Vallás és művészet konferencia
Jelenet Visky András-Tompa Gábor Tanítványok c. előadásából
Időpont: 2015. május 8-9. Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar (1088 Budapest, Reviczky utca 4.)
Vallás és művészet konferencia A 2012-ben alapított Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet fogja össze azt a kutatási és oktatási munkát, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán a művészettörténet, színháztudomány, vallástudomány, szabadbölcsészet, művészet- és médiapedagógia területén zajlik. A Vallás és művészet konferencia az intézményben elkezdett interdiszciplináris tudományos tanácskozások (A vallásfogalmak sokfélesége és A spirituális közvetítő című konferenciák, illetve az OTKA támogatásával működő interdiszciplináris Misztika–kutatócsoport Reflections on the Immediate Experience of God in the European Tradition című nemzetközi konferenciája) sorozatának következő eleme. A konferencia aktualitását az adja, hogy a kulturális fordulatok jegyében zajló művészeti és vallási jelenségek értelmezése során egyre gyakrabban – és a legkülönfélébb kontextusokban – fordul elő a szent, a szakrális, a transzcendens fogalma. Ez a jelenség az alapfogalmak újragondolására késztet minket. A konferencia célja, hogy teret adjon olyan új kutatási eredményeket bemutató előadásoknak, amelyek egyfelől a különböző művészeti ágakhoz (irodalom, zene, képzőművészet, film, színház, népművészet), másfelől a különböző vallások és kultúrák tanulmányozásához kapcsolódó metanyelven íródnak. Előadóink, akik a színház-, az irodalom- és a zenetudomány, a művészettörténet, a filmtörténet, valamint a vallástudomány, a kulturális antropológia, a teológia, a folklorisztika, az esztétika, a nyelv-, a kommunikáció- és médiatudomány, a kortárs művészeti kutatások képviselői, vállaltan határátlépők e sokféle tudományterület, művészeti ág, vallás és kultúra megközelítésében. A kétnapos konferencia programjában 10 szekcióban összesen 64 előadás szerepel, amelyek a szakralitás mindennapi megjelenéseivel és művészetekbe ágyazódásával, illetve a szent, a szakrális és a szekuláris, a rítus és a performansz, a liturgia és a színház viszonyával, a vallás művészeti megjelenésével, a szakrális kommunikáció különféle művészeti ágakban való megnyilatkozásával, az ikonográfia, a képaktus, a beszédaktus és a szakralitás kapcsolatával foglalkoznak. Szervezők: Dr. Sepsi Enikő KRE BTK dékán, intézetvezető egyetemi docens, Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet Dr. Vassányi Miklós KRE BTK dékánhelyettes, tanszékvezető egyetemi docens, Szabadbölcsészet Tanszék Dr. habil. Kiss Gabriella tanszékvezető egyetemi docens, Színháztudományi Tanszék Dr. Béres István tanszékvezető egyetemi docens, Művészet- és Médiapedagógiai Tanszék Dr. Kulin Ferenc főszerkesztő, Magyar Művészet folyóirat Dr. Lovász Irén egyetemi docens, Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet Dr. Faludy Judit egyetemi docens, Szabadbölcsészet Tanszék Dr. Tari János egyetemi docens, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék Dr. Hóvári János egyetemi docens, Történelemtudományi Intézet, főigazgató, Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) Konferencia-koordinátor: Boldog Dalma
A konferencia programja
MÁJUS 8. PÉNTEK 09:30-09:45 MEGNYITÓ (DÍSZTEREM) Köszöntőt mond Dr. Sepsi Enikő a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar dékánja, a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet vezetője, valamint Dr. Fekete György a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Díszterem
BTK 104
BTK 115
Kép és gyógyítás
Szent és profán tér
Kép és tárgy
9:4510:05
Lipp Mónika: Művészet és betegápolás a XVIII. században: az egri irgalmasok kórházának és rendházának egykori berendezése
Konkoly-Gyuró Éva: Szakralitás a tájban. Transzcendens dimenzió az építészetben és a tájalakításban
Németh István: A meztelen igazság: ószövetségi alakok kompromittáló helyzetben
10:0510:25
Kövi Zsuzsanna, Vass Zoltán, Grezsa Ferenc, Mirnics Zsuzsanna, Rózsa Sándor, Koós Tamás, Vargha András: Spirituális lelki jóllét mint szerhasználati protektív tényező
10:2510:45 10:4511:00 11:0011:30
9:4510:05
9:4510:05
Miskei Antal: Az Istenanya-kultusz a 10:0510:25 ráckevei szerb ortodox egyházművészetben
10:0510:25
Farkas Zsuzsa: A legbölcsebb az idő
Gellér Katalin: A kép gyógyító erejében való hit. A lipótmezei kápolna freskói és üvegfestményei
10:2510:45
Ádám Anikó: Szakralizált esztétika: a gótikus katedrális a 19. században
10:2510:45
Kosinsky Richárd: Nádler István szinkretizmusa. A materia benedicta képi aktusa
Vita
10:4511:00
Vita
10:4511:00
Vita
Kávészünet
1
Díszterem
BTK 104
BTK 115
Kép és gyógyítás
Szent és profán tér
Kép és tárgy
Farbakyné Dekklava Lilla: A budavári Nagyboldogasszonytemplom mint nemzeti pantheon: királyok, ereklyék, kultusz
11:3011:50
Juhos Rózsa: Sepulchrum: művészet és liturgia a későközépkorban
Hóvári János: Antonio Barluzzi, a Szentföld építésze
Földvári Sándor: A Theotokos politikai 11:50teológiája Bizáncban és 12:10 hatása a középkori Rusz(ok)ban
11:3011:50
Reinhardt Melinda, Vass Zoltán: Az út archetípusa és a projektív útrajz 11:30szimbolikája – 11:50 Perszonális és transzcendens jelentéssíkok a képi kifejezéspszichológiában
11:5012:10
Gőbel Orsolya: „Isten kinyitja a Mennyország kapuját…” Gyermeki 11:50tudás az isteni világról, 12:10 az intuitív- projektív hit kialakulásának szakaszában
12:1012:30
12:3012:45 12:4514:00
Szántó István: Votív
12:1012:30
Gyöngyössy Orsolya: Vallási szimbólumok használata a virtuális temetőkben
Vita
12:3012:45
Vita
12:1012:30
Demeter Márton: Az intézmény szerepe a transzcendentális leképezésekben. Propedeutika a vallásos művészet anatómiájához
12:3012:45
Vita
Ebéd (az előzetesen regisztrált előadók számára)
14:0014:45
Hárdi István: A kísértés képi kifejezése (A Szt.Antal-ábrázolás tükrében)(Díszterem)
14:4515:00
Vita
2
Díszterem
BTK 104
BTK 115
Rítus és performansz
Fotó és mozgókép
Szöveg
Kaposi Krisztina: A 15:00- bibliai Lázár-játékok és a 15:0015:20 15:20 kora újkori értelmezői közösségek
Béres István: A fényképek dokumentatív ereje és erőtlensége. Fényképhasználat vallási kontextusban
15:0015:20
Cseppentő Krisztina: Tékozló fiak – szakralitás Rainer Maria Rilke művészetében
Visky András: Art Vital. 15:20Ezékiel próféta színháza 15:40
Fogarasi Klára: Szakralitás – enteriőr – fotó
15:2015:40
Czeglédy Anita: Modernség és szekularizáció: Rilke földi angyalai
Klemm László: Büchner 15:40 15:40Woyzeck című drámája és -16:00 16:00 a szakralitás kérdése
Rácsok Gabriella: Isten csendje Ingmar Bergman Úrvacsora című filmjében – teológia és film párbeszéde
15:4016:00
Papp Ágnes Klára: Vallásos és mitológiai motívumok Weöres Sándor költészetében
Faludy Judit: Kreativitásvesztés James Ensor művészetében
16:0016:15
Vita
15:2015:40
16:0016:15
Vita
16:1516:35
Sepsi Enikő: A ’szent’ dramaturgiája Valère Novarina színházában
16:0016:20
16:2016:35
Vita
3
Schiller Vera: A rituális események 16:15megjelenése Euripidés 16:35 műveiben
Díszterem
BTK 104
BTK 115
Rítus és performansz
Tánc és performansz
Szöveg
Prontvai Vera: Az 16:35- igazság keresése Visky 16:3516:55 András Tanítványok című 16:55 drámájában
Sipőcz Diána Gizella: A 16:35balinéz hindu 16:55 templomtánc
Kékesi Kun Árpád: Színházi 16:55transzcendentalizmus: 17:15 Romeo Castellucci Isteni színjátékáról
Farkas György: Popkoncert mint szakrális performansz 16:55(Transzcendens és 17:15 transzgresszívitás a japán Babymetal együttes előadásaiban)
16:5517:15
17:1517:30 17:3018:00 18:00-
Vita
17:1517:30
Vita
17:1517:30
Zsoldos Emese: „A halál az Isten csókja.” Képzetek és víziók megmutatkozása Bródy Sándor Rembrandtszövegében (1924)
Várkonyi Borbála: A szeretet formája. A mennyei rózsa mint a szeretet rendjének alakzata az Isteni színjátékban
Vita
A Semper Reformanda Vocal Ensemble kórus előadása (Díszterem) Fogadás (Díszterem)
4
MÁJUS 9. SZOMBAT Díszterem
BTK 104
BTK 115
Hang és zene
Szöveg
Gondolat és esztétikum
B. Kaskötő Marietta: A „szent” zene 10:0010:00szolgálatában – adalékok 10:20 10:20 a cecilianizmus magyarországi történetéhez
10:2010:40
10:4011:00
11:0011:20
11:2011:35
Tóth Sára: A Kucsera Tamás 10:00nászmetafora T. S. Eliot Gergely: Művészeten, s 10:20 költészetében emberen túl…
Hajdók Judit: Az orgona liturgikus hangszer 10:20elterjedése a 10:40 Magyarországi Református Egyházban
Takács Tímea: Neokatolicizmus a Kemenesi Zsuzsanna: magyar irodalomban és A szent fogalmának 10:20művészetben. Sárközi értelmezése a különféle 10:40 György vallásos témájú diszciplinák költészete és sugallatára neokatolikus vonásai
Povedák Kinga: A vallás és a populáris kultúra 10:4011:00 interferenciái-a keresztény könnyűzene
Száz Pál: „Haszid, vérző Kisjézuska“ – Frazer-Imregh Monika: Borbély Szilárd Az egyéni lélek mint műveinek zsidó, műalkotás – A 10:40keresztény és 11:00 művészetek szerepe az zsidókeresztény újplatonikus motívumai. A bricolage filozófiában és hibriditás olvasati stratégiái
Törőcsik Attila: Gondolatkísérletek a szakrális zene pragmatikai dimenzióiról
Vita
11:0011:15
Vita
11:1511:35
Spannraft Marcellina: Keresztény jelek a kortárs magyar haikuköltészetben
5
11:00- Cseke Ákos: Hazugság, 11:20 igazság, irodalom
11:2011:35
Vita
11:3512:00
Díszterem
BTK 104
BTK 115
Hang és zene
Szöveg
Gondolat és esztétikum
Kávészünet, büfé
11:3511:55
Páli Attila: A misztikus egyesülés megragadásának kísérletei Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János műveiben
11:3511:55
Legéndy Kristóf: A művészet, a vallás és a filozófia az újkori ember kultúrájában
11:5512:15
Nyerges Gabriella: Babits Mihály himnusz- 11:5512:15 fordításainak prozódiája
Kulin Ferenc: Egy fejezet a magyar esztétikai gondolkodás történetéből
12:1512:30
Vita
12:1512:35
Gálosi Adrienne: Kontempláció és szépség – zavarkeltés és kisajátítás
Kávészünet, büfé
12:3512:50
Vita
12:5013:20
Kávészünet, büfé
Hang és zene
12:0012:20
Kenéz László: Hangzó zen. Vallás és zene összefonódása a buddhizmusban
12:2012:40
M. Tóth Géza: Opera és istentisztelet. Gondolatok Johann Sebastian Bach Máté passiójának színpadra állításáról
Lovász Irén: Barlangtól a kupoláig: Szakrális terek akusztikai hatásairól, a 12:4012:30legújabb 13:00 13:00 archaeoakusztikai eredményektől a kortárs előadóművészetig
Szöveg 13:0013:15
Vita 13:0013:20
Horváth Katalin: A Laskai Sorok egy nehezen értelmezhető szöveghelyéről
6
Díszterem
BTK 104
BTK 115
Hang és zene
Szöveg
Kép és tárgy
13:2013:40
Tüskés Anna: A sasvári kegyszobor 18. századi kisgrafikai ábrázolásai
Dobák-Szalai Zsuzsanna: Vissza a 13:4013:40gyökerekhez – Amiről 14:00 14:00 Julio Cortázar és Zdeněk Miler álmodik
Korpics Márta: „…..mert szent Kereszted által megváltottad a világot”. A Kálvária mint vallásgyakorlat és művészeti alkotás
13:2013:40
Gyógyító hangok Lovász Irén 13:15- koncertfilmje, 14:15 Szent István Bazilika (2007) Rendezte: Tari János
14:0014:15
15:0016:15
Horváth Csaba: Kinek a tekintete előtt?
Vita
Kovács Imre: A panteista tájélmény mint összművészeti alkotás. 14:00Liszt: Zarándokévek I. 14:20 (Svájc) zongoraciklusának eszmetörténeti hátteréhez
14:2014:40
Apor Eszter: A mikrográfia mint képalkotó technika megjelenési formái a zsidó, a protestáns és katolikus vallásos kultúrában
14:4014:55
Vita
Tari János bevezetőjével: Majd az idő kipörgeti… Portréfilm Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutatóról (2008) rendezte: Tari János (Díszterem)
7
Absztraktok
8
Ádám Anikó Szakralizált esztétika: a gótikus katedrális a 19. században A katedrális par excellence esztétikai és szakrális tér, amelyet a középkorban azért alkottak, hogy érzékelhetővé váljon a fény segítségével a kemény kőtömbökön át az érzékek számára felfoghatatlan isteni jelenlét. A kultikus helyként deszakralizált, ugyanakkor esztétikai műtárgyként szakralizált katedrális a 19. században szimbólummá válik: az épület és a képe szétválik és egymásra utal. A katedrálisok megmentését célzó restaurációs mozgalmak, amelyek szélsőségesen esztétizálják a gótikus épületet, létrehozzák a kulturális örökség fogalmát és intézményét. Az előadás azt vizsgálja, hogy a katedrális a 19. századi viták tükrében, majd a 20. században hogyan válik műalkotássá és publikus térré. Azt igyekszünk bizonyítani, hogy a gótikus katedrális mára par excellence határterület lett, egyszerre szakrális, intim, publikus és esztétikai tér. Arra indít minket, hogy újra körbejárjuk a róla szóló, jelenleg is ható elképzeléseket, hiszen ezek inspirálják azt, ahogyan az utókor a gótikus templomokat restaurálja; a gótikus templomok eltávolodtak a szakralitástól és kiállítási műtárgyak lettek, miközben a városok szerves részét alkotják; a képüket fotókon sokszorosítják, és azoknak a globalizált turistáknak is hatnak a képzeletére, akik soha nem látták őket, így tömegesen keresik fel az műemlékeket, hogy meggyőződjenek arról, valóban olyanok-e, mint a képeken. Apor Eszter A mikrográfia mint képalkotó technika megjelenési formái a zsidó, a protestáns és katolikus vallásos kultúrában Az első, távol-keleti művészet által ihletett mikrográfia („apróírás”) a IX. vagy X. században keletkezett és hagyományosan a zsidó vallási irodalmat gazdagította. Egyiptomban vagy Jemenben való megjelenését követően, Európában bibliamásolók kezdtek foglalkozni ezzel a sajátos írástípussal, körülbelül a XIII. századtól. A XVI. század végén, emléklapokon is népszerűvé vált. Önálló csoportot jelentenek az Augsburgban készített rézkarcok a XVII. századból. Hazánkban a XVIII. századtól mutatható ki jelenléte. Technikailag a mikrográfia egyik típusa a kézzel írt szövegekkel dekorált kép, a másik a sokszorosított grafikai eljárással készült szöveg-kép. Míg az előbbi technikával alkotott ábrázolásokat kalligráfus családok tagjai vagy ágyban fekvő betegek készítették (más néven türelmi munkának is nevezték őket1), az utóbbiak igen népszerűek voltak például a XIX. század eleji, protestáns hittételeket népszerűsítő nyomtatványokon. Az elsősorban irodalmi, irodalomtörténeti nézőpontból megközelíthető jelenség bizonyos kézzel készített emlékei olyan művészi kvalitással rendelkeznek, amely lehetővé teszi, hogy a művészettörténet eszközeivel is megvizsgáljuk őket.
