A krimi és E.A. Poe A sokféle krimi egy dologban hasonlít egymáshoz, ez pedig a népszerűség, ami egyre emelkedik, ezt bizonyítja a tévéműsor is. Érdemes elgondolkodni, mi okozza ezt a különös vonzalmat, illetve kicsit visszanézni a krimi forrásvidékére. Kolozsvári Grandpierre Emil „A krimi védelmében” című esszéjében úgy fogalmaz, hogy a krimi egyesíti magában valamennyi hazárdjáték elemeit. Alkalmat ad a találgatásra, s a játékos lélek magában fogadhat a gyilkos személyre. A jó krimi megmozgatja az idegrendszert. Ugyancsak Kolozsvári megállapítása, hogy cirkusz is ez a műfaj, mert ugyan más eszközökkel, de végül ugyanaz a küzdelem játszódik le a néző vagy olvasó szeme előtt, mint amiben a római aréna közönsége lelte szórakozását. Nem érdektelenek a krimi irodalmi vonatkozásai sem, és nem csupán arra értendő ez, hogy az első ilyen jellegű írás E.A.Poe munkája, – akihez még visszatérünk részletesebben – és más nagy író is kirándult a műfaj területére. Említésre méltó az, amit kevesen vesznek észre, s ritkán említik; nevezetesen a formabontás, ami tulajdonképpen az időrend megbontása, a krimi kezdeményezője. A cselekmény leggyakrabban egy vagy több hullával, de legalábbis valamilyen bűncselekménnyel kezdődik, a bűntényt megelőző körülmények, illetve magának a bűnténynek a körülményei csak a regény végén tisztázódnak. Tehát ebből a szempontból a krimi műfaja az avantgarde irányzatok tetemes részének az őse. Két érdekes hasonlatot említ még esszéjében Kolozsvári: rokonítja a költészettel és burleszkkel is a krimi műfaját. Ahogy a vers rímelése fölülemelkedik a költőn, úgy a krimiben jellemek felülemelkednek önmagukon. A többszörös gyilkos nem végez a nyomozóval, még ha nagyon jó alkalom is kínálkozna erre, felülemelkedve, megtagadva általunk ismert jellemét (persze csak ún. „regényvédelmi” okokból), mert mi is lenne a regénnyel nyomozó nélkül. Ugyanígy a főhős elpusztíthatatlan, mint a burleszk szereplői. Sőt egészen sajátos lélektani magyarázatot is adhatunk a kriminek, és említsük meg a sokat, sok kontextusban idézett Freudot is, nézzük milyen a kapcsolatolvasó (vagy néző) és a nyomozó figurája között. A freudisták úgy vélik, hogy a beteg érzelmileg kötődik az orvosához, ugyanúgy kötődik a néző (olvasó) a nyomozóhoz. A nyomozó általában rokonszenvet kelt, megnyugtató, problémamegoldó figura. A bűntett pedig annak a lappangó
veszélynek a jelképe, amely mindannyiunk éltére ránehezedik, hisz bármelyikünkkel megeshet. A bűntett a könyv lapjain vagy képernyőn valósággá válik, aztán megjelenik a pozitív hős, megoldja a rejtélyt, helyreállítja az erkölcsi világrendet, s ezzel visszaadja a nyugalmunkat. A krimi a féle közszükségleti cikké vált, melyet a félelem és megkönnyebbülés vágyának együttes nyomása szül. Edgar Poe élete olyan, hogy novellának Edgar Poe írhatta volna meg. Edgar Allan Poe 1809. január 19-én Bostonban született. Apai ágon ír, anyai ágon angol származású. Szülei színészek voltak, a korabeli kritika édesanyját klasszikus drámai főszerepek kiváló alakítójaként említi. Edgar édesanyjától örökölte mind külsőjét mind művészi hajlamait. A szülõk korán, egymás után meghaltak Örök traumaként maradt meg az íróban anyja halála, akit két és fél éves korában veszített el tüdőbaj következtében. Ekkor Edgar gyakorlatilag elárvult. A három Poe gyermeket jómódú richmondi családok vették gondozásba. Edgar egy John Allan nevű dohány-nagykereskedő házába került, akinek felesége, a gyermektelen Frances, sajátjaként nevelte fel a szép és értelmes kisfiút. Jó nevelést akart adni neki, igen jó iskolákba íratta, s amikor eljött ennek