Vízkereszt, Urunk megjelenése C Iz 60,1-6
Zsolt 71 Ef 3,2-3a.5-6
Mt 2,1-12
Izajás próféta szavai, amelyeket Jeruzsálem szent városához intézett, arra szólítanak bennünket, hogy keljünk fel, lépjünk ki bezártságunkból, önmagunkból és ismerjük fel a létünket megvilágító fény ragyogását: „Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted!” (Iz 60,1). A „te világosságod” az Úr dicsősége – magyarázta a Szentatya. Az egyház nem ámíthatja magát azzal, hogy saját fényétől ragyog. Erre emlékeztet Szent Ambrus, amikor a hold metaforáját alkalmazza az egyházra: „Az egyház valóban olyan, mint a hold: (...) nem saját, hanem Krisztus fényétől ragyog. Az igazságosság Napjából meríti saját ragyogását, ezért állíthatja: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem” – idézte az egyháztanítót Ferenc pápa. Krisztus a valóságos fény Krisztus a valóságos fény, amely megvilágít; és amilyen mértékben az egyház szorosan hozzá kapcsolódik, amennyire hagyja magát Őáltala megvilágítani, olyannyira tudja megvilágítani az emberek és a népek életét. Ezért ismerhették fel az egyházatyák az egyházban a „Hold titkát” („mysterium lunae”). Az egyház természeténél fogva misszionárius Szükségünk van erre a fentről jövő fényre, hogy következetesen válaszoljunk
Istentől
kapott
hivatásunkra.
Krisztus
evangéliumát
hirdetni nem egy a lehetséges választások közül. Az egyház missziós tevékenysége nem jelent prozelitizmust, térítést; misszionáriusnak lenni egyenlő azzal, hogy kifejezi saját természetét: Isten fénye ragyogja be, és ezt a fényt kell visszatükröznie. Ez az egyház szolgálata. Nincs más útja. A misszió az egyház hivatása: visszatükrözni Krisztus világosságát az ő szolgálata. Hányan várják tőlünk ezt a missziós elkötelezettséget,
mert szükségük van Krisztusra, szükségük van arra, hogy megismerjék az Atya arcát! A Gyermek Jézusban az egész emberiség megtalálja egységét A napkeleti bölcsek, akikről Máté evangéliuma beszél, élő tanúi annak a ténynek, hogy az igazság magvai mindenütt jelen vannak, mivel a Teremtő ajándékai, aki mindenkit arra szólít, hogy elismerje Őt, mint jó és hűséges Atyát. A napkeleti bölcsek a föld minden részének embereit képviselik, akik befogadásra találnak Isten házában. Jézus számára nem létezik semmiféle megosztottság faj, nyelv, kultúra miatt: abban a Gyermekben az egész emberiség megtalálja egységét. Az egyház feladata, hogy felismerje, és egyre inkább felszínre hozza az Isten iránti vágyat, amely mindnyájunkban lakozik. Ez az egyház szolgálata, a fény által, amelyet visszatükröz: felszínre hozni az Isten iránti vágyat, amelyet mindannyian magunkban hordozunk. A napkeleti bölcsekhez hasonlóan napjainkban is sokan élnek „nyugtalan szívvel”, amely továbbra is kérdéseket tesz fel, anélkül, hogy biztos válaszokat találna – a Szentlélek nyugtalansága ez, amely a szívekben mozog. Ezek az emberek is keresik a csillagot, amely megmutatja az utat Betlehem felé. A betlehemi csillag megváltoztatja életünket Mennyi csillag van az égen! Mégis, a napkeleti bölcsek egy szokatlan, új csillagot követtek, amely számukra jobban ragyogott. Sokáig fürkészték az ég nagy könyvét, hogy választ találjanak kérdéseikre, – nyugtalan volt a szívük – és végül a fény megjelent. Az a csillag megváltoztatta őket. Elfeledtette velük mindennapi gondjaikat és azonnal útnak indultak. Hallgattak arra a hangra, amely lelkük mélyén arra késztette őket, hogy kövessék a fényt; és a csillag elvezette őket odáig, hogy megtalálták a zsidók királyát Betlehem egy szegény otthonában. Ez a hang a Szentlélek hangja, amely minden személyben működik.
Kövessük az Isten által felkínált világosságot! Ma ismételjük meg mi is a napkeleti bölcsek kérdését: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2). Arra kaptunk buzdítást, főleg a maihoz hasonló időszakban, hogy keressük az Isten által felkínált jeleket,
annak
tudatában,
hogy
megfejtésükhöz
és
akaratának
megértéséhez szükségünk van elkötelezettségünkre. Arra kaptunk ösztönzést, hogy elmenjünk Betlehembe, hogy megtaláljuk a Gyermeket és Anyját. Kövessük az Isten által felkínált világosságot. Krisztus világossága mindenkit magához vonz, és a béke felé irányítja lépteinket A
világosság,
amely
Krisztus
arcából
sugárzik,
tele
van
irgalmassággal és hűséggel. És amikor elérkeztünk Hozzá, akkor imádjuk őt egész szívünkkel, és mutassuk be neki ajándékainkat: szabadságunkat, értelmünket, szeretetünket. A valódi bölcsesség ennek a Gyermeknek az arcában rejlik. És itt, Betlehem egyszerűségében az egyház életének összfoglalatát találjuk meg. Itt van annak a fénynek a forrása, amely magához vonz minden személyt a világon és a népek előrehaladását a béke útja felé irányítja – fejezte be homíliáját Urunk megjelenésének ünnepén Ferenc pápa. Ferenc pápa Vízkereszt, Urunk megjelenése C „Megvilágosodtunk!
