UNDI MARISKA MŰVÉSZETE

A KEVÉLY FABABA. MESÉSKÖNYVILLUSZTRÁCIÓ.

-LUT*

L'ORGUEILLEUSE P O U P É E DE BOIS. ILLUSTRATION POUR UN LIVRE DE CONTES.

UNDI MARISKA MŰVÉSZETE. ÍRTA Î ELEK ARTÚR. I.

Undí Mariska művészetének valami virágoskert lehetett a nevelőhelye. A képzelete virágok között fejlődhetett, virágszínek, vírágalakzatok között. A virág szerkezetén tanulhatott meg látni, alakítaní, rajzolni. Tehetsége azt a legideálisabb fejlődési pályát járhatta meg, amelyet minden művésznek meg kellene járnia, de amelyen a mi korunkban már csak az egészen primitiv lelkek, a nép emberei szoktak elindulni: a teljes öntudatlansággal kezdődő lassú eszmélés útján. A nép embere, ha egészen primitív lélek, ha az iskola példával, rajzmintával meg nem zavarta, hónapokra terjedő magánosságában a hegyi legelőn telefaragja ostora nyelét, telerój ja tarsolyának födelét ákombákom mai, szűzi ornamentumokkal. Honnan veszi ő k e t ? Egy és másra az emlékezete segíti rá, a többihez a vírágídom a mintája. A stilizált tulipán mintáját, amelyet annyira kedvel népi művészetünk, bizonyára sok száz évvel ezelőtt alakította meg, talán nem ís egy ember, talán nem ís egy nemzedék. De t u d j u k , hogy a magyaros tulipánnak ís hányféle változata fordul elő a nép művészetében. Minden egyes változata azt jelenti, hogy aki reátalált, az visszament érte az ősi mintára, a tulipán virágára, és belőle fejlesztette a maga ú j ötletét. így alkotnak a kezdetleges lelkek. Egy-egy vírágalakban lassan vagy hirtelen ráismernek arra, ami lényeges benne, és azt a m a g u k módján próbálják meg kifejezni. A lényegest ösztönszerűen keresik rajta, mert a lényeges mindig egyszerű, holott maga a virág a szíromsokaságával, a rendszertelenségével, az aszímetríájával bonyolult jelenség. Ez az oka annak, hogy a népies ornamentum mindig szímmetríás. A stilizálás műveletének egész elmélete benne van ebben a folyamatban. A stilizálás nem egyébb, mint meglátni valami jelenségben a lényegest és azt valamiféle rendszer szerint előadni. Mily szerencsés az, akiben a művészi tehetség a művészetnek e legősibb, és e legnaívabb nyilvánulása módján sarjadt. Az ilyen művészet m a g á n a k az anyaföldnek, a tisztaságnak, az őszinteségnek terméke. N a g y kár, hogy nincsen módunkban Undí Mariskának egész művészi fejlődését ábrákon bemutatni. Rendkívül tanulságos lenne követni rajtok az alkotó ösztön útját, amint bájos kezdetlegességeken, a rajz bizonytalanságain keresztül visz lassan a tudatosság felé. M á r az első próbái megmutatnák ennek a tehetségnek természetét. Undi Mariska képzelete emlékekből táplálkozó. A megfigyelései képzeletének sok rétegén átszűrődnek addig, amire kifejezésre megérnek. Ennek a tehetségnek a képzelet a „faculté maitresse"-je, még pedig a szabályos, a szervesen rakosgató képzelet s nem a fantasztikus. Minden stilizáló tehetségnek az ilyen természetű képzelet a mozgató energiája. Magyar Iparművészet.

'

42 Und» műv'ész^te

56. sz. ábránk; szinte a működése közben mutatja meg ezt a képzeletet, amint a alakzatokból új alakzatokat készit. A százlevelű rózsa megstílízálása a feladata rajta. Magát a rózsát az eredetiről vette fel a művésznő, vizfestékkel, színesen, naturalisztikus hűséggel. Látnivaló rajta a szíromelhelyezkedésnek bonyolultsága. Temérdek szirom, amelyek szinte labíríntusi módon fonódnak, hajlanak, türemlenek egymásba. Undí Mariska négy stilizált változatát ís bemutatja ennek a bonyolult virágnak. Mind a négy egyszerűsíti, rendszerezi, szímetriába foglalja azt, ami az eredetin szabálytalan és önkényes. Ezek a változatok még egészen alkalmazkodnak az eredeti virág alakjához és beosztásához. A további egyszerűsítés î — mindannak elhagyása vagy törvényszerűvé, szerves hatásúvá fejlesztése, ami véletlennek tetsző, — visz az ornamentum felé. Az ornamentum már egészen az ember műve : benne minden logikus és szerves. Az ornamentumalakításhoz a népművészet tanulmányozása vitte el Undí Mariskát. Hazánknak minden olyan helyén megfordult, ahol a nép játszí tevékenysége jellemző művészet alakjában nyilvánul. Járt a matyók földjén, a Sárközön, Torockón, a Székelységben és egyebütt. Gondos tanulmányokat végzett különösen a Kalotaszeg falvaiban. A Kalotaszeg fazekas-művészetének magyar ornamentikájával irodalmilag ís foglalkozott;*) az elemeit keresgélte, a törvényeit próbálta meghatározni. Stilizáló tehetségét ez s egyéb tanulmányok mindinkább a szerves összetételű zárt formák, vagyis az ornamentum felé fejlesztették és az érdeklődését fölébresztették a sajátosan dekoratív feladatok iránt. Hovatovább az íparművészetnek minden lehetősége izgatni kezdte becsvágyát. Gyermekjátékokat kezdett tervezni, a bőrdiszítés technikáival megismerkedni, hímzéseket készített a maga tervei szerint, női ruhákat, kalapokat, bútort és szőnyegtervet. Mind ennek a munkálkodásának anyaga képzeletének ornamentumkészlete. A természet legszeszélyesebb alakzatai is: emberi figurák, állati figurák, eleven és holt tárgyak, megszabályosodnak, egybeilleszkednek, összezárkóznak a képzeletében. Fantasztikus levélmeg vírágképletek, amelyeknek minden íze szeszély és véletlenség volt, logikus szerkezetekké változnak ujja alatt. A képzelete játszva bánik el mindezekkel a nehézségekkel, játszva konstruál a zűrzavarból és számtalan változatnak lehetőségét látja meg ott, ahol más már régen lemondott a keresésről. A szervesség érzéke azután, amely az ornamentumtervezés közben fejlődött ki benne, egyébb irányú munkásságában nagy szolgálatára van. Meg kell nézni a bútorait. Formai tekintetben talán lehetne rajtok kifogásolnivalót találni, a tömegelosztás dolgában ís, de szerkezet tekintetében ideálisak. Deszkából épültek, de deszkakarakterüek is. Minden tagjuk szükségszerűen hajt ki a törzsből, minden függő rész alá van támasztva bennök és ha tömegben kissé nehézkesek ís, de kitűnően kiegyensúlyozottak a részeik. A szerkezet érzéke már a legelső bútoraiban ís megvolt. Az Iparművészeti Társulat lakásberendezésí kiállításainak látogatói közül sokan emlékeznek a társulat í903-íkí kiállítására, abban ís arra a kis gyermekszobára,**) amelyet Undí Mariska tervezett. Ezek voltak az első bútortervei. Szintén deszkaszerkezetüek, gyermekek számára igazi nőies gyöngédséggel elgondolt kis bútorok. A közönségnek az ilyenféle felfogású intériőr még újság volt akkor, újság volt a részeknek ilyen összehangoltsága, a színhatásoknak, a bútorok és a falak méreteinek ilyen összearányosítása és az a meghitt, az az otthonos hangulat, amely a kicsiny szobán eláradt. A sikerben része volt a szoba díszítésének ís, azoknak a bájos rajzú és színezésű panneauknak, amelyeket maga a művésznő festett. Már ezeken a bútorokon megbecsülték a hozzáértők a szerves felépítésre törekvést. Ugyanezek a kvalitások még öntudatosabban jelentkeztek azon a két szobaberendezésen, amelyeket a Műbarátok körének í905-íkí lakásberendezési kiállítására tervezett***) Undí Mariska. Ebben a szabadabb és tágabb környezetben térelosztó tehetségét ís szépen érvényesíthette. Hogy a konstruktívítás tulajdonsága az idők folytán mennyire a vérévé lett, *) Magyar Iparművészet VII. 5 . sz. **) L. Magyar Iparművészet VI. 3. sz. ***) A fcét interior fényképfelvételét 1. a Magyar Iparművészeiben VIII. 4, sz.

—

43

érdekesen mutatják Undí Mariska ruhaterveí. Az első kísérleteível Í90é-ban állt elő, amikor az „Uj Idők" egyik szeptemberi számában több magatervezte ruháját mutatta be. Ezeken a mintákon a nép viseletét választotta alapul és a népies szabás vonalait, hajlásaít igyekezett egyrészt a női test szerkezetével, másrészt a közkeletű ruhadivattal összeegyeztetni. Már az első kísérletei igen sikeresek voltak. Ruhái a népviseletnek megnemesített és logikussá fejlesztett változatai. A logikát rajtok a szabásnak, a varratnak, az applikációs dísznek vonalai képviseli. Szervesen ágaznak ki egymásból és kanyarodnak a test idomai mentén. A szöveten hangsúlyozzák a formákat és mutatják a törzsnek szerkezetét. A női ruha kérdésével egyébbíránt elméletileg ís foglalkozott Undí Mariska.*) Elmélete szerint különbséget kell tenni az „építészeti", meg a „festői" ruha között. Az előbbín a konstruktívus ruhát érti, az olyant, amelynek összetevő részei szervesen illeszkednek egymáshoz, mindegyik le van rögzítve a maga helyére és vonalának irányával mintegy kifejezi, vagy legalább ís jelzi a rendeltetését. Első kisérleteí óta Undí Mariska a ruhatervezést még szebb sikerrel folytatja. Újabban megtermékenyítően hatott képzeletére Poíret művészete, amely főként a színkombinációk iránt ébresztette fel érdeklődését. Ábráinkon a művésznőnek ebből az újabb korszakából származó ruhakreácíók láthatók, még pedig mind a festői, mind az „építészetí" típusuak közül valók. II. Undi Mariska dekoratív tevékenysége sohasem ís fért el a tulajdonképpeni iparművészet keretében. Már jókor kíkéredzett, utóbb ki ís áradt belőle. Vízfestményeket, amelyeken stilizált tájakat és embereket jelenített meg, már pályájának legelején szívesen készített. Ilyenféle munkái kiállításainkon gyakran szerepeltek, közülök több megjelent a „Magyar Iparművészet" régebbi évfolyamaiban ís. Később meseíllusztrácíókat is rajzolt, amelyekben pompás mesélő képzelete nagy segítségére volt: ellátta tárggyal, ötlettel, színnel. Gazdag fantáziájú könyvillusztrátornak mutatkozik Szikrának „Régen" című könyvében, amelynek lapjait fantasztikus vonalakkal hálózta be és merész stílízálású alakokkal keretezte körül. A megindult szavú, lirai beszédű könyv hangulatát szerencsés ötletekkel, színekkel szövik át és derítík föl az illusztrációi. Kár, hogy ezután a szépen sikerült kísérlet után nem jutott több alkalma könyvek illusztrálására. Dekoratív festői munkálkodásával az Iparművészeti Társulatnak azon a lakásberendezésí kiállításán tünt fel Undí Mariska, amelyen már említett gyermekszobáját mutatta be. A szobának dísze két háromrészű panneau volt, amelyekre a művésznő egy népmese jeleneteit rajzolta rá szinesen. A munka inkább rajz volt mint festés,**) színezett vonalkompozícíó, és bár elrendezés, meg az alakok megrajzolása dolgában kevésbbé szigorúan volt stilizált, mégis dekorativen hatott. Síkere kísérleteinek folytatására ösztönözte a művésznőt. így készült a Műbarátok Körebelí leányszobának ajtódíszéül szolgáló festett betéte. Erre a kétrészű mezőre dekoratív felfogással egy kalotaszegi aratási jelenetet festett.***) A munka természetfelvétel alapján készülhetett és talán ez az oka annak, hogy a szerkezete lazább s hogy inkább a friss impressziót akarja visszaadni. Ezekkel a kísérleteível készült Undí Mariska a nagyszabású dekoratív feladatokra: a falsík meghódítására. í907-ben kapott megbízást arra, hogy a Fehér-Kereszt-kórház két várótermének egy-egy falát festménnyel díszítse, A művésznő a falfestésre alkalmas technikák közül a legnehezebbíket, az alfreskó-festés technikáját választotta, jóllehet, soha addig nedves vakolatra nem festett még. A feladat festéstechnikaí nehézségek nélkül is elég súlyos volt neki, a kezdőnek. Soha akkora méretű teret ki nem kellett még töltenie, akkora alakokat sem igen rajzolt *) A „Népművelés" VI. évf. 9. és 10. számában. **) Fényképe a Magyar Iparművészetben VI. 3. ***) L. Magyar Iparművészet VIII. 4 .