is az ideje, Angliába is elküldte, hogy a híres egyetemeken gazdagodjék tudása. Ezek az évek gyermekkora legszebb élményeit jelentették számára, műveltségének alapjait is itt szerezte meg. Az Angliában átélt pillanatok több elbeszélésében visszaköszönnek majd. 1820-ban a család visszatért Richmondba, ahol Poe élete jelentősen megváltozott. A fiú azonban különös ifjúvá serdült. Képtelenül sokat tanult, szenvedélyesen olvasott, késõbb sokan elámultak, hogy a felettébb rendetlen, akár züllöttnek is mondható élet folyamán hogyan gyûjthette össze gazdag és sokoldalú mûveltségét. Már középiskolás korában rákapott az ivásra. A londoni forgatag után unalmas perceit sportolással töltötte, amellyel kiemelkedő sikereket ért el. Iskolatársának fiatal édesanyja iránti szerelme és annak halála a kamasz Edgarból hatalmas érzelmeket váltott ki, melyeket csak a versírás segítségével tudott kifejezni. Költeményeinek témája már ekkor a beteljesületlen szerelem és a halál feltárhatatlan misztikumai voltak. Az irodalom iránti vonzalom azonban családi viszályok okozójának bizonyult: nevelőapja ügyvédnek szánta, míg Poe a költői elhivatottságot vallotta magáénak. 1826 februárjában beiratkozott a híres virginiai egyetemre, de tandíját elkártyázta. Poe számára egyre világosabb lett, hogy Allan sosem fogja őt törvényes fiává fogadni. Első nagy szerelme, Sarah Elmira Royster, Poe-t könnyed életmódja miatt elhagyta. Kiváló eredményei ellenére az egyetemet – anyagi okok miatt - nem fejezhette be. 1827-ben, hátat fordítva az Allan - háznak, Bostonban beállt a hadseregbe. A hadseregben kiválóan
megállta helyét, és kétévi szolgálat után beiratkozott a West Point-i tiszti akadémiára. Ekkor már megjelent első verseskötete „Tamerlán és más költemények” címmel, amely több híres versét tartalmazza, bár végleges formájukat többszöri átdolgozás után nyerik el. E kötet nem hívta fel Poe-ra még a kellő figyelmet, de ez önbizalmát nem rengette meg, és 1829-ben megjelent második kötete, az „Al Aaraf, Tamerlán és kisebb költemények”. Ugyanebben az évben – míg Poe a hadseregben szolgált - meghalt nevelőanyja, Frances Allan. Poe a tiszti pályától rangot és anyagi biztonságot remélt, de a katonai életmódot elviselhetetlennek találta, és 1831-ben szándékos szolgálati mulasztással kikényszerítette a West Point-i akadémiáról való eltávolítását. Ugyanebben az évben New-York-ban kiadta harmadik verseskötetét „Költemények, második kiadás” címmel. Ezután apai nagynénjéhez, Mrs. Maria Poe Clemmhez, Baltimore-ba költözött, aki anyjaként vette istápoló gondjába a költőt, és élete végéig egyetlen érzelmi támasza maradt. Nagynénjének köszönhetően Poe az irodalomnak szentelhette minden idejét. Ekkor írt novellái egy philadelphiai napilapban jelentek meg 1832-ben. Az 1831 és 1835 közötti baltimore-i négy év a művészi beérés és az érzelmi biztonság korszaka Poe életében. Első nagy sikerét 1833-ban érte el a „Palackban talált kézirat” című művel, amellyel száz dollárt nyert egy helyi pályázaton. J. P. Kennedy, a pályázat egyik bírája felkarolta Poe-t: közölte négy novelláját a richmondi Southern Literary Messenger nevű lapjában (1835) és maga mellé vette szerkesztőnek. A richmondi évekkel hosszú, fényes, de viszontagságos szerkesztői karrier vette kezdetét. Számos írásával – esszékkel, kritikákkal, novellákkal, versekkel - az előfizetők sokaságát hódította meg. Személyes nézeteltérések és sorsának baljós fordulatai azonban mindig felborították a tulajdonossal való viszonyát. Kennedy például 1835-ben azért akart felmondani neki, mert ittasan állított be a szerkesztőségbe. Poe az alkohollal – ekkor éppen - bátyja halála és unokahúga, egyben szerelme, Virginia más férfival való eljegyzése miatti bánatát próbálta feledtetni. 