Tyekvicska Árpád ÍRÁSOK A FORRADALOMRÓL

Tyekvicska Árpád ÍRÁSOK A FORRADALOMRÓL

NAGY IVÁN KÖNYVEK 16.

Sorozatszerkesztő TYEKVICSKA ÁRPÁD

Tyekvicska Árpád

ÍRÁSOK A FORRADALOMRÓL

BALASSAGYARMAT, 2006

NAGY IVÁN KÖNYVEK A Nógrád Megyei Levéltár könyvsorozata

Szerkesztette: TYEKVICSKA ÁRPÁD

Számítógépes szerkesztés: HERNÁDINÉ BAKOS MARIANNA

A kötet kiadását támogatta: MTA TÖRTÉNETTUDOMÁNYI INTÉZET POLGÁRI MAGYARORSZÁGÉRT ALAPÍTVÁNY

ISSN 1418-7086 ISBN 963 7243 65 8

© Tyekvicska Árpád, Studium Libra Bt., Nógrád Megyei Levéltár

Borítóterv: Kopisz Attila Felelős kiadó: a levéltár igazgatója Készült: a HÍR-ÁSZ Kft. balassagyarmati nyomdájában Kiadja: a Studium Libra Bt. és a Nógrád Megyei Levéltár

Édesapám emlékére

HELYI FORRADALOM I. Társadalmi önszerveződés a Rétsági járásban 1956-ban (Kutatási összegzés) 1956 október-novemberében a közigazgatási centrumok kapcsolata az események kezdetén erősen meglazult, majd a következő napokban gyors ütemben újjászerveződött. Maga a forradalom mozaikszerűen terjedt: a vidéki forradalmi központok – többnyire megyei és járási székhelyek – létrejöttét gyakorta előzték meg a hozzájuk közel eső falvak kis forradalmai. A legfontosabb, legdinamikusabb erőközpontok mindvégig a járási szintű forradalmi szervek voltak. Különösen így volt ez vizsgálatunk helyszínén, a Rétsági járás „városhiányos” térségében, ahol maga a székhelyközség is mindössze 1172 lelket számlált. Az október 30-án megválasztott megyei forradalmi tanács alig tudott Nógrád egészére kiterjedő tevékenységet folytatni, figyelme és intézkedései szinte kizárólag Salgótarjánra és a Zagyva-völgyére korlátozódtak. A felső- és középszintű központok eseménysoraiból, az onnan érkező és ott tapasztalt cselekvési és magatartási minták közül, a helyi történések szempontjából azok bizonyultak a legfontosabbaknak, amelyek bekerültek egy-egy közösség információs rendszerébe, és így befolyásolhatták a résztvevők magatartását, cselekedeteit és akaratát. A rendszernek esetünkben a következő elemeit sorolhatjuk fel: 1. A Budapestről vagy nagyobb városokból hazatérő munkások, vasutasok, autóbusz-vezetők, vásározók, tanulók stb. hír- és élményanyaga, amelyek otthoni cselekvésük ideologikus jellemzőiben, a központban „tanult” cselekvési minták, rituálék újrajátszásában jelentek meg. 2. A meglehetősen rendszertelenül érkező, de forrásainkban is megjelenő forradalmi újságok, röplapok híranyaga. (A közismert Tizenhat pont már október 24-én eljutott a falvak jelentős részébe!) 3. A Szabad Kossuth Rádió adásai. A rádió, október 28-ig, a felkelőkkel fegyveres harcban álló kormány adójaként meglehetősen egyoldalú, koncepciózus híreket szolgáltatott. Ennek kettős hatása volt az események alakulására. Részben bizonytalanná tette a falusiakat, kivárásra ösztönözte őket, de ugyanígy elbizonytalanította a régi hatalmi elit helyi képviselőit is. Másrészt azonban ösztönzött a forradalom legitimnek tűnő megoldásaira. Ebből következően a különböző elnevezésű forradalmi tanácsok választásakor számos településen betartották a tanácsválasztások néhány alaki feltételét, fontos szerepet adva a községi, városi népfront elnökeinek.

7

Helyi forradalom I.

Romhány község lakosai a képen látható keresztet 1956. október 26-án emelték, a budapesti harcok áldozatainak emlékére. Az akkori erdészet adta a fenyőtörzseket, néhány ügyes asztalos keresztet ácsolt belőlük, köréje pedig léckerítést építettek. A kereszt november 7-ig állt, amikor is éjszaka „valakik” ledöntötték és lovak segítségével elszállították.

8

Társadalmi önszerveződés a Rétsági járásban 1956-ban

9

Helyi forradalom I. 4. A Szabad Európa Rádió máig tisztázatlanul fontos szerepet játszott az események formálásában. A SZER közvetítésével jutottak el a forradalom hírei a falvakba, kommentárjai pedig cselekvésre, a helyi események megindítására, továbbvitelére ösztönözték a hallgatókat. 5. A rendszerhez tartoztak azok az információk, utasítások, késztetések is, amelyek a felbomló, illetve szerveződő hatalmi központokból érkeztek a helyi szintekre. A hierarchia felső vezetői a forradalom első pillanatától kezdve bizonytalanságban hagyták az állami és pártbürokráciák, a fegyveres erők helyi felelőseit. A végletekig centralizált államhatalmi szisztéma saját csapdájába esett: a határozott központi utasítás nélkül maradt járási és községi szervek – néhány ritka kivételtől eltekintve – önmaguktól képtelenek voltak a szervezett és erőteljes föllépésre, noha az első napokban erre meg lett volna a lehetőségük. A pontos és követhető utasítások hiánya azonban cselekvésképtelenné tette őket, így jobbára csak bágyadt és zavarodott rosszallással szemlélték a mellettük elrohanó eseményeket. Az utólagos visszaemlékezések nem kis keserűséggel említik a defenzívába szorult, minden felső segítségtől és utasítástól megfosztott pártmunkás zavart tétovaságát. Ez a helyzet és érzés dobta felszínre azt a mosolyogtató magyarázatot, mely a párt és tagjainak lefegyverzésében látta, vagy próbálta láttatni a történtek „elfajulásának” okát. (A megfogalmazás később gyakorta visszatérő vádpontja lett a bírósági ítéleteknek.) A bomló hatalom által közvetített információk, szervezkedési kísérletek általában csak szűk körben és kevéssé érzékelhetően, kósza hírek formájában váltak részévé a helyi közösségek információs bázisának, a történések menetét többnyire alig befolyásolták. Ugyanakkor az igazgatási-gazdasági központok belső viszonyainak változásai az események általános meghatározóivá váltak. A rétsági páncélos laktanya, a járási rendőrkapitányság, a pártközpont és a tanács vezetésének erodálódása csak október 29-én, a hajnali órákban tette lehetővé a forradalmi központ létrejöttét, akkor azonban azt maga a páncélosezred vezetése szervezte meg. 6. A községi, de még inkább a járási forradalmi tanácsok küldöttségei személyes benyomást is szerezhettek a forradalmi fővárosról. Különösen orientáló hatású volt a Mindszenty bíborost Budapestre kísérő csoport útja, melynek során a járás vezetői a kormányszintről szerezhettek fontos és megbízható információkat. 7. Az első személyes élmények között szerepeltek azok, amelyeket az igen korán meginduló élelmiszersegélyek szállítói szereztek a fővárosban, s amelyek érzelmi alapot adtak az otthoni állásfoglalásokhoz. 8. Végül járási példák bizonyítják a szomszédos községek eseményeinek kölcsönös figyelemmel kísérését, a történések, hírek, információk gyors cseréjét. A Rétsági járás helyi történéseinek egyik legszembetűnőbb sajátossága a mintakövetés. A közeli forradalmi központok (Balassagyarmat és a Pest megyei

10

Társadalmi önszerveződés a Rétsági járásban 1956-ban Vác) esemény- és cselekménysorai már önmaguk is a pesti történések nagyrészt spontán fejlődését követték. A falvak forradalma pedig mindkét forrásból merített. A mintaközpontokban megforduló falusiak élénk figyelemmel kísérték a történteket, vagy maguk is részt vettek azokban. Számosan voltak közöttük a főváros nagyüzemeiben többnyire falvanként, csoportosan dolgozó vagy tanuló fiatalok, akik munkahelyük, munkásszállásuk átpolitizált, forradalmi légkörét és élményeit osztották meg itthoni barátaikkal, ismerőseikkel. Az előadások helyszíne nemegyszer az italbolt volt, mely hajdan a közélet fontos színhelyeként működött, és csak az ’50-es évek lefojtott légkörében vált szinte kizárólag a szórakozás és az alkoholizmus helyszínévé. A forradalom napjaiban a régi funkciók költöztek vissza az intézmény falai közé. Az átélt események újragondolásától (és nemegyszer a poharazgatástól is) hevülő szemtanúk – előadva élményeiket, a figyelem középpontjába kerülve a történteket gyakorta kiszínezve –, lassanként önkéntelenül is egy követendő eseménysor leírását adták át társaiknak. Október 29-ig a falvak többsége csupán a forradalom kezdeti cselekvéssorait, a felvonulást, a jelképek leverését, ledöntését élte át. Az események dinamikájában – a nyilvánvaló és természetes eltérések mellett – fellelhetők általánosítható momentumok is, bár a formai azonosságok mögött gyakorta eltérő okokat és indítékokat találunk! Az első hírek és élmények családi-rokonsági, baráti és munkahelyi csoportokban terjedtek, s lassan az egész közösség élményévé váltak, rögzültek és tudatosultak. Ennek a folyamatnak a legfontosabb fórumai – a család belső teréből kilépve – a csoportos találkozási lehetőségek, például a járásszerte gyakorta tapasztalt borházi összejövetelek, az ún. „kupaktanácsok” vagy a csoportos rádióhallgatások. Ehhez járultak a falusi közéletiség hagyományos fórumai: a már említett utcai, kocsmai beszélgetések, a rokonságokat és ismerősöket összefogó templomi istentiszteletek, és – ahol ilyen egyáltalán létezett – a munkahelyi gyűlésezések, véleményalkotások. Az információk szétterjedése egyben a dolgokkal kapcsolatos közös normák megformálásának is a folyamata. Ennek kiteljesedését egy-egy nagyobb tömegdemonstráció jelentette, amelyen a falu meghatározó része jelen volt, ismerte szervezőit, vezetőit, lehetőséget kapva a forradalommal való azonosulásra és annak kifejezésére. Az egyes közösségek – a szerkezeti, mennyiségi különbségek mellett – meglehetősen eltérő konfliktustömeggel érkeztek a forradalom küszöbéhez. Az ’50-es évek nemcsak anyagi-gazdasági, illetve szabadságjogi természetű intézkedésekkel sújtották a falvak lakóit, hanem sebet ejtettek a mentális szféra számos területén. Ezek szinte községenként változtak, a társadalomszerkezettől, a helyi vezetők származásától, habitusától, a felmerülő konfliktustípusoktól, vagy épp a tanácstestületek összetételétől függően. Ebből adódóan igen eltérő

11

Helyi forradalom I. érzelmi, indulati, szolidaritási helyzetek alakultak ki. Különösen fontosakká váltak azok a sérelmek, amelyek egy-egy személy, csoport, rokonság elhelyezkedését változtatták meg a helyi társadalom szerkezetében. A világháború utáni bő évtized ilyen pozícióváltások sorozatát hozta. A szovjet megszállást követően a nemzeti bizottsági és képviselő-testületi helyek pártok szerinti megosztásának kényszere már önmagában is fölborította a közéletiség addigi rendjét, megváltoztatva a helyi konszenzusalkotás alapjait, a vallások, famíliák, településrészek közötti, a vagyoni helyzet szerinti fölosztást, képviseletet, új arcokat, családokat, szereplőket hozva a közéletbe. A második átrétegződés a koalíciós időszakhoz köthető, fő jellemzője a nem kommunista szereplők fokozatos – falvanként eltérő intenzitású – kiszorulása a vezető testületekből. A harmadik, korszakot záró küszöböt az első tanácsválasztások jelentik. A váltás módja, mértéke itt is falvanként eltérő volt. A járás egyes községeiben szinte lefejezték az addigi elitet, a tanácselnököt és titkárt is többnyire északnógrádi bányászfalvakból importálva, míg más településeknél bizonyos kontinuitást, a hagyományos rendezőelvek látens továbbélését fedezhetjük fel. Az ’50-es évek az átrétegződések sorozatából álltak. A forradalomig eltelt hat év helyi szinteken is tele volt „sikertörténetekkel” és kettétört karrierekkel, jóhiszemű szerepvállalásokkal és önként választott, vagy épp kényszerű visszavonulásokkal. A falusi társadalom tradicionális értékrendjének, gyakran századok alatt kialakult pozíciórendszerének – amelyben az egyén, a rokonsági és egyéb érdekcsoportok egyaránt meghatározott rend szerint helyezkedtek el – a felrúgása együtt járt a személyes és közösségi igazságérzet durva megsértésével. Így 1956 helyi forradalmaiban a tradíciókon alapuló egyéni és csoportos értékkeresésnek meghatározó szerepe volt. A falusi társadalom olyan régi dinamikai tényezői pedig, mint a vallási hovatartozás, a rokoni szolidaritás vagy a közéleti hagyományok, az események kezdetétől kitapintható szerephez jutottak. Az egyén számára különösen fontos motiváló tényezőnek bizonyult az életútban megélt személyes, politikai jellegű pozícióvesztés. Egykori képviselő-testületi tagok, pártvezetők gyakori szereplői voltak mind az ’50-es évek kisebbnagyobb konfliktusainak, mind pedig a forradalom eseményeinek. A személyes térvesztés, esetleges üldöztetés a rokonság egészét tekintve is motiváló tényezővé vált: a hátrányt, sérelmet szenvedettek gyermekei, közeli rokonai nemegyszer váltak részeseivé a helyi történéseknek. A strukturális meghatározottságok felemlítése mellett azonban azt is fontos hangsúlyoznunk, hogy a személyes képességek, a habitus, a helyzet- és kapcsolatrendszer, és nem utolsósorban az események spontaneitása „struktúrákon kívüli” vagy „motívumok nélküli” szereplők tucatjait állították az események gyújtópontjába.

12

Társadalmi önszerveződés a Rétsági járásban 1956-ban Bizonyos életkorok és foglalkozási típusok – eltérő okokból – is magasan reprezentáltak a résztvevők között. 1956-ot a köztudat az ifjúság forradalmaként őrizte meg. Forrásaink valóban tanúskodnak a fiatalság magas presztízséről, kezdeményező erejéről, az eseményekben való aktív részvételéről. Ám falusi viszonylatban ezt a képet színeznünk kell, és párhuzamba állítanunk azzal a sajátos értékrenddel, mely az egyének cselkedeteit is meghatározta. Ilyen értékmérő lehet – az egyén képességein kívül – a házasság, amely a közéletben való részvétel küszöbét is jelentette egykor. Bizonyára ebből is adódik, hogy míg a nagy tömegjelenetekben, a felvonulások, jelképrombolások során – és ebből következően a megtorlás áldozatainak sorában – gyakorta találkozunk fiatal, nőtlen férfiakkal, a választott vagy kinevezett tisztségek betöltői között – községenként változó arányban – már túlsúlyba kerültek a családos, többnyire egy-két gyermeket nevelő személyek. A szereplők csoportjában egyes foglalkozások képviselői több okból is lehetnek felülreprezentáltak. A néhány nagyobb budapesti, dunakeszi vagy váci vállalatnál dolgozó ingázók önmagukban is szorosabb közösséget képeztek, emellett már az események kezdetén megbízható és friss információkkal rendelkeztek. Bizonyos foglalkozásoknál a szakmai tradíciók is a fokozott részvételt segíthették (pl. a jól szervezett, sajátos öntudattal rendelkező vasutas-társadalom esetében). Az események tagolását tekintve négy, karakterében és tartalmában eltérő szakaszt különíthetünk el: szerveződési-demonstrációs szakaszt, választási szakaszt, működési szakaszt és a kettős hatalom időszakát. A szerveződési-demonstrációs szakaszhoz a forradalom első, kezdeti cselekménysorai tartoznak. A szomszédos községek hatással vannak egymásra, de az események nem gyűrűzve, hanem itt is mozaikszerűen terjednek. Ide tartoznak az első esték ablakzörgetései, kazaltüzei, illetve a információk terjedésének, ezáltal a résztvevők motiválódásának már leírt, többnapos folyamata. A következő lépcsőt az állami- és pártszimbólumok megsemmisítése jelenti. E cselekvéssorban általában – bár korántsem mindig – fiatalemberek vesznek részt, a forradalom első napjait közülük többen a fővárosban élték meg. A mintakövetés már leírt sajátosságai és helyzetei (többnyire a kocsmai beszélgetések, az átélt és a közösségnek átadott élmények újrajátszása, másolása) még inkább a spontaneitást hordozzák. Gyakori kép a kocsmából az utcára vonuló fiatalság, amely leveri az intézmények tábláit, a vörös csillagokat, letépi a vörös zászlót, ledönti a szovjet emlékművet. Sajátos demonstrációs forma volt a könyv- és iratégetés. Bár nemegyszer fölvetődik itt is az alkohol hatása, e cselekményeknek mégis praktikus tartalmat és jelképi értéket kell tulajdonítanunk. A beadási iratok megsemmisítése inkább az adminisztráció visszaállításának lehetetlenné tételét célozta, mintsem valamely bosszúfolyamat részét képezte. Ugyanígy a mozgalmi könyvek égetésének rend-

13

Helyi forradalom I. szeressége, esetenként pontos dokumentálása is arra vall, hogy e cselekmény jelképértékkel bírt, a réstvevőket tehát nem a bosszú vagy más indulat vezérelte. Azokban a falvakban, ahol már az első cselekményeknél, a szervezésben részt vettek a közösség tekintélyes és ismert tagjai, az első szakasz spontán, attraktív jelenetei gyakorta hiányoztak. Általában itt találkozunk a felvonulás szervezett, ünnepélyes formájával, amikor meghirdetett ünnepség keretében vonult föl a falu fiatalsága, diáksága és lakossága, többnyire a hősök emlékművéhez. Ilyenkor szavalatok, ünnepi beszédek elmondására, koszorúzásra és gyertyagyújtásra került sor. A választási szakaszba a forradalmi szervek (mindenek előtt a nemzeti tanácsok és a nemzetőrségek), tisztségviselők megválasztása tartozott. Járási szinten e tekintetben két típust különíthetünk el. Hét község esetében a forradalmi tanács választása október 29-e előtt játszódott le. Az ő esetükben a választások menetét és kimenetelét kizárólag információs rendszerük és belső dinamikájuk, erőviszonyaik határozták meg. Esetükben többnyire kizárhatjuk a külső, utasításos késztetéseket. A községek kivétel nélkül a járás nyugati felén, a Vác–Balassagyarmat vasútvonal mentén helyezkednek el. A tény önmagában is példázza, hogy a térbeli helyzet, az informálódás lehetőségei, aktív társadalmi csoportok (pl. vasutasság) jelenléte milyen fontos szerepet játszott a helyi események alakulásában. Az említett helyzeti specifikumok mellett azonban forrásaink azt bizonyítják, hogy az említett községek nemcsak közlekedés-földrajzi adottságaikat tekintve, hanem konfliktustömegük nagyságában is eltértek környezetüktől, így az intenzív bekapcsolódást, önszervezést minden bizonnyal ez a körülmény is motiválta. A másik típusba soroljuk azokat a falvakat, amelyekben az október 29-e hajnalán megalakult járási forradalmi tanács utasítására, a kiszállt bizottságok szervezésében, ellenőrzésével, vagy csak részvételével választottak önigazgató szervet. A későbbi jelöltek, tagok szerepvállalása, középpontba kerülése gyakorta már a forradalom első szakaszában megindult. Az események élére álló szervezőknek jelentős részük volt a közvélemény formálásában, és lehetőségük arra, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek. A választást általában a gyűlés előkészítése, illetve a többnyire házról házra történő meghívás előzte meg. A szervezők megegyezése, akarata így jelentős mértékben egybeesett a későbbi végeredménnyel, hiszen a meghívások során, a meglátogatottak véleményének kikérése mellett, lehetőség adódott a meggyőzésre is. Ilyen értelemben a választás előkészítését egy többfordulós egyeztetési folyamatnak kell felfognunk, amely a közösségben lévő hangadó vélemények, akaratok ütköztetését, konszenzusát szolgálta. Az első választási típus esetében ez a konszenzuskeresés teljesebb és többnyire egyértelmű eredményt hozott. Az október 28-a után megválasztott forradalmi tanácsok választásakor a járási központból kiszálló biztosok már célzottan kerestek és kértek föl személyeket a

14

Társadalmi önszerveződés a Rétsági járásban 1956-ban gyűlések szervezésére, nem egy esetben a tanácselnököt vagy a vb-titkárt. A választás végeredményében is több volt a manipulatív elem. Eltérés mutatkozik a két módon megválasztott testületek összetételében is: az előzőekben – bár ellenpéldát is tudunk mondani – csak elvétve találunk aktív párttagokat, tanácsi funkcionáriusokat, illetve más, a nómenklatúrához tartozó személyeket, míg a második esetben némely község forradalmi tanácsába csaknem kivétel nélkül MDP-tagok kerültek be! A választási rituáléhoz hozzátartozott a jelölőbizottság és a levezető elnök szereplése. Utóbbi posztján igen gyakran találkozunk a községi népfront elnökével, olykor a koalíciós időszak valamely tisztségviselőjével – a jegyzővel vagy a bíróval –, illetőleg a község egy köztiszteletben álló polgárával. A jelölőbizottságok összetételének megállapításához csak kevés adattal rendelkezünk. Ezek azt sejtetik, hogy tagságuk többnyire az idősebb, vagyonosabb, politikai vagy közéleti múlttal rendelkező személyek közül került ki, azonban találkoztunk az egyes társadalmi, foglalkozási csoportok arányát figyelembe vevő, képviseleti jellegű összetétellel is. A megválasztottak átlagéletkora csaknem minden esetben fiatalabb volt a jelölőbizottságénál. Ennek oka többszálú. Részben mutatja az idősebb korosztályok bizonyos tartózkodását, távolságtartását az eseményektől, részben pedig a rokonsági, érdekcsoporti megegyezések eredményét sejteti. A megválasztottak között az esetek jelentős részében (de korántsem általános szabályként) a harminc év körüli korosztályok játszották a vezető szerepet, és hangsúlyosan jelen voltak a negyvenesek, de szinte minden esetben megtaláljuk a fiatal generációk képviselőinek markáns csoportját is. A foglalkozás szerinti megoszlást tekintve helységenként eltérő képet kapunk, amit bizonyára a helyi adottságok befolyásoltak. Kitapinthatóan jelennek meg egyes foglalkozások (pl. MÁV-alkalmazottak) és foglalkozási helyzetek (bejáró, ingázó munkások), jelentős súllyal és számmal a gazdatársadalom képviselői (ide sorolhatjuk a nemegyszer már más foglalkozású rokonok, leszármazottak jelenlétét is), ugyanakkor a helységek egy részében meglepően kevés értelmiségi került be a választott szervekbe. A választások többnyire zsúfolt termekben folytak, forró hangulatú gyűléseken. A hangadók a szervezők közül kerültek ki, véleményük így is befolyásolta a végeredményt. Az október 29-e előtti választások során csaknem mindenütt széles bázissal rendelkező szervezetek jöttek létre, amelyek kifejezték a közösség többségi akaratát, míg a második esetben nemegyszer szólnak forrásaink újraválasztásról, vitákról, különböző érdekcsoportok ütközéseiről. A testületek összetételében mindenekelőtt a konfliktusföloldás szándéka érhető tetten, mely elsősorban az anyagi és mentális sérelmek gyors és radikális (ezért helyenként bizonytalan) orvoslását célozta.

15

Helyi forradalom I. A működési szakaszhoz tartozik a forradalmi szervek – tanácsok, munkástanácsok, nemzetőrségek, pártok – tevékenységének időszaka. Az önálló (tehát nem valamely központ utasítását végrehajtó) intézkedések két részre oszthatók. Egyrészt a forradalommal kapcsolatos, állásfoglalás értékű cselekedetekre (pl. élelmiszersegélyek küldése a fővárosiaknak, a pártház községi tulajdonba vétele, a tanácsi apparátus elbocsátása), másrészt közösségiegyéni sérelmeket orvosló, a hagyományos jogelveket érvényesítő döntésekre (a termelőszövetkezetek feloszlatása, a közbirtokossági erdők visszavétele, a „feles főzésű” pálinka és a beszolgáltatott termények kiosztása stb.). Nagy szerepet kaptak a közrend, a közbiztonság és a közellátás kérdései. Kifejezetten személyes sérelmek felszínre kerülésére csak kevés példát találtunk. A kettős hatalom időszaka összefolyt az előző szakasszal. A forradalmi tanácsok, bizottságok működése helyenként december végéig tartott. A kádárista hatalom megerősödése először megyei szinten történt meg, majd ezt követte a járási szervek újjászervezése. Mindkét oldalról kompromisszumos taktikának lehetünk tanúi. A forradalmi tanácsok vezetői – kevés kivételtől eltekintve – elismerték a visszaállt tanácsi vezetés létét, ugyanakkor a forradalmi tanácsok elnökeit és titkárait hevenyészett üléseken vb-elnökké és -titkárrá választatták, akik azután a régi szerkezeti keretek figyelembevételével tevékenykedtek. A forradalom így – az intézményes formák folyamatos feladása, eltűnése mellett – személyekbe mentődött át. Ezt a személyes tartalmat a hatalom csak 1957 telén-tavaszán, és nemegyszer csak fizikai erőszakkal volt képes eltávolítani. A Rétsági járás helyi forradalmaiban a részvevők által kifejtett, összefüggő ideológiai tartalmakkal nem találkoztunk. Sokkal inkább ideologikus momentumok, foszlányok kerültek vizsgálódásunk körébe. A pártok szerveződése csupán néhány községben indult meg. Az adatok minden esetben a Kisgazdapártra vonatkoznak. A felvonulások rituáléi, a megőrződött jelszavak, a határozatokban és a felszólalásokban megmutatkozó deklarációk, a forradalmi Budapestnek küldött élelmiszer-szállítmányok egyaránt azt jelzik, hogy a falusi lakosság döntő többsége azonosult a forradalommal. A fennmaradt dokumentumok a szabadsággondolat, az igazságosság, a nemzeti érzés és függetlenség fogalmait vetítik elénk legélesebben. A távolabbra mutató politikai akaratok csak halványan sejlenek fel. Ha egy szabad, többpárti választás esetén mégis valószínűsítjük egy konzervatív, esetleg szociális színezetű keresztény párt győzelmét, azt csak a következő zárójeles megjegyzésekkel tehetjük. 1956-ban a járás két szembetűnő sajátossággal rendelkezett. Nem volt a területén város, illetve az ipart mindössze két középüzem képviselte. A mezőgazdaság szocialista átszervezése pedig lényegében egy helyben topogott.