I*

Undi zete

44 Undi művészete

addig, különösen nem falra, keskeny állványon, amelyen el nem távolodhatott a képtől Y > hogy szeme az egész falmezőt befoghassa. Ahhoz képest, hogy oly tapasztalatlanul fogott nehéz munkájába, az első próba meglepően jól sikerült. A két falfestményen szinte szemmel követhetni, hogyan érett meg feladatához a művésznő. A freskóknak időrend szerint elsején — egy hosszúkás négyszög alakú falmezőn — még minden elárulja a kezdőt. Nincsen jól kitöltve rajta a tér, az alakok elhelyezése benne nem egyensúlyos (a kép lánccá összefogódzott játszó gyermekeket ábrázol), a rajzuk is kissé határozatlan, ami pedig a szineit illeti, azok egyenetlenek és például a fű zöldje egyugyanazon síkon, egyazon világításban lényeges árnyéklatbeli eltéréseket mutat. Mindez azonban nem lehetett másképp. A nedves vakolatra festés fogásait annak, aki mint Undí Mariska, útbaígazitás nélkül esik a munkának, tapogatódzva kell megtanulnia. És amíközben keres és töprenkedik, megszikkad keze alatt a vakolat s ugyanaz a festék másképpen fog rajta. A tapasztalatlan freskófestőt minduntalan megcsalja a festék anyaga: megszáradt állapotában egészen más színvalőrt mutat mint nedvesen; és ezekből a kiszámíthatatlanságokból támadnak a befestett felület egyenetlenségei. Mintha nem ís néhány hét, mintha a fejlődés esztendei választanák el tőle, érettség dolgában akkora a különbség az elsőnek meg a másodiknak készült freskó között. Ezen már semmi félszegség, semmi habozás nem látszik. A kezdő freskófestő teljes önbizalommal látott a munkához és akkora bátorsággal vágott neki jóval nehezebb feladatának, akár egy edzett praktikus. A feladatát a festmény tárgya nehezítette meg. Egy népmeserészietet ültetett át rajta a vonalak és színek nyelvére, annak a mesének végső kífejlését, amely a szomorú kírályleányról szól, akit végre ís senki más nem képes megkacagtatní mint egy pásztorlegény Î furulyája szavára táncra kerekedik mindenki, elsőnek a fehér bárány, a bárány szőrén a leány, a leány hátán a kenyérsütő-lapát, a kenyérsütő asszony, az öregbíró. Ezeket az alakokat pásztorostul s még egy mellette álldogáló kisfiústól ís, mozgásban, táncolva bemutatni úgy, hogy egyben a bekeretezett síkot ís jól kítöltsék, hogy bizonyos vonalbeli rhythmus kompozícióvá fűzze össze őket, amelyben elhelyeződjék a háttérben nyugvó királyleány is — nem kicsi feladat volt. A megoldás mindazonáltal kibékítő módon sikerült, habár a kép inkább a részleteiben kitűnő mint egészében. De a részleteiben azután komoly kvalitások vannak. Egytől-egyíg pompás az alakok rajza: ingadozás nélkül való, biztos, a mozdulatok enyhén stilizáltak, de mindenképpen elevenek és igazak. Különösen síkerűit a bárány hátán szökdelő leányka táncmozdulata. A festmény rajzbelí érdemeihez méltók a színezésbelíek. Ragyognak rajta az üde, tüzes és mégis jól összeharmonízált szinek. Mindössze az alapul szolgáló füves térség színezése sikerült túlságosan sötétre. Kifogást alig ís lehetne ezen a munkán egyéb miatt tenni mint a távlati megoldás némi bizonytalanságai ellen. Csak a mi elárvult állapotaink között volt lehetséges, hogy monumentális festési tehetségének ilyen próbái után esztendők múlhattak el, amire Undí Mariskának ismét faldiszítésre jutott alkalma. A közben elmúlt esztendőket komoly tanulással töltötte. Világot járt, Münchenben, Londonban keresett és tanult, majd hosszabb időre megállapodott Párísban és ott az emberi test tanulmányozására vetette magát. Amit addig alig cselekedett, aktot rajzolt, az emberi test formáinak elhelyezkedését tanulmányozta és megtöltötte emlékezetét pontosan megfigyelt formák, meg mozdulatok vonalaival. Ebből a korszakból valók első komoly arcképtanulmányaí ís. Az arckép neki elsősorban térmegoldásí és dekoratív probléma volt ; de most ennél egyébre ís törekszik : az arc formai értékeit igyekszik felismerni és kifejezni, egyben pedig a lelket áttetszetni formán és színen. A lélekábrázolás, a jellemzés nehézségei izgatják mostanában. Arcképeinek anyaga többnyíre a pasztel, amellyel nagy művészettel és nagy mérséklettel bánik. Lemond ennek a festőanyagnak szemet simogató tulajdonságairól, a selymesfényüségéről, a sima tapíntatúságáról, mert ezek helyett eminenter festői hatásokra törekszik vele : tónusbeli finomságokra, az árnyalatok nagy skálájuságára. Párísban gyűjtött tapasztalataínak értékesítésére csakhamar alkalma kínálkozott itthon. A főváros első népszállójának földszinti nagy ebédlőterme várt megszínesitésre. ann ità

45 Ezt a nagyszabású feladatot bízták reá. Az építészeti környezet, amelyben el kellett helyezkednie, nem éppen szerencsés. A terem tulajdonképpen üvegtetejű udvar, tágas, szabályos négyszögalakú helyiség, amelyet abszurd módon zömöktestű és rengetegfejű pillérek három hajóra osztanak. A pillérek nyers tömegeit és a mennyezetnek erőteljes tagozását a művésznő festett ornamentum füzérekkel és egyéb díszítő alakzatokkal próbálta megenyhíteni. Feladatának művészibb részével azonban a pillérek közeléből az oldalfalak felső részén hagyott szabálytalan trapézalakú mélyedésekbe menekült. Ennek a mértani idomnak keretébe kellett beleillesztenie kompozícióit. Azok az évek, amelyek a művésznő első falfestő kísérletei óta elmúltak, nem múltak el hiába. Undí Mariska dekoratív tehetsége ezeken a falfestményein teljes érettségében és monumentalitásában jelenik meg. A faldekorálás problémáinak itt már teljesen készen megy neki, se bizonytalanság, se tétovázás a tervezésben vagy a kivitelben. Mindenekelőtt foltszerüségre törekszik. Széles, egyenletes foltokat fest, árnyalás nélkül valókat. A színeí mind azonegy valőrűek. Ez csak úgy lehetséges, hogy alakjait túlnyomórészt az előtérbe sorakoztatja, ha csak tehető, ugyanazon a síkon. Perspektívái hatásokra nem törekszik, vagy ahol mégsem kerülheti el, ott a rajzzal segít magán. A térmegoldás problémái készen találják. Akár népes csoportot komponál a trapéz mezejébe, akár csak egy-két alakot, akár a nyugalom helyzetében, akár mozgásban, alakjai helyes egyensúlyban helyezkednek el a térben, a súlypontokat foglalják el tömegükkel; és amikor önmagukkal egészen kitöltik ís a keretüket, akkor sem keltik a zsúfoltság hatását, viszont pedig amikor megtöltetlenül hagyják ís foltjukkal a falmezőnek bizonyos részeit, akkor ís a telíségnek illúzióját ébresztik. N o h a a tárgyai — népi jeleneteket festett a trapézekbe — bizonyos fokú realizmusra kényszerítették a művésznőt, azért a vonalai, alakjaínak a hajlásai, a ruhák kontúrjai mérsékelten stilizáltak. Hajlékonyan, rugalmasan, ritmikusan stilizáltak. Maguk az alakok, mint teljességek, falfestékkel száraz falra vitt egyszerű nagy foltok, jóllehet a közelebbről szemlélő számára bővelkednek a részletekben. Ami azonban részlet rajtuk, az egyszersmind dekoratív motívum ís, ornamentum, amely a széles nagy foltot fel nem aprózza, csak megélénkíti. Ami tárgyukat illeti, a képek Magyarország legfestőíbb népviseleteit mutatják be az illető tájék népének foglalkozását jellemző jelenetek alakjában. Ez is igen helyes gondolat volt. A művésznő ezzel megszabadult az elbeszélés meg a jellemzés kényszerűségétől. Lemondhatott mindarról, ami nem tisztára festői törekvés. Alakjai ezért nem is egyénített emberek, hanem inkább csak típusok : ruhatípusok, formatípusok, színtípusok. Képein a vonal, a folt, a szín beszél. A tárgyuk éppen csak annyi, amennyit a szem a felületükön meglát : alakok mozgása : papríkafüzéreket aggató asszony, kukoricát pattogtató anya, akit körülállanak a kicsinyei, vizet hordó kalotaszegi lányok, legények, cifra szűrükben álldogáló juhászok, derékban meghajlott arató kalotaszegi lányok, almával kereskedő mezőkövesdi kofák, paradicsomot áruló palotai menyecskék satöbbi. Igazi dekorációk, amelyek mint síkidomok a foltjaikkal és a foltjaikat határoló vonalakkal, azután a színeíkkel gyönyörködtetik a szemet. Rajzban ezek a képek mind kiválóak. Meglátszik rajtuk, hogy Undí Mariska közben behatóan tanulmányozta Párísban az emberi testet. Színben pedig, ha lehet, még kiválóbbak. A színeket, mint említettem, nagy foltokban vitte a falra a művésznő. De a nagy foltokat számtalan apró foltra bontotta. Az asszonyok ruháját telemintázta ornamentummal, karikákkal, szívekkel, stilizált virágokkal, a népies ornamentikának egész virágoskertjével. N a g y szeretettel, játszi örömmel szórja el Undi Mariska képzeletének ezeket a színes szíporkáit. És ahány ornamentumfoltocska, annyi szín. Tömérdek a falakon a színek száma, még sem zavarják egymást. Ellenkezőleg, messzebbről nézve összefolynak, kiegészítik egymást és egységes színfelületeknek hatnak. Külön művészet volt az egyes panneauk színfoltjait egymással összehangolni s azután a képeket, mint egészeket színharmóniába foglalni. Aki a terem

Undi MarisKa művészete

46 Ondi művészete

küszöbén megáll, a pillérek közein át kellemes színességeket lát megvíllaní; benn a ^ e n a 2 u t á n egyik nagy színfolt a másiknak folytatója és kiegészítője. Vannak a panneauk között kevésbbé dekoratív, meg kiválóan dekoratív felfogású képek. Az előbbiek között igen szép a festmények legnagyobbika, egy csendben pihenő dunai halászbárkákat ábrázoló kép. Undí Mariska csak egyszerűen egymás mellé festette a gondolamódra feltarajosodó orrú hajókat, amelyeknek hajlása kész vonalrítmus és gyönyörű dekoratív hatásokat hozott kí vele. A hatás titka a térmegoldás sikerült volta. A bárkák körül a víz egyetlen széles folt, amelyet a szem határán végtelen egyszerűen előadott hegysílhoutte zár körül. Megkapó szép kép. Színben legsikerültebb talán a zalai juhászok csoportját ábrázoló panneau. Ezen a szűrök nagy dohányszínű foltjai dominálnak, amelyekkel édesen mennek egybe a virágos hímzések színeí. Kevésbbé dekoratív felfogású, mert a perspektívái hatásoknak nagy szerep jutott, a kalotaszegi aratást ábrázoló festmény. Ugyanezt a motívumot évekkel azelőtt megfestette már a művésznő, de az akkori változat ehhez a legújabbíkhoz képest csak tanulmány volt. A falmezőt ezen átlósan osztja kétrészre a meghajlott derékkal sarlózó leányok ritmikusan ferde vonala, amelyet szögben megtörve, a háttérben folytat egy másik elhajló vonal. Külön szépsége ennek a panneaunak a művészien stilizált táj. Ezek a falfestmények a legutolsó fokát jelzik ez ídőszerínt Undí Mariska művészi fejlődésének. Láttuk, hogyan bontakozik kí tehetsége a nép művészetéből, láttuk mily logikus, milyen szerves volt a fejlődése. Azok a kvalitások, amelyeket pályája elejéről elhozott, nagyszabású művészi tulajdonságokká értek. Férfias a művészete abban, hogy csak a lényegest keresi, a mellékest, a jelentéktelent észre nem veszi ; hogy tekintete egybefoglalja a természet részleteit és széles egységben látja a világot. Az az út, amelyen jár, egyenesen a monumentalitás felé visz. Öröm lesz rajta messziről követni.

tcfem

VIDÁM S Z A B Ó L E G É N Y E K . MESEKÖNYVILLUSZTRÁCIÓ.

•wm•

LES JOYEUX TAILLEURS. I L L U S T R A T I O N POUR UN LIVRE DE CONTES.

47

MŰVÉSZI FEJLŐDÉSEM — TANULSÁGAIM* Tisztelt Szerkesztő Ú r ! Most harmadéve a messzi világmetropólísban, Párísban éltem. Onnét várt és kívánt tőlem levelet ilyenkor; levelet, melyben a minden művész csodálatát s minden laikus kíváncsiságát egyaránt foglalkoztató titkokról, a párisi nők öltözködési művészetéről kellett szólnom, kellett beszámolnom. Most, kedves Szerkesztő Uram, nem lakom messzebb a Rózsadomb aljánál és nincsen hét, hogy ne lenne tárgyalásunk önnél, ennek a füzetnek elrendezendő dolgai felett, mégis azt kívánja, hogy amíközben szemem a széles műterem ablakon át a Dunára néz, magamba mélyedjek és aztán ismét levelet írjak. Ezúttal egyetlen nőnek, jómagamnak színnel, formával kűzködő művészetéről... Ezért a művészetért való küzdelmemről, melyről eddig néhány jó baráton kívül egypár kis kórházban sínylődő gyermek s néhány száz műszerető ember tudott csupán és ügye, ízlésbeli fejlődésem megindulásáról... H a erről gondolkodom és magamat megérteni akarva, a múltba, egész gyermekkoromig tekintek vissza, arra a meggyőződésre jutok, hogy a b b a n a környezetben, a b b a n a családban, ahol születtem, ízlésemnek szükségképp kí kellett fejlődnie és egyúttal igen követelő igényűvé lennie. Apám s édesanyám nemcsak épen és szépen fejlett emberek voltak, de nagy érzékük volt a szépség iránt. Szerették és akarták környezetüket s z é p n e k látni s annyira vágytak erre, hogy elvből csúnya, kellemetlen arcú mesterembert, cselédet soha a házhoz nem hittak s nem fogadtak. A vén, tömörfalú, kényelmes úríház Győrött, ahol születtem, egyszerű, de válogatott bútorokkal és képekkel volt teli. Tisztaságát, barátságos elrendezését édesanyám hat gyermekadta dús gondjai mellett ís megőrizte mindig. Hófehér csipkefüggöny, friss virág a napsütötte szobákból nem hiányzott soha. H a hozzánk látogatók jöttek, a házunknak még csinosabbnak, még ünnepíesebbnek és szebbnek kellett lennie. Katonatiszt édesapám a szimmetriára s rendre volt nagyon kényes. — Szenvedélyes, képzett rózsakertész volt s a kis kertet, házunk mögött szabad óráiban nagy örömmel és sok munkával gondozta. Minden fa, minden bokor s virág az ő nevelése volt ottan. Ennek a kertnek örömeiből s munkáiból nekünk is rész jutott. Öntözni, hernyózní, gyomlálni segítettünk ; tudtuk a rózsák szemzését, metszését, vártuk a nyílását s ha valamely nagy Maréchal Níelünk teljes virágában volt, látogatók jöttek a bámulására.