1836-ban Richmondban feleségül vette a 13 éves Virginiát. 1837-ben New-York-ba költöztek, ahol Poe saját lapot szeretett volna indítani. A terv, amely haláláig újra és újra fellobbant benne, pénz híján sosem valósulhatott meg. 1838-ban Philadelphiába költöztek, az itt töltött hat év Poe pályájának legtermékenyebb korszaka. Ekkor sorra jelentek meg művei: „A kagylótanász első könyve” (1839), „A groteszk és arabeszk” című novelláskötet (1840), amely a lélektani szimbolizmus olyan remekeit tartalmazza, mint „William Wilson”, „Az Usher-ház vége”, „Ligeia” és „Berenice”. Kritikusi és szerkesztői munkájával ekkorra már komoly hírnevet szerzett, a híres Graham’s Magazine irodalmi munkatársa lett, ahol napvilágot láttak legfontosabb novellái: „A Maelström örvényében” (1841), a detektívtörténet
műfaját megteremtő „A Morgue utcai kettősgyilkosság” (1841), amelyben először lépett színre a mesterdetektív, M. Dupin valamint a középkori haláltánc-víziót felidéző „A vörös halál álarca” (1842) című elbeszélése. A hátralévő években – 1842 és 1849 között – Poe kevesebbet, de remekműveket írt. 1843-ban jelent meg „Az aranybogár” című detektívtörténete, és egy gyűjteményes kötet „Edgar Allan Poe prózai költeményei” címmel. A következő év hozta meg számára a költői hírnevet, ekkor született „A holló” című verse, míg 1845-ben összes versét egy kötetben összegyűjtve adta ki („A holló és más költemények”). Ekkor láttak napvilágot meséi is, melyek három kötetben jelentek meg New-York-ban és Londonban „Mesék” címmel. 1844-ben
Poe
visszaköltözött
New-York-ba,
ahol
kezdetben
az
Evening
Mirror
szerkesztőjeként dolgozott, majd 1846 őszén felhagyott az újságírással, mert kizárólag irodalmi tiszteletdíjaiból szeretett volna megélni. Pénze azonban hamar elfogyott. Felesége, Virginia 1847 januárjában tüdőgyulladásban meghalt. Élete utolsó két évében poétikai elveit vetette papírra és „Euréka” című művén dolgozott, melyben egy lenyűgöző logikai teljesítményű kozmogóniai szintézist fejt ki. Ebben az időszakban írta meg „Lee Annácska” és ”Anni” című lírai remekeit. 1849 nyarán eljegyezte megözvegyült, ifjúkori szerelmét, Elmira Roystert, azonban házasságkötésükre Poe halála miatt már nem kerülhetett sor. Poe életének befejezését ugyanolyan homály fedi, mint amellyel legszebb elbeszélései is zárulnak. Október 3-án Baltimore-ban az utcán, eszméletlenül találták, október 7-én hajnalban halt meg. Feltevések szerint Poe-t leitatta egy választókat toborzó kortesbanda, és ez végzetesnek bizonyult. Poe halálát a mértéktelen alkoholfogyasztása okozta, melyet betegsége ellenére sem tartott féken. Edgar Allan Poe irodalmi tevékenysége, a krimi novellák szerepe munkásságában Edgar Allan Poe irodalmi tevékenysége több műfajra terjed ki. Írt novellákat, kritikákat, verseket és elbeszéléseket, melyeket krimikre, illetve rémtörténetekre lehet csoportosítani. Poe írásaival megalapozta a modernkor krimi-irodalmát. Az angol nyelvterület egyik irodalmi specialitása a detektívnovella, e műfaj atyjának Poe tekinthető. Nagy „találmánya” a mindentudó M. Dupin, a mesterdetektív, aki logikai gondolkodással közelíti meg a bűnügyi esetet, és mint egy rejtvényt fejti azt meg. Dupin tovább él az angol krimikben. Poirot és Mrs. Marple Agatha Christie műveiben, de Conan Doyle Sherlock Holmes-ja is Poe detektívjének módszerét követte. A kortárs művészetből Robert Altman „Gosford Park” című filmjének rejtélyes esete és annak megoldása hozható például.
