W. W. Hallway. Hol a hatar gyotro kin és édes szenvedés között?

W. W. Hallway

Hol a hatar gyotro kin és édes szenvedés között?

Copyright © W. W. Hallway, 2013 Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy sugározni bármely formában vagy módon a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítással és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került. Kiadja a Könyvescéh Kft. Art Nouveau Kiadója 7621 Pécs, Nagy Flórián u. 18. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő Vasvári Judit A borítót Tóth Gábor tervezte Nyomta a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető Bördős János igazgató Megjelent 27,1 (A/5 ív) terjedelemben

ISBN 978 615 5104 45 9

1.fejezet

A nap jó híre: van állásom. A rossz: az új főnököm azt hiszi, egy karrierista, szégyentelen, pucérkodó és lökött nőszemély vagyok. Hogy lehettem ekkora, de ekkora hülye? Nem tudom. Vagyis igen. Annyira akartam, hogy felvegyen! Annyira le akartam már végre írni, hogy „Hé! Mindenki a távoli partokon és a végeken! Brékó, brékó és Houston az űrsiklónak! FELVETTEK! Lara Castland, személyi asszisztens. A nagyságos, méltóságos, szentséges, fapofa Dávid Wayne Wallace belső embere mától. Deszkázzátok be a fedélzeti nyílásokat, mert jövök...” Egy éven át készültem rá, hogy végre szemtől szembe álljunk. Ehelyett ott voltam vele seggtől szembe... A francba. Mit gondolhat rólam ?!

Lara elkeseredetten bámulta magát a laptop elsötétült képernyőjén, ahol már egy jó ideje apró csillagok száguldottak a koromfekete végtelen felé. De nem látta a tükörképét sem persze, lelki szeme előtt a délelőtti, iszonyúan kínos események képei pörögtek. Hosz- szú percek óta nem írt egyetlen sort sem a szigorúan titkos internetes naplójába, és minél többet gondolkodott a történteken, annál kétségbeesettebbnek érezte magát. Mindent elrontott vajon? Vagy mégsem? Hiszen végül is megfelelt, legalábbis alkalmazták. De ezek után mire?

5

Sóhajtva dőlt hátra az ágyán, de fel is szisszent azonnal. A hátsója még mindig fájt a délelőtt történtek miatt. Ha egy filmben látja, vinnyogva

röhögne

saját

magán.

Filmben?

Szexfilmparódiában,

legfeljebb. Pedig felkészült. Mindenáron akarta azt az állást, megtett volna érte bármit. És hát... meg is tett. Hogyne tette volna. Hiszen ő Lara-Aki-Belemegy-Veszélyes-Dolgokba-Aztán-Megbán- ja-De-Későn. Belesüppedt a takarójába, de a sötétkék, puha polár most nem rejtette el, nem adott védelmet, mint máskor, amikor csak bebújt az ágyába, és elképzelte, hogy egy tengeralattjáróban van, és merül lefelé, óvó vizekbe. Lehunyta a szemét, de még rosszabb lett minden. Ahogy a testéhez ért a lepedő, megbizsergett a bőre - mintha kezeket érezne magán. Megrándult idegesen, de valahogy kéjesen is, ettől meg csak a zavara és a szégyene nőtt. Istenem, hogy történhetett meg, hogy leendő munkaadójának már a legelső találkozásukon a fenekét mutogatta? Most is őrülten meglódul a szíve, ha csak rágondol azokra a borzalmas pillanatokra. Vagy borzongatóakra? Hogy jutott idáig? Hogyan? Már az egész rosszul indult, mert tíz percet késett. Tízre ment a Wallace-irodaházba, de nem számított rá, hogy a városközponttól arisztokratikusan távol elhelyezkedő épületet sokkal tovább tart elérnie, mint ahogyan tervezte. Ráadásul percekig keringett körülötte egy útjavítás miatt, utána pedig a biztonsági őr állította meg a portánál, akinek alig tudta szaggatottan ellihegni, hogy szaladnia kell, értse meg, állásinterjúra jött, igen, Mr. Wallace várja, vagyis várta, a fene vigye el. Nyolc perccel korábbra. Nagyon, nagyon rossz belépő. Ez volt az

egyik

legfontosabb

tudnivaló,

amit

a

fejükbe

vertek

az

asszisztensképzésen: soha ne késs el! És milyen igaz, mert hát hiába ért fel loholva, kimelegedve az elnöki szintre, a hatalmas, hangszigetelt tölgyfa ajtót őrző, komoly, szürke kontyot viselő, korrektkék ruhás titkárnő csak egy sajnálkozó és egyben enyhén rosszalló pillantást vetett rá az ezüstkeretes szemüvege fölött:

6

- Miss Castland. Tízre vártuk. Hatásszünet és kongó csend. A nő olyan volt, mint a néma neheztelés élő szobra, és Lara megesküdött volna rá, hogy a fejét is megcsóválta. De a bal szemöldöke legalábbis felszaladt, hitetlenkedve: létezik valaki, olyan merész és meggondolatlan személy, aki megváratja a főnökét? - Mr. Wallace már nem tudja fogadni. A pengeélesre zárt szájból és az összefont ujjakból tudta, hogy ezen a cerberuson nem jut át. Miss Irene Devine hatásosabb volt, mint egy rakás botlóakna. Csakúgy, mint egy tüzérségi lövedéknek, neki sem voltak

érzelmei,

tette,

ami

a

dolga.

Az

évek

során

annyi

adománykéregetőt, álláskönyörgőt, találmánnyal, ötlettel, ajánlattal házalót látott, hogy nem jelentett gondot neki zsigerből lerobbantani a gazdájáról egy újabb alkalmatlankodót. Ez a lány is... Egy széllelbélelt kis kótyagos csitri, azzal a kazalszerűen szétálló barna hajával. Ez most a divat? Vagy elfelejtett megfésülködni? Végigsimított rendezett, kősima kontyán. Castland. Szinte még gyerek, legalábbis inkább látszik iskolásnak, mint munkavállaló nőnek. Egy kicsit kisminkelhette volna magát, ha már személyi asszisztensnek jelentkezik. Legalább egy kis rúzs. Habár Mr. Wallace annyira nem kedveli, ha vakolat van a nőkön. Ő is azért nem használ ilyesmit. Na és a kosztüm? Mosottkék. Mintha árvízkárosultak segélycsomagjából származna. Nem csúnya annyira, de egy számmal biztosan nagyobb a kelleténél. És nem túl fiatalos azzal a térd alá érő szoknyával meg a magasan záródó felsővel. Másféle öltözéket jobban el tudott volna képzelni a lányon, ez mintha nem az ő stílusa lenne. A fehér, magas sarkú szandállal ugyanez lehet a helyzet, szemmel láthatóan idegenül mozog benne, mintha kölcsönkapta volna valakitől, és életében először viselné. Ami azt illeti, így is volt. Larát Olivia segítette ki, aki amolyan anyai barátnő szerepet töltött be a lány életében. Olivia Duncan a Van Haven Children Foundation vezetője, és Lara az elmúlt másfél

7

évben náluk volt mindenes. Jelképes fizetésért, amibe nem fért bele, hogy csinos, irodistáknak való, jól szabott, minőségi kosztümöket vegyen. De szerencsére Olivia odaadta neki ezt a holmit, a cipőt meg a szoknyát a kabátkával, amiket egy jótékonysági ruhagyűjtés kazalnyi adománya közül bányásztak elő. Lara kimosta, kivasalta. Ez nem tett valami jót a szövetnek, a lány sohasem értette, hogy egy női felsőruha hogyan készülhet olyan anyagból, amit tilos mosni, csak tisztíttatni lehet. Persze akik ilyen cuccokat viselnek, talán néhány alkalomnál többször nem is húzzák fel őket. Puccos banda. Tanácstalanul álldogált a puccos banda Wallace nevű, nagyarcú képviselőjének előszobájában. Nem mehet el csak úgy. Neki kell az az állás! Boldogtalansága kiült a képére, és Miss Devine hirtelen megszánta. Annyira másnak tűnik ez a lány, mint azok a kipingált hölgyikék, akik folyton a főnöke körül rajzanak, azzal a jól látható, erőszakos igyekezettel, hogy rátapadjanak valahogyan Torontó legkapósabb és legmutatósabb egyedülálló férfijára. Na, meg a sokmilliós bankszámláira,

természetesen.

A

mostani

hirdetésükre is

ilyen

aranybányászok tülekedtek elő eddig. De az öreg titkárnő úgy érezte, ez a szeleburdi lánygyerek nem ilyen számító kincsvadász, ez tényleg a munkáért jött, és hát... Ki tudja? Talán Dávid Wayne Wallace-nak nem is tenne rosszat, ha fiatalokkal venné körül magát. Ügyis sokat van egyedül. Amikor meg nem, akkor olyanokkal, akikről a vén, hűséges Irene-nek az volt az aggódó benyomása,

hogy

egyszer

még

bűnügyi

rovatok

fényképes

tudósításaiban látja őket viszont. De hát beleszólhat ő bármibe is a főnöke életében? Bele merne szólni bárki is? A lehorgasztott fejjel indulni készülő lányhoz fordult: - Miss Castland, talán... - Igen? Lara reménykedve kapta rá a tekintetét. Miss Devine megengedett egy halvány, bátorító mosolyféleséget. - Talán el tudja csípni az urat, mielőtt a következő programjára megy... Mr. Wallace úgyis szereti maga kiválasztani az 8

alkalmazottait. A liftben vagy a mélygarázsban találkozhat vele, néhány perc múlva távozni fog. Akkor esetleg kérhet egy másik lehetőséget. „Kérhet, de majdnem kizárt, hogy meg is kapja”, gondolta a titkárnő, de hát egy próba kinek ártana? Lara felragyogó mosolya biztosította, hogy jól döntött. Eltűnődve fordult vissza az előjegyzési naptárához, és tett azért egy kérdőjelet az „L. Castland” név mellé.

9

2. fejezet

„Az urat..., dohogott magában Lara. így hívj ák ezt a fickót? Az úr... Egy valódi despota lehet. Mindegy, muszáj a közelébe jutnom...” Miközben tépelődött, a liftet figyelte, de túl sokáig nem álldogálhatott előtte, máris többeknek feltűnt, hülyén érezte magát, és ezen csak keveset segített, hogy elkezdett hevesen kutatni a táskájában, mintha csak azért toporogna annyit, mert valamire égető szüksége van a hatalmas retikül legaljából. Wallace nem jött, és Lara egyre idegesebb lett. Lehet, hogy már lement? Másfelé indult el? Vagy egyszerűen nem vette észre és már beszállt? Mondjuk, az kizárt. Egy olyan látványos férfit, mint amilyen Wallace, nem lehet elvéteni. De talán a legjobb lenne, ha lent várná, az autójánál. A mélygarázsban nem tudja eltéveszteni: a lifthez közeli, a főnöknek fenntartott legjobb és elkülönített helyen ott állt a fémesszürke, matt fényezésű BMW, erről olvasott is valamit nemrég, amikor nyomozott Wallace után, egy magazinban írtak róla. Páncélozott autó, ez megragadta, minek valakinek egy ilyen kocsi, ami csak államelnököknek és maffiafőnököknek való? Ennyire védekezik, vajon miért? A lapban nemigen merészelték a témát jobban boncolgatni, és persze Wallace nem nyilatkozott annak az újságnak sem, de ez a szerkesztőket nem akadályozta meg abban, 10

hogy leközöljenek egy fotót az elegáns és kissé félelmetes autóról, amint tulajdonosa éppen kiszáll belőle háromrészes öltönyben a tőzsdepalota előtt. „Kinőtt volna a kétajtós, hölgycsábító asz- faltszaggatókból? Nem, hiszen ott van arra még a párducfekete Aston Martin Vanquish, bár abban mostanában kevesebbet látjuk az ország egyik legizgalmasabb agglegényét. A lányos mamák szíve megdobbanhat, talán megállapodik ez a magányos milliárdos végre? Igaz, ahogy hírlik, annyira félti a magánéletét és a függetlenségét, hogy hosszú távra még senkinek sem sikerült felkeltenie az érdeklődését. Mindenesetre érdemes lesz figyelni a táncrendlét, leghamarabb az idei jótékonysági bálok szezonjában, ahol az eddigi évekhez hasonlóan egészen biztosan megjelenik.” Ezt írták néhány hete. Ha egy nyomozócsoport valamely tévedés folytán házkutatást Iártott volna Laránál, biztosan elhűlten bámulták volna a szobája ..irkában azt az elképesztő „szentélyt”, amit felépített. Egész komoly ■

lossziéja volt a férfiról, kivágások, cikkek, fotók és a

számítógépén 1> tárolt néhány mappát mindennel, amit csak képes volt begyűjteni róla. Egy éve lett a mániája ez az ember, azóta vannak Wayne W.tllace képei a falán, háromrészes öltönyben a Forbes címlapjáról, leliér sortban, kék pólóban és szélfútta hajjal egy jachtmagazin cikkében, acélszürke íróasztalához támaszkodva a tágas irodájában, liiit a mögött rálátással az öbölre és a felhőkarcolókra. Ez az az iroda, amibe ugye, ma nem jutott be időben. Az a kép sokszor eszébe jutott, és állandóan elpirult miatta. Mert amikor i barátnőjének megmutatta, Karén, ez a vitriolos tollú újságíró, i! inek mindenkiről az volt az első kérdése: „Na, vajon mi a szeny- nyos kis titka?”, ezt a fotót is gyanakvóan mustrálgatta egy ideig, niiijd kifejtette, hogy szerinte az az íróasztal biztosan Wallace rgyik kefélőhelye, kinézi belőle, hogy ott dönti meg a nőket, akik ii/ asztalra hajolva nyögdécselnek, míg Wallace unottan a kilátást kimúlja. Lara azon nyomban el is képzelte az egészet, de nyug- i il.mító módon egy idő után valahogy saját magát látta bedőlni

11

a hatalomnak, a kemény döntéseknek és az erőnek azon a fémesen csillogó szimbólumán. Előkapta a kis tükrét, hogy gyorsan ellenőrizze a külsejét, mégiscsak szeretné a legjobb formáját hozni, ha már először kerülnek kapcsolatba. Kapkodó kezei közül azonban kicsúszott a púderkompakt és nagyot csattanva ért földet, megpördülve és becsúszva a szomszédos kocsi alá. A fenébe, ez is! Éppen most! Kiszóródott a por belőle, még jó, hogy nem használ ilyesmit. De mivel ezt is Oliviától kapta, nem hagyhatja veszni, legalább a dobozt vissza kellene adnia... Lekuporodott és megpróbálta kihalászni a cuccot a kerekek alól, de nem érte el. Nem fog a földre hasalni, szó sem lehet róla. Kínlódva nézett körül, mit használhatna, amivel kihorgássza azt a nyomorult vackot, de semmi nem volt a közelben, amivel segíthetett volna a helyzeten. Mégiscsak muszáj lesz valahogy alábújni... Végignézett magán. Ez a ruha azonnal koszos lesz, és a jó benyomásnak vége. Piszkosan, foltosán hogy is számíthatna rá, hogy felveszik személyi asszisztensnek? De... ha levetné a kabátkát? Végül is nincs semmi alatta, csak a melltartója. Azt majd kimossa, meg a bőrének sem lesz semmi baja, ha rámegy egy kevéske por. Kiügyeskedi azt a hülye tükröt, gyorsan visszahúzza a kosztümfelsőt, és kész. Nem ezt hívják kreatív problémamegoldásnak? Körülnézett, látja-e valaki. Némaság volt, és kihalt minden. Hú! Szerencséje van. Sóhajtott egy hatalmasat. Lekapta a kiska- bátot, csípője alá vágta a bélésével kifelé. így legalább a szoknyáját megmenti vele. Némi nyomakodás és nyújtózkodás után végre a kezében volt az elgurult kompaktdoboz. Megkönnyebbülten szusszantott, s már pattant volna fel, amikor hirtelen nyílt a lift- ajtó, és a mélygarázs csöndjét cipőkopogás verte fel. Egek, jön! Ő meg ott lapít, jóformán félmeztelenül. És nincs egyedül a pasi. Valaki van vele! Fel sem mert állni, hogy is nézne az ki; egyrészt olyan, mintha kihallgatni akarta volna őket, másrészt meg ott toporogna egy szál cicifixben? Főleg, hogy mindkét kosáron

e

gy_egy

tenyérnyi, olajosszürke porfolt díszeleg. Próbálta magára

ráncigálni a fölsőjét, miközben olyan kicsire és csöndesre húzta össze magát, mint egy kisnyuszi. - Wayne, ez nagyon veszélyes ügy Ott nem úgy mennek a dolgok, mint nálunk. Ha eredményt akarsz, le kell fizetned őket, és az sokba fog kerülni. Törvénytelenségeket kell elkövetned, és gazemberekkel fogsz tárgyalni. - Tudom. Ez nem először esne meg. De nekem megéri. Ez fontos, Armand. Ez a hang! Lara összekuporodva guggolt az autó mellett, megmerevedett, összefogta magán a holmiját, még begombolni sem jutott eszébe. A szíve a torkában dobogott. A hang leterítette. Valahogy ismerős volt, de nem tudta, honnan. Ez megzavarta, meg maga az egész, végletesen ostoba helyzet is, hogy itt bujkál, pedig neki, ha törik, ha szakad, le kell csapnia erre az emberre. Nem engedheti elmenni! Úgyhogy amikor hallotta, hogy csapódnak az ajtók, kétségbeesetten kipattant rejtekhelyéről, és a kocsi elé ugrott.

13

3. fejezet

A fékek döbbenetes erővel és gyorsasággal állították meg a mozgásba lendült járművet, de az autó mégis fellökte Larát. Wallace sápadtan ugrott ki a vezetőülésből, útitársa sietve követte. - Hölgyem! Jól van? Kisasszony! Ébredjen... Wayne az elvágódott lány mellett térdelt, és próbálta életre pofozgatni. Lara lassan eszmélt. Amikor a térde alatt megnyomta a lábát a lökhárító, azonnal a földre rogyott, és ahogy lehanyatlott, feje koppanva ütődött a betonnak. Kinyújtott keze valamicskét csökkentette az esés erejét, de így is nagyot puffant, megütve a hátát, hátsóját is alaposan. Nem javított az ügyön az az ingatag magas sarkú sem, ami önmagában is elegendő lett volna egy közlekedési baleset előidézéséhez. - Csak... elszédültem... - suttogta bágyadtan. - Hívunk orvost. - Nem... kérem. Nem kell, már minden... rendben... - ült fel a lány szédelegve,

aztán

Wallace

feléje

nyújtott

kezébe

kapaszkodva

megkísérelt talpra állni. A percben, amikor megérintették egymást, az idő átváltott valami fura végtelenségbe, és Lara határozottan úgy érezte, elemelkedik

14

a földtől, és valamiféle örvénylő elektromos vagy magnetikus áramlás sodorja magával. Nem hitte, hogy létezik, amit leírnak a lányregények és most megtapasztalta. Azt az áramütésszerű, láthatatlan kisülést, aminek semmi, de semmi köze nincs a statikus elektromossághoz, amihez hasonlítani szokták. Ez inkább váratlan egymásra rezgés, olyan mély összehangolódás, amely csak néhány másodpercig tart, mégis valami iszonyúan mély vonzás, a test belsejéből, a zsigerek mélyéből, a sejtekből vagy talán az univerzum szívéből, ki tudja? A férfi keze szorosan átfogta az övét, de mintha át is hatoltak volna egymáson, összeolvadtak az ujjaikon át. Határozottan megérezte, hogy a férfit is elérte a pillanat váratlan varázslata. Annyira elszédült, hogy bár remegő lábakkal megpróbált felállni, szinte azonnal a férfi karjába csuklott. Nem sérült meg vészesen, de az ijedtség, az elmúlt percek feszültsége és a hihetetlen, megdöbbentő élmény, amit a férfi érintésére átélt, egyszerre tört elő belőle, reszketett és holt fehér lett. Wallace nem teketóriázott tovább, karjába kapta, és a lifthez indult vele. Lara félig kábán hagyta, hogy azt tegye vele, amit akar. Talán tudott volna a saját lábán is botladozni, de az az erős kar olyan biztonságosan ölelte, és ez olyannyira ritkán történt meg vele az életében, hogy nem akart lemondani róla. De hogy éppen Wallace legyen az, akivel ezt átéli? Erre nem számított. A fickó leterítette - és nem csak az autójával. Egész teste zsibongva vibrált az érintésétől, pedig fájt is egy kicsit, ahogy fogta, azért a dereka, a hátsója megsínylette ezt a nem mindennapi összefutást. Félig lehunyt szeme alól pislogott fel a lovagra, aki most a lakótornyába ragadja, úgy látszik. Wayne Wallace az életben kétségtelenül sokkal vonzóbb volt, mint bármelyik újságban meg a netes keresőkkel felkutatott képeken. Izmos test, széles vállak, karakteres, de finom vonalú áll, férfias arcvonások. Érzéki száj, ami egészen vékonnyá tud szigorodni feszült pillanatokban, de most lágy és barátságos. Az orra markáns, talán kicsit nagyobb az átlagnál, de egyenes és formás. Barátnője ezt is véleményezte

15

már: „Nagy orr, nagy.pöcs, drágám”, jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Lara csak nevetett, de Karén megesküdött rá, hogy olvasott erről, brit tudósok kutatásaiban. Mégis a férfi szeme az igazán különleges, ami szinte kivilágít az arcából, de a fényektől függően hol kutató és szürkészöld, hol merengően barnászöld, de el is tud sötétülni fenyegetően. Ám ahogy vitte őt, inkább aggódónak és figyelőnek látszott, és bár a fickó néhány szót váltott a társával is, leginkább a lányra

koncentrált,

kissé csodálkozónak

és

meglepettnek

tűnő

arckifejezéssel. Lara megrebbenve sütötte le a szemét, amikor rájött, hogy nemcsak Wallace nézi őt, hanem ő is lesi, majdnem már leplezetlenül. Mint valami kamaszlány, elpirulva hajtotta fejét a férfi mellkasára, hogy így rajtakapták, kicsit elbújva, hogy szinte azonnal letaglózza az újabb varázslat, ami ebből az emberből áradt: az illat, ami elhódította végleg, az a diszkrét, kissé fűszeres, csípős parfüm, bőr, szantálfa és mandarin keveréke, és amit mintha egy luxusautó mellett szívna be az ember, férfias és szexi aroma, amit csak erős férfiak hordanak. De ez az egész keveredett a férfi saját, természetes szagával, amitől még intenzívebb lett a hatás, annyira, hogy a gyomra mélyéig megreszkettette. Nyelt egyet, és szokása ellenére olyan csöndben és moccanatlanul bújt meg a férfi karjában, mint egy kisegér. Csak a kabátkát húzta össze ijedten, amikor rádöbbent, hogy végig nyitva volt. Látta, hogy vérvörösre pirult arcát kedvtelve nézi megmentője - az, megmentő, mert hát olyan volt az egész jelenet, mint a lökött romantikus filmekben, ahol a markáns arcú főszereplő végül elvágtat a hősnővel az alkonyatba, bár ezeket Lara ajakbiggyesztve nézi csak, hiszen mind mese az ilyesmi, az életben nincsenek hercegek és Hamupipőkék. Szinte végszóra ekkor pottyant le a lötyögő, túl nagy fehér szandál a lábáról.

16

4. fejezet

Irene Devine elhűlten bámulta a különös menetet. Elöl a főnöke, gondterhelten, a karjában azzal a kelekótya csiripiszlivel, akit utána küldött, és aki most szemmel láthatóan ápolásra szorul. Mögöttük két lépéssel, szélesen bazsalyogva Armand LeBlanc, a társaság ügyvédje és Wallace bizalmasa, kezében himbálva egy pár női szandált. Mi történhetett? - Irene, kérem, hozzon be jeget, ami az italhűtőben van, nem lesz elég, attól tartok. - Igen, uram. Fegyelmezetten állt fel, és nem kérdezett többet. A főnöke, ha majd akarja, úgyis beavatja. Időnként megteszi ezt, bár valójában senki sincs, aki mindenről tudna, ami Wayne Wallace-t illeti. Miss Devine azok közé tartozott, aki valamivel több titkot ismert az átlagnál - ahogy LeBlanc is. A csapat bevonult az elnöki irodába, és Wallace letette terhét a beszélgetősarok barna bőrkanapéjára. Lara azonnal megpróbált felülni, de a férfi határozottan és meglepően erőteljesen lent tartotta jókora tenyerével. - Majd ha megengedem, Miss...

17

- Castland... - lehelte Lara, aki még mindig a ringató liftutazás hatása alatt volt, így nem is jutott eszébe, hogy tiltakozzon vagy megsértődjön a nyilvánvaló parancsolgatás miatt. A férfi hosszan ránézett, talányos arccal, kissé elhúzva a száját. Ez most egy mosoly? Talán az, és akkor viccnek szánja, amit mond... - Ó, igen, persze. Maga az. Nagyon óhajthatja ezt a helyet, ha kész volt meghalni érte. Lara felkászálódott újra, de azonnal el is fintorodott, sajogni kezdtek a tagjai. A férfi visszanyomta megint, ezúttal sokkal gyengédebben. - Hogy gondolja, hogy nálam kaphat munkát, ha már a legelső utasításomat sem tartja be? És hogy gondolta, hogy ilyen veszélybe sodorja magát, mint az előbb odalent? - Csak szerettem volna, ha ad nekem még egy esélyt, Mr. Wal- lace. Én önnek akarok dolgozni, mindenáron. LeBlanc, aki megkönnyebbült, hogy nem lett egy kellemetlen baleset résztvevője,

humorral

próbálta

oldani

a

maradék

feszültséget.

Rávigyorgott Wallace-ra. - Micsoda rajongói köröd van! Félmeztelen lányok ugrándoznak a kocsid elé, hogy aztán a lábad előtt heverjenek... - Az idős fickó felszabadultan nevetett. Látta, hogy nincs komoly baj. Egy perrel kevesebb. Nem szívesen vette volna, ha a lány kártérítést követelve hisztérikusan tele- kürtöli a sajtót. De úgy tűnik, ez a növendék titkárnőpalánta - vagy ahogy mostanában hívják őket, személyi asszisztens - Wallace-ra utazik, hát akkor remélhetőleg lojális is lesz hozzá. Azért majd figyelni fogja. - Ugye tudja, kicsi hölgy, hogy az én időmben egy ilyen meggondolatlan tett után egy olyan főnök, mint Wallace, talán még a térdére is fektette és alaposan elfenekelte volna? Lara a feje búbjáig elpirult. Wayne meglepetten nézett rá, aztán alig tudta levenni a szemét a kínban égő arcocskáról. A lány édes

18

zavara, felháborodott testtartása, tiltakozásra nyíló szája és közben az a csábító pír, amivel a fenekelés ötletére reagált, valami rég nem tapasztalt érzést ébresztett fel benne. Egyre jobban érdekelte a lába elé keveredett kiscsibe. Elengedte az ügyvédet, aki bólogatva biztosította, hogy persze, elintézi egyedül a teendőket, Wallace csak foglalkozzon az áldozatával, akit leterített. Ez is tréfa volt, de Wallace nem nevetett. Lara tudta, a férfi mosolya szinte nem látszik soha, több interjúban is leírták már, hogy ritkaság, ha akár csak félig is elhúzza a száját, de ha mégis megtörténik, már attól is kedvesebb lesz az alapvetően komoly, figyelő arc. Ha pedig igazán elneveti magát - amire szinte alig volt példa meglepően felragyog az arca, és majdhogynem kölykösen vidámmá válik. Lara egyetlen ilyen képet őrzött róla, néhány éve készült egy gyermekotthon megnyitóján, ahol egy kisfiú valami mókás kis köszöntővel állt elő. Wallace volt a főtámogató. Ilyen a pasi? Végül is... sokkal rosszabbra számított. Nem olyan zord, ahogy hitte. Az irodája sem az. Kivéve persze az íróasztalt, de még az is sokkal emberibbnek tűnik közelről. Dugó- asztal. Megint érezte, hogy elvörösödik. Karén, ez a süket csaj. beletette a bogarat a fülébe. Ráadásul folyton társasági hírekkel és I 'letykákkal bombázta, amelyekből az derült ki, hogy Wallace egy valódi nőfaló, minden ujjára öt nő is akad, a lábujjait is beleértve. Aliány színésznőcskével látták, abból már egy musicaltánckar is lt ilelne, de ha csak az ötméteres körzetében feltűnt egy nőnemű lény, a magazinok máris románcot szőttek köréjük. Karén sze- nni, ha a szóbeszédnek csak a töredéke igaz, ez a fickó akkor is nÍH'sábász, aki senki mellett nem horgonyoz le, legfeljebb meg■sáklyázza a hajókat, aztán már nem foglalkozik többet a lékkel. I ura a felét sem hitte el a lapértesüléseknek persze, de ahogy i»iiillák a hónapok, ahogy egyre többet tudott meg célpontjáról, ■Hyre bizonytalanabb is lett. A szokásos bulvárszemét mindez? V.i);y szándékosan felépített imázs, ami mögé elrejtőzik az egészen iiiá'.lajta életet élő Dávid Wayne Wallace? A playboy-álarc csak

19

takargat valamit? Hiszen ennyi év alatt nem akadt egyetlen lány, asszony sem, akivel összeköltözött volna, és amikor alaposabban beleásta magát a férfinak tulajdonított hódítások későbbi sorsába, sokszor kiderült, hogy az egész lamúr csak hírlapi kacsa volt, frappáns képaláírás egy lesifotó mellé. Mégis, amennyire taszították az olykor egészen ízléstelen találgatások és a jól értesültek hazugságai, annyira izgatta is a férfi vitathatatlan vonzerejének titka. És tény, hogy amióta Wallace hozzáért, egyszerűen nem tudott nem figyelni arra az izgalomra, ami megbizsergeti a közelében. Nincs mentség, a férfi hatással van rá, mégpedig sokkal erősebben, mint bárki eddigi életében. Ez baj, nagy baj. Nem ez volt a terve. Még jó, hogy kiment mellőle egy időre, hallotta, hogy a szomszédos fürdőszobában matat, vizet enged, szekrényajtó kattanása szűrődik be. Lehunyta a szemét, és pihent egy kicsit, hogy összeszedje magát végre. Már majdnem sikerült is, amikor megint mintha apró villámcsapás érte volna: ujjak simítottak végig a vállán könnyedén. És megint az a hang... Határozott és mély volt, de valahogy borzongatóan selymes is, és majdnem ugyanúgy hatott rá, mint az érintése. - Ne ijedjen meg, Miss Castland. Csak egy kis hűsítés a csípője alá. Gondolom, fáj még. Biztos duzzadt is. Elhomályosult szemmel nézett fel rá. A férfi letaglózóan jóképű volt. A harmincnyolc évéről csak az a halvány kis ezüstös beütés árulkodott a rövidre nyírt barnásfekete hajában, de az is csak oldalt, a halántékánál. Lara akárhány képet talált, mindegyiken ott volt már, még a tíz évvel ezelőttieken is. Űgyhogy nem a kor ajándéka. Talán valamelyik őséé. Vagy valamilyen tragédia érte. Van olyan, amitől az ember hirtelen megőszül. Habár nehezen tudta elképzelni, hogy ezt a pofátlanul gazdag szuperlényt,

aki

az

megközelíthetetlenségéről

üzleti

életben

ismert,

keménységéről

bármilyen

trauma

Különben is, alig látszik az egész, csak ha úgy esik rá a fény.

20

és

a

leterítené.

Leült mellé, és ő engedelmesen megemelte egy kicsit magát, hogy a férfi alácsúsztathassa a vastagra hajtogatott törülközőt, benne a jégkockákkal. Egy kis vizes kéztörlőt is hozott, azzal a homlokát simította át, aztán a karját, a kezét. Lara visszafojtott lélegzettel hagyta, hogy ápolják, annyira szokatlan volt a gondoskodás, annyira nem kapott ilyesmit szinte soha, senkitől, vagy olyan régen, hogy már nem is emlékszik rá. Hirtelen elszorult a torka, elakadt a lélegzete egy görcsös pillanatra, és égni kezdett a szeme. Wallace megérezte, hogy valami történt, azonnal észrevette a lány megváltozott lélegzését. - Semmi baj, Lara. Lara. A keresztnevén szólította! És ez a mondat, a hangsúly... Nem tudott felelni, pedig igen ritkán fordult elő vele, hogy meg- kukult. És éppen Wallace az, aki pátyolgatja! Az a Wallace, akinek annyira a közelébe akart kerülni, de hát nem így! A férfi levette a zakóját, mintha nekivetkőzne a feladatnak, és valóban koncentrált rá, még az a rendezett frizurája is feladta, néhány tincs a hátrafésült, de úgy látszik, alapvetően rakoncátlan fürtjeiből a homlokába hullott.

Lassan,

majdhogynem érzékien simogatta. Vagy csak ő vágyott erre és hitette el magával, hogy a férfiban több van a kötelező felelősségnél, amit egy elütött lány állapota miatt érez? A helyzet mindenesetre kezdett túlságosan bizalmassá válni, szerette volna valahogyan félbeszakítani az egészet. Hiszen végül is itt van elterülve egy pasi kanapéján, zilált öltözékben, kócosán, mintha valami szereposztó díványon heverne. - Felállók - próbálta bátorítani magát. - Csak pihenjen, Lara. - Fel tudok állni! - csattant fel akaratosan. - Jó. Lássam, Miss Castland. Szóval így megy ez? Ha ellenkezik, azonnal bekeményít? Segített, hogy nem húzta fel a gólyalábas cipőt, a meztelen talpán egészen jól meg tudott állni. De a válla, és főleg a háta, meg ugye a valamivel lejjebbi része, ami oly előzékenyen felfogta az

21

esését, tompán sajgott továbbra is. Nem tudott visszafojtani egy kínos kis nyögést és egy fájdalmas grimaszt. A férfi fölé magasodott, olyan zord lett valahogy, kicsit riasztó, de Lara nem figyelt fel a változásra. Pedig Wallace fejében kergették egymást

a

gondolatok,

és

néhány

nem

volt

éppen

hízelgő.

Természetesen utánanézett a jelentkezőknek, Larának is. Személyesen, ahogy szokta. Már csak a neve miatt is. Régi időkre emlékeztette. Sok mindent megtudott róla a Facebook-profiljából, és nem éppen ilyennek képzelte el az eszményi személyi asszisztenst. Mit akarhat tőle ez az alig huszonkét éves fruska, akinek a szakmai előélete küldöncmunkákból, kifőzdéi kisegítésből, pincér- lánykodásból meg modellkedésből áll? Kéz- és sminkmodell, na persze. Meg hosztesz. Akinek kedvenc könyve A szürke ötven árnyalata, de kedvenc költője Rimbaud és Khalil Gibran? Az első csak vicc, remélhetőleg... Azért elgondolkodtató, milyen környezetben élhet, ha olyan profilképe van, amelyen fekete, szögecses bőrszerkóban üldögél egy hosszú szakállú, köpcös, vörös képű, kerek napszemüveges motoros rocker mögött egy Harley David- sonon. Meg ahol három kredencméretű vízilabdás ölelgeti,

és

az

aggasztóan

tetemes

számú

lájk

mellett

a

hozzászólásokban az áll: „A mi erotikus istennőnk, soha nem felejtünk”. És ezek után jön egy fotó egy álomittas, babaarcú ébredezőről, lehunyt szemű hímzett felhőkkel díszített világoskék pizsamában, amint egy nagy, fehér plüssmedvét szorongat. Különös. És az is meglehetősen különös, hogy éppen annál az alapítványnál jószolgálatoskodik szinte ingyen, amelynek ő a legfontosabb mecénása. Úgy néz ki, van gyakorlata a fennmaradásban, még ha a legtöbb eddigi állásával éppen csak az éhhaláltól mentette meg magát. Azért rejtőzhet ambíció a vadócban, ha éppen hozzá pályázik. De mi van, ha más is akad még itt? Ha valami titkos célja van? Nem először történne meg, hogy egy nő megpróbálja kihasználni. Vagy ha valaki küldte, kémkedni talán. Ilyen is

22

megesett már, fogtak ők itt ipari kémet, nem is egyet. Azóta jóval gyanakvóbb, mint korábban volt. Miért tesz meg például szinte mindent ez a lány az egyszerű gyakornoki státusért? Meddig megy el? Tudnia kell, mire képes. Mennyire bevállalós. De főleg, hogy mit csinál meg neki, és mi az, amit már visszautasít. Ha semmit, akkor biztos, hogy rosszban sántikál.

23

5. fejezet

A férfi kissé meglazította a nyakkendőjét, odaállt a lány elé, egyértelműen közelebb, mint ami társasági távolság címszó alatt megengedett, és Lara nyugtalanul jött rá, hogy beszorult az íróasztal, bőrkanapé,

szobaciprus

háromszögbe.

Ez

Wayne

Bermu-

da-

háromszöge? Itt vesznek el a lányok? Megint Karén csúfolódó, gunyoros arcát látta, biztosan ilyen lesz, ha elmeséli neki, hogy a kefeasztalnál nyomakodott Wallace-szal. Elmeséli neki? - Vesse le a felsőjét! Meg akarom vizsgálni. Ez micsoda kérés? Erre aztán mit lépjen? Lara úgy döntött, legjobb védekezés a támadás. - Ön talán orvos, Mr. Wallace? A férfi meghökkent a nyilvánvalóan pimasz hangsúlyon. De valahogy tetszett is neki, mert halványan megrándult az a szigorú száj sarok. - Nem. Csak értek a sebekhez. Ez mit jelent vajon? Lara megint elmélyedt a talányos mondat megfejtésében, ezzel időt adva a férfinak, hogy tovább győzködje. - Maga modern lány. Ne szégyenlősködjön, különösen, hogy talán megsebesült. Én vagyok a felelős magáért, amíg az én birodalmamban jár. Nem engedhetem el, csak ha biztos vagyok benne,

24

hogy nincs maradandó sérülése. Amúgy is láttam már a fehérneműjét, semmivel sem takar kevesebbet, mint egy bikinifelső. Ez igaz, végül is. Logikus ez az ember, és ő értékeli a racionális férfiakat. Mondjuk nem ismer túl sokat belőlük, de ez a példány eléggé értelmesnek tűnik, és hát tény, hogy van némi joga őt számon kérni, hiszen ő volt az, aki hebrencs módon veszélybe sodorta saját magát, sőt nagyobb bajt is okozhatott volna. Voltaképpen egy úriember, hogy ezt nem olvassa a fejére. És hát volt ő már neccesebb helyzetekben is. Vonakodva, de elkezdte lehámozni magáról a megviselt, túlméretezett kosztümkabátot. Míg Lara az asztal előtt óvatosan kibújt a ruhájából, szemben vele Wayne karba font kézzel támaszkodott a fotel hátának, és magában mulatva, mosolyogva követte a suta kis sztriptízt. „A francba, ez milyen felvételi elbeszélgetés?”, bosszankodott Lara. Volt már olyan helyen, ahol a tulaj felajánlotta, hogy beköltözhet egy apartmanba azonnal, ha vállalja, hogy a személyes gondját viseli, gumi nélkül, naponta, hétvégék kivételével, mert az ugye a családé, és a család szent. Egy másik helyen pedig az egyetlen szabad széken, amire le tudott volna ülni, egy méretes műanyag férfiszerv feküdt; a furcsa agyberendezésű humán menedzser arra volt kíváncsi, hogyan oldja meg ezt a szokatlan helyzetet. Karén szerint egyszerű, jobbkezes feltolással kellett volna eljárni, és rácsapni az ajtót. De Wallace sokkal kifinomultabb volt, mint bármely pasi, akivel eddig összehozta az élet, és nem tűnt úgy, hogy zaklatni akarná. Nem tudott rajta eligazodni. Mintha játszana vele, vagy mintha tesztelné... De közben meg világosan vette a férfi mindenre kiterjedő figyelmét is, és nem jutott eszébe kételkedni benne, hogy valóban és komolyan érdekli, jól van-e. Majdnem olyan volt, mintha orvosnál lenne. Wallace közelebb lépett, és mint valami alapos házidoki, apránként meg- vi/.sgálgatta a foltjait. Lara megremegett, amikor a bőréhez éri, és megint úgy érezte, kiszáll a térdéből az erő. Neki kellett

25

támaszkodnia az asztalnak, görcsösen belekapaszkodott a szélébe. A testén elöl nem voltak külsérelmi nyomok, leszámítva a mókás foltokat a melltartón, amiből egy pszichológiai vizsgálaton érdekes képeket lehetett volna kiolvasni. Wallace nem szólt semmit, de a szeme csillogása elárulta, hogy nagyon is szórakoztatja a nem mindennapi látvány. Aztán megfordította a lányt, hogy az esésnek kitett területeket is szemügyre vehesse. Két nagy tenyere között szinte elveszett a vékony kis nyak, de a kutató szempár nem talált horzsolásokat, csak foltokat, azokat is lejjebb, a lapocka környékén és a hát alsó ívénél. Minden aprócska szőrszál égnek meredt Lara testén, és a bőre bizseregve zsibongott,

ahogy

a férfi

bal

kezével

átfogta

a nyakát

elöl,

megtámasztotta, jobb kezének ujjai pedig lassan végigsimították a hátát, a legfelső csigolyától a hajlatig. Egyszerre hideg és forró áramlás futott végig a gerincén, és egy nagy dobbanás után remegő, meleg szétáradásban halt el a medencéjében. - Kicsit lazítsa meg a szoknyáját, Lara. Csak egy keveset, hogy néhány centire lejjebb csúszhasson. Egy csúnya folt van magán, megnézzük szépen. A tarkójába perzselt a férfi lehelete, ahogy közel hajolva megkérte. A csípőjén érezte az erős tenyereket, csak tartották, nem tettek semmilyen erotikus mozdulatot. De ez már akkor sem a jó doktor vizsgálati módszere... Ebbe nem mehet bele... De mégis. Hiszen megfogadta, hogy bármit megtesz ezért az állásért, és úgy tűnik, ehhez át kell lépnie minden határt. Már nincs visszaút. Mintha bedrogozták volna, kábultan oldotta meg az övét, ami a szoknyát tartotta - és a holmi gyors hussanással csusszant a földre. Rémült szisszenéssel kapott utána, elfelejtette, hogy ezt a ruhadarabját is meg kellett némileg dolgozni ahhoz, hogy egyáltalán rajta maradjon, az öv ezért került rá, különben rég lehullott volna róla a két mérettel testesebb és egy tízessel idősebb hölgynek való öltözék. Ott állt, majdnem egészen meztelenül Wallace előtt, maszatos melltartóban és egy szál fehér szaténbugyiban, ami

26

ráadásul kissé nagymamis hangulatot árasztott, legalábbis Karén ezen vigyorgott, akárhányszor csak meglátta a kötélen száradni. Pedig szerette, mert kényelmes volt, szerette, ahogy selymesen siklik, és a fényét, mely mintha sejtelmesen ragyogna. Jó, picit magasabb derékkal szabták, mint a divatos alsókat, de biztonság- érzetet adott, és olyan úrinős hangulatot árasztott. Most mégis szégyellte, hogy ezt húzta fel, és kétségbeesett igyekezettel próbálta összekaparni a hűtlen szoknyát, de a férfi megfogta a karját, és azon a bársonyos, megnyugtató hangján csak annyit mondott: - Semmi baj, Lara. Az érintés és ez a három egyszerű szó egészen furcsán lecsendesítette, mintha hipnózisba került volna. Követte az elmerülést, és mintha ez a mélyzengésű, határozott hang valahol a teste belsejében rezonálna, odabent érezte az ellazulást, a biztonságot. Elvarázsolódott. De Wallace is el volt bűvölve. Ilyen hihetetlen hatást azért nem szokott tenni a nőkre. Persze aléltan rogynak össze, amerre csak elhalad, de ezek a színjátékok nem kavarják fel. Hogy van sármja, csábító vonzereje, azt tudta, és nemegyszer volt már alkalma megtapasztalni, ahogy egy női test élvezettel megremeg a keze alatt, de ennyire ártatlan, őszinte reakciót, mint amilyennel Lara válaszolt öntudatlanul szinte minden mozdulatára, nemigen kapott életében. Micsoda tanítvány lehetne! Egy igazi, csiszolatlan gyémánt. Hiszen minden vagánykodása ellenére ez a lány annyira romlatlannak tűnik. És elővigyázatlannak is, ha jobban belegondol. Keresi a veszélyt? Vagy ennyire nem ismeri fel? Hát nincs, aki figyelmeztesse? Aki vigyázzon rá? Odaült az íróasztal szélére féloldalasan, a lányt lágyan a térde mellé vonta, bal kezével finoman átfogta a csípőjét, jobbjával pedig óvatosan megtapogatta a keresztcsontját, a csípőjét, a gerinccsigolyákat, egészen a farokcsont végéig. Elmosolyodott egy aprót, amikor észrevette, hogy Lara

rátámaszkodik

a

combjára

önkéntelenül.

belekapaszkodtak a lábába, és ahogy pontról pontra

27

A

lány

ujjai

lejjebb csúsztatta a kezét a formás félgömbökön, egyre erősebb lett a szorítás. Csak két lassú, hosszú simítás volt, végig a farizmokon, de érezte, hogy a lány bőre folyamatosan vibrál a tenyere alatt, és a mókás retróbugyi csipkéje is aprókat meg-megremeg. Ha most akarná, bármi megtörténhetne. Akarja? Megállt a keze. Lara hátrafordult. „Mint egy riadt kis erdei vad. Hogy tud ennyire védtelennek látszani?” Komoly, kutató tekintettel pillantott a lányra, aki abban a foltos melltartóban és a meglepő nagyibugyiban is olyan bájosan félszeg látványt nyújtott, hogy elnézegette volna akármeddig. Egy lány, aki annyira nem illik bele a rajongói sorába. Mi hajthatja ezt a gidát, hogy önként szalad a vadász karjába? - Sokat kockáztatott, hogy találkozhasson velem. Máris tele van sérülésekkel. A lány csak ingatta a fejét, és felnézett rá. Hatalmas, mogyoróbarna szeme szinte elnyelte. Vajon tudja ez a kölyök, mennyire vonzó ezzel az őziketekintettel? Még a manószerűen szétálló haja is tetszett neki, kedve lett volna beleborzolni. Ez nem olyan lány, mint amilyenekhez szokott. Semmi nyoma nincs benne annak az üresfejű locsogási hajlamnak, csillogó semminek, amivel sok fiatal társasági nő untatja már évek óta. Furcsa teremtmény, mindenképpen. Annyira szégyenlősnek látszik, de akkor hogyan lehetséges, hogy csak úgy levetkőzik egy vadidegen férfi előtt, még ha az egy ellentmondást nem tűrő valaki is? Nem tűnik számító ribinek, aki a női vonzerejét használva akarja elcsábítani, sem információtolvajnak, aki minden eszközt bevet, hogy beférkőzzön egy bizalmi állásba. Inkább olyan, mint egy tétova ciklon, amelyik nem tudja eldönteni, hogy vadul lecsapjon-e, felforgatva mindent, amihez csak ér, vagy szelíden elüljön, elcsendesedve szépen. Jól van. Akkor menjünk el a határokig. - Nagyon elszánt, Miss Castland. Mit tenne meg ezért az állásért?

28

Kis, várakozó csend telepedett közéjük. Lara tett egy merész próbát. - Amit kíván. - Jó válasz. Wallace elmosolyodott. Ha a lány jobban ismerte volna, akkor tudná, hogy ez a sanda félmosoly mindig valami csapdát rejt... - Akkor lesz szíves az asztalra hajolni, amíg elfenekelem azért, amit a mélygarázsban művelt?

29

6. fejezet

Jéghideg, néma pillanat, ami forró másodpercekre bővült. Szemben álltak egymással. A férfi higgadtan és nyugodtan, mint aki pontosan tudja, hogy a szavai kötelező érvényűek. A lány döbbenten, elnyíló szájjal, elkerekedett szemmel. Ez most komoly? Wayne nézte őt, és ha nem lett volna a vérében ez a fajta érzelmi pókerjáték, elneveti magát. A lány arcán annyiféle érzés futott át, hogy követni alig lehetett. Felháborodás, tanácstalanság, kétely, rémület, izgatottság, töprengés, beletörődés, zavar, vágyakozás... Mert ahogy múltak a feszült másodpercek, Lara kezdte felfogni, hogy ez nagyon nem tréfa, vagy ha igen, akkor valami kegyetlen fajta, és ellenállása szép lassan megtört a férfi vesébe látó, parancsoló tekintetének súlya alatt. Attól tartott, hogy elolvadnak a lábai, és a teste nem neki, hanem ennek a kísértő, mágikus erejű pasinak engedelmeskedik, egyszerűen meg kell tennie, amit elvár tőle. Csak állt, a férfi kiismerhetetlen arcába bámulva, és egyre inkább úgy érezte, képtelen nemet mondani az átható, zöldesszürke, hűvösen pásztázó szempárnak. Nem is merészeli ezt senki. Dávid Wayne Wallace mindig eléri, amit akar, legalábbis ezzel volt tele minden lap, újság, amit csak olvasott. Amit kér, azt megteszik neki. Mindig. Most már értette, miért. Tényleg van benne valami visszautasíthatatlan.

30

Borzongva fordult az asztal felé. Kínálja fel magát ennek a hideg uralkodónak? Ha ez az ára annak, hogy mellette lehessen.. . Megvan rá a jó oka. Megéri az áldozatot. Vajon milyen lesz a keze alatt? Elvörösödve jött rá, hogy szinte kíváncsi erre. Még mindig izgatottan borzongott a bőre az előbbi simogatás után. Hiszen már akkor annyira kívánta, hogy az az izmos, finoman sikló tenyér becsússzon a szövet alá, és érintse meg a bőrét, ne csak a selymes textilen át érezze az ujjakat. Letámasztotta tenyerét a hatalmas íróasztal peremére, és enyhe ívbe domborodó popsival állt, valami végső lökésre várva, amivel megteszi az utolsó lépést oda, ahonnan már nincs menekvés. Aztán valahonnan mintha festék és bőr szaga csapott volna elő, talán a nyomtatóból meg a hiperszuper főnöki forgószékből, és ő hirtelen kijózanodott. Ez lesz az emléke innen, hogy behasalt egy kényúr pofátlanul drága íróasztalára, patronszagban, az Ontario kéklő vizét bámulva, oda- dugvá a hátsóját egy kéjenc fazonnak, aki kihasználja a szegény álláskereső fiatal lányokat, és akit minimum fel kellene jelenteni szexuális zaklatásért? Na nem. Ebből elég. Teljesen hülyét csinál belőle ez az ember, már nem is önmaga. „Lara! Itt a Föld bolygó! Ideje begyújtani a fékezőrakétákat.” Megfordult, és egyenesen Wallace szemébe fúrva a tekintetét, rákérdezett: - Ön most próbára tesz engem? Ez egy beugratós kérdés? A szokásos felvételi interjús provokáció, a stressztűrő képességről? Nem az első eset volt, hogy belefutott ilyesmibe, máshol is tettek fel szinte zaklatásnak is beillő kérdéseket a HR-esek, de egyiket sem találta ennyire zavarba ejtőnek. Nem volt benne biztos, hogy ezúttal is erről volt-e szó, és Wallace csak vizsgáztatta őt, de időt akart nyerni, és rendezni a sorait. - Okos lány! - nevetett fel Wayne. Ha nem Lara állt volna elő ezzel a szöveggel, ő mondta volna el. Kihúzta magát a sikamlós helyzetből a lány, ügyesen. Ez tetszett neki. Meg az az önkéntelen kis félmozdulat is, az asztallap felé. Ha megtette volna... Nem is

31

tudja, hogy őszintén akarná-e. Olyan régen volt, hogy valakivel ilyen játékokat játszott... Tudta, hogy nem kellene ezt tennie, de kivételesen nem akart tökéletes döntést hozni. És különben is, ha ez a lány bármilyen kétes tervet szövögetne, az a jobb, ha az orra előtt teszi. Meg egyáltalán. Legyen csak a közelében. - Fel van véve, egy hónap próbaidőre. Lara szíve ujjongva dobbant egy hatalmasat. Ez az! Majdnem ugrott egyet örömében. Wallace mosolyogva adta kezébe a ruháit. - Nos, megmentette a hátsóját, Miss Castland. De ha legközelebb olyan zavart okoz nekem, mint ma, nem engedem el ilyen könnyen. Megkapja, amivel most csak viccelődtem. Lara kezdte visszanyerni a szokott szemtelenségét, miután az olyannyira várt mondat a felvételéről elhangzott. Szemrehányóan tekintett fel a férfira. - Mr. Wallace, a jövőben, ha megrendszabályozna, tartsa magát a munkaköri leírásban foglaltakhoz, kérem. Wallace gyanakodva nézte. Nesze, riadt kis erdei vad. Jól érti, hogy ez a kismacska, akit egy perce sincs, hogy a tejszínes tányérja mellé vett, köszönet helyett máris prüszköl rá? Aztán meglátta a vidám csillogást a lány mogyoróbarna szemében. Játszani kíván a rosszaság? - Megígérem, hogy nem fogom elpaskolni, csak ha külön megkér rá. - Ez megtörténhet, amikor piros orrú bohócok potyognak az égből. Wallace megint elfojtott egy mosolyt. „Kis vadóc, nem is sejted, ugye, hogy ezt megszervezni nem valami nagy feladat nekem?” - Akkor meg is van a próbamunkája, Castland kisasszony. Három és fél hét múlva jótékonysági bált adok, többek között a Van Haven Children Foundation javára is. Legyen emlékezetes. Szervezze meg az estélyt, mindent beleértve a francia hidegbüfétől a sajtóhírekig,

32

az árvaházból jött, megható műsort adó gyerekfellépőktől a szalonzenészekig, a jégszobroktól a bűvészekig. Vagy nem bánom, lehetnek piros orrú bohócok. - Futólag elvigyorodott. Lara morcosán csücsörített egy picikét, önkéntelenül. Wallace megint felvillantott egy gunyoros félmosolyt. - Legyen kreatív, eredeti, hatásos. Érje el, hogy a dúsgazdag hölgyek könnyes

szemmel

dobálják

az

ékszereiket

az

adománygyűjtő

kosárkákba, a vastag urak pedig csekkfüzetüket lobogtatva tülekedjenek adakozni, egymást túllicitálva. Ha ezt szépen megoldja, tárgyalunk a véglegesítéséről. Holnap ezzel kezdhet, máris, reggel 9-kor. Miss Devine majd elhelyezi, és segít magának. Legyen vele türelmes, olyan, mint egy öreg Daimler,

morcosán indul,

de aztán megtorpanás nélkül,

megbízhatóan elvisz a végcélig. Mindent tud, amit tudni érdemes a Wallace Vállalat dolgairól. Ő az egyetlen itt, aki az alsóneműmig ismer. De ne faggassa ki a titkaimról már a legelső héten. Lara fejét rázva tiltakozni próbált, de nem tudott. Nem lett volna túl meggyőző. Hiszen éppen azért van itt, hogy leleplezze Wayne Wallace sötét múltját. Pedig ez egyre nehezebb feladatnak tűnik, mert a pasi pimasz, vicces, kedves és túlságosan jóképű. És egyre csak áradt belőle az az illat, ami már a liftben is leterítette. - Habár, ha igazságos akarok lenni, mivel én már tudom, milyen fehérneműmárkákat kedvel, magának is joga van tudni ugyanezt rólam. Lara kicsit megint elpirult. Micsoda egy dög. Szándékosan hozza zavarba. - De most menjen szépen pihenni, hogy holnap ne legyen törődött. Elvárom, hogy az alkalmazottaim megfelelő fizikai állapotban jöjjenek munkába. A farizmaikat is beleértve. Megint csipkelődik. Hülye alak. - Most pedig hazaviszem. így nem vezethet. Lara ijedten emelte fel a kezét. Dehogyis! A fickó talán még az ágyáig is kísérné, csak hogy meggyőződjön róla, valóban

33

belefekszik-e, ahogy utasította. Nem kell megtudnia, milyen körülmények között lakik, hogy a közelébe jusson, éppen elég volt, ami történt köztük, az is sokkal több, mint ami megengedhető. Remélhetőleg nem lesz folytatása. - Köszönöm, Mr. Wallace, de így is rengeteg idejét elraboltam. És haza tudok menni, teljesen jól vagyok már. Hála önnek. Köszönök mindent, most rohannom kell! A férfi az íróasztalhoz támaszkodva nézte, összefont karokkal, ahogy a lány nagy lendülettel először bevágtat a fürdőbe - eltévesztette sietségében a kijáratot. Derülve szemlélte az óvatosan kikukkantó, összeborzolt hajú, teljes zavarban pironkodó lányt, aki elnézést kérő arccal somfordált kifelé, ezúttal a megfelelő kilinccsel próbálkozva. Wallace türelmesen várt. És igen: néhány másodperc múlva újra nyílt az ajtó, és megjelent Lara, lángba borult arccal. - A cipőm... - lehelte kínban. Megpróbált gyorsan belebújni a kanapé mellé letett, elfeledett topánokba, ez nem is volt nehéz, tekintve, hogy vagy másfél centivel lógott túl a lábán a talp. A férfi tűnődve nézte a klaffogó lábbelit és benne a formás lábfejet, a helyes lábujjakat, a kecses bokát. - Nem mehet a bálba, ha nem a jó méretű üvegcipőt hordja. És akkor hogy találkozik a hercegével? Rámeredt a pasira. Ez most tényleg Hamupipőkének nézi? Vagy azt akarja körmönfontan megtudni, van-e valakije? - Nem érdekelnek a hercegek. Elvagyok a törpékkel. Dacos a leány. És van humora. Törpék a herceg helyett. Miért nem mindjárt béka? Wayne vette az adást, ezt a lányt nem érdekli a pénz és a státus. Ha igazat mond, persze csak akkor. És nincs senkije, úgy tűnik. Jó. Nagyon remek. A kis ciklon végül átsöpört a szobán, Lara távozott. Tíz perccel később Wallace a biztonsági kamera felvételeit nézegette, hátradőlve a főnöki forgószékben, kényelmesen, mintha moziban lenne. Ahogy összefonta az ujjait, keze emlékezni kezdett

34

a lány bőrének érintésére, és felidéződött az illata is, ahogy simogatta, az a testmeleg, tiszta párolgás, amit csak egy cseppet színezett át a levendula és tearózsa halvány aromája. Nem is vette észre, hogy mosolygott, miközben figyelte a filmet. Lara Castland, ez az édes, bolondos csitri. Azt hitte, nincs tanúja, ahogy kétségbeesve harcol a púderkompaktért, félpucéran, aztán meg kuporog az autó tövében riadtan. Pedig a kamerák látták és rögzítették: a folyosón, a mélygarázsban, a liftben. És azt a különleges pillanatot is, amikor először egymáshoz értek. Az az érintés... Többször is megnézte a jelenetet. Aztán továbbtekerte a felvételt, és megállította a képnél, ahol a lányt tartja a karjában. Maga elé meredt, emlékeibe révedve. Régi idők képei tolultak fel, bár nem akarta mindenáron felidézni őket. De úgy látszik, a sors elébe hozza a múltat, nem lehet elfelejteni. „Szóval eljöttél hozzám, kicsi Lara. Nem hiszem, hogy emlékszel arra az éjszakára. De én igen. Én emlékszem rád.” Lara a koppanásra ébredt. A teáscsészéje csúszott le az ágyról, és pottyant a földre, szerencsére nem tört el. Sajnálta volna, még gyerekkorában kapta az édesapjától. Egy papamaci meg a hátán lovagló kölyökbocs. Vigaszbögre volt, kárpótlás. Ahelyett, amit anyja vágott a földhöz egy durva, a korábbiaknál is gonoszabb veszekedésben. A laptopja is álmosan pislogott, alvó üzemmódban. Úgy tűnik, beleszunnyadt a naplóírásba meg a zűrös nap emlékeinek felidézésébe. Ilyen izgalmas és felkavaró találkozásban nem volt része soha. írt még néhány sort a bejegyzés végére, aztán kikapcsolta a gépet, tovább tűnődve a történteken. Az az ember... Úgy megzavar! Végre a közelébe jutottam, de nem olyan, mint hittem. Annyi mindent kikutattam róla, de alig valami igazán fontosat. De leleplezem a titkait! Mert muszáj megtudnom, miért halt meg az apám.

35

7. fejezet

Arra eszmélt, hogy kopognak. Ki lehet az ilyenkor? Az éjszaka közepén? Álomittasan, félig csukott szemmel botorkált az ajtóhoz, kinézett a kukucskálón, de senkit sem látott. A kopogás megismétlődött. Odakint megint senki, csak a halszemoptikában meggörbült üres folyosó, a pislákoló falilámpákkal. Kopp... kopp. Felkapta az első, védekezésre alkalmasnak látszó tárgyat, egy lila esernyőt, az ajtó melletti tartóból. Kopp. Kivágta az ajtót, és vívóállásba helyezkedett. Wallace állt odakint. Magasabbnak tűnt, mint amire emlékezett. De ugyanolyan kifogástalan kinézetű a sötétszürke öltönyében, fehér ingében és az ezüstös örvényekkel díszített nyakkendőjével, mint délelőtt. Mit keres ez itt? - Mr. Wallace... Mi szél hozta erre? Lara megdöbbenve álldogált, tanácstalanul. Valahogy az egész olyan hihetetlennek tűnt, és elképesztőnek is. Mit akar ez az ember nála? És honnan tudta meg a címét? Ja, igen. Ott van a személyi adatai között. De most ez mégis mi, hogy a pasi betör hozzá, csak úgy? Miközben ő itt toporog

tétován

egy

kinyúlt

pamuttrikóban

meg

egy

alvós

rövidnadrágban? Alig mert Wallace-ra nézni, aki egyszerre csak ott volt mellette, egészen közel, megfogta a csuklóját, arcán valami elképesztően 36

meghökkentő, elnéző mosollyal, de egyben valami furcsa fényű pillantással is, ami semmi jót nem ígért. Lara hirtelen úgy érezte, mintha vásárra került volna, ahol a vevő most alaposan megmustrálja. Egyértelmű volt, hogy leendő munkáltatója valamiért mulat rajta, szárnyaló vidámsággal, amit azonban elfojt magában, csak szeme csillogásából látni, hogy valamit tervez. De mit? Tiltakozni sem volt ideje, Wallace egyszerűen belépett a kis lakásba, ahol Lara albérletben élt, mindössze egy szobácskábán, amelynek egyik részében az alvósarka, a másikban pedig a főzőfülke kapott helyet. A pasi minden kérdezés nélkül

letelepedett

kényelmesen

az

egyetlen

elhelyezkedett

az

kanapéra öreg,

az

ággyal

kopottas

szemben,

bútordarabon,

hátradőlve, keresztbe tett, hosszú lábaival, szemérmetlenül vizsgálgatva a lányt, ahogy ott állt előtte, alig felöltözve, kicsit sután és lesütött szemmel, mélyen elpirulva. A férfi zöldesbarna szemében vidám aranyszikrák villantak, talán az izgalmas helyzettől, de talán a látványtól: tetszett neki ez a szertelen kölyök, aki meg merte tenni, hogy beerőszakoskodta magát hozzá, kikövetelve a figyelmét. Végül is, amit tett, vehetné egyértelmű és világos felkínálkozásnak is. Mi másnak tarthatja a férfi, ha egy nő alsóneműre vetkőzik előtte, bármilyen okból? - Magát muszáj ellenőrizni, Lara. Túlságosan meggondolatlan. Eljöttem,

hogy

személyesen

meggyőződjem

róla,

betartja-e

az

utasításomat. Elkapta a derekát, és egészen közel húzta magához. Lara megérezte a férfi illatát, bőrén az arcvizét, és valahogy ez megnyugtatta, fogalma sem volt, miért. - Én igenis rendes lány vagyok! - méltatlankodott önérzetesen és büszkén, határozott pillantást vetve Wallace-ra. A férfi kétkedve elhúzta a száját, de ajkára kis, vidám mosoly telepedett. - Szerintem meg rakoncátlan, rossz kislány voltál. Nézzük csak a tegnapi napodat. Autók előtt ugráltál, majdnem elüttetted magad.

37

- Jól van, na, de úgysem lett semmi bajom! - Lara durcásan megrántotta a vállát. Különben is, milyen alapon tegezi le ez a kényúr? Mikor itták meg a pertut? - Éjszakázol, ahelyett hogy aludnál az ágyacskádban, ahogy jó gyerekhez illik. Megmondtam, elvárom a dolgozóimtól, hogy kipihenten jelentkezzenek munkára. - Én már aludtam, nem tehetek róla, ha mindenféle alakok törnek rám! - védekezett hevesen Lara. - Meztelenkedsz felnőtt férfiak előtt, és csábítgatod őket... - Én nem... nem csábítottam... - A lány zavarában tépkedni kezdte a trikója alját. Wayne hagyta, hogy Lara egyik lábáról a másikra álldogáljon. Élvezte a szinte már szűzies feszélyezettségét, és azt, ahogyan szemmel láthatólag összeszedi a bátorságát, hogy dacoljon vele. - Az engedetlen kölyköket, akik folyton szájainak és visszabeszélnek, és akik butaságokat csinálnak, alaposan elfenekelik, ugye tudod? Űgyis tartozom neked ezzel, és most eljöttem, hogy megkapd, ami jár neked. - Wallace azzal a jellegzetes félmosollyal nézett rá, amivel az irodában is, amikor beígérte neki az elnáspángolást. Akkor is alig tudta megállni, hogy engedjen neki, most pedig már biztosan tudta, hogy nem menekülhet, úgyis az fog történni, amit a férfi akar. Mégis megpróbálta kirántani magát a kezéből, de az egyszerűen csak megpördítette, azzal a lendülettel hasra is fektette a térdén, hátánál fogva lenyomva a kanapéra. Végighúzta tenyerét a lány hátsóján, és ugyanazzal a mozdulattal lesöpörte róla a falat- nyi kisnadrágot. Élvezettel látta, hogy a lány megborzong, és kicsit libabőrös lesz. - Milyen finom a bőröd - simította meg a férfi. - És milyen szép lesz, ha rózsaszínre paskolom. Lara felnyögött. A meglepetéstől, hogy egyetlen másodperc alatt Wallace combjára került, és feneke védtelenül ficánkol a férfi vágyakozó szeme előtt, nem tudott megszólalni. Csak most kezdett el könyörögni:

38

- Ne...! Kérem! Engedjen el! - kiáltott fel. Wayne kihallotta az ijedtséget a hangjából, nyugtatólag megsimogatta a lány hátát, közel hajolt hozzá, és a fülébe súgta: - Ha nem ugrálsz, hanem hagyod magad szépen, a végén valami nagyon nagy élvezetben lesz részed. Larának az az érzése támadt, hogy maga a szarvacskás ördögkirály sustorog neki. Kicsit megfordult, hogy Wayne-re nézzen, és meglátta a férfi szemében az érzékiség tüzét. De valahogy kiérezte az egészből a játékot is, és hitte, hogy a férfi nem fogja bántani, nem okoz neki sérülést vagy fájdalmat. Mégis remegett, amikor Wallace felállította, beszorította a két térde közé, és az állát megfogva a szemébe nézett. - Áll az alku? - mosolygott rá csábító pillantással, aminek Lara nem tudott ellenállni. Nem is kellett megszólalnia. Wayne látta, hogy a lányt vonzza az ajánlat, de habozik is, hiszen nem tudja, milyen felkavaró, újszerű, szokatlan, tabukon túllépő tapasztalás vár rá. Lara nagyot nyelt, égő szemmel nézett Wayne-re, aki közelebb húzta egy kicsit magához. Ha felkészültél, gyere. Amikor akarsz. Ez a lehetőség, hogy ő maga döntheti el, mikor kezdődjék az elfenekelése, egyszerre háborította fel és nyugtatta meg Larát. Felháborította, mert ezzel a saját büntetésének aktív résztvevője lesz, már nem mondhatja, hogy „ezt csak ő teszi velem, én nem akarom”, ám meg is nyugtatta, mert ha Wallace ezt így felkínálja, akkor valószínűleg tiszteletben tartja őt, és vigyázni fog rá. Már döntött, de közben szidta is magát a megszállottságáért, amivel mindenáron ott akar maradni a férfi közelében, és ezért képes még a bőrét is vásárra vinni, és a saját vágyakozásáért, ami miatt Wallace keze között akar lenni, még akkor is, ha az a kéz éppen kiporolja. A férfira nézett, aki csak ült és várt, kis mosollyal a szája szegletében. Lara hatalmasat sóhajtott, és ráhajolt Wayne térdére. A férfi halkan felnevetett. - Jó kislány 39

l

A férfi a lehető legkényelmesebben helyezkedett el, és a lányt is eligazgatta: bal térdére fektette, bal kezével lefogta a derekát, jobb lábával pedig a lány lábát szorította le. Élvezettel vizsgálgatta az elé táruló látványt. A kölyöknek a hátsója is szép volt, kerek, formás, ruganyos, bársonyos sima bőrrel, izgató hajlatokkal. A férfi először csak cirógatta, körözött a testén a tenyerével, és látta, hogy mozdulatai nyomán pici rángások futnak végig a bőrén, és a feszült félgömbök lassan ellazulnak. Lenézett a fruska kipirult arcára. Érezte, hogy izgatott, de kíváncsi is rá, mi következik. Most a kezére adta magát, pedig semmit sem tud arról, mi várja, mit fog vele tenni, de Lara megbízott benrte, és ez tetszett neki. A lány már teljesen elengedte magát. Ekkor érte az első csapás. A férfi feltalálta magát az eszközöket tekintve, a lány lapos gumipapucsával vert oda, mire Lara felsikított és vadul megrándult, épp, ahogyan Wayne várta. Amikor csendesült a rémülete, Lara rájött, hogy valójában inkább csak csípett a csattanós gumiholmi, fájni nem is fájt. Wayne megdörzsölgette a lány bőrét, és újra ütött egyet, aztán így folytatódott: simogatás, masszírozgatás, majd egy csípős csapás, amitől végül az izgatott far kis táncba fogott. A férfi a hátát, combját is simogatni kezdte, figyelve a lány minden rezdülését. A popsi fehér bőrén a papucs nyomán szép rózsaszín foltok jelentek meg, amelyek aztán néhány perc múlva elhalványodtak és eltűntek. Wayne úgy látta, a lány egyre jobban élvezi a helyzetet, és amint észrevette, hogy nem éri igazi fájdalom, úgy tűnt, mintha mind jobban odakínálná magát a játéknak. Néha kicsit azért elakadt benne a levegő, de a férfi nagyon is jól hallotta, ahogy aztán felgyorsul a lélegzése, és szinte már várja az újabb suhintást. Ideje volt váltani. - Most valami más jön. De csak mert annyira ügyesen bírod, megérdemelsz még valami finomságot. Lara nem szólt, csak nyögdécselt, öklét a szájához szorítva, lehunyt szemmel, halkan. Egy ideje már csak abba a varázslatba mélyedt, amit átélt. Furcsa melegség öntötte el, ami a fenekéről

40

áradt szét a testében, és be kellett vallania magának, amit érez, az tetszik neki. Volt valami furcsa rend, biztonságos erő az egészben, ami néha hiányzott neki, és most megkapta ettől a hatalmas férfitól. Az első ütésnél, amit Wayne kézzel mért rá, Lara lélegzete is elállt, és csupán attól, hogy a férfi a kezével, és nem eszközzel nyúlt hozzá, máris váratlan és gyors áramlás suhant át rajta, duzzadni és nedvesedni kezdett odalent. Ágyéka a férfi combjához, nadrágjához dörzsölődött minden egyes csapásnál, ezek az ütések már keményebbek voltak, de az élvezete is nőtt, és kis remegések szaladtak át rajta. Az utolsó három csapás már valóban fájt, a lány szemébe könnyek szöktek, felkiáltott és megfordult. De ekkor Wayne tenyere újra megérintette, ezúttal lágyan végigsiklott a bőrén, keze becsúszott selymes vénuszdombjához, aztán ujjai óvatosan körbejárták a kis rést, ami puhán és felcsigázva vágyakozott a simogatásra. Feneke tüzelt, a férfi mutatóujja viszont hűvös volt - mintha jégkockákkal hűtötte volna le. A lány egyre inkább elveszítette minden önuralmát, ahogyan a férfi odalent játszott vele, és célratörően izgatta gombocskává keményedett kis örömközpontját. Sóhajtozott, jajgatott és sikoltott, reszketett és rázkódott, és valami ismeretlen áradás felé közeledett, de Wallace nem engedte ezt meg neki, felemelte a térdéről, magához vonta, és figyelmesen kutatta az arcát, ahogyan ott borzongott a karjában, felhevülten, pirosra gyúltan, az élvezet könnycseppjeivel az arcán. Lecsókolta a könnyeket, és végigcsúsztatta tenyerét a lány forró fenekén. Lara egész testében beleremegett. Wallace úgy mosolygott rá, mint a kandúr egy nagy csupor tejszínre. A lány szinte várta, mikor fog belenyalni, és aztán tényleg, beleszívott a finom bőrbe a nyakán, ujjai hegyével cirógatta, és Lara úgy érezte, hogy a nyaka és az ágyéka között valami furcsa, bizser- gető kapcsolat van, és ahogy a férfi hűvös keze az ő tüzes testén, a torkán, kulcscsontján, vállán siklott végig, elkalandozva a fülkagylójában, izgalma odalent annyira szétfeszítette, hogy szinte már

41

fájt. Wayne az ölébe emelte, és simogatta tovább. Lara felszisszent: hátsója még egy kicsit sajgott. De Wallace nem törődött vele, csak rendületlenül kényeztette, finoman mozgatva az ujjait, kitartóan, érzékien. Lara ránézett, beteljesülésre szomjazva és könyörögve, aztán egy idő után fölfelé tekintett, valahová a messzeségbe, de nem látott semmit, csak átadta magát a férfi gyakorlott, játékos ujjainak. Wayne hirtelen abbahagyta, amivel foglalkozott - kopogtatás hallatszott. Lara csalódott kis kiáltással fordult feléje. - Naa... mijaz... - mondta panaszos arckifejezéssel, bánatos, harmatos szemekkel és olyan nyűgös hangon, mint egy kisgyerek, akinek megengedték, hogy felszálljon a lovacskás körhintára, és most, amikor már egyre gyorsabb ütemben körbe-körbe szágul- dana a Rárón, hirtelen lekapják a nyeregből, és ő hiába várja, hogy elszédítse a sikoltásba csábító sodrás. Újra kopogtak, most már határozottabban, és ez Larát végleg kivetette az örvényből a valóságba. Reggel volt, a nap pásztázta a szokott sarkot a szobában, színes foltokkal szórva be a falat, ahogy átsütött a felakasztott kristályfüggőn. A lány forró testtel ébredt, hason, combjai között keményre gyűrt takarójával. Az előző élménytől elkábulva csak fokozatosan eszmélt rá, hogy egyedül van - soha nem volt itt a férfi, csak álmában jelent meg, hogy elképesztően valóságosnak tűnő erotikus vágyálma főszereplőjévé tegye. Még mindig lüktetett odalent az önkéntelen gyönyör utolsó hullámzásaitól. Kopp, kopp. Duzzadt szemmel, kócosán kóválygott az ajtóhoz, kinyitotta, és szembetalálta magát egy kőszoborral. -

Jó reggelt, Miss Castland - szólt hűvösen a faragott bálvány.

- Eljöttem önért, hogy munkába vigyem.

42

8. fejezet Mi a fene? Wallace-taxiszolgálat? Ki ez a sovány, szikár figura, akinek rezzenéstelen vonásaiból elsőre arra gondolna az ember, hogy rajta maradt valami gótfejjel ötvözött, bánatos vámpírálarc az előző esti maszkabálból? Hunyorogva bámult a magas, tüskésre vágott fekete hajú, mélybarna szemű és furán bús kinézetű férfira, aki éjfekete öltönyében, fekete ingében úgy festett, mintha egy munkáját vesztett gyászkonzultáns lenne, boldogtalan temetkezési vállalkozó, aki holtak öröklétbe fuvarozása helyett az élők csip-csup ügyeivel kénytelen foglalkozni. - Mi az? - ismételte meg félkábán álmának vagy talán ébredezésének utolsó szavait. - Már kopogtam negyedórája is, de valószínűleg túl mélyen .iludt. Az úr ezt küldi önnek. Lara zavartan lesütötte a szemét. Ezzel a kopogással indulhatott az a felzaklatóan életszerű álma. Hülye Wallace. Nem csoda, hogy betört még éjszakai képeinek birodalmába is, hiszen egész délután és este csak ő járt a fejében, és az a felkavaró, annyira nem mindennapi találkozásuk. És ki ez a szomorú szolga, aki olyan hangsúly- lyal beszél „az úrról”, mint egy istenségről? És miféle papírtáskákat i akosgat a konyhapultjára? Egyáltalán, hogy jön ez az ember hozzá, hogy hajnalban ráküldje a fullajtárját?

43

Tanácstalanul

és

növekvő

haraggal

forgatta

a

csomagokból

előhúzogatott ruhákat. Egészen megsértődött, pedig a holmik minőségi darabok voltak, de nem hivalkodóan drágák, és nem is valami zsákszerű, formátlan, tömött vállú hivatali kosztümök, amelyekben minden nő úgy mutat, mint egy törpe díjbirkózó, ha az unokaöccse keresztelőjére készül. Egy egész kis irodai túlélőpakk érkezett hozzá friss főnöke jóvoltából. Rövid, vajszínű szoknya, ami nőies ívbe szabva ért combközépig vagy inkább kicsit lejjebb, térd fölé. Hozzá egyszerű, de elegánsan karcsúsított, alakot követő, rövid ujjú fehér blúz, ovális, nem túl mély, de mutatós kivágással, mindenféle fider-fodor nélkül, amit úgyis utált volna, nem bírja a hercegnőflancot. Egy fekete, lazán testre simuló felső is tartozott a szetthez, vékony, kötött szövetből, ugyancsak mindenféle trükkös kiegészítő nélkül, viszont egyszerre csinos és komoly V alakú dekoltázzsal. Mindehhez ujjnyi, derekat kiemelő fekete öv járt, és Lara meglepve vette észre, hogy ezüstös fémcsatja ugyanúgy örvénymintát követ, mint Wallace előző napi nyakkendője. Véletlen? Vagy valami mélyebb üzenete van? Hiszen kétségtelen, hogy belezúgott ő valami váratlan sodrásba, amiből most is alig tud kikeveredni. A feladathoz illő ruhák, ízlésesen kombinálva. Lara mégis valami kitörni készülő fortyogásban pakolgatta a küldeményt ide-oda. Hogy gondolja ez az fickó, hogy ráerőlteti ezt a ruhatárat? És egyáltalán, azt hiszi ez a fütyi, hogy nincs rendes cucca? Nyugtalanító kijózanítással nyomakodott át méregtől elfelhősö- dött agyán, hogy hát nincs bizony, hacsak a tegnapi kék csodát nem vesszük, amit mégsem húzhat fel újra. És még mindig van egy doboz. Ingerülten nyitotta ki. Kényelmesnek ható, a lábat szépen kiemelő világosbarna bőrszandált talált benne, biztonságosan magas, stabil sarokkal és egy papírlapocskával. „Míg megleli az üvegcipőjét”, ez volt a kártyára írva. Lökött alak. Most eljátssza, hogy egy tündérkeresztapa? Ráadásul elküldte neki a tökhintót is.

44

A sofőr, vagy ki is - Lara nem tudta, valójában milyen funkciót tölt be ez a búsképű lovag Wallace mellett - rezzenéstelenül várakozott a konyha sarkában. Azért őt nem kell büntetni. Nem tehet róla, hogy a főnöke egy akarnok, akinek majd megmutatja, azonnal, már az első napon, hogy is képzeli ő az öltözködési kódexet. Most kell kiállnia magáért, különben bekebelezi a Wallace Vállalat, és ő nem akart egy lenni az irodistalányok sorában. Próbaidő ide vagy oda, felveszi a kesztyűt. Egyelőre azonban mindenféle egyéb ruhadarabot kellett gyorsan felhúznia, úgyhogy odatessékelte a látogatót az egyetlen szabad konyhaszékhez: - Üljön csak le, kérem... - Ezra Lee - bólintott elértve a nyitott hangsúlyt a gyászhuszár. Merengve pillantott ki az ablakon, a szemközti lakás erkélyén száradó sötétkék alsónadrágokra, amelyeket meg-meglobogta- lott a friss reggeli szél. Szóval ilyen helyen lakik az új kolléganő. )ó tudni, milyen a környezete. így illik egy sofőrhöz, aki valójában személyi testőr és biztonsági főnök is, ha úgy vesszük. Hogy ügyel minden apróságra. - Anyám rajongott Ezra Pound költeményeiért. Apám pedig liruce Lééért. - Múltba révedő tekintettel bámulta a lebbenő Éttyákat. - De anyám volt az erősebb. Lara csendes érdeklődéssel odatolt egy frissen készített kávét ■i vendég elé. Az illat belengte a kis szobát, és a testőr fegyelmezett l.irtása kissé ellazult. Milyen figyelmes ez a lány De ugyanolyan ./¿llelbélelt, mint a felvételeken - mert persze a testőr is nyomon követte az eseményeket a zártláncú hálózaton előző nap. Most is csak úgy besüvített zuhanyozni, a ruhákat meg kint hagyta. Lelkészük, hogy majd

neki

kell

félrefordulva

beadogatni

a

rés-

nyire

nyitott

fürdőszobaajtón. De addig is legalább körülnézhet l.ara kis fészkében. Alaposan megvizsgálta a csészéket, amelyekből még véletlenül sem volt két egyforma. A lány barátoktól kaphatta őket, ajándékba. Egy karácsonyfás,

egy

óriásszíves,

egy

csillagokkal. Vajon kik lehetnek ezek

45

in.mgafigurás,

egy

holdas,

a népek? A hűtőmágneseket is tanulmányozta, és a fotót külön, a vidám képet egy boszorkánysüveg rögzítette az öreg hűtőhöz. Lara volt rajta és egy másik lány. A legjobb barátnő? Ezra Lee közelebb hajolt. Egy bőrruhába bújt nőcit látott, festett, fekete hajjal, amelybe széles, kék csíkot melíroztak. Úgy tűnik, valami jelmezbálban készülhetett a felvétel, mert míg Lara vad kalózlánynak öltözött be, az ismeretlen nő dominaruhát húzott magára. A testőr elmerülten szemlélte a magas sarkú, combközépig érő, csillogó lakkcsizmát, a testre feszülő fekete latexfűzőt, a kettő között szorosan a csípőre simuló, oldalt fűzött bőr miniszoknyát, a fémtüskékkel kivert nyakpántot és az ismeretlen fotósra játékos fenyegetéssel felemelt lovaglópálcát. Önkéntelenül nyelt egyet, aztán gyorsan a kávéból is. Ki ez a lány? Azzal a pimasz orrával, az acélkék szemével, a féloldalas, provokatív mosolyával, és egy kis gunyoros, vagy talán önironikus ráncocskával a bal szájszegletén? Megfordította a képet, és nyert. „Lara és Karén, Halloween-parti”, ez volt ráírva, és egy határozott kézzel rótt feljegyzés: „Találd meg a kapitányod, én pedig keresek egy hű rabot”. A testőr újra belekortyolt a bögrébe, és csak kis fáziskéséssel észlelte, hogy üres. Vizet engedett magának, muszáj volt. Valahogy kiszáradt a szája. Hogy elterelje gondolatait az izgalmasan különleges és veszélyesnek tűnő úrnőruhás lányról, körbejárt a lakásban. Ehhez négy-öt lépés bőven elég volt az apró garzonban. A félig függöny mögé rejtett hálósarkot csak most nézte meg közelebbről - és azonnal meg is torpant. Lefagyott. Mi ez a rengeteg kép a gazdájáról? A falatnyi íróasztalon dosszié, DWW felirattal, ez nyilvánvalóan Dávid Wayne Wallace. Belelapozott. Újságkivágások, net- ről kinyomtatott szövegek, nyilatkozatok. A falra helyezett parafa táblán felszurkált képek, Wallace egyedül, társasági hölgyekkel, hivatalos fogadáson, üzleti partnerrel, vitorlásversenyen, árvaház átadásán, színházban. És lesifotókon lenge lányokkal, éjfél után, éjszakai klubokból előbújva. Igaz, az ilyen mondén képek már sok évvel korábban készültek, de hát az internet emlékezete

46

megőriz mindent a végtelenségig, régi bűnök nyomait, amelyeket nem lehet végleg kitörölni, újra és újra felbukkannak máshová mentve. A testőrnek sötét gyanúja támadt: ez a hebrencs lány talán nem is annyira kedves, kelekótya csitri, hanem egy nagyon is józan, felkészült behatoló, aki valamiért az ő főnökére pályázik? Álca volt az egész műsor, amit előadott? Újra végigfürkészte a lakást, árulkodó jelek után kutatva, de a megdöbbentő gyűjteményen kívül semmi nem tűnt a szemébe, liz egy szegény lány, aki valami gazdag fickó mellé akarja magát bejátszani. Ennyi. Ez is egy a sok próbálkozó közül, aki betenné •i szépen formált fenekét a Wallace-birodalom tulajdonosának ágyába? Ha így van, neki lesz itt dolga. A védett személy sebezhe- I etlen, és ha kell, ezt a kedvesnek tűnő kis bajkeverőt is megfojtja puszta kézzel, hogy ne tudjon a gazdájának ártani. Odafülelt a fürdőből jövő zajok irányába. Még mindig verte .1 vízsugár a zuhanytálcát, úgyhogy talán van egy kis ideje. Gyorsan felnyitotta a laptopot. Kell találnia valamit azon is. Magán- htok? Ugyan. Neki ez a dolga. Megóvni az urat, akinek az életét v/.enteli. Ez mindent felülír. Kutatva leste az ikonokat a képernyőn, és igen, meg is van! A mappában összevegyítve ott volt minden, webhelyek, letöltött cikkek, fényképek. Első pillantásra nem több, mint amit egy archívumot összeállító szerkesztőségi gyakornok begyűjtene. Jó, ez nem olyan veszélyes. Ha jóindulatú il .ír lenni, akkor érthető is lenne, hogy valaki, aki egy állást igazán akar, tájékozódik a helyről, ahová készül, és az emberről, akinek az alkalmazottja lesz. Persze... de azért ezek a képek a falon! Imtha egy kamasz rajongólány szobáját látná, ahol a szívecskés ágynemű meg a virágos tapéta édeskés idilljét vérfagyasztóan I* Hőstett rocksztárok képe töri meg, csak hogy a szívbajt hozza I belépő mamára, aki rettegve jön rá, hogy a kislánya lassan kinő i lubaszobából, és Ken helyett tarajfejű punkfiúkkal akar játszani. 1 >e azért Lara falatnyi otthona már egy önálló életet élő fia- |ll nő bérleménye volt, ezt a testőr világosan látta. Biztos, hogy

47

nem ok nélkül kutatott a férfi után, de ahogy nézte az adatokat, kissé meg is nyugodott, azok az események, amelyeket annyira titokban kell tartani immár vagy egy évtizede, egyáltalán nem szerepeltek sehol sem. Az biztos, hogy míg csak ő tud róla valamit, illetve egyes részletekről az a néhány nagyon megbízható, hűséges ember, addig Wallace rejtegetni való múltja örökre biztonságban van. Ám a lányt nem tévesztheti szem elől. Még bajt okozhat, Ezra Leenek határozottan volt egy ilyen zsigeri, nyugtalanító érzése. Ijedten rezzent meg, pedig nem sok dolog szokta megrémíteni, de ezúttal majdnem magára löttyintette a maradék vizét: Lara rontott elő a fürdőből, lendületesen. A testőr elakadó lélegzettel látta meg, mi van rajta. -Miss... Castland... - hebegte kínban. - Mr. Wallace nem fog örülni... - Mr. Wallace nem az úristen, és nem élet és halál ura, hogy minden úgy legyen, ahogy ő akarja. Az elsápadó férfi tétován pásztázta a lány ruháját. Szemmel láthatólag az volt a levegőjével együtt bennszorult véleménye, hogy de. - Vagy maga, Ezra Lee, mindig ugrik minden szavára? - Igen - válaszolta a férfi egyszerűen. Lara meglepődött. - De hát miért? Ő csak a főnöke, és maga nem a tulajdona! Ezra Lee sötétbarna szeme egészen elborult, és ahogy Larára nézett, a lány megrendült a belőle sugárzó mély és hűséges elköteleződéstől. Ennyire imádja szolgálni ezt a kényurat? Miért? - Az életem az övé, Miss Castland, amióta megmentette. Csend ereszkedett közéjük. Lara nem mert rákérdezni a részletekre. Megmentette? Tessék. Megint egy pont Wallace jótettlis- táján. Az alapítványok támogatása mellé. Akkor talán azokat is komolyan veszi.

- Szereti őt. - Igen. És mindent megteszek, hogy ne bántsa soha senki. Megvédem bárki ellen, Miss Castland. Bárki ellen. A testőr úgy gondolta, ez a kis figyelmeztetés helyénvaló. Lara követte a férfi pillantását, és megfagyott ereiben a vér, mert elfeledkezett a leleplező gyűjteményéről. Ezra Lee kinyújtotta a karját és odamutatott a házi oltárára: - És maga? Maga bántani fogja, vagy talán szereti őt? A kérdés ott lebegett a reggeli fényben, a tűnő kávéillatban, a szomszédból átszűrődő rádiózene hangjaiban, és Lara csak ott állt elpirulva, és nem tudott válaszolni rá.

49

9. fejezet

A bevonulás felkavaró volt. Lara szó szerint élvezte, ahogy elkerekedett szemmel bámulják, mintha egy jódlizó nudista biciklizne el az esküvői nászmenet előtt. A házi hírharsonák már tudatták, hogy a főnöknek új asszisztense

van,

de

furcsa

bemutatkozásáról

és

a

garázsbeli

eseményekről nem szivárgott ki információ. Mindegy is, Wallace döntéseit senki sem kérdőjelezte meg soha, még akkor sem, ha - mint most is - vélhetően váratlan elmezavar szállt rá, és azért vett fel egy... hát, egy dolgozó lányt. Mert Lara eléggé úgy nézett ki, mintha korábban a Jarvis Streeten szerezte volna az ügyfelekkel való foglalkozás kemény tapasztalatait. Hogy Wallace-t bosszantsa, és világossá tegye, nem tűri a belügyeibe való beavatkozást, a mininél is minibb, szűk farmerszoknyát húzott fel, köldököt, derekat szabadon hagyó fehér topot választott hozzá, vadítóan mély dekoltázzsal. Fonott bőrkorongokból összeállított övvel dobta föl az egészet, fehér, magas sarkú papuccsal és hóna alá lógatott kistáskával. Irene, aki már annyi mindent látott hosszú életében, rezzenéstelen arccal fogadta ezt a hihetetlen látványt is, amikor a lány becsattogott a szobájába. Más esetben megállapította volna ugyan, hogy „Miss Castland, maga ismét nagy meglepetést okoz egyedi öltözködési stílusával”, de mivel a főnöke türelemre kérte,

50

és arra, hogy tanítsa be és segítse ezt a bolondos kölyköt, elhatározta, hogy nem tesz csípős megjegyzést, hanem úgy kezeli a helyzetet, ahogyan egy jóindulatú nagyi, bármennyire is csóválgatná a fejét legszívesebben. Már felhozatott egy íróasztalt a jövevénynek, szék, telefon, számítógép, belépési kódok a kis szekrénykében, kulccsal elzárva, minden ott volt, ami kellhet, az egyik ablak mellett, a leandernél elrendezve. Jó is, hogy a főnök nem jelölt ki másik szobát a lánynak, így legalább szem előtt tarthatja. Rá is fér. Talán egy vállalati szabályzatot sem ártana becsúsztatni a fiókba; a dresszkóddal. Úgy látszik, ez a fruska még mindig a kamaszkori lázadások idejét éli. Ez volt az első gondolat, ami Wayne-nek is beugrott, amikor kilépett irodája ajtaján. Lara azt várta, hogy majd leteremti, számon kéri, vagy legalább valamilyen reakciót kap tőle a dacos válaszra, amit a ruhaküldeményére adott. De a férfi csak sietősen végigfuttatta rajta átható tekintetét, majd mintha mi sem történt volna, meg sem állt, csak haladt előre, egy kurta kézmozdulattal intve a lánynak, hogy kövesse. Lara szaladt utána, mint egy kiskutya. Mulatságos volt, ahogy megpróbált ütemet tartani a fickó hosz- szú lépteivel, miközben az inkább strandra való papucs idegesí- tően hangosan csattogott a folyosó márványmintás kövén. Maga is érezte, hogy kissé nevetséges, és amikor végre beértek a nagy tárgyalóba, ahol egy sereg sötét öltönyös, ápolt, elegáns férfi állt fel a tiszteletükre, már végképp tudta, hogy a főnökének igaza volt. Fel kellett volna vennie azokat a nyavalyás holmikat! És akkor most nem úgy haladna el az éhes pillantások előtt, mintha a bugyijáig le volna vetkőztetve. A terem tele volt vezérigazgatókkal, cégtulajdonosokkal, csúcsvezetőkkel, főrészvényesekkel, az egy négyzetméterre jutó kőgazdag ember messze több volt, mint ahányat Lara valaha egyben látott. Wallace bedobta a mélyvízbe, Lara nem is tudta, hová kapjon hirtelen. De a férfi leültette oldalt, maga mögé, és hátrafordulva odasúgta neki:

51

- Csak figyeljen. Ezek az emberek fognak magának sok pénzt adni majd a bálon. Tudjon meg róluk minél többet. Most nincs más dolga, csak az, hogy feljegyezze mindazt, amiről úgy gondolja, segíthet majd magának, és utat nyithat a szívükhöz. Vagy inkább a pénztárcájukhoz. Megint jött az ironikus félmosoly, de Larát már előbb elkábította a férfi illata, ami rajtaütésszerűen csapott le rá. Megint az a parfüm... És megint az a test, ennyire a közelében. Hosszú percekig nem is hallotta, miről folyik a szó, miről is tárgyalnak, annyira benne ült a varázslatban. Wallace mély, bársonyos hangja most határozottan és magával ragadóan csengett, kinézete meg elsöprően tökéletes volt a háromrészes, acélszürke öltönyében, amit egészen biztosan a testére szabtak, az exkluzív klienseknek járó gondossággal. De a ruhák nem sokat számítanának, ha Wayne nem lenne az, aki. Larának eszébe ötlött egy portré az egyik gazdasági hetilapban, amelyben a cikkíró így jellemezte beszélgetőtársát: „Megjelenése tiszteletet parancsol, bárhol feltűnik, jelenség. Köszönhető ez annak a higgadt erőnek, amely minden lépését átitatja. Soha sem siet, nyugodt, és arisztokratikusan fensőbbséges. Bárhová belép, azonnal ráirányul a figyelem.” így is volt. Mindenki szinte csüggött a szavain. Lara azt tudta, hogy ez a vállalat már Lionel Sheridan Wallace óta töretlenül sikeres, de már az apa is a nagyszülők örökségét vitte tovább. Az ősök között leginkább a skót William Wallace-ra emlékeznek, a családi legendárium úgy tartja - ki tudja, joggal-e -, hogy az egykori szabadságharcos ivadékai. Mindenesetre valahonnan Skóciából érkezett néhány száz éve az első Wallace az Újvilágba. Wayne közgazdaságtant, üzleti jogot, banki ismereteket, üzletvezetést, marketinget tanult, kiváló eredménnyel, aztán később egy kis időre az óhazába tért vissza a „gyarmatokról”, amikor Angliában szerezte meg az MBA menedzseri diplomát, természetesen a London Business Schoolban. Az „üzletvezetés mestere”. Most

52

pedig

milliárdos

üzletember,

ám

vagyonának

valódi

nagysága

ismeretlen. Többféle vállalkozásban benne van, érdekesség, hogy egy pici, de innovatív csapattal dolgozó, kutatásokkal is foglalkozó számítástechnikai és internetes céget is finanszíroz, emellett a szállodaiparban, lap- és könyvkiadóknál, gyógyszerkutatóknál és bizonyos luxusépítkezéseknél vannak részvényei, de a legfőbb bevételét a hajózás, szállítás

és

különböző,

közelebbről

nem

részletezett

pénzügyi

tranzakciók biztosítják. Ügy tűnik, mások hatalmas pénzeit is mozgatja és befekteti. Ezért is jöttek a találkozóra a résztvevők. A lány megpróbált minél többet megérteni a megbeszélésből, de csak az volt nyilvánvaló számára, hogy Wallace valóban az, akinek mondják: üzleti zseni. A gazdasági világválság újabb hulláma néhány hosszú távú tervet megváltoztatott, és ő az utóbbi heteket azzal töltötte, hogy pénzeket csoportosított át, befektetéseket helyezett biztonságba, időnként kockázatos ügyletekkel, amelyekről azonban mintha valami elképesztő belső biztonságérzettel tudta volna előre, hogy beválnak majd. Most volt elemében, megmutatva megint, hogy minél nagyobb a baj, annál több benne az erő. Az a félelmetes hidegvér és logika, és az a meghatározhatatlan, hátborzongató képesség a tökéletes időzítésre, ami ilyen ügyekben jellemezte, ismét lenyűgözött mindenkit. Azt sugallta minden szava, minden tette, hogy nincs olyasmi, ami kihozná a sodrából, nem tántorítja el semmi, libben bízott mindenki. Hittek neki, és megtapasztalták az elmúlt években, hogy akinek ő mozgatta a pénzét, az nyugodtan alhatott. Ha ő a kezébe vett egy ügyet, azt sikerre vitte. Ezt tudták is jól, nem véletlenül jártak hozzá cégvezetők, politikusok és bankemberek, némelyik szinte könyörögve a segítségéért. A másfél órás tanácskozáson Wallace stratégiai terveket vázolt fel, globális pénzpiaci és gazdasági folyamatokat elemzett, lehetséges forgatókönyveket, tanácsokat adott és beszámolt néhány befektetésről, amelyeket a jelenlévőknek nyomatékosan ajánlott. Nem a lehengerlő a legjobb szó rá, mert nem gázolt át senkin sem,

53

Larának feltűnt, hogy nem mások kárára, hanem a saját hasznára ötlötte ki elgondolásait. Megpróbált Wayne-en kívül másokra is koncentrálni, de nehezen ment. A férfi közelsége szinte perzselte a bőrét. Néha úgy látta, rá is néz a szeme sarkából, olyankor elárasztotta valami remegéssel egybekötött zsibbadás, ami úgy elgyengítette a combizmait, hogy összerogyott volna, ha hirtelen fel kellett volna állnia. Oldalról látott rá a karakteres arcélre, az erős, kifejező kézre, a hosszú ujjakra - amelyekről éjszakai erotikus álma ugrott be, és csiklan- dozóan bizseregni kezdett mindene. Úgy érezte, arca szégyentelenül elárulja, leolvasható róla az érzéki fantázia, úgyhogy lesütötte a szemét, és próbálta elrejteni felzaklató emlékképeit. Wayne előtt egy futó másodpercre megváltozott a világ. A sokaság, amely körülvette, hirtelen sejtelmes homályba került, mintha valami félig áttetsző függöny borulna rájuk, és csak egyetlenegy arcot látott: Lara lehunyt, hosszú pillái mögé rejtett ártatlan rózsapirulását. Aztán feltisztult a köd, és megint hallotta a hangokat, megint ott volt a saját birodalmában, a nagy, kör alakú tanácskozóasztal főhelyén, háta mögött az üvegből és fémből kivágott, apró fényekkel megvilágított hatalmas W betűvel. Hosszú, hosszú évek óta most történt meg vele újra, hogy képes volt beleveszni egy ábrándba. És mintha a sors figyelmeztetné, hogy ez milyen veszélyekkel is jár, a régi seb a testén, amelyről lassan már megfeledkezett, váratlan, görcsös sajgással adta tudtára, hogy nagyon is létezik.

54

10. fejezet

Lara a szőnyeget bámulta, és az asztallábakat. Valamire emlékeztetik. .. A hangok lassan háttérmorajjá olvadtak, és ő, mintha valami múltbeli utazásba süllyedne, elmerült az időben. Az a tanár... Folyton ott járt a férfi fejében. Tudatta is vele, amikor csak lehetett. De főleg egy fantáziáját mesélte el aprólékos részletességgel Larának: hogy miközben tanári értekezlet van, és ülnek a körben elhelyezett asztalok mögött, ő a középen üresen hagyott térségben a lánnyal szerelmeskedik. A többiek szeme láttára, természetesen, és mindenféle trükköket bemutatva, mint egy live show-ban. Azt mondta, ezzel üti el az unalmas órákat. Ezzel az erotikus, szinte már perverz álmodozással. Lara ismerte azt a termet, az unalmas, szürkéskék asztalokkal és székekkel, és a kissé kopottas vajszínű szőnyeggel, amin szürke, bézs és mogyoróbarna minták vonultak végig. De sohasem volt szabad rész, virágokat tartottak mindig is ott, ahol a tanára őt látta, kéjelgő képzelgéseiben. Most, ahogy ott ült abban a nagy tanácskozóteremben, ezek az idők, középiskolás évei tolultak elő valahonnan Lara emlékeiből.

55

Talán mert ahogy haladtak előre a komoly ügyek megtárgyalásában, és oldódott a feszültség, a gátlások is lazultak valamennyire, és a lány észrevette, hogy vannak, akik érdeklődőbb szemmel bámulják a többieknél. Vagy csak a többiek képesek voltak jobban elrejteni vágyakozó pillantásukat? Kényelmetlenül érezte magát, mint annak idején, amikor a képzőművészetet tanító negyvenes festőművész, Pierre Beloniak először kérte rá, szemérmetlenül pásztázó pillantásokkal, hogy legyen a modellje.

A

férfi

óraadóként járt

be

a középiskolába,

rajzot,

művészettörténetet, festőtechnikákat tanított nekik. Lehetett volna zenét is választani, meg klasszikus táncokat, színészmesterséget, médiaismeretet vagy éppen kreatív írást, de Larát a képek mindig is lenyűgözték, szeretett fél napokat is elüldögélni egy múzeumban, sokszor el is járt, gyakorlatilag elmenekült otthonról. Bárhol inkább, csak ne az anyja közelében. A múzeumokban biztonságban volt, és mindegyiket szerette. Kortárs festmények és öreg mesterek művei, kerámiák, textilek, indián emlékek, cipők, múmiák, dinoszauruszcsontok és buddhák - mind jó volt arra, hogy elbújhasson, magában lehessen, megnyugodjon. Sokat tanult is, ráragadt az információ, mert többször meghallgatott iskolásoknak tartott órákat, néha még be is vették egy-egy csoportba, véletlenül. Beloniak is így látta meg. Nem az iskolában beszéltek először, bár a lány ott is hallott a szemüveges, szakállas szívtipróról. Ez volt a híre legalábbis, pontosabban csak suttogtak róla, hogy tökéletes ismerője a Káma Szútrának, Az illatos kertnek, az Anangarangának és hasonló régi szexkönyveknek. A lányokat izgatta

mindez, és állítólag többen is megjárták már a férfi műtermét, de élményeiket, ha valóban voltak, megtartották maguknak. A viháncoló sutyorgások inkább taszították Larát, és a férfi is vegyes érzéseket keltett benne. Hullámos szőkésbarna haja, ápolt, rövid körszakálla, áttetszőén kék szeme sokak romantikus képzeletét felgyújtotta, de szája túl sokszor feszült keményre, és a lány időnként valami hideg fényt is meglátott a tekintetében, ami zavaróan megbontotta a „szép, szőke kultúrherceg” imázst.