Megvan!”Ilyen,s
ehhez
hasonló
kifejezésekkel
kiáltunk fel, ha rátaláltunk egy probléma megoldására. A kérdés csak annyi: kinek adunk hálát, ha úm. megvilágosodtunk? Vagyunk páran talán, akik megveregetjük a saját vállunkat s továbblépünk. Jobb esetben az Úrnak adunk hálát támogatásáért, azért a kegyelemért, hogy megsegítette
erőfeszítéseinket, kiigazította
lépéseinket, irányította
gondolkodásunk a megoldás felé. Itt most két olyan magatartást láttunk, ahol a
gőg
verseng az
természetesnek
vélnek
alázattal. egy
Azaz
vannak
felismerést,
mások
emberek,
akik
viszont
Isten
ujjánaknyomait látják saját történelmük lapjain. A mai vasárnapon Urunk megjelenését ünnepli anyaszentegyházunk. Az evangélium két utat mutat. Egy gőgös utat és az alázat útját. Isten kegyelemmel lehajolt az emberiséghez, amikor testet öltött és vállalta, hogy el lesz utasítva. Tudta, hogy az ember dönthet az ”Isten-i Jó hír”befogadásáról. Hiszerről tesz tanúságot János apostol a prológusban: „A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt.A tulajdonába jött, övéi azonban nemfogadták be.Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek”( Jn ev. 1,10-12).A gőgös út, Heródes útja –ki önmagát feltehetőleg vallásos zsidónak tartotta. Az alázat rögös útján a tudósok haladtak –pogány emberek voltak, de készséges, nyílt szívvel rendelkeztek. Ha majd kezünkbe vesszük a Szentírást és elolvassuk a szentmisében hallott evangéliumi részletet –hisz nagyon ismert szöveg –engedjük, hogy a Szentlélek szóljon, megérintsen. Mi milyen úton haladunk az igazság keresésben? … Az Istenkeresésünket illetően,melyik úton haladunk? Mamiért jöttünk el az Úr házába? Mindez, lelkiismereti kérdés. Viszont, ha megveregetjüka saját vállunkat, vagy hálát adunk az Úrnak a problémáinkban nyújtott segítségéért, azt már más is látja…Kiül az arcra. A modern Heródesek ott ülnek minden sarkon –azönnön vállukat veregető gőgös, tudálékos emberek. A modern napkeleti bölcsek messze elkerülik az utcasarkokat, de ha találkozunk velük, akkor érezni, hogy hang nélkül beszél a tekintély. Ők azok, akik meglátták a csillagot és követik, lehet az homályos, vagy épp szikrázóan fényes… mindegy. Habetérünk Isten házába, hogy térdre boruljunk, imára kulcsolt kézzela legszentebb Szent előtt, gondoljunk arra, hogy nekünk is górcső alá kell vetnünk mindazon
pillanatot, amikor ráléptünk Heródes útjára, amikor megveregettük vállunkat. S lássunk csodát: napkeleti bölcsekké lettünk –hisz, csak alázatos lélek képes térdre borulni…, hogy szemlélje, imádja a nagy csodát: az emberré lett Istent.
Mert a kinyilatkoztatásból mi is
megismerhetjük a titkot, amit Pál megismert(vö, Ef 3,3). Sez, a valódi megvilágosodás –a modern „heuréka”. Nagy Péter Vízkereszt, Urunk megjelenése C Vízkereszt ünnepét, Urunk megjelenésének misztériumát ünnepeljük ma, s ezt reprezentálja a bölcsek története, akik Keletről érkeztek, hogy imádják a zsidók királyát (Vö. Mt 1,1-2) Szent Máté számol be erről az eseményről, s hangsúlyozza, hogy a bölcsek úgy érkeztek Jeruzsálembe, hogy követték a csillagot, amely az égen támadt. E csillag számukra a próféták által meghirdetett király, más néven a Messiás születésének jele volt. Amikor azonban a bölcsek megérkeztek Jeruzsálembe, szükségük volt a papokra és írástudókra, hogy a megfelelő helyre irányítsák őket, nevezetesen Betlehembe, Dávid városába (Vö. Mt 2,5-6; Mik 5,1). Útjukon a csillag és a Szentírás volt a két világosság, amely vezette a bölcseket, akik úgy jelennek meg előttünk, mint az igazság őszinte keresőinek példaképei. Bölcsek voltak e férfiak: a csillagokat vizsgálták és ismerték a történelmet. Valóban a tudomány emberei voltak, akik a kozmoszt tanulmányozták és úgy tekintették arra, mint az isteni jelek embereknek szóló hatalmas nyitott könyvére. Tudásuk egyáltalán nem volt öntelt, hanem nyitott volt az isteni kinyilatkoztatásra és hívásra. S nem szégyellték megkérdezni a zsidók vallási vezetőit sem az útbaigazításért. Mondhatták volna: „Járjuk a magunk útját, nincs szükségünk senkire”, s így elkerülték azt a mai mentalitásunkat, amely szerint a tudománynak
semmi köze Isten Igéjéhez. Ehelyett a bölcsek meghallgatták a próféciákat és elfogadták azokat, majd folytatták útjukat Betlehembe, és újra megpillantották a csillagot, mintha csak az megerősítette volna az emberi keresés és isteni igazság közötti tökéletes összhangot, azt a harmóniát, amely örömmel töltötte be ezeknek az igazán bölcs embereknek a szívét (Vö. Mt 2,10). A történet csúcspontja az a pillanat, amikor megpillantották a „Gyermeket Máriával, az édesanyjával”. (Mt 2,11) Az evangélium azt mondja, hogy „leborultak és imádták Őt”. Lehettek volna csalódottak is, megdöbbenhettek volna. Ehelyett, mint igazi bölcsek, nyitottak voltak a misztérium előtt, ami szokatlan módon nyilvánult meg előttük, és jelképes ajándékaikkal mutatták meg, hogy felismerték Jézusban a Királyt, az Isten Fiát. És éppen ebben a gesztusban teljesedik be a messiási prófécia, amely meghirdette, hogy idegen nemzetek is imádják Izrael Istenét. A történet végén van még egy jelenet, amely megerősíti, hogy a bölcsek esetében összhang volt az értelem és hit között, „álmukban
figyelmeztetést
kaptak,
hogy
ne
menjenek
vissza
Heródeshez, hanem más úton térjenek haza” (Mt 2,12) Természetes lett volna, hogy visszamennek Jeruzsálembe, Heródes palotájába és a Templomba, hogy elhíreszteljék, amit láttak. Ehelyett a bölcsek, akik a Gyermekben meglátták az Urat, szívükben őrizték meg a dolgot, akárcsak Mária. S ahogy érkeztek, csöndben el is távoztak megelégedve azzal, hogy találkoztak az Igazsággal. Fölfedezték Isten új arcát, egy új királyságot, a szeretetet! Mária, az igazi bölcsesség példaképe segítsen minket, hogy őszintén keressük Isten igazságát és életünkben összhang legyen az értelem és hit, a tudomány és kinyilatkoztatás között. (XVI. Benedek pápa)
Vízkereszt, Urunk megjelenése C Vízkereszt a kereszténység egyik legősibb ünnepe, a hagyományban már jóval karácsony előtt megjelent. Az ünnep igen összetett volt mindig: azon alkalmakra emlékezett az egyház ezen a napon, amikor az emberré lett Isten megjelent a világ előtt. Innen az ünnep görög neve: Epifánia (vagy latinosan: Apparitio) – Megjelenés. Mely alkalmak azok tehát, amikor az emberré lett Isten kilépett a világ elé? ·
Először is testi születése; az örmény egyház a mai napig
Vízkeresztkor emlékezik Krisztus születésére, nincs külön Karácsonyuk; ·
Másodszor a három napkeleti bölcs látogatása, amikor a
megtestesülés immár nem csak a zsidók előtt vált nyilvánvalóvá (őket képviselik a pásztorok), hanem minden pogány nép előtt is, akiknek képviseletében a bölcsek járnak; ·
Harmadszor megkeresztelkedése, amikor a próféták
legnagyobbika rámutathatott a tömeg előtt: „Íme, az Isten Báránya!”; ·
Negyedszer pedig a kánai menyegző, amikor első ízben
nyilvánult ki Jézus csodatévő isteni hatalma. Így tehát mondhatjuk azt, hogy a Vízkereszt egy igen összetett jelentéssel bíró ünnepnap volt a kezdetektől fogva. Ezen változtatott Karácsony ünnepének bevezetése, hisz így a születés és a hozzá kapcsolódó események már elkülönültek a többi három emlékezési szinttől. Ezek azonban egészen a legújabb korig együtt maradtak, miként azt Vízkereszt ünnepének esti dicsérete, vagyis vesperása elején a himnusz három szakasza jelzi, amelyek Seduliusnak, a nagy himnuszköltőnek származnak:
a
Krisztus
életét
megéneklő
költeményéből
Ibant magi, qua venerant,
Vonulnak már a Mágusok,
Stellam sequentes praeviam,
amerre jelzi csillaguk.