A rendőrök tudatlanságát és együgyűségét a detektív logikája és szakértelme ellensúlyozza. A detektívvel szemben ők képtelenek olvasni a sorok között, amely alapvető feltétele a bűnügy megfejtésének. Poe leghíresebb detektívnovellái: „A Morgue utcai kettősgyilkosság”, „Az ellopott levél” valamint „Az aranybogár”. Poe másik kedvelt és elismert területe a fantasztikus novella. Főleg e művei miatt, a korszakon túlmenően, sorolják az írót a romantika képviselői közé. Ezekben a történetekben kap igazán hangot Poe félelmetes fantáziája és az egzotikus, ismeretlen világok iránti vonzalma, amely rendkívül jellemző a romantikus írókra. Poe rémtörténetei közül az „A kút és az inga”-t és az „Az áruló szív”-et érdemes megemlíteni. Poe a lírai műnemben is remekelt, irodalmi pályáját versírással kezdte és zárta. Világra szóló hírnevét az utolsó évek költeményeivel szerezte meg. „A holló” című verse tükrözi a költő fájdalmát, melyet kedvese siratása közben érzett. A mű dallama és szenvedélyessége Poe elkeseredettségét sugallja, magával ragadja az olvasót. Hasonló témájú „Lee Annácska” című költeménye is. Poe munkásságát az amerikai pályatársak nem tartották nagyra, ugyanakkor a XIX. század második felében szárnyra kelő új francia költői szellem, Baudelaire-rel az élen, Poe-ban követendő példára és a bohém élet mintaképére talált. A szimbolisták ugyanúgy magukénak vallották a halál és a beteljesületlen szerelem témáját, mint az élet hiábavalóságát, ezért bódító szerekkel próbáltak felejteni, akárcsak Poe az alkohollal (és valószínűleg az ópiummal is) könnyített borúlátó gondolatain. Ugyanakkor Poe keserű életének oka a körülötte forgó szerelmek, anyák, nevelőanyák halála volt, míg követői a pesszimizmust tudatosan tűzték a mozgalom zászlajára. „Az ellopott levél” Edgar Allan Poe „Az ellopott levél” című novelláját 1843-ban írta, leghíresebb detektívtörténetei közé tartozik. Poe detektívje, mint mindig, ebben a műben is pusztán intuíciók és a logika segítségével oldja meg a bűnügyi esetet. A novellának két főszereplője van. Az egyik Dupin, akit már megismerhettünk „A Morgue utcai kettős gyilkosság”, illetve a „Marie Rogêt titokzatos eltűnése” című elbeszélésekből is. Ő testesíti meg a zseniális detektívet, aki mindig megfejti az esetet. A másik főszereplő D. miniszter, aki a királynétól ellopja a levelet, mert rájön, hogy olyan információkat tartalmaz, melyek idegen kézben hatalmat jelenthetnek. A levél az asztalon hevert, amikor D. miniszter belépett a szobába, és a királynő nyugtalan tekintetéből azonnal rájött, hogy az illetéktelen kezekben az uralkodóra veszélyt jelent. D. miniszter, ezt a helyzetet felismerve, a levelet
