extra 31.
A hatékony védekezéshez elengedhetetlen a kártevők táblaszintű felmérése
Védekezés a kalászosok és a repce tavaszi kártevői ellen Dr. Ripka Géza MgSzH Központ, Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság, Budapest
A kalászosok rovarkártevői, a védekezés lehetőségei Az évente 1,0-1,3 millió hektáron termesztett búza hazánkban a legfontosabb kenyérgabona növény. Eredményes termesztéséhez nem nélkülözhető a kártevő rovarok elleni védekezés. Őszi és tavaszi árpában, illetve tritikáléban is azok a kártevők okozzák a legtöbb gondot a termelőknek, amelyek a búzában a legveszélyesebbek. Ezek közül több faj kártétele vetésváltással megelőzhető, illetve a gazdasági kártételi küszöb alá szorítható. A december végi és januári viszonylag hosszú – egyébként az évszaknak megfelelő – hideg időszak, amely hazánk jelentős részén hótakaró nélkül, vagy csak igen vékony (az ország északi, északkele-
1. kép Vörösnyakú árpabogár imágója Fotó: Baranyainé Tóth Rita
ti részén) hótakaróval érte az őszi vetéseket, nem okozott számottevő kárt az állományban. Ennek az oka az, hogy a kedvező időjárás miatt ősszel lehetőség volt megfelelő minőségű magágyat készíteni és a vetést is időben elvégezni az ország legtöbb megyéjében. December közepéig kedvezett az időjárás a növények fejlődéséhez. Ennek következtében az állomány nagy része megfelelő tőszámmal és jó kondícióban telelt át. Ezen túl a termesztett fajták hidegtűrése is elegendő a nem rendkívüli téli fagyok elviselésére. Ősszel az ország néhány megyéjében – őszi árpában és őszi búzában is – vírusfertőzés tünetei jelentek meg. A sárgulással járó elváltozás korai vírusfertőzés következtében alakult ki. A betegséget okozó vírus átvitelében a gabonán élő levéltetvek (gabona-levélte-
tű, zöld gabona-levéltetű, zelnicemeggy-levéltetű) mellett kabócafajok is részt vesznek. Termésméréssel egybekötött kísérletek igazolják, hogy a vírusfertőzés jelentős terméskiesést okoz. Felszívódó hatóanyagú rovarölő szeres vetőmagcsávázással, valamint a kelő állomány levéltetvek és kabócák elleni hatékony védelmével lehetséges a vírusfertőzés megelőzése. Ez különösen vetőmagtermesztésben alapvető fontosságú. Növényvédelmi állattani szempontból a tavaszi időszak döntő fontosságú a kalászos gabonák esetében. Az ezekben a hónapokban fellépő kártevők – számukra kedvező körülmények között – a termés mennyiségét csökkentő kárt képesek előidézni. A szárbaindulás időszakában először a vetésfehérítő bogarak (árpabogarak) megjele-
2. kép Vetésfehérítő bogár lárvái által okozott erős kártétel Fotó: Vasas László
71
2009. április
3. kép Vetésfehérítő bogár kártétele Fotó: Vasas László
nésével, majd kártételével kell számolni. A több rokon faj közül két faj, a vörösnyakú (1. kép) és a kéknyakú árpabogár a leggyakoribb az országban. A telelőhelyül szolgáló árokpartokat és a táblaszéli füves területeket ebben az időben hagyják el az áttelelt bogarak és kezdik meg a betelepedést. A tábla szélén megjelenő imágók a leveleken érési táplálkozást folytatnak, majd sárga tojásaikat a főér mellé helyezik. Később, a kikelő lárvák a leveleken hámozgatva okozzák a jelentős kárt, amely általában messze felülmúlja a bogarak okozta erek közti rágást (2-3. kép). Nagy egyedszám esetén, az intenzív táplálkozás következtében