vadásztársaink Tollas vadásztársaink KÓCSAGVÁRI FÜZETEK Neusiedler See - Seewinkel Fertő - Hanság aaa

nappali és éjszakai ragadozó madarak a Fertő tó és a Hanság vidékén

Tollas vadásztársaink N AT I O N A L PA R K

Neusiedler See - Seewinkel Fertő - Hanság

Tollas vadásztársaink NEMZETI PARK

aaa

KÓCSAGVÁRI FÜZETEK 1

Tollas vadásztársaink






Tartalomjegyzék Bevezető��3 Nappali ragadozók Rétisas ��5 Parlagi sas ��6 Barna rétihéja ��7 Hamvas rétihéja��8 Egerészölyv��9 Darázsölyv �� 10 Héja �� 11 Karvaly �� 12 Vörös vércse�� 13 Kék vércse�� 14 Kabasólyom�� 15 Kerecsensólyom�� 16

Éjszakai ragadozók �� 17 Erdei fülesbagoly �� 17 Macskabagoly�� 18 Kuvik�� 19 Gyöngybagoly �� 20 Réti fülesbagoly�� 21 Uhu �� 22 Fekete gólya �� 23 Egyéb, ritkán előforduló fajok�� 24 Veszélyeztető tényezők és az ellenük való védekezés �� 25 Solymászat�� 29 Térkép �� 30

Impresszum Kiadó: Szerző: Fotó:

Reischl Gábor igazgató, Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, 9435 Sarród, Rév-Kócsagvár Váczi Miklós Váczi Miklós, Pellinger Attila, Soproni János, Bérces János, Bagyura János Szerkesztés: Bariska Tamás, [email protected] Nyomdai produkció: Printing Solutions Bt., 6000 Kecskemét, Géza fejedelem krt. 5. Felelős vezető: Szöllősi Ádám Fertő-Hanság Nemzeti Park 9435 Sarród, Rév-Kócsagvár Pf.: 4. • Tel.: 99/537-620, 537-622 • Fax: 99/537-621 [email protected] • www.ferto-hansag.hu Nationalpark Neusiedler See-Seewinkel 7142 Illmitz, Hauswiese • Tel.: 02175/3442 • [email protected] www.nationalpark-neusiedlersee-seewinkel.at

2

Tartalomjegyzék

Bevezető A Fertő tó és különösen a Hanság már régóta az ornitológusok kedvelt célpontja, Chernel Istvántól kezdve Király Ivánon át Kárpáti Lászlóig. Már akkoriban is kiemelt szerepet kaptak a ragadozó madarak, talán azért is, mert a Hanság ősmocsaraiban és láperdeiben félreeső helyen fészkelő ritka fajok megmozgatták a kutatók fantáziáját. A nemzeti park megalakulásával új távlatok nyíltak ezen fajok kutatása és védelme terén, de Bevezető

ez a tevékenység az ezredforduló után vált aktívabbá. A magyar oldalon nemcsak a szűkebben vett nemzeti parki, hanem a Kisalföld egyéb védett, és nem védett területeire is kiterjed ez a munka, hiszen a madarak nem ismerik a határokat, mindig a számukra kedvezőbbnek vélt élőhelyeken jelennek meg. Osztrák oldalon inkább a különböző kutatóintézetek és civil szervezetek (illmitzi kutatóállomás, bécsi Természettudományi Múzeum, Birdlife Österreich, WWF Österreich) szakemberei foglalkoznak 1-1 fajjal (pl. uhu, rétisas, kerecsensólyom), a védelmi tevékenységek pedig elsősorban Kerecsensólyom műholdas a védett területekre nyomkövetővel koncentrálódnak. 3





Színes gyűrűzés

A ragadozó madarak kutatása és védelme elsősorban a nappali ragadozókra (sólyomalkatúak – Falconiiformes) terjed ki, de hasonló életmódjuk és táplálkozási szokásaik miatt a baglyok (Strigiformes) és a fekete gólya (Ciconia nigra) védelme is e munka keretében valósul meg – különösen a magyar oldalon. Vadkamera fészek mellé szerelve

Általánosságban elmondható, hogy – különösen a Hanság vidékén – az erdőben költő fajok többnyire a magyar oldalon építik fészküket és az osztrák oldalon táplálkoznak –, ezért is fontos a két nemzet szakembereinek szoros összefogása e ritka fajok megőrzéséhez.

A kutatómunka részeként itt is használjuk a madártanban mára általánossá váló gyűrűzést, ami – mivel nagytestű fajokról van szó, már inkább színes gyűrűvel történik, de felhasználjuk a legmodernebb technika vívmányait is, mint a madarak hátára szerelt műholdas jeladókat, vagy a fészkek mellé szerelt automata kamerákat a madarak viselkedésének és táplálkozásának vizsgálatához.

