Völgyfutár NAPLÓ
2011. JÚLIUS 28.
TARTALOM
0 Ft 2 + ÁFA
A MÛVÉSZETEK VÖLGYE LAPJA
UDVAROLÓK
Örömcsomó
Civil VIP-ek
Szállásmester
Hobo-panoptikum
Verstopánkák
Gitár úr
Racka hajtás
Romrímek
KAPOLCS, TALIÁNDÖRÖGD, VIGÁNTPETEND,
2011. július 28. Völgyfutár Egy malomban ôrlünk VÖLGYCIRIP II. NAPLÓ
2
Völgyhírek Pallagi Anikó, Nyuszi kutya gazdija megígérte, hogy ha valakitôl kap egy húsvéti nyulat, a teljes káosz elkerülése végett biztosan nem Kutyusnak hívja majd a tapsifülest.
Kányádi Sanyi bácsi ujját megcsípte egy méh a Kaláka Versudvarban. Az illetlen rovart ezért Völgyátokban részesítettük.
Párbeszéd a stopposokkal Galkó Balázs autójában. – Maga a Papp Ervin? – Nem. Én Galkó Balázs vagyok. – Jé, tényleg!
A petendi Zöld udvarban napkollektoros zuhanyzó mûködik. Éppen élcelôdni szerettem volna azon, hogy mûködik... Erre lapzártakor váratlanul kisütött a nap, még Petenden is. Vagyis öt elgyötört nap után melegvízben tudnak fürdeni az ottaniak. Ez a hír nyilván nem érheti ôket hidegzuhanyként.
Kisebb birtokvita alakult ki az egyik stábértekezleten Csórompuszta hovatartozását illetôen. A kapolcsiak elégedetlenkedtek, hogy közigazgatásilag miért Vigántpetend a nyerô, hiszen Kapolcsé is lehetne az a gyönyörû rész. Végül megegyeztek, hogy Csórompuszta ott van, ahol.
Gyarapodott a Völgy! Július 26-án 16.45-kor megszületett a dörögdi illetôségû Pungor Krisztina. A helyi rádió már interjút is készített vele a jeles esemény alkalmából. Isten éltesse!
Az elôzô számunkban a technika ördöge újfent gonoszkodott, az egyik cikkünknek egyszerûen eltûnt az utolsó sora, holott a korrektúrában még megvolt. Így aztán nem tehetünk mást, mint hogy
„Szétvágás helyett kösd össze, / ne szét, hanem összeszedj, / szétnyit helyett összenyiss / költözz össze, ne szét, / ne széthajts, hanem össze, / ne vágj el, köss össze /széthúz helyett húzz össze, / összeüss és ne szét, / összehajts, és ne szét, / szétszerelés helyett szerelj össze”, és így tovább… Hajszálpontos. Galkó Balázs passzosabb sorokat nem is írhatott volna a völgyidôszámítás óta eltelt huszonegy év talán egyik legszebb pillanatához. L. Simon László öltöny helyett kapolcsi pólóban feszít a megszépült falumalom és a molnárház hivatalos megnyitóján, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter családostul érkezett, velük dicsekszik és büszke a völgyre, Márvány Elli köszön mindent, fôleg azt, hogy „Az Egylet” ráébresztette saját értékeire Kapolcsot és a térség falvait, szóval a pátosz kötelezô, de érthetô is. Márta Pista vezényszavára nem elvágják, szimbolikusan összekötik a friss, meszelt falak köré vont nemzeti szalagot, csomó köttetik valamin, ami rég elszakadt, s most a közös akarat új értelmet adott neki. Az Eger-patak völgyében még bô kétszáz éve is közel ötven gabonaôrlô, puskaportörô vagy épp deszkamet-
• Brummog az Ikarus a dörögdi éjben, a tömegbôl kiszól egy hang: Bocsi, nem akar valaki most házasodni? Jó násznép lennénk. Gyûrûnek itt egy hagymakarika. • Ferenczi György illedelmesen besorol a pultnál. – Gyuri, iszol valamit? – így a pultos. – Most kértem 16 pálinkát – így a herflis. Kobuci, capriccio. • Momentán verselnek a Palya Udvar setétjében. „Figyelj ide rám Edit / Holnaptól az Indesit / Mosogatógép váltja fel a szivacsot”. Kor-társak. • Szerdán verôfény; fogta magát s kisütött a nap. Ijedt völgylakók szédelegnek a kapolcsi fôúton, a szokatlan jó idô elbizonytalanítja a csizmához szokott, hosszú lépéseket.
Fotó: Kassay Róbert
szô malom zakatolt, s ha ezt az így-úgy megmaradt molnárházak alapján még nem is olyan nehéz elképzelni, arra már valószínûleg kevesebben mernének fogadni, hogy Magyarország még a XIX. század végén is a molnárok paradicsoma és a malmok országa volt – közel huszonötezer malomkerék ôrölte a gabonát határszéltôl határszélig. Ma összesen legfeljebb hetven. Meghaladta ôket az idô, s bár nem kellett volna, hogy így legyen, pusztulásukkal magukkal vitték egy letûnt kor idilljét, az akkori ember tudását, bölcsességét. Éppen ez a töredékesen, de
A BETÉRÔ
Fotó: Váraljai Szandra
Nagy meglepetésünkre, elôzetes bejelentés nélkül egyszer csak megjelent a Völgyben. Kedves feleségével és ismerôseivel együtt, minden különösebb felhajtás nélkül megtekintette az iskolamúzeumot, a kovács mûhelyt, pálinkával koccintott Mártapistával és Márvány Ellivel Katlan Tóninál, parolázott a Técsôi Banda tagjaival, belepillantott a Kaláka Versudvarba, aztán az Alexandra Könyvudvarba Harcsa Veronika koncertjébe és nem utolsósorban kicsit körülnézett. Mint bárki más. Másfél órával késôbb az összes országos rádióadó bemondta, hogy nálunk járt. Dr. Schmitt Pálnak hívják. Ô Magyarország köztársasági elnöke.
Völgyfutár A Mûvészetek Völgye lapja A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet és a Pannon Lapok Társasága közös kiadványa Fôbb szerkesztô: Márta István Lapszerkesztô: Naszály György Fômunkatársak: Muray Gábor, Klementisz Réka, Karafiáth Orsolya, Karafiáth Metta, Braun Anna, Jász Annamária és a Népzene.hu munkatársai Fotó: Kassay Róbert, Váraljai Szandra Tördelgette: GaBIKA, Szikszay Júlia Szerkesztôség: Kapolcs, Felsô iskola Nyomdai munkálatok: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ.
SZILVI Úgy volt, hogy a szerdai lapzárta után este szerkesztôségileg megünnepeljük a születésnapját. Nagyon készült rá, aztán vasárnap este hirtelen rosszul lett, jött a mentô. Most egy budapesti kórházban fekszik, néhány napig biztosan ott kell maradnia. Ha olvassa ezt, vagy csak eljut hozzá a híre, hogy megjelent, s ettôl csak egy kicsit is jobban lesz, már megérte ez a pár sor. Szilvi! Az egész Völgystáb jobbulást kíván!