Lumen requirunt lumine,
A Fényt fény által keresik,
Deum fatentur munere.
Istennek szólnak kincseik.
Lavacra puri gurgitis
A tiszta víznek habjai
Caelestis agnus attigit,
az égi Bárányt fürdetik.
Peccata qui mundi tulit
A bűnt, mely őt nem illeti
Nos abluendo sustulit.
– lelkünk lemosva – elveszi.
Novum genus potentiae!
Emitt hatalma új jele:
Aquae rubescunt hydriae,
piroslik korsók friss vize,
Vinumque iussa fundere
parancsszavára bor folyik,
Mutavit unda originem.
a víz mivoltja változik.
A II. Vatikáni Zsinat által meghirdetett liturgikus reform kísérletet tett arra, hogy még egy szétválasztást tegyen: elkülönítse Krisztus megjelenését
(magyarul
Vízkeresztet),
tehát
a
három
bölcs
látogatásának ünnepét Krisztus megkeresztelkedésének ünnepétől. Ám ennek a szétválasztásnak mikéntje országról országra változik, attól függően, hogy január hatodika államilag elismert szünnap-e, illetve hogy az adott ország püspökei szerint akkor, vagy a rákövetkező vasárnap tartják-e Vízkeresztet. Így fordulhat elő idén, hogy a Szentatya január 6-án, az ünnepnapon emlékezik meg Vízkeresztről; majd a rákövetkező vasárnapon, január 7-én üli Krisztus megkeresztelkedésének ünnepét, amikor ő maga is keresztel. Ugyanakkor Magyarországon az ünnepet áttesszük vasárnapra, ezáltal 7-én emlékezünk Vízkeresztre, s a rákövetkező napon, 8-án üljük Urunk megkeresztelkedésének ünnepét.
Ennek következtében a legutóbbi egyetemes Zsinat utáni liturgikus reform által kettéválasztott ünnepnapok a naptár szeszélyessége folytán idén újból mondhatni „összeérnek”, sőt világszinten össze is keverednek, így mi is együtt emlékezünk most a két eseményre. A három királyok látogatása tehát a nemzetek Krisztusra való rátalálása: hármójuk jelképezi az egész emberiséget. Az egyik fiatal, a másik középkorú, a harmadik idős: az életkorokat, az emberi élet fázisait testesítik meg. Az egyik fehérbőrű, a másik sárgabőrű, a harmadik szerecsen: a három ókori világrészt, a Noé három fiától származó három emberi nemet egységben jelentik. Nagyon sok festményen, ikonon eltérő testhelyzetben látjuk őket: a lováról leszálló fiú még a csillagra tekint, a középkorú férfi már a Gyermeket nézi, míg az idős már oda is borul lábához, megcsókolja az Újszülöttet. Ezáltal jelképezik ők az ember lelki életének, aszketikának és misztikának három fázisát: a megvilágosodás útját (amikor a csillag fényét követve a célhoz akar elérkezni az ember), a megtisztulás útját (amikor látja már a Gyermeket, de még belső érésen kell átmennie ahhoz, hogy eléje lépjen) és az egyesülés útját (amikor az ember szavak nélkül az Isten lába elé borul, s egyesül vele a szeretetben). E három férfi, az emberiség egyetemes útja Krisztushoz sajátos módon nyeri el értelmét Urunk megkeresztelkedésében. Nem csak az ember halad Isten felé, de mindezt megelőzve az Isten is közeledik az ember felé. Nem véletlenül énekeljük Urunk megkeresztelkedésének ünnepén az első esti dicséret himnuszában: Ó, Egyszülött, kit küld Atyád, hozzánk jössz szűzi méhen át, keresztvízzel megszentelő, hitből mindent újjá szülő.
A megtestesülés után Krisztus öntudatosan, emberi felnőtté válása, elköteleződése útján is kiáll az ember mellett. A titkot, amelyet a bölcsek még titokban sejtenek, Heródes elől rejtenek; immár nyíltan hirdeti meg Keresztelő János Isten Bárányát, akiben valóság mindenki előtt immár: „Emmánuel, velünk az Isten.” Íme, az Úr Krisztusa, azaz Szentlélekkel fölkentje, aki értünk született, értünk adja életét, s nem önnön bűnei miatt, hanem a mi megváltásunk végett a keresztvíz alá hajtja fejét. A betlehemi csillag fénye és a keresztelkedéskor Krisztus fölött megnyíló ég fénye ugyanaz. A királyok szívét mozgató belső indítás s az Atya szózata ugyanaz. A Gyermekre mutató bölcsek s a Keresztelő gesztusa, szózata ugyanaz. Ezt visszhangozzuk hát mi is a kettős ünnepen a himnusz szavával: Maradj velünk, Urunk, maradj, az éjhomályban fény te vagy; lelkünket mosd le, bűnt ne hagyj, áldással enyhülést is adj!
http://www.kormend.plebania.hu/
Vízkereszt, Urunk megjelenése C A három bölcs a zarándokok ősmintája. Elindulnak egy ismeretlen országba, követik azt a csillagot, amely számukra a Messiás születését jelzi, nemcsak a világűrben, hanem a Földön is valami különös esemény történt. Mertek hallgatni Isten hívó szavára, és ezért mindent elhagytak, mint ahogyan az apostolok Jézus szavára. Isten alkalmazkodik a bölcsek helyzetéhez és lelki alkatukhoz. Csillagon keresztül hívta meg őket, hiszen csillagászok voltak. Isten mindig
alkalmazkodik
a
mi
élethelyzetünkhöz
is:
azokon
a
tapasztalatokon
keresztül
szól
hozzánk,
amelyekben
otthonosan
mozgunk. Melyik volt életünkben az a csillag, eszmény, szeretet, lelkesedés, amelyet amikor felfedeztünk, úgy éreztük nekünk szánt üzenet volt, és azért követnünk kellett azt? Jézus
számunkra
az
ég
és
Föld
Ura.
