HID
1384
VERSEI: đ MAGA GEROLD LÁSZL б Ady Endre: Ki látott engem? Nyugat, Budapest, 1914
1
.
Az első gondolat, ami a nemrég megjelent (!) Ady-kötet, a Ki látott engem? olvasása után hatalmábakerített: minden versében ő maga van jelen, a versei róla szólnák. Vitathatatlan: Ady Endre azonos verseivel. Akár j бl, ajkár rosszul versei, minden verse Ő. A kötet tanúsága szerint Ady, a verset szeunélytelenebbnek, hidegebbnek hirdető és művelő-csináló korrtársakjkal ellentétben, nemcsak verseinek h őse, alanya és tárgya, hanem az a költ őtípus, aki minden egyes kdlteményében lángol és elég. Szenvedélyes és önmegvalósító költő, akinek gondolatai, érzelmei, szívverése, mozdulatai — egész élete verseiben teljesedik ki. Képtelen arra, s nincs is szándékában, hogy önmagát kiiiktassa a versb ől, vagy esetleg a jégbe hűtött abjektiviitás mögé rejt őzzön. Épp ezért az olvasó is kénytelen közvetlen érzelmii оndotаvi kapcsolatba kerülni ezekkel a versekkel. óhatatlanul a hatásuk alá jut, függetlenül attól, hogy sajátjaként tudna minden verset vállalni vagy nem, hogy eszköztik, megmunkálás tekintetiében talál közöttük kevésbé sikerülteket is. A versből felénk csapódó lírai intenzitás, a lángoló líra én melege még a különben kissé hamisnak érezhet ő sorok vagy versek mögül is megperzseli olvasóit. És ez a lírai én, amely sohasem fiktív, nem költ őn játék, hanem valós, sajátos feszültség hordozója a versben. A líra a Ki látott engem? cimű A,dy-4kötetben, s nyilván Ady Endre egész költészetében, els ősorban a költőnek önmagárval való tör ődéséből fakad. És ezzel a sajátos költ ői Qnagatartással, a belülr ől hozott, formáit én-világ viszonnyal a líra, az intenzív, a belülr ől eredő líraisága vers-grammatikában, -hangban, -fornn њan s a különböző versszinteken is erőteljesen jut kifejezésre. Hatással van a költemények szöveg- és verstani szintjére, a versek alaphangulatára és zeneiségére is. Szóljon .a vers szerelemr ől, elmúlásról, társadalmi tünetről, elmaradottságról, úri csalárdságról, törtérneLn ii példázatról, lett
1385
A SZAZEVES ADY ENDRE
légyen alázatos vagy dacos, hitet hirdet ő vagy fájdalmasan rezignált, keményen szókimondó vagy patetikusan hangoskodó, đszgntén szerelem-remél ő vagy némileg hamisan érzékenyked ő — amint erre a Ki látott engem? majd kilencven verse példát mutat.
2. A köte motívumrétegeit az én világ relációban a hangsúlyozott lírai én elsődlegessége határozza meg. S dönt ő befolyással van mind a versek alaphangjára, mind pedig a verishelyzeteJkre. Ennek bnzonyítására fölöttébb alkalmas a kötet cinadó nyvtóvense, amely mintegy elöljá,rбban összegezi a könyv emberi és költ ői vonulatait. Mindenekel őtt azokat az antagonizmusokat, amelyek a kötetnyi vers keletkezésekor dönt ő en meghatározták-jellemezték Ady gondolat- és érzelemvilágát, egész emberi habitusát. Az őt körülvevő világgal szembeni „haragos" magatartását és haragja jogosságának mиgkérdőjelezésбt („S haragudtam-e vagy csak hitem tévedt?"), a költő és híveiп dk kapcsolatát („Nem csalom-e azokat, akik szeretnek?"), a valós és látszatszerelmet („Szeretnek-e kik szerelmet lihegnek?"), s azét a mélyen szermélyes jelle,gú kételyét, hogy ismerik-e ót eléggé és pontosan (,‚Gerjedt lel'keunnek ki látta valóját?"). Az első vers jelezte klételyek azonban neon afféle költ ői szerepjátszás krepp-papírvirágai, hanem valóban a dilenvmáikkal szembenéző költő töprengései, lázas válaszkeresései. S tegyük hozzá, hagy