48 Művészi ságaim

Ennek a kertnek a sarkában volt az én árvácskás, pírétrumos, kétarasznyí kertem. én akartam s z é p p é nevelni! ^ rejtélyes, dohszagú pincegádor, az óriási esővizes kád, a misztikus padlások, ahol régi könyvek, ócska bútorok voltak egymásra halmozva, nagyon foglalkoztattak bennünket, de mégis legjobban szerettük az udvart, a mi korlátlan nyílt, tágas birodalmunkat. Itt mindenkinek megvolt a maga akácfája, egyik fától a másikig elkerített „háza". Egy kis darab föld, melyet örökké söpörtünk s a babák számára ágakkal, kavícscsal csinosítottunk. — Engem azonban csakhamar a játék felett kezdtek érdekelni a könyveim, amelyekre, mint betegeskedő gyermek, utalva ís voltam. A szenvedések magambavonulttá és gondolkodóvá fejlesztettek s kezdtem a könyveim embereit követni életútjukon, többet éltem egyídőben velük, mint a valóságban. Nyolcéves koromban betegen kezdtem rajzolgatni. Leginkább embereket, asszonyokat, konokul mindig balranéző profillal és virágot, sokat, sokat. Állatpajtásunk nem volt s állatokat nem ís jutott eszembe rajzolni soha. A Kis Lap angolból átvett illusztrációi, tehát a szebbek, hatottak érzékenyen rám; foglalkoztattak, gyönyörködtettek s a legnagyobb örömöm hosszú ideig az volt, ha vasárnap reggel kezembe kaptam a friss, nyomdafestékszagú, még olvasatlan példányt. Ennél csak az volt tartósabb boldogság, mikor édesapám, ritka kitüntetésképpen az első egész ívpapírt adta, hogy kedvem szerint rajzoljak reá. Tűhegyesre faragott ceruzával, nagy takarékosan rakosgattam egymásmellé elkerített kis képeimet a lapon s minduntalan megforgattam, ujjongva, hogy még milyen sok üres hely van rajta. Első nagyobb „alkotásom" a „Nagymosás" és „Búcsú" című gyermekjelenetek voltak az időből s ezt nemsokára követte az a negyven lapból álló népviseletes gyűjtemény, melynek az alakjait részint édesanyám szóbeli leírása, részint útirajzok és végül képek után rajzolgattam, de az alakokat m i n d i g máskép fordítva. (A legfurcsább, hogy sem akkor, sem később Budapestre jövetelünkig a valóságban népviseletet látni nem volt alkalmam.) Később az iskolai tanulás, melyhez kedvvel és nagy tudásvágygyal fogtam, elvonta időmet a rajztól. Formai megfigyeléseim csak öntudatlanul folyhattak tovább. Sokat olvastam; Petőfi illusztrált kiadása nagyon mély hangulatokat keltett föl lelkemben; a képeit csodáltam. Vas Gereben regényei, Jókai, Virághalmínak egy elfelejtett könyve voltak az olvasnivalóim; a rajzaim meg a polgári iskola gépies ornamens másolásai. Végre házi rajztanítót kaptam. Az ő vezetése mellett, iskolai tanulmányaimat sem hanyagolva el, annyira haladtam, hogy egy év multán sorba festettem a családi arcképeket. Most már mind követelőbbé v á l t a vágyam, hogy rendszeresen foglalkozhasam a rajzolással és festéssel. Ennek a lehetőségét azonban csak édesanyám nagy gyermeknevelő ambíciója és művészetért rajongó energikus lénye küzdötte kí nagy áldozatok árán. Elhagyta a régi, meghitt, dédapánk építette családi házat, baráti körét és nagy családjával Budapestre költözött, hogy továbbneveltetésünket s kivált az enyémet, lehetővé tegye. Az Orsz. Min tara jzískola növendéke lettem, ahol teljes mértékben élhettem vágyamnak, ami ezután kötelességemmé ís lett. Amíg itt az alapvető ismereteket lassankint megszereztem, a nekem teljesen új nagyvárosi élet, a könyvtárunk csodái, a műkíállítások képeikkel eddig nem ismert utakat tártak fel a fantáziámnak. Egy kis iskolatársam jóvoltából fivérének, Kríesch Aladárnak a műtermébe tekinthettem be és ez szerencsés és elhatározó esemény lett a fejlődésemben. Itt láttam meg a műalkotások fokozatos kifejlését, a természet utáni tanulmányoktól egészen a befejezett képig. K i n y i l a t k o z t a t á s volt ez a számomra ! Ebben a korban nehéz probléma elé ís kerültem. Kis barátnőmtől azt hallottam, hogy a nagy műveket f e j b ő l festik. A nagy kompozíciók, melyeket akkor együtt bámultunk meg, mind-mind a fantázia szüleményei s aki ilyen alkotásra nem képes, nagy művész nem l e h e t . . . Élénken emlékezem a megdöbbenésre, amit akkor éreztem. Hogy nagy képet festeni nehéz dolog, azt gondoltam ; de hogy „fejből" kelljen festeni és minden alakot, fát, épületet rajta kívülről kelljen tudni oly természethűen odaállítani, ez oly nagy Ezt

a2tán

49 Undi MarisKa

31

31. M U V E S Z L E A N Y

Magyar Iparművészet.

ARCKEPE.

PASZTELL.

PORTRAIT

D'UNE

ARTISTE.

2

50 Undi MarisKa

32.

32. NYITRAI TÚLI.HÍMZÉSBŐL SELYEMALAPRA ÖSSZEÁLLÍTOTT CSIPKERUHA.

ROBE EN DENTELLE, B R O D E R I E S DU C O M I T A T N E U T R A SUR FOND DE SOIE.

33. F E S T É K S Z E K R É N Y A M Ű T E R E M B E N , P Á C O L T TÖLGYFÁBÓL CSISZOLT VASRÁCSOS ABLAKKAL. KÉSZÍTETTE

À

ARMOIRE PEINTURE.

MOCSAI J Ó Z S E F .

2«

34. S Z E K R É N Y , F A R A G O T T V I R Á G T A R T Ó P Á C O L T T Ö L G Y F Á B Ó L ÉS K Á R P I T O Z O T T DÍVÁN A M Ű T E R E M B E N . K É S Z Í T E T T E MOCSAI J Ó Z S E F .

COIN

D'ATELIER.

35. R U H Á S S Z E K R É N Y

FEHÉRRE LAKKOZOTT

ARMOIRE.

FENYŐFÁBÓL.

K É S Z Í T E T T É K T Ó T H ÉS SÁNDOR.

(KISPEST.)

36. T Á L A L Ó Z Ö L D R E P Á C O L T

TÖLGYFÁBÓL, KRISTÁLY ABLAKOKKAL.

KÉSZÍTETTÉK

T Ó T H ÉS SÁNDOR.

(KISPEST.)

DRESSOIR.

37. CARLA A R C K É P E . P A S Z T E L L . EREDETIJE

PORTRAIT A SZÉPMŰVÉSZETI

MÚZEUMBAN.

DE CARLA.

PASTEL.

56 Undi MarisKa

38. 38. M Ű T E R E M S Z E K R É N Y P Á C O L T TÖLGYFÁBÓL, F É N Y E Z E T T V A S V E R E T E K K E L . Í R Ó A S Z T A L P Á C O L T TÖLGYFÁBÓL, R A J Z T A R T Ó S Z E K R É N N Y E L KOMBINÁLVA. K É S Z Í T E T T E MOCSAI J Ó Z S E F .

39. S Z Í N E S E N P Á C O L T B Ő R T Á S K A .

39.

ARMOIRE D'ATELIER E T BUREAU.

RÉTICULE

E N CUIR

TEINTÉ.

57 Művészi elérhetetlen feladatnak tűnt akkor fel, hogy elzsíbbasztotta a reményeimet. Akkor talán fejlődésem öntudatlan, mégis vágyhattam már a művész alkotó életére, mert kétségbeesetten kér— tanuldeztem magamtól: képes leszek-e én erre? ságaim Mert a gyerekkori öntudatlan, de bizakodó kompozíciók óta csak formákat másoltam, színeket másoltam, a f o r m a e m l é k e z ő tehetségemet senki munkára nem szoktatta; én magam nem is tudtam, hogy lehet. De még aznap nekifogtam egy mulatságos iskolai élményünket fejből megrajzolni s mivel ez szánalmasan sikerült, folyton bántott és talán éppen ezért figyelni kezdtem; próbára tettem többször emlékezőtehetségemet s folyton lestem, tudok-e ebben ís haladni. Mily nagy volt a boldogságom, hogy tudtam ! Walter Crane könyveiből tanultam aztán a legegyszerűbb előadásmódot, amin elindulhattam. Kríesch Aladár házánál, egy kies erdélyi falucskában, ahol vendége voltam, kaptam azután mind több és maradandóbb írányítást művészetemben. Legtöbbet azzal, hogy láttam egy művészt keresgélő, megfigyelő munkája közben. Elkezdődött nálam ís, miniatűrben egy hasonló irányú tanulmányozás, keresgélés, melyet folytattam, mikor csak lehetett. Az ő bensőséges, szép családi életük pedig egy új dologra tanított meg, arra, hogy még a művészet sem cél magában, hanem a nagy cél : egy nagy érzésekkel, nagy emberi ideálokért való küzdéssel teli élet, amelynek a talajából kifejlődhet aztán a művészet. N a g y küzdelmeim ezzel kezdődtek. Annyira a legelején voltam akkor annak, amit művészetemnek nevezek ma, hogy egy ilyen nagy horderejű dolognak a meglátása akkor túlkorai volt és szinte rombolólag hatott. N a g y kérdések nyugtalanítottak, kételkedővé lettem és sokáig nem foglalt el más, mint a lelkemmel való kritizáló foglalkozás. Azonkívül a családommal szemben vállalt kötelezettségek és a saját fenntartásom gondjai az időmet vették el, legkedvesebb munkámmal sem foglalkozhattam. A szabadkai áll. tanítónőképző tanárnője lettem, háromszáz növendékem tanítása alaposan felhasználta erőimet és a kisvárosi élet, mely semmi táplálékot nem nyújtott, végre ís azzal fenyegetett, hogy a pályám itt megszakad, vagy tán el se kezdődik. De ekkor oly kétségbeesetten kezdtem vágyni tanulás és haladás után, hogy sikerült kivívnom erre a célra szabadságolást és állami ösztöndíjat. Budapesti műtermekben dolgozgattam, majd a Sárközbe és Kalotaszegbe mentem tanulmányokat gyűjteni. Ekkor dekorativ tárgyakkal, tervekkel kezdtem először szerepelni a Magyar N ő k kiállításán és az Iparművészeti Társulat pályázatain. Szikra Régen című poétikus gyermekkori visszaemlékezéseit bízza reám, hogy színes illusztrációkkal díszítsem és az Iparművészeti Társulattól egy nagyobb feladatot kaptam. Az í903-íkí nagy tavaszí interíőr kiállításra gyermekszobát kellett terveznem. Ez tökéletesen erőmet meghaladó feladatnak látszott, a bútorkonstrukcíóban való teljes járatlanságomnál fogva. De sokra tanitott. Bele kellett élnem magam a bútorok térben való kiterjedésére, térben való elhelyezésére, kellett foglalkoznom a bútorépítő mesterséggel, a fa, s a rávaló festés követeléseível. Felkutattam hozzáillő szöveteket, üveget, mindez óriási munkát adott akkor és végül nem volt szabad szem elől tévesztenem az egész szobának meseszerű, gyerekfantáziát foglalkoztató külső lényét, amilyenre akartam a kis alkotásomat. Hogy megtaláljon mindent benne a gyermek : felnyitható játékosszekrényt, amelyből egyenesen a szőnyegre húzhatja kí kedvenc játékpajtásaít ; dobálnívaló fülespárnákat, asztalt a muskátlis ablaknál, ahol szembeülve testvérkéjével rajzolhat, építhet polcot a könyveinek, bújósarkot, ahová eszmélni, a faliképeket nézni, vagy talán kifáradva vonul vissza és hímzett függönyős ágyacskát esti pihenőre . . . N a g y m u n k á m után Londonba vitt az utam. Azért kívánkoztam oda akkor, mert legjobban hatott reám addig az angol népnek nagy, fejlett és bensőséggel teli képeskönyvírodalma, szerettem a poézisüket, a képeskönyveikből kiáradó bálványozását az otthonnak. A nyírott sövényü nárcísszos, kis cottage-kertekben egyre a Greenaway tipegő lépésű, angyalszemű gyermekeit vágytam látni s ha mezőn jártam, Caldecott tejeslánynyal a dévajkodó lord úrfíját kellett keresnem. A Hampton Court-í lovagtermekben

Magyar Iparművészet.