azonnal ellopja, és a királynőt zsarolni kezdi, aki elkeseredettségében a párizsi rendőrséghez fordul, s a felügyelőnek hatalmas jutalmat ígér a levél visszaszerzéséért. Ám a miniszter a levelet úgy eldugta, hogy még az alapos házkutatásairól híres párizsi rendőrség sem tudja megtalálni. Ezért fordul segítségért Monsieur G.,
a rendőrfőnök,
Dupinhez és Poe-hoz. Igaz, Poe is mindvégig jelen van a történet során, de ő inkább, mint külső megfigyelő, egy barát, akivel Dupin megosztja zseniális gondolatait. Az író a megoldást viszonylag hamar tudatja az olvasóval, és csak később derülnek ki a levél visszaszerzésének részletei. Dupin először elmeséli Poe-nak, hogyan járt túl egy nyolc éves kisfiú iskolatársai eszén. A gyermek titka az volt, hogy, amikor golyós játékot játszottak, a kisfiú felvette ellenfele mimikáit és gesztusait, s ezzel átvette gondolkodásmódját is. Így könnyen kijátszotta a másikat. Ezt a módszert használta Dupin is, mivel tudta, hogy a miniszter matematikus és költő is egyben, tehát rendkívüli logikai kézséggel rendelkezik. Dupin hamar kiismerte D. miniszter logikáját, aki számított a rendőrség házkutatásaira, de arra is, hogy majd csak a ”titkos” helyeket fogják végig nézni és szinte biztos volt benne, hogy egy kézenfekvő hely megfelelő rejtekhelyül szolgálhat a levél számára. Amikor Dupin meglátogatta barátját, a minisztert, lakásában a levelet könnyen megtalálta, amely egy madzagon lógott a kandalló fölött. A miniszterrel kedélyesen elbeszélgettek és, amikor, elment szándékosan ott felejtette arany burnótszelencéjét. Otthon elkészítette a levél pontos mását, hogy másnap, amikor visszamegy a burnótszelencéjéért, ki tudja cserélni a két levelet. Dupin megkérte egy barátját, hogy látogatásával egyidejűleg rendezzen vaklármát a miniszter ablaka alatt. Valóban, a miniszter azonnal az ablakhoz rohant, így Dupin észrevétlenül kicserélhette a két borítékot. Egy hónappal később a rendőrfelügyelő ismét felkereste a detektívet, mivel a levél még mindig nem került elő. Dupin, Monsieur G. kétségbeesettségét kihasználva, ötvenezer frankot kért a rejtély megoldásáért. A felügyelő habozva kitöltötte a csekket. Ekkor Dupin íróasztalához lépett és a fiókból egy szó nélkül előhúzta a hírhedt levelet, melyet átadott Párizs rendőrfőnökének. Monsieur G. szájtátva és átvágva távozott Dupin lakásáról. Poe feszülten várta barátja magyarázatát a sötét, pipafüstös szobában. Poe érdeklődése az emberi lélek árnyoldalaira irányult, az életben érvényesülő sötét és kínzó erőkre, arra, ami szokatlan, bizarr és fantasztikus. Poe „Az ellopott levél” című novellájában is, mint mindig, egy előkelő társadalmi osztályban megesett bizarr történetet mesél el. A királyi udvar körül egy tudatlan rendőr, egy különleges észjárású miniszter és a ravasz felügyelő szövik a szálakat. Az író, mint Dupin barátja és a rejtvény megfejtésének szemtanújaként vesz részt a novellában.