16

Társadalmi önszerveződés a Rétsági járásban 1956-ban Bár a fiatalabb (bejáró-ingázó) nemzedékek városhoz kötődése már egy kettős erőtér jelenlétét sejteti, mégis úgy látjuk, hogy a Rétsági járásban még nagymértékben megőrződött a hagyományos társadalomszerkezet, jelen voltak még a gazdasági és politikai gondolkodás archaikus formái, amelyeket a forradalom az addigi lefojtottságból felszínre hozhatott volna. E tekintetben nem feledkezhetünk meg a politikai tradíciók továbbélésének markáns példájáról sem: 1945ben a Független Kisgazdapárt, 1947-ben pedig a Demokrata Néppárt aratott elsöprő győzelmet a járás területén, az országgyűlési választásokon. Ehhez képest már csak adalék az a tény, hogy Mindszenty József felsőpetényi fogva tartása és „kiszabadítása” önmagában is az általa képviselt politikai eszményekre irányította a járás lakosainak figyelmét. 1956 egyik legfontosabb „teljesítménye” a helyi közösségek önszerveződése. Ebből a szempontból kiemelkedik a belső energiákból megszülető hét községi forradalmi tanács példája. Ez villantja elénk legélesebben a falusi társadalom vitalitását, belső kohéziós erejét. Ha a helyi eseményeknek nem is volt koherens ideológiája, mégis felfedezhető bennük bizonyos tendencia. A helyi történéseket szinte minden pillanatban befolyásolták az országosan viharzó események, ám megmutatkoztak bennük azok a helyi szándékok, amelyek a dolgok „visszazökkentését”, a közösségi igazságérzet, értékszemlélet érvényre juttatását célozták.

17

HELYI FORRADALOM II. Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban (Esettanulmány) Nógrád megye Rétsági járásában 1956. október 29-ig mindössze hét községben jöttek létre – eltérő elnevezéssel – forradalmi tanácsok. Mindegyikük a Nógrádot is érintő Vác–Balassagyarmat vasútvonal mentén fekszik. Térbeli helyzetüknél fogva e falvak már a század elején kinyíltak, és ingázók, bejárók tucatjait, az ötvenes években százait küldték a közeli városok (főként Vác, Dunakeszi és Budapest) üzemeibe, gyáraiba. Társadalmuk fokozatosan átalakult, mindegyikükben megjelent és megerősödött a helyi vasutasközösség. Jelen vizsgálatunkban kísérletet teszünk arra, hogy bemutassuk az események főbb dinamikai tényezőit, a szereplők legfontosabb motivációit, a működő szándékokat, akaratokat egy közel kétezer lelkes, nógrádi kisközség forradalmi eseményeiben.1 Információrendszer, lokalitás, cselekvési dinamika A külső térből érkező és a belső térben ható, friss hírek többségét Nógrádra is vasutasok és Budapest, Vác, Dunakeszi üzemeiben, gyáraiban dolgozó – többnyire munkásszállásokon élő – munkások hozták. Ilyen volt Haász Sándor 24 éves pályamunkás, aki a Nyugati pályaudvaron, vagy Srám János, aki a váci MÁV-telepen dolgozva volt tanúja a forradalom első napjainak. Hébel János, a dunakeszi műhelytelep dolgozója később a helyi események egyik mozgatójává, szervezőjévé vált. Az átélt események, hallott információk mellett szerepvállalásának bizonyára fontos motívuma volt szociáldemokrata múltja, 1950-es iparmegvonása, 1954-es, ítélettel végződő perbe fogása, valamint apósának – aki a világháborút követő ún. koalíciós időszakban a községi nemzeti bizottság elnöke volt – közéleti funkciója. Az információs rendszer első szegmensét tehát azok az erő- és mintaközpontok jelentik, amelyeknek forradalmi történései, eseménysorai személyes közvetítéssel kerültek a közösségi térbe. Nógrád község esetében ezt a szerepet Budapest mellett elsősorban a közeli Vác töltötte be, ahová a falu lakosai vásározni is jártak. (Rétság, a járás székhelye ekkor csupán egy alig több mint ezer lakosú kisközség volt, ahol a helyi erőközpontok – a járási tanács, a pártbizottság, a 1

Vö. Tyekvicska Árpád: Helyi forradalom – Társadalmi önszerveződés a Rétsági járásban, 1956-ban. In: Rendi társadalom – Polgári társadalom 5. Paraszti kiszolgáltatottság – Paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör konferenciája. Gyula, 1991. 264– 274. p., illetőleg a kötet előző tanulmánya.

18

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban rendőrség és a páncélosezred – lassú hatalmi eróziója csak október 29-e hajnalán tette lehetővé az Ideiglenes Járási Forradalmi Nemzeti Tanács létrehozását.) A személyes élmények mellett a legtöbb információt a rádió közvetítette a falu lakóinak. A Kossuth rádió október 28-ig a felkelőkkel fegyveres harcban álló, az események jó részét ellenforradalminak nyilvánító kormány híreit, kommentárjait szolgáltatta. Az ebből következő „legitimációs csapda” polarizáló kettőssége Nógrád esetében is tetten érhető: egyfelől az október 26-i fölvonuláson megjelenik az „Éljenek a diákok, hazudik a rádió!” jelszó, másrészt a népfront elnökének részvétele és szerepe a forradalmi tanács választásában – mint látni fogjuk – a legitimitás kereséséről tanúskodik. A Szabad Európa Rádió máig tisztázatlanul fontos szerepet játszott a vidéki események dinamizálásában. Mivel teljes híranyaga nem áll rendelkezésünkre, így most csak rendkívüli hallgatottságát rögzíthetjük. A hírek falun belüli terjedése egyben az események, a fölvonulás gondolatának formálódását, a szervezők kiválását és a történések középpontjába kerülését is jelenti. Ezt a folyamatot leginkább lokális áttekintéssel tudjuk megragadni (1. ábra). Az ábrán sűrűsödések jelzik az egymáshoz közel lakók, szomszédsági viszonyban állók szorosabb kapcsolattartását. Hír- és véleménycseréik a térképi vizsgálat tanulsága szerint fontos ösztönzői lehettek a későbbi cselekvésnek. A szomszédolások, a fölszaporodott „rokonlátások” megannyi impulzusát adták a szerepvállalásnak, illetve a szerepre való késztetésnek. Az akaratok és szándékok egyeztetésének másik, a család, a háztartás belső terétől távolabbi helyszíne a borház, a borospince, mely októberben, szüret után, a baráti, rokoni összejövetelek idején a véleményformálás egyik terepévé vált. Az itt összeülő, borozgató, szócsatákba bonyolódó, vagy épp a józan véleményeket ütköztető „kupaktanácsokról” adatközlőink is megemlékeztek. A térképi sűrűsödések és a forradalmi események középpontjában a falu lakói által gyakorta használ, „bejáratott” középületeket találunk. A kocsma a falu közéletének, politikai önkifejezésének hagyományosan fontos helyszíne. E funkció csak az ötvenes években szorult ki belőle, ekkor vált szinte kizárólag a szórakozás, az italozás színterévé. ’56 politikai forrongásai ismét a helyi hírcsere, információszerzés központjává tették e nagy múltú intézményt. Járásszerte dokumentumok sora tárja elénk a viták, élménybeszámolók által itt formálódó és hevülő forradalmi hangulatot, mely gyakorta csapott át spontán tüntetésbe, amit nemegyszer kísértek jelképleverések, könyvégetések. E cselekvéssorokban a mintaközpontokban látott, átélt, otthon újra és újragondolt, a beszámolókban mindinkább kiszínesedő események, viselkedési és magatartásformák kicsiben való újrajátszását láthatjuk. Ennek csak előkészítője a „társaságba járó” embert motiváló, rajta keresztül pedig környezetét is politizáló kocsmai beszélgetés.

19

Helyi forradalom II.

katolikus vallású résztvevő

evangélikus vallású résztvevő

kultúrház kocsma

templom tanács

1. ábra: A forradalmi események aktív résztvevőinek lakóhelyei1

A Nógrádra hazaérkező vasutasok és gyári munkások is itt osztották meg tapasztalataikat, élményeiket ismerőseikkel. Itt adta át barátainak a magával hozott Tizenhat pont néhány példányát Burik János vasutas, megteremtve ezzel a helyi események megformálatlan, mégis létező ideologikus alátámasztását. Az addig kisebb csoportokban motiválódó szervezők is itt találkoztak és fogalmazták meg az október 26-i fölvonulás koreográfiáját. A hírcsere másik fontos helyszíne a templom. Főként az esti litániára siető, vagy arról távozó falusiak cseréltek véleményt a fejleményekről, tudták meg a plébános, „a világ dolgaiban” jártasabb társaik véleményét. A templom lehetőséget adott az egymástól távolabb lakó rokonok találkozására, álláspontjuk, véleményük egyezte-

1

NML XXIII. 783. d) 19. Lakónyilvántartó könyv – NML XV. 4. Nógrád. Ideiglenes nyílvántartási térkép, 1962.

20

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban tésére is. A plébánián tárgyalták meg az események alakulását az egyházi képviselő-testület tagjai, akik tekintélyüknél fogva jelentős szerepet kaptak a helyi közvélemény formálásában (s mint látni fogjuk, az események alakításában is). A tanácsháza fekvésénél és funkciójánál fogva vált a történések fontos helyszínévé. A közelében lakók élénk figyelemmel kísérték az ott történteket, a fölvonulás előtt a tömeg egy része az épületnél gyülekezett, és követelte a begyűjtési iratokat (Nógrádon – az események szervezettségénél fogva – nem került sor azok megsemmisítésére). A kultúrház – valamennyi forrás egybehangzó állítása szerint – zsúfolásig megtelt termében került sor a forradalmi tanács megválasztására összehívott gyűlésre. A szervezők A fölvonulás szervezőinek, az események indítóinak körét ma már nem tudjuk pontosan behatárolni. Hébel János portréja mellé mégis odaillesztünk néhány arcképet, azokét, akik bizonyosan meghatározó szerepet játszottak. 1 – Molnár Márton (1956-ban 49 éves, 17 kh-on gazdálkodó középparaszt) széles rokonsággal és jelentős földtulajdonnal rendelkező evangélikus família katolizált tagjaként lett az egyháztanács, 1940-től a képviselő-testület tagja. Volt a legeltetési bizottság és a közbirtokosság vezetője is. Kisgazda múltja ellenére 1950-ben mind a községi tanácsnak, mind pedig a járási tanácsi vb-nek a tagja lett, és maradt egészen a forradalomig. 1956-ban azonban konfliktusok sorozatát élte át. A beadásban folyamatosan a hátralékosok között találjuk, elmaradt a tanácsülésekről, végül – egyedüliként a faluban – megtagadta a beszolgáltatást, amiért szeptemberben elszámoltatták. Október 27-én beválasztották a nemzeti tanácsba. – Pásztor János közeli rokonai közé tartozott a község utolsó bírója, míg az ötvenes évek tanácselnöke a felesége sógora volt. Ő maga először az NPP, majd az MDP tagja lett, és 1951-ig tisztségek sorát töltötte be. Volt az UFOSZ, majd a DÉFOSZ elnöke, a nemzeti bizottság és a képviselő-testület tagja. Ekkor azonban karrierje megtört: 1951-ben lemondott iparáról, 1954-ben már terv-bűntettért indult ellene eljárás, testvérét, Vincét pedig kulákká nyilvánították. Kezdeti szerepvállalása ellenére sem választották be a forradalmi szervekbe, ugyanak-

1

A tanulmányban említett résztvevők életútjára, közéleti szerepvállalására, tulajdonára vonatkozó személyi, demográfiai adatokat, információkat Nógrád körjegyzőségi, kisközségi, tanácsi és kataszteri anyagainak áttekintésével kaptuk. Mivel jóformán szavankénti hivatkozásra lenne szükség, így a részletes jegyzeteléstől el kellett tekintenünk. A jelölőbizottság, a forradalmi és a nemzeti tanács, illetve a nemzetőrség összetételére: NML XXIII. 783. c) 3. 208/1957.

21

Helyi forradalom II. kor az újjászervezett UFEK (ezzel a rövidítéssel jelölték a földhöz juttatottak helyi szervezetét) elnöke maradt. – Bajnai Ferenc 1932-es születésű, akkor MÁV-dolgozó. 1952-ben önként visszalépett a párttagjelöltségtől. Bátyja az első tanácsi ciklusban tanácstag volt, a már megismert Pásztor János pedig a nagybátyja. Az ötvenes évek elején éles személyi konfliktusba került a község párttitkárával, ami szerepvállalásában is erősen motiválta. Tagja lett a nemzeti tanácsnak, és parancsnoka a nemzetőrségnek. – A 24 éves Ádám Ferenc erdész – apja a püspöki uradalom erdőőre volt – 1956-ban lett a MÖHOSZ községi elnöke. A forradalom idején a nemzeti tanács és a tizenhat fős nemzetőrség tagjává választották. – Polyák Sándor volt az aktív résztvevők egyik legidősebbje. 14 kh-on gazdálkodó földművesként már 1941-ben a képviselő-testület tagja lett, 1944-ben pedig pénztárnoka. Hadifogolyként került a Szovjetunióba. 1951-ben még a békebizottságba választották, de azután már nem töltött be egyetlen tisztséget sem. 1954-ben gazdasági ügyben perbe fogták. Csak 1956 októberének elején kérték fel ismét közszereplésre: ekkor a tanács szabálysértési bizottságának a tagjává választották. Október 27-én elnöke lett a jelölőbizottságnak, és bekerült a nemzeti tanácsba is. (A Piroska és a Rottek család tagjairól a későbbiek során ejtünk szót.) Az események Október 26-án a fölvonulás otthon tartózkodó szervezői bevárták munkahelyükről hazatérő társaikat, így az fmsz-kocsma előtt gyülekező tömeg csak este 19 órakor indult meg a tanácsháza felé. Odaérve soraikba hívták a VB-titkárt, majd elmentek a tanácselnökért, a párttitkárért, a kultúrotthon igazgatójáért, a tsz-elnökért és a könyvelőért, két egykori MDP-titkárért és a begyűjtési előadóért. (Az interjúk során nem sikerült tisztáznunk a cselekmény célját: van, aki a „behívást” megbocsátó gesztusként, a többség büntetőelemként értékelte.) A tüntetők útba ejtették a pártházat is, ahol a kommunista jelképeket, könyveket semmisítették meg. Visszaérkezve a tanácsházához, egy fiatal munkás, ifj. Piroska István fölolvasta a Tizenhat pontot, majd fölszólított mindenkit a bosszútól, a szélsőségektől való tartózkodásra. Végül, a Himnusz eléneklése után, a tömeg szétoszlott. A fölvonuláson több száz fő, a lakosság majd negyede vett részt, s aki nem, az falusi szokás szerint a kapu előtt állva nézte végig az elvonuló tömeget. A cselekmény elsődleges jelentőségét abban látjuk, hogy a közösség minden tagjában tudatosította a forradalom jellegét, megmutatta résztvevőit, az élen menetelő szervezőit, a jelszavak által tartalmát és fő céljait. E rituáléval maga a közösség vált a forradalom avatottjává.

22

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban A választást is megelőzte bizonyos egyeztetés, azt tehát nem tekinthetjük kizárólag a spontán akaratok megnyilvánulásának. A házról házra járó, falugyűlésre hívogató szervezőknek kétségkívül nyílott lehetőségük – például a beszélgetések irányának meghatározásával, egyes személyek fölemlítésével, családok, háztartások, rokonságok kihagyásával – az események befolyásolására, de a meghívások egyben az érdek- és véleményegyeztetés feladatát is betöltötték. A beszélgetések megformáltak és nyilvánossá tettek számos vélekedést, amik azután elsősorban a jelölőbizottság összetételében köszöntek vissza. A választás lefolyását az ún. „legitimációs csapda” határozta meg. „A Hazafias Népfront nógrádi szervezete nevében, a kormány felhívása alapján összehívtuk Nógrád község dolgozóit, hogy a törvényesen meghirdetett választásokig munkástanácsot válasszunk a község vezetősége mellé” – hangzott a népfront elnökének bevezetője.1 Az ő szerepeltetése önmagában is a folytonosság, a törvényesség keresésére utal, másrészt nyilvánvaló, hogy a kormány fölhívása csak az üzemi munkástanácsokra vonatkozott, a lokális önigazgatás addig létrejött forradalmi szervei – a kormányzat részéről – ekkor még nem számíthattak támogatásra. Az idézett szöveg sajátos csúsztatása csupán ezt a legitimitási hézagot kívánta áthidalni. A népfront elnöke még csak egyfajta tanácsadó testület választására gondolt, ám a jelenlevők már túlléptek a „megtartva változtató” akaraton: a jelölőbizottságból kiszavazták a párt és a végrehajtó bizottság képviselőit. A tömeg belső dinamikája, a forrósodó hangulat, az erőteljes, az eseményeket és szándékokat továbblendítő hangadók felszólalásai már átléptek a legitimáció kérdésén, és a helyzetet az addig érlelt és helyben formálódó akaratok egy új, forradalmi jogelv alapján oldották meg. Lemondásra bírták a tanácsvezetést, és a jelölőbizottság előzetes javaslata alapján forradalmi tanácsot választottak. A nyolctagú forradalmi tanács azonban csak ideiglenes, átmeneti szerv volt: a választás utáni első ülésén további tizenhárom tagot kooptált. A Nógrádi Nemzeti Tanács a nevében is kettősséget hordozott: részben a koalíciós időszak nemzeti bizottságára, részben pedig az ötvenes években átformált viszonyokra utalt. A kívülről érkező hírek és a közösségen belüli vélemények a közösségiség belső (rokoni, baráti, szomszédsági, munkahelyi, de főként családi-háztartási) tereiben és intézményesült formáiban motiválták az események résztvevőit. 1

NML XXIII. 783. c) 3. 208/1957. Hesz Mihály 16 kh-as gazdaként lett a népfront elnöke, a második ciklusban pedig a községi vb tagja. Tanácsi hozzászólásai arról tanúskodnak, hogy mindvégig sikerült megőriznie bizonyos autonómiát. Különösen 1955 végén, 1956 elején szaporodtak elégedetlenségéről tanúskodó, a népfront szerepének növelését kívánó megnyilatkozásai. Januárban a kormány ígéreteit kérte számon, sokallta a 10%os községfejlesztési hozzájárulást. Februárban tüntetően távol maradt egy tsz-szervező gyűlésről, ezután lemondatták vb-tagságáról. A Rajk-temetés után tért vissza ismét a közéletbe. A forradalomban – a választási gyűlés levezetésén kívül – már nem játszott szerepet.

23

Helyi forradalom II. Nyilvánvaló, hogy az információszerzés esélye, az akcióba kerülés (például lokális) lehetőségei nem voltak egyformák. Bizonyos csoportokat, egyéneket fokozottan ösztönzött, sarkallt a cselekvésre, kiegészítve az egyéni életút által meghatározott indulati-akarati elemeket. Ugyanakkor azonban a választott szervekbe kerüléshez már kevésnek bizonyult csupán az egyén szerepvállalási szándéka, szükséges volt – többek között – a közösségi elfogadás és elfogadottság, a feladatra való alkalmasság, a megfelelő rokoni-ismerősi háttér is. Elsősorban ebből a szempontból kívántuk vizsgálni a résztvevők motivációs bázisát, választ keresve arra, hogy milyen elvek, tényezők alapján választódott-választatott ki az egyén a közösséget formáló vagy képviselő feladatra. A minta Különböző típusú dokumentumaink Nógrád község esetében lehetővé teszik a forradalom cselekvő résztvevőinek megfelelő elkülönítését, a teljes körű mintavételt. Ilyen résztvevőknek tekintjük az események szervezőit, a jelölőbizottság, a forradalmi és a nemzeti tanács, valamint a nemzetőrség tagjait, illetve mindazokat, akik valamely, a forradalomhoz köthető eseményben, cselekményben meghatározó szerepet játszottak. Az így képzett mintába összesen 78 személy került. A forrásadottságból következően, csoport tagjainak mindegyikét sikerült azonosítanunk, kevés kivétellel megismertük személyi adataikat, életútjuk néhány fontos részletét. Az alábbiakban ez az adatbázis szolgál vizsgálatunk alapjául. Életkor, foglalkozás1 Táblázatba foglaltuk a község férfinépességének és a mintában szereplőknek az életkor és foglalkozás szerinti megoszlását: 1. táblázat: Nógrád község férfi lakosai és a mintában szereplők száma foglalkozás és életkor szerint F

Korcsoport

Ö

15–19 20–24 25–29

18 5 7

1

M R

Ö

fő

V R

Ö

fő – – 1

23 52 47

I R

Ö

fő 2 7 8

10 12 18

E R

Ö

fő 1 2 1

– 2 2

R

Ök

fő – – –

21 19 29

Rk fő

1 2 1

72 90 103

4 11 11

Az életkori és foglalkozási adatokat az 1955-ben fölfektetett és folyamatosan vezetett lakónyilvántartó könyv adatainak feldolgozásával nyertük – NML XXIII. 783. d) 19.

24

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban 30–34 35–39 40–44 45–49 50–54 55–59 60– Öf fő Rf fő

17 8 21 39 35 31 74 255

3 5 4 8 2 2 1 26

33 5 9 9 10 10 2 200

5 – – 1 – – – 23

21 19 13 19 6 4 – 122

6 3 2 3 – – – 18

3 6 2 3 6 1 3 28

1 1 – 1 – – – 3

12 13 7 6 3 10 22 142

1 – 1 – 1 – 1 8

86 51 52 76 60 56 101 747

16 9 7 13 3 2 2 78

Magyarázat: F: Földművesek M: Munkások V: MÁV-alkalmazottak I: Iparosok és alkalmazottaik E: Egyéb foglalkozásúak Ö: Az összes férfi száma korcsoport és foglalkozás szerint R: A résztvevők, azaz a mintában szereplők száma korcsoport és foglalkozás szerint Ök: Az összes férfiak száma korcsoportonként Rk: A résztvevők, azaz a mintában szereplők száma korcsoportonként Öf: Az összes férfiak száma foglalkozásonként Rf: A résztvevők, azaz a mintában szereplők száma foglalkozásonként

Táblázatunk adatai szerint Nógrád község társadalmában – habár a legnagyobb létszámú csoportot képezték – a földművesek már nem játszottak egyértelműen domináns szerepet. 1950-ben a MÁV-nál és az iparban mindkét nemből összesen még csak mintegy kétszázan dolgoztak,1 1956-ra azonban az 1900 fős lakosságnak már közel negyedét tették ki. A munkásférfiak száma megközelítette a földművesekét. Rajtuk kívül sokan találtak munkát egyéb munkahelyeken is. Nagy létszámúak a harminc év alatti, 1927 és 1936, illetve – korukhoz képest – az 1907 és 1912 között született korosztályok, míg a legkisebbek azok, amelyek 1912 és 1921 között, tehát az I. világháború éveit is magában foglaló időszakban látták meg a napvilágot. A foglalkozások részben az életkorhoz kötődnek. Legélesebben ez a földművesek és a munkások viszonylatában látszik. A vasútnál dolgozók korösszetétele jelzi, hogy az első nagyobb csoportok, amelyek a falun kívül vállaltak munkát, a MÁV-nál helyezkedtek el. Összességében a község férfilakosságának tizede cselekvő résztvevője volt a forradalom helyi eseményeinek (747-ből 78 fő). Az egyes életkorok aktivitását a résztvevők és az összes férfi korcsoportonkénti hányadosai (Rk/Ök) mutatják:

1

NML V. 323. 21. Nógrád kisközség 1950. évi költségvetése.

25

Helyi forradalom II. 2. táblázat: A résztvevők aránya korcsoportonként Korcsoport (év) Rk/Ök

15–19

20–24

25–29

30–34

35–39

40–44

45–49

50–54

55–59

60–

0,06

0,12

0,11

0,19

0,18

0,13

0,17

0,05

0,04

0,02

2. ábra: A résztvevők aránya korcsoportonként 0,2 0,18 0,16

Rk/Ök

0,14 0,12 0,1 0,08 0,06 0,04 0,02 0 15-19

20-24

25-29

30-34

35-39

40-44

45-49

50-54

55-59

60-

Korcsoport (év)

Saját kohorszuk létszámához viszonyítva a legnagyobb arányban a 30–39, de különösen a 30–34 éves korosztályok vettek részt a forradalom történéseiben. Az utóbbiak többnyire szüleikkel élő, két-három gyermeket nevelő, fiatal házasok voltak. Ők a családi tradíciók, szerepek, motivációk legmélyebb átélői és leggyakoribb követői, hisz testvéreik elköltözése után leginkább rájuk hárult öregedő, többnyire földműves szüleik segítése. Az előbbiekkel csaknem megegyezik a 45–49 éves kohorsz részvételi aránya. Ebbe főként önálló gazdák, családfők tartoznak, akik közül többen töltöttek már be jelentős közéleti, politikai pozíciót is életük folyamán. 1956-ban csaknem kivétel nélkül házas vagy még nőtlen gyermekeikkel éltek egy háztartásban. (A már megismertek közül idetartozik Hébel János, Molnár Márton és Pásztor János, de tagja a csoportnak a nemzeti tanács elnöke, Piroska István, és két tagja, Czerman József és Molnár András is, vagy Németh Pál tanár, akit október 27-én jegyzővé akartak választani.) Érdekes képet mutat a minta foglalkozás szerinti megoszlása. Igen eltérő eredményt kapunk az aktivitás fokáról (Rf/Öf), ha különböző korcsoport-együttesek szerint végezzük el számításainkat.

26

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

3. táblázat: A résztvevők aránya foglalkozásonként Foglalkozás F M V I E

Öf 255 200 122 28 142

15–60 év Rf Rf/Öf 26 0,10 23 0,12 18 0,15 3 0,11 8 0,06

Öf 85 56 72 14 38

30–49 év Rf Rf/Öf 20 0,24 6 0,11 14 0,19 3 0,21 2 0,05

Öf 30 122 40 4 69

15–29 év Rf Rf/Öf 1 0,03 17 0,14 4 0,10 0 0,00 4 0,06

Rf/Öf

3. ábra: A résztvevők aránya foglalkozásonként 0,26 0,24 0,22 0,2 0,18 0,16 0,14 0,12 0,1 0,08 0,06 0,04 0,02 0 F

M

V

I

E

Foglalkozás 15-60 éves résztvevők

30-49 éves résztvevők

15-29 éves résztvevők

A mintát tekintve a MÁV-alkalmazottak részvételi aránya a legmagasabb (0,15). Csaknem azonosak a földművesek (0,10), a munkások (0,12) és az iparosok (0,11) adatai, ugyanakkor föltűnő az egyéb foglalkozásúak nagyfokú passzivitása. Az ötven éven felüliek kohorszainak Rk/Ök arányszámai (0,05, 0,04, 0,02) arról vallanak, hogy az idős korosztályok minden foglalkozási csoportjában már erősen lecsökkent a közéleti aktivitás. Ha tőlük eltekintünk, akkor a részvételi arányok megváltoznak. Az ötven éven aluliak között már a földművesek kerülnek az első helyre (0,18), legszembetűnőbben a 30–49 éves korosztályoknál

27

Helyi forradalom II. (0,24). A munkások cselekvési kedve így csupán a legfiatalabb, 15 és 29 év közötti nemzedéknél lesz a legnagyobb. Árnyaltabb képet kapunk mintánkról, ha a benne szereplők életkor és foglalkozás szerinti megoszlását az 1. táblázat adatait ábrázolva egységbe foglaljuk.