56

Ám azon a hideg, téli napon, amikor duzzadt szemmel kuporgott az Ontario Művészeti Galéria európai gyűjteményének egyik termében, kabátjába burkolózva, egyszer csak Beloniak állt meg a közelében, mintha a képet nézné, amelyhez Lara jött vigasztalásért. - Elektra Agamemnon sírjánál. Egy apját gyászoló leány, ahogy William Blake Richmond látta 1874-ben, klasszicista modorban. Odapillantott a szemmel láthatóan meggyötört lányra. Bakancs, vastag zokni, fekete, meleg harisnyanadrág, sötétlila kötött szoknya és fekete, szőrmebéléses dzseki. Hátizsák, egy fogkefe kilógó tokjával. Készül valahová ez a kamaszlány? Mintha útnak indulna, és most búcsúzkodni jönne. Valahonnan ismerős volt neki a vékonyka arc. És valahogy megkapta az a sebezhetőség, ami a különös tárlatlátogatóból áradt. Leült a padka másik végére. Nem lehet csak úgy lerohanni őket, ezt már tudta. A lányoknak mese kell, melyiknek mi. Kedvelte a tizenhat évesek frissességét, ártatlanságát, és azt a hatalmat, amellyel szinte mindig elérte, hogy átadják magukat neki. Nem foglalkozott vele, hogy etikus-e, becsületes-e, amit csinál, sem azzal, hogy ezek a lányok fiatalkorúak voltak, bár nem kicsik, azok nem érdekelték, hanem az érettebbek, akiket megborzongatott már a testiség. Sőt nem is ritkán megesett, hogy olyan halacs- kát fogott ki, akit már nemigen kellett a ficánkolásra megtanítani. De a szüzekre bukott inkább, akiket ő nyithat meg. Ügy tekintett magára, mint egy erotikus mesterre, aki nem visszaél a fiatalok bizalmával, nem elárulja őket, hanem bevezeti az életbe. Komolyan hitt benne, hogy ő egy szexuális főnyeremény, és vele, aki tapasztalt és az együttlétnek a szélsőségeit is ismeri, érzékibb, hasznosabb és forróbb örömökhöz jutnak a lányok, mintha érzelmeket nélkülöző pornófilmeken meg ócska internetes natúr- szex-szobák képein vihogó fiúk kezébe kerülnek, akiknél az anál az alap, és leszólják a partnerüket, ha nem hajlandó közvetlenül utána orálozni, ahogyan az ilyesféle filmek szerint kellene.

57

Ő más. Ő küldetésben van, ő az erotika nagykövete, ifjú lányok kibomló érzékiségének óvatos ápolója. Egy iskolaszék valószínűleg nem így gondolta volna, sem a bíróság. Tíz évvel is jutalmazhatták volna, bármikor. De soha nem jutott odáig, hogy bárki feljelentse. Amikor kezdte, ez még nem volt divat, ma már anyák azok a lányok, akikkel valaha először játszadozott. A mostaniak pedig... Van, ami nem változik. Most is kell, hogy a nő azt érezze, ő a középpont, akárhány éves is. És Beloniak megadta a teljes figyelmet. Többnyire elhagyatott, magányos lányoknak, akik számára ő lehetett „A Férfi”. Talán ez a boldogtalan kis menekült is belebújna a karjába, oltalmat keresve? - Hatásos kép. Mintha a sors fonalát szövő és elvágó istennőket látnánk, akiket nem befolyásolhatunk. A lány még jobban összehúzta magán a kabátot, mintha el akarta volna zárni magától a hangokat is, és minden kívülről érkező hatást. - Az élet véget ér, amikor meg van írva. Lara szemét elfutotta a könny. - Nem mindig akkor! Nem akkor! - tört ki belőle a sírós mondat, és megremegett a visszafojtott zokogástól. Beloniak felbátorodva közelebb húzódott. Ha jó a szimata, hamarosan nála fog vigasztalódni ez a szomorú lány. Nem szólt, tudta jól, hogy ennél a korosztálynál gyakran elutasítást vagy éppen dühös visszavágást eredményez, ha rákérdez valamire. Csak felvette a padlóra hullott, bolyhos gyapjúsálat, és a lány nyakába kötötte, megigazgatva, elrendezve, mint egy gondos apuka. Aztán egy picit odasimított a lány pisze orra hegyére, ahogy a kislányokkal teszik a papák, amikor felöltöztetik őket a jégpálya előtt. Lará- nak ekkor kezdtek el hullani a könnyei. Sírt, mintha soha nem tudná abbahagyni. Elgyengülten engedte, hogy a férfi átölelje és csitítgassa, hiába hallott ezt-azt a nálánál

majdnem

háromszor

idősebb

tanárról,

nem

érdekelte.

Egyszerűen nem volt senki, egyetlen felnőtt sem, aki egy jó szót is szólt volna hozzá. Szüksége volt valakire, bárkire.

58

Beloniak bent volt. Átjutott a védvonalon. És ki is használta ezt. Nem azonnal, persze. Mégsem lehet nekitámadni egy tinédzsernek, akinek aznap temették el az apját. Wayne megint odapillantott a lányra, aki percek óta maga elé meredve ült, mintha valami vízió peregne előtte. Nem akarta figyelmeztetni, főleg nem a társaság előtt, de volt valami aggasztó abban az elkomorult arcban, ami az előbbi, szégyenlősen elpiruló- hoz képest határozottan nyugtalanítónak tűnt. Bár tudna olvasni ebből a csinos kis pofiból, ami hol olyan, mint egy csintalan manó, hol meg mint egy bűnbánó diáklány. És most... még össze is rezzen! Mi járhat abban a borzas fejében? Lara nem észlelte a külvilágot, valóban elmerült a hat évvel korábbi, sötét idők emlékében. Megrándult, ahogy eszébe jutott Beloniak első, intim érintése. Nem azon a tragikus, szörnyű napon történt. Akkor Beloniak csak hazavitte magához a tóparti házába, megitatta a különleges, virágszirmokból készült holland teáival, megmutatta neki a műtermét, a festményeit, és hagyta, hogy elsírja minden bánatát. Telefonált az anyjának, és tapasztalatával a ki nem mondott dolgokra való ráérzésben hamar rájött, hogy az asszonyt nemigen érdekli, hol húzza meg magát a lány, sőt, mintha örülne is, hogy nem kell vele foglalkoznia, így hát Beloniak felajánlotta, hogy mint az iskola tanára, aznap éjjelre elszállásolja, aztán másnap reggel hazafuvarozza. Soha nem felejti el azt a reggelt. Talán emiatt is kezdett el másként bánni

Larával,

mint

az

összes

többivel,

akik

bekerültek

a

trófeagyűjteményébe. Mert másnap kipakolt, üres házba érkeztek. Beloniak ott állt egy félárvával, akinek tegnap tették a föld alá az öngyilkos apját, és aki mellől a temetés után gyakorlatilag azonnal lepattant az anyja. Biztos, hogy tervezte már, hiszen szinte mindent elvitt, ami mozdítható volt. Csak Lara holmijaihoz nem nyúlt, megtaláltak mindent. És a szobájába beállítva egy

59

bőröndöt. „Ez az, ami apádtól maradt. Hívd fel az ügyvédet. Ne keress, majd jelentkezem.” Beloniak soha többé nem látta sírni a lányt. Az

ügyvéd

felvilágosította

őket.

Az

öngyilkosság

miatt

az

életbiztosítási összeg szóba sem jöhetett. Kiderült, hogy a családi számlák üresek, vagy azok is voltak, vagy Christine Castland asszony fosztotta ki őket távozása előtt. Valószínűleg a házat is dobra verte volna, ha teheti, de azt jelzálog terheli, vissza nem fizetett banki kölcsönök fejében. Lara hitetlenkedve hallgatta a Castland család teljes pénzügyi összeomlásának újabb és újabb részleteit. Fogalma sem volt róla, hogy ilyen rosszul állnak. Hogy a veszekedések mindennaposak, anyja dühödt rohamaival együtt, azt átélte, de nem hitte, hogy gyakorlatilag nincstelenek lettek. Az ügyvéd szerint az utolsó néhány héten történhetett valami Richard Castland üzleti ügyeivel, de ezekbe a férfi nem avatta be őt, hiába volt a család jogtanácsosa. Larának mennie kell a házból, sajnos. Apja végrendelete jóvoltából egyetlen, a nevére félrerakott összegből kaphat valamicske havi járandóságot, amíg a pénzből és kamataiból futja. Larának egy hétvégén kellett volna felnőnie. Nem is sikerült. Végül is Beloniak segítségével találtak neki egy picike kis albérleti szobát, Lara nem akart kollégiumba menni, nehogy kiderüljön bárki előtt is, hogy az anyja magára hagyta, teljesen egyedül van, és megtalálja valami gyermekvédelmi okostojás. A férfi is helyeselte persze ezt - magához nem merte beköltöztetni a lányt, iszonyúan megnőtt volna a lebukás veszélye, ahogy egy diákotthon szabályai és a lakótársak kíváncsisága is csak eltávolították volna célpontjától. Mert nem mondott le a zsákmányról. Rábeszélte, hogy járjon el az óráira, ha már szemmel láthatólag annyira szereti a képeket. És felkínálta Larának, hogy legyen a modellje, tisztességes honoráriumért, ami elegendő ahhoz, hogy a havi egy szerű költségeit, étkezését, apróbb fizetnivalóit állni tudja belőle. A lánynak nem sok választási lehetősége volt, és végül is Beloniak

60

olyan nagybácsiszerűen viselkedett vele, míg ezeket az ügyeket intézték, hogy elfogadta az ajánlatát. Minden héten háromszor ment el „ülésre”, ahogy a festő nevezte c/.eket a furcsa alkalmakat, amelyeken Larának leginkább az arcát tajzolta. Egyre több mindent tudott meg a lányról, akit megkevert ez a zavarba ejtően nem egyértelmű kapcsolat, mert ugyan Belo- IIiák igazán tisztelettudó volt vele, mégis érezte valahol homályosan, hogy nincs rendben ez az egész, ráadásul a férfi figyelmeztette is, hogy tartsa titokban a találkozásaikat, mintha valami tilosat csi- i lálnának, aminek nincs helye egy tizenéves lány és a tanára között. I >c a festő behízelgő modora, valódi odafigyelése, gondoskodása eloszlatta rossz érzését, és lassan beszélni kezdett egy keveset magáról. A férfi kivárta, hogy a teste is megnyíljon neki. Sok időt kellett ildoznia rá, de egyre jobban izgatta a lány meglepő járatlansága a szex terén. Lara annyira nem volt képben, hogy egy alkalommal, .unikor a férfi kellően jól látható pénisszel fotózott ókori görög szobrokat mutogatott neki az egyik képgyűjteményében, és megI óidezte tőle, tud-e furulyázni, a lány teljes ártatlansággal válaszolta: „Apukám nem szerette volna, hogy furulyázzak, úgyhogy én zongorázni tanultam”. A fickó alig tudott levegőt venni a nevetéstől, majdnem megfulladt, annyira kacagott. Lara nem értette, mivel okozott ekkora ‘ lei ültséget. Nem jött rá, hogy ez a végtelen, romlatlan érintetlenség mentette meg attól, hogy Beloniak magáévá tegye már az elején, mint a többieket. Aztán néhány hónappal később ő is megtudta, milyenek azok a másfajta „ülések” a festő műtermében, amelyek ui.m a lányokról egy-egy mindenki elől rejtegetett album készült, li le perverz fotókkal és pornóba hajló pasztellképekkel.

61

11. fejezet

Az összecsapódó tenyerekre felrebbent a múltból. Wallace-t állva tapsolták percekig. Larán furcsa, kettős érzés szaladt át, imponált neki ez a siker, és örült, hogy valamiképpen most már ő is részese, de ahogy nézte a férfit, akit annyi hatalommal, befolyással ajándékozott meg a jó sorsa, keserű íz szaladt a szájába mégis. Milyen köze lehetett ennek a lenyűgözőnek tartott embernek az apja halálához? Erre kereste a választ egy éve már. És sohasem volt ilyen közel hozzá, hogy megtudja. A férfi rámosolygott, és ő gépiesen visszamosolygott rá. - Uraim, még egy fontos ügyben kérem a figyelmüket - szakította félbe az ünneplést Wayne. Maga mellé húzta a lányt, aki majdnem elsüllyedt zavarában: örömlány külsővel álldogált az Armanik, Hugó Bossok, Tommy Hilfigerek, Dolce & Gabbana öltönyök között. - Ez a lelkes fiatal lány, akit első munkanapján van szerencsém bemutatni önöknek, rászoruló kisgyermekek angyala. Lara elvörösödött a nem várt dicséretre, amitől szinte fel- sugárzott a közönség, a férfiak, harminctól a halálig kedvtelve nézegették szemérmes elpirulását, ami olyan igéző ellentétben állt kihívó ruházatával.

62

- Önök mind hivatalosak a hónap végén tartandó jótékonysági bálunkra, amelynek szervezési feladatait Miss Lara Castland fogja végezni. Támogassák a munkáját és a kezdeményezést, ameny- nyire lehetőségük engedi. Miss Castland itt marad, és aki már most tenne felajánlásokat, felkeresheti. - Wallace vidáman p illan - lott a még mindig elfogódottan pironkodó lányra. - Kicsit talán meleg van itt, úgy látom. Kérem az urakat, legyezgessék a hölgyet ■i csekkfüzetükkel. Nevetéssel teli hangzavar tört ki, és egy pillanat alatt tízen is odaugrottak Lara közelébe, szó szerint lobogtatva a csekkjeiket. Néhányan hátulról kiabáltak be, hogy még a mai napon átutalnak néhány tízezer dollárt, és mire a lány föleszmélt, szabályos kis házi verseny alakult ki, a pénzemberek egymást túllicitálva sró- l>illák egyre feljebb az előzetes hozzájárulási összegeket. Többen mlacsúsztatták a névjegyüket, sőt volt, aki a hátuljára a magántele- lonszámát is odaírta. Wallace az ajtóból nézte, ahogy Larát szinte 11

borította a felbuzdult rajongótábor. Először még ott ült az ajkán a

szokott félmosoly, de ahogy elkapott néhány túlságosan szemérmetlen pillantást, amely a lány dekoltázsát vizslatta, alábbhagyott ■i jókedve. Feltűnés nélkül távozott, maga mögött hagyva a felboly■I alt férficsapatot. A kis terasz csendes búvóhelye volt a vállalat rövid lazításra vágyó dolgozóinak. Lara akkor fedezte fel, amikor átöltözni ment. Mert a szponzorhadsereg támadása után, amikor visszatért Miss I >evine szobájába, és nagy sóhajjal leült vadonatúj íróasztalához, ízért megtalálta a ruhacsomagokat a széke mellett. Ezra Lee, ez a jóindulatú és bánatos lélek! Helyette is volt esze. Elhozta neki a holmikat. Az öltözőben gyorsan felkapta a szoknyát, a fehér blúzt, a cipőt, és elindult, hogy megkeresse a testőrt. Az egész épületet jellemző zöld hangulat megragadta: Wallace, úgy látszik, kedvelte az ökoimázst, vagy csak a divatnak hódolt. N11 ndenhol, ahol csak lehetett, élő növényfalakról lógtak az üdeséget

63

árasztó zöldek. A pihenőerkély is ilyen volt, tele télire bentre menekíthető dézsás növényekkel, fácskákkal és időjárást tűrő, kint is megélő örökzöldekkel. Ott tűnt fel a testőr szikár figurája, de Lara elsőre mégsem találta az emeletek közé rejtett kiskertben. Aztán meglátott egy hegyes feneket a sövénysorba bújva, meg két hatalmas, fekete cipőt és egy kacsa formájú, sárga, műanyag öntözőkannát. Felvidulva közeledett a serénykedő kertészhez, és igen, Ezra Lee térdelt a faforgácson, és gyomlált szorgosan egy ferdére nőtt bokrocska körül. Felállt Lara jöttére. A lány nem akart vigyorogni rajta, de ahogy ott magasodott sötéten, a kezében egy kis földes ásóval, horrorfilmek szereplőjére emlékeztette. Mintha valami elföldelt testrészt keresne, vagy éppen ide rejtené darabokra szelt áldozatait. Persze mind olyanokat, akik a gazdáját bántják. - Kicsikét foglalkozni kell vele - dörmögte a férfi a formátlan növényre mutatva. - Nem akarták kiültetni, mert néhány ága törött volt, de amióta ápolgatom, szépen rendbe jött. Lara meghatódott ettől a fura fickótól, már másodszor aznap. - Nagyon rendes magától, Ezra Lee. És az is, hogy elhozta azokat a ruhákat. - Igazán semmiség, Miss Castland. Gondoltam, hogy végül szükség lesz rájuk. Mr. Wallace-nak is sokkal jobban fog tetszeni így. Larán egy pillanatra átfutott az öröm. - Gondolja? - Biztos. Kedveli a finom nőket, akikben van valami különleges. Na puff. Ez nem pont ő. Elkedvetlenedett egy kissé. - Kiadta parancsba, hogy hurcolásszon engem? Ezra Lee határozottan megbántódott. - Szívesen szállítom. De csak ma kellett behoznom, mert Mr. Wallace azt mondta, tegnap kis baleset érte, és mégse kezdje a legelső napját fájdalmakkal. Délután meg hazaviszem. Lara elszégyellte magát. Miért szurkálja ezt a szegény pasit, aki csak a kötelességét teljesíti? És miért annyira ellenséges Wal- lace-szal, aki pedig egyértelműen segítőkész vele, amióta betette

64

ide a lábát. Jó, azt a provokációt leszámítva, ami tegnap történt. De abban ő is benne volt bőven, nincs mit a fickó szemére vetnie. Mégis, annyira szeretne fogást találni rajta, amivel sarokba szoríthatná! Felvette a kacsás kannát, és kis vizet öntött Ezra Lee suta bokrára. - Köszönöm, de nem lesz rá szükség. A barátnőm eljön értem, már megbeszéltük, hogy beülünk valahová egy kávéra, megünnepelni az első napomat. Ezra Lee felélénkült. Kérdőn nézett Larára, bízva az igenlő válaszban: - Talán ő a hölgy, akivel azon a halloweeni partifotón vannak? Miket észrevesz! Lara csak most jött rá, hogy bármennyire íélszegnek és esetlennek is tűnik néha ez a férfi, azért ezek szerint mindent számon tart. Hogy lebukott a Wallace-nyomozás anyagaival is. Nem olyan álmos ez a testőr, mint időnként látszik. I .ám, kiderít róla mindent. Vagy... Lehetséges volna, hogy nem is 6 a célpont ezúttal? - Karén Sullivan, igen. A barátnőm. Újságíró. Kezdő még és szabadúszó, de azért mégis. Lara szeretett vele luiszkélkedni. Karén okos, eredeti, hihetetlenül átlát dolgokat, l modora néha olyan, mint egy öreg kocsisé két fröccs után, de többnyire szórakoztató és humoros. Majdnem egykorúak, ám mintha Karén az idősebb nővére volna, aki habozás nélkül oda- i sáp bárkinek, ha bántják a hugicáját. - Újságíró? Ezra Lee, ezt vedd fel a kockázati tényezők közé.

A

zsurnaliszták szeretnek engem kínos helyzetekben rajtakapni, i s.ik ritkán sikerül nekik. Vannak még szimatoló barátai, Miss ' .istland, akiktől tartanom kell? I.ara megrezzenve fordult hátra. Wayne bukkant elő a növény- litl mögül, zsebre vágott kézzel. Nocsak, főnök úr, levegőzni |nlt? Vagy hallgatózni? A csendes délutáni napfényben egészen

65

világosnak látszott a szeme, kiragyogott az arcából. Az enyhe szellő játszott a fürtjeivel, fellazítva komoly frizuráját, szabadjára engedve egy homlokába hulló tincset. - Vagy talán ezúttal kihasználhatjuk személyes jó kapcsolatát a sajtóval, és a jótékonysági bálunkról ezúttal nem csak három sor fog megjelenni meg egy fotó, esetleg. Csak kávézzon vele sokat a következő hetekben! Mindent a cégért. Megint csipkelődik. Még jó, hogy azért lehet tudni nagyjából, mikor viccel. Larának esélye sem volt a riposztra, Wallace már folytatta, kissé komolyabban. - Látom, stílust váltott. - Mr. Wallace... Én sajnálom... - szabadkozott a lány. Tényleg több kellemetlen perce is volt az öltözéke miatt, úgyhogy érezte, valahogy elégtételt kell adnia a főnökének, aki megóvta volna ezektől, ha nem kap bele a segítő kézbe már belépése napján. - Sose sajnálja. Sohasem kaptunk még ennyi pénzt egy jótékonysági eseményre, mint amit magának köszönhetünk. Leterítette őket a kivágásaival. Most gúnyolódik? Lara gyanakodva nézett fel a férfira, aki kifürkészhetetlen tekintettel pillantott rá. Vagy féltékeny? Egy villanásra látta Wallace elkomoruló arcát, amikor kiment a tárgyalóból. Nem éppen az sugárzott róla, hogy tetszik neki a látvány, ahogyan egy sereg fickó egymáson áttülekedve teszi Larának a szépet. - Ó, akkor legközelebb is ezt húzom magamra. Mindent a cégért, nem igaz? Pimasz kis csitri. Wallace-nak kedve lett volna rásózni egyet. Azért sem ugrik a szemtelenkedésre. - Bármibe van öltözve, akkor is ugyanaz az ember van a ruha mögött, vagy nem? - De igen... - válaszolta kissé meglepve a lány, aki valami szigorúbb választ várt. Nem gondolta, hogy a mindig tökéletes kinézetű Wallace, akit el sem lehetne képzelni kopott farmerben és pálmafamintás pólóban, valaha ilyesmit ejt ki a száján.

66

- Jó. Akkor akár maradhat ezeknél, amiket ma kapott. Öltözködési hozzájárulás. Tekintse munkaruhának. Nem tudott mit felelni, úgyhogy csak bólintott egy aprót, és elfordult, hogy visszatérjen a feladatához, még rendezni akarta az adományozók névsorát, és Miss Devine is igazán kedvesen felajánlotta, hogy odaadja neki a listát a korábbi évek báljainak lebonyolítóiról, szállítóiról és fellépőiről. Megpróbált méltóságteljesen elvonulni, ha már ebbe a megbízhatóan csinos hivatalnokruhába bújt, végül is nem tudja, kinek a kedvéért. Érezte, hogy a két férfi a hátát bámulja, de amikor meghallotta Wallace bársonyos hangját, mégis váratlanul megdobbant a szíve. - Várjon, kérem. Dobolt a mellkasa, ahogy hátrafordult. A férfi apró mosollyal az ajkán közeledett feléje. A szeme zöld volt, mint a tenger. - Valamit elfelejtett. Mit? Wallace közelebb lépett, és őt megcsapta az illata megint. Állt előtte egy időtlennek tűnő pillanatig, a szemébe nézve. Aztán megfogta a kezét, és Lara úgy érezte, megint elsodorja ugyanaz az áramlás, amely előző

nap,

amikor

először

egymáshoz értek.

Összeolvadtak a

határvonalak, vagy inkább eltűntek egészen, és egy közös, lebegő mező lett körülöttük, amit rebbenő burok fogott körbe, zárt el a külvilágtól. Aztán ez a burok felpattant, és a varázslat eltűnt. - A kanna - mondta a férfi, és kivette a markából a még mindig ott szorongatott kiskacsás kannácskát. Lara hatalmasra nyílt szemmel meredt a mókás holmira. Ezzel .1 duzzadt csőrrel tátogó, tarajos, sárga-piros szörnyecskével akart (') méltóságteljesen távozni. Szerencsére ezúttal az elpirulást ráfoghatta a napra. I .zra Lee és Wallace egymás mellett álltak a kis terasz közepén, irkintetükkel követve a lány távolodó alakját. - Veszélyes? A testőr elgondolkodva bólintott.

67

- Az. - Az - ismételte meg Wayne. Elnézett a távoli felhők felé, és megint elmosolyodott. Az utóbbi két napban többször, mint előtte hónapok alatt. Ezra Lee féltő pillantást vetett rá. Nem akarta újra olyan állapotban látni, mint tíz évvel ezelőtt. De nem tudta nem észrevenni, hogy van valami Wallace szemében, ami nem volt benne az utóbbi tíz évben soha: őszinte derű.

12. fejezet

Hallgatta a hullámok halk locsogását. Csend volt, szokatlanul. Máskor sokkal többen szoktak üldögélni a kis tó partján, etetgetve .1 libákat, kacsákat, sirályokat. És persze a gyönyörű hattyúkat. A papája hívta így, kislánykorában: Hattyúhercegnő. Egy saját maga költötte mese alapján, amelyben egy kicsi kis hattyúcskát egy nagy, gonosz madár üldözött a tavukban. A kismadárnak csak .1 papahattyú tudott segíteni, de neki sokszor el kellett repülnie élelemért, és a kicsi hattyú magára maradt. De ahogy múlt az idő, egyre erősebb lett, bátrabb, szebb és nagyobb, és a végén a gonosz madár már nem merte megtámadni többé. Lara sokszor kérte ezt .i mesét, és apja, akivel vasárnaponként jártak ki a torontói szigetekre, mindig el is mondta neki, újra meg újra. A délelőtti nap már langyosra melegítette a kőtömböt, amin Lara üldögélt. Karent várta. A Centreville Vidámpark kedvenc helyük volt, néha még a gyerekek közé is beültek a sárkányos hullámvasútra meg az óriáskerékre. Meg a régi körhintára, amely még most is olyan volt, mint kislánykorában, amikor öt-hat évesen először meglátta, a lovacskákkal, a mulatságos rózsaszín malaccal, a döbbenetesen hatalmas macskákkal, hátukon nyereggel, és a bánatos zsiráffal. Volt szarvas is, meg zebra és tigris, de őt a nagy, szürke nyúl lepte

69

meg legjobban. Ki lovagol egy nyúlon? Ő a lovakat szerette, köztük is egyet legjobban, egy büszke fehér paripát, fehér sörénnyel, aranynyal szegett tengerzöld nyeregtakaróval. Akárhányszor repült vele. És sokszor ringatóztak a hattyútestű fehér csónakokban is, ahol csak két embernek volt hely, egy felnőtt egy gyerekkel. Az anyja nem is fért volna bele, ha eljön. De hát nem is jött el soha. Apjával viszont ez bevált búvóhelyük volt, a kisautókat is hajtották, a miniméretű piros oldsmobilokat, és utaztak a kisvonattal, olykor többször is megkerülve a parkot. Richard Castland igazi nagy gyerek volt, sohasem tudott fölnőni. - Egy dolgozó lány. Remélem, Wallace őurasága értékeli, hogy a legaranyosabb,

legszorgalmasabb

és

legjobb

sajtókapcsolatokkal

rendelkező személyi asszisztense van, aki csak elérhető a város kétszáz kilométeres körzetében! És akinek most azt köszönheti ez a szuperkuki, hogy holnap kellemes kis képes előzetes jelenik meg az újságban a jótékonysági estjéről, toborzó céllal, elismerő hangvételben. Nevetve fordult hátra a vidám, kissé rekedtesen mély hangra. Olyan volt, mintha Karén dohányzott volna, de nem, ezt a rossz szokást sohasem vette fel. Viszont az nem volt gond, hogy vodkaversenyt tartson a motoros barátaival, akikkel évek óta összefut olykor-olykor, és együtt lógnak néhány hetet Yamahák, Hondák, Harley Davidsonok, Ducatik és gazdáik társaságában. Azon a nyáron, amikor tizenkilenc éves lett, elkísérte Karent egy ilyen útra - mindig is látni akarta az óceánt. Hunter, az egyik régi motoros szinte azonnal örökbe is fogadta őt, valahogy megérezte, hogy voltaképpen árva. Mókás volt, ahogy gondot viselt rá, és hajtotta el a legényeket, mintha háremőr lett volna. Jó kis háremőr, bakancsban, John Lennon-keretes napszemüvegben, majdnem övig érő, fonott szakállal. Néha most is rácsörög, csak amolyan „jó légy, kisanyám”, modorban, és ő mindig megígéri, hogy „persze, öregember”, amire többnyire egy mobilon küldött kép a válasz:

70

kinyújtott nyelv, felemelt mutatóujj; egyszer meg egy rózsás halálfejjel tetovált bal farpofa is jött. Hunter alaposan lelazíthatott aznap valami sörbárban. Szóval emlékezetes utazás volt. Ottawa, Montreal, Québec, aztán New Brunswick és a Prince Edward-sziget. Ott a túracsapat szelíd motorosai kicsit körbejártak, mintha maguk is váratlan utazásra mentek volna a filmsorozatbéli Avonlea-be, vagy pontosabban Cavendishbe, ahol egy részét forgatták, mert többen látni akarták a Zöld Orom házat, és persze Gus Pike világítótornyát is. I 1 is töltöttek egy kellemes délutánt a zöldes fennsíkon, leheve- redve a szalmabálák hengerei között, a tengerbe szakadó partok lelett, és nézték a távoli láthatárt, a vízzel és a tornyos fellegekkel. Aztán jött Űj-Skócia, és végre az óceán. Milyen jó volna megint ott lenni! Akkor még semmit sem tudott a levélről, ami fölkavarta az életét. - Wayne őkirályi fensége rám se hederít, kedves Miss Sullivan. Karén lehuppant mellé, és a kezébe nyomott egy áfonyafagylaltot. - Hogy lehet ez? Azok után, hogy elütött és letapizott? Sőt levetkőztetett és felruházott? Mindent tudott, természetesen. Lara végül is elmesélte neki ■i nem mindennapi eseményeket, csak a fenekelős álmát hagyta ki, szégyellte saját maga előtt is az egészet. Harcias szellemű barátnője már az első napon felhúzta a szemöldökét a történeten, ahogyan bekerült a céghez. Jó, hogy bolondos kis fogadott luigocskája teljesen kiszámíthatatlan időnként, de egy harmincas lazon, egy milliárdos üzletember? Esélyes lenne egy nagyon nagy botrányra, ha kiderülne, hogy ilyen formabontó módon válogat magának munkatársakat. Lara megrettent. Ügy érezte valamiért, hogy mentegetnie kell a férfit, így beszámolt arról a még most is érthetetlen, elsöprően elvarázsoló érzésről is, ami elöntötte, amikor a pasi hozzáért. Karén szélesen vigyorgott, és azonnal közölte, hogy „ó, így már érthető, belezúgtál”. 0 persze tiltakozott, nem, nem szerelmes, dehogy. De Karén szerint mivel még sohasem

71

volt, nem tudhatja, tehát igen. A fura logikájú megállapítás azóta is ott motoszkált a fejében. - Nem tudom - nyalogatta bánatosan és csalódott képpel a fagyiját Lara. - Két hete vagyok ott, és alig látom, ha igen, akkor sem szól hozzám. Elmegy mellettem, mintha ott se lennék. Jó, köszön, de ennyi. Folyton tárgyal, dolga van. - Ezt elhiszem. Az ország egyik legnagyobb vagyonát mozgatja. Biztos van elég teendője. Lara még jobban elkedvetlenedett. - Az elején úgy látszott... hogy... Nehezére esett kimondani, hogy azt várta, folytatódik az a kis csípős élcelődés, az a mókás civakodás, amivel az egész kapcsolatuk indult, de Wallace nem kereste ezeket az alkalmakat többé, és úgy nézett ki, arra meg különösen vigyáz, hogy ne maradjanak kettesben. Ezra Lee, ahogy mondta is, már nem jött érte, vele sem futott össze túl gyakran, a férfi mindig Wayne mellett volt, és ha ki is ment a bokrát öntözgetni, biztos, hogy nem munkaidőben tette. Pedig Lara kijárogatott a kis erkélykertbe, szívesen faggatózott volna, de a testőr helyett kénytelen volt a könyvelési, fejlesztési és külkapcsolati részlegek alkalmazottainak elejtett megjegyzéseiből következtetni. - Nem értem ezt az embert. Csupa ellentmondás. Mindenhol azt olvastam róla, hogy nőfaló, de a többiek azt mondják, senkije sincs. Karén elmosolyodott magában. Szóval az ő Larája, akit előbb lehetett látni egy egész vízipólós csapattal pajtásként pusziszkodni, mint egyetlen vállas centerrel csókolózni, most érdeklődik egy élő hímnemű iránt? Végül is már gyanakodott jó ideje, amióta látta, hogy Lara egyre mélyebbre jut a Wallace utáni nyomozásban. Először még, amikor egy éve elkezdte gyűjtögetni a pasiról szóló híreket, azt hitte, ez megint valami Lara-féle hóbort, hiszen a lány annyira lelkesen bele tudott merülni az ilyesmibe. Egyszer jó háromnegyed évig Sherlock Holmes volt a mániája. A regényszereplő. Mindent

72

összeszedett, amit csak tudott, perfekt volt a kitalált nyomozó szo- I ásaiban és életében. Ugyanúgy jegyzeteket készített róla, meg ■

lossziékat, mint a rajongás azután következő tárgyáról, Mr.

Darcy- ról. Az angol főúrral folytatott virtuális érzelmi viszony hamarabb véget ért, fél évig sem tartott. Egy sohasem létezett detektív meg cj>y fantázia szülte nemesúr. Hát, ideje volt valaki élőt is felvenni ,i kedvenclistára. Végül is ezért szállt bele ő is a lány egyre megszállottabb adatgyűjtésébe. Jó móka is volt részben, meg talán, ha valaki löldi lény felé fordul a barátnője figyelme, akkor előbb-utóbb csak megjelenik a képben egy kedves fotósfiú is, vagy jóindulatú könyvesboltos, esetleg egy romantikus keletiszőnyeg-kereskedő vagy síramm tűzoltókapitány. Addig meg Wallace is jó, gyakorolni. Ezt gondolta még fél éve is, de aztán már látta, hogy Larát nem érdeklik lánglovagok és hasonló hősök. Ő Wallace közelébe akart jutni mindenáron. Sosem értette ezt az elszánt kívánságot. - Lara... végül is miért jelentkeztél erre az állásra? A lány a hattyúcsónakokat figyelte a mosolygó, integető gyerekekkel meg a mentőmellényes apákkal, mamákkal és nagyikkal. Karén sokat tudott a múltjáról, de a legfájdalmasabb dolgokat még nem tárta föl előtte. Azok még elzárva várták lelke rejtett, sötét szobáiban, hogy egyszer megmutassa őket valakinek. Most eljött az idő, hogy beavassa az egyetlen barátnőjét élete legszomorúbb titkába. Szótlanul kotorászni kezdett a hátizsákjában. A kopott borítékot a régi levéllel azért hozta el, hogy Karén tanácsát kérje. Szüksége volt segítségre. A levelet kézzel írták, reszketeg betűkkel. Karén gyors pillantást vetett az aljára: „Apa”. Hú, ez kemény. Lara alig beszélt valamit a szüleiről, és ő tiszteletben tartotta ezt. Nem voltak jelen az életében, és ő nem faggatózott, hol vannak. De most ez a papír... Túlságosan is búcsúlevélnek tűnik. Ránézett Larára, és most igazán olyannak látta, mint egy kis riadt manót,

vékony,

borzas, figyelő, megbújó.

Megveregette a kézfejét, aztán belemélyedt a levélbe.

73

Drága kislányom, Lara!

Látod, kislányt írok, pedig amikor ezt a levelet megkapod, már felnőtt leszel, huszonegy éves ifjú hölgy. Szerettem volna, ha elvihetlek azon a napon a város legjobb éttermébe, és megünneplem veled, hogy most már nagykorú vagy minden ország törvényei szerint - de nem lehetek ott. El kell búcsúznom tőled, és ez az én hibám. Nem voltam elég jó apád, tudom. Kicsi Hattyúhercegnőm, sokszor hagytalak magadra, és most is ezt teszem veled. Nem is bocsátom meg magamnak. De remélem, hogy te egyszer majd képes leszel rá. Nincs más választásom. Okaimról csak egy ember tud mindent, Dávid Wayne Wallace. Minden sötét titkot ismer. Ha valaha is ki akarod ezeket kutatni, őt kell megkeresned. Isten veled, drága kicsim. Szeretlek: Apa

Csöndben üldögéltek egy kicsit. - Ezért akartam a közelébe jutni. A papám megölte magát valamiért, amihez ennek az embernek köze van. Muszáj megtudnom, mi. Karén elszomorodott, de fel is villanyozódott: itt egy súlyos titok, amit ki lehet szimatolni, és ez megmozgatta oknyomozó riporteri ösztönét. Kell a kutakodás, hiszen Lara bánata szinte kézzelfogható még most is, annyi év után, meg is simogatta kicsit a vállát, és odahúzta magához. Most már jobban értette a lány furcsaságait, az életébe keveredő olyan apapótlékokat, mint Hunter vagy Beloniak. Pedig a festőről nem is tudott mindent. - Anyukád mit mondott? Újabb fátyolfellebbentés. - Anyám azt mondta, hogy bassza meg, most törölhetem fel a vérét. - Elcsuklott a hangja. Karén átkarolta. Micsoda egy lelketlen nő lehet! - Nem tudod megkérdezni?

74

A lány lemondóan sóhajtott. - A temetés óta nem láttam. - De hát neki kötelességei vannak, a gyereke vagy! Hat éve rád se nézett? - Hidd el, hogy jobb volt így, mint vele. Egész gyerekkorom veszekedésekkel telt el, nem volt egy családi ünnep sem anélkül. : Soha nem tudtam, mire megyek haza; rám üvölt, hogy minek potylyantott a világra, vagy éppen jobb kedve lesz, és palacsintát süt ii

íckünk. Ő elment tőlünk, már amikor megszülettem, csak egy

<év múlva jött vissza, amikor minden pénze elfogyott. Ezt egyszer 'véletlenül tudtam meg, amikor fenyegetőzött, hogy megint lelép, imint amikor a vakarcsot kinyomta. Ez én voltam, a vakarcs. Karén érezte ébredő dühét és az együttérzést. Neki sohasem i mondtak ilyeneket, de ő nem is ismerte a szüleit. Balesetben halnak meg, a nagynénje nevelte egy ideig, de hamarosan ő is elment, . .igyvérzés vitte el. A lány nem maradt meg egyetlen nevelőcsalád- I bán sem, de nem hibáztatta azokat az embereket soha, ő volt tele i nyugtalansággal és mehetnékkel. De őt legalább nem a saját szülei IIélték padlóra. - Szóval akkor nincs más esélyünk, a főnöködet kell elkapnunk. Hogy oldja kissé a szomorú hangulatot, rácsapott a térdére, és egy eelszánt összeesküvő zord arckifejezésével kijelentette: - Megszoi rongatjuk a tökét, és szépen énekelni fog! Lara elnevette magát. Karén mindig fel tudta vidítani. Sőt, talán llzó szerint meg is tenné, amivel most viccesen fenyegetőzik. Elképzelte a helyzetet, Wallace, ahogy a bőrszerkós Karén elkapja hátulról, erlőrenyúl a lába között és megragadja azt a biztosan Calvin Kleinbe 1 >1 Mijlátott csomagot, jól megcsavarja, mire a fickó kappanhangon ■i n lázni kezd. Még szerencse, hogy vizuális típus. Vagy nem? Mi Idcsz, ha ez a kép eszébe jut legközelebb, amikor arra a megközelít- lilietetlen pasira ránéz? - De olyan sebezhetetlen. Karén határozott nemet intett a fejével.

75

- Senki sem sebezhetetlen. Mindenkinek van valami szeny- nyes kis titka. Neki is van gyenge pontja, és én meg fogom találni. Aztán te majd felhasználod, ha kell. Ez borzongatóan hangzott. Végül is ő nem akarja megzsarolni ezt az embert. A titkaira viszont valóban egyre inkább kíváncsi. És ha már egyszer ennyi mindent megtett, hogy bejusson az oroszlán barlangjába, akkor nem futhat el onnan félős gödölye módjára. Habár lehet, hogy legjobb lenne mégis ezt tennie. - Nem tudom, mit gondoljak. Amikor az ügyvéd a huszonegyedik születésnapomon odaadta ezt a levelet, biztos voltam benne, hogy Wallace-nak köze van az apám halálához, talán ő okozta valahogyan. Belevitte valamibe szegény apámat, és hagyta meghalni? - Tépelődve forgatta a levelet a kezében. - Lehetetlen kiigazodni rajta. Te is tudod, mennyire kíméletlen üzletembernek írják le az újságcikkek, de a munkatársai rajonganak érte. Karén elmélázott. - Talán el kellene dobnod mindent, amit eddig róla összeszedtél, és új lapot nyitni. Talán nem olyan ember, mint elsőre látszik. Lara eltűnődött. Jó tanács, kétségtelenül. Annyira tele van a feje mindenféle pletykával, híreszteléssel Wallace-szal kapcsolatban, és a saját gyanúja, előítélete is fűti, amióta meg élőben találkoztak, még a csapongó érzések is bekavarnak. Tényleg az lenne a leghelyesebb, ha lesöpörne mindent, és a nulláról indulna. De lehetséges mindez egy olyan első nap után, mint amilyen az övék volt? Most is egyszerre keresi neki a súlyosbító és a felmentő körülményeket. - Tudod, hogy megmentette a testőre életét? Bár még nem tudom, hogyan, de majd megpróbálom kiszedni Miss Devine-ból. Az újságírólány csodálkozva pillantott rá. Ó, ez érdekes! - Ezra Lee? Az az eltévedt kárpáti démon? Kedvelem azl a bánatos kutyaszemét, ahogy minden képen Wallace-t bámulj.i a háttérből. Nincs ezek között valami? Ez megmagyarázná, miéi l jelenik meg a te gáláns gázolod celebnőkkel itt-ott, miközben nem

76

él együtt senkivel. Lehet, hogy az a hű testőr mindenféle értelemben bevállalja a lövéseket a kedvéért? Lara elképedt, aztán kitört belőle a nevetés. Ez megint micsoda (illet! - Bár azok után, ahogy hozzád ért, ez nem valószínű... - Karén megkegyelmezett. - Biztos ért a nőkhöz, hiszen minden aggályod ellenére téged is elvarázsolt, folyton elpirulsz, ha ez a téma előjön... I essék! Megint! - Játékosan megcsiklandozta a tiltakozó Lara dereit .U. Aztán hátradőlt lazán, és ábrándozó képpel folytatta: - Azért ii körmére nézek én annak az Ezra Leenek. Elcsábítom, aztán kiverem belőle, mit tud a gazdijáról. Larának fura érzése támadt. - Hát, lehet, hogy tetszenél neki. Kérdezgetett rólad... - Igazán? - Karén felélénkült. Wallace-t túl jóképűnek tartotta, épp ezért nem is érdekelte, de a testőr mindig komoly, szabálytalan ,ii ca jobban megragadta, és inas teste is tetszett neki, ami szikár volt ugyan, de nem sovány, volt ott kellő izom a vázon. - Nos, ez megkönnyíti a dolgomat. Megkörnyékezem, aztán majd meglátjuk, mire jutunk. Van egy ügyes szerkesztőségi asszisztens ismerősöm |l, egy számítógépmániás, igazi hackerlélek, technikai zseni, segí- lim kegymásnak kölcsönösen, majd őt is ráállítom Wallace-ra. Elég megadnod a belépési kódodat, akkor már lesz egy rés, ahol bekuk- I' (»Ihat a főnököd dokumentumaiba. Ha bármit elrejtett a rendszer- lien, Huckleberry feltúrja, abban biztos lehetsz. Lara bizonytalanul bámulta a kavicsokat a talpa alatt. Karén ii^yes az ilyesféle nyomozásban, igazi, vérbeli újságíró. De mégis... Nem adhatom ki a belső kódokat. Ez bizalmi kérdés. Ó, te bimbó! Soha nem tudja meg. És nem arról van szó, hogy Hegeltől estig figyeljük a leveleit, meg ellenőrizzük, hogy farba In)’.ós hardpornót tölt-e le, aztán megzsaroljuk vele. Az ég szerelmére, Lara, két lehetőséged van, hogy megtudd, mi köze a papád Ilii Iáidhoz, vagy odaállsz elé, és megmondod neki, miért jöttél, de ni* kor, ha tényleg sáros az ürge, biztos lehetsz benne, hogy mindent

77

letagad, és eltünteti a bizonyítékokat végleg. Vagy megnézzük szép csöndben, mennyi vaj van a fején. Aztán eldöntheted, hogyan tovább. A lány meg volt győzve. Már annyi mindent megtett, hogy Wallace rejtélyeinek közelébe jusson. Egy kis tisztességtelenség már mit számít? Mégis, amikor lediktálta Karennek a jelszavát és a kódot, amit a céges számítógépes rendszerbe való belépéshez kapott, émelygő, szorongató rossz érzés öntötte el. Eddig csak egy apja halálát jogosan kutató lány volt, de mostantól végül is áruló.

13.fejezet

(Mivia Duncan könnyes szemmel jött ki Wallace irodájából. Lara ijedten állt fel: - Mi a baj? Bántott? Mi történt? A mindig mosolygós, kedves nő, akit csak rendezetten látott, most nyúzott arccal, táskás szemmel igyekezett a kijárat felé, miközben megint eleredt a könnye. Képtelen volt válaszolni, csak odaintett a lánynak. Lara utána sietett, a látogatónak szemmel láthatólag segítség kellett, de legalábbis lelki támasz. Alig múlt három hete, hogy egy I >cnsőséges belső búcsúztatót tartottak neki a Van Haven gyermekal.ipítványnál, és Olivia olyan szeretettel beszélt Laráról, hogy belesaj- • lult a szíve, amiért elhagyja őket. De végül is nem örökre, és nem Is messzire ment, hiszen Wallace továbbra is főtámogató, ő meg új lu-lyén talán még többet is tud majd segíteni a maroknyi kis csapatnak meg a gyerekeknek így, hogy közelebb lesz a tűzhöz, mint amikor még mindenesként hol a pici irodát takarította, hol a telefonokat vette fel, hol előfizetőket gyűjtött a hírlevelükre, hol Brumi bohócot szervezte be egy előadásra az alapítványi gyerekdélutánra, hol meg adományokért kuncsorgott különböző cégeknél és irodákban. Ez is olyan sorsszerű volt. Hogy ő éppen egy olyan helyen kössön ki a középiskola és vagy kétévnyi diákmunka szintű meló után,

79

ami Wallace fennhatósága alá tartozik, ha csak részben is. Akkor még sehol sem volt a levél, amely megváltoztatta az életét. Akkor még ez a férfi csak egy távoli milliárdos volt, akit ő élőben nem is látott náluk soha, csak annyit tudott róla, hogy rendszeresen utalgat nekik, és még néhány hasonló

szervezetnek.

Talán adókedvezményekért,

talán

valamilyen lelkiismereti okból, vagy csak hogy jó képet fessenek róla a társasági rovatban - nem foglalkozott a miérttel. Csak az utóbbi egy évben vált fontossá. De Oliviát hiába faggatta, nem tudott túlságosan sokat a jótevőjükről, aki évente egyszer elszámolást kért, szóbeli jelentést, és ezt mindig meg is kapta. Ritkán, ha valamilyen váratlan beruházásra volt szükség, Olivia felkereste, Miss Devine szépen adott is neki időpontot, Wallace meg egy csekket. Ott voltak az éves jótékonysági bálon is, ám Lara még egyen sem járt, a tavalyiról, amire először életében eljuthatott volna, lemaradt egy ronda biciklis esés miatt, jókorát puffant, és meg is sérült, amikor a nyári éjjelen hazafelé tartva megpróbált kikerülni az úton egy riadtan iszkoló mosómedvét. De a mostani bálra mindenki felvonul, hiszen talán csak egy hete, hogy telefonon megbeszéltek mindent Oliviával, a Van Haven Children Foundationnek fő helye lesz a vendégek között. Semmiféle előjel nem mutatott arra, hogy szomorkodni kellene. Vajon mi történhetett most? - Ha Wallace valami rosszat tett veled, én bemegyek, és laposra rúgom a seggét - ígérte meg Lara látatlanban és előre a harcias támogatást. De Olivia csak fáradtan lehunyta a szemét. Aztán megtörten, akadozva elmesélte a szörnyű hírt: négy nappal ezelőtt a kilencéves kislánya hirtelen összeesett, és a kórházban derült ki, hogy születése óta veszélyben volt egy kiboltosult agyi érszakasz miatt. Eddig nem tudtak róla, kicsi volt, de az orvosok szerint hirtelen valamiért növekedni kezdett, ez okozta a tüneteket. Ha megreped, nagyon nagy lesz a baj, így hát azonnali műtétet javasoltak. De az aneurizma elhelyezkedése miatt halálos kockázattal járhat minden

80

beavatkozás, megmondták nyíltan. Huszonnégy órájuk sem volt dönteni. A legjobb agyi érsebészt Vancouverben találhatták volna meg csakhogy éppen Cape Townban volt egy konferencián. Lara szótlanul paskolgatta Olivia kezét, míg a szomorú történeti hallgatta. Szegény kis Tammy, sokszor találkoztak. Duncanék hat évet vártak a születésére. Már majdnem lemondtak a remény- i <51, amikor a baba megfogant. És most ez történik, ilyen tragédia, - Vártam valami csodára, ott a kórház folyosóján - Olivia hívő volt, Lara tudta ezt. - Mindig is úgy gondoltam, istentől kaptuk ezt a gyermeket, mint egy kölcsönbe adott kincset, és a dolgunk hogy megőrizzük ezt az értéket, és gazdagabbá tegyük. És most isten visszavenné idő előtt? Ez nem lehet. Imádkoztam, hogy küld- |ön egy angyalt, küldjön segítséget. - A lányra nézett, a könnyek mögül felsugárzó reménnyel. - És Mr. Wallace jött. Lara döbbenten bámult rá. - Nem tudom, miért járt a kórházban, de ott volt. Egyszer csak nlt állt előttem, és kérdezgetett. Aztán elment. Később szóltak, hogy .i sebész úton van haza. Katonai repülőgép hozta, majd Mr. Wal- l.ice magángépe. Fogalmam sincs, hogyan volt képes megszervezni. A kislányunkat aznap megműtötték, és jól van. - Olivia megint ilsírta magát. Lara tovább simogatta, csodálkozva. Ez a fickó... Ilyesmire képes? Sőt. Amikor a hálás anya eljött, hogy mindezt megköszönje, I iderült, hogy a férfi nemcsak a sebészt hozatta el, hanem minden költséget is vállal, és hogy a kicsi felépüljön teljesen, egy rehabilitá■

iós kezeléssorozatot is fizet. Olivia ezért jött ki tőle könnyesen

- a niegindultság és boldogság könnyeivel. A lány eltűnődve sétált vissza az asztalához. Leült, de nemigen volt képes a feladataira koncentrálni, folyton az elhangzottakra gondolt. Megint egy iszonyúan nagy, rubrikákból kilógó piros pont annak .1 pasinak, aki majdnem hogy bujkál előle hetek óta. Mert az elmúlt h.irom hétben szinte csak felvillanásokban látta a férfit, még egy

81

liftben sem utaztak, véletlenül sem. Miss Devine is többször találkozott vele, mert őt legalább behívatta néha. De Laráról mintha nem vett volna tudomást. Ugyanakkor az öreg titkárnővel egyre jobban összebarátkoztak. Irene szeretett teázni, és Lara nagy szakértője volt a teáknak, ennyi haszna mindenképpen volt a Beloniakkal töltött időknek. Ügyhogy néhány finom kis csomagocskával már az első héten meglepte az idős hölgyet, aki a gyümölcsdarabkás különlegességeket is kedvelte, és a lány mosolyogva jött rá, hogy a rumos cseresznyét még jobban. Elképzelte, amint Miss Devine besurran lefekvés előtt a sötét konyhába, fodros, rózsaszínes hálóingében - nem kapcsol fényt, hogy még maga se lássa saját magát - és titkon belekortyol a sütőrumba. Vagy lehet, hogy amikor munka végeztével bemegy lekapcsolni minden lámpát és gépet Wallace

irodájában,

valójában

a

portori-

kóit

dézsmálja

a

repiitalbárban? Á, dehogy. Kizárt. Miss Devine a tökéletesség mintapéldája mindig, halk, összeszedett modorával, csinos Chanelkosztümjében,

ezüstkeretes

szemüvegével,

amely

mögül

egyre

kedvesebben tekint rá a kékesszürke szemével. - Miss Devine... Igazán olyan valódi nagymamaszemek pillantottak rá. - Tessék, Lara. Ez is olyan nagyis volt, ahogy letegezte. Egyszer csak elhangzott egy mondat így, aztán a titkárnő elnézést kért, és az a kis kedves zavarodottság, ami átsuhant köztük, megerősítette a dolgot, Lara pedig kérte is, hogy maradjanak ennél. Miss Devine is felajánlotta cserébe a tegezést, de a lánynak nemigen jött a szájára, a hatvan év körüli hölgy ugyan nem mutatta a korát, de mégiscsak majdnem háromszor olyan idős volt, mint a lány. Larának jobban esett magázni őt, még úgy is, hogy közelebb kerültek egymáshoz, és egyre jobban megszerette. De végül is már azóta így volt ez, hogy körbevitte, és bemu tatta mindenhol. Ez rendes volt tőle, sajnálta is, hogy magában első látásra leöreglányozta, és még Karennek is úgy beszélt róla,

82

mint Wallace ajtóvédő házisárkányáról. De ahogy elkezdtek együtt dolgozni egy szobában, és Lara bizony elég sokszor szo- i ült tanácsra a bál szervezési ügyeivel kapcsolatban, rájött, hogy I rene inkább valamiféle „nagyanyaoroszlán”, aki mintha a kölykét védené, úgy ijeszti el a nem kívánt látogatókat Wallace közeléből, l ura, hogy sohasem volt saját gyereke. Talán Wayne valami ilyesmit is jelent számára? Próbálta óvatosan kérdezgetni, de mint Ezra Lee, Irene Devine is a lojalitás élő szobra volt. Azért apró morzsák lehullottak olykor, így tudta meg, hogy a férfinak egy pompás tetőlakása van a belvárosban, hogy repülőgépet tart fenn, és hogy most is ring a jachtja .1 kikötőben. Jó, egy milliárdosnak biztos kell mindez. De azért I arát kicsit mindig piszkálta ez a rengeteg pénz, talán azért is, mert saját apja is fura viszonyban volt vele. Folyton a „nagy esélyre”, .1 „nagy nyereményre”, a „nagy üzletre” vágyott, ami valahogy mégsem jött össze soha. Úgy tűnik, a Wallace-birodalom apái sikeresebbek voltak. - Tessék, miben segíthetek, Lara? - ismételte meg Miss Devine, látva, hogy a lány már megint elkalandozott. Ábrándos jószág. Nem ludta nem észrevenni, milyen csalódottan szegezi le elkomorult lekintetét az asztalra, amikor Wallace csak egy jó napottal elhalad előtte, aztán meg milyen álmodozó pillantással néz föl ismét, és követi a tekintetével, amíg csak látja. - Mr. Wallace mitől ilyen jótékony? Otthon látta ezt? Az apja is ilyen volt? Miss Devine arca hirtelen lefagyott. Hohó, gondolta Lara, itt valami van. - Határozottan nem. Lionel Sheridan Wallace szíve soha életében nem esett meg senkin. Nem is volt neki, azt hiszem. Csoda, hogy a fia egyáltalán... De nem tudta befejezni, nyílt az ajtó, és Wayne lépett ki rajta, két kezével tartva az ajtószárnyakat. A fény, ami mögüle beáradt a titkársági irodába, körbeölelte vállas alakját, és Lara egy másodpercre

83

valóban olyan angyalszerűnek látta, amilyennek Olivia. Megremegett, amikor meghallotta a mélyen zengő hangot, ami most kedvesebb volt, nem olyan szárazon hivatalos, mint az elmúlt hetekben. - Üdvözlet a szép hölgyeknek. Miss Devine kiegyenesedett, Lara halványan elpirult. Wayne mosolygott magában, üzleti tárgyalások apró moccanásaira is figyelő szeme azonnal észrevette a nők önkéntelen visszajelzését. - Szükségem van minden kreativitásukra. Gondolom, nem hallották az iménti híreket. Tanácstalanul néztek össze. Mi történt? - A bált nem tudjuk a szokott helyen tartani. Ebben a pillanatban is oltják. Tűz ütött ki. Lara döbbenten állt. Ez hihetetlen. Ilyen nincs. Vagy csak a filmekben. Már minden szinte készen van, leszervezte a fellépőket, a programot, az összes meghívó kiment, megvan a menüsor, az ételszállítók, a díszek, az egész. És ez most mind füstbe megy? Ügy érezte, az égi erők összeesküdtek ellene, vagy talán ezek éppen pokoliak, csak hogy tönkretegyék. Hogyan fogja így bizonyítani a nyomorult próbaidején, hogy alkalmas a feladatra? Wallace-ra nézett segítségért könyörögve - de aztán ökölbe szorult a keze. Nem! Hát ez nem lehet! Egy nyamvadt tűzvész nem tarolja le. Igenis megmutatja! Wayne figyelte a rezdüléseit, és szinte mindent leolvasott az arcáról. Jól van. Ügyes kislány. Nem adja fel. Ez tetszik neki. És a határozott hang is, ahogy a lány megszólalt. - Mr. Wallace. Átszervezem az egész programot. Azonnal nekiállok, hogy keressek egy másik helyszínt. A helyzet súlyosságára való tekintettel megengedi, hogy bevonjak még néhány kollégát az előkészületekbe? Wallace kedvtelve nézte. Felszegett áll, összeszorított ajak, elszánt kis pofi - és felmeredő manóhaj, mintha máris valami nagy belendülés lobogtatná az égnek. Hát ez az, amiért ennyire kerülte heteken át. Mert hiába fojtaná el magában az érzést, annyira tetszik

84 ■

neki, ahogy itt áll előtte, tűzben, kétségbeesve, amit persze titkol, erősnek mutatva magát. Annyira, de annyira meg akar neki felelni. Máris imádja, pedig tíz perce csak, hogy a közelében van. Ez veszélyes. Érzi, amióta meglátta. - Jól van, Miss Castland. Mutassa meg, mit tud. De az új helyre ne legyen gondja. Megnyitom erre az alkalomra a családi birtokot. - Ó, uram... De hiszen az a ház... - A titkárnő nem bírta elrejteni meglepődését. - Nem lesz gond, Irene. Majd elűzzük onnan a rossz szellemeket. Maguk ketten, meg én és Ezra Lee. Kimegyünk ma délután. - Aztán a lányhoz fordult: - Ha jól sejtem, maga úgyis szereti a meséket, Miss Castland. Most megláthatja, milyen egy elátkozott kastély a rózsák völgyében.

85

14. fejezet

Rózsák völgye. Igazán az volt. A Wallace-kastélyt még az 1900-as évek elején építette a dédapa Rosedale-ben. A kiválasztott gazdagok földjén, ahol aztán volt elég tér a több hektáros birtokon parknak, hatalmas fenyőknek, úszómedencének, vagy tíz autót is befogadó garázsnak. A nagyapa, Nicholas Wallace, nem kedvelte a giccses tor- nyocskákat, de nem nyúlt hozzájuk, úgyhogy megmaradt a mesebeli hangulata az egész építménynek. Aztán fokozatosan telepedett rá valami sötétség, ami nem is elsősorban az épület küllemén látszott meg, az még most is nagyszabású volt és lenyűgöző. Hanem mintha a szobák mélyén rejtőzött volna a szorongásnak, félelem nek, szenvedésnek és a boldogtalan magánynak megfoghatatlan keveréke, amely átlengte a házat, még úgy is, hogy hosszú-hosszú évek óta üresen állt, senki be sem tette a lábát, csak a gondnok, aki olykor az állagát ellenőrizte, és időről időre kitakaríttatta, javíttatta, hogy legalább az enyészeté ne legyen. Ezra Lee a limuzinnal vitte ki őket. Wayne egyre komorabb lett, ahogy közeledtek. Csak az vidámította fel egy kicsit, amikor eszébe jutott, hogyan intézkedett Lara délelőtt. Hogy szabad kezel kapott, a lány összehívta az irodaház nagycsarnokába a dolgozókai. Itt derült ki Wallace számára, hogy az elmúlt néhány hétben máris

86

milyen sokan megkedvelték: amikor, mint egy erdőből kiszabadult t ündér az egyik nagy növénytartó kinyúló talapzatának peremére felpattanva lendületes gesztusokkal elmondta, milyen bajba kerültek, és önkénteseket kért. Vagy húszán is jelentkeztek, hogy néhány túlórát felajánlanak. Wayne nem szólt bele, oldalról nézte az egész lelkes toborzást, egy oszlopnak támaszkodva. Elszámolja azért azokat a túlórákat, persze. Úgy tűnt, Lara meg tudja mozgatni az embereket. És így is volt. Lett, aki vállalta, hogy a meghívottakat telefonálja végig a helyszínváltozásról, minden érintettől begyűjtve a visszajelzést is, hogy vették az adást. Más az új meghívókat postázta online és papíralapon, megint más az új helyszínhez szükséges engedélyeket szerezte be, és szépen mindenkinek került feladat, így Larának csak a sajtót kellett értesítenie. Persze Karén azonnal teljes mellszélességgel beszállt .1 hírtovábbításba, Miss Devine pedig a partiszervizzel egyeztetett. Néhány órával később sínen volt minden. Tényleg ügyes a lány. I’edig amivel megbízta, nem is klasszikus személyi asszisztensi munka, amire ugye jelentkezett. Olyan is lesz majd később talán... I mbár még nem döntötte el, mi legyen Lara sorsa. Mindenképpen ludni akart róla, most, hogy a végzet ennyire az útjába sodorta II

iegint, de nem volt benne biztos, hogy éppen neki joga van

hozzá, hogy magának követelje a lány életének akár csak egy kicsi részét In. Pedig bárhogy is nézzük, a szíve mélyén ott dobog a válasz: igen, I,ara kell nekem. A sötét ház úgy magasodott föléje, mint régen. Ha nem Lara „refeírnciamunkájáról” lett volna szó, soha nem ajánlja fel. Amennyi pénze és befolyása van, nem három-négy nap, de annyi óra alatt is Iterveztek volna neki bármit egyetlen telefonjára. De, bár látszatra licm figyelte a lányt az elmúlt hetekben, azért mindenről tudott, miit elvégzett. Nem akarta végignézni, hogy összeomlik az építmény, amit - minden tudását, ötletét, idejét és erejét beletéve - Lara neki rakott össze, szorgos igyekezettel. És végül is, ki tudja? Talán

87

eljött az idő, hogy ez a vén kastély a rettegés és hidegség helyett az élet forró örömével teljen meg, és ő végre szembenézzen a démonokkal. Hiszen egy ideje már készül is rá. Miss Devine az épületet ellenőrzi, a szobák, bútorok állapotát, Ezra Lee a területet járja körbe és megtervezi a biztonságiak elhelyezkedését, Larának pedig azt javasolta, hogy fedezze fel a hatalmas teraszt, a kertet, a medencét, és azokat a részeket, amelyeken az estély eseményei folyhatnak majd: hová állítsák fel a színpadot, hol lesz a tánc, hol a svédasztal. Mindenki a dolgára indult, és ő egyedül maradt a komor bejárattal szemben. Jól van. Akkor rajta. Megteszi, amiért jött. Ö, aki nap mint nap felelős döntéseket hoz, hideg fejjel képes a legkritikusabb pillanatokban is helytállni és elbánik minden élő ellenfelével, el tud bánni egy halottal is. Léptei nyomán finom por szállt fel az öreg, még mindig gyönyörű, intarziás padlóról. A fehér vászonnal óvott értékes bútorok éjjel talán kísérteties hangulatot kölcsönöztek volna a szobáknak, de még besütött a nap, és ő álmélkodva nézte a fényjátékát a falfestményeken. Milyen régen volt... Eszébe jutottak kisgyermekkorának délutánjai, amikor betelepedett a „Hősök szobájába”, és órákig játszott képzeletben a festett ókori szereplők, mitologikus figurák között. Számítógépes játékok és élő barátok helyett itt talált képzeletbeli társakra. Nagyapjával is voltak itt, de őrá már alig emlékszik. Csak a hangjára néha, és a botjára. Arra a tölgyfa botra, aminek fényesre csiszolódott ezüst oroszlánfej ült a végén. Emlékszik, hogy néha csattant ez a bot az apja combján, ahogy nagyapja kitartotta eléje, hogy megállítsa. És arra is emlékszik, hogy amikor ötéves korában az öregember meghalt, Lionel Wallace a halott apja karosszékén törte ízzé-porrá azt a botot. Ahogy följebb haladt, a tetőtéri, eldugott, aprócska zugok felé, egyre nehezebben vette a levegőt. A meleg, a por. Talán ezek fojtogatták,

vagy az összeszűkülő terek, a sötétedő falak. De végül ott állt, ahová igyekezett. Ide nem léphetett be soha senki. Csak az apja. fis ő, amikor az apja idehozta. A kulcsot is csak később, apja halála után találta meg. Nem akart bemenni akkor, csak állt a sötétbarnára érett öreg, vastag ajtó előtt, és gondolkodott, vajon egy olyan ember, mint az apja, hová rejtené egy ilyen szoba kulcsát. Aztán rájött. Nem vinné magával, azonnal akarná használni, hogy ne kelljen sokat kotorászni utána. De illetéktelenek azért ne fedezzék fel. így is volt. Az ajtó fölötti áthidaló gerendára volt téve, kisgyerek nem érhette el, nem is láthatta meg. Még egy olyan magas felnőttnek is kicsit nyújtózkodnia kellett érte, mint ő. Nekitámaszkodott a tetőgerendának. Ez előtt állva nézte az apja őt is. Milyen sokszor. Elszürkült a világ. Megy le a nap, biztos. Valahogy homályos a szoba. Háttal állt az ajtónak, ahogy háttal kellett lennie régen is. Csak akkor vagy térdelt, és az volt a jobb. Vagy keresztben hasalva feküdt azon a lócán, ami most is ott van fenyegetően az üres szoba közepén, és várta a büntetést. Mert ez volt •i fegyelmezés módja a Wallace-házban, amiről mindenki suttogott ■i személyzeti szárnyon, de szólni nem mert senki. Ahogy a sötétedő odúban állt, valahogy elkezdett előtte peregni egy belső film, és látta kiskori önmagát, ahogy ott van, védtelenül, k ¡szolgáltatva a kíméletlen akaratnak, amelynek egy kisgyermek zokogása és szenvedése okoz beteges élvezetet. Ahogy múltak .1 percek, kezdett előtörni benne valami, amiről azt hitte, már túl van rajta. Érezte, hogy egyre erősebben szorítja magát a fához. Nem. Jaj, csak ne újra! Azt a félelmetes rohamot kiskorában élte át. A nagyapja halála ulán. Belopózott a szobájába, a holmijai közé, és hogy újra érezze az ismerős illatot, meggyújtott egyet a megmaradt cigarettáiból. Apja i ajtakapta és iszonyú dühvei támadt rá, úgy rángatta fel a kamrába, hogy a lába sem ért a földig, mintha egy állat vonszolná a félholt I'Ódáját. Most már akadálytalanul verhette, nem volt, aki a kicsit

89

megvédje. A kisfiú nem ellenkezett. Csak próbálta túlélni. A halálfélelem akkor tört rá, amikor a férfi azt üvöltötte neki, míg rácsapta az ajtót: „Itt fogsz megdögleni, felfordulhatsz, mint a nagyapád!” Nem is volt képes még csak megsaccolni sem, mennyi ideig volt a szobában. Rúgta, kaparta, feszegette az ajtót, de hiába próbált kitörni, a pántok nem engedtek. Belül kilincs sem volt, csak kívülről nyithatták volna ki, de segélykérő kiáltásait nem hallotta meg senki. Hangja alig jutott át a vastag fán, és érezte, ahogyan egyre fogy a levegője, a pánik elöntötte, nem, nem jönnek érte, vagy ha igen, már késő lesz, meg fog halni, egyedül, nyomorultul. A rettegés hullámokban támadt rá és felőrölte ellenállását,

görcsbe rándult ököllel

dörömbölt,

egyre

gyengébben és erőtlenebbül, míg végül elsötétült előtte minden. - Mr. Wallace! Riadtan fordult meg, félig feleszmélve a látomásból. - Jól van? Istenem, Lara. Hogy... hogy kerül ez a lány ide? - Ne! Álljon meg! Vigyázzon... Az ajtó! Vége! Az ajtó, amit elővigyázatosan kitámasztott, és amiből persze Lara egy laza botlással kirúgta az éket, nagy csattanással bevágódott. Csapdába estek. Innen nem jutnak ki. Be vannak zárva. Wayne elszédült és a falnak dőlt. A kis, zárt helyek ellenségei lettek, ezért volt otthon is minden szobája tágas, és az irodája is hatalmas. Bár olyan roham, mint amit kiskorában átélt, nem jött elő többé, de az is igaz, hogy onnantól az apja már nem zárta rá az ajtót. Ez azonban még kegyetlenebb volt, mint az előzőek, mert így kellett várnia, hogy mikor jön fel hozzá, ráadásul nem is kapott mindig, volt, hogy csak a félelemmel kínozta: nem tudta, mikor verik meg és mikor fog megmenekülni. De nem mert elmozdulni. A nyitott ajtó ellenére sem. Aztán iskolás lett, bentlakó, és abba maradtak ezek a büntetések. Soha többé nem tette be a lábát ebbe a szobába.

90

Csak most. A bál sorsszerű lehetőségnek látszott. De még előtte volt valami, amit el akart hozni innen, úgy remélte, ezzel majd örökre lezárja a múltnak ezt a gyötrelmes fejezetét. Ehelyett ott i cinég a falnál, egy olyan szemtanú előtt, akinek végképp nem szabadna őt ilyen állapotban látnia. Lara is észrevette, hogy baj van. Wayne egyre sápadtabb lett. Érezte, hogy elzsibbad a szája és liicleg lesz, az ujjai is zsibongtak, és már érezte a kezdődő görcsöt bennük, ami csak haladt megállíthatatlanul felfelé a karján. Ügy feszült a falnak, hogy majdnem lyukat vájt belé. A lába reszketett, és a szíve iszonyú sebességgel dörömbölt a mellkasában. A torka elszorult, megint az a borzasztó szorítás és légszomj, hiába tudja, I iogy keresni fogják őket, jönnek értük, nem megy, nem képes semmilyen más gondolatra figyelni, csak arra, hogy az ajtó zárva, nem II

ichet ki, nincs menekvés. A múltból felszakadó zsigeri emlék

iszo- tiyú erővel támadt rá, és egyszerűen képtelen volt leállítani a halál- lélelem egyre erősödő hullámát, amely átcsapott rajta, a mellkasa lityi, mintha prés nyomná, és úgy érezte, összeszűkül a tüdeje is, és nem tud levegőt venni, leáll a lélegzése, itt hal meg azonnal, /illáivá vette a levegőt, egyre többet, egyre görcsösebben, egyre mélyebben, az orrán, a száján át, de minél szaporábban lélegzett, •innál inkább úgy érezte, megfullad pillanatokon belül, már szédült, i". elhomályosult előtte minden. - Mi van? Mi történik? - rázta meg Lara, de Wayne nem tudott megszólalni, csak kapkodta a levegőt, és fuldoklott. A lány hirtelen rájött, mi a helyzet. A férfi, akit annyira sebezlielctlennek és erősnek hitt, klausztrofóbiás. És most hiperventil- l.il Papírzacskóba kellene lélegeztetni. Ha volna náluk. Mr. Wallace! Ne vegyen levegőt! Tartsa vissza! - Lara megrázta (’■ kiabált, hogy megtörje valahogy a pánikot, de hiába. A férfi már I ül jutott azon a ponton, hogy gondolkodhatott volna. Lara tanult erről az életmentő tanfolyamon. Tudta, hogy csak egy módon *r}',ithet. Befogom az orrát. Figyeljen rám, kérem! Túlságosan

91

lecsökkent a szén-dioxid-szintje a vérében. Nem fog levegőt kapni, de ez a jó. Odahajolt a kínlódó férfihoz, és már emelte a tenyerét, de Wayne kétségbeesetten csapott egyet, tiltakozva ellenállt, és Lara tudta, hogy az életéért küzd - legalábbis azt hiszi. Nem tud hozzáférni, ez így nem lesz jó. Tanácstalanul toporgott a fulladozó, összegörnyedő férfi előtt. Aztán eszébe jutott egy megoldás. Filmből van, de ki tudja? Hátha beválik... Jobb, mint hagyni, hogy a fickó itt essen össze a lábánál. Lehajolt Wayne-hez, jobb kezével gyorsan befogta az orrát, és közben rátapadt a szájára és csókolni kezdte! Érezte, hogy a férfi teste megrándul, de ő csak csókolta, rendületlenül, míg lassan, fokozatosan engedett a görcs, enyhült a roham, vége lett, és ők lecsúsztak ketten a fal mellett szépen. De valahogy annak az elsősegélycsóknak csak nem akart vége szakadni. Mert ennek az életmentő első csóknak annyira, de annyira mennyeien édes és pokolian izgató íze volt, tele édeni csábítással és kísértéssel. A kivágódó ajtó zajára rebbentek szét: Ezra Lee rontott be Miss Devinenal, hogy aztán zavartan megtorpanva, meredten bámuljanak rájuk.

92

15. fejezet

l .gy percig mind szótlanul álltak, majd a testőr és a titkárnő néhány mentegetőző mondat után magukra hagyta őket. Kis, suta némaság telepedett közéjük. Aztán egyszerre fordultak egymás felé, és egyszerre kezdtek szabadkozni és magyarázkodni. - Lara, én igazán... - Mr. Wallace, elnézést... - Ha megijesztettem... Ilyesmi máskor sohasem... - Nem, nem, persze... - Csak mert az ajtó... - Igen, ez az én hibám... - Bezáródott, amiatt volt ez az egész... - Sajnálom... Csak azért kerestem, hogy megkérdezzem... - De maga mégis megmentett azzal a... - Ó, az csak szájból szájba... - Igen, hát hogyne... - Lélegeztetés, nem más... - Kétségtelenül... - Gyorssegély, semmi több... - Köszönöm mégis... - Máskor is, szívesen.

93

Csak akkor jött rá, mit mondott, amikor Wayne halványan elmosolyodott. Máskor is? Szívesen? Hogy beszélhet ilyen lököttségeket? Most a pasi azt fogja hinni, hogy bármikor rácuppanna, mint egy vákuumszivattyú. Habár még most is zsibong mindene, és úgy érzi, a szája is határozottan duzzadt attól a... Hát „életmentéstől”. Megint benne voltak a közös burkukban, ami, úgy tűnik, újra és újra felépül körülöttük, amikor egymás közelébe jutnak. Ismét egy kis csend lebegett fölöttük. Wallace úgy érezte, valamit még mondania kell. Odamutatott a falra, ahol az üres, fehérre meszelt vakolat egyhangúságát két nagy kampós szög törte meg - és egy rajtuk átfektetett nádpálca. - Látja ezt, Lara? Ez nem olyan tréfás, mint a viccelődésünk volt, amikor felvettem magát. A lány nem tudott mit felelni. - Tudom, lehet élvezni is a fenekelős játékokat. Megvan a jó része. Amikor véget ér. Persze, csak ha valakit nem az apja ver brutálisan. Ironizálni akart, így csökkenteni a téma súlyát. Odapillantott a lányra, akinek az arcából azonban szomorúságot és együttérzést olvasott ki. - De bocsásson meg nekem. Nem akarom ezzel terhelni. A férfi most újra higgadtnak tűnt, de a lány látta, hogy alig észrevehetően remeg a keze, ahogy leemelte a pálcát. - Még sohasem volt a kezemben. Összeszorult a marka, és a körmei belemélyedtek a tenyerébe. A fenébe! Az az ostoba helyzet az előbb, az a roham. Hihetetlen önuralma, az a stabilitás, önfegyelem, nyugodt erő, amire szert tett az elmúlt évek során ennyire szerte tudott foszlani egyetlen perc alatt? De végül is nem baj. Amíg a sárkány bujkál, a hős nem tudja legyőzni. Most előtört. Hát akkor kard ki kard, jöjjön a harc. A királylány csókját már megkapta. Végigsimított az ajkán, önkéntelenül. Lara. Ez a csók... Még szerencse, hogy az egészből sikerült egy fura vészmegoldást csinálni.

94

I la nem így lenne, most itt állna a letaglózó érzéssel, hogy csóko- Iózott a beosztottjával, ami alapból tilos. És különösen tilos lenne minden ilyesmi főleg Larával. - Most menjen, kérem. Várjanak meg Miss Devine-nal odalent. Nekem még van egy kis dolgom. 1 .ara engedelmesen megfordult, és lesietett a lépcsőn. Bár utólag sem hitte, hogy tehetett volna bármi mást, mint amit tett, azért különös érzések kavarogtak benne. Miss Devine és a testőr a nagy teraszon álldogáltak, csendesen beszéltek valamiről, és ahogy a közelükbe ért, elhallgattak. A lány úgy érezte, szabadkoznia kell, vagy valami magyarázatot adni a történtekre, hiszen mégis, mit gondolhatnak róla? Hogy három hét után az első adandó alkalommal lesmárolja .1 főnököt? -Az előbbiről... ami odafent történt... Tudniuk kell, hogy én csak segíteni akartam... Rohama volt, muszáj volt tennem valamit... Szemmel láthatólag kínban volt, hogyan is mondja el, miért gyógyult rá a főnöke szájára, mint egy eltévedt Baywatch-lány a fulladozó fürdőzőre. Miss Devine megfogta a kezét és a lépcső felé irányította. - Sétáljunk egyet. Elindultak az alkonyba burkolózó parkba. Csak a kavics halk csikorgása hallatszott egy ideig a talpuk alatt, aztán a kis, nimfás szökőkút vizének csobogása. Egy csigaíves támlájú, faragott kőpad állt a megnyúló árnyékokat vető fák lombjai alatt, még mindig fülledt volt az idő, állt a levegő, mintha minden egy felfrissítő záporra várt volna. Leültek a langyos kőre. Miss Devine a szálló vízperme- let nézte, ahogyan a cseppek visszacsapódtak a szökőkút pereméről. Aztán csendesen beszélni kezdett. Elmondta, hogy jó harminc évvel ezelőtt ebben a házban kezdte a munkát a Wallace Vállalatnál mint huszonéves irodista. Talán annyi idős volt, mint Lara most. I.ionéi Wallace a könyvtár és az iratok rendezésére vette fel, és ez

95

a feladat rajta is maradt, meg ki is bővült idővel a ház számláinak könyvelésével, a levelezés intézésével. A személyzeti szárnyon lakott ő is, és elégedett volt a sorsával, sőt boldog, hogy egy olyan jelentős embernek dolgozhat, mint Lionel Wallace. Csak később jött rá, hogy egy lelketlen szörnyeteg rejtőzik a befolyásos üzletember álarca mögött. Míg apja, Nicholas élt, ez a vérengző vadállat ritkán tört ki, de amikor meghalt, rendszeressé váltak a kíméletlen verések, amelyeket a kis Wayne kapott. - Mindenki tudta. Mindannyiunk szégyene, hogy éveken át hagytuk. De hiábavaló lett volna bármi, ilyen hatalom mellett csak kirúgott volna mindenkit, aki szembeszáll vele. Soha nem hitt volna nekünk senki. Lara elszorult torokkal hallgatta a szomorú történetet. Megint maga előtt látta a férfi görcsbe rándult arcát, ahogy a padlásszobában szenvedett az előbb. Szóval az az a szoba... Istenem, így már érthető. Mennyi félelmet, mennyi fájdalmat és szenvedést láthatott az a fojtogató levegőjű lyuk. Felháborodva fordult Irene-hoz. - És az anyja? Hol volt az anyja? Az öreg titkárnő a horizontot bámulta, a lemenő napot. Feltámadt a szél, megcibálta a fák ágait. - Erről mindig csak híresztelések voltak. Hogy talán volt valami közte és Nicholas között. Az biztos, hogy az öreg nagy nőcsábász volt... Még azt is beszélték, hogy talán a fiú is tőle van. És hát Lionel feleségének lenni nem lehetett könnyű. Igaz, akár tett valamit, akár nem, Lionel mindenképpen meggyanúsította volna, betegesen féltékeny volt az asszonyra. De én már nem találkoztam vele sohasem, amikor a házhoz érkeztem, már nem volt itt. Pontosan nem tudni, mi lett vele. Állítólag meghalt külföldön, egy hajóúton. Azt is hallottam annak idején, hogy Lionel elüldözte, és volt, aki úgy hallotta, Angliába menekült, ott bújt el előle. De a személyzet semmi biztosat nem tudott. - Mit mondtak Wayne-nek? - A lány egyre jobban megsajnálta Wallace-t. Tessék. A vagyonok sem számítanak, ugyanolyan ronda

96

gyerekkora lehet egy dúsgazdag család kiskölykének, mint bárkinek. Mint neki. - Mindig is úgy tudta, az édesanyja halott. Larát egészen elárasztotta az együttérzés. Az alapítványnál töltött másfél év alatt annyi boldogtalan gyermeksorsot látott már, annyi vigasztalásra, becézgetésre vágyó elesett kicsit, és a saját fiatalkora is annyira tele volt ijesztő helyzetekkel, hogy teljesen át tudta élni Wallace ifjú éveinek keserűségét. - Szegényke. Senki sem védte meg akkor. Az öreg titkárnő nagyot sóhajtott, és odapillantott a lányra, akinek az arcán igazi részvét tükröződött. Ez megmelengette a szívét. Jólelkű leány. Talán nem is volna baj, ha egy kicsit közelebb kerülne Waynehez. Talán jó is, hogy mindezeket elmondja most neki. - Egyik éjjel nem bírtam már. Felmentem abba az undorító kínzókamrába és lehoztam őt. Bevittem a szobámba, hogy legalább aznapra megmentsem. Lionel felforgatta a házat utána, aztán betört hozzánk. A kezem közül ragadta el a kicsit. Csak nyolcéves volt... Megborzongott. Talán a felkelő esti szél teszi. Összehúzta magán a kiskabátot. - Hallottuk azt a szívszaggató sírást. Sohasem felejtettem el. Lara látta a megcsillanó könnyet a szemében. Miss Devine, ez a mindig korrekt, királyi tartású hölgy most a beálló szürkületben olyan lett, mint egy megfáradt kis öregasszony. A lány lágyan megsimogatta a térdét. - Maga megtett mindent, Irene, amit csak tudott. Kis ideig csendben ültek. - Aztán mi történt? - Engem azonnali hatállyal elbocsátottak. Wayne úrfi még két évig volt a házban, majd kollégiumba ment, és ezzel megmenekült az apja kezétől. Amikor évekkel később Lionel elpatkolt, Wayne első dolga volt, hogy visszavett a céghez. Azóta vagyok mellette. - Szembefordult a lánnyal. - Lara, ezek bizalmas titkok. Csakis azért osztottam meg most, mert láttad azt a helyet, és szemtanúja

97

voltál Wayne megingásának. Talán meglepő volt a viselkedése, de én ismerem őt. Túllépett mindezen, amennyire csak tudott. Nagyon erős és nagyon kemény lett. Volt időszak, amikor túlságosan is. De mostanra a legjobb ember, akit valaha ismertem. Ha a külvilág tudná mindezt, ha híresztelések indulnának el, az megsebezné, és én sohasem ártanék neki. Lara megrázta a fejét. - Nem mondom el senkinek, Miss Devine. - Köszönöm. Erősödött a szél, és egyre nőtt a sötét. Elindultak visszafelé. A háznál Ezra Lee még ugyanott állt, ahol hagyták. Szinte beolvadt a terasz kőfigurái közé. Odabentről csattanások, ütések, puffanások zajai szűrődtek ki. Kérdezték volna ijedten a testőrt, de ő csak felemelte a kezét, és odamutatott a nagy, nyitott szárnyas ajtóra, ami a teraszt a fogadószalonnal összekötötte. A félhomályban látták, hogy bent Wayne egy életnagyságú festményt püföl, Lionel olajképét, ami a fő helyen függött. Leemelte a nehéz keretes képet, egy széknek támasztotta, és ütötte, ahol csak érte. Azzal a nádpálcával, amivel az apja verte őt annak idején. A kínzóeszköz darabokra forgácsolódott, ahogy a férfi iszonyú erővel újra meg újra lesújtott a képre. Minden dühe, keserűsége, gyűlölete és haragja összegyűlt ezekben a csapásokban, hallották a lihegését, ahogy kapkodva veszi a levegőt az erőfeszítéstől. Aztán a nádpálca egészen szétforgácsolódott, a vászon pedig több helyen behasadt. Ha élő ember lett volna a képre festett helyén, a felismerhetetlen- ségig össze lenne verve. Wayne szakadozott sóhajtással hátralépett, és megtörölte izzadt homlokát. Jól van. Nem tervezte, hogy így lesz, de amikor a kezében volt a tárgy, ami annyi rettegéssel teli órát okozott, annyi félelemmel teli reszkető várakozást arra a dúvadra, aki gyötörte, hogy képtelen volt másra gondolni, csak arra, végre elpusztíthatja. Az a nádpálca volt a jelképe mindannak az aljas kegyetlenségnek, ahogyan apja bánt vele. Élvezettel kínozta, erre már csak felnőttkorában döbbent

98

rá egészen. Amikor teljesen kiszolgáltatva, az ajtónak háttal, lecsupaszítva kellett hasalnia, és közben arra a botra gondolnia. Apja úgy helyezte el, hogy nem láthatta, és soha nem tudhatta, mikor sújt le vele rá. Ott lebegett mindig fölötte a rémület. Végtelen gonoszságában ezért jött be hozzá mindig némán, mint egy vadászó vadállat, aki osonva közelíti meg az áldozatát, hogy akkor csapjon le rá, amikor a legvédtelenebb. Ez a bot volt apja megfellebbezhetetlen hatalmának szimbóluma, egy felette álló erőé, amely ellen nem tud lázadni. Sokszor gondolt rá később, hogy ha otthon marad, és folytatódnak a bántalmazások, egyszer valószínűleg ellenállt volna. Talán meg is ölte volna. Néha arra gondolt, vajon benne is lakik-e egy olyan ördögi szörny, mint az apjában. Némán összeszedte a pálca darabjait. A nap utolsó sugarai még áthatoltak a sűrűsödő sötéten, aztán leszállt az est. A teraszon ott volt a népe. Az a két ember, aki igazán szereti. Meg talán egy harmadik? Senki nem szólt. 0 sem beszélt. Itt nincsenek szavak, nem kellenek. Betette a forgácsokat az egyik kőedénybe, és meggyúj- lotta. A rögtönzött máglya fénye ott lobogott az arcán, és ahogy a múltjának ezt a darabját lassan felfalták a lángok, mintha a szívében élő harmincéves dühének keserűsége is elégne ebben a tisztítótűzben. A kevéske hamut, amivé apja hatalmának szimbóluma lett, hirtelen felkapta a feltámadó, viharos szél, és süvítve szétszórta az ősi birtok fái fölött. A testőr védelmezőn melléje lépett. - Minden rendben, uram? - kérdezte csendesen. Wallace elnézett a park felé, aztán a házra. Szinte teljes volt a sötétség, mégis sokkal világosabbnak tűnt minden, mint amilyennek valaha is látta. - Most van minden rendben, Ezra Lee. Cseperegni kezdett az eső, sietve indultak a limuzinhoz. Hallgatagon ültek be, mindenkinek volt min tűnődnie. Elsőnek Miss l)evine-t szállították haza, aztán Lara otthona felé vették az irányt.

99

A bérházhoz érve a lány gyorsan kászálódott volna ki, de Wallace megfogta a csuklóját, hogy kicsit maradjon még. - Köszönöm, amit ma tett értem. - Uram... igazán nem kell megköszönnie. Lara zavartan fészkelődött. Wayne még mindig a kezében tartotta a kezét, és megint kezdődött az a bizsergés, ami mindig elindult, amikor hozzáért. És az a hang újra. De a mély és bársonyos zengésbe most mintha egy kis aggódó felhang is vegyült volna. - Megőrzi a titkomat? - Bízhat bennem. - Bízhatok? Ha így van, akkor olyan listára kerül fel Lara, amin nagyon kevesen vannak. A lány örült, hogy olyan kevés fény van a kocsiban, így nem látszik, hogy ég az arca. Persze. Miután látta ruha nélkül, vele álmodik és megcsókolta. És miután belépési kódokat árult el és hátsó szándékkal jelentkezett az állásra. Hát hogyne bízhatna benne.

100

16. fejezet

- Menjünk kocsikázni, Ezra Lee, egy kicsit. - Merrefelé, uram? - Amerre az eső esik. Elrévedt egy pillanatra. Aztán föleszmélt az elégikus hangulatból: - Vagyis... mindegy. Csak menj, amerre gondolod. Kibámult az ablakon a város fényeire. De nem sokat látott belőlük. A harc apja emlékével furcsa ürességet hagyott maga után. Olyan régen cipelte, hogy most, amikor végleg megszabadult tőle, szinte hiányzik. Hogy tehette vele az apja azt, amit tett? Egyáltalán hogy tehetnek ilyeneket gyerekekkel? Nézte a lefutó esőcseppeket a kocsiablakon. A testőr nyugodt ütemben haladt vele, végig a város főútjain, nem először már. Ilyen különös utazásai voltak a gazdájának, az autózás kikapcsolta, vagy segített neki elmélyedni a gondolataiban, sohasem kérdezte. Jobb, mintha vedelne e helyett, vagy kokain csíkokat szí- vogatna fel esténként. Lopva belenézett a visszapillantó tükörbe. Wayne hátradőlt az ülésen, állát a kezére támasztotta, és bámulta az esős éjszakát. Vajon mi járhat a fejében?

101

Zuhogott az eső akkor is. Tizenhat évvel ezelőtt, azon a sötét éjjelen, amikor a kétségbeesett hívást kapta éjfél körül. - Wayne, segítened kell! A kislányom eltűnt. Elszökött, azt hiszem. Segíts megkeresni, mindenkit felhívok, akit csak lehet, meg aki ráér, már a rendőrök is kutatnak utána. - Az ég szerelmére, mi történt megint? - Ne kérdezd, ha úgyis tudod. Összevesztünk. A szokásos. Őrült hiszti, káromkodás, fenyegetőzés. A kicsi biztos, hogy hallotta az egészet. Szörnyű dolgokat. Ez a nő... Komolyan, Wayne, egyszer agyoncsapom, vagy ő lő le engem. Most a gyerek volt az ürügy, pedig semmi rosszat nem csinált, csak kicsit összefesté- kezte magát. Erre jött a műsor. Hogy itt van ezzel a lehetetlen gyerekkel meg velem, és hogy micsoda élhetetlen fráter vagyok, itt kellene minket hagynia. Kedve lett volna néhány keresetlen szót kimondani, de aztán úgy döntött, Ricknek van elég baja most, majd később teremti le. Ha már előkerült a gyerek. - Hová mehetett, van valami elképzelésed? - Már mindenre gondolunk, a környéken nincs, játszóterek, óvodaudvar, semmi. Ismerősök sem látták, az utcában sem. - Hol szeret lenni? -A kikötőben... a szigeteken... De oda nem juthatott át. Kizárt, hogy oda el tudott volna menni egyedül, nagyon messze van. A rendőrök szerint is valahol a környéken van, talán elbújt, és most fél előjönni. - Mikor vettétek észre, hogy nincs meg? - Csak este. De addigra már órákon át ment a csetepaté. Közben bármikor elmehetett. - Valamit vitt magával? Mi van rajta? Ömlik az eső. - Nem vitt el semmit. Ezért is vagyok megijedve, még Nanukot is itthon hagyta. - Nanuk? - A jegesmedvéje. Plüssmaci. Nem alszik el nélküle.

102

Wallace agyán újabb lehetőség villant át. - Nem lehet, hogy valaki elvitte? - Elrabolták, gondolod? Akkor már jelentkeztek volna váltságdíjért. De én nem vagyok annyira gazdag, hiszen tudod! - A mondat majdnem kiáltásba fulladt. Wallace nem szívesen tette fel a következő kérdést, de kénytelen volt. - Rick, belekeveredtél valamibe? Sértett, megbántott hang válaszolt. - Esküszöm, hogy nem! Hogy gondolhatsz ilyet rólam? Hogyan? Wayne nem akart belemenni jobban. Rick hat évvel volt idősebb nála, de mintha ő lett volna a bátyja, sokszor úgy érezte. - Jól van. Ha ti végigpásztázzátok a környéket, akkor én mégiscsak elmegyek a kikötőhöz. Egy próbát megér. Ha nem járok eredménnyel, csatlakozom a keresőcsapathoz. - Wayne, ezt soha nem felejtem el neked. Jó, jó. Barátok közt ilyesmiket nem emleget az ember. Bedobta magát a sportkocsijába és lehajtott a partra. Rick lánya csak hatéves, de értelmes kislány. Nagyon is el tudja képzelni, hogy valahogy átjutott a szigetekre. És hová megy egy kisgyerek, ha ismerős helyet keres, ahol már sokszor járt? A vidámparkba. Nem is foglalkozott a kikötő átvizsgálásával, azonnal a jachtjához sietett, és elindult. Határozottan az volt az érzése, hogy megtalálja a kis menekültet. A parkban az öreg körhintát vette célba. Emlékezett, hogy Rick régebben mutogatott neki fényképeket, és az egyiken itt lovagolt a kislány egy fehér faparipán, kedves, szégyenlős kis mosollyal kukkantva ki a büszkén fotózó édesapára. Sietve haladt a gyenge éjszakai fénnyel megvilágított fák között. Az eső vigasztalanul esett, és hiába öltözött fel jól, mégis fázott az esőkabátja alatt. A kapucni sem védte eléggé, a vizet az arcába hordta a szél. Szegény gyerek. Ilyen időben, egyedül. Mit gondolhatott, hogy elszökött? Mit hallhatott, miken mehetett át,

103

ha bárhol inkább akart lenni, mint otthon? Fellépett a faragott állatok közé. Milyen különös szag van. A vizes fa kissé dohos szaga, meg mintha olajé is lenne, vagy talán gépzsír ez, amivel a körhinta forgó részeit kenik. És az eső illata, amit máskor szeret, de most nem figyel rá, most halkan körbejár a holt szemű, festett lovakat, macskákat vizslatva, benézve minden lehetséges zugba. És igen. Itt van. Megtalálta valóban! Bevackolt a fehér hintóba, amit aranyszínű

mesebeli

állatok

őriznek.

Megállt

mellette.

Kis,

összegömbölyödött csomag volt az ülések között, a padlón. Alszik? Alig látta a sötétben. Közelebb hajolt. A csomag reszketve összehúzódott. Ébren van. És fél. Nem akarja megijeszteni. - Kopp, kopp! Itthon vannak? Pici fészkelődés, aztán halk, riadt kis hangocska szólt ki a hintó mélyéről. - Ki az? - A papád barátja vagyok. Érted jöttem. A kislány nem ismerte meg. Igaz, sokat nem látta, talán csak egyszer, néhány éve. Rick nemigen vitte haza a barátait, a sárkányfészekbe. - Te is egy szörny vagy? - Nem vagyok szörny. - Akkor ki vagy? - A szüleid küldtek, hogy megkeresselek. Fontolgatták a választ a Hamupipőke-hintóban. - Nem hiszek neked. Nekik nem kellek. Elszorult a szíve. Mit mondjon erre? Egyébként is nyilvánvaló, hogy a gyerek halálra van rémülve. Talán a sötétség, a hideg, az éjszaka félelmetes hangjai teszik, de mintha nem is egy hatévessel beszélgetne. Akkor valami mást próbál meg. Elővette a zsebkendőjét, és ahogy régen, gyerekkorában a nagyapjától tanulta, egy kis figurát csomózott belőle. Két sarkából lett a füle, közepéből a feje, a karja, meg a teste. Be is tudta bújtatni az ujjait, mint egy kesztyűbábba.

104

A hintó aranyozott peremén először két fül tűnt fel, aztán egy kíváncsi fehér fejecske. A kislány elkerekedett szemmel nézte a fura jövevényt. - Szia, te kislány! Mit keresel itt, az éjszaka közepén? - Te ki vagy? - A fehér nyuszi vagyok. Nanuk barátja. Nagyon bánatos, mert otthon hagytad egyedül. Nem jó neki nélküled. Azt szeretné, hogy vigyelek vissza hozzá, gyere haza. - Nem lehet. - Miért nem? - Egy szörny lakik a mamámban. Félek tőle. A nyuszi hallgatott. Aztán megköszörülte a torkát. - De a papád majd megvéd. - Nem tud - sóhajtott a kislány. - A szörny erősebb. Mindig legyőzi. - Akkor majd én védelek meg. - Hogyan? - Van egy barátom, most is vele jöttem. Az előbb beszéltetek. Majd ő segít. Én meg veled maradok örökre. - A nyuszi megsimogatta a füleivel a kislány arcát. Kis halvány kuncogás volt a válasz. - Jó, akkor kijövök. De tényleg megvédesz engem? Biztos kikapok. .. - Sírós lett a hang a végére, nyoma sem volt az előbbi pici fellélegzésnek. - Nem engedem, hogy bántsanak. Felkapta a kis testet, és elindult vele a hajóhoz. A gyerek csak nehezen tudott megnyugodni, sírva fészkelt be a karjába, és végig Ott is maradt, még a jachtot is így kellett vezetnie szinte végig, majdnem fél kézzel. Felhívta Ricket, hogy jöjjenek a mólóhoz. A kicsi ott pihegett az ölében, bebújt az esőkabátja alá, a testéhez. Ahogy megérezte, hogy biztonságban van, és ahogy szelték a habokat, lassan elaludt, odaszorítva az arcát a mellkasához, koszos kis markában szorongatva a zsebkendőből csavart nyuszibabát.

105

Wayne a hatalmas, eső áztatta üvegtáblákon át bámulta az éjszakai várost. Másfél órás autózás után végül is utasította a testőrt, hogy hozza haza. De még mindig arra a karjában szuszogó kislányra gondolt, aki annyira bízott benne, és akinek megígérte, hogy megvédi. „De nem vigyáztam rád, kicsi Lara. Tartozom neked ezért. És apád elveszett életéért. Megvédelek, ahogy megígértem. Magamtól is, ha kell.”

17. fejezet

- Nem. Ez nem lehet igaz! Lara elkeseredetten kiáltott fel. Azt hitte, már nem jöhet újabb csapás. Pedig ez a bál annyira fontos! Hiszen itt dől el a sorsa, .1 jövője: hogy Wallace foglalkoztatni fogja-e, vagy a kézzel varrott dpőibe bújtatott páros lábával rúgja ki. Úgy kezdődött, hogy már reggel kiderült, a virágdíszek és .1 berendezés felállításával megbízott cég nagy teherautója elakadt félúton, át kell pakolni mindent egy másik járműre, amivel viszont többször kellett fordulni, hogy mindent el tudjanak hozni, ami szükséges. Majdnem egyórás csúszással fogtak neki a park és .1 kert feldíszítéséhez, Lara áldotta az eszét, hogy legalább a vilá- ¡;ítást felszereltette egy nappal korábban, de csak mert éjszaka is ki .ikarta próbálni, milyen lesz a látvány. Hiszen így fogják látni leginkább a vendégek is, a város, sőt az ország válogatott elitje. A listán, amit Wallace jóváhagyott, a legtehetősebb, legbefolyásosabb nnberek szerepeltek,

gazdag

családok,

üzletemberek,

politikusok,

.ilcik

azonban nem jönnek mind túl messziről, mert hát sokan csak átrándulnak a Forest Hill-i palotácskáikból, ahol az átlagkereset a szokványosnak úgy két és félszerese. Hát igen, a szegény felső százezernek is élni kell valahol. Ha már Rosedale-ben nem 107

tud, ahol viszont ötszörösen is megkeresik az átlagbért a lakók, persze akik a Wallace-estélyre jönnek, már nem centezgetnek, és nem számolgatnak hétköznapi fizetésekkel. Ezeknek azért valamit adni kell, sőt olyasmit, ami igazán szokatlan és érdekes, ami megmozgatja a „már mindent láttam, nem tudnak nekem újat mutatni” lelkűket. A virágok és a fények végül igazán álomszerűek lettek, de volt még izgalom a nap folyamán egyéb is: a hatalmas torta okozott döbbent riadalmat, amit hagyományosan egy jó nevű kézműves cukrászda készített minden évben erre a bálra. A pompás remekmű a gazdasági bejáraton érkezett, és ameddig csak el tudták hozni a kastély közelébe, el is jöttek vele. Külön kis rámpát építettek neki, és egy ügyes, gurulós kiskocsin várta a fehér mázas, kék, arany és csokoládészínű indákkal díszített, háromemeletes szuperédesség, hogy óvatosan feltolják a házba. Lara és a segítői, meg az erre az alkalomra szerződtetett személyzet rajongva csodálták a szépséget, szimatolgatták az édes illatot, ami körbelengte, és csak találgatni tudták, vajon belül milyen, a piskótatészta közé pakolt tejszínhabos krémmel,

az odarejtett

szamócaszemekkel, meg a meggyel feldobott csokoládés rétegével. Annyira csábítónak ígérkezett már a leírás alapján is, hogy Lara esküt tett a többieknek a cégnél, hogy félrerakat belőle annak, aki megkóstolná, sőt még a folyosóján lakó kisfiúnak is akart belőle csomagolni. A fenséges cukrászköltemény méltóságteljesen gördült felfelé - ám ekkor a kiskocsit hátul toló cukrászlegény megbotlott valahogy a gumikerékben, térdre esett, és fájdalmasan felkiáltott! Elöl haladó társa hátrafordult, és ösztönösen ugrott volna segíteni, egyszerre kapott a kollégája és a kocsi fogója után - ám a néhány másodpercnyi kihagyás elég volt, hogy az óriási torta kocsistul meglóduljon, és megállíthatatlanul visszagördüljön, majd egy lejtős kis kavicsútra rátérve egyre növekvő sebességgel száguldjon egyenesen a kacsa- vagy pontosabban hattyúúsztató kerti tó felé.

