Völgyfutár NAPLÓ KAPOLCS, TALIÁNDÖRÖGD, VIGÁNTPETEND, 0 Ft + ÁFA JÚLIUS 24. A MÛVÉSZETEK VÖLGYE LAPJA

Völgyfutár NAPLÓ

2011. JÚLIUS 24.

0 Ft 2 + ÁFA

A MÛVÉSZETEK VÖLGYE LAPJA

TARTALOM

Mártaposztok

GIGA CSIGA

Ebnyúl

Malmozunk

Héra-éra

Völgyciripek

Fagalaxis

Gryllusiáda

Írólap

KAPOLCS, TALIÁNDÖRÖGD, VIGÁNTPETEND,

Völgyfutár NAPLÓ

2

Völgyhírek Idén egyöntetû szavazás mellett Lackfi Jánost választotta a stáb ügyeletes bûnbaknak. A költô ezt kényszeredetten tudomásul vette, s a heti esôzésekért rögvest el is vállalta a felelôsséget. Vagyis a Malomsziget bejáratánál, vagy a Tókertben komoly gondokat okozó sártenger is az ô sara.

Csak a rend kedvéért, Papp Ervint völgyjegyzôvé neveztük ki, ô lesz az élô problémaregiszter. A jövôben az egymáshoz közeli koncerthelyszínek áthallása miatt nagy valószínûséggel zeneegyeztetési igazgatót is keresnünk kell. Akit nem irigyelünk majd.

Márta István egy 2005-ös Mûvészetek Völgye pólóban nyitotta meg a VIP-fogadást. Esetében ez természetesen nem a szórakozottság jele, azt mondta, ô csupán értékmegôrzô, és ezt meg is mutatja. A hivatalos megnyitón egyébként már a hasonló színû, ám 2011-es felsôben pózolt.

Általános meglepetésre Kollár Lajos, a Himalája expedíció vezetôje a Királykô szombati meghódítása elôtt száz kísérô gyûrûjében Márvány Elli polgármesterasszonytól kérdezte meg, vajon a Faluház udvarától merre kell menni a csúcs felé. Korábbi csúcstámadásai alkalmával mondjuk úgy 7000 méter környékén vajon kihez fordulhatott?

Csigatempó Koppan a toppan a dobban a csobban a lobban! Huszonegyet huszonegyre: lessük, halljuk, érzékeljük, amint megnyílik a XXI. század 21. Völgye a kapolcsi Malomszigeten; itt vagyunk megint együtt, csak pár ôsz hajszál, pár elmúlt és lett szerelem, néhány gólyafióka emlékeztet arra, hogy egy esztendô elszelelt. A Faluházat éjjel ôrzô Jani bácsi huncut szeme fénye, Mártapista 2005ös pólója, Palya Bea mosolya, Katlan Tóni pöcije és a Técsôiek füttyögetése viszont ugyanaz. Az idill konstans, az idô változékony. A zivatarfelhô türelmesen várakozik a hátunk megett, amíg a stáb felénekli az idei fesztivál himnuszát, a Lackfi János szövegezte, Gryllus Dániel dallamozta Kapolcsi mulatóst. „Fürdik a lányka a patakban, / Árnyak lesnek a bokorból, / Döndül a föld is alattam, / Két fül kétfele kolompol” – így a létigazság, boldogok vagyunk, fülünk kétfele, orrunk hegye harmatos. Megkönnyezzük persze Apátit, Öcsöt, Pulát, hiányoznak, s reméljük, leszünk majd újra együtt is, mert a Völgy lényege éppen az együtt-lét. A Völgy lényege, hogy az ipari panaszkodás helyett egy picit megtanuljunk örülni annak, ami van. Amink van. A Völgy lényege, hogy elvárás helyett

Fotó: Kassay Róbert

megtanuljunk odafigyelni egymásra, azokra is, akik épp a húrok közé csapnak, és azokra is, akik kapával indulnak a földre. Kapolcs addig fogadja be a kalandra éhes kultúrhordát, amíg a mi szívünkbe a helybelieket. Mert elsôsorban miattuk jövünk ide, aztán a hely szelleméért, aztán a diófák, akácosok, füzek és nyírek alatt kibontakozó kulturális katarzisért. Már megérkezni is rituálé: leginkább a petendi szerpentin felôl érdemes, onnan mutatja meg magát leginkább a Völgy (bor, mámor… mit nekem Provence!). Minden ismerôs és otthonos, aztán meg mégiscsak más: üres a Malomsziget. Azaz, természetesen: tele van élettel.

NYUSZIKUTYA

Nem friss hír, de az elôzôekhez diszkréten annyit hozzáfûznénk, hogy két esztendeje Elli asszonyék a csúcsról leereszkedve eltévedtek, egy kisebb csoporttal órákig bolyongtak, míg visszatértek a Faluházban felállított alaptáborhoz.

Csórompusztán az éjszaka leple alatt eltûnt a Hello Wood egyik faszobra, a három méter átmérôjû Mókuskerék. Lakossági bejelentésre még a rendôrség is kivonult. Az ott lakó Hatvany Csaba, Molnár Péter, sôt, talán maga Vackor kutya is kábultan és értetlenül dörgölte szemét hajnali három körül a kék-fehér autó láttán. A nyomozás azonban nem vezetett eredményre. Aztán fél négy után pár perccel hasonlóan rejtélyes körülmények között a kerék visszakerült az eredeti helyére.

2011. július 24.


Bemutatkozott stábunknak Pallagi Anikó programigazgatónk új kutyája, Nyuszi. A fekete, borzas keverék a Noé állatotthonból került a gazdihoz, fodrászat után azonban egy bûbájos fehér mellényes majdnem törpeschnauzer lett belôle. A stábirodán ülve rendíthetetlen nyugalmat, kedvességet áraszt, simogatása a feszültség levezetésének legkiválóbb módja. Furcsa neve miatt nem szenved identitászavarban.

Völgyfutár A Mûvészetek Völgye lapja A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet és a Pannon Lapok Társasága közös kiadványa Fôbb szerkesztô: Márta István Lapszerkesztô: Naszály György Fômunkatársak: Muray Gábor, Klementisz Réka, Karafiáth Orsolya, Karafiáth Metta, Braun Anna, Jász Annamária és a Népzene.hu munkatársai Fotó: Kassay Róbert, Váraljai Szandra Tördelgette: GaBIKA, Szikszay Júlia Szerkesztôség: Kapolcs, Felsô iskola Nyomdai munkálatok: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ.

VELÜK Monostorapáti, Pula és Öcs. Ezek a falvak is a Mûvészetek Völgye részei, csak ebben az évben valamivel csendesebbek. Megértették a problémákat, nem sértôdtek meg, pontosan tudják, hogy ezúttal miért nincsenek náluk programok. Bízunk benne, hogy jövôre újra együtt leszünk házigazdák. Addig is idén zajlik a Völgy. Nélkülük is velük.

Gyerekekkel, tücskökkel, csigákkal. Ha már csiga: a Völgy kabalaállata hatalmas méretben, fából is elkészült Csórompusztán. A Hello Wood projekt jóvoltából pénteken maga Galkóbalázs és Mártapista próbálhatta ki élôben, milyen is ijedt csigaszarvnak lenni, mi pedig – fôvédnök közönség – alkottuk magát a csigatestet. A csigatempó a Völgy sajátja, korunk társadalmának hiánycikke: a lassúság. Slow down! – mondja a jó brit. Lapzártakor még annyi breaking news, hogyaszongya: „Galagonya, fataliga / Így mulatunk most Kapolcson, / Egy-kétslussz!” Muray Gábor & Cserge eb

KAPOLCSI MULATÓS Zene: Gryllus Dániel – Szöveg: Lackfi János Hopp, ide lekvár a polcra, Hoppá körte az üvegbe, Hozzon a lábad Kapolcsra, Nótát húzok a füledbe!

