Vereckei László* GONDOLATOK A GAZDASÁGRÓL MINT KOMPLEX RENDSZERRİL
Az emberi társadalom, illetve annak gazdasága a legkomplexebb rendszer, amely a Földön eddig létrejött. Elemei és az elemek kölcsönhatása a legösszetettebb, ezért a legnehezebben leírható, vizsgálható. Néhány gondolatot szeretnék hozzáfőzni ehhez a problémakörhöz. A rendszerelmélet, amelyet mostanában gyakran nevezünk a komplex rendszerek tudományának, széles körben használt paradigma a társadalomtudományok körében. Fejlıdı tudomány, ismeretelméleti filozófia, amely alkalmazható bármely – állandó paraméterekkel bíró, és egymással kölcsönös kapcsolatban lévı részekbıl álló – komplex entitásra. A részek, azaz a rendszer elemei, együttmőködnek, interakcióban, kapcsolatban állnak valamely séma fenntartása és bizonyos funkciók kielégítése érdekében. A rendszerszemléletet a különbözı mérvő komplexitás megismerése, megértése érdekében is alkalmazzuk. Így az élı szervezet vagy egyes részei is (pl. keringés, vese, fül stb.) rendszernek tekinthetık. A komplexitás fogalma sok területen használható. Vizsgálják komplex rendszerként a Föld ökológiai rendszerét, melynek része az emberiség is. Ugyanakkor, a társadalmi rendszer „önmagában” is elemezhetı. A komplexitás a társadalmi rendszeren belül is vizsgálható. Például a társadalmi rendszer részeként a társadalmi normák komplexitását FUKUYAMA „A Nagy Szétbomlás” címő mővében [6] vizsgálja. A társadalmi normákat, melyek az egyéneket jelenleg irányítják, alcsoportokra bontja: • spontán módon létrejött racionális: piaci; • hierarchikusan létrehozott racionális: formális jogrendszer; • spontán aracionális: biológiai; • hierarchikusan létrehozott aracionális: kinyilatkoztatott vallások. Ezt a gondolatmenetet felhasználva, és egyben tágabban értelmezve, feltevésem szerint a komplex társadalmi rendszer spontán és racionális, illetve hierarchikusan létrehozott racionális, önmagukban is komplex alrendszerekre bontható. Ekkor az egyes részekhez tartozónak tekintem a hozzájuk tartozó intézményrendszert, a materiális tıkét, az emberi tıkét, a társadalmi tıkét is. A társadalmi tıke azoknak az informális értékeknek és normáknak az összessége, amelyeket egy csoport tagjai követnek, és amelyek lehetıvé teszik az együttmőködést a csoportok között. Spontánul jött létre és így mőködik jelenleg is a piaci rendszer. Erre nem az a jellemzı, hogy valaki (vagy valakik) átlátja ennek szükségességét, és azután tudatosan létrehozza. Spontán módon az egyének, csoportok cserekapcsolatai, versenye során alakul ki, és változik. Bonyolult kommunikációs rendszeren, a szétszórt, csak az egyének, csoportok által feldolgozható információk hasznosításán alapul. Ez teszi lehetıvé az erıforrások leghatékonyabb elosztását, központi irányítás nélkül. A vállalaton belüli hierarchia sokszor rontja a hatékonyságot, ha túlzottan koncentrálja az in*
BGF Külkereskedelmi Fıiskolai Kar, Közgazdaságtan Intézeti Tanszék, fıiskolai adjunktus. 5
VERECKEI L.: GONDOLATOK A GAZDASÁGRÓL, MINT KOMPLEX... formációt az egyes vezetıi szinteken, és fogaskerékké változtatja az egyént. Ezt mindenhol oldja az informális kapcsolatok, hálózatok mőködése az egyének között. Az állam feladata a hierarchikusan szervezett formális rendszer létrehozása, azaz a piaci rendszer fejlıdése számára a megfelelı környezet kialakítása. Ennek a rendszernek a kialakításakor is érvényesülhet az emberi akarat és tudás. (Lásd például FRIEDRICH A. HAYEK írásaiban [9].) A hierarchikusan létrehozott aracionális alrendszer – pl. a kinyilatkoztatott vallások – szerepét éppen csak érinti ez az elıadás. A spontán és aracionális oldallal az ember biológiai örökségével kezdem a részletesebb elemzést. A biológiai meghatározottságot nem értelmezem önálló komplex alrendszerként, szerintem elıfeltétele a többi rendszer mőködésének. CSÁNYI VILMOS „Van ott valaki?” [3] címő, válogatott írásait tartalmazó mővében leírja a humán viselkedési komplexet, azaz az ember összes lényeges, az állatoktól megkülönböztetı tulajdonságát.1 Többek között az eszközhasználat, a nyelv és más jegyek mellett kiemeli az egyén és a csoport közötti viszonyt. • Közös eszmék: Az ember elfogadja csoportja identitását, hisz a csoport „globális” eszméiben (identitást kifejezı kultúrában, mítosz, vallás, ideológia). Megjelenik a moralitás. • Közös akciók: Képes közös akciókra csoportjával. • Közös konstrukció: Egyedileg érzelmi és racionális analízis alatt tartja az akciókat és eszméket, melynek eredményei a globális szinten is megjelennek. Létrehozza a csoport eszméit és akcióit és elszenvedi egyben ezek rá vonatkozó hatását. • Hőség: Hajlandó csoportja érdekében az önfeláldozásra. • Transzformáció: A csoportot alkotó emberekbıl egy új létezı a csoportorganizmus jön létre. Az idegen csoporttal szemben viszont a győlölet, az ellenségesség a jellemzı, az idegenekre nem vonatkozik a moralitás. Azonban a populáció növekedésével csökkentek a szabad területek, megjelent a racionális egyezségek szerepe. Az egyesülı, szétváló, szövetséget kötı vagy ellenséges csoportok egyre nagyobb populációkat hoztak létre, nemzetek, államok jöttek létre. (Eközben a kulturális és genetikai változások kölcsönösen hatottak egymásra.) Az eszmék replikálódtak és jelenleg kialakulóban van egy megapopuláció. Ez a csoportok szorosabb vagy lazább hálózatára épül. A folyamat közben a hagyományos csoportok, közösségek, családok átalakulnak, szétbomlanak és új formák alakulnak ki. Létrejön az „egyszemélyes” csoport, az egyén, aki fölött már csak a megapopuláció létezik önálló organizmusként. Ez néha még mőködıképes is lehet. A kulturális értékek versenyében az egyének sokszor nehezen igazodnak el. Az én olvasatomban CSÁNYI VILMOS elemzése azt fejezi ki, hogy az emberiséget biológiai meghatározottsága képessé teszi arra, hogy az egész Földet benépesítse és egységes társadalommá alakuljon át. Ez azonban csak egy lehetıség. Jelenleg úgy tőnik, meg is valósul ez a lehetıség, nem utolsó sorban a spontán módon létrejött és mőködı piaci rendszer következtében. A piaci rendszer mőködése lehetıvé teszi a világméretekben történı erıforrás-áramlást, a hatékony termelést, a munkamegosztás erısödését, a növekvı népesség számára a növekvı terméktömeget. Ennek következtében nı a függıség a Föld különbözı területein élı és különbözı kultúrájú népei között. HAYEK ([9], 213. oldal) Nobel-díjas közgazdász szerint a piaci rendszert katallaxiának kellene nevezni, mert ez az ógörög kifejezés a csere mellett a közösségbe való befogadást is jelenti, ellenségbıl baráttá változtatni a cserepartnert. Úgy gondolom, a piaci rendszer kibontakozása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a megapopuláció létrejöttének feltételei kialakulhassanak, az egymást ellenségként kezelı csoportok informális és formális egyezségeket kötve, egymás mellett létezhessenek. A globalizáció valós jelenségei, fogalmának középpontba kerülése, az emberiség egységessé válása folyamatának felgyorsulását tükrözik. Többen, pl. CSÁNYI VILMOS is ([3], „Az emberi természet” c. írás, 90. oldal) újfajta kulturális evolúcióként írják le ezt a jelenséget (lásd még DAWKINSnál is [4]). 1
6
Lásd „Az emberi természet” címő részt az 57. oldalon.
VERECKEI L.: GONDOLATOK A GAZDASÁGRÓL, MINT KOMPLEX...
Nézzük meg, a piaci rendszer milyen konkrét változásai mutatnak az egységes emberi társadalom kialakulásának irányába! A világgazdaságban új jelenségek mutatják a globalizáció felerısödését, melyek az utóbbi évtizedekben bontakoztak ki.2 A nemzetközi kereskedelem az utóbbi évtizedekben (egy sor nemzetközi megállapodás nyomán) ugrásszerően megnıtt. Ebben fontos szerepe volt annak, hogy a technikai fejlıdés következtében a szállítási és kommunikációs költségek erısen csökkentek. (Egy háromperces London-New York telefonbeszélgetés ára például 1950 és 2000 között 53 dollárról 90 centre zuhant. Egy repülı utaskilométer ára ugyanezen idı alatt egyharmadára esett.) A világexport az 1950. évi 300 milliárd dollárról 1973-ra 1700 milliárdra, majd a század végére már 5800 milliárd dollárra ugrott. A külföldi tıkeberuházások összege a XX. század utolsó két évtizedében négyszer olyan gyorsan növekedett, mint a külkereskedelem. Átalakult a nemzetközi munkamegosztás is. A külföldi tıkebefektetések nagy részben a fejlıdı országokból a fejlett ipari országokba irányultak. A multinacionális vállalatok a 20. század végén váltak meghatározóvá a világgazdaságban. Az 1970-es évek elején 7 000, a századvégen már 44 000 ilyen vállalat mőködött, 280 000 külföldi leányvállalattal. Ezek a vállalatok állították elı a világ ipari termelésének egyharmadát-egynegyedét. Az 1990-es évek közepén a multinacionálisok bonyolították le a világkereskedelem 40%-át és az iparcikk-kereskedelem háromnegyedét. Közülük is a száz