9
Előadásomban a szöveg és kép e sajátos kapcsolódási típusáról szeretnék beszélni a zsidó, a protestáns és katolikus vallás szolgálatába állított mikrográfiák egy-egy példáján keresztül. B. Kaskötő Marietta A „szent” zene szolgálatában – adalékok a cecilianizmus magyarországi történetéhez A 19-20. század fordulóján virágzó egyházzenei reformtörekvés, a cecilianizmus, Európa számos országához hasonlóan Magyarország katolikus egyházzenei életére is hatást gyakorolt. A mozgalom létrejöttének kiváltó oka Európa szerte a liturgikus kontextushoz méltatlan, világi dallamok – nem ritkán operett-slágerek, sanzonok – liturgikus gyakorlatba történő beemelése volt. A cecíliánusok elsődleges célkitűzései között szerepelt az „igazi” musica sacra, a gregorián ének hajdani liturgikus pozíciójának visszaállítása, valamint a hangszeres kompozíciók 16. századi, Palestrina által képviselt, vokálpolifon művekkel való felváltása. A magyarországi cecilianizmus történetében az első igazi áttörést Bogisich Mihály belvárosi káplán, később püspök, a budai Egyházi Zeneegyesület titkára hozta meg: 1897. szeptember 2-án az ő kezdeményezésére alakult meg az Országos Magyar Cecília Egyesület, a Franz Xaver Witt által 1868-ban alapított Allgemeiner Deutscher Cäcilienverien mintájára. A mozgalom képviselői által megfogalmazott esztétikai ideál szellemében sorra születtek az új egyházzenei kompozíciók, ám ezek többsége korántsem bírt igazi művészi értékkel, sőt, valójában a Palestrina-stílus ideájától is távol álltak. Ily módon egyfajta önellentmondás alakult ki a cecilianizmus esztétikai ideálja és gyakorlati megvalósulása között. Előadásomban az 1853-1950-ig terjedő időszak magyar ceciliánus szerzőinek – így például Zsasskovszky Ferenc, Bogisich Mihály, Bárdos Lajos, Deák-Bárdos György – generációs és ideológiai szembenállásáról szeretnék képet adni, miközben betekintést nyerhetünk a korabeli eszmerendszer által jóváhagyott egyházzenei kompozíciók világába. Béres István A fényképek dokumentatív ereje és erőtlensége. Fényképhasználat vallási kontextusban A fotográfia elsősorban a dokumentatív ereje folytán nyerte el fontosságát a vizuális leképezés, a vizuális reprezentáció területén, a képiség történetében. E folyamat diskurzusaiból megtudhatjuk, hogy egy technikai médium hogyan találta meg a maga sajátos pozícióját és szerepét a különféle társadalmi alrendszerekben, hogyan ment végig egyfajta emancipációs fejlődésen. A fényképezés története, ezen belül a fényképek mediális megjelenése volt az egyik fontos eleme annak, hogy – a teljesség igénye nélkül – beszélhessünk „képözönről”, „képi fordulatról”, a „vizualitás hatalmáról”.
10
A fényképezés a festészet régről ismert stiláris formáit, mintáit követte „ifjú- és serdülőkorában”, de kialakuló autonóm látásmódja megteremtette annak lehetőségét, hogy sajátos ontológiai pozíciója beépülhessen különféle – a puszta dokumentáción túlmutató – szerepköreibe. Ilyenek – és ezek a referátumom szempontjából fontosabbak – az autonóm műalkotássá válni tudása, illetve a ’szent’, a szakrális tartalom megragadására való képessége. Ezekre a szerepekre való reflexió képezi az előadásom egyik elemét. Napjaink dinamikusan változó digitális világa, a hálózati kapcsolatok és social media használatának intenzív volta sok korábbi fotófelhasználási szokásunkat, gyakorlatunkat átalakítja, és új kontextusba helyezi azokat. Az előadásban – és ez a másik megközelítés – ezekre a ma még pontosan nem is körvonalazható kimenetelekre vezető képhasználatokat, konkrét példákat vizsgálok, kiemelt figyelemmel a vallási dimenzióra. Czeglédy Anita Modernség és szekularizáció: Rilke földi angyalai Rainer Maria Rilke első nagy sikert hozó verseskötete, az 1899-ben megkezdett Stundenbuch, a két oroszországi utazás hatását tükrözi. A szuggesztív líra az orosz szerzetesek imáit, az ikonfestők perspektíva-ábrázolásait idézi. Gondolatai Istent járják körül, a művészi alkotás folyamatát és a művészi én útkeresését tematizálják. Az ezt követő párizsi tartózkodás alapvetőn átformálja művészetét. Paul Cezanne és August Rodin művei, gondolkodásmódja és esztétikája új fejezetet nyit művészi fejlődésében. A korai impresszionista, érzelmileg túlfűtött, gazdagon díszített verseket tárgyilagos, magukra a dolgok lényegére koncentráló, a pontos megfigyelést előtérbe helyező írások váltják fel. Az inspiráció helyét a kézműves virtuozitás, a munka és a tudatos formálás váltja fel, Rilke ideálja a „Sachlichkeit des Sagens”, az elmondás tárgyilagossága lesz. Cezanne megtanítja helyesen látni, a dolgok lényegét láthatóvá tenni, és azokat a művészi megformálás által az örökkévalóságba emelni, megmenteni a pusztulástól, átmenteni az utókor számára. Tézisem szerint Rilke lírájának változása, a szakralitás és a transzcendencia megélésének új kifejezésmódja jól példázza azt a tudományos paradigmát, miszerint a szekularizáció nem jelenti az Istennel való kapcsolat felszámolását és a metafizikai gondolkodásról való lemondást, hanem csupán annak áthelyezését az emberi és tárgyi világba, ahogyan Jézus is emberré lett és az Ige testet öltött.
11
Cseke Ákos Hazugság, igazság, irodalom Az előadás alapját a kései Foucault parrhésziával kapcsolatos kutatásai képezik, azok a jórészt a Collège de France-ban elhangzott, magyarul még nem olvasható előadások, amelyekben a francia szerző az igazmondás, a gyónás, a vallomás jogi, orvosi, pszichoanalitikus, bölcseleti és vallásos kultúráját vizsgálta az általa A szexualitás története első kötetében „vallomástevőként” leírt nyugati társadalomban. A kérdés, amelyet a konferencián fel szeretnék vetni egyrészt az: mi a viszonya az irodalomnak (a művészetnek) az igazsághoz és az igazmondáshoz, érvényes lehet-e az irodalom megértése során az igazság, az igazmondás, a szókimondás fogalma vagy kategóriája, és ha igen, akkor hogyan függ össze az irodalomnak mint igazságaktusnak a története az igazmondás filozófiai, vallási és teológiai fogalmával? Másrészt: hogyan viszonyul a kései Foucault-nak ez a teóriája a szerző korábbi kutatásaihoz (pl.: A szavak és a dolgok, illetve: Mi a szerző?), amelyekben kifejezetten tagadta, hogy egy művészeti alkotásnak bármilyen értelemben köze lehetne a szerző „igazmondásához” és „önformálásához”, és amelyekben ennek jegyében – és persze Nietzsche nyomán, aki „Isten halálát” hirdette meg – az ember és a szerző „halálának” elméletét fogalmazta meg? Cseppentő Krisztina Tékozló fiak – szakralitás Rainer Maria Rilke művészetében Rilke költői életműve ékes bizonyítéka a szakralitás modern irodalomban való jelenlétének. Munkássága az előző századforduló értékválságából kiemelkedve egyedülálló módon példázza a keresztény tradíció mértékadó mivoltát: a legkorábbi verseit tartalmazó Imádságoskönyvtől kezdve az Új verseken át egészen az oeuvre betetőzését jelentő késői, himnikus Duinói elégiákig minduntalan visszatérő rilkei motívum a keresztség, a szenvedés, a katolikus hagyománnyal való szembenézés. Előadásomban ennek, a konferencia tematikája szempontjából is igen gazdag kutatási anyagot kínáló költőnek a bibliai tékozló fiú motívumát feldolgozó két művét, a Malte Laurids Brigge feljegyzéseinek utolsó fejezetét, valamint a Tékozló fiú kivonulása című versét szeretném részletesebben bemutatni. Az egymással szoros kapcsolatban álló két mű fókuszpontjában fontos határátlépés, a felnőtté válás áll, mégpedig az emberi sors egyik legnagyobb kihívásának, a szabadságnak példázatává gyúrva. Rilkének mind lírai, mind pedig prózai interpretációjában sikerül a példabeszédet új megvilágításba helyezve, annak eddig talán rejtett mozzanatait felszínre hoznia, s ezáltal az élet egy alapvetően magánjellegű, végtelenül személyes mozzanatát az irodalom egyént meghaladó, közösségi szintjére emelnie. A műalkotássá szublimált hit ezáltal a mindenkori befogadó számára lehetőséget mutat a végtelennel való
12
megküzdés egy megközelítésére.
lehetséges
formájára,
a
rejtett
transzcendens
művészi
Demeter Márton Az intézmény szerepe a transzcendentális leképezésekben. Propedeutika a vallásos művészet anatómiájához Annak, hogy egy aktust vallásosként címkézzünk, alighanem előfeltétele valamely állapot (jelen esetben: a vallásos állapot), melynek a nevezett aktus egy lehetséges implementációja. Tipikusan ilyenként szokás elgondolni például az imádságot, vagy akár – a maga komplexitásában – az Isteni Liturgiát. Ebben az előadásban azt igyekszem igazolni - a vallásos képzőművészet keleti és nyugati változatait összehasonlítva –, hogy a vizuális leképezések mint szakrális állapotok implementációi tárgyalhatóak analitikus módon, de eközben tekintettel kell lennünk arra a társadalmi mintázatra, melyben ezek az aktusok megvalósulhatnak. Az előadás konkrét vizsgálódási terepe – az analitikus konceptuális keret bemutatását követően – a szakrális, vagyis a kulturálisan meditált, de transzcendentális leképezések birodalma, vagyis a szakrális terekben létező képeket hasonlítom össze az adott kultúra művészetfelfogásába ágyazott módon. Néhány exemplum segítségével igyekszem rávilágítani a nyugati vallásos festészet és a keleti ikonográfia hasonlóságaira és különbségeire oly módon, hogy alapvetően mindkét tradíció reprezentációit a szakrális művészeti kommunikáció vehikulumának tekintem. Természetesen elkerülhetetlen, hogy az elemzett képletekben a teológiai megfontolások mellett az alkotó, a befogadó, a művészet, a kánon, a jelentés, a reprezentáció és az értelem (vagy jelölet) kategóriáiról is szót ejtsünk. Dobák-Szalai Zsuzsanna Dobák-Szalai Zsuzsanna: Vissza a gyökerekhez – Amiről Julio Cortázar és Zdeněk Miler álmodik Előadásom témája a nyugati kultúra talajvesztése, amit „Isten halála”, vagyis a vallás szerepének háttérbe szorulása mint kulturális jelenség okoz. Ez a sokak által óhajtott felszabadulás a művészetben éppúgy, mint az élet más területén a biztos alap elvesztésével, az értékek pluralizálódásával, általános érvényű relativizálódással járt. A szabadságnak ára van, mondhatnánk, és a távlatok, melyek kinyíltak a művészet előtt, az orientációs pontok, sőt, a kiindulópont és a végcél elmosódásával is járt. Mindez először természetesen zavarhoz, később útkereséshez vezetett. Isten üresen tátongó helyét a művészek különféle módokon és eszközökkel igyekeznek betölteni, akár önmaguk, akár a művészet, akár a szeretett személy, akár egy alternatív transzcendentális erő piedesztálra emelésével, ősi rítusokhoz, mítoszokhoz való visszafordulással. A pluralizmus, az egységesség hiánya jól mutatja az útkeresés
13
bizonytalanságát, a sötétben tapogatózást, jelen paradigmánk relativitását. Elődásom arra keresi a választ, hogy ez az útkeresés kimerül-e az Isten iránti nosztalgiában, az elveszett biztonság utáni hiábavaló vágyakozásban, múltidézésben, vagy egy termékeny, jövőbe mutató út egy állomása, egy új paradigma születésének hírnöke-e. Vizsgálódásom elméleti hátterét elsősorban Octavio Paz, Jan Assmann, Óscar de la Borbolla és Mircea Eliade gondolatai adják, amit Julio Cortázar novellájának és a Kisvakond egy nem mindennapi epizódjának összehasonlító elemzésén keresztül igyekszem majd szemléltetni. Faludy Judit Kreativitásvesztés James Ensor művészetében James Sidney Edouard Ensor (Ostende, 1860. április 13.– Ostende, 1949. március 31.) belga festő művészetének első húsz évét monográfusai mint lezárt, kerek egységet jellemzik. Az 1900-as évektől egyre ismertebbé és elismertté vált előbb az ország határain belül, majd nemzetközileg is. 1929-ben bárói címet szerzett, majd ettől kezdve egymást érték a kitüntetések. Majdnem minden évben kapott valamilyen elismerést. Művészetéről az első elismerő tanulmány Eugène Demolder regényíró tollából született 1892-ben. A második kiemelkedően fontos méltatást Émile Verhaeren írta 1908-ban. Ez már monográfia értékű mű. A költő a flamand művészetet a Rembrandt–Rubens–Ensor vonalra próbálta felfűzni. Szerinte a művész minden stílust egyszerre hord önmagában, és a kép mondanivalója szerint válogatja, váltogatja azokat. Ensor kezdeti, sötét periódusát idővel felváltja egy világosabb szakasz. Fényes impresszionista „korszakának” egyes darabjai ábrázolásmódjukban az expresszionizmussal rokoníthatók. James Ensor 1880–1892 közötti periódusának értelmezése ikonográfiai és mélylélektani megközelítésben, vallásos kapaszkodóin keresztül próbál meg rávilágítani kreativitásvesztésének személyes tartalmára. Farbakyné Deklava Lilla A budavári Nagyboldogasszony-templom mint nemzeti pantheon: királyok, ereklyék, kultusz A Mátyás-templom 19. századi helyreállításának célja, hogy a templom újra az állami reprezentáció helyszínévé váljon. Ennek első eszköze az építészeti helyreállítás, amellyel a templom ismét az ún. „emlékszerű” építészet alkotása lett. A templom felszerelése és berendezése során is több középkori műtárgymásolat készült. A megszületett összművészeti alkotás méltó helyszíne lett egy nemzeti pantheonnak. A nyugati kapu Patrona Hungariae timpanonjától a szentélyablakokig egységes ikonográfiai program valósult meg. A déli fal helyi kultuszával szemben (loretói litánia és pócsi Szűz Mária) az északi falon Szűz Mária csodái láthatóak a magyar történelemben. Szűz Mária koronázza meg Ferenc Józsefet az északi kereszthajó falán, ezzel beemelve őt is a kánonba. Az üvegablakok Ipolyi Arnold által
14
összeállított programjában a „magyar királyok koronázási eszméje” fonódott össze a Patrona Hungariae eszméjével. A déli három ablakon a templomi védőszent Szűz Mária mellett is két szent királylány, Szent Erzsébet és Boldog Margit képciklusa kapott helyet. A patrónusok felvonultatása a nemzeti és helyi kultuszt egyaránt felöleli. A koronázó templom funkciót a királyok temetkezőhelye egészíti ki. Már 1885-ben megkísérelték, hogy IV. Béla lányai hamvait Splitből hazahozzák. III. Béla és felesége számára díszsírhelyet alakítottak ki az egyik északi kápolnában, mely a 19. századi nagy országos események sorában utolsó volt. A koncepcióra a koronát a Szent Jobb végleges idehelyezése tette volna fel, amely azonban Bécs ellenállása miatt nem valósult meg. Farkas György Popkoncert mint szakrális performansz (Transzcendens és transzgresszívitás a japán Babymetal együttes előadásaiban) Előadásomban a néhány éve alakult japán Babymetal együttes előadásait vizsgálom, annak szakrális vonatkozásait és a megjelenés elemeiben található transzgresszivitást. Az együttes zenei stílusát a japán fejlesztésű JPop kawai (cuki) vonulata és a nyugati metál (heavy-, trash-, death- és melodic-) ötvözete jellemzi. Azonban sem a JPop szekularitását, sem a metál (időnkénti) sátánizmusát nem veszi át, hanem sajátos szakrális közeget teremt magának, amihez hozzáigazítja az előadások különféle elemeit is. Így az együttes a Rókaistennek való hódolatként értelmezi a nyilvános fellépéseket, aminek számos megnyilvánulását találjuk. A Rókaistenkoncepciót a színpadi megjelenés különféle elemei és az egyik legismertebb videoklipjük (a Youtube-on 1 év alatt 13 milliós nézettséget elérő Megitsune) alapján vizsgálom. Azonban a transzcendensen túl számos további transzgresszív elemet is találunk, amik sajátos módon jelennek meg az együttes dalaiban, illetve az ezekhez kapcsolódó színpadi performanszokban. Összességében a transzcendens és transzgresszív megoldások az együttes szerepléseit és alkotásait nem csak keleten, Japánban, de nyugaton is teljesen egyedivé teszik, egy olyan művészi koncepciót felmutatva, mely a keleti és nyugati hagyományokat ötvözve a vallás és művészet feloldhatatlan kapcsolatáról tanúskodik.