Az igazi főszereplő Dupin, az a felügyelő, aki lenyűgözően tudja elemezni az emberek gondolkozásmódját és felismerni a bizarr helyzeteket. E képességét önmaga bizonyítja három példával. Az első a kisfiú története, melyben leírja, hogy hogyan változik át annak szelleme és lelke egy másik emberévé. Igaz, ez elég abszurdnak hangzik, de valójában nem az. A gyerek módszere nem annyira bonyolult. Egyszerűen átveszi az emberek mimikáit és gesztusait, így rájön, hogy mit gondol a másik. Ellenfelének gondolatait tovább fejlesztve győz a játékban. A teória kulcsszavát végül is Poe mondja ki, ez a szó az „azonosítás”. „Ha ki akarom találni, hogy milyen okos vagy ostoba, milyen jó vagy gonosz valaki, vagy mire gondol abban a pillanatban, akkor igyekszem arckifejezésemet, amennyire csak lehet az ő arckifejezéséhez igazítani, magamra ölteni vonásait, és bevárni, milyen gondolatok támadnak agyamban, milyen érzések szívemben, amelyek egybevágnak a magamra öltött arckifejezéssel.” Ezzel a mondattal válaszolta meg Dupinnek a nyolc éves kisfiú módszerének sikerét. Ez a színházi világra emlékeztet, hisz ott kell így belebújni egy ismeretlen személyiségbe, szerepbe. Dupin másik két példája a logikus gondolkodásmódra az emberek vakságát bizonyítja. Ezek közül az egyik a „térkép-játék”: meg kell találni azt a helységet, amelyre az ellenfél gondolt. Minél kézenfekvőbb és nagyobb betűvel írt földrajzi helyre gondol a feladó, a játékos annál több időt vesz igénybe a kérdés megoldására. Ennek oka, hogy figyelembe sem veszi azt a lehetőséget, hogy a legszembetűnőbb jelzés legyen a megoldás, így a legkisebb falunevek között keresgél. Dupin harmadik példája is az emberi vakságról szól. A kíváncsiságunkat is a kisbetűs, alig észrevehető feliratok keltik fel, míg a hatalmas betűk mellett közönyösen elmegyünk. A tálcán kínált információk nem érdekesek, mert túlságosan evidensek. Az ember szereti a bonyolult, nem egyértelmű dolgokat, amelyek mögött rejtélyt vélhetnek, mégha csak egy utcatábláról is van szó. Dupin észjárása ellent mond személyiségének, hisz ilyen logikával
szerintünk csak egy
kiváló emberismerő rendelkezhet, míg Poe „A Morgue utcai kettős gyilkosság”-ban Dupint egy magányos, zárkózott embernek ábrázolja.
„Az ellopott levél”-ben is a helyszín a
felügyelő sötét, pipafüsttel teli szobája, mely a romantikára oly jellemző hangulattal itatja át a történetet. A novella főszereplője valójában az ellopott levél. Tulajdonságaira csak az elbeszélés végén derül fény, de címzettje és írója mindvégig homályban marad, hiszen ezt illetően Dupin és Monsieur G. felügyelő egymásnak ellentmondásos információkkal rendelkeznek.(A felügyelő szerint a királynő a címzett és egy ismeretlen harmadik személy a levél írója, míg Dupin szerint a borítékot női kéz címezte.)
A levél tartalma sosem derül ki, hisz a levél szerepe és a körülötte keletkezett rejtély független a tartalmától. Ezt az is bizonyítja, hogy Dupin a borítékot bontatlanul adja át a felügyelőnek. A novella szintén fontos eleme, hogy Poe magas társadalmi rangú szereplőit csak nevük kezdőbetűivel jelzi. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az író az esetet megtörténtként akarja bemutatni, s ezért kezeli ”diszkrécióval” a ”valóságból vett adatokat”. A forrásmunkák között egy nagyon érdekes pszichológiai értekezésre bukkantunk, mely az ötvenes években egy valódi disputa kiváltója lett. Jacques Lacan, francia strukturalista pszichológus, „Szeminárium az ellopott levélről” című írásában a novella két pontjával foglalkozik. Az egyik a kisfiú teóriája. Lacan elemzése szerint „a játék során elvész minden jelentés, hiszen már a minimális intellektussal rendelkező is azt a stratégiát játssza, hogy elrejtse valódi intelligenciáját (és ez persze