Valaki járt előttem Keresztény versek

Valaki járt előttem … Keresztény versek

Tamaska Gyula (1905-1976)

Előszó Édesapám emlékére állítottam össze ezt a verses kötetet. Apám Vas megyei evangélikus, kisnemesi családból származik. Bécsben 1905. február. 8.-án, született. Szüleit korán elvesztette, testvéreivel Ilonával és ikertestvérével Sándorral nagynénjükhöz kerültek Budapestre. A fiúk, ekkor 11 évesek voltak. A Budai Baptista Árvaház fogadta karjaiba az ikreket. Itt ismerkedett meg a baptista vallással, amit élete végéig megtartott. Az árvaházban szeretetben nevelkedett, taníttatták, tovább tanult, műszaki végzettségre tett szert. Itt ismerkedett meg édesanyámmal, akit árva gyermekként testvéreivel Erdélyből hozott ide a missziós útján id. Udvarnoki András. Fiatalkori szerelem és egy életre szóló szeretet kötötte össze őket. Ebben a légkörben nevelkedtünk bátyámmal. Édesapám műszaki beállítottsága ellenére, gondolatait versbe foglalta Istenről, kegyelemről, hitről, szeretetről, emberi érzésekről. A Budai Baptista Gyülekezet alapító tagjai között volt, mint árvaházi növendék. A gyülekezeti életben aktívan részt vett, volt karmester, presbiter és diakónus. Sok-sok verset írt Istentiszteleti alkalmakra, gyermekek és a felnőttek részére egyaránt. Ezekből a versekből állítottuk össze ezt a kötetet. Reméljük, hogy a mai kor embere is talál bennük örömet vigasztalást. Köszönet barátaimnak, ismerőseimnek, akik a kötet kiadásának előkészítésében a segítségemre voltak. Köszönöm Gerzsenyi Sándor baptista lelkipásztor-költőnek a lektorálást, a tanácsokat, mellyel nagyban segítette a kötet összeállítását. Budapest 2013. március. 21 Tamaska Olivér „Első versei 28 éves korában lettek ismertté a testvéri környezetben. Végül pedig egy komoly „életmű” maradt hátra utána..... Amikor a Békehírnök egyik munkatársa lettem, mint fiatal lelkipásztor, akkor ismerkedtem meg Gyula bátyámmal. Bátorítottuk egymást a személyes tanúságtételre. Mint kedves atyai barátomra emlékezem rá ez alkalommal.... Én sokat erősödtem hitbeli meggyőződésemben, miközben irodalmilag gondoztam, ápoltam, simogattam ezeket a szív mélyéről fakadó, hit-erősítésére szánt írásokat. Valakik jártak előttünk, és bizonyára nekik is köszönhető, hogy mi tovább haladhattunk és haladhatunk utunkon. Tamaska Gyula baptista versírót 1976-ban szólította magához a kegyelem Ura. Emlékezete legyen áldott! „ Gerzsenyi Sándor ny.lelkipásztor. -2-

Hitélet(A-F)

-3-

A győzedelmes élet Mit tudsz róla? … Ismered? Megpróbáltad már élni? Nehéz! … De nem lehetetlen… -Titka az erőben rejlik: amit imában kell kérni. A győzedelmes élet: nem csak szándék, remény. -Örökös harc önmagad ellen, amiben – észrevétlenül kristályosodik a jellem. A győzedelmes élet… Nem csak a jövőbe való nézés, a jelen szenvedése, öröme. -Hidd el, számodra is ez lesz… A mennyország küszöbe. 1970. 03. 10.

-4-

A keveset is áldd meg, Jézusom Amit én tudok Rólad, még nagyon kevés... Terített asztalodon csak morzsa-szedegetés. Szabad szemmel a déli napba nézés, S titkaid erdőjében ösvénykeresés. Amit én tudok Terólad, nagyon kevés. Még nem hitalap...Hajszált eresztő gyökér, Ami, ha majd megszentelt talajodba ér: Akaratod szerint nő, lombosodik, él. És akkor...Ha megértem, élem igédet... Rügybe fakasztod gyermeki hitemet. S harmatként szórod rá békességedet. Mindezt kegyelemből...Mert szeretsz engemet. Hajolj le hát hozzám. Nyisd ki szirmaimat, Hogy be tudjam fogadni áldásaidat. S ne csak kérjem. Értsem is csodáidat. A legnagyobbat..., hogy hallod imáimat. 1972. 05. 20.

-5-

A Krisztus igája Nem két hosszú és két rövid fa vassal határolva. Nem ábránd-kocsit húznak vele virágzó pázsitra. Nem is emberek faragják azt hitvány, csomós fából. Nem sebez, nem folyik vér nyomán sohasem a vállból. Nem is egy darab száraz kenyér mit nevében adok. Nem azok a jótettek, melyért dicséretet kapok... Amellyel mindig bírod tűrni élted szúrásait. Mellyel betömöd naponként a szenvedés árkait. Krisztus igája többet kíván, mint sírni sírókkal. Sokkal többet, mint bólogatni folyton jajgatókkal. Az Ő igájával nem lehet bérc fölött repülni. A Krisztus igájában el kell énünknek törpülni. A Krisztus igája nem tétlen, örök csoda-várás. A Krisztus igája részemre áldott szív-kitárás. Krisztus igája az én sorsom, Mit kedvvel hordok. Mert könnyű és gyönyörűséges, nem bántanak gondok.

-6-

A Krisztus igájával én Krisztus útját járom. Mellyel más utakat kerülök, azokra nem vágyom. Mellyel megbocsátok, ha fáj is a szeretetlen tett. Mellyel azt vallom, hogy boldog az, ki békességet vet. Húzzad te is, mert viselője kibír minden terhet. Húzzad te is, mert hordozója öröklétet nyerhet. Húzom én is, mert minden terhe nekem gyönyörűség. Húzom én is, mert érte a bér nékem-az üdvösség. 1948. 10. 04.

-7-

A lámpa tovább ég Éjfél felé járt az idő S a zivatar is elállt. A család rég lenyugodva Már álomországban járt. Míg kint a korom-sötétében Csak az esőcsepp látszott, Addig velem gondolataim, Pislogó lámpám játszott. Visszagondoltam mindenre, Múltra, gyermekkoromra. Napsütötte verőfényre, S átélt zivatarokra… Az Úr tudja, hány villámlást Vezetett le életemben, Mióta megkapaszkodtam, A Mester keresztjében. Míg én farkasszemet néztem Az éjjel, sötétséggel, És azokon túlszárnyalva Beszélgettem az éggel, Egy hosszú tűzcsík kígyózva Az eget átfutotta, S egy-a drótba vágott- villám Izzómat eloltotta. De a másik fény megmaradt, Égve tovább is – rendben. Köztük párhuzamot vonva Térdre borultam csendben, Majd a hajnalpirkadásnál Az ablakom kitártam. S a fényért a viharokért Az örök Istent áldtam. 1951.04.07

-8-

A megtérés Nemcsak lemondás megszokott dolgokról, Nemcsak leszállás a magas ormokról, Nemcsak észrevenni azt, akit kerültünk, Nemcsak ott hagyni, akikért hevültünk, Nem szemlecsukás és világámítás: Nem egyszerű újabb váltóállítás, Nemcsak templomjárás, Krisztus-hirdetés, Nem nyögés nélküli teherviselés. Részemre alázatos szívkitárás, Egy szent, csodálatos isteni áldás. A megtérés nekem világesemény, Melyben énbennem zajlott le szívrengés, S ledönti bennem magam: kit szerettem, Kit gyakran toronymagasba emeltem. A megtérés egy nagy felfedezése annak, Hogy utak között különbségek vannak. A megtérésben magunkévá tesszük, Hogy néki élünk s erőnk Tőle vesszük… és bár e világ forró katlanjában Hevít s perzsel is sistergő árjában, A sárra, mely ránk freccsent, legyen gondunk, Hogy minden folt nélkül leégjen rólunk… Istenben élni a legszentebb dolog, S megmaradni… bár a prés recseg-ropog! 1949.03.02

-9-

A Mester útja Tegnap is olyan volt, mint ma És holnap sem lesz más. Térkép nem jelzi határit, S nincsen indító ház. Ismertetőjel: egy vonal, Ez rajta végig fut, Melyet a Mester már régen A keresztjével húz. Jobbról és balról göröngyök S bukdácsoló lények. És itt-ott, de nem elrejtve: Picike kis fények. Egy-két ismerős úttörő Zúzza a rögöket, És a fáradt zarándokba Új erőt öntöget. Az útra padot nem tettek, Bár a király útja. Pihenésre vágyódóknak A Mester ezt mondja: Ezen az úton csak menni, Vagy térdelni lehet, Rajta a legkisebb értem Nagy dolgokat tehet. A hajlásában még mindig Ott állnak a hegyek, De ne feledd, hogy én most is Teelőtted megyek. 1948. 03. 23.

- 10 -

A nyelv Beszélni sokszor sokat tudunk, és ezért gyakran bajba is jutunk. Nyelvünk, ez a kicsiny finom műszer Pattog, mint a tűzbe dobott lőszer. Földrengést jelzőként kileng jobbra, Ellenhatásra karcolgat balra. Ki láva- árjába belekerül, Az biztosan többször el is merül. Beszélni sokszor sokat tudunk, Nyelvünkkel tűzre új csóvát dobunk. Míg mást égetünk, befelé égünk, Pernyével beszórjuk egész lényünk. Ki hozzánk ér, hamarosan megég, Bár hidegek vagyunk, akár a jég. Az ellenszer?! Ismerd meg énedet, és sokszor harapd meg nyelvedet. Beszélni sokszor keveset tudunk, S az imádságig csak ritkán jutunk. Vigaszt nyújtó szóval fukarkodunk, Vallást tenni néha bátorkodunk. Bocsánatot kérni nem bír a nyelv, Miatta megakad sok nemes terv. Sértődöttséget hamar észrevesz, Durcásságból gyakran néma lesz. A nyelv kicsi, de nagy dolgokat tehet, Ember – Isten között kapocs lehet. Egy szóval is kötözhetsz sebeket, Egy szóval is könnyíthetsz terheket. Egy jó szóval már csodákat tehetsz, Egy jó szóval a szívekig mehetsz. A legszebb, mit ember vele végez, Ha válaszol, mikor Isten kérdez. 1947. 12. 06.

- 11 -

A rügy éneke A tél után tavaszt várok, És bimbó-hívó nap sugarát, Levetem téli köntösöm, Mi fogva tartott és bezárt. Ha majd azt, mit a gyökér küld, Átadja a törzs és az ág. Akkor én is bimbó leszek, S bimbóból egyszerű virág. Ha majd a kelyhem szétnyitom, Jöhetnek a kicsi méhek. Nem féltem virágporomat. Tudom, hogy ők abból élnek. Bár magamból adok nekik, S asztalukra ételt teszek. Mégis nekik köszönhetem, Hogy virágból gyümölcs leszek. Engedj magadhoz méheket, Hogy te is gyümölcs tudj lenni. Nem csukva kelyhet… a szívet. Az ember sok jót tud tenni. 1951. 03. 18.

- 12 -

A Te igád? Uram… Nem tudom, miért. De érzem, hogy a Te igád most oly nehéz. Annyira más ez, mint amit ígértél. -lehetetlen, hogy felcserélték? Te azt mondtad „ gyönyörűséges”, mikor álmodozva húzni kezdtem: A bevert szegeket észre sem vettem, csak ma látom, hogy sebes lettem. Utam lefelé, a mélybe visz: s könnyű terhed mégis húzni kell. Bocsásd meg nekem, hogyha megkérdezem: -a kerékkötők nem ültek fel? Olyanok akik a Te nevedben saját terhüket rakják reám. Hallják, de nem akarják észrevenni, hogy a küllők is recsegnek már. Ugye, figyeled, hogy igéddel képmutatón fejemet mossák? De hiába mutattál példát nekik: a lábmosó vizet nem hozzák. Ne haragudj rám, ha azt mondom, hogy tanításod elvetették, és a gyönyörűségest,-ami könnyű, a Te igád… Már kicserélték. 1963. 09. 08.

- 13 -

A Te örömöd Nem az a darab kenyér, Melyet kérges kezünkkel Megkerestünk: Mely pár órát ég bennünk S azután érezzük, hogy Megéheztünk. Nem az a néhány fillér, Mit heti munkánk után Adnak nekünk: Mely, bár nem vettünk semmit, Mégis alighogy futja Fűszeresünk. Nem is majd a szép holnap, Mely csodával vár, melyben Lesz mindenünk: Melyért cserébe kérik Legnagyobb kincsünk, hitünk S az életünk. Ne, ne ilyet adj nekünk, Melyért fel kell áldozni örök éltünk: Mely ma szivárványt mutat, De holnap pocsolyába Mártja lényünk.

- 14 -

A Te szent örömödet, melyért az árt Golgotán lefizetted: Melyért nekem, nekünk az üdvösséget örökre Megszerezted. A Te csodás örömöd, mely teljesen kitölti az űrt bennünk: Melyet imában kérünk, mely megszenteli éltünk S minden tervünk. Csak a Te örömödet, mely áldott szeretetet gyújt mibennünk: melyért vágyunk naponként, melyet kérünk, melyért ha Kell, szenvedünk. A Te égi örömöd, melyet a mi számunkra földre küldöttél: Mely összeköt Teveled s az égiekkel – melyért Te is szenvedtél. 1948. 08. 19.

- 15 -

A tükör mellett Egy rövid időre tétován megálltam… Úgy, mint akinek látási zavara van. -A tükröt néztem… Rosszallón és megbántva… Mert mást mutatott, mint amit akartam. Azt mondta: „Tévedek, nem egyedül vagyok. Mások is taposnak velem az ugaron. Sőt, azoknak – akiknek sokkal nehezebb, Fájóbbak – az éltet keserítő gondok, ima tárgyai lesznek az akadályok. -Míg én – bár azt állítom – tanítvány vagyok… Csak várok, várok, s mindenért panaszkodok. Azt mondom: Nem látnak már meg… Nem éreznek. Pedig többen jönnek segítőn felém, s ők, akik megértik Krisztus üzenetét, alig hagynak meg számomra egy kicsikét… Viszik a terhemnek majdnem a felét. -De én… A megmaradt féltől is irtózom. Keresem, s folyton töprengek a kibúvón. -Nem is hall tőlem senki önkéntes vállalást, csak a megszokott és unott jajgatást. ------------------------------Tovább nem bírtam… Becsuktam a tükröt, mint akinek nem azt mutat, mit szeretne, vagy valamivel – könnyebben elviselne. -Míg a látott kép felett méltatlankodtam, és annak üzenetét kifogásoltam.. Döbbentőn megszólalt egy mélyről jövő hang. Csendet parancsolt és utána ezt mondta: „Tévedsz! … A tükör nem mutatott rosszul… Akit látsz benne – abban van a hiba. Te vagy a látott kép pozitívja, és tükröd csak a valóságot mutatta. -A tényen ő már nem változtathat. Aki csúnya ábrázattal tekint bele: Annak szép után kutatni nincs joga.” ----------------------------A vád után csend lett… Elnémultam. -Megértettem mindent… Nincs igazam. S csak egyet tehetek, hogy a tükör mellett, Hibáimat – még ma – őszintén megvallom. -Mert akinek szól a vallomás… érti, Hogy lelkileg – jó és szép akarok lenni. 1970. 06. 07. - 16 -

Adj hálát Testvér! Emelkedj ég felé a lélek szárnyán. Tarts velünk- örülj- ne állj egyedül árván. Gyújtsd meg háládnak tűzét ma szívednek oltárán, S osztozzál velünk boldogan Istennek jóságán. Testvér! Mindent az Úr adott, gyümölcsünk, asztagunk, Szénánk, állatunk, e szépen terített asztalunk. Mindezt neked, nekem adta áldott kegyelméből, Hogy magunkénak valljuk Őt szent meggyőződésből. Testvér! Mit adsz te az Úrnak e hála ünnepén? Tudod, hogy nem vár sokat Ő cserében ez estén. Csak egyszerű háládatos gyermeki köszönést… Gyere mondjuk el közösen szívünknek örömét. 1951. 09. 27.

- 17 -

Áldd meg az én hitem Uram én bízva jöttem hozzád, S hoztam egy üres, bűnös szívet. Leteszem eléd alázattal, Hogy tégy bele mustármagnyi hitet. Tépd el mindazt, ami máshoz köt. Mindazt, mi gúzsba tartja szívem. Te tudod, hogy mi erőtlenít, S miért gyenge gyakran hitem. Adj nekem erőt, sasként szállni, Ha vágyam imaszárnyon viszem. S ahogy azt már annyiszor tetted, Áldd meg Uram újból: az én hitem. 1958. 06. 26.

- 18 -

Állíts helyre /Egy beszélgetés nyomán / / 80. Zsoltár 4.verse / Csak ma… Csak most látom, mennyire elfaragták bennem az oszlopot, melyről valamikor hűséget ígérve, sziporkázva egy mécses lobogott. Csak ma…csak most döbbentem rá, hogy nem látják mécsemet… csak egy hitvány oszlopot, mert olajam – a hit, bizalom s a remény rég elfogyott. Csak ma látom, hogy gyom… közöny, kishitűség, erőtlenség nőtte tele az utat, s a világ országútján taposott lábnyomom nem menny felé mutat. Csak ma látom, csak ma… üresen, összetörten, érték vesztetten, hogy tékozló fiú lettem, s azt a jogot, hogy leborulhatok a mindenség Ura…Uram előtt… kegyelemből vettem. Csak még egyszer, édes Atyám…még ma, állítsd fel bennem oszlopod, és helyezd rá újra mécsedet, hogy alázatos benned vetett hittel, viharok közt is… terjeszteni tudjam fényedet. 1955. 11. 19.

- 19 -

Amiről neked is tudnod kell… Az Isten országútján ne keress kilométer-köveket… nincsenek. A megtett utat nem ezek mutatják, s nem is az ismeretlen műszerek. -Nem napok, s évtizedek jelzik a startot… És a célnál nem mérnek mást: csak az alázatot. -Ne csodálkozz, ha látsz rajta testvér színészeket. Közöttünk ilyenek is jócskán gyalogolnak, de csak akkor veszed észre őket, mikor a csapdák megfogtak… Mert hívő lelkeddel arra gondoltál, hogy az út velejárója: ezek is próbák. -Ne mindig lásd megtett útnak, a fényes jubileumokat. Sokszor csak arra valók, hogy dicsérjük az eleveneket és holtakat. -Ha szentként akarsz egyszer a csúcsra érni… ne vígy magaddal farizeusi tömjént, sem hordozható „Ébenhajzerokat”. -Ennek az országútnak volt, van, lesz, annyi köve, amin bemutathatod majd az áldozatodat. ------------------------------------Tudod, mi mutatja itt a megtett utat? Azok a titkon hullatott, de általad észrevett könnyek, amiket letöröltél és nem bíztál az időre, hogy majd önmagától felszárítja, vagy hogy a szenvedő letörölje. -Még más is mutatja a megtett utat… A betegek felmosott konyhája… És a gondosan kivasalt ruhája, amikor te nem voltál más, csak eszköz, hogy választ kapjon azoknak imája. -Akarsz részt venni ezekben? Akkor indulj el gyorsan erre az útra. Az apró örömök markodban vannak. Szórd mindenhova… A többit bízd az Úrra. Nem baj, ha nem látja meg senki. Nem baj, ha nem tudja meg mindenki… Aki ismeri szíved… úgyis feljegyzi. - 20 -

-Testvérem! Légy ezen az úton Isten hollója, aki bár nem tudja, küldetésben jár… A csüggedt Illéseknek visz üzenetet, s tűzszekerükbe egy kerékszeget. -----------------------------Tedd mindezt… És akkor rövid lesz az Isten országútja, -de a végén… amikor nem tehetsz semmit már… nem kell kopognod… Semmire sem kell hivatkoznod… Magától megnyílik a menny kapuja. 1970. 11. 07.

- 21 -

Amit csak ott fogsz megérteni Az Isten nagyságát itt e földön csak csodálni tudod. Megérteni?!…Az örök valóság küszöbén fogod. -Akkor, mikor elkápráztat a fény, az angyalok kara, E föld koldusai és a „Mártírok” ujjongása. Amikor megszűnik a jaj, s a Bárány letörli könnyed… Felszabadulsz – és mást semmit-csak az örömöt érzed, -Elfelejted, hogy az úton volt tövis – keresztcsináló, Szemet tévesztő… prédikálni tudó…Álarchordozó. De te csak a végtelen örömnek, hálának engedsz utat… És mint akinek hitet, erőt adott, dicséred az Urat. -Mert ereje veled volt, nem hiába bíztál, futottál, Mestered, amint ígérte – elkészítette koronád. 1973. 10. 16

- 22 -

Átadom Én átadom szívemet- alakítsad, Uram… Érzem, hogy nagyon öntelt, akaratos, kemény: Mert hiányzol belőle, elhagyott szegény, S így remény nélkül járom- egyedül az utam. Én átadom a kezem- tedd szabaddá Uram… érzem- bár tépem- fogja a világkaloda, és sorvasztva, játékként rángat, ide-oda, S így Tenélküled járom- egyedül az utam. Én átadom a lábaimat – fogadd Őket, Uram… Érzem, gyakran lábnyomodon taposva állnak, Máskor hitványul idegen mezsgyékre vágynak, S így csüggetegen járom – kétség közt az utam. Mindenem neked adom – fogadj engem, Uram… Arra kérlek, teljesen oldozz fel terheimtől, Hogy mától kezdve semmit ne várjak embertől, és megbékélve járjam – Teveled az utam. 1951. 09. 15.

- 23 -

Az ima Itt, vagyok, Uram, lesújtva a porban. Hogy mi az oka, Te tudod legjobban. Látva a hatást, fájlalva szégyellem, Hogy az imádságot elfelejtettem. Ezért csúfolt meg az ördög így engem. S kacag most gúnnyal, hogy benne is hittem. Ő tudja legjobban, hogy mit is tettem, Mikor imádkozni elfelejtettem. Elmegyek hozzád, Uram, ismét gyakran. Veled társalogni imakamrámban. Jól tudom, ha ott vagyok, Te nem vetsz meg. Imádkozni engem ott tanítasz meg. 1937. 10. 05.

- 24 -

Az Úr gondot visel Az Úr gondot visel…Bízd rá magad. Ne nyíljon panaszra sosem az ajkad. -Aki benne bízik, mindennap örül, S hitének szárnyán ég felé röpül. Az Úr gondot visel…Légy tehát nyugodt, Mert imád, kérésed: trónjához jutott. -Nézd, a kis madárka sosem csügged el… Dalt zeng minden reggel, amikor felkel. Az Úr munkát is ad…Fogadd örömmel, S a vele nyert áldást mindig köszönd meg. -Szeretettel segítsd a fáradt testvért… Sose féltsed vállad…Tedd rá, a terhét. 1951. 10. 18.

- 25 -

Azt hittem Azt hittem, hogy ma erős leszek. S újra…gyenge voltam. Nagy nevedre, égi Atyám, Ismét szégyent hoztam. Azt hittem, ma bátor leszek, Nem rettent meg semmi. Újra-félve…nem mertem én, Házadba elmenni. Azt hittem, ma hősöd leszek. Zászlód viszem bátran. Megrettenve, összegyűrve Én is félre álltam. Azt hittem, hogy Uram megvet E nagy hitványságért, De Ő megbocsátott nekem Minden gyávaságért. 1951 08 07.

- 26 -

Beszélnek a húrok Letettem hangszerem, mint aki fáradt. Csendre vágyom… Pedig mindenütt csend van. -Vagy talán tévedek? Bennem vihar zúg?! Igen… Bánt, hogy a húrok ezt beszélik: „Hamis akkordok lettek úrrá benned! A Mester üzeni, mássá kell lenned.” Mássá kell lennem?! Mint aki örvényt lát, kapaszkodni akarok, de nincs mibe, s a húrok könyörtelenül ezt mondják: Felelj őszintén, ha tudsz! Mért van tükröd? Mért van mindennap nyitva a Bibliád? Kitől kaptál jogot emberre nézni? Ki vagy te, hogy igazságot tudsz mérni? Azután csend lett… S nem tudtam felelni. -Éreztem, a szívemnek össze kell törni, mert így nem Krisztusé; csak az enyém, és hiába folyt Golgotán a vér. 1967. 04. 06.

- 27 -

Ceruza Tehozzád szólok most, Kicsike ceruza, Mit fiamtól kaptam Születésnapomra. Ceruzám már sok volt, Védőkkel, tokokban, De téged szeretlek, Mégis a legjobban. Mikor megcsókolva Ideadott nekem, Elmondta százszor is, Mit kell veled tennem. Hogy írjak szépeket Emberről, virágról, Jókedvről, mosolyról A tavasz-nyílásról Ha kezembe veszlek Ne verjek senkire. Képzeletem szárnyán, Ne menjek messzire. S míg a használatban, Egész elfaraglak, Szomorú szívekbe. örömöt juttassak. Hozzátok szólok most, Egyszerű ceruzák. Kik ma és holnap is állják a faragást.

- 28 -

Kik vártok, hogy Isten, Használatba vegyen. S veletek hova kell, Vesszőt, pontot tegyen. ,S ha kézbe vesz az Úr, Nem a ti érdemetek. Nála nélkül, mindig: .Törött a hegyetek. Bármily lassan forgat , Az élet-hegyezőn, , Nem tudtok ti írni A kényes szívmezőn. Ha hív, ne mondd sosem: Puha, gyenge vagyok, Az érdes táblákon Biztos eltompulok. De ne légy kemény sem Mely, a lágy anyagban Karcolva megmarad, Tépett vonalakban. Légy mindig ceruza. Ne üss, csak simogass. Ne okozz fájdalmat. .De vigaszt osztogass. Ne magadról írjál. Figyeld mit diktál: E földön Istenről, Az emberhez szóljál. 1949. 02. 12.

- 29 -

Csak...azoknak Ha bánat ér, ne mondd el senkinek. Ne tudják meg azt, hogy fáj a szíved... Menj haza!? Nem szégyen... Sírd ki magadat, Sírj addig, amíg a könnyed elapad. Ha szíved azt mondja: „Most már elég,” Töröld le az áruló nyomokat... Ne lássák meg azok, akik okozták, Nekik nem fáj...Úgyis csak mosolyognak. De ha tudsz imádkozni... térdelj le, S engedd Jézust egész melléd állni... Könny áztatott pilláidon keresztül is Meg fogod végtelen kegyelmét látni. S amikor kezed kezébe teszed... Csodálkozol, hogy ezért is sírtál. Rájössz, hogy még mennyire nem ismered, És az áldások előtt gátat húztál. Azután kisüt a nap...Eltűnnek a fellegek. Szivárvány-hídján bekopog: a hit, a szeretet. 1972. 12. 27.

- 30 -

Dicsérem az Urat Dicsérem én az Urat, lelkem nagy királyát. Bízok az ígéretében s várom hívását: Hogy szárnyaim bontva zsámolyához repüljek, S helyemet felcserélve nála énekeljek, Míg itt vagyok – mit rám bízott – viszem szerteszét, S bekiáltom az éjbe áldott üzenetét. Hogy szent Fia értünk meghalt a Golgotán, És bűnünktől megmentve, kegyet szerzett a fán. Ezért vagyok boldog és vidám az énekem. Ezért Ő a legdrágább mindennél énnekem. Míg mennyben az angyali ajkak zengik nagy kegyét, Jertek, mi itt dicsérjük áldott szeretetét. 1951. 08. 12.

- 31 -

Dicsérjétek az Urat Susogjatok zöld erdő fái. Zengjen dalotok, mezők pacsirtái. Emberszívek az Istent dicsérjétek, Egek, örök jóságát becsüljétek. Kiáltsatok elnémult emberajkak, Legyen vége minden panasznak, jajnak. Földi bajok láncát tépjétek széjjel, És kössetek frigyet gyorsan az éggel. 1951. 07. 12.

- 32 -

Egész biztos Mindenkinek van árnyéka. Neked is! Mint velünk össze van nőve: Veled is. -Szorosan hozzád tartozik, Még ha tagadod is. Egyszer csökken…máskor megnő, Néha taposod is. -Mikor zenit alatt állsz: Legkisebb, Pedig a napnak erejét: Sokkal jobban érzed, Ha imádkozol…eltűnik Az árnyék. És akkor… A másokét sem nézed. 1952. 08. 05.

- 33 -

Első imádságom /nem az író fantáziája, negyven éve mondták el nekem, s azóta viharban mindig eszembe jut, unokatestvéreim voltak. / Nem az, ami akkor hangzott el, mikor anyám ágyamra ülve, kezem összetette. Nem az, amikor ajkam még nem értve… csodálattal, az édes Istenemet rebegte. Nem az, amivel az első, szeretetlen tettem után: ki akartam tépni az önvád fullánkját. Nem az, amivel tanítványként, felajánlottam Istennek magam és vállaltam munkáját. Az én imádságom… viharban mondott imádság volt, olyan, miben felnőtt is gyermek marad. Miben a lélek hasonló a bimbóhoz: mit a harmat s a napsugár ér: önmagától hasad. Ezekben az imákban a keresztény percek alatt éretté lesz, s térdén ostromolja az eget. És az Isten morzsáit is éhező asszonyként: megközelíti a szentet. Ezekben az imákban tudunk felágaskodni annyira, hogy felérünk, az Isten országának kerítéséig, Vagy annyira alászállni, hogy magunkból nem látunk semmit… s oda kúszunk a kereszt tövéig.