Kukorica, faparipa, Röppen a koncert magasba Egy-két, van tovább is:

Zenebona, fakatona, Ugrik a lángos hasadba, Egy-két, van tovább is:

Fürdik a lányka patakban, Árnyak lesnek a bokorból, Döndül a föld is alattam, Két fül kétfele kolompol.

Ugrik a Pista a boltba, Sátrat vernek a legények, Hízik a földön uborka, Tücskök százfele zenélnek!

Galagonya, fataliga, Így mulatunk most Kapolcson, Egy-két-slussz!

Malommese Nem lehet nem észrevenni: Kapolcs éke, a Falumalom megszépült, s ez még messze nem a vége. Ha az álom beteljesedik, jövôre talán már zsilippel szabályozott mederben forog majd malomkerék az Eger-patakban, a Malomház emeletén bárki kedvére bogarászhat a völgyidôszámítás óta keletkezett temérdek dokumentumban és itt mûködik majd a térségi kultúrmotor irodája is. A Völgy alatt pedig szabad a gazda: önjelölt értékmentôk kerestetnek garatöblítéssel kombinált örökségperformanszra! Komolyan hangzik, valójában az is. Nagy fába vágta a fejszéjét – vagy hát a kapát – a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet, amikor áprilisban rituális keretek között elásta a Falumalom tövében a felújítás adatait rögzítô malomkapszulát. Fémhenger a föld mélyén, benne egy áprilisi újság, papírfecni ôrzi a jövônek szánt üzenetet: „Ha egy öregember kimegy a szôlôbe és az úton talál egy diót, felveszi azt, s valahol elülteti. Tudja jól, hogy annak a fának a gyümölcsét már nem ô fogja élvezni, hanem a jövô nemzedéke. Így vagyunk mi is: fát akarunk ültetni, múltat ôrizni, amely a jövônek hajtja gyümölcsét”. A felújítás egy vidékfejlesztési leader pályázaton elnyert keretbôl, összesen 28 millió forintból zajlik azóta is. Még mindig nem tudják elegen, talán csak a nyomát látják: a Bakony-környéki malomvilágtól a Káli-medence egykor messze földön híres

Fotó: Váraljai Szandra

malmaiig számba se lehet venni, hány mûemlék értékû rom búsul elhagyott bozótok mélyén, gazdátlanul enyészve. Kapolcs szívében az 1800-as években tizenhárom malom zakatolt, az egykori Szallermalom (ma Falumalom) csak egy a sok kincs közül. Jó harmincöt éve, 1975 nyarán furcsa társaság vetôdött nem is olyan messze a Völgytôl a Bakony tövébe, Pápateszérre; a Sebô Klub tagjai táncolni, pihenni, táborozni jöttek, de némi zsebpénzért cserébe építészeti felmérést is végeztek. A romosodó patakmalmok dokumentációja alapján egy gyôri civil egyesület elhatározta, újjáépít egy épületet, s most úgy néz ki, a

kapolcsi molnárház és a Falumalom is megmenekül többek között Wöller István malomkutató segítségével, aki több száz malmot dokumentált országszerte. Na de miért is kellene mindent a kutatókra hagyni? A Néprajzi Múzeum munkatársai fogták magukat, kivonultak a Malomszigetre és a Völgy végégig minden nap várják azokat az önkénteseket, akik nem riadnak vissza egy kis ôrlôkôemelgetéstôl, csapágyaktól, szíjaktól, tengelyektôl. Ha úgy akarjuk, a Falumalmot legalább részben mi, Völgylakók építhetjük. A szervezôk javallata: munka közben a gyakori garatöblítés ajánlott. Klementisz Réka

Völgyfutár NAPLÓ

2011. július 24.

Változások Egy dolog állandó a Földön: a változás. Szokás mondani, hogy ember tervez, Isten végez, és ehhez kénytelenek vagyunk hozzátenni, hogy nincs fesztivál programváltozás nélkül. A sors ezúttal kicsit nagyobb üzemmódra kapcsolva húzta keresztül a számításainkat, így számítunk a kedves Völgylakók megértésére és rugalmasságára. Néha nem az, nem ott és nem akkor lesz, mint ahogy a programfüzetben feltüntettük. A fesztivál elsô napjára tervezett Besh O Drom koncert július 25-én, hétfôn este 11-kor lesz a taliándörögdi ôsök házánál. A július 24-ei francia Illham projekt éjféli koncertje a dörögdi óvodakertben pedig sajnos elmarad, az ugyanide tervezett Meszecsinka július 27-ei fellépésével együtt. Sok új rendezvény viszont bekerül a programba, július 29-én, pénteken 15.30-tól a kapolcsi Alexandra Könyvudvarban például Müller Péter és Vámos Miklós beszélget majd. Hobo Retrospektív elôadások sorrendje is megváltozott. A www.muveszetekvolgye.hu honlapon nyomon követhetô minden apró változás, de ajánljuk, hogy érdeklôdjenek a helyszínen és a programgazdáknál. És még egyszer elnézést kérünk!

Téridôn kívül A POSZTnak van egy Márta Istvánja, Márta Istvánnak viszont egyesek szerint túl sok a posztja. Hiába, no: színházigazgató, Völgyigazgató, a POSZT jövôelôkészítô mûvészeti vezetôje, a Fôvárosi Színigazgatók Egyesületének alelnöke, mindemellett ott van a Fesztivál Szövetség, elvétve egy kis komponálás. Valóban nem kevés…

Völgystáb szerint a POSZT vitte el az energiáimat, többen úgy vélték, ennyi teendô közepett a magyar fesztiválok regisztrációs és minôsítési rendszerének ügyét hanyagolom, miközben az operám hangszerelése alatt a színházigazgatást kérték számon, ésatöbbi… – S nem volt igazuk? – Én úgy érzem, hogy min-

– Aha. – Persze menet közben azért elszaladt mellettem egy és más… Mondjuk a parlamenti képviselôség, vagy ilyenolyan poszt a kulturális tárcánál, esetleg egy Kossuth-díj. Néhány barátomat is elvesztettem, de jöttek helyettük újak. – Terveid szerint meddig bírod a másfélnapnyi napokat?

3 Balga - Galba „Mélységesen mély a múltnak kútja.” (Thomas Mann) Bizonyára. mert tegnap (pénteken) a megnyitók – azér' szavad nem lehet, mert a VIP, magyarul NFSz (Nagyon Fontos Személyiség, – és nem Nagy Fa/bip/u Szamár-) megnyitó elején kicsit csepergett, aztán megállt, s a „nagy” megnyitót sem mosta el – után … Jajj jut eszembe, milyen volt kedves Fôvédnök, mikor szembe nézhettél magaddal, mert én, mint egy Shakespeare tükröt tartottam neked? mászkáltam erre, arra, mondtam 90 percnyi József Attilát – sajnos nem a Klastromnál Dörögdön, hanem a „Müvház”-ban, aztán énekeltem – mert meghívtak, és kitüntettek – Márta-barát Istvánommal együtt Kalákabarátaimmal is, és aztán nézelôdtem, és beestem a Fazekasmûhely Kávézó pajtájába, és ott vetítés volt, méghozzá – „Mélységesen mély a múltnak kútja” – vetítés 1989-bôl… És volt a vásznon 22 évvel ezelôtti Mûvészetek Völgye, vagyis Kapolcsi Kulturális napok, benne Márta István, meg Gryllus Vili, meg Cseh Tamás, és Berek Kati, Csiszár Imre, Sándor Gyuri, meg Galkó Balázs is, és nagyon röhögôs volt… Márta István fekete hajjal, nagy kerek, fél arcát takaró szemüveggel ezzel kezdé nyilatkozatát Szegvári Katinak; „Nem tudom, mi lesz jövôre. Nagyon nehéz volt elôteremteni a pénzt, és most még ebbôl a pénzbôl (800.000 Ft.) még adót és TB járulékot is kell fizetni.” Prájer Jóska, – aki akkor (vájár a halimbai bauxitbányában) ha mérlegre állt 30 kilogrammal kevesebbet látott a kijelzôn, mint ma – az összefogásról, az együtt lét, gondolkodás, alkotás örömérôl beszélt. Sándor Gyuri meg mint önmaga paródiája – emlékszel, Déli pu.,Szabásminta… – leplezi le a TV kamerát, Csiszár Imre a Csokonay Özvegy Karnyónéjának bemutatója ürügyén a diákszínjátszás örömeirôl, lehetôségeirôl, a közönség sokféleségérôl beszél, én a kocsma udvaron Rákosi, Kádár, Honecker, Brezsnyev képek közt éneklek: „Kicsi az ország sok a katona, /Sejh orosz testvér menjetek haza…” (Hazamentek…) kísér Horváth Géza bácsi (+halála után hegedûjét én vettem meg…) és csupa kapolcsi muzsikusból álló cigányzenekara, Cseh Tamás(+) énekel: „Otthonom egy fûszál”, meg: „Azt mondd meg nékem, / Hol lesz majd lakóhelyünk…” Hol lesz… Lesz? Bizonyára. Remélhetôen. Bízva-bízvást, hiszen a TV-riporteri kérdésre adott válasz is így kezdôdött: Nem tudom, mi lesz jövôre… (Csak ami volt, annak van bokra… – J.A.) „Mélységesen mély a múltnak kútja…” Lásd még : Kapható az Alexandra könyvudvarban – Kapolcsi útilapok /helytörténeti kalauz az idô stopposainak/ GALkóBAlázs