3

58 Művészi fe 'taiuüm ságaim

számomra a Walter Crane és Rosettí brokátruhás delnőí éltek és London nagy vasszürke káztengerében mindig a Tower felé jártam, hogy a lépcsőin, börtöneiben elhelyezhessem a niese s az elmúlt valóság ottjárt alakjait . . . Jártam a könyvesboltokban és múzeumok termeiben, Rosetti, Burne Jones és Morris műveit csodálva és nagyon, nagyon megszeretve ezt az országot, ahol az egyszerűség, bensőség és szorgalomban annyi megerősítést kaptam. Hazatérésem után illusztrációk, kisebb arcképfeladatok, akvarelltájképek és újabb népviseleti és interior tanulmányok foglaltak el. Az iparművészet több ágában kísérleteztem, bőrpácolás, bársonyégetés, bőrapplikácíó érdekelt és a Műbarátok Körében rendezett interior kiállításon női dolgozószobát állítottam kí. Alapformái a magyar kalotaszegi parasztszoba faragott ablakai, bútoraiból indultak kí. Dekoratív ötletük az volt, hogy a katángos mező színhatásában megfestett fal előtt az aranysárga tündöklő szantálfabútor az érett kalászok hangulatát adja és egyúttal több stilizált mezei virág magán a bútoron, a szoba takaróin, párnáin, falvédőín a rétre vigye képzeletünket és egy hívogató, otthonos, minden női munkára célszerűen berendezett ínteríőrt adjon. Később az Iparművészeti Társulat megbízásából Thorockaí Vígand Edével együtt, két interior dekoratív kiképzését kellett megoldanunk. Egy köralakú toronyszoba komor, középkori hangulatú bútoraihoz antik hatású falmintát, kandallódekorácíót, szőnyeget és bőrapplíkációt, azonkívül egy leányszoba csontfehér jávorfabútoraíhoz vidám hajnalka motívumos függönyöket, párnákat és takarókat kellett készítenem teljesen modern felfogásban. Ez időben a Művészet és Művelődés nőegyesület-klubhelyiségeí berendezését bízta reám. Mint kezdő jótékony-egylet természetesen a lehető legtakarékosabban akarta megoldani azt a problémát, hogy ugyanazon nagyterem berendezése kíállításí célokra, azonkívül teázó, társalgó és ülésterem gyanánt is szolgáljon, mindamellett a művészi igényeknek megfeleljen. Az apró teázó-asztalkákat sikerült úgy terveznem, hogy egyenkint és kétféle sorba kapcsolva, hosszú tanácskozóasztallá voltak alakíthatók. A bútor anyaga színesre lakkozott fenyőfa, gyékényfonás és üveg volt. Ekkor több könyvíllusztrácíót készítettem Petelei novelláihoz és egy még megíratlan meséskönyvhöz s a Révai Testvérek könyvkiadó vállalatnak elemi iskolás olvasókönyvét láttam el képekkel. E munkában meglehetősen kifáradva, jól esett pihenőre gondolnom s így nagy örömmel fogadtam el egy kedves ajánlatot, mely a nagyeőrí Mednyánszky kastélyba hitt. Ez a 800 éves főúri lak az országból kisiető Poprád magas partján, a százados tölgyek s hársak között — a benne élő Czóbel család s elődjeik ritka kegyeletéből, amellyel a nagy históriai multat s az antik szépet kímélték — egész régiségének varázsát megőrizte gonddal. Havas, csillagos téli éjszakában, csilingelő szánkón közelítettem meg először ezt a poétikus helyet. Akkor mentem végig először a lépéseimre kongó kőkockás folyosókon, az elmúlt generációk szúette faragványos bölcsői sora között. Onnét néztem le először az árkádos udvarra, az elhagyott vascífrás középkori kútra, melyre hangtalanul, rejtelmesen borult rá a nagy torony árnyéka . . . Itten nemcsak a Báthoryak, Révaíak, Mednyánszky és Vay családok emlékezete él, hanem élnek ezeknek a kiváló nemzedékeknek életéből vett összes tanulságok, él a kultúraszeretetük, határtalan nagyrabecsülése mindennek, ami az embert tudásban, megismerésben, művészi alkotásokban előre viheti! Egy gyönyörű, érzésekkel teli, erős, nemes családi életbe tekinthettem bele, melybe gyöngéd szeretettel fogadtak engem ís ; és annyi, de annyi oldalról kapott itt inspirációt megismerni, haladni vágyó lelkem, hogy ez az itt eltöltött tél az emberi és művészi életem egyik legelhatározóbb k o r s z a k a . . . Párísba, a francia műveltség központjába való törekvésem, sóvárgásom ís náluk csírázott ki.

»

59 Egyelőre azonban csak a Matyóföld egyik kies falójába, Tardra mehettem, ahol hetekig gyűjtöttem a megfigyeléseket, színben, rajzban tett jegyzeteket, gyönyörű téli emlékeimre visszagondolva. Mikor aztán a Fehérkereszt gyermekkórház felszólított, hogy a betegszobáit s 2 fogadótermét, a kis sínylődök lelkét felüdítő falfestményekkel lássam el, akkor már a feladat készen talált. Tardí tanulmányaimnak nagy hasznát vehettem s ezeknek alapján készült ís el a „Bujj, bujj zöld á g " freskó kompozíciója s a betegszobák sablonnal felfestett labdázó, ispílángozó és futócskát játszó tarka gyermekalakjaí. A másik váróterem „ A beteg királykisasszony" című freskóját majdnem teljesen képzeletből festettem meg. M u n k á m végeztével indulhattam Párísba. Freskóimmal — úgy éreztem, nagy nehézségeken mentem á t : egy teljesen ú j és nehéz technikával ismerkedtem meg, tapasztalatokat gyűjtöttem benne. Azonkívül először kellett életnagyságú embercsoportok térben való elhelyezésével megküzdenem. Amit eddig nem hittem magamról, hogy erre képes lehetnék, az megvalósult, úgy hogy most, Párísba menve, már rendszeresen képeztem magamat, hogy később hasonló feladatoknak szebben, jobban tudjak megfelelni. Nagyméretű akttanulmányokat rajzoltam ; a színkeverésben, valeur-tanulmányokban Mr. Percy Tudor-Hart magániskolájában kaptam végtelen értékes útmutatást. Reggel ott, délután a magam műtermében dolgoztam, modell után, este pedig kíváncsí érdeklődéssel merültem bele a párisi élet ezer nagyszabású szépségébe. Műtermemből ez időben több nagy arckép került kí, melyek párisi házakban vannak. Hazafeléjövet München műalkotásait és Svájc elragadó szépségű tájait volt alkalmam látni, a legmélyebb hatást az Engadín völgye tette rám, melyet Segantíní annyira szeretett és megértett . . . Párisi tanulmányaimnak — alig rendeztem be itthon műtermemet — hamarosan hasznát vehettem. Budapest székesfőváros az Aréna-úti Népszálló éttermében és dohányzójában való faldekorácíókkal bízott meg, melyet Í4 kisebb-nagyobb falterületen kellett elhelyeznem. A terem nagy méretei feltétlenül életnagyságú alakokkal való díszítést kívántak a bemélyesztett trapézalakú falsíkokon ; melyeket úgy kellett megoldanom, hogy egyenkint és együttesen ís nyugodtan, egyenletesen élénkítsék a falat. Színhangulatát, melyből kiindulhattam, a falak alját védő levendulaszínű csempeburkolat állapította meg ; a falak enyhe sárgásfehér alapszínén a kék-lila befoglalások csak a domináló naranes, cseresznyeszín, kénsárga színfoltokkal érhettem el hatást. Ugyanezen színek világosabb változatai ismétlődnek a pilléreket s a képek közeit díszítő falsík sablonozott ornamensdíszén, amelyen kalász és búzavirág, a mi földmívesországunk jellemző szimbóluma szerepel motívum gyanánt. A dohányzó díszét egy virágos dohánynövény stilizált elemei alkotják, a csempe fahéj- és dohányszín között ingadozó tónusához íllőleg kékzöld sárga színhatásban. Az előcsarnokban kellett elhelyeznem a bejárat felett 2 freskófestményemet, sajnos, igen kevéssé alkalmas formájú, keskeny falterületeken, melyek azzal a veszedelemmel fenyegettek, hogy képtelen leszek a nagy bejáró ajtó tömegéhez mérten elég jelentékeny hatást elérni. Ezzel állandóan kellett küzdenem és sok tekintetben a freskók rovására, melyeknek egyúttal még a két derékszög alatt állított folyosófal állandó rövidülésben látható figurális díszítéseíre ís tekintettel kellett lenniök. Más nehézségeket a falakba már eleve beillesztett és később már el nem vehető gípszornamenseknek az én festményeimhez való hangolása adott ; hasonlóképpen a teremben felállított majolika k u t a k gyönyörű dús sötétkék csempéi. Ezt a színt, mely a falat befoglaló levendulaszín csempe szegélyét ís képezi, állandó ellenségnek kellett tekintenem, mert végtelenül mélyen ragyogó színével elsöpréssel fenyegette a meszes falon relatíve puhán, bágyadtan lesugárzó legerősebb színemet ís. Teljesen egyensúlyoznom nem ís sikerült. Mindez egy jelentős dologra tanított : annak a b e l á t h a t a t l a n é r t é k é r e , ha a faldekoráció az épületen nem csupán egy később ráapplíkált dísz, hanem ha a gondolata együtt érik meg és együtt alakul kí az építőművész agyában és a festőében! így szervesebben, sőt elválaszthatatlanul hatna a szemlélőre. H a ez a Népszállóban kivihető lett »

3*

Művészi fejlődésem — tanulságaim

60 Művészi fejlődésem ság^m* 1 "

volna, jelentékenyen nagyobb lehetne művészi értékben az étterem dekorációja, vagy legalább az én elégedettségem ennek a nagy m u n k á n a k a befejeztével, — mely több, mint C 2Y évig foglalkoztatott, — volna talán nagyobb. Egy n a g y , e g y s é g e s és t ö k é l e t e s ö s s z e h a n g o l á s a az é p í t é s z , a f e s t ő és a s z o b r á s z törekvéseinek, ezt kellene és lehetne ú j épületeinknél kivinni, az volna e r e d m é n y és é r t é k ! Ezek a mostani tanulságaim, idáig jutottam el, kedves szerkesztő uram azóta, hogy az első ív papíron kezdett szántani egy kis beteg leány kezében a c e r u z a . . . Fogadja elnézéssel töredékes beszámolómat, míg Budapest, Í9Í2 február havában. őszinte tisztelettel és hálával köszöntöm híve UNDI S. MARISKA

• • • •

-LAIJONFELÈK

A

„WIENER W E R K S T Ä T T E " BUDAPESTEN.

Jelenleg m é g csak terv, de erősen reméljük, hogy n e m Is lesz belőle soha semmi egyéb. Magára a tervre „ A z Est" világított reá először nagyon találó élességgel és olyan tendenciával, amelyet egész terjedelmében szívesen aláírunk. S amilyen örvendetes, hogy a magyar napilap a magyar Iparművészet érdekeinek védelmére kelt, éppen olyan szomorú jelenség, h o g y azokat e g y másik m a g y a r újsággal és m á s magyarokkal szemben kellett megvédenie. N e m tételezzük fel, hogy bárki is tudatosan a m a g y a r iparművészet érdekeinek megrontására törekedne, s éppen azért szívesen elhisszük, h o g y az „Interieur" szerkesztőségét csak a rosszul értesültség és a helytelen irányú buzgóság vezette akkor, amidőn a „Wiener Werkstätte" budapesti kiállítását helyeslőleg és óhajtó formában szóbahozta. D e viszont teljes meggyőződéssel hozzuk tudomására, h o g y ezzel az ideával nagyon hamar el kell hallgatnia, ha nem akarja, h o g y a m a g y a r iparművészet határozott ellenségének tartsuk. Mert minden veszedelem között, a m e l y fejlődő iparművészetünket érheti, egyet sem tudunk, amely nagyobb és jobban vigyázandó volna, mint a bécsi veszedelem. N e m c s a k az anyagi szempontok miatt, amelyek szintén teljes erővel és igen méltánylandó szempontból kívánják, hogy szemmel tartsuk azt a közelsége miatt igen veszélyes konkurrenst, hanem m é g inkább az artisztikus és erkölcsi romlás miatt, amellyel a bécsi művészettel való gyakori érintkezés fenyeget. M i az osztrák iparművészet és közelebbről a „Wiener Werkstätte" kvalitásait szívesen elismerjük és örömmel adózunk nekik kollegiális tisztelettel, ameddig kollégáink maradnak és n e m lépnek az ellenünk való hadviselés terére. D e ezen a ponton már egészen ridegen kijelenthetjük, hogy minden befolyást, minden hatást szívesebben látunk az övénél. Mert mindent inkább megengedhetőnek tartunk, mint azt, hogy a magyar iparművészet felhúzza a bécsi uniformist és hogy a magyar közönség a művészet terén behódoljon annak az eszmének, a m e l y ellen hosszú esztendők lefolyása alatt véres harcok között küzdött : az összbirodalom eszméjének. Nekünk az iparművészet terén éppen ú g y m e g v a n a magunk önállósága, függetlensége, meg vannak eredeti, mélyen fekvő értékeink, mint a m a g y a r nemzeti szellem egyéb területein, nekünk legelső kötelességünk, h o g y ezeket az értékeket, amelyekkel foghatókat egyébként soha n e m fog produkálni a „Wiener Werkstätte", dícsőségteljes kifejlésre hozzuk. Évszázadokon keresztül az osztrák szell e m fenyegette leginkább az önállóságunkat ; n e m fogjuk eltűrni, hogy ez az osztrák szellem most a művészeti életünkbe is beférkőzzék különösen akkor, amikor azok az óriási iparművészeti értékek, amelyek a m a g y a r népművészet gazdag bányájában rendelkezésünkre állanak, végre megkapták az őket megillető

elismerést s amikor ezzel kapcsolatban minden jóravaló iparművész érzi, h o g y ezeknek mennél nagyobbszabású felélesztése legelső kötelessége. N e m szabad, h o g y a közönség szeme a nyugat felé forduljon akkor, amikor idehaza annyi látnivalója akad, amennyiről a nyugat nem is álmodik. Fel kell nyitnunk a publikum szemét, hogy lássa azt az utolérhetetlen gazdagságot, amellyel a m a g y a r nép művészete rendelkezik s amelyet a külföld és többek között a „Wiener Werkstätte" régen észrevett és fel is használt. E z a magyar iparművészet fejlődésének egyedüli útja, amelyet nem szabad semmiféle külföldi, de legkevésbbé az osztrák konkurrenciával megnehezíteni. R e m é l j ü k , h o g y „ A z Est" cikkének meglesz a maga hatása s az „Interieur" terve meghal, még mielőtt megszületett volna, de annyit előre is kijelenthetünk, h o g y szívesen tapsolunk a „Wiener Werkstätte"-nek, amíg otthon arat sikereket, de tapsoló kezünk azonnal a védelmi fegyver után fog nyúlni, amint át akarja lépni a határt. Meggyőződésünk szerint kötelességünk, hogy így cselekedjünk.

