VERECKEI LÁSZLÓ* Gondolatok a piacgazdasági rendszer különböző szemléletű megközelítéséről Ideas about the systems approaches of market economy Some economists tried to combine the different elements of the market economy system to describe it as a complex phenomenon. Initially, they didn’t focus on the analysis of sub-areas so they developed a comprehensive view of human actions and social occurrences. They tried to show the system in dynamics. I chose two of these economists who strongly influenced my thinking: Friedrich A. von Hayek and Karl Marx. They described the market economy in different ways, therefore, without completeness. I tried to show the similarities and differences of how these scientists examined the capitalist system, for example, the capitalist method of production increasing labour productivity, improving technology, and increasing the means of production. In my view, this thought is more or less acceptable to both of them, but Hayek made serious arguments of Marx conclusions: This process leads to the associated increase of the wealth of the bourgeoisie and the poverty of the working class. In my opinion, to show the similarities and more substantially the greater differences between the two thinkers, is a good basis for discussions.
A piacgazdasági rendszert, néhány közgazdász részekből összeálló egészként próbálta meg leírni. Elsősorban nem a részterületek elemzésére koncentráltak. Tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy átfogó magyarázatokat alakíthassunk ki az emberi cselekvésekkel, a társadalmi eseményekkel kapcsolatban. Jellemzően a rendszert dinamikájában kísérelték meg bemutatni. E közgazdászok közül kettőt emeltem ki, akik erősen hatottak a gondolkodásomra: FRIEDRICH A. VON HAYEKET (1899-1992) és KARL MARXOT (1818-1883). Tisztában vagyok vele, hogy nagyon különböző módon szemlélték és írták le a piacgazdasági rendszert. Azt is tudom, hogy mindkettő olyan nagy gondolkodó volt, akinek a munkásságát önmagában is nagy feladat elemezni. Ezért csak néhány területen próbálom bemutatni, hogyan elemezték a kapitalista rendszert, azaz nem törekedtem teljességre. A két tudós nagyon eltérő módon vizsgálta és írta le a rendszert. Ennek ellenére szeretném megmutatni a gondolkodásukban meglévő hasonló vonásokat is. Két példa erre vonatkozóan: 1) A piaci rendszer nem tudatos irányítás alatt működik. Egyébként kialakulása sem tudatos döntés és cselekvés eredménye, pedig az egyes résztevékenységekre ez a jellemző. A társadalom az erőforrásaival egyének elhatározásain, cselekvésein keresztül gazdálkodik. A végeredmény senki által nem látható előre. Az eredmények gyakran nem szándékolt következményei az egyének cselekedeteinek. 2) A kapitalista termelési módszerrel nő a munka termelékenysége, tökéletesedik a technika, egyben a termelőeszközök felhalmozása is nő.
*
BGF Külkereskedelmi Kar, Közgazdaságtani és társadalomtudományi intézeti tanszéki osztály, főiskolai adjunktus.
1
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2009 Úgy gondolom ezek a gondolatmenetek többé-kevésbé elfogadhatóak lennének mindkét gondolkodó számára. A 2. gondolatból származó, MARXNÁL található következtetés, hogy ez a folyamat a burzsoázia gazdagságának és a munkásosztály nyomorának növekedésével jár, viszont már komoly ellenérvekre sarkallta HAYEKET. A kapitalizmus, mint rendszer szerepének megítélésében homlokegyenest ellenkező véleményen voltak. Úgy gondolom, a mai viták számára is tanulságul, szolgálhat néhány ponton kimutatni a két gondolkodó közötti hasonlóságokat és az ennél lényegesen erőteljesebb különbségeket. Kiemelt szempontok szerint állítottam szembe két tudós gondolatait. Néha átfedések is keletkeznek a gondolatmenetek ismertetésénél.
A kapitalizmus kialakulásáról HAYEK a Történelem és politika (1995. 465. oldal) című írásában foglalkozik ezzel a kérdéssel. Angliában a XVII. századi forradalom korlátozta a kormányzat hatalmát, és ezzel jórészt eltávolította az üzleti szabadság akadályait. A gépek alkalmazása teremtette meg a lehetőségét, hogy az eszközzel nem rendelkezők is életben maradhassanak (korábban éhen haltak). A népesség így szaporodni kezdett a több évszázados stagnálás után. A proletáriátus a népesség azon része, amely nem is létezett volna a kapitalizmus nélkül. A felhalmozott tőke tette lehetővé létfenntartásukat. Nincs bizonyíték arra, hogy az általános nyomor nőtt volna, ha voltak is társadalmi csoportok, akik számára (pl. a régi mesterségek képviselőinek) szenvedést okozott az iparosítás. Azonban az emberiség történetében először támadt fel a lehetősége az általános szenvedés, éhezés, nyomor felszámolásának. Az ipari központokba költözők számára új közegészségügyi problémák keletkeztek, az általános egészségügyi helyzet mégis javult, a népesség nőtt, a gyerekhalandóság csökkent. MARX „A tőke” I. kötetében, a 24. fejezetben mutatja be az eredeti tőkefelhalmozást: (670. oldal) „nagy embertömegeket hirtelen és erőszakosan elszakítanak létfenntartási eszközeiktől, és mint szabad prédául szolgáló proletárokat a munkapiacra dobják őket.” A nép tömegét kíméletlenül kizsákmányolták és elszegényítették. Idéz korabeli leírásokat, a manufaktúrákról 1795-ből, ahol borzalmas körülmények között gyerekeket is dolgoztattak.