A
három
bölcs
megérkezésekor összeér isteni és emberi, ugyanakkor kifejeződik az összes nemzet Messiás előtti hódolata. Ahhoz, hogy ide megérkezzenek szükség volt az áldozatvállalásukra és a keresés nagyszerű kalandjára. Egy olyan életbeállítottságot jelképeznek, amely nem akar soha belefáradni a keresésbe, a Krisztus-követésbe. Számukra a jászolba fekvő Istengyermek valóban Messisásként jelent meg. Heródes és házanépe nem tudta, hogy Dávid fia ugyanaz a Személy, mint az, aki a bölcsek és pogányok számára Ábrahám fia, vagyis az emberiség egyetemes, azaz katolikus Üdvözítője. Ezek az emberek mindent fel mertek adni, egész életüket, hogy találkozhassanak Jézussal, vajon mi XXI. századi emberek képesek leszünk vágyaink, álmaink megvalósítására Isten nélkül? Nem hiszem. Csakis Isten felé haladva érhetjük el életünk igazi úti célját. Mi is a három bölcs életéhez hasonló tapasztalatokat érhetünk el, ha kimozdulunk mostani életünkből és felelőséggel vállaljuk a magunk kicsi, de nem kevésbé fontos szerepét. Adja Isten, hogy mi is merjünk elindulni életünk Csillagához. T. Ráduly István Zsolt, Brassó Vízkereszt, Urunk megjelenése C Mai
ünnepünk
neve
„Urunk
megjelenése”.
Népiesen
csak
„háromkirályoknak” hívjuk ezt a napot azért, mert ma arra emlékezünk,
hogy a három napkeleti bölcs-, király odaért a Betlehembe, meglátta a gyermekké lett Istent, s imádta őt. Az „Urunk megjelenése” kifejezés ugyanebből
a
történésből
ered,
azonban
egy
fontos
jelkép
is
belefoglaltatik: a nem zsidó származású „három királyok” a világ összes nemzetét, népét jelképezik. Így válik világossá, hogy a Megváltó nem csak a zsidó-, a választott néphez jött, hanem az egész világnak megjelent, hogy az egész világot váltsa meg. Ezért hívjuk epifániának, megjelenésnek: Istent immár az egész világnak megjelent, már mindenki megismerheti őt. Ez a fontos ünnepelendő tény, hogy „Isten mindenkié”, nekünk is üzenni akar. A mai nap „legfontosabb tanítása, hogy ne sajátítsuk ki magunknak Krisztust, hanem mutassuk meg és közvetítsük az ő szeretetét minden embernek” – tanítja Barsi Balázs atya. Hogy ne sajátítsuk ki Krisztust magunknak, hogy ne tartsuk meg Istent, a belé vetett hitünket magunknak, hanem adjuk azt tovább. Ahogyan Szűz Mária sem rejtegette Jézust, nem sajátította ki őt magának, hanem nekünk adta: tovább adta az emberiségnek. Ugyanígy kell tennünk nekünk is: nem elég, hogy eljövünk ide, az Istenhez, s kettesben elbeszélgetünk vele. De beszéljünk e hitünkről családunkban, valljuk meg hitünket a hitetlenek előtt, mutassuk meg Isten szeretetét a munkahelyen, s tegyük példaadóvá egész életünket. De mindez csak úgy valósulhat meg, ha előtte leborulunk Jézusunk lábainál, s csendes, személyes imádságban imádjuk őt – úgy, mint ezt megtették a „háromkirályok”. Biztosak lehetünk benne, hogy ennek az ajándéknak örül a legjobban az Istengyermek. Gyuszi atya Vízkereszt, Urunk megjelenése C
A csillag fényét követve Évekkel ezelőtt, még fiatal pap koromban történt a következő eset. Korán, már az advent elején elkezdtük gyakorolni a gyerekekkel a karácsonyi betlehemes játékot. A szereposztásnál szinte minden simán ment, valamennyi gyerek testhezálló szerephez jutott. Egyedül a Lőcsei Marcival kapcsolatban voltak kételyeim, mert mindenképpen az egyik király szeretett volna lenni a három közül, én viszont az írástudó szerepét akartam rábízni. Ő is próbált érvelni az elgondolása mellett, meg én is. Erősködött, hogy nála szebben senki nem tud hódolni a Megváltó előtt, ezért hadd vigye ő a Gáspár aranyát. Erre én is győzködtem,
hogy
írástudóként
szépen
hirdethetné
a
prófétai
jövendöléseket, és ez bizony jelentős feladat. Nem nagyon értette, hogy kik is voltak azok az írástudók Jézus idejében, ezért inkább ragaszkodott a királyhoz. A végén még abba is belement volna, hogy ő legyen a szerecsenkirály, bár az nem annyira tetszett neki, mint a Gáspár vagy a Menyhért. Bevetettem nála, hogy szép díszes köntöse lesz írástudóként, büszke lesz rá anyukája, de ezt az érvet hamar lesöpörte, mondván, hogy a királyoknak sokkal szebb palástja van és az jobban tetszene anyukájának is. Győzködtem még, hogy az írástudók abban az időben mennyire okosak voltak, de ez sem hatott rá, mert a végén előhúzta a mindent eldöntő érvet, hogy ő tulajdonképpen bukásra áll magyarból, mert rossz a helyesírása, ezért semmiképpen sem lehet írástudó. Sejtettem, hogy egy szó sem igaz ebből, de ráhagytam, mert aki ekkora poént tud mondani, hogy király lehessen, az tényleg megérdemli. Így lett ő abban az évben Gáspár király. Ma, Urunk megjelenése ünnepén azért idézem fel e régi esetet, mert ezzel szeretném bemutatni, mennyire közel állnak a gyerekek szívéhez, a gyerekek gondolatvilágához a háromkirályok, akik valójában nem is voltak uralkodók, hanem – miként az evangéliumban szerepel – bölcsek
voltak, akik napkeletről jöttek. Ugyanakkor nem csak a gyermekek fantáziáját, hanem a felnőttek képzeletvilágát is megmozgatja a napkeleti
bölcsek
története,
mindazokét,
akik
hittel
olvassák
a
Szentírást. Éppen emiatt nem kell csodálkoznunk azon, hogy az evangéliumok meglehetősen szűkszavú elbeszélését az évszázadok során az igehirdetők kissé kiszínezték, amely aztán számos irodalmi műben és művészeti alkotáson is megjelent. Ennek köszönhetően kapták nevüket, Gáspár, Menyhért és Boldizsár, akik egyike idősebb, a másik középkorú, a harmadik pedig egészen fiatal. Tulajdonképpen azt sem tudjuk hányan érkeztek a csillag fényét követve, csupán a háromféle ajándékból következtetünk arra, hogy feltehetően hárman voltak. A napkeleti bölcseket egy csillag, egy különleges égi jel vezette a Megváltóhoz. Bölcsességük ott kezdődött, hogy felismerték ezt a jelet és kutatni kezdték annak értelmét. Úgy gondolták, hogy ez egy újszülött királynak a jele. S amikor ezt megértették, akkor elindultak, követték a jelet. Nem féltek az út viszontagságaitól és szándékuktól nem téríthette el őket senki. Az őket vezető csillag talán egy időre eltűnt szemük elől, ezért is tudakozódhattak Jeruzsálemben az uralkodónál. Amikor pedig újra elindulnak, most már a prófétai jövendölésben szereplő Betlehem felé, akkor újra felragyogott előttük a csillag. Máté evangélista külön kiemeli, hogy „a csillagot meglátva nagyon megörültek.” Mert az isteni jelet követni, s annak segítségével meglelni a Megváltót, boldogsággal és örömmel tölti el az embert. A napkeleti bölcsek mindazokat jelképezik, akik a történelem folyamán elindulnak, hogy keressék az Istent. Induljunk mi is örömmel a szívünkben! © Horváth István Sándor Vízkereszt, Urunk megjelenése C