Rétisas

(Haliaetus albicilla)

A keselyűk kipusztulásával ez a faj vált a Kárpát-medence legnagyobb testű ragadozó madarává. Kiterjesztett szárnyai (fesztávolsága) jóval két méter fölöttiek, súlya 5-6 kg. A magyar nevében szereplő „rét” szó eredetileg nedves, mocsaras, vizenyős területet jelölt, ez találóan megnevezi a rétisas által kedvelt élőhelyet, a mocsarak, árterek világát, ahol a főként halakból és vízimadarakból álló zsákmányát megszerzi.

A Hanság vidéke elsőrangú élőhelyet teremt számára, ennek ellenére 1998-ig nem volt ismert költése itt, ellentétben a Duna szigetközi szakaszával, ahol a XX. század különböző évtizedeiben is megtalálták fészkét. A hetvenes-nyolcvanas évek mélypontja után (amikor a térségben egyáltalán nem fészkelt, csak ritka téli

Fiatal rétisas

Kerecsensólymok műfészekben

vendég volt) napjainkra egyre gyakoribbá vált, jelenleg a nemzeti parkban 5, egyéb környékbeli területeken – elsősorban a Duna mentén – további 5 pár fészkel, de várható további párok megtelepedése is.

Öreg rétisas

4

Bevezető

Rétisas

Megfigyelése elsősorban a fertőújlaki élőhely-rekontrukciós területen vagy a Nyirkai-Hanyban valószínű, nagy méretei miatt könnyen észrevehető akár röptében, akár egy fán ülve. 5




Barna rétihéja (Circus aeruginosus)

Fiatal parlagi sas

Parlagi sas (Aquila heliaca)

A Kisalföld madárvilágának régen eltűnt és újra megjelent tagja, még a rétisasnál is ritkább! Életmódja is más, eredetileg a kisebb erdőfoltokkal tarkított puszta (az ún. erdőssztyepp) volt az élőhelye, amit mára az ember jórészt szántóföldekké alakított, de szerencsés esetben ezeken is megtalálhatja táplálékát és fészkelőhelyét.

Öreg parlagi sas

távolságokra kóborolnak el szülőföldjüktől. Egy Magyarországon műholdas adóval jelölt példány első telén bejárta a fél Dunántúlt, majd észak felé Dániáig jutott, míg végül több év elteltével párba állt Ausztriában.

Jellemző rá az ivari kétalakúság, mert a tojók nagyrészt egyszerű sötétbarnák, a hímek pedig szürke, fekete, vörösbarna színekben pompáznak (a fiatalok a tojókra hasonlítanak, függetlenül a nemüktől). A rétihéják az egerészölyv

Magányosan álló, vagy szélső helyzetű fákat választ költőhelyül, ahonnan beláthatja vadászterületének nagy részét, ahol közepes testű rágcsálókból álló zsákmányát szerzi be. Ez eredetileg az ürge és a hörcsög volt, ezek megritkulása után azonban ráállt a mezei nyúl fiatal példányaira – nem kis konfliktust okozva ezzel a vadásztársadalomban. Jelenlegi előfordulása környékünkön is az apróvadban bővelkedő területeken jellemző, kivételt a Fertő tó mellett megtelepedett pár jelent, ami vízimadarakat – főként nyári ludat - fogyaszt. Hatalmas, két méter körüli fesztávolságával igazi nagy sas benyomását kelti, amit tovább növel sötétbarna (csaknem fekete) tollruhája, ami 4-5 éves korára fejlődik ki. A fiatalok világosabb, sárgás-barnás színűek, és ivarérettségük eléréséig nagy 6

Vidékünkön elsősorban a Fertő tó és a Hanság nádasaiban (ritkábban gabonaföldeken) a talajon költő, vonuló madárfaj. A térség legjelentősebb költő állománya a tó magyar oldalán él – becsléseink szerint 40–50 pár költ itt –, de szinte minden, szobányinál alig nagyobb nádfoltban is számítani lehet költésére – például a Duna mentén is –, de költhet gabonában is.

Hím


után talán a leggyakoribbnak mondható ragadozó madárfajok, kön�nyed, imbolygó repülésükről könnyen megismerhetők, amint a talaj fölött alacsonyan pásztázzák a réteket, szántókat – elsősorban a Fertő tó körül. A barna rétihéja a legnagyobb a rétihéják között, szárnyfesztávolsága 1 méter körüli, mégis inkább csak apró rágcsálókat, gyíkokat, madárfiókákat képes zsákmányolni. A vadászható vadfajokban okozott károsítását – mezei nyúl, vagy fogoly pusztítását – erősen eltúlozzák, inkább csak a búvóhelyet nem találó, legyengült vagy beteg példányokat képes megfogni.