- 34 -

Vihar kell, hogy a hullámokon járó Krisztusnak az ember oda kiálthassa ments meg engem Uram. S tékozló fiúként rongyainkat nem foltozva, bevalljuk: eltévesztettem az utam. Vihar, vihar kell… mert az igazi imáknak a szélcsend sosem szokott melegágya lenni, S csak ezekben tudunk úgy imádkozni, hogy vágyainknak meghalunk egészen: s az Isten kényszerül csodát tenni, Amikor az első imádságomat mondtam, az életből tizenkét évet, testvérem nyolcat taposott. És mindketten a parton állva néztük a Balatont, melyen lenyűgözően, ezer színben: a napsugár ragyogott. Szívünkben kibuggyanó vágyak, gyermeki önfeledéssel engedve: beültünk egy kikötött csónakba s nem törődve semmivel, elfelejtkezve mindenről: Álmodoztunk- a haboktól ringatva. Majd mindig pajkosabbak lettek a hullámok, nagyobb lett a mozgás, nagyobb az öröm, nagyobb az élvezet. -De egy láncfeszülés, egy pattanás, s a vihar-űzött csónakba beült a rémület. Félelemmel… semmiségünket érezve, öleltük át a csónak padjait. és az átcsapó hullámoktól derékig vízben térdelve: már nem láttuk a tó partjait.

- 35 -

Azután… Ti nem értitek meg: a nagyobbik gyermek imádkozni, a kisebbik, vizet kezdet merni. Jézus pedig… én láttam, az imádkozó, a vízmerő gyermek mellett a hullámokon járt: de a vihar, mégse akart szűnni Nem volt szabad megszűnni: mert már alkonyodott s evező nem volt a csónakban, csak a térdeplő gyermekek… ázottan, fáradtan„ Legyen meg a Te akaratod” ismételtem az imát. -S az Ő akarata szerint, egy hatalmas hullám felemelte s a partra dobta csónakunk. -Mi pedig összetéve kezünk, tovább imádkoztunk. Vihar volt. Olyan, miben a felnőtt is gyermek marad. Olyan, miben a lélek hasonló lesz a bimbóhoz: mit a harmat és a napsugár ér, önmagától hasad. -Ilyen volt az én első imám. 1956. 10. 19.

- 36 -

Első találkozásom Édesapám kezébe vette a kezem, és a szívének szent vágyával elindult Hóreb felé velem, hogy hitének egyszerű mécsénél lángra gyújtsa bennem a szent fényt: amely mellett nem kell Krisztus útján fehér bottal ütögetnem a szegélyt. -Úgy mentünk egymás mellett, miként egykor Ábrahám és Izsák: kétely nélkül, engedelmeskedve, az oltárt…Istent keresve. -Apám gázolta az akadályokat, mint aki ismeri az út buktatóit, mint aki tudja, honnan jön az erő, s látta már teljesedni a Jehova ígéreteit. -Én fakadó hitemmel…fogtam a kezét: mámorosan, mint akit az oltár vár, hogy szolgálatom, szívem rátegyem, s majd tüzénél – ami az enyém, önerőm, akaratom elégjen, és ami megtisztul…Istené legyen. -Így mentünk, a jövő fátylát emelgetve, Ő a hit szemével, én reménykedve, hogy Isten, csodálatos titoktartással… megmutatja magát szentségben. És egyszer csak...megállt édesapám és ezt mondta: „Itt, itt találkoztam először Istennel…” Boruljunk térdre, fiacskám, Hadd beszéljen most…a te szíveddel. -Nem látom Őt – súgtam csüggedten. Nem látok, csak egy hatalmas szálfát, Rajta két szót...Alfa, Ómega. Vakítón tündöklő betűkkel, S körülötte kidöntött fákat… hit, remény, békesség, szeret jelszókkal, a földön feküdve. Ne törődj velük, súgta vissza apám, Azok Isten mellett holnap újra nőnek… Vessük le sarunkat. Ez a hely szent. Az Alfa- Ómega – az akit mi keresünk. -De mi lesz velünk?! S mit ér, hogy megtaláltuk, Ha holnap, vagy azután – Őt döntik a porba? - 37 -

-Ne félj fiam!!! Ő a kezdet és a vég: sugározta apám átszellemült arca, -Évezredek óta tapossák egymást körülötte favágók. A lángelmék, őrültek, Júdások, álszentek az együgyűek, ravaszok, hitetlenek és a testvérek. -Évezredek óta törnek fejszenyelek csorbulnak a bárdok és szekercék, de az Isten ereje, szentsége: sohasem lett kisebb még. -Ha így van, maradjunk itt, apám. Ennek az erőnek rabja akarok lenni és térdelve, könyörögve engedélyt kérni, az életem kezébe tenni, -S bár lelkemen öröm és szóözön hullámzott, mégis csak ennyit tudtam mondani: „Uram…én bűnös ember vagyok.”: -És egy szelíd hang boldogítón válaszolt: „Akkor én teneked megbízást adok.” 1968. 01. 05.

- 38 -

Elveszett percek Az elveszett perceket Sohasem tudjuk pótolni: De mint kölcsön-idővel, Mindenről el kell számolni. Ezek a percek sokszor. Itt is tűzként égetnek, És ez mind semmi ahhoz, Ahogy „Akkor” beszélnek. Már most mondják e percek Álmatlan éjszakámon: „Ne reméld, hogy lesz áldás Félbehagyott munkádon.” Bárcsak percek lennének, S nem órák, napok, évek, Amik vádolni fognak: Hogy nem hívőként élek. 1967.06. 25.

- 39 -

Én Istenem, Hozzád vágyom Én Istenem, Hozzád vágyom Tisztítsd meg a szívemet. Én Istenem Teelőtted Megvallom a bűnömet. Biztos kézzel vidd hithajóm Égi honom révébe, Földi utam áldozzék le Kegyelmednek éjébe. Én nem tudom, mért is van az, Hogy úgy szeretsz engemet. Én nem tudom, mért nem bírom Lerakni a terhemet. Lábaidhoz leborulok, Mentő kezed megfogom. Arra kérlek, légy Te mindig Bűnharcban támaszom. Én nem tudom Nálad nélkül Keresztemet hordozni, Én nem tudom Erőd nélkül Virágidat gondozni. Légy Te velem, maradj nékem Minden napon Pásztorom, És én ezért mindörökre A szívemet átadom. 1948. 04. 26.

- 40 -

Engem is szeret Imádom Jézust, az égi bárányt; Aki értem szenvedett halált. -Golgotán ontotta vérét bűnömért: Egy botladozó. erőtlen gyermekért. Dicsérem Jézust; Hallelujázok, Hogy elvállalta az áldozatot. -Eltörölte bűnöm, vérével megmentett: Mert Ő mindenkit, engem is szeretett. 1972. 09. 10.

- 41 -

Építéskor Előbb a régit bontani kellett. Hogy új alapot készíthessünk. Ásva, csákányozva mélyre mentünk, Hogy majd magasba építhessünk. Leverve a régi bontott téglát Új habarccsal új helyre tettük, S a ledöntött falból mást semmit, csak Az átfaragott követ vettük. Így egyszerre zsinór: végén súllyal, Mutatott mindig merőlegest. S egy csepp buborék a vízszintezőn, Megbízható pontos egyenest. E kettő bár csekélységnek látszik, Megmutatja mindig a valót. Elhajlást, ferdeséget és gyakran Az igen sürgős tennivalót. Az újra építés ránk bizatott A nagy puszta lélek- romokon. Ássunk be mélyen,- az alap megvan, S ne építsünk soha homokon. Ne a magunk kövét rakjuk bele, Csak azt, mit az Úr átfaragott. Minden darabot szeretve kössünk, Ne használjunk hitvány habarcsot. Nézzék gyengének az égi zsinórt Mégis – kövek- hozzá igazodunk Vegyék buboréknak bizodalmunk, Mi azért is… ezzel kapaszkodunk. Kövekből épül Isten országa, Az én… és testvéreim helye. Ha majd épületünk felér az égbe, Mi, kövek, együtt leszünk Vele. 1951. 03. 03. - 42 -

Eredj, ha bírsz Eredj, eredj ha bírsz S nem köt ide semmi. Ha teher már neked Miközöttünk lenni. Ha szivárvány- hídján Futtat e nagy világ, S teneked nyílik ott Minden egyes virág. Eredj, ha nem bírod S e légkör fojtogat Ha sokkal többet nyújt, Ki tőlünk csalogat. Eredj, ha a szíved Értünk már nem dobban, S mécsedben az olaj Utolsókat lobban. Eredj, ásd mélyebbre A Krisztusnak sírját. Verjél le csak minden Útmutató táblát. Söpörd le az úton Jézusod lábnyomát. Tagadd le mindenütt Istennek hatalmát. Ha össze is törted A Mester keresztjét. Földhöz vágtál mindent Mire hitet tettél. Ha sokan lesztek, S én egyedül, árván: Kitartok akkor is Maradok a vártán.

- 43 -

Én...én itt: maradok Szélben, viharban, Uramért harcolok Mindvégig kitartva. Ha sokan lesznek ott... S én egyedül, árván, Kitartok akkor is: Maradok... a vártán 1947.02.04

- 44 -

Értsd úgy, ahogy kell Ma biztos frontátvonulás van. Oly semmi: érzéketlen vagyok. Úgy érzem, agyam nem működik, és megálltak a gondolatok. Nem látom azt, ami másnak fáj. Csak önmagammal törődök… Nincs Samaritánus tervem. Hiába sírnak, könyörögnek. Azt állítom: az a helyes út… Ha nem törtetek: első lenni. Parancsoló: úgyis van elég. Dicséret csakis őnekik jut. Pedig a lélek is azt mondja: „Ne csak a képmutatókra nézz. Ha kell: szánts még az ugaron is. Ekéd tartja –az Isteni kéz.” És amikor magamba néztem… Rájöttem, hogy Krisztus vár engem, S kezében ott volt a receptem. Ami rajta volt: jó volt nekem. Nem volt keserű, mégis formált, S én nyöszörögve, összetörten… Úgy írt… Mint édes testvérének: „A keresztemet én is vittem!” Amikor szava szívemhez ért: Úgy tűnt: mintha vérem pezsegne. Éreztem benne a napsugarat, Mely hitem trónjáig emelte. Nem fogtam már semmit balgán Időre, frontátvonulásra. Megértettem: mit vár Krisztus… Elindultam csendben… A munkámra. 1973. 10. 19-20 - 45 -

Esti vallomás Az alkony pírja imára késztet, Elmondani mindent, bűnt és vétket. Sírva- zokogva, vallomást tenni. Mért nem volt erőm Krisztust követni. Azért, Uram, mert önző a szívem, S kegyelmi ajtód ritkán zörgetem. Hiába nyújtod áldón kezedet, Én csak tékozlom szeretetedet. Uram, a gőgöt törd össze bennem. Rabláncaimból oldozz fel engem. Hadd tudjak Benned szentségben élni: Taníts meg mindezt Tetőled kérni. 1967. 07.16.

- 46 -

Ezt is kellene tudni Ez a föld Isten próba- terme. -Mindent lát s elrendez bölcsessége. Itt ringatta bölcsőd szeretete, Hogy később munkádat megszentelje. -Senkitől sohasem kíván többet. Mint amit az ember bír, megtehet. -Ne jajgass hát a kereszted miatt… Tedd alá hittel s bátran válladat. Tanuld meg: az erőből többet kapsz, Mint amennyit könnyes szemmel megláthatsz. -Ha csak a terhedet figyeled… Míg másokét: kicsinyled, lenézed. Taposd fészkét a türelemnek, És ha kezet nyújtasz a kísértőnek… Sőt, képmutatóként imádkozod: „Legyen meg Uram a Te akaratod”. -Ez a föld az Isten Próbaterme. Számodra a munka területe… Ne keress hát soha kibúvókat, S kerüld el a rossz tanácsadókat. 1973.10.08

- 47 -

Folt- keresés Kormos üveget adtak a kezembe, Hogy nézzek farkasszemet a nappal, És figyeljem meg, mennyire érdekes: Ha egy vonalba kerül a holddal. Többen kormoztak, hogy lássák a foltot, Mit a holdárnyék a napra vetít. Csodálkozva nézték, hogy sötétíti Az, ami fényt csak belőle merít. Mi is hitvány, kormos kis üvegünkkel Lázasan kerestük a nap foltját. S ember módra rajta felejtve szemünk, Azon, mik a fényt kevésbé osztják. Tegnap, ma, ember- fogyatkozást néztünk. Napokat- mi- kicsike holdak. S a kormos üvegen nem vettük észre, Hogy mennyi fényt és szeretetet, szórtak. Míg üvegeden foltok után kutatsz, Addig csak hunyorgat lélek- szemed. S hiába ontanak meleget a szívek, A koromtól te észre sem veszed. Hadd a napfoltokat… dobd el az üveged. A foltkutatás magadnak is árthat. Az ilyen, bár mindig nagyon elfárad, Köszönetet, senkitől sem várhat. 1952. 05. 15.

- 48 -

Hitélet (H-Ő)

- 49 -

Ha Ha tőlünk függne, a nap csak felettünk sütne. De akkor ellenlábasainkkal mi történne? Ha tőlünk függne, eső csak keleten esne. De akkor minékünk nyugaton ki öntözne? Ha tőlünk is függne, próba soha sem lenne. De akkor vigasz, enyhülés miként születne. Ha nem volna vessző, bot; mely érdem szerint sújt, Nem kellene simogató kéz, mely vigaszt nyújt. Ha nem volna Isten, éltem nem érne semmit, Ha nem volna Krisztus, én nem szeretnék senkit. Ha nem volna fájdalom, kereszt, Golgota, Földi ember a mennybe nem érne el soha. 1951. 08. 14.

- 50 -

Hadd mondjam meg A tízezer talentum s a száz dinár, Nem más, mint egy megfoghatatlan viszonyszám. E differenciának értelmi mutatóját egy helyen találod csak meg: a Golgotán. Ha vágyad úgy hajt oda, mint aki nem érti ezt, de érzi e számok közt megbújó óriási arányt, akkor eldobod az önzést, a fojtogató kapzsiságot, mert a kereszt alatt megérted a lélek szavát. Akkor keresd a százdináros alkalmakat, amelyekben a talentumok bontva lettek, hogy küldetésed, tehetségedhez képest, Te is tudj adni apró kölcsönöket. Ezek a kölcsön lehetőségek itt vannak. -Idő és tér nélkül rendelkezésedre állnak. Lehet, hogy csak holnap hozzák majd a kamatokat, De a szolgatársak már ma várnak. 1965. 01.12

- 51 -

Hívtalak Leányom imádkoztam érted, Hogy hívó szavamat megértsed És lásd is meg, mit nyújtok feléd, Hogy mindig keggyel jövök eléd. Kerestelek, hogy megmutassam A bűnös iránti irgalmam, Melyből mindenkinek bőven jut Sose vetem meg, ki hozzám fut. Szenvedtem, hogy te is majd ott légy, És vérem által üdvözöljél. Általam, bennem boldog legyél, És mellettem fent örökké élj. Hívtalak, míg itt vagy, járj velem. Naponként hordozd az én terhem. Én ma, holnap is adok erőt, Segíts te is minden csüggedőt. 1945. 10. 21

- 52 -

Honnan jön a fény? Este volt, a hídról néztem a mélybe, És gyönyörködtem a part menti fényben. Sok picike lámpás, ott lent a vízben, Mint apró csillag tükrözött szemembe. Egyik víz színen, másik több méterre Nézett lefelé mélyre a mederbe. -De mi az? A sötétben dél felől Egy szörnyeteg: lök mindent elől. Hajó, hajó, megmozdul a víz tükre És aggódva nézek tovább az űrbe. Hullám hullámot hajít ki a partra, Lépcsőket mosva zuhan ez a gátra… -Jaj, mi lesz? A fény, fény, kiáltom én, -Megszűnt, vége van, a vad hullámoké. De nem, nem! Ott van! Bár ő is imbolyog, Hajón, hullámon szerényen mosolyog. -Hol veszik az erőt e parányi fények? Hogy felülkerekednek s tovább égnek. Milliárd vízcsepp sem mossa el őket, Előttem tovább és nagyokká nőnek. A fények nagy győzelmének örültem, És magamba merülve eltűnődtem. Ennyire áll hát a kis fény fölöttem, Vagy nekem, embernek ez a végzetem? Hogy szél s egy kis vihar a földre teper S én, a teremtés gyöngye, porban hever. Ön-ostorozásból ahogy felnézek Látom, hogy honnan indulnak a fények. Kisebb és hosszabb rúdon: lámpák égve, A partról világítanak a mélybe. Kicsi és nagy között nincsen irigység, Amíg a sötét tart, ez is, az is ég… Zúgolódás nélkül kérlek, Uram, én, Hogyha nem lehetek óriási fény, Hadd legyek majd mától egyszerű vasból Egy kicsike fényhez a Te lámpatartód. 1948.10. 29.

- 53 -

Igen Uram…látni akarok Mutasd meg, Uram, azt a helyet, Ahol Teérted dolgozhatok. Nem baj, ha zord völgyben is lesz az… Ha velem maradsz, nem lankadok. Mutass egyedül álló sziklát, Melyen villám sem ejt sebet, Ami ott áll, ahová tetted… Kő marad, s nem változtat helyet. Mutass könny- áztatott arcokat… Amiket gond- eke hasogat. S mikor kétely tépi szívüket, Engedd, hadd simítsam azokat. Mutasd meg, Uram, mindig nekem A felhőn túli világot. Hol sehol sincs vész..., csapda, Csak Lényed ad világosságot. Mutasd meg, Uram, hogy nincs más út, Amely e földről a mennybe fut. Hadd érezze meg minden vándor Hogy ezen az öröklétbe jut. 1976. 01. 20.

- 54 -

Ilyen is van! Szíve telítve van szeretettel; Mint nyári felhő esőcseppel. -Nem gazdagok polcairól ad... A saját vékájából osztogat: Akkor is, ha holnap böjtöt tart. -És ha megkérdezed, hogy miért teszi?! Vagy az erőt hozzá honnan veszi?! Kezét mosolyogva összeteszi, S mint aki újra éli, üzeni, Hogy szeretetének forrása, Annak a leheletnek varázsa, Ami Istentől maradt benne; Amikor gyermekévé tette. -Hogy emberként, a Végtelent tükrözze. 1973. 07. 18.

- 55 -

Imádság Ments meg, Uram, attól, hogy csak képmutatásból szólítsam testvérnek, kiért meghaltál a fán. És meggyőződés nélkül, csupán látszatból hitvány rőzsét lángoltassak szívem oltárán. Ne hagyd félrevezetnem rám néző gyermeked, megtévesztőn sugározva felé a fényem, holott Te tudod, hogy megalkudva, a világ hitvány kormától sötét, fénytelen hit- mécsem. Ne hagyd, hogy a hiúság bőrét rám feszítve, zengő ércként, érzés nélkül, recsegjen létem, Állítva, hogy a Te nagy, csodás szereteted örök szimfóniája szívemben él nekem. Ne engedd, hogy szeretet nélküli fém legyek, mely az ütés pillanatában gyönyörűen búg, De ha megpróbáltatás hangfogója éri, Nem hangolódik újra, s szakadt lesz rajt’ a húr. Legyek a szeretet harsonája, amellyel mélyen alvó lelkeket álmukból riasztasz. Beolvadva a Te karodba hangolj engem áldott hangszereddé, melyen csakis csak Te játszhatsz. Legyek a Te hívó jeled, amelyet semmi légköri zavar az útjából ki nem térít, Mely a Te adódból indul, s Hozzád vágyódó szíveket szereteted jelével érint. Legyek ma s holnap a Te égő csipkebokrod, melyből hit-, kegyelemről szálljon ének eléd, Melyben sohasem gyöngülő töretlen erővel zuhogjon szeretetemnek zsoltára Feléd! 1949. 05. 25

- 56 -

Imádságom Édes Atyám, az én célom Színed elé jönni. Az akadályt, mely gátolna, Mindet félre lökni. Célegyenest Hozzád futni Egyedüli vágyam. Adj erőt, hogy Teelőtted A szívem kitárjam. Adj erőt, hogy segíthessem Minden embertársam, Megérezzem, mi a helyes; A bűnt mindig lássam. Adj erőt, hogy ne szégyelljek Bizonyságot tenni. Legyek én a mintakép, hol Jót kell cselekedni. Bűnbánattal orcád elé Sohse jöjjek későn, Legyek én az imádságban Mindig a legelső. 1946.04.08

- 57 -

Imák és válaszok Imádkozom. Nem egészen úgy, mint a farizeus. Mégis – a szavak nagyon hasonlítanak. -Bár a felszínre hozás óvatosabb, de a megnyilvánulások azonosak. És ha nem is mások lenézésével kezdem bizonyítani éleslátásomat, akkor is magamat különbnek vélem, s mint aki biztos ebben… ezt is elmondom. -Ez az ima nem száll felfelé… Itt marad. Rátapad a hajlék mennyezetére, s nem vétkezel – ha ámen helyett ezt mondod: ez is a farizeus ikertestvére. Imádkozom. Mint eső utáni megáradt patakból, gátat szakítva ömlenek belőlem a szavak, s mert rongyosan nem akarok Isten elé állni, ünneplő ruhát adok minden mondanivalómnak. Hozsannázva… úgy köszönöm meg az áldást, erőt, mint aki csodálatos szépségben lát mindent, és akinek a kegyelem arany köntösben, a gondok közé türelmet, hitet hintett. S hogy az imádsággal ne gyengítsek meg senkit, nem beszélek a bűnről… Csak a szeretetről… Tennivalót kérek, mert bizonyítani akarom, hogy én sem félek… a keresztviseléstől. -A végén áhítatos, mélységes csend után, bár testvér ámenek kísérik a hozsannát… Nyomorultul üresnek érzem a szívem. -Visszaesni látom… imám ragasztott szárnyát. Imádkoztam. Még nem úgy, mint a publikánus. Még a látásom is rosszabb, mint annak. -Hiszem, vallom, hogy Isten mindenhol jelen van, S mégis-Őelőtte is titkaim vannak. -De amikor rám nehezedtek bűneim, és ki akartam magamból mindent dobni, akkor önmagam előtt is oly nagyokká lettek, hogy nem mertem őket Uram elé hozni. Csak hangtalanul – mert nem jött szó nyelvemre, mint dadogó kerestem a szavakat. - 58 -

Bár verejtékem, könnyeim is hullottak, erőtlenül, mint néma mozgattam ajkamat. -S amikor tehetetlenül vergődve, csüggedten abbahagytam imámat… úgy éreztem, a Mester hátrafordult, és ezt mondta: „Valaki érintette a ruhámat.” -S én úgy, ahogy voltam… túláradó örömmel, mint akinek az ajkát záró bilincs szétpattant, odakiáltottam, hangosan, boldogan: -Bocsásd meg, Uram… Én voltam. 1970. 11.29.

- 59 -

Ismétlés Ma is ott kezdjük, ahol tegnap. Esztendő, hó vagy egy nap, mindig ugyanaz. Ismételünk! Este lefekszünk, reggel kelünk. A gondolataink egy körül forognak: mit hoz a jövő, mit hoz a holnap? Reményeink összedőlnek sorra, s marad az életünk borús, mogorva. Ismételünk, ismétlés az élet. Megújulnak elmúlt gyermek- évek, ha gyermekünkre tekint a szemünk. És tetszik nekünk! Örülünk, ha látjuk önmagunkat gond nélküli álom-tavaszunkat, De újra jön, gyötör a tegnapi kérdés s megint kezdődik furcsa ismétlés. Megint elölről, soha nincs vége. Nincs a mondatnak befejezése… Míg ereinkben meg nem áll a vérünk: Ismételnünk kell mindig nékünk! S ismétlésünk, mily hanyag, mily dőre nem építünk az örök Sziklakőre. Feleletre vár bennem a kérdés: Miért Uram e terhes ismétlés? Miért ismételnénk ily sűrűn? -S szól az Isten a bűn. a bűn, a bűn!

- 60 -

Isten Bennem van, s az életem vele járom. Vele élve annak célját látom. Bírása részemre nem vágy-álom, Naponként jobban óhajtom, vágyom. Belemerülve, mindig több nekem. Istenségét másképp nem is értem. Ő mutatja: milyennek kell lennem, Rossz, jó közül melyiket kell tennem. Szívem most is örömmel kitárom. Gyermeki hittel szüntelen várom. Bensőmben áldott szent fénye ragyog. És vele én mindig boldog vagyok. 1949. 03. 25.

- 61 -

Istenről Ha azt hiszed, mit sokan, hogy fent van, Onnan néz a mélybe rád. Ha azt hiszed, hogy rettenetes Úr, S félve mondod el imád. Hogy ural itt mindent s e mindenben Parányként ott vagy te is. Hogy esőt, napfényt azért ad s von meg, Mert így tetszik neki. És holnap, ha már megun, félredob, Mint ütött, férges almát. Pedig te is az vagy, mi a többi, Minek az élet formált… -Ha azt hiszed, nem ismered. Vele még sosem találkoztál... Ha azt hiszed, mit hinni kell, Hogy erős várunk nekünk? Ha azt hiszed, közöttünk tér nincs, s naponként itt van velünk. Ha álmatlan éjszakánként csendben Meg tudsz mindent vallani. Ha zúgó vihar tombolása közt Meg tudod Őt hallani. Ha egyedül vagy nagyon, de ezer segítő kart látsz benne, Ha hiszel istenségében és nincs mi csüggedővé tenne. Akkor bár vagyonod nincs – sokkal bírsz. Nálad nincsen gazdagabb. Akkor, akkor, mert bízol, mert tiéd, Te vagy a legboldogabb. 1949. 09. 08.

- 62 -

Jégcsapok Hosszú jégcsapok lógnak Az ereszek alatt Olvadnak és csepegve Piszkítják a falat. Háztetők csúnya szennye Bennük sűrűsödik. Húzd végig a kezedet, Mindjárt mutatkozik. Figyeljed meg, a jégcsap Kikerülhetetlen, De a napos oldalról Hamarabb eltűnnek. Láttad már a lyukakat, Mit csöpögve fúrtak A talajtól függően, Milyen mélyre nyúlnak. S maradnak, míg a gazda A gereblyét hozza, És az eresz hosszába Azt végig nem húzza. De betömni ezeket Csak a föld színén lehet. E lyukakban a féreg Vígan tovább élhet. Uram, hitvány jégcsapok A Te ereszeden, Mi, akik csak tengődünk Áldott kegyelmeden.

- 63 -

Ott lógunk állandóan A tieid fölött, S csöpögünk, hogy lyuk legyen Gyermekeid között. Tudod, miért kell nekünk Az ereszen élni? Hidegben és sötétben Csöpögve is égni. Mert egyik sem becsüli Bármennyit is kapott. Mert csak északon vagyunk S kerüljük a napot. 1948. 12. 04.

- 64 -

Jézus szeret Bűnös, Jézus szeret téged. Újból kegyét nyújtja néked. Ragadd meg hát mentő karját, Becsüld, hallgasd hívó szavát. Bűnös, Jézus most is zörget, Nyissál ajtót, ne légy öntelt. Ne habozzál, ma még kér Ő, Holnap talán minden késő. Bűnös, Jézus kéri szíved, Legyen Benne, erős hited. Nincsen sehol ilyen barát, Bízd rá élted gondját, baját. 1951. 05. 25.

- 65 -

Jézus Én nem értem, de érzem, Hogy szívemben él nékem. Nem értem, de akarom, Hogy szeressen is nagyon. Én itt vagyok és áldom, S amint ígérte, várom. 1948. 12. 10.

- 66 -

Jézust szeretnék látni Nem a faluvégi kőkereszten. Nem a templomok csodált freskóin. Nem a költők gyönyörű versében. -Egészen máshol. A te szívedben. Mert aki tudja, hogy tanítvány vagy, És látta azt is, hogy van Bibliád... Az egyet figyel és arra kíváncsi; Benned Belőle mennyit látni. Vigyázz, testvér...Sok a felvevőgép, S a kép nem színes...Fekete-fehér. -Így hát, akármilyen reflektor ég; Mi Őt mutassuk és szeretetét. Azt, akit oly sokan megtagadnak. Nem értenek...Mert nem is akarnak. -De neked és nekem; egyet jelent: Itt Golgotát...s ott öröklétet. 1972. 07.12.

- 67 -

Jöjj hát Hív a Krisztus szíved kéri. Egész élted adjad Néki Vedd fel tehát a keresztet, űzzed el, mi nem eresztett. Könnyű vele minden teher. Kit Ő vezet, gond-bút lever. Ígéretét mind megtartja, Vész közt, bajban segít karja. Jöjj hát még ma, álljunk sorba, Szent ügyünkért egy táborba, Világítsunk sötét éjben, Szórjunk magot minden szívbe. Zengjen dalunk, völgyben, hegyen. Ki közénk áll, bátor legyen. Ki közénk áll, hívő legyen, Erőt, hitet, Tőle vegyen. 1951. 08.10

- 68 -

Jövök Uram Máté 11:28 Jövök, Uram. Fogadj el engemet. Neked adom egészen éltemet. Legyen tiéd szívem sóhajtása, És az ajkam buzgó imádsága. Jövök, Uram, lerakni terhemet És őszintén megvallni bűnömet. Te jól tudod, hogy én is gyarló vagyok, Kegyelmedért semmit sem adhatok. 1955. 11.10.

- 69 -

Kegyelem: az erő Mindennap, amikor eljő az este, s mindent betakar a végtelen csend… Leteszem én is a napi munkát, és térdre borulok Uram előtt. -Megköszönni kegyelmét: az erőt. Azt az erőt – amit egyedül Ő ad. Ami nélkül elbuknék a harcban, s hiába csatáznék önmagammal: reményt vesztve, mindig gyáva lennék. -A holnapban csak rémképet látnék. De mert érzem az isteni erőt, ami feloldozza gyengeségem: vállalom – bár sokszor még könnyezve, hogy a keresztet én is hordozom. -És ha fáj is… nem hallod panaszom. Mindennap, mikor leszáll az este… Leborulok csendben, Uram előtt, s az imában, amit ajkam rebeg, megköszönök mindent, amit adott, -Mindazt, amivel gazdagított. 1970. 01.21.

- 70 -

Kérdezlek… igen, vagy nem? Testvér… érzed benned az ént? -Mennyit kell küzdeni ellene, s mégis, mennyiszer ölelkezünk vele. Fáj, ha valaki nem látja, nem értékeli jól a munkánk. -Mit se törődve, lebecsüli durván. És mégse lennénk boldogok… ha másra bíznák a szent munkát, S nem éreznénk többé senki ostorát. Sőt, porba sújtana – ha Krisztus a küszöbünkön némán állna. -Könnyeznénk… mert ez mindennél jobban fájna. 1970. 06.05.