15
Farkas Zsuzsa A legbölcsebb az idő A szent hely teológiai értelmezését elkerülve abból az axiómából indulunk ki, hogy kultúránk fontos része a környezetünkben lévő templomok létezése. Az idővel dacoló építmények a változó hatalmi erőviszonyok feletti maradandóság érzetét is közvetítik, miközben a szakralitás mindennapi megélését állandó erővel segítik. A művészettörténet, az építészettörténet alapjait jelentik. Mai korunkban egyre több az elhagyott templom, mert a hívek imádkozási szokásai megváltoztak. A tanulmány azt vizsgálja, hogy mi történik az építményekkel, melyek egykor a közösségek művelődési, kulturális központjai voltak. Az építészeti emlékek átalakulnak, kiállítóhelyként, levéltárként és más közösségi terekként funkcionálnak. Egy mai skót példa azt mutatja be, hogy kocsmai élet zajlik bennük. Edinburghban, ahol minden klán épített egy templomot, a Finge fesztivál alatt a Tron templomban zenekarok lépnek fel. Az újrahasznosított magyar zsinagógák számbavétele is megtörtént, a Néprajzi Múzeum Alpern Bernadett fotóin mutatta be ezeket: Másra használt kövek címmel. A Bánátban a szerb katolikus egyház az elhagyott katolikus templomok lerombolásáról döntött. Nagy vitát kavart három, egykori magyar falu templomáról hozott határozat, melyet a tiltakozás miatt visszavontak. Az időre bízva az építményeket, reméljük, hogy egy új kor következik, mely képes mindegyiket értéke szerint megőrizni. Némelyik építmény olyan fenséges rommá válik, mint a zsámbéki apátság, mely a XIII. századi építészetünk remekműve. Fogarasi Klára Szakralitás – enteriőr – fotó Az egyéni kapcsolatteremtést a Teremtővel az otthon látványvilága mindig erőteljesen segítette. Előadásomban arra keresem a választ, hogy a vizualitás sajátos változata, a fénykép (privát fotó) milyen szerepet tölt be ebben a kapcsolatrendszerben: a magánáhítat során hol jelennek meg a képek; „installációin” milyen jelet találunk, amely utal arra, hogy a fénykép szakrális kapcsolat részévé vált; továbbá ténylegesen mi a funkciója az adott személy számára. A tér kialakítása, megtervezése – ahol megjelennek (szentképek, szentelmények közelében); a díszítmények, amelyek övezik őket; az alkalmak, melyek kiváltói létrejöttüknek – készítőjük transzcendenshez fűződő erős kapcsolatáról tanúskodik. A művészi faragásokkal (feszülettel), vagy papírkivágásokkal körbevett, féltett családtagokat ábrázoló fényképek (legfőképpen azok, akiket ábrázolnak) részesülnek az áldás, a „fennebbvaló” óvó, megtartó védelmében. Ennek oka kettős: egyrészt a néphagyomány gyakorlatában („tudatában”) a fotó magával az ábrázolt személlyel azonos (így a vele való bánás is kitüntetett szerepű); másrészt a vallásgyakorlat
16
bevett (hétköznapi és ünnepi) formáiban, szokásvilágában – amelyek mágikus és liturgikus elemeket egyaránt tartalmaznak – az így „megjelölt” személyek és tárgyak a szakrális univerzum részévé válnak. Maguk a tárgyak – megformálásuk révén – iparművészeti, kézműves termékek, rendeltetésüket tekintve egyaránt van egyháztörténeti, vallási-néprajzi, antropológiai vonatkozásuk, vizsgálatuk is egyaránt sorolható az említett tudományágak kutatási tárgykörébe, s maga a cselekvés, kommunikáció is megközelíthető más-más módszertani szempontrendszerekkel a választott tudományágnak megfelelően. Földvári Sándor A Theotokos politikai teológiája Bizáncban és hatása a középkori Rusz(ok)ban A Mária-ábrázolások és az általuk inspirált irodalmi toposzok gazdag témaköréből Mária könnyeit mint a „Haza katonáit” vizsgáljuk a jelen dolgozatban. Bizáncban Mária különböző vonásai közül („Útmutató”=Hodegetreia; „Istenszülő”=Theotokos; Romlatlanul „elszenderült”=testtel mennybevétetett; stb.) a Blakhernai-palota templomának Istenszülő ikonja került ki – a politikai teológia szempontjából – győztesen, amennyiben kultusza a császári hatalom ünneplése lett, minthogy az Istenszülő az állam védelmezője lett. A kegyes hagyomány szerint s császári hatalom szimbólumaként tisztelt Istenszülő (Theotokos) ikon könnyei mentették meg Bizáncot a 626. évi, avarok és más barbár szövetségesek ostromától, amely eseménynek a himnuszköltészetben irodalmi toposszá szilárdult motívumrendszere formálódott ki (lásd Pisidiai Gergely himnuszai; illetve e kultuszelem hatása Nyugatra: Clairveaux-i Szent Bernát, stb.); és az ezt feldolgozó irodalom (vö. a bizantinológia amerikai fellegvárában, Dumbarton Oaks-ban dolgozott Pentcheva, G., Icons and Power: The Mother of God in Byzantium, Penn State Press, 2010) sohasem felejti el a magyar, szegedi bizantinológusok (főleg Szádeczky-Kardoss) munkáit is kurrens irodalomként hivatkozni (főként Synkellos szövegeit illetőleg). Ami ennek a keleti szláv Rusz-ok felé történt kisugárzását illeti – amely párhuzamba állítható bizonyos magyar kultúrtörténeti tényezőkkel is, mint a Patrona Hungariae! –, a következőket emeljük ki. A később (és ma is) Oroszország védelmezőjeként tisztelt Istenszülő-ikont, a Vlagyimiri Istenanyát (Bogorodica) Konstantinápolyban festették. Onnan került Kijevbe, s emelkedett a Kijevi Rusz oltalmazójává. Majd egy kijevi fejedelem a 12. században Szuzdalba futván, poggyászába tette, s akkor kezdődött az ikon „nagyorosz” karrierje: Szuzdalból Vlagyimirba, majd a mongol korszak után falucskából fejedelemséggé emelkedett Moszkvába került. Mind ez, mind más ikonok is az ostromok idején a fejedelemségek várfalaira (a „Kreml”-ekre) kerültek és természetesen könnyeztek, amikor ellenségtől kellett megszabadítani a várost. Az Istenanya könnyei mint a Haza katonaságának szimbóluma, befogadó, termékeny talajra talált a keleti szláv kultúrában, ahol az otthoni földet megtestesítő pogány anyaistennő szinkretizálódott az Istenszülő
17
Máriával. Majd ebből származott a kommunista korszakban felállított gigantikus „Haza Anyácska” szobrok tisztelete, amelyek tehát nem csupán a Szűzanya szovjetizálásai, hanem a pogány szláv kultúrának is örökségei (jellemző, hogy a polgárosodott modern korban is kultiválják őket a mai napig). Amint az uralkodói erőszakkal kereszténységre térített szláv otthonokban az istenszobrok lakhelyéül szolgáló „szent sarkot” új funkcióban megtartották, az új ikonokat a pogány szláv isteneket időző motívumokkal fedték le (Teteriatnikov, Natalia, “The Role of Devotional Image in the Religious Life of Pre-Mongol Rus”, in Christianity and the Arts in Russia, eds. William C. Brumfield, Milos M. Velimirovic, Cambridge University Press: Cambridge, New York, 1991, 30-45.). Pogány hitvilág és keresztény politikai teológia szinkretizálódott a keleti szláv államokban is, mint ahogyan Bizáncban kialakult a keresztény Mária s a hellén istennők inspirációjára a Theotokos állami kultusza. Frazer-Imregh Monika Az egyéni lélek mint műalkotás – A művészetek szerepe az újplatonikus filozófiában A reneszánsz művészet kibontakozása tagadhatatlanul összefügg az ókori filozófia (elsősorban a platonizmus), az ókori művészet és a különféle népek mitológiája felé való fordulással. Az immár teoretikus síkon is egyre tudatosabb művészek sorra jelentették meg elméleti munkáikat is, amelyek legtöbbször szintén ókori munkákon alapultak. A művész már nem csupán a céh által megszabott szabályokat követi a tervezésben és a kivitelezésben, hanem a megrendelővel együttműködve a saját stílusában dolgozza ki a műalkotás koncepcióját. A reneszánsz Firenzében, Ferrarában és Padovában humanisták, költők, filozófusok, írók, művészek ugyanazokat a köröket látogatták, és eszméikkel termékenyen hatottak egymás tevékenységére – sőt, az sem ritka, hogy ugyanaz a személy valamennyit egyszerre képviselte, gondoljunk például Leon Battista Alberti személyére. Tanulmányomban a művészetnek a reneszánsz filozófiában való jelenlétét vizsgálom, elsősorban Marsilio Ficino Lakoma-kommentárjában és a Három könyv az életről című művében valamint Giovanni Pico della Mirandola műveiben. Kitérek Ficino kísérletére az antik kithara-játék rekonstruálásában és kettőjük művészi ábrázolásaira a firenzei templomok vallásos tárgyú freskóin. Mindkettőjükre érvényes végső következtetésem: bár a művészeteket fontos eszköznek tartották a szakrális szféra megközelítésében és kifejezésében, a legmagasabb rendű művészetnek a lélek kiművelését és felemelését tartották az istenihez – ezt határozták meg az emberi lét végcéljaként.
18
Gálosi Adrienne Kontempláció és szépség – zavarkeltés és kisajátítás A képzőművészet terén a kortárs művészeti világ egyik jellegzetességének mondható, hogy viszonylag kisszámú vallásos témájú mű tűnik fel. Ezek közül jó néhány kétségkívül botrányt kavar, ám többségük esetében, úgy látom, a kritika csendben tartózkodik az értelmezéstől, értékeléstől. Azt szeretném előadásomban körbejárni, hogy mi az oka a vallásos ikonográfiát használó kortárs műalkotásokat kísérő kritikai tanácstalanságnak. Úgy tűnik, végérvényesen összezavarodtak azok a képhasználati módok, amelyek korábban irányadóak voltak e művek befogadása terén. Manapság értetlenül tekint a kritikus arra a vallási témájú képre, amely az önreflexivitás látható kódjai nélkül kerül a kortárs galéria falára, és a templomban megjelenő kortárs kegyes képek többségére legyint, mint amelyek nincsenek tisztában a modernizmus utáni lehetséges beszédmódokkal. Ám nem okoz gondot a kritikusnak, ha régi mesterek vallásos témájú alkotásait kell értelmeznie, akár múzeumban, akár templomban találkozik velük. Jacques Maritain írásaira támaszkodva igyekszem olyan fogalmakat megvilágítani, mint kontemplatív művészet, szakrális, liturgikus és vallásos művészet, és azt kívánom megvizsgálni, hogy ezek csak egyházi kontextusban megjelenő és e kontextusukban befogadott művekre érvényesek-e, valamint, hogy milyen esztétikai elvek érvényre juttatásával lehet a vallásos ikonográfiát felforgató, kisajátító módon használó műveket méltatni, avagy diszkreditálni. Az előadás számos példa alapján igyekszik megmutatni a befogadás és értelmezés nehézségeit, ezeket egyetlen téma, a keresztre feszítés modern és posztmodern ábrázolásaiból merítve. Gellér Katalin A kép gyógyító erejében való hit. A lipótmezei kápolna freskói és üvegfestményei A Ludwig Zettl bécsi építész tervei nyomán készült (1868) Magyar Királyi Országos Tébolyda (1898-tól Országos Elme- és Ideggyógyintézet), közkeletű nevén lipótmezei elmegyógyintézet kápolnájának falképeit (1912) és üvegfestményeit (1913-1914) a gödöllői művésztelep vezető mestere, Nagy Sándor festette, illetve tervezte. Az üvegablakok kivitelezője Róth Miksa volt. A kápolna belső dísze a 20. század eleji egyházművészet legújabb, legmodernebb irányát képviselte mind spiritualitását, mind formavilágát tekintve. A geometrikus felépítésű falképek az új művészeti elveket képviselő beuroni iskola formarendszerének ismeretét mutatják. A színes ablakok természetfelettire utaló fény- és színszimbolikája, ahogy a gótikus templomokban, főszerepet játszik a díszítésben. Nagy Sándor a Biblia kozmikus drámáját új ikonográfiai elemekkel gazdagította, a szecesszió jelképrendszerének, virágornamentikájának alkalmazásával dolgozta fel.
19
Az elmegyógyintézet falain belül lévő kápolna díszítésében érvényesíteni kellett az intézmény speciális céljait: a gyógyulást kellett szolgálnia. Az igazgató főorvos, Oláh Gusztáv ideggyógyász és Nagy Sándor együttesen keresték azokat a művészet által elérhető lehetséges hatásokat, amelyek a betegek gyógyulását elősegíthették. Így a nyugtató hatású színvilág kitűzött feltétel volt, amely különösen a hajó üvegablakain érvényesült. Nagy Sándor kompozícióiban tudatosan vagy tudattalanul a keresztény jelképekben rejlő, Jung által feltárt „pszichikus káosszal” szembeni védelmező tartalomra is épített. Ahogy a bécsi Heilanstalt für Nerven- und Geisteskranke területéhez tartozó, Otto Wagner tervezte steinhofi Szent Leopold templom (1904-1907)a bécsi szecesszió egyházművészetének csúcspontja (a belső térdíszítést Kolo Moser, Remigius Geyling és Othmar Schimkowitz készítette), úgy a lipótmezei kápolna a magyar szecesszió legjelentősebb műve. Gőbel Orsolya „Isten kinyitja a Mennyország kapuját…” Gyermeki tudás az isteni világról, az intuitívprojektív hit kialakulásának szakaszában James Fowler (1978) a hit fejlődésének szakaszait leírva az óvodáskort az intuitívprojektív hit kibontakozásával jellemezte. Ebben a korban a gyermekek számára kinyílik a maga teljességében és természetességében a szimbólumok kincsestára, a megtapasztalt szülői bizalom és szeretet pedig mintául szolgál az ég és a föld, az Isten és ember különleges kapcsolódásának, kapcsolatának megtapasztalásához. A gyermekek rendkívüli adománnyal rendelkeznek ebben a korban: bepillantást nyerhetnek a Mennyek országába, és tanújelét adhatják mély, sehol nem tanulható isteni bölcsességüknek, melyre mi felnőttek méltán rácsodálkozhatunk. Az előadás során a gyermekek művészi módon és érzékenységgel kalauzolnak el rajzaikkal a hit világába, melyben megjelennek az Isten országának képe, az angyalok világa, a Föld és az ember teremtésének szimbolikus megjelenítései. A gyermeki hitvilágban különleges helyet foglalnak el a házasság, a keresztség, a születés és a gyász transzcendentális elemei, melyek plasztikus, verbális és grafikus megfogalmazásainak lehetünk fül- és szemtanúi. Gyöngyössy Orsolya Vallási szimbólumok használata a virtuális temetőkben A virtuális temetkezés, virtuális temetők és interneten bérelhető „kvázi-sírhelyek” története hazánkban alig egy évtizedes múltra tekint vissza. A nyugat-európai mintára meggyökeresedő, forradalmian új gyászkultúra jeleként sorra jelennek meg a zenei megosztó-oldalakon a fényképes „emlék-klipek”, emlék-profilok, a kedves halott biográfiáját, a hozzá fűződő emlékeket lajstromba szedő virtuális sírhelyek.
20
Ezek a honlapok a sírhely és a hozzátartozók közti távolság áthidalására vállalkozva, lehetőséget kínálnak a „méltó megemlékezésre” (virtuális gyertya gyújtása, koszorúzás stb.). A jelenség kitűnően példázza, hogy a virtuális templomokhoz, imádságokhoz hasonlóan miként állítható az Internet a szakrális kommunikáció szolgálatába. De vajon milyen fogadtatásra lel a gyász és a halál virtuális megközelítése, feldolgozása, kifejezése, megélése Magyarországon? Hogyan jelennek meg a vallási szimbólumok a virtuális gyász matériát vesztett világában?