Tojó

Fészkelőhely

Parlagi sas

Barna rétihéja

7




Hamvas rétihéja

Erdőben és nyílt helyen fákon, de néha nagyobb bokrokon is fészkel. Fő táplálékát a különböző kisrágcsálók alkotják, de elfogja a vakondot, békákat, siklókat, sőt gerinctelen állatokat is, mint a rovarok, vagy a földi giliszta, télen pedig gyakran dögöt – pl. elütött állatokat – fogyaszt.

(Circus pygargus)

A Hanság hajdan kiterjedt mocsárrétjei gyakorinak mondható fészkelő faja volt, egészen a XX. század közepéig, amikor még Studinka László, a környék híres ornitológusa járta e vidéket. Karcsúbb, filigránabb megjelenésű a barna rétihéjánál, ennek megfelelően zsákmánylistáján is a kisebb állatok szerepelnek. Mivel kifejezetten szereti a hanyi kaszálóréteket költőhelyül választani, ezért a gépesített szénabetakarítás elterjedése óta drasztikusan csökkent állománya. A magyar oldalon eseményszámba megy, ha sikerül költését megfigyelni, az osztrák Hanságban (Waasen) viszont még rendszeresen költ néhány pár. A telet Afrikában tölti, áprilisban érkeznek az elsők, de május-június környékén kezd csak költésbe, ami így nyár


A hozzá hasonló méretű fajokra jellemzően általában 2–3 fiókát nevel, de fő táplálékának, a mezei pocoknak a felszaporodása (gradációja) esetén akár 4-5 fiatal is kirepülhet. Hamvas rétihéja hím vadászat közben

Környékünkön is ő kerül leggyakrabban a madarász szeme elé, leginkább erdő szélek, legelők, szántóföldek közti fasorok közelében.

végéig is elhúzódhat, majd szeptemberben útra kelnek dél felé. Megfigyelése élményszámba megy, főként a Hanság déli területei kaszálóinak környékén lehet számítani rá.

Egerészölyv

(Buteo buteo)

Leggyakoribb ragadozó madarunk, egyszerű barnás, szürkés színezetű tollruhájában gyakran üldögél az út menti fákon is. A laikusok gyakran gondolják sasnak, hiszen méteres szárnyfesztávolságával nagynak tűnik, ha felröppen az elhaladó autó mellett.

Fészkelőhelye a Hanságban

8

Fotó: Soproni János

Hamvas rétihéja

Egerészölyv

Az egerészölyv télen szívesen fogyaszt elhullott állatokat

9




Héja


(Accipiter gentilis)

Hazai madárfaunánk egyik legérdekesebb, rejtett életmódot élő tagja. Síkvidéki és középhegységi erdeink állandó madara, de – főként a fiatalok – télen messzebbre is elkóborolhatnak – akár a Fertő-partra is. Hosszú farkával és lekerekített szárnyával ügyesen manőverez a fák, vagy más tereptárgyak (pl. épületek) között, gyors rohama közben kihasználva minden takarást, ami közte és zsákmánya közt fellelhető. Rámenős, ügyes vadász, nem véletlenül nevezik az erdő „rablólovagjának”, „repülő leopárdnak”, és szintén nem véletlenül a solymászat egyik kedvelt alanya. Alul világos-, felül barnásszürke színezete - amely jól elrejti áldozata elől – hímnél és tojónál Öreg héja A darázsölyv röpképe hasonlít az egerészölyvéhez

Darázsölyv

(Pernis apivorus)

Az egerészölyvhöz nagyban hasonlító, de teljesen más életmódot élő, vonuló ragadozó madarunk.

Nevét onnan kapta, hogy szinte kizárólag a talajon – vagy a föld alatt – fészket építő darazsak lárváival táplálkozik és eteti fiókáit. Az általában tenyérnyi, vagy öklömnyi darázsfészkeket sokszor a fűben gyalogolva keresi meg, de ha szükséges, tyúk módjára kapirgálva ássa ki a földi üregbe költözött fajokat, mint pl. a poszméhek. Bár első pillantásra alig különbözik tőle – tollazatának színezetén kívül gyengébb lába és csőre különbözteti meg az egerésztől. 10

Mivel télen nem találna magának megfelelő táplálékot, ezért a telet Afrikában tölti, ahova már gyakran augusztusban elindul, és általában csak májusban tér vissza költőhelyére. Fészkelésre leginkább a hegy- és dombvidéki lombos erdőket választja, amelyek közelében változatos élőhelyek, főként kaszálórétek is vannak. Fészkét évről évre más fára építi lombos ágakból, amely ősszel-télen gyakran le is esik, ezért megtalálása nehéz. Sokkal könnyebb megbizonyosodni jelenlétéről nyár elején, amikor látványos nászrepülése során szárnyaival sűrű egymásutánban összecsap, „tapsol” és közben hallatja vékony, sípolásszerű hangját. Darázsölyv

Fiatal héja

Héja

Fotó: Pellinger Attila

hasonló, de első évében még ölyvszerűen barna tollruhát visel. Zsákmányállatai zömét a költőhelye környékén élő, kis és közepes testű madarak és emlősök teszik ki, de szívesen bejár a közeli falvakba galambokért is. A hanyi erdőkben még többfelé előfordul, de számuk egyre ritkul, aminek pontos okait még nem ismerjük.