108

Lara artikulálatlan hangot adott ki, és egy szarvasünő sebességével próbált utána szökellni. Ha kell, a testével állítja meg azt a nyomorult kocsit! A látványon minden burleszkfilmben egymás térdét csapkodva, dőlve röhögtek volna az emberek, de az egész inkább valami abszurd komédiára emlékeztetett. Elöl a robogó finomság, utána egy nem éppen nyomdafestéket tűrő szavakat kiáltozó, rohanó lány, aztán két fehér süveges, rémült cukrászsegéd, majd még vagy hat-hét szobalány, felszolgáló, pincér és kertész, kiabálva, sikoltozva és a karjukkal kalimpálva. Végül Larának sikerült elkapnia a kocsi hátsó fogantyús részét, és hogy az azonnali rántástól ne csússzon az egész cucc habozás nélkül a tóba, még egy kicsit futott mellette, lassan állítva le a kocsit, amiben aztán a többiek is segítettek neki. Szóval ilyen előzmények után derült ki a kezdés előtt alig tíz perccel, hogy az egyik diákmunkás segítő, akinek csak annyi lett volna a dolga, hogy az éjféli

tombolahúzásnál

sárkányjelmezben segédkezzen,

megbetegedett, ágynak dőlt, és nem jöhet. Lara kétségbeesett, de sok ideje nem volt rá, hogy belemerüljön ebbe az érzésbe, meg kellett oldania ezt a gondot is, mint már annyi mindent az elmúlt hetekben. Szerencsére a jelmezeket kikölcsönözték, azok itt vannak, majd ő beugrik, a fenébe is. Nem, nem engedi, hogy élete főműve, de legalábbis eddigi legnagyobb feladata, amit csak kapott egy munkahelyen, ne legyen tökéletes. I Iolmi tüzek, átszervezések, késések, önjáró torták és elhullott jelmezesek őt nem állíthatják meg! Mert egyébként a bál lenyűgözően sikerült. Wallace eredeti és kreatív munkát várt el tőle, és Lara ezért azt találta ki, hogy .1 program lesz különleges. Nem ismert művészeket hívott, hanem fogyatékkal élő, de tehetséges fiatalokat. Gyönyörűen éneklő vak kislányt, akinek a hangja úgy szárnyalt a parkban felállított kis színpadon, bezengve a teret, hogy beleremegtek a szívek. És valóban megcsillantak a könnyek a szemekben, és tényleg előkerültek

109

a csekkfüzetek. A vendégek sort álltak a szájjal rajzoló fiúnál is, aki pillanatok alatt vázolt fel egy ceruzaportrét bárkiről, sőt, ha kérték, karikatúrát is készített. A legvidámabb pillanat akkor jött el, amikor két, ellentétes oldalon álló politikus a másikról való gúnyrajzra fizetett elő. És még az is jól sült el, hogy fegyveres banditák támadtak a vendégekre, és pisztolyokkal hadonászva követelték az ékszereket a nőktől, az órákat, mobilokat a férfiaktól - az első riadalom után mindenki rájött, hogy Robin Hood haramiái rándultak át a sherwoodi erdőből, az adományozás ösztönzésére lóbált műanyag pisztolyokkal. Az egész estélyt mesebeli hangulat lengte át. Lara szenzációs ötlete végül is Wallace hamupipőkés megjegyzéséből származott, amit legelső alkalommal mondott neki. Ebből formálódott a lány fejében a fantáziaébresztő gondolat, hogy mesefiguráknak lesznek öltözve a segítők, a tombolaárusok, a szereplők, és néhány gyerekfellépő is, akik különböző jótékony szervezetektől érkeztek. De piros orrú bohócokat nem hívott, természetesen. Viszont adományért cserébe lehetett fényképezkedni Csipkerózsikával, a hét törpével, Csizmás Kandúrral, Aranyhajjal, a kis hableánnyal, Piroskával és a farkassal, meg persze különféle névtelen királyfiakkal, akiket Lara mindig nagybetűvel írva képzelt el gyerekkorában. Hiszen mindig jön a megmentő, a herceg, de többnyire neve nincs neki, mert az is elég bőven a mesehősnőknek, hogy egyáltalán megérkezik végre „A Férfi”, még az sem baj, ha rusnya béka volt korábban, vagy valami hasonló ronda állat, amit folyton puszilgatni kell, hogy ember legyen belőle. „Hogy így van ez az életben is”, mondaná erre Karén. Aki itt is van a partin, sőt olyan rendes volt, hogy kollégákat is hozott, tévéseket, más újságírókat, segített neki az elejétől a sajtó mozgósításában. Csak futólag találkoztak, tulajdonképpen abban reménykedett, hogy több ideje lesz vele lenni és a vendégek között feltűnni. Igazából azonban Wallace-hoz akart közelebb kerülni, akit az utolsó napokban gyakorlatilag nem is látott. A házbeli látogatás

110

és azután az este után nem beszéltek, és sem Ezra Lee, sem Miss Devine nem hozta föl a történteket. „Vajon haragszik? Most én leszek bajban, mert láttam őt ilyennek?” Gyötörték a kétségek. Akárhogy is, már csak ezért is kiválónak kell lennie a mai estének. Hogy bebizonyíthassa, tényleg méltó a helyre, a bizalomra. Órákkal később még mindig csak ott tartott, hogy talán háromszor megpillantotta Wallace-t a távolban, rajongók gyűrűjében, fogadva a gratulációkat a kedves estéért. A bál zajlott, csak olyan apróságokkal kellett foglalkoznia, mint egy rekesz eltűnt Krug Grand Cuvée, amit hamar

megtaláltak

az

egyik

lépcsőfeljáró

alatt,

egy

teljesen

becsiccsentett segédfelszolgáló mellett, meg az egyik vendég hölgynek kellett gyorsan varrónőt keríteni, mert kissé kellemetlen helyen hasadt szét az egy számmal szűkebb, ezüstszálas, testre szabott alkalmi ruhája. így végül is már csak az utolsó izgalom maradt, a tombolahúzás, ahol ugye most akkor ő lesz az egyik mesebeli lény, egy griff és egy főnix mellett. Ha úgy vesszük, végül is már profi ebben, nem véletlenül volt egy teljes idényen keresztül egy vízilabdacsapat kabalafigurája, sellőnek öltözve. Kicsit vicces volt, hogy a fiúk mindenhová a vállukon hurcolták, mivel a halfarkán járni ugye nem tudott. Szóval egy órát kibír a bugyuta, zöld pikkelyes, sárga hasú sárkányruhában is, fél lábon. Csak az a három fej ne volna, amiből kettő még tüzet is okád, piros filc lángnyelvek törnek elő a szájnyíláson. - Lara, vigyázz, ha lépsz, óvatosan járkálj, különben kilendülnek a fejeid vagy a farkad, és lesodorsz vele valamit. Milyen botrány lenne, néhány nagy tasli a gazdag támogatóknak! Karén mosolygott rá, ahogy segített neki felöltözni. - A fenébe - pihegett a lány. - Nem is hittem, hogy ennyire meleg ez belül, majdnem meggyulladok benne! Barátnője ránézett. Lara homlokán valóban gyöngyözött a veríték.

in

- Szerintem nyugodtan vesd le a ruhádat, és hagyd itt. Elég, ha csak egy bugyi marad rajtad, aztán a végén itt visszahúzhatod a holmidat. Lara felsóhajtott, milyen igaz, mindegy, mi van rajta, úgysem látszik, nem kell, hogy még hőgutát is kapjon. Nagy nehezen leküzdötte magáról a szivacs sárkánytestet, ledobta a ruháit, visszabújt a jelmezbe, megigazította másfél méteres, pikkelyes, tarajos farkát, feltette a szarvakkal ékesített fejet és felhúzta a háromujjú kesztyűket. Kicsit nehezen haladt, a sárkányláb karmai néha meg-megcsúsztak a padlón, de végül rátalált a lépésre, és döngő léptekkel megindult a díszterem felé, ahol a tombolahúzáshoz gyülekeztek a résztvevők, meg az est fénypontjához, a torta megszegéséhez, amit pezsgős koccintás és tűzijáték követ. Egy ideig csak álldogált az ajándékokkal, nyereményekkel teli asztal mellett a másik két maskarással. Jó hangulat, nevetés lengte be a hatalmas szalont, és egyre jobban élvezte a helyzetet, sokan megsimogatták, kedvesen szóltak hozzá, ő pedig lassan elengedte magát és ellazult. Figyelte, ahogy sereglenek a vendégek, gyönyörű nők, csodálatos ruhákban, irtózatosan drága ékszerekkel, elegáns, dúsgazdag férfiak, az előkelő társaság krémje. Lara körbelesett sárkányfejének szemnyílásain át, és még mosolygott is rajta, hogy miközben itt mindenki olyan elképesztően rázza a rongyot, ő valójában meztelen közöttük, hiszen csak egy rózsaszín bugyi van rajta. Meg persze a sárkánygúnya. Kezdte magát igazán jól érezni, már viccelt is a vendégekkel, egyre szélesebb, bátrabb mozdulatokkal. Egészen addig, míg egyszer csak a csillogó vendégsereg hullámzó tömege szét nem nyílt, és előre nem engedte Wallace-t, aki, mint az est házigazdája, kifogástalan öltözékben,

nemes

tartással,

kezében

pezsgőspohár

ral

rövid

köszönőbeszédet intézett az egybegyűltekhez. Vastaps fogadta: mindenki tudta, hogy ő maga is ott van az elegáns társa sági eseményeken, mint köztiszteletben álló üzletember, aki nem egyszer adományoz jelentős összegeket jótékony célokra. 112

Lara szíve olyan hevesen kezdett el dobogni, hogy majdnem átütötte a mellkasát. Istenkém, milyen szép ez a férfi! Hiába látta messziről az est folyamán, most, hogy itt volt szinte csak egy lépésre tőle, Wallace sokkal gyönyörűbbnek és hatalmasabbnak látszott, mint bármikor. Arca nemes vonala, ajkának határozott, mégis érzéki íve, tökéletes haja és nyílt, szinte világító tekintete mindenki közül kiemelte. És az öltözéke. Éjkék zsakett, hófehér ing, ami éppen csak kivillan a sötétkék mellény fölött, amelyet selyemszállal hímzett indázó mintákkal

díszítettek.

És

sötétkék

selyem

nyakkendő,

ezüst

nyakkendőtűvel. Nem volt nála szebb férfi a teremben. Most, hogy ennyire közel került hozzá, megint jött a bizsergés, pedig hozzá sem érhetett, sőt a férfinak fogalma sem volt róla, hogy ő rejtőzik a jelmez mögött - ráadásul gyakorlatilag pucéran. Hiába próbált magára önfegyelmet erőltetni, annyira remegett és izzadt, hogy a lábán is folyt a víz. Nem is tudta igazán nyomon követni az eseményeket, gépiesen adogatta csak át a nyereményeket, de tekintetével folyton Wayne-t kereste, őt figyelte. A férfi átadta a terepet a sorsolóknak, ő maga félrehúzódott, és Lara alig várta, hogy vége legyen a tombolázásnak. A fődíjast köszöntő tapsvihar jó alkalom volt, hogy hajlongva és maga is tapsolgatva szépen megpróbáljon kifarolni, és valahogy a férfi közelébe jutni. Ám mire leért a kis emelvényről, Wayne eltűnt. A lány tétovázva állt, de aztán nem tudott parancsolni a kíváncsiságának és az izgalmának: elhatározta, hogy mindenáron megkeresi, feltűnés nélkül. Hát ez nem túl könnyű, ha az ember éppen egy másfél méteres farkú, pufókra szivacsozott, levélzöld mitológiai lény. Larának sem ment jól az „elvegyülés” az estélyi ruhás résztvevők között, mosolyogva pillantottak rá, ahogyan három fejével bólogatva, imbolygó farkával sétált a hidegtálas büfé körül - ott látta feltűnni utoljára célpontját. Mintha játszana vele, hol itt vélte felbukkanni a tömegben, hol ott. És megint! Ott van! De hol? Eltűnt újra! Gyorsan megpördült, hogy megkeresse, de ekkor farkával

113

véletlenül lesöpörte a háta mögött álló svédasztal egyik felét. Amikor pedig megrémülve és riadtan visszafordult, hogy megnézze, mit csinált, a másikat. A tányéreső és záporozó finom falatok elől kiáltozva félreugró vendégektől menekülve, és saját kétbalkezes, szörnyű ügyetlenkedése miatti szégyenében futásnak eredt, hogy minél előbb eltűnjön a vádló szemek és méltatlankodó kiabálások elől, s gyorsan kijusson a teremből, amit végigdúlt a farkával, mint egy törpetornádó. És ahogyan szaladni próbált karmos, csattogó, négytenyérnyi talpain, a fényes padló kisiklott alóla, és ő vagy öt métert csúszott a hasán, míg végül széttárt karokkal és lábakkal, mint egy kipukkadt béka, megállt egy fekete bőrcipő előtt. Sárkányfeje legurult róla. Néma csönd lett a teremben. Lara elterülve feküdt lent, körülötte a megdöbbent méltóságok és a finom hölgyek, akik elképedve nézték a produkcióját. Lara úgy érezte, inkább ott marad örökre. Szeretett volna szépen beleolvadni a padlóba, és mondjuk mozaikká válni. De egy erős kar felemelte, a talpára állította, egy határozott kéz megfogta a vállát, és egy nagyon is jól ismert hang, amitől az egész teste megborzongott, megkérdezte tőle: - Jól van? Nem esett baja? Wallace volt. Lara felnézett, és most a férfi szeme tágult ki hirtelen a meglepetéstől. A lány... ő van a sárkányruhában? De nem volt idejük megbeszélni. Többen is odaléptek hozzájuk, és a férfi felemelte a kezét, hogy megnyugtassa őket, és lezárja végre a kínos incidenst: - Minden rendben van, csak egy kis baleset. Mulassanak tovább, nincs semmi baj. A teremben újraindult a morajlás, de aztán meglepett kiáltások hangzottak

fel:

kialudtak

a

csillárok,

feltárultak

a

hatalmas

ajtószárnyak, és csillagszórók között betolták a lenyűgöző tortát. Kitört a taps és az ujjongás. Néhány perc után pedig megkezdődött odakint a tűzijáték, a tömeg kiáramlott a szabadba, és üdvrivalgásokkal élvezte a csodálatos égi fényjátékot.

114

Ketten maradtak odabent. Wayne még mindig Lara karját fogta, de a lány kétségbeesetten kirántotta magát a markából. Pedig a férfit komolyan foglalkoztatta, mi van vele, az arcát fürkészte leheletnyi aggodalommal, de ő úgy látta, Wallace lenéző, lesajnáló szemmel pillant rá és gúnyosan elhúzza a száját. Megalázva állt, aztán könnyes szemmel felhalászta a földről a sárkányfejét, hátat fordított a férfinak, és összetörtén elhagyta a helyszínt.

18. fejezet

Wallace-t meghatotta, de meg is mosolyogtatta Lara látványa. Mert persze követte szép csendesen, ki a házból, a hatalmas, sötét kerten át, amit sejtelmesen megvilágítottak a lámpák, a lobogó mécsesek és a fák fölött csillagporrá hulló tűzijátékszikrák. Nézte a szürreális képet: egy távolodó sárkány az éjszakai kertben. Csak nézte, ahogyan a lány boldogtalanul

vánszorog,

lehajtott

kobakkal,

hóna

alá

vágott

sárkányfővel, maga után húzva a kavicsos ösvényeken a farkat, ami időnként beleakadt egy-egy bokorba. Olyankor rántott egyet a jelmezén, és szomorúan továbbkínlódta magát a mostanra már meglehetősen ütött-kopott sárkányruhájában. Nem akart, nem mert visszamenni a házba, inkább el akart tűnni örökre, mindenki szeme elől. Ilyen borzasztó bla- mázs. Amikor olyan jól ment minden... annyit dolgozott ezen az estélyen, és most a fickó ennyit fog látni az egészből, hogy hasra esve összezúzza a kaviáros ibrikeket és az orrával szántja föl a padlóját. Amikor megint beakadt valamibe, annyira elkeseredett, hogy már hátra sem fordult, csak kétségbeesett erőlködéssel megindult előre, az sem érdekelte, ha szétszakad rajta az a nyomorult hacuka. De hiába törte magát, próbált szabadulni, és taposta

116

a kavicsot, egy centit sem haladt. Végül mérgesen hátrafordult, elhatározva, hogy saját kezével tépi le a haszontalan függeléket a ruháról. Wallace állt mögötte. Ő tartotta a farkánál fogva, egy kézzel, kis félvigyorral. Dühös lett. Nincs elég baja, még ki is röhögi? - Hagyjon! Engedjen el, kérem! - Hová akar szaladni, Lara? - Hazamegyek! - Nem olyannak ismerem, mint aki elmenekül a baj elől. És különben is. Maga itt háziasszony. Vagy... - A férfi mosolyogva nézett rá. - Vagy inkább házisárkány? Lara meghökkenten állt. Aztán végül is belátva a helyzet mulatságos voltát, ő is halványan elmosolyodott. Wallace maga felé fordította a csapzott lányt. - Miért nem veszi már le ezt a jelmezt? Lara zavartan lesütötte a szemét. - Mert nincs semmi rajtam alatta - suttogta. Wallace hunyorított egyet. - Ez valami mániája lehet, hogy folyton ledobálja a ruháit? Hát, ez nagyon izgató talán, de így nehezen jut haza - mondta. - Jöjjön, kis sárkány. Hazaviszem. Mára felmentem a többi munkája alól, Ezra Lee majd elintézi, ami még vissza van. Lara hallgatagon ült a kocsiban. Nehezen tudta begyömöszölni magát, idegesítette a ruha meg a saját kinézete. Wallace nem erőltette a beszélgetést. Szeme sarkából látta, hogy fura kinézetű utasa szomorúan üldögél, összefont karokkal, behúzódva az ülés sarkába. A férfi viszont mulatott magában. Micsoda lány! Amikor megérkeztek, szóba sem került, hogy Wallace följön-e vagy nem. Természetesen felment. Otthon aztán Lara sokáig zuhanyozott. Azt remélte, mire kijön, a férfi talán elmegy. Ugyanakkor azt is szerette volna, hogy maradjon. Nem tudta magában sem megfogalmazni, mire is vágyik

117

igazán. Most, hogy a fickó ilyen határozottan betört hozzá, örült, hogy nemrég leszedte az összes képet a falról, és fiókba zárta a dosz- sziét is róla. Már az is gáz volt, hogy a testőr leleplezte. Most semmi árulkodó holmi nincs elöl, legfeljebb a kabalaállatai. Szerencsére a kanapéra kiszórt bugyihalmot indulás előtt összekaparta és visz- szatuszkolta a komódba. Habár lehet, hogy maradt kint néhány... ? Kit érdekel?! Nézegesse csak a váratlan vendég az alsóit. Meg a seggét. A gondolatra borzongás futott végig a gerincén. Zavarba ejtően élénken beugrott az emlék, ahogy hozzáért a testéhez, amikor azon a részen vizsgálgatta a sérüléseit. Wallace nem női bugyikra vadászott. Inkább feltérképezte az aprócska lakást, és ha akarta volna sem tudta kikerülni a hálórészt meg a kis dolgozósarkot, hiszen három lépéssel már át is szelte az egész helyet. A könyvespolcot vizsgálgatta, a képkereteket, barátok és cimborák fotóival. A növényeket, amelyeknek a földjébe szúrva kis pálcikák meredeztek, a végükön szív alakú papírdísszel, rajta kézírással a felirat: „Nőj nagyra” meg „Szeretlek”. Szóval így varázsol. És mi van itt még? Az ágyon egy termetes, kopottas jegesmedve. Igen, ez Nanuk, valószínűleg.

Öreg

jószág.

Megsimította

egy

kicsit.

Aztán

megdermedve megállt. Ez... Ó, egek. Ütést érzett a szívén. Egy kis, zsebkendőből kötött nyuszi hevert az ágyon, Nanuk karjában rejtőzve. Megrezzenve fordult hátra. Lara végre kijött a fürdőből, melegen, párásán, illatosam Annyira vonzó volt még abban a világoskék pamutpizsamájában is, hogy Wayne idegesen ébredt rá: szívesebben látná anélkül. El kellene mennie. - Elmegyek. A lány kissé csalódottan egyezett bele. - Jól van. Bebújt az ágyba, és nyakig betakarózott. Tanácstalan volt, nem tudta, mit tegyen. Talán meg kellett volna kínálni valamivel

118

ezt az embert? Letelepedni vele, csevegni? De hát azt a hülye jelmezt mindenképpen muszáj volt lehúznia magáról. Különben is éjjel van, ilyenkor aludni kell. Vagy nem? Feküdt a rózsaszín-fehér kockás plédje alatt, alig véve levegőt. Wallace állt egy ideig, aztán leült mellé az ágyra. Csend volt. Nem mozdult egyikük sem. Aztán a lány tört meg előbb. - Akkor nem megy el? - kérdezte elhaló hangon, bizonytalanul. - De. Nem sok minden változott. Ott terpeszkedett az ágyán a fazon. Most mi lesz? - Mikor? - érdeklődött vékonyka hangon. - Aludni szeretne? - Igen... Ma olyan borzalmas napom volt. Wallace elmosolyodott, eszébe jutott a négykézlábra zuhant kis sárkány, aki a lába elé hullott, mint egy túlérett gyümölcs, vagy inkább mint egy nagyon is éretlen. - Az egész napja mesefigurákról szólt. Magának is járna egy mese és egy jó éjt puszi. - Megigazította a takarót a lány nyakánál. Látta, hogy laposakat pislog, álomba készülődik. - Jól van, most már aludjon.

I

Fölé hajolt és önkéntelenül, ösztönösen megsimította a haját. Lara szinte félálomban felemelte a karját, és a férfi nyakába fonta.

Wallace meglepődött. A lány magához húzta és megpuszilta. Sután és kedvesen, és a férfit elöntötte valami oly régen nem érzett melegség a szíve környékén. Nagyon nehezen ment el a lakásból. Szerencse, hogy úriember, aki nem él vissza a helyzettel. Különben ki tudja, mi történhetett volna. Ez a lány! Megőrizte azt a fehér nyuszit. De hiszen ezt is ígérte neki, hogy örökre vele marad. Most már biztosan tudta: Lara Castland nem dolgozhat nála. Ki kell rúgnia.

119

19. fejezet

Lara haragosan csapta le az újságot az asztalára. Irene hiába próbálta csitítani, a lány fel volt dúlva teljesen. Karén volt az egyetlen, aki korrekt cikket írt róla, és a lapjában az estet emelte ki, meg a sok-sok összegyűjtött adományt, az összes többi bulvárszemétben - bár persze szó volt a fényes bálról és jótékony célokról is - az a szerencsétlen sárkányos képe díszelgett a fő helyen. „A Wallace-birodalom hercege királylányok helyett sárkányt ment.” „Nagy durranás a jótékonysági bálon: mesefigura robbant be az estébe.” „Aki előtt még a sárkányok is hasra esnek...” Ilyen címekkel tálalták a szerencsétlen sztorit. A lány dühöngött. Pedig az írásokban inkább csak tréfáltak az egésszel, és hát a fotókon is volt valami izgalmasan érdekes, amitől az egész móka kedves felhangot kapott, átsütött a képeken a lány riadtsága, a férfi arcán pedig egyszerre látszott aggodalom és vigasztalás. Az irodában is nyugtatgatták, még Ezra Lee is odakomorlott hozzá, megállt fölötte, mint egy lomha felleg, és szűkszavúan közölte, hogy minden rendben lezajlott, a büfét helyreállították, míg a nép kint élvezte a tűzijátékot, a kis incidenst elfelejtették. Hát nem. A lapok majd tesznek róla, hogy megmaradjon örökre. Lara rettegve várta a percet, amikor Wallace behívja. Eltelt a négy

120

hét. Felkészült, hogy beszélnek, tudta, hogy ez bekövetkezik, nincs mese. Se mesefigurázás. Mégis, amikor nyílt az ajtó, és Wallace kiszólt, hogy „Miss Castland, jöjjön be, kérem”, alig bírt felállni, annyira remegett a lába. Miss Devine bátorító pillantást vetett rá, de ő alig volt képes átlépni annak a hatalmas irodának a küszöbét. - Üljön le, legyen szíves. A francba! A francba! Az asztalon ott voltak a lapok, kinyitva a képeknél. Fél fenékkel, szorongva üldögélt a fémes, félelmetes íróasztal előtt, és a székében hátradőlő férfit delejezte, aki ujjai hegyét összeérintve, komoly arckifejezéssel nézte a lapokat. Aztán felpillantott a lányra, és Lara tüdejéből hirtelen kiszaladt a levegő. Az a kemény, hűvös, hideg tekintet. Itt van vége. - Miss Castland, el kell válnunk egymástól. Némán ingatta a fejét. Ne, csak ezt ne. Kérem. Ne! A férfi folytatta: - Másféle személyi asszisztenst képzelek el, és maga eltér attól az elvárástól. Szándékosan volt ennyire kíméletlen. Azt akarta, hogy Lara maga is örüljön, hogy megszabadul tőle. Higgye csak, hogy egy kegyetlen dög. Könnyebb lesz úgy távol tartania - meg magát is tőle. Pedig ez hihetetlen nehéz. Hiszen most is látja azt a végtelenül elkeseredett, boldogtalan kis arcot, akitől szíve szerint egyáltalán nem búcsúzna el. De nem tehet mást. A lány remegő, lefelé görbülő szájszéllel nézett rá. Próbálta fegyelmezni magát, eltitkolni a rátörő mély keserűséget és csalódást, de nem sikerült. Ennyi? Azok után, ami történt? Köztük? És egyáltalán, azok után, amennyit dolgozott, amennyit erőlködött? Ez nem igazságos. És... valahogy annyira közel került hozzá ez a férfi, főleg ott, abban az öreg házban, hogy már szinte hajlandó volt egy futó percre elfeledkezni arról, hogy sötét titokként szerepel a múltjában. Most ez az ember utcára teszi, tényleg? - Mr. Wallace... én... tudom, hogy ez hiba volt, nagyon sajnálom... bökött fejével a lapok felé bűntudatosan. - És megteszek

121

mindent, hogy ezt jóvátegyem, higgye el! Tudok dolgozni, és nem akarok elmenni magától... - Elpirult, váratlanul. - .. .a cégtől. Wayne lehunyta a szemét. Bolond gyerek. Hogy elszólta magát. Máris többet érez iránta, mint valaha is szabadna. - Már döntöttem, Miss Castland. - De uram... Hadd javítsam ezt ki, nem bánja meg, ha megengedi, kérem! Azok az óriási könnycseppek. Wallace nem akart megingani, pedig legszívesebben magához ölelte volna a lányt, és lecsókolta volna róla a könnyeket. De nem teheti meg. Hiszen a barátja lánya. A volt baráté, de akkor is. Mintha a keresztlánya lenne, vagy olyasmi. És neki megvan a bűne, amit elkövetett ellene. Azok után, ami az apjával történt, nem közeledhet még jobban. így is túl sokat engedett meg eddig, pedig nagyon vigyázott. De akárhányszor találkoznak, és kicsivel is hosszabb időt együtt töltenek, megállíthatatlanul beindul köztük az áramlás, amit nem tud nem érezni, és aminek nem engedhet szabad folyást semmiképp. De ez a lány... Annyira elszánt. És valóban ügyes. Jól dolgozott, de hát nem is ezért teszi ki a szűrét. Hogy valóban miért, azt nem mondhatja meg neki. Hallgatását Lara bátorításnak érezte, és folytatta a könyörgést. - Mr. Wallace... Akkor inkább adjon valami megrovást, vagy büntessen meg... - Felállt a székről és égő arccal, legördülő könnycseppekkel mutatott az asztalra. - Nem azt mondta, hogy ha zavart okozok, itt náspángol el? Jól van, akkor tegye meg most! De hadd maradjak itt! Tényleg készen áll egy ilyen büntetésre! Wayne döbbenten látta, hogy a lány teljesen komolyan gondolja, szó szerint vette, amit mondott neki az első találkozáson. Felállt és megkerülte az asztalt. Megfogta a remegő lány vállát, maga felé fordította a fejét, kicsit felemelve az állánál. Hullottak a hatalmas könnycseppek. - Lara. Ez nem így megy. - Miért nem? Ezek a maga szabályai és elfogadtam őket, amikor felvett. Most tartsa be a szavát! Csak egy esélyt kérek, nem többet! 122

Ó, istenek. Milyen édes is volna. Az a csinos kis popsi, itt az ő asztalára dőlve. Egy kis paskolós játék, amelynek a végén ezek a fájdalom szülte könnyek a gyönyör csillogásává változnának át. Nem először tenne ilyet - de először egy olyan vágyakozó ártatlannal, aki már csak a náspángolás szó kimondására is elpirul, úgy, hogy még észre sem veszi. Ez a lány... Szereti az ilyesmit? Annál rosszabb. Egy fenekelőmániás főnök meg egy paskolásért rajongó beosztott... Na, ezt végképp nem lehet egy munkahelyen. Jobb lesz mindkettejüknek, ha itt befejezik szépen. - Lara. Nem. A lány elkeseredetten kitépte magát a kezéből. Rájött, hogy már hiába minden, semmi nem számít. Az előbbi bánat és keserűség forrongó haraggá kezdett alakulni benne. Micsoda egy hülye pöcs! Szórakozott vele, elhitette, hogy figyel rá, hogy beavatja a bizalmába erre most lepattintja egyetlen aprócska kis butaság miatt? Micsoda egy fatökű, kockafejű farok! Amennyire elöntötte a kétségbeesés az előbb, most annyira felébredt benne a dacos énje, tele izzó ellenállással és méltatlankodással. - Most képes kirúgni? - Elbocsátom. És felhívom a figyelmét a szerződése utolsó pontjára, amit valószínűleg nem olvasott el, amikor aláírta. A lány meglepődött. Mi van? Tényleg nem olvasott el semmit abból a papírból, annyira boldog volt, hogy felvették, hogy csak odavéste a nevét gyorsan. - Mi az? - Titoktartási záradék. A cégről és a rólam szerzett információkat semmilyen módon nem adhatja tovább. Felháborodott a szíve mélyéig. Ilyen seggfej? Tényleg képes azt hinni róla, hogy kiadná bárkinek? Hát minek nézi őt ez a fickó? - Ó, hogy képzelheti... Utálom magát! „Az a jó.” - Én viszont nem utálom magát, sőt Miss Devine átad majd egy listát odakint. Vannak cégek, ahol tárt karokkal fogadnák. írtam 123

néhány ajánlólevelet, azokkal akár már ma el tud helyezkedni, csak választania kell. A lányt teljesen elborította a harag. Egyszerűen nem tudott parancsolni az érzelmeinek, annyira fel volt zaklatva, ahogy talán még sohasem. Most ez komoly? Kidobja a fenébe, de könyörado- mányt nyújt? Már nem tudta kontrollálni a dühét, de nem is akarta. És most már úgyis mindegy, úgyhogy kimondhat bármit. - Magától nekem nem kell semmi! Jól van. Elmegyek. Szívtelen alak. De ezt meg fogja bánni! „Tudom.” - Még találkozunk. Még a kezem közé fog kerülni, és akkor majd jól megszorongatom! - Ha valaha is a keze közé kerülök, megígérem, hogy megszorongathatja. A felvillanó, kétértelmű félvigyorra Lara egészen felháborodott. - Maga... maga... Tényleg olyan perverz, mint ahogyan írják magáról! „Talán még sokkal jobban, kicsi Lara. Csak hidd, hogy egy gazember vagyok, egy aljas fráter. Jobb is neked, ha nem vagy a közelemben.” Az ajtó dörrenve csapódott rá. A lány, aki az elmúlt hetekben túlságosan is zavaróan erőteljes módon lekötötte a figyelmét, és aki már az első pillanatban elvarázsolta, amikor az autója elé hullott, kiviharzott az életéből, örökre.

124

20. fejezet

A bosszúkommandó összeült. Karén, Huckleberry és Lara az újságírólány kis, modern, belvárosi lakásán találkoztak, hogy kifundál- ják, mi legyen a következő lépés, hogyan szerezzék meg azokat az adatokat, amelyekért Lara eredetileg Wallace közelébe akart jutni. Karén igazán mérges volt, amikor megtudta, mi történt. Ahogy a lány, ő sem érezte jogosnak a férfi döntését. De hát a próbaidő ilyen, indoklás nélkül is kitehetik a jelentkezőt, amúgy meg Wallace eléggé gáláns volt, negyedévi fizetést utaltatott át a lánynak. Lara persze azonnal visszaküldte, sértetten. Karén szerint kár volt, ha a pénzes fütyi szórni akarja a lóvéját, náluk jobb helyen van, mintha mondjuk egy új dísztárcsát kap valamelyik luxuskocsija. Főleg, hogy ugye munkája sincs, az alapítványnál már betöltötték a helyét. Meghányták-vetették az egész egy hónapot többször is, és bár Karén sem arról a bizonyos erotikus álomról nem tudott, sem Wallace pánikrohamáról, mégis úgy gondolta, egyértelmű a helyzet. Főleg, hogy amikor véresebbnél véresebb visszavágások vad terveivel állt elő, és egyszer csak azt vette észre, hogy minél inkább támadja, sértegeti és szidalmazza azt a gonosz, lelketlen dög Wal- lace-t, Lara egyre több mindent hoz fel a mentségére. Még így

125

is, hogy féltréfásan csak fantáziálgattak a férfi megbüntetéséről, hogy kilihegjék magukból a mérgüket, a lány egy idő után öntudatlanul is védelmezni kezdte. De még csak észre sem vette. Ez mindent elmond. Karén elnevette magát: - Beleestél. Lara felháborodva kiáltott fel: - Gyűlölöm! Karén legyintett. - Az ugyanaz. Lara lehajtotta a margaritáját. Kissé a fejébe is szállt, már a harmadikkal vigasztalta magát, és nem szokott hozzá az ilyesmihez. - Azt mondtad, megszorongatjuk a tökét. Hogyan? - Huck! - Karén az eddig szinte meg sem szólaló fiúhoz fordult, aki megérkezésük óta alig folyt be a beszélgetésbe, a sötét tervek lázas szövögetését meghagyta a lányoknak. Huckleberry nem volt túl beszédes szerzet, inkább a számítógépek világában érezte magát otthon, és csak azon keresztül a valódiban. A hétköznapokban is a nicknevét használta, és büszke is volt rá, programozók, rendszergazdák jól ismerték a netről, sokat segített nekik a biztonsági rések feltárásával. De olykor hackerkedett is, ez volt a hobbija, vagy inkább a mániája. Ott már egy igazán titkos neve volt. Őt nem izgatta a hangos siker, sokkal inkább élvezte azt, ha be tudott valahová hatolni úgy, hogy soha nem jöttek rá. Magának gyűjtögette a „megvolt” strigulákat. Ez is egyfajta skalpvadászat, csak ő nem táncolt az övére akasztott trófeákkal a tábortűz fényénél, hogy a többiek lássák, milyen zsákmányra tett szert. És ha találkozott egy különlegesen védett rendszerrel, az még inkább feltüzelte, és felkeltette az érdeklődését. Most viszont a képek kötötték le, amelyeket apróra megnézegetett Karén lakásának falán: művészi fétisfotók voltak. Fém tűsarkúba bújtatott női láb előtt hasaló férfi, lehunyt szemű, átszellemült arccal. Tükör előtt térdelő, remek testű rabszolga, háta mögött összefogott csuklóval, egy porszívó zsinórjával

126

kikötözve. Bekötött szemű férfi, fényes, fekete, feszülő alsónadrágban, akit fekete fűzős, fekete kontyos démoni domina kínoz - vagy inkább kényeztet. És Bob Carlos Clarké különös hangulatú képei, egyszerre királynői és kiszolgáltatott nőkkel, macskamaszkos „háziállattal”,

kihívó,

csábos

tekintetű,

halfarkú

sellő-

vel,

távirányítható, robotnak ábrázolt asszonytestekkel, kéjvágyó, arctalan férfiakkal, akik nők intim testrészeit vizsgálják furcsa, birtokló és néha zavart testtartással, hűvös és merengő uralkodónőkkel, korbácsos és büszke dominákkal, akiket lenyűgözött férfiak imádnak. - Fétis art? Tetszenek. Jó gyűjtemény. Én a bondázsra bukók. Shibari, kinbaku. Lara ült, mint aki megkukult. Miről van szó? Karén vonzódását ismerte a különböző fétiseket feldolgozó művészfotókhoz, és azt is tudta, mi a bondázs, Beloniak megismertette vele. De a többi? - Shibari? Kinbaku? - Japán kötözés. - Kínzás? - Nem, dehogy! Ez egy művészet. Nem az a lebutított bondázs, amit a neten látsz, két bőrbilincs meg szíjak, aztán sarokba térdelés. Ez tele van szertartásokkal és több évszázados tradíciókkal. Nem a fájdalom a cél, hanem az esztétikum és néha meg direkt a gyönyörkeltés. Iszonyú pszichikai feszültségeket ébreszt. A mesterek évekig tanulják a biztonságos kötözési technikákat, nagyon felkészültek. Művészek, táncosok, írók sokszor, és többnyire nők. - Hú, nagyon tudsz! Egy hét alatt nem szoktál ennyit beszélni összesen... Karén nevetett, és megcsapkodta a fiú vállát. - És? Neked megvan már a mestered? A fiú elszakadt a fotóktól. - Nehéz jó mestert találni - mondta olyan őszinte szomorúsággal és lemondóan, hogy a lányok elmosolyodtak. Milyen helyes. Hogy sajnálja, hogy nem csinálnak belőle kötözött sonkát.

127

- Na, egy jó mester a te exfőnöködnek sem ártana, Lara. Megérdemelné, hogy a csuklóin lógjon egy szadomazo szalonban, alaposan eltángálva. A lány zavarba jött. Tényleg haragudott Wallace-ra, de azok után, amit megtudott róla a gyerekkori súlyos verésekről, valahogy nemigen akaródzott neki ezzel a témával viccelni. - Nekem elég, ha megtudom, mi köze az apám halálához. „Elég? Nem hiszem én azt, hogy csak ennyi e l é g . . D e Karén nem folytatta a csipkelődést, inkább Huck véleményére volt kíváncsi. A fiú szokatlanul zavartnak és tanácstalannak látszott. - Valami nagyágyúja lehet a csókának, a belső hálózatuk védettebb, mint a NASA meg a CIA rendszere. Karén felkapta a fejét. Hoppá, szóval akkor ezeket már lelőtte? - Annyi biztos, hogy a többszintű kódolást csak egyvalaki tudja teljesen feloldani, úgy néztem, még a rendszergazda sem fér hozzá mindenhez. Régebben az ilyesmit úgy intézték el, hogy a tanúkat belenyilazták a sírba az uralkodó meg a lovai mellé. Űgyhogy lehet, hogy aki a legbelső tűzfalakat csinálta, már nincs is életben... Meghökkenten néztek egymásra a lányok. Miről beszél ez a srác? Huck kicsit elhúzta a száját. - Csak vicceltem. De a lényeg az, hogy a fazon, akit ki akartok nyírni, valamit igencsak rejteget. Nem tudtam föltörni mindent, van egy határ, amin egyszerűen nem jutok tovább! Kellene a saját gépe. - Laptopja van. Azt viszi mindenhová, ha meg nem, akkor bezárja a páncélszekrénybe. - Az lesz az. Biztos nem ok nélkül védi. Szerezzétek meg. Néhány perc is elég, leszedek róla mindent, amit csak lehet. Lara elszontyolodott. Néhány perc? Hiszen jól emlékezett rá, hogy Wallace tényleg nem veszítette szem elől a gépet soha. Az meg reménytelen vállalkozás, hogy betörjenek esetleg az irodaházba az éjszaka leple alatt, és kinyissák a mackót. Vagy a lakásába. Ahhoz

128

sokkal közelebb kellene kerülnie hozzá... És ez most már úgyis lehetetlen. Bánatosan ült a fotelben, maga alá húzott lábakkal. - Ne búslakodj. Kitalálunk valamit. Kizárt, hogy azt a vacak cuccot folyton hurcolja. Karén tettre kész volt, mint mindig. - Figyelj csak, én majd bedobom magam annál a búval bélelt gorillánál. Hogy is hívják? - Ezra Lee. - Az. Rászállok egy kicsit. Úgyis azt mondtad, érdeklődött irántam. - Hát, megpróbálhatod, de ő biztos, hogy nem ad ki semmit Wallace-ról. - Hűséges kutyus. Kedvelem az ilyen fiúkat. Karén hátradőlt a bordó kanapéján, féloldalasan, mint egy díva a díványon. Fekete bőrszoknyájában, testhez simuló topjában és a nyakát övező széles bőrpánttal, meg az arcára ülő rejtélyesen kéjteli mosollyal olyan volt, mintha a képeken szereplő mistressek egyike lett volna. Kezdett kialakulni a terve. Így esett, hogy úgy másfél héttel később Karén Sullivan „véletlenül” találkozott Ezra Leevel - néhány análdugó és bőrkorbács között.

21.fejezet

A testőr régi vásárló volt. Szerette személyesen intézni az ilyesmit, nem bízott a netről rendelhető intim holmikban. Hol a méret, hol a minőség nincs rendben, meg aztán a válogatásnak, a bőrnadrágok, latexfelsők, szájpeckek

és

dildók

közti

motozásnak

is

megvan

a

maga

utolérhetetlen varázsa. Meg annak a szagnak is, ami elandalította, valahányszor belépett az eldugott kis szexshopba, ahol viszont az erotikus kellékek legszélesebb tárháza várta az igényes látogatót. Az a gumi- és műanyagszag szinte elkábította, és mintha mindent a síkosítók

kissé

édeskés

illata

hatna

át,

meg

a

valódi

bőr

összetéveszthetetlen, markáns aromája. Ilyenkor mindig úgy érezte magát, mint a kisfiú, aki beszabadult a sütigyárba. Ragyogó arccal, ellazulva nézelődött. Minden hónapban egyszer, szigorú rend alapján vásárolt magának valamit. Mert megérdemli. Vágyakozva érintette meg a pálcákat és a korbácsokat, de a keze a bilincseknél izzadt meg igazán. Szakmai ártalom talán, de szerette a fém hűvös érintését, a hangot, ahogyan a lánc megzörren. A konyhakövön például. Ha az asztallábhoz van erősítve. Ő meg a végén. De ezt a fantáziáját csak ritkán élhette ki, és többnyire fizetnie kellett érte. Pedig ha volna valaki, aki tudja, mire vágyik. Milyen csodás estéik lehetnének... Ő meztelenül, 130

nyakörvben. Vékony szíjjal a szerszáma körül, amitől dobog benne vágyakozva a vér. Ott üldögélhetne a párja lábánál, néha feltenné a fejét a térdére, a combjára, és csak bámulná. És enne a kezéből, meg is nyalná. Meg bármit. És ha nagyon jól viselkedik, akkor megkaphatná ő is, amit annyira akar, és amit olyan kevesen értenek meg. Az análdugók seregéhez ért. A kínosan hatalmas, bordós- lila, ökölvégű

tágító

alkartól

a

féldrágaköves

berakással

díszített,

ékszerszerű fémplugokon át a néhány centis, testszínű szilikonapróságokig elképesztően széles volt a skála. Nem szerette a széles talpú darabokat, szétfeszítve lenni nem praktikus. Az ilyesminek is megvan a módja, ugye. Nem is, mint az a floridai seggfej, aki ötszörösen magasabb véralkohollal csókolt be hátulról egy kocsinak úgy, hogy részeg vezetés közben egy análdugó volt a hátsójában. Nem érti az ilyen híreket. Minek az ilyen duhajkodás? Ő például az análfüzérekből is csak a kezdőknek való golyósort venné. Még nem szerzett be ilyet, esetleg néhány hónap múlva kerülhet rá sor. Majd megnézi az előjegyzési naptárában, mikor jön el az ideje. Jött a dildórészleg. Szintén a kedvence. Levett egy öntapadós talpú zselés mintadarabot, és a polcra illesztette. Tényleg megáll. Elmerülten szemlélte a példányt, minden oldalról. Hosszúság, szélesség, átmérő. Alaposan megvizsgálta a dobozt is, remélhetőleg ftalátmentes a holmi. A rezgő műszerszám lassú csillapodással lengett ki, szinte az orra előtt. Közelebb hajolt, valamit meglátott rajta. Nem, csak kisebb öntési hiba. De hirtelen, ahogy a fókusz kinyílt, és ő távolabbra is elnézett, egy ismerős arcot pillantott meg, alig pár lépésnyire. Annyira megrebbent, hogy úgy maradt, félig meggörbülve, a lengedező műkuki előtt. - Környezetbarát? Végigfutott a combján a bizsergés a lány hangjától. Rekedtes, mély, érzéki. Dögös és halálos. Hihetetlen, de ez... az a lány! A dominaruhás, izgalmas Karén Sullivan. Futólag leellenőrizte,

131

mint jó biztonsági főnök, amikor Lara kapcsolatait vizsgálta, de arról fogalma sem volt, hogy a lány ilyen mély érdeklődést tanúsít a szexuális segédeszközök iránt. Zavartan nyelt egyet. - Nem tartalmaz toxikus összetevőt... - Az fontos. Megengedi? Kezébe vette a holmit, és finoman, érzékien végigcsúsztatta rajta az ujjait, föl és le. Ezra Lee elnyíló szájjal bámulta. - Igazán selymes és sima. Biztosan odabent is kellemes az érintése. - Egészen szembefordult a férfival és a szemébe nézett, kihívó és határozott tekintettel. - Szívesen kipróbálná? A testőr egészen elveszítette a hidegvérét. Itt áll szemben azzal a nővel, aki álmai asszonya lehetne... Most is gyönyörű, abban a magas sarkú, fekete csizmájában, szűk, bőrfűzésekkel összeszorított ruhában, ami igézőén nőies alakot kölcsönöz neki, és a dekoltázs... azokkal a megemelt, kerek keblekkel... Alig bírta levenni róla a szemét. Karén laza kontyba fogta fekete haját, és a testőr egyszerűen nem bírt másra gondolni, megjelent előtte egy kép, ahol ő ott térdel a nő előtt, a vadító csizmákat ölelve, pucéran, a hideg bőr hozzátapad forró testéhez, Karén ott áll fölötte, csípőre tett kézzel és kócosán a lendülettől, ahogyan őt megrendsza- bályozta és a lábaihoz kényszeríti. - Igen... - bukott ki belőle önkéntelenül. - Nagyon jó. Erről írok cikket éppen, azért is vagyok itt. A szadomazo szubkultúráról, a szexuális játékokról, extrém szokásokról. Érdekel az ilyesmi. Beszélgetne velem ezekről? Név nélkül, persze. De én megmondom a magamét, Karén Sullivan vagyok, újságíró. A testőr feleszmélt a bűvöletből. Röstelkedve szedte össze magát, és hidegvérének maradványait.

Nem akart mellébeszélni, őszintén

elárulta, hogy ismeri a lányt. - Igen... én tudom, ki ön. Egy volt alkalmazottunk barátnője. Mindenkit ellenőrzünk, aki belép, a környezetét is, sajnálom. De csak a nyilvános adatokat.

132

Karén elmosolyodott. Jól van, így könnyebb is. Legalább nem kell hantáznia, úgysem szereti túlságosan. - Nos... én is tudom, hogy ön kicsoda. Lara néhány szót mondott magáról. Hogy nagyon kedves volt vele. - Én? Kedves? - Ezra Lee váratlanul elpirult, és Karén hirtelen úgy érezte, ez a mélabús férfi, aki nappal kőkemény és zord testőre a gazdájának, és aki az éjszaka közepén egy nonstop erotikus boltban keresi a kielégülést magányosan, valahogy egészen megkedvelhető személy. - Megszerette. Ezra Lee lángoló fülekkel meredt a cipőjére. Bár ez a barátnő is így lenne ezzel. Jó lenne találkozni még vele. - Beszélgethetünk... ha gondolja... Karén szeme fölcsillant. - Kezdjük máris. És valószínűleg többször is megkérem, hogy üljünk össze, minél mélyebben szeretném megismerni magát. Ezra Lee úgy érezte, angyalok muzsikálnak a feje felett. De csak a bolt ajtócsengője szólalt meg, egy kóbor éjjeli vándor érkezett sietve, óvszercsomag-gyorssegélyért. Együtt mentek el Karennel, és a férfi ébredező reményt érzett a gyomrában: talán most megtalálhatja azt, akire oly régóta vár. Régóta várt bármilyen hírre Lara is. Az elmúlt hetekben hullámvölgyeket és hegyeket élt át, hol mérges volt Wallace-ra, hol meg a kedves vagy éppen vicces pillanataikon mosolygott, a levegőbe bámulva, míg föl nem rebbent, hogy „ne már, hiszen ő rendkívül dühös, ha jól emlékszik, nem kell itt az ábrándozgatás”. De azért nem tagadhatta maga előtt sem, hogy a férfi sokkal jobban fölkavarta, mint hitte volna. Nem is tudta, mit akar jobban: hogy minden kiderüljön a szerepéről az apja halálában, vagy ne tudja meg soha, milyen köze van hozzá. De aztán újra megerősödött benne az elszá- nás: nem hagyja, nem hagyhatja futni. Akárhogy is, de megszerzi azt a laptopot, és kideríti a titkait.

133

Wallace-nak sem ment olyan egyszerűen beletörődni a saját döntésébe. Lara képe a legváratlanabb pillanatokban támadt rá az elméje mélyéből, ahová szorítani igyekezett. De ha belépett az irodájába, látta lelki szemével a kanapén pihegő lányt, meg az asztalnál borzongó kis sebesültet, aki hajlandó lett volna szinte bármire a kedvéért. Nem tudott úgy lemenni a mélygarázsba, hogy ne keresné tekintetével a vékony kis alakot, folyton felmerült benne a gondolat, hogy újra ott téblábol majd, és ő elüti még egyszer. Vagy a lift. Az elmúlt hetekben, amikor beszállt, hiába próbálta kiverni a fejéből, nem ment: újra meg újra érezte azt a karjába rejtőző testet, és felébredt benne annak a megfoghatatlan zsongásnak is az emléke, ami elárasztotta őket egymás közelében. Még a tanácskozóteremben, sőt a nagy házban sem úszta meg, Lara ott volt előtte abban a letaglózó örömlány stílusú holmiban meg a mókás sárkányjelmezben is. Még a teraszkertben is felsejlett egyszer, a kiskacsás locsolókannával. És látta a lányt a szobájában, ahogy kukucskált ki a takarója alól, azzal az álmos mókusszemével, és néha meg szinte mintha ott lenne, azon a régi éjszakán, érezte a teste melegének védelmébe, az ölelésébe bújó kislány remegő testét. Meg azt a csókot. A padlásszobában. Amit azóta sem tud elfelejteni, még ha nem is volt igazi, klasszikus első csók. Ez a lány beszőtte a világát, egyetlen hónap alatt, menthetetlenül, megmásítha- tatlanul. Sőt a múltját is. Felkavarta, na. Nincs mit szépíteni. Ezra Lee tudta, hogy gond van, mert a férfi egyre többször utasította éjszakai autózásokra. Mert a lány már negyedszerre utalta visz- sza a negyedéves bért, és egyre-másra érkeztek a visszajelzések, hogy a lány nem dolgozik azokon a helyeken, ahová Wayne ajánlólevele vörös szőnyegen repítette volna. Úgy tűnik, jobban megmozgatta ez a csitri az ő kemény gazdáját, mint bárki mostanában. Persze, hiszen senki nem is mert volna vele szembeszállni. De tudta, ha a főnöke valamit elhatároz, annak úgyis úgy kell lennie. Meg fogja találni a módját, hogy Lara útját egyengesse. Ám valójában a testőr sem sejtette, milyen igazi adósságokat akar a gazdája olyan elszánt erőfeszítéssel törleszteni.

134

22. fejezet

- Mr. Moreno, köszönöm, hogy a rendelkezésemre áll. - Természetesen, Mr. Wallace. De én köszönöm! A támogatása felbecsülhetetlen! Az egész intézményünknek. Nagy megtiszteltetés, hogy ellátogatott hozzánk. Sajnálom, hogy nem engedi meg nekünk, hogy önről nevezzük el majd a felújított szárnyat, de a mi festődiákjaink soha nem fogják elfelejteni nagylelkű és bőkezű adományát. Az egyetem nevében hálás vagyok önnek. Péntek volt, délután. Az egyetemen érezhetően alábbhagyott a nyüzsgés,

és ahogy a festészeti

fakultás felé haladtak,

egyre

néptelenebbek lettek a folyosók. - Ez az a rész, amiről beszéltünk. Amint látja, ráfér a szépítés. - Most is dolgoznak valahol a hallgatók? Bepillantanék a munkába. - Ó, igen, hogyne, pont itt, ebben a teremben! Éppen aktot rajzolnak. Wayne már nyúlt a kilincshez, de Moreno megállította. - Ne itt, Mr. Wallace. A műhely felől tudunk benézni. Amikor a modell bent van és ruhátlan, nem mehet be senki. így garantáljuk a diszkréciót.

135

A szomszédos, félhomályos, raktárnak használt műhelyből egy ajtó üvegén át be lehetett látni a napfényes műterembe, ahol négy fiú és két lány ülte körbe a középen Malakított emelvényt. - Minket nem látnak, csak ha közelebb megyünk. De nem szoktunk benézegetni, és ide úgysem jöhet be más, csak akinek dolga van. A modelleknek sokszor nem könnyű, ez bizalmi helyzet, hiszen le kell vetkőzniük, meg Jkell mutatniuk a testüket. Igen fárasztó, igazán kemény munka. De Wayne alig hallotta, amit a fér fi beszélt. Ő csak azt a kis dobogót nézte, és rajta a jól ismert, kecses testet, amely csodás fényben sugárzott, ahogy a délutáni nap gyengéden csókolta az alabástrom bőrt, a lágy hajlatokat, a borzas, rakoncátlan hajat, a pimasz, mégis finoman ívelt ajkakat. Mennyire más így, mint amikor az irodájában látta. Akkor is feltámadt benne a pezsgés, de ott ő lovag volt, megmentő, és persze főnök, egészen más szerepkörben, mint most. Itt volt valami izgalmasan leselkedős hangulata is az egésznek, ami felcsigázta, meg talán az is, hogy már hetek óta nem látta a lányt, és akárhogy is igyekezett, nem tudta kitörölni az agyából. Most is, ahogy itt áll, és ámultán figyeli formás, fiatal testét, érzi, hogy bármennyire is képes uralkodni magán, valahogy mégis szűk lett rajta a feszes alsónadrág. Akkorát nyelt, mint egy szomjazó, amikor délibábot lát a sivatagban. - Ki... ez... a... modell? - A, ő. Új szerzeményünk. Ügyes, kitartó lány. Már van gyakorlata az ilyesmiben. És nagyon ragaszkodott ehhez a munkához. Szinte könyörgött érte. A férfi újra Larát bámulta, nem bírta levenni róla a szemét. A lány egyszerűen szép volt. Annyira friss, kívánatos és üde, annyira ártatlan és mégis kihívó, hogy Wayne belebizsergett. Ezra Lee kinyomozta neki, mit csinál, tudni akart róla mindenképpen. Nem volt éppen boldog, hogy pucér pózolással keresi meg a kenyerét, de most, hogy ellenőrizte maga is, mivel tölti Lara a délutánjait, végül is valamiféle büszkeség öntötte el. Diákok rajzolják ezt

136

a meztelen, fiatal kis vadócot, néma csöndben, szinte művészi áhítatban örökítenek meg egy fiús, nyilazó Artemiszt, aki talán éppen csak most próbálgatja még az íját, hogy aztán majd egy igazán nagy vadat ejtsen. De már ejtett is. Eltalálta. Nagyon is el. Hiába rejtőzött az átlátszatlan üveg mögé, hogy onnan lesse ki a titkait. - Mr. Wallace...! A férfi feleszmélt. - Igen. Nos, valóban látom, hogy elkel ide a pénz. Falakra, berendezésekre. Tudnak fizetni például eleget a modelleknek? Moreno felnézett a látogatóra. Valami furcsa megérzése volt, amolyan művészlélekhez illő. De aztán nem szólt semmit, csak a kérdésre válaszolt. - Nem túl sokat, de jobban, mint más diákmunkáért. Fiatalok jelentkeznek, akiknek valamilyen célra kell a pénz. Albérletre például. Vagy a megélhetéshez. Néha alkalmazunk idősebbeket is, némelyek kedvtelésből vállalkoznak, ingyen, de néhánynak szüksége van arra a kis összegre is, amit adni tudunk. - Ö miért jöhetett vajon...- mutatott Wayne hanyagul befelé, mintha nem is érdekelné az egész, csak a közgazdász-szociológiai ismereteit akarná bővíteni. Morenónak megint az volt a benyomása, hogy valami másról lehet itt szó. - Nem kérdeztük. Talán a hallgatóknak elmondta. Kifaggassam őket? - Nem, dehogy. Semmi esetre sem. Annyira nem fontos. Annyira nem fontos. Annyira nem volt fontos, hogy Wallace egész hétvégén semmi másra nem volt képes gondolni, csak a lányra. Megnyugodott valamennyire, hogy a saját szemével látta, legalább van munkája, ha nem is lehet belőle fényesen megélni. De feszült is lett, elégedetlen, morcos és haragos: nem volna erre szükség, ha a lány nem lenne annyira dacos és büszke. De ha csak azzal tudja támogatni, hogy letesz egy összeget a modellek honoráriumának

137

emelésére, meg azzal, hogy titokban megveszi a feje fölül a bérházat, és holmi felújítási munkák miatti kellemetlenségekre hivatkozva csökkenti a lakbért - hát akkor ezekkel egyengeti az útját. Ha már az elmúlt hat évben nem tette meg. Igaz, nem teljesen csak a saját hibájából. Hétfő délután küldemény érkezett. Miss Devine Ezra Lee segítségével tudta csak behozni neki, akkora volt, mint egy fél asztallap. Kíváncsian tépte fel a csomagolást, aztán leült, és hosszú percekig csak falta szemével a látványt. Aznap éjjel nem tudott aludni. Az ágyával szemközti falat bámulta, amelyre felrakta a festményt, amit „Látogatásának emlékére, hálás tisztelettel és köszönettel” szövegű kísérőlevéllel az egyetemről küldött neki Moreno. Mert az volt a csomagban. Az összes vázlat Laráról, amit a hallgatók csináltak, és egy olajkép: egy ifjú, friss, csibészes Artemisz, a szűz vadászlány, átható tekintettel, fénylő, az izgalom harmatától ragyogó testtel. Egy édes, érintetlen, fiatal istennő, aki új célpontját keresve szembeszögezi íját a nézővel, hogy leterítse szépségének, sugárzó tisztaságának és felfedezésre váró, mélyben lobogó, tüzes szenvedélyének nyilaival. Wallace csak nézte azt a festményt, és hosszú idő után most megint érezte, hogy belsejében a fagyott dermedtség után újra élőn és forrón dobog a szíve, rég nem tapasztalt érzések olvadtak szét benne: szerelmes volt.

23. fejezet

Már sötétedett, és a kis szobában illatos mécsesek égtek. Wallace szeretett itt lenni, bár csak rendkívül ritkán jutott rá ideje. De azért kedvelte a jó dolgokat. És egy üzletembernek is kell néha a relaxálás, minden olyasmi mellett, ami fokozza az erőnlétet, állóképességet. Különben is ráfér a lazítás, és arra tökéletes hely ez az intim hangulatú kis szalon, ahol időről időre megjelenik, hogy eltöltsön egy élvezetes órát. Szerette a kissé érzéki légkört, amit talán a narancs és vörös színek, az áttetsző függönyök teremtettek, az édeskés füst, amely kanyarogva szállt fel a füstölőpálcákból, és a halk, keleties zene, amely lágyan körbeölelte, amint belépett, és már az első pillanatban egy másik, sokkal nyugodtabb ritmusba lassította. A félhomály nem zavarta. A masszőr, aki bejött, új lehetett, túlméretezett pólóban, mintha kölcsönbe kapta volna. Sötét szöghaja a szemébe lógott, és szájmaszkot viselt. - A vezetőség utasítása. Influenzajárvány van - magyarázta rekedtes hangon. - Megelőzés és védekezés céljából. Járvány? Nem tud róla. Szóval akkor nem jön az ügyes masszőrlánya, aki annyira profi a thai masszázsban, aztán a japán shiatsu- ban meg a többi keleti módszerben, helyette most itt van ez a fura figura. Jó, mindegy, lássuk, mit tud ez a beugró cserejátékos, aki

ezek szerint ma a megszokott masszőrét helyettesíti. Hát, az biztos, hogy nem rendelkezik kiérlelt technikával. Alig mer hozzáérni. Milyen gyúrás lesz ebből? Azért hagyta, hogy a bátortalan tenyerek végigtapogassák. Nem túlzottan gyakorlott ez a fiatal. Talán tanonc. Vagy... Hirtelen furcsa gyanú fészkelt az agyába, és oldalt fordította a fejét. Ahogy a lány olajat öntött a tenyerébe az üvegből, meglátta a kezét. Igen, hát így van ez. A megérzései nem csapják be. Nos... akkor rajta... kicsi masszőrlány... Mutasd csak meg, mit tudsz! Belemosolygott a fejtámaszba. Larának el kellett döntenie, hogy bemerészkedik-e az oroszlán barlangjába. Illetve beléphet-e oda, ahová a királyi vad jár. És ha már egyszer az oroszlán eljött a barlangba, akkor ő, a kis gödölye, tudj a-e magát úgy álcázni, hogy az a csúcsragadozó ne ismerje fel. Végül aztán Karennel kidolgozták a haditervet. Hogy Wallace masszíroztat olykor, Ezra Lee kotyogta ki. Bár nem volt éppen titok, de nem szokott ő ilyesmiket elárulni senkinek. Csak ahogy találkozgattak az újságírólánnyal, egyre több mindenről esett szó, masszázsról és hasonlókról is, és amikor Karén rákérdezett, hogy szereti-e az ilyesmit, őszintén elmondta, inkább az a vágya, hogy ő szolgálhasson ezzel is egy úrnőnek. De például a főnöke simán eljár, hogy megdolgozzák kicsit az izmait. Néhány ártatlannak látszó kérdés, és meg is volt a név, a cím, az időpont. Először az volt a tervük, behatolnak olyan indokkal, mint gázszivárgás-ellenőrzés, vagy hogy elszökött óriáskígyót keresnek, és kicsenik a laptopot az öltözőből, amit azonnal megkap Huckleberry, aki a saját gépével csatlakoztatva lelop róla frissiben mindent, a férfivécében, mondjuk. Aztán visszamennek negyedóra múlva, hogy minden rendben, és visszateszik a cuccot, mintha mi sem történt volna. De amikor helyszíni szemlét tartottak az akció előtt, mint ártatlan kliensek, kiderült: nincs külön öltöző, mindenki beviszi a holmiját a kezelőszobába és egy paraván mögött vetkőzik le. Meg túl nagy lett volna a felfordulás,

140

ha besereglenek, és elég átlátszó is a dolog, mint például az a kígyós ötlet. Meg a gázos is gázos, mivel az egész épületet meleg vizes távfűtés látta el. Egyszerűbb, ha Lara bejut mint bennfentes, mint masszőr. Senki más nem mehet testközelbe, nincs mit tenni. Aztán ha ott van, Huck beoson észrevétlenül, míg a pacák a hasán heverészik és semmit sem lát. Lara foglalja le, dolgozgasson csak el rajta legalább fél órát, azalatt biztosan meglesz minden, ami kell. A folyosói takarítószeres raktárba rejtőzve majd elcicózik az adatlopással. Kétség sem volt, hogy ő lesz a masszőr, nem is ellenkezett. Jó. A fickó úgyis látta már őt félpucéran, most akkor ő is fogja látni. Legalább egálban lesznek. És akkor ennyi, ezzel meg a megszerzett adatokkal minden elégtétele meglesz. Nem akar mást ettől az embertől. De a gyomra mélyén reszkető izgalom azért előre mutatta, hogy talán ennyi mégsem lesz elég... Sangwan csak azért egyezett bele, hogy helyet cserél a kócos látogatóval, mert szíve mélyéig romantikus lélek volt, aki egyszerűen elolvadt, amikor meghallotta a melodramatikus történetet Karentől. Hogy Lara és Wayne titkos szeretők, de sajnos jött az örök harag, és most

mindenki

csak

gyötrődik,

ez

lenne

a

meglepetésszerű

bocsánatkérés, egy finom kényeztetés, aztán a legvégén kiderül, kit rejt a maszk, hát nem volna csodás közreműködés, ha segítene összehozni a boldogtalan szerelmeseket? Az apró lány elandalodva ment bele végül is a dologba - és persze mert Karén tiszteletjegyes belépőt ígért neki Alanis Morissette koncertjére, amire évek óta vágyott. Űgyhogy aztán már csak az volt a kérdés, hogy Lara álruhája beválike. Micsoda remek ötlet volt a szájmaszk! Meg a paróka, amit egy amatőr színtársulattól kaptak kölcsön, a lány ismerte őket még régebbről. Kicsit szétállt ugyan, és jobban emlékeztetett egy felmosófejre, mint hihető műfrizurára, de bent úgyis félhomály van, szerencsére.

141

Lara végre ott volt. Hú! Első számú célpontja és áldozata előtte hever a masszázságyon. A keze között. Micsoda kéjenc alak. Ilyen helyekre jár. Tapiztatja magát a fiatal lányokkal? Perverz figura. Ez már kiderült róla, ugye. Őt is... hogy rávette, hogyledobja a ruháját előtte. Most legalább ő is jól megnézi! Hát, volt is mit nézni. Wayne elnyúlt teste izmos volt, de nem túlfüjt muszklikkal, hanem inkább kellemesen formásán. Alig mert hozzáérni, de muszáj volt. Ujjai végigfutottak a férfi kemény izmain. Tényleg nagyszerű teste van, ezt be kell látnia. Edzett vállak, kidolgozott hát, keskeny csípő és derék, és hosszúkás, erőteljes comb és vádli, finom boka, amely szép formájú, hosszú lábfejben végződik. Csend volt, csak a fények táncoltak sejtelmesen, és ő egyre jobban belefeledkezett a férfiba. Nem is csak masszírozta, a maga elképzelt módján, hanem néha már simogatta is, aztán észbe kapva valamiféle fura gyúrásba kezdett, csak ahogy az ösztönei, az érzései diktálták. Wallace-nak rugalmas és sima bőre volt, pedig már nem is annyira fiatal, mégis Larának az volt a benyomása, a márványnak és a selyemnek, meg a ruganyos bőrnek valami meghökkentő keverékéhez ér lüktető ujjaival. Most kissé hűvös volt a férfi teste, mégis valahogy perzselte őt, amit csak fokozott a lágy siklás, a masszázsolaj finom csusszanása, és ő azon vette észre magát, hogy tapintja, simítja, lazítja azokat a pompás izmokat valami addig soha nem ismert élvezettel és kíváncsisággal. Érezte, hogy a keze alatt a férfi hol ellazul, hol megkeményedik - ez a kis visszajelzés egyszerűen leterítette. A nagy Dávid Wayne Wallace átadja magát az élvezeteknek. A keze alatt! Most ő tartja a markában. A férfit csak egy fehér törülköző takarta a csípőjénél, és ahogy egyre lelkesültebben dolgozott remek testén, egyre inkább akarta azt a részt is szabadon látni. Valahogy minden simítással kicsit lejjebb csúszott a frottír, és hát egyszerre csak félre is hullott. Alig tudta folytatni, attól félt, a hatalmas nyelés, amivel a feltáruló látványt fogadta, kihallatszik a torkából. Szerette volna nézni a férfi arcát is, de hiába: még csak oldalról sem pillanthatott rá, Wayne

142

szigorúan tartotta magát a rendhez, és fejét a masszázságy résébe rakta. Talán jobb is így. Múltak a percek. Lara régen elfeledkezett laptopról, elbocsátásról, múltbéli titkokról, mindenről. Olyan részeket fedezett fel Wayne testén, amelyeket soha nem érintett meg férfin. Az a hátsó a legformásabb, legrugalmasabb, legizmosabb és legkeményebb volt, amit valaha látott. De hát nem látott túl sokat, az is igaz, Beloniak kissé már megereszkedett ülepe sohasem keltett benne olyan hullámzó izgalmat, mint ez a szépen ívelt, ruganyos far, amihez még hozzáérni is bizsergető volt. Annyira szívesen hallotta volna, ha a férfi csak egyetlen aprócska, gyönyörteli hangocskát kiad. Egy nyögést. Egy sóhajt. Valami kis horkantást legalább. De csönd volt. És aztán Wayne megfordult. Csukott szemmel, élvetegen, viszszajátszva derekára a kis leplet. Lara tanácstalanul megállt. Most mit csináljon? Mit gyúrjon? A hasát? A combjait? Azt az elképesztő mellkast? Azt a mellkast... Meglepve hajolt közelebb. Valami seb van ott, egy régi forradás, a bal mellen, a váll alatt. Kör alakú, kissé szabálytalanul gyógyult peremmel. Esküdni mert volna, hogy golyó ütötte lyuk. Tétovázva simította meg a környékét, nem mert hozzáérni, pedig biztos, hogy már nem mostani a sérülés, évekkel korábbinak látszott. Meglőtték? De ki? Milyen ügyekbe keveredhetett ez a pasi? Végül is csak az utóbbi éveiről tud valamit, még a lapok sem igen írtak róla sokat, csak miután visszajött Angliából, és a döntései nagyobb nyilvánosságot kaptak, a feltűnése pedig társasági és újságtéma lett. De hát lehetett itt akárhány sötét év is, és ki tudja, milyen rejtett bűnei vannak ennek az embernek, aki azonban annyira dögösen hever előtte, és olyan vonzó azokkal a lehunyt pilláival, ahogy várakozik az érintésére, hogy igazán nehezére esik bármi rosszat is gondolnia róla, hiába is szeretné. Keze tanácstalanul kóborolt a férfi testén, nem tudta, hogyan is folytassa az egészet, vagy pontosabban hogyan fejezze be. Úgy tűnt, Wayne viszont nagyon is tudja, mit akar. - Mi van az intimmasszázzsal végre?

143

Mmmmi?!! - Intimmasszázs... ? - Nem azért van itt? Végezze a dolgát. Lara elképedt és felháborodott. Előbbi tépelődő hangulata elszállt. A szemét dög! Hát ezért jár ilyen helyekre? És az a lökött Sangwan miért nem szólt neki időben? Ó, a francba, a francba! Ha most leáll, minden kiderül. Lelepleződik, és kínos magyarázkodásba fulladva mesélheti el, miért is dögönyözi valakinek a seggét, akinek inkább farba rúgásokat ígérgetett magában. Persze csak addig, amíg élőben meg nem látta azt a fart... Ó, te jó ég. Kénytelen folytatni, nem árulhatja el magát. Remegő kézzel húzta le a törülközőt Wayne csípőjéről. Ahogy szabaddá vált ez a rész is, a férfi tiszta, fürdés utáni szagához, amit most csak éppen jelzésszerűen lengett át a parfümje, a teste saját illata is hozzátársult, egyértelműen vágykeltő, férfias esszencia, amitől Lara szó szerint megszédült. És ott volt a szeme előtt az a tökéletes szerszám. Máris félig feléledve. Lehetséges, hogy a masszírozásával felizgatta már ennyire? Wallace farka gyönyörű volt. Rózsaszín, egyenes és formás, és ahogy óvatosan kézbe vette, egyre keményebb. Beolajozta a tenyerét, és lassan le-fel csúsztatta azon a pompás hímtagon. Hüvelykujjával időnként a mályvaszínű makk csúcsát is megsimította, és határozottan érezte, ahogy a keze alatt valami elképesztő módon acélkeménnyé válik a testrész. Odalesett a férfi arcára, de azon semmiféle érzelem nem tükröződött. Csukva volt a szeme, és rezzenéstelenek a vonásai. A lány hirtelen úgy érezte, ennek a faszinak nem számít, ki szorgoskodik rajta, csak vesz egy szolgáltatást, mit sem érdekli, ki az az ember, aki ott keresi a pénzét rajta. Most sem szól semmit, még csak rá sem néz... Erősebben megrántotta azt a pimasz szerszámot. De éppen ettől kapta meg az első visszajelzést: egy kis mordulást, ami azonban nem volt éppen elutasító... sőt. Most már akarta, hogy kicsaljon valami reakciót ebből a fickóból, úgyhogy nekilátott! Ütemesen siklatta a markát fel és le, ahogyan még Beloniak próbálta tanítani, nem túl sebes

144

ritmusban, mert hamar észrevette, hogy a férfi az erős, nagy mozdulatokat kedveli, olyankor kissé előrébb tolta a csípőjét. Baljával átfogta a vesszőjét a tövétől, jobbjával viszont a csúcsát izgatta, de azt már nagyon finoman, kis szorításokkal és körzésekkel. Élveteg kényúr. Most megmutatja neki, hogy mit tud! Fogsz te még itt viny- nyogni, most megkapod! Dolgozott a keze a most már teljes pompájában meredező, lenyűgöző vesszőn, hogy minden ügyességét, érzékét, eddigi tapasztalását összesűrítve elérje a célt - de az utolsó pillanatban, a csúcs előtt Wallace furcsa hördüléssel valamiért félretolta a kezét és eltakarta magát a törülközővel. Nem akarta a befejezést. Vagy legalábbis nem a lánytól. Lara kábultan, leengedett karokkal állt, és félig még szinte magához sem tért a valószínűtlen percek után, míg a férfi eltűnt a paraván mögött, pillanatok alatt felöltözött, aztán egy kurta köszönöm- mel távozott a szobából. Larát annyira megzavarta a megdöbbentő helyzet, azzal az extra kívánsággal a végén, hogy nem is tudott magához térni még azután sem, hogy Wayne elment. Eszébe sem jutott a laptop, de aztán feltisztult a köd valamennyire: úgy néz ki, Hucknak sikerült a művelet, hiszen a gép visszakerült, nem hiányzott, de hogy mikor jött be érte, és mikor hozta vissza, arról fogalma sem volt. Igaz, az ajtót a kezelőrésztől áttetsző függöny választotta el, hogy aki belépne véletlenül, ne kapjon nyílt rálátást senkire, az is eltakarhatta. Csak remélni tudja, hogy nem volt még a tüllön keresztül sem szemtanúja az utolsó negyedórának. A masszőrlány tűkön ülve várta a személyzeti szobában. - Lara, mi tartott ilyen sokáig? Azt hittem, már sosem végeztek! Sikerült kibékülnötök? A lányt elöntötte a pulykaméreg. - Békülés? Hogy lehettél ilyen, hogy egy szót sem szóltál az intim masszázsról?! Sangwan elkerekedett szemmel bámult rá. - Miről beszélsz?

145

- Arról, hogy nálatok a szexmániás vendégeket a farkukon is le kell ápolni! - Te félreértettél valamit. Itt még soha nem adtunk intim maszszázst senkinek. És Mr. Wallace sem kérte soha. Larában elakadt a lélegzet és belefagyott a méltatlankodás. Most már mindent értett. Ez a sötét kurafi! Ó, hogy szopná le egy aligátor! Ez tudta! Tudta, hogy ő az... Szándékosan szórakozott vele! Ezért megfizet! Dühödten táskájába vágta a kiszolgált parókát, és dúlva-fúlva elrohant.

146

24. fejezet

Wayne töprengve haladt a forgalomban a kocsijával. Csak rutinból vezetett, az agya egészen máshol járt. Amikor ráébredt, hogy kinek a keze alatt is van a Jáde Sárkány Szalonban, egyszerűen nem tudott, vagy pontosabban nem akart ellenállni a kísértésnek. Ha ez a lány ennyire merész, hogy megkörnyékezi, és éppen itt, ahol gyakorlatilag meztelen, akkor

ezt

ajánlatnak

kell

vennie.

Vagy

üzenetnek

legalábbis.

Nyilvánvaló, hogy valamit akar tőle. Hiszen mi másért játszotta volna magát ennyire testközelbe? Azért Sangwanhoz lesz néhány szava. Csak amikor hazaért, letette az autót a mélygarázsba, és felliftezett az exkluzív tetőlakásába, lepakolta a holmiját és bement a fürdőbe, akkor jött rá, ahogy megállt a tükör előtt, hogy még most is mosolyog. A lány eszerint figyeli. Különben honnan tudná, hogy időnként eljár a Chinatown-beli házba? Kirúgta, de hiába, úgy látszik, Lara sem tud elszakadni tőle, éppen úgy, ahogyan ő sem képes kiverni a fejéből. És tény, hogy amikor hozzáért a testéhez, és ő hagyta, onnan már nem volt megállás, annyira élvezte a helyzetet, a lány kis sutaságát, aztán a felbátorodó ujjakat, a finoman sikló, simogató tenyerét... Bármikor megállíthatta volna. De amellett, hogy legszívesebben örökbérletet venne ehhez a masszőrlányhoz

minden napra, azért egy kicsit meg is akarta leckéztetni. Hogy gondol ilyeneket ez a bolondos csitri? Hogy férfiakkal játszik? Hogy vele játszik? Ezért dobta be azt az intim masszázst. Arra számított, hogy Lara sértődötten felcsattan, jól letámadja, vagy elrohan, ő meg majd elkapja, megdorgálja és számon kéri ezt a furcsa izomlazítást. De amikor érezte, hogy lehúzza róla a törülközőt, és ágyékát megcsapta a hűvösebb szabad levegő, majd ahogyan a tapogatózó kezek elkezdtek játszani rajta, nem bírt ellenállni a csábításnak. Csak amikor már sürgető hullámban tört rá a közelgő kielégülés kínzó ígérete, akkor kapott észbe nagy nehezen. És végül is ő lett az, aki elszaladt, ha úgy vesszük. Elkomorodva állt a párás tükör előtt, nézte a homályba vesző képet, aztán kissé bosszúsan megtörölte baljával az üveget. Jobb lenne végleg lemondaniuk egymásról. De férfiassága most is félig izgalmi állapotban meredt előre, csak az emléktől, amit az elmúlt percekben felidézett. Lehunyta a szemét és nekitámaszkodott a mosdókagyló peremének. Újra feléledt a bevillanó emlékképektől, amelyek egyre inkább feltolultak benne. Az a lány, a finoman keresgélő, kényeztető ujjaival... Szinte érezte a testén a mozdulatait, az érintését. Marka erősen ráfonódott a vesszőjére,

és követte a feszítő belső utasítást,

ami ritmusos

simogatásokra és szorításokra késztette. Fel-alá járt a keze magán, csukott szemmel, feltörő sóhajokkal dolgozott egyre keményebbé váló hímtagján, teste meg-megfeszült, nyakát olykor hátrahajlította, és kis hörgések hagyták el az ajkát. Keze sebesen járt, lélegzése szakadozottá vált, egyre hevesebben dolgozott sötét rózsaszínre pirult férfiasságán. Egy másik világba merülve közeledett kéjes orgazmusa felé, ami végül kiteljesedett, és tapasztalt tenyere végre néhány nagy kilövelléssel csúcspontra juttatta felhevült gazdáját. Az elterült ejtőzést az ágyon kis ciripelés és a képernyő sarkában villogó jelzés szakította meg. Úgy fél óra telhetett el. „Üzenete

148

érkezett”. Amikor meglátta a feladót, felnevetett. Pirategirl. Az biztos. Egy vadóc kalózlány.

Felháborító, amit ma művelt! Tudom, hogy tudta, hogy én vagyok az, és képes volt erre?! Perverz alak! Csak úgy sistergett a haragtól ez a néhány sor. Wayne mulatott. Micsoda lány. Behajt a veszélyes alagútba, és csodálkozik, hogy szembejön az expressz.

Én vagyok perverz? Hát ki volt az, aki álruhában fogdosott, aztán minden ellenkezés nélkül rám vetette magát? Eszébe sem jutott, hogy tiltakozzon, nem igaz? Azonnal jött a válasz. Ó, szóval ott lóg a gép előtt...

Hogy tehette? Kihasználta a helyzetet! Akkor talán át is lehetne váltani chatelésbe. Egy kis fricska nem fog ártani.

Maga ígérte meg nekem, hogy ha a keze közé kerülök, jól megszorongat. Csak segítettem, hogy betarthassa a szavát. Nem baj az, ha tanul ez a meggondolatlan lány némi kis felelősséget. A tetteinknek következményei vannak.

SOHA TÖBBÉ NEM AKAROM LÁTNI! Wayne ismerte ezt a mondatot. Csak ezután általában nagy szerelmeskedések jöttek. De Lara nem tartozik azok közé a valamikori nők közé, akik két hiszti között megkapták tőle a zafírfüggőt, és be is fogták szépen a szájukat. Őket már örökre maga mögött hagyta.

149

Ezt a lányt meg amúgy sem lehetne elhallgattatni. És elküldeni sem, úgy tűnik.

Ahhoz képest eléggé igyekezett, hogy testközelbejusson. Követ engem? Mit akart tőlem, Lara? Csönd lett a másik oldalon. Tétovázik a lány. Mit nem mer kimondani? Túl hosszúra nyúlt a szünet. Várta a „Pirategirl üzenetet ír be” szöveget, de csak nem jött. Mi van már? Na végre.

Azt mondta, eltérek az elvárásaitól. Mit várt el tőlem? Miért nem voltam jó magának? Hát igen. Kellett volna valamit mondania, amikor kitette a lány szűrét. Ez hiba volt. De hát hiba volt itt éppen elég, mióta eléje pottyant ez a furcsa lány, akinek a viselkedésén éppen úgy nem tud eligazodni, mint a sajátján. Wayne nem hitt a sorsban, pontosabban a „már az előző életem óta várok rád”-féle, eltéphetetlen kar- mikus kötelékekkel dobálózó kapcsolatokban. De kénytelen volt belátni az elmúlt hetekben, hogy valami történt, ami az ő józan higgadtságát, kemény kontrollját és következetes rendjét felborította. Nyugtalanul jött rá, hogy megint elsodorják az érzelmei, és amikor ez utoljára megtörtént, azért súlyos, nagyon súlyos árat fizetett. Öntudatlanul is megérintette a sebet a mellkasán. Ő is csak meredt a képernyőre,

a

villogó

kurzorra.

„Nem

voltam

jó

magának...”

Dehogynem. Túlságosan is. Pedig olyan egyszerűnek látszott az elején. Amikor Lara jelentkezett, valójában megörült a lehetőségnek, hogy tehet valamit érte. Felveszi, munkát, jövőt ad neki. Sejtette, hogy nem fog emlékezni rá, és nem is bánta, hogy valóban így van. De nem gondolta, hogy a lány, akit pici gyerekként látott utoljára, több lesz, mint egy volt barát árvája, akit jó szándékból megsegít. Nem beszélve arról a tűzbe hozó erotikus

150

vibrálásról, ami az első pillanattól kezdve ott rezeg köztük, és a pajkos incselkedésről, amiből kiérződik a vágyakozás arra a fajta érzéki és tabudöntögető szexuális játszadozásra, amihez ő maga is annyira vonzódott. Egyre biztosabban tudta, hogy nem akar többé lemondani róla.

Túl jó volt, Lara. Igen. Túl jó lenne, ha ők...

Mi ez a süket duma? Hogy elpaskolná ezt a kis szemtelent.

Hogy beszél, kedvesem? Ami valószínűleg tetszene is neki.

Már nem vagyok az alkalmazottja, emlékszik? Ügy beszélek, ahogy akarok. És ahogy megérdemli. Főleg a mai nap után! Mihez voltam túl jó? Rendben. Végül is ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

Nem tudtam volna tovább garantálni a biztonságát, Lara. Maga remekül dolgozott mint asszisztens. Kiváló munkát végzett a bállal. Ezért is adtam jó szívvel azokat az ajánlóleveleket és azt a végkielégítést. Butaság, hogy nem fogadja el őket. De ha mellettem tartom, előbb-utóbb egy kéjsóvár cégvezető kanapéjára került volna, ruhátlanul, amit persze úgyis szeret, de nyakkendővel kikötözve, amit meg talán nem. Mit nem adna érte, ha most láthatná!

151

???Kiről beszél??? A férfi megint felnevetett. Ennyire naiv? Hogy tud egyszerre olyan bevállalós, provokatív és olyan gyanútlan és félénk is lenni? Tényleg nem érti?

Magamról, természetesen. Pirategirl megint hallgat. Percek teltek el, és Wayne kezdett kételkedni benne, hogy helyes volt megírni az igazságot, még ha félig viccesen is. Aztán jött a válasz:

Szórakozik velem? Maga tiszta bolond! Nem normális! Mosolygott. Úgy látszik, Lara emésztgeti a dolgot. A hosszú csend az előbb végül is jó jel volt.

Ki normális? Például mindketten pucérkodtunk már egymás előtt, és még mindig magázódunk. De ha legközelebb meglátom a hátsóját, esküszöm, letegezem. Nem lesz legközelebb! De ő szeretné. Akármennyire is merész ez a lány, azért úgy látszik, a mai nap kiverte a biztosítékot nála. Ám mégis ott van a fejében, bármit is mond... Hiszen találkozni akart vele. Ezért? Hogy megtudja, miért bocsátotta el? Ahhoz elég lett volna egy levél is. Nem. Lara őt akarta látni. Felnézett a képre, arra a szabad, csábítóan ártatlan Artemiszre. És igen. Neki is kell ez a lány. Ez van. Próbálkoztak, hogy távol maradnak egymástól, de nyilvánvalóan belebuktak ebbe mindketten. Akkor viszont szembe kell nézni a helyzettel. Végül is nincs más, amire jobban vágyna ennél.

152

Lara, kössünk békét. Beszéljük meg fehér asztal mellett. Volna kedve velem vacsorázni? Idegesítően elnyúló percekig tartó hallgatás megint. Ez már túl sok? Mi foroghat abban a borzas fejben, a háló másik végén?

Csak ha kényszerít. Megint elvigyorodott. Ez azért megoldható.

Szaván fogom. Sohanapján. Pirategirl kilép. Wayne hátradőlt az ágyán, karját a feje alá tette, és széles mosollyal bámulta a mennyezetet. Máris ezernyi ötlet cikázott a fejében, de valahogy mindegyiknek egy vége volt: Lara ott van a karjában, hozzábújva, tőle várva védelmet és biztonságot, mint azon a régi éjszakán, és még inkább, mint amikor a karjában remegett a liftben, kipirulva a szégyenlős vágyakozástól. így aludt el, és azzal az utolsó, álom előtti édesen csábító gondolattal, hogy ha a lánynak az kell a boldogságához, hogy lecsapjon rá, aztán megtömje finomságokkal, akkor azt is megteszi.

153

25. fejezet

A férfiak tapsoltak és kiabáltak, amikor a csinos lányok felsétáltak a színpadra. A vagy kétszáz vendég, barát és mecénás között bőven voltak jóképű, független üzletemberek is, de ők is azért jöttek, hogy részt vegyenek a Van Haven Children Foundation szokásos ősz eleji, levélhullás tematikájú partiján. És e címszó alatt ők is hullajtsák szépen a suskát, adakozzanak és persze adójóváírásokat gyűjtsenekbe, meg jó pontokat a sajtónál. Az elmúlt két órában volt őket köszöntő műsor, vásár, amelyen a gyerekek készítette ajándék- tárgyakból válogathattak a jelenlévők, most pedig szép lányokat lehetett egy estére megvásárolni. A leányárverés ötlete a fiatal, energikus lánytól, a japán származású Norikótól eredt, aki Lara helyére érkezett. Most először szervezett ilyen eseményt, izgult is, de a hangulat máris kellemesen pezsgő volt a vendégsereg körében, így minden esélyük megvolt rá, hogy szakajtóval szedik össze a pénzt az est végén. Talán nem éppen óriási szakajtóval, de ki tudja? Hátha rejtőzik egy Krőzus is a sokaságban. Noriko az alapítvány barátai és segítői, és régi támogatottak közül toborozta össze a jelentkezőket, hogy aztán játékosan elárverezzék őket. A legjobb ajánlatot adóé lesz cserébe a megvásárolt

154

lány, persze csak egy finom vacsorára. A befolyó pénzt egy alkotóműhelynek szánták, ahol művészetterápiás foglalkozásokat tartanak traumát átélt gyerekeknek. Lara nemcsak azért jött el, mert jóvá akarta tenni azt a fiaskót, amikor szétütötte Wallace hasonló, bár sokkal fényesebb estélyét, és Toronto legelőkelőbb vendégserege előtt verte szét véletlenül a farkával a hidegbüfét, abba a süket sárkányjelmezbe bújva. Oli- via is hívta, és Karén is erősködött, csak dobja be magát az árverésen, jót fog ez tenni mindenkinek, talán róla is újra hírt adnak majd a lapok, de ezúttal másként, és visszanyerheti a renoméját. Lara nem is tudta, hogy olyan is volt neki. „A tizenöt perc hírnevet megkaptad múltkor, most lesz öt perced, de itt legalább előtted fognak hasra esni.” Karennek igaza volt, mint oly sokszor. És... talán Wallace is olvassa majd a lapokat. Végül is akkor döntötte el, hogy elmegy és beáll vásárfiának, amikor az üzleti hírek között megjelent, hogy a férfi Hongkongba utazik egy hétre, távolkeleti üzleti kapcsolatokat ápolni. Éljen! Ha egy óceán választja el őket, akkor biztonságban van. Nem akart volna összefutni vele. Wallace. Amióta az a chatelés lezajlott, folyton rá gondol. Habár előtte is állandóan a fejében járt, az is tény, amire barátnője gyengéd iróniával azonnal rávilágított, amikor elmesélte neki, hogy a fickó hogyan kekeckedett vele, és ráadásul vacsorázni hívta. „Kekecke- dett? Lara, hiszen ez az ember flörtöl! Udvarol neked, nem látod?” Karén csak csóválgatta a fejét, amikor elolvasta a beszélgetést. „Nem hiszem el, hogy ennyire nem veszed észre, ami mindenkinek kibökné a szemét!” Lara kissé bosszúsan válaszolt: - Ja, az én szememet egészen más bökte ki... Karén elvigyorodott. - És milyen volt? Huck azt mondta, nem látott semmit, de neked volt időd bűvölni az egyszeműt... Lara pipacsvörösen babrálta a blúza szegélyét, mint egy szűz lány. Karén mosolygott, visszagondolva a felháborodástól töredezetten

155

előadott masszázsbeszámolóra. Amikor meghallotta, milyen befejezést is akart Wallace a masszázsszalonban, majdnem negyed órán át alig tért magához, folyton feltört belőle a görcsös kacagás, hiába próbálta Lara sértetten csitítani. Tud ez a pasi, micsoda élvhajhász alak! De akárhogy is, az ő barátnőjét teljesen kicserélték, amióta találkozott vele. - Ó, úgy látom, az bűvölt meg téged. Menj bele, Lara! Mi vesztenivalód van? Csak a vak nem látja, hogy egymásnak vagytok kitalálva! Egy éve tele van a fejed vele, és az első perctől bizseregsz tőle, hogy élőben láttad, ő meg biztos, hogy nem azért hív randira, mert masszőrtanácsokat akar kérni. A lány kínlódva nézett rá. - Hogyan lehetnék vele, amíg meg nem tudom, volt-e része a papám halálában?! Karén elkomorult. Hát igen. Ez igaz, legalább míg Huck föltöri azt a nyomorult laptopot, addig talán tényleg érdemes óvatosnak lenni. - Huckleberry már próbálgatja a borotvákat, hogy felvágja az ereit kétségbeesésében. De komolyan, atomtitkok lehetnek azon a gépen, vagy mi? Azt mondta, az életében nem látott ilyet, valami zseni csinálhatta a védelmet, mert még csak meg sem tudta közelíteni. Teljes letargiában van, hogy segítséget kell majd kérnie. Van valami Elena nicknevű orosz hacker, ő a legjobb, de Huck azt mondta, előbb herélné ki magát egy csorba szamurájkarddal a Huron-tavon egy kenuban, online élő adásban a teljes Facebook és Youtube közönség előtt, mint hogy a legnagyobb vetélytársnál kuncsorogjon. Lara most nem tudott nevetni. Apjára gondolt. Neki nem okozott volna problémát semmilyen tűzfal, védettség, jelszó. Ő programozó volt, és Lara úgy emlékezett, hogy nagyon ügyes. Nem sokat tudott a munkájáról, de emlékezett rá, milyen sokszor látta, hogy valamilyen ötlet elragadta, és azonnal belemerült a számítógépébe, mint valami megszállott, hogy kipróbálja. Huck valószínűleg meg sem közelíti. Akárhogy is, ezek szerint továbbra is várnia kell, míg megleli a kulcsot Wallace legrejtettebb titkaihoz.

156

Ám van élet a Wallace-univerzumon kívül is, és Larát szépen elsodorta a parti hangulata, a kedves pillantások, a mókás licitálások, viccelődések között folyó leányvásár. Már mindenki elkelt, Noriko Larát tartogatta utoljára, tudva, hogy vele csigázza fel legjobban a résztvevőket, hiszen a lány olyan szép és kívánatos volt vékony, arányosan formás termetével, kedves arcával, gyönyörű és hatalmas mogyoróbarna szemével, hosszú szempilláival és azzal a különösen bájos, csibészes mosolyával, ami időnként felragyogott az arcán, hogy igazi csúcsnyereménynek számított. - A következő bátor hölgy egy szépreményű személyi asszisztens, akit sokan megismerhettek már az alapítványi áldozatos mun kája során. Tele van jobbnál jobb ötletekkel, és a szíve óriási. Vidám, és mellette nem lehet unatkozni. Minden fiatalember álma. Kikiáltási ára ötven dollár. Ki ad érte ennyit? Azonnal jelentkeztek vagy tízen, és Lara arcán a szégyenlős mosolyt boldog váltotta fel. Nem gondolta volna, hogy ennyire tetszik a fiúknak, sőt a férfiaknak is, hiszen középkorú urak is beszálltak érte a vetélkedésbe. Növekvő büszkeséggel látta, hogy gyakorlatilag harcolnak érte. Viharos gyorsasággal emelkedett az ár, és végül már csak ketten küzdöttek

a

lányért:

egy

elektronikai

bolthálózat

szorgalmas,

kopaszodó és galamblelkű tulajdonosa meg egy kisportolt, tejfölszőke, bronzbarna mellkasú hullámlovas, egy kishajókölcsönző vezetője, akinek érdeklődéséről félig nyitott, karibi mintás inge is árulkodott, tele vitorlásokkal és pálmafákkal. - Négyszázötven dollárnál tartunk, csak rajta, urak, a hölgy minden pénzt megér! Főzni is tud - dicsérte tovább Noriko. Lara bizonytalanul intett volna, azért az a főzéstudomány nem volt annyira említésre érdemes. Bár kétségtelenül igaz, hogy néhány muffin időnként egészen ehetőre sikerült. A többivel viszont be lehetett kopogtatni az ajtón. - Ki ad érte ötszáz dollárt? - Megadom! - mondta a magas homlok. - Hatszáz! - szólt a karibi álom, és a tar fő megingott.

157

- Hatszáznál tartunk először... másodszor... - Nyolcszáz dollár! - kiáltotta be a vetélytárs, akinek szemmel láthatólag ez volt az a határ, amit már nem akart vagy nem tudott átlépni. Ám a szőke herceg máris a kezében érezte a győzelmet - és a színpadon toporgó Larát. Elszánta magát: - Ezer dollár! A teremben izgatott morajlás futott végig: ennyit egyetlen lányért sem fizettek. - Ezer dollár a licit ezért a csinos vacsorapartnerért, szinte alkalmi ár! - Noriko kicsit előrehúzta Larát, hogy jobban lássák. A lány olyan szeretetreméltó volt, ahogyan ott állt, kicsit zavarban, de mégis csillogó szemmel, az elismerő, biztató pillantások kereszttüzében. - A mai este legnagyobb vásárát látják, kedves vendégeink, ilyen értékes portékánk soha nem volt még - nevetett Noriko Larára. - Ezer dollár az ajánlat, és talán ezzel a legizgalmasabb árverést zárhatjuk ma. Tehát ezer dollár először... másodszor... - Noriko körülnézett. A szörfös szépfiú integetett egy kicsit Larának, aki elpirult. - Senki többet? - És már emelte a kezét, hogy leüsse a licitet, amikor valaki megszólalt: - Százezer dollár! A teremben olyan csend lett, hogy talán csak a kábelekben, lámpákban zümmögő áramot lehetett hallani. A hang leghátulról jött, az emberek megdöbbenve forgolódtak, keresték, ki szólalt meg, és ki ajánlott ennyi pénzt. Lara is megmerevedett. Egyszerűen lebénult, és mintha egyszerre csak minden erő kiszállt volna a lábából, és elfolyt volna a színpad padlójának résein át. Mert ő megismerte a hangot: Dávid Wayne Wallace-ét. A jelenlévők csak most látták meg az elegáns, jóképű férfit, aki előlépett a takarásból. Pontosan tudta, miért jött - vagyis inkább, hogy kiért. Természetesen megkapta a meghívót a rendezvényre. Az ázsiai tárgyalássorozatot így négy nap alatt lebonyolította, és minden különösebb hírverés nélkül, szinte inkognitóban megjelent

158

a partin, kerülve a feltűnést, ami az ő státusában nem is volt annyira könnyű. Miss Devine-nak csak egy telefonjába került megtudni, Lara ott lesz-e. Nem érhette meglepetés, ám Wallace mégis elvarázsolva nézte a lányt, ahogyan kipirultan, mosolyogva álldogált az emelvényen, és sorára várt az árverésen. A férfi eddig egy oldalajtónál állt, rejtve, onnan követte végig a kacagó, vidám mókát, ahogyan elkeltek a lányok, és ahogyan végül a két lovag dárdát tört a fődíj elnyeréséért. Ami viszont őt illeti, ugye. Szó sem lehet másról. Amikor megszólalt azon a mély, erős, határozott hangján, a lány először elsápadt, aztán elvörösödött. A férfi olyan titokzatos hatalmat, izgató energiát, rejtélyes erőt sugárzott, hogy mindenki bámulva nézte. Ő pedig azzal az igéző tekintetével a lányt. A termen érezhető áramlás suhant át, és mintha valami borzongató kötelék, egy láthatatlan pányva feszülne ki kettejük között, és Lara úgy érezte, Wayne szeméből valami mágikus energiafolyam ömlik feléje, ami megragadja, elkapja, és neki elszorul a torka, alig kap levegőt, remeg a gyomra és riadtan verdes a szíve, mint egy csapdába esett kismadáré. A szinte már félelmetes csendet Noriko hangja törte meg, aki, feléledve a sokkból, felkiáltott: - Százezer dollár először... attól az igazán hihetetlenül nagyvonalú, magas úrtól hátul, köszönjük, Mr. Wallace... Tehát akkor, másodszor... ki ad többet ezért a tehetséges, szemrevaló kisasszonyért...? Csönd volt. A közönség még mindig alig tért magához, a korábbi izgatott zsibongás hirtelen fagyottan leállt, az emberekben bennakadt a szó.

Ennyi

pénz...

Kicsit

sok

néhány

ecsetért,

festékért meg

modellgipszért, bármilyen édes falat is a lány, aki ezt a jelentős összeget kicsalta Wallace zsebéből. Még ha az tulajdonképpen meg sem érzi. Többen összenéztek. - Akkor hát... senki többet... harmadszor! Miss Lara Castland tehát Mr. Wallace-é - mutatott Noriko a zsebre vágott kezekkel, nyugodtan álló Wayne-re, és lekoppantotta a kalapácsot. Aztán

159

ő maga kezdte összeütögetni a tenyerét, hogy feloldja a feszültséget, és elejét vegye a kezdődő suttogásnak, úgyhogy a tapstól végre megint beindult az élet a teremben. Lara lebotorkált a színpadról, és tétován elindult megvásárlója felé. Karén odalépett melléje, néhány jó tanácsot suttogott, de ő nem tudott megszólalni, azt meg nem is hallotta, miket mond neki. Csak ment a kattogó fényképezőgépek felvillanó vakufényében, és amikor Wallace elé ért, a férfi lemosolygott rá a százkilencvenkét centis magasságából, karját nyújtotta, és a lány belekapaszkodott, mint egy fuldoklónak dobott mentőövbe. De a tudata mélyén érezte, hogy ez a mentőöv éppen nem a felszínen tartja majd, hanem valami felkavaró és ismeretlen örvénybe fogja elragadni.

160

26. fejezet

Ezra Lee faarcán enyhe fény ült, amit mosolygásnak lehetett betudni. Gondoskodó figyelemmel nyitotta ki előttük az ajtókat, és a limuzin lágy ringatózással elindult. Lara csendesen meghúzódott a hatalmas, kényelmes ülésben, és nem tudta, mit mondjon. Itt viszi, ki tudja, hová, egy férfi, aki lenyűgözi az érintésével, a hangjával, a tekintetével, akit látott fényes vendégsereg közepén ünnepelve és koszos padlásszobában összeroppanva. Aki kirúgta, mert ő egy lord, és nem akarta lefektetni. Ehhez képest viszont befeküdt neki a masszázságyba, hogy fogdossa. És ő megtette! Ha ezt egy könyvben olvasná, azt hinné, valami lányregénybe csöppent, mégpedig a legrégebbi alaptörténetbe: a sármos vezérigazgató elkábítja a szerelmes kis titkárnőt, akit meseautóján röptét tova az álmok országútján. A világ legősibb romantikus regénykliséje. Ő nem olvas ilyeneket, ezek buta Barbie-knak valók, akik Kenre várnak, meg rózsaszín műanyag házra medencével. Az ő kedvence Jane Eyre. Meg Judy Abbott. Ezek legalább klasszikusok. Kissé zavartan bámulta a szandálja orrát, meg Wallace fekete bőrcipőit, amelyek szinte közrefogták a lábát. Most, hogy belegondol... hát sajnos igen. Jane meg Judy is ugye szegény kis árva, akik dúsgazdag férjet találnak a sors

161

kifürkészhetetlen akaratából, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ennyit a klisékről. - Mi lett a cserfes nyelvével, Lara? Megoldhatom egy kis pezsgővel? Felriadt. Gyöngyöző itallal teli kecses kristálykehely ért a kezéhez. De hiába volt hidegtől párás a pohár, míg átvette, szinte égette a férfi kezének melege, pedig hozzá sem ért. - Megijedt talán? Önkéntelenül is megrázta a fejét. - Jó kislány. Ettől a két szótól megborzongott. Máskor haragosan tiltakozott volna az atyáskodó hangnem ellen, de most váratlanul bevillant a két hónappal ezelőtti zavarba ejtő erotikus álma. Ránézett Wallace-ra, aki hátradőlve utazott vele szemben, hosz- szú ujjai között forgatva a karcsú poharat. A férfi finom, sötétszürke gyapjúöltönyt viselt, majdnem feketét, igazán ünnepélyes volt, amit csak fokozott a fehér ing és az ezüstszürke nyakkendő. Örvénymintákkal? Mi ez a mánia? Vagy ez a kedvenc

motívuma?

A

lány

feljebb

vitte

a

tekintetét,

és

szembetalálkozott Wayne kedves, majdnem csibészes félmosolyával és vidáman csillogó tekintetével. - Most örül? Hogy mégis meglesz az a vacsora? Kissé zsörtölődve kortyolt a pezsgőből. A mindenit. Ez valami szédületesen finom! Nem tudta eltitkolni meglepődését. - ízlik? - mosolygott a férfi. -

Nagyon... - lehelte, és újra beleivott a buborékos mámorba.

- Ez az, amit a filmekben itatnak a nőkkel a pénzeszsák, vastag fütyik, akik folyton hálókabátban fogadják a csajokat, és mindig fáj a torkuk, mert be van tekerve fényes selyemsállal, mint egy hisztérikus operaénekesnek? Biztos magának is van ilyenje... Gonoszkodni akart a fickóval, aki ilyen egyszerű trükkel megszerezte ma éjszakára, és akit most olyannak látott, mint egy vadász, aki kitartóan, egyre növekvő vággyal és élvezettel

162

üldözi a vadat, becserkészi, csellel elfogja, csapdába ejti, aztán hazaviszi, hogy szétszedje, finom falatokra bontsa, felfalja mint ínyencséget, aztán a bőrét kikészítve feltegye a falára trófeának, amit naponta nézeget büszkén: „Ezt is én lőttem!” Lara nem akart Wallace zsákmánya lenni. És főleg nem a százezer dolláros, megvásárolt szerzeménye. - Don Peri... - Dóm Perignon. A bencés szerzetesről kapta a nevét. Dóm Pierre Perignon. Állítólag a szaglásával és a kifinomult ínyével tudott csak válogatni a palackok között, mert látni alig látott. Az itókákat azonban hűségesen kóstolgatta. De nem, Bollingert iszunk. Mint a 007-es ügynök. Ez James Bond kedvence volt. Wayne előrehajolt, és Larát megint leterítette az áramló illat, a testmeleggel keveredő parfüm, ami átölelte, elkábította és felizgatta. A férfi újabb adagot töltött a poharába, és picit megkoc- cintotta a sajátjával. - És nem, nincs fényes selyemsálam. Én olyan vastag fütyi vagyok, aki csak úgy egyszerűen, a nyakkendőjével béklyózza le a nőket. Lara elpirult. Wayne legszívesebben a karjába kapta volna. Mi juthatott eszébe ennek a borzas kis boszorkánynak, ami pírt csalt az arcára? De nem kérdezett rá, nem akarta feszíteni a húrt. A lány elnyalogatta

a

második

pohárral

is,

és

szemmel

láthatólag

felszabadultabb lett. - Hová megyünk? - Elrabolom, ahogy megbeszéltük. Lara a sötétített üvegen át próbálta belőni, merre járnak. Ó, a King Street West. Akkor viszont... - Magához visz? A lakására? A férfi vidám kis félmosollyal nézett rá. - Fél tőlem? Azonnal beugrott a csőbe, nem jött rá, hogy provokálják. - Nem félek semmitől! - morogta mérgesen.

163

De amikor végül a lakásba értek, megállt az ajtóban, és nemigen akaródzott neki továbbmenni. Bizonytalanul érezte magát, és nem tudta, mire számíthat. Wayne nem véletlenül volt benne a luxusingatlan-üzletágban, a saját otthona is rafináltan fényűző volt. Penthouse-lakás egy új építésű szupermodern ház tetején, saját liftkijárattal és óriási tetőterasszal. Elzárt magánbirtok a város fölött. Mindenki fölött. A férfi gyengéden előrébb tolta. - Fedezze föl a barlangomat. Ha talál néhány ketrecbe zárt rabszolganőt, ne ijedjen meg, csak a szokásos hétvégi kínzásra jöttek. Persze őket is vacsorával csábítottam ide. Lara elnevette magát. Micsoda lökött pasi! Aggodalma kezdett elszállni. Végül is Wayne idáig tényleg nem ugrott rá, bár kétségtelen, hogy túlmentek a határokon mindketten. De úgy látszik, a fickónak van önuralma. Ha pedig véletlenül nem lenne, majd alkalmazza a fogásokat, amiket még Huntertől tanult, aki azon a motortúrán egy délután megmutatta neki, hogy kell szemre, torokra, herére támadni. Felszabadultabban nézett körül. Hatalmas lakás, legalábbis az ő falatnyi kis zugához képest. Azonnal megtetszett neki. Mindenhol valódi

fa,

igazi

kő.

