Szombathely Megyei Jogú Város
Új Városliget építése Akcióterületi Terv KIVONAT A MÓDOSÍTÁSRÓL
funkcióbıvítı fejlesztés Szombathelyen
2013. augusztus
Szombathely Megyei Jogú Város „Új Városliget építése” címő Akcióterületi Terv módosítása Módosítás indoklása: A Kormány 1521/2013. (VIII.1.) Korm. határozatában döntött a Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretében funkcióbıvítı célú városfejlesztés témájú kiemelt projektek akciótervi nevesítésérıl. Egyben elıírta a projekt átdolgozásának és a részletes projektjavaslat benyújtásának feltételeit. A tervezett rehabilitáció projektelemei a megvalósításra vonatkozóan változatlan tartalommal és keretszámokkal maradnak érvényben, azonban szükséges kiegészíteni a Mesevár Óvoda épületében elhelyezni tervezett közösségi funkciók részletes tervezésével, alátámasztásával. Pontosítani kell az indikátor táblázatot a helyi társadalmi akciókban résztvevık számának egyértelmő meghatározásával. El kell végezni a reprezentatív igényfelmérést a parkfejlesztés projektelem tekintetében, ill. módosítani kell a célcsoportot. Mivel a fenti szempontok nem jelentek meg az „Új Városliget építése” Akcióterületi Terv elsı változatában, ezért szükséges a módosítások elvégzése.
Szombathely Megyei Jogú Város „Új Városliget építése” címő Akcióterületi Tervben az alábbi módosítás javasolt 6. oldal - Vezetıi Összefoglaló A következıi két projektelem tervezett befejezési ideje miatt változott a táblázat: Csónakkikötı és fedett rendezvényhelyszín létesítése, Csónakázó tó és környezetének rendezése
Mőszaki tervek rendelkezésre állnak Jogerıs építési engedélyek Közbeszerzési eljárás Illés Akadémia öltözı bıvítése és korszerősítése Csónakkikötı és fedett rendezvényhelyszín létesítése
I I és III
Csónakázó tó és környezetének rendezése
II
Sziget közösségi térré alakítása Emlékmő környezetében parkoló felújítása Mesevár óvoda közösségi célú felújítása Szabadtéri sportprogramok megvalósítása a Sportligetben és a Csónakázó-tó környezetében
II II I
Szabadtéri kulturális program megszervezése – „Zöld szív” fesztivál címmel Közösségi programok a városligetben Projektmenedzsment Nyilvánosság Könyvvizsgálat
I I I
Csónakkikötı és fedett rendezvényhelyszín kialakítása
Csónakázó-tó környezetének rendezése és a Sziget átalakítása
2015.I.
2014.II.
Megvalósítás feltétele
2014.I.
Specifikus célhoz illeszkedés
2013.II.
NYDOP támogatású projektek
2013.I.
Tájékoztató táblázat a Városligetben tervezett beavatkozásokról
35-38. oldal - II.3.8.1. Igényfelmérés és kihasználtsági terv A vonatkozó fejezet és táblázat a támogató kérésére kiegészítésre került.
Igényfelmérést és kihasználtsági tervet az alábbi projektelemekre kell készíteni a vonatkozó útmutató alapján: Közösségi célú fejlesztések
Mesevár Óvoda fejlesztése
Igényfelmérés A jelen igényfelmérés és kihasználtsági terv fı feladata, hogy meghatározza azokat az új közösségi funkciókat és szolgáltatásokat, melyek az intézmény funkcióbıvítı fejlesztését a legteljesebb mértékben szolgálják. Az igényfelmérés során megtörtént az Óvoda által biztosított funkciók és a célcsoportok igényeinek felmérése, az azonos, illetve hasonló közösségi funkciókat a környékben ellátó intézmények feltérképezése, valamint a funkcióbıvülést leghatékonyabban biztosító szolgáltatások körének lehatárolása, meghatározása. Az intézmény általános bemutatása A Mesevár Óvoda 1952-ben kezdte meg mőködését Szombathely város nyugati részén, kertvárosi környezetben, egy kastélyjellegő villa épületben. Az épülethez csendes, nyugodt környezető, sokoldalú mozgásfejlesztésre alkalmas, esztétikus játékokkal felszerelt udvar tartozik. Az intézmény több átalakítást követıen jelenleg 5 csoporttal mőködik, a férıhelyek száma 130 fı. Az óvoda arculatát a mozgásfejlesztés, rajzolás-mintázás-kézimunka határozzák meg. Az intézmény egy csoportja 1998-tól horvát-magyar vegyes csoportként mőködik, ahová 3 éves kortól iskolába lépésig a város területérıl és Narda községbıl fogadják a gyermekeket. A csoportok szervezésénél figyelembe veszik a gyermekek jelentkezési arányait és a szülık igényeit (pl. testvérek, rokonok, barátok együtt). Az óvoda a pedagógiailag segített, ösztönzött szocializáció minél teljesebb megvalósítására törekszik, mely során nem csupán kiegészítı szerepet játszik az elsıdleges szocializáció folyamatában, hanem annak arányos fejlesztését, intenzitásának fokozását, magasabb színvonalra emelését egyaránt vállalja, célul tőzve ki a folyamatos fejlıdéshez szükséges infrastrukturális körülmények és új funkciók megteremtését. A közösségi- nevelési tevékenységek az óvoda épületében és az udvaron zajlanak. Az óvoda jelenleg egy részben alápincézett, földszintes kialakítású épületben mőködik. A funkcióbıvítı célú városrehabilitációs pályázat keretében az épület felújítása és tetıterének beépítése, tervezett, melynek révén