- 71 -

Ki nekem Isten? Most jöttem rá, mily szegény vagyok. Ismerem az Alfát…az Erőt, S hiába keresem, nincs szavam, Mellyel meghatározhatnám Őt. Pedig dübörgő mennydörgésként, Mint bércek zúgó visszhangja: Így akar kitörni belőlem, Szívem ujjongó bizonysága. Számomra nincs más fundamentum. Hozzá kapcsoltam az életem. Jöhetnek bárhonnan a szelek: Egy percre sem árthatnak nekem. 1964. 05. 25.

- 72 -

Könyörgés Nem ezreket kérek… csak egy-egy személyt, Akit küszöbödre tudok tenni. Olyanokat, kiknek erejük nincs, De mert Te akarod: értük kell menni. Nem nagy dolgok végzését kérem, Uram: Névtelen munkát bízz csak reám. Olyat, ami az erősnek semmi S így elmarad: Legyen ez az én munkám. Olyanokat bízz rám, adj nekem, Uram: Kiknek a semmiből…tudok adni, És mert mindegyiket számon tartod, Sose szűnjek meg értük imádkozni. Olyan lelket kérek s adj nekem Uram… Amivel megértem akaratod. És tudva, hogy sorsom kezedben van: Fénytelen éjjel is meglássam karod. Uram, adj erőt megbecsülni Lelked. Ne tékozló kézzel nyúljak érte… Így fogadjam, alázatos szívvel, Mint aki várja…imádkozva kérte.

- 73 -

Krisztusé vagyok Nékem Jézus minden napon Bűn harcomban támaszom, Látja mindig gyengeségem, És megfogja a karom. Tudja, hogy én rátekintek, Mikor jön az éjszaka. -Én is tudom, hogy Ő velem Együtt áll a viharban. Jézus engem sosem hagy el, Szeretettel gondol rám. Várja Ő a bűnbánatom, S meghallgatja hő imám. Tudja, hogy én gyarló vagyok, Nagyon sokszor megbotlok. -Én is tudom, hogy Ő ismer, S kegyelméért ujjongok. Téged kérni meg nem szűnök, Terjeszd ki rám kegyelmed. Téged látni legfőbb vágyam, Te tartsd rajtam a szemed. Tudom, hogyha rám tekintesz Engem, bú, baj sosem ér. Tudom azt, hogy üdvöm adja, A Golgotán kifolyt vér. 1948. 12. 24.

- 74 -

Krisztusnak igájával Krisztusnak igájával láthatatlanul Segítünk más terhén, fáradhatatlanul, Könnyeket törölve bánatot enyhítünk, Szívekben a hitnek új oltárt építünk. Más baját segítjük, bár nekünk is nehéz, Adni, amiből kevés van, mindennel felér. Nem viszonzottan is mindenkit szeretni, A Krisztusért tudni kell tűrni és szenvedni! Ne félj soha tőle, hogy feltöri nyakad, Bár párnázva nincsen, ne húzd félre magad. A Krisztus igája mindig gyönyörűség: Viseljük mindnyájan, s miénk az üdvösség! 1948. 10. 24.

- 75 -

Ma újból Ma közel akarok hozzád lenni. Házadban. Csüggedést, gondot félre tenni. Testvérölelés közt színed elé menni, S ha csak egy morzsát is, szent igédből nyerni. Ma ide jöttem, Uram, és szívet nyitok, Szomjazó ajakkal szent igédből iszok, Egy parányi abból felejteti a bajt, S mikor a lelkem merít, a vágy hozzád hajt. Ma újból megköszönöm a lelki testvért. S mi összeköt vele: a Golgotán folyt vért. Hadd csepegjen rám, a legnagyobb bűnösre… Legyen itt minden… nyereség a részemre. 1952. 02. 10.

- 76 -

Magamnak…Neked…Mindenkinek Ne akarj többnek látszani, mint ami vagy, csak az üres kalászok ágaskodnak. A duzzadón teltek meghajolnak, s mégis mindenki tudja mit takargatnak. Ne láss többet magadban, mint amit kaptál, a képzelt nagyság nem más, csak jégvirág. Ennek egy lehelet már a halál, elolvasztja a gyökértelen szirmát. Ne akarj több lenni, mint Isten gyermeke, aki az övé az túl lát az „én” bűvkörén. Viharok közt is érzi Mesterét és sosem engedi el annak kezét . Tedd azt, amit rád bízott Isten. Légy eszköz, aki mindenkinek, mindenkor szolgál. S ha mégse vesznek észre, ne bánkódjál, végezd a munkát. Vigyázz, és imádkozzál! 1970. 08.22.

- 77 -

Még néha, néha… Még néha-néha szép virágos álmot Lát bús szemünk. Még néha-néha pillanatnyi nyárban Reménykedünk… Még néha-néha egy tavaszi szellő Hoz illatot. Még néha-néha a száradó fű is Kap harmatot… Még néha-néha, ha egy szép álmunkból Felébredünk, Akkor is csak a sáros föld felé Tekint szemünk… Mondd hát: érdemes törődni a földdel, Mikor az ég Kék azúrján át, maga a nagy Isten Tekint feléd?

- 78 -

Még van egy óra Csend van. Ketten vagyunk ismét...az óra és én. Érdekelt...megtekintettem a szerkezetét. Megnézem-mi mutat benne- órát, perceket. És miként csinál azokból másodperceket. Megnéztem...mi kelt fel benne, reggel engemet. S azt is, mi hozza mozgásba a sok kereket... Bár beszéde ketyegés volt, sokra tanított, És az egyszerű számlap hibámra mutatott. Megmondta-mit nem szeretek: hogy időm lejár. S kedvemért az örök óra...egy percet sem vár. Tovább folytatta: készülj, mert senki sem tudja, Hogy kilométereimből, még meddig futja. Közben a mutató lassan tizenegyre ért, S elindultak...az utolsó szőlőmunkásért. Én is oda adom magam... Hisz a Mester hív. Munkájához nem kell más, csak akarat és szív. A ketyegés tovább mondja: Még van egy óra. Neked adatott ez. Tied...Használd a jóra! 1952. 04. 04.

- 79 -

Mert viharban is Mesterem Valakire várok, Ő is vár rám, és hiszem, hogy találkozni fogunk. -Értem lett küldve. Atyám ajándéka. Az üdvösségem megszentelt záloga. Valakire várok. Imádkozó szívvel… Meg akarom köszönni, hogy értem szenvedett. Meg akarom köszönni a tövist, a keresztet. Meg akarom köszönni, hogy annyira szeretett. Valakire várok. Ő is vár rám. Nem csak karácsonykor, nem csak ma este. Akkor is, ha kint leszek a tengeren… Tudod, mért? Mert viharban is Mesterem. 1970. 11.15.

- 80 -

Mi a csend? A csend… nem lehet más, csak visszhang. A térdeplők áldott nyitánya. Miben Isten közel lép hozzánk, S karjait áldólag kitárja. 1966. 06. 26.

- 81 -

Mi van a kezedben?! Te kérdeztél…És így válaszolok: Egy kopott…megsárgult…kiszakadt lap. Bibliámból hullott ki e kedves rész: Mely, szakadtan is tanít, minden nap. Amint látjátok, mindkettőnk felett Elfutottak a napok, az évek, S ami megmaradt: az ősz hajszálak, Sárgult lapok – mind, erről beszélnek. Üzenete sokszor megtaposott életemet, Mint gőz a fedőt, felemelte, Hogy utat és célt találjon lelkem: Amikor a gond között Istent kereste. Még akkor kaptam: amikor a gonosz Reménység korsómat összetörte, És kacagva démoni vigyorral E cserép mellett: a bajt keverte. Azóta is az enyémnek vallom. A betűk megkoptak már, de élnek. S amikor minden néma lesz bennem… Akkor, mint régen, újra beszélnek. S én nem fogok, nem tudok mást tenni, Mint duzzogó szívem: csendre inteni, Mert, amíg olvasni bírom Bibliám: Üzenetét meg akarom érteni. 1969. 07. 22

- 82 -

Mikor bűnben voltam Mikor bűnben voltam, S Nélküle éltem, Mikor még e világ csábja Kedves volt nékem, A szívemnek nem volt akkor Soha öröme. Elvette a békém, nyugtom A bűn özöne. Most, hogy Jézus a Vezérem, Jó dolgom vagyon: Nem félek én a bűnártól, Bár tombol nagyon. Ha lankadni érzem erőm, Őhozzá futok, Benne bízva reménységgel Célomhoz jutok. 1939. 05. 02.

- 83 -

Mikor kialszik a mécses Az én szívem csak Jézusért dobog. Hitem mécsese, mint fáklya, lobog. Mit rám bízott… az őrhelyen állok, S éjszakát űző reggelre várok. E sötétben csak Érte égek én. Bár érzem –néha- pislákol a fény. De Mesterem a hamvaim leszedi, És olajával mécsesem megtölti. Egyszer…Uram a lámpám eloltja. S ha az fényét, tovább már nem szórja, Kezébe teszem kormos üvegem, És itt hagyom régi őrhelyem. El…elmegyek, s a többi kis fénnyel, Elfelejtem…harcomat a széllel. S ami álom volt- mind, mind valóra vált, Mert engem is mécsesem Ura vár. 1952. 06. 01.

- 84 -

Mindenkinek üzenem Ne félj, testvér, ha zúg is a vész: Isten közel van. Nyugodt lehetsz – a karjaiban- biztonságban vagy. Imádkozva hajtsál térdet, ha remeg a szíved; −Megért téged s ezt üzeni: „ Itt vagyok; veled.” Nem is félhetsz! Hisz jól ismered nagy szeretetét, S azt is tudod, hogy rajtad tartja: Atyai szemét. − Dúlhat vihar; nem érhet baj a szárnyai alatt. −Onnan téged – ez a világ – el nem tántoríthat. Ne félj tehát, ha gond tör reád – Ő mindenkor segít, Bár gyenge vagy – a szíved erőt Belőle merít. Ne kételkedj, mert meglátod: Kegyelme végtelen... S ez oly csodás, hogy nem érti az emberi értelem. Jöjj hát, testvér... E kegyelemért mondjunk: hő imát. Gúny között se hallgassuk el csodás hatalmát. −Azt, hogy szeret … Utat mutat … Vigyázva őrködik, −S ha engedjük … Kezünk fogva: elkísér az égig. Ha te is megérted ezt: lehajolsz a porig. 1973. 07. 30.

- 85 -

Mit mond a születési bizonyítvány? Egyszerű papír van a kezemben. Neve: születési bizonyítvány. Nem hazudott, mióta kikerült, Az anyakönyvvezető ajtaján. Hiúságból nincs benne semmi. Nem tagadja le az évek számát. Az ember szemébe s háta mögött, Egyet mond: röviden az adatát. Ma sokkalta többet mond annál, Hogy néhány évtizede ismernek… Utóiratként, tudatja velem… Annyi sem kell… s már elfelejtenek. Az üres oldala is szól nekem. Nézz önmagadba, ilyen vagy te is? Míg firkálják az életed lapját, A másik… tisztán marad, neked is? 1952. 06. 20.

- 86 -

Ne félj… csak egy lépés Sokszor csak egy lépés volna… Nem a cél… A keskeny út: Aminek gyarló vándora, Egyszer Isten elé jut. -Most még nem látod. Nem látsz senkit. Ma eloszlik előtted a köd, Ami utat és célt beföd, Akkor meglátod azokat Akik, megnyerték harcukat… Azzal, hogy legyőzték magukat. S dobjon bár a sors útjukra Ezer csapdát, buktatót, Úgy mennek Krisztus nyomdokán: Mint Mesternek a tanítvány. Mint akik voltak már a Golgotán, Mint akikért, vér folyt a keresztfán. -Ne félj erre az útra lépni. Sokan mennek már előtted, És ezek-téged is hívnak. -Csak egy lépés… Utána Szemeid megnyílnak, És boldogan leszel vándora Ennek a keskeny útnak: Amire most még könnyek hullnak, De holnapra felszáradnak. Kételyeid is elmúlnak, Örömeid is megújulnak… Mert: vége lesz már az útnak. -Még egy lépés. Meglátod… Eléred a célt. A kapuk, kitárultak. 1969. 04. 28.

- 87 -

Neked is szól… Ha a vágyaid, zabolátlan lovain vágtatsz: Kapaszkodjál meg nagyon jól, mert könnyen lebukhatsz. -Ha úgy érzed, hogy szegény vagy, ne panaszkodjál Istennek, Mert nem a tiedből ad: náladnál szegényebbnek. -Örülj, hogy amit korsódba tett, azt Ő meg is áldja, S te ha megérted akaratát, adsz belőle, másnak. -Annyit amennyit tudsz. Egy erőtlen, vigasztaló szót… meglátod, számára ez is balzsam, a szívéhez szólt. -Tedd mindig ezt: mert korsód tartalmát: Isten figyeli S ne zúgolódj soha, mikor fogytán van: újra megtölti. -Amit kapsz, a szeretet, köszönd meg mindig neki: mert nem az érdemedért adja…kegyelemből teszi. 1973. 10. 12.

- 88 -

Nem változik semmi Úgy futnak most is az évek, mint régen. Mint széltől hajtott felhők az égen. Váltogatja bennük egymást a jó, a rossz. S ami a rossznál is rosszabb: a gonosz. Hogy mi a gonosz?! Jobb, ha nem kérdezed, Féreg, ami emészti szívedet. És bár, te mindennap küzdesz ellene, Csak azt érzed, több erő kellene. S nem is a te erőd. Az csak látszat. Semmi. Amit te adsz magadnak, az emberi. Ezzel még egy lépést se lehet tenni, Csak bukdácsolni, vagy újra kezdeni. A „több” erő, ami kell, az Isteni. Csak ezzel tudsz a gonosz felett győzni. Csak ezzel tudsz, szentségben élni. A tiéd lehet. Mindennap kell kérni. 1970. 04. 30.

- 89 -

Neveden szólítlak téged Köszönöm, Uram, hogy ismersz, Hogy tudod a nevemet, S a haszontalanok közt észreveszel Egy haszontalanabbat – engemet. Köszönöm, hogy a Péterekkel és Jánosokkal Nekem is mondod: „Gyermekem” – csak egy cserép: de megáldom, vele nedvesítem meg virágaim gyökerét. Köszönöm azt is, hogy nincs miért felfuvalkodnom, Hogy érzem az agyagot, Amiből formálódik a cserép, Melyet, ha kiejtesz kezedből, Nem lesz más, csak törmelék. S én, cserép – a Te korsóid között Oly boldog vagyok. A kegyelemért, a cserépsorsért Hálát, köszönetet mondok. Köszönöm, Uram, hogy ismersz, Hogy tudod a nevemet, Hogy meghallgatod, hogy elmondhatom: Igen, Uram – én szeretlek Téged. 1956. 01. 29.

- 90 -

Örülj mindig Örülj mindig, mert örömmel Élted félig sem olyan nehéz, Ha teheted, nyújts örömet, S előle soha ki ne térj. Örülj ma, s a holnapi bút Te is nyugodtan viseld. Ha nem tudod, siess, tanuld meg. Meglásd, könnyebb lesz életed. Örülj magadnak és nekem, Sőt, ha bírsz, úgy mindnyájunknak. Az örülőknek napjai Sokkal- s mindig boldogabbak. A szeretet- az másoknak Az örömét is keresi Ha szívedben jelen van ez, Akkor tudsz te is örülni. Örülj mindenkor Jézusnak Nekünk Ő a legdrágább kincs. Nála nélkül igaz öröm Sehol a földön, sehol nincs. 1947. 02. 03.

- 91 -

Örülök Örülök, hogy Isten engem éltet, Örülök, hogy látok tarka rétet. Örülök, hogy szedhetek virágot, S széppé tette érettünk a világot. Örülök, hogy Szentlelket is adott, Kísértésben engem el nem hagyott, Hogy a nyelvemmel dicsérhetem Őt, S minden napon imádságra késztet. Örülök, hogy itt lehetek Nála. Szívemben él iránta a hála. Akarod, hogy örömmel feltöltsön? Jelentkezzél Őnála- most, rögtön. 1946. 07. 03.

- 92 -

Hitélet (S-V)

- 93 -

Sokszor Sokszor a vesszőt botnak nézzük. Sokszor a bot is kevés nekünk. Egyszer vigaszért epedve égünk, Sokszor az ige miatt félünk. Néha csodákat akarunk tenni. Most, eszköz sem akarunk lenni. Holnap lelket akarunk menteni, Ma, templomba sem merünk menni. Hirdetjük, minden javunkra válik Jön egy felhő, és hitünk elázik. A zsoltárostól egy kicsi szöveg, És mi, a bölcsek, nem értjük meg. A Te botod, vessződ: oly egyszerű, Mégis kérdjük, ez mért nagyszerű? Ki gyermek- atya viszonyát nézi, E botnak vigaszát megérti. 1951. 08.16.

- 94 -

Szentlélek jöjj Szentlélek, jöjj, úgy vár a lelkem téged. Gyújtsd fel szívem, oly sok bennem a vétek. Cseréld fel erőddel erőtlenségem; Jöjj, szentelj meg, csak ez a kérésem. Szentlélek, jöjj, úgy vár a lelkem téged, Oly sokat szeretnék megvallani néked. Hogy mindennap gúzsba köt gyengeségem; De szentelj meg mégis: Ez a kérésem. Szentlélek, jöjj, úgy vár a lelkem téged, Segíts, hogy eszközöd lehessek néked. Vezesse szent kezed minden lépésem; Szentelj meg, Uram... és nincs több kérésem. 1953. 05. 04.

- 95 -

Szeress Szeress, hogy más gondja tova tűnjön. Szeress, hogy a gyűlölet elkerüljön. Szeress, hogy az álmod teljesüljön. Szeress, hogy a lelked felüdüljön. Ha bírod, a tied egy drága kincs. De koldus vagy, ha szívedben ez nincs. 1951. 05. 20.

- 96 -

Szeretnék sírni Szeretnék sírni, mert porszem vagyok, De le- a porig- mégsem hajolok. Mert hitet, erőt…Istentől kaptam, S a gonoszt magamon: győzni hagytam. Mert engem útszélre lámpásnak tett, De a fényem egész homályos lett. Így sokan, akik már indulnának, Sötét mécsem miatt, tétováznak. Szeretnék sírni, mert fia vagyok, A nevére mégis szégyent hozok, Mert vezetni kellene sokakat, S én tovább figyelem a holtakat. Szeretnék sírni, nagyon is sírni. Téged is, őt is, Istenhez hívni. Egy csillag lenni, mely utat mutat, Mindenkinek, ki homályban kutat. Szeretnék sírni, bensőmből sírni, Lelkemből bűnt, szennyet kitörölni. Elégetni az újuló régit, Ledönteni, mi elnyomja az égit. Szeretnék sírni, kitartóan, hosszan. Míg könnyeim elmossák a múltam. Amíg a belsőm újra éledne, és szívem mindenkit csak szeretne. 1948. 02. 17.

- 97 -

Szeretnék Szeretnék levetni mindent, Mi engem a földhöz kötött. És oldozottan repülni A gondok felhői fölött. Elszállni a lélek szárnyán A csillagok Ura elé. És megköszönni ott neki, Hogy engem is visz menny felé. És megköszönni nagy kegyét, Áldott, örök szeretetét. Szeretnék bontott szárnyakkal, Minden lélekhez elmenni, Pengetni a béke húrját, S Urunk jóságát zengeni. Imában szívünk háláját Kiönteni szent színe elé. És megköszönni ott neki, Hogy visz minket a menny felé. És megköszönni nagy kegyét, Áldott, örök szeretetét. 1951.03. 01.

- 98 -

Szeretném Szeretnék Róla sokat, mindent tudni. Szeretném igáját veletek húzni. Szeretném folyton lábnyomát követni. Szeretném terhét örömmel viselni. Levetni mindazt, mi világi bennem. Levetni azt, mi akadályoz engem. Levetni, mi nem enged szentté lennem. Levetni, mi nem enged hitet tennem. Vinni terhét… nehéz, sötét utakon. Vinni igáját töretlen ugaron. Vinni és élni a kereszt tanát. Vinni és hirdetni a Krisztus szavát. 1948. 09. 12.

- 99 -

Szomorú… de így volt Uram… Te láttad – hogy amikor igéd, néha-néha a kezembe vettem… egy ideig – kutattam a titkát, és az üzenetét is kerestem… Azután fáradtan – igézet nélkül, mint aki nem érti, letettem. Pedig asztalt terítve benne, megszegted azt a kenyeret, amit millió éhező gyermeked könyörögve kért… szeretett. -Amiért – keservet, könnyeket, mártirságot is szenvedett. Mégis… Én nem tudom, miért?! Amikor az „Írást” olvasni kezdtem… úgy éreztem, hogy mélységébe nem ér le merítővedrem. -Csak a csodák érdekeltek benne… Vártam, hogy a mag százannyit teremjen. De hiába hullott a mag… Köves volt a szívem… Így a madarak oda gyülekeztek, és minden áldott, magasztos csírát szárba szökés előtt lecsipegettek. -Az okot – most már látom… megértem: mert a polcra tettem… és nem becsültem. Igen… Polcaim voltak – ahová én… gyáván, közömbösen feltettem, és úgy, mint aki dísznek tartja: csak a port ellenőriztem… Letöröltem olvasatlanul visszahelyeztem. Most, hogy én is magamhoz öleltem… Bocsásd meg, Uram, hogy nem mindig szerettem. -Bocsásd meg a port, a polcokat. Bocsásd meg az összetapadt lapokat. 1970. 10. 14.

- 100 -

Születésnapra (Egy 80 éves néni születésnapjára) Tegnap, a múlt távlatában Mondtad nekem, Uram, Hogy megfogod a kezemet, S Te mutatod utam. Régen volt, s most az emlékek Engem körülvesznek. Mintha ma élném azokat, Oly boldoggá tesznek. Csukott szemmel az éveket Ma szinte átélem. Hogy Te nagyon szeretsz engem, Mindig s újra érzem… És ma úgy érzem, hogy én már A holnapi vagyok, Mikor, áldott Uram, Tőled Új szárnyakat kapok. Itt hagyok mindent e földön: Ágyat s az unokám, És felrepülök Tehozzád, Átvenni koronám. Hogy ott köszönjem meg Neked E születésnapot. Mindent, mindent, mit kegyelmed Bőségesen adott. Ha ott leszek Nálad,-biztos – Nem fog fájni semmi. És majd énfelettem fogsz Ítéletet tenni. Bocsásd meg nekem, hogy sokszor Oly törékeny voltam, Hogy a keresztemre néha Én is panaszkodtam… A mennyben kezembe kürtöt S pálmaágat veszek, Ha meglátogattok ott is, Még boldogabb leszek! 1948. 11. 03. - 101 -

Te is tudod? Az ablaknál állok és nézem, Hogy hull nesztelen a hó: A végtelen fehér takaró. Csodálkozom, pedig nincs is miért, Mindig ilyen volt a hó: Tiszta és fehéren vakító. Közben befelé kezdek nézni, S amit bennem még látni: Hitvány, színét vesztett valami. S én úgy érzem, joggal mondják ezt: „Nem lehet rád ismerni”. „Nincs benned a hóból már semmi.” E vád után a szél felkapott S vitt… Krisztus keresztjéig: A vétket fehérítő vérig. Míg ott, összetörten térdepeltem, Fény áradt körülöttem, S kezem Jézus kezébe tettem. Csoda történt?! Amíg imámat, Publikánusként mondtam, S kormom örömmel leraktam. Megfehéredve megértettem, Hogy ez több, mint kegyelem: Amit velem tettél, Istenem. 1969. 02. 07.

- 102 -

Te mi vagy? Tavaszi szellő bujkál a kert fái között. Kikeletről dalol az alvó rügyek fölött. Meghallja mind, hisz erre a napsugárra vártak: Tavaszra leső, apró szemei az ágnak. Csak üzenetre, hívásra, tavaszra vártak. S már hasadnak a bimbók, mit magukba zártak. Már jön a levél és a virágok özöne, A fiatal, a vén fa gyönyörű öltönye. Már jön a kertész, ott van az olló kezében. Nyes, egyiket a hegyénél, másikat tövében. A rózsa gyűl, hull a szirom, gally gyenge, erős: A lenyesett ágakért a kertész a felelős. Ha majd megbízásból nyessük az emberfákat, Ne nézzük rőzsének a titkos imákat. Nem a lenyirbált gally a kertész dicsősége: A megtalált bimbóban rejlik ébersége. 1953. 03. 09.

- 103 -

Tedd kezébe kezed Ha Jézus velem jön, nem félek. Nem árthat a gonosz nekem. Ő jelzi az utat, És menny felé mutat: Ahol terhemet leteszem. Ha Jézusnak adtad szívedet; Bízd Rá a gyötrő gondokat. Tedd kezébe kezed, Tartsd rajta a szemed, És nem látsz akadályokat. 1973. 09. 10.

- 104 -

Tizenegy óra Hallottad? Ütött! Tizenegy óra. Menj a szőlőbe, Még van egy óra. Meg van kapálva, Csak szedd a hegyét, S majd gyűjtsd a hordóba Az áldott termést! Hallottad? Ütött! Siessél gyorsan. Lelkek az úton Fekszenek holtan. Légy mintakép, Imádkozz velük, Segíts mindenkor, S vigyed a terhük. Hallottad? Ütött! A Mester készül. Hajlékunk ott fenn Aranyból épül. Ott leszel bizton, Figyelj a szóra, Ne feledd, most van Tizenegy óra! 1948. 04. 24.

- 105 -

Tovatűnő nap Ó, tovatűnő, miért a nagy sietség? Nyomodban maradni hiába szeretnék. Annyi terv, munka és feladat vár még. Rémít az esteli árnyék. Csak játssz, ha nem érsz el, boldogtalan gyermek! A táltosaimmal versenyt ki sem nyer meg. De ha az az álmod, hogy utolérj engem, Akkor sebesen, sebesebben! Ó, tovatűnő nap, már nincs erő bennem. A táltosaiddal vágtatna a lelkem, De az út köve, röge, göröngye gátol, S testem elalél a futástól. Te, oktalan ember! Hiába-hiába! A lelked emészti és gyilkolja vágya. Futásod miért nem korábban kezdted? Késő, nem bírja a tested. Ó, tovatűnő nap, már hajnalhasadással, Már gyermeki tűzzel és ifjúi lázzal Futottam, s most porba és hamuba térjek? Van-e számomra fényed? Ó, szegény ember, te! Figyelj hát mi vár még. Nem álomra adatott az égi ajándék. Harcolj, viaskodj a piros alkonyatban! Ragyogó lábnyomom neked hagytam. Ó tovatűnő nap! Most követlek, kérek! Egy énekem van még, egy utolsó ének. Hadd virrasztok addig, míg végig nem zengem, Bár éjszaka fog körül engem! Tovatűnt a nap, tovatűnt. És a parton Még lábnyomától aranylik az alkony. De zengve zenél közeledtével az éjnek Az ember harcáról az ének.

- 106 -

Tudod mi az élet? Tudod mi az élet? Egy bokor tövis. Sőt az országútján Van elég rög is. Tövis rögös útján, A vágyak visznek, S köztük alig adnak, Helyet a hitnek. Az én hitem kicsi. Mustármagnyi csak. Félek! A tövisek Még megfojtanak. Emberszemmel nézve A tied törpe. Csak az enyém marad, S nem lesz letörve. Pedig tudom, azok Téged is szúrnak. S belőle neked is Naponként jutnak. Ezért elcsitítom Erőtlen szívem. S köszönettel veszem Tövisem, hitem. 1938. 02. 20.

- 107 -

Tudok egy Tudok egy várost Lakója leszek. Magamra ott majd Új ruhát veszek. Ott nem lesz soha Csüggedt a lélek, Királyom mellett Boldogan élek. Tudom, hogy engem Mindig keresett, Érzem, engem Nagyon szeretett. Keresztjét értem Vitte Golgotán, S bűnömért halt meg Az égi Király. Az Ő halála Polgárjog nekem. Ezen a földön Csak arra kérem, Fogadja szívem Cserébe még ma, Szentelje meg azt, S legyen a lakója. Tudom, hogy akkor Én is jó leszek, És érte mindent Lángolva teszek. Mi bennem régi, Rosszat elhagyok. S boldogan mondom: Krisztusé vagyok. 1952. 02. 07.

- 108 -

Úgy szeretnék Úgy szeretnék Jézusomnál Minden terhet lerakni. Új erővel, újult hittel Gyengeségem elhagyni. Nem rettegni, menni, tenni: Míg ide köt életem. Boldog lenni, mert Ő mindig, Erős támaszom nekem. Úgy szeretnék, sosem szűnve Imádságot mondani. Minden napon panasz nélkül Én is terhet hordani. Könnyek között is törölni Mások hulló könnyeit. Szikrájával felgyújtani Ő nem dudvás berkeit. Úgy szeretnék ma és holnap Elhagyni egy rossz szokást. Testvéreimmel leborulva Égbe küldeni új fohászt. S mikor elvégeztem mindent, Énekem is elnémul. Megindulok lajtorjámon, Mely a földről égbe nyúl. 1951. 08. 07.

- 109 -

Úgy… Álltál már egyszer is önmagaddal szemben? Gúnyosan, lenézőn, arcodba nevetve? Ütöttél már saját szívedre akkorát? Hogy egyensúlyt vesztve megálltál remegve? -Úgy…mint te szoktál, testvérjogon tenni. Mért fáj?…Ha gondjaidat látva, váll-rándítva, Érzéketlenül siettek el melletted. Miért döbbentél meg?…Amikor képmutatón, Szeretet nélkül rázták meg a kezedet. -Úgy..mint te szoktad azt másokkal tenni. Így tettél?…Akkor borulj le Krisztus elé; Összetörve, megüresítve magadat, S ha érzed kezén a keresztfa-sebeket; Ne szégyelld, zokogd el Tamásként imádat. -Úgy, ahogy mindennap kellett volna tenni. 1967. 05. 06.