legalább felgyûjtött tudás kap majd helyet a huszonnyolcmillió forintból megújult falumalomban; a Völgyrôl összegyûjtött dokumentumok archívumában tavasztól bárki szabadon kutathat, s itt mûködik majd a térségi „álomkohó” is, a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet irodája. Hoffner Tibor, a Völgyközpont vezetôje és a malomprojekt motorja még azért megsúgja, nem állnak meg a szimpla házszépítésnél: kész a terv arra is, hogy az egykori Szaller-malom kerekei tavaszszal újra az Eger-patak medrében ôrölhetnek. Klementisz Réka
• S ha már kiültünk a Napra: „az egész csak egy pillanat” – énekli nem kevés stenkkel Both Miklós gitáros-hercegprímás. Ezért a pillanatért (is) szeretjük. • A konstans szürkületet váltó hirtelen fényben a következô kérdéssel fordul reggeli eszpresszója felett a „hölgy” az „úrhoz”: ja, te így nézel ki? Akkor szia. • Csucsos, a környék legdrágább gengsztere aggódva figyeli a sok sápadt, kákabelû legényt: missziója, hogy beleiket reggelente átzsírozza, lelküket pálinkával polírozza. • Zárórára készül a kocsma, nyitva csak addig vannak, amíg vannak. Ám a kései siratók hiába mennek, a korai zsengék már jönnek. A záróra érdeklôdés hiányában elmarad. • A nyenyere helyett a nickel harpára esküszik Nikola, Ágija pedig megint leénekli a csillagokat az égrôl, csak úgy szikráznak a templomtorony tetején. Szív-ügy. Muray
Birodalmi Katlan Persze, sokkal jobb itt dolgozni – néz körül elégedetten Katlan Tóni, konyhájának irodájában. A megújult Molnárház beépített tetôterében valóban más a miliô, mint korábban, a kényelmesebb, kulturáltabb körülmények nyilván jótékony hatással bírnak a bérlôre. Az udvaron és az étlapon már nincs ilyen mérvû változtatás, de ezt aligha bánja a vendég. Továbbra is a mics, a kakashere pöri és a malac a legnépszerûbb, naná, hogy jófajta savanyú dukál hozzá. Megy a bográcsos sor is, a pacalt még Esterházy Péter is fennhangon dicsérte Désnek közös fellépésük elôtt. És az a rosé fröccs! ... Ami viszont más, mint eddig: a gasztroélményt kiteljesítve idén a Khamoro zenekar muzsikál esténként. – Másfajta zenei világ, mint a técsôieké, de nagyon jók, a közönség imádja ezt is – mondja Tónink már az egyik asztalnál ülve, miközben Laci természetesen pacalhoz terít. – A Völgyben ritkán jelenik meg az autentikus cigányzene, pedig bizony itt a helye. Nálunk bejött. Egyébként stílszerûen cigányételt is kínálunk. A cigánytészta nem más, mint zöldséges tyúkpörkölt szélesmetélttel, ráadásul a dödölle is sok helyütt roma kajának számít, azt is árulunk. Ezzel mondjuk nem tántorít el a pacaltól. Ám az aperitifre nem kell sokáig rábeszélnie. – Itt a Völgyben tartjuk a Katlan Tóni pálinkája világpremierjét – tölti máris a kis pohárkákba a birset. – Birs, meggy, barack, kajszi, mézes
Fotó: Váraljai Szandra
körte, mézes málna, mézes szilva mind saját aszalt gyümölcságyában. A Katlan borhoz hasonlóan a legjobb minôséget adjuk. Ízlik a debütáns, miként a pacalpörkölt sem okozhat csalódást. Már a roséfröccsel – na jó, kettôvel – zárunk, mikor Tóni egy grandiózus tervébe is beavat. Katlan Tóni konyhája Kapolcs „belvárosa” után új, állandó otthonra lel. – Veresegyházon találtunk egy 1800-as években épült malmot, márciusban ott nyitjuk meg Katlan Tóni konyháját,
idényjellegû, házias ételekkel, havonta változó, kis étlappal. A lényeg, hogy minden alapanyagot mi dolgozunk fel, sôt, egy részét mi termeljük majd. Tudod, ahogy a nyelv, a gasztronómiai kultúra is állandóan fejlôdik, de itt Magyarországon úgy az '50-es éveknél mintha megakadtunk volna. A magyar konyha standard értékeit szeretném újraértelmezni, s minden adva lesz, hogy ez ott Veresegyházon sikerüljön. Úgy legyen! naszi
Völgyfutár NAPLÓ
2011. július 28.
Dörögdi Sárrét Létezik egy hely, ahol Magyarországon egyedüliként él Európa legnagyobb madara, a túzok. Körös-Sárrét hazánk legkevésbé szenynyezett kistérsége, és olyanynyira gazdag élôvilággal rendelkezik, hogy egyesek még Arany János Toldijának legendás toportyánát, az igencsak ritka nádi farkast is látták már itt felbukkanni. Mindezt csak kevesen tudják, mert a Békés megye északi részén fekvô vidék a turistaközpontokhoz képest eldugott hely. Így a kilenc település (többek közt Szeghalom, Füzesgyarmat, Dévaványa, Vésztô) összefogásaként megszületô Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás felkerekedett, és térkoordinátákat átrendezve Taliándörögre varázsolta mindazt, ami vonzó lehet a Dunántúl dombjain fesztiválozóknak. Ezek egyike a történelmi jelentôség: régesrégen itt terült el a Kárpátmedence legnagyobb összefüggô mocsara, amelynek rejtekében betyárok bujdokoltak, és itt éltek a „víziemberek”, a pákászok is. A vizeket azóta lecsapolták, az ingovány eltûnt, és ma már nem a vízzel, hanem a földdel kell birkóznia az itt élôknek: a szikes talaj megmûvelése nehezebb, mint másutt, éppen ezért szokás is mondani, hogy a sárréti ember kemény gyerek, tudnia kell küzdeni. A templomkertben berendezett Sárrét-udvarban helyi kézmûvesek mutatkoznak be, fûszeres sajtokat kapni, íjászkodással lehet levezetni a feszültséget, az étkezde menüje pedig még a dörögdi lakosok körében is népszerû. Lesz például sziki birkapörkölt, amit szigorúan tilos kihagyni! J. A.