az épület tetıterében egy új többfunkciós közösségi tér kerül kialakításra (melynek hasznos nettó alapterülete: cca 37 m2). A fejlesztéssel érintett, a tervek szerint a városrehabilitációs pályázat keretében átalakításra kerülı és kibıvülı ingatlan számos új közösségi funkciónak ad majd helyet. Az új közösségi-, és kiegészítı funkciók az óvoda pedagógiai programjából kiindulva, ahhoz illeszkedve, egyúttal a hasonló funkciókat ellátó intézmények szolgáltatásait figyelembe véve, azoktól lehetıség szerint szignifikánsan elkülöníthetıen, az intézmény szolgáltatásait igénybe vevık igényei alapján kerültek lehatárolásra. Az igényfelmérés módszertana: Az intézmény vezetıje, illetve az óvónık a 2013. év februárjában lebonyolított közösségi programok (szülıi bál, majd szülıi értekezlet) alkalmával tájékoztatták a szülıket (kb. 130 fı)
a fejlesztési elképzelésekrıl, lehetıségekrıl, így egy új közösségi tér kialakításáról, illetve további lehetséges programok óvodában történı lebonyolításáról. A szülık a javaslatokat egymás között megvitatták, és jelezték, hogy mely típusú programokat tartanák hasznosnak, amelyeken személyesen ık, vagy gyermekeik részt vennének a délutáni órákban és az óvodai nevelési idın kívül is. Ezután a felmerülı igényeket írásos formában rögzítették, majd minden szülıhöz eljuttatták. A visszajuttatott kérdıíveket összesítették és szülıi értekezlet keretében tájékoztatást adtak a többség által igényelt programokról. Az egyeztetések eredményérıl az óvónık 2013. március elsı hetében egy belsı értekezleten tájékoztatták az óvodavezetı asszonyt, aki az elhangzott vélemények és lehetıségek figyelembe vételével megfogalmazta a javaslatait a közösségi funkció keretében tervezett programokra. Majd a javasolt programok köre összevetésére került a dokumentum-elemzésen alapuló hasonló intézmények programjaival, illetve az intézmény infrastrukturális lehetıségeivel. Mindezen információk vezettek az igényfelmérés végsı megalkotásához. Szolgáltatást igénybe vevık Az Intézmény jelenleg 110-120 százalékos kihasználtság mellett, 130 férıhellyel mőködik. Felvételi körzete az utóbbi évek során jelentısen nıtt az újonnan létesülı lakóparkoknak köszönhetıen, melybe többségében fiatal, kisgyermekes családok költöztek. A megnövekedett igények miatt 5 évvel ezelıtt az óvoda meglévı helyiségeibıl egy 5. csoport került kialakításra. Az Óvoda szolgáltatásait igénybe vevık közül a fejlesztési program közvetlen célcsoportját az óvodai nevelésben résztvevı gyermekek és szüleik, családtagjaik alkotják (mintegy 600700 fı). A szülık aktívan közremőködnek az óvoda mőködésében és igény van a részükrıl a gyakoribb együttlétekre, közös programokon. A szülı közösségi- szervezıdésekre alapvetıen a gyermekneveléshez, illetve a mozgáshoz, egészséges életmódhoz kapcsolódóan van igény. Közvetett célcsoportként azonosíthatók az óvoda környezetében élı családok, 3-7 éves óvodás korú gyermekek, valamint az akcióterületi és környéki lakosok (mintegy 1500-2000 fı) A közvetett célcsoporthoz tartoznak továbbá az Óvoda közelében székelı NyugatMagyarországi Egyetem testnevelés és rekreáció szakos hallgatói is, akik rendszeresen látogatják az intézményt a mőködési gyakorlat (csoportfoglalkozások, egyéb programok) megfigyelése céljából. A szomszédos épületben mőködı Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet (Szombathely, Gagarin u. 5.) lakói és családjaik szintén a funkcióbıvítés potenciális célcsoportját képezik. Az intézet vezetése írásban is jelezte, hogy lakóik szívesen betekintenének az óvoda életébe és részt vennének az ıket is érdeklı programokon amennyiben erre lehetıségük lenne. Ehhez az épület földszintjének akadálymentesítésére volna szükség. Ez idáig csak az óvoda gyermekei tudtak átmenni az intézetbe és alkalmi mősorokkal kedveskedni az ott lakóknak. A Mesevár Óvoda Gyermekeiért Egyesület felajánlotta segítségét / melyet írásban is rögzített/ az újonnan tervezett közösségi programok szervezésében, lebonyolításában. Biztosította az intézményt arról, hogy lehetıségeihez mérten továbbra is keresi a pályázati lehetıségeket, szponzori támogatásokat, melyekkel hozzájárulhat az intézmény munkájának folyamatos fejlesztéséhez. Az Intézmény jelenlegi szolgáltatásai az igényekkel összevetve: A Mesevár Óvoda változatos programokkal igyekszik színesíteni, gazdagítani a gyermekek mindennapjait (szüreti mulatság, egészséghét, kézmőves családi délutánok, Mikulás, karácsony, farsang, húsvét, sportnap, gyermekhét, vers és mesemondó verseny…). Ezen rendezvények lebonyolításába többnyire a szülıket is bevonják. Az óvoda az alapellátáson kívül egyéb tanfolyami szolgáltatásokat is biztosít a szülıi igényeknek megfelelıen, így kiemelten: úszásoktatás, korcsolyaoktatás, játékos tartásjavító gyermektorna, angol nyelvvel való játékos ismerkedés, gyermektánc és hitoktatás.