- 110 -

Ugye, észrevetted? Valami olyasmi van bennünk… Aminek nem szabadna lenni. -Ami a hátsó ajtón jön be, Sohasem a Krisztus küldi. Még akkor sem, ha azt állítjuk, Hogy válasz… Mert az égből kértük. -S félrevezetve magunk és mást… Mindezt, testvér-tettnek hirdetjük. Ilyenkor már visszhang nélkül kong: Sírni kezd, a szeretet helye. S mi… azt mondjuk: Ige van a szánkban. -Pedig ha az volna, égetne. Nemcsak a szánkat…Szívünket is. Mert ez a tűz innen indul ki. -Próbálkozunk, de nem oltja más: Csak a bűnbánatunk könnyei. Igen, ha figyelnénk szívünkre… Mindent észre lehetne venni. S ha ima mellett vigyáznánk: Jutna egy perc magunkba nézni. -S ige szerint: testvér lenni. 1973. 09. 05.

- 111 -

Ugye, meghallgatsz engem? Szólj hozzám, Mesterem. Imámra mondj áment. Mikor keresztednél Csendben esedezem. Tedd rám áldón kezed, Amit átszegeztem. S Te, hogy hozzád emelj, Mindezt elszenvedted. E nagy szeretetért Mit adjak? –A szívem? Tudod, hogy mit terem, Hisz véreztél ezért. Nyúlj hát fűrészedért, Ha fáj is. Csak vágd le! Azután szemezd be. Szemezd be vesződdel. Szemezd be, üdvömért. Hadd hozzak virágot, Mely ezreket vidít Ha a vihar rajtuk Már szirmot sem hagyott. Legyek. Igen, legyek! Mert Te azt akarod! Tanú! Hordozója A szeretetednek. Tudom, csodát kérek. Lényedből egy szikrát, Mely meggyújtja szívem, S oltárodon elég. 1973. 08.06.

- 112 -

Ugye, Uram… bűn az Ha azt akarom tudni, mit ember nem ért meg, -A hitet fojtogató, rengeteg miértet. Ha ezek a miértek bennem úrrá lesznek, és reggel, délben, este – kérdezek, kérdezek. Mit?! Mindig egyet. – Miért?! Miért?! Miként lettek? -De a válaszból semmit se értek… A feleletek eszemen túlnőttek, és érzem, hogy azt bántom e csúf miértekkel, aki a meszet, vizet, sók súlyát megszabta bennem, akinek köszönhetem, hogy én is lettem, akinek leheletét érzem ereimben: -Teremtőjét – egy hitvány, kíváncsi ember. De ugye, Uram?! … Ha úgy látsz meg mozsaradnak alján: mint porszemet, mint aki Benned találta meg a mindenséget, mint akinek Te jelented a horizontot, és csak egyet kér…, hogy öleld jól magadhoz, -akkor a buta miérteket: megbocsátod? 1969. 08. 20.

- 113 -

Uram, add… Küldök mindent, mire a Teremtő rendelt. Bimbó, virág is belőlem él. S én örülök, hogy lehetek, ami vagyok, Egyszerű, sohasem látott gyökér. A megjelent bimbót, virágot, levelet Én is ujjongva nézegettem. S a gyökér- bár tavasz volt, újra szép május, Lent maradt megelégedetten. Uram add, hogy életem gyökér-hit legyen. Erős, mint aki Tebenned él. S akkor is, mikor vihar döngeti a fát, Maradjak e helyen gyökér. Uram, add, hogy sorsunk gyökér-sors legyen. Mélyben maradni, s adni erőd. Megkapaszkodva a többi kis gyökérrel: Tőled várjunk tavaszt és erőt. 1952. 04. 05.

- 114 -

Uram, hozom Uram, üres, Bűnös szívem Összetörve hozzád viszem. Döntsd le hitvány oltáromat. Fogadd újult zsoltáromat. Uram Reád bízom magam, Tudom, hallod hívó szavam. Te látsz engem bajaimmal, Hozzád futok panaszimmal. 1951. 05. 12.

- 115 -

Vádol a szívem Alkonyodik, az ablaknál állok, várok, de csak aláhulló falevelet látok. Zizegésükön kívül a némaságban egyedül az én lázongó szívem beszél, hangosabban, mint a lehulló levél. Szeretném, megpróbálom, elcsitítani, nehézségeimet bebizonyítani, de érzem, sokkal többet érne, ha volna, ami egy csapásra mindent megcáfolna, hogy ne a hangnak legyen igaza. De igaza van! Vádol és bizonyít. A parazsát nem látom, mégis éget, és összezsugorodik minden érv, amivel oltani akarom, ami védhet S ahogy a falevelek tovább hullanak, újra hallom vádlón a hangokat. Itt az ősz, s te nem tudsz felmutatni sem jót, sem szépet, ami oltárodon éghet. Itt az ősz. Valaki kopog. Te is érzed? Most a nyár után számadást kérhet. 1970. 10. 05.

- 116 -

Valaki járt előttem Virányos mezőn picike lábnyomok. Letépve –itt, ott- apró kankalinok. Amott –elejtve- színes százszorszép, S elszórva, levelek a rét közepén. Míg lehajolva azokat szedegettem, Addig a lábnyomokat is nézegettem. Azok s a csokor, mit összekötöttem, Elmondták, hogy valaki járt előttem. Sáros úton durva bakancsok helye. Vigyázva mentem a nyomokba lépve. Jó volt, hogy nem kellett a sarat dagasztani, Csak a közöket pontosan betartani. Nem láttam senkit az ázott talajon, Csend volt…nem járt már ember az utakon. De az elhagyott nyom, mellyel vesződtem, Elmondta, hogy valaki járt előttem. Az élet útján nyomokat taposunk. Utánunk jövőknek irányt adhatunk. A kis lépés is vigyen a menny felé. Siess, és vígy valakit az Úr elé. Nyomokkal van tele Golgota útja. Hogy jártak ott… a kereszt is mutatja. Ezen az úton Valakit követtem… Boldogan, mert a Krisztus járt előttem. 1952. 05.10.

- 117 -

Valaki vár rád! Te tudod… Pedig még nem üzent. Nem is sejti azt, hogy küldve vagy. Ne kérdezd hát… annyi miért van. Amit hallasz – Krisztus parancsa. A Mester észrevette harcát. Látja, hogy majdnem összeroskad. -Siess… Téged küld olajával, mert mécse már utolsót lobban. Fájdalma és panasza sok van… Lehet, hogy mind a kettő jogos. -Nézd meg… égre néző ablakán miért van elsötétítő papiros? Sok lévita ment el mellette… Míg könnyei egész elfogytak. Pedig a szíve csak igét várt. -Morzsákat, mik aláhullottak. Sok testvér hagyta el szótlanul, amíg a könnyeit morzsolta. Pedig nem pénzre, igére várt, -amit te is nyújthatsz naponta. Fájdalom… Panaszos mindig van. Ezek ma, s holnap is várnak rád. -Ezekhez hívott, küld az Isten. Bennük lesz meghallgatva imád. 1967. 06. 19.

- 118 -

Vallomás és kérés Uram! üres kézzel állok eléd Ez új év ismeretlen hajnalán. Szegényen, mert amiről azt hittem, hogy az enyém, egyedül sajátom, azt elvette tőlem a Szilveszter. Amikor leültünk számadásra ez óesztendő utolsó alkonyán. és nem adott vissza belőle mást, Csak egyedül a koldus- tarisznyám, amiben el volt temetve a hit, egy cseppnyi reménységgel az alján. Ezekkel állok itt, drága Uram, és kérlek Téged most, mikor indulok egy titkokat rejtegető úton, tégy tarisznyámba a Te morzsádból, hogy megszűnjön üressége: a gondom. De tedd rá még ma a bilincsedet. Ne nyúlhasson bele ez a világ, s ne vihesse el azt, ami nélkül az élet értékét vesztve: sivár. Uram! Adj bölcsességet nekem is, Annyit, ami megóv a bűntől. Attól, hogy mások jólétét látva meggyűlöljem a teherviselést, s ne érezzem igád gyönyörűségét. Tépd ki a gőgöt is a szívemből. Ne tehessen az felfuvalkodottá, vagy képmutatóan álszentté, amivel gyengíteném azok hitét, akikért Golgotán járva: szenvedtél. Uram! Tudom, hogy sokat akarok. De legyen szabad még valamit kérni. Taníts meg imádkozni. Taníts meg szeretni. 1969. 11. 22.

- 119 -

Van-e könnyed? Nem olyan, mit szemedből érzékenységed miatt törölgetsz, Nem is olyan, mit a vélt sértések folytán bőven öntözgetsz. -Ilyen folyik könnyen, ha hiúságunkat olykor csorbítják. Sőt- akkor is, ha tetteink: megérteni emberként akarják. Olyan könnyed, mit gyarlóságod érzése vált ki belőled. Könnyed azért, mert kevesebb vagy annál, mit hisznek felőled. olyan, mivel űzni, oszlatni tudod a bánatfelhőket. Olyan könnyed: amiket akkor sírsz, ha látsz bűnös lejtőket. Olyan, miket a mások szemei sírnak, de neked is fáj. Mik mélyről jönnek, titkon hullanak, de testvér szem lát. Olyan, mit nem e világ ostorcsapása hoz a felszínre. Minek törlése, Krisztusért: mindig öröm a mi részünkre. Adjad ilyenhez kendődnek magad és már itt is mennyben jársz. Szelíden töröld le, s meglátod, szemükben napsugarat látsz. Legyen ez a munka részedre ajándék, s légy hálás érte. Töröld boldogan! – Ki könnyet töröl, bejut az égbe. 1951. 01.17.

- 120 -

Van hely A kereszt alatt ma is sokan állnak. Mégis, szabad az út és van hely nekem, ahová bűnöm terhét letehetem, s leborulva a végtelen csendben; elénekelhetem dicsénekem. Mert aki értem függött a fán... a lenézett töviskoronás király, nem kíván többet tőlem, csak arra vár, hogy mint a lator, én is hitet tegyek; amikor Tamások között megyek. Mert Uram akarja, elmondom nekik, hogy a szeretete csodát tett velem, s amikor életem kezébe tettem; akkor értettem meg, mi a kegyelem. Ha e munka közt bántják majd szívemet, folyni hagyom. vagy letörlöm könnyemet, s úgy, mint aki Krisztussal találkozott, járom az utat, amit Ő mutatott. A kereszt alatt ma is állnak. Mégis, szabad az út és van hely neked. Ahova bűnöd terhét leteheted. 1971 03. 16.

- 121 -

Vallomást teszek Szekercéjét keresi nálam az Úr. Nem újat…Azt, ami ismerős nekem, mit rég letettem, hogy ne törje a kezem. -vagy talán azért – igen- mert szégyellem. Mikor átvettem a csipkebokornál, még levetett sarúban, jöttem hozzá s hálásan vettem kézbe ajándékát: megköszönve, hogy méltóvá tett reá. S ma … Ott van a lomtárban, a sarokban. Nekem ez jobb … így szabadabban élek. -Sokszor, hogy ne lássak, mélyebbre teszem: mert a gúnyolódók mosolyától félek. Pedig másban annyi vadhajtást látok, mit szerintem mindig kellene nyesnem. -S mert él bennem a favágó indulata: az alkalmat és a létrát keresem. De most… földig érő bozótom látva, mintha szívemben egy hang ezt mondaná: Nem a másét a tiedet kell nyesni, akkor Isten az életed megáldaná. Megértve ezt, a sarokba térdelek. Az unott szekercét kezembe veszem, s ahogy Ő akarja, ahogy üzente… sajátomat, vadhajtásaimat nyesem. 1965. 12. 26.

- 122 -

Van nekem Van nekem Atyám, Ki gondol reám. Kezébe teszem Napom, éjszakám. Mint dalos madár Köszöntöm reggel. Imám dicséri Naplementével. Van nekem Atyám Őhozzá futok. Ha a hitharcban Viharba jutok, Megfogja kezem Segíti terhem, Mikor magamat Gyengének érzem. Az én jó Atyám Nem hagy el engem. Kegyelmét látom Mindennap bennem. Mert Ő velem van, Sosem kell félni, Általa fogok A mennybe érni. Az én jó Atyám Elfogad téged, Helyet készített Nyájában néked. Ez az üzenet Talán a végső. Sietve indulj, Amíg nem késő. 1951. 08. 08.

- 123 -

Várom a tavaszt Én úgy várom a tavaszt, hogy a fagy, mely ködben zúzmarát von a fákra, eltűnjön és olvadjon az eresz csapja, s a hó mely ráborul a tájra. Én úgy várom a tavaszt, hogy pillangó-szárnyakon hegy, völgy felett repülve, kis csobogó pataknál megpihenjek csendben, a végtelenbe merülve. Én várom a tavaszt, hogy ekém földbe állítva, hasítsak termő rögöt és magszóráshoz újból befelé fordíthassam a gazt, gyomot, és gyöpöt. Én vágyom a szent tavaszt, mikor jégcsapom nem lesz, s felenged hitvány fagyom, mint jégvirág-ablakom. A rosszat – sugarával, mert akarja, elhagyom. Én várok csoda-tavaszt, mikor hálás ajkak buzgó imára nyílnak, és az isteni erők már akadálytalanul a szívekig jutnak. Várom az áldott tavaszt, mikor a nagy Magvető, a barázdám beveti, s magját, mert hiszek benne, önmagáért százszoros termésűvé neveli. 1950. 03. 31 - 124 -

Vigyázva menj! Egy lajtorja nyúlik Földről az égbe, Ha azon kapaszkodsz, Ne nézz a mélybe. Gonosz kezek mindig Húzzák, rángatják, S a lajtorja végét, Folyton faragják. A fokokat gyakran összetördelik, Vagy, ha nem vagy éber, Elfűrészelik. Ezen csak vigyázva, és lassan mehetsz. Beképzelt, vagy önző Sohasem lehetsz. Fölfelé nézz mindig, Másképp lezuhansz. Imádságos hittel Bajba nem juthatsz. Az utolsó foknál Te is meglátod. A karjába zárva Fogad Megváltód. 1947.12. 05.

- 125 -

Visszaemlékezés /tékozló fiú estre/ Amikor atyám elém jött... Az út s a vályú szennyétől Átitatott rongyaimban Álltam elé... szánalmasan. -Amit enyémnek mondhattam; Annál csak az volt piszkosabb, Ami a vályúnál maradt: Az ezer arcú énem. -Ennek bukott démonjait Balgán angyalarcnak néztem, És csak későn vettem észre, Hogy elnyomva a fiú Már régen meghalt bennem. -De amikor a bűn szennye Egészen a szívemig ért, S megutálva megértettem Mérhetetlen mélységét, Akkor... megláttam egy arcot S megéreztem szenvedését. -Ez a szenvedő elém jött. A bűnöm megbocsájtotta És amíg ölelve tartott... A fiává fogadott. -Nekem, bár sokszor elmondtam, Hogy mit fogok mondani; Nem jött vallomás ajkamra, Csak ennyit bírt suttogni szám: Vétkeztem ellened atyám. -Válaszát ti is tudjátok. Egy atyai szív szózata: „Az én fiam, aki meghalt, Újra él... Mert feltámadott. 1971. 04. 22.

- 126 -

Ige magyarázat

- 127 -

Ahogy Te akarod Máté 18:23-34 Uram, törd össze a lépcsőket, zuhanjak a mélységbe, mielőtt kinyújtanám szolgatársat fojtogató kezem, s eltaszítanám a könyörgőket. Égessék azok a dinárok lelkemet: amiket nem tudok gondtalan, pazarlón osztani, akaratod szerint, Szárítsd ki könnyeim, ha képmutató vagyok, s amikor a Tiédből, kegyelmedből törleszteni kellene: csak sírni akarok. Semmisítsd meg gondolatom, tégy szánalomra méltatlanná, s nyomorultan szegénnyé: ha egy pillanatra is el akarnám venni azt, amit nevedben kell adnom. De tégy alázatossá… ha majd megértve… elindulok az ujjá született szolga útján: kutatva, lesve a száz dináros alkalmakra… amikre az elengedett talentumok kényszerítenek. 1965. 02. 03.

- 128 -

Állj középre Márk 3:3 Ide, mellém. Nem magadtól. -Csak azért… mert Jézus akarja. Állj középre. Ide, mellém. Nem dacból, nem büszkeségből. -Csak azért… mert Jézus parancsolja. Állj középre. Mondj el mindent… Hogy érted is meghalt. -Csak azért… mert nagyon szeretet. Állj középre. Nyisd meg ajkadat, És hirdesd mindenkinek, hogy nagyon szereted! 1957. 02. 11.

- 129 -

Amikor a szeretet is téveszt Lukács 10:38-42. Este van...Kinyitottam a bibliám, S egy ismerős történetet olvasok. -Már gyermekként kedves témám volt, Könyv nélkül tudtam minden részletét, De az értékelés nem tetszett. -Most -nem is olvasás ez...Ellenőrzök. Mentem Mártát... Bírálom Máriát.Kutatom a család kapcsolatát; Cselekedetüknek tanulságát. -S mivel önkényesen szálltam alá A szívüknek titkos bányájába... Úgy, mint aki ilyen mélyen még nem járt, S nem érti meg Jézus válaszát; Keresem a szavak magyarázatát. -És amikor csákányommal bányászgattam; Úgy, ahogy a ház vendége mutatta, Akkor,- az érv- amit én ácsoltam Saját gyalulatlan deszkáimból; Összetört... Az ellenerőt nem bírta. -De megértettem, hogy mind a két szívben Egy vágy volt...egyet akart a szeretet, Mint fazékban a sistergő gőz, Felszínre törni- megemelni a fedőket. -Megértettem, hogy a két érc között, Nincs meddő...Fajsúly különbség... Mindkettőben ott volt az arany, S amikor a kohó, a tűz megolvasztotta; Csak a csapolásban volt egy kis hiba. -Ne tévesszen meg Krisztus bírálata; Nem lett megvetve Márta szolgálata... Mégis, a jobb részt az választotta, Aki a helyes sorrendet alkalmazta. Tedd te is ezt,- s azután a soron következőt.

- 130 -

Annyiszor Máté 14:22-32 Annyiszor kellene a túlsó partra mennem, De a vihar tombolva utamat állja. De én tudom: tétlen vergődő küzdelmemben... Jézus nincs messze, csak a hívásom várja. Annyiszor felismerhetném veletek együtt, Mikor a hullámokon tengerem járja. De csak akkor esik le szememről a hályog; Ha szól....mikor az „ én vagyok!”-az kiáltja. Annyiszor kilépek emberként...csónakunkból, Hogy a többi tanítvány is nagynak lásson. -A Mester tudja ezt-, mégis nyújtja a kezét, Hogy velem is, mint régen...Péterként bánjon. Annyiszor kellene a túlsó partra menni, Mert küld a Mesterünk...és onnan is hívnak. -De ellenszél van, s mint annyiszor-, most sem halljuk. Hogy lelkek ott is – titkon- könnyeznek, sírnak. Úgy kellene nekünk a túlsó partra menni, Mint ahogy akkor értem, érted le is jöttek. -Higgyétek el, a szél, a hullám... úgy eltűnne, ahogy az ő útjukról, elröppentek. 1957. 04. 03

- 131 -

Bízzál leányom a te hited megtartott téged. Lukács 8:43 A sok közül egy asszony, szegényen, betegen, vágyakozva; tizenkét esztendő vértelenségével, a tömeg közé sodródott. Látni akarta a nincstelenek, a megvetettek, az elesettek, a vakok nagy orvosát; aki körül most is, hívő és hitetlen… tolongott. Csak annyit tudott róla, mennyit a hír szárnya: betegről, sátánról, Lázárról, Naini ifjúról elvitt hozzá. S ez elég volt neki… látni akart. Látni akarta a Názáreti Jézust. Azt a Jézust, akit eltakartak előle az emberek, a szájtátók, a képmutatók, a tülekedők… a csodavárók. Nem ezek érdeme, hogy mégis odajutott a Mesterhez. Annyira közel, hogy annak jelenléte betőlté szívét, gondolatát, érzését, éber-álmait. Várta a pillanatot, hogy Jézus megforduljon, hogy észrevegye őt, s ő leborulva előtte; elmondhassa tizenkét esztendő… bajait, vágyait. Míg gondolatai kergetőztek, a Mester közelségének mámorában, megfeledkezett mindenről s egy elhatározás érlelődött meg benne. Csak egy pillanatra…Érinteni a Mestert. Érinteni addig, amíg nem késő, amíg itt van, amíg nem sodorja el az ember ár.

- 132 -

Kinyújtaná kezét… de félve visszahúzta, -Nem tudta, helyes-e, jó-e? tetté tenni a gondolatot. -Bűn nem lehet. Vétek nincs benne. Meg akar gyógyulni! Határozott… És senki nem vette észre, hogy érintette a Mester ruhájának szegélyét. Senki… Csak Jézus; annak a parányi Isteni erőnek hiányával, Mit az asszonyi hit indított el. Az utána történő leborulást, nem a tanítványok…Nem a péteri csodálkozás, nem a fejet rázók tagadása váltotta ki. Ez nem ezek érdeme. Ezek az eleven gátak, már sokszor betömték a Krisztushoz vezető rést, már sokszor elnyomták: a bízzál leányom… a bízzál fiamat. Csak a kereső szív térdre hullása, a gyógyulás, az isteni erő áramlása bizonyítéka annak, hogy ma is hangzik: „ A te hited téged megtartott.” 1954. 12. 06.

- 133 -

Csak magamnak Máté 13:18-23 Sokszor elgondolkoztat, a harminc, a hatvan, a száz annyi. -A mag… a föld viszonya; és szeretném a titkukat tudni. Hogy egyiknél mért annyi?! S mért nem hozza meg a többet… benne, mikor egy táblán szántunk, s nincs, mi számára kedvezőbb lenne. Sokszor elfelejtkezem… önmagamban keresni a hibát s népszerűséget vágyva; nem eresztem mélyre ekém vasát. Így, barázdám végén a humuszt… hiába keresem, s áldást hozó magját… csak az én szántásomba vethetem. Sokszor oly közömbösen… Imádság nélkül szórom az igét, és mégis elvárom azt… -Hogy megnyissa az erőtlen szívét. Pedig nem ezt ígértem… -S az áldott Mester- nem így tanított, Mikor szívem ajtaján az igével… először bekopogott. 1960. 05. 03.

- 134 -

Érzem, hogy nem mondhatok mást… Máté 26:36-46. Kezemben bibliámmal… Ülök Getsemánéban. A csendben egy filmet forgatok. Címe: A szenvedés kapuja. Egy-egy kockánál lassítok. Megállít a tragédia, az aláhullott verejték… A döbbenetes éjszaka. S amíg a Bárány tusája szemem elhomályosítja, fájón hasít szívembe csodálatos imádsága. Atyám… hogyha lehetséges, vedd el tőlem e poharat. -Ha nem… akaratod szerint feláldozom magamat. Az ámen után… elindult keltegetni a tanítványt, a mindenkinél különbet, Pétert, s Zebedeus két fiát. Azokat, akik vállalták, hogy kiisszák a poharat, s mégis, egymás után háromszor egyedül hagyták Urukat. Itt becsuktam a bibliám. -A szenvedő Krisztus mellett, e képet nem bírtam tovább. -Elvesztettem türelmemet. Valami felborult bennem… s a Péternél Péterebb, én, mint akinek szabad… Lázonghat, ezt kérdeztem: Uram! Miért?

- 135 -

Miért ezeket hoztad ide? Mikor érezted és tudtad, hogy mily erőtlenül gyengék. -Alszanak, s nem hallják imádat. Tudtam! … Azért hoztam őket, hogy megértsenek engemet, és meglássák magukban azt, mi gátolja üdvtervemet. Éreztem, hogy még nem hősök. Csak lesznek. E pohár után. S ami most nehéz számukra, az könnyű lesz, holnapután. A film azóta is pereg… Csodát hozott a holnapután. -A gyávák hősökké lettek, mind kiitta poharát. És most, nekem kell válaszolni, a szívhang… kérdez: „Mondd, miért? Miért kevés számodra az… amit szenvedtem, üdvödért?” S én, kinek kard van oldalán, a hősködő, modern Péter, aki fogta már Jézus kezét, -A válaszadástól félek. Érzem, hogy nem mondhatok mást: Uram! Bűnös ember vagyok, de nagyon szeretlek Téged, és holnaputánt akarok. 1970. 02.15.

- 136 -

Ki a felebarátod? Lukács 10:29/b Ne kérdezősködjél sokat... Mert én meg tudom mondani. -Az is, akit hogyha meglátsz, Gyorsan meg akarsz fordulni. -Az ok nem sok. Csupán ennyi: „Nem óhajtasz találkozni.” Miért?! Mert modern lévita vagy... Azt is sietsz elkerülni, Akit te sebeztél meg. De mert Ő Krisztusban testvér, Nem akar rád panaszkodni. Sőt tud érted imádkozni! -Ne hidd, hogy neki ez könnyű, És nem kerül küzdelembe, -Ő is ember; de a gyomot Meglátja, s írtja szívében. -Teneked is ezt kell tenni. Biztosítlak, hogy fog menni. Nem kell hozzá más semmi, Csak szamaritánusnak lenni. 1972. 07. 23.

- 137 -

Mégis, mi lehet az ok? Máté 8:26.,14:30,17:20 Nem az, hogy nem tudok hegyeket mozgatni, Szeleknek, viharnak csendet parancsolni. Az sem, hogy nincs erőm a tengeren járni. -A csónak Krisztusé...És Ő be fog szállni. Nem az, hogy a gondok ajtómat rugdossák; Kutatva a zárnak hibáit és titkát. S közben átadják egymásnak a munkát, Hitemet vállvetve, őrölni akarják. Ahol még van ajtó és útjukat álljuk; Oda másnap jönnek...Amikor kitárjuk. -Így, akkor nyitom ki, ha Krisztus mellém áll... Mert ellenük erőt, egyedül csak Ő ád. Tudom, hogy gonosz ezért, mérgelődik, És hű zsoldosai; harcuk újra kezdik. -Mert receptjük sok van, ébernek kell lennem... S bár erősek ők is: sosem szabad félnem. Nem is lesz baj addig; míg hiszek, vigyázok, S mint Mesterem tette, imádkozva várok. 1972. 03. 01.

- 138 -

Mert modernek vagyunk János 18:38 Nekem...Nekünk azért nehéz megtérni; mert úgy nézünk szembe az igazsággal; mint egy rövidlátó modern Pilátus: -Pedig nem kellene semmi mást tenni, Csak a kézmosó vizet kiönteni. -És szabaddá lenne bennünk a Krisztus. 1973. 07. 30.

- 139 -

Mi a dinár?! Máté 18: 23-34 Több mint kölcsön- alap… Apró mindennapi ezrednagyságú ember- kötelesség: amit úgy kellene hullajtanom, hogy mindenkinek jusson belőle, észre se véve, hogy kevesebb lett. A dinár az, ami lyukat tud fúrni szeretetemnek agyon foltozott zsákján. s amikor akaratlanul elvesztek belőle, vagy nagylelkűen kölcsönbe adok, azok nem a rászorult szolgatársat… hanem engem tesznek gazdagabbá. A dinár lényege: kegyelem továbbítása, amiben boldogan, önfeledten szórom azt mindenfelé, mert csak így tudnak számomra áldássá lenni, s észrevétlenül túl- nőni énemen, akaratomon, szívemen, Számomra… nem jelentett kevesebbet a dinár. -Amíg ezt megértettem, nehéz, göröngyös volt az út. -Ma boldog vagyok, hogy én a talentumokat: apró, de nekem kedves dinárokban kaptam. 1965. 02. 14.

- 140 -

Mi a teher-hordozás?! Galátziai levél 16:2 Nem az a karéj kenyér, amiről azért mondunk le: mert bőven van zsemlénk. Nem az az elhasznált cipő, amit már régen meguntunk: és úgyis másikat vennénk. Nem az a néhány könnycsepp, amit úgy csaltunk pillánkra, hogy megdörzsöltük a szemünk. Nem azok az üres szavak, amiket meggyőződés nélkül, vigasztalásként beszéltünk. Mi hát a teherviselés?! Az, hogy nemcsak imádkozom: hanem az igen kevésből, a nagyobbikat neked ad 1969. 08. 07

- 141 -

Mi az Ábrahám kebele?! /eszmefuttatás/ Nem űrállomás – hova a tudomány titokban és előre meghirdetve, holnap, vagy holnapután embert lőhet… aki üzenetekkel és hírekkel, földi irányításra visszatérhet. Nem is a mennyország képzelt, fényes bárja, hová az élet rongyos talponállója csakis azért lesz áthelyezve, hogy irigykedő tekintete az „Emke” termeit ne lesse. Ábrahám kebele nem más, mint a volt szenvedők helye, s bár útja az Isten zsámolyához vezet… de sok testvér hiába kacsintgat felé: mert oda – mindenki csak Lázárként mehet. Ábrahám kebele nem a papok ajándéka. Gazdája nem volt, nem is lesz a mitológia, -Öröktől fogva, az utolsó trombitaszóig, lelki szegényeknek, a szenvedést viselőknek és a morzsákra éhezőknek… tulajdonjoga. Ábrahám kebele tündöklőbb, mint az ég titokzatos, csodált kékje. -Mit a lelki vak nem akar, s még ha akar is… nem ért meg. 1968. 05. 02.

