Vélemény Bédiné Dancs Zsuzsa tagintézmény-vezetői pályázatáról a tantestület
részéről
A vezetői program a 2015-2016-os tanév helyzetelemzésével
kezdődik .
A pályázó hangsúlyozza
a munkával kapcsolatban a folytonosságot, de felhívja a figyelmet, hogy a tagintézmény
működését,
mozgásterét számos tényező meghatározza és befolyásolja . Véleményünk szerint fontos, hogy a BGSZC tagintézményeként
működünk,
de ezzel szemben hangsúlyozandó az is, hogy megtalájuk a helyes
egyensúlyt a függés és az önállóság között. Természetesen követni kell a központi útmutatást, de bizonyos területen
megengedhető
egy kicsit nagyobb rugalmasság.
A pályázat pozitívuma, hogy elismeri a tantestület munkáját, erre alapozza
célkitűzéseit.
Mindenki számára világos, hogy egy jól funkcionáló iskolához elengedhetetlen a kooperatív, egymás munkáját
segítő,
támogató légkör.
Az iskola - ahogy a pályázó is kiemeli - a diákokért van, értük és számukra biztosítja a színvonalas oktatást, így azt gondoljuk, nem elégedhetünk meg azzal, hogy tanulóink szorgalma és teljesítménye átlagos, hanem minden
erőnkkel
azon kell dolgozni, hogy ezen a már
színvonalon emeljünk. Nagy lépés lehet ebbe az irányba a
következő
meglévő
tanévben beindításra
kerülő
turisztika, informatika tagozatos osztály, amihez elengedhetetlen a színvonalas idegennyelv-oktatás. Javasolnánk a nyelvi labor fejlesztését, a kommunikatívabb nyelvoktatást és szorgalmaznánk a sávos nyelvoktatás bevezetését, ami hatékonyabbá tehetné az idegen nyelvek elsajátítását és az átjárhatóságot az évfolyamokon belüli nyelvi csoportok között (pi: nyelvű
különböző
nyelvi szintek,
különböző
csoportok). A tanulók leterheltsége miatt lehetséges, hogy szerencsés lenne a második idegen
nyelv egyfajta fakultáció vagy szakkör formájában való tanulók jövőbeli
lehetőségei
működtetése .
Az idegen nyelvek nemcsak a
miatt fontosak, hanem a már megnyert és futó Erasmus+ pályázatok miatt
is. Ezen pályázatok teljesen új világokat nyitnak meg a tanulók
előtt,
és a BGSZC által is kiemelt
fontosságúak, így szükséges lenne a pályázati referens, a nyertes pályázatban dolgozók számára órakedvezmény biztosítása a pályázat minél magasabb színvonalú megvalósítása érdekében . A pályázat említi a tantárgyi projektmunkákat, amelyek új elem ként jelentek meg a 2015-2016os tanévben. Véleményünk szerint a kezdeményezés jó és támogatandó, csak az arányokon kellene változtatni (nem
minden tantárgyból
nem
minden tanévben, egyfajta
vetésfogóban vagy
választhatóan). A projektmunkák témazáró dolgozatba való beszámítását, a tapasztalatok alapján nem tartjuk szerencsésnek, inkább az önálló értékelést tudnánk elfogadni. A megváltozott körülmények között nagy hangsúly
helyeződik
a beiskolázásra, a pályázó
mindent megtesz annak érdekében, hogy eredményes legyen a beiskolázás. Számos rendezvényen
ré szt vesznek az iskol a pedagógusa i, hogy
n é ps z erűs ítsék
az iskol át, mert ez az egész t a nt est ül et
érdeke. Az iskola alappillére ne mcsak a diák, de a pedagógus is, a ki, ahogy a pályáz ó is rávilágít a nevelés minden pillanatában űrt,
felelős
tetteiért, példát kell mutasson, hogy betöltse azt a szocializációs
amit tanulóinkn á l ta pasztalunk. Ehh ez e lengedhetetlen lenne az iskol a pszichológu s, a
gyógypedagógus vagy fejlesztő pedagógus munkája . Javaslatként lehetne ezen területeken támogatni a pedagógus továbbképzést. A pályázó mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a tantestületben megfelelő végzettségű
kollégákat alkalmazzon.
A tárgyi feltételekkel ka pcsolatban említi a pályázó, hogy támogatni kívánja az elektroniku s vizsgáztatói rendszer bevezetését (Moodle) . Az iskola pedagógusai (Csongrádi Tamás, Gacsó Viktória) már használnak szintén ingyenes elektronikus tanulmányi rendszert (NEO LMS), amin keresztül lehet óravázlatokat, segédanyagokat, akár
vetélkedőket
(pi: az idei tanév
centrumsz intű vetélkedője,
„Mindennapok a török korban") lehet megosztani. A rendszer üzemeltetése nem igényel semmilyen eszközt az iskol ától, ellentétben a Moodle-lel, amihez biztosítani kell szervert. Amennyiben a már használt rendszer megismerésére van igény, az említett kollégák szívesen tartanak továbbképzést, folyamatos szakmai támogatást abban az esetben, ha megoldható ennek beépítése az órakeretbe (pi : órakedvezmény, órarendi keret). A pályázó személyisége szempontjá ból nagyon fontos, hogy egy határozott, menedzserszemléletű vezetői személyiségről
van szó, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy javítson az
iskola felszereltségén, állapotán, még ezen korlátozott
lehetőségek
között is, az állandóan változó
törvényi környezetben, ami megnehezíti a munkát. Hatékonyan használja a
meglévő erőforrásokat,
a
jól képzett kollégákat, de véleményünk szerint az egymással való kommunikáció számos esetben javításra szorul, kicsit nyugodtabb körülmények nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb munkát tenne lehetővé.