– Tényleg „leadod” a Völgyet a Pécsi Országos Színházi Találkozóért? Mert ilyen hírek is keringenek bizonyos berkekben. Támadnak rendesen, még a sajtón keresztül is, hogy halmozod a titulusokat. – Mindennel vádolnak, az utóbbi idôkben valóban megkaptam a magamét. Amikor a Mobiloperámat írtam, a fesztiválok méltatlankodtak, hogy nem foglalkozom velük, a

den területen a tôlem telhetô maximumot igyekszem nyújtani. Tisztában vagyok azzal, hogy a hivatásom és a társadalmi szerepvállalásaim közül egyik sem mehet a másik rovására. – No de ezt hogy csinálod? Ráadásul nagypapa is vagy. És egy nap ugye csak 24 órából áll. – Tévedsz! Idôben és térben sikerült úgy dimenzionálni magam, hogy mintegy 36 óra jut egyetlen napra.

– Januárban jár le a mandátumom az Új Színházban, a társulat biztatására ismét beadom az igazgatói pályázatomat. A többi vállalásom sem szûnik meg, így reményeim szerint a Mûvészetek Völgyét is megrendezzük jövôre, mind a hat falu részvételével. Úgyhogy muszáj még bírnom egy ideig. Legfeljebb tovább hajlítom azt a téridô görbületet, s 44 órás napjaim lesznek. nasz

A múltba tartva Vért!

Csillogó lapok, lenyûgözô képek és valódi szórakoztatás! Most nem egy fénylô nôi magazint igyekszem népszerûsíteni, korántsem. Egy szépséges „Kapolcs-könyv” született, nevezetesen a Kapolcsi útilapok avagy Helytörténeti kalauz az idô stopposainak. A frappáns cím csupán sejteti, hogy nem poros, már-már avíttasan száraz lapok között kalandozhat az olvasó. A számtalan régi és új fénykép elrendezési elve ugyanis nyolc túra közé szervezôdik: akinek kedve tartja tehát, egészen rendkívüli élménysétákban lehet része: a helyi legendárium és a velünk élô vagy már eltemetett falu, Kapolcs (vagy esetleg Kapulch, netalántán Kopolch, a különlegességek szerelmeseinek meg Kapwcz) fotográfiával kísérve. Kezdeti gyanúm beigazolódik, mikor találkozom a Szabó Csabával, a fényképek gyûjtôjével, az ötletfelelôssel. Egy ruganyos léptû, krisztusi korban lévô fiatal férfi ül le mellém – ez nem a múlton kesergô klasszikus néprajzi figura. Mint meséli, a könyv (vagy album, esetleg túravezetô kalauz) létrejöttét az indokolja, hogy rendkívül fontosnak tartja, a faluból elköltözô fiatalok is megismerjék saját történelmüket, mindazt a rendkívüli izgalmas múltat, melyet ezen kicsiny helység is rejt. Ezért vetette bele magát az idôutazásba, és idôgép helyett fényképek gyûjtésével, a fényképek szereplôivel, azok barátaival, rokonaival történô beszélgetésbe. És mint ahogy az lenni szokott, ha egy kaput kinyitsz, nyílik a többi is szépen sorra, egy „elszakadt” helybélinek mégis könnyebben szólalnak meg a „titkok tudói”. Az ismét elôkerülô sztorik, szinte legendák hitelessége természetesen nem mindig lekövethetô, hiába a levéltáras utómunka, a múzeumok csöndjében kutatás: a legenda természeténél fogva nem hagyja magát megfogni. Többek között ez adja a

Nincs pénz napijegyre? Vagy egyszerre csak elfogyott a sörre félretett összeg? Nem kérünk mást, csupán a véredet a fentiekért! Unásig ismételjük minden évben, de jó vérbôl sosem elég: adjatok vért! Kapolcson mindennap, a többi faluban a programfüzet segít idôpontot találni. Igazolványt, Taj-és lakcímkártyát hozzatok! Aztán koccintsunk a nemes ügyért hozott áldozatra!


könyv egyik legnagyobb báját: a sorokat olvasva, a képekben gyönyörködve kézzel foghatóvá válik a két betyáros hírhedt mese, a patika felhúzásának meghiúsulása vagy esetleg egy második világháborús bombázás során esett latrinás eset. Mindezt nem találni meg a levéltárban. A könyvet Tóth G. Péter szerkesztette, Szabó Csaba elmondása szerint az ô ötlete volt a séták köré csoportosítás is. Ez az elsô, kimondottan fiataloknak készült könyv, mely frissességével, szellemességével jelzi: bár a múltba réved, mégis a jövôbe mutat. Kellemes kalandozást – a betyároktól pedig ne tartsanak, állítólag 1952-ben elfogták az utolsó bakonyi betyárt is. Hol máshol, mint Öcs és Kapolcs között. A könyv a Völgy ideje alatt kedvezményesen megvásárolható az Alexandra Könyvudvarban. Karafiáth Metta

STÁBVENDÉGEK


A Sajtóiroda recepciójában Keresztes Franciska és Csuszner Ferenc, a Marosvásárhelyi Mûvészeti Egyetem hallgatói fogadják az újságírók, fotósok, stábok hadát. – Hogyan kerültetek a recepciós asztal mögé? – Egyetemünk együtt mûködik az Új színházzal, ennek keretein belül vagyunk itt. Mi dokumentáljuk, regisztráljuk a bejövôket, a kar-szalagokat osztjuk, és többségükkel próbáljuk megértetni, hogy nem jár nekik autós kártya. Franciska a teatrológián má-

sodéves, Ferenc a mûvelôdésszervezés mesterképzésen most fejezte be az elsô évet. – Beülünk néhány stábértekezletre, s bepillanthatunk a kulisszák mögé. Biztosan lesz mit hasznosítanunk az itt töltött tíz napból. – Mi ragadott meg benneteket elôször a Völgyben? – A nyüzsgés, és hogy a falvak életébe milyen szorosan bele tudott épülni a fesztivál. Asztalos Emese

Völgyfutár NAPLÓ

4

2010. július 25.