Fehér

falak,

hatalmas

ablakok,

áttetsző

tüllfüggönyökkel. Rejtett világítás, ami sejtelmes, lágy fényeket vetít szerteszét. Puha, süppedős szőnyeg, amin legszívesebben mezítláb futkározna fel-alá. Lehet is, mert tér van elég. Wallace, úgy látszik, tényleg utálja a szűk helyeket. Az után a padlásszoba után meg is érti. - Erre, Lara. Jöjjön! A teraszra vezető ajtóból hívta magához. Amikor a férfi mellé ért, és kinézett, elállt a lélegzete. Wayne az ajtókeretnek támaszkodva figyelte, keresztbe tett karral, mosolyogva. - De gyönyörű... Elakadt a szava, csak bámult. A terasz fehér gránitkövén méteres magasságú, vékony lángnyelv formába kúposodó

164

hangulatlámpák világították be meghitten a teret, az oldalfalakat, a mellvédet, amely mellett négyszögletes faládákban sorakoztak a ciprusok és tuják. Örökzöld sövény választott el egy elzártabb részt oldalt, ahol a fapadlóval fedett talapzatba félig besüllyesztett szabadtéri jakuzzi kapott helyet. A lakás teraszba nyúló egyik oldalát lefutó borostyánszőnyeg takarta, amelyre kavicsok közé süllyesztett kerek fényforrások szórták alulról a fényt. Vajon ezeket a növényeket is Ezra Lee gondozza? Vagy az eső is elég, talán. A fonott székek vastag párnázatát

fehér

vászonborítás

fedte,

és

kényelmes,

nagy,

indiánmintákkal, bordó, türkiz, fekete, piros, narancs, sötétkék és fehér csillagokkal,

négyzetekkel,

háromszögekkel

díszített

párnák.

Kőkorsókban fűszerű sást lengetett a langyos esti szél, ami fűszeres aromákkal simogatta az arcát: a kis csoportokban égő illatos mécsesekből és gyertyákból jöhetett. - A bűn kertje, látja? Itt etetem meg almával az ártatlan lányokat. De magának sokkal finomabbakat szánok. Készültem. Itt minden magára vár, Lara. A lány kutatva nézett a férfi színváltó, barnászöld szemébe, ami most mély és sötét melegséggel telt meg. Mit tartogat neki ez az ember? Képes volt ennyi rengeteg pénzt kiadni csak azért, hogy együtt legyen vele! De be kellett vallania, magával ragadta ez a nagyvonalúság. Előre megszervezte az egész estét, berendezte neki a tetőkertjét, és idehordatott egy csomó szuperfincsi kaját, amelyek fedett tálcákon várakoznak oldalt, egy kis kőpulton, amelyhez acéltároló csatlakozik, benne hűtött italokkal. És még zene is van, valami érdekes, halk háttérmuzsika, mintha dél-amerikai indián zene volna, pánsípokkal, fuvolával, gitárral. Áradó, fülbemászó, egyszerre ellazító és pezsdítő is. Micsoda

multikulturális

pasi.

Na

jó.

Akárhogy

is,

egy

estét

mindenképpen kibír vele. És ki tudja, talán talál valami nyomot is, ami esetleg megadja a nyitját annak az annyira védett laptopnak.

165

'íayne tényleg készült. Azért ez lenyűgözte Larát. Nézte jóvágású "vindéglátóját. Délceg tartás, elegáns külső, megnyerő arc. És az othona. Luxus, ízlés, ragyogás, különlegességek. Mennyire más, Hint az eddigi élete, az eddigi barátai. És most itt ülnek, egymás mellett, pezsgőznek, és olyan ételeket fog enni, amelyeknek aievét sem hallotta soha. Kacsarillette libamájterrine-nel, aszalt h.rackos alma chutneyval? Mi az a rillette? Darabos húskrém. 4kor miért nem úgy mondják? És a terrine? Pástétom, vízfürdőben sütve, aztán jól lenyomtatva meg lehűtve. Mennyi min- dfcnt tud a főzésről ez a fickó. Jó, a chutney-t ő is tudja, darabos íszeres lekvár, gyümölcsökből, zöldségből, ő is csinált ilyet már, 4 igazán ehető lett, kis üvegekben csomagolt is a vendégeinek. - Azt már tudom, hogy félig seborvos lett, de ezek szerint séfnek is tanult? Jól van, csipkelődik a lány. Akkor már nincs annyira «iegilletődve. - Nem igazán. Léha és perverz playboy-koromból valók az ismereteim. Vigyorgott. Lara belebökött egy aprót. - Mert most már nem perverz, mi? - Már nem playboy. A lány is elmosolyodott egy kicsit. Azért ezt nem biztos, hogy tihiszi. A férfi kedvtelve figyelte látogatóját. Lara egészen más volt, fiint a nők, akikkel az elmúlt két évtizedben találkozott. Lányok, ikik ragadtak rá. És a bankkártyáira, aranytól platináig. Asszonyok, akik megbűvölten dőltek volna az aranyrolexes karjába. I)e talán akkor is találtak volna neki elfoglaltságot, ha csak kertészfiú lett volna, aki félmeztelenül, domborodó mellkassal nyírja i sövényt a magányos, középkorú dámák hátsó kertjében. És nők, tkikkel sok sebet osztottak egymásnak. Testben, lélekben. Durva íveken van túl. Vagy nincs... Vannak dolgok, amik nem múltak el az idővel. Csak bekerülnek egy szigorúan bezárt szobába,

166

ahová tilos belépni, ha az ember nem akarja, hogy sötét árnyak támadjanak rá. De ez a lány... Vele talán más lenne minden. Megtaníthatná annyi sok dologra. Bepótolhatná az éveket, amikor nem volt része az életének. Annyira csábítóan félszeg és merész egyszerre. És pimasz. Vele nemigen mernek szemtelenkedni, de Lara ezt is megteszi. Talán nem érintetlen, mégis annyira ártatlan. Vagy legalábbis annyira annak látszik. De az is látszik, hogy ott izzik benne az érzékiség, aminek parázsából ő szíthatná fel a perzselő lángot. Az elmúlt hetek szokatlan és rá annyira nem jellemző bizonytalankodása után végre határozott, és Lara sorsa eldőlt abban a masszőrszobában. Azóta biztos volt benne, hogy nem mehet így tovább köztük. Talán jó lenne, ha nyíltan feltárná előtte a múltat. De még várni akart a megfelelő pillanatra. Lehet, hogy nem éppen ma kell eljönnie, ezen a varázslatosnak szánt vacsorán. Lara maga alá húzta a lábát a széken, és olyan fesztelen, édes és felszabadult volt, hogy kedve lett volna megcsókolni. Kis fekete ruhájában úgy nézett ki, mint Audrey Hepburn, vékonyka test, ösztönösen is kecses, nőies tartás, és ugyanaz a hatalmas, nyílt, egyszerre sebezhető és huncut tekintet. Álom luxuskivitelben. Vajon Larának mi az álma? - Megízleli Monsieur Marcel ínyencségeit? Igazán remélte, hogy elnyeri tetszését a főztje. Különösen a békacombtól vár sokat. Lara picit összecsücsörítette a száját és összeszorította. Béka... ? Kétségbeesett és könyörgő tekintettel pillantott fel a melléje lépő férfira, aki elnevette magát. - Csak viccelek. Amúgy finom ám az is. De ma nincs az étlapon. Mosolyogva vizsgálgatta a lány megnyugvó arcát. - Szeretném, ha nem befolyásolná a név, sem a látvány. Ha csak az ízekre koncentrálna. Megteszi nekem? Aztán elmondja, mit érez. Segítene egy kísérletben?

167

- Milyen kísérletben? - Emlékszik, amikor kislány korában a születésnapján felfüggesztett csokis fánkot ettek bekötött szemmel? Most is ilyesmire gondoltam, bekötnénk a szemét, és úgy kóstolna meg egy-egy falatkát. Lara elrévedt kicsit. Papájával tényleg volt ilyen ünnepelgetés, aminek a végén ő ott állt egészen maszatos, csokis pofácskával, nyalogatva a szájáról az édes maradékot, vidáman és megelégedetten, tele pocakkal. A nagyon ritka boldog szülinapok egyikén. De honnan tudja ez a pasi? Vagy... persze minden gyerekzsúron szokott lenni ilyesmi. Végül is... Ki lehet próbálni. - Jó. De tényleg nincs mindenféle gyanús herkentyű azokban a tálakban? Wayne megpaskolta a lány térdét, és leült vele szemben a kis asztalka szélére. - Nézzen rám, Lara, csak nézzen a szemembe. Nem fogom becsapni. Bízzon bennem. Bízik bennem? Lara a férfi meleg, mosolygós szemét vizsgálgatta, szigorúan, mint egy gyanakvó adóellenőr, aki éppen azt akarja eldönteni, elhiggye-e, hogy „nincs titkos számlám a Kajmán-szigeteken”. - Igen... - felelte reménykedve, hogy tényleg nem éri semmi kellemetlen meglepetés. A férfi valóban olyan jóindulatúnak látszott, és a vesékbe látó szempár is inkább a jókedvtől csillogott, így elszállt minden aprócska aggodalma. Wayne bólintott. Édes kis kölyök. Milyen várakozó. Hamarosan itt lesz a kezében, és ő fogja bevezetni az élvezetekbe. Lassú mozdulatokkal levette a szürke selyem nyakkendőt. Lara még azelőtt lehunyta a szemét, hogy egészen közel ért volna hozzá, a férfi illata megint elkábította, ahogy az a finom, kicsi érintés is, ahogyan az ujjai futólag hozzáértek az arcához. „Tényleg a nyakkendőjét használja a nők megkötözéséhez”, suhant át az agyán, de valahogy az egész nem volt ijesztő, hanem inkább izgalmas, ahogy a selyem hűvös simogatással odakerült a szemére.

168

T

A férfi testének közelsége olyan intenzív áramlással jelentkezett, liogy megbizsergett a bőre. Az egész helyzetben volt valami érdekes keveréke a bizalomnak, a kíváncsi várakozásnak és az izgató kiszolgáltatottságnak, és hirtelen Lara azt sem bánta volna, ha ez az ember összekötözi egészen, ugyanolyan puhán és lágyan, ahogyan rácsomózta azt az örvénymintás szövetet. Még megbéklyózott bokákkal és csuklókkal is élvezte volna a különleges kalandot, amilyenben még nem volt része soha életében.

169

27. fejezet

Érezte, hogy a férfi hüvelykujja megsimítja az ajkát, miközben a többi ujjával az állát emeli picit följebb. Kis mozdulat, és a szája elnyílt, a férfi keze pedig eltűnt, hogy hamarosan ott motozzon az ajkánál újra, de már egy villára vett falattal. Ó! Ez valami sós. Ez lesz az omlós kacsahús. Hú, ez tényleg több mint valami húspástétom. Fűszerek járják át, nem is tudja, mifélék, csak érzi a zamatukat, amelyektől egyre többet kívánna kóstolni. Talán kakukkfű? Rozmaring? Ráadásul mellette ott van az almás, barackos, édesen savanykás, kissé csípős lekvárszerűség, amitől még jobban kiemelődik a kacsa sajátos íze, és együtt valami nagyon érdekes, harmonikus kavalkádban egészítik ki egymást. De újabb érintés, és újabb gyönyör. Valami hihetetlenül krémes, mégis határozottan harapható finomság, ez lesz a libamáj, egyértelműen. Ilyet még nem evett, de nem is lehet kétséges, ez az. Üjabb adagok a villán, és végül már magától nyitogatja a száját, mint egy éhes madárfióka. Hallotta, hogy a férfi halkan kuncog rajta. Morcosán húzta is volna az orrát azonnal, de Wayne megszólalt: - Milyen élvezet magát látni így. - Mi élvezetes van ebben? - próbált kilesni a nyakkendő alól, hiába.

170

- A rózsaszín nyelve, amivel megnyalogatja a felső ajkát. Mint egy kismacska. - Maga tiszta lökött. Miért nem tart cicákat, ha annyira bírja őket? - Ó, hát nekem csak egy olyan cica kellene, aki itt dorombolna szépen az ölemben, miközben simogatnám. Hú! Cicázik vele. De voltaképpen nem is bánja annyira. Végül is ez csak egy vacsora, nem kötelez semmire. Akkor élvezheti is. - Felkészült? Jön a következő fogás. Hogy ízlett az eddigi? - Isteni - jött ki őszintén az elismerés. Még mindig ott zsongtak az ínyén azok a finom zamatok. - Akkor itt az ideje valami mennyeinek. A szegfűszeges, fahéjas, enyhén vaníliás körteleves hűvösen áramlott szét a szájában. Határozottan érezte az édes fehérbort a tejszínes folyadékban, és mintha citromhéjforgácsok is élénkítették volna az egész kompozíciót, ami döbbenetesen izgalmas kontrasztot adott az előző, sós specialitásokkal. Előrehajolt kissé, félt, hogy kifolyik a kanálból a finomság, bár a férfi egészen ügyesen etette. Majdnem, mint egy gyereket. Pedig hát nincs is neki olyan, tudtával. Várta az újabb kanalakat, amikor hallotta, hogy koccan a csészéhez, máris tátotta a száját. Wayne észrevette, és játszani kezdett vele, szándékosan ügyelt rá, hogy ne ütődjön az evőeszköz a porcelánhoz, így végül egy idő után Lara csak akkor nyitotta ki, amikor gyöngéden hozzáért a kanál a szájához. A férfi ráébredt arra, hogy minden alkalommal, amikor Lara puha ajka megnyílik, a saját szája is ellazul, legszívesebben becsókolta volna a lány szájába a gyümölcsös-boros lét, a sajátjából adva át. A lány igazán helyes volt szimatoló, pisze orrával, ami mókásan mozgott, ahogy az ételeket szaglászta, meg azzal a teljes odaadással, amivel egészen átengedte magát a játéknak - vagyis hát neki. Ez lenyűgözte. - Mmmmm... Mi ez? - sóhajtotta a lány. - Mintha almába oltott körte lenne, de kásásabb. És olyan jó csokiszaga van...

- Nashi körte. Japán körtének is hívják. Wayne türelmesen várta, míg a lány élvezettel elszopogatja, elrágcsálja a ropogós, lédús körtekockákat, aztán körültekintően letörölgette a kis torkos állára csurranó gyümölcslevet. Szíve szerint lenyalta volna. De még volt néhány sárgadinnye-golyócska, sonkába tekerve, amiről Lara tudni akarta, honnan származik, mert olyan finomat nem evett még soha. Ügyhogy Wayne egész kis mesét mondott neki a fekete bőrű spanyol malackákról, amik tölgyfaligetekben növögetnek, boldogan és szabadon kószálva, makkot, bogyókat és gyógynövényeket falva. Ettől lesz a sonkájuk annyira ízletes, kicsit diózamatú és sajátosan édeskés. Meg az északi széltől, ami szárítja, érleli, évekig. Arról nem szólt, hogy afrodiziákumnak is tartják a dinnye-sonka kombót. Úgyhogy azért egyegy adagot betolt ő is, a biztonság kedvéért. Lara le volt nyűgözve. Wayne viszont most már látni akarta az arcát, ahogyan egyre jobban elmerül az élvezetekben, úgyhogy szépen leoldozta a nyakkendőjét a lány szeméről. Mintha valami új világba csöppent volna, vendége elvarázsolva, szinte elhomályosult szemmel nézett fel rá. - Vége van? - kérdezte panaszosan, és a férfi alig tudta megállni, hogy oda ne csókoljon a csalódott kis arcra. - Ó, nem. Még vár magára néhány meglepetés. Csak azt akartam, hogy most már a látványt is falni tudja. így aztán a grillezett lazacot a pezsgős kaviáros mártással már együtt költötték el, lobogó gyertyafényben, spanyol gitárszó és némi kis fehérbor mellett. És még jött a desszert! Csokoládés vulkán málnavelővel, cukrozott rózsaszirmokkal és pirított mandulával! Percekig csak pici nyögések és sóhajok töltötték be a teraszt, és Wayne megesküdött volna rá, hogy a nyammogást is hallja, ahogyan a lány élvezettel fedezi fel újra meg újra minden egyes falat visszahozhatatlanul finom zamatát. Imádta, ahogy eszik. És ahogy kortyol a borából, meg még egy kicsit a pezsgőből is, aminek a buborékja

172

aztán az orrába is szállt, hogy prüszköljön tőle, mint egy kiscica. A végén Lara a cipőjét ledobva,

felhúzott lábakkal

hanyatlott hátra

a

rattanfotelben. Hátradőlt és a csillagokat bámulta. Soha életében nem érezte magát ennyire jól, ennyire tökéletesen, ennyire nyugalomban és biztonságban. Lehunyta a szemét, hallgatta a halk muzsikát, és néhány pillanatra elmerült ebben az érzésben. Wayne a pezsgőjét tartva figyelte. Elragadta a közvetlenség és az az öntudatlan, bájos természetesség, ahogy a lány egész este viselkedett. Őszintén, ahogyan vele nem sokan szoktak. Jó kezdés egy fontos beszélgetéshez, ami talán mégiscsak ma történik meg. Kicsit előrébb hajolt, és megérintette Lara térdét a hűvös pezsgőspohárral. - Kopp, kopp, itthon vannak? A lány kicsit megrezzent, felnézett, és ahogy meglátta az elegáns lovagot a kigombolt nyakú ingében, aki egész este minden földi jóval kényeztette, még a nyakkendőjét is feláldozta, és most is csak töltöget neki abból a fincsi titkosügynök-italból, elmosolyodott. - Mintha egy mesében volnék. Maga a hófehér paripás herceg én meg a kis hableány. Kicsit nevetséges, nem? - Mi ebben a nevetséges? - Hercegek nincsenek. Én is csak egyszer hittem, hogy vannak. - Igazán? Mikor? Lara a táncoló mécsesfényekbe feledkezett. Talán a helyzet, az érzés, Wayne szavai hozták elő a régi este emlékét. - Egyszer elszöktem kicsi koromban. Papám ismerőse talált meg. Emlékszem, milyen hatalmasnak tűnt, és megígérte, hogy vigyázni fog rám. Egy álarcos hős az éjszakában, mi? Aztán soha többé nem láttam. A férfi a szalvétával játszott, elgondolkodva. Igen, egyértelmű, hogy a lány nem emlékszik rá. De nagyon is ott van a fejében, ez is látszik. - Álarcos hős?

173

- Igen, tudja, olyan csuklyában. „Az esőkabát. Elrejtette az arcom. Szóval ezért nem tudta, ki vagyok.” - Mindig vártam, amikor valami rossz történt. Mint a megmen- tőt. Hogy egyszer majd visszajön. „Visszajött, Lara. Visszajött.” - De aztán a papám meghalt, és így minden hősöm eltűnt. Hallgattak kicsit. Wayne-ben megint feléledt a bűntudat, hogy magára hagyta a félárva kamaszt, Lara pedig egyre szomorúbb lett, és megint eszébe jutott, miért is van itt valójában. Hogy találjon valamit, amit felhasználhat a férfi ellen. - Megengedi, hogy elmenjek telefonálni? Karén kérte, hogy hívjam fel, minden rendben van-e. Felpattant hirtelen, és Wayne is felállt, az asztalra dobva a meggyűrögetett szalvétát. - A barátnője igazán vigyáz magára. Le kell jelentkeznie, hogy nem került a gaz csábító kéjes karmai közé? Lara futólag elmosolyodott. Pont így volt. Karén tanácsaiból ez az egy maradt meg a fejében, hogy csörögjön rá feltétlenül. Bár a kéjes karmokat nem tiltotta éppen... - Igen, megbeszéltük, hogy ha nem telefonálok időben, mozgósítja a királyi lovasrendőrséget. - Kissé bonyolultan tudnának ide feljutni a tetőre, de azért tényleg jobb, ha gyorsan elintézi a dolgot. Használja a dolgozószobát, ott kényelmesen beszélhet. A lány bement a lakásba, és megint csak megállapította, hogy a fickónak tényleg jó ízlése van. A dolgozószoba nem volt túl nagy, de telepakolták könyvekkel, kényelmes olvasósarok is helyet kapott, egészen régimódi hangulatban, állólámpával, süppedős, bordó kanapéval, és kis, intarziával

berakott

rózsafa

asztalkával,

amin

cherrys-

és

whiskyspalackok álltak, öblös poharakkal. Mintha egy másik korból, egy másik stílusból kerültek volna ide.

174

A régi házhoz illenek, a nagyapa szobájába. Még régi lemezjátszót is látott, igazi bakelitlemezekkel. Micsoda gyűjtemény! Lehet, ez is a nagypapáé. Sok nevet nem is ismert, Buddy Holly, Ricky Nelson, Chuck Berry... Nem tudja, kik ezek. Louis Armstrong, Ray Charles, na, őket már el tudja helyezni valahová. Talán a könyvekben rejlik valami kulcs? Ki tudja, az is lehet, hogy ott van eldugva a titok. Az íróasztalfiókokat is meghúzgálta picit, de zárva voltak. Mi van, ez az ember még maga előtt is rejtegeti a dolgait? Üres volt az asztal is, csak monogramos papírokat talált rajta. Körbejárt a könyvtárban, a polcokat szemlélgetve, közben felhívta Karent, néhány szóban beszámolt az este eddigi eseményeiről, és hümmögött meg bólogatott, amikor barátnője „hajts rá, hajts rá” buzdítással búcsúzott tőle. Aztán megdermedve megállt az egyik polc előtt. Apja fényképével nézett szembe - ott mosolygott rá, a valószínűtlenül kék szemével, fiatalon, fürdőnadrágban, békatalpakon, szemmel láthatóan boldogan. És mellette egy huszonéves, magas, jóképű fiú, akivel átkarolják egymást, és vigyorogva néznek a fényképezőgép lencséjébe. Lara megdobbanó szívvel, tágra meredt szemmel bámulta a régi fotót. Ez Wayne és az apja. Valami vízesés és tó mellett, nem tudni, hol. Barátok voltak? De milyen barátok? Apja azt írta neki a búcsúlevelében: „Okaimról csak egy ember tud mindent, Dávid Wayne Wallace.” Eddig azt hitte, ez valami sötét ügyre utal, amiben Wal- lace a hunyó, de talán másról volt szó? De ha jó barátok voltak, Wallace-t miért nem látta soha? Még a papája halála után sem. Egy barát csak eljött volna, legalább akkor! Viszont ha meg a papája rosszakarója lett bármiért is, miért őrzi itt a fényképét? Remegő kézzel simogatta meg a keretet. Könny szökött a szemébe, ahogy azt a jókedvű, vidáman nevető embert nézte, akiből, ahogy múltak az évek, megfáradt, egyre fakóbb, kapkodóbb valaki lett, akit egyre ritkábban látott. Most már biztos, hogy muszáj lesz azt a laptopot mindenképpen feltörni. Ha bízna annyira a férfiban, akkor szemtől szembe

175

megkérdezné. De minden eddigi vitathatatlan vonzódása ellenére nem meri hinni, hogy megtudná tőle a teljes igazat. Felindultan tért vissza a teraszra. Ügy érezte, egy percet sem tud tovább itt maradni, meg kell nyugodnia valahol, és átgondolni az egészet. Wayne a mellvédnél állt, és a város fényeit bámulta. Nem akarta a lányt semmire sem kényszeríteni, bár ahogy ott ült előtte, bekötött szemmel, várva, hogy az ő kezéből kapja meg az élvezetes finomságokat - hát hazudna, ha azt mondaná, hogy ez nem izgatta fel. Lara furcsa, egyszerre szemérmes és kihívó viselkedése felajzotta újra meg újra. De aztán le is higgadt. Hiszen hogy lehetne másként, amikor ő Lara rejtélyes hőse, akinek a zsebkendőből kötött bábuját még ma is annyira őrzi? Édes lány. Most megint eszébe jutott az a reszkető kis kölyök, aki úgy kapaszkodott belé, hogy alig tudta lefejtegetni magáról a vékony karocskáit, amikor átadta a parton az apjának. Megfordult, amikor hallotta a lány lépteit, és azonnal látta, hogy baj van. - El kell mennem - mondta Lara elszoruló torokkal. Wayne odalépett hozzá, kicsit lehajolt, hogy a szemébe nézhessen. Látta a gyanús csillogást. Két kezébe fogta a lány arcát, úgy kutatta, mi okozhatta ezt a hirtelen elkomorulást. - Lara, mi történt? A lány szomorúan rázta a fejét, nem akart többet mondani. - Csak elmegyek. Engedjen el, kérem. A férfi megsimogatta a hüvelykujjával az arcát a könnyes szempár alatt. - Nem mehet így haza tőlem, sírva. - Nem sírok - siklott ki a lány hangja, de máris kihullott egy óriási könnycsepp. Wayne elővette a zsebkendőjét és leitatta. Mintha egy bánatos gyereket vigasztalna. Azon a mély, megnyugtató hangján szólalt meg, és a lány megérezte a visszautasíthatatlan erőt abban a hangban.

176

- Most pedig iszik egy pohár pezsgőt, és elmond nekem mindent. Lara ingatta a fejét, nem, beszélni úgysem fog, de a pezsgőt nem bánja, talán az feloldja a görcsöt a torkában. Leroskadt a fotelbe, egy hajtásra lehúzta az italát, aztán letette a poharát az asztalra. A következő pillanatban kóvályogva megindult vele a világ, mintha egy körhintán ülne. Nem hitt a szemének. Az asztalon egy fehér, összecsomózott szövetnyuszi hevert. Remegő kézzel nyúlt ki érte, aztán Wayne-hez fordult, hatalmasra nyílt, döbbent szemmel.

28. fejezet

- Ez hogy került ide? - Alig volt képes megszólalni. Wayne maga is meglepődött. Nem figyelt oda, csak játszott azzal a szalvétával, öntudatlanul csavarta meg a nyuszifigurát, amikor Lara arról a régi éjszakáról mesélt. - Maga csinálta? Honnan tud ilyet? A lány egyre zaklatottabb lett. A férfi arra gondolt, hogy ez talán a sors keze, és eljött az idő. Vagy persze az is lehet, hogy azokat az önkéntelen mozdulatokat már az amúgy is kikívánkozó vallomás irányította. Leült a lánnyal szemben, és a térdei közé fogta a lábát. Micsoda hatalmas, könnyfényes szemek. Éppen, mint amikor annak a játék hintónak a mélyéből pislogtak rá. Két tenyere közé vette a lány apró kezét. - Én mentem el érted akkor éjjel. Én találtam rád. Lara tétován tiltakozott. - Az nem lehet. Nem lehet. - Rázta a fejét, mint aki képtelen elhinni, amit hallott. - Nem lehetett maga. Az én nyuszimon másnak a neve van. Most Wayne csodálkozott el. - Milyen név? - Két M betű. Egymásba fűzve. Nem lehet a magáé.

178

A férfi töprengve tűnődött. Aztán felnevetett. Elővette a monogramos zsebkendőjét, amit Lara az előbb vizezett neki össze. - Ilyen volt az a két M? - Igen... - suttogta elhűlve a lány. Wayne lassan megfordította a kendőt, mire Lara hangja elakadt, és a meglepetéstől tátva maradt a szája. Kellett némi idő, mire összeszedte magát. - Istenem... ez... -

Két W. Wayne Wallace. Fejjel lefelé nézted. Ennyi éven át.

- Mosolygott. Lara némán fürkészte, olyan sokáig és olyan szomorú arccal, hogy lassan elenyészett az a mosoly. Ő is kutatva nézte a barna szempárt. Mi történhet odabent? Aztán Lara legörbülő szájjal odabokszolt egy kicsit a combjába. - Hol voltál? Ennyi éven át? - Felindultan kapkodta a levegőt. Kiszakadt belőle a kérdés, ami már annyi sok hónapon át feszítette és egyre kínzóban gyötörte az utóbbi hetekben is: - Hol voltál, amikor a papám meghalt? Tudom, hogy közöd volt a halálához! Mit tettél? Hirtelen csend lett mindenhol, és a sikolyszerű kiáltás szinte visszhangzott. Mintha minden zaj megszűnt volna, és ők ott ülnének a süket térben, ahol félni kell, hogy nem fogják egymást meghallani. Wayne megpróbálta befogni a lány tekintetét, és közben szorosan tartotta a csuklóját. Lara próbált szabadulni, de a férfi nem engedte el. - Elmondok neked mindent, amit tudok édesapádról. Megígéred, hogy végighallgatsz? Nem szaladsz el? A lány lassan csillapodott le. Sok volt mindez, és úgy tűnt, a legfájdalmasabb részek még hátravannak. De valóban. Jobb, ha kiderül minden. Remegő szájjal, némán bólintott. Tudni akarja, akármi is az, amiről most fel fog lebbenni a fátyol. És Wayne halkan, nagyon komolyan beszélni kezdett. Elmondta, hogy Richard Castland a kollégiumban lett a barátja, a már majdnem végzős nagydiák, aki az újakat terelgette, és valahogy

179

nagytesóként megszerette őt, a tízéves gyereket, akihez soha nem jött senki látogatóba. Vissza-visszatért a középiskolás fiúhoz, még akkor is, amikor mindenki számára váratlanul, szinte előzmény nélkül megnősült, egész fiatalon, huszonvalahány évesen, egy két hónapos amerikai körutazása után. Nem sok időre rá pedig már a baba is bepottyant, de nemigen beszéltek erről, a kamaszfiúnak bőven akadt tanulnivalója, Rick pedig az „örökös egyetemista” címre gyúrt, Wayne nem sokat sejtett a magánéleti körülményeiről, sem senki más. A vidám haver, akinek Castlandet megismerte, jó ideig még fenntartotta a látszatot. Az egyetemen aztán cimborasággá változott a pártfogószerep. Rick nem siette el a szemesztereket, kissé túlkoros diák volt, aki a tizennyolchúszévesek

között

majdnem

aggastyánnak

számított

a

hat

év

korkülönbséggel. De mindenki szívesen haverkodott vele mégis, nemcsak mert egy kis ivászatra, mókára, játékra mindig kapható volt, hanem mert különösen zseniális képessége volt a hálózatokhoz, számítógépekhez, programozáshoz, játékokhoz és persze a legkülönbözőbb filmek és zenék szívességi, nem éppen jogdíjbarát beszerzéséhez. Wallace apja halála után megörökölte a céget, és az egyetemre már úgy érkezett, hogy körüllengte a „kőgazdag ifiúr” imázs, ami mögé nem sokan néztek. Elfogadták, de nem szerették túlságosan. Rick volt az egyetlen, aki itt is szárnyai alá vette, cserébe, amikor kiderült, hogy nehezen tudja fizetni tanulásának költségeit, Wayne állást ajánlott neki: megalapítottak egy kis számítástechnikai és internetes céget, amelynek Rick lett az igazgatója. Szabad kezet kapott. Olyan fejlesztésekkel foglalkoztak, amelyeknek nem csaptak nagy hírverést, nem is volt lehetséges, hiszen adatok titkosítását, kódolását végezték cégeknek, majd később, ahogy múltak az évek, kormányzati hivataloknak, sőt idővel katonai és nemzetbiztonsági megbízásokat is kaptak. Rick igazi géniusznak számított a területén, és saját projektjei is voltak, amelyeken csak maga dolgozott, köztük olyan bonyolult adatmentési feladatok is, amelyek dollármilliókat

180

értek. Rick rengeteg időt és energiát fektetett a munkába, és amikor lazított, az igazán „ereszd el a hajam” módon történt. Imádta a játékot, minden formában, veszélyesen is, akár siklóernyőzni ment vagy búvárkodni, vagy kötélugrással meglökni az adrenalinszintjét. Úgy el tudott merülni egy-egy élményben, mint a gyerekek. Lara halványan elmosolyodott. Megint eszébe jutottak a délutánok a vidámparkban,

a

hullámvasutazás,

amit

háromszor-négyszer

is

megismételtek, csak a szédülés kedvéért, meg a szellemvasút, amin ott borzongott és sikított, amikor a sárga kocsik befutottak a csontvázak, ijesztő lények közé, és felharsantak a kísérteties süvítések, gépsikolyok. De ezektől nem félt igazán. Anyja sokkal rémítőbb volt minden fenyegető bábunál. Hiszen azok sohasem támadtak rá. - Édesapád kiváló specialista volt és jó ember. - Wayne levette az öltönykabátját, és a lányra terítette. Hűvösödött az éjszaka. Lara belesimult a testmeleg zakóba, a férfi illatába. Sejtette, hogy amit ezután hall majd, rosszabb lesz, mint amire fel lehet készülni. És így is lett. Rick Castland változását az elején nem sokan vették észre, még legjobb barátja sem. Az „amerikai nő” nemcsak beköltözött Castland életébe, hanem lassan egyre jobban befonta valami furcsa lelki játszma segítségével. Pedig már az elején gyanakodni lehetett volna. Amikor a házasságkötés után nagyon hamar megszületett a kislányuk, és a nő eltűnt. Egy év után jelent meg újra, és a barátok legnagyobb döbbenetére Rick visszafogadta. Még mindig szerette. Hogy mivel hatott rá az asszony, mi volt az a furcsa, hihetetlenül erős vonzás, senki nem tudta kitalálni soha. De nem is tudott volna senki sem beleszólni, mert kezdetben a külvilág sem látott sokat kettejük harcából, amelyet az első időben elfedett az égető és mindent feledtető szex. A nő rabul ejtette a férfit, akivel éveken át élték tüzes kutya-macska barátságféle életüket, a se veled, se nélküled léleknyomorító csapdájában. És Christine, aki rájött, hogy mindent megtehet, egyre elviselhetetlenebb lett, követelőző,

181

kiszámíthatatlan és pénzéhes, és ahogy múltak az évek, csak azt vették észre, hogy Rick már nemigen beszél róla, nem hívja magához a cimborákat, inkább ő megy el a háztól velük, és ha csak lehet, távoli „kiküldetésekre” utazik, ahová bármelyik alkalmazott is mehetne, de ezek a néhány napos munkák is lehetőséget adtak a menekülésre. És az alkohol. Lara összehúzta magán a kabátot. Igen... ez igaz. Nem akarta magának sem bevallani soha, de ahogy múltak az évek, neki is feltűnt, hogy apja egyre többször nyúl a pohár után. De olyankor is mókás volt, tréfálkozott, aztán néha meg sírdogált is. Kislányként nem sokat értett az egészből, és a papája végül is mindig fess volt, megőrizte a tartását, legalábbis látszólag. Az a néhány pohár ital férfiasnak hatott, és a dzseki belső zsebéből előkapott, fém laposüveg is, amiről apja csak annyit mondott, hogy ez „kell a túléléshez”, a svájci hegyekben is ezért maradnak életben a lavina fogságában rekedt síelők. De ők nem voltak a hegyekben. Viszont a lavina valahogy mégiscsak elsodorta Richard Castlandet, betemette, és ő végül nem élte túl. Egyre mélyebb sebeket kezdett felszaggatni Wallace elbeszélése Larában. A férfi többször is megállt, figyelte őt, és érezte, hogy időnként megsimítja a kezét, talán, hogy fenntartsa figyelmét, talán, hogy bátorítsa. Hálás volt ezekért a kis mozdulatokért. - Sajnálom, Lara. Belenézett a lány könnyfátyolos szemébe. Nem hitte, hogy ezeket éppen neki kell elmondania. Azt gondolta, Lara többet tud apja múltjáról, de nyilvánvaló lett, hogy ez nem így van. Rick hatásosan titkolta a legsúlyosabb vétkeit és hibáit, ezek szerint. És most ő az, akinek le kell lepleznie. - Az én barátom már nem volt az, aki. Talán nemcsak a házasság változtatta meg, de azon is sok minden múlt. Christine nem szerette a régi társakat, ezért nem láttál engem sem a házatokban. Ha találkozni akartunk Rickkel, máshová mentünk, de egyre ritkábban.

182

- Nem tudtál vele beszélni? Segíteni? Kétségbeesett, szomorú hang. A reménytelenség szavaival. Wayne bűntudatot érzett. Igen, ezen ő is annyit tépelődött később. Hogy tehetett-e volna bármit is. De Rickért egy ponton túl már nem. - Nem engedte meg, hogy beleszóljunk a dolgaiba, de azért megkíséreltem. Hónapokig nem beszélt velem utána. Nekem is megvoltak a magam gondjai, eltávolodtunk egymástól. A régi bizalmas viszonynak vége lett. Elzárkózott előlem is, mások elől is. Nem tudta senki sem, milyen bajban van, egészen addig, míg egyszer titkosszolgálati tisztek jöttek. Hónapok óta figyelték édesapádat. A gyanú szerint a hírszerzésnek

készített

biztonsági

rendszer

kódkulcsaival,

belső

információival üzletelt. Nemcsak az alkohol lett a szenvedélye, hanem az utolsó években a szerencsejáték is. Egyre nagyobb tétekben játszott, és persze vesztett. Hatalmas adósságokat görgetett maga előtt, míg végül megkeresték azok, akik jól tudták, ki is ő, és ajánlatot tettek neki. Lara nem bírta tovább. Felugrott, fel-alá járkált a teraszon, feldúltan, legszívesebben elfutott volna, de tudta, ha most megteszi, csak ugyanúgy elmenekülne, ahogyan az apja. A mellvédbe kapaszkodva meredten nézte a várost a távoli fényeivel, fejét rázva, némán. Nem lehet. Az ő apja nem tehette... - Ez hazugság - jelentette ki végül, amikor újra meg tudott szólalni. Wayne mellette állt, bólintott, megértette a megindultságot. Néhány percre otthagyta a lányt, bement a lakásba, és amikor visz- szatért, egy papírlapot tartott a kezében. - Olvasd el. Lara remegő kézzel vette át a levelet. Géppel írt szöveg volt. Amolyan beismerésféle. Búcsúlevél egy barátnak? Apja Wal- lace-nak is írt. Ott volt benne minden. Hogy hogyan lopta meg a legjobb barátját. Hogyan próbált meg ellenállni a kísértésnek, majd amikor belebukott a hiábavaló harcba, miként akarta végső

183

kínjában áruba bocsátani a becsületét - és hogy aztán hogyan szerezte vissza. A halála árán. Az utolsó pillanatban visszalépett. Nem ment el a találkozóra. Nem adta ki a titkokat. De világos volt, hogy eljönnek érte, vagy akiket hitegetett, vagy akiknek súlyos milliókkal tartozott, vagy a titkosszolgálat. Nem volt képes Wayne szemébe nézni, sem a gyerekéébe. A börtönből láthatta volna csak fölnőni? Vagy folytonos veszélyben hagyja, amíg csak él? Fizetni úgysem tudott volna, és előbbutóbb a kislány életével is megzsarolhatják. Úgy érezte, a golyó számára az egyetlen tisztességes megoldás, így moshatja tisztára a nevét, és mentheti meg a súlyos következményektől azokat, akiket szeret. „Bocsáss meg egy öreg barátnak, Wayne. És vigyázz Larára.” Ezzel zárult a vallomás. Lara előtt összefolytak a sorok. A végén már megállíthatatlanul peregtek a könnyei, nem is törődött vele, hogy elrejtse őket. Wayne hallgatagon állt mellette. Szegény kölyök. És most még ahogy ránéz... A gyönyörű, nagy szemei, amelyek annyira tele vannak boldogtalansággal. Érezte, hogy még vár tőle valamit. És meg is akarta magyarázni, miért nem segített többet, miért nem vigyázott a lányra úgy, ahogy az apja az utolsó szavaival könyörgött érte. Hátrasimította a haját, amit összeborzolt az éjszakai szél. Megpróbálta összeszedni a védőbeszédét. - Ha hozzám fordul, kihúztam volna a bajból, Lara. Ezt tudnod kell. A lány nagyokat nyelt, reszkető ajkát összeszorítva. Elcsukló hangon szólalt meg: - És utána? Wayne kihallotta a vádat. Mit tett ő Rick halála után, ha már előtte semmit? - Utána? Kifizettem édesapád összes játékbarlangi adósságát. Anyáddal nem lehetett leülni beszélni, így közvetítőkön és ügyvédeken keresztül tárgyaltunk. Özvegyi nyugdíjat és a te taníttatásodra

184

való ösztöndíjat ajánlottam neki, amit járadékként kapott volna meg élete végéig, vagy egy összegben egyszerre, hogy be tudja fektetni, és a részetekre kamatoztatni, ha úgy kívánja. Ezt választotta. És kikötötte, hogy személyesen soha ne találkozzunk, ne legyen köztünk semmilyen kapcsolat, se vele, se veled. Ő volt a gondviselőd, joga volt eltiltani a közeledből. Még azt sem akarta, hogy a temetésre elmenjek. Felelősnek tartott, mert Rick az én cégemnél dolgozott, és anyád szerint ez a munka vitte a bűnbe. így hát nem erőszakoskodtam, ő pedig megkapott minden pénzt hat évvel ezelőtt. - És el is tűnt vele. A temetés napján. - Lara arcán keserű grimasz futott át. - Ezt nem tudtam. - Wayne idegesen megrándult. Ellenőriztetnie kellett volna, mit tesz Christine a pénzzel. De álmában sem gondolta volna, hogy meglopja a saját gyerekét. Ezra Lee jelentése Laráról erre nem tért ki, igaz, nem is kérte tőle, hogy ennek is nézzen utána. Amikor alkalmazta a lányt, a régi bűnét akarta megváltani, hogy nem volt a közelében. Amikor meg kirúgta, azért tette, mert túl közel került. Most viszont be akarja teljesíteni azt az évekkel ezelőtti ígéretet végre. Hiszen valahol minden fogadalmat számon tartanak, és a kimondott szó örök időkre ott remeg a világ nem látható szövetében.

185

29. fejezet

Szótlanul álltak a mécsesek lobogó fényében. Lara megtörölgette az arcát Wayne zakójának lelógó ujjával, és a férfi szája önkéntelenül is alig látható, apró mosolyra húzódott. Ott álldogált a csitri abba a nagy öltönykabátba bugyolálva, megint egy olyan holmiban, ami annyira nem illik rá. Eszébe jutott a kék ruha meg a sárkányöltözék. De bármibe is bújik, ez a lány a legédesebb teremtés, akivel hosz- szú évek óta találkozott. Előrehajolt, és finoman megdörzsölgette a sötétkék fonallal hímzett, monogramos zsebkendőjével a lány még mindig nedves állát. - Ha ezek a könnyek igazgyönggyé váltak volna ma, gazdagok lennénk. - Kicsit megpróbálta oldani az utóbbi óra fájdalmát. Lara megsimította a zsebkendő betűit és ránézett a férfira. - Te vagy a fehér nyuszi... Wayne tekintete végigvándorolt magán, a fekete bőrcipőjétől a méretre szabott nadrágján át a minőségi ingéig, aztán beletörődött. - Én. Lara is halványan elmosolyodott. Wayne megcirógatta az arcát. Hirtelen szél cibálta meg a bokrokat körülöttük, belekapott az öltönykabátba, és félig lesodorta a lány válláról. Mindketten utánakaptak, aztán a férfi megpróbálta újra gondosan eligazgatni,

186

de egyszer csak megállt, és karja között tartva a fázósan összehúzódó testet, szép csendesen átölelte. Már nem kellettek szavak. Már tudták, amit tudniuk kellett. Annyira nyilvánvaló volt, mit kell tenniük. Lara némán odasimult a férfi mellkasára. Wayne egyre közelebb hajolt hozzá, és a lány nem tiltakozott, nem menekült, hagyta, hogy a férfi megcsókolja. Ajkának olyan különleges íze volt, amit a lány soha nem érzett korábban, még abban a furcsa első csókban sem, ott az udvarházban, ami végül is nem volt igazi, szerelmes csók. Az most jött el, amikor végre minden egyéb indok nélkül, csak a vágyuktól vezérelve összeért az ajkuk, és ő azt szerette volna, hogy soha ne váljanak szét, hogy az a határozott száj örökre ott játsszon rajta, gyengéden és simogatva, hűvösen és nedvesen, aztán meg valahogy annyira forrón, mohón és éhesen, mintha fel akarná falni. A férfi nyelvét is magában akarta érezni, azt a lágyan követelőző, behatoló nyelvet, amivel mintha azt tenné vele fent, amit valójában szeretne tenni odalent. Reszketett a térde, érezte, hogy borzong a bőre a combja belső felén, ahogyan Wayne a szájára tapadt, és minden mozdulatára újabb remegés indult el benne, annyira, hogy lassan már izzott az egész teste. Soha nem érezte ezt a felkavaró vágyakozást korábban, amikor Beloniak nyúlt hozzá. De Wayne érintése most ugyanúgy elvarázsolta, mint a garázsban, egyszerre gyengítette el és tette szárnyaiévá az a gyomra mélyéből, a zsigereiből elinduló áramlás, amire a férfi ugyanúgy rezonált, mint legelső alkalommal. - A tiéd akarok lenni. Most. Azonnal. Hihetetlen volt, hogy kimondta. Talán soha nem merte volna, ha nem derül ki, hogy Wayne az ő álarcos hőse. A megmentője. Akire egész életében várt. Wayne csak nézte a lányt, aki ott állt komoly arccal, elszántan, saját akaratából, és aki most a legnagyobb kincsét, önmagát kínálja fel neki. Elkapta a csuklóját és magához húzta. Ügy

csókolta meg, úgy tapadt a szájára, mint a kútra a szomjazó, aki tiszta forrásvizet talált a sivatagban. Aztán felkapta és forgott vele, és leszedte, vagy szinte leszaggatta róla a ruháit, miközben a sajátját is ledobta, és végül ott álltak meztelenül, felhevült testtel az éjszakai szélben, a tetőn. Alattuk a hatalmas város, aminek most egybefolyt a fénye és a zaja, fent a sötét ég, amelyre fénypász- ták vetültek, körülöttük a luxusterasz növényei és bútorai, de ők a korlátnál álltak, bámulták a várost, amely mit sem tudott róluk, Wayne Lara háta mögött, szorosan hozzásimulva. - Mintha csak ketten lennénk az egész világon... - súgta a lány fülébe a férfi, és Lara érezte, hogy a férfi keményedő ereje ostromolni kezdi. A korlátba kapaszkodtak, a környező toronyházakból talán meg is láthatták volna őket, de ez nem érdekelte egyiküket sem. Elöntötte őket a vágy és valami furcsa egymáshoz tartozás, és hirtelen minden olyan egyértelmű lett, összeforrt a testük, egyetlen lénnyé váltak egy időre, és ez a szeretkezés nem hasonlított semmi máshoz, mert valami szárnyaló, sebes áramlás repítette őket, amivel egy közös, elképesztő csúcspontba emelkedtek fel, amilyet még nem éreztek sohasem. Élvezetük és gyönyörük hangját elvitte a szél a város fölött, mintha beleüvöltötték volna az alattuk kavargó világ sötétjébe, vagy a bársonyfekete égbe, ami alatt kigyúltak, fellángoltak, lobogtak és megperzselődtek. Hosszú percek vagy egy örökkévalóság után újra érezték a külvilágot. Lara odaborult Wayne-re, fejét a vállára ejtette, és a férfi érezte, ahogyan ellazul a teste, és átadja magát neki, mint egy elfáradt gyerek. Beszívta a lány testének illatát, azt a friss, édes illatot, amitől kedve lett volna az egész fruskát egyben felfalni, vagy legalábbis minden apró porcikáját újra és újra végigcsókolni és megnyalogatni. - Menjünk egy kicsit melegebb helyre. Nem akarom, hogy megfázz. Karjába emelte a lányt, és bevitte a hálószobába. Elszorult a szíve egy pillanatra: Lara úgy simult hozzá, mint azon a régi, tizenhat

188

évvel azelőtti éjjelen, mint egy védtelen kis állatka a gazdájához, remegve, elgyengülten, becézgetésre szorulva. Lefektette gyengéden. Nem ugrott rá, nem támadt neki. Csak ott volt mellette. Fehérlett odakint a hold, felfénylettek a csillagok. Mintha részesévé akartak volna válni az éjszakájuknak, sápadt fényükkel finoman megvilágítva a szobát, hogy ne kelljen lámpa, égő, csak ez a lágy, természetes világítás. Végigsimogatta a lány testét. Hatalmas, meleg tenyere végigsik- lott minden porcikáján, és a cirógatás nyomán Lara érezte, hogy apró csókok borítják el a bőrét, és a férfi részről részre, területről területre felfedezi, mint egy ismeretlen, izgató tájat. Lara elakadó lélegzettel hagyta ezt az előbbi vad, heves szeretkezéstől annyira eltérő kényeztetést. Feltolultak érzelmei: eszébe jutottak Beloniak mohó és önző tapogatásai, amelyek, ha tudtak is élményt szerezni neki, mégis mintha inkább beszennyezték volna. Ám Wayne érintése annyira más, mintha ez a simogatás tisztítaná, mintha valami áramlás mosná, és megszabadítaná minden régebbi, jogtalan tapintástól, visszaállítva elvesztett érintetlenségét. Felindultan feküdt, levegő után kapkodva. Wayne lassan haladt. Csak csókolta, és hagyta, hogy elcsituljon a lány zaklatott lélegzése, újra és újra visszatért az ajkára, hol finoman érintve, mint egy futó rebbenés, hol játékosan, hol pedig mélyen és érzékin belekóstolva. Aztán elkezdett játszani a testével, a rugalmas, kerek keblekkel, és a kis bimbócskákkal, amelyek a simogatásra kacéran meredezni kezdtek. Wayne elégedett kis morgással vette tudomásul a lány testének lelkes válaszát, és miközben tovább ízlelgette, ujjai elkezdték feltérképezni a csípője vonalát, a köldöke ívét, a combjait, és Lara elomló tagokkal hagyta, hogy a férfi megérintse, megfogja, megsimítsa, izgassa, felcsigázza. Édes kínzás volt: Wayne kis köröket írt le a hasán, egészen a vénuszdombjáig,

aztán

a

combjai

belső

felén,

végighaladva

a

lágyékhajlaton, de szándékosan nem ért hozzá középen, kihagyta az egyre jobban lüktető középpontot, amely már szinte fájdalmasan

189

duzzadva várta, hogy végre figyelmet fordítsanak rá. Kis nyögések hagyták el a lány ajkát, és ezek a hangok még inkább felszították a férfit, már maga is alig tudta visszafogni ágaskodó vágyát. Érezte, hogy megmegremeg a tenyere alatt a lány meleg bőre, és ahogy továbbhaladt, érezte azt is, hogy szinte magától kitárul a vonzó bejárat, és ujjai alatt a lány kinyílt, mint egy rózsa. Lassan, vigyázva, fokozatosan újra beléhatolt. Lara felsóhajtott, a szemét lecsukta, és átadta magát a férfinak. Annyira más volt ez, mint egymásra találásuk a teraszon. Abban ott feszült a sürgető, sajgó késztetés, a fájdalmak utáni gyógyító összeborulás, ebben viszont másféle intimitás, melengető, szeretetteli odafigyelés volt, amelyben nem is a csúcspont a legfontosabb, hanem minden, ami odáig vezet. Most nem voltak tüzes és kemény lökések, mint odakint, csak ringtak a néma együttlétben, összeforrva. A férfi alig mozgott, csak ott volt benne, és ő úgy érezte, végre hazatért. Végre ott volt, ahová tartozott. Hosszú idő múlva külön voltak újra. Lara Wayne mellkasára húzódott, és hallgatta szívének dobbanásait. Csak nézte a férfit. A homlokába hulló tincseket. A határozott, érzéki szájat. Az átható szemeket, amelyek lenyűgözték, és néha szinte elvették az akaratát. Nézte ezt az embert, akiről már olyan sokat tudott, és akiről olyan keveset. Csak azt tudta biztosan, hogy senki nincs hozzá közelebb ezen a világon.

190

30. fejezet

Az ajtóból halk neszezés hallatszott. Wayne megfordult. Lara csendesen kibontakozott a karjából vagy negyedórája, és eltűnt a fürdőszobában. Most visszatért, a férfi ingébe bújva, amely majdnem a térdéig lelógott. Ez a lány már soha nem fog a termetére illő ruhákba bújni? Mintha valami csínyt követett volna el, valami furcsa zavar ült a vonásain és bűntudatos arckifejezéssel támasztotta az ajtófélfát. - Gyere ide. Wayne felült az ágyban,

és megveregette maga mellett a

selyemlepedőt. Valami motoszkál abban a borzas fejben, meg kell tudnia, mi az. Lara nem akart elszakadni az ajtókerettől, sőt ujjaival birizgálni kezdte, és rámeredt egy-egy göcsört vonalrajzára, mintha faipari szakember lenne, aki körültekintően ellenőrzi a beépített anyagok minőségét. A férfi látta, hogy itt valami vallomás készül. Az ágy szélére telepedett, szemben a lánnyal, és várakozóan figyelte. Úgy néz ki, a fürdőszoba magányában döntés született. Édes kölyök. Abban a hatalmas ingben, amit tétován gyűrögetett a jobb kezével. Wayne elnyomta magában a mosolyt. A lány nagy cicaszemekkel pillantott rá:

191

- Rosszat csináltam. Wayne csak bólintott. Várt. Mi lehet az? Habár Lara kétségtelenül bele tud keveredni egészen hajmeresztő helyzetekbe is. Rdosszat csinált. Eltörte a porcelán fogmosó poharat? - Becsaptalak. Lefagyott. Ez volt az a szó, amit nem akart hallani sohasem,

a

i

helyzet, amibe nem akart belekerülni. Nem akarta, hogy ebben ai lányban is csalódnia kelljen, mint azokban a nőcskékben, akik- tfől nem is várt soha túl sokat. De Lara annyira más volt, ha ő is elárulja, a legbensőbb érzéseit tiporja meg. Elkomorulva nézte aa lányt, és érezte, hogy egyre hidegebb lesz belül, mintha jég kez- ddené beborítani. Lara lekuporodott eléje, leült a sarkaira, és gyónni kezdett. - Nem az állás miatt jelentkeztem hozzád. Azért vetettem ffel magam, mert ki akartalak lesni, hogy milyen vagy. Hogy mit ttudsz a papám haláláról. Hazudtam. A jég leolvadt. Ó, ez a bolond kislány. Igen, sejtette ő már az ^elején, hogy valami rejtett oka van, mert annyira akarta azt az jállást. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha megkérdezi. Persze Í akkor nem történtek volna meg azok a dolgok, amelyeket így átél- itek. Örült a lány kis hazugságának, és örült most az őszinteségé- ] nek is. Jó kezdet. De azért ne legyen több ilyen eset. - El foglak fenekelni, ha ilyeneket csinálsz, az lesz a vége, meglátod. Lara elpirult. Végül is ez a vágyálom ott motoszkált benne, amióta csak betette a lábát az irodába, és elviccelődtek a dolgon. Nagyon is szívesen átélte volna, ahogyan az az erős tenyér határozottan hozzáér. Belebizsergett a gondolatba most is. A férfi vette az adást, tökéletesen és pontosan. - Ezt szeretnéd? - Wayne átható pillantása alatt szinte elolvadt. - Megérdemlem a büntetést. Szünet volt. A férfi hagyta, hadd csengjen sokáig ez a mondat. Hogy legyen súlya. Ezt is belőtte már a legelején. Már akkor biztos

192

volt benne, amikor meglátta azt az izgatott pírt Lara arcán, amikor az ügyvéd a fenekelést említette. Mi mozgathatja ezt a lányt, hogy verést provokál? Szereti a szenvedést? Persze ő aztán eléggé tájékozott az ilyen ügyekben, úgyhogy gyanította is, valami másról van itt szó. A rossz kislány helytelen dolgot csinált, és a papa most megdorgálja. Helyreáll a rend. És aztán jön a szerető megbocsátás, a testi fájdalom után testi örömmel. Helyreáll a béke. Erről volna szó? Közelebb hajolt a lányhoz, aki lehajtott fejjel bámulta a szőnyeg mintáit. Felemelte az állát és a szemébe nézett. - Azt akarod, hogy megbüntesselek? Látta, hogy a lány nemet is meg igent is intene legszívesebben, egy kicsit még a fejét is mozgatta, hogy nem, de annyira beszéltek azok a hatalmas szemek, amelyekből meg valami fényes izgatottság sugárzott: - Igen. Wayne-t megragadta ez a jellemes kis kölyökkurázsi. Rosszalkodott a kicsike, és most jelentkezik a büntiért. Azon a mély hangon szólalt meg, amitől Larának mindig megbizsergett mindene. - És hogyan gondoltad el? A lány lesütötte a szemét, és még vörösebb lett. Wayne majdnem megcsókolta. - Úgy... ahogy mondtad is... A férfi azt akarta, hogy kimondja. Mondja ki, mit akar. Mit szeretne. Mire vágyakozik. - Hogy...? A lány egészen elhalkult, és még pirosabb lett. - Hogy... elfenekelsz... Wayne üzleti hangnemre váltott. - És mennyit ér ez a rosszaság szerinted? - Öt... ütést... A férfi hallgatott. - Tíz? Wayne nem szólt semmit.

193

- Hú... húsz?! De... az nagyon... sok... - a lány egészen elveszítette a hangját. Megijedt. Most kezdett rájönni, hogy nagyobb butaságot csinált, mint hitte. - Egyezzünk meg húszban, két részletben. Aki hibázott, nem alkudozik, hanem elviseli a büntetést. A lány rémülten nézett rá, de nem úgy tűnt, hogy Wayne-t meg lehetne győzni. De annyira fenyegetőnek sem látszott, és hát, ha tényleg azt akarja, hogy valamicskét tisztább lappal indulhasson a férfinál, akkor most ezen a kiszabott vezeklésen át kell esnie. Valóban volt lelkiismeretfurdalása, amiért becsapta, sőt végül is most előre is megkaphatja a magáét, hiszen még mindig nem mondott el mindent, még ott van Huckleberry és a laptopfeltörés. Tulajdonképpen ezért hozta elő az egész „rosszalkodtam, fenyíts meg” témát, nagyon is érezte ő, hogy vaj van a fején, és az még mindig ott olvadozik. - Jól van... Elviselem. Wayne úgy bánt vele, mint valami légyottra érkező szeretővel, udvariasan, előreengedve, gyengéden, de határozottan terelgetve az ágy felé. Lara lába remegett, és hirtelen pisilnie kellett, „majd utána”, felelte a férfi, amikor szólt, mindketten tudták, hogy ez csak egy utolsó menekülési kísérlet volt, de Wayne nem tett több megjegyzést. Néhány párnát rakott csak az ágyra, közel a széléhez, aztán megkérte a lányt, helyezkedjen el rajta. Látszott, hogy nem először jár el így, tudja, melyik a legalkalmasabb hely, a legmegfelelőbb pozíció. Lara váratlanul annyira kiszolgáltatottnak érezte magát, ahogyan a fenekét kidomborították a párnák, és ő ott feküdt, még mindig a férfi ingében, amiből áradt az a szédítő illat megint, és amit most Wayne felhajtogatott a hátára, hogy szabaddá tegye őt teljesen. Már megbánta, hogy önként kérte a büntetést, de ugyanakkor hihetetlenül izgalmas is volt az egész, érezte a combjai alatt a selyemhuzat sima hűvösségét, és még ez a finom szövet is majdnem elviselhetetlenül érzékien ért hozzá a lába között, csiklandozva és bizsergetőn.

194

A férfi kiment, magára hagyta, talán azt keresi, mivel fenekelje, ő feküdt és várakozott, az egész egyszerre volt félelmetes és mégis annyira izgató, hogy érezte, duzzad odalent. Wayne ezt is tudta, hogy mikor térjen vissza, amikor ő már túl akart lenni rajta, már át akarta élni, már tele volt feszültséggel, amit muszáj levezetni, és erre a legjobb éppen az, ami történni fog, amire most már annyira vár. A férfi elhelyezkedett mellette, higgadtan, egyáltalán nem indulatosan, inkább mintha valami jóindulatot látott volna az arcán, mégis az egész olyan volt, mint egy szertartás, ő becsukta a szemét, és várta az első csapást. Ami jött is. A férfi csak jelképesen vert rá, tréfás pas- kolással, szinte játékból, csak a kihívás kedvéért. Beleszuszogott az ingujjba és akaratlanul is kéjesen felsóhajtott, amire Wayne elnevette magát. - Ügy látom, ez nem büntetés számodra... Talán keményebbnek kell lennem. - Legyél keményebb... - sóhajtotta Lara, és kicsit kidüllesztette a farát. Űgyhogy odacsapott újra. Alaposan, erőteljesen. Még mindig nem fájdalmasan, de határozottan. Világos volt, hogy a lány akarja ezt. Tetszik neki. Milyen jó is volna... Eszményi páros. Ő, a mániájával, meg egy szerető, aki kedveli a nevelést. Vajon meddig tudnának elmenni együtt, a különleges szexnek milyen magaslataira? Vagy mélységeibe... És ráadásul gömbölyded, rugalmas popsija van, és a színe, mint az őszibarack, selymes és hamvas, egyszóval gyönyörű. Élvezettel suhintotta meg, még mindig csak meglegyintve a félgömböket. Az első öt lement, a lány nem szólalt meg. Azért szerette volna hallani a hangját, és a fészkelődő kis domborításokból látta, hogy erősíthet még, sőt el is várják tőle az erélyességet. A második ötösnél a lány megmegrándult, és apró nyögéseket hallatott, amelyek egyszerre voltak kéjesek és könyörgőek. De nem kiáltott fel, csak beletemette az arcát a karjába, pontosabban a férfi ingébe, és szorosan lehunyta a szemét. Befelé figyelt, és a hátsójában jelentkező zsibongásra, ami

195

megpezsdítette és feltüzelte. Wayne kifinomultan játszott vele, végigsimította remegő bőrét a paskolóval, amitől megborzongott, és felálltak a pihe-puha szőrök a fenekén. Várta a csapást, de az sokszor nem jött, hanem helyette újabb és újabb simogatás érkezett, aztán, amikor már nem számított rá, megkapta végre az áhított kis odaverést, amitől az egész dereka alatti rész egyre nagyobb izgalomba jött. Wayne azért választotta ki saját maga, mivel osztja ki az ütéseket, mert nagyon jól tudta, melyik az az eszköz, amelyikkel a többinél kisebb gyötrelmet okoz. Tüzetesen vizsgálgatta a lány hátsóját. Nem sérült meg a bőr sehol, erre végig különösen vigyázott, de azért néhány percig halványan látszott a paskoló körvonala a félgömbökön. Tulajdonképpen Lara a felét szenvedte el csak annak, amit kaphatott volna, mert a férfi hol az egyik, hol a másik területre csapott le, nem az egészre egyszerre. Egyáltalán nem az volt a célja, hogy a lányt megkínozza vagy szenvedni hagyja. Nem felejtette el, milyen az. És nagyon is megtanulta, mi a különbség a fájdalomokozás és a kéjes, erotikus csúcsra röpítés között. A lány gömbölyű hátsója hívogatóan forgolódott előtte, és nem kerülte el a figyelmét, hogy amint a lány ágyéka időről időre odadörzsölődik a párnákhoz, egyre inkább eluralkodik a remegés a testén. Megállt. Futólag arra gondolt, befejezi az érzéki fenekelgetést, félbehagyja az egészet, és inkább kényeztetni kezdi, de ahogy Lara megérezte tűnődését, azonnal jelzett: kikukkantott a karj ai közül, számon kérő arckifejezéssel. Wayne azonban addigra már tudta, nem állhat le, ez lehetetlen. Tartozik neki annyival, hogy tiszteli a felajánlkozását, a döntését és a kitartását. Végül is szerződést kötöttek, ha nem is papíron, csak szavakban és megérzésekben. Odahajolt hozzá, és megpuszilta a fejét. Lara belekapaszkodott a bal kezébe, és az arcához húzta. Otthagyta. A második tízest már komolyabban vették. „A kezeddel... a kezeddel. ..” kérte tőle a lány, és ő teljesítette ezt a kívánságát, letette a pas- kolót, érezte, hogy ez valahogy a kapcsolatról szól, hogy legyenek

196

még közelebb, ne legyen ott tárgy, csak ők, a testük. Valami különös érzéki összhang, szavak nélküli egymásra hangolódás alakult ki kettejük között, és minden egyes alkalommal, amikor a férfi tenyere a lány bőréhez ért, mintha újabb és újabb gát omlott volna le köztük. Ezek őszinte, tabuk nélküli pillanatok voltak, az erő találkozása az elfogadással, de mégis közös irányítással, hiszen Wayne ütéseinek fokozódó intenzitását a lány esengő hangjia bátorította. A férfi csak töredékét használta az erejének, végig kontroll alatt tartva. Csak megközelítette a fájdalom határát, de nem léptette át rajta Larát. A lány odanyomta a kezét a szájához, mintha csókolta vagy harapta volna, de inkább a kettő között, érezte, ahogy kicsurran a nyála a keze fejére, érezte a bőrén a lihegés langyos áramlását, aztán hallgatta a fura kis sikolyokat, a gyönyörre sóvárgás kiszakadó; artiku- lálatlan kiáltásait. A lány lehunyt szeme alól könny szivárgott, de ezt a megindulást nem a fájdalom okozta, hanem a megrendülés és a mély belemerülés az érzésbe. A férfit egészen elragadta, amit látott. Egy borzas, remegő, felhe- vült, felizgult, édes szeretőt, áld nagyon is éledezik odalent, miközben könnyek himbálóznak hosszú pilláin. Annyira megkívánta. Nem is tagadhatta, hogy beindította a látvány. A sötétkék ágyneműn hasaló lány a rózsaszínre vált fenekével, amit oldalt körbevettek az ing hófehér szárnyai, mint valami szamócás, könnyű krémes piskótát a tejszínhab valami elképesztő, különleges és kívánatos desszertnek látszott, olyasminek,

amit

legszívesebben

azonnal

magáévá

tett

volna.

Megsimogatta a lány combjait, amire ő szinte (intudatlanul széjjelebb tárta őket, hívogatóan jelezve, hogy szeretné azt az intim érintést, sőt fölkínálja magát rá. Wayne megérintette a lány forró hasadékát, és maga is meglepődött: mintha bőséges harmatban fürödtek volna az ujjai. Hihetetlen, hogy ennyire reagál erre a szokatlan játékra. Becsúsztatta a mutatóujját, és Lara teste azonnal válaszolt, világosan érezte a lüktető szorítást. - Szeretnél többet? Egy újabb sürgető rándulás volt az egyértelmű felelet.

197

így hát, míg bal kezével a lány hátát simogatta, közben jobb keze középső ujja is betalált a résbe, hogy aztán lágyan körözzön odabent. Aztán az ágyékával is birtokba vette a vonzó helyet. Nagyon finoman, óvatosan, lassan hatolt be. Lara derekát fogta, a csípőjét, és ugyanott, ahol fenekelte, a párnák tetején vitte el a gyönyörbe. Kitöltötte teljesen, mélyen, és a lány elképesztően átható orgazmust élt át, ami valahonnan a teste legbelsejéből tört fel. Wayne minden lökésnél izgatóan ért hozzá zsibongó hátsójához, és ez az érzés a belső, ritmusos összehúzódásokkal társulva mély, hullámokban érkező élvezetté alakult át, amitől a végén csak kiáltozni tudott, arti- kulálatlanul, a gyönyör feltörő, sikoltó hangjaival. A férfi némán követte a kéjbe. Aztán csak pihentek, a férfi félig ülve, kicsit odafektette a lányt magára, félig keresztben, át a combján. Simogatta a haját, a hátát, a finom bőrt a rózsásra paskolt popsiján, a keresztcsontján, lassan, nyugodtan, álomba ringató lágy ritmusban, és Lara egyre inkább elpilledt, talán el is fáradt, igen, biztosan, hiszen annyi minden volt ebben a napban, finomságok, felkavaró emlékek, feltáruló régi titkok, eksztázis, fájdalom és élvezet. Csöndben voltak. Elmerültek a megbékélésben. A lány már majdnem az álmok mezején járt, Wayne nézte, olyan ártatlanul tud pihegni mellette, ezt is szoknia kell, hogy valaki ott van a közelében, a teste mellett. Csak simogatta, és közben őt is átitatta a mély nyugalom, jó volt megérinteni, dédelgetni valakit, cirógatni, szeretni. Neki tett jót. De nem jutott ez el így a tudatáig, csak az ösztönös, megfogalmazhatatlan érzés arról, hogy így van ez jól, hogy most van jól. Azért valamire még kíváncsi volt. Nagyon gyengéden, vigyázva végigsimította a lány elnáspángolt fenekét. - Lara... Miért szereted ezt? A lány kinyitotta egy picit a szemét. Igen, ezek az őszinte kérdések és az őszinte válaszok percei. Akkor viszont még nincs itt az ideje az elszunnyadásnak.

198

- Nem

tudom

pontosan.

Talán

mert

ilyesmi

volt

az

első

szexélményem. A férfi elcsodálkozott. - Hogyan? Mikor? - Kislány voltam. Nem is tudom, talán hétéves? Nyolc? Papáék rengeteget veszekedtek, és én sokszor szöktem át a szomszédba előlük, ahol egy ikerpár lakott a szüleivel. Sarah és Jonas. Idősebbek voltak nálam néhány évvel. Nagyon fura kölykök voltak, fura szülőkkel is, bár akkor még nekem nem tűnt föl semmi sem, csak később jöttem rá. - Mit jelent, hogy furák voltak? - Egymással játszadoztak. - Mit csináltak? - Ingerelték egymást... különféle dolgokkal... Később megtudtam, hogy a szülőket lesték ki, onnan szedték az ötleteket. Wayne kíváncsian hallgatta a lányt, miközben kis köröcskéket rajzolt a popsijára. - Veled mit csináltak? - Egy nyáron át voltunk szinte folyton a medencéjük mellett. Nem vigyázott ránk senki, ki voltunk csapva. Jonas azt találta ki, hogy aki veszít a társasjátékban, az büntit kap a végén. A vesztesnek le kellett hasalni a napozóágyra, a másik kettő meg pingpongütőkkel fenekelte. A férfi mosolygott. - Szóval így volt meg az első orgazmusod. Lara elpirult. - Ezt még nem mondtam el senkinek. - Hát, nekem fontos tudni. - Miért? - Hogy a legközelebbi alkalomra beszerezzek egy pingpongütőt. Lara belebokszolt a pasi combjába. - Tiszta lökött vagy. - Mindketten azok vagyunk. Nem hétköznapi páros.

199

Szóval ők egy páros. És lesz legközelebb. És lesz paskolás. Akkor viszont neki is tudnia kell valamit. Odahúzódott a férfi mellkasára, és ráfektette a kobakját. - És te? Neked mi jó ebben? Wayne hallgatott, aztán végül kimondta. Annyira egyszerű volt a válasz, és annyira szíven ütő. - Hogy nem engem vernek. Larát elöntötte az együttérzés. Eszébe jutott, ami az udvarházban történt. Mennyit kellett szenvednie annak a kisfiúnak... Aki most itt van mellette, és a hangulatlámpák bizalmas fényében olyan sebezhetőnek látszik, mégis olyan higgadtnak és erősnek. - Rengeteget gondolkodtam rajta, hogy lehet az, hogy valaki élvezi egy másik ember szenvedését. Miért? Meg akartam tudni, hogy én is olyan vagyok-e, mint az apám. Nem akartam olyan lenni. Ezért megtanultam, hogyan tudok gyönyört adni ugyanazzal, amivel ő csak fájdalmat és megaláztatást volt képes okozni. Csend lett, szomorkás csend. Aztán Lara kicsit megcirógatta a férfi arcát. - Legyőzted a démonaidat. Wayne hallgatott. Le? Ki tudja? Talán igen. De mi van, ha mégis ott rejtőzik benne a szörny? Belenézett a lány melengető szemébe. Milyen tiszta. Milyen ártatlan és nyílt. És milyen régóta várt egy ilyen szempárra. - Nem kellett volna lemondanom rólad annak idején. Bekerülhetnék még Nanuk mellé? Lara meghökkent a kérdésen. - Nanuk velem alszik. - Az nekem is teljesen megfelel. - Ó, te! Bolond vagy! - Mind bolondok vagyunk egy kicsit. De ez így a jó. Különben unalmas volna a világ. Lara álmosan mosolyra húzta még a száját, de aztán a pillái lecsukódtak, és finoman szuszogva, mint egy elégedett kiscica a gazdája ölében, elaludt.

200

Wayne néma csendben ült hosszú ideig, nézve a lányt, aki álmában odakucorodott a hasára, és ott feküdt rajta, szinte a szívén. A férfi szokatlan bizsergést érzett odabent, nem is tudta, mi az, furcsa, feldobbanó öröm volt, büszkeség és talán boldogság is. Hogy itt van ez a különös vadóc, aki végtelen bizalommal adja neki magát. Komoly arccal vizsgálgatta kimerült, kipirult, békés arcát és meleg, ellazult, elnyugodott testét. És lassan ő is ellágyult, ahogyan figyelte azt a befészkelt kis lányt, akin most annyira látszik, hogy milyen végtelen biztonságban érzi magát. Ez meghatotta. Hogy ennyire rábízza magát. Hogy ott talál biztos helyet. Nála. De hiszen ennek így is kell lennie. Hiszen valamikor, réges-régen megígérte. Óvatosan kiszabadította a takarót a lány lába alól, és betakargatta vele mindkettejüket. Lara még jobban bebújt a karjába, ő átölelte, érezte, ahogyan emelkedik és süllyed a mellkasa, és ahogyan lélegzetvételének kis szellője finoman áramlik a bőrén. Idejét sem tudta már, mikor bújt így hozzá utoljára valaki. Nem akarta megtörni ezt a varázslatot. így szenderült el végül ő is, azzal az utolsó biztos tudattal, hogy holnaptól új világ jön, egy új élet, amelyben talán elfelejtheti a sötét és gyötrelmes múltat, a saját bűneit és azokat is, amelyeket ellene elkövettek.

201

31.fejezet

Azt a képet, amelyen Lara és Wayne kart karba öltve távozik a jótékonysági leányvásárról, három szempár figyelte fojtott indulattal. Az újságokban nem kapott volna óriási visszhangot az eset, ha nem a Wallace-birodalom feje lett volna benne a főszereplő, és a százezer dollárja. így azonban természetesen azonnal elindultak a találgatások, amihez persze néhány újságíró máris előkaparta a sárkányjelmezes történetet, és megpróbáltak utánanyomozni, ki is az a lány, aki, úgy tűnik, sokkal több lett a milliárdos számára, mint egy egyszerű asszisztens. A bulvárlapok rosszmájú zsurnalisztái előre sajnálkoztak a nagyvilági hölgyeken, akik ezután nélkülözni lesznek kénytelenek a milliárdos playboy figyelmes jelenlétét a fényes rendezvényeken - vagy pedig el kell viselniük, hogy ezentúl imádatuk tárgya egy ismeretlen, szürke kis egérrel fog megjelenni. A cikkekhez fűzött kommentek egy része azonban a feltörekvő irodistalánynak drukkolt, és bár voltak, akik szerint a harmincnyolc éves fazon kissé öreg egy huszonkét éves lányhoz, és a nincstelen csitri nyilván csak a tömött bukszába szerethetett bele, nem a tulajdonosába, a többség mégis mesebeli álompárt vizionált a sorok mögé. Szerelem a vagyoni és társadalmi korlátok ellenére. Vagy valami más miatt, hiszen ki tudja, egy ilyen dúsgazdag embernek milyen

202

hóbortjai vannak? De a kíváncsiságnál sokkal sötétebb okokból is figyelemmel kísérték néhányan Lara felemelkedését. A hosszú, horgasan görbülő ujjak határozott mozdulattal vágták ki a fotókat az újságból, és gondosan ragasztották be egy album lapjai közé. A férfi mereven bámulta a lányt, akinek az arcán megillető- dött zavart és szégyenlős büszkeséget látott. Felpezsdítette a vérét. Elképzelte meztelenül, ugyanezzel az arckifejezéssel. Miért is ne? Lehet, hogy ez csak pénzkérdés? Wallace vagyona csábítja annyira? Hiszen pénzért megcsinált már ez a lány néhány dolgot, tudja ő jól. Vajon Wallace is tud mindezekről? És vajon Miss Castlandnek mennyit érne meg, ha nem is tudná meg soha? Merengve bámult ki a pergő festékű ablakkereten át a tóra. Az utóbbi években mintha megkopott volna a sármja, ez volt a dühítő érzése. Már nem volt olyan csábító a fiatal lányok számára, és valahogy egyre kevesebbszer hívták óraadónak is. Valójában az utóbbi másfél évben nem is. Kiállítást sem rendeztek már neki, ki tudja, mióta. Mintha valami bűzös betegség sújtaná, ami miatt elhúzódnak tőle, néha már ez volt az érzése. A világ megváltozott körülötte. Óvatosabb lett vele mindenki, ahogy egyre szaporodtak a diákjukkal viszonyt folytató tanárok lebukásáról szóló esetek, meg jöttek a hírek az olyan iskolákról, ahol egy-egy pedofil miatt a teljes tanári gárdát kirúgatta a szülői munkaközösség. „Ostobák. Micsoda ostobaság!”, dühöngött magában ilyenkor mindig. „Nem értenek ezek semmit”, füstölgött. Hiszen ő csak bevezette a lányokat a testi élvezetekbe, ő volt az erotikus kalauzuk, ugyebár. A nagy beavató mester az érzéki örömök misztériumába. Bár ha megkérdezték volna azokat a „modelleket”, akiket becsábított a műtermébe, a porszagú, bordó drapériával fedett, festék- i söppekkel teleszórt huzatú díványára, talán nem ezt hallotta volna magáról vissza. Igen, hát megesett, hogy néhány tanítvány zokogva i .ivozott. Szerencsére hallgattak, de mit is tehettek volna mást, amíg ott őrizte róluk a speciális fotógyűjteményét, meg azokat a sajátos

203

rajzos albumait a rejtett ajtajú falmélyedésben. Okos lányok. Nem okoztak neki fejfájást. Csak eltűntek. Lara. Ö is milyen kurtán-furcsán lelépett az életéből. Pedig sokáig volt az ő ártatlan kis múzsája. Mennyi mindent megtehetett vele, az a lány annyira gyanútlan volt és annyira nem védte meg senki. Csak hát talán azt a képsorozatot nem kellett volna pont vele megcsinálnia. De hogy hagyhatta volna ki? Az az édesen vonagló test a kígyózó kötelekkel. Meg azok a hihetetlenül izgató és végtelenül kiszolgáltatott pózok. Egy nőies test, egy szűz gyermek riadt tekintetével. Elrévedve lapozgatta az albumot. Milyen kár, hogy Jito már megrajzolta ezeket a pozitúrákat. Persze az ötvenes évek Japánjának szadomazo szubkultúrájában ezek a kéjes kínzásokat idéző képek egészen mást jelentettek, mint az ő utánzatai most, évekkel a mester halála után. Valahogy sohasem tudta visszaadni azt a rafinált érzékiséget, felkavaró esendőséget és a büszke nőiség erős, szexuális kisugárzását, ami Jito képein átüt a tortúra témakörön, hiába másolta le a beállításokat. Az ő

pasztelljei

közönségesek voltak, pornográfok, öncélúak és legfeljebb maszturbáló férfiakat hoztak lázba, akik kiszolgáltatott nők látványára élveznek el. Nem véletlen, hogy az ilyen képeire nem buktak a galériák. Úgyhogy most kénytelen névtelenül az interneten árulni őket, fillérekért. Túl sok albuma már nem maradt, fényképei voltak még, de azokat nem merte dobra verni. Csak egynél kellett volna utánanyomozni, ki van rajta, és kiderült volna minden: hogy évtizedeken át kihasználta a fiatalkorú lányok ébredő szexuális érdeklődését, zsenge nőiességét, és még ha volt is olyan köztük, aki már jókora érzéki előéletet mondhatott magáénak, a törvény szerint akkor is megrontónak számított. Az utolsó eset elévülésére is várnia kellene bőven. Csak a rajzokkal üzletelhet. De talán néhány dollárnál többet is remélhet a Larát ábrázoló alkotásokért, fotókért. Hiszen ha a lány egy milliárdos babája, akkor csurranhatcseppenhet onnan valami a jó öreg tanár bácsinak is, nem igaz? Hátradőlt az avítt, nyikorgó hintaszékben. Megvolt a terve.

204

Nem volt viszont semmilyen terve annak a középkorú, negyvenes, kissé hervadó

bőrű,

de

még

így

is

mutatós

asszonynak,

aki

egy

középkategóriás floridai hotel öltözőasztalánál sminkelte magát éppen, bugyiban,

melltartóban,

a

válláról

félig

lehulló,

áttetsző

selyemköntösben, készülve a napi vadászatára, amikor hirtelen ismerős nevet hallott meg. A háttérben bekapcsolt tévé hangjai és a közlekedés beszűrődő

monoton

zajából

kiemelkedve

eljutott

hozzá

a

mondattöredék: „Dávid Wayne Wallace, a közismert dúsgazdag kanadai üzletember az Egyesült Államokban is bővíti érdekeltségeit” és hogy „a legfrissebb hírek szerint az eddig világfiak életét élő mágnás már nem szabad, választottja, mindenki meglepetésére egy ismeretlen fiatal lány, Lara Castland.” A nő odaugrott a távkapcsolóhoz, és felnyomta a hangerőt. Mi van? Felhúzott

szemöldökkel,

félig

kifestett

szemekkel

meredt

a

bulvárhírműsorra, amiből azonban már csak az utolsó képeket látta, köztük a jótékony árverés fotóit a távozó párossal. Rágyújtott. Vöröslő műkörme koccant a lakkozott asztallapon. Az édeskés füst fojtón körbelengte, a kopottas aranyozású öngyújtó pedig oda-odakoppant a fához, ahogy forgatta az ujjai között. „Miből lesz a cserebogár... Beküzdötted magad a mézesbö- dönbe, Lara? Mégiscsak rám ütöttél? Rájöttél te is, hogy mire valók a férfiak? Nem néztem volna ki belőled, annyira vakarcs voltál. A papa pici lánya. Most meg Wayne pici macája. Wallace... Szóval felkaroltad a kis árva lányt. Ügy látszik, nem hagyott nyugodni a bűntudat. De nem tudsz te eleget fizetni.” Nem bizony. Christine felhős arccal bámulta a tükörképét. Hat i'vvel ezelőtt egy dögös harmincas volt, tele vitalitással, energiával. I ;s egy zsák pénzzel, amit Wallace elegánsan kiutalt neki. És amiből azóta szinte semmi sem maradt. Nem így akarta, de a nagyon

In

nagyvonalú összeg,

ami a saját és a lánya jövőjét jelenthette volna, egyszerűen égette a zsebét, Las Vegas-i kaszinók, flori- iliii pálmafák közé vágyott, luxus hajóutakra és kirándulásokra,

205

azokra a tájakra, ahol a kőgazdagok szórják két kézzel a pénzüket márványmedencék partján és ötszáz csillagos szállodákban. Mindig is ezt az életet szerette volna, úgyhogy persze, hogy lelépett azonnal. Nyilvánvalóan egyedül. A háta közepére sem kellett neki egy apát vesztett kamaszlány. Mondjuk Lara sohasem állt hozzá közel, valójában nem is tudja, miért. Talán mert senki nem fér bele a világába, amelynek teljes középpontját önmaga tölti ki. Rick egy ideig jó volt férjnek, főleg amíg a szex is ment, aztán viszont egyre gyengült az az ember, márpedig fos figurák nem kellettek Christine Thomasnak soha. Vagy Christine Lamartine-nek? Ezt tanította meg neki is az élet: egyedül lenni, talpra állni, átgázolni mindenkin, aki elébe áll, csakis a saját érdekeit tartva szem előtt. Ezért változtatta meg a lánykori nevét is, Thomas különben is csak egy mostohaapa volt, a sajátját nem is ismerte. Csak egy tehetetlen, ide-oda hányódó anyát ismert, aki most már vagy tíz éve Alzheimer-kórban szenvedve üldögél egy öregotthonban, egyre jobban elbutulva. Szerencse, hogy volt megfelelő biztosítása, így legalább támogatnia nem kell, nem szívesen költene a pénzéből rá, sőt látogatni is csak talán három éve volt nála egyszer. Újra a tükörben látott arcot figyelte, meghúzogatva a bőrt a szeme környékén, ahol már gyülekezni kezdtek a még nem olyan durva, de már látható ráncok. A régi tűz hajtja még most is, pénz, jólét, vagyon. Csak most már nehezebb mindezt megszerezni. Akik fizettek, hogy egy vad és tüzes nő megperzselje őket, ma is pengetnék az apanázst, csak éppen egy tízessel, húszassal ifjabb tyúkoknak. A Lara-féle korosztálynak. Kiöregszik lassan a mezőnyből. Valamit tennie kell. Vajon mivel vehette le a lábáról az az álmodozó kis liba az arisztokratikus pénztárgépet? Nem úgy emlékezett a lányára, mintha valaha is annyira attraktív, kihívó csitri lett volna, aki felkelti a férfiak vágyát és megszédíti őket. Ő igen. Ő ilyen, végül is ezért tudta az elmúlt hat évben négy tehetős fickóval is megosztani a bankszámláját. Úgy értendő, hogy a jóváírás részt az övékéből,

206

persze. De elköteleződni nem akart, Rick elég volt, nem is maradt volna annyi ideig mellette, ha az az ember nem szerette volna annyira ostoba hittel és reménykedéssel, és nem remélhette tőle, hogy lesz ott még nagy lóvé abból a sokhülyeségből, amivel a férje foglalkozott. Ő nem fogadta volna vissza saját magát, amikor először lelépett tőle, a nyakán hagyva egy sivalkodó pelenkást. Nem arról van szó, hogy nem szerette a gyerekét meg annak az apját, csak valami torz, furcsa módon, ami folytonos terrorral, lelki kínzással ért fel. Akkor érezte jól magát, ha ők legalább annyira boldogtalanok, szomorúak és frusztráltak voltak, mint ő. Egyszerűen nem volt képes nekik másként megmutatni az érzéseit, csak ha valamilyen módon bennük is kialakította ugyanazt. Pokollá tette mindenki életét, rajtuk élve ki a feszültséget, a dühöt, és míg ebbe a férje egyre jobban beleroppant, a gyereke tele lett fájdalommal és félelemmel, ő maga minden ilyen helyzetből vígan kisétált. Nem tudta ezt magáról. Öntudatlanul gyilkolta szét a finom sze- retetszálakat, amelyek megválthatták volna őt magát is. Amikor a kislány megszületett, képtelen volt mellette lenni. Nem bírta elviselni a kölyök rikoltozását, a saját ijedtségét látta viszont annak a pici babának a szemében. Nem vallotta be magának akkor, de valójában attól félt, talán még kárt is tesz benne egyszer. Végül is később megesett ilyesmi. Most már ez is a múlt, Larával együtt. Lerázta. Ahogy szokta. A nő átforgatta a papírjait, a számlakivonatokat, gondterhelt, sötét arccal. Ha záros határidőn belül nem akad a horgára egy három óhajnál jóval többet is bíró, kívánságteljesítő, buzgó csodahal, még ezt a nyomorult hotelszobát sem fogja tudni kifizetni hamarosan. Eltűnődve nézett a lehalkított tévére. És ha megkeresné az aranykalitkába csöppent madarat? Megrázta a fejét önkéntelenül is. Nem. Sokkal büszkébb annál, hogy a lepasszolt lányánál kuncsorogjon. Na és Wallace? Talán meg lehetne pumpolni megint. Ujabb szájrándítás és lemondó grimasz. Az sem megy. Világossá

207

tették neki hat éve, amikor az ügyvédek előtt a szerződést aláírta, hogy az egyszeri kifizetéssel lemond minden további követelésről. Szóval nem marad más, mint levadászni egy aranytojásaival villogó kakast, és szépen kikapirgálni azokat alóla. Megrezzent az erős kopogtatásra. Nem tudja senki, hogy itt van. Jó okkal,

hiszen

semmi

szüksége

nemhivatalos

vendégekre,

akik

kellemetlen kérdéseket tesznek fel. Nemcsak Lara pénzével lépett ő le életében.

Igaz,

mindig

volt

valamilyen

megállapodás,

amire

hivatkozhatott, de ha alaposan megszorongatják, kiderült volna, hogy némelyiket erősen befolyásolt állapotban írta alá az áldozat. Eddig még nem kértek rajta számon semmit, úgy látszik, vagy lenyelték a békát, vagy valamiért még így is megérte a tanulópénz a lóvá tett lovagoknak. Először összehúzta magán a köntösét, aztán viszont inkább kissé kibontva rendezgette el. Ilyen határozottan nő nem dörömböl. Férfiak figyelmét meg talán még el tudja terelni. Vagy felkelteni. - Tessék, ki az? - szólt ki az ajtón, erőteljes, mélyen búgó hangon. - Christine Castland? Lamartine? Thomas? Vagy Monica McAlister? Christine megszédült a hirtelen jött ijedtségtől. Hátralépett az ajtótól, és megkapaszkodott a széktámlában. Ezen a néven csak tegnap nyitott számlát, és rajta meg az ügyintézőn kívül senki nem tudhat róla. - Mit akar? - A kérdés támadóbbra sikerült, mint akarta, pontosan elárulva riadalmát. Egy férfi áll odakint. Mégis összefogta azt a selyemholmit a mellkasán. - Ajánlatom van a maga számára. Az elhunyt férjével kapcsolatos. Engedjen be és megtud mindent. Nem bánja meg. Az asszony tétovázott. A látogató túl sokat tud róla ahhoz, hogy ne tartson tőle - de éppen ezért nem is engedheti el. És végül is mikor rettent ő meg férfitól? Elbánik ezzel is, ha szükséges.

208

Kitárta az ajtót és csípőre tette a kezét. A vele szemben álló, nem túl magas, gyér hajú, szökés, jellegtelen kinézetű férfi inkább látszott utazó vasalóügynöknek, mint félelmetes személynek. Mégis volt valami hideg számítás azokban a szürke kígyószemekben, amelyek most az övébe mélyedtek. - Rengeteg pénzhez juttathatom, ha meg tud egyezni velem. Csak a lányától kell megszereznünk, de ez magának nem fog gondot okozni, ha jól sejtem. Hajlandó meghallgatni? Christine szó nélkül a székre mutatott. Rengeteg pénz? Ha Rick sírjából kell kiásnia, azt sem bánja.

209

32. fejezet

A hegyes, apró nyilak négy helyen találták el halálpontosan Walla- ce-t. A homlokán, a torkán, a szívén és az ágyékán. Aztán kirángatták a gonosz dartslövedékeket, és újrakezdődött a játék. Fej, gége, mellkas, nemiszerv. Minden egyes becsapódást halk, rémítően jeges kaccanás követett. Mintha nem is emberi hang volna, hanem valami gép jelezné ilyen morbid módon, hogy megvan a csúcspontszám ebben a perverz játékban. Amúgy néma csend ülte meg az eldugott faházat. Csak a monitorok villogtak, tévé, számítógép. Kamera irányult egy vérfoltosnak tűnő ágyra, amin összegyűrt lepedő árulkodott a lefolytatott küzdelemről. Vagy ki tudja, mi történhetett ott, üres volt éppen, de hátborzongató hangulatot árasztott a félhomályban, ahogy az egész hely is. Mint egy kísér- tetlak. A lakó is inkább érezte magát bosszúálló démonnak, mint emberi lénynek. - Wayne, Wayne. Hogy is gondolhattad, hogy megszabadulsz tőlem? Megsimogatta a nyílvessző végével a férfi arcát, aztán végigcsúsztatta, egyre lejjebb, hogy végül kíméletlen erővel döfje a mellkasába. - Legközelebb ide kapod. Középre. Még egyszer nem hibázlak el. Már láthattad, mire vagyok képes. Azt hitted, ha eltüntetsz az

210

utadból, nem térek vissza soha többé? Megfizetsz azért, amit velem tettél, először azzal, ami a legdrágább neked. Ha ez a lány az, akkor őt veszem el tőled. És végül élvezettel nézem majd a szenvedésed. Ahogy te is végignézted az enyémet. A mondatok mintha furcsa visszhangot vertek volna, vagy csak a mániákus elmében csengtek vissza borzongatóan? A fekete ruhás dartsjátékos kihúzta apró fegyverét a falra tapasztott képből, amely Wayne és Lara kivonulásáról készült a leányárverésen. Kinagyított és nagyméretűre nyomtatott felvétel volt, mintha a sötét játékos kifejezetten azért készítette volna, hogy azon a képen élje ki gyilkos indulatait. Tele volt már lyukakkal a papírlap, és a sarokba dobott hasonló, összegyűrt képekből világosan kiderült, hogy itt valaki sokadszorra eljátszotta magában Wayne megkínzását. Sőt. Néhány képen Larát is roncsolta egy kíméletlen kéz. Késsel összehasogatott test, csonkolt fotó, keresztben átvágott arc. Vagy csak simán letépve az őt ábrázoló rész. Nem lehetett eldönteni, elsődleges vagy másodlagos célpont lenne-e. Akárhogy is, ebben a rossz hangulatú faházban, a gonosz indulatok homályában, vérgőzös gondolatokkal a fejében készült valaki a leszámolásra. Eközben a szerelmespár, mit sem sejtve a felettük tornyosuló, sötét fellegekről, a boldog egymásra találás napsugaras napjait élte. Habár azért némi vihar besistergett olykor. Vagyis majdnem mindig. Először akkor, amikor arról vitatkoztak, hol is dolgozzon Lara. Aztán megegyeztek, hogy Wallace nem mozgósítja mindenható kapcsolatait, hanem rábízza a dolgot. így végül a lány egy jeligés pályázaton indulva ugyanazon a napon nyerte meg a tanszéki titkári állást, amikor ugyanezt az állást Moreno személy szerint is felajánlotta neki. Csak négyórás hely volt, azért is tökéletes, mert Lara végre megvalósíthatta mellette régi vágyát: beiratkozott az egyetemre, a szociális munkával, ellátással kapcsolatos képzésre. Ha végez, maga is vezethet ilyen intézményt, dolgozhat állami programokban, vagy kutathat is, külföldön, itthon. Felpezsdítő perspektívák. 211

A küzdelmes évek után, amikor gyakorlatilag a túlélésért kellett küzdenie, a fennmaradásért, most végre sokkal közelebb került a célja, mint bármikor. Több akart lenni személyi asszisztensnél, és hát azt végül is Wallace miatt kezdte el tanulni, hogy egyáltalán a közelébe juthasson. Most viszont már itt van. Közelebb is, mint néha szeretné. Például micsoda alak ez? Kénytelen volt súlyosan összeveszni vele, amikor annak a bizonyos teraszos álomvacsorának a másnapján egyszerűen csak közölte, miközben ott állt egy szál lenyűgözően formált farokban a betűző, reggeli napfényben, hogy délután beköltözteti. - Nem! Ezt meg hogy gondolod? Hogy lakhatnék itt csak úgy? - Ugyan. Mire várnánk? Különben is, az én ágyam sokkal kényelmesebb. És ha a fürdőszobában meg akarsz törölközni, nem kell hozzá kinyitni az ajtót, hogy elférjen a könyököd. Lara nem értékelte a viccet. - De most ezt hogy képzeled? Hagyjak ott mindent és tespedjek ide be, mint valami új díszítmény a szuperlakásodban? - Nem kell otthagynod a holmidat. Sokkal nagyobb ez a pent- house, mint

elsőre

látszik.

Van

néhány

szoba,

amely

szinte

üres,

berendezkedhetsz kényelmesen, ugyanúgy, mint otthon. Még a babáid is elférnek... - Ó, te...! Hagyjál már, elmegyek! Lara igazán mérges lett. Hülye segg. Most szívatja? Arca kivörösödött, de még nem tudta eldönteni, felháborodjon-e egészen. Wayne továbbra is az ablak előtt ácsorgott, és hát hiába, az a test... Lopva alaposan végigmustrálta. Nem először látta meztelenül, de megint lenyűgözte. Tekintete odarévedt a hatalmas franciaágyra, és döntötték az emlékek, az éjszaka átélt érzések felkavaró sokasága. A férfi érintése, csókja, még a paskolása is egyszerűen megremegteti, egészen a gyomra, a medencéje aljáig. Olyan jó volt az éjjel vele lenni. És ott maradni a karjában reggelig. Hiába. Megégett a tüzétől, mint amikor pille szédül a láng széléhez.

212

De nem! Ezért az érzésért cserébe ő nem adja oda a szabadságát ennek a csábító ördögnek, hát nem rabolhatja el, nem utasítgat- hatja, és különösen nem dönthet helyette! Ingerülten rángatta fel a cipzárt a farmernadrágon, amit a férfitól kölcsönzött, hogy ne az esti, alkalmi ruhájában kelljen hazamennie. Szinte azonnal felsikol- tott a belehasító fájdalomtól. Könnyek szöktek a szemébe: a türelmetlenül felrántott húzózár becsípte a bugyiját, és vele együtt egy kicsit a bőrét is. Sírásba fordult arccal kapott az ágyékához. Wayne egy ideje már mosolyogva figyelte. Most meg elrohanni készült a kis zsákmány. Ó, igen. Hát ez sejthető volt. Kezdte jobban megismerni a lány hirtelen természetét, ami azért inkább volt bolondos, mint kiszámíthatatlan. Futna előle, de biztos volt benne, hogy szívesen maradna is. Maradnia kell. Nem engedi el, szó sem lehet róla. Hiszen most is milyen édes, milyen ennivaló. Kell neki, egyszerűen kell. A lány összegörnyedve állt, sziszegve, szikrázó szemmel, és ez az egész látvány, a düh és a kín könnyeivel együtt megint felizgatta a férfit, legalább annyira, mint a tegnap éjszaka elsöprően érzéki szeretkezései. - Gyere ide, te kis forrófejű. Majd én megnézem, mi a baj. Annyi volt a válasz, hogy „aaaooaahhhhrrr”. És valami félelmetesnek szánt szemvillantás. Wayne vigyorogva közeledett Larához, aki beharapott ajakkal, behúzott hassal állt, mozdulni is alig merve. A férfi leült az ablak melletti hatalmas karosszékbe, és maga elé fordította a lányt, aki kapkodva, megremegő szájjal vette a levegőt. Ráadásul annyira hülyén érezte magát, ostoba, nevetséges helyzet volt, hogy miközben dúlva-fúlva el akart rohanni, Wayne-t szidalmazva magában, most itt feszeng a térdei

között, gyakorlatilag szemben a legszebb és

legformásabb farokkal, amit valaha is látott. A férfi nem foglalkozott vele, hogy eltakarja magát, inkább végig- i-irtatta bal tenyerét a feszes kis seggen, miközben jobbjával a lány ■'Iá nyúlt. Lara felnyögött. Kis villámok cikáztak fölfelé az ágyékából, és nem a beszorult cipzár csípése miatt.

213

A férfi mosolygott. Micsoda látvány! Nagy volt persze a nadrágja a lányra, de a kis kreatív ruhatolvaj egy övét is lenyúlt hozzá, alul meg többszörösen felhajtotta, és végül is valami érdekesen újszerű lett az eredmény, amit kis marketingmunkával valamelyik divathéten talán még el is lehetne sütni. Boyfriend jeans. Nem kerülte el a figyelmét az sem, hogy Lara alig tudta elfordítani a fejét az ágyékáról, fel is nevetett, amikor összetalálkozott a tekintetük, és a lányé riadtan rebbent el, megpróbálva leplezni a nyilvánvaló tényt: tetszik neki, amit lát. - Igazán édes vagy. Ezt muszáj megörökítenem. - Most lefényképezel? - Le bizony - nevetett a férfi. És tényleg meglepő volt az egész, ahogy ott állt pucéran, olyan széles vigyorral, mint amikor Tóm macska rábukkan a tejszínes sütire az ablakban. Katt, katt, és valóban, a telefonon máris ott volt a lány képe, ahogy fúj a fickóra, mint valami felpiszkált vadmacska. - Te... perverz... - sziszegte gyötrődve, de Wayne-t nem érdekelte. Gyakorlott ujjakkal tapogatta végig a nadrág elejét, óvatosan benyúlva a bugyiig. Lara összeszorított szemmel tűrte a matatást, és nagy levegőket vett közben, amikor a férfi odaért az egyre jobban sajgó területhez. De úgy tűnt, kisebb a gond, mint elsőre látszott: a szövetet fogta oda a cipzár, csak felületesen érintette a bőrt, szinte azonnal el is vált tőle, csak a textil volt begyűrődve, már csak az irritálta a karcolt felületet. A férfi végigtapogatta a részt, de valahogy nem az érdekelte elsősorban, hol is gyógyult össze a húzózár a bugyival, jobban foglalkoztatta a vágykeltő kis rés, ami körül finoman körözni kezdett a mutatóujjával az anyagon keresztül. Erős marka Lara derekát tartotta, félig majdnem be is fedte a hatalmas tenyér, jobbjával viszont leheletnyi kis simogatásokkal nyolcasokat, karikákat rajzolt a lány bejárata köré. Ez a visszafogott, alsóneműn keresztüli izgatás sokkal hatásosabb, mintha nekiesne a célterületnek, tudta ő ezt jól. Lara is azonnal reagált az ügyes technikára: a férfi élvezettel figyelte, ahogyan le-lehunyja a szemét és sóhajtozik.

214

Folytatta egészen addig, míg át nem nedvesedett a szövet. Igen, itt az ideje valami másnak. Wayne körülnézett kicsit, aztán megtalálta, amit keresett, egy kis zsebkést a fotel melletti asztalkán pihenő fadobozban. A lány megijedt egy pillanatra. - Mmm.. .mit akarsz? A férfinak tetszett ez a kis riadalom, olyan őszinte volt ez is - mint a csitri minden megnyilvánulása az elejétől fogva. - Állj nyugodtan - utasította, és végigfuttatta tenyerét a combja hátulján. Azok a formás, vékony lábak... Annyira tudják szorítani. A lány talán nincs is tudatában, mennyire akarja őt a teste. Egy keveset piszkált a penge hegyével a cipzáron, végül a fogacskák szétnyíltak és kiengedték fogságukból a lányt. Lara megkönnyebbülten felsóhajtott, aztán elkeseredett. - A fenébe, most nézd meg... tönkretetted a nadrágomat... Vagyis a nadrágodat... Most hogy megyek haza?! - Veszek neked másikat. Úgyis rád férne néhány rendes ruha, hiszen tudod... - Csak piszkálj, majd a többi cuccot is visszahozom, aztán járhatsz bennük te. - Mindig is ez volt a titkos vágyam, feszes, testre simuló női ruhákban flangálni itthon... - Csillogott a szeme a mókás évő- déstől. Nem mostanában volt, hogy ilyen felszabadultan viccelődött bárkivel is. - De igazad van. Ebben a nadrágban már nem mehetsz haza. Visszafojtott egy kis nevetést. Komoly, szinte szigorú arccal nyúlt a slicchez, és közelebb húzta a lányt magához. Lara ellenállt, de hiába, egy másodperc alatt a bokájánál volt a nadrág, és a térdénél a bugyija. Csak kapkodta a levegőt, mindkét tenyerét Wayne vállának szorítva próbált megszabadulni, nekifeszülve a kőkemény izmoknak. Wayne a lába közé húzta, és a lány úgy érezte, valami satuba került, fogságba megint, amiből nincs szabadulás. Meztelen ágyéka a férfi előtt táncolt, ahogyan próbált kétségbeesetten

215

szabadulni. Rabtartója elkapta, és habozás nélkül rátapadt. A kis fogoly annyira meghökkent, hogy szinte teljesen lefagyott, moccanni sem bírt. Wayne egy jó hosszút csókolt rajta odalent, és a lány újra megfeszült csak most az ellenkező irányba, előretolva a csípőjét Wayne felé, és a férfi megint elmosolyodott magában azon az önkéntelen odaadáson, amivel Lara átengedni készült neki a testét. Érezte, ahogyan megremeg a bőre, ahogyan átforrósodik a teste, ahogyan ellazulnak az izmai a tenyere alatt. Felnézett, és látta, hogy a lány szorosan összeszorított szemmel áll, szája elnyílik, elakad benne a tiltakozás. Lara nem volt magánál. Wayne nyelve olyan simogató volt, olyan lágy, és egyszerre olyan erőteljes, izmos és határozott is, hogy hol ellazította teljesen, hol meg szinte a remegő kitörésig vitte, hogy aztán megint következzen az a finom, meleg kényeztetés valamivel feljebb, a sebnél, ami kicsit megint elnyújtotta a gyönyör perceit. A férfi végignyalta, végigcsókolta a friss karcolást rajta, amitől a megviselt bőr először elkezdett csípve lüktetni, aztán a kis fájdalom átfordult valami mély élvezetbe, és ő csak hagyta, hogy az a tapasztalt, ügyes nyelv tovább játsszon rajta. A meleg, nedves száj a testén először még furcsa volt, éjjel ez a fajta kényeztetés kevesebb hangsúlyt kapott, de most felizgatta teljesen, és most ismét, mint ahogy annál az elpaskolásnál, valahogy megint együtt van a kicsi fájdalom és az öröm, a sajgó teste és a vigasztalás, amitől megint elveszít minden kontrollt, és újra átadja magát ennek a kíméletlen embernek, aki ugye csak nem áll le, nem hagyja őt, nem engedi, addig, míg ismét csak véglegesen és teljesen az övé nem lesz. Lenézett Wayne-re, homályos szemmel, de így is látta a férfi tekintetét, ahogyan figyeli őt, ellenőrzi. Nem tudta, hogy bosszantja-e vagy megnyugtatja ez a csillogó, vigyázó, vágyakozó és átható szempár, amely mindig is felkavarta és magával ragadta, aztán mégis - érezve magán a férfi érzéki tekintetét - lehunyta a pilláit, és belekapaszkodott Wayne vállába.