A

Z A U T O M O B I L . A z iparművészeti törekvések • számára a technika modern haladása szállítja a legérdekesebb feladatokat. A z új technikai találmányok formájának artisztikus megoldása a legnevezetesebb, legfontosabb iparművészeti feladat, nemcsak azért, mert a technika haladása folytonos s az egészen új, eddig n e m létezett alkotások száma pazar bőséggel naprólnapra szaporodik, hanem azért is, mert a jövő m ű v é szete, a jövő stílusa és formanyelve ezeknek az új alkotásoknak a megtervezésénél kell h o g y megtalálja a maga karakterét. A műszaki tudomány alkotásai a X X . század szellemének legeredetibb, semmiféle más korral n e m azonos megnyilvánulásai, amelyek éppen ennél a kétségbevonhatatlan eredetiségnél fogva alkalmat nyújtanak a művészetnek, h o g y szintén egészen eredeti, minden mult behatástól és reminiszcenciától érintetlen nyelven fejezze kí magát s ilyen módon megalkossa a maga egészen önálló, tradíciótól, befolyásoktól, történelmi nyűgtől független stílusát. A z o k között a műszaki alkotások között, amelyeknek megoldása ilyenképpen a jövő művészetének problém á j a , egyike a legérdekesebbeknek s a legsürgetőbbeknek is az automobil. A z automobil népszerűsége, elterjedt volta minden kétségen felül áll s éppen ezért kétségtelen az is, h o g y a modern iparművészet egyik legeminensebb feladata az automobil művészi megtervezése. A feladat megoldása igen nagy óvatosságot és főleg hamisítatlan művészi érzéket igényel már egészen alapvető kiindulásában ís, mert itt s e m volna lehetetlen, h o g y avult korok ornamentikáját és hazug formanyelvét vigyék át a X X . század legsajátabb alkotására, holott a művészi megoldásnak magából a gépből, a gép természetéből és anyagából kell kiindulnia, hogy eredményhez jusson. A z erre vonatkozó kísérletek azonnal m e g is indultak, amint a műszaki tökéletesítés kellő nívóra emelkedett s ezek alapján lassankint kialakul az automobil artisztikusabb form á j a . Mindenekelőtt teljesen szakítani kellett az iparművészet legkülönfélébb ágaiban egyaránt uralkodó díszítési teóriával s az artisztikus összhang keresését csakis a részek arányában, azoknak egymáshoz való

62 Különféléit

viszonyában, a vonalak ritmikus voltában és az ízléses színekben keresni, hogy ilyenképpen a gépkocsi egy artisztikus egészet képezzen, amely amellett, hogy teljesen megfelel a céljának, a maga architektónikus elrendezésével megnyugtatja és gyönyörködteti a szemet. Ebből a szempontból a motorszekrény elhelyezése okozza a legnagyobb nehézséget, mert ez az első automobiltípusoknál mereven és esetlenül vált el a karosszériától. Legújabban azonban kapcsolatban azzal a technikai törekvéssel, hogy az automobil teste lehetőleg keskeny legyen, a motorszekrényt sikerült szerves összefüggésbe hozni a kocsi hátsó részével. A szekrényt hosszúkás, torpedóalakú fémtakaró borítja, amelynek hátsó része kellemes hullámvonalban kiszélesedik és egyszersmind a soffőr-ülés mellvédjét képezi. Nyitott kocsiknál a dolog többi része már könnyen megoldható, a soffőr-ülés által megszakított vonal a hátsó karosszérián továbbfolytatódik és egységes ritmusban zárja körül az egész gépet, amely ilyenképpen teljesen zárt, biztos, tömör egész s amellett keskeny, fémmel borított külsejével a gyors haladás képzetéhez is hozzásimul. A csukott karosszériával ellátott gépeknél már nehezebb volt a megoldás, de itt is sikerült. Mindenekelőtt legömbölyítették a kupé sarkait, ú g y hogy a karosszéria fedele egy hátulról kiinduló ívben hajlik a soffőr-ülés mellvédje, illetőleg a motorszekrény fedelének íves széle fölé. A két ív közötti átmenetet az üvegfal képezi, amely a mellvédtől felhajolva közvetíti a szükséges érintkezést a kocsi hátsó és elülső része között. A gömbölyű sarkok és az íves fedelek teljes mértékben megfelelnek a gyorsaság érzésének s a megoldás tökéletes volta ilyenképpen már csak a tervező proporcionális érzésétől függ. A gépkocsi színének megválogatása is igen fontos, de szintén egyéni ízlés dolga, mindenesetre kerülni kell azonban a sok aranyat és ezüstöt, amely az automobil természetével semmiféle összhangban nincsen. A z artisztikus kiállítás további lehetőségeit az anyagok finomsága adja meg, itt azonban mindenesetre szem előtt kell tartani, hogy az automobil gyors tempója leginkább a fémburkolatot indokolja s így a fából való karosszériák már nem kifogástalanok. Külön feladatot képez a lámpák és egyéb felszerelési tárgyak megtervezése és elhelyezése, de különösen a kocsi belseje. A z automobil belső berendezésében igen nagy fényűzést fejtenek kí s ennek kárpitozása, valamint az ott elhelyezett lámpák, virágtartók, órák, szekrénykék stb. megtervezése mind igen érdekes feladatok az iparművész számára. S bár ezeknél a technika követelményei már nem lépnek fel olyan parancsolólag, mindenesetre tekintettel kell lenni rendeltetésük különös voltára, mindenekelőtt a modern, korszerű eredetiségre, amelynek legjellegzetesebb képviselője az automobil.

MŰVÉSZET A TEMETŐKBEN, A kert művé-

szete manapság reneszánszát éli. A fésületlenségből, amelybe az angol kert apró játékai juttatták, lassankint ismét művészi magaslatra emelkedik, értékes és szellemes külsőt nyer, amelynek megalkotásában az architektónikus tervezés és a hangulat játssza a legnagyobb szerepet. S a kert művészetének újjáéledése rátereli a figyelmünket a kertek gyászos, szomorú, de magasztos testvérére, a halál kertjére, a temető-

kertre ís. A fejlődő ízlés, a növekvő művészi érzés ezt sem hagyhatja meg mai állapotában. Mert ez az állapot meglehetősen szomorú. A temetők többnyire sivár kőtengerek, amelyeknek látása még vigasztalanabbá, még félelmetesebbé teszi a halál gondolatát î rettenetes dolog lehet annyi puszta kő között feküdni. Ezen az állapoton mindenesetre segíteni kell, de nem a mannheimi módszer szerint, amely csinált tájakká változtatta a temetőket, amelyben minden jellegű helyecske megvolt, amit a német szentimentálízmus elgondolhat. Kíkí pihenhetett, ahol akart : szomorúfűz alatt, patak partján, ormokon, barlangokban stb. stb. Ez a módszer egészen téves, mert hiszen bármilyen paradox módon hangzik is : a temető külseje nem a halottakért, hanem az élők miatt fontos. A halottakra nézve utóvégre már egészen mellékes az ügy, a temetőnek az élőkre kell tekintettel lennie, azok számára kell kifejeznie a halál szomorú, de nagyszerű voltát. Erre pedig csakis az architektónlkusan megtervezett temető képes. A z ilyen temetőnek igen szép példáját mutatta a legutóbbi brémai temetőpályázaton Fr. Gíldemeíster terve. Éppen olyan hatalmas, komoran impozáns, mint amilyen szétszórtak, stílustalanok a mi temetőink. Érdekes megoldásokat fog hozni bizonnyal a most hirdetett hamburgi temetőkiállítás is. A -kiállítás az olsdorfi temető számára kíván művészi terveket és igen érdekes az a pontja, amely szószerínt azt kívánja, hogy a tervek „egyenes ellentétben álljanak mindazzal, ami a mai temetőket a művészi forma hiánya miatt megfosztja a méltóságtól és a kegyeletes jellegtől". A kiállítással a társulat meg akarja mutatni, hogy a kertész architektónikus művészetének segélyével a legszerényebb eszközökkel is el lehet érni az artisztikus hatást, amely már külsejében ís kifejezi a temető lényegét. Ebben az irányban is feltétlenül sok teendő van hátra. Mert az artisztikus temetőt követeli a halottak iránti tisztelet, a városok művészi jellege, sőt még a szociális érzés ís. Elvégre : a gazdagok művészi síremléket emeltetnek maguknak s ilyen módon tesznek bizonyságot a társadalmi fölényükről még a halálban is. A szegényember erre nem képes. A szegényember a halálban éppen olyan nulla marad, mint az életben volt. De sok szegényember összefogva az életben a népet, a nemzetet, az országot jelenti, közös akarattal a legnagyobb és legszebb dolgoknak alkotója. S az maradhat a halálban ís. Művészi síremlékre a szegényeknek nem telik, de a művészi temető, mint egyetlen, hatalmas, artisztikus emlék méltóképpen fogja jelezni, hogy itt feküsznek a névtelenek, akiknek közös neve : emberiség.

M

ŰVÉSZI A L K O T Á S O K - E A Z IPARMŰVES Z E T T E R M É K E I ? E kérdést a berlini Landgericht ígenlőleg oldja meg. E g y konkrét esetben ugyanis a Landgerichtnek abban a kérdésben kellett állást foglalnia, vájjon panaszos, aki hullámvonalú díszszegé llyel ellátott takarókat készített, ezeknek mintáját azonban a maga részére be nem lajstromoztatta, ennek ellenére a kizárólagos használati jogra igényt tarthat-e ? A bíróság panaszos jogát a művészi alkotásokról szóló törvény alapján (1907. évi január 9-ikí törvény 2. §-a) a művészi szak-

63 értők kamarájának véleményével egybehangzóan megállapította. A z ítélet megokolása kimondja, hogy mihelyt a szerző művészi tevékenysége (az ipari terméknek v a l a m e l y sajátszerű alakítása) megállapítható, megokolt az oltalom engedélyezése, tekintet nélkül arra, vájjon az illető ipari termék egyúttal célszerűségi igénypontokat szolgál-e v a g y s e m és tekintet nélkül az ipari készítmények művészeti becsére. Panaszos mintáját nevezett bíróság iparművészeti alkotásnak minősíti.

A

M Ű T Á R G Y A K BEVITELÉNEK SZABÁLYOZ Á S A A M E R I K Á B A N . A z Amerikai E g y e sült-Államok 1909. évi augusztus hó 5-én életbe lépett új vámtarifája nevezetes változásokat idézett elő a műtárgyaknak Amerikába való bevitelében, miként ezt az alábbi statisztika világosan bizonyítja. A régi vámtörvény szerint ugyanis az Európában élő amerikai művészek alkotásait kivéve, minden műtárgy egyaránt vámköteles volt. A z új törvény éppen ellenkezőleg alapvető elv gyanánt állította fel a vámmentességet s ezt csak a legújabb alkotásoktól vonta meg a következő disztinkció szerint. A szűkebb értelemben vett műtárgyak valamennyien v á m m e n t e sek, azokat kivéve, amelyeknek keletkezése óta m é g húsz esztendő n e m mult el. Szűkebb értelemben vett műtárgyak alatt általában mindenfajta eredeti képek és eredeti szobrok értendők. A tágabb értelemben vett műtárgyak ellenben csak akkor vámmentesek, ha száz esztendőnél régibbek. T á g a b b értelemben vett műtárgyak közé pedig az iparművészet alkotásai tartoznak. Ez az intézkedés tehát az íparművészetre nézve megokolatlanul és igen nagy mértékben sérelmes. Ezáltal A m e r i k a úgyszólván teljesen lehetetlenné tette a modern iparművészeti tárgyak behozatalát, ellenben szabad utat nyitott az ócskaságok számára, amelyek vámmentességük miatt óriási mennyiségben kerülnek át az óceánon, értékükre való tekintet nélkül. H o g y az amerikai ízlés és a modern művészet fejlődésére milyen káros hatással lesz ez az intézkedés, az könnyen elképzelhető. H o g y pedig a modern iparművészet m e n n y i anyagi kárt szenved miatta, azzal ís tisztában leszünk, ha megtudjuk, h o g y az amerikai művészi bevitel aránya a legutóbbi években dollárokban kifejezve a következő : 1906 : 4.141,849 ; 1 9 0 7 : 5.160,569 ; J908 : 3.911,125 ; 1909 : 3.239,168 ; Í910 : 20.344,324 ; 1 9 » : 22.100,000. Ebből az óriási értékemelkedésből 191 I-ben a régi vámmentes műtárgyakra esett 20.500,000 dollár, a modernekre pedig csak a maradék. A z Amerikai Egyesült-Államok művészietlen intézkedése tehát megbocsáthatatlan veszteséggel járt a modern iparművészekre nézve.

M I T T L E R K A M I L L S Í R E M L É K É R E a legutóbbi számunkban közölteken kívül újabban a következők adakoztak : Orsz. M . Iparművészeti Társulat 200 kor., Gróf Hadík-Barkóczy Endre 200 kor., Benczúr Béla 50 kor., Mujiits Sándor 40 korona, Horváth József 25 korona, Dr. Hültl Dezső 20 korona, Bencz Ernő 2 korona. A z eddigi gyűjtés eredménye : 1600 korona 78 fillér.