legnagyobb vállalat 6 millió alkalmazottat foglalkoztat és a világkereskedelem egyharmadát ellenırzi. A hagyományos ipari, valamint mezıgazdasági és nyersanyag-kitermelı országok közötti árucserét a fejlett ipari országok egymással folytatott kereskedelme váltotta fel: ennek nyomán a nyugat-európai országok egymás közötti kereskedelme összkereskedelmük egyharmadáról kétharmadára ugrott 1960 és 1990 között. Ugyanakkor a fejlett országok az erısen munkaigényes ágazatokat olcsó munkabérő országokba helyezik át. A különösen szennyezı iparokat is a laza követelményeket támasztó harmadik világba telepítik át. A magas hozzáadott értéket elıállító feldolgozó iparok a fejlett országok területén maradtak. (Pl. a gyógyszervegyészeti, a modern gépipari tevékenységek.) Még inkább így van ez a nagyüzemi kutatás és fejlesztés (K+F) területein. Az ilyen kiadások háromnegyedét multinacionális vállalatok monopolizálják – bázisországuk területén. Eközben a spekulatív pénzügyi tranzakciók hihetetlen mértékben megnıttek. 1973-ban naponta 15 milliárd dollár értékő tranzakcióra került sor. Húsz évvel késıbb azonban már napi 1300 milliárd dollár volt ez az érték. Ennek a csillagászati összegnek négyötöde spekulatív célokat szolgál. A spekulatív pénzügyi tranzakciók értéke 50-szeresen haladta meg a világkereskedelem mértékét. A globalizáció hívei szerint az új rendszerbıl mindenki egyaránt profitál: a gazdag országok éppúgy, mint a szegények. Egyrészt az új technikai-kommunikációs forradalom korában a nemzetállam nem alkalmas többé a gazdaság sikeres vezetésére. A tıke és a munkaerı szabad mozgása a források hatékony allokációjára vezet, a tıkét ott fektetik be, ahol a leghatékonyabb. Megszőnik a centrum és periféria elkülönülése. Ezzel az optimizmussal szemben a globalizáció ellenzıi, a jobboldalon a nemzet „elárulásáról” beszélnek, egy „világkormány” létrejöttérıl, ahol idegen bürokraták dönthetnek nemzeti sorskérdésekrıl. Vannak, akik a nemzetközi pénzvilág összeesküvésérıl beszélnek. A baloldalon a hagyományos imperializmust látják új formában. A globalizáció más kritikusai azt emelik ki, hogy a globalizált világgazdaság egyre erıteljesebben polarizálódik. A globalizált szabad piacon, ha két különbözı fejlettségi szinten álló ország 2
A következı rész Berend T. Iván elıadásának felhasználásával készült [2]. 7
VERECKEI L.: GONDOLATOK A GAZDASÁGRÓL, MINT KOMPLEX... szembekerül egymással, a piac törvényei alapján általában az erısebb fél jár jobban, Vagyis a fennálló gazdasági szintkülönbségek tovább növekednek. A XX. század utolsó negyedében a fejlett nyugati világ évi átlagos növekedése 2%-ot tett ki, az elmaradottabb Latin-Amerika csak 0,9%-kal növekedett évente. Afrika stagnált. A leggazdagabb és legszegényebb országok közötti jövedelemszint-különbség, ami 1913-ban 1:10 arányt mutatott és 1950-re elérte az 1:26-ot, 1990-re már a szakadékszerő 1:40-re nıtt. Hozzá kell azonban tenni, hogy nem egy ország és régió nem a globalizáció következtében szakad le egyre jobban, hanem éppen azért, mert kimaradt a globalizációból, kiszakadt a világ gazdasági vérkeringésébıl. Tehát a nemzetgazdaságok szerepe a globalizáció folyamatában – ha másként, is mint korábban – továbbra is fontos. Áldás vagy átok a globalizáció? – BALOGH ANDRÁS történész szerint [1] teljesen különbözı kultúrájú és vallású országok lehetnek sikeresek vagy kevésbé sikeresek a globalizációs folyamatban. Jó teljesítményt nyújtottak egyes buddhista, részben konfuciánus alapon álló társadalmak (Dél-Korea, Tajvan). De a szintén buddhista Burma a világ egyik legszegényebb országa lett. A gyorsan fejlıdı muszlim Malajzia cáfolatát jelenti az iszlámmal kapcsolatos elıítéleteknek. A többségében római katolikus Fülöp-szigetek teljesítménye elmarad a térség többi országának teljesítményétıl. Mi lehet a különbözı teljesítmények oka? FUKUYAMA „A bizalom” címő mővében összehasonlít különbözı kultúrákat és népeket, és arra a következtetésre jut, azok a legsikeresebbek, ahol a bizalom, a vállalt kötelezettségek teljesítése, a kölcsönösség olyan erények, melyekkel jobban elérhetik az egyének a céljaikat. Más szóval: ahol erıs a társadalmi tıke. A társadalmi tıke azoknak az informális értékeknek és normáknak az öszszessége, amelyeket egy csoport tagjai követnek, és amelyek lehetıvé teszik az együttmőködést a csoportok között. Az egyes országok, kultúrák történetének