végén China már nem tudta visszafogni magát, félrelökte tisztjeit, egyikük kezéb l kiragadott egy feszít vasat, és maga látott hozzá a ládának. B ségesen verejtékezett az izgalomtól és az er feszítést l, mire a tet végre engedett, és túlzottan hízelg gratulációk hangzottak el törzstisztjei részér l, amint a láda tartalma feltárult. A Stinger rakéta indítóállványa teljesen fel volt szerelve egy megtöltött rakétacs vel. Az IFF interrogator kérdez külön volt csomagolva egy átlátszó pergamenborítékban, készen arra, hogy behelyezzék az állványfejbe, rövid kábelkötegénél fogva. A kiegészít , négy rendelkezésre álló cs , amelyek mindegyike egy-egy rakétát tartalmazott, fehér öntött poliuretánhab-csomagolásban bújt meg. Miután kil tték a rakétát, az üres csövet eldobják és egy új cs vel helyettesítik, amely tartalmazza a saját tizenhat fontos, kb. 7,5 kilogrammos rakétáját. A nevetés és az éljenzés fokozatosan alábbhagyott, és a vezérkar el recs dült, hogy megvizsgálja a láda tartalmát, ámbár határozott tartózkodással, mintha mérges skorpiók fészkét fedezték volna fel egy szikla alatt, és azt várták volna, hogy bármelyik pillanatban egy fogakkal ellátott farok nyúl ki feléjük. China tábornok lassan térdre ereszkedett, és tiszteletteljesen kiemelte az összeállított rakétavet t m anyag hab fészkéb l. Stábja áhítattal figyelte, ahogy a tömzsi fegyvert a vállára helyezte. A rakéta kinyúlt mögötte, és az állvány, az antennájával olyan egyszer nek t nt, mint egy m anyag tejesláda, majdnem teljesen elhomályosította China tábornok vonásait. Nagy igyekezettel, gondosan belekémlelt az állványon lev célzómez be, és megragadta az elsüt billenty t a fegyver tusáján. A Stingert az ég felé irányította, és a stábja apró bátorító és csodáló hangokat hallatott.
- Most jöhet a Frelimo Fácán, a Henshaw! - hencegett China. - Elégetjük ket. - És elkezdett helikopter- és géppuskazajokat utánozni, mint egy kisfiújáték közben a rakétát ráirányítva a feje fölött cirkáló elképzelt Hindekre. - Teszünk róla, hogy elégjenek! - Piff, puff! - kiáltotta China. - Bumm! Bumm! - Ka Piff! - pléhpofával Sean is csatlakozott a tábornok stábjához, amely elragadtatva üvöltözött, és megpróbált egyik a másikon túltenni a robbanó és szétes , zuhanó helikopterek hangjának utánzásában. Valaki elkezdett énekelni. Mindannyian felkapták és elismételték a refrént, kezükkel ütemesen tapsolva a Renamo harci induló ritmusára, lábukkal dobogva és himbálózva. Most kétszáz ember énekelt, hangjuk egymásba olvadt, Afrika gyönyör , melodikus dallamává emelkedett, amelyt l Sean alsókarja libab rös lett, és a sz r a nyakán megbizsergett. China tábornok a középen közöttük állt, a rakétával a vállán, és úgy vezette a kórust. Hangja magasan szárnyalt és kiemelkedett a többiek hangja közül, Seant ez a hang meglepte terjedelmével és tisztaságával, nagyszer tenor hang volt, amellyel a világ bármely nagy operaházára sem hozott volna szégyent. Az éneklés nagy, öntudatos, felszólító kiáltással végz dött: „Renamo!", és sötét arcukat szenvedélyes, hazafias hév lángolása világította meg. - Dyen hangulatban kemény ellenfelek lesznek az ellenség számára - gondolta Sean. China tábornok átadta a rakétavet t egyik emberének, és odajött, hogy megszorítsa Sean kezét. - Gratulálok, ezredes. - Komoly volt és ugyanakkor boldog. - Úgy gondolom, megmentette ügyünket. Hálás vagyok. - Ez remek, China - gúnyolódott Sean. - De ne csak mondja, hogy mennyire hálás, hanem mutassa is meg. - Természetesen, bocsásson meg - China újra a megbánás kis parádéját mutatta be, kicsit tettetve a megbánást. - A nagy izgalomban majdnem elfelejtettem, hogy valaki már nagyon türelmetlenül látni akarja önt. Sean úgy érezte, elakad a lélegzete és a mellkasa elszorul. - Hol van? - Az én bunkeremben, ezredes. - China tábornok a gondosan elrejtett óvóhely bejáratára mutatott a fák között. Sean könyökével gorombán utat tört magának az izgatott katonák sorain át, és ahogy elérte a bunker bejáratát, nem tudta többé magát tartóztatni, és hármasával vette a lépcs ket lefelé. Claudia a rádiós fedezékben volt, egy padon ült a távolabbi fal mellett, két oldalán a két börtön rn . A nevén szólította, amikor meglátta a lányt, és lassan állt fel, merev arca fehér volt, és hitetlenkedve bámult rá. Az arccsontjai majdnem átdöfték teljesen átlátszó b rét, és a szeme óriási és sötét volt, mint maga az éjfél. Ahogy keresztülment hozzá a szobán, Sean látta a jeleket a csuklóján, fakó, elkékült csíkok nyomát, amelyeket friss varasodás vont be, s a dühe ugyanolyan nagy volt, mint az öröme, hogy ismét láthatja. A karjaiba kapta, a lány olyan vékony és törékeny volt, mint egy kisgyermek. Egy percig nyugodtan és némán állt az ölelésében, majd vadul körülfonta karjával a nyakát és magához szorította. A férfit meglepte az ereje, a lány görcsös, rángatózó rohamban vacogott, ahogy az arcát nyaka mélyedésébe szorította. Ott álltak összezárva, hosszú ideig nem beszéltek és nem mozdultak, amíg csak Sean meg nem érezte a nedvességet az inge elején. - Kérlek, ne sírj, drágám! - Keze között finoman felemelte az arcát, és a mutatóujjával letörölte a könnyeket. - Csak azért sírok, mert most annyira boldog vagyok - mosolygott rá az utolsó könnycseppen keresztül. - Semmi sem fontos többé, csak az, hogy visszajöttél. Felemelte a kezét és az ajkához emelte, megcsókolta csuklójánál a kisebesedett, heges b rt.
- Nem tudnak többé fájdalmat okozni nekem, most már nem! - mondta a lány. Sean elfordította fejét és ránézett a két egyenruhás börtön rn re, akik még mindig a padon ültek. - Anyátok a büdös, ganéfaló hiénával üzekedett -, mondta lassan shangánul. A n k a sértésre meghökkentek. - Kifelé! Gyerünk, ki innen, még miel tt kitépem a méheteket és megetetem a kesely kkel! Mogorván, rosszindulatúan néztek rá, és lehorgasztották a fejüket, amíg Sean a kezét rá nem tette pisztolyának az agyára. Akkor fürgén megmozdultak, felugrottak a padról és kioldalogtak a fedezék lépcs in. Sean visszafordult Claudiához és el ször csókolta szájon. A csók hosszú ideig tartott, és amikor végre vonakodva szétváltak, Claudia azt súgta: - Mikor levették a bilincseket rólam és megengedték, hogy megmosakodjam, rögtön tudtam, hogy visszajöttél. Szavai felidézték a megaláztatás és brutalitás képeit, amelyen keresztülment, így Sean válasza keser en hangzott. - A rohadék! Fattyú! Valahogyan majd éreztetem vele, amit veled tett. Esküszöm neked. - Nem, Sean. Ez már nem fontos. Elmúlt. Együtt vagyunk ismét. Csak ez fontos. Néhány percig lehettek csak egyedül, miel tt China tábornok fontoskodva belépett a rádiós fedezékbe, vezérkarának élén, még mindig mosolyogva és emelkedett hangulatban. Seant és Claudiát átvezette magánirodájába, és nem látszott észrevenni, hogy megnyer udvariasságát jeges tartózkodással fogadják. Közel ültek egymáshoz az íróasztala el tt, nyugodtan fogták egymás kezét, nem válaszolva a tábornok tréfás megjegyzéseire. - Szálláshelyet készítettem el önöknek - mondta nekik. - Valójában kilakoltattam egyik vezet parancsnokomat, és az fedezékét adom önöknek. Remélem, megfelel nek fogják találni szükségleteik kielégítésére. - Nem tervezünk hosszabb itt-tartózkodást, tábornok - mondta neki Sean. - Vissza akarok indulni a határhoz Miss Monterróval együtt legkés bb holnap reggel. - Á, ezredes. Természetesen kényelmesen el akarom szállásolni önt. Mostantól kezdve ön egy tiszteletre méltó és kiváltságos vendég. Kétségkívül kiérdemelte a szabadon bocsátását. Mindamellett, hadm veleti okokból azt a boldog percet néhány napig még el kell halasztani. A Frelimo nagy csapatösszevonásokat hajt végre. Sean vonakodva engedett. - Rendben van, de amíg itt vagyunk, ötcsillagos bánásmódot várunk el. Miss Monterrónak új ruhákra van szüksége ezek helyett a rongyok helyett. - Lesz egy választék a legjobból, amit az önök fedezékébe küldünk raktárunkból, de persze sem Calvin Klein, sem Gucci-modelleket nem ígérhetek. - Mialatt itt vagyunk, néhány szolgálóra lesz szükségünk, akik mosnak és takarítanak ránk és f znek nekünk. Nem felejtettem el az ön gyarmatosító eredetét, ezredes - válaszolt China agyafúrtan. Egyik emberem a Johannesburgi President Hotel helyettes f szakácsa volt. ért az európai ízléshez. Sean felállt. - Most megnézzük a szálláshelyünket. - Egyik beosztott tisztem el fogja kísérni önöket - ajánlotta China tábornok. - Ha még bármi másra szükségük lenne, kérem, tudassák vele. Személyes parancsomat bírja arra, hogy mindent megadjon önnek, amivel a kényelmüket szolgálja. Mint ahogy az el bb is mondtam, önök tisztelettel övezett vendégeink. - Végigfut a hátamon a hideg t le - suttogta Claudia, ahogy az alárendelt kikísérte ket a fedezékb l. - Csak azt nem tudom, mikor félek t le jobban, ha elb völ , vagy ha fenyeget zik. - Nem tart már sokáig - Sean karjával átkarolta a vállát és kivezette a leveg re, de valahogyan a napfényb l hiányzott a melegség és biztosítékai ellenére, amelyet Claudiának adott, China tábornok jelenlétének fagyossága nem múlt el.
A fedezék, ahová a tiszt vezette ket, a folyópart fölötti bozótosban volt, közel háromszáz méterre a tábornok f hadiszállásától. A bejárat egy ütött-kopott, cafatokban lógó álcázóhálóval volt takarva, de a belseje frissen volt kiásva a folyópart kemény, vörös agyagjából. - Olyan új, hogy valószín leg még nincs sem poloska, sem tet , sem más vadállatokból álló állandó lakossága - jegyezte meg Sean. Az agyagfalak nedvesek és h vösek voltak, a szell ztetés a tet gerendák közötti réseken keresztül történt. Az egyedi bútorzat mopánpóznákból készült két szék és egy asztal volt a fal mellé állítva, és szemben vele egy ugyancsak mopánoszlopokból készült megemelt ágykeret állt, rajta fésült elefántf matrac, ami egy kifakult vitorlavászon ponyvával volt letakarva. Mindamellett rendkívüli luxustárgyként egy moszkitóháló függött az ágy fölött. A tiszt, aki elkísérte ket, összehívta a háziszolga személyzetet, mindhárman felsorakoztak Sean és Claudia el tt. A két táborbeli fiú felügyel majd a mosásra, vasalásra és a takarításra, a szakács felügyelete alatt. A chef egy kellemes külsej id sebb shangán férfi volt, megnyer , ráncos arccal, ezüstös hajjal és szakállal. Claudiát a férfi egy néger Mikulásra emlékeztette. Mindketten azonnal megkedvelték. - A nevem Joyful, uram. Szóval te beszélsz angolul. Örömteli. - Igen és afrikanául, portugálul, shona nyelven és... - Ez már elég is - s feltartotta a kezét, hogy leállítsa. - Tudsz f zni? - Én vagyok a legjobb istenverte szakács egész Mozambikban. - Örömteli és szerény - nevetett Claudia. - Joyful magyar jelentése örömteli. - Rendben van, Örömteli, ma este Chateaubriand módra készült bélszínszeletet kérünk ugratta Sean, és Örömteli bánatosnak t nt. - Sajnálom, uram, nincs bélszín. - Rendben van, Örömteli - engedett Sean -, csináld meg nekünk a legjobb vacsorát, amit csak tudsz. - Szólok majd, amikor kész, uram és asszonyom. - Ne siessen - mondta Claudia és leengedte a hálót az ajtón, summásan elbocsátva mindannyiukat. Kézen fogva álltak és figyelmesen tanulmányozták az ágyat. Claudia törte meg a csendet. - Arra gondolsz, amire én gondolok? - Vacsora el tt vagy után? - kérdezte Sean. - El tte és utána - válaszolt a lány, és kézen fogva odavezette. Levetk ztették egymást, sajgó kimértséggel, gyönyört merítve abból, hogy igazából felfedezhetik egymás testét. Noha már szeret k voltak, Sean csak egyetlen röpke pillantást tudott vetni a lányra, és Claudia még soha nem látta t meztelenül. A lány nagy, ünnepélyes szemekkel tanulmányozta a férfit, nem mosolygott, nem sietett, míg a férfi kénytelen volt megkérdezni. - Nos, megkapom a Monterro-féle jóváhagyó pecsétet? - Ó, boy! - lehelte Claudia még mindig halálos komolyan, és a férfi felemelte az ágyra. Már sötétedett kinn, amikor Örömteli udvariasan köhintett a fedezék ajtaján lógó függöny mögött. - Kész a vacsora, uram és asszonyom. A mopánfa oszlopokból készült asztalnál ettek, egy paraffinlámpás fényénél, amit Örömteli szerzett valahonnan.
- Ó, istenem! - kiáltott fel Claudia, amikor meglátta, hogy Örömteli mit tálalt fel nekik. Nem is éreztem, milyen éhes vagyok. Fiatal, hizlalt galambokból és vadon n tt gombából készült ragu volt, körítésként pedig párolt sárga jamgyökeret, maniókalepényt és banánt pongyolában sütve adott fel az asztalra. - China tábornok küldte ezt önnek - magyarázta Örömteli, és dél-afrikai konzervsöröket rakott a tele asztalra. - Örömteli, te egy hibátlan gyémánt, igazi gyöngyszem vagy. Áldozati csendben ettek, egyes falatok közben egymásra mosolyogva az asztal fölött. Végül Claudia halkan nyögdécselni kezdett. - Azt hiszem, épp hogy csak el tudok totyogni az ágyig, de egy lépéssel sem tovább. - Az nekem éppen kedvemre való lesz - mondta a férfi, és átnyúlt az asztalon, hogy megfogja a kezét. A moszkitóháló sátor volt felettük, szerelmük meghitt és titkos temploma. A lámpásból lágy és aranyos fény áradt. Finom tónusokat és árnyékokat mosott a lány arcának síkjaira, testének domborulataira és bemélyedéseire. B rének szövete elb völte és megigézte. Olyan finomak voltak a pórusai, hogy ragyogni látszott a b re, mint az olvadt viasz. Megcirógatta a vállát, karjait és a hasát, testének érintése csodálatba ejtette. A lány körmével gyöngéden megvakarta a férfi rövid, hullámos szakállát, és arcát odaszorította a ruganyos, göndör sz rzethez, amely a mellét borította. - Olyan sz rös és izmos vagy, mint egy vadállat - suttogta a lány. - És olyan veszélyes is. Rettegnem kellene t led. - És nem rettegsz? - De, egy kicsit igen. Ez teszi olyan izgalmassá. A lány olyan kiéhezett volt, hogy a bordái tisztán átlátszottak a halvány b r alatt. Végtagjai, combja, karja gyermekesen vékony volt, és szenvedésének nyomait viselte, ezek megfájdították a szívét. Még a melle is kisebbnek látszott, de úgy, hogy csökkent terjedelmük csak hangsúlyozta az édes és lágy formákat. A lány figyelte, ahogy az egyik mellbimbóját a szájába veszi, és megsimogatta a vastag göndör sz röket hátul a nyakán. - Olyan jó érzés - suttogta -, de kett van bel lük - és a haját megmarkolta, hogy a férfi száját a másik melléhez vezesse. Egyszer, miközben lovaglóülésben, szétvetett lábakkal ült rajta a lány, a férfi felnézett rá és felnyúlva megsimogatta a nyakán és vállán a lágy b rt, majd így szólt. - Ebben a megvilágításban úgy nézel ki, mint egy kislány. - És én annyira próbálom bebizonyítani neked, hogy milyen nagy lány vagyok már biggyesztette a száját duzzogva a lány, majd el rehajolt, hogy szájon csókolja. Olyan tekervényesen, kuszán egybefonódva aludtak el, hogy a szívük egymáson dobogott és a lélegzetük is egybevegyült. Arra ébredtek, hogy még félálomban újra elkezdtek szeretkezni. - Olyan okos - mormolta álomittasan Claudia -, már magától is odatalál. - Akarsz még visszaaludni? - Akarok ám a fenét! Sokkal kés bb a lány megkérdezte. - Gondolod, megtehetjük, hogy ez örökké tartson? - Megpróbálhatjuk. De végül a fölöttük lev zsindelyeken át a hajnal narancsszín-arany fénynyalábokat küldött és Claudia halkan felkiáltott. - Nem, nem akarom, hogy vége legyen. Magamban akarlak tartani mindörökkön örökké. Amikor Örömteli behozta a teát az ágyukhoz egy tálcán, a bögrék mellett egy meghívó volt China tábornoktól, hogy vacsorázzanak vele a tiszti étkezdében aznap este. China tábornok tiszti étkezdés estéje Claudiának és Seannak korántsem volt egy fenntartás nélküli öröm, noha a tábornok szüntelenül er feszítéseket tett, hogy elb völje ket.
A bölényhús, amit felszolgáltatott, rágós és kicsit már büdös volt, és a sör a tábornok vezérkarának tisztjeit hangossá és vitatkozóvá tette. Az id megváltozott, még sötétedés után is fülledt és tikkasztó volt, és a bunkerben, amely a tiszti étkezdéül szolgált, s r volt a leveg az olcsó helyi dohány füstjét l és a férfiak izzadságszagától. China tábornok nem ivott sört, ott ült az asztalf n, figyelembe sem vette az ordítozó, hangos társalgást és vezérkarának lelkes étkezési szokásait. Ehelyett Claudiának tette a szépet, és bevonta egy olyan vitába, amit a lány el ször megpróbált elkerülni. Claudia nem volt hozzászokva az afrikai étkezési szokásokhoz. Megigézve figyelte, ahogy a dermedt s r kukoricakását az asztal közepére helyezett közös tálból a sok kéz kikotorja, majd gombóccá gyúrják az ujjaik között és belemártogatják a bölényhús szószába. A zsíros szaft lefolyt az arcukon, és semmilyen kísérlet sem történt arra, hogy a beszélgetést legalább rágás közben mérsékeljék, így apró ételdarabok repkedtek szüntelenül keresztül az asztalon, ha valaki közülük hangosan nevetett vagy felkiáltott. Annak ellenére, hogy még mindig ki volt éhezve, Claudiának nem volt étvágya erre az ételre, és így némi er feszítésébe került, hogy China tábornok értekezésére összpontosítsa figyelmét. - Az egész országot három hadi övezetre osztottuk fel - magyarázta. - Takawira Dos Alves tábornok az északi övezet parancsnoka. Az parancsnoksága alatt áll Niassa és Cabo Delgado tartomány. Délen a parancsnok Tippoo Tip tábornok, és természetesen én vagyok a parancsnoka Manica és Sofala központi tartományok hadseregének. Egymás között mi tartjuk ellen rzésünk alatt Mozambik teljes szárazföldi területének majdnem ötven százalékát, és az ország másik negyven százaléka egy megsemmisít övezet, amely fölött fenn kell tartanunk a felperzselt föld taktikáját, hogy megakadályozzuk a Frelimot abban, hogy ott akár élelmet termesszen csapatainak, akár termést gy jtsön be, ellenünk irányuló háborús er feszítéseinek finanszírozására. - Így azokról az atrocitásokról, embertelen kínzásokról szóló jelentések, amelyeket az Egyesült Államokban kaptunk, ezek szerint igazak. - Végre sikerült Claudia figyelmét felkeltenie. Hangja éles volt, ahogyan vádolt. - A maga csapatai támadják és kiirtják a polgári lakosságot azokban a megsemmisít övezetekben. - Nem, Miss Monterro - China mosolya fagyos volt. - Az a tény, hogy mi a polgári lakosságot igen sok helyen az említett megsemmisít övezetb l elköltöztettük, az elkerülhetetlenül igaz, de ezeket az atrocitásokat, tömegmészárlásokat és kínzásokat maga a Frelimo követte és követi el. k Mozambik kormánya, miért mészárolnák le saját népüket? tiltakozott Claudia. - Egyetértek önnel, Miss Monterro, néha nehéz követni a marxista gondolkodás fondorlatos m ködését. A valóság az, hogy a Frelimo képtelen a kormányzásra. Képtelenek arra, hogy akár csak alapvet védelmet nyújtsanak a polgári lakosságnak a városokon kívül, arról már nem is beszélve, hogy egészségügyi, oktatási, szállítási és hírközlési szolgáltatásokat nyújtsanak. Hogy a világ figyelmét elvonják gazdaságpolitikájuk teljes kudarcáról és arról, hogy a nép nem támogatja ket, ellátták a nemzetközi sajtót és más médiákat a mészárlás és kínzás római vakációjával, s ezt a Renamo és Dél-Afrika nyakába varrják, ket teszik érte felel ssé. Sokkal könnyebb embereket ölni, mint etetni és oktatni ket, és a Renamo-ellenes propaganda egymillió életet ér meg egy marxista számára, ez a helyzet. - Arra céloz, hogy egy Khmer Rouge-szer tömegmészárlást folytatnak itt Mozambikban a kormányer k? - Claudia megdöbbent, halvány volt és izzadt a föld alatti tiszti vacsora zajától, áporodott b zét l és mert China tábornok magyarázatai elrémisztették. - Nem célozgatok rá, Miss Monterro, egyszer en megállapítom a szó szerinti igazságot. - Na de a világnak egészen biztosan tennie kell valamit! - A világ nem tör dik ezzel, Miss Monterro. Ez reánk, a Renamóra maradt, hogy megpróbáljuk megdönteni a gy löletes és szégyenteljes marxista rendszert.
- Római vakáció - súlyos áldozatokat követel vigasság, ünneplés. - A Frelimo a választott kormány - mutatott rá Claudia, de China tábornok megrázta a fejét. - Nem, Miss Monterro, Afrikában igen kevés kormány van megválasztva. Soha nem volt választás Mozambikban, Angolában vagy Tanzániában vagy az afrikai szocializmus bármely más ékkövében. Afrikában a trükk az, hogy meg kell szerezni a hatalmat, és mindenáron ragaszkodni kell hozzá. A tipikus afrikai kormány fejest ugrik a légüres térbe, a baloldalra, a gyarmati hatalom kivonulása révén és elsáncolja magát az AK-47-es rohamfegyverek barikádja mögött. Majd kinyilatkoztatja az egypárti kormányzási rendszert, amely ennél is továbbmegy, eleve kizárja az ellenzék minden megjelenési formáját, és kinevez egy diktátor elnököt egy életre szóló megbízatással. - Mondja meg nekem, China tábornok - Claudia megemelte a hangját a tiszti étkezés asztalának távolabbi részén folyó beszélgetés általános hangzavara miatt -, ha egy napon az ön katonai er feszítései sikerrel járnak, és ön és a Renamo többi tábornokai legy zik a Frelimót, és önök lesznek ennek az országnak az új kormánya, akkor ön megengedi majd, hogy szabad választásokat tartsanak, és egy valódi demokratikus rendszer jöjjön létre? China tábornok egy percig csodálkozva bámult rá, majd élvezettel elnevette magát. - Kedves Miss Monterro, az ön gyermekes hiedelme az emberiség alapvet jóságának mítoszában, valóban megható. Kétségkívül nem azért harcoltam olyan keményen és olyan hosszú ideig a hatalom megszerzéséért, hogy egyszer en átadjam egy csomó írástudatlan parasztnak. Nem, Miss Monterro, ha egyszer megszereztük a hatalmat, az biztosan meg is marad a jó kezekben - kinyújtotta saját, elegánsan jól formált kezét, rózsaszín tenyerét felfelé fordítva, a lány felé. - Ezekben - mondotta. - Szóval maga minden izében ugyanolyan rossz, mint ahogy a többiekr l mondja? Izzó vörös dühfoltok gyúltak ki Claudia arcán. Ez volt az az ember, aki láncokat rakott a csuklójára és bezárta abba az ócska gödörbe. Teljes szívéb l gy lölte. - Azt gondolom, hogy végül most tényleg kezdi megérteni, bár az ön liberális érzelmeinek ködös homályán keresztül. Afrikában nincsenek jó és rossz fickók, egyszer en csak gy ztesek és vesztesek vannak. - Ismét elmosolyodott. - És biztosítom arról, Miss Monterro, hogy nekem az a szándékom, hogy a gy ztesek egyike legyek. China tábornok elfordult a lánytól, ahogyan egyik híradóstisztje lehajtott fejjel bejött a bunker alacsony bejáratán és odasietett az asztalf höz. Bocsánatkér tisztelgéssel átadott a tábornoknak egy vékony, sárga üzenetlapot. China elolvasta, anélkül hogy arckifejezése megváltozott volna, majd felnézett vendégeire. - Kérem, bocsássák meg néhány percnyi távollétemet. China barettsapkáját a helyes szögben vágta egyik szeme fölé, majd felállt és követte a híradóstisztet ki a bunkerb l. Abban a percben, amikor elment, Claudia áthajolt az asztalon keresztül Seanhoz. - Nem tudunk kimenni innen? Azt hiszem, egy percig sem bírok tovább itt maradni. Istenem, hogy utálom ezt az embert! - A tiszti gy lés hagyománya nem látszik túl szigorúnak - mormolta Sean. - Ha most elmegyünk, nem hiszem, hogy bárki is megsért dne ezen. Ahogy a bejárat felé mentek, részegek kórusa hangzott fel, hurrogás, nemtetszéskinyilvánítások és füttyök. Megkönnyebbülve mentek fel a lépcs n. Az éjszakai leveg leh lt és Claudia mélyen és hálásan beszívta. - Nem tudom, mi volt fojtogatóbb, az áporodott b z vagy a dialektika - újra leveg t vett -, soha nem gondoltam, hogy Afrika ilyen lesz. Annyira zavaros, olyan ellentétes a logikával, mindent, amit tudok, a feje tetejére állít. - De érdekes, nem? - kérdezte Sean. - Olyan érdekes, amennyire érdekes lehet egy rémálom. Gyerünk lefeküdni. Az legalább olyan valami, amiben teljesen hinni tudok.
Ásott fedezékük felé haladtak, de China tábornok hangja hirtelen megállította ket. - Csak nem mennek el ilyen korán? - És magas, karcsú alakja nagy, hosszú lépésekkel közeledett feléjük a sötétb l. - Félek t le, hogy kiábrándító, csalódást kelt híreim vannak mindkett jük számára. - Nem enged el bennünket. Megszegi a megállapodásunkat - mondta Sean határozottan -, tudtam, hogy ez következik. - Rajtam kívül álló körülmények - biztosította China mézesmázos hangon. - Épp most kaptam egy rádiójelentést Alphonso rmestert l. Mint tudja, ma estére vártam visszaérkezését, és az emberei kísérték volna vissza önt és Miss Monterrót biztonságosan a határra, azonban... - Rendben, halljuk meg magától, China - Sean dühösen acsarkodóit. - Milyen új tervet f zött ki már megint? China tábornok nem vett tudomást a vádról és a hangnemr l sem, ahogyan elhangzott. - Alphonso rmester azt jelenti, hogy az ellenség masszív er összevonást hajt végre vonalainktól nyugatra. Úgy látszik, hogy a Frelimo a gépágyús helikopterek által felbiztatva, a zimbabwei er k támogatásával nagy kiterjedés támadást készül indítani. Valószín leg máris el vagyunk vágva a zimbabwei határtól. Azt a területet, amelyet valamikor ellen rzésünk alatt tartottunk, úgy t nik, hogy az ellenséges el renyomulás már lerohanta. Órákon belül ott csatatér lesz, és már most Alphonso rmester harcban verekszi át magát, és sebesültjei is vannak. Tartok attól, hogy nem sokáig maradnának ott életben, ezredes. Öngyilkosság lenne az ön részér l, ha megpróbálná most, ilyen körülmények között elérni a határt. Személyes védelmem alatt kell hogy maradjon. - Mi az ördögöt akar maga t lünk? - kérdezte Sean. - Valamit forral, érzem, idáig érzem a b zét... Mi az? - Nagyon elszomorító az ön bizalmatlansága. Kétségbe vonja az indítékaimat. - China hidegen mosolygott. - Mindamellett, minél el bb rombolják szét és semmisítik meg a Hindeket, annál el bb omlik össze a Frelimo-offenzíva, és ön és Miss Monterro visszatérhet a civilizált világba. - Figyelek - mondta neki Sean. - Ön az egyetlen, helyesebben ön és Job kapitány, aki érti a Stingert. Ebben az érdekeink egybeesnek. Azt akarom, hogy embereim egy kiválasztott kontingensét képezze ki a Stingerek kezelésére. - Ez minden, amit akar? - Sean mereven az arcába nézett. - Kiképezzük az embereit a Stinger használatára, és utána elenged bennünket? - Pontosan. - Honnan tudjam, hogy nem fog újabb feladatokat kijelölni? - Ön fájdalmat okoz nekem, ezredes! - Közel sem annyit, amennyit okozni szeretnék. - Akkor megegyeztünk. Kiképzi az embereimet, és cserébe elkísértetem önöket a határon át, az els adandó alkalommal. - Milyen más választásunk van? - Úgy örülök, hogy ön ésszer en gondolkozik, ezredes. Ez nagyon megkönnyíti az életet mindannyiunknak. - Hangja határozottá és gyakorlatiassá vált. - Azonnal el kell kezdeniük. - Hagynia kell, hogy a stábja kissé kijózanodjék mondta neki Sean. - Holnap haladéktalanul hozzákezdek, és az Alphonso és Ferdinánd parancsnoksága alatt álló shangánokat fogom el ször beavatni, ha Alphonso sértetlenül áttör a Frelimo támadó vonalain. - Mennyi ideig tart majd? - akarta tudni China. Mostantól fogva minden óra létfontosságú túlélésünk szempontjából. - Okos legények és megvan bennük a jóakaratú készség, egy héten belül tudok kezdeni velük valamit.
- Nem lesz ilyen sok ideje. - A Stingereket akciókész állapotba helyezem olyan hamar, ahogy csak tudom - vágott vissza Sean epésen. - Kérem, higgyen nekem, tábornok, nem akarok itt lebzselni egy perccel sem tovább, mint az szükséges. És most jó éjszakát kívánunk önnek. Belekarolt Claudiába, ahogy elfordult. - Ó, Sean! - suttogta a lány -, borzalmas el érzetem van, hogy olyasvalamibe keveredtünk, amib l soha nem tudunk majd kiszabadulni. Sean jól megszorította a karját, hogy elhallgattassa. - Nézz fel oda - mondta halkan, és a lány felemelte az arcát. - A csillagok? - kérdezte a lány. - Azt akarod, hogy a csillagokat nézzem? - Igen, a csillagok. Belakkozták az éjszakát, mintha egy hatalmas szentjánosbogarat halálra tapostak volna, és annak fényesen sugárzó belsejét szétkenték volna az égboltozaton. - Megnyugtatják a lelket - magyarázta Sean halkan. A lány nyugodtan és mélyen lélegzett. - Igen, igazad van, drágám. Ma éjjel itt a szerelmünk, használjuk ki maradéktalanul, és a holnap majd elintéz dik magától. Biztonságban érezte magát, sebezhetetlennek, a festett moszkitóháló alatt. A csomós f vel töltött matrac felvette testük formáját, és nem is érezte a vitorlavászon érdes, durva felületét, amikor az a b réhez ért. - Ha tízezerszer szeretkeznénk is, még mindig nem gyöngülne bennem az az érzés, hogy mennyire kellesz nekem - suttogta, ahogy álomba merült. Hirtelen felébredt, érezte a férfi testének feszültségét, ahogy hozzáért, és rögtön azt is érezte, hogy megérinti az ajkát, hogy csendre intse. Megdermedve feküdt a sötétben, nem mert megmozdulni vagy lélegzeni, majd is meghallotta. Halk kapirgálás volt a fedezék bejáratánál, ahogy a neccháló-függönyt félretolták, és egy állat jött keresztül az ajtón. A szíve irtózatosan dobogott, de beharapta az ajkát, hogy leállítsa magát, és ne kapkodja hangosan a leveg t, hallotta, ahogyan valami keresztülmegy a földpadlón, s az ágy felé tart. Mancsai majdnem hangtalanok voltak, csak a homokcsikordulás apró, gyenge jeleit hallotta, amit az összenyomott homok adott, ahogy az óvatosan hordozott testsúly ránehezedett. Aztán már az orrával is érezte a húsev állat nehéz, vadállati szagát, és szeretett volna felsikoltani. Sean hirtelen megmozdult mellette, olyan gyorsan, mint egy áldozatára lecsapó vipera, el relendült a necchálón át, és egy gyors, rövid dulakodás és visítás következett. A lány megpróbált átmászni Sean hátán, hogy elmeneküljön a támadótól, akármi is az. - Most megfogtalak, te kis szarjankó - mondta Sean zord hangon -, nem fogsz kétszer rám mászni, sunyin belopózni hozzám, és megúszni ezt. Most mondd, hogy kezdek öregedni, és kitekerem a nyakad! - Bwana, te fiatal és gyönyör maradsz mindörökké - kuncogott Matatu, és úgy ficánkolt, mint egy kiskutya, amelyet a tarkób rénél fogva felemelnek. - Hol voltál, Matatu? - kérdezte Sean szigorúan. - Mi tartott fel ilyen sokáig, talán egy csinos lánnyal találkoztál útközben? Matatu ismét kuncogott, nagyon szerette, ha Sean dévajkodással és szerelmi h stettekkel vádolja. - Megtaláltam a Henshaw-k fészkét - dicsekedett. - Ugyanúgy, ahogy megtalálom, hogy hol van a méhek kaptára, figyeltem a röptüket a nappal szemben, és követtem ket titkos rejtekhelyükre. Sean közelebb húzta az ágyhoz, és gyengéden megrázta a karját. - Mondd el nekem parancsolta, s a sötétben Matatu leguggolt, ágyékköt jét a lába közé gy rte, majd apró, fontoskodó torokköszörülés következett, utána pedig tompa, zümmög hangokat adott ki. - Van egy kerek domb, olyan az alakja, mint egy kopasz ember feje - kezdte Matatu -, a domb egyik oldalán megy az insimbi, a vasút, és a másik oldalán megy az út.
Sean félkönyökre támaszkodott, hogy figyelni tudjon, a másik karjával átölelte Claudia meztelen derekát és magához szorította. A lány hozzábújt, figyelte Matatu csipogó manóhangját a sötétben. - Sok askari van a domb körül, nagy bandukival, ami a földbe vágott lyukakban van elrejtve. Sean élénken elképzelte fejében a hely rséggel meger sített dombtet t, ahogy Matatu leírta neki. A küls védelmi vonalak mögött a helikoptereket külön homokzsákokkal védett állásokban tartották. Mint a tankok a kopasz er dítésekben, bevehetetlenek lennének ezek is, csak fel kell emelkedniük egy kicsit és keringeniük néhány lábbal a földfelszín fölött, hogy m ködésbe hozzák pusztító Calling ágyúikat és rakétafalkáikat. - A facánfészek közepén belül sok gharri parkol és fehér emberek zöld ruhában, akik felmásznak a Henshaw-ra és belenéznek a belsejébe, egész id alatt. - Matatu leírta a mozgó m helyeket, az üzemanyag-tartálykocsikat és az orosz gépészek és technikusok osztagait, akikre szükség van ahhoz, hogy a helikoptereket m köd képesen tartsák. A kiképzési kézikönyvek mind rámutattak a Hind rendkívüli kiszolgálási és fenntartási követelményeire, miközben azok a nagy Isotov turbóhajtóm vek csak úgy vedelik az avgás repül benzint. - Matatu, láttál vasúti „gharrikat" a vasútvonalon, a domb közelében? - kérdezte Sean. - Láttam ket - er sítette meg Matatu -, azok a nagy kerek gharrik tele sörrel - azok az emberek, akik a Henshaw-okon repülnek, bizonyára nagyon szomjasak. Egyszer, sok évvel ezel tt, a Seannal a városban tett ritka látogatásuk alkalmával Matatu látott egy sör-tartálykocsit, amint terhét kiöntötte a hararei sörcsarnokban. Annyira nagy hatást tett rá ez a látvány, hogy azóta is végképp meg van gy z dve arról, hogy minden tartálykocsi, bármilyen nagy vagy bármilyen típusú is, csak sört tartalmazhat. Sean nem tudta ebbéli véleményét megváltoztatni, Matatu soha nem fogadná el, hogy néhány közülük kevésbé nemes italt szállít, mint például benzint, és mindig reménytelenül vágyakozva bámult minden tartálykocsi után, ha elhaladtak mellettük az úton. Sean most mosolygott a sötétben a kis ember megállapításán. A gépágyús helikopterekhez az üzemanyagot nyilván Hararéb l vasúti tartálykocsikban szállítják és kés bb átrakodják közúti tartálykocsikba. Ironikus volt különben, hogy az üzemanyagot majdnem biztosan eredetileg a dél-afrikaiak szállították. Mindamellett, ha a helikopterszázad az üzemanyagot magában a táborban raktározza, súlyos kockázatot vállal. Ez olyasmi volt, amit észben kell tartani. Matatu majdnem egy óra hosszat maradt az ágy mellett, miközben Sean türelmesen kihúzott bel le minden lehetséges részletet, amit csak a helikoptertáborról tudott. Matatu biztos volt abban, hogy tizenegy helikopter van az állásokban, ami egybevágott saját észlelésével. Az eredeti tizenkett b l egyet szétrombolt a Herculessel való összeütközés során. Matatu ugyanolyan biztos volt abban is, hogy valójában csak kilenc helikopter repül. Elrejt zve egy közeli köpjén, megfigyelte a helikopterek távozását táborhelyükr l, hajnalban, majd azt is, ahogyan visszatérnek újabb üzemanyag-felvételre a nap folyamán, és alkonyatkor, ahogy visszatérnek lepihenni. Sean tudta, hogy Matatu pontosan tud húszig számolni, de azután már bizonytalanná válik, és minden nagyobb számot progresszív módon csak úgy jelöl meg, mint „sok" vagy „egy nagy csomó" és végül „annyi, mint a f a Serengeti síkságon". Így Sean most majdnem biztos volt abban, hogy két helikopter lerobbant, és valószín leg alkatrészekre vár, így elfogadta Matatu számadatát a kilenc m köd helikopterre vonatkozóan, ami még mindig félelmetes er , nagyjából elég ahhoz, hogy a Renamo ellen kibontakozó harcot eldöntse, ha csak nem teszik ket gyorsan harcképtelenné. Amikor végül Matatu befejezte el adását, egyszer en megkérdezte. - És most, Bwana, mit akarsz, mit csináljak?
Sean csendben gondolkozott. Valójában nem volt semmi oka arra, hogy miért ne hozza be Matatut, akárhol is bujkál a bozótban, megengedve neki, hogy csatlakozzon a parancsnoksága alatt álló shangán er khöz, mint nyomkövet . Mégis érezte, hogy esetleges jöv beni el nye lehet abból, ha Matatut továbbra is elrejti China hideg hüll tekintete el l. - Te az én vad csodabogaram vagy - mondta angolul, majd szuahéli nyelven így szólt. - Azt akarom, hogy újra rejt zz el. Ne engedd, hogy bárki itt meglásson, kivéve Jobot és engem. - Hallottalak, Bwana. - Gyere hozzám minden éjjel, úgy, ahogy ma jöttél. Lesz nálam étel a számodra, és mindig megmondom, hogy mit tegyél. Id közben csak figyelj, és mondj el mindent, amit látsz. Matatu olyan csendesen távozott, hogy csak a neccháló gyenge zörrenését hallották, amint keresztülment a bejáraton. - Nem lesz semmi baja? - kérdezte Claudia csendesen. - Féltem t. Olyan aranyos. - Mindannyiunk közül neki van a legnagyobb esélye a túlélésre. A sötétben Sean szeretettel mosolygott a kis emberke után. - Már nem is vagyok álmos - Claudia hozzábújt, mint egy macska, majd kés bb odasúgta: Úgy örülök, hogy Matatu felébresztett bennünket. Még mindig sötét volt, amikor a következ reggel lehúzta a takarót Jobról. - Dolgoznunk kell mondta neki, s miközben Job bef zte bakancsát, beszámolt China tábornokkal való megbeszélésükr l. - Úgy érted, hogy most instruktorok, kiképz k vagyunk - nevetett halkan Job. - Csak annyit tudunk ezekr l a Stingerekr l, amennyit a kézikönyvekben olvastunk róluk. - Ennek meg kell változnia - mondta Sean. - Minél el bb visszük akcióba a shangánokat, annál el bb tudunk - a teremtésit - innen elszabadulni. - Ezt mondta neked China? - Job a szemöldökét felhúzva nézett Seanra. - Fingassuk meg egy kicsit Ferdinándot és a fickóit - szólt Sean nyersen, hogy saját rossz el érzetét elrejtse. - Kétf s csoportokba fogjuk osztani ket, az egyikük kezeli majd a rakétavet t, a másik pedig cipeli az extra rakétákat. Természetesen a kettes számúaknak is képeseknek kell lenniük arra, hogy átvegyék, ha a vezet kiesik. Sean el vette a jegyzetfüzetét és közelebb húzta magához a gyertyacsonkot, a gyertya imbolygó fényében írni kezdett. - Mikorra várod, hogy Alphonso ide érjen? - Job az ingét belegy rte tigriscsíkos nadrágjába. - Valamikor a nap folyamán, ha egyáltalán, megjön - válaszolta Sean. - a legkülönb az egész bandából - dörmögte Job. - Ferdinánd sem rossz - jegyezte meg Sean, és a nevüket csoportvezet ként felírták az oldal tetejére. - Oké, harminc névre van szükség els számú kezel ként, mondj egy párat. Olyan volt az egész, mint a régi id kben, amikor ugyanígy dolgoztak együtt, Sean érezte, hogy kezdi élvezni a dolgot. Mihelyst elég világos volt, elmasíroztatták maguk el tt azokat az embereket, akik a Grand Reef-i támadásból a Herculesben visszajöttek velük. A két sebesült hiányzott, így csak tizennyolc katona maradt Ferdinánd parancsnoksága alatt. Sean azonnal a helyszínen el léptette Ferdinándot teljes érték tiszthelyettessé, amiért jutalmul egy hatalmas vigyorgást és egy lendületes, cifrázott tisztelgést kapott, ennek lendülete majdnem lesodorta Ferdinándot a saját lábáról. Seannak ki kellett valamit találnia, hogy elfoglalja és eltávolítsa ket az útból, míg és Job egy gyors tanfolyamot rendeztek maguknak a Stinger rakétarendszerr l. - rmester! - Sean el ször szólította rangján Ferdinándot. - Látja ott azt a dombot? - Épp hogy látható volt a fákon át, a távolság miatt kékes árnyalattal. - Vigye el az embereit, fussák körül és két óra múlva hozza ket vissza. Fegyverrel és teljes tábori felszereléssel. Ahogy figyelték a katonák oszlopát futólépésben elhaladni, Sean azt mondta. - Ha Alphonso és legényei nem érkeznek meg ma estig, helyettesít ket kell toboroznunk. Ez különben nem
probléma, China igyekezni fog, hogy a legjobb embereit adja nekünk. Jelenleg magasan állunk a kegyeiben. - Id közben nézzük át azokat a kézikönyveket javasolta Job. - Nem bifláztam az egyetemi id k óta. Nem is vagyok nagyon oda érte. Claudia csatlakozott hozzájuk a fedezékben, segített szétválogatni a vastag, bef zhet lapokból álló piros m anyag borítású kézikönyveket. Kiszedte azokat az információkat, amelyek a helyzetükre vonatkoztak, és félretette a technikai adatok hatalmas tömegét, amelyre nem volt szükségük, továbbá azokat a m ködtetési jelentéseket és utasításokat, amelyek nem erre a magasságra és ezen a terepen való alkalmazásra vonatkoztak. Kétórai munka után az információtömeget egyetlen kezelhet , vékony kötetre csökkentették. - Rendben - Sean felállt. - Gyerünk, keressünk egy kiképzési területet. Kiszemeltek egy olyan helyszínt, néhány száz méterre a folyó alsó folyása mentén, ahol egy alacsony köpje oldala természetes el adótermet alkotott. A magas, part menti mahagónifák kiterjesztették ágaikat a fejük fölött, hogy rejt zést biztosítsanak a Hindek esetleges meglepetésszer támadásaival szemben. Amikor Ferdinánd és emberei verejtékben úszva visszatértek kis kirándulásukról, Sean munkába állította ket, hogy tisztítsák meg a kiszemelt el adótermet a csipkebokroktól és cserjékt l, és ássanak ki akkora bombatölcséreket, kényelmes közelségben, amelyek használhatók, ha légitámadás zavarná meg az el adásokat. - Nagyon jó - mondta Sean Jobnak és Claudiának. - Most kicsomagolhatjuk a kiképz egységcsomagot, és az egyik rakétavet t. Mostantól kezdve a „nézd és tanuld meg" és a „mutasd és mondd el" id szak következik. Amikor kinyitották az els ládát, Sean felfedezte, hogy az elemes kötegben a szárazelemek nincsenek feltöltve. Mindamellett mindegyik láda tartalmazott egy kis tölt készüléket, megfelel csatlakozókkal és transzformátorokkal. Ferdinánd és emberei, Job felügyelete alatt elvitték az elemkötegeket a f hadiszállás híradóközpontjába és China tábornok parancsára prioritást kaptak a hordozható 220 voltos 15 kilowattos generátor els bbségi használatára. Sean összekötötte az elemeket ötös nyalábokba, de legalább huszonnégy órába telik, mire elegend áramuk lesz valamennyi rakétavet számára. Míg az elemek töltése folyt, kirakták a kiképz készletet és az egyik rakétavet t arra a rögtönzött asztalkára, amit Ferdinánd épített fel a szabadtéri el adóterem földjén a fák alatt. Miközben Claudia hangosan olvasott a kiképz kézikönyvb l, Sean és Job szétszedték és újra összerakták a készüléket, mindaddig, amíg alaposan megismerkedtek minden részletével. Sean megkönnyebbült és megörült, amikor felfedezte, hogy az IFF kivételével, a készülék m ködtetése nem volt sokkal bonyolultabb, mint a hagyományos RPG-7 rakétavet ké. Az RPG-7 olyannyira része volt a gerillafegyvertárnak, hogy ahogyan Job megjegyezte - China hadosztályában minden egyes ember meg tudja tölteni és rögzíteni a biztonsági zárat egy koromfekete éjszakán. - Különben sincs szükségünk az IFF-re - mutatott rá Sean. - Minden, ami ezen az égen repül, eltekintve a kismadárkáktól - az ellenség. Az IFF olyan rendszer, amely kikérdezi a célpontot, s meghatározza a repül gép transzduktor felszereléseib l, m szereib l, hogy vajon az ellenséges vagy baráti gép-e, és megakadályozza a rakéta kilövését baráti repül gép ellen. Claudia megtalálta a kézikönyvben azt a részt, amely az IFF-fel foglalkozott, és az gyámkodása alatt kiszerelték bel le ezt az IFF-rendszert, és átalakították a Stingert egy szabadon tüzel fegyverré, amely minden repül gépet megtámad, amelyre ráirányítják. Az IFF csatlakoztatás nélkül a rakéta támadó folyamata egyszer irányításon alapul. A célpontot megragadja és rögzíti a célzókészülék kis képerny jén, és a biztonsági zárat a pisztolymarkolat fölött a jobb kéz mutatóujjával kapcsolják ki. Azzal indítják be, hogy lenyomják az elsüt billenty t, amely a pisztolymarkolat hátoldalába van beépítve. Ez megindítja a navigációs giroszkóp forgó mozgását és freongázt bocsát ki, hogy leh tse az
infravörös keres ket, amint azok aktívvá válnak. A néz két a célponton tartva, minden beérkez infravörös sugárzást feler sít és továbbít a rakétafej detektorcellájába. Ahogy a kisugárzás megfelel erej és koncentrációjú ahhoz, hogy lehet vé tegye a rakétának, hogy e kisugárzás forrásához tapadjon, a giro-stabilizátor szabaddá válik, és a rakéta egy magas rezgés hangot ad ki. A rakéta kilövéséhez a kezel megnyomja az elsüt billenty t, amely megindítja az elektromos kivet motort. A rakéta kiválik a kivet hüvelyb l, s a törékeny elüls szigetel rétegen át kilövell egy biztonságos távolságra, kb. nyolc méterre a kezel t l, hogy megvédje t a rakéta visszavágó robbanásától. Ezen a ponton a szilárd üzemanyagú rakétamotor hátrafelé lövelli ki az égési gázokat és lángokat, és a rakéta a hangsebesség négyszeresére gyorsul fel. Amikor a tehetetlenségi er eléri a nehézségi er 28-szorosát, egy gyutacs kikapcsolja a biztosíték szerkezetét, és a rakéta robbanásra készen áll. A célpontot egy olyan „l j és felejtsd el" röppályán követi, amelyet már nem a kezel , hanem a saját, arányos navigációs rendszere vezérel. A specializált „Hind-támadó kazettának" a rakétavet ibe való behelyezésével elérhet , hogy az RMP újraprogramozható mikroprocesszor-rendszer automatikusan átvált „kétszín " üzemmódra, amikor a rakéta száz méterre van az infravörös fényforrástól. Ezen a ponton abbahagyja az infravörös sugárzások követését, amelyeket a hajtóm kiáramlásgátlója bocsát ki és helyette rááll a sokkal gyengébb ultraibolya kibocsátásokra, amelyek a hajtóm légbeszívásánál kerülnek kibocsátásra. Ezen a ponton a rakéta robbanófeje célba talál és robban. - Még egy shangán is meg tudná tanulni, hogy kell ezekkel l ni - mondta Job, és Sean elvigyorodott. - Ugyan, ugyan! A te matabele törzsi fajgy löleted, úgy látszik, ismét el jött. - Ez így van, ha az ember genetikailag fels bbrend , egyszer en nincs értelme, hogy megpróbáljuk elrejteni ezt a tényt. Mindketten várakozóan néztek Claudiára, de még csak fel sem nézett a kézikönyvb l, ahogyan vontatott hangon megszólalt. - Csak az id t vesztegetitek, két bigott alak. Ezúttal nem fogtok tudni felingerelni egy emelkedett nyilatkozattétel erejéig. - „Bigott" - ízlelgette Job a szót. - Els ízben történt, hogy valaki annak nevezett. Tetszik nekem. - Elég az ostobaságokból - szakította félbe Sean. - Vessünk egy pillantást a kiképz eszközre. Miután bekötötték az els frissen feltöltött elektromos elemköteget és összeállították a kiképz felszerelést, Sean véleményt nyilvánított: - Ezzel a stábbal felkészíthetjük a legényeket, hogy napokon, s ne heteken belül lépjenek akcióba. Amikor egy mikrokazettát behelyeztek a kiképz monitorba, a rakétavezet képerny je egy Hind képét szimulálta, amelyet az instruktor manipulálni tudott különböz repülési figurákban, mint például emelkedés, leszállás, oldalra csúszás vagy egy helyben lebegés. Miközben ezt tette, képes volt megfigyelni a kiképzend személy reakcióit, ahogy megkísérelte elkapni a szellemhelikoptert a saját képerny jén, és megtámadni egy ugyancsak fantom rakétával. Sean és Job úgy játszottak a kiképz eszközzel, mint két tizenéves gyerek, a szellemképet komplikált man verekben repültették. - Pont olyan, mint egy komputeres játék - lelkesedett Job. - De amire szükségünk van, az egy dum-dum - egy álshangán, aki kiképzend újoncként reagál nekünk. Majd még egyszer mindketten ránéztek Claudiára, aki még mindig keresztbetett lábakkal ült az asztalnál, a kézikönyvet tanulmányozva.
Felnézett, mert érezte, hogy t nézik. - Egy dum-dum? - kérdezte. - Majd mutatok én nektek dum-dumot. Adjátok ide a rakétakivet t. Claudia megállt a szabadtéri el adóterem közepén, a rakétavet t egyensúlyozva a vállán és belenézett a célképerny be. Úgy látszott, agyonnyomja t a terjedelmes felszerelés. Az álcázósapkáját megfordította, úgy, hogy a simlédere a fején hátrafelé nézett, ez olyan utcagyerekes küls t kölcsönzött neki, mintha egy alacsonyabb osztályú bajnoki mérk zésen résztvev baseballjátékos lenne. - Készen vagy? - kérdezte Sean. - Húzd meg! - mondta a lány, b szen koncentrálva az erny re. Sean és Job kölcsönösen magabiztos, önhitt vigyorgással néztek egymásra. - Közeled gép! - kiáltott élesen Sean. - Tizenkét óra magasságban. Rávezetni és tölteni! Behozta a szellem-Hindet egy szemb l jöv támadásban 150 csomós sebességgel közeled repüléssel. - Rázáródtam és töltve - er sítette meg Claudia, k pedig a képerny iken figyelték a kett s célkört a lány rakétakilöv jén, amint az lassan felemelkedik és a közeled Hindre összpontosít. - M ködtet szerkezet indul - mondta a lány nyugodtan, és egy másodperccel kés bb hallották, hogy a rakétavet vinnyog és morog a szorításában, majd egy állandó rovarzümmögés-szer hangra áll rá, amely egy feldühödött moszkitó züm-zümjéhez hasonlított. - Célpont elérve - mormolta Claudia. A Hind hatszáz méterre volt, de gyorsan közeledett, drámai módon egyre növekedett a képe a keres ben. - T z! - kiáltotta a lány, és látták a vörös fényt pislogni, majd átváltozott zöldre, jelezve, hogy a fiktív rakéta hajtóm ve m ködik, és ezzel majdnem egyidej leg a Hind képe elt nt az erny r l és helyette egy fényesen villogó felirat jelent meg a képerny n: „Célpont megsemmisítve!" „Célpont megsemmisítve!" Mély csend állt be. Job idegesen megköszörülte a torkát. - El fordul az ilyen disznó mázli! - mondta Sean. - Próbáljuk meg újra? - Húzd meg! - mondta Claudia, és a célzókészülék erny jére koncentrált. - Közeled gép! - kiáltott Sean. - 6 óra magasságban. Zárj és tölts! A következ Hindet a lány mögül, a fák tetejének szintjén hozta be, támadó sebességben. Három másodperce volt a lánynak a reagálásra. - Zárva és töltve - Claudia úgy piruettezett, mint egy balerina, és elkapta a Hindet a keres körben. M ködtet indul - ahogy ezt kimondta, Sean a Hindet egy felfelé emelked oldalirányú csúszásba vitte, a lánynak ezzel elhajló röppályát adva, három szinten is. Olyan volt, mintha valaki megpróbálna eltalálni egy magasan repül madarat viharban és orkánszer oldalszélben. A keres erny jükön hitetlenkedve figyelték, ahogy Claudia nyugodtan forgott, himbálózott, elhajolt, a fantomképet célzókörének pontosan a közepén tartva, és a rakéta ismét vinnyogott, majd beilleszkedett a magas rezgés zümmög hangnembe. - Cél elérve! T z! - Célpont megsemmisítve. Célpont megsemmisítve! - pislogott rájuk a képerny , és a fiúk kényelmetlenül feszengtek. Job azt mormolta. - Kétszer is befutó az üget n? Ez már nem véletlen szerencse, ember! Claudia letette a rakétavet t az asztalra, visszaigazította sapkájának ellenz jét a szemére, majd kezét a csíp jére rakta és kedvesen rájuk mosolygott. - Mintha azt mondtad volna, hogy nem tudod, hogyan kell l ni - vádolta Sean a lányt jogos felháborodással. - Riccardo Enrico Monterro lánya ne tudna l ni? - Na de te élesen ellenzel minden kegyetlen és véres sportot.
- Így is van - egyezett bele a lány. - Soha nem l ttem még él lényre. De halálosan veszélyes vagyok az agyaggalambokra. Papa tanított meg rá! - Kitalálhattam volna, mikor azt mondtad, hogy „Húzd meg!" - mormogta Sean csendesen. - Csak az érdekesség kedvéért - Claudia szerényen vizsgálgatta jobb kezén a körmeit. Alaszka állam n i agyaggalamblöv bajnoka voltam három éven át, és második helyezett az országos bajnokságban 1986-ban. A két férfi zavart tekinteteket váltott egymással. - Bekaptad a nyalókát - Job megrázta a fejét -, és te csukott szemmel egyenesen belegyalogoltál az ütésbe. - Rendben van, Miss Alaszka - mondta neki Sean szigorúan -, ha olyan fenemód okos vagy, most sikerült magadat az oktatóállásba belavíroznod. Mostantól kezdve te vagy ezért az eszközért felel s. Job és én két osztályba soroljuk a shangánokat, és megtanítjuk ket az alapismeretekre. Majd átadjuk ket neked a szimulációs oktatásra. Ez meggyorsítja majd az egész munkát. China tábornok szakította félbe ket, ahogy belépett a szabadtéri el adóterembe, barettsapkája helykén félrecsapva, lovaglópálcáját a combjához ütögetve, és fürge, érdekl d szemekkel bekapcsolódva az el készületeikbe. - Mikor tudják megkezdeni a kiképzést? Azt reméltem, hogy jóval el bbre jutottak már. Sean látta, hogy nem érdemes megpróbálni elmagyarázni neki. - Jobban boldogulunk küls beavatkozás nélkül - mondta végül. - Azért jöttem, hogy figyelmeztessem önöket, a Frelimo megindította a támadást. Nagy er kkel jönnek ellenünk délr l és nyugatról. Két irányból, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy megpróbáljanak ki zni bennünket ezek közül a dombok és hegyek közül, távolabb a folyótól, egy nyitottabb terepre, ahol páncélosaikat is csatarendbe állíthatják, és helikoptereiket is el nyösebben használhatják. - Szóval teljes er vel püfölik magát - bosszantotta Sean, alig rejtett, csúfondáros mosollyal. - Visszavonulunk. - China a sértést csak szeme villanásával vette tudomásul. - Mihelyst embereim megkísérlik feltartóztatni el nyomulásukat egy természetes, meger sített ponton, a Frelimo egyszer en hívja a Hindeket. Az orosz pilóták megmutatják nekünk a közvetlen támogatás minden csínját-bínját, amit Afganisztán hegyei között megtanultak. Egyszer en leradírozzák védelmünket. Nem egy kellemes élmény reménytelenül hallgatni a rádión, ahogyan harctéri parancsnokaim segítségért könyörögnek. Milyen hamar vethetem be a Stingereket? - Két nap - mondta Sean. - Csak ilyen soká? Nem lehet valahogy felgyorsítani? - China türelmetlenül csapkodta lovaglópálcájával a tenyerét. Azt akarom, hogy legalább egy kiképzett csoport azonnal megkaphassa. Bármit, hogy képesek legyenek visszavágni. - China tábornok, ez hajmereszt ostobaság lenne - mondta Sean. - Minden kötelez tisztelettel - Sean hangjában azonban ennek semmi jele nem mutatkozott -, ha maga a Stingereket darabonként akarja bevetni, ez annyit jelentene, mintha borravalóként a kezét odavetné a Hind személyzetének. - Hogy érti ezt? - China hangja úgy csikorgott, mint egy hasadóban lev jégtábla. - Ezek az orosz pilóták már találkoztak korábban is a Stingerekkel Afganisztánban, ebben teljesen biztos lehet. Ismernek minden ellenintézkedést a könyvekb l, és még jó párat azon kívül is. Most szerencsére meg vannak gy z dve arról, hogy egyedül k vannak a leveg ben. Védelmük most teljesen nyitott, de ha egyetlenegy Stinger megjelenik, minden megváltozik. Rendben, ön egy helikoptert le tud l ni, de a század többi helikoptere készen áll majd arra, hogy lecsapjon magára. China fagyos arckifejezése kissé felengedett, és elgondolkozni látszott. - Akkor ön mit javasol, ezredes?