Elli a forgatagban Ülünk, szinte lebegünk a Völgy felett, no persze ez nem a mindenhatóság, hanem a körjegyzôség és a polgármesteri hivatal kiváltsága csak, tekintve, hogy tetôtéri az iroda. Innen szép rálátás nyílik – lelki és bürokratikus értelemben is – a fesztiválra, hát még, ha elárulom, kivel beszélgetek épp: személyesen Ellivel, minden szabad és elfoglalt völgybeli kanapé helyrajzi tudorával, illedelmesebb stílusban Márvány Gyuláné polgármester asszonnyal. Kapolcs elsô embere persze csak elsô az egyenlôk között, igazi ôsszervezô, már ami a szállásadást illeti. Ha valamiben igazán hitelesen meg tud nyugtatni bennünket, az, hogy a Völgy otthon van a völgyben. Mindjárt le is szögezi, hogy – amennyiben kétségeink lennének – egyértelmûen a község hasznára válik a fesztivál, hiszen minimum hatszáz vendégéjszakát jelent helyben, ezen kívül a vásárosok jó része is a magán udvarokban pakol ki, így a területbérlés is jelentôs bevételt hoz. A polgármester büszkesége az újonnan indított kék abrosz mozgalom, ami a vendégasztal fogalmára épít: a falusi portákon a helybeliek fogadják a vendégeket, helyi specialitásokat fôznek, házi készítésû szörpöket, lekvárokat, erdôn gyûjtött gyümölcsöket, gombákat kínálnak. Olcsón, helyit. – Tegnap délután avatták a felújított falumalmot és molnárházat, ez is annak a jele, hogy Kapolcs a vízimalmok és a régi kézmûves hagyományok imázsára épít – bizonygatom
Balga - Galba „Mélységesen mély a múltnak kútja.” (Thomas Mann) Annyira mélységesen, hogy az alábbi körlevelet, amit (ld: dátum alul)-án írtam, most közzé teszem; lásd, mivel és hogyan gondolkodunk rólad, rólunk…
Fotó: Váraljai Szandra
Ellinek, hogy szemfüles vagyok: észreveszem ám a lényeget. – A szervezô Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet ars poeticája a kezdetektôl az értékmentés összekapcsolása a turizmussal, és azt gondolom, hogy ez most már szépen láthatóan kiteljesedik – mondja a polgármester –, s ennek legújabb állomása a molnárház felújítása, aztán a leader központnak helyet adó csigaház is ide sorolható. Nem beszélve az írott és a szájhagyomány útján ôrzött értékek továbbörökítésérôl. Ez volna a település és a fesztivál célja is, belevonva persze mindebbe a helybelieket. Nekünk újra kell tanulnunk büszkének lenni a saját értékeinkre, és arra a virágzó életre, ami itt volt a vízimalmok idején volt. Mivel mindez gyakorlatilag elfelejtôdött, nagyon sokat köszönhetünk az egyletnek. Állandóan csörögnek a telefonok a tetôtéri irodában, megy a hivatali kapkodás, így jogos-
Gyermekkordokumentumok Osztály, vigyázz! Jelentést kérek! Nem tudom, kiben milyen régi reflexek élednek újra az elôbbi két mondat hallatán, ám az alsóiskolai Kapolcsi Iskolai Emlékhelyen egybegyûlteket látván kétségtelen: nem halt meg a bennünk élô, kicsit talán magasabbra nyúlt iskolás. Igaz, a padok összementek kissé, ugyanakkor a rögtönzött padtárssal pillanatok alatt alsóssá vedlünk, ámulattal lapozgatjuk az „ottfelejtett” írófüzetet, gyakorlófüzetet. „Figyeljél már! – bököd újdonsült
3
„legjobb barátom” – „és add már vissza a tollamat!” Persze elcsendesül a zsivaj, mikor Nagy Lajos nyugdíjas igazgató a parányi katedrára lépve beavat bennünket az Alsóiskola történetébe, legutolsó hivatalos nevén a KapolcsTaliándörögd Általános Iskola éveibe (ami persze volt Általános Népiskola is, számos egyéb mellett). Nem múzeum ez, inkább afféle emlékhely, konzerválandó az egykor diákok tárgyi kordokumentumait, egyben saját gyermekkorurat. Összevont osztályokkal, „csendes órával” és „hangos órával” ma már ritkán találkozni ugyan, de néhány raj-, ôrs- vagy úttörônapló garantálja az idôutazást. Elvégre mikor botlunk ma már ilyen mûremekbe, melyet a Napsugár ôrs egyik naplólapja rejt 1978-ból: „Napsugár ôrs mi vagyunk / nyakkendônkért harcolunk, / nyakkendônk az mindig kék, / nem kell nekünk semmi több! / Hurrá! Hurrá! Elôre!!!” De az sem mindegy, hogy '83-ban „Gyermeknap alkalmából egy 6 Ft-os fagyijegyet kaptunk a Szülôi munkaközösségtôl. Nagyon örültünk neki.” Ez csak természetes. Szinte együtt táborozunk a kapolcsi hajdani diákokkal a Balatonnál: „½3-kor azonban tényleg kitombolhattuk magunkat a táborért végzett hasznos társadalmi munkában.” Ma már viszonylag ritkán hallani effélét egy tanuló szájából, valljuk be. A kedvencem talán mégis a tehetségkutatás-gondozás jegyében tett tanári erôfeszítés: „katolikus tanítót már az 1745ös évek körül hívtak be a faluba, aki olvasást tanított elsôsorban, a tehetségesebbnek esetleg írást”. Mindenki kapott tehát esélyt. Irány a kapolcsi alsóiskola, elvégre még mindig van mit tanulnunk, kispajtások! Hátha mi is kapunk érte fagyijegyet. Fotó: Váraljai Szandra Karafiáth Metta
nak tûnik a kérdés, hogy a fesztiválszervezés és faluvezérlés mellett jut idô egyáltalán a kulturális katarzisra… Elli megnyugtat, persze, igyekszik koncertekre, elôadásokra is eljutni, de mint mondja, nem is ez a lényeg, hanem, hogy szeret évrôl évre új embereket megismerni. – Ez fantasztikus érzés, és persze barátságok is születnek a Mûvészetek Völgyének köszönhetôen. Én igazából ezt a forgatagot nagyon szeretem. Hatalmas dolog, hogy a kultúra eljön hozzánk – mondja. Szinte kötelezôen a polgármester asszony régi becenevével hozakodok elô a végén: Fektetôs Elli hogy a fészkesbe' bír ennyi temérdek fesztiválozót elhelyezni a Völgyben, amikor már az elsô napokban azt halljuk, hogy elfogytak a szálláshelyek. A polgármester asszony magyarázata tömör és velôs: – Élére fektetjük ôket. Muray
ÁRVERÉS Jótékony célú árverésre várja majd közönsége adakozóbb kedvû részét a Palya Udvar június 30-án, szombaton, 16 és 17 óra között. A képzeletbeli kalapács alá Bea ereklyéi, kevésbé személyes ajándéktárgyai, gyönyörû fellépôruhái kerülnek majd. A licitálásból befolyó összeg pedig a Tánceánia Együttest segíti meg, ahol fogyatékkal élôk, kerekesszékesek élhetik át a mozgás örömét.
„Adjon Isten békét, kedvet Asszonyoknak, embereknek, Sok örömet mindenkinek, Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet. Gyönyörû-kék itt az Ég.” (Ady Endre) Kívánom én (Galkó Balázs) eztet nektek! No, meg kívánom azt is, hogy a következô sorokat olvassátok el, és hogy ami gondolataim nyomán eszetekbe jut, azt osszátok meg mindnyájunkkal… Köszönöm(jük). MÁSKÉNT!!! Mottó: „A „szoktuk” lassítja a gondolkodást, elszürkíti a tevékenységet. Próbáljunk másként „szokni”!” /G.B./ A körülmények elôbb-utóbb úgyis rászorítanak bennünket a változtatásokra! Menjünk elébe ezeknek! LEGYEN úgy, hogy Öcsön ne legyen semmi. ( De Bölcsföldi Andrásnak adjunk meg MINDEN segítséget!) LEGYEN a taliándörögdi Klastromnál a „világzene”, ám ehhez: – a Taliándörögdi Önkormányzat, valamint a Klastrom körüli földek tulajdonosai és a Völgy összefogásával húzzunk föl mobil (vagy stabil) kerítést. – Teremtsünk „emberi” körülményeket az ottani vendéglátáshoz. LEGYEN Kapolcson a Malomszigeten csönd, béke, és NE LEGYEN ott Semmiféle mûsor, program… Így megszûnhet, vagyis enyhülhet a tömegnyomor… LEGYEN ismét a „Princz” mûvekben a Jazz. Mellesleg a helyszín kitûnô infrastruktúráját egész nap árnyékos nézôtér, „gyárilag” fedett színpad, könynyû jegykezelés stb. marhaság lenne kihagyni… LEGYEN Vigántpetenden a Tókertben körülkerítve a vásár! Kerítsük körül a vásárt! (Akár véglegesen az önkormányzat beleegyezésével és segítségével. Meg kell értetnünk az önkormányzattal; nekik is érdekük. Ha másképp nem megy; az ez évi Tókertbérlés-pénzt adják oda a kerítés építéséhez!) LEGYEN a vásár belépôjegyes! Ezért: LEGYEN a vásárban mûsor… (Például a Muharay-programok nagyonis oda illenek!) LEGYEN vigántpetendi mûv. ház hatalmas, gyönyörû udvara programhelyszín. (Pl: Alternatív, kezdô, ígéretes rock-zenekaro(c)k. LENYEN Palya udvar