11





Vörös vércse (Falco tinnunculus)

Az egerészölyv után a második leggyakoribb ragadozó madár faj volt hazánkban, az utóbbi évtizedekben azonban – nem pontosan ismert okokból – ritkul az állománya. Ebben biztosan nagy szerepe van a középfeszültségű vezetékeknek, amelyek tartóoszlopain leggyakrabban e faj egyedei szenvednek halálos áramütést. Sérülten kézrekerült fiatal karvaly

Karvaly

(Accipiter nisus)

A héjához nagyon hasonló, annak kicsinyített mása – rámenősség tekintetében azonban felveszi vele a versenyt! Mint egy feldühödött szárnyas kobold, úgy veti rá magát zsákmányára – többnyire apró énekes madarakra –, nem ritkán épületekbe üldözve azt, vagy éppen lakóházak ablakába, erkélyére kirakott kalitkában próbálja elkapni a díszmadarakat, saját testi épségét sem kímélve.

12

Elsősorban erdei madár, költőhelyül gyakran fiatal fenyveseket választ, de tavaszi és őszi vonulásakor a Fertő-part nádszegélyeinek gyakori vendége, amint a nádi énekeseket üldözi. Rokonához, a héjához hasonlóan a hím lényegesen – kb. harmadával – kisebb párjánál, cserébe viszont színesebb tollruhát hordhat: a tojó egyszerű szürkés-barnás színezete helyett a hím alsó fedőtollai halvány vörösesek, háta pedig inkább kékes árnyalatú, itt-ott fehér pettyekkel. Karvaly

A vörös vércsét ennek ellenére még viszonylag gyakran látni a rétek, tarlók fölött, ahogy a levegőben szinte egy helyben állva verdes a szárnyaival („szitál”) és fejét lefelé fordítva lesi zsákmányát. Leggyakoribb tápláléka a mezei pocok, de rovarokat és gyíkokat is szívesen fogyaszt. Fészket – a többi sólyomféléhez hasonlóan – ő sem épít, legszívesebben a szarkáét foglalja el, de sziklákon, sőt, nagyobb épületek megfelelő méretű réseiben is szívesen költ (ilyen helyeken költ Sopron belvárosában is).

Vörös vércse

Áramütésben elpusztult vércse

13




Tollas vadásztársaink Kabasólyom (Falco subbuteo)

Az előző fajhoz hasonlóan kis testű, vonuló, jórészt rovarevő sólyomféle, de híres arról is, hogy énekes madarakat, köztük akár fecskéket is elkap. Közepesen gyakori, az egész országban – így nálunk is – a fasorokkal tagolt mezőgazdasági területeken fészkel elszórtan 1-1 pár, általában a legmagasabban épült varjúfészkekben. A telet melegebb égtájakon tölti, a kék vércséhez hasonlóan csak a tavasz derekán – májusban – érkezik, és az ősz beköszöntével azonnal újra útra kel dél felé. Gyors, nyilalló röptéről alkonyatkor könnyen felismerhető, ahogy

Kék vércse pár

Kék vércse

(Falco vespertinus)

Rokonával ellentétben a Kisalföldön rendkívül ritkának számít, mert itt éri el eurázsiai elterjedésének nyugati határát. Néhány pár még fészkel a szomszédos burgenlandi területeken is, de még nyugatabbra vonuláskor is igen ritka. A ragadozó madarak között – a rétihéják mellett – ennél a fajnál különbözik leginkább a hím és a tojó színezete (ld. a fenti képen).

legelők, nádasok, vagy éppen lombos erdők fölött a rajzó szitakötőket üldözi. Ehhez igen fürgének kell lennie, ezért ő az egyik leggyorsabb ragadozó madár – persze a színezetében is hasonló vándorsólyomnak nyomába sem ér.

Ezt az egyébként természetes folyamatot csak úgy tudjuk ellensúlyozni, ha a költőhelyét a lehető legnagyobb védelemben részesítjük, hogy minél több fióka felnevelésével ellensúlyozzuk a veszteséget. Költéskor kedvelik egymás társaságát, korábban a vetési varjú fészektelepeibe költözött be, de e faj megritkulásával egyre gyakrabban egyesével („szoliter” módon) fészkel, ahol azonban a költési siker (a felnevelt fiókák száma) mindig alacsonyabb.