Az óvodai nevelésbıl hiányoznak az olyan programok, melyek a speciális célcsoportnak szólnak, illetve egy speciális szakmai nevelési módszerre vonatkoznak. Az iskolai oktatásban egyre több olyan esettel találkozni, melyek kapcsán tanulási, illetve figyelmi zavarok valamely gyerekkori, mozgásbeli hiányosságra vezethetık vissza. Ezek a hiányosságok könnyebben pótolhatók, ha minél elıbb már az óvodáskorban észlelik, és már akkor elkezdıdnek a különféle terápiás kezelések, foglalkozások (pl. Sindelar és Delacato terápia gyermekeknek, meseterápia). Az ilyen típusú foglalkozásokra az óvodai nevelés idıtartama alatt nincs lehetıség, miközben a résztvevık köre is szélesebb körbıl jöhet, mint az óvodába járó gyermekek. A szülıi közösség által igényként jelentkezik, hogy szorosabb kapcsolatot tartsanak az óvoda vezetésével, pedagógusaival, egyesületével illetve egymással, azért hogy a gyermeknevelési kérdésekhez kapcsolódóan gyakoribb konkrét, illetve általános jellegő konzultációk valósuljanak meg. A személyes, egyedi konzultációkra, elıadásokra, szakmai fórumokra, szombati játszóházra, fejlesztı foglalkozásokra ad teret az újonnan kialakítandó közösségi helyiség. A gyereknevelésen túl a szülık részérıl felmerült kicsi hely és eszközigényő mozgásos programok megvalósítása, pl. Pilates és jógafoglalkozások. Ezen események is nyitottak a környék lakosainak részére. Igény szerint nevelési idın túl a programok egy része az óvodai csoportokban is lebonyolítható. Hasonló szolgáltatások az akcióterületen és környéken Szombathely városában összesen 18 óvoda mőködik, melyek közül egyedül a Mesevár Óvoda található a funkcióbıvítı célú városrehabilitációs pályázati program által kijelölt városligeti akcióterületen. A városrehabilitációs akcióterület vonzáskörzetében hasonló intézményként a Szivárvány Óvoda azonosítható. A Szivárvány Óvoda Szombathely város központjában a buszpályaudvar szomszédságában található intézmény, 189 férıhellyel és 7 csoporttal mőködik, ahol a szakmai munkát az epochális rendszerő nevelési program alapján végezik. A Mesevár Óvoda által kialakítani kívánt új szolgáltatások és funkciók köre az akcióterület közelében mőködı, hasonló funkciókat ellátó intézmények – így kiemelten a Szivárvány Óvoda – által kínált szolgáltatásokat figyelembe véve került lehatárolásra. A szülık által felmerült mozgásos programok több helyen is elérhetık Szombathelyen, de a közvetlen környezetben csak az MMIK-ban található jógaoktatás. Ezen foglakozások korábban, gyakran délelıtt vannak, amik a dolgozó szülık számára nem elérhetık. Hasonló a helyzet a pilates órákkal is, mely foglalkozásokat két helyen tartanak a városban. Összefoglalás A szombathelyi Mesevár óvoda a funkcióbıvítı célú városrehabilitációs pályázat keretében közösségi funkcióit kívánja fejleszteni, kibıvíteni, megújítani. Az új funkciók és szolgáltatások betelepítésére és megvalósítására az épület felújítása során létrejövı tetıtér beépítésével létrehozandó közösségi tér ad lehetıséget. Az új közösségi-, és kiegészítı funkciók az intézmény pedagógiai programján alapulva, ahhoz illeszkedve, a hasonló funkciókat ellátó környezı intézmények (így kiemelten az akcióterület vonzáskörzetében található Szivárvány Óvoda) szolgáltatásait figyelembe véve, a célcsoportok igényei alapján kerültek kijelölésre, lehatárolásra. Az igények felmérése eredményeképp elsıdleges fejlesztési szükségletként fogalmazódott meg, a hátrányos helyzető gyermekek felzárkóztatását segítı játszó és speciális foglalkoztató programok, valamint a szabadidı hasznos eltöltését segítı közösségfejlesztı, szemléletformáló és egészségmegırzı programok szervezése. Az új funkciók és programok részletes bemutatását a kihasználtsági terv tartalmazza.
Kihasználtsági terv Az alábbiakban bemutatásra, összefoglalásra kerül, hogy az igényfelmérés eredményeit figyelembe véve a funkcióbıvítı beruházás keretében milyen típusú új közösségi programok, nagyságrendileg mekkora célcsoportok igényeinek kielégítésére és milyen idıtávban tervezettek. A Mesevár Óvodában az alábbi új közösségi funkciók iránt mutatkozik igény:
Tevékenység leírása
1.
2.
3.
Hétvégi játszó és foglalkoztató ház szervezése heti két órában változó témakörökben / kézmőves, ének-zene, mese, báb, mozgásos foglalkozások, fejlesztı játékok / hátrányos helyzető gyermekek felzárkóztatására. Az óvoda fejlesztıpedagógusai olyan játszóházat terveznek, ahol a felkínált tevékenységekkel, fejlesztıjátékokkal próbálják gyarapítani a gyerekek ismereteit, edzettségüket, pozitívan befolyásolják érzékelésüket, megfigyelésüket, esztétikai érzéküket, emlékezetüket, problémamegoldó képességüket. Ezek a fejlesztések szükségesek a sikeres iskolai beilleszkedéshez illetve a potenciális tanulási zavarok megelızéséhez. A tervezett programok során maradandó, új élményekhez, változatos tapasztaláshoz, egyszerően örömhöz juttatják a gyermekeket. Sindelar és Delacato terápia gyermekeknek kéthetente 1-1 órában (váltakozva /1 óra/Sindelar, 1 óra Delacato). A Sindelar módszer a tanulási zavart okozó részképességek – gyengeségek felismerése és terápiája. A program célja a tanulási zavar megelızésének, a zavar elmélyülésének megakadályozása. Nagyon fontos a család és a szakember aktív együttmőködése, partnersége. Ez a program sokszínő, rugalmas és nyitott, így a speciális nevelési szükséglető gyermekeknél is alkalmazható, használható. A Delacato módszer egy mozgásterápia a tanulási nehézségek megelızésére és oldására. A program szerint a mozgásfejlıdés szoros kapcsolatban van az idegrendszer érésével. A mozgásfejlıdés szigorú hierarchikus rend mentén valósul meg és a kimaradt elemi mozgásformákat eleveníthetjük fel, pótolhatjuk a terápia segítségével. Meseterápia gyermekeknek kéthetente 1-1 órában, szakképzett meseterapeuta közremőködésével. A meseterápia azon a felismerésen alapul, hogy nincs olyan élethelyzet, amelynek ne lenne mesebeli párja. A mesék azt állítják, hogy mindazt, ami a világban vagy bennünk rosszul mőködik, meg lehet változtatni. A mese képes megszüntetni a problémákból
Programok gyakorisága
Program(ok)on résztvevık tervezett száma (fı)
Éves szintő kihasználtság (fı)
52 alkalom / év
20 gyermek /alkalom
1040 fı
26 alkalom / év
20 gyermek /alkalom
520 fı
26 alkalom / év
20 gyermek /alkalom
520 fı
Programok gyakorisága
Tevékenység leírása
4.