mellett másik „is, pl: KALÁKA-UDVAR, DE: Gondosan válasszuk ki a helyszínt! Javaslom; Kaláka, vagy Muzsikás, udvar LEGYEN Taliándörögdön (Óvóda kert), hogy a kapolcsi zsúfoltságot csökkentsük!!! És ne higgyük, hogy az udvarok szaporítása mindenre megoldás. LEGYEN Monostorapáti katolikus templomában az apátii mûsorok elhagyása dacára hangverseny. De más mûsor Monostorapátiban NEM! LEGYEN EGYÉGES a napi parkolás ára! Mondjuk: 400.ft/nap. (Arról, hogy egy napi parkolójeggyel más falu, más parkolójába is át lehessen menni, álmodni se merek…) LEGYEN ismét képzômûvészeti kiállítás a dörögdi „Új” iskolában! Ne tagadjuk, az utóbbi három évben, bár kiállításaink jók voltak, de az igazi „ütôs” valami hiányzott. Most terünk lehetne, Hujber Balázst nem tarthatja vissza semmi. (Pl: Haraszt? édeske?!) LEGYEN úgy hogy keressünk hivatásos pályázat írókat! ôk pedig keressenek EU-s pályázatot Még akkor is, ha az nem a 2011- es, hanem késôbbi eseményekre szól! LEGYEN úgy, hogy nem tervezzük, álmodjuk agyon magunkat, hanem kiáltsunk ki egy idôpontot (mondjuk ez 2011. május 31. LEGYEN), és amennyi pénzünk aznap van, annyiból csináljunk fesztivált! LEGYEN, hogy tudjunk változni és változtatni. Legyen: VÖLGYMÁS!! Ölelés: Galkó Balázs 2011-01-01 (jó kis dátum – csupa 0 és 1)
Azért fontos a Völgy, mert…
…azt bizonyítja, hogy megfelelô irányítás mellett a helyi kis közösségek össze tudnak fogni. Az elmúlt két évtizedben többszázezer ember fordult meg a fesztiválon, s a térség ezért lett ismert országszerte. Ráadásul az itt élôknek plusz bevételt is biztosít ez a néhány nap – mondja Lasztovicza Jenô, tapolcai lakos
… karnyújtásnyi a távolság a mûvészek, mûvészetek és a közönség tagjai között. Itt mindenki mindenkinek a barátja. Jó példája annak, hogy egy civil kezdeményezés a legnagyobb gondok közepette is életképes maradhat. Ja, és megint koncerteztünk egy jót a blues zenekarommal – jegyzi meg Oszkó Péter, blues zenész
…a virtuális közösségek korában a természetes közösség a legnagyobb érték, márpedig ez a fesztivál 21 éve hoz létre mûvészet szeretô és támogató közösséget. Idôtálló értékeket teremt és közvetít. Az idejáró százezrek pedig hozzájárulnak a falvak fejlesztéséhez gazdaságilag és szellemileg egyaránt – vallja Tolvaly Ferenc, kultúrapártoló
Völgyfutár NAPLÓ
4
2011. július 28.
Irodalmi Tûz Átalakulások
A Kaláka udvarban komoly versélet folyik, ahol minden szál Lackfi Jánoshoz vezet. A költôt most nem az alkotásról, hanem a rendhagyó programokról kérdeztem. – Honnan jött ennek a komplex programnak az ötlete? – A Kalákával sokat jártunk francia nyelvterületen (mûsorukat franciául én magyaráztam), és 2001-ben Párizsban megfordultunk a Költészet Vásárán is. Ez a palánkokkal körbekerített Saint Sulpice-téren zajlott, és a dilettánsoktól a legnagyobb kiadókon át amatôr és profi verséneklôkig terjedt a résztvevôk köre. Ott nyüzsgött a színes tömegben boldog-boldogtalan, vehettél könyvet, megkaphattad ajándékba élô klasszikusok fénymásolt kéziratait, vagy egyszerûen csak elvegyülhettél a nézôk között. Láttuk, hogy ez életteli, közösségteremtô ötlet, arra gondoltunk, nálunk is megvalósíthatnánk valami hasonlót. Mi persze megválogatjuk a szereplôket, minôséget igyekszünk adni a közönségnek. Már
Fotó: Váraljai Szandra
voltak próbálkozásaink, például a Gödör klubban, de eddig nem találta a helyét a rendezvény. Hol csak lézengtek néhányan, hol már zavaró volt a tömeg, ezért egy biztos bázist kerestünk a programnak. Úgy tûnik, most megtaláltuk. Tavaly tartottam egy estet Palya Bea udvarán nagy és lelkes közönség elôtt, és már akkor éreztem, a Völgyben van robbanóanyag, érdemes ide tûzveszélyes produkciókat hozni.
– Megerôsítik ezt az idei tapasztalatok is? – Abszolút! Minden nap gyerekprogramokkal kezdünk, a jelelôs-kerekítôs foglalkozásokat rettenetesen élvezik a kicsik és szüleik is, a versmûhelyeken, ahová naponta tíztizenöt embert vártunk, olykor ötvenen is gyakorolják a kreatív írást, és szombaton az esô ellenére több mint nyolcszáz ember fordult itt meg. Lehet venni nagyszerû kortárs
mûveket is, merített papíron, CD-n, könyvben... – Azért neked ez most nem a belefeledkezésrôl szól: egyszerre vagy szervezô, moderátor, szereplô, tanár, ráadásul a fesztivál ideje blogot is vezetsz. Vagy ez úgy mûködik nálad, hogy ha már bele is adsz ennyi mindent, az annyira elsodor, hogy önkéntelenül is beleoldódsz? – Olyan vagyok most, mint egy költôi vôfély. De nem elôször találom magam ebben a szerepben, különbözô alkalmi mûsorvezetések mellett a Zsámbéki Templomtéri Búcsún (amit a feleségem szervez) hasonló mindenesség a feladatköröm. Amúgy sem vagyok az a macsó típus, aki leosztja a feladatokat, aztán hajrá! Most is a molinószereléstôl a feliratok pingálásáig mindent megcsinálok. Öt gyerekem közül három itt van, ôk is besegítenek. És tartja bennem a lelket a sparhelten sült, menynyei sajtos-húsos lepény! Karafiáth Orsolya
Magnetofon, elnyûtt kalap. Egy régi fotel, megsárgult pléd, tegnapról megmaradt fél üveg bor, a magasban elérhetetlen fogas. A kellékek titkokat rejtenek. A Szárító közönsége elôtt Galkó Balázs áll. Nem hegyi beszédet tart – régi barátként beszél, hiszen Hobo olyan a Völgynek, mint az egek vizébe zárt halak, (…) tûnôdve úszó madarak, ha egy elveszett éjszakán a csillagokat nézzük a Káli medencében. A Gástya Árok idén a Völgy mauzóleuma: a legnagyobbak ravatala. Mégis több mint ravatal: a nyitány grandiózus. Saját lemezek és a Circus
ja, nem Hobo többé. Vándor vonzások között, árva szörny, aki egy sosemvolt garzonban, az éjszakák sorában eltemetve küzd, hogy ne gyôzze le még az éj. Egyszerre Hobo Pilinszky-je: küszködô, megfáradt, megbölcsült tejútutas, és egyszerre Pilinszky, aki a mostban szól a Völgy vendégeihez. Versek és dalok váltják egymást, a költô egy szál magában áll a napon, elhangzik a Négysoros Ravensbrück-be oltott változata, házak lángolnak fel a képzeletben, Hobo táncol, átkarolja a semmit, már csak az asztali lámpa fénye világítja meg ezt a közös arcot,
Fotó: Kassay Róbert
Rögtönszínház Viszonylag ritkán fordul elô a színházba járó nagyközönséggel, hogy halvány elképzelése sincs arról, mit fog látni a világot jelentô deszkákon. Igen, a „Hamlet” és a „Ványa bácsi” címek alapvetôen szûkebb teret adnak a képzelet-
„Ostoba!” – harsan a konstruktív hozzászólás. Bornyitó van nálad? Biztosan nem falra szerelhetô feszület az? Vagy – ha jobban megnézed – esetleg félelmetes nôgyógyászati segédeszköz? Van egy tanyád, Luigi? Az udvar-
Rámentek a falvédôre
Hungaricus mellett a Hobo Retrospektívben József Attila, Jim Morrison és Viszockij is életre kel a korhadó deszkák félhomályában – Hobo éjszakáról éjszakára alakul át szemeink elôtt. A Circus vagy a HBB Hobója csak pár másodpercig tûnik fel: amíg fellép a színpadra, amíg kiszól, hogy „srácok, túl hangos az alap!”, és amíg az elôadás végén meghajol. De a kettô között történik valami megfoghatatlan. Valami átalakulás. Valami szerelem- és Istenkeresés, egy kiszakított éjszaka az idôtlen, klausztrofóbiás téridôben. A székben ül, Pilinszky-kötetbôl olvas fel – háttal nekünk és háttal a mindenségnek, és ahogy elhajít-
Hobo Pilinszkyjének arcát, ahogy a süket égre néz fel túl öregen, hogy a pokolban higygyen, de mégis vakító tisztaságban, és aztán ez a lámpa is kialszik, és csorog, csorog alá a könny, de az Árok még sokáig nem lesz üres. A közönségnek nincs szava, csak érzése van, halak a hálóban, és újra Hobo áll a színpadon, a szívéhez szorítja a kötetet, a maga sajátosan bumfordi módján levonul a színpadról a garzon titkokat hordozó kellékei közt, hogy másnap este majd újra átalakuljon, megnyíljon és rejtekezzen a nézôk elôtt. A legnagyobbak hírmondójaként. Kovács-Cohner Róbert
MILYEN LÁRMA?