- 142 -

Mi az egymás terhe? Galátziai levél 6:2 Az, amit úgy kerülünk, mint utcán a pocsolyát. Ami miatt semmibe vesszük az ige parancsát. Az, amit mindig könnyebbnek látunk, mint a sajátunkat, ami alá gondolkodva tesszük a vállunkat. Tudod mit? Ne gondolkozzunk. Időt vesztünk. Siessünk, amíg kevés erővel sokat segíthetünk. A ma könnyét ma szárítsuk, ne akarjuk holnap törölni. Aki még ma segít, annak, és az tud igazán örülni. 1969. 08.07

- 143 -

Most azért jöjj…elküldelek téged Ap.csel. 7:34 Isten… gyakran megismétli ezt. Boldog lehetsz, ha neked üzeni. Mi nem tudjuk – és nem is sejtjük… De népét s Egyiptomot figyeli. És ha csak öt igaznak valót talál: Szabadkozzék bár… de Mózest küldi. Mert Őt nem a számítás, az érdek: A bűnös iránti szeretet fűti. Ezért vagyunk mi is ma este itt. És azért száll fel hálaének, Hogy pusztánknak is lett csipkebokra, Testvérei – kik meghallották, hogy „Én küldelek” Én küldelek…esőben, szélben. Mikor nincs kedved…vagy más pihen. Én küldelek, mert Isteni akaratom, Hogy átvezesd őket… szakadékon, vízen. S mi … ezen eszközök által már látjuk A füstfelhőt, a tűzoszlopot: Mit Isten, hozzánk ereszkedve, Általuk mutatott. Sarut leoldva jövünk hát mi is, Hogy megköszönjük ezt az Úrnak S kérjük, hogy törölje nyomát is életünkből: A kárnak és a múltnak. 1961. 01. 29.

- 144 -

Te is így látod? Máté 5:23-24 Sietsz? Jól teszed. Megvan rá az okod! -Úgy hírlik, rengeteg a mulasztásod. Ha belenéznél szíved naptárába, rájönnél, hogy mennyi az adósságod. -Már tegnap lejártak a terminusok, amikor írni kellett volna, hogy kész. De te ma is csak mentség után kutatsz, s ahogy megszoktad, halasztást kérsz. -Holnap szeretnél mindent elvégezni… Pedig az a holnap még nem a tied. Ne is próbáld letagadni, hogy ezt tudod… Az élet – naponként figyelmeztetett. -Gondolkozz! Mit tudsz még ma elintézni? Mi is a legsürgősebb tennivalód? Én segítek… Azt beszéli mindenki, hogy valakinek meg kell bocsátanod. -Ő rég megtette a kötelességét, csak tenéked nem mond semmit az ige. Hiába minden, bár naponként hangzik, te azt mondod: ez másnak lett címezve. -Tudom, nehéz önkritikát tartani. Nekem sem könnyű… És mégse hallgatok, de nem old fel téged – ha azt is mondom, hogy akiről beszéltem, nem te, hanem én vagyok. 1969. 08. 30.

- 145 -

Tedd Krisztus kezébe és megáldja János 13:14, Ap.csel.:2 Érzed?! Mozgolódás van a szívedben... Tollasodik a szeretet. Ne légy féltékeny... Ne vágd le szárnyait, amikor repülni akar. -Visszatalál a fészekbe. Megszentelt küldetést kell végeznie. Vigyázz! Ne állj az útjába. Engedd oda, ahol még sose voltál... Ide a szomszéd utcába. -Egy elkerült fészekbe. Amíg nem késő reményt kell vinnie Oda, ahol levert, beteg a szív. Majd hitedből egy mustármagnyit azoknak, Ahol a korsó már kiürült. Vékádból adj bátran, még a lisztből is... Mert amikor szereteted visszatér: Áldást hoz a fészekbe. 1972. 07.02.

- 146 -

Ti az én barátaim vagytok János 15:14 „Ti az én barátaim vagytok” Ez a „ti- napok óta vádol. Kérdez...Választ követel Tőlem. Kíváncsi: van e a barátból Egy parányi töredék bennem; S én- hangtalan, néma lettem, Mert nem merek igazat mondani. -Hiába szeretném, keresem: Nincs...Még a nyomát sem találni. Nem is értem... Hogy lehetek én Barátja az Isten Fiának?: Akinek, dicsőséget adva, Hódoló angyalok szolgálnak. Lehet, hogy rövidlátó vagyok, S így- mert minden homályos nekem; Az isteni megnyilatkoztatást Gyarlón-emberszemmel nézem. Lehet, hogy Péterként hősködök, És nem fogom fel még Golgotát... Az értem folyt vért és áldozatot. -„ Az én barátaim”...magyarázatát. De mert Krisztusom mondja ezt; Az Ő ajándékaként veszem. -Tudva, hogy ezzel mit kér tőlem... Az életem kezébe teszem. 1972. 07. 30.

- 147 -

Uram, akit Te szeretsz János 11:3 Egy mondat: Uram, akit Te szeretsz, Száz kérdést nyit meg bennem. Mi ez? Hit? Vagy végtelen önzés? -Kutatva kérdi lelkem. Felmagasztosulhatok-e én, Hogy Jézus szeressen? Vagy lehetek annyira hitvány, Hogy teljesen megvessen? -Ahogy az igen és nem között Magam mérlegre dobom: Boncolgatom- a szeretethez Nekem miért is van jogom… Bár súlyaim a serpenyőben, Megoldni mégsem tudom. Ezért e nagy kérdést Őreá, A Szeretetre bízom. -Belőle csak egy morzsát kérek, Mely után mohón kapok. Kik karéjjal kapják: unják azt, Melytől én boldog vagyok. -E szeretet nem vet meg engem: Felemel az Istenhez. Ki Benne magát adja nekem, S lehajol az emberhez. Míg imádkozva várok Rá, Ő hozzám jön, Lázárhoz? S én, a meggyógyított lélek, Leborulok lábához. 1949. 01. 08.

- 148 -

Evangelizáció

- 149 -

Ismerd meg a Krisztust (evangelizálás) Ma nem könnyű…és mégsem lehetetlen. -A vágy, mit nem mersz megvallani és önmagad előtt is titkolsz sokszor… Ott él szívedben…Hiába tagadod, Naponként feltör, utadba áll… -Csak te tudod, hogy hányszor. Csak te tudod, hogy mért nem találkoztok. -Én vallom, hogy Ő sokszor küldött érted, s ma este is van, lesz üzenete hozzád: melyben tanúk előtt tudtodra adja, hogy életedben változást akar és kegyelemből…ma még vár rád. Vár rád!…az útkereszteződés itt van. Itt…ahol a Názáreti Jézus Érinteni tudja a szemed, hogy láss. Láss bennünk testvért… olyanokat, akik a nagy találkozás után A Krisztust… Mesterüknek vallják. Krisztussal találkozni…megismerni úgy, hogy azt tudd mondani: Istenem…Uram, csak egyedül az Ige mellett lehet. -Miben úgy áll elénk, mint kezdet és vég, hogy megérthessük, mily kicsik is vagyunk és mégis…az ember hozzá mehet. Menjünk hát együtt s legyen ez az este Életedben egy olyan útelágazás: Mely oda…a Krisztushoz vezet. 1961.01. 31

- 150 -

Jöjj Jézushoz Bűnös, ha nyom a nagy teher, S a csüggedés, már- már lever, Jézusunknál megpihenhetsz, Békességet, nyugtot nyerhetsz. Bízzad reá élted gondját, Vándorlásod rövid útját. Bármi legyen a szükséged, Csak Ő nyújthat segítséget. Bűnös, ha itt fáradt szíved, És lankadva kicsi hited Jézusunknál erőt nyerhetsz, Vele egy új éltet kezdhetsz. Borulj le a keresztjénél, Pihenj meg a szegletkőnél. Reménységed újra éled, S lesz egy áldott lelki élted. 1951. 08. 11.

- 151 -

Ma…. /evangelizálásra/ Zsidókhoz...3:12-19. E szó…nagyon rövid: mint az egész este, Melyen Igénk-benned- visszhangját kereste. -Ha tudsz, egy pillanatra állj meg most velünk, Beszélgessünk…mielőtt még hazamegyünk. Ma…Tehát nem holnap, és nem is azután. Most, mielőtt kilépnél e ház ajtaján, -Rendezzük e kérdést!…Milyen is a szíved?! S míg tart a ma…Növekedik-e a hited?! Felejted?…Vagy megtartod a fogadalmad? Erőtlen lett?…Vagy gyökeret vert bizodalmad? -E kérdés ha feltör…- nézz csak szembe vele. Ezért teszi ma eléd a Mesterünk keze. Ha majd találkozik vele tekinteted, S rádöbbensz, hogy nem tükrözi Őt életed, Ne szégyellj Péterként keservesen sírni. -Könnyekkel is kell…a múltunkat törölni. Ma…E szó rövid, de világosan mondja: Hogy a Teremtőnek reád is van gondja. S amikor szeretettel üzenetet küld. Azt kéri, hogy a bűn csalárdságát…kerüld. Igen…Ma este újra hallottad szavát, És csak ajándékba kaptad ezt az órát. Tőled függ hát, miként fogsz dönteni: Ha ki kell a szívedből mindent önteni. Én tudom, hogy ez a Ma, nem soká lejár. De addig…Krisztus, engem és téged is vár. …Addig rád bízott mindent…a választást. A tiéd…Használd javadra: ezt az órát. 1962. 04.23.

- 152 -

Megértettem (Evangelizálásra, Mózes I.19: 12-23) Uram!?… Elmondom… mert tudom, Hogy hasztalan titkolnám Lelkem vádló kérdéseit… És az álmatlan éjszakám. Érzem, itt bent a szívem mélyén, Szent igéd válaszra vár. S én birkózok önmagammal, Hogy igennel feleljek már. Igennel… Mert a ma esti Üzenet is azt mondja, Hogy Lót módjára engem is Rabbá tett e Sodoma. Igennel. Mert Ábrahámok Könyörögnek most értem S ezt az imádkozó alkut, Évek óta csak most értem. Hiába volt az üzenet. Nem…nem akartam futni Nehéznek tűnt a hegyi út, Csak a tömeg tudott húzni. S Isten… mégse hagy magamra. Ma újra üzent értem, És én boldogan vallom meg, Hogy hívását megértettem. 1960.10..22.

- 153 -

Mi a hit? Ha megkérdeznék ezt tőlem… mosolyogva, Mint, aki nem egyszer válaszolt erre: Fölényes biztonsággal, venném a Bibliám S abból utalnék eme igei helyre: „Hit a reménylett dolgoknak valósága” És feleletül, mint sokan, ezt választom, Ki tudja, hányszor ismétlem a verset… Ami igaz, de vajon az én válaszom? S mint aki érzi, hogy tollai a másé, Szomorú tudattal teszem le Bibliám, És hogy megérthessem a hit nagy dolgát, Csendben kopogok a kegyelem ajtaján. Majd később… miként forró kemence alján Végig húzott piszkafa nyomán a szikrák, Így kapnak bennem lángra a tűzkérdések. Hiába zavarom…bensőm ostromolják. Kérdik…Igazat mondtam?…én is mondhatom? Nem hagyom a hitem könnyen forgácsolni, Mikor a lélek favágói rám törnek, Hogy elvegyék…amiből kegyelem adni. Tudom e hit által, gondjaim falánál A menny kapujához támasztani lajtorjám, S imádkozó szívvel, elmondani Uramnak, Hogy boldogan viszem… nem nehéz az igám. Tovább kérdik…Minek tartod te a hitet? Csodának? Mely vulkánként dobja felszínre Mindazt belőled, ami rossz: a salakot, Hogy tisztult mécsed az oltárra helyezze. Vagy élménynek? Amiből az örök rejtély: Hórebek és a tüzes szekerek nőnek És az évezredes távlatokból részünkre A kegyelemnek zuhatagjai jönnek.

- 154 -

Én nem tudom megmondani, hogy mi a hit. Nem fogyatkozás ez… és nem is szégyellem. Fenséges jelzőim, mint harsona zúgnak, S a szótáram…még szegény erre, de érzem. A hit: az énemnek égő csipkebokra, Aminek Uram, Isten a középpontja. S mikor megértve ezt, levetem sarumat: Az ajkam mást semmit, csak hálám suttogja. 1965. 02. 20.

- 155 -

Neked is szól Én csak annyit akarok mondani, Neked is szól ez az üzenet. Ha elveted....talán már holnap; A felelősséget viseled. Én csak annyit akarok mondani, Gondolkozzál...Ma még nem késő. -Örökléted forog kockán. Üzentek...lehet, hogy ez a végső. Én csak arra akarlak kérni itt: Ma este...Most...Fogadj nekem szót, S akkor az ajtónál nem mondod: „Hiába minden... becsukódott „ Én csak annyit akarok mondani, Neked is szól ez az üzenet. Ha elveted... talán már holnap, A felelősséget viseled. 1958. 11. 08.

- 156 -

Imaház

- 157 -

Adjunk hálát a hajlékért Az én lelkem ujjong és ünnepel. Boldog örömmel száll az ég felé, Hogy hálám csordultig telet poharát Alázattal öntsem az Úr elé. Jertek ti is, és gyújtsuk meg együtt A hála oltárunk örök tüzét, S az eget ostromló énekünkkel Öntsük el árként mindenki szívét. Adjunk hálát ezért a hajlékért. Legyen ez a Krisztust várók hona, Hol megszűnik minden gond, fájdalom, S terhét, mindenki önként leoldja. Legyen ez a ház a menny pitvara, Ahol könnyet töröl a szeretet. Hol testvérként várják, kit az Úr hív, S békét nyer, aki sokat szenvedett. Ma este adjunk hálát mindenért, Amit Urunk két kézzel pazarol. S vésd emlékezetedbe, hogy ezért Sosem szűnő hálával tartozol. E tudattal, tiéd lesz e hajlék, S magadénak vallhatod e házat. Így találkozni fogsz az Úrral, -Ki meghallgat, megáldja imádat. 1965. 10. 11.

- 158 -

Beszél e hajlék Ma úgy érzem, mintha egyedül volnék itt. Mintha csak nekem beszélne e hajlék. -Lenyűgöz az ezer gondolat, üzenet: Amit kiált a jelen, a múlt, az emlék. Ma úgy érzem, mintha beszélne e hajlék… -Engedjetek hát fürödni a Glóriában, Mert lelkem, bárányfelhőként úszva, Az Isten elé megy – csendben, imában. Boldog vagyok, hogy befogad e hajlék, S az Isten mint a nap, rám mosolyog. -Úgy érzem, ma este újra mondja: „Fiacskám, Én reád is számítok” Számíthatsz, Uram!…Én a Tiéd vagyok. Az erőt, a hitet e hajlékban kaptam. -S hogy azzá lehessek, mi néked tetszik, A szívem alázattal…Teneked adtam.

- 159 -

Én csodára várok Elcsendesedett az ének, Az imák az égbe értek. Az ifjak jövőt festenek. Az öregek hazatértek. Egyedül a szószék van fent. Benne a múltnak emléke kél. Valahogy megsejti, érzi… A gyülekezet róla beszél. Hangfoszlány jutott füléhez, Melytől szíve nagyot dobban. A sorsáról döntenek…hisznek. Ennek örül a legjobban. Mint aki biztos dolgában, Lehajtja álomra fejét, S boldogan megsimogatja A szúette szerkezetét. Ott van körülötte minden. Két szék, elavult pódium A virágok, a kis asztal, És az öreg harmónium. És velük álmodik ő is, Sokkal nagyobb emelvényről, Rajta ülő énekkarról, S beépített medencéről. Oldalt, villanyorgonát lát. Lent, felnyitható székeket. Megújult hallgatókat S negyedre jövő véneket Újra megsimogat mindent. A vén szószék ifjú lesz És álmában csak ennyit mond: „Én tudom, hogy ez igaz lesz”.

- 160 -

A mi álmunk ezzel nem ér véget. Mi még tovább imádkozunk, Mi az Üdvözítő mellett Pünkösdi csodára várakozunk. Csodára!…Amikor majd látjuk, Ifjak bűnbánó könnyeit. S a keresztet átölelő, A megtért lelkek ezreit. Ha majd beteljesül ez a vágyunk, S hű szolga módra, mindent megteszünk, Akkor csodatevő Jézus; Mi, öregebbek…hazamegyünk. 1962.09.03

- 161 -

Imaházban Oly kedves itt a közös éneklés, Oly édes itt az igehirdetés. Közel az éghez: csak itten vagyunk, Imánkra választ itt mindig kapunk. Ne tétovázz és folyton vágyódjál, Minden gondot, bajt Urunkra bízzál. Kegyét, áldását két kézzel szórja. Üres a szíved? Jöjj ide gyorsan! Hagyj otthon gondot, mindent, ami nyom. Szíved ne töltse semmiféle lom Itt szárnya nő mindig a léleknek, és Urunk áldást oszt a hívőknek. 1947. 08.10.

- 162 -

Uram, Te tudod Uram, Te tudod, hogy mi nekem e hajlék, És mennyiszer áldottál meg engem benne. S én sokszor megígértem „Hű leszek hozzád” Mert nincs semmi, mi nekem kedvesebb lenne. Tépd el hát, áldott Uram, azt, mi máshoz köt, Mindazt, ami el akar rabolni innen. -Legyen e ház részemre az ige vára. És engedj nekem is a morzsákból vinnem. Adj erőt nekem, hogy elsőnek tudjak jönni, Kiönteni eléd alázattal szívem. -S amikor majd egészen át tudom adni, Áldd meg, Uram, itt…a mustármagnyi hitem. 1959. 01. 07.

- 163 -

Valamit kérdezek… valamit kérek Uram Sírjak?! … Vagy nevessek?!… Adj tanácsot Uram! Ma nem tudok beszélni. Ma néma lettem. A könnyek buggyanásig töltik meg szemem, A hála kacagásra készteti szívem. S mikor e kettő közt nem tudok választani, Százszoros visszhangként ezt hallom kiáltani: Egyet tégy!… Nagyon mélyre… Hajolj a porig. Akkor… Csak úgy érsz fel az Úr zsámolyáig. S így, én is eldobtam hitetlen sarumat. Ne, ne botoljak meg benne, emberek. Annyi gyarlóság lett összetörve bennem, Hogy nyíltan szemetekbe nézni nem merek. Igaz ez?… Lehet ez? … Mégis?… Tamás voltam, S ma… egy síp az ujjongók orgonájában: Aki „ Az én Uram és az én Istenemet” Könnyet törölve, már századszor zokogja. Uram… Hadd köszönjem meg neked azokat: Kik évek óta eléd hozták vágyukat. Azokat is, akik már rég elnémultak. De nálad is… tovább szőtték az álmukat. Köszönöm… akiket mi nem, csak Te ismersz, De mert gyermekid megértik üzenetedet S megelégszenek azzal, hogy névtelenül: Testvéri szolgálatot cselekedjenek. Köszönöm a tervezőt, a kivitelezőt. A sok átvirrasztott éjt, fizesd meg nekik. Hatalmasodjon el bennük az a tudat, Hogy e műben, a Te nevedet hirdetik. Köszönök, köszönök neked minden kezet, Mely helyére tett egy ajtót, vagy egy követ. Azt is, ki a milliók mellé bár vágyott: Mást semmit, csak néhány forintot tehetett.

- 164 -

Uram… valamit én is kérek ma Tőled. Mutasd meg e házban még most az én helyem. Azt… amit akaratod jelölt meg nekem. S mint ajándékod, imádkozva átveszem. Ne legyen soha… semmi szentebb számomra. Akkor se…ha az csak egy egyszerű sarok, Még akkor se… ha észrevétlen maradok, Csak tudjam, hogy itt vagy s én helyemen vagyok. Adj erőt eltépni a vágyak bilincsét. Láncoljon ide mi szent kötelességem. Lássam a Tőled kapott helyet: oltárnak. S rajta a mécsem viharok közt is égjen. 1965. 03. 18.

- 165 -

Vasárnap Vasárnap van, megpihenek. Gondot és bajt elkergetek. Megváltómmal beszélgetek, Lábainál erőt veszek. Űzd el te is a kísértőt, Fogadd el az Üdvözítőt, Legyen ma Ő gondolatod, Sóhajtásod, imádságod, Alázatos szívtárásod, Vasárnapi vágyódásod. Vasárnap van, én is jövök. Minden áldást megköszönök. Ételt, erőt, ruházatot Testvért és a jó barátot. Gyere te is hálát adni, örömeid elmondani. Tanulj ma itt énekelni, Alvó lelket ébreszteni, Csüggedőket erősíteni, A szent Igén elmélkedni. 1951. 09.13.

- 166 -

Gyülekezet

- 167 -

A háziurakról Régóta koptatják már ők is, Az Isten házának padjait: S mint, ahogy illik, bólogatva Forgatják a Szentírás lapjait. Kérjetek s minden megadatik, E szócska duplán alá van húzva. Az ígéretekből nincs egy se, Mit mindegyik könyv nélkül ne tudna. Az „ Uram hallom akarsz adni”-t, Ébren, álmodozva énekelik, S a kéréssel teli imákat A Magasságoshoz küldözgetik. Először csak száz négyszögölért Zörgették a kegyelem ajtaját. -Háromszáznál kötöttek ki, állítva, hogy tesz az Úr még csodát. Mikor ez megvolt, téglát kértek, Hogy lerakhassák a ház alapját. Majd, ahogy nőtt a fal...küszöböt, Ablakot és mestergerendát. Szeget, ércet, lemezt, cserepet... A gerincre egy villámhárítót, Kilincset, vakpadlót, parkettát És kerítésnek-néhány oszlopot. S mikor terepszemlén rájöttek, Hogy vezeték, csatorna is kell még... Követelőzve mondogatták: „Neked, Uram, az egész csak csekélység.”

- 168 -

S az Úr előlegezett most is, Mint mindig, mióta fogja kezünk. -És mi, bár vasárnap építünk: Képmutatón-imádkozni merünk. Testvér!...Mélypontra jutottunk. Már alig van az éggel kapcsolat. Már a jellemtéglánk is látszik. Azokra is kellene vakolat. Imádkoznak a háziurak.... De ki tudja, érnek-e majd egyet: Azok közül, Kik itt a legszegényebbek. 1954.04.04

- 169 -

A kép azonos… Egy busz ment… Valahol az éjszakában.… Utasai közül egy – prédikátor volt, s ez ébren – a munkáról gondolkozott. -A többi, akit nem nyomott el az álom, olvasott, beszélgetett, kártyázott: valamivel, valakivel foglalkozott. -Egyedül egy ember volt, aki dacosan farkasszemet nézett a sötéttel, mindenre, mindenkire figyelve az úton, görcsösen eggyé vált a kormánykerékkel. Ő volt a vezető. A prédikátor ezt már rég észrevette, és gondolatban odaszegődött melléje. Hisz ő is vezető… Ő is ért ehhez. Sőt, talán még több is… Gyülekezetvezető. Az Isten nyájára vigyáz. Azt vezeti. -Úgy tűnt neki: a kép azonos… Amíg ő figyel az útra, veszélyre, sokan… csak beszélgetnek a gyülekezetben. Sokan Eutikusként nyugodtan alszanak. S még többen… nem figyelnek semmire. -de neki muszáj… Ébren kell lennie. Vigyázni kell az Isten népére. Mert megbízatása van… Ő a vezető. -Pedig tévedsz, testvér! Te nem vagy vezető. Több vagy! Sokkal több. Az Isten mindenese. -Kevesen tudják, hogy ez a legnagyobb méltóság, amit a gyülekezet Ura – kegyelemből ád. -Igen… Több vagy, mint vezető… Szolga. Akinek az utasokat testvérként kell szeretni. Aki érzi, viszi a megsebzetteknek terheit, És bekötözi – még a potyautasoknak is a sebeit. -Érzem, sokszor sírni szeretnél, és mégis mosolyogsz. Mert félsz, hogy nem értünk meg… Csak utánozunk. Pedig neked is fáj, ha érzéktelenek vagyunk, s amikor melléd kellene állni: bóbiskolunk, vagy, ami még rosszabb, magadra hagyunk… Mert ez mind a te dolgod… Te vagy a vezető. Sajnos… A busz- a kép – sokszor azonos. -Én nem tudok vezetni… De azt tudom, neked az Isten – majd ama napon: mindenért megfizet, gazdagon. 1970. 05.04. - 170 -

A téma folytatása… két részben Lukács 10:38-42 /sugározza a budai rádió/ Este van… Kinyitottam a Bibliám S egy ismerős történetet olvasok. -Már gyermekként kedves témám volt: Könyv nélkül tudtam minden részletét… De az értékelés nem tetszett. Most – nem is olvasás ez… Ellenőrzök. Mentem Mártát… Bírálom MáriátKutatom a család kapcsolatát: Cselekedetüknek tanulságát. S mivel önkényesen tolakodtam be A szívüknek titkos bányájába… Úgy, mint aki ilyen mélyen még nem járt. S nem érti meg Jézus válaszát: Keresem a szavak magyarázatát. -S amikor csákányommal, ott bányászgattam Úgy, ahogy a ház vendége mutatta. Akkor,- az érv amit én ácsoltam Saját gyalulatlan deszkáimból: Összetört… Az ellenerőt nem bírta. De én megértettem, hogy e két szívben Egy vágy volt… Egyet akart a szeretet. Mint fazékban a sistergő gőz, Felszínre törni-megemelni a fedőket. Megértettem, hogy e két érc között Nincs meddő… Fajsúly különbség. Mindkettőben ott volt az arany, S amikor a kohó, a tűz megolvasztotta: Csak a csapolásban volt egy kis hiba. Ehhez kell, az egyforma technológia És akkor megszűnik a fémjelzés oka, Hogy „Mária a jobb részt választotta” Élmény volt… de a bethániai vételt Egy kis időre megszakítom, És a budai női-kört kapcsolom. Itt is a munkamegosztást kutatom. Figyelem, ki a Márta: ki a Mária. S ha néha kell- ki az aki mosogatna. - 171 -

Szeretném, ha a Máriák előneve: Az összes jelzőkkel együtt: Márta lenne… Akkor a jelszónak is eleget tennének És könnyebb lenne a rendezőknek. Sőt így hasonlítanának legjobban, A bethániai testvérekre. Krisztus mellé ülni: legyen kötelesség. Ne akadályozza: se barát, se tévé. De Mária nem csak itt lehetsz!? Jézus mellé… a betegágyra is leülhetsz. Nem csak pénztárcáddal segíthetsz: Vállalj csodát… Mártaként is elmehetsz. Elnézést, hogy az adás nem zártkörűÜnnep van … A nagy adó működik. Így most nemcsak a női körnek… Szeretettel üzenjük ezt … mindenkinek 1972. 08. 15.

- 172 -

A vén fa árnyékába / a gyülekezet/ E vén fa mindig csalogat. Beszélni akar hozzám. S míg csukott szemmel hallgatom, Elvisz szivárványhídján. Néha... vissza a régmúltba. Egy percre – egy pillanatra; Rá figyelni a tegnapi, Magvetők munkájára. Néha... megáll a jelenben. -Szédülök, nincs már karfa. S míg lent a mélyben dúl az ár, Többször... hajlik a hídfa. Néha... elvisz a jövőbe, Az álmok világába, Hogy emberszemmel benézzek; A Teremtő titkába. Onnan csak egy rövid lépés, A szeretet országa. S oly nehezen jövök vissza; E vén fa árnyékába. Pedig e vén fa vár engem. Itt van a munkahelyem S nekem nem szabad tétlenül Összetenni a kezem. Egy percre sem... így vállalom, Mit rám bíztok.... a munkát, Hogy szebbé, kedvesebbé tegyem; -E vén fa árnyékát. 1953.06. 28.

- 173 -

Akard, hogy szeressenek! Ez nem lehetetlen… Csak azt kell vállalnod, hogy előbb te szeress… Mindenkinél jobban. -És ha valaki szemetet dobálna rád, ne gyújts lángot – mert ha nincs tűz- nem is robban. Ha ravasz és alattomos támadás ér… ne mutasd, hogy nagyon fáj… Vérzik a szíved. -A törött pengét szedd össze és titkold el, hogy a késdobókat ilyennek ismered. Meglátod, nem fogok csodálkozni rajta. Sőt, azt mondom: Testvér, neked így kell tenni. -Pedig ez csak kendő, s takarni akarom, hogy én sem tudok még ennyire szeretni. 1968. 01. 18.

- 174 -

Az okosnak ennyi is elég Egy versköteg mellett ülök. Jól ismerem az írót. Mert sokkal kényelmesebb helyettesíteni a bírót. -Magamban mondogatom: jó ez a szekerce-csapás. Már tökéletesedik a stílus és a versfaragás. S egy pillanatig valami sunyin motoszkál bennem. Majd az önteltség-gólyalábakra mászatott fel engem. Ki ne ismerné ezt?! Másokban őszintén utáljuk, A bennünk levőt: tehetségnek hívjuk és csodáljuk. Ez a felnagyított én, a magunkat való látás. A tisztelet- követelés és hódolat-várás. -Amíg ezért harcolni, sőt gyűlölködni is tudunk, Mindenütt a szeretetlenség miatt panaszkodunk. Ez néha napokig: de gyakran évekig eltart. -Közösségeinknek is ez okozza a legtöbb bajt. Sokat, nagyon sokat lehetne erről beszélni még: De amint mondjátok: Az okosnak ennyi is elég. 1953. 05. 20.

- 175 -

Baj van a személyes névmással Te is észrevetted?!… Nagyon nagy baj… Az ént egészen kisajátítottuk, S mint szentek és szellemóriások: E szerepben magunkat megjátsszuk. -Azt mondjuk: én, én, jelentek valamit. A többi-te, ő-csupa-csupa súlytalanság. Csak cél nélkül lebegnek a térben: Mint bogarak és pillangók, A reflektor fényében. Én-testvérek!… Egy pillanatra álljunk meg. Valamit mi is akarunk mondani. -Mi, akik mindig csak a te vagyunk. Ma este mégis válaszoltunk, -Mi azért kerültünk ide mellétek: Mert, én, te, ő- mi összetartozunk. Nekünk azért kell jönni az én után, Hogy ne csak önzés legyen, Az élet országútján. Hogy abból a cseppnyi örömből, Mit együttesen össze tudunk szedni, Osztalékot kapjanak azok is: Akiknek mindenért meg kell könnyezni. Minket a nagy „Ő” rendelt. Az Alfa, az örök Ómega, Így kicsinységünket megbírálni… Egyedül csak neki van joga. -Nekünk nem az ént: szeretetét kell vinni. Tanítani, és megtanulni azt: ami nehéz, Gátlások, csalódások közt is hinni. 1969. 08. 17.