5.
keletkezı káoszt, és a helyére állítani egyfajta teljességet. Gyógyító erejének épp ez az egyik titka. A gyerekek természetes módon értik, és átélik a mesék szimbolikus nyelvét. Könnyedén kinyerik a mesékbıl azt a lelki muníciót, amivel gazdagodhatnak, ami elıre viszi ıket, ami szorongásaikat és félelmeiket csökkenti. A gyerekeket nem csak az aktuális problémák megoldásában segíti, hanem felkészíti az elkövetkezı életszakaszok kihívásaira is. Felnıttek részére hetente 1 órában szerevezett mozgásos program /jóga és Pilates/ A jógát többek között jótékony fizikai és mentális hatásai miatt gyakorolják. A jóga segít megtalálni az egyensúlyt életünk minden területén. A jóga lehetıvé teszi, hogy rátalálj valódi önmagadra, belsı értékeidre. A jóga gyakorlatokkal felszabadul a szunnyadó életenergia, megnı a kreativitás, eltölt a nyugalom. A jóga arról szól, hogy elfogadd magad és összhangba kerülj önmagaddal. Ebben a mai rohanó világunkban kell az ember életében egy biztos pont, és ez a pont akkor biztos, ha mi magunk vagyunk azok. Ezt a biztos pontot, segít kialakítani bennünk a jóga. Pilates egy egészen egyedülálló mozgásforma, amely ötvözi a "nyugati" világ anatómiai ismereteit a "keleti" mozgáskultúra egyes eszközeivel. A mélyrétegő törzsizmok erısítésére-nyújtására koncentráló, az egész testet tetıtıl-talpig átmozgató mozgásrendszer, igazi „mindenkinek” való torna, a kisgyerekektıl az idısekig bárkinek ajánlható. Igazi „kultúrsport” ami a teljes testet átmozgatja izzadság nélkül. Emellett remekül kikapcsolja a mindennapok problémáin ırlıdı agyat és a teljes test átmozgatásával együtt egy igazi kívül-belül megújító érzést, jobb közérzetet eredményez. Felnıttek részére havonta egyszer 2 órában szervezett elıadás és tanácsadás /váltakozva/ gyermekneveléssel, egészséges életmóddal és egyéb hasznos témakörökkel foglalkozva. A témákat mindig az érdeklıdés, elızetes felmérés alapján szervezzük meg.
Program(ok)on résztvevık tervezett száma (fı)
Éves szintő kihasználtság (fı)
52 alkalom / év
15 fı /alkalom
780 fı
12 alkalom /év
30 fı /alkalom
360 fı
A fentiekben tervezett programok kettı munkahétre vetített idıszakos megbontását az alábbi táblázat mutatja be. I.Hét Földszinti csoportszoba
Hétfı -
Kedd -
Szerda -
Csütörtök -
Péntek
Szombat
-
Hétvégi játszóés foglalkoztató ház
I.Hét Hétfı Emeleti Sindelar és közösségi terem Delacato (nevelıi szoba és terápia szülıi fogadó) gyermekeknek II.Hét Földszinti csoportszoba
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Mozgásos program /jóga és Pilates
Meseterápia gyermekeknek
Elıadás és tanácsadás /havonta 1x/
-
-
Hétfı
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
-
-
-
Elıadás és tanácsadás /havonta 1x/
-
-
mozgásos program /jóga és pilates
Meseterápia gyermekeknek -
-
Hétvégi játszóés foglalkoztató ház
Sindelar és Emeleti Delacato közösségi terem terápia (nevelıi szoba és gyermekeknek szülıi fogadó) -
-
A gyermekeknek szóló programok hétköznap 15.30 és 16.30 óra között lesznek, míg hétvégén 9.00 és 11.00 óra között. tervezik. A felnıtteknek szóló programokra 16.00-18.00 óra között kerül sor, amikor még az óvodában biztosítani tudják a gyermekek felügyeletét is. A fenti idıkereten túl igény esetén további foglalkozások megszervezésére is nyílhat lehetıség. A tervezett programokat elsısorban a részlegesen akadálymentes tetıtéri közösségi helyiségbe tervezik, hogy biztosítva legyen az óvoda és a közszolgáltatás párhuzamos mőködése. A földszinti termek lehetıséget nyújtanak a nagyobb helyigényő nagymozgásos foglalkozások szervezésére és igény esetén itt biztosított az akadálymentesített közlekedés az egyéb programok /fórumok, elıadások/ iránt érdeklıdık számára. A létrehozott új terek hasznosítása az önkormányzati intézményekre vonatkozó használati és bérbeadási szabályok alapján történik. Az óvoda a teret biztosítja a programok lebonyolításához, míg a programok szakmai lebonyolításáért a programot meghirdetı személy felel. Az óvoda gyermek, illetve szakmai programokért nem, csak a felnıtteknek szóló – közvetlenül nem az óvodai neveléshez kapcsolódó – mozgásos jellegő órák megtartásáért kér bérleti díjat a rezsi, illetve karbantartási, takarítási díjak ellentételezése miatt. A közösségi programok kapcsán tervezett tevékenységek teljes mértékben összhangban vannak az óvoda közszolgáltatási és köznevelési funkcióival. Az Óvoda vonatkozásában a kialakításra kerülı új terek és funkciók közvetlenül járulnak hozzá a komplexebb mőködéshez, az intézmény magasabb szintő kihasználtságához, egyúttal a közvetett és közvetlen célcsoportok igényeinek magasabb szintő kielégítéséhez, áttételesen pedig a városrehabilitációs akcióterület funkcióinak bıvüléséhez, kiteljesedéséhez. A közösségi funkciójú elemekre, valamint a parkfejlesztésre vonatkozó reprezentatív igényfelmérése A városligetben tervezett projekt-elemekhez kapcsolódóan reprezentatív igényfelmérést végeztünk a város lakossága körében. A projektelemek az alábbiak:
Csónakkikötı és fedett rendezvényhelyszín létesítése