Hajdók Judit Az orgona liturgikus hangszer elterjedése a Magyarországi Református Egyházban Kálvin hitreformáló törekvése a nép nyelvén énekelt zsoltárra helyezte a hangsúlyt az istentiszteleten, és tanainak követői a különböző hittételekben meg is határozták az addigi katolikus liturgikus események zenei hangszereinek, köztük az orgona mellőzését. Az ember veleszületett zenei hajlama és igénye miatt, illetve a párhuzamos keresztény (katolikus és lutheránus) templomokban a liturgiát folyamatosan szolgáló orgona hangjának gazdag kínálata, hangerejének változtathatósága, illetve a hangszer esztétikai megjelenése, iparművészeti díszítettsége miatt azonban több úttörő gyülekezet orgonát építtetett buzgóságból, Isten dicsőségére. A későbbiekben a különböző egyházi előírások hallgatólagosan tudomásul vették a gyülekezetek orgonabeszerzéseit. Előadásomban a magyarországi református templomokba épített korai orgonák építési adatait, építési körülményeit szeretném közhírré tenni. A kutatási adatok orgonatörténeti kutatásaim során először véletlenszerűen elém kerülő, majd a különböző egyházkerületi és egyházközségi levéltárakban, helytörténeti könyvekben, korabeli periodikákban tudatosan keresett adatok összefoglalása, mintegy 10 év termése. Az előadás során először röviden vázolni kívánom a történelmi előzményt, egyrészt az egyházi előírásokat, illetve az előidézett (negatív) orgona-helyzetképet. Majd megidézve a hiteles forrásokat, bemutatnám a református templomok korai orgonáit – az egyes orgonák vetített képi megjelenítésével együtt. Röviden elemezném a különböző aspektusokat, kitérnék az orgona teljes térhódítására a református egyházban mint a vallási érzet spirituális közvetítőjére, illetve az interdiszciplináris művészeti és liturgikus eszközre, amely a továbbiakban – ellenző vélemények ellenére –, a zsoltárkísérő eszközből a református templomi liturgikus térben önálló hangversenyi eszközzé is vált, a felmagasztosult érzelem kifejezőjeként.
21
Hárdi István A kísértés képi kifejezése (A Szent Antal-ábrázolás tükrében) Naturam expellas furca, tamen usque recurret. (Űzd ki a természetet vasvillával, mégis mindig visszatér) (Horatius, idézi: Freud) A kísértést Szent Antal kísértésének képzőművészeti ábrázolásával gyűjtött anyagból „kulcsképek” segítségével tekintjük át. A kísértéseket olykor valós jelenetként, máskor víziók formájában jelenítik meg. A középkori ábrázolások kísértői főként démoni, ördögi alakok. Bosch a rémek mellett már perverz-szexuális elemeket is alkalmaz, fantasztikusan gazdag kombinációkkal. A későbbiekben, s a modern világban a démonikus alakokon kívül főként csábító személyek mutatkoznak, sőt magát a szexuális helyzet valóságát is ábrázolják. Az értelmezésben felhasználtam a dinamikus rajzvizsgálatban nyert tapasztalatokat is. Freud Felicien Rops képéről megállapítja, hogy az a tudományt megelőzve az elfojtott visszatérését is kifejezi. A szerző nagyobb hangsúlyt ad az ambivalenciának, a látszatra „jó”, de lényegében tiltott, vagy ártalmas jelenségekkel szembeni döntési bizonytalanságnak („habozásnak”). A művekben a mimikán kívül, a kéztartások is kifejezik a megkísértett lelki állapotát, többek közt a védő-elhárító mozdulatot, valamint a megkapaszkodást. A közlemény alapjául szolgáló gyűjtemény fele modern: ez arra utal, hogy a legenda a képzőművészetben a mai napig is kedvelt téma. A történet feltehetően nagy lehetőséget ad a művészeknek az önkifejezésre, konfliktusok feldolgozására. Horváth Csaba Kinek a tekintete előtt? Az előadás néhány esztétikailag is értékelhető bűnügyi regényen keresztül igyekszik egy etikaivá váló stilisztikai problémát bemutatni. Bizonyos krimikben a narrátor vagy a főhős nyelvi szinten is különbséget mutat a többi szereplőhöz képest. Az amerikai Raymond Chandler Philippe Marlowe-ja a huszadik század közepéről, az osztrák Wolf Haas Brenner nyomozójának történetei, Tar Sándor debreceni rendőreinek stílusa a Szürke Galambban a század végéről ugyanazt a kérdést veti fel. Hogyan válhat ez a bűnügyi regények műfaji elvárásait meghaladó stilisztikai jelenség, a bűn megítélésének eszközeként etikai problémává? Az említett regényekben a narrátorok vagy a főhősök a nyelvi keretek visszautasításával is jelzik a bűncselekmény hátterét adó társadalmi kereteken való kívülállásukat. Ezzel egyrészt a bűncselekményben megnyilvánuló bűnt ítélik el, de a stilisztikai szint etikai ítéletté is válik. Az említett művekben a nyelvi illem áthágása olyan komplex jelenséggé áll össze, amelyben az irónia beszédmódja az etikailag
22
érvényes ítélet lehetőségét teremti meg. A bűn elfogadására vagy eltakarására alapozott, stilisztikailag kiüresedett világban olyan nézőpontot teremt, ahonnan a hazugság morális és stilisztikai aspektusa egyszerre válik láthatóvá. Horváth Katalin A Laskai Sorok egy nehezen értelmezhető szöveghelyéről A Laskai soroknak nevezett nyelvemlékünk első magyar nyelvű verses imádságunk. Az Oltáriszentséghez szóló ötsoros imát 1982-ben Holl Béla fedezte fel. Áldozáskor mondhatták: a szöveg a kenyér (ostya) színe alatt jelen lévő Jézushoz szóló könyörgés. 1433-ban Laskai Demeter másolta be egy latin nyelvű, bibliai szövegeket tartalmazó, valószínűleg a pécsváradi bencés kolostorban készült iskoláskönyvbe. A kódex később a horvátországi Šibenik kolostori könyvtárába került, ma is ott őrzik. A szöveg kissé módosítva szerepel az 1531-ben másolt Thewrewk-kódexben is, és több változatban megvan az eredeti latin ima is. A nyelvemlékkel többen foglalkoztak érdemben (Holl Béla, Jelenits István, A Molnár Ferenc), D. Mátai Mária pedig kismonográfiában mutatta be – széleskörűen − az imát, a szöveg komplex elemzését is nyújtva (1997, 2002). Az ima első sorában („Oh ÿstennek teste ÿdeʃegh ez vilagnak otalma”) szerepel azonban egy olvasati és értelmezési kérdést felvető, vitatott szó: az ÿdeʃegh. A kutatók véleménye megoszlik: egyesek a képzett szót ídesség ~ édesség-nek olvassákértelmezik, mások pedig az idvesség ~ üdvösség szavunkat látják benne. Az izgalmas kérdés tüzetes – a szavak etimológiájára is kiterjedő – elemzését azonban mindeddig nem végezték el. Tervezett előadásomban erre az érdemi vizsgálatra vállalkozom. Hóvári János Antonio Barluzzi, a Szentföld építésze A mai kor szentföldi zarándoka számos szenthelyen Antonio Barluzzi (1884-1960) ferences szerzetes, építész munkáit csodálhatja meg. Az első világháború végétől szinte haláláig a Szentföld építésze volt. Nem kétséges, hogy új stílust és új megközelítéseket hozott magával. Épületei szerkezetét uralja a funkcionalizmus, amely azonban figyelemmel van a historikus formákra is. Belső és külső díszítéseiben pedig ott van a megkésett és/vagy a katolikus (ferences) szecesszió. Első nagy műve a Népek temploma (elkészült 1924-ben), amelyet Jézus agóniájának sziklája felé épített. De közben felépítette a Tábor-hegyen a Jézus Színeváltozása templomot is. Az utolsó három legfontosabb műve pedig: az Olajfák hegyén a bethphagei és a Dominus flevit, valamint Ein Keremben a Mária és Erzsébet találkozásának helyén épült templomok. Palesztina brit mandátuma idején nagy lehetőség kínálkozott a szentföldi keresztény-keresztyén infrastruktúra kiépítésére. Szükség is volt rá, mivel az
23
Oszmán Birodalomban engedték ugyan az építkezéseket, de az engedélyezések rendszere hosszadalmas volt. Ez megváltozott 1920-ban. A brit kormányzatnak érdekében állt, hogy a különböző egyházak építsenek és részt vegyenek az új tárgyi és szellemi infrastruktúra kiépítésében. A ferencesek számára, akik a legtöbb szenthelyet őrizték, soha nem látott lehetőség adódott, hogy a történelmi romokat új térbe tegyék, és ahol lehet, építsenek. Így 1920 és 1939 között nemcsak templomok, hanem iskolák, árvaházak, kórházak és zarándokházak tucatja épült fel a ferencesek közreműködésével. De ezt tették az anglikánok és a görög ortodoxok is. Az új szentföldi építmények nemcsak a helyi keresztényeknek készültek szolgálván az ottani egyházi és mindennapi életet, hanem a zarándokoknak is, hogy a Szentföldet járván oly képi emlékekkel térjenek haza, amelyek megerősítik hitüket és mélyítik kereszténységük lelkiségét. Barluzzi ehhez találta meg az utat, sőt, ennek köveit ő rakta le: miként lehet a XX. század elején egy-egy szentföldi épület funkcionális, modern, veretes és lelkiségépítő. Juhos Rózsa Sepulchrum: művészet és liturgia a későközépkorban Az előadás tárgya egy olyan későközépkori tárgytípus, mely funkciójának meghatározásához nagyon sok liturgikus forrásszöveggel rendelkezünk. Az ún. szent sírok használatát a nagypénteki depositio, azaz Krisztus keresztjének és/vagy a nagycsütörtökön felszentelt ostyának a szimbolikus eltemetéséhez, valamint a húsvét reggelén az ún. elevatio-ban történő kiemelésének, kvázi szimbolikus feltámadásának szokásához köthető. Hogy ezeket az ünnepi gyakorlatokat mennyiben tekintjük ma liturgikusnak, nagymértékben azon a szemléletbeli változáson alapul, mely a II. Vatikáni zsinat rendelkezései indítottak el. Míg korábban az „extraliturgikus” azaz liturgián kívüli mozzanatnak tekintették a nagypénteki depositio és a húsvéti elevatio szertartását és ezáltal a szertartásban felhasznált szobrok is kívül kerültek a szorosabb értelemben vett liturgia körén, 1962 után hirtelen belekerültek a liturgikus események körébe. Kolumban Gschwend a brixeni püspökség nagypénteki szertartásainak vizsgálatakor (Gschwend 1965) már úgy értelmezte a depositio jelenségét, mint ami a liturgiából nőtt ki és vált önálló, regionális jellegű szokássá, ugyan a népi vallásosság vonásait viseli, mégis liturgikusnak tekinthető. Ennek hatására a szent sírnak, és a hozzá kapcsolódó Krisztus szobroknak is liturgikus funkciót tulajdonít a művészettörténeti kutatás, melynek liturgikus funkció fogalma viszonylag egyszerű követelményeket támaszt: az istentisztelet alatt egy meghatározott liturgikus helyen és időben, függetlenül attól, hogy az eukarisztiával közvetlen kapcsolatban van-e vagy sem, a tárgy liturgikus használatban van (Taubert 1969, Tripps 1998). Előadásomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy mit takar ez a liturgikus funkció, maga a szent sír hogyan viszonyul a liturgikus környezethez, a templom más liturgikus berendezéséhez. Ezáltal egy pontosabb, a liturgikus jelzőnél sokkal konkrétabb és
24
sokrétűbb funkció meghatározására teszek kísérletet. A szertartásban betöltött funkció, a rituális cselekmények mint folyamat megértése magát a kép funkcióját is újabb megvilágításba helyezi. Kaposi Krisztina A bibliai Lázár-játékok és a kora újkori értelmezői közösségek A 15-17. századi ember számára a Biblia megkérdőjelezhetetlen autoritásként volt jelen, ezért azok az irodalmi szövegek, amelyek alapjukat valamely szentírási történetből merítették az erkölcsi példaadás szempontjából különösen kivételes jelentőségűek voltak. A bibliai drámák nem csupán a szöveg, hanem az előadás, a performance által is kifejthették moralizáló hatásukat, hiszen ezeknek a daraboknak az autentikus közegét a korabeli népszerű vallásos színház jelentette. Előadásomban a bibliai Lázár-játékok és a kora újkori értelmezői közösségek vizsgálatával elsősorban azt szeretném bemutatni, hogy a szegény Lázár és a gazdag ember paraboláját dramatizáló 16-17. századi alkotások milyen szerepet töltöttek be a korabeli társadalomban, s melyek azok az eszközök, amelyeknek a segítségével elsősorban a moralizálást (de esetenként a burkolt társadalombírálatot, vagy épp bizonyos valláspolitikai céloknak a kifejezését) szolgálták. Ennek során igyekszem rávilágítani annak a folyamatnak a legfőbb jellegzetességeire is, hogy a moralizálás szolgálatában álló szerzői eljárások és retorikai technikák, illetve ezzel összefüggésben a befogadói pozíciók hogyan formálódtak, alakultak a darabok időbeli és irodalmi fejlődése során: míg a korai darabok, például az ún. sterzingi játék (1520/1539) esetében az elsődleges közeget a színpadi előadás jelentette, s ekképp a darab által kiváltott hatást mindenekelőtt a korabeli vallásos színház keretei között lehetett értelmezni, vagyis a különféle dramaturgiai fogások, színpadi utasítások és pantomimelemek töltöttek be centrális szerepet az értelmezésben; addig a későbbi darabok esetében a kezdeti élénk vallásos performance-tradíciótól való fokozatos eltávolodás figyelhető meg, vagyis az adott darabokhoz már nem feltétlenül társul minden esetben színpadi előadás, helyette sokkal inkább a szövegre, az olvasásra és a textuális elemekre kerül át a hangsúly. A 17. századi Lázár-játékok befogadóközönségét elsősorban tehát már nem a korábbi századoknak a vallásosságot közösségként gyakorló értelmezői közössége jelenti, hanem a magányos olvasó, aki egyedül, a vallási közösségből kiemelt egyénként találkozik a művel, s egyéni elmélyülést, s egyéni morális felismeréseket vár el a daraboktól, immáron az olvasás dimenziója által. Az értelmezői struktúrák és pozíciók tehát alapvetően változnak meg és íródnak felül, azzal a társadalmi, lelkiségi és irodalmi folyamattal összefüggésben, ahogyan az elsősorban színpadra szánt, s a mindennapi közösségi vallásosság részét képező Lázár-játékok fokozatosan az egyéni moralizálást szolgáló könyvdrámákká formálódnak.
25
Kékesi Kun Árpád Színházi transzcendentalizmus: Romeo Castellucci Isteni színjátékáról Romeo Castellucci hatása a 2000-es évek elejének európai színházára a Robert Wilsonéhoz fogható az 1970-80-as években. Az olasz művész, akinek Go down, Moses címmel készült színházi reflexiója az Exodusra épp konferenciánk havában vendégszerepel a Theater an der Wienben, 2008-ban az avignoni fesztivál felkérésére készítette el a maga Isteni színjátékát, az elmúlt évek egyik legnagyobb nemzetközi figyelemben részesített produkcióját. A Dante inspirációjára született Inferno, Purgatorio és Paradiso színház és performansz, előadó- és képzőművészet határvidékén jelöli ki magának a reprezentáció köztes terét, kortárs választ keresve a nagy előd által hétszáz évvel ezelőtt feltett kérdésekre: mi a pokol, mi a purgatórium és mi a paradicsom, illetve miként tehetők jelenvalóvá a művészet eszközeivel. Az előadás a Castellucci trilógiájában konfigurálódó válaszlehetőségekre, egyben arra a – nem pusztán intellektuális – küzdelemre reflektál, amely a lét és nemlét, evilágiság és túlvilág komplex problémakörével való számvetést motiválja. Kemenesi Zsuzsanna A szent fogalmának értelmezése a különféle diszciplínák sugallatára Ez a fogalom hozható fel a meg nem értés példájaként. Azt kívánom érzékeltetni ezzel a gondolatmenettel, hogy a kulturális fordulatok hogyan fordulnak át vallási jelenségekké. Ahhoz, hogy a kérdéses tér szakrális térként betöltse rendeltetését, feltétele, hogy különbséget tudjunk tenni szakrális és nem szakrális tér között. Egy templom – Pavel Florenszkij ikonteológiai alapvetéseit követve – a látható világból a láthatatlanba képes emelni. A templom a mennybe való felemelkedés útja. Így a menny valamiképpen egy értelemmel megközelíthető, felfogható hellyé alakul. A különféle diszciplínák a hermeneutika, a művészettörténet, a művészettudomány, a kulturális antropológia, a vizuális antropológia, a fotóantropológia kontextusában. A megértés analízisének vizsgálata elgondolható grammatikai, pszichológia és technikai interpretációk vonatkozásában. A kanonikus szöveg megóvására hívatott a sensus litteralis (a szó újból érthetővé tétele), a mindenkori jelen nyelvi szintjéhez igazodik. A sensus spiritualis viszont nem a szöveg, hanem az értelmező képzeletvilágából származik. Az allegorikus interpretáció nem szükségképpen kerül konfliktusba a grammatikaival. Perneczky Géza szerint “Objektívebb képet adnak a művészek, akik egy pillanatra kívül kerülnek a világon, és onnan visszanézve nem önmagukat pillantották meg, hanem a világ egy aspektusát vették észre. A világ valószínűleg csak önmagát nyújtja, és a legtöbb, amit eddig megtudhattunk róla az, hogy ilyen aspektusai vannak.”