A munkaérték-elmélet és a határérték elemzés, a gazdasági törvények kérdése MARX a Tőkében több helyen is jellemzi a munkaérték-elméletet, illetve az értéktörvényt mint elméletének fundamentumát. Néhány példát emeltem ki ezekből az elemzésekből. „A tőke” I. 77. oldalán így ír: „Teljesen kifejlődött árutermelésre van szükség, hogy magából a tapasztalatból kisarjadhasson az a tudományos felisme2
VERECKEI L.: GONDOLATOK A PIACGAZDASÁGI RENDSZER... rés, hogy az egymástól függetlenül űzött, de a társadalmi munkamegosztás természetadta tagjaiként egymástól mindenoldalúan függő magánmunkák folytonosan redukálódnak társadalmilag arányos mértékükre, mert termékeik véletlen és állandóan ingadozó csereviszonyaiban a termelésükhöz társadalmilag szükséges munkaidő szabályozó természeti törvényként ugyanolyan erőszakosan érvényesül, mint például a nehézkedés törvénye, amikor valakinek a ház a fejére szakad.” MARX szerint tehát léteznek a gazdaságnak törvényei, mindenekelőtt az értéktörvény. „A tőke” I. 102. oldalán kimutatja, hogy az ár és érték mennyiségileg nem egyezik meg, mert a tőkés termelési módban a „szabály csak a szabálytalanságok káoszában, mint az átlagok vakon ható törvénye érvényesülhet”. „A tőke” I. 287. oldalán: „A fent megállapított törvény tehát ezt a formát ölti: A különböző tőkék által termelt érték- és értéktöbblet-tömegek a munkaerő adott értéke és egyenlő kizsákmányolási foka esetén egyenes arányban vannak e tőkék változó alkatrészének, azaz eleven munkaerővé átalakított alkatrészének nagyságával.” …”ez szükségszerű következménye az értéktörvénynek.” „A tőke” I. 334. oldalán: „…az áruk értéktörvénye meghatározza, mennyit fordíthat a társadalom az egész rendelkezésére álló munkaidejéből egy-egy különös árufajta termelésére.” „A tőke” I. 546. oldalán: „Az a körülmény, hogy ennek a különleges árunak, a munkaerőnek, az a sajátságos használati értéke van, hogy munkát szolgáltat, tehát értéket teremt, nem érintheti az árutermelés általános törvényét.” Vagyis a munkás megkapja munkaereje csereértékét, és ezzel elidegeníti annak használati értékét, azaz az értéktöbblet termelését. HAYEK (1995. 290. oldal) szerint rendelkezünk a társadalmi struktúrák elméleteivel, de nem ismerünk egyetlen olyan törvényt, amelynek a társadalmi jelenségek engedelmeskednének. A komplex jelenségekre ez a jellemző. Sokváltozós egyenletekkel írható le egy komplex struktúra, ahol a paraméterek folyamatosan változnak, az ok okozat is viszonylagos. HAYEK bírálja a munkaérték-elméletet (1995. A kollektivizmus kritikája 170. oldal): „A munkaérték-elmélet az értéknek valami képzeletbeli szubsztanciáját kereste és nem a gazdaság alanyainak magatartásából indult ki.” A megoldás szerinte az, hogy a javak egységnyi mennyiségének kell értéket tulajdonítani, így lehet korlátozott mennyiségű eszközt egymással versengő célokra felhasználni. A gazdasági szereplők, vevők, mérnökök, a közgazdászok stb. reagálnak a gazdaság különböző változásaira, keresik a legjobb alternatívákat és az árak segítségével választanak. Az optimális megoldás: két termék vagy termelési tényező közti helyettesítés határrátájának valamennyi felhasználási területen azonosnak kell lennie. (1995. Tudás és társadalom 241. oldal) Ezt az optimális megoldást azonban senki sem ismeri. Az egyes egyénnek az árak jelzik, milyen irányban mozduljon el, mit termeljen, vásároljon, milyen állást válasszon stb. Az árrendszer teszi lehetővé a munkamegosztást, az erőforrások koordinált felhasználását.
3
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2009
A piacgazdasági rendszer hatékonyságáról MARX a kapitalista rendszert minden korábbi gazdasági rendszernél hatékonyabbnak tartotta. Két idézettel szeretném ezt alátámasztani. A Kommunista Párt kiáltványa (Marx és Engels válogatott művei 1. 140141): „A burzsoázia leleplezte, hogy annak a brutális erőmegnyilvánulásnak, amelyet a reakció a középkoron annyira csodál, megfelelő kiegészítője a legrenyhébb semmittevés volt. Csak a burzsoázia mutatta meg, mit tud az emberi tevékenység létrehozni. Különb csodaműveket létesített, mint az egyiptomi piramisok, a római vízvezetékek és a gótikus katedrálisok, különb hadjáratokat vitt véghez, mint a népvándorlás és a keresztes hadjáratok.” „A burzsoázia alig százéves osztályuralma alatt tömegesebb és kolosszálisabb termelőerőket hozott létre, mint valamennyi letűnt nemzedék együttvéve.” HAYEK (1995. 218. oldal) szerint a rendszer annyira termelékeny, hogy a Föld növekvő lakosságát képes eltartani. (MALTHUS korában, 1825 körül, közel 1 milliárd ember élt, ma közel 7 milliárd ember él a földön.) A spontánul működő piaci rendszer teszi lehetővé, hogy a Föld növekvő népessége a növekvő termelékenység következtében olyan ellátáshoz jusson, amely legalábbis sok területen, összességében nem rosszabb a korábbi időszakoknál. Ugyanakkor vannak embercsoportok, régiók, amelyeknek az abszolút helyzete is romlik. Ez sokszor véletleneken múlik. Például lemaradnak a versenyben azért, mert szakmájukra kevésbé van szükség stb.