- 176 -

Csak egy vágya van Csak egy vágya van, a ma esti szereplőnek, Hogy ne érezze magát egy percig se erőtlenek: S ne tudja gyáván megkötni csüggedés a szívét, Amikor imádkozva osztja: örömét, hitét. Egy vágyunk van… az Úrét, nem a magunkét adni S ilyen lelkülettel szívekben nyomokat hagyni. E vággyal akarunk kezében eszközök lenni, és ha meghallgattok… bizonyságot tenni. Ne várjatok sokat… csak szárnypróbálgatás lesz ez. Ha belénk kapaszkodtok, közelebb juttok Istenhez. és ha ma este imádkoztok is majd értünk, Könnyű lesz akkor…oltárt építeni nékünk. Ezen az oltáron nem lesznek transzparensek, fények. Inkább csak faragatlan kövek, sarkok és élek. De mint hozzáértők: ezeket le ne törjétek. Sőt, ami sokkal jobb lesz, még észre se vegyétek. Csak mezei virágokat hoz bibliakörünk, De az oltár elé ezzel az imádsággal jövünk. Uram, én a világ ásóját örökre eldobom: S amit adtál…az egy girát is kamatoztatom. 1960. 05. 03.

- 177 -

Én is Van belőlem- kézi, elektromos és légEgyszerű, komplikált- úgy hívnak, hogy „ fék” Felhasználni engem, sokféleképp lehet, De ha betapadok… a gép nem mehet. Munkába lépek: ha jön a meredek. Ha… kedvem nincs – felfelé is fékezek. A vezetőnek sokszor mérget okozok, Mert mikor nem kell, fütyülök, dalolok. Karambol s késés okát- ha kérdi a nép, Figyeld meg- azt mondják- a fék, a fék… Láthattál már sokszor a testvér tengelyén. Ott vagyok mindig a kocsi elején. S ahogy az indulatok bennem gerjednek, Úgy tapadok… s szikráznak a kerekek. Néha a gépész az igével sújt felém: De a féltett küllők közt megbújok én. S míg kis és nagy kocsik viszik a terheket, Én fékezve lassítom a kereket. Engedd, hadd guruljon békében a kerék. A pályán akadály úgyis van elég. Testvéreink álma – vágya… egy szentebb cél. Miért lennél hát a gyülekezetben fék… Egyszer majd meglátjuk az égi állomást, Ha majd leállítják életünk mozdonyát: S kiszáll a vezető, az imádkozó nép, Leborulok én is … haszontalan fék. 1951. 02. 26

- 178 -

Ha vakok volnátok Negyven…vagy már ötven éve koptatjuk a templomok küszöbét, s mintha nem is lehetne másként: farizeus módra nézzük az emberek zömét. -Oly jólesik bólogatni…itt s másutt, ha felszínre jön valakiben a gyengeség s ostorrá font véleményünkkel, szilajul csapdosni mindenki szívét. -Jó volna, ha kezünk leejtené a követ, mit gyűlölettel tudunk fogni és színlelt szent képmutatással, másokra készülünk dobni. -Ne kérdezd, hogy mért tesszük ezt?! Mert vakok vagyunk! -Gólyalábakon lépkedünk, hogy ne botoljunk meg abban, amit utunkba tesz a kegyelem, mert növekedésünknek ez a záloga. -Nem látod ezt?…Akkor még vak vagy és üzenetét, Krisztus neked mondja. -Harminc…ötven évi templom- járás után… van Krisztusnak feloldó szava hozzád? -Nem mondja ma este nekünk is? „Ha vakok volnátok…” Vagy tudod-e te mondani: az voltam, De hiszek, Uram. 1966. 11.18.

- 179 -

Hidd el nekem A Krisztus követésében, oly sok miért van, amit még nem értek. -De ha titok marad; akkor se félek. A hangsúly- nem is ezen van... Életbevágóbb és nagyobb horderejű. -Mennyire szeretem: ez a döntő. Az a döntő, hogy szeretetem milyen. Megszentelt?!... Valódi?!... Vagy csak aranyozott?! -Ez a próba közt lesz bizonyított. Akkor … amikor úgy érzem, egyedül vagyok és utam mélybe vezet; de ott lesz, látod bennem, Mesterem. Ennyit kért tőlem Krisztus is, amikor találkoztam Vele Golgotán és irányt mutatott az Ő útján. Mégis … ha kutatod bennem … Ne sugárnyalábot és csodás fényt keress. -Csak gyertyaként égek … Ez is kegyelem. 1971.02.

- 180 -

Ilyenek is vannak Régi épületben kicsi imaterem. Szórnak ott magot, de gyümölcsöt alig terem. Mert míg a lelkész döngeti szívem falát, Én ebben is, abban is keresem a hibát. Így látom, hogy néhányan vészes alázattal Kacsintanak az égre, önző kívánsággal. A tiéd legyen a dicsőség, mondogatják, Közben mégis a mellőzést panaszolják. Hátul többen, színes luftballon-reménységgel, Kopogtatnak egyéni kéréseikkel: Amiket szerintük meg is érdemelnének: Mert lelkileg most ők a legszegényebbek. Elöl én méregetem magam X testvérhez, S megjegyzéseim fűzöm a beszédhez. Míg a testvérek hálója roskadozgatott, Az enyémen addig…csak egy lyuk tátongott. Majd a tisztelet végén, én is önlökéssel, Az égi trón elé jöttem egy kéréssel. De a csukott ajtón ez állt világosan, Eredj vissza…és te is javulj meg gyorsan. 1952. 02. 25.

- 181 -

Ki az én felebarátom? Lukács 10:33-37 Felebarátot keresel?! Mindenhol lehet találni! -Még a gyülekezetben is... Csak nyitott szemmel kell járni. Krisztus- kötszert adott neked. Igyekezz sokszor használni. -Légy köztünk szamaritánus, S tudj önzetlenül szolgálni. Akit mások kikerülnek; Vígy annak sok szeretetet. Akinek van oka sírni, Annak szerezzél örömet. Mert amíg Krisztus útján járunk: Mindenki a felebarátunk. 1973. 07. 10

- 182 -

Kinek szól az Ige Régóta járunk templomba, De nem egyezünk meg ebben… öntelten, büszkén állítjuk, Hogy papunk beszél legszebben. Nem bóbiskol egyikünk sem Ha szórja a drága magot. Mohón, kedvvel osztályozzuk, Kinek mi jár, ki mit kapott. Látom, te is, mint ki érti, Az első sorban bólogatsz. Ezt rólad mondta…neked szól, és bátran felém kacsintasz. Az én szemem is felcsillan, örülök, egész jól veri. S hangtalanul oda súgom, Nem mossa le rólad senki. Végén: ahogy ide jöttem, Elmegyek haza, üresen. S az úton is mondogatom, Végig-vert rajtuk ügyesen. Pedig, sok-sok áldást kapnék, Ha a „nekem” is itt volna. Mennyi, mennyi áldást kapnánk, Ha az mindnyájunknak szólna. 1952. 07. 16.

- 183 -

Meg kell változnunk Sokszor úgy ülünk itt Mint az alkonyati pír Ablakunk peremén: Visszaverődés nélkül. Nézni is rossz: bágyadt Közömbös tekintetük: Amin bántóan látszik, Hogy semmit sem hoztunk, így nem is vihetünk, Csak jöttünk...és mentünk. Valahol...valami baj van. Hidegedünk, mint a leoltott lámpa. Eltűnt belőlünk Krisztus melege, A testvért perzselő szeretet: Ami nélkül hiába jöttem... Csak láttak...csak időt töltöttem. Ma még tudunk változtatni ezen... Tegyünk úgy, ahogy nekünk tenni kell: Szívünk fordítsuk az ige felé, S ne vigyünk semmit e kettő közé. Akkor megújul majd a lényünk, Magaviseletünk, beszédünk. Kitárul sarkig lelki szemünk, S mindent Isten kezébe teszünk. Akkor-bár te észre sem veszed Lángra fog gyúlni szereteted. 1968. 02. 09.

- 184 -

Mert mi nem olyanok vagyunk, mint mások II. Korinthus. 2:17. Ez egy nagyon bátor kijelentés… Ne haragudj hát, ha megkérdezem, te hangoztatod ezt magadról, vagy egy olyan külső szemlélő, akinek nincs látási zavara.? Csak a tényekre néz, s nem a szavakra. -Aki csupán azért figyelt fel, mert az elhullajtott jellemtégláidban lépten-nyomon úgy botlott meg, hogy észrevette mindazt, ami után nem is kutatott. -Egyszerűen elé hullott, mint mikor a vihar váratlanul utadba dobja a meglazult vakolatot. -Igen. A „nem olyanok vagyunk”-at énnekem kell bizonyítani. Nekem – aki azt mondom – ismerem, Krisztussal már én is találkoztam, s ez a találkozás áldott lett számomra. -Tudod, hogy találkoztam én vele? Mint bűnös… akinek a vétkét eltörölte Golgotán, s akiért meghalt a keresztfán. -Csak ezért vagyok, vagyunk mi mások. -----------------------A Vele való találkozáshoz csak az ige szerint indulhatunk el. Nem gazdagon… Nem Simonként. Mint Bartimeus: szerényen, szegényen. 1970. 03.14.

- 185 -

Miért faragják a követ? Vasárnap reggel volt, prédikátorunk Az Istenről s a kőfaragásról beszélt. A szegletkőről, mely faragás után Megszabja minden kőnek a maga helyét. S hogy az anyag faja, minősége szerint, Változnak a szerszámok, vésők, ütések. És a szikrázó kemény kövekből lesznek, Áthidalások és biztosító kötések Puhákból csak a törmelék szaporodik. A „Nagyokból” alig marad meg valami, Míg sikerül egyet-egyet a helyére, A többi kövek közé beállítani. S mi, kövek, félig faragva a műhelyben, Érezzük a Mester ceruzáját rajtunk, Mely azt mutatja, hogy a sorsvéső honnan, Mennyit tépett, s a fejlődésben hol tartunk. Míg otthon megbeszéltük a kőfaragást, És a helyet is: mit nem magunk választunk, E közben egy kis kő – a fiam állt elém, S a prédikáció felett vitatkoztunk. Miért kell, kérdé: a behelyezett követ A Mesternek tovább és újra faragni… A gránitot ütik és paták is rúgják, Mégsem kell folyton újjá alakítani. S míg ő… e nagyok problémájával megállt A véső és a kalapács keresztútján, én azt a mustármagnyit: amivel bírok, Mit az Úrtól kaptam, fiammal megosztom. Azt, hogy Isten épülete vakolatlan. Ő nem keni be sárral sohasem művét. De oldalunk, mely a világ felé néz, Sokszor kap lyukakat és idegen ütést.

- 186 -

Ezt az oldalam kell mindig faragni. Hogy eltűnjön a korom, az idő foga. Csak ezt éri véső és kalapács, fiam. Ne zúgolódj érte… Ez az Isten joga. Nézz szét e földön, itt mindennap füstölnek: így a kalapács, a véső nem pihenhet. A mindenség Ura őrködik felettünk. Ma minket farag, holnap… egy másik követ. 1951. 04. 12.

- 187 -

Misszió mezőnkről Ma még csak néhányunkat tartasz, Uram, kezedben. De köszönjük, hogy ennyien is Dolgozhatunk nevedben. Míg egyik kezedben féltőn Nevelve tartasz, A másikban, s mi ezt érezzük Áldóan simogatsz. És mi…a kevesek, az erőtlenek… Tebenned bízunk: Mert tudjuk, hogy Teveled Mindennel bírunk. Általad meggyújtott gyertyánk Naponként lobog, És szívünk igédre vágyakozva, Imádkozva dobog. Ma még csak néhányunkat tartasz Uram, kezedben. De mi mesze tekintve, Hittel nézünk a jövőbe. Nem jerikói falakat akarok én Dönteni, Uram. Csak mesterséges gátakat: Mik elállják az utat… az utam. Ezekért…mindennap acélozd meg A gyenge karunk. Mert nevedben …érted Dolgozni akarunk.

- 188 -

De könyörgünk az itt lévő Húrokért, Áronok-ért: Akik imádkozva zörgetnek ajtódon A mi munkánkért Ne lankadjon sohase az Ő Felemelt kezük. Vigyük közösen igádat… A mi ügyünk. 1961. 01. 29.

- 189 -

Neki növekedni kell, nekem pedig alá kell szállnom! János 3:30 Neki,-nekem. Ez a sorrend. Ez az első lépés azoknál, Kiknek Isten bemutatja Szerelmes Fiát. Sorrend ez, és nem lemondás. Csak a ténye annak, Hogy így közeleg az Isten országa. „Nekem pedig alá kell szállnom!” Ez az alászállás az én problémám, az én harcom. Nehezen értő, nagyra törő szívem Mindennapos harca, „ az én harca” Nekem annyi gondot s bajt okoz ez az „én”. Az énnek: egy szalmaszálnak, Egy ingadozó nádnak, egy buboréknak, Egy őszi levélnek- az önző ágaskodása. De csak azért, mert nem értem meg, Hogy amennyit az énből itt leadok, Annyit bírok az Isten országából. „Nekem pedig alá kell szállnom!” Ez a „nekem” az, amit sokszor nem akarok, Amit nem értek meg. Bár oly egyszerű, ha engedem Őt növekedni. Nem másban,- bennem. Jánosi odaadással. Ezt a jánosi odaadást várja tőlem az Úr. Ez nem lehet kevesebb, nem lehet több, Mint a Neki – a nekem vállalása, A „Pusztajáró” engedelmessége. Én vállalom ezt. „Nekem pedig alá kell szállnom!” Az én küldetésem ezzel véget ért, De neki még nagy útja van. Ez az Ő útja. Ennek az útnak tövisét, fájdalmát, Szenvedését, keresztjét, Neki kell viselni. Ennek az útnak vándorait, Botladozóit, gyáváit, csüggetegjeit, Elesettjeit, kiket az Atya neki adott, Neki kell felemelni. Ő, vállalta ezt. - 190 -

Én, mi,- vagyunk azok, akikért vállalta A Getsemánét, a gyötrelmek éjszakáját, A Golgotát. Amikor ott látom Őt, megértem, Hogy neki növekedni kell, Nekem pedig alá kell szállnom, Mert ezen a lépcsőn jutok hozzá fel.

- 191 -

Tanács nekem és neked A napokban ablakot tisztítottam. -Nem azért, mert nagyon rajongok érte. Sőt, makacskodva mondtam: „Hogy ezt még se.” -S a sors, egymás után kényszerít térdre. Nem is az egyenlőséggel van baj… Ezért még egy percig sem zúgolódok. -Hol volt az!? Amikor én már vállaltam, Hogy jóban és rosszban, osztozni fogok. De most… az esőverte csúnya ablak: Egy kicsi a rosszból: sehogy se tetszik, S közben az is bánt: amit neked mondtam: „Türelem! Nagyobb teher is létezik.” Létezik… Amit úgy mondunk másoknak… Mintha mi szó nélkül vinnénk a terhünket Pedig nagy baj… ha a tanuk megmondják, Hogy semmiségért hullatunk könnyeket. Testvér! Ne menjünk ablakot tisztítani Míg a mienken sem lehet kilátni. -Döbbenjünk rá ha fáj is a valóság… Az enyémen is lehet szennyet látni. 1969. 03. 14.

- 192 -

Tegyük még ma… Mi mindenkit

ismerünk: Csak önmagunkat nem. -Valahogy befelé Rövidlátók lettünk, De mégse tesszük fel Jobbik szemüvegünk. Mi naponként elmondjuk Hogy hallgatni arany… Mégis nagyon sokszor Valótlant beszélünk -Ki kellene cserélni Fékjét vesztett nyelvünk. Mi rögtön észrevesszük Másokban a hibát, S mintha jogunk volna Semmiségért ütünk. -Ki kellene cserélni… Egyszer már a szívünk. Tudod, mit jelentene ez? -Golgotai csendet Melyben megváltozva Új emberek lennénk, S hittel, szeretettel Csak Krisztusra néznénk. Néznénk – a szegek helyét… A töviskoronát. S míg a beszélő csend… Térdre kényszerítene, Hozsannázó ajkunk Mindent megköszönne. Hogy mit ér ez a minden? Fel sem tudjuk fogni. -Nem csak azt, hogy kezed Kezébe teheted, Isteni erejét Mindennap kérheted. - 193 -

Ennél sokkal többet. A lélek nyugalmát, Mely el tud csitítni Nagyon sok lázongást… S kiformálja bennünk Krisztus áldozatát. Egy szent bizonyságot… Hogy meghalt miértünk. -S ez a halál emel Bennünket az égig… Ha tanítványi hittel Hűek leszünk végig. 1974. 05. 08.

- 194 -

Tőke és kamat A pénzügyi világ szakkifejezései. Az adós sajnos mindkettőt jól ismeri. Múltja, jelene és törvénye is van neki; Kinek kell az első...az utóbbit fizeti. Én is vettem fel kölcsönt. Én is adós vagyok. De ki adta, türelmes- így nyugton alhatok. Az Isten folyósítja. Hitelt tőle kapok. A kiutalásoknál nincsenek szünnapok. A tőke, mit adott: az erő, az egészség. A munkakedv, a hit, szeretet...a bölcsesség... -S a feltétel?!Oly egyszerű...mindent adni! Újabb kölcsönöket másképp nem lehet kapni. Mikor úgy látod, hogy jó adakozó vagyok; Nem az enyémet... Csak a kamatokból adok. -Ezt kellene mindig szem előtt tartani. S többet kapnának az Isten takarékjai. 1953. 08. 08.

- 195 -

Ugye te is tudod?! A szolgálat egy megbízatás, amit látszólag elvárunk, vállalunk – sőt, követelünk. Pedig hozzáállásunk sokszor csak leplezett képmutatás. -Ha tehetjük..kikerüljük. De mert ez néha kellemetlen s észrevennék a porhintést; válogatni kezdjük őket... Kutatva, hogy melyik arányos, melyik emeli hatványra a túlértékelt énünket. És ha találunk ránk szabottat... gyorsan kisajátítjuk, mint a nekünk megfelelőt. S bár ímmel-ámmal csaptuk össze, szeretnénk, hogy úgy néznének; mint mindenben... a legelsőt. Gondolkozzunk egy kicsit ezen! Tudjuk, hogy mi a szolgálat?! Ki szabja meg az értékhatárt?! Azt, aminek fedezete van s diagramként megmutatja a tényt – az elvégzett munkát. Egyedül a gyülekezet Ura! Miért?!... Mert minden szolgálatot; függetlenül a tehetségtől, úgy az erőtlen, mint az erős; Mindig csak kegyelemből kapott. 1971. 08.02.

- 196 -

Uram?! Te látod... Testvérkezek, szertelenül, Sárral csapkodják feléd néző ablakom. -De hadd legyek zokszó nélkül; mindenesed... mikor újra kell azt takarítanom. Nem!...Ez kevés...Nekem többet kell még tennem, Hisz lehetetlent- csendet, békét akarok. S ezért amíg imám nem érinti őket, én könyörögve térdemen maradok. 1967. 03. 01

- 197 -

Ügyeljünk egymásra Zsidók 10:24. Hadd köszönjem meg testvér, most neked Fáradozásod és szeretetedet. -Még akkor is, ha te azt mondod: „Szóra sem érdemes, semmi.” Nekünk kötelesség így tenni. -Ne haragudj… sehogy se értem meg, mi az, hogy ez kötelesség nekünk? -Kire mondtad azt, hogy nekünk? Ha kötelesség!? Miért csak te teszed?! -Én sosem panaszkodtam neked. Jótettre … egyszer se kértelek. Ki mondta meg, hogy szenvedek? -Egy hang … a szíved legmélyén? S te ennek engedelmeskedtél? -Már értem! … Kérted a munkát, Imádkozva követelted, És amit tettél, a tanítvány válasza: Visszhang volt az üzenetre. -Ha így van, testvér, ahogy mondod: akkor sokan szív nélkül járnak, vagy nem törődnek a hanggal, És így nincs számukra üzenet. -Csődbe jutott bennük a szeretet, ami nélkül Isten gyermeke senki se lehet! 1970. 01. 31.

- 198 -

Vajha hideg volnál, vagy hév Jelenések 3:14-19 Érted ezt? Egy üzenet… Súlyos üzenet. Vajon kinek szól és kihez lett küldve?! Neked? Nekem? Tíznek vagy százunknak, Akik színlelt alázattal állunk meg itt, Mikor Krisztus végignéz gyülekezetén, S mérni kezd bennünk az igazság mérlegén. Igen… Vajha dermesztő hidegek volnánk S látszana rajtunk zúzmara: a jégszekrény, Ami megfagyassza azt a szeretetet, Mit a testvér-szívek sugároznak felénk. Azoké, kik –szegényen- nagyon gazdagok, Kiknek én-lelki koldus- adni akarok. Adni…ön meleget rőzsémből, mit hitvány Templommal próbálgatok lángra gyújtani, Hogy, akik hódolattal hajtanak térdet: A bűnért vérzett Megváltó előtt: Azt higgyék: hívőbb vagyok, mint ők, mint mások S hogy Krisztus útján, szentségben járok. Gondolkozz… Ha így élünk, testvért színlelve, A mérleg, mindig csak lágymeleget mutat: Mit hiába tagadunk és titkolunk… Felszámolni csakis egyféleképp tudunk. -Tegyünk meg mindazt, ami az üzenetben áll: Siessünk. Térjünk meg…Mert holnap késő már. 1968. 08. 22. - 199 -

Vallomás…ilyenek voltunk Uram, Te tudod, hogy mi volt több: A panasz, vagy a szívből jövő hálánk. A szeretet s hit nélküli követelésünk, Vagy halmaza a maradék kenyerek kosarának. Te tudod, hogy mennyiszer csaptuk be a testvért, Azt mutatva, hogy életünk kezedbe rejtettük: De naponként mellőztük Igédnek portörlőjét. Mennyiszer imádkoztunk hiábavaló dolgokért. Mennyiszer hoztuk el házadba a képmutatás ördögét. Mennyiszer foglaltuk el a lelki szegények helyét… És sírt a lelkünk: bűnbánó, igaz könnyeket. Mennyiszer dicsekedtünk a kegyelemmel, Amikor kellett volna önmagunkba: A dicséretet hajhászó törtetést…A közömbösséget, Hányszor húztunk álarcot magunkra: Elismerést várva az el nem végzett munkáért. Mindezt a Te nevedben itt a házadban tettük… Amikor magunk, másokat félrevezetve Azt mutattuk, hogy akaratodat tesszük, Testvér!? Tedd a szívedre kezed és legalább Önmagadnak valld be, hogy így volt… Hogy te is éreztél bensődben egy vádló hangot: Amit durván el is csitítottál, amikor segítségért kiáltott. Ugye, így volt? Vagy csak nem mered megvallani? Hogy sokszor, bár igei hangokat használtál: Tarisznyádban egy morzsát sem találtál. Pedig bőven tett bele az isteni gondviselés: Amikor, túláradó örömmel a keskeny útra léptél. Igen, amit nem vettél figyelembe, az volt a kegyelem. Ami felett okoskodtál, kimosolyogtál: Mint ami nem időszerű s az évek szelei befújták, és Ő mégis: naponként lehajolt hozzád türelemmel, Hogy megnyíljanak zárva tartott szemeid és meglásd, a veremásók munkáit…

- 200 -

A tegnapok… Tegnapelőttek mulasztásait. Ezt tette veled… Amit lelked mélyén te is érzel: Ha nem egészen érted is még: nagyságát, szentségét. Tanuld meg… ez volt. Ez az igaz szeretet, Amiben csodálatos erő van. Ami segített. Fogadj szót szívednek… Borulj le. S ma este, mindent alázatosan köszönj meg 1974. 08.14.

- 201 -

Van-e felebarátod? Ne kérdezd, hogy hánynak kell lennie?! Többnek, mint az útonállónak; Mert nemcsak a jerikói úton... A templomban is lehet sebezni. -És ha ez így van-előfordulhat; Akkor még a testvért is kell kötözni. -Igaz, akadnak érzékenyek... Akik szúnyogcsípést is sebnek éreznek. Ilyeneken csak úgy tudsz segíteni, Ha a szúnyogot nem ütéssel akarod intézni -Mert ez neki sokkal jobban fáj: Mintha kikerülnéd. Hozzá se nyúlnál. -Ma is lehetsz szamaritánus. Ma is szükség van a felebarátra... -Ne kérdezd... hogy hánynak kell lenni; Igyekezz: Akképp cselekedni. 1972. 08. 08.

- 202 -

Vigyázz magadra és vigyázz rám Testvér... szeretném, ha vigyáznál reám. Mert nekem a sok közt van egy nagy hibám. -Nem csupán azt figyelem, amit mondasz; Hanem azt is, amit megvalósítasz. Ha többet ígértél, mint amit teszel, Akkor listámon már is adós leszel. -Akarod, hogy ne legyen rajta neved?! Tőled függ, teljesítsd ígér 1971. 04. 19.

- 203 -

Húsvét

- 204 -

Egy régi Húsvét Rendezgetek az emlékek polcain. -Lent frissek, fent régi történetek. Itt az életből apró mozzanatok, Tapasztalatok és kedves élmények. A legfelső sorban egy régi Húsvét. Egyszerű mint mindegyik, mégis csodás. Imák szállnak az öreg kápolnában, S a medence körül sok fehér ruhás. De előbb találkoztam Vele. Ketten voltunk ott… a Jó pásztor és én. S Ő, a mindenség Ura, ennyit mondott: „Érted is meghaltam, – légy az enyém!” Éretted is…Ebben benne volt a Golgota, S hogy nagyon szeret… Ez elég volt nekem. Akkor és most sem tudok mást mondani, Uram… kezedbe teszem életem. Rendezkedek az emlékek polcain. -A felső polcon van az én történetem, És boldog vagyok, hogy azt a Húsvétot… Imádkozva, újra megköszönhetem. 1958. 03.15.

- 205 -

Húsvétra / egy hűtlenhez / Te, ki ott álltál a jászolnál velem, Ne hidd, hogy Húsvétra megfeszítem. Bármint vered keresztjébe a szeget, Én átölelve azt, ott nyertem hitet. Neked a feltámadás csupán álom. Én, az öröklétet csak ebben látom. Ha a kereszt csodáit csendben várom, És a Mester tanát szívembe zárom. 1947. 04. 10.

- 206 -

Nagypénteken, magamnak Máté 26:75. Kiment és sírt. Így van ez most is… És nem is fog változni, amíg Péterként fogod Krisztust követni. -Ott megtagadod… Amott letagadod. S mert lesz, aki a Mester nyomát benned felismeri… Újra tagadsz… Azután már átkozódol, Mindaddig, amíg a lélek ráüt szívedre, és szemed észreveszi Jézus tekintetét, ami emlékezetedbe juttatja azt, mit végtelen önértékeléssel ígértél… Amire Urad nem mondhatott mást: „Még ma.” -Ez a „ma”… az odaüléssel kezdődik, s ha majd – melegedés közben – a Mester se lesz… Akkor kétségbeejtő döbbenettel meghallod, hogy lelkiismereted: a kakas jelez. -Igen, azokon a sokszor megtaposott lépcsőfokokon, amik rád, a tanítványra leselkednek… Az idegen tűzzel, a nyílt, s titkos tagadással ácsolod újra Krisztus keresztjét: amire valamikor hitet tettél. -Ma a kakas hangja valamit eszedbe juttatott… és sírsz te is. Talán látod a hullámzó tengert, s a Mester feléd nyújtott kezét. Látod a könnyeket. Hallod az imákat, amik mind megelőzték Golgotát… S te mégis, hányszor megtagadod a legnagyobb ajándékot: Isten fiát. -Ha majd érzed ezt… ne felejtsd el, mit kell tenni. Amíg nem késő, siess kimenni. -És ha újra tudsz gátlás nélkül hinni, csak ennyit kérj: Uram, taníts meg engemet is sírni. 1970. 02. 07.

- 207 -

Találkoztam a Krisztussal Nem hozsannázva. Nem virágot, nem pálmát szórva. Ruhámat sem terítettem az útra, -Úgy, ahogy sokan... Farizeus módra. Találkoztam a Krisztussal. Úgy, ahogy sokan mások, akikért sírva imádkozott. -Ő a keresztet, én...a szegeket vittem, s a feszítsdmegesekkel együtt a Barabásokban hittem. Találkoztam a Krisztussal. Úgy, ahogy sokan mások, kik elkísérték a Golgotára. -Ő az átokfán, én...az ecetet nyújtottam, s a római századossal gúnnyal, pogányként mosolyogtam. Találkoztam, a Krisztussal. Úgy, ahogy kevesen... Körülöttem tömeg. Kereszt-ácsok. Zsivajuk túlharsogta szavamat. -De oly jó volt mégis mellette lenni. Imádkozva, nem látni akkor mást, Csak Őt:- a Szentet, s egy embert, egy bűnöst...magamat. Találkoztam a Krisztussal. Nem hozsannázva. Nem virágot, nem pálmát szórva. -Ahogy kevesen...leborulva. S az áldott Orvos úgy bocsátott el, amint téged is..meggyógyultan.

- 208 -

Tragédia Az ima vércseppjei még nedvesek, S már ott volt a papok serege. Egy Júdás ölelés, áruló csók, A nagy tragédia kezdete. Bérencek hitványai között áll, Egy tanítvány harci tűzével, S Kajafás fáklyavivői közül A szolga levágott fülével. A Mester- mit rajta kívül senkiElőször ellenséget gyógyít. Azután mint igazi Jó Pásztor, Szabaddá teszi tanítványait. Ha engem kerestek, hangzott szava, Ezeket itt, mind engedjétek. Vérdíjat, harminc ezüstöt, értem Csak a Mesterért fizettek. Az elengedettek, mint mindenkor, Most is ijedten szétfutottak. S egyet, ki elkísérte a tűznél, A tagadásig kigúnyoltak. Minden nagypénteki tragédia Krisztus-csókolással kezdődik. Talán…nem szándékos az árulás, Csak gyávák…a bűnüket kendőzik. A mi nagypénteki tragédiánk, Idegen tüzeknél kezdődik. Ezek melegénél: szívfagyással, S Mester- tagadással végződik. A tragédia akkor áll elő, Ha más semmi, csak nagypéntek van. Ha nem kérdezik háromszor, százszor, Szeretsz-e mindenkinél…jobban. 1951. 03. 04. - 209 -

Üdvözítőm értem halt meg Üdvözítőm vétkeimért Halt meg a keresztfán. Drága vére értem hullott, Egykor a Golgotán. Csak Ő tudott, engem, bűnöst: Ennyire szeretni. Csak Ő tudott énérettem Ily sokat szenvedni. Csak Ő tudott, jó Pásztorként Lehajolni hozzám: Elindítani engem is, Az igazság útján. Mindezért én leborulva, Térdeimre hullok. Kegyelméért, könnyes szemmel, Köszönetet mondok. 1955. 02. 08.