Kaláka kavalkád VÖLGYCIRIP I. Három kérdés, három válasz. Aki kérdez: Pászti Péter (nepzene.hu). Aki válaszol: Gryllus Dániel. – Az egyik fesztiválról ki, a másikba be. Most voltatok Diósgyôrben is. Nem sok ez egy kicsit? Hogyan bírjátok ezt a hajtást? – Mi nagyon boldogan elmegyünk mindenféle fesztiválra. A diósgyôri már a 32. volt, ami már matuzsálemi kornak számít, de Kapolcs a mi szívünk csücske. Voltunk mi már itt más együttesekkel együtt, külön is szerepeltünk. A tavalyi Völgy után Márta Pistával összedugtuk a fejünket, hogy mit tudnánk összehozni. Végül is arra gondoltunk, hogy úgynevezett udvarokban gondolkozunk. Amit most összehoztunk, ezt a Kaláka Versudvart, ami tíz álló napig, folyamatosan nyitva tart. Ez egy elég nagy kihívás számunkra. Ez egy rekord is, hisz mi sem fesztiváloztunk folyamatosan tíz napot végig. De, mint mondtam ide mindig boldogan jövünk.

igazság, hogy azt fontolgattuk, hogy mit ne csináljunk inkább. Figyelembe kellett vennünk az anyagi és az idô kereteinket is. Így most tematikus mûsorrendet állítottunk össze. Az egyik nap lesz Kosztolányi, vagy József Attila, egy másik nap Kányádi Sándor bácsi lesz a vendégünk. Tehát minden napra egy kicsit más-más elképzelés valósul meg. Remélem, hogy ebbôl majd egy követhetô hagyomány lesz itt a Völgyben. A repertoárotok minden korosztálynak szól, legyen az két éves, vagy Fotó: Váraljai Szandra kilencvenkilenc. Külön – Erre a tíz napra gondolom nem kis készültök valamivel vagy rögtönöztök? szervezés kellett. Milyen elképzelésekkel, – Igen, mi minden korosztályhoz ötletekkel jöttetek el? Hogyan tudtatok a szólunk, zenélünk. Délelôtt mondjuk a fesztivál idejére megszervezni a fellépô gyerekeknek, estefelé a felnôtteknek mûvészeket? inkább. De lehet, hogy a kívánságokat – A tíz napra rengeteg ötletünk volt. koncert közben teljesítjük. Mindig figyelMondhatnám azt is, hogy akár két udvarnyi nünk kell arra, hogy minden korosztály való ötletünk, gondolatunk, elképzelésünk ízlését kielégítsük. volt. Viszont szûrni kellett. Inkább az az Pászti Péter

FILMFESZT

Él valahol Magyarországon egy fertelmes állat, a magyar tûzokádó sárkány. Sajnos már a kihalás szélén. Hogy megnyugtassuk a pánikba esett olvasót, eláruljuk, hogy valójában az egyszerû rákosi viperáról van szó, melybôl már csak 500 maradt hazánkban, és viszontagságos sztorija köré gazdag hiedelemvilágot szôtt az elrugaszkodott népi képzelet. E sanyarú sorsú gyík meséje csak az egyik azok közül a történetek közül, melyek a vigándpetendi Bokréta és Biciklilánc magyar néprajzi filmfesztiválon láthatóak lesznek. Bokréta és biciklilánc, bokrétalánc és bicikli, biciklibokréta és lánc: mi köze van ehhez a néprajzhoz? – mereng a laikus völgylakó a kiválóan csengô szavakat ízlelgetve, nehezen lódul át ugyanis a hétköznapi viszonyuláson túlra, mely a néprajzot a csipkevetô nénik, régi népszokások és a mívesen faragott furulyák kissé poros horizontján helyezi el. A nemzetközi antropológiai és dokumentumfilmes Dialektus fesztivál régóta hiányolta a magyar alkotásokat a porondon, a Néprajzi Múzeum pedig kiváló lehetôséget látott a mozgóképi kommunikációban, mint a „hétköznapok

múzeumi feldolgozásában”. Az összefogás eredményeként a Völgyben elôször lesz filmfesztivál, amely már a címével is jelzi az igyekezetet, hogy a klasszikus néprajzfogalmat korszerûen és lazán is lehet értelmezni. Mert a bokrétamozgalom, mely az ötvenes években a magyar hagyományok újraélesztését tûzte ki maga elé célul, igenis alkothat közös halmazt a modern nagyvárosi kerékpáros szubkultúrával, hisz a bicikli a lovasszekér után a legnépszerûbb közlekedési eszköz. A filmek sorsáról egy négytagú, Sebô Ferenc vezette zsûri dönt majd, tematikájuk pedig a legszélesebb skálán mozog: megismerhetjük például a dunaújvárosi fiatalok garázsrock-kultúráját, a budapesti graffitisek titkos akcióit, de a bugaci pásztor és az utolsó noszvaji hátikosár készítômester izgalmakkal teli életét. És egy szappanoperába illô históriát is, amit biztos nem ismert senki: van egy eldugott falvacska, ahol kikapós menyecskék nélkül megannyi vénlegény tengôdik magányosan. Nekik csak egyetlen nô maradt elérhetô, a rejtélyes Elena. Ne bízza a történet megoldását a gyakran pajzán felnôtt képzeletre – kalandra fel, irány a moziba!

Versmerítés Fiúk fogjatok legyeket! Töméntelent. Rengeteget. Ti meg, lányok, taktusra, tûzzétek egy kaktuszra! (Utassy József)

Merített papíron versekbe merülhetnek, kik az esôben még el nem merültek. A Kaláka Versudvarban szôlôlugas ölelésében szemezgethetünk Násztor József merített papírjai

között. Magyar írók, dalszerzôk idézeteit nyomtatatta papírvariációkra, melyek Völgyemlékként és ajándékként is megállják helyüket! A mesternél kíváncsiskodni lehet a készítésrôl, a papír kreatív felhasználásáról és valószínûleg büszkén újságolja majd, hogy egy hollywoodi produkcióban, Nicolas Cage filmjében kellék fôszereplônek választották… Schnelczer Tünde

Kocsmafolk Bár sokáig szabódtak a szervezôk, idén is mûködik a Kobuci-kert a Völgyben. A már-már kultikusnak számító koncerthelyszín itt, Kapolcson nôtte ki magát egyedi hangulatával, színvonalas

• Ferike fateknôben evez. Uralja a fedélzetet, pedig haragos-tarajos az Eger-patak, mintha legalábbis a Balaton, sôt, tenger volna. • Szarvasgombával gurigáznak a sörházból lett borudvarban. Porrá lett sermesterek helyett vincellérek szolgáltatnak kérésre - mámort. • A rend huncut urának, Jani bácsinak mindig igaza van a kapolcsi éjszakában, még akkor is, amikor azt mondja: „Dörögd az egy olyan falu, ahol még a busz is megfordul”. • Pál Istvánra, egészségesebb nevén Szalonnára izzít már a Kobuci. Tavaly hajnalonta a mûszak végén ébredt rá: nem is aznapra volt „megfogadva”. • Hogy milyen idô van most? Hát most éppen nem esik az esô, és nem süt a nap – mondja a sajtófônök szolgálatkészen a telefonba. Mindig pontos. • Here itt – mondom egy angolnak – , Katlan Tóni kakaspöcijét ki ne hagyja, aki férfiasságból vizsgázik. Látom, szinte neki fáj, ahogy villájával belészúr. • Áll egy ifjú a nyírfa alatt, pityereg. Úgy illik a nyírhoz a könny, mint Szalókihoz Karády. Ági Katalin-bôrbe bújva dúdol, hangjára megszelídülnek az éji vadak. Muray Gábor

Tudásbusz Soha jobbkor! Éppen bevetés elôtt értem el az oldtimer Volkswagen kisbuszban zötykölôdô Tudás.Fm nyolctagú stábját. A jelenség látványnak sem utolsó, de praktikusság szempontjából teli-

körû és színes, hogy híven tükrözze a Mûvészetek Völgye hangulatát. Élôközvetítés lesz többek között a Budapest Ragtime Band koncertjérôl, de a stáb ellátogat majd a Kobuci Kert nevezetû folk-kocsmá-

megosztja olvasóival az információt. Tehát vasárnap és hétfôn, valamint a 31-i záróbulin a Bivaly Zenekar folkkocsmája várja a mulatni vágyókat, 26án a Cimbaliband, 27-én


programjával. Naná, hogy hiányzott volna, ha nem települ vissza a bölcsôjéhez Óbudáról erre tíz napra. Mûsorfüzetünkbôl viszont kis késedelem miatt hiányzik az ott fellépôk listája – egy völgyejnye-bejnye! kiutalása mellett azonban a Völgyfutár