Elosztás – igazságosság HAYEK ennek a kérdésnek egy külön fejezetet szentelt egyik tanulmányában. (1995, II. 4. fejezet. A társadalmi igazságosság atavizmusa, a 211. oldaltól). Szerinte az elosztási folyamat végeredménye, ami kialakult, a komplex rendszer egészének és így a rendszer egyik alapvető jellemzőjének, a véletlennek is köszönhető. Ezért inkább a javak elosztódásáról kéne beszélni. Ez egy személytelen rendszer. Sem nem igazságos, sem nem igazságtalan. Csak az egyénekre lehet alkalmazni az igazságosság elvét, akik céltudatosan cselekednek, egy személytelen rendszerre nem. Senki nem tudja előre megmondani mekkora lesz az eredmény, a társadalmi össztermék, illetve az egyes személyek részesedése ebből. A résztvevő vállalkozók magas jövedelem reményében határozták meg a tevékenységük célját, vállalták a kockázatokat. A kevésbé vállalkozó kedvűek, akik nem tudtak, vagy nem akartak kockázatot vállalni, szintén számítanak valamilyen, ha lehetséges rendszeres jövedelemre. A piaci folyamatok végeredményét, azaz kinek mennyi jut a létrehozott eredményből, sokan igazságtalannak, tartják. A társadalmi igazságosság nevében újraelosztást követelnek. Aki sokat nyert, azért tette meg az erőfeszítéseit, hogy ez megtörténhessen. Aki keveset nyert és követeli az újraelosztást – újra akarja tárgyalni a játék-
4
VERECKEI L.: GONDOLATOK A PIACGAZDASÁGI RENDSZER... szabályokat –, elfelejtkezik arról, hogy csak azért jöhetett létre ekkora társadalmi össztermék, mert az erőforrásokat sikeresen áramoltatták át azok, akik most a legtöbbet nyertek ezen. Elfelejtik, vagy nem értik, hogy mindannyiunk léte a rendszer működésétől függ. Valaki (legálisan) csak úgy juthat jövedelemhez, hogy másoknak is hasznot hajt. Lehetséges azonban az is, hogy a javak elosztódásánál egyeseknek személy szerint véletlen szerencséjük volt csupán. Az újraelosztás, ha a „társadalmi igazságosság” nevében megtörténik, azt fogja eredményezni, hogy nem nő a társadalmi össztermék úgy, ahogy nőhetne, mert nincs elég ösztönzés az egyének számára. Bizonyos csoportok helyzete, amelyek kevésbé voltak szerencsések és kiharcolták az újraelosztást, látszólag nem romlik, de az egész társadalom helyzete nem tud javulni. Az igazságos elosztás elvének alkalmazása a többség számára hátrányos lehet, és ez a valódi igazságtalanság. MARX szerint (A tőke III. 771-773. oldal) a tőkés termelési folyamat a társadalmi termelési folyamat egy meghatározott formája, egyben a tőkés termelési viszonyok újratermelése is. A tőkés csak megszemélyesített tőke, funkciója a többletmunkát kisajtolni a munkásokból. Ezt egyenérték nélkül kapja meg a tőkés, hiszen nem munkáját fizeti meg, hanem munkaerejét. Ez akkor is kényszermunka, ha szabad szerződésben állapodtak meg. A többletmunka többlettermékben jelenik meg és ez az értéktöbblet. A többletmunka minden gazdasági rendszerben szükséges. Itt azonban – akár a rabszolgaság rendszerében – kibékíthetetlen ellentétként jelenik meg, kiegészíti a társadalom egyes részeinek semmittevése. Az újratermelési folyamatot bővíteni kell, mert a szükségletek fejlődnek, a lakosság szaporodik, ez tőkés álláspontról nézve a felhalmozás. MARX szerint tehát igazságos az elosztás a tőkés jogrendnek megfelelő, de a jövő társadalmában nem lesz kényszermunka, és semmittevés, illetve egyenérték nélküli jövedelem. A gothai program kritikájában például egyenértékek cseréje alapján történik a termelő jövedelemhez juttatása. (Lásd e tanulmányban a jövő társadalmáról szóló részt.)
A versenyről MARX szerint (A tőke I., 22. fejezet: Az értéktöbblet átváltoztatása tőkévé 553. oldal) a tőkést a csereérték és annak szaporítása motiválja. Kényszeríti az embereket, hogy a termelés kedvéért termeljenek. Akár a kincsképzőt, őt is a meggazdagodási vágy hajtja. A kincsképzőt erre rögeszméje készteti, a tőkést a társadalmi mechanizmusban elfoglalt helye. A termelés fejlődése miatt növelnie kell a vállalkozásba fektetett tőkéjét. A konkurencia rákényszeríti, hogy tőkéjét bővítse, felhalmozzon, hogy tőkéjét megtarthassa. „A tőkésnek csak annyiban van történelmi értéke, és csak annyiban van az a történelmi létjogosultsága, … amennyiben megszemélyesített tőke.” …”De ennyiben a tőkés mozgatója nem is a használati érték és az élvezet, hanem a csereérték
5
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2009 és annak szaporítása. Mint az érték értékesítésének fanatikusa, az emberiséget könyörtelenül arra kényszeríti, hogy magáért a termelésért termeljen, tehát rákényszeríti a társadalmi termelőerők kifejlesztésére és azoknak az anyagi termelési feltételeknek megteremtésére, amelyek egyedül alkalmasak arra, hogy egy olyan magasabb társadalmi forma reális bázisát alkossák, amelynek alapelve minden egyén teljes és szabad fejlődése.” „Ezen kívül a tőkés termelés fejlődése szükségessé teszi az egy-egy ipari vállalkozásba fektetett tőkének folytonos növelését, és a konkurencia minden egyéni tőkésre külső kényszertörvényekként rákényszeríti a tőkés termelési mód benső törvényeit. Kényszeríti őt, hogy tőkéjét folytonosan bővítse azért, hogy megtarthassa, bővíteni pedig csak egyre növekvő felhalmozással tudja.” HAYEK szerint (1995, 214. old. és 308. old.) a piaci verseny egyszerre ügyességi és szerencsejáték. A közös eredmény, a szétosztásra kerülő alap nő, a belőle való részesedés azonban jórészt a véletlenen múlik. A játék tehát nem zérus összegű. A résztvevők az ármechanizmus segítségével alkalmazkodnak az előre nem látható változásokhoz. A verseny felfedező folyamat, a változásokhoz való folyamatos alkalmazkodást kíván. Azon kevesek számára, akik akarnak és képesek rá, új technológiák kifejlesztésére ösztönöz, és kényszerít. A többieknek pedig követniük kell őket. Ehhez szükségesek a magántulajdont és a magánkezdeményezéseket védő intézmények. MARX szerint tehát a tőkések fő motivációja a meggazdagodási vágy. HAYEK másképpen fogalmaz. (1995. 218. oldal) A vállalkozóknak maguknak kell megválasztaniuk erőfeszítéseik irányát. Versengeniük kell egymással, betartani a játékszabályokat, csak az árjelzésekre figyelve. A vállalkozó a közösséggel szembeni kötelezettségét (a lehető legtöbb társadalmi terméket létrehozni a szükségletek kielégítésére) mulasztaná el, ha másra figyelne, például, ha nem a hatékonyabb embert foglalkoztatná, vagy ha meghagyná a hozzá nem értő versenytársat. Ha újraelosztás miatt nem lehet megállapítani, melyik területen lehet a leghatékonyabban felhasználni az erőforrásokat, a társadalmi termék kisebb lesz.