Véleményünk szerint a pályázó méltán lehet büszke élete munkájára, irányításával az
intézmény a nehézségek ellenére is viszonylag gördülékenyen
működő
intézmény, ahol mindenki tudja
mit kell tennie, mi a feladata . A tantestület reálisnak tartja a pályázat tagintézmény-vezetői
alapvető célkitűzéseit,
egyetértünk és támogatjuk a
programot.
Budapest, 2016. 05. 04. A tantestület nevében készítette:
01 uJ
ll~
·· ··0\i;···· ··· ········· ············ Gacsó Viktória
Vélemény Bédiné Dancs Zsuzsa Igazgatónő választásához Bédiné Dancs Zsuzsa hosszú évek óta az iskola igazgatója. Gyakran kell kihívásokkal szembenéznie. A legfontosabb döntésekbe, pályázatok és innovációs feladatok elkészítésébe bevonja a kibővített munkaközösséget.
Messzemenőleg
támogatja a kollegák hasznos ötleteit.
Mindig megérzi, ha az iskolának váltásra van szüksége a gyerekek és az iskola színvonalának megtartása érdekében. Az idei év különösen sok váratlan helyzetet teremtett. Az új köznevelési - és szakképzési törvény változása rengeteg munkát és rugalmasságot követel. Az év végi iskolai átlagok, az érettségi eredmények, a versenyeken szerzett oklevelek évek óta bizonyítják a következetes oktató-nevelő
munkát.
2000 óta ECDL központ iskolánk. Az
Igazgatónő
mindig törekedett arra, hogy
felszerelt géptermekben folyjon az oktatás. Minden diáknak
lehetőséget
korszerűen
teremtett arra, hogy
megszerezze az ECDL bizonyítványt. A természettudományos oktatás nem
főprofilja
az iskolának. Ennek ellenére mindig támogatta
a projekthét megvalósulását. Az idei évben külön kiemelte, hogy az Ökoiskola cím elnyerése fontos feladat, hiszen a szükséges feltételek már évek óta adottak. Összegezve, Bédiné Dancs Zsuzsa rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyek szükségesek egy modem, menedzser szemléletű vezetőnek.
Budapest, 2016.05.06 .
. ~.~..~.f.:-0.....f.'~ ..... Somogyi Edit munkaközösség vezető
A szakmai munkaközössée véleményének összeezése a vezetői programról
A proeram szakmai részének értékelése Bédiné Dancs Zsuzsa pályázata alapos, részletes, mindenre kiterjedő és előremutató. Fontosnak tartja az elmúlt öt esztendő közösen elért eredményeit, mert ez képezi a jövőbeli munka alapját. A pályázat egyértelmű vezérfonala, azon kérdésekre adott válaszok, amelyek alapvetően meghatározzák a BGSZC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskolájának színvonalas, a kor követelményeinek jól megfelelő működését. Munkaközösségünk teljesen egyetért a pályázóval abban, hogy az iskola alapvető kell, hogy legyen a többszektorú piacgazdaság növekvő igényeinek kielégítése.
célkitűzése
A vállalkozói szféra igényli a gazdasági alapismeretekkel és gyakorlati szemlélettel rendelkező középfokú szakembereket, ugyanakkor a törvényváltozások, valamint a fenntartói határozatok figyelembevételével az iskola folyamatosan átalakította szakképzésim szerkezetét, A vezetői program nagy hangsúlyt helyez arra, hogy diákjainknak az általános műveltségen túl, biztosítsa a szakmacsoporton belüli OKJ-s szakmákhoz szükséges szakember képzés alapjait. A pályázó kiemeli a szakmai alapozó tárgyak magas színvonalú oktatását. A vezetői programban egyértelműen megfogalmazódik, hogy a szakmai munkaközösség kiemelt feladata kell legyen a pályaorientáció, a szakmaválasztás előkészítése. A szakmai alapozás fontos feladatunkká kell, hogy váljon. Továbbá a pályázó kiemelten fontosnak tartja a magas színvonalú oktató-nevelő munkát, az iskolavezetés jó kapcsolatainak kialakítását a tantestülettel, az oktatás infrastruktúrájának fejlesztését, a szakmai versenyek támogatását, pályázatok készítését, és végül, de nem utolsó sorban a megfelelően kialakított külső kapcsolatrendszert, mint például szülőkkel, gazdálkodó szervezetekkel fenntartott jó kapcsolat. Összefoglalva: a szakmai munkaközösség véleménye szerint, Bédiné Dancs Zsuzsa, a szakmai programja alapján,- alkalmas a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola vezetésére az elkövetkezendő 5 évben.
Budapest,2016.május 2.
i)j~~()~~( ~ Jo '- ~ Nyemcsokné Antal Mónika Szakmai munkaközösség-vezető
A pályázó alkalmasságának, vezetői kvalitásának értékelése Bédiné Dancs Zsuzsa iskolánkban először, mint tanár, majd igazgatóhelyettes és már 25 éve mint igazgató dolgozik. Jól ismeri az iskolát, a kollégákat és a diákokat. Minden döntésében az iskola, a diákok és a kollégák érdekeit tartja szem előtt. Őszinte, szókimondó, korrekt és következetes, mint ember, és mint vezető egyaránt. Jó probléma megoldó képessége mindig átsegíti az esetleges nehézségeken, ezt már tantestületünk már többször megtapasztalhatta.