a már-már a rezignáció határára érkezett, „vénes" útjain „kissé árván" tekergő költő, hangos-haragos, elfáradt-halk meditációi ezek a versek. Nem véletlen tehk, hogy a kötetet nyt б vers huszonegy sora után huszonegy kérd őjel mered felénk, s a verszáró huszonkettedik sor végérő l som azért hiányzik a kérdőjel, mert a költő kifogyott a kérdésekből, hanem mert kérdés helyett barátaihoz fordul — kérdésevt sem els ősorban önmagához, hanem barátaihoz innézte —, mégpedig az elkeseredett és elbizonytalanodott ember provokáló szándékával — „ оh, vauk szivG, hideg szemű barátok” —, mintha azért akarna bántani, hogy sz бra bírja „barátalt", nyilatkozzanak, ki látta đt — olyannak, amilyen. S hogy a kezdő verssel nem meríti ki kételyállapota valamennyi kérdését, azt a ciklusokba rendezett versek egész sora bnzonyíthatja. A kezdővers első szava: „volt", de a versek lényegében a jelen-
HID
1386
rđl, a megírás pillanatáról szólnak. A volt ós a most pálusaii közé feszíti gondolatait, érzéseit — verseit. A múlt-jelen ellenpólusai az a két tarit бpillér, а rnelycгk közé feszíti Ady a költ ő és verse — „Én voltaim (Jr a Vers csak cifra szolga" —, a tudatosan vállalt szerep és 2, beteljesülés bizonytalansága — „Nem tudtam, mi vagyok, / Vád akartam lenni, / Vád, nem: ijjedelem / S mint sziép példaadás / Vüirágzik, gyümölcslik / Szegény, szelíd fejem" —, a hit és a hitnélküliség — „Hiszek, habár rég elváltam a hitt ől" — , az élet utáni vágy és az elmúlás — „Mintha halkan szólnál: / Vigyázz, sokan nézik, / Ne játsszunnk csákosdit, / játsszunk te Ђetésdit" —, az igaz és a hazug szerelem, a szerelem és a szerelem múlása — „Most itt állak / akaratlan, dermedtje / Ezer, hazug, játékos mátkaságnak, / Futó csillagok fényüket rám-szórták, / Elkábíroottak olcsó mandragórák / S az Élet helyett nem jöttek csak órák" —, az élet és a poézis — „Azoknak a poéta-társaimnak, akiknek az élet s a magyar élet több a poézisnál" — , a kín rés a dac, az én és a mi, a szubjektum 'és a politikum ell сntétpárja ibбl font sokszálú, de mégis túl vékony s ezért a költőt kötéltáncos produkai бra késztetđ költészet-fonalat. Számvetés-kötet ez, visszatekintés az élet és a költészet maga mögött hagyott tájaira — „Életem fél- иersek szemfedője, / Hazug csókok emléke ajkamon" —, s mint az ilyen jellegű múltidézés, illetve a volt-most szembeállítás legtöbbje a Ki látott engem? versei is rezignáltra hangoltak. Ilyenné teszi Ia múlthoz viszonyítva fáradtabb, elviselhetetlenebb jelen meghatározta léthelyzet. Ezért találó, egészen mélyr ől, a lélekből jövđ felismerés, verseinek fájdalmas önjellemzése, amikor „kínban fogant szavak"-x бl ír. És a kint csak növeli a m gára maradás — „magaorvban maradok" — ráismnerése, félelme. Az olyan típusú költ ő számára, mint Ady, akinek életében és költészetében annyira dönt ő, elsđdleges szerepet kapott a lírai én, a magány veszélye elviselhetetlenebbnek t űnik, mint a hidegebben szemlélődő, önmagát a pillanat történései mögé sz оrítб költđnek. S hogy Ady esetében önmagának đ mennyire fontos volt és maradt, azt ez a rezignáciáv аl át-átszđtt kötet szépen bizonyítja. Természetes tehát, hagy a kötet talán két legjelent đsebb, legsúlyasab'b versében, a Hunn, új legendában és a Keser ű imádságok Mylittához epilógusában, a könyv elején és végén, fogalmazza meg legnyoгnatékosabba п a számára olyannyira lényeges kérdést. Az önportrézlak is tekinthet ő Hunn, új legenda utolsó két szaakaszá,