A válságokról HAYEK (1995. 9. oldal) szerint a ciklusokat nem a monetáris tényezők okozzák, de elkerülhetetlenül hozzájárulnak. A hitelezés természetéből fakad ez, és ezért nem számolható fel. Fellendülés esetén a bankok közötti verseny arra kényszeríti az egyes bankokat, hogy a megnőtt kereslet ellenére ne emeljék a kamatlábat. A hitelbővítés készpénzbevételhez juttatja a többi bankot, amelyek szintén bővíthetik hiteleiket. A termelés bővítése végbemehet, mert a kamatlábak nem nőnek, így nem arányos fejlődés alakulhat ki, aminek meglesz a visszahatása. (1995. 29. oldal) „Ez bizonyos értelemben az az ár, amit azért kell fizetnünk, hogy a fejlődés üteme meghaladja azt, amit az emberek önkéntes megtakarításaikkal lehetővé tesznek…” Az államnak egységes minimumot kellene biztosítania azoknak, akik képtelenek eltartani magukat (1995. 415. old). A megfelelő monetáris politikával csökkenteni kell a ciklikus munkanélküliséget.
6
VERECKEI L.: GONDOLATOK A PIACGAZDASÁGI RENDSZER... A nagy válságok idején szükséges a segélyezés. Ez nem látható előre. De van idényjellegű munka, ahol korlátozottnak kellene lennie a munkaerő-kínálatnak és a keresetnek kellene biztosítani az egész évi létfenntartást. Ha valamely iparág sajátosan instabil, munkanélküli tartalékseregre szorul, kínáljon magas béreket. A szakszervezet itt is juttatást harcol ki, stabil foglalkoztatási ágak kárára szubvencionálják a bizonytalanokat. „Igazságos” díjazás elvére hivatkozva, igazságtalan újraelosztás történik. MARX többek között „A tőke” III. harmadik szakaszában elemzi a válságokat (202. oldaltól). Röviden összefoglalva ebben a részben a tőkés termelési mód ellentmondásáról ír. Egyrészt a tőkések abszolút mértékben fejlesztik a termelőerőket. Másrészt a tőkések célja a létező tőkeérték fenntartása és az érték minél gyorsabb növelése, azaz az értékesítés növelése. A profitráta csökken, a profit tömege azonban nő. A folyamat következtében viszonylagos túlnépesség alakul ki. A kizsákmányolás növelésével részben csökkenthető a profitráta esése. A profitráta esését ezen kívül a meglévő tőke periodikus elértéktelenedése tartóztatja fel. Az elértéktelenedés az ipar fejlődése miatt következik be. A tőkést ez új tőke képzésére ösztönzi. Ez megzavarja a forgalmi és újratermelési folyamatokat, és válságokhoz vezet. A válság mélyebb oka, hogy a tőkés termelés korlátja maga a tőke. A termelés eszközei válnak a termelés céljává. Túl nagyra nő a ténylegesen nem munkaképes népesség. Kevés a termelési eszköz a munkaképes népesség hatékony foglalkoztatásához. A termelési folyamatot a termelőknek közös ellenőrzése alá kellene venni. Társult értelmük által megérteni és ezzel uralmuk alá kellene hajtani a törvényt.
Az individuum kérdése HAYEK így ír erről a kérdésről: (1995 443. old) „…a társadalmi jelenségeket csak olyan módon érthetjük meg, ha megértjük másokra irányuló és mások várt magatartása által vezérelt egyéni cselekedeteket”. A társadalom tehát nem létezik az őt alkotó egyének nélkül. A kollektivista társadalomelméletekkel szemben áll e kérdésben a liberális felfogás. De éppen ezért elszigetelt önálló egyének sem léteznek. Ebben a kérdésben úgy gondolom, egyetértenek HAYEK és MARX (ORTHMAYR IMRE 1997.), ezt a szemléletet módszertani individualizmusnak, hívják.
Az államról, a liberalizmusról, a demokráciáról és a jog szerepéről MARX az állam szerepéről így ír (Marx és Engels válogatott művei 1. A Kommunista Párt kiáltványa 139. old.): „A modern államhatalom nem más, mint az egész burzsoá osztály közös ügyeit igazgató bizottság”. A gothai program kritikájában (34-35. old.): „A mai államiság gyökere, a polgári társadalom. elhal. A tőkés és a kommunista társadalom között van egy átmeneti időszak, a proletariátus forradalmi diktatúrája.” 7
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2009 MARX szerint tehát a demokratikus jogállam, főképpen a tőkések érdekét szolgálja. A liberális felfogásról így ír: (A tőke I. 167. oldal): „A forgalom, vagyis az árucsere területe, amelynek korlátai között a munkaerő vétele és eladása mozog, valóban igazi paradicsoma volt a velünk született emberi jogoknak. Itt kizárólag Szabadság, Egyenlőség, Tulajdon, és BENTHAM1 uralkodik. Szabadság! Hiszen egy áru, például a munkaerő vevőjét és eladóját csak szabad akarata határozza meg. Mint szabad, jogilag egyenrangú személyek szerződnek egymással. A szerződés az a végeredmény, amelyben akaratuk közös jogi kifejezést ad magának. Egyenlőség! Hiszen csak mint árutulajdonosok vonatkoznak egymásra, és egyenértéket cserélnek egyenértékért. Tulajdon! Hiszen mindegyikük csak a magáéval rendelkezik. BENTHAM! Hiszen mindegyikük csak önmagával törődik. Az egyetlen hatalom, amely őket össze- és viszonyba hozza, önhasznuk, egyénibb előnyük, magánérdekük hatalma. És éppen, mert mindenki csak magával törődik, és senki sem törődik a másikkal, a dolgok előre megállapított harmóniája folytán vagy egy egyetemes ravaszságú gondviselés irányítása következtében, valamennyien csak a kölcsönös előny, a közhaszon, a közérdek művét teljesítik be.” MARX arról ír, hogy a fejlett angol munkásosztály