26
Kenéz László Hangzó zen. Vallás és zene összefonódása a buddhizmusban Létezhet-e olyan zene, amelynek megszólaltatása vallási élményt ad? E kérdésre az emberi hang kapcsán, a különféle kultúrák vokális egyházzenéire gondolva nyilván igennel válaszolunk. E zenei formák a szöveg révén mindenképpen vallási tartalmakat mozgatnak. Az igazán izgalmas kérdés azonban az, vajon létezhet-e olyan szöveg nélküli instrumentális zene, olyan hangszer, illetve hangszeres játék, amelyből kiiktathatatlan a vallási komponens, s amely zeneként vonja művelőjét a vallásgyakorlat körébe? A válaszok itt már korántsem magától értetődőek, hiszen nem elképzelhetetlen ugyan, hogy valaki hangszerjáték révén éljen át vallási élményt, ám e jelenség tipikusnak semmiképpen nem mondható. Előadásomban a zen buddhizmus egy speciális gyakorlatával foglalkozom, amely konkrét példát adhat zene és vallás lényegi összefonódására. Célom azon általános vonások, egyedi körülmények bemutatása, amelyek hatására e sajátos japán zenei vallásgyakorlat kialakult, majd eltűnt, hogy aztán olyan formában éledjen újra, amely meglepő módon a nyugati kultúrában mára népszerűbbé teszi, mint szülőhazájában. Klemm László Büchner Woyzeck című drámája és a szakralitás kérdése A fiatalon elhunyt és mindemellett igen „tömör” életművet hátrahagyó Georg Büchner (1813-1837) közvetlenül a Goethe-korszak utáni nemzedék egyik reprezentatív írója. Egy olyan nemzedéké, amelyik ugyanúgy, ahogyan a korszak egyéb ikonjai, a felvilágosodásból nő ki, de tőlük eltérő módon úgyszólván már el se jut odáig, hogy az egyetemes igényű eszmerendszer ideáival azonosulhasson, már ki is ábrándul belőle. Hasonlóan viszonyul Büchner az aktuális francia forradalmakhoz is. Életműve ugyan az idealizmus(ok) tagadásának tárháza, a modern abszurd lét/dráma, Beckett és Ionesco elővételezéseként is értelmezhető. Mindazonáltal Woyzeck című (1836) utolsó töredéke amellett, hogy a korszak talán legjelentősebb szociális drámája (az értelmezések többsége is erre a mozzanatra koncentrál), meglepően sok bibliai-szakrális vonatkozást hordoz – ez utóbbira az irodalomtudomány mintha kevesebb figyelmet fordítana. A kompozícióból ugyanakkor nem derül ki egyértelműen, hogy ez vajon pusztán a kontrapunkt funkcióját tölti-e be, vagy netalán pozitív vonatkozási pontként is felmerülhet alkalmazása.
27
Konkoly-Gyuró Éva Szakralitás a tájban. Transzcendens dimenzió az építészetben és a tájalakításban A görögök két időfogalma, a kronosz (a szüntelen múló, lineáris idő) és a kairosz (a mélységi, minőségi idő) mintájára a térnek is van hangsúlyos vertikális dimenziója. Amint az ünnepek, a jelentős pillanatok mélységet és magasságot adnak az időnek, úgy a tájnak a szakralitás szempontjából különös jelentőséggel bíró dimenziója a vertikális irányultság. Ez gondolati tartalomként először a Föld és az Ég között összeköttetést teremtő Életfa szimbólumban jelent meg, majd mindinkább a szakrális építészetben. Az ember a megtelepedéskor helyet jelöl ki a térben, elsőként a szakrális központ létrehozásával. Majd kultúrája és technikája révén alakítja, formálja a tájat. A föld-, a kert-, az erdőművelés (agricultura, horticultura, sylvicultura) és az építészet (architectura) emberi környezetté teszi az őstájakat. Az emberlakta táj szakrális tér is. A Teremtő által megtermékenyített emberi szellem megszenteli a teret. Központokat képez, hangsúlyokat jelöl ki a tájban templomok, temetők, keresztek, kálváriák, kegyhelyek létesítésével. Szent helyek és szent utak létrejöttével a tér-idő szakralizálódik. Mind a helyi, települési szakrális térszerkezet (templom, temető, keresztek, kálvária), mint a tágabb táji, vagy kontinentális térdimenziók (zarándokutak, kegyhelyek, búcsújáró helyek) létrejötte és építészeti, tájépítészeti arculatformálása koronként eltérő, jellegzetes vonásokat mutat. Az előadás a tér, a hely és a táj tevékenységek és alkotások általi megszentelődéséről a szakrális jelentőségű helyek, központok művészeti, építészeti karakteréről, táji megjelenéséről mutat be példákat. Korpics Márta „…..mert szent Kereszted által megváltottad a világot” A Kálvária mint vallásgyakorlat és művészeti alkotás A vallásgyakorlat kereteit egy évszázadok óta létező hagyomány adja. A hagyomány alakította ki az építészeti megoldásokat (kálvária), az írásos változatot (keresztúti ájtatosság szövegei) és magát a szokást, amely mind az írásos, mind az építészeti hagyomány által meghatározott. A keresztútjárás esetében a hagyomány működése (aktivizálódása) kétszeres áttételen keresztül figyelhető meg. Az első réteg az elbeszélés – a történeti Krisztus keresztútjárása és szenvedése –, amelyet az evangéliumok közvetítenek. Az Európában leginkább elterjedt keresztút-állításra vonatkozó hagyomány 14 stációban gondolkodik, ebből nyolc olyan helyszín van, amelyről az evangéliumok is említést tesznek. Aztán erre az eredeti eseményre emlékezik vissza, ez előtt tiszteleg a jeruzsálemi zarándok, amikor felkeresi Jézus szenvedésének állomásait. A hagyomány szerint először Mária, Jézus anyja járta
28
végig fia után az utat, felkeresve Jézus szenvedésének helyeit annak mennybemenetele után. Krisztus passiójának tisztelete a 12-13. századtól vált elterjedtté, mikor a Szentföldről hazatért keresztes lovagok emléktáblát állítottak az általuk végigjárt helyeknek. Peter Berger, amikor a vallási élménynek a mindennapokba való beépüléséről beszél, arra mutat rá, hogy ez a folyamat mindig a hagyományok működésén keresztül valósul meg. Az eredeti élményt (a találkozást a transzcendenssel, vagy a transzcendens valósággal) úgy lehet megőrizni és a mindennapok részévé tenni, ha ezeket a különböző kultúrák hagyományokként rögzítik, és ezek aztán társadalmi tekintélyre tesznek szert. Ezek az emlékek sérülékenyek, sokszor nehezen állják ki az idők próbáját, de a vallási élmény hatása csak ezen az úton maradhat fenn. A hagyományt a kálváriák esetében a vallásgyakorlat és a szakrális építészet közvetíti. A települések határában állított kálváriák egy része nem képvisel művészi értéket, de több olyan kálvária van Magyarországon, amely mind építészetileg mind a vallásgyakorlat szempontjából figyelmet érdemel. Előadásomban a hagyomány aktivizálódásának kommunikatív aktusait tekintem végig, azt elemezve, hogy a szakrális jelentéstulajdonítás a kálváriák esetében milyen módon valósul meg. Kosinsky Richárd Nádler István szinkretizmusa. A materia benedicta képi aktusa Nádler István festészetének egyik alapvetése Hamvas Béla hermetikus gondolkodásának produktív módon való, funkcionális beépítése. A hangsúly a festészet anyagiságának átalakulásán van, melyben a festészeti médium konduktorként szolgál az alkotó, valamint a befogadó és a transzcendens között. Ezáltal a festés folyamata és maga a befogadás jellege is megváltozik; a transzcendens megtapasztalása, és ezért megtörténése válik elsődlegessé. Nádler művészetében a képaktus szinkretizáló jelleggel bír. „Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van.” Hamvas alapgondolata az emberiség elveszett aranykora és az ehhez való visszatérés vágya vagy, ha ez nem lehetséges, akkor újraalkotása. Az aranykort a lét, az éberség és a rend, ezzel ellentétben az apokaliptikusat az élet, kábaság és zűrzavar jellemzik. Nádler ezt ülteti át festői minőségekbe. A szellemi világgal való kapcsolatteremtéssel lehet helyreállítani a létezés rongáltságát, az anyagban rejlő magasabb lehetőségek, a materia benedicta kimunkálásával. Ez a folyamat az emberben kezdődik, és az anyagon át az emberbe is vezet vissza. Hamvas meglátásában ez a művészi tevékenység lényege. Előadásomban tehát azt az alkotói, valamint az ez által tételezett befogadói stratégiát vázolom fel, mely a Nádler festészetében végbemenő archetipikus élményt tűzte ki célul: a helyre tett világ aktusának megtörténését.
29
Kovács Imre A panteista tájélmény mint összművészeti alkotás Vannak művek, melyek esetében az interdiszciplináris vizsgálati módszer felvetése magától értetődik. Ilyen mű a Zarándokévek svájci kötete, mely Liszt korai zongoratermésének egyik csúcspontja. A részben 1835-ben, Svájcban komponált, majd átdolgozott, és végső formájukban 1855-ben megjelentetett zongoradarabok elsősorban a zenetörténészek számára jelentenek csemegét. Fennáll azonban egy tágabb kulturális horizontról való vizsgálat lehetősége is, mely az esztétika, az irodalomtörténet és a művészettörténet eredményeit is felhasználhatja. Ezt két dolog indokolja. A svájci táj által megihletett kilenc zongoradarab majd mindegyikéhez Liszt verbális fogódzóként, hosszabb-rövidebb irodalmi idézeteket is illesztett Byron, Senancour és Schiller műveiből. Kiadója, a mainzi Schott pedig a zongoradarabok címoldalára tájképi illusztrációkat rendelt meg. Az előadás e sajátos, korai „Gesamtkunstwerk” létrejöttének mozgatórugóit vizsgálja. Azt, hogy a svájci táj mint a kor irodalmárai (Senancour, Lamartine) által pszeudo-szakrális fogalmakkal körülírt művészi ihletforrás hogyan válik a liszti zene forrásává is. Kövi Zsuzsanna, Vass Zoltán, Grezsa Ferenc, Mirnics Zsuzsanna, Rózsa Sándor, Koós Tamás, Vargha András Spirituális lelki jóllét mint szerhasználati protektív tényező Vizsgálatunkban 4798 általános és középiskolás fiatal töltötte ki a Hatvan Másodperces Rajztesztet (Vass, 2o12), a spirituális lelki jóllétet mérő kérdőívet (Fisher, 1999) és egy szerhasználati szokásokra rákérdező, valamint a szerhasználattal összefüggésben állható, egyéb tényezőkről szóló kérdőívet. Az alkohol- és cigarettahasználat gyakoriságának, valamint a marihuána kipróbálásának változóit főkomponens-elemzéssel egy változóba sűrítettük. Eredményeink szerint a szerhasználati összmutatót 11.8%-ban magyarázták a rajzteszt mutatói. A rajztesztnek egy olyan módosított változatát használtuk, ahol a fiataloknak nem csak magukat, családtagjaikat, barátjukat kellett egy-egy körrel megjeleníteni, hanem azt a feladatot is kapták, hogy saját magukat és Istent is ábrázolják egy-egy körrel. Eredményeink szerint az „Én és Isten” körök távolabbra rajzolása szignifikáns előrejelzője volt a szerhasználati összmutatónak. Vizsgálatunk arra is kiterjed, hogyan lehet a spirituális lelki jóllétet a Hatvan Másodperces rajzteszttel mérni, valamint milyen egyéb szerhasználati protektív tényezőkkel mutat kapcsolatot az Istenben való hit és annak pozitív megélése. Továbbá eredményeinket magyarországi régiókra bontva is bemutatjuk, kiemelve azokat a régiókat, ahol kiemelten protektív tényezőnek számít a spirituális lelki jóllét.
30
Kucsera Tamás Művészeten, s emberen túl… Korunkban a létérzékelés töredezettsége okán az immanens felértékelődésének vagyunk a tanúi, a szenzáció, az élmény központi fogalmakká, szervezőerőkké lettek, és fontossá vált mindezekhez kapcsolódóan a személyesség, a személyes élmény lehetőségének megléte. Mindez a személyesség a személyiség történelmi torzulásából fakad, valamint egyéni torzulásával jár; alapja az istenképmásiságból kiinduló, de individualista túlzásban felfogott-megélt személyiségfogalom. Mindezen folyamat már évszázados előzményekkel bír; ezen helyzetben az ember számára lehetetlenné vált a lét végső kérdései felé fordulás. Így a művészet sem nyitott az Egész, a szent bemutatására, az egyszeri, az egyedi, a saját az alkotói cél. A transzcendens háttérbe szorulásával, háttérbe vonulásával a művészet is egy lett a termékek és szolgáltatások közül. De mint termék is egyre kevésbé érdekes: a lét- és istenfelejtésben élő ember művészete egy idő után már magával az emberrel sem foglalkozik, érdektelenné válva kiüresedik. És mégis mindezek mellett – tapasztalati szinten – az látható, hogy a modernitásban a technika és a tudomány megújította a művészetet, s ezen megújulás belső (ön)céllá vált az utóbbinál, tovább távolítva eredeti önmagától. Kulin Ferenc Egy fejezet a magyar esztétikai gondolkodás történetéből Tervezett előadásom a magyar esztétikai gondolkodás történetének arról a korszakáról szól, amelyben a tudományos/filozófiai esztétika levált teológiai alapjairól. A XVIII-XIX. század fordulóján a szépség profán/szekuláris eszméje még nem idéz elő olyan radikális fordulatot a „széptani” teóriákban, mint aminőt az anyagelvűség eredményez a természettudományok történetében. Azáltal ugyanis, hogy az újklasszika az antikvitás felé fordul, nemcsak az ókori művészet kultuszát teremti meg, hanem művészetfilozófiai alapelveit is a görög hagyományból származtatja. Azaz a barokk világnézeti alapjaival szembeforduló újklasszicizmus „csak” a zsidó-keresztény hagyománytól távolodik el, de szépségfogalma belül marad egy transzcendens/metafizikus létszemléleten. Ez a tény nemcsak a pozitivista és a marxista kutatók figyelmét kerülte el, hanem a posztmodern irodalomtudomány érdeklődését is. A teológiai esztétikának a XX. század második felében bekövetkezett rehabilitációja teszi lehetővé, hogy a „relígiói érzelem” és a költészet kapcsolatára figyelve a korábbinál pontosabb képet alkossunk a korszak magyar irodalmáról.