Csónakázó tó és környezetének rendezése
Sziget közösségi térré alakítása
Mellékletben található az a kérdıív, ami alapján fa felmérést elvégeztük. Szombathely város Fı terén véletlenszerően megkérdeztünk 100 fıt a Városligetben tervezett közösségi funkciók használatáról. A válaszok az alábbiak: A Városliget egy népszerő hely a helyi lakosok körében, hiszen a megkérdezettek közel fele, (43%) havonta elmegy a Városligetbe, közel egyharmaduk hetente, míg 27%-uk évente csak pár alkalommal. A tervezett fejlesztések megvalósításának eredményeképp a válaszadók 85%-a tervezi, hogy gyakrabban fog elmenni a Városligetbe. A válaszolók az alábbi arányban tervezik használni az egyes fejlesztett közösségi szolgáltatásokat. Sziget látogatása Csónakázás Futás Horgászás Napozás napozóstégen Úszó szauna Egyéb (események, étkezés, strand, kalandváros, stb…) nem megyek a városligetbe
61% 51% 36% 20% 39% 27% 66% 3%
Az akadálymentesítés után a Szigetet a válaszolók 61%-a kívánja meglátogatni, míg a felük a csónakázási szolgáltatást is igénybe venné. Természetesen az egyéb szolgáltatásokat is sokan tervezik igénybe venni, hiszen a Városligetben egy kellemes környezetben lehet strandolni, sportolni, játszani, illetve étkezni. A válaszokból látható, hogy sokan vennék igénybe a napozási, szaunázási, futási és horgászási lehetıségeket is. A válaszadók mintegy 61% a Városliget környékén, illetve a Városligethez közel lakik, valamint 57%-uk Társasházban lakik, akik számára különösen fontos a közösségi zöldövezeti terület használata.
51-52. oldal - III.4.Regionális Operatív Program 2007-13 között városrehabilitációs célú pályázat tartalma A következıi két projektelem tervezett befejezési ideje miatt változott a táblázat: Csónakkikötı és fedett rendezvényhelyszín létesítése, Csónakázó tó és környezetének rendezése
Tájékoztató tábla a Városligetben tervezett beavatkozásokról
Mőszaki tervek rendelkezésre állnak Jogerıs építési engedélyek Közbeszerzési eljárás Illés Akadémia öltözı bıvítése és korszerősítése Csónakkikötı és fedett rendezvényhelyszín létesítése
I I és III
2015.I.
2014.II.
Megvalósítás feltétele
2014.I.
Specifikus célhoz illeszkedés
2013.II.
NYDOP támogatású projektek
2013.I.
A NYDOP város-rehabilitációs pályázat keretében támogatandó beruházások
Sziget közösségi térré alakítása Emlékmő környezetében parkoló felújítása Mesevár óvoda közösségi célú felújítása Szabadtéri sportprogramok megvalósítása a Sportligetben és a Csónakázó-tó környezetében
II II I
Szabadtéri kulturális program megszervezése – „Zöld szív” fesztivál címmel Közösségi programok a városligetben Projektmenedzsment Nyilvánosság Könyvvizsgálat
I I
Csónakázó-tó környezetének rendezése és a Sziget átalakítása
I
54-55. oldal Az indikátor táblázat a támogató kérésére aktualizálásra került a Helyi társadalmi akciókban résztvevık száma esetén.
2015.I.
Csónakkikötı és fedett rendezvényhelyszín kialakítása
2014.II.
II
2014.I.
Csónakázó tó és környezetének rendezése
2013.II.
Megvalósítás feltétele
2013.I.
Specifikus célhoz illeszkedés
NYDOP támogatású projektek
A város-rehabilitációs projekt várható számszerő eredményei Mutató neve Helyi társadalmi akciókban résztvevık száma
Mutató típusa (output/ eredmény)
Mértékegység
Bázisérték
Minimálisan elvárt célérték
Célértéke elérésének idıpontja
Célérték
output
fı
0
nem releváns
2015.06
1 400
59-64. oldal- III.4.2. Közterületek fejlesztése (városi funkció) A táblázatban az ütemezés és az igényfelmérés alapján a tevékenység iránti igény aktualizálásra került. Tevékenység neve
2.1 Csónakázó tó és környezetének rendezése
Tevékenység iránti igény bemutatása, indokoltsága
A Csónakázó tó a városban kiemelten fontos pihenési területet jelent mind a helyi lakosság, mind pedig az ide látogató turisták számára. A tó környezetének rendezettsége ezért fontos prioritás a város fejlesztési elképzelései között. A jelenleg rendelkezésre álló gyalogos útvonalak, pihenıhelyek kiépítettsége, állapota azonban hagy kívánni valót maga után. Mind a sportolási lehetıségek bıvítése, fejlesztése (kerékpáros és gyalogos útvonalak kiépítése, sétaút és futó pálya felújítása), mind a terület környezeti rendezése, akadálymentes megközelíthetıségének biztosítása fontos feladat. A Városliget egy népszerő hely a helyi lakosok körében, hiszen a az igényfelmérés során megkérdezettek közel fele, (43%) havonta elmegy a Városligetbe, közel egyharmaduk hetente, míg 27%-uk évente csak pár alkalommal. A tervezett fejlesztések megvalósításának eredményeképp a válaszadók 85%-a tervezi, hogy gyakrabban fog elmenni a Városligetbe. Az akadálymentesítés után a Szigetet a válaszolók 61%-a kívánja meglátogatni, míg a felük a csónakázási szolgáltatást is igénybe venné. Természetesen az egyéb szolgáltatásokat is sokan tervezik igénybe venni, hiszen a Városligetben egy kellemes környezetben lehet strandolni, sportolni, játszani, illetve étkezni. A válaszokból látható, hogy sokan vennék igénybe a napozási, szaunázási, futási és horgászási lehetıségeket is.