Húsbenyomás
A Kaláka Udvar egyik versmûhelyében falvédôkre való kétsorosokat költöttek a résztvevôk. Több remekmû is született, ezekbôl szemezgetünk mindannyiunk örömére: „Nekem olyan asszony való: telefonba mondja: halló.” (Szabó László – Antalfi Csilla) „Zsebre vigyázz: villamoson Sok zsebtolvaj villan, oson.” (Pécsi Marcell) „Udvarunkban ringló terem, Kidobom a kompjuterem.” (sajnos névtelenül)
Fotó: Váraljai Szandra
nek, hiszen lesz benne a „Lenni vagy nem lenni”, számtalan „minek”, magasztos pillanatok és egyre lejjebb csúszó szereplôk. Nem így az impró színház: kell hozzá egy nyitott, bevállalós közönség, aki bátran bekiabálja véleményét, a szemünk láttára megszületô karaktereket jellemvonásokkal ruházza fel, és a megelevenedô jelenet láttán pedig gyakorlatilag pusztul a nevetéstôl. A Momentán színtársulat ezeket az önfeledt perceket hozta el a Palyaudvarba, ahol körülöttem álló, ülô közönség reakcióiból ítélve fergeteges sikert aratott. Baráti társaság vagytok? Egyházi baráti közösség? „Nem építünk mi plázát, helyette felújítjuk isten házát” kontráz a rögtönzött dal. Milyen legyen az eladó?
A Petôfi utcai soron egy mutatós, saját készítésû standon árulja portékáit Farkas Ivett, a legifjabb kapolcsi ôstermelô. Az éppen csak nagykorú leányzó különbözô, lekvárokat, szörpöket és ivóleveket kínál, közülük a legkelendôbb csokis meggylekvár és a Völgy-
ban elfér három-három Audi… A háromfejû John Smith ugandai pénzügyi tanácsadó megmondja a tutit, ne aggódj. Hogy nehezen követhetô az események fonala? Rá se ránts: add át magad, és ne habozz bekiabálni, mit szeretnél megelevenedve a színpadon látni. Ezt a jó tanácsot kénytelen vagyok egy tízesztendôs forma kislánnyal is megosztani, akire nagyon is hatott az iskolai nevelés: nyújtózva jelentkezve vár a sorára, és csak hosszas nógatásra hajlandó elrikkantani magát. Nem hiába: Palya Bea is beáll a rögtönzôk közé: dalol, kacagtat, és az ember két és fél óra elteltével fájó arc- és hasizmokkal áll fel: atyaég, de rég nevettem ennyit. metta
bólé (völgybodzának leve, némi szójátékkal), egyedi tervezésû címkékkel az üvegeken. Cseppet sem mellesleg lapszerkesztônk tucatnyi esztendeje Ivett családjánál száll meg, s élvezi Farkasék rendkívüli vendégszeretetét. Már csak ezért is szurkolunk neki.
Völgybólé
Ferenczi Gyuri mintegy tálcányi pálinka spontán körbekínálásával völgyüzemmódra kapcsolt az elsô Racka-koncert után, azóta gyakorlatilag meg sem áll: a végén egy rituálisan a színpadba dorongolt harmonika bánta, de csúcsra járatta a koncertet az Alexandra-udvarban, másnap aztán végigtekert egy funkypunk Petôfi roadmovie-t is a Kaláka-udvarban. Ha épp nem „valamelyik éjszakai büfé jellegû egységben” – szakszóval – stenkel, még arra is jut ideje, ereje, hogy matiné sávban workshopot tartson lelkes kezdôknek. Az Alexandra helyszínén minden délután összegyûlnek a Bara trió tagjai egy szemtelenül fiatal, huszonkét éves nôi prímás, Pál Évi vezényletével, beszállt az örömzenébe az Apnoe együttes és a Colombre Band, sôt egy csak úgy, véletlenül betoppant flamenco gitáros srác is, hogy péntekre kibogozzák, mire képesek együtt, ha már ilyen szépen összejöttek. Az összekötô kapocs a népzene, különben meg ki-ki hozza végletekig szabadjára eresztve, amit csak akar. Az alapgondolat, a hangulat rokon
„Elhagyott a szeretôm, Attól tartok visszajön.” (Sárközi Éva) „Csalfa babám szôrös karja A fél falut betakarja.” (Móré Zsuzsanna) „Az étkezés nem karcsusít, egyél egy kis rántott husit.” (Lackfi János)
Fotó: Váraljai Szandra
Ferencziék és a Csík zenekar közös projektjével; egymás dalait játsszák váltóáramra kapcsolva, mégis mintha valami elemi erejû zenekar állna minden átdolgozás mögött. És ami a ritka, kihagyhatatlan plusz: nem kell semmi, csak egy hangszer és némi önbizalom a bekapcsolódáshoz. – Na a végére nyomjunk még el egy kis gipsy-swinget! – adja ki a vezényszót a workshop végén,
kevéssel öt elôtt Ferenczi, és már zúgatják is a kiválasztott tandarabot: Pál Évi választása szerint egy általa gyûjtött kalotaszegi hajnalit, egy csárdást és egy szaporát próbálnak össze az éppen összegyûlô zenészek az udvar színpadán minden délután háromtól ötig. Pénteken eldôl, egy hét örömzenébôl milyen lárma kerekedik. Klementisz Réka
Még ha csontig hatol is a hideg, és rajtuk fagyasztott halfilét érzünk mozogni az izmaink helyett, kellemesebb húsbavágó élményben is részünk lehet Kapolcson. Elég a kapolcsi Palya-udvarba betévedni, és kiszemelni az egyik sátorban egy modernkori kínzóeszközre emlékeztetô bútordarabot. Ez ugyanis Balázs Gábor saját kezûleg készített masszírozószéke, amiben óriási tenyerei életet lehelnek az idôjárás viszontagságaitól és a fesztiválozás okozta hatalmas stressztôl kôkeményre merevedett hátakba és végtagokba. Közben a hivatásos masszôr fürge ujjai mellett mély baritonján a hangjával a lelkünkbe is maradandó „benyomások”-at lehel. A spontán Völgy-Wellnesshez csak két lépésre van szükség. Elsô: levetjük a kötött pulóvert. Második: ledobjuk a szemérmünket is, és hagyjuk magunkat alaposan, szôröstül-bôrüstül, csigolyáról csigolyára „széttapogatni”. J.A.