31
Legéndy Kristóf A művészet, a vallás és a filozófia az újkori ember kultúrájában Előadásom célja, hogy teológusként csakis a lényegre szorítkozva bemutassam a modern ember öntudatának és kultúrájának kibontakozását, utalva azok eredetére és módosulásaira, főként a 19. és a 20. század alapján. A 18. század végén még a tudós pap számított a társadalom elitjének, aki Isten megbízásából őrködött a kultúra és a szellem valósága felett. A 19. század végére a hivatásos tudós vette át ezt a szerepet, aki önértelmezésében az Isteni eredet hiányát az anyagi világ örökérvényűségével pótolta. A szellem transzcendenciájának negligálásával az emberkép is gyökeresen átalakult, amíg a hagyományos felfogás az ember lényegét szellemiségében jelölte meg, a materialista monizmus és a 19-20. századi tudományos ateizmus azt hirdeti, hogy az ember lényege anyagiságában (testiségében) van. Ehhez az új emberképhez: új kultúra kellett! A művészettörténeti korszakokban mindig volt romantika. A hellenizmus csupa romantika, majd a középkori démonológiában, a román és gótikus művészet szörnyalakjaiban, illetve a reneszánsz harmóniában fontos összetevőként szerepelt a romantika – a barokknak pedig mondhatni a lényegét alkotta. A romantikában kulminált minden ellentmondás – ez talán a modern dialektikus felfogásnak is köszönhető, mivel Hegel és követői azt hirdették, hogy az ellentmondás a világ lényege, amely a Világszellem kiáradása, vagyis annak létmódja. Látszat szerint a művek, illetve a romantika egész bölcselete kifelé irányult, de a megcélzott világ nem a ténylegesen létező (és aligha romantikus) fizikai (testi) világ volt, hanem egy képzeletbeli, valamilyen ambivalens, de mégis gyönyörű ábránd – amilyennek a Világszellem zaklatott öntudatra ébredését elképzelte a kor embere. A 20. század avantgárd művészetének igaz témája a liberális demokrácia volt. A liberalizmus ideológiája szerint az ember nem alárendeltje a közösségnek, de alkotó eleme. A liberális öntudat szerint nem lehet senki felesleges, hibás, elfajzott, bármilyen szempontból értéktelen létező, mert a torz alakok, a nyakatekert gondolkodásmódok és viselkedések, a szürreális vagy abszurd jelenségek mindmind szükségesek voltak, ugyanis a létezés határát vagy az ember képességeit feszegették. Lipp Mónika Művészet és betegápolás a XVIII. században: az egri irgalmasok kórházának és rendházának egykori berendezése A berendezés rekonstruálása mint pragmatikus feladatvállalás során egy szerteágazó kutatás eredményeiből az előadás azokkal az ábrázolásokkal foglalkozik, amelyek az irgalmasok fő tevékenységéhez, a betegek gyógyításához kapcsolódnak. A kórtermeket XVIII. századi szentképek, rajzok és festmények segítségével
32
ismerhetjük meg. Egerben falképen ábrázolták az orvosképzés részét képező, különböző tantárgyakat. A szerzetesi ebédlő lambériáján látható újszövetségi jelenetek közül nem csupán a betegeket gyógyító Jézust, hanem egy külön festményen a néma ördöngős meggyógyítását is ábrázolta Huetter Lukács szerzetes festő. Ez a lambériakép fontos utalás a kórházban ápolt pszichés betegekre. A különféle elmebetegségek humánus módszerekkel való kezelésében úttörő szerepet játszott az irgalmas rend. Egészen kivételes téma a rendalapító, Istenes Szent János ábrázolása az irgalmasság testi cselekedeteivel. A szerzetesek, akik Istenes Szent János követésére vállalkoztak, nehéz és fáradságos betegápoló munkájuk során a rendalapító példáját láthatták maguk előtt a festményeken, szobrokon. A különböző betegségektől védő szenteket ábrázoló, XVIII. századi műtárgyak jóval nagyobb számban maradtak fenn a szerzetesrend bécsi és a grazi templomaiban, mint Egerben. Az ausztriai rendházakban folytatott kutatás alapján körvonalazódik egy sajátos, a szerzetesrendhez kötődő ikonográfia. A művészettörténet és a hagiográfia mellett az előadás a téma orvostörténeti aspektusait is érinti. Lovász Irén Barlangtól a kupoláig: Szakrális terek akusztikai hatásairól, a legújabb archaeoakusztikai eredményektől a kortárs előadóművészetig Előadásom az emberi hang, a szakrális tér, a képhasználat és az akusztikai élmények összefüggéseit vizsgálja az archeoakusztika, a vallásantropológia és a művészeti kommunikáció szempontjaiból. Megközelítésmódom multidiszciplináris, a művészet, vallás és tudomány különböző szempontjait érinti, vállaltan határátlépő és nagyon személyes. Az arcaeoakusztika egy új, multidiszciplináris tudományág. Figyelme a szakrális terek hanghasználatára, valamint a vokalizációt és az aurális érzékelést magába foglaló emberi viselkedés időtlen állandóságára irányul. Az emberiség legrégebbi fennmaradt építményeivel kapcsolatban a hangok szokatlan viselkedését tanulmányozza. Mivel az ősi kultúrákban a világ minden részén és különböző vallásaiban ismeretes volt a hang spirtuális és ceremoniális használata, a kutatások a vallásantropológia, a hang- és zeneantropológia számára is releváns és fontos eredményeket kínálnak. 2014 februárjában rendezték a világon az első olyan multidiszciplináris, nemzetközi tudományos konferenciát, ami a hangok archaeológiájával foglalkozott. A kutatás tárgya és helyszíne a máltai Hypogeum (Kr.e. 4000-2500 ) volt. Ez spirális vájatokkal, üregekkel, fülkékkel ellátott föld alatti temetkezések és szertartások helye. A legújabb kutatások eredményei szerint a falra festett képek sűrűsége a barlang bizonyos helyein arányos az adott hely rezonanciájával. A képek többnyire a legerősebben rezonáns területeken találhatók.Ha ez nem csupán a
33
véletlen műve, megérthetünk valamit abból, hogy használta az ember már több ezer évvel ezelőtt a tér rezonanciáját a szakrális és spirituális kommunikációban a hangok és a képek segítségével. Mivel a Hypogeum egy erős rezonáns tér, ez azt is jelenti, hogy a barlang önmagában egy zenei hangszer, amint az ember tudja, hogy kell rajta a játszani. Neurofiziológiai szakvélemény szerint a korabeli emberek el tudtak érni módosult tudatállapotot tudatmódosító szerek nélkül is. Ha a térfinomhangoltságát, építészeti trükkjeit, spirálisan ívelő, hanghullámokat segítő és felerősítő vájatait figyelembe vesszük, és feltesszük, hogy mindez nem a véletlen műve, akkor világos, hogy a Hypogeum építői tudták, hogyan lehet a föld mélyéről jövő visszhangokkal, hanghatásokkal manipulálni a vágyott emberi pszichológiai és fizilógiai élményt, tapasztalatot. A jelenség jobb megértése érdekében az archeoakusztikai eredményeken kívül figyelembe kell vennünk az ember elemi hangérzékelésre és hangadására vonatkozó alapismereteket is, ami a hang és test valamint a hang és tudat kapcsolatára épülő hangterápia, a hang-antropológia és az etnomuzikológia alapja is. Ami érintettségemet illeti: én személyesen átéltem a Hypogeum föld alatti terében tapasztalható különös, katartikus akusztikai élményt 2010 januárjában. Akkor még nem tudtam, hogy 2014 novemberében egy prágai konferencián (Human voice as a tool of sacred and spiritual communication) együtt fogok előadni Igor Reznikoff párizsi professzorral, aki a 2014. februári máltai multidiszciplináris, nemzetközi kutatócsoport tagja volt, és meghatározó eredményeket publikált a témában. Mindeközben, és ezeket megelőzően is alapélményeim közé tartozik a föld alatti barlagok, ősi szakrális és spirituális terek, körtemplomok, rotundák, középkori templomok, kupolás terek beéneklése és a tér sajátos akusztikája, valamint az emberi hang és tudat viszonyának megtapasztalása. Egy különös, archaikus szakrális tér akusztikája és rezonanciája, a Pécsi Székesegyház altemploma ihlette a (Mizsei Zoltánnal közös) Égi hang és szakrális tér című műsorunkat is. A lemez hangfelvétele a Budapesti Szent István Bazilika altemplomában készült. Az akusztikus, föld alatti tér természetes rezgései, hosszú visszhangjai a zene szerves részét képezi, a szakrális tér a zenemű szerves részét képező hangszerként értendő. Az Égi hang és a Belső hang lemezbemutató koncert helyszíne a Bazilika föld feletti fő terében volt 2007-ben. A szakrális építészet térrendezését és sajátosságait egyrészt a liturgiától teljesen eltérően, másrészt az eredeti szakralitás figyelembe vételével nagyon is kihasználtuk, tiszteletben tartottuk és hangsúlyosan kiemeltük egy tudatos proxemikai elvekre épülő sajátos dramaturgiai koncepcióban. A kupola alatti középpont felé nézve rendeztük koncentrikus körökben a székeket, de úgy, hogy négy körcikkelybe ültek az emberek, a középpont felé fordulva. Meghagytuk szabadon a középpontból induló kereszt alaprajzot. A zenei előadás dramaturgiáját ennek a középpontnak, annak koncentrikus körein és abból négy égtáj felé induló kereszt alakú száraira tájoltuk. A kereszt és a belső kör metszéspontja különös hangsúlyt kapott. Megjelentek a vallások és a művészetek különféle kódjai: a zene, a hang, a kép, a mozgás és az épített szakrális tér a maga sajátos akusztikájával, rezgéseivel, ami
34
felerősítette az alkotó és befogadó, egyén és közösség számára a szakrális térben átélt művészeti kommunikáció üzeneteit . A népzene olyan új területekre való adaptációjára tettünk kísérletet, ami az eredeti kontextusától teljesen más: lokális és globális, népi és urbánus, szent és profán, vallás és művészet, statikus és dinamikus előadás határainak átlépése történt. A szakrális tér természetes akusztikája pedig olyan erőt adott az emberi hangnak és az akusztikus hangszereknek, hogy a tér építészeti adottságait és erőit kihasználva az archaikus kultúrák, ősi barlangélményeihez és szakrális tereihez fogható archetipikus ősélményben lehetett részünk. Hogy is van ez? Ezt szeretném megérteni. M. Tóth Géza Opera és istentisztelet Gondolatok Johann Sebastian Bach Máté passiójának színpadra állításáról A Magyar Állami Operaház 2013 Húsvétján – a ház története során első alkalommal – Bach Máté passióját adta elő. A műnek nem az eredeti, hanem – magyarországi premierként – az 1829-es, Felix Mendelssohn féle átiratát hallhatta a közönség. Az előadás látványtervezői és rendezői feladataira kaptam felkérést. A „Vallás és művészet” konferencián a Máté passió előadás rendezői koncepciójáról és megvalósulásáról tartok összefoglalót. A produkciót 2013 és 2014 Nagycsütörtökön és Nagyszombaton is bemutatták az Operában. A Máté passió operaszínpadra állításának feladatához három fő szempont figyelembevételével közelítettem: - A darab mint Bach (Mendelssohn) meghatározó zeneműve - A szöveg mint teológiai és kultúrtörténeti alaptörténet - A Magyar Állami Operaház mint sajátos kulturális-építészeti közeg Bár a mű a mai értelmezés szerint a leggyakrabban koncert- vagy operaelőadás formájában hangzik el, a passió eredendően istentiszteleti szerepet betöltő egyházzene. Maga a történet nem hosszú, az Evangéliumban mindössze néhány oldal. A történet pár képpel megjeleníthető-felidézhető, maga a darab viszont teljes, kétfelvonásos opera hosszúságú. Ráadásul a mű alapjául szolgáló evangéliumi rész nemcsak egy egyszerű történetet mesél el, hanem sok ember számára mélyen személyes hitélményt nyújt. Olyan privát belső képet jelent, amely rosszul tűri mind az attól szélsőségesen eltérő interpretációkat, mind az uniformizált megjelenítést.
35
Miskei Antal Az Istenanya-kultusz a ráckevei szerb ortodox egyházművészetben A ráckevei Istenanya Elszenderedése templom Magyarország egyetlen ortodox liturgiájú, késő gótikus stílusú, hálóboltozattal fedett egyházi épülete. A Mátyáskorabeli templomnak először a sokszögben záródó főhajója készült el, amelyet 1487ben szentelhettek fel. A közeli harangtorony alsó szintje és a templom déli oldalához csatlakozó két oldalkápolna, amelyek közül a keletinek Keresztelő Szent János, a nyugatinak pedig Szent Kozma és Szent Damján a védőszentje, a 16. század elején épült. A kápolnák boltozata és csúcsíves ablakai gótikus stílusúak, míg a különálló torony alsó szintje és a Keresztelő Szent János-kápolna ajtóbejárata kora reneszánsz stílusjegyeket visel magán. A templomot összesen három alkalommal festették ki: először a 16. században, majd a 17–18. század fordulóján, végül 1765–1771 között. Ez utóbbi alkalommal a művészek Moszkhopoliszból érkeztek. Vezetőjüket Theodor Szimeonov Gruntovićnak hívták. A csoportot három–öt festő, egy fafaragó és néhány segéd alkotta. A templom jelenlegi, 900–1000 m2-nyi felületét befedő festmények szekkók, s az oldalfalakon három szintet képezve egységes rendszert alkotnak. A legalsó, ún. lábazati szintet – az Ohrid melletti Szent Naum kolostortemploméhoz hasonlóan – vörös, zöld és sárga színekből kevert márványminta utánzat szegélyezi. A középső szint alsó mezejében a Földi Egyház szentjeinek egész alakos képmásai tűnnek fel, többségükben vértanúk és szerzetesek, fejük körül dicsfénnyel. Ezt követi a középső szint középső mezeje, ahol boltszakaszonként négy darab, kör alakú keretbe ágyazott büszt foglal helyet. A középső szint felső mezejének képei közismert evangéliumi jelenetek, s ikonográfiai szempontból igen hangsúlyos részét képezik az épületnek. A legfelső szint félkörívében negyven ábra vehető ki, de több mint egynegyedük beazonosíthatatlan, mivel a nevek erősen megkopottak, vagy már nem is látszanak. A szekkók, az ikonok és a Mária-trónus festményeinek középpontjában – Krisztus mellett – az Istenszülő képe helyezkedik el. A legjellemzőbb képtípusok Mária Istenanyaságát (Hodégétria/Hodigitria, Nikopoia, Jessza-fa stb.) és közbenjáró szerepét hangsúlyozzák (Deészisz). A pronaosz északi részére került a Koimésziszábrázolás: az Istenanya elszenderedése és lelkének mennybevétele. A közép- és az újkorban Ráckeve országos vásárait a templombúcsú napján, július 2-án tartották. Az ortodox egyház ekkor emlékezett meg az Istenszülő fátylának a megtalálásáról. Németh István A meztelen igazság: ószövetségi alakok kompromittáló helyzetben Joggal feltételezhető, hogy a bibliai tárgyú művészeti alkotásoknak, s ezen belül is egyes ó-és újszövetségi események ábrázolásának az elsődleges és alapvető funkciója
36
kortól függetlenül az volt, hogy bizonyos teológiai tartalmakat, morális üzeneteket fogalmazzanak meg, illetve tolmácsoljanak képi formában a nézők számára. Az esetek többségében a képzőművészeti alkotások eleget is tettek ezeknek az elvárásoknak, mint látni fogjuk azonban, bizonyos bibliai témákat megörökítő jelenetek esetében már korántsem mindig egyértelmű, vagy legalábbis megkérdőjelezhető, hogy ezek valóban (csupán vagy elsősorban) az említett funkcióknak, illetve elvárásoknak akartak-e megfelelni. A továbbiakban ezt a kérdést szeretnénk néhány közismert, s az európai képzőművészetben különösen népszerűvé váló ószövetségi téma ábrázolásai kapcsán közelebbről is megvizsgálni. Többek között arra keressük a választ, hogy a reneszánsz és barokk művészet időszakában miért éppen az olyan kifejezetten pikáns (s nemritkán hangsúlyozottan erotizált módon ábrázolt) jelenetek vezették az ószövetségi témák toplistáját, mint például Zsuzsanna és a vének, Bathseba a fürdőben, József és Putifárné, vagy éppen Lót és lányai. Nyerges Gabriella Babits Mihály himnusz-fordításainak prozódiája Babits középkori latin himnuszokat költött át magyar nyelvre, melyek kiadásra kerültek Amor sanctus címen. Ugyancsak az 1930-as években Kodály Zoltán a Pange lingua című műve kottáján megjelentette a Babits által fordított magyar szöveget is. Ez szándékos ajánlás volt, hogy a magyar változat is énekelhető? És gondolhatott arra a fordító, hogy a himnusz hanglejtése illeszkedjen a kórusmű hangsúlyaihoz? Ismerte Babits Kodály munkáját? Vajon a zenemű ritmusa megfelel a vers metrumának? Kodály doktori értekezése a magyar népdal strófa-szerkezetéről szólt, kórusmuzsikája zenei szókincse, nyelvi és zenei tagolása szorosan egymáshoz igazodó. Dallamainál az alkalmazott szöveg prozódiája határozottan fontos szerepet játszik, mint a jelen példánál is. Hogyan kapcsolja tehát össze Aquinói Tamás himnusza a költőt és a zeneszerzőt? Ezekre a kérdésekre keresem a választ tervezett előadásomban. Páli Attila A misztikus egyesülés megragadásának kísérletei Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János műveiben A misztikus egyesülés minden korban foglalkoztatta a teológusokat, filozófusokat, művészeket és a tudósokat, hiszen egy olyan élményről van szó, amely, úgy tűnik, mélyen gyökerezik embervoltunkban. Ugyanakkor ennek a jelenségnek a feldolgozása komoly akadályokba ütközik, hiszen a kutató számára nincs más kiindulási alap, mint az élményről beszámoló misztalógikus és misztagógikus szövegek, miközben maguk a misztikus szerzők számtalanszor tesznek utalást arra,
37