Ferenczi György és a Rackajam, 28-án Szalonna és Bandája, 29-én a Tükrösbôl ismert Koncz Gergellyel kiegészült Bivaly, 30-án pedig a Tárkány Mûvek ad koncertet, hogy aztán záróráig velük folkkocsmázhassanak a vendégek.

találat a Völgyfesztivál adottságaihoz. A cserfes, derûs csapat élcelôdô humorral és széles jókedvvel alapoz a közelgô Szôke András interjúra. A mûvésztôl bemelegítô poént is kapnak kamerájukért, ami a rádió mûfajától teljesen idegen. De megosztom frissen szerzett tudásomat, miszerint a www.tudasfm.hu-n a beszélgetések hallhatók és láthatók is egyszerre. Reggel 10-tôl este 8-ig élô mûsorsugárzást, utána pedig online tárolt verziót érhet el az interneten barangoló völgypolgár vagy mezei érdeklôdô. A kínálat pedig széles-

ba is. A fontosabb események mellett, mint amilyen a Völgymegnyitó is volt, izgalmas interjúkra és beszélgetésekre is visszakereshetünk a honlapon. A magánszemélyek által indított nonprofit jellegû vállalkozást Balázs János és Nagy Róbert tartja kezében. Budapesten az oktatásra, itt a kapolcsi fesztiválon pedig a kultúrára szomjas a mindig résen mobilstáb. Figyelem! Ha a feléd perdülô Sambát lencsevégre kapod, s a webrádió facebook oldalára a képet feltöltöd, következô fényképezôgépedet remélheted sorsolásukon. dóri

RÉGI-ÚJ ABROSZRÓL Völgybôl A vad fesztiválozás, kultúratúltengés és baráti beszélgetések és fröccsözés közben óhatatlanul bekövetkezik a töréspont: megéhezünk. Mit tehet ilyenkor egy Völgylakó? Fôzhet magának, vehet készételt, mehet kifôzdébe – tûzoltásra mind megfelel. Ám ha mégis valami „hazaira vágyik”, amiben szó szerint benne van Kapolcs maga, akkor kövesse a Kék abrosz lobogót! Ne gondoljunk boldog, Vimmel bûvészkedô háziasszonyokra és mûanyag kockás terítôre! A Kék abrosz kezdeményezés egy régebben – kicsit ugyan más formában – egyszervolt hagyományt éleszt újjá: helyi lakosok látják vendégül a Völgy megéhezett, autentikus ízekre vágyóit a saját portájukon. Házi levesek, babgulyás, a férfiaknak pacal és csülök, rétes, lekvár – nyálcsorgatva bámulom a kínálatot. Márvány Elli, Kapolcs polgármestere további részletekbe is beavat: a Kék abrosz csupán

szigetre


elsô lépése egy helyi termelôi piac megvalósításának. A tervek között ugyanis nagyobb ívû terv szerepel, a „Kapolcsi Közös Piac”, mely a heti vásárok mellett kultúrprogramoknak, faluházi kiállításoknak, családi vetítéseknek is helyet ad majd, s ebben a Kék abroszosok részvételére is számítanak. Bár pillanatnyilag négy kapolcsi helyszínen ismerkedhetünk a családi konyha illetve befôzés remekeivel,

bízzunk benne, egyre több udvarban ismerkedhetünk meg a háziak specialitásaival, legyen az akár máglyarakás, akár szalontüdô. S hogy miért kék ez a bizonyos abrosz? Valljuk be, a piros terítô kissé elcsépelt (alig találni valamirevaló vendéglôt nélküle), és különben is, Kapolcs címerében dominál a kék. Kell ennél több? Igen, egy pohár házi meggyszörp! Egészségünkre! metta

Majd jazz szárnyán az ég felé. A zene felemel. A felsôörsi Malomvölgybôl a kapolcsi Malomsziget udvarára csöppennek Snétberger Ferenc, Berlinben élô gitárvirtuóz növendékei, akik egy hónap közös munka után szinte minden este „szabadzenélnek” a Balaton-felvidéki városokban. A Norvég Alap és a magyar állam támogatásából megépült Snétberger Zenei Tehetség Központ június elején nyitotta meg kapuit azok elôtt a hátrányos helyzetû roma fiatalok elôtt, akik anyagi és szakmai támogatás nélkül soha nem juthatnának a magyar zene élvonalába – bármily virtuózak is. A zene felemel – hirdeti a Központ. A megle-petéskoncert kedden hatkor kezdôdik a

5 Völgyfutár Hagyományôrzô-védôk NAPLÓ

2011. július 24.

SÖRRE BOR...

– Ne oda, ide a kiszögellésbe, elfér. Ez az utolsó plakát, utána már nem leszek ilyen hajcsár – fordul felém Vas István, a Völgy vadonatúj rendezvényhelyszíne, a Borudvar frissensült házigazdája. A negyvenes szegedi jogász, aki kávézót visz az alföldi egyetemi városban, Kapolcson idén fesztiválozik elôször – Öt évre béreltem ki ezt a présházat. Amikor megláttam, nem is hezitáltam tovább, rálicitáltam. – Sértôdött sörház – kockáztatom meg. – Semmi oka a sértôdésre! Ugyan borház lett belôle, de réges-régen is az volt. Csak a közvetlen elôdeink fôztek sört a

mára mesévé szelídültek, összetartozássá értek. Az elôkertben eközben röcögnek a kolbászok, füstben érnek a sonkák, zöldségek és a kifelejthetetlen szarvasgomba. – Mindenki azt gondolja, a fûszerpaprika, az nagyon magyar, meg a gulyás, na, az aztán a nemzeti étel! Hiába magyarázom, hogy a 19. századtól használták a porított paprikát, a bográcsot meg a törökök hozták ide… – dohog az Aranyszarvas séfje, Dunszt Zsolt, aki mostanában szarvasgombás ételekkel kísérletezik. – Aranyárban van… – jegyzem meg szelíden. – Az ár attól függ, amit köré képzelnek. A baj, hogy nem tudják


konyhában. Cseh sört. Azt szerették. Mi meg a bort. Itt is lesznek az ország legjobb borászai ezen a héten, esténként még élô zenére is koccinthatunk. Hátul a borospince, elöl a provence-i stílusúvá faragott konyha és a vendégváró nappali. Kicsit didergünk a félhomályban, a pincében csak néhány fok lehet, borsózik a hátunk, tapogatózunk. Csönd van, mögénk oson a falu története. Ebben az ôzgerincforma sötétben rejtették el a második világháború után bevonuló orosz katonák szeme elôl a lányokat, asszonyokat, gyerekeket. Mindenki túlélte, a falu pedig szeretetben nevelte föl az erôszak gyermekeit. A történtek

használni, de dolce gabbanai robbanást várnak tôle puffog kedélyesen, de aztán készséggel elmeséli, hogy a Ferenc Józsefhurka Pilsner sörbe áztatott zsömlével készül, a Kossuth-kolbász receptjét pedig egy abonyi szakácstól gyûjtötte. – Az öreg szerint ez volt Kossuth kedvence, amikor itt járt toborozni, így tartja a legenda, csak ilyet evett. – Én arra a mákosgubás rétesre repülnék a fehércsokis tökfôzelékkel… – edzem rajta koldustekintetem. Állja. – Az a kiváltságosoké. Jókor legyél, jó helyen – tanácsolja kuncogva. Majd igyekszem. Braun Anna

Tavaly hatalmas sikert aratott a Muharay Színpad programja a kapolcsi Malom-szigeten. Idén Vigántpetenden a Tókertben vonulnak fel a különbözô tájegységekrôl ér-kezô néptáncosok, népzenészek, hagyományôrzô csoportok, Héra Éva szervezésében. A nepzene.hu munkatársa vele készített interjút. – A magyar néphagyományok akkor nyûgöztek le elôször… – …mikor Sebô Feri meg Halmos Béla felbukkantak a televízióban gitárral a kezükben. 71-ben találkoztam velük Szegeden, a Nemzetközi Néptáncfesztivál alkalmával, egy házibuliban, ahova a stábot és engem is meghívtak. – A barátságotok úgy bontakozott ki… – …hogy elindítottuk a Kassák Klubot, ahová az egész akkori értelmiség eljárt. Meghívtuk a kortárs írókat, költôket, olvastuk a megjelenô új írásokat, jártunk az Egyetemi Színpad elôadásaira. Nagy dolog volt ez akkoriban, hiszen korábban csak felülrôl szabályozott mûvelôdési formák léteztek.