a levelek elvesztik a zöld színüket. Az ilyen táblát távolabbról nézve, az állomány fehér színűnek látszik (a nevüket innen kapták). A lárvák az ürüléküket magukra ürítik, ami egy nedves, feketés bevonatot képez rajtuk. A vörösnyakú árpabogár lárvája a talajban, míg a kéknyakú árpabogáré a növényen bábozódik. Őszi kalászosokban az árpabogarak az elmúlt néhány évben kevés helyen okoztak a közepesnél erősebb fertőzést. Néhány megyében tavaszi árpán, zabon és fénymagon volt ennél erősebb mértékű a kártétel. Idén sem várható, hogy búzában a tavalyinál nagyobb területen okozzanak jelentős kárt. A betelepedő
72
bogarak ellen az idejében, a betelepedés irányából lévő tábla szegélyén elvégzett rovarölő szeres permetezés átlagos években elegendő. Elhúzódó betelepedés és esetleg tömeges tojásrakás esetén a fiatal lárvák ellen válhat szükségessé a beavatkozás. A bogarak és a lárvák ellen mind a szerves foszforsavészter, mind a szintetikus piretroid hatóanyagú készítmények, illetve e hatóanyagok kombinációi eredményesen használhatók (pl. alfametrin, bifentrin, cipermetrin, deltametrin, dimetoát, etofenprox, gamma-cihalotrin, lambda-cihalotrin, klórpirifosz, klórpirifosz + cipermetrin stb.). A fiatal lárvák ellen végzett kezelés biztosítja a legjobb eredményt. Hasonlóan az árpabogarakhoz, a levéltetvek is az egyenletesen csapadékos, de meleg és párás tavaszi időjárásban képesek felszaporodni. Száraz, aszályos májusban, „szomjazó” gabonaféléken ritkán okoznak kárt. Jó tőállományú és kondíciójú állományban viszont rövid idő alatt megnövekedhet az egyedszámuk. Ennek az időszaka a szárbaindulás és a tejesérés közé esik. A virágzás időszakában kialakult erős fertőzés a termés mennyiségét jelentősen csökkentheti. Rendszerint a leveleken, a száron és a kalászokon alakulnak ki a levéltetű-telepek. A ter-
melők egy része gyakran későn észleli a fertőzést. Magyarországon a gabona-levéltetű, a zöld gabonalevéltetű, a zelnicemeggy-levéltetű és az orosz búza-levéltetű nevezhető a kalászosok kártevőjének (további néhány, nem jelentős faj szintén előfordul a gabonaféléken). Ezek közül a gabona-levéltetű a domináns faj (4. kép). Az ország északi, északkeleti részén elszórtan az orosz búza-levéltetű okozott fertőzést tavaszi árpán és fénymagon. Rendszerint ritka növényállományban szaporodik fel és a levelek besodródását, száradását, a kalászok görbülését okozza. Ez a faj külön figyelmet érdemel, mert az árpa sárga törpülését okozó vírus egyik terjesztője. Fontos megjegyezni, hogy egyes években már ősszel a kelő árpa és búza növényeken megjelennek a levéltetvek (zelnicemeggy-levéltetű, zöld gabona-levéltetű) és szívogatásukkal a növények sárgulását okozzák, ráadásul vírussal fertőzik meg a fiatal növényeket. A betegség kialakulásában és mértékében meghatározó az őszi időszakban a kelés után a táblán jelenlevő levéltetű és kabóca népesség. A kártevők elleni védekezésben fontos az aratást követően a tarlóhántás azonnali elvégzése, majd az árvakelések felszámolása, mert ezzel megelőzhetjük az őszi kalászosok korai fertőzését. A levéltetvek elleni védekezést akkor kell elvégezni, amikor az állomány kb. 30 %-án kialakultak az első kolóniák. A tömeges fertő-
4. kép Gabona-levéltetű szárnyatlan szűznemző nősténye és lárvája Fotó: Vasas László
extra 31.