hogy ennek a tapasztalatnak a szavakba foglalhatósága komoly akadályokba ütközik. Az elemezhető szövegek a nyelv médiumának nyomát viselik magukon, mely eleve már-már feloldhatatlan távolságba helyezi a kutatás tárgyát. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a misztikusok megkísérlik ennek az élménynek a dokumentálását, maguk is tapasztalva a nyelv teljesítőképességének határait. Előadásomban arra szeretnék rámutatni, hogy bár maga a misztikus tapasztalat nem a nyelv szokásos keretein belül létesül, mégsem nélkülözi a nyelvet, sőt sok esetben a nyelv szokásos létmódjának átalakításával jön létre. Arra keresem a választ, hogy a misztikus élmény megragadhatatlansága hogyan bontja meg a nyelv racionális hálóját, és milyen alternatív vagy költői technikák alkalmazására készteti az erről a mediális tapasztalatról számot adó beszélőt. Az élmény értelmen és nyelven túli jellege jellemzően paradox, irracionális, szürreális képekké alakul a szöveg létrehozásakor, melyek strukturális elemzése közelebb hozhat minket a transzcendens tapasztalat feltárásához. Ezt a jelenséget Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János azon szövegeiben szeretném elemezni, melyek kifejezetten a nyelv kifejezőerejét tematizálják, illetve költeményeikben, melyek a misztikus élmény megragadásának jegyében születtek. Papp Ágnes Klára Vallásos és mitológiai motívumok Weöres Sándor költészetében Weöres Sándor egész életművét végigkísérik a mitológiai motívumokra épülő költemények. Egymás mellett jelennek meg a görög mítoszok világát felelevenítő, a Gilgmes eposz fordítása által ihletett, az egyiptomi hitvilágot megelevenítő mitológiai hosszúversek és a vallásos ihletésű költemények. Mi több: ezek a motívumok nem is feltétlenül választhatók el egymástól egy-egy művében, hanem egyenesen egymásra íródnak, intertextuálisan keverednek. Különösen igaz ez A hallgatás tornya című kötetére, amely az Őskori himnuszoktól a Medeián át a Mária mennybemeneteléig sokféle hatást elegyít. Az előadás egyrészt arra törekszik, hogy annak a szemléletmódnak és forrásainak járjon utána, amely ezt a sokszínűséget lehetővé teszi. Másrészt e látásmódnak a versszerkesztésben, motivikában, versnyelvben megjelenő következményeivel próbál számot vetni. Povedák Kinga A vallás és a populáris kultúra interferenciái: a keresztény könnyűzene A 21. század társadalmi/kulturális/technológiai változásai a vallás és a populáris kultúra sajátos együttélését eredményezték. Ennek következtében a vallási- és a szekuláris populáris kultúra korábban nem tapasztalt mértékű keveredésének lehetünk szemtanúi (Forbes&Mahan 2005, Lynch 2007). A világi és vallási kultúra közötti határvonal fokozatosan halványul. A populáris- és a vallási kultúra
38
kapcsolatának következtében megjelenő újabb vallási művészeti formák a vallási kultúrakutatás számára jelentős részben feltáratlan, felfedésre váró területet jelentenek. Míg a nemzetközi kutatásban a jelenség többirányú feldolgozása már megkezdődött, a hazai vallás és kultúrakutatás nem fordított jelentős figyelmet a populáris tömegkultúra elemeinek a vernakuláris vallásosság keretei közé való beszüremkedésére. Jelen előadás a szerző PhD dolgozatához végzett kutatások eredményeire épít. Az előadás a kortárs kereszténység és a populáris kultúra egymásra hatását vizsgálja, rámutatva, hogy a szakrális és profán szféra nem elkülönülten, két külön világként létezik, hanem egymást kiegészítve, egymásból merítve, kölcsönös egymásra hatásból épülnek fel. A kétirányú folyamatban egyrészt a populáris kultúra használ keresztény vallási jelképeket, másrészt a kereszténység is operál a szekuláris populáris kultúra elemeivel. Előadásomban egy ambivalensen megítélt kortárs vallási jelenség, a keresztény könnyűzene jelenségkörén keresztül szeretném modellezni, milyen módon hat a populáris zene a keresztény vallási kultúrára, milyen módon hoz létre újszerű vallási művészeti formákat, melyek jelentős hatással rendelkeznek a kortárs vernakuláris vallásosság (Primiano 1995) átalakulására is. A téma jelentősen hozzájárulhat a kortárs vallási folyamatok megértéséhez. Bemutatja, hogy napjaink „szekularizálódó”, „mediatizálódó” globális tömegkultúrája miként jelentkezik a hazai kortárs vernakuláris vallásosságban, mindebből milyen belső dinamikai feszültségek, ellentétek keletkeznek, mindehhez a jelenséghez milyen újfajta vallási igények és élmények járulnak hozzá motivációs forrásként. Prontvai Vera Az igazság keresése Visky András Tanítványok című drámájában Előadásomban meghatározom a szakrális, ezen belül a liturgikus színház Pilinszky Jánostól eredő fogalmát, s a Tanítványok című alkotás elemzése során feltárom ennek jellemzőit az igazságkeresés motívumának fényében. A liturgikus színház Visky András alkotásában a becketti dramaturgia, a misztériumjáték, valamint a barakkdramaturgia egyedi ötvözete: az abszurd színház vonásai járják át az emberiség alapmítoszát felidéző történetet, melyben megjelenik a frye-i értelemben vett fogság-szabadulás problematika is. A dráma szerkezete homíliák egymásutánjára épül, melyben az emlékezés és pontosság fogalma az igazság feltárásának eszközeként jelenik meg. A határhelyzetben levő tanítványok szembesülnek az igazság kutatásának kudarcával és kimondhatatlanságával egyaránt. Érdekes Visky András elgondolása a teremtő nyelv használatáról: az író vallja, hogy a szakralitás megnyilvánulása a művészetekben egy sajátos választás eredménye, mely során nem az alkotó választ egy adott nyelvhasználatot, hanem a
39
nyelv határozza meg az üzenetet és annak közlési formáját. Az előadás sajátos színházi nyelve a jelentéskeresésben, a különböző jelentések egymás mellé állításában tükröződik. Ez a szerkezet tagolttá, töredékessé teszi a művet, mely a hitet (vagy hitetlenséget) konkrét tapasztalatként ábrázolja. A műalkotás így az igazság megjelenítésének egyik lehetséges formájaként jelenik meg, utalva ezzel párhuzamosan arra, hogy az igazság sohasem a szubjektum legmélyéről, hanem mindig kívülről érkező hatások nyomán válhat teljessé. Rácsok Gabriella Isten csendje Ingmar Bergman Úrvacsora című filmjében – teológia és film párbeszéde A (játék)filmes médium egyik jelentősége abban áll, hogy alapvető kérdéseket képes megfogalmazni az ember helyzetéről. Képes többsíkúan, árnyaltan képet adni Isten és ember, még inkább ember és Isten viszonyának megértéséről és megéléséről. Ebből adódóan magában hordozza annak lehetőségét is, hogy teológiai reflexiót váltson ki. Nem kerülheti el figyelmünket annak ténye, hogy amit a teológia hagyományosan az ember bűnösségeként, elidegenedéseként és megváltásaként fogalmaz meg, az ma egyre inkább szekuláris eszközökön keresztül jut kifejezésre: mint az ember reményei, vágyai, félelmei, szorongása. Ezekkel az eszközökkel úgy kell bánnunk, mint bármely más emberi filozófiai, világnézeti rendszerrel: Pál apostolt követve törekednünk kell azok megértésére, és a közös pontot megtalálva, arra hivatkozva párbeszédet kezdeményezni. Az előadás éppen ezért arra tesz kísérletet, hogy a teológia részéről párbeszédet folytasson Ingmar Bergman (1918‐ 2008) svéd filmrendező filmtrilógiájának középső filmjével, az Úrvacsorával. A filmben megjelenített alapvető emberi megtapasztalások és emberi kapcsolatok három fő téma köré csoportosíthatók: elhagyatottság, szenvedés, kommunikáció. Ezek a témák teljes mértékben soha nem választhatók el az ember vallásos tudatától vagy vallásos megtapasztalásaitól (pl. istenkép), ez teremti meg a lehetőséget teológia és film párbeszédére. A párbeszéd során arra törekszünk, hogy a teológiai fejtegetés, megvilágítás ne megelőzze az esztétikai élményt, hanem kiegészítse azt, ezzel elkerülve a filmes médium teológiai/egyházi igába hajtását. Reinhardt Melinda, Vass Zoltán Az út archetípusa és a projektív útrajz szimbolikája – Perszonális és transzcendens jelentéssíkok a képi kifejezéspszichológiában Előadásunk első része az egyik legelemibb jelkép, az út szimbolikus jelentéssíkjait részletezi, majd második felében erre alapozva áttér a képi kifejezéspszichológia egy speciális rajztesztjének, a projektív útrajznak a jelképiségére, melynek kapcsán az elemzés perszonális és transzperszonális aspektusaira egyaránt reflektál.
40
Az út olyan erőteljes archetipikus gyökerekkel bír, azaz kollektíven öröklött tapasztalati alapokra épül, hogy nem tűnik túlzásnak Martin Heidegger megállapítása, miszerint „Minden út” (Heidegger, 1985, 187.). A legtöbb nyelv rendkívül szerteágazóan használja az utat és az úttal kapcsolatos kifejezéseket, metaforákat, szólásokat, közmondásokat, melyek jó része közös kulturális tudatunk részét képezi. Az út életszimbólum, transzperszonális és transzcendens jelkép, valamint a személyiségfejlődés, a tudás, az önismeret és az önmegvalósítás toposza is. Az út kontextusában megjelenítjük az utazás szimbolikáját is mind individuális, mind spirituális, szakrális vetületekben. Az út, mivel archetipikus kép, ezért egyéni vizuális ábrázolása különösen alkalmas a személyiség lélektani vizsgálatára. Az előadás bemutatja a projektív útrajz technikáját (Hanes, 1995; Vass, 2006), s annak elemzési szempontjainak ismertetésén keresztül rámutat, hogy egy projektív képi kifejezéspszichológiai módszer hogyan képes az önmagunkról való tudás mélyítésére. A projektív útrajz unikális módon ragadja meg a személy tudatos és tudattalan viszonyát saját életéhez, a létezés egészéhez, továbbá elképzeléseit gyökereiről, élettörténetéről, jövőjéről, az időhöz való viszonyáról, valamint a változásra való kapacitásáról. Schiller Vera A rituális események megjelenése Euripidés műveiben Euripidés drámáiban fontos szerepet töltenek be a korabeli rítusokat ismertető adatok, amelyek a dráma cselekményének következményeként, esetleg előzményeként szerepelnek, és amelyeket vagy a deus ex machinaként illetve prologusként megjelenő istenek, vagy a búcsúzó, a jövőt megsejtő szereplők tudatnak a nézőkkel. Ezek bizonyosan jól ismertek voltak a dráma olvasói és nézői között, és arra szolgáltak, hogy összefüggést mutassanak ki a szent események, szent helyek és a dráma eseményei között, vagyis a rítusok megjelenése mélyen beágyazódik Euripidés művészetébe. Ezen rituális cselekményeket háromfelé lehet osztani. Szerepelnek 1.) rituális ünnepek ismertetései. (A Medeia záróképében a sárkányfogaton távozó Médeia elmondja, hogy Korinthosban Héra temenos-án évről évre nagy ünnepséget tartanak két fiának sírjánál, a Hippolytosban Artemis pedig arról a troizénbeli ünnepségről ad hírt, amelyben a szűz lányok házasság előtt Hippolytos tiszteletére vágják le a hajukat, az Iphigeneia a taurosok között Athénéje pedig az attikai haloabeli Artemis-ünnepségről ad hírt, amelynek kapcsán egy férfi nyakát kell megsebesíteni karddal.) 2.) Egy-egy hely rituális tiszteletének leírása. (A brauroni kultuszhoz hozzátarozik Iphigeneia sírjának tisztelete, amelyről az Iphigeneia a taurosok között Athénéje tudósít, a Hekabéből azt tudjuk meg, hogy Hekabé sírját félve tisztelik a hajósok, a Heraklidákból pedig azt, hogy Eurustheus sírja áldást hoz Athénnek, az Élektraból pedig azt, hogy az Ares-domb tövében van az Erinnysek szent jóshelye. Az Orestes és a Helena drámákból az derül ki, hogy Helena istennő, és
41
áldozatokat kap, fivéreivel, a Tyndareidákkal együtt, és egy sziget Sounion-nal szemben az ő nevét viseli.) 3.) „Szentelt szokások”-ról szóló híradások. (Az Ion prológusában megjelenő Hermés tudósít arról, hogy Athénben szent szokás az újszülöttekre aranykígyót ábrázoló nyakláncot tenni, az Alkestisből pedig azt tudjuk meg, hogy halálos betegségből meggyógyulva nem szabad megszólalni, csak akkor, ha az alvilági isteneknek való áldozás után eltelik három nap.) Az előadás ezeket a mozzanatokat igyekszik számba venni, csoportosítani, illetve azt elemzi, hogy mennyire fontosak ezek a leírások a dráma cselekményének bonyolításához, vagy lezárásához. Sepsi Enikő A ’szent’ dramaturgiája Valère Novarina színházában Valère Novarina színházi előadásainak dramaturgiája a szent és a profán témát/nyelvet/stílusszintet folyamatosan egymásba játszó cirkuláris dramaturgia, ahol – Grotowski kifejezésével élve – a vehiculumként felfogott színész testén átengedett és térbe bedobott, húsvéti átmenetnek alávetett, cselekvő szó (LOGOS) felfénylik, feltámad (l. Acte inconnu című előadás, Avignon). Ez a francia szószínházi hagyományra épülő novarinai színház alapdramaturgiája. Esszéiben, mely az előadások körüli munkát kíséri (pl. Pour en finir avec le sacré), gazdag filozófiai és nyelvészeti apparátussal járja körül, s különbözteti meg a ’szakrális’ zárt, és a ’szent’ nyitott fogalmát. Előadásom az Odéont is megjárt, magyar nyelvre lefordított és már korábban bemutatott Képzeletbeli operett-et (r. Valère Novarina & Adélaïde Pralon, Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen) veszi elsősorban alapul. Azt vizsgálja, hogyan kapcsolódik össze ebben az életműben a vallás (religio) a szent és a profán fogalmaival, megjelenési formáival. Sipőcz Diána Gizella A balinéz hindu templomtánc A balinéz hindu tánccal 2012-ben ismerkedtem meg, amikor a Darmasiswa ösztöndíj program keretében egy évig tradicionális balinéz táncot tanultam az Institut Seni Indonesia Denpasarban. A balinézek életében a vallás áll az első helyen, ennek megfelelően a mindennapi tevékenységeikben a vallási rítusok kiemelt helyet kapnak (például naponta háromszor felajánlásokat adnak az isteneknek és a démonoknak). Korábban elvégeztem a Bhaktivédanta Hittudományi Főiskola vaisnava teológia szakát, így hindu vallásfilozófiai ismeretekkel kezdhettem el a balinéz tradicionális táncot tanulni. A templomokban a tánc az egyik legfontosabb Istenimádati lehetőség a balinéz hinduknál, a tánc segítségével mutatnak be történeteket a védikus Szentírásokból, hitük szerint a rituális maszkot viselő táncos az Istenségek
42
tulajdonságait képes magára ölteni, a tánc alatt transzba eshetnek – és ahogy ők mondják – félisteneket fogadhatnak testükbe. A gyermekek előbb ismerik a tánc kéztartásait, mintsem járni tudnának, a tánc továbbadása megatározó feladat a balinéz családok életében. A legjobb táncosok művészeti iskolákban kapják a képzést, hogy istenimádatukat tökéletesre fejlesztessék. A vallásgyakorlás mellett a balinéz tánc megjelenik kulturális performanszként is a turistáknak felépített színpadokon. A profán alkalmakon nem a pap által megszentelt maszkot viselik a táncosok és az előadás sem tart estétől hajnalig – ahogy a templomokban –, viszont egy ízelítőt ad a balinéz hitvilágból és bevételi forrást biztosít a táncosoknak. Kulturális antropológiai szempontok alapján vizsgáltam a balinéz tánc szakrális és profán megjelenését, melyről több előadást tartottam idén az ELTE-TÁTK Kulturális Antropológia Szakán megbízott előadóként. A Vallás és művészet című tudományos konferencián a balinéz hindu templomtánc szakrális és profán oldaláról szeretnék ízelítőt adni. Spannraft Marcellina Keresztény jelek a kortárs magyar haikuköltészetben A haiku műfaj eredete szorosan összefonódik a zen buddhizmussal. Műfordítások révén a múlt században vált széles körben ismertté a művelt európai – benne a magyar – olvasóközönség számára a távol-keleti irodalomnak ez a területe. A hagyományos haiku egy természeti jelenség, kép szemlélésében gyökerezik. A szemlélődés nem idegen a nyugati vallásosság bizonyos iskoláitól sem. A keresztény kontempláció – például a Loyolai Szent Ignác nevéhez kapcsolódó imamód, lelkigyakorlat – éppúgy alkalmas lehet jelenség és lényeg együtt-érzésére, megtapasztalására, mint a zen meditáció. Európai költők között is bőséggel vannak olyanokat, akik a haiku formáját választják, és magukénak vallják hagyományos szemléletét. E költők között találunk hitvalló keresztényeket is (például a nemrégiben magyarra is lefordított Emil Biela, de akár Karol Wojtyla vagy Paul Claudel is). Az előadás elsősorban a kortárs magyar haikuköltészetnek ezt a sajátosan keresztény vonulatát kívánja bemutatni. A keresztény magyar haikunak szintén vannak a szakirodalom által is „jegyzett” irodalmi előzményei: Kosztolányi Dezső (pl. Októberi táj) vagy Pilinszky János (pl. Négysoros) ún. „haiku-szerű” versei. Szemügyre vesszük a keresztény egyházi évhez kapcsolódó sajátos ünnepek megjelenését a kortárs magyar haikuköltők műveiben, illetve megvizsgálunk néhány, kifejezetten keresztény szimbólumot a haiku verskereten belül. Külön figyelmet szentelünk a magyar haikuban – a japán hagyománytól eltérően – gyakorta megjelenő címeknek és ajánlásoknak is, melyek tovább árnyalják, sajátos kontextusba helyezik a 17 szótagos verseket.