el tudta érni, hogy az uralkodó osztály átalakítsa törvénykezését. (A tőke I. Előszó a második kiadáshoz, 9. oldal). A munkásosztály fejlődését gátló törvényeket eltörlik. Ezzel elismeri, hogy a rendszeren belül is lehet reformokat kiharcolni, javítani a munkások helyzetén. „Ne áltassuk magunkat. Miként a XVIII. századi amerikai függetlenségi háború harci riadó volt az európai középosztály számára, úgy a XIX. századi amerikai polgárháború harci riadó az európai munkásosztály számára. Angliában kézzelfogható a forradalmi átalakulás folyamata. Bizonyos fokot elérve át kell csapnia a kontinensre. Ott a szerint fog brutálisabb vagy humánusabb formákat ölteni, hogy mennyire fejlett maga a munkásosztály. Tehát, emelkedettebb indokokról nem beszélve, a ma uralkodó osztályok legsajátabb érdeke követeli, hogy eltakarítsák mindazokat a törvényesen szabályozható akadályokat, amelyek a munkásosztály fejlődését gátolják. Többek közt ezért biztosítottam ebben a kötetben olyan bőséges helyet az angol gyári törvényhozás történetének, tartalmának és eredményeinek. Az egyik nemzet tanulhat és tanuljon a másiktól. Egy társadalom, még ha nyomára jött is mozgása természeti törvényének – és e mű végső célja a modern társadalom gazdasági mozgástörvényének feltárása –, természetes fejlődési szakaszokat sem át nem ugorhat, sem parancsszóval el nem tüntethet. De megrövidítheti és enyhítheti a szülési fájdalmakat. Egy szót esetleges félreértések elkerülése végett. A tőkés és a földbirtokos alakját semmiképpen sem festem rózsás színben. De személyekről itt csak annyiban van szó, amennyiben azok gazdasági kategóriák megszemélyesítői, meghatározott osztályviszonyok és érdekek hordozói. Álláspontom, amely a gazdasági társadalomalakulat fejlődését természettörténeti folyamatként fogja fel, bármely más álláspontnál kevésbé teheti felelőssé az egyest olyan viszonyokért, amelyeknek ő társadalmilag terméke, bármennyire föléjük emelkedhetik is szubjektíve.”
1 Jeremy Bentham (1748 – 1832) angol jogtudós, filozófus, a hasznosságot és az érdeket az élet és az életvitel alapelvévé tevő etikai irányzat megalapítója (utilitarizmus).
8
VERECKEI L.: GONDOLATOK A PIACGAZDASÁGI RENDSZER... E szövegrészben fogalmazza meg MARX az egyén felelősségét. A társadalmi fejlődési szakaszai szükségszerűen következnek egymás után. A társadalmi forradalom elkerülhetetlen. (Lásd később e tanulmánynak a kapitalizmus szerepéről szóló részét.) HAYEK központi kérdésként kezeli a szabadság kérdéskörét. A piaci rend működésének feltétele a szabadság. Elsősorban a gazdasági szabadság, a termelési tényezővel való rendelkezés, a magántulajdon. Másodsorban a politikai szabadság, a demokrácia. A jogrendszernek kell az egyes emberek védett szféráinak megsértését megakadályoznia. A demokrácia konkrét megvalósulásával kapcsolatban van két komoly probléma minden demokratikus országban. Először a piaci rendszer nem képes vagy nem akarja létrehozni a társadalom számára szükséges közjavakat. Legfontosabbak az igazság szolgáltatása, az egyének szabadságjogainak védelme, a honvédelem, a közoktatás az alapvető egészségügyi ellátás, ehhez a körhöz sorolnám most az igazán szegények ellátását is. Ezek létrehozása, fenntartása egyre több erőforrást igényel. A közjavakra is érvényes azonban az a probléma, hogy nincs egységes értékskála a társadalomban. Melyiket, mennyire fejlesszük, melyik terület szoruljon háttérbe? A közjavak egy része vegyes jószág, azaz piaci viszonyok között is létrehozható. Hol húzzuk meg a határt? Mely területeken elengedhetetlen az állami részvétel? Másodszor HAYEK (1995, 363. és 393. old.) szerint a törvényhozó és végrehajtó hatalom elválasztása nem történt meg valójában a demokratikus országokban. Szerinte külön testület kellene, amely a piaci rend szabályait, az általános törvényeket fektetné le. Ezek ismert, megbecsült, pártoktól független, 40 év körüli emberek lennének, és 15 évre választanák őket. A közszolgáltatással, tehát a konkrét célokkal foglalkozó végrehajtó hatalom pedig a törvények által korlátozottan végezné feladatát. Így talán elkerülhető lenne, hogy a többség abban ért egyet, hogy a jövedelmező közhivatali állásokból hogyan szorítsa ki a kisebbséget a társadalmi igazságosság nevében. A központi kormánynak a külügyeken kívül, vagy azokon az ügyeken kívül, ahol egységes nemzeti szabályozás kell, nem is kellene mással foglalkoznia; a regionális és helyi kormányzatok versenyezzenek szolgáltatásaikkal az állampolgárok nekik átadott jövedelméért. A kormányzati és törvényhozó hatalom összeolvadása egy csoport számára túlságosan koncentrált hatalmat biztosít, ami már gátolja a szabad társadalom működését.
A kapitalizmus szerepéről MARX így ír (A tőke I. 712-713.): Egy-egy tőkés sok tőkést sajátít ki, ez a tőke centralizációja. A termelés mérete nő, az eszközöket gazdaságosabban használják ki, a tudományt alkalmazzák a termelésben. Minden népet bekapcsolnak a világpiac hálózatába. kialakul egy magasabb társadalmi forma anyagi bázisa. Egyre kevesebben birtokolják, monopolizálják ennek előnyeit, velük szemben létrejön egy megszervezett munkásosztály.