•

•

Kiállításon

A

L A K Á S M Ű V É S Z E T I K I Á L L Í T Á S második sorozata március hó közepén nyílik m e g a Technológiai Iparmúzeumban. — Bár a kiállítás programmja ugyanaz, mint az elsőé, vagyis 1 ötszobás, 1 három- és í kétszobás, továbbá I legénylakás kerül bemutatásra, külső képe egészen m á s lett. Más tervezők és iparosok lépnek a színre, köztük néhányan, akik a Társulat kiállításain még nem szerepeltek. — A kiállítási munkák már csaknem befejeződtek, az utolsó simítások vannak m é g hátra, ú g y , hogy a tavasz beálltával újból megnyílnak a kiállítás kapui a közönségnek, a m e l y bizonyára a szokott érdeklődéssel fogadja íparművészetünk ez újabb bemutatkozását is. A kiállítást, melynek belépődíja 30 fillér, az O . M . Iparművészeti Társulat tagjai ezídeí tagsági igazolványuk felmutatása mellett ingyen látogathatják.

V

E L E N C E I K I Á L L Í T Á S . Velence városa az idén a Giardino Publicoban épült állandó kiállítási helyiségben április közepétől október végéig ismét nemzetközi művészeti kiállítást rendez, amelyre meghívta Magyarországot is. — A velencei „ m a g y a r ház" tehát az idén ís megtelik a m a g y a r művészet válogatott termékeível. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium a m a g y a r kiállítás ügyeinek intézésére külön művészi bizottságot alakított, ezúttal is az Iparművészeti Társulatot bízta meg az iparművészeti anyag összegyűjtésével. — E z a csoport a lépcsők földszinti csarnokaiban és a galérián helyezkedik el, míg a kiállítási épület hét termét a képzőművészeti alkotások foglalják el.

KISPLASZTIKÁI KIÁLLÍTÁS, A Szent György-

Czéh kisplasztikái kiállítására az I p a r m ű v é s z e t i M ú z e u m b a körülbelül 4000 tárgy érkezett be. A kiállítók között szerepelnek egyebek között a Magyar N e m z e t i M ú z e u m , a Szépművészeti M ú z e u m és az Iparművészeti M ú z e u m : a vidéki múzeumok közül : a pozsonyi városi, a vasvármegyei, a tolnavármegyei, a Felsőmagyarországi Rákóczi, a n a g y bányai m ú z e u m , a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti M ú z e u m Társulat, a Blharmegyeí és N a g y váradi Régészeti és Történelmi Egyesület, továbbá a győri és nyítrai püspökségek, a nagydisznódí ágostai hitvallású evangélikus presbitérium, a gyöngyösi Szent Bertalan-templom, a pozsonyi ferencrendi zárdafőnökség, a körtvélyesi és szepesszombati plébánia stb. A nevesebb gyűjtők közül résztvesznek a kiállításon : Andrássy G y u l a gróf, Andrássy Géza gróf, Glück Frigyes, Kohner Adolf dr., Kuffner Károly báró, Jánossy Béla, R a k o v s z k y Antal, Szivák Imre, K o v á c s Ernő dr., Faragó Ödön, Schulek Alfréd dr., Egger Henrik, N á k ó Sándor gróf, Batthyány Lajos gróf,

64 Pályázatok MuzeálisügyeK

Kund Pál Sándor, gróf N y á r y [Mariska, Andrássy Dénes gróf és még sokan. A kiállítók száma körülbelül száz. A z Iparművészeti Múzeumban a meghatározás munkája folyik. A z Iparművészeti Múzeum és Szépművészeti Múzeum szakférfiai végzik a katalogizálást. — A katalógusnak számos fénynyomatú képe lesz. A kiállítást március hó közepén nyitják meg.

jäly&zätok: p Á L Y Á Z A T IPARMŰVÉSZETI TERVEKRE. * I . A z Orsz. M. Iparművészeti Társulat általános, nyilvános pályázatot hirdet eredeti iparművészeti tervekre (rajzokra, plasztikus mintákra) abból a célból, hogy azok javát megvásárolhassa, iparosoknak megvalósítás végett kiadhassa, esetleg azokat sokszorosíthassa. 2. A terv tárgyát és anyagát (fa, fém, agyag, szaru, szövet, stb.) a pályázó szabadon választhatja, de figyelemmel kell lennie arra, ;hogy a tervezett tárgyak hazai ipari műhelyekben v a g y gyárakban elkészíthetők s majdan megvalósítva forgalomba hozhatók legyenek. A pályázók tájékoztatása végett megjegyezzük, hogy a Társulat e l s ő s o r b a n ajándékoknak való, v a g y mezőgazdasági, állattenyésztési és sportversenyek emlékdíjául alkalmas tárgyak terveit óhajtja beszerezni. Ilyenek pl. írókészlet, dohányzókészlet, kazetta, serleg, álló óra, bot- és lovaglóostorfej, névjegy-, gyümölcsés virágtartó, ékszer stb. 3. Pályadíjat nem tűz ki a Társulat, de legalább 2500 koronát irányoz elő a legmegfelelőbb tervek megvásárlására. A z egyes tervek vételárát a tervező művészekkel egyetértve fogja megállapítani. 4. A pályázaton csakis magyar állampolgár vehet részt. 5. A pályázat nyilvános. Tehát szükséges, hogy minden p á l y a m ű v ö n feltüntetve legyen a pályázónak neve és lakása. 6. A pályázat f. évi április hó 15-én déli 12 órakor jár le. Ez időpontig be kell küldeni a pályaműveket a Társulat irodájába (IX., Üllői-út 3 3 - 3 7 ) . 7. A pályázatot a Társulat állandó bíráló bizott' sága dönti el. 8. A díjazott és megvásárolt tervek tulajdonjoga, beleértve a korlátlan sokszorosítási jogot is, kizárólagosan az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulaté. • -'„9. V a l a m e n n y i pályaművet a Társulat legalább ... 'v három napig kiállítja az Országos Magyar IparművéV sz^ö Múzeumban. A nem díjazott műveket a kiállítás leszerelésétől számított 30 napon belül el kell vitetni, •v 'inert ezen a határidőn túl a Társulat értük felelősséget nem vállal. Budapest, 1912 február havában. A z Orsz. Magyar Iparművészeti Társulat Elnöksége.

ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁSOK AZ IPARA M Ű V É S Z E T I M Ú Z E U M B A N . A z Iparművészeti Múzeumban ismeretterjesztő előadásait C s á n y i K á roly igazgató őr kezdte meg szombaton (február 3.) d. u. a „ M e i s s e n i p o r c e l l á n r ó l " tartott előadásával, melyet a Gerhardt-gyüjteményből vásárolt tárgyakkal illusztrált az előadó. A Gerhardt-gyüjteményben — úgymond — Böttger korából ú g y vörösbarna kőcseréptárgyakkal, valamint fehér Böttger-porcellánnal is találkozunk. Böttger 1707-ben állította elő legelőször a vörös kőcserepet a kínai kőcseréptárgyak mintájára, amely „bocaso" néven Kelet-Ázsiából került Európába, Böttger a tárgyakat v a g y a drezdai gyűjteményben levő kínai edények formájára alakította, v a g y pedig ezüsttárgyak alakjait utánozta. A fejedelem parancsára 1708-ban szerződtették Irminger udvari ötvöst, aki a tárgyak alakját tervezte. A kemencében magas tűzben kiégetett tárgyak felülete gyakran n e m volt kifogástalan, azért üvegtárgyak módjára köszörülték a felületüket, bele díszítéseket, címereket véstek. Meissenben három, Drezdában hat és Csehországban tíz üvegköszörüs dolgozott a gyárnak. A z edény felületét néha vékony, barnás, v a g y vastag, fekete mázzal vonták be és arannyal és ezüsttel díszítették és lakkfestéssel színezték. Böttger a fehérporcellánt J 709-ben fedezte fel. Ez eleinte Drezdában később Meissenben, az Albrechtsburgban készül. H o g y ez az anyag mai szemmel nézve nem teljesen kifogástalan — sárgás és szürkésfehér — az érthető. Első időben sokat kísérleteztek és ez az idő 17J9-íg, Böttger haláláig tart. De azért művészi szempontból szépek e tárgyak. A z első fehérporcellántárgyak a vöröskőcseréptárgyak mintájára készülnek. A kínai és japán porcellántárgyak a „Kelet-indiai társaság" hajóival kerülnek Európába nagyobb mennyiségben a X V I I . században. N e m csoda tehát, ha Böttger is első tárgyain e formákat utánozza ; később azonban a barok-formák egyre jobban érvényesülnek. Irminger számos edény, korsó, kanna, gyertyatartó, csésze, szelence tervét készítette el. E tárgyak felületét arany és ezüst díszítéssel, sőt színekkel is ékesítették. De a színezés nem igen sikerült. A porcellán anyagát és a festést Johann Gregor Herold tökéletesítette, aki 1720-ban lép a gyár szolgálatába. Híve a kínai formáknak és díszítésnek. 1723-tól önálló vezetője a gyárnak, mely alatta egyre emelkedik, Herold az egyszerű formákat kedveli, [Herold hatása természetszerűleg inkábba festés terén érvényesül, azért az ő korát festészeti kornak nevezik. Alatta Kirchner volt a gyár legjobb szobrásza. A festett dísz elsőrangú az ő idejében. A keletázsíai díszítési motívumokat a fejedelmi gyűjteményben levő tárgyakról használta fel, de nem másolta azokat szolgaílag, hanem önállóan, a kor ízlésének megfelelően alkalmazta.

y V 40.

40. B U D A P E S T S Z E K E S F O V A R O S N É P S Z Á L L Ó J Á N A K É T T E R M E . T E R V E Z T É K SCHODITSCH LAJOS ÉS ÉBERLING B É L A M Ű É P Í T É S Z E K , D E K O R A T Í V F E S T É S É T T E R V E Z T E UNDI S. M.

SALLE A MANGER D A N S L ' H O T E L DU PEUPLE À BUDAPEST.

3 8)

41. N É P S Z Á L L Ó . V A S B E T O N P I L L É R AZ ÉTTEREMBEN SABLONOZOTT DÍSZÍTÉSSEL. F E S T E T T É K BESZÉDES ÉS ZSILLÉ.

PILIER EN B É T O N , DANS LA SALLE À MANGER, AVEC PEINTURE PATRONNÉE.

67 Undi MarisKa

42. N É P S Z Á L L Ó . V Í Z H O R D Á S K A L O T A S Z E G E N . FALFESTMÉNY AZ ÉTTEREMBEN.

42.

43, S A B L O N O Z O T T R É S Z L E T A N É P S Z Á L L Ó 43. DOHÁNYZÓJÁBÓL. F E S T E T T É K BESZÉDES ÉS ZSILLÉ.

H O T E L DU P E U P L E . P O R T E U R S D ' E A U DE K A L O T A S Z E G .

PEINTURE PATRONNÉE DANS L E F U M O I R D E L ' H O T E L DU P E U P L E .

4

45. SZÍNESEN P Á C O L T ÉS VÉSETT BŐRTÁSKA.

R É T I C U L E E N CUIR GRAVÉ E T TEINTÉ.

H O T E L DU P E U P L E . T O M A T E S DE P A L O T A . P E I N T U R E MURALE DANS LA SALLE À MANGER.

46. N E P S Z A L L O . PALOTAI PARADICSOM. FALFESTMÉNY AZ ÉTTEREMBEN.

47.

47. S Z Í N E S E N

PÁCOLT ÉS V É S E T T

BŐRTÁSKA.

RÉTICULE

E N CUIR G R A V É E T

TEINTÉ.

70 Undi MarisKa

48. N E P S Z A L L O . K U K O R I C A P A T T O G A T A S . FALFESTMÉNY AZ ÉTTEREMBEN.

49. S Z A L M A K A L A P GYÖNGYÖS D I S Z I T E S S E L .

48.

H O T E L DU P E U P L E . G R I L L A G E D E MAIS. P E I N T U R E M U R A L E D A N S LA S A L L E À M A N G E R .

CHAPEAU DE PAILLE, GARNI DE

PERLES.

71 MarisKa

50. N É P S Z Á L L Ó . ZALAI JUHÁSZOK. FALFESTMÉNY AZ

50. ÉTTEREMBEN.

H O T E L DU P E U P L E . B E R G E R S DE ZALA. P E I N T U R E MURALE DANS LA SALLE À MANGER.

G 3

EC » •i w

52. N É P S Z Á L L Ó . M E Z Ő K Ö V E S D I A L M A V Á S Á R . FALFESTMÉNY AZ É T T E R E M B E N .

52.

H O T E L DU P E U P L E . M A R C H É A U X P O M M E S À M E Z Ő K Ö V E S D . P E I N T U R E MURALE DANS LA SALLE À MANGER.

VJ

53. NÉPSZÁLLÓ. KALOTASZEGI ARATÁS. FALFESTMÉNY AZ É T T E R E M B E N .

53.

H O T E L DU P E U P L E . R E C O L T E A K A L O T A S Z E G . P E I N T U R E MURALE DANS LA SALLE À MANGER.

G S

aN1 EC

s*>

•o co

3 ss ai w

9)

54. N E P S Z A L L O . D U N A I H A L Á S Z B Á R K Á K . FALFESTMÉNY AZ ÉTTEREMBEN.

54.

H O T E L DU P E U P L E . BARQUES D E P Ê C H E U R S SUR L E DANUBE. P E I N T U R E MURALE DANS LA SALLE À MANGER.

88

55. A B U D A I H A L Á S Z B Á S T Y A . G O B E L I N .

55.

KÉSZÜLT A SZÉKESFŐVÁROSI IPARRAJZISKOLA

BASTION DES P Ê C H E U R S À BUDA.

GOBELIN.

SZÖVŐMŰHELYÉBEN.

a

pj

56. O R N A M E N T T A N U L M Á N Y .

ÉTUDES

D'ORNEMENTATION.