árokpartok növényein táplálkoznak tovább. Betelepedésüket követően a levéltetvek és az árpabogarak ellen hatékony készítményekkel végzett permetezéssel előzhető meg a kártételük. A tiametoxam és a klórpirifosz hatóanyagú készítmények a poloskák és a levéltetvek ellen is felhasználhatók. A repce rovarkártevői, a védekezés lehetőségei
5. kép Gabonapoloska (Eurygaster sp.) Fotó: Vasas László
zéskor végrehajtott permetezés már nem nevezhető eredményesnek. Ebben az esetben ugyanis a levéltetvek a szívogatásukkal már jelentős mennyiségű tápanyagot és vizet vontak el a növénytől, és ha vírushordozó egyed is táplálkozott a növényen, akkor az a vírust is átadhatta a növénynek. A széles hatásspektrumú készítménnyel későn végrehajtott védekezés további kedvezőtlen hatása az, hogy a permete-
6. kép Gabonapoloska kártétele Fotó: Vasas László
zéssel az időközben megjelent ragadozó és parazitoid szervezeteket pusztítjuk el. Speciális levéltetűölő hatóanyag, mint pl. a pirimikarb megfelelő védelmet biztosít. Abban az esetben, hogy, ha a levéltetvek és az árpabogár lárvák ellen egy időben szükséges védekezni, akkor a készítmények közül olyat célszerű kiválasztani, amely a kártevők mindkét csoportja ellen hatékony. Ilyenek a szerves foszfor savészter és a szintetikus piretroid hatóanyagú szerek. Tavasszal az erdősávok, bokros részek avarjában telelő mór-, osztrák- és szipolypoloskák betelepedésével és kártételével is számolni kell (5-6. kép). Április második felében vonulnak a gabonatáblákra, és májustól kezdik lerakni tojásaikat a levelekre. A lárvák majd a kifejlett egyedek szúró-szívó szájszervükkel a vezérhajtáson, a kalászon és a fejlődő szemeken ejtenek sebeket és szívják a növény nedvét. A táplálkozás nyomán a vezér- vagy az oldalhajtás elsárgul, kifehéredik. A kalász hasban marad, illetve elsárgul, kifehéredik, majd elpusztul. A szemeken pedig kör alakú folt látható. A magvakon végzett táplálkozás rontja a liszt sütőipari értékét. Az imágók az aratás idejére fejlődnek ki. Aratás után kaszálók, füves
Repcében a kártevő rovarok kártételi jelentőségében változások következtek be az utóbbi néhány évben. A repcegyökér-ormányost korábban a repce egyik veszélyes kártevőjeként tartották számon. Az egynemzedékes kártevőnek hazánkban két rassza fordul elő: a gyakoribb és nagyobb kárt okozó őszi, valamint a tavaszi. A lárva a gyökérnyaki részen táplálkozva gubacsot képez. Jobbára a korábban vetett állományban okozhat érzékelhető kárt, amikor is száraz periódussal járó erősebb fagyok a növények kifagyását, ezáltal tőszámcsökkenést okoznak. Noha a repce magyarországi vetésterülete számottevően nőtt (idén több mint 263.000 ha), az utóbbi évek tapasztalatai alapján ez a kártevő visszaszorult. Ebben szerepe lehet a rovarölő szeres vetőmagcsávázás szélesebb körű alkalmazásának is. Ezzel szemben a nagy repceormányos egyedszáma és az általa okozott kár mértéke egyre inkább nő. A bogár a szárba és az erősebb oldalhajtásokba egyesével rakja a tojását. A tojásrakás helyén a szár hosszirányban felreped, később megduzzad, csavarodik és felhasad. A lárvák végig a szárban táplálkoznak és fejlődnek. A nagy repceormányos annak a táblának a talajában telel át, ahol a lárva kifejlődött. Amikor a talaj fölött a levegő hőmérséklete eléri a 9 °C-ot, akkor hagyja el a telelő helyét. Rövid érési táplálkozás után elkezdi a tojásrakást. Nyugat-Európában napjainkban egy másik kártevőnek, a káposztalégynek a kártételi jelentősége nőtt meg repcében. Számítani lehet ennek a kártevőnek a korábbinál erősebb hazai fellépésére is.