9
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2009 „A tőkemonopólium bilincsévé válik annak a termelési módnak, amely vele és alatta virágzott fel. A termelési eszközök centralizációja és a munka társadalmasítása olyan pontot ér el, amelyen már nem fér meg tőkés burkában. A burkot szétrepesztik. Üt a tőkés magántulajdon végórája. A kisajátítókat kisajátítják.” HAYEK szerint (1995, A társadalmi igazságosság atavizmusa, 212. oldal) hordákban éltek az emberek több százezer éven át. 50 fős élelemmegosztó, vadászó csoportokban, ahol a vezető irányítása alatt tevékenykedtek, és osztották el a zsákmányt a túlélésben játszott szerepek arányában. Ez után a törzsi életformában is az volt a természetes volt, hogy az idegenre már nem vonatkoznak a morális kötelezettségek. HAYEK a piac működését magyarázó elméletet katallaxisnak nevezi. (1995, 213. old.) Ez az ógörögben a csere mellett azt is jelenti: befogadni a közösségbe, ellenségből baráttá változtatni. HAYEK bízik abban, hogy a piaci rend fejlődése során a nemzetközi csere, munkamegosztás olyan mértékben megerősödik a jövőben, hogy lehetővé teszi azt, hogy a különböző népek békében éljenek együtt. A liberális társadalmi rend alapelvei (328. oldal). A spontán rend, az emberek békés együttélésének lehetőségét kiterjeszti a konkrét közös célokkal rendelkezők csoportjain túl, megjelenhet a Nagy vagy Nyílt Társadalom. Ez első lépés egy világtársadalom kialakulása felé. Olyan nemzetközi politikai szervezetekre van szükség, amelyeket törvények korlátoznak, és amelyek feladata, hogy az egyes népek másoknak ne tudjanak kárt okozni. Az országok közötti föderáció tűnik a legcélszerűbb formának. Ezeket a gondolatokat HAYEK 1944-ben írta le. Azt is megjegyzi azonban, hogy az USA és Nyugat-Európa, valamint a Brit Birodalom közötti valamiféle föderáció egyelőre valószínűbb, mint az egész világra kiterjedő.
A jövő társadalmáról MARX keveset foglalkozik a jövő társadalmának gazdálkodásával, és ezt tudatosan teszi. Azt írja (A tőke I., Utószó a második kiadáshoz, 15. oldal) „…az adottnak kritikai taglalására szorítkozom, ahelyett, hogy recepteket írnék a jövő lacikonyhája számára.” HAYEK így értelmezi e vonatkozásban Marxot (1995. A szocialista kalkuláció I. 164. oldal): „Ha a változás a történelem kérlelhetetlen logikájából adódik, ha a fejlődés elkerülhetetlen eredménye, akkor valóban nem szükséges részletesen ismerni, milyen is lesz pontosan az új társadalom. Ha szinte minden olyan tényező hiányozni fog, amely a mai társadalomban a gazdasági tevékenységet meghatározza, s ha az új társadalomnak semmilyen problémája nem lesz azokon kívül, amelyeket a történelmi változás folyamatában lévő új intézmények határoznak meg, akkor valóban nem sok lehetőség van rá, hogy e problémák bármelyikét előzetesen megoldják.” MARX néhány tanulmányában röviden vizsgálja a jövő társadalmának, gazdálkodását. (A tőke I. 80-81. oldal) „Képzeljünk el végül, a változatosság kedvéért, egy egyesülést szabad emberekből, akik közös termelési eszközökkel dolgoznak, és sok egyéni munkaerejüket öntudatosan egy társadalmi munkaerőként
10
VERECKEI L.: GONDOLATOK A PIACGAZDASÁGI RENDSZER... fejtik ki. … Az egyesülés összterméke társadalmi termék. E termék egy része ismét termelési eszközül szolgál. Ez a rész társadalmi marad.” Ezután a megmaradó, a fogyasztásra szolgáló rész elosztását elemzi MARX. Ez az árutermeléssel történő párhuzam kedvéért történhetne a munkaidő alapján. „A munkaidő tehát kettős szerepet játszana. Társadalmilag tervszerű elosztása szabályozza a különböző munkafunkciók és a különböző szükségletek helyes arányát. Másrészt a munkaidő ugyanakkor mértéke annak, hogy a termelőnek egyénileg milyen hányad jut a közös munkából, és ily módon a közös termék egyénileg elfogyasztható részéből is. Az embereknek munkájukhoz és munkatermékeikhez való társadalmi vonatkozásai itt átlátszóan egyszerűek a termelésben is, az elosztásban is.” Ugyanerről így ír „A tőke” III. kötetében (A háromság-formula 772-773 oldal): „A társadalom valódi gazdagsága és újratermelési folyamatának állandó bővítési lehetősége tehát nem a többletmunka hosszától, hanem termelékenységétől és azoknak a termelési feltételeknek többé vagy kevésbé gazdag tartalmától függ, amelyek között ez a munka végbemegy. A szabadság birodalma valójában csupán ott kezdődik, ahol megszűnik az a munka, melyet a nyomor és a külső célszerűség határoz meg; ez a birodalom tehát a dolog természeténél fogva túl van a tulajdonképpeni anyagi termelés szféráján.” A civilizált embernek is küzdenie kell mindennap a természettel (akár a vadembernek). Bővülnek a szükségletek, de a termelőerők is fejlődnek. A szabadság ezen a területen azt jelenti, hogy a társult termelők szabályozzák, közösen ellenőrzik anyagi termelésüket. Így a természet nem uralkodik rajtuk. A lehető legkisebb erőfelhasználással történik a termelés, de ez akkor is a szükségszerűség birodalma. „Ezen túl kezdődik az az emberi erőkifejtés, amely öncél, a szabadság igazi birodalma, amely azonban csak a szükségszerűség e birodalmán, mint bázisán virágozhat ki. Az alapfeltétel a munkanap megrövidítése.” A gothai program kritikájában 1875-ben visszatér erre a kérdésre. Itt utal az átmeneti korszakra is: „Nekünk itt nem olyan kommunista társadalommal van dolgunk, amely a saját alapján kifejlődött, hanem ellenkezőleg, olyannal, amely a tőkés társadalomból éppen, hogy keletkezik; amely tehát minden vonatkozásban, gazdaságilag, erkölcsileg, szellemileg még magán viseli annak a régi társadalomnak anyajegyeit, melynek méhéből származik.” Ezután megismétli „A tőke” I. 80-81. oldalán írtakat, kicsit részletesebben: „A termelő a társadalomtól elismervényt kap arról, hogy ennyi meg ennyi munkát szolgáltatott (a közösségi alapok számára végzett munkáját levonva), és ezzel az elismervénnyel a fogyasztási eszközök társadalmi készletéből annyit von ki, amennyi ugyanannyi munkába kerül. Ugyanazt a munkamennyiséget, amelyet a társadalomnak az egyik formában adott, visszakapja a másik formában. Itt nyilvánvalóan ugyanaz az elv uralkodik, amely az árucserét szabályozza, amennyiben ez egyenértékek cseréje. A tartalom és a forma megváltozott, mert a megváltozott körülmények között senki a munkáján kívül egyebet nem adhat, és mert másfelől egyéni fogyasztási eszközön kívül semmi sem mehet át az egyesek tulajdonába. Az egyenlő jog tehát itt - elvileg - még mindig a polgári jog, noha elv és gyakorlat nem, kapnak már hajba, míg az árucserénél egyenértékek cseréje csak átlagban létezik, nem az egyes, esetben.”
