Vajda Barnabás: Egy fejezet egy készülő várostörténetből A város mint a közösségi élet tere: Népmozgások (Bizonytalaság, Zsidók, Magyarok, Deportáció Csehországba, Kitelepítés Magyarországra, Lakosságcsere, Önkéntes átköltözés, Szlovákok ideköltözése) Paneltársadalom és bűnözés (Új és fiatal társadalmi réteg, Lakótelep mint élettér, Idős emberek, Hontalanok, Szociális deviancia, Súlyosabb bűnesetek, Közlekedési balesetek, A szocialista tulajdon szétlopása, Növekvő bűnözés, Nevetséges intézkedések, Fiatalkorúak bűnözése, Vandalizmus, ,,Občania cigánskeho pôvodu”, A város viszonya a cigányokhoz, ,,Cigány bűnözés”, Cigányok létszáma, Cigány fiatalkorú bűnözők, Bűnmegelőző intézkedések, Cigányozás, Tehetetlenség, Cigánysegítő projektek, Elmaradott állapotok, Alacsony komfortfokozatú lakások terve, Problémák elodázása, Átnevelési kísérletek, Integrációs kísérletek, Cigánykomissziók, Cigánygyerekek beiskolázása, Eredménytelenség) A problémás múlt (Mentális folyamat, Elbontották, Eltörölni mindent, Eltűnt magyar múlt, Vámbéry emléktábla, 800 év, Püspöki Nagy Péter, Nemesszeg, Mindennek hiányában ami törtélnelmi, Főszolgabíróság) A magyarság újjáéledése (Elszakadás, Visszatérés, Husák-korszak, Orosz temető, Hosszútávú siker, Magyarok előnyben, Hírességek a városban, Igény a magyar kultúra iránt, Személynevek), Csemadok Ideológiai terek (A felszabadulás mítosza, Új szlovák utcanevek, Lieux de memoire: Május 1. tér, Emléktáblák, Főtér, Államnacionalizmus, Üzemi Klub, Városi Művelődési Központ, Nyílt és rejtett vallásellenesség, Ideológiai sikanírozás, PÜT: temetések, esküvők, Válások, Művi terhességmegszakítás)
ELSŐ TÉTEL: A reformátusok jelenléte Dunaszerdahelyen egy sikertörténet Érdemes megvizsgálni a reformátusok térnyerésének a folyamatát Dunaszerdahelyen (ami mint nagyközség 1918-ig Pozsony vármegye és a Dunaszerdahelyi járás része volt) 18801941-2011 között. 1880–1941 között a városban volt: 1880: 78 református (ugyanekkor 2 100 katolikus és 1870 izraelita) 1941: 308 református (ugyanekkor 3 500 katolikus és 2600 izraelita) 2011: 1616 református (ugyanekkor 15 000 katolikus és 51 izraelita) Római kat. 50% 49% 53% 68%
1888 1924 1941 2011
Evangélikus 3% 2,6% 1,7% 1,7%
8% 7% 6% 5% 4% 3% 2% 1% 0% Református
80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0%
1888 1924 1941 2011
Római kat.
Református
Reformátusok (járás - város): 1880: 3706 fő – 78 fő (2%) 1941: 4283 fő – 308 fő (7%) 2011: 9919 fő – 1616 fő (16%)
Református 2% 3,4% 4,7% 7,1%
Izraelita 45% 45% 40% 0,3%
MÁSODIK TÉTEL: A kommunista korszak rejtett módon, de határozottan ateista volt Dunaszerdahelyen A kommunizmus társadalmi totalitásra való törekvéséből következett, hogy a korábbi társadalomszervező erőket, mint pl. a vallást, igyekezett kiszorítani a közéletből. 