Elsősorban rovarevő – kedvenc táplálékát a sáskák, szöcskék és szitakötők alkotják –, de esős időben szívesen fogyaszt akár ásóbékát is. Ezek a zsákmányállatok azonban csak tavasztól őszig lelhetők fel, ezért a kék vércse a telet Afrikában tölti –, a legújabb kutatások szerint annak is a déli részén, akárcsak a gólyáink. Mivel az odavezető út veszélyekkel teli, csak a legerősebbek érhetik el, ezért – más vonuló fajokhoz hasonlóan – állománya rendkívül sérülékeny, hiszen sok madár odaveszhet a hosszú úton. 14

Meggyűrűzött kék vércse fiókák

Kék vércse

Fotó: Bagyura János

Kabasólyom

15



Kerecsensólyom

(Falco cherrug)

A kékvércséhez és a parlagi sashoz hasonlóan a régebbi nevén „kéklábú ráró”-nak is nevezett faj itt éri el elterjedésének nyugati határát. Ennek egyik fő oka, hogy az élőhelyéül szolgáló nyílt, pusztai területek sem fordulnak elő tőlünk nyugatabbra. Egyes vélekedések szerint ez a faj – vagy egyik közeli rokona – a magyarság őstörténetében szereplő turulmadár. Eleink gyakran használták solymászatra is, még darut, sőt gazellát is fogattak vele.



Éjszakai ragadozók Ha leszáll az est, a főként a látásukra hagyatkozó nappali ragadozómadarak is alvóhelyet keresnek, hogy helyüket átadják sötétben vadászó társaiknak: a baglyoknak, amiknek közös tulajdonsága – éjszakai életmódjukon túl –, hogy táplálékukból a

csontokat és szőrt nem emésztik meg, hanem ún. köpetek formájában rendszeresen kiöklendezik. Pihenő, vagy költőhelyeik környékén ezek nagy tömegben találhatók, így összegyűjtésükkel és kielemzésükkel pontos képet kaphatunk táplálkozási szokásaikról. Most az ő bemutatásuk következik.

Erdei fülesbagoly (Asio otus)

Táplálékát is eredetileg az ilyen élőhelyen előforduló állatfajok jelentették, így sokáig az ürge volt a fő zsákmányállata, de mivel földön és levegőben egyaránt ügyesen vadászik, ezért a közepes testű madarakat – mint a galambfélék – sem veti meg. Élőhelyeinek megváltozásával – a valaha volt nagy kiterjedésű puszták szántóföldekké alakításával – életfeltételei jelentősen romlottak, ezért a faj megmentésére egy nemzetközi védelmi program indult, amelynek fő zászlóvivője hazánk volt. Megőrzésében a veszélyeztetett fészkelőhelyeinek őrzése, és fő zsákmányállatának, az ürgének a védelme is nagy szerepet játszott. Ennek köszönhetően környékünkön is egyre gyakrabban látható, így a mekszikópusztai ún. „Ürge-dombon” vagy az ausztriai Lange-Lacke környékén is. 16

Kerecsensólyom

Talán a leggyakoribb bagolyfaj, de nevével ellentétben nem annyira erdei madár, inkább a vörös vércséhez hasonlóan a fákkal, bokrokkal tarkított nyílt területek madara. Telente nagy csapatokba verődve„nappaloznak” nem ritkán a lakott területeken (pl. Fertődön) található fákon – főleg örökzöldeken, mert ott van számukra nyugalmat jelentő takarás. Fészket a baglyok sem építenek, de ez a faj még csak nem is faodvakban, hanem pl. elhagyott szarkafészkekben neveli fel fiókáit. Kedvelt élőhelyei környékünkön az ezüstfákkal tarkított legelők a Fertő tó partvidékén. Erdei fülesbagoly

Fotó: Pellinger Attila

17




Kuvik

(Athene noctua)

E kis testű és gyakran a lakott településeken is előforduló fajt régebben a halálbagoly névvel is illették, mert amelyik háznál megjelent és hangját hallatta, ott rövidesen meghalt valaki. Természetesen ez csak babona, de egyes vélemények szerint azért alakulhatott ki róla ez a nem éppen hízelgő vélemény, mert régen éjjelente csak ott szűrődött ki fény a vidéki házak ablakaiból – és ott vonzotta a kuvik kedvelt táplálékát jelentő éjszakai rovarokat –, ahol súlyos (esetleg halálos) beteg volt a családban, aki mellett rokonai virrasztottak. Az ókorban nagyobb megbecsülésnek örvendett, mert Athéné istennőt ábrázoló domborműveken is megtalálhatjuk, mint a

Tollas vadásztársaink bölcsesség szimbólumát. Sem nem bölcs, sem nem halálhozó, de mindenképpen szép és kedves madara a legeltetéses állattartást folytató vidékeknek, hiszen mára leggyakrabban istállókban, elhagyott tanyaépületekben neveli apró fiókáit. Környékünkön is helyenként előfordul, a Mosoni-síkon és a Fertő mentén is sok helyen megpillanthatjuk főként tavaszi és nyári estéken, ahogy a tetőgerincen, vagy a kémény mellett ül mozdulatlanul, hogy aztán hirtelen röppenéssel eltűnjön a homályban – vagy éppen az istálló belsejében.