T: A nemzeti tanács tagja J: A jelölőbizottság tagja N: A nemzetőrség tagja (A vízszintes betűsor ugyanarra a személyre vonatkozik!)

Az ábra oszlopai tartalmazzák egy-egy kohorsz foglalkozási megoszlását. A résztvevők legkarakteresebb részét a fiatal, harmincötödik életévüket még be nem töltött munkások alkották, akik többnyire kevés közéleti tapasztalattal rendelkeztek, de nagy létszámú csoportjaikból az események fontos szereplői kerültek ki. A vasutasok közül a földművesekhez hasonlóan a középkorú, 30–39 évesek voltak a legtevékenyebbek. Tendenciának is tekinthetjük, hogy a falu közéletében hagyományosan meghatározó szerepet játszó 30–49 éves földművesek a résztvevők között is szép számmal szerepelnek. Egyes korcsoportok különösen magas részvételi arányt mutatnak. Ilyenek például a 35–39 és a 45–49 éves földművesek, vagy a 30–34 éves – négy nemzeti tanácstagot is adó – vasutasok. Esetükben érhető tetten leginkább a baráti, korosztályi szolidaritás, összetartás.

28

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban A földtulajdon nagysága1 A falusi társadalom értékviszonyainak egyik hagyományosan fontos mutatója a földtulajdon nagysága. A helyi viszonylatban jelentős birtoktulajdon nemcsak a családfő, hanem az egész família tekintélyét növelte, és befolyásolta helyzetét a község társadalmában. Emellett meghatározta a család életvitelét, jelentős mértékben behatárolta az egyéni életutak lehetőségeit. A birtokos családok, famíliák nemcsak sajátos és erős belső összetartó erővel, rokonságtudattal rendelkeztek, de általában fokozott – gyakorta generációkon átívelő – közösségi szerepvállalás is jellemezte őket. A fenti szempontok miatt vizsgáltuk a résztvevők földtulajdonát. Két szempontot alkalmaztunk: – Egyrészt az 5. ábrára fölvittük a mintában szereplők saját birtokállományát; – másrészt a 6. ábrán azoknál, akik nem rendelkeztek saját földdel, apjuk, illetve vők esetében apósuk birtoknagyságát vettük figyelembe (összesített földtulajdon). 5. ábra: A résztvevők saját földtulajdonának nagysága foglalkozás és életkor szerint Korcsoport 60– 55–59 50–54 45–49 40–44 35–39 30–34 25–29 20–24 15–19

E

F

EF IF EVVFF IVVVF EIVVVVVMMMMMFF VMMMMMMMMF EVVMMMMMMM EVMM 0 kh Földnélküliek

F VFF

EF

F: Földművesek I: Iparosok és alkalmazottaik

1

VVM FF VF

FFF F

EF FF F

E

1 kh5 kh10 kh15 kh-nál nagyobb földtulajdon

M: Munkások E: Egyéb foglalkozásúak

V: MÁV-alkalmazottak

NML V. 323. 224. Gazdalajstrom 1949/1950; NML XXIII. 783. d) 12. A mezőgazdasági lakosság jövedelemadó-kivetési lajstroma 1957.

29

Helyi forradalom II. 6. ábra: A résztvevők összesített földtulajdonának nagysága foglalkozás és életkor szerint Korcsoport 60– 55–59 50–54 45–49 40–44 35–39 30–34 25–29 20–24 15–19

E

F FF

E EF F EMM EMMM EVVMM EM 0 kh Földnélküliek

F VVM VV IVVF IVVVVM VMF M V 1 kh-

F IVFF F VF VV M MMM

FFFF FF F F F F MF MFF MM M M M 5 kh10 kh15 kh-nál nagyobb földtulajdon

Az 5. ábra adatai szerint, a 77 vizsgált résztvevőből 60 fő rendelkezett 5 kh alatti földtulajdonnal, míg a fölé mindössze 17-en kerültek. A második vizsgálatban a két kategória száma már csaknem azonos, és megkétszereződik a 10 kh fölötti tulajdonosok száma is. A két megközelítés különbsége arra a fontos tényre világít rá, hogy noha a résztvevők fele a falu hajdan szegényebb foglalkozási, vagyoni csoportjaiból került ki, másik részük 1956-ban olyan családokban élt (vagy azokból származott), amelyek helyi viszonylatban jelentős földtulajdonnal rendelkeztek (1956-ban 290 főnek volt 5 kh alatti, míg 131-nek a fölötti birtoka). Súlyukat növeli az is, hogy számos, jelentős birtokkal rendelkező família több, esetenként háromnégy tagjával is képviselteti magát a mintában (például a Rottekok, Klucsikok vagy a Molnárok). Ez a megállapítás pedig mindenképp árnyalja a fiatal, városban dolgozó, munkás vagy vasutas foglalkozású forradalmár kialakulóban lévő ideáltípusát, rámutatva a származási-családi háttér motivációs erejére. A választottak A jelölőbizottság két korcsoportra épült: a harmincöt év alatti munkásokra és a negyvenévesnél idősebb földművesekre. Egyértelműen ez a legidősebb és a legnagyobb átlagos földtulajdonnal rendelkező, elkülönített csoportunk. Saját földtulajdonuk szerint heten, míg a 6. ábra metódusa szerint tizenhétből tizenöten tartoztak az 5 kh-nál nagyobb földtulajdonnal bíró gazdák közé. Az ő javaslatuk, illetve a választó falugyűlés, majd a kooptálás részben fiatalította, részben vegyesebb összetételűvé tette a nemzeti tanácsot. Itt már három

30

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban nemzedék határozott jelenlétét látjuk: döntő súllyal bírnak a harminc-harmincöt évesek – közülük is kiemelkednek a középkorú MÁV-alkalmazottak. Bekerültek a húszas éveik első felében járó korosztályok képviselői (az ő jelenlétük jelzi leginkább az események juvenilis jellegét), míg harmadikként a 45. életévükön már túllépő, jelentős – nemritkán a koalíciós, vagy épp a háború előtti időszakban szerzett – politikai és közéleti tapasztalattal rendelkező korosztályok tagjai (ők csaknem mindannyian a jelölőbizottság munkájában is részt vettek). Foglalkozása szerint a nemzeti tanács tagja lett egy-egy erdész, tanító és katonatiszt, hat vasutas, három iparos, hét földműves és mindössze két munkás. Ebből a csoportból csak hatan rendelkeztek 5 kh-nál nagyobb saját földtulajdonnal, míg az összesített tulajdonnagyság szerint is csak egy-egy iparos és munkás, illetve a hét földműves lépte át e birtokkategóriát. Az adatokból az is kitűnik, hogy a nemzeti tanácsba kerülést sokkal inkább egyéb tényezők határozhatták meg (például a részvételi aktivitás, a rokoni, korosztályi, foglalkozási háttér és szolidaritás, illetve a testület képviseleti jellege), mint a földtulajdon nagysága. A nemzetőrség volt a legfiatalabb összetételű csoport, felét fiatal munkások adták. Saját vagyonnal egyikük sem rendelkezett, és csupán öt személy apja vagy apósa tartozott az 5 kh-on felüli kategóriába. Családi állapot, a háztartás nagysága Nem véletlen, hogy a mintába alig kerültek nőtlen férfiak (4. táblázat). Ez összefüggésben lehet azzal a társadalomszervezési elvvel, amely a házasságot tekinti a felnőtté válás egyik fő kritériumának, s amely a tisztségre való alkalmasság határkövét is képezte. Jellemző, hogy a földművesek között egyáltalán nem, míg a jelölőbizottságban és a nemzeti tanácsban egy, illetve mindössze két nőtlen férfit találunk. 4. táblázat: A résztvevők megoszlása családi állapot szerint Családi állapot Nőtlen Házas családtag Házas családfő

F – 5 21

M 6 8 11

Foglalkozás V 1 3 12

I – 2 1

E 2 2 4

Összesen 9 20 49

A „házas családtag” és a „házas családfő” megkülönböztetéssel a lakónyílvántartó könyv vezetője minden bizonnyal az egy házszám alatt közös, illetve külön háztartásban élő rokonokat jelölte.

31

Helyi forradalom II. A család, a tágabb família késztető erejét mutatja, hogy a résztvevők csaknem mindannyian bonyolultabb szerkezetű, több nemzedéket magába foglaló családokban éltek. A községben ekkor egy házszám alatt átlagban 4,6 fő élt. A mintába felvettek körében ugyanez a mutatószám 5,7! Nem érdektelen egy pillantást vetnünk azokra, akik kimaradtak az eseményekből. Ilyen például a harminc év alatti földművesek 30 fős csoportja. Közülük mindössze öten voltak házasok, itt találjuk az iskolát befejező, de még el nem helyezkedett fiatalokat is, akik ideiglenesen a családi gazdaságban dolgoztak. Meglepőbb a harmincöt évesnél idősebb munkások, illetve az egyéb foglalkozásúak szinte teljes kimaradása a történésekből. Utóbbiak között találjuk a párt- és államigazgatás dolgozóit, vezetőit, a kereskedelmi szféra alkalmazottait, a helyi értelmiséget is. A legnagyobb létszámú csoportot a hivatásos katonák képezik, akik többnyire a falutól távolabb, elkülönült szervezetben éltek, és a helyi eseményekben csak kevés szerepet játszottak. A vallási megoszlás1 Az ötvenes évek során a közösség érzelmi ellenállása a nyilvánosan is fölvállalt vallásosságban öltött testet. Feljelentések, a pártszervezet ismétlődő kérvényei tanúskodnak a katolikus plébános összetartó, véleményformáló szerepéről, ugyanígy a lakosság negyedét kitevő, gazdaságilag igen erős evangélikus közösség elzárkózó, csöndes önszervezést mutató ellenállásáról: „Az evangélikus vallásúak ... folytatják a vallásos esték szervezését, ami a következőket szüli: nem vesznek részt a hírszolgálaton, pártnapokon olyan benyomást tesznek, mint egy méhraj – összetartók –, azonban nem a párton, a Függetlenségi Népfronton belül, hanem kívül. A közmunkákban nem vesznek részt, szinte érezhető, hogy elhúzódnak a szocializmus építésétől, mintegy önálló államot képeznek a községi államban” – jelezte a problémát már 1949-ben a község jegyzője.2 Habár a vb-titkár utólagos jelentése hangsúlyozza a katolikus egyházvezetők szervező szerepét („… az ellenforradalom előtt és alatt is Bea Antal esperes többet mozgott a községben kint, mint máskor szokott, házról házra járva, míg Csáki József esperes a plébánia előtt, kint a kapu előtt állt, és megállítva az arra menőket beszélgetett az utcán az emberekkel”),3 a valóságban nem avatkoztak közvetlenül az eseményekbe. Véleményük mégis megjelent a történések alakításában, főként az egyházi képviselő-testület tagjainak közvetítésével. Az evangélikus presbitérium, illetve a katolikus testület tagjai többször egyeztették véle1

NML V. 323. 255. Közélelmezési nyilvántartás 1943 I–II. (vallási hovatartozásra vonatkozó adatok). 2 NML V. 322. 7. 52–8–123/1949. 3 NML XXIII. 783. c) 3. 208/1957.

32

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban ményüket, így minden bizonnyal nem csak tekintélyüknek volt köszönhető, hogy mind a jelölőbizottságba, mind pedig a nemzeti tanácsba többen bekerültek: a tizennégy presbiterből hatan lettek a mintának, közülük pedig hárman a nemzeti tanácsnak a tagjai. Mellettük a katolikus egyháztanács is három fővel volt képviselve, így e tekintetben egyfajta paritás jellemezte a testületet. Érdekes, hogy – számos környező községtől eltérően –, Nógrádon nem került sor az egyházi jelképek föltételére az iskolában, illetve vallási jellegű sérelmek, jelszavak sem jelennek meg dokumentumainkban. Összesen 76 résztvevő vallási hovatartozását sikerült meghatároznunk. Közülük hatvannégyen voltak katolikusok és mindössze tizenketten evangélikusok, így – az összes résztvevőt tekintve – az utóbbiak részvételi aránya alacsonyabb. A jelölőbizottságban azonban már 12:4, a nemzeti tanácsban pedig 14:4 a két felekezet képviselőinek aránya. Az evangélikusok szerepét növelte gazdasági súlyuk (az összesített földtulajdon szerint a tizenkét résztvevő átlagos földtulajdona igen magas, 10 kh körüli volt) és erős rokonsági rendszerükből is adódó összetartásuk. A politikai attitűd Az egykori, nem kommunista politikai múlt, párttagság gyakori vádpontja a későbbi MSZMP-jelentéseknek. Szerepe, motiváló ereje valóban megjelenik az aktív résztvevőknél is. Igen kevés – csak néhány fő – az MKP és az MDP, illetve a termelőszövetkezet kilépett, netán aktív tagja. A jelölőbizottságban, a nemzeti tanácsban és a nemzetőrségben már egyet sem találunk. A községben mindig is voltak egységes, meghatározott politikai attitűddel, állandó közéleti szerepvállalással jellemezhető családok, amelyek – nemegyszer egymás vetélytársaiként – más-más politikai párt tagjai lettek (kisgazdák voltak például a Klucsikok, Molnárok, Bajnógelek, Dobosok, parasztpártiak a Czermanok és a Burikok, az iparosok egy része szocdem volt, míg mások az MKP-be léptek be). 1945 után a négy koalíciós párt azonos számú taggal vett részt a nemzeti bizottságban, illetve a képviselő-testületben. Ez a tény önmagában is kibővítette a szereplők körét, ennyiben a háború előtti állapothoz képest átrendeződött a helyi közélet. Sajnos – megbízható források híján – csupán a nemzeti tanács esetében tudtuk vizsgálni a politikai kontinuitás kérdését. Itt két főről sikerült megállapítanunk, hogy az NPP, négyről, hogy az FKgP és egyről, hogy a szociáldemokrata párt egykori tagja volt. Körük jelentősen bővült volna, ha közvetlen rokonságuk politikai hovatartozását is figyelembe vesszük (például a nemzeti tanács elnökének apja, Piroska István, bírói tisztsége mellett az FKgP helyi elnöke is volt).

33

Helyi forradalom II. Azonban sem a visszaemlékezésekben, sem pedig a föltárt dokumentumokban nem sikerült a pártélet föléledéséről, a pártszempontok tudatos érvényesüléséről információt kapnunk, így kérdés, hogy e fontos tényező milyen szerepet játszott 1956 helyi történéseiben. Közösségi szerep – rokoni motiváltság A hagyományos falusi társadalom bizonyos kohéziós vonalak mentén szerveződött. Az ’50-es évek közepére ezek a tradicionális tényezők már jelentős mértékben meglazultak, ám a forradalom helyi eseménysorának alakításában mégis szerepet játszottak. Jelen fejezetünkben a rokoni összetartás helyzetformáló erejével foglalkozunk. A minta tagjainak többsége néhány – egymástól elkülönülő, de több szállal össze is kapcsolódó – rokonsági kör valamelyikébe tartozott, amelyek egy-egy nagy létszámú, a közösség gazdasági-társadalmi életében fontos szerepet játszó família köré szerveződtek (ilyen volt a Rottek, a Klucsik vagy az evangélikus Molnár család). Ennek a fontos elvnek a szemléltetésére közöljük a Rottek család rokonságfájának néhány részletét.

34

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban 7. ábra: A Rottek-család „gazda” ágának családfája (csak az 1956-ig Nógrádon házasságot kötöttek feltüntetésével)1 I. Ferenc

II. Ferenc : Varga Erzsébet I. táblázat

I. János : Zsemberi Magdolna II. táblázat

I. András : Kovács Verona III. táblázat

I. táblázat 1. 2.

II. Ferenc: Varga Erzsébet III. Ferenc 1888 : Rezsnák Julianna B1930–1933

3.

István 1920 : Chovanyecz Erzsébet

4.

Erzsébet 1912 : Piroska István

5.

II. János 1890 : Hugyecz Mária

6.

Mária 1916 : Mészáros Pál Péter

7.

Verona 1922 : Sztruhár István

8.

Mária 1893 : Klucsik János

9. 10.

János 1915 : Mészáros Mária Mihály 1896 : Molnár Erzsébet

11.

Mária 1933 : Fricz István

12.

Erzsébet 1925 : 1. Rezsnák József

13.

2. Zima Ferenc

14.

Verona 1898 : Chovanyecz János

15.

I. József 1903 : Szlávik Mária

16. 17.

Mária 1924 : Levák Pál Márton 1908 : Kareczki Erzsébet

18.

Erzsébet 1928 : Fricz Mihály

19.

Katalin 1931 : Emmer József

20.

II. András 1906 : Zima Anna

21. 22. 23. 1

Mária 1927 : Drozgyik József Pál 1910 : Zima Mária Ferenc 1930 : Macskás Erzsébet

NML XXXIII. 1. Állami anyakönyvek. Nógrádi anyakönyvi kerület.

35

Helyi forradalom II.

II. táblázat 1.

I. János: Zsemberi Magdolna

2.

Rozália 1873 : Klucsik Mihály

3.

Mihály 1897 : Gyenes Erzsébet B 1946–1950

4.

Mária 1881 : Piroska István B 1921–1923, 1927–1929, 1940–1943, 1944–1946

III. táblázat 1.

I. András : Kovács Verona

2.

II. József 1874 : Babicska Erzsébet

3.

III. József 1903 : Mészáros Rozália

4.

Erzsébet 1909 : Czerman Ferenc

Magyarázat:

A nemzeti tanács tagja A vizsgálati csoport tagja B 1930–1933 = Volt bíró

Az évtizedek során Nógrádon sajátos önkormányzati ciklus alakult ki. Ennek két főszereplője a katolikus Rottek és az evangélikus Molnár család. A közösségi megegyezés szerint három bírói időszakon keresztül (kilenc éven át) a katolikusok, míg egyben a másik felekezet adta a falu vezetőjét. A közölt családfán is láthatjuk, hogy 1921-ig visszamenőleg a katolikus terminusokban kivétel nélkül a Rottek família tagjai vagy legközelebbi rokonai ültek a bírói székben. (A családfán nem szerepel Hugyecz József, az I. táblázat 5. sorában lévő Hugyecz Mária bátyja, aki 1934–1936 között töltötte be e tisztséget.) Közülük is kiemelkedik Piroska István, akinek négy bírói időszakáról tudunk. Bár e ritmus 1950-ben megszakadt, a fenti dinamika az ötvenes évek döntéseiben is fellelhető. Most csak a számunkra legfontosabb példát említjük. A bíró Piroska Istvánnak két fia is bekerült az első tanácstestületbe. János, házassága miatt, konfliktusba került családjával, attól eltávolodott, jó ideig napszámosként dolgozott, majd belépett a termelőszövetkezetbe és az MDP-be. Öccse, István, gazda maradt, 10 kh-on gazdálkodott. A testületben János bizottsági elnök lett, míg Istvánt 1952-ben elnökhelyettessé választották. A következő évben az elnök távollétében rövid ideig ő vezet-

36

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban te a tanácstestület munkáját. Emberséges, a szabályozókat is áthágó intézkedéseivel gyors népszerűségre tett szert. Tevékenysége nem maradt retorzió nélkül: egy tsz-ellenesnek nyilvánított kijelentéséért („...a párttitkár elvtárs nem említette, ... mikor a kukoricát lekaszálták, pedig ez a föld volt a szíve a községnek, amit betagosítottak. ... itt sokat dolgozott a honvédség, így könnyű volt jövedelmet csinálni a más munkájával”) a járási vezetés megfosztotta posztjától, a második tanácstestületbe már nem is jelölték. A Rottek rokonságot ekkor egy fiatal gépkocsivezető, Rottek Mihály (a családfán a III. táblázat 3. sorában szereplő III. József fia) képviselte, aki maga is hamarosan konfliktusba került a helyi vezetéssel: előbb a békekölcsönjegyzésre való agitációt tagadta meg, majd egyedüliként a tanácstestületben nemmel szavazott két vb-tag visszahívásánál. Piroska István és Rottek Mihály habitusán, közéleti szerepre való alkalmasságán kívül bizonyára rokoni kapcsolataiknak, famíliájuk hajdani közéleti dominanciájának is fontos szerepe volt abban, hogy előbbit október 27-én a nemzeti tanács elnökévé választották, míg utóbbi huszonkét évesen lett annak titkára. Mellettük – a családfa tanúsága szerint – további három nemzeti tanácstag került ki a Rottek család legközvetlenebb rokonságából, míg további öt fő résztvevőként, bekerült a mintába. A Rottek rokonság súlyát mutatja, hogy a nyolctagú forradalmi tanács felét is ők adták. Meglepően kiszélesedik az e rokonságkörbe tartozó résztvevők száma, ha a családfát a negyedik generáció után is vezetjük, illetve a rokonsági fokokat szélesítjük. Szintén csak a példa kedvéért mutatjuk be a II. táblázat 2. sorában szereplő Klucsik Mihály leszármazási táblájának részletét: Rottek Mária 1873: Klucsik Mihály Mihály 1897 : Gyenes Erzsébet Pásztor József : Gajdos Anna B 1946–1950 János 1907 : Kareczki Mária Ferenc 1936 házastársak Mária István 1932 Rozália : Bertyák János Mihály 1923 (Bajnai) Ferenc 1932

A betöltött – és a politikai változások következtében gyakorta elveszített – közéleti szerep, tisztség újrakreálásának szándéka az egyéni késztetésnek is fontos eleme. A közéleti poszt többnyire maga is bizonyos közösségi affinitást, alkalmasságot jelez. Éppen ezért tartottuk fontosnak a résztvevők múltjának vizsgálatát ebből a szempontból is. A mintából huszonhét főről sikerült megállapítanunk, hogy 1956 előtt valamilyen közfunkciót töltött be. (A kör ez esetben is lényegesen kibővülne, ha a közvetlen hozzátartozókat is figyelembe vennénk.) Ez igen magas, egyharmados arányt jelent. A mintában szerepelnek:

37

Helyi forradalom II. – az 1940–1945 közötti elöljáróság összesen tizenhárom tagjából hárman (Klucsik János esküdt, Molnár Márton törvénybíró és Polyák Sándor pénztárnok), illetve a körjegyzőség egy régi alkalmazottja, aki a tanácsi apparátusból történt elbocsátása után visszakerült eredeti állásába; – az 1945-ös képviselő-testületnek a föntieken kívül további három tagja; – a koalíciós képviselő-testületből más összetételben további négy fő: kettőkettő a kommunista, illetve a parasztpártból (hozzájuk számíthatjuk még a nemzeti bizottság egy kisgazda és egy parasztpárti tagját); – az első tanácstestület 42 rendes és 20 póttagjából tíz, míg a második 38 tagjából néhány átfedéssel hét fő (közülük négyen a nemzeti tanácsnak is tagjai lettek: Piroska István, Czerman József, Molnár Márton, Rottek Mihály); – az önkormányzati szerveken kívül többen voltak vezetői, vezetőségi tagjai különböző társadalmi, szakmai szervezeteknek, egyesületeknek (pl. Rottek Mihály rövid ideig a járási, míg Szakállas József nemzetőr a helyi DISZ-nek, illetve utóbbi a sportkör vezetőségének is a tagja volt). Végül e témakört azzal a példával zárjuk, amelyik talán a legélesebben világít rá a családi tradíció késztető erejére. Az általunk megismert kétszer hároméves, evangélikus időszakban a bírói tisztet Molnár József (a már megismert Molnár Márton nagybátyja) 40 kh-as gazda töltötte be. A ciklus 1950-ben katolikus bíróval ért véget. 1956. október 26-án, a fölvonulás kezdete előtt, Molnár József egyik unokaöccse fél liternyi kifizetett bor fejében arra kérte a község kanászát, hogy a fölvonuláson kiáltsa őt ki bírónak, amit az eredménytelenül meg is tett. 1 Bár az esetet már nem tudtuk megnyugtatóan tisztázni, mégis úgy véljük, hogy a próbálkozást joggal tartjuk olyan kísérletnek, mely a megszakított történelmi folyamatosságot hivatott helyreállítani. A hajdan gazdag és tekintélyes Molnár família tagjait a forradalmi helyzet ugyanúgy egykori szerepük – végül is egy igazságosnak érzett pozíciórendszer – újraformálására késztette, mint a Rottekokat. S talán csak a két rokonság nagysága, támogatottsága, múltjából eredő eltérései, kiemelkedő képviselőinek alkati különbségei döntötték el, hogy a forradalmi tanácsnak a Molnárok (és az evangélikusok) közül csupán egy vő – az 1955-ben bíróság elé állított és elítélt – ifj. Králik János lett tagja, és csak a kooptálással került be a nemzeti tanácsba több képviselőjük.

1

NML XXV. 4. B. 11/1958. Bajnai Ferenc és társainak népi demokratikus államrend elleni szervezkedési pere.