intelligenciájának jele). Ám a másik ugyanazt teszi: ha kilép az én-Másik dialektikájából, és egy külső, "a Harmadik" pozíciójába helyezkedik, számolnia kell azzal, hogy a másik ugyanezt teszi. A nyerés érdekében végül kénytelen a véletlenszerűség eszközéhez nyúlni, ám ekkor Freud egyik legfontosabb tézisébe ütközünk: nem tudunk véletlenszerűen cselekedni.” A másik momentum, ami a Poe-novellában alapvető Lacan számára, az, hogy a cselszövénynek kizárólag úgy van értelme, ha a levél tartalma titokban marad. Mindenkinek így jobb. A királynőnek, mert ha kitudódna a birodalmat veszély fenyegetné. Ugyanígy a rendőrprefektusnak. És Dupinnek. De a miniszternek is csak addig jelent hatalmat a levél birtoklása, amíg titok. „Lacan számára mindez azért fontos, mert jól szimbolizálja a jelentő működését. A materiális jelentő, a levél, a betű a dialektikus játszmában cirkulálnak, miközben a jelentett leplezve van, és épp ez az elleplezettség tartja fenn a cirkulációt. Ha felemelik a leplet, megszűnik az egész szignifikációs processzus.” Lacan konklúziója az, hogy a tolvajok „megvakulnak” a birtokolt levélnek köszönhetően. „A tolvajok lopásuk pillanatában mind vakká válnak ezen illúzió illúzió voltával szemben. Ugyanis ha azt látja, hogy nem látják, félreismeri a valódi helyzetet, amiben látják, hogy nem lát. És mit nem lát? Éppen azt a szimbolikus szituációt, melyet ő maga oly jól tudott látni, és ahol most őt látják, amint úgy látja magát, mint akit nem látnak.” annak jelentése nála nem más, mint az írás iránytalanságának és célnélküliségének bemutatása. Az ellopott levél önmagában nála sem létezik, hiszen saját iránytalanságának hatásaiban él csupán. A levél ily módon tolvajai kezén születik, és tolvajai kezén mutatja meg nemlétét; ellopása miatt véti el célját, ugyanakkor ellopóinak retorikája révén szerzi azt már mindig is vissza. Egyszóval a levél egyszerre születik és eltűnik, célt téveszt, és célt kap az ellopás által.
Lacan tézisére Jacques Derrida reagált, aki helyenként támadta, máshol csak kiegészítette pszichológus barátját. Derrida is allegóriaként olvassa a levelet, Az „Az ellopott levél” körüli teóriákat és a disputát Barbara Johnson összegzi és egyben zárja le „A vonatkoztatási rendszer: Poe, Lacan, Derrida” című tanulmányában. „Az ellopott levél” azon irodalmi művek közé tartozik, melyeknek eseménye egy levél miatt vált irányt, illetve kerekedik ki. Sok mai krimi megoldása és kulcsa egy utolsó pillanatban előkerülő levél. Tulajdonképpen ez az ókori görög ”deus ex machina” modern megfelelője. Poe e novellájában filozófiai okfejtést folytat erről. A mű örökké él és élni fog, mivel gondolatai univerzálisak és abszolút igazságot fejeznek ki, így a mindenkori olvasó értékeket és hiteles axiómákat fedezhet fel benne. Ezt megkönnyíti Poe könnyed, pergő stílusa, lényegre törő nyelvezetét nem nehezíti a századok pora. Bibliográfia: Edgar Allan Poe: Rejtelmes történetek, Lazi, Szeged 1999 („Az ellopott levél” Pásztor Árpád fordítása) Dr. Mohácsi Károly: Irodalom a középiskolák II. osztálya számára, Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001 Világirodalmi lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986 Világirodalmi kisenciklopédia, Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 Britannica Hungarica Világenciklópédia, Magyar Világ Kiadó, Bp. 1998 Kristó Nagy István: A világirodalom története, Trezor Kiadó, Bp. 1993 Országh László: Az amerikai irodalom története, Gondolat Kiadó, Bp.1967 A lacani szubjektumról, www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/mindent/html/lacan.htm Jacques Lacan: Szeminárium az ellopott levélről, In: Kiss Attila, Kovács Sándor –Odorics Ferenc: Testeskönyv II. Ictus/JATE Irodalomelmélet Csoport, Szeged 1997.