Fotó: Soproni János

Macskabagoly (Strix aluco)

Méretben nagyobb az előző fajnál, közel fél kilós testével a pocoknál nagyobb emlős állatokat is el tud kapni, de„éjszakai héja” módjára madarakat is fogyaszt. Kimondottan erdei faj – bár néha lakott településeken is megjelenik –, nevét pedig valószínűleg a hangjáról kapta, amely egyesek szerint kissé hasonlít egy macska nyávogására. Két színváltozatban fordul elő – vörös és szürke –, de az ivarok között nincs 18

különbség. Odúlakó madár, de gyakran a kettétört öreg fák törzseiben is talál magának tojásrakásra alkalmas üreget. Ehhez azonban megfelelő méretű fák szükségesek, amelyeket leginkább a korosabb lombos erdőkben talál meg – ezek megőrzése tehát elengedhetetlenül fontos. Környékünkön leginkább a Sopronihegységben fordul elő, de a Hanság elöregedőben lévő füzeseiben is költ. Macskabagoly

Kuvik

19

Tollas vadásztársaink Gyöngybagoly

(Tyto alba)

Ez a furcsa tekintetű bagoly az egyik legnehezebben megfigyelhető faj, mert bár nem túl ritka, de teljesen éjszakai életet él (általában csak teljes sötétben vadászik). Legjellegzetesebb költőhelyei korábban a templomtornyok voltak, de sok esetben mezőgazdasági épületekben is megtelepedett. Ezek tetőszerkezetének felújítása után gyakran nem marad számára megfelelő hely a költéshez, ezért állománya



ritkulóban van. Ennek ellensúlyozására gyakran ún. költőládát helyezünk ki számára a padlásterekbe. Ezeket nemcsak költésre, hanem a téli hideg előli védelemként is használják – ennek ellenére nagyon sok példány elpusztulhat a zord időjárás miatt Mivel a többi bagolyhoz képest sokoldalúbb vadász, ezért a fészkelőhelyén összegyűjtött táplálékmaradványok kiválóan alkalmasak a vadászterületén előforduló kisemlősök állományviszonyainak vizsgálatához.

Réti fülesbagoly

(Asio flammeus)

Alkalmi - elsősorban téli – vendégünk, de ritkán fészkelhet is nálunk. Érdekessége, hogy – mint például a nappali ragadozók közé tartozó rétihéjafajok – a földön, a sűrű növényzetben költ ez az erdei rokonához hasonló, de kisebb tollfülekkel rendelkező bagoly.

A gyöngybagoly tipikusan épületlakó faj

20


Gyöngybagoly

Réti fülesbagoly

Télen ő is gyakran csapatokba verődve pihen a nappali órákban, általában tucatnyi példány bújik meg egy félreeső sásos növényzetű területen. Vidékünkön leginkább a Hanságra jellemző előfordulása – néha nappal is megfigyelhetjük, amint a kaszálórétek fölött repked leggyakoribb zsákmányára, a mezei pocokra lesve. 21




Fekete gólya


(Ciconia nigra)

Talán furcsának hat, hogy egy, a gázlómadarakhoz tartozó fajt is itt, a ragadozók között mutatunk be, azonban fészkelési szokásai miatt Magyarországon a ragadozómadarakat kutató szakemberek foglalkoznak vele is. Rokonával, a fehér gólyával ellentétben ugyanis nem nyílt helyeken, hanem öreg erdők terebélyes fáin rakja fészkét és az ember jelenlétét – a ritka ragadozókhoz hasonlóan – nehezen tűri. Az ilyen erdők megőrzésével nemcsak a fekete gólya, hanem a már említett fajok is megvédhetők.

Uhu

(Bubo bubo)

Eurázsia legnagyobb bagolyfaja, méretben csak a tajgavidéken lakó szakállas bagoly vetekszik vele. Sziklás hegyoldalak, erdőszélek a leggyakoribb élőhelyei, a nyílt pusztákat kerüli. Nálunk gallyfészkekben is, sőt gémtelepben is költött már, de mégis inkább a dombvidéki kőbányákban keres fészkelésre alkalmas üreget vagy sziklapárkányt.

Sopron környékén sem ritka, néha még a városba is betéved és patkányt, házi galambot fogyaszt. Egyébként szinte minden kis és közepes termetű állatot elfog, valóságos „erdei mészáros”, még a nappali ragadozómadarakat, sőt bagolyrokonait sem kíméli – egyik legkedveltebb tápláléka azonban a szinte mindenütt előforduló sün.

Elsősorban a vizes élőhelyekhez kötődik, mert elsősorban halakat és kétéltűeket fog, ezért a hansági és a Duna-menti erdőkben fordul elő leginkább – de ritkán találkozhatunk vele a hegy- és dombvidéki erdőkben, de vonuláskor akár a Fertő tó mellett is.