38

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

A felső kép baloldalán Rottek Mihály, a nemzeti tanács titkára látható (1950-es évek). Lent balra Bajnógel Ferenc nemzetőrparancsnok (1950–60-as évek fordulója), jobbra ifj. Piroska István nemzetőrparancsnok-helyettes (1960-as évek)

39

Helyi forradalom II. Konfliktusok A közösség által elfogadott pozíciószerkezet megbontásából, eltorzításából származó összeütközések mellett az ötvenes években sokkal közvetlenebb sérelmek is terhelték a nógrádiakat, az élet szinte minden területén. A terv-bűntettek, a különböző típusú és indítékú gazdasági bűncselekmények, a véletlen vagy tudatos politikai konfrontációk a helyzettel, a rendszerrel való szembenállás tudatosulásával, a személyes sérelmekből születő ellentétek pedig érzelmi-indulati motiválódással jártak együtt. A legsúlyosabb sérelmek bizonyára azt a kilenc személyt, illetve családot érték, akik a kuláklistán is szerepeltek. Közülük hetet csak 1956 szeptemberében rehabilitáltak. A forradalom eseményeiben személyesen már egyikük sem vett részt, ám ott találjuk mintánkban az evangélikus Molnárok több ágának képviselőit, Klucsik Mihály bíró rokonait, Pásztor Vince öccsét, Jánost, vagy Dobos József János fiát, aki a jelölőbizottságnak lett a tagja. A tradicionális erkölcsi, tulajdonosi, társadalomszerveződési jogelvek látványos megsértése Nógrádon a közösségi összetartás erősödésével járt együtt. Ezt jelezte a gazdatársadalom merev ellenállása miatt elakadt tsz-szervezés és a közélettől való szinte teljes elfordulás egyaránt. „A tanácsválasztáson (a rátermettek) nem vállalnak funkciót” – panaszolta 1954-ben a községi párttitkár. A második ciklusban először választott tanácstagok közül már csak ketten kerültek be vizsgálati csoportunkba, ami jelzi a helyi hatalom káderbázisának szűkülését, minőségi „romlását”. A szolidaritás érzése további három elemből is táplálkozott: – Az igen széles, nagyszámú és erős tulajdonosi kötődéssel rendelkező gazdatársadalom döntő befolyással bírt a közvélemény formálásában. – A nagy, később kuláknak nyilvánított parasztbirtokok száma elenyészően kevés volt a községben. (A listára kerülés indokaként sem a birtok nagysága kodású”!) Ebből következően az e csoportot ért megpróbáltatások – melyek családjaikat szétzilálták, személyüket pedig érzelmileg nyomorították meg – nem jelentették egyben a hajdani közéletiség szereplőinek, hangadóinak és szervezőinek teljes fölmorzsolását, és így a hatalom képviselői a „békésebb”, bizonyos kontinuitást is mutató, de azért az arányokra kínosan ügyelő hatalmi váltást választhatták. Ezzel pedig megőrződött e szerepek személyes újraélesztésének és a közvélemény nyíltabb, nyilvánosabb formálásának a lehetősége is. – A magas születési arányszám a rokonsági kapcsolatok megfelelő szervezhetőségét tette lehetővé. A gazdafamíliák így nem belterjes, zárt házassági stratégiákba bonyolódtak, hanem lefelé irányuló rokonságköröket kialakítva, meglehetősen széles rokoni bázisra, szolidaritásra építhettek. Az 1953 és 1956 közötti időszakra lehetőségünk nyílott a Rétsági Járási Ügyészség munkájának vizsgálatára. E négy év alatt összesen 84 esetben indult

40

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban – főként bűnügyben – eljárás nógrádi lakos ellen. Ebből 15-en mintánkban is szerepelnek, ami egyötödös arányt jelent. 1 A politikai jellegű összeütközések születésének helyszínei többnyire a közélet különböző fórumai voltak. Példaként az egyik legérdekesebbet, Pásztor János 1954-es tanácsülési hozzászólását idézzük: „1946–1948 években jól fejlődött együtt az iparral a mezőgazdaság. De [most] nem az ipari termelés háromszoros, [hanem] az árak többszörösek ... a beszolgáltatás óriási volt, aki nem tudott beadni, internálták, a tehenekre kivetették a tejet, ha nem is adott ... Azelőtt Nógrád egy utcájában több volt a sertés, mint ma az egész faluban van, ez azért van, mert minden takarmányt elvesznek a néptől. Nem tudják fenn, hogy mi van itt lent a faluban ... nem bírja ezt a nép soká már. Én is voltam tanfolyamon, és ott tanultam, hogy addig fogják préselni a parasztot, amíg bele nem megy a tszcs-be. ... Semmi enyhülés nincs az új begyűjtési rendeletben, ezért szóljanak hozzá, és szóljanak bátran a kormány ellen is!” 2 De jóformán az élet minden részletében, helyszínén születtek – különböző módon megtorolt – konfliktusok. A már említett ifj. Králik János például a mezőn egy tsz-tagnak tett, tréfának szánt kijelentéséért kapott több hónapos börtönbüntetést: „Nem garázdálkodtok már sokáig a mi földjeinken, októberben akasztják a kommonistákat!”3 Úgy érezzük, hogy a motivációs hálóról elmondott gondolataink, megállapításaink két dologra is figyelmeztetnek bennünket. Részben arra, hogy 1956 októberének helyi főszereplői, aktív cselekvői nem a semmiből jöttek, hanem sorsukban, helyzetükben, múltjukban és egyéniségükben hordozták a részvétel fokozott lehetőségét. Mindkét tanácstestület jegyzőkönyvei azt bizonyítják, hogy az 1953-as fordulatnak, és az azt követő politikai változásoknak megvolt a helyi lecsapódása. A viták résztvevői érvnek és ellenérvnek használták a változékony országos deklarációkat, az éppen érvényben lévő irányelveket. A legélesebben ez az 1956 fordulóján föllángoló tsz-szervezés körüli vitában mutatkozott, amikor is a helyi vezetés szótárába ismét visszakerültek a három-négy évvel azelőtt használt retorikai fordulatok („Le kell leplezni az ellenséget!”, „Meg kell indítani a faluban az osztályharcot!” stb.). A Rajk-temetés jelentette a végleges cezúrát, amely egyszerre döbbentett rá mindenkit a változások lehetőségére és kényszerére egyaránt: „Nemcsak mártírjainkat, hanem egy korszakot is temetünk” – ismerte föl Klucsik Vince tanácselnök a testület utolsó, október közepi ülésén.4

1

NML XXV. 24. A Rétsági Járási Ügyészség iratai. Lajstromkönyvek 1953–1956. NML XXIII. 783. a) 4. 1954. január 9. 3 NML XXV. 4. B. 4/1956. Ifj. Králik János népi demokratikus államrend elleni izgatási pere. 4 NML XXIII. 783. a) 7. 1956. október 13. 2

41

Helyi forradalom II. Másrészt az elmondottak arra figyelmeztetnek bennünket, hogy az események lényegi mozgatórugóit csakis bizonyos közösségi dinamikai tényezők föltárásával tudjuk megismerni. A forradalmi eseményekben tehát korántsem csupán az érzelmek felszínre törését kell hangsúlyozni, hanem mindenekelőtt a motivációs elemek által alakított helyzetmegoldásokat. A közösség érzelmi azonosulása A helyi történések legfontosabb mozzanatának – a vagyoni, illetve politikai koalíciókeresés helyett – a közvélemény többségének érték-konszenzusát tekintjük, melyet azonban nem feltétlenül az igazságosság, mint inkább a közösségi elfogadottság jellemzett. Az egyes társadalmi csoportok nyilván más-más hatalmi szervezetet, funkcióelosztást véltek igazságosnak. Azonban az elkülönülő vélemények jelentős mértékben fedték egymást, illetve egy sajátos érdekegyeztető folyamatban (házról házra való meghívás, jelölőbizottság, falugyűlés, választás, kooptálás) szintetizálódtak. Nem kétséges ugyanakkor, hogy az október 27-i választásnak nyílván voltak vesztesei a régi hatalmi rend képviselőin kívül is, ám az ekkor kötött megállapodással a közvélemény döntő többsége azonosulni tudott. Az eltelt évtizedek távlatából kétségkívül a résztvevők tudati, érzelmi affinitását, elkötelezettségét, illetve annak tudatosságát a legnehezebb megítélnünk. Ha kísérletet teszünk is erre, hangsúlyozzuk, hogy csupán tág körvonalak meghúzásáról lehet szó. Az október 26-i fölvonulás jelszavai tanúvallomásokban, jelentésekben maradtak fenn. Részben a mintaközpontokban, részben pedig a SZER közvetítésével ismerték meg őket a résztvevők. A „Ruszkik haza!”, „Aki magyar, velünk tart!”, „Kossuth-címer, magyar haza, minden orosz menjen haza!”, „Nem kellenek a régi vezetők!” jelszavak egyaránt jelzik, hogy a község lakossága meglepően gyorsan és pontosan csatlakozott a főváros felkelőinek céljaihoz, érzelmeihez. Az említett jelszavak kivétel nélkül a nemzeti szabadság, függetlenség, illetve a vezetőváltás köré csoportosultak. Nem jelentek meg rehabilitációs igények, akaratok, az elszenvedett sérelmek megtorlásának szándéka. A fölvonulás eseménysora sokkal inkább olyan részleteket tartalmazott, amelyek az érzelmi-politikai szférába sorolhatók (jelképek leverése, pártiratok, könyvek égetése, a rendszer képviselőinek bevonása-kényszerítése a vonuló menetbe stb.). Ebben a szakaszban még az érzelmi elemek domináltak, de – mint láttuk – már ekkor működésbe léptek olyan dinamikai tényezők, amelyek a választási szakaszban teljesedtek ki. A fölvonulásnak jelképes tartalmat kell tulajdonítanunk: a régi rend megszűnésének jelképi aktusa volt, mely a résztvevőktől nyílt színvallást követelt.

42

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban A községből október 27-én indult Budapestre, a Károlyi Kórházba az első segélyszállítmány, amit november 12-ig még több is követett. Az adakozók száma és az adományok nagysága megható bizonyítékai annak az együttérzésnek, amelyet Nógrád lakosai tanúsítottak a forradalom ügye iránt.1 A forradalom helyi vezetőinek legitimitását leginkább a nemzeti tanács november 4-e utáni sorsa példázza. A forradalom önkormányzó szerve december végéig ülésezett. „Őket a nép választotta, így csak ők lehetnek a vezetők!” – utasították el öntudatosan a november 10-e után munkára jelentkező tanácsvezetőket.2 A kettős hatalom idején – a helyzethez igazodva – Piroska Istvánt vb-elnökké, míg Rottek Mihályt titkárrá választották, a régi végrehajtó bizottság tagjainak pedig csak annyi szerep jutott, hogy aláírják (többnyire saját) elbocsátásukat a tanácsi apparátusból. „A község dolgozói által megválasztott Ideiglenes Nemzeti Tanácstól benyújtott javaslatot elfogadjuk és jóváhagyjuk. Épp ezért, elismerve azt, hogy a tanács dolgozói a község vezetésében bizonyos túlkapásokat követtek el, a lakosság a leváltásukat követelte. Mivel a vb-t a község dolgozói választották meg, így a vb a község ügyeit és akaratát kell, hogy képviselje, ezért az Ő követelésükre az eddigi tanács dolgozóit ... október 27-i hatállyal visszahívjuk, és elismerjük a község dolgozói által megválasztott Ideiglenes Nemzeti Tanács kizárólagos működését” – szólt az események irányát, célját és jellegét tömören kifejező, tanulságos indoklás.3 A „nép akarata” gyakori hivatkozása a cselekedeteiket magyarázóknak, értékelőknek: „Ő már az első közgyűlésen lemondott, mivel látta azt, hogy a nép nem kívánja tovább működésüket, most is kiáll elhatározása mellett.” „A vb-elnökhelyettes megtörténtnek nyilvánítja az elnök és a titkár visszahívását, s mivel ez a község követelésére történt, most is elismeri” – nyilatkozta még december 28-án is a járási kiküldött előtt a volt tanácselnök és helyettese. 4 A nép akaratának végrehajtása öntudatot, a támogató közvélemény pedig erkölcsi hátteret adott Nógrád község forradalmi vezetőinek. E kettősség tette lehetővé, hogy a nemzeti tanács elnöke és titkára – minden nyomás ellenére – 1957. január közepéig a község vezetésében maradt. Ekkor mindkettőjüket internálták. 1

NML XXIII. 783. c) 11. Bizalmas iratok 1956, a Nógrádi Nemzeti Tanács iratai 13. Az egyik szállítmányról hírt adott a sajtó is „Nógrád község névtelen hazafiai” címen (Egyetemi Ifjúság, 1956. október 31.). 2 NML XXIII. 783. c) 3. 208/1956. A nemzeti tanács tevékenységére: uo.; NML XXIII. 783. c) 11. Bizalmas iratok 1956, a Nógrádi Nemzeti Tanács iratai 2–18; NML XXXV. 51. 33. fond 1. fondcsoport, 1956. év 9. ő. e. Nógrád; Bajnai Ferenc és társainak a 12. sz. jegyzetben említett pere. 3 NML XXIII. 783. c) 11. Bizalmas iratok 1956, a Nógrádi Nemzeti Tanács iratai 10. 4 NML XXIII. 783. a) 7. 1956. december 28.

43

Helyi forradalom II.

A kép baloldalán Sztruhár István, a nemzeti tanács tagja látható

Szándékok és akaratok

44

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban A nemzeti tanács intézkedéseit áttekintve is csak töredékeket láthatunk azokból a szándékokból és akaratokból, melyek a döntésekben megjelentek. Forrásaink e tekintetben különösen hiányosak, és meglepő módon a visszaemlékezések sem bizonyultak megbízhatóknak. A működési szakasz egyik jellemzője, hogy az események középpontjában lévő személyek köre leszűkült, a döntések, intézkedések jó részéről már csak a nemzeti tanács vezetői tudtak. Bár a forradalmi vezetés – párhuzamosan a visszaállt végrehajtó bizottsággal – egészen december második feléig tartott üléseket, állandó résztvevőként csupán néhány fő jön szóba. A sorozatos élelmiszer-szállítmányok egyben Nógrád esetében is a fővárosban való folyamatos tájékozódást szolgálták, bár nincs forrásunk arra, hogy a miniszteriális szervekkel közvetlen kapcsolatfelvételre került volna sor.

45

Helyi forradalom II.

Fent balról jobbra: Szakállas József és Volentics István volt nemzetőrök, Králik János nemzeti tanács-tag (1970– 80-as évek). Balra lent: Zima Ferenc, tőle jobbra Fritz Károly volt nemzeti tanács-tagok (1970–80-as éve)k

46

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban Ugyanakkor október 28. után gyorsan kiépültek a községi nemzeti tanács és a járási erőközpontok kapcsolatai. A tájékozódás, az információszerzés igénye sajátos megoldásokat szült, de mindenképp azt jelzi, hogy a forradalom egymástól függetlenül, spontán módon létrejött szervei azonnal keresték a kapcsolatot egymással. Az egyes hierarchikus szintek, központok pedig napok alatt rendszerré szerveződtek. A Rétsági járásban igen gyors konszolidáció játszódott le, október 29. után már csak néhány községben történtek újraválasztások, kisebb atrocitások. A nemzeti tanács intézkedéseinek egy része a járástól érkező utasítások végrehajtását jelentette. Ezek többnyire csupán a rend és az ellátás biztosítására vonatkoztak. Ilyen volt például a kezdetben 16 fős nemzetőrség létrehozása, ezt később – szintén utasításra – négy főre csökkentették. A rend fenntartása, a kilengések megelőzése gyakori témája volt a tanács üléseinek. Ezt szolgálta a vadászfegyverek beszolgáltatása is. A döntések másik része a helyileg fölhalmozódott konfliktusokra adott választ. A begyűjtési kukorica szétosztása a beszolgáltatás eltörlését követte, míg a „feles főzésű” pálinka széthordása egy múltban gyökerező jogelvet kívánt visszaállítani: hajdan a községi szeszfőzde megállapított – és főként alacsony – díjért főzött, amit az ötvenes években a főzet felének leadására emeltek. Más községek iratai között előkerültek azok a listák, amelyek a pálinka széthordásáról, de a hagyományos díjtétel kifizetéséről tudósítanak. A gazdasági sérelmekre adott válasz volt a régi birtokosok és az újföldesek közbirtokosságának visszaállítása. A nemzeti tanács által szervezett gyűléseken a régi vezetőket választották újjá, és egyhangúlag határoztak a közbirtokossági erdők visszavételéről. Az intézkedést azért is fontos említenünk, mivel az már túllépett az országos és járási deklarációkon, azaz a faluközösség önszervező érdekérvényesítéséről tanúskodik. Hasonló értéke van annak a november végi kísérletnek, amely a betagosított földek visszavételére irányult, azonban a politikai helyzet változása miatt már csak igény maradt. Politikai üzenetet hordozó intézkedésre csak kevés példát találtunk. Ilyen a pártház – az ötvenes években egy gazdacsaládtól államosított ingatlan – visszavétele községi kezelésbe, és a teljes tanácsi apparátus elbocsátása. (Sajátos és sokatmondó tény, hogy ezekre november második felében, illetve december elején került sor.) Fontos megemlítenünk, hogy a forradalom fennmaradt dokumentumai, az utólagos jelentések és visszaemlékezések kizárólag a falu csaknem egészét érintő sérelmek orvoslásáról tudósítanak és a magánérdekek háttérbeszorulásáról tanúskodnak. A közösség által elfogadott értékek helyreállítását, valamint a hatalmi helyzet véglegesítésének szándékát érezzük a működési szakasz legjellemzőbb tendenciájának. Az igazságteremtés elvisége mellett ez az anyagiság 1956 forradal-

47

Helyi forradalom II. mának másik fő helyi motívuma, amely az egyensúlyra törekvő falusi térben – az országosan feltörő szabadsággondolat mellett – cselekvésre ösztönözte Nógrád község polgárait.

Ezúton mondok köszönetet Bajnai Ferenc, Dudoli János, Králik János, Piroska István, Zima Ferenc, valamint Piroska János és Dudás György úrnak visszaemlékezéseikért, illetve önzetlen segítségükért – a szerző.

DOKUMENTUMTÁR

48

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

49

Helyi forradalom II.

50

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

51

Helyi forradalom II.

52

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

53

Helyi forradalom II.

54

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

55

Helyi forradalom II.

56

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

57

Helyi forradalom II.

58

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

59

Helyi forradalom II.

60

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

61

Helyi forradalom II.

62

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

63

Helyi forradalom II.

64

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

65

Helyi forradalom II.

66

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

67

Helyi forradalom II.

68

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

69

Helyi forradalom II.

70

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

71

Helyi forradalom II.

72

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

73

Helyi forradalom II.

74

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

75

Helyi forradalom II.

76

Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban

77

KIRÁLYÉRT – HAZÁÉRT Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal életrajzi vázlata „Monda pedig: Egy embernek vala két fia. És mondá az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztük a vagyont. Nemsok nap múlva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék, és ott eltékozolá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt.” (Lukács, 15, 11–13.) „Köztudomású, hogy gróf volt. Olyan nagy volt a szovjet nép igazának hatalma, hogy még grófok is jöttek át a mi oldalunkra. A. A. Fagyejev A. Tolsztojról. (Pallavicini Antal százados mottója saját kezű önéletrajzához, 1949-ben.)

Gudenus János és Szentirmay László, nagy ívű monográfiájukban, az „osztályárulók” között említik Pálinkás (egykor őrgróf Pallavicini) Antalt. 1 Bár pályája korántsem példa nélküli a magyar arisztokrácia történetében, mégis olyan mély szakadékokon ível át, hogy mellette nem mehet el szótlanul az, aki valaha is kezébe vette a tékozló fiú példázatát. Szerencsétlen sors a Pálinkás Antal sorsa. Az, ami elől fiatal férfikora óta menekült: „osztálya”, családjának értékrendje és társadalomképe, egész származása, 1957 novemberében Ledényi hadbíró szavaiban ismét szembejött vele, immár kikerülhetetlenül, a bitó alá sodorva őt. Tragikus parabola! Apja a kor ismert legitimista politikusa, őrgróf Pallavicini György, anyja Andrássy Borbála (a „vörös grófnő”, Andrássy Katinka nővére) volt. Az apa életét végigkísérte a politikai szerepvállalás. 1881-ben született Budapesten. Már 1917–18-ban, gróf Esterházy Móric miniszterelnöksége alatt államtitkárságot vállalt. 1918 decemberében Sokorópátkai Szabó Istvánnal együtt megalakította az Országos Földmívespártot, majd a fúzió után az Országos Kisgazda- és Földmíves Párt egyik vezetője lett. A Tanácsköztársaság kikiáltása után emigrált, Bécsben az Antibolsevista Komité vezetőségében tevékenykedett. 1

GUDENUS – SZENTIRMAY 1989. 98–100. o. – Pálinkás (Pallavicini) Antal életrajzi adataira lásd: Periratok, 50–51., 68–137. o. – Macskásy Pál budapesti lakos szíves közlése. – ÁBTL V–103459. 258–266. o. – Dessewffy Gyuláné feljegyzései 1944. április 26. – december 16. Macskásy Pál tulajdonában. – MHKI Tiszti személyi anyagok. Pálinkás (Pallavicini) Antal.

78

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal 1919 őszén a Fridrich-kormány a Dunántúl kormánybiztosává nevezte ki. 1920tól, megszakításokkal, tagja volt a nemzetgyűlésnek, 1942–1944 között pedig a felsőháznak. A trianoni békeszerződés becikkelyezése miatt kilépett pártjából, 1922 után a különböző nevű keresztény tömörülésben politizált, mindenkor határozott legitimistaként. Nagy feltűnést keltett indítványával, melyben követelte a Károlyiforradalom részeseinek vád alá helyezését. „A kormány ellen intézett támadásainak hűvös modorával leplezett szenvedélyessége gyakran adott alkalmat izgalmas jelenetekre” – írja róla az Országgyűlési Almanach.1 A II. világháború idején a konzervatív, angolbarát csoportosuláshoz tartozott. 1944 elején, néhány héttel a német megszállás előtt a felsőházban a nemzetet fenyegető veszélyre figyelmeztetett, és szót emelt a háborúból való kilépés mellett. Később a Gestapo csak súlyos betegsége miatt nem hurcolta el. Hitvese, hátrahagyott feljegyzésében ekképp jellemezte férjét: „A század első évtizedeiben dúló ádáz pártpolitikai harcok töltötték be életét. Középen állva, jobbra és balra is hadakozott a zsarnokság ellen, a királyság mellett, a fasizmus ellen, a magyar szuverenitás mellett, örökös ellenzékben. Cikkek, párbajok, nyílt levelek, beszédek, memorandumok, mandátumok és választási bukások förgetegében, mindig vehemens állásfoglalással, férfias kiállással egyenes és kellemetlen ellenfél volt. Nyugtalan és nyugtalanító. Éleslátású és élesvágású, kritikája Őrgróf Pallavicini György ostorcsapás, támadása kardvágás. Hála Istennek, (1930-as évek eleje) nem élte meg világának teljes összeomlását…”2 Habitusát jól jellemzi Dessewffy Gyuláné egyik 1944-es naplóbejegyzése is: „Szeptember 20. Délután átsétáltunk Gyuri bácsiékhoz. Érthetően felháborodik a felsőház összejövetelén. Szidja a sallangos sovinizmust, mindenáron részt akar venni és felszólalni az ülésen, azonban taxi nem létezik, és még ha akadna, orvosi kíséretre is feltétlen szükség lenne. Gyuri bácsi nagyon gyengén van, ami azonban vad magyarságában cseppet sem gátolná, hogy a hazaárulóknak odavághassa az igazságot.”3

1

Magyar Országgyűlési Almanach 1931–1936. Szerk.: dr. Lengyel László és dr. Vidor Gyula. Budapest, é. n. 226–227. o. – Új Magyar Életrajzi Lexikon V. P–S. Főszerk.: Markó László. Budapest, Magyar Könyvklub, 2004. 64. o. 2 Kiss Károly: A két Pallavicini. Párhuzamos életrajzok I. Magyar Nemzet, 1995. március 18. 18. o. 3 Dessewffy Gyuláné feljegyzései 1944. április 26. – december 16. Macskásy Pál tulajdonában.

79

Királyért – Hazáért Kisebbik fia, Antal, 1922-ben született Budapesten.1 Az elemi iskola első éveit, 1928 és 1930 között, a Somogy megyei Mosdóson végezte, ahol a családnak a harmincas évek elejéig több ezer holdas birtoka volt, amit azonban a gazdasági válság éveiben el kellett adniuk. Ezt követően édesapja a FANTO Ásványolajgyár főtisztviselőjeként dolgozott. Pallaviciniék 1936-tól véglegesen Budapestre, a Remete utca 16. szám alá költöztek. 1932-ben Antal a soproni állami reálgimnáziumba került, ahol négy éven át tanult. Egyik volt osztálytársa így emlékezett vissza az ott töltött évekre: „A Szent Imre Kollégium tagjai voltunk, mint a Soproni Széchenyi István Reálgimnázium 1–3. osztályos tanulói. Igazgatónk dr. Kostersitz József, a cserkészek közismert Koszter atyája volt. Balázs Bertalan, Kovács László és Vásárhelyi Ferenc, majd 34/35-ben Musset Ferenc volt még szentimrés osztálytársunk. Együtt bérmálkoztunk, együtt lettünk a 364-es Scarbacia csapat cserkészei. Anti jó tanuló volt. Ha gyermekfejjel is, alaposan megismertük egymást.” 2 Középiskoláit 1940-ben Budapesten, a II. kerületi egyetemi gimnáziumban fejezte be, érettségivel. 1940 júniusában a tizennyolc éves ifjú arisztokrata kétkezi munkásként helyezkedett el a csepeli Weiss Manfréd gyárban. Mint 1949-es önéletrajzában írja: „… nem rászorultságból, hanem kizárólag érdeklődésből vállaltam a munkát, mert a katonapályán páncélos akartam lenni, és a szükséges ismereteket itt tudtam elsajátítani.” A gyári környezet, a munkásokkal való napi kapcsolat bizonyára formálták világképét, látásmódját, bár talán túlzás az, amit az ott töltött hónapokra visszagondolva írt le jó kilenc év múlva: „… láttam életüket, gyűlöletüket és megvetésüket velem, az uralkodó osztály kölykével szemben.” 3 Nehéz behatárolni azokat az impulzusokat, amelyek a kamaszkoron túljutott fiatalember gondolkodását befolyásolták, énképét meghatározták. Bizonyára fontos szerep jutott abban a szülők példájának. Boroviczény Károly György az anyagi ág szerepét hangsúlyozza: „Magyarországon közmondásos volt gróf Andrássy Tivadar négy lányának (ifj. Andrássy Gyula mostohalányainak), gróf Cziráky Józsefnénak, őrgróf Pallavicini Györgynének, gróf Károlyi Mihálynénak és herceg Odescalchi Károlynénak az ellenzékisége. Anti örökölte ezt a természetet, dacos volt, önfejű, tele ellentmondással, mindenekelőtt családjával szemben. Amikor bejelentette, hogy katonai pályára készül, apja huszárnak szánta. Ő bakaként akarta kezdeni – végül kiegyeztek a páncélos fegyvernemnél.”4 1

Teljes neve az anyakönyvezéskor: őrgróf Pallavicini Antal Lajos Károly István. Boroviczényi Károly György levele a Pallavicini családhoz. Freiburg, 1989. június 16. Másolat a szerző tulajdonában. 3 MHKI Tiszti személyi anyagok. Pálinkás (Pallavicini) Antal, 1949-es önéletrajz. 4 Boroviczényi Károly György ismertetett levele. 2

80

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal Antal véleményét apjáról csak a háború után írt életrajzaiból ismerjük. Ezeken azonban már átsüt a kor követelménye, az osztályharcos szembefordulás a múlt értékeivel, legyenek azok bár a legszemélyesebb kapcsolatok is. „Apám, György, osztálya életmódjának megfelelően semmivel sem foglalkozott. Kártya, lóverseny és vadászat közben államtudományi vizsgát tett” – írta a megdöbbentő sorokat 1949-es tiszti önéletrajzában –, aki „a politika, ital, lóverseny és kártya, továbbá a szakértelem teljes hiánya” miatt kényszerült eladni birtokát, ami után „finánctőkés barátai révén” egy részvénytársaság igazgatósági tagságához jutott. Súlyos szavak, melyeket nehéz értelmeznünk, de bizonyára utalnak a családi kapcsolatok háború utáni elhidegülésének miértjére, még inkább hogyanjára. Pallavicini Antal 1940. december 1-jén önkéntesként vonult be a ceglédi 1. lovasdandár páncéloszászlóaljához. 1941-ben a dorogi tartalékos tiszti iskolán tanult, majd augusztusban felvételt nyert a Ludovika Akadémiára, ahol igen jó eredménnyel három évfolyamot végzett el. 1943. augusztus 20-án avatták páncélos hadnaggyá.1 Azonnal a frontra vezényelték, Bukovinába. Innen 1943. október 1-jén tért vissza. 1944. október 15-ig a magyar királyi 1. felderítő-zászlóalj állományába tartozott, szakaszparancsnoki beosztásban, mint kiképzőtiszt. Az alakulat ebben az időben Tök és Tinnye térségében volt elhelyezve, a harckocsiszázad Perbálon. Az 1943 márciusában hazatért 1. páncéloshadosztály roncsaival együtt nem szerepelt a hivatalos magyar hadrendben, hogy a németek ki ne kényszeríthessék a frontra vezénylését. A zászlóaljat 1944. július 6-án egy harckocsiezreddel együtt Budapestre vonultatták, ahol szerepet játszott az ún. csendőrpuccs leverésében.2 Pálinkás egyik 1957-es kihallgatási jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy március 19-től, jó egy hónapon át, németellenes szervezkedésben vett részt, amiért le is tartóztatták. Életrajza szerint: „… újoncaimat ellenállásra szerveztem meg, azonban ezt a zászlóalj ’K’ tisztje leleplezte, és a páncéloshadtest ügyészsége megindította a kivizsgálást hűtlenség címén.” Gudenus és Szentirmay szerint azért mentették fel, mert „szakasza kiállt mellette, és nem találtak elég bizonyítékot”. Ám a jegyzőkönyv elmond egy fontos részletet is: beismerő vallomása

1

Boroviczény szerint: „Gyuri bátyja a fiatalabb legitimisták vezetője volt, a politikában irányítani akarta öccsét. Anti a háború alatt szélsőjobboldali nézeteket vallott.” Az utóbbi kijelentés félreérthető. Pallavicini György itt ismertetett politikai tevékenysége, illetve a Palalvicini testvérek részvétele az ellenállásban semmiként sem azt támasztják alá, hogy a nyilas mozgalom felé vonzódtak volna. A megjegyzés inkább a fivérek radikális gondolkodására vonatkozhat. 2 ÁBTL V–103459. 258–266. o. – Bokor Péter: Zsákutca. A Századunk sorozat interjúi. Budapest, RTV – Minerva, 1985. 51. o. – Bokor Péter: Az elvetélt csendőrpuccs ismeretlen története. Magyar Hírlap, 1993. július 5. 11. o.