Héra Éva középen

– A karhatalom azonban nem nézte jó szemmel a szervezôdéseteket… – …hiszen hiába voltak normális fônökeim, akik mindig megvédtek, soha nem kaphattam útlevelet vagy jutalmakat. Én vagyok az egyetlen a pályán, akinek nincsen „A szocialista kultúráért” kitüntetése, engem mindig kihúztak a listáról, holott ez a díj

Behálózva A hagyományôrzés – ápolás nem csupán játék és mese, a kultúra segíti az integrációt és a térségek együttmûködését – vallja a HagyományHálót szerkesztô csapat. A folyóiratot már Kapolcson is forgathatják a népzenerajongók, hiszen az online kulturális tartalom most már printben is elérhetô. Fordítva a lovon? Így nyilaztak a diadalmas magyarok is. Gazdagodtunk tehát papíralapon is, megtudhatunk mindent a folkegyüttesekrôl és fesztiválokról, lesznek szak-

mai és bulvár-folkságok, minden csak, mi szemszájnak ingere. És végre kiderül az is, mi a hungarikum – pörkölttel vagy anélkül. A hagyományírók pedig nem csak desszertnek, hanem mindennapi fogyasztásra is ajánlják a lapot: „amikor hagyományainkat nem kizárólag az ünnepeinken ápoljuk, hanem folyamatosan, természetes módon jelen van, erôt meríthetünk belôle, és lemoshatja lelkünkrôl a mindennapok porát”. Anna


még takarítónôknek is járt akkoriban. – A Néptánc Mozgalom azonban mégis ki tudott bontakozni, mert… – …a rendszerváltás elôtti fiatal értelmiség egységben volt. Mindenkit nagyon meglepett ez a nem várt fordulat, magukat a néptánc- és népzenekutatókat is, hogy vannak fiatalok, akik nem csak érdeklôdnek a

népzene, néptánc iránt, de magas színvonalon képesek ezt megtanulni is. Lenyûgözte ôket, hogy egy 16 éves lány, a Sebestyén Márti, úgy tud énekelni, ahogyan. – A Mûvészetek Völgye számodra… – …az a különleges hely, ahol a közönség nem csak látogató, hanem aktív résztvevô. A Völgy számít az idejövôk kreativitására, részvételére, itt lehet az elôadókkal együtt gondolkodni, beszélgetni, énekelni, táncolni, nem csak jó nagyot üvölteni. Kapolcsban az a csoda, hogy egyáltalán van egy ilyen hely. A Völgy emberségközpontú, mûveltségközpontú, az a fesztivál, amelyik számít rád. – A legmeghatározóbb élményed a Völgyben… – …hogy nem bírjuk abbahagyni. A játszóházat például nem tudjuk befejezni, mert a szülôk, miután lefektették a gyerekeket, visszajönnek folytatni és megtanulni a játékokat. Este miután véget ér az egész napi program, a közönség a harmadik ismétlés után sem enged el, hanem maga is táncolni akar… Asztalos Emese

Könyvparadicsom Kapolcs fôutcáján egy óriási molinó terpeszkedik az óvoda épületén. Nyugalom, nincs omlásveszély, és nem is idegesítô felújítási munkálatok zajlanak a fesztivál kellôs

Ne essünk kétségbe amiatt, hogy míg az esti koncerteknek helyet adó színpad nagytotálban fogadja az utcáról betérôket, a könyvekhez vezetô utat nem könnyû megtalálni. A

Hello Wood-i sztori Akkor szerencsés, ha mindkettô fából van, még ha a fatacskó össze is roppan a facsiga súlya alatt. Ugyan a facsigáról most kiderül, hogy nem kell ostorral hajtani, viszont hajlandó néhány lelkes egyetemista, színész és újságíró vállán leereszkedni a petendi dombról, a fakutya pedig esetünkben nem téli, hanem nagyon is nyárderéki játék, sem ülni, sem feküdni nem lehet rajta, viszont köztéri szobor. A Völgycsiga mögött sorakoznak illedelmesen a többiek, a Hello Wood-projekt keretében született installációk és mechanikus szobrok, a recsegô-lélegzô stég, a fában hajlongó, egymás mellé idomuló emberpár, a fahullámokon pihentetô napozó és a mozgó csáppad, természetesen szintén fából. A Hello Woodot két építész, Pozsár Péter és Huszár András álmodta meg, s bár csak tavaly kezdték, az ötlet már idén megháromszorozódott: két héttel ezelôtt ért véget a DEMO Wood, ahol a gimnazista korú kreatív srácok fúrtak-faragtak és fotóztak, egy hete az egészen picik életmódés designtá-bora, most pedig az egyetemista alkotótábor, aminek „gyümölcsét”, a kapolcsi facsigát, a Völgy nyitónapján mutatták be a nagyközönségnek. A Hello Wood három párhuzamos

projektet jelent idén, vannak itt építészek, tipográfusok és videósok is - magyarázta a projektgazda, aki egyébként a facsiga egyik tervezôje is, Nagy Norbert mellett. Norbert még javában ácsolt, miközben mi egy famókuskerékbe keveredtünk. Ami vészjóslóbban ingott, mint a Völgy megrendezése valaha. – Diploma után ott maradtam az egyetemen, de rájöttem, hogy rövidebb távú projekteket egyszerûen nem lehet végigcsinálni ilyen keretek között, túl lomha és nehézkes a rendszer – mesélte Huszár, aki már diákként is alkotótáborok szervezésében vezette le fölösleges energiáit. A Hello Wood több mint építészet – természetvédelem, egészséges életmód, környezettudatosság. Itt minden arról szól, hogyan marad élô a téged körülvevô világ. Közülünk senki nem dohányzik, nincsenek káros szenvedélyeink, na jó, persze iszunk néha, de csak mértékkel – követi szavaival a kezében lévô sörre, vándorló újságírói tekintetet. Az elkészült szobroknak nem árt a víz, a szél, a fagy, mindent kibírnak, állítják a fiatalok. Hogy ez a megállapítás Sziget Fesztiválra is igaz-e, augusztusban kiderül, ugyanis a mûvek ott élnek tovább…

Juhász Gábor és Szalóki Ági mûsorával nyitottak


közepén, mindössze az Alexandra könyvesház költözött le tíz napra a Völgybe, a hatalmas lepedôn hirdetve címeit, íróit és a könyvudvarban megforduló illusztris vendégeket. Egy fesztiválon ritkán olvas az ember, a szervezôk szerint azonban ez is szállásfüggô – tény, hogy a sátorban meglehetôsen sötét van. De az ötlet sikerét bizonyítja, hogy a könyvek közül már a második nap igen sok elfogyott, köszönhetôen többek közt a nyolcvan százalékos kedvezménynek, mellyel a kiadó lepte meg a Völgyvendégeket. Sôt, az esti koncertek mellett Vámos Miklós, Gundel Takács Gábor, Müller Péter és Konrád György pedig nem csak mûveivel, hanem egy-egy beszélgetés erejéig személyesen is jelen lesz majd a fesztiválon.