5 Völgyfutár LELKI CIPELLÔK Útonállók kegytárgyai NAPLÓ
2011. július 28.
Felköltöztek a szavak a mennybe, írta Zelk Zoltán halálára Kányádi Sándor harminc évvel ezelôtt, épp abban az esztendôben, mikor elôször kapott Kaláka-dallamra egy lírája, az Elveszett követ. A szavak visszaszánkáztak, Sándor bácsi nagy bôröndjében néhány napra idelopta ôket a Völgybe – aprajának és nagyjának felhôtlen örömére. Jönnek a nézôk, ölelik és ránevetnek, írja alá köteteit. Sokakkal már ismerôsök, emléket idéznek… mikor itt járt nálunk, Sándor bácsi, tudja? És Sándor bácsi persze tudja. – Sokat ne kérdezzen, most jönnek hozzám. Meg aztán mindent leírok – mondja, én halvány félelmet érzek, de aztán kigyógyít – Telepedjen csak ide mellém. Én írok, maga kérdez, mindenki jól jár. Legyen. – Éppen harminc éve annak, hogy megkalákásodott az Elveszett követ. Azt mesélte egyszer rég, alighogy beleolvastak a szövegbe Huzella Péterék, máris zene lett belôle.
Fotó: Váraljai Szandra
– Aligha emlékszem én már erre, nagyon régen volt. A verset mondani és énekelni kell, nekem botfülem van, megénekelni nem tudom. A Kaláka nem csinál mást, csak kihangosítja a versben lévô muzsikát. Én pedig próbálom leplezni, hogy nincs hallásom. Azt mondják jó a ritmus, én pedig elhiszem. – Hol születik a szöveg? – Születik az mindenhol, van, amit írni kell, van, ami kiszalad. Fogalmam sincs.
Klastromlíra
Ihletbôl írnak, mondják sokan, én ezt nem figyeltem soha. Leülök csak, aztán írok. – Gyereknek vagy felnôtnek? – Kicsinek vagy nagynak, mindegy. Nincs gyerek vagy felnôtt vers, csak vers van és nemvers. Weöres Sándor verseire ha gondol, vagy Bartók etûdjeire. Mint egy nagylábbeli vagy kislábbeli, ezt szoktam mondani. A vers egy lelki lábbeli, lehet belenôni, írtam is egyszer errôl egy cikkentyût a
Napsugárba, hogy a legszebb gyerekvers József Attila tollából ez a négy sor „a semmi ágán ül szivem/ kis teste hangtalan vacog/ köréje gyûlnek szeliden/ s nézik, nézik a csillagok”. Ebbe a négy sorba aztán igyekezzék belenôni a gyerek, szorítani sosem fogja. – És a muszversek? Azok felett verejtékezik a költô? – A muszversek a kötelezô penzum, amit megrendelésre írunk. Nem kellemetlen, csak muszájból van, nincs ezekkel semmi baj. Petôfi is így írta az Életképeket, gondolja csak végig. Van ilyen is, olyan is – közben jönnek egyre, erdélyiek, szegediek, kaposváriak, négy-ötéves formák, meg mákos hajúak, azt írja ide Sándor bácsi, hogy… Rámnéz. – Ez a legjobb az egészben? – Nyolcvan elmúltam, nekem már kifelé megy az utam. Átadnám már a többit a fiataloknak, maguknak – karon fogják, gyûrûbe vonják, kacsint és gunyoros, szeretetteli tekintettel indul…. valaki jár a fák hegyé ki gyújtja s oltja csillagod. Braun Anna
Kertnyi Éden Az Édenkertben – a kapolcsi katolikus templom udvarán – úgy esünk a vásárlás bûnébe, hogy azonnal feloldoz minket a tény: ezzel fogyatékkal élôk egyesületeit támogatjuk. Hét mûhely mutatkozik itt be, akik nem csupán szépséges tárgyakkal, hanem játszóházakkal, bemutató foglalkozásokkal szemléltetik az alkotó munka örömét. A mûvészek lakóotthonok, intézetek sérült felnôtt lakói. A munkáik (szônyegek, nemeztárgyak, lakásdíszek, kerámiák, stb… ) mégsem ettôl érdekesek: értéküket az igényes kidolgozás és az ötletesség adja. Idén alakult az Édenkert
Szövetség, éppen azért, hogy az addig önállóan boldogulni próbáló szervezeteket összefogja. A biatorbágyi Kemence Alapítvány már járt a Völgyben, a kapolcsi fôutca utolsó házában árusítottak, de együtt tényleg könnyebb: a színes, gazdag kínálat könnyebben bevonzza az érdeklôdôket. Zsákmányom egy kézzel festett üvegmedál, amire mintha az én arcomat másolták volna rá, és egy kerámia ékszer szett. De minden standnál tudtam volna vásárolni, csak most kicsit bajosan mozognék egy nyersfa búrorral, vagy egy háncskosárral. Majd legközelebb. Orsi
Szívókája benzincsôbôl, égetôje sószóróból (néha üdítôs üveg tetejébôl), házi barkácsolt vízipipa (anya elkobozta és bevitte a múzeumba), pinkszerûszínû barbistáska (jövôre már égô lesz), apróplüssök (kinyomtam a kismackó gombszemét, véletlen, mondom, na), két
never ending), amirôl mást hinnél. A Rubik-kocka a mozgás maga, 300 millió forog a világon – és minden tizedik utazik. Úton-útfélen, mondhatnád te is. Tovább. A „karaván-pioneer”, Alfred Tabbert jóvoltából (1961, Essen, na) viheted magaddal az életed egy lakókocsiban
Fotó: Váraljai Szandra
lakkpénztárca (egy az aprónak, egy meg a papírnak, mind kifogyott a második napon) tanulmányi kirándulásra (anya, mindent bepakoltál?), itt meg egy stoppolós pulcsi (már úgysem használtam volna, engem nem vesz föl senki), elején magyar zászló, a belseje meg pihepuha, vörösiszap áztatta Biblia rozsdaitta igékkel, obsitos útibili (ne magyarázd el, miért kell ekkora, egy ökörnek is elég volna, nadekérlek), ormótlan darab, hand made buhera mátrix ez. Hogy mondod? Néprajzkiállítás. Csak semmi mángorló, hímzett asztali áldás, semmi csipkeverô. Real time néprajz – te írod, te mondod (jelenkori retro), te bôvítheted, te életed. Az a mobilis kutyafája, ahol egy percre sem állhatsz meg, körbebástyázod magad a tárgyakkal, az is az útról szól (Kerouac mindig és mindig, a
(nyaralás az aligai kempingben, gázrezsó meg merülôforraló, gumipapucs és Márka meggy), mint csiga a házát (kihagyhatatlan kapolcsi link). A Néprajzi Múzeum a sajátját Lolának becézi, Lola Tabbert (blogot is ír) – mégha ennek nem is lángol a feje, mint a filmbélinek, ugyanúgy nyargal egyik helyrôl a másikra, októberig. Fesztiválokon és vidéki múzeumok elôtt nézheted a megszemélyesített tárgyakat, bôvítheted virtuálisan, fényképezheted és megírhatod, meghökkenthetsz engem ott a sarkon. A Völgyben készíthetsz bérletet vagy útikönyvet (akárhova, akárkinek, bármikor, szerelmednek örökre vagy csak pár hétre, ahogy esik ez). Több itt mint ausstellung, ez kérem interactivity. Überposztmodernitás: minden kánonon túlsejlô jelenidejûség. Szóval, nyargal már a völgyfutár is tovább. Anna
Mester és tanítványai Védô kar Nekünk „csak” varázsló, nekik Snétberger, a mester. A felsôörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ sokáig csak álom volt, Snétberger Ferenc élete azonban nyár eleje óta
– Minden a közönségen múlik, még ha közhelyesen is hangzik. Nem számítottam rá, hogy ilyen jó hangulat lesz. Éreztem a nyitottságot, csak úgy áradt az erô a színpad felé.