81

Királyért – Hazáért mellett a katonai ügyészség Beleznay István vezérkari őrnagy közbenjárására engedte szabadon.1 Arra, hogy milyen események, történések alapozták meg háború alatti politikai magatartását, csak néhány soros önvallomásából következtethetünk: „Múltbeli politikai állásfoglalásom egyszerűen csak náciellenes volt. Ellene voltam a fasizmusnak, a fajgyűlöletnek.2 Ellene voltam a legitimizmusnak is, 3 talán pusztán csak hazafiságból. Mint Horthy-tiszt, mégsem éreztem magam az uralkodó osztály tagjának, mert otthon Horthyt lenézni, kormányait mindig szidni, a fennálló állapotokat mindig csepülni hallottam. Hogy mi lett volna jobb, más helyette, nem tudtam. Ez az állásfoglalás nem volt baloldali, nem is volt tudatos, de megvolt. Ebből az állásfoglalásból indultam ki akkor, amikor a háborús propaganda hazugságait nem fogadtam el.”4 Antalnak három testvére volt: bátyjai, az idősebb ifj. Pallavicini György és az 1916-ban született Ede, valamint egyetlen nővére, Theodóra (Thyra). Vélhetően bátyja, György kapcsolta be az ellenállási mozgalomba. „Kisgyuri” – ahogyan környezete becézte – markáns, izgalmas alakja, személyisége bizonyára azok közé tartozott, akik nagy hatással voltak testvérére. Az ő személyiségének, gondolkodásmódjának a megismerése talán közelebb vezet bennünket annak az ellentmondásos útnak a megértéséhez, amelyen öccse ment végig, a jó házból való ifjú arisztokratából Pálinkás Antallá válva. Ifjú Pallavicini György őrgróf 1912. július 12-én született Tiszadobon. Az elemi iskola osztályait ő is a mosdósi falusi iskolában végezte, és mivel azokat már 9 éves korában befejezte, egy évre Svájcba került, ahol angolul, németül és franciául tanult. Gimnáziumi éveit Budapesten és Pécsett töltötte, majd a budapesti egyetem jogi fakultására iratkozott be. Két év után Belgiumba került, ahol élete meghatározó élményét kapta: a leuveni egyetemen Habsburg Ottóval együtt folytatta tanulmányait, és aktívan részt vett a flamand egyetemi ifjúság mozgalmaiban. Hazajőve hivatalnokként helyezkedett el. Először a Hitelbank alkalmazta, majd a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár Rt. tisztviselője lett. Emellett folytatta az aktív politizálást. Ő volt az alapítója és vezetője a Szent István Bajtársi Egyesületnek, melyben elsősorban a legitimista egyetemi ifjúságot igyekeztek összefogni.

1

Gudenusék valószínűleg Pálinkás 1952-es önéletrajzából vették információjukat, így nem csoda, hogy abban nem szerepel az angol kémkedéssel vádolt és 1950-ben elítélt Beleznay Istvánra való hivatkozás! 2 Pallavicini hosszú ideig udvarolt a zsidó származású Ullmann Erzsébetnek, Ullmann György lányának. 3 A források ennek az állításának élesen ellentmondanak. 4 MHKI Tiszti személyi anyagok. Pálinkás (Pallavicini) Antal, 1949-es önéletrajz.

82

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal A harmincas évek legvégén, a negyvenes évek elején rengeteg kisebb-nagyobb vitakör alakult Budapesten. A lazán szervezett, többnyire baráti körökben, szalonokban a fő vitatéma a fasizálódás veszélye és a háború utáni társadalmi kibontakozás lehetőségei voltak. Ifjabb Pallavicini György lett a vezetője annak az ún. Csütörtöki Társaságnak, amelyben többnyire a legitimizmus vezéralakjai gyülekeztek (például Sigray Antal és – később a Mindszenty-perben elítélt – Baranyai Jusztin), és ahol gyakorta megfordult Bajcsy-Zsilinszky Endre is. De kapcsolatai nem szűkültek le csupán a legitimistákra. Barátságban volt népi írókIfj. őrgróf Pallavicini György kal, szocialistákkal, keresztényszocialistákkal és (Robotos Júlia rajza) mindenkivel, aki nem volt náci, kereste a kapcsolatot, vitatkozott, érvelt és próbálta a maga igazáról meggyőzni. 1942-ben, részben a Magyar Szemle-körből, az ő kezdeményezésére alakult egy havonta összeülő baráti társaság. Ebben ott találjuk partnerei között Szegedy-Maszák Aladárt,1 Kovács Imrét, a Parasztpárt későbbi főtitkárát és a szociográfus Szabó Zoltánt, vagy a neokatolikus, később kommunista társutas Keszthelyi Nándor ügyvédet és Katona Jenőt, Borbély Mihály szocialista orvost, Gogolák Lajost és másokat. Szegedy-Maszák így emlékezett vissza a háború alatti évekre: „… körülbelül hónaponként egyszer valamelyikünknél találkoztunk, és elbeszélgettünk az aktuális és eljövendő politikai kérdésekről. Pallavicinit elsősorban és legfőképpen a legitimizmus érdekelte…” A társaság egészen 1944. március 19-ig, a német megszállásig összejárt. „Akkor az ember még abban hitt, hogy a kérdéseket racionális, hosszadalmas, sokszor már-már talmudista vitákkal tisztázni lehet… A változások szükségességét illetőleg nem sok nézeteltérés volt közöttünk, sem politikai, sem gazdasági vonatkozásban: földreform, a politikai élet kereteinek kiszélesítése, az ipari és banktőke szigorúbb ellenőrzése, a monopóliumot élvező bányák és vállalatok nacionalizálása, valamilyen regionális politika és gazdasági együttműködés megteremtése, a ’rendezni közös dolgainkat’ reménysége jegyében. A modus procedendi-t [eljárási módot – a

1

Szegedy-Maszák Aladár (Budapest, 1903. november 19. – Washington, 1988. március 25.) külügyi tisztviselő. 1943-tól 1944 áprilisáig a Külügyminisztérium Politikai Osztályának volt a vezetője. Április 16-án a Gestapo letartóztatta, és hamarosan Dachauba szállították. A háború után egy ideig a washingtoni követségen dolgozott, majd emigrált. Az Egyesült Államokban egyetemi tanárként tevékenykedett.

83

Királyért – Hazáért szerző] illetőleg már voltak nézeteltéréseink… A háború alatt voltak néha hosszú és makacs viták, de az összejövetelek mégis harmonikusan zajlottak le.”1 De Odescalchi Károlyné Andrássy Klára (nagynénjük) péntek esti összejövetelein – ahol a Pallavicini testvérek gyakori vendégek voltak – gróf Dessewffy Gyula2 mellett például ott volt a kommunista Markos György is. Ez a sokfelé ágazó kapcsolatrendszer sokkal inkább az Andrássyak avantgárd liberalizmusát, semmint az apai Pallavicini-Majláth ág konzervativizmusát vetíti elénk. György az atyai ősöktől egy másik markáns jellemvonást örökölt: a mélyen átélt katolicizmust, mely a szellemi nyitottság mellett meghatározója volt jellemének, és alapja annak a magatartásformának, amelyet Szegedy-Maszák „megalkuvásra képtelen meggyőződés”-ként ír le. A visszaemlékezésekből egyértelmű az is, hogy György vonzódott a reformokhoz. Legitimizmusáról Markos egyenesen úgy ír, mint amiben Habsburg Ottó valami „munkás-paraszt király”-ként jelenik meg. Jellemző Markosnak az a másik leírása is, melyben elmondja, hogy 1944 áprilisának első felében találkozott Pallavicini Györggyel, aki kijelentette neki, fogja a vadászpuskáját és átmegy Titóhoz: „A birtokaimat úgyis felosztják, jusson tehát inkább a magyar parasztnak, mint a németeknek!” 3 Szegedy-Maszák is úgy írja le az ifjú őrgróf társadalomképét, mint amelyet a „szociális és demokratikus királyság” eszményképe alapozott meg, és György szerinte is egyetértett a földreform gondolatával, amely azonban ne „valamilyen bosszúállásnak az eszköze” legyen, és „ne az arisztokrácia tönkretételében” lássa fő célját. A háború alatt részt vett zsidók mentésében, Szapáry Erzsébettel és Károlyi Józsefnével együtt a lengyel menekültek megsegítésében, náciellenes röplapok terjesztésében. Természetes módon bekapcsolódott az akkor még többszálú és meglehetősen koordinálatlan ellenállási mozgalomba is. 1944-ben több hónapi bujkálásra kényszerült, és ez az időszak érlelte meg elhatározását: a krisztusi korba lépett fiatalember bejelentette apjának, hogy pap lesz. Édesanyja visszaemlékezése szerint „Apor püspök és Mindszenty püspök voltak az ajánlói”. A későbbi prímás és a Pallaviciniek sorsa ekkor keresztezte először egymást – sajátos módon mindkét fiú számára szomorú véget hozva.

1

Szegedy-Maszák Aladár: Az ember ősszel visszanéz… Egy volt diplomata emlékirataiból. Budapest, Európa Könyvkiadó – História, 1996. 101., 104–105. o. 2 Dessewffy Gyula gróf (Budapest, 1914. november 21. – Curitiba, 2000. augusztus 12.) újságíró, szerkesztő, a legitimisták egyik vezéralakja, független kisgazdapárti politikus. A Kis Újság főszerkesztője volt. A Kisgazdapárt képviselőjeként részt vett 1944 májusában a Magyar Front megalakítását előkészítő tárgyalásokon. 1948-ban külföldre távozott. 3 Itt Markos tévedhet, mivel Pallavicini Györgynek nem voltak birtokai.

84

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal A katonai ellenállásban Egy német hadifogolytáborból Magyarországra menekült holland katonatiszt, Johannes Adolf Baron Bentinck visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Antal és György az ismert kisgazda politikus, gróf Dessewffy Gyula, a Kis Újság főszerkesztőjének környezetében már 1944 derekán is együtt vettek részt a Magyar Front megalapozásában, és szoros kapcsolatot tartottak a Magyar Függetlenségi Mozgalomhoz csatlakozott hivatásos tisztekkel. 1 Bizonyára nem lehet véletlen, hogy Antal katonai személyi anyagának egy része – 1960-as szignálással – annak a Toperczer Árpádnak a vizsgálati dossziéjába került, akit 1952-ben ítéltek el kémkedés vádjával, és aki 1944-ben szintén szoros kapcsolatot tartott a szerveződő ellenállási mozgalommal. Toperczer személyén keresztül kapcsolódott a Nagy Jenő-féle katonai szervezkedéshez a Magyar Függetlenségi Mozgalom. Nagy Jenő csoportjához tartozott Almásy Pál alezredes is, aki később, 1946-ban Pallavicini Antalt igazolta, annak a hadifogságból való visszatérte után. Ehhez a körhöz tartozott az a Beleznay István vezérkari őrnagy, aki a háború után Pallavicini közvetlen parancsnoka lett, mint a HM Anyagi Főcsoportfőnökségének vezérőrnagy parancsnoka.2 A két testvér október 15. előtti tevékenységére Dessewffy Gyula feleségének 1944-ben írott feljegyzései tartalmaznak érdekes részleteket: „Szeptember 7. Korányi Janó lakásán tárgyal Pálffy Józsi, Kisgyuri, és Gyula [Pálffy József, ifj. Pallavicini György és Dessewffy Gyula – a szerző]. Jó hír: a Kállay Ágota révén bekapcsolódott Cholnoky Mózsi a Kereskedelmi Minisztérium tisztviselői karát akarja a mozgalomba beszervezni. Később Kisgyuri telefonál, hogy 3 detectív érdeklődött Gyula után.” „Szeptember 8. Kisgyuri és Józsi jönnek Danielson svéd követ részére leírni a Magyar Front vezetőinek pontos névsorát.” A két Pallavicini, főként György, jó kapcsolatban voltak Szakasits Árpáddal, a szociáldemokraták, és Tildy Zoltánnal, a kisgazdák vezetőjével, sőt az idősebb testvér találkozott az illegalitásban élő kommunisták közül Losonczy Gézával és Donáth Ferenccel is.3 György a Kettőskereszt Vérszövetség nevű szervezetet képviselte a Magyar Frontban, amelynek magját az a 18–20 fős katolikus-legitimista „szentistvános” 1

Andrássy Borbála feljegyzése fiáról, ifj. Pallavicini Györgyről. Macskásy Pál tulajdonában. – Szegedy-Maszák Aladár visszaemlékezése. Macskásy Pál tulajdonában. – ZichyCzikánn Móric visszaemlékezése. Macskásy Pál tulajdonában. – MARKOS GY. 1985. 337., 340–342. o. – Sárhidi Gyula – Macskásy Pál: Elloptak egy He–111-et. A harmadik repülés Olaszországba, 1944-ben. Top Gun, 1992. október. 8–9. o. 2 ÁBTL V–103459. – Dezsényi Miklós: Hősök és árulók. A magyar összeomlás katonai története. Budapest, Magyar Téka, 1946. 145–146. o. 3 MARKOS GY. 1985. 341. o.

85

Királyért – Hazáért diák és értelmiségi adta – Sigray Antal, Esterházy Móric, Pálffy Géza és Apponyi György közreműködésével –, amelyről Markos is említést tesz visszaemlékezéseiben. „Október 8. Kisgyuri jön. Kitűnő Szakasitshoz írott levele. Tömören leszögezi álláspontját, többek között megemlíti, hogy az ő, szentistvánosokból álló kis csoportja már régen tevékenyen működött, amikor a többiek még sehol sem voltak. Valóban így is van.”1 Az idézethez hozzátartozik, hogy májusban a Magyar Front a Remete utcai Pallavicini-villában alakult meg, azon az egyeztető megbeszélésen, melyen ifj. Pallavicini György, gróf Dessewffy Gyula, Kovács Imre, Szakasits Árpád és Markos György volt jelen. Pallavicini György bekapcsolódott az új, szociális irányultságú keresztény párt, a KDNP létrehozásába is. Az előzmények még 1943-ra nyúlnak vissza. A KDNP elődszervezete az 1943. augusztus 26-án, Apor Vilmos győri püspöki palotájában tartott titkos találkozón (melyen például Mindszenty József, akkor még zalaegerszegi apátplébános, is részt vett) megalakított Katolikus Szociális Népmozgalom (KSZN) volt – még nem párt, csupán öntevékeny és titkos társadalmi szervezkedés, mely azonban már egy későbbi pártalakulat csíráit is magában hordozta. 1943 őszére egyre nyilvánvalóbbnak látszott, hogy a keresztény értékek és érdekek védelme (ideértve a vallásszabadságot és az egyház szabadságának védelmét is) és a keresztényszocializmus társadalompolitikai programjának megvalósítása érdekében mégiscsak szükséges egy pártot szervezni. A KSZN szervezetileg is csatlakozni kívánt a náciellenes pártszövetséghez, a Magyar Fronthoz. A püspöki karból sikerült megnyerni Apor Vilmos győri püspököt a párt szószólójának. A párt vezetője pedig Apor unokaöccse, Pálffy József lett. 2 A szerveződés elsősorban a KSZN tagjaira épült. Júliusban a szervezet vezetői Esztergomban tartottak titkos tárgyalásokat a pártalapítás mikéntjéről. A szűk körű, éjszakai összejöveteleken a mozgalom igazgatósági tagjain kívül csak Pálffy gróf és Pallavicini György vettek részt, utóbbi az ellenállási mozgalomban a legitimisták képviselőjeként. A Magyar Front ebben az időben már csak koalícióképes pártokkal volt hajlandó hivatalosan is társulni. Ezért október 11-én Kovrig Béla (a KSZN főideológusa) és Pálffy ismét felkeresték Serédi Jusztinián hercegprímást, és kérték, 1 2

Dessewffy Gyuláné feljegyzései 1944. április 26. – december 16. Macskásy Pál tulajdonában. Pálffy József (Görz, 1904. március 3. – Baden, 1988. július 11.) földbirtokos. 1933-tól a Keresztény Gazdasági Párt Győr vármegyei szervezetének az elnöke. 1939-től, a Magyar Élet Pártjának tagjaként, országgyűlési képviselő. 1944 áprilisában kilépett a kormánypártból, részt vett a KDNP szervezésében és egy ideig annak vezetője volt. A Magyar Front Intézőbizottságában is tevékenykedett. 1945 után átlépett a Polgári Demokrata Pártba. Emigránsként halt meg Ausztriában.

86

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal hogy a párttá alakulást is támogassa, amihez a főpap hozzájárult, ejtve ezzel az addigi rendszert támogató Egységes Keresztény Pártot. Hogy ez megtörténhetett, abban komoly szerepe volt Apor püspök rábeszélésének. Pálffy még egy aznap éjjeli titkos kihallgatáson átnyújtotta a Magyar Front memorandumát Horthy Miklós kormányzónak, melyben követelték a háborúból való kiszállást, és tájékoztatta, hogy a Front egy új koalíciós kormány alakítására készül. A párt alakuló ülését 1944. október 13-án tartották. Ezen részt vett a csatlakozni kívánó Pallavicini György is, de végül, mivel az értekezlet nem fogadta el a királypárti, legitimista eszmék támogatását, visszalépett szándékától, s nem vállalt tagságot az új szervezetben.1 1944. szeptember 11-én Pallavicini Antal a front aradi szakaszára került, ahonnan azonban már négy nap múlva sebesülten szállították fel a budapesti tiszti kórházba. Innen – saját vallomása szerint – október 15-én, a kiugrási kísérlet napján szökött meg, hamis papírokkal: „… megtudva, hogy a harckocsiban megtalálták a szökésre előkészített ruhámat, a kórházból… eltávoztam és illegalitásba mentem” – írta 1949-ben. A kiugrási kísérlet országos vonatkozásai, a Horthy–Tildy–Szakasits kapcsolatfelvétel és a történtek eseménysora ismertek. A kormányzói proklamáció után Szakasits lakásán nagyobb társaság gyülekezett össze, a nagy nap eseményeiről tárgyalva. Szakasits Árpád később így emlékezett a történésekre: „… felhangzott a rádióban a vezérkari főnök apokrif üzenete a csapatokhoz, és még néhány óra múlva elhangzott a nyilas brigantik becstelen szózata. Este a két fiatal Pallavicini rohant a szobába, hogy indulnak a Várba, hogy részt vegyenek az ellenállás megszervezésében. Én néhány sort küldtem velük fiamnak, hogy ha csak egy mód van rá, érjék el Kabók Lajost és próbálják leállítani hétfő reggelre a gyárakat.”2 A két testvér a szintén legitimista Pálffy Józseffel együtt – minden addigi ellenzéki állásfoglalásukat félretéve – éjfél előtt bebocsátást kért a várbeli záróvonal előtt. György Lázár Károly altábornagynak, a testőrség parancsnokának mutatta meg Szakasits levelét, aki azonnal úgy intézkedett, hogy azt el kell juttatniuk Hardy Kálmán altábornagyhoz, a folyamőrség parancsnokához. A három fiatal arisztokrata a Fiume Szállóba ment Hardyhoz, aki ott lakott. Átadva a levelet, a szomszédos ház pincéjén keresztül akartak távozni, azonban ott már németekbe ütköztek, így vissza kellett térniük. A tábornok Remetey ezredest, a folyamőrség hírszerző osztályának főnökét bízta meg a levél továbbítá1

A KDNP alakulásával kapcsolatban lásd: László T. László: Egyház és állam Magyarországon 1919–1945. Budapest, Szent István Társulat, 2005. 268–276. o. – Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon 1924–1944. Budapest, Typovent, 1993. 168–169. o. 2 A földalatti Magyarország. In: Tanúságtevők. Visszaemlékezések a magyarországi munkásmozgalom történetéből 1941–1944. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1985. 373. o.

87

Királyért – Hazáért sával, aki egy Holubán Ferenc nevű katonát látszólag útnak is indított. A valóságban azonban Remetey és tiszttársai ekkor már átálltak a nyilasokhoz és hamarosan letartóztatták Hardyt, majd a három fiatal legitimistát. 1 Pálffy később, mint országgyűlési képviselő, kiszabadult, akárcsak – fronton szerzett sebesülésének köszönhetően – Pallavicini Antal.2 Györgyöt azonban – számos ismert arisztokratával egyetemben – Sopronkőhidára vitték, ahonnan november végén Dachauba szállították. A fiatal őrgrófot itt sem hagyta el vitalitása, melyre Szegedy-Maszák így emlékezik: „… szerzett valamilyen anyagi támogatást Szentmiklósy Andornak, Huszár Aladárnak és nekem. Mint beíratott teológus a papi blockba került… Amikor kórházba kerültem, többször meglátogatott, hozott valami élelmiszert, friss gyümölcsöt, ami óriási dolog volt. Dachauban is derűs volt, majdnem víg, biztatta, vigasztalta, nyugtatta az embereket.” 3 És – ki tudja, honnan szerezte – Prohászkát olvasott. 1945. április 29-én élte meg a felszabadulást.4 Pallavicini György halála Dachauból visszatérve azonnal belevetette magát a politikai életbe. Az újjászervezett legitimista mozgalmakhoz kapcsolódva fiatal és – ahogy Zichy-Czikánn Móric írja – „mondjuk, kissé baloldalibb elemekből álló” főtanácsot kívánt szer-

1

„A sorozatos árulások során talán a leghitványabb volt az, amelyet a többi, fasiszta oldalra átpártolt fegyvernemek és csapattestek között a honvéd folyami erők őrnaszádjain behajózott tisztek követtek el. De ezeknek a hajóknak a tisztjei, akik fegyvernemük létét köszönhették Horthy kormányzónak, akivel még egyenruhájuk is azonos volt és akihez honvédesküjükön kívül még fegyvernemük közös hagyományai is kötötték őket, már 15-én 18 órakor, Virányi Ferenc ezredes ezredparancsnok vezetésével megtartott tiszti gyűlésen a nyilasokhoz való átpártolás mellett döntöttek.” (Dezsényi Miklós: ism. 139–140. o.) – Vigh Károly helytelenül teszi az eseményt október 14-e éjjelére. (Vigh Károly: Ugrás a sötétbe. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1984. 255. o.) – A történtekre lásd: Andrássy Borbála feljegyzése fiáról, ifj. Pallavicini Györgyről. Macskásy Pál tulajdonában. – Almásy Pál: Sopronkőhidai napló 1944–1945. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1984. 298–299. o. – Gellért Gábor: Lázas nyár 1944. március 19. – 1944. október 15. Budapest, 1967. 99. o. – Bokor Péter: Végjáték a Duna mentén. Budapest, RTV – Minerva, 1982. 267–268. o. – Ifj. Pallavicini György feljegyzései a német fogságból. Gépirata Macskásy Pál tulajdonában. 2 Pallavicini 1944 augusztusában került ki a frontra, ahol Arad térségében 10 nap múlva karlövést kapott. A kórházi kezelést követően pár hét szabadságra távozhatott. 3 Szegedy-Maszák Aladár visszaemlékezése. Macskásy Pál tulajdonában. 4 Kiss Károly: A két Pallavicini. Párhuzamos életrajzok I. Magyar Nemzet, 1995. március 18. 18. o.