~
~
A SZÁZЕVES ADY ENDRE
1387
bon, mintha csak válaszolna a két verssel el&bb (Megint sokan néznek), els ősorban önmagának, feltett kérdésre — „Megnézem magamat: / Megint sokan néznek: / Vagyok érdemeltje, / Vagyok-e valakije / E sokan-nézésnek" аmi!kor így ír: „A tollafkod б Gráciat Fellöktem, / Én nem bíúvésznek, de mindennek jöttem, / A Minden kellett s megillet a semmisem / Én voltaara Úr, a Vers csak cifra szolga, / Нu ІІtолtваІ hullani: ez a szolga dolga, / Ha a Nagyúr sarja szolgákat követel". A Mylüttához — a szerelem, szülés és nerrizés istenn ője a habhoni antológia szerint, a n б-'fogaLorn jelképe — irt „keser ű imádság" tárórészében pedig a már el őzőleg is kinyilatkoztatott „ha szeretem, magamat szeretem" gondolat tér vissza: „ ... én vagydk dolgaim legszebb dolga" — félreérthetetlen megfogalmazásban, egyértelm űséggel. Az önmaga fontosságának ténye nem hiányzik szerelmi tárgyú verseiből sean, nyilván mert döntően meghatározza Ady szerint a fér f i nő viszonyt is, akáiresak a költ ő viszonyát a vnlághoz általában. „Illatos moszat, 4h, kis sentki, semmi", írja egy ik versében, ugyanakkor viszont a kötet több szerelmi költemnényében — lévén, hogy a Ki látott engem? dorrminá.ns tблusa bizonyos rezignáltság — központi léthelyzetét az elmúlás, .az elfáradás, a magány maradás gondolata határozza nieg — „gyöngülnek ágaim" —, a szerelmi tárgyú versekben is mind er ősebben szбlal meg a „mneg~köszönöm neked, hogy vagy"-szer ű alázat hangja. OlyannyiFra, hagy mint a Kis, kék dereglye cilm ű versben egészen az érzelg őségig olvad ez az állapot. Ennelk a veresbe emelt léthelyzetnek azonban ellenverseire is találunk a Ki látott engem? ben. Ady nemcsak a szerelem múlása felett kesereg, válik miatta alázatossá, hanem új szerelemben is hisz, új, fölény és alázat лΡélküli, „békült" szerelmet kíván, ahogy ezt a Feleselés egy rasszony-verssel cím ű köLteményrének páras száanú versszakaihaFn megénekelte. A páratlan szánnú szakaszok — a párosokkal ellentétben, s ezért mintegy er ősítve ezek új- és másszaru"ségét, nyomatékvassá téve a csendes szemelem utáni vágyat — a régi, szeszélyes szereleme erYlékét idlézik. Igy felesel a fiatal és a lassan megfáradó költ ő életében, ölCészetében a kétfléle szerelem, mintegy hátteret, magyarázatorc szolgáltatva az aggkori dacosság alázattá szelídülésérnek. A költő saját személyének fontossága teirmészettszer űen nem hiányozhat a kötet politikai verseib ől sem. De míg a szerelmi versek a jelzett ellentmondásban fogantak, addig ,a Ki látott engem? politikai költeményeiben alig érezhet ő a fáradtság, a megbékélés -
-
1388
HID
szándéka. Magyarázatot erre pedig többek között abban a vábtásban kell keresni, látni amely a szerelmi és egyéb tárgyú versek hangsúlyozott „én"-jét đl a paliti'kai versek szintén hangsúlyos többes számáig — »mi" — vezet. S bár .talán csak A hf9kölés népe dmű vers kifejezetten, pet đfiesetn szid б, ostonozб hangú, a „mégis voltunk itt némi jobbak" gondaLata, tudata olyannyira intenzív, hogy a reményvárásból — „Vörös Krisztusoknak izgága, / Tavaszi hadfa várunk, várunk, / Mert a világ megszenvedett, megérett / S jussára méltó: a világra" — sohasem fogy ki a költ đ, ahogy írja, bajnoki vívásra akkor is sorba x,11, „ ha !törten, ha bénán" megy is a „gyülekezésbe". Az „én"-t đl a „mi"-ig szemléletmódosítás végsđ állomását a történelemb đl vett példázatok verseiben találhatjuk. Fzekb đl szinte teljesen eltwmik a költ đ, a sajátosan a кΡíys 1%rai én, az én és a mn helyét is töntén elem foglalja el. A történelmi versek tehát azok, amelyekben a különben intenzív lángolású lírai én háttérbe szorul, ami ilyen vehernerts alkat esetében vitathatatlanul a költ đi önfegyelem és nagyfokú tudatvasság tisztteletet ébreszt đ bizonyítéka. ,