- 210 -

Virágvasárnapra Akkor-ott is- rügyfakadás, bimbót nyitó Virágvasárnap volt, Melyre szamarat vezető tanítványok, S a Jézust várók készülődése folyt. -Olajágak, új s viselt ruhák keverve díszítik A felvonulás útját. S minden rendezés nélkül, kéretlenül, Üdvre, csodára várók, a hozsannát zúgták. -Nem tudom, közülük tíz, húsz, vagy száz-e az, Ki Jézusban a Krisztusra vár. Vagy csak egy van, rejtett számítás nélkül? A Mester terhét hordozó szamár? Ma is virágvasárnap van! Rügyfakadás, bimbóhasadás. Ezenkívül ki tudja, van- e más? Akad-e gyér hozsannázók között egyetlen egy, Kiben a számítást megöli a Mester rajongás? -Akad-e tíz, húsz, vagy száz, ki terhet akar? A Krisztus terhét vinni. Akad-e, kit a megújhodás alapjába pillérnek lehet tenni? Akad-e csak egyetlen egy tanítvány, Ki nem rántja gyáván félre a Krisztus szamarát? S mert annyi a gyáva, annyian félnek, Enged-e felszállni egy halk, erőtlen hozsannát? Hozsannát. Igazi, szívből jövő, Krisztust köszöntő hozsannát. Hozsannázni: hivatás. Ez az én hivatásom. Így vinni a Krisztus terhét. Ma, most, azoknak, akik még akarnak, Akik még mernek hinni. 1954. 04. 12.

- 211 -

Karácsony

- 212 -

Advent a téli erdőben Ketten vagyunk…a nagy némaság és én. Ketten…s úgy érzem, hogy ezer száj beszél. Mind énhozzám…És mindnek igaza van. -S én recsegek- mint a száraz gally. Valami nagy tetemre hívás e kép. Minden beszél itt: hová az ember lép. Suttogva, kiáltva…nekem, csak nekem. -Én a hangot, az üzenőt ismerem. A téli erdőben…valamit vártam… S üzent az Isten a szent némaságban. A zúgó fenyőkkel én is üzentem. -Ezt:…Várlak, Uram…én édes Istenem! 1952. 12. 15.

- 213 -

Adventi beszélgetés, adventi kérdés Az ablaknál állok, s ez üveghez szorítom homlokom. Kint alkonyodik… A fákon vastagabb lett a zúzmara. -Míg önfeledten, e törvényszerűségen csodálkozom, A nap még egyszer – búcsúzóul kinyújtja sugárkezét, S végighúzza a házakon bűbájos arany szőnyegét. Lassan este, sötét lett, mint minden naplemente után. És ahogy ilyenkor szokott, vádlón- egy hang megszólal bennem. Nem ismeretlen az… Nagyon sokszor… Mindig beszél hozzám, Most is… Ezer kérdése van, pedig úgy elhallgattatnám, De újra, újra megkérdezi. Lesz-e karácsony éjszakám? S én, ahogy mindig- kitérőn, ravaszul, visszakérdeztem. Nem tudod?! Pedig lesz Krisztust váró, adventi holnapom. -Nem felelt… S a mélységes csendben mégis ezt éreztem: Ki beszél holnapról?! Ilyen nincs… Neked csak jelened lehet. Most kell döntened, amíg Krisztus mint jó pásztor, csodát tehet. Ahogy sötétedett, lángra gyúlt bennem a karácsonyi fény Nem volt könnyű meggyújtani… A szívem volt a gát… az útban. S ezt félretenni önerőből hegyet mozgató kísérlet… Többször megpróbáltam a jászolhoz jönni… sosem tudtam, Miért? Mert karácsonykor mindig csak tömjént és mirhát hoztam. De most már tudom, hogy Krisztus tőlem is hitet követel… Olyan erőset, mint a hegyek mélyéből jövő csermely. Mit taposhatnak, és dobálhatnak köveket medrébe… Nem árthatnak néki… a kövek között is feltör a felszínre. Imádkozva ezt kértem ajándékul: Karácsony estére. 1967. 10. 20.

- 214 -

Ahogy én látom… A fa kicsi …Az ajándék még kisebb. De a fénye…mindennél kedvesebb. Kérdése fáj…Válaszom erőtlen. Csak annyit mond: köszönöm, Istenem. Őt köszönöm…Kiben megbocsátod, Gyöngeségem… Minden gyarlóságom. Jó azt tudni, hogy az Övé vagyok, És örökre Nála maradhatok. Karácsony van…Ujjongjon hát szíved. Jézus Krisztus érted is született. Még többet tett…Teérted szenvedett. Tudod, hogy mért…Mert nagyon szeretett!

- 215 -

Akkor Akkor lesz számodra is áldott ez a karácsony, Amikor ezt a csillogó, gyönyörű fát, Ami csak jelkép… töredék a menny fényéből, Nemcsak a bensőd csodálatával nézed, Hanem elfogadod azt a szeretetet, Mellyel Krisztus átformálja egész lényedet. Ne törd a fejed, hogy miként! Ezt most még úgysem érted! Ha majd egészen kinyitod a szíved, Akkor te is rögtön megérzed. 1974. 08. 10.

- 216 -

Én mit hozzak Uram Lukács.2:16-19 Máté 2:11. Karácsony van… És nincsenek pásztorok, akik szent együgyűséggel belemarkolnak a hit nyitott kelyhébe s oda viszik Máriának a békesség zsoltárát, mit az angyaloktól örököltek. -Olyan ajándékot, amit a szívben lehet forgatni. Karácsony van… És hiányoznak, a jászol bölcsei, királyai. Akik észre vennék, követnék azt a csillagot mely Betlehembe vezet, s odaadnák magukkal azt: amit ideig-óráig bírnak csak. -az aranyat, tömjént és a mirhát. Karácsony van… és nincsenek… Égre néző emberek, Annák… Simonok. -Akiknek szeme megláthatja az Üdvözítőt. Karácsony van… És én elindulok a szeretet ország útján. Nem pásztorokkal… Nem királyokkal. Ahogy én járni szoktam… egyedül. -Ma Isten és én, oly közel vagyunk, hogy csak a jászol fér el köztünk. S itt, úgy érzem nekem is kell hozni valamit Talán a két kezem… … … Nem! Ezekben ács módra, gyakran szekercét veszek s mit ölelve kellene tartanom… a keresztbe szeget verek. -Ugye, Uram érzed ilyenkor, hogy ez…az én kezem. Engedd meg… s ma ezt is, a jászladhoz teszem.

- 217 -

Talán a hitem kellene hozni, Nem… az oly kicsi, hogy kanóca alig ér bele az Isten olajába, s csak pislogva néz fel a mennyek országába. -Uram, ma este ezt a kicsi hitem, hogy mustármagnyi legyen… jászladhoz viszem. Talán a szívemet kellene hozni… Nem merem..Annyi minden hiányzik belőle. Annyi hétköznapival tömködtem tele, hogy magam sem, tudom, mi legyen vele. -Te látod, tudod mind azt Uram. De ne mond mégse, hogy nincs nekem szívem. Úgy ahogy van… Ma este azt is, jászladhoz viszem. Karácsony van… Rád bízom Uram, Te mond meg, hogy én mit… melyiket hozzam. 1956. 12. 25.

- 218 -

Ha majd eloltod Ha majd eloltod a karácsonyfa-gyertyát, És leírod emléked a szent estről, Próbálj meg beszélni is a sorok között; Arról, aki ezt adta… a Szeretetről. Én nem tudom, a karácsonyfa- gyertyával Nem égett-e el az is csepegve benned. S holnap, vagy később, gondolsz-e majd úgy reá, Mint akit nem szabad sosem elfeledned? Én nem tudom, adsz-e belőle másnak is, Hogy gyúljanak áldott karácsonyi fények. És ne legyenek most se hiábavalók E szeretetet kérő adventi éjek. Ha majd eloltod a karácsonyfa- gyertyát, És elmondod vallomásod e szent estről, Ne hallgasd el azt, hogy találkoztál Vele. -Mondd el, hogy most többet tudsz a Kegyelemről! 1958. 12. 11.

- 219 -

Jézus érted született Betlehemi csendes este, angyalének hirdeti, Földi embert-szent Fiáért-Isten nagyon szereti. Egy új csillag, pásztor- beszéd, nekem, neked üzenet, Örüljön ma gyermek- szíved, Jézus Krisztus született! Karácsonyi csendes este, érzem Isten nagy kegyét, Leborulva, gyermek módra, áldom Uram szent nevét. Új világot, szeretetét hozta Jézus énnekem, Így én ezt a szeretetet mindenkinek hirdetem. Karácsonyi csendes este, Üdvözítő üzeni, Őelőtte nincsen titok. Minden vágyad ismeri. Zörget nálad, reád is vár…Add néki ma szívedet. S ne felejtsd el – Betlehemben – Jézus érted született. 1951. 09. 24.

- 220 -

Karácsony 1 Karácsony, karácsony, Lelkünk áldott napja, Veled Atyánk kegyét S ajándékát adja. Nincs Reád érdemünk, Bűnös nem is tudja, Hogy benned a szívünk A Megváltót is bírja. Karácsony, mi mostan A jöttödet várjuk, Jézusunk, a szívünk Előtted kitárjuk. Az üdvöt, mit hoztál A bensőnkbe zárjuk, Karácsonykor, Urunk, Nagy nevedet áldjuk. Karácsony, karácsony, Maradj mindig velünk, Betlehemi csillag, Mutass utat nekünk. A Te fényességed Tündökölje éltünk, Karácsony estéjén Ez a mi kérésünk. Karácsony, érezzük, Nincs jó bennünk semmi. Krisztusnak e földre Azért kellett jönni, Hogy a menny mibennünk Felmagasztalódjon, Szívünkben mindenkor Szeretet lángoljon. 1948. 10. 25.

- 221 -

Karácsony 2 Karácsonyi lélekharang Bennem megkondul, Földi térből tovaszállva Szívem felujjong. Karácsonyi énekemet Jézusnál zengem, Cserébe Ő elveszi ott Gondom és terhem. Aranyharang hangját hozom Zúgva szív- ajtón. Engedd, hogy az angyalének Lelkedhez szóljon. Pásztor módra boruljál le Velem imára, Fogadj el, legyen Ő a Szíved királya. Karácsonykor hegyen-völgyön Száll az örömhír, Karácsonykor táruljon ki Minden bűnös szív. Érezzed, hogy szívcsendesség Égi adomány, Valljad be, hogy a karácsony Legnagyobb áldás. 1949. 12. 26.

- 222 -

Karácsony-éjjel Karácsony-éjjel, szól az üzenet: E bűnös világba Krisztus született. Lejött értem, érted…tűrt és szenvedett. Karácsony-éjjel átadom magam. Egyszerű pásztorként, használj fel Uram. Szeretnék, mindig a Te jászlad lenni: S karácsonykor – én is-új szívet nyerni. 1951. 09. 14

- 223 -

Karácsony este van A szomszéd ablakokat figyelem. Mindegyikben fenyő… Mindenütt fény. -S amíg a sok ablak, a sok fenyő Betlehemről, a Krisztusról beszél, egy ismert dallamot hoz felém a szél, és én, kiben a lélek szárnyra kél, velük együtt éneklem: „Csendes éj, szentséges éj.” Később, mikor elhalkult az ének, és sorra kialudtak a fények, leeresztettem én is a redőnyt, s megkérdeztem szobámban a fenyőt… Ugye, a mennyben mindig karácsony lesz? Mindig fog zengni az ének? Sosem alszik ki a fény? Örök melódia lesz a „Csendes éj”? S a fenyő helyett egy hang ennyit mondott: „Igen! … De ott leszel te is?” -Furcsa volt számomra ez a kérdés. Magamban újra megismételtem: De ott leszel te is? A választ nektek mondom el. Igen, testvérek, én is ott leszek! -De nem azért, mert karácsonyt ünneplek. Nem azért, mert a fenyő mellett térdeplek. Nem azért, mert „Csendes éjt” éneklek. Azért … mert hiszek. Mert Krisztus értem emberré lett! 1969. 10. 03.

- 224 -

Karácsonyra 1 Üdvözítőm, Tetőled már Nagyon sokan kértek, Trónod elé kívánsággal Milliószor léptek Azt is tudom, hogy Te sokat, Nagyon sokat adtál, Vigasz nélkül, támasz nélkül Senkit el nem hagytál. Én is jövök karácsonykor Ajándékért Hozzád. Vágyom a Te Szent Lelkedre Küldjed el Őt hozzám. Adjál nekem hitet, erőt, Mely szárnyalni bírjon Sötét éjben, vihar között Világítni tudjon. Adjál nekem szeretetet, Legyek én a földön A Te fényed, Egy kis eszköz, Mely ég felé törjön. Könnyes szemet törölgessek Viseljem a terhet Imádkozni, égi Atyám, Soha meg ne szűnjek. Adjál nekem alázatot, Mely lent tartson engem Büszkeségtől lábam alatt A talaj ne rengjen. Tudjak én a Tied lenni, Kicsiknél is kisebb, S mikor kell, a Te ügyedért Mindenkinél frissebb.

- 225 -

Adjál nekem munkakedvet, Sohse legyek tétlen, Ne lobbanjak, s indulatom Tartsam mindig féken. A harcmezőn veled legyek, Ne álljak én árván, Ne legyek a legerősebb, S ne hátráljak gyáván. Karácsonykor még azt kérem: Földünkre adj békét, Tedd boldoggá a világnak. Csüggedező népét Jöjjön el a Te országod Minden ember-szívbe, Karácsonyi szeretetnek Sose legyen vége. 1948. 10. 23.

- 226 -

Karácsonyra 2 Azok a picike égő gyertyák Azok a mosolygó piros almák, A sok angyalhaj és a színes dísz, Gyermek-vágy teljesedéséhez visz. -Boldogok estjét ők ezért várják. Azok a tüzesen fénylő szemek, Azok a kicsi vágyódó szívek, Akiknek most hosszúak a percek, Kik zacskóból már adnak-vesznek, Kik jöttödet, oly epedve várják… A szív karácsonyát még nem látják. De mi, kik babán-sípon túl vagyunk, E szent karácsonnyal, hogy állunk? Voltunk-e Betlehemben, térdelve? -Mert karácsonykor áldást az vehet, Aki ismeri, mind a két helyet. A szív karácsonya boldog érzet, A legszentebb… mely szívünkbe térhet. 1948. 11. 12.

- 227 -

Karácsonyra 3 Karácsony áldott éjszakáján... Mielőtt álomra hajtom fejem. A messzeségbe száll tekintetem, És felcsendül hálaénekem. Karácsony áldott éjszakáján... Imára kulcsolom kezem, S megköszönöm neked, Mesterem, Hogy számomra is van kegyelem. 1971. 05. 20.

- 228 -

Ma este Ha megállsz a fenyőfa alatt, Ne az alján nézzed az ajándékokat… Fölfelé tekints. Onnan kapod A békességet, a világosságot. Ha pásztorként megérted te is A betlehemi ének üzenetét, Ereszkedj csendben térdre, S köszönd meg az Isten szeretetét. Köszönd meg mindazt, amit kaptál: Jászolt, Krisztust, keresztet, Golgotát; Mert ezek nélkül sosem tudnád Felismerni a Megváltó lábnyomát. Ez mindig megmutatja neked Az utat, hol testvérként járnod kell, -Amin lesznek karácsony-esték… És találkozni fogsz Heródesekkel. Találkozni fogsz kishitűvel, Gyávával, erőtlennel, csüggedővel, S ezeknek neked kell elmondanod Azt, amit a karácsony nekünk hirdet. -Hogy Krisztus él! S benned is megszületett. 1975. 04. 09.

- 229 -

Milyen volt a karácsonyod? Volt visszhangja szívedben az angyaléneknek? Próbáltál helyet szorítani a békességnek? Vagy csak annyi volt a karácsony éjszakája, Mint a csillagszóró megsemmisült szikrája? Egy fellobbanása az elnyomott vágyaknak? Gátszakítása a szégyellt, s titkos imáknak? Ha nem volt sokkal több ennél: szegény maradtál! -Ünnepeltél, mégsem érezted varázslatát. De ha a szíved gyermekként mámorban égett, és felszabadultan a fán, fényen túlnézett, akkor teljesült, amit kért: amire vágyott. -Ágaskodó lelked… a mennybe látott. 1970. 09.13.

- 230 -

Mondd el Mielőtt eloltod a gyertyát s elmúlik a karácsonyi láz, tégy számadást újra magadnak; Épült-e benned a lelki ház? Mondd el… mondd el, ha nem is kérdik, hogy találkozásod volt Vele, s ebben az áldott karácsonyban számodra is volt üzenete. Mondd el, hogy gazdagabb lettél, s benne hited szárnyakat kapott, és cserébe, a rossz szívedért Önnön magából egy részt adott. Mielőtt eloltod a gyertyát, és becsukod csendben Bibliád, köszönd meg mindnyájunk nevében az első Karácsony éjszakát!

- 231 -

Neked mi a karácsony? Most arra kérlek, őszintén felelj, mert amint látod, sokan figyelünk. Arcod, legyen hát a lélek tükre, hisz tekinteted sokat mond nekünk. Ne a betlehemi karácsonyról és a pásztorokról beszélj. -Mondd el sugárzó arccal… ha van, örömöd: hogy Krisztus benned él. Hogy a benned élése, valóság. Nem ábránd… nem elérhetetlen vágy, hogy szívedben a mustármag mögött: az erőt, hitet adó Krisztus áll. Ennek az érzése… megvallása, éned kiöntése a karácsony lényege. -Enélkül hiába mondasz bármit: angyal-várásodnak, nincs értelme. Mondd el, hogy teneked a karácsony sokat, évről-évre többet beszél. Mert találkoztál te is Krisztussal, és mint Megváltó, a szívedben él. 1965. 12. 12.

- 232 -

Nem te vársz... Ma este állj meg egy percre... Beszélnem kell veled. -Úgy látom, hogy advented még nem az igazi. Félreérted lelkednek harang-zúgásait. Karácsonyt egyedül az ajándékért várod, És Krisztust a háttérbe csak azért engeded, Mert sokkal szebbé teszi az ünneped. Állj meg...és elmondom neked ma este, Hogy mi az adventnek igaz értelme; úgy várni Őt, mint aki azzal fog találkozni: aki önmagával üdvösséget tud nyújtani, S neked ehhez a találkozáshoz mást semmit, Csak egy megüresített edényt: a szívedet kell hozni. Az adventben nem te vársz; hanem Krisztus jön hozzád olyan közelségben, Hogy elmondhasd neki: Én Uram és én Istenem. Átadom magam. Kezedbe teszem életem. -Erre az imára, angyalok mondanak áment, És valósággá lesz számodra az advent. 1971. 08. 10.

- 233 -

Ünnepi kérés karácsonykor Látod, mennyire hiányzik... Hozz!...Igaz karácsonyt szívünkbe. Olyat, amit nem mi díszítünk: Hanem a szeretet ünnepe. Figyelmeztess mindnyájukat, E szent est lényegére, S amiről elfelejtkeztünk: Az angyalok énekére. Az öröm és a fény mögött. Ma este erre is gondoljunk, S a békességért legalább Karácsony este imádkozzunk. Hadd tudjunk könyörögni most Igaz szívvel olyan ünnepért, Mikor szóró-lapátodra Kerül belőlünk a szemét. Hadd tudjunk szent vihart kérni; Ami a látókört takaró Ködfelhőt-utunkról elfújja, S karácsony fényét visszaadja. 1972. 08. 22.

- 234 -

Szilveszter-Újév

- 235 -

Az évhatár Már ide látszik… az útkanyarnál Egy pillanatra én is megállok, És mint aki nem talál mentséget: Önmagam tépve, tétován várok. Bántanak a kegyelem morzsái, Miket rám bíztak… de én elszórtam, S ezek most vádlón elém állnak, És azt kiáltják: „Tékozló voltam.” Orkán módjára a fülembe zúg Mindaz, amit újévkor ígértem: Mit gyönyörűséges igeként láttam, És erőt hozzá imában kértem. Most gyáván… ezekkel viaskodom, Mint aki törött kormányt szorongat, És ez a késett önvád hajóján Csak lyukas vitorlát bontogat. Már ide látszik az évsorompó… És kilencszáz hatvanegyet mutat. -Szeretnék visszafutni… nem lehet. Felgöngyölték nyomomba az utat. Nekiindulok… Talán sikerül Észrevétlenül átlépni magam, Hogy amitől úgy félek… ne kelljen Mentegetőzve hallatni szavam. Talán megbújhatok azok mellett, Kiket egész évben vártán láttak: És teljesítve a nagy parancsot… Minden kapott girát… megdupláztak. De nem…Így… nem mehetek most oda. Még akkor sem, ha semmit nem adok. -Elmondom újra… hisz Ő értünk jött: Uram… én bűnös ember vagyok. 1961. 01. 02. - 236 -

Én, az óra / Óévre/

Felhúzott engem az Úr, ez évnek hajnalán, Hogy mutassam a perceket az éltem számlapján. A pirkadó nap, csengetés és én futok munkába, Mert mutatóm nem állhat meg a csendes járásba. Megkérdez engem az Úr, mért késel, gyermekem? Szent, nagy dolgok fordulnak meg a rövid perceken. Tőled várom és rád bíztam, hogy mutass a jóra, És e sötét éjszakában légy ébresztő óra. Uram, én oly boldog vagyok, hogy érted járhatok, És mondhatom a lelkeknek, tovább ne várjatok. Készüljetek, az éjfél jön – az óra már lejár, Sok mutató, ma este majd… a Mester elé áll. Az év, a húzás most lejár…s Uram elé jövök. Áldott kezébe, mert bennem már sok minden törött, Megkérem, hogy javítson meg és használjon tovább, Hadd mutassam még sokáig a percet, az órát. 1951. 10. 25.

- 237 -

Igen, Uram… csak ennyit Egy haldokló év… utolsó perceit éli. És én – mint vándora – búcsúzni akarok… Hadd tegyem meg… Talán most senkit sem zavarok. -Már sok évvel találkoztam… Soktól búcsúztam. Ők tovatűntek csendben, míg én itt maradtam. -Ne mondd, hogy ajándék ez… Sokkal több… Kegyelem. Idő, hogy valóra váltsam az ígéretem. -Tudom… sokszor kellett volna bójákat raknom. Vigyázva, jelezni a viharok tengerét, hogy a hajótöröttek és reményt vesztettek horgonyt vessenek, s megfogják a Mester kezét… Azt a kezet, ami mindig felénk van nyújtva, hogy a veszélyt nem látó embert védje, óvja. -Lélekmentés és egy áldott megbízatás ez, amit boldog igennel mindig megígértem. És mégis – most, ahogy összegezni akarok, Érzem, látom a hiányt, hogy sokkal tartozok. -Pedig egyszer… újra találkozom majd vele. Így szeretnék ennek az évnek… ha lehetne, könyvébe – amibe a hibáimat viszi, lapomnak margójára, még néhány sort írni. -Nem azt, hogy jövőre megjavulok… Más leszek. Nem azt, hogy ezután mindent, mindent megteszek… Csak ennyit: Megpróbálok… hűségesebb lenni. Többet imádkozni… és, mindenkit szeretni. 1970. 09. 02

- 238 -

Legyen meg a Te akaratod Uram, én úgy szeretném, ha ebben az évben, annyira fel tudnék már emelkedni, hogy ne látnék magamban mást; mint kegyelmednek áldott ajándékát. -A Téged látó, Téged érző hitet, amivel magadhoz akarsz kötni engemet. Uram, én úgy szeretném, ha ebben az évben, megvalósulna bennem akaratod; ami előtt térdre hullva... úgy akarom meghajtani magamat, hogy szentté formáló erőddel, a szívemet tetszés szerint alakíthasd Uram, én úgy szeretném, ha ebben az évben megvalósulna a „Te akaratod”, S megértenem vessző nélkül; hogy a pásztorságodat elfogadom: Tied vagyok... és nekem, nem lehet akaratom. Uram, én úgy szeretném, ha ebben az évben... Bennem, bennünk- mindez megvalósulna. 1970. 12. 15.

- 239 -

Óévre A napok, az órák…tova suhantak. Bármit szeretnénk, nem tudjuk őket Fogva tartani. A mindenség óramutatója oly Könyörtelenül megy… és lehetetlen, Visszahajtani. Amikor majd tizenkettőre ér, Te olvashatatlan, ütött számlap, Mit fogsz mondani? Azt!… Hogy éjfél van. Sötét van, hogy te félsz: Mert hited horgonyát tönkretették A világi vágyak. és a háromszázhatvanöt szirt között Csónakod megakadt: mert töröttek, az Evező szárak. Mit állsz itt némán, hangtalanul? Még vársz? Előtted az évtükör… mutat mindent… Az Isten kegyét. Az áldásokat. Mit nem érdemeltél: De jóvoltából mint mindannyian, Te is élveztél. A mutató nem áll. Halad, halad. Ma szilveszter és számolni kell… Őszintén beszélj. 1950. 12. 03.

- 240 -

Osztályzás előtt /szilveszterre/ Még van egy óra, Uram, az évből. Még ne szedd el tőlem az irkákat. Még várj, ne tedd le, Uram, a tollat, Még ne számold össze a hibákat. Még mindig elfogott a félelem. Még nem vittem bátran a terhedet. Még sokszor: gyarlón, erőtlenül, Eleresztettem-a kezedet. Még száraz- mit adtál- a kendő. Még nem töröltem elég könnyeket. Még nem voltam hűséges gyermeked… -Még ne, ne számold a perceket. Még ne told mutatóm éjfélre. Még ne vond meg tőlem Lelkedet. Még hadd mondjam el térdemre hullva, -Elég nekem a Te kegyelmed. Azután, ha megtettem mindent, S összecsukod dolgozatom lapját: Írd oda piros tintáddal. -Én megáldom…az erőtlen munkát. 1954. 12. 26.

- 241 -

Szilveszter éjjel A mindenség nagy homokóráján Egy időporszem ma újra levált, És a földön a mi életünkből Egy hosszú esztendő tovaszállt. A filmszalag, mit tavaly húztunk be, Ma az előhívóba merül, S a háromszázhatvanöt kis kocka Pozitivja ma vászonra kerül. Különbség látszik a kép és a hang, Tetteink és beszédünk között. S a lelki vetítés mutatja meg Sötét kockáinkon a közönyt. Ne restaurálj semmit, nincs értelme. A lencse azt veszi, amit lát. Ferdeségünkön más nem segíthet, Csak ha éljük az Ige szavát. Háromszázhatvanöt rontott kocka. Mondd, mit csinálsz ennyi rossz képpel? Akarsz? Jöjj! Menjünk, valljunk meg mindent, Urunknak, ma...Szilveszter éjjel!

- 242 -

Újévre Ne csak várjál ebben az új évben, Ne csak mindig kérjél a jövőben, Ne is panaszból álljon a napod, És ne sírással kezd, a holnapod. Ne mondd, hogy neked nagy a kereszted, Hogy amid van, magadtól szerezted, De ne is hidd, hogy sziklamódra állsz, Hogy mindent mindenkinél jobban látsz. Ne is bántsad mindig a testvéred. Szeress, ha ez nehéz is tenéked, Ne másban keresd mindig a hibát, Ne nagyítóval nézzed a szálkát. Adj hálát is ebben az újévben. Köszönd meg, hogy itt lehetsz a révben. Töröld csendesen mások könnyeit, Segítsd mindenki nemes terveit. Legyen hited ebben az új évben, Nézz előre és járjál a fényben. Mit ma tehetsz, ne halaszd holnapra, Rakjál mosolyt, derűt az arcokra. Ha bánat ér, ne mutasd senkinek. Baja és búja van mindenkinek. Ha egy perced van, ne szalajtsd soha. Imádkozz, ennek megvan a haszna. 1947.12. 27.

- 243 -

Üzent...ez az év is Nemcsak most amikor újra számolja a tűz nélküli oltárokat, s megfosztja képzelt aranyától a rosszul értelmezett „Próbákat.” -Nemcsak most, amikor feketére festi azokat a piros betűs napokat; amikor sírni kellett volna azon, hogy nincs bennünk: semmi alázat. -Nemcsak most, amikor összeadja a nem teljesített ígéreteket, s ceruzájával aláhúzza: szeretetlen tetteinket. -Emlékezz!...Már akkor is sürgetett; amikor a tavasz rügyet bontott, és testvéreink ekéje szemünk előtt, az ugaron barázdát húzott; mert azt hitték, értjük az üzenetet, s elkezdjük szórni a mustármagot. De mi nem figyeltük...Tétlen álltunk... Vetés nélkül százszoros termést vártunk. Pedig már akkor le kellett volna térdelni, s engedni, hogy Isten keze... a gyomot ki tudja belőlünk egyelni. -Nem így történt!...Eljött a nyár, és zúgolódva csak azt lestük, hogy mindenki kap esőt, éltető napsugárt s a tizenegy-órások vékájában is ugyanannyit csépel a kombájn. -És amikor azt kérdeztük: „Miért?” Akkor már igei választ küldött: azt üzente- amire nem számítottunk... amiről ennek az ó- évnek estje is beszél, hogy hiába igyekeztél, hiába keseregtél: „Csak az marad meg, mit Jézusért tettél.” -Hogy a létnek mindig volt felhője; de ez a felhő, ima közben szétszakadt, és ránk mosolyog: az Isten-arc. -Azért... ha majd leborulunk, köszönjük meg, hogy én, te, ő: az erőtlen senki -jogot kapott... Visszamosolyoghatott. 1972. 11. 17. - 244 -

Anyáknapja

- 245 -

A szíved súgja; hallgass rá Ha igazán szereted édesanyádat; Akkor borulj le csendben s mondd el imádat. -Adj hálát azért, kit nem lehet megköszönni, Akit te sosem tudsz eléggé szeretni. Úgy tekints anyák napján édesanyádra, Mint aki magát tette-érted-az oltárra. S amíg ő ezen észrevétlenül elég... Nem érzi, elfelejti a saját terhét. De te ne felejtsd el... jusson eszedbe... Ne csak anyák napján, egyszer az esztendőben. -Ne sértsd meg; ne próbálj ezért váltót adni, Szeresd, csak úgy tud valamit visszakapni. 1971. 01. 17.