11
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2009 Ezután elemzi az egyenlő jog ellentmondásait. Az emberek fizikailag, szellemileg eltérőek, az egyenlő jog egyenlőtlenséget okoz, többet kap az egyik munkás a fogyasztási alapból, mint a másik. A kommunista társadalom egy felsőbb szakaszán eltűnik a testi és szellemi munka ellentéte, a munka válik a legfőbb létszükségletté. Az egyének mindenoldalúan fejlettek lesznek és a termelőerők is úgy növekednek, hogy túl lehet lépni a polgári jog korlátain. Akkor lesz a termelés és elosztás elve: „Mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint!” HAYEK foglalkozik az emberi ész szerepével a múltban és a jelenben és szerényebb társadalmi szerepet szán neki. (1995 296. oldal) Sokan gondolják úgy, hogy az emberek az ész által létrehozott és ellenőrzött eredményeket érnek el a fejlődés során. Ezzel szemben a liberalizmus szerint a civilizáció nagyrészt személytelen, az ész által nem teremtett és nem ellenőrzött folyamatoknak köszönhető. Nemcsak a piaci rendszer, hanem például a tudomány, a zene, a nyelv kialakulása is ilyen jellegű, amennyiben nem úgy jönnek létre, fejlődnek, hogy valaki átlátja és irányítja a szükséges folyamatokat, hanem spontán módon egyének cserekapcsolatai, versenye révén alakulnak ki, valamilyen feltételrendszer megléte esetén. Ezért a liberálisok felismerik az ész korlátait. Itt HAYEK azt állítja, hogy jelenlegi tudásunk szerint nem vagyunk képesek a társadalmi folyamatokat ellenőrizni és irányítani. Ha képesek lennénk az öszszes, a termeléshez szükséges tényt megismerni és ennek megfelelően cselekedni – elvileg ez nem kizárható – talán többet termelnénk a piaci rendszernél, de erre jelenleg nem vagyunk képesek. HAYEK is elemzi a társadalmi egyenlőség kérdését. Szerinte gyakran összekeverik azt, hogy az embereket egyenlőkként kezeljük a törvény előtt, vagy hogy egyenlővé próbáljuk tenni őket. Azonban az egyének különböző képességűek, jövedelmi helyzetük is eltérő. Ezért úgy is kell őket kezelni, mint különbözőeket. Mindkettő a szabadság feltétele. Ha viszont valakik egyenlővé próbálják tenni az embereket, (valamilyen jó vagy kevésbé jó szándékkal), ez az embereknek való alávetettséget fogja végül eredményezni, azaz a szolgaságot. Valójában éppen a miatt alakulhat ki munkamegosztás, mert az emberek különbözőek. Nekik maguknak kell megtalálniuk a helyüket a piaci rendszerben. A szabadság fontos része az egyének felelőssége is.
A központi tervezésről A jelenlegi tőkés viszonyok között is felmerül a spontán rendszer irányításának és ellenőrzésének az igénye. MARX szerint ezt a polgári alapzaton lehetetlen megvalósítani. HAYEK szerint maga a központi tervezés lehetetlen feladat bármilyen tulajdonviszony esetén. A szabad emberek egyesülése, hogyan oldja meg az erőforrások elosztását, a változó szükségletek kielégítését? A ma élő emberek egy része a piaci rend eddig elért eredményeit, természetesnek veszik, sokkal többet szeretnének, elégedetlenek. Azt gondolják, állítják, kellene egy központi irányító személy, vagy apparátus, aki kiküszöböli a pazarlást és megvalósítaná az igazságos elosztást.
12
VERECKEI L.: GONDOLATOK A PIACGAZDASÁGI RENDSZER... HAYEK (1995, II. 4. fejezet 212. oldaltól) szerint egy 50 fős hordában sok-sok ezer évvel ezelőtt a központi irányítás megvalósítható volt. A vezető irányítása alatt közösen tevékenykedtek, egységes célokat tűztek ki, a célok hierarchiáját kialakították. A célokat tudatosan hajtották végre, és az elosztás a túlélésben játszott szerepük arányában történt. A csoport olyan tevékenységeket volt képes végrehajtani, amit a tagok is tudatosítottak, egyéni kísérletezésnek nem sok terepe volt. Az egyének nem voltak szabadok. Szabadság csak a civilizáció fejlődése során alakult ki. Jellemző volt, hogy kötelesség csak a szomszéddal szemben létezett, az idegennel szemben nem volt morális kötelezettség. A modern korban – úgy tűnik – kialakultak a tervezés lehetőségei. Jó megoldás lenne, ha okos embereknek átadjuk a döntési lehetőséget és akkor majd jobban fog nőni az össztermék és igazságosabb lesz az elosztás. Ezek az okos emberek képesek lesznek garantálni az egyéneknek a biztos foglalkoztatást, és a kiszámítható jövedelmet. Sokan a saját döntési, választási szabadságuk egy részéről is hajlandóak lemondani ezért a célért, szívesen megszabadulnának a döntés felelősségétől, nem érzik ezt túl nagy árnak érte. (HAYEK 1991, 181. old.) Az igényt a túlzott állami szerepvállalás iránt, amely szinte mindenütt felmerül, veszélyesnek tartja HAYEK. Úgy gondolja ennek a kielégítése gátolhatja az emberiség fejlődését, a szabadság kibontakozását. Az emberek szeretnének jólétben, biztonságban élni. Ezért hisznek a központi irányítás, a tudatosság, a tervezés fölényében a spontán piaci renddel szemben. Ezzel szemben HAYEK szerint a szétszórt társadalmi tudást senki nem képes egyesíteni. A piaci rendszernek nincs előzetes célhierarchiája, nem lehet előre megmondani, mi a társadalom számára fontos szükséglet, illetve mi az, ami kevésbé fontos, amiről lemondhatunk. Valószínűleg mindenkinek van valamilyen célrendszere, de ebből közös célrendszert nem lehetséges kialakítani. Az érdekek ütköztetése, egységes értékrend kialakítása megvalósíthatatlan. Ha a kormány, és/vagy egy tervező apparátus veszi át a piaci rend szerepét, nekik kell a célok hierarchiáját kialakítaniuk. De nem létezik egységes értékskála! Miről mondjunk le, és mit preferáljunk? A piaci rend spontán módon megoldja ezt a problémát. (Erre az egész kérdésre a német közgazdász GOSSEN, a határhaszon iskola egyik előfutára már 1854ben felhívta a figyelmet.) Ha pedig mégis eldöntik – a paci rendet többé-kevésbé kikapcsolva –, céltudatosan, mit termeljünk és mit ne, kinek mi jusson, szükségképpen egy csoport vagy egy személy értékrendje alapján fogják ezt megtenni, korlátozott ismereteik alapján. Amennyiben feltesszük, hogy a legjobb szándékkal döntenek (nem önző szűk csoportérdekeket érvényesítenek!), akkor is sok ember érdeke sérül miattuk, az ő döntéseik miatt. Valószínűleg a többség elégedetlen lesz. Ezért valamilyen módon kényszeríteni kell az embereket, hogy elfogadják a központi döntéseket. Sokszor tapasztalható, hogy a demokratikus testületek nem képesek terveket kidolgozni. Felmerülhet az emberekben az a megoldás, hogy ruházzunk fel egy kormányt, vagy személyt, döntsön a saját felelősségére. Szükségét érzik egy gazdasági diktátor megjelenésének. (HAYEK 1991, 101. old.)