216

A lány testének érintése felvillanyozta. Lara más volt, annyira más. Szerette érezni az ujjával, az ajkával - a bőrének sima tapintását, ahogyan kigyúl a simogatása alatt; az ívelt, finom hajlatokat, amelyeken annyira bársonyos volt a bőr; annyira élvezte látni, amikor átfut a borzongás a lány testén, amikor beleremeg már abba is, hogy csak futólag megsimítja. És az íze. Volt valami különleges fűszeresen édes, vonzó íze a lánynak, ami felajzotta, és arra sarkallta, hogy újra és újra elejtse, leterítse, magáévá tegye, kielégítse és megkapja. Élvezte a hatást, amit kivált, azt a frenetikus, átütő gyönyört, amitől Lara egyszerűen megsemmisült, ugyanakkor elképesztő újjászületésen is keresztülment és ezt mind ő okozta neki, miatta volt. Csak miatta. Nem sietett. Lassan, lágyan nyalta a rózsavörösre pirult hasa- dék csúcsán duzzadó kis gombot, kicsit meg is csókolgatta, meg- szívogatta nagyon gyengéden, aztán végignyalogatta a környékét is, hogy aztán újra ott körözzön a tövénél, ütemesen, és a tetején, puhán sikló nyelvheggyel, de csak mintha egy virágot érintene, aztán időről időre eltalált lejjebb is, a nyílásig középen. Lara felsóhajtott, halk, vágytól fűtött, elakadó nyöszörgéssel, és Wayne elégedetten hallgatta. Bár nem sokat tudott a lány intim előéletéről, azért az világos volt, hogy nem ő az első. De mégis azt akarta hinni, hogy Lara csak az ő számára ennyire elérhető, az ő kincse, az ő birtoka, felségterülete, amin minden apró kis pontot ismerni akar, hogy akárkivel is volt már, de ő legyen az, aki a legnagyobb kéjbe viszi el. Most is felfedezi éppen. Érzi, hogy még mindig van a lánynak egy saját, elzárt része, az a szemtelen, pimasz önállóság, az az izgató ellenállás, amit az elejétől fogva kedvelt és értékelt benne. És most is: hiszen érzi a tenyere alatt az izmai játékát, ahogyan el is húzódna tőle, megfeszül a combja, és az a kerek, rugalmas fenék, amibe egyszer úgyis beleharap még, és ami majdnem ugyanúgy el tudott pirulni, mint a lány arca, amin most is ott van az a szégyenlős, szűzies tűz, amit annyira imád rajta látni.

217

Aztán anélkül, hogy abbahagyná a kéjes, csiklandozó ingerlést a csiklóján, megkeresi a rejtett, zárt bejáratot, ami harma- tozva várja. Jobb kezének mutatóujja lassan besiklik, óvatosan, aztán, amikor már megtalálta a legtökéletesebb helyet, ritmuso- san masszírozni kezdi, és folytatja elöl is, nyelvével lágyan vibrál a meredező kis pöckön, míg elindul a hatalmas hullámzás, Lara hátracsukló fejjel reszket a kezében, ujjai a férfi hajába markolnak, és Wayne megint hallja a vadító hangokat: mint amikor az elejtett préda sír, a lány ráng, vonaglik, remeg és nyüszít, levegőért kapkodva. A férfi érzi, ahogyan a lány lüktet odabenn, és ahogyan a teste görcsösen az ujja köré zárul ritmusosan, itt a csúcspont, amit nem lehet, nem tudnak és nem is akarnak visszafogni, Lara félig zokog, de ezek az eksztázis könnyei, és már nincs tovább: „Wayne!” sikoltja, ujjai összeszorulnak a férfi sötét tincseiben, és belehull a kéj kábulatába. Amikor feleszmél, Wayne kutató szemét látja. A férfi a térdén tartja, a karjában. Nem tudja, hogy került oda és mikor. A szíve még mindig dörömböl. Wayne lepillant rá, rápaskol a csípőjére. - Ezt minden reggel megkaphatnád. Larában megint feléled a dac: - Te! Te kaphatnád meg! - morogja durcásan, de Wayne csak vigyorog rajta. - Nem volt jó? Megint nem tud mit mondani. Mert hát egész testével, szinte zokogva élvezett, hogy mondhatná, hogy nem volt jó? De bevallani, hogy jó volt, igen, az volt, de mennyire?! Egy olyan fickónak, aki itt tartaná, csak azért, hogy szexuális játékszerévé tegye? - Halljam. Felelj. Soha többé nem teszem ezt veled, ha nem tetszett, csak mondd ki szépen. Szóval? Nem volt jó? Lara dühöngve pattant ki az öléből, és kapkodva összekereste a ruháit. - Te...! Te... seggfej!

218

Felpaprikázva rohant kifelé, de Wayne előbb ért oda. Nekiszorította az ajtónak, és odahajolt hozzá. - Nem volt jó? A lány kínlódott mérgében és zavarában. Wayne egészen közel volt most, nem menekülhetett előle, megint az a letaglózó érintés, és az ellenállását elsöprő pillantás, megint az a szempár, amelynek nem volt képes hazudni senki. - Nem... volt... jó? - kérdezte újra a mély, bársonyos, erőteljes hang, és Lara elgyengült, mint annyiszor. A férfi varázsa megint elsodorta. - De... - lehelte kínban, és Wayne élvezettel nézte, ahogyan elönti a helyes kis arcot a szégyen vöröse. Megcsókolta édes ajkát. Aztán hagyta futni a zsákmányát. Elkapja délután úgyis. Mosolyogva nézett az elviharzó lány után, aki felkavarva rontott ki a szobájából, és aki annyira fel volt dúlva, hogy a lépcsőn száguldott lefelé a lift helyett, csak hogy félúton megálljon, lihegve a falnak támaszkodva. Ez a... Ez a gazember! Szexrabszolgát csinál belőle! Odaszorította a testét a falhoz, és szinte hallotta, ahogy dobog a szíve, mintha azt visszhangozná az egész lépcsőházban: Igen, tegyél engem a szexrabszolgáddá...

33. fejezet

Végül is nem arra kötöttek szerződést, hogy heti három fenekelés, két kikötözés és egy szabadon választott erotikus sanyargatás lesz az ára Lara beköltözésének. Abban maradtak, hogy inkább a keresményéből hozzájárul a költségekhez, de nem többel, mint a régi albérletében. Lara többet akart fizetni, de a férfi meg ebbe nem ment bele, és a lány végül is elfogadta a dolgot. Viszont nem tágított a bérleti díjtól, és Wayne felfogta, hogy itt van egy határ, ezen még nem törhet át. így a hónap végéig még nélkülöznie kellett a teljes felforgatást az otthonában, amire egyre jobban vágyott, Lara azt a néhány hetet még kérte magának. De azért egyre több éjszakát töltött a tetőlakásban, és a férfi csak azt vette észre, hogy az elegáns, formatervezett poharai mellé bekerült Lara macis csészéje, aztán az az óriási szívvel ellátott modell is megjelent, meg

néhány

ruhadarab,

fogkefe,

hajhab,

tusfürdő.

És

egy

mosómedvének álcázott kötött papucs. Hihetetlen volt, amikor először meglátta.

Csillogó

gombszemek

meredtek

rá

a

félhomályos

előszobában, amikor alkonyaikor hazaért, csak amikor felkapcsolta a villanyt, derült ki, hogy nem valami eltévedt, megriadt élőlény húzódik be a sarokba, menekülésre vagy támadásra készen. Felnevetett halkan. Mint ez a lány. Annyira olyanok a tárgyai is, mint ő. A szíve választja ki, mit szeret.

220

Wayne letette az aktatáskáját az ebédlőben. Nem szokta itt várni senki, és nem is hiányzott neki az érzés, hogy lelkendező, kötényes háziasszonyka rohanjon elébe a tűzhely mellől, ahol rotyogva fő a mártás. De amikor halkan kinyílt a szobaajtó, és Lara kisomfordált hozzá, csokis szájjal, merthogy egy kis jégkrémet majszolgatott éppen, azért valami halvány, vagy nem is annyira halvány melegség elkezdett bizseregni a szíve környékén. Jó hazaérni valakihez. Nem volt oda a csokoládéért, de a masza- tos eperajkakat azért megkóstolgatta. Lara odasimult hozzá, kicsit ő is tanácstalanul, mert ő sem szokott hozzá az ilyesfajta kedveskedéshez. - Hogy telt a napod? - kérdezték majdnem egyszerre, és el is nevették magukat azonnal. Mi ez már, mint valami öreg házasok? Mi volt ma, drágám, mondd csak, úgyis mindig ugyanaz, elmegy a fülem mellett, nem is vagyok kíváncsi rá, csak rítus az egész, hogy úgy teszünk, mintha érdekelne a társunk, az elején így is van talán, aztán már mindegy, mi is a válasz. Végül is hazajött rendben, ez a lényeg, szóval azt is mondhatná a másik, hogy „egy indiai elefánt hozott haza a hátán, a főnökről pedig kiderült, hogy nem is ember, hanem álruhás, nyálkás szörnyeteg a Dagobarendszerből”, csak biccentünk megszokásból, milyen érdekes, hát hogy elszállt ez a nap is megint. - Szóval? Ma is megváltoztattad a világgazdaságot? - mosolygott a lány. Az elmúlt hetekben még jobban belelátott a férfi dolgaiba, és egyre inkább

kiderült

számára,

hogy

valóban

úgy

van,

ahogy

az

asszisztenskedés egy hónapja alatt látta, meg ahogy a gazdasági szaklapok is írják folyton: Wallace egy üzleti zseni. Biztos, hogy a családi háttér és gondolkodásmód is sokat nyomott a latban, amit nagyapjától és még a kíméletlen apjától is megkapott, de különlegesen pontos érzéke is volt a helyzetmegítéléshez, emellett pedig hihetetlen hidegséggel és józan fejjel volt képes meghozni a döntéseit.

221

Amelyeket senki nem bírálhatott felül. Lara rájött, hogy Wallace valóban kemény tárgyalópartner, következetes ellenfél, nem véletlenül tartották olyan nagy tiszteletben a vetélytársai, de a munkatársai is. Egyszer még Miss Devine említette neki futólag, amikor azt pedzegette, mitől lett a fickónak annyira félelmetes híre, hogy a főnök erőteljes ugyan, és olykor kifejezetten parancsoló is, de rettegni soha nem kellett tőle. Hát, azért ebben nem volt annyira biztos, bár tény, hogy Wayne Miss Devine-nal és Ezra Leevel kétségtelenül kedvesebb volt, mint másokkal. Vagy nyíltabb? Megbízott bennük, előttük talán nem volt szüksége arra a páncélra, amit egy ilyen státusú és hatalmú ember sokszor kénytelen felhúzni magára. Vele Wayne továbbra is tüneményes volt. Persze nem ez a legjobb szó, ezt csak Karén ismételgette néha, maga elé meredve, mert az ő sokat látott újságíró barátnője még mindig kissé hitetlenkedve vette tudomásul az események szédítő sebességű pörgését. Nehezen vette be, hogy báránnyá változott volna a farkas, akiről mégiscsak az a hír járta évekig, hogy egyetlen Piroska sincs tőle biztonságban, sőt egy személyben ő a vadász is. De ki tudja, hiszen ő már csak ismerte a média világát, ott egy ártatlan pillantásból is lehet szaftos lávsztorit kreálni lapzárta előtt tíz perccel. „Azért még Huckleberry próbálkozzon tovább?”, érdeklődött tépelődve, amikor Lara koktélcseresznyéket és sós mogyorót ropogtatva elmesélte neki, mi történt Wallace vacsoráján. A lány zavartan tiltakozott. Karén mindig gyanakszik, ez munkaköri kötelessége is, és persze azért őt is foglalkoztatják a férfi titkai, de most, hogy Wayne feltárta előtte apja múltját, már nincs elfogadható indoka semmiféle kutakodásnak. Már eddig is némi lelkiismeret-furdalást érzett amiatt, hogy ilyen módon akart a férfi rejtett életéről megtudni valamit, amihez pedig nyilvánvalóan nincs joga. „Emlékezz, mit mondtam, ha tényleg van sötét ügye, nem fogja éppen neked bevallani. Lehetnek ott még dolgok, nem

222

akarom, hogy belefuss a csapdába.” Karén, a gardedám. Ott ülne a szoknyáján, ha tehetné. De nem, hát ez kizárt, hogy a pasi csak játszana vele vagy kihasználná. Lara úgy érezte, Wayne őszinte, de Karén szerint sohasem árt, ha az ember alaposan utánanéz, kivel is akarja összekötni az életét. Összekötni? Nem, hát erről szó sem esett még, egy éjszaka még nem jelent esküvői harangokat, ugye. Csak oda jár néha aludni, na. Mert Wayne ágya, testének illata, melegsége vonzza, hiszen mindig is erre vágyott, amióta az az éjszakai ismeretlen a testéhez szorítva megmelengette, és abban a nagy ölelésben elmúlhatott belőle a hideg reszketés. De ezt már nem mondta ki. Csak annyit, hogy jól van, majd figyel, de ehhez azért most már nem kell, hogy Huck tovább erőlködjön azokkal a feltörhetetlennek tűnő fájlokkal, amiket a laptopról csórtak le. Álljon le inkább. Őszintébben tud a férfi szemébe nézni ezután. - És te? Megváltottad a világot? Wayne hangja visszahozta. Az a mosoly... De még inkább a csók. Ez aztán nem „szia, szívem”-féle futó szevaszpuszi. Ez világos, vágyakozó, birtokló csók, amolyan „csak az enyém vagy” típusú. És aztán jött egy igazi, nagy ölelés is, a „soha nem engedlek el” fajtából. Lara beleolvadt a borzongató, felvillanyozó érintésbe, amely mostanra feltöltött, állandó erőtérré változott, mintha Wayne karjában a világnak egy rejtett, téren és időn kívüli szeglete teremtődött volna meg minden alkalommal, amikor átölelte. Együtt volt most már ebben a régi esős éjszaka, azzal a megnyugtató védelemmel és az első találkozásuk mély, zsigeri összerezgése. Ez volna a teljesség? Ez a végtelen biztonság? - Az elején vagyok. A világ túl nagy falat egy napra. Persze lehet, hogy neked nem, te lenyelsz mindent keresztben... A lány részben komolyan beszélt, még ha kis csipkelődésnek is szánta, amit mondott. Wallace valószínűleg képes lett volna egy nap alatt olyan gazdasági és talán más erőket is megmozgatni,

223

amelyek jelentősen befolyásoltak volna más döntéshozókat, akár kormányokat, és végső soron országokat is. De nem látta, hogy a férfi visszaélt volna ezzel a hatalommal. Miss Devine egyszer azt mondta, nem sokkal a rezidencián tett felkavaró látogatás után: Lionel annyit ártott a világnak, hogy két élet kellene helyrehozni. Wayne talán ezért ad annyit oda a magáéból. Pedig nem muszáj az apja bűneiért vezekelnie, ha van égi igazságszolgáltatás, akkor az a gazember száz évig fog a pokolban égni mindazért, amit elkövetett. Az öreg titkárnő nemcsak a fiú elleni gonosztetteket értette ezen, az öregebb Wallace nem csupán a családjával volt kegyetlen. Talán azért lett annyira adakozó emberbarát a fiából, mert minden szempontból az apja ellentéte akart lenni? - Csak téged szeretnélek lenyelni most, vagy legalább kicsit megkóstolgatni. Meg is tette. Újra meg újra. Sok csendes, ízlelgető puszival később a kanapén ültek, Wayne az öltönyzakója nélkül, Lara meg felcsúszott pulóverben az ölében. Félig hunyt szemmel, elandalodva nézte a szeretőjét. Vagy a párját? Hiszen nem beszéltek erről, nem tettek fogadalmakat, nem esküdtek hűséget, sem örök szerelmet. Mégis minden olyan tökéletes. És Wayne is tökéletes persze, mint mindig, még így is, kigombolt ingnyakkal, meglazított nyakkendővel. Örvénymintással természetesen. A férfi az arcát simogatta. Ezt senki nem tette vele sohasem, de Wayne majdnem egy órán át játszott vele, míg beszélgettek. Pontosabban a férfi kérdezett. Lara terveiről, az egyetemi munkájáról, a csoporttársakról. A könyvekről, amiket szeret. Az illatokról. Filmekről. A barátairól. A kedvenc zenéiről. De aztán, ahogy múlt az idő, és csak tartott a folyamatos cirógatás, egyre többször csak behunyta a szemét, és hagyta a békés csöndet, a finom, érzékeny érintéseket. A férfi ujjai a homlokán kalandoztak, a szeme környékén, az orra hegyén. Finoman csiklandozva

224

körbejárt a haja tövénél is, a szemöldökén. Végigsimította a pofacsontokat, mint valami óvatos anatómus. És a száját, az állát, a nyakát. Megbizseregtetve, de mégsem erotikusán, az egész helyzet inkább volt intim, mint szexuális. A férfi bensőséges volt és gondoskodó. Figyelő és jóindulatú. És szerető is, igen. Ez a gyengédség elandalította, annyira nem kapta meg ezelőtt, talán a papája volt az utolsó, akivel átélt valami hasonló békés közelséget. - Minden lánnyal ezt csinálod? -Mit? - Elkábítod őket. - Igen? Mivel is? Lara kissé oldalt fordult, befészkelt az ölébe, belebújt, mint egy kölyökmacska. - Hát ezzel. Wayne Wallace, harmadik szintű, örvénynyak- kendős simikemester. - Ez úgy hangzik, mintha azt mondanád, origami fokozatú, fekete öves ikebanabajnok. - Lökött. Lara elkuncogta magát. A férfi is mosolygott. - De nem, nincs más kábítószerem, csak az, hogy mindenki azt kapta, amit igényelt. - Na, képzelem. Lovaglóostort? - Volt, aki. Megborzongott. Eszébe jutott a paskolgatás. Ennek tényleg ez a mániája? Wayne vette a lapot. Végigsimított a lány gerincén, szépen továbbvezetve tenyerét a popsira is, ami megremegett a keze alatt. - Talán szeretnél ilyesmit? A lány elcsendesült. Végül is nem tudta. Az ő szexéletét Belo- niak jelentette, és csak később kezdte homályosan megérezni, hogy a festőben sokkal több volt a beteges kéjvágy, mint elsőre hitte, de nem tudta volna megfogalmazni, mi is okozta pontosan az elhatalmasodó rossz érzést, ami végül egyre határozottabban

225

ébredt fel benne, amikor a fickó hozzáért. És most itt van Wal- lace, aki annyira más. Neki minden mozdulatát imádja, a teste készségesen és örömmel akar tartozni hozzá. De ugyanakkor tele van szégyenlősséggel is, hiszen nincsenek nagy tapasztalatai, ez az ember a második csak, akinek a testéhez köze lett. Wayne megütögette a lány hátsóját. - Ébresztő, kis kéjelgő. Meséld el, milyen vágyaid vannak. Aztán majd meglátom, tudom-e őket teljesíteni. Lara pirosló arccal bújt még jobban az ölébe. A férfi fölé hajolt és kisimítgatta a kócos fürtöket az arcából. Nem beszéltek eddig a lány erotikus előéletéről, amit meg Ezra Lee kinyomozott róla, az nem volt minden részletre kiterjedő. Beloniak valódi szerepe nem tárult fel belőle, azt a festő is, a lány is jó okkal tartotta annyira titokban, hogy nem is tudott róla senki. Lara tényleg ártatlannak látszott, és bizonyos szempontból az is volt. - Vagy... ahogy látom, nekem kell majd ezeket kitalálni. - Ja, nem is féltelek. Gyakorlott lehetsz. Biztos van egy Casa- novalistád a telefonodban vagy valahol. Vagy piszkos fotóid a csajokról. Mindenkit lefényképezel, mint egy kukkoló? - Ó, nem. A lesifotósok megteszik ezt a szívességet nekem, a többségüket ők kapják le. Én csak a kínzókamrámban készítek felvételeket. - Kínzókamra? Lara megriadt hirtelen. Annyi mindent nem tudott még, hát végül is akármi is lehet, talán ez az egész kedveskedés csak beetetés, és Wayne legbelül olyan, mint az apja, Lionel, egy kegyetlen gazember? - Csak vicceltem. Mindig elhiszel mindent? Lara megsértődött. - Mit tudjam én, öreg cukros bácsik miket hadováinak össze, csak hogy érdekesebbé tegyék magukat! Wayne felkacagott. Micsoda lány! Azonnal odacsíp, mint egy kis haragos darázs.

226

- Na tessék. Hát szabad így beszélni az idősebbekkel? Még a végén megint kapsz a fenekedre. Újabb pír, és Wayne teljesen biztos volt benne, hogy akár azonnal neki is láthatna egy újabb paskolásnak, a lány legalább annyira szereti ezt, amennyire ő.

227

34. fejezet

Két nappal később Lara először jelent meg hivatalos partnerként is Wallace oldalán. Először ugyan húzódozott a brazil karnevál tematikájú báltól, de Wayne beígérte neki, hogy ha jó kislány lesz, és eljön vele, akkor egy hónappal később elviszi a csokoládébálba. Prosztata- és mellrák ellen. Sőt, decemberben meg a fagyöngybálba is, a beteg gyerekek javára. A brazilos buli pedig a rákgyógyítás fejlesztésére adományozott pénzekről szól, meg idősotthoni ellátásról, hát hogy gondolja, hogy kibújna az ilyen helyzetekből, amikor éppen most tanul arról az egyetemen, hogyan kell egy szociális intézmény gazdasági helyzetét megalapozni, támogatókat keresni. - Nézd meg az embereidet a saját közegükben. Ismerd meg őket. - Jól van, igazad van. Csak... - Csak mi? - Menjek veled, mint a... - Lara habozott. Hogyan mutatkoznak majd be? Mr. Wallace és az új babája? A milliomos vidám mókája az árva lánnyal? A herceg bálba viszi Hamupipőkét? - A partnerem. Nem jó? Szerintem egyelőre tökéletes. Lara a férfi nyakkendőjét piszkálgatta. Felnézett rá, és megint elveszett azokban a barnászöld szemekben. Igen, ez az ember mindenre tudja a választ. Tökéletesen higgadt, halálnyugis. Kinézett

■ a válla mellett az öbölre. Amikor utoljára itt volt a férfi irodájában, még mennyire zavaros és felkavaró volt minden. Most világos, tiszta, egyszerű. Én és a partnerem. Kész. Egyelőre. Wayne magához szorította, elborította megint a parfümje, pedig csak finoman fújta be magát vele, semmi túlzás, most már persze tudta, mi az, kikutatta a fürdőszobaszekrényben, sőt, néha egy kicsit lop is magának belőle, rányomva egy zsebkendő csücskére, hogy úgy érezze, vele van a férfi. Dior Fahrenheit. Az igazi férfi illata, amely nem való mindenkinek, kell az a fanyarság, ami néha megszínezi Wayne szövegeit is, és a nyers erő, ami meg átüt olykor az elegáns és elit párán. Olaj, mandarin, és valami még, szántál talán. Ezer közül is felismerné, de Wayne-en mégsem olyan, mint a zsebkendőjén, a férfi teste hozzátesz valamit még, aminek nincs neve, csak varázslata. Még Karent is lenyűgözte, amikor kölcsönadta neki a zsepijét egy szimatolásra, pedig ő aztán szívesen ironizál mindenen. - Jól van, gyerünk. Ruhát kell vennünk neked. A farmeromban nem jöhetsz. Lara morcosán lebiggyesztette az ajkát. - Van ruhám... - A kék kosztümöd? - De hülye vagy. Egy nagy segg. - Édes vagy, hogy emlékeztetsz rá. Nagyon szeretem azt a részedet. - Nem is arról beszéltem... és nem is nagy az én... De Wayne már alig tudta visszafojtani a vigyorgását, és Lara rájött, hogy megint bement a csőbe, és már megint játszik vele a fickó, mint a gazdi a kiscica elé lógatott gombolyaggal, amire a kölyök azonnal rátámad fújva és hadonászva. Nagy puszit kapott kiengesztelésül. Sőt Wayne ragaszkodott hozzá, hogy ő állja az öltözéket, hiszen miatta kényszerül ugye Lara abba a szörnyű helyzetbe, hogy estélyekre kell járnia. De ha nagyon akarja, majd visszafizetheti neki, amikor már annyit keres, vagy

229

tekintheti jelmezkölcsönzésnek is. Végül is ez egy jelmezbál lesz, de ez a vendégeknek nem kötelező, itt decens nők vannak feketében, igazgyöngyökkel, fiatal feleségek selyemfényű alapszínekben, egyszerű szabásvonalakkal, és urak szmokingban, de mert ez azért nem egy szigorúan vett black tie rendezvény, itt nem kell klakk- ban-frakkban megjelenni. A fotósok persze izgatottan megrohanták őket, amikor megérkeztek, és Ezra Lee fehér kesztyűben kinyitotta a limó ajtaját. Wayne elegáns volt, mint mindig, és Lara annyira sugárzónak és szemmel láthatóan boldognak látszott mellette, hogy egyszerűen ragyogott körülöttük a tér. A várttal ellentétben senki sem sustorgott a hátuk mögött, és nem voltak irigykedő pillantások sem, vagy legalábbis nem feltűnően. Végül is sokan már tudtak Laráról, már csak annak a bizonyos sárkányos jótékonysági bálnak az okán is, amit szervezett, hiszen a vendégkör nagy részben átfedte egymást a mostani alkalom meghívottjaival. Néhányan pedig felelevenítették a halvány emléket is, hogy a lány apja Wallace üzlettársa volt, úgyhogy ő meg az utód. Végül is valahol egymáshoz tartoznak, ha úgy vesszük. Lara pedig kedves volt és elbájoló, természetes és friss, hamar megnyerte a szíveket. - Születetten intelligens - súgta oda egy ősz hölgy elbűvölten Wallace-nak, miután a lánnyal elcsevegett egy keveset. - Igazi kincset talált. - Tudom - súgta vissza a férfi, miközben féltő tekintettel figyelte, ahogy a lányt körbeveszi néhány úriember, többen azok közül, akik már azon az irodaházbeli találkozón is névjegyükkel jelentkeztek be nála. Vigyázok is rá. De talán még majd el is kell zárnia, ha ez így folytatódik, bámulta kissé komoran a Lara körül zsongó férfiakat. Az este azonban pompásan folyt tovább, az ínycsiklandó fogások és a koktélok mellett felpezsdítette őket a spanyolos zene, az argentin tangó, a dél-amerikai hangulat, amit a szambaiskolák táncosait

230

és a riói karnevált idéző jelmezesek teremtettek meg, látványos, tollas, szőrmés, uszályos, hatalmas fejékes ruhájukban. A báltermet stilizált pálmafák övezték, trópusi őserdőre emlékeztető, összefonódó liánok, repkedő paradicsommadarak, persze papírból, meg kivilágított perui inka szobrok és álarcok, úgyhogy minden volt ott, aminek Brazíliához köze van, még úgy is, ha csak a határaival. A szórakozó közönség pedig mulatott és adakozott, nagykövetségek főemberei, tudósítók, televízióés újságtulajdonosok, üzletemberek, kórházigazgatók, ékszerészek, színészek, hírességek, bankvezérek, politikusok, étteremláncok főnökei, hadiipari beszállítók, biztosítótársaságok cégvezetése, cipőgyárosok és hajózási vállalkozók és még rengetegen. De egyvalaki nem tartozott a díszes társasághoz. Egy maszkos latintáncos, aki még csak fel sem vonult, csak meghúzódott a jelmezesek kavalkádjában, ahol ki sem derült, hogy tartozik-e valakihez, vagy magányos fellépő. Még csak az sem látszott pontosan, nő-e vagy férfi, a rövid köpeny elfedte a felsőtestét, haját kalap takarta, álarca pedig majdnem egészen elrejtette az arcát. Nem tűnt ki a többiek közül, hacsak azzal nem, hogy időnként elővett egy színházi látcsövet, és a közönséget vizslatta. De többnyire egy asztalhoz tért vissza, hogy újra és újra végigpásztázza Wallace felszabadult arcát, Lara csillogó, boldog tekintetét és a meleg, szerető pillantásokat, amelyeket néha egymásra vetettek. A keserű gyűlölet, amely elöntötte a torkát, a régi időkre emlékeztette, és a bosszújára. Wayne nem lehet boldog. Soha! A hangulat egyre emelkedettebbé vált, ahogy haladtak előre az éjszakában, és amikor a jelmezesek műsorának és felvonulásának vége lett, a vendégsereg táncosabb lábú bátor jelentkezői kisajátították maguknak a parkettet. Wayne hátradőlve nézte a párokat, meg az asztaltársaság tagjaival társalgott, tőzsdei ügyek, portfoliók és az örök kérdés: „Mit gondol, Mr. Wallace, hazai értékpapírba érdemes fektetni, aranyba vagy ázsiai piacokba?” Meg néhány mondat

231

arról, hogy a kereskedőhajók védelmére lassan ideje lesz egy flottát összeállítani, mégiscsak kellene ehhez államközi megállapodás, vagy valami, ha másként nem megy, akkor felfegyverzett magánhadsereg, még ha tilos is az ilyesmi a vizeken. Jól van, pont a brazil bálon nem hozzák föl a kolumbiai, ecuadori, brazíliai eseteket, meg hát nem kell pont a Fülöp-szigetekkel kereskedni, de azért a Dél- és a Kelet-kínaitenger nem hagyható ki, és különösen nem a Mala- ka-szoros. De az sincs rendben, amit a nigériai, meg főleg a Szomáliái tengeri rablók művelnek. Wallace igazán tehetne valamit, hiszen olyan befolyással bír, nemde? Lara csak hallgatta kikerekedett szemmel a félig tréfás, félig komoly beszélgetést. Vajon így dőlnek el a dolgok? Ilyen helyeken fölvetődik valami, aztán Mr. Mindenható elintézi? Az egyik kárvallott még azt is hozzátette, hajlandó lenne nagy összeggel támogatni azt a pártot, amelyik valahogy legalizálná a kalózok elleni önvédelmet, csak neki két hajója veszett oda idén, és a legénységért sok tízezer dollárt fizetett ki. Wayne nem ígért semmit, nem is várták tőle, úgyhogy végül abban maradtak, hogy mindannyian szívesen lennének kalózkapitányok, ha olyan csinos matrózaik lennének, mint az asztalnál ülő hölgyek. Tekintve, hogy volt ott hetvenen felüli asszonyság is, ezt vehették bóknak a nők, bár Larának nemigen tetszett ez a fajta hímhumor. Úgyhogy megkönnyebbült, amikor Wayne odafordult hozzá, és megkérdezte, felkérheti-e. - Tudsz táncolni? - fordult feléje a lány csodálkozva és örömmel. Egészen felvillanyozódott. Szeretett táncolni, bár csak a papája tanította régen az alapokat neki, de azért szívesen rázott egyet bármikor, ha tehette. Igaz is, miért gondolta, hogy egy olyan világfi, mint Wallace, ne volna ilyen képesség birtokában? Hiszen biztos volt tánc- és illemtanár abban a sok elitiskolában, vagy ha mégsem, később csak ragadt valami a playboyra a kóristalányokkal meg a celebcuncikkal töltött órák során. Még ha azoknak a nőleteperős meséknek a kilencven százaléka pletyka is.

232

Nos, igen. Ragadt. Amikor Wayne átfogta a derekát, már az első percben érezte az erőt és az energiát. Ez az ember tud vezetni - itt is, őt is. Felnézett rá, a férfi meg vissza, kicsit megemelte a jobb szemöldökét, mintha kérdezné, „Felkészültél, hogy elszédítselek?” Ő lehunyta a szemét, majd felnézett délceg lovagjára: „Igen, jöjjön az örvény.” És jött is egy hosszú tánc. Összefonódva, mintha mindig is összetartoztak volna, szinte minden lépésük harmóniában maradt, a ritmus, a lendület vitte őket szárnyalva, kiszakítva a terem sokaságából egy külön összesimulásban, egy külön univerzumban. Lara érezte az ágyékán a férfi keménységét, pedig nem ágaskodott semmi, egyszerűen a teste volt acélos, a forgásokban pedig újra és újra elérte az illata, amiről az jutott eszébe, hogy érezni akarja a szabad, meztelen bőrén. Wayne jól látta a lány átszellemültsé- gét, és érezte a forrósodó testet is, az a meleg öl hozzáért időnként, mintha a ruha szövetén is átsütött volna a vágy izzó hevülete. Nem tudták, vajon észrevette-e rajtuk bárki mindezt, de nem is érdekelte őket. Benne voltak az elsöprő erejű áramlásban, csak egymást látva, egymást érezve. Nem tudták, hogy egyvalaki mereven, elsötétült tekintettel követi minden mozdulatukat, és görcsösen összerándult kezébe egy fegyver izzadt markolatát képzeli. Amikor a tánc véget ért, és felcsattant a taps, a titokzatos idegen felrezzent a mozdulatlanságból és eltűnt a teremből. Még dolga volt aznap éjjel. Lara nem fog örülni. De hát ez is a cél. A zenekar újabb számba kezdett, és egyszerre hárman is odaléptek Larához, hogy lekérjék. Wayne nem túl nagy örömmel engedte át a partnerét. Főleg az egyik táncos tette ingerültté, egy nála valamivel fiatalabb brókercégvezető, aki olyan negédes és behízelgő modorban udvarolt a lánynak, hogy kedve lett volna egy alaposat belerúgni. Főleg, hogy Lara egészen kedvesen válaszolgatott neki, sőt az a pasi meg is nevettette! Felhajtotta a konyakját, kissé idegesen. A fenébe. Csak nem féltékeny? Mikor volt ilyen, te jó ég. Figyelte magában az érzést. De amikor a lány megint felkacagott

233

azzal a csilingelő, édes nevetésével, hagyta a francba a megfigyelést. Lépett. - Megengedi? A brókerbűvész meglepetten állt le, de persze visszaadta Larát a férfinak. Nem is mert volna ellenkezni. A lány belesimult a birtokló karokba, amelyek még szorosabban fogták, mint korábban. De azért érezte, hogy valami nincs rendben. Kémlelte a férfi kissé merev arcát. - Mi a baj? - Az asztalig elhallatszott a lihegése, ahogy próbálta magát benyalni a szoknyád alá. Lara megdöbbent. Wayne ennyire nyers azért nem szokott lenni. - Csak táncoltunk, ennyi volt. Nem táncolhatok egyet a barátaiddal? - Ők nem a barátaim. Nekem nincsenek barátaim. Némán mozogtak a zenére tovább, de a mondat ott kongott valahogy még közöttük. A férfi magához húzta a lányt, és Lara megérezte, hogy azért bármennyire is sikeres, gazdag, nagyszerű és irigyelt ember, valójában nagyon is magányos. A bál mégis csodásán zárult. Wayne a kis incidens után újra felengedett, és mintha elfújták volna a rosszkedvét, talán rájött, hogy butaság féltékenykednie valakire, aki nyilvánvalóan őt akarja, megint olyan szerelmesen figyelmes volt, mint előtte. Hazafelé a limuzinban is maga volt a megtestesült kedvesség. Lara is átsiklott a megjegyzés fölött, bár az első meglepetés után még egy kicsit tetszett is neki, hogy Wayne szemmel láthatóan csakis magát akarja a közelében tudni, és minden lehetséges vetélytársat lepöccint mellőle. Most legalább látta, milyen a lovag, ha morcos. Majd ráveszi, hogy időnként mozgassa meg a páncélját, mert ilyenkor még recseg. De nem most. Most csak belebújt a karjába, és odaejtette a fejét a vállára. Elfáradt az izgalomtól, az egész naptól, a fényes éjszakai mulatságtól. És most olyan jó volt érezni a férfi meleg

234

testét, a biztonságos ölelést, nyugodt szívdobogást és az ismerős illatot. Haja finoman simogatta Wayne nyakát, és a férfi cirógatni kezdte a lány arcát. - Mindjárt hazaérünk és lefektetlek. - Hogy érted? - pislogott fel rá hunyorogva. - Hogy értsem? Mondd meg te. Wayne mosolygott. Ezra Lee óvatosan hátranézett a visszapillantóban. Gazdája nem húzta fel az elválasztóablakot, ő pedig nem akarta felajánlani, ha Wayne-nek így jó, ő nem bírálhatja felül. És örült is annak, amit látott. Wallace régen volt ilyen boldog, mint Larával. Ezért a testőr hajlandó volt megbocsátani a lánynak azt a vaskos, magánszimatnak is becsületére váló nyomozati dosz- sziét, most, hogy látta, merre is haladnak a dolgok kettejük között. Talán... talán megtörténhet még, hogy Wallace végre megtalálja azt a nőt, aki igazán hozzá tud tartozni, nemcsak a pénzéhez, hírnevéhez. Csak remélte, hogy ez talán akkor is így lesz még, amikor Lara majd megtud egyszer mindent Wayne-ről. Akiről még ő is csak sejti a legsötétebb titkát. A párocska évődése csak addig hagyott alább, míg kiszóltak neki, hogy mielőtt a King Street Westre fordulnak, tegyen egy kis kitérőt a lány albérlete felé, néhány holmit el akart hozni még, amire másnap szüksége lesz. A férfiak nem is szálltak ki, a lány csak fölszaladt gyorsan azzal, hogy pár pillanat múlva visszatér. Ám az ajtóhoz érve döbbenetes látvány fogadta. A lakásban, ahol a teljes élete összes szeretett tárgyát őrizte, mindent felforgattak. Kirabolták!

35. fejezet

Lara először csak tanácstalanul állt az ajtóban, bénultan, mint aki nem is hisz a szemének, aztán rémülten, remegő kézzel kotorászta elő a telefonját. Wayne nem szeretett ilyen riadt, elfúló hangot hallani: - Gyere azonnal... valaki betört hozzám! A reszkető, feldúlt lányt először az ölelésével próbálta megnyugtatni, aztán meg egy kis tréfával: - Látom, egy percre sem hagyhatlak egyedül, ha nem vagyok melletted, azonnal bajba keveredsz. Lara legörbülő szájjal pillantott rá. Ijesztő volt az egész és végtelenül elkeserítő. Hogy valaki berontott az életébe, feldúlta a fészkét, megbecstelenítette a világát. Ki csinálhat ilyen aljasságot? Mire számított, hogy mit lophat el? A rendőrök perceken belül megérkeztek, nyomokat keresgéltek, Lara meg az okokon járatta az agyát görcsösen. Hiszen semmije sincs, ami értékes lehet! Kikérdezték, de csak ezt mondhatta el. A lakás lesújtó képet mutatott. A konyhaszekrényekből kidobálták a holmit, kihúzgálták a fiókokat, a ruhák, cipők is a földön hevertek. Még a fürdőszobapolcot is lesöpörték. A virágokat kiforgatták a földből, a padlóra hajítva kornyadoztak. Lara megpróbálta valahogy megmenteni őket, bár várnia kellett, míg 236

az ujjlenyomatosok végigpemzlizték a cserepeket, hiába. Akárki vagy akárkik voltak, kesztyűben dolgozhattak. Ezra Lee is tüzetesen végigvizsgált mindent, ha Wayne külön nem kérte volna, akkor is megteszi. Kedvelte ezt a lányt, és bár érzelmeket nehezen tudott magában felidézni, elszomorította a bánata. A lány a széthullott könyveit forgatta, azokat is szétnyitották, kirázogatták. Valamit kerestek? De mit? Nincsenek titkai, a legnagyobbat kivéve, a DWW-dossziét, amit viszont már elvitt magával a laptopjával együtt, ott van minden Wayne lakásában. A férfi végül is már tudja, hogyan is jelentkezett hozzá és miért, és bár nem mutatta meg neki a fura gyűjteményt, ha látná éppen, az sem volna nagy baj. Mit gondolhatott a tolvaj, mire bukkan? Főleg, hogy ahogyan számba vette a károkat, egyre inkább kiderült, semmi sem hiányzik. De nem is pusztán vandálkodás zajlott le az alatt a néhány óra alatt, míg a bálban voltak, inkább úgy tűnik, durván átkutatták mindenét. Még azt a bőröndöt is szétfeszegették, amelyben az apja holmijai voltak. Évek óta nem vette elő már, és most ott volt kiborítva abból is minden a szoba közepére, az üres táskát pedig bevágták a sarokba. A papája öröksége. A kedvenc tárgyai, fényképek, az igazolványai, papírok, egy sál, amit még ő kötött neki, nagy, egyenetlen lyukakkal, de apja szerette, azt mondta, ez az egyetlen gyógyír, ami mindig használ neki megfázás ellen. Letérdelt a kiszórt emlékek közé, és próbálta összegyűjteni őket megint. Aztán megtalálta azt a régi könyvet. Behasadt lapokkal, és mintha még rá is léptek volna. Csak térdelt a káoszban, a romok között, miközben a nyomozók Wayne-nel beszélgettek halkan a háttérben, Ezra Lee pedig egy vadászkutya figyelmével a bejárati ajtó zárját vizslatta. Kicsordult a könnye a papírlapokra. A meleg tenyér erőt adón simított a vállára. - Mi a baj? Wayne guggolt melléje a rombolás közepébe. Csak nyújtotta feléje a meggyötört, megtaposott könyvet. A férfi elvette: egy kézzel rajzolt és írt, kézzel bekötött mesekönyv volt. Rick Castland

237

készítette a saját kislányának. Egy apa és lánya meseszerű kalandjairól a Jégkirálynő palotájában, ahol fogságban voltak, de ahonnan együtt menekültek el a csodaerdőbe, a játékok birodalmába, hogy aztán ott király és királylányként éljenek, míg a világ és még két nap. Rick nem volt nagy rajzművész, de a képek mókásak voltak és szeretetteliek, és látszott, hogy a könyvet sokat forgatták. Megnézte a borítót. Egy félig bolondnak, félig királynak öltözött férfi volt rajta egy erdei tuskón, mellette

tündérszárnyas

kislány,

szappanbuborékot

fújva.

„Hattyúhercegnő”, ez volt a cím. Amin most egy könnycsepp mosta el a festéket. A férfi magához ölelte a lányt, az meg a könyvet szorította. - Holnap átköltözöl. „Úgy tudlak jobban megvédeni.” Lara nem vitázott. így hát másnap átcuccoltak mindent, részben Ezra Lee beletörődő segítségével,

aki

egy

piramisköveket

görgető

rabszolga

csendes

kitartásával hurcolta a nagy dobozokat, amelyekből hol egy filodendron, hol egy óriási plüssmedve, hol meg néhány serpenyő nyele lógott ki. Wayne is megjelent, amin a testőr meg is döbbent - persze csak annyira, amennyire ez a mindig kőarcú, higgadt bodyguardnál lehetséges. De a multimilliárdos szerelmes nem érezte rangján alulinak a nejlonzsákba hajigáit fehérneműk cipelését, sem a könyvpakkok szállítását. Személyesen akart jelen lenni, különösen az események után. Csak a bútorokért jött hivatalos költöztető, habár sok saját bútora nem volt a lánynak, egy kis furgonba belefért. Egy hét múlva sem derült ki, kik és miért törtek be Larához. Semmit nem vittek el. Felfoghatatlannak tűnt az egész. Wayne éppen a lapokat olvasta whiskyt kortyolgatva, amikor a lány szobájából halk sikoltást hallott. Azonnal felpattant. Lara a holmiját rendezgette, már sok minden bekerült a férfi dolgai közé, habár kissé furán néztek ki a fickó csúcsdizájn edényei mellett az ő kopottas

238

serpenyői, meg a minőségi törülközők közé besorolt felhőmintás frottír, a kis napocskával. Wayne egy feldúlt, sápadt lányra talált. Az utolsó kis dobozokat pakolta ki, amelyekbe csak úgy összevissza dobálták az apróságokat, ahogy a földről felszedegették őket. Egy függőt tartott a kezében, tágra nyílt szemmel, elhűlve. - Mi az? - Ez a gyöngy... Tudom, kié. Lefagyva állt. - Az anyámnak volt ilyen fülbevalója. Egy tahiti gyöngy. Speciális foglalattal, ami két C betűt formáz. Christine Castland. A papámtól kapta. - Mintha nem is volna egészen magánál, döbbenten motyogott. Az anyám volt. Wayne mindent elhitt arról az asszonyról. Emlékezett még, milyen indulattal és elutasítással fogadta a segítségét a haláleset után, és hát valamennyit Rick is mesélt, bár a legtöbbet az mondta el, hogy sohasem vitte őt a sárkányfészekbe haza. És talán egy hete volt, hogy miközben Larát cirógatta, apróra megvizsgálgatva minden kis porcikáját, egy halvány, íves sebhelyet vett észre a combján. A lány először nem akart beszélni róla, de hát ismerte ő a módját, hogyan bírja szóra az ellenkező nőket. Ügyhogy a csiklandozás most is bevált, a végén már a lány könyörgött, hadd mondjon el mindent, csak álljon le. így derült ki, hogy Christine egyik indulatkitörése torkollt sebzésbe. Arra nem vetemedett, hogy verje a gyerekét, de Rickkel összekapott többször is, és a tárgyak dobálása is beletartozott a hisztérikus repertoárba. Lara még annyi év után is elszoruló torokkal mesélte el neki, hogyan vágott hozzá egy borospalackot a saját anyja, esztelen csapkodásában, és hogy a széttörő üveg szilánkjai sebezték meg, ahogy szerencsétlenül elesett az ütéstől. Ezzel a vallomással Lara ismét hatalmas lépéssel közelebb került Wayne lelkének elzártabb részeihez. A „feledhetetlen anya”. Mint az A apja. Sohasem múlnak el azok az emlékek, csak elhalványulnak Idővel, mint a vágás a lány combján. Lara is sebzett, akárcsak ő.

239

Bár felvetődött, hogy hívják a rendőrséget, végül mégis abban maradtak, hogy előbb Ezra Lee tegyen lépéseket. Úgyis nyomoz már egy hete maga is, most legalább tudni fogja, milyen irányban keresgéljen tovább. És fél nap múlva a testőr megvolt az eredménynyel. Travelodge Toronto North York, Norfinch Drive. Az asszony álnéven szerepelt, az állítólagos férjével érkezett, aki a Martin Rho- des nevet használta. A portásnak az volt az érzése, bujkálnak, de azt gondolta, talán azért, mert a párocska valójában egy félrelépő kúrótúrán van. Ezra Lee fölírta a szót, pontosan. Még nem hallotta, de tetszett neki, így is adta tovább a főnökének. Részletes jelentést kaptak a mozgásukról, Wayne pedig nem akart várni, elhatározta, hogy maga jár a dolgok végére. Úgyis az a legjobb, ezt már annyiszor bebizonyította neki az élet, hat éve sem kellett volna a dolgokat pusztán csak az ügyvédekre bíznia. A szobában rekedt tolvajokra váratlanul csaptak le, Ezra Lee azonnal leteperte a gyér hajú bűntársat, Wayne pedig az asszonyt tartotta sakkban. Larát távol akarta tartani az egész akciótól, de egyszerűen nem lehetett leszerelni. Végül is beleegyezett, hogy velük menjen, mert hát a lánynak igaza volt. Az ő anyja, és egyszer úgyis beszélnie kell vele. Azt állítja, elég erős hozzá. Most kell megtennie, mert ki tudja, mikor lesz rá valaha is alkalma. De amikor ott álltak szemtől szemben és nézték egymást, Lara hirtelen megnémult. Csak akkor nyerte vissza a hangját, amikor Wayne magukra hagyta őket, de kifelé menet még megszorította a karját bátorítóan. „Itt leszek a közelben”, jelezte a szeme, és „bátor lány”, üzente az érintése. - Szervusz, anya. - Szervusz. Christine fásultan ereszkedett le a székre és rágyújtott. - Látom, megtalálta zsák a foltját. Wallace meg a vérebe a rendőrségre hurcol minket, szíves közreműködéseddel? - Nem teszünk feljelentést. -Hm.

240

A füst zavaros gomolyokban dőlt ki a nő orrán. - Milyen nagylelkű vagy az anyáddal. Lara hallgatott. Csak nézte a nőt, aki a világra hozta. Ezt az egyet köszönheti neki, ez igaz, az életét. Meg azt is, amilyenné tette ezt az életet. Mégsem tudott semmilyen bosszúra gondolni. Inkább valami égi igazságszolgáltatásra várt, amely lesújt helyette. Meg az apja helyett. Végül is itt van ez a lassan elvirágzó asszony, akiről nem hiszi, hogy boldog volna. Inkább csalódott és dühös. - Mit kerestetek nálam? Hiszen semmim sincs. A nő lenéző fintort vágott, nem tudta visszafogni. - Apád egy balfasz volt, és ez most már biztos. Christine röviden elmondta, amit néhány hete ő maga is a furcsa látogatójától tudott meg: halála előtt nem sokkal Richard Castland egy adatmentési megbízást kapott egy ázsiai cég örököseitől, pontosabban a legidősebbtől. Adózásból kivont, mosott pénzekről készült kódolt feljegyzések vesztek el a cégvezér halálával, és megbízható szakember kellett, aki megkeresi őket a részben sérült hordozókon. Ez van, ha maffialeszámolás történik, érzékeny műszereket is lövések érhetnek, nemcsak

embereket.

Hatalmas

vagyonról

lehetett

szó

rejtett

bankszámlákon, ezekről kellett volna valamit előbányászni, de Rick, ez a gyámoltalan gyenge alak megölte magát idő előtt, ahelyett hogy felmarkolta volna a busás százalékot. Az adatokat végleg elveszettnek hitték, azóta is hiába próbálkoztak, hogy megtudjanak róla más módon bármit is. Csak most, sok évvel később gondolta a fiatalabbik örökös, hogy bátyja talán eltitkolt valamit, és rejtegeti előle a pénzt, így felbérelt egy magánszimatot, hogy nézzen utána Kanadában a dolognak. Tudni akarta, valóban nem volt semmi átadható, becsapta-e a rangidős testvér, vagy esetleg maga Castland. A nyomozó kiderítette, hogy a titok valóban sírba szállt a programozózsenivel. Ezt is jelentette a megbízójának. Űjabb cigaretta, újabb füstfelhő. Lara egyszerre olyan szánan- dónak látta a nőt, aki a holt férje koporsójában kotorászik, hátha kikaparhatja még az oboloszt a szájából.

241

- De mit hittél, mit őrzök? Igazán el sem tudom képzelni, mi lehetne nálam olyasmi, ami még a tiéd. „Hiszen mindent elvittél.” A nő keserűen lebiggyesztette a száját. Most már úgyis mindegy, hiába jöttek, nincs mit elhallgatni. - Rhodes nem adta föl. Kibérelte a volt házunkat, és átépítés címszó alatt teljesen szétszedte, arra számítva, hogy apád talán valahol elrejtett valamit. De nem volt ott semmi. Időközben megtudta, hogy lehet még néhány holmi nálad. De az életviteled alapján biztosra vette, hogy nem tudsz semmit, ha létezik is az a nyavalyás adatsor, nem bukkantál rá. Ekkor keresett meg engem. Ha találtunk volna bármit is abban a bőröndben, ami apád után maradt, felmarkoljuk a jutalmat, és leléptünk volna egyszer és mindenkorra. Végül is, ha volt valamije, az az enyém, hiszen én voltam a felesége. Nekem van jogom üzletelni azzal, ami maradt utána. - Ha bármit akartál tőlem, miért nem szóltál? Odaadtam volna. Megengedtem volna, hogy megkeresd. - Ugyan. Miért álltái volna velem szóba egyáltalán? Leléptem a pénzeddel, Mr. Leereszkedő már biztosan elmondta. Utálnod kellene, és biztos utálsz is. - Nem utállak. Én mindig is szeretni akartalak. És apa is. Lara szemét elfutották a könnyek. Kimondta végre. Akármennyi seb, akármennyi bántás, hiszen ez a nő mégiscsak az anyja. Tudnia kell magáról, hogy még képes rá, képes ezt a nőt szeretni. Talán nem úgy, mintha jobb anyja lett volna, hanem lassan úgy, mintha egy beteget látna. Egy érzelmi fogyatékost, aki sajnálatot érdemel és felebaráti szeretetet. Ilyesmit talán meg tud adni neki. Talán nem éppen most, de most kezdheti el. Christine felállt és kinézett az ablakon, csakhogy ne kelljen a lánya tekintetét állnia. Ha tudott volna bármilyen pozitív érzést helyesen megmutatni, ő is szeretni akarta volna őket. De nem tudta. És nem tudja most sem, idegesíti ez a jótét lélek, aki annyira idegen számára. Mint mindenki, egyébként.

242

- Nos, már mindegy. Délután indulunk Dubaiba. Remélem, a testőrötök nem verte péppé ezt a mamlasz Rhodest. Még vannak vele terveim. Hát igen. Elmegy megint, mintha mi sem történt volna. Mint mindig. Összetör valamit mások életében, aztán otthagyja őket a romok között, ő pedig vígan elsétál. Lara ismét meggyőződött róla, hogy ez az ember sohasem lesz ott mellette, sohasem fog önmagán kívül bárki mást is látni. És őt sem engedi oda magához. Egyedül áll a világban. Vagy talán mégsem. Nyílt az ajtó, Wayne jött vissza. - Menjünk, Lara, ha végeztetek. Lara lassan odalépett az anyjához, aki továbbra is távolság- tartóan, füstjébe burkolózva állt az ablaknál, egy szék sarkának támaszkodva. Előrenyújtotta a kezét, benne a tahiti gyönggyel. - Ez még a tiéd. Christine szótlanul vette el. Egyszer ez is jó lesz majd, ha végső pénzzavarba kerülne. Nem jött rá, hol veszítette el, de így legalább világossá vált, hogyan bukkantak a nyomukra. - Igen, végeztünk - mondta halkan Lara, és megölelte az anyját búcsúzóul, aki leejtett karokkal tűrte a procedúrát. - Isten áldjon, anyám. A nő kissé megrázkódott, Jézus, milyen patetikus ez az egész, bár valószínűleg ez a lány komolyan így gondolja, áldást kér rá, döbbenetes, hogy mennyire az apja, nem életrevaló. Elnyomta a csikket. Lara kiment, Wayne kikísérte a folyosóra. - Menj le a hallba, és várjatok meg Ezra Leevel - súgta neki, aztán becsukta az ajtót és Christine-hez fordult: - De mi még nem végeztünk.

243

36. fejezet

Amikor kiléptek a lepukkant szálloda ajtaján, és beszállni készültek a kocsiba, Lara nem bírta tovább. Csendben eleredt a könnye. Wayne némán magához szorította. így álltak még kicsit, mielőtt elhagyták a helyet, ahol ezzel a silány párossal találkozniuk kellett. Nem figyeltek a figurára, aki a közeli fás területen nézelődött, és egy térképpel a kezében úgy tett, mintha maga is szálláskereső turista volna. Pedig ennek az álcázott alaknak a fényképezőgépe nem városképekkel volt tele. Most is fotózta őket, ahogy ott ölelték egymást, Ezra Lee várakozó és féltőn óvó pillantásai mellett. Wayne még gondoskodóbb lett az eset után, mint volt. Pedig a lánnyal nem volt egyszerű. Néha komolyan úgy érezte magát, egy rakoncátlan kamasszal verte meg az élet, aki most próbálgatja a körmeit, mint egy kölyökoroszlán. Vagy inkább egy kiscica, és hát igen, ő lett a karomkoptató, úgy tűnik. De szórakoztatta is a lány, aki tele volt élettel, lelkesedéssel, és olyan hittel a világ jobbítása iránt, ami neki talán sohasem volt. Végre úgy érezte, teljesen megbízhat valakiben. Egyre többet tárt fel magából, és Miss Devine meg Ezra Lee időnként azon kapta magát, hogy összemosolyognak az üzeneteken, amelyek közül nem is egy rajtuk futott át.

244

Ilyen volt a fickó születésnapjának kérdése is. Lara igazán zavarban volt. Hetek óta tépelődött rajta, mit is vegyen. Mivel tudna ő meglepni egy olyan pasit, mint Wayne? Akinek mindene megvan. Még mindig nem tudott róla eleget. Minek örülne? Ja, persze. Azon kívül. Egyébként sem vett még soha ajándékot senkinek, akibe szerelmes volt. Nem is volt szerelmes még, végül is. Karén adott néhány tanácsot, de azokban főleg szexuális segédeszközök szerepeltek - úgy látszik, amióta összejárnak Ezra Leevel, barátnőjének feti- siszta és szadomazo fantáziái egészen kiteljesedtek. Nem beszéltek erről sokat, de annyit tudott, hogy az utóbbi hetekben Karén rendszeresen beszélget a testőrrel, állítólag valamilyen cikk miatt, ami a perverziókról szól. Milyen perverziói lehetnek vajon Ezra Lee- nek? Azon kívül persze, hogy a mellizma mellett hord egy stukkert a hónaljában, és azt mondják, mindig herevédő van rajta. Szusz- penzor vagy mi. Nem ez az a seggbe vágós tangaszerű cucc? Ami szabadon hagyja a farpofákat? Fura érzés lehet így sofőrködni. Meg életet védeni, majdnem meztelen üleppel. Amióta meghallotta ezt a hírt, kissé érdeklődve néz a kőarcú testőrre deréktájon. Szóval nem, Wayne-nek nem vehet farokmásoló szettet, hiába is akarta Karén ráerőltetni. Milyen hülyeség ez, hát ki képzelheti el, hogy modellgipszbe vagy mibe rakják a Wallace Vállalat vezérigazgatójának szerszámát, aztán meg kiöntik szilikongumiból? Bár... ki tudja, talán tetszene neki. Ez a fickó nagyon is fantáziadús az ágyban, és egyáltalán nem szégyenlős. Sőt. Azért mégis inkább valami romantikus lenne jó. Könyv? Tele van a könyvtára. Az újdonságokat meg szinte házhoz hozzák neki, el sem kell mennie a boltba válogatni, már rég megszerezte, amit nagyon akar, mire kikerül a polcokra. Ékszer? Egy olyannak, akinek a legolcsóbb órája egy arany Rolex Datejust, amiből évekig fizethetne egy átlagos albérletet? Végül Miss Devine adta az ihletet, amikor nemrég bent járt a cégnél, hogy óvatosan tudakozódjon nála is. A titkárnő sem

tudott ugyan túl sokat mondani Wayne kedvteléseiről, az olvasást és a búvárkodást kivéve, de kárpótlásul megkínálta házi süteménynyel. Ez az! Készít Wayne-nek egy speckó finomságot. Habár a pasi már nem gyerek, de valamit mégis akart adni, és bár tudta, hogy Wayne nem szereti annyira az édességet, ezért arra gondolt, ha igazán szokatlan csemegét csinál neki, azt talán csak elfogadja, de legalább megkóstolja. Úgyhogy azon a szülinapon vasárnap reggel, amikor még Wayne aludt, kilopózott a hatalmas konyhába, ami aztán igazán fel volt szerelve mindennel, még ha Wayne nem is nagyon használta. Lara sem volt éppen túl ügyes a tűzhely mellett, bár azért néhány jól sikerült vacsora emléke újra meg újra elcsábította hozzá a barátokat a régi időkben. Szép, tágas konyha volt, mindenféle modern kütyüvel, meg egy hosszú, faborítású pulttal középen, fölötte erős fémkeret, arra főzőeszközök, edények akasztva. Onnan vett le egy nyeles rézlábost. Most valami extra ínyencséget akart. Talált egy izgi receptet, ráadásul egy olyan könyvben, amely a szerelmi serkentőkről szólt! Ha már a kezében volt, alaposan belelapozgatott. Azt akarta megcsinálni, amelyikben vízgőz felett kell felverni a két tojás sárgáját, kevergetni kitartóan, hozzátéve egy kis cukrot, aztán beletördelni a jó magas kakaótartalmú étcsokit. A végén egy kis tejszínt ad hozzá, és szinte kész is. Ha Wayne nincs is oda az édesért, remélte, hogy most kivételt tesz, hiszen a recept szerint egy nagylelkű kupica jófajta konyak is kell az egészbe, talán ez majd meghozza a kedvét. Kitalálta, hogy csészék helyett hajlékony műanyag tartóba önti majd kihűlni a masszát - külön vett is olyat -, amiben bonbonformára merevedik. Szív alakokat kiadó tartó is volt, de azt kicsit túlzásnak érezte. Félt, hogy az már sok volna, vagy túl kislányos, és Wayne megmosolyogja esetleg. Annyira készült! Amikor a férfi kijött hozzá, frissen megfürödve, sötétkék puha köntösben, igazán annyira vonzó volt, hogy alig tudta levenni róla a szemét. Harmincnyolc éves, de akár egy tízest is letagadhat, ha az

246

állóképességét nézi. Csak az az ezüstös fény fura kicsit a halántékánál, de az is annyira érdekes, kontrasztos, még inkább kiemeli fiatalos küllemét. Átölelte, és ő érezte az illatát, az az enyhe parfüm mindig levette a lábáról, szinte megszédült most is. - Mit csinál az én kis feleségem? Lara zavartan kezdett volna valami tétova tiltakozásba, de észrevette a pajkos fényt Wayne szemében, és aztán a férfi el is vigyo- rodott, úgyhogy világos volt, nem beszél komolyan, csak húzza megint, mókázik vele, szándékosan azért, hogy lássa azt a heves kis kitörést, amit Lara olyan hamar tudott mindig produkálni. Most időben kapcsolt, úgyhogy elhatározta, nem megy be a csőbe. Felvette a kesztyűt. - Amit tennie kell. Készítek valami jót a gondatlan férfinak, aki azt hiszi, semmi nem árthat neki. A csoki egészséges. - Tudod, hogy nem szeretem a csokoládét. - A csoki védi a szívedet. - Nincs nekem olyan, te mondtad, hogy szívtelen vagyok. - Jaj, Wayne, akkor csak mérges voltam. De te kirúgtál! Megérdemelted. - Megbökte a vállát a fakanál nyelével. - De most már tudom, hogy van szíved... - Zavartan elfordult, és kevert megint egyet az illatos masszán. Wayne mögéje állt, és kicsit magához húzta, átfogva a csípőjét. -Van nekem másom is... valami, ami sokkal nagyobb a szívemnél... A lány elpirult, és kiszabadította magát az ölelésből. Szembefordult a céltudatosan közeledő pasival, aki egyre csak nyomult utána, és felemelte a mutatóujját: - Ha nem eszel csokit, megkeményednek az ereid. - Nem akarod, hogy megkeményedjek? - vigyorgott Wayne, bekapta a lány ujja hegyét, és ágyékával odaszorította Larát a konyhapulthoz. A lány kicsit hátrahajolt, ettől meg elöl kidomborodott, összeértek teljesen, úgyhogy majdnem elszállt belőle szinte minden erő, de azért kitartott.

247

- Wayne... annyira szeretnék neked adni valamit a szülinapo- don... Kérlek, csak kóstold meg... Csak egyet! A férfi beleszimatolt a lány nyakába. Még ott is annyira friss, harapnivaló illata volt. - Jól van. Egy feltétellel. Ha mindösszesen egy kis köténykében csinálod meg nekem, akkor belenyalok. Lara meghökkent. - Megbolondultál? Nem vagyok kiskukta. Nincs nekem kötényem! Wayne, száján egy elégedett mosollyal kifordult a konyhából, Lara szekrény nyitását hallotta, aztán a férfi visszatért, és nyújtott feléje valami holmit, ami nagyon furán nézett ki. - Eeeezt vegyem föl? - A lány döbbenten forgatta a kezében a különös ruhadarabot. - Ha fontos neked az a csoki... Lara rámeredt a kéjesen vigyorgó Wayne-re, aki a konyhapultnak támaszkodva állt, fél könyökére döntve a fejét, kényelmesen nézelődve, mint aki sztriptízbárba érkezett. Lara dünnyögve és morgolódva dobta le a kis trikót meg a pamutnadrágot, amiben kijött főzőcskézni. A férfi élvezettel figyelte minden mozdulatát. Aztán felkerült a kötényke, és a lány megállt Wayne előtt, bosszúsan. - Elégedett vagy?! - Még nem teljesen - mosolygott a fickó, és megforgatta a lányt. Hátul gyönyörű szép volt. A fodrokkal díszített, hófehér kötény rásimult a csípőjére, remek keretbe foglalva a csodás gömböket, és Wayne nem is hagyta ki, hogy végigfuttassa a tenyerét rajtuk. Csak egyvalamit változtatott: a popsi fölött megkötött pántból csinos masnit csinált, hogy szabadon hagyja a látványt, ne zavarják a lelógó szalagok. Aztán elölről is megvizsgálta a lányt. A kötény felső része nem takarta a melleket, a mellbimbókat se persze, úgyhogy meg is szopogatta mindkettőt gyorsan, míg olyanok nem lettek, mint két kis piros cseresznyemag. Végül azt a szív alakú nyílást

248

is megtapogatta, ami alul és középen volt kivágva. A lányt elöntötte a forróság: a férfi a kötény nyílásán át finoman megsimogatta, „milyen csinos kis kukta vagy”, súgta neki, és a lány lángoló fülekkel pislogott maga elé, mert már érezte, ha így folytatódik, nem sokáig tudja kevergetni azt a csokoládét, egészen máson fog járni mind- kettejük esze. Eltakarta magát a tenyerével, zavartan, morcosán: - Honnan vannak neked ilyen... disznó holmijaid...? - Egy ilyen megrögzött agglegénynek, mint én, mindenre fel kell készülnie. Nesze, kis feleség. Most aztán itt van. Megrögzött agglegény. Most ez mi, vallomás a múltról? Vagy üzenet, hogy mi várható tőle a jövőben? De Lara annyira el volt foglalva a zavarba ejtő öltözékével meg a majdnem odaégő csokimasszával, hogy nem volt ideje ezzel foglalkozni, kiáltva szaladt a tűzhelyhez, nehogy odakapjon az a drága finomság, amiért cserébe ráadásul ilyen hülyeségre is rávették. Időnként azért odanézett lopva a konyhai pult végéhez letelepedő férfira,

aki

türelmesen

várakozott

a

beígért

különlegességre.

Kimondhatatlanul élvezte a látványt, azt az édes, imádnivaló popsit, ami érdekes táncocskába kezdett minden alkalommal, amikor a lány hevesen kevergetni kezdte a csokikrémet. Annyira nem tudott róla, mi történik, olyan ártatlanul igyekezett, hogy valóban valami igazán különlegeset, nagyszerűt adjon Wayne-nek, hogy a férfi kicsit el is lágyult: szorgoskodik ez a kis mókus, az ő kedvéért. A levegőben édes illatok szálltak, meleg volt, minden olyan lágy és nyugodt és ejtőzős, azzal a kicsi, csiklandozó izgalommal, hogy bármi megtörténhet ebben a szép reggelben, ezen a délelőt- tön. Ráadásul hétvége volt, az egész nap az övék. Aztán egyszer csak elkészültek a kis golyók. Nem voltak tökéletesek, némelyik kicsit csáléra sikeredett, de helyesek voltak, és Lara büszkén csinált egy kis tálat a férfinak. - Boldog születésnapot! Kóstold meg... vegyél... - lépett eléje ragyogó arccal, boldogan.

249

De a férfi félretette a tányért, őt meg csak felemelte szótlanul, felültette a pultra, majd kioldotta a köténykét és levette róla. Aztán hatalmas tenyerét a hasára téve gyengéd erővel a hátára fektette. - Mit csinálsz? - suttogott elgyengülve a lány. - Megterítek - súgta vissza a férfi. - Hiszen megígértem, hogy belenyalok - és elhelyezte a golyócskákat Lara testén. Egyet a mellkasán középen, egyet a köldökében, és egyet alul is, annál a kellemes résnél, amely már remegve várja a kényeztetést.

250

37. fejezet

Már nemcsak a lány volt meztelen, Wayne is levette a köntösét, és az övével közeledett a lányhoz. A feje fölött lefogta a karjait, gyakorlottan és gyengéden összekötözte a csuklóit, és Lara szeme kitágult: most mi lesz? Kicsit meg is borzongott, a férfi a szemébe nézett, és Lara valami elképesztő élvezetet látott Wayne pillantásában, mintha felajzotta volna az izgalomnak, a vágynak, az erőnek, a csábításnak, a hatalomnak és a kiszolgáltatottságnak ez a keveréke, amelyben ketten voltak Larával. A lány a férfi szeméből próbálta meg kiolvasni, mi fog történni, és amikor az összeszűkült, ijedten megrázkódva csukta be a szemét. De Wayne felnevetett és odacsókolt a szájára. Szétnyitotta a lábát, és a következő pillanatban már odalent puszilta meg, hősiesen elmajszolva a csokoládét. Lara reszketve nyögdécselt a kezében, többet várt, felkészült valami élvezetesre, a gyönyörre, de a különleges csokis csók után kis szünet jött, s ő behunyta a szemét, hogy lenyugodjon. Wayne oldalra lépett, kihúzott egy fiókot, és néhány percig abban matatott, de Lara csak feküdt, máris elkábultan, széttett lábakkal, kiterítve a konyhapulton, képtelenül arra, hogy megmozduljon. - Csukd be a szemed - súgta a fülébe Wayne, és őt még ez is felizgatta, ahogyan a férfi lélegzete csiklandozta a fülkagylóját. Érezte,

251

hogy bőrszíjakat csatol rá a térdénél, felemeli a lábait, és hallotta, hogy a karabinerek kattannak a fémkereten fent, kétoldalt. Riadtan nézett fel. Ott feküdt szíjakkal kikötve, mint valami kínpadon. Hirtelen elöntötte a rémület. -Mi... - Csssss. Ne félj. - De ezek... - Csak szíjak. Nem okoznak fájdalmat. Azért vannak, hogy segítsenek. így nem fogsz elfáradni - csókolt érzékien a combja belsejébe a férfi, végighúzva kicsit az ajkát, és Lara bőre megremegett. Sohasem jutott eszébe még, hogy a megkötözés ilyen célt is szolgálhat. Hogy pihentessen. Hiszen ha neki kellene saját erőből megtartania magát, biztos, hogy fájdalmas izomlázat kapna egy idő után, vagy begörcsölne a lába. És Wayne is kényelmesebben játszhat vele, ha nem azzal kell foglalkoznia, hogy még őt is tartsa fél kézzel. Látta a fölé hajló, minden kis moccanására annyira odafigyelő arcot, érezte a tenyér gyengéd nyomását a hasán, és ez megnyugtatta. Wayne más. Vele minden más. A férfi megérezte, hogy valami remegés még mindig van benne. - Azonnal elengedlek, ha szólsz. Ha nem akarod. Nézték egymást, a férfi kutatón, kicsit mintha aggódva is. - Azt akarom, hogy élvezd. Nem azt, hogy szenvedj. Lara felsóhajtott, kissé megkönnyebbülten, ez volt a beleegyezés, hogy jól van, akkor legyen, benne van. A feneke alá bőrpárna került az étkező székeiről, és Lara újra megrázkódott, amikor Wayne ujjai végigkalandoztak széttárt combjai között, elérve a vénuszdombot, a duzzadó ajkakat, amelyek szívesen feltárulkoztak a hozzáértő keze előtt. A férfi egy kicsit szétnyitotta a rést: „Micsoda falat! Gyönyörű vagy, kis prédám!” mondta elégedetten, és odasimított egyet. De aztán mégsem ezt a részt vette kezelésbe, hanem a másik irányból támadt. Egy kis konyakot vett a szájába abból, amit a lány a csokibonbonhoz is használt, és Laráéba töltötte. A lány köhögött, de lenyelte. Az alkohol mindig megártott neki, még aránylag a kevés is,

252

ezt Wayne megfigyelte már. Még néhány kortyot erőltetett a lányba, aki már ettől kipirult. - Szeretném megköszönni az ajándékodat - cirógatta meg az arcát a férfi. - Én is megetetlek egy kicsit. A lány felnézett, és elkapott egy olyan kedves és lágy pillantást, amit még soha nem látott ezen az arcon. - Csak csukd be a szemed, és figyelj. Ne nyisd ki, amíg nem szólok. Larát utoljára babakorában etették, de akkor se szájból, egy dadát fogadott melléje az apja, de nem is emlékezett rá, csak ahogy elmondták neki. Ám attól, ahogyan most ott feküdt, egy nagyon is felnőtt, erotikus pozícióban, és közben valaki mindenféle falatokat dug a szájába, valami egészen fura állapotba sodródott. Ez egészen más volt, mint az az etetés a teraszon, felidéződött ugyan az is, de azóta már milyen messzeségbe jutottak, mintha lépésről lépésre merülnének el egyre jobban egymásban, és az újszerű, egyre érzékibb erotikus élményekben. Hol van az a kedves, nyakkendős játék a bőrszíjakkal való kikötözéstől? És neki ez is kell, ezt is akarja, még többet és még többet a férfiból, aki annyira elvarázsolja, mint senki még soha. Wayne azt játszotta, hogy szőlőszemeket nyomott a szájába, aztán egy idő után a saját ajkával adogatta a lánynak. Egymásba csókolták át, hol egyikükhöz, hol másikukhoz siklott a gömbölyű bogyó, míg végül valamelyikük rákapott, elrabolva a másiktól az utolsó harapással. Valóságos csatát vívtak a szőlőszemekért, aminek az lett a vége, hogy mindketten elkezdtek mind jobban izgalomba jönni. De Wayne megálljt parancsolt magának, inkább Lara növekvő gyönyörét akarta látni. Bár már korábban is megtörtént, hogy sok időt, energiát fordított egy-egy lányra, Lara más volt. Őt mindenkinél jobban óhajtotta szenvedélyesen kényeztetni, kifejezetten élvezte, ahogyan a lány átadja neki a kontrollt, és ő irányítja minden sóhaját és sikolyát. Az is felizgatta, ha Lara ellenállt, de igazán mély és határozott erővel az töltötte el, hogy a lány tökéletesen

253

a kezében van, és ő azt tehet vele, amit csak kíván. Élvezte a hatást, amit kivált, és még jobban látni Lara növekvő kéjmámorát. Amikor egy kis időre abbamaradt az etetés, a lány csalódottan nézett fel. Olyan édes volt, ahogyan az élvezettől elhomályosult szemével kutatott az újabb finomság után, hogy Wayne végigcsókolta az arcát és a mellkasát, és odanyalt a bimbóira, amitől azok kis gombbá keményedtek. - Mit keresel, kis mohó? - nézett a lányra, aki elpirulva pillantott rá. - Éhes vagyok... - Jól van, kapsz még néhány falatot mindjárt, hogy tele legyen az a telhetetlen szád. Lara még mélyebbre vörösödött. - Nem ott vagyok éhes... Wayne felnevetett. -

Megetetlek ott is, ne félj - paskolta meg a lány hátsóját a férfi.

- De előbb csak sóvárogj még egy kicsit. Aztán a férfi nekilátott Lara gyötrésének. Mert amit csinált, annyira felfokozta a lány vágyait, és annyira nem jött a kielégülés, hogy szinte már kínzás volt, amin Lara átment, és mintha a végtelenségig tartott volna, elveszítette az időérzékét, csak reszketett, sóhajtozott, nyögött, sikoltott, kiáltott a férfi keze alatt. Wayne végigcsókolta mindenütt, az összekötözött csuklóinál kezdve a nyakán, a karjain át a hónaljáig, a melléig, a rózsaszín bimbókig. Lara nem szerette túlságosan, ha itt túl kemények vele, de a férfinak ezt nem is kellett mondania. Már magától is észrevette. Nem tapadt rá, mint valami kiéhezett pióca, és nem is nyaltafalta, mint valami telhetetlen kisborjú. Inkább incselkedett vele, puszilgatta és oda- odanyalt néha, de békén hagyta, amikor már látta, hogy sok lesz az izgatásból. A lány inkább azt élvezte, ha lassú ütemben simogatta a teljes keblét, és hát azok szinte el is fértek Wayne markában. Masz-

szírozó

simogatással

zsongította

el,

mint

egy

erotikus

szexmasszőr. A bőre vágyakozva zsibongott, lassan az egész teste egyetlen erogén

254

zónává vált a férfi szélesen simogató, fel-alá sikló mozdulatainak hatására. Ellazult, és felkészült a forró behatolásra. De valami egészen más jött! Wayne még mindig azt kérte, tartsa lehunyva a szemét, de amikor hozzáért a hidegség, borzongva felsikoltott és felpattantak a szemhéjai. Az a gonosz kéjenc jégkockákat futtatott végig a testén, a mellbimbója körül, a köldökében, a teste oldalvonalában, amitől megfeszítette magát és egész testében remegett. És a jégkockák útjuk végén, ujjbegynyire olvadva odalent tűntek el, a kis hideg bogyókat Wayne bejátszotta a hüvelyébe, hogy ott végleg elolvadjanak. -Te... perverz... - nyögte teljesen elborulva az élménytől. - Miért kínzol? - Mert szereted, ha így kínozlak. Nem igaz? - Te kegyetlen dög... Wayne nevetett, de a jégkockák helyett valami újjal folytatta. Szinte forró kézzel nyúlt hozzá, és ehhez csak egy kis meleg víz kellett, amivel az előbb lehűtött területeket melengette fel, nagyon is sikeresen, mert látta, hogy a lány nyílása megadóan elsimul, és picit megnyílik a meleg tenyér cirógató, leheletfinom és halálosan izgató simogatása alatt. Úgyhogy néha kicsit beljebb is hatolt, amennyire csak lehetett, majd szép lassan az ujjaival is beljebb került, és miközben a másik tenyerével tovább játszott a lány csiklóján, mutatóujja belülről simogatta a sima, bársonyos járatot. Lara már könyörgött, és a férfi hallani akarta, ahogyan újra és újra rimánkodik azért, hogy elélveztesse végre. De ő még kicsit lassítani akarta a lány izgalmát, hogy megnyújtsa az időszakot, amivel a kéjteli vágyakozás és a felszabadító felolvadás mezsgyéjén tartotta. Ismét csókolta, és Lara édes szőlőlevet érzett a szájába áramlani. Majdnem szopta a férfi nyelvét, akinek meleg ujjai eközben újra odalent simogatták, majd végre megtalálja a testét a másik teste, és ő belesikoltott Wayne szájába. A férfi először finoman járt benne, ki-be húzogatva magát, amitől a lány egész medencéjében valami elképesztő bizsergés futott szét, és vágyakozva felemelte a csípőjét.

255

A férfi örömmel nyugtázta az önkéntelen hívogatást, ami arra biztatja, hogy csak folytassa keményen, és ő folytatja is, izmai lendítik, fara megfeszül, ahogy előrehajol a lányra, tenyerével leszorítja a karjait, és csak lök, tol és húz, újra és újra, és érzi, hogy Lara a közelgő csúcspont előtt van, a végtelenségig felajzottan, reszketve, a sírás határán. A lány lehunyt szempillái alól könny szivárog, Wayne homlokáról egy verítékcsepp hullik a könnyei közé. A férfi ütemesen jár benne eközben, már mindketten lüktetnek, Wayne lehunyja a szemét, óriási levegőt vesz, aztán felnéz a mennyezetre, majd tenyere Lara szájára tapad, és kihúzza belőle magát, a lány megvonaglik, nyögését elfojtja a férfi marka. Wayne kikapcsolgatja a szíjakat, az ölébe veszi, mellkasán izzad- ságcseppek, a haja a homlokába hull, és Lara látja a férfi tökéletes szerszámát, amely ebben az izgalmi állapotban olyan látványos, csodálatos és erőt sugárzó, hogy Lara lenyűgözve bámul rá. Aztán egymás szemébe mélyednek, Laráé olyan, mint akit elvarázsoltak, Wayne-ében tűz lobog. A férfi erősen tartja a lányt, lassan engedi magára, végig nézi közben, aki végül befogadja őt teljesen, lábai a férfi derekát ölelik, karjaival a nyakát fonja át, és érzi magában Wayne álló, merev, forró hímvesszőjét, ahogy kitölti egészen. Alig mozognak valamit, de a többször visszafojtott orgazmus most már áramlásszerűen, visszatarthatatlanul tör rájuk. Egy ütemre ringanak, Lara nekitámasztja nedves homlokát a férfinak, arcuk összeér, egymás levegőjét lélegzik be, és a lány ajka elkezdi keresni a férfiét - és csókolják egymást vadul, eszeveszetten. Testük gyorsul, egymást szorítják, felhevült mellkasuk összetapad, és érzik egymás szívének pergő dobolását. Először Lara megy el, most már nem sikolt, nem tud, csak egy mélyet sóhajt, hátrahajlik ívben, amibe egész teste belereszket, és ez a reszketés valahogy átjut Wayne-re, akinek végigfut a gerincén és kilövell. Érzi, hogy Lara odalent néhányszor összerándul, és ettől a férfiból kiszakad egy önkéntelen, kéjes, rövid hörgés, amit nem tud visszafojtani.

256

Hosszú percekkel később még mindig így ültek, egymásban, összeborulva. Aztán Wayne lassan felállt, és a lánnyal a karjában, anélkül hogy szétválnának, elindult a fürdőbe. Látta, hogy Lara nincs magánál, álmodik vagy valami mákonyban van, az elmúlt órák szédítő, soha nem tapasztalt, átütő erotikus élményének mámorában, és még akkor sem tért teljesen magához, amikor Wayne a meleg vízbe merítette. Csak csendesen a mellére bújt, így feküdtek a gőzölgő kádban, Lara elnyúlva, lehunyt szemmel, Wayne őt figyelve. - El akarod mondani? - Mit? - eszmélt fel a lány. - Hogy mi volt az az ijedezés, amikor kikötöztelek. A lány habszigeteket terelgetett a tenyerével ide-oda. - Nem számít. - Dehogynem. Mindent tudni akarok rólad. Felnézett a komoly tekintetű férfira. - Miért? Miért is? Mert már hozzá tartozik. Az első hetek tépelődései és zavarai után, amikor Wayne végre egyértelműen döntött, onnantól nem volt már benne zavar semmi. Lara itt van, az övé. Már nincs élete nélküle. - Mert már én vigyázok rád. Larán valami furcsa, felkavaró érzés lett úrrá. Ez olyan mondat volt, mintha a papájától hallaná. Ezután már van, aki megvédje. 1 )e hiszen eddig sem szorult rá, megvédte ő saját magát! Nézte Wayne határozott tekintetét, erőteljes állkapcsát, a széles vállakat, az izmos felkart, és azt a lenyűgöző mellkast, amin annyira szeret heverészni. A szuperhím megvédi ezután. Behúzta a barlangjába, és bunkósbottal riogatja el a nemkívánatos alakokat. - Aki rosszat tesz neked, velem húz ujjat. - Ezért beszéltél külön az anyámmal? Megfenyegetted? Wayne kicsit hallgatott.

257

- Nem - felelte végül. - Csak határozottan megkértem néhány dologra. A lány elpöckölt egy nagyobb buborékot. - Végül is mit mondtál neki? - Megegyeztünk, hogy többé nem zavar téged bejelentés nélkül. Lara sóhajtott. Jó. Wayne elég félelmetes tud lenni ahhoz, hogy mostanában ne lássa az anyját. Hívás nélkül legalábbis semmiképp. A férfi is játszadozni kezdett a habbal, kis mozdulatokkal lötyögtette őket a lány testéhez. - Szóval? Mitől rémültél meg? Lara nem akart erről beszélni. Még nem. Talán majd később, de talán nem is lesz rá szükség, hiszen Wayne annyira más, mint Beloniak, vele elfeledhet olyan dolgokat, amelyekre nem szívesen emlékezik vissza. És ha így lesz, akkor minek is róluk egyáltalán szólni? - Nem tudtam, mi fog történni, csak olyan hirtelen volt az egész. Egyszerűen meglepődtem. - Biztos? Őszintén? Eskü? - Eskü. Wayne maga felé fordította, két tenyere közé vette az arcát és belenézett a szemébe azzal az átható, kutató pillantással, ami időnként alaposan le tudta fagyasztani a beszélgetőtársait, úgy érezték, ez az ember a veséjükbe lát. - Bízz bennem, Lara. Megígéred, hogy mindig elmondasz nekem mindent? Lara állta a farkasszemet. - Mindig, mindent. Mosolygott, és megcsókolta a férfit. Egy nap sem kellett, hogy megszegje az ígéretét.

258

38. fejezet

Az egyetem épületei között volt néhány hely, ahol Lara szívesen üldögélt. Általában négy-öten is hozzácsapódtak, hamar összebarátkozott a csoporttársakkal, és bár voltak, akik tudták, hogy kivel is jár, ez soha nem vetődött fel beszédtémaként. A gazdag szerető, ha izgatta is a fantáziáját néhányuknak, nem érte el az ingerküszöböt, végül is mindenki valaki, milliárdokkal vagy anélkül. A művészeti tanszéken sem foglalkoztak sokat ezzel, Moreno kicsit szégyellte is magát, hogy felajánlotta az ügyintézői helyet, de a lelkiismeretét mégis tisztának érezte, nem Wallace miatt tette, hanem mert a lány modellnek is annyira kitartó és fegyelmezett volt, hogy őszintén alkalmasnak gondolta az állásra. Ha már egyszer annyira dolgozni akar. Becsülendő. Hiszen ilyen partner mellett azt is megtehetné, hogy naphosszat lustálkodik vagy szórja a pénzt gyémántra, nercre és hasonló hívságokra. Kinézett az ablakon, és látta a közeledő lányt, ahogy átvágott a parkon, fekete leggingsben, combközépig érő, fekete-bordó kötött ruhában, kis, indiánmintás hátizsákkal. Nem, nincs itt bunda meg ékszer. Egy értelmes fiatal lány van, akinek tervei vannak az életben, örült, hogy ő nyert a pályázaton, így végül is a segítsége nélkül is bekerült hozzájuk. 259

Moreno hátrasimította hosszú, szőke haját, amit úgy imádtak a hallgatólányok.

Leginkább

mosolyogni

rajta,

mert

a

férfi

elöl

kopaszodott, és fura ellentét feszült a magas homlok és a lelógó sörény között. Hátralépett volna, és indult, hogy megkezdje a fogadóóráját, amikor meglátott egy alakot, akivel évek óta nem találkozott már. Larát követte, el is érte. Megragadta a könyökét, és a lány meglepve hátranézett, tett egy csodálkozó mozdulatot, de aztán az érkező néhány mondatot váltott vele, Lara tétován körbepillantott, mintha azt kutatná, látja-e őket valaki, majd megfordult és elment a férfival. Moreno az órára pillantott. Hát végül is még van idő estig. A lány majdcsak jön. Bízik benne. A fickóban, aki leszólította, már sokkal kevésbé. Wayne az ágyban olvasgatott, amikor Lara hazaért. Csendben óvakodott be, azt remélte, már alszik, de nem. A férfi lustán hevert az oldalán, könyökére támaszkodva, és valami igazán érdekes könyve lehetett, mert annyira belemerült, hogy csak kis idő elteltével nézett fel, és szólította meg a lányt. - Jó estéd volt? Lara kapkodva vetkőzött le, igyekezett a takaró alá, hogy ne sok látszódjon belőle. Félt, hogy talán a férfi megérzi rajta annak a másiknak a nyomát, akivel ma találkozott. Bekucorodott a paplan alá, csak a borzas haja és a nagy szeme látszott. így nézte Wayne pompás testét. -Jó.

- Moreno telefonált. Rajta van az üzenetrögzítőn. Lara még jobban összehúzódott. - És mit mondott? - Csak hiányolt. A lány bűnbánóan pislogott ki a takaró széle alól. - Tudom. Késtem. Amikor meg odaértem, már nem volt ott. Előtte kereshetett. De megcsináltam mindent, nem lazsáltam el!

260

A lány szeme hirtelen fényes lett, és Wayne már ismerte annyira, hogy ne várja meg, amíg könnyek is gyűlnek benne. - És mi tartott fel, hogy még a telefonod is ki volt kapcsolva? - Csak... csak egy régi ismerőssel beszéltem. Olyan régen... nem találkoztam vele... és... bizonyos dolgokat muszáj volt megbeszélni... - Egy régi barátnőd? - Nem. Kis csend lett. Úgy tűnt, a férfi valamin töpreng, de aztán mintha mégis másfelé terelte volna a gondolatait. - És mindent sikerült kitárgyalnotok? Ha már annyira régen nem láttátok egymást, biztos sok mondanivalótok volt. Meséld csak el, miről beszélgettetek. A lány egészen picire összegömbölyödött. -Mindenféléről... nem lényeges annyira. Inkább aludjunk... Nagyon... fáradt vagyok. A férfi letette a könyvet és egészen közel hajolt a lányhoz. A hangja ugyanolyan mély volt és bársonyos, mint eddig, de megjelent benne az a keménység, ami a hivatalos tárgyalásain jellemezte. Sőt. Mintha egy kicsit megváltozott volna a hangszín, ha nem is lett éppen fenyegető, de a lányban feléledt a félsz. Hiszen tudta ő, hogy rosszat csinált, hogy veszélybe sodorta a kapcsolatukat, és most ezt a hibát akarja minden erejével rejtegetni. - Ugye nem hazudsz nekem, Lara? A lány zavartan pillantott rá, aztán elvörösödve maga elé. - Nem... persze, hogy nem... - És ugye nincs titkod előttem, semmi? Lara a „legjobb menekülés a támadás” taktikáját választva felháborodva térdelt fel az ágyban. - Semmi fontos! Semmi! Miért, te talán elmondasz nekem mindent? Nekem nem lehetnek titkaim? Neked is vannak, biztosan! Wayne úgy nézett rá, mint az óriáskígyó a vacsorájára, és Lara úgy is érezte magát, mint az oktondi kismajom, aki addig rikácsolt,

261

míg felhívta magára az éhes hüllő figyelmét, aki most hipnotikus pillantással bénítja le minden ellenállását. A lány sértetten állta a fura vallatást, aztán mégis ő volt, aki lesütötte a szemét. Nem bírta ezt a feszültséget, ráadásul nem tudott jól hazudni. Nem is szeretett. És végül is nem is akart. De nem merte elmondani a teljes igazságot. - Wayne... - Mit csináltál? Megfogta a lány állát, és belenézett a szemébe. A fenébe. Megint azok a gyülekező könnyek. Lara mesterien játszott a férfi érzelmeivel bár kevés fogalma volt róla, mit is tesz valójában. - Kérlek... ne kelljen... elmondanom... Na tessék. Egy könnycsepp ki is perdült. - Biztos te is... tettél már olyat, amiről... nem akarsz beszélni... A férfi hosszan, kutatva figyelte. Mi titka lehet ennek a lánynak, amit ennyire rejteget? Nem örült neki egyáltalán. De tudta, hogy úgysem szedheti ki belőle erővel. Kénytelen lesz türelmes lenni, ha nem akarja elriasztani. Mégsem kínozhatja meg, hogy kivallassa. És hát van abban is igazság, amit a lány mond: neki is van még olyasmi az életében, amiről nem beszélt. Sötét, borzalmas dolgok. De talán egyszer azok is feltárulhatnak majd. - Akik bíznak egymásban, azoknak nem lehetnek titkaik. - Éppen azért lehetnek titkaik, mert bíznak egymásban, nem gondolod? - nézett rá a lány félénken, és Wayne a lelke mélyén tudta, hogy igaza van. De persze nem nyugodott bele. Úgyhogy Ezra Lee új feladatot kapott: Lara napi huszonnégy órás megfigyelését.

262

39. fejezet

Lara arra eszmélt, hogy szorít a torka, a mellkasában őrülten dobog a szíve, a csuklója fáj, sajognak a tagjai, a bokái széttárva, a teste pedig kifeszülve hever egy ágyon, teljesen meztelenül. Minden elmosódott volt és tompa, az érzések a testében, a hallása, a látása is. Émelygett és zavart volt. Csak lassan tisztult a kép. Először csak a lámpa homályos fénykörét látta és a piszkosszürke falat. „Hol vagyok?”, akarta mondani, de nem jött ki hang a torkán, csak valami halk nyöszörgés. Meg akart mozdulni, de képtelen volt rá. És nemcsak azért, mert valaki kikötözte. Az a szemét. Elkábította valahogy, és foglyul ejtette a bűntanyáján. A tea? Abban lehetett valami? De hát mit akarhat vele ez az ember? Káprázó szemmel nézett oldalra, erőlködve, és meglátta a kikészített szíjakat, köteleket és mindenféle ijesztő tárgyakat. Szájpeckek Bilincsek, maszkok... és egyéb holmik, amikre ránézni sem hír. Nem... Ez nem lehet igaz... Sikoltani akart, menekülni, de nem jött ki hang a torkán. Ezt Beloniak nem teheti meg vele. Ennyire nem lehet aljas. Nem teszi meg vele... Vagy igen? Wayne furán érezte magát. Mégis azt, hogy figyeltetni kezdte l.arát, meg tudta magának magyarázni. A lány nyilvánvalóan

263

eltitkolt előle valamit, ami viszont veszélyes is lehet, és azok után, ami csak néhány napja történt, a betörés, aztán meg az a furcsa késés és Moreno telefonja indokolttá tette, hogy gyanakodjon. Ezra Lee ismét bizonyította, hogy több mint testőr. Valójában sofőrködnie nem kellett volna mellette, de most már el sem tudná képzelni, hogy a sötét napszemüveges, hallgatag, komoly férfi ne legyen valahogy mindig a közelében,

azzal

a minden munkaköri

kötelességet meghaladó

gondossággal, ami jellemezte. Most is azonnal megszervezte a lány óvatos követését, ehhez már nem volt elég egymaga, még ha azokban az időszakokban, amikor Lara Wayne mellett volt, lazíthattak is egy kicsit. Emberei napok óta jártak Lara nyomában, de eddig még semmi furcsa nem történt. Egyetem, tanszék, kávé Karennel, könyvtár, cipőbolt. Olivia alapítványa, egyetem, tanszék, múzeum, főzőtanfolyam ingyenes bemutatója,

beszélgetés

régi

tanárral,

teázás

csoporttársakkal,

beszélgetés új tanárral - Lara minden percével el tudtak számolni. Wayne irodájának hatalmas ablakánál ült, magasan a város fölött, kényelmes bőrfoteljében, és nézte a házimozit. A jelentésekből naponta összevágták neki a lényeget képek, rövid filmfelvételek formájában, maga is meggyőződhetett róla, hogy Larának nincs takargatnivalója. Azon kívül persze, ami van. Hogy Wayne a filmet pörgette, amelyen megörökítették a lány életét, hirtelen úgy érezte, elég volt ebből, és többre már nem kíváncsi. Ha titka van a lánynak, legyen. Ha eljön az ideje, elmondja, remélhetőleg. De aztán valami feltűnt neki az egyik felvételen. Közelebb hajolt a monitorhoz, és felnagyította a képet, aztán vissza, majd újra alaposabban megvizsgálta. Pierre Beloniak szerepéről csak keveset tudott, Lara nem beszélt róla részletesen, és Ezra Lee korábbi jelentésében is csak annyi állt, hogy a lány középiskolai rajzszakköri tanára volt. Vajon mit keres most itt, a közelében? A képen sárgába, bordóba hajló, őszi levélköntösbe öltöző, hatalmas fa alá húzódva álltak, távolról idilli is lehetett volna az egész,

264

az idősödő mester és a régi, kedves tanítvány. De Wayne a sorozatfotók egyikén hirtelen meglátott egy fura villanást, a félelemnek, az undornak, a taszításnak valami meghökkentő keverékét Lara arcán. Csak egy másodpercre tűnt fel, amikor a lány félrefordult, szinte kinézve a képből, mintha segítséget várna. Telefonált. A készülék kicsöngött, de nem vette fel senki. A lány elérhetetlen volt. Lara megrángatta magát. A szíjak élesen belevágtak a csuklójába. A fickó nevetett, sötét, aljas, durva röhögéssel, amit korábban nem hallott tőle soha. De úgy tűnik, ahogy múltak az évek, Beloniak minden korlátot elveszített, az úriember minden máza lekopott róla, és Lara csak most kezdte megérteni, kivel is áll szemben. Annyira, annyira megbánta már, hogy egyáltalán szóba állt vele. De mi mást tehetett volna? - Ugye jobb lett volna, ha hallgatsz rám, és nem ellenkezel. Akkor most már nálad lenne a képgyűjtemény, nálam meg némi pénz. Lara, Lara. Olyan jó kislány voltál régebben, olyan engedelmes. Most mért nem tetted, amit kértem? Beloniak leült a lány mellé és megsimogatta a haját. Lara gyomra fölkavarodott. Elrántotta a fejét. A férfi fölé hajolt, csalódottan, és végighúzta hideg ujjait a mellkasán át az ágyékáig. A lány undorodva megrándult. - Volt idő, amikor nem húzódoztál tőlem. Látod, akkor én segítettem rajtad, támogattalak. Most itt az ideje, hogy hálás légy. Lara megpróbált alkudozni. Egyáltalán valahogy értelmesen beszélni ezzel a szemmel láthatóan lecsúszott alakkal, akit valamikor tisztelt. Amikor beleegyezett, hogy eljön vele, azt remélte, szót érthetnek. Eddig kétszer találkoztak, Beloniak mindkétszer az egyetemen lesett rá, és már az első alkalommal világossá tette, mit akar. Pénzt. Vagy elküld Wallace-nak néhány képet. Lara kikötve. Lara játékokkal. Lara szíjakban, kitárulkozva. Buja, szégyentelen fotográfiák.

I

A lány nem hitt neki. Nem tudott a fotógyűjteményről, azt hitte, a képek csak a legjobb festői póz beállításához kellettek, és a férfi nem őrizte meg őket. Bizonyítékot követelt. Második találkozásukon megkapta. Lefagyva bámulta a kópiákat. Amikor felocsúdott a sokkból, azonnal közölte, hogy pénze nincs, és Wallace-tól sohasem kérne. Beloniak nevetett. „Nem kell azonnal válaszolnod, csak gondolkozz szépen. Egy szerelmes férfi szívesen fizet bármiért. Nem fog utánajárni, pontosan mire is költesz.” Akkor állapodtak meg, hogy még egyszer tárgyalnak az egészről. Miért nem szólt Wayne-nek? Miért? Mert nem akarta bevallani életének azt az évekkel korábbi, zavarba ejtő szakaszát, amiről még ő sem tudja pontosan, ő tett-e végül is valami rosszat, vagy vele tették meg. Most, hogy végre kezdett valami mély és komoly kialakulni köztük, nem akarta kockára tenni a jövőt, és megmutatni egy olyan oldalát, ami esetleg eltávolíthatja tőle Wayne-t. És most a saját hibájából itt van, őrületes nagy bajban, kiszolgáltatva magát egy gazembernek, és nem, már nem lehet semmit visszacsinálni. A gyávasága, a meggondolatlansága egy rohadt, aljas gazember kezére adta, aki most olyan kéjelgő, gonosz tekintettel mustrálja végig, hogy a félelem hideg görcse szorítja össze a gyomrát. - Azt gondoltad, megelégszem azokkal a régi képekkel? Buta kislány. Talán ezek az új fotók jobban ösztönöznek majd, hogy akard őket. Vagy ha nem téged, akkor a pártfogódat... Lara hirtelen rájött, hogy nincs itt már miről beszélni. Mit is hitt, hogy lehetett ennyire ostoba? Hiszen már kért, könyörgött eleget a második beszélgetéskor. Mit is képzelt, ha húzza az időt, változik bármi is? Hogy követhetett el ekkora baklövést, hogy eljött ehhez az emberhez? Minden erejét megfeszítve kiáltozni kezdett segítségért. Beloniak csak nevetett gúnyosan. - Itt nem hall téged senki, tudhatnád. Nagyon messze vagyunk ám mindentől. Csak néha jön erre egy-egy horgász hétvégén. - Wayne keresni fog engem. Megtalál, téged pedig megnyúz elevenen! 266

Sírósan tört elő belőle a fenyegetés, maga sem hitte, amit mondott. Megkötözve feküdt egy aljas, eltorzult lelkű gazember kötelékeinek és láncainak fogságában, combjához szíjazott bokával, az ágyrácshoz erősített

csuklóval,

széttárt

lábakkal,

tökéletes

panorámával

a

legintimebb részeihez, akármi történhet itt vele, és nem találják meg. Rémülten nézte, ahogyan a fickó arca ördögi vigyorba torzul, a telefonjáért nyúl, és üzenetet ír. Aztán elégedetten félredobta a mobilt. - Na, meg is oldottuk a gondodat. Nem fog keresni. Csak te vagy itt meg én. Mi ketten. Édes kettesben. Ha már itt vagy, kicsit eljátszadozom veled. Emlékszel még? Szeretem az érdekes tárgyakat érdekes helyeken. Most még jobban, mint régen. Hidd el nekem, úgy fog tűnni a fotókon, mintha te is akartad volna. A barátodnak tetszeni fog. Talán neked is... De ha nem, akkor sikoltozhatsz nyugodtan. És Lara sikított, míg el nem fogyott a levegője.

40. fejezet

- Uram... Baj van. Ezra Lee holtsápadt arccal állt a gazdája előtt. Csak vérvörös fülei mutatták, hogy van benne élet, sőt, hogy fel van zaklatva teljesen. Wallace érezte a növekvő feszültséget a testében. Érezte, tudta, hogy valami nincs rendben! - Miss Castland eltűnt. Elvesztettük szem elől. - Hogy történt ez? Nagyon halk volt a kérdés, de így még riasztóbb, mintha a férfi felhördült volna, vagy dühöngene. - Az egyetemen volt. A tanszéki irodába nem mehettünk be, az emberünk könyvet olvasó hallgatónak álcázva a folyosón várakozott. Már mindenki elment, de Miss Castland nem jött ki. A takarítókat kifaggatva kiderült, hogy másfél órával korábban a raktárakon és a műhelyeken keresztül távozott, hogy miért arra, nem tudni. Igazi labirintus az a rész. Kint egyre sötétedett. A város kezdte az éjszakai életét élni, és Wayne egyre biztosabban érezte, hogy a lány veszélyben van. Most, hogy kiderült, eltűnt, és ráadásul a telefonja is halott, Wal lace megmozgatott minden szálat, amit tudott, Ezra Lee pedig a maga módszereivel és embereivel kutatott utána. Fél óra alatt

kinyomozták, hogy Lara nincs az ismerősöknél, további fél óra volt, hogy biztos legyen, nem került kórházba sem. A rövid sípolás éppen abba a dermesztő csendbe hasított bele, amikor mindketten leálltak, és azt forgatták lázasan az agyukban, mi legyen a következő lépés. Wayne lecsapott a telefonra. Ne várj ma este, későn jövök. Minden rendben, Lara.

Minden rendben? Dehogy van minden rendben, sőt semmi sincs. Wallace soha nem volt biztosabb semmiben, mint ebben. De most kiderült az is, milyen kapcsolatokat mozgathat meg a Wallace-birodalom feje. Ezra Lee csak bámult, neki is megvoltak a beépített, jó emberei itt-ott, a rendőrségen, a különböző adatbázisok kezelői között, de a főnöke elsöprőnek bizonyult:

izzottak a

telefonvonalak, és miután beszélt néhány megfelelő személlyel, szinte pillanatok

alatt

haptákban

jelentettek

neki,

nem

volt

gond

megszereznie a szigorúan bizalmas adatokat, amelyekhez még a szolgáltatók első emberei sem férhetnek hozzá, és napokba telne hivatalos engedélyt kérni rájuk. Kérésére bemérték a mobiltelefont azonnal, gyakorlatilag néhány méteres pontossággal. A környékből, az utcanévből aztán már tudták, kinél keressék a lányt. Ezra Lee úgy vágott át az utcákon, mintha fék nem is létezne .1 páncélozott BMW-ben. Wallace sápadtan ült hátul, merev és félelmetes arckifejezéssel, és a testőr azon gondolkodott, vajon képes lenne-e, ha a sors valaha is úgy hozná, a halállal is harcba keveredni a lányért. Úgy vélte, igen. Megvenné, lefizetné, kilőné ■i I foldra, megölné a halált, egész biztosan. Vagy alkut kötne vele. Nckiadná a lelkét is, talán. Vagy ki tudja. Lehet, hogy az már ott i'. van. Ilyenkor úgy érezte legalábbis, bár nem sokszor figyelhette meg a főnökét

tényleges fizikai

küzdelemben, harci helyzet- Im h. Utoljára akkor, amikor őt mentette meg. Most pedig Lará- • 11 küzd, és nem lehet tudni, maradnak-e halottak utána újra.