1948-at követően az új rendszer egy sor intézkedéssel lépett fel az egyházak és a szervezett vallás ellen, az elkobzott földektől kezdve a megszüntetett iskolákon és betiltott folyóiratokon át az Állami Egyházügyi Hivatal JNB-n működő helyi munkatársáig. A ,,klerikus múlttal való gyökeres szakítás” a rendszer határozott programja volt. Egyébiránt a rendszer minden erejét megfeszítve törekedett rá, hogy a ,,gyökeres szakítás” mihamarabb bekövetkezzék. Ennek megfelelően a dunaszerdahelyi kommunista városvezetés nem egyszerűen közönyös volt, hanem tudatosan vallásellenes. A szakrális dolgok annyire teret veszítettek a mindennapi szóhasználatban, hogy 1971-ben a Kisudvarnoki úton lévő kápolna helyébe emelt ravatalozót ,,gyászszertartási ház”-nak nevezték. A vallásellenesség nem feltétlenül jelentett nyílt konfrontációt. A Csillag utcai zsidó iskolát probléma nélkül civil iskolává alakították. A továbbra is élő és jelen lévő katolikus egyház épületeivel nehezebb volt elbánni. Erre utal az a tény, hogy Dunaszerdahely vezetőinek hosszú éveket kellett várniuk, amíg az állam új iskolákat épített, de a Dukla téri korábbi katolikus iskolát (amelyet csak 1972-ben bontottak el a katolikus paplakkal együtt) nem tudták igénybe venni. Normális viszonyok között kézenfekvő lett volna, hogy a krónikus iskolai férőhelyhiánnyal küszködő város felhasználja a katolikus iskola helyiségeit, amíg új iskolák épülnek. Ez azonban nem történt meg. Minden jel szerint a városvezetés sem akart nyílt konfrontációt, és valószínűleg az egyház részéről sem volt erre hajlandóság. A rejtett vallásellenesség is tudott komoly károkat okozni. Erre irányult a jövendő generációk vallástalan ,,szocialista embertípussá” nevelése, ami teljesen nyíltan hangoztatott pártállami program volt. A törekvés bizonyos, ez eredmény azonban kétséges volt. A dunaszerdahelyi JNB-nek a járás iskoláiban zajló hittanoktatásról vezetett 1960. évi kimutatása szerint a szerdahelyi két tizenegyéves középiskolában 10–14%-os, a nyolcéves alapiskolában pedig 10%-os volt a hittant látogatók száma. Református hittantanítás Dunaszerdahelyen csak 1968 után volt pár évig. A burkolt vallásellenességgel függ össze, hogy 1973 és 1980 között rendkívül hosszú ideig a Szent György-templom körül zajló túrás-fúrás egyik oka az volt, hogy a hatóságok el akarták lehetleníteni a templom és a hívők életét. Pázmány Péter szerint a huzavona magyarázata egyenesen az volt, hogy a város katolikus temploma lebontásra kerüljön. A Szent Györgytemplom körüli építkezés lassúsága és elhúzódása miatt olyan nagy volt az elégedetlenség, hogy a városi Tanácsban is foglalkozni kellett vele, és még olyan személyek is szóvá tették, akik egyébként nem voltak vallásosak. Szalatnyai Jószef pl. többször panaszkodott a Pozemné stavby Nitra, závod DS munkájára és ,,felelőtlenségére”, arra figyelmeztetve, hogy ,,szeretném felhívni a figyelmet a templom környékére, ahol 6 éve építkeznek, de a munkák még mindig nincsenek befejezve”. Rehák László ugyanerről így fakadt ki: ,,Itt egy nagyon felelőtlen munkával van dolgunk, mivel a város közepi lakótelepet már 1976. május 1-jén át kellett volna adni, amit korábban a PS Nitra volt igazgatója, Nikiser is megerősítette.” Jellemző, hogy a város titkára ekkor sem a rombolás, hanem a lakótelep miatt háborgott – ennek ellenére ez nyílt beismerése volt annak, hogy a város teljesen tehetelen volt ebben ez ügyben (is).