88

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal vezni. Kereste a kapcsolatot régi barátaival1 és ismét életre hívta a Csütörtöki Társaságot, mely alkalmanként vita-összejöveteleket tartott. Egy ilyen ülésen vetődött fel annak ötlete, hogy György keressen kapcsolatot a Belgiumban élő Habsburg Ottóval. Pallavicini kijutását és kapcsolatteremtését nagyban segítette az, hogy igen jó viszonyban volt az angol és a francia követséggel. Már az 1944-es ellenállási mozgalomban, majd a tábor felszabadulása után Dachauban is szoros szálak fűzték nyugati tisztekhez, illetve a volt lágerbe látogató amerikai hírességekhez. Zichy-Czikánn szerint későbbi vesztét is feltehetőleg az okozta, hogy francia vagy angol kémszervezetek hírszerzési megbízásait teljesítette. Párizsban pl. gyakori vendége volt Duff Coopernek, Nagy-Britannia ottani nagykövetének. Ebben az időben már Mindszenty bíboros környezetéhez tartozott, aki második római útján, állítólag, vatikáni követté akarta kineveztetni (az NKVD-nek talán ezért is kellett őt eltüntetnie a magyar közéletből). Az 1945-ös választások után, Ottóval való első találkozása előtt, György tárgyalt a prímással és a legitimista mozgalom több vezetőjével. Baranyai Jusztin állítólag azt üzente vele a trónörökösnek, hogy a legitimista gondolat, ha gyengén is, de képviselve van a nemzetgyűlésben, és ajánlotta egy önálló párt létrehozását. Pallavicini ezután utazott ki Steenockerzeelbe. Kezdeményezésére rendezték meg 1945 őszén az úgynevezett Ottó-vacsorát, ahol csoportjának tagjai mellett megjelentek a hazai legitimizmus vezető képviselői is. Második külföldi útjára 1946 áprilisában került sor. Kiutazása előtt ismét konzultált a mozgalom vezetőivel. Édesapja halála után a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár képviselőjeként (a vállalat akkor már szovjet tulajdonban volt) előbb Németországba utazott, hogy a cég elhurcolt berendezéseinek ügyében tárgyaljon az amerikai és brit megszállók illetékeseivel. Küldetését sikerrel teljesítette, és ezt követően ment tovább Belgiumba, ahol felkereste Habsburg Ottót.2

1

Szegedy-Maszák szerint: „’45 őszén még egyszer összejöttünk, de akkor már közöttünk is voltak demarkációs vonalak, amelyeket Keszthelyi Nándor formulái éppen úgy nem tudtak eltüntetni, mint Pallavicini György néha maliciózus, de mindig derűs és helytálló megjegyzései. Feszélyezetten éreztük magunkat, a létszám sem volt teljes, elég hamar szétoszlottunk, egy kissé melankolikus és kesernyés hangulatban. Azt hiszem, ugyanez lett a sorsa a többi hasonló baráti körnek, amelyből a háború alatt oly sok volt Budapesten, és amelyek nagy része azután széttöredezett, amikor érintkezésbe került a háború utáni világ kemény valóságával.” (Szegedy-Maszák Aladár: Az ember ősszel visszanéz… Egy volt diplomata emlékirataiból. Budapest, Európa Könyvkiadó – História, 1996. 105. o.) 2 Kiss Károly: A két Pallavicini. Párhuzamos életrajzok II. Magyar Nemzet, 1995. március 20. 14. o.

89

Királyért – Hazáért Amikor néhány hét múlva visszaérkezett, Csekonics Iván lakásán – egy írásos feljegyzésben, melyet később Baranyai Jusztinnak adott át – továbbította Ottó azon üzenetét, mely szerint a magyarországi legitimistáknak nem önálló párt létrehozásán kellene fáradozniuk, hanem egy olyan tömörülés létrejöttét segítsék elő, mint amilyen az osztrák Volkspartei, a francia MRP vagy az olasz Kereszténydemokrata Párt. Györgyöt már második útja előtt és után is többen figyelmeztették, hogy maradjon külföldön, mert itthon az NKVD emberei keresik. Jellemző rá, hogy hazatérése után megjelent az Andrássy út 60-ban, megkérdezni, hogy mit akarnak tőle a szovjet hatóságok. Másnapra ígérték neki a választ. Május 6-án, minden rábeszélés ellenére, megint elment a rossz hírű épületbe, és amikor onnan kilépett, az NKVD nyomozói egy autóba tuszkolták és elszállították. 1 Pallavicini György későbbi sorsáról csak Németh Sándornak, az egykori neves sportolónak 1957-ben adott nyilatkozatából értesülünk: „1946. év augusztus 19-én az Orosz MVD elfogott és a budapesti (Vilma királynő út 33.) központi zárkájába csukott. A szemben lévő zárkában volt elhelyezve őrgróf Pallavichini [sic!] György. Kb. egy hét után a reggeli mosakodásnál beszéltem először Gyurival, majd később minden alkalmat kihasználtam, hogy beszélhessek vele. Ezekből a beszélgetésekből tudtam meg, hogy őt 1946. május első napjaiban az Andrássy út 10. számú ház előtt egy orosz autóba világos nappal (du. 3 órakor) belökték és bevitték a Vilma királynő út 33. szám alatti fogdába. A vád az volt ellene, hogy II. Ottó magyar király megbízása alapján a Magyar Legitimista Párt vezetését folytatja és szervezkedik a kommunista párt és egyben az orosz megszállók ellen. Beszélgetéseink alatt többször panaszkodott nekem Gyuri arról, hogy a kihallgató orosz tiszt (Sefcsenko őrnagy) brutális módszerekkel (vonalzóval verte a fejét) akarja vallomásra bírni. 1946. október 16-án reggel elszállították Gyurit a Vilma királynő útról a Conti utcai gyűjtőbörtönbe, ahonnan pár hét után egy nagyobb szállítmánnyal Lembergbe vitték. Az amúgy is gyenge szervezetű ember ott kórházba került egy dr. Fatán János nevű kárpátaljai (munkácsi) orvos segítségével. Hosszú hónapok múlva tudott Gyuri ismét lábra állni. 1947 tavaszán egy nagyobb politikai fogolyszállítmánnyal Szverdlovszkon keresztül az észak-szibériai Teised-lak nevű büntetőtáborba szállították, ahol építkezési munkák folytak. Rövidesen ismét kórházba került, és többé nem tudta magát összeszedni. Rettenetesen lesoványodva (csont és bőr) láttam viszont (ti. én 1949. június végén kerültem Kalemáról Teisedbe) a teisedi kórházban, nem evett, hiába kérte őt az orvos, hiába fenyegette őt az MVD-s tiszt, halkan közölte velünk, hogy nem találja értelmét

1

ÁBTL V–700/2. 24–34., 137–140. o. – Zichy-Czikánn Móric visszaemlékezése. Macskásy Pál tulajdonában.

90

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal annak, hogy tovább kínlódjon, és különben sem fogad el még orvosi segítséget sem gazemberektől. Odaérkezésem után kb. 3 hétre annyira leromlott az állapota, hogy már Ő is érezte a közeli véget. Megkért arra, hogy ha egyszer hazakerülök, keressem fel édesanyját és közöljem vele a következőket: ’Anyám, a halálom napján mondasson misét az én királyomért és a lelki üdvömért! Értesítse Reward angol kapitányt1 halálomról! Minden anyámé, ami engem illet a családi vagyonból.’ Még két napig élt, és hiába volt minden kísérlet az orvosok részéről, 1949. július 21én reggel 4 órakor meghalt. Kb. éjféltájban suttogott utoljára néhány szót: ’Anyám… Istenem… Király… szabadítsd meg uram őket!’ – utána már csak értelmetlen szavak hagyták el száját…” 2 1995-ben azonban egy pontosabb adat is előkerült a szovjet archívumokból az idősebb Pallavicini testvér haláláról. Dr. Nanofszky György akkori moszkvai nagykövet megkeresésére az orosz hatóságok azt a választ adták, hogy Pallavicini György Jekatyerinburgtól (a volt Szverdlovszktól) 300 kilométerre, a turinszki kerület Szaragulka nevű települése mellett, a hajdani Vosztok-Urallaga büntetőtáborban hunyt el, 1948. május 27-én, tüdőtuberkulózisban.3 Ez az információ – amennyiben a valós tényeket tükrözi – megkérdőjelezi Németh Sándor (egyébként hihető) előadását. Antal október 15. utáni tevékenységéről ismét csak Dessewffy Gyuláné naplójában találunk néhány sort: „Október 27. Találom nálunk Antalt és Hans Bentincket,4 nagy konferencia. Végre sikerült összekombinálni őket. Most már rajtuk múlik, hogy Hans és az angol tiszt (Howey), Antal és a műegyetemi csoport miképpen tudnak kooperálni, nem Antalon fog múlni, ha lassan sikerül, amilyen fiatal, olyan kis kemény legény.” „Október 28. Jön Antal és Odescalchi Pál, összehozta az angol tisztet és a hollandokat Tóth Pistával. Bennünket villámcsapásként ér Antal megjegyzése, hogy Tildy és Szakasits ma indulnak repülőgépen Moszkvába. Ez most már Lipótmezőn túltesz. Mindenki megy Moszkvába? Túl sok a duma, túl sok a zűr. Hogy legyen ebből eredmény?”

1

Reward a budapesti angol követségen dolgozott. Az ÁVH szerint az Intelligence Service rezidense volt. 2 Németh Sándor 1957 elején került ki Ausztriába. Bécsben, 1957. január 4-én, a Pallavicini család feje, őrgróf Pallavicini Alfonz előtt tette meg az idézett nyilatkozatát. Másolata Macskásy Pál tulajdonában. 3 Kiss Károly: A két Pallavicini. Párhuzamos életrajzok I. Magyar Nemzet, 1995. március 18. 18. o. 4 Johannes Adolf Baron Bentinck holland katonatiszt, aki egy német hadifogolytáborból szökött Magyarországra.

91

Királyért – Hazáért Gudenusék szerint a további ellenállásban mint a Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kiss János vezette ellenállási mozgalom katonai csoportjának összekötője vett részt. Édesanyja szerint a szervezkedés felszámolása után „az angol BBC következetes felszólítása és biztatása a magyar csapatok megadására és édesapja tanácsára Antal elhatározta, hogy lemegy az Alföldre és elfogatja magát. Ötödmagával, katonai menlevéllel, el is indult, de nem adatott megfelelő alkalom, így visszatért. A helyzet mind tarthatatlanabb lett. Végre [november 30-án – a szerző] egyedül lement Dombóvárra. Ott egy ismerős házában töltötte az éjszakát és hajnal felé arra ébredt, hogy orosz katonák dúlták a házat. Gyalog, mezítláb hajtották Pécsig. Útközben, a bakócai állomáson megkért valakit, üzenjenek be a faluban lakó nagybácsijának, Majláth Györgynek, hogy ő tudassa velünk: minden rendben van. Ezt az üzenetet félév múlva kaptuk meg.” 1 Fogságban, szabadon Pallavicini Antal – későbbi önéletrajza szerint – 1945. április 23-ig Temesvárott volt fogságban. 1945. január 1-jén jelentkezett az 1. Önkéntes Magyar Hadosztályba. „Itt az önként átállt csapatrészekből megalakult egy önkéntes hadosztály, mely jobb ellátást, ruházatot, elhelyezést, a városban korlátlan mozgást és kiképzést kapott. Itt zászlóaljparancsnoki beosztást kaptam.”2 Itteni életének csupán egyetlen hihető momentumára sikerült rábukkannunk: a kézzel írt „hadosztályújság” első, január 12-ére keltezett száma beszámolt a fiatal parancsnok „nemzetpolitikai” előadásáról. „Az egyik legutóbbi tiszti gyűlés alkalmával őrgróf Pallavicini hadnagy érdekes előadás tartott az október 15-i történelmi eseményekről, az előzményekről és arról, ami a Szálasi-kormány működése előtt történt a kulisszák mögött. Előzőleg Szigethy Zoltán százados, hadosztályparancsnok hangsúlyozta az új Magyarország, az új hadsereg demokratikus rendszerének fontosságát, majd átadta a szót Pallavicini hadnagynak, aki nemcsak szemlélője, de aktív résztvevője is volt az ellenállási mozgalomnak. Történelmi visszapillantással kezdte és vázolta, hogy a germán és szláv nyomás között Magyarországra nézve mindig a germán nyomás volt az erősebb. Az előadó végigment az 1914–18-as világháború magyar politikáján. Erősen bírálta Gömbös politikáját, aki a parlamentben a porosz militarizmus felé vezette a nemzetet. Ugyancsak a külsőségekre sokat adó Gömbös volt az, aki a tengelyhatalmak mellé állította Magyarországot. Megemlítette Teleki tragikus szerepét, igyekezetét, hogy megállítsa a nemzetet tragikus útján. Ezután a magyar fegyverszüneti tárgyalások kulisszatitkairól mondott el az előadó érdekes részleteket, amelyek jórészt újdonságként hatottak. Horthy Miklós kormányzó szerepét 1 2

Andrássy Borbála feljegyzése fiáról. Másolata a szerző birtokában. Az önéletrajz lelőhelye: MHKI Tiszti személyi anyagok. Pálinkás (Pallavicini) Antal.

92

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal tárgyilagosan bírálta el, és kiemelte azt is, hogy hol hibázott a kormányzó. Érdekes újdonságként hatottak azok a közlések is, amelyek a Szálasi-kormány működése alatt megindult földalatti szervezkedésről szóltak, üldözött politikusok és magas rangú katonák vezetésével. Magyar Frontnak nevezték azt a mozgalmat, melynek vezetőségét a Gestapo sajnos elfogta, s így … felszámolta. Ez vezette a mozgalomban résztvevő előadót is arra, hogy a fővárost elhagyja, és mielőbb igyekezzen csatlakozni a Vörös János vezérezredes által szervezett új magyar hadsereghez.1 Az előadó kiemelte még a Szövetséges Hatalmak határtalan jóindulatát, amellyel megengedték, hogy Magyarország részt vehessen a számára elvesztett háború utolsó felvonásában. Felhívta minden magyar tiszt figyelmét csatlakozásának jelentőségére, s végül a magyar demokrácia jövőjével fejezte be előadását. Az előadó végig nyugodt, szenvedélytelen hangon beszélt. Láthatóan … [olvashatatlan rész – a szerző] kerülte a szenvedélyes kitételeket. Az előadás így is kitűnően megfelelt felvilágosító és oktató céljának.”2 Mivel a csapat nem került felhasználásra, ezért 1945. április 23-án a Feketetenger melletti Nyikolájevbe, az NKVD 126. sz. („Martin”) lágerébe szállították őket. Itt – körülbelül még egy hónapig – a hadosztály megtartotta különleges helyzetét, szervezetét, majd feloszlatták. Időközben Pallavicini vesebajjal kórházba került. Felgyógyulása után önként jelentkezett munkára. Először szovhoz-rigádvezető lett, mintegy hetven ember parancsnoka. Később a lágerkórház részlegparancsnokságával bízták meg, és a kultúrcsoportot szervezte. 1946. február közepén a szovjet táborparancsnok és „egy tiszt” látogatta meg őt: „Már régóta figyelnek és megállapították, hogy eleget tesznek a magyar kormány kérésének”, azaz – Szakasits Árpád személyes közbenjárására – külön parancsra hazaengedik. „A külön kikérés oka az volt, hogy 1944 őszén Szakasits Árpád pár napig az én szobámba volt elbújva a nyilasok és németek elől,és ezt viszonozta” – írta később önéletrajzában. 1946. február 23-án érkezett meg Budapestre. 1

Vörös János (1891–1968) tüzértábornok, vezérkari főnök, honvédelmi miniszter. A KuKhadsereg és a magyar honvédség kötelékében is szolgált, 1919-ben a Vörös Hadsereg tisztje. 1921-ben hadiakadémiát végez, később főként vezérkari beosztásokat kap. 1943 novemberétől a II. hadtest parancsnoka, 1944 áprilisától vezérkari főnök. Részben az ő határozatlansága miatt hiúsul meg Horthy kiugrási kísérlete. A nyilasok beosztásából felmentik, hamarosan átmegy a szovjet csapatokhoz. 1944. december 12. és 1945. november 15. között az Ideiglenes Nemzeti Kormány honvédelmi minisztere, 1946 februárjáig vezérkari főnök. 1949-ben az amerikaiak részére végzett kémkedés vádjával letartóztatják, a következő évben életfogytiglani börtönre ítélik. 1956-ban szabadon engedik, ezután visszavonultan él 1968-ban bekövetkező haláláig. 1992-ben a Legfelsőbb Bíróság megsemmisíti az ellene hozott ítéletet. 2 Tábori Híradó, 1. szám. 4. o. Fénymásolata a szerző birtokában.

93

Királyért – Hazáért Az akkor már vezérőrnagy Almásy Pál a következő nyilatkozattal igazolta őt: „Rövid szolgálati ideje miatt új beosztásában még nem volt elbírálható, de az ellenállási mozgalomban vállalt szerepe alapján feltétlenül biztos, hogy minden tekintetben kiválóan meg fog felelni. Demokratikus gondolkozása, szociális érzése vitán felül áll.” Az igazolási procedúra után, március 1-jei időponttal a felszerelési csoportfőnökséghez osztották be. 1 A visszatért fiatal Pallavicini azonban már nem az ifjú őrgróf volt: „Hadifogságban az első perctől kezdve nem tagadtam származásomat, és ennek kapcsán esett meg bennem az a fordulat, melyet azóta mindig érzek, hogy a szocialista társadalomban az embert munkája, értéke szerint becsülik meg, és nem nézik származását. Ezt tapasztaltam a fogság egész ideje alatt, akkor, amikor egyenlően kezeltek a többiekkel, majd később munkám, aktivitásom arányában bíztak rám bizalmi feladatokat és soron kívül haza is engedtek. Megtanultam a munka és a felelősség érzését. Megláttam a szocialista társadalom igazságos, egymást segítő és megbecsülő berendezkedését. Összehasonlítva ezt régi életemmel, megesett bennem az az elhatározás, hogy hazajőve elhatároljam magam volt társadalmi osztályomtól, családomtól, ismerőseimtől, baráti körömtől” – olvashatjuk a meglepő sorokat a már többször idézett önéletrajzban. Boroviczény Károly György így írja le a változást: „Nem tudom, de mindenesetre meggyőzték. Véletlenül Almássyéknál voltam, amikor Anti, a hadifogságból frissen szabadulva, befutott… Közölte, meggyőződéses kommunista lett, továbbszolgál a népi hadsereg tisztjeként, építeni akarja a szocialista Magyarországot! Hosszasan vitatkoztunk vele, de marxista-leninista felfogása őszintének és megingathatatlannak bizonyult. Büszkén utalt nagybátyjára, Károlyi Mihályra.”2 „A fiatal őrgrófnak tetszett a világ arisztokraták nélkül” – írja róla visszaemlékezéseiben Háy Gyula.3 Visszaérkezésekor unokafivére, Pallavicini Károly, éppen az ország elhagyására készült. A Magyar Nemzet újságírójának 1995-ben így emlékezett vissza utolsó találkozásukra: „Szinte látom az arcát. Ártatlan szemét rám szegezve, szelíd hangon ezt mondta: ’Csak nem képzeled, hogy elhagyom a hazámat? Inkább soha semmim ne legyen! Én katona vagyok, itthon kell maradnom!’” 4 Az elkövetkező néhány év története a Pálinkás-rejtély leghomályosabb időszaka. Apjával már nem találkozhatott, mert az 1946 januárjában elhunyt. Pálinkás, egyik 1957-es vallomása szerint, ebben az időszakban távolodott el családjától.

1

ÁBTL V–103459. 258–266. o. Boroviczényi Károly György ismertetett levele. 3 HÁY Gy. 1990. 430. o. 4 Kiss Károly: A két Pallavicini. Párhuzamos életrajzok I. Magyar Nemzet, 1995. március 18. 18. o. 2

94

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal 1947. május 24-én Budapesten feleségül vette Székely Juditot, egy erdélyi származású pénzügyminisztériumi osztálytanácsos lányát, akitől hamarosan megszületett fia, András. „Ezzel megtettem az első lépést, családom így önmagától lassan leszakadt tőlem” – írta 1949-ben.1 Hamarosan (talán csak a külvilág számára?) teljessé vált a szakítás. Az ekkor készült életrajz kegyetlen mondatokat őrzött meg: „Anyám… Népi demokráciánkba beilleszkedni nem tud és nem is akar… György… a Szovjetunióból visszatérve csak egyszer találkoztunk futólag … számára… azelőtt sem voltam megbízható… Ede… Politikai semlegességét továbbra is megtartotta, fejlődésképtelen… Ennek tulajdonítom, hogy 1949. június 1-jével állásából elbocsátották. Még talán nem ellenség, de hamarosan azzá lesz, és előbb-utóbb nyugat felé fog távozni akarni… Teodóra… A napokban kivándorló-útlevelet kapott, a közeli hetekben menni készül. Véleményem szerint csak menjen, belőle hasznunk úgysem lesz… Anyámmal és testvéremmel nem érintkezem. Velük való kapcsolatom ellenséges.” Anyjával 1950ben találkozott utoljára. Andrássy Borbála, akit 1951-ben kitelepítettek Budapestről, egészen 1956. november végéig – Olaszországba településéig – semmit sem tudott fia forradalom alatti magatartásáról. Naplójából idézzük az Antalra vonatkozó sorokat: „Ebédre Judithoz mentem [Pálinkás első feleségéhez – a szerző] – írta 1956. október 21-én –, aki egyedül volt. Megkérdeztem, odaadta-e a levelet… de ő azt mondta, elfelejtette… azonban kilátásba helyezte, hogy nemsokára újra eljön, akkor majd odaadja neki… most Rétságon állomásozik, a második felesége vele van, és ott kapott alkalmazást a tanácsházán… A helyzet oly nehéz. Mit tudom én, mi történt, miért kellett Antalnak megtagadnia a múltját. Nem hozom-e bajba? Másrészt nem szeretném, hogy valami félreértés, félremagyarázás folytán mind nagyobb legyen a szakadék közöttünk.” Október 26.: „Gondolataim Antalra fordultak. Mit csinál? Hol van?” November 5.: „Gondolataim folyton Antalra térnek vissza. Mi van vele? Hol van?” November 13.: „Judith semmit sem tud Antalról.” November 21.: „Próbálok aludni, de nem megy. Mi van Antallal? Igaz-e, hogy csatlakozott a forradalomhoz? És most mi lesz vele? Bárcsak segíthetnék neki vagy rajta! De nem lehet. Csak ártanék neki. Vállalnom kell a haragos arisztokrata anya szerepét renegát fiával szemben. Ha neki ez jó, vállalom.” November 25.: „Befutott Sándor, a legfiatalabb Pallavicini fiú, egy olasz újságíróval… A nyakamba borult és elmondta, hogy Antal fényképe megjelent egy olasz képeslapban, amint a prímással beszél. Kérdezte, hogy én tudok-e valamit Antalról. Ő azt hallotta, hogy látták volna Rohoncnál átmenni a határon. Mondtam, hogy én nem tudok semmit. – Ő is kijött volna? Hála Istennek! Akkor minden rendben van. Hol van a lap a fényképpel? Kerestük. Nem találtuk. 1

ÁBTL V–103459. 258–266. o.

95

Királyért – Hazáért Valaki elrakta. Sándor reméli, hogy Antal minden percben befuthat. Ha ugyan igaz, hogy kijött. Egyedül? Családdal? Kavarog a fejem.” November 26.: „Maricához menet megvettem a Wiener Kurirt, és abban Antalról írnak. Ő szabadította ki Mindszentyt. Útközben találkoztam Boroviczényvel, akinek megmutattam a cikket. A soproni Szent Imre Kollégiumban két éven keresztül Antal iskolatársa volt. Ő is örült. Hála Isten, most mindent jóvátett – mondta.”1 Andrássy Borbála minden követ megmozgatott, hogy híreket szerezzen két fiáról. 1948-ban – György ügyében – még Rákosiig is eljutott, de Németh forradalom utáni jelentkezéséig csak hírfoszlányokat sikerült megtudnia. 1951 májusában – kitelepítése napján – keserű szavakkal válaszolta az őt kérdező ávósoknak: „Legidősebb fiam, Gyuri 5 év óta Szibériában, ha még él. Thyra leányom Olaszországban van férjnél (Ede fiamat kihagyom, mert ő ’49-ben kiszökött, jobb róla nem beszélni). Antal fiam itt szolgál a demokrácia hadseregében. – Milyen rangban? – kérdezi az egyik. – Őrnagy. – Hol van? – Azt nem tudom…”2 Pallaviciniből Pálinkás Minden adatunk arra vall, hogy az új eszme valóban megszédítette az ifjú arisztokratát. Olyannyira, hogy még 1946-ban a HM Katonapolitikai Osztályán önként tett bejelentést arról a katonatársáról, aki a Mindszenty bíboros környezetéhez tartozó tisztekkel akarta összehozni őt. Az osztály K. 2. fedőszámú nyomozója 1946. május 25-én a következőket jelentette: „… megjelent nálam őrgróf Pallavicini Antal főhadnagy, aki a HM anyagi csoportfőnökségén szolgál. Nevezettel együtt szolgátam, és tekintettel arra, hogy orosz fogságban tanfolyamot is végzett, igen alkalmas arra, hogy részünkre dolgozhasson… Nevezett jelentette, hogy a mai napon, a HM folyosóján megállította Berta Lajos 3 római katolikus lelkész ezredes, a Ludovika Akadémia volt lelkésze. ’A hercegprímás úr mindnyájatok után érdeklődik’ – mondta neki és megkérte, hogy breváriumának végére írja fel a nevét és a lakcímét. Ott már több név szerepelt, melyeket nem volt alkalma elolvasni, azonban látta, hogy Szeloczki István nyugatos elbocsátott hadnagy is beírta nevét ugyanoda… Berta felkérte, hogy lakásán (Fürj u. 6 szám alatt) bármikor keresse fel… Pallavicini megmondta, hogy szovjet fogságban volt, mire Berta így szólt: ’Nem baj, annál jobb, még ők is lesznek fogságban.’

1

ANDRÁSSY B. 1990. 229., 238., 252., 259., 266., 275–276. o. ANDRÁSSY B. 1990. 14. o. 3 Berta Lajost (Tamási, 1891. október 9. – Székesfehérvár, 1969. november 5.) később 15 év börtönre ítélték. 1956 júliusában fölmentették hátralévő büntetésének végrehajtása alól. (HETÉNYI VARGA K. 1992. 327. o.) 2

96

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal Utasítottam Pallavicinit, hogy ezt a kapcsolatot folytassa, és jelentéseit személyesen lakásomra juttassa el…” 1 A fenti történet megértéséhez vissza kell utalnunk Antal bátyjának, Györgynek a sorsára, akit éppen ebben az időben, 1946. május 6-án tartóztatott le az NKVD. A hír nyílván a fiatalabbik Pallavicinit is óvatosságra intette. Berta jelentkezését akár „tesztelésnek”, provokációnak vélhette. A „Katpol” befogadta az ifjú őrgrófot. Ettől kezdve Pallavicini Antal jelentéseivel szolgálta a katonai elhárítást. Az utasításnak megfelelően felkereste Bertát, aki közölte vele, hogy a volt ludovikás tiszteket szeretné összefogni, s kérte őt, hogy segítse ebben. Végül elmondta, hogy két hete Mindszenty hercegprímásnál járt. Pallavicini Antal százados 1949-ben, szíve Bertát ezt követően megfigyelés alatt felett a Magyar Szabadságért Érdemrend tartották, hamarosan azonban egy másik bronz fokozatával tiszttel, akit Pallavicini mutatott be neki. Őt a Magyar Társaskör felé irányították, „mivel annak összes alapító tagját közelről ismeri és a körnek bátyja is tagja…” Tartótisztje az Ullmann család 2 baráti körének megfigyelésére is igénybe vette (pl. Mac Clean, az amerikai misszió orvos ezredese, Stirling angol követségi titkár, ifj. Bethlen István, Szüllő Géza, gróf Fetetich Ernőné, Darányi György és felesége fordultak meg gyakran az Ullmann-villában). 1946. június elején Nagyistók István, a HM anyagellenőrző osztályának rajzolója látogatta meg őt, és egy meghívót adott át neki a Kisgazdapárt frakcióülésére. „Pallavicini megígérte, hogy elmegy, azonban azt mégsem tette meg, amiért megróttam és utasítottam, hogy tegye ezt jóvá azzal, hogy a következő ülésen részt vesz” – olvashatjuk a tartótiszt jelentésében. Pallavicini azt a feladatot kapta, hogy lépjen be a HM kisgazda frakciójába és a Magyar Társaskörbe, illetve továbbra is látogassa Ullmannékat. Az őrgróf valóban jelentkezett is az FKgP-be, azonban tagságát nem véglegesítették, mivel a párt helyi szervezetében úgy tudták, hogy SZDP-tag, és ezt ellenőrizni akarták.