A karácsonyi képhez szorosan hozzátartozik a napkeleti bölcsek látogatása. A mai napon ezt ünnepeljük. „Napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: hol van a zsidók újszülött királya.” A bölcsek, akik elsőként keresték fel Jézust, nem a zsidó nép fiai voltak. Ez volt első jele annak, hogy Jézus nem csak egyesekért-, nem a kiváltságosokért született meg, hanem mindenkiért jött. Itt jutott kifejezésre először, hogy Jézus küldetése egyetemes, mindenkire kiterjed és az általa alapított közösség is egyetemes. „Hiszek az egy, szent és katolikus-azaz egyetemes anyaszentegyházban.” – imádkozzuk a Hiszekegyben. Ez az egyetemesség Isten ajándéka, de ugyanakkor feladat is. Feladatunk mindent megtenni, hogy mindenki otthon érezze magát az Egyházban, templomainkban – például, hogy minden korosztály jelen legyen kicsitől-nagyig, fiataltól-idősig. Érdekes felfigyelnünk arra, hogy egy idő után a bölcsek is elvesztették a Betlehemi csillag fényét és Heródesnél érdeklődtek. Heródes pedig a maga önző érdekében akarta kihasználni az eseményt, rosszindulattal félre vezette őket, de mindez nem vált üdvösségére. A bölcseknek viszont újra megjelent a csillag, és így megtalálták a jászolban fekvő isteni kisdedet. Mindenki rászorul az Istentől jövő világosságra, vezetésre. Senki nem mondhatja magáról, hogy ő kiváltságos és egyedül ő ismeri a helyes utat. A bölcsek ajándékot adtak Jézusnak, mindenki azt hozta amilye volt: aranyat, tömjént, mirhát. Vajon mi mit hozhatunk ajándékba? Talán leginkább a szeretet, a jócselekedet, és az ima lehet a mi ajándékunk. Hozzuk
el
ajándékba
a
jó
szándékunkat,
hogy
megpróbálunk
szeretetben élni. Hogyha odafigyelünk környezetünkre, figyelmesek vagyunk egymás iránt, ez Jézusnak szóló ajándék is egyben. Hogyha mások szüksége megindít, és jót teszek a rászorulókkal, ez olyan
ajándék, ami bennünket is lelkileg gazdagít és egyben Isten iránti szeretetem konkrét bizonyítéka. A másik terület, amit Istennek ajándékozhatok az imádságban neki szentelt idő. Az Isten jelenlétében eltöltött idő a lelki töltekezés ideje, a lelki átalakulásnak a felkínálkozó lehetősége. Végül is, amire a legtöbb időt szentelem, az az én istenem, mert a legfontosabbra mindig van időnk.Vízkereszt ünnepe arra hív bennünket, hogy a napkeleti bölcsekkel együtt mi is induljunk el az Úr Jézus keresésére, és ha rátaláltunk adjunk neki ajándékot, és meg fogjuk tapasztalni, hogy leginkább mi leszünk azok akik ajándékot kaptunk. Böjte Mihály Vízkereszt, Urunk megjelenése C „Te vagy a zsidók királya?” – kérdezte Pilátus a helytartó Jézustól, amikor eléje vezették. A napkeleti bölcsek kérdésére a kései választ a kereszt adta meg, és annak felirata: INRI. Gúnyolták is: „Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről…” Máté drámai története nem csupán arra emlékeztet, hogy a „pogányok” az Újszülöttben elsőként tisztelték a zsidók királyát, várva várt Megváltóját. Máté tudatosan emeli ki a párhuzamot, azaz inkább ellentétet a Hódolat, mellyel a tudomány képviselői tisztelegtek, és a Megvetés között, melyet a főpapok és a nép írástudói – az akkori elit – éreztettek vele a tárgyaláson és a kereszt alatt. Némelyik talán még tanácsadója is volt a zsarnoknak, aki „meghökkent”, hogy riválisa támadt. A jászol és a kereszt dialektikája csak a szintézisben oldódik fel, melyet nekünk kell létrehoznunk, válaszul: a keresztnek hódolva. Van itt még néhány további meghökkentő párhuzam, ellentét. A csillagászok, akik természettudományos alapon, az akkori tudás legjavát használva határozták meg előre az esemény időpontját és jelentőségét,
olyan pontossággal, hogy több ezer mérföldes utazás után pont a legjobbkor érkeztek a helyszínre, híján voltak, a spirituális forrásnak, a bibliai hagyománynak, ezért a helyszínen lokális, regionális forrásból kellett kiegészíteniük tudásukat, hogy megtalálják, amit kerestek. Ez is jelkép: jelképezi a
kulturális
örökség és a
helyi hagyományok
fontosságát egy globális civilizációban. Ugye, aktuális? Nem igazodunk el ezek nélkül saját történetünkben, saját életünkben sem. De persze szól a provincializmus ellen is: a helyi hiteles hagyomány legjobb tudói is elmulasztották volna az eseményt, ha nem kapnak figyelmeztetést azoktól, akik nem a szűk helyi perspektívából értékelik a történéseket. Arra is utal a spirituális és a tudományos örökség birtokosainak egymásrautaltsága, hogy mind az előbbit túlhangsúlyozó, ezoterikus fundamentalizmus,
mind
az
utóbbi,
a
lelki
dimenziókat
tagadó
szcientizmus tévúton járnak. Végül fényt vet a történet a politikára és annak szerepére a társadalomban is: nem túl hízelgő, amit Heródes alakjában erről megrajzol. A hatalom fél. Mindig is félt, attól, hogy valami kicsúszik ellenőrzése alól. Végső soron ezért is kellett meghalnia Jézusnak a kereszten: ez is része a megváltásnak. Ne higgyük hát, hogy a „vallásnak”, a hitnek semmi köze sem a tudományhoz, sem a politikához. Máté épp az ellenkezőjét bizonyítja: a politikát és a tudományt is meg kellett, és meg kell váltani. A hit eminensen közügy. Kiss Ulrich SJ Vízkereszt, Urunk megjelenése C Meglátni ma is a csillagot, és nyomába szegődni Jézus az emberiség megváltója. A megtestesülés is ezt mutatja meg. Isten jeleket ad, hogy felismerjük a Megváltót. Akkor: csillag, angyali szó, Jézus tanítása, tettei.