Kapolcs központja felôli keskeny bejárót eddig nem nagyon használták ugyanis a Völgylakók (és a helyzetet bonyolítja, hogy a könyvsátort hirdetô feliratot le-lemossa a szakadó esô), az udvarban pedig egy kissé túlméretezett ételpult rejti el az útvonalat az épület mögött rejtôzô könyvparadicsom elôl. Enni-inni persze a könyvmolyoknak is kell, és ajánljuk is a finomságokat, fôleg az udvarban kapható Matias borokat. Abban pedig rendíthetetlen optimizmussal reménykedjünk, hogy az idôjárás kegyelmébôl lesznek olyan pillanatok, mikor a hatalmas fák árnyai alatt merülhetünk bele a Gutenberg-galaxisba – addig is maradjon a kevésbé lelkesítô sárban cuppogás. -ari

6

Völgyfutár-Irodalmi melléklet NAPLÓ

2011. július 24.

Elkoptathatatlan gyémánt Beszélgetés Vasadi Péterrel – Az Írószövetség meghívott Kapolcsra egy beszélgetésre, de lemondtad. Miért? – Most szolgálnom kell itthon. A feleségemnek rajtam kívül nincs senkije, itthon kell maradnom vele. De lélekben ott leszek. – Pedig amúgy nem vagy nagy fesztiváljáró. – Az teljességgel titok elôttem is, hogy hová és miért járok. A Mûvészetek Völgyét egyébként paradicsominak érzem. Az egyik meggyfa alatt a Consort, a másik alatt Presser Gábor, és ezek nem zavarják egymást. Azért nagyszerû ez a fesztivál, mert az embereket – a fellépôket is – érdeklôdés viszi oda, márpedig én szeretek mindent, ami élet. Ami a boldogságra nyit. – A boldogságról való torz gondolkodásunk nem abból fakad, hogy a boldogság, a világ túlságosan tárgyiasítva van? – De. Minél több mindene van valakinek, annál boldogabbnak hiszi magát. Veszettül szerez és fogyaszt, és egyre nô a boldog-

talansága. Fizikai és szellemi megsemmisüléssel fenyeget. Tizennyolc éves, százharminc kilós emberek vannak. Elkeseredésükben esznek. Ez szimptomatikus, mint ahogy az is, hogy szétugranak a házaspárok, kallódnak a gyerekek. És akkor jön egy Böjte Csaba nevû csodálatos, ütôdött ferences, és összeszedi a kallódó gyerekeket. Én meg olyanokat szeretek, akik nem a vérembôl származnak. És olyanok szeretnek. Hasonlíthatatlanul szeretnek. Nem fogadom el, hogy a „szeretet” szó el van koptatva. Elkoptathatatlan, mint a gyémánt. Attól függ, kinek a szájából hangzik el. – Nemrég hallottam valakitôl, hogy a Mûvészetek Völgye „túl értelmiségi” buli. Van értelme ennek a mondatnak? Makovecz Imre például gyakran hangoztatja, hogy csalódott az értelmiségben, hogy leszámolt velük, és csak úgynevezett egyszerû emberekkel hajlandó szóba állni. – Én szerencsétlenséget látok. Tévutakat. Minden ember

szentség, és ezt mindenkiben észre is veszem. Ha állítom, és el is hiszem, amit állítok, akkor meg is pillantom rajtuk. Megcsillan valami. Törekvéseikben, tekintetükben, mozdulataikban. Az értelmiségi kifejezéssel nem tudok mit kezdeni. A mûvésszel sem. Az a fontos, hogy ki vagy. Az alkotó ember talán épp hiányaiban több a nem alkotónál. Aki író vagy költô, az szavakba szivárogtatja át az életét. Írva él. Csakhogy ez amonnan túlról nézve úgy fest, hogy a szavak kiszívják az életet az emberbôl: kapcsolataiból, szeretetébôl. Kísértet lesz, aki minden életlendületét a halott szavakra: a betûkre tartogatja. Az írás könyörtelen. – A te költészeted morális, a szó jó értelmében. Ôrhelyen, magaslesen ülsz. Onnan figyeled a játékot, és kíméletlenül, szeretetteljesen megítéled. – De néha még a játékot is elfelejtem azon a magaslaton, mert gyönyörû a panoráma. Jön föl a nap. De a romolhatatlanban valóban hiszek. És rendületlenül

Franciakapolcs A „fesztivál” néven emlegetett lármás tömegmozgalmak két csoportra oszthatók. Az egyikbe tartozik Kapolcs, a másikba az összes többi. Ezzel lényegében mindent elmondtam, ami ez után következik, az már reminiszcencia, régi események, emlékek, hangulatok reprodukálása és absztrakció: kaparászás állandó elemek után. Akkor reprodukáljunk, kaparásszunk. Az elsô Kapolcs és nyolcvankilenc. Micsoda év! Mámor, önfeledtség, nyílt kártyákkal licitálunk tiszta lapokra. Bekopogom a keresôbe: „elsô Kapolcs fesztivál”, rákattintok egy indexes cikkre, a nyolcvankilencbôl elôásott videón Márta István ezer nézôrôl, falusi helyiértékrôl, iparosodó századfordulóról és leépítô ötvenes évekrôl beszél. Kapolcs és nyolcvankilenc, egy franciakapocs két szára - már ha jól tudom egyáltalán, mi az a franciakapocs, mindenesetre valami összefôzhetô száracskákat vizionálok. Kapolcs és a változás, a nyitás, a szabadság összekapcsolódnak bennem; és már ez is jó, de Kapolcsot mégsem csak ezért szeretjük. Hanem mert ide, a „Völgybe” meg lehet érkezni. Többet mondok: jó megérkezni. Ahogy a szomszédos Káli-medencében is, archaikus, titokzatos, sôt misztikus sejtelem szállja meg itt a látogatót. Minden utazó tudja, hogy a táj jeleket közvetít, mint az írás. Egy különös terepalakzat, szikla, egy forrás, egy patak íve, egy különös domborodó, lankás gyephát: ez mind jel. A táj jelentést közvetít, bár nem ismerjük sem a nyelvet, sem a nyelvhasználót. Kapolcs gazdag jelekben, a kôfalak, pillérek, utcarészletek, a dörögdi templomrom vagy a táj tágassága megszólít akkor is, amikor nem egyedül, nem magányosan érkezel. Kapolcson valahogy soha nincs tömeg. Tömeg, ahogy a pesti metróban vagy egy buszpályaudvaron érzed. Sok ember persze van, itt is, és egyre inkább (a fesztivál túlnôtte magát, mint a kelesztett tészta), de akkor sem a tömeget érzed, hanem a sokaságot. Az egyén – minden egyén! – különleges; persze a különlegesek közt is vannak még különlegesebbek... Nem is a ruhákra gondolok – persze, mindenki megenged magának egy kis lazaságot, extravaganciát, ez hozzátartozik... De ez még kevés lenne. Azt hiszem, a különlegesség, amit érzek, valami utánozhatatlan és másutt nem tapasztalt minôségbôl, belsô hangoltságból táplálkozik. Ez a „hangoltság” most megtetszett. Ez a kulcsszó. Hangszernek lenni mit jelenthetô Precízen felajzott húrokkal várni a játszóra, a játékra. Várni a megszólalásra. A hangszer teste néma állapotában is feszült (mert valami húros hangszerre gondolok), és rezonál a távoli rezdülésre. Ez a lélekállapot az emelkedettség.