1 2

ÁBTL A–2126/13. Ullmann György (Budapest, 1891. augusztus 6. – Köln, 1961. március 21.), a MÁH alelnök-vezérigazgatójának családjáról van szó. Pallavicini Antal hosszú időn át udvarolt Ullmann lányának, Erzsébetnek.

97

Királyért – Hazáért 1947 elejétől egyre inkább a hadsereg vonalán, szolgálati helyén foglalkoztatták. Ekkor (egészen 1950-ig) az ellenállás ismert személyiségének, Beleznay István1 vezérőrnagy, anyagi főcsoportfőnöknek volt a segédtisztje. Még ugyanabban az évben felvételét kérte a Magyar Kommunista Pártba, és a Honvédelmi Minisztérium III. alapszervezetének a sajtófelelőse lett. 1948-ban háború alatti tevékenységéért megkapta a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozatát. Az ellenállási juttatás címén kapott 130 holdat – ingyenesen – a magyar államnak ajánlotta fel. Beszervezésének nyilatkozattal történő megerősítésére 1949. február 26-án került sor.2 1950-ben az állambiztonság így jellemezte Pallavicinit: „Beszervezésére egy családja ellen tett bejelentése alapján történt. E bejelentésével a rendszerhez való ragaszkodását dokumentálta úgy, hogy a beosztásában előforduló, vagy a főnökével kapcsolatos eseményekről tájékoztatást ad. Később, amikor személyét területi előadóhoz csatolták, munkája már irányított lett, jelentései a megadott személyekről szóltak, és a találkozás is rendszeressé vált. Feladatát körültekintéssel és alapossággal látta el. A találkozókon pontosan megjelent. Jelentései csak közvetlen környezetére szorítkoztak, mert származása miatt az emberek tartózkodnak tőle… Összevetve politikai magatartását és végzett szakmai munkáját, minőségi bizalmi egyénként foglalkoztatni javaslom.” 3 Hálózati munkája 1950 júliusáig követhető. Ebből az időből származó jelentései – egy későbbi elemző szerint – „általánosak, különböző hangulati jelenségekkel, katonai, szakmai rendellenességekkel foglalkoztak. Operatív értékkel az esetek döntő többségében nem bírtak.”4 Ez a néhány mondat is jelzi, hogy eb-

1

Beleznay István (Budapest, 1909. július 13. – Budapest, 1950. augusztus 19.) honvédtábornok. 1931-ben avatták hadnaggyá a Ludovika Akadémián. 1944 novemberében csatlakozott Kiss János altábornagy ellenállási csoportjához. 1947-ben tábornokká léptették elő, 1950. áprilisában a székesfehérvári hadtest parancsnokává nevezték ki. 1950. május 20-án az ÁVH letartóztatta. Kivégezték. 2 ÁBTL A–2126/13. 7. o. A nyilatkozat szövege: „Én, becsületszavamra és lelkiismeretemre fogadom, hogy a Magyar Köztársaság legfontosabb államvédelmi szervének, a HM Katonapolitikai Csoportfőnökségnek minden erőmmel és tudásommal a legjobb tudásom szerint segítségére leszek a reakció ellen folytatott harcában. Kötelezem magam, hogy a kapott parancsokat a legnagyobb lelkiismeretességgel fogom végrehajtani. Tudomásul veszem, hogy már a legkisebb indiszkréció vagy parancs-nemteljesítés is a legsúlyosabb büntetést vonja maga után. A köztem és a fenti szerv között jelen nyilatkozatommal létesült megállapodásról senkinek, még a legközelebbi hozzátartozóimnak sem fogok szólni. Isten engem úgy segéljen! Budapest, 1949. február 26-án. Pallavicini Antal”. 3 ÁBTL „Zárt” IV/1. 10. o. 4 Uo.

98

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal ben az időszakban komoly változás következett be Pallavicini életében, tevékenységének értékelésében. Neve már 1949-ben felmerült egy kémkedési ügyben.

Pallavicini Antal őrnagy

Az államvédelem 1949 elején több „kémgyanús személyt” is letartóztatott. Ketten is azt vallották, hogy egyik feladatuk – állítólag – az lett volna, hogy szervezzék be Pallavicini Antalt.1 Az ügynek azonban – ismeretlen okból – egy ideig nem lett következménye. 1950 májusában az ÁVH nyomozói őrizetbe vettek számos, az ellenállásban, illetve a hadsereg háború utáni újjászervezésében vezető szerepet játszó, magas rangú tisztet, köztük Beleznay Istvánt is. Az ügy később a „tábornoki per” vagy Sólyom és társai per néven vált ismertté. A Sólyom-perhez több kisebb, katonák elleni eljárás is kapcsolódott. Ilyen volt a Kővágó József és társai elleni eljárás, melynek vádlottja volt Almásy Pál is, Pallavicini Antal régi ismerőse. Almásyt 1950. május 30-án tartóztatták le. Kihallgatása azonnal megkezdődött. A nyomozók másnapra, május 31-ére keltezték azt a kihallgatási jegyzőkönyvet, amely először említi Pallavicinit. Ebben Almásy „elismeri”, hogy már az 1930-as évek óta kapcsolatban állt az angol kémszervezetekkel. Berlini katona-diplomáciai szolgálata alatt szervezték be (akárcsak a szintén Berlinben tartózkodó Hardy Kálmánt – teszi hozzá). Az 1

Nem tudjuk, hogy valódi megbízatásról volt-e szó vagy – mint számos más esetben – egy koncepciós vallomásról.

99

Királyért – Hazáért angolokkal a közvetlen kapcsolatot 1944 októberében vette fel ismét. „Ekkor Pallavicini Antal főhadnagy hozott össze az angolszász kémszervezet embereivel. Ő elvitt magával az Üllői út 71. számú házba, ahol Németországból szökött holland tisztek laktak. E tisztek közül az egyik az angol kémszervezet ügynöke volt, és ez összehozott egy angol kapitánnyal.”1 Az ügy koncepciós jellege, a kihallgatottakkal szembeni fizikai erőszak miatt az elmondottakat erős fenntartással kell kezelnünk.2 Különösen kétségesek azok az állítások, amelyek a kémtevékenység beismerésére, illetve az angol titkosszolgálattal való érintkezésre utalnak. (Természetesen a németellenes ellenállásban szövődhettek ilyen kapcsolatok is.) Almásyt 1950. július 4-én ismét kihallgatták, ezúttal azonban már kizárólag Pallavicini Antallal kapcsolatban. A vallomás elején a környezetéhez tartozó „németellenes tisztek” felsorolását kérték tőle. Almásy – legalábbis a jegyzőkönyvben ezt rögzítették – Balázsi Miklós, Beleznay István, Tóth István, Nagy Jenő, Kiss János, Tartsay Vilmos, őrgróf Pallavicini Antal, Sólyom László, Révay Kálmán, Kővágó József és Pálffy György nevét említette. A felsoroltak részben az 1944-es katonai ellenállás mártírhalált halt vezetői, részben pedig azok a katonatisztek voltak, akiket később a tábornokok elleni perekben halálraítéltek. Idézzük Almásy „tanúvallomásának” további részét: „… polgári vonalon pedig Dessewffy Gyula. A polgári vonal összeköttetésben állt az angol titkosszolgálattal… A mi katonai csoportunkban a legitimista beállítottságú Pallavicini Antal közölte velem, hogy már hosszabb idő óta kapcsolatban áll az angol titkosszolgálattal, ezenkívül Hardy Kálmánnal, aki szintén angolszász ügynök volt. Ekkor tudtam meg, hogy Pallavicini a családjával együtt bújtatta Szakasits Árpádot 1944. március 19–október 15-ig. Pallavicini szovjet fogságból került vissza és visszatérése után ő mondta el nekem, hogy Szakasits Árpád hozatta őt vissza hadifogságból. 1946 nyarán én vettem vissza Pallavicinit a honvédséghez, és úgy tudom, hogy mint őrnagy egy páncélos alakulat parancsnokaként is szolgálatot teljesít. 1944 novemberében Pallavicini ajánlatot tett, hogy lépjek én is személyes összeköttetésbe az angol titkosszolgálattal, akik támogatni fogják mozgalmunkat. Kiss Jánossal és Nagy Jenővel előzetesen megbeszélve, Pallavicini révén kapcsolatba kerültem egy angol századossal, az Inteligence Service tagjával, aki korábban ejtőernyőn érkezett, és Budapesten az Üllői út 71. szám III. emeletén 1 2

ÁBTL „Zárt” IV/1. 10. o. 1963-ban, a Zsedényi–Rubleczky-féle perújítási tárgyaláson Almásy erre így emlékezett vissza: „Annak idején, a nyomozás során és a tárgyaláson is fizikai és lelki kényszer hatása alatt beismerő vallomást tettem… A nyomozás során kaptam egypár pofont és erélyesen léptek fel ellenem, az ügyészségen is megfenyegettek, ezért a tárgyaláson nem mertem visszavonni a vallomásom.” (Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 5. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1996. 526–527. o.)

100

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal lakott. Az angol kapitány nevére nem emlékszem. Két ízben jártam a fenti lakásán, ahol még négy holland tiszt élt, akik ausztriai–német fogolytáborból szöktek meg. Ezek neveire nem tudok visszaemlékezni. 1 Az angol hírszerző tiszttel három megbeszélésem volt Pallavicini Antal, illetve Tóth István2 jelenlétében. Ennek során tájékoztattam őt mozgalmunkról, további terveinkről stb. és utasításokat kaptam tőle további szervezkedésünk módjára. Kapcsolatunk 1944. november 22-én megszakadt, mikor engem a nyilasok őrizetbe vettek.”3 Almásy „vallomása” életveszélyt jelentett Pallavicini Antalra. A kihallgatók kérdéfeltevése és a jegyzőkönyv felvétele arra vall: a nyomozókban felmerült az a lehetőség, hogy Almásy mellett a volt őrgrófot is vád alá helyezik. A letartóztatás elmaradt, azonban Pallavicini egyszerre megfigyelőből megfigyeltté vált. 1951. február 19-én az ÁVH – „Dodó” fedőnéven – személyi doszsziét nyitott róla. Az indoklás szerint: „Arisztokrata családból származik. A felszabadulás előtt holland–angol hírszerzőkkel állott kapcsolatban. Felszabadulás után Kisbarnaki Farkasék4 megkísérelték a beszervezését.” Az ügyben egészen 1956 februárjáig intenzív, sokoldalú hálózati–operatív ellenőrző munka folyt, de mint az ügy későbbi elemzője megállapítja: „a hírszerző gyanút dokumentálni azonban nem tudták.” A nyomozás megszüntetése után „mint kompromittált személyt” tartották ellenőrzés alatt.5 Nem ismerjük vívódásait, bizonyára örökös belső szorongásait, csak életének néhány fontos történéséből következtethetünk arra, hogy abban mindvégig ott kísértett a múlt, a mindenképpen megfelelni akarás és az örökös veszélyérzet nyomasztó árnya. 1957-es peranyagát, vallomásait, a tanúk által róla elmondottakat szemlélve úgy tűnik, hogy őszintén akarta feledni azt, ami volt, és akarta, 1

Pallavicini valóban több angol és holland tiszttel is kapcsolatban állt az ellenállásban. Ezeket ő és Odescalchi Pál ismertette össze Tóth Istvánnal, így valószínű, hogy a jegyzőkönyvben Almásy által elmondottak valós tényeket (is) tartalmaznak. Dessewffy Gyuláné már idézett visszaemlékezése a külföldiek közül a holland Johannes Adolf Baron Bentincket és egy Howey nevű angol kapitányt említi. 2 Tóth István vezérkari alezredes. 1941-től a Magyar Közösség tagja. Fontos szerepet játszott a németellenes katonai szervezkedésben. A Mistéth Endre és társai perben ítélték el 3 év és 6 havi börtönre, 1947-ben. 3 ÁBTL „Zárt” IV/1. 71. o. 4 Farkas Ferenc, Kisbarnaki, vitéz (Kismarton, 1892. május 27. – Arnstorf, 1980. április 14.) katonatiszt, politikus. 1938–1943-ig – épp abban az időben, amikor Pallavicini Antal ott tanult – volt a Ludovika Akadémia I. főcsoportjának a parancsnoka. A háború után Nyugatra menekült. Különböző emigráns mozgalmakban vett részt. 1950ben, távollétében, életfogytiglani börtönre ítélték. 5 ÁBTL A–2126/13. 11. o.

101

Királyért – Hazáért amivé vált: Pálinkás Antallá. „A magam részéről csak azt szeretném munkámon, fejlődni akarásomon keresztül bebizonyítani, hogy van kivétel is a szabály alól, és hogy múltamtól, családomtól, baráti körömtől való teljes elszakadásom őszinte, hogy nemcsak múltbeli, de főleg jelenlegi állásfoglalásukat megvetéssel elítélem, és ha arra kerül a sor, velük és a hozzájuk hasonlókkal a nyílt harcot is fel tudom venni. Most egyedül vagyok feleségemmel és gyermekemmel. Baráti köröm nincs. A régit elhagytam, az újat nem találtam meg. Ebből az álló helyzetből ki fogok tudni bújni, és ha közeledésem elfogadják, lesznek ismét ismerőseim és igazi jó barátaim” – írta még 1949-es önéletrajzában. 1950 áprilisában Beleznay Istvánt a székesfehérvári hadtest parancsnokává nevezték ki. Bizonyára ezzel függött össze, hogy Pallavicini Piliscsabára került, az ottani harckocsiezred zászlóaljparancsnokaként. Ez akár visszaminősítés is lehetne, ha még ugyanabban az évben nem neveznék ki őt a hatvani ezred parancsnokává. 1951-ben Aszódra helyezték át, törzsfőnöknek. Itt vált teljessé a múlttal való szakítása: felettesei engedélyével – hadosztályparancsnoka későbbi vádlott-társa, Garami Lajos alezredes volt – azt a nevet, amelyet arisztokrata ősei egy évezred óta viseltek, a népies hangzású Pálinkásra változtatta. Boroviczény Károly György ebben az időben találkozott vele: „Amikor új nevét hoztam szóba, a haja tövéig elvörösödött, elsietett.”1 A másik változás az 1953-as esztendőhöz kötődött: első házassága válással fejeződött be. Ezután vette feleségül egy pestszentlőrinci villamoskalauz lányát, és hamarosan megszületett Borbála nevű lányuk. Háy Gyula szerint „Sok jel mutatott arra, hogy ez a házasság sem volt boldog”. A HM Személyügyi Főcsoportfőnöksége 1953. április 22-én rendkívül lesújtó véleményt adott Pallaviciniről: „Apja Pallavicziny [sic!] György őrgróf, a Horthy-Magyarország több ezer holdas földbirtokosa. Királypárti politikus. Több ízben volt országgyűlési képviselő. Az 1919-es ellenforradalom aktív szervezője és a legitimista néppárt megalapítója. Haláláig személyes kapcsolatban állt Churchillel. Anyját mint megbízhatatlant 1951-ben kitelepítették. Bátyja papi iskolán nevelkedett, nagy Habsburg-barát volt. A Mindszenthy [sic!] összeesküvés vádlottja volt, de nem került bíróság elé, mivel 1946-ban, Nyugatról való hazatérése után kémkedéseiért a szovjet hatóságok őrizetbe vették. Nővére és Ede nevű bátyja Nyugatra szökött. Pálinkás őrnagy a múltban önként jelentkezett katonának. Részt vett a Szovjetunió elleni hadműveletekben. 1944-ben tagja lett a kémkedésért elítélt Almásy volt altábornagy által vezetett ellenállási csoportnak, ahol kapcsolatba került angol és holland hírszerző tisztekkel.

1

Boroviczényi Károly György ismertetett levele.

102

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal Pálinkás őrnagy alakulatánál munkáját felületesen végzi. Igyekszik a munkáskáder-tisztek tekintélyét lejáratni… Több esetben tett ellenséges kijelentéseket. A munkáskáder [származású] magasabb parancsnokokra állandóan lealacsonyító kijelentéseket tett.”1 Ennek ellenére 1954-ben – egyéves huzavona után – alezredessé léptették elő. Az évi minősítéséből sejtjük, hogy a kinevezés után ismét visszatért önbecsülése, önbizalma. Személyévelkapcsolatban megjegyzik, hogy „azelőtt nem tudott olyan munkát végezni, mint most. Osztályhelyzeténél fogva nem érezte magát biztonságban.” Ha megbízhatunk a később Kanadába emigrált ügyvéd, Pogány András leírásában, akkor némi képet kaphatunk a 33 éves férfi önképéről, Pálinkás gondolatairól az ’50-es évek közepén. Pogány 1955-re, tehát a második házasság idejére teszi azt a jelenetet, amikor a Pálinkás házaspár felkereste őt válóperük ügyében. A beszélgetés során kiderült: igazából egyikük sem tudja megadni a súlyos döntés okát. „Mind a kettő a másikat tartotta idegesnek, összeférhetetlennek…” – írja. És Pogány az asszony szájába ad egy titokzatos mondatot: „Nem csodálom… ennek is megvan a magyarázata.”2 A mondat megértéséhez talán adalék a következő történet. 1954 nyarán a 15. gépesített löPálinkás Antal alezredes 1954-ben vészezrednél a HM ellenőrző bizottsága visszaéléseket állapított meg a lőeredmények nyílvántartásában. Az ügyben több tiszt ellen indult eljárás. A fő felelősnek Pálinkást tették meg. Bata István honvédelmi miniszter az ügyet október 26-án becsületbíróság elé utalta, de később annak enyhének tartott megállapításait nem fogadta el, és az őrnaggyá való visszavetés mellett döntött. Pálinkást leváltották törzsfőnöki beosztásából, és egyidejűleg az egri gépkocsizó lövészezred egyik zászlóaljának parancsnokává nevezték ki.3 A pártban még ugyanebben az évben megszüntették tagjelöltségét,4 ami gyakorlatilag a Magyar Dolgzók Pártjából való végleges kizárással volt egyenlő. A két döntés nem magyarázható csupán az elkövetett csalással. Pálinkás maga is megjegyzi egy helyütt, hogy a lőeredmények kozmetikázása „évek óta elburjánzott szokás volt, amely ellen senki nem tett semmit, hanem a parancsnok1

ÁBTL A–2126/13. 14–01261/1953. sz. irat. Dr. Pogány András: Város a homályban. Toronto, Patria, 1969. 155. o. 3 HL 1954/T/452/6. 1–229. MN HM 029. és 031. sz. tiszti parancsa. 4 Az 1948-as pártegyesítéskor minősítették vissza az MDP tagjelöltjévé. 2

103

Királyért – Hazáért tól kezdve mindenki hallgatólagosan tudomásul vette”. Talán nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy a döntés mutatta meg az egykori őrgróf emelkedésének lehetőségeit és korlátait. Megérthető Pogány hátrahőkölése, amikor Pálinkás anyakönyvi kivonatából megtudta az eredeti nevét. Az őrnagy válaszai talán némi fényt villantanak arra a titokzatos homályra, amely a Pallavicini–Pálinkás rejtélyt borítja: „Csak egy magyarázata van ennek, s csak egy magyarázata lehet… Az, hogy sikerült meggyőzni feletteseimet becsületességemről és őszinteségemről. Hogy nemcsak játszom a népi tisztet, de az is vagyok… Átalakultam, mert át kellett alakulnom… Ugyan miért? Miért nem szaladtam el 1944 telén, mint a legtöbbje, vagy legalább 1948-ig, mikor még a reménység is szertefoszlott? Miért nem élek valahol külföldön, előkelő rokonságom közelében…? Hát mindezt nem tettem, kérem. Én kicseréltem magam, elfelejtettem mindazt, ami a múlthoz kötött… csak egyetlenegyet nem… a hazám… Ami itt van a Duna–Tisza táján, több mint ezer esztendeje, s amelyet nem lehet újjávarázsolni sem Bécsben, sem Münchenben… Aztán én nem tudnám a külföldi összeköttetéseimet értékesíteni, mert egyszerűen nincsenek… S ha volnának, ugyan mit érnék velük? Még köszönni sem tudnék… Látott már magyar arisztokratát, aki egyetlen idegen nyelven sem beszél? … Hát akkor jól nézzen meg engem az ügyvéd úr! Mert én nem tudok, csak magyarul…1 akárcsak a tiszaháti vagy a somogyi magyar paraszt… nem akarok soha máshol élni, mint itthon, Magyarországon! Ha süt, ha fúj, ha derűs, ha havazik… Ami meg a honvédséget illeti: egész életemben hivatásos tisztnek készültem… Én semmi máshoz nem értek, csak a katonasághoz. Ez a katonaság meg megint csak itt van… ezen a szerencsétlen földön, abban szolgál a magyar gyerek, akármilyen a zászló… Ezért vagyok én ma is hivatásos katona, magyar honvédtiszt, s leszek is az, ameddig csak élek.” 2 Nem tudhatjuk, hogy Pogány mondatai mennyiben tükrözik vissza Pálinkás eredeti gondolatait, de a mondanivalót tekintve hihetőnek tűnnek. Közelíthetnek bennünket ennek a sajátos emberi sorsnak a megértéséhez, melyet elemezhetünk, kereshetünk benne hétköznapi vagy szomorú mozgatórugókat egyaránt, de egyet nem tagadhatunk meg tőle, hogy izgalmas, hogy színes, hogy egyedi. Valószínű azonban, hogy az ötvenes évek történései Pálinkás gondolkodásán is változtattak. Erre vall az a beszélgetés, amelyet régi ismerőse, Boroviczény Károly Gyula idéz fel a már idézett levelében: „1955 nyarán 3 … Antal bejött, leültünk a rendelőintézet udvarán, hosszasan elbeszélgettünk. Ekkor már rég

1

Személyi lapjának bejegyzése szerint az őrnagy németül „beszél és a köznapi nyelvet megérti”. 2 Dr. Pogány A.: ism. 156–159. o. 3 Boroviczény valószínűleg elvéti a dátumot, mivel Pálinkás Borbála 1954. június 4-én született meg Budapesten.

104

Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal kiábrándult a kommunizmusból, de a honvédségtől nem tudott szabadulni: ha elbocsátását kérné, állástalan lenne, nem tudná eltartani feleségét, fizetni első feleségének a tartásdíját. Őrnagy volt, évek óta nem léptették elő. Nem használt a megkövetelt névváltoztatás sem (a Pálinkás nevet dacból választotta). Kérte, írjak édesanyjának (aki kitagadta), írjam le őszinte megbánását. Ha születendő gyermeke lány lenne, anyja után Boriskának keresztelteti. Jól ismerve őt, nem kételkedtem a szavaiban, mégis utána jártam. Találtam olyan volt kistarcsai internált bajtársat, aki szolgált Anti alatt. Szigorú, igazságos, korrekt tisztnek jellemezte, akiben katonái bíztak, akit becsültek. Nem nézték kommunistának. Mesélte, Anti egy hadgyakorlaton ronccsá vezényelt egy tankot, annak árát vonták le fizetéséből, havi részletekben.”1 Pálinkás 1955-ben fegyvernemi parancsnokán, Váradi Gyula vezérőrnagyon keresztül beadványt juttatott el a HM Személyügyi Főcsoportfőnökségéhez, amelyben kérte áthelyezését: a bizalmatlanság levegője, „a furkálás, fűrészelés” annyira elviselhetetlen már, hogy kénytelen parancsnokaihoz fordulni, rendezzék végre helyzetét. „Miért nem hagynak nyugodtan? Nekem a novemberi kihallgatásomon kívül egyszer Nógrádi altábornagy elvtárs, egyszer Farkas elvtárs segített, illetve beszélgetett velem. De miért csak a legmagasabb beosztottak?” – írta Váradihoz címzett levelében, akit később személyesen is felkeresett. Szeretne elkerülni Egerből, nyomatékosította parancsnokának, mert úgy érzi, hogy állandóan figyelik és éreztetik vele „helyzetét”. A személyi anyag egyik feljegyzéséből tudjuk, hogy Pálinkással kapcsolatban „minden évben felvetődött, hogy mi legyen vele”, elöljárói többször is kérték a leszerelését. Váradi mégis úgy határozott, hogy az őrnagyot megtartják a hadseregben, és a következő évben továbbképző tanfolyamra vezénylik. 1955 júliusában aztán végre áthelyezték Rétságra, az ottani páncélos tiszthelyettes kiképző ezred törzsébe, beosztott tisztként. Amikor az iskola törzsfőnöke tanfolyamra ment, őt nevezték ki a helyére.2 A Rétságon töltött bő egy évről, itteni életéről, örömeiről és esetleges konfliktusairól nincsenek adataink. Mindenesetre úgy tűnik, hogy élete nyugodtabb mederbe terelődött és a katonai karrier ismét megnyílt előtte. Felmerült alezredesi előléptetésének lehetősége is. Ám jött a forradalom…

1 2

Boroviczényi Károly György ismertetett levele. Periratok, 393. o.