77 E díszítések legtöbbször aranyos kartusokba vannak foglalva. Előfordul az ís, h o g y a dísz csakis arannyal v a n festve. A keretbe foglalt képek néha Watteaujeleneteket ábrázolnak. A nagytehetségű Kaendler-szobrász belépése a gyárba új korszakot nyit m e g a meisseni gyár történetében (1731-ben). í733-ban már mintázó mesterré léptetik elő, 1740-ben pedig a plasztikai osztály vezetője lett. O honosítja m e g a bárok stílust a porcellánművészetben. E z főleg a világhírű Sulkovszky-készleten és a páratlanul gazdag hattyuskészleten nyilatkozik m e g , m e l y Brühl grófnak készült, v a l a m i n t n a g y s z á m ú szobrocskáin. Mindjárt belépése után változatos edény-, fül-, láb-, fedőgomb- és edényformákat alkotott. Kedvelt alakjai : kortársai, mitologiaí és allegorikus jelenetek. Alkotó ereje munkaközben egyre nő és egyre nehezebb feladatokat tűz maga elé. í g y pl. III. Ágost lovasszobrát életnagyságban akarta elkészíteni. E z azonban technikailag kivihetetlen volt. N e m e s mozdulatú alakjain a szín m é g fokozza a művészi hatást. (Pl. Junó a pávával). 1740 táján a barok-stílus helyébe a rokoko lép. E z megnyilatkozik szobrocskáin is. Kaendler a korabeli előkelőség alakjait mintázta legszívesebben. A humoros ábrázolások s e m ritkák, a szerelmi jelenetek m e g éppen n a g y számban készültek. M ű v é s z i szempontból kiválóak állatalakjai ís. Ismert és kedvelt alakjai e kornak a fejedelmi") udvar bolondjai (Fröhlich és Schindler). A megvásárolt porcellánszelencék mindegyike a miniatürfestésnek e g y - e g y remeke. A z edényeken leginkább a szétszórt virágdíszt alk a l m a z t á k : ezek lehetnek stilizáltak v a g y természethú'ek. A z előadó minden egyes tárgyat bemutatott a nagyszámú közönségnek, m e l y az előadást tetszéssel fogadta. Február 10-én délután R a d i s i c s Jenő miniszteri tanácsos, a m ú z e u m Igazgatója tartotta meg érdekes előadását „a X V I I I . s z á z a d i a n g o l b ú t o r o k r ó l " . A lakás, az otthon melegágya a művészetnek — mondotta. E g y francia író találóan a család ruhájának nevezte a lakást. T é n y az, h o g y minden ember arra törekszik, h o g y lakása kényelmes legyen, h o g y jól érezze m a g á t benne és lelkének ís gyönyörűségére szolgáljon. Erezte a m ú z e u m , h o g y lakásberendezésre vonatkozó g y ű j t e m é n y e hézagos és így örömmel vettük a k o r m á n y támogatását és a rendelkezésre álló összeggel e hiányon segítettünk. A z angol bútornak azt a csoportját választottam, a m e l y szerkezeti és formai erényeivel hívatva v a n bútorművességünket megtermékenyíteni. A m i k o r közjólét elterjedésével a polgári elem a társadalom gerincévé erősödve, keresi a jót és szépet. A fa jellegének és a korábbi angol bútor fejlődésének ismertetése után az előadó áttért előadásának tulajdonképpeni tárgyára és így folytatta : A közönség szereti a gyűjtőfogalmakat s azokat rendesen bizonyos nevekhez fűzi. A késő angol bútorokkal kapcsolatosan három, úgyszólván m i n denki előtt ismeretes név merült fel : ezek Chippendale, Robert A d a m és T h o m a s Sheraton. A z első asztalosmester volt s 1754-ben bútorrajzokat tartalmazó k ö n y v e t adott ki. Stílusának alapja a francia rokoko volt, melyhez gót, kínai és németalföldi elemek járulnak. A d a m , a R ó m á b a n ís járt építész, a klasszikus formákra alapítja művészetét. Alkotásai férfiasak és érettek.

Magyar Iparművészet.

N a g y hatással volt az angol bútoripar fejlődésére Sheratonnak J 793-ban megjelent: Cabinet Makers and Upholsterer's D r a w i n g book c í m ű m u n k á j a . Művészete A d a m művészetének folytatása és mint gyakorlati ember, azt tökéletesítette. M u n k á i mindig anyagszerűek, ez az ő igazi érdeme. Bútorai remekei az asztalosművészetnek ; nemes karcsú formáik a nemes a n y a g nak és a kifogástalan m u n k a f o l y o m á n y a i . A z o n k í v ü l az adott teret mesteri m ó d o n tudja felhasználni és ezáltal a rend iránti érzéket fokozza. A bemutatott m ú z e u m i gyűjteményben e g y n a g y aranyozott faragású mahagoníkönyvszekrény és e g y kanapé — Settee — képviselik Chippendale stílusát. Ez utóbbi a barok-formákat testesíti m e g , hajlott, hullámosmenetű vonalaival, mégis a szilárdság érzetét kelti bennünk. A d a m stílusát a kandallókeret, a faragott tölgyfaajtó, két falhoz való, félkörű mahagoniasztal és egy berakott díszű c o m m o d e képviseli. Sheraton korából v a l ó többek közt két üveges szekrény-kabinet, az egyik nemes egyszerűségével, a másik szép faanyagával és antíkrajzú berakásával tűnik kí ; továbbá egy m o z g ó tetejű íróasztal, egy kecsesalakú női varróasztalka, e g y rácsoshátú szatinfakarosszék és e g y festett díszű szalonszekrény. Célunk a közönség ízlésének fejlesztése s a m ű iparosok munkájának nemesítése. Óhajtva remélem — így fejezte be az előadó előadását — h o g y legújabb vásárlásaink e kettős célnak meg fognak felelni, nemzeti erőnk gyarapítására. A szép számban megjelent előkelő közönség az előadást tapssal jutalmazta. • • Február hó J7. Miss A . S. Levetus : W i l l i a m Morris and his F e l l o w - w o r k e r s (angol nyelven). Február hó 24. Miss A . S. Levetus : Development of Decorative Art (angol nyelven). Március hó 2. Pater dr. Velics László : A fémmetszés. Március hó 9. Éber László dr. : „ A kisplasztika". Március hó l é . Éber László dr. : „ A kisplasztika". Március hó 20. Fieber Henrik : Népies egyházi kisplasztika. Március hó 23. Keszler József: Vésett kövek. Március 30. D r . Csermely Sándor : A z érem és a plaquette m ű v é szete címen tartanak előadást. A z előadások mindenkor délután 5 órakor kezdődnek. Belépődíj nincsen.

^Çexiu— JjIPAR-

A T Ő I K É Z I M U N K Á K . Megszívlelendő dolgokat •*• ' m o n d el a női kézimunkáról a „Frankfurter Zeitung"-ban Else Oppler-Legband. Iparművészeti szempontból fejtegetve a tárgyat, konstatálja, amit úgyis tudunk, h o g y különböző okokból a női kézim u n k a iránti érdeklődés újabban erősen megcsappant,

6

Textilipar

78 Textilipar

bár még mindig sokan foglalkoznak ily munkákkal s így Jogosan fölvethető a kérdés, vájjon megéri-e ez a fáradságot ? Persze erre a kérdésre nem oly könnyű felelni. A női kézimunkát ma már nem a nyilvánosság kizárásával, szűk családi körben végzik, hanem a cérnát, a fonalat, amit eddig otthon fontak, a színeket és mintákat mind a boltokból szerzik be, tehát egész gyáriparok vannak ma már szorosan érdekelve a női kézimunka sorsában. El kell ismerni mindenekelőtt, hogy a gyárak egy tekintetben sokat javítottak a helyzeten, legalább ami a varróanyagot illeti. A gépek és vegyészeti festékipar tökéletesedése maga után vonta, hogy a gyárosok minden színben és mustrában képesek m a már piacra hozni selyem-, pamut- és gyapjuszálakat. Sajnos azonban, a gyárak által forgalomba hozott kézimunkák ismét lenyomják ezt a kedvező mérleget, mert legtöbbször oly rajzolókat foglalkoztatnak, kik képtelenek egy szervesen átgondolt terv elkészítésére, v a g y nincs idejük rá, mert a gyáros inkább a mennyiséget, mint a minőségét tartja szem előtt. Hozzájárul ehhez, hogy a gyárosok bizonyos tekintetben a közönség kiforratlan ízlésére spekulálnak, mivel a detail-üzletek bevásárlói tömegesen veszik a legízléstelenebb dolgokat. Annál sajnosabb ez, mert éppen a detail-bevásárlók tartják legjobban kezükben a közönség ízlésének irányítását. í g y aztán a közönségre nézve lehetetlenné lesz téve, hogy a gyárakban netán létező jobb árút is beszerezhesse. í g y kerül a gyárilag előállított kézimunka a közvetítő kereskedelem útján az ísmételadóhoz s ezen át a közönséghez. A bolti elárusítóra persze tökéletesen közömbös, hogy mit ad el. H o g y egy hímzés mégis csak több egy közönséges árucikknél, hogy a kézimunka iparművészeti termék, hogy tehát az eladónak nemcsak a branche általános ismeretével, hanem azonkívül bizonyos szín- és formaérzékkel s művészeti lelkesedéssel ís kell rendelkeznie, amellyel a közönségre irányítólag hasson, ki gondol erre ï S az eredm é n y három kinövésben jelentkezik, melyek közül egyik a stílzavar, másik az össze nem illő anyagok helytelen megválasztása, harmadik a színek iránti tompult érzéketlenség. Mivel a kézimunkánál a cél nem föltételezi oly szorosan a formát, mint az iparművészet más ágaiban, tehát a művész díszítőfantáziája, a szín és ornamentum nagyobb szerephez juthat benne. Fájdalom, az önkény és a stílzavar sem ölt oly arányokat sehol, mint éppen itt. Minden kornak minden stíljét későbbi stílekkel v a g y éppen modern hozzáadásokkal keverik, v a g y modern mintákhoz biggyesztenek egyegy rokokocírádát s több effélét. N e m ismerik minden stíl sajátos szellemét, hacsak nem elégszenek meg a régi jó minták egyszerű kópiájával. Sok rossz minta csupa jó minták kritika nélküli összekeverése. Épp olyan baj aztán az anyag és technikai tulajdonságainak félreismerése. Például senki sem ütődik meg azon, hogy egy vászonterítőre tafotát applikáljon. Pedig ezzel illuzóriussá teszi azt az előnyt, amellyel a vászon moshatósága folytán bír, mivel a tafota nem mosható. Máskor két mosószövetnek applikációjával rontják el az anyagot, mert a mosást nem egyenlően állja a két szövet : hogy oly gáncso-

landó, finom hálómunkát mechanikai úton előállított, tehát közönséges és durva alapra alkalmazni, v a g y nagy virágcsokrokat finom, selyem tűfestéssel ordínáré anyagon dolgozni ki, amely időrabló, fáradságos technika nem áll arányban a hétköznapi anyaggal. D e különösen rosszul állunk a modern gobelinekkel. Ezeket eredetileg szőtték s a rajz és a tónus ís aszerint igazodott. M a straminra öltik s így n e m odavaló anyaggal tetszés szerinti képeket és fotográfiákat próbálnak visszaadni vele, valóságos olajnyomatok ezek, csakhogy nem festve és rámában. Ha az anyag igen durva arra, hogy az arcokat és kezeket érvényre emelje, egyszerűen belefestík, szem elől tévesztve azt a szép hatást, melyet a hímzés és festés párosítása érhet el. Végre egy harmadik baj a stílusok összekuszálásán s az anyag célszerűtlen megválasztásán túl a meggyöngült v a g y fejletlen színérzék. Mit ér a legjobban iskolázott személyzet is egy üzletben, ha nincs érzéke a színek összeállításához ? H a selymet kérünk ibolyák hímzéséhez, elénk adják az obligát ibolyakéket. Hiába magyarázzuk, hogy más árnyalatok is vannak, a felelet az Î „csak ezt szokták kérni". Éppen úgy, ha lila varróselymet kér az ember, elébe raknak két árnyalatot, egyet ibolyához, egyet pedig krizantémumhoz valót, több nincs. Pedig a gyárosok egész skáláját állítják elő a legkülönfélébb színárnyalatoknak. De igen természetesen a közönség is hibás ebben, mert hagyja magát a boltos által vezettetni s ritkán árul el önálló ízlést. És most nézzük végre, hogy áll a dolog a kézimunkatanítással az iskolában ? Eltekintve attól, hogy mindenütt megvan a hajlandóság, ez órák alól lehetőleg fölmentést eszközölni ki, lényegében a kézímunkaoktatás mindeddig néhány egyszerű technikai fogásra szorítkozott csak. Minden törekvés a kézimunkaoktatás modernizálására, ú g y amint a rajzoktatással történt, jóformán falra hányt borsó maradt, csak Poroszországban látta a kormány már három évvel ezelőtt elérkezettnek az időt, a kézimunkatanítónők állami vizsgarendje módosítására megtenni az első lépést. Ezt követte egy új tanterv a leányiskoláknál a kézimunka tanítására. S ma már itt a vizsgáknál a legnagyobb igényeket támasztják a növendékekkel szemben. H á r o m óra alatt önálló tervezést, rajzot, a legkülönbözőbb tárgyak kiszabását és elkészítését követelik meg a vizsgázótól, hogy ítéletet mondhassanak ízléséről, tanulmányai gyakorlati alkalmazására való képességéről. A tancél „a képesség megszerzése, a háztartás egyszerű tárgyainak előállítására, az alakító munkában és képességben található élvezet fejlesztése, a forma- és színérzék gyakorlása, a varrásnál pedig nem csupán mechanikus ügyességre való törekvés, hanem a számító értelem s a látnitudás fejlesztése, azonkívül a fantázia serkentése és az ízlés kiművelése. Ezek az elvek és reformok, mondja Oppler-Legband, ha jó talajra találnak, az iparművészeti iskolák munkáját Is lényegesen meg fogják könnyíteni, habár ezekben is m a még igen nagy helyet foglal el — úgymond — a tiszta rajzstudíum. N e m mintha a rajztanulást minden módon n e m tartaná ő is előmozdítandónak, de az a meggyőződése, hogy ezideig még a rajzolás túlnyomólag ornamentumokban merül ki,

19 tekintet nélkül különböző iparművészeti alkalmazására s a meglevő anyagok kellő ismerete nélkül, ú g y hogy az életbe kilépő tanuló, három évi iskolázás után azon a ponton áll, hogy a küzdelmet megint újra kell kezdenie, mert elméleti tanulmányai n e m sok hasznára válnak. Ekkor kezdi csak látni, hogy az iparművészet n e m abban áll, hogy csínos ornamentumokat és mintákat tudjon papírra vetni, hanem hogy elsősorban ipar az, melynél a művészet hivatása, hogy gyakorlati rendeltetésű tárgyaknak megtanítsa szép formát adni. Ez azonban a leányípariskoláknál alig jő figyelembe, csak kevés oly iskola van, hol a növendéknek tere nyílnék gyakorlati próbákat tenni, s ha igen, ú g y ez legfölebb egyes technikai eljárásokra szorítkozik. D e hol marad a többi ? A ruhaszabászat, svájci géphímzés, csipkeverés, kéziszövés, selyemszövés, kalapdiszítés és a többi ? Pedig mindezeken a téreken húsz év óta nem e g y reform lépett életbe, a művészek egész sora merített fantáziájából újabb és újabb formákat, h o g y rendelkezésére bocsássa a haladó iparnak.