73
2009. április
7. kép Repceszár-ormányos imágó a repce bimbóján Fotó: Jánoska Zsuzsanna
A másik szárkártevőnek, a repceszár-ormányosnak (7. kép) az imágói erdőszélek avarszintjében telelnek át. Általában február végén, március elején elkezdődik a betelepedésük a repcetáblákra. A bogarak érési táplálkozást folytatnak a repcén, s a tojásaikat csoportokban a levélnyélbe vagy a levél főerére rakják. A lárvák a levélnyélben, majd a repce szárában a gyökér irányába
haladva rágnak járatokat. Egy növényben akár 30-50 lárva is károsíthat. A lárvák a talaj felszíne alatt 6-10 cm-re bábozódnak. A károsított növények szárszilárdsága romlik, emiatt azok megdőlnek, a termés kényszer érik, egy része a betakarítás előtt kipereg. A védekezés időzítéséhez fontos a bogarak betelepedésének a nyomon követése. Sárgatálas vagy ragacsos sárgalapos meg-
8. kép Repce bimbóin táplálkozó repce-fénybogarak Fotó: Jánoska Zsuzsanna
74
figyeléssel és rovarhálóval végzett mintavétellel (hálózással), az imágó létszám ismeretében hozható meg a döntés a védekezés szükségességéről. 20-40 bogár/10 hálócsapás esetén el kell végezni a permetezést. A lárva életmódjából adódóan a permetezésnek a tojásrakás előtt meg kell történnie. Erre szerves foszforsavészter, szintetikus piretroid és kloronikotinil hatóanyagcsoportba tartozó rovarölő szerek használhatók (pl. klórpirifosz + cipermetrin, klórpirifosz, alfametrin, zeta-cipermetrin, deltametrin, bifentrin, gammacihalotrin, lambda-cihalotrin, tiakloprid). Amikor a lárvák már a szárban rágnak, akkor egy elkésett permetezéstől nem várhatunk jó hatékonyságot. A nem megfigyelésre alapozott kezelés csak elvétve lehet eredményes. A repceszárormányos tömeges betelepedése rendszerint megelőzi a repce-fénybogár elleni védekezés idejét. A repce-fénybogár (8. kép) a bimbós állapotban lévő repce legveszélyesebb kártevője. Az előző fajhoz hasonlóan ennek is egy nemzedéke van évente. Az erdőszélek avarjában telelő bogarak áprilisban jönnek elő és keresik fel a repcetáblákat. A bogár a fő kártevő: érési táplálkozása során kirágja a bimbókat és a porzókat, megsérti a termőt. A károsított virág lehull, a virágzati tengely felkopaszodik. A lárvák a virágban élnek, a virágport és a bibeszálat fogyasztják. A viszonylag rövid lárvafejlődés után a bábozódás a talajban történik. A kártevő népességére, a védekezés hatékonyságára a termőhelyi tényezők hatása nem elhanyagolható. Pl. kisebb méretű táblán nagyobb egyedszám koncentrálódik, míg nagy táblák esetében a népesség a betelepülés (közeli erdősáv, elmúlt évi repcetábla) irányában nagyobb. A repce zöldbimbós állapotában végzett védekezéstől várható megfelelő hatás. Egyre gyakrabban megfigyelhető, hogy a bogarak elhúzódó betelepedése miatt az egyszeri védekezés nem ad megfelelő eredményt. Ez különösen igaz tartósan hűvös időjárás esetén, amikor a bimbós állapot elhúzódik (a repce virágzási ideje egyébként sem
extra 31.
sokat a nőstény április végétől a fiatal becőn az ormányával ejtett lyukba helyezi. A fejlődését befejező lárva elhagyja a becőt, és a talajban bábozódik. A károsított becő fejlődésében visszamarad és lehull. Meleg, párás és csapadékos évben számíthatunk erősebb kártételére. A védekezés szükségessége a kártevő egyedszámának a felmérésével dönthető el: ha 10 hálócsapásban 10-20 egyed található, akkor a permetezés indokolt. A tömeges betelepedés rendszerint a virágzás első felére esik. A méhek biztonsága érdekében fontos betartani az előírt biztonsági előírásokat. Meleg időjárásban a rovarölő szerek hatástartama rövidebb lehet.