Bédiné Dancs Zsuzsa a mai, modem kor követelményeinek megfelelően, piacszempontúan menedzseli iskolánkat. Elsődlegesnek tartja az iskola jó hírének fenntartását, magas színvonalú oktatás biztosítását.
Nyitott az új változásokhoz.
lehetőségek,
fejlesztések irányában és rugalmasan alkalmazkodik a
Tanári munkájában (a szakmai munkaközösség, valamint a természettudományok szakmacsoport tagjaként) törekszik a maximumot kihozni diákjaiból.
Fontosnak tartja szakmai alapozás színvonalának emelését, az iskola tárgyi eszközeinek fejlesztését, az iskola épületének, felszereléseink megóvását és folyamatos fejlesztését.
Összefoglalva: a szakmai munkaközösség véleménye szerint, Bédiné Dancs Zsuzsa,- a szakmai programja alapján és a vezetői adottságai révén- alkalmas a BGSZC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola vezetésére az elkövetkezendő 5 évben. Ui.
Ezúton szeretném megköszönni neked, hogy ember tudsz maradni a szó legszorosabb értelmében, köszönöm, hogy számíthatunk rád és biztosak lehetünk abban, hogy menetünk állsz ha kell.
Budapest,2016.május 2.
l)/~00S,/ ~J_
j,J "'-~
Nyemcsokné Antal Mónika Szakmai munkaközösség-vezető
VÉLEMÉNY Bédiné Dancs Zsuzsa tagintézmény-vezetői pályázatáról a közösségi-kulturális nevelési valamint a humán és művészeti tantárgyak oktatásáért felelős munkacsoport részéről
A pályázó kiváló helyzetelemzéséből hiteles képet kapunk az iskolának a BGSzC tagintézményeként eltelt időszakáról. Reálisnak tartjuk az alapvető célkitűzéseket, egyetértünk a kiemeltként megjelölt területek fejlesztési programjával. Fontosnak tartjuk, hogy a pályázó hangsúlyozza a munkával kapcsolatban a folyamatosságot, valamint hogy a folyamatos munkában a tantestület közösségére, csapatmunkára számít, ez a tartósan kiegyensúlyozott eredmények elérésének záloga. Számolnunk kell azzal, hogy az iskolába bekerülő tanulók előképzettsége egyre alacsonyabb, egyre mélyebbek a szociális és kulturális szakadékok. Egyetértünk azzal, hogy a pályázó kiemeli a tervszerű felzárkóztatás, a korrepetálások, az esélyegyenlőség biztosítására való törekvés fontosságát, erre a jövőben valóban mind több energia és idő kell. A pályázó már bizonyította, hogy rendkívül nyitott a tanulmányi eredmények szempontjából hasznos különböző módszerek, újítások irányában. Örülünk, hogy a tanórán kívüli lehetőségekkel (rendhagyó irodalomóra, koncert, színházlátogatás) egyre többször élhetünk, és hogy ezt a pályázó a jövőben is támogatni kívánja. A próbavizsgák rendszere egyre olajozottabban működik, ezek következetes megtartása - bár a kollégák számára jelentős többletmunkával jár - lehetővé teszi, hogy a diákok megtanuljanak alkalmazkodni az elvárásokhoz és hozzászokjanak a vizsgaszituáció okozta stresszhez. A BGSzC megalakulásával a nagyobb szakmai szervezethez való tartozás új kihívásokat jelent az iskola számára. A hasonló profilú szakközépiskolák így jobban beleláthatnak egymás tevékenységébe, a tapasztalatcsere javára szolgál a tagintézményeknek. Ugyanakkor figyelnünk kell arra, hogy a BGSzC ne váljon a tagiskolák Prokrüsztész-ágyává. Iskolánk tartsa meg egyéni arculatát, továbbra is elsősorban saját adottságaihoz alkalmazkodjon, illetve ragaszkodhasson jól bevált gyakorlatához például a munkaközösségek struktúrájával kapcsolatban. A tanulói projektmunkák esetében is javasoljuk, hogy az egyenletesebb terhelést és a változatosságot jobban vegyük figyelembe. Irreális például a végzősöktől a másfél hónappal rövidebb második félévükben is minden tantárgyból színvonalas projektmunka elkészítését vámi, illetve az eddigi gyakorlatnak megfelelően lehessenek a projektmunkák opcionálisak és önmagukban értékelhetők is. A pályázat lendületes, határozott karakterű, menedzser-szemléletű vezetői személyiségről tanúskodik. Pótolhatatlan előny, hogy az iskola életére és működésére a pályázónak alapos rálátása van, eddig hivatalban eltöltött évei alatt az iskola a régió egyik legjobb hírű intézménye lett. Irányításával a tantestület heterogén volta mellett is képes harmonikusan együttműködő közösséget alkotni. Reméljük, hogy az állandóan változó jogi és financiális keretek között is kiteljesedhetnek majd vezetői kvalitásai, hiszen a jelen körülményeket figyelembe véve a pályázó majdnem olyasmire vállalkozik, mint a pilóta, aki olyan gépet vezet, amit még össze sem raktak teljesen. A munkacsoport nevében: Tóth Judit, mcs.vez.