Rejtélyes, ritka madár, méltán híres természetírónk, Fekete István „Hú” című regényének főszereplője.

Az uhu elsősorban sziklás helyeken él, de ha az nem áll rendelkezésre, fákon is költhet

22

Uhu

Fekete gólya

23



Egyéb, ritkán előforduló fajok Az eddigiekből is kiderült, hogy az osztrák-magyar határvidék e kis szelete mennyire változatos madárfaunával bír a nagytestű fajok tekintetében. Azonban nemcsak a fészkelő, hanem a vonuló, vagy kóborló fajok is színesítik a palettát. A környékünkre látogató madárbarátok ezért olyan fajokat is megfigyelhetnek itt, mint az északi tundrákon fészkelő gatyásölyv, a keleti puszták élénk színű pusztai

ölyve, a Kárpátok lombos erdeiben előforduló békászó sas vagy éppen a gyors röptű vándorsólyom. Utóbbi faj leggyakrabban októberben pihen meg a Fertőmenti pusztákon – gyakran több példány is egyszerre –, de mindig marad egész télen át egy-egy visszatérő vendég – amit gyűrűzési adatok bizonyítanak. Szintén elsősorban téli vendég az inkább nyugat-európai elterjedésű vörös kánya, ami időnként fészkel is nálunk. Nagy ritkán még a legközelebb Horvátországban fészkelő fakó keselyű is elvetődik hozzánk, nem kis meglepetést okozva a madarászok körében.

Vörös kánya

Pusztai ölyv

Vándorsólyom

Kígyászölyv

24

Egyéb, ritkán előforduló fajok



Veszélyeztető tényezők és az ellenük való védekezés Mivel ragadozó madaraink zömében a tápláléklánc csúcsán állnak, ezért a környezetükben bekövetkező bárminemű változás komoly hatással lehet rájuk is. Napjainkra leggyakrabban élőhelyük fogyatkozása (gyepek feltörése, legeltetés csökkenése, intenzív erdőgazdálkodás), fészkelő helyeik zavarása, zsákmányállataik csökkenése, vagy eltűnése jelenti a fő veszélyforrást, de az intenzív vegyszerezés, a túlzott mértékű vadászat és ezekből kifolyólag például a fészeképítő varjúfélék létszámának csökkenése is jelentős negatív tényező lehet. Mindezek olyan emberi hatások, amelyek egy részét tudatos tevékenységgel mérsékelhetjük, vagy akár meg is szüntethetjük. Fontos szem előtt tartanunk azonban, hogy a természetes folyamatokba csak oly mértékben avatkozzunk bele, hogy azzal ne befolyásoljuk túlzott mértékben egyegy faj élettevékenységét. Nem szabad például a természetes eredetű elhullás megszüntetésére törekedni – de indokolt esetben, pl. téli etetéssel mérsékelhetjük annak hatását –, és nem avatkozhatunk be a zsákmányállat és a ragadozó párharcába, még akkor sem, ha mindketten ritka faj egyedei (ennek legérdekesebb példája az uhu, amely szinte az összes itt bemutatott fajt képes zsákmányul ejteni). Az egyik leggyakoribb, legtöbb problémát okozó emberi hatás, a középfeszültségű Veszélyeztető tényezők és védekezés

vezetékek tartóoszlopain bekövetkező áramütés ellen azonban mindent meg kell tennünk, mert ez egy teljesen mesterséges, a természetben elő nem forduló pusztulási ok, amely ellen a madarak semmilyen módon nem tudnak védekezni.

Áramütéstől elpusztult uhu a villany oszlopon fennakadva

Az egyetlen mód, hogy madarak százai ne pusztuljanak el ezeken a helyeken az, hogy olyan műanyag burkolattal lássuk el az oszlopok veszélyes részeit, amely megakadályozza, hogy a madarak áramütést kaphassanak. Ez a munka már hosszú ideje folyik az áramszolgáltatók és a természetvédők közös munkájának köszönhetően, de még sok éven át kell folytatni, mire végleg megszüntetjük a problémát.

Szigetelt villanyoszlop

25




Napjaink újkeletű veszélyforrása, amely a ragadozómadarak alkalmi pusztulását okozhatja, a szélerőművek rohamos terjedése. Saját és külföldi vizsgálatok is bizonyítják, hogy mivel a ragadozó madarak semmilyen elkerülő viselkedést nem mutatnak a szélerőművekkel szemben, ezért – különösen erős szélnél – a gyorsan forgó lapátoknak ütközhetnek. Márpedig minél több szélerőműtorony épül az élőhelyükön, annál nagyobb a valószínűsége az ütközésnek. Munkánk során igyekszünk felmérni a legértékesebb területek ragadozómadár-állományát, és megpróbáljuk elérni, hogy ne ezek fészkelőhelyén épüljenek a szélerőműparkok.