13
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2009 A szocialista tervgazdálkodás idején részletekbe menően kellett meghatározni mennyi anyagot, gépet stb. használjanak az egyes vállalatok. Mivel kikapcsolták a piaci mechanizmust, nem lehetett eldönteni, mi a hatékony tevékenység és mi nem az. Pazarolták az erőforrásokat. Ott is gépeket akartak használni, ahol a munkaerő hatékonyabb, olcsóbb lett volna. Minden apró változásra reagálniuk kellett, amire a piac szereplői saját érdeküket követve a maguk területén képesek lettek volna reagálni. A terveket állandóan újra kellett tervezni, illetve ráfogni a végrehajtókra, hogy azok akadályozzák a sikert. A társadalmi erőforrások pazarlása sokkal nagyobb volt, mint a piaci rendben. Az emberek nem voltak szabadok. Egy bürokratától személyesen függeni rosszabb, mint egy vállalat fogaskerekének lenni, állítja HAYEK „Út a szolgasághoz” című művében. (1991, 151. old.)
Az egyének felelőssége HAYEK és MARX szemlélete alapvetően tér el ebben a kérdésben. MARX a kapitalizmust átmeneti foknak tartja az emberiség történetében. A termelőerők óriási mértékben fejlődnek, de a tőke monopólium, a tőkés kizsákmányolás miatt nem fejlődhet tovább a gazdaság, ha társadalmi forradalom nem következik be. Állam, demokrácia, liberalizmus, jogrend a polgári termelést szolgálja, vagyis a kizsákmányolást. A munkásosztály érdeke véghez vinni a forradalmat, más osztályok tagjai is csatlakozhatnak, ha felül tudnak emelkedni érdekeiken szubjektíve. Az egyén felelőssége ez. A társadalmi forradalom után már megszűnik a magántulajdon és kizsákmányolás. A kommunizmus magasabb fejlődési fokán, a szükségszerűség birodalma, a természettel való anyagcsere is emberhez méltó körülmények között zajlik majd, de a rövidebb munkaidő miatt az öncélú emberi tevékenység, a szabadság igazi birodalma, a munka után kezdődik. Két alapvetően eltérő választási lehetőséget tár elénk. Megszemélyesítjük osztályhelyzetünket, annak megfelelően cselekszünk. Vagy felülemelkedünk ezen szubjektíve és hozzájárulhatunk az új társadalom szülési fájdalmainak enyhítéséhez, illetve megrövidítéséhez. HAYEK szerint a jelenlegi kapitalista rendszer az emberiség történetében a korábbinál nagyobb lehetőségeket hozott létre. Ahol működik a magántulajdon, a demokrácia – liberális elvek alapján –, szabadságot biztosít az egyének többségének. Ekkor a legjobb az egyének esélye céljaik elérésére. A legnagyobb veszély számukra a túl erős államhatalom, a diktatúra kialakulása. Az egyén felelőssége választani két alternatíva között. Megrettenve a változásoktól, a spontán rendszer működésétől, erős központi hatalmat követel, vagy felvállalja az egyéni döntés felelősségét
14
VERECKEI L.: GONDOLATOK A PIACGAZDASÁGI RENDSZER...
Irodalomjegyzék HAYEK, FRIEDRICH A.: Út a szolgasághoz. KJK, Budapest, 1991. HAYEK, FRIEDRICH A.: Piac és szabadság. KJK, Budapest, 1995. HILD MÁRTA: Analitikus marxizmus – megéri a fáradtságot. Egyenlítő III. évf. 2005. 4. szám 45-48. oldal. Közgazdasági eszmetörténet. Szöveggyűjtemény. Osiris Kiadó Budapest, 2000. KORNAI JÁNOS: Marx egy kelet-európai értelmiségi szemével. Mozgó Világ 2008/12. MARX K.: A tőke I. II. III. kötet. Kossuth Könyvkiadó, 1978. MARX K.: A gothai program kritikája. Kossuth Könyvkiadó, 1975. MARX és ENGELS: A Kommunista Párt kiáltványa. Marx és Engels válogatott művei I. Kossuth Könyvkiadó, 1977. ORTHMAYR IMRE: Módszertani individualizmus. Szociológiai szemle, 1997. 3. szám. POLÁNYI KÁROLY: A nagy átalakulás. Mészáros Gábor kiadása Budapest, 1997. POPPER, K. R.: A nyitott társadalom és ellenségei. Balassi Kiadó, 2001. POPPER, K. R.: Megismerés, történelem, politika. AduPrint Budapest, 1977.
15