43
Szántó István Votív Tervezett előadásom címe: Votív. Ezzel utalni akarok arra, hogy a hallgatóság fogadalmi tárggyal áll szemben, a prezentáción bemutatott munkáim kapcsán, melynek jellemzője a misztikus erőátvitel szent és bajba jutott között. Országszerte gazdag emlékei vannak a fogadalmi tárgyaknak, főképp a barokk korszakból. Az előadás húsz perces rövidsége végett, képeim közül azokat választom ki, melyeken a szív motívum jelenik meg. Ezekhez a munkámhoz személyes élmény kapcsolódik: két évvel ezelőtt édesapám súlyos szívműtéten esett át. Az ő felgyógyulásáért készítettem több fogadalmi tárgyú munkát, melynek kiemelkedő első darabja volt a Viaszágy című munkám, amely sokáig a Pécsi Szígyógyászati Klinika belső átriumában állt. Képeimet méhviasszal, enkausztika technikával festettem. A viasznak egyszerre spirituális és racionális értelmezése van. A racionális egzakt gondolkodás egyik mintája jelenik meg a méhviaszban, amikor a méhek bizonyos módon kristályokat, hatszögletű sejteket alkotnak, amelyek formájukat nézve a természetben megjelenő hegyikristályok vagy kvarckristályok. De a méhsejt, a kvarckristályokkal szemben üreges, tere helyet ad a petének, a fejlődő méhnek, vagy méznek, így a viasz életelem, éteri erő, potenciális energia, emellett ősplasztikai anyag. A méhviasznak gyógyító transzcendentális ereje van. Ez a tulajdonság a vallásos népművészetben jelenik meg a votív tárgyaknál. A szív formátumú munkáimat offerként használom, amit felajánlok mint fogadalmi tárgyat közvetlen családtagom sikeres gyógyulásáért. Az előadásra kiválasztott munkák pontosan reprezentálják azt a folyamatot, amit az elmúlt években véghezvittem és kutattam. Száz Pál „Haszid, vérző Kisjézuska“ – Borbély Szilárd műveinek zsidó, keresztény és zsidókeresztény motívumai. A bricolage és hibriditás olvasati stratégiái A tanulmány részben a posztkolonializmus kultúraköziséget, részben pedig a textológia szövegköziséget vizsgáló elméleteire épít, illetve ebből a perspektívából elemzi Borbély Szilárd Halotti Pompa, Míg alszik szívünk Jézuskája és a Szól a kakas már című műveit. Gérard Genette Palimsestes című monográfiájában közzétett transztextualitás eseteiként éppúgy vizsgálhatóak az e szövegekben találkozó zsidó kulturális kódok és motívumok, mint a Homi K. Bhabha The Location of Culture című tanulmánykötetében hibridizációnak és mimikrinek nevezett jelenség példáiként. A szövegekben a Genette által bricolage-technikának nevezett jelenség eredményeképpen megképződő szinkretikus szövegvilában gyakran találkozunk a felhasznált párhuzamos, zsidó és keresztény hipotextusokból származó motívumokkal. A tanulmány ilyen motivikus párhuzamokat, találkozásokat elemez a
44
felcserélhetőség kérdését járva körbe. Ilyen párhuzam például a Sekhina és Szűz Mária vagy a Szentlélek, melyeknek vizsgálata nem kerülheti el a feminista teológia szempontjait. Az olyan hibrid motívumoknál, amelyek értelmezésében eldönthetetlen a kulturális hovatartozás, a zsidó és keresztény vallás közös hipotextusaira vezethetők vissza, ám ezekben találkoztathatóak a heterogén olvasati módok. Ilyen a messiás-motívum például, a szóban forgó Borbély-művek leghangsúlyosabb motívuma, amelynek a kultúraköziségen túl a holokauszt teológia felőli olvasata is fontos tanulságokkal jár. Takács Tímea Neokatolicizmus a magyar irodalomban és művészetben. Sárközi György vallásos témájú költészete és neokatolikus vonásai. Előadásomban Sárközi György költészetének a szakrálishoz való rendhagyó viszonyát szeretném vizsgálni költeményei bibliai motívumainak kiemelésével, illetve azok katolikus hagyományba való illeszthetőségének kísérletével. Sárközi György nevét legtöbbször a katolikus költő vagy neokatolikus költő címkékkel szokás illetni, ahogy azt többek között Kőháti Zsolt Sárközi György című monográfiája is teszi. Figyelemre méltó párhuzamokat és kapcsolódási pontokat vél felfedezni Sárközi és a neokatolicizmus főként francia alkotói között, melyek további elemzést igényelnek. Vizsgálódásom tárgyának tehát feltétlenül érintenie kell a neokatolicizmus elsősorban francia gyökerének témáját és magyarországi megjelenését a művészetekben. Melyek voltak azok a hazai feltételek a közéletben és a művészetben, melyek között felüthette fejét és terjedni kezdhetett a Franciaországban korábban kialakuló neokatolikus irány? Milyen, a költészetében kimutatható hatással lehetett Sárközire ez az irányzat? Hogyan változott költészetének a valláshoz, a hithez, a szakralitáshoz való kapcsolata? L. Dala Mária Sárközi György költői fejlődésének első korszaka című tanulmányában megkérdőjelezi Sárközi György lírájának dogmatikus vallásosságáról kialakított képét és annak újragondolását szorgalmazza. Ez az újragondolás előadásom célja, mely összefüggésében igyekszik vizsgálni Sárközi György költészetének vallási motívumait, a neokatolikus irányzat gyökerét és hatását a magyar művészetben. Tóth Sára A nászmetafora T. S. Eliot költészetében A legújabb keletű T. S. Eliot-kutatásban igen nagy hangsúlyt kapnak a kifinomult pszichoanalitikus megközelítések, azonban sok mai munka nem igazán kerüli el az életrajzi szempont túlzott mértékben való bevonásának veszélyét. Márpedig a költő privát pszichológiája iránt tanúsított ellenállhatatlanul erős érdeklődés a befogadói
45
élmény lehetőségét jelentősen leszűkíti, és ebből a perspektívából nem válaszolható meg az a kérdés, hogy Eliot bonyolult, művelt hivatkozásokkal túlterhelt versszövegei hogyan képesek a mai napig mély és maradandó hatást tenni sok olvasóra. Előadásomban ezért félretéve T. S. Eliot személyes életével, nemi identitásával, elfojtásaival kapcsolatos kérdéseket, a szexualitás, az erósz, a nász motívumát egy olyan megközelítésben szeretném vizsgálni, amely – Northrop Frye és Paul Ricoeur elméleteit felhasználva – arra remél eljutni, hogy Eliot fontos versszövegeiben a nász motívumának testi és spirituális vagy szakrális aspektusai egymásra vetülnek és egymást kölcsönösen értelmezik. Egy ilyen megközelítést indokolhat az is, hogy a mai kultúrában – a hatvanas évek szekularizációs tézisét messzemenően megcáfolva – igen erős és elterjedt igény mutatkozik a spiritualitás megtapasztalására. Törőcsik Attila Gondolatkísérletek a szakrális zene pragmatikai dimenzióiról A művészetek „szakrális” jelzővel megjelölése – elsősorban jobb „eladhatósága” miatt – ma egyre elterjedtebb, ezért aktualitást nyert annak tisztázása, hogy valójában mit takar maga a kifejezés a művészetek, közelebbről a zene perspektívájából. Az előadás témája a kultikus zene szakralitásának kérdése. Körbejárjuk, milyen feltételeknek kell megfelelnie, mennyire környezet-, kultúra- és intézményfüggő, milyen hatást vált ki a hallgatóban a vallásos zene, mi idézi elő a zene nyújtotta áhítatot, a katarzist, a kegyelmi állapotot, összefoglalva: mit értünk szakrális zene alatt? A kérdések megválaszolásához számba vesszük a szakrális zene médiumait: a szöveget, az auditív tényezőket, továbbá megvizsgáljuk, hogy a zenetudomány, a teológia, az esztétika és megannyi, a zenében is érdekelt diszciplína mennyiben járul hozzá a szakralitás tudatosításához vagy éppen irrelevanciájához. Gondolati kalandozásunk során megpróbáljuk megragadni a megfoghatatlant, és kísérletet teszünk behatárolni a szakrális zene kiterjedését a környezet, a kultúra, a zenetörténet és a hívő befogadói várakozások dimenzióiban. Tüskés Anna A sasvári kegyszobor 18. századi kisgrafikai ábrázolásai Előadásom célja Magyarország egyik legismertebb kegyszobra, a sasvári Pieta kisgrafikai ábrázolásainak vizsgálata. Ez a forrásegyüttes műfajában, megjelenési formájában és felhasználási lehetőségeit tekintve rendkívül sokrétű: könyvillusztrációktól kezdve az ún. kis szentképeken és imalapokon át a nyelőcédulákig terjed.
46
A forrásanyag történeti összefüggéseiben, a metszők személyében és fennmaradását illetően szorosan kapcsolódik a műfaj európai hagyományaihoz. Az ábrázolások jelentős részét Magyarországon, vagy magyarországi megrendelésre dolgozó külföldi mesterek készítették, s a képek egy részének fennmaradása különböző európai gyűjteményeknek köszönhető. A forrásanyag egyben betekintést enged a különböző nemzetiségi csoportok, vallási és társadalmi rétegek vizuális kultúrájába. A Sasvárhoz kapcsolódó kisgrafikai ábrázolások legfontosabb ikonográfiai jellemzője, hogy megjelenítik a kultusz középpontját alkotó kegyszobrot, esetleg annak szűkebb vagy tágabb környezetét, ritkábban a kapcsolódó történelmi események és csodák motívumait. Az ikonográfia és a felirat egyértelműen mutatja, hogy a metszet keletkezése, elterjedése és használata szorosan összefügg az adott kegyhellyel. Várkonyi Borbála A szeretet formája. A mennyei rózsa mint a szeretet rendjének alakzata az Isteni színjátékban Dante Isteni színjátéka a deformitas és a formositas, azaz a rútság és a szépség esztétikai kategóriáinak ellentétpárja mentén is elgondolható, mely ellentétpár a Pokol és a Paradicsom világa közötti szakadékra hívhatja fel a figyelmünket. A Pokol mélyén szenvedő lelkek bűnöktől eltorzult alakjai a mennyei formában helyükre lelő szentek sokaságának ellentétpárjaiként jelennek meg. A mennyei rózsa mint az egész Commediát betetőző látomásban megjelenő alakzat a szépség értelmében kibomló formaként jelenik meg, amely az Isten által alkotott rendet tükrözi. Előadásomban a mennyei rózsában az Isten által alkotott rend égi képmásának filozófiai és „esztétikai” értelmű bemutatására teszek kísérletet,elsősorban az ágostoni hagyományból kiindulva (lásd például: A rendről, A zenéről és nem utolsó sorban a Vallomások vonatkozó szövegeit), a szeretet vagy szerelem (amor) által formát nyerő égi hierarchia leírására koncentrálva, de figyelembe véve a téma újabb irodalmát is (például M. Scheler vagy H. U. Von Balthasar). A szépség, a rend és a szerelem fogalmi hármasságából kiindulva próbálom meg a rózsa Dante által csodált égi fényalakzatát bemutatni és elhelyezni a középkori szépségbölcseleten belül. Különös hangsúlyt fektetek a fény-metaforára, amely Danténál az egész Paradicsomban tetten érhető, és amely egyaránt jelenti a lélek vagy az elme megvilágosodását, valamint az isteni rend szépségének felragyogását.
47
Visky András Art Vital. Ezékiel próféta színháza Az „art vital” szóösszetétel Marina Abramović performance-manifesztójának a címeként vált ismertté, és híres tizennnégy sorában azt a művészeti formát írja le, amely a műalkotás tettét egzisztenciális eseményként állítja elénk. A művész a saját művészetének nem alkotója, hanem anyaga, a művészet célja tehát nem esztétikai objektumok létrhozása, hanem önmaga formálása a valóságosan emberi megtalálása és közösségi felmutatása révén. Ezékiel próféta könyvében több olyan performanceleírást találunk, amelyek az isteni üzenetet a test anyagává transzformálják, és amelyek a nyelvi kinyilatkoztatás hagyományában a lehető legmesszebb viszik el a verbális természetű üzenet és a hordozó, a tulajdonképpeni médium azonossá válását. Ezékiel próféta egyszemélyes kegyetlen színháza tulajdonképpen a performance művészetének a megalapításaként is értelmezhető. Zsoldos Emese „A halál az Isten csókja.” Képzetek és víziók megmutatkozása Bródy Sándor Rembrandtszövegében (1924) Bródy Sándor a talmudi bölcsek antropomorfizált magyarázatát vallotta: „A halál az Isten csókja.” E tanulmány azt kívánja vizsgálni, hogy milyen módon manifesztálódik a halál létformájának alakzata Bródy az 1920-as évek folyamán írt Rembrandt-szövegében. A Rembrandt. Egy arckép fényben és árnyban címmel, a szerző halála után, 1924-ben megjelent prózaszöveg két előszót és 29 novellát tartalmaz. A Rembrandt-szöveg értelmezésének fókuszpontjaként leginkább a műfaji meghatározás kérdése és ezzel összefüggésben a szerző/elbeszélő és címszereplő viszonyának problematikája áll. Bródy önvallomás jellegű előszavainak kijelentései és a szöveg prózapoétikai jellemzői lehetővé tették, hogy művészregény, fiktív életrajz, rejtett önéletrajz konstrukcióként, valamint kultikus jelenségként – beavatásszerű művészi rítus szerint interpretálják. Ezúttal a műfaji kérdés bizonytalan terepét elkerülve értelmezzük a szövegben hangsúlyosan megjelenő halál-képzet összetett jelenségét, amelyhez zsidó- és keresztény vallási hagyomány, valamint hiedelmek, érzelmek, cselekedetek együttese kapcsolódik. Bródy Rembrandt-alakjának látása és láttatása víziók formájában mutatkozik meg: „a víziók ragadták el, és egész munkája végén ott van a vízió” – a kép(ek), amelyek oly módon vannak jelen a narratívában (a felidézés, megidézés, megjelenítés eszközével), hogy elkerülhetetlenül asszociatív együttműködésre szólítják olvasójukat.
48
E-mail:
[email protected] 2015