Ma. Sokfélék lehetnek a jelek, és nem mindig könnyű felismerni. Ahogy akkor se ismerte fel mindenki a jelet. A jeleke felismerő ember útnak indul. (egy ifjúsági karácsony darab egyik dala fogalmaz: elindultak mert az Isten hívta őket, és az Ő szava mindennél erősebb) Ehhez persze meg kell értenem a jeleket. Ebben segít a Szentírás, a napi imádság, elmélkedés, az Egyház a liturgikus rendjével, a Szentatya tanításával, Az útnak indulás lépés a biztosból a bizonytalanba. De Isten ad garanciát a személyes találkozásra. A Jézussal való találkozás átformál. Új lendületet ad, új útra indít. A Jézussal való találkozás az új év kezdetén adja meg a lendületet és a lelkesedést, hogy bátran járjuk Isten útján, és másoknak is meg tudjuk mutatni ennnek az útnak a szépségét. Fülöp Ákos Vízkereszt, Urunk megjelenése C Ádvent idején az Egyház mindennapi fohásza: "Marana tha! Jöjj, Urunk, Jézus"! Az első vasárnap Introitusában pedig az Izrael Istenére várakozó ember bizonyosságát énekeltük: "mert kik téged várnak, meg nem szégyenülnek" (Zsolt 25,3). E napon pedig az egyház e várakozás beteljesedésére mutat rá: az Eljövendő ecce advenit
Íme, eljött az Uralkodó, az Úr (Mal 3,1:
Vízkereszti Introitus). Epifániát ünneplünk: megjelenés. Arról a kinyilatkoztatásról van szó, melyet a Szentleckében olvasunk: "Kinyilatkoztatásból megismertem Krisztus misztériumát" (Ef 3,3). "Akik nem bizalmatlanok iránta, kinyilvánítja magát" (Bölcs 1,2): én vagyok az Élet Kenyere és az Élet Itala. Jelt ad magáról, vizet fakaszt
a sziklából. Kinyilatkoztatja magát a megtestesülésben, majd kereszthalálában és föltámadásában; figyelmünket feléje fordítja, s új élettel ajándékoz meg. Isten misztériumának kinyilatkoztatása a minden népre kiáradó üdvösség titka. A bölcsek is útra keltek az újszülött királyt megkeresni. Csillagot láttak. A csillag vezeti őket az újszülött arcának megismeréséhez és Isten dicsősége megjelenésének felismeréséhez Betlehem szegénységében. A Király, kié a föld minden hatalma, megjelent kinyilatkoztatni valódi hatalmát: szabadító hatalmát. Ő Jézus. A név jelentése: az Úr az üdvösség, a szabadítás. Szabadságunk az Isten tekintetével való találkozásból adatik: "ragyogtasd/világosítsd meg arcodat, és meg leszünk szabadítva" (Zsolt 80,20). A találkozás a kisded Jézus és a kereszt szemléléséből fakad. Szent Ferencnél ez így válik valóra: A Perugiaba igyekvő megszólított Ferenc hallgat és felel az isteni szóra. Az Úrnak akar szolgálni. Életformájának forrása az Istenre szögezett tekintet, a kizárólag Benne való bizalom. Ez a bizalom tette lehetővé, hogy életében szemmel láthatóvá váljon Isten szeretetének misztériuma: emberarca és visszavonhatatlan hűségének jelei; Greccioban, az új Betlehemben és Alverna hegyén, a leprásban és minden teremtményben Isten képmását fedezi fel. A Greccio-i történet leírásakor Celanói Tamás életrajzíró azt írja Ferencről, hogy "különösen a megtestesülés alázatossága és a kínszenvedés szeretete fészkelte be magát olyan mélyen emlékezetébe, hogy mellettük alig tudott másra gondolni" (1Cel 84). Továbbá Ferenc szavai is erre utalnak: "meg akarom eleveníteni , látni akarom " (1Cel 84).
És meglátta Élettelen gyermek jelent meg, aki Ferenc és társai illetve a környék lakói jelenlétében mintegy új életre támadt. Az a kisded Jézus támadt új életre, és vésődött mélyre az emberek emlékezetébe, aki "sokak szívében egészen feledésbe merült" (1Cel 84). Az emberi Isten megjelenik azok számára, akik még nem formálták ki maguknak abszolút képét, tartván őt mint Abszolútumot megfelelő távolságban, megfelelő kategóriákkal körülírván. Krisztust követőként az Istenre mutató jel-szerepet hivatottak vagyunk megőrizni. A kövess engem hívásra adott válasz, az Exodus, a ráhagyatkozó bizalmat jelzi. Az Exodus: Isten visszavonhatatlan, rendíthetetlen hűségének megtapasztalása Fölötted ott ragyog az Úr: a halhatatlanság Fényének (prefáció) égre emelt tekintettel való követése vezet el bennünket Isten arcának szemlélésére. Ez a szemlélődés megadja a hit és az öröm ajándékát, és képessé tesz az útirány megváltoztatására, a gonosz Heródessel való együttműködés megtagadására. A fölöttünk járó fényesség ragyogása felemel a sötétség homályából, mutatja a minden népet egybegyűjtő országba vezető utat. Ha hiányzik ez az égre szögezett tekintetünk, az Isten felé való fordulásunk, akkor >a munka öncélú szenvedéllyé válik, a politika önző hatalomkereséssé züllik, a művészet csak a "valót" mutatja vagy torzítja és nem "annak égi mását", a zene kábítószerré fajul és már nem a Lét titokzatos hangja < (Nemeshegyi Péter SJ). "Felragyogott Isten dicsősége": hogy elvezessen a vele való találkozásra, és hogy meglássuk, kicsoda Jézus, akiben maga a Mindenható hajolt közel hozzánk. Ez a látás teszi lehetővé, hogy a
valóságot továbbá ne fekete-fehéren lássuk, hanem felfedezzük annak sokszínűségét, és Isten más-más arcát az elfeledettségből. A Megtestesült Kegyelem megjelenésében fölismerhetjük megajándékozottságunkat. Kinyithatjuk kincsesládáinkat, átadván belőle, ami a legdrágább: az önkiüresítés adományát. A szabadság, a bizalom, a ráhagyatkozás, életünknek az Istenre és a közösségre való rábízása az Isten felé fordulás gyümölcsei. Ez szabadít fel kötöttségeinktől, ragaszkodásainktól, jelen struktúráinkba való menekvéseinktől (kolostorokhoz, eszmékhez bármi áron). Nem bízhatom magam papírlapokra és hagyományokra, hanem az eleven és mindig éltető és megújító Lélek vezetésére.fr. Julianusz OFM Vízkereszt, Urunk megjelenése C Ma vízkereszt ünnepe van, ami pontosabban Urunk megjelenésének ünnepe. Ennek az ünnepnek tartalmáról a görög elnevezés fejez ki többet, mert görögül ezt az ünnepet epifániának nevezik, ami annyit jelent,
hogy
Isten
dicsősége
mindenki
számára
kinyilvánul.