Megvalósítás tervezett kezdete Megvalósítás tervezett vége (év, hónap, nap)
Év: 2014 Év: 2015
Március Március
1 31
Tevékenység neve
2.2 Sziget közösségi térré alakítása
Tevékenység iránti igény bemutatása, indokoltsága
A Csónakázó tó a városban kiemelten fontos pihenési területet jelent mind a helyi lakosság, mind pedig az ide látogató turisták számára. A tó környezetének rendezettsége ezért fontos prioritás a város fejlesztési elképzelései között. A jelenleg rendelkezésre álló gyalogos útvonalak, pihenıhelyek kiépítettsége, állapota azonban hagy kívánni valót maga után. Mind a sportolási lehetıségek bıvítése, fejlesztése (kerékpáros és gyalogos útvonalak kiépítése, sétaút és futó pálya felújítása), mind a terület környezeti rendezése, akadálymentes megközelíthetıségének biztosítása fontos feladat. A Városliget egy népszerő hely a helyi lakosok körében, hiszen a az igényfelmérés során megkérdezettek közel fele, (43%) havonta elmegy a Városligetbe, közel egyharmaduk hetente, míg 27%-uk évente csak pár alkalommal. A tervezett fejlesztések megvalósításának eredményeképp a válaszadók 85%-a tervezi, hogy gyakrabban fog elmenni a Városligetbe. Az akadálymentesítés után a Szigetet a válaszolók 61%-a kívánja meglátogatni, míg a felük a csónakázási szolgáltatást is igénybe venné. Természetesen az egyéb szolgáltatásokat is sokan tervezik igénybe venni, hiszen a Városligetben egy kellemes környezetben lehet strandolni, sportolni, játszani, illetve étkezni. A válaszokból látható, hogy sokan vennék igénybe a napozási, szaunázási, futási és horgászási lehetıségeket is.
Megvalósítás tervezett kezdete Megvalósítás tervezett vége (év, hónap, nap)
Év: 2014 Év: 2015
Március Március
1 31
Tevékenység neve
2.3 Emlékmő környezetében parkoló felújítása
Megvalósítás tervezett kezdete Megvalósítás tervezett vége (év, hónap, nap)
Év: 2014 Év: 2014
Március Szeptember
1 30
64-66. oldal - III.4.3. Közösségi program A táblázatban az ütemezés és az igényfelmérés alapján a tevékenység iránti igény aktualizálásra került. Tevékenység neve
3.1 Mesevár óvoda közösségi célú felújítása
Tevékenység iránti igény bemutatása, indokoltsága
Az óvodában az alábbi közösségi funkciók iránt mutatkozik igény: Játszó és foglalkoztató ház szervezése változó témakörökben / kézmőves, ének-zene, mese, báb foglalkozások, fejlesztı játékok / hátrányos helyzető gyermekek felzárkóztatására. Sindelar és Delacato terápia /váltakozva/: A tanulási zavart okozó részképesség-gyengeségek felismerése, kiszőrése és terápiája Meseterápia gyermekeknek. A mesehallgatás képes olyan folyamatokat elindítani a lélekben, amit nevezhetünk egyszerően lélekfrissítésnek. Mesehallgatás után minden könnyebbnek tőnik. A korhoz kötıdı krízisek és komplexusok megjelennek a mesékben és azok feloldásra kerülnek. A mese származástól és életkörülményektıl függetlenül segít a kapcsolódási zavarok rendezıdésében. A meséken keresztül a gyerekek kapcsolatba kerülnek egyrészt saját vágyaikkal, lehetıségeikkel, másrészt szellemi gyökereikkel. Felnıttek részére hetente 1 órában szerevezett mozgásos program /jóga és pilátesz/. Mindkét mozgásformában fontos szerepet kap a test-tudat-szellem összhangba hozása és a rendszeres gyakorlás nem csak a testet, hanem tudatot is fejleszti, míg lelket ellazítja – feltölti. Felnıttek részére havonta egyszer 2 órában szervezett elıadás és tanácsadás /váltakozva/ gyermekneveléssel,egészséges életmóddal és egyéb hasznos témakörökkel foglalkozva. Fontos, hogy mivel a közösségi célú beruházás megvalósul az óvodában, miszerint a gyermekek számára egy földszinti helyiség biztosítható, míg felnıttek számára az emelten egy új helyiség kialakítása szükséges, ezért a beruházás nem valósulhat meg anélkül, hogy a felújítás után ne feleljen meg a jogszabályi és vonatkozó szabványügyi feltételeknek. Ezen feltételeknek való megfelelés igényel kisebb beavatkozásokat a földszinten, illetve az emeleten. A létrehozott új terek hasznosítása az önkormányzati intézményekre vonatkozó használati és bérbeadási szabályok alapján történik. A közösségi programok kapcsán tervezett tevékenységek teljes mértékben összhangban vannak az óvoda közszolgáltatási és köznevelési funkcióival.