Kerecsensólymok műfészekben

Tollas vadásztársaink száraz füves puszták jellegzetes rágcsálója, hazánkban a rövidre legeltetett gyepeken korábban nagy tömegben élt, az állattartás visszaszorulásával az ürgeállomány is drasztikusan lecsökkent. Ma elsősorban a nemzeti parkokban és – különös módon – reptereken fordul elő, így áttelepítése kettős haszonnal jár: a reptéren a kotorékásása miatt okozott problémát csökkentjük, a védett területeken viszont zavartalanul szaporodhatnak – egyben kiváló zsákmányt jelentenek ragadozó madarainknak. A befogása viszonylag egyszerű, korábban kiöntéssel (a csaknem függőleges ürgelyukba engedett víz hatására az állat kiszalad a felszínre, ahol gyakorlott mozdulattal nyakon csíphető), ma már inkább élvefogó csapdával fogjuk őket. A kitelepítése már komolyabb feladat, az állatoknak egyedileg kell kotorékot fúrni, ahol az első napokat átvészelheti, amíg saját járatot nem ás. Ez idő alatt a területet is őrizni kell, nehogy az ürge idő előtt egy ragadozó gyomrában végezze. A telepítés sikerét bizonyítja, ha az állatok a következő tavasszal is megtalálhatók a területen és újabb kotorékokat ásnak. Gyakran van szükség az ún. egyedi védelemre is, ami a – főként emberi hatások miatt – kézrekerült sérült madarak

Bizonyos – főleg fészket nem építő - fajoknál fontos lehet, hogy számukra biztonságos fészkelőhelyet biztosítsunk. Ezért például a sólyomfélék számára gyakran helyezünk ki fészekládákat fákra, vagy akár olyan emberi építményekre is, mint a magasfeszültségű távvezetékek oszlopai.

Szélerőmű lapátja által elpusztult egerészölyv

26

Veszélyeztető tényezők és védekezés

Egészen speciális védelmi tevékenység az ürgének mint fontos táplálékállatnak a megőrzése és különösen a korábbi élőhelyeire történő visszatelepítése. Az ürge az eurázsiai Veszélyeztető tényezők és védekezés

Befogott ürge a csapdában

27





gondozását jelenti. A nemzeti park sarródi központjába heti rendszerességgel érkeznek a bejelentések, így évente több tucat madár kerül hozzánk – elsősorban a leggyakoribb fajokból, mint az egerészölyv és a vörös vércse –, de alkalmilag más fajok egyedei, sőt denevérek is segítségre szorulnak. Az állatok jelentős része sajnos olyan állapotban kerül hozzánk, hogy nem éri meg a másnapot, de szerencsés esetben visszajuttathatók a természetbe, vagy – ha pl. súlyos szárnytörés miatt röpképtelenek maradnak – szaporítási programba kerülnek, így legalább a fiókáik szabadon engedhetők. Ha a ragadozó madarak védelmével, megfigyelésével kapcsolatban bármilyen kérdése, észrevétele van, keresse fel a közös osztrákmagyar NP bemutatóhelyeit, szakembereit – vagy a legközelebbi természetvédelmi őrt!

Maradandóan sérült kerecsensólymok a tenyészvolierben

Solymászat A ragadozó madarakkal az ember már évezredek óta foglalkozik, nemcsak a tudomány vagy az irodalom területén, hanem a segítségükkel folytatott vadászat során, amit összefoglaló néven solymászatnak nevezünk.

Sérülten kézrekerült fakókeselyű állatorvosi vizsgálata

28

Veszélyeztető tényezők és védekezés

Hazánkban is századok óta ismert vadászati mód ez, amit a XX. század közepén élesztettek újjá, olyannyira, hogy mára nemcsak a Nemzeti Kulturális Örökség, hanem a Világörökség része is lett ez a tevékenység. Nemcsak ezért kell azonban megemlítenünk, hanem amiatt is, hogy a solymászat és a solymászok – amennyiben az írott és íratlan szabályok Solymászat

betartásával végzik – nagyban szolgálhatja a ragadozómadár-fajok védelmét, akár úgy is, hogy maguk a solymászok is rendszeresen fogadnak be sérült madarakat, amelyek tartása és gyógyítása terén talán ők rendelkeznek a legnagyobb tapasztalatokkal, de úgy is, hogy bemutatóik során emberközelbe hozzák ezeket az átlagember számára egyébként nehezen megfigyelhető fajokat. Hazánkban jelenleg ez a tevékenység szigorú engedélyekhez kötötten végezhető, a magyar solymászok száma kb. 150 fő. A fotón Bechtold István (1927–1991) ornitológus, a Magyar Madártani Egyesület solymász szakosztályának egykori elnöke, a hazai solymászat jelentős alakja látható. 29


30


aaa


aaa


31

vadásztársaink Tollas vadásztársaink KÓCSAGVÁRI FÜZETEK Neusiedler See - Seewinkel Fertő - Hanság aaa

Recommend Documents