~
3. Ahogy a túlfűitött líramság egyértelm űen és fiélreism сrhetetlenül jellemzi Ady tverseinek gondolat- és érzelemvvlágát, költeményeinek sűrűségét, akként határozza meg ez a hevült 2íraiság a költ ői eszközöket is. A versekben felgyüleml đ, beleférđ mérhetetlen energiát a szöveg szintjén az eszközök zsúfoltsága is mutatja. A küls đ rendezerotség, az egyes versek különféle szedéstükre, a mondatszerkesztés, a versszakok fés verssorok zenéje, lejtése, a hangsúlyok, a hangsúlyozott szavak és sorok elhelyezése, .a sajátas, nemcsak meghö'kkentđ szóalkotás (aggul, istenül đ, ne fájassák agymást stb.), ezek közül elsđsarban az expresszív mellékneves formák és az igeképzés, mint az Ady-líra bels đ lángolásának legkifejez đbb szófajformái, továbbá az állítás-tagadás elleлΡ tétpártak alkalanazása, a sokszor elđforduló habmozљs, a különféle inverzióik együrttesen tükörképei a költ đ önmagával és az đt körülvevđ világgal, reményeivel és a realitással való szüntelen viaskodásának, (ilyen vonatkozásbгan egyéni jelképrendszert alakított ki). Formai szempontból ezek a versek a spontarneitás és a tudatosság (különös vegyületei. Ady-verset belќ intenzitásuk miatt nem lehet a legszigorúbban'
~
1389
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
árt formákéba szorítani. Ady a lazább formát kedveli, ami nem jelenti, hogy teljesen elveti a verstan szabályait, de szinte minden esetben a forma felold бdik a líra izzásáb аn, mégpedig olyképpen, hogy részrevétlen marad, nem ön тnagáért, hanem a vers tartalmi, gondolati jegyeinek kifej с zéséérn létezek. A foranában egyszerre érezzük az őserőt, azt, hogy a költ ő eszіközei nem a kiterгΡveltség, a vsnáltság kézi másai, papírra rótt jelei, hagynám a belülr ől jövő láva veti ő ket a versbe, de érezzük a megoldásokban biztos érzékkel válagaаtni is tudó költőt. Ugyanoskkor, nem egy esetben a vitathatatlan és tévedés nélkül felismerhet ő egyéni zamatok hátterében a modorosság és a pátosz sem t agadhatб le. A vers rossz szellemeit azonban legy ő zi az érzelmek és az eszközök forrongása. A Ki látoitt engem? szenvedéseinelk — бs olykor szenvelgéseinek — barométere a költ ő i eszközök tára, tegyük hozzá, sajátosan adys tára. ~
T1TL A KјLTŐ I TAPASZTALATON BANYAI JÁNOS Ady Endre: A halottak élén. Pallos, Budapest, 1918
De ki kérdez, választ várjon, Ha nem is kell mára válasz. (Adp Endre: EI f áraszt a várás)
Most látható csak pontosan, A halottiak élén költészeti tapasztalatot és történelemismeretet összefoglal б egységének, teljességének megvilágító fényében, hogy Ady Endre minden verse kett ős kérdés. A törtéп elanet, a társadalmat, a természetet a költészettel mindig egyszerre, egyid őben kérdezi. És választ kap „Ha nem is kell már a válasz." A kett ő s kérdezés mindig megújulásra készttet ő, belső motorja ennek a költészetnek. A költ ő nem nézhet szembe a jelen, a múlt, a jövő világával, ha nem néz szembe a költészettel, nem radikalizálhatja a történelmet, ha nem radikalizálja a költészetet is egyúttal. Nincs a költészetnek társadalmi relevanciája a versnek a költészet kitaposott útjair бl valб letérése nélkül. Se nem vizsgálha-