- Csapjon le rájuk egyszerre, mindazzal, amije csak van. - Mikor? Hol? - Amikor a legkevésbé várják, nagy kiterjedés , meglepetésszer támadást kell indítani a táboruk ellen - hajnalban. - A táborhelyük ellen? - China ingerlékenyen megrázta a fejét. - Nem tudjuk, hol van az éjszakai táboruk. - De mi tudjuk - mondott ellent Sean. - Én már felkutattam a táborhelyet. Ki fogom képezni Alphonsót és Ferdinándot, és el készítjük számukra a támadást. Adjon nekem két napot, és addigra készen lesznek az indulásra. China egy percig gondolkozott, a kezét összefonva a háta mögött, felbámulva a kék afrikai égre, mintha minden percben azt várta volna, hogy az iszonyatos, púpos alakok felbukkannak. - Két nap - egyezett bele végül. - Két nap, és ha kiképeztem a rakétaszemélyzetet és felkészültek a támadásra, maga elenged engem és a társaimat. Ez viszont az én feltételem. - Egy Frelimo-hadoszlop van köztünk és a zimbabwei határ között - emlékeztette China. - Vállaljuk a kockázatot - vágott vissza azonnal Sean. - Ez az egyezség - szavát adja rá? - Rendben, ezredes. Egyetértek. - Remek. És mikorra várja vissza Alphonsót és a különítményét? Mikor érkeznek? - Már elérték vonalainkat. Várom, hogy Alphonso és emberei egy órán belül vagy a körül itt lesznek, de kimerülve, majdnem huszonnégy órája folyamatosan akcióban voltak. - Nem egy vasárnapi iskolai kiránduláson vesznek részt - Sean érzéketlen volt. - Mihelyst megérkeznek, küldje ket hozzám. Végül megérkeztek. A nehézsúlyú bokszolók bágyadt, vontatott testtartásával, botladozó járással, tíz kemény menet után. Tigriscsíkos álcázóruházatukon a csatatér mocskával, az arcuk szürke volt a kimerültségt l. Miközben emberei egyszer en összeestek a szabadtéri el adóterem talaján, és elaludtak, ahol éppen felbuktak, Alphonso tompa hangon, prózai kifejezésekkel elmesélte Seannak visszavonulásukat a Grand Reef bázisról, és menekülésüket a missziós állomásra a Honde Valley sz kületében, ahol otthagyták az Unimog teherautót, és gyalog átjöttek Mozambikba. - A bozót tele van frelimósokkal és az ég is tele Henshaw-kal. Szünetet tartott és fáradtan megtörölte az arcát egy mocskos, rongyos kend vel. Ez valami boszorkányság, de a Henshaw-k beszélni tudnak az égb l. Shangán nyelven csúfolódnak velünk. Elmondják, hogy varázserejük van, ami a mi lövedékeinket és rakétáinkat egyszer en vízzé változtatja. Sean mogorván bólintott. Az oroszok, úgy látszik, hangszórókat használnak a magasból, hogy demoralizálják a Renamo véd ket. Ez is egy olyan trükk volt, amit Afganisztánban tanultak. - A vonal egész hosszában darabokra lövik szét embereinket, vagy pedig azok elmenekülnek. Nem tudunk harcolni a Henshaw-k ellen. - Dehogynem, már hogy a fenébe ne tudnánk Sean megragadta zubbonya elejét. Megmutatom neked, hogy hogyan. Ébreszd fel az embereidet. Rengeteg idejük lesz aludni kés bb, amikor kiégettük az orosz disznókat az égr l. Sean és Job együtt dolgozott és harcolt az összes katonával, és név szerint ismerte ket, cselekedeteikkel együtt, így meglehet sen pontos képük volt egyéni értékeikr l és képességeikr l is. Tudták, hogy nincs köztük sem gyáva, sem lógós. Alphonso az ilyeneket már régen kirostálta. Mindamellett itt voltak azok a katonák, akiket Job „ökröknek" min sített, ezek er sek voltak és buták, izmos ágyútöltelékek. A többiek különböz intelligencia- és alkalmazhatósági fokon álltak. A tömeg csúcsán Alphonso és Ferdinánd állt. Sean és Job két csoportba osztotta ket, és mindkét csoportban a legígéretesebbekre összpontosították er feszítéseiket, gyorsan kiemelve azokat, akiknek olyan képfelismerési
képességük volt, hogy le tudták „fordítani" azt, amit a rakétavet célerny jén láttak, a forma és a tér körülhatárolt meghatározásával. Majdnem három óra után húsz embert emeltek ki, akiknek megvolt az adottságuk arra, hogy gyorsan elsajátítsák a szükséges ismereteket a kiképzés során és els emberként m ködjenek a rakétás csoportban. Ugyanannyit pedig arra jelöltek ki, hogy képesek legyenek a második számú kiszolgáló ember szerepének betöltésére. A többieket, akik semmilyen képességet, alkalmasságot nem mutattak, áttették a rohamcsapatba, amely hagyományos fegyvereket használ majd abban a támadásban, amelyet Sean tervezett. A rakétás újoncok közül Sean vett át egy csoportot és Job egy másikat, és megkezdték végül azt a monoton feladatot, hogy közelebbr l megismertessék velük magát a valóságos fegyvert. Ismét az ismétlés és a meger sítés módszerére támaszkodtak. Sorban minden egyes újoncnak módja volt a fegyver szétszedésére, az újra összerakására, a zárásra és a töltésre, valamint arra, hogy a rakétavet t a célra beállítsa. Miközben ezt csinálta, elmagyarázta a többieknek, az egész osztálynak, hogy pontosan mit csinál, Sean és Job pedig kijavították hibáikat, miközben az osztály többi tanulója gúnyolódott az éppen soron lev kiképzend vel. Kés délután volt, mire Sean az els ötf s csoportot - amelyben Alphonso és Ferdinánd is benne volt - Claudiához küldte a kiképz eszközökkel történ szimulációs támadás gyakorlására. Alphonsónak három, egymást követ találatot sikerült elérnie, ezért azonnal kijelölték, hogy Claudia helyetteseként és tolmácsként m ködjék. Az este leszálltáig az els csoportnak mind az öt tagja elért három egymást követ találatot, amit a lány önkényesen normaként határozott meg ahhoz, hogy a jelöltet átengedje. Seannak és Jobnak pedig újabb tíz embere állt készen, hogy megkezdje a szimulációs kiképzést, mihelyst másnap reggel elég világos lesz. Amikor már túl sötét volt ahhoz, hogy folytassák a munkát, Sean elengedte ket, így Alphonso és csoportja elbotorkált az éjszakába a fáradtságtól és a tanulási er feszítést l bágyadtan. Joyful, Örömteli, a f szakács ellopta annak a bivalynak a gyomrát, amely el z este a tiszti vacsorán f étekként szerepelt. Az egész napi h ség után érett és egy kicsit puha volt, de ezt a tényt a séf apróra vágott vadhagymagumókkal, er s peri-peri sz sz liberális hozzáadásával leplezte. Claudia elsápadt, amikor Örömteli büszkén eléje rakta az asztalra a g zölg pacalos tálat. De végül az éhség legy zte finnyásságát. - Növessz sz rt a melleden - vigasztalta Sean. - De kedvesem, ez nem szerepel az élen a szépít szereim között. - Rendben - mondta, és rámosolygott a lányra. Akkor szedj fel egypár kilót a csontos kis popsidra. - Nem szereted a popsimat? - Persze hogy szeretem a popsidat, azért szeretnék többet bel le, amennyihez csak hozzájuthatok. Amikor Matatu el mászott a sötétb l, Sean megetette, és úgy teletömte magát pacallal, hogy meztelen hasa kidudorodott, mint egy fényes, fekete strandlabda. - Rendben, te falánk kis szarjankó - mondta neki Sean -, most itt az ideje, hogy megszolgáld a kosztodat. Felvezette Matatut a sötét szabadtéri el adóteremhez, ahol ott találták Jobot, aki már várt rájuk, összegy jtötte már a nyersanyagot a helikoptertábor kicsinyített modelljének felépítéséhez. Két parafinlámpás fényénél elkezdték annak megépítését. Matatu már olyan sokszor vett részt ezekben a modellépítésekben a bozótháború alatt, hogy pontosan értette, mit várnak t le. Mint sokan azok közül, akik soha nem tanultak meg írni és olvasni, Matatunak is „fényképez " emlékez képessége volt.
Fontoskodva, peckesen járt, utasításokat adott Seannak és Jobnak, megmutatta nekik a táboron belüli és az azt körülvev környezet topográfiáját, annak a dombnak a formáját, amelyre a tábor épült, a f úthoz és a vasútvonalhoz való viszonyát. Claudia új tehetséget árult el, amit Sean eddig nem is gyanított. A baobabfa fehér fájának lágy anyagát használva, tizenegy apró Hind helikoptermodellt farigcsált. Teljesen fel lehetett ismerni ket, hogy mit ábrázolnak, és amikor elhelyezte ket a helyükre a modelltábor védelmi övezetén belül, teljesen hitelessé tette az egészet. Jóval elmúlt éjfél, amikor Claudia és Sean meztelenül bekúsztak a moszkitóháló alá a fedezékükben. Mindketten halálosan kimerültek, de még lassú, bágyadt szerelmeskedés után sem tudott egyikük sem elaludni, és egymáshoz bújtak a sötétben és beszélgettek. Apjának említése aznap korábban arra késztette Claudiát, hogy visszaemlékezzen gyermekkorára, t figyelve Sean megkönnyebbülten látta, hogy a lány már képes természetesen és könnyen beszélni az apjáról. Legy zte kezdeti megrendülését és bánatát, és most már csak nosztalgikus melankóliával emlegette, ami majdnem örömteli volt, összehasonlítva azzal a kínnal, ami ezt megel zte. Elmesélte Seannak, hogy tizennégy éves korában, abban az évben, amikor n iessége el ször borult virágba, el ször menstruált, életének csodálatosan biztos véd burka darabokra tört szüleinek lelki sérüléseket okozó válása miatt. Lefestette a férfinak az ezt követ éveket. A magányosság sivatagát, hiányérzetét, amikor távol volt az apjától, ezt követte a szeretet és a konfliktusok harsogó áradata, amikor újra összekerültek. - Láthatod, hogy miért vagyok én ilyen bolondos, összezavart kölyök - mondta Seannak a lány. Miért kell folyton arra törekednem, hogy én legyek a legjobb, bármit is csinálok, és miért érzek vonzódást arra, hogy megpróbáljam védeni az elnyomottakat. A fele id ben még mindig próbálom kivívni a Papa jóváhagyását, míg a másik félid ben megpróbálom semmibe venni, kigúnyolni és nevetségessé tenni az elitista, materialista életszemléletét. Odabújt Seanhoz. - Igazán nem tudom, hogy hogyan fogsz tudni kezelni engem. - Veled bánni mindig öröm lesz - biztosította a lányt -, de a helyeden tartani téged, az úgy látszik, teljes munkaid t igényel majd. - Ez pont úgy hangzott, mintha a Papa mondta volna. Te és én valamiféle lármásan er teljes harcok el tt állunk, miszter. - De gondolj csak a kibékülésekre, az milyen szórakoztató lesz. A végén sikerült néhány órát aludniuk, és meglep módon felfrissülve és tiszta fejjel ébredtek, hogy újra hozzáfogjanak a kiképzéshez, ott, ahol az el z nap estéjén abbahagyták. Miközben Claudia az újoncok utolsó részével átvette a támadás részleteit a szimulátoron, Sean és Job a helikoptertábor modellje mellett guggolt, és Sean elmagyarázta támadási terveit. Job figyelt és id nként javaslatokat tett, mindaddig, amíg saját fejükben minden tisztán nem állt a megközelít menetelés, a támadás és a visszavonulás, alternatív akciókkal együtt, amelyekre akkor kerül majd sor, ha bárhol, bármilyen zavaró körülmény merülne fel. - Oké! - Sean felállt. - Adjuk el , mondjuk el a legényeknek. A shangán katonák teljes odaadással figyeltek a szabadtéri el adóterem sziklavágatain lev ülésein, mialatt Sean és Job elmondták támadási terveiket. Folyami kavicsokat használtak a támadó osztag különböz egységeinek jelölésére, a helyükre mozgatták ket a tábor körül. Amikor a támadás lejátszása megkezd dött, Claudia modell Hindjeit mozgatta és lelkes éljenzés hangzott a figyel shangának soraiból, ahogyan egyenként leszedték és a földre zuhantatták ket a Stinger rakéták tüzével. - Rendben, Alphonso rmester - Sean a zsetonokat eredeti helyzetükbe rakta vissza. Mutassa meg nekünk újra a támadás lefolyását. Ötször mentek át rajta, sorban, minden csoportvezet leírta nekik a támadást, és a végs éljenzés sem maradt el, amikor a Hindeket szétzúzták, az egész semmit nem veszített erejéb l,
noha igen sokszor elismételték. Az ötödik bemutató után Alphonso rmester felállt és az egész egység nevében szólt Seanhoz. - Nkosi Kakulu - kezdte. Azel tt még soha-nem használta Sean felé ezt a megszólítási formát. Szokás szerint ezt fenntartották az igen magas rangú törzsf nököknek. Sean tudatában volt a megtiszteltetésnek, és ez bizonyítéka volt annak, hogy végül is kivívta ezeknek az átkozottul büszke és nyakas harcosoknak teljes tiszteletét és lojalitását. - Nagy F nök! - mondta Alphonso. - A te fiaid zavarban vannak. - Egyetért mormogás hallatszott és fejbólintásokat lehetett látni. - Mindabban, amit elmondtál nekünk a csatáról, nem biztosítottál bennünket arról, hogy te is ott leszel, hogy vezess bennünket és tüzet gyújtsál a hasunkban és mindenre késszé tegyél bennünket, mint ahogy Grand Reefnél tetted. Mondd meg a te fiaidnak, Nkosi Kakulu, hogy velünk leszel a harcban, és hallani fogjuk, hogy oroszlánként üvöltesz, amint a Henshaw leesik az égb l, és a Frelimo majmok ordítva rohannak el el lünk, és úgy sikoltoznak, mint a szüzek, amikor el ször érzik, hogy megdöfik ket. Sean széttárta a kezét. - Nem vagytok a fiaim - mondta. - Férfiak vagytok, ugyanúgy, ahogy apáitok is férfiak voltak tiel ttetek - ennél nagyobb elismerést nem adhatott volna nekik -, nincs szükségetek rám, hogy segítselek benneteket ennek megtételében. Mindent megtanítottam nektek, amit tudok. A láng a hasatokban ugyanolyan hevesen ég, mint a t z a magas, száraz téli f ben. Elérkezett az id , hogy itt hagyjalak benneteket. Ez a harc egyedül csak a tietek. El kell mennem, de mindig büszke leszek arra, hogy barátok voltunk, és egymás mellett harcoltunk, mint testvérek. A véleményeltérés halk kórusa hallatszott, a fejüket rázták, és halk, morajló hangsúllyal beszéltek egymás között. Sean elfordult és látta, hogy amíg beszélt, China tábornok jött felfelé, és most ott állt nyugodtan a folyópart fái között, t figyelve. Egy tucatnyi tiszt és személyes test rségének emberei álltak mögötte, mind ugyanazt a gesztenyeszín barettsapkát viselték, de valahogyan jelentéktelennek látszottak, ahogy China el relépett és egy pillanat alatt a szabadtéri el adóteremben tartózkodó minden egyes ember figyelmét magára vonta. - Úgy látom, el készületeit befejezte, Courtney ezredes - üdvözölte Seant. - Igen, felkészültek, tábornok! - Lenne olyan kedves, még egyszer átmenni a terveken, az én kedvemért? Sean magához intette Alphonso rmestert. - Írja le nekünk újra a támadást - rendelte el, és China tábornok ott állt a makett-tábor el tt, a lovaglópálcáját a háta mögött összekulcsolt kezében tartotta, gyors, élénk szemekkel figyelt, élesen közbe-közbeszólva, hogy kérdéseket tegyen fel. - Miért csak a rendelkezésre álló rakéták felét használja fel? - A támadóoszlopnak úgy kell áthaladnia a Frelimo vonalakon, hogy ne fedezzék fel ket. A rakéták nehezek és terjedelmesek, nagyobb számú rakéta felesleges lenne, és valószín bbé tenné, hogy a Frelimo felfedezi ket. China bólintott és Sean tovább folytatta. Ugyancsak számításba kell venni a támadás esetleges kudarcát. Ha ez megtörténne, és ön minden Stingert egyetlen lapra tenne fel... - Sean megköszörülte a torkát. - Igen, természetesen bölcs dolog tartalékolni a rakéták felét. Még ha nem sikerülne is a támadás, nem leszünk teljesen reménytelen helyzetben. Folytassa. Alphonso átment a terven, lépésr l lépésre, a színes kavicsokkal illusztrálva, hogy a rakétacsoportok hogyan foglalják el állásaikat, maradnak készültségben ötszáz méterre feküdve a helikoptertábor küls védelmi vonalától, kétf s csoportot állítva szembe minden homokzsákkal védett helikopterállással.
Egy vörös világítórakéta jelzésére a rohamcsoport teljes er vel fog támadni dél fel l, megsemmisítve minden üzemanyag-tartálykocsit, ami a vasúti sínen lehet, esetleg RPG-7 rakétat zzel, míg a tábor belsejét aknavet t zzel árasztják el, majd frontális támadást indítanak a déli el retolt állásokon. - A Henshaw azonnal megrémül, mihelyst a tüzelés megkezd dik - magyarázta Alphonso. Meg fognak próbálni elmenekülni úgy, hogy elrepülnek, de lesz egy pillanat, amikor felemelkednek a földr l, még mindig alacsonyan lesznek, szinte állva a leveg ben, lebegve, ahogyan a fácán lebeg körbe-körbe, miel tt lecsap a zsákmányára. Ez az a perc, amikor meg fogjuk ölni ket. Sean és China a terv minden részletét megvitatta, míg végül China elégedett lett. Mikor indulnak el? - Mindig „önöket" mond - ugratta Sean. - Nekem már semmi tennivalóm nincs többé. Alphonso rmester fogja vezetni a támadást. Ma este, sötétedés el tt két órával fognak elindulni, hogy áthatoljanak a Frelimo vonalakon az éjszaka folyamán, a holnapi napot fedezékben rejt zve töltik, és holnap éjjel indítják meg a támadást. - Nagyon jó - egyezett bele China. - Most fogok szólni a katonákhoz. Ellenállhatatlan szónok, ismerte el Sean, ahogy Chinát hallgatta, emlékeztette ket egy esetleges Frelimo gy zelem következményeire, és merész h si tettekre és önfeláldozásra buzdította ket. Mire befejezte a beszédet, az arcuk ragyogott és a szemük csillogott a hazafias szenvedélyt l. - Ti harcosok vagytok, így hadd halljam, amint eléneklitek a Renamo harci himnuszát. Az erd visszhangzóit és zengett er s hangjuk fájdalmas szépségét l, és Sean azon vette észre magát, hogy a látása is elhomályosul, ahogy szemei megteltek az érzelem könnyeivel. Nem is tudta, hogy ezek az emberek id vel milyen sokat jelentettek neki, épp most, amikor el fogja ket hagyni. - Ezredes, szeretnék önnel négyszemközt beszélni - törte meg China tábornok a szentimentális merengést. - Kérem, jöjjön velem. Claudiának és Jobnak egy-egy szóval kimentette magát. - Adjatok még mindegyiküknek egy-egy kört a szimulátorral. Csatlakozott China tábornok mellé, és elindultak a f hadiszállás bunkeré felé. Sean nem vette észre, hogy China test rsége nem kísérte ket, hanem a szabadtéri el adóterem bejáratánál maradtak, elég arrogáns módon viselkedve. Amikor elérték a parancsnoki bunkert, China tábornok átvezette föld alatti irodájába. Itt tea várta ket, Sean finomítatlan barna cukrot tett a bögréjébe, és ízlelgette az els g zölg kortyot. - Nos, mit akar mondani nekem? - kérdezte. China háttal állt neki, a térképet tanulmányozva, amelyen színes gombost kkel jelölte a felfejl d Frelimo támadást. Nem válaszolt Sean kérdésére, és Sean nem akarta segíteni azzal, hogy még egyszer megkérdi. Kortyolgatta a teát és várt. Egy híradós jött át a rádiós szobából, és átadott Chinának egy cédulát. Ahogy elolvasta, a tábornok aggodalommal vegyes elégedetlenséggel méltatlankodott és felnyúlt, hogy elmozdítson egy csomó színes gombost t a térképen. A Frelimo áttört nyugaton és könyörtelenül közeledett. - Nem tartóztatjuk fel ket - mondta China Seannak anélkül, hogy körülnézett volna. Egy újabb hírnök bújt be lehajtott fejjel a bunkerbe. Ez egyike volt China személyes test reinek, is a megkülönböztet , gesztenyeszín barettsapkát viselte. Valamit suttogott Chinának, és Sean úgy vélte, hogy az „amerikai" szót hallotta említeni. Ez növelte érdekl dését China röviden elmosolyodott és elbocsátotta egy fejbólintással a katonát, miel tt Seanhoz fordult volna. - Nem fog menni - mondta.
- Mi nem fog menni? - A támadás, ahogyan megtervezte. - Semmi sem biztos egy háborúban, ahogyan azt önnek is tudnia kell, tábornok. De nem értek egyet önnel. A tervnek legalább hatvanszázalékos esélye van a teljes sikerre. Ez elég jó arány. - Az esélyek jelent sen nagyobbak lennének, talán nyolcvanszázalékosak, ha ön vezetné a támadást, Courtney ezredes. - Megtisztel a becslésével. Mindamellett ez csak elméleti feltevés. Nem vezetem. Hazamegyek. - Nem, ezredes, ön vezeti a támadást. - Megalkudtunk és megegyeztünk. - Alku? - China mosolygott. - Ne legyen naiv. Alkut kötök és felrúgom ket, ha ennek a szükségessége felmerül. Most attól tartok, felmerült ilyen szükségesség Sean felugrott, az arca sápadt volt, mint a viasz, a lesült b rszín alatt. - Elmegyek - mondta. Dühe ellenére sikerült hangját egyenletesnek és szilárdnak megtartania. Elviszem az enyéimet és most elmegyek. Meg kell ölnie ahhoz, hogy megállítson. China megérintette süket fülét, és ismét elmosolyodott. - Ez a megjegyzése nincs minden vonzer nélkül, biztosítom, ezredes. Mindamellett nem hiszem, hogy erre sor kerül. - Majd meglátjuk. - Sean hátrarúgta a széket, amelyen ült, a szék nekivágódott a falnak és feld lt. Megfordult és kibújt az alacsony bejárati ajtón. - Vissza fog jönni - biztosította China halkan, de Sean nem mutatta jelét annak, hogy meghallotta volna. Kilépett a napfényre és elindult a folyó felé. Már elérte a szabadtéri el adótermet, miel tt rájött, hogy valamit rendkívül rosszul ítélt meg. A shangánok mereven ültek helyükön a lejt n, úgy t nt, nem mozdultak, mióta utoljára látta ket Alphonso arcvonásai fekete vasércb l voltak kivésve, kifejezéstelen és tompa volt az arca, a szándékos közöny véd pajzsa volt ez, ami mögött az afrikai ember elhatárolja magát a hatalmak és er k olyan harcától, ami ellen nincs más védekezési módja. Job az asztalon feküdt a szabadtéri el adóterem közepén. Zubbonya tiszta por volt, a sapkája még mindig a porban hevert a lábánál. A fejét rázta, kábultan, bizonytalanul, az orrából vércseppek szivárogtak. - Mi történt? - Sean odarohant hozzá. Job rábámult és megpróbálta a szemét rászegezni. Kegyetlenül megverték. Az ajkain bíborszín zúzódások dagadtak, a szája tele volt vérrel, ami, mint a vörösbor, megfestette a fogait. Az egyik szemöldöke felszakadt, egy mély, csipkézett szél vágással, amelyb l vér szivárgott alá az orra mellett. Vér buggyant el mindkét orrlyukából, élénkpiros buborékokká n ttek, ahogy rajtuk keresztül lélegzett. Homlokán púpok n ttek, mint túlérett sz l szemek, és egyik fülcimpáját beszakították. A vér belecsorgott piszkos zubbonyának elejébe. - Job, mi az ördög...? - Sean megfogta a vállát. Kicsoda? - Megpróbáltam megállítani ket! - bökte ki Job, szemei mer en Sean arcába néztek. - Én megpróbáltam! - Csak lassan! Nyugodj meg! Fagyos rémület töltötte el, amely a gyomráig hatolt. - Claudia - ismételte és vadul körülnézett. hol van, Job? Mi történt? - Elvitték - ismételte Job. - China vagányai voltak. Megpróbáltam megállítani ket. Sean a pisztolyáért nyúlt. - Hol van? - A pisztolymarkolat betöltötte a kezét.
- Nem tudom. - Job letörölte tenyerével az arcát és a vért nézte. - Kiütöttek, elvesztettem az eszméletemet, nem tudom, mennyi ideig. - China, te senkiházi, ganéjzabáló disznó, most meg fogsz halni! Sean hirtelen megpördült, készen arra, hogy visszarohanjon a f hadiszállás bunkerébe. - Sean, gondolkodj el bb! - kiáltotta Job sürget en, és Sean hirtelen megállt. Job olyan gyakran mentette már meg ezzel a két szóval. - El bb gondolkozz! Ez hatalmas akarater t és er feszítést követelt, de Seannak másodpercek alatt sikerült az öldöklési vágy hulláma fölött úrrá lenni. - A szabályzatot, Job - csikorogta. - Égesd el ket! Job rápislogott a véren keresztül, ami a szétvert szemöldökéb l folyt alá. - Égesd el a kézikönyveket! - ismételte Sean. Biztosítás, ember. Csak mi ketten ismerjük! Job arckifejezése kitisztult. - És a kazettákat is! - jelentette ki. - Rendben - mondta Sean. - A kazettákat! Add ide nekem. Mialatt Job sürg sen újracsomagolta a támadási kazettákat hordozó táskájukba, Sean odament Alphonsóhoz, aki a szabadtéri el adóterem elején ült, és az övéb l leakasztott egy foszforgránátot. Gyorsan dolgozott, pisztolyának tartószíját és a foszforgránátot használta fel arra, hogy egy rögtönzött önmegsemmisít eszközt szereljen be a támadási kazettákat tartalmazó táska belsejébe. Pisztolyszíjának csatját hozzákapcsolta a gránát biztosítékához, és magát a gránátot belefektette a táska közepére. A bajonett hegyét használva egy lyukat fúrt a táska tetején, és belef zte a pisztolyszíj végét. Amikor a táskát bezárta, a szíj szabad végét biztonságosan a csuklójára hurkolta. - Engedjük meg Chinának, hogy elvegye t lem mondta komoran. Ha a táskát kiveszik a szorításából, ha elengedi a szíjat, kibiztosítja a gránát elsüt -szerkezetét, nemcsak a táska tartalmát rombolja szét, hanem mindenkit, aki a közelben tartózkodik. Sean várt addig, amíg Job egy gyufát tartott a kiképzési kézikönyvek kupacához. Mikor azok lángba borultak, megparancsolta Jobnak. - Maradj itt, hogy biztos lehess abban, hogy hamuvá égtek. Majd a kazettás táskát magával cipelve, elindult visszafelé, a f hadiszállás bunkeréhez. - Mondtam, hogy visszajön - üdvözölte China azzal a jeges, keser en gúnyos, kaján mosollyal, amely gyorsan elhalványodott, amint meglátta a táskát, amit Sean hurcolt, és a csuklója köré hurkolt szíjat. Sean felemelte el tte a táskát és meglengette China orra el tt. - Itt van a támadó kazetta, China - mondta er feszítést téve arra, hogy a hangját kiegyensúlyozott szinten tartsa. - E nélkül az ön Stingerei használhatatlanok. China szeme a fedezék bejárata felé fordult. - Ne is gondoljon rá - figyelmeztette Sean. - Egy foszforgránát van ebben a táskában. Ez a szíj az elsüt szerkezethez van kapcsolva. Ha elejtem, éppúgy, mintha hirtelen meghalnék vagy valaki kirántaná a kezemb l - az egész táska felrobban egy kedves kis t zijáték keretében, boldog november ötödikét! (1605. november 5-e a Gunpowder Plot néven ismert sikertelen katolikus parlamenti összeesküvés napja. Az egyik összeesküv , Guy Fawkes nevér l ismert, akit megkínoztak és kivégeztek. Ezt a napot máig is ünneplik Angliában t zijátékkal és máglyagyújtással). Az asztalon át egymásra néztek. - Szóval ez egy csinos kis patthelyzet, mint a sakkjátékban, ezredes - China mosolya újraéledt, még fagyosabb és fenyeget bb volt, mint korábban. - Hol van Claudia Monterro? - kérdezte Sean, és China felemelte a hangját, hogy kihívjon egy szolgálattev t a rádiós szobából.
- Hozd ide a n t! - parancsolta. Mindketten készen és éberen vártak, egymás tekintetét figyelve. - Gondolnom kellett volna a kazettákra mondta China társalgási stílusban. - Ez igen jó lépés volt, ezredes. Igen jó. Láthatja, hogy miért ragaszkodom ahhoz, hogy ön vezesse a támadást. - Míg ennél a témánál vagyunk - felelte Sean -, én elégettem a kiképzési könyveket is. Csak mi hárman - Job, Claudia és én - értjük a Stingereket. - És mi van a shangánokkal, Alphonsóval és Ferdinánddal? - vitatkozott China. Sean úgy vigyorgott rá, mint egy halálfej. - Nem, nem megy, China. Tudják, hogy hogyan kell kil ni, de semmilyen elképzelésük sincs arra vonatkozóan, hogy hogyan kell programozni a mikroprocesszort. Szüksége van ránk, China. Nélkülünk a Hindek maga után jönnek, és maga semmit, az égadta világon semmit sem tud tenni ellenük, így hát ne járassa velem a bolondját. Az ön túlélése az én kezemben van. Dulakodás volt a küls szobában, és mindketten a bejáratra meredtek, ahogy Claudiát átlökték az ajtón a rádiós szobából. Kezeit ismét megbilincselték a háta mögött, elvesztette a sapkáját, és a haja belelógott az arcába és le a nyakába. - Sean - tört ki, amikor meglátta a férfit, és ellökte a két test r kezét, akik tartották. Megpróbálta elérni a férfit, de visszarántották és nekilökték a fedezék falának. - Mondj a meg a gorilláinak, hogy ezt fejezzék be! - mordult rájuk Sean, és amikor fenyeget en ránéztek, China éles hangú paranccsal fogta vissza ket. - Tegyétek azt a n t a székbe! Belekényszerítették egy tömör mahagóni székbe és a Chinától származó másik parancs szerint a bilincseket arra használták, hogy csuklóit a szék súlyos karfáihoz láncolják. - Van valamim, ami az öné, ezredes, és önnél is van valami, ami az enyém. Ne kössünk valami üzletet? - javasolta China tábornok. - Engedjen elmenni bennünket - mondta Sean azonnal. - A határon átadom a kazettákat. China azonban csak sajnálkozva megrázta a fejét. - Nem elfogadható, íme, az ellenajánlatom, ön vezeti a támadást a Hind tábor ellen. Amikor sikeresen végrehajtották a támadást, Alphonso elkíséri önöket a határra. Sean felemelte a robbanótöltettel ellátott táskát a feje fölé, de China csak mosolygott. Válaszként kihúzta a kéziharcnál használt kétél kését az övén lev tokból. Elefántcsont volt a nyele és jó 20 centiméteres a pengéje. Még mindig mosolyogva felemelt egyetlen hajszálat Claudia fejér l, és egy hirtelen rántással kihúzva, mutatóujja és a hüvelykujja között tartotta, majd megsuhintotta a pengével a hajszálat. A sötét hajszál fele lehullott és lefelé szállt a fedezék földes padlójára. - Ilyen éles - mondta China nyugodtan. - Ha megöli t, már semmije sem marad, amir l alkudozhat - Sean hangja durvává vált a feszültségt l, és szaporán verejtékezett. - Ezzel tudok alkudozni - válaszolta China és odabólintott reinek az ajtóba. Ezek most bevezettek valakit, akit Sean eddig még soha nem látott. E jelenségnek, mint valami antik kísértetnek, koponyaszer feje volt, a haja csomókban hullott ki, fényes fekete foltokat hagyva a fejb rön. Az ajkak összezsugorodtak, hogy láttassák a fogakat, amelyek túl nagyok és túl fehérek voltak a lepusztult fejhez képest. Chinának az rökhöz intézett egyetlen szavára levették róla az egyetlen piszkos-rongyos inget, ami a testét takarta, és teljesen meztelenné vált. Sean most els ízben realizálta, hogy egy n áll el ttük. Teste azokra a rémképekre emlékeztette, amelyeket a Dachauban és Belsenben túlél kr l látott. Egy csontváz volt csupán. Karjain és lábain nem volt semmi hús, a csontos könyökök és térdek groteszk módon megnagyobbodtak.
Sean és Claudia rémülettel néztek rá, képtelenül arra, hogy a megdöbbenést l megszólaljanak. - Nézzék a gyomrán és az altestén lev sebeket szólította ket China kellemes hangon, és k fásultan engedelmeskedtek. A n b re alatt vak kelések és hólyagok voltak, kemények és fényesek, mint érett, fekete sz l szemek, befedve egész alsótestét, majd elt ntek a szeméremsz rzet drótszer bojtjába. Miközben teljes figyelmük a megrendít látvány felé fordult, China gyorsan lenyúlt és megérintette Claudia kézhátát a penge élével. Claudia lélegzet után kapkodott, és megpróbálta elrántani a kezét, de ez nem sikerült neki, a mozdulat túl rövidre sikerült és a bilincs is leszorította, csapdába fogta, lenézett és látta, hogy egy vékony, élénkpiros vérkígyó csorog le mutatóujján keresztül a földre. - Miért csinálta ezt, maga takonyfaló disznó? - kérdezte Sean. China elmosolyodott. - Ez csak egy meglepetésszer rögtönzés a részemr l. Lassan kinyúlt a fekete n meztelen, csontvázszer alakja felé, a késsel összezsugorodott hasa felé mutatva. - A rendkívüli kóros soványság és ezek a jellemz sebek ez esetben kórmegállapító tünetek - magyarázta. - A n abban a betegségben szenved, amit mi itt Afrikában „karcsú betegségnek" hívunk. - AIDS - suttogta Claudia, és a hangja tele volt azzal a rémülettel, amit egyetlenegy szó felidézhet. Akarata ellenére Sean egy lépést tett hátrafelé az el tte fekv borzasztó figurától eltávolodva. - Igen, Miss Monterro - értett vele egyet China -, AIDS betegség, a végs stádiumában. Megérintve a márványkemény fekélyek egyikét a n hasán a késpenge hegyével, a n nem fejtett ki semmilyen reakciót, a seb szétnyílt és bel le genny és sötét, szennyezett vér szivárgott, lecsurgott az ágyék szeméremsz rzete csapzott bozótjába. - Vér - suttogta China és lassan felkanalazta a villogó ezüstpengével. - Meleg, él vér, amelyben csak úgy hemzsegnek a vírusok. China a pengét Seannak odanyújtotta megvizsgálásra, de Sean önkéntelenül tovább visszakozott, ahogy a penge élér l a vér lefelé csöpögött. - Igen - bólintott China. - Valami olyan, amit l a legbátrabbaknak is félniük kell, minden id k legbiztosabb, leghosszadalmasabb és legvisszataszítóbb halála. Szabad kezével Claudia csuklóját tartotta. - Nézzük ezt a másik fajta vért. Egy élénk, vibráló, gyönyör , fiatal n édes, tiszta vérét. Claudia kezének hátán a karcolás élénkszín volt, de a kis vérfolyam elapadt már bel le. - Vért a vérért - suttogta China. - Beteg vért az egészséges vérhez. A piszkos pengét közelebb vitte Claudia kezéhez, és a lány megdermedt a székben, csendesen er lködve a bilincsben, az arca fehér volt a rémülett l, ahogy a késre nézett. - Vért a vérhez - ismételte China. - Talán keverjük össze ket? Sean rájött, hogy nem tud megszólalni, némán megrázta a fejét, a késre bámult. - Tegyük meg, ezredes? -- kérdezte China. Minden önt l függ most - közelebb vitte a pengét a nyílt sebhez, amely Claudia krémszín re barnult b rén nyílt. - Csak néhány centiméterrel közelebb, ezredes suttogta China, és Claudia hirtelen felsikoltott, kitört bel le a rémület és rettegés fékezhetetlen üvöltése, de China nem hátrált. Nem nézett a lány arcára, és a kést tartó keze szilárd volt és nem remegett. - Mit csináljunk, ezredes? - kérdezte. Leengedte a kést és megérintette a lány csuklóját a penge lapos felével, a beteg vér egy maszatos foltot hagyott a lány makulátlan b rén, alig néhány centire a Claudia kezén lev karcolástól, majd a kést lassan lefelé fordította.
- Gyorsan beszéljen, ezredes. Néhány másodpercen belül már kés lesz. - A kés egy fényes vérnyomot hagyott maga után a b rön, mint valamilyen utálatos csiga nyálkás váladékát. Ez a paca kérlelhetetlenül folyt lefelé a nyílt seb irányába. - Állítsa meg! - ordított Sean. - Állítsa le! China felemelte a pengét és kérd en nézett rá. - Azt jelenti ez, hogy megállapodásra jutottunk? - Igen, a fene essen magába! Meg fogom csinálni! China a fert zött kést a fedezék egyik sarkába hajította, majd kinyitotta íróasztalának egyik fiókját, és kivett bel le egy Dettol fert tlenít szeres üvegcsét. Zsebkend jét megnedvesítette az oldatlan folyadékkal, majd gondosan letörölte a fert zött vérfoltot Claudia b rér l. A lány merev testéb l elt nt a feszültség és visszaroskadt a székbe. Csendesen kapkodta a leveg t, és úgy remegett, mint egy cica, akit kint hagytak az es ben. - Lazítsák meg rajta a kötelékeket - károgott Sean, de China megrázta a fejét. - Addig nem, amíg megegyezésünk feltételeit nem tisztáztuk. - Rendben van - morgott Sean. - És az els feltételem az hogy az asszonyom velem jön a feladatra. Nincs többé patkánnyal teli fedezék. China úgy tett, mintha fontolgatná a dolgot, majd bólintott. - Rendben van, de a második feltétel az, hogy ha bármilyen módon csalódást okoz nekem, Alphonso azonnal megöli a lányt. - Hívja ide Alphonsót - kérte Sean. A verejték még nem száradt fel a homlokán, és a hangja még mindig nyers és bizonytalan volt. - Szeretném hallani, ahogy kiadja neki a parancsot. Alphonso vigyázban állt és kifejezéstelenül hallgatta, ahogy China azt mondta neki. - Mindamellett, ha a támadás nem sikerül, ha a Frelimo meglep benneteket, miel tt eléritek a tábort, vagy bármelyik Henshaw-t engeditek elmenekülni... Sean félbeszakította. - Nem, tábornok, egy százszázalékos siker túl magas arány ahhoz, hogy abban reménykedhessünk. Legyünk ésszer ek és reálisak. Ha meg tudok semmisíteni hat kivételével minden Hindet, úgy kell számolni, hogy teljesítettem az alku rám es részét. China összeráncolta a szemöldökét és a fejét rázta. - Még hat Hind is elég ahhoz, hogy vereségünket biztosítsa. Csak kett t engedek meg önnek. Ha kett nél több Hind menekül el a táborból, az ön feladat végrehajtása kudarcnak min sül, és ennek ön meg kell hogy fizesse az árát. Visszafordult Alphonsóhoz és folytatta utasításainak kiadását. - És így, rmester, engedelmeskedni fog az ezredes valamennyi parancsának, végrehajtja a támadást pontosan úgy, ahogy megtervezte, de ha a támadás nem sikerül, ha több mint két Henshaw elmenekül, akkor átveszi a teljes parancsnokságot, és els kötelessége az lesz, hogy lel je a két fehéret és fekete szolgájukat - azonnal le fogja l ni ket! Alphonso majdhogynem álmosan pislogott a parancs hallatán. Nem fordította el a fejét, hogy Seanra nézzen, és Sean azon vette észre magát, hogy azon t n dik, hogy kapcsolatuk ellenére, annak a barátságnak ellenére, amely közöttük kialakult, annak dacára, hogy Alphonso t Nkosi Kakulunak és Babának szólította, és arra buzdította, hogy vezesse a küldetést, mindennek ellenére, vajon végrehajtaná-e a kivégzési parancsot? Alphonso egy afrikai shangán harcos volt, és a törzsi lojalitás érzése mélyen belerögz dött, és a tradíció is abszolút engedelmességre kötelezte törzséhez és törzsbeli id sebb vezet ihez. - Igen - gondolta Sean.-- Bizonyára sajnálkozna egy kicsit, de bármilyen kérdés vagy habozás nélkül megtenné. Felemelte a hangját. - Rendben van, China, mindannyian pontosan tudjuk, hogy hol állunk. Engedje most Miss Monterrót hozzám. A test r udvariasan levette bilincseit, és China tábornok kisegítette a székb l. - Bocsásson meg a kellemetlenségért, Miss Monterro, de biztos vagyok abban, hogy ön meg fogja érteni ennek szükségességét.
Claudia bizonytalanul állt a lábán, és kicsit botladozott, miel tt elért Seanhoz és rátámaszkodott. - És így én jó utat és jó vadászatot kívánok önöknek - China kissé gúnyosan szalutált. - Így vagy úgy, nemigen találkozunk újra, attól tartok! Sean méltóságán alulinak tartotta, hogy válaszoljon. Egyik kezében a kazettás táskával, másik kezével Claudia vállát átölelve az ajtóhoz vezette. Két órát meneteltek sötétedés el tt. Egy ormótlan, lomha oszlopot alkottak, és a rakétavet k meg a támogató rakéták fura, kényelmetlen terhet jelentettek, súlyuktól eltekintve, a csomagok hossza is kellemetlenné tette ket. Megakadtak a s r bozótban, amikor az ösvény elkeskenyedett, de lelassították az oszlop képességét arra is, hogy reagálni tudjon az esetleges veszélyre és fenyegetettségre. Sean el ször egy szoros, összetartozó egészben fogta össze az oszlopot. Még mindig néhány mérföldnyire voltak a Renamo er tlen frontvonalától, és nem lettek volna komolyan veszélyeztetve, csak sokkal kés bb, a menetelés során. Mindamellett, miután nem akart túl sok kockázatot vállalni, Sean az el véd és a hátvéd harcosait éberen és a harckészség magas fokán tartotta, hogy bármilyen támadást visszaverjenek és a rakétahordozóknak esélyt adjanak a menekülésre. Hogy ezt biztosítani tudják, Sean Jobot az oszlop élére küldte, míg maga a zömmel maradt, ahonnan gyorsan el tudna érni minden zavarforrást, és ahol Claudiához is közel lehet. - Hol van Matatu? - kérdezte a lány Seant. - Csak elindultunk, és t otthagytuk. Úgy aggódom érte. - Ne aggódj amiatt, hogy hátramaradt, egy olyan kutyakölyök, akit nem tudsz hazaküldeni. Követni fog engem bárhová, valójában az a helyzet, hogy a kis szarjankó valószín leg ebben a percben is figyel bennünket a bozótból. És bebizonyosodott, hogy ez így is volt, mert ahogy az oszlopra leszállt a sötétség, egy kis árnyék csodálatosképp hirtelen megjelent Sean oldalán. - Látlak, Bwana - hunyorgott Matatu. - Én is látlak téged, kis barátom - Sean megérintette gyapjas fejét, úgy, ahogyan kedvenc vadászkutyáját simogatná meg. - Vártalak már, hogy megtaláld nekünk az utat a Frelimovonalakon át, és elvezess bennünket a ronda fácánnak nyugvóhelyéhez. Matatu erre csak úgy dagadt az önteltségt l és az elbizakodottságtól. - Kövess engem, Bwana - mondta. Most, hogy ott volt Matatu vezet nek, Sean újjárendezhette a csapatot egy formatervezettebb alakulattá, amely képes arra, hogy áthaladjon a Frelimo el renyomuló csapatain, és hátuk mögé kerüljön. El nyös volt Sean számára annak a csatának a mérete, amelyet el tte vívtak. Hatezer Frelimo és zimbabwei katona nyomult el re a felénél kevesebb Renamo véd er ellen. A hadszíntér kiterjedése meghaladta a tízezer négyzetkilométert. A harc el ttük kisebb, elszigetelt „zsákban" zajlott, míg a terület nagy része vad, nehezen járható és elhagyatott volt. Sean Jobot és Matatut el reküldte egy kis létszámú rohamosztaggal, hogy megtalálják azt a széles rést a vonalban, amelyen át keresztülvezethetik ket. A menetoszlop többi része el vigyázatosan, távolságot tartva követte ket, egy hagyományosan felszerelt hadosztálynyi shangán védelmében. Egész éjszaka kitartóan meneteltek, id nként hírviv k futottak vissza hozzájuk Jobtól és Matatutól, azaz az el rst l, hogy vezessék ket, amikor irányváltoztatás vagy egy kisebb kitér vált szükségessé. A hosszú és hideg éjszakai menetelés során id nként távoli fegyverropogás zaját hallották, és aknavet k, valamint nehéz géppuskák hangját, amint a Frelimo csapatok els vonalának egységei belerohantak a Renamo védelembe. Néha a jelz rakéták fényeit látták, amint a sötét erd fölött világítottak, de nem lehetett Isotov turbóhajtóm vek hangját kivenni, sem
helikopterek rotorjait hallani az éjszakában. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Hindek pusztításukat nappalra korlátozták, amikor meg tudták különböztetni a barátot az ellenségt l, és így hatásosabbá tehették közvetlen támogató hadm veleteiket. Napfelkelte el tt egy órával Job visszatért, és az oszlop végén megkereste Seant. - Nem érjük el els célunkat csak vagy egy órával napkelte után - jelentette. - Iramunk lassúbb volt, mint vártuk. Mit tegyünk most? Megkockáztassuk, hogy a Hindek esetleg ránk találnak? Sean felnézett az égre, miel tt válaszolt volna. A hajnali pirkadat els citromárnyalatú fényei elhalványították a csillagokat. - Az erd lombkoronája nem elég s r ahhoz, hogy elrejtsen ennyi embert és felszerelést döntötte el. - Tovább kell mennünk, és el kell ket rejtenünk. Szólj Matatunak, hogy gyorsítsa a tempót. - És mi van a Hindekkel? - A f bb harci cselekményeket magunk mögött tudhatjuk, k is arra m ködnek majd, kockáztatnunk kell, de gyorsan kell mozognunk. Ahogy a fény er södött, úgy néztek az oszlopban haladó emberek egyre idegesebben az égre. Az iram gyors volt, már majdnem futottak. Bár egész éjjel meneteltek, a shangánok mégis kitartóan és keményen cipelték nehéz terheiket az afrikaiakra jellemz állhatatossággal, olyan terheket, amelyek még egy er s fehér ember szívét és hátát is megtörték volna. Elég világos volt már ahhoz, hogy ki tudják venni a fák koronáit a napfelkelte narancssárga fényeiben, amikor Sean, halványan a távolból, meghallotta a turbók rettegett sivítását, amint kelet felé tartottak. A Hindek els harci bevetésüket tették meg aznap, és a riadóparancs gyorsan végigfutott a menetoszlop teljes hosszában. A teherhordók lebuktak az ösvény mellé, a legközelebb es menedéket keresve, s a részlegvezet k készen álltak arra, hogy meglengessék a zsákmányolt Frelimo zászlókat, melyeket Sean biztosított számukra arra az esetre, ha a Hindek észrevennék és megpróbálnák legéppuskázni ket. Ez a félrevezetés nem vált szükségessé, mert a Hind géppár kétmérföldnyire keletre húzott el t lük. Sean látta a sziluettjüket, olyanok voltak, mint deformált szúnyogok, feketék a közelg hajnali fényben, és néhány perccel kés bb hallani lehetett Galling gépágyúik mennydörgését meg rakétáik robbanásait, amint a messze mögöttük lev érchegység halmai között megbúvó újabb Renamo támaszpontra lecsaptak. Sean ismét elindította a menetoszlopot, és az a futó pillantás, amit a „repül halálra" vethettek, meggyorsította lépteiket. Egy órával kés bb a menetoszlop vége sebesen leereszkedett a majdnem függ leges hegyoldalon, egészen a szurdok aljáig, ahol a száraz folyómeder feküdt, és ott voltak azok a barlangok, amelyekben az elfogott Unimogokat elrejtették. Ezt már majdnem hazatérésnek tekintették, és az emberek hálásan másztak be a barlangok homályába, majd lerakták nehéz csomagjaikat. - Ne rakjatok tüzet! - adta ki a parancsot Sean. És tilos a dohányzás. Megették szokásos hideg kukoricalepényb l és szárított halból álló adagjukat, aztán összekuporodtak a barlang fenekén, és úgy aludtak, mint egy kimerült kutyafalka egy vadászattal töltött nap után. Sean talált Claudia számára egy külön helyet a barlang végében, egy, a természet alkotta homokk darabokból álló fal mögött. Kiterített egy takarót a sziklás talajon, és a lány törökülésben ült rajta, majszolta a nem éppen étvágygerjeszt porcióját, de még miel tt a felét elfogyaszthatta volna, oldalára bukott és elaludt, szinte még miel tt a feje a földet érhette volna. Sean ráterítette a másik takarót, mert a barlang mélyén h vös volt, majd visszatért a bejárathoz. Alphonso már felszerelte a kis hordozható VHF adó-vev készülék antennáját. Ott guggolt mellette, hallgatva a lehalkított rádión a Renamo harctéri parancsnokok helyzetjelentését, amint azok China tábornok f hadiszállásának jelentettek.
- Nagyon rossz a helyzet - mondta Alphonso Seannak letörten. - A Frelimo holnap délre ott lesz a folyóparton, és ha csak a tábornok nem vonul vissza, le fogják rohanni. Alphonso hirtelen abbahagyta, amikor felismerte hívójelüket a hullámsáv kusza légköri zavarainak zajában. - Banana Bush this is Wathog - Banánbokor, itt Varacskos disznó - szólt bele a kézi mikrofonba, aztán megadta az el zetesen megállapított kódot -, „Coca Cola!" Sean elmosolyodott ezen a modern Afrikára jellemz finom megjegyzésen, miközben Banánbokor tudomásul vette a jelentést és kikapcsolt. Következ jelentésüket másnap hajnalra beszélték meg, mikorra küldetésük sorsa akár jó, akár rossz értelemben, de el kellett hogy d ljön. Sean otthagyta Alphonsót, hogy az összetekerje az antennát és hordozhatóvá tegye a rádiót, aztán a barlang bejáratából nézte azt az öt emberb l álló csapatot, amelyik Job felügyeletével töviságakkal felsöpörte a folyómeder homokos talaját, eltüntetve mozgásuk utolsó nyomait. Job visszamászott a barlang szájához, és Sean megkérdezte t le. - rszemek? - Mindegyik hegycsúcson egy-egy - Job felmutatott a felettük magasodó ormokra. - Minden megközelítési útvonalat szemmel tartunk. - Rendben. Sean visszament vele a barlangba. - Itt az ideje felszerelni és beprogramozni a Stingereket. Majdnem egy órába telt, mire össze tudták szerelni a rakétavet ket, összekapcsolni a szárazelemtelepeket és betölteni a kazettákat a konzolokban lev mikrokomputerekbe. Végül mikor minden egyes rakétavet teljesen fel volt szerelve és beprogramozva a „két szín" támadássorozathoz, amit a Hind helikopterek ellen indítanak, visszaadták ezeket a shangán részlegvezet knek. Sean ránézett a karórájára, kissé elcsodálkozva azon, hogy még mindig mutatta a pontos id t és jól járt, mindazok után, amiben a közelmúltban részesedett. - Még hunyhatunk néhány órányit - mondta Jobnak, de egyikük sem mozdult, hogy meg is tegye. Helyette - valamilyen közmegegyezéssel - visszamentek a barlang bejáratához, a többiekt l távol, és nekid ltek a sziklafalnak, válluk majdnem összeért, elmerengve néztek a folyómeder felé, ahol a korai napfény megvilágította a kristályosán csillogó homokot, amely olyan volt, mint a porhó. - Ha megfogadtad volna a tanácsomat, a legjobb hararei húsosfazekok közelében élhetnél stílusosan - mormogta Sean. - És soha nem lett volna esélyem kinyírni egy Hindet - mosolygott óvatosan Job, sérült ajkán egy törékeny var száradt, és egy csepp vér jelent meg rajta, akár egy kis rubin, ott, ahol az ajkán a seb ismét felszakadt. Odanyomta bandannája sarkát a sebhez, úgy folytatta. Együtt vadásztunk mindenféle veszélyes vadra, Sean, a legszörny bb helyeken. Bivalyra a jesse-bozótban, elefántra Kasagasagában. Ez egy újabb trófea lesz, a legjobb és legnagyobb. Sean feléje fordult, hogy tanulmányozza az arcát. Jellemz volt a barátságukra, hogy érzéseik ennyire azonosak voltak. A hosszú éjszakai menetelés során Sean China tábornok iránt érzett haragja és gy lölete alábbhagyott, és átadta helyét annak az érzésnek, aminek Job az imént hangot adott, a vadász izgalmának. Mindketten vadászok voltak, az üldözés tüzes szenvedélye volt a vérükben, olyan érzés, melyet sohasem próbáltak elfojtani. Megértették egymást, felismerték és elfogadták ezt a kettejük közötti köteléket, ami barátságuk húsz esztendeje alatt egyre csak er södött. Mégis ritkán beszéltek egymás el tt érzéseikr l, tudatosult most Seanban. Talán itt az ideje, hogy megtegyük, gondolta, és hangosan így szólt. - Többek vagyunk mi egymásnak, te meg én, mint testvérek. - Igen - felelte Job egyszer en. - Többet jelent ez, mint testvéri szeretet.
Ekkor mindketten elhallgattak, nem szégyellve, ami kettejük között az imént elhangzott, inkább meger södtek ett l a mindkett jüket eltölt érzést l. - Mint testvéremt l - törte meg a csendet Sean. Kérhetek t led egy szívességet? Job bólintott és Sean halkan folytatta. - Nehéz küzdelem vár ránk a tábornál. Nem akarom, hogy Claudia a Frelimo kezére jusson, ha én nem lennék ott, hogy ezt megakadályozhassam. Ezt a szívességet kérem t led. Job tekintete elsötétült, pillantása komorrá vált. - Nem akarok erre az eshet ségre gondolni. - Ha én nem vagyok ott, megteszed helyettem? Job bólintott. - Szavamat adom. - Ha meg kell tenned, ne figyelmeztesd t, ne beszélj, váratlanul, hirtelen tedd meg. - Nem fogja tudni, hogy mi következik - ígérte Job. - Gyors leszek. - Köszönöm - mondta Sean, és megszorította a másik vállát. - Most pedig pihennünk kell. Claudia még mindig aludt, légzése olyan lágy és halk volt, hogy Sean egy pillanatra megrémült. Arcát odaszorította a lányéhoz, és arcán érezte annak meleg leheletét. Megcsókolta Claudiát, és a lány álmában motyogott valamit, kinyújtotta a karját és elégedetten sóhajtott, amikor Sean magához ölelte. Seannak úgy t nt, mintha csak egy pillanatra hunyta volna le a szemét, mikor az arca könny érintésével felébresztették, felnézett, és Jobot látta maga fölött guggolni. - Itt az id - olvasta le Job szájáról. Sean pedig gyengéden kibújt Claudia öleléséb l. - Aludj édesen, szerelmem - suttogta, és otthagyta a takarón fekv lányt. A többiek már várták a barlang bejáratánál, Matatu, Alphonso és a részlegvezet k könnyebben voltak felfegyverkezve, hogy gyorsabban és ügyesebben tudjanak mozogni. - Négy óra - mondta Job Seannak, és látta a folyómederben a lágy fényeket, és azt, hogy az árnyékok megnyúltak. Nem volt már mit mondaniuk. Mindketten félszázszor végigcsinálták már ugyanezt. - Viszlát, öreg - mondta Job, és Sean bólintott, miközben felcsatolta a hátizsákját. Matatuval az élen, aki úgy táncolt, mint valami erdei manó, kisurrantak a barlangból egyenesen a fák közé, és azonnal dél felé fordulva futni kezdtek. Valahol a távolban kétszer hallották a Hind helikoptereket elrepülni, és egyszer rejt zni is kényszerültek, amikor az egyik helikopter pontosan a fejük fölé szállt. Magasan volt - Sean jóval ezer méter fölöttire becsülte a magasságát, és maximális sebességgel repült. Látcsövén keresztül tanulmányozva a gépet, Sean úgy vélte, egy harci feladatot teljesített, és azt befejezve azért sietett annyira, hogy visszatérjen a táborba feltankolni és újra felfegyverkezni. Ezt alátámasztotta, hogy látta a Swatter rakéták felfüggesztésére szolgáló berendezéseket a törzs alatt, és ezek üresek voltak, és a hüvelyek vége megpörköl dött a kil tt rakéták robbanásától, amely hátrafelé lángcsóvát fújt. A Hind éppen arrafelé tartott, amerre Matatu vezette ket, és Sean a látcsövének mezején még láthatta a Hindet, amint csökkenti sebességét és a tábort megcélozva megkezdi a leszállást. - Nincs messzebb t lünk ötmérföldnyinél, vélekedett Sean, és Matatura vetett egy pillantást, aki már várta Sean elismerését. - Mint égy méhecske a kaptárba - nevetett Matatu. - A szemed, akárcsak a kesely é. Matatu örömében szívéhez emelte karjait, és hintázott a lábain. Sean elismerése volt az egyedüli dicséret, amire életében vágyott. Egy fél órával kés bb leopárdkúszásban értek fel egy alacsony sziklás köpje ormára és átcsúszva a szemhatár vonalán, lesiklottak az alattuk elnyúló kihalt területre, még miel tt Sean felemelte volna a látcsövét. A sapkáját ellenz ként használta, hogy azzal árnyékolja a
lencséket, egy visszatükröz d napsugár elárulta volna a helyzetüket, akárcsak valami heliográf. Rögtön észrevette a vasúti síneket, kevesebb, mint kétmérföldnyire t lük, a ballaszt kék gránitból volt és a magányos sínpár tompán fénylett a kés i napfényben, a vasúti szerelvények acélkerekei által lecsiszolva. Egy mérföldön át követte a síneket, és megtalálta a szárnyvágányt, amelyre a két vasúti tartályvagont tolatták. A tartálykocsik részben rejtve voltak, néhány görcsös fa és buja bokor takarta ket, de néhány perc múlva az erd b l porfelh szállt fel a magasba, és egy üzemanyagot szállító gépkocsi érkezett a földúton és megállt az els tartályvagon mellett. Sean a látcsövén át nézte az overallba öltözött munkásokat, akik rákapcsolták a szivattyútöml t, és elkezdték pumpálni az üzemanyagot a két járm között. Miközben ez zajlott, egy Hind gép drámai hirtelenséggel felemelkedett a vasút mögötti domb mögül, Sean így végre biztosan bemérhette a tábor pontos elhelyezését. A Hind vagy száz méter magasra emelkedett a domb fölé, aztán megfordult és elrepült, púposan és nehéz orral, és egy újabb harci feladatra szállva az északra fekv csatatéren történ bevetésre, miel tt még kihunynának a fények és éjszakára beszüntetnék a légi harccselekményeket. Most, hogy már pontosan tudta, merre kell vizsgálódnia, Sean ki tudta venni a gondosan álcázott fedezékeket a domboldalon. Hat helikoptert számolt össze, és ezt elmondta Matatunak. - Még kett van - nevetett Matatu leereszked en, ahogy rámutatott azokra a rejtett állásokra, amelyek elkerülték Sean figyelmét. - És van még három a domb túloldalán, innen nem látni ket. Ennek a nappali fényben történ felderítésnek az ésszer sége világosabbá vált, mivel Sean ki tudta venni a különbségeket a tervezett roham modellje és a láger, valamint környéke valóságos topográfiáját illet en. Sean feljegyezte a szükséges módosításokat a jegyzetfüzetébe, újra megbecsülve a l távolságot és a rakétái által uralt területeket. Egyenként magához hívta a részlegvezet ket, és pontosan megmutatta nekik, milyen állásokat kell elfoglalniuk, mihelyst csapataik megérkeznek és leszáll a jótékony sötétség, amely elrejti ket. Elégedetten, hogy Matatu már nem tud további információval szolgálni, Sean elküldte ket. - Menj vissza Jobhoz. Mihelyt sötét lesz, vezesd fel ide t és a többi katonát. Amikor Matatu már elment, Sean a világosság utolsó óráját arra szentelte, hogy megfigyelje az északról visszatér helikoptereket. Tizenegy volt bel lük, megfelel bizonyítéka az orosz karbantartó osztagok hatékonyságának, amelyek minden bizonnyal megjavították azt a két Hindet is, amelyekr l Matatu azt jelentette, hogy nem repülnek. A teljes század, kivéve azt az egyetlen gépet, melyet Sean megsemmisített, ismét m köd képes volt, és borzalmas vérengzést csapott a Renamo-gerillák között. Ahogy minden gép ott lebegett a buckák fölött, majd visszatért állásába, Sean a részlegvezet k számára kiemelte a helikopterek repülési sajátosságait, és figyelmeztette ket, hogy jól jegyezzék meg az egyes állások pontos pozícióját. - Az a tied, Tendela. - Meger sítette a célpontok kijelölését. - Nézd csak, hogy lebeg a leveg ben. Onnan, a sötét fák mögül fogsz l ni, a völgy szélér l. Jól megjegyezted magadnak? - Megjegyeztem, Nkosi Kakulu - biztosították Seant. Az égboltot vörösre festette a haldokló nap, és ahogy nézte a vörösl korong leereszkedését a fák közé, Sean elgondolkozott, vajon a holnapi hajnal mennyivel több vért fog hozni. Aztán jött az afrikai szürkület rövid pihen id szaka, amikor még nem volt elég sötét ahhoz, hogy kimozduljanak a hegygerinc mögül. Már nem akadt semmi megtárgyalnivalójuk, így Sean és Alphonso csak szótlanul üldögélt egymás mellett. Olyan ismer s volt számára ez az
érzés. Függetlenül attól, hogy Sean hányszor várakozott már így életében, soha nem volt és nem lesz képes ellen rzés alatt tartani vagy tudomást sem venni arról a feszültségr l, amely ilyenkor, mint valami gumiszalag húzta össze a beleit. Mámorító el érzete volt ez a rettegéssel teli pohárnak, amit utolsó cseppjéig ki fog üríteni. Úgy vágyódott rá, mint a kábítószer rabja az injekciós t után, miközben lelke mélyéig rettegett t le. - Ma jó nagy öldöklés lesz - mondta csendesen Alphonso. - Valódi férfiak csatája lesz. Sean bólintott. - Igen, barátom, jó csata lesz, és ha elbukunk, ha nem gy zünk, meg kell próbálnod megölni engem. Az is valódi küzdelem lesz. - Majd meglátjuk - morogta Alphonso. Szemei visszatükrözték az alkony füstös vörösét. Igen, majd meglátjuk. A hegy hullámos sziluettje, ahol a Hindek táboroztak, beleolvadt a kezd d éjszakába. Aztán a Vénusz jelent meg, mint az éj csillaga és hideg, megingathatatlan fénye egyenesen a hegy tetején világított, mintha kijelölné számukra a hegyet. A sötétség els órájában a rohamosztag vezet harcosai megjelentek a mögöttük álló fák között. Job állt az oszlop élén, Matatu vezette t, Claudia mellette haladt, Sean halk szóval köszöntötte ket, és azonnal elkezdte csoportosítani a harcosokat különböz egységekbe. A vezet k átvették rakétavet csapataik vezetését, a Stinger rakétavet ket el ször kicsomagolták, majd összeszerelték, a tartalék rakétákat, amelyek lezárt törékeny csövekben voltak, ellen rizték és tüzelésre el készítették. Sean, Job és Claudia csapatról csapatra jártak, újra ellen rizve a rakétakilöv ket, megbizonyosodva afel l, hogy az elemkötegek fel vannak töltve, és rendesen össze vannak kapcsolva, hogy a freongázhengerek szelepei nyitva állnak, és hogy az irányzékképerny világit, amikor az indítószerkezet m ködésre van kapcsolva. Végre valahára Sean készen állt, hogy elhelyezze rakétakilöv csoportjait, de még miel tt ezt megtette volna, még egyszer összehívta a csoportvezet ket, és utoljára elismételtette velük parancsait. Végül elégedetten elkezdte elküldeni ket rohamállásaikba. Az egyes csoportok között öt-öt perc intervallumot szabott meg, hogy ilyen id közökben hagyhassák el a hegygerincet. Alphonso felelt a tábor keleti oldalán támadó csapatokért, és mivel neki kellett a legtovább mennie, hogy állásába juthasson, indult el els nek. Amikor itt volt az ideje, hogy Job, aki a nyugati oldalon vezeti a támadást, szintén elinduljon, és Sean gyorsan kezet ráztak. Nem kívántak egymásnak sok szerencsét, mindketten babonásak voltak. Ehelyett Job szellemeskedve megkérdezte. - Figyelj, Sean, ami azt a négyezer dollár jutalékot és fizetéshátralékot illeti, nem akarod véletlenül most kifizetni? - Csekket elfogadsz? - vigyorgott Sean álcázófestékes, sötét maszkja alól. Job válaszul belebokszolt a másik vállába, és hallótávolságon kívül helyezkedett, hogy Sean és Claudia négyszemközt beszélhessenek. - Nem akarlak itt hagyni - suttogta a lány, és Sean hevesen magához ölelte. - Maradj Job mellett - utasította t Sean. - Épségben térj vissza hozzám, jó? - Ígérd meg. - Megígérem - mondta a férfi, és Claudia kibontakozott a férfi öleléséb l, megfordult és elt nt a sötétben Job mögött. Sean utánabámult, észrevette, hogy mindkét keze remeg. Zsebre dugta, majd ökölbe szorította két kezét. - A szerelem nem sokat használ az ember harci ösztöneinek, gondolta, és megpróbálta kitörölni a lányt gondolataiból. - Nem lesz semmi bántódása Job mellett. A rohamosztag türelmesen várt rá a fasor szélén guggolva. Huszonnégy férfi, az ágyútöltelék, a húsbombák, gondolta szomorúan, azokat nézve, akik nem feleltek meg a Stingerek m ködtetéséhez szükséges képességvizsgálat során. Míg a rakétákat kezel
csoportok távoli állásokból fognak tüzelni, ötszáz méternyire a tábor peremét l, addig a rohamosztag frontális támadást kell hogy intézzen, szándékosan magára vonva az ellenség tüzet, közben majd megpróbálják felriasztani és felszállásra késztetni a Hindeket, hogy a rakétakilöv knek esélyük legyen a leveg be kil ni azokat. Ez volt az az egység, amelyiknek szembe kell majd szállnia a meger sített állásokban lev 12,7 mm-es gépágyúkkal, és k voltak azok is, akiknek minden más veszéllyel és akadállyal szembe kell nézniük, amelyek a tábor biztos védelmét szolgálták. Az övék volt a legnehezebb feladat, és éppen ebb l az egy okból kifolyólag Sean nem tudta a parancsnokságot senki másra átruházni. Neki kell majd vezetnie ket. - Gyerünk, Matatu - szólt halkan. Mihelyt valódi veszély leselkedett rájuk, akár s r ben megbúvó sebesült állatok vadászatáról, akár ellenséges állások megtámadásáról volt szó, Matatu magától választott helye mindig Sean mellett volt. Semmi sem tudta eltéríteni ett l. Megbecsülése jeléül Alphonso megajándékozta Seant egy AKM típusú rohamfegyverrel, annak a bizonyos mindenütt el forduló AK-47-esnek modernizált és javított változatával, amely igen értékes és keresett fegyvernek számított a Renamo-gerillák körében. Seannál most az a fegyver volt, mint amikor Matatu irányításával a rohamcsapatot levezette a gerincr l. Matatu egész éjjel vezette ket, egy kerül vel megkerülték a tábort, hogy a f vasútvonal és a tábor közé kerülhessenek, olyan közel, amilyen közel csak mertek, óvatosan, egészen a vakvágányig, ahol a vasúti tartálykocsik álltak. Sietségre nem volt semmi ok, rendelkezésükre állt az egész éjszaka, hogy megfelel állásokba kerüljenek, így lopva osontak el re, egyre közelebb kerülve az ellenséges állásokhoz. Már hajnali két óra felé járt, és a hold keskeny sávja már elt n ben volt, mire Sean egyenletes közönként ugrásra készen a kiinduló állásba helyezte ket, hogy parancsára csatárláncba fejl dve el re tudjanak rohanni. Egy utolsó szemlét tartott harcrendjük felett, halkan kúszva embert l emberig, személyesen állítva be nekik a 60 mm-es M4-es kommandó-aknavet ket, csak érintéssel ellen rizve a felszerelésüket, abszolút biztosan afel l, hogy mindegyikük világosan megértette a feladatát, aztán egy biztató szavakból álló suttogással és egy röpke, de er teljes vállveregetéssel hagyta ott ket. Végül aztán, miután minden t le telhet t megtett, leült várakozni. Mindig ez volt a vadászat legrosszabb és egyben legjobb része is. Ahogy ott feküdt csendben, azon törte a fejét, életéb l mennyi id t töltött el így, arra várva, hogy elkezd djön, várva a lövéshez szükséges fényre, elrejt zve, várva arra a lélegzetelállító pillanatra, amikor a párduc fantasztikus hirtelenséggel megjelenik a fára aggatott csaléteknél, elegáns sziluettként, melyhez a hajnal sápadt háttérfüggönyként szolgált. Gondolatban visszatért azokra az évekre, amelyek kalandokkal és vad er próbákkal teltek el, a szörny kockázatokra és a már-már elviselhetetlen izgalomra, és hirtelen ráébredt, hogy valószín leg ez az utolsó ilyen alkalom életében. Már elmúlt negyvenéves, és Claudia Monterro belépett az életébe, itt volt az ideje, hogy megváltoztassa életét. Szomorúság és egyben elégedettség vegyült gondolataiba. - Legyen az utolsó a legjobb a játékok közül gondolta és a hajnalt megel z koromsötétben hirtelen meghallott egy hangot, mely egyszerre volt izgalmas és félelmetes, egy hatalmas turbómotor éles, magas süvítését, amely felüvöltött, mint egy emberev farkas az éjszakában. Ehhez szinte azonnal csatlakozott egy újabb, majd még egy. A Hind század beindította a motorjait, amelyek éppen az els hajnali bevetésre melegítettek. Sean rápillantott az órájára. A világító számlap négy óra negyvenkilenc percet mutatott. Majdnem elérkezett az id pont. Gondolkodás nélkül kiemelte az AKM alatti, hajlított banán alakú tölténytárat, és kicserélte egy másikra a hevederében található tartalék tölténytárakból. Ez a megszokott mozdulat megnyugtatta, ezt látva a mellette lev Matatu is várakozásteljesen felélénkült. A hajnali szél lágy volt, mint egy szeret , és gyengéden simogatta Sean arcát.