Budapest, 2016. május 4.
A „pályázatok" munkacsoport véleményezése A vezetői pályázat jól szerkesztett, tartalmas, mindenre kiterjedő, alap os munka. Őszintén bizonyítja a pályázó sok éves vezetői és pedagógiartapaszta latát. Jól megválasztott diagrammjaival és táblá zatáival szemléletesen támasztja alá mondanivalóját. Ahogy pályázatában is megfogalmazta, intézményünk az elmúlt
években
zökkenőmentesen
több
átszervezésen
is
átesett,
amelyet
intézményvezetőként
igyeke zett
lebonyolítani.
A vezetői pályázat erényének tartjuk, hogy egyen l ő hangsúlyt fektet az egyes területekre, az intézmény sikeres és hatékony működtetéséhez szükséges valamennyi terület alapos elemzésére kitér. Figyelembe veszi a mai kor gyorsan változó igényeit, kihívásait, a fenntartó valamint a közvetlen partnerek (p edagógusok, szü lők, tanulók, cégek, külföldi partneriskol;~k) elvcfrásait a törvényi l ehetőségek
betartásával.
Én csak pár éve dolgozom az iskolában, de rendkívül pozitív dolognak tartom, hogy az eddig kialakított jól működő hagyományokat megtartva, újszerű dolgokat is támogat a pályázó, főként a beiskolázás területén (turi sztikai ágazat, stb .). Nagy öröm számomra az is, hogy az Erasmus+ és más hazai pályázatok még nagyobb hangsúlyt kapnak a jövőben az által a vezetett intézmény életében, ami nagy mértékben gyakoro lhat hatást az iskola pedagógiai és szakmai sikereire, és ezálta l az iskola hírnevére, arculatára, hosszútávon pedig a beiskolázási létszám növekvő mértékére is. Ehhez szorosan kapcsolódó terü let az idegen nyelvek magas szintű ismerete, aminek fejlesztését szintén kiemelten kezeli a pályázó, ez pedig jól tükrözi a
pályázó szakma i elh ivatottságát és
igényességét, a folyamatosan megújulásra való törekvését, pozitív életszem léletét. Ezekkel maximálisan egyetértve szeretnénk, ha a pályázó kitérne és megoldást találna arra, hogy a pályázatot író és/vagy koordináló munkatársak kaphassanak olyanfajta támogatást, ami segíti az akár több év ig tartó folyamatos plusz munkák miatt keletkezett terhek csökk entését, ezze l is támogatva a magas szakmai munkavégzés minőségének további fenntartását. Örömmel fogadtuk, hogy a pályázat kitér a tanári munka minősítésének fontosságára, a tárgyi feltételek biztosítására mellett. Pontos képet kaptam a fejlesztendő területekről, mint pl. a tehetséggondozás vagy a gyermekvéde lem, vagy a hatékonyabb kommunikáció. Abszolút hasznosnak tartjuk, hogy a pályázó továbbra is számít a munkaközösség v ezetők , a helyettesek és a KT véleményére- ez által mindenkiére - és bevonja őket az iskola életét befolyásoló döntésekbe . Mindenképp kiemelendő, hogy a pályázatban mind a diákok, mind pedig a pedagógusok és az őket segítő munkatársaik személyisége végig a középpontban marad, ebből is látszik, hogy a pályázó
számára fontos az egységes szemlélet, az esélyegyenlőség kialakítása is és az együttműködésre va ló törekvés. Összességében pályázatával meggyőzött engem és munka közösségem, hogy kreativitása, jártassága az új oktatási módszerekben, nyitottsága az újdonságokra pozitívan hathat iskolánk további fejlődésére . Budapest, 2016. május 03.
k~.A'.I <„/t.„-\-.,„„7 Kovács Attiláné
AZ IDEGEN NYELVI KOMMUNIKÁCIÓT FEJLESZTŐ MUNKACSOPORT VÉLEMÉNYÉNEK ÖSSZEGZÉSE A
VEZETŐI PROGRAMRÓL
1. A program szakmai részének értékelése
Bédiné Dancs Zsuzsa szakmai programja jól áttekinthető, egységes szerkezetű, rendezett, színvonalasan felépített és határozott elképzeléseket tartalmaz egy oktatási intézmény feladatairól, célkitűzéseiről, lehetőségeiről és jövőjéről. A 2015-2016-os tanévtől működését a BGSZC tagintézményeként folytató iskola vezetőjeként a mostani pályázat egyrészt szervesen kapcsolódik az előző ciklus munkájához, és a már elért eredményekre épít, alapvető fontosságúnak tartva a folytonosságot, ugyanakkor célkitűzésnek tekinti megfelelni a megváltozott követelményeknek, a központ által meghatározott feladatoknak tagintézményként is. A pályázó helyzetelemzésében az elmúlt 5 éves oktató-nevelő munka eredményei mellett világosan megfogalmazott célkitűzéseket olvashatunk, melyek megvalósításához alapvető fontosságú mind a már bevált, eredményt hozó módszerek megtartása, a már elért szakmai színvonal megőrzése, mind korunk illetve a munkaerőpiac változó igényeihez igazodva az innovatív szellem megléte is a nevelőtestület és a vezetés részéről. A program részletesen kitér az előző ciklus oktató-nevelő munkájának, illetve az iskola működésének eredményességére az érettségi vizsgákon, az idegen nyelv oktatásban , az informatika oktatásban, a szakmai tárgyak oktatásában, a bemeneti illetve követő mérésértékelésen, pályázati tevékenységekben, sportban, tehetséggondozásban , iskolai , centrumszintű, budapesti illetve országos versenyeken, többszörösen hangsúlyozva, hogy az elért eredmények az iskolában dolgozó pedagógusok által közösen elért eredmények, Az iskolai oktató- nevelő munkának kiváló feltételei a csökkenő tanári