269

A mindenségit. A fegyverét ellenőrzi. Ebből nem lesz rendőrségi ügy. Csak remélni tudja, hogy valóban nem. Beloniak, a fenébe is. Nem feltételezték az ötvenen túli, kopottas figuráról, hogy veszélyes lehet. Ő meg Lara? Wallace féltékeny volna? Nem látta még ilyennek. Nem, itt valami más is van. A testőrnek nem tűnt fel a fotókon, amit egy szerelmes férfi szeme azonnal észrevett: a lány szemében ülő rémületet. Wayne nem féltékeny volt a lányra, hanem féltette. Egyre jobban, ahogy versenyt futottak az idővel. Lara már nem sikoltott, csak nyöszörögni tudott. Beloniak megelégelte a hangjait. A szájpecek elfojtotta a riadt, félelemmel teli kiáltozást, az átkozódást és rimánkodást. A férfi nem értette igazából, mi a baja a lánynak. Hiszen ilyesféle szórakozásban volt vele része, persze az már régen volt, és igaz, hogy akkor nem kellett annyira erőszakoskodnia, mint most. Lara akkoriban sokkal készségesebb volt, úgy emlékszik rá legalábbis. - Ugyan, te lány. Tudom, hogy te is akarod. Ne is tagadd! Áldozata elfúló hangon tiltakozott, hevesen rázva a fejét. Beloniak csak nevetett. Végül is ő csak azt teszi, amit régen. Csak most pénzt kér a szerelmi leckéért. Soha eszébe sem jutott, hogy Lara még kislány volt szinte, tele bizonytalansággal, egy gyerek, teljesen egyedül a világban, aki kötődni akart az egyetlen emberhez, aki a közelében volt. Nem azért hagyta magát a keze között, mert élvezte, ami történik, vagy ha részben így is volt, mindig ott kísértett benne valami furcsa rossz érzés és bűntudat. A festő semmit sem tudott erről. Eltöltötte a saját egoista kíméletlensége és önimádata, ami mostanra lelketlen perverzitássá torzult. Még mindig úgy tekintett magára, mint szexistenre - csak éppen már nem volt meg a hatóerő hozzá. Korábban is megtörtént már ilyesmi, nem mindig volt működő képes az a férfiasság, amire annyira felvágott, ezért is használt oly nagy szeretettel tárgyakat.

270

Lara kimeredt

szemmel,

rángatózva

próbált menekülni,

de

reménytelen volt a küzdelem. Érezte, hogy valami beléha- tol, a nyomás egyértelmű volt, minden irányból megtámadták, és ő bármennyire tekergett, nyüszített és vergődött, csak annyit ért el, hogy kínzója beigazította az erotikus játékot, amennyire csak tudta. - És nem bánom, ha kicsit húzódozol. Ezt mindig szerettem benned, mindig. Ezt a szűzies vonakodást... Odahajolt a lányhoz, és Lara orrát hirtelen megcsapta a férfi szaga, áporodott, dohos bűzzel keveredő savanyú szag, amitől öklendezés jött rá. Valahogy minden olyan éles lett, túl éles is, a húzódás a karjában, a sajgás a testében, a hangok, a szagok, mintha kívülről látná az egészet, kikerülne a testéből. Látta magát íentről, és azt a pondrót, aki megzsarolta, aljasul kihasználta, meggyalázta a múltját és most beszennyezi a jelenét is. Aztán a világos pillanatból visszazuhant abba a festékszagú, büdös szobába, és még a behunyt szeme mögött is majdnem kiégette a vaku- villanás, Beloniak szakadatlanul fotózta a kínlódását. Fuldokolva sírt, kiszolgáltatva, várva, hogy mikor fejeződik be ez a borzalmas rémálom. Összeszorított szemhéja alól ömlöttek a könnyek,

megállíthatatlanul

reszketett

és

folyamatosan,

csillapíthatatlanul zokogott, amikor hirtelen vége lett. Remegett minden tagja. Felnézett. Beloniak a földön hevert, leütve, ájultan. Előtte pedig ott állt Wayne. Hosszan nézte, ahogy nlt hever kikötözve, furcsa pillantással, mintha súlyos titkokra jött volna rá, és a lány most már ettől a sötét, baljóslatú szempártól kezdett el félni. „Oldozz el”, könyörgött volna, de csak artikulálat- l.in nyöszörgés jött ki a torkán. A férfi hátralépett, és semmit sem lelt. Nem vette ki a szájpecket, nem bántotta a szíjakat. A dildót IN hagyta úgy, ahogy volt. Lara belsejét a félelem hideg hulláma l.uta át. Itt akarja hagyni? Vagy... ő folytatja tovább? De a férfi nem nyúlt hozzá.

271

A következő fél órát a lány sohasem fogja elfelejteni. Wayne levetkőztette az ájult Beloniakot, és a saját kötelékeivel és bilincseivel tette gúzsba. A férfi hörögve eszmélt fel a növekvő fájdalomra. Wallace mindazokat az eszközöket használta rajta, amivel ő akarta kínozni a lányt. A kemény, fekete műfarkat kíméletlenül, durván nyomta be a férfiba. Beloniak üvöltött, mint a fába szorult féreg. De csak az első néhány percben fröcsögött belőle a düh és a mérhetetlen indulat. Aztán már csak vinnyogni tudott és hörögni. Lara próbált elfordulni, de a kötelei nem engedték. A látvány teljesen kiborította. Wayne véresre korbácsolta a zsarolót, minden részvét nélkül. A férfi rángatózott és kegyelemért könyörgött. Lara zokogott. Iszonyú volt látni Wayne-t, ahogy teljesen hidegen, minden látható emberi érzés nélkül verte Beloniakot. Lara néha majdnem úgy érezte, az ütések neki szólnak, még ha egy gazemberen csattantak is. Mintha Wayne most megmutatná neki, mire is képes azokkal, akik valamilyen bűnt követnek el ellene. Csak akkor hagyta abba a verést, amikor a tépett bőrű, korbácstól csíkos, véres hátú, vörösre vert combú és ágyékú férfi már csak vonaglott, nyöszörögve. Akkor a lányhoz lépett. Lassan, egy szó nélkül leoldotta a könnyes, nyálas szájpeckét.

Kikapcsolta a láncokat,

köteleket,

levette a

csuklójáról és a bokájáról a bőrbilincseket. Leszedte róla a pántokat, és vigyázva, nagyon óvatosan kihúzta belőle azt a nyomorult holmit. Lara olyan volt, mintha elszállt volna belőle a lélek. Összezárt szemmel feküdt az ágyon és megállíthatatlanul reszketett. Wayne felemelte, betekerte egy takaróba és a karjába vette. Elindult kifelé. Beloniak kétségbeesve, rekedten kiáltott utána: - Velem... velem mi lesz... ? Nem hagyhat itt így... Wayne visszafordult. A látvány egy szadista pornófilm forgatásának élőben közvetített jelenetére emlékeztette. Ha online csinálta volna, kereshetett volna némi pénzt.

272

- Ha még egyszer Lara közelébe kerülsz, nem fogok veled így játszani, mint ma. Hanem megöllek. A festőt halálfélelem fogta el. Ez az ember megteszi. Már most is majdnem megtette. Játszani? Hiszen rommá verte így is! Azon járt az esze, hogy tudja magát kiszabadítani, ha ez az őrült elmegy, és hová fog eltűnni ebből a városból örökre. Ezra Lee csöndesen nyitotta ki előttük a kocsiajtót. Nem tudta, mi történt pontosan a házban, de ahogy őrt állt odakint, egy-egy üvöltésfoszlány áttört a sötétségen, és eljutott hozzá. Eszébe jutott az idő, amikor látta harcban a főnökét, megpróbáltatások között. Tudta, mit élt át gyermekkorában, és tudta, milyen fájdalmakat kibír. És hogy mennyire pontosan ismeri a határt a gyötrő kín és az édes szenvedés okozása között. Beloniak most a határ másik oldalán járó Wallace-szal találkozott. És talán... most először életében Lara is. A férfi betette Larát a kocsiba, utasította a testőrt, hogy vigyázzon rá, míg ő visszament a házba. Ezra Lee csak találgatta, mit csinálhat bent, de nem szűrődtek ki zajok, és hamarosan Wallace megjelent, egy halom albummal és fényképeket tartalmazó papír- tasakokkal a kezében. Némán szálltak be az autóba. Csönd volt, csak a motor halk duruzsolása hallatszott. Mintha valami nagy kirándulásról térnének haza, fáradtan, elpilledve. De szó sem volt idillről. Lara inég mindig lehunyt szemmel feküdt, vörösre horzsolódott bokái kilógtak a takaró alól. Összegömbölyödött, remegett, és sebes csuklóival a pokróc csücskét szorította. Nem sírt, nem beszélt. Wayne csak sejtette, hogy az ilyen némaság mit jelent. Mikor fogja újra szóra bírni? Hogy fog a lány majd elmondani mindent, olyasmiről, amit talán jobb lenne örökre elhallgatni? De a saját t-letéből is tudta, hogy nincs ilyen, az emlékeket nem lehet kitö- iölni. Mit tegyen, hogy elfeledtesse vele Beloniakot? És mit, hogy clfeledtesse vele, amit látott? Hogy milyen volt ő ezen az éjszakán.

273

Hogy hagyta szenvedni. Hogy nem szabadította ki azonnal. De amikor meglátta abban a méltatlan, megalázó helyzetben, azt akarta, hogy megtanulja egyszer és mindenkorra: soha ne keverje magát még egyszer ilyen veszélybe. Lara kemény és szörnyű leckét kapott tőle, sőt megmutatta neki a legfélelmetesebb, a legrosz- szabb, a legsötétebb oldalát. A kegyetlen, vad énjét is. Amit szinte senki nem ismer, és ami csak ritkán tör föl belőle ilyen erővel, és amitől néha még maga is megretten, mert annyira emlékezteti arra a brutális emberre, akit apjának kell, hogy nevezzen. Még ha tudja, hogy sohasem lesz olyan, mint ő. Most a lány már látott mindent. Vajon képes lesz őt így is szeretni? Wayne letette az elgyengült lányt az ágyra. Nekiállt, hogy kibontogassa a takaróból, de meglepetésére Lara eltolta a kezét, és lassan megpróbált lábra állni. A takaró lehullott róla félig, megmozdult, hogy segítsen, de a lány kitartott kézzel utasította el. Kivánszor- gott a fürdőbe, és magára zárta az ajtót. Csönd volt a szobában. A férfi a bőrfoteljében ült, majdnem teljes sötétben, csak egyetlen hangulatlámpa égett, átszűrt fénye furcsa lebegésbe burkolt mindent, ő pedig gondolkodott. Nem ment a lány után a fürdőszobába. Hallotta a zuhany hangját, hosszan sustorgott a vízsugár, nagyon sokáig, ahogy a lány próbálta magáról lemosni a történtek szennyét. A férfi merev arccal bámulta a város távoli fényeit. Valahol a messzeségben Beloniak még mindig kétségbeesetten próbál a kötelékeiből kiszabadulni. Nem fog az olyan könnyen menni. Lara. Már nem gyerek, mégis hogy viselkedhetett ennyire éretlenül? Ezért az esztelenségért, butaságért, hogy ilyen veszélyes helyzetbe juttatta magát, hogy hagyta magát elkábíttatni, Lara megérdemelte a súlyos leckét. Csakhogy az a fél óra utána. Talán az mégsem kellett volna. Felhajtotta a whiskyjét. Lekoppantotta a poharát, és neki készült, hogy feláll, amikor végre kinyílt az ajtó, és Lara ott állt sápadtan, a kiszűrődő fényben, az ajtókeret négyszögében,

274

az ő sötétkék, vastag fürdőköpenyében, ami neki egészen a földig ért. Az ujjai is túllógtak a lány kezén, eltakarva kidörzsölt csuklóit. Átkarolta magát fázósan, és halkan átment a szobán, a sötét ablakokig. Wayne mozdulatlanul nézte a székből. A lány olyan idegenül, bizalmatlanul és magányosan állt ott, hogy nem mert egyelőre közeledni hozzá. Szinte érezni lehetett a jéghideg rést közöttük, amin a kapcsolatuk minden eddigi meleg pillanata mintha elszökött volna, kiáramlott a riasztó űrbe. - Miért hagytál kikötve? Nem volt a hangban semmi számon kérő, semmi indulatos. Inkább ténymegállapításnak

tűnt,

amin

már

nem

lehet

változtatni:

„Otthagytál.” Wayne is érezte, hogy most az őszinte kérdések és a szívszorí- tóan őszinte válaszok ideje jött el. Soha nem hazudott - de taktikázni szokott. Most nem szabad. - Haragudtam rád. Elárulta magát. Hogy nem tudott hideg maradni. Hogy igenis, felkavarta őt is, ami történt, sokkal jobban, mint akarta. A borzas fej bólintott egy aprót, de csak amolyan „tudtam”-féle biccentéssel. - Meg akartál büntetni? - Igen. Csend volt megint. Wayne szólalt meg aztán. - Megrémítettelek. - Igen. Halk volt a válasz, remegő. - Féltél tőlem. -Igen... Csak egy suttogás. - Félsz most is. Tétova hallgatás. Aztán két alig hallható, bizonytalan szó. - Nem tudom.

275

Ez nem az eltagadások és a tiltakozások órája most. - Azt hiszed, ha ezt megtettem mással, megtehetem veled is. Lara megtörölte az orrát. És talán a szemét is. Túlságosan égett valamiért. - Igen... - Elvékonyodott a hangja. - Megtettem veled ilyesmit valaha is? Sóhaj. Remegés futott át a lányon, még jobban átölelte magát. Nem. Soha. Eddig még nem. Nem mozdultak. Mintha holt idő lenne körülöttük, ami nem megy tovább, nem múlik el, míg most mindent el nem mondanak, ami a lelkűket terheli. -Iszonyú voltál... - Lara az ablakhoz húzódott, mintha a hideg üveg megnyugtatná egy kicsit, és a város látványa odakint megerősítené benne, hogy most már szabad, ha akar, elmehet. - Iszonyú vagyok. A lány szeme bepárásodott. Wayne borzasztó volt ma este. Kegyetlen és szörnyű. De... Ahogy ott állt, érezve magán a férfi figyelő pillantását, feltolultak benne az emlékek. Nem akarja Wayne-t ilyennek látni. Hiszen ugyanez a Wayne volt, aki megtalálta, aki megvédte. Aki dédelgeti és kényezteti. Öleli és biztonságot ad. Aki mellett olyan békében és nyugalmas harmóniában tud lenni, mint még soha, senkivel. Nem lehet, hogy az mind hazugság volt... - Nem igaz. Wayne mellkasában megmozdult az a kőszerű, jéghideg dolog, ami az utóbbi órákban belenőtt. Ő is csak most engedte el a dühét és félelmetes indulatait, amit annyira megpróbált kordában tartani. Lara, istenem. Ez a lány most őt védi... Pedig látta ma, olyannak, amilyennek még soha. És mégis mentséget keres neki. Az ő csalódott, szomorú szeretője védelmezi a szörnyeteget, akivé ma egy fél órára vált. Legszívesebben a karjába kapta és ölelte volna, ájulásig. Valami áramlás elindult, de a lány még mindig nem nézett rá. Mintha még mindig tartana attól, mit lát meg,

276

ha a szemébe néz. Megint megeredtek azok a könnyek. A férfi közelebb lépett, és a lány szipogva bújt az ölelésébe. Csöndesen magához szorította a szeretőjét. Végre megint itt volt a karjában az elkóborolt bárány. Két tenyerébe fogta a lány keskeny arcát, amin most az éjjeli lámpa és a kintről beszűrődő fények furcsa, sejtelmes megvilágításában ott tükröződött az elmúlt órák minden megpróbáltatása. Lesimogatta a könnyeit. Soha nem volt ennél közelebb hozzá.

277

41. fejezet

Csak nézte azt a testet. Az árnyékok játszottak rajta. Meztelen volt. Olyan védtelen. Olyan sebezhető. Olyan gyönyörű. Lara aludt. Már két órája legalább. És Wayne majd’ két órája nézte őt. Ahogy leszálltak a repülőtéren a férfi magángépével, azonnal beültek az autójukba, és Ezra Lee némán a félsziget egy távoli pontjára vitte őket. Az út egy aprócska mólóhoz vezetett, ahol egyetlen kis hajó volt csak képes kikötni. Rájuk várt. Ezra Lee nem jött velük tovább, Wayne vezette a motoros jachtot, és Lara nem tudta, hová is mennek pontosan. Csak amikor kiszálltak, látta, hogy egy szigeten vannak, egy teljesen elzárt, megközelíthetetlen földön, ahová rajtuk kívül más nem tehette be a lábát. A dombtetőre épített impozáns, gyönyörű villa mögött pálmaliget zöldellt, odébb mangrovefák áztatták vízben a törzsüket, lent pedig egy saját, védett, aprócska öböl húzódott, szinte észrevétlenül elrejtve a sziklák között. Ők voltak ott egyedül. Beleszagolt a levegőbe. Balzsamos, fűszeres, édes illatokat érzett: az értékes teakfából és cédrusból épített házat buja, vad kert vette körül, amelyet

azonban

szemmel

láthatólag

gondosan

ápolt

valaki.

Hibiszkuszok pompáztak, liliomokat, orchideákat látott, meg más,

278

csodaszép növényeket, amelyeknek a nevét sem tudta, és nagy cserepekbe ültetett örökzöldeket, meg egy ismeretlen, fanyar zamattal illatozó fácskát, amelyen aprócska, zöld gyümölcsök érlelődtek. A folyton fújó szél felfrissítette kicsit, de csak annyira, hogy tudott segíteni

Wayne-nek,

kipakolni

a hajóból.

Aztán még gyorsan

lezuhanyozott, és mire a férfi is elrendezett mindent, és átöltözve utánament a tágas teraszra, ő már elnyúlva feküdt a langyos árnyékban, a faheverőkre fektetett, finom, fehér szövetű matracokon, amit vajszínű párnákkal, puha hengerszivacsokkal tettek kényelmessé. Fel sem öltözött. Csak ahogy volt, egy fürdőlepedőben, ledőlt egy pillanatra. Aztán el is nyomta a nem várt álom. Pedig nem aludni akart, inkább csak nem akart ébren maradni. Kerülte a beszélgetést Wayne-nel. A gépen sem tették meg, és túl sok szó otthon sem esett a történtekről. Az előző éjszaka gyötrelmes eseményei után Wayne nem kérdezett semmit, de világos volt, hogy valamikor muszáj lesz átbeszélni az egész Beloniak-ügyet. Lara többször is felriadt éjjel, és sírósan kuporodott össze az ágy sarkában, zaklatottan visszasüppedve valami felszínes alvásba, ami pihenésnek végképp nem volt nevezhető. Nem csoda, hogy el is aludt reggel, csak tíz körül ébredt fel. Üres volt a lakás, és sem egy üzenet, sem egy jel a férfitól, amiből következtethetne rá, hogyan is vannak egymással. A tükörben megijedt önmagától. A szeme alatt karikák, a szemhéja még duzzadt a sírástól, a bőrén pedig kezdtek lilába hajlani .1 kötélnyomok. Megviselt testénél azonban jobban sajgott a szíve. Most mi lesz? Wayne kidobja? Hiszen hiheti, hogy nem bízik benne, vagy ami még rosszabb, hogy egy laza erkölcsű nőszemély, egy fes- Ictt valaki, vállalhatatlan múlttal, erkölcstelen tettekkel. Mert hát mit láthatott? Összerázkódott a gondolattól is, hogy mi tárulhatott Wayne szeme elé, amikor tegnap éjjel érte jött. Összetörve, boldogtalanul járt fel-alá a lakásban, céltalanul. Mit tegyen? Hogyan kérjen bocsánatot? Hogyan tudja ezt az egész aljas, visszataszító

279

ügyet megmagyarázni? És ezt már nem lehet egy kis popsipasko- lással helyrehozni. Pontban tizenegy órakor Ezra Lee becsöngetett érte. Szűkszavúan annyit kért, pakoljon be néhány holmit. Hiába kérdezte, hová mennek, nem kapott választ, a testőr csak annyit mondott, majd meglátja, ne aggódjon. De a lány aggódott, nagyon is. így teszik ki a szűrét? Egy szatyor ruhával? Aztán rátértek a repülőtér felé vezető útra, és Lara egyre izgatottabb lett. Itt valami másról van szó. Mit tervez ez a pasi? Hová készül vele? Wayne bent várta a magánrepülőgépben. Lara zavartan, megbántva állt meg előtte. - Hogy gondolod ezt, nem mehetek el csak így, Wayne, nekem munkám van, dolgozom... - Egy ideig most nem. Legalábbis amíg tele vagy sebekkel. Megbeszéltem Morenóval, hogy kiveszel néhány napot. Micsoda ember! Lara mérges lett egy kissé, ez milyen már, hogy nélküle intézkedik, dönt róla a feje fölött? De hát... Végül is igaza van ennek az ellentmondást nem tűrő fickónak, aki ott ül vele szemben, a szokásos öltönyében, jól fésülten, és olyan vonzóan, hogy úgysem lehet neki ellenállni. Tényleg szüksége van némi szünetre. Űgysem lett volna képes bemenni az órákra és a tanszékre csakúgy, mintha mi sem történt volna. És különben is. Nem szólhat semmit, hiszen Wayne nem egy négyórás besegítő állásból jön el a kedvéért, hogy elröptesse regenerálódni. Habár egy nemzetközi üzleti videokonferenciát bármikor le lehet zavarni a Bombardier Challenger 605 fedélzetén is, ugye. De azért nem volt minden annyira felhőtlen. A repülőút nagyjából három órája alatt Wayne nem jött elő semmilyen váddal, igaz, felmentést sem adott neki. Mintha azt várta volna, hogy ő kezdjen el beszélni. De nem volt képes rá. Inkább megpróbált valami információhoz jutni arról, végül is hová tartanak, de sem Ezra Lee, sem Wayne nem válaszolt a faggatózásra, sőt a férfi el is tűnt egy idő

280

után a gép fürdőszobájában. Lara körbenézett, valami olvasnivalót keresve, és meglátta a laptopot, amit Wayne nyitva hagyott az asztalon. Ez jó is, úgyis szüksége lesz majd rá, hogy néhány üzenetet elküldhessen, Karennel is beszélni akart, remélte, akárhová is mennek, a netet azért csak el fogják érni, csak nem lesznek a világ végén. Ó, de érdekes... A laptopon néhány megnyitott dokumentumot talált. Térképek. Bermuda? Te jó ég. Oda mennek? Pedig az veszélyes... halászhajók tűnnek el... és repülők! Idegesen pillogott a kapitányi fülke irányába.

A

hadihajók

megmagyarázhatatlan

és

a

zavarokat,

repülőgépek

titokzatos

időjárás

váratlan

és

változásokat

észlelnek, az iránytűk, a rádiók megbolondulnak... feltámadó, hatalmas hullámok, szökőár, vad, helyi hurrikánok, óriás örvények, hirtelen ködök... Hú! Ilyen helyre hurcolja ez a fickó? Remélhetőleg nem pottyannak le valami lakatlan szigeten. Vagy de? És nem is Bermudán, hanem a Bahamákon? Ügy néz ki, inkább az az úti cél. Egy másik térkép. Na, itt aztán igazodjon el. Majdnem hétszáz sziget között, ami nagyrészt lakatlan. Lefogadná, hogy a Wallace-birodalomnak van saját kalóztanyája ezeken a karibi vizeken valahol. A Pirategirl itt aztán kalózkodhat. Jobb lenne tényleg egy aprócska korallzátony. Nem nagyon volt kedve valami strandos, kaszinós helyhez, ez nem nyaralás, még ha... Még ha Mr. Wallace le is dobja a hivatali göncöt? Létezik ez? Meglepődve bámult Wayne-re, aki felfrissülve, átöltözve jött ki a mosdóból. Be kellett vallania, a pasi eszméletlenül jól mutat bármiben. Úgy látszik, nem akar időt vesztegetni leszállás után. Most olyan majdnem, mint azon a fotón, amit úgy szeret, ahol sortban, pólóban kormányoz a jachtján, és a szél beleborzol a hajába. Dögös, na. Sötétkék nadrág, ami lazán feszül az ágyékán, éppen csak annyira, hogy alig tudja elfordítani arról a részről a tekintetét. Vékony, kék pulóver, feltűrt ujjal, fehér csíkkal a gallérnál. Kivillanó, izmos mellkas és nyak... homlokába hulló sötét tincsek... Aaahhhh. Wayne azokban a méretre szabott zakókban is hatalmasnak és uralkodónak tűnik, de ezekben a sportosabb ruhákban 281

kifejezetten erősnek, fiatalosnak és rugalmasnak látszik, tele annyi életenergiával, amiből egy szakasz tengerészgyalogos ellenne egy hétig megfeszített gyakorlatozás közben is. Szívesen odatörlesz- kedne hozzá, de még mindig valahogy beszennyezettnek érzi magát. Valahogy nem mer a férfihoz érni, pedig annyira meggyógyítaná, ha meg tudná vallani a bűnét, és befejeznék azt a tegnap éjszakai, töredékben maradt párbeszédet, ami után Wayne átölelte ugyan, de ő mégsem érezte a bűnbocsánatot. így maradt ez, mindvégig, míg leszálltak, s míg a szigetre értek. Lebegett köztük a kétség, és kérdések sora várt válaszra. Szeretett volna elmenekülni előlük, időt kapni egy kicsit. Kimerült volt és elesett. így, ahogy ott hevert a villa teraszának kényelmes kereve- tén, a sötétkék, puha takarókon, és várta, hogy kijöjjön Wayne is hozzá, szép lassan elragadta a tenger nem szűnő, lágy morajlása, és ahogyan a szél finoman körbeölelte, simogatta a testét, mindez észrevétlenül bemosta őt egy mély, álomtalan alvásba. Wayne egy ideig állt, komoran, kezében két harmatos, deres koktélospohárral, aztán szép nyugodtan bekortyolta mindkettőt. „Még mindig annyira elcsigázott”, gondolta. És hát végül is a lány nemigen aludt az éjjel, tudta ő jól. Mert persze feleszmélt minden mozdulatára, minden rezzenésére. Nem csoda, ha kimerült. Azok után, amin átment. Elnézett a távolba. Irene, az öreg, hűséges lélek megint jól végezte a dolgát. Pótolhatatlan, hiába. Képes volt neki megszervezni alig néhány óra alatt, hogy mire ideérnek, erre a kis szigetre, ami valóban az övé volt, pontosabban százötven éves örökbérletet szerzett rá, minden rendben legyen, a személyzet csodálatosan kitakarította, és felszerelve hagyta itt, beélesített biztonsági felszerelésekkel, friss ágyneművel, illatpárnákkal az ágyon. Elvileg volt szobalány és inas is, de Wayne elengedte őket. Csak egy kis őrhajó biztosította az egyetlen vízi utat a helyhez, megfelelő távolságban, hogy még véletlenül se zavarják meg a párt, ám ha úgy adódik, tőlük

átvehetik a rendelt, friss élelmiszereket. De egy hatalmas, virággal díszített kosár, megtömve mindenféle csemegével máris bent várta őket, és néhány dolog a hűtőbe is került. Tökéletes ejtőzőhely. Persze nem annyira neki, vele olyasmi csak ritkán fordulhat elő, hogy csak úgy leugrik ide a legnagyobb dologidőben, belealudni a napba. Voltaképpen soha nem volt rá példa. Bár az utóbbi években már rájött, hogy nem sürgős annyira mindig minden üzlet, de azért nem engedte ki a kezéből a vezetést. Megtehette volna, hogy akár hetekre is ráhagyja a vállalatot az aligazgatókra, de szeretett dolgozni. Talán az apja hatása volt, hogy a pihenés, a lazítás sokáig elítélendő tett volt számára, mint a késés vagy a megszegett ígéretek. Az is mindig idegesítette, ha állni kellett, ha nem történt semmi. De lassan megtanult kivonulni is. Főleg, ha fontos oka volt rá. És most volt. Az a rohadt Beloniak. És ez a felelőtlen lány. Azok a feszült, boszszantó, fárasztó órák, míg várt rá, míg kereste. Aztán az a jeges, iszonyú, hideg dühöt szülő szörnyű pillanat, amikor megtalálta, és azzal kellett szembesülnie, ami történt vele. A lány megmozdult. Wayne kicsit előrehajolt, de látta, hogy csak kényelmesebben vackolja el magát, nem ébredt fel. Lara. Ez a ki s bolond, zabolátlan csitri, akiben semmi előrelátás, olyan meggondolatlan még mindig, olyan szeles, olyan... olyan... gyerek. De már talán nem. Elveszíti azt az ártatlan báját örökre, amit annyira szeretett benne? Vagy nem is volt annyira ártatlan sohasem? Ő mégis annak akarta látni. Annak a kicsi lánynak, akit a szörnyek közül kellett kimenteni valamikor nagyon régen, és akinek akkor senkije nem volt a sötét éjszakában, csak ő.

283

42. fejezet

A férfi csendesen leült a kényelmes karosszékbe a lány mellé. Lara most háttal volt neki, karjával egy párnát ölelt át, lábát kicsit felhúzta, frissen mosott tincsei borzasan hulltak szét. Wayne hallotta a halk szuszogását. Hogy öleli azt a párnát. Úgy ölelte őt is, azon a régi, tizenhat évvel ezelőtti éjszakán, még most is emlékszik, annyira reszketett a kezében, muszáj volt magához szorítania, csak úgy tudta megnyugtatni, lecsillapítani. A testével. Hogy ott van. Hogy vele van. Valójában Lara volt az első ember a világon, akinek szüksége volt rá. Közelebb húzta a székét óvatosan. Apróra végigpásztázta Lara minden egyes porcikáját, mintha örökre meg akarná jegyezni a látványt. A lány homloka sima volt, és az arca is, és Wayne most döbbent rá, hogy ez nem volt így az elmúlt napokban, észrevette ő, hogy Lara, amikor nem figyelt, sokszor csak nézett maga elé komolyan, csöndesen, és a szája sarkában megjelent egy apró, keserű vonás. De valahogy nem foglalkoztatták ezek a jelek, pedig talán ha rákérdez, kiderült volna, mi gyötri az ő kis meggondolatlan szeretőjét. Most ellazult volt, puha és egy egészen kicsit ki is pirult álmában. Micsoda hosszú szempillák, ámult el újra Wayne,

284

és eszébe jutottak a pillanatok, amikor könnyek óriás cseppjei ültek ezeken a gyönyörű, fényes pillákon. Miken ment keresztül. Csak mert nem mert neki szólni. Megsebződött az ő csellengő, eltévedt fiókája. Soha nem fogja elfelejteni, amikor meglátta Lara testét ott, azon az ágyon. És a sebei. Volt alkalma jól megvizsgálni. A horzsolások, a foltok el fognak múlni. Végül is nem voltak súlyosak, csak felszíni hámsérülések. Csak várni kell, hogy elhalványodjanak szépen. De vajon begyógyul-e a nyoma annak odabent is, ami a lánnyal történt? „Beloniak, te mocskos állat. Elintézlek egy életre.” Ezra Leet nem véletlenül küldte vissza. - Sajnálom. Az én hibám. - Ezt mondta neki a testőr ma reggel, bűnbánó arccal, szemmel látható szégyenkezéssel. - Jobban kellett volna figyelnem. Bocsásson meg, uram. Meg kellett volna védenünk. Wayne lassan megfordult, és a világos, zöldesszürke szemek most sötét elszántsággal bámultak a férfira. - Nem. Nekem kellett volna megvédenem. Valóban, Ezra Lee nem hibázott. Tette a dolgát, és az emberei is. De Wayne nem. Fel kellett fognia, hogy Lara nem avatja be mindenbe az életében, hiába akarja ezt. Mégis inkább a veszélyt választotta. Nem hagyhatja, hogy hazugságok álljanak közéjük. Követte a szeszélyesen kanyargó felhőfoszlányokat a tekintetével. Nemigen tudta volna megfogalmazni, mit érez. Nem sokat foglalkozott az érzelmeivel. Csak mostanában. Ez is új volt, mint annyi minden az elmúlt hónapokban. Hogy lett valaki, akit be akar engedni az életébe. Amit eddig olyan erősen elzárt, mint egy páncélszekrényt. Résnyire sem láthatott a leikébe senki. Talán csak a titkárnő és a testőre sejtett többet róla, a külvilágnak éppen elég volt a világfi látványos álarca. Nem hiányzott neki szorosabb kapcsolat. Most miért akarja, hogy Lara bekerüljön a világába? És mi lesz,

285

ha tényleg ott marad? Ha mellette marad. Elkezdi látni. Megismerni. Neki is megvannak a sötét titkai. Mégis akarja, hogy a lány szeresse. Lara megfordult, és most meglátta az arcát. A párna kis mintákat nyomott rá, és Wayne önkéntelenül, egészen halványan elmosolyodott. Most, ebben a délutáni fényben, ebben a lassú, álmosító szellőben, ami hullámokban hozta a tenger sós illatát és a virágokét, Wayne lassan ellazult. Nehezen ment ez. Mint amikor egy harcos sokáig hordja a sodronyingét, a vértjeit, szinte ránőtt az önvédelmi páncél, és most, amikor leteheti merev tagjairól, csak csikorogva tud újra rugalmassá válni. Ó, Lara. Ő olyan más. Neki nem kellenek erődítmények. Vagy talán mégis. Tegnap éjjel kellett volna, biztosan. A lány nyúlánk testén árnyékok játszottak. A terasz egy részét a fejük felett árnyat bocsátó, pergolaszerű tetőzet borította, máshol szövet napellenző és függöny fedte be. Ahogy a szellőben meg- lebbentek a vásznak, az árnyak is táncoltak velük. Wayne hosszan bámulta ezt is. Ahogy simogatják a lány testét, végigfutva a csípő vonzó ívén, a lágy hajlatokon át, egészen a finom bőrű ágyékáig. A fürdőlepedő oldalra csúszott, feltárva ezeket a rejtegetett részeket is, a puha kis bozonttal, ami jobban fölcsigázza, mintha csupaszon árválkodna. Szívesen játszott volna ezekkel a titkos szálacskákkal, de érezte, hogy nincs ennek itt az ideje, ilyen megrázkódtatás után. Talán az lenne a legjobb, ha elfelejthetnék a múltat, Laráét, az övét, és csak a jelen volna, az éppen mostani pillanat. Elmereng ezen a kilépést kínáló gondolaton. Csak nézi, ahogy ver a lány szíve, ahogyan emelkedik és süllyed a mellkasa. De mégsem szabadulhat. Egyre csak az a kép jár a fejében, amikor a karjában viszi ki abból a sötét házból, és a lány holtsápadtan, szinte élettelenül fekszik a keze között. Nem akar emlékezni az érzésre, amit akkor élt át. Nézi a karját. A vékony ujjait. Ott pihennek a meghorzsolt csuklóján. Ahányszor ráesik a tekintete a vörös csíkokra, ökölbe szorul a keze. Az árnyékok rebbenve vezetik a szemét, erősebb szél hullámzik át a teraszon, beleborzolva a lány hajába, aki kicsit összehúzza

286

magát, aztán elenged újra, és ahogyan mocorog, a törülköző egészen lecsúszik róla, hosszú lábai most lazán pihennek, kicsit szétnyílva, mintha csak egy tenyérre várnának, egy kalandozó, kényeztető és simogató kézre. A férfi közelebb mozdul, és elindul a karja, de aztán megáll, mert Lara hirtelen nyugtalanul hánykolódni kezd, lecsukott szemhéja alatt mozog a szeme, „álmodik”, jön rá Wayne, és visszahúzódik a székbe. A lányban valami történik, megint rémálma van, mint az éjjel. Nem beszéltek róla, ő nem erőlteti, arra vár, hogy az idő majd feloldja ezeket az álomba rejtőzött rémképeket, mint annyi mindent. Most mégis úgy tűnik, az idő, ha segít is, túl fájdalmasan teszi. A lányból nyöszörgés tör fel, görcsösen küzd, küszködve kínlódik a kegyetlen képpel, amely lelkének sötét zugából támad rá. Kezeket érez, tapadó, nyirkos, csúszós tenyereket, Beloniak mohó, sunyi, aljas fogdosását. Egy szemet lát, ami nézi őt, ismeri ezt a szemet, de ez Wayne! Nem tud mozdulni, a testén motoznak, de ő nem képes védekezni, csak nyöszörög, de hang sem jön ki a torkán, ful- doklik, folyik a könnye, de nem tehet semmit, sikoltani akar, de képtelen rá. A szem egyre közelebb jön, egy gúnyos hangot hall: „Kis szajha! Mindig is tudtam. Szajha.” Wayne beszél, de nem a szájával, a hang belül visszhangzik benne, állandó suttogássá válva, ő a fülére tapasztja tenyerét és kiált, vergődve, kínlódva. Wayne nem tudja nézni, odalép, hogy segítsen rajta, de Lara hirtelen felriad, kimenti magát az álombéli szörnyűségből, remegve ül fel, tágra nyílt szemmel, amivel nem látja még a való világot, még mindig a belső poklában jár. Csak akkor ébred fel egészen, amikor Wayne melléje ül és megérinti. Igen, most érzi, hogy ez a valóság, a férfi itt van, és a rémületnek

vége.

Mégsem

I

ud

megszólalni,

csak

reszketve

visszafekszik, elfordulva, belekapaszkodva a párnájába. Amikor újra érzi a férfi tenyerét a hátán, nem képes türtőztetni magát, kicsordul a könnye, aztán érzi, hogy .innak teste mögéje húzódik, karja átöleli, és tartja megint, míg i sillapul a remegés. De most nincs ereje, hogy Wayne-hez forduljon, nem akarja megmutatni magát, még mindig ott kavarog 287

benne az álom és az egész borzalom, ami most már örökre beleégett az emlékeibe. Hallgat. Érzi Wayne testének melegét a hátán, a combján, és ebben a helyzetben van valami felhívás is, vagy tapogatózás, de ő nem mozdul. Nem akar közeledést, nem akar többet, mert fél, hogy szeretkezés lesz belőle, amire nem kész, úgy érzi, a teste, amelyet hagyott egy perverz gazembernek összetapogatni, nem kínálható fel Wayne-nek, míg meg nem tisztul valahogy. De fogalma sincs, hogyan. A férfi úgy tesz, mintha észre sem venné, vagy legalábbis nem zavarná az egyértelmű üzenet: „Most nem!” Bemegy a házba, eltűnik odabent. Múlik az idő. Kint hűvösödik kicsit, lassan leszáll az est. Lara legszívesebben elfutna, elmenne innen, de ahhoz is ruha kellene legalább, ami bent van a szobában, ahol Wayne ki tudja, mit csinál, és a hajóhoz sem ért, soha nem tudna elmenni innen a férfi nélkül. Telefonálni is, kinek telefonálna? Innen? Hiszen senki nem tudna ideutazni érte. Miért jött el egyáltalán? Mit remélt? Haragosan és elkeseredve tépkedi a takaró rojtjait.

288

43. fejezet

A következő napok furcsán teltek. Lara rájött, hogy Wayne nem haragszik rá, de bizalmas testiségnek nyoma sem volt köztük. Továbbra is egy ágyban aludtak. Ő a szélére húzódva, háttal Waynenek. Úgy tűnt, a férfit ez nem zavarja. Leengedték a tüllI üggönyöket, a finom, fehér szövet beborította az ágyat, látványos és bensőséges teret hozva létre. Mintha sátorban lettek volna, még inkább elzárva mindentől, csakis egymás számára elérhetően. De a férfi nem közeledett és ő sem. Bevackolt, mint egy kis mormota, míg Wayne olvasott vagy üzleti jelentéseket nézett .it a laptopján. Néha átpillantott a hatalmas ágy másik oldalára, ahol a lány szuszogott, és úgy tett, mintha aludna. Pedig Lara sokszor feküdt tágra nyílt szemmel, lesve minden kis zajra, minden lélegzetvételre. A férfi időnként elmosolyodott - tudta, hogy ébren van, tudta, hogy figyeli. De mindig a lány aludt el előbb. Úgy tűnik, Wayne ezt akarta. Csak aztán pihent el ő is. Hogy hajnaltájban mindig ■i meleg kis test fészkelődésére ébredjen. Mert ez ment minden éjjel: Lara odaficeregte magát mellé, odabújt hozzá öntudatlanul, ilmában. A testét kereste a teste, hol az oldalához igazgatta be magát, hol a hasába fúrt orral feküdt rajta, össze is nyálazta néha.

289

Közel akart lenni hozzá. Nála volt biztonságban. A teste elmondta ezt. De ő maga nem volt rá képes. Wayne pedig várt. Nem volt ez neki ismeretlen. Ezzel nyert milliókat az üzletein is: tudott várni. Kivárni a tökéletes pillanatot. És aztán megszerezni mindent, legyőzve mindenkit. Úgyhogy nem mozdult. De úszni sokat ment, csak hogy lehűtse magát. És a fürdőszobába is. Lara tétován igyekezett ismerkedni a helyzettel. Soha nem volt még senkinek a szerelme - vagy szeretője? Végül is nem tudta pontosan, milyen státusban van itt. Zavarta az is, hogy Wayne egyszerűen elhozta, minden kérdés nélkül, mint valami tárgyat vagy gyereket. Nem szerette az ilyesfajta kiszolgáltatottságot. Meg nem is érezte helyesnek, hogy Wayne pénzén henyél, a férfi magánszigetén, luxusban, amikor valójában nem érdemli meg. Mindez egyre feszültebbé tette. így végül is egyik reggel, amikor az úszásból visz- szaértek, elé állt. A férfi kicsit kimérten pillantott rá. - Szeretnél valamit mondani, Lara? A lány összeszedte a bátorságát és az érveit. Vissza akarta nyerni valahogy a méltóságát, vagy legalábbis az erőnek némi kis érzetét, hogy nem egy másik ember kénye-kedvétől függ a sorsa. Egyenesen a férfi szemébe nézett. Wayne kedvtelve figyelte, persze rejtegette ezt is, hogy tetszik neki a lány így, amikor határozottnak látszik és elszántnak. - Én... szeretném neked visszafizetni, amit itt költesz rám. Haha. Wayne majdnem felnevetett. Visszafizetni? A lánynak fogalma sincs, mibe kerül egy ilyen út. De jó, hát legyen, belemegy a játékba. - És hogyan gondoltad, hogy törlesztesz? -Talán... adhatnék neked... adnék részletekben... amikor keresek... Wayne szemöldöke felhúzódott. - Te azt gondolod, hogy ez pénzkérdés?

290

Lara összezavarodott egy pillanatra, és kicsit el is szégyellte magát. Mert hát nem, érezte ő, hogy nem. És olyan kicsinyesnek lűnt pénzről beszélni Wayne-nel, aki annyira nagyvonalúan bánt vele mindig, és aki valójában sohasem akarta őt megvásárolni. - Nekem sem a pénzről szól ez - bámulta a lábujja hegyét a lány. Wayne nem kérdezett rá. Tudta. De ez jó jel legalább, a lány kezdi visszanyerni az önérzetét. - Lara. Én hoztalak ide. Te nem jöttél volna ilyen helyre magadtól. Az én döntésem volt. Ezért én vállalom a költségeidet. A lány kezdte ingatni a fejét, ezért a férfi gyorsan folytatta: - De egyébként is, nem az összeg a lényeg, hanem az, valójában mit jelent. Egy szegény ember, ha odaadja az egytálnyi ételiét, mindenét odaadta. Egy gazdagnak a tál étel csak annyi, mint a rizsszem a zsákban. Lara kíváncsian nézett fel rá. - És neked? Az, hogy itt vagyunk, a te rizseszsákodnak mek- Ikora darabja? Az ezredrésze? Wayne szája önkéntelen félmosolyra húzódott. - Inkább milliomod. Hozzávetőleg. Lara elképedt. Próbált szorozni, osztani, de még a megsaccolt (Visszeg is akkora szám volt, amire álmában sem gondolt. Pedig Wayne nem is mondott igazat. Jóval gazdagabb volt, de a számok- niak ilyen nagyságrendnél már úgysincs értelmük. Mosolygott imagában. A kis Hamupipőke felajánlja a tál lencséjét a hercegnek? Il

y,yenrangú szeretne vele lenni. Rendben, ha ez ennyire fontos. - Szóval akkor vagyunk igazságosak, ha te is a vagyonod mil-

lliomod részét költöd rám. Lara fürkészve pillantott a férfira, akinek a szemében vidám IJ> is szikrák csillogtak. - Ez elfogadható ajánlat számodra? A lány még mindig nehezen tért magához: ilyen irtózatos gaz- "l ósággal szemben neki semmi esélye sem volt, soha nem tudta

291

volna pénzzel viszonozni Wayne egyetlen ajándékát sem. De ez az arányosítási játék tetszett neki, és valóban jogosnak tűnt. Igen, így ő is annyit adhatna neki, mint amennyit kapott - és így talán visz- szaszerez valamit az elvesztett önbecsüléséből. Wayne nem hiába volt dörzsölt tárgyalófél és tapasztalt üzletember. Képes volt kívánatosnak feltüntetni, megmagyarázni és átvinni egy ajánlatot, bármilyen szokatlan is. - Ha annyi százalékot költesz rám itt a szigeten a te pénzedből, mint én rád az enyémből, az éppen elég lesz. Lara felpattant és beszaladt a szobába. A laptophoz ment, Wayne már korábban megengedte neki, hogy használja. A számláját ellenőrizte gyorsan. Az utóbbi hónapokban nem sok pénz került rá. Ám még mindig volt egy kis félrerakott összeg, amihez soha nem akart nyúlni, de végül is ez számított a vagyonának: a maradéka annak, amit az apja hagyott rá. Ez a kevéske pénz érinthetetlen volt, a legnagyobb ínségben sem vett ki belőle. Most viszont kiszámolta gyorsan, mennyi az egymilliomod része ennek a nem túl nagy tőkének, ami az igazi kincse volt - és amit Wayne felfoghatatlan gazdagságával szembeállíthatott. Az eredmény ott virított az orra előtt. De nehezére esett volna kimondani. Annyira szánalmasan kevés volt, hogy elvörösödve bámult a képernyőre. Nem is szólt semmit, megpróbálta lecsukni az egészet, de Wayne odanyúlt, megfogta a kezét, megfordította a gépet és belenézett. Aztán komolyan bólin tott, és Lara hálás volt neki, amiért nem nevette, nem gúnyolta ki. - Rendben van. Megegyeztünk. Olyan kicsi összeg volt, hogy nem is lehetett volna érte kapni semmit. Még egy almát sem. Lara gyanakodva fürkészte az arcát, de a férfi nem viccelt - tényleg nem csipkelődött vele. - Ez túl kevés - pirult el még mélyebben. - Én többet akarok adni neked. - Többet? - a férfi kicsit elmosolyodott. - Mit? És Lara hirtelen kimondta. Maga számára is váratlanul. Nem is értette. Csak kicsúszott a száján. 292

- Mindent... És aztán csak állt önmagán is meglepődve, és látta hogy a férfi arcán egészen lágy mosoly ömlik el, amitől a lány úgy érezte, ráragyogott a napsugár. Ebben az őszinte, kitárulkozó, boldog pillanatban a lány olyan kedvesnek, szerethetőnek látta, mint az elmúlt hetek legszebb időszakaiban. Ráadásul ott állt előtte kívánatosán, még mindig kicsit vizes hajjal, tökéletes izmain, domború mellkasán árnyékok játszottak. A nyakába vetett hófehér törülköző kiemelte erős vállait, a dereka köré tekert másik meg az izmos combjait. Ha nem is napoztak, azért lebarnult valamennyire még az árnyékban is, és ettől meleg csillogást kapott a bőre, a szeme pedig, az a perzselni is tudó szempár meg még inkább világított, úgy érezte, mintha maga a nap sütne rá, bearanyozná - és ettől értékesebbnek, jobbnak érezte magát, valakinek, akit ez a félelmetesen gazdag és befolyásos férfi kiválasztott magának. Hogy szeresse? Mindazok után, amit tett? Igen, hiszen itt van vele. Wayne, abban a varázslatos pillanatban elérhetőnek, megközelíthetőnek tűnt, és őt valami repdeső, bolond vágy kapta el, aminek nem tudott ellenállni: egy futó másodpercre odaborult a férfi széles mellkasára, és megpuszilta az arcát. Aztán pipacspirosan, zavarban, mint egy édes, szűz kamaszlány, megfordult, és elrohant, mintha puskából lőtték volna ki. Wayne meghökkenve nézett utána. Aztán elmosolyodott, meg■■imította a hálás kis csók helyét, és szép lassan elindult, hogy megkeresse az elrepült madárkát. A sziklafal oldalába vájt, tengerhez vezető lépcsőn ült. Odasimult i hűvös kőhöz, odaszorította forró arcát, és próbálta lecsendesí- loni a szíve dobogását. Hogy lehet ilyen hülye? Ilyen gyerekes? Ilyen... ilyen... nem merte kimondani még magában sem. Ilyen v/.crelmes. Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy lassan megnyugodjon, csillapuljon a dörömbölés a mellkasában. Hallgatta a tenger zúgását,

293

és érezte csupasz karjain a kis szellőt, ami kellemesen simogatta még az árnyékban is, ahol most fokozatosan ellazult. De az ajka még égett: jobban, mint bármikor egy igazi csók után. Ó, az a férfi. Hogy nem ér hozzá, de naponta látja, érzi a teste melegét, az illatát, ez olyan kínzás volt, amit a napok múltával már egyre kevésbé tudott elviselni. Még az a rémítő gondolat is megfordult a fejében, hogy talán Wayne már nem is kívánja őt. Elhozta, igen, de nem bír ránézni, mint nőre? Ujjai a sziklafal sima, víztől, széltől koptatott lapját simogatták, mintha a férfi testén futnának végig. Azokon a részeken, ahol még sohasem. Hatalmasat sóhajtott. - Sziklafújó versenyre gyakorolsz? - hallotta a jól ismert hangot, és két láb csúszott a csípőjéhez. Wayne ült mögéje, és hosz- szú lábaival közrefogta. Megremegett - a meglepetéstől, talán az örömtől is. A férfi mindig annyira szabadon bánt a testével, ez nem volt furcsa. A közelség volt az. Hiszen Wayne az elmúlt napokban nemigen érintette meg. De végül is most sem: nem ért hozzá, néhány centire volt a testétől, de ez a kis rés azonnal megtelt zsibongó, meleg hullámzással, mintha elektromágneses vonzás lett volna köztük, tisztán érezte, ahogy körülöttük kevereg valamiféle furcsa, energiával teli áramlás, amitől a levegő pulzálni kezdett, és őbenne is megindult a felkavaró lüktetés. A gyomra remegett, a szíve őrülten kalimpált, és mintha szédülne is - mint amikor legelőször találkoztak. Nem mert megmozdulni. Aztán mégis: óvatosan hátranézett a válla fölött. Wayne gyönyörű volt. Egyszerűen észbontóan szép. Kellemesen lebarnult bőr, kékesfehéren világító törülköző, homlokába hulló sötét tincsek, és a szeme! Lara úgy érezte, elfolyik odalent a férfi lábánál, ez a tekintet elolvasztja, és belőle aprócska, pihegő kis semmiség lesz nemsokára. De nem tudta levenni a szemét Wayne-ről. Egészen odafordult feléje, ott kuporgott a lépcsőn, a férfi két térde között. Wayne legszívesebben magára rántotta volna. Olyan édes volt, helyes, kócos kölyök, látta rajta a zavart, a szégyenlős pírt,

294

és pontosan tudta, hogy lassan elindulhat a belső gyógyulás, új testi élményekkel, amelyek talán felülírhatják a traumatikus régit. - Miért... jöttél...? - hallotta az elvékonyodó hangot. - Kíváncsivá tettél. És nem fejeztük be a megbeszélésünket. Én üzletember vagyok, tudod. Minden részlet lényeges. Valamit mondtál arról, mit is adnál nekem. A lány maga elé meredt. Ez egyben azt is jelentette, hogy Wayne ágyékára. Megbámulta, aztán égő fülekkel kapta el a tekintetét. Tétován babrálta a követ maga előtt. Wayne kicsit megmozdult, amitől a derekára csavart törülköző szétnyílt a combján, és majdnem felfedte teljes férfiasságát a lány előtt. Kara lehunyta a szemét, mert azonnal körbefogta a hatóerő, ami a férfiból áradt. Érezte, hogy egy kéz megsimítja a haját. Most Wayne tényleg megbocsát neki? Odafektette arcát a férfi combjára, aztán szabad folyást engedett a sírásnak. A férfi nézte a szenvedő kis arcot. Jó. A sírás jó. Jobb, mint a rémálmok és a hallgatás. Csak simogatta a lány fejét csendesen. Lara még közelebb húzódott hozzá, lassan elapadt a könnyek árja, és miközben pilláin még ott harmatoztak az utolsó cseppek, puha, kicsit nedves puszit csókolt a combjára. Aztán kicsit feljebb. Wayne kissé hátradőlt, könyökére támaszkodva. Behunyta a szemét néhány pillanatra, és amikor ismét kinyitotta, Lara tekintetével találkozott: a lány olyan szerető, hálás, odaadó szemmel nézett rá, hogy alig tudta visszafogni magát. Ez az engesz- lelés? A teste jelzett, és a törülköző megremegett. Érezte finom, meleg, lágy ajkát a combján, azt a kíváncsi kis nyelvet, a lány picit megnyalta a bőrét, mint egy kiscica vagy egy helyes, rózsaszín nyelvű, lihegő kis kölyökkutya, tapogatózva, kóstolgatva az új linomságot, amit még nemigen ismer. A selyemtincsek simogatták, csiklandozták a bőrét, és ő némán hátrahajtotta a fejét. Lara ott szuszogott a lába között, és ő csak élvezte a gyengéd

295

puszikat, amilyenekben szinte nem is tudja már, mikor volt része. Ezt a becézgetést csak olyan valaki adhatta meg neki, aki magától teszi, mert akarja - mert őt akarja. A törülközője megfeszült az ágyékán. Aztán le is hullott. A lány lassan haladt. Nem volt gyakorlott, de összeszedte minden tudását, emlékét - ahogyan vele játszottak és amit tanult. Beloniak hálószobájában, sok évvel ezelőtt. Az a gazember most, akaratán kívül, de mindkettejüknek jó szolgálatot tett: Lara szerzett némi tapasztalatot nála, egy csöppnyi jártasságot abban, mit szeret egy férfi teste. De azért annyira nem volt bátor, hogy ne torpant volna meg, amikor előbukkant az a hatalmas, sima, kemény, tökéletesen formált hímvessző. Elöntötték az érzések, hogy adni szeretne mindenáron, szeretné kényeztetni ezt a szépséges szerszámot, ha már nem engedte magához napok óta. És valahogy újra vissza akart találni ehhez az emberhez, aki nyilvánvalóan továbbra is akarja őt, mindannak ellenére, amit tett. Boldoggá akarta tenni a férfit ezért. Az a gyönyörű fallosz egyszerűen lenyűgözte. Elhódította a látvány és az illat is: Wayne-nek erőteljes, vonzó, csábító férfiszaga volt, annyira más, mint Beloniaknak, ami a lányt sohasem izgatta fel különösebben. Nem úgy, mint Wayne. Végigszaglászta észrevétlenül. A férfi érezte bőrén a lány lélegzetének áramlását. Elmosolyodott magában, de nem mozdult, csak várt, és Lara felbátorodott. Wayne olyan sima volt, olyan meleg. Betöltötte a száját egészen. Behunyt szemmel szopta a férfit, ízlelgette, játszott vele, végigjárta a nyelvével, mintha csak valami finomságot kóstolgatna. Óvatosan körbenyalogatta a makkot, aztán elkezdte a nyelvével simogatni, ütemesen mozgatva az ajkát is, élvezettel és örömmel, miközben kezével körbefogta a mereven álló, harcra kész, csodás farkat, és simítva, szorítva járatni kezdte a markát rajta. Hamarosan erős tenyeret érzett a kezére fonódni, és Wayne kicsit irányítani kezdte, segíteni, megmutatva neki, mit szeretne. Felnézett. A férfi őt figyelte, a tekintetében meleg, nevetős

296

csillogással, ő újra lecsukta a szemét, és mindent beleadva szorgoskodott tovább, olyan ügyesen és igyekezettel, hogy Wayne legszívesebben ott helyben magáévá tette volna. De engedte, hadd tegye a dolgát. Nem tudott betelni a látvánnyal. Ahogy a lány ott térdelt előtte, lezárt pillákkal, az arcán édes, ártatlan pírral, ahogy szinte áhítattal szopja őt - annyira helyes volt, olyan szeretnivaló. Felhörgött önkéntelenül - Lara annyira jó volt, annyira rátalált a ritmusra, a szorításra, hogy már egyre kevésbé tudta tartani magát, de nem is akarta, ő is belemerült az élvezetbe, a rajta sikló nedves, meleg, puha száj elnyelte, érezte, hogy bátortalanul a heréit is megsimogatja egy óvatos kéz, „igen”, nyögte sóhajtva, és aztán már hagyta, hogy elérjen a csúcsra, elsodorja a kitörés. Látta, hogy a lány alig kap levegőt, ahogyan megtölti őt, de a lány akarta a kilövellést is, és míg korábban köhögve és öklendezve szabadult volna meg Beloniak nedvétől, Wayne gyönyörének ízét most elfogadta és beengedte magába.

Ájult

másodpercek jöttek. Aztán feleszméltek mindketten. Lara még érezte Wayne magjának aromáját a szájában, még ott úszott körülöttük az a különös illat, és ott remegett a csúcspontra jutás lüktetése, de lassan eloszlott a lebegő mámor, a lány Wayne lábának támaszkodott, a férfi a haját simogatta, így ültek kicsit néhány percig. Aztán a férfi rekedten megszólalt: - Hol tanultad ezt? Lara furcsa felhangot hallott ki a kérdésből, pedig nem volt benne, csodálkozást, de mintha vádat is. Megint eszébe jutott az a szörnyű éjszaka, és az évekkel korábbi, zavaros, tisztázatlan érzésekkel teli alkalmak a festővel, aki kihasználta egy kamaszlány kusza lelkiállapotát és kiszolgáltatottságát. Ezekről még semmit sem beszéltek a férfival. Összekuporodott a lábánál. Úgy érezte, valahogy védekeznie kell, magyarázkodni. - Én nem akartam - suttogta. - Ő csináltatta velem. Nem mert Wayne-re nézni. A kőfalat bámulta, a repedéseket. A kis pókot, amely fürgén menekült az egyik résbe.

- Azt mondta, jó lesz hozzám... És hogy megtanít dolgokra. De csak a testemet használta... Használt engem... - Nem tudta tovább folytatni. Eltört a mécses megint. - És most megint... Megzsarolt... Hogy te majd kurvának fogsz hinni... De én nem vagyok szajha! Nem vagyok... Majdnem sikoltásba fúlt a hangja. Ráborult a férfi térdére és kitört belőle a zokogás. Még mindig nem tudta elmondani, mennyire félt, mennyire egyedül volt, remény nélkül, segítség nélkül. Mennyire várta őt, hogy eljöjjön érte. És hogy amikor megjelent, egy ideig azt hitte, otthagyja végleg és lemond róla. Még mindig nem volt túl az egészen. De legalább tudott sírni... és egy kicsit, valamennyit beszélni róla. Wayne nagy, erős, meleg kezét érezte. A férfi odahajolt hozzá, a két tenyere közé fogta könnyes arcát és megcsókolta. Kérdések helyett. Szavak helyett. Lara lehunyta a szemét, és átadta magát ennek a bocsánatot kérő és megbocsátó csóknak. A férfi magához húzta az ölébe, és simogatni kezdte, cirógatta és dédelgette, aztán lassan elkalandozott az a vigasztaló kéz, és játszani kezdett vele. A lány teste megremegett. Az elmúlt napok elviselhetetlenné tették a hiányt. Felállt, lassan levetette magáról virágmintás, könnyű kis pamuttunikáját, az egyetlen holmit, ami rajta volt, és kicsit szégyenlősen, mégis annyira kívánva minden érintést, odakínálta magát Wayne-nek. - Nem, Lara - mondta a férfi határozottan, és a lány szeme megint fényes lett hirtelen, és a szája megremegett. - Nem akarsz engem? Wayne szorosan magához vonta, szinte körbefonta hosszú karjával, a lány levegőt is alig kapott, de mégis jó volt így, annyira egyértelmű volt a válasz, hogy dehogynem, akarlak persze, kis bolondom. A férfi végignyalt a nyakán, a száján, és ő még jobban el akart bújni az ölelésében, egybe akart olvadni vele teljesen. - Tedd be... - suttogta, fejét a férfi vállára hajtva. - Kérlek... Wayne megsimogatta az arcát, belenézett a szemébe, és Lara meglátta magát azokban a színváltó, most kékesszürke tükrökben.

298

- Nem. A lány megrándult, de a férfi erősen tartotta. - Nem így. Másként foglak boldoggá tenni. Hogy megszabadulhass a rémálmodtól örökre. A

közben

viharzölddé sötétült

tekintet végül

tengerszínűvé

csendesült, aztán elindult benne egy csábító örvénylés, és Lara beleveszett ebbe az áramlásba hosszú-hosszú időre.

44. fejezet

Wayne fura sokk- és szexterápiát alkalmazott egyszerre. Lara először felzaklatva követelte, hogy hagyja abba, de végül lassan megértette, mit akar a férfi. Azokat a pózokat ismételtette meg vele, amelyekbe Beloniak kényszerítette. Csak ő minden egyes beállításhoz hozzátett még valamit: gyönyört, kényeztetést, játékot vagy vigasztalást. Valamit, ami már róluk szólt, kettejük közös élvezetéről, a köztük lévő intimitásról. Mintha átírta volna a régi eseményeket, felülírta volna a programot, törölve a korábbi adatokat, újabbakat vésve a helyükbe. De azért Lara még így is meg-megremegve nézte azokat a képeket. Mert Wayne elhozta őket. És megígérte neki, hogy ha végeznek, együtt égetik el a tengerparton az egészet. Nem tudta eldönteni, akarja-e. Felemás érzései voltak a Beloniak befolyása alatt töltött két évvel kapcsolatban. Az az ember azért jót is tett vele azokban az időkben, éppen ezért volt annyira iszonyú, amire vetemedett. Hogy tehette ezt meg egy férfi, tanár, egy jóval idősebb és érettebb ember valakivel, aki rábízta magát annak idején? Mintha egy rokon molesztálta volna, akinek vigyáznia kellett volna rá. Talán emiatt a kettős érzés miatt volt, hogy valahogy annak az utolsó éjszakának a felülírása nem sikerült olyan könnyen.

300

Bármikor, amikor Wayne megpróbálta a lányt rávenni, hogy vágjanak bele, sírás lett a vége. Úgyhogy egy nap a férfi mással próbálkozott. A fények lágyan siklottak végig a szobán. Lara puha simogatásra ébredt, valami csiklandozta az arcát, rebbenve végigsiklott a nyakán, a mellén, körbejárt a bimbójánál, aztán a hasán át az ágyékáig ért le a cirógató bizsergés. Felpattant a szeme. Aztán fel is ült volna, hogy szemébe nézhessen mohó reggeli látogatójának - ám a tagjai nem mozdultak. Ki volt kötözve! Riadt kiáltását egy tenyér fojtotta el. - Csssss. Nyugalom. Csak nyugodj meg. - Nyugodjak meg?! - Lara szikrázó szemmel kiabált és próbált megszabadulni. - Wayne, engedj el! Kérlek! Annyira rossz... ez annyira nagyon rossz! - Sikoltásba fúlt a hangja. A férfi odaült mellé az ágyra, és két tenyerébe fogta az arcát. A lány rémült volt, elkeseredett, haragos. Wayne nem tágított, míg el nem érte, hogy a szemébe nézzen. A tekintetével is fogva akarta tartani. - Figyelj rám. Csak rám figyelj. - Hangja, mint a bársony. - Félsz tőlem? Lara a lenyűgöző tekintet fogságába esett. - Nem... - suttogta bátortalanul. - Nagyon jó. Nem is kell félned tőlem. Nem foglak bántani. Elűzzük a rossz emlékeidet. Az az ember többé nem lesz rád hatással. Bízol bennem? A lány tágra nyílt szemmel, megremegő ajakkal bámulta a férfit, belekapaszkodva az érintésébe, a hangjába, a szemébe. - Igen... - jött sokára a félénk, halk beleegyezés, és Wayne elmosolyodott. - Jó kislány. Megcsókolta, és Lara úgy érezte, mintha valami jutalmat kapott volna, mert ügyes volt, vagy mert úgy viselkedett, ahogy elvárták

301

tőle. Wayne mintha a mestere lett volna, de nem olyan fojtogató, tisztázatlan és szennyes módon, ahogyan Beloniak próbált azzá válni. Ez a férfi valóban tanítani akarta valamire: hogy ne szégyellj e a testét, soha ne érezze a természetes vágyait bűnnek, még ha valaki ezt is akarja ráerőltetni. És hogy egy másik ember aljas ösztöneiért nem ő a felelős. Mégis megfeszült az ágyon, és riadtan megrángatta magát, amikor az a fura, bolyhos valami hozzáért. De hiába. A csuklójára csak még jobban rászorultak a selyem- szalagok - a baldachin függönyének kölcsönvett pántjai. Wayne a lábát is ugyanúgy rendezte el, mint Beloniak, a bokáját a combjához erősítette, és igazán fura holmival, egy szőrmés cirógatóval közelített hozzá, egy könnyű kis pamaccsal, nem is tudta eldönteni, miből van valójában, műsző rből? Toliból? Ott feküdt védtelenül és kiszolgáltatottan, pontosan abban a pozícióban, amibe azon a borzasztó estén kötözték - és váratlanul megérezte, hogy minden feltoluló, kellemetlen emléke ellenére is így akar maradni! Mert most minden más. Most egy olyan férfi, kezei között van, akire rábízná az egész életét. Wayne betelepedett a lány széttárt combjai közé, és Larán már csak ettől végigfutott a tüzes borzongás. Úgy érezte, menten kigyullad. A férfi végigsimított rajta a cirógatóval, és ő azt hitte, azonnal lángra lobban. Wayne megmondta neki, hogy minden rendben lesz, és ő hitt benne. Hinni is akart. Nyöszörgött és sóhajtozott. Wayne imádta ezeket a hangokat, és most élvezettel szemlélte, ahogyan a lány borzongva remeg a tenyere alatt, és átengedi neki a testét egészen. Mindig is tetszett neki a kikötözés, olyan izgató a látvány, a tökéletesen kiszolgáltatott test, amihez szabad hozzáférése van, és ami reszketve sóvárog rá. De ő tudja azt, amit Lara még nem: képes parancsolni a testének, a vágyainak. És a szeretője testének, és az ő vágyainak. - Gyönyörű vagy - csókolt a fülébe a férfi. - Felizgatsz teljesen. Szeretem, amikor ki vagy kötözve. Azt akarom, hogy te is szeresd. A lány elhomályosuló szemmel nézett fel rá.

302

- De én nem... Én ezt nem... Wayne elnevette magát és azonnal a lány lába közé nyúlt. Besik- lott a tenyere a combok közé, és Lara felsóhajtott. A férfi nézte őt, és csak tartotta a kezét a vénuszdombján, a puha kis bozonton. Mintha madárfióka lenne a markában, olyan óvatosan borította be, nem is mozgatta a tenyerét, csak dédelgette azt a részt. - Dehogynem - mosolygott a férfi, és tovább folytatta a terület gyengéd kényeztetését. A lány soha nem élt át még csak hasonlót sem. Wayne keze hűvös is volt, meg valahogy melengető is egyszerre, lágyan játszott rajta, mégis erőteljesen, és annyira megdöbbentően buja volt a feltáruló ágyékán érezni azt a hatalmas férfitenyeret, hogy teljesen beleszédült. Mintha egy vadember kezébe került volna, vagy ősi energia áramolna belé - határozottan volt az egésznek valami elképesztően ösztönös, feltörő ereje, amitől a gerince aljától a feje búbjáig megborzongott. Wayne sokáig tartotta itt a kezét, és ez már jóval többről szólt, mint valami erotikus játék - ez egyszerre volt a zsákmányra tett birtokló mancs és a vezérhím védelmező mozdulata. Aztán a férfi egyszerűen révületbe vitte. Végigsimogatta mindenhol. A homlokán, ahol a hajszálak kibújnak. A fülkagylójában. A szája szögletében. A nyakán és végig a torkán, a mellkasán, a hasán át egészen le - és újra megállt odalent. A két karja és a combja belsején siklott végig. A térdén körözött. A tenyerén. A mellbimbói körül. Nyilvánvalóan élvezte, hogy elnyúló, doromboló kiscicát csinált belőle. Hogy azt tesz vele, amit csak akar. Hogy csak egy érintés, egy mozdulat - és ott jajgat és nyög, reszket és sóhajtozik a karja közt, vágyban, gyönyörben égve. És csak egy cirógatás, egy ölelés - és ott zokog, belebújva a karjába, mint egy kisgyerek,

azokkal a hatalmas

könnycseppekkel. A simítások megtisztították, lesöpörték annak a másik kéznek minden érintését. Végre feloldódott minden görcs, minden szégyen.

303

Órákkal később a ház teraszán pihentek, bámulva az alkonyodó eget. Esteledni kezdett, langyos, gyenge szellő fújt. Gyönyörű volt az égbolt, kék, vörös, narancs fények festették színesre, és az egészet halvány rózsaszín sugárzás hatotta át, amitől minden meleg, bensőséges árnyalatot kapott. Végre béke volt. A lágy hullámokat hallották, a sóhajtó szelet. Lara megállt a férfi előtt, aki kényelmes teakfa nyugszékben élvezte a látványt, kezében egy pohár vörösborral. Furcsa látvány volt a hatalmas és erős férfi, amint ejtőzik, mégis olyan természetes. A lány kicsit pimaszul a férfi hasára pas- kolt, az meg egy váratlan, gyors mozdulattal lecsapott rá, a derekát fogta át, még fél kezével is szinte átérte. Hogy Lara a laza kis ruhája alatt semmit nem visel, azt sejteni lehetett. Wayne futólag azért, a biztonság kedvéért végigsimított a feszes kis popsin, aztán felkínálta a térdét. A lány szépen az ölébe fészkelte magát, felhúzott lábakkal, fejét a férfi mellkasára hajtotta. - Most már minden szörnyűséget tudsz rólam. A férfi halkan felnevetett. - Azért ezek a képek nem olyan szörnyűek. - Nem is a képekről beszélek. A férfi elkomorult. Értette. - Már vége van. - Igen - nézett a lány a messzeségbe. - És most? Mi lesz ezután? Wayne hallgatott. Nem tudott ígéreteket tenni a jövőről, és nem is akart. Csak azt tudta: nem akarja, hogy Lara valaha is mást szeressen, valaha is másvalakire nézzen, valaha is más ölébe bújjon így, ahogy most őhozzá. Mégsem volt képes semmilyen esküre, fogadalomra, és erre megvolt a jó oka. De sejtette, hogy mit szeretne hallani a lány. Lara felnézett rá, félve és várakozva. Wayne megsimogatta a haját, és magához szorította. - Nem kell sietni. Van időnk, Lara. A világ minden ideje a miénk. A lány megremegett. Ez most utalás valami hosszútávúságra? Pedig aztán Wayne életében nem tudni egy ilyenről sem. Egyetlen

304

tartós kapcsolatot sem talált a férfi előéletében. De nem akarta tovább kérdezgetni. Mi lesz velük? Hogyan folytatódik a közös életük? Meddig tarthat ez a varázslat, ami annyira hihetetlen, hogy majdnem biztos: nem maradhat így örökké. De ez is mindegy lett abban a percben. Valahogy minden időtlenné vált, és csak az az egyetlen pillanat maradt, a most, amelyben itt vannak mindketten, és ez a biztos, ez a valóság. A jelen.

45. fejezet

Na, hogy megy a szuperfütyi-bűvölés? Úgy táncol már az egyszemű kígyó, ahogy furulyázol neki? :D

Lara felnevetett. Karén, ez a lüké csaj. Olyan szabadszájú. De mégis vicces. Szuperkígyó ez, inkább engem táncoltat, azt hiszem.:)

Kinézett a teraszra, ahol Wayne éppen üzleti telefonokat bonyo lított, már vagy egy órája. 0 meg a barátnőjével beszélgetett egy kicsit, napok óta nem váltottak szót. Csak nehogy megmarjon egyszer, ha sokáig melengeted a kebleden.;)

A lány mosolygott. Wayne kígyója a keblén... Hát, végül is volt erre példa, gyakorlatilag. Melengetné ő szívesen, akármeddig, az a helyzet. Amíg ti süttetitek az élvezkedő hátsótokat, itt beborult Beloniaknak Tudod, a volt tanárod.

Lara torka elszorult, és meglódult a szíve. Mi történt? Wayne mégis csinált valami végzeteset? Ezra Lee ezért ment vissza? Ijedten ütötte be a betűket: Mi van vele? Hihetetlen sztori, padlót fogsz. A pasit letartóztatták pedofíliáért. De az a szép az egészben, ahogyan lebukott. Ez valami perverz alak lehetett, tudom, mondtad, hogy fura pasi, de ezek szerint furább, mint hitted.

Karennek nem mondott el mindent a régi tanáráról, a molesztálásos időkről, a legutóbbi esetről pedig semmit sem tudott. Azt hiszi, csak pihenni utaztak el Wallace szigetére, a „kőgazdag uraság kábítja a kis szerelmét” jegyében. Idegesen várta az üzenet folytatását. Összekötözve találtak rá, egy mübrokin üldögélve. Hétvégi horgászok hallották meg, hogy üvöltözve könyörög. Állítólag napokig volt ebben az állapotban. Gyanús, hogy valakivel szórakoztak, az meg lelépett és úgy hagyta, de ő esküdözik, hogy saját maga csinálta, csak baleset történt, és nem tudta magát kibogozni, csak még jobban megszorította a hurkokat. Nagyon nem kerek a történet. Na, de ez csak egy dolog, képzeld el, hogy a zsaruk mit fogtak még nála! Egy csomó pedofil anyag volt a számítógépén! Amikor a rendőrök kimentek a segélyhívásra, be volt kapcsolva a gép és ment a diavetítés! Ekkora barmot!

A lány megkönnyebbült, de meg is rémült. Wayne nem ölette meg a fickót, hál’ istennek - viszont rendőrkézre juttatta? De milyen képek .r/.ok? Jeges hidegség költözött a gyomrába. Néhány szóval sietősen i lköszönt Karentől, és kióvakodott a teraszra. - Miss Sullivan ellátott a legfontosabb társasági pletykákkal? A férfi felvillantott egy somolygást. Megkedvelte Karent, habár i '..ik futólag találkozott vele, de azt ő is tudta, hogy összejöttek Ezra

307

Leevel. A testőrében halálbiztos volt, tudta, hogy sohasem árulná el, még a legtüzesebb csúcspont tetőfokán sem, Karén pedig nem tenné ezt meg Larával, úgyhogy a titkai biztonságban vannak náluk. A lány gondterhelten álldogált, kicsit összehúzott ajakkal, és Wayne már rájött korábban, hogy ez azt jelenti, valami nincs rendben. - Vagy rossz híreket kaptál? Odapaskolt a combjára, amolyan „gyere ide, durcás kislány, meséld el a papának” modorban. A lány annyira vonzó volt, hogy egyszerűen nem tudott betelni vele. Nem az a delnős szépség, és nem is valami tökéletes cicababa alkat, de neki éppen az a természetesség tetszett, amit az utóbbi években senkitől sem látott. Lara-Az-Egysze- rű-LányAki-Most-Érik-Igazi-Nővé. És ő teszi azzá. De azért reméli, hogy örökre megmarad kislányosnak is, imádja benne azt a beszeny- nyezhetetlen tisztaságot. De most elfelhősödött az a kedves, cicás tekintet, ejnye. Meg kell tudnia, miért. Felállt, és átölelte a teraszajtó árnyékában álldogáló lányt. A kis puszira felengedett, ez jó jel. Megsimogatta az arcát. - Mi a baj? Lara felnézett rá, gyanakvó, kutató tekintettel. - Mi lett... végül is mit csináltál... Beloniakkal? Wayne elkomolyodott. - Miért érdekel? - Nem akarom, hogy... közöd legyen hozzá. Hogy... ezután bármilyen közünk legyen hozzá. A, szóval ez a baj. - Megtudtad, hogy letartóztatták. - Igen. Wayne... Azok a képek... A férfi újra megsimította az arcát, és ujjai közé fogva az állát felemelte a fejét. A zöldesszürke szemek nyugodtak voltak, mint a tenger. - Amikor visszamentem a képeidért, mindent kitöröltem a gépéből, ami rád vonatkozott. Ezra Lee pedig minden egyebet, ami most kellemetlen lehet azoknak a nőknek, akikkel ennek az

alaknak valaha dolga volt. Nem véletlenül van számítógépes adatmentő cégem is. Eltüntetni is nagyon tudunk. A pedofil levelezését viszont nem bántottuk, sem a netről szedett képeit. Csak beállítottuk automatikus vetítésre az albumjait. Lehetősége volt kiszabadulni. Nem volt képes rá. Ahogy az áldozatai sem. Végül a saját aljas szenvedélye buktatta le. A sors keze. Ja, a sors keze. Lara rápillantott Wayne erős markára. A sors keze azért ronggyá verte a festőt, meg úgy összezsinegelte, hogy lehetőleg ne bírjon önerőből megszökni. - Éppenséggel te is besegítettél a sorsnak... Wayne arcán futólag feltűnt egy félmosoly. - A sors is embereken keresztül nyilvánul meg. A tetteknek következményük van, és mind egymást büntetjük. Lara meglepve bámult a férfira. Nem gondolta, hogy ennyire filozofikus tud lenni. És végül is igaza van. Megnyugodott. Sem ő, sem azok a régi lányok nem lesznek meghurcolva. Viszont Beloniak megfizethet mindenért. - Ez volt Ezra Lee dolga... - Ez. - Tényleg mindent megtesz érted. - így igaz. Hálás is vagyok neki. Ezért kapott most is szabadnapokat. És ha jól sejtem, éppen a barátnőddel tölti el őket... Lara szívesen megkérdezte volna, ha már a testőr így szóba került, hogy is mentette meg Wallace a férfi életét, de aztán elterelődött a figyelme. Sütött a nap, a víz pompás volt, és Wayne úszni hívta, meg heverészni a sekély hullámokban, ráadásul mindezt meztelenül! Felszabadultan szaladt a partra igyekvő férfi nyomába. Igaz is. Minden rendben van, Wayne Igazságosztó Űr egy szál kuki- ban fürdik a tengerben, miután megmentette Lara Naiv Királylányt .i Gonosz Farkastól, akit tömlöcbe vettetett. A Hű Fegyverhor- ilozó pedig a Főhősnő Legjobb Barátnőjével romantikázik valahol .1 torontói őszben, csokoládés almát nyalogatva. Béke van a földön, ■i világ tökéletes.

309

A Hű Fegyverhordozó tényleg nyalogatott valamit, de az nem éppen csokiba mártott alma volt. Karén combközépig érő fekete bőrcsizmáját tisztogatta, simogatta, fényezte. Meg is szimatolta, és hát igen, egy kicsit meg is nyalta, hogy aztán a puha ronggyal azonnal gondosan áttörölje. A bőr szaga elkábította. Ez már gyerekkorában is így volt - anyja cipőivel. A mamája gyakran találta meg a cipősszek- rény tövében, ahogy elmerülten suvickolta a lábbeliket, térdelve, egészen belemerülve a munkába. Ilyenkor az asszony megsimogatta a fejét, és odahúzta magához, erősen, majdnem fojto- gatóan átfogva sovány testét, és odaszorítva tüsihajú buksiját hatalmas, puha melléhez. Soha nem kapott máskor dicséretet, csak ilyenkor, amikor szépen rendbe tette a tűsarkúkat, vagy amikor ügyesen kitakarított. Ezek a ritka pillanatok hihetetlen örömmel töltötték el, igazi, felizgató gyönyörrel. Anyja részletesen ellenőrizte őt, úgyhogy megpróbált minél jobb munkát végezni a cipőkkel, és egyre tökéletesebben takarítani, egyre alaposabban. Még nem elég tiszta. Ezra Lee egészen lehajolt, hogy jobban odalásson a méretes bútor polcának mélyére. Térdére ereszkedett, benyúlt a porronggyal, és alaposan kitörölgette a sarkot is. Majdnem vállig eltűnt a szekrényben, pedig kockáztatta, hogy kifogástalan inge is összekoszolódik. Sajnos ez az ára a tökéletes munkának. Hátsója egészen kidomborodott a nagy igyekezetben,

teste

megnyúlt, ahogyan próbálta a legrejtettebb zugokat is elérni, és érezte, hogy a kötelek egyre mélyebben belevágnak a bőrébe. Különösen odalent, a dereka alatti részeken, és a két lába között, ahol Karén egy nagy, kemény csomót hurkolt a kötelékeire, éppen a gátra, a hímvesszője és az ánusza közti területre. Minden alka lommal, amikor érezte, ahogyan a mozgása nyomán a csomó erősen odaszorul az izmaihoz, végigfutott rajta valami hűvös,

310

végtelenül izgató borzongás. Ugyanakkor ez a stimuláló inger le is állította

gerjedező

vágyát,

szinte

az

elérhetetlen

jövőbe

tolva

kielégülésének pillanatát. Elragadtatta ez a folytonos kontroll. A fölmosás jött. Térdelve, kicsit nyitott lábakkal. Ruha a vödörbe, csavarás. Hajtogatás, szabályos négyszögletesre. Aztán előrenyúlás a ronggyal, majd vissza. Űjra előre, és vissza. Az a liba- bőröztető nyomás a kötelek megfeszülésekor, majd az enyhülés. És megint, és megint. Vagy háromnegyed órán át mosta a köveket és a padlót Karén lakásában. Ingben, nyakkendőben. De meztelen fenékkel. Fekete zokniban, amit a térdénél akkurátusán a zoknitartó gumiszalagjához erősített. Csinosan, csattal, két, egymással teljesen párhuzamos pánttal. Ez volt az, amire annyira vágyott. Az egész teste zsibongott az örömtől, amikor Karén néhány találkozásuk után engedékenynek bizonyult, és végre belement, hogy kipróbáljanak együtt egy fantáziát. Nem is merte remélni, hogy lesz valaki, aki megteszi ezt neki, nem nézi le, nem alázza meg a vágyai miatt, és nem kér pénzt, hogy kielégítse őket. Eddig muszáj volt mindig fizetnie, hogy nagy ritkán megkaphassa azt a régi érzést: hogy jó fiú volt, szeretik. A kötelek nagyon is kézzelfoghatóan emlékeztették a szorításra, amibe olyan szívesen visszarévedt. Anyja nem tette meg túl sokszor, és amikor nagyobb lett, már egyáltalán nem ölelte magához. Ügy bánt vele is, mint az apjával: harciasan,

katonásan,

keményen.

Néha a keze is eljárt,

vagy

pontosabban a főzőkanál, de Ezra Lee nem bánta. Nem volt annyira veszélyes, sem túlságosan fájdalmas. Inkább valahogy élvezetes: egy hatalmas nő ölében, ahogy a fokhagy- inagerezd fenekét csapkodja. Azért ő nem igényelte túlságosan a verést, sem a különböző segédeszközöket a testében, bár nem is voltak ellenére, némelyikkel olykor szívesen eljátszadozott. A köteleket viszont imádta. A szoros, kibonthatatlan kötéseket. A szorítást a testén, amitől minden mozdulata mintha valami szigorú rendben történt volna

311

meg, folytonos ellenőrzésben. Élvezte ezt az erőt, a tartást, a biztonságot, amit a kenderkötéllel kialakított hámszerűség adott neki, amitől szinte sebezhetetlennek érezte magát, mintha valamilyen páncélzatban

lenne,

mint

valami

katona,

aki

követi

urát

és

parancsolóját minden csatába, még a halálba is. Ugyanakkor az, hogy térdtől derékig meztelen volt, mégis valahogy a szabadság mámoros, izgató érzésével ajándékozta meg. De csak úgy tudta elviselni ezt a feltárulkozó merészséget, ha a teste többi helyén rabságban tartják. Karén nem szólt hozzá, míg a takarítás tartott. Csak időről időre egy mozdulattal magához rendelte, hogy kicsit változtasson a kötelékeken. Csak annyira szorított a csomókon és húzott a hurkolásokon, hogy ne legyenek fájdalmasak vagy túlságosan kényelmetlenek. Ezra Lee hálás kutyapillantása egyszerűen lenyűgözte. Életében először vett részt ilyesféle szerepjátékban, leginkább a mérhetetlen kíváncsisága miatt, de döbbenetére az egész helyzetet egyre jobban élvezte. Saját magán is meglepődött, a dominák és a subok világa mindig is érdekelte, de Ezra Lee az első volt, akivel valóban komolyan játszhatott. Korábbi találkozásai a szadomazo világgal inkább mulatságosak voltak, egyszer egy öreg szerkesztő látta meg benne az esélyt, és próbálta rávenni, hogy verje végig alaposan a derék szíjával lapzárta után. Akkor befulladt a projekt, a fickó karfio- los és löttyedt hátsója annyira rángatózott már előre, hogy nem bírt ráütni, úgy elkapta a nevetés. Egy SM-bárba is ellátogatott, amolyan tanulmányútra, beszélt is néhány hivatásossal, köztük Mistress Contessával, aki valójában Tessa Baumann néven látta meg a napvilágot, és virágkötőként dolgozott, mígnem jövedelmezőbb munkát talált magának donnaként. Szoros bőrruhájából szinte kibuggyantak a keblei, és korbácsai meg kínzószerszámai között sokkal ijesztőbb hatást keltett, mint a klub férfi dómja, aki körülbelül annyira volt rémítő, mint egy húsvéti nyúlnak

312

öltözött, szexuális segédeszközöket házhoz szállító motoros futár Batman-köpenyben. Mistress Contessa elmondott néhány fontos dolgot Karen- nek. Hogy sok kliens nem szenvedni akar, hanem azt átélni, hogy a szenvedést ő irányíthatja. Hiszen ha kéri, ha szól, azonnal le kell állni. Sokan valami eltorzult gyönyörérzést keresnek, aminek alapformája a hétköznapi szexualitás része, de itt több kell belőle, így lesz a játékos paskolásból kemény korbácsolás. Vagy a fájdalom és a gyönyör határvidéke érdekli őket,

és

a

saját

erejük,

tűrőképességük

megélése.

Van,

aki

megszégyenített akar lenni, porig alázva. Sokan közülük felsővezetők, akik naponta hoznak súlyos döntéseket, amelyekkel emberek életére vannak hatással, így áll helyre számukra az égi igazságszolgáltatás - itt ők kapják meg a magukét. De nem ritka, hogy a teljes alávetettség azért kell, mert abban végre nem muszáj felelősséget vállalni, sem dönteni, minden hatalom másé, és a domina lábánál végre nyugalmat lehet lelni a napi stressz alól. Mistress Contessa vendégkörében bőséggel akadtak gazdag

üzletemberek,

befolyásos

politikusok,

magas

rangú

hivatalnokok. De van, aki gyógyulni jön, a maga módján. Mint az a vendég, akit anyja brutálisan vert és szekrénybe zárt kiskorában. Itt átélheti, amit ott sohasem: hogy bármikor véget vethet ennek. Újraéli a durva élményt, de itt nincs neki kiszolgáltatva. Lélekgyógyászhoz kellene mennie, de nem akar. Vagy nem tud, egyelőre. Akkor marad ez a furcsa öngyógyítás háromhetente. Ahogy Karén figyelte Ezra Lee sürgés-forgását, a domina szavai jutottak eszébe: „Nem a szex ebben az egészben a lényeg. Hanem a lélek. Az alávetettet tilos megalázni. Tisztelni kell. Az ő számára te vagy a biztos pont. A menedék. Soha nem élhetsz ezzel vissza.” Menedék Ez az, ami Karent megragadta az egészben. Ő sohasem talált igazi menedékre az életében. Kedvelték a nevelőcsaládokban, ahová került, és ő is laza jó viszonyban volt mindenkivel, de képtelen volt megmaradni bármelyiküknél is. Ezra Lee azonban lekötötte ,i figyelmét. Ahogy jobban megismerte ezt a bánatos, hallgatag férfit,

313

akiről lassacskán kiderült, hogy tud ő nagyon figyelmes, gondoskodó és lovagias is lenni, Karén egyre inkább a menedékévé akart válni. Emellett meg határozottan jól érezte magát a szűklatexruhák- ban, a bőrökben, vad holmikban és az erős, csábító sminkben. Amikor a testőr pironkodva bevallotta neki, mi is a fétise, mire vágyik valójában, újra felkereste Tessát, hogy tanuljon tőle, nem akart sérülést okozni a kötelekkel, tudta jól, hogy nem lehet csak úgy, esztelenül nekiállni a másikat gúzsba tenni, nagyon is veszélyes az. Leszakadt herékről ugyan nem keringtek rémhírek, de majdnem elhalt végtagról igen, meg becsusszant segédeszközről, amit úgy kellett kioperálni a sürgősségin, elfojtottan röhögő rezidensek gyűrűjében. Eltelt majdnem két óra. Már minden ragyogott a tisztaságtól. Ezra Lee még egyszer körülnézett. Jó. Nem lehetnek piszkos részek. Rendnek kell lennie. A térdére és a sarkára nehezedett, és ahogy leült, újra érezte a gátja környékén a nyomást. Várt,

földre szegezett tekintettel,

alázatosan. Mistress Karén előbb körülnéz, aztán közli vele, hogy elégedett-e. Ha jól dolgozott, jutalmat kap. És ő jól dolgozik. Mindig. Karén megállt előtte, ő nézte a frissen tisztított csizma orrát, amelyben szinte látta saját tükörképét. A testőr szíve megdobbant, ahogy a lány odaállt a térdei közé, egészen szorosan hozzá, előretolva a lábát, míg a csizma eleje elérte a heréit és vesszőjét. Végigfutott a borzongás a gerince mentén, egészen a feje búbjáig. - Jó fiú vagy, Ezra. Jó munkát végeztél - mondta ki a lány az annyira várt szavakat, előre megbeszélték, ezek a mama szavai. Karén aztán magához húzta, és ő belefúrta magát az ölelésébe. így maradtak percekig. Aztán a férfi megremegő testtel, térden állva hagyta, hogy levegyék róla a kötéseket, kibontsák a csomókat. A játék véget ért. Később, az ágyban Ezra Lee megmutatta, mennyire szolgálatkész ott is. Olyan felszabadult és boldog volt, hogy a lány csak pillogott:

314

a zord, zárkózott pasi tud szépeket is mondani, igaz, a maga kissé nyers, de őszinte módján. Figyelmes volt a szexben, és imádta, hogy Karén van fölül. Karén is imádta. De a lányt valami mégis felkavarta. Amikor a férfi egészen levetkőzött, a hátán durva forradásokat látott. Egyértelmű ütésnyomokat. Hogy kerültek oda? Mégiscsak szereti a szigorú bánásmódot? Azért ez a fajta kegyetlen korbácsolás túlmegy minden erotikus szélsőségen. Ezt ő nem vállalja, ha netalán mégiscsak ilyesmit akarna a férfi. Rákérdezett. És Ezra Lee elmesélte neki, hogyan történt, és mi köze van Wayne Wallace-nak ezekhez a szörnyű sebhelyekhez.

46. fejezet

A következő napok pompás, varázslatosan izgalmas kalandnak tűntek Lara számára. Tényleg hatott Wallace formabontó szexterápiája, napról napra felszabadultabb lett, és egyre messzebb kerültek tőle az átélt nyo masztó emlékek. A férfi megtanította búvárkodni, először csak pipával sznorkelezni, de így is élvezte. A fickó igazán gyakorlott nak tűnt, és Larának eszébe jutott az a régi kép, ahol a papájával áll békatalpakon, összemosolyogva, mint a jó cimborák. A papája már nem mutathatja meg neki, hogyan használja a légzőpipái anélkül, hogy minden merülés után ki kellene vennie és vizet köpködve visszatennie. De Wayne itt van helyette. A palackos merü lés legfontosabb szabályait is megismerte, és bár a férfi egyedül semmi szín alatt nem engedte volna el, mellette azért kipróbál hatta azt is. Megálltak néhány aprócska korallszigeten, ahol nép- telen, gyönyörű tengerpartot találtak, és még csodálatosabb víz alatti élővilágot. A jachttal mentek, de a kis őrhajó is követte őkcl tisztes távolból. Úgy látszik, más gondos alkalmazott is van a Wal lace Vállalatnál, nemcsak Ezra Lee és Miss Devine, mert bár Lara sohasem látott senkit a fedélzetre lépni, sokszor, mikor visszatértek a bohóchalak kergetéséből, valaki titokzatos módon egészen

lmom falatokat v.ii ,i/m>11 a/ ,i',/ltiluK i ii, valós/liuilcf; .1 !• (scrőliajó ióI )oll ,il az ugyes szakáis, és .1 lakoma, .inul odsikészltctt, nagyon fi jólesett, megéheztek a vízben.

I'gyik délután a hajóhoz kis motoros csónak érkezett, és Lara leli ehúzódva hallgatta a két, delfinkitűzős, feliratos mellényes Ifi fit, akik mintha hálálkodtak volna valamiért... igen... aWalla- cc konszern újabb egy évre szóló működési adományát köszönték meg. „Wayne delfinkutatókat is támogat?”, Lara meglepődve forgatta magában az új információt. Soha nem gondolta volna, hogy .1 férfit érdekli az állatvédelem, de ki tudja, végül is azt már látta, hogy hajlandó jótékonykodni. Talán leírható ez is az adóból. Vagy 1 sak simán bírja a tengeri rokonokat. Ő is imádja őket. A kis csónak eldugott kis öbölbe vezette őket, ahol a kutatóállomás működött. Lara ujjongott. Ha csak átlagos látogatóként jött volna a szigetre, sohasem lehetne ennyire közel a delfinekhez. Pedig megfigyelhetők, és vannak helyek, ahol hajók viszik az embereket közéjük, meg úszkálni is szabad velük, de sok szabály van, éppen az állatok védelmében, a nézelődőknek még hozzájuk érni is tilos. De itt, ezen az elzárt kis területen minden korlátozás nélkül bemehet a vízbe, és ha néhány palackorrú barátkozni akar vele, hát megteheti... - Wayne! Gyere! - csábította a vízbe lelkesülten a férfit, kipirulva a boldogságtól, de az most a parton maradt, onnan nézte .1 lány bolondozását. Bébidelfinek jöttek az anyjukkal, és még .1 kutatók is alig hittek a szemüknek: szinte azonnal összebarátkoztak a lánnyal, ott köröztek körülötte, az uszonyukat nyújtogatták kézfogásra, sőt volt, amelyik egészen közel úszott hozzá, és még az orrát is az arcához nyomta. Lara simogatta őket, egészen I elkínálkoztak neki, úgyhogy több kis kört is megtett együtt úszva velük, az uszonyukba kapaszkodva. „Még a delfinek is szeretik”, mosolygott magában Wayne. I Hdögélt a kényelmes karosszékben, amit előteremtettek gyorsan

317

a becses vendégnek, és figyelte az ő kis saját, hancúrozó delfinjét. A lány teljesen odavolt. Valószínűleg semmi mással nem tehette volna ennyire boldoggá. Nézte a habokat, a délutáni égboltot, az egész idilli képet. Alig néhány hete vannak végül is szorosabban együtt, és máris annyi vidámságot kapott a lánytól, amennyit nélküle egy év alatt is alig szed össze. És nem kell, hogy valaha is vége legyen. Talán. Lara minden delfintől ölelgetéssel búcsúzott, és végül nagy nehezen kijött a vízből, teljesen felbuzdulva. Messziről ragyogott. - Wayne! Tudod, hogy a delfinek gyógyítanak? Beteg kisgyerekeket is szoktak ilyen helyekre hozni, és meggyógyulnak! Ez csodálatos! Lehuppant a férfi mellé, lihegve, egészen felvillanyozva. - Igen, már hallottam róla - felelte Wayne, és a lány kezébe nyomott egy pohár narancslevet, hogy kicsit elhallgattassa. - Nálunk is ez történik - kapcsolódott be a beszélgetésbe az egyik kutató szerényen. - A Wallace Alapítvány jóvoltából évente sok gyermek jöhet ide, hogy a delfinjeinkkel játsszon és gyógyuljon. Mozgásszervi betegek, autisták, Down-kóros gyerekek... nemrég egy torontói kislány volt itt, a mamájával együtt... Tudja, Mr. Wallace, a kislány az agyi műtéttel, aki rehabilitációra jött... Sokat köszönhetnek önnek, hogy ideküldte őket... A gyermek néhány hét után szinte teljesen talpra állt! Odafordult a lányhoz: - Ha Mr. Wallace nem lenne, ő biztosan nem jöhetett volna rendbe ilyen hamar. - Aztán a férfihoz: - Hálásan köszönjük, Mr. Wallace, megint. A kutató meghajolt, igazi tisztelettel és elismeréssel, és Lara rádöbbent: hiszen Olivia kislányáról beszélnek! Wallace nem csak támogatta Tammy felépülését, hanem egy egész terápiás központot pénzel! Felnézett a férfi arcába, aki csak rezzenéstc lenül, higgadtan biccentett. A lány tűnődve bámult rá. Wallace,

a jótékony gyermekmegmentő. És Wallace, a bűnöst ronggyá korbácsoló igazságosztó. Melyik része az igazi? Vagy melyik erősebb? Wayne visszanézett, és Larának egy pillanatra úgy tűnt, mintha valami szokatlan, futó érzelemhullám vonult volna át az arcán, olyan keserűség, amelyet nemigen látott rajta, csak talán azokban a különleges percekben, amikor kitárulkozott előtte a padlásszobában. Egyre újabb és újabb vonásait ismerte meg ennek az embernek, és valahogy egyre mélyebbé vált minden érzés, ami hozzá kötötte. Átalakult az első időkben átélt letaglózó hatás, amikor a férfi szinte elektromos érintése, testének megbizsergető közelsége, elvarázsoló hangja, mágikus tekintete hatott rá, és vitte kábulatba. Mostanra ragaszkodás, bizalom, rajongás társult mindehhez, meleg odatartozni akarás - szerelem, egy szóval. Wayne egyszerre volt a hőse, a megmentője, a papapótlója, a barátja és izgató szexjátékokat kedvelő szeretője. A-Férfi-Akire-Mindig-Is-Vágyott. És egy álom, persze. Nyilvánvaló volt, hogy Wayne a kedvében akar járni. Mintha csak mindent tudna róla, olyan helyre hozta, amelyről régóta szívesen fantáziáit. Az idő is pompás volt, gyönyörű, napfényes napokat fogtak ki, talán csak egyszer érte őket <-gy kis frissítő eső. A hajóval kis szigetek között kalandoztak, de látszott, hogy haladnak is valahová közben, ám Lara hiába rágta a férfi fülét, az sejtelmesen mosolyogva titokban tartotta úti cél- in kát. A lány azért azt látta, hogy nyugatnak hajóznak, áthaladva ii Florida-szoroson a Mexikói-öbölbe. Tűkön ült, azt hitte, Key Westen majd felszállnak Wallace gépére, aztán ágyő, kalózvilág, h.ii/,arepülnek szépen. De nem, valami még vár rá! így is volt. Egy csodaszép, mesebeli délután.

A t a majdnem másfél óra Wayne-nel a víz alatt tényleg felejthetet- In 1 volt. A férfi Cancúnba vitte el, abba a különleges, tengerfenéki Múzeumba, ahol szoborcsoportok nyújtanak döbbenetes látványt ■ || alatt pihenve. Lara emlékezett rá, hogy egyszer lelkendezve

319

olvasott fel róla egy hírt Wayne-nek, bcökdösve a fotókat az újságban az orra előtt, és igen, tényleg említette akkor, milyen szívesen megnézné ezt a helyet egyszer életébem. Megragadta a képzeletét a víz alá süllyesztett különleges szobirok időtlensége és különös pusztulása, ami egyben öröklétet is ad nekik: az alkotó, Jason de Caires Taylor eleve mesterséges korallzátonyoknak készítette őket. Ez is gyógyítás, ha úgy vesszük, a lámynak ez tetszett leginkább a meglepő ötletben, hiszen a szobrokon hamar megtelepednek az algák és a korallok, hogy végül teljesen benőjék az ember által kifejezetten nekik felkínált helyeket cserébe

azokért

az

elpusztított

természetes

korallzátonyokért,

annelyeket az óvatlan turisták tízezrei tesznek tönkre. Most már értette, miért volt annyira fontos a férfinak, hogy megtanuljon

merülni,

sznorkelezni.

A

lejjebb

lévő

szobrokhoz

oxigénpalackkal mentek, és őt lenyűgözte a hihetetlen látvány. A korallok növekedését sejtelmes, kőibe fagyott mosollyal követő, hasaló, lófarkas kertészlány. A férfi,, akinek az arcát felismer- hetetlenné változtatták a testéből mindenhonnan előbukkanó korallágacskák, mintha kis fácskák sarjadnának a cementtestből, élőlények a holt anyagból.

A

szoborcsoportok,

a

maguk

furcsa,

megfoghatatlan

magányosságával, élethű alakjaival, amelyek mind egyéni arckifejezéssel bámulják

a

környező

világot,

amelybe

mintha

ősidők

óta

beletartoznának, mégis olyan idegenek. Emberek, akiket eltüntet, beolvaszt lassan ¡a természet, miközben csendesen úszkáló néma halrajok köröznek a testek labirintusában. Lara el volt bűvölve. A felszínhez közelebbi műveket már búvárruha és palack nélkül, csak könnyű merüléssel nézegették meg, és a lány cikázva úszkált, mint valami boldog sellő, vagy egy kis hableány, aki megtalálta rég elveszett rokonait a víz alatti palotában. Wayne végig vigyázott rá, néha érezte kezének lökését, ahogy irányítja, vezeti, és volt, amikor átölelve tartotta, szinte alig engedve némi mozgást, csak mutogatva neki a látványt, hogy néhány bátortalan, ragyogó kék és zöld halat óvatosan

320

megfigyelhessenek,

ahogy a

szobrokon

sarjadó

korallok között

bujkálnak alattuk. Wayne olyan volt a vízben, mint egy lopakodó harci tengeralattjáró, ő meg mellette, mint egy gyors kis cirkáló - jól kiegészítették egymást. Felfedezte, hogy a férfival játszani is lehet - egy idő után megpróbált elrejtőzni előle, de ez a víz alatti bújócska csak addig tartott, amíg egy szirt mögötti padkán ejtőző, hatalmas teknőst fel nem zavart, aki szó szerint üldözőbe vette. Vaksi lehetett szegény, vagy öreg, vagy maga is rémült, de igazán ijesztőnek tűnt, már csak a nagysága miatt is. A megugrasztott állatot Wayne kergette el némi felkavart homokkal, a megzavart vízben a céltudatos páncélos lelassult, ez a kis szünet elég volt arra, hogy fél kézzel gyorsan a mellkasához szorítsa a lányt, s a felszínre lökje magát vele. Lara köhögve, riadtan bújt a karjába. Nem tervezte azt a csókot, csak úgy megesett. A nagy ijedtségre. Valahogy muszáj volt. Ő Wayne nyakába kapaszkodott, az meg mintha ringatta volna, csak néhány perc volt, és ő ott lebegett a vízen, abban a biztonságos ölelésében. Meg kellett csókolnia. Hiszen megmentette a borzalmasan veszélyes tengeri szörnyetegtől... így telt el az utolsó nap. Már csak a búcsúéjszaka várt rájuk, és másnap vissza, irány Torontó. A lány csöndes volt és elgondolkodó a következő néhány órában. Wayne tényleg kitett magáért, habár nem érződött, hogy erőlködne. Egyszerűen csak vele volt. Bár így lehetne ez örökké! Az este egy luxuslakosztályban találta őket a város fölött, egy elképesztően látványos, meleg vizű pezsgőfürdőben, amely óriási ablakokra nézett. Fél focicsapatnak is elegendő helyet biztosító jakuzziban üldögéltek kettesben, és bámulták a naplementét. Lara teljesen eltelt az elmúlt órákban, napokban átélt érzésektől. Odabújt Wayne oldalához. - Miért csinálod ezt? - kérdezte halkan.