Fejét kelet felé fordította és ujjait széttárva felemelte a kezét. Épp hogy csak ki tudta venni keze körvonalát a közelg napfelkelte fényében. Ez volt az az id , amit a matabelék a „szarvak idejé"-nek neveznek, amikor egy marhapásztor el ször képes meglátni marháinak szarvát az éggel a háttérben. - Tüzelésre alkalmas látási viszonyok tíz perc múlva, emlékeztette önmagát Sean. És jól tudta, hogy az elkövetkezend percek milyen lassan telnek majd. Egymás után kapcsolták a Hindek hajtóm veiket üresjáratba. A földi kezel személyzet valószín leg épp most fejezi be az üzemanyag- és l szerfeltöltést, a repül személyzet pedig hamarosan gépre száll. Seannak pontosan meg kellett becsülnie a látási viszonyokat. A fénynek tökéletesen meg kellett felelnie a követelményeknek. A Hindek feltehet leg nem használják majd a leszállófényeiket, és a rakétakilöv knek világosan látniuk kell azokat a hajnali megvilágításban is. A fényer sség gyorsan javult. Sean lehunyta a szemét, és lassan tízig számolt, miel tt újra kinyitotta volna. Most már jól ki tudta venni a hegy gerincének éles körvonalait, olyan volt, mint egy fekete kartonból kivágott árnykép. A msasafák csipkéje kirajzolódott a bíborszín égbolton, törékenyen hajladozva a hajnali szell ben. - L jetek! T z! - mondta és meglegyintette a mellette lev aknavet -kezel férfi vállát. A katona el red lt, mindkét kezével megragadta az aknát, és azt beleejtette az aknavet csövébe. Az akna farokrészben lev gyújtó töltete az üt dést l lángra kapott, bekapcsolt és egy udvarias pukkanással a jelz rakétát ötszáz méter magasra vetette ki magából a hegytet fölé. Ragyogó-vöröses, lobogó fénnyel robbant. Claudia Monterro követte Jobot lefelé a hegy gerincér l, olyan közel ment mellette, hogy csak ki kellett nyújtania a kezét, hogy megérinthesse a férfit. Job az egyik rakétakilöv t a vállán átvetette, Claudia mögött ott haladt a tartalék rakétacsövek súlya alatt görnyedve a csapat második embere. A talaj laza volt és veszélyes, mert a kvarckavicsok olyan veszedelmesek, mint valami guruló golyóscsapágy az ember talpa alatt. Claudiát örömmel töltötte el, hogy épp olyan biztosan és szilárdan megy, mint bármelyikük ezen a nehéz terepen. Ennek ellenére az éjszakai h vösségben is megizzadt, mire a lejt aljára értek, és tovább kúsztak el re a tábor peremvonala felé. Volt id , néhány rövid héttel ezel tt, amikor még alkalmatlannak és esetlennek érezte volna magát ilyen körülmények között, de most már képes volt az Esthajnalcsillag fénye után orientálódni, ami ott csüggött a domb fölött, és azonnal reagált Job jelzéseire is, szinte ösztönösen válogatva meg lépteit és alkalmazva a követés elleni védekezés módszereit. Elérték a s r erd t, mely számukra a támadási pozíció helyét jelentette, és bemásztak a s r fatörzsek közé. Claudia segített Jobnak tüzelésre kész állapotba hozni a Stingert, aztán talált magának egy kényelmes ül helyet az egyik fa tövében, és leült, hogy kivárja az éjszaka végét. Job otthagyta t a shangán másod-rakétatölt társaságában, majd mint egy vadászó párduc elt nt a sötétben. A lány boldogtalan volt, hogy elmenni látja t, de nemrégen még bizonyára a pánik fogta volna el. Megértette, mekkora önállóságra, magabiztosságra és bátorságra tett szert az elmúlt hetek során. - Papa büszke lesz rám - mosolygott magában, jöv id t használva, mintha az apja még mindig életben lenne. - Persze hogy él - biztatta magát. Még mindig itt van valahol, és engem keres. Hogyan tudtam volna másképp idáig eljutni? Az apja emléke megnyugtatta, és ahogy rá gondolt, az emléke összekeveredett Sean alakjával, úgy t nt, mintha egybeolvadtak, eggyé váltak volna azok ketten, akár ha az apja valahogyan új életre kelt volna szeret je alakjában. Jó érzés volt, mely megkönnyítette az
egyedüllétet, amíg Job hirtelen vissza nem tért, éppoly halkan és hirtelen, mint ahogyan elment. - Az összes többi részleg tüzel állásban van súgta, miközben letelepedett a lány mellé. - De hosszú lesz ez az éjszaka, próbáljon meg aludni. - Soha nem leszek képes aludni - válaszolta Claudia, hangját olyan halkra fogva, hogy a férfi kénytelen volt egészen közel hajolni hozzá, hogy megértse a szavait. - Meséljen nekem valamit Sean Courtney-ról, mindent tudni szeretnék róla, amit maga csak tud. - Néha egy h s, néha egy tökéletes gazember vélekedett róla. - De leginkább valahol a kett között van. - Akkor miért maradt vele ilyen sokáig? - A barátom - felelte egyszer en Job, aztán lassan, akadozva mesélni kezdett Seanról a lánynak, és átbeszélgették az éjszakát. Claudia mohón figyelt, csendes kérdéseivel biztatva a másikat. - Ugye, n s volt, vagy nem? - Vagy kés bb. - Miért hagyta el az otthonát? Azt hallottam, hogy a családja rettenetesen gazdag. Miért éppen ezt az életet választotta? Így telt-múlt az éjszaka, és azokban az órákban lettek barátok. Job Claudia számára az els igaz barátot jelentette Afrikában. S végül a férfi azt mondta neki gyönyör en mély afrikai hangján: - Hiányozni fog nekem, jobban, mint azt szavakkal el tudnám mondani. - Úgy beszélsz, mintha ti ketten elválnátok egymástól, és ez nem így van. Semmi sem változik. - Nem - tagadta Job. - Soha nem lesz már ugyanolyan, mint régen. Most veled fog menni. A mi id nk együtt lejárt, a tiétek pedig csak most kezd dik. - Ne gy lölj engem ezért, Job. - Esdekl en nyújtotta ki a kezét, hogy megérintse kezével a férfi karját. - Nektek jó lesz együtt! - szólt Job. - Azt hiszem, a te utad vele épp olyan jó lesz, mint amilyen az enyém volt. A gondolataim veletek lesznek, és mindkett töknek azt kívánom, hogy sok örömet találjatok a másikban, legyetek boldogok! - Köszönöm, Job - suttogta a lány. - Mindig a barátunk maradsz! Job felemelte a karját és széttárt ujjaival kezét a hajnali fény felé emelte. - A szarvak órája - dünnyögte halkan. - Most már nemsokára. Aztán, ahogy ezt kimondta, fényes, bíborvörös t zvirág bomlott ki az égen a hegytet fölött. A jelz rakéta felrobbanásával a hajnali égen megkezd dött a csata. Sean mindig azt képzelte, olyan ez, mint valami él dolog megszületése, egy szörnyé, amit megkísérelhet ugyan irányítani, de amelynek önálló, t le független élete és akarata van, egy borzalmas dolog, mely mindannyiukat felragadja és magával sodorja akarva, nem akarva. Az RPG 7-es rakétavet ket két megmaradt legügyesebb tüzérére bízta, de a profi mesterlövészek mind a Stingerek kezel i lettek. Az els rakéta alacsonyan szállt, a legközelebbi tartálykocsitól vagy hét méterre ért földet, eleven sárga lángcsóvaként robbant, és Sean látta, amint az egyik frelimós rszem egész testével cigánykereket vetett a leveg ben. A második rakéta magasan elrepült, vagy két méterrel vétve el az üzemanyagtartályt, röppályája csúcsát t lük négy-ötszáz méterre érte el, aztán az el ttük elterül erd mögé zuhant, detonációjával hátulról megvilágította a fákat és a bozótot egyaránt - Pontosan célozzatok, ti shangán barmok üvöltött rájuk Sean, és már fel is pattant és rohant, ráébredve arra, micsoda hibát követett el azzal, hogy nem adta le az els , dönt lövést. A frelimós rök ordítani kezdtek, és összevissza rohangáltak a tartálykocsik körül, a tábor küls határvonalától egy 12,7 mm-es ágyú tüzet nyitott, elárasztva nyomjelz lövedékek tarkabarka húrjaival az eget. A rakétakezel keze remegett, ahogy újratöltötte az RPG 7-est, pánikba esett és bizonytalanná vált a sötétben. Sean lerántotta a másik kezel válláról a rakétavet t, és két
ügyes mozdulattal lekapta a véd sapkát a rakéta orráról, kibiztosította az üt szeget. A rakétavet t átvetette a vállán és fél térdre ereszkedett, a legközelebbi tartályra célozva. - Rengeteg id nk van - emlékeztette magát, és arra várt, hogy a reggeli szell megérintse az arcát. Az RPG-7-es roppant pontatlan volt oldalszélben, mert a farkán található apró szárnyakra nehezed szélnyomás a rakéta orrát a szél felé fordította. A szell enyhült, és Sean megcélozta a tartálykocsit. A távolság éppen elérte a háromszáz métert, a rakéta pontosságának határértékét, és Sean tüzelt. A rakéta felgyorsult, talált, és a tartály oldalán egy magas, illékony avgas felh emelkedett fel és robbant. Az égboltot megtöltötték a hatalmas lángnyelvek. Sean rámordult a mellette álló rakétakezel re, s az egy újabb rakétát szedett el esetlenül, amelyre már rá volt er sítve a karton indítótöltet. Az ég avgas úgy megvilágította a déli lejt t, akár a déli ver fény. Sean fedezetlenül térdelt ebben a megvilágításban, és a 12,7 mm-es ágyú kezel je egyenesen Seanra célzott. Sean körül a föld füstfelh kké és röpköd rögökké vált, majd a rakéta kezel je lebukott. - Gyerünk, te sárga barom! - Sean segítsége nélkül befejezte a töltést, meg sem próbálva elkerülni, hogy a 12,7-es tüzére megcélozza t. Vállához emelte a rakétavet t és megcélozta vele a második tartálykocsit. A lángok úgy megvilágították, mintha mindez valami színpadi trükkhatás lenne, de amikor épp kész volt a tüzelésre, a tartálykocsit hirtelen elhomályosította egy táncoló sárga porfüggöny, és az ágyúsort z olyan közel ment el Sean mellett, hogy dobhártyája recsegett és átdurrant, szinte úgy érezte magát, mintha egy dekompressziós keszonkamrában lenne. Három másodpercig visszatartotta a tüzelést, aztán, ahogy oszladozni kezdtek a porfelh k, keresztüll tt rajtuk, és a második tartálykocsi is felrobbant, halálos szállítmányának robbanásával teljesen megsemmisítve a vasúti síneket. Az ég avgas úgy áradt le a domboldalon, mint egy Vezúv, aztán Sean a rakétavet t a kezel tüzér mellének dobta. - Találd el a fejüket ezzel a rohadt szarral - üvöltött rá. - Az egyetlen kár, amit ezzel a vacakkal tehetsz bennük. Az aknavet söknek jobban ment a dolog. Sean becélozta nekik a fegyvereket és k csak ráhajoltak és visszahúzódtak az aknavet rövid csöve fölött, amint beleejtették a szárnyas lövedékeket a nyitott tokokba. A bombák gyors egymásutánban íveltek a magasba a hajnali égbolton, aztán cs szer én lezuhantak a hegycsúcson fekv táborra. Sean a robbanások hatását szenvtelen közönnyel, a profi szemével nézte. - Jó, jó - dünnyögte -, de aknavet nként csak harminc aknalövedéket tudtak magukkal cipelni, mindegyiknek a súlya majdnem két kilót nyomott és így néhány rövid perc alatt ezek elfogynak. Kénytelenek lesznek a tábor széléig futni, míg a bombák elvonják a Frelimo fegyveresek figyelmét. Sean felemelte AKM fegyverét és kibiztosította. - Futás! - kiabálta, és gyors, rövid sorozatban belefújt a sípjába. - Futás! A shangánok szinte egyszerre talpra álltak, lerohantak a hegyoldalon, de csak húszan voltak, egy jelentéktelen satnya csatárlánc, akiket élesen megvilágítottak a lángok. A hegyen lev 12,7 mm-es géppuska kezel i rájuk csaptak és a nyomjelz lövedékek felh kben szálltak körülöttük, olyan s r n, mint a sáskajárás. - A fenébe! - Sean felröhögött kínjában és ijedtségében. - Micsoda menet! Az egyik Frelimo géppuskás kiszemelte Seant a t zzel végigpásztázott csatárláncból, és rá összpontosította a tüzet, de hosszú, öles léptekkel lerohant a hegyoldalon és a fegyveres mindig fölé és kissé mögéje l tt. Olyan közel haladtak el mellette a lövések, hogy Sean szinte érezte, amint megcsapja t a szelük, megcibálva zubbonyát. Hihetetlen módon még jobban megnyújtotta lépteit, miközben a domboldalon lefelé viharzó, száguldó Matatu élesen kacarászott. - Mi olyan rohadt vicces, te hülye kis seggdugasz? - kiáltott rá dühösen Sean, amint az ég tartálykocsik mellett a földre vetették magukat.
A Frelimo-fegyveres tüzelési vonalát eltakarta a gomolygó fekete füstfelh , és ebben a lélegzetvételnyi szünetben Sean rohanó shangán harcosait harcvonalba rendezte, a középpont felé sarkallva és a tábor véd vonala felé vezényelve ket, jobb öklét az égbe emelve ösztökélte ket el re. A füsttakarást arra használták, hogy fedezzék magukat a következ kétszáz méternyi rohanás alatt. A hajnali szell szétteregette a felh ket, melyek koromfeketén és s r n tapadtak a talajhoz. Egy frelimós rszem botorkált kifelé a füstb l Sean el tt. Kopott és szakadt farmer volt rajta, a lábán mocskos teniszcip , elvesztette fegyverét és egy rakétaszilánk eltalálhatta a szemét, mert az a szemüregb l kimozdultan csak csüngött lefelé, az arcából úgy lógott ki, mint egy nagy, nedves sz l szem, a látóideg vastag fonalán, lengve és ugrálva, ahányszor csak megrázta a fejét a férfi. Anélkül hogy megtörte volna a lendületét, Sean három lövésével csíp b l tüzelve gyomron találta t, átugrott a testen, amint az földre ért. El jöttek a füstb l, még mindig csatárláncban. Sean egy pillantással felmérte a csatárlánc vonalát és hitetlenkedve tapasztalta, hogy még egyetlenegy sebesültjük sincs, a húsz shangán szétszórtan haladt el re, kitartóan mentek egyre tovább, a füstön és lángokon keresztül, csak néha-néha nyújtva mozgó célpontot a megzavarodott frelimósok géppuskái számára. Abban a pillanatban egy szál dróthuzalt vett észre és a rövid acéltartóoszlopokon nyugvó fémlemezek vonalát látta maga el tt vagy egy tucatnyi lépésre. A lemezek mindegyikére egy stilizált koponya és két keresztbe tett lábszárcsont volt festve, melyek a lángcsóvák izzó vöröses fényében ragyogtak, és még miel tt bármi tudatosulhatott volna benne, máris egy aknamez kell s közepén voltak, amely a tábor szélének védelméül szolgált. Két másodperccel kés bb az egyik shangán harcos, aki Sean jobb oldalán futott, felrobbant egy gyalogsági aknán. Deréktól lefelé testét elhomályosította a robbanás okozta por és villanás. A földre zuhant, a robbanás lábait térdt l lefelé véres csonkokként tépte szét. - Tovább! - üvöltötte Sean. - Már majdnem átjutottunk. Mostanra félelme, mint egy fekete vadállat nehezedett a vállára, súlyával lenyomva t, alig tudott leveg t venni. A megcsonkulástól, a végtagok elvesztését l való félelem sokkal rémiszt bb és iszonytatóbb volt, mint maga a halál, és a talaj Sean lábai alatt olyan volt, akár a szörny csonkaság acélmagvaival elvetett föld. Matatu Sean elé ugrott, arra kényszerítve t, hogy lelassítsa lépteit. - Kövess engem, Bwana! - lihegte swahili nyelven. És Sean szót fogadott, lerövidítve lépteit az apró kis emberkéhez igazodva. így Matatu az aknamez utolsó ötven lépésén átvezette t, és Sean jól tudta, hogy még soha életében nem volt tanúja ehhez hasonló nyers bátorságnak és odaadásnak ember és ember között. Még két shangán bukott el, miel tt átjutottak volna, lábaik felrobbantak alattuk. Otthagyták ket saját darált húsból tarkított vértócsájukban feküdni, és átugrottak a drótkötélen, amely az aknamez végét jelezte. A pillanat félelmetessége és lelkesültsége ellenére Sean érezte, hogy szemhéjai égnek a kis Ndorobo iránt érzett hálától és szeretett l. Fel szerette volna emelni, akár egy gyerekjátékot és megölelni. Ehelyett azt zihálta: - Olyan girnyó vagy, hogy még akkor se robbantál volna fel, ha rálépsz. És Matatu szeme csak úgy ragyogott az örömt l. Futott tovább Sean oldalán, ahogy az el tte elhelyezett 12,7 mm-es géppuska támadott a homokzsákon át. Sean csíp b l tüzelt az AK fegyverével, kurta lövések sorozatával, látta a Frelimo fegyveres fejét a homokzsákok alkotta mellvéd l résében. A fegyveres a géppuska csövét feléje fordítva rászegezte, a gyomrát célozva meg, és olyan közel volt, hogy Sean láthatta a tüzekb l áradó piros tényt a szemében visszatükröz dni, amikor a szeme fölé célzott. A tüzelést megel z pillanatban Sean el re vetette magát, a lövés alatt a földre zuhanva, mint egy futó, aki a baseball-lemezre csúszik. Golyók cikáztak a feje
fölött és a torkolatt z robbanása dobolt a dobhártyáján, de csak gurult el re, és keményen nekiüt dött a mellvédnek, odalapult hozzá, oly közel, hogy kinyújthatta volna a kezét, és akár meg is érinthette volna a géppuska csövét. Sean lecsatolta a repeszgránátot az övér l, kihúzta a csapszeget és bedobta a mellette lev l résbe, mintha csak egy levelet dobna be. Mosolygott, amikor meghallotta a Frelimo-fegyveres érthetetlen portugál üvöltését. - Boldog születésnapot - mondta, azzal felrobbant a gránát, egy t zb l és füstb l álló felh t bocsátva ki a nyíláson keresztül is. Sean felugrott és átvetette magát a mellvéd tetején. Két férfi volt a leállásban, a földön vonaglottak és verg dtek, és még vagy féltucatnyin elhagyták az állást és fegyvertelenül, félelmükben üvöltve rohantak fölfelé a dombon. Sean hagyta, hogy Matatu végezzen a földön fekv két sebesülttel, nyúzókését használva erre a célra, mialatt megragadta az elhagyott géppuskát és az állás hátsó falához vonszolta. A domb felé irányította, a menekül frelimósokat célozva meg, és egy hosszú, oldalirányú sorozatot eresztett meg. Két menekül katona hirtelen földre bukott. Matatu boldogan vigyorgott, dudorászott örömében és a véres földön odavonszolta a tartalék töltényhevederes acéldobozt, és segített Seannak újratölteni a géppuskát. Miután egy friss, 250 töltényes hevedert beletöltöttek, Sean a géppuskat zzel végigsöpörte a fölötte terjeszked domboldalt, cikázva a frelimósok csoportjai között, ezzel is szétszórva ket. Seannak úgy t nt, mintha a shangánoknak több mint a fele túlélte volna az aknamez t, a véres rohamot és támadást. Gy ztes örömittasságtól f tve, vadul kiáltoztak, üldözték és pusztították a véd ket. A nehéz géppuska csöve olyan forró volt, hogy pattogott, mint a kovácsm helyb l frissen el kerül patkó. - Gyerünk! - Sean abbahagyta és felugrott a hátsó mellvédre, készen arra, hogy kövesse shangán harcosait a tábor mélyébe és hogy megkezdje az orosz katonai létesítmények megsemmisítését. Ahogy ott állt a mellvéden, melyet hátulról a tartálykocsik ég benziné világított meg, hirtelen egy szörny , kísértetszer alak jelent meg el tte a hajnali égbolton. Fényl rotorján a Hind emelkedett, turbómotorjai visítottak, amint lassan felemelkedett homokzsákos fedezékéb l, amely alig kétszáz méternyire volt Seantól. Természetfeletti vagy túlvilági jelenségként ott körözött nehézkesen a leveg ben, amíg a pilótafülke tükörszemei Seanra bámultak és a duplacsöv gépágyú a helikopter orra alatti forgatható páncéltoronyból feléje nem irányult, akár egy vádló ujj. Sean kinyújtotta a kezét és nyakánál fogva megragadta Matatut, lelökte a l állás földjére, aztán végigvágódott rajta, a kis emberkéb l éppen abban a pillanatban szorítva ki a leveg t, amikor az ágyút z orkánja megsemmisítette a mellvéd falát és por- és kavicsfelh vé változtatta. Claudiát leginkább a dolog váratlansága döbbentette meg. Az egyik pillanatban a hajnal nyugalma és csöndes sötétség uralt mindent, a következ ben a csata vakító fénye és hangzavara verte fel a vidéket, a mennyboltot megvilágította a nyomjelz lövedékek szökell lángjainak ragyogó patakja. Fülei a robbanó lövedékek és gránátok zajától és a géppuskat z harsogásától dübörögtek. Beletelt néhány pillanatba, míg szeme hozzászokott az er s fényhez, és tájékozódni tudott a harc gyors kaleidoszkópjában. Job megmutatta neki a tábornak azt a pontját, ahol Sean vezetni fogja a rohamot, és most aggódva kezdte keresni. Rohanó férfiak picike alakjait világította meg a védtelen domboldalon az ég avgas lángja, mely sötét, pókszer árnyékokat vetett minden szökdécsel férfi elé. Olyan sok volt bel lük, ezekb l a kis rohangáló fekete
hangyákból, hogy félelmében megrázkódott, ahogy látta némelyiküket elbukni, és nagyon nyugodtan, mozdulatlanul feküdni, a mozgással, fénnyel és hanggal teli z rzavarban. - Hol van Sean? - suttogta kérd en Jobnak. Látod t? - Ott balra, a füst szélén - mondta neki Job, és Claudia valóban meg tudta t különböztetni az el tte szaladó apró emberi alaktól, aki ott futott el tte, mint egy vadászkutya. - Látom t, és Matatut is. Úgy t nt, mintha a pár el tt a föld hirtelen elborulna porfelh vel és lángokkal, majd mindketten elt ntek. - Ó, istenem! Nem! - kiáltotta el magát hangosan Claudia, de ahogy a füst és a por eloszlott a reggeli szell ben, látta, hogy k ketten tovább rohannak, a nyomjelz golyók úgy vibráltak köröttük, mint pokolbéli szentjánosbogarak. - Könyörgöm, védd meg ket - sóhajtott a lány, majd elvesztette ket szem el l, amikor elérték az els l állást. - Hol van? - azon vette észre magát, hogy Job karját szorítja és izgatottan remeg. - Hol van, látod t? Aztán hirtelen megint ott termett Sean, még ilyen messzir l is h siesnek hatott az alakja, könnyen egyensúlyozott a mellvéd tetején lev homokzsákokon, a lángcsóvák vörösl fényében, és Claudia megkönnyebbülten sóhajtott fel. Aztán látták t visszabújni, amikor mintha magából a földb l szállt volna fel, Seanhoz igen közel megjelent a Hind harci helikopter félelmetes alakja, a leveg be emelkedett, szörny fejét Sean felé fordította, aztán lejjebb ereszkedett, ahogy a támadásra készül bikák szokták. Claudia hallotta a gépágyuk robaját, majd Sean alakját eltakarta a porból és kavicsból felemelked szök kút, a domboldalon végigszántott a repeszgránátok raja után. - Job! - üvöltötte -, megölték! - Megint megragadta volna Jobot, de az lerázta magáról a n kezét. A férfi fél térdre ereszkedett, a Stinger indító kilöv csöve jobb vállára nehezedett, arca visszatükrözte a t z ragyogását és olyan volt, mint egy er sen koncentráló arc fagyos maszkja, ahogyan belenézett a keres nyílásba. Gyorsan - suttogta Claudia. - L j már! A rakéta kiugrott a hosszú cs b l és forró leveg t, porrészecskéket és száraz füvet fújt vissza Claudia arcába, mikor a rakéta motorja begyulladt. Résnyire zárta a szemét, és visszatartotta a lélegzetét, úgy nézte, hogyan száll el a rakéta füst- és lángcsóvát húzva maga után, ahogyan a hegygerinc felé repül, ahol a Hind ingadozott a sötét égen. Látta azt az enyhe változást a röppályán, amikor a rakéta átváltott az ultraibolya keres re, és árnyalatnyit megemelte az orrát, már nem a páncélozott kipufogónyílásokat célozva meg, hanem a turbómotor leveg beszívó beöml nyílását a rotor kidudorodó sebességváltó doboza alatt. Úgy gondolta, látja, amint a rakéta pontosan berepül a nyílásba, de az ebb l keletkez robbanás megtéveszt én enyhe volt, a titán páncélburkolaton belül, ezzel elfojtva a hangot, amely szinte egyáltalán nem volt képes átjutni ezen. A Hind er sen megtántorodott a becsapódást követ en, magasra vetve az orrát, majd hátrafelé zuhant, farokrotorja beleakadt a sziklás hegyoldalba, megpattanva-rándulva az oldalára esett. Felborult és nekiüt dött a lejt nek, egyfolytában gurult lefelé, a légbeszívó nyílás torkából csak úgy hömpölyögtek a lángok, f rotorja a földhöz ver dött és darabjaira szakadt széjjel, s a szilánkok az égbe röpültek. Claudia kétségbeesetten kereste Seant, és elakadt a lélegzete, amikor meglátta, amint a férfi a por és füst mögül visszaugrik a mellvédre, aztán felrohan a domboldalon, szorosan Matatuval a háta mögött.
- Újratölteni! - kiabált rá Job Claudiára, aki b ntudatosan összerezzent, majd kinyújtotta a karját a mellette lev tartalék rakétacs ért és segített a férfinak becsatolni a rakétaindító állványba. Mihelyst a Stingert újratöltötték, ismét egy pillantást vetett a tábor irányába. Seannak nyoma veszett, de újabb három Hind szállt fel, magasra emelkedve a lángok megvilágította hajnali égen. L ttek az ágyúikkal, néhányan célpontot kerestek a táboron belül, ahol a támadók kétségbeesett kézitusát vívtak a Frelimo-hely rséggel, mások a tábor véd vonalán kívüli sötét erd t csépelték nyomjelz ik viharos szélviharával, megpróbálták kioltani a rakétazáport, mely a sötétségb l repült rájuk. Eltaláltak egy újabb Hindet, és az hátára zuhant, egy hatalmas lángcsóva csapott ki bel le, amikor a sziklás hegygerincnek üt dött, majd egy másik tántorgott röptében, az is lekanyarodott, végzetes találat érte, és a kil tt helikopter a fák koronájának zuhant, s bukfencet vetve bukott a földre. Amilyen gyorsan ezek lezuhantak, épp olyan gyorsan fel is szálltak mások, rejtett fedezékekb l ágyúkkal tüzelve bukkantak el , a támadókat súrolva. Job talpra szökkent, amikor látta, hogy egy harci helikopter megpróbál elmenekülni, meredeken a fejük fölött szállt. Job hátrad lt, a rakétát majdnem teljesen függ leges helyzetbe hozva, mintha egy magasra hajszolt fácánra vadászott volna a puskájával. A Hind már vagy háromszáz méter magasan volt a talaj fölött, egyre magasabbra emelkedett, úgy t nt, már rég a Stinger hatótávolságán kívül került, mert igen nehéz szöget és lehetetlen röppályát nyújtott, de a rakéta felszökött a leveg be, er feszítés nélkül érte utol a gépet, és úgy látszott, a nagy gép a találattól összerezzen és megremeg. Egy pillanatig mozdulatlanul állt a leveg ben, aztán visszaesett, sérült turbói halálos fájdalomban sivítottak, és a helikopter lezuhant a völgybe, viharos csapásával lesöpörte a faágakat és széttépte a fatörzseket. - Újratölteni! - Job még egy pillantásra sem méltatta a Hind haláltusáját. Claudia ugrott, hogy segítsen neki betenni egy újabb rakétát a rakétavet szerkezet csövébe. Megkocogtatta a férfi vállát, amikor kész volt. - Kész! Mehet! - mondta. Még egy Hind bukkant el az el ttük fekv erd b l. Az orosz pilóta olyan alacsonyan repült, hogy úgy látszott, leszállni készül, cselezgetett és lebukott a hatalmas géppel a szétszórt fák mögött, úgy kígyózott, mint egy bokszoló, a rotor hatására a lefelé irányuló légáramlat lelapította a magas elefántfüvet a Hind hasa alatt. Job szembefordult a közelít géppel, merészen kiállva, a lángok megvilágították, és nekigyürk zött és megkereste a Hind képét a keres jében. Úgy t nt, mintha a Hind egy pillanatra megállna, és Gatling gépágyújának lövései nyomán keletkez légnyomás úgy vette körül ket, mint valami hurrikán. Job mellett állva Claudiát a szél egyszer en lesöpörte a lábáról, olyan er s volt, és füle zúgott az elzúgó ágyúlövedékek szuperszonikus sebességét l. Job Claudiára zuhant, súlya ki zte a tüdejéb l a leveg t, de szerencsére két lekopott gömböly sziklatömb közé estek, melyek az ágyú további sortüzét megtörték, így védelmezve ket, erre a Hind alacsonyan elrepült felettük, közel ahhoz a helyhez, ahol feküdtek. Rotorjainak széllökései valósággal hasogattak, Claudia haját a szél az arcába korbácsolta, szinte égette a szemét az er s széllökések ereje. Aztán a Hind elsiklott, mint egy cirkáló tigriscápa, ott hagyva maga után Claudiát, aki a rajta fekv Job súlya alatt fuldokolt, haja és a por félig elvakította t. Keservesen próbált megszabadulni a tehert l, és hirtelen arra eszmélt, hogy mindkét keze nedves, forró folyadék lepte el a testét, és még ingét is átnedvesítette. - Job - szuszogta -, kelj fel! Szállj le rólam!
Csak amikor a férfi nem válaszolt, s nem is mozdult, ébredt rá, hogy a nedvesség, mely t bevonja, nem más, mint Job vére. Ez a tudat vad er t adott neki, félregurította a férfi testét, majd kimászott alóla Letérdelt és lenézett a férfira. Egy gránátszilánk találta el a fels testét, a sérülés rettenetes volt. Úgy nézett ki, mint akit egy vérengz vadállat tépázott meg és marcangolt szét. Jobb karját a gránát vállból szinte kiszakította, s a feje fölé vetette a megadás valamiféle paródiájaként. Mozdulatlanul bámult le a férfira, és megpróbálta a nevén szólítani. De nem jött ki hang a torkán. Kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a férfi arcát, nem mert a szörnyen megcsonkított testhez nyúlni. Úgy érezte magát, mint akit borzalmas veszteség ért, ismét megpróbált bánatának hangot adni, de a torkából csak kétségbeesést, jajveszékelést hallatott. A düh vad üvöltése volt ez. Dühének ereje megdöbbentette, és úgy t nt, t magát is ki zi saját testéb l, úgyhogy a távolból figyelte-nézte magát, eme elvadult, t le idegen cselekedetei ámulatba ejtették, ez az idegen bitorolta a testét, és most el revetette magát és megragadta a Job teste mellett hever rakétavet t. Aztán már talpon is volt, a rakétakilöv vel a jobb vállán kereste a Hindet az égen. Négyszáz méternyire volt t le, a domb lábánál körözött, átfésülve az erd t a fák között célpontjait kutatva, hogy aztán ágyújának rövid, de annál borzalmasabb robbanásaival semmisítse meg azokat. Ahogy megfordult, hogy szembehelyezkedjen a helikopterrel, teljes magasságban állt a nappali fényben, ami a lángok ragyogásából áradt. Biztos volt benne, hogy a pilóta észrevette t, mert saját tengelye körül megfordulva indult feléje, a pilótafülke alatt elhelyezked ágyút ráirányította. Kapcsolva és töltve - mondta, de a hangja furcsán csengett a fülében, ahogy megismételte a halál eme litániáját. - Indítószerkezet bekapcsolva. - Látta a Hind képét megjelenni a szeme el tti apró képerny n, és középpontba helyezte a célzókörön lev fonalkeresztet, aztán a rakéta élesen megszólalt, folyamatos, átható, magas, elektronikus, zümmög hangot bocsátott ki. - Célpont biztosítva - suttogta, és nem érzett félelmet, amikor a Hind sziluettje megváltozott a látómez n. Most már szemt l szembe álltak egymással, az ágyú majdnem készen állt, és a fegyveres árnyalatnyira irányt változtatott, hogy saját keres jében felvegye a n kicsi alakját. - T z! - szólalt meg Claudia csendesen, és megragadta a pisztolymarkolatot. A válltömés taszított rajta, amikor a Stinger kil tt, és lehunyta a szemét a rakéta után megjelen fekete felh ellen készülve, ahogy az a hangsebességnél négyszer gyorsabban, egyenesen és pontosan az ingadozó gép felé szállt. A Hind orrában lángra lobbant az ágyú, de Claudia csak a lövésb l ered leveg hullámot érezte, amint az a fejéhez közel elsuhant, még miel tt a rakéta szinte észrevehetetlenül megrándult és tévedhetetlenül a gép turbó szívónyílásainak a torkába repült, mint a nyíl. A Hind igen alacsonyan lebegett a talaj fölött, amikor a találatot követ en a földre zuhant és oldalára d lt. Alig néhány pillanattal korábban a kilyuggatott alsó tartályából áradó ég üzemanyag teljesen elborította a gépet. Claudia látta a páncélozott fülke alá beszorult pilóta pánikszer en eltorzult arcának grimaszait, aztán azt is elmosta a t z alkotta fal. - Ez is egy emberi lény volt - gondolta Claudia. Egy él és lélegz személy, és én elpusztítottam. B ntudatot és lelkiismeret-furdalást várt. Mennyire hitt abban, hogy mindennem élet, leginkább az emberi élet szent. De a b ntudat elmaradt, és ehelyett elöntötte a gy zelem vad, fájdalmas érzése, ugyanaz a dühödt, rjöng indulat, ami korábban olyan váratlanul érte. Gyorsan körülnézett, az égbolton újabb célpontot keresve, valami más elpusztíthatót, bármit, amin kiélheti bosszúját. A hajnali ég azonban kihalt volt. A Hind harci helikopterek ég tetemei szétszórva feküdtek a hegyoldalban és a völgy erd inek fái között.
- Mind elhullottak - gondolta -, mindet elkaptuk. Az erd b l a Stinger csoport shangánjai elárasztották a dombot, segítettek Seannak, hogy megrohamozzák a tábort. Látta a Frelimovéd ket, amint eldobják fegyvereiket, fedezékükben meglapulva szánalmasan égnek emelve a kezüket, megkísérelve, hogy megadják magukat. Claudia érzéketlenül, szenvtelenül nézte, ahogy az üvölt shangánok szuronnyal átdöfik és puskatusukkal leütik ket, akár ha lemészárolt csirkék volnának. Lábánál Job nyöszörg it, és a lány dühe abban a szempillanatban elpárolgott. Elhajította az üres rakétakilöv t, és térdre esett Job mellett. - Azt hittem, meghaltál! - suttogta, miközben letekerte nyakáról a kend t, a most már remegni kezd ujjakkal. - Ne halj meg, Job. Könyörgöm, ne halj meg. A kend izzadságtól és portól volt foltos, szélei foszlottak és szakadozottak ugyan, de összetekerte egy gomolyaggá és belegyömöszölte a szörny sebbe, teljes erejével nyomva, hogy megpróbálja elállítani a férfi vérzését. - Sean hamarosan itt lesz - mondta neki. - Ne halj meg, Job. Küzdj az életedért, harcolj. Segítek neked. Sean és Matatu a mellvéd alatt lapultak, mélyebbre kuporodtak, amikor ágyút z szele csapta meg ket, alig néhány hüvelyknyire a fejük felett, a széttépett homokzsákokból áradó por megtöltötte szemüket és orrlyukaikat. Mihelyst a tüzelés abbamaradt, Sean kidugta a fejét, épp megfelel id ben ahhoz, hogy lássa, az eltalált Hind farokrészével el re nekizuhant a sziklás hegyoldalnak, majd darabjaira szakadt, a gép legurul a lejt n. - Nos hát, az ördög vigyen el engem, de ezek az átkozott Stingerek mégiscsak m ködnek nevetett Sean, még mindig meg nem sz n félelemmel felkacagva, Matatu meg mellette vihogott és tapsolt. - Mint amikor 0,557-es bandukival a homokfajdra l nek - harsogta szuahéli nyelven, majd talpra ugrott és követte Seant a mellvéden át. Három frelimós gyalogos ugrott el az árokból, amikor meglátták ket közeledni, Sean csíp b l tüzelt az AKM-mel, egy kurta csattanással egyiküket hátulról derékban eltalálta, s a lövés a földre terítette. A másik kett ledobta a fegyverét és térdre bukott, félelmükben fejük fölé tartott kézzel összevissza makogtak. Sean tovább futott mellettük, és k a megkönnyebbülést l összeestek, boldogan, hogy nem is vett róluk tudomást. Sean átjutott a küls védelmi vonalon és beért magába a táborba, ahol a kiszolgáló részlegek és a keményre döngölt talajú helikopterállások voltak. A m helyeket és az üzemanyagraktárakat súlyos homokzsákok és álcázóhálók védték. Elszórva még mindig aknák zuhantak rájuk, amelyekb l homokgejzírek keletkeztek és süvölt srapnelek zápora. Az egyik Hind a küls védelmi vonalhoz közel lezuhant és er sen lángolt, fekete, olajos füstöt eregetett a m helyek fölé. A nagy z rzavarban az emberi alakok látszólag céltalanul összevissza szaladgáltak, fegyvertelen technikusok b , szürke kezeslábasokban rohangáltak, s kezüket az égnek emelték, mikor meglátták Seant, legtöbbjük térdre is bukott, hogy ezzel még jobban kifejezésre juttassák, hogy megadják magukat. Az álcázófestékkel bekent Sean, vért szomjazó és harctól mámoros, eltorzult arccal, rettenetes alakként jött velük szembe. - Földre - mutatott feléjük Sean az AKM csövével, és k jól látható megkönnyebbüléssel, fejük felett összekulcsolt kézzel estek hasra a porba. Sean ki tudta venni - éppen maga el tt - egy Hind hosszan lecsüng rotorjait, amelyek kilátszottak a véd állás homokzsák alkotta fala mögül. - Ez az egy még csak fel sem tudott szállni - gondolta, amint feléje rohant, és abban a pillanatban a rotorok lapátjai lassan forogni kezdtek, majd egyre sebesebben pörögtek. Valaki megpróbálta beindítani a gépet.
Sean átsiklott a sz k bejáraton a mély, kerek állásba. Egy pillanatra lefékezett, hogy megfigyelhesse a l állás belsejét. A Hind foltos álcájában föléje tornyosult, rotorjai a feje fölött zúgtak, ahogyan Isotov turbómotorja felgyorsult. A földi személyzethez tartozó három orosz a gép orra köré csoportosult, és Sean a helyzethez nem ill módon egyszer csak észrevette a Hind orrán bíborvörösre festett nyíl alakú emblémát, ami náluk azt jelentette, „kit n legénység". A szovjet légier nél a szolgálati teljesítmény elismerésének egyik nagy becsben tartott díja volt ez. A földi személyzet fehér arccal fordult Sean felé és szájtátva bámulta. Az AKM torkolatát egy rántással hirtelen feléjük irányította, mire k hátrálni kezdtek. A helikopter lövészkabinjának teteje még mindig nyitva volt, és a személyzet egyik tagja épp most kúszott fel oda. Csak a szürke repül s-kezeslábasba bújtatott, kövérkés feneke látszott ki a bejáratból. Sean a férfi lába közé nyúlt és megragadta nemi szervét. Az orosz élesen felsikoltott, ahogy Sean, mint valami fogantyúnál fogva visszahúzta t és a véd állás homokzsákos falához lökte. A forgó légcsavarok élesen fütyültek, ahogy a turbómotor bekapcsolt, és Sean gyorsan felpattant a helikopter fedélzeti lépcs jére. A pilótafülke nyitva állt, így Sean el relökte az AKM-jét. A m szerfalnál lev pilóta fiatalnak és vékonynak látszott, sápadtsz ke haja egészen rövidre volt nyírva. A nagy sietségben, hogy Hindjével felszálljon, még a repül sisakját sem vette fel. Fejét Sean felé fordította. Arcát mérgeslila és piros pattanások csúfították, szeme színe rendkívül világoskék volt. De ezek a szemek drámaian kitágultak, amikor Sean az AKM csövével megérintette a fiú pattanásoktól sebes orrhegyét és így szólt: „Party is over, Ivan. Let's go home." - Vége a bulinak, Iván. Menjünk haza. Nyilvánvaló volt, hogy ez a helikopter aznap reggel nem készült hajnali bevetésre, a pilóta és a gép személyzete épp csak most kezdte megkísérelni, hogy beindítsa a gépet a felszálláshoz, amikor a támadás elkezd dött. Alig tíz perc telt el azóta, hogy az els lövedék a táborba esett, ennyi id nem volt elegend számukra, bár már majdnem sikerült felszállniuk. - Kapcsold ki a motort! - mondta Sean a pilótának, és parancsát meger sítend , a fiú orrának nyomta az AKM csövét, elegend er vel ahhoz, hogy egyik orrlukában megjelenjen egy kis patakszer vérfolt, és eleredjenek a könnyei. A pilóta vonakodva ugyan, de megnyomta az üzemanyag-kever ellen rz gombját és teljesen leállította, majd mindkét f kapcsolót kikapcsolta. A turbó süvítése elhalt. - Kifelé! - szólt Sean, és a pilóta a hangot és a kézmozdulatot megértve, ha a szót nem is, mindenesetre kicsatolta a biztonsági övét és lemászott a tábor földjére. Sean felsorakoztatta a pilótát, a repül mérnököt és a földi személyzet három tagját a homokzsák falnál. - Isten hozott benneteket a kapitalista világban üdvözölte ket Sean, aztán visszanézett a helikopterre. - F nyeremény! Telitalálat! - vigyorgott, még mindig eufóriában a vérében kereng adrenalintól. - Matatu, szereztünk magunknak egy igazi, él és m köd Hindet! Matatu remekül szórakozott. - Öljük meg ket most - javasolta vidáman. - Add nekem a bandukit. Hadd l jem le ket neked. Sean életében egyetlenegyszer látta Matatut fegyvert ragadni, amikor Sean viccb l odaadta neki a duplacsöv 0,577-esét. Matatut a lövés felemelte a lábáról és vagy két méterrel hátrább ért földet. - Egyet se találnál el közülük, még ilyen közelr l sem, te vérszomjas kis szarházi! - röhögött rá Sean, aztán ismét a Hindre összpontosította figyelmét. Csak most kezdte felfogni az esemény jelent ségét.
A Hind lesz számukra a legtökéletesebb menekülési eszköz, ö és Claudia, Job és Matatu mind beleférnének, ki tudnának kerülni innen, méghozzá els osztályú jegyekkel. Aztán lelkesedése alábbhagyott, és helyet adott a realitásérzékének. Sean soha nem vezetett még helikoptert, s t még halvány fogalma sem volt arról, hogy azt hogyan kell. Csak annyit tudott, hogy érzékeny és finom, szakszer kezet követel a m szer kezelésénél s a kormányzásnál, és ez teljesen különbözött egy merev szárnyú légi járm vezetését l. A helyzetet mérlegelve nézett vissza az orosz pilótára. Pattanásai és ellenszenves külseje ellenére Sean úgy gondolta, a férfi világos szemében csökönyösséget és büszkeséget fedez fel, és tudta, hogy a légier tisztjei a szovjet hadsereg elitjének számítanak. Ez az orosz minden bizonnyal egy fanatikus hazafi lehet. - Nem sok esélyem van, hogy rábírjam arra: légy a révpilótám - morfondírozott magában Sean, aztán hangosan megszólalt. - Nos, uraim, menjünk innen. - A leállás kijárata felé mutatott, és azok az AKM torkolata el tt engedelmesen meneteltek a kijárat irányában. Ahogy elment mellette az orosz pilóta, Sean megállította és kiemelte a férfi csíp jén lógó pisztolytáskájából Tokarev pisztolyát. - Erre nem lesz szükséged, Iván - mondta és azzal saját övébe dugta a pisztolyt. Egy er dítményszer m hely illeszkedett a Hind állásához. A hegyoldalba ágyazták be, tetejét rudak, póznák és homokzsákok alkották. Sean ide terelte be az oroszokat, aztán körülnézett. A csata kihunyt, bár volt még néhány rendszertelen lövés, és id nként hallani lehetett az ég l szerek pukkanását és robbanását. A füst és por fátylán keresztül Sean látta a Renamo-er k shangánjait, amint felsorakoztatják a foglyul esetteket, majd kutatni kezdtek zsákmány és fosztogatnivaló után. Felismerte a rakétavet -kezel csapatok néhány emberét. Mihelyst a Hindeket megsemmisítették, valószín leg otthagyhatták a Stingereket és felrohantak a hegyre, hogy csatlakozzanak a tábor fosztogatásához. Látta, hogy egyikük szuronnyal döfköd egy frelimós foglyot a fenekén és a lábán, ez a férfi d lt a röhögést l, amikor foglya a földön verg dött, rúgkapált és testét kifacsarva igyekezett elkerülni a szurony hegyét. Más renamósok is el kerültek az árkokból, vállukon ott lógtak a fegyverek, kezük meg tele volt hadizsákmánnyal. Sean már hozzá volt szokva az afrikai irreguláris csapatok e különös etikájához, de még mindig idegesítette ez az égbekiáltó fegyelmezetlenség. Rájuk mordult és személyisége erejének és tekintélyének eredményeként még a gy zelem féktelen pillanataiban is hatalmat tudott gyakorolni felettük, és készségesen engedelmeskedtek neki. A renamós harcos, aki a foglya kínzásával volt eddig elfoglalva, csak egy pillanatot várt, aztán hátulról egy golyót eresztett a lebénított fogoly nyakába és sietett Sean parancsát teljesíteni. - rizzétek és vigyázzatok ezekre a fehér foglyokra utasította ket Sean. Ha valami bántódásuk esik, China tábornok lassú t zön fogja megpirítani a heréiteket, és megeteti veletek - figyelmeztette ket. Anélkül, hogy visszanézett volna, Sean átsétált a táboron, újból meger sítve a parancsnokságát, a gy zelemt l mámoros, üvölt -visító shangánokat ismét józanságra bírta. Meglátta Alphonso rmestert maga el tt. - Nem tudunk sok zsákmányt magunkkal vinni, hagyd, hogy az emberek kiválogassák, amit maguknak akarnak, aztán a raktárhelyiségekbe tapadóaknákat akarok, ha már mindent leöntöttünk a hordókban lev avgaszal - adta ki a parancsot Alphonso rmesternek. Sean egy pillantást vetett a karórájára. - Egy órán belül számíthatunk Frelimo ellentámadásra. Addigra el akarok pucolni innen. - Nem - rázta meg a fejét Alphonso. - China tábornok három századot helyezett el köztünk és a Frelimo között, hogy tartsunk ki a Frelimo ellentámadás alatt. Azt parancsolta, hogy tartsa ezt az állást addig, amíg ide nem érkezik.
Sean hirtelen megállt, és Alphonsóra bámult. Mi az istenr l beszélsz? China kétnapi járásra van t lünk a folyón! Alphonso mosolygott és megrázta a fejét. - A tábornok egy óra múlva itt lesz. Legjobb csapatai közül öt századdal követett bennünket. Soha nem volt egy óránál távolabb t lünk, amióta csak elhagytuk a folyót. - Ezt te honnan tudod? - kérdezte t le Sean, és Alphonso megint elnevette magát, majd megütögette a mellette álló gyalogos hátán lev rádiót. - Tíz perccel ezel tt beszéltem a tábornokkal, amikor megöltük az utolsó orosz Henshaw-t. - Miért nem szóltál nekem el bb, te szemét? - mordult rá Sean. - A tábornok parancsolta így. De most azt parancsolta, hogy mondjam el magának, mennyire örül a Henshaw-k megölése miatt, és azt üzeni, maga olyan a számára, mintha a fia lenne. Amikor megérkezik, jutalomban fogja részesíteni magát. - Rendben. Sean megváltoztatta a parancsait. - Ha tartanunk kell a tábort, vidd az embereidet a tábor küls védelmi rendszeréhez, a 12,7 mm-eseket fogjuk használni. Sean félbeszakította mondókáját, amikor meglátott egy shangán harcost felé rohanni a hegyen. - Nkosi! - A férfi zihált, és mihelyst Sean meglátta az arcát, tudta, hogy rossz híreket hoz. - A n ? -- kérdezte, megragadva az üzenethozó karját. - Megsebesült a fehér n ? A shangán megrázta a fejét. - biztonságban van. küldött magához. A matabele az, Job kapitány. Megsebesült. - Milyen súlyos? Sean már futni kezdett, és a kérdést a válla felett intézte a feketéhez. - Haldoklik - kiáltotta utána a shangán. - A matabele a halálán van. Sean tudta, merre kell mennie, maga választotta ki a bütykös akácfaligetet Job támadási helyének. A reggeli nap els sugarai a fák tetejét aranyszín vé varázsolták. Sean lefelé szaladt a domboldalon. Claudia közben két shangán segítségével Jobot sima, puha felület talajra helyezte, az egyik fa alatt feküdt. A lány az egyik hátizsáknak támasztotta a sebesült fejét és ideiglenes kötést rakott a sebre. Felnézett és elkiáltotta magát. - Jaj, Sean, hála istennek! - Az inge a száradó vért l volt ragacsos, most, meglátva Sean arckifejezését, megnyugtatta a férfit. - Nem az én vérem. Nekem semmi bajom sincs. Én jól vagyok. - Sean minden figyelmét Jobnak szentelte. A férfi arca betegesen szürkéskék volt, és úgy látszott, arcán a hús szinte megolvadt, mintha csak forró kátrány ömlött volna a koponyájából. Sean megérintette barátja arcát, a b re hideg volt, akár a halál. Kétségbeesetten keresni kezdte Job pulzusát ép karjának csuklóján, és bár nagyon gyenge és gyors volt, Sean mégis iszonyúan megkönnyebbült. - Borzasztó sok vért vesztett - súgta Claudia. De azt hiszem, elállítottam a vérzést. - Sokkban van - motyogta Sean. - Hadd nézzem. - Ne nyúlj a kötéshez - figyelmeztette hamar Claudia. - Rettenetes. Egy aknaszilánk a válla hegyét találta el. Mer húscafat és csontszilánk az egész. A karját egyetlen ín és egy kis darab izom tartja. - Vidd magaddal Matatut - vágott közbe hirtelen Sean. - Menj fel a táborba. Keresd meg az els segélynyújtó állomást. Az oroszoknak elég rendes készletük kellett hogy legyen. Keresd meg. Plazmát akarok és egy cseppinfúziós rendszert. Kötszereket, gézt és pólyákat, ez most a legsürg sebb. De ha találnál fert zésgátlót és fájdalomcsillapítókat... Claudia feltápászkodott, sietett talpra állni. - Sean, annyira aggódtam érted! Láttam, hogy... - Ilyen könnyen nem szabadulsz még t lem. Nem nézett fel. - Na gyerünk, most menj, és gyere vissza olyan hamar, amilyen gyorsan csak tudsz.
- Matatu, menj a Donnával, vigyázz rá. Mindketten futólépésben elmentek. Addig, míg vissza nem érnek az egészségügyi felszereléssel, nem tud semmit sem tenni. De hogy mégis elfoglalja magát valamivel, Sean megnedvesítette a kend jét a kulacsából és nekiállt lemosni a vért és piszkot Job arcáról. Job szemhéjai pislogtak, majd felnyitotta a szemhéját, és ebb l Sean látta, hogy eszméleténél van. - Oké, Job. Itt vagyok. Ne próbálj beszélni. Job egy pillanatra lehunyta mindkét szemét, aztán, amikor megint kinyitotta, lefelé bandzsított velük. Túl gyenge volt ahhoz, hogy megmozdítsa a fejét, mégis megpróbált lenézni a saját testére, ellen rizni, hogy valójában milyen lehet a sérülése. Ilyen esetekben mindig ez volt az els reakció. - Tüd b l jöv vért vesztettem? Mindkét lábam megvan, mindkét karom megvan...? Jobb váll és kar - mondta neki Sean. - Egy 12,7-es kapott el téged. Csak egy kis karcolás. Ne félj, öregem, túléled, írásba adom. Hazudnék én neked? Egy halvány mosoly jelent meg Job szája sarkában és cinkosán kacsintott, egyik szemhéját leeresztve. Sean úgy érezte, mindjárt megszakad a szíve. Tudta, hogy hazudott, Job nem fogja túlélni. - Pihenj - utasította t er ltetett vidámsággal. Feküdj csak vissza és élvezd, ahogy a püspök mondta a színészn nek. Most én vagyok a f nök. És Job lehunyta a szemét. Claudia már a bejáratnál észrevette a vöröskereszttel ellátott orvosi fedezéket. Két shangán renamós fosztogatott odabenn, zsákmányt kerestek, de Claudia olyan élesen és er sen kiáltott rájuk, hogy b ntudatosan elvonultak. Az egészségügyi készletek dobozain a feliratok mind oroszul, cirill bet kkel voltak írva. Claudiának fel kellett tépnie a dobozok fedelét, hogy ellen rizhesse a tartalmukat. Talált dobozokat, amikben egy tucat átlátszó zacskóban plazma volt, ezekb l átadott Matatunak kett t. A csepegtet infúziók az alattuk lev polcon voltak. Ideiglenes kötések és kötszerek, hát ez egyszer volt, de a ken csökkel, krémekkel teli tubusok és a gyógyszeres üvegek zavarba hozták. Akárhogy is, az egyik tubus színe sárgásbarna volt és jellegzetes jódszaga volt; ezt kiválasztotta és aztán rájött, hogy némelyik feliraton a szöveg franciául vagy arabul is szerepel. Mindkét nyelvhez konyított egy keveset, eleget ahhoz, hogy felismerje, melyik dobozban van antibiotikum és melyikben fájdalomcsillapító. Talált két harctéri használatra készült csomagot, nyilvánvalóan arra az esetre állították össze, ha az orosz els segélynyújtóknak erre hirtelen szükségük lenne. Ezeknek is hasznát tudják venni, ezért ezeket is hozzácsapta a gy jteményéhez, majd Matatuval együtt siettek ki az els segélyhelyr l, mindketten jól felpakolva súlyos csomagjaikkal. Még miel tt elérhette volna a tábor védelmi vonalát, az el tte terjeszked füstfelh b l egy ijeszt s egyben ismer s alak t nt el , volt az utolsó ember, akinek itteni megjelenésére számított. - Monterro kisasszony - szólalt meg China tábornok. - Micsoda szerencsés találkozás! Szükségem van a segítségére. - China tábornok társaságában vagy fél tucat tiszt is volt. Claudia gyorsan magához tért a váratlan találkozás felett érzett megdöbbenéséb l. Dolgom van - vágta oda kurtán, s megpróbálta kikerülni a tábornokot. - Job súlyosan megsebesült. Vissza kell mennem hozzá. Az én kívánságom mindenkinél el bbre való, attól tartok. - China egyik karjával elzárta az utat. - Nem érdekel - tört ki Claudiából. Jobnak szüksége van ezekre, vagy meghal. - Majd az egyik emberem elviszi hozzá - felelte China. - Legyen szíves, jöjjön velem. Vagy elvitetem önt. És ez nem lenne túl méltóságteljes dolog, Monterro kisasszony. Claudia még mindig tiltakozott, amikor az egyik Renamo-tiszt megszabadította terhét l, de végül is megadóan rázta meg vállát.
Menj vele, Matatu. - A lejt felé mutatott. Az apró emberke hevesen bólogatott, és Claudia hagyta, hogy China visszakísérje t a tábor területére. Keresztülvágtak a csatatér romhalmazán. Claudia megrázkódott, amikor át kellett lépnie az egyik Frelimo hely rségi katona elszenesedett testén. Courtney ezredes támadása minden elképzelésemet felülmúlta, olyan sikeres volt. - A tábornok nyájas és boldog volt attól, amit maga körül látott. Még egy Hindet is képes volt sértetlenül megszerezni, s t még a teljes orosz légi és földi személyzetet is elkapta. - Remélem, nem fog sokáig itt tartani. Vissza kell mennem. - Job kapitány maga nélkül is élve marad vagy meghal, Monterro kisasszony. Szükségem van a szolgálataira. Segítsen fordítani, hogy beszélni tudjunk a pilótával. - Nem beszélek oroszul -- felelte Claudia határozottan. - Szerencsére, úgy t nik, a pilóta beszél olaszul, arról ugyan sejtelmem sincs, honnan tud olaszul, de tény, hogy állandóan azt ismétli: Italiano, Italiano". China megragadta a n karját és levezette a homokzsákokkal bélelt és álcázott fedezék lépcs in. Claudia körülnézett a fedezékben, és azonnal felfedezte, hogy az egy szerel m hely. Egy hosszú munkapad húzódott végig minden fal mentén. Kézi szerszámok széles választéka volt ezek egyikén. Egy fém esztergapad és egy fúrógép volt az egyik munkapadra felszerelve. Kézi szerszámokkal volt telepakolva a padok feletti szekrénysor, Claudia felismerte a gáz és villany hegeszt -felszereléseket a m hely végében. Az apjának volt egy saját kis m helye Anchorage-ben lev otthonuk pincéjében, rengeteg estét töltött ott apjával kettesben, figyelve, amint apja odalenn pepecselt valamivel. Az orosz foglyok öten voltak, ott álltak a földalatti helyiség túlsó végében. - Melyik tök beszél olaszul? - kérdezte a lány. Egy magas, sovány férfi lépett el . Szürke repül s kezeslábast viselt és az arca tele volt pattanással. Világoskék szemei idegesnek és zavartnak t ntek. - Én, signora. - Hol tanult olaszul? - kérdezte t le Claudia. - A feleségem milánói. Egyetemi hallgató. Akkor ismerkedtem meg vele, amikor a moszkvai Patrice Lumumba Egyetemen végezte doktori tanulmányait, Moszkvában. Olasz kiejtésén er sen érz dött orosz származása, és nyelvtana bizonytalannak t nt, de Claudia minden nehézség nélkül megértette. - China tábornoknak fordítok - mondta a férfinak -, de figyelmeztetnem kell magát, hogy kegyetlen, vad és er szakos ember. Nem vagyok sem a szövetségese, sem a barátja. Nem tudom magát megvédeni. - Köszönöm, signora. Megértem, de nincs szükségem védelemre. A genfi konvenció értelmében hadifogoly vagyok. Vannak bizonyos jogaim. És az embereimnek is. - Mit mond? - kérdezte China. - Azt mondja, hogy hadifogoly, s így t és embereit a genfi konvenció védi. - Mondja meg neki, hogy Genf messze van. Ez Afrika, és én nem írtam alá semmilyen egyezményt Svájcban. Itt neki csak olyan jogai vannak, amilyeneket én megadok neki. Mondja meg neki, hogy a helikoptert az én parancsnokságom alatt fogja vezetni, és hogy földi személyzete fogja kiszolgálni és repülésre alkalmas állapotban tartani a gépet. Ahogy Claudia fordított, nézte a pilóta állat, amint az megmerevedik, aztán kék tekintete is megkeményedett. Egy kicsit elfordította a fejét és oroszul beszélt az embereivel. Azonnal mormogni kezdtek és ezzel egyidej leg a fejüket rázták. - Mondja meg ennek a fekete majomnak, hogy kitartunk jogaink mellett - mondta a pilóta megvet en.
Claudia már hallott arról, hogy sok orosz fajgy löl , de azt is tudta, hogy ezúttal ez a lealacsonyító kifejezés, amellyel a pilóta illette a tábornokot, megfelelt a valóságnak, legalábbis ebben az esetben. - Nem vagyunk hajlandók neki repülni. Az árulás lenne. Visszautasítása olyan egyértelm volt, hogy China nem is várt Claudia fordítására. Mondja meg neki - vágott közbe durván -, hogy nincs id m vitatkozni vele, és arra sem, hogy finom rábeszélést alkalmazzak. Még egyszer kérem, hogy m ködjék együtt velem, és ha még egyszer nemet mond, kénytelen leszek bemutatni komoly szándékaimat. - Signore, ez a férfi nagyon veszélyes - mondta Claudia az orosz tisztnek. - Már láttam t a leghallatlanabb, leírhatatlan kegyetlenségeket elkövetni. Már én magam is szenvedtem a kínzásaitól, amelyeket maga alkalmazott velem szemben. - Én orosz tiszt vagyok és hadifogoly. - A pilóta vigyázba vágta magát, hangja szigorú volt: - Tudom a kötelességemet. China nézte a pilóta arcát, ahogy az válaszolt. Hidegen mosolygott, mialatt Claudia tolmácsolt. - Még egy bátor ember - mormogta. - Most el kell döntenünk, mennyire bátor. Anélkül, hogy egy pillantásra méltatta volna vezérkari tisztjeit, halkan kiadott nekik egy parancsot, és miközben el regörgették a munkapadot, amelyen az oxiacetilén gázpalackok voltak, China kitartóan mosolygott az orosz tisztre. A férfi hideg, sápadt pillantással viszonozta a tekintetét, ahogyan erejüket összemérték. China volt az, aki el ször elfordult. Odament a munkapadhoz és megvizsgálta a rajta szétszórt eszközöket és tárgyakat. Mordult egyet, mikor végül kiválasztott egy vékony acélrudat, és a kezében tartva próbálta megbecsülni a súlyát. Hossza és vastagsága megfelelt egy puskavessz méretének, amelyet mindkét végén kilyukasztottak a hozzá kapcsolódó csavarok miatt, talán a Hind egyik összeköt kapcsa volt. - Ez jó lesz - mondta hangosan, és felvett egy otthagyott azbeszt forrasztókeszty t. Felhúzta a jobb kezére, aztán figyelmét a gáz forrasztókészülékre irányította. Claudia, aki már látta apját dolgozni, tudta, hogy China bizonyára jól érthet a készülék kezeléséhez. Meggyújtotta a hegeszt lángját, a fáklyán ügyesen addig állítgatta az oxigén és acetilén arányát a két különböz palackon, míg a láng fényl kék tollként nem világított, forrón és egyenletesen. Majd keszty s kezével felemelte a fémpálcát és elkezdte melegíteni a hegyét a kék lángban. Az oroszok mindannyian szorongva nézték. Claudia látta, hogy a pilóta kemény tekintete egy pillanatra bizonytalanul megrebben, ahogy egy fényl , ideges verítékcsepp megnedvesítette a fels ajkát. - Ez a férfi egy állat - mondta Claudia halkan, olaszul. - El kell hogy higgye nekem, ha azt mondom magának, hogy a legaljasabb cselekedetekre is képes. Könyörgöm, signore, nem akarom ezt végignézni - mondta a lány. A pilóta megrázta a fejét, elutasítva a lány könyörgését, de még mindig bámulta a fémpálca hegyét, ahogy az egyre vörösebben kezdett izzani. Nem fognak ilyen kegyetlen fenyegetések megfélemlíteni - mondta, de Claudia egy árnyalatnyi törést és elbizonytalanodást érzett meg hangjában. China keszty s kezében a pálca hegye lassan fehér-bíbor szín izzásból a forróságtól áttetsz én fehérré változott. China mosolygott, aztán lekapcsolta a hegeszt pisztoly lángját. A pálca izzó, fényl végét gyengéden meglengette, mint egy karmesteri pálcát, aztán rámosolygott a pilótára. Egy kobra humortalan, hüll szer mosolyával. - Még egyszer megismétlem a kérésemet. Kérdezze meg t le, akar-e nekem repülni? - Nyet. - Habár a hangja rekedt volt, a pilóta válasza mégis határozott volt, majd hozzátette oroszul: - Fekete majom! China megállt el tte és lassan elhúzta a pálca hegyét néhány hüvelyknyire az orosz pilóta szemét l.
- Mondja meg neki, signora - súgta a pilóta -, hogy vakon nem fogok tudni repülni. - Való igaz - bólintott China, miután Claudia tolmácsolta az orosz szavait, és otthagyta a pilótát, aztán elsétált a fehér foglyok sora el tt, az izzó pálca hegyét meglebegtetve el ttük, valamiféle delejes mozdulattal lengetve a pálcát minden egyes arc el tt, óvatosan figyelve mindegyikük reakcióját. A kövérkés szerel , aki az olajfoltos overallban a sor legvégén állt, adta számára a legkielégít bb válaszreakciót. Egészen a fedezék faláig húzódott vissza a pálcától, dagi, pirospozsgás arcán folyt a veríték, hogy aztán cseppekben hulljon alá az álla hegyén. Elvékonyodó hangon mondott valamit oroszul, a pilóta éles, egy szótagú szavakban adott számára parancsba ill választ. - Nem tetszik neked, igaz? Te kis dagi fehér naplopó - mosolygott rá fanyarul China, és hagyta, hogy az orosz az arcán érezze a sugárzó h t. A repül mérnök tarkója nekinyomódott a falnak, szemei kidülledtek, úgy bámulta a pálcát. A fém kih l félben volt, és a tábornok rosszallóan ráncolta a homlokát, majd otthagyva az oroszt, visszafordult a munkapadhoz és ismét meggyújtotta a hegeszt pisztolyt. Mialatt óvatosan újramelegítette a pálca végét, a szerel nekid lt a homokzsákoknak. Zsíros pamut kezeslábasán sötét foltokban látszott a veríték nyoma. A pilóta halkan szólt hozzá, biztató hangon, és a mérnök bólintott, majd kihúzta magát. Felettesére nézett valami nyilvánvaló hálával; még ez a röpke pillantásváltás sem kerülte el China figyelmét, aki megint elmosolyodott, ezúttal elégedetten. Amikor Claudia meglátta ezt a mosolyt, hirtelen tudatára ébredt annak, hogy China épp most hajtott végre egy kiválasztási tesztet. Kiválasztotta áldozatát. A szerel volt a legbátortalanabb az öt orosz közül, és a pilóta vigyázatlan módon elárulta aggódását és barátságát az embere iránt. - Kérem - suttogta Claudia olaszul -, az ön barátja borzalmas veszélyben van. Meg kell tennie, amit ez az ember követel magától, ha meg akarja menteni. A pilóta ránézett, arckifejezéséb l látszott, hogy kicsit elbizonytalanodott - Kérem, az én kedvemért. Nem bírom nézni. De kétségbeesésére Claudia látta, hogy az orosz arckifejezése megváltozik, és ismét az elszántság önti el. Tagadólag megrázta a fejét, sajnos ezt China is észrevette. Kikapcsolta a hegeszt pisztolyt, és puhán ráfújt a fémrúd fehér végére. Hosszan elhúzta ezt a pillanatot, fájdalmasan hosszúra, a bunkerben minden szempár az izzó acélhegyre szegez dött. Aztán hirtelen kiadott egy parancsot portugálul, és két embere el rántotta, megragadta karjánál fogva a szerel t. Kis tiltakozó sikolyt hallatott, de a munkapadhoz vonszolták és arccal lefelé a pad tetejére lökték. Egyik jük felugrott és ráült az orosz hátára, lenyomva a vállánál fogva. Hiába küzdött és rugdosott a lábával. Ügyesen és szakszer en odaszíjazták bokáit a munkapad lábához, miközben arccal lefelé ott feküdt tehetetlenül elnyúlva, feneke az égnek állt, kezeslábasa üleprészén a pamutanyag lazán kinyúlt. Az orosz pilóta tiltakozásképpen kiabálni kezdett, s t el relépett, de az egyik Renamo-tiszt a gyomrába nyomott egy pisztolyt, és visszakényszerítette a falhoz. - Még egyszer megkérdezem - szólt hozzá China -, hajlandó-e nekem repülni? A pilóta oroszul válaszolt. Nyilvánvalóan valami sértést. Arca kivörösödött, a pattanások lilán és csillogón ékeskedtek az arcán és az állán, akár kis gombok. China bólintott az embereinek. Egyikük kihúzta a kétél kését az övén lev tokból, és elmetszette vele a szerel kezeslábasának övrészét. Aztán megragadta a pamut szakadt széleit, lefelé rántva és tépve az anyagot, úgyhogy ez a lerögzített férfi térdei körül rongyokban lógott. A kezeslábas alatt a mérnök egy kék elasztikus alsónadrágot viselt. A renamós ezt is lerántotta, amennyire csak tudta.
Claudia a félelemt l bénultan nézte a szerel szabadon látható hátsóját. A férfi feneke fehér, nagyon fehér, kövérkés és kerek volt, sötét göndör vörösessz ke egyenetlen sz r borította. A combjai közül ráncos, sz rös herezacskói úgy álltak kifelé, mint egy kutyáé. A pilóta oroszul kiabált, és Claudia er tlenül könyörögni kezdett: - Kérem, tábornok, kérem, hadd menjek el. Ezt nem bírom elviselni. - Megpróbálta elfordítani a fejét és eltakarni a szemét, de a jelenet szörny , megigéz erejének nem tudott ellenállni, és akarata ellenére ujjai között figyelni kényszerült. China nem vett tudomást sem Claudia könyörgésér l, sem a pilóta követelésér l, és er teljesen szólt a tiszthez, aki az orosz lapockái között ült, még mindig a padhoz szorítva az oroszt. A renamós kinyújtotta mindkét kezét, és megragadta a szerel fenekét, és teljesen széttárta a két farpofát. Claudia tiltakozása a torkában akadt, és azon vette észre magát, hogy kiszáradt ajakkal bámulja az orosz ráncos, barnás-rózsaszín végbelét, ahogy az úgy húzódott meg ott, mint egy vak ember szeme sz rös orcái között. China a pálca végével a férfi tompora felé nyúlt, aztán vagy háromhüvelyknyire t le megállt. A szerel érezte a pálca forróságát testének legérzékenyebb felületén, és olyan er vel kezdett küzdeni, verg dni, hogy két másik renamós tisztre volt szükség ahhoz, hogy együttes er vel leszorítsák és ott is tartsák a férfit. - Nos? - nézett China az orosz pilótára. Az úgy dühöngött, mint egy rült, arcát eltorzította a felháborodás, fenyegetéseket és vádakat kiabált. - Végtelenül sajnálom, de erre van szükség mondta China és el relökte a fémpálcát, csuklóját úgy tartotta, akár egy vívómester, aki támadást indít, egy „fleche"-t. Abban a pillanatban, hogy az izzó fém hozzáért az érzékeny b rhöz, az orosz üvölteni kezdett, olyan fülhasító, éles és magas hangon, hogy Claudia szánalomból együtt érz en sírni kezdett. A fém sercegett, füstölt és sistergett, ahogy China körbeforgatta a csuklóját, egyre mélyebbre és mélyebbre tolva a fémrudat az orosz testébe. Kiáltásai mostanra hatalmas, robbanásszer hangkitörések voltak, és Claudia a kezét a fülére szorította, hogy ne kelljen hallania e szörny hangokat. Elfordult és a sarokba szaladt, a fedezék durva homokzsákjainak nyomva arcát. A füst megtöltötte orrát, torkát és tüdejét, az ég hús obszcén szaga, a szenesed zsír nehéz szaga ránehezedett és érezte, ahogy a furcsa szag ellepve a nyelvét, felkavarta a gyomrát, émelygés fogta el. Megpróbálta visszatartani, de nem tudta, szök kútként öklendezte ki magából mindazt, ami a gyomrában volt, és ez egyenes sugárban ömlött a földre. Mögötte a sikítások hangereje lassan csökkenni kezdett, és valami szörny hörgéssé változott. Mégis az összes orosz teljes erejéb l és teli torokból tiltakozott, és a dühös hangzavar még nagyobb kuszaságot idézett el . Az égett hús és a kifolyt ürülék szaga ismét hányni kényszerítette, aztán megtörölte a száját a kézfejével és el rehajolt, homlokkal nekid lt a homokzsákos falnak. Hevesen remegett, és könnyei verítékkel keveredve folytak végig az arcán. Lassan elcsitult mögötte a nagy zsivaj, és a bunkerben az egyetlen hang, amit hallani lehetett, a szenved nyöszörgése és nyögése volt, sóhajai gyengültek, de ennek ellenére rettent szívszaggatóak voltak. Claudia tudta anélkül, hogy látta volna az oroszt, hogy az haldoklik. - Monterro kisasszony - hallatszott a tábornok nyugodt és kimért hangja. - Kérem, szedje össze magát, még dolgunk van. - Maga egy állat - bökte ki Claudia. - Gy lölöm magát! Istenem, mennyire gy lölöm magát! - A maga érzései engem a legcsekélyebb mértékben sem érdekelnek - szólt China. - Most mondja meg a pilótának, hogy teljes együttm ködést várok t le. A repül mérnök nyögései elvonták a figyelmét. Ahogy megfordult, hogy szembeforduljon Chinával, észrevette, hogy kioldozták a szerencsétlen embert, és hagyták a földre rogyni.
China nem tett er feszítést, hogy kihúzza a fémpálcát a férfi testéb l, és még mindig át volt fúrva a teste. Ahogy er tlenül forgolódott-fetrengett a földpadlón, hiába próbálta elkapni a rúd kiálló részét. A felhevített fém hozzátapadt a beleihez a kih lés közben, és most már beágyazódott a testébe. Ahányszor csak megpróbálta kiráncigálni, folyékony, bugyborékoló folyamban jött ki az ürülék a szörny sebb l. - Beszéljen a pilótával - utasította a lányt. Claudia nagy nehezen elvonta tekintetét a haldokló férfiról és megszólította a pilótát. - Kérem, tegye meg, amit akar. - Nem tehetem, ez a kötelességem! - A pokolba a maga kötelességével! - kiabált vissza rá dühösen Claudia. - Maga és az emberei mind így fogják végezni! - A földre mutatott anélkül, hogy odanézett volna. - Ez fog történni magával.-- A többi oroszhoz fordult, akiket a dolog láthatólag megrázott és visszataszított, félelmükben és rémületükben elsápadtak. - Nézzék! - ordította angolul. - Ezt akarják? Nem értették ugyan a szavakat, de a jelentésük nyilvánvaló volt mindannyiuk számára. A pilóta felé fordultak. A pilóta egy percig még ellenállt könyörgésüknek, de aztán China egy szavára a Renamo tisztek a földi személyzet egy másik tagját ragadták meg, és t is fejjel lefelé a padra dobták, miközben üvöltött és rúgkapált. Ekkor az orosz pilóta megadóan emelte fel mindkét kezét. - Mondja meg neki, hogy hagyja abba - mondta er tlenül Claudiának. - Azt tesszük, amit parancsol. - Köszönöm, Monterro kisasszony - mosolygott rá csábosán China. - Ön most szabad. Csatlakozhat Courtney ezredeshez. - Hogyan fog kommunikálni a pilótával? - kérdezte bizonytalanul Claudia. - Most már megért engem. - Jóakaratát mutatva China rámosolygott az oroszra. Biztosíthatom önt, hogy hamarosan beszélni fogja az én nyelvemet, ráadásul a lehet legfolyékonyabban. Visszafordult Claudiához. Kérem, adja át tiszteletemet Courtney ezredesnek, és kérje meg t, hogy keressen fel, mihelyst ideje engedi. Szeretnék tóié elbúcsúzni, kifejezni neki hálámat és bon voyage-t kívánni. - Csúfondárosan meghajolt a n el tt. - Így Isten önnel, Monterro kisasszony. Remélem, mindannyiunkra emlékezni fog, és szeretettel fog visszagondolni afrikai barátaira. Claudia nem talált megfelel szavakat válaszképpen, így az ajtó felé fordult, a lábai remegtek, úgy érezte, puha gumivá gyengültek alatta. A félelem ködében botladozott lefelé a lejt n. Az t körülvev látnivalók, amelyek egy más alkalommal undorral és hányingerrel töltötték volna el, szinte észrevétlenek maradtak számára. A hegy lábánál egy pillanatra megállt, és megpróbálta összeszedni magát. Mélyeket lélegzett, megpróbálta visszafojtani a sírógörcsöt, mely váratlanul még mindig elkapta, kifésülte a haját az arcából ujjaival és újrakötötte azt a kend t, amit hajszalagként használt. Inge aljával letörölte a könnyeket és a verítéket az arcáról, és megdöbbent a mocskos folton, amit a ruhán felfedezett. - Szörnyen nézhetek ki - suttogta, és ökölbe szorította a kezét, hogy ne látsszanak megrepedt körmei, kifeszítette a vállát és felemelte az állat. - Sean nem láthat ilyen állapotban - mondta magának határozottan. - Szedd össze magad, te lány! Sean felnézett, amikor a lány odasietett, ahol még mindig Job takaróba bugyolált teste fölött foglalatoskodott. - Mi történt? - kérdezte követel z en. - Mi tartott vissza? - Itt van a tábornok, arra kényszerített, hogy vele menjek. - Mit akart? Mi történt? - Semmi, nem fontos. Majd elmondom kés bb. Hogy van Job? - Egy teljes liter plazmát nyomtam belé - felelte Sean. A csöpögtet t egy felettük lógó ágra rögzítette.
- A pulzusa jobb. Job olyan kemény, mint egy öreg bölénybika. Segíts átkötözni a sebet. - Eszméleténél van? - Hol igen, hol nem - figyelmeztette t Sean. Az ideiglenes kötés alatt egy olyan iszonyú seb tátongott, hogy egyikük sem tudta rábírni magát, hogy elkezdjenek err l tárgyalni, f leg miután Job talán hallhatná és megérthetné, amir l beszélnek. Sean bekente az egész területet jódkrémmel, aztán újra megkötötte nyomókötéssel és tiszta fehér gézzel a gyógyszercsomagból. A vér és a jód már akkor átitatta a kötést, amikor még javában kötözött. Kettejüknek kellett Jobot az oldalára fordítani, hogy át tudják húzni a kötéseket a hátán. Claudia a helyére szorította az elvált kart, a könyököt átvetette a férfi mellkasán, és Sean gondosan lekötötte. Mire elkészültek, Job teljes fels teste szakértelemmel felhelyezett véd burkolatba volt bugyolálva, amib l csak a bal karja látszott ki. - Megint gyengül a pulzusa. - Sean felnézett a csuklójáról. - Adok neki még egy liter plazmát. A hegyi tábor mögötti erd ib l elszórt géppuskat z hallatszott, ágyúk ropogásával elegyedve, erre Claudia aggódva nézett fel. - Mi ez? - Frelimo-ellentámadás. - Sean még mindig a csepegtet infúzióval volt elfoglalva. - De Chinának három százada van ott, és a Frelimo kevésbé lelkes lesz most, hogy elvesztették légi támogatásukat. China legényei képesek kell hogy legyenek távol tartani ket minden baj nélkül. - Sean, honnan jött China? Azt hittem... - Igen - vágott közbe Sean. - Én is azt hittem, a folyón van. A ravasz róka végig a sarkunkban volt, készen arra, hogy berontson és megragadja a hadizsákmányt. - Végzett a plazma rögzítésével, az áramlás beállításával az infúziós szerkezeten, leguggolt Claudia mellé és tanulmányozta a n arcát. - Na jó, mondd el, mi történt. Semmi - mosolygott szélesen Claudia. - Ne rázz át, gyönyör m - mondta Sean gyengéden, és azzal átölelte a lányt. Amaz nem tudta visszafojtani a sírást és felzokogott. - China - suttogta. - Azon felül, ami Jobbal történt, ráadásul arra kényszerített, hogy fordítsak az orosz pilótának. Istenem, hogy mennyire gy lölöm. Egy állat. Végig kellett néznem... - hirtelen abbahagyta. - Durva dolog volt? - kérdezte Sean, s a lány rábólintott. - Megölte az egyik oroszt, a lehet legborzalmasabb módon. - Csodás fickó ez a mi Chinánk, de próbáld meg kiverni t a fejedb l. Megvan a magunk baja. Hagyjuk a ruszkikat bajlódni a magukéval. - Kényszerítette az orosz pilótát, hogy vezesse a helikoptert. Sean felállt, maga mellé emelte a lányt. - Ne gondolj rá és az oroszokra se többé. Az egyetlen dolog, ami miatt aggódnunk kell, az, hogyan jutunk ki innen. Félbeszakította mondanivalóját, amikor meglátta Alphonso rmestert és vagy féltucatnyi shangán harcost feléjük ügetni, lefelé a hegyoldalon. Mindegyikük fel volt pakolva zsákmánnyal. - Nkosi! - Alphonso széles, jókép arca gyönyör mosollyal ékeskedett. - Micsoda harc, micsoda gy zelem! - Úgy harcoltatok, mint egy oroszlán, adott egyetértésének hangot Sean. - A csatát megnyertétek, de most segítenetek kell eljutnunk a határig. Job kapitány súlyosan megsebesült. Alphonso mosolya elhalványult; természetes törzsi ellentéteik ellenére mindkét férfiban önkéntelen tisztelet ébredt a másik iránt. - Mennyire súlyos? Alphonso Sean mellé állt és lenézett Jobra.
- Volt egy jó üvegszálas hordágy az els segélynyújtó állomáson - szólalt meg Claudia. Jobot azon tudnánk vinni. - Kétnapi menetelés lenne a határig - mondta halkan, kétkedéssel teli hangon Alphonso. Frelimo-területen keresztül. - A Frelimók úgy rohannak, mintha kutyák volnának, akiknek a farkuk alatt forró szén van. - Sean hangja zord volt. - Küldj két embert, hogy elhozzák a hordágyat. China tábornok hív téged. Az orosz Henshawban távozik. Veled akar beszélni, miel tt elmegy - mondta Alphonso. - Rendben van, de itt akarom tudni azt a hordágyat, mire visszajövök - figyelmeztette t Sean, majd ránézett karórájára. - Egy óra múlva elindulunk a határ felé, Nkosi - mondta helyesl én és vidáman Alphonso. - Készen leszünk. Sean visszafordult Claudiához. - Elmegyek Chinával találkozni. Megpróbálom rábeszélni, hogy vigye el magával Jobot, de nem hinném, hogy túl rózsás lenne a helyzetem. Légy szíves, maradj itt Jobbal és figyeld a pulzusát. Találtam egy eldobható adrenalininjekciót a gyógyszercsomagban, csak végs esetben használd! - Kérlek, ne maradj soká - súgta a lány. - Csak akkor vagyok bátor, ha te is itt vagy. - Matatu itt marad veled. Sean gyorsan megmászta a hegyet, el ször elhagyta a renamós hordárok egy csoportját. Nyilvánvalóan China mindent elvisz, amit csak lehet, beleértve azokat a dobozokat, amelyek a helikopter-alkatrészeket tartalmazzák, és az avgaszal teli marmonkannák százait. A hordárok sora a vadon felé haladt, a folyó irányában, de Sean szinte rájuk sem hederített. már eljátszotta a maga szerepét. Türelmetlen volt, már annyira ki akart innen jutni, elérni a határt, szerette volna eljuttatni Jobot egy olyan helyre, ahol szakszer gyógykezelésben részesülhetne, és Claudiát is biztonságban akarta tudni. Mégis türelmetlensége mögött is kínzó bizonytalanság rejt zött, vajon állj a-e szavát China és tényleg elengedi ket? Nem volt egy cseppet sem túl optimista. - Majd meglátjuk - mondta keser en önmagának, azzal rákiabált az egyik Renamo-tisztre, aki felügyelte a hordárok rakodását. - Hol van China tábornok? A vezérkarával együtt találta, az elfogott orosz tisztek társaságában a tábor parancsnoksági bunkerében. China felnézett az el tte fekv térképb l, amit tanulmányozott és nyájasan elmosolyodott Sean beléptekor. - Courtney ezredes, fogadja gratulációmat. Csodás volt! Híres gy zelem lesz ez a mai. - És most tartozik nekem egy szívességgel. - Ön és a társasága távozni óhajtanak - egyezett bele China. - Minden köztünk lev tartozást a legteljesebb mértékben kiegyenlítettünk. Ön szabadon elmehet. - Nem - rázta meg a fejét Sean. - Számításaim szerint ön még mindig tartozik nekem. Job kapitány súlyosan megsebesült. Állapota kritikus. Azt akarom, hogy Zimbabwébe szállítsák a megszerzett Hinddel. - Ön természetesen csak viccel, ugye - nevetett könnyedén China. - Nem kockáztathatom, hogy egy ilyen értékes szerzeményt egy ilyen improduktív küldetésre használjanak. Nem, ezredes, minden tartozást kiegyenlítettünk, kérem, ne lépjen fel ilyen túlzó követelésekkel. Az én halláskárosodásommal csak idegesít, és arra csábít, hogy felülvizsgáljam nagylelk ajánlatomat, hogy akadálytalanul elengedem magát és társait. - Mosolygott és kinyújtotta a kezét. - Ugyan már, ezredes. Váljunk el barátokként. Alphonso rmester és emberei a rendelkezésére állnak. Ön egy végtelenül találékony ember. Biztos vagyok, hogy kiagyal valamit, hogy magát és társait biztonságba juttassa az én további segítségem nélkül.
Sean nem vett tudomást a kinyújtott kézr l, China egy pillantást vetett rá, aztán leengedte az oldala mellé. - Tehát elválunk, ezredes. Én az én kis háborúmba és isten tudja, talán egy szép nap, az én saját tulajdon országomba. Ön az ön nagyon gazdag, nagyon szép fiatal amerikaijának gyöngéd ölelésébe. - A mosolya olyan volt, akár egy ravasz rókáé. Boldogságot kívánok önnek, és biztosan maga is hasonló jókat kíván nekem. - Visszatért a térképéhez, és egy pillanatra Seant zavarba ejtette, tanácstalan lett és elbizonytalanodott. Hiányzott bel le a teljesség, nem érhetett véget csak így. Sean tudta, hogy még többre számíthat, hogy még jön valami más is, de China tábornok parancsokat kezdett diktálni egyik tisztjének portugálul, Seant ezzel bizonytalanságban hagyva a bunker bejáratánál. Sean várt még néhány pillanatig, majd hirtelen megfordult és nyakát leszegve kisietett a bejáraton keresztül. Csak amikor már elment, emelte fel China a fejét, és utánamosolygott kárörvend ábrázattal, s ha Sean látta volna ezt a mosolyt, minden bizonnyal megválaszolta volna a kérdését. Alphonso emberei gyorsan dolgoztak. A sebesültszállító egy üvegszálból készült hordágy volt, az a fajta, ami testre szabott és roppant könny , ezért használják a hegyi ment k. Ennek ellenére négy emberre volt szükség, hogy az egyenetlen terepen cipeljék, és hosszú, nehéz út állt el ttük a határig. - Száz kilométernél kevesebb, és nem annyira nehéz út - nyugtatta meg magát Sean. - Két nap, ha ráverünk egy kicsit. Claudia nagy megkönnyebbüléssel üdvözölte. Job er sebbnek t nik. Eszméleténél volt és téged követelt, valami dombról beszélt, a 31-és dombról? Sean elmosolyodott. - Ott találkoztunk. Félrebeszél egy kicsit, segíts ráemelni a hordágyra. k ketten óvatosan felemelték Jobot az üvegszálas hordágyra és elrendezgették rajta. Sean feler sítette a csepegtet készüléket egy fémkeretre a feje fölött, és a zsákmányolt szürke gyapjútakaróval körbebugyolálta a férfi testét. - Matatu - szólt Sean, ahogy felállt. - Vigyél haza minket. - És intett a hordágyviv k els csoportjának, hogy álljanak a helyükre. Alig két órája kelt fel a nap, de számukra már egy örökkévalóságnak t nt az a rövid id szak, gondolta Sean, ahogy visszanézett a dombtet n fekv táborra. Füstcsíkok gomolyogtak felfelé a csúcsról, és China tábornok utolsó hordármenetoszlopa éppen elt n félben volt a domb lábánál fekv erd be, súlyosan megpakolva a hadizsákmánnyal. A csata távoli zajai végül elcsendesültek. A lagymatag Frelimo ellentámadás már régen kihunyt, China visszavonta er it a Pungwe folyó alatti rossz területre. Ahogy Sean elnézte, a megkaparintott Hind helikopter lassan a leveg be emelkedett a várakozási körletéb l és a domb felett csüngött a magasban fényl rotorjain, aztán hirtelen süllyedve feléjük tartott, a motor hangja feler södött, és Sean abban a pillanatban meglátta a gép orrában lev Gatling gépágyúk tátongó, dupla száját. Amint feléjük száguldott, Sean felismerte China arcát a páncélozott pilótafülke ablaka mögött. Elnyúlt a repül mérnök ülésén, a 12,7 mm-es ágyú vezérl berendezésénél. Sean látta az ágyúcsöveket egy kicsit megmozdulni, eltérni az iránytól, feléjük célozva. A Hind alig 15 méterre volt felettük, úgyhogy láthatta China fogait felcsillanni sötét arcában, amikor az elmosolyodott. Kis menetoszlopuk még nem érte el az erd szélét. Nem volt fedezék, semmiféle védelmük nem volt a szörny fegyverrel szemben, és Sean ösztönösen magához húzta Claudiát, megpróbálta saját testével védeni t. Fölöttük China tábornok ironikus tiszteletadásjeleként felemelte jobb kezét, és a Hind meredeken bed lt, északnyugat felé véve az utat, gyorsan távolodott, rövidesen egy kis folttá halványult, majd elt nt. Mindannyian szótlanul bámultak utána, elfogta ket valamiféle anti-klimax érzése, amíg csak Sean meg nem bontotta a varázslatot: - Menjünk, testvéreim.
Azon nyomban megindultak el re a hordágyviv k könny futólépésben, halkan énekelve egyik si menetdalukat. El ttük Matatu haladt, a felderít összetalálkozott néhány szétszórt Frelimorohamosztaggal, de mind visszavonulófélben voltak a folyó vadonjából. Légi támogatásuk elvesztése után úgy t nt, a Frelimo offenzíva az összeomlott, és a helyzet változó és zavaros lett. Bár észak felé voltak kénytelenek kitérni, jobban, mint Sean eleinte tervezte, Matatu mégis úgy irányította ket, hogy nem akadtak össze frelimósokkal, és a hordágycipel k gyakran cserél dtek, úgyhogy elég gyorsan haladtak. Az este közeledtével alkonyatkor megálltak egy kicsit enni és pihenni. Alphonso létrehozta a menetrendszer rádiókapcsolatot a Renamo f hadiszállással és megadta nekik a helyzetüket. Csak egy kis lakonikus hang vette tudomásul a jelentését, a parancs megváltoztatása nélkül. Az orosz raktárakból zsákmányolt konzervekb l lakomát csaptak, és sárga papírba csomagolt Balkán dohányt szívtak, amikben a filter üres kartonpapír volt. Job ismét eszméleténél volt és rekedt suttogással panaszkodott. - Egy oroszlán rágja a vállamat. Sean egy morfiumampullát injekciózott a csepegtet készülékbe, így Job képes volt néhány falatnyit enni a f szerezetlen, konzervíz húsból. Azonban szomjúsága sokkal nagyobb volt, mint éhsége, és éppen ezért Sean kellett hogy segítsen neki, tartotta a fejét, és megitatta kétbögrényi meglep en finom orosz kávéval. Sean és Claudia a betegszállító mellett helyezkedtek el és várták, hogy felkeljen a hold. - Megint a Honde völgyén keresztül kell mennünk - mesélte Jobnak Sean. - Ha már egyszer eljuttattunk téged a St. Mary Misszió kórházába, meglátod, sokkal jobban leszel. Az egyik ottani katolikus atya orvos, és tudok majd üzenetet küldeni a bátyámnak, Gregnek Johannesburgba. Megkérem, hogy küldje el a vállalat gépét Umtaliba. Elviszünk téged repül n a johannesburgi központi kórházba, még miel tt feleszmélnél, hogy mi is talált el téged, cimbora. Ott a világ legkit n bb gyógykezelésében lesz részed. Amikor a hold felkelt, ismét útra keltek, majdnem éjfél volt már, mire Sean megálljt mondott, és lepihentek éjszakára. Vágott f b l matracot készített Job hordágya mellett, és ahogy Claudia álomba zuhant a karjai között, azt súgta neki: - Holnap este forró fürd t kapsz és tiszta leped k közé teszlek. - Megígéred? - sóhajtotta a lány. - Becsületszavamra! Mélyen belevés dött megszokásból egy órával az els napsugarak el tt ébredt, és elment felkelteni a hajnali rszemeket. Alphonso ledobta magáról a takarót, felkelt és csatlakozott Seanhoz. Amikor befejezték az rjáratukat, megálltak a tábor szélén, Alphonso megkínálta Seant egy orosz cigarettával. Tölcsérré formált kezükbe fogták a cigarettát, hogy eltakarják az ég dohány parazsát. - Amit Dél-Afrikáról meséltél nekem, az igaz? - kérdezte váratlanul Alphonso. - Mit meséltem neked? - Hogy az emberek, a fekete emberek is naponta esznek húst? Sean mosolygott a sötétben, szórakoztatta Alphonso paradicsomról alkotott elképzelése, egy olyan helyé, ahol mindennap húshoz lehet jutni. - Néha olyan rosszul lesznek a marhahústól, amit esznek - ugratta a másikat -, hogy a változatosság kedvéért néha megpróbálják a csirkét és a bárányt. Alphonso megrázta a fejét. Ez annyira hihetetlennek t nt, nem volt afrikai, aki bele tudott volna unni a marhahúsba. - Mennyit keres egy fekete ember Dél-Afrikában? - Körülbelül ötszáz randot egy hónapban, ha egy hétköznapi szakképzetlen munkás, de sok fekete milliomos van. Ötszáz rand több volt, mint amennyit egy ember Mozambikban egy év alatt keresett, már ha elég szerencsés volt ahhoz, hogy egyáltalán munkához jutott. Az egymilliós összeg felülmúlta Alphonso képzeletét.
- Ötszáz? - Ámulatában megrázta a fejét. - És randban fizetik, nem papír escudókban vagy zimbabwei dollárban? - kérdezte szintén. - Randban - biztosította t Sean. A többi pénznemhez képest Afrikában a rand szinte annyit ért, mint egy aranypénz. - És vannak dolgok az üzletekben, dolgok, amiket az ember megvehet, ha randja van? - kérdezte t le Alphonso gyanakodva. Nehezen tudta maga el tt elképzelni az árukkal telepakolt polcokat, csupán néhány üvegnyi siralmas, helyileg el állított szénsavas üdít itallal és olcsó cigarettával ellátott bolthoz volt szokva. - Amit csak akarsz - bizonygatta neki Sean. Szappan és cukor, étolaj és kukoricaliszt. - Félig elfeledett luxuscikkek voltak ezek Alphonso számára. - Amennyit csak akarok? - kérdezte. - Nincs jegyrendszer? - Amennyit csak ki tudsz fizetni - mondta Sean. És amikor tele van a gyomrod, vehetsz cip ket és öltönyöket és nyakkend t és tranzisztoros rádiót és sötét napszemüveget... - Biciklit is? - kérdezte izgatottan Alphonso. - Csak a legalacsonyabb rangú férfiak járnak biciklin - nevetett Sean, jól mulatott. - A többieknek megvan a saját gépkocsijuk. - A fekete embereknek van saját autójuk? Alphonso sokáig elgondolkodott efölött. - Lenne munka egy olyan ember számára, mint amilyen én vagyok? - kérdezte rá egyáltalán nem jellemz bátortalansággal. - Neked? - Sean úgy tett, mintha számba venné a másik esélyéit, mintha elt n dne, míg Alphonso aggódva várta a válaszát. - A bátyámnak van egy aranybányája. Lehetnél a bányában felügyel , talán már egy éven belül, aztán m szakvezet , két évre rá. Tudnék neked munkát szerezni még aznap, hogy a bányához érkezel. - Mennyit keres egy felügyel ? - Egyezret, kétezret - biztosította t Sean, és Alphonso megdöbbent a hallottaktól. Renamo fizetése napi egy randnak felelt meg, amit mozambiki escudóban fizettek neki. - Szeretnék üzemvezet bányamester lenni - dünnyögte elgondolkodva. - Jobban, mint hogy Renamo rmester légy? - ugratta Sean, amire Alphonso gúnyosan felkacagott. - Persze Dél-Afrikában nem szavazhatnál - bökte oldalba Sean. - Csak a sápadtarcúak szavazhatnak. - Szavazni, mi az, hogy szavazni? - követelte Alphonso, aztán válaszolt saját kérdésére. Nincs nekem szavazatom Mozambikban. Nincs szavazatom Zambiában, sem Zimbabwében, sem Angolában, sem Tanzániában. Senki nem szavazhat Afrikában, kivéve talán egyszer az életben, hogy megválasszon egy elnököt élete végéig, na és egy egypárti kormányt. Megrázta a fejét és horkantott. - Szavazat? A szavazatot nem lehet megenni. Nem tudsz felöltözni egy szavazatba, nem tudsz rajta sem lovagolni, sem utazni, sem dolgozni. Havi ezer randért és egy teli gyomorért megkaphatod a szavazatomat. - Amikor csak Dél-Afrikába kerülsz, keress meg engem, gyere el hozzám. Sean kinyújtózott és felnézett az égre. Láthatta a fákat, ki tudta venni a fák körvonalát. A hajnal egyre közeledett. Szétnyomta a cigarettacsikket és felkászálódott. - Valamit el kell mondanom neked - súgta Alphonso, és megváltozott hangja felkeltette Sean figyelmét és érdekl dését. - Igen? - kérdezte és újra leguggolt, közelebb hajolva a shangánhoz. Alphonso zavartan köszörülte a torkát. - Hosszú utat tettünk meg együtt -- mormolta. - Hosszú, nehéz utat - szólt Sean egyetért én -, de már látni a végét. Holnap ilyenkor... Nem kellett folytatnia, Alphonso azonban nem válaszolt azonnal. - Egymás mellett harcoltunk, egymás oldalán küzdöttünk - mondta végül Alphonso. - Akár az oroszlánok - er sítette meg állítását Sean.
- Babának és Nkosi Kakulunak neveztelek. - Megtiszteltél engem ezzel - mondta udvariasan Sean. - Én pedig téged a barátomnak neveztelek. Alphonso bólintott a sötétben. - Nem hagyhatom, hogy átlépd a zimbabwei határt - mondta hirtelen határozottsággal. Erre Sean visszaperdült a sarkára. - Mondd meg, miért nem?! - Emlékszel Cuthbert-re? - kérdezte Alphonso, és beletelt néhány pillanatba, míg Sean a helyére tudta tenni a nevet. - Cuthbert, arra gondolsz, aki a Grand Reff-i légitámaszponton van? Aki segített nekünk a támadásnál? Oly távolinak, rég történtnek t nt mindez. - China tábornok unokaöccse - bólintott Alphonso. - Arról beszélek. - Sammy Davis Junior mosolygott Sean. - Az a h vös, hidegvér , nyugodt pasas. Jól emlékszem rá. - China tábornok beszélt vele telefonon. Ma reggel, a Henshaw-táborból, a gy zelmünk után. A bunker küls szobájában voltam. Minden szavát hallottam, amit mondott. - Sean érezte, hogy végigfut hátán a hideg, le a gerincén és tarkója bizseregni kezdett. - Mit mondott neki? - kérdezte. El re félt a választól. - Megparancsolta Cuthbert-nek, tudassa a zimbabwei hadsereggel, hogy te vezetted a Grand Reef elleni támadást és elloptad az indekit, ami tele volt rakétákkal. Szólt Cuthbert-nek, hogy mondja meg nekik, te visszaindulsz és át akarsz menni Zimbabwébe a Honde völgyén keresztül, a St. Mary Missziónál, és hogy ott kell rád várniuk. Sean gyomra a félelemt l és döbbenett l összerándult, hosszú pillanatokig megdöbbentette a csapda nagyszer sége és fortélyos ravaszsága, amit China számára állított. A gonoszsága már-már ördögi volt. Abban a hitben hagyta ket elmenni, hogy szabadon elvonulhatnak, hagyta, hogy érezzék a bajból, vészb l való kijutás felett érzett megkönnyebbülésüket, amikor is valahonnan egy sokkal rosszabb végzetet rendelt számukra a sors, mint amit China maga kioszthatott volna. A zimbabwei f parancsnokság dühe nem ismert határt. Seannak zimbabwei útlevele volt, egy nagyon hasznos és egyben kényelmes dokumentum, de ez t hazaárulóvá és gyilkossá tette, és nem számíthatott küls segítségre. Átadhatják majd a híres-hírhedt zimbabwei központi hírszerzési és biztonsági szolgálat embereinek, és elviszik a chikarubi börtön kihallgatócelláinak valamelyikébe, ahonnan soha többé nem kerülne ki élve. Job, sebesülései ellenére, hasonló sorsban részesülne. Bár Claudia amerikai állampolgár volt, hivatalosan nem létezett többé. Hetek teltek el azóta, hogy elt ntnek nyilvánították. Mostanra a személye, illetve az ügye iránti érdekl dés a hararei és pretoriai amerikai nagykövetségeken is lanyhulhatott. Feltételezték, hogy apjával együtt meghalt, és így sem számíthatott védelemre. Ugyanolyan érzékeny, nehéz helyzetben volt, mint a két férfi. A csapda teljesen bezárult körülöttük, sehová sem vezetett bel le kiút. A Renamo-sereg mögöttük volt, Frelimo mindkét oldalukon, a zimbabwei CIO biztonsági szolgálata pedig el ttük. Egy borzalmas, kihalt vidéken voltak hajótöröttek, és az a sors várt rájuk, hogy úgy vadásznak majd rájuk, akár a vadállatokra, esetleg lassan kiéheztetik ket a vadonban. - Gondolkozz - mondta Sean önmagának. - Találj valami kiutat. Megkísérelhetnék, hogy átkeljenek a zimbabwei határon valahol másutt, nem a Honde-völgyön keresztül, de a CIO valószín leg az egész országot riasztotta miattuk. Állandó katonai blokádok voltak minden úton. Papírok nélkül nem jutnának néhány mérföldnél messzebbre, aztán ott volt még Job is, mit csináljanak Jobbal? Hogyan tudnának egy sebesült férfit szállítani ott, ahol minden egyes rend r és katonai rszem egy hordágyon fekv férfit keres. - Dél felé kell mennünk - mondta Alphonso. Dél-Afrikába kell mennünk. - Mennünk? - bámult rá Sean. - Velünk akarsz jönni?
- Nem mehetek vissza China tábornokhoz mutatott rá filozofikusán Alphonso. - Azok után, hogy elárultam, veletek megyek Dél-Afrikába. - Az háromszáz mérföldes vándorút, két egymással szemben álló sereg között, a Frelimo és a Renamo déli hadosztálya között. És mi lesz Jobbal? - Visszük t - felelte Alphonso. - Háromszáz mérföldön keresztül? - Akkor hátrahagyjuk - vonta meg a vállát Alphonso. - Mégis csak egy matabele, és különben is haldoklik, nem lesz nagy veszteség. Sean visszafojtotta düht l átitatott szavait és néma maradt, amíg mérlegelte és végiggondolta a dolgot. Akárhogy is cs rte-csavarta és vizsgálta a dolgot, be kellett látnia, hogy Alphonsónak igaza van. Északra a kétséges Malawi menedék, amelyet elzártak a Cabora Bassa vizei és China tábornok hadosztályai. Keletre ott volt az Indiai-óceán, nyugatra pedig a zimbabwei CIO. - Rendben - ismerte el kényszeredetten Sean. Dél felé vezet az egyetlen lehetséges út. Talán keresztül tudnánk törni a Frelimók és a déli Renamo hadosztály között. Csak annyit kellene tennünk, hogy átmegyünk egy jól rzött vasútvonalon és a Limpopo folyón, és találnunk kellene elegend élelmiszert. Közben egy olyan vidéken megyünk keresztül, ahol tíz éve zajló polgárháború pusztított és égetett el mindent. - Dél-Afrikában - mutatott rá mosolyogva Alphonso - mindennap húst eszünk majd. Sean felállt. - Az embereid követni fognak? - Megölöm azokat, akik nem. - Alphonso tárgyilagosnak t nt. - Nem engedhetjük vissza ket China tábornokhoz. - Jó - egyezett bele Sean. - És a menetrend szerinti adásid ben jelenteni fogod rádión, hogy átléptünk Zimbabwébe. Körülbelül négy vagy öt napig fogjuk tudni félrevezetni Chinát a rádióval. Nem fog rájönni, hogy letértünk dél felé, csak amikor már javában úton vagyunk, és a hatókörén kívül. Jobb lesz, ha most beszélsz az embereiddel. Most rögtön le kell térnünk dél felé. Beszélj velük, még miel tt k maguk rájönnének, hogy sántikálunk valamiben. Alphonso behívta az röket, és a hajnal szürke fényében a shangán harcosok arca józan és figyelmes volt, ahogy körülvették Alphonsót, és guggolva meghallgatták, amint leírta számukra a rájuk váró déli paradicsomot. - Mindannyian belefáradtunk a harcba, abba, hogy úgy élünk, akár az állatok a vadonban. Itt az ideje, hogy megtanuljunk emberek módjára élni, hogy találjunk jó feleségeket, akik megszülik a fiainkat. - Telve volt az újonnan megtérítettek lelkes ékesszólásával, és még miel tt befejezhette volna, Sean észrevette a várakozás szikráját legtöbbjük szemében, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Most el ször kezdett hinni abban, hogy az el ttük lev út mégis lehetséges, egy nagy adag igyekezettel, er feszítéssel és még nagyobb adag szerencsével. Elment elmesélni Claudiának és Jobnak, hogy mire számíthatnak. Claudia éppen Job arcát törölgette egy nedves ronggyal, amikor Sean megérkezett. - Sokkal jobban van, ezt teszi egy éjszakai pihen . - Aztán nem folytatta, mert látta Sean arcán, hogy az mondani akar valamit. Claudia látható lelkesedése szemmel láthatóan lelohadt Sean híreinek hallatán, amint az elmagyarázta a teend iket. - Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen - suttogta a lány. - Valahol éreztem, hogy nem lesz ilyen egyszer , hogy China tábornok nem az álruhába bújt Mikulás. Job olyan mozdulatlanul feküdt a hordágyon, hogy Sean már azt hitte, ismét elvesztette az eszméletét, ezért kinyújtotta a kezét, hogy kitapintsa Job pulzusát. Érintésére Job felnyitotta a szemét. - Megbízhatunk a shangánokban? - suttogta. - Nincs sok választásunk - mondta Sean, aztán gyorsan folytatta. - Mi...
- Hagyjatok itt engem. - Job suttogása alig volt hallható, de Sean tekintete megkeményedett, és hangja érdes volt a méregt l. - Hagyd a süket dumát - figyelmeztette Jobot. - Nélkülem még lehet esélyetek - tartott ki véleményénél Job. - Ha ezt a hordágyat kell cipelnetek... - Tizenkét izmos shangánunk van - jegyezte meg Sean. - Jobb, ha legalább néhányan közületek átjutnak, mint ha mind meghalunk. Hagyj itt engem, Sean. Mentsd meg inkább Claudiát és magadat! - Kezdek méregbe jönni. - Sean felállt és így szólt Claudiához. - Tíz perc múlva indulunk. Aznap egész nap óvatosan délnek tartottak. Nagy megkönnyebbüléssel töltötte el ket, hogy nem kell az eget kémlelniük a Hind harci helikopterek után, bár megszokásból a shangánok id nként felnéztek az égre. Minél közelebb kerültek a vasúthoz, annál jobban lassult az el nyomulásuk, és sok id t töltöttek elrejt zve a s r ébenfabozótban és a jesszéfák csoportjai között, míg Matatu vissza nem osont, hogy biztosítsa ket, tiszta a pálya és mehetnek tovább. Kés délután Sean otthagyta a f csapatot egy bokros szurdok vízmosásában és el rement Matatuval. Majdnem két órán keresztül volt távol, és a nap már lemen félben volt, mire hirtelen nesztelenül megjelent Claudia oldalán. - Rám ijesztettél! - kapkodott lélegzet után Claudia. - Olyan vagy, akár egy macska. - A vasúti pálya alig egymérföldnyire van innen. A Frelimo- rök, úgy t nik, még mindig össze vannak zavarodva. Elég s r a katonai közlekedés a vonalon, és eléggé pánikban lehetnek a mozgásuk után ítélve. Az átkelés egy kicsit trükkös lesz. Mihelyst felkel a hold, elmegyek és megnézem. Amíg a hold felbukkanására vártak, Alphonso felszerelte a rádióantennát és megteremtette kapcsolatát China tábornok f parancsnokságával. - A galambok menekülnek - adta meg az el re megbeszélt kódot, hogy a tábornok azt higgye, Sean és csapata átkelt a határon. Rövid szünet után, feltehet leg miután továbbították az üzenetet, a rádiós visszatért a vonalhoz s közölte Alphonsóval, hogy parancsa van, méghozzá az, hogy vissza kell térnie a folyón lev f támaszpontra. Alphonso tudomásul vette és befejezte az adást. - Még vagy két napig nem várnak vissza - nevetett Alphonso, ahogy összepakolta a rádiót. Annyi id be telik, amíg gyanakodni nem kezdenek. Amint a hold kopasz ezüst kobakja felkapaszkodott a fák fölé, Sean és Matatu elt ntek az erd s r jében, hogy egy végs felderítést végezzenek a vasútról. A jelenlegi pozíciótól egymérföldnyire délre megtalálták azt a pontot, ahol a vasút áthalad egy keskeny patakon. Bár a patak csak néhány sekély pocsolyából állt, a partja s r volt, vastag folyami bokrokkal, amelyek jó rejteket biztosítottak számukra. Eredetileg a bokrokat feltehet leg kiirthatták vagy száz méter szélességben a patak mindkét oldalán, de az utónövényzet ismét derékmagasságig borította el a patakpartot. - Hanyag Frelimo barmok - morogta Sean. - Ez ad nekünk némi védelmet, és a folyómederben maradunk. A f vasúti vonal egy töltésen és egy vízátereszt csatornán át keresztezte a patakot, rszem volt mindkét összeköt nél, vagy ötven méterre a vízátereszt csatornától. Sean a látcsövén keresztül figyelte, amint egy frelimós rszem AK fegyverével a vállán átsétált a csatornán átvezet hídon. Rád lt a híd korlátjára és cigarettára gyújtott. A cigaretta izzó fénye mutatta haladási irányát, ahogy visszaporoszkált a posztjához. Seannak úgy t nt, mintha kicsit bizonytalan lenne a lábán, és amikor az rhelyére ért, n i hang halk vihorászása ütötte meg Sean és Matatu fülét. - Kis összejövetelt tartanak, szórakoznak - nevetett Sean.
- Pálmabor és huncutság - tette hozzá Matatu irigykedve és a holdfénynél felemelte jobb kezét, hogy hüvelykujja két els ujja közé szorult és azt mondta: - Én is szeretnék abból egy keveset. - Te kis kéjvágyó szarházi - csavarta meg Sean a fülét. - Amikor eljutunk Johannesburgba, állom a legnagyobb, legdagadtabb n t, akit csak meg tudunk fizetni. - Matatu ízlése amourban a hatalmas, hegyszer n höz járt közel: - Mint Tensing serpa a Mount Everesten - jegyezte meg gyakran Sean. A szórakozás, amivel a vasúti rök elfoglalták magukat, könnyebb átjutást ígért. Sean és Matatu csendben visszahúzódtak és elindultak visszafelé, ahol a csapat többi tagját hagyták. Három órája volt, hogy elmentek, és most éjfél el tt néhány perccel járt, amikor megközelítették a táborhelyet. A szurdok lábánál Sean egy pillanatra megtorpant, hogy megadja az ismertet jelet, egy veres nyakú kecskefej madár folyékony csicsergését. Nem akarta, hogy Alphonso valamelyik shangánja lel je. Egy teljes percig várj a feleletre, és amikor nem kapott választ, megismételte a jeladást. Még mindig teljes volt a némaság. Sean a félelem els bizsergését érezte. Ahelyett, hogy egyenesen bementek volna a táborba, óvatosan körbejárták a szurdokot, a holdfénynél Matatu váratlan nyomokat fedezett fel és leguggolt fölöttük, riadtan vonta össze szemöldökét. Sean suttogva megszólalt: - Ki? Merre? - Sok ember, a mi shangánjaink! - Matatu felemelte a fejét és észak felé mutatott. - Kifelé tartanak, elmennek a táborból. - Kifelé? - Sean meg volt zavarodva, nem értette a helyzetet. - Nincs értelme, ha csak...! Ó, istenem! Nem! Gyorsan, ügyesen közelebb férk zött a táborhoz. Az röket, akiket korábban állított, nem találta, elhagyták rhelyüket. Sean érezte, amint hullámokban tör fel bel le a pánik, és már-már a torkát fojtogatta. - Claudia! - súgta, visszafojtva az ösztönt, hogy nevét kiáltsa. Be akart rohanni a táborba, hogy megtalálja t, de néhány, mély lélegzetet vett és visszafojtotta a rátört pánik érzését. Az AKM-et teljes automatikára kapcsolta át és hasra ereszkedett, elkezdett befelé kúszni. Az öt shangán, akiket alva hagyott a szurdok gyomrában, szintén elt nt, összes felszerelésüknek és fegyverüknek szintén nyoma veszett. Továbbment és kivette Job alakját a hordágyon a bárányfelh kkel takart hold fényében; mellette, pontosan úgy, ahogyan hagyta t, ott feküdt Claudia, takaróba burkolva, de éppen mögötte egy másik test terpeszkedett, hosszan elnyúlva a földön. Még a holdvilágnál is észrevette a nedvesség ragyogó fényfoltját a férfi tarkóján. - Vér! Sean minden óvatosságot félredobva odarohant Claudia testéhez, térdre borult és karjába emelte a lányt. Amaz zihálva kezdte kapkodni a leveg t és felkiáltott, mély álomból révedve, aztán megnyugodott, mihelyst rájött, ki tartja a karjában. - Sean! - szakadt ki bel le az álmosságtól még mindig kábán. - Mi van? Mi történt? - Hála istennek - motyogta a férfi lázasan. - Már azt hittem... - gyengéden a földre fektette és kinyújtotta karját Job felé, aki a sebesültszállítón feküdt. - Job, jól vagy? - óvatosan megrázta a barátját, az megmozdult és mormogni kezdett. Sean talpra ugrott és odament, ahol Alphonso feküdt. Megérintette a nyakát. A b r meleg volt, pulzusa er s és egyenletes. - Claudia! - szólt. - Hozz egy zseblámpát! A zseblámpa fénycsóvájánál megvizsgálta Alphonso fejb rén a repedést.
- Szép kis bunyó - dörmögte. Bár a vérzés magától elállt, egy ideiglenes kötést helyezett a sebre és bekötötte. - Még szerencse, hogy a fején találták el, különben komoly kárt tehettek volna benne. Er ltetetten nevetett saját viccén. - Mi történt, Sean? - kérdezte aggódva Claudia. Mélyen aludtam, semmit nem hallottam. - Szerencsédre! - Sean összekötözte a kötés csücskeit. - Különben te is hasonló bánásmódban részesülhettél volna. - Mi történt, hol vannak a többiek? - Elmentek - mondta Sean. - Elrepültek, dezertáltak. Minden bizonnyal nem tetszett nekik valami, vagy a séta vagy az úti cél. Fejbe kólintották Alphonsót, aztán visszatértek a tábornokhoz. Claudia tárga nyílt szemmel bámult rá. - Azt akarod mondani, hogy már csak négyen vagyunk? Alphonsót kivéve az összes shangán elment? - Így van - felelte Sean. Alphonso felnyögött és kinyúlt, hogy megérintse bekötött fejét. Sean segített neki felülni. - Sean! - Claudia rángatni kezdte a férfi karját és a lány felé fordult. - Mit fogunk most kezdeni? Sean visszanézett Job hordágyára. - Mit csinálunk Jobbal? Hogyan fogjuk magunkkal vinni? Hogyan fogunk most kijutni innen? - Ez, édesem, rendkívül érdekes kérdés - értett vele egyet mogorván Sean. - Az egyetlen, amit mondhatok, hogy holnap ilyenkorra öreg barátunk, China tábornok tudni fogja, hogy menekülünk, és azt is pontosan tudni fogja, hogy merre megyünk és hová tartunk. A lány elképedve nézett rá. - Mit fogunk tenni? - Nincs túl sok választásunk - mondta a férfi. Csak egyetlen út áll nyitva el ttünk - megyünk tovább, arra, amerre elindultunk. Felsegítette Alphonsót. - Az lehetetlen - súgta rémült aggodalommal teli hangon Claudia. - Ti ketten nem tudjátok vinni a hordágyat. - Természetesen igazad van. Ki kell találnunk valamiféle megoldást. Felemelték Jobot a hordágyból és Claudia takarójára fektették, aztán, míg a többiek nézték, Sean elkezdte szétszedni az üvegszálas hordágyat. Még miel tt befejezhette volna, Matatu csendben el került a sötétb l és röviden, suttogva beszámolt Seannak. Sean alig tekintett fel a munkájából, míg elmondta Alphonsónak: - Jól kitanítottad ket. A shangánjaid robbantottak, aztán tizenegy különböz irányban elindultak. Ha elindulnánk valamelyik után, elkaphatnánk egyet vagy kett t, de néhányan közülük visszatérnek Chinához a jó hírekkel. Alphonso keservesen átkozta a szökevényeket, míg Sean elmagyarázta a helyzetet Claudiának és Jobnak. - Fel fogom használni a hordágy nejlonhevederét, hogy abból rögtönözzek egy ül két. Claudia kétkedni látszott. - Job nem elég er s ahhoz, hogy egyenesen üljön. A mozgás fel fogja nyitni a sebét, a vérzés - félbehagyta a mondatot, ahogyan Sean feszülten ránézett. - Tudsz jobbat? - mordult rá és a lány megrázta a fejét. Sean megkett zte a s r , er s zöld vászon hosszát és megfogta saját és Alphonso AKM és AK puskájának hordozószalagját, hogy a pántjából hordozóhurkokat készítsen. - Kénytelenek leszünk bizonyos változtatásokat tenni, ahogy el rehaladunk - morogta, aztán Claudiára nézett. - Ahelyett hogy nehézségeket keresnénk, próbáld magad hasznossá tenni azzal, hogy összeszeded azt a felszerelést, amit a shangánok itt hagytak. Válogatnunk kell. Ügyesen válogatta át a felszerelést, félredobva a legtöbb holmit, megtartva az abszolút szükségeseket. - Alphonso és én fogjuk magunk között vinni Jobot. így csak legfontosabb fegyvereinket és egy-egy takarót fogunk tudni magunkkal vinni. Claudia és Matatu az orvosi
csomaggal kell hogy mögöttünk cipekedjen, náluk lesznek a vizeskulacsok és fejenként egyegy takaró. Minden mást itt hagyunk. - A konzervek? - kérdezte Claudia. - A konzerveket is felejtsd el - mondta neki a kelleténél durvábban, és elkezdte adagokra, részekre bontani a csomagjukat. Mindent a legszükségesebb, minimális mennyiségre csökkentett. Jól tudta azt, hogy ilyenkor minden egyes kiló legalább tíznek fog t nni az els néhány mérföld után. Még Alphonsót is rábírta arra, hogy szabaduljon meg AK puskájától, és helyette odaadta neki az orosz pilótától elvett pisztolyt. Magának két tartalék tölténytárat tett félre saját AKM fegyveréhez, Alphonso csak egypár kézigránátot tartott meg, egy repeszgránátot és egy foszforos gránátot. Az otthagyott felszerelést a szurdok alján halmozták egy kupacba, és laza földdel szórták meg, és faágakkal, nehogy egy Frelimo- rjárat véletlenül felfedezze. - Oké, fiú - mondta Sean Jobnak. - Itt az ideje, hogy elinduljunk. - Ránézett a karórájára és látta, hogy majdnem három óra van. Jóval elmaradtak a tervezett menetrend szerinti indulástól, és már alig néhány órájuk maradt az átkelésre napfelkelte el tt a sötétség óráiból. Sean letérdelt Job mellé, és ül helyzetbe segítette, aztán újrakötözte sebesült karját, szorosan a mellkasára rögzítette. - Most jön a rossz! - figyelmeztette és Alphonsóval együtt felemelték és talpra segítették Jobot. Job mindezt némán, sztoikus nyugalommal viselte el, és kettejük által támogatva állt. Sean és Alphonso helyére igazították a nejlonhevederes ül két, vállukra helyezve a pántokat. Beemelték Jobot, aki lógó lábakkal ült benne. Ép karjával Sean vállára támaszkodott, míg Sean és Alphonso a háta mögött összekulcsolták karjukat, hogy ezzel is meg tudják támasztani. - Kész vagy? - kérdezte Sean, és Job erre halkan dörmögött, megpróbálva elrejteni ezzel a fájdalmat, amit minden egyes mozdulat okozott számára. - Ha azt hiszed, hogy ez most rossz - figyelmeztette t vidáman Sean -, csak várj néhány órát, majd meglátod, mi lesz akkor! Elindultak lefelé a szurdokban, a vasút irányában. Lassan mozogtak, megpróbáltak hozzászokni ehhez a kényelmetlen utazási formához, maguk között „kipárnázva" Jobot, de botladoztak az egyenetlen terepen és Job dülöngélt az ülésében, gyakran nekik is üt dött. Néma maradt, nem adott ki egyetlen hangot sem, de Sean hallotta ziháló légzését, s amikor különösen éles volt a fájdalma, önkéntelenül Sean vállába vájta ujjait. Lassan haladtak lefelé a sekély patakmederben, közeledve a csatornához, ami éppen a vasút alatt haladt át. Matatu vagy száz méterrel haladt el ttük, alig lehetett kivenni az alakját a holdfényben. Egyszer jelt adott nekik a megállásra, aztán néhány perccel kés bb intett nekik, hogy menjenek tovább. Claudia ötvenlépésnyire mögöttük haladt, így némi el nyre tett volna szert, ha észreveszik ket, és arra lennének kényszerülve, hogy visszaszaladjanak. Jobot maguk között hordva Sean és Alphonso nem igazán tudott csendben mozogni. Egyszer belegázoltak egy sáros pocsolyába, olyan zajt csaptak, mintha egy vízilóhorda ficánkolt volna a csendben. Matatu eljutott a csatornához, és izgatottan integetett nekik, hogy siessenek. El rerohantak, Job terhe alatt botladozva, és hirtelen kiértek a nyílt terepre, amikor a felettük lev töltésen léptek zaja hallatszott a kavics csikorgásától kísérve, majd hangokat is lehetett hallani. Megpróbáltak a föld közelében maradni, ügyetlenül futottak tovább. Elérték a csatornát és bevitték Jobot a sötét beton alagútba. Claudia meggörnyedve szaladt, alig néhány méternyire mögöttük, Sean kinyújtotta a kezét és a sápadt holdfényb l szinte berántotta maga mellé a csatorna áldott sötétjébe. A betonfalnak d ltek, görnyedten a meghajlított tet alatt, megpróbálták lehalkítani légzésüket, mindannyian ziháltak, hevesen szedték a leveg t a patak sáros és homokos talaján futott sprintjük után.
A léptek és hangok fejük felett egyre er sebben hallatszottak, végül szinte teljesen fölöttük állapodtak meg. Úgy hangzott, mintha egy férfi és egy n lett volna ott. A Frelimo hely rség vagy hozott magával úgynevezett markotányos n ket, vagy a menekülttáborokban találtak maguknak való „hölgyeket”, akik az ellen rzött vasúti sínek mellett elszaporodott táborokból kerültek ki. Élénk vita zajlott odafenn, a férfi hangja elmosódott volt az italtól, amit fogyaszthatott, a n i hang éles és házsártos, ahogy tiltakozott és kicsinyesen alkudozott. Végül hallani lehetett, ahogy a férfi hangja kétségbeesésében feler södött: - Dollár, shumi, tíz dollár - mondta, s szinte azonnal hallhatták, hogyan enyhül a n hangja, szinte turbékolássá szelídülve a megegyezés után. Aztán súrlódó léptek zaját lehetett hallani, majd csúszó kavicsok neszét, amint nagy zajt csapva lezuhantak a töltés mentén a patakmederbe. - Idejönnek! - lihegte Claudia félelemmel telve, erre k ösztönösen visszahúzódtak a sötét vízátereszt csatorna mélyébe. - Csönd -- suttogta Sean, és lehajolt, hogy Jobot kiszabadítsa a hevederekb l és nekitámassza a csatorna falának. Amint kifelé húzta a vadászkését az övén lev tokból, két alak jelent meg a csatorna szájában, sziluettjüket kiemelte a holdfény. Egymásba kapaszkodtak, halkan nevetgéltek, a n félig megtámogatva a férfit, ahogy botorkáltak el re. Sean megmarkolta a t rt alulról, hegyét gyomormagasságban tartva, készen állva a pár fogadására, de csak néhány lépést tettek meg a csatorna belseje felé, annak bens séges sötétjében, aztán szembe fordultak egymással, még mindig nevetgélve és suttogva, alakjukat kirajzolta a hold. A frelimós rszem a falnak nyomta a n t és fegyverét a n mellé rakta, miközben ügyetlenkedett a ruházatával. A n nekid lt a falnak és gyakorlott mozdulattal felemelte a szoknyáját, térdmagasságig. Az rszem tovább nevetgélve és részegen motyogva nekitántorodott és a n egyik kezét arra használta, hogy megállítsa, irányítsa a férfit, míg a másikkal magasan tartotta a szoknyáját. Ha Claudia kinyújtotta volna a kezét, megérinthette volna a párt, annyira egymásba voltak fonódva, annyira nem vettek tudomást az ket környez világról. A férfi elkezdett a n nek lök dni, hangja emelkedett, hangosodott, ahogy nagyobb er feszítésre serkentette magát, mozgása, mozdulatai egyre féktelenebbek lettek. A n úgy kotyogott, akár egy cs dört ösztökél lovas, a frelimós könny vágtából galoppba váltott át, zabolátlanul-féktelenül egyre gyorsabban száguldva. Hirtelen hátravágta a fejét a férfi, mozdulatlanságba merevedve, és kukorékolni kezdett, akár egy asztmás kakas. Lassan elbágyadt, erre a n nevetni kezdett és gyorsan ellökte magától. Még mindig kacagva lesimította a szoknyáját és megragadta a férfi karját. Ketten kibotorkáltak a csatornából a homokos folyómederbe és a csatorna sarkát megkerülve elt ntek a bennlev k szeme el l. Siet s kaptatójuk felfelé a töltésen elég nagy zajt csapott, de id vel elhalkult, így Sean visszatette a kését, az övén rejl tokba, majd megszólalt: - Ezt nevezik „dzsungelbeli döngölésnek". Claudia ideges megkönnyebbüléssel vihogott. Két másodperc alatt, ezt nevezem! Új világcsúcs kell hogy legyen - súgta, mire Sean gyorsan megölelte. - Mi is összebarátkozzunk? - kérdezte suttogva Sean.-- Sajnálom, hogy az el bb rád mordultam! - Szerencsétlen Cilikeként viselkedtem. Megérdemeltem! Nem látsz t lem több nyavalygást és jajgatást. - Maradj itt! - Visszafordult, hogy megérintse Jobot és észrevette, hogy az a gyengeségt l lecsúszott a földre, és a vízátereszt csatorna homokos talaján üldögélt. Ahogy lehajolt, hogy
talpra segítse a másikat, Sean hozzáért Job vállához. A kötés nedves volt, és a mosolya elt nt. A vérzés újra megindult. - Most semmit nem tehetünk - gondolta és gyengéden felsegítette Jobot. - Hogy vagy, öreg fiú? - Semmi gond! - Job válasza rekedt, halk suttogás volt. Sean megérintette Matatu vállát, mire az rögtön engedelmeskedett a ki nem mondott parancsnak és azonnal mászni kezdett kifelé a csatorna másik bejáratánál, majd elt nt a patakpart bozótjában. Néhány perccel kés bb egy éjjeli madár csendes füttyét hozta feléjük a szél, amivel Matatu megadta számukra a jelet, hogy tovább mehetnek, tiszta a leveg . Sean el reküldte Claudiát, teljes öt percet adva neki arra, hogy a sínek mellett átmenjen a nyílt terepen, ahol lenyírták a füvet. - Menjünk - Sean felnézett Rolex órája világító számlapjáról, azzal felemelték Jobot, berakták a hevederül kébe és elindultak el re a holdfényben. A következ száz lépés Sean számára életének leghosszabb és leglassabban megtett távolságának t nt. Végül beértek az erd be, a megkopasztott tereprész után, Claudia itt várt rájuk. - Sikerült - súgta boldogan. - Persze hogy sikerült, az els mérföld kényelmes bemelegítés volt, most már csak háromszáz mérföld van hátra - felelte a férfi keser en, és már mentek is tovább. Sean órája másodpercmutatójához igazodva számolta lépteiket, és úgy becsülte, hogy óránként körülbelül két mérföldet tesznek meg. Matatu a számukra legkönnyebb utat választotta. Mindig látótávolságon kívül volt, az el ttük elterül erd ben, csak halk, hívogató hangja irányította ket. Id nként Sean megállt, és egyeztette haladásukat a csillagok fekvésével, pillanatokra elkapta a Dél Keresztje csillagát, és annak két ragyogó csillagmutatóját a felettük lev erd sátor közötti égbolton. Amikor a hajnal elsápasztotta a csillagokat, ismét megálltak, és Sean hagyta, hogy igyanak, most el ször indulásuk óta egyenként kétkortynyit abból a vizespalackból, amit Claudia cipelt. Aztán Sean teljes figyelmét Job vállára irányította. A kötés friss vért l volt nedves. Job arca pedig egészen szürke volt, akár a kihunyt tábort z hamuja. Szeme beesett volt, szemüregei sötétlettek, ajka száraz és repedezett, légzése puhán sípolt. A fájdalom és a vérveszteség rettenetes árat követelt. Sean óvatosan letekerte a kötést, ezt követ en és Claudia gyorsan összenéztek, mert megdöbbenésükre a szövet károsodása olyan borzalmas volt, hogy az ideiglenes kötés beleszáradt a seb üregébe. Sean rádöbbent, hogy ha megpróbálná eltávolítani, valószín leg a húst is kitépné a kötéssel együtt, és ezzel biztosan elindítana egy újabb vérzést. El rehajolt és megszagolta a sebet, miközben Job ránevetett, ajkai visszahúzódtak, mint egy koponyán a hús a fogsorról. - Tatár bifsztek? - kérdezte elhalóan. - Csak egy kis fokhagyma hiányzik bel le - nevetett vissza rá, de Seant már megcsapta a rothadás kellemetlen illata. Még egy újabb fél tubus jódpasztát kent az eredeti kötésre, aztán leszedte a m anyag borítót egy friss kötésr l, amit a sebre helyezett. Claudia a helyére szorította, miközben a férfi újratekerte a sebet az orvosi csomagból kivett új kötéssel. A vért l átitatott, használt kötést összetekerte és az egyik oldalzsebébe tette. Az els víznél, ami útjukba akad, majd kimossa, gondolta. - Tovább kell mennünk - mondta Jobnak. - El kell jutnunk a vasút mell l biztonságos távolságra. Kész vagy rá? -Job bólintott, de Sean észrevette tekintetében a félelmet. Minden lépés, amit megtettek, rettenetes fájdalmat okozott neki. - Adok neked még egy antibiotikuminjekciót. Tudnék ezzel együtt egy kis morfiumlöketet is adni. Mit szólsz hozzá? - Job megrázta a fejét. - Tartsd meg arra az id re, amikor igazán szar kezd lenni a dolog. Megint
elvigyorodott, olyan grimaszt vágott, amit l Sean szíve teljesen összeszorult. Nem tudott Job szemébe nézni. - Mutasd a legjobb oldaladat mondta és nagy dérrel-durral látványosan lehúzta Job tábori öltözékének nadrágját, majd belenyomta a férfi fényes fenekébe az injekciós t t. Claudia tartózkodóan elfordult, mire Job azt suttogta: - Rendben van, Claudia, nézni szabad. Csak nem érhetsz hozzá, annyi az egész. - Épp olyan vagy, mint Sean - mondta mesterkélten. - Velejéig romlott, vulgáris. Visszaemelték Jobot a nejlonhevederes ülésbe és továbbmentek. Délel ttre a délibáb vibrált és ragyogó örvényekben emelkedett a magasba a sziklás kopjak mögül, amelyeken áthaladtak, az aprócska mopane legyek finom páraként vették körül a fejüket, bemásztak az orrlyukaikba, fülükbe és szemükbe, valami irtózatosan idegesít kitartással. A forrósággal együtt közeledett a szomjúság, verítékük rászáradt ingükre és szabálytalan körvonalai fehér sófoltokat hagytak a ruhán. Amikor déltájban megálltak egy afrikai tíkfa ritkás, foltos árnyékában, Sean tudta, hogy már mindannyiuknak mindenb l elege van, és hogy a nap legforróbb id szaka még csak most következik. Jobot a száraz f b l gyorsan levágott matracra helyezték, amit neki készítettek, s aki azon nyomban mély álomba merült, olyan álomba, ami inkább kóma volt, mint álom, száraz, dagadt ajkain át horkolni kezdett. A hordozóheveder Sean mindkét vállán felhorzsolta a b rt, mert Alphonsóval óránként helyet cseréltek, minden megállásuk alkalmával. A durva nejlonpántok Alphonsót is nagyon feltörték, amire morcosan dörmögött, mikor megvizsgálta sérüléseit. - Ezel tt egyszer en csak azért gy löltem a matabeléket, mert vérbajos majmok, bolhás, tolvaj banda. Most már még egy okom van arra, hogy utáljam ket. Sean odadobta hozzá a jódpasztás tubust. - Kend a „musti"-t gyászos sebeidre, aztán nyomd az üres tubust a szószátyár, locsifecsi szádba - tanácsolta, mire Alphonso elment, továbbra is morogva, hogy találjon egy helyet magának, ahol le tud feküdni. Kis távolságra Jobtól Sean és Claudia találtak egy mélyedést, amit alacsony horogtüskés bokrok függönyöztek el, ahol Sean kiterítette a takaróikat, így egy kis fészket biztosított maguknak. Sean hálásan elhelyezkedett benne. - Teljesen elveszett és tanácstalan vagyok - mondta. - Mennyire tanácstalan? - kérdezte t Claudia, és mellé térdelt, hogy megharapdálja a fülét. - Annyira azért nem vagyok tanácstalan - jelentette ki a férfi, és lehúzta maga mellé Claudiát. Naplementekor Sean egy lábasban f zött egy rölt kukoricából álló fogást egy kis füst nélküli t zön, míg Alphonso felszerelte a rádióantennát és a rádiókészüléket Renamofrekvenciára hangolta. Szótöredékeket, zagyva, összefolyó hangokat, zsúfolt forgalomjeleket lehetett hallani a hullámhosszukon, valószín leg Frelimo-adás volt, de végül meghallották saját hívójelüket a kusza zagyvalékon keresztül. - N’gulube! Varacskos disznó! Jelentkezzen, N'gulube This is Banáné Tree - Itt banán... Alphonso bejelentkezett, aztán egy kitalált helyzetjelentést adott, amelyben tartózkodási helyüket még távolabbra helyezte, még északabbra, s egy menetelésre utalt, mely szerint visszafelé tartottak a folyó területe felé. Banánfa vette az adást, aztán kijelentkezett. - Bevették - véleményezte a dolgot Sean. - Úgy t nik, a shangán dezert rök még nem jutottak vissza a bázisra, és nem fújtak be bennünket, legalábbis egyel re még nem. A napfény utolsó sugarainál ették meg a kukoricakásából álló vacsorát, azt követ en Sean tanulmányozta térképét, és bejelölte a téves helyzetjelentések pontjait. A térkép szerint a dombos terep még vagy további harminc mérföldig tart, aztán finoman leereszkedik egy egyenesebb, sima alföldre, ahol néhány kis falu és term földek terülnek el, a térkép jelölése szerint ezek mögött terül el az els természetes akadály, még egy újabb széles folyó, mely nyugatról kelet felé folyt, az útirányukat keresztezve. Magához hívta Alphonsót és
megkérdezte t le: - A Tip tábornok irányítása alatt álló déli Renamo-hadosztály területe hol kezd dik és hol helyezkednek el a f er i? - Éppúgy, mint mi, állandóan mozgásban vannak, hogy megtévesszék Frelimót. Néha itt vannak, néha ott, például idelenn a Rio Savé közelében. Megrázta a vállát. - A Renamo ott van, ahol harc folyik. - És a Frelimo? k merre vannak? A Renamót üldözik, aztán úgy szaladnak, akár a nyulak, ha egyszer elkapják ket röhögött. Nekünk most teljesen mindegy, ki kicsoda, és merre van. Mindenki, akivel itt találkozunk, megpróbál majd eltenni minket láb alól. - Fantasztikus felderít jelentés - köszönte meg Sean, és visszahajtotta a térképet m anyag tasakjába. Hamar befejezték igénytelen étkezésüket, majd Sean felállt. - Oké, Alphonso. Gyerünk, emeljük fel Jobot és menjünk. - Alphonso halkan böffentett egyet, aztán gonoszul elvigyorodott. - A te matabele kutyád. Ha akarod, hát vidd te magad, nekem elegem van. Sean közömbös arckifejezés mögé rejtette elképedését. - Az id det pocsékolod - mondta finoman. Talpra! - Erre Alphonso ismét böffentett egyet, és becsukta a szemét, még mindig vigyorogva. Sean lassan lenyúlt a tokban megbúvó vadászkéséért, és tette ezt éppolyan célzatosan, mint Alphonso, aki ugyanakkor érintette meg a Tokarev pisztolyt, amit a zsebébe rejtett. Mereven egymásra bámultak. - Sean, mi van? - kérdezte Claudia aggódó hangon. - Mi történik? - Nem értette meg a shangán nyelven zajló szóváltást, de a feszültséget érezni lehetett a leveg ben. - Nem hajlandó nekem segíteni Job szállításában - felelte Sean. - Nem tudod egyedül vinni, ugye? - kérdezte Claudia, nem kis adag aggodalommal a hangjában. - Alphonso segíteni fog. - ...vagy megölöm - felelte Sean shangán nyelven, mire Alphonso hangosan röhögni kezdett. Felállt és úgy rázkódott, mint egy kutya, hátat fordított Seannak, felemelte a rádióscsomagját, Sean AKM puskáját és a legtöbb vizespalackot. - Viszem ezeket - nevetett, fejét rázva saját viccén. - Te cipelheted a matabelédet. - Dél felé indult, poroszkálva, a menetirány szerinti vonalban. Sean leeresztette kezét a kés nyelér l és Jobra nézett, aki csendesen figyelte az eseményeket f matracáról. Sean rámordult. - Ha kimondod, szétrúgom azt a fekete seggedet helyetted. - Nem szóltam semmit, egy szót se szóltam - próbált meg mosolyogni Job, de mosolya gyenge grimaszba fordult. - Jól van - válaszolt Sean elkeseredetten. Felemelte a nejlon hordozószéket és a hevedereket. - Claudia, gyere, segíts nekem egy kicsit. Talpra segítették Jobot, két oldalról megtámasztva, Sean a nejlonhevedereket kifeszítette a férfi dereka és ágyéka alatt, mint egy ejt erny s kantárba, és ezeket a válla köré hurkolta. Aztán dereka köré font karral segítette Jobot. - Még egy folyó, még egy folyón kell átjutnunk énekelte Sean rekedten, dallamtalanul, és Jobra nevetett. Elindultak el re. Bár Job lábai hozzáértek a földhöz és megpróbált minél többet átvenni saját súlyából, leginkább azok a hevederek tartották, amiket Sean átvetett a vállán, úgy össze voltak kötve a kantárban, mint egy pár. Az els száz lépés során valamiféle ritmusra tettek szert, de haladásuk ennek ellenére fájdalmasan lassú és bizonytalan maradt, hiszen Job er tlen lépései határozták meg a tempót. Nem tudtak semmiképpen lopva haladni, de még nyomaik eltüntetésére sem tehettek kísérletet, mivel Seannak a legkönnyebb és legnyilvánvalóbb útvonalat kellett választani. A
nyílt vadászösvényekhez tartották magukat, ahhoz a bonyolult hálózathoz, ami az afrikai bozótos síkságra oly jellemz , s a száradt levelek érhálózatához hasonlít. Mögöttük Claudia haladt, felpakolva az orvosi csomaggal és a maradék vizespalackokkal, de emellett még egy kiszáradt levelekb l készült söpr t is cipelt, amivel megpróbálta eltörölni a nyomokat. Er feszítései egy véletlen megfigyel t még megtéveszthettek, de egy Frelimo nyomolvasó úgy követhette ket, mintha az Ml-es autópályán haladnának. Alig érte meg az er feszítést, de Sean nem beszélte le róla, hiszen tudta, milyen fontos a n számára, hogy érezze, minden t le telhet t megtesz és hasznosan hozzájárul menekülésükhöz. Sean ismét karórájának másodpercmutatójához igazította a lépteiket, és úgy becsülte, hogy körülbelül egy mérföldet vagy még kevesebbet tesznek meg óránként, napi nyolc mérföldet, ez volt a lehet leggyorsabb tempó, amit remélhettek. Elkezdte ezt felosztani háromszázra, de feladta, még miel tt eljutott volna a lehangoló eredményhez. Mind Matatu, mind Alphonso elt ntek az el ttük fekv combretum erd ben, mikor Sean ismét az órájára nézett. Alig fél órája haladtak, de már most csökken félben volt a sebességük. Job súlya nehezebbnek t nt, a hevederek mélyen Sean vallanak húsába vágtak, fájtak is, Job pedig egyre jobban vonszolta magát, és minden egyes szokatlan, egyenetlen részbe, ami a vadászösvényen található volt, beleakadt a lába. - Csökkentem harmincperces részekre az utat mondta Jobnak. - Most öt percet pihenünk. Amikor Sean ül helyzetben egy fatörzshöz leeresztette Job fejét, a durva fakéregnek támasztotta, és lehunyta a szemét. Nehezen lélegzett, zihált, görcsösen, zokogásszer en kapkodta a leveg t és a verejtékcseppek lassú patakokként folytak le az arcán. Az apró, fekete gyöngyök visszatükrözték a b rszínét. Sean hagyta, hogy az öt percb l tíz legyen, aztán vidáman így szólt Jobhoz: - Lábra, katona, fogyasszuk a távolságot. Job talpra állítása ismét tortúrának bizonyult mindannyiuknak, és Sean rájött, hogy kedvességb l, Jobot kímélend , túl sokáig hagyta t pihenni. A seb merevedni kezdett. A következ harminc perc olyan sokáig tartott és oly keserves volt, hogy Sean biztos volt abban, elromlott az órája. Meg kellett néznie, ellen riznie kellett a másodpercmutató forgását, hogy megnyugtassa magát. Amikor végül ismét leengedte ül helyzetbe a barátját, Job grimaszokat vágott, fintorgott. - Sajnálom, Sean, görcsök, a bal lábikrám... - Sean leguggolt elé és megtapogatta az elkínzott izmok csomóit Job lábában. Miközben masszírozta, csendben beszélgetett Claudiával. Sótabletták vannak az egészségügyi csomagban az elüls zsebben. Job lenyelte ket, Claudia szájához tartotta a kulacsot. Két nyelet után ellökte Claudia kezét. - Többet - biztatta t Claudia, de megrázta a fejét. - Ne pazarold - motyogta. - Milyen érzés most? - kérdezte Sean, és néhányszor keményen rácsapott a férfi lábikrájára. - Jó lesz néhány mérföld erejéig. - Menjünk - szólt Sean. - Miel tt újra elkapna. Megdöbbentette Claudiát, hogy a két férfi egész éjszaka képes menetelni, csak azokkal az ötperces szünetekkel szakítva meg útjukat, no meg a vizespalackból vett szerény kortyokkal. Háromszáz mérföld ebb l - gondolta. - Ez egyszer en lehetetlen! Húsból-vérb l lev ember ezt nem viseli el. Mindkett jüket elpusztítja. Egy kicsivel napfelkelte el tt Matatu bukkant fel az erd b l, mint valami kis fekete árnyék, és suttogva beszélt Seannal. - Talált egy vízlel helyet, körülbelül két, vagy hárommérföldnyire innen - mesélte nekik Sean. Kibírod addig, Job? A nap felkelt és a fák teteje már látszott a fényben, a nappali h ség er södött, akár egy f tött kazán. Amikor Job összeesett, teljes súlyával Sean oldalán lógott a keresztbevetett pántokon, még mindig vagy félmérföldnyire voltak a vízt l.
Sean leengedte t a földre és leült mellé. Annyira ki volt merülve maga is, hogy néhány percig nem volt energiája ahhoz sem, hogy megszólaljon, sem ahhoz, hogy mozogjon. - Nos, hát legalább egy jó helyet választottál ahhoz, hogy kipurcanj, a legjobb hely, amit találhattál - gratulált Jobnak rekedt suttogással. S r tövisbokrok között voltak, amelyek a nap további részében megfelel védelmet és árnyékot nyújthatnak nekik. F b l ismét ágyat készítettek Jobnak az árnyékban, és lefektették. Csak félig volt magánál, beszéde összemosódott, és maga id nként messze járt, szeme, tekintete állandóan elhomályosult, nem tudott összpontosítani. Claudia megpróbálta megetetni, de elfordította az arcát, azonban szomjasán inni kezdett, amikor végül Alphonso és Matatu visszatértek a vízlel helyt l, az összes megtöltött vizespalackkal. Miután ivott, mély kómába zuhant Job, míg a többiek a tövises bokrok között várták ki a nappali h ség elmúlását. Sean és Claudia egymás karjában feküdt, annyira hozzászokott már a lány ahhoz, hogy a férfi ölelésében alszik el. Rádöbbent, hogy Sean is ereje végén járhat. Soha nem gondolta volna, hogy ennyire ki lehet meríteni, s hogy még az erejének is van határa, amit pedig a lány már kifogyhatatlannak ítélt. Amikor egy kevéssel dél után felébredt, Claudia szeretettel elnézegette a mellette fekv férfit, aki úgy hevert ott, mint egy halott, mohón tanulmányozta az arcát. Szakálla meger södött, elkezdett göndörödni, a lány kihúzott a s r jéb l két göndör, ezüst szálat. A férfi vonásai barázdáltak, beesettek voltak, a zsír és felesleges hús minden nyoma teljesen elt nt róla, olyan vonalakat és id járás okozta barázdákat fedezett fel a férfi arcán, amiket addig soha nem vett észre. Úgy tanulmányozta ket, mintha a férfi élettörténete lenne beírva arcvonásaiba, akár valami ékírással vésett tábla lenne, amit csak el kell olvasnia. - Istenem, mennyire szeretem - gondolta, érzelmei mélységén megdöbbenve. A férfi b rét a nap sötét mahagóni szín re égette, mégis meg rzött valami fényt, csillogást, mint a finom, használt, de az évek során gondosan ápolt, kefélt b rök általában, mint a Papa pólócsizmái. A lány elmosolyodott hasonlatán, de valahogyan mégis csak helyénvalónak találta. Sokszor látta apját az öltöz jében, ahol szeretettel, b ségesen adagolta a cip pasztát a b rre az ujjaival, és sápadt fényesre pucolta a csizmáit puszta tenyerével. - Csizmák - súgta. - Ez rád ill név - mondta Seannak, aki tovább aludt, apjára emlékezve ezzel, akinek csizmája bokánál meghajolt és ráncolódott, majdnem olyan rugalmas volt, mint a selyem, amikor apja belépett a kengyelbe. Éppoly ráncos, mint te, öreg csizmám. Elmosolyodott és megcsókolta a férfi homlokát, de olyan lágyan, hogy ne ébressze fel vele. Ráébredt, hogy apja emléke mennyire egybeolvadt a mellette fekv férfival, aki úgy hevert ott, akár egy gyermek a karjai között. Úgy t nt, hogy a két férfi eggyé válik a fejében, és minden szeretetét, szerelmét egy helyre tudja összpontosítani. Óvatosan elmozdította az alvó Sean fejét, míg az a vállába ágyazódott, aztán belefúrta ujjait a férfi tarkóján növ göndör hajfürtökbe és finoman elkezdte ringatni. Eddig a pillanatig a férfi képes volt a n érzelmeinek teljes skáláját felébreszteni, el idézni, a düht l az érzéki szenvedélyig mindent, kivéve a gyengédséget. Most azonban teljes volt a skála. My baby - kicsikém - suttogta, olyan gyengéden, mint egy anya. Most egyszerre érezte, hogy a férfi teljesen hozzá tartozik. Egy halk nyögés hasított bele törékeny hangulatába, mire felemelte a fejét és átnézett Job felé, aki a közeli tövisbokor alatt feküdt, de az ismét elcsendesedett. Elgondolkozott kettejük fel l, Jobról és Seanról, és különös, férfias kapcsolatukról, amiben, jól tudta, soha nem fog tudni osztozni. Féltékenynek kellett volna lennie, de ehelyett különös módon ez inkább a biztonságérzetét fokozta. Ha Sean ennyire odaadó és önfeláldozó tudott lenni egy másik férfi iránti szeretetb l, akkor azt remélhette, hogy is ugyanazt az állhatatosságot és h séget várhatja t le, az teljesen más, de még bens ségesebb kapcsolatukban.
Job ismét felnyögött, és nyugtalanul forgolódni kezdett. A lány felsóhajtott, aztán óvatosan kibújt az alvó Sean karjai közül, felállt és átsétált oda, ahol Job feküdt. Fémeszöld legyek felh je rajzolta körül a vért l átitatott kötést, ami a férfi vállát takarta. A legyek letelepedtek a koszos kötésre és megkóstolták hosszú szívószervükkel, aztán kéjesen dörzsölték össze mells lábaikat. Claudia látta, hogy rizsszemekhez hasonló tojásaikat vastag csomókban hagyták ott a véres ruhán, és a lány undorral kiáltott fel és elhessentette ket, aztán lekaparta a gusztustalan fehér tojásokat a kötés hajlataiból. Job kinyitotta a szemét és felnézett rá. Rájött, hogy a férfi ismét teljesen öntudatánál van, és biztatóan mosolygott le rá. - Kérnél még egy kis italt? - Nem! - Hangja olyan gyenge és halk volt, hogy a lánynak közelebb kellett hajolnia hozzá, hogy megértse, amit mond. - Rá kell venned, hogy megtegye - szólt Job. - Ki? Sean? - kérdezte a lány, mire Job bólintott. - Nem folytathatja így tovább. Megöli magát. Nélküle egyik tök sem fog megmaradni. Rá kell venned, hogy hagyjon itt engem. - Claudia elkezdte rázni a fejét, még miel tt a férfi befejezhette volna. - Nem - mondta határozottan. - Soha nem tenne ilyet, és én sem hagynám, még akkor sem, ha meg akarná tenni. Ebben egyek vagyunk, haver. - Megérintette a férfi karját. - Na, mit szólnál még egy kis innivalóhoz? - A férfi megadta magát, túl gyenge volt ahhoz, hogy tovább vitatkozzon. Seanhoz hasonlóan, úgy t nt, Job állapota is riasztóan romlott az elmúlt néhány órában. A lány mellette ült, és egy ilalapálma levelével elhessegette a legyeket, míg a nap lassan lehanyatlott a nyugati égbolton. A délután h vösében Sean megmozdult és felült, abban a pillanatban, amikor felébredt, gyors, éber pillantással vizsgálta a környezetét. Az álom felélénkítette és meger sítette. - Hogy van Job? - kérdezte Claudiát, és amikor az megrázta a fejét, odament hozzá és leguggolt a lány mellé. - Elég hamar fel kell keltenünk. - Adj neki még néhány percet - kérte a n , aztán folytatta. - Tudod, min gondolkoztam, míg itt üldögéltem? - Mondd el - kérte a férfi, és átkarolta a vállát. - Ezen a vízforráson gondolkoztam. Arról álmodoztam, hogy leöntöm magam vízzel, hogy kimosom a ruháimat, s hogy megszabadulok ett l a b zt l. - Hallottál már Napóleonról? - kérdezte Sean. - Napóleonról? - Claudia nem értette. - Mi köze neki a fürdéshez? - Amikor csak visszatért egy hadjáratból, el reküldött egy lovasfutárt Josephine-hez, azzal az üzenettel, hogy: ,Je rentre, ne te lave pas." Hazajövök, ne fürödj meg. Tudod, úgy szerette a n it is, ahogy a sajtot, éretten. Imádott volna téged úgy, ahogy most vagy! - Undorító vagy. - Megcsípte a férfi vállát, de ekkor Job felnyögött. - Hé, te ott! - Sean barátja felé fordult. - Mi folyik ott? Mi újság van arra, öregem? - Most elfogadnám az ajánlatodat - suttogta Job. - Morfium? - kérdezte Sean, mire Job egy bólintással felelt. - Csak egy kis lövetet, oké? - Megkapod - egyezett bele Sean, és már nyúlt is az egészségügyi csomagért. Az injekció után Job lehunyt szemmel feküdt, s k elnézték, amint a fájdalom ajka körüli feszes ráncai lassan elsimulnak. - Jobban vagy? - kérdezte Sean, mire Job elmosolyodott anélkül, hogy felnyitotta volna a szemét. - Adunk neked még néhány percet - mondta neki Sean. - Amíg a menetrendszer kapcsolatot megteremtjük a „Banánfával".
Sean felállt és odament Alphonsóhoz, aki már szerelte és rögzítette is az antennát. - N'gulube, this is Banana Tree. - Alphonso els hívására érkez válasz olyan tiszta és éles volt, hogy Sean meghökkent. Alphonso igazított az er sítésen, aztán megragadta a mikrofont, és leadott egy újabb kitalált helyzetjelentést, mintha még mindig visszatér félben lennének a folyó felé. Egy rövid szünet következett, majd, miután e szünetet csak statikus zörej és recsegés szakította meg, egy másik hang jött be, tisztán és hangosan. Hadd beszéljek Courtney ezredessel. - Az intonáció összetéveszthetetlen volt. Alphonso csak felnézett Seanra, és rögtön tudta. - China tábornok suttogta, és átnyújtotta Seannak a mikrofont, de Sean ellökte és összevonta szemöldökét... miközben koncentrálni igyekezett, és várt a következ adásra. A bekövetkezett csendben Claudia eljött Job mell l, és gyorsan átment Seanhoz. Leült a férfi mellé, és az védelmez en körülfonta karjával a lányt, mindketten mereven bámulták a rádiót. - A dezert rök - mondta halkan Claudia -, China már tudja. - Hallgasd! - figyelmeztette t Sean. Vártak. - Jól van! - szólalt meg ismét China. - Meg tudom érteni, hogy nem akar válaszolni. Mégis feltételezem, hogy ön most hallgat engem, ezredes. Teljes figyelmüket a rádiónak szentelték, még Job is kinyitotta a szemét. Minden egyes szót, amit China mondott, tisztán értett, és ingatta a fejét. Alphonso otthagyta a hátizsákját és a pisztolyövet a takaróján, alig tízlépésnyire onnan, ahol Job feküdt. A Tokarev pisztoly markolata kiállt a csomag oldalzsebéb l. - Nem okoz csalódást nekem, ezredes! - hallatszott China higgadt és nyájas hangja. - Túl egyszer lett volna, és nem elégített volna ki, ha ön azonnal a fogadóbizottság karjaiba ütközött volna, amit én szerveztem magának a zimbabwei határon. Job felemelkedett ép könyökére. Nem érzett fájdalmat, csak gyengeséget, álmosságot. A morfium hatni kezdett. Nehéz volt tiszta f vel gondolkodni. Teljes figyelmét a pisztolyra összpontosította, és azon gondolkodott, vajon Alphonso beletett-e egy tárat. Elkezdett mozogni a pisztoly felé, lábait kinyújtotta, bevájta sarkait a földbe, aztán magasra emelte a fenekét, behajlította a lábait, és lábaival rugózott. Nem csapott zajt, a többiek pedig mind a rádióból jöv hanggal voltak elfoglalva. - Tehát a játszma folytatódik, ezredes, vagy nevezzük inkább vadászatnak? Ön nagy vadász, egy nagy fehér vadász. Élvezi a vadállatok hajszáját. Sportnak nevezi, és büszke arra, amit ön „fair" becsületes - vadászatnak nevez. Job félútnyira volt a tisztáson. Még mindig nem volt nyoma a fájdalomnak, és kicsit gyorsabban mozgott. Bármelyik pillanatban akármelyikük feléje fordulhatott és megláthatta volna. - Soha nem értettem meg a fehér ember üldözés iránti szenvedélyét. Számomra ez mindig értelmetlennek, céltalannak t nt. Az embereim, a népem mindig hittek abban, hogy ha húst akarnak, akkor az állatot olyan ügyesen, olyan hatásosan és olyan kevés er feszítéssel kell megölni, amennyire csak lehetséges. Job addigra elérte az Alphonso takaróján hever felszerelés kupacát, és kinyúlt, hogy megérintse a pisztoly markolatát. Mégis amikor megpróbálta kihúzni a zsebb l, mivel ujjbegyei bénák, merevek voltak, az kiesett a kezéb l, de ahelyett, hogy nagy zajjal, csörömpöléssel a kemény földhöz csapódott volna, a pisztoly hangtalanul a takaró egy hajlatába esett, és nagy megkönnyebbüléssel látta, hogy a szerkezet elsüt mechanizmusa, kakasa fel volt húzva, és a biztosítózár be volt kapcsolva. Alphonso megtöltötte a fegyvert, készen bármelyik pillanatban történ , azonnali használatra. Mögötte China hangja még mindig visszhangzott a rádióból. - Talán megrontott engem, ezredes. Talán kezdek szert tenni az önök dekadens, európai módszereire, de most el ször értem meg az ön szenvedélyét. Talán ez az alkalom végre, amikor elég nagy a vad ahhoz, hogy engem izgalomba hozzon. Kíváncsi vagyok, hogyan érezheti magát ezután a szerepcsere
után, ezredes. Most maga a vad, és én a vadász. Tudom, hol van, de maga nem tudja, hogy én hol vagyok. Talán közelebb vagyok magához, mint amit maga lehetségesnek vél. Merre vagyok, ezredes? Hol vagyok? Ki kell találnia. Futnia kell, menekülnie és elrejt znie. Mikor fogunk találkozni, és vajon hogyan? Job óvatosan a Tokarev markolatára szegezte ujjait. Felemelte és meglep dött, mekkora er feszítés kell a felemeléséhez. Hüvelykujját a biztosítózár tolókájára helyezte, de az nem mozdult. Érezte, amint egyre növekv pánik fogja el. Keze túl gyenge és túl merev volt ahhoz, hogy el retolja a tolókát és az elsüt billenty t felszabadítsa, tüzel állásba helyezze. - Nem ígérek magának fair, méltányos hajszát, ezredes. A magam afrikai módján fogok magukra vadászni, de jó játszma lesz. Ezt, legalább ezt megígérhetem magának. Job minden erejét latba vetette, és érezte, amint a biztosító zárja kezd elcsúszni a hüvelykujja alatt. - Jelenleg zulu id szerint 18 óra 00 perc van. Ezen a frekvencián fogom hívni magát, ugyanebben az id ben holnap, ezredes. Amennyiben addigra nem találkoznánk. Addig is kémlelje az eget, Courtney ezredes, nézzen maga mögé. Nem fogja tudni, melyik irányból jövök. De egyben biztos lehet,j övök! Egy halk kattanást lehetett hallani, ahogy China kikapcsolta a mikrofont, majd Sean kinyújtotta kezét és elzárta a rádiót, hogy takarékoskodjon az elemmel. Egyikük sem mozdult, senki sem szólalt meg, mindaddig, amíg egy másik élesebb, fémes kattanás nem hallatszott és nem törte meg a csendet. Seannak a hang félreismerhetetlen volt, egy biztosítózár hangja, amit kibiztosítanak, ösztönösen reagált, a földre lökte Claudiát, és azonnal megfordult, hogy lássa, honnan jön a hang. Egy pillanatra megbénult, aztán elüvöltötte magát: - Ne, Job! Ne! Az isten szerelmére! Ne! És el revetette magát, mint egy sprinter az indítógépr l. Job az oldalán feküdt, Seannal szemben, de kartávolságon kívül, elég messze tóié. Sean átvetette magát a rövid távolságon, ami elválasztotta ket egymástól, de úgy érezte, mintha mézen gázolna keresztül, ragadós és lassú mézen, amely lelassította, akadályozta a mozgását. Látta Jobot, amint felemeli a pisztolyt, és megpróbálta megakadályozni pillantása puszta erejével. Egymás szemébe néztek. Sean megpróbált uralkodni rajta a tekintetével, és parancsolni neki, de Job szeme szomorú volt, mély szánalommal teli, de rendíthetetlenül szilárd. Sean látta, amint barátja ajkai szétnyílnak, és hallotta, amint a pisztolycs torkolata nekiüt dik a fogaknak, ahogy Job mélyen a szájába nyomja és rászorítja ajkait a fegyver csövére, mint egy gyerek, aki egy fagyott nyalókát szopogat. Sean kétségbeesve nyúlt ki a kezével, teljes erejével megpróbálta elérni Job pisztolyt tartó kezét, hogy kitépje a cs rövid és zömök fekete csövét a férfi szájából. Ujjhegyei épp hogy hozzáértek Job csuklójához, amikor elsült a fegyver. A zaj tompa, visszafojtott volt, elnyomta Job koponyájának húsa és csontja. Er feszítésének végs határán Sean látása természetfeletti élességgel kitisztult, és úgy t nt, az id elnyúlt, szinte megállt, s így minden nagyon vontatottan történt, mintha egy film lassított felvételét látta volna. Job fejének az alakja megváltozott, Sean szeme el tt dagadt meg, mint egy mindenszentek esti gumimaszk, amit magasnyomású gázzal töltenek meg. Szemhéjai tágra nyíltak, szemgolyói egy pillanatra megduzzadtak, kidülledtek a szemüregb l, egy széles, fehér karimát fedve fel a sötét írisz körül, aztán begurultak a koponyájába. A szétroncsolt fej ismét alakot változtatott, megnyúlt, ráfeszítve a b rt szorosan az arccsontjaira, és lelapította az orrlyukakat, ahogy a golyó magával rántotta koponyája tartalmának a felét a tarkóján keresztül, hátravetve a nyakát, olyannyira, hogy a lövés utáni következményként Sean még hallhatta, amint a nyakcsigolya ropogva-recsegve eltörik. Job hátrarándult, a fejét ért lövés egy udvarias tisztelgéshez hasonlóan karját visszavetette, a Tokarev pisztollyal együtt, amit Job továbbra is összeszorított öklében tartott, de Sean elég gyors volt ahhoz, hogy elkapja a férfit, miel tt még megcsonkított feje földet érhetett volna. Elkapta Jobot karjainál
fogva, és teljes erejével mellkasához szorította. Teste nehéz volt és forró a heves láztól, de petyhüdt és m anyagszer , mintha nem is lett volna benne csont. Úgy t nt, szétnyomja Sean ölel karjait, de er sen tartotta. Érezte, amint Job izmai megrándulnak, és remegni kezdenek, lábai egy hátborzongató rúgásra megperdültek. Sean minden erejével megpróbálta nyugton tartani a testet. - Job - súgta és kezével a férfi tarkójához nyúlt kezével védelmez én, eltakarta a szörny kimeneti sebet, mintha megpróbálná összefogni, hogy összenyomja a koponya már kicsordult tartalmát vissza, a szétroncsolódott koponyába. - Te bolond - suttogta. - Nem lett volna szabad, nem kellett volna megtenned. - Arcát Job arcához szorította, s úgy tartotta t, mint egy szeret . - Sikerült volna. Kimentettelek volna innen... - Továbbra is magához ölelte Job lecsendesed , lassan megnyugvó testét, s elkezdte ringatni, óvatosan, lágyan, motyogott neki közben valamit, szinte dúdolt, arcát Job arcához szorítva, szemét szorosan behunyva. - Olyan messzire eljutottunk mi ketten együtt, nem igazságos, hogy itt ér véget. Claudia odament kettejükhöz, letérdelt Sean mellé, kezét kinyújtotta, hogy megérintse a férfi vállát, kétségbeesetten igyekezett valamit mondani, valami odaill t, de nem voltak szavak, így még id ben visszahúzta a kezét anélkül, hogy hozzáért volna Seanhoz. Amaz nem vett tudomást sem róla, sem a környez világról. Oly szomorú, szörny volt látni a férfi gyászát, hogy úgy érezte, nem szabad néznie. Túl személyes, bens séges volt ez, túl sebezhet nek látszott most, mégsem tudta levenni szemét Sean arcáról. Saját érzelmeit beárnyékolta Sean bánatának sötét mélysége. Nagyon ragaszkodott Jobhoz a lány is, de ez az érzése semmi sem volt ahhoz képest, amit maga el tt, meztelen valójában látott. Olyan volt, mintha a pisztolylövés Sean egy részét is elpusztította volna, és a lány nem rendült meg és nem is lep dött meg, amikor Sean elkezdett zokogni. Még mindig a karjában tartva Jobot, Sean érezte, amint a haldokló idegek és izmok utolsó akaratlan remegése után a test megnyugszik, aztán érezte, ahogyan a halál jeges fuvallata kiszívja a meleget abból a testb l, amit olyan er vel szorított a mellkasához. Úgy t nt, a könnyek Sean lelke legbens bb mélyéb l fakadnak és törnek a felszínre, fájdalmasak voltak a könnyei, végigégették egész testét, szinte leforrázták szemhéját, amikor végül kicsordultak és lassan legördültek a könnycseppek sötét, cserzett arcán, le egészen a szakállába. Még Alphonso sem bírta végignézni. Felállt és besétált a tövisbokrok közé, de Claudia képtelen volt megmozdulni. Ott térdelt Sean mellett, érezte, ahogy saját könnyei a férfival való együttérzést l megindulnak, és együtt sírtak és gyászolták Jobot. Matatu is hallotta a lövést körülbelül egymérföldnyire t lük, ahol rszemként figyelte, nem jön-e valami rjárat, nyomaikat követve. Gyorsan érkezett meg, és a hevenyészett tábor szélén lev bokrok közül nézte a jelenetet egy pár másodpercig, mire rájött, mi is történhetett valójában. Azután csendesen bemászott és leguggolt Sean mögé. Claudíához hasonlóan tisztelte Sean gyászát, arra várt, hogy a férfi megbirkózzon a gyász els keser , kibírhatatlan gyötrelmével. Sean végül megszólalt, anélkül hogy megfordult volna, vagy felnyitotta volna a szemét. - Matatu - szólt. - Ndio, Bwana. - Menj és keress egy helyet, ahol el tudjuk temetni. Nincs sem eszközünk, sem szerszámunk, sem id nk arra, hogy sírt ássunk, de egy matabele, és a felkel nap felé fordulva, ül helyzetben kell eltemetni. - Ndio, Bwana. Matatu elt nt a sötéted erd ben. Sean végre felnyitotta szemét, és Jobot gyengéden a szürke gyapjútakaróra fektette. Hangja kimért és nyugodt volt.
- A hagyomány szerint saját marhakarámja közepén kellene eltemetnünk. - Letörölte a könnyeket arcáról a keze fejével, és csendben folytatta. De mi vándorok vagyunk, Job és én, nem volt sem kralja, sem marhája, amit a sajátjának mondhatott volna. A lány nem volt biztos abban, hogy Sean hozzá beszél, de válaszolt: - A vadállatok voltak az marhái. És a vadon az kralja, faluja. Itt elégedett lesz. Sean bólintott, anélkül hogy ránézett volna. Hálás vagyok neked, hogy megértetted. Lenyúlt, hogy lezárja Job szemhéját. Arca sértetlen maradt, kivéve elüls fogait, amikr l levált néhány szilánk, a takaró sarkával Sean kitörölte a szájából a vért. Barátja most békésnek és nyugodtnak látszott. Sean az oldalára fordította és nekiállt becsavarni a takaróba, a nejlonhevedert és a puskaszíjakat használva arra, hogy szorosan a térdét az álla alá tolva, összekötve ül helyzetben tudja tartani a testet. Matatu visszatért, még miel tt Sean végezhetett volna. - Találtam egy jó helyet - mondta, amire Sean bólintott, anélkül hogy egy pillantást vetett volna feléje. Claudia törte meg a csendet: - Életét adta értünk - mondta halkan. - Nagyobb szeretet emberben nem lehet. - Ez olyan elcsépeltnek és méltatlannak hangzott a pillanathoz képest, hogy azt kívánta, bárcsak ne mondta volna, de Sean ismét csak bólintott. - Soha nem tudtam elszámolni vele, kiegyenlíteni a számlámat - mondta. - És most már soha nem is fogom. - Befejezte. Job gondosan be volt bugyolálva a szürke takaróba, csak a feje látszott ki. Sean felállt és saját, személyes csomagjához ment. Kivette bel le egyetlen tartalék ingét, és visszament Jobhoz. Megint letérdelt melléje. - Isten veled, testvérem. Jó volt az út, amit együtt megtettünk. Csak azt kívánom, bárcsak együtt érhettünk volna a végére! - mondta halkan és el rehajolt, hogy megcsókolja Job homlokát. Annyira szintén, tettetés nélkül tette ezt, hogy teljesen helyesnek és természetesnek t nt. Aztán a tiszta inggel betakarta Job fejét, eltakarva szörny sebét, majd a karjaiba vette, és besétált vele az erd be, Job fejét a vállához szorítva. Matatu egy elhagyatott hangyászmedve-lyukhoz vezette a közeli tövises erd ben. Csak néhány percnyi munkába telt, míg annyira meg tudták nagyobbítani a bejáratot, hogy Job testét bele tudják csúsztatni. Matatu segítségével Sean megfordította úgy, hogy teste kelet felé fordult, a nappal szemben, hátával az Esthajnalcsillagnak. Miel tt befedték volna a sírt, Sean letérdelt mellé és kivette a hevederén található zsebb l a repeszgránátot. Matatu Claudiával együtt nézte, ahogy óvatosan kibiztosította a gránátot, hogy kelepcét készítsen bel le egy rövid kínafakéregháncsot kötve hozzá. Amikor felállt, Claudia kérd n nézett rá, mire kurtán azt felelte: - Sírrablóknak. Matatu segített neki köveket rakni Job vállai köré, hogy ül helyzetben maradhasson. Aztán nagyobb sziklatömbökkel teljesen elfedték, egy k rakást építettek a sírja fölé, ami távol tartja majd a hiénákat. Amikor ezzel végeztek, Sean nem maradt tovább, már elbúcsúzott. Elsétált onnan, nem nézett vissza, és néhány pillanattal kés bb Claudia is követte. Bánata ellenére Claudia különös módon úgy érezte, valami kiváltságban volt része, szentségben részesült azáltal, aminek tanúja lehetett. Sean iránti megbecsülése és szerelme még fokozódott, százszorosára n tt a férfi barátjának elvesztése felett kimutatott érzelmei miatt. Úgy érezte, a férfi könnyei inkább erejét bizonyították, mintsem gyengeségét árulták volna el, és ez a ritka szeretet-megnyilvánulás csak fokozta férfiasságát. Ebb l a rettenetes tragédiából többet tudott meg Seanról, mint amit egyébként egy élet alatt megtanulhatott volna. Keményen meneteltek aznap éjszaka. Sean teljes g zzel haladt el re, mintha szeretne elmenekülni a bánatától. Claudia nem próbálta meg visszafogni. Bár most már is olyan inassá vált és olyan kondícióban volt, mint egy versenyagár, minden erejét latba kellett vetnie, hogy tarthassa a tempót, és Seannal maradhasson, mégsem panaszkodott. Napkeltére
majdnem negyven mérföldet tettek meg onnét, ahol Jobot eltemették. El ttük egy széles, hordalékos síkság terült el. Sean talált egy magas fákból álló ligetet, s ez valami árnyékot nyújtott számukra. Miközben Claudia és Matatu vacsorájuk elkészítésével foglalatoskodott, távcsövét a vállára vetve, farzsebébe gy rt térképpel elindult a legmagasabb fa tövéhez. Claudia aggodalommal nézte, amint a férfi kezdett felmászni a fára, de olyan fürge volt, akár egy mókus, és olyan er s, mint egy baboon-majom, karjai nyers erejét használva arra, hogy felhúzza magát a sima szakaszoknál, ahol a fatörzsön nem volt hely, ahol megvethette volna a lábát. Amikor közeledett a fa tetejéhez, egy fehér hátú kesely szállt fel a száraz faágakból kuszán összerakott fészekb l és aggodalmasan körözött, míg Sean kényelembe helyezte magát és elhelyezkedett a faágak villájában, alig néhány lábnyira a fészekt l. A kesely fészkében két nagy, mészfehér tojás volt, Sean megnyugtatóan dünnyögött a magasban cirkáló madárhoz. - Ne aggódj, öreglány, nem fogom ellopni ket. - Sean nem osztotta az általános utálatot e madár iránt. Létfontosságú funkciójuk volt, hogy megtisztítsák a vadászterületet a dögökt l és az ebb l fakadó betegségekt l. Nyugalmi állapotukban groteszknek látszottak, ám az elegancia és szépség modelljei voltak repülés közben, az ég és a természetes repülés mesterei, az ókori egyiptomiak istenségekként imádták és tisztelték ket, de tisztelték mindazok a népek, melyek közeli, szoros viszonyban voltak a természettel. Sean mosolyogva felnézett a madárra. Ez volt az els mosolya, mióta Job elment. Teljes figyelmét az alatta elterül terepnek szentelte. Az alatta fekv homokos mez t intenzíven megm velték, csak szétszórt ligetek álltak a nyílt mez n. Sean tudta, hogy ezek jelezték azokat a kis falvakat, amelyeket térképe megjelölt. Látcsövét feléjük fordította. Rögtön észrevette, hogy a mez ket nem szántották, nem m velték már sok év óta. Vastagon borította a másodlagos növényzet, ami burjánzó rétegként ellepi a megm velt területeket Afrikában. Felismerte a Hibiscus irritans magas, érdes törzsét, aminek a neve onnan származott, hogy finom sz rszálak borítják minden levelét, és ezek leesnek, ha valaki csak hozzájuk ér. Látott ricinus olajbokrokat és vadon növ gyapotot, a vadkender narancsszín virágját, melynek narkotikus tulajdonságai annyira boldoggá tették Jack Kennedy békehadtestének fiait és leányait, és ami az azóta eltelt évek folyamán vigaszt és enyhülést adott az európai és amerikai fiataloknak, akik csatlakoztak hozzájuk Afrikában, s akik csupán hátizsákokkal, koszos farmerral, jó szándékkal és valami szépségbe, békébe és testvériségbe vetett hittel voltak felszerelkezve. Nemrégiben az AIDS-t l való félelem lelassította érkezésüket, szivárgássá apasztotta áradatukat, amiért Sean hálás volt. Észrevette, ahogy gondolatai elvándoroltak, s ezért még magasabbra húzta fel magát, és látcsövét lassan az el tte hever sivár, kietlen pusztaságra emelte. Épp hogy ki tudta venni a falvak tet nélküli romjait. Némelyik kunyhón a tet gerendák még érintetlenek, de csontvázszer ek és lángoktól megfeketedettek voltak; a zsúpfedél már leégett. Bár aprólékosan szemügyre vette a területet, nem találta nyomát friss, mostani emberi jelenlétnek. A mez k közti ösvényeket mind ben tte a gaz, háziállatoknak sem volt nyoma, nem látott sem csirkét, sem kecskét, de egy f zésb l ered füstfelh beszédes nyomát sem tudta felfedezni. Valaki, Frelimo vagy Renamo elég alapos munkát végzett itt - gondolta, aztán kelet felé nézett, a távoli kék hegyek felé, melyek az ország belsejéhez tartoztak. Ezen a korai reggelen a leveg még tiszta volt és fényes, s fel tudta ismerni a terep némelyik sajátos jegyét, és össze tudta vetni térképének topográfiájával és felismerni a jellemz azonosságokat. Tizenöt perc múlva meg tudta határozni jelenlegi helyzetüket, és ezt viszonylagos pontossággal és biztonsággal tette. Kicsit jobban haladtak el re, mint ahogyan eredetileg elképzelte. A t le jobbra elhelyezked hegyek a Chimanimani hegyek voltak, ezek alkották a határt Mozambik és Zimbabwe között, de még legközelebbi csúcsaik is majd negyven kilométernyire voltak t lük. Térképe kilométeres lépték szerint jelölt mindent, de Sean jobban szeretett mérföldekben gondolkodni.
Dombé, egy nagyobb falu néhány kilométernyire lehet t lük, balra, de nem tudott pontos jelzést kivenni fekvését illet en. Úgy vélte, hogy más el ttük fekv családi falvakhoz hasonlóan már régóta elhagyták, és azóta a bokrok és erd k ismét ben tték, mely esetben nem lenne nagy esélyük arra, hogy ott élelmiszerre bukkanjanak. Miután olyan sokan voltak arra a kis adag kukoricára, amit magukkal hoztak, a kis mennyiségnek szinte már teljesen a végére jártak. Holnap kénytelenek lesznek fosztogatni vagy zöldtakarmány után nézni, és ez lelassítaná ket. Másfel l, amennyiben Dombé még mindig lakatlan, úgy vagy a Frelimo, vagy a Renamo er ssége kell hogy legyen. Végül megfontoltan úgy döntött, igyekeznek minden emberi érintkezést elkerülni. Senki, még Alphonso sem tudta megmondani, melyik terület kihez tartozott a szemben álló felek közül, és melyik lehetett olyan terület, amelyet mindkét fél elpusztított. Még ezek a határok is olyan bizonytalanok kellett hogy legyenek, talán naponta változtak, ha nem óránként, akár egy am ba amorf teste. Egyenesen dél felé nézett, tervezett útirányuk felé, ahol semmi sem szakította meg a mez egyenletességét. Ez része volt annak a partvidéknek, ami egészen az Indiai-óceán partjáig nyúlt el, sem hegyek, sem völgyek nem szabdalták. Az egyedüli természetes akadályok az el ttük fekv s r keményfaerd k voltak, valamint a folyók és mocsarak, amelyek a hozzájuk vezet megközelítési útvonalakat védték. A legnagyobb folyó a Sabi volt, vagy ahogyan a portugálok hívták, a Rio Savé, amely keresztülfolyt a határon, és elválasztotta az országot Zimbabwét l, és rohant tovább az óceán felé. Széles és mély folyó volt, valószín leg szükségük lesz majd valamiféle alkalmatosságra, hogy átkeljenek rajta. Az utolsó folyó, Rudyard Kipling hatalmas, szürkészöld, olajos Limpopója, amit kék mézgás eukaliptuszfák határoltak, jelentette számukra a legutolsó akadályt, amit le kellett gy zniük. Három országhatár futott és olvadt össze a partjainál, Zimbabwe, Mozambik és a Dél-afrikai Köztársaság. Ha el tudnák érni azt a pontot, akkor a híres Kruger Nemzeti Park északi határán lennének, amit a dél-afrikai hadsereg er sen rzött és figyelt. Sean vágyakozva tanulmányozta a térképet. Dél-Afrika és biztonság, Dél-Afrika és otthon, ahol még mindig a törvény uralkodott, és az emberek nem állandóan a halál árnyékában jártak. Egy halk füttyszó keltette fel álmodozásából, lenézett és meglátta a fa lábánál Matatut, vagy húsz méterre t le. Hevesen gesztikulált Seannak. - Figyelj! - jelezte. - Veszély. Sean érezte, amint pulzusa hirtelen felgyorsul. Matatu nem használta könnyelm en a veszélyjelzést. Megemelte a fejét és fülelt, de így is majdnem egy teljes percbe tellett, amíg meghallotta. Akár egy busman, Sean érzékei, f leg látása és hallása éles és pontos volt, de Matatuhoz képest vaknak és süketnémának számított. Ahogy végül meghallotta és felismerte a hangot, pulzusa megint megugrott. Sean fordult az ágalkotta villában és visszanézett észak felé, abba az irányba, ahonnan jöttek. Néhány magas felh csíkjától eltekintve az ég üres és kék volt. Sean a látcsövébe nézett és az eget kémlelte, alacsonyan vizsgálva a horizontot, a magas keményfa koronák felett. A távoli hang állandóan er södött, megadta az irányt, merre kell keresnie, amíg hirtelen a látcs mezején felt nt egy alak, és gyomra összeszorult a félelemt l. Mint valami hatalmas és kártékony rovar, a Hind púposán cirkált, orrával az erd koronáit súrolva. Még mindig néhány mérföldnyire volt, de egyenesen Sean fatet beli fészke felé tartott. China tábornok a repül mérnök ülésében ült a Hind elüls kabinjában és maga elé nézett a páncélozott szélvéd üvegen át. Ez a kora reggeli leveg valami kristályszer ragyogással bírt, amin keresztül a napsugarak az alacsonyan fekv táj minden apró részletét ragyogó, arányló fénnyel vonták be. Bár már sok órát repült a zsákmányolt helikopteren, még mindig nem szokott hozzá teljesen a hatalomnak ahhoz a különleges érzéséhez, amit a pilótafülke ülése adott számára. A föld és
rajta mindén alatta feküdt, lenézhetett az emberiségre és érezhette, hogy uralkodik felettük, élet és halál fölött. Most kinyújtotta a karját, és megragadta a Gatling-gépágyú irányítókarját. A pisztolymarkolata jól beleillett a jobb kezébe, és ahogy tenyere szélét lenyomva tartotta a biztosítózáron, a célzóberendezés képerny je kivilágosodott az el tte lév m szerfalon. Ahogy a kontroll fogantyút oldalirányban elmozdította, leeresztette vagy felemelte, a dupla csöv ágyú is ugyanúgy követte minden mozdulatát és a célpont képe megjelent a képerny n. Tudta és érezte, hogy mutatóujjának legkisebb nyomására ágyújának lövedékei által s r golyózáport tud küldeni és ezáltal megsemmisíthet bármely, általa kiválasztott célpontot. Aztán azzal, hogy egyszer en megnyomott egy gombot a fegyverkonzolon, a Hind változatos fegyverfelszereléséb l akármelyiket kiválaszthatta, az egyes felfüggesztett rakétákat, vagy a rakétalövedékek sorozatát tartálytárukból. Nem tartott sokáig, míg China megtanulta a fegyverek bonyolult kontrollrendszerének használatát, mert az alapvet báziskiképzésben már a szibériai gerilla-kiképz táborban része volt sok évvel ezel tt; s ez a tudás a rhodesiai felszabadító-háború idején sok évig jó szolgálatot tett neki. Ennek ellenére ez volt a legnagyszer bb t zer , amivel valaha is találkozott, illetve amit valaha az ujjbegyeivel érzékelt, és ez volt a legszívderít bben el nyös helyzet, ahonnan csak használhatta. Egyetlen parancsszavára fel tudott emelkedni a magasba, mint egy sas termikus légáramlatban, vagy le tudott bukni, mint egy görnyed vándorsólyom, ott tudott lebegni a magasban vagy könny táncot lejthetett az erd lombkoronái felett. A hatalom és er tudata, amivel ez a gép felruházta t, valóban szinte isteni hatalmat adott a kezébe. El ször komoly problémákat kellett legy zniük. Nem tudott a foglyul ejtett orosz pilótával és legénységgel együtt dolgozni. Mogorvák és megbízhatatlanok voltak. A rettenetes halálos fenyegetések ellenére, ami felettük lebegett, China rájött, hogy az els adandó alkalmat megragadnák a menekülésre, vagy hogy szabotázst kövessenek el az drága, új Hindje ellen. Az orosz földi legénység egy tagjának elég lett volna leszívni a gépolajat a gép egy fontos részéb l, vagy csak meglazítani egy csavart, vagy kiégetni a vezetékhálózat egy részét. China és a renamósok egyike sem rendelkezett azzal a technikai szakértelemmel, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy még idejében felfedezzen egy szabotázskísérletet. Ehhez még hozzátartozott, hogy az orosz pilóta már kezdett l fogva megnehezítette a kettejük közti kommunikációt. Megjátszotta a hülyét és szándékosan félreértette China parancsait. Abban a biztos tudatban, hogy China nem tudja t nélkülözni, fokozatosan egyre kihívóbban viselkedett és egyre arcátlanabb lett. China hamar megoldotta ezt a problémát, órákkal az orosz repül század elpusztítása és a Hind zsákmányolása után rádión leadott egy hosszú, kódolt üzenetet egy állomásnak, amely kétszáz mérföldre északra helyezkedett el a Mozambik és Malawi közötti országhatártól. Az üzenetet vették és dekódolták a Mlanje hegy teaültetvényén fekv központban, amelynek a tulajdonosa tagja volt a mozambiki nemzeti ellenállás központi bizottságának és igazgatóhelyettese a Renamo hírszerzésnek. Elküldte telexen China jelentését és kívánságát a lisszaboni parancsnokságon tartózkodó központi bizottság f titkárának, és hat órán belül egy els rangú portugál katonai helikopterpilóta, több ezer repült órával a háta mögött, és két képzett repül mérnök már egy portugál TÁP repül járat fedélzetén is volt, amely dél felé tartott Afrika irányába. Nairobiból átszálltak egy Air Malawi kereskedelmi járatra, amely menetrend szerint Blantyreba, Malawi f városába tartott. Ott egy sof r és egy Land Rover várt rájuk a teaültetvényr l, hogy kivigye ket a birtok magánrepül tere leszállópályájához. Aznap este a teatársaság kétmotoros Beechcraft repül je éjfélkor átkelt a Cabora Bassán, olyan úton, amit a pilóta már sokszor megtett, egyetlen vörös lámpafény irányításával leszállt a titkos leszállópályán, amit China tábornok emberei vágtak ki a vadonból a Gorongosa hegyekt l nyugatra. Renamo-gerillák kett s sora, akik ég , paraffinba áztatott rongyfáklyákat
tartottak a magasba, biztosította a kivilágított leszállópályát és a Beechcraft pilótája simán landolt és anélkül, hogy kikapcsolta volna a motorokat, kirakta az utasait, megfordult, visszagurult a durva leszállópálya másik végébe, aztán elviharzott, tisztán felemelkedett és észak felé fordult, ismét elt nt az éjszakában. Voltak id k, nem is oly régen, amikor nem lett volna szükség egy ilyen komplikált útvonalra ahhoz, hogy embereket és anyagokat idehozzanak. Csak egy évvel korábban China kéréseit inkább dél felé rádióztak volna, semmint észak felé, és a szállítójárm valószín leg egy Puma helikopter lett volna dél-afrikai felségjelekkel, és nem egy kis magánrepül gép. Azokban a napokban, amikor a marxista Frelimo elnöke, Samora Machel vendégül látta az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) gerilláit, és engedélyezte nekik, hogy Mozambikot használják támaszpontként terrortámadásaikhoz, amelyeket tapadóaknákkal és gépkocsibombákkal hajtottak végre a délafrikai lakosság ellen, a dél-afrikaiak azzal válaszoltak, hogy teljes támogatást biztosítottak a Renamo-er knek, akik megkísérelték Machel Frelimo kormányának megkutatását. Azután, a Renamo-vezet k legnagyobb rémületére Samora Machel és P. W. Botha, a délafrikai elnök megegyezést írtak alá a két ország határán fekv Nkomati városkában, aminek egyenes következménye az volt, hogy a Renamo számára juttatott dél-afrikai támogatások drasztikusan csökkentek cserébe az ANC terrorosztagait Mozambikból ki zték. A megegyezés ellenére mindkét fél csalt. Machel bezárta a maputaobeli ANC irodákat, de engedélyezte, hogy azok folytassák terrorkampányukat hivatalos Frelimo-támogatás vagy helyeslés nélkül, míg a dél-afrikaiak csökkentették ugyan a Renamónak juttatott támogatásukat, de a Pumák továbbra is végezték titkos repül útjaikat, átkelve a határon. Aztán újrakeverték a kártyákat, amikor Samora Machel személyi repül jének roncsai között meghalt, egy kiöregedett Tupolev gépben, amit a Szovjetunióban ugyan már rég kivontak a szolgálatból, de orosz szövetségesei nagylelk en továbbadtak Machelnek. A Tupolev m szerezettsége roskatag volt, és a repül szerencsétlenség éjszakáján mindkét pilótában annyi vodka volt, hogy elfelejtettek repülési tervet készíteni és leadni. Majdnem kétszáz kilométernyire letértek a menetiránytól, amikor a dél-afrikai határon lezuhantak, valójában a mozambiki oldalon landolva, de valahogyan átpattanva és átcsúszva a dél-afrikai oldalra. A repül gép fekete dobozában talált magnófelvétel bizonyítéka ellenére, ami a két orosz pilóta ismételt követelését tartalmazta a légiutas-kísér höz újabb vodkáért, és egy élénk és anatómiailag pontos tárgyalás után, amiben pontosan leírták, hogy mit fognak csinálni a légiutas-kísér n vel leszállás után, az oroszok és a Frelimo-kormány kitartott amellett, hogy a dél-afrikai kormány okozta Machel elnök halálát. A Nkomati egyezmény Machellel együtt ért véget és pusztult el azon a távoli, afrikai hegyoldalon. A Pumák ismét megkezdték határátkel repüléseiket, amelyekkel a Renamo-gerilláknak utánpótlást szállítottak. Aztán fokozatosan bizonyos hírek szivárogtak ki a mozambiki vadonból. El ször néhány odaadó misszionárius jelent meg a bozót s r jéb l, hogy leírja azt a szörny pusztítást és borzalmat, a nyomort és éhezést, atrocitásokat, amelyeket a Renamo-gerillaseregek vittek véghez, akkora területet pusztítva el, mint Franciaország. Néhány rettenthetetlen újságíró bemerészkedett a harcmez zónájába, de csak egy-kett élte túl, hogy felbukkanhasson és elmesélhesse az átélt borzalmakat és beszámoljon a holocaustról, ami odabenn pusztított. Némelyikük jelentése a civil sebesültek számát igen magasra, közel félmillió halottra becsülte, akik éhínségben, betegségben és népirtásban pusztultak el. Menekültek tízezrei özönlöttek át a határon Dél-Afrikába. Rémült, éhez , betegségt l gyötört emberek jöttek, akik mind szívettép történeteket meséltek. A dél-afrikaiak ráébredtek, hogy a renamósokban vadállatokat neveltek fel. Ugyanakkor, amikor a mérsékeltebb Chissano került Samora Machel helyére és Mozambik kormányának miniszterelnöke lett, a Frelimo elkezdett békít lépéseket kezdeményezni. A két
elnök találkozott és a Nkomati egyezmény ismét életbe lépett, ezúttal szinte szándékkal. Egyik napról a másikra a Renamónak szállított segélyek özönét elvágták. Ez néhány hónappal ezel tt történt, China tábornok és emberei, a társ Renamoparancsnokok dühödt és elszánt emberek voltak, akiknek étel- és fegyverkészletei gyorsan apadtak, és nem volt kilátás arra, hogy újak érkeznének. Hamarosan csak úgy tudnak majd életben maradni, ha elkezdenek zsákmányból és fosztogatásból élni, egy olyan vidéken, amit tizenkét éve gerillaháború pusztított. Elkerülhetetlennek látszott, hogy mérgüket, dühüket a megmaradt civil lakosság ellen fordítják, és azokra a külföldiekre, akiket csak foglyul tudnak ejteni. A világ ellenük volt, k pedig a világ ellen. A Hind magas ülésében elhelyezkedve a tábornok hagyta, hogy mindez végigfusson a fejében. Innen úgy t nt a számára, hogy átlátja a káoszt és z rzavart. Az egész ország a szakadatlan változás állapotában volt, és ahogy ilyen helyzetben lenni szokott, elérkezett a ravaszok, a fortélyosok és az alattomosan könyörtelenek alkalma, amit csak meg kellett ragadni. A Renamo katonai parancsnokai közül China bizonyult az évek során a legtalálékonyabbnak és legéletrevalóbbnak. Minden gy zelemmel és sikerrel egyre jobban megalapozta hatalmát. A három Renamo-hadosztály közül az övé volt a leger sebb. A küls központi bizottság volt névlegesen az ellenállási mozgalom parancsnoksága, de paradox módon China tábornok tekintélye és befolyása folyamatosan n tt minden kudarccal, ami magát a mozgalmat érte. A központi bizottság egyre inkább beleegyezett China kívánságaiba. Az a fürgeség és készség, amivel a portugál pilóta és mérnökök iránti követelését teljesítették, ezt meggy z en bizonyította. Természetesen az orosz helikopterszázad elpusztítása és a Hind zsákmányul ejtése roppant mértékben növelte tekintélyét és fontosságát, míg e rendkívüli harci és közlekedési eszköz birtoklása, amiben most a vadon felett szárnyalt, a hatalom egészen egyedi pozíciójába helyezte t. China tábornok elégedetten mosolygott és beleszólt a sisakján található mikrofonba: Pilóta, látod már a falut? - Még nem, tábornok, úgy négy percre becsülöm, míg odaérünk. A portugál pilóta harmincas éveinek derekán járhatott. Még elég fiatal volt ahhoz, hogy legyen benne lendület, hév és t z, de elég id s ahhoz, hogy meglegyen benne a kell tapasztalat és diszkréció. Jókép volt a maga módján, napbarnított olíva szín b rével, lelógó keskeny bajszával és sötét, ragyogó szemekkel, akár egy ragadozó madár. Az els pillanattól kezdve precízen és magabiztosan kezelte a Hind ellen rz m szereit és ügyessége, szakértelme minden repült órával csak n tt, ahogy megismerkedett a Hind repülési tulajdonságainak, jellegzetességeinek minden árnyalatával. A két portugál mérnök átvette az orosz földi legénység felett a parancsnokságot, felülvizsgálta és figyelemmel kísérte minden egyes mozdulatukat. A Hind egyik f , lényeges el nye az volt, hogy minden körülmények között alkalmas volt a kiszolgálásra és üzemeltetni lehetett anélkül, hogy különleges, finom, bonyolult felszerelésre lett volna szükség. A f mérnök biztosította a tábornokot afel l, hogy a tartalékok, pótalkatrészek és szerszámok, amikre az elfoglalt táborban szert tett, elegend ek ahhoz, hogy korlátlan ideig a leveg ben tartsák a Hindet. Az egyetlen hiány a Swatter rendszer rakétáiban és a támadó rakétalövedékekben jelentkezett, de ezért b ségesen kárpótolta a közel egymilliónyi 12,7 mmes l szer, amit a táborban zsákmányoltak. Majdnem százötven teherhordóra volt szükség ahhoz, hogy elszállítsák a muníciót, míg másik ötszáz ember szállította az egyébként huszonöt literes avgas üzemanyag kannákat. A Renamo f leg n i teherhordókat alkalmazott, akiket gyerekkoruk óta arra tanítanak s képeznek, hogy a fejükön hordják a terhet. Az avgas mennyisége elegend lesz arra, hogy majdnem kétszáz órán keresztül tudjanak repülni a Hinddel, és addigra jó lehet ségük lesz arra, hogy elfogjanak egy Frelimo-tartálykocsit vagy a vasúton, vagy valamelyik, a tengerparthoz közelebb es úton, amelyen még mindig szabad volt a közlekedés.
Ennek ellenére a tábornok egyik f aggálya az volt ebben a pillanatban, hogy annak a találkozónak eleget tehessen, amelyet rádión Tippoo Tip tábornokkal, a Renamo déli hadosztály parancsnokával megbeszélt. - Tábornok, látom a falut - szólt bele China fülhallgatójába a pilóta. - Á, igen, már én is látom - felelte China. - Forduljunk arrafelé, legyen szíves. Ahogy a Hind közeledett, Sean helyzetet változtatott, egy s r lombkoszorú mögé mászott és elnyúlt laposan a faágon. Bár tudta, hogy veszélyes az ég felé fordítani az arcát, de bízott borostás szakállában és sötét, napbarnított arcszínében, hogy az majd elrejti t, és megakadályozza, hogy a nap visszaver djön arcáról. A helikopter felé fordult és mohón nézte. Sean számára létfontosságú lehetett, hogy ismerje a gépágyúkezel látóterének határait és fegyvere t zterének korlátait, azokat a területeket, amelyek látószögéb l kiesnek. Látta, amint a helikopter orra alatt, a lövésztoronyban lev gépágyú csöve el ször balra, majd jobbra fordul hirtelen, mintha a lövegkezel bemutatót tartana neki. Sean nem tudhatta, hogy China tábornok csupán erejét akarja fitogtatni, és a fegyver irányításával játszik, de ez a mozgatás a Gatling gépágyú t zképességének korlátozott voltát demonstrálta. Az ágyúcs csupán harmincfokos ívben volt mozgatható a t ztér záróvonalán belül, ezen túl a pilótának már a géppel magával kellett fordulatot végrehajtania, tengelyéhez képest, annak érdekében, hogy a gépágyút hatékonyan alkalmazhassa. A Hind most már igen közel volt, Sean így képes volt arra, hogy a gép törzsének minden apró részletét megfigyelhesse, a gép orrán lev bíborvörös szín „Excellent" feliratától kezdve egészen a titanium páncéllapokat rögzít csavarok fejének sorozatáig. A gyengeség jeleit, a hiányosságokat kereste a masszív páncélzaton, de néhány pillanat múlva, amikor a helikopter már majdnem felette volt, látta, hogy a gép sebezhetetlen, kivéve a turbómotorok légszívó nyílásait, amelyek a pilótakabin fölött olyannak t ntek, mint két lecsukott szem. A leveg -bevezet , légszívó nyílást könny fémlapok takarták, amelyeknek az volt a rendeltetése, hogy megakadályozza szemét és törmelékek bekerülését a hajtóm nyílásába, amikor a helikopter közel ereszkedett a földhöz, s így a turbinák beszívták volna a rotorok által felvert leveg áramlattal a leveg be emelt törmelékeket. Ezek a véd lemezek azonban nem voltak olyan szilárdak, hogy megakadályozzák a Stinger rakétákat, hogy behatoljanak a légszívó nyílásba és Sean megfigyelte, hogy egy bizonyos sz k nyílás van a fémkiemelkedés szélén, amelyen egy ember feje beférne. Megfelel közelségb l és kell szögb l egy mesterlövész képes lenne arra, hogy egy géppisztolysorozatot l jön bele ebbe a nyílásba, amellyel megrongálná a turbinalapátokat és Sean tudta, hogy ezeknek a lapocskáknak egy kis darabja is képes arra, hogy a turbinát kiegyensúlyozatlanná tegye és olyan vibrációt idézzen el , amely az egész hajtóm vet másodperceken belül darabokra törné. - Halálpontos célzás, találat és állati szerencse kellene ehhez - mormogott Sean és összehúzott szemmel felnézett. A páncélozott üveg fényvisszaver dése hirtelen megváltozott, úgyhogy beláthatott a pilótafülke belsejébe. Amint felismerte China tábornokot, a nehéz m anyag repül sisak és a fényvisszaver pilótaszemüveg ellenére, amely a szemét védte, gy lölet tört el Sean torkából. Itt az az ember, aki Job haláláért felel s és aki minden szerencsétlenségük és nélkülözésük okozója. - Elkaplak - suttogta Sean -, Istenem, mennyire szeretnélek elkapni... Úgy t nt, China megérezte a feléje irányuló feneketlen gy löletet, kissé elfordította a fejét, egyenesen lenézett oda, ahol Sean gubbasztott, egyenesen ránézett, visszatükröz d pilótaszemüvegén át. Sean kissé lejjebb csúszott a kakasül r l, ahol a fa koronájában rejt zködött. Aztán a Hind hirtelen, szürke hasát mutatva elfordult. A helikopter által felkavart gyors légmozgás megremegtette a fák koronáit, megrázta a lombokat és ágakat, s az orkánszer szél szinte felemelte Seant a helyér l, s ekkor rádöbbent, hogy ez az egész csupán képzel dés volt, China nem fedezhette fel t a fa lombozatában lev búvóhelyén.
Figyelte, ahogyan az óriási gépmadár irányt változtatva elviharzott, aztán néhány mérföld távolságról a motor üteme megváltozott, a rotorok vijjogása élesebbé vált, a Hind rövid id re az erd fölé emelkedett, majd elt nt látószögéb l. Sean lemászott a fáról. Matatu a Hind els zajára eloltotta a kis tábortüzet, de a csajkában a kukoricapehely már megf tt. - Majd menet közben megesszük - rendelte el Sean. Claudia szomorúan sóhajtott, de talpra er ltette magát. Láb- és hátizmai kínzóan fájtak a kimerültségt l. - Bocsáss meg, szépségem! - Sean átkarolta a lány vállát és magához szorította. - China néhány mérföldnyire t lünk keletre leszállt, valószín leg Dombé falujában, biztosak lehetünk abban, hogy csapatai vannak ott. Tovább kell mennünk! Menet közben megették az utolsó forró, ragacsos, sós kukoricamálét és leöblítették a kulacsban lev sár- és algaíz vízzel. - Mostantól abból élünk, amit a természetben találunk - jelentette ki Sean -, China a nyakunkban van, s szinte érzem a lihegését... A helikopter a Dombé felé vezet út felett repült, vagy harminc méter magasságban. Ez volt az egyedüli út, s a falu maga is csak vagy húsz kisebb épületb l állott, melyeket már réges-rég elhagytak a falu lakói. Az ablaküvegek kitörtek az ablakkeretekb l, a kiszáradt vályogfalakról nagy foltokban lepergett a mész. A termeszek szétrágták a tet gerendákat, úgyhogy az elkorhadt és rozsdás tet fedés beszakadt. Az útra néz épületek egykor apró vegyesáru üzletek voltak, az Afrikában szokásos „dukas"-okat hindu keresked k birtokolták. Egy kifakult cégtábla lógott ferdén az üzlet el tt, amely azt hirdette: „Patel & Patel" sötétvörös Coca-Cola reklámtáblák között. Az út maga földút volt, amelyet szemét borított, hulladékok, és s r gaz n tte be a keréknyomokat az úton, amelyet már senki sem használt. - Szállj le! - parancsolta China, s a helikopter leereszkedett az útra, felkorbácsolva a száraz leveleket, papírhulladékokat, az elszórt m anyag zacskókat és egyéb szemetet. Emberek voltak a „Patel & Patel" el tti verandán, s fegyveresek az elhagyott épületek között, legalább ötven, de lehet, hogy több állig felfegyverzett katona; civil, vagy álcázó öltözetben, az afrikai gerillák különféle, válogatott öltözékében. A Hind leszállt az elhagyott útra, s a pilóta visszakapcsolta a turbómotorokat, a rotorok forgása lelassult, a motorok hangja csöndes fütyüléssé halkult. China tábornok felnyitotta a páncélozott fülke ajtaját, könnyedén leugrott a földre és a bolt el tt a verandán és feljáróján álló emberek felé fordult. - Tippoo Tip - mondta és szélesre tárt karokkal, barátságos üdvözléssel közeledett. - Örülök, hogy ismét találkozunk! - felemelte hangját, hogy elnyomja a motorok zaját. Tippoo Tip tábornok lelépett a lépcs kön, hogy üdvözölje, vastag karjait szélesre tárta, mint egy keresztet. A legnagyobb kétszín séggel átölelték egymást, mint két halálos ellenség, akik tudják, hogy el kell pusztítaniuk a másikat. - Drága, öreg barátom - szólt China és kartávolságra tartotta magától a másikat, melegen és szeretetteljesen tekintve rá. Tippoo Tip nem az igazi neve volt a tábornoknak, csak háborús névként - „n m de guerre"ként vette fel, az el z évszázad egyik leghíresebb arab elefántcsont- és rabszolgakeresked jének a nevét. Mindazonáltal a név és a hozzá kapcsolódó képzettársítás tökéletesen illett rá, gondolta China, amint rátekintett. Itt állt egy kegyetlen briganti és lator klasszikusan megformált alakja, egy csodálatraméltó gazfickó, akit kell el vigyázatossággal kell kezelni. Alacsony volt, fejének teteje legfeljebb China állának magasságáig ért, de minden egyéb vonatkozásban igen masszívnak t nt. Mellkasa, akár egy gorilláé, vastag karjai is ugyanúgy lógtak, csuklói térdmagasságig értek. Feje akkora volt, mint azok a nevezetes rhodesiai gránitsziklák, amelyek kiemelked sziklatömbök csúcsain helyezkednek el, igen ingatagon.
Feje tetejét kopaszra borotválta, de szakálla vastag, gyapjas és göndör volt, s tömören lógott le a mellére. Homloka, orra széles volt, ajkai húsosak és duzzadtak. Homlokára egy élénkszín vászonszalagot kötött, míg fels testén egy elöl nyitott, színes, antilopb r mellényt hordott. Mellét göndör, gyapjas, fekete sz rcsomók borították, míg meztelen karja, amely a rövid ujjú öltözékéb l el bukkant, vastag volt és b re alatt izomkötegek hurkolódtak. Rámosolygott Chinára, fogai fehéren csillogtak, mint az igazgyöngy kagylói, szemgolyói viszont sárgák voltak, s vérerek csipkéi sz tték át meg át. - Jelenléted megillatosítja napomat, mint a mimóza virága - mondta shangán nyelven, de tekintete elkerülte China arcát s egyenesen visszatért a hatalmas helikopterre, amelyb l China az imént kiszállt. Tippoo Tip irigysége olyannyira nyilvánvaló és leplezetlen volt, hogy China szinte érezte az ég kén szagát és ízét a leveg ben. A helikopter megjelenése felborította azt a kényes egyensúlyt, amely a Renamo két leghatalmasabb hadvezére között kialakult. Tippoo Tip képtelen volt a szemét levenni róla. Nyilvánvaló volt, hogy szerette volna közelebbr l is megvizsgálni, de China karon ragadta és visszavezette a veranda árnyékába. A pilóta nem állította le teljesen a hajtóm veket, s amint China és vendéglátója kiléptek a rotor mozgásteréb l, visszakapcsolt; a Hind felemelkedett és elt nt a leveg ben. Tippoo Tip kiszabadította magát China szorításából, kezét szemellenz ként maga elé emelte és a gép után nézett. Szeme oly kíváncsiságtól éhesen vizsgálódott, mintha egy gyönyör , meztelen n obszcén jelenetét nézné. China hagyta, hogy Tippoo Tip tekintetével mindaddig kövesse a helikoptert, amíg az el nem t nt a látókörükb l. Azért távolította el a Hindet, mert ismerte és értette Tippoo Tipet. Tudta, hogy ha a gépmadár itt maradt volna, olyan kísértésnek tette volna ki „bajtársát", aminek az nem tudott volna ellenállni, s az árulás oly természetes volt mindkett jük számára, mint a lélegzetvétel mások számára. A Hind volt China Jolly Jokeré, az adu ebben a játszmában. Tippoo Tip megrázta magát és felkacagott, minden különösebb ok nélkül. - Mondták nekem, hogy megsemmisítettél egy egész századot ezekb l és egyet megkaparintottál s azt mondtam magamban: - China egy oroszlán az emberek között, s az én barátom! - Gyere testvérem! - szólt China egyetért en -, túl meleg van a napon. A verandán székeket készítettek el számukra az árnyékban, s Tippoo Tip csapatából két fiatal n cserépbögrében sört hozott, amely s r volt, és frissít én savanykás. A lányok tizenévesek voltak, csinoskák és tekintetük, mint a fiatal zé. Tippoo Tip szerette a n ket és mindig körülvétette magát velük. Ez az egyik gyengéje, gondolta China, s fens bbségesen mosolygott, maga a fiúkban és a lányokban egyaránt kedvét lelte, de csak egy kis kikapcsolódás gyanánt és nem életszükségletként, s a lányok csupán egy pillanatra ragadták meg a figyelmét, miel tt visszafordult vendéglátójához. A test rök hallótávolságon kívülre távoztak és Tippoo Tip távozásra intette a lányokat. - És te, testvérem? - kérdezte China. - Hogy halad a csata? Úgy hallom, a Frelimo vezet jének lecsaptad a fejét és térdei közé helyezted, hogy közelebbr l láthassa a sajátját. Igaz ez? Természetesen ez nem volt igaz. Mint a Renamo déli csapatainak parancsnoka, Tippoo Tip közelebb volt a f városhoz és Maputo kiköt jéhez, amely a kormányer k központja volt, s ezért a dél-afrikai katonai támogatás visszavonása jobban sújtotta, s a Frelimo ellencsapásainak és megtorlásainak frontvonalában volt. China tudta, hogy az utolsó hónapokban Tippoo Tip súlyos vereséget szenvedett, sok embert és területet vesztett délen, de most Tippoo Tip bólintott és idegesen felcsuklott. Mindent felzabáltunk, amit a Frelimo ellenünk küldött, böfögés vagy szellentés nélkül.
Söröskupáik fölé hajoltak mosolyogva és nevetve, de közben egymást figyelték, mint az oroszlánok a zsákmány fölött, harcra készen és készenlétben arra, hogy védekezzenek vagy támadjanak bármely pillanatban, mindaddig, amíg csak China halkan meg nem szólalt: Örülök, hogy hallom, minden rendben megy nálad. Azért jöttem, hogy megtudjam, vajon a Hind harci helikopteremmel tudnék-e segítségedre lenni a Frelimo ellen. - Egy rosszalló mozdulattal széttárta karjait, mintegy tehetetlenségét mutatva, s folytatta. - De úgy látom, hogy nincs szükség a segítségemre. Ez egy machiavellis jelleg csapda volt, s China figyelte, amint a szúrás áthatolt Tippoo Tip védelmén és megváltozik arckifejezése. China tudta, hogy komoly taktikai hiba lett volna, ha egy olyan embert l, mint vendéglátója, segítséget kér. Ehelyett China a helikopterrel csalétket dobott feléje, amely ott himbálózott annak szeme el tt egy pillanatig, s aztán egy mesteri mozdulattal ismét eltüntette el le. Tippoo Tip kacsintott, és vigyorgása mögött megpróbált valami választ találni. is gy lölte elismerni a hibáit, vagy gyengeségeit, f leg olyan valaki el tt, akir l tudta, hogy képes ezt kegyetlenül kihasználni ellene, ugyanakkor változatlanul vágyakozott és kívánkozott erre a mesés gépmadárra. - Egy testvér segítsége mindig szíves fogadtatásra talál - mondta szívélyesen -, különösen egy olyan baráttól, aki meglovagolja az eget saját madarával. - S utána gyorsan folytatta: - S talán van valami olyan apró szívesség, amelyet viszonzásképpen én is felajánlhatok a segítségedre. - Furfangos, alattomos csirkefogó - gondolta China. Csodálta Tippoo Tip stílusát. Tudja, hogy nem szórakozásból jöttem ide, vagy együttérzésb l. Tudja, hogy valamit akarok t le, s mindketten visszavonultak az afrikai modor viselkedési formái mögé, újból szívélyesség és közönyösség, jelentéktelen, mellékes dolgok függönye mögé rejt ztek el, majd a kerül után ismét visszatérve, csak érint legesen, szinte flörtölve, a f kérdéshez. - Csapdát állítottam a Frelimónak - dicsekedett Tippoo Tip -, visszavontam csapataimat a Savé erd ségb l. - Igazság szerint kiszorították t ebb l a végtelenül értékes erd ségb l, kemény harcok után, a Frelimo leghatározottabb támadását követ en, amellyel a hadm veletek megkezdése óta szembetalálták magukat. - Ez nagyon ravasz eljárás volt - értett vele egyet China, kiengedve a szarkazmus éles pengéjét -, milyen kit n csapda beengedni a Frelimót és milyen buta dolog volt részükr l, hogy beleestek ebbe a csapdába. A Savé erd ség egy kincsesbánya volt, 20-25 méter magas, súlyos szálfák, amelyeket elefántagyar törzseknek is neveztek finom és s r szövet faanyaguk miatt, csodálatos rhodesiai mahagónifák, melyeknek törzsei másfél méteres átmér j ek voltak, és amelyek a legritkábbak és legértékesebbek az összes afrikai fafajták közül, a tamboti, vagy afrikai szantálfa gazdag rajzolatával és illatos szálfáival. Valószín leg sehol a kontinensen nem létezett az értékes kemény fáknak ilyen koncentrációja. Ezek képezték ennek a kipusztított területnek talán az utolsó természeti forrásait. El ször a hatalmas elefántcsordákat pusztították ki, aztán az orrszarvukat és a bivalyokat irtották ki géppuskákkal a leveg b l. A szovjetek és a koreaiak a rákban gazdag öblöket rabolták ki és a mozambiki mélytengeri áramlatok halban gazdag keleti partjait, míg a külföldi kalandorok a Frelimo engedélyével és jóváhagyásával a Cabora Bassa-i tóban él krokodilnépességet tizedelték meg. Csak a vadonok erdei maradtak eddig érintetlenül. A függetlenné vált afrikai államok közül Mozambiknak volt a legnagyobb, legéget bb hiánya a külföldi fizet eszközökb l. Több mint egy évtizeden keresztül folytatták a kimerít gerillaháborút, ami kivéreztette gazdaságukat. Ezek az erd k jelentették az utolsó kiaknázható tulajdonukat, amelyért külföldi kemény fizet eszközt kaphattak.
- Húsz-harmincezer rabszolgát hurcoltak ide munkászászlóaljakban - közölte Tippoo Tip Chinával. - Ilyen sokat - kérdezte China érdekl déssel -, hol találták ezeket? - Elvitték az utolsó parasztokat is a földjeikr l, megtámadták a menekülttáborokat is, összegy jtötték a nyomornegyedek söpredékét, és a munkanélkülieket is kisöpörték Maputo utcáiról és a slumokból. Ezt úgy nevezték: „A demokratikus nép teljes foglalkoztatási programja" és ennek keretében a férfiak és a n k hajnaltól napestig dolgoztak tíz Frelimo escudóért naponta, és a napi egyszeri étkezésért tizenöt escudót számoltak fel nekik. Tippoo Tip hátrahajtotta a fejét és úgy kacagott, inkább elismer en, mint szórakozva. - A Frelimo néha nem is olyan buta - ismerte el -, a munkászászlóalj tagjai napi öt escudót fizetnek azért a megtisztel privilégiumért, hogy kivághatják az állami erd ket, nemde csodálatos megoldás. - És te megengeded ezt a Frelimónak? - kérdezte China. - Nem a munkászászlóaljak kizsákmányolása miatt érdekelte ez a tábornokot. Egyetlen húsz méter hosszú szantálfa körülbelül 15 ezer US dollárt ért és az erd kiterjedése több százezer acre volt. - Természetesen, hagyom, hogy ezt tegyék - értett vele egyet Tippoo Tip. - Mindaddig nem tudják elszállítani a kivágott törzseket, amíg az utak és a vasútvonal nincs újjáépítve, ezért a régi vasútvonal mellett halomba rakják a törzseket. Felderít im minden egyes fatörzset feljegyeznek, amelyeket a rakásokban elhelyeznek. - Tippoo Tip el vett egy piszkos plasztikborítású jegyzetfüzetet kudub rmellénye zsebéb l és megmutatta Chinának a számokat, amelyeket gondosan feljegyzett kék golyóstollával az utolsó oldalra. China arca rezzenéstelen maradt, amikor a végs számadatokat olvasta, de szeme csillogott aranykeretes szemüvege mögött. A dollárösszeg elégségesnek mutatkozott arra, hogy mindkét hadsereg katonai kiadásait az elkövetkezend öt esztend re fedezze, elégséges arra, hogy általa megvásároljon nemzeteket és szövetségesekké tegye ket, vagy arra, hogy egy kisebb hadurat az egész ország elnökévé tegyen - élete végéig. - Már majdnem elérkezett az ideje annak, hogy Savé erd ibe visszatérjek és összeszedjem a „termést", amelyet a Frelimo begy jtött a számomra. - Hogyan fogod a „termést" exportálni? Egy tamboti fatörzs vagy száz tonnát nyom, ki fogja megvenni t led? Tippoo Tip tapsolt és odakiáltott egyik segít jének, aki a túloldalon lev épület árnyékában guggolt A gerilla felugrott és odarohant, ahol a két tábornok ült. Letérdelt és kiterítette a tábori térképet a veranda betonpadlójára székeik között és törött betondarabokat helyezett a térkép sarkaira, hogy laposan maradjon, ne kunkorodjon fel a széle. Tippoo Tip és China el rehajolt, hogy tanulmányozzák a térképet. - Itt vannak az erd k - Tippoo Tip megjelölte a Rio Savé és a Limpopo folyók közötti hatalmas körzet határait, jelenlegi pozíciójuktól egyenesen délre. A Frelimo a szálfákat itt és itt gy jtötte össze - tájékoztatta vendéglátója. - Folytasd - biztatta China. - A legdélibb rakodási terület csak harmincmérföldnyire van a Limpopo folyó északi partjától, csak harmincmérföldnyire a dél-afrikai határtól. - A dél-afrikaiak elhagytak, megtagadtak bennünket, egy megállapodást írtak alá Chissanóval és a Frelimóval - mutatott rá China. - A szerz dések és a megállapodások csak egy darab papírt jelentenek - tolta félre Tippoo Tip gondolatban azonnal ezeket a papírokat. - Itt mi most félmilliárd dollár érték szálfákról beszélünk. Már biztosítékot kaptam délen lev el z szövetségeseinkt l, hogy ha képes leszek a megfelel szállítás lebonyolítására, úgy biztosítani fogják a szállítást a határig és rendezik a kiegyenlítést Lisszabonban vagy Zürichben - szünetet tartott. A Frelimo kivágta és felhalmozta a javakat a számomra, nekem csak annyi feladatom maradt, hogy összeszedjem és leszállítsam. - S az én új harci helikopterem közrem ködhetne az összegy jtés során - javasolta China.
- Közrem ködhet. Igen, bár én képes vagyok elérni ugyanazokat az eredményeket saját er immel is. - Talán, de együttes er feszítéssel gyorsabb és biztosabb lesz - mondta neki China. - Mi osztozunk a harcban és a zsákmányban is. Az én helikopteremmel és az északról történ támogatásommal legfeljebb egy hetet, vagy még rövidebb id t vesz igénybe a Frelimo eltávolítása az erd kb l. Tippoo Tip úgy tett, mintha megfontolta volna a javaslatot, aztán bólintott és tapintatosan megjegyezte: - Természetesen megjutalmazhatlak a segítségnyújtásért a megszerzett szálfák értékének néhány szerény százalékával. A „szerény" nem az a szó, amelyet én képes lennék nagyra értékelni - sóhajtott fel China -, én jobban szeretem azt a jó szocialista szót, hogy „egyenl ", mondjuk azt, hogy „egyenl részesedés". Tippoo Tip sebzetten tekintett fel és tiltakozásképpen felemelte a karjait: - Légy ésszer , testvérem! Több mint egy órát vitatkoztak, érveltek, lassacskán közeledtek a megegyezéshez, a nemzetgazdaság egyéni elosztásához, és a munkászászlóaljakba elhurcolt szerencsétlen tízezrek sorsának eldöntéséhez. - Felderít im azt jelentették, hogy a favágók táborában lev emberek hasznosságuk végéhez közelednek - jegyezte meg Tippoo Tip egy alkalommal. - A Frelimo ellátása olyannyira sz kös, hogy az emberek túlnyomó része beteg és éhezik. Naponta százával halnak meg és fele annyi szálfát vágnak ki, mint két hónappal ezel tt. A Frelimo nem képes pótolni a kiesést a szállítócsoportoknál és az egész üzlet kifulladóban van. Nem nyerhetünk semmit a további várakozással, azonnal támadnunk kell, az es zések megindulása el tt. China ránézett digitális órájára, ez a rang ugyanolyan jele volt, mint a csillag, amit az ember a vállapján visel. A Hind félórán belül visszatér, hogy felvegye, be kell fejezni a tárgyalásait és alkut kell kötniük. Perceken belül egyetértettek a közös hadm velet utolsó részleteit illet en is, s akkor China közömbösen megemlítette: - Van még egy ügy. - Hanghordozása riasztotta Tippoo Tipet, a következ kérdés fontosságára hívta fel a figyelmét. El rehajolt a széken és kezeit a térdére helyezte, akkorák voltak mint a grizzly medve mancsai, szélesek és er sek. - Egy csoport fehér menekül t üldözök. Úgy t nik, megkísérlik elérni a dél-afrikai határt. China röviden leírta Sean csoportját és így fejezte be: - Azt akarom, hogy riasszad a csapataidat, innen a Limpopo folyóig, hogy figyeljék és kapják el ket. - Egy fehér ember és egy fehér asszony, egy fiatal fehér n . Ez igen érdekesnek t nik, testvérem - jelentette ki Tippoo Tip mélyen elgondolkozva. - A férfi a legfontosabb. A n amerikai és bizonyos értéket jelenthet túszként, egyébként nincs különösebb jelent sége. - Számomra egy n nek mindig van értéke mondott ellent Tippoo Tip -, különösen ha fehér és fiatal. Olykor szeretem a változatosságot, ami a húst illeti. Alkudjunk meg ismét, testvérem, újból egyenl módon, fele-fele alapon. Ha segítek neked elfogni ezeket a fehér szökevényeket, tied lehet a fehér férfi, de megtartom a fehér n t. Egyetértettünk? China gondolkozott egy pillanatig, aztán bólintott: - Rendben van, megtarthatod a fehér n t, de a férfit élve és sértetlenül akarom. - Ugyanúgy akarom én is a n t megkapni - kuncogott elégedetten Tippoo Tip. - Szóval ismét megállapodtunk. - Kinyújtotta jobbját és China megragadta. Mindketten tudták, amint egymás szemébe néztek, hogy ez a kézfogás semmi jelent séggel nem bír, hogy megállapodásukat csak addig tartják tiszteletben, ameddig mindkett jük számára el nyt jelent, s érvényét veszti minden el zetes figyelmeztetés nélkül, bármelyikük részér l, ha a körülmények változnak.
Nos, beszélj csak nekem arról a fiatal fehér n r l - kérte Tippoo Tip. - Hol látták utoljára és mit teszel az elfogásukra? China azonnal visszatért a térképhez, amely kettejük között feküdt kiterítve, s Tippoo Tip azonnal észrevette: China arckifejezésében új élénkség mutatkozott, hangjában mohó türelmetlenség, amikor elmondta, hogy Sean és csoportja hogy kerülték ki a nekik állított csapdát, amelyet számukra el készített a határon, és a shangán dezert r hogyan jelentette tartózkodási helyüket és szándékukat, hogy dél felé haladnak. - Tudjuk, hogy az utolsó megbízható tartózkodási helyük itt volt - China megérintett egy pontot a vasútvonaltól északra -, de ez három nappal ezel tt volt. Bárhol lehetnek ezen a vonalon. - Kinyújtotta a kezét és keresztülhúzta a térképen. A csoport egyik tagja súlyosan sebesült, úgyhogy valószín leg nem értek el ennyire délre. Jár röket küldtem ki, majdnem háromszáz ember kutatja a területet a vasútvonaltól délre, keresik a nyomaikat, azt akarom, hogy te is vesd ki a hálót, így, el ttük. Hány embert tudsz bevetni erre a célra? Tippoo Tip vállat vont. - Három századomat helyeztem el a Rio Savé mentén, hogy figyelemmel kísérjék a szálfák rakodását az erd ségben. Öt további század van szétszórva itt tovább északra. Ha ezek a fehérek el akarják érni a Limpopo határt, át kell haladniuk közvetlenül az én vonalaimon és a Frelimo- rségén az erd ben. Rádióértesítést küldök a századparancsnokaimnak, hogy riadóztassam ket. China tábornok hangja éles és ellentmondást nem t r volt: - Minden ösvényt, minden folyóátkel helyet ellen rizniük kell. Ellen rz vonalakat kell húzniuk, amelyeken nem lesz rés, és amikor az én átfésül , tisztogató vonalam észak fel l leérkezik, egyenesen belekergeti ket az ellen rz egységek vonalába. De figyelmeztetned kell a szakaszparancsnokokat, a fehér ember katona, mégpedig igen jó katona. A Ballantyne Scoutsok, a rhodesiai felderít k parancsnoka volt a bozótháború idején. - Courtney - vágott bele Tippoo Tip. - Jól emlékszem rá - vigyorgott -, hát persze, volt az, aki a bázisod elleni támadást vezette. Nem is csoda, hogy ennyire meg akarod kaparintani, te és Courtney ezredes, hosszú id re visszanyúló történet ez. Neked aztán van emlékez tehetséged, testvérem. - Bizony, bizony - bólintott China, s megtapintotta süket fülét -, hosszú esztend k és hosszú emlékezet, de a megtorlás olyan étekfogás, amely hidegen fogyasztva a legízletesebb. Aztán mindketten felnéztek a leveg be, amikor a Hind turbómotorjának zaja felsivított a falutól északra és China ellen rizte a karóráját. A pilóta halálpontosan érkezett, hogy felvegye, és China bizalma megszilárdult a fiatal portugál pilótában. Felkelt a székr l. - Rádió-összeköttetést tartunk a 118,4 MHz frekvencián - mondta Tippoo Tipnek -, naponta három alkalommal, reggel hatkor, délben és este hat órakor, menetrendszer en. - De Tippoo Tip nem nézett rá, vágyakozva nézte a Hind feléjük és a falu felé emelked alakját, amely olyannak t nt, mint egy horrorfilmbeli különös szörnyeteg mutációja. China tábornok elhelyezkedett a fedélzeti mérnök ülésében és becsukta a páncélozott pilótafülkét. Felemelte jobb hüvelykujját arrafelé nézve, ahol Tippoo Tip állt az elhagyott bolt verandáján, s amint az viszonozta a tisztelgését, a helikopter függ legesen felemelkedett a falu fölé és orrával északnak fordult. - Tábornok, az egyik jár r sürg sen hívja önt a rádión - jelentette a pilóta China fülhallgatóján -, a „Twelwe Red" - a Vörös Tizenkett hívójelét használja. - Remek, kérem kapcsoljon át a jár r frekvenciájára! - utasította China a pilótát és a m szerfalon a rádióadást ellen rz panelt kezdte ellen rizni. „Twelwe Red", this is „Banana Tree". Do your read? (Vörös tizenkett , itt Banánfa, hall engem?) - szólt a mikrofonba. A „Twelwe Red" egyike volt legjobb felderít csoportjának, amely a vasútvonal mentén ellen rizte a hátrahagyott nyomokat. A térdén fekv térképet vizsgálva megpróbálta megállapítani a felderít k pontos tartózkodási helyét. A szakaszparancsnok azonnal felelt a hívására:
- „Banana Tree", this is „Twelwe Red", Banánfa, itt Vörös Tizenkett . Ellen rzött kapcsolatfelvétel történt. China izgatottságot és gy zelmi mámort érzett a mellében, de ügyelt arra, hogy ezt a hangján ne lehessen érezni. - Jelentse pontosan tartózkodási helyét! - adott utasítást, s amint a szakaszparancsnok beolvasta a térkép koordinátákat, China ellen rizte a megadott pontot a saját tábori térképén, s látta, hogy a jár r a falutól körülbelül harmincöt mérföldre van, északi irányban. - Megértette? - kérdezte a pilótát. - Menjen oda, amilyen gyorsan csak tud! - s amint a Hind hajtóm veinek a zaja élesen feler södött, újból megszólalt: - „Twelwe Red" - Vörös Tizenkett - l jön fel egy piros rakétát, ha meglát bennünket! Hét perccel kés bb a rakéta fénye megjelent az erd fölött, szinte pontosan a Hind orra el tt, s a pilóta lassított, s a gépet a fák csúcsai fölé engedte. A Renamo-jár r megtisztította a leszállóhelyet a helikopter számára machettével, nádvágó késeivel, a Hind pilótája odaman verezte a gépét és nagy port felverve leszállt a porfelh ben. Megelégedéssel vette tudomásul, hogy a felderít k a leszállóhelyet egy véd hálóval vették körül. Harcedzett bozótharcosok voltak. China kilépett a pilótafülkéb l, és a szakaszparancsnok el resietett az üdvözlésére. Szikár veterán harcos volt, fegyverekkel, vizeskulacsokkal és töltényhevederekkel teleaggatva. - Valamikor tegnap mentek itt keresztül - jelentette. - Biztos vagy ebben? - kérdezte China. - Egy fehér ember és egy asszony - bólintott a parancsnok -, de elrejtettek itt valamit mutatott arra az állával. - Nem nyúltunk hozzá, de úgy gondolom, hogy egy sírhant. - Mutasd meg - parancsolta China és követte t a s r tüskés bozótba. A szakaszparancsnok megállt egy k halom mellett. - Igen, ez egy sírdomb - állapította meg China megfellebbezhetetlenül. - Nyissátok fel! A szakasz parancsnoka egy pillanat alatt parancsot adott két emberének, akik lerakták fegyvereiket és odamentek. Lerugdosták a fels köveket és legurították a lejt n. - Gyerünk, gyorsabban! - rendelkezett China. Dolgozzatok gyorsabban. - A vasérctartalmú k darabok egymáshoz üt dve szikrát vetettek, amint gyorsan szétdobálták az egész halmot. - Itt van a tetem - jelentette ki a szakasz vezet je, amint Job bebugyolált feje el bukkant. El relépett, és hirtelen mozdulattal megrángatta a vérfoltos inget, amely betakarta. - A matabele az - ismerte fel China azonnal Job arcvonásait. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire eljut. Ássátok ki és etessétek meg vele a hiénákat! - parancsolta. Két felderít lehajolt és megfogta Job takaróba bugyolált vállát és China hátborzongató figyelemmel tekintett rá. Az ellenséges halottak feldarabolása régi nguni szokás volt, a rituális feldarabolás lehet vé tette, hogy a legy zött szelleme elszabaduljon és ne gyötörje a legy z jét. Mindazonáltal volt valami a gy ztes megelégedéséb l abban, ahogy nézte, amint emberei a matabelét exhumálták. Megértette, hogy milyen fájdalmat és bánatot okoz ez az akció Sean Courtney számára és el re is élvezettel töltötte el, hogyan fogja leírni az eseményt következ rádióüzenetében, melyet neki küld majd. Ebben a pillanatban észrevette a háncsmadzag rövid végét, amely könnyedén rá volt tekerve a tetem vállára borított takaróra. Egy pillanatig tanácstalanul bámulta, aztán látta, hogy a zsineg megfeszül és hallotta a gránát elsüt szerkezetének csattanását, s rájött arra, hogy mi is történik, figyelmeztet en felkiáltott és arccal el rebukva, hasra vetette magát. A robbanás ereje a fejét és a dobhártyáját fájdalommal töltötte el; érezte, hogy a robbanás megrázta és valami az arcát is tompán kábító ütéssel sújtotta. Ül helyzetre fordult, s egy pillanatra azt hitte, hogy elvesztette a látását, aztán a csillagok és tüzes kerekek fénye, amely megtöltötte a fejét, lassan megsz nt s nagy megkönnyebbüléssel tapasztalta, hogy újra lát. Arcán vér folyt, s lecsöpögött az álláról, s a lecsöpög vér harci öltözékének zubbonyát áztatta. A nyaka köré tekert sállal felitatta és elszorította a sebet, amelyet egy gránátszilánk
nyitott a pofacsontján. Ingadozva talpra állt és a sírgödörre tekintett. A gránát az egyik emberét kibelezte, mint valami halat. Térdelt és megkísérelte, hogy gyomrát és beleit visszatömje abba a lyukba, amelyet a gránát szakított a hasán, de a nedves tartalom odaragadt a puszta kezeihez. A másik gerilla simán meghalt. A szakasz vezet je China mellé ugrott s megpróbálta megvizsgálni az arcán lev hosszú, mély vágást, de China eltolta magától a kezét. - Te fehér gazember - hangja metsz élesség volt -, drágán fogod ezt megfizetni, Courtney ezredes, esküszöm neked! A sebesült gerilla változatlanul a bels részeivel bajlódott, de azok minduntalan kicsúsztak az ujjai közül. Egy szörny , öblös, bugyborékoló hangot hallatott, amely csak tovább dühítette China tábornokot. - Távolítsd el innét azt az embert! - üvöltötte. Vidd el innen és hallgattasd el! Elvonszolták a sebesültet, de China még mindig elégedetlen volt. Még mindig remegett a sokkhatástól és a düht l, körülnézett, hogy mivel és hogyan tudná kitölteni a bosszúját. - Emberek! - remeg ujjakkal mutatott rájuk. Hozzátok ide a bozótvágó késeiteket. - A gerillák engedelmesen elrohantak. - Vegyétek ki a matabelét a gödörb l! Úgy, rendben van. Most pedig szabdaljátok széjjel a hiénák számára, így ni. Apró darabokra, ne hagyjátok abba! Úgy mint a darált húst, azt akarom, hogy olyan apróra daraboljátok, mint a darált hús. Matatu azon a reggelen dél felé vezette ket, elhagyott földeken és lakatlan falvakon keresztül. A gyorsan növ gaz és a buja másodnövényzet jó takarást biztosított számukra, s ugyanakkor elkerülték az ösvényeket és a kiégett kunyhókat. Claudia alig bírta tartani az ütemet. Az el z este óta apró pihen k közbeiktatásával egyfolytában meneteltek és már teljesít képességének határán volt. Nem érzett fájdalmat. Még az apró, piros hegy ördögtövisek - amelyek vörös csíkokat hagytak a fedetlen karján - is alig okoztak fájdalmat, csupán bele-belekapaszkodtak, amint elhaladtak mellettük. Léptei nehézkesek és mechanikusak voltak, s annak ellenére, hogy megpróbálta felvenni a menetelés ritmusát, elgyötörtnek érezte magát, s olyan lejártnak, mint valami felhúzható gyermekjáték, amelynek lejárt a rugószerkezete. Sean lassan elhaladt el le, s a lány nem bírta meghosszabbítani lépteit, hogy lépést tudjon vele tartani. Sean a válla fölött hátranézett és látta, hogy a lány elmaradozik, ezért lassított, hogy az utolérhesse és felzárkózhasson. - Sajnálom - tört ki Claudiából, Sean pedig felnézett az égre: - Mennünk kell, nem állhatunk meg – válaszolta, s a lány nagy er feszítéssel vonszolta magát mögötte. Kevéssel dél után ismét hallották a Hindet. A hajtóm vek hangja nagyon gyengén hallatszott, és egyre gyengült, ahogyan észak felé elt nt. Sean karjával átölelte Claudiát, hogy biztonságot nyújtson neki, amint mellette sántikálva, bizonytalanul lépegetett. - Jól van, remekül viselkedsz - mondta neki kedvesen. - Nagyon sajnálom, hogy ezt kell tennem veled, de mindenáron el re kell haladnunk, teret és id t kell nyernünk. China nem is gondolhatja, hogy ilyen messzire jutottunk dél felé. Most észak felé tart, pihenhetünk egy kicsit. Egy alacsony tüskés akácfacsoporthoz vezette a lányt, amely természetes fedezéket nyújtott számukra. Claudia szinte zokogott a kimerültségt l, amint led lt a kemény földre és csöndben elnyúlt, Sean pedig leguggolt el tte, hogy levegye a cip it és a zokniját fáradt lábáról. - A lábaid szépen megkeményedtek - mondta a lánynak, amint gyöngéden masszírozta a lábait. Nyoma sincs semmiféle felhólyagosodásnak. Olyan kemény vagy, mint egy felderít . Csak kétszer olyan merész. - A lány még elmosolyodni is képtelen volt a kedves bókon. Sean felhúzta az egyik zoknit a kezére és kidugta az ujját a nagylábujj helyén lev lukon és elkezdte tekergetni az ujját, mint valami hasbeszél bábuja.
- Oké, egészen jól megy a kislány - beszéltette a zoknit, aki olyan hangon folytatta, mint Miss Piggie az ismert bábfilmb l -, de fiacskám, látnod kellene t a zsákban. Claudia er tlenül kuncogott és a férfi kedvesen rámosolygott: - így már sokkal jobb - mondotta -, most már menj aludni. Néhány percig nézte a férfit, amint a lukas zokniján dolgozott: - Melyik lompos ringyód tanított meg stoppolni? - mormogta álmosan. - Sz z voltam mindaddig, amíg veled nem találkoztam. Aludj! - Gy lölöm azt a szajhát, akárki volt is - mondta Claudia és behunyta a szemét. Úgy t nt, mintha azonnal ki is nyitotta volna ismét, de a déli fény lágy esti árnyékká változott, és a déli forróság helyett a közeled este h vösségét érezte. Felült. Sean száraz ágakból rakott kis t zön f zött valamit és rátekintett a t zön keresztül. - Éhes vagy? - kérdezte. - Éhen halok. - Vacsora - és egy fémcsajkát hozott oda a lánynak. - Mi ez? - kérdezte gyanakvóan, amint lenézett egy halom feketére pörköl dött apró virslire, mindegyik akkora volt, mint egy kisujj. - Ne kérdezd - mondta -, edd meg! Kíváncsian kivett egyet és megszagolta. Még mindig forró volt a t zt l. - Edd meg - ismételte a férfi és hogy példát mutasson, egyet a szájába dobott és elrágcsálva lenyelte. - Nagyon ízletes - mondott véleményt -, edd csak meg! Óvatosan beleharapott, elcuppogtatta és szétnyomta a fogai közt. A száját valami meleg krémszer ség töltötte meg, amely olyasféle íz volt, mint a spenótkrém. Leer ltette a torkán. - Kapj be egy másikat! - Köszönöm, nem kérek. - Csupa protein. Egyél. - Nem vagyok rá képes. - Képtelen leszel a következ menetszakaszt üres gyomorral megtenni. Nyisd ki a szádat! Etette és is evett, egymást váltogatva ettek. Amint a csajka üres lett, a lány ismét megkérdezte. - Most aztán már mondd meg, mit ettünk. De a férfi pofákat vágott és Alphonsóhoz fordult, aki a tábort znél guggolt és a saját adagját falta az ételb l. - Szereld fel a rádiót! - utasította Sean. - Halljuk, van-e valami mondanivalója Chinának. Amíg Alphonso a rádióval bajlódott, s kihúzta az antenna zsinórjait, Matatu észrevétlenül megjelent a táborban. Egy köteg lehántott fakérget hozott magával, amelyeknek a végein száraz f csomók voltak bedugva. Néhány szót váltott Seannal, és Sean igen komolynak t nt. - Mi történt? - kérdezte Claudia gondterhelten. - Matatu egy csomó dolgot észlelt el ttünk. Úgy t nik, hogy nagyfokú jár röz tevékenység folyik. Frelimo vagy Renamo - nem tudja melyik. Ez nyugtalanná tette Claudiát és egy kicsit közelebb húzódott, oda, ahol Sean ült és odad lt a férfi vállához. Együtt hallgatták a rádiót, s itt ismét úgy t nt, hogy a forgalom nagyon megnövekedett, legnagyobbrészt shangán nyelven, vagy valami afrikai akcentussal kevert portugál nyelven beszéltek. - Valami készül dik - morgott Alphonso, amint a rádióra koncentrált. - Jár röket küldenek egy záróvonalra. - Renamo? - kérdezte Sean és Alphonso bólintott. - Úgy hangzik, hogy Tippoo Tip emberei. - Mit mond? - kérdezte Claudia, de Sean nem akarta tovább rémíteni a lányt. - Rutin rádióforgalom - hazudta és Claudia megnyugodott és Matatut figyelte, aki a t znél foglalatoskodott, gondosan leemelte a fakéregköteg végér l a f csomódugókat és kirázta a
cs tartalmát a parázsra. Amint meglátta, hogy mit süt, a rémülett l és undortól megrázkódott, majd megdermedt. - Ezek rettenetesen undorítóak...! Nem tudta befejezni és valami rettenetes, szörny b völettel bámulta a nagy sz rös hernyókat, amint a parázson verg dtek és vonaglottak. Hosszú, sárga sz rük kis füstcsomókat alkotva égett le róluk s a férgek fokozatosan mozdulatlanná váltak és kis, fekete, ropogós virslikké alakultak. Claudia egy piciny kis elfojtott kiáltást hallatott, s odahúzódott Sean karjaiba, amint felismerte ket. - Csak nem azok...! - elakadt a lélegzete. - Én nem... Csak nem kényszerítettél arra, hogy...! Ó! Nem! Nem tudom elhinni. - Nagyon táplálóak - biztosította Sean, és Matatu látva, amint Claudia odanéz, felemelte az egyik hernyót a parázsról, s egyik tenyeréb l a másikba dobálva h tötte, majd egy nagylelk , cikornyás mozdulattal odakínálta neki. - Úgy érzem, hánynom kell - jelentette ki Claudia sápadtan és elfordította az arcát. - Nem tudom elhinni, hogy én valóban ettem egyet azokból. Ebben a pillanatban a rádió élesen recsegni kezdett és egy hang halk, gurgulázó nyelven beszélni kezdett, amit Claudia nem értett. Azonban Sean hirtelen érdekl dést árult el az adás iránt, ami miatt hányingere és undora nem bírt olyan jelent séggel a számára és megkérdezte: - Milyen nyelv ez? - Afrikaaner - válaszolt röviden Sean. - Csendben légy! - Hallgasd! - de az adás hirtelen elhalványult, megsz nt. - Afrikaaner? - Dél-afrikai holland? - Igen, az - bólintott Sean. - Nagy távolságról csíptük el az adást. Egészen biztosan délafrikai katonai adó volt, valószín leg egy határ r rjárat a Limpopo folyónál - mondta Sean röviden Alphonsónak, és aztán azt mondta Claudiának: - Alphonso egyetért velem, dél-afrikai határ r jár r. Alphonso azt mondja, hogy olykor képes ilyen holtzónabeli adásokat is elkapni még ennél északabbra is. - Sean ellen rizte a karóráján az id t. Úgy t nik, China tábornok ma este nem kíván szórakoztatni bennünket. Jobb lesz, ha összepakolunk és felkészülünk a további menetelésre. - Sean félig felemelkedett, amikor a rádió hirtelen ismét életre kelt. A hangja most oly tiszta volt, hogy China tábornok lélegzetét is pontosan lehetett hallani. - Jó estét, Courtney ezredes. Bocsásson meg a kés i adás miatt, de még mindig fontos ügyeket kellett intéznem. Jelentkezzen, kérem, Courtney ezredes! Az ezt követ csendben Sean nem mozdult a mikrofon felé és China tábornok halkan kuncogott az éteren át. - Még mindig hallgat, elvesztette a hangját, ezredes. Nem baj. Biztos vagyok benne, hogy hallgat engem, s így gratulálnom kell önnek azon az alapon, hogy mind a mai napig sikerült rejtve maradnia. Egészen figyelemre méltó teljesítmény, különösen hogy Miss Monterro akadályozta a haladását. - Arrogáns csirkefogó! - suttogott Claudia keser en. - A férfiúi fels bbrend ség megingathatatlan és meggy z déses híve az utolsó porcikájáig. - szintén, Courtney ezredes, ön teljesen meglepett engem. Át kellett helyeznem a záróvonalamat, még délebbre, hogy fogadásáról ill módon gondoskodjam. Ismét egy rövid szünet és hallgatás következett az adásban, majd újra China tábornok maliciózus hangja hallatszott. - Látja, ezredes, megtaláltuk azt a helyet, ahol eltemette a matabeléjét. - Claudia érezte, hogy Sean megmerevedik mellette, s csend volt mindaddig, míg China újból meg nem szólalt: - Kiástuk a tetemet és meg tudtuk állapítani, hogy milyen hosszú ideig volt a földben, a bomlásból kikövetkeztethet en. - Sean remegni kezdett, de China folytatta. - Egy matabele úgy b zlik, mint egy döglött hiéna és az ön barátja sem volt kivétel. Mondja csak, ezredes, ön l tte f be? Nagyon ésszer cselekedet volt. Úgysem lett volna képes túlélni! A disznó, a kurva disznó! - tört ki Seanból.
- Ó, mellékesen megjegyezve, az álcázott kelepcéje nem m ködött. Nagyon amat r kísérlet volt, sajnálom. - China könnyedén felkacagott. - És egyébként se legyenek gondjai a matabelével. Megkönnyítettem a hiénák dolgát. Két emberemet ráállítottam a pangájukkal. Falatokra szabdalták, ezredes. Matabel-gulyássá aprították. Sean a mikrofon után nyúlt és a szájához emelte: - Maga aljas, kurva vadállat! - üvöltötte bele a mikrofonba. - Mocskos hullarabló! Istenemre, jobb lesz, ha imádkozik, hogy soha ne kerüljön a kezembe! Abbahagyta, lihegett a kitörés erejét l. - Köszönöm, ezredes! - kajánság volt China tábornok hangjában. - Már nagyon unalmas volt, hogy magamban beszélgetek. Jó, hogy újból kapcsolatban vagyunk egymással. Hiányzott nekem. Sean óriási er feszítéssel ellenállt a kísértésnek, hogy válaszoljon, inkább kikapcsolta a készüléket. - Csomagolunk. - Hangja még mindig remegett a felindulástól és az rjöng düht l. - China elég pontosan meg tudja állapítani, hogy hol vagyunk ez után a kis kitörés után. Most nagyon gyorsan el kell t nnünk innen. - Tehát ugyanúgy, ahogyan eddig, kapkodjuk a sarkunkat - kérdezte Claudia lemondóan, de engedelmesen felállt. De ezen az éjszakán sokkal lassabb volt az el rehaladásuk. Éjfél el tt Matatu kétszer is várakozásra intette ket, az állati ösztön hatodik érzéke figyelmeztette, hogy veszély leselkedik rájuk. El re ment az ösvényt felderíteni és csapdára lett figyelmes, amelyet nekik vetettek, s minden ilyen alkalommal arra kényszerültek, hogy lassítsanak és lopakodva visszaforduljanak, hogy elkerüljék a csapdát. - Tippoo Tip emberei - motyogta Alphonso. Úgy látszik, segítséget nyújt Chinának. Minden ösvényen emberek várnak ránk. Éjfél után mindenesetre jobbra fordult a szerencséjük. Matatu rálelt egy nagyon gyakran használt ösvényre, amely egyenesen dél felé futott, és felfedezte, hogy nem sokkal el bb egy nagyobb csoport haladt el erre, ugyanabban az irányban, amerre k is igyekeztek. - Felhasználjuk az csapásukat, hogy elleplezzük a sajátunkat. - Sean kihasználta ezt a lehet séget és Matatut állította az élre, Claudia követte t, míg és Alphonso mentek leghátul, hogy eltüntessék kettejük kis lábnyomait, amelyeket könny volt megkülönböztetni, a Tippoo Tip emberei által hátrahagyott nehéz nyomok közül. Gyorsan haladtak az ösvényen, amikor Matatu füle felfogta egy Renamo-jár r apró zajait, amelyeket éjszakai mozgásuk közben keltettek. Aztán mérsékelték el rehaladásuk ütemét, diszkrét távolságról követve azokat, engedve, hogy a jár r avatkozzon be el ttük. Finom egyensúlyt tartva a felfedezés és az elrejt zés hátborzongató lehetetlensége között, amelyben szinte kizárólag Matatu hallására és éjszakai látására támaszkodhattak, veszélyes játék volt, de így képesek voltak kétszer olyan gyorsan haladni, mint amit e nélkül a közrem ködés nélkül remélhettek. Hajnal el tt egy kevéssel a Renamo-jár r nem sokkal el ttük megállt, erre k is lekuporodtak a sötétségben és hallgatták, amint a jár r csapdát készít el számukra az út mindkét oldalán. Amint a csapdát állító csoport elhelyezkedett, Matatu egy kerül úton vezette ket és egy távolabbi ponton újból rátértek az eredeti ösvényre, amelyen továbbhaladtak dél felé. - Számításom szerint vagy huszonöt mérföldet tettünk meg - mormolta Sean elégedett vigyorral, amint az els , félénk, hajnali napsugarak elhomályosították a csillagok fényét. - De a nappali világosságban nem folytathatjuk a további menetelést, ez túlságosan kockázatos lenne, hiszen az egész vidék hemzseg a Renamótól. Matatu, keress egy helyet, ahol a nap folyamán lefekhetünk.
Az éjszakai menetelés során olyan terepre értek, a Savé folyó közelében, amely nedves, agyagos terület volt s Matatu most tudatosan a magas mocsári füvek közé vezette ket. Térdig gázoltak az áradásos területen keresztül, amely a folyót övezte, megkeresve az áthaladás útját a sekély, nyitott lagúnák között, melyekb l moszkitók szálltak fel szürke fellegekben. A víz elborította nyomukat és Sean a sor végén haladva gondosan visszaigazította az elgörbült f szálakat, gondosan elrejtve az általuk használt átjárókat. Néhány száz méterre az ösvényt l Matatu felfedezett egy kis száraz szigetecskét, amely néhány centiméterrel volt magasabb az elöntött terület víz szintjénél, s amint rálépett, a nádasban heves mozgás támadt, ahogyan valami nehéz test rohant keresztül rajta. Claudia rémülten felsikoltott, biztosan attól tartva, hogy belerohantak a Renamo egy másik gyilkos csapdájába. Bár Matatu rögtön el vette borotvaéles nyúzókését és harsány harci kiáltással belevetette magát a magas f be, vad felbolydulásra került sor, amint birkózni kezdett egy nála kétszer nagyobb, pikkelyes vonagló testtel. Sean el rerohant, hogy segítségére siessen, és ketten leütötték és agyonszúrták a teremtményt, s kihúzták a f b l a szigetre. Claudia a rémülett l dideregni kezdett, amikor meglátta, hogy egy óriási, szürke gyík volt, majd két méter hosszú, hasán sárga pettyek és hosszú korbácsszer farka volt, amely még mindig jobbra-balra csapkodott, Matatu örvendez vinnyogással rögtön elkezdte lenyúzni a pikkelyes b rt. - Mi ez? - Matatu kedvenc csemegéje, egy leguán. - Sean élesíteni kezdte késének pengéjét a tenyerén, aztán segített Matatunak a sárkánygyík feldarabolásában. A farok húsa fehér volt, mint a doveri lepényhal húsa, de Claudia elfintorodott, amikor Sean megkínálta egy húsdarabbal. - Te és Matatu megennétek még az utódaitokat is - vádolta ket. - Ezt mondja egy lány, aki megeszi a mopánfa hernyóit. - Sean, képtelen vagyok, tényleg nem tudom rákényszeríteni magam. Nyersen nem. - Nincs semmiféle száraz fánk, hogy tüzet gyújthassunk és te biztosan ettél japán shasimit, nemde; azt mondtad, szereted. - Az nyers hal, nem nyers gyík! - Nem nagy különbség, gondold azt, hogy ez valami afrikai shasimi - csábítgatta a lányt szelíden. Amikor végül megadta magát és megkóstolta, meglep en ízletesnek találta, éhsége legy zte a finnyásságát. Végre nem voltak vízsz kében, és megtöltötték a bend jüket édes, fehér hússal és folyóvízzel, aztán pedig összegömbölyödtek a takaróikon. A hosszú, mocsári f hajladozott a fejük fölött, védelmezte ket az er s napfényt l és a leveg ben szárnyaló ragadozó madaraktól. Claudia biztonságban érezte magát és elnyomta a fáradtság. Egyszer csak, a nappal közepén, felriadt és Sean karjaiban találta magát, az ket kutató helikopter hangját hallgatva. - China a folyópartot dolgozza meg el ttünk suttogta Sean. A Hind turbómotorjainak hangja feler södött, majd elhalkult, amint elfordult, a kutatás sablonjának egyes fázisai alatt, s Claudia úgy érezte, hogy görcs állt a gyomrába, izmai megmerevedtek, ahogyan a motorzaj er södött, amint elrepült felettük, igen közel hozzájuk, de délre attól a ponttól, ahol feküdtek, aztán végül minden elcsendesedett. - Elment - szorította magához Sean. - Aludj egy kicsit! Kés bb ismét felriadt, pánik uralkodott el rajta, amikor rájött, hogy valakinek a tenyere fájdalmasan befogja a száját, amikor meg akart mozdulni. Szemével oldalt nézett, s látta, hogy Sean arca igen közel volt az arcához. - Légy csöndben! - lehelte Sean a fülébe. - Egy hangot se! Amikor bólintott, a férfi elengedte és megfordult, hogy átnézzen a lagúna sekély vizén. El ször semmit sem látott, aztán hallotta, hogy valaki énekel. Egy kedves szoprán leányhang
volt, magas, lágy, shangán nyelv szerelmi dalt dalolt s az énekhang egyszerre közeledett a lagúna sekély vizében közeled léptekkel. Az énekszó nagyon közelr l hallatszott, olyan közelr l, hogy Claudia önkéntelenül közelebb húzódott Seanhoz és visszatartotta lélegzetét. Aztán az énekl lány is megjelent a látótérben, a Claudia el tti f szálak résein keresztül. A lány karcsú, kecses volt, csak most kerülhetett ki a serdül korból, vonásaiból megítélve, melyek kedvesek és gyermekiek voltak, de a mellei már nagyok és gömböly ek, mint a tsama dinnye. Csak egy darab rongyot viselt, s az anyagot lábai között felhúzva viselte, lábai hosszúak voltak, mint a kiscsikóé és a b re ragyogott a kés délutáni napfényben, mint az égetett cukor. Vadnak látszott és elvarázsoltnak, mint egy erdei szellem, Claudiát azonnal megigézte. Jobb kezében a lány egy könny nád halászszigonyt tartott, többszörös drót szigonyheggyel, s amint könnyedén lépegetett a csillogó meleg vízben, a szigonyt dobásra készen tartotta a leveg ben. Az ének hirtelen abbamaradt, elhalt a lány ajkain, aki egy pillanatra megdermedt, aztán egy táncosn kecsességével döfött a szigonnyal. A szigony nyele megpördült a kezében, s aztán egy boldog kis sikoltással kiemelt egy iszapos harcsát a vízb l. A hal ficánkolt a szigony végén, a harcsa széles, bajuszos szája tátogott, a lány pedig öklével rácsapott a hal lapos fejére és beledobta a csíp jére t zött nádból szövött zsákjába. Lemosta a hal nyalkáját kis, rózsaszín tenyerér l, újból felemelte a szigonyát és folytatta a halászatot, egyenesen közeledett feléjük, ahol a mocsári f szálak mögött feküdtek. Sean odanyúlt és megszorította Claudia karját, figyelmeztetve, hogy ne mozogjon, de a fekete lány olyan közel volt már, hogy még egy pár lépés és beléjük botlott volna. Hirtelen felnézett, egyenesen Claudia szemébe tekintett. Csak nézték egymást ketten egy pillanatig, aztán a lány villámgyorsan megpördült és mint a nyíl, eliramodott. Sean egy pillanatnyi késedelem nélkül felugrott, utánarohant, s két irányból Alphonso és Matatu is megindultak, hogy csatlakozzanak az üldözéshez. A lány félúton volt a lagúnán át, miel tt utolérték volna, s megpróbált félreugrani, kitörni valamerre, de mindenfel l találkozott valakivel, aki útját állta, és végül is ott állt valami kétségbeejt helyzetben. Ott állt vad tekintettel és rémülett l zihálva, de szigonyát határozottan maga el tt tartva. Bátorsága és lelkes szelleme hiábavaló volt, három férfi nézett farkasszemet vele, hasonló volt ahhoz a helyzethez, mint amikor egy macskát három farkaskutya vesz körül és nincs reménye a menekülésre. Matatu megtéveszt támadást indított ellene oldalról, és a lány abban a pillanatban feléje fordult a szigony hegyével, de Sean kiütötte a kezéb l és a karja alá kapta. Rugdosva és karmolva vitte t a szigetre és lehuppantotta a száraz talajra. A lány tusakodás közben elvesztette mind a halászzsákját, mind az ágyékköt jét s összekuporodva, meztelenül remegve nézett fel az emberekre, akik körülvették. Sean beszélni kezdett hozzá, lágy, megnyugtató hangon, de el ször nem kapott választ. Aztán Alphonso kérdezgette s amint a lány rájött, hogy saját törzsbelije szól hozzá, megnyugodni látszott, és néhány jóindulatú, nyájas kérdés után, tartózkodó, izgatott választ adott. - Mit mond a lány? - Claudia nem tudta elrejteni aggodalmát a gyermekkel kapcsolatban. - Itt él a mocsárban, ide menekült a katonák el l - válaszolt neki Sean. - A Renamo megölte az anyját, a Frelimo elvitte az apját és a többi családtagját, hogy fát vágjanak az erd ijén, elmenekült. Körülbelül egy óra hosszat kérdezgették a lányt. Milyen messze van a folyó; hol van az átkel hely; mennyi katona van a folyó tájékán. Hol folytatja a Frelimo a fakitermelést? És amint a lány válaszolt minden kérdésre, úgy sz nt meg lassan a félelme. Megszerezte Claudia rokonszenvét és állandóan t nézte megrendít gyermeki bizalommal.
- Én beszélek egy kicsit angolul - suttogta végül és Claudia meglep dött. - Hol tanultál meg angolul? - A missziónál, miel tt a katonák jöttek, felgyújtották és megölték a n véreket. - Jó az angolod - mosolygott rá Claudia. - Hogy hívnak? - Miriamnak, kisasszony. - Ne legyél vele túl bizalmas - figyelmeztette Sean vigyorogva Claudiát. - Hiszen olyan aranyos a kicsike. Úgy t nt, Sean válaszolni akar valamit, de aztán meggondolta magát és inkább feltekintett, a naplementét vizsgálva. - A fene egye meg, elmulasztottam China rádióadását. Készüljünk az indulásra. Ideje, hogy szedjük a sátorfánkat. Csak néhány percet vett igénybe, hogy felkészüljenek a menetre, s a hátizsákkal a hátán Claudia megkérdezte: - Mi lesz a lánnyal? - Itt hagyjuk - válaszolt Sean, de volt valami a hangjában, és az a mód, ahogy elfordította a fejét válasz közben, nyugtalanította Claudiát. Megindult Sean után, amikor lelépett a kis szigetr l, bele a vízbe, aztán megállt és visszanézett. A fekete kislány továbbra is ott guggolt meztelenül, és szomorúan Claudia után nézett, de Matatu ott állt a háta mögött és a nyúzókést tartotta a jobb kezében. A felismerés úgy tört rá Claudiára, mint a harag hatalmas jeges áradata. - Sean! - Claudia hangja remegett, amikor visszahívta a férfit. - Mit akarsz csinálni ezzel a gyerekkel? - Ne tör dj vele! - válaszolt neki nyersen. - Matatu! - reszketni kezdett. - Mire készülsz? Matatu vigyorgott a n re. - Csak nem akarod...? - ujját végighúzta a saját torkán, Matatu vidáman bólintott és a kését mutatta neki. - „Ndio" - jelentette ki egyetért én - „Kufu". Claudia ismerte ezt a szuahéli szót. Matatu ezt használta, valahányszor az apja lel tt egy vadállatot és Matatunak el kellett vágnia az állat torkát. Hirtelen megrázkódott a haragtól. Megragadta Seant: - Szóval meg akarod gyilkolni t?! - hangja metsz volt a rémülett l és a felháborodástól. - Várj, Claudia, hallgass meg! Nem hagyhatjuk t itt. Ha elfogják... ez öngyilkosság lenne számunkra. - Te gyalázatos, rohadt csirkefogó! - sikoltott. Te ugyanolyan gonosz vagy, mint a Renamo, olyan aljas, mint China maga! - A mi életünkr l van szó, nem fogod fel? A túlélésünkr l. - Nem hiszem el, amit hallok! - Ez egy kemény és kegyetlen-könyörtelen világ! Ha túl akarjuk élni, el kell fogadnunk ezeket a törvényeket. Nem engedhetjük meg magunknak a szánalom oktalanságát. Claudia szerette volna fizikailag megtámadni, ökölbe szorította a kezét, igyekezve visszanyerni az önuralmát, de a hangja még mindig fülhasogatóan éles volt. - Szánalom, könyörület és lelkiismeret, ez minden, ami elválaszt, megkülönböztet bennünket az állatoktól. - Mélyet lélegzett. - Ha értékeled valamire azt, ami közöttünk létezik, nem mondasz semmi többet, s nem próbálod észérvekkel igazolni, amit majdnem elkövettél ezzel a gyerekkel szemben. - Szóval hajlandó vagy inkább elfogatni magad China tábornokkal? - tette fel a kérdést Sean. - Ez a gyermek, ahogyan nevezed t, nem fog habozni, hogy felfedje pontos tartózkodási helyünket. - Ne folytasd, Sean! Figyelmeztetlek, mindaz, amit mondasz, olyan károkat okoz kapcsolatunkban, amit soha nem tudsz jóvátenni. - Hát rendben van! - Sean kinyújtotta érte a kezét és magához húzta Claudiát. - Mondd meg, mit akarsz, mit csináljunk vele? Bármit mondasz, azt teszem majd. Ha azt akarod, hogy engedjük szabadon, hogy az els Renamo-jár rnek, amelyikkel találkozik, feljelentsen, én megteszem.
Claudia mereven állt ölel karjaiban, s bár a csikorgó él elt nt a hangjából, de hideg és határozott maradt. - Magunkkal fogjuk vinni! Sean tehetetlenül leengedte karjait. - Magunkkal! - Ezt mondtam. Ha nem hagyhatjuk itt, akkor ez az egyetlen megoldás. Sean rámeredt, amint Claudia határozottan folytatta: - Azt mondtad, bármit megteszel, amit mondok. Megígérted! Sean kinyitotta, majd becsukta a száját, s a fekete kislányra nézett. A lány értett valamit a vitából, eleget értett ahhoz, hogy tudja: az élete forog kockán és azt is, hogy Claudia az védelmez je, megment je. Amikor Sean látta a lány arckifejezését, hirtelen szégyen, csömör és önutálat töltötte el. Új érzés volt ez a számára. A bozótok háborújában a felderít k soha nem hagytak tanúkat maguk után. Most ez az asszony, az asszonya megpuhította gondolta, elmosolyodott és megrázta a fejét - vagy talán egyszer en humanizálta, emberségesebbé tette t. - Rendben van! - még mindig mosolygott. A kislány velünk jön, azzal a feltétellel, hogy megbocsátasz nekem! A csók közöttük rövid volt és h vös. Claudia szorosan összezárta ajkait. Sean megértette, hogy id t vesz igénybe, amíg az asszony a gyalázatos tett gondolatát megbocsátja. Claudia elfordult, s felemelte a fekete leánykát, talpra állította. Miriam hálásan hozzábújt. - Vedd fel az ágyékköt jét! - utasította Sean Matatut -, és tedd el azonnal a késedet. A leány velünk jön. - Matatu elégedetlenül, egyet nem ért en forgatta a szemét. De teljesítve Sean utasítását, elment megkeresni és felvette a lány ruházatának egyetlen darabját. Amíg Miriam feltekerte a rongydarabot a derekára, Alphonso rmester fegyverére támaszkodva, érdekl déssel figyelte a leányt. Nyilvánvaló volt, hogy nem volt ellenére a döntés, hogy a lányt életben hagyták, Claudiának nem tetszett, ahogyan a védencét szemlélik, kinyitotta kis személyes csomagját és el vett egy tartalék inget, egy Renamo melegít trikót, a China tábornok raktárából származó álcázó trikót. A trikó Miriam csíp jének egy részét takarta és ez kielégítette Claudia illemszabályigényeit. A fekete kislány nagyon örült, s az a rettegés, amely néhány perce még eltöltötte, szinte elillant, amint új cicomájában tetszelgett. - Köszönöm, Donna, nagyon szépen köszönöm. Ön jó hölgy. Ön nagyon jó, asszonyom! - Rendben van - avatkozott bele Sean. - A divatbemutatónak vége van, gyerünk, t njünk el innét. - Alphonso megfogta Miriam karját. A lány csak akkor értette meg, hogy t tulajdonképpen er szakkal elfogták s elviszik: elhúzódott és szenvedélyesen tiltakozni kezdett. - A fene vigye el! - robbant ki Sean. - Most aztán valóban bajban vagyunk! - Mi a baj? - érdekl dött Claudia. - Nincs egyedül, többen vannak vele. - Úgy tudtam, hogy elvesztette a szüleit! - Ez igaz, csakhogy egy testvére és egy húga van vele a mocsárban elrejt zve. Két kisgyerek, akik olyan fiatalok, hogy nem tudnak gondoskodni magukról. A fene vigye el! A fene vigye el! - ismételgette Sean keser en. - Most aztán mi az ördögöt csinálunk? - Összeszedjük a gyerekeket és azokat is magunkkal visszük - nyilatkozott Claudia egyszer en. - Két kölyköt! Meg vagy bolondulva. Egy árvaházat akarsz berendezni! - Csak nem kell ismét átmennünk az egész vitán?! - Claudia bosszúsan hátat fordított neki és megragadta Miriam kezét. - Minden rendben van, bízhatsz bennem. Mindannyiótokra gondot viselünk majd! A fekete kislány megnyugodott, egy kiskutya bizalmával és rajongásával nézett Claudiára.
- Hol vannak a gyerekek: értük megyünk! - Jöjjön, Donna, megmutatom. - Miriam kézen fogva bevezette t a mocsárba. Már majdnem teljesen sötét volt, amikor elérték azt a parányi szigetet, ahová Miriam elrejtette a gyerekeket a papirusznád s r jében. Amikor szétnyitotta a s r zöld szárakat, két pár óriási, sötét szem meredt rá, mint bagolyfiókák a fészekb l. - Egy fiúcska - emelte fel Claudia a gyermeket, aki öt-hat éves lehetett, sovány volt és reszketett a félelemt l. - És egy leány! fiatalabb volt, nem volt négy évnél id sebb és Claudia felkiáltott, amikor megérintette: - Lázas, ez a gyermek beteg! - Túl gyenge volt ahhoz, hogy felálljon, összegömbölyödve feküdt, mint egy beteg kismacska, reszketett és halkan nyögdécselt. - Malária - állapította meg Sean, és leguggolt a gyermek mellé -, nem vitás. - Van Chloroquinine a gyógyszeres dobozban nyúlt érte fürgén Claudia. - Ez rültség! - zsémbelt Sean. - Nem fékezhetjük magunkat ezzel a gyermeknyájjal. Ez lidércnyomás! - Fogd be a szádat! - csattant fel Claudia. Mennyi Chloroquinine-t kell adnom neki? Az el írás szerint hatéves kor alatti gyermek esetében konzultálj a gyermekorvossal! Köszönöm, nagyon köszönöm. Próbálkozzunk két tablettával. Amint a gyermekkel foglalkoztak, Claudia megkérdezte Miriamot, hogy hívják a gyerekeket? A válasz olyan hosszú és komplikált volt, hogy még Claudiát is elbátortalanította, de gyorsan legy zte kétségeit. - Sohasem fogom tudni kiejteni - állapította meg végül. - Mickeynek és Minnie-nek fogom hívni ket. - Walt Disney pert indít ellened - figyelmeztette Sean, de Claudia figyelemre sem méltatta és Minnie-t bebugyolálta saját takarójába. - Neked kell majd vinned! - közölte Seannal tárgyilagosan. - Ha a kis csirkefogó lepisil, kitekerem a nyakát! - tiltakozott. - És Alphonso fogja vinni Mickeyt. Sean látta, hogy Claudia anyai ösztönei tökéletesen eluralkodtak, s a neheztelést, amit az újabb nehézségek miatt érzett, meglágyította a Claudiára háruló felel sségérzet pezsgése. Claudiáról levedlett a kimerültség és a letargia, és újból életer snek bizonyult és oly gunyoros volt, mint Job halálát megel z en. Sean felemelte a gyermek szinte súlytalan kis testét, s a hátára kötözte a takaró egyik szalagjával. A láz tüze áthatolt a takarón, ez olyan volt, mintha egy forró vizes palackot hordott volna a hátán. Mindenesetre ez ismer s gyakorlat volt a gyermek számára, akit piciny gyermekkora óta így hordtak-vittek, ilyen módon hurcoltak, azonnal lecsendesedett és szundikálni kezdett. - Még mindig nem értem, mi is történik velem mormogta Sean. - Egy istenverte gyermekgondozó az én koromban. - De újból belegázolt a mocsárba. Miel tt az éjszaka félig eltelt volna, Miriam bebizonyította, hogy jelenléte kiegyenlítette azt a plusz nehézséget, amit a két kisgyermek terhe rájuk rótt. A folyó környezetét olyan mélyrehatóan ismerte, mint egy mocsári lény, Matatuval együtt el rementek, a lány vezette t a lagúnák szigeteinek labirintusában, titkos ösvényeket találva, ami fárasztó kutatások óráitól mentette meg ket. Egy kicsivel éjfél után, amikor az Orion - a kaszás csillag - a nagy vadász, pontosan felettük állt, teljesen kifeszített íjával, Miriam kivezette ket a Rio Savé partjára és megmutatott egy gázlót, ahol az ember át tud kelni a folyó túloldalára. Megpihentek, a n k ellátták és megetették a gyermekeket a leguán húsa maradékával. A gyógyszer hatott és a kislány teste h vösebbé vált és kevésbé volt nyugtalan. Egy siet s
étkezés után férfiak elrejt ztek a nádasban és a sötét vizet szemlélték, amely visszatükrözte a csillagokat, mint vízbe fulladt szentjánosbogarakat. - Ez a legveszélyesebb pont - suttogta Sean. China egész nap jár röztetett a Minddel a folyó mentén, s az els hajnali sugarakkal vissza fog térni. Nem vesztegethetjük itt az id t, még napkelte el tt át kell kelnünk a folyón. - Várni fognak ránk a túloldalon - vetette ellen Alphonso - várakoznak ránk már odaát. - Ez igaz - értett vele egyet Sean -, azért vannak ott, de mi tudjuk, hogy ott vannak. Itt hagyjuk a n ket ezen a parton, átkelünk és megtisztítjuk a túlpartot. Nem használhatunk l fegyvereket, csak kést és fémhuzalt. Ma éjszaka „nedves munkát" végzünk. - A régi felderít meghatározást használta „Sebenza enamanzi". Ma éjjel több értelemben is „nedves munkát" hajtanak végre. Sean fémhuzalja egy jó méteres, rozsdamentes acélhuzal volt, egy huzaldarab, amelyet a Hercules csörl kábeléb l vágott le a gép elhagyása el tt. Job két keményfa darabot er sített a huzal mindkét végére, fogantyúként. Ezüstdollár nagyságúra lehetett összetekerni, és könnyedén becsúsztatható volt töltényhevederének gránáttartó rekeszébe. Most kiemelte onnét és kitekerte teljes hosszában. Kipróbálta, a keményfa fogantyúkat ujjai közé vette és keményen megrántotta, megelégedetten mordult egyet, amikor az ismer s feszültséget érezte a rugalmas huzaldarabban. Aztán feltekerte a huzalt és a bal csuklójára er sítette, mint egy karperecet. Mindhárman meztelenre vetk ztek, a nedves ruhából csöpög víz felriaszthatja az ellenséget vagy akadályozhatja ket a közvetlen, test test elleni küzdelemben. Mindegyikük kését egy zsinórra kötve csupasz nyakukon hordták. Sean odament, ahol Claudia a gyermekekre vigyázott a nádasban. Amikor megcsókolta, ajkai puhák és melegek voltak és gyorsan, rövid id re odabújt hozzá. - Megbocsátottál? - kérdezte. Válaszul a lány újból megcsókolta. - Gyere vissza miel bb - suttogta. A három férfi hangtalanul belecsúszott a vízbe, közel maradva egymáshoz, kutyaúszással elrúgták magukat a vízpartról és hagyták, hogy a víz árja jóval a gázló alá sodorja ket. A déli parton a papirusznádas csomói között kerültek ki a partszegélyre, hason csúszva. Sean fehér teste szinte világított a holdfényben. Megforgatta a testét a s r , ragadós fekete iszapban, mindaddig, amíg b rének teljes felületét el nem fedte az iszapréteg, aztán két marokkal az arcát is bekente. - Kész? - kérdezte csendesen, aztán kiszabadította a kését a nyakán lev tokból. - Induljunk! Elhagyták a folyópartot, majd a folyó áramlási irányával szemben megindultak felfelé a gázló irányában. A mocsár, az áradásos terület az északi partra volt jellemz , a déli partszakasz szárazabb volt, s az erd majdnem egészen a partig ért. A fák árnyékában maradtak elrejt zködve. Ahogyan közelebb kerültek a gázlóhoz, egyre óvatosabban haladtak el re, oldalirányban széthúzódva, Sean középen ment, Alphonso és Matatu a szárnyakon. Sean megérezte a Renamo fegyvereseit, miel tt még megpillantotta volna ket. A helybeli dohányfüst illatát és a szennyes ruházatba beleszáradt izzadság szagát érezve megtorpant, fülelni kezdett és el retekintett, minden érzékszervével koncentrálva figyelt. Nem messze el tte egy ember köhögött csöndesen a sötétben, harákolva tisztította a torkát és Sean pontosan megállapította, hol van. Lehúzódott a földre és megérintette a föld felszínét, ujjai hegyével valami tiszta pontot keresett a következ lépéséhez, hogy valami ágacska, vagy száraz levél ne árulja el. Lépésenként haladt, egyszerre egyetlenegyet lépve el re, mindaddig, míg nem látta a renamós katona fejének sziluettjét a csillagos égen kirajzolódni. Egy RPD gépfegyver mögött ült, s átnézett a folyón.
Sean várt, a percek teltek, öt, tíz, minden perc egy-egy örökkévalóságnak t nt. Aztán valaki más ásított egyet a balszárnyon, majd egy harmadik azonnal csöndre intette egy dühös suttogással. - Hárman vannak. - Sean pontosan emlékezetébe véste mindegyikük helyét, s aztán nyugodtan és óvatosan visszavonult oda, ahonnét érkezett. Az erd szélén Alphonso várakozott rá, s egy perccel kés bb Matatu is visszakúszott, hogy csatlakozzék hozzájuk. - Három - suttogta Alphonso. - Igen, három - er sítette meg Sean. - Négy - mondott ellent Matatu mindkett jüknek. - Van egy negyedik is közvetlenül a part alatt. Matatu semmit nem mulasztott el és Sean tartózkodás nélkül elfogadta az értékelését: - Négy Renamo-harcos van lesállásban. - Sean megnyugodott. Többre számított, de úgy látszik, China embereit szétszórva, vékony vonalban helyezte el, minden egyes gázló fedezésére a folyó mentén. - Hang nélkül - figyelmeztette ket Sean. Egyetlen lövés és egy egész hadsereg harci táncot kezd a hátunkon. Matatu, te intézd el azt, aki a part alatt van, Alphonso, te azt, aki a nádasban. Én intézem el a két középs t. - Letekerte a fémhuzalt a bal csuklójáról, kihúzta s még egyszer ellen rizte a kezei között, hogy pontosan érezze a fegyvert, s felkészüljön a használatára. - Várjátok meg, amíg én végzek az én emberemmel, miel tt ti támadtok a tietekre. Kinyújtott kezével könnyedén megérintette vállukat, a rituális szertartásos áldással, aztán elváltak és szétszóródtak az éjszakában, vissza a folyó irányában. A géppuskás ugyanott volt, ahol Sean hagyta, de ahogy Sean megközelítette, néhány felh foszlány eltakarta a csillagokat és ezért Seannak meg kellett várnia, amíg kitisztul. Minden másodpercnyi késedelem növelte a felfedezés veszélyét, és kísértést érzett, hogy csupán tapintására támaszkodva cselekedjék, de végül is visszatartotta magát. Amint az ég kitisztult, örült, hogy így tett. Az rszem levette a sapkáját a fejér l és vakargatni kezdte a fejét; felemelt kezével így akadályozta volna a huzal használatát, s megel zte volna a „tiszta" ölést. Kiáltásra került volna sor, lövöldözésre, és minden egyes renamós mérföldekre innét leereszkedett volna ide, hogy rájuk támadjon. Várt addig, amíg az rszem befejezte a vakarózást és visszatette fejére a sapkát, aztán leengedte a kezét. Sean el renyúlt és a huzalból kialakított hurkot egy gyors mozdulattal a férfi nyaka köré vonta. Ugyanazzal a mozdulattal teljes er vel rántott egyet mindkét karjával és jobb térdét a férfi lapockái közé nyomta. A fémhuzal átvágta a húst és a légcsövet, mintha csak cheddar sajt volna. Sean érezte, amint a huzal egy pillanatra megakadt, mikor elérte a nyakcsigolyákat, mindkét karjával és teljes súlyával a drótot feszítette, egyidej leg a térdével a testet nyomta el re. A fémhuzal megtalálta a csigolyák közötti rést és tisztán keresztülsiklott rajta. A férfi feje el rebukott, a saját ölébe esett s a tüdejében lev leveg a nyitott légz csövön eltávozott a halott testéb l egy halk sóhajtásként. Ez volt az a hang, amire Matatunak és Alphonsónak várnia kellett, Sean utasítása szerint. Tudta, hogy ebben a pillanatban k is megtámadják áldozataikat, de mindaddig semmi hangot nem hallott, amíg az általa meggyilkolt ember el re nem esett és üt ereib l el nem tört a vér a földre, ugyanolyan hangot hallatva, mint amikor a fej n a tehén t gyéb l a tejet gyakorlott ujjaival a sajtárba lövelli. Ez a hang felriasztotta a negyedik Renamo- rszemet, az egyedülit, aki még életben volt, s aki zavarodottan megszólalt: - Mi az, Alves? Mi az ördögöt csinálsz? A kérdés odavezette Seant a katonához, el húzta a kését a tokjából, s úgy tartotta a kezében, hogy a kés hegye pontosan megfelel szögben hatoljon át a férfi bordái között. Sean bal kezével leszorította a torkánál fogva, megakadályozva, hogy sikoltson, a másik kezével kezelte a kést, kinyitva a sebet,jobb csuklóból fordítva és csavarva a kés élét.
Harminc másodperc alatt mindennek vége volt. Az utolsó remegés is megsz nt a Sean alatti emberben, Sean megkönnyebbülve felállt, Matatu máris mellette volt, készen állt nyúzókésével. Kése és keze egyaránt nedves volt. Saját munkáját befejezve azért jött, hogy Sean segítségére siessen, de erre már nem volt szükség. Egy teljes percig vártak, hallgatóztak, hogy van-e valami jele a riadónak, talán lehetett egy másik rszem is, akit még talán Matatu is figyelmen kívül hagyhatott, de a nádasbeli békák kuruttyolásától eltekintve csak a moszkitók zümmögése hallatszott. - Kutasd át - parancsolta Sean. Vegyetek el mindent, amit felhasználhatunk. Egy fegyvert, minden l szert, fél tucat gránátot, tartalék ruházatot és minden élelmet gyorsan összegy jtöttek. - Ennyi - szólt Sean. - Minden egyebet tüntessetek el. A hullákat a partra vonszolták, s bedobták a folyó sodrába, aztán bedobták a nehéz gépfegyvert és többi felszerelést is a nádas mögötti mély vízbe. Sean az órájára nézett: - Kifutunk az id b l, át kell hoznunk a többieket. Claudia, Miriam és a gyermekek még mindig a nádasban voltak a déli parton, ahol hagyták ket. - Mi történt? Mi nem hallottunk semmit. Claudia odabújt Sean nedves testéhez, megkönnyebbülten. - Semmi hallani való sem volt - mondta Sean, aztán felkapta a két alvó gyermeket, egyetegyet mindkét kezébe. A folyón keresztül egy emberoszlopot képeztek, egymásba karolva, er sen magukhoz szorítva a másikat, hogy a sodrásnak ellent tudjanak állni, hiszen a víz Claudia álláig ért. E nélkül a segítség nélkül a víz elsodorta volna a n ket. Az átkelés még így is fáradságos volt, s teljesen elcsigázódtak, amikor a túlsó parton a partra vonszolták magukat. Sean nem engedte meg, hogy néhány percnél tovább pihenjenek, ennyi id volt szükséges ahhoz, hogy Minnie-t megszárítsák és betakargassák egy zsákmányolt fels ruházatba, aztán felszedel zködtek és elindultak befelé az erd be. - El kell t nnünk a folyó közeléb l még napfelkelte el tt. China visszatér, amint világos lesz. China felfedezte emberek csoportját a folyóparton, vagy hetven lépésre. Amint a helikopter közeledett feléjük, s a lefojtott rotorok felverték a Savé folyó vizét és sötét hullámokat vertek fel a folyó felületén. A portugál pilóta letette a helikoptert a déli folyóparton, az erd szélén, China kiszállt a lövészkabinból és egyenesen lement a folyó partjára. Bár arcán egy kifejezéstelen álarc jelent meg, mögötte mérhetetlen harag és gy lölet lobogott és ez villogott a szemében. El vette a napszemüvegét a zubbonya zsebéb l és szeme pillantását a lencsék mögé rejtette. Emberek csoportja vette körül tiszteletteljesen, China keresztüllépett ezen a csoporton és letekintett a testét l elválasztott emberi fejre, amely a sáros parton feküdt. A folyó kisodorta a nádasba, édesvízi rákok harapdálták és a víz fehérre áztatta a feltárt húst, a nyitott szemgolyó pedig opálos márványszer volt, de az egyenes vágás a nyakon félreérthetetlen aláírásként bizonyított: - Ez a fehér ember munkája - mondta China halkan. - A felderít ik ezt „nedves munká"-nak nevezik, s az acélhuzal az védjegyük. Mikor történt? - Tegnap éjjel. - Tippoo Tip izgatottan huzigálta a szakállát. A lesállásban lev jár rök közül senki sem maradt életben, hogy példát mutathatott volna. - Hagytad, hogy átkeljenek - vádolta China hidegen -, pedig megígérted, hogy nem engeded ket átkelni a folyón. - Ezek a kutyák - vicsorgott Tippoo Tip -, ezek a használhatatlan disznók. - A te embereid - mutatott rá China -, s az emberek olyanok, mint aki vezeti ket. Az mulasztásuk a te mulasztásod, az hibájuk a te hibád, tábornok!
Mindezt a saját emberei el tt mondták, s Tippoo Tip megszégyenülten morgott. Ígéretet tett és cs döt mondott, s a harag gyötörte. Körülnézett az emberein, áldozatot keresett, akin megbosszulhatná magát, de azok lesütötték a szemüket, szánalmas, alázatos képet vágtak. Nem tudott megnyugodni. Hirtelen megfordult és vadul belerúgott a sérült fejbe. Az acélborítású csizmaorr összezúzta a víz áztatta, puha orr-részt. - Disznó - üvöltötte és ismét belerúgott csizmájával a fejbe, ezzel elindította, s az legurult a domboldalon. Tovább üvöltözött dühösen, vad rúgásokkal görgette maga el tt a koponyát, míg az végül mint egy futball-labda felpattant és beleesett a partról a folyóba. Visszatért China tábornokhoz, haragtól lihegve. - Nagyszer , tábornok - China ironikusan tapsolni kezdett -, nagyon bátor dolog, milyen kár, hogy nem tudtad ugyanezt tenni a fehér emberrel. - Mindegy egyes átkelési pontot riztettem a folyón - kezdte Tippoo Tip, aztán abbahagyta, amint el ször vette észre a China arcán lev durván összeöltött vágást, s akkor rosszindulatúan vigyorogni kezdett. - Megsebesültél, micsoda szerencsétlenség. Persze ennek nem a fehér ember volt az oka, ugye? Biztosan nem! Te túlságosan ravasz vagy ahhoz, hogy hagyd magad megsebesíteni, China tábornok, a füledt l eltekintve, természetesen. Most Chinán volt a sor, hogy szabadjára engedje fékezhetetlen gy löletét: - Bárcsak itt lennének az embereim. Ezek a süket disznó embereid, akiknek még annyi eszük sincs, hogy a feneküket ki tudnák törülni. - A te egyik embered besúgó, áruló - üvöltött vissza Tippoo Tip -, a fehér emberrel együtt menekül, az én embereim nem árulók, a kezemben vannak - mutatta óriási kézfejét, s China arca el tt rázta, mire China lehunyta a szemét egy pillanatra és mély lélegzetet vett. Rájött, hogy a helyrehozhatatlan szakítás határán vannak, s még néhány ilyen szóváltás és nem számíthat további együttm ködésre ennek a szakállas majomnak a részér l. Egy napon úgyis meg kell ölnie, de most még szüksége van rá. Ma az volt a legfontosabb China tábornok számára, hogy rátegye a kezét a fehér emberre, élve, ha lehetséges, vagy holtan, ha másként nem lehet. Tippoo Tip segítsége nélkül erre semmi reménye nem maradt. Dühe és a megtorlás még várhat, kés bbre kell halasztani, amikor erre lehet ség nyílik. - Tippoo Tip tábornok - békülékeny volt, majdnem szerény. - Kérlek, bocsáss meg nekem. Sajnos szabad folyást engedtem elégedetlenségemnek, a józanság helyett. Tudom, hogy mindent megtettél az érdekemben. Mindketten áldozatok vagyunk, saját népünk tehetetlenségének áldozatai. Arra kérlek, bocsásd meg rossz modoromat. Tippoo Tipet ez megzavarta és pontosan ez volt az, amit China el akart érni. A dühös szavakat sikerült belefojtania. - Bár ezek a marhák nem tudták megakadályozni ket abban, hogy átkeljenek, legalább most tudjuk, hogy hol vannak. Friss nyomon vagyunk és egy egész napunk van arra, hogy kövessük ket. Használjuk ki a lehet legjobban ezt a lehet séget. Gyerünk, oldjuk meg ezt a fárasztó feladatot, legyünk túl rajta. S aztán én és a helikopterem kizárólag a te rendelkezésedre fog állni fontosabb feladatokra, mint ez a mostani. Látta, hogy megtalálta a megfelel szavakat. Tippoo Tip dühe lassan megenyhült és helyet adott valami szégyenl s és mohó arckifejezésnek, amelyet China olyan jól ismert. - Máris iderendeltem a legjobb nyomkeres imet - értett vele egyet -, ötven emberem ered majd a nyomukba, egy órán belül, olyan emberek, akik egy antilopot is lerohannak a lábáról. Miel tt a nap lenyugszik, a fehér ember a kezedben lesz. Ez esetben nem lesz semmi hiba! - Hol vannak azok a nyomkövet k? - Már rádióztam nekik. - Elküldöm értük a helikopteremet, hogy felvegye ket.
- Ez értékes id t nyer a számunkra. Figyelték, amint a helikopter felemelkedik és észak felé tart, alacsonyan a Savé folyó sötéten folyó vize fölött. Amint a helikopter elt nt, mindketten dél felé fordultak. - Már nem ellen rzitek a folyó déli partján lev területet - mutatott rá China. - Ezek azok az erd ségek, amelyeket olyan ravaszul átengedtél a Frelimónak. - A s r keményfa szálfákra mutatott, amelyek a déli égbolton kirajzolódtak. - A folyó az én frontvonalam - er sítette meg Tippoo Tip vonakodva. - De a legközelebbi Frelimo-er k sok mérfölddel tovább, délre vannak. A jár reim ellen rzik ezt a területet minden küls beavatkozás nélkül. Azok az emberek, akiket a fehér ember után küldök, elkapják ket, miel tt a Frelimo által birtokolt területet elérnék. Tippoo Tip abbahagyta, majd végigmutatott a folyó partján: - Aha, itt jönnek. Hosszú, kétsoros oszlopban állig felfegyverzett gerillák jöttek futva feléjük az ösvényen. Legjobb ötven emberem. Ma este fehér csirkét ehetsz vacsorára. Ne nyugtalankodj, barátom. Olyan jók ezek, mintha máris a tányérodon lennének. Két Renamo-szakasz állt meg a parton nyomkeres kre várva. China jól el tudta bírálni a csapatokat. Sétálni kezdett köztük és felismerte bennük a lelkesedést és a türelmetlenséget, amelyet a fegyelem kordában tartott és a szakértelmet, amely jellemz tulajdonsága egy elit alakulatnak, az els osztályú bozótharcosoknak. Egyetértett Tippoo Tippel. Ezek valóban kemény emberek, számítani lehet arra, hogy elvégzik a feladatukat. China odaintette magához a szakaszparancsnokokat. - Tudják, hogy kit üldöznek? - kérdezte, s azok bólintottak. - A fehér ember olyan veszedelmes, mint egy megsebzett leopárd, de én élve szeretném elkapni. Megértettétek? - Megértettük, tábornok. - Van rádiótok. Azt akarom, hogy jelentsétek az el rehaladásotokat, jelentsétek, hogy mi történik veletek, minden órában adjatok jelentést a parancsnoki frekvencián. - Igenis, tábornok. - És amikor meglátjátok a zsákmányt, hívjatok engem. Azonnal odajövök a Henshaw-val, a helikopteremmel, ott akarok lenni a halálánál. A szakaszparancsnokok átnéztek a folyón, arckifejezésük éber volt, s néhány pillanattal kés bb még az korlátozott hallásával is észlelte a Hind turbómotorjainak sivítását, amikor északról visszatértek. - Hajói végzitek a dolgotokat,jutalmat kaptok. De ha nem, ha cserbenhagytok, meg fogjátok bánni. Nagyon megbánjátok, sajnálni fogjátok - ígérte nekik China tábornok. Amint a helikopter leszállt, két nyomkeres mászott le fürgén a hátsó, kisebb kabinból, Tippoo Tip rájuk kiáltott és rámutatott arra a nyomra, amelyen Sean és csoportja eltávozott. Látván, ahogyan a nyomkeres k megkezdik a munkájukat, China még biztosabb volt annak kimenetelét illet en. Ez a két fickó igen jó volt. Gyorsan körülnéztek maguk el tt, aztán visszajöttek a térség közepére és leguggoltak a nyomnál, halkan beszélgettek egymással, megérintették a halvány nyomokat a vadf zfa hajlékony vesszejével, amit mindkett jük magával hordott, olyannak t ntek, mint két véreb, amely szagot kapott, hogy megkezdjék az üldözést. Amint ismét felemelkedtek, teljes változáson mentek keresztül. Határozottnak t ntek és szakszer nek, arccal a déli erd ség felé fordultak és elrohantak. Mögöttük álcázott öltözetben két teljes Renamo-rohamosztag nyílt szét - legyez alakú üldöz alakzatban, és elkezdett rohanni, hogy a nyomkeres k lépéseihez alkalmazkodjanak és felvegyék azok ütemét. - A fehér asszony sohasem tudja tartani ezt az ütemet! - örvendezett Tippoo Tip. Megel zzük ket, miel tt még elérik a Frelimo vonalát, elkapjuk ket, még a nap vége el tt. Ezúttal nem fognak megmenekülni.
Odafordult Chinához: - Miért nem követjük ket helikopteren? China tétovázott. Nem kívánta felvilágosítani t a Hind hiányosságairól és gyenge pontjairól. Sokkal jobb, ha Tippoo Tip hisz a helikopter tökéletességében. Nem fogja vele megvitatni a nehézségeit, hogy kell mennyiség üzemanyagot kell hozzanak, sem a Hind korlátozott hatótávolságát még teljes üzemanyag-feltöltöttséggel is, azt a tényt sem, hogy a portugál repül mérnök figyelmeztette, a turbómotoroknak már rég lejárt a m szaki ellen rzési határideje, hogy a pilóta már jelentette a m ködési problémákat és a helikopter kisegít motorjának elégtelen er kifejtését, lassulását. - Itt fogok várni - közölte. - Amikor az embereid utolérik a fehér embert, azt rádión jelentik. Ekkor fogok utánuk menni. China megigazította a napszemüvegét és odaballagott a Hindhez. A pilóta várt rá, tettetett közönyösséggel odaült a pilótafülke alatti álcázófestékkel fedett géptörzshöz. - Hogy viselkedik a hajtóm ? - kérdezte China portugálul. - Rángatni kezdett és kihagy. Meg kellene alaposan vizsgálni. - Üzemanyag? - A f tartály negyedig van. De még megvan a póttartály is. - A szállítók konvoja holnap reggel megérkezik az üzemanyaggal az el retolt bázisra. A mérnök dolgozhat rajta ma éjjel, de rendelkezésemre kell állnia sötétedésig, addig stand-by. Szükségem lesz rá, amikor utolérik a menekül ket. A pilóta vállat vont. - Én repülhetek vele, ha hajlandó vállalni a kockázatot ezzel a motorral. Egyetértett vele. - Figyelje tovább a rádiót - utasította China. - Ha szerencsénk van, néhány óra múlva vége lesz az egésznek. Sean látta, hogy Claudia nem tudja tovább tartani ezt az ütemet. A lány el tte szaladt, úgyhogy megfigyelhette benne a változást, amelyet a sz kölködés és a nehéz körülmények okoztak. Olyan lesoványodott, keszeg volt, hogy a hiányos és viseltes öltözéke lógott rajta, inge lötyögött lágyéka körül, nadrágszárát a tüskék és az éles f szálak összetépték, s jócskán leszaggatták az alját, úgyhogy rojtos cafattá vált, amely csak combjainak közepéig ért, alatta a lába kihangsúlyozottan lesoványodott, de valahogy mégis meg rizte elegáns, el kel vonalait. Mindenesetre a tüskék és az éles f szálak nagy pusztítást végeztek a szabad b rfelületeken, lábán és a karján is. Úgy látszott, mintha megkorbácsolták volna, a sebesülések egy része begyógyult, mások bevarasodtak, néhány azonban tovább vérzett. Haja megn tt, hosszú, izzadságtól összegubancolódott fürtökké tapadt össze, amelyek tompán üt dtek minden lépésnél csontosán kiugró lapockáinak; háta oly sovány volt, hogy pontosan meg lehetett számolni rajta a kiugró gerinccsigolyákat az inge alatt. Az izzadság sötét vonalat áztatott a gerinc vonalán, a komoly fizikai igénybevételt l tompora megkeményedett, olyan volt, mint két gumilabda a naptól kiszívott vászonnadrág alatt, s egy kis háromszög alakú szakadáson látható volt a fenekének fehér húsa, amely minden lépésnél rákacsintott. Lábai ernyedtek, petyhüdtek voltak a kimerültségt l, oldalra dobálta ket és bokái meglazultak és kalimpáltak mozgás közben. Nemsokára meg kellett volna engednie, hogy pihenhessen, s mégsem panaszkodott, egyetlenegyszer sem, mióta elhagyták a folyót, a hosszú és fáradságos, kínzó órák alatt. Sean szeretetteljesen vigyorgott, amikor arra az elkényeztetett, arrogáns n stényre gondolt, aki Hararében a repül téren lelépett a Boeing repül gépr l, hosszú évszázadokkal ezel tt. Ez egy másik n volt, határozott, kemény és rugalmas lélekkel, mint a damaszkuszi penge. Tudta, hogy a lány sohasem fogja feladni, mindaddig folytatja, ameddig meg nem hal. El renyúlt és megveregette a lány vállát. - Lazíts, menyecske. Tíz percet pihenünk! Amikor lefékezett, bizonytalanul megingott azokon a hosszú, szép lábakon, s átkarolta a vállát, hogy támaszt nyújtson.
- Tudod, hogy valóságos csoda vagy. - Leültette, hátát egy keményfa törzsének támasztotta, lecsavarta kulacsának dugaszát és odaadta a lánynak. - Add ide nekem Minnie-t. Ideje, hogy orvosságot adjak neki. - Claudia hangja érdesen reszel s volt a fáradtságtól. Sean leemelte a gyermeket a hátáról és Claudia ölébe helyezte. - Ne feledd, tíz perc, nem több! Alphonso felhasználta a pihenés szünetét, hogy bekapcsolja a rádiót. Mickey mellette ült az egyik oldalon, Miriam pedig a másik oldalán. Érdekl déssel figyelték, hogyan hangolja a készüléket, s hogyan keresi az állomást. Recsegés és bugás következett, légköri zavarok, amelyet valami halk, szokatlan, rövid ideig tartó afrikaaner szöveg követett, aztán egy izgatott hang beszélt shangánul, nagyon közel és hangosan. - Most már igen közel vannak - hangzott, és a válasz azonnal megérkezett. - Folytassák keményen. Szorítsák ket. Ne hagyják ket elszakadni, elmenekülni. - A hang összetéveszthetetlen volt, s nem kellett nyugtázni vagy visszaigazolni. - Igenis, China tábornok! Az adás befejez dött, Sean és Alphonso keményen egymásra pillantottak. - Nagyon közel vannak - szólt a shangán--, nem tudunk elmenekülni el lük. - Te elszakadhatnál, megmenekülhetnél mondta Sean -, egyedül sikerülne. Alphonso tétovázott és oldalra pillantott Miriamra. A shangán leány viszonozta a pillantást nyílt, bizalommal teli tekintettel, Alphonso pedig zavartan köhécselni és vakarózni kezdett. - Maradok - morgott, Sean pedig keser en felnevetett, s megszólalt angolul. - Lépj be a klubba. Ez a kis boszorkány egykett re horogra kapott. Ezek a nyamvadt lányok a halált jelentik a számunkra, mindannyiunk számára, jegyezd meg, amit mondok. Alphonso rosszallóan összevonta a szemöldökét, nem értett semmit a szövegb l, Sean pedig visszakapcsolt shangánra: - Csomagold össze a rádiót. Ha velünk fogsz maradni, a legjobb helyet kell megkeresnünk erre a célra. - Szarev Renamo testvéreid nagyon hamar itt lesznek. Sean megfordult és Matatura nézett, aki abban a pillanatban talpra ugrott. - Ez China tábornok volt a rádión - mondta neki szuahéli nyelven. - Úgy sziszeg, mint egy kobra - bólintott Matatu. - Az emberei a nyomunkban vannak, azzal dicsekednek neki, hogy nagyon közel vannak. Van még valami trükk, amit velük szemben alkalmazhatnánk, öreg barátom? - T z - javasolta Matatu meggy z dés nélkül, de Sean megrázta a fejét. - A szél ellenünk dolgozik, magunkat sütjük meg, ha felgyújtjuk az erd t. Matatu lehorgasztotta a fejét. - Ha a n ket és a gyermekeket itt tartjuk, nincs semmiféle csel ellenük - ismerte el. - Lassúak vagyunk, s olyan nyomokat hagyunk magunk után, amit egy vak ember is követni tud holdfény nélküli éjszakán. - Szomorúan megrázta kis gyapjas fejét. Az egyedüli trükk, ami számunkra maradt, harcolni ellenük, s akkor mindnyájan halottak leszünk, Bwana, uram. - Menj vissza, Matatu. Tudd meg, hogy valóban milyen közel vannak hozzánk. Mi el remegyünk és keresünk egy jó helyet, ahol megküzdhetünk velük. - Megérintette a kis ember vállát és elengedte. Sean utánanézett, amint elt nt a fatörzsek között, s aztán arckifejezését tudatosan megváltoztatva Claudia felé fordult, egy kissé könnyedebb tartással és tónussal megszólalt: - Hogy van a kis betegünk? - kérdezte. - Sokkal vidámabbnak t nik. - A Cloroquinine csodát tett. - Claudia hencegve ugrándoztatta a kislányt az ölében, hogy a javulást bizonyítsa. Minnie szájába vette a hüvelykujját és szégyenl sen Seanra mosolygott. Úgy érezte, hogy ez a mosoly teljesen váratlanul, meglep élességgel összeszorította a szívét. Claudia felnevetett: - Úgy látszik, egyetlen n sem védett a te végzetes vonzer ddel szemben.
Ismét szereztél magadnak egy csodálót. - Tipikusan n i praktika, amit tulajdonképpen akar, az egy kis szabad lovaglás, rajtam. - De azért megsimogatta a gyermek puha, gyapjas kis fejét. Rendben van, édesem, a lovacskád készen áll, mehetünk. Minnie bizalommal nyújtotta mindkét karját Sean felé, aki felkapta és a hátára szíjazta. Claudia összeszedte magát, felállt és egy pillanatra odahajolt, rátámaszkodva: - Tudod mit, te tulajdonképpen egy sokkal kedvesebb ember vagy, mint amilyennek általában mutatod magad. - Bolonddá tettelek, nemde? - Szeretnélek látni a tulajdon gyerekeddel - suttogta. - Most aztán tényleg megijesztettél. Induljunk el, miel tt valami újabb bolondos ötlettel jönnél el , valami ennél is bolondabb ötlettel. De azért hosszan elid zött a gondolatnál, amint továbbrohantak az erd ben: egy saját fiúgyermek ett l az asszonytól. Ezt megel z en soha nem gondolt erre, s akkor mintegy a gondolat kiegészítéseként érezte, hogy egy pici kéz hátulról átnyúl a vállán és megérinti a szakállát, simogatva, olyan könnyedén, mint egy leereszked pillangó. Minnie viszonozta azt a figyelmet, amit vele szemben egy pár perccel azel tt tanúsított és egy pillanatra elszorult a torka, alig tudott lélegezni. Megfogta a picike kezet, a sajátjában tartotta, olyan selymes és törékeny volt, mint egy kolibri szárnya és szörny sajnálat érzése töltötte el. Sajnálta, hogy soha nem lesz fiúgyermeke, elfogadta ezt a gondolatot, soha nem lesz leánya. Hiszen már majdnem mindennek vége. Az üldöz k nagyon közel voltak már hozzájuk. Soha nem tudnak elszakadni t lük, nem volt menekülés, az egyedüli remény az volt, hogy találnak egy olyan helyet, amely megfelel lesz a végs ellenállásra. Ezen túl aztán már nincs semmi, sem menekülés, sem jöv . Annyira elfogta és beborította a melankólia, hogy szinte belerohant a tisztásba, miel tt észrevette volna. Claudia olyan hirtelen állt meg el tte, hogy majdnem beleszaladt. Megállt mellette és tanácstalan bizonytalansággal körülnéztek. Az erd t kivágták el ttük. Amennyire csak maguk elé nézhettek, azt látták, hogy a hatalmas fákat kivágták, elt ntek, mintha a hurrikán söpörte volna el ket. Csak a rönkök maradtak meg, nyersen és gumit könnyezve, amely olyan vörös volt, mint a szív vére. A talaj sebzett volt, forradásos, ahol az óriási szálfák led ltek. F részpor kupacokat láttak mindenütt, ahol az ágakat lef részelték a fatörzsekr l és a törzseket felszabdalták, s a levágott ágak rendjei között meg az elszáradt gallyak között utak vezettek, amelyeken a kivágott, értékes fatörzseket elvonszolták. Miriam megállt Sean mellett. - Ez az a hely, ahol a népemet dolgoztatták - mondta csendesen. A Frelimo elvitte ket, hogy kivágják a fákat. Összeláncolták és addig dolgoztatták ket, amíg a kezükr l a hús csontig le nem foszlott. Úgy verték ket, mint a marhákat és addig kellett dolgozniuk, amíg végül már nem bírtak felállni. - Hány ember dolgozott? - kérdezte Sean. - Hiszen olyan rengeteg fát vágtak ki. - Talán minden fáért meghalt egy férfi vagy egy n - suttogott Miriam. - Mindenkit elhurcoltak, ezreket, tízezreket. - A horizont felé mutatott. - Nagyon messze délre dolgoznak most és nem hagytak állva egyetlen fát sem. Sean érezte, amint legnagyobb megdöbbenésére, egyre er södik benne a felháborodás. Ez olyan mérték rombolás volt a természet törvényei ellen, és maga az élet szentsége ellen. Nemcsak arról volt szó, hogy azoknak a fáknak háromszáz évre volt szükségük, hogy teljes fenségességüket elérjék, s amelyeket egypár órai érzéketlen munkával kivágtak, megsemmisítettek a fejszék élével. Sokkal többr l volt szó. Az erd ség az élet megszámlálhatatlan formájának a forrása volt, rovarok és madarak, eml sök és
csúszómászók, s az ember maga köszönhette az életét ezeknek az erd ségeknek. Ebben a szörny pusztításban mindez elt nik. Saját sorsa is meghatározódott. Eszerint csak néhány megszámlálható óra maradt hátra a tulajdon életéb l, és Seant elragadta a prófétai melankólia. Felfogta, hogy az erd kiirtása az egész kontinensre leselked veszélyt szimbolizálja. Még néhány gyorsan elmúló évtized, s Afrikát leigázza a benne lakozó, eredend barbárság. Az az ellen rzés, amit a kolonializmus száz esztendeje valósított meg, s féken tartotta - most megsz nt. Jóllehet az az ellen rzés néha láncokat jelentett, de amikor ett l megszabadultak, Afrika népei elhamarkodottan fejest ugrottak szinte és nekiláttak öngyilkos hányavetiséggel és nemtör dömséggel a saját megsemmisítésüknek. Sean úgy érezte, hogy a tehetetlenség dühét l rázkódik, a könnyelm butaságon érzett tehetetlen indulattól, s ugyanakkor elszomorodott a szinte halálba menekül betegen, az egész szörny tragédia miatt. - Ha meg kell halnom - gondolta -, akkor a legjobb, ha erre még azel tt kerül sor, miel tt tanúja leszek annak, hogy minden, amit szerettem, a föld, az állatok és az emberek, minden megsemmisül. Karját Claudia sovány vállára téve, a kis fekete lánnyal a hátán megfordult és hátranézett arra az útra, amelyen jöttek, s ebben a pillanatban Matatu t nt fel, amint a hátuk mögötti erd b l el iramodott. Valami reménytelen sürgetés volt a testtartásában és halálfélelem mutatkozott ráncos kis arcának vonásain. - Nagyon közel vannak, Bwana, uram. Két nyomkeres vezeti ket. Láttam ket dolgozni. Nem tudjuk ket lerázni, nagyon jók. - Hány harcos van velük? - Sean némi er feszítéssel lerázta magáról a nyomasztó jövendölés levertségét. - Olyan sokan, mint a f a Serengeti síkságon válaszolt Matatu. - Úgy rohannak, mint vad kutyák falkája a vadászaton, kemények és er szakosak. Még mi hárman sem leszünk képesek sokáig ellenállni nekik. Sean felemelkedett és körülnézett. Az erd vágás, ahol álltak, természetes terep volt a gyilkolásra, amely meg volt fosztva a természetes fedezést l, a térdig ér kemény fatörzsek kivételével. A nyitott földsáv mintegy kétszáz méter széles volt, ahol a kivágott szálfák szabálytalan rakásai helyezkedtek el, a levelek régen kiszáradtak és megbámultak, s az ágak természetes barikádot alkottak. - Itt fogjuk felvenni a véd állást - határozta el Sean gyorsan és el re rendelte Alphonsót. Átrohantak a nyílt téren, a két n t középütt terelve, Miriam magával vonszolta kisöccsét az egyik karjában, Alphonso védelmez én mellettük futott. A nagy darab shangánt akadályozta a rádió és a l szeres zsákok, s azok a tartalékok, amelyeket a Savé folyónál zsákmányoltak, ennek ellenére vitte Mickeyt is, bármikor, amikor a gyermek fáradt volt, s csak rövid id közökre tette le a saját lábára. A három shangán, a férfi, a n és a fiúgyermek nagyon gyorsan kialakították saját meghatározott magjukat a csoporton belül, összefonta ket a törzsi lojalitás és a természetes fizikai vonzalom. Sean tudta, hogy bizton számíthat Alphonsóra, hogy gondot tud viselni magukra, ami lehet vé tette számára, hogy a saját külön feladataira koncentráljon, Claudiára, Matatura és a kislányra. Alphonsónak nem volt szüksége arra, hogy parancsot kapjon. Ugyanúgy, mint Sean, katonaszeme volt a terepre vonatkozóan és csalhatatlanul rohant arra a szakaszra, ahol a levágott ágak egy természetes zárt sáncot alkottak, s amelyik a legjobb t zteret biztosította, s uralta az erd átvágást. Gyorsan elfoglalták védelmi állásukat, nagyobb, nehezebb ágakkal meger sítve az állást, lerakva és beállítva fegyvereiket és a l szerkészletet, végrehajtva azokat a korlátozott
lehet ségeiken belül végrehajtható feladatokat, amelyek a támadó er k visszaverését szolgálták. Claudia és Miriam hátrább vitték a gyermekeket, ahol a földben mélyedések voltak és két különösen nagy fatörzsb l hátramaradt tuskó volt található, amelyek bizonyos óvhelyet képezhettek a számukra. Miután a saját el készületeit befejezte, Sean gyorsan átment Claudiához és leguggolt mellette. - Amint a lövöldözés megkezd dik, azt akarom, hogy Miriammal és a gyermekekkel meneküljetek el - mondta neki. - Tartsatok egyenesen délnek. Abbahagyta, amikor észrevette, hogy a lány rázza a fejét, s állkapcsát csökönyösen összeszorítja. - Elég messzire elszaladtam már - jelentette ki. - Veled maradok. - Kezét a férfi karjára helyezte. - Nem, ne vitatkozz. Hiábavaló id töltés lenne. - Claudia! - Kérlek, ne! - el zte meg a férfit. - Nincs sok id nk, ne vesztegessük vitatkozással! Igaza volt, természetesen. Megpróbálni tovább menekülni, egyedül, értelmetlen lett volna, két gyermekkel, akikre vigyázni kell és ötven Renamo harcossal a nyomukban. Bólintott. - Rendben van - értett egyet a lánnyal, s kivette Tokarev pisztolyát a derékszíján lev tokból, töltött, majd a biztonsági zárral biztosította: - Vedd magadhoz! - Mire lesz ez jó? - nézett a fegyverre, némi undorral. - Azt hiszem tudod, hogy mire jó. - Ugyanúgy, mint Job? Sean bólintott. - Egyszer bb lesz, mint China útján. Claudia megrázta a fejét. - Nem vagyok rá képes - suttogta. - Ha nincs más megoldás, a végén, nem tennéd meg nekem? - Megpróbálom - válaszolta Sean. - De nem hiszem, hogy lesz hozzá er m. Itt van, nesze, vedd el, csak ha szükséged lesz rá. - A lány vonakodva elfogadta a pisztolyt és belecsúsztatta a derékszíjába. - Most csókolj meg! - kérte. Matatu füttye félbeszakította ölelésüket. - Szeretlek - suttogta Sean a fülébe. - Szeretni foglak - válaszolt a lány - az örökkévalóságon át. Otthagyta a lányt és visszakúszott a halott faágak rakásához. Matatu oldalán lehúzódott és átnézett a két ág közötti résen, az erd szegélyét vizsgálva. Hosszú percekig nem látott semmit, aztán észrevett valami árnyékszer , surranó mozgást a farakások közötti réseken. Sean jobb kezét ráfektette az AKM géppisztoly markolatára és felemelte egészen addig, amíg a tusa meg nem érintette az állat. A csendesség elhúzódott a délutáni bágyadt napfényben, míg várakoztak. Egyetlen madár sem énekelt, egyetlen él lény sem mozdult, amíg csak egy tompa madárfütty meg nem szólalt az erd szélén s egy emberi alak meg nem jelent egy nyílásban, a másodperc töredékéig, s el nem t nt egy vastag tuskó mögött. Amint az elt nt, egy másik alak vált el a fák vonalában, vagy száz méterrel balra, s el re rohant. Ez is elt nt, s azonnal utána a jobbszárnyon egy harmadik Renamo-gerilla jelent meg. - Csak három - mormogott Sean, nem mutattak meg ennél több embert, s ez jó volt. Tovasuhanó iramodásokkal mozogtak, sohasem mozgott kett egyszerre, szétszóródva, szélesen és el vigyázatosan, mint a csapdára érkez hím leopárd. - Milyen kár - gondolta Sean -, csak egyet kaphatunk el a tömegb l. Azt reméltem, hogy jó kis ritkítást végezhetünk, nagyobb mérv pusztítással. Az el remozgó felderít kre koncentrált, megpróbálta kiszúrni a legveszedelmesebb ellenséget. - Valószín leg az a középs lesz az - döntötte el, s szinte azonnal meger sítette döntésének helyességét, amint látta az ember kezének intését az egyik tuskó mögül, amely elrejtette t.
Jeleket adott a többiek közül az egyiknek, hogy mozogjon el re, koordinálva az el rehaladást, Sean megjegyezte magának, ez lesz az, akit el ször fog kiemelni. - Hadd jöjjön közelebb - figyelmeztette magát Sean. Az AKM nem céllöv fegyver, s nem bízott pontosságában a százméteres távolság fölött. Várt, szerette volna elkapni az emberét, a fegyver néz kéjén át figyelve. A renamós felugrott, megindult. Sean látta, hogy fiatal, húszas éveiben jár, töltényhevederekkel mindkét vállán, rastafarian frizurával, rongy álcázószalagok bef zve a hajába. Volt valami arabos jelleg az arcvonásaiban, s valami borostyánszín a b rén, jókép legény volt, attól eltekintve, hogy a bal szeme kissé kancsal volt, s ez valami érdekes, ravasz, szemfüles arckifejezést kölcsönzött neki. Elég közel volt ahhoz, hogy lássa a szemében a csillogást. Sean figyelmesen nézte a farönköt, amely mögött a harcos elt nt, lélegzetet vett, a leveg felét kiengedte és ujjának els ízületét ráhelyezte az elsüt billenty re. A renamós felt nt a látómezejében, Sean alacsonyra vette a célpontot, tudatosan lemondva a „tiszta ölésr l". Tudta, hogy milyen kárt tud okozni egy 7,62-es lövedék, amint behatol valakinek a gyomrába, majdnem ezer méter/másodperces sebességgel, s tudta saját keser tapasztalatából, milyen idegesít , ha egy bajtársad fekszik a senki földjén haslövéssel, vízért és könyörületért üvöltve. A felderít knél ezeket „warbler"-eknek, énekes madárnak nevezték, s egy jó hangú „warbler" meg tudott akadályozni egy támadást, majdnem olyan hatékonyan, mint egy jól elhelyezett RPD gépfegyver. Sean hallotta, amint a lövedék becsapódott a Renamo-gerilla hasába, a húsba való becsapódás olyannak hangzott, mint amikor egy görögdinnyét egy fémborítású padlóra ejtenek, s az ember elt nt a célmez b l, elt nt a szemétben és hulladékban. Azonnal nagy tüzelés kezd dött az erd szegélyér l, de nyilvánvaló volt a céltalan lövöldözésb l, hogy nem fedezték fel Seant, ezért aztán a tüzelés hamar abba is maradt és csend lett. A Renamo takarékoskodott a l szerrel, ami biztos jele volt a fegyelemnek és a jó kiképzésnek. A másodosztályú afrikai csapatok a kapcsolatfelvétel pillanatától tüzelni kezdenek és nem is hagyják abba az utolsó töltényig. - Ezek a legények ismerik az üzletet - er sítette meg Sean Matatu értékelését. - Nem fogunk tudni sokáig kitartani. - Két gerilla volt az irtáson mozdulatlanul, s a hassérüléses harcos mély nyögése jelezte a sebesült fájdalmait. - Énekelj nekünk. Jaj - Apám! - bátorította Sean a sebesültet. - Hadd tudják meg a bajtársaid, mennyire fáj. - De ugyanakkor tanulmányozta az erd szegélyét, szeretett volna valami jelzést kapni a következ játszmára vonatkozóan, miel tt az kibontakozik. - Most átkaroló m veletet akarnak végrehajtani és be akarnak keríteni bennünket - gondolta. - De melyik oldalról, jobbról vagy balról? - És mintegy válaszként egy picike, homályos mozgást látott az erd ben. Valaki jobb felé kezdett mozogni. - Alphonso! - hívta t Sean halkan. - Ezek megpróbálják jobbról. Maradj itt. Tartsd a közepét. Sean elkezdett visszafelé kúszni, egészen addig, amíg a magas cserjesor el nem takarta. Akkor felemelkedett és kétrét hajolva kifutott a jobbszárnyra. Négyszáz méterre a szárnyon ledobta magát a térdeire és el rekúszott, egy másik pozíciót keresett, amely szembe nézett az erd falával. A rönkök takarása mögött kígyózott el re, rendezte a lélegzetét, az erd szegélyét figyelve az AKM-et automatikus sorozatlövésre állította és a hüvelykujját a biztonsági zárra helyezte. A következ mozdulatot szinte tökéletesen megérezte, a bekerít m velet az erd b l indult, csak száz méter távolságra t le jobbra. Egy nyolc harcosból álló egység jött el , valamennyien egyszerre indultak meg, s megpróbálták elérni a cserjés takarását egyetlen koncentrált rohammal. Sean engedte, hogy az átvágáson keresztüli út felét megtegyék.
- Ez már jobb. Jó lenne, ha elkapnék egy foglyot ebb l a csapatból - mondotta magának. Hosszan nézte ket, végigpásztázta a csoportot, a tüzelést a szárnyról kezdte és végigpásztázta a vonalat. Kiszúrta a csoport parancsnokát, aki egy kissé a csoport vonala el tt haladt. Sean hagyta, hogy embermagasságba emelkedjék, s belerohanhasson a t zfolyamba, térdmagasságban kapta el, mivel az AKM automata tüzelés során brutálisan ugrál és lefelé szorította az elsüt billenty t. A parancsnok elbukott, mint ahogy valaki elbukik egy kihúzott dróthuzalon, s az t követ két ember szintén belerohant ugyanabba a sorozatba. Sean látta, hogy a lövések eltalálták ket. Egyikük a vállába kapta a lövedéket, és az álcázó öltözetéb l egy kis porfelh csapott ki, ami jelezte a lövedék becsapódási helyét. A másik egy fejlövés volt, tisztán a halántékot érte és amikor lebukott, a baseball sapkája úgy szárnyalt a leveg ben, mint egy megcsonkított galamb. - Három. - Sean kicserélte a tölténytárat, elégedetten az eredménnyel. Egyet várt és kett t remélt. A csoport maradék tagjai hátat fordítottak és rohantak visszafelé az erd be, a támadás tökéletesen összeomlott. Sean elengedett még egy kis sorozatot, miel tt elérték a fákat, s úgy gondolta, hogy az egyik felkapta a vállát és megingott a lövést l, de az tovább ment és elt nt. Szinte azonnal egy másik sorozatlövés volt hallható, középr l. Sean felugrott a farönk mögül és visszarohant, hogy Alphonsónak segítsen. Ahogyan szaladt, valaki tüzet nyitott rá az erd b l. A lövedék közvetlenül a feje mellett repült el azzal a dühös, ostorcsattanás-szer hanggal, amelynek nyomán az adrenalin tüzesen rohan a vércsatornába. Lesunyta a fejét és rohant tovább. Nagyon élvezte, hogy meglovagolta a félelem göndör hullámait. Középen éles t zharc folyt. A Renamo megkísérelte a nyílt színen keresztül történ támadást és már majdnem átjutott, amikor laposan elterült Alphonso mellett és kiegészítette a védelem t zerejét, a támadás ingadozott és kifulladt, majdnem a száraz farakásnál, amely mögött k feküdtek. A Renamo emberei lemerültek és kitértek, hátravonultak a farönkök közé, s az AK tüze felverte a port körülötte. - Kett ! - kiáltott át Alphonso Seannak. - Kett t leterítettem. De Matatu Sean karját húzogatta és a bal szárnyra mutogatott. Seannak alig volt ideje arra, hogy egy pillantást vessen egy másik támadó csoportra, amely a nyílt területen átvágva fedezéket keresett ezen az oldalon. A jobb oldalon és középen indított támadás csak álcázás volt, elterelés. Most azonban vagy egy tucat Renamo-harcos közeledett hátulról, akik perceken belül körülveszik és odaszögezik ket, tehetetlenül. - Alphonso, a hátunkba kerültek - figyelmeztette t Sean. - Semmit sem tudunk tenni, amivel megállíthatjuk ket - felelte Alphonso. - Túl sokan vannak és mi túl kevesen. - Hátramegyek, hogy tartsam a hátunkat. Az asszonyokkal leszek. Nem fognak ismét támadni - mondta neki Alphonso kereken. - Most, hogy körülvettek bennünket, megvárják, amíg a helikopter megérkezik. Egy automata sorozat verte a farakást, s azonnal ösztönösen lebuktak. - Csak azért l nek ránk, hogy ide szögezzenek, itt tartsanak bennünket - szólt Alphonso. Nem kockáztatják, hogy több embert veszítsenek. - Mennyi id alatt érhet ide a helikopter? - akarta meger síteni a saját becslését. - Nem kés bb, mint egy óra múlva - válaszolta Alphonso határozottan, megfellebbezhetetlenül. Aztán mindennek egykett re vége lesz. Alphonsónak igaza volt. A Hind ellen nem volt védelem, nem volt ellene semmi trükk, amelyet kijátszhattak volna. - Itt hagylak - ismételte Sean és visszakúszott oda, ahol az asszonyok rejt zködtek.
Claudia Minnie-t tartotta az ölében, de várakozóan felnézett, amikor Sean lecsúszott a mélyedés oldalán. - A hátunk mögé kerültek - közölte Sean röviden. - Bekerítettek bennünket. - Lerakott egy üres AK tölténytárat Claudia elé. - Alphonso zsákjában tartalék tölténytárak vannak. Tudod, hogyan kell megtölteni ezeket? Elfoglalom t valamivel. Az elkövetkez egy órát nehéz lesz átélni. Sean hátrakúszott a mélyedés hátsó falához és kinézett a peremén át. Látott valamit mozogni el ttük a barna levelek között, vagy ötvenlépésnyire, odapörkölt egy gyors sorozatot a cserjésbe. A tüzet három vagy négy pozícióból viszonozták a háttérb l. AK lövedékek záporoztak felettük és mögötte Minnie nyöszörgött félelmében. A percek lassan teltek, de a csöndet néhány másodpercenként szórványos sorozatok törték meg a Renamo pozíciókból. Claudia odakúszott melléje és újratöltött magazinokat helyezett el jobb könyökénél. - Hány tölténytár maradt? - kérdezte. - Tíz - mondta a lány és kissé közelebb húzódott hozzá. Nem volt tulajdonképpen semmi jelent sége annak, hogy csak kétszáz sorozat maradt Alphonso csomagjában. Sean felnézett a leveg be, most már bármelyik pillanatban meghallhatta a Hind turbóinak sivítását. Claudia olvasta a gondolatait, s tapogatózó mozdulatokkal a férfi kezét kereste. A forró afrikai napfényen feküdve, egymás kezét fogva várakoztak. Már nem volt mit mondaniuk egymásnak. Nem maradt semmiféle védekezési lehet ség, akármilyen gyenge, törékeny sem. Csak a várakozás maradt, az elkerülhetetlenre való várakozás. Matatu megérintette Sean lábát. Nem volt szükség arra, hogy bármit mondjanak. Sean feltartotta a fejét, hogy a hangot meghallja. A hang magasabb és egyenletesebb, állandóbb volt, mint az erd feletti, délutáni szell susogása. Claudia keményen megszorította a férfi kezét, körmeit belemélyesztette a tenyerébe, is hallotta a hangot. - Csókolj meg - suttogta - még egyszer, utoljára. Sean letette maga mellé a fegyverét, oldalára fordult, hogy karjaiba vegye a lányt. Feszültek voltak, teljes er vel szorították egymást. - Ha meg kell halnunk - suttogta Claudia -, boldog vagyok, hogy ez így történik. - Sean érezte, hogy a lány a kezébe csúsztatja a cs re töltött Tokarevet. - Isten veled, szerelmem - búcsúzott Claudia. Sean tudta, hogy meg kell tennie, de nem volt biztos benne, hogy lesz-e hozzá elég bátorsága. A Hind hajtóm vének hangja magasra, metsz sivítássá emelkedett. A biztonsági zárat a „nyitva" pozícióba tolta és a Tokarevet óvatosan felemelte. Claudia szemét szorosan behunyta és fejét félig elfordította t le. Egy apró, izzadt, nedves, sötét hajfürtöcske lógott a füle el tt és látta, hogy egy pici erecske ver a halánték áttetsz , csontszín b re alatt, amelyet ez a fürtöcske megvédett a napsütést l. Ez volt életének legnehezebb feladata, amit valaha maga elé állított, de felemelte a Tokarev cs torkolatát a lány halántékához. Egy fülrepeszt robbanás történt a fedezékük szegélyén, egy lövedék robbant. Sean lehúzta Claudiát, hogy megvédje t a robbanástól. Egy pillanatig azt gondolta, hogy a Hind nyitott tüzet, de ez lehetetlen volt, hiszen a helikopter még látótávolságon túl volt, még nem származhatott t le ez a lövedék. Egy sorozat robbanásra került sor, gyors egymásutánban és Sean leengedte a pisztolyt és elengedte Claudiát. Újból felemelkedett a fedezék peremére és látta, hogy nehéz zárót z veri a Renamo állásait. Aknavet t z, ismerte fel Sean a 7,62-es gránátlövedékeket és az RPG
rakéták utáni füstcsíkokat, az erd fái között. A kézifegyverek fültép zaja elnyomott minden egyebet, még a közeled Hind hangját is. A helyzet teljesen megváltozott. Hirtelen a csata közepében találták magukat, Sean látta, amint alakok rohannak vadul a cserjésben és a farönkök között, s rohanás közben vadul tüzelnek. - Frelimo - húzogatta Matatu Sean karját és izgatottan rikácsolta - Frelimo! Csak ekkor értette meg Sean a helyzetet. A Renamo üldöz ivel folytatott rendszertelen tüzelésük egy nagyobb Frelimo-köteléket csábított a helyszínre, amely a közelben gyülekezett, valószín leg a Savé folyó vonalán készített el támadást. Most az ötvenf s Renamo gerillacsapat hirtelen hatalmas túler ben lev Frelimo-er vel találta magát szemben. A tüzelés intenzitásából kiindulva Sean úgy értékelte, hogy több száz f nyi frelimós jött ki az erd b l, els vonalbeli zászlóaljerej csapat. Látta, hogy a kis Renamo-csoport, amely elvágta ket, elhagyja a pozícióját az irtás vonalában, a kiirtott fák között és gyors menekülésbe kezdett, vad rendezetlenségben, míg aknavet lövedékek robbantak közöttük. Sean felkapta a saját AKM fegyverét és egy hosszú sorozattal segítette ket az útjukon. A menekül k egyike elesett és úgy csapkodott maga körül a t zben, mint egy partra vetett harcsa. Aztán észrevette a Frelimo-gyalogság tisztogató vonalát, amely balról rohanva közelített. Álcázó öltözetük keletnémet eredet volt, a barna és zöld foltok élesen elütöttek a Renamo tigriscsíkos tábori ruházatától. A Renamo vagy a Frelimo egyformán veszélyes volt számukra. Sean lehúzta maga mellé Claudiát. - Ne mozogj. A Frelimo valószín leg nem tudja, hogy mi itt vagyunk. A Renamót üldözve elfeledkezhetnek rólunk. Van erre némi esélyünk. Minnie hangosan jajgatott, megrémülve a zajos z rzavartól. Sean sürg sen hívta Miriamot. Csendesítsd le, szüntesd meg a sírását. A shangán lány maga mellé húzta a gyermeket, befogta a száját és az orrát a kezével, így a sírás hirtelen abbamaradt. Sean egyik szemét felemelte a fedezék pereme fölé, s látta, hogy a Frelimo tisztogató vonala még mindig feléjük közeledik, keménykötés katonák, csíp b l tüzelve. Másodperceken belül keresztülhaladnak a fedezékükön. Felemelte az AKM géppisztolyt. A megmenekülés lehet sége elillant, az egyedüli változás, hogy most a Renamo helyett a Frelimo fogja kiirtani ket. Amint felemelte az AKM-et és a legközelebbi frelimós harcos hasára célzott, a célpontot eltakarta egy magasra emelked porfelh , amelyet felettük a leveg b l egy 12,7 mm-es gépágyú viharos tüzelése okozott. A Frelimo tisztogató egységének vonala szertefoszlott Sean szemei el tt, s a Hind koncentrált tüze szétrobbantotta ket, a fedezéküket hömpölyg homokfelh takarta el abban a dönt pillanatban, amikor a Hind megjelent felettük. Teljes volt a káosz, két er keveredett össze az erd mélyén, kibogozhatatlan akna- és rakétat z csapott át a fák között, míg a csatatér felett a Hind ereszkedett lefelé, rakétákkal és ágyút zzel árasztva el azt, teljessé téve a kavarodást. Sean Matatu vállára ütött. - Hozd ide Alphonsót! - utasította és a kis ndorobo elt nt a homokfelh ben és az ágyú t zben, s percekkel kés bb újra megjelent, maga mögött a nagydarab shangánnal. - Alphonso, légy készen arra, hogy egy másik futást kezdünk - mondta neki Sean tömören. A Frelimo és a Renamo jól elkapták és megugrasztották egymást. Mi pedig megpróbálunk kicsúszni, miel tt a Hind felfedez bennünket. - Sean abbahagyta és beleszagolt a leveg be, aztán térdre kapaszkodott és hátranézett. A körülöttük lev leveg piszkosszürkévé vált, a harc elhaló zaja és a turbók nyüszítése mögött Sean el ször érezte meg az ég erd halk ropogását. - T z van, és az ellenszél felénk tereli.
Az egyik felrobbanó rakéta fellobbantotta az irtásban felhalmozott száraz gallyakat és most s r füst borította be a fedezéket, szemüket csípve, köhögtetve ket. Fulladozni kezdtek. - Nos, nincs más választásunk, elpucolunk, vagy megsülünk. - Az ágak ropogása és a lángok harsogása már a harcmez zaját is elnyomta. Fojtottan, homályosan hallották a sebesültek sikolyait, akik a lángtenger útjába kerültek. - Indulás, gyerünk! - Sean felkapta Minnie-t a hátára, s az mindkét kezével átölelte a nyakát, s úgy csüngött rajta, mint valami apró, fekete bolha. Sean talpra állította Claudiát, Alphonso pedig Mickeyt ültette rá a vállára, lábai a rádiókészülék felett kalimpáltak. Miriam mellette haladt, belekapaszkodva abba a kezébe, amely a fegyvert tartotta. A füst felettük gomolygott, vastagnak és ragadósnak t nt, mint az olaj, s k szélsebesen rohantak egy csoportot képezve, hogy kapcsolatban legyenek egymással. A füst megtöltötte a tüdejüket, eltakarta el lük az eget, és eltakarta ket az erd ben a körülöttük lev harcolók el l, s a harci helikoptert l, amelyik felettük körözött. A t z közvetlenül mögöttük dühöngött, vadul közeledett feléjük, s k elkeseredetten menekültek. Sean érezte a t z forró leheletét a nyakán és Minnie nyüszített, amint a tüzes szikrák az arcocskáját érintették. Leveg után kapkodva, Claudia megbotlott és térdre esett, de Sean felemelte és talpra állította és magával húzva, tovább rohantak. Sean fuldoklott, minden egyes lélegzet égette a nyel csövét, le egészen a tüdejéig. Nem tudtak tovább menni, a t z már a b rüket nyaldosta, repül szikrák csapódtak rájuk, a Sean hátán lev kisgyermek sikoltott a gyötrelemt l és sikertelenül igyekezett tenyerével megkínzott testét eltakarni, mintha méhraj vagy darazsak támadták volna meg. Szorítása elernyedt és leesett volna Sean hátáról, ha csak Sean nem kapott volna utána és nem kapja a hóna alá. Hirtelen egy másik irtáson találták magukat. Csak kivágott farönkök vették ket körül, amelyek úgy emelkedtek, mint sírkövek a s r , gomolygó füst egymást követ hullámaiban, s a lábuk alatti homokos földet felszántották a favágók csapatai. - Feküdj! - lökte le Claudiát a földre, és Minnie-t a karjába helyezte. A gyerek vadul küzdött vele. - Tartsd szilárdan! - kiáltott rá Sean és letépte magáról az inget. - Feküdj, laposan, arccal a földnek! - utasította és Claudia engedelmesen a hasára fordult, Minnie-t maga alatt tartva. Sean betakarta mindkett jük fejét az ingével, hogy kisz rje a füstöt, a szikrákat és a pernyét. Kitépte a dugaszt a kulacsából és átitatta az inget, lelocsolta a hajukat és ruházatukat. Minnie még mindig sikoltozott és birkózott Claudiával, de az szilárdan tartotta és leszorította. Sean letérdelt melléjük és laza homokot szórt rájuk, egy földhányás alá temette ket, mint ahogyan a gyermekek játszanak a tengerparti játékok során. A füst a föld közelében nem volt olyan s r és könnyebben tudtak lélegezni. Alphonso látta, hogy mit csinálnak, és követte a példát, Miriamot és öccsét a homok alá temette. Ég szikrák röpködtek a látást akadályozó füstfelh kön át, és ráültek Sean meztelen b rére. Úgy égették, mint a szafari-hangyák mérges csípései. Sean érezte, hogy a szakálla szinte sistereg és összekunkorodik, s a szemgolyói kiszáradnak a nagy h ségt l. Kiürítette a hátizsákját a földre és az üres kanavászzsákot felhúzta a fejére, a második kulacs tartalmát magára locsolta, a hátára feküdt, s betakarta magát is homokkal és mozdulatlanná vált. Mivel a feje a föld színén volt, a leveg is elviselhet bbé és belélegezhet bbé vált, elégséges oxigénmennyiséget kapott ahhoz, hogy öntudatnál maradjon, de a feje zúgott, szédült és forgott vele a világ, a h ség lehengerl , csapásszer széllökésekkel tört rá. Erezte, hogy a fején lev vitorlavászon zsák parázslani kezd, érezte a szagát, és a vékony homokréteg, amivel befedte a testét, felforrósodott és úgy égetett, mint a fazék, amelyet a t zhelyr l levettek. Hallotta, amint a lángtenger növekv er re kapott, a száraz ágak úgy ropogtak, mint a puskaropogás a pokolban. A t z az egész irtáson lobogott körülöttük, de a szél, amelyet saját forrósága okozott, gyorsan tovább hajtotta.
A t z elsöpört mellettük, a harsogás alábbhagyott és a füstfellegek egy pillanat alatt szétnyíltak, lehet vé téve, hogy friss, tiszta leveg nyomuljon be, azonban körülöttük továbbra is oly forróság volt, hogy Sean nem merte leszórni magáról a testét borító véd homokréteget. A forróság fokozatosan szétoszlatta a füstöt, a friss leveg t hozó széllökések gyakoribbá váltak. Sean felült és a vitorlavászon zsákot levette a fejér l. B re égett és olyan érzése volt, mintha savval szórták volna meg, ég vörös foltok voltak rajta ott, ahová a szikrák estek, s ezek nemsokára felhólyagosodnak. Odamászott a földhányás szélére, amely Claudiát és a gyermeket beborította, s lekaparta fejükr l a homokot. Az ing az orrukat és szájukat tisztán tartotta, de amikor felkeltek és lerázták magukról a homokot, látta, hogy sokkal jobban megúszták, mint akár , akár Alphonso. A t z elszáguldott mellettük, de a leveg körülöttük még mindig s r volt a füstt l és az eget elken dött, sötét foltok takarták. Sean felsegítette ket. - El kell t nnünk, miel tt a füst eloszlik, jó messzire. - Szárazon, rekedten krákogott. Úgy érezte, mintha üvegtörmeléket nyelt volna és könnyek csorogtak kormos, megperzsel dött arcán. Összekapaszkodva keresték meg az utat a megfeketedett, parázsló vidéken, mint piszkos, lerongyolódott, kormos fantomok csoportja, sántikálva a füst kavargó ködében. A föld olyan forró volt, mint valami lávafolyam, csizmáik sarka megperzsel dött, de vitték a gyermekeket és elkerülték a parázsló hamurakásokat. Kétszer is hallották a Hindet felettük, de annak ellenére, hogy állandóan felnéztek vörös és könnyez szemükkel, nem voltak képesek, hogy akár csak egy futó pillantást vessenek rá a sodródó kék felh kön keresztül, s ugyancsak nem volt nyoma akár a Renamo-, akár a Frelimo-üldöz knek. A szembenálló er k szétszóródtak és elsöpörte ket a lángtenger. - A kis szarházinak azbeszttel borított lába van mormogott Sean, amint Matatut figyelte maga el tt táncolni az elvékonyodó t zön át. Sean hátán Minnie nyafogott az égés okozta hólyagoktól ered fájdalomtól és az els pihen nél Sean egy fél aszpirint adott neki egy korty vízzel, az utolsó megmaradt kulacsból. A naplemente az eget lángoló bíborvörössel és sötétlilával töltötte meg. A sötétben egymáshoz húzódtak, túl kimerültek és gyengék voltak a füstt l, hogy rszemet állítsanak, s az éjszakájukat és alvásukat félbeszakította a fájdalmas, tüd t szakító köhögések sorozata. Hajnalban a szél megváltoztatta irányát, dél felé fújt, de a füst még mindig felettük terjengett, a föld felett, mint valami nehéz, folyó feletti köd, a látótávolságot vagy száz méterre csökkentette. Sean és Claudia ellátták, kezelték a gyerekeket, el ször a hólyagokat és az égési sebeket sárga jódkrémmel kenték be, s bár Mickey a shangán harcosok sztoikus nyugalmával viselte, a kislány nyafogott a jód illatától és Seannak az ölébe kellett t vennie és fújni kellett a sérüléseit, hogy leh tse. Amint a gyermekeket ellátták, az asszonyok a férfiakat vették kezelésbe. A Sean mellén és hátán lev égés csak felületi volt, de Claudia úgy kezelte, olyan gyengédséggel, ami nemcsak háláját, de félreérthetetlen és megcáfolhatatlan szerelmét is visszatükrözte. Egyikük sem beszélt arról a pillanatról, amikor Sean pisztolyát a lány homlokához emelte. Valószín leg soha nem is fognak err l említést tenni, de mindketten tudatában lesznek ennek az eseménynek, megjegyzik ezt mindörökre. Mindig közöttük lesz, Sean számára az a szörny pillanat életének legszörny bb pillanata, talán még Job halálánál is szörny bb; Claudia számára Sean iránta érzett önfeláldozása, odaadása meger sítése, bizonyítása. Sean tudta, hogy megtalálta volna az er t, hogy megtegye, de is tudta, hogy ez többet jelentett volna számára, mint ha saját magát, saját életét áldozta volna fel. Nem volt szükség semmi más bizonyítására az iránta érzett szerelmének.
A gyermekeknek végzetesen szükségük volt vízre, teljesen ki voltak száradva a lángok és a füst melegét l. Sean nekik adta a maradék víz felét, a többit egyenl tlenül elosztotta a feln ttek között, legtöbbet a két n kapta, s a férfiak tulajdonképpen csak megízlelhették. - Matatu - szólt érdes, csikorgó suttogással -, ha nem találsz vizet a számunkra az este beállta el tt, akkor halottak leszünk ugyanúgy, mintha a Henshaw porrá l tt volna szét bennünket ágyúival. Sántikáltak a megfeketedett és parázsló erd n keresztül és kés délután Matatu elvezette ket egy sekély, agyagos mélyedéshez, amely leégett fatörzsek füstölg tönkjeivel volt körülvéve. A mélyedésben vastag, fekete pernye és apró állatkák elszenesedett tetemei voltak, kígyók, patkányok, cibetmacskák, amelyek oda menekültek védelemért és a lángok elleni oltalomért, a közepén pedig mocskos pocsolya volt. Sean lesz rte a vizet az ingén át, s úgy itták, mintha nektár lett volna, nyögdécseltek az élvezett l, megperzsel dött és füstt l megtámadott torkukon keresztül. Addig ittak, amíg a gyomruk már annyira tele volt, hogy majd szétpukkadt, a fejükre locsolták a vizet és megáztatták a ruháikat és halkan nevetgéltek örömükben. A vízlel hely mögött vagy másfél kilométerrel elérték azt a vonalat, ahol a szél megfordult és visszatartotta a tüzet, visszafordítva a lángokat magára a t zre. Maguk után hagyták a pusztulást, a füstölg facsonkokat, a fekete hamut, letáboroztak azon az éjszakán a bizonytalanságba, a letört és meghalt száraz ágak között, ahol nem lehetett tudni, hogy a favágó csapatok irtottak-e többet, vagy a lángok rombolták-e szét az erd séget. A t z után, els alkalommal, Alphonso felszerelte a rádiókészülék antennáját, s összegy ltek a készülék mellett, hogy China tábornok kötekedéseit és fenyegetéseit meghallgassák. Mindannyian ösztönösen megmerevedtek, amint felismerték a hangját, de most shangán nyelven beszélt és a háttérben a helikopter hajtóm vének hangja hallatszott. Adása tömör volt és talányos, s az alárendeltek válaszai ugyancsak szaggatottak és szakszer ek voltak. - Mit gondolsz, mire készül, mit forgat a fejében? - kérdezte Sean Alphonsót, s a shangán megcsóválta a fejét. - Úgy látszik, hogy új állásba helyezi át csapatait, de nem volt meggy z a hangja. - Nem adta fel? - tette fel a kérdést Sean. - Lehetséges, hogy elvesztette a nyomainkat a t zvész alatt, de nem gondolom, hogy feladta. - Nem bizony - helyeselte Alphonso. - Nagyon jól ismerem. Nem adta fel. Végig követni fog bennünket az úton. China tábornok olyan ember, aki nagyon tud gy lölni. Nem fog elengedni bennünket. Nem enged ki bennünket a markából. - Mi most egy Frelimo által ellen rzött területen vagyunk. Úgy gondolod, hogy ide is követni fog bennünket? China tábornok befejezte utolsó adását és nyilvánvaló volt, hogy üzemanyag utánpótlását szervezi. Portugál nyelvre váltott és úgy t nt, a földi mérnök válaszol, ugyancsak portugál nyelven. Alphonso fordított. - A szállítók megérkeztek. Kétezer liter tartalékuk van. China hangja: - Mi van a kisegít szivattyúval? - Itt van, tábornokom - ismét a mérnök -, ma éjjel kicserélhetem. - Repülésre alkalmasnak kell lennem holnap hajnalra. - Garantálom, hogy készen leszek addigra, tábornok. - Rendben, pár percen belül leszállok. Legyenek készen, hogy azonnal elkezdhessék a munkát! - rendelkezett China, majd kijelentkezett és kikapcsolt. Újabb tíz percig füleltek, amíg teljesen besötétedett, de nem került sor újabb adásra, s Alphonso odanyúlt a rádiókészülék gombjához, hogy kikapcsolja. Sean egy hirtelen, ösztönös impulzussal megakadályozta, ehelyett frekvenciát váltott. Szinte azonnal rátalált a dél-afrikai
katonai adóra. Sokkal er sebb volt, mint el z alkalommal, most sokkal közelebb voltak a Limpopo folyónál lev határhoz és Sean részére az afrikaaner szöveg megnyugtatást és ígéretet jelentett. Egypár perc múlva Sean felsóhajtott és kikapcsolta a készüléket. - Alphonso, te veszed fel els nek az rszolgálatot. Indulj! - rendelkezett. Miután a légi ellen rzés veszélye lecsökkent, Sean elhatározta, hogy felújítja a nappali menetelést, s minden mérföld, amit déli irányban megtettek jelezte a hátrahagyott jelek alapján a fakitermel csapatok újabb és nagyobb arányú tevékenységét. A tüzet követ harmadik napon Matatu egy nagy kerül utat tett velük. A keményfa törzseket csak a közelmúltban vághatták ki és még mindig nedveztek. A levelek a levágott ágakon, amelyeket rakásokba tornyoztak, még nem száradtak meg, még mindig friss zöldek voltak és rugalmasak. Matatu csendre és óvatosságra intette ket, s amint keresztülvágták magukat a frissen vágott rakások között, nem túl messze meghallották a láncf rész sivítását és a munkacsapatok szomorú munkadalait. A körülöttük lev erd visszhangzott az emberi tevékenység zajától, s a lágy talaj meztelen talpak lábnyomait hordozta és a nehéz szálfák, amelyeket emberi er vel vontattak a vontatós utakon, magukon viselték az emberi b r nyomait. Mégis, Matatu olyan szakértelemmel vezette ket a kiirtott és kifosztott erd n át, hogy csak négynapi menetelés után láttak el ször más emberi lényeket. A többieket enni és pihenni hátrahagyva, jól elrejtve a frissen vágott faágak rakásai mögött, Sean és Matatu el re kúsztak egy természetes vágat széléig és lefekve, a távcsövön keresztül szemügyre vették a Frelimo munkacsapatait munkavégzés közben, a vágat túloldalán. Fekete férfiak és n k százai, némelyek még szinte gyermekkorban, keményen gürcöltek a csapatokban, Frelimo rség ellen rzése és felügyelete alatt, akik álcázóöltözetet viseltek. Az rség AK géppisztolyokat viselt a vállukra akasztva, de ügyesen forgatták a hosszú vízilób rb l készült korbácsokat is, a barbár, kegyetlen afrikai sjambokot, amellyel a meztelen hátakra és lábakra mérték csapásaikat. A meztelen b rön csattanó ütések és a megkínzottak fájdalmas üvöltései ötszáz méterre is elhallatszottak a nyílt vágatokon át, oda, ahol Sean és Matatu feküdtek a földön. A munkacsapatok felhalmozták a durván letisztított szálfákat magas, piramis alakú rakásokba, a csapat fele nehéz kötelekbe kapaszkodott, azokat vonva és húzva, míg a többiek az óriási fatörzseket, fagerendákat az alsó végüknél fogva tolták. Az rség nagyobb er kifejtésre ösztönözte ket, a munkadalok strófáit idézve, amelyre a munkacsapatok mély, melankolikus kórusa válaszolt és a manilakötelek koncentrált húzása követett. Míg Sean a távcsövén át nézett, az egyik óriási szálfát gondosan a rakás orma felé vonták, s miel tt még biztonságosan elérte volna a kijelölt helyet, a kötelek egyike leszakadt róla, maga a hatalmas szálfa megtekeredett és elkezdett lefelé bukdácsolni a piramis oldalán. A munkacsapat tagjai a félelemt l jajveszékelve szétszéledtek, de néhányan a gyengébbek közül nem voltak elég gyorsak, s a szálfa keresztülhengeredett rajtuk. Sean hallotta, amint metsz n sikoltoznak, majd ez a sikoltozás elhalkult, s hallani lehetett, amint a csontok úgy törnek össze, mint a száraz ágak az összemángorolt ruhadarabokon át. Ez túl sok volt még egy edzett katona gyomrának is, megérintette Matatu vállát és visszakúsztak oda, ahol a többieket hagyták. A délutánt a munkatábor közelében töltötték, primitív kunyhók közelében, amelyek az égett fa, a nyitott latrinák és az emberi szenvedés szagától b zlöttek. A legolcsóbb afrikai árucikk napjainkban az emberi hús - mondta Sean felháborodottan Claudiának. - Ha valakinek otthon elmondanád, beszélnél ezekr l a dolgokról, egyszer en nem értenék meg, mir l beszélsz, mindez annyira ellentéte a saját elképzeléseiknek - mondta Claudia. A tábor a napnak ebben az id szakában majdnem elhagyatott volt, minden munkaképes ember dolgozott az erd ben, csak a betegek és a haldoklók voltak a nyitott, durva fedezékek
alatt. Sean beküldte Matatut a táborba, hogy seperje át, meg kellett hogy találja valamelyik tábori konyhát, kijátszhatta a szakácsokat. Egy fél zsák fövetlen kukoricakása lógott a vállán. Marokszámra ették a kukoricakását aznap este, a rádió körül gubbasztottak, s China tábornok hangját hallgatták a Renamo parancsnoki hullámhosszán. China tábornok utolsó éjszakai adása után Sean átkapcsolt a dél-afrikai katonai frekvenciára és majd fél órán át figyelték a hangokat és a hívójeleket, a különböz egységek hívójeleit a vehet távolságon belül. Végül úgy érezte, hogy megtalálta a dél-afrikai határ rkörzet parancsnokságának adását. Hívójele „Kudu" volt, a bozót gyönyör csavart szarvú antilopfajtája után elnevezve. Sean várt mindaddig, amíg a katonai hírközlés elcsendesedett, aztán ajkához emelte a mikrofont és afrikaaner nyelven megszólalt: „Kudu", itt „Mossie" - ez egy vészjelzés. - Hallasz engem? „Kudu", itt „Mossie". A vészjelzés egy olyan hívás volt, amely mindenkit megel z els bbséget élvezett, illetve ilyen els bbségi igényt jelentett be. Ez olyan hírközlési procedúrát jelzett, amelyet a rhodesiai bozótháborúban használtak. Azt remélte, hogy a dél-afrikai parancsnok harctéri tapasztalatai elég hosszú id re nyúlnak vissza, s erre az id szakra is vonatkoznak. „Mossie" afrikaanerül verebet jelentett és ez volt Sean hívójele azokban a távoli napokban. Hosszú hallgatás követte Sean bejelentkezését, légköri zajok visszhangzottak az éterben, és Sean azt gondolta, hogy az üzenete elveszett a légkörben. Újból felemelte a mikrofont, hogy megismételje közleményét, amikor a rádió életre kelt: „Ez a Kudu hívójel állomás?" - hallatszott egy rendkívül gyanakvással teli hang. „Ismételje meg újból a hívójelét!" „Kudu", itt „Mossie", ismétlem „Mossie". Miké Oscar Sierra Sierra India Echo. Kérem, továbbítsanak egy üzenetet De La Rey tábornoknak, a közbiztonsági miniszter helyettesének. Lothar De La Rey volt Sean ellen rz kapcsolata visszamen leg a hetvenes években. Azóta magas politikai hivatalt kapott. „Kudu" biztosan tudni fogja, hogy kir l van szó és nem fogja visszautasítani, hogy átvegyen egy rádióközleményt egy ilyen forrásból. Valószín leg „Kudu" is így gondolkozott, de feltehet en hosszabb id re volt szüksége ahhoz, hogy elhatározásra jusson. Elég hosszú id múltán visszahívta: „Mossie", itt „Kudu". Továbbadjuk De La Reynek. Majdnem egy óra múlva jóval sötétedés után „Kudu" ismét jelentkezett: „Mossie", itt „Kudu". De La Rey nem elérhet . „Kudu", élet-halálról van szó. Minden hat órában ugyanezen a frekvencián hívni fogom, amíg el nem érik De La Reyt. „Dood reg", „Mossie". Hatóránként figyelni fogjuk az adását. „Totsiens". Elhagyták pokrócaikat, amikor elmenekültek a t z el l s ma fagyos volt a h mérséklet. Sean és Claudia egymás karjában feküdtek és halkan suttogtak. - Nem értettem, miket mondtál a rádióban. Kivel beszéltél? - kérdezte Claudia. - Ismét az amerikanizmus szerint használta „kivel", és Sean rögtön ki is javította a válaszában. - Egy dél-afrikai katonai rádióállomáshoz, amelyik valószín leg a határövezetben van, amerre igyekszünk. - Segítségünkre lesznek? - kérdezte reménykedve. - Nem tudom. Lehetséges, ha kapcsolatba tudok lépni valakivel, akit ismerek. Megkértem ket, hogy próbálják meg, de nem tudták elérni. - Ki az? - A háború alatt, bár én a rhodesiai felderít k parancsnoka voltam, ugyanakkor a dél-afrikai felderítésnek is jelentettem - magyarázta. - Mint egy kém? - kérdezte Claudia.
- Nem - válaszolta Sean túlságosan is gyorsan. A dél-afrikaiak és rhodesiaiak szövetségesek voltak, mindketten azonos oldalon álltak. Én dél-afrikai vagyok, tehát én sem kém, sem áruló nem voltam. - Szóval kett s ügynök? - kötekedett vele Claudia. - Mondj, amit akarsz, De La Rey volt az én dél-afrikai összeköt m. A háború után is id r l id re küldtem neki a jelentéseimet, mindig, amikor olyan részletinformációkhoz jutottam az ANC-vel (African National Congress) kapcsolatban, például terrorista aktivitás, vagy az ellenséges kormányok megtorló intézkedései, amelyek fontosak lehettek a számára. - Szóval adósod? - kérdezte. - Nagyon sokkal tartozik nekem, amellett rokoni kapcsolataink is vannak. Nagyanyám oldaláról els unokatestvérem. - Sean abbahagyta, amikor egy kis test befurakodott kettejük közé. - Nézd csak, ki van itt? Csak nem Minnie Mouse személyesen? Claudia odább húzódott, hogy helyet csináljon a gyermeknek és Minnie boldogan leült a testük közötti meleg kis fészekben, s fejét odahajtotta Sean karjára, párnaként használva. Sean a gyermek testét egy kissé közelebb húzta magához. - Olyan aranyos kislány - Claudia megsimogatta a gyermek fejét. - Legszívesebben megzabálnám. Csendben voltak, olyan hosszú ideig, hogy Sean már arra gondolt, hogy Claudia elaludt, de az újra megszólalt halkan és mélyen elgondolkodva. - Ha egyszer kikerülünk innen, gondolod, hogy adoptálhatjuk Minnie-t? Az egyszer kérdés telve volt csapdákkal és szánalommal. Feltételezte a további együttélést ezek után, kiegyensúlyozott életet, otthonnal, gyermekekkel és felel sséggel, mindazokat a dolgokat, amelyeket Sean eddigi élete során messzire elkerült. Meglepte t, amit Claudia felvetett, de mégis, csak melegséget érzett és kényelmet. A hordozható Honda generátor zajosan csattogott és kattogott és a helikopter körüli oszlopokra villanykörték voltak felaggatva. A hajtóm nyílásai nyitva voltak és a hulladék és törmelék elleni véd lapokat eltávolították a turbó leveg beszívó nyílásai el l. A portugál szerel mérnök kék overallban ellen rizte minden egyes feladat végrehajtását, az orosz foglyok által végrehajtott minden egyes feladatot. A portugál elég hamar megismerte és megértette China tábornokot és felismerte, hogy mennyire sebezhet a helyzete. Az alatt a rövid id alatt, amióta a Renamo er kkel volt együtt, többször tanúja volt, hogyan foglalkozott China tábornok azon személyekkel, akik hibát követtek el, vagy megbántották t, és most tudatában volt, hogy azok a fekete, fanatikus szemek hogyan vizsgálták t, amint dolgozott. Éjfél után volt már, de China tábornok még nem tért pihen re. Az elmúlt napot végigrepülte, kora hajnaltól naplementéig, s csak üzemanyag-utántöltés céljából szállt le. Egy normális ember teljesen kimerült volna mostanra, a portugál pilóta természetesen már órákkal ezel tt nehézkesen elcsoszogott a sátrába, de China tábornok fáradhatatlan volt. A helikopter körül ólálkodott, lesve minden mozdulatot, minden cselekedetet, kérdéseket tett fel, gyorsabb munkára ösztönzött, siettetett, olyan nyugtalanul, mint akit valamilyen sötét megszállottság vett birtokába. - Hajnalra el kell készítenie a repülésre! - ismételte, úgy t nt, már századszor ezen az éjszakán, aztán nagy, hosszú léptekkel egyenesen visszavonult vászontetej , nyitott sátrába, amelyet el retolt parancsnoki pontként használt. Nagylépték térképe fölé hajolt, hogy még egyszer tanulmányozza csapatainak elhelyezését, kiterjesztett karral, és magában mormogva. A térképen megjegyezte azokat a pontokat, amelyeket a magasból megfigyelt, a Frelimo fakitermel táborait, és a hepehupás utakat, amelyek átszelték az erd t. Nagyon hamar rájött az erd irtás mértékére és felmérte a kényszermunkát végz zászlóaljakban alkalmazottak létszámát. Gyorsan megértette, hogy hiábavaló kísérlet rátalálni egy olyan kis létszámú csoportra egy ilyen nagyságrendben. Tudta, hogy Sean haladásának bármilyen jelét
olvashatatlanná teszik, kitörli és megsemmisíti a körzetben folyó nagyfokú aktivitás. Nem kockáztatta, hogy nyomkeres ket küldjön, vagy üldözést szervezzen a fakitermelési területen. Már eddig is majdnem negyven embert vesztett a Frelimo által indított támadás és az utána következ t z nyomán. - Nem, most türelmesnek kell lennem! - mondotta magában. Kezét az el tte fekv térképen mozgatta. A Frelimo erd irtó m velete még nem ért el annyira délre, mint a hegyek, amelyek a Limpopo vízgy jt medencéjének megközelítését vigyázták; a hegyek és a folyó között húzódó erd megritkult és nyitott mopane cserjésnek adott helyet. Ez mintegy ötven kilométer széles sáv volt, megfelel terület a menekül k felkutatására, olyan terep, amelyen át kell haladnia annak, aki el akarja érni a Limpopót és a határt. China tábornok elhatározta, hogy itt helyezi el utolsó záróvonalát. Egész nap szállította ide Tippoo Tip új csapatait, amelyeket az neki rendelt alá. A Hind helikopter hátsó kabinjában tizennégy, teljesen felfegyverzett harcost lehetett szállítani, s a helikopter tizenegy fordulót hajtott végre. Átrepülték az erd t és a teljesen felszerelt harci egységeket a hegyvonulat vonalán rakták le, azzal a feladattal, hogy megfigyel pontokat állítsanak fel minden kiemelked ponton és onnan jár rözzék a megfigyel pontok közötti réseket. Majdnem százötven f volt már elhelyezve ezeken a pontokon, hogy elvágják Sean Courtney útját a Limpopo folyóhoz. China tábornok a térképet nézte, mintha az a fehér ember portréja lenne. Ismét érezte a keser kiábrándultságot, csalódást és reményvesztettséget. Már majdnem a kezében volt a fehér ember, körülvéve az üldöz csapatok által, a menekülés reménye nélkül, amikor a Frelimo beavatkozott, s az alatta lev erd teljesen áttekinthetetlenné vált a gomolygó füstfelh k miatt és a lángoktól körülzárt emberei a rádión át üvöltve segítségért könyörögtek. Tippoo Tip hiába próbálta meggy zni, hogy Sean Courtney velük együtt elt nt a lángokban, China tábornok jobban tudta nála, hogy ez nem így történt. Saját nyomkeres it dobta le a Hindr l a megfeketedett pernye és hamu közé, amint az eléggé leh lt, hogy az ember képes legyen járni rajta. Megtalálták a helyet, ahol elrejtette az embereit, hogy kivédjék a h séget, testük nyomait megtalálták a puha földben, s megtalálták a nyomukat, amely dél felé vezetett, állandóan délre. A nap hátralev részében China az alacsonyan repül helikopterr l folytatta a kutatást, de a terjeng füst akadályozta ebben, korlátozta a látását közvetlenül a Hind alatt lev sz k körben. Ha valami, akkor ez az újabb balsiker meger sítette határozottságát. A fehér ember ravaszsága és felháborító, vérlázító szerencséje, amellyel elkerülte China legcélravezet bb kísérleteit kézre kerítésükre, csak megsokszorozta gy löletét és lángra lobbantotta a megtorlás iránti vágyakozás tüzet. Azok alatt a hosszú órák alatt, amikor rohamcsoportjainak utolsó vonalát állásaikba helyezte, China szakadatlanul ébren tartotta magát a bosszúvágy fantáziáival, a legkülönösebb kínszenvedéseket eszelte ki Sean Courtney és az asszonya számára, ha egyszer majd a kezébe kerülnek. Nem fogja elsietni. Minden pillanatát ki fogja élvezni azoknak a szenvedéseknek, amivel kiegészítheti fájdalmaikat olyan féltékenyen, mint ahogyan a fösvény élvezi a vagyonát. Természetesen a fehér asszonnyal kezdi majd és a fehér férfi végignézi. Miután Tippoo Tip végletesen kiélvezte magát vele, odadobja majd azoknak az embereknek, akiket China személyesen fog kiválasztani, a legvisszataszítóbbakat, akiknek a legocsmányabb az ábrázatuk, legdeformáltabb a testük és ormótlan, elefántszer testrészekkel és hímvessz vel bírnak. Egyes emberei valóban figyelemreméltóak voltak, ami fizikai fejlettségüket illeti. Átengedi nekik az asszonyt Tippoo Tip után, s miután ezek keresztülmentek rajta, odahívja a nemi betegséggel fert zött férfiakat, nyílt fekélyekkel és fert z b rbetegséggel, tropikus sebekkel és ótvarral. Végül olyan embereknek adja át, akik a legszörny bb sorvadásos
betegségben szenvednek. Igen, ez csodálatos szórakozás lesz. Elgondolkodott azon, hogy milyen er s lesz az amerikai asszony, mennyit fog kibírni. Megbolondul, még miel tt a teste felmondaná a szolgálatot. Vagy az agya el bb bomlana meg? Érdekes lenne ezt megállapítani, s természetesen a fehér embert rákényszerítenék, hogy mindezt végignézze, ennek a bemutatónak minden másodpercét. Csak amikor az asszonynak már vége, akkor kezdenék el Courtney ezredessel. Még nem határozta el, hogyan kerül erre sor, de hiszen annyiféle lehet ség van. Akármilyen er s ember, néhány napig bírná, legfeljebb egy hétig. Ennek a megtervezése, vágyakozni erre, mosolyt csalt China tábornok arcára és enyhítette kielégítetlenségének érzését, annyira, hogy megengedhesse magának, hogy leroskadjon egy vászonszékre, maga köré tekerje köpenyét és végre álomba merüljön. Zavarodottan ébredt, képtelen volt tájékozódni. Valaki sürget en megrázta, lerázta magáról a kezet és nagy nehezen feltápászkodott a székb l, vadul körülnézett. Reggel volt, a fák az ideiglenes bázis körül csupán szürke csontvázak voltak a halványszürke hajnali ég tükrében. A villanykörték még mindig ragyogtak a guggoló helikopter körül és a durván ácsolt asztalon az el tte lev rádió sürget en vijjogott. - Kapcsolat! China tábornok, él kapcsolatunk van! A záróvonal parancsnoka volt, azoknak az embereknek a parancsnoka, akiket a Limpopót megközelít útvonalak lezárása céljából a hegyen lev ellen rz pontokra helyezett. Tisztán, érthet en jelentkezett, hangja izgatottságot árult el. Még félig álmosan China odabotladozott a rádiókészülékhez és megragadta a mikrofont: „This is Banana Tree" - Itt Banánfa, jelentse a pozícióját és helyzetét pontosan! - csattant rá, s a távoli ellen rz pont parancsnokának a hangja kiegyensúlyozódott és a rádióforgalom el írásszer procedúráihoz alkalmazkodott. A menekül k beleütköztek az ellen rz vonalba, azon a ponton, amit China megjósolt. Rövid t zváltásra került sor, aztán a menekül k egy kisebb domb mögött kerestek menedéket, szinte látótávolságra a Limpopo folyótól. - Iderendeltem az aknavet ket - jelentette a parancsnok ujjongva -, lesöpörjük ket a hegy tetejér l. - Negatív! - China nagyon világosan beszélt. Azt mondtam, nem. Ne nyisson tüzet a pozíciójukra aknavet kkel. Ne támadja meg ket. Élve akarom ket elfogni. Vegye körül a dombot és várja meg, amíg odaérkezem. - Odatekintett a helikopterre. A hajtóm vek titanium fed lapjait visszarakták és a portugál mérnök az utolsó üzemanyagtöltést ellen rizte. Az üzemanyag-szállítók - mindegyike egy-egy huszonöt literes üzemanyagtankkal a fején sorban álltak, sorukra várva, hogy beleürítsék a helikopter f tartályába az általuk hozott üzemanyagot. China rákiáltott portugálul a mérnökre, és az odasietett a sátorhoz. - Azonnal fel kell szállnunk! - parancsolta. - Egy fél órán belül befejezem az üzemanyag feltöltést. - Ez túl sok. Mennyi üzemanyag van jelenleg a fedélzeten? - A póttartályok tele vannak, a f tartáty háromnegyedig. - Ez megteszi, hívja a pilótát. Mondja meg neki, hogy azonnal fel kell szállnunk. - Még fel kell szerelnem a törmelék-visszaver lapokat a turbó leveg beszívóra - tiltakozott a mérnök. - Mennyi id t vesz igénybe? - Nem tart tovább egy fél óránál. - Túl sok! - kiabált China izgatottan. A pilóta el botorkált a sátrából kivezet út mentén. Még nem volt teljesen éber, b r pilótamellényébe próbált belebújni és a pilótasisak fülei lazán lógtak a fejér l a fülére. - Gyorsan! - kiabált rá China. - Startolunk. - És mi lesz a leveg beszívó fed lapokkal? - er sködött kitartóan a mérnök.
- Nélküle is repülhetünk, az csupán el vigyázatossági intézkedés. - Igen, de...! - Nem! - tolta félre t China. - Nem tudok várni, az csupán el vigyázatossági intézkedés. - Igen, de...! - Nem! - tolta félre t China. - Nem tudok várni. Felejtse el a fed lapokat. Azonnal elrepülünk. Indítsa a hajtóm veket! Köpenyének lebernyege lábai körül röpködött, China tábornok odarohant a helikopterhez és felkapaszkodott a lövészkabinba. Sean Courtney a hasán feküdt, két k szikla között, pont a dombtet alatt, ahonnan a mopanecserje fölött dél felé lehetett látni, a sötétzöld erd sáv alig volt látható a bizonytalan fényben. Ez jelezte a Limpopo folyó vonalát. - Milyen közel van - panaszolta. - Olyan közel voltunk ahhoz, hogy elérjük. Minden kedvez tlen esélyt legy zve jutottak el idáig, majd háromszáz kilométeren át, az elpusztított, háború sújtotta országon keresztül, és két egymással szembenálló vérszomjas hadsereg ellen küzdve, hogy éppen a cél elérése el tt állítsák meg ket, amikor már látható lett a cél, ahová menekültek. Aknat z indult meg a lejt aljából és visszapattanó lövedékek suhantak el mellettük a hajnali ég felé. Matatu a közelben feküdt a sziklák között, és még mindig perlekedett önmagával: - Hogy én milyen buta öregember vagyok. Bwana, Uram. El kell, hogy küldj engem és egy okos, fiatal embert kell keresned, olyat, aki nem vak és nem hagyja magát félrevezetni, nem hagyja magát becsapni öreg korában. Sean sejtette, hogy a Renamo megfigyel pontról kiszúrták ket, amikor átkeltek a hegyek közötti nyílt irtáson. Nem volt semmiféle figyelmeztet jel, semmi nyoma az üldöz knek vagy csapdának. A záróvonalbeli tigriscsíkos alakok minden figyelmeztetés nélkül rájuk rohantak a mopaneerd b l. Mindannyian hullafáradtak voltak az egész éjszakai kemény menet után, talán éberségük is lazább lett, nem tudtak annyira koncentrálni, talán inkább meg kellett volna állniuk a fák között, ahelyett, hogy átvágtak a nyílt csapáson, de most már teljesen felesleges volt azon elmélkedni, hogy mit kellett volna tenniük. Csak arra volt elég idejük, hogy felkapják a gyermekeket és a n ket a domb mellé vonják, amely gyenge tüzelési pontosságot biztosított a Renamónak, tüzük a sziklákról visszaver dve pattogott körülöttük. Talán a Renamo tüze tudatosan volt ilyen vad, cél nélküli. Sean latolgatott. Kitalálhatta, hogy China tábornok milyen parancsokat adott az embereinek. - Élve kapjátok el ket. - Hol van most China? - törte a fejét. Egy dolog biztos volt, nem volt messze innét, olyan gyorsan jön ide, ahogyan csak a Hind gyorsasága lehet vé teszi. Ismét a Limpopo folyó felé tekintett és a nyelvén, a nyelve tövében érezte az elkövetett hiba és csalódottság pocsék ízét. - Alphonso - szólt oda -, fel van szerelve a rádió? Valójában ez inkább arra a célra szolgált, hogy a gondolatait lekösse, mintsem abból a valós reményb l indult ki, hogy összeköttetést tud teremteni. Az éjszaka folyamán két alkalommal kísérelte meg, hogy a megbeszélt összeköttetési periódusok szerint kapcsolatot teremtsen a dél-afrikai hadsereggel. Egyszer, nagyon halkan még a „Kudu" hívójelet is hallotta, annak ellenére, hogy végül is a rádió elemei kezdtek kimerülni. Az elemeket ellen rz nyíl a vörös mez be esett vissza, ami az elemek kimerülését jelezte. - Ha felhúzom az antennát, azok a majmok odalenn szétlövik a tökeimet - morgott Alphonso a sziklák között. - Majdnem látótávolságra van el ttünk a folyó mondta Sean nyersen. - Add ide az antennát.
- Könyökére emelkedett és feldobta a szigetelt vezetékköteget olyan messzire a lejt n, amilyen messzire elérhetett vele, és el regörnyedt a rádióhoz. Amikor az áramot rákapcsolta, az ellen rz panel gyengén felizzott. - „Kudu", itt „Mossie", küldte ki elkeseredetten a hívójelét. - „Kudu", hallasz engem? „Kudu", itt „Mossie". Egy eltévedt lövéssorozat csattant a fejük feletti sziklán, de Sean oda se figyelt. - „Kudu", itt „Mossie". A két n , fehér és fekete, magukhoz szorították a gyermekeket és szótlanul nézték t. „Kudu", itt „Mossie". - Igazított a vételi gombon, s akkor hihetetlenül, szinte alig hallható hanger vel meghallotta a szavakat, amelyekkel válaszoltak neki: „Mossie", itt „Oubaas", hármas hanger vel hallom. „Oubaas", óh istenem. - Fellélegzett. - „Oubaas"! Oubaas, a nagypapa, ez volt Lothar De La Rey tábornok kódja. - „Oubaas"! A legnagyobb szarban vagyunk itt. Azonnali forró kimenekítést kérek! Elszállítást kért, ellenséges t zben. - Hét f r l van szó, öt feln tt és két gyermek. Pozíciónk... -- beolvasta a koordinátákat a térképr l, abszolút pontossággal felismerhet en. - Egy kis kiemelked pontot tartunk körülbelül húsz kilométerre a Limpopo folyótól északra. - Felemelte a fejét és gyorsan körülnézett. - T lünk keletre, két kilométerre két magas domb van. Hall engem, „Oubaas"? - Hallom, „Mossie". -- A hang elhalkult, aztán visszatért: - Mi volt a nagymamája leányneve? - Ó, baszd meg!-- káromkodott Sean. Lothar kétszeresen ellen rzi a személyazonosságát, ilyen körülmények között! - A nagyanyám leánykori neve Centaine De Thiery és a te nagyanyád is, Lothar, te rohadt zabigyerek! - Oké „Mossie"! Küldök érted egy Pumát a forró kimenekítésre. Tudod tartani magad még egy óra hosszat? - Szoríts értünk, „Oubaas"! Körül vagyunk kerítve bennszülöttekkel. - Érted jövünk, „Mossie". - Seannak egészen közel kellett mennie a rádiókészülékhez, hogy elkapja az utolsó szavakat. - Küldd a pokolba valamennyit, Sean... - s akkor az utolsó pislákoló fényjelzés is elhalványult és az elem teljesen kimerült. - Jönnek! - nézett fel Sean a rádióról és Claudiára vigyorgott. - Egy Puma helikoptert küldenek értünk, hogy felvegyenek bennünket. - És akkor a vigyorgás elt nt, valamennyien arccal észak felé fordultak. Új hang hallatszott a hajnali égb l, el ször halk volt és nagyon távoli, de mindannyian felismerték. A halál hangját hallották. Látták, amint a Hind közeledik észak fel l, lesüllyed az erd fölé, egy nagy, púpos, óriás szörnyeteg, az álcázófesték foltjait viselve, a felkel nap els sugarai visszatükröz dtek a helikopter kabinjának üvegén, mint valami hatalmas, ragyogó, vörös szem. A mopaneerd b l, a kopje a domb aljából egy jelz rakéta emelkedett fel lusta, vörös parabolaként, a Hindnek jelezve az utat. A Hind könnyedén megváltoztatta irányát és egyenesen a domb felé tartott, amely alatt k maguk feküdtek. Claudia Sean mellett volt, aki karjával átkarolta a lány vállát. - Ez annyira szörny séges, kegyetlen dolog - suttogott, olyan ez, mint kétszer egymás után meghalni. - Kivonta a Tokarevet az övéb l és megpróbálta a férfi kezébe süllyeszteni. - Nem! - utasította vissza Sean. - Nem tudom megtenni! Képtelen lennék még egyszer erre kényszeríteni magam! - Eltolta magától a pisztolyt. - Akkor mit tegyünk? - kérdezte és erre a férfi megmutatott egy repeszkézigránátot, amelyet a jobb kezében tartott.
Claudia ránézett a mélyen rovátkolt, fekete, tojás alakú fémgömbre. Úgy nézett ki, mint valami ördögi mérges gyümölcs. Megborzongott és elfordította róla a tekintetét. - Ez ugyanolyan gyors és sokkal biztosabb - suttogta biztatóan. - És együtt fogunk elmenni, ugyanabban a pillanatban. Tudta, hogy mit kell tennie. A gránátot kettejük között fogja tartani, amint egymással szemben fognak feküdni. Ismét felpillantott a közeled Hindre. Nagyon közel volt. Elérkezett a pillanat. Nem fogja a lányt figyelmeztetni. Egyszer en meg fogja csókolni, életükben utoljára... Egyszerre Sean szeme összesz kült. Valami megváltozott a Hind sziluettjében. A helikopter gyorsan közeledett, egyre n tt, szinte duzzadt a szeme el tt és els ízben érzett valami új izgalmat, amint észrevette, hogy mi az, ami megváltozott a Hind formájában a helikopteren. - Még mindig van valami reményünk - suttogta a lánynak. - Egy apró lehet ség, de nem fogjuk elszalasztani. Gyere ide, Minnie! Gyere gyorsan! - hívta a kislányt shangánul és a kis fekete lány odatipegett hozzá. - Tartsd a gyermeket - suttogta Claudiának és felemelte hátul a kislány szoknyáját. A szoknya alatt a gyermek egy kék, térdig ér nadrágocskát hordott. Sean hátrahúzta a nadrágocskát tartó gumiszalagot és betett oda valami kerek fekete tárgyat, fenekének két domborulata közé, s az úgy helyezkedett el, mint valami fészekben. - rizd ezt meg nekem, kicsikém - suttogta a gyermek fülébe shangánul, amint visszaigazította a gumiszalagot a derekára. - Ez titok. Ne vedd ki onnét. Csak hagyd ott. Megteszed nekem, kis virágszálam? Minnie felnézett rá, nagy fekete szemei imádattal tekintettek a férfire és szótlanul bólintott. Sean magához szorította egy pillanatra. A Hind turbóinak hangja szinte kibírhatatlan sivítássá er södött, amint a hegy csúcsa fölé emelkedett. Amikor kétszáz méterre volt t lük a helikopter, Alphonso tüzet nyitott rá az AK géppisztolyával, egy teljes tölténytárat eresztett ki a helikopter kabinjára. A könny lövedékek nem hagytak nyomot a páncélozott üvegen, a helikopter lelassult és mozdulatlanul lebegett fényes, forgó szárnyain. China tábornok a lövészfülkében ült, a magas hátú ülésben, olyan közel volt, hogy világosan lehetett látni arcán a gy zedelmes mosolyt, amint szájához emelte a mikrofont. Felhangosított szavai úgy hangzottak, mint a mennydörgés a küls hangszórókból, amelyek a helikopter zömök szárnyai alatt voltak felfüggesztve. - Jó reggelt, Courtney ezredes. Egy jó kis körtáncot rendezett a számomra, de az üldözésnek vége. Szóljon az emberének, hogy dobja el a fegyverét, kérem. - Hajtsa végre! - kiáltott rá Sean Alphonsóra, de az dühös morgással tiltakozott és egy újabb tölténytárat tolt a géppisztolyba. - Tedd azt, amit mondtam! - Sean hangja megkeményedett. Van egy tervem, bízzál bennem! Alphonso továbbra is vonakodott, és a Hind Gatling gépágyúja hirtelen feldörgött, szinte megsüketítette ket s a sziklatörmelék felh ivel árasztotta el a domb oldalát, amelynek tövében feküdtek. - Ne tegye próbára a türelmemet, ezredes. Szóljon az embereinek, álljanak fel és emeljék fel kezüket a fejük fölé. - Hajtsátok végre! - ismételte Sean, s el ször Matatu, aztán Alphonso lassan felemelkedett és karjukat a fejük fölé emelték. - Szóljon nekik, hogy forduljanak meg, meg akarok bizonyosodni, hogy nem tartogatnak semmiféle meglepetést a számomra. Körbe forogtak és China hangja ismét felbömbölt. - Vegyétek le a ruháitokat, valamennyien. Lassan meztelenre vetk ztek és pucéran álltak el tte. - Rendben van, most induljanak le a dombról a nyílt térségre. Kezüket még mindig feltartva lementek a sziklák alá.
- Most pedig a két n ! - Bátorság! - suttogta Sean Claudiának. - Még mindig van egy lehet ségünk, egy jó eshet ség. Claudia lassan felállt. - Miss Monterro - China hangja visszaver dött az erd k tetejér l -, lenne olyan szíves levenni a ruházatát? Gyorsan, magabiztosan kigombolta rongyos ingét Claudia és a fején át lehúzta magáról, a zilált haján át. Mellei fehérnek látszottak a korai napfényben. - Most a nadrágját - bátorította t China. Claudia leengedte a nadrágját a bokájáig, majd elrúgta magától. - Nagyon jó, most a többit! Claudia csipkebugyija a mosástól úgy elrongyolódott, hogy olyan volt, mint egy pókháló s szeméremsz rzetének háromszöge kirajzolódott az áttetsz , fátyolszer anyagon. - Nem! - rázta meg a fejét. - Ezt már nem teszem meg! - keresztbe fonta a karját maga el tt. Visszautasítása félreérthetetlennek t nt. - Rendben van! Megengedjük önnek ezt az erényes tartózkodást, egyel re. Az embereim kés bb majd gyönyörködnek benne - kuncogott elégedetten China.-- Mozogjon lefelé a térre, kérem. Claudia lesétált a domboldalon, állát és apró, hetyke melleit magasra tartva megállt Alphonso és Matatu között. - Most te, asszonykám - szólalt meg China shangánul, és Miriam felállt. Bel le hiányzott az európai n szégyenérzete, ami a meztelenséget illeti, ezért gyorsan pucérra vetk zött. Megfogta kisöccse kezét és lement csatlakozni a többiekhez. - És most ön, Courtney ezredes. Az utolsó a legjobb az egész játékban. Sean felállt és nemtör döm módon ledobálta magáról rongyait. - Nagyon meggy z , ezredes - gúnyolódott China -, legalábbis, ha egy fehérr l van szó. Sean felállt és egykedv en felnézett rá, de közben megpróbálta felmérni a közöttük lév távolságot. A helikoptert l való távolságot jó ötven méterre becsülte, ezt túlságosan soknak tartotta. - Kérem, jöjjön le a nyílt térre, ahol szemmel tarthatom, ezredes. Nem akarunk semmi félreértést, nemde? Sean megfogta Minnie kezét és levezette a lejt n. A kidudorodás a kislány szoknyája alatt ide-oda lötyögött, ingadozott, mint egy Viktória korabeli fardagály és a gyermek szabad kezével belekapaszkodott a derekán lev gumiszalagba, hogy megakadályozza a szoknyáját abban, hogy lecsússzon a térde magasságáig a gránát súlyától. Tíz, tizenöt, húsz lépés, számolt Sean, ahogyan a Hind felé közeledett. Tisztán láthatta China tábornok pupilláját, harminc-harmincöt méter, még mindig túlságosan távol van. Megállt Claudia mellett a sorban, meztelenül és sebezhet en. China parancsot adott shangánul és a hegy lábánál az emberei kirohantak az erd b l és elkezdtek felkúszni a lejt n, kurjongatva a gy zelem örömét l. A portugál pilóta közelebb süllyedt, majd még, még közelebb, hogy bemutassa irányítási szakértelmét. Huszonöt méter, húsz méter, Sean a turbómotor nyílására, a leveg szívó nyílására koncentrált. Akkora nyílás volt, mint egy szemetesedény, amelyr l hiányzik a fedél, ki tudta venni a kör alakú nyílás mélységében a turbinamotor lapátjainak bársonyos fátylát, amelyek hihetetlen gyorsasággal forogtak. A Hind megállt a leveg ben és el ttük függött. A kabinban China tábornok elfordította a fejét, hogy lenézhessen a hegy lejt jén el remozgó Renamo gerillákra. Ez elvonta egy pillanatra a figyelmét és Sean megragadta a pillanat adta lehet séget.
Kissé lehajolt és megragadta Minnie szoknyáját, ugyanazzal a mozdulattal benyúlt a gumiszalag alá és szorosan megfogta a gránátot. Kiemelte a kézigránátot, majd kihúzta a biztosító csapszeget, és így szabaddá tette az üt szeget. Hallotta, amint az üt szeg lecsapott a gyújtótöltetre. Öt másodperces késleltetés volt, háromig számolt, visszatartotta lélegzetét, majd kissé hátrahajolt, mint egy baseballjátékos, éppen akkor, amikor China ránézett. A hajtóm beszívó nyílására koncentrált és el revetette a kézigránátot. Az lapos ívben elérte a beszívónyílás peremét és mintegy gondolatátvitellel bele kívánta irányítani a nyílás kis átmér j körébe. A gránát a beszívónyílás peremének alját érintette, annak szegélyén pattogott, aztán az óriási szívóer beszívta és így beleesett a szívócs torkába. A gránát felrobbant, amint elérte a forgólapátokat és a turbót, ez kimozdította egyensúlyából, s óriási erejét saját maga szétrombolására fordította. Sean Claudiát és Mmnie-t karja alá kapta és arccal a talajra nyomta, a Hind hajtóm ve darabokra tört, egyetlen baljós pillanat alatt. A Hind megtántorodott, nagyot zökkent, ez China tábornok irányzékát úgy elmozdította, hogy a Gatling gépágyú lövedékei egyenesen az ég felé szálltak, a helikopter a hátára fordult. Füst- és fémdarabok repültek ki sivítva a szétmarcangolt hajtóm b l. A helikopter nekiüt dött a hegy oldalának, felpattant, újból leesett és gurulni kezdett lefelé a hegyoldalon, egyenesen a felfelé kapaszkodó Renamo-gerillák közé. Ezek szétszóródtak, de legnagyobb részük nem tudott elmenekülni, a Hind sérült törzse maga alá gy rte és lesodorta ket a domboldalon. Végül a Hind csúszni kezdett a hasán, mint valami óriási tobogán, mint valami hatalmas szánkó, egészen a hegy aljáig, és nekiüt dött az erd fáinak. Az üzemanyag, mint valami szök kútból a víz, kilövellt a f tankból és bespriccelte az egész sárkányt, csillogva a napfényben. Sean és Claudia remegve feltérdeltek és megillet dötten nézték a fényes rombolást. Aztán a lövészkabin kinyílt, mint egy hatalmas osztriga fele és China tábornok mászott ki alóla. A Hind üzemanyaga kerti szök kútként lövellt fel a magasba, csillogott a reggeli napfényben, s úgy hullott rá, mint valami könny es . Eláztatta az egyenruháját és patakokban csorgott le az arcán, de China eltolta magát az összezúzódott géptörzst l és cammogva elkezdett a lejt n lefelé futni. Nem ment többet tíz roskadozó lépésnél, amikor a Hind lángba borult és a lángok átugrottak ezt a távolságot és China átitatott egyenruhája is lángra lobbant, s egy ég emberi fáklyává változtatta. Tovább rohant lefelé a lejt n, hosszú, sárga lángnyelveket húzva maga után. Hallották nem emberi üvöltését még a hegy tetejér l is, China nem érte el a fákat. Elesett az erd szegélyénél és az ég hús megérintette a száraz, barna füvet, amelyen feküdt. A hegyoldal lett halottéget máglyája, de k még tovább is hallották szörny ordítását a t z központjából. - Vissza! - kiáltott Sean és hangja kimozdította ket ebb l a delejes, hipnotikus rémületb l. Talpra állította Claudiát és a karja alá kapta Minnie-t. Csoportosan visszaszaladtak a köpje tetején lev sziklák körébe, éppen akkor, amikor a Renamo újból megkezdte a tüzelést. A sziklák mögött feküdtek, nem tör dve azzal, hogy meztelen testüket betakarják, a Hind ég pusztulását figyelték, s azt, hogy a lángok végigsöpörnek a füves területen, egészen az erd szegélyéig. Amint a lángok kialudtak, csak egy sötét, elszenesedett kupac maradt a megfeketedett lejt n. Lehetett volna egy rakás kidobott zsák, ha csak a szél nem hozta volna magával az égett emberi hús szagát, egészen a hegy tetejéig. A szél fuvallata egy új hangot is hozott feléjük, és Sean felemelkedett. A horizonton lev zöld Limpopo folyó felé nézett. A Puma helikopter még csak sötét pontnak látszott, de gyorsan közeledett, s a hajtóm hangját idehozta a szél.
- Vedd fel a nadrágocskádat, drágám - húzta közelebb magához Claudiát. - Úgy látszik, rövidesen vendégek érkeznek hozzánk. Vége ISBN 963 7865 19 5 Kiadja a Rege Kft. Felel s kiadó a Rege Kft. ügyvezet igazgatója A kötet kiadásában részt vett: Maecenas International Kft. Felel s szerkeszt : Székely julianna M szaki vezet : Szakálos Mihály Megjelent 45,38 (A/5) ív terjedelemben