létszám ellenére az elmúlt ciklusban is adottak voltak, a pályázó nagy gondot fordított és a jövőben is fordítani kíván a kiváló munkafeltételek folyamatos biztosítására, azok fejlesztésére. Ennek záloga természetesen a megfelelő gazdálkodás, gazdasági vezetés, ami a pályázó programjának helyzetelemzése szerint az elmúlt öt évben is megfelelően, átlagon felül tudott hozzájárulni mind az iskola működéséhez, mind az eredményes munkához, a kellemes munkakörnyezet megteremtéséhez, de akár a kiváló beiskolázás mutatókhoz is. A pályázat cselekvési, fejlesztési programja is teljes mértékben egyezik a munkacsoportunk által fontosnak tartott jövőbeli feladatokkal, a pályázó által a jövőben is követendő értékrendjével. Kiemelt szerepet kap a diákok részéről az élethosszig tartó tanulás iránti igény kialakítása, az információs társadalom kihívásainak való megfelelés, felelős döntésképesség kialakítása egy diákközpontú iskolában ahol továbbra is fontos a differenciálás, a tehetséggondozás, hogy a diák biztos alapokkal rendelkezzen a majdani társadalmi beilleszkedéshez. Egy vezetőt mi sem igazol jobban, mint az általa jó érzékkel kiválasztott illetve összefogott, irányított emberek által végzett eredményes munka. A pályázatban részletesen megfogalmazódnak a kollégákkal szemben támasztott elvárások, ugyanakkor kiemelt szerepet
kap a magas színvonalú oktató -nevelő munka megbecsülése, az elismertség, a folyamatos minőségi továbbképzések támogatása. Az idegen nyelvi kommunikációt fejlesztő munkacsoport maximálisan támogatja a pályázat fejlesztési programjának idegen nyelv oktatásáról szóló terveit. Teljes mértékben egyetértünk a pályázat fejlesztési programjában megfogalmazottakkal, úgymint, a lehető legmagasabb idegen nyelvi óraszámok biztosításával annak érdekében, hogy a tanulók idegen nyelvi tudása minél magasabb szintet érjen el a képzési idő alatt, a második idegen nyelv tanulásának lehetőségével, az idegen nyelv használat tanórán kívüli lehetőségeinek maximális kihasználásával, nemzetközi kapcsolataink ápolásával, illetve folyamatosságának fenntartásával, azzal, hogy egyre több tanuló és pedagógus vegyen részt külföldi tanulmányutakon az ERASMUS+ program keretein belül, ezzel támogatva mind szakmai , mind idegen nyelvi fejlődésüket, a szakképző évfolyamokon a szaknyelv oktatásának kiemelt kezelésével illetve az idegen nyelvi emelt szintű érettségik és/vagy nyelvvizsgák megszerzésének támogatásával, lévén a jövőben ez lesz a felsőoktatásba való bejutás egyik alapfeltétele. Támogatjuk a pályázatban megfogalmazott „sávos"nyelvoktatás bevezetését is, a könnyebb differenciálás és a tehetséggondozás érdekében. A pályázó alkalmasságának, vezetői kvalitásának értékelése
Bédiné Dancs Zsuzsa modem, napjaink szükségleteivel, elvárásaival tisztában lévő, ennek szellemében reális célokat kitűző, rendszerszemléletű, következetes, egyben rugalmas vezető, aki folyamatosan lehetőségeket keres és biztosít a képzés színvonalának megtartására illetve emelésére a gyermeket és annak érdekeit helyezve a középpontba. Munkáját energikusan, hittel végzi. Kiegyensúlyozott személyiség, kollégáival empatikus, szociálisan érzékeny, a motiváltságnak kiemelkedő jelentőséget tulajdonít, a jó munkát elismeri és megbecsüli. Rendkívüli helyzetfelismeréssel és biztos irányítási készséggel rendelkezik. Az oktatói pálya minden lépcsőfokát végigjárta, a szakmai munka minden területéről pontos, részletes ismeretei vannak, rendelkezik az igazgatói feladatok ellátásához elengedhetetlen vezetéselméleti, gazdasági és jogi ismeretekkel, az oktató-nevelő munka minden szakterületén van új, előremutató elemeket tartalmazó programja. Munkacsoportunk véleménye szerint a pályázó többéves igazgatói gyakorlata, szakmai felkészültsége, határozott jövőképe, vezetői alkalmassága illetve emberi adottságai alapján továbbra is kiválóan alkalmas intézményünk vezetésére. 2016.05.04. Mórocz Gabriella idegen nyelvi kommunikációt fejlesztő munkacsoport vezető
A mérés-értékelés-tehetséggondozás munkaközösség véleménye az igazgatói pályázatról
Bédiné Dancs Zsuzsa pályázatában részletes helyzetelemzést adott az iskolát érintő minden kérdésről. Az utóbbi években a külső és belső körülményekben bekövetkező változások ismertetésekor a sikerek, eredmények felsorolása mellett világos javaslatot is adott az elérendő célokhoz. Nem szerepelnek olyan ígéretek a pályázatban, amelyek irreálisnak tűnnének a várható külső feltételek alakulása mellett. A pályázó eddigi munkája hitelessé teszi a leírtakat. Reméljük, hogy Bédiné Dancs Zsuzsa képes lesz mindenkit mozgósítani az eredményes oktató és nevelő munka, a több évtizedes sikerek megtartása érdekében, iskolán belül és kívül. Az igazgatónő közvetlen személyiség, kiváló szakember. Személye biztosíték az iskola további sikeres működésére. Javasoljuk: • a munkaközösségek szerkezetének átgondolását • pályázatok írására és projektek vezetésére órák biztosítását.