GYAGM O V ^ •KJTŰVÉSZI K Á L Y H Á K . A legújabb kor néha igen •"•*• mostohán bánik el az emberi berendezés régi tárgyaival. A műszaki haladás éppen annyi régi rekvíZÍtumot pusztít el, mint amennyi újat alkot s bár ez a körülmény alapjában v é v e megfelel a fejlődésnek, sokszor nézünk sajnálkozó érzéssel az áldozatok után. Ezen áldozatok közé tartozik a cserépkályha ís, amelyet a modern fűtési technika lassankint kezd kiszorítani, különösen a nagyvárosokban. A cserépkályha pusztulása azonban semmi körülmények között sem öltött még akkora mérvet, hogy megérdemelné azt a n a g y elhanyagolást, amelyben jelenleg sínylődik. N e m érdemli meg, mert hiszen minden technikai újítás ellenére manapság m é g mindig a legáltalánosabb fűtési eszköz, sőt talán a legtökéletesebb ís, de n e m érdemli m e g azért sem, mert hiszen a múltja és a benne rejlő művészi kvalitást teljes mértékben megokolják a vele való foglalkozást. Mindezek ellenére azonban a cserépkályha, az agyagművesség ambícióinak legméltóbb tárgya igen n a g y sülyedést mutat. Művészi megtervezésével n e m foglalkozik úgyszólván senki, a kályhagyárak ezer esztendő óta használatos, ízléstelen sablonokkal dolgoznak s a kályha rendesen utálatosan, idegenül, művészíetlenül terpeszkedik a szobák sarkában. Pedig hogy a kályha milyen művészi magaslatra emelkedik, h o g y megtervezése milyen m a gasan művészi feladat, azt nagyszabású múltja mellett élénken bizonyítják a külföldi modern törekvések ís, amelyekből kellemes Ízelítőt nyújtott a »Die Plastik« legutolsó száma. Ignatzius Taschner és Karl Burger kályháit mutatta be, bizonyságot téve a két művész magas kvalitásairól. Ezek a kályhák fogalmat nyuj-

tanak arról, hogy micsoda g y ö n y ö r ű ékessége lehet a szobának a jól megtervezett kályha. A művészi kályhák formája és architektónikus felépítése mindig hozzáilleszkedík a szoba rendeltetéséhez, a női szobákba könnyed, karcsú, világos, lábaskályha kerül, míg a nagy nappali szobákhoz kedélyes, falazott alapon álló, széles kemence való. A kemencét padka futja körül, a m e l y intim kis zugot formál és nagyon barátságossá, kedvessé teszi az egész szobát. A kályhacserepek megformálása pedig egészen külön, előkelő ága a plasztikának. Taschner kályhacserepeí rendkívül artisztíkusak, soha n e m tévesztik szem elől kizárólagos dekoratív céljukat. Gyönyörűen csillogó, összehangolt, diszkrét színeikkel a szoba legszebb részévé varázsolják azt a helyet, ahol a kályha áll s amelyre minálunk, Magyarországon, rendesen bosszankodva tekint az ember. És ez n a g y veszteség, mert a kályha művészietlensége, visszataszító volta által egy jóbarátot, egy kedves ismerőst veszít el az ember, de különösen a gyermek. A kályhacserepek stilizált, fantasztikus reliefjei adják a legelső anyagot a gyermek képzeletének, határozottan kár, ha ez az anyag buta, művészietlen és sablonos. A modern iparművészet artisztikus hatásokkal akarja körülvenni az ember életét. N o s : Magyarországon, ahol a kályhának még igen nagy tere van, ezt a célját a kályha művészi megtervezése nélkül sohasem fogja elérni. A z agyagművesek kötelessége, hogy gyártmányaiknak artisztikus külsőt adjanak, a közönségé pedig, h o g y minden egyebet, tehát mindent amit most elfogad, visszautasítson.

irodalom T ^ E R E S Z T S Z E M E S H Í M Z É S M I N T Á K . A z Orsz. ^ M . Kir. Iparművészeti Iskola kiadása. Szerkesztette Mihalík Gyula. Ára 80 fillér. A tizenöt, jórészben többszínű n y o m á s ú mintalapból álló füzet sok praktikus hímzésmustrát foglal magában. Részben népi hímzésminták gondosan válogatott példáit látjuk benne, részben pedig az Iparművészeti Iskola tervezőinek és N a g y Sándornénak eredeti, ötletes tervezeteit. A divatlapokban közölt és a kézímunkakereskedésekben kapható szokványos, sőt gyakran elég ízléstelen mintákkal szemben e mintafüzetecske számottavő haladást jelent és jó volna, ha a kézímunkatanítónők és kézimunkázással foglalkozó hölgyek mennél többször felhasználnák ezeket a szemrevaló, ügyes mintákat. A most megjelent füzet első része annak a mintasorozatnak, amelyet az Iparművészeti Iskola textilosztálya a közel jövőben ki fog adni. E vállalkozásával a magyar kézimunkák nemesítésére irányuló törekvését akarja előmozdítani az Iparművészeti Iskola. Kívánjuk, hogy e fáradozását mennél előbb siker koronázza. A füzet értékes voltát bizonyítja az a tény is, hogy belőle a T h e Studio ezidei februári számában számos szemelvényt közölt.

6*

Agyagművesség SzaKirodalom

80 SzaKirodalom

A

GYŰJTŐ

címmel

új művészeti

havi

folyóirat

jelent meg a Szent-György-Czéh Magyar A m a tőrök és Gyűjtők Egyesülete kiadásában. Az első szám érdekes költeményei, gazdag illusztratív része, gondos tipográfiája és művészies külső formája a legelőkelőbb folyóirataink közé sorozza az új lapot. A most megjelent százoldalas, száz illusztrációval bíró első szám tartalma ! Farkas Zoltán : Andrássy Gyula gr. gyűjteménye; T a k á c s Zoltán dr.: Ú j szerzemények N e m e s Marcell gyűjteményében ; Radísics Jenő : A z Iparművészeti M ú z e u m meisseni porcellánja ; Lengyel Géza : Csók István ; Radó Antal : Autogrammgyüjtés ; S. L. : A z amatőr nyelve. Rovatok : Kisplasztika, Grafika és Ex-líbris, Gyűjtők és gyűjtemények, Jog és művészet, Irodalom, Vidék, Krónika és naptár, Praktikum, Desiderata, stb. Függelékül : A SzentGyörgy-Czéh X . művészeti aukciójának képes katalógusa. A Gyűjtő előfizetési ára egy évre 20 K , a Szent-György-Czéh tagjai díjtalanul kapják. Mutatványszámot az érdeklődőknek a kiadóhivatal küld : VIII., Múzeum-körut 18.

HOFFMANN,

FRIEDRICH

H.

FRANKEN-

T H A L E R P O R Z E L L A N . I—II. Band. M ü n c h e n , F . B r u c k m a n n , 1911. Ára J83 korona. A bajor nemzeti m ú z e u m 1909-ben egy kiállítás keretében a régi bajor porcellánt mutatta be, amelyen Frankenthal ezernél több darabbal volt képviselve. A z anyag gazdagsága arra indította Hoffmant, hogy a frankenthalí porcellánt egy külön, minden tekintetben tanulságos publikációban tegye közzé. A z anyagot két részre osztja. A z első részben bemutatja az egyes szobrocskákat és csoportokat, a másikban az edényeket és más használati eszközöket. A z első csoport felosztásánál a történeti sorrendet tartja szem előtt s a gyártás történeti fejlődését tünteti fel. U g y a n ezt a felosztást használja, amennyiben módjában volt, a másik csoportnál is. A tárgyszerinti felosztáson belül felosztja az anyagot a mintázok szerint s ezzel a produktumok művészeti és stilisztikai fejlődését mutatja be. Újdonságot jelent s határozott nyeresége ezen m ű a szakirodalomnak, amennyiben N é m e t ország egy nevezetes porcellángyárának készítményei egy képes katalógusban vannak gondosan összegyűjtve és feldolgozva. A z anyagot az ábrázolások szerint tárja elénk. í g y külön-külön csoportban mutatja be a hónapok, évszakok, múzsák, művészet és tudomány allegorikus ábrázolásait. A közölt anyag javarésze most először jelenik meg. A színes, kombinált eljárás szerint a fősúlyt az allegorikus és antik ábrázolásra fektették. A gyár legjobb darabjai az akkori mintázó, Konrád Linck kezéből kerültek kí, kinek allegorikus szobrocskái mellett használati eszközei — tükörrámái, karosgyertyatartói, órái — elsősorban méltók figyelemre. Mikor Linck 1766-ban Mannheímba került, helyét Karl Gottlieb Lück foglalta el, kinek kisebbszerű, nyugodt, finoman festett szobrocskái vonják magukra a figyelmet. 1770 óta a gyár felügyelője, Simon Feylner is foglalkozott mintázással, de Lücket nem tudta pótolni. A gyár tulajdonosa ekkor a Würt-

temberg! udvari szobrászt, A d a m Bauert hívta meg mintázónak. Produktumai, különösen antik istenszobrocskái hasonlítanak azokhoz, amelyeket a ludwígsburgí gyár részére Beyer mintázott. 1778 óta a gyárnak n e m volt míntázója s a minták készítésével több szobrászt bíztak meg. 1779 végén Johann Peter Melchior végezte ezt a munkát. A z akkori ízlést azonban már nem elégítették kí az ideig uralkodó porcellánszobrocskák s tőle már azt kívánták, hogy ezek mintázása helyett teás- és kávéskészletek, vázák és asztali díszek tervezésével foglalkozzék. Melchior keze így meg lévén kötve, plasztikus készítményei kisebb jelentőségűek. 1793 óta még két mintázóval találkozunk, Michael Offensteinnal és Melchior kedvenc tanítványával, Landolin Ohnmacht szobrásszal. — A frankenthalí gyárban készült reprodukciók a legkényesebb ízlést ís kielégítik, az eredeti színét teljesen híven adják vissza. A z ábrák melletti feljegyzések a nagyságról, a jegyről, a tulajdonosról számolnak be. A reprodukciók kifogástalan voltánál fogva szerző a bővebb leírás alól felmentettnek érezte magát. A m ü n cheni kiállításra került anyagnál hivatkozás történik a katalógus számára, amely alatt az illető tárgynak bővebb leírását találjuk. Azoknál a daraboknál, melyek Münchenben n e m voltak kiállítva a Heuser által feldolgozott 1899. évi mannheímí, v a g y az 1904. évi berlini kiállítás katalógusára hivatkozik. A bevezetésben a frankenthalí porcellángyár történetével foglalkozik röviden s jelzi, hogy ennek külön kiadása van tervbe véve. Ezután a gyárban foglalkozó művészeket tárgyalja. Bővebben szól a mintázókról. Mikor 1755-ben Paul Hannong új gyárát Frankenthalban megnyitotta, Strassburgból magával hozta Johann Wilhelm Lanz szobrászt, kí hosszú ideig úgyszólván egyedül végezte a szobrászati munkákat. Alakjait a mindennapi életből vette. Tájképes csoportok, vadászok, juhászok, aratók, kertészek stb. erőteljesen, élénk gesztusokkal ábrázolva képezik kedvelt motívumait. Vele egyidőben Í758 — J764-íg dolgozott a gyárban Johann Friedrich Lück, kinek merev, elegáns kosztüm-szobrocskái sokoldalú találékonyságot árulnak el. Mikor a gyár Karl Theodor választó fejedelem birtokába került, aktái egy sereg festőnek nevét örökítik meg, kik a gyár szolgálatában állottak. Ezek közt Magnus, Osterspei, Wíntersteín a nevezetesebbek. Miután ezeknek tevékenysége pontosan nem mutatható ki, szerző abc-rendben sorolja fel őket. Ezek után behatóan foglalkozik a gyár s egyéb a porcellánon található jegyekkel, melyeknek reprodukcióit három táblában adja. A z idevágó irodalmi művek feltüntetése után felsorolja a magángyüjtőket és a múzeumokat, melyek az Í909. évi müncheni porcellánkíállításban résztvettek, v a g y utólag a birtokukban levő frankenthalí porcellánjaík fényképeit bocsátották szerző rendelkezésére. A 208 táblával illusztrált két vastag kötetben megjelent művet a magángyűjtők, múzeumok és a porcellán iránt érdeklődők épp oly kedvező fogadtatásban fogják részesíteni, mint szerzőnek több más ezen szakban megjelen művét. S z . L.

MAGYAR

IPARMŰVÉSZET

1912.

XV.

ÉVF.

RIPPL-RÓNAI JÓZSEF : DEKORATIV FESTMÉNY EGY MAGYAR K A S T É L Y SZÁMÁRA.

n.

MELLÉKLET.

PANNEAU DÉCORATIF P O U R U N C H Â T E A U E N HONGRIE.