Megvalósítás tervezett kezdete Megvalósítás tervezett vége (év, hónap, nap)
Év: 2014 Év: 2014
Március December
1 31
III.4.1. Közösségi (soft) programok A táblázatban az indikátorok, illetve a tevékenység leírásban az egyes programok ütemezése aktualizálásra kerültek. Tevékenység neve
4.1 Szabadtéri sportprogramok megvalósítása a Sportligetben és a Csónakázó-tó környezetében
Megvalósulást mérı indikátor
Programok száma: 4 db, helyi társadalmi akciókban résztvevık száma: 1 200 fı
Tevékenység szakmai leírása
A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. az akcióterületi és a
városi lakosok minél szélesebb körben történı megszólítása és bevonása céljából változatos szabadidıs és sport rendezvényeket kíván lebonyolítani. A rendezvények komplex módon valósulnak meg, sportszakmai jellegő és a közösségi célú eseményeket egyaránt magukban foglalva. A rendezvénysorozat elemei: A szombathelyi sportiskola 15 éves fennállásának jubileumához kapcsolódóan sportszakmai rendezvények a sportiskolás fiatalok, családjaik, nevelı edzıik és a sportkedvelı nagyközönség számára, melynek keretében: -
2014. június: Sportiskolai játékos vetélkedı a Sportligetben és a Tófürdın. Szabadidıs nap a szakosztályok sportolóinak, edzıinek, hozzátartozóinak bevonásával (tervezett résztvevıi létszám: 600 fı)
-
2013. december: Sportági bemutatóval egybekötött jeges programok (tervezett résztvevıi létszám: 400 fı)
A programok a meglévı környezeti adottságokat és létesítményeket (Jégpálya, Tófürdı, Csónakázó-tó) kihasználva, a város szívében kerülnek lebonyolításra. 2013 és 2014 ıszén „Indián nyár” elnevezéssel szabadidıs közösségformáló sportnapok kerülnek megszervezése a Sportligetben, mely során Szombathely város egyes városrészeinek lakói önálló közösségként szervezıdve mérhetik össze tudásukat a sportpályákon. Az esemény helyszínéül szolgáló Sportliget adottságai, sportpályái biztosítják a lakosság számára a lehetıséget arra, hogy a család minden tagja egy napon, közösen mozduljon ki és rekreációval, sporttal tegyen az egészségéért, hiszen a sportesemények vegyes csapatokkal, nyílt kategóriákkal szervezıdnének. Ezek:
Megvalósítás tervezett kezdete Megvalósítás tervezett vége (év, hónap, nap)
-
2014. május: „Elsı Nyárköszöntı a Sportligetben!” Városrészek közötti kispályás labdarúgó verseny, 3:3 elleni szabadtéri kosárlabda, tenisz, szellemi sporttörténeti vetélkedı és csoportonkénti bográcsos fızıverseny kerül megrendezésre.
-
2014. szeptember: „Elsı Indián Nyár a Sportligetben!” Városrészek közötti kispályás labdarúgó verseny, 3:3 elleni szabadtéri kosárlabda, tenisz, szellemi sporttörténeti vetélkedı és csoportonkénti bográcsos fızıverseny kerül megrendezésre a tavalyi évhez hasonlóan, egy további sportág bekapcsolásával.
A programokba 12 városrész lakói és Szombathely MJV önkormányzatának dolgozói kerülnek bevonásra, ami közel 1000 résztvevıt jelent mindkét alkalommal. Év: 2013. november 1 Év: 2014.
szeptember
31
Tevékenység neve
4.2. Szabadtéri kulturális program megszervezése – „Zöld szív” fesztivál címmel
Megvalósulást mérı indikátor
Programok száma: 1 db, helyi társadalmi akciókban résztvevık száma: 200 fı
82-83. oldal - III.12. A város-rehabilitációs projekt végrehajtási ütemterve A városrehabilitációs projekt végrehajtási ütemterve kiegészült a projektelemenkénti megvalósítási ütemtervvel. Az egyes projektelemek leírásában szereplı ütemezés aktualizálásra kerül az alábbi ütemterv alapján.
Feltételezések a támogatás átfogó idıkeretérıl: -
A pályázat benyújtásra kerül 2013. március 21-ig.
-
Legkésıbb döntést meghozzák, illetve támogatási szerzıdés köthetı 2013. november 30-ig.
Mőszaki tervek rendelkezésre állnak Közbeszerzési eljárás Illés Akadémia öltözı bıvítése és korszerősítése Csónakkikötı és fedett rendezvényhelyszín létesítése Csónakázó tó és környezetének rendezése, vizi látványosságok kialakítása Sziget közösségi térré alakítása Emlékmő környezetében parkoló felújítása Mesevár óvoda közösségi célú felújítása Szabadtéri sportprogramok megvalósítása a Sportligetben és a Csónakázó-tó környezetében Szabadtéri kulturális program megszervezése – „Zöld szív” fesztivál címmel Közösségi programok a városligetben Projektmenedzsment Nyilvánosság Könyvvizsgálat
2015.03.31
2014.03.01
2015.03.31
2014.03.01
2014.09.30
2014.03.01
2014.12.31
2013.08.01
2014.09.30
2014.06.01
2014.08.31
2014.01.01 2013.09.01 2013.09.01 2015.03.01
2015.05.31 2015.04.30 2015.04.30 2015.04.30
2015.II.
2014.03.01
2015.I.
2014.09.30
2014.IV.
2014.03.01
2014.III.
2014.09.30
2014.II.
2014.03.01
2014.I.
2013.12.31 2014.03.01
2013.IV
2011.01.01 2013.09.01
2013.III
Befejezés idıpont
2013.II.
Kezdési idıpont
2013.I.
Az ütemterv részletes bemutatása a ROP pályázatra vonatkozik az egyes projektelemekre lebontva.