Nem tudom, egyetértesz-e velem, de „a Kapolcsra” máshogy készül az ember, mint egy fesztiválra. Megérkezel Pulán, Vigántpetenden keresztül Kapolcsra, Taljándörögdre (nekem, a templomrom miatt ez a helyszín a legkedvesebb) – és elengeded magad. Hiába a tömeg, valahogy minden megoldódik. Lesz sátorhely, ami valahogy pont jó, lesz hely a kocsmában az asztalnál. Nem is tudom, mikor, volt egy év, amikor a sörsátrak megjelentek. A hosszú pultok, az összecsugható asztalok tömegtermelést és tömegfogyasztást idéznek. De még ez sem tudta tönkretenni Kapolcsot. Még errôl sem az italok mennyisége jut az eszembe. A mámor itt a derûhöz tartozik, nem a berúgáshoz. Lehet, hogy a táj diktál, de fôleg bort iszunk, jó bort (sört pedig kizárólag a meleg miatt...). Ha van egyáltalán hely, ahol a nagy hetvenes évek beat-testvérisége még érezhetô, a föld, az ember és a világmindenség teljes harmóniája, akkor az itt van, és ennél többet nem lehet és nem kell elmondani. Zene, tágasság. Jó az, hogy vannak távolságok, és a távoli helyek mozgásban tartják a fesztiválozót. Bogarászni kell a programfüzetet, kinézni a tuti biztos helyszínt, nekivágni, aztán hagyni, hogy eltérüljünk. Ez minden évben így volt, a váratlanból születtek a legjobb programok. Ráközelíteni egy helyre, csak a zene után – ez elmondhatatlanul jó. „Ti mit tudtok, arra mi megy?” Laza tegezôviszony mindenkivel, ez is a bizalom jele. A tágasság hozzátartozik Kapolcshoz, a távolságok, a nyitottság, a mozgás. Alig látsz üres autót – a mozgáshoz, a vándorláshoz hozzátartozik a stoppolás is, itt még mûködik ez a jó, öreg, felebaráti beatmûfaj. „Szállj be, testvér hátra, ha beférsz.” Egyik évben elterjedt, hogy a zsaruk rámennek nagyon a szabálytalan és ittas vezetésre. Heten ültünk egy kocsiban, a csomagtartót nem lehetett lecsukni a hátizsákok miatt, az ablakok leeresztve, a magnóban bömbölt a Led Zeppelin. Kapolcs és Dörögd között a dzsindzsásban parkol a kékvillogós autó. Átfut az agyamon, mit ittam, hányan vannak hátul az egymás ölében ülôk és hányan nincsenek bekötve, nem mûködik a jobb index stb. Kis farkasszemezés menet közben – lassítok, várom az intést, a rendôr végigmér, aztán lemondóan legyint: hajtsak tovább. Huh, megmaradt a pénz az esti sörre... A zenékrôl nem írok, mert cseppben a tengert minek. De az egésznek van egy jelképes pillanata: amikor Dresch ráhúzza magát a hajlított csôre, és Taljándörögdön megszólal a szaxofon. A romtemplom kövei szétküldik a hangot az éterbe, hogy a vogonok is hallják, mégiscsak jó itt élni. Prágai Tamás

hiszek az emberi jóban. Gyerekkoromtól fogva számtalan jelét látom. Persze a sok jót, amit kaptam meg láttam, mindig sokkal nagyobb tragikum kísérte. Emlékszem egy katonanövendék-társamra. Kinézett a lövészárokból, és azt mondta: nézd, Vasa, ott jönnek az amerikai páncélosok. Pár perc múlva szitává lôtték. Csak mert mozgott. Kész. „Nézd Vasa, ott jönnek” – ezt a mondatot örökké ôrzöm. Ez az, ami az Evangéliumhoz is elvitt. Abban is ilyen semmitmondó mondatok vannak. Van egy kis ennivalótok? – kérdezi, miután föltámadt. Mint valami koldus. Engem ez a mondat, hogy „nézd, Vasa, ott jönnek”, talán megmentett. Nem akarom beledumálni, de lehet, hogy így volt. Engem miért nem nyiffantottak ki? – „Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék.” – Igen. Ezért mondja Pilinszky, hogy a szent pillanatok mindig közönségesek. Nem szeretem a fölöltöztetett pillanatokat. Rákh Géza

Nemzeti dal

Reggeli gyakorlatok (részlet)

Kolozsvár, 2010. december

Lôrincnek „Mindig” – mondja a lámpa. „Talán” – mondja a tükör. Az ajtó azt mondja: „Hátha”. Talán mindig egy hátha gyötör. A lámpa alatt állok. Titkos jelem a foncsoron. Kinyithatatlan határok öntözik üveghajnalom. Ôrt állok ezen a helyen.

Mielôtt megfogantál, sokat imádkoztam, hogy nyíljon meg elôtted a híd, ami a testbe vezet. Nem tudom, ki vagy, ahogyan magamról sem tudom. Csak legyen egy eddig soha nem volt tekintet, ezt akartam, amely úgy lesz képes a dolgokra nézni, hogy azok megnyílnak majd, mint a halárus asztalán haldokló osztrigák. * (a harang helyén)

Ha ellépek, feltör a hétfô. A kedd mondja el pénteken, mit vártam ettôl a héttôl. „Semmit” - mondják a tájak. „Minket” - mondják árnyalakok. Utazom haza. Visszavárnak a minden határon túli magyarok. Végh Attila

Egy fügefa alatt ébredek. Nincs történet, amelyre emlékeznem kellene. Nem merek hátrafordulni, mert akkor a tengert kéne látnom, elôttem viszont egy romos harangláb, a harang helyén az éggel. Innen már csak akárhova vezet út. Gyôrffy Ákos

Völgyfutár NAPLÓ

2011. július 24.

7

Vannak, akik úgy emlékeznek, hogy már a hatvanas években megtörtént, mások esküsznek rá, hogy a nyolcvanas években látták a TV-ben, egy azonban biztos: volt egy számhúzó, aki legendát teremtett. Egy Ötöslottó sorsoláson történt ugyanis, hogy a számhúzó, aki amúgy állítólag bányász volt, az urnához lépett, kiemelt egy számot és bemondta: Hatos! Majd amikor rádöbbent, hogy a számgolyót fordítva tartja, káromkodva korrigált: …f@#*t, kilences! Az elhíresült mondat élô adásban hangzott el, nagyszámú közönség elôtt – tartja a mondás.

A történet azóta városi legendává vált, az eredeti felvételt azonban eddig senkinek sem sikerült elôkerítenie. Az esetet országszerte sokan ismerik, szájról-szájra terjed azóta is, és számtalan változatban megjelent már. Valójában nem találkoztunk még senkivel, aki pontosan tudná, mikor történt az eset, és ki volt a számhúzó (még az sem biztos, hogy bányász volt...). Gombolyítsuk fel a szálakat közösen, tegyünk pontot a legenda végére! Megbíztunk egy újságírót, hogy indítson „nyomozást”, járjon utána a történetnek, és próbálja meg elôkeríteni az eredeti felvételt. A „hivatalos nyomozás” mellett azonban a legenda Facebook oldalán (https://www.facebook.com/HATHELYETTKILENC) várjuk az alkalmi nyomolvasókat is, hogy a birtokukba került információkkal segítsék a kutatást. Aki az eredeti felvételt felkutatja és eljuttatja a Szerencsejáték Zrt-nek, egy iPod-ot kap ajándékba. Akinek nem erôssége a kutató-tényfeltáró munka, annak se lankadjon a lelkesedése, mert leforgathatja a saját „6 F@#*t 9” videóját. A legjobb film készítôjének díja egy iPad 16GB. Részletekért kattintson a legenda Facebook oldalára (https://www.facebook.com/HATHELYETTKILENC)!

A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet, valamint Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd települések polgárai, egyházközségei, civil szervezetei, önkormányzatai mellett a rendezvényt támogatták:

Van benne köszönet

Kiemelt támogató

Kommunikációs fôtámogató

ARTISJUS Zenei Alapítvány Csizmadia Ferenc – Papkeszi, Kovács Antal vállalkozó – Kiskunlacháza Médiatámogatók:

A Mûvészetek Völgye a Magyar Fesztivál Szövetség tagja.

Völgyfutár NAPLÓ KAPOLCS, TALIÁNDÖRÖGD, VIGÁNTPETEND, 0 Ft + ÁFA JÚLIUS 24. A MÛVÉSZETEK VÖLGYE LAPJA

Recommend Documents