- 246 -

Emlékezés Anyámra Amikor születtem, értem szenvedett, De mikor ránéztem, boldogan nevetett. Amikor rossz voltam, értem könnyezett, De akkor is és mindig forrón szeretett. Ágyamra ülve sokszor beszélt hozzám, Elmondva azt, hogy sok veszély vár reám, Megmutatva a szépet, hogy kövessem, Megmutatva a rosszat, hogy kerüljem. Később, hogy nőttem, ifjú lett belőlem, Ott állt akkor is hűséggel mellettem. Ő mondotta, fiam, szeresd a munkát, S mindenben mindenkor első a hazád. Kis szobájában sokszor értem ott, Mikor képem alatt imádkozgatott, Ott ostromolta mindig az ég Urát, Hogy védje meg bajtól az ő fiát. Ő már ott lakik a csillagok felett, Álmomban mégis megfogja kezemet, Suttogó szavával mondja nevemet, Őrző szemével takargat engemet. Ha nagy bajtól, vésztől megmenekültem, Éreztem, te jártál közben érettem. Simogató kezed ha csókolhatnám! A legdrágább asszony volt ő…az anyám. 1944. 03. 05

- 247 -

Emlékezés (anyák napjára) Nagyon rég volt, mikor anyám ágyam fölé hajolt és mosolyát szórva reám, altatódalt dalolt. E dal is, mint minden szó, imádság volt ajkán, mellyel értem zörgetett az Isten ajtaján. S ma, hogy eszembe jut újra A sok elnémult csata, Letérdelek és folytatom… Ahol ő elhagyta. De a könny és öröm között csak suttogom ez imát: ezerszer köszönöm, Uram… a legdrágább anyát. 1967. 02. 12.

- 248 -

Ima (anyák napjára) Köszönöm, édes Istenem, Tavaszt, nyárt, az életem, Napot, kenyeret, a vizet, Reménységet és a hitet. Köszönöm a lombos erdőt, Kertünkben a kicsi fenyőt, Köszönöm én az iskolát, S hogy meghallgatod az imát. A szívet, mit adtál nekem, Mellyel a szeretetet érzem. A testvért, az édesapát, Mindent, mindent, amit nyújtottál. És mi nékem a legdrágább. Köszönöm: az édesanyát, A szívét, mely nagyon szeret A lelkét, mely Hozzád vezet. Köszönöm, mit vele adtál, A lágy, cirógató hangját, Felettem őrködő szemét, Simogató, aranyos kezét. Köszönök mindent, Istenem, És csak az Tőled kérésem, Hallgasd meg gyermeki imám: Áldjad meg az édesanyám. 1947. 03. 02.

- 249 -

Kinek mondasz? Gyermekkoromban, ugye tudod, anyám? Két eszményképem volt: Isten és az apám Atyámban csodáltam az észt és az erőt, Mellyel alakítá a bükköt és a fenyőt. Emlékszel rá, hogy figyeltem tettét, szavát, S legszebbnek találtam mindig az Ő hangját. Az Istenről tudtam, hogy velünk van itten. Amit Róla mondtál, fenségest, elhittem Így a földön mindent e kettőhöz mértem. Az embereket kicsi törpének néztem. De ők előttem nőttek, folyton csak nőttek, Mindenki fölé toronymagasba értek. Az ifjú korral én lettem az óriás, Kit nem repeszt meg soha semmi rianás. Ti öregek és az elavult módszeretek Szememben csak játék, felette nevetek, De én- láttok- szélfogó új szikla vagyok, Ki dacol, melyen megtörnek a viharok. Amikor egy fejjel túlnőttem mindenkit, A Mester eljött s a növésben megállít. Nem vádolt, csendben keresztül húzta tervem, Csak annyit kérdett: Minek tartasz engem? Én pedig álltam, szégyelltem megmondani, Hogy önmagammal szoktam csak foglalkozni. Minek tartasz? E kérdés lelkemig hatolt. Választ reá riadt szívem nem adhatott. Éreztem, hogy éltem cégtáblája a hit. Napszítta, s mindenki látja nyílásait… Hogy terved világosabb legyen az érvnél, Engemet évekre az ágyhoz kötöttél.

- 250 -

Ott, a betegágyon, hol föld s ég egy sóhaj, Mikor a gőgből nem marad más, csak a jaj, Hol repedez az ember éltének léce Ottan törött el bennem –az én- a mérce… Egy láthatatlan kéz gödrömnek véget vet S igaz eszményképem újra az Isten lett. Ugye, Uram, nem lázálom játszott velem, Amikor a szívemért kértem az életem, Mikor hívtalak, jöjj és tégy csodát bennem, Mikor lélekben előtted térdre estem, Mikor kezem fogva megjelentél nekem. Mikor újra kérdted: Minek tartasz engem? És én kérve válaszoltam halkan, csendben: „Légy most velem- s hiszem, hogy Te vagy az Isten, Te a hatalmas – nekem gyengének- hittél S beteg ajánlta alkuba belementél. Nem csalatkoztam, megtartottad szavad, Megmutattad bennem csodás hatalmadat. Azóta is sokszor, álmatlan éjszakán Hallom, amint megkérded: Édes fiacskám, Nem felejtetted el, hogy mit kaptál bennem? Mondd meg, mit érzel s minek tartasz engem? Te vagy az én Uram! S ezt hirdetem itten, Bátran megvallom, az én Atyám az Isten! 1948. 03..09.

- 251 -

Köszönöm, köszönöm Most nem azt köszönöm neked, édesanyám, Hogy egyedül, szótlanul húztad a sors-igát, És sápadt arcod mosolyával takartad Félelmetes titkod… a halál árnyékát. Most nem azt köszönöm, anyám, hogy hős voltál, És te verted földhöz az élet gondjait… Amikor sokszor éjfél után is varrtad: Tépett nadrágomnak szegényes foltjait. Most nem azt köszönöm, hogy munkádat hagyva, Elkísértél az iskola kapujáig, S mikor lemondtak már rólam az orvosok… Sírva könyörögtél. Hajnal hasadtáig. Most…azt a percet akarom megköszönni, Amikor először tetted össze a kezem, Mit bár nem értettem: de mert te akartad, Utánad mondtam, hogy „Édes Istenem”. Mert ezt, Istent, köszönöm most neked, anyám. -Akit Önmaga után te adtál nekem: Azzal-mert életed úgy tett bizonyságot, Hogy enyémnek érzem…Ő lett Istenem. Ezeket az Istenre mutató perceket: Köszönöm anyám…Köszönöm a térdemen. 1975. 03. 17

- 252 -

Rólam és anyuról Szótlanul ülök a székemen…duzzogok. Anyu- valamiért nagyon megpirongatott. -Azt mondta: „Kislányom, az Úr Jézus csak azt szereti, Aki önmagát legyőzi és hibáit beismeri. -Az Úr Jézus csak azt szereti…Ez mindennél jobban fájt… Inkább mondott volna valami mást… Azt, hogy haszontalan…Szégyelljed magad. Vagy mit tudom én, mit…Amit ilyenkor szoktak. -De Ő ezzel…ahol nekem legjobban fájt: Akaratlanul a szívemre ütött nagyot. -S amikor…nagy nehezen- igen soká, Az okokat csendben egymás után a helyére raktam: Lassan elfogadtam, hogy anyunak igaza van. -Ő sokkal jobban ismeri és éli a Bibliát… S az is lehet, hogy őt is igei alapon gyógyították. -És ahogy mérlegeltem a mit és a miértet? Elindultam csendben bocsánatért. S ő, mintha én nem vétettem volna semmit: Magához ölelt, rám rakta szívének drágaköveit. Tudjátok miért?…Mert az „Édesanyám”. 1975. 03. 17

- 253 -

Házasság

- 254 -

A menyasszony imája Uram, Te láttad, hogy én is téptem A sziromlevelet… És ahogy hullott: úgy kérdezgettem: Szeret?…Nem szeret? Most, hogy a múlté a csacska játék: Köszönöm Istenem, Hogy valóság lett a gondolat. Szeret…Szeretem. S midőn Tőled is pecsétet kapott Ez a bűvös tudat: Melyben új célt és új irányt mutatsz, -Könnyítsd az utat. Nem gondtalant…harc nélkülit kérünk. -Tudjuk, hogy ilyen nincs: -De ha Te velünk maradsz…mienk lesz -A legnagyobb kincs. Hadd fűzzük hát egyik kezünket A Te szent karodba, Hogy a másik, áldozatot tegyen Az oltárodra. Ismersz bennünket…Tudod, hogy nekünk nincs Arany gyertyatartónk. -Erőtlen szívünkkel teszünk eléd, két pislogó lángot. Tudjuk, hogy megszenteled e kis fényt, Nem alszik el soha. S mindig meg fogjuk látni… merre visz, Krisztus lábnyoma. 1971. 02. 25.

- 255 -

A vőlegény imája Uram, én áldom szent neved Kegyelmedért, mely végtelen. Mert amíg én még magamban Csak kerestem a szavakat, Te már az áment is mondtad, Tudva a kívánságomat. S mikor szolgálólányod Élettársul nekem adod, Azt kérem Tőled, jó Atyám, Szeresd még jobban ezután. Adj erőt neki mindennap Megérteni akaratodat. Uram, én Tőled kértem Őt, És most, hogy átadod nekem, Mint imámra küldött választ Áldott kezedből átveszem. Míg kezét kezembe teszed, Hadd köszönjem meg őt neked, Dicsérve érte nagy neved. 1971. 01. 27

- 256 -

Ahogy én látom /a mátkapárhoz/ Egy ideig nem ismeretlenül, Külön jártátok az álmok útját, S önfeledten álltatok meg Egy-egy vágy-lugasban: Elmerengve, kutatva, várva, Hogy mit is hoz az ismeretlen jövő. Azután találkoztatok- és együtt léptetek Remény bimbókat a horizont nélküli Virágos réten: nem látva mást: Csak szivárványt az égen. Ma ezek a külön utak egybefutottak, És a végtelen rónán együtt kell taposnotok azt: S mindazt, amit az élet erre az útra görget, Közös vállvetéssel kell fogadni: Vagy a mélybe taszítani. Erre az útra Isten is veletek akar menni. -Elfér rajta akkor is, ha a gond batyuit a vágatban már alig-alig bírjátok átpréselni. -Lehet, hogy a hit csákányát kell kezetekbe venni, hogy rést tudjatok törni azon a gáton: ami előtt mások csüggedten elvesztették a reményt. Igen…Isten veletek akar menni. -Azért, hogy valóság legyen számotokra, gyermekei részére küldött ígéret: az, hogy „Veletek leszek mindennap.” -Ez a veletek leszek: a legnagyobb ajándék, amit Ő ember számára tartogat, -Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz kísértés, küzdelem. Sokkal többet…hogy a harchoz, erőt ad. Mi ezzel a tudattal köszöntünk benneteket. Ezzel a hittel mondunk értetek imát. -S nektek: az élet meg fogja mutatni: Hogy Isten megtartja szavát. 1966. 01. 18. - 257 -

Édesanyám üzeni Anyukám azt mondta nekem Tegnap kérdeztem… -Házas élet titkairól?!… Nem volt soha receptem. Nem lehet ezt kopírozni, Jegyezzed meg ezt, kislányom. Önállóan éltem mindig, Neked is ezt ajánlom. Nem szabad a más konyháját Venni itten alapul, Vigyázni kell „A bajtüske” Nagyon gyorsan meglapul. Tanácsokat, amit adnak, Meg kell szűrni, százszor is. Könnyű velük robbantani, Egy angyali szívet is. Gyújtogató mindig akad, Az a füstöt szereti. Okos asszony a lángokat nem szurokkal öntözi. Okos asszony mosolygó nap, Szerte szórja sugarát. Vihar előtt jó előre Behúzza a vitorlát. Okos asszony minden este, Eltemeti bánatát. Szeretete mindig lángol, S hetvenhétszer megbocsát.

- 258 -

Okos asszony, értsd meg jól, A Bibliát kedveli. Házas élet titkaiba Egyedül ez vezeti. Ezzel indulj ma, testvérem. Édesanyánk üzeni. Házas élet csodás titka: „Tűrni…s tűrve szeretni.” 1951.08. 28.

- 259 -

Én veletek maradok Két kéz fonódik egybe itt. Két szív készül nagy útra. Mi velük kérjük Istenünk, Küldje áldását újra; Hogy a szeretet mindennap Újuljon meg szívükben, S türelmük legyen mintakép Az egész életükben. Vigye őket az új úton, Vihar, minden baj között; Gyönyörű virányos mezőn, A földi gondok fölött. Két kéz fonódik egybe itt. Két szív indul nagy útra. S az Úr hűséget ígér ma, E mátkapárnak újra. Szava mondja:”Gyermekeim, Én is veletek megyek. Ne féljetek, ha lesznek is Utaitokon hegyek,” Karjaim nem lankadnak el. Bízzátok rám magatokat. Lépjetek bátran ez útra, Én veletek maradok. 1951. 10. 20.

- 260 -

Ima a testvérünkért Ég felé száll óhajunk, Ég felé imánk. Kopogunk szent ajtódon, Istenünk, Atyánk. Hallgasd meg kérésünk, Ma este, újra. S adjad, hogy e mátkapárnak, Szép legyen útja. Legyen az ő életük Örökös példa, Légy Te, Jézus, mindenkor Az életük célja. 1952. 07. 06

- 261 -

Irénkének az ismeretlenről Ma este egy új útra indítunk, húgunk. Sokat hallottál róla, mégis ismeretlen. Nem a rózsa-ligetek útja. De dombja, völgye: elkerülhetetlen. Te ma még színszűrővel nézed e tájat. S holnap…velünk együtt a valóságot látod. Ma még kísért az ezer „Hogy lesz?” De e lépésedet, holnap sem bánod. Nem… Mert a ma s holnap közt a szeretet áll. A többi… elkerülhetetlen – emberi. Apró por…Ezt az okos asszony Mindennap csendben a szélnek engedi. Légy az!…bár annak lenni sokszor oly nehéz. De ez tesz naggyá…és ez mindennel felér. 1953. 08. 29.

- 262 -

Menyegzői ima Halld meg imám. Halld meg imánk, Örök Isten, égi Atyánk. Egy vágyunk van, egy kérésünk, Áldd és szenteld a lépésünk. Tudod mennyi veszély van itt, Tudod, néha gyengül a hit. Őrizd őket, fogd a kezük, Vad viharban légy Te velük. Ezt kérjük mi, add meg Urunk. Hallgasd meg esdő szavunk. Halld meg imám. Halld meg imánk. Örök Isten, égi Atyánk. Legyen a Te szíved nyitva, Zárjad őket szent karodba. Legyen Tiéd gondolatuk, Imádságuk, hódolatuk. Vezesd őket szürkületkor, S maradj velük alkonyatkor. Ezt kérjük mi, halld meg imánk, Örök Isten, égi Atyánk. 1952. 07. 06.

- 263 -

Menyegzőre imádságunk Imádságunk szárnyán jövünk. Fogadd Urunk könyörgésünk. Házad népe kér most arra, legyen áldott ez az óra (testvéreink házassága) Őrző szemed tartsd felettük. Szenteld, áldd meg ígéretük. Legyen éltük virágos rét, melyben mindig békesség él. (alázat és mennyei fény) E mátkapárt áldd meg, Urunk. Terítsed meg az asztaluk. Szenteld meg életüket, mindennapi kenyerüket. (áldja meg a jelenléted) Imádságuk hallgassad meg, mondd reája ámenedet. Szilárdítsd meg szívük, hitük, vágyódásuk, törekvésük. (légy Te mindig menedékük) 1970. 10. 05.

- 264 -

Menyegzőre E héten úgy körülvettek Engemet a gondok. Azon töprengtem mindennap, Hogy nektek mit mondok? Mert számomra még nagy dolog Tanácsot osztani. S az én kis bölcsességemből Másnak is juttatni. De mégsem zárom gát közé Szokatlan jó kedvem, S elárulom, hogy mit súgtak Az angyalok nekem. A boldogság kezetekben van. Isten tette oda. Szorítsátok magatokhoz, Hogy más el ne lopja. 1964. 06. 13.

- 265 -

Tanács Aki jó feleség akar lenni, Annak már korán fel kell kelni. S ha elment férje a munkába, Ne bújjon vissza az ágyába. -Mivel otthon bőven akad dolga, Ne söpörjön a szomszédokban. Kezében Biblia gyakran legyen, S a nőegyleteken is részt vegyen. Ha így lesz, példát majd rólad veszek, Én is ilyen feleség leszek. Aki jó, kedves férj akar lenni, Az siessen mindig haza menni. A pénzt egy fillérig vigye haza, És jelleme ne legyen laza. Szeresse a kicsi feleségét, És ne kritizálja a főztét. -Legyen serény a nemes munkára, S járjon el az imaórára. Csakis az ilyen férj tetszik nekem, S majd, ilyennek adom a kezem. 1950. 11. 04.

- 266 -

Üzennek az édesanyák Az út, amit most elkezdtek, Egy új világba visz. Ez úton, édes kis leányom, Ne hidd, hogy nincs tövis. Kéz a kézben induljatok, Az Isten megsegít. Benne bízik, aki bátor, És új erőt merít. Ne csüggedjen sosem szíved, Légy te őrtorony. S adj hálákat nagyon sokszor Az imazsámolyon. A bárányfelhő eltűnik, És nem lesz szivárvány. Zúghat orkán édes fiam, De nem leszel árván. Bátor szívvel tekintsetek Az új jövő elé. Kéz a kézben haladjatok Az örök hon felé. Ne csüggedjen sosem szíved, Légy te kőszikla. S találjanak nagyon sokszor Térdre borulva. Ez óra, mit most ünnepelünk, Oly sok mindent jelent. Ez óra nektek Istentől, Egy csendes üzenet. Hallgassátok… ezt mondja Ő, A kormánytok fogom. Bár vihar van a tengeren, Én biztosan tartom. Ne csüggedjen a szívetek, Az én erőm örök. És az új útra… mint mindig Én veletek jövök. 1952. 02. 07.

- 267 -

Vőlegény imája Köszönöm neked, édes Istenem E napot, ez órát, e perceket. Kegyelmed, mely kiapadhatatlan, S hogy segíted az ember- terveket. Köszönöm, hogy vándor utaimon Rozsdás váltómat újra állítod, Hogy égi vágányodról az áldást Tegnap is, ma is hozzám szállítod. Köszönöm a Te nagy ajándékod, Az általad kirendelt segítőt. -Hadd teljesítse szent hívatását. Álljon családunk felett mindig őrt. Örömben és bajban, én is, ő is, Osszuk meg, mit kivetettél ránk, S ne szűnjön meg – ha erőtlenül is -Hálát adni mindig szívünk és szánk. 1950. 11. 22.

- 268 -

Személyes

- 269 -

Csend legyen Én csendet várok. Ami még nem volt. Világra szóló nagy csendet mert ez szül áldozat nélkül békét: szeretetet, mindent. Én csendre váró társakat keresek, akiknek hite nem inog, s ha kell, imádkoznak és böjtölnek: míg az gyümölcsöt hoz. Nekünk ütni kell a meleg vasat, hogy a vágy most csodát tegyen, s mielőtt lángra gyúl a világ: béke és csend legyen. S ha már nem növeszthetik karmukat a csend-fojtogató kezek: akkor a földnek minden sarkában… ünnepelni lehet. 1966. 05. 06.

- 270 -

E könyv önmagáról... Csak rőzse vagyok a könyvek piacán. És amit nyújtok, gyenge lobogás. -De imádkozva küldnek azokhoz, Kiknek kedves a rőzsepattogás. Aki nagy tüzet akar ölfát vegyen... Én csak a rőzse-gyűjtőé vagyok. Így azoknak, kik lehajolnak addig... Abból, mit kaptam, szívesen adok. Csak rőzse vagyok a könyvek piacán. Egyszerű hangom az Istenhez hív. -Engedjetek a fagyott emberekhez, Melegítni...míg lángra gyúl a szív. 1952. 12. 31.

- 271 -

Ma még.... Én tavaszra várok...A nemzet tavaszára. Ma még csak szellő fújdogál és vágybimbók hasadnak; De jövőbe látó hittel már tépem a csüggedést, Mert a szabadság napjai felénk tartanak. Ez a nap lesz a tavasz...A várt..az igazi május. -Nem szabadság lesz ez. Sokkal több. A könnyek nagy napja. Az, amikor átszakítja gátját a szem patakja, És sírva-e nemzet újra a feltámadást tartja. Ma még Golgotát járunk. Ma még tépik hitünk lombját, S amit átölelve tartunk a keresztet döngetik. De nem baj. Tűrünk, szenvedünk; mi látjuk a Glóriát! S azt, mit az Isten adott: bizodalmunk, el nem vehetik. Ma még csak ennek a reménynek virágait hozom; De a holnapért- a teljesülésért-imádkozom... -Akkor- ujjongva, letörlök arcomról minden könnyet. Meglásd... ezt teszi az egész nemzet. 1956. 05. 18

- 272 -

Mi az árnyék? Kis szobámnak fehér mennyezetét nézem. Nincs rajta más, csak az évek, az idő foga. Középen egy csillár és annak árnyéka. Amit egy kis lámpa vetít oda. A csillár nem ég…Izzói mind jók, s mégsem. Valahol a kapcsolónál lehet a hiba. Mestere vagyok, és mégis hanyagolom, Ezért van esténként kellemetlen vita. Emlékszem, eleinte sokszor vibrált, Amin kezdetben derűsen mosolyogtunk. -Később annyira megszoktuk, fel se vettük. De miután elaludt, egymást okoljuk. Pedig a hunyorgatás már üzenet volt: És mert akkor nem néztem meg a baj okát: Most bonthatok vezetéket, csatlakozást, S közben elmondhatom: ok a lustaság. Míg a mennyezeten az árnyékot nézem, Beszélni, kérdezni kezd valami belül. -E beszédtől szívem riadtan megremeg: Sőt a lélek is, mint tetszhalott, felül. Kétségbeesetten, kiáltva kérdezi: „Miért kell –ha csillár vagyok- másik lámpa? Miért annak a fényét kell igénybe venni, Ahelyett, hogy az enyém is sugározna? Igen, azért van árnyék, mert nincs már fényem, S ez az árnyék nem más, mint bizonyítás, vád! -Engedjétek, hadd törjem ki a szív falát!! Itt megfulladok…ezt én nem bírom tovább. S mintha ezer watt gyúlt volna szívemben, Megértettem a kis lámpa vetületét, Azt, hogy e csöpp fénynek is volt küldetése, Amelyben átadta Isten üzenetét.

- 273 -

Megmondta, hogy mi, kényes, díszes csillárok, Csak lógunk a kegyelemnek mennyezetén, S mint kiállítási díszek, mondogatjuk… -Mi is…igen, mi is, majd egy ünnep estjén. Pedig a hétköznapnak is van sötétje. S ha pislákolunk, csak foglaljuk a helyet, Vagy, ami még rosszabb, még szomorúbb, fájóbb, Árnyékkal szórjuk a tiszta mennyezetet. Ha ti is így látjátok ezt…kutassuk fel, Ne hanyagoljuk e fénytelenség okát. -Akkor közös lesz a nevező, hogy az ok: Bennünk van- Elhagytuk az őszinte imát. 1966.01.

- 274 -

Mit tegyek fiamért? Sámuel 10: 1-7. Ez a kérdés ma roppant súllyal nehezedik ránk. Családi…Gyülekezeti…Talán világprobléma. Mely bár belőlünk indul ki…végig gázol szívünkön, S míg gyötrődve, álmatlanul vergődünk: marad az, ami téma. Mit tegyek?…Időszerű ez?..Te már gondolkoztál rajta? Nem a mi bűnünk, hogy e kérdés fájón létezik? -Nem mi verjük le hasadó bimbókról az üde harmatot? S tetteink- ködösítve, a nap sugarát nem fékezik? Nem zavartuk fiainkat önzőn, szamarat keresni? Amikor imádkozó szívvel, virrasztani kellett volna, Hogy a mustármagnyi hitük, ezer veszély közt is, Ártatlanságban nőne…s bennünk a szentség csermelye csobogna. Mi a szamár?…Az örökölt vagyon. Az apák bűne. A meg nem vizsgált vád. A parányi, vélt sértés. A luftballonként kezelt és rángatott kedély. Az újuló bírálat. A látszólagos meg nem értés. S míg ők…ügyünkben csatáznak vagy csatangolnak: Rájövünk, hogy önmagunkban van s rejtőzött el a nagyfülű. -És bár a szívek duplán érzik a paták nyomát, Csak titkon üzengetünk s kérdezzük, hogy mit tegyünk. És akkor jön az Isten….Az irgalmazó kegyelem, S megáll az úton, a már elveszetté lett fiúért. -Üzenetével…olajával teszi sokkal áldottabbá: És megoldódik a nagy kérdés: Mit tegyek fiamért. 1966. 02. 20.

- 275 -

Nem ez a csend Becsuktam a lelkem ablakát, Hogy ne hallatsszon ki a lárma, Mikor imádságot perzselve Felszínre tör bennem a láva. Ablak- csukásom – képmutatás. S e látszat csend mind emberi, Ami vércséim vijjogását Ideig-óráig leplezi. 1966.06. 26.

- 276 -

Néma éjjel Néma éjjel beszélgetek Veled, Istenem, Köszönöm, hogy erőd, kegyed Én is ismerem. Köszönöm, hogy újra egy nap Estje leszállott. Munkáimban a Te kezed Ismét megáldott. Csendes este imádkozva Hozzád repülök, Elmondani, hogy kegyelmednek, Igen örülök. Elmondani, hogy tudom, érzem, Erőtlen vagyok, S fejem felett összecsapnak Sokszor a habok. Csendes este ujjong szívem Áldott Fiadért. Köszönöm, hogy ontott egykor Énértem is vért. Köszönöm, hogy értem lettél, Szeretett Atyám, S készítettél számomra is Égi koronát. 1951. 08. 15.

- 277 -

Szálkafeszegető Rokonságban vagyok vele. Sőt… kedves testvérnek szólít. S mint felfedez… hibáimmal Kenet- telten fejbe kólint. Mindkét szeme bámulatos. Legalább nyolc dioptriás. Örökít, mint fénykép lencse, Minden egyes hunyorgatás. Mikroszkóp- képen ha rebben, Parányi szálka: gerenda. Mit más talán észre sem vesz, Nála abból lesz legenda. Mint mester, piszkálja mindazt: Mi neki egy cseppet sem fáj. S mindent művészien felfúj, Az örökösen mozgó száj. Azt mondja, joga van ehhez. -Kötelezi a szeretet. Így amikor csak teheti, Rám pazarolja a perceket. Biztosan téged is ismer. -Kerüld ki… ha csak teheted, Jobb, csendben egyedül lenni, Mint söprögetni a szemetet. 1952. 07.05.

- 278 -

Tanít a Mester Az igát, amire Uram azt mondta: „Gyönyörűséges és könnyű”, csalódva, reményt vesztve, erőtlenül le akartam tenni. -Nem azért, mert meguntam már vinni! Hiszem, hogy kegyelmi ajándék, és mégis sokszor úgy érzem, nem bírom magamra venni. A testvérszemek miatt nehéz, amik kutatva figyelnek: amik mindig csak azt látják, hogy amit én viszek… az mind semmi. -Azok a testvérkezek a nehezek, amelyek csak terheket raknak, s titokban keresztemre is titulust akarnak szegezni. -De amikor ezeket a szemeket hogy önmagukba nézzenek és ne fürkésszék a hibát egymás után be akartam kötni, s a békét, csendet zavarókkal együtt szerettem volna szívemből kitörölni… Akkor megállított Krisztus és ezt mondta: te nem ezt ígérted nekem. Ne tedd… Ez nem az én erőm. „Akképp bocsáss meg” – így tanított imám. -Ha majd megérted ezt… újra elmondom… hogy a hibát néző szemek, a terheket rakó kezek ha nem is érzed annak s könnyezve viszed … mind, az én igám. 1967. 08. 12.

- 279 -

Újra meszeltünk Szép fehér, meszelt volt a falunk. Nem is volt vele sosem bajunk… Egyszer azután meggondoltuk, S körbe csinos vonalat húztunk. Nézve azt- nem ment a fejünkbe, Hogy ez még eddig nem jutott eszünkbe… Később… a bal szomszédunknál jártunk. A falon rózsát, szegfűt láttunk. Haladni kell! Nem hagyjuk magunk! Szobánkra különbeket rakunk… A korral kell tartani nekünk, Így, ide-oda is bementünk. Látva, mennyire lemaradtunk, Rögtön mi is tapétáztattunk. Mondván: igazat mond a Jenő, Ma, divat ez és előkelő… Mégse lehet mindent…úgy…tenni? Egy kicsit modernek kell lenni. Tótágast állítva az énünk, Öntelten nyugovóra tértünk. Más bajának hátat fordítva. Elaludtunk, mélyen horkolva. De egyszer csak viszketni kezdtünk, És valamire felfigyeltünk. A falon, rajtunk apró foltok. Megjöttek a tapéta gondok. Másnap reggel mestert hívattunk, S az unt falig visszakapartunk. Szemetet, modernet kisepertünk, És azután, újra meszeltünk Ismered ezt? Ma lelki tünet. Úgyis mondhatom…Ima-szünet. Ha majd téged is elkezd csípni, Ne felejtsd el a Mestert hívni! 1951. 12. 03.

- 280 -