elemzése mutathatja meg, miért erıs vagy gyenge a társadalmi tıke egy adott országban. Közép- és Kelet-Európa 1989-90 utáni útja leszakadásra utal. A fejlett nyugati világ hosszú ideig szelektív piacvédelmet alkalmazott, s az 1970-es évekig szigorúan ellenırizte pénzpiacát is – mindaddig, míg alkalmassá nem vált a szabad versenyre. Az országok végül az államnak arról a védı-támogató szerepérıl mondtak le, amely a Nyugat korábbi fejlıdését jellemezte. Ennek következtében Közép- és Kelet-Európa gazdasági visszaesése az 1990-es években a mezıgazdaságban esetenként 50%-os, a iparnál 25-35%-os. Ennek oka részben a rendszerváltás okozta válság. De ilyen súlyos mérető visszaesés már nem lett volna elkerülhetetlen, azt már gazdaságpolitikai hibák is okozták. Ennek következtében a szakadék szélesebbé vált, mint bármikor a történelem során: 1973-ban a térség országainak egy fıre jutó jövedelme a nyugati szintnek még 48%-át érte el, 1990-re 38%-ra süllyedt, a század végére pedig már csak 26%-át tette ki. Ehhez még hozzájárult a társadalmi tıke alacsony szintje, az úgynevezett civil társadalom gyengesége. A globalizáció nem biztosít nyereséget mindenki számára. A folyamatnak jócskán vannak vesztesei is. Külön érdemes foglalkozni, a globalizáció kapcsán a világ népesedési helyzetével. MALTHUS korában (1825-ben) körülbelül 1 milliárd ember élt a Földön. Jelenleg közelít a 7 milliárdhoz. Az a népesség, amely ma is a leginkább szaporodik, nem ott él, ahol az emberi népesség magasabb életszínvonalához szükséges javak túlnyomó többsége megtermelıdik, hanem ott, ahol a megtermelésükben hiányok, szőkösségek vannak. Ezzel szemben az a népesség, amely a legnagyobb bıségben él, elöregszik, szaporodási dinamikája hanyatlik. Mindenekelıtt igaz ez Európára. Ez olyan ellentmondás, amelyet fel kellene oldani. Ha a ma erısen szaporodó népesség a jelenlegi fejlett világ életstílusát, fogyasztói szokásait és szintjét venné át, akkor szaporodási üteme bizonyára lelassulna, de lehetséges, hogy mire ez bekövetkezhetne, jóval azelıtt a Föld minden véges erıforrása rég kimerülne, és ez már nem fejlıdést, hanem pusztulást eredményezne. 8
VERECKEI L.: GONDOLATOK A GAZDASÁGRÓL, MINT KOMPLEX... A globalizáció során súlyos problémává vált, hogy miközben a növekvı népesség számára növekszik a termelés, a Föld ökoszféráját egyre jobban igénybe veszik. Az ökológiai lábnyom elemzés kísérelte meg többek között ennek kimutatását. Az ökológiai lábnyom olyan számítási eszköz, mely lehetıvé teszi, hogy felbecsüljük egy meghatározott emberi népesség erıforrás-fogyasztási és hulladékfeldolgozási szükségleteit termékeny földterületben mérve ([18], 27. oldal). A Föld egy lakójára körülbelül 1,5 hektár jut, ebben a vadon is benne van. Egy átlagos észak-amerikai 4-5 hektárt „használ”. Három bolygó kellene ahhoz, hogy minden ember úgy éljen, mint egy átlagos északamerikai! JARED DIAMOND „Összeomlás” címő könyvében [5] elemez néhány olyan társadalmat, amely a múltban teljesen elpusztult. Ilyen volt például a maja civilizáció. A következı rész ennek a mőnek a felhasználásával készült. A múlt társadalmainak összeomlását gyakran ökológiai nehézségek váltották ki: a társadalom lerombolta a saját környezeti erıforrásait. Sok helyen elıfordult az erdık elpusztítása, talajromlás (szikesedés például az öntözéses gazdálkodás következtében, erózió, tápanyagok kimerülése), vízgazdálkodási problémák, túlvadászat, illetve halászat, behurcolt fajok hatása a bennszülött fajokra, túlzott népszaporulat, növekvı terhelés a környezetre. A forgatókönyvek gyakran hasonlóak voltak: a népszaporulat intenzívebb földmővelést tett szükségessé: öntözést, évi kétszeri aratást, rosszabb földekre is ki kellett terjednie a mővelésnek. A környezet pusztulása miatt a gyengébb földeket elhagyták. Éhínségek törtek ki, majd háborúk következtek, annak a kevésnek a birtoklásáért, amit a terület még nyújtani tudott. A kiábrándult tömegek a vezetıket elkergették. A lakosságot megtizedelte az éhezés, a betegségek, és a háború. A társadalom elvesztette a virágzásakor jellemzı sokszínő politikai, gazdasági, kulturális struktúráját, majd teljesen elpusztult. • • • •
Jelenleg még négy probléma járul hozzá az eddig felsoroltakhoz: az ember által kiváltott klímaváltozás; mérgezı vegyszerek felhalmozódása; energiahiány; növényzet fotoszintetizálási képessége felsı határának elérése.
A mai civilizáció elınye a múlt társadalmaival szemben többek között a fejlett technika, a fejlett orvostudomány, a múlt felhalmozott ismeretanyaga. Hátránya, a technika, melynek romboló hatása ma erısebb. A globalizáció függıvé teszi az egyes társadalmakat a többiektıl. Elszigeteltség ma már nem nagyon lehetséges. A fejlett országok is sokat veszíthetnek, a globális felmelegedés szinte mindenkit kedvezıtlenül érint. A globális felmelegedés fı oka a növekvı széndioxid-kibocsátás az autók, a gyárak, a háztartások révén, illetve a metánkibocsátás a növekvı állatállomány miatt. A szőkülı erdıállomány egy idı után már nem képes ennyi szén-dioxidot megkötni. A múlt elemzése tanulságos lehet a jelen társadalma számára: miért nem látták elıre az összeomlást? Miért nem védekeztek idejében ellene? DIAMOND néhány okot sorol fel ezzel kapcsolatban: • Az elırelátás hiánya Ha a múltban nem fordult elı, vagy túl régen történt, és már nincs, aki emlékezne rá. Kevesen gondolnak arra, hogy a gazdasági növekedés és a visszaesés váltakozása természetes menete a gazdaságnak. A hét bı esztendıt hét szők követi. Pl. ma az USA-ban megint elterjedtek a benzinfaló terepjárók, az 1973-as olajsokkra már nem emlékeznek. A múltból hibásan következtetnek a jövıre. Az Izlandra költözı vikingek hasonló fákat találtak, mint Angliában, kivágták hát a fákat legelı céljára. De a talaj sokkal kevésbé volt kötött, elvitte az erózió. • Az ismeretek hiánya Idegen fajok behozatala nagy problémákat okozhat pl. ausztráliai nyúlinvázió. (Ma az USAban elveszik a növények magvait is a hazatérıktıl.) • Nem veszik észre a problémát 9
VERECKEI L.: GONDOLATOK A GAZDASÁGRÓL, MINT KOMPLEX...
•
•
•
•
Pl. a bányavíz mérgezı sói megfertızik a környéket, de ez nem látható. Vagy a döntéshozók messze vannak, nem érzékelik a bajt. A globális felmelegedés 0,01 fokot jelent évente, ez alig érzékelhetı. Ha lassan romlik valami, az nem érzékelhetı, csak évtizedek múlva. Észreveszik a problémát, de nem oldják meg. Ennek oka lehet érdekütközés és racionális önzés. Egy csoport tevékenysége révén elég nagy haszonhoz jut, a kár tágabb körben oszlik meg, a károsultak nincsenek ösztönözve a védekezésre. Pl. az ausztrál gyapotbárók szubvencionált vizet kapnak, ezért van profitjuk, a vizet azonban szennyezik. A sok adófizetı egyenként látszólag keveset veszít ezen. Vagy pl. az Amazonasnál a fakitermelést külföldi tulajdonban lévı nagy társaságok végzik, nem telepítenek új erdıt, kibújnak a kötelezettség alól. Politikai döntések hatalomvágyból Pl. a Húsvét-szigetek törzsfınökei kivágatták az összes fát, hogy emlékmőveket emeljenek hatalmuk megerısítése miatt. Ugyanakkor ez a kultúrájukhoz tartozott, nem viselkedhettek másként. Az értékek felülvizsgálata: Ragaszkodnak a régi értékekhez a változó körülmények között is. Pl. a mai emberek azért fogadják el nehezen a környezetvédelem szempontjait, mert még a fogyasztói társadalom szemlélete uralkodik közöttük. A problémákkal szembenézni sokszor kellemetlen, a szükséges reakciót halogatják. Sokszor felismerik a problémát, csak túl sokba kerülne a megoldás vagy túl késın kis erıkifejtéssel látnak hozzá. Pl. az USA hegyvidéki erdıtüzeit az aljnövényzet ritkításával meg lehetne szüntetni, de 100 Mrd dolláros költséggel járna. Képes e tanulni az emberiség a múlt tapasztalataiból?
Jelenleg vannak biztató jelek, helyi szinten. Megoldást nyújthat egy külsı hatalom, amely korlátozza például a fakivágást (pl. BALAGUER dominikai diktátor 1966 után). Létezik olyan nagyvállalat, amely környezetkímélı stratégiát folytat. Ennek az oka, az hogy a vállalat felismeri, egy környezeti katasztrófa, az abból adódó kártérítési költség, a vállalat presztízsének csökkenése sokkal nagyobb profitcsökkenést eredményezhet, mint az elızetes környezetvédelmi beruházások. Ezért bár költségei nınek, hiszen a környezetvédelem költségei beépülnek költségei közé, hosszú távú profitja mégis magasabb lehet. (Pl. ilyen a Chevron olajtermelı vállalat Pápua Új-Guineában.) A vállalat így internalizálja azokat az extern hatásokat, melyeket ı okozott. Megoldás lehet, ha a tulajdonosok megállapodnak valamilyen kvótarendszerben például a vízhasználatra vonatkozóan, és önként betartják. Pl. az indiai kasztoknál, ahol a tagok homogén társadalmi pozíciója és a köztulajdon örökölhetı birtoklása jellemzı. (Lásd JARED DIAMOND [5], 414. oldal.) Jelenleg terjed az a kulturális minta, hogy védjük a környezetet és takarékoskodjunk az energiával. A fogyasztók viselkedése, vásárlási szokásai a termelıket is ösztönözhetik a környezettudatos termelésre. Ezek fontos, de helyi megoldások. Összefoglalva: a globalizáció az emberiség egységes komplex rendszerré válásának folyamatában egy kiemelkedı szakasz. A termeléshez szükséges erıforrások erıteljesen növekednek. Az erıforrások elosztása világméretekben zajlik. A világtermelés, a világkereskedelem növekszik. A pénz és mőködı tıke áramlása elképesztı méretekben zajlik. A világ népessége, munkaerıforrása soha nem látott ütemben nı, sok régióban képzettebb a munkaerı. A felsoroltak miatt a természet megújítható és nem megújítható erıforrásainak kihasználása is fokozottan nı. A technikai fejlıdés óriási az információkészítı és hordozó, illetve a kommunikációs eszközök, a szállítás, az orvostudomány stb. területén. Erısödik sok országban a társadalmi tıke is, a bizalom, ami lehetıvé teszi a globális méretekben gondolkodó vállalkozók és globális mérető vállalkozások mőködését. A kultúrák egymással versengenek, az egyének választási lehetıségei, a szabadság a Föld népessége egy jelentıs része számára valósággá vált. 10
VERECKEI L.: GONDOLATOK A GAZDASÁGRÓL, MINT KOMPLEX... Jelentıs eredmények ezek, melyekrıl hajlamosak vagyunk elfeledkezni és természetesnek venni. Azonban hosszú listát lehet írni a globalizáció következtében felmerülı új problémákról. BALOGH ANDRÁS történész szerint a globalizáció legnagyobb akadálya az európai és nem európai eredető népesség elidegenedése lehet. Ha a keresztes háborúk idıszakát idézı kölcsönös bizalmatlanság légköre mérgezi a kapcsolatokat Nyugat és Kelet között, legyen szó akár közel-keleti muszlimokról, akár indiaiakról vagy kínaiakról, akkor ez visszájára fordíthatja a globalizálódás folyamatát. Jelenleg ilyen tendencia is érzékelhetı. A túlnépesedés, a termelés és a fogyasztás jellege miatt már jelenleg is komoly környezeti károk keletkeztek. A környezeti károkat – elsısorban a globális felmelegedés miatt – mindenütt érzékelhetik a Földön, mindenütt ronthatja a gazdaságok teljesítményét, romolhat az emberek életminısége. A szabályozatlan pénzügyi piacok káoszt idézhetnek elı a világgazdaságban. A piaci rendszer mőködési módja fokozza a jövedelemkülönbségeket. Gazdagság, fogyasztás, szabadság a többség számára elérhetetlen. Azonban az észak-amerikai kultúra, mint követendı minta, az információtovábbítók segítségével (ilyen például a televízió), a termelési, a fogyasztási kapcsolatok, az utazások stb. révén elterjed. A globalizáció kora nemcsak a soha nem látott új lehetıségek és esélyek kora, hanem soha nem látott súlyos gondoké is. Ezek közé tartozik a nem csökkenı szegénység (vele összefüggésben egyes nagy népességő ázsiai országokban és csaknem az egész afrikai földrészen az alultápláltak, az írástudatlanok, a csecsemıkorban meghaltak és az AIDS-ben szenvedık számának növekedése), a környezeti ártalmak, az ellenırizhetetlen gazdasági folyamatok és a terrorizmus. Ezek az egész földkerekséget érintı problémák. Nem létezik jelenleg olyan intézmény vagy szervezet, mely képes lenne feltárni és kezelni a gondokat. Az ENSZ nem tudja betölteni ezt a funkciót, a nemzetállamok kicsik ehhez, érdekellentétek választják el ıket. A kisebb régióknak nincsenek erre eszközeik. A civil szervezetek sokat tehetnének, de nekik sincs elegendı információjuk és hatalmuk, túlságosan tagoltak. Az emberiség egységgé válása az emberi viselkedési komplex által adott lehetıség. A spontán piaci rendszer mőködése során ez a lehetıség valósággá válhat. Azonban ehhez tudatos, nemzeti és nemzetek feletti szabályozásra van szükség. Ezt nevezi FUKUYAMA racionális és hierarchikusan létrehozott formális jogi normáknak, alkotmányosságnak. Én ideértem az ehhez tartozó intézményrendszert is. Ez a szabályozás teremtheti meg azokat a feltételeket, melyek között a folyamat nem szörnyő káoszt, környezetpusztítást, összeomlást, háborút, nemzetek feletti diktatúrát, életszínvonal-visszaesést eredményez. Az elıadás végén néhány gondolkodó ezzel kapcsolatos javaslatait ismertetem. A globális környezeti problémák, megoldása igényli a társadalom tagjainak tájékoztatását. Szükség volna az emberek tudatosabb életmódjának kialakítására. Takarékoskodjanak az energiával, vízzel stb., a jelenlegihez képest más fogyasztói szokások alakuljanak ki. Ez a vállalatokat is ösztönözheti az externáliák internalizálására. Ugyanakkor ezzel nem pótolható a globális környezetvédelmi szabályozás ([18], 193. oldal). A globalizáció más veszélyeire figyelmeztet, JOSEPH STIGLITZ, a Harvard Nobel-díjas közgazdásza, és SOROS GYÖRGY, a globalizált nemzetközi pénzügyi piac egyik legismertebb haszonélvezıje. Arról beszélnek, hogy ha nincs nemzetközi szabályozás, az káoszhoz, s végül is a globális kapitalista rendszer összeomlásához vezethet. A világgazdaságban nincsenek intézményes biztosítékok többé, kormányozhatatlanná vált. HAYEK a nemzetek gazdálkodásával és irányításával kapcsolatban a következıket írja le: a piaci rend mőködésének feltétele a szabadság. Elsısorban a gazdasági szabadság, a termelési tényezıvel való rendelkezés, a magántulajdon. Másodsorban a politikai szabadság, a demokrácia.
11
VERECKEI L.: GONDOLATOK A GAZDASÁGRÓL, MINT KOMPLEX... A demokrácia konkrét megvalósulásával kapcsolatban van két komoly probléma minden demokratikus országban. Elıször a piaci rendszer nem képes vagy nem akarja létrehozni a társadalom számára szükséges közjavakat. Legfontosabbak az igazság szolgáltatása, az egyének szabadságjogainak védelme, a honvédelem, a közoktatás az alapvetı egészségügyi ellátás, ehhez a körhöz sorolnám most az igazán szegények ellátását is. Ezek létrehozása, fenntartása egyre több erıforrást igényel. A közjavakra is érvényes azonban az a probléma, hogy nincs egységes értékskála a társadalomban. Melyiket, mennyire fejlesszük, melyik terület szoruljon háttérbe? A közjavak egy része vegyes jószág, azaz piaci viszonyok között is létrehozható. Hol húzzuk meg a határt? Mely területeken elengedhetetlen az állami részvétel? Ezen kívül HAYEK [9] szerint, a törvényhozó és végrehajtó hatalom elválasztása nem történt meg valójában a demokratikus országokban. Szerinte külön testület kellene, amely a piaci rend szabályait, az általános törvényeket fektetné le. Ezek ismert, megbecsült, pártoktól független, 40 év körüli emberek lennének, és 15 évre választanák ıket. A közszolgáltatással, tehát a konkrét célokkal foglalkozó végrehajtó hatalom pedig a törvények által korlátozottan végezné feladatát. Így talán elkerülhetı lenne, hogy a többség abban ért egyet, hogy a jövedelmezı közhivatali állásokból hogyan szorítsa ki a kisebbséget a társadalmi igazságosság nevében. A központi kormánynak a külügyeken kívül, vagy azokon az ügyeken kívül, ahol egységes nemzeti szabályozás kell, nem is kellene mással foglalkoznia, a regionális és helyi kormányzatok versenyezzenek szolgáltatásaikkal az állampolgárok nekik átadott jövedelméért. A kormányzati és törvényhozó hatalom összeolvadása egy csoport számára túlságosan koncentrált hatalmat biztosit, amely már gátolja a szabad társadalom mőködését. Ha ezeket a dilemmákat: a közjavak létrehozását, finanszírozását, a törvényhozó és végrehajtó hatalom elválasztásának kérdését, nemzetközi szinten vetjük fel, talán érzékelhetıvé válik a komplexitás növekedése miatt a lehetséges megoldások bonyolultsága. A nemzetközi szabályozással kapcsolatban HAYEK ezeket az eszméket veti papírra: „A nemzetközi szintő tervezés még inkább, mint a nemzeti keretek közötti tervezés, csak az erıszak nyers uralma lehet ...” ([8], 286., illetve 303. old.). Olyan nemzetközi politikai szervezetekre van szükség, amelyeket törvények korlátoznak, és amelyek feladata, hogy az egyes népek másoknak ne tudjanak kárt okozni. Az országok közötti föderáció tőnik a legcélszerőbb formának. Ezeket a gondolatokat HAYEK 1944ben írta le. Azt is megjegyzi azonban, hogy az USA és Nyugat-Európa, valamint a Brit Birodalom közötti valamiféle föderáció egyelıre valószínőbb, mint az egész világra kiterjedı. HAYEK a piac spontán rendszerét katallaksziának nevezi ([9], 213. old.). Ez az ógörögben a csere mellett azt is jelenti: befogadni a közösségbe, ellenségbıl baráttá változtatni. A törzsi életformában természetes volt, hogy az idegenre már nem vonatkoznak a morális kötelezettségek. Hordákban éltek az emberek több százezer éven át. Körülbelül 10 ezer éve folytatnak mezıgazdasági termelést, hoznak létre városokat, „nagy társadalmat”. HAYEK bízik abban, hogy a piaci rend fejlıdése során a nemzetközi csere, munkamegosztás olyan mértékben megerısödik a jövıben, hogy lehetıvé teszi azt, hogy a különbözı népek békében éljenek együtt. BALOGH ANDRÁS történész szerint a megoldás egy világkormány lenne, amely nem hatalmi célokat valósít meg, hanem információkat nyújt, szabályoz, kontrollál és szankcionál. Jelenleg azonban nemcsak ilyen intézményrendszer, hanem elképzelés sincs errıl. Egyetlen globális méretekben gondolkodó és globális szerepvállalásra kész tényezı van, az Egyesült Államok. Amerika azonban nem azonos egy világállammal, kormányának mandátuma saját adófizetı állampolgáraitól származik, azok érdekeit kell képviselnie. „A világkormány egy olyan politikai testületre vonatkozó elképzelés, amely meghozná, értelmezné és betartatná a nemzetközi jogot. Az elképzelés elkerülhetetlen velejárója, hogy a nemzetek kénytelenek lennének megosztani vagy (nézıponttól függıen) fel is adni a szuverenitásuk egy részét. Gyakorlatban a világkormány egy új adminisztrációs szint lenne a jelenleg létezı nemzeti
12
VERECKEI L.: GONDOLATOK A GAZDASÁGRÓL, MINT KOMPLEX... kormányzatok fölött, és koordinációra lenne képes olyan területeken is, ahol a nemzeti kormányzatok egymástól függetlenül erre hatékonyan nem képesek. Mindeddig egy ország sem lépett fel hivatalosan világkormány létrehozására vonatkozó tervekkel, noha egyesek a mai nemzetközi szervezetekben (Nemzetközi Büntetıbíróság, Egyesült Nemzetek Szervezete és a Világbank) illetve különbözı nemzetek feletti és kontinentális uniókban (Európai Unió, Dél-Afrikai Unió és Ázsiai Unió) egy új világkormányzati rendszer kezdeti lépéseit látják.” [19] HELLER ÁGNES filozófus egy vitában azt állítja: a globális elosztást, nem tudjuk újraelosztani, mert ennek a technikájával még nem rendelkezünk, hiszen csak a nemzetállamhoz kötött formáit ismerjük [10]. ROBERT MUNDELL Nobel-díjas közgazdász szerint: A jövıben az élenjáró világnak egységes pénze lesz, addig viszont ki kell alakítani az ázsiai európai és amerikai központi bankoknak az árfolyamok és az irányadó kamatok összehangolását. Ha ez megtörténik a világgazdasági kilengések, nem fordulnak elı [15]. Sok gondolkodóban merül fel napjainkban a világszintő formális szabályozás igénye. (A hierarchikusan szervezett formális rendszerrıl az elıadás elején írtam, mint amely megteremti a feltételeket a spontán rendszerek mőködése számára.) Ezek a tudósok az egységessé váló emberiség gyakorlati igényét fogalmazzák meg. Úgy tőnik e nélkül a nemzetközi szabályozás nélkül nehéz elkerülni az összeomlást, amely „legkedvezıbb” esetben az életszínvonal romlását jelenti.
IRODALOMJEGYZÉK [1] Ha egy világkormány lenne (BALOGH ANDRÁS történésszel készített interjú, 2008. szeptember 26.) http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=60137&archiv=1&next=150 [2] BEREND T. IVÁN elıadása (Mindentudás egyeteme V. szemeszter, 1. elıadás – 2004. szeptember 6. http://www.mindentudas.hu/berend/index.html) [3] CSÁNYI VILMOS: Van ott valaki? Typotex, Budapest, 2000. [4] DAWKINS, RICHARD: Az önzı gén. Gondolat, Budapest, 1986. [5] DIAMOND, JARED: Összeomlás. TYPOTEX, Budapest, 2007. [6] FUKUYAMA, FRANCIS: A nagy szétbomlás. Európa Kiadó, Budapest, 2000. [7] FUKUYAMA, FRANCIS: Bizalom. Európa Kiadó, Budapest, 2007. [8] HAYEK, FRIEDRICH A.: Út a szolgasághoz. KJK, Budapest, 1991. [9] HAYEK, FRIEDRICH A.: Piac és szabadság. KJK, Budapest, 1995. [10] HELLER ÁGNES (Mozgó Világ 2008/8 8. oldal) [11] KENNEDY, PAUL: A XXI. század küszöbén. Napvilág Kiadó, 1997. [12] GOMBÁR CSABA, VOLOSIN HÉDI (szerk.): Képtelen háború. Korridor Kötetek, Helikon, Budapest 2004. [13] HAMISH MCRAE: A világ kétezerhúszban. Aduprint, 1996. [14] MAGAS István: Kapitalizmus felülnézetbıl a piacok és a természet logikája. Aula Kiadó, 2002. [15] ROBERT MUNDELL. Figyelı, 2008. szeptember 25. – október 1. [16] MEADOWS, D., RANDERS, J., MEADOWS, D.: A növekedés határai 30 év múltán. Kossuth Kiadó, Budapest, 2005. [17] AMARTYA SEN: A fejlıdés, mint szabadság. Európa Kiadó, Budapest, 2003. [18] WACKERNAGEL, M., REES, W. E.: Hogyan mérsékeljük az ember hatását a Földön? Föld Alapja Alapítvány, 2001. [19] http://hu.wikipedia.org/wiki/Vil%C3%A1gkorm%C3%A1ny
13