105

A BÍBOROS ÚTJA Mindszenty József kiszabadulásának története Az ’50-es évek első fele a legfeszültebb időszaka az 1945 utáni korszaknak. A világ a harmadik világháború szélén táncolt. Sztálin 1953-ban bekövetkezett halálát követően a szovjet blokkban valamelyest javult a helyzet. Az indokínai fegyverszünet 1954-es megkötése után egy békésebb „együttélés” kezdett kialakulni a két vezető hatalom között. A következő, 1955-ös esztendő az enyhülés, a detante áttörését hozta. Németországgal szemben megszüntetik a hadiállapotot, az NSZK-t felveszik a NATO-ba. Megalakul a Varsói Szerződés, megkötik az Osztrák Államszerződést. Hruscsov ellátogat Belgrádba Titóhoz, Konrad Adenauer pedig Moszkvába utazik. Az év csúcseseménye: 1955. július 18–23-án a négy nagyhatalom vezetői Genfben tárgyalnak a feszültség enyhítéséről, a megegyezés lehetőségeiről. Hruscsov több bejelentése is figyelmet keltett a konferencián. Sajtóközlések szerint a szovjet pártvezető közölte: a keleti tömb országaiban az egyházfők egyike sincs már börtönben.1 Szavai csak részben feleltek meg a valóságnak. Magyarország prímása, Mindszenty József, továbbra is rab maradt, bár fogva tartásának körülményei változnak. 1955. július 14-én Hegedűs András miniszterelnök fogadta a katolikus püspöki kar képviselőit, dr. Czapik Gyula egri érseket, Dudás Miklós hajdúdorogi görög katolikus püspököt és dr. Hamvas Endre csanádi püspököt, esztergomi apostoli adminisztrátort.2 Alig három nap múlva Mindszenty József esztergomi prímás-érseket börtönéből házi őrizetbe helyezték. A döntésről megjelentetett rövid kommüniké szerint: „Az igazságügy-miniszter Mindszenty Józsefnek, tekintettel saját és a római katolikus püspöki kar kérelmére, valamint korára és egészségi állapotára, börtönbüntetése megszakítását engedélyezte. Tartózkodási helyéül a püspöki kar által rendelkezésre bocsátott egyházi épületet jelölte ki.”3 A változás a világsajtó érdeklődését is felkeltette. Nem véletlenül, hiszen Mindszenty személye, a kommunizmussal szembeni harca, később letartóztatása, majd 1949-es elítélése sokáig a vezető hírek között szerepelt a világ médiu-

1

Az ellene folytatott koncepciós per Mindszenty nevét világszerte ismertté tette. 1949ben – a bíboros elítélése után – még az ENSZ közgyűlése is napirendre tűzte az ügyét. Így érthető, hogy főpap házi őrizetbe helyezését – nyilván egyéb gesztusok mellett – a szovjet vezetés fel kívánta használni a genfi tárgyalások során. MOL XIX–J–1–K Általános iratok – 1949 – UNO-M. 2 Szabad Nép, 1955. július 15. 4. o. 3 Szabad Nép, 1955. július 17. 2. o.

106

Mindszenty József kiszabadulásának története maiban. A bíboros – talán az aranycsapat tagjait leszámítva – kétségkívül a legismertebb magyar volt ezekben az években. A döntést követően a főpap jogállásában alapvető változás állott be. Börtönbüntetésének megszakítása után már csak mint kényszerlakhelyhez kötött személlyel rendelkezhettek vele, így fogva tartásának módjában, eszközeiben új korszak kezdődött. Némi lehetősége nyílott a tájékozódásra, részben a magyar napilapok, részben a melléje rendelt Tóth János lelkészen keresztül, aki az ’50-es években lerombolt Regnum Marianum-templom plébánosa volt, s most az a gyötrelmes feladat hárult rá, hogy egyszerre szolgálja egyházi elöljáróját és az őt kézben tartó földi hatalmat. A rövid püspökszentlászlói fogva tartás után, ahol a bíboros – látszólag véletlenül, valójában az államvédelem „jóvoltából” – kapcsolatot teremthetett a vele egy épületben tartózkodó Grősz érsekkel, november 2-án vitték Mindszenty Józsefet a Nógrád megyei Felsőpeténybe, az Almássy grófok egykori kastélyába, azzal az előtte sem titkolt szándékkal, hogy könnyebbé tegyék a vele való esetleges érintkezést. Az esztergomi érsek felsőpetényi fogva tartása mindvégig nyílt titok volt. Tudott róla a Püspöki Kar, sőt a Szabad Európa Rádió több alkalommal is említette a tényt. Sokan a falu lakói közül is tisztában lehettek azzal, hogy kit őriznek a község feletti kastélyban. 1 A forradalmat megelőző hónapokban a folyamatos egyezkedési kísérletek, üzengetések jelezték a bíborosnak, hogy az országban változások érlelődnek: „… tisztán láttam (az 1956-os szabadságharc két hónappal ezután tört ki) a magyar helyzet képét: a politikai, gazdasági, erkölcsi összeomlást és csődöt” – írja emlékirataiban.2 Kiszabadulásáig a „kinti” világ részleteiről azonban csak homályos, bizonytalan információi lehettek. Őt is váratlanul érte a hír: „1956. október 24-én reggel, mise előtt, Tóth plébános lélekszakadva rohan be hozzám: – Pesten kitört a forradalom! – Megren-

1

2

Vidovszky András felsőpetényi lakos szíves közlése. Vidovszky 1993. április 20-i visszaemlékezése: „Amint Mindszentyt Felsőpeténybe hozták, már másnap a Szabad Európa Rádió bemondta. Innen tudtam, hogy itt tartják fogva.” Záborszky Csaba, a község volt evangélikus lelkésze viszont 1993-ban – e kötet szerzője előtt – azt állította, hogy „a falu lakói a kastély mellett lévő akáccal beültetett dombra mentek fel, és onnan leselkedtek be a kastély udvarára. Nem tudták, hogy kit őriznek ott, csak a papi reverendát látták.” – Periratok, 238. o. MINDSZENTY J. 1989. 408. o. – Mindszenty mindvégig következetesen a szabadságharc megnevezést használta az októberi eseményekre. A szellemtörténeti felfogás, melyet a bíboros is magáénak vallott, a forradalmat a törvényes, legitim hatalom megdöntésének tartotta. Márpedig az ’56-os mozgalom nem ilyen ellen küzdött. Amikor október 31-én a rétsági páncélosok a főpapot budai rezidenciájába szállították, ő a mellette ülő Pálinkás (Pallavicini) Antal szavait is kijavította, mondván, a történtekre nem helyes kifejezés a forradalom. A szabadságharc terminus használata mellett már bizonyára Budán, az első konzultációk után, a helyzet valamelyes ismeretében döntött.

107

A bíboros útja dült állapotban indultunk misézni. A két mementóban megjelennek drága fiaink: az élők után a holtak.”1 Nagy Imre és Mindszenty Hogy a miniszterelnök és a bíboros valaha találkoztak-e, nem tudjuk. Így az is valószínűtlen, hogy a protokoll valaha is kézfogásra kényszeríthette őket. Ha volt is valamelyes ismeretük, véleményük egymásról, azt bizonyára két esemény határozta meg. Mindszenty a szükséges, de a gazdasági racionalitást mellőző és az egyházra nézve sérelmes földreform végrehajtójának képét őrizhette meg emlékezetében a börtönévek alatt. Nagy pedig a prímás elleni kommunista rágalomhadjárat és a kirakatper torz szemüvegén keresztül láthatta a főpap alakját. Mindketten hittek. Nagy az „Eszmében”, Mindszenty az isteni gondviselésben. Ég és föld választotta el őket egymástól. Sorsukat a forradalom kötötte össze. Kádár vérbírósága Nagy Imrét megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy írásban ránk hagyja megváltozott gondolatait a bíborosról. 2 Azt azonban, hogy az idős főpap hogyan látta a forradalom miniszterelnökét később, a forradalom eltiprása után majd egy évtizeddel, tudjuk. Véleményét, kommentár nélkül, minimális nyelvi javításokkal idézzük: „Nagy Imre (1896–1958) a Millennium évében, Kaposvárott született, református kisgazda családból. Az osztályvonások sokban azonosak földijével, Nagyatádi Szabó Istvánéval, Nagy Ferencével, az itt sihederkedő faluvégi kovácslegényével, Kádár Jánoséval. A XX. században nem Pest, Zala, Sopron, de Somogy adja az élt. Ez a somogyi réteg általában kossuthista Széchenyivel szemben, és egykés, hogy a birtok, a bálvány egyben maradjon. Jön aztán olyan egyke-nemzedék, amely a bűnnel rangos bálványt, a földet unottan otthagyja, elmegy borbélynak vagy gyári munkásnak, mert így ’küzdelem és adó nélkül’ élhet. A politika terén visszakanyarodnak az elhagyott faluhoz, és – akarva vagy nem akarva – eszközök a magántulajdon kiirtásában… Az is alaptalan vád, hogy Nagy – nem értve a pillanatot – átlépett a határ Rubiconján, míg Lengyelország innen maradt, és a liberális kommunizmus életét választotta. Akik ezt hirdetik, maguk is bevallják már, hogy a lengyelek ma elégedetlenek Gomulkával. A lengyel prímás végigpanaszolja-tiltakozza a 9 évet a szerződő Gomulka és a Párt szószegései miatt…

1 2

MINDSZENTY J. 1989. 412. o. Mindszenty neve csak lényegtelen említésekben került be a „Snagovi jegyzetek”-be is. Nagy Imre: Snagovi jegyzetek. Gondolatok, emlékezések 1956–1957.Budapest, Gondolat Kiadó – Nagy Imre alapítvány, 2006. 58. és 198. o.

108

Mindszenty József kiszabadulásának története 3–4 ún. ’szovjet-ingerlő’ okot hoznak fel Nagy ellenében: a többpártrendszer bevezetése, a szabad választás meghirdetése, a semlegesség kimondása és a varsói paktumból való kilépés, Mindszenty bíboros november 3-i rádiós beszéde. A kilépés nem oka, hanem következménye a beavatkozásnak. Nagy egyenesen utal egyidejűleg újabb csapatok beáramlására. Nagy férfiasan viselkedett … Az orosz beáramlás nem a semlegesség kihirdetése (november 1.) után kezdődött. Arra már inkább befejeződött … A Szovjet, a semlegesség és a kilépés kihirdetése idején már körülvette a fővárost … Ugyanez (és egyéb) okból még kevésbé lehetett oka az interventionak a bíboros november 3-i esti rádiószózata… A hiba nem Nagyban, hanem a moszkvai imperializmusban és a szószegésben … az UN [ENSZ] és a nagyhatalmak siralmas tehetetlenségében, Gomulka lengyel-megtévesztésében és Kádárnak Gomulkára olcsójánosként rálicitáló árulásában van. Nagy háta mögött egy nemzet állott, amelyet Rákosiék, Gerőék, a ’degenerált, despotizmusba és nemzeti rabszolgaságba’ vivő párt (Kádár), teljesen kiábrándítottak, és nem tudott lengyel mérvben hiszékeny lenni a párt és Moszkva ígéreteivel szemben. Nagy különb emberi értéknek bizonyult, és még inkább bizonyul a megpróbáltatást hozó jövőben, mint a sokarcú Gomulka… Egyenesen a történelmi tények ellen van Nagy Imrét megtámadni éles jelzősorral … Ő tragikus sorsú, de felelőssége a történtekért nem egyedüli, és nem is a legnagyobb. Ahogy a győztes sem marad felelősség nélkül… Nagynak voltak emberi gyengéi. Legnagyobb tévedése, hogy Rákosi, Gerő tettei után még tudta tűrni a kommunizmust, bár kevesen látták annyira bűneit, mint ő. Ám messze felette áll azoknak, akik halálba vitték a hazugságok, ferdítések és rágalmak garmadájával. Ki tudja, mik voltak utolsó gondolatai? Nagy Imre egyénisége rejtély, ha megmaradt utolsó leheletéig kommunistának, és így fejezte be életét. Utolsó életműve, tanbeli csalódása, kiábrándulása, Rákosi és Kádár, Sztálin, Hruscsov és Mikoján előtte mindenkinél élesebben jelentkező arcképe, a csoportjabeli kommunisták magatartása, de különösen a Fehér könyv elolvasása után mi lehetőnek tartjuk, hogy az emberi hitványság csömörében búcsút mondott a kommunizmusnak, mint javíthatatlan rendszernek. A rendszer csak a ’megtérés’-eket hirdeti kifelé, ezeket a lelkesedést felváltó undorokat soha. Nagy elválaszthatatlanul összefonódik a szabadságharccal. Az ő neve kezdeti zászló. De Nagy vezér nem volt. A szabadságharcnak nem volt vezére, kipattantja a gyűlölt rendszer szembehelyezkedése (rádió), az ÁVH-tűz, amelynél lángot fog a szabadságvágy, inkább mint a jobb élet. Általános, de nem szervezett népfelkelésről van itt szó…

109

A bíboros útja Nagy hibái inkább a bolsevista örökségből eredtek, amellyel aktív politikusok annyira nehezen tudnak szakítani, mint ő, ha lelke mélyén utoljára nem szakított volna. Somogy XX. századi politikai termésében, annyi vitatott politikusa között, ő mérhető komoly mértékkel… A saját ideáljait nem tagadta meg, kitartott az orosz és kádári kommunizmus ellen, ’bűntudat’ nélkül, haláláig. Hős volt. Arról azonban folyik vita, hogy nemzeti hős volt-e. Mi nem tagadjuk ezt meg tőle. Emléke – korábbi nagy tévelygései és kezdeti némely rossz szolgálatai után is – tiszteletet érdemel. Tiszteletreméltó nemzeti megmozdulásnak volt zászlótartója és áldozata. Messze felette áll [azokak,] akik azonban hóhérok, Nagy pedig tiszta.”1 A „Nagy Fogoly” A forradalom kitörését megelőző héten, Győrben, a Jókai Színházban, egy ezerfős nyilvános vitán már azt követelték, hogy a szovjet csapatokat vonják ki Magyarországról és Mindszenty József bíborost helyezzék szabadlábra. A vitát Háy Gyula író vezette, véleményét az őt kérdező újságíró így jegyezte le: „Mindszenty bíboros hosszan tartó internálásának megszüntetésével kapcsolatban elismerte, hogy nem hisz a vallásban, de nem ért egyet azzal, hogy adminisztratív eszközökkel gátolják azt.”2 A forradalmi események előrehaladtával Nagy Imrének is érzékelnie kellett, hogy kormánya nem térhet ki a „Nagy Fogoly” helyzetének rendezése elől. A bíboros hazai hívei mellett – számos forradalmi tanács és sok munkástanács követelése között szerepelt az egyházfő szabadon bocsátása – a külföld is mind nagyobb figyelmet szentelt a világszerte ismert főpap személyének. A Die Presse már október 28-án interjút közölt Dudás Józseffel, aki kiállt a bíboros azonnali szabadon bocsátása mellett. (Dudásék országszerte terjesztett kiáltványa is tartalmazta a követelést.) A New York Herald Tribune párizsi kiadása ugyancsak október 28-án ismertetett egy 25-ére keltezett New York-i hírt, melyben George N. Shuster, a bíborosról szóló, In Silence I speak című, 1956-ban megjelent könyv szerzője – Vecsey Józsefre, Mindszenty egykori munkatársára hivatkozva – azt közölte, hogy az érseket a magyar hatóságok „Észak-Magyarországra, az alsópetényi kastélyba vitték, majd a múlt hónapban Szomorra”, ahol „szabadon mozoghat... és beszélhet emberekkel. Nem fogadhat kintről látogatót és nem hagyhatja el a várost.” A cikk további része hírt ad arról is, hogy a „Mindszenty 1 2

Minszenty József emlékiratának gépirata a Mindszenty Levéltárban. 7–13. o. Budapestről jelentjük… Az 1956-os forradalom az egykorú nemzetközi sajtóban – válogatás. Szerk.: Tischler János. 1956-os Intézet, Budapest, 2006. 26–27. o.

110

Mindszenty József kiszabadulásának története szabadon bocsátásáról szóló hírek múlt éjjel nagy örömet váltottak ki XII. Pius pápa közvetlen környezetében, de a vatikáni államtitkárság nem rendelkezett saját információkkal.”1 Nagyot a bíboros ügyének megoldására sarkallta Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke is. Horváth – bizonyára a felsőpetényi államvédelmi őrségtől – pontosan tudta, hogy Mindszenty ott-tartása hamarosan lehetetlenné válik. Valószínűleg október 28-án, Balogh Józsefnén, Nagy Imre titkárnőjén keresztül többször üzent a miniszterelnöknek, megemlítve azt is, hogy a lengyel kormány visszahelyezte egyházi jogaiba, és teljes rehabilitációban részesítette Stefan Wyszynski bíborost, aki lojálisan viselkedik Gomulkával szemben. Az üzenet nem érte váratlanul a miniszterelnököt, aki már ismerte a problémát, ám titkárnőjének csupán annyit válaszolt: „... tudja maga jól, hogy amíg a párt nem hoz határozatot, addig én nem foglalkozom ezzel a dologgal.” 2 Nagy Imre – későbbi vallomása szerint – Horváth hívása után megbeszélte a dolgot a pártvezetés több tagjával, állítólag Kádárral és Kiss Károllyal is: „... megtárgyaltuk, hogy mit lehet csinálni az ügyben. Az én álláspontom az volt, hogy Mindszentyt sürgősen el kell onnan hozni.” A többiek is tudták: „… mennyire káros lenne az, hogy ha Mindszentyt a tömeg szabadítaná ki, és a tömeg hátán jönne fel Budapestre, és nem pedig mi hozzuk fel.” 3 Ekkor, a „megfelelő apparátuson” – nyilván Münnich Ferencen – keresztül azt az utasítást adták a felsőpetényi államvédelmi őrségnek, hogy a bíborost szállítsák fel Budapestre. Ezt azonban a főpap ellenállása lehetetlenné tette. A miniszterelnök az eset után Horváthot Felsőpeténybe küldte, hogy tárgyaljon a prímással és próbálja meg önkéntes távozásra bírni. „Helyes lenne, ha az anyjához költözne, vagy esetleg a belvárosban lévő hittudományi karra menne. Ez azonban békés és közös beleegyezés alapján történjen... nem ismerjük el hercegprímásnak.” Nagy még hozzátette: nyomást, erőszakot semmiképp se alkalmazzon.4 Mivel Horváth útját a Belügyminisztérium – talán maga Münnich – szervezte meg, kérdés, hogy milyen további egyeztetések előzték meg az indulást. Nagy Imre viszonyulása a Mindszenty-kérdéshez mindvégig ambivalens maradt. A nyilvánvaló tény, hogy a főpap ügyét valamiképpen rendezni kell, kezdettől fogva foglalkoztathatta őt. Október 29–30-ig – mint a fenti idézet is mu1

A „Nagy Fogoly” kifjezést Szabó Zoltántól kölcsönöztük. (Szabó Zoltán: Küszöbről. A magyar forradalom Angliában. Adalékok az újabbkori magyar történelemhez 10. Párizs – New Jersey, 1988. 31. o. – Titkos jelentések, 27. o. – CSONKA E. 1981. 426. o. – New York Herald Tribune, 1956. október 28. 1. o. A cikk tévesen említi Alsópetényt és Szomort a bíboros tartózkodási helyeként. 2 Nagy Imre-per, 12. d. 3. k. 78. o. 3 Uo. 24. d. 1. k. 47. o. 4 Periratok, 238. o.

111

A bíboros útja tatja – Nagy elképzelése az lehetett, hogy a bíborost igyekszik olyan megegyezésre bírni, amely lehetővé teszi politikai semlegesítését is. Mindszenty azonban már Felsőpetényben – akkor talán még csak ösztönösen – ellenállt az efféle „kompromisszumos” ajánlatoknak. Budapestre érkezésekor pedig, a politikai-katonai helyzet gyors felmérése után (Tildy jegyzi meg egyik vallomásában, hogy látogatásakor maga is meglepődött: a bíboros milyen jól tájékozott a kialakult helyzetről) már szóba sem jöhetett felemás megoldás. Ekkorra mind az átalakult kommunista vezetésnek, mind pedig a későbbi koalíciós kormánynak azzal a lehetőséggel kellett szembenéznie, hogy a katolikus püspöki kar vagy annak Mindszenty-hű része cselekszik, és mindenféle egyeztetés nélkül visszasegíti méltóságába az érseket, amivel elvész befolyásolásának minden lehetősége. Nem ismert, hogy a különböző összetételű kabinetek mikor tárgyalták először a főpap ügyét. A kérdés megoldása mindenesetre sürgőssé vált, hiszen egyre több jelzés érkezett a kormányhoz arról, hogy különböző helyeken és módon mind többen lépnek fel a főpap szabadon bocsátásának érdekében. Budapest házfalain plakátok, feliratok éltették őt. A SZER Bell ezredesének kommentárjai pedig egyre inkább a még mindig fogoly főpap személyét állították a figyelem középpontjába.1 Erdei Ferenc szerint Tildy már a minisztertanács október 30-i vagy 31-i ülésén felvetette azt, „hogy foglalkozni kellene a kérdéssel. A vélemény az volt – mondja Erdei –, hogy igen, de ezt körültekintően meg kell vizsgálni.” 2 A valóságban ennél bővebben tárgyalhattak az ügyről. Mindszenty később úgy emlékezett, hogy Felsőpetényben Horváth János október 30-án 9 óra tájban telefonon beszélt Budapesttel, ahol „a jelentkező titkár-féle szerint” épp akkor kezdődött a kabinet ülése, és azon a bíboros sorsa is napirendre került.3 Valószínű, hogy a Mindszenty-ügy referenciája – a többi, egyházakkal kapcsolatos problémával egyetemben – már kezdetben Tildy Zoltánhoz került, aki a legalkalmasabbnak látszott e kérdések rendezésére. A volt államelnök már október 30. délelőttjén, egy munkásküldöttség látogatásakor kijelentette: „… kívánatosnak tartaná, ha Mindszenty József hercegprímás visszatérne Esztergomba és a prímási teendők ellátásával részt venne abban a nemes küzdelemben, amely hazánknak ebben a történelmi napjaiban minden igaz hazafira vár!” 4 Az általa mondottakat a Szabad Kossuth Rádió még aznap délután, háromnegyed

1

Lásd erre pl.: Zimándi Pius: A forradalom éve. Krónika 1956-ból. Budapest, Századvég Kiadó – 1956-os Intézet, 1992. 206. és 208. o. – Benkő Zoltán: Szabad Európa Rádió 1956. október 24. – november 3. Valóság, 1993. 5. sz. 80–94. o. – Rádióadások, 268. és 280. o. 2 Nagy Imre-per, 17. d. 20. k. 333. o. 3 Mindszenty József emlékiratának gépirata a Mindszenty Levéltárban. 4 Rádióadások, 232. o.

112

Mindszenty József kiszabadulásának története ötös híreiben ismertette, amit Felsőpetényben és a közeli páncélosezred állomáshelyén, Rétságon is hallottak. Habár nyilván túloz, mégis a nyilatkozat fontosságát jelzi dr. Máthé Eleknek, a Religions News Service Budapesten tartózkodó tudósítójának Tildyhez írt levele: „... éppen tegnap este, tudtommal elsőnek kábeleztem meg Mindszentyvel kapcsolatban, a rádióban tett nyilatkozatodat, ami, biztos vagyok benne, az Egyesült Államokban az utolsó tíz nap egyik legnagyobb jelentőségű és legjobban várt híre volt.” 1 Kérdés, hogy Tildy valóban csupán a saját véleményéről tájékoztatta-e a közvéleményt. Könnyen lehet, hogy a kabinet határozatát ismertette, bár erre sincs adatunk. Ez azt jelentené, hogy Nagy Imre kormánya 1956. október 30. délelőttjén döntött arról, hogy a bíboros visszatérhet hivatalába. Ennek azonban némileg ellentmond az, hogy a Mindszentyt rehabilitáló írásos kormánynyilatkozat csak november 2-án született meg. Biztosan tudjuk, hogy a Mindszenty-kérdés felvetődött azon a megbeszélésen is, amelyre október 30-án este (talán 20 óra körül) került sor a Parlamentben. Itt gyülekeztek a felkelők által délután, a Deák téri rendőr-főkapitányságon megválasztott Forradalmi Karhatalmi Bizottság küldöttei. A találkozón többek között részt vett a parlamenti őrség parancsnoka, Keresztes János is, akit később a Pálinkás-perben ítéltek el. Némi késéssel érkezett meg Dudás József és az újpesti csoport két képviselője, akik – állítólag Keresztesnek a fogoly bíborosra vonatkozó kérdésére válaszolva – közölték a jelenlévőkkel, hogy „az újpestiek most indulnak kiszabadítására, és jó lenne ha a kormány és Mindszenty kapcsolatba lépnének egymással”.2 A rétsági garnizon A Rétsági járásban a forradalom híre hamar, eredményei azonban csak lassan jelentkeztek. Október 27-ről a járási tanács 1957-es összefoglaló jelentése még azt írja, hogy „nagyobb rendzavarásról egyetlen községben sem beszélhetünk, mert ekkor még a honvédség és a rendőrség a kezünkben volt”. Bár október 28án Lánszki Pál, a járási tanács akkori elnöke, a megyétől érkezett utasításra „forradalmi bizottságot” szervezett, ez a valóságban nem volt más, mint a régi vég-

1 2

Nagy Imre-per, 17. d. 21. k. 68. o. A Pálinkás-perben kihallgatott Oláh Vilmos Tildy, Kopácsi, Király Béla, Kovács István, Maléter, Nagy Imre, Vas Zoltán, Dudás, egy újpesti felkelő és Keresztes részvételéről számolt be Pálinkásnak, akivel – úgy látszik – egy rövid ideig közös zárkában voltak. Tildy – Oláh szerint – „erősen kiállt” a kormány és Mindszenty közötti tárgyalás mellett. – Periratok, 57., 519. és 521. o. – Nagy Imre-per, 17. d. 20. k. 103. o. – Uo., 12. d. 2. k. 250. o.

113

A bíboros útja rehajtó bizottság kibővítése a tanács, a fegyveres erők és a tömegszervezetek addigi vezetőivel. Rétságon, maga is kicsi, alig több, mint ezerfős település lévén, a fegyveres erők képezték a járás erőcentrumát, elsősorban belső helyzetük, viszonyaik változása határozta meg a későbbiekben is a községek forradalmi eseményeit. A járási székhelyen nem volt olyan civil politikai erő, szervezkedés, amely képes lett volna elmozdítani a közismerten rákosista tanácsi vezetést. A Lánszki-féle „forradalmi” tanács egyetlen komoly intézkedése Garami Lajos laktanyaparancsnok nevéhez fűződik, akit járási karhatalmi vezetővé választottak. Az ő irányításával láttak hozzá a községi karhatalom felállításához, falvanként 3–4 főt felszerelve a MÖHOSZ-tól bevont fegyverekkel. A forradalom a környező, vasúttal összekötött falvakban indult meg, de az események igazi lendítőjévé a rétsági páncélos tiszthelyettes kiképző ezred vált.1 Az egység – mint iskolaezred – a maga fegyvernemében elit alakulatnak számított, november 4-ig harcképes, a körülményekhez képest fegyelmezett egység maradt. Parancsnoka Garami Lajos alezredes volt, akivel a páncélos-parancsnokság éppen október 23-án közölte, hogy ezredessé léptették elő.2 Az 1956-os állománytábla szerint a rétsági ezred békelétszáma – a polgári alkalmazottakkal együtt – összesen 1754 fő volt. Ebből 171 fő tartozott a tiszti, 56 a továbbszolgáló tiszthelyