KRITIKA - 2007. május, 25. oldal Kővári Orsolya Most a lehetetlent kell megkísérelni Beszélgetés Znamenák Istvánnal Hónapok óta Kaposváron az ország szeme. Igazgatóváltástól, annak az önkormányzat részéről történő meg nem szavazásától, Mohácsi János legújabb, '56-os darabjának értelmetlen politikai meghurcoltatásától hangos a színházi szakma. Aláírásgyűjtés folyt szakmai fórumokon, vad csaták zajlottak a kaposvári közgyűlésben. A kül- és belharcok most elcsendesedtek. Babarczy László három évtizednyi igazgatás után leköszön, utóda 2007. július 2-tól az általa javasolt Znamenák István. Foglaljuk össze röviden, mi zajlott az elmúlt években Kaposváron. Babarczy László 2004-ben bejelentette, hogy a következő ciklusban már nem kíván pályázni az igazgatói posztra. Mi történt ezután? Úgy volt, hogy megpályázzuk a színház vezetését ketten, Mohácsi Jánossal. Ám furcsa, informális csatornákon - melyeket ma már értelmetlennek tartok megnevezni - azt a jelzést kaptuk, még csak meg se próbáljuk. Így aztán Babarczy újra megpályázta, és meg is kapta. Mint később kiderült, szerencsénk is volt, hogy nem pályáztunk. Miért? Kiderült, hogy gazdasági téren meglehetősen hektikus állapotok uralkodtak a színházon belül. Volt egy körülbelül húszmilliós túlköltésünk. A "túlköltés" kifejezés mostanában többször is elhangzik különböző színházakkal kapcsolatban. Ha jóhiszeműen szemléljük, mi ezeknek a túlköltekezéseknek az oka? Főképp az, hogy a színház évadokban kénytelen számolni, meglehetősen nehéz naptári években gondolkodnunk. Hogyan orvosolták a helyzetet? Babarczy Mohácsit és engem kinevezett vezető rendezőnek, és ezzel egyidejűleg azt a megbízatást adta, hogy az új gazdasági igazgatóval, Szabó Károllyal alakítsunk ki egy új gazdasági formát. Ezt meg is tettük. Mi ennek a lényege? Az, hogy tervezett és meghatározott költségekre épülő költséggazdálkodás folyik. A korábbi, az egyetlen, a fő gazdasági igazgató személyéhez kötődő költségellenőrzés helyett bevezettük a költségkeretekhez és a költséggazdákhoz kötött gazdálkodást. Minden költséggazda döntéshozó a saját költségkeretein belül - természetesen elszámolási kötelezetséggel -, amelyek előre meghatározott öszszegek. Ilyen költséggazdák például az egyes produkciók, egyes tárak (fodrász-, kellék-, ruha...), vagy minden olyan költség, amely az általános költségektől elkülöníthető. Ez az új gazdálkodás azt eredményezte, hogy a tavalyi évadban ötvenmilliót spórolt meg a színház, ami, úgy sejtem, példátlan. Ezt követően, az elmúlt másfél év arról kezdett szólni, hogyan adja át nekünk Babarczy a színház irányítását. Egészen pontosan, ez már módosult arra, hogy nekem. Miért módosult? Mert már az ő pályázatát is "igazgató-főrendezői" posztra írták ki, ami azt jelentette, hogy a következőt is így kell kiírni, hacsak nem dönt másképp az önkormányzat.