-Mit? - Nem kell engem... elkápráztatnod... - Nem érzed jól magad? -De... Csönd volt. Lara rájött, hogy bántó volt egy kicsit. Ahelyett, hogy megköszönné a napot. Sőt. A hetet. És egyáltalán, mindent, a Beloniaktól kiszabadító akciótól kezdve. Hiszen az az ember bármit megtehetett volna vele, tényleg. Akármeddig is ott heverhetett volna előtte, összeszíj azva, hogy végül minden bejáratát durván igénybe vegyék... Ehelyett itt van békében, üldögél a gőzölgő vízben, pezsgőt iszik, és már az éjszaka is leszállt, és most még jobban látszanak az imbolygó fényű mécsesek és lámpások, amelyek bevilágítják nekiklágy fényükkel ezt az egész mesebeli zugot. Közelebb siklott a férfihoz, és óvatosan hozzáért. Wayne nem mozdult, ezt a lány biztatásnak vette, úgyhogy a lassan leszálló sötétség leple alá bújva ő is alámerült egy pillanatra. Wayne hátrahajtotta a fejét. A kis merész. Ezt nem gondolta volna. A víz alatt odapuszilt rá. Sőt... Átengedte magát a meghökkentő vizes csóknak, ami csak nem akart véget érni. Azért ne fulladjon meg a nagy extrém szexben ez a mohó halacska. Felhúzta a mellkasára a lányt. - Nem kell engem elkápráztatnod. Lara felhúzta az orrát. Pukkadj meg. Tudod, ki akar téged elkápráztatni! De aztán eszébe jutott a legjobb riposzt: - Miért? Nem érzed jól magad?! Wayne felnevetett. - Csak nem szeretném, ha károsodnál a víz alatti szexmunkában. - Úúúúúú...!!! Larát elkapta a méreg. Szexmunka? Ő egy szexmunkás? Akkor befejeztük, várhatod az ilyet, míg piros hó esik. De Wayne vigyorogva magához húzta és a combjára ültette. A lány érezte az ágaskodó szerszámot, ahogy a testéhez nyomódik. Valamit mégis csak tud... Most meg elöntötte a büszkeség és az izgalom.

322

- Nagyon jól csináltad - súgta neki békítőleg a férfi, és végigsimogatta a hátát, aztán szép lassan a vízre fektette. A csípőjét a térdére húzta, a hátát megtartotta a karjaival, a lány ott hevert rajta, széttárt lábbal és kézzel, a víz nyaldosta mindenhol, lebegett, mint valami könnyű tollpihe. Aztán Wayne megemelte az ágyékát, és lassan beléhatolt. Ő átadta magát egészen. Még soha nem szerették ennyire. A hajnali tapogatózó fények Wayne-t ébren találták. A lány hozzá bújva szuszogott, békésen, kielégítve, boldogan. Mintha az lenne az ő egyetlen, biztos, lehető legjobb helye a világon. Hát igen. Az is. Kis, puha csönd burkolta be őket. Érezte, ahogyan a lány lélegzete a bőrét simogatja, elnyugodott, egyenletes ritmusban. Lara a hasán feküdt, kicsit keresztben, fejét a férfi csípőjén pihentetve, elnyúlva, mint ahogyan a kimerült állatkölykök szoktak félig öntudatlanul heverészni a szülőjükön a nagy játék után. A férfi mosolygott: a lány formás hátsója ott domborodott az orra előtt szinte, a kedvenc része, na, hiába. És Laráé is, ez világos, hiszen valami vágyakozó és egyben provokatív felajánlkozással időről időre odakínálja magát neki, mégis megőrizve valami bájos szemérmességet. Pedig imádta látni, hogy akarja őt. Nézte a rugalmas, szabályos gömböket. Szerette ezt a popsit. Amihez nincs joga senki másnak. De most pihentek. Nem sokszor sikerült igazán és teljesen elengednie magát, ilyen kis lazítás sem volt mostanában. Vagy talán soha. Nem is emlékszik, hogy lett volna bárki az utóbbi években, akire ennyi időt szánt - és akivel ennyire nem tudott betelni. És aki annyira meg is tudta lepni a bizalomnak, a ragaszkodásnak, az önátadásnak azokkal az egyértelmű jeleivel, amelyeket nem tud előle elrejteni. És a játékos, vidám oldala! Most már tudta, milyen édes, milyen csókolni való az a lány, amikor nevet, amikor rámosolyog. Szerette volna ezt a mosolyt örökké látni.

323

Olyan régen volt valaki hasonló az életében. De akkor azt verte beléje a sors, hogy szeretni veszélyes. Fájdalmas lecke volt. Egy pillanatra megsajdult a seb a mellkasán, de aztán, ahogyan jött, gyorsan el is múlt a figyelmeztető hasogatás. Lágyan odatette hatalmas tenyerét a lány keresztcsontjára. Mint az oroszlán, aki őrzi a finom prédát. Picit megremegett a bőr az ujjai alatt, és a lány hosszú, majdhogynem kéjes sóhajtást hallatott. Megbizsergette az ágyékát. De aztán csak nézte, nézte a durmoló, édes szeretőjét.

47. fejezet

Legyen óvatos! Wallace nem az, akinek látszik. Veszélyes. Kérdezzen rá, honnan szerezte a sebet a mellkasán... Az üzenet ismeretlen feladótól érkezett, a darknight álnév nem sokat mond, és valószínű, hogy csak erre a levelezésre hozta létre a tulajdonosa a postafiókot. Lara tanácstalanul olvasta, már vagy hatodszor. Mióta visszatértek a bahamai pihenésből, vagy ahogy Karén a szokásos szabadszájúságával elnevezte, a Wayne-féle gyógyfarok terápiáról - mert valamennyit azért elmondott neki végül a Beloni- ak-ügyről -, minden olyan rendben lévőnek tűnt, kerek lett a világ, a helyükre kerültek a dolgok. Beloniak a börtönbe, Wallace a munkába, ő az egyetemre, este meg mindketten az ágyba. Erre most itt ez az e-mail. Persze nem kell hinnie neki. Lehet egy rosszakaró is, aki irigykedik rá, vagy csak meg akarja zavarni. Aki milliárdosokkal fut, célpont lesz, ezt Beloniak veszélyes módon megmutatta neki. Nem. Nem fog ugrani egy vadidegen ember dumájára. Nem is zavarja ezzel Wayne-t, ezt eldöntötte. Habár a férfi a hazaérkezésük után újra, és nagyon nyomatékosan azt kérte tőle, hogy többé ne hallgasson el előle dolgokat. Persze. De most ebben az esetben nem szól neki ilyen apróságról, úgyis van éppen elég dolga. Bár... azért az a sebhely...

325

Nos, az valóban piszkálta már korábban is. Jó, arról esetleg kifaggatja a fickót majd valamikor. A valamikor már aznap este eljött. A férfi lustán hevert az ágyon. Mint egy belakmározott nagyvad, aki már felfalta a mai adagját, és most a száját nyalogatja elégedetten - de azok a csillogó szemek azért még követik a prédát, éhesen, vágyakozva. Óriási szerelmeskedésen voltak túl, és amióta szándékosan próbálta tágítani Lara határait, egyre több minden fért bele az erotikus eszköztárukba. A lány az ajtóban állva törölgette magát, a zuhany alól jött ki. Szüksége volt valamire, ami a majd’ kétórás szerelmeskedés után embert csinált abból a pihegő, elolvadt, reszkető, a végén már csak halkan nyivákoló cicából, akivé lett, mire Wayne végzett vele. Szárít- gatta a haját a frottírtörülközővel, és a csücskök alól figyelte a fickót. „Mint egy vadállat. Egy párduc.” Ez jutott eszébe hirtelen, nem is tudta, miért. Bárhogy is, veszélyes. És gyönyörű. Azok a combok. Az a kőkemény válla. A védelmező karja. És a mellkasa. Olyan széles. Olyan biztonságos. Az éjszakai lámpa hangulatvilágításában igazán szégyentelenül szexi volt, ahogy meztelenül elterült a párnákon. De valahogy kissé fura árnyékot kapott az a sebhely, aminek a keletkezéséről nem beszéltek eddig, ám a különös reggeli üzenet óta egyre jobban izgatni kezdte. - Gyere. Csak egy halk szó, és ő megy, mint egy kiskutya. Hogy jutott idáig? Feküdt némán a férfi hasán. Milyen nyugalom van. Meztelen fenekét Wayne lábához nyomta, az meg lassan cirógatta a hátát, le a gömbökig és vissza. Ő is játszani kezdett. Köröket, négyzeteket, hullámvonalakat rajzolt a férfi testére, és nézte, ahogyan néha kicsit megrándul a bőr az ujjai nyomán. „Csiklandós? Nem lehet.. Elmosolyodott. Wayne nézte, mint egy csodát. Egy csöndes, megszelídült, kielé- gült és boldog lány simul hozzá, aki nem akar drága ajándékokat

vagy betarthatatlan ígéreteket, mint oly sok nő, aki a közelébe került. Csak simogatja. Ebben az időtlen, szokatlan kényeztetésben annyira jól érezte magát, hogy hirtelen azt kívánta, bárcsak maradna minden így, örökre. A körökből, vonalakból betűk lettek, Lara nem is tudta ezt, önkéntelenül rajzolta a jeleket. „Mit ír...? Csak... nem...?” Most Wayne mosolyodott el. Látta, mennyire elmerült a testén való játékban a kedvese. Biztos volt benne, hogy akaratlanul írta le, ami a fejében járt: „Sz...e...r...e...” Feljebb húzta magához, mielőtt befejezhette volna. Megcsókolta olyan hosszan és mélyen, mint talán még sosem. Aztán megint feküdtek kicsit egymás testén, a lány érezte, ahogy az erős mellkas szinte felemeli őt is, ahogyan együtt lélegeznek, egy ütemre, ahogy a szívük is egy ritmusra dobban. Csak... megint az az árnyék a váll alatt. Felült. - Ez mi? - Végigfuttatta rajta az ujjait. - Hogy szerezted? Már beindult. A bajkeverő levél dolgozni kezdett. Wayne a szempillái alól figyelte. A lány olyan kedves volt és gyengéd, hogy egészen meghatotta. Nem tudta, hogy már feléledt benne a kis szimatoló, aki előbb-utóbb minden, de minden titkot ki akar kutatni róla. - Vadászaton. Afrikában. - Ne... De hogy? - Egy megvadult orrszarvú támadt rám. Lara tágra nyílt szemekkel bámult. - A vadásztársamat védtem, akinek szétszaggatta a száradni kitett bőrnadrágját, és utána megkergette. A lány gyanakodva nézte. Wayne megőrizte a komolyságát, pedig legszívesebben összevissza ölelgette volna a kis kíváncsit. Aki oda is sózott neki egyet végül. - Milyen hülye vagy! Száradó bőrgatya, mi? - Még egy huppa- iiós kis öklözés a mutatós bicepszen. - Bolondot csinálsz belőlem...

327

Magához húzta a csalódott képet vágó lányt. - Csak vicceltem. De miért érdekel? Lara feltérdelt és a combján lévő vágásra mutatott: - Te már ismered az én sebeimet, én is tudni akarok a tieidről. Ez jó válasz. Nem lehet mókázni rajta. De a férfi mégis őrizni akart még egy titkot. Igaz, ő teljes őszinteséget kért Larától, de csak azért, hogy felkészülhessen a védelmére. Ő már hozzászokott a támadásokhoz, az üzleti világban, a médiában, sőt bizonyos bűnözői körök is körbejárták a birodalmát olykor, tudta nagyon jól, hiszen néha tárgyalnia is muszáj volt velük. A lány nemcsak elaljasuló perverzek és pén2éhes rokonok érdeklődésének középpontjába kerülhet. Minél komolyabbnak látják a kapcsolatukat, annál többeknek jut eszébe, hogy ártson nekik. És volt egy olyan sötét, rejtegetett oldala, amit senki előtt nem akart, Lara előtt pedig nem mert feltárni. Még az a két ember is, aki az életét adta volna érte, csak kis töredékeket ismert ebből. Testőre és a titkárnője sejtett valami keveset, de egyikük, sem tudta a teljes igazságot. Larának sem szabad megtudnia. Sohiasem. -

Egy

baleset során került oda. Semmi különös. Valaki nem tudott jól

bánni a fegyverrel célba lövés közben, és az elsült. - Ennyi? - Ennyi. Lara nem volt egészen meggyőzve. Ennél még az orrszarvús verzió is szimpatikusabb volt. Látva elégedetlen ábrázatát, Wayne elnevette magát: - Tudom, ez nem valami kalandos, ezért nem is beszélek róla. Egy seb a férfinak hősies külsőt kölcsönöz, főleg, ha nagy a rejtély körülötte. Ilyen dög alak vagyok, kihasználom a hölgyek hatalmas fantáziáját. Lara hosszan szemlélte a mosolyt férfias, szép arcán. Nem tűnt egészen őszintének, inkább mintha magán is ironizált volna. De végül elfogadta a választ, csak egy valami érdekelte még. - És... aki megsebzett.. • férfi volt, vagy...

328

Megint egy kis grimasz, és kesernyés szájrándulás. - Egy nő. Ó. Egy nő. Kicsoda?! Már készült, hogy rákérdezzen, de Wayne rátette az ujját a cserfes szájra: - Nem láttam soha többé utána. Jó. Ezt akarta lényegében tudni. Akkor nem lehetett fontos a férfi életében. Darknight meg egy rosszindulatú, frusztrált pöcs nyilván, még az is lehet, hogy valaki arról a bálról, ahol úgy megforgatta például az a brókercéges fickó is. Az is hogy nyomult rá, biztos, hogy szívesen kibillentené Wayne-t mellőle, ha tehetné. De nem. Az ő pasija pótolhatatlan. Karén csak megerősítette a csodás képet, amitől Wallace lassan már irreálisan tökéletesnek tűnt. Túl jónak, hogy igaz legyen. Lara az őszi fákat nézte merengve a kávézó meghitt melegéből, a szecessziósán cirkalmas, sötétbarna és arany feliratokkal díszített ablakon át. Szerettek idejárni Karennel, a frissen pörkölt kávészagba, amelybe mindig csokoládés sütemények illata vegyült, és mindent átlengett a gőzölgő teafüvek édes aromája. A sötétbordó, puha, süppedős fotelek elnyelték őket, órákat is el tudtak üldögélni itt, ahol a mennyezet sötétkék boltozatára csillagtérképet festett fel a tulajdonos, és ólomüveg lámpácskák világították be a sarkokat. A bársonyfüggönyök kizárták a külvilágot, és a kis bútorszigetek eléggé távol voltak egymástól,

épp

annyira,

hogy

a

bensőséges

beszélgetések

ne

szűrődjenek át másik asztalhoz. A poharak, tálcák halk csörrenése, a kávéhoz adagolt gőz hangja, a háttérben szóló halk, kellemes zene egészen régies, európai hangulatot kölcsönzött a helynek, amely ráadásul barátságos árakkal, különleges, házi specialitásokkal, ízes péksüteményekkel várta látogatóit. A csokis, habos kakaó, amit egy pici fahéjjal bolondítottak meg, a forró csokinál is finomabb volt, Lara élvezettel kortyolta. Az édes, meleg ital szétáradt a szájában, lehunyt szemmel ízlelgette. Karén caffé lattét kért és omlós kekszet harapdált hozzá, erősen szemezve

329

egy cseresznyés pitével. A flörtölés végül meg is hozta az eredményt, a süti boldog bekebelezését. Csendes elégedettséggel dőltek hátra, kicsit megpihenve. - Hmm, ez igazán fél orgazmus volt - nyújtózkodott egy jót Karén a pite után. - A nevetésről is ezt mondják - mosolygott barátnője. - Na, azt még ma itt összehozzuk, süti, kacaj, és akkor a fiúk kapnak egy szabad estét legalább. Vigyorogtak. - Szóval? - Na igen. Amit belengettem a telefonban. Megtudtam végre, hogy volt az az életmentés. Lara felvillanyozódott. Ezt még nem feszegette, de érdekelte a történet, nagyon is. - Pucuska elmondta. - Pucuska? Karén

elmosolyodott,

büszke

és

egyben

kissé

önelégült

arckifejezéssel. - Ezra, na. így hívom... néha. - Most mindjárt lefordulok a székről. - Lara prüszkölve nevetett. - És egyébként hogy hívod? Lábhoz, rabszolga? Tudott a kibontakozó érzelmekről az újságírólány és a testőr között. Karén elújságolta neki, persze szigorúan bizalmasan, amikor a bahamai kiruccanás után először beszéltek. Meg is mozgatta a fantáziáját az a néhány intim információ, amit barátnője megosztott vele. Vicces volt elképzelni kötelékekben, pórázon, Pucuska feliratú nyakörvben a mindig higgadt, józan Ezra Leet, aki inkább látszott eltévedt misszionáriusnak

vagy

titkosügynöknek,

semmint

földönkívüliekre komoly

vadászó,

biztonsági

főnöknek,

faarcú aki

szabadidejében vadul extrémszexei, élveteg arccal, a vesszője meg a golyói köré tekert szoros szíjakkal. Karén is elképesztő lehet egy- egy ilyen estén, bár biztosan szédületesen nézhet ki a dominaruhá- ban, hiszen már azon a régi, halloweeni jelmezes fotózkodáson is 330

annyira dögös volt benne. Bátornak tartotta őket mindezért. Hogy megvalósítják a vágyálmukat. És nem a rémálmukat, ahogyan Belo- niak tette ővele. Ő is szeretne néha határozottabb lenni, de nemigen mer. Wayne a kezdeményezőbb, és hát ha nagyon belegondol, neki elég, ha néha megpaskolgatja, ezt mindketten imádják, nem kell hozzá rossz kislányt alakítani, akit elpáhol a papa vagy a főnök úr, igaz, úgy szórakoztatóbb, ha szerepjátékozik az ember ilyenkor. Meg az örvénymintás szürke nyakkendőjét is szereti, de csak főleg azért, mert amikor azt köti a csuklója köré a férfi, és így játszik vele, akkor ő az arcához teszi a kezét, és beszívja azt az összehasonlíthatatlanul izgató illatot, ami a szövetből árad, a férfi testének és parfümjének vegyülékét. Ennyi az ő formabontó erotikájuk. Meg a tollas cirógató. Kicsit irigykedett Karenre. - A lovagod tényleg szó szerint megmentette az életét. Jó egy évtizeddel ezelőtt Ezra zsoldos volt gazdag ügyfelek magánhadseregében, akik a közel-keleti térségben és Afrikában terjeszkedtek. Gázvezetékek lefektetését védelmezték, mérnökök, munkások szállásait, építkezéseket, szállítmányokat, járműkonvojokat. Egy ilyen gépkocsisorkísérésen emberrablók kezébe kerültek, többeket megöltek közülük, de a végén mégis elhurcolták őket. Lara hidegülő ujjakkal kevergette a kakaója maradékát. Afrika. Tervezte, hogy elmegy oda valamilyen segélyszervezettel, és hát valamennyit olvasott a túszejtőkről, akik jobb esetben pénzt követelnek a foglyaikért, de halálesetekről is hallani. Szegény Ezra Lee. - A gazdájuk alkudozott, az időt húzta. Őket pedig közben megkínozták, Ezra volt a fő célpontjuk, mert ő két támadót is lelőtt a tűzpárbajban. Iszonyúan összeverték. Megkorbácsolták minden egyes napon. Karén önkéntelenül összerándult. Amikor a testőr elmesélte neki, felkavarva hallgatta végig, hogy gyötörték, hogyan kívánta végül már a halált.

331

- Nem volt reményük a menekülésre, nem fizettek értük, és ő már nem hitte, hogy valaha is fognak. Ráadásul újabb helyre hajtották őket, mocsokban, sebekkel tele, éhezve. - A pite morzsáira meredt egy pillanatra. - Wallace üzleti útnak álcázott látogatáson volt az országban, de fegyverekről és katonai táborok berendezéseiről tárgyalt. Tudod, ilyen van, hogy állami szinten nem lehet szövetségben lenni, de üzletemberek felvállalhatnak közvetítői szerepet, és végül is nem hivatalosan, de nemcsak a saját nevükben tehetnek ígéreteket. A hősöd tényleg az. Ezrának azt mondta, egy fogadáson fecsegtek néhányan az elrabolt fehérekről, és arról is, hogy az a zsugori dög, aki alkalmazta őket, kizárt, hogy perkáljon értük. Eldöntötte, hogy tesz valamit. Lara szeme előtt felrémlett a kép, ahogy Wayne elbánt Beloni- akkal. Tud ő kíméletlen lenni, nagyon is. - Fegyveres erősítést kért, és felkutatta a foglyokat. Simán lerohanták azt a koszlott karámot, ahol a gazemberek az elraboltakat tartották. Ezrát a bandavezér maga elé kapta, halántékához szorított pisztollyal, így vonszolta a dzsipje felé, hogy elmeneküljön, de Wallace meg tudta közelíteni hátulról, és kicsavarta a markából a fegyvert. Óriási merészség kellett hozzá, de sikerült. Biztos, hogy lelőtte volna a túszt, vagy a sebeibe hal bele, így is necces volt, mi lesz, hetekig tartott utána, míg talpra állt végül. Lara megilletődötten hallgatott. Ezek után nem csoda, hogy Ezra Lee úgy követi Wayne-t, mint egy hálás kiskutya. Vagy inkább, mint egy mogorva őrző-védő harci eb. Igazán megérti, hogy annyira szereti a férfit, és hozzá akar tartozni. Ő is így van ezzel. Minél jobban megismeri, annál inkább. Annál tovább. Esetleg örökre.

332

48. fejezet

Már látszott, hogy valami készül. Lara néhány hatalmas, fura mintázatú párnán üldögélt, kényelmes kis

kuckót

összerakva

magának

a

földön,

szemben

Wayne

karosszékével. Wayne nem is tudta, hogy ilyenek is vannak a házban. Honnan szed elő ez a lány ilyesmiket? Persze, elhozta a sajátjait. Igen. Az egyik egészen megdöbbentő, kétségtelen. Szeme van, otrra és szája a párnának. Ez nem lehet igaz. Csak akkor lehetne borzalmasabb, ha rózsaszín lenne. Önkéntelenül is megrázkódott e gy kicsit. Másrészt a lány annyira édes volt. Elkezdett teljesen befészkelni a lakásba, és Wayne örült ennek. Olyan békés ez a csend így, ez a kis reggeli idill. Egy kis nyugalom az egész napi hajsza előtt. Itt van valami, amire jó ránézni. Az a finom, falnivaló test, az a szétálló tincses, kócos buksi, amin annyira szereti figyelni a fényeket, mint most is, minden kis rebbenésre változnak az árnyalatok. És ráadásul az a nagy, csillogó, mogyorószín szem, amiben mindig annyi érzelem tükröződik. De hogy miért szereti az ő ingeit ez a lány? Megint az egyik világoskék darabja van rajta. Leér majdnem a térdéig. A mandzsetta meg üresen lifegne, ha nem gyűrné föl a karján.

333

Igazán romantikus volt az egész. Talán túl meleg, túl bizalmas is. Viszont... a lány most már az élete része. Az övé. Vajon mennyire? Hirtelen összekapcsolódott a tekintetük. Laráé elmerengve, az övé kutatóan. Furcsa volt a lány, mintha nem itt járna egészen. Na jó. Még van egy kis ideje indulás előtt. Élvezni akarta a rövid kis szünetet. Visszatemetkezett az újságjába. Csak vagy negyedóra múlva nézett fel újra. Mi ez? Mi ez a zaj? Ja. Hát persze. Lara. Csokis rudacskát eszik. Ropogtat. Mint egy mókus. Feltűnés nélkül lesni kezdte a lapok mögül. A lány elmerülten olvasott valami női magazint. Mi lehet olyan érdekes abban? Ceruzával jegyezget valamit. És közben... az arca...! Wayne egy egész történetet leolvasott róla, de fogalma sem volt, miről szólt az a cikk, ami ennyire megmozgatta az ő kis szeretőjét. A lány néha biccentett, mintha beleegyezően nyugtázna valamit, aztán komor arccal koncentrált, majd egészen elsötétült, bánatos szemekkel bámult maga

elé.

Végül

kifejezetten

csalódott,

zavart

és

boldogtalan

pofácskával meredt az újság lapjaira. Wayne végigkukkolt egy lelki válságot, habár el sem tudta képzelni, miről is szólt. Aztán Lara felnézett rá, elgondolkodva, és Wayne-nek az volt az érzése, az a kétségekkel, bizonytalansággal, gyanakvással teli, vádló pillantás nagyon nem jelenthet semmi jót. Letette az újságot. - Mi a baj? - Semmi. Hallgattak. - Mit olvasol? - Semmit. Nem érdekes. Wayne nem hagyta. Nem szerette az eltitkolt dolgokat. - Biztosan érdekes, ha ennyi időt áldoztál rá. - Figyeltél? - Természetesen. Semmi nem történhet a tudtom nélkül. Lara sóhajtott. Elhevert a párnákon, bal kezére könyökölve. -Te...

-Na? - Tudnál mondani öt dolgot, amit... szeretsz bennem? Wayne felhúzta a jobb szemöldökét. Mi ez? Aztán rájött. Igen. Most jutottunk el a „szeretsz? vagy nem? de miért? de tényleg?” fázisba. Alaposan végigvizsgálta a lányt. Szép volt. Legalábbis neki tetszett. A pimasz kis orra és az átlagnál kicsivel kisebb keblei ellenére. Most is, ahogyan ott fekszik, annyira ártatlannak tűnik, olyan romlatlannak. Pedig mennyi mindenen keresztülment. Mégis olyan szűzies, olyan naiv. Annyira kívánatos. - Persze, hogy tudok. Lara felélénkült. Várakozva nézte. Wayne elvigyorodott. - Szeretem a szádat. És a másik ajkaidat. Meg a nyílást benne. Aztán meg a popsidat, mind a két gömbjével. Ez öt. A lány mérgesen elfintorodott. Csalódottan csapott a padlóra. - Olyan seggfej vagy! Tudhattam volna. Wayne felállt és odalépett hozzá. A lány felült, összefonta a karját a térdén. Aztán gyorsan a magazinja után nyúlt, de hiába, a férfi megelőzte. - Hadd lássam, mivel tömted tele a fejecskédet... Lara dühösen villogtatta a szemét. Ez a pofátlan pasi! Úgy beszél vele, mint valami butácska libával, aki oktondi női lapokból szedi a világbölcsességeket. Habár... Kicsit elszégyellte magát. Végül is, tulajdonképpen az a teszt... Tényleg... Talán lehet, hogy nem is igazán annyira komoly... - Kérdezd meg a fiúdat, tud-e öt dolgot mondani, amit szeret benned. Ha nem, akkor nem hihetsz az érzései komolyságában, ne is álmodj a menyasszonyi ruháról. Lara megpróbálta kikapni a lapot a férfi kezéből, de hiába. - Én vagyok a fiúd? - mosolygott Wayne a zavarában pirosra nyúlt arcú lányra. - Talán menyasszonyi ruháról álmodsz, Lara? - Hagyd abba! A férfi végigfuttatta tenyerét a lány csípőjén. - Biztos nagyon helyes lennél benne.

Lara egészen elvörösödött. - Fogd be már! Wayne magához húzta, és végigsimogatta a testét, a nyakától a hetyke kis fenekéig, aztán rácsapott a gömbökre. - És te tudsz öt dolgot mondani? A lány durcásan nézett rá. - Tudok. De nem mondok! Fafej. - Akkor ebből nem lesz esküvő. De a nászéjszakát megtartjuk. A párnák bírták. A szemes-szájas is. Pedig Lara azt harapta, és abba lihegett. A férfi lehúzta róla az inget, ráfektette a párnákra, és jöttek a mindentudó ujjai... Azok az ajkak... És az a test... És aztán már csak a nyögések... Wayne... Ó, Wayne... Egész nap a fülében csengtek. Ha össze akarta szedni azt az öt dolgot, amit tényleg szeretett Larában, akkor ezek az elhaló, könyörgéssel, vágyakozással, élvezettel teli nyöszörgések biztosan bekerülnek a listájába. Szerette a lány gyönyörét - amit ő ajándékozott neki. Aztán szerette az álmait is. Hogy vannak céljai és tud értük küzdeni. Hogy akkora a szíve, mint az Ontario-tó. Hogy olyan a nevetése, mint a napsugár, addig csiklandozza, amíg ő is elmosolyodik tőle. És szerette azokat a hatalmas, óriási könnycseppeket is. Túl sok mindent szeretett már Larában. És túl sokszor gondolt rá. Mint most is. A magazint forgatta már egy ideje, amit Lara reggel olvasott. Ostobácska szerelmes teszteket

talált

benne,

körülbelül

olyan

színvonalúakat,

mint

amilyenekkel kislányok kábítják magukat, és elkeserednek, ha túl sok „A” válasz jön ki. Azért megnézte, miket töltögetett ki a lány. És hogy miket húzott alá. Nem nagyon tetszettek neki azok a mondatok. „Nagyon úgy néz ki, a pasid nem gondolja túl komolyan a kettőtök közötti viszonyt. Talán ki is használja az érzéseidet.” A fenébe. így látja őt? „Vigyázz, ha sok időt töltesz vele, ragaszkodni fogsz hozzá, és utána kínlódhatsz, amikor lecserél.” Ettől fél? Hogy eldobja majd? „Ha hónapok óta együtt vagytok, és még egyszer sem ejtette ki a száján, hogy szeret, akkor

336

nem is szeret.” Szóval ezt akarja. Hallani akarja, hogy szereti? Azt várja, hogy mondja ki? Nem olyan könnyű az. Amikor utoljára kimondta... Nagy levegőt vett, és megpróbált másra gondolni. Vallomások. ígéretek. Esküvő. Házasság. Nem biztos, hogy ezeket meg tudja, meg akarja adni Larának. Túlságosan is sok mindent felkavarnak benne ezek a dolgok, olyan időkből, amelyekre nem akar emlékezni. Sem arra, aki akkoriban volt. Lara talán valami fogadalmat akar tőle? Még nem érezte, hogy újra meg tudná tenni. Pedig megszerette a lányt, nagyon is. De... még nem jött el az idő. Még nem. A kis ikon villogni kezdett a gépén. Levele érkezett. Jó is, legalább elvonja a figyelmét. Vagy nem. Lara írt. Csak néhány sor volt az e-mailben. „Hogy erős vagy. Hogy vigyázol rám. Hogy bízni tudok benned. Hogy finom a szagod. Hogy... a tiéd vagyok.” Öt dolog. És köztük egy, ami a legeslegfontosabb. Késő éjjel volt, amikor hazaért. Lara valószínűleg várt rá, ott hevert a kanapén, felhúzott térddel, ölelve mosolygó szájú párnáját, szemben a némán viliódzó, nagy képernyős tévével. Elaludt a műsoron, várakozás közben. Wayne csendesen leült mellé, és hosszan nézte. „A tiéd vagyok.” Ezt írta neki az ő szeles, szabad lelkű kis kedvese, aki annyi szégyenlős incselkedés után most itt szuszog nála, és abban reménykedik, hogy talál benne öt szeretni való dolgot. Felemelte óvatosan, hogy ne ébressze fel, és elindult vele az ágy felé. A lány felneszeit a karjában. - Wayne... megkaptad a levelem...? - Meg. Nagyon jó levél volt. Letette a lányt az ágyra, betakargatva gyengéden. Lara hagyta, mint egy baba, elterülve a bordó selyem ágyneműn. Fehér bőre világított, mint a finom alabástrom. Felnézett, álomittas szemekkel.

337

- Látod, én tudok öt dolgot, te nem. Wayne kisimította a haját az arcából. - Igaz. Én csak egy dolgot tudok mondani, amit szeretek benned. - Mi az? A férfi megcsókolta a homlokát. - Majd megtudod. Most csak aludj szépen. Megigazította a takarót, és még kicsit figyelte, ahogyan a lány lélegzése egyre mélyebbé válik, és belemerül az álmok tengerébe. Lara olyan békésen, olyan nyugodtan aludt, ahogyan csak azok tudnak, akiknek könnyű a lelkűk, és a szívük tiszta. Igen. Az övé ez a kincs. Őrizni fogja. Ahogy valamikor megígérte. „Igen, Lara. Csak egy dolgot tudok mondani, amit szeretek benned. Hogy mi az?

49. fejezet

Finom permet hullott az őszi égboltból érezte az arcán, ahogy a nedvesség rátelepedett a bőrére, kicsi hűvösen, de nem kellemetlenül. Léptei alatt megcsikordult a kavics, a levegőben az avar édeskés illata áradt, és ahogy halad a rosedale-i ház bejárata felé, felgyulladtak az ösvény melletti apró lámpácskák, biztonságosan megvilágítva az utat a borongós délutánban. Az épület most is olyan impozáns >olt, mint amikor először látta. Felidéződött az első alkalom, imikor megjelentek itt, ő, Wayne, a titkárnő és a testőr. Miss Denne-ra nézett, aki hallgatagon lépkedett mellette, szoros kontyán teveszőr kalappal, hozzá illő valódi gyapjú kabátban, tejedcávé színű kesztyűvel, táskával, selyemsállal. Irene tényleg anolyan nagyi lett mellette, amikor bement Wayne-hez, mindig megállt elbeszélgetni a kis öreglánnyal, aki igazi melegséggel fogadta, és persze finom teával meg valami édes rágcsálnivalóval s. Biztosra vette, hogy most is van a táskájában egy kis réginódi, otthon készített, omlós teasütemény, amiből majd meg fórja kínálni, ha beértek a házba. - Milyen gyönyörű karácsonyt lehetns itt tartani - állt meg Lara egy pillanatra, elgondolkodva.

339

- Biztosan csodálatos lenne. A régi karácsonyok itt sohasem voltak bensőségesek, de most másként is lehetne. Mr. Wallace visszaköltözik? Irene már látta maga előtt a régi ház felvirágzását, ahonnan gyerekzsivaj űzi el a rossz emlékeket, és új, pezsgő élettel árasztja el az öreg szobákat. Minden szigorúsága ellenére rejtegetett magában egy romantikus idős hölgyet is, aki szívesen elandalodott az idilli képen: Wayne és Lara ebben a mesés udvarházban, négy-öt lurkóval, ahogy díszítgetik a fenyőfát, amelynek kis gyertyafényei kivilágítanak a havas kertbe, a hatalmas üvegablakokon át pedig kiszűrődik a karácsonyi muzsika, míg ő meg Ezra Lee és még néhány vendég a kényelmes kanapékon és fotelekben szürcsölik a tojáslikőrt meg a forró puncsot. -Nem tudom... - Lara elbizonytalanodott. - Wayne csak azt kérte, nézzük meg, lakhatóvá lehetne-e tenni. Tervei vannak vele, azt mondta. - Régebben egyszer szóba került, hogy bántalmazott gyerekeknek alakítanak ki terápiás központot. Ó! Lara kezdte érteni. Egy ház, ahol brutálisan bántak egy kisgyerekkel, most menedéket és segítséget nyújthatna sérült kicsiknek. Igazán nemes gondolat. És hirtelen az is bevillant, hogy Wayne talán így akar neki is adni egy lehetőséget, mert mi lehetne szebb feladat, mint egy ilyen intézményt vezetni - hiszen úgyis ezt tanulja, és erről szólnak a tervei. Odabent végigjártak mindent. A ház valóban másként festett, talán az a nagy bál is feloldott valamit a zord hangulatból. A sötét, félelmetes padlásszoba is a múlté már, Lara nem is tudta, de Wayne áttörette a falakat, átalakíttatta azt a részt, nem is lehetett ráismerni, frissen festett falak, modern világítás, új berendezés fogadta a látogatót. Meglepődött, hogy Wayne erről nem szólt, de hát végül is nem kérheti, hogy számoljon be minden percéről, tettéről és gondolatáról. Az egykori gyerekszoba azonban nem változott. Azt még Lio- nel Sheridan Wallace lelketlensége sem tudta teljesen lerombolni.

340

Lara leült a régi ágyra, amely halkan nyikorgott, azért az idő megtette a magáét, a farészek kiszáradtak kissé, a rugók is megereszkedtek. Szóval itt élte fiatal éveit a Wallace-birodalom nagyhatalmú feje. Félelemben, mikor jön érte az apja, hogy megverje. De ez a kis zug volt egyben a menedéke is. Az ágyterítőbe különös életképet szőttek, Neptunusz volt rajta, a vizek királya, fiú sel- lők és hableányok társaságában, koralltrónon üldögélve, hínárok kanyargó szalagjai között, halak rajától övezve. „Ide bújt el? Mesebeli vízi lények közé? Talán ezért szereti annyira a búvárkodást is, az is egy másik világ, ahová nem ér el az embereké”, tűnődött a lány. Érdekes illat volt a szobában, mintha még mindig érződne a fának, a papírnak és az enyves ragasztónak a szaga, pedig évtizedek óta nem nyúlt senki ahhoz a félkész hajómodellhez, amely az asztalon állt, félig beillesztett árbocokkal. - Amelie... - betűzte ki a feliratot a hajótesten. - Az édesanyja neve. Miss Devine érkezett meg két csésze gőzölgő teával, olyan halkan, hogy csak akkor vette észre, amikor már ott állt a nyitott ajtóban. És tényleg, ott vannak a sütemények is! Áttört mintázatú, gyönyörű porcelántálban, ami biztosan többe kerül, mint a félévi ösztöndíja. Lara elmosolyodott, aztán újra visszafordult a hajócskához, elgondolkodva. - Azért ha a mamája itt lett volna... Talán minden másként alakul. Miss Devine letelepedett az íves hátú tonettszékre a kis asztalka mellett. - Talán. De azt hiszem, Wayne úrfi inkább úgy gondolt rá, mint valakire, aki magára hagyta. Az biztos, hogy később, amikor már nagyobb lett, nemigen bízott meg a nőkben. Csalódott bennük. A titkárnő a függöny indázó mintáiba bámult. Ő sem tudta pótolni azt a hiányzó anyát. De hát nem is volt a dolga. Megtette, amit tudott, de az nem volt elég.

341

Lara azonban felfigyelt az utolsó mondatra. - Csalódott? - Igen... - folytatta emlékeibe révedve Miss Devine. - Mesélték, hogy volt egy vad időszaka a fiatalúrnak. Én ezeket a pletykákat sohasem szerettem. Soha nem vettem volna a bátorságot, hogy beleszóljak Mr. Wallace életébe, vagy véleményezzem bármelyik tettét is. De sokan suttogták akkoriban, jó tíz évvel ezelőtt, vagy talán több is már, hogy hatalmas számlákat csinált tivornyákon, italozott és szórta a pénzt félvilági nőcskéknél. Egy időben el is tűnt sokszor hetekre, a világot járta, nem is tudtuk, hol van, csak amikor a könyvelésen utalni kellett neki hirtelen valami távol-keleti meg csendes-óceáni számlára vagy egyegy ékszerboltnak. Mint aki teljesen megzavarodott, olyan volt. Nagyon nyersen bánt azzal, aki szólni mert neki, de persze nem is merészelték túlságosan faggatni. Valami meghatározhatatlan rossz érzés kezdett kialakulni Iparában. Hihetetlen, hogy Wallace képes volt ilyen korlátok nélküli kilengésre. Igaz, végül is nem ismerte annak idején. De akkor is, valaminek történnie kellett, ok nélkül nem tehette. - Fura. Hiszen előtte végig eminens volt. A céget is fiatalon vette át, és szorgalmasan vezette... - Igen, én sem értettem ezt soha. De talán akkor tört ki belőle az a sok elnyomott feszültség. És valahogy így élte ki. A nőkkel, a kalandokkal... Keveset tudok ezekről az időkről, akkoriban Mr. Wallace engem Párizsba küldött, az ottani cégünkhöz. A legjobb titkárnőre van ott szükségünk, Miss Devine, ezt mondta. Elmerengett a szép időkön, szégyenlős és büszke kis mosoly lyal. Párizs... Azok a Szajna-parti esték... A Montmartre... Azzal a kackiás bajszú kis őszes piktorral, aki olyan állhatatosan kérte, hogy portrét készíthessen róla, hogy végül modellt ült neki a rozoga, összecsukható faszéken. És bizony még a Moulin Rouge-ba is elme részkedett, az a helyzet. Elpirult halványan. Lara viszont fokozódó gyanúval gondolt arra, hogy talán Wallace éppen azért küldte el maga mellől a titkárnőt, hogy az 342

ne legyen tanúja a sötét dolgainak. Ki tudja, miket csinált, amit előtte is takargatni akart? Azokkal a nőkkel? Nagyon is lehetséges. Wayne. Azért vannak még titkai. Miss Devine finoman letette a poharát, és átvette Lara üres csészéjét is. - De aztán szerencsére vége szakadt ennek a sötét korszaknak, és megint az a jó fiú lett, aki volt. - Azért a playboy imázs mégis megmaradt... - Ne dőlj be ennek, kedvesem. Csak egy szerep. „Éppen ez aggaszt, gondolta Lara, vajon mi lesz, ha megint kedve támad vadabbra venni a figurát?” De aztán, ahogy múlt a délután, lassan másfelé fordult a figyelme, és magában már egy leendő segélyközpont tervét kezdte kibontogatni egyre áradóbb lelkesedéssel. Ezra Lee az asztal előtt állt eközben, laza vigyázzállásban. Jelentést tenni jött. - Uram, megerősítettük a biztonsági intézkedéseket. - Jól van. Larával mi a helyzet? Wallace borúsan bámult ki a sötétedő városra. Nem így akarta, de muszáj. A lány egyre fontosabb az életében, és ő nem akar kockáztatni. Ha kell, akár lekötözi az ágyhoz, vagy bilincses láncot rak a lábára. - Miss Castland újra huszonnégy órás megfigyelés alatt van. - Rendben. Most nem történhet újabb hiba. A testőr lesütötte a szemét. Még mindig majdnem elsüllyedt a szégyentől, hogy az emberei elveszítették Larát a tanszéken. - Nem lesz. És ön? - Velem ne törődj. Ezra Lee tanácstalanul pillantott rá, aztán megköszörülte a torkát és kibökte: - Uram... Nekem az a dolgom, hogy önnel törődjek. Wallace odafordult hozzá, enyhültebben.

343

- Köszönöm. De nem várok el tőled többet, mint eddig. Elégedett vagyok veled. A férfi elpirult, és zavarában nem is tudott hová nézni. Nem gyakran dicsérte meg a főnök, de azért tudta, hogy értékeli a munkáját. - De Lara nem jöhet rá. Világos? - Természetesen. Lara nem is vett észre semmit. A sofőr szépen hazafuvarozta őket Miss Devine-nal, és ő egy hatalmas, forró fürdő után jóleső fáradtsággal huppant le a kanapéra, ölébe kapva a laptopját. Levelek, postafiók. Idegesen

meredt

a

képernyőre.

Beérkező

üzenetek,

darknight.

Rákattintott a levélre.

Ne hidd, hogy veled kivételt tesz. Kihasznál, mint a többieket. Perverz alak. Még nem ismered a sötét oldalát. De ha megismered, már késő lesz. Ingerülten dobta a kukába a levelet. Ki ez a hülye, aki zaklatja? Ráadásul már le is tegezi? Annyi barom van a világon, és végül is a címe nem annyira titkos, bár túl sokan nem ismerik, de ahhoz azért elegen, hogy kis kutatással bárki hozzáférjen. Nem is gondolta, hogy valaha is rejtőzködnie kellene, de valaki nyilvánvalóan kipécézte magának. Nem tudta, mennyire vegye komolyan az egészet. Inkább tűnt úgy, mintha egy sértett mániákus írogatna, aki esetleg valamikor ráhajtott Wayne-re, csak nem jutott be az ágyába. Vagy bejutott? Csak ki lett onnan ebrudalva gyorsan? Megvan neki még a Wallace-dossziéja, az aztán tele van olyan nőcskékkel, akik bőven duzzoghatnak rá, hogy hiába pedáloztak annyit, ő lett a befutó a fickó díványán. Ezen a gondolaton azért nem szívesen időzött el. Hallotta a folyosói pletykákból, még a Wallace Vállalatnál eltöltött személyi asszisztensi időszakából, hogyan is nevezték ezeket az

344

aspiránsokat és mi volt az általános vélemény róluk. Szerette volna azt hinni, hogy róla nem keringtek ilyen szövegek. Bement a törölt levelek közé és újra visszahozta. Elolvasta megint. Lehet, hogy téved, és ez tényleg egy jóakaró? Figyelmeztetni akarja, nem fenyegetni? Nem eltávolítani a férfitól, akit szeret? Akiben bízik? De ha jó szándékú, akkor igaz, amiről beszél? Határozottan megrázta a fejét. Kizárt. Katt a kuka ikonon. Viszlát, névtelen rágalmazó a sötét éjszakában.

345

50. fejezet

Sötét éjszaka volt. Vízcsobogásra ébredt és ajtócsukódásra. Mi van? Elaludt, persze. Wayne éppen kifelé tartott a fürdőből. Semmi öltöny, nyakkendő, csak egy ing, az is kigombolva, meg a nadrágja... Öv kinyitva, cipzár lehúzva. A szexmániás dög. Vilá gos, mit akar. Mozdult volna, hogy felüljön, de képtelen volt rá. Kapálózni kezdett, de rémülten jött rá, hogy... Mi ez? Kötelek? Nem is... Pán tok? Vagy inkább... szíjak! Riadt kiáltozását egy tenyér fojtotta belé, aztán meg egy csók. - Mmmmm....mmegkkkkmmm... - Megkötöztelek egy kicsit, igen. Már olyan régen láttalak kötelekkel a csuklódon... A szigeten csak. Pedig nem is tudod, meny nyire szeretlek így. - Végigcirógatta a lány karját a hónaljáig, aztán lefuttatta jobb keze ujjait az ágaskodó mellbimbókon át a combok belső hajlatáig. - Most azt tehetek veled, amit akarok... „Wayne, te dööööög!”, jött a velőtrázó üvöltés, de a férfi egy újabb mély csókkal elhallgattatta rabját. - Inkább dorombolj, kismacskám - bökte meg a lány oldalál, amitől az összehúzta magát, és tényleg valamilyen cicamorgásszerü nyávogást adott ki. 346

- Most valami nagyon finomat kapsz, megígérem - simogatta tovább a férfi, és Lara a vágyakozástól reszketve feküdt a lepedőn, várva, mi fog történni. Wayne megnyalta duzzadt bimbóit, kicsit szopogatta is, mint valami selyemcukrot, aztán a hasán játszadozott el, majd a köldökénél körözött, hogy aztán csak csókolja és csókolja, egészen addig, míg a lány végül már elgyengülve, elernyedve feküdt alatta. Aztán a férfi felállt, és Lara hallotta, hogy nyílik egy fiók, valami csörren, Wayne kutat valami után, de mi az? - Mit... mit akarsz...? - riadt meg, de a férfi máris ott volt, hogy tovább simogassa és csókolja, és Lara megint lehunyta a szemét, hogy elmerülhessen a kényeztetésben. Wayne lágyan, de határozottan széttolta a térdeit, és a lány érezte, hogy egy sima, hűvös üvegholmi kerül a lába közé, Wayne odanyalt a hasadékára, miközben egy mozdulattal betolta az üvegjátékot. A lány nyöszörögve, zihálva dobálta a csípőjét. A vékony dildó akadálytalanul siklott ki-be, újabb és újabb elhaló nyögéseket, sírós hörgéseket csiholva a lányból, miközben Wayne csak simogatta finoman, gyengéden, minden létező helyen végigcsókolva piros, könnyes arcát, és borzongó, édes, csábító testét. Zsibongott benne a kéj, érezte a növekvő hullámzást, izgatta a különleges helyzet, ami elsőre riasztóan emlékeztette arra a szörnyű éjszakára Beloniakkal, de itt megint a Wayne-féle gyógyításról volt szó, ahogyan

a

férfi

sajátosan

próbálta

őt

legnagyobb

félelmével

szembesíteni. Átengedte magát a kezének. Várta a gyönyörhöz vezető áramlást, de a férfi kivette a sikamlós eszközt, odapuszilt a szájára és a fülébe súgta: - Most valami más jön. Egy kis játék. Élvezni fogod. Lara igyekezett odapillantani, de Wayne visszanyomta az ágyra a fejét. - Csukd be a szemed. A férfi egy gumis, párnás, fekete szemkötőt tett rá, ami teljes sötétségbe vitte, és olyan óriási volt, hogy még ha ki is tudta volna

347

résnyire nyitni a szemét, akkor is csak feketeséget látott volna maga előtt. Lara bizonytalanul forgatta a fejét, és Wayne ismét odahajolt hozzá, hogy megnyugtassa. - Azt akarom, hogy magadra összpontosíts, csak a testedre, ami benned történik, és semmi más ne vonja el a figyelmedet. Felsikoltott halkan, amikor megérezte a behatoló eszközt, ami egészen kitöltötte. - Ez egy vibrátor, távirányítós. Kicsit eljátszunk most vele. Nem fogod tudni, mikor kapcsolom be a kis mókamestert, de alaposan megérzed, abban biztos lehetsz. Lara kapkodva vette a levegőt, és nem tudott megszólalni. Itt fekszik kikötözve, halálosan felizgatva, a testében egy extrém szexjátékszerrel, bekötött szemmel, egy annyi mindent megélt, és még mindig nagyon is titokzatos férfi luxuslakásában, aki az elmúlt időkben az erotika olyan szenvedélyes és élvezetteli világába vitte, amiről néhány hónapja még csak álmodni sem mert. És ekkor hirtelen áramlás, vibrálás árasztotta el a belsejét, és ő meglepetésében felsikoltott. Egész hüvelyét masszírozta, rezegtette a trükkös kis szerkezet, és Lara teste megfeszült. - W...Wayne! - szakadt ki belőle, és érezte, hogy a férfi leül mellé az ágyra. - Csak élvezd, kismacskám, ahogy játszom veled. - A férfi végighúzta az ujjait a lány száján és fülkagylóján. - Még valamit kapsz tőlem. Segít, hogy semmi ne zavarjon meg. Lara érezte, hogy Wayne valamit a fülébe helyez, füldugók, jött rá, és néhány másodperc múlva már hallani sem hallott semmit. Sötét volt, és néma csend. Csak azok a hullámok léteztek már, amelyek ostromolták odalent, és amelyektől lassan mély, reszkető sóhajok törtek fel belőle. Aztán váratlanul vége lett az egésznek. Wayne kiment? Otthagyta egyedül? A látás, a hallás, a mozgás lehetősége nélkül, hogy ő felajzva várja, mikor kezdődik újra minden, mikor fog Wayne visszatérni, rágondolni, mikor fogja távolból is a kéjjel kínozni, és mikor könyörül meg rajta

348

végre. Vagy itt van mellette? És nézi őt? Lesi minden pillanatát? Inkább csak megérezte, hogy igen. Ami ezután következett, borzongató keveréke volt az élvezetnek, a várakozásnak, a gyötrésnek és a gyönyörnek. Lara időérzéke teljesen elveszett.

A

külvilág

egyetlen

helyre

koncentrálódott

benne,

legrejtettebb testrészére, amely most teljesen és tökéletesen Wayne-é volt, hiszen ő rendelkezett vele, bármikor és bármennyire felizgathatta, hogy aztán félbeszakítsa, leállítsa, és ő ott vergődjön ajkát beharapva, kínlódva, kielégítetlenül. Lassan semmi más nem létezett számára, csak a saját zaklatott szívdobogása, az egyetlen hang, amit ebben a süket csendben hallott, és a kiszolgáltatott, végletekig felizgatott teste. És Wayne. Most ura és parancsolója. A lány szinte már azt sem tudta, hol van. Ha hosszabb időn át nem jött a vibrálás, kétségbe esett. Wayne abbahagyja? Nem érdekli már? Aztán, amikor sürgetően, erőszakosan rátört a ritmikus rezgés, kis szünetekkel, egymás után többször is, akkor meg azért fohászkodott, hogy legyen végre vége, mert az érzékenységnek olyan fokára jutott már, amit alig bírt elviselni. De Wayne valahogyan végtelen pontos megérzéssel, vagy talán valamiféle furcsa, kiszámított kegyetlenséggel mindig tudta, mikor kell egy lépéssel a csúcs előtt abbahagyni, és Lara néha már zokogott a fájdalmasan kéjes feszüléstől. Wayne elé olyan látvány tárult, ami hihetetlenül felizgatta. Hogy min mehetett át a lány, csak sejtette. Lara izzadt volt, teste teljesen kicsavarodva hevert az ágyon. Rángatta magát, csuklójára csíkokat vont a szíj, amivel kikötötte. Körme a tenyerébe mélyedt. A lepedőt kemény csomóba gyűrte a lába között, ahogyan dobálta a testét, élvezetét próbálva végre elérni. Megkönyörült volna, de a csábítás erősebb volt. Ahogy ott állt a lány fölött, és ki akarta lesni, látni akarta, mi történik vele. Vagy nem is. Valójában azt akarta látni, mit tesz vele ő.

349

Lara moccanatlanul feküdt. Alig pihegett, de időről időre resz- ketés vonult végig a testén. Várta a jelet. Wayne egyszerre csak úgy érezte, akár helyet is cserélhetnének. Mert hiszen ő éppen ilyen várakozással figyelte, mikor kell megnyomnia a gyönyörök gombját. Ugyanúgy várta azt a pillanatot, ahogyan Lara. Nemcsak a lány öröme volt az ő kénye-kedvére bízva, hanem a sajátja is ettől a pajkos műszertől függött, ami, úgy látszik, végül is foglyul ejtette mindkettőjüket. Szerette a lány minden rezdülését, a sikolyra formálódó ajkát, nézte, ahogyan összerándul, keze ökölbe szorul, teste megfeszül, aztán lábát felhúzza, combját összeszorítja, és forgatja a csípőjét az ágyon, miközben valami elképesztő, már nem is síráshoz, hanem nyüszítéshez hasonló hang tör fel belőle, és a szemkötő alól könny szivárog. És Wayne már nem tudja tovább hallgatni az artikulálatlan hangokat, megszabadítja az erotikus szilikonholmitól, a kötelékektől, a füldugótól, a szemkötőtől, hogy belenézhessen végre vágytól és kíntól elhomályosult, esengő szemébe. Lara nem emberi nyelven beszél, de végül összeáll valami töredék és egy kétségbeesett, hör- gésbe fúló könyörgés: „Élveztess el... különben... meghalok...” A férfi átöleli, Lara a gyönyöröknek olyan hátborzongató fokára jut, ahol már nincsenek normális reakciók, egyszerre nevet és sír, majdnem hisztérikusan, és Wayne simogatja, csókolja, miközben óvatosan, de határozottan belé hatol. Csak néhány perc, és a lányt végre a csúcsra juttatják a kéjesen ingerlő lökések, de már felsikol- tani sem képes, már mindenen túl van, csak némán fekszik, és folyik a könny a szeméből. Aztán sírás tör fel belőle, és még hosszú percek múlva is zokog, Waynebe kapaszkodva, aki csak tartja, döbbenten. Ilyen átütő, felkavaró, megrázó hatásra nem számított egyáltalán. Most érti meg, hogy mennyire elment a végletekig, szinte már a lány határain túlra, és hogy mennyire érzékeny ez az édes kölyök, akiből ő most végül is játékot csinált. Nem tudott mit mondani. Csak magához szorította, apró puszikkal csitította, és megvárta, míg lecsendesül benne a háborgó 350

érzelem. A lány végül az ágyra hanyatlott, és holtfáradtan elaludt. Wayne látta, hogy még álmában is meg-megreszket a teste. Másnap Lara újra frissen ébredt, mint mindig. Az éjszakai pihenés, a hosszú alvás és fiatalságának ereje helyrehozta. Zsibongott benne az előző éjszaka elképesztő élménye. Örült, hogy Wayne már elment dolgozni, nem tudott volna a szemébe nézni. Élvezte, végül is, amit tett vele, de meg is riadt a hatalomtól, amit gyakorolt fölötte. Még el kell ezt az egészet rendeznie magában. Elrágcsálta reggeli kiflijét a kakaóval, és közben gyorsan ránézett a leveleire. A fenébe. Az a darknight csak nem adja föl. Sóhajtva nyitotta meg a levelet. Fárasztó ez az egész. És idegesítő is.

Nem hiszel nekem? Aljas titkai vannak. Kutass utánuk mindenhol. És nézd meg a képeket. Katt egyet a „Megtekintés”-re. Úristen! Lara elakadó lélegzettel meredt a fotókra. Egy vágásokkal, forradásokkal teli, sovány női testet látott, csípőtől a nyakáig, meztelenül, egy kopottas, vérfoltosnak tűnő ágyon. A hasán, a hátán is tele hegekkel, amelyek réginek látszottak ugyan, de mélyek voltak, nem tudtak elhalványulni, eltűnni. Borzalmas látvány volt, mintha összevagdalták vagy kínozták volna. A harmadik képen egy papírlap hevert két csontos, vékony lábszáron, amelyek ugyancsak sebekkel borítottnak tűntek.

Ezt Dávid Wayne Wallace-nak köszönhetem. Istenem. A lány alig kapott levegőt. Ez nem lehet igaz. Most mit csináljon? Kihez forduljon? Remegő ujjakkal vette elő a mobilját, ki is esett reszkető kezéből. Karent hívta. Az újságírólány döbbenten hallgatta az összefüggéstelenül beszélő, felzaklatott lányt. De hiába

351

faggatta, csak annyit sikerült kiszedni belőle, hogy valami durva dolgot tudott

meg

Wallace-ról,

és

mégiscsak

arra

kéri,

beszéljen

Huckleberryvel. Bár azt a titkos fájlt a laptoppal sem tudta feltörni, és hát le is állította, de most nagyon-nagyon fontos volna, hogy mégis bejusson és ellenőrizze. Karén nem akart visszaélni a helyzettel. Nem jött azzal, hogy „ugye, megmondtam”, csak ugrasztottá azonnal Huckot, aki kéjes örömmel vetette rá magát a feladatra. Úgyis nem szűnő frusztrációt okozott neki, hogy nem tudott megbirkózni a titkosítással. - Lara, odamegyek. Hallom, hogy nem vagy jól. Karén aggódott. Milyen sistergő istennyila csaphatott a turbé- koló galambpár közé, ha a lány ennyire megijedt? - Nem, ne - tiltakozott a barátnője. - Még úgysem tudok semmi biztosat. Majd... később. Megbeszéljük. Maga sem hitte, amit látott. Wayne nem tehette. Kizárt. Igaz, hogy látta kétszer is kíméletlen dühben égve, és most, hogy visszagondolt az előző

éjszakájukra,

hát

azért

az

is

túlment

egy

szokásos

szerelmeskedésen, mégis képtelen volt elfogadni, hogy olyasmire képes, ami azokon a képeken látszik. Nem akart Karennel erről beszélni, és senki mással. Több, sokkal több bizonyítékra van szüksége, hogy elhiggye az iszonyatot, amiről az az ismeretlen írt.

352

51.fejezet

Kapóra jött, hogy Wayne-nek váratlanul el kellett utaznia. Két nap, ami csak

az

övé.

A

fickó

sietett,

szerencsére,

így

nem

kellett

magyarázkodnia, miért annyira feszült. A búcsúcsókot az előszobában elszenvedte, de amikor a férfi végre kitette a lábát a lakásból, ő dobogó szívvel támasztotta a hátát az ajtónak, hálát adva a sorsnak, amely elintézte, hogy a pasinak szélsebesen az indonéziai szigetvilágba kelljen repülnie, halaszthatatlan üzleti ügyben. Nem is várta, hogy részleteket mondjon, de Wallace nem is tette meg. Újra egy titkos tárgyalás. Ki tudja, megint milyen nem hivatalos állami megbízatást teljesít, vagy kiket kell leke- nyereznie. Bevillant a legelső nap, amikor a férfit élőben látta, és a legelső mondat, amit hallott tőle, ott lent a mélygarázsban. Amikor az ügyvéddel beszélt: nem először esne meg, hogy le kell fizetnie gazembereket, meg törvénytelenségeket elkövetnie, ha sikert akar. De most ez sem érdekelte. Már megvolt a terve: azonnal elkezdi a lakás teljes átkutatását. És keresztbe rakott ujjakkal fohászkodik, hogy Huckleberry jusson valamire ebben a két napban. A gardróbbal kezdte, ami egymagában akkora volt, mint az ő egykori bérelt szobácskája. Kapkodva forgatta át az öltönyöket,

kis lenézéssel, túlzásnak érezte, ahogyan egymás mellett sorakoztak a méretre igazított, méregdrága Armani öltönyök, az Yves Saint Laurent szmokingok, a Ralph Lauren ingek, és néhány holmi a Kilgour divatházból került ki, amiről Lara tudta a lapok stílusrovatából, hogy legalább négyszer kell érte elutazni Angliába, ennyiszer próbálják a megrendelőn, mire végül nyolcvan munkaóra után elkészül, potom nyolcezer dollárért. Kihúzott egy kis fiókot. Órák. Felemelte, forgatta, nézegette őket. „Rolex Daytona. Ez a kedvence”, mormogta maga elé, és óvatosan visszatette a tizenötezer dolláros csecsebecsét. Összeszámolta: ha Wayne rendesen felöltözik, egy lakás ára van rajta. Csak egyetlen bőröve árából kijött volna egy negyedévi lakbére a régi kis fészkében. Az órás fiókban (egy vagyon lapult, a gard robban meg egy átlagpolgár többéves fizetése. Nyakkendők. Itt azért nem tudta rmegállni, odaszagolt a gyűj teménybe. Lehunyt szemmel szimatíolgatott kicsit, és mintha a férfi ott állna mellette, végigfutott a hiátán a borzongás. De ezút tál zavar is társult az érzéshez. A tegnap este óta másként álll némileg a megkötözéshez. Valami elégtételt kellene kapnia azért, ahogy a férfi bánt vele, főleg, hogy tnem kérte a beleegyezéséi - igaz, ha kéri, ő talán nem is adja mteg, viszont akkor sohasem lehetett volna részese a felzaklató és (döbbenetesen izgató éjsza kának. Duruzsolt a fülébe a kisördög, Ihogy legalább egy aprócska lyukat vágjon

bosszúból

Wayne

valamelyik

tökéletes

zoknijába

vagy

alsónadrágjába például, de végiül mindenféle gonoszkod ás nélkül hagyta el a szobát. Körbejárt. Megismerte a lakást máir elég jól, amióta itt lakott, de most

kifejezetten

a

zárt

ajtókra

uitazott.

Szekrények,

fiókok

Dolgozószoba. A sok-sok könyvvel. Figyelmesen szemlét tartott fölöttük, de semmi gyanús. Kiemelt ugyan egy vaskos kötetei ami kissé kilógott a többi közül, nem wolt benne semmi titkos fel jegyzés vagy hasonló, de így is elvörösödve lapozgatta. Nobuyoslil

354

Araki. Szörny és géniusz. Aki az első időkben, a szerelmes éveik során a feleségét fényképezte, pucéron is. És amikor a nő meghalt, felhőket, sokáig. Micsoda képek... Kimonóba öltözött nők összekötözve, a testük felé tartó, idegesítően támadó kinézetű őslény játékfigurákkal. Nők élvezettel az arcukon, szerelmeskedés közben, behódolva egy nem is látható testnek, erőnek, a férfinak, akiből alig látszik egy testtön-dék, csak az erős karok. Egy tetovált, izmos jakuzahát, széttárt, puha női lábak között. Felkötözött nők, festői pózokban, kiszolgáltatva és mégis valami borzongató hatóerővel. Meztelen nő egy átlátszó tetejű, hatalmas ajándékdobozban, szíjakkal beerősítve, egy üveg pezsgővel. Mégis, valahogy ezek a testek szimbolikiiisak is, ez nyilvánvalóan érződött a beállításokból, üzenet a nők helyzetéről, és Lara úgy érezte, az egészet áthatja a mély tisztelet a nő iránt, aki védendő, érinthetetlen, elzárt, nem úgy, mint Belöniak pózaiban, amelyek pusztán csak a kéj beteges felkorbácsolá;sára szolgáltak. Megrázkódott. Újra feléledt benne az éjjeli emllék. Ilyen albumjai vannak Wallace-nak? De hát ez még nem b:aj. Művészet. Felkavaró, •íz igaz, de mégsem alja pornó. Nagy különbség. Haladt tovább. íróasztal. Ez az, artfiit még sohasem talált nyitva. Szinte teljesen üres, fegyelmezett: rendben rajta az aranynyal nyomott monogramos papír, a platiinaberakásos, iszonyúan ilrága Montblanc töltőtoll, de sehol egy fénykép vagy családi fotó. (:«ak az, amin a papájával állnak. Más emiber? Vagy állat? Valami, a nn i elárulná, hogy van valami a világon,, amihez ez a pasi egyál- l.illán kötődik. Emlékek? Barátok? Igaz, inincsenek. Hiszen meg- nuondta a bálon. De nők se? Már nem akart leállni. Kiment a komyhába, valami eszköz nl..í,n kutatva, amivel felpattinthatja a zjárat az asztalban. Nem rájön. Csak az hogy

W ayn ie

z aka to tf t

¿ i« le kli,

ha a fickó

a fejében: „Mit titkoltam ?” Mert biztos volt benne,

rejteget valamit, talán rny fájdalmas, felkavaró emléket, vagy

1

valami súlyos esemény nyomait a múltjából, annyira természeftellenes volt az a sivár

355

üresség, az emberi kapcsolatok jeleinek teljes hiánya, legalábbis ami a fotókat illeti, és annyira gyanús a dolgozószobában az a tükörfényes íróasztal a bezárt fiókokkal. De nem volt benne sok minden. Születési anyakönyvi kivonat. Örökösödési okiratok. És egy végrendelet, lezárt borítékban. Azt azért nem merte felbontani. Feltúrt, átforgatott mindent a házban, de semmi bűnjelre nem bukkant. Talán minden a laptop titkos fájljában van? De az is lehet, hogy azok csak üzleti adatok, érthető, ha annyira védi őket, és magánál tartja. Akkor meg miről beszél az a darknight, akire most már annyira dühös, meg lassan magára is, hogy képes volt beugrani egy valószínűleg beteg agyú provokátornak, vagy egy jellemtelen senkinek, aki így éli ki a frusztrációját, másokat piszkál és zavart kelt. Elszontyolodva ereszkedett le a hálószobái hatalmas ágyra, mardosta az önvád. Szegény Wayne. Semmi rosszat nem csinál, erre ő nyomoz utána, hogy leleplezze... a nagy semmit. Egész napját eltöltötte a kutakodással, hiába. A gardróbba bámult a nyitott ajtón át, ahol a heves turkálásban egy inget lesodort a vállfáról véletlenül. Fáradtan vánszorgott be, hogy visszaigazgassa. Belenézett a nagy tükörbe szemben, és egy sötét arckifejezésű figurát látott, aki nagyon nem tetszett neki. Bosszúsan lekapcsolta a villanyt a tükör fölött. Aztán megállt a keze. Eddig nem vette észre soha, de lejjebb, a tükör falra erősített keretében egy alig látható, kör alakú dudor van, szinte teljesen belesimul a fába, legfeljebb, ha valaki alaposabban megvizsgálja, valami dísznek vélheti, tekintve, hogy a szemben lévő oldalon is van egy ugyanolyan. Lara valami fura megérzéstől vezetve megnyomta a kis kidudorodást - és ijedten hőkölt hátra! A tükör elfordult! Ez egy ajtó! Egy titkos szobába! Lara remegve pillantott körbe. Biztosan egyedül van? Lehet, hogy nem kellene bemennie. Mi lesz, ha rázárul? És egyáltalán, mit fog odabent találni? Mi lehet itt, ha Wallace egy szót sem szólt róla neki, nyilvánvalóan

356

elhallgatta? Ha csak egyszerű pánikszobaféle lenne, csak beavatta volna, hogy van ilyen a házban! A biztonság kedvéért betett a bejáratba egy fél pár cipőt, és nagy levegőt véve belépett a rejtett helyiségbe. A beszűrődő világosságban kitapogatta a villanykapcsolót. A fény bevilágította a kis szobát, ami akár egyszerű raktár, sima, bár aránylag tágas kamra is lehetett volna, ha nem állna benne egy óriási kép középen, a szemközti falnál, egy alacsony, széles ülőkén, a falnak nekitámasztva. Lara lezsibbadt. Atyavilág. Ez ő! Ez az a festmény, amit róla csináltak, amikor modell volt! Az az Artemisz-kép! Hogy került ez Wayne-hez? Közelebb lépett, és döbbenten fedezte fel az összes meztelen vázlatot, ami a tanszéken készült róla. A férfi mintha valami furcsa, torz oltárt épített volna fel, a középponti helyen álló olajfestmény körül ott voltak azok az albumok is, amelyeket Beloniaktól szerzett vissza. Azok a rossz emlékű, perverz, pornóba hajló pasztellek, amelyekre ránézni sem bír. Érezte, hogy felkavarodik a gyomra, meg kellett támaszkodnia. Ez nem lehet igaz. Arról volt szó, hogy elégetik ezeket az albumokat együtt, igaz, végül erre nem került sor, de ő azt hitte, Wallace megtette már saját maga. Semmiképpen nem képzelte, hogy őrizgeti őket, sőt, talán bejár ide élvezkedni rájuk? Elhide- gülő szájszéllel, remegő kézzel pakolgatta a képeket. És hirtelen fotókat is talált! Róla készült mind, világos volt, hogy valaki kileste, követte, lefotózta! Az egyetemen, a kávézóban, az utcán... A fickó figyelteti? Minden lépését ellenőrzi? A háta mögött, a tudta nélkül kukkoltatja, ellenőrzi? Ez hihetetlen! És még akkor is, amikor vele van? Hiszen egy külön csomagból olyan fotók hullottak ki, amelyeken kettesben vannak! A képeken pedig ott vannak a brazil bálon, tánc közben, a hotel előtt, ahol az anyjával találkozott, és ahol ő sírva borul a karjába. Még az a kép is ott volt, kinyomtatva, amit a telefonjával csinált róla a fickó, amikor az a hülye

cipzáros eset volt, és ő ott állt félpucéron. Ezt miért kell? Ezen megy el? Reszkető ujjakkal kutatott tovább a papírok, borítékok között. Ha őt meglesi, akkor talán másokkal is megtette. Jeges kéz kapta marokra a szívét. Mi van, ha azok a fotók tényleg igaziak? Amiket darknight küldött neki? Ha Wayne-nél csak beetetés a nagy lamúr, az idill, és aztán, a „mézeshónapok” után jön az ellenőrzés, az olyan esték, mint a tegnapi, sőt később a sokkal rosszabb esték is. Mi van, ha az ártatlannak tűnő paskolásokból idővel súlyos verések lesznek, amilyeneket ő kapott gyerekkorában, és amilyeneket aztán tovább ad, és csak hazudozik róla, hogy csupán finoman játszik, és addig teszi, míg a másik is kedvét leli benne. Mi van, ha az egész kedves, jótékony kép, amit sugároz, csak egy jól kitalált álca, amivel az undorító szokásait rejtegeti? Saját szemével látta, ahogyan szétverte azt a pálcát az apja képén a régi házban, saját szemével látta, ahogyan fellépett az anyjával szemben, és ahogyan elbánt Beloniakkal. Igen. Képes rá! Elhomályosult előtte a világ.

Nem, ez nem lehet.

Valami

magyarázatnak lenni kell! Újra felnézett, egyre kétségbeesettebben forgatta át a képeket, és egyszer csak... Elfogyott a levegője. Leroskadt a földre, a fotók széthulltak körülötte. Igen! Ott voltak azok a képek, amelyeket darknighttól is kapott. Vagy ha nem is azok, de hasonlóak, és egyértelműen arról a megkínzott, meggyötört testről. Arról az ismeretlen nőről, akivel Wallace bánt el. És még valami előkerült. A saját képe, ami a leányárverésen készült. Összeszabdalva rajta a teste, átvágva az arca keresztben. Most ő jön majd? Rajta a sor? Nem tudott felállni, annyira elhagyta minden ereje. Csak ült a földön, ebben a borzalmas szobában, amiről most már az a rémítő képzet is kibontakozott a fejében, hogy mi van, ha ez valóban egy kínzókamra? Hiszen a fickó maga viccelt ezzel, amikor legelőször itt volt nála, azon a vacsorán. És ha nem tréfa volt az egész? Körülnézett. Elfér itt bármi, rácsos ágy bilincsekkel,

358

akár még ketrec is, vagy kampó, amire összekötözött nőket lógat fel! Felnézett. Úristen. Egy kampó van a mennyezeten! Egy lelógó lánccal! Sikoltva rohant ki abból a nyilvánvalóan szadomazo pornókamrából, otthagyva a földre szóródott lesifotókat és azokat a szörnyű képeket a Wallace által brutálisan megkínzott nőről.

359

52. fejezet

Az éjszakája szinte önkívületben telt el. Nem vette fel a telefont, pedig Karén többször is kereste, és Wayne hívásait is látta. Végül hajnaltájban válaszolt neki, de csak egy semmitmondó üzenetre futotta, addigra szedte össze magát egy kicsit, és kezdett valami rend teremtődni megzavart lelkében. Megpróbálja nem elárulni magát. Ha most elmegy, elszökik, ami a legelső gondolata volt, amikor valamennyire magához tért, akkor Wallace azonnal tudná, hogy leleplezték. Nem menekülhetne előle, nagyon is jól sejti, milyen hatalma van. Nincs a földnek olyan szeglete, ahol ne találná meg, ebben biztos volt. Ha el akarja hallgattatni, megteheti. Csak egy esélye van: összeszedni minden bizonyítékot ellene, amit csak talál, megdönthetetlen információkat, és akkor talán nem lesz veszélyben az élete. Feljelenteni nem merné, de a bőrét talán megmentheti. De aztán megingott. Az egész olyan hihetetlen. Ennyire nem tévedhet! Hiszen Wayne Wallace-ról beszélünk! Aki az ő titkos hőse volt másfél évtizeden át! Aki gyerekeket gyógyíttat delfinekkel. Aki kiragadta őt egy rohadék perverz görény kezéből! Aki annyi figyelemmel és gondoskodással vette körül, mint még soha, senki. Aki olyan cirógatva, gyengéden tud a testéhez nyúlni, 360

hogy most is elgyengülten dől hátra csak az emlékétől is. Csak egy pszichopata lenne képes erre, hogy ennyire becsapja. De Wayne nem az. Nem

lehet

az.

Talán

adnia

kellene

neki

egy

esélyt.

Hogy

megmagyarázhassa. Megrezzent a süket csöndbe hasító telefoncsörgéstől. Szerencsére csak Karén. Wayne-nel most nem bírna beszélni. - Hol voltál? Aggódtam érted! Barátnője izgatott hangja visszahozta a valóságba. - Megvan! Huck megfejtette a kódot! Most indult hozzám, gyere te is azonnal! A kis kupaktanács most egészen más hangulatban gyűlt össze az újságírólány lakásában, mint amikor a masszázsszalonbeli letámadást tervezték. Lara nem akarta még bevonni Karent, legalábbis míg az adatokat meg nem nézi. Feszült volt és ideges, már csak azért is, mert majdnem karambolozott idefelé jövet, nem tudott a forgalomra figyelni. Folyton a visszapillantót leste, követik-e. Nem vette észre, de ez nem jelent semmit. Biztosra vette, hogy a nyomában vannak, ha nem is látja őket. Akiket ráállított ez az ember, tuti, hogy százszor gyakorlottabbak nála. De szakadjanak meg, ahol vannak. Akkor is oda megy, ahová akar. - Lara, mi történt? - Valaki követ. - Szóval ezért vagy annyira kiborulva! És ki az? - Szerintem Wayne embere. - Elutazott és figyeltet? Micsoda féltékeny farok! - Karén komolyan megharagudott. - Ezt ne engedd meg neki, különben azt veszed majd észre, hogy egy aranykalitkában csücsülsz bezárva. Micsoda seggek ezek, azt hiszik, ránk tehetik a mancsukat csak úgy. Nem élünk a középkorban! Erényövet nem akart rád lakatolni? Kicsit megtorpant és zavarba jött. Ezra Leevel éppen erről beszélgettek nemrég. Hogy léteznek férfi erényövek is... és hogy

361

esetleg nem volna-e kedve Karennek néha egy ilyet ráerősíteni? Csak időnként, amikor távol vannak egymástól. Milyen izgató lenne, hogy még akkor is Karén rendelkezik felette. Persze szigorúan csak munkaidőn kívül. A lány előtt megjelent az a néhány változat, amit a sok

közül

végül

is

kiválasztottak,

egyelőre

csak

nézegetni.

Megköszörülte a torkát, és folytatta: - Szóval ezért lett fontos megint az a fájl. Lara ráhagyta. Majd ha mindent látott, akkor még lesz ideje beizzítani Karent. Huck közben néma csendben áttette Lara laptopjára a feltört adatfájlokat. Bár őt elsősorban a feladat izgatta, nem az, mit is rejtegettek azok a mappák, azért, ha már ennyit dolgozott, csak belenézett. De azonnal rájött, hogy ami ott van, az nagyon nem rá tartozik. -

Itt van a cucc. - Felnézett a homlokába hulló sötét fürtök alól.

- Nem kéne, hogy a fickó megtudja, megszereztük. Karén csodálkozva fedezte fel, hogy a fiú bizonytalan. - Annyira félelmetes? A srác bebugyolálta kézfejét a pulóvere hosszan lenyúló ujjába, ami itt valahogy a „mosom kezeimet” gesztussal lett egyenértékű. - Az összes személyes titka és néhány üzleti is. Ilyenekért bőven sittre lehet jutni, ha ellopkodja valaki, de úgy, hogy még a következő évszázadban sem szabadulhatnánk ki. Úgyhogy ne híreszteljétek. - És hogy sikerült végül ennyire hamar bejutnod? Larát őszintén érdekelte a rejtély, hiszen korábban Huck hetekig hiába kínlódott az ügyön. A fiú arca szégyenlős grimaszba torzult. - Hát... nem voltam képes elviselni, hogy kifog rajtam. Úgy hogy amikor szóltatok, hogy sztornó... - Nem álltái le. - Nem. Futtattam a kódfeltörő progimat. És tegnap éjjel sikerült! Kellett hozzá idő, de végül is én győztem. - Büszke mosoly csillant fel. Kicsit még felturbózom és verhetetlen leszek!

362

- Neked ez volt a fő az egészben, mi? - Karén nevetett. De aztán látva Lara szorongó arckifejezését, inkább felé fordította a figyelmét. Megnézzük együtt? Vagy hagyjunk most magadra inkább? A lány hálásan tekintett rá. Maga szerette volna először látni a megszerzett adatokat, de nem akart teljesen egyedül lenni. így hát míg Karén és Huck kimentek a konyhába néhány mirelit pizzát megsütni, Lara behúzódott az egyik mély, fekete bőrfotelbe, és elkezdte átnézni Wayne Wallace legsúlyosabb, legrejtettebb titkait. Egy órával később, miután átlapozott szerződéseket, olyan tárgyban és olyan aláírókkal, akiknek a neve hallatán bárki elalélna, különösen, hogy időnként egy oldalon lehetett megtalálni őket, és miután futólag belenézett éves, bizalmas üzleti jelentésekbe, szupertitkos állami és egyéb megbízatások teljesítéseibe, terjeszkedési tervekbe és más információkba, amelyeknek az illetéktelen birtoklása bármikor súlyos ipari kémkedésnek minősülne, megállt egy mappánál, amely csak egy dátummal volt jelezve. Mi történhetett akkor? Egy több mint tíz évvel ezelőtti napon? Kattintott, és elé tárult, amit sohasem akart volna látni. Negyedóra múlva sápadtan támolygott ki a konyhába, ahol már egy nagy dézsa jégkrémnél tartottak. Karén döbbenten nézte az ajtófélfának támaszkodó, holtsápadt lányt. - Van valakije. Huck önkéntelenül is bólintott, és újabb, hatalmas falatot nyelt le a Chapman’s csokis karamellás hideg desszertjéből, százszázalékosan kanadai tejjel. Ez van. Ilyenek a gazdag fütyik. Sajnálja Larát, amiért csalódott, bár nem nagyon ismeri ezt az érzést. Sem más érzéseket. Azért mégis jobb, ha tudja, mire számíthat. Karén kezében megállt a kanál. - Ezt nem hiszem el. Képes volt veled... Miközben neki... A szemét pöcs! Felültetett? Én kinyírom. Figyelj, olyan cikket írok

róla, hogy megemlegeti! Sírva fog könyörögni, laposkúszásban, hogy ne haragudj rá! Hát én... Az újságírólány valódi haragra gerjedt. Ha vele csinálna ilyet egy pasi, úgy ki lenne hajítva, hogy a taknyán csúszna végig a függőfolyosón. De egy Wayne Wallace-t is meg lehet ám leckéztetni! Lara le volt sújtva. Arra ugyan nem talált jelet, hogy Wayne nőket bántalmazna, persze az is lehetséges, csak a nőverésre vonatkozó bizonyítékok nem a gépen vannak, hanem rejtett bűnbarlangokban, olyanokban, mint amit felfedezett. Viszont arról egyértelmű adatokra bukkant, hogy a férfi egy házat tart fenn egy nőnek, akinek a nevére jelentős összegek vándorolnak át a számlájáról minden hónapban. Az újabb letaglózó hír arculcsapásként érte. Ám míg Huck hallgatagon a jégkrémbe fojtotta minden halovány érzelmi reakcióját, és úgy döntött, inkább puszta jelenlétével ad vizuális támaszt a hölgyeknek, Karén pedig a rá jellemző temperamentumosság- * gal sűrűn idézett „Az angol nyelv Wayne Wallace-ra vonatkozó rendkívül csúnya szavai” című könyvből, benne elkezdett éledezni a harcos és dacos Lara, aki felveszi a kesztyűt és megküzd a nehézségekkel. Döntött. -

Wayne ma este hazajön. Ki fogom faggatni. Akármi lesz is.

- A megrezzenő Huckra nézve kiegészítette: - Ne félj, nem nyomlak fel. Más módszerrel szerzek bizonyságot. Felszegett állal, elszánt arccal állt, de a keserűséget nem tudta letörölni a vonásairól. Karén átölelte. - Csak szólj, ha kell egy segítő a csatához. Átmegyek az esernyőmmel, és orrba-szájba csapkodom. Lara halványan elmosolyodott. Karén, ez a drága lélek. Tényleg megtenné. Azt hiszi, hogy ő még mindig egy ártatlan kis Hamupipőke. Csakhogy a meséknek vége. Wayne már nem az ő hercege többé. És sokkal súlyosabb dolgokról van itt szó, mint egy megcsalásról. Szomorúan köszönt el a két cimborától. Karén utánanézett

364

az ablakból. Szegény lány. Mintha súlyos köveket cipelne. Annyira látszik rajta, hogy nyomja a hatalmas teher. Talán tehet valamit az érdekében, hiszen hamarosan Ezra Lee is itthon lesz. Esetleg ő tud valamit. Bár a testőr annyira hűséges, hogy szinte reménytelen bármit is kiszedni belőle. Hacsak valami különlegességgel elő nem áll, amivel letöri az ellenállását. Elfordult az ablaktól, leült a laptopja mellé, és elkezdte böngészni az erotikus boltok extrém szex kiegészítőinek kínálatát.

365

53. fejezet

A találkozás, amelytől Lara előre félt, de amit egyre növekvő elszántsággal maga is akart, váratlan módon elmaradt. Wayne még a repülőről telefonált neki, hogy ne várja, nem megy haza, lesz még egy fontos dolga, a leszállás utána azonnal azt megy elintézni. A lány csalódott volt, de kicsit fel is lélegzett, bár a remegés a gyomrából nem

múlt el. Ahogy vánszorogtak az órák, egyre

türelmetlenebbül rótta a köröket a lakásban. Többször is ingere volt belépni a postafiókjába, hogy megnézze, darknight küldött-e valamit, de az utolsó pont előtt mindig leállt. Most nem bírna többet. Amit abban a kamrában látott, éppen elég volt. Meg kell őriznie az erejét, az elszántságát, mert néha így is rohamokban tör rá az inger, hogy csapotpapot hátrahagyva meneküljön innen, el azonnal, ebből a fertőből. Két és fél óra a landolásig. És utána még mennyi? Milyen dolga lehet ennek a fickónak éjszaka? Elöntötte a gyanakvás. Telefonált Karennek. A lányok kicselezték Wayne, vagy pontosabban Ezra Lee embereit. Az újságírólány megérkezett, sietve kipattanva a kocsijából, egy nagy csomag tisztasági betéttel, mintha csak halaszthatatlan

366

gyorssegélyt hozott volna, és felrohant az épületbe. Ám amikor fél óra múlva elment, az arcot félig eltakaró, nagy karimás bohém kalapot és a hosszú, fekete kabátot már Lara viselte. Az utolsó pillanatban ért a repülőtérre. Még látta elindulni a kocsit, amit meglepetésére maga Wayne vezetett. Egyedül megy? Ezra Lee sehol? Ez gyanús, nagyon gyanús! Vagy talán jó is, mert ha itt ácsorog Karén autója mellett, Karén ruháiban, szerencsésebb is, ha nincs a színen a testőr, aki egyből kiszúrná. Jobb, ha lelép hamar, mielőtt előkerül. Nem is merte Karén aránylag feltűnő, bilikék Peugeot-jával követni

a férfit,

inkább elkapott egy taxit gyorsan,

és még

látótávolságban rá tudtak tapadni a BMW-re. A sofőrnek lehetett valami rejtett zsaruvér a pucájában, mert amikor vette az adást, hogy itt lopakodásos üldözés van, egészen úgy hajtott, mint valami profi, óvatosan, kerülve, hogy túl közel menjen, sőt, időnként le is maradt. Furcsa környéken jártak, a felhőkarcolók, toronyházak rég eltűntek. Végül egy kertes villához jutottak el, ami régies, angol stílusban épült. Wayne bejáratos lehetett, mert a kapu azonnal feltárult előtte, mintha lenne valami titkos nyitókódja, vagy figyelnék belülről, és késedelem nélkül ajtót nyitnának neki. - Mint valami örömtanya... - dünnyögte a taxis. Az meglehet. Wayne-ből most már azt is kinézi. Ki tudja, talán ide jár ütni a nőket. Vagy... Hirtelen ledermedt. És mi van, ha ez az a ház? Amit annak a nőnek fizet ez a jellemtelen fattyú?! Látta, hogy az ajtón reménytelen bejutni. Elküldte a taxit, és körülszimatolt. A kőkerítés mentén haladt, míg egy kihajoló fa jó lehetőségnek látszott: felkapaszkodott a falon, aztán az ágakon, végül így jutott át úgy, hogy nem érintette meg a kerítés tetején végigfutó elektromos érzékelőt. Puhán huppant a nedves földre. Szerencse, hogy nincsenek kutyák. Már rajta lógnának, így viszont talán feltűnés nélkül megközelítheti a házat, ahonnan fények szűrődtek ki. Nem volt nagy épület, de legalább három szobából állt csak a földszinten, méretes ablakokkal, amelyeken

367

át most kényelmesen belátott. A súlyos függönyök nem takarták az üvegtáblákat, nem számítottak persze kukkolóra. Lara félig hajolva, görnyedve osont a házhoz, bokrok és padok rejtekében. Odabent nem volt mozgás. Percekig várt, meggémberedve. Látta a feljárón a férfi kocsiját, de őt magát sehol. Vajon ki lakhat ebben a házban? Nem tűnik mégsem szexbarlangnak. Tényleg az az ismeretlen lakik itt? Aki fontosabb, mint ő? Aki miatt Wayne nem hozzá siet haza, hanem titokban ide eszi a fene? Mi történt? Kihez jött ide ez a hazug pasi?! Hirtelen mozgás támadt szemközt, a szobában. Ajtó nyílt balra, és rajta Wayne lépett be. Komornak tűnt, vagy legalábbis elgon- dolkodónak. Aztán Lara meglepve nyitotta tágra a szemét. Egy tolókocsi gördült be lassan, amit egy ápoló vagy valamiféle inas kinézetű férfi tolt vigyázva, és amikor elhelyezte a szoba közepén, meghajolva ki is ment. A kocsiban egy lány. Vagy nő? Lara nehezen tudta megítélni az életkorát. Talán ha harminc lehetett, de olyan kislányos mégis. Sovány volt, és valahogy féloldalasan ült, mintha összerándult volna. Rövid szőkésbarna haja a bal halántékától a tarkójáig egy csíkban hiányzott. A jobb kezét is furán tartotta, az arcán pedig valami meghatározhatatlan zavar tükröződött, mintha nem is tudná, hová került. „0, te jó ég. Ki ez? Mit akar tőle Wayne? Hogy néz ki a boldogtalan? Bedrogozták?” - ötlött fel a lány fejében. A következő pillanatban megdöbbenve hőkölt hátra. A lány valamit mondhatott, amire Wayne odalépett hozzá, és rátette a vállára a kezét. Aztán a lány belekapaszkodott a ruhájába, megpróbált erőlködve felhúzódzkodni hozzá, de nem tudott. Wayne ekkor lehajolt érte, és kiemelte a kerekes székéből. Lara nem hitt a szemének. Ott van vele szemben az a fickó, aki most már ki tudja, mióta hajtja őt, azt képzeli, a tulajdona - és erre egy idegen, béna valakivel ölelkezik?! Mert ezt csinálja! Az ölében tartja azt az ismeretlen valakit, aki... a fenébe... teljesen belebújik

368

a karjába, csimpaszkodik a nyakába, és ránevet, de azt is olyan furán! És Wayne visszamosolyog rá, simogatja, sőt... ez nem lehet igaz... ez most egy csók? Nem látja jól... de mit csinálna Wayne mást, ha egyszer rábukik arra a figurára? Huh, ez de beteg. Lara teljes értetlenségben kuporgott a teraszkorlát takarásában. Kár, hogy nem hallja, mit beszélnek. Beszélnek? Az a szerencsétlen nem úgy néz ki, mintha képes volna bármit is mondani. Persze talán Wayne-nek nem is az kell tőle. Most mi van? Elindulnak... hová? Wayne, a karjában azzal a másik lánnyal. Takaróba burkolva hurcolja. Micsoda figyelmesség! Irigykedve bámulta a jelenetet. Felgyulladt a villany az egyik földszinti szobában. Ott már egészen közel kellett mennie az ablakhoz, hogy belásson, de így is csak a szoba egy részét tudta megfigyelni. Nem mert mocorogni túlságosan, eddig szerencséje volt, de azt tudta, hogy ha Wayne rajtakapja, ahogy utána leselkedik, nem lesz jogalapja számon kérni majd. Egy ágy. 0, az a disznó. Lefekteti. Nem igaz. A lány a nyakába kapaszkodik, nem akarja elengedni. Wayne meg... most tényleg melléje ül? És cirógatja? Ez meghülyült teljesen? Vagy ennyire perverz állat, hogy a bénákra bukik? Akik nem tudnak tiltakozni? Csak szétteszi a lábukat, aztán szabad mindent? Ezért fizet több mint tíz éve? Gyomorforgató. Nem is tudja tovább nézni. Vagyis... nem nagyon. Wayne lefekteti a lányt, az arcát simogatja. És a takaró... Leveszi róla? Elfordul végleg. Amúgy se látna mindent, mert az egész undorító jelenetet szerencsére eltakarják a függönyök, így azt a részt így már nem tudja nézni, csak elképzelni, amikor Wayne a lány derekához húzódik és fölé hajol. Eleget látott. Hányingere van, hatalmas levegőket kell vennie. Most nem tudja,

hogyan lesz

tovább

ezután.

Nem

maradhat

Wayne-nel

semmiképp. Az a sebes nő... Most meg ez... Mit tegyen? Megvádolja? Leleplezze? Nem menekülhet el szó nélkül,

369

ezt már nem hagyhatja! Gyűlik benne a keserűség és a düh. Visszamászik a fán, át a kerítésen. Tétován rója az aszfaltot a ház előtt, oda és vissza, oda és vissza. Legszívesebben berontana, és mindennek elmondaná azt a dögöt. Mennyi idő telik el? Fogalma sincs. Sok. Egy óra is? Nem tud elmenni, nem tud hallgatni. így amikor feltárul a kapu és a BMW kigördül rajta, ő egyenesen ott áll a fényszórók kereszttüzében.

370

54. fejezet

- Mi az ördögöt keresel itt? Wayne hangja, mint ajég. Rosszat jelent. - Azonnal szállj be! Engedelmeskedik, de nem azért, mert elfogadja ennek a tróger- nek egyetlen szavát is. Hanem mert a fejére akarja olvasni a bűneit. Szembesíteni. Számon kérni. Felháborodva üvölteni vele. Ehhez képest némán ül az anyósülésen, kilométereken át. Wayne is hallgat, a csönd olyan nehéz, mintha rájuk akarna szakadni. Szinte agyonnyomja a hallgatás. Negyedórája mennek, amikor nem bírja tovább, és kitör. - Te aberrált állat! Wayne néma. Nem reagál. - Hogy lehetsz ilyen beteges barom?!! Semmi. Mintha egy robot vezetné az autót. Ez nem is ember? Lara már végleg elveszíti a kontrollt. - Egy bénával baszol? Nők, tele sebekkel, ez kell neked? A kikötözés nem elég? Egy nyomorékba jobb dugni a farkad?! Legalább nyögni tud közben? Vagy csak vihog, amikor beléje lököd? Wayne akkorát fékezett, hogy ha nem lettek volna bekötve, kiviszik a szélvédőt. Lara ijedten ül, a mellkasára szorult övvel. A férfi

371

csikorogva fordul meg, és eszement sebességgel kezd vágtatni viszszafelé. Lara most már fél, kapaszkodik, kiszállni lehetetlen, de különben is, minden ajtó zárva. Rémülten néz Wayne-re, aki most olyan vad, gyilkos arccal hajt, hogy nem tudja, most tényleg nem tudja, megússza-e az egészet. Volt egy szörnyű, félelmetes pillanat a fékezés után, amikor úgy érezte, Wayne megüti úgy, hogy ottmarad. Szinte érzi az iszonyú energiát még most is. Ha nem egy kocsiban lennének, Wayne talán kivégezte volna. Száguldanak a ház felé, csak az isten menti meg az úton járókat, és hogy errefelé már majdnem néptelenek az utcák. Wayne gyakorlatilag kitépi őt az ülésből. Vasmarokkal fogja, és rángatja magával, a lánynak esélye sincs, a férfi annyira szorítja a karját, hogy felkiált a fájdalomtól. Az inas megzavarodva engedi be őket, Wayne átgázol rajta, Lara elvéti a lépést, megbotlik, úgyhogy a férfi a földön húzva vonszolja magával, nem tud felállni se. Felszakítja a hálószoba ajtaját és egy irdatlan lendülettel belódítja rajta. A lány a sarokig repül, összehúzódva várja az ütéseket, de Wayne csak eléje lép és nézi égő szemmel, mint valami gyilkos démon. Lara nem tud megszólalni, valami borzalmas történik, de ő nem érti, micsoda, csak a lángoló Wayne-t látja, aki ugyanakkor olyan jeges, hogy szinte megfagy körülötte a levegő. A nyakánál kapja el és az ágyhoz löki. -

Erre a bénára gondoltál? Erre a nyomorékra? Akkor nézd!

- És lerántja a takarót az alvóról. Az ágyban fekvő test olyan, mintha egy gyermeké lenne. Lara most közelről látja. Vékony karok, csontsovány lábak. Kiálló medence. Pelenkában. Elfordulna, de Wayne nem engedi. - Arra vagy kíváncsi, vihog-e? Igen, vihog. Nem is tud sokkal többet. Michelle Boyd. Valamikor táncos volt. Most a lábának vége. Deréktól lefelé halott. Bevizel, bekakál. Hogy megkeféltem-e? Igen. Lara megrázkódik és kiszakítaná magát a férfi szorításából, de az lenyomja az ágy mellé.

372

- Igen. Hónapokig keféltem vele. Szerette. Sikoltozott, karmolta a hátamat és a nevemet kiáltozta közben. A lábaival úgy szorított, hogy meglátszott a nyoma a csípőmön. Imádta, amit csináltunk, az ágyban és mindenhol. Csak egyszer hibázott. Amikor bemutatott engem a nővérének. Lisa attól a perctől mániákusan meg akart szerezni magának. Semmitől

sem

riadt

vissza.

Nagyjelenetek,

ócska

színjátékok,

öngyilkossággal fenyegetőzés. Megpróbált minket összeugrasztani, féltékennyé tenni, de Michelle nem dőlt be a trükkjeinek. Soha nem veszítette el a bizalmát bennem. Elhatároztuk, hogy összeházasodunk. Ez lett a végzete. Reggel még mellettem kelt fel, nevetett rám, készült az esküvőjére. Este kómában feküdt az intenzív osztályon, nulla reménnyel arra, hogy valaha járni fog. Lara remegett. Nem akarja ezt tovább hallgatni. Minél többet tud, annál iszonytatóbb minden. Wayne úgy magasodik föléje, mint egy hóhér, és ő csak várja, mikor csap le rá valami újabb borzalommal. A férfi szorítása enyhült valamit, de a hangja érdes, és minden szavával belehasít. - Azt kérdezted, tud-e nyögni? Tud. De beszélni csak alig. Lisa az esküvőnk napján támadt ránk. Engem mellkason lőtt, amikor Michelle elé ugrottam. Onnan van az a seb. Őrá kilőtte a maradék tárat, fejlövést kapott, a gerince is megsérült. Az agyműtét után kómába esett, hónapokig feküdt élőhalottként. Wayne

elhallgatott

hirtelen,

mintha

valamit

képtelen volna

kimondani. Lara torkát is szorongatja valami, amitől nem tud megszólalni. A férfi elfúló hangon folytatta. -Nem tudtam megvédeni. Sem őt... sem... a kisbabánkat. Michelle két hónapos terhes volt... A babánk meghalt. Lara legszívesebben sírva fakadna. Soha, soha nem hitte volna, hogy Wayne-nek ilyen szörnyű titka van. Mi történt ma, amiért idejött? Most már úgy szeretne bocsánatot kérni, de a torkába gombóc nőtt, és a szeme ég.

373

- Lisa elmenekült, de az autójával karambolozott, miközben a rendőrök üldözték. Súlyosan megsérült, összetörte magát, de túlélte. A szakértők szerint nem volt beszámítható, elmegyógyintézetbe került, bezárták De Michelle-t ez nem gyógyítja meg. Tíz évvel ezelőtt elhozattam ide, hogy a közelemben legyen, és speciális ellátást kapjon. Sokszor azt sem tudja, hol van, kik vannak körülötte, csak néha tisztul fel. Ma telefonáltak, hogy éberebb, mint máskor. Másfél éve először. Engem hívott. Csend volt. Szóval ezért jött ide Wayne. Lara szégyenkezve bámulta a földet. Megpróbálta valahogy mentegetni magát. - Sajnálom... én csak... Olyan szörnyű képeket kaptam... Te pedig még figyeltetsz is... Csak tudni akartam, te merre jársz... - Figyeltetlek? Tudod, miért? Rá nézz! - Wayne megint megragadta. - Őt nézd! Ilyen akarsz lenni? Néhány hete értesítettek, hogy Lisa újra kint van. Gyógyszerekkel karbantartható, de az orvosát is becsapta, megszökött a felügyelet alól. Bujkál valahol, és veszélyes! Napokkal ezelőtt egy boríték jött, képekkel. Te voltál rajtuk és én, mellette egy fenyegető üzenet. Nem írta alá, de felismertem, csak ő lehet. Nem akartam, hogy megijedj, főleg nem anyád meg Beloniak után. Nem szóltam egyelőre, de igen, figyeltettelek! Nézd meg Michelle-t! Megrázza a lányt, és majdnem kiabál. - Nem akarlak téged is így látni! Én nem lehetek mindig melletted! De ez nem történhet meg még egyszer! Az ágyból rettegő nyüszítés hallik. A lány felriadt az emeltebb hangra. Artikulálatlanul sikoltozik, és kapkodva keres védelmet, „a...y...n”, jönnek valami torz hangok a torkából, Lara teljesen megrendül, szerencsétlen beszélni sem tud, de ahhoz kiált, akit még így is, egy kisgyermek szintjén felismer. Wayne elengedi Larát és odahajol Michelle-hez, az tapogatva, görcsösen kapaszkodik belé, „Ö...el, ö...el”, sírja, és Lara könnyei is kicsordulnak már, nem bírja visszatartani őket. Ölelj, ölelj. És Wayne öleli azt az emberi roncsot, aki egykor a szerelmese volt. „Jól van, nincs

374

semmi baj, itt vagyok, már semmi baj”, nyugtatja, ringatja a felzaklatott beteget, míg végül Michelle nagy nehezen, kifáradva elalszik. A csönd gyilkos volt. Halálos. Mintha megállt volna az idő, amikor kiléptek a házból. Beleégett az emlékeibe örökre. Valahogy minden hang eltűnt hirtelen, és minden szín. Wayne sötét volt, szürke és halálfehér, ő csak nézte, de a férfi távolivá vált, a világ pedig fekete lett, és szorosan köréje zárult. Ebbe a borzasztó, sűrű vákuumba, amely kiszívta minden erejét, minden gondolatát, süvítve csapódtak bele a golyók. Aztán már csak kiáltásokra emlékszik, hogy Wayne maga mögé löki, le, a mellvéd alá, a földre. A fák sűrűjéből valaki folyamatosan tüzel rájuk, de valahonnan Ezra Lee is előkerül, és lő, és Wayne is, akinek a testőr odadobta a fegyverét. Villogó, szirénázó rendőrautók lepik el az utcát, ő csak kucorog, hipnotizáltan bámulva a fényeket, a rohanó alakokat, míg egy takaróba csavarva be nem ültetik egy mentőkocsiba, ahonnan csak annyit lát, hogy egy másik mentő sebesültet szállít el vijjogó száguldással. Az egész lezajlott néhány perc alatt, de mintha órák teltek volna el. Mi történt? Hallotta a zajokat, de csak beszédtöredékek jutottak el az agyáig, mintha nem is vele történnének az események. Látta, hogy Wayne valami rendőrfejessel beszél, átadja a fegyverét, Ezra Lee is, aztán őt Wayne kinyalábolja a mentőből, közben róla beszélnek az orvossal. „Nincs baja, csak az ijedtség, sokkot kapott, talpra fog állni”, és azt is mondja a rövid, sörtés hajú orvos még, félrehajolva, hogy „A házbeliekkel minden rendben”. Kocsiajtók csapódnak, ő a BMW-ben ül, Ezra Lee némán vezet, jeges higgadtsággal, mintha nem éppen az előbb sebzett volna halálra egy embert. Mert az a félmondat is ott lebeg még valahol, amit egy lemondó legyintéssel együtt mondott az egyik zsaru a társának, amikor a másik mentő távolodó fényei után nézett: „Ennek már annyi, vége van.”

375

Vége van. De most Wayne nem ölelte át, nem nyugtatta meg, sőt nem is szólt hozzá. Felmentek a lakásba, mint két idegen. A férfi eltűnt a dolgozószobában,

őt

otthagyta

a

nappaliban,

ahonnan

aztán

átvánszorgott abba a kis szobába, ahol az albérleti holmijaiból berendezett magának egy saját zugot. Leült az ágya szélére, és a szemközti falat bámulta. A csöngetésre egész teste riadtan rándult össze. Csak amikor a készülékre nézett, jött rá, hogy vagy háromnegyed órája ül már ott, mozdulatlanul, maga elé meredve. - Lara, istenem... Karén volt az. - Mindent tudok. „Mindent? Akkor te többet tudsz, mint én.” - Édesem, hogy vagy? Ezra elmondta, alig néhány perce. -Mit? - Mit, ugyan... Hogy Wayne-t megfenyegették, te veszélyben voltál, és hogy ki az a nő, akiről azt hitted, a szeretője. Ezra sem tudta pontosan, csak annyit, hogy egy beteget ápolnak abban a házban. Wallace mindig egyedül látogatta. Sejtette, hogy van valami tragikus a háttérben, csak azt gondolta eddig, hogy valami rokon. Végül is... gyakorlatilag az. Nagyon... nagyon megszidott engem. Az újságírólány zavartan elhallgatott. A testőr valóban olyan szigorú hangon beszélt vele, amit sajátos kapcsolatuk intim óráiban sohasem engedett volna meg magának. Karén ebből tudta, hogy baj van. Most elmesélte Larának, hogy a férfi kikövetkeztette a személycserét, mert nagyon is feltűnt neki a repülőtéri parkolóban hagyott, ismerős kis kék autó, különösen, hogy amikor Karent felhívta, ő a lakásából beszélt, kilométerekre onnan. Szimata vészt jelzett. Tudva, hogy bármikor célpont lehet Lara és a gazdája is, alaposan kifaggatta a lányt, és azonnal Michelle házához sietett, még ha Wallace el is engedte aznap estére. Persze, hiszen azt hitte, Lara otthon van, biztonságban, a házról pedig, ahová ment, azon

376

a néhány bizalmas emberen kívül senki sem tudott. Amikor Ezra Lee feltárta Karén előtt, milyen kockázatos, amit Lara tesz, és hogy ha nem követik, a testi épségét sem tudják garantálni, a lány nem mert titkolózni tovább, elmondta, hogy Lara éppen Wayne szeretőjét készül lefülelni. A testőr összerakta a cserepeket, és az utolsó pillanatban megjelent a helyszínen. - És Lisa? Lara megpróbált minél több információhoz jutni, ha már Wayne nyilvánvalóan nem akar vele beszélni.. - Ő... már a mentőautóban meghalt. Lara összehúzta magán vékony kardigánját. Vége lesz a rémálomnak? Vagy éppen most kezdődik.. Hiszen egyszer ki kell mennie ebből a szobából, és szembe kell néznie azzal a férfival, akinek a titkait megszentségtelenítette.

377

55. fejezet

A lakás olyan volt, mint máskor. Csak valahogy kongott benne a magány. Két kóbor lélek, akik most nem tudnak összeérni, hogy felmelegítsék egymást. Hallotta, hogy Wayne pakol. Összeszorult a szíve. Elmegy? Vagy az ő cuccait rakja össze? Beóvakodott a nappaliba, aztán remegő lábakkal a háló felé indult, onnan jöttek a zajok. Megállt az ajtó előtt, dobogó szívvel. Akármit is tett, vállalnia kell. Lenyomta a kilincset. - Wayne... Mint egy elhaló segélykiáltás. Semmi válasz. A gardrób nyitva volt, és az a szerencsétlen kamra is, a férfi ott rendezkedett. - Wayne... Állt neki háttal, oda sem fordulva. Csak megmerevedett egy pillanatra, de aztán folytatta, amit elkezdett. Lara látta, hogy az a nagy kép becsomagolva, a falnak fordítva áll, Beloniak albumai egy kartondobozban, fotók, kazetták, számítógépes lemezek egy másikban. - Ne haragudj rám, kérlek. Úgy sajnálom! A férfi megint megállt, aztán lassan megfordult. Lara most látta az arcát igazán. Már letisztult az elmúlt órák köde a lány szeméről, a düh, majd a rémület zűrzavara, de nem lett jobb az eredmény. Wayne hideg volt és távoli, nem is sértett vagy haragos, hanem 378

egyszerűen üres. Mint aki már nem akar sem kapni, sem adni semmit, már végleg leszámolt vele. Körbenézett a kis szobában, ahová a lány betört, visszaélve mindennel, ami szent egy kapcsolatban. Aztán ránézett. - Sajnálod? Mit? Hogy belegázoltál a titkaimba? Lara lehajtotta a fejét. Égett az arca a szégyentől. Szeretett volna belesüllyedni a padlóba. Összetörve állt, mint egy megszidott kisgyerek, aki hatalmas hibát követett el, és most nem tudja, hogyan tehetné jóvá. De nehéz is volna, hiszen hogyan is magyarázhatja meg egyáltalán a feltört íróasztalfiókot, a kikutatott titokszobát? Még ha meg is volt az oka. Hogy csinálhatott ekkora ostobaságot? Érezte, hogy innen nagyon nehéz lesz visszatornáznia magát a férfi jóindulatába. Ráadásul Wayne nem kiabált, hanem nagyon is halkan beszélt, és ez még sokkal rémítőbb volt, mintha üvöltözött volna vele. Próbált védekezni, mentségeket keresni. - Azok a képek... azt írta, hogy neked köszönheti a sebeit... - Magának köszönhette. A balesetének. De az ilyen színpadias jelenetek sohasem álltak tőle távol. Ha nem volt seb rajta, festett magának, hogy elhitesse, bántották. Hogy dőlhettél be neki? Tényleg azt gondoltad, hogy vadember módjára összeverek egy nőt? Lara bánatosan motyogott, téve egy hárító, bátortalan mozdulatot: - Lisa megtévesztett! Én nem vagyok Michelle. - Nem. Tényleg nem. Lesújtó hangsúly. Pedig csak tényt közölt. Wayne az utolsó képet is beledobta a dobozba. A kamra kiürült. - A festőd összes albuma a tiéd. Ó, istenem. Osztozkodik. - Én azt hittem... Wayne, értsd meg, olyan borzalmas volt itt ezt az egészet látni, hogy kilestek engem, és szinte az ágyunk mellett voltak ezek a fotók, ezek a képek... - Hol kellett volna őket tartanom? Nem egy teljesen biztonságos helyen, ahol senki nem férhet hozzá?

379

„Csak én.” Lara még nyomorultabban érezte magát. De megpróbált mégis legalább valami párbeszédet fönntartani, bár talán már mindennel elkésett, mégis, a hallgatásnál minden jobb. - Az a festmény... Wayne ajka megrándult. Igen, hát ezt nem kellett volna eldugni éppen, de nem akarta az első estén túlságosan megdöbbenteni a lányt, azért akasztotta le. Később meg nem adódott úgy, hogy visszategye, pedig... - Szerettelek nézni. Lara szemét elfutotta a könny. Szerettelek. Múlt időben. - És nem akartam, hogy másé legyen. Kipergett az a könnycsepp. Most kié lesz az az Artemisz? Wayne odébb tette a képet, a sarokba. Ezután már lehet másé? Még egy könnycsepp kihullott. A férfi egy utolsó pillantást vetett körbe, aztán a rejtekajtó háta mögül előszedett egy testes bokszzsákot, amit egy időre leszerelt, most pedig visszaakasztotta a helyére. Végül is a sportcuccait is itt tartja, még ha a helyiség nem is erre a célra készült eredetileg. Lara elkerekedett szemmel nézte. Ez lógott azon a kampón! Nem összekötözött, megkorbácsolt, zokogó nők. A föld megint meg akart nyílni a talpa alatt. A nappaliban mintha kissé enyhült volna a hangulat. Lara reménykedni kezdett, hogy talán legyőzhetik ezt az egész zűrzavart, a férfi hajlandó lesz jobban belátni, mit miért tett, és végül mégiscsak megkönyörül rajta. Wayne lehúzta a zakóját. Ezt a lány valamiért jó jelnek vette, úgy érezte, lazít a páncélzatán. Aztán riadtan futott oda hozzá. - Te véres vagy! Megsérültél? A férfi először eltolta az aggódó ujjakat, de Lara nem tágított, megpróbálta kigombolni az összegyűrődött inget, amelynek az elején csak most tűntek elő a vérfoltok. Wayne erős marka átfogta a kezét, és elemelte onnan.

380

- Nem az enyém. Lisáé. A lány megborzongott. Igen, most már emlékszik, Wayne még odalépett a sebesülthöz. Beszélni akart vele? Elbúcsúzni? A képek töredékekként bontakoztak csak ki egy homályos térből, ahová az egész mai estét rejteni szeretné. Valahogy a keze mégis abban a határozott tenyérben maradt. A férfi kutatva nézett rá. Megint a vesébe látó tekintetével, amitől a tárgyalópartnernek izzadni kezd a nyaka, és meg kell igazítania a nyakkendőjét. - Hogy kerültél abba a házba? Az igazság pillanata. Most mondhatná, hogy simán követte, és ez is a valóság volna. Vagy egyszer és mindenkorra leszámolhat minden féligazsággal és elhallgatással. Nagy levegőt vett, mintha az lenne az utolsó egy hatalmas merülés előtt. - Feltörtem a laptopodat, és megtaláltam benne. Mintha búvárharangba ragadt volna. A csend fojtogató. Aztán egy egyszerű kérdés, amit ki tudja, milyen indulatok tesznek vérfagyasztóan alig hallhatóvá. - Mit csináltál? Wayne suttogása a legrémítőbb hang, amit valaha is hallott. És a kezét is túlságosan szorítja. - Nem is én... Én csak valakit megkértem... egy programozót. .. De nem most, még amikor nem ismertelek jól, amikor még azt hittem, hogy miattad halt meg az apám... És le is állítottam, hogy hagyja abba, de amikor jöttek azok az e-mailek, akkor újra- kezdtük... és meglett minden... - Mi minden? Reszelős, csikorgó hang. És az a szem... Mintha elevenen hasítaná ketté. - Minden... az a nagyon rejtett fájl... - remeg, és próbálja kiszabadítani magát a marokból, ami satuszerűen zárja körbe a csuklóját. A férfi föléje magasodott, és széles vállával, vad indulatokat tükröző arcával, homlokába hulló, zilált tincseivel olyan volt, mint egy sötét, haragvó isten.

381

- Mióta? Csak ennyit kérdez. Lara elvékonyodó, sírós hangon válaszol: - A masszázsszalon óta... De aztán már... Nem tudja folytatni, a férfi elsöprő, felhördülő haraggal szakítja félbe: - Te adatokat lopattál a gépemről, visszaélve a bizalmammal, hónapok óta? Egy idegen kezére játszottad az összes titkos információt az életemből, a cégemből? Életeket tettél kockára? Lisa téged követett, te szerencsétlen! Ezra Lee embereit leráztad, de Lisát nem, még haldokolva is el tudta mondani, hogy mindhármunkkal végezni akart, és te megtetted neki a szívességet, hogy utánam szimatolva Michellehez vezetted! - Fáj! - sír fel a lány, mert a férfi annyira markolja, hogy a karja is majdnem eltörik. De még döbbenetesebb, ami Wayne arcán játszódik le. Egy pillanat alatt válik félelmetesen gyémántkeménnyé és fagyossá. Iszonyú látnia azt a hideg undort és elutasítást, ami ott ül a férfi arcán, még az előbbi düh fekete indulatát is elsöpörve. - Kérlek... Wayne... Én nem akartam... Ne gondold, hogy én... Félbeszakítja a jeges hang. - Elárultál. Az első pillanattól kezdve. Ugyan mit kellene gondolnom rólad?! A férfi hirtelen elengedi a kezét, ellöki magától, és ellép tőle, talán attól tart, ha a közelében marad, valami végzeteset tesz, vagy fájdalmasat, vagy csak egyszerűen már megérinteni sem bírja, annyira taszítónak találja. Lara sírva dörzsölgeti fájó kezét, öntudatlan mozdulatokkal. Nem a csuklója miatt folynak a könnyei. - Wayne... én... De a férfi közbevág. Halk, acélkemény. - Te holnap összepakolod a cuccodat és elmész. Miss Devine kibérel neked egy lakást, ahol lakhatsz, ameddig csak akarod. De reggel már nem akarlak itt találni. Az ablaknál áll, minél távolabb, jeges űr van köztük, áthidalhatatlan. Kint elkezdett esni a hó. Mintha még az idő is a hangulatukhoz 382

igazodna. Fagy, hó, hidegség. Lara megint elsírja magát. Nem ezt akarta. Ma egyszerűen csak beszélni akart a férfival, aki megmagyarázott volna mindent, eloszlatva kételyt és gyanút, tisztázva magát, aztán egy finomat vacsorázniuk kellett volna, megnyugodva, utána szerelmeskedni, és most itt feküdhetnének egymás mellett, a jó melegben, a hatalmas ágyban. - Kérlek... ne haragudj rám! Odafut a férfihoz, és kétségbeesetten megpróbálja átölelni, talán ez még működik, a test vonzása. De nem. Wayne lefejti a kezét magáról. - Vége van, Lara. A lány most már zokog. - Nem! Nem akarom! Wayne... Kezdjünk mindent újra! - Már késő. Elég volt. Elég. Nem hatják meg a hatalmas könnycseppek. - De én... szeretek itt... nálad... szeretem ezt a lakást és... „Szeretlek téged.” A férfi önkéntelenül is bólint. Tudja. Ezért érzi úgy, mintha most éppen egy jéghegy nyomná legbelül. De nem. Itt már nincsenek enyhítő körülmények. Ez már nem egy könnyen megzavarható fiatal lány elnézhető tévedése. Olyan módon árulta el, amire nincs bocsánat. - Én már nem tudok megbízni benned többé.

383

56. fejezet

Lara vörösre sírt szemmel üldögélt a kis szobájában. Gépiesen rakodott, hol megállva, hol nekiindulva, de nem is tudta, mit hová tesz. Gyötrődve törte a fejét valami megoldáson. De semmi. Most nem tehet semmit, a férfi annyira nyilvánvalóvá tette, hogy nem akar vele még csak beszélni sem. Wayne. Soha nem hitte volna, hogy ilyen áldozatra képes, ilyen gondoskodásra, mint amit Michelle-ért tett. Habár rá is annyira vigyázott. Mennyire félreismerte! Hogy is képzelhette valami sötét, perverz rémnek, és nem annak a védelmezőnek, aki annyiszor megmentette már. Képes volt irigykedni arra a szerencsétlenre... Hiszen Wayne őt is éppen úgy ölelte, éppen úgy ringatta és simogatta, amikor megmentette Beloniak mocskos mancsától, mint az éjszaka azt a másikat. Sírva fakadt megint. Az ágyára dőlt, belefúrta fejét a párnákba és vigasztalanul zokogott. Nem, nem akarja elveszíteni! De tudja, hogy Wayne nem változtatja meg a szavát. Amit kimond, az úgy van. Neki mennie kell. De nem tud, nem képes elmenni búcsú nélkül. Már hajnalodott. A férfi ébren virrasztott az ágyában. A lányt várta. Tudta, hogy be fog lopakodni hozzá. Átszűrődtek hozzá

384

a keserves sírás hangjai, bármennyire is próbálta Lara dlojl.ml őket. Ő sem aludt egy percet sem. Egész éjjel a történtek komi forogtak a gondolatai. Szerette volna, ha meg tudja bánni azt a kemény és gyors döntést, amit meghozott, de nem volt rá képes. Egyszerűen nem tudott, nem akart már tovább mentő érveket keresni. Nem is az sértette meg legjobban, hogy Lara követte, vagy hogy mindenféle butaságot gondolt róla. Tudta, mennyire bizonytalan és mennyire sok sérülést cipel magában, de ezeket feloldotta volna az idő, hiszen máris sok félelmétől megszabadította. De azt, hogy a lány a legelejétől kezdve becsapta, hogy képes volt így a szemébe nézni, vele lenni, mosolyogni rá, miközben a rejtett titkainak a megrablása zajlott - ezt már nem bocsátotta meg. Felkelt. A hófelhők között átsejlő, erőtlen napot bámulta. Nem, neki sincs ereje tovább újabb nő újabb hazugságaihoz. Elég volt. És most nem lesz őrült ámokfutás, mint Michelle és a magzat elvesztésekor. Nem lesznek életveszélyes túrák, alkoholgőzös tivornyák és laza erkölcsű lányok, csak hogy kiverje fejéből a bánatát. Lara eltűnik az életéből, és ő nem gondol többé arra az édes, könnyes arcra, az odabúj ós törleszkedéseire, a ragaszkodó ölelésekre, sem arra a kitárulkozó önátadásra, ahogyan az övé tudott lenni. Amikor nyílt az ajtó, érezte, ahogyan kifut az izmaiból a feszültség. Itt van. Vajon búcsúcsókért jön, vagy szerelmeskedni is akar majd, utoljára? Lara duzzadt szemekkel áll előtte, ágrólszakadtan, összetörve. Wayne nem mozdult, nem lépett feléje, csak tűrte, hogy a lány odabújjon hozzá, átölelje, és sírva suttogja: - Ne engedj el csak így... De ő nem tett semmit. Leeresztett karokkal állt, mint egy kőszobor, hidegen. Aztán szétfoszlott az öleléssel remélt utolsó esély is. Lara összeszedte magát, és utoljára még odahajolt a férfihoz: - Bocsáss meg - súgta a fülébe, és elindult kifelé.

385

Az utolsó, amit Wayne látott, a lány könnyben úszó, bűnbánó, hatalmas mogyorószín szeme volt. Elengedte. Aztán bezárta az ajtót, háttal nekitámaszkodott, lecsukta a szemét, és vett néhány mély levegőt, hogy lecsendesítse a benne kavargó érzelmeket és indulatokat. Néhány másodperc után visszanyerte hidegvérét és józanságát. Csend volt és üresség. Kint és bent. A világban és a szívében. Múltak a napok. Egyedül voltak a kínjukkal. Lara még csak-csak tudott valamit könnyíteni a lelkén Karennél, de Wayne-nek nem voltak barátai, ő a munkába vetette magát. Ahogy távolodtak attól a szörnyű estétől, egyre távolabb került a remény is, hogy valaha kibékülhetnek. Habár nem volt köztük igazi harag. Wayne elképesztően nagyvonalú volt még így is. Miss Devine már a szakításuk reggelén felhívta Larát, hogy lakást menjenek keresni. A főnöke utasítására, de ezúttal kivételesen egyáltalán nem azzal a hűséges odaadással, amivel minden parancsát teljesítette, még ha azok hajnalban is érkeztek, kiverve őt az álmából. Megviselte Lara kitörő zokogása, amivel egy szó nélkül a nyakába borult, amikor találkoztak. Zavartan várt, aztán megtörölgette elhomályosult szemüvegét. Úgy szerette volna, ha az a meglett férfi, akit tulajdonképpen a lelke mélyén valahol a fogadott fiának tekintett, és ez a kedves csitri, aki meg olyan volt neki, mint egy szeretni való rosszcsont unoka, együtt érnek boldog révbe. Erre most itt van ez a skandalum. - Lara... Majdnem kimondta, hogy „kislányom”. Nem akarta kifaggatni, hiszen nincs köze Wallace magánéletéhez, de segíteni akart valahogy. - Rendbe fog jönni minden. Hidd el. Nincs bűn, amit meg ne lehetne bocsátani. Lara könnyfátyolos szemmel nézett rá. Mint egy jóindulatú öreg tündér, úgy üldögélt mellette az idős hölgy, őszinte bánattal

386

az arcán, egyáltalán nem azzal a távolságtartó udvariassággal, amivel legelőször fogadta, az első munkanapján. Megszerette őt, és neki is kedves lett ez a gondos lélek - de most még egy varázsló sem tudna rajta segíteni. - De van, Miss Devine. Van. Már aznap délelőtt megvolt a bútorozott lakás, Wayne pontosan megmondta, melyik ingatlanjai közül válogassanak, és Miss Devine nem vitatkozott volna vele sohasem. Lara szégyellte elfogadni a lehetőséget, de az öreg titkárnő szorongó tekintetére megváltoztatta a szándékát, tudta, vele tenne rosszat, ha azzal kellene visszamennie, hogy sikertelenül járt. Másrészt nem akarta Wayne utolsó lovagias gesztusát durván elutasítani, így is annyira hálátlannak tűnik, aki képtelen volt megbecsülni azt, amit kapott, most ezért végül is elfogadta a bérleményt. Csak akkor akadt el a lélegzete, amikor Miss Devine átadta az impozáns lakás tulajdonosi papírjait: amikor telefonált a főnökének, hogy megvan, ami a felkínált otthonok közül Larának a legjobban tetszik, Wallace azonnal elküldte nekik az iratokat futárral. Egy luxusnő kapott volna ennyit talán a szolgálataiért. Megint sírt, és Miss Devine nem tudta megvigasztalni. Karén persze azonnal harcolni akart. - Szereted? Még mindig? Te jó ég. De Lara, hiszen ez az ember egy buta farok, hát igazságtalan volt veled! Még csak végig sem hallgatott! Figyelj, én beszélek vele. - Nem! Ne! - A lány megriadt. - Hagyd, kérlek. Ha valaki beszélhet vele, az én vagyok. - De hát nem válaszol neked, az ég áldjon meg! Nincs még egy ilyen fafejű segg a világon. Az újságírólány szavai mély sebeket téptek fel Lara lelkében. Mert igen, megpróbált ő azért küzdeni, jóvátenni a hibáját, megmagyarázni, hogy is volt egészen pontosan az az adatlopás. De nem sikerült.

Az elválásukat követő napokban Lara megtudta, milyen az, ha valaki nem létezik többé Wayne Wallace számára. A férfi jéghideg távolságtartása

mindennél

jobban

megkínozta.

Felhívta,

hogy

megköszönje a lakást, hogy újra a bocsánatát kérje, és könyörgött, hogy beszéljenek, de a férfi csak annyit mondott: „Nincs mit”, ami a lakásra is vonatkozhatott, meg arra is, hogy nincs már nekik megtárgyalni valójuk. Ez lehetett, mert hozzátette még, hogy elfoglalt, és Lara többé ne hívja. De a lány még próbálkozott. Vesztére. Wayne, ahogy meghallotta a hangját, letette a telefont. Aztán már fel sem vette. A lány e-mailt küldött. Visszajött azzal, hogy a feladót letiltották. A lakásához nem volt mersze visszamenni, és abban is biztos volt, hogy rég átkódolták a bejárati ajtót, be sem tudna jutni. De nem is akart. Inkább a cégközpontba ment el. Nem szeretett volna botrányt, bár valószínűleg nem dobatták volna ki a biztonságiakkal, de nem akart kockáztatni, sem kínos helyzetet teremteni mindenki előtt. Inkább a mélygarázsban várakozott - mint azon az első, régi napon, amikor még fogalma sem volt róla, hogy olyan valakivel fog találkozni, aki az életénél is fontosabb lesz számára. Hideg volt, a télikabátjában is reszketett. A lift fémes hangjára mindig felkavarodott a belseje, és amikor nyílt az ajtó, és nem Wayne lépett ki rajta, hanem valaki más igyekezett a kocsijához, ő összekuporodva húzódott vissza autójának vezetőülésébe. Vagy másfél órája rostokolt a vigasztalan, sápadtan megvilágított teremgarázsban, ahol a hűvös levegő autógumik és benzin szagával keveredett. Wayne az ügyvédjével jött, pont, mint azon az első napon. Larát a szemtanú nem állította meg. Kiugrott az autóból, és odaszaladt a pároshoz. - Sajnálom! Sajnálom! Nem tudsz megbocsátani nekem?! - kiáltotta sírásba rándult arccal, eltorzult hangon. A férfi előtte állt, Lara nem engedte beszállni a kocsijába, egészen az autó ajtajához nyomódott, és széttárt karokkal

388

próbálta megakadályozni, hogy a férfi elmenjen, anélkül hogy meghallgatná. Megviseltnek látszott, és fogyott is, pedig előtte is vékony volt, de most kifejezetten lógott rajta a kabát. Wayne rezzenéstelennek látszó, fagyos tekintettel nézte, és Lara úgy érezte, megsemmisül ettől a minden érzelmet nélkülöző pillantástól. Pedig a férfit már kezdte meghatni az a boldogtalan igyekezet, ahogyan a lány vissza akarta szerezni a becsülését. De úgy gondolta, még nem büntette meg eléggé. Ezért semmit sem szólt. Borzalmas és könyörtelen volt ez a némaság. A lány is elhallgatott, és csak nézte a férfit, könnytől fénylő, hatalmasra nyílt, bűnbánó, könyörgő szemmel. De Wayne megvetően pillantott rá - legalábbis Lara úgy látta, és kicsordult egy fájó, égő könny a szeméből. Ez után az eset után Lara nem jelentkezett többé. Wayne először csak nyugtázta a helyzetet, jó, lekopott róla. De múltak a napok, és a férfi egyre rosszabb hangulatba került. Ügy látszik, nem ment olyan könnyen a szakítás. Mert nem vallotta volna be még magának sem, de ő is gyászolt. Egy hónap telt el. A karácsony közeledett, és Ezra Lee biztos volt benne, hogy Wayne elfojtja magában az indulatait, ismerte rég. Az öreg ház sötéten, üresen állt, pedig a testőr tudta, hogy a gazdája ünnepi partit tervezett oda, azért is küldte el annak idején terepszemlére Miss Devine-t és Larát. Jaj, az a lány. Karén annyit rágja a fülét miatta. De hát ki ő, hogy merészeljen bármit is szólni Wayne Wallace-nak? Persze Karentől tudja már a részleteket, hogy nem egészen úgy volt minden, ahogy Wayne hiszi, de hát ő csak egy alkalmazott, nem barát, akinek joga van szívügyekbe beleszólni. Még akkor sem, ha nem kapja meg Karentől az annyira vágyott karácsonyi ajándékát, azt a latexből, neoprénből, bőrből és szőrméből készült kutyajelmezt, azt az izgató fétisruhát, aminek már a látványától is elgyengülnek a lábai, és amit úgy szeretne magára ölteni a fenyőfa alatt.

389

De hát az is igaz, hogy Mr. Wallace-szal azért nincs minden rendben. Mindenki előtt titkolta ugyan az érzéseit, és az a józan, kemény és gyors üzletember volt, aki mindig is, de a testőr tudta, hogy ez a meccs még nincs lejátszva. Gyanújelek? Hát mi más: több mint gyanús, ha az ő higgadt, kíméletlennek tűnő főnöke, az ország, sőt a világ egyik vezető üzletembere egyszer csak iszonyúan berúg, üvegből nyakalva a whiskyt, és végül egy festménynek komolyan megígéri, hogy rongyosra fogja kefélni? Mert ez történt. Wayne-t Ezra Lee fuvarozta haza, miután a férfi valami eszement mennyiségű whiskyt ledöntött a torkán. Már délután óta masszívan ivott. Nem szokott, főleg nem az utóbbi időkben, pedig bírta. Nem volt ember, aki asztal alá itta volna. Igazából nem is látszott rajta semmi. Úgyhogy amikor bement az edzőterembe, ahová néha eljárt, és fél óra alatt gyakorlatilag kiütött két ellenfelet ökölvívásban, csak a normális formáját hozta. Habár az feltűnhetett, hogy utána még öklözött a zsákkal egy keveset, amitől az úgy negyedóra után egyszerűen felhasadt és használhatatlan darabokra esett szét. Ezra Lee látta, hogy a férfit egyre jobban hevíti valami belső tűz, ami arra vitte, hogy belevesse magát az éjszakába, és keresse a bajt néhány laza erkölcsű hölgyemény társaságában. Ügy tűnt, kifejezetten fel akar szedni valakit, sőt talán többeket is, egész szekérderék konzumlány itta a gyerekpezsgőt mellette a bárban, ahol számolatlanul rendelte nekik az italokat. De végül mégiscsak elhajtotta a jelentkezőket, behuppant a kocsijába, és utasította Ezra Leet, hogy induljanak. A testőr onnan sejtette, hogy már túl van minden határon, hogy amikor megkérdezte, hová vigye, Wayne csak lendített egyet a karjával, neki pedig odalökte: „A pokolba!” Ezra Lee úgy értelmezte, ez azt jelenti: haza. Otthon aztán még jött néhány alapos húzás az üvegből, és Ezra Lee nem merte magára hagyni addig, míg a férfi végül el nem dőlt az ágyon, egyik kezében a palackkal, a másik alatt meg a festménnyel. Azzal az artemiszes képpel, ami valahogy

390

visszakerült

a

hálószobába

mégis.

Űgyhogy,

míg

nagyjából

levetkőztette a gazdáját, a testőr végighallgatta, ahogyan Wayne bevallja a képnek, hogy nem akar mást maga alatt látni, hogy csak őt akarja, ő kell csak egyedül, hogy ölelni fogja és szétkefélni, addig, amíg mozog, amíg egy cseppnyi élet van benne, akármilyen bolondságokat is követ el ellene, és hogy nem menekülhet előle, mert már az övé, az övé örökre, az övé mindhalálig. Ezra Lee úgy érezte, tennie kell valamit. De csak akkor ment el, amikor még néhány alkoholmámoros motyogás után Wayne végleg beleveszett a hatalmas ágyába, és hortyogni kezdett. Éjfél rég elmúlt. Csöngettek. Aztán kopogtak. Sőt. Valójában döngették az ajtót. Lara álomittasan, morcosán kászálódott ki az ágyából. „Ki ez az őrült? Ilyenkor?” - Ezra Lee. - Teljesen megdöbbent. Ez az ember mindig az álmából veri fel? Mit akar itt? A

hatalmas fickó

betöltötte

szinte

az egész ajtaját.

Lara

kényszeredetten félrehúzódott, hogy beengedje a férfit, aki olyan volt, mint valami néma, komor martalóc. Sóhajtva hellyel kínálta, de Ezra Lee inkább állt. Lara megesküdött volna, hogy kétségbeesés ül az arcán, tétován méregette meghökkentő éjjeli látogatóját. - Baj van? A testőr lenézett az előszobaszőnyegre, mint aki ellenőrizni akarja, minden rojtja megvan-e, aztán olyan bánatos szemekkel pillantott Larára, hogy hirtelen rájött: Ezra Lee lelki válságban van! - Mi történt? Kissé megijedt. Lehet, hogy Wayne-nel van valami? A férfi közelebb lépett hozzá, megragadta a lány keskeny kezét, és fura, könyörgő hangsúllyal csak annyit mondott: - Ne mondjon le róla.

391

Lara zavartan állt, még azután is, hogy Ezra Lee elment. Ez most üzenet volt? Minden szörnyűség ellenére, amit Wayne-nel átélt, lehet, hogy még van esély? Amit ez a rezzenéstelen, jóindulatú őrző-védő lát? Még mindig, még így is, hogy a férfi ennyire elzárkózik, és ő csak szenved miatta, csak gyötri őt? Lefeküdt, de nem tudott elaludni. Csak meredt maga elé, és egymást kergették fejében a zaklatott gondolatok.

392

57. fejezet

Utálta a születésnapokat. Legalábbis azt a részét, ami a hivatalos ajándékokról és ünneplésről szólt. Ez megint egy semmire sem jó, elveszett nap, egy csomó haszontalan cuccal és őszintéden köszöntővel. Olyanoktól, akiknek az életéhez valójában semmi közük sincs. Neki az övékéhez van, az igaz. Üzenetek, tárgyak. Személyesnek álcázott protokollholmik. Miss Devine elintézte őket. Listára vette, lajstromozta mindet. Áru, érték, feladó. És amikor kellett, viszonozta. Futólag végignézte azért a csomagokat, csak hogy ne kerüljön kellemetlen helyzetbe egy beszélgetésen, ha mondjuk a külkereskedelmi attasé szóba hozza a golfklubját, vagy a brit nagykövet a fiatal modern művészek támogatását. Igen. Ezüstözött golfkészlet, megvan. Az attaséban nem tombol nagy fantázia. - Ez hányadik már, Miss Devine? A titkárnő kicsit felnézett, szinte látszott, ahogyan rakosgatja a tételeket a fejében, keres, mint valami szuperszámítógép. - A negyedik, uram. Egyet kapott Lord Astontól, egyet a dél-afrikai központi bankszövetség elnöke küldött... - Jó, jó... Rendben van. Tegye csak a többi közé, ha bele van a név gravírozva. A londoni képet meg alkalomadtán ajándékozzuk el jótékony célra. 393

- Természetesen. Wayne egy rövidet szusszantott. Már menni akart. Na nem ünnepelni. Évek óta nem tett semmi ilyesmit, kivéve... Megrándult az arca az emléktől. Kivéve azt a csokidesszertet, amit Lara főzött neki valamikor... Régen. Nem, nem kellenek a meglepetések. Miss Devine és Ezra Lee persze mindig odahelyezte szerényen a maga kis dobozát, és ő mindig el is fogadta, még meg is köszönte. De egy szóval sem többet. - Van még valami? A titkárnő tétovázott egy pillanatig, és Wayne azonnal tudta, mi a helyzet. Ránézett az utolsó csomagra. Kicsi volt, egy téglalap alakú dobozka. Finom, sötétbarna papírba csomagolva. Mogyorószínű szalaggal átkötve. Amilyen... a szeme... azok a szemek... még emlékezett rájuk. - Az ő ajándéka. Miss Devine bólintott. Próbálta úgy rakosgatni, hogy Way- ne-nek fel kelljen nyitnia, de a férfit nem tudta csőbe húzni. Bele- borzongott abba a pengeéles pillantásba. - Küldje vissza. Most. Azonnal. Elfordult a holmiktól, talán hogy ne is lássa. Vagy hogy Miss Devine ne lássa őt. A titkárnő halkan kiment, és Wayne egyedül maradt. Egyedül. Ahogy már harmadik éve. Azóta nem bocsátotta meg azt az egyetlen hibát. Pedig volt idő, amikor akarta. De néhány átivott éjszaka után ez a vágya is megszűnt. Pontosabban nem is emlékezett rá, hogy előjött volna, az alkoholgőz elfedte ezeket a felhorgadó érzelmeket. Csak amikor már negyedszer ébredt úgy, hogy Lara Artemisz-képét találta az ágyán, akkor fejezte be ezeket a kilengő estéket. Végül is volt élet Lara Castland előtt is. Majd lesz utána is. És lett. Olyan, amilyen, de lett.

394

Szerencsére születésnap csak egy van az évben, és hamar elmúlik. Hetekkel később már javában az őszben jártak, és Wayne rosszkedvűen tette le az aznapi levelezés között érkezett meghívót: a téma a tengeri hajózás és szállítás ökológiai hatásai, különös tekintettel az olajszállító tankerkatasztrófákra, a helyszín Cancún, ajánlott program a víz alatti múzeum meglátogatása. Eszébe jutottak azok a bahamai napok. Nem bírta kiverni a fejéből. Ráadásul valami kellemetlen zajongás kezdődött odakint. Boszszúsan kapta fel a fejét. Mit csinál Miss Devine? Mi ez az idegesítő hangzavar, ami még az elvileg tökéletesen hangszigetelt ajtón át is beszűrődik? Már fordult a belső telefonhoz, amikor kivágódott az ajtó, és Karén törte át magát rajta, miközben a titkárnő a ruhaujjánál fogva próbálta visszaráncigálni. Wayne meghökkenten állt fel. Karén? Évek óta nem látta, csak hallomásból tudta, hogy megvan még a kapcsolat közte és a testőre között. De hát nem beszélgetett ő Ezra Leevel az erotikus szokásairól, habár valamit azért sejtett róluk. Kutatva nézte a zaklatott lányt, akinek feldúlt vonásai valami olyan eseményről árulkodtak, amihez nem volt elegendő egy telefon, nyilván. Hiszen föl is hívhatta volna, ha valamit akar. Persze, nem. Hogyan is várhatná el, hogy annak a lánynak a legjobb barátnője vele cseverésszen, akit olyan hideg szigorúsággal kirekesztett az életéből, hogy még az ajándékait is bontatlanul dobja vissza? Karén. Mit akar itt most? Egy dobozzal? - Jól van, Miss Devine. Elmehet. A titkárnő komor arccal csukta be az ajtót. Rosszat sejtett. Wayne az íróasztalát támasztotta, karba font kézzel. Hosszan, alaposan végigmérte az érkező vendéget, akit ugyan senki sem hívott, de aki, úgy látszik, nehezen tudott lehiggadni a kis küzdelem után. Karén már egyáltalán nem tűnt olyan vidám, vigyorgós lánynak, mint annak idején. Az elmúlt három év alatt sikeres újságíró lett, és Wayne néha szinte örült, hogy nem tűzte még a tollhegyére. Talán ezt valahogy Larának köszönheti. Karén Sullivan meg tudott piszkálni néhány kellemetlen ügyet, ami után politikusfejek

395

hullottak, ha nem is a porba, de koppanva az asztalra, hogy aztán azt ütögessék hosszan, kétségbeesve és átkozódva. Vajon most tőle akar valami érzékeny információt, kompromittáló adatot? Ha már a szexéletéről nem lehet sok pletykát begyűjteni újabban. De Karén nem látszott

ravasz

oknyomozó

riporternek

abban

a

pillanatban.

Hátrasimította zilált haját, aztán - biztos távolságban attól a hideg tekintetű jégembertől - megszólalt. - Mr. Wallace. Sajnálom, hogy csak így berontottam. Muszáj volt. Ha előre szólok, miért jövök, nem jutok be, ebben biztos vagyok. Wayne nem könnyítette meg a folytatást. Hallgatott. Pedig furdalta az oldalát a kíváncsiság. Milyen furcsa, hogy sohasem tege- ződtek össze Karennel, de lehet, hogy ez nem is olyan nagy baj. Magázva könnyebb lesz majd eltávolítani. De a lány egyelőre egyenesen a szemébe bámult, és Wayne világosan kiérezte hangjából az elkeseredést és a visszafojtott dühöt. - Egy csomagot kell önnek átadnom. Ezért vagyok itt. Kérem... vegye át. - Miféle csomag? Karén hangja megremegett. - Lara... - Állj! Semmilyen küldemény nem kell, ha Lara Castlandhez köze van. Karén elsápadt, és kedve lett volna nekirontani a dölyfös gazembernek, aki gőgösen és visszautasítóan állt előtte, félig már elfordulva tőle. - Lara utolsó kívánsága volt! A hang kissé magasra sikeredett, és túlságosan is kétségbeesettre. Wayne döbbenten meredt az újságírólányra. - Mit... mit beszél? Karén legszívesebben átkozódva szidta volna ezt az érzéketlen dögöt, aki hagyta szenvedni a barátnőjét annyi éven át, és aki miatt Lara néhány hónapja elhagyta Kanadát, hogy a világ legiszonyúbb

396

pontján találkozzon a végzetével. Ütni akart egyet ezen a lelketlen emberen. - Lara azt kérte, ha meghal... - elszorult a torka, hirtelen nyelnie kellett. - Azt kérte, adjam ezt önnek át. Megtettem. Most majd kidobhatja. Ahogyan őt is. Wayne-t hirtelen valami váratlan, jéghideg áramlat járta át. Még hidegebb, mint az a kőszív, amely odabent hevert élettelenül immár harmadik éve. Karén hazudik. Vagy téved. Ez nem lehet igaz. - Lara nem halott - mondta kongó hangon, megfeszülő állkapoccsal, és ha belül borzongató hidegség is árasztotta el, a szeme perzselve, égetőn fúródott Karén szemébe. A lány szinte megrázkódott tőle. Te jó ég, ez az ember tényleg ölni képes. Hogy szerethette.. . hogy akarhatta Lara ennek a démonnak a szerelmét? Most elszállt a dühe, és helyét átvette a végtelen bánat. - Lara azt mondta nekem, amikor elment: Karén, lehet, hogy soha nem térek vissza. Jelentkezni fogok, legalább hetente. Ha egyszer három hétig nem hallasz hírt felőlem, tudnod kell, hogy vagy meghaltam, vagy vészhelyzetben vagyok olyan helyen, ahonnan nem tudlak értesíteni. Ha ez megtörténik, ezt a dobozt vidd el Wayne-nek. Tedd meg. Nem halhatok meg úgy, hogy ne lehessek biztos benne, a kezébe fog kerülni. Karén hangja elcsuklott, és kínlódó, nagy levegőt kellett vennie, hogy folytatni tudja. - Nyilván fogalma sincs róla, de Lara az egyetem befejezése után elutazott Afrikába. Az elmúlt években minden nyáron valamilyen misszióban

dolgozott,

Darfúrban,

Ruandában.

Árva

gyerekeknek

segítettek, menekülteknek. Már másfél hete semmi hír nem volt róla. Kivártam volna a három hetet, de... - újabb levegő, és Karén remegő hangon folytatta. - Ma reggel... a szerkesztőségben... egy hírügynökségi információt kaptam.

Lara papírjait,

igazolványait...

vérfoltokkal...

borítva... a sivatagban találta meg a segélycsoport. Semmi más nem került elő... és a testre... nem bukkantak rá.

397

A lány lecsukta a szemét egy pillanatra, és összeszorította az ajkát. Nem. Nem itt. Majd odakint. Nem érzékenyülhet el ez előtt a rohadék előtt, aki most is rezzenéstelenül áll, mintha semmi sem történt volna, meg sem mozdul, csak a pillantása válik izzóból lassan olyan sötétté, mint maga a pokol mélye. Karén csendesen letette a csomagot az asztalra. Nem volt már több dolga itt, ezzel az emberrel. Még csak annyit mondott halkan annak a mozdulatlan szobornak: - Szerette magát. Mindvégig. Aztán megfordult, és elment, egy szó és köszönés nélkül. Ez az ember nem érdemli meg. És az az ember, amikor bezáródott az ajtó, egy percig még állt, aztán megremegő kézzel a doboz után nyúlt. Az asztal sarkához kellett támaszkodnia. Mindössze egyetlen pillanat volt. De valami iszonyú hosszú, fojtogató pillanat. Aztán az is elmúlt. És hívta a testőrt. Ezra Lee alig néhányszor látta ennyire kivetkőzve önmagából a gazdáját: utoljára akkor, amikor az orgyilkos lövésekre válaszolt Michelle házánál. És hát az az éjszaka sem volt akármi, amikor Beloniakkal leszámolt. Most Wayne olyan volt megint, mint valami bosszúálló istenség, mintha maga lett volna a végítélet. A testőr nem volt egy rettegős fajta, de most a félelem jeges ujja végigkúszott a gerincén. Pedig ő sokat átélt már Wayne mellett, de azt a néma, elfojtott tombolást, amit most, még soha. Nem volt benne biztos, hogy az, akire haragszik, megéri a másnapot. Vagy hogy bárki megéri a földön. Wayne azonnal jelentést kért. Három éve tudott Lara minden fontos lépéséről. Bár úgy tett, mintha nem érdekelné, mintha sohasem olvasná el az összefoglalókat, azért Ezra Lee emberei időről időre utánanéztek, mit csinál a lány, hová utazik, kikkel találkozik. Nem avatkoztak be sokszor. Talán négy vagy öt eset volt, amikor a segélyszervezet, amellyel éppen Lara dolgozott, nagy összegű

398

támogatást kapott névtelen forrásból. Iskolát, árvaházat, kórházat építettek belőle. Olykor meg, egy-egy forróbb helyzetben, néha hirtelen valahogy feltűntek helyi segítők is, vagy kíséretet adtak és átvezették őket a veszélyes terepről biztonságosabb vidékre. A testőr pontosan számon tartotta, mikor, hová megy a lány, mi történik vele. így tudtak a kiváló eredményeiről az egyetemen, a sikeres vizsgákról, a tanulmányokról, előadásokról és jószolgálati munkákról, rendezvényekről,

amelyeken

részt

vett,

és

természetesen

a

diplomaosztóról is, a jeles eredményű bizonyítvánnyal. Wallace sohasem véleményezte a megszerzett adatokat, de Ezra Lee észrevette, amikor később iktatta a dossziékat, hogy a jelentések a személyes kapcsolatok résznél szinte maguktól nyílnak szét, a lapoknál, ahol Lara baráti viszonyaira tértek ki. De szeretőkre nem - úgy látszott, ilyenek nem illettek bele a lány életébe. Megvolt minden a papírokban, ahogy most is megvolt, hogy Lara az afrikai gyerekáldozatokat segítő misszióban vállalt munkát, Szomáliái, szudáni, kongói gyerekkatonákért, akiket kiskamasz korukban tanítottak meg ölni, és akik ma sérülten, testi-lelki sebekkel terhelve hurcolják magukkal szörnyű múltjukat. Egy nemzetközi segélycsapat tagjaként utazott, és az utolsó hírek nem szóltak arról, hogy bármi baja lett volna. - Akkor hogy történhetett meg ez? Wayne halk volt, mint mindig, amikor valami nagyon nagy baj készülődik a közelében. Ezra Lee nem akart magyarázkodni, sem mentegetőzni. Tudta, hogy csak sokkal rosszabb lesz minden. - Uram. Az én hibám. Nem figyeltük Miss Castlandet folyamatosan. Nagyon sajnálom. Én vagyok a felelős. Lehajtott fejjel állt, bűnbánó arccal. Wayne nézte őt, és lassan csillapult benne a féktelen indulat. Kezdte visszanyerni a józanságát, ami jellemének fontos értéke volt, mert csak ezzel volt képes higgadt, helyes döntéseket hozni, ami mindig is annyira kiemelte az átlagból, sőt még a különlegesek közt is az elsők közé helyezte. Lara talán halott, és tudta, hogy nem Ezra Lee meg az emberei tehetnek

399

róla. Végül is nem utasította őket másra, csak arra, amit teljesítettek is. Nem kérte, hogy reggeltől estig loholjanak utána. A lányt nem lehetett megmenteni. Nem lehettek a nyomában állandóan. Talán ha ő... ha akkor... mégsem engedi elmenni... ha nem löki el annyi éven át... ha visszafogadja... akkor most vele lenne. Ő vigyázna rá. - Nem hibáztatok. Azt tettétek, amire parancsot adtam. De most tájékozódj a követségeken, a segélyszervezeteknél, külügyminisztériumoknál, mindenhol. És egy megbízható embered azonnal utazzon oda, annyi emberrel, amennyi kell, készítsék elő a terepet. Nem hiszem el, hogy Lara halott, csak ha látom a... holttestét. Ezra Lee úgy tett, mintha észre sem vette volna a másodpercnyi szünetet.

400

58. fejezet

Az üres csend, amely megülte a lelkét, nem múlt el, nem akart oszlani akkor sem, amikor végre hazaért. Most hasznára volt az évek alatt kifejlesztett önfegyelme. Különben azt a néhány órát, míg a hírekre vár, talán pusztítással tölti. így csak leült, maga elé rakta a papírdobozt, és nézte. És mégis, minden lelkiereje ellenére sem akart, nem tudott, nem mert hozzányúlni. Nem sok jelentést olvasott Laráról a születésnapja óta, amikor az utolsó ajándékot is visszaküldette. De annyit tudott róla, hogy Szomáliában van. Nem akarta Karén előtt feltárni, de nagyon is tudta, hol van Lara, igaz, az utolsó információ már vagy egy hete érkezett. Hirtelen megint olyan hideg és üres lett minden. Körülnézett. Milyen sivár a lakás! Három éve nem volt benne élet. Máshol élte ő a hétköznapjait. Munkában. Tárgyalásokon a világ másik felén. Szállodák szobáiban, ágyaiban. Egyedül. Ebben a lakásban is utoljára Lara feküdt az ágyán. Végigfuttatta az ujját a dobozon. Mi lehet benne? Akarja látni? Egy futó pillanatig arra gondolt, elteszi valahová, és sohasem bontja fel. De nem. Ő nem futamodott meg még soha. Bármi van abban a dobozban, látni akarja.

Hét gyönyörűen bekötött, becsomagolt pakkocska feküdt előtte, sorban, dátum szerint, ahogyan kivette a dobozból és odarakosgatta az asztalra. Lara eltette az ő visszadobott ajándékait. Nemcsak a születésnapiakat. Kapott egyet karácsonyra, még rögtön a szakításuk után, csak néhány héttel. Aztán minden évben egyszer a találkozásuk évfordulóján és egyszer a születésnapján. Csak ült némán. Csak most jutott el igazán az agyáig, milyen fájdalom, milyen arculcsapás lehetett a lánynak, amikor évről évre kíméletlenül visszakapta őket. Miért volt ilyen kegyetlen? Pedig a lány annyira próbálkozott... De ő büntetni akarta. Sohasem hallgatta meg, nem adott neki esélyt. És nem adott magának sem. Lara egyszer azt kiabálta neki, amikor minden könyörgése ellenére rajta hagyta a kötelékeket sokáig, és többször is kivarázsolta belőle az orgazmus nyüszítő nyöszörgéseit, ahányszor csak tudta azon az éjjelen, hogy egy szemét szadista. Tényleg az. De magával is. Lassan kibontotta az első csomagot. Egy esdeklő tekintetű kis plüsskutya volt benne, szomorúan popsira tottyanva, leeresztett mancsokkal, bánatos pofácskával. Barna, mint amilyen a haja volt. Végigsimogatta a puha, meleg állatkát. Elveszett a hatalmas tenyerében. Mintha az ő testét érintené, azt a bársonyos, édes testet... Letette a kutyát. És mellé a kártyácskát, amin Lara kerek betűivel az állt: „Bocsáss meg, bocsáss meg, bocsáss meg.” Miért nem tudott megbocsátani? A második ajándékot nem szívesen nyitotta fel. Jól érezte. Egy képet talált. Egyike azoknak a rajzoknak, amelyek Beloniak albumából valók. Egy olyan pozíció, amibe ő is elrendezte annyiszor. Csak másért, mint a festő. Vagy nem? Lara ott feküdt félig meztelenül, felkínálkozva, pírban égő arccal, valami furcsa, egyszerre szégyenteli és buja pózban, és neki csak az jutott eszébe, hogy mennyi éjszakába, remegésbe és simogatásba telt, hogy erről a pózról a lánynak többé már ne az a kéjsóvár gazember jusson eszébe. Lara annyira vonzó volt, annyira kívánatos, hogy ha egy ilyen képet kapott volna tőle korábban, ha nem történt volna meg az, ami megtörtént, akkor már

402

régen az ágyába hurcolta volna, hogy élőben lássa, hogy kényeztesse és csókolja, és ölelje és gyönyörbe vigye, míg azok a csábító szemek le nem csukódnak, és a teste végleg megadja magát. De most csak arra tudott gór® dőlni, milyen lelkiállapot vihette rá azt a büszke és mégis sokszor amnyira szégyenlős lányt, hogy ezt a szinte már megalázóan felajánlkozó, annyi felkavaró emléket felidéző krétarajzot elküldje neki, a kezére adva magát ennyire, kockáztatva a megbántást újra meg újra, liogy ismét megtapossák minden méltóságát és önérzetét. Hogy tehette ezt Larával? Hová tűnt az a dacos vadóc, aki annyira határozottban kiállt mindig a kiszolgáltatottság ellen? A harmadik dobozban aztán megtalálta. Egy jó nagy méretű, zselés műFallosz volt benne, fenyegetőnek látszó, haragos tüskékkel. Wayne haLványan elmosolyodott. Igen, ez az ő régi, szemtelen rosz- szcsontja. .Aki képes volt utcalányruhában az orra alá dörgölni, hogy nem kéri a ruhasegélyt tőle. Aki olyan sisteregve tudott vele veszekedni, az után a masszőrszalonos intimmasszázsos tréfa után. Aki bármikor kcépes volt őt leseggfejezni. „Dugd fel magadnak, te kegyetlen dög.” Ezt a jókívánságot mellékelte Lara. Wayne elhúzta a száját, nevetés ak_art lenni, de aztán hátradőlt, és ahogyan lehunyta a szemét, valah ogy azt a legutolsó közös éjszakát látta maga előtt, Larát, védtelenül-, szemkötőben, összekötözve, valami hasonló szerkezettel a testében, amivel ő a végletekig izgatta, minden határon túllépve. Annyi, annyi minden történt azóta. Miért nem volt képes csak egyszer is beszélni vele? De nem tudta megtenni. Neki a legfontosabb nők csak fájdalmat okoztak. A_z anya, aki elment, elszökött, elüldözték vagy meghalt, ki tudja? Magára hagyta, ez a lényeg. Az asszony, akihez a halálig hű akart lenni, és aki élőhalottként hever egy rácsos ágyban. Akit elveszített örökre. És a lány, akiben annyi év után megtalálta a nőt, akit védelmezni akart élete végéig - és aki hazudott neki és elárulta. De most, hogy ott ült, az állólámpa fényébe bámulva, kezdte valahogy másként látni a dolgokat. Számon kérte a hazugságot - pedig inkább csa_k elhallgatások voltak azok, és ha egy kapcsolatban nem

403

mernek egymással beszélni az emberek, ott az is hibás, akit félnek megszólítani. Kileste? Ő is, még ha az ő érvei szebbnek is tűntek. Védelemnek, pedig őt is hajtja a kíváncsiság és a birtoklás, hiszen még most is tudni akar róla, pedig kidobta az életéből. És az az árulás. Butaság volt és nagy meggondolatlanság, de Lara nem akart rosszat. Nem bízott benne - de vajon ő eléggé őszinte volt, hogy ne adjon rá okot? A válasz: nem. Ennyi év után most egyszerre világosan látta, mekkorát tévedett. A negyedik doboz kicsi volt, sokáig forgatta a kezében, hirtelen támadt gondolatain töprengve, amelyek között most megjelent egy új érzés: az önvád. Tényleg kegyetlen volt és szívtelen. Lassan felnyitotta a kis csomagot. Egy szív alakú, kézzel készült csokibonbont talált benne. Lara maga csinálta. Egy papírlap hullott ki mellőle a földre. Felvette, és megremegett a keze. „Tudom, hogy van szíved..Ez volt ráírva. Egyre nehezebben vette rá magát, hogy felbontsa az újabb csomagokat. Három év. Annyira sok idő. Nem akarta felidézni. Felállt. Karén látogatása és Lara szívszorító hagyatéka felkavarta, akár bevallotta magának, akár nem. Nem gondolt rá, hogy Lara valaha is meghalhat. Őelőtte nem. Még akkor sem ijedt meg, amikor Lisa őrült pisztolylövései süvítettek a fejük mellett. Tudta, hogy megmenti az életét, biztos volt benne. Akár a sajátja árán is megtette volna. Nem hitte el, hogy a lány halott. Ha halott lenne, megérezné. Meg? Mivel? Hiszen nem is érez semmit már évek óta. Whiskyt töltött magának, aztán mégsem itta meg. A szája keserű volt és száraz. Amíg tudta, hogy a lány éli az életét, megvolt az esély bármire. Hogy újra és újra

megbántsa.

Hogy

megkínozza

azokkal

a

visszapostázott

ajándékokkal. Hogy minden újabb érkező küldeménynél megbizonyosodjon róla: még ott van annak a lánynak a fejében, még számít neki. Hát többé már nem lesz így, soha. Most kezdett csak rátörni a felismerés. Hogy vége. Örökre vége. Nincs és nem is lesz tovább.

404

Mégis lehajtotta az italt, aztán kiment a fürdőbe, hogy bevizezze az arcát. A szeme égett, és valami csípte is. Belenézett a tükörbe, de nem magát látta. Egy réges-régi képet látott, amikor ugyanígy állt itt, de nem egyedül. Lara ölelte át hátulról, álomit- tasan, a derekába, a vállába kapaszkodva, jó reggelt puszira várva. Ő meg szépen felültette a mosdó mellé, széttolta a combjait, és finoman kényeztetni kezdte odalent. -Mit csinálsz...? - nyögte a lány, és ő végigsimogatta gyengéden. - Reggelizem - súgta a fülébe, kicsit bele is majszolt a cim- pába, aztán ismét visszatért ahhoz a hívogató részhez, ami olyan kívánatosán és ártatlanul várta, és ő megadott neki minden gyönyört, amit csak tudott. A tükörképére meredt. Valahogy most megint hallotta azokat a nyöszörgéseket, azt a ziháló, levegő után kapkodó élvezetet, és megint mintha ott csengene a fülében az az elakadó, boldog, kielégült sóhajtás: Wayne... Hányszor hallani vélte ezt az elhaló, édes hangot azóta... Odakint alkonyodni kezdett. A szobában megnyúltak az árnyak, kicsit minden valószínűtlenebb lett. Még három csomag. Három újabb fájdalmas relikvia. Már bánta az egészet. Talán valóban kellett volna legalább egy lehetőséget adnia a lánynak, hogy elmondhasson mindent. De az az este... Túl sok volt, ami várta. Lara olyan ajtókat tört fel, amelyeken nem lehet, nem szabad berontani egy férfi életébe. Eszébe jutott egy színházi este, talán tíz éve volt, hogy A kékszakállú

herceg

várát

nézte

meg

a

Kanadai

Operatársulat

előadásában. Ahogy Judit behatolt a herceg életébe, Lara éppen úgy tárta fel az ő árnyékait is. Pedig ő megmutatott neki sok mindent magától is, de ő is óvta, mint az a sötét herceg, hogy ne menjen tovább. Lara látta bánatát és gyermekkorának gyengeségeit, a felnőtt férfi kíméletlen oldalát, és ugyanúgy, mint a herceg felesége, ő sem tudott leállni. Kikutatta a kincseit,

405

birodalmának minden értékét és büszkeségét, amit élete során összeszedett. És megtalálta végül a volt asszonyokat is, akik már a múlt, a nemlét lakói az emlékezet csarnokában. Csak ő inkább elküldte a lányt. Bár végül ezzel is az örök éjszaka úrnőjévé tette. A Kékszakállúra pedig a végtelen magány vár. Pedig Lara ennyi hosszú éven át olyan hűségesen, kitartóan, rendületlenül próbálkozott. És hát szerette is. Most már tudta. De ő nem bízott eléggé ebben a szerelemben. Nem akart újabb csalódást. Az ötödik csomagban egy kulcsot talált. Lakáskulcs volt. Semmi más. Egy szó sem. Lara tudta, nem kell megírnia, hol keresse. Kulcsot kapott a lány életébe. Belépőt a világába, amit olyan rideg egyértelműséggel utasított el. Pedig talán egyszer el kellett volna mennie. Most már nem lesz miért. Ha igazak a hírek. Három elvesztegetett év. És a következő sok évtized, amíg él. Nélküle. Valahogy megfájdult a torka. Nem jött rá, miért. A hatodik, lapos kis tasakban egy CD-lemez volt. Egy dal. A Naza- reth egy régi dala. Nem is Lara stílusa. De nyilván mégis valami üzenet. Fontos. Másként nem lenne itt. Igen, most már emlékszik. A lemezeit nézegették, a zenei kazettákat, és ez a cím már akkor feltűnt a lánynak: Lőve hurts. Meghallgatták együtt. Neki valamikor nagy kedvence volt, de

Larát egészen felzaklatta valahogy. Szeretni fáj. Ezt nem tudta elfogadni. Annyit beszéltek erről aznap este, a lány ott üldögélt a lábánál, törökülésben a párnákon, és arról győzködte, hogy a szerelem legyőz minden félelmet, minden fájdalmat, higgye el. Neki talán hajlandó lett volna elhinni, igen. De nincs így. A szerelem megsebez. Majdnem összeroppant a kezében a tok, mire feleszmélt. Berakta a lemezt, hogy meghallgassa. Annyi év után Lara igazat adott neki. Azzal a dallal. Hogy nincs az az érinthetetlen szív, amelyiket ne lehetne összetörni. Hogy a szeretet jeleket hagy,

406

fájdalmasakat. Mint a láng, megéget. Erre tanította meg Larát? Ezért kapta ezt a dalt éppen a harmadik évfordulójukra? Olyan volt, mint egy kiáltás. Egy sírás vége. Egy döntés. Egy búcsú. Valakitől, akinek már nincsenek illúziói, romantikus álmai többé. Egyre jobban kaparta a torkát valami. Hiába volt az újabb adag whisky. De hát végül is tudta. Ismerhette annyira Larát, hogy tudja, az a lány hordozni fogja a sebeket, amiket kapott tőle. És azokat is, amelyeket ő okozott. Bámulta a csomagon a saját nevét. Lara erre is csak ennyit írt rá. És a dátumot. Néhol elmosódott a tinta. Megremegett a papír a kezében. Talán huzat van. Aztán rádöbbent, hogy a lány sírt, amikor felírta a nevét. Három helyen is... azok biztos, hogy könnycseppek nyomai a betűkön... nem... most már négy helyen... Újra ki kellett mennie, hogy megmossa a szemét. Túl sötét van, megerőlteti, nyilván. A harmadik whisky jött, de mintha nem is hatna rá. Igaz, soha nem tudott annyit inni, hogy elveszítse az eszét. Nem ütötte ki semmi tulajdonképpen. Talán a kábítószer megtette volna, de azt nem használt soha. Úgyhogy nem volt számára menekvés. Nem akarta felnyitni az utolsó csomagot. Csak nemrég tartotta a kezében. A negyvenegyedik születésnapján. Lara most alig huszonhat éves. Nem tudta kimondani még magában sem, hogy „volt”. Aztán mégis feltépte a papírt. Az a régi zsebkendőnyúl volt a dobozban. Amivel ő vigasztalt meg egy elhagyatott, boldogtalan kislányt, aki csak benne bízott meg annyira, hogy biztonságba vihesse. Ő jelképezte a védelmet, amibe Lara egész életében kapaszkodott. Most visszaadta neki. Nem kell már többé. Elhomályosult a szeme valahogy.

407

Egy levél hullott ki a dobozból. Nem akarta még elolvasni. A többi ajándékhoz szinte nem írt semmit a lány ehhez igen. Nem jó jel. Vagy nem tudja. Mégis meg kell néznie. A levél rövid volt. Wayne, én hamarosan elmegyek egy hosszú útra, és most van bátorságom megírni neked ezt a levelet, talán többször nem lesz. Nem hibáztatlak, amiért haragszol rám. Tudom, hogy utálsz, amiért megbocsáthatatlanul elárultalak. De tudnod kell, hogy amíg igazán együtt voltunk, nem kutattam utánad. Leállítottam az egészet, nem éreztem becsületesnek, hogy nyomozzak a hátad mögött, így nem hazudtam a szemedbe. A legeslegvége az tényleg az én hibám. Sokkal jobban kellett volna bíznom benned. A szívemre kellett volna hallgatnom, nem a félelmeimre. Már látom, hogy nem tudsz visszafogadni engem. Ha visszaküldőd ezt az ajándékomat is, többé nem foglak zaklatni. De ha elolvasod mégis, akkor tudnod kell, hogy szeretlek most is. Nem volt más, és nem is lesz soha. Nekem csak te vagy a hősöm. Senki más nem vigyázhat rám. Te mondtad, emlékszel? „Én védelek meg. Veled maradok örökre.” Ha nem találkozunk már az életben, és ha nem is bocsátasz meg nekem soha, akkor is... te vagy az egyetlen. Azt hiszem, mindig is szeretni foglak most már, még akkor is, ha fáj. Amíg csak élek. Lara

Lassan minden fakóvá és fénytelenné lett. Mintha szürkeség ült volna a szobára. Odakint is tűnt a fény. A csap csöpögött kint a fürdőben. A némaságban, ami a lakásra ült, kíméletlenül hangosak voltak azok a cseppek. A nap már teljesen lebukott, és a szobára sötétség szállt. Fojtogató, keserű homály.

408

■

Wayne nem vette észre. Ült, térdére ejtett kézzel. A levél lehullod a földre, csak az világított még valamennyit, mintha valami hilnn leges papírra írták volna, amiben belső fényesség laki l> 1 >e .r/t.m <■/ a sejtelmes, gyenge derengés is kihunyt, és őt beborította .1 telje. 1., vigasztalan éj. A reggel így talált rá. Ugyanúgy ült a székében, nyitott szemmel, égő szemhéjjal. A telefon belesikoltott a hajnalba. - Igen. - Uram... Azt mondta, azonnal hívjam, ha valamit megtudunk... - Igen, Ezra Lee. - Mr. Wallace, megtaláltam a segélycsoport vezetőjét. Beszéltünk... -És? - Sajnálom... Rablók támadtak rájuk, amikor már hazafelé tartottak. Kirángatták hitelkártyákra

őket

a

kocsikból...

mentek.

Miss

kifosztottak

Castland

mindenkit.

ellenállt...

A

Pénzre, többieket

visszakergették a dzsipbe, de őt nem... Lőttek rájuk, és menekülniük kellett... és látták, ahogyan őt a homokba térdeltetik... - Ezra Lee nem tudta folytatni, elcsuklott a hangja. - Lelőtték, uram. Lelőtték a sivatagban. Látták. A vonal másik oldalán csend volt. A testőr egy pillanatra azt hitte, Wayne nincs is ott. Aztán hallott valami furcsa neszt, és a vonal megszakadt. Wayne fogta azt a nyulat és csak szorította. Felkelt a nap. De az a hideg, boldogtalan, remény nélküli sötét betelepedett örökre.

409

59. fejezet

Lelőtték. Látták. Lelőtték. Látták. Ez a két szó zakatolt a fejében órákon át. Még akkor is, amikor már a repülőn volt. Ezra Lee telefonja után nem akart újabb hírekre várni. A testőr egyre növekvő aggodalommal konstatálta, hogy Wayne-t nem győzték meg a szemtanúk, maga akart bizonyosságot szerezni. Ha nincs test, nincs halott, ez alapszabály mindenhol, a nyomozóknál is. Aztán ahogy múlt az idő, Ezra Lee megint rádöbbent, hogy ez a férfi mindent legyőz, mindenen átjut, semmi és senki nem állíthatja meg, ha valamit valóban akar. Kezdte úgy gondolni, hogy Wayne megérzése mégis helyes, és talán Lara mégis él. A férfi a fél világot megmozgatta. MI6, CIA, orosz külföldi hírszerzés, francia titkosszolgálat, kelet-afrikai békefenntartók, Vöröskereszt, iszla- mista lázadók, kormányerők - úgy tűnik, mindenhol vannak kapcsolatai. De ez csak egy része a dolgoknak. A testőrt valójában az nyűgözte le, hogy Wayne egyetlen telefonhívására egy pillanat alatt megmozdultak valakik ezeknél a szervezeteknél, és azonnal küldték az információt. Úgyhogy mire leszálltak, már pontosan tudták, hová kell menniük. Pedig nem könnyű ez, egymással szemben álló klánok, szerencsevadászok, külföldi katonák, vérre szomjazó

410

megszállott ölőgépek között. Éppen ezért a lehető legkisebb feltűnést keltve utaztak, és a vízumuk, a belépőjük a legjobb volt, ami csak a világon létezik: a pénz. Ezra Lee előreküldött emberei egy kicsivel jártak előttük, de bevárták őket Mogadishu mellett, onnan együtt haladtak tovább. Addigra már tudták, hogy az egyenruhás fegyveresek nem kormánykatonák voltak, és nem is iszlám ellenállók, hanem egyszerűen bűnözők, akik túszejtésből élnek, meg rablásokból. Ám a veszélyt nem lehetett lekicsinyellni, valójában egy kis hadsereggel álltak szemben. De Wayne-nek elég volt először csak a bandavezért elkapni. Ezra Lee tudta, hogy a férfi képes a harcra, de már nagyon régóta nem ölt saját kezűleg. Utoljára akkor, amikor őt megmentette. Karennek ugyan nem mesélte el, nem akarta a véres részletekkel sokkolni, de Wallace nem egyszerűen csak kicsavarta azt a fegyvert a túszejtője markából. Le is kellett lőni érte, hogy eleressze. De most nem azzal kezdte. Ám mire a vallatással végzett, az a gyáva rabló- gyilkos már sikoltozva könyörgött a halálért. Végül is, hogy a lány testét nem találták meg, egy pontnál már nem jutottak tovább. Akkor Wayne azt nyomozta ki, a támadás napján és a körül kik jártak a környéken, ahol Lara eltűnt. Legtöbbet a katonai műholdképek segítettek. így aztán néhány óra leforgása alatt feltárult, hogy egy ismeretlen terepjáró két utasa felvette az élettelenül heverő testet, és magukkal vitték. A férfi ekkor már biztos volt benne, hogy a lány él. Hiszen egy halottat miért szállítottak volna bárhová? További órákba telt még, de sikerült kideríteni - az autóra ragasztott egyik matrica alapján kik voltak a megmentők és hol vannak egyáltalán. Miután elbeszélgettek Waynenel, az egyiket törött ujjakkal és karral, a másikat összezúzott állkapoccsal hagyták ott a szállodai szobában. Csak az elején hazudoztak egy keveset, aztán azonban elég zaklatottan és később már fel-felüvöltve és a fájdalomtól zokogva elmesélték, hogy

411

portyázni indultak aznap, ilyenkor szegény családok gyerekeit csábították el a szülőktől, tíz-tizenkét éves lányokat és fiúkat főleg, akik hamarosan egy teherhajó fenekén utaztak bekábítózva ismeretlen bordélyok felé. Larára véletlenül bukkantak rá, súlyos lövésekkel, és a haldokló lányt kizárólag azért hozták magukkal, hogy a szerveit még gyorsan eladhassák a halála előtt. Wayne csak azért nem bánt el velük még sokkal jobban, mert nekik köszönhető, hogy Lara mégis orvos kezébe jutott: egy őrjárat állította meg őket, és kínjukban azt hazudták, a sebesült külföldit éppen kórházba szállítják. Mivel a katonák gyanakodva elkísérték a párost, a lányt kénytelenek voltak a legközelebbi vöröskeresztes állomásra vinni. Ezra Leet a csontsoványra fogyott, magatehetetlen páriák látványa viselte meg legjobban, és a legyek, amiket nemigen sikerült távol tartani. Wayne-t nem érdekelte semmi. Csak az az ismeretlen fehér nő, akiről az angol orvos semmi többet nem tudott. Csak azt, hogy harmadik napja lebeg élet és halál között itt, a sivatagszéli katonasátorban, láztól elgyengülve, elfertőződött sebbel, önkívületben. Az angol orvos megtett mindent, de maga is látta, hogy nincs sok remény. - Hol van? Wayne torka kiszáradt, és nemcsak a folyton fújó, homokszemcsékkel, porral teli szél miatt. A doktor figyelmesen nézte. - Nagyon fontos önnek. - Mindennél fontosabb. Az orvos bólintott. - Nem kecsegtetem. Nem is a lövések voltak a legrosszabbak, bár ha nem kerül hozzánk, azokba is belehal. Hanem a fertőzés... Nincs jó... állapotban. - Látni akarom. Nem volt idő az érzésekre. Nem lehetett az ágy mellett üldögélni, a lázban égő kezet szorongatva, és soha ki nem mondott szerelmes

412

szavakat suttogva, mint egy filmben. Wayne csak néhány percig nézte némán a szenvedő, magatehetetlen testet. Hogy közben mi zajlott le benne, senki sem tudta. Egyetlen esélye volt. Telefonált. Több tengernagy titkos száma volt a birtokában, akik közül nem egy vette igénybe a Wallace-cégcsoport vezetőjének közvetítői képességét már korábban, és nemcsak üzleti ügyekben. így nem volt nehéz megtalálni azt a közelben járőröző és elérhető hadihajót, amelyik felvehette a lányt. Egy hadihajón a legtökéletesebb orvosi ellátást kaphatja, ami csak létezik, addig is, míg továbbszállíthatják. Ha ott nem tudják meggyógyítani Larát, vagy legalábbis elhárítani az életveszélyt, akkor sehol sem. Wayne megtalálta a leggyorsabb módot, a legjobb lehetőséget. Mint mindig. Ezra Lee magára hagyta a lánnyal, amíg a helikopter megérkezik, hogy elvigye a beteget. De még látta, ahogyan melléül, kisimítja a haját nyirkos homlokából, és csak nézi azt a gyötrődő, a halál mezsgyéjén járó lányt, akit annyiszor megmentett már. Lara egy percre sem tért magához. Wayne elköszönt az orvostól. - Mire van szüksége? - Hogy mondja? Nem értem... - A doktor meglepetten nézett fel. - Írjon egy listát, mi kell a kórházához. És adjon meg egy számlaszámot. De a hálálkodó, meghökkent köszönömöket a férfi már nem várta meg. Ezra Lee csodálkozott, és még Karennel is megbeszélték, mert hát persze felhívta az aggódó lányt azonnal, amikor Lara biztonságba került, mennyire furcsa, hogy Wayne nem ment azonnal a hajóra. Pedig minden további nélkül megtehette volna. De Wayne megelégedett azzal, hogy megkapta a napi orvosi jelentéseket, sőt a betegszoba kamerájának felvételeit is. Nem fedte fel magát, és soha nem

413

beszélt a hajóorvosokkal személyesen. Valójában még a testőr sem tudta, pontosan ki is küldi a beszámolókat és a képeket, amelyekből kiderült, hogy nyolc nagyon kemény, válságos nap után a lány állapota lassan, de javulásnak indult. Már otthon voltak, Torontóban, mind, ott várták a híreket. De még a lány hazahozatala után is több mint hat hétbe telt, hogy véglegesen kijelenthessék: Lara meggyógyul.

414

60. fejezet

Újra tavasz volt. Teltek a hetek, és Ezra Lee nem értett semmit. Larát hazahozta a haditengerészet, és soha nem mondták meg neki, valójában hogy került a hajóra. Csak hogy a Vöröskereszt intézte el. Nem tudta meg, hogy Wayne mentette meg az életét, aki Ezra Leenek is megtiltotta, hogy valaha is elmondja neki. Múlt az idő, és a férfi nem lépett. Aztán a testőr már nem kereste a tettek indítékát. Végül is eltelt három év. Azt is kibírta. Talán tényleg vége. Habár azt nehezen hitte volna el, hiszen a lány minden lépéséről azóta is jöttek a jelentések, hogy hazatért. így tudták, hogy sokáig kellett pihennie még, de már közben, a felépülés hónapjai alatt is újra nekiállt a munkának. Sokan megkeresték, hogy legyen a segítőjük egy-egy kampányban, kellett a hiteles arc, az átélt történet. A segélyszervezet, amelyikkel Szomáliában voltak, elkezdett kiállítást készíteni neki, pontosabban a munkájuk bemutatására, de ki nem mondva is egyértelmű volt, hogy a lány csodálatos megmenekülése lesz a legnagyobb téma azon a tárlaton. Wayne azt is tudta, hogy összejárt Miss Devine-nal, az idős hölgy teljesen beletalált a nagyiszerepbe, elhatározva, hogy feltáplálja egy kicsit a lányt, még ha az nem is ment olyan könnyen.

415

1 Karén és Ezra Lee is megjelent olykor Laránál, de ezekről az alkalmakról a testőr igyekezett minél kevesebb szót ejteni a jelentésekben. Talán mégsem esne jól a gazdájának. Habár Wayne nem vette elő az ajándékokat többé. Csak az öreg zsebkendőnyúl ült hűségesen a sarokban, a kis szekrényke tetején, őrizve az elpakolt csomagokat. Valahányszor ránézett, a férfi Lara szemét látta, az ő hangját hallotta, és érezte azt a ragaszkodó ölelést, ahogy annyiszor megbújt a karjában. Megbújhatna most is. Megtehetné, hogy megkeresi a lányt. Az a levél... annyira egyértelmű volt. De három év... Hogy tudnák folytatni ezután? Nem ment volna el a kiállításra. De a segélycsoport meghívót küldött, és ez olyan volt, mint egy jel. Pedig mindig megkapta, szokásosan, ezeket a tiszteletteljes invitálásokat eddig is az ilyen alapítványoktól. Most mégis... Ez most más. Talán valóban ez az utolsó lehetőség. A zsongás, a meleg, az illatok, a háttérbe beúszó afrikai zene, a felkavaró fotográfiák furcsa hangulatú megnyitót eredményeztek. Nem volt szokványos

ez

a

tárlat.

Nemcsak

az

aktivisták,

a

szervezet

munkatársainak képei és beszámolói kaptak helyet, hanem Karén jóvoltából profi fotóriporterek felkavaró munkái is. Érzéseket vittek át, megrázóak, felzaklatóak voltak. Már lezajlottak a méltatások, az emberek kis csoportokban álltak egy-egy hatalmasra nagyított kép előtt, vitázva, beszélgetve, vagy éppen közel hajolva néztek szembe a temetetlen holtakkal,

a

táborokba

kényszerült,

kicsinyeikkel

együtt

éhező

asszonyokkal, a tüskés bokrokban rejtőzködő, összekapaszkodó árva gyerekekkel. Lara annyira kitűnt mindenki közül. Egyszerű fekete szoknyát és fehér blúzt viselt, mint egy diáklány. Még mindig kicsit sápadt volt és sovány, de ahogyan a köré gyűlt kíváncsiaknak beszélt, átütött az arcán a meggyőzni akarás lelkes pírja. Kigyúlt, mint egy kis fáklya, szinte érződött a lobogás, az a tűz, amely elvitte

416

arra a veszélyes helyre, a legreménytelenebb ínség földjére. Most is toborzott. Gyűjtötte a segítőket. Gyönyörű volt. Wayne csak nézte. Hiába látta a jelentésekhez csatolt képeken, felvételeken. Hiába látta abban az egy órában, míg azért fohászkodott magában, hogy csak addig ne haljon meg, ne adja fel, míg a hajóra nem kerül. Lara, az élő, harcolni tudó, a szenvedők mellett mindig kiálló Lara olyan erővel hatott rá, amire nem számított. Nézte a lányt, aki még ennyi év, ennyi viszontagság és megpróbáltatás után is megőrizte kislányos báját, az ifjúság szépségét, és a tisztaságnak azt a ragyogását, amit annyira szeretett benne. Még mindig az ő Larája. Aztán valahogy olyan furcsa lett minden, a moraj elhalkult, és ő csak a lány hatalmasra nyílt szemét látta. Lara észrevette őt. A mágnes, amely visszatarthatatlanul sugárzott valami megfejthetetlen vonzóerőt, úgy húzta magához Larát, mint egy örvény. Nem tudta, csak érezte, még mielőtt meglátta volna, hogy itt van. Eljött. Ő eljött. Ott állt, a helyiség másik végében, két paraván között, kimagasodva a tömegből. Ugyanúgy, mint régen. Tökéletes ruhában, tökéletes cipőben. Nem sokat változott. Csak talán a halántékánál lett fehérebb az a korábban alig észrevehető ezüstös árnyalat. Az arca is ugyanolyan volt... de a szemében más mélység sejlett fel, és a szája sarkában szomorúság ült. Ügy rémlett, mintha megváltozott volna a levegő a teremben, és az emberek is valahogy kisebbek és halványabbak lettek, és nem volt semmi hang, minden elmosódott, csak ők voltak ket- ten. Elindultak egymás felé, és a tömeg széthajlott előttük, mint sás a szélben. Talán felhőkön lépdeltek, vagy a testük veszett el hirtelen, nem érezték a külvilágot, nem éreztek semmi mást, csak azt az eltörölhetetlen, örök kapcsot, a szétszakíthatatlan köteléket, ami mindenen túl összeköti őket. Csak akkor lett testük újra, amikor összeért. Egy néma, hosszú, szorongató, kapaszkodó ölelésben.

417

Mindenki látta. Miss Devine levette a szemüvegét és megtörölgette. Valami por ment rá. Ezra Lee a padló réseit bámulta. Karén eltakarta a száját és a testőr vállának dőlt. Még mindig csend volt. Mindenki érezte, hogy

itt

valami

nagyon

lényeges

történik,

olyan

mély,

megmagyarázhatatlan esemény, ami fontosabb annál, hogy bárki elől is megpróbálják titkolni. Megrendítő volt a pillanat. Látták őket, a lányt, odaborulva

a

férfi

széles

mellkasára,

lehunyt

szemmel,

olyan

fájdalommal és boldogsággal az arcán, amitől összeszorult a torkuk. És látták a férfit is, ahogy csendesen, lágyan simogatja a lány haját, nem figyelve semmi másra, csakis rá. Együtt voltak megint. Érezték egymás szívdobbanását, és érezték, ahogyan lassan, egymás ritmusára rátalálva, együtt kezd lüktetni a vérük. Lara akkor kezdett el halkan sírni. Wayne a mellette alvó lányt nézte. Lara végig zokogott, amíg haza nem értek, mintha a három év minden bánata most szakadt volna ki belőle. Nem tudta abbahagyni. A limuzinban az ölébe fogta, és úgy próbálta megnyugtatni, aztán a karjában hozta fel, mint régen, és a lány éppúgy elhagyta magát, mint akkor. Nem beszéltek. Csak ölelte. Simogatta. Csókolta. Vigasztalta. Megkereste a helyeket a testén, amelyekről tudta, hogy ott a legérzékenyebb. A legtitkosabb részeken járt, ahol három éve utoljára. Kicsalogatta a sóhajokat, a nyögéseket, a sikoltásokat. A könnyeket. És most itt fekszik mellette a lány, akit majdnem elvesztett örökre. Hogy élhetett nélküle ennyi éven át? Hiszen annyira ide- illik. Az ágyába. A karjába. Átölelte a fáradtan szuszogó Larát, aki még álmában is odabújt hozzá. Wayne tágra nyílt szemmel bámulta a mennyezetet. Csak most érezte, micsoda üresség, micsoda hiány volt benne három éven át. De most visszatért az a hiányzó, kiszakadt, elveszett rész.

61.fejezet

Nem költöztek össze. De találkozgatni kezdtek. Keresték a szavakat. Ismerkedtek újra. A kiállítás éjszakája után nem volt szex köztük - egy ideig. Aztán egy-egy este után újra megpróbálták óvatosan felfedezni egymás testét. Kerülték a sebeket. A testükön és a lelkü- kön ejtetteket is. Egy keveset azért beszéltek a múltról. Nem fontolgatták, mi lett volna jobb. De Lara egyszer elmondta, ha nem így alakul, soha nem lehetett volna az, aki. Hogy Wayne nem fogadta vissza, felkeltette bizonyítási vágyát és küzdőszellemét. így tudott valakivé válni, aki fontos dolgokért harcol. Aki egy felnőtt életét éli. Aki már lehet érett, egyenrangú ember. Egyenrangú társ. Más szempontból is egyenrangúbb lett. Még a lábadozás elején volt, amikor a könyvei között rendezkedett. Gyenge volt még, nem mérte fel jól, mire képes. Kihullottak a kezéből a könyvek, köztük a nagy becsben tartott Hattyúhercegnő, apja kézzel készített ajándéka. Ijedten kapott utána, de későn, a különleges mesekönyv nagyot puffanva zuhant a földre, és a borítólapja fölhasadt. Egy miniatűr számítógépes lemez csúszott ki belőle. Ismét Huckleberry sietett a segítségére. Az a Huckleberry, akit furcsa módon három évvel ezelőtt megkeresett a Wallace Vállalat,

419

és egy visszautasíthatatlanul jó bizalmi állást ajánlott neki a számítógépes, internetes cégüknél. Feltétel volt a szigorú titoktartási kötelezettség,

minden

információra

vonatkozóan,

amit

valaha

megszerzett vagy ezután megszerez a vállalatról és annak bármely tagjáról. így például arról sem fecseghetett, hogy azt a kemény védelmet, ami Wallace gépét is védte, egy Rick Castland nevű zseni találta ki valamikor. Huck hamar kiderítette, hogy Rick Castland aranytartaléka, titkos kincsesbányája volt elrejtve a kislányának rajzolt könyvben. Larának szánta örökségül. A lemezen annak a távol-keleti családnak az elveszett pénzügyi, banki információit találta, akik miatt Rhodes és Lara anyja feltúrták a lány lakását annak idején. A férfi a halála előtt sikeresen megmentette az adatokat és eldugta a lánya számára, talán mert sejtette, hogy anyja kifosztaná őt teljesen, ha nem csúsztatná be annak a mesekönyvnek a fedelébe, amire Christine rá sem tudott nézni gúnyos grimasz nélkül. Halála után is biztosítani akarta a kislánya jövőjét. És meg is tette. Nem volt nehéz felvenni az örökösökkel a kapcsolatot. Lara semmiképpen nem akarta magánál tartani a holmit, és pénzt sem kért érte, inkább mielőbb megszabadult volna a kényes infokkal teli lemeztől, de a megrendelők ragaszkodtak hozzá, hogy kifizetik a tíz évvel azelőtt kialkudott százalékot. Amekkora vagyonról volt szó, nekik így is bőven megérte, hogy az az óriási mennyiségű pénz, arany és értékpapír nem holtan, elérhetetlenül hever ismeretlen bankszámlákon és széfekben. Lara egy csapásra dúsgazdag lett. - Wallace királyfi most már csak kaffoghat utánad az üvegcipővel mosolygott Karén, összedörzsölve a kezét. - Már nem vagy Hamupipőke. És a mostoha is megszívta! Aztán meg is bánta azonnal, hogy tréfálkozott. Lara elkomorulva állt az ablaknál az újságírólány lakásában, és szomorúan bámulta az őszi, lombjukat hullató fákat odakint. - Ne haragudj! - Átölelte a lányt. - Nem hallottál róla semmit?

420

- Semmit. Ezra Lee csendesen tett-vett a háttérben. Már megszokták, hogy időnként kényezteti őket, kimondhatatlanul szeretett a két lánynak valami finomat sütni, ha csak tehette. Karén egy büszke édesanya pillantásával követte, ahogy sürög-forog a konyhában, Super- manfelsőtest

nyomatos

kötényben,

egy

tálca

csokoládés

muffinnal

egyensúlyozva. Persze ő tudta, hogy van egy másfajta köténye is, szintén supermanes, csak kissé dévajabb, itt-ott kivágott, Ezra Lee meztelenül hordja, és olyankor ő Lois Lane-nek öltözik. Lara is elmosolyodott halványan. - Majd megkérem Ezra Leet, hogy kutassa fel nekem. - Mi az? - kukkantott be a szobába a testőr. - Meg kellene keresned Lara anyját. A testőr megrezzent kissé. Karén gyanakodva figyelt fel. - Ezra. Te tudsz valamit. A férfi csöndesen letette a sütiket az alacsony asztalkára. -Igen... Lara meglepve bámult. Ezra Lee levette szépen a vicces köténykét, akkurátusán összehajtogatta, és megint az a megbízható, komoly, hűséges jó fiú lett, aki annyi titkot ismer és őriz örök időkre. De úgy gondolta, most eljött a perc, hogy ezt az egyet elmondja. - Lara édesanyja nem lesz meg soha. A lánynak elakadt a lélegzete. Mi van? - Három évvel ezelőtt, amikor az a... lövöldözős este volt... Mi aznap Okinaváról jöttünk haza, miután feltettük Mrs. Castlandet egy Amerikába tartó gépre. Döbbenten meredtek rá. - Mr. Wallace hírt kapott róla, hogy Jakartában megtalálták Martin Rhodest egy koszos sikátorban, átvágott torokkal. Mrs. Castland hívta fel. Életveszélyben volt. Kiderült, hogy miután nem sikerült rábukkaniuk semmire a betörés során, megpróbáltak trük- közni. Rhodes azt hazudta a megbízóknak, hogy megvan az anyag, kéri a pénz felét előre, a másikat az átadáskor. Meg is kapták az

421

összeget, de utána megpróbáltak lelépni. Ez nem az a család, akikkel ilyesmit el lehet játszani. Mrs. Castland halálra rémült a gyilkosság után, azonnal visszautalta a pénzt és Borneóra menekült, álnéven, nincstelenül próbált meghúzódni, bujkálni, de ott is megtalálták. Megfenyegették, hogy haláláig üldözni fogják. Elmentünk érte. Mr. Wallace azonnal intézkedett. Nem ismerek minden részletet, úgyhogy nem tudom, kikkel tárgyalt és mit adott cserébe, de felvetette az amerikai tanúvédelmi programba. Soha nem találkozhat senkivel a múltjából. Feltűnés nélkül, csendben kell meghúznia magát. „Neki ez az igazi halál”, gondolta Lara, és elcsöndesedve tűnődött a hallottakon. Wayne. Megint ott volt a bajban. Mint mindig. A megmentő. Eljött a tél. Kint hullt a hó. A hatalmas, hőszigetelt, dupla falú üvegablakok biztonságosan kívül tartották a hideget, de a látvány lenyűgöző volt. Mintha a kavargó hópihék időről időre megostromolták volna a házat, hogy aztán mégis inkább lágy örvényléssel tovatűnjenek az éjszaka kékes sötétségében, amelyet derengő fénnyel világítottak meg a lenti hirdetések és a forgalmas utcák neonfényei. Wayne szórakozottan simogatta Lara hátát. A puha fürdőköpeny teljesen beborította a lányt, majdnem elveszett benne - a férfi szekrényéből orozott el egyet magának. Vendégségben volt nála. Egy estére csak. Kis vacsora, beszélgetés, egy jó film. Randi, kissé régies módon. Egyre jobban odataláltak egymáshoz, ahogy múlt az idő. Az az elektromos, villámcsapásszerű hatás, ami valamikor egymáshoz vonzotta őket, meleg, egyre erősödő áramlássá változott át. A férfi elmerülten nézte a hófehérbe burkolózott lányt. Milyen angyali. Na de ott van az a gömbölyded kis segg. Milyen követelőző meg odasimulós is egyszerre. Vajon tudja ez a kicsi csábító, mennyire i2gatja őt ezzel a feszes popsival, ami olyan peckesen nyomako- dik most is hozzá, és amit olyan szívesen elpaskolgatna egy kicsit?

422

Nem. Nem tudja. A popó édes, hullafáradt tulajdonosa a karjára ejtett fejjel alszik már vagy negyedórája. Elaludt az Igazából szerelem végén. Néhány perce hortyog is, de csak finoman, mint valami kismacska. Meg szuszog. Meg néha rugdalózik is a lábával egy picikét, és csak akkor hagyja abba, amikor ő odateszi a csípőjére a tenyerét. Wayne az ölébe kucorodott cicát figyelte. Mosoly játszott a szája sarkában. Most, erre az estére minden olyan, mint régen. Boldog. Határozottan. A lány megfordult, és egészen bebújt a karjába. Lábát felhúzta, és szinte odaszögezte Wayne-t a kanapéhoz. A férfi hosszan nézte az arcát. Egészen kipirult. Szerette látni ezt. De még jobban, amikor a szerelmeskedés közben gyúlt ki a lány, és reszketve adta át magát neki. Félresimította a rakoncátlan tincseket. Milyen selymes a haja. És milyen jó szagú. Milyen szép ez a gyerek. Talán mindig is lesz benne valami megváltoztathatatlanul fiatal, szemtelen és bolondos. Odahajolt és megcsókolta. Nem ébredt fel rá akis álomszuszék. Jó neki itt. Vele. Most kellene ezt a pillanatot megőrizni örökre. Lehunyta a szemét. Érezte a lány lélegzetét a nyakán. Béke és csend. Míg Lara fel nem kel, gondolta még parányi, halvány belső mosollyal, aztán elaludt ő is. És kint csak hullt, hullt a hó. A lány felébredt az éjszakában, és merengve bámult ki az ablakon. Volt valami visszahozhatatlanul varázslatos az egészben, a hópillék játszottak vele, úgy látta, néha csak azért tapadnak az üvegre, hogy ő fura alakzatokat olvashasson ki belőlük. Kint hideg volt, de ő itt kényelmeskedett a finom melegben. Szerette ezt a lakást. Egyre szívesebben maradt volna itt, és egyre nehezebben ment haza másnap reggel egy-egy ilyen este után. Amikor újra, tulajdonképpen szavak nélkül megállapodtak benne, hogy megint találkozni fognak, nem volt semmilyen terv. Csak egymás közelében akartak lenni. Nem szándékozott

423

beköltözni, inkább megőrizte a lehetőségett, hogy elmehet, bármikor. De... Néhány este itt, Wayne-nél.... mit árthat? Csak néhány este. Nem több. A férfi aludt, és ő ott feküdt mellette. Erőis karja átfogta, érezte a súlyát, furcsa volt, és annyira ismerős, olyran biztonságos. Mint régem. Soha, senki nem volt az életében, akimek ennyire fontos lett volna. Mit gondoljon a jövőjükről? A köpeny kissé elcsúszott a férfi mellkasán, felfedve a testét. Elkomorulva vizsgálgatta a sebhelyet. Ez már örökre ott lesz Wayne vállán. Odasimult hozzá az arcával. Érezte a heges bőrt a sajátján. Azért kapta, mert igazán tudott szeretni valakit. Mennyire félreismerte, amikor azt hitte, képes megcsalni ő>t. És Wayne is menynyire tévedett vele kapcsolatban! Pedig soiha senki nem tudott még róla annyit, amennyit ő. Félreértések. Siebek. Talán most már gyóg;yulófélben. A hóipillék rajzottak, erősödött a roham. Közelebb bújt a férfi testéhez. Milyen jólieső illata van. Mindig elkábítja ez is, ez az összetéveszthetetlen aroma, amitől ugyanúgy képe:s felizgulni, mint ellazultan megnyugodni. Mint most. Nézte a fiérlfi lehunyt szemét, az ajkát. Milyen szép ez az ember. Minden tetszik neki rajta. A fülei, az izmos nyaka, a hatalmas válla. A mellkas, ¡amihez most is szorosan odabújik. D)e el kellene mennie. Talán nem szabadma ennyire megszeretnie ezt a helyet. És ezt az embert, újra. Vagy már késő? Ma késő, mindenképpen. Túl hideg a világ odakint,, hogy elkívánkozzon ebfcőíl a védelmező ölelésből. Jól van. A hópiihék is azt rajzolják az égre,, hogy „maradj”. Ő úgy látja legalábbis,. Sóhajtott, és befúrta magiát a férfi melegébe. Wayne felneszeit. Megcsókolta a homlokát, és betakargatta mindkettejüket a vastag gyapjútakaróval. — Wayne... — Hm? — Tudod... te... mindig velem voltál.

424

A férfi meglepődve pillantott rá. - Bárhol is jártam, mindig éreztelek valahogy... Egy jelenlét... Mint amikor

majdnem

meghaltam

Szomáliában.

Nemigen emlékszem

semmire, csak hogy minden nagyon zavaros és homályos volt, és láttam magam feküdni egy ágyon, és te ott ültél mellettem. Wayne megdöbbenve figyelte, mit beszél. Lara szomorkás mosollyal nézett fel rá. - Milyen butaság, igaz? Hiszen nem lehettél ott... Mégis... hallottam, hogy hívsz. Hogy azt mondod: Ne hagyj el, Lara, gyere visz- sza hozzám... Visszahívtál az életbe. Wayne zavartan maga elé bámult. Próbálta eltitkolni az érzéseket, amelyek hirtelen felkavarodtak benne. Mert így volt. Kimondta akkor, ott, annál a tábori kórházi ágynál, amit előtte sohasem. De csak azért, mert biztos volt benne, hogy a gyógyszerek és a láz kábulatában fekvő lány úgysem hallhatja meg. Honnan tudja mégis? Az ő Larája. A leikével látja őt. Átölelte szorosan, mint aki soha nem akarja elengedni többé. És odakint csak forogtak, táncoltak egymás körül a fehér hópihék.

425

62. fejezet

Tavaszodon. Virágillatú reggelek várták őket a tetőlakás teraszán, Ezra Lee pedig új palántákat ültetett el a Wallace Vállalat központjának pihenőerkélyén. Karén megkapta a társasági rovat vezetését, azonnal meg is kezdte az átalakítást, kissé szemtelenebb, pikánsabb és formabontóbb hangvételben. Miss Devine aranykeretes szemüveget csináltatott, amitől melegebben csillogott a szeme, meglepve mindenkit, aki régebbről ismerte. A világ rendben volt, Wayne pedig este vacsorát tervezett Lará- val. Nagy elhatározásra készült, fel akarta vetni, hogy a lány költözzön vissza hozzá. Vagy ha nem akar, iákkor menjenek mindketten új lakásba, együtt. Nem lehetett, és nem is tudta vagy akarta tagadni, hogy a lány lassan az életének mind fontosabb, ha nem a legfontosabb része lett. Szerette már minden mozdulatát. Minden sóhajtását. A testét. Azt a megzabolázhatatlan szellemét. Az érzékeny lelkét, és azt az ártatlanságot, amin minden alkalommal elcsodálkozott. Azt akarta, hogy az övé legyen ez a test, ez a szellem, ez a lélek teljes egészében. Az étterem kristálycsilláros ragyogásában Lara maga is úgy fénylett, mint egy kis ékkő. Wayne szerette nézni, ahogyan falatozza az

426

ínyencségeket, olyan élvezettel, olyan boldogan, mint egy kisgyerek, ha a kedvencét kapja. Aztán pezsgőt itak, és a férfi belevágott: - Valamit szeretnék... - Valamit akarok... Egyszerre szólaltak meg. Wayne elmosolyodott. - Mondd. - Nem, mondd te. - A lány felcsigázottnak, izgatottnak tűnt. A férfi tudni akarta, miért. - Nem, te kezdd el. Lara sóhajtott egy nagyot, aztán belefogott. És ahogy beszélt, Waynet egyre inkább lefagyasztotta rossz előérzete. -Wayne... Kaptam egy munkát Melanéziában... Ez életem eddigi legnagyobb megbízatása. Egy év... A férfi arca megfeszült és elsötétült Belevágott a szavába, túlságosan is gyorsan, és talán nyersen is. - El akarsz menni egy évre? Lara meg akarta indokolni a dolgot. - Kérlek... Ez fontos! Iskolát építünk és felnőttoktatást végzünk Vanuatuban. - Vanuatuban. Ja, hát hol máshol, mint a Csendes-óceánon, a Föld másik oldalán. - Ennyire távol akarsz lenni tőlem? A férfi nem tudta leplezni csalódottságát. Lara megsimogatta a kézfejét. - Ez nem rólunk szól. De nekik szükségük van a segítségre. Tudod, hogy az általános írástudás milyen alacsony a szigeten, főleg az idősebbek körében? A lakosságnak majdnem a fele analfabéta. De a középfokú képzés sem túl erős azoknak, akik nem tudják a drága kollégiumot megfizetni. Kellünk oda. „De pont neked muszáj ott lenni?” Most jól jött az önuralom, a fegyelem, amit az üzletfelekkel való kemény tárgyalásokon olyan jól elsajátított. És a pókerarc. Az előbbi érzelemhullám levonult, újrarendezte sorait.

427

- Menj, ha menned kell. Lara elgondolkodva nézte a férfit. Nem várta, hogy ilyen könnyen elengedi. Kicsit talán csalódott is volt. - És te? Mit akartál mondani? Wayne már mosolyogni is tudott. Nem, most nem állhat elő a tervével. - Nem érdekes. Szaladtak a hetek. Wayne nem mutatta, hogy bántaná Lara döntése. Sőt úgy tűnt, inkább beletörődött, és széppé akarja tenni az utolsó időket. Végül is nem válnak el örökre. De azért mindkettejükben ott remegett a félelem. Az utazásig hátralévő napok egyre nehezebben teltek a lány számára. Már semmi nem volt olyan, mint három évvel korábban, mégis, ez a megújult kapcsolat valahogy sokkal erősebb, biztonságosabb, szeretettel telibb lett. És a szex. Wayne olyan csúcsokra vitte, amilyeneket eddig elképzelni sem tudott. Más lett a férfi, miközben sok szempontból ugyanolyan maradt, és Larának ez a Wayne sokkal jobban tetszett. Minden reggel egyre nehezebb volt tőle elszakadnia, és mindennap egyre jobban várta a pillanatot, hogy együtt legyenek. Beindult a felmentősereg is, ezúttal Wayne oldalán. Miss Devine mintha valahogy éppen most akarta volna elkészíteni a „Dávid Wayne Wallace gyermekkori arcéle” című memoárját, egymás után jutottak eszébe gazdája kiskölyökkori történetei. Lara mindent tudott a kisfiúról, aki egy szeles délutánon labdázás közben véletlenül berúgta az ablakot, és a személyzet a zsebpénzéből adta össze az új üvegre valót, hogy azt a helyes, édes fiúcskát a durva apja ne bántsa este érte. És megismerte azt a mesét is, amelyben Wayne egy kis, piros fatalicskát kért a kertésztől, aki külön neki ütött össze egy apró változatot, amit az alig hároméves gyerek is el tudott tologatni - és amivel egy délután megjelent az öreg, reumás komornyiknál, aki a konyhában pihent éppen, teát

428

kortyolgatva. „Hogy ne kelljen magadnak cipelned a tagjaidat”, ajánlotta fel neki, csak mert olyan sokszor hallotta a vén szolgától, hogy „estére mindig majd’ leszakadnak a tagjaim, alig bírom már vonszolni őket”. Jelentkezett, hogy segíteni fog, majd ő szállítja azokat a tagokat, és a szobalány meg a szakácsnő nevetve összecsókolták érte. De Lara elhatározását igazából Karén rendítette meg. - Tiszta lökött vagy. Tudod, hogy bármikor kasztrált operistát csinálnék Wallace-ból, ha bántana téged, de most tényleg itt akarod hagyni ezt az aranytojást tojó tyúkot? Lara elmosolyodott a nyilvánvaló képzavaron, persze tudta, hogy a barátnője viccel ezzel is, szándékos a tréfás szöveg, hogy csillapítsa a korholás élét. Wayne azért nem éppen egy tyúkanyó, még most sem, pedig igazán nagy gyöngédséggel és figyelemmel veszi körül. Most, hogy közeledett az elválás, mélabú ült Lara lelkére. Valaha annyira küzdött Wayne-ért. Most sem akarja elveszíteni. De tanácstalan és... Egy jelre vár. - Ha most elmész, leveszem a kezem rólad. Karén tényleg minden erővel itthon akarta tartani. - Nem baj, ha rögtön utána ráteszed Pucuskára. Mégis elnevették magukat. Abban a régi kávézóban ültek. A fahéjas kakaó, a caffé latte, a cseresznyés pite is a régi volt, és a pörköltkávé-illat is - csak ők nem voltak már egészen ugyanazok. Mind felnőttebbek lettek, és ez néhány álom elvesztésével járt. Karén úgy döntött, ebbe nem nyugszik bele. - Most elmondok neked valamit, de meg kell esküdnöd, hogy soha nem árulod el Wayne-nek, hogy tudod. Lara elsápadt. - Mi az? - Wayne megtiltotta mindenkinek, hogy szóljanak neked. Nem akarta, hogy valaha is úgy érezd, adósa vagy.

429

Lara szíve olyan hevesen kezdett el dobogni, hogy megszédült. - Ő ment el érted Szomáliába. Ő mentett meg. Hátradőlt és a mellkasára szorította a kezét. Nem tudott megszólalni, csak lehunyta a szemét. Akkor hát nem álom volt, nem képzelődés, nem különös megérzés, hanem valóság! Az ő hőse eljött. Nem engedte el. És akkor tényleg kimondta, ami annyiszor ott visszhangzott a fülében azóta is, azt a képzelődésnek hitt mondatot? „Ne hagyj el, Lara...” Mi ez, ha nem jel? Wayne-ben kavarogtak az érzelmek. Legszívesebben megkötözte volna a madarát, rázárta volna a lakásajtót, de tudta, hogy nem teheti meg. Bármennyire nem akarja, el kell engednie. De azért nem adja fel csak úgy. Kikísérte a repülőtérre, pedig a gép kora hajnalban indult, szinte még éjszaka. Nem azért ment, mert kedvére volt a búcsúzkodás. Hanem mert ő akart lenni az utolsó, akit Lara lát, mielőtt elmegy. Hadd égjen a képe a szívébe, a fejébe, a leikébe. Minden változás, ami lezajlott az utolsó hónapokban, csak arról szólt, hogy Lara ne tudjon olyan könnyen elszakadni tőle. Azt akarta, hogy bármi lesz is, a lány ne tudjon máshol lenni már, csak vele. Nem azért, mert annyira rossz mindenhol máshol. Hanem mert mindennél jobb itt. Kockáztatott. Nem, mint az a hihetetlenül profi üzletember, aki megcsinálta ezt már sokszor. Hanem mint egy szerelmes férfi, aki mindent egy lapra tett fel. És jól számított. A lány nehezen vált el tőle. Az a döbbenetes hír, amit Karentől kapott, és amit a szíve mélyén valahol már biztosan tudott,

megzavarta

terveit.

Maradt

volna,

de

hát

megígérte,

elköteleződött. Nem tudta, mit tegyen. Most annyira jó lett volna beszélni a papájával, aztán megfogadni a tanácsát, és ezzel lerázni a döntés felelősségét. De ezt már nem teheti meg. Már nem gyerek. Felvette a hátizsákját és elindult. Még többször visszanézett, mielőtt végleg eltűnt. Wayne csak intett, Ezra Lee pedig ment a kocsiért. Nem sietett utána.

430

így esett, hogy éppen, amikor beszállni készült az autóba, egy kiáltás állította meg. Meg sem kellett volna fordulnia, hogy tudja, ki az. De odanézett, hogy lássa azt a futástól kipirult, könnyekkel küszködő fiatal lányt, aki most a karjába vetette magát, és akadozó, remegő hangon, elfulladva csak ennyit tudott mondani: - Én... már nem bírok ki újabb három évet... nem bírok ki nélküled már három hónapot sem... Nem tudlak itthagyni... Nem tudok elmenni tőled... Wayne... menjünk haza... - és a férfi látta, hogy abból a könnyfátyolos szemből lassan különválik valami csillogás, és legördül fényesen a lány arcán. - Nem engedlek el én már téged soha, Hattyúhercegnőm. Te az enyém vagy, akárhol is legyél. Hozzám tartozol örökre. Magához szorította erősen, és csak tartotta, és ölelte azt az elveszett szökevényt, aki annyi év után most végleg hazatért.

VÉGE