Fotó: Kassay Róbert
„Csodálkozó bogarak közt lépkedek bátran, Ha felhô volnék, szárazságban járnék csak erre” – írja József Attila, sorait hallva pedig úgy érezzük, pontosan a taliándörögdi Klastrom méltóságteljes köveihez intézte szavait. Szürkén gomolyognak a felhôk, szél borzolja a mezôket, az idén sörtôl és zeneszótól megkímélt romok pedig mély csöndbe burkolózva magasodnak Taliándörögd határában. Egy kövön ülve minden este hattól Galkó Balázs ereszti szélnek a szavát a szántóföldek és lombok magányában, zengô basszusával összeboronálva József Attila és a hely évszázados szellemét. Galkó Balázs már háromszor olvasta fel együltô helyében József Attila összes versét. Egy ilyen akció nagyjából tizenöt órába telik, itt a Völgyben pedig másfél órás blokkokra lebontva hallhatóak az egyik legnagyobb magyar költô mûvei. Kezében kötet, vers verset követ, magasban keringô madarak közé röppennek a rímek – hallgassuk tán Galkó Balázst e kezdetleges líra helyett. -ari
Fotó: Váraljai Szandra
megváltozott: hat hetet töltött a kiválasztott gyerekekkel, s most minden gondolata körülöttük forog. A Völgybe két koncert erejéig azért most is eljött; a Palya Udvar közönségébe vegyülve tátott szájjal lesték minden mozdulatát a tanítványok. Pénteken a VeszprémFeszten is fellép. – Mögötted van egy hosszú tábor, rengeteg helyre hívnak játszani, mégsem hagytad ki a Völgyet. Ennyi kötelezettség mellett hogyan tudsz átutazóban is valóban itt lenni?
Néhány tanítványom is elkísért, belôlük is sokat merítek. – Ennyire ragaszkodóak? – Rengeteget kaptam tôlük hat hét alatt. Reggel kilenctôl késô estig zenéltünk minden nap. Meglepett, hogy ezek a gyerekek ennyire megnyílnak elôttem. Megosztották velem a problémáikat. Hatvannyolc diákkal kezdtünk a hatvanfôs keret ellenére, de idô közben néhányan lemorzsolódtak. Jórészt hátrányos helyzetû gyerekekrôl van szó, természetes, hogy akadt köztük, aki nem jól
viseli, ha hetekig távol kell lennie otthonról. A többiek meg egyszerûen nem akarnak viszszamenni. – Nem volt benned semmi kétség, hogy amit megálmodtál, mûködhet? – A gyerekek szinte azonnal, maguktól csoportokba rendezôdtek. Megtalálták egymást, zenélni kezdtek. Elôkapták a hangszerüket, csak úgy, gátlás nélkül. Ültem és lestem. Abban a pillanatban tudtam, megnyugodtam, hogy itt velük, velünk csak jó történhet. Le kellett mondanom néhány fellépést, hogy végig a táborban lehessek, de nem bántam meg. – Mi lesz a diákjaiddal késôbb? – Ígéretet tettem nekik, hogy nem engedem el a kezüket. Lesznek, akiket magammal viszek koncertekre és talán komolyabb lehetôséghez is tudom segíteni a legtehetségesebbeket. Volt egy koncertem Berlinben, a Bundestagban. Ott volt az egész német kormány, gratuláltak és biztosítottak, hogy számíthatok a segítségükre. Felfigyelt ránk a Berlini Filharmónia is; van egy tehetséggondozó alapítványuk, szívesen összekötnék a szakkollégiummal a programjaikat. Már most biztos vagyok benne, hogy lesz diákom, nem is egy, akit kiválasztanak. Klementisz Réka
A Mûvészetek Völgye ismét kitárta kapuit a hátrányos helyzetû gyerekek elôtt. A 21 éve mûködô Nyújts Feléje Védô Kart Alapítvány a közeli Pálkövén táboroztat 34, határon túli és hazai gyereket, akiknek a sportolás, íjászat és lovaglás mellett kulturális programokat is szerveznek, az utóbbiban való elmerülést a Völgy pedig ingyenbelépôkkel segíti immár harmadik alkalommal. A Sólyomszárnyon elnevezésû tábor résztvevôinek nagy részét határon túliak teszik ki, a 14 és 18 év közötti fiatalok a felvidéki Dunaszerdahelyrôl és környékérôl, Erdélybôl pedig Nagyváradról érkeztek. Mint az egyik dunaszerdahelyi fiútól megtudtuk, Szlovákiában nincs a Mûvészetek Völgyéhez hasonló fesztivál. A romániai fiatalok zavartalan magyarországi nyaraltatása elôl csak pár éve gördültek el az akadályok, szülôi felügyelet 18 éven aluliak nélkül csak közjegyzôi hitelesítések és különbözô engedélyek megszerzésével utazhattak Magyarországra.
Völgyfutár-Irodalmi melléklet NAPLÓ
6
2011. július 28.
„A gyökerekbe kapaszkodom” Beszélgetés Ferdinandy Györggyel Ferdinandy György József Attila és Saint-Exupéry-díjas író 1956-ban hagyta el Magyarországot, Franciaországban élt több mint egy évtizedet, majd Puerto Ricóban tanított 35 éven át. Jelenleg Miamiban és Budapesten él. Július 23-án a Király udvarban az Írószövetség vendége volt. – Legutóbbi köteteid: Az amerikai menekült, az Egy sima, egy fordított és a Kérdések Istenkéhez. Hogyan lett belôled amerikai, illetve elôször francia menekült? – Hatodik hete voltam egyetemista, amikor kitört a forradalom. Füst Milánt, Gyergyai Albertet hallgattam az egyetemen. Az „események” után menekülnöm kellett ebbôl az országból, nyomós okaim voltak rá. – Franciaországba kerültél, ott kezdtél írni… – Nem ott kezdtem, már 13 évesen írtam. Franciaország-
ban a közvéleményt döbbenetes módon félretájékoztatták a magyar forradalomról. Ezért újságcikkeket kezdtem el írni arról, hogy valójában mi is zajlik Magyarországon. Az elôbb, itt Kapolcson, egy antikvárius standon az elsô könyv, ami a kezembe került, épp Pourtales írta. Milyen kicsi a világ. Ennek az írónak a kastélyában volt 56-ban a menekültek szállása. – Tizenöt évig éltél Franciaországban, elvégezted az egyetemet, könyvkereskedôként dolgoztál, könyveid jelentek meg, családot alapítottál. Aztán jött egy váratlan lehetôség, ismét útra keltél, és Puerto Ricóba mentél egyetemi tanárnak. – Igen, bár spanyolul nem beszéltem. De, ha nagyon muszáj, és a nyelvi környezet rákényszerít, az ember pillanatok alatt megtanul egy nyelvet. A spanyollal én is gyorsan haladtam, de rémülettel vettem
észre, hogy közben a francia tudásom fokozatosan kopik. Most akkor én milyen nyelven fogok írni? Ekkor elhatároztam, hogy visszatérek az anyanyelvemhez. Ettôl kezdve csak magyarul írok szépirodalmi mûveket. – Szociografikus érzékenységgel hányatott életû emberekrôl írsz általában. – Az egyszemélyes szociográfiának nálunk nagy hagyománya van: Móricz, Kassák… és a többiek. Ezt próbáltam mûvelni én is ott a trópusokon. Létai úrral, a budai fûszeressel például, amikor másodszor találkoztam, és megírtam a történetét, már egy dél-amerikai diktátor fegyvernöke volt. – Második feleséged mûfordító társad: együtt fordítotok magyar szerzôket spanyolra. Tíz éve már Miamiban éltek. – A feleségem az igazi fordító. Én csak nyers fordításokat csinálok. Feleségem,
Esti stoppos A nyárestii égbolt színei mélyültek. Virrasztó Jenô öreg autójával Kapolcs felé tartott. Elérkezett a pillanat, amit Virrasztó mindig különös örömmel élt át: az idô titkai felé vonuló táj a határsávba ért, nappal és éjszaka közé. Reflexszerûen taposott a fékre. Az ABS bekapcsolt, a kocsi szaggatottan megállt. Orránál egy stoppos állt. Az út közepén, mint aki nem e világból való. Hüvelykujja még mindig az ég felé tartva. Baseball-sapka, bôrkabát, farmer. Virrasztó az ijedtség múltán intett neki, szálljon be. A srác nem köszönt. Bekászálódott az anyósülésre, kihúzta fülhallgatóit, és azt mondta: – Nagymarosra mennék. A fekete mûanyag füldugókból ütemes gépzene cincogott. Virrasztó bólintott: – Épp oda tartok. Rap? A sapkás ráemelte szürke tekintetét: – Hip-hop. Virrasztó már rég lemondott arról, hogy tisztába jöjjön az aktuális popzenei irányzatokkal. Szótlanul nézte a menekülô tájat. Amaz kikapcsolta a lejátszót. Nyomasztó volt a csönd. Virrasztó, aki gyakran vett föl stoppost, tudta, hogy vannak szótlan vándorok. Olyanok, akik nem érzik szükségét, hogy a fuvarért cserébe teletömjék szavakkal a kocsit.