ÖNK1 Csónakázó-tó és környezetének rendezése ÖNK2 Sziget közösségi térré alakítása ÖNK3 Emlékmő környezetében parkoló felújítása HAL1 Illés Akadémia öltözı bıvítése, korszerősítése SAV Közösségi programok a Városligetben
AGO Szabadtéri Kulturális program szervezése
SSI Szabadtéri sportprogramok a Sportligetben és a Csónakázótónál
GAST1 Csónakkikötı és fedett rendezvényhelyszín létesítése
ÖNK4 Mesevár Óvoda közösségi célú felújítása
Szombathely MJV Önkormányzata Halmill Kft Gastro-B Kft Savaria AGORA Szhelyi Városfejlesztési Szombathelyi Sportközpont NKft Kulturális és Sportiskola
Tevékenységek terve
Tevékenység kezdı napja:
2012 I
II
III
2013 IV
I
II
III
2015
2014 IV
I
II
III
IV
I
II
III
IV
Tevékenység végsı határideje:
Engedélyes tervek elkészülte Építési engedély megeszerzése Kiviteli tervek elkészítése Közbeszerzési felhívás kiírása kivitelezésre Kivitelezıi szerzıdés megkötése, munkakezdés
2014.03.01
2015.03.31
Bontás Építés Használatba vételi engedély Tevékenységek terve Engedélyes tervek elkészülte Építési engedély megeszerzése Kiviteli tervek elkészítése Közbeszerzési felhívás kiírása kivitelezésre Kivitelezıi szerzıdés megkötése, munkakezdés Bontás Építés Használatba vételi engedély Tevékenységek terve Engedélyes tervek elkészülte Építési engedély megeszerzése Kiviteli tervek elkészítése Közbeszerzési felhívás kiírása kivitelezésre Kivitelezıi szerzıdés megkötése, munkakezdés Bontás Építés Használatba vételi engedély Tevékenységek terve Engedélyes tervek elkészülte Építési engedély megeszerzése Kiviteli tervek elkészítése Közbeszerzési felhívás kiírása kivitelezésre Kivitelezıi szerzıdés megkötése, munkakezdés Bontás Építés Használatba vételi engedély Tevékenységek terve Engedélyes tervek elkészülte Építési engedély megeszerzése Kiviteli tervek elkészítése Közbeszerzési felhívás kiírása kivitelezésre Kivitelezıi szerzıdés megkötése, munkakezdés Bontás Építés Használatba vételi engedély Tevékenységek terve Engedélyes tervek elkészülte Építési engedély megeszerzése Kiviteli tervek elkészítése Közbeszerzési felhívás kiírása kivitelezésre Kivitelezıi szerzıdés megkötése, munkakezdés Bontás Építés Használatba vételi engedély Tevékenységek terve SSI1 Sportiskolai játékos vetélkedı SSI2 Sportági bemutatók SSI3 Elsı Indián Nyár a Sportligetben SSI4 Indián Nyár a Sportligetben Tevékenységek terve
Tevékenység kezdı napja:
I
2012 II III
IV
I
2013 II III
IV
I
2014 II III
IV
I
2015 II III
IV
2014.03.01
Tevékenység kezdı napja:
2015.03.31
I
2012 II III
IV
I
2013 II III
IV
I
2014 II III
IV
I
2015 II III
IV
2014.03.01
Tevékenység kezdı napja:
I
2012 II III
IV
I
2013 II III
IV
I
2014 II III
IV
I
2015 II III
IV
I
2012 II III
IV
I
2013 II III
IV
I
2014 II III
IV
I
2015 II III
IV
I
2012 II III
IV
I
2013 II III
IV
I
2014 II III
IV
I
2015 II III
IV
Tevékenység végsı határideje:
2014.09.30
I
2012 II III
IV
I
2013 II III
IV
I
2014 II III
IV
I
2015 II III
IV
2013.10.01 Tevékenység kezdı napja:
Tevékenység végsı határideje:
2014.09.30
2014.03.01
Tevékenység kezdı napja:
Tevékenység végsı határideje:
2014.12.31
2014.03.01
Tevékenység kezdı napja:
Tevékenység végsı határideje:
2014.09.30
2014.03.01
Tevékenység kezdı napja:
Tevékenység végsı határideje:
Tevékenység végsı határideje: 2014.09.30
IV
Tevékenység végsı határideje:
2014.06.01
2014.08.31
Tevékenység kezdı napja:
IV
Tevékenység végsı határideje:
I
2012 II III
IV
I
2013 II III
IV
I
2014 II III
IV
I
2015 II III
AGO1" Zöld szív " háromnapos szabadtéri fesztivál Tevékenységek terve SAV1 Mini pályázat SAV2 Mini pályázat SAV3 Mini pályázat SAV4 Mini pályázat SAV5 Mini pályázat
2014.01.01
I
2012 II III
IV
I
2013 II III
IV
I
2014 II III
IV
I
2015 II III
2015.05.31
12.1. oldal- 3. sz. melléklet Közösségi tér használatához készült igényfelmérés kérdıíve beillesztésre került. "Új Városliget építése Szombathelyen" NYDOP-3.1.1/B1-13 sz. pályázat
LAKOSSÁGI KÉRDİÍV Az adatszolgáltatás önkéntes!
Helyszín: Kérdés
válasz lehetıség hetente - 1
Milyen gyakran látogatja a Városligetet?
havonta - 2 évente pár alkalommal - 3 soha - 4
A tervezett felújítási program (sziget és a tó menti sétaút akadálymentesítése, zöldövezeti felújítása, új csónakok beszerzése, futókör felújítása, új horgászállások, napozóstégek létesítése, vizíszínpad kialakítása, úszószauna telepítése, több és jobb minıségő parkolóhely) megvalósítása esetén gyakrabban látogatna-e ki a Városligetbe?
igen - 1
nem - 2
Sziget látogatása -1 Csónakázás -2 Futás - 3 Horgászás - 4 Mely szolgáltatást veszi igénybe a felújítás után a Városligetben (Többet is megjelölhet)
Napozás napozóstégen -5 úszószauna - 6 egyéb (események, étkezés, strand, kalandváros, stb…) 7 nem megyek a városligetbe 8
Születési éve neme
évszám férfi - 1 nı - 2 egyedülálló - 1
családi állapota
házas, élettársi kapcsolatban -2 kevesebb mint 8 - 1
iskolai végzettsége
szakmunkásképzı - 2 szakközép isk./gimnázium - 3 fıiskola/egyetem 4 szellemi munka - 1 fizikai munka - 2
Foglalkozása
háztartásbeli - 3 tanuló - 4 nyugdíjas - 5 munkanélküli - 6
Az érintett akcióterület környékén lakik-e?
igen - 1 nem - 2
Milyen típusú házban lakik (családi ház, társasház (pl. panelház))?
családi ház - 1 társasház - 2
1
2
3
4
5
6
7