A szerdahelyi lakosság ideológiai sikanírozásának formája a temetések és az esküvők ,,államivá” tétele volt. Ez azt a törekvést jelentette, hogy lehetőleg senki, vagy legalábbis kevesen akarjanak egyházi esküvőt vagy temetést, amit inkább sugallmazással szorgalmaztak, mint nyílt erőszakkal. A VNB-nek azt a testületét, amely megpóbálta átvenni a templom szerepét, Polgári Ügyek Testületének (PÜT) hívták. A PÜT mint a ,,megvetett” egyház helyébe lépő ateista állam képviselője három téren szorgoskodott: ,,újszülöttek üdvözlését” rendezett kereztelő helyett, a temetőben ,,polgárilag búcsúztatott”, az egyházi esküvőt pedig megversenyeztette a ,,polgári esküvőkkel”. Dunaszerdahely városa iszonyú erőfeszítéseket tett, hogy a keresztelőket felváltó ,,újszülöttek üdvözlése” tényleg ,,moden” szellemben történjen. 1979-ben nemcsakhogy egy gyermekkar állt össze Á. Tibor és É. Rudolf vezetésével, hanem a babákat az országban egyedülálló módon uniformisba öltözött csinos egészségügyi nővérek is fogadták a VNB-n. A városi Tanács árgus szemekkel figyelte a fejleményeket (,,Ezekre a feladatokra a funkcionáriusok kivételesen nagy figyelmet fordítanak”), és minden támogatást megadtak a VMK kebelében működő énekkarnak. Az ötlet annyira megtetszett a felsőbb szerveknek, hogy 1980 áprilisásban az országos PÜT javaslatára egy dunaszerdahelyi bébi-üdvözlést lefényképeztek, filmre vettek, majd a 27 fényképből álló anyagot mint módszertani segédeszközt használták az ország más részeiben. A temetésekkel kapcsolatban tény, hogy 1968 után jócskán emelkedett a polgári temetések aránya a városban. 1972-ben a 82 temetésnek csak az 1%-a volt polgári, 1981-ben viszont már a 30%-a. Azonban ezután is csak hullámzó polgári temetési adatokat tudtak rögzíteni, amelyek valahol 25% körül állandósultak, s csak egy-egy kivételes évben (pl. 1984-ben) lépték túl a 40%-ot. Az esküvők terén kissé ,,jobb” volt a helyzet. A városban már a hetvenes években minden második esküvő ,,egyházmentes” volt (pl. 1974-ben 146 esküvőből 74 volt polgári), és az arány egyre javult, amennyiben egy-egy évben a pároknak közel a háromnegyede templom helyett a VNB-n kötött házasságot. Egy helyi rendelet szerint 1969. október 5-től a helyieknek a házasodás ingyenes volt, ha hétköznap 8 és 16 óra között esküdtek, míg a hétvégén 100 korona felárat kellett fizetni. A más anyakönyvi hivatalhoz tartózók számára a szerdahelyi esküvő hétköznap 200 koronába, hétvégén pedig 400 koronába került. Az 1980-as évekre mindhárom fenti folyamat jelentősen előrehaladt, de az elért eredmény semmiképpen sem volt totális áttörésnek nevezető; feltűnő, hogy az emberek különösen a temetések alkalmával ragaszodtak az egyház közbenjárására. Egy 1980 szeptemberi VNB-beli jelentés szerint abban az évben 263 gyermek született, akiből 132-őt ,,fogadtak polgárilag” (50,19%); 123 házasság köttetett, amelyből 103 volt egyházi közbenjárás nélkül (83,73%); és 66 temetésre került sor, amelyből 24 volt kizárólag egyházi temetés (36,36% ), viszont a maradék 42 között volt még 23 olyan polgári temetés, amelyeknek volt egyházi részük is, s így együtt már a temetések 71%-án volt jelen pap.
HARMADIK TÉTEL: A dunaszerdahelyi református templom 48 év hivatalos ateizmus után jelentett új Isten házát Dunaszerdahelyen A husáki időszak csendes, ámde folyamatos és tudatos vallásellenessége több dologban nyilvánult meg. Egyrészt abban, hogy 1945 után a városban 48 év után épült templom – ez a mi templomunk, Isten kegyelméből. A dunaszerdahelyi reformátusoknak – noha jelenlétük a településen a 17. század elejétől igazolható – korábban nem volt templomuk. Miután az 1942-ben beiktatott Pöőr Józsefnek 1945-ben el kellett hagynia a várost, a református gyülekezetnek egészen az 1990-es évekig környékbeli beszolgáló lelkésze volt, aki magánházaknál ill. a Fő utcai evangélikus templomban tartott istentiszteleteket. 1991-ban id. Görözdi Miklós lett a gyülekezet állandó megválasztott lelkésze. A rendszerváltás következményeként, Öllős Árpád polgármester jóindulatából, és részben a háború után elvett ingatlanok kárpótlásaként a gyülekezet egy 35 áras telekhez jutott a város Kálvin terén. Itt kezdett épülni 1993-ban a gyülekezet temploma, majd 1998. december 13-án sor került a templom (a mellette épült parókia és gyülekezeti helyiségek) felszentelésére. Ezt az eseményt, ennek a 15. évfordulóját ünnepeljük most, ezen a hétvégén. A vallási és egyházi élet a kommunizmus alatti tartós visszaszorítása volt az egyik oka, hogy az 1990 utáni városvezetés tudatos politikai programmá tette – nagyon helyeesen – a helyi történelmi egyházak: a római katolikusok, a reformátusok, az evangélikusok és az izraeliták kiemelt támogatását. Amiért köszönettel tartozunk. Itt tartunk ma. A 2011-es népszámlálás szerint Dnaszerdahely város lakosainak 73%-a római katolikusnak, 2%-a ágostai evangélikusnak, 7-8%-a pedig reformátusnak vallja magát.