Ez a formai kérdés nem okozott konfliktust Mohácsival? Nem. Én tizenhat éve vagyok itt, Mohácsi huszonnégy. Mi mindig együtt dolgoztunk és gondolkodtunk, méghozzá olyan módon, hogy számunkra az volt fontos, mi a legjobb a színháznak. Miért kellene most az gondolnunk, hogy azért mert én leszek az igazgató, nem fogom velük megbeszélni a döntéseimet? Babarczy megtette? Igen, ezt ő is megtette. Nagyon határozott és keménykezű vezető, de sok kérdésben kikérte és figyelembe is vette a véleményünket. A régi kaposvári szellem alapja volt ez az együttgondolkodás. E tekintetben tehát töretlen a folytonosság? Abban a harminc esztendőben, melyet a színház hőskoraként emlegetnek, végig négy vagy öt rendező határozta meg a színházat, pontosan azért, hogy a szellemi vezetés ne egyszemélyű legyen. Ezután sem lesz másképp. Mindenki jól tudja, a színház nem magányos műfaj, még akkor sem, ha időnként szeretünk egyedül nagyon jók lenni a színpadon vagy a rendezői székben. Nálunk tolerálva van nemcsak az, hogy valaki éppen kevésbé tehetséges állapotban van, hanem az is, hogy éppen nagyon tehetséges formát fut. Ez fontos. Ősztől felgyorsultak Kaposváron az események. Egészen pontosan decembertől, amikor az önkormányzatnak, a szakmai bizottság állásfoglalása ellenére sem sikerült döntenie. Újra kiírták a pályázatot, végül én kaptam meg az igazgatói posztot, egy évre. Mivel indokolták, hogy egy évre írták ki a pályázatot? Azzal, hogy ez alatt az idő alatt, a jelölt - aki igazgató lesz - bizonyíthatja, hogy a színház jó kezekben van. Tehát továbbra is csak jelölt marad egy évadon keresztül. Hogy milyen szándék húzódik e döntés mögött, azt most mi nem szívesen elemezzük, mert kell a jókedv a következő évadra. Mit lehet kezdeni egy évvel? Átfogóbb művészeti programban nemigen gondolkodhat. Nyilván nem, és abba se lehet belefogni, hogy az ember egyáltalán elkezdje kialakítani a színház új művészi arculatát. Itt most a lehetetlent kell megkísérelni, csodát tenni egyetlen évad alatt. Vannak különféle ötletek. Próbálkozunk és megyünk előre. A következő évad még kialakulóban van, így erről egyenlőre nem sokat mondhatok. Lesznek újdonságok, ezt biztosan állíthatom. Meglehetősen sérülékeny pozíció most az öné. Rosszul gondolom azt, hogy valami nagyon határozott és magáért beszélő programmal kellene előhozakodnia, hogy az átmeneti döntés önt igazolja, és legyen folytatás? Nem, ez így van, és főleg olyan tervvel kell előállnunk, ami gazdaságilag nem löki hanyatt a színházat. Mert azt látni kell, hogy lehet itt fantasztikus dolgokban gondolkodni, de azok mind iszonyatosan drágák. És egyvalami biztos: itt most gazdaságilag nem szabad "elhasalni". Nagyon észnél kell lenni a pénzköltéssel. Úgy tűnik, az a gazdálkodás, amit folytatunk, biztosíték lehet erre. Ön szerint van összefüggés a Mohácsi rendezése (56 06) körül generált botrány és az igazgatóválasztás között? Legalábbis furcsa, hogy akkor kezdték el gyalázni az előadást, amikor két vagy három héttel az igazgatóválasztás előtt álltunk. De nem szívesen beszélek erről. Azt szeretném, ha végre mindenki megnyugodna, és elkezdhetnénk normális párbeszédet folytatni a fenntartókkal. Az bizonyos, hogy amit rá akartak kényszeríteni a színházra - tételesen, hogy vegye le a darabot, amíg nem születik határozat arról, hogy lesz-e bírósági tárgyalás a feljelentés nyomán, vagy sem -, csak azt
eredményezte, hogy az egész magyar színházi szakma és közélet felkapta a fejét, és reagált, teljes joggal. Mert lehetetlen, hogy ez a fajta dolog, amit nevezzünk nyugodtan cenzúrának, bármilyen formában szóba kerüljön. A színházvezetői posztok betöltése újra politikai kérdéssé vált Magyarországon. Ha most készül egy színházi törvény, ön szerint el tudja-e érni a szakma, hogy maga válasszon igazgatót, vagy legalább, hogy kisebb mértékben legyen kitéve a politikai erőviszonyok alakulásának? Nagyon remélem, bár előre látom, hogy minden effajta kezdeményezés irdatlan erőbe fog ütközni a politika részéről. A jelen állapotokat szemlélve nehezen tartom elképzelhetőnek - talán egy hoszszabb folyamat eredménye lehet -, hogy értelmesen tudjunk