9. kép Repcebecő-gubacsszúnyog lárvái Fotó: Nagy Vilmos felvétele
rövid). Ilyen esetben 3–4 naponta ellenőrizni kell a kártevő egyedszámát hálózással, növényenkénti egyedszámlálással vagy sárgatállal végzett csapdázással. Növényenkénti öt repce-fénybogár esetén célszerű a permetezést elvégezni. A virágzáskori kezelések már csak minimális mértékben csökkentik a repce-fénybogár kártételét. Az engedélyezett készítmények köre biztosítja a virágzáskori védekezés lehetőségét is (pl. tiakloprid, taufluvalinát). Ezek a készítmények a többi kártevőt is pusztítják (nagy repceormányos, repceszár-ormányos, repcebecő-ormányos, repcebecő-gubacsszúnyog – 9. kép). Számos nagy felületen repcét termesztő európai országban, pl. Németország, Franciaország, Dánia, Lengyelország, beigazolódott, hogy a repce-fénybogár népesség érzékenysége a hosszabb ideje használt hatóanyagokkal (piretroidok) szemben csökkent. Magyarországi üzemekből is érkezett jelzés arra vonatkozóan, hogy bizonyos készítmények hatékonysága nem éri el a korábbi értékeket. Ez azonban még nem igazolt reziszten-
cia, mert a hatékonyság csökkenésnek más oka is lehet, pl. a magas hőmérséklet. Minden esetre ez figyelmeztetés kell, hogy legyen arra nézve, hogy a rezisztencia megelőzése, pontosabban késleltetése érdekében, a repcében károsító bogarak ellen alkalmazott készítmények megválasztása során törekedni kell a különböző hatásmódú rovarölő hatóanyagok váltott használatára. Valamennyi kártevő esetében fontos a növény számára optimális feltételek biztosítása: a harmonikus tápanyag-ellátás, a megfelelő minőségű magágy, a fajtának megfelelő sor- és tőtávolság biztosítása. Az egyenletesen növekedő és virágzó állomány mérsékeli a kártételt. A repcebecő-ormányos imágója és lárvája egyaránt károsít. A jelentősebb kárt a lárva okozza a magkezdemények és a magvak elpusztításával. Ez a faj is egynemzedékes és az imágók az előbbi két fajhoz hasonló helyen töltik a téli időszakot. A bogarak tavasszal repülve keresik fel a repcetáblát és érési táplálkozásuk során a bimbókat, kocsányt, levelet furkálják. A tojá-
Napjainkban a repce felsorolt tavaszi kártevői ellen ritkán elegendő két védekezés. Az évek többségében három kezelés szükséges. Ajánlott irodalom Farkas I. (2008): Repce-fénybogár – európai helyzetkép a rezisztenciáról és hazai ajánlások. Agrofórum, 19(4): 46–48. Farkas I. (2009): Kora tavaszi szárkártevők a repcében (repceszár-ormányos és nagy repceormányos) – hogyan tovább? Agrofórum Extra 29: 58–60. Herczig B., Ripka G., Szántóné Veszelka M., Szeőke K. és Vörös G. (2001): Integrált védekezés termesztett növényeink kártevői ellen. Szántóföldi növények. – In: Seprős I. (szerk.): Kártevők elleni védekezés I.-II. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 49–142. Hertelendy L. (2009): Kártételi veszélyhelyzetek előrejelzése őszi káposztarepcében. Agrofórum Extra 29: 45–53. Szeőke K. (2007): A kalászosok kártevői. Agrofórum Extra 21: 12–15. n
75