Idegenek, akik tudnak hallgatni. Lelki rokonok. De ez a csönd más volt. Úgy folyt szét közöttük, mint a beton. Virrasztó bekapcsolta a Bartókot. Egy énekesnô valami operaáriát adott elô. Virrasztó életében nem hallott még ilyen hangot. Mintha valaki a halál torkában énekelne arról, hogy az élet szép. Zuhanó öngyilkosok, a szikrázó hómezôn elbóbiskoló sarkkutatók, mámoros szerelmesek hangja. A halálos olvadás kiáradt, betöltötte a kocsi légterét, átolvadt az elsuhanó tölgyerdôkön. Virrasztó nem nézett utasára, de biztos volt benne, hogy amaz soha többet nem hallgat semmiféle elektromos nyöszörgést. Az ária véget ért, Angela Gheorghiut hallották, mondta egy hang. Virrasztó kikapcsolta a rádiót. Már csak egy nagy kanyar volt hátra a faluig. Döbbenten tapasztalta, hogy a csönd átalakult. Már nem nyomasztó. „Mégiscsak rokon lélek. Tud mélyen hallgatni. Hatott rá a zene.” A falu fôutcáján a stoppos megszólalt: – A közértnél kiszállnék. Virrasztó lefékezett a bolt elôtt, a srác kimászott az autóból. – Kösz – szólt vissza. Megigazította baseball-sapkáját, fülébe dugta a cincogó dugókat, majd eltûnt a kutyaeledelek és vécépapírok között. Rákh Géza
María engem nagyon gyenge írónak tart, én ôt nagyon gyenge fordítónak, ennek ellenére nagyra becsüljük egymás munkáját, és remekül tudunk együtt dolgozni. – Debrecenben nemrég megjelent egy köteted. Trópusi novelláidat gyûjti csokorba. – Igen, A vadak útján a címe. Nyugati kallódásomról szól. – A nyolcvanas évek végén látogathattál csak haza, 1988ban jelent meg az elsô magyar nyelvû könyved. Milyen volt a hazatérés, és milyennek látod a rendszerváltás óta eltelt két évtizedet? – Mivel az életem felét nem a hazámban töltöttem, úgy érzem, nincs jogom kritizálni az itthon maradtakat. Nem is teszem. Csak figyelek és tûnôdöm. Jó páran hazatértünk, és volt, aki nem lelte többé itthon a helyét. Én megnyugodtam. A gyökerekbe kapaszkodom. Szentmártoni János
Fotó: Váraljai Szandra
Ha
Heléna tükre
(látomás ember-távlatból) Nem tudom, honnan érkezel hozzám, de az üresség egyszerre testet ölt. Elôbb csak sziluett rebben, foszlány szerteremegô kontúrok fénye közt. S nem tudom, tiéd mi végre lettem, olyan gyengének érzem magam néha, fénylés, fognálak két tenyeremben, amiként tükrét tartaná Heléna. De a halandók tükre csak üres, vakablak mögé falazott üveg. S szülôföldrôl nyílhat-e titkos ajtóm, hol tárul külvárosi Lakedaimón? Jöjj, add kölcsön Apollón ujjait, míg megpendítem lantom húrjait.
ha elherdáljuk ezt a kánaánt is ha itt sem építjük föl a vágyva-vágyott új jeruzsálemet ha kivágjuk az utolsó erdôket is és önnön hatalmunktól részegülten illatozó eukaliptusz-máglyák körül karneválozunk majd beomlanak a mikroprocesszoros vakondokok vájta labirintusok visszanyel mindent a kirabolt föld méhe égrekövülnek a szuperszónikusok robbanásai kondenz-felhôk vakítják majd az óceán gyönyörû tükrét s még keselyûk se billegnek majd a corcovádon posztoló krisztus tehetetlenül széttárt karja közül már fölmeredni látszó minden idôk legmonumentálisabb koldusbotján
Rózsássy Barbara
Kányádi Sándor
Számvetés Mért bíztad magad a vers mentôövére akkor is, mikor csak úsznod kellett volna boldogabb partok felé? Nem szép most a kérdések elôl eloldalogni már. Vállald hiányát a vak válaszok káprázatának. Tedd össze kezed, tégy úgy, mint aki imádkozik, s lapulj, ha kérdik, istened hol terem, miféle égben. Neked most már csak hallgatnod volna szabad, ülni szótlanul, mint ki romos házban vendégre vár. A reggel kikészített tárgyakat elpakolni este, az ételt hûtôbe tenni, mert senki nem fog enni már. A köréd sûrûsödött magány ha ennyire mérhetô, szinte vágható, tapintható a szívedbôl ömlô csend – mért hiszed, hogy betérnek hozzád, bezörgetnek testeden? Ha kapudat kitárnád, s magad is kiállnál a fénybe, hidd el, megkérdenék, mióta él itt, honnan jött, uram. Látod, így dôl el vers és élet sírig tartó harca. Hogy haldoklasz, senkit nem érdekel, mert mindenki bajban. A filozófusok csak kössenek farkukra csomót. A költôk meg? Istenem, angyalom: idejük lejárt. Ne akard, hogy most megmagyarázzam, miféle téboly ül a szíveken, mily riadalom önti el a földet. Neked is úgy kell majd megkapaszkodnod hited bokrain, ha ezek után lenne még üzennivalód tartalék. Hát maradj fegyelmezett. Mint ki órájára pillant, és tudja, érzi: szénné fog égni a pompeji ûr. Mégis: legyél ostoba, bolond. Így leszel fontos nekünk. Ha marad még emberi arc, ki példádra föltekint. Szentmártoni János
Völgyfutár NAPLÓ
2011. július 28.
A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet, valamint Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd települések polgárai, egyházközségei, civil szervezetei, önkormányzatai mellett a rendezvényt támogatták:
7
Van benne köszönet
Kiemelt támogató
Kommunikációs fôtámogató
ARTISJUS Zenei Alapítvány Csizmadia Ferenc – Papkeszi, Kovács Antal vállalkozó – Kiskunlacháza Médiatámogatók:
A Mûvészetek Völgye a Magyar Fesztivál Szövetség tagja.