erről a politikusokkal beszélni. Mi történik ugyanis? Az önkormányzat - önkormányzatiságából fakadóan, és főképp az ehhez kapcsolódó törvényekre hivatkozva - saját jogának tekinti, hogy ő mondja meg, az adott közintézménynek, esetünkben a színháznak, ki legyen a vezetője. Arra hivatkozik, hogy a költségvetését ő adja. Nem lehet ez egy fenntartó jogos igénye? Igen ám, de ez például a mi esetünkben nem egészen így van. A kaposvári színház hétszázötvenmilliós költségvetése - ami elég derekasnak mondható - úgy épül föl, hogy kétszázkilencvenkilencmilliót ad az állam, háromszázegymilliót az önkormányzat, és ezen felül, a színháznak van saját bevétele, a tavalyi évben például száznegyvennyolcmilliót termelt. Tehát a fenntartás körülbelül kétötöd-kétötöd-egyötöd részben oszlik meg. Ez az arány miért nem jelenhet meg akkor is, amikor intézményvezetőt kell választani? Csak egy kérdés persze, aztán rögtön az is kérdés lesz, hogy ki a szakma, aki eldönti, hogy ki a szakma, aki majd eldönti. Vagyis a pénzéért oly nagy egyetértésben síkraszálló szakma, amint megkapja azt, politikai pártok módjára egymásnak esik? Bízom benne, hogy nem így alakul. Mindenképpen nehéz ügy lesz, és még ha ezzel sikerül is megküzdeni, ott van az a politikai erő, amely mindennek a finanszírozását adja. Miben látja a megoldást? Például nagyon jó lenne, ha nem lenne arról többet vita, hogy kötelező támogatási csomagba kell-e betenni a színházak finanszírozását. Akkor ugyanis nem áll fenn annak a veszélye, hogy azt mondja egy önkormányzat, mostantól nincs tovább. Harmincötmilliót tudok adni, a viszontlátásra! Ebből tessék színházat csinálni! A helyi önkormányzatokról szóló törvény vonatkozó rendelkezései szerint, a települési önkormányzat feladata a közszolgáltatások körében különösen: "a közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység, sport támogatása". Ez nem jelent egyet az intézménytámogatással. Így van. Másrészt, az önkormányzatok maguk is annyival kevesebb pénzt kapnak, hogy nem tudnak mihez nyúlni. (?) Marad az oktatás és a kultúra. Mindenki csak ahhoz tud nyúlni, vagy csak ahhoz akar, vagy mindig ahhoz a legkönnyebb. Gondolom. Ez nem pusztán önkormányzati probléma, kormányzati is. Lásd a kaposvári színházépületet. Katasztrofális állapotban van. Ki van írva nagy, piros betűkkel a homlokzatra: omlásveszély. Gondolom nem a drámai hangulat fokozása végett. Nem, a helyzet tényleg drámai. A nézők testi épségének védelmében írtuk ki. A színházépület
kívülről és belülről egyaránt gyalázatos állapotban van. Az 1987-es felújítás és rekonstrukció soksok elhibázott tervezési és kivitelezési lépése azt eredményezte, hogy a színházat ma már egyszerű festéssel vagy újraszigeteléssel nem lehet rendbehozni. Négy-ötmilliárdos beruházásra volna szükség, le kell bontani például a teljes tetőszerkezetet. Nem biztos, hogy kibír még egy, a mostaninál zordabb telet. Másrészt, az épület eredetileg nyári színháznak épült, erre méretezték az egyes helyiségeket. Szükség lenne egy új épületrészre. Nagyobb öltözőkre, melyek a jelmezek tárolására is alkalmasak - évi kilenc bemutató ruhatárát kell elhelyezni. Fontos lenne nem a gazdasági irodáknak még nagyobb helyet biztosítani, hanem elérni azt, hogy legyen még egy-két plusz próbaterem, hogy a zenekarnak is legyen próbaterme. Mindez - vagy legalábbis ennek égetőbb része - meg is történhetett volna, célzott támogatás formájában, de kivették a csomagból, így most nem lehet tudni, mi lesz. Szóval mindig tőlünk a legegyszerűbb elvenni. Mert hogy is mondják? A színház luxus. Parti Nagy Lajos is ezt írta a színház világnapjára készült dolgozatában: "A színház luxus". Nem vitatom, lehet nélküle élni. Csak nem biztos, hogy érdemes. Mennyire viselte meg ez a sok cirkusz a társulatot? A társulat nem volt jó idegállapotban, de azt kell, hogy mondjam, mind a Három nővér, mind az 56 06/őrült lélek vert hadak, mind a Karnebál azt mutatja, hogy egészen elképesztő erő van ebben a csapatban, és hihetetlen alázat, munkafegyelem. Mert a büfében üldögélve persze látta az ember, milyen állapotban vannak a kollégái, de a színpadon ebből az égvilágon semmi sem látszott. Most egy kicsit felszabadult a társulat, levegőhöz jutottunk. Jelenleg hogy néz ki a kaposvári színházvezetés a gyakorlatban? Például ki szerződtetett? Az igazgatói megbízatásom július 2-tól lép életbe. A szerződtetést Babarczyval együtt csináltuk végig, de mivel még ő az igazgató, ő volt a szerződtető fél is. Nem képzelem el másokkal a munkámat, mint akikkel eddig. Tanít a kaposvári főiskolán is. Ott nyugodtabb a helyzet? Igen. Szeptembertől nem is főiskola, hanem egyetem. Ötéves lesz a képzés. Készülünk a felvételikre. Négyszáznyolcvan jelentkezőnk van eddig. Nehéz helyzetben lesznek a fiatalok, mert az elvonások abba az irányba mutatnak, hogy szinte senki nem fog tudni leszerződni. Mégis látják értelmét? Ez a demokrácia lényege. Ha valaki színésznek akar tanulni, hadd tanuljon. Természetesen megpróbálunk tehetséges jelentkezőket felvenni, és a rendelkezésünkre álló idő alatt kiváló színészekké képezni őket, de ez is kevés lehet, ha munkához akar majd jutni az, aki végzett. Közben persze azt sem mondhatjuk, hogy mostantól nincs ilyen lehetőség, mert úgysem kell színész. Nem is lenne igaz. Igen, de eközben azt mondja, a színház leghatékonyabb működési formája a jelenlegi struktúra, a társulati rendszer megőrzése. Mi lesz így tíz év múlva? Évente negyven-ötven végzős színész és összesen harminc-negyven főre redukálódó, zárt társulatok. Én a nagy, legalább ötvenfős társulatokban hiszek. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóinak többsége változatlanul úgy véli, az intézmény egyeduralkodó a színészképzésben. Ám ha Kaposváron is magas színvonalú képzésről beszélhetünk, zavarba jövünk. Az egyeduralom abból a szempontból igaz, hogy az az infrastruktúra, ami Budapesten már kiépült, számunkra egyelőre utolérhetetlen. Itt nemcsak az a kérdés, hogy hány terem van, hanem hogy az iskola hány ének-, beszéd- vagy tánctanárt, koreográfust tud foglalkoztatni, egyáltalán, hány van belőlük ténylegesen Kaposváron. Ez egy hetvenezres város. Megtalálni azt az embert, aki eljön ide
például beszédet vagy éneket tanítani, önmagában rettenetesen nehéz. Eleve problematikus megoldani, hogy a diákok itt is megkapják azt a képzést, ami ott magától értetődik. A fővárosban kulturálisan is innovatívabb a helyzet: sokfelé hívhatják a növendékeket, választhatnak, milyen színházzal szeretnének foglalkozni. Bár az is hasznos lehet, hogy itt nincs hova szétszaladni, elmélyültebb lehet a közös munka. Mi a terve, ha az egy év elteltével a rendes ciklusra is megkapja a színházat? Az első és legfontosabb, hogy a színházat rekonstruálni kell. Nincs mese, ez nem várhat. Ezalatt biztosítani kell a működését. Van erre alkalmas épület? Igen, egy kultúrház, amely körülbelül négyszáz néző befogadására alkalmas. Fontos, hogy ne játsszunk kevesebbet, bérleteseket ne veszítsünk, továbbra is menjenek a gyerekelőadások. Láthatóan elárasztják a financiális, strukturális, szerkezeti problémák. Mik a tervei főrendezőként? Művészi szempontból erre a hoszszú távra egy komplex programot kezdtünk kidolgozni. Sok mindent szeretnénk elhozni Kaposvárra. Új műfajokat, más szellemiségű előadásokat. Ez nem azt jelenti, hogy csak vendégként hívunk meg más színházakat, olyan alkotókat szeretnénk elhozni, akik az itteni színészekkel dolgoznak. Ez jelentős fejlődést hozhat a társulat életébe. Mi hiányzik most Kaposvárról? Hosszan sorolhatnám. Csak egyet mondok: a kaposvári színház hírből sem ismeri a mozgásszínházat, miközben több elképesztően izgalmas magyar alkotó van. Nálunk a társulat tele van fiatalokkal, akik fizikailag tökéletesen alkalmasak lennének arra, hogy ebben a műfajban is bemutatkozhassanak. Színészként most újabb bemutató előtt áll. Az egri társulat nem is olyan régen mutatta be Feydeau darabját, A hülyéjét, Máté Gábor rendezésében. A kaposvári produkcióban, Keszég Lászlónál ön játssza a főhőst. Szeretném minden percét kiélvezni ennek a szerepnek, mert sokáig ez lesz Kaposváron az utolsó. Lehet, hogy időben össze lehetne egyeztetni a teendőimet, de nem tartanám "elegánsnak", ha továbbra is ugyanannyit játszanék, mint az elmúlt évek alatt.