,1
Budapest, 2016. május 4.
„.\~~~„.„.s~„. Csiszár Szilvia mkv.
A pedagógus életpálya modellt s egítő munkaközösség értékelése Bédiné Dancs Zsuzsa vez etői
programjáról
1. A program szakmai részének értékelése A vezetői program színvonalasan felépített, határozott elképzeléseket tartalmaz az oktatási intézmény feladatairól, célkitűzéseiről, lehetőségeiről. A vezetői program szervesen kapcsolódik az iskola elmúlt több mint 25 évében eredményesen folyó oktató-nevelő munkához, fő eleme a folytonosság, a már kialakult, jól működő folyamatok továbbvezetése. A fő célkitűzések: alapvetően a már bevált módszerek megtartása, alkalmazkodás a magyar gazdaság, az oktatást érintő munkaerő- piaci, demográfiai mozgások, a köznevelési és szakképzési törvények, a BGSZC szakképzési koncepciója által meghatározott igényekhez. A program részletesen kitér az elmúlt ciklusok oktató-nevelő munkájának eredményeire és értékelésére. A pedagógus életpályamodell fontos eleme a személyi feltételek megléte. A tantestület összetétele megfelel az elvárásoknak, a „korfa" jó, a fiatal kollégák felvételével javult az átlagéletkor. Az igazgatónő általában jó érzékkel választ, a felvett kollégák leggyakrabban megfelelnek az elvárásoknak és jól dolgoznak, szívesen maradnak intézményünkben. A továbbképzési tervek az elvárásoknak megfelelőek . A kibővített iskolavezetés feladata a BGSZC elvárásai szerint az innovációs célok megvalósítása, a megújuló iskola koncepció jegyében. Ehhez elkötelezett, lelkes, innovatív, az új módszereket ismerő és lelkesen alkalmazó kollégák szükségesek. A minőségi
elvárásokat csak akkor tudjuk megfelelő szinten teljesíteni, ha a változó
jogszabályi környezetnek megfelelően zajló minősítési és önértékelési feladatokat végrehajtjuk. A belső kapcsolatrendszer fontos eleme a szakmaiság, emellett minden egyes kolléga munkájának, teljesítményének elismerése, értékelése. Az önértékelés indikátorain kívül és túl, fontos a diákok véleményének megismerése, érdemes folytatni az Év tanára -választásokat. Fontos az egymás óráinak látogatása, a mentorálás. Rendkívül fontos a mindannyiunk által ismert és támogatott célok megvalósításának érdekében az a munkastílus, amely a magas szintű tanári munkában csúcsosodik ki. A tervben szerepel az egyéni ambíciók, tervezett pályakarrierek és szakmai elképzelések támogatása a BGSZC és az iskola érdekeivel összehangolva . A megújuló iskola koncepció jegyében fontos az indokolt változtatások végrehajtása, a jó hagyományok megőrzése, rugalmasan, az iskola arculatát megőrizve, a színvonalat, eredményességet továbbfejlesztve.
2. A pályázó alkalmasságának, vezet ő i kvalitása inak értékelése Bédiné Dancs Zsuzsa személye egyértelműen meghatározza az intéZményt, 11
emberemlékezet" óta ő az igazgató, és ez a tény is azt mutatja, hogy az iskola
életében milyen hasznos, ha nincsenek törések, a személyi változásokkal járó óhatatlan megtorpanások. A vezetői programjában reális célok jelennek meg, az egész
működést
átlátó
rendszerszemlélet hatja át, érezhető az előre tervezés. Szociális érzékenység, biztos helyzetfelismerés, biztos irányítási készség jellemzi. Több tíz éves igazgatói gyakorlat, szakmai felkészültség és jövőkép - mindez megjelenik a vezetői programban. Célkitűzése,
hogy az iskola képzési céljaihoz igazodó oktatási-nevelési tevékenységet
úgy kell koordinálni, hogy az minden egyén és közösség (diák, tanár és más dolgozók) számára a lehetőségek határain belül hasznos és kellemes legyen. Ezeket az elképzeléseket a pedagógus életpályamodellt segítő munkaközösség támogatja. Budapest, 2016. május 04.
~~0) Máthé Olga
VÉLEMÉNY BÉDINÉ DANCS ZSUZSA TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐI PÁLYÁZATÁRÓL A FEJLESZTŐ MUNKACSOPORT RÉSZÉRŐL""-
A pályázat tartalmas vezetői munkát mutat be az előző vezetői ciklusból. Nagyon sok értéket és eredményt tükröz, mely tudatos és alapos szervezőmunka eredménye. Munkaközösségünk szempontjából különös hangsúlyt kap a megújuló iskolakoncepció megvalósítása, mely a lemorzsolódás csökkentésében jelentős szerepet játszhat, de meglátásunk szerint a centrumon belül szuverenitásunkat megőrizendő bizonyos pontok átgondolást igényelnek {pi: projektmunkák mennyisége, értékelése, időzítése).
„ Tanulóink szorgalma átlagos, motiváltságuk sajnos a kívánatosnál alacsonyabb, mindez komoly feladatokat jelent a nevelőtestület számára."- olvashatjuk a pályázatban. Ezzel a helyzettel csak akkor tudnak a kollégák hatékonyan szembenézni, ha megfelelő szakmai támogatást tudhatnak maguk mögött. A már folyamatban lévő tanári továbbképzések mellett kiemelten fontos lenne a problémák helyi kezelése, azaz iskolapszichológus és fejlesztő pedagógus
alkalmazása,
ami
a
korábbi
években
igen
eredményesen
működött
intézményünkben. A lemorzsolódásban veszélyeztetett diákok problémáival legközvetlenebbül az osztályfőnökök találkoznak, ők azok, akik napi szinten kezelik a diákok osztályzatait, hiányzásait; éppen ezért javasoljuk, hogy a következő tanévtől állítsuk vissza az évek óta jól működő osztályfőnöki munkaközösséget. Bédiné Dancs Zsuzsa célkitűzései a realitás talaján állnak, hiszen több mint húszéves vezetői gyakorlata
alatt
volt
lehetősége
megtapasztalni
a
különböző
változásokat
úgy
az
oktatáspolitikában, mint a megváltozott beiskolázási körülmények tekintetében. Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a pályázat alapos, mindenre kiterjedő, sok értéket és eredményt tükröző. Munkaközösségünk Bédiné Dancs Zsuzsa vezetői munkáját, és személyét egyaránt támogatja.
Budapest, április 27 .
fLz
f
Szalainé Nisóczi Ildikó Fejlesztő
munkacsoport
A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskolája Szülői Szervezetének véleménye Bédiné Dancs Zsuzsa tagintézmény vezetői pályázatáról
Bédiné Dancs Zsuzsa tagintézmény vezetői pályázatát a kialakította álláspontját a következők szerint.
Szülői
Szervezet áttekintette és
A pályázat jól és hitelesen bemutatja a szakközépiskola személyi és technikai lehetőségeit, a folyamatos fejlesztés eredményeit. Részletesen leüja a nevelő és oktató munka feltételeiben megvalósult javulást. A Szülői Szervezet -a tanulók véleményét is ismerve- úgy értékeli, hogy az iskola jó tanulói közösséggel, jól felkészült pedagógusgárdával és folyamatosan javuló felszereltséggel rendelkezik. Kiemelendőnek tartjuk a nyelvi, szakmai képzés színvonalának emeléséért tett erőfeszítéseit és az iskolai sportolási lehetőségeket , valamint az iskola által biztosított felkészítő, felzárkóztató szakköröket, pályázatok által biztosított külföldi kapcsolatokat. A sok esetben nehezebb anyagi lehetőségek mellett komoly segítséget jelent, hogy ezeken a területeken nem kényszerülünk arra, hogy gyermekeinket különórákra írassuk be. Az iskolavezetéssel, a tagintézmény vezetővel való együttműködést kifejezetten jónak ítéljük: a Szülői Szervezettel folyamatos a kapcsolattartás, észrevételeinket, kéréseinket az iskola irányítása során figyelembe veszik. A Szülői Szervezet álláspontja szerint az iskola, és kiemelten a tanulók fejlődésének garanciáját jelenti a több mint két évtizedes vezetői munka folyamatosságának biztosítása, ezért a tagintézmény vezető pályázatát és következő ciklusra történő kinevezését egyhangúlag, fenntartásoktól mentesen támogatjuk.
Budapest, 2016. április 26.
--;;,. ~/::.?. .k ~ .. v.~~ !":.?-:Ur.: A-t.CÚe9>
.... „& .g,9.~... „„.„ .. „....
\) ~~I ..... ~.............. „.. „„.„.„.„ ..
A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskolája Diákönkormányzatának véleménye Bédiné Dancs Zsuzsa tagintézmény vezetői pályázatáról
Bédiné
Dancs
igazgatónővel
Zsuzsa
és
rajta
keresztül
az
iskolavezetéssel
a
Diákönkormányzat kapcsolata hagyományosan jó és kiegyensúlyozott. Az önkormányzatunk véleményét az intézményi keretek között rendszeresen kikérik és a figyelembe veszik. Az iskola vezetése sokat tesz valódi közösségek
lehetőségekhez
(önfejlesztő , képző
mérten körök)
kialakítása illetve iskolai hagyományok megteremtése érdekében, amelyben partnerként működik
együtt
iskolavezetés
a
Diákönkormányzattal.
erőfeszítéseit
az iskola
külső
A
Diákönkormányzat nagyra
értékeli
az
környezetének, az eszközökkel, számítógépekkel
való ellátottságának javítása érdekében. Más iskolákkal összehasonlítva a sportolás feltételeit és a nyelvoktatás színvonalát rendkívül jónak ítéljük, amit az itt tanulók eredményei igazolnak. A gyakorlatban jól hasznosíthatónak tartjuk az iskolában megszerzett szakmai ismereteket, a külföldi
kapcsolatok, pályázatok révén a nyelvtudásunk fejlesztésére
lehetőségeket
biztosított iskolánk az elmúlt
időszakban .
kiemelten jó
Az itt végzettek tapasztalatait
megismerve a Diákönkormányzat véleménye szerint az iskolánkban szerzett tudás jól hasznosítható a
munkaerőpiacon ,
szűkülő felsőoktatási
illetve jó alapot teremt a továbbtanuláshoz is. Mindezeket a
keretszámok és egyre
nehezedő
elhelyezkedési
lehetőségek
mellett
nagyon fontosnak tartjuk. A DÖK szerint a minőség megőrzése és esélyeink fenntartása érdekében áll, hogy Bédiné Dancs
Zsuzsa
vezetői
munkáját
folytathassa,
meghosszabbítását támogatjuk. Buda est, 2016. április 26 .
...
~ · · · · · · · · · · · · · ~· ~
\t\édt& tUcC~u1vl ~ CiPl<~R
ezért
pályázatát
és
megbízatásának
Tagintézmény-vezetői
pályázat véleményezése
az alkalmazotti közösség
részéről
Bédiné Dancs Zsuzsa a BGSzC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskolája vezetője
már 23. tanéve. Vezetése alatt iskolánk a folytonosságot képviselte.
Ugyanakkor figyelemmel kíséri a gazdasági-társadalmi változásokat és ennek megfelelően
változtatásokat javasol iskolai munkánkban.
Intézményvezetői
az
elért
pályázata
eredményeinkre,
megőrzésére.
megfelelően
eddigi
felépített, jól
munkánkra,
követhető .
a
Céljaiban épít
hagyományos
értékek
Cselekvési programjában hangsúlyt fektet a változások, társadalmi
elvárások követésére is (pl.
munkaerő-piaci
változások).
Iskolánk igazgatójaként kiválóan végzi feladatait. Néhány dolgot kiemelve: - Pedagógiai
vezetőként
figyelemmel követi a változásokat, új szakmák képzését
indítja. Ebben a tanévben esti és keresztféléves képzés is indult, a
következő
tanévre a turisztika ágazat felé nyitottunk. A szakmai gyakorlat lebonyolítása érdekében több céggel is felvettük a kapcsolatot. Támogatja a cserekapcsolatok munkáját, az ECDL-vizsgaközpont
működését.
Az itt kapott bizonyítványt
minden bizonnyal több volt tanulónk is föl tudta használni a
munkaerőpiacon.
- Az iskolában szükséges tanügyigazgatási feladatok esetében hangsúlyt helyez a pontosságra. A tanulókkal kapcsolatos döntéseknél mindig a tanuló érdekeit tartja szem
előtt.
- Személyzeti Megfelelően
A Diákönkormányzat munkáját támogatja.
vezetőként
elősegíti
továbbképzéseken való részvételünket.
motivál a jobb munkára, az innovációra. Az iskola minden
dolgozóját az elvégzett munkájuk alapján a legmegfelelőbb
lehetőségekhez
képest a
erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesíti. Kiemeli, hogy az
A KÖZALKALMAZOTTI TANÁCS VÉLEMÉNYÉNEK ÖSSZEGZÉSE A TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐI PROGRAMRÓL
A Közalkalmazotti Tanács a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskolájának tagintézmény-vezetői munkakörébe Bédiné Dancs Zsuzsa által benyújtott pályázatot megtárgyalta és elfogadta. A pályázat az elmúlt tanév (2015-2016) helyzetelemzésével kezdődik, mely reális. A fejlesztési program számos előremutató elképzelést tartalmaz, azonban a tervezett megvalósításra nem tér ki. Ennek feltehető oka a megváltozott intézményi és jogszabályi környezet, mely kiforratlansága miatt valószínűsíthetően nem teszi lehetővé a hosszú távú tervezést. A fejlesztési programban kiemelt helyen szerepel a középvezetői szint megerősítése és a kommunikáció hatékonyságának növelése, mellyel teljes mértékben egyetértünk, és támogatjuk. Vezetése alatt iskolánk a hagyományos értékek megőrzesere törekedett, ugyanakkor figyelembe vette a gazdasági-társadalmi változásokat is, amelyek követésére hangsúlyt fektet. (turisztika és vendéglátás szak, informatika). Az iskolában szükséges tanügyigazgatási feladatok esetében nagy hangsúlyt fektet a pontosságra. Pályázatában kiemeli a pedagógus munkát munkájának fontosságát.
segítők
illetve adminisztratív munkát
végzők
A 2015-2016-os tanév új tapasztalata, hogy munkáltatónk részéről hangsúlyos elvárás, hogy a tagintézmények minél több pályázatban vegyenek részt. A pályázatok megírása, valamint a sikeres pályázatok lebonyolítása komoly többletterhet ró a pályázatokban résztvevő pedagógusokra. Mivel a sikeres pályázatokat jellemzően a pályázat elbírálását követő tanévben kell lebonyolítani, úgy gondoljuk, hogy a BGSzC-vel közösen, centrum szinten szabályozva kellene a pályázatokban résztvevő pedagógusok számára megfelelő időt biztosítani (pl. órakedvezmény) a megvalósításra. Budapest, 2016. április 27.
\U~ fábi~~~~~anna
~ __., .... ~~~ ...... :..~ Csongrádi Tamás KT elnöke
~. ~ . . . .?!.1. . é.::<. ....1 Szalainé Nisóczi Ildikó KTtag