Az
Újszövetségben a Jézus epifániái annyit jelentenek, hogy mindenki számára kinyilvánul az, hogy Jézus a Messiás, az Isten fia. Egy ilyen epifánia eseményt hallottunk az evangéliumban a napkeleti bölcsek történetében. A napkeleti bölcsek történetét a népi fantázia meglehetősen kiszínezte a három királyok történetévé, ami már inkább a hittartalom rovására ment, mint előnyére. Aztán a történetben szereplő csodás csillag miatt a felvilágosult elmék egyszerűen a mese világába utalták a történetet, mondván, hogy ilyen csillagászati eseményt, mint a betlehemi csillag, nem ismerünk. A sors iróniája, hogy a felvilágosodás
elhamarkodott állítását a természettudomány cáfolta meg, mikor egyértelművé tette, hogy a betlehemi csillaghoz egy megtörtént, ritka de valós csillagászati esemény szolgáltatta az alapot, amely - minő véletlen, vagy talán nem véletlen - pontosan Jézus születésének idejében játszódott le. De hogy a mesés elemektől tisztává tegyük a képet nézzük végig még egyszer, hogy mi is történt valójában! A napkeleti bölcsek nem királyok voltak, hanem minden valószínűség szerint mezopotámiai csillagászok, akik ama bizonyos égi jelenséget látták napkeleten, volt tudomásuk a zsidóknál oly elevenen élő messiási jóslatokról, s e két dologból azt olvasták ki, hogy a zsidóknál olyan király született, amely meghatározza a világ sorsát. Ezzel a meggyőződéssel vállalkoznak a fáradságos útra, s következtetéseik a fővárosba, Jeruzsálembe vezetik őket a királyi palotába, ahol nem találnak újszülött trónörököst, csak egy hatalmát görcsös kegyetlenséggel féltő öreg királyt, Heródest. Útbaigazítást kapnak az isteni üzenet, a Szentírás magyarázóitól, hogy amit keresnek Betlehemben keressék. Ami ezután történik, nem emberi elgondolás eredménye. Betlehemben, egy Isten háta mögötti kis faluban leborulva imádják egy szegény fiatal anya gyermekét. Imádják, ami csak egyedül Istennek jár ki. Az Istentől kapott hit műveli ezt, nem az ő eszük, bármilyen bölcsek is. Ezek a bölcsek megsejtettek valamit abból a titokból Isten kegyelméből, hogy kicsoda az a gyermek, akit Jézusnak neveznek. Ezzel a történettel mesteri módon ábrázolja Máté minden idők istenkereső és Istent megtaláló emberét. A jelképek oly gazdagok ebben a történetben, hogy most csak néhány mozzanatot emelnék ki.
A csillag mindenki által látható jelenség. Ez a csillag jelzi az emberben lévő vágyat Isten után, amely a bűnbeesés óta eléggé zavarossá, homályossá vált. A felvilágosodástól napjainkig az ember számtalan módon próbálta letagadni vagy félremagyarázni ezt a belénk oltott vágyat, de lényegében nem tudja, mert ott van és kérhetetlenül dörömböl az Isten előtt bezárult lélek ajtaján. A bölcsek engednek a bennük feszülő vágynak, s elindulna e vágytól vezérelve a csillag után. De Istent megtalálni nem egyszerű. Aki elkezdi keresni Istent, először hatalmasnak, gazdagnak és félelmetesnek képzeli, ahogyan a bölcsek a fényes, hatalmas, gazdag királyi palotában kötnek ki. Itt nincs az Isten. A fény a jólét, a hatalom, a gazdagság a gonoszság melegágya és nem az Isten otthona. Továbbmenni kényszerülnek az emberi gondolkodásnak ellentmondó világ felé, amelyben megtalálják azt, akit keresnek: a szegénységben, az egyszerűségben, a szeretettől áthatott légkörben. Megtalálják az Istent. Ajándékaik megvallják helyettük szótlanul, hogy kit vallanak meg abban a Gyermekben. Az arany a királyoknak jár - megvallják, hogy Jézus a mindenség királya. A tömjén az istennek jár - megvallják Jézus istenségét. A mirha, a kelet gyógyszere a sebekre és a halottak bebalzsamozására a szenvedő embernek jár - megvallva Jézusban a kereszten szenvedő Messiást. A fényes palota - az emberi elgondolás - és a szegényes körülmények között óriási különbség van. Az ember számára áthidalhatatlan ez a szakadék. - De nem az Isten számára. Ő teszi alkalmassá a bölcseket e szakadék átugrására. Ő adja meg minden idők emberének a hit ajándékát, melyet vagy elfogad az ember, vagy elutasít. Testvérem! Te hol tartasz ezen az úton?
Elindultál-e már a csillag, a benned feszülő vágy után a Találkozásra, vagy evilági élvezetekkel próbálod csillapítani ezt a csillapíthatatlan vágyat? Elhagytad-e már a királyi palotát, vagy még mindig a hatalom, a gazdagság berkeiben keresed hiábavaló módon az Istent? Elfogadtad-e már Isten ajándékát, az igaz hit kegyelmét, amely képessé tesz arra, hogy a Gyermekben meglásd a királyt, az Istent, és az érted szenvedő embert? Mindannyian, akik itt vagyunk, a csillag után megyünk, csak különböző szakaszán vagyunk ennek az útnak. Adja Isten, hogy minél többen eljussanak életük céljához az Istenemberhez, elfogadva Isten vezetését. Ezen prédikációnál sokkal szebben és a szívre hatóbb módon foglalja össze mindazt amit a betlehemi csillag jelent számunkra Babits Mihály: Csillag után című költeménye: Ülök életunt szobámban, hideg teát kavarok. körülöttem fájás-félés ködhálója kavarog. Kikelek tikkadt helyemből, kinyitom az ablakot s megpillantok odakint egy igéretes csillagot. Ó ha most mindent itthagynék, mennék a csillag után, mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán! Gépkocsin, vagy teveháton olyan mindegy, hogy hogyan! Aranyat, tömjént és mirrhát vinnék, vinnék boldogan. Mennék száz országon át, míg utamat szelné a vám. "Aranyat tilos kivinni!" szólna ott a vámos rám. "Tömjéned meg, ami csak van, az mind kell, az itteni hazai hatalmak fényét méltón dicsőíteni." Százszor megállítanának örülnék, ha átcsuszom: arany nélkül, tömjén nélkül érnék hozzád, Jézusom! Jaj és mire odaérnék, hova a csillag vezet, te már függnél a kereszten és a lábad csupa seb, s ahelyett, hogy bölcsőd köré szórjak tömjént, aranyat, megmaradt szegény mirrhámmal keserüszagu mirrhámmal kenném véres lábadat.
Ámen. Forrás: Ócsai József
Vízkereszt, Urunk megjelenése C Korunk
kitermelte minden szükséges valóság pótlékát. Nemcsak az
étkezésben ismerünk pót-ízeket, cukormentes édesítőt, koffeinmentes kávét, alkoholmentes sört, és számtalan hasonló terméket, de kitaláltuk már a család pótlására szolgáló nevelőotthont, ?állami gondozót?, az igazi mozgás helyett kondicionáló termeket, eszközöket. A lényegest pótcselekvésekkel
igyekszünk
helyettesíteni,
azután
elégedetlenek
vagyunk, ha ez a világ kezeink között válik kilúgozottá, hitelét vesztetté, meddővé, terméketlenné, halovány árnyképévé az igazinak. 1. Vízkereszt egyik felismerése: Isten nem ismer pótcselekvéseket, semmiféle hasonlót, pótlékot, ő azt adja a világnak, amire igazán szükségünk van. Az Igaz Isten megjelése, a legnagyobb ajándék. Ő nem jó illatot, gyógyszert borít a világ sebeire, hanem megváltoztatja annak folyását: ő a Krisztus. Őt ismerik fel és keresik meg a napkeleti bölcsek. De őtőle fél Heródes és vele együtt egész Jeruzsálem, meg mindazok, akiknek ?van mit félteniük?. Inkább megölik az ártatlan csecsemőket, nehogy szembe kelljen nézni a Királlyal. Inkább ők is pótcselekvéshez nyúlnak. Vízkereszt arra tanít, amit Izajás próféta könyvének III. része a babiloni fogságból való hazatérés után vigasztalásul ír: ?Kelj fel, ragyogj, mert elérkezett a világosságod, fölötted ott ragyog az Úr!? (60,1-2) Ezek a szavak nem a zsidó nép anyagi helyzetelemzéséből, a tényleges állapotból
fakadó
derülátó
szavak.
Ez
az
Isten
üzenete,
az
ő
cselekedete. ?Kelj fel!? ? Kerekedj fel, állj talpra, indulj! Ezt mondta Isten Illésnek: Kelj fel, mert hosszú út áll előtted! (vö. 1 Kir 19,7) És Jónásnak is: Kelj fel és menj Ninivébe! (Jón 1,2) De Jézus is így parancsol Jairus 12 éves leányának: ?Talita kum?, kelj fel! És a leány járni kezdett (vö. Mk 5,41). Vagy a bénához is ezekkel a szavakkal fordult: ?Kelj fel, fogd ágyadat és járj!? (Mk 2,9) A napkeleti bölcsek útnak indulása arról győz meg, hogy semmi és senki nem akadályozhat
meg minket: se gyöngeségünk, se elhagyatottágunk, se képtelenségünk, ha Isten szólít: kelj fel a földről, a kedvtelenségből, a kétségbeesésből, indulj a messzesége, tedd meg azt az utat, amit mutatok, - meg kell tenned, mert Isten számít rád! 2. Így válik Jézus főszereplőjévé az eseményeknek: kis gyermek, mégis ?az ellentmondás jele?, vízválasztó. Az egyik oldalon ott látjuk a mágusokat, az igazság őszinte keresőit, a másik oldalon pedig a gőgös, öntelt Heródest és a várost, azokat, akik félnek, féltik hatalmukat, jövőjüket, semmiféle változást nem tudnak elképzelni, akik nem fogadták be (vö. Jn 1,11). Dönteni kell, ki hová csatlakozik: a csillaghoz, amely már nemcsak a betlehemi istálló fölött, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása, de az egész világ fölött ragyogó csillag, - vagy beszűkült, önző, félelmekkel teli önmagunkhoz, minden kilátás, jövő nélkül? Jézus és igazsága nem marad rejtekben. ?Ha világosságot gyújtanak, nem teszik véka alá? (Mt 5,15). Vagy vele, vagy ellene! Pál apostol arról beszél, mekkora öröme van, hogy megismerte Krisztus titkát, amelyről korábban nem tudtak (vö. Ef 3,2-3a.5-6). Ugyanezt vallják a megtérők, a konvertiták. Az életben vannak pillanatok, amikor nyilvánvaló, mit miért teszünk. Magunkért, másokért, szeretetből, szolgálatból, vagy élvezetből, kényelemből, számításból. A csillag fényét nem lehet betakarni, elhomályosítani, félremagyarázni! Isten igazsága roppant egyszerű: elfér a betlehemi jászolban, meg tud férni egy piciny csillag fénye mögött. Csak akarjak hozzá tartozni! 3. A mágusok ajándékokkal hódolnak a Messiás-király előtt: arannyal a világ Urának, tömjénnel a Szentnek, mirhával az igazi, tehát a halállal is szembenéző Embernek. Keleti és déli népek ezért inkább vízkeresztkor ajándékozzák meg egymást, ez a befána, (az epifánia szóból). Amit az élettelen világ, az égitestek értelmes szóval, gesztussal nem adhatnak, azt a napkeleti bölcsek szavaikkal és ajándékaikkal nyújtanak át.
Hitéletünk jelképe ez: amiről lemondunk, amit őszintén Istennek ajándékozunk, ami egy kis rész önmagunkból, az a mi és az egész emberiség igazi hódolata, imádása Isten előtt. Ősi időktől ezért indulnak zarándokutakra
a
keresztények,
ezért
böjtölnek,
ezért
adnak
adományokat, hogy kifejezzék a megtalálás, a rátalálás örömét: jó a csillag útján megérkezni és a szívünkben ?igen nagy örömöt? érezni. Bálint Sándor néprajzi, hagyománytörténeti gyűjteménye felsorolja a hazai középkori Háromkirály-ábrázolások egész sorozatát a kőbe vésett románkori ábrázolásoktól kezdve, a faliképeken, freskókon át a szárnyasoltár táblákig, vagy a csodálatos fából készült szobor-csodákig. Hány és hány vendégfogadó, szállás hajdani neve őrzi az ünnep emlékét: Három Király, Három Szerecsen, Három Szív, Három Korona, és a többi. Jézus itt van köztünk az Egyházban. Találjunk rá az igazán fontos, lényeges és maradandó értékekre, induljunk el újra (akár századszor is) a csillag nyomán hittel, bizalommal! Erről álmodott Ady is, amikor így sóhajtott: ?Karácsonyi rege, / Ha valóra válna, / Igazi boldogság / Szállna a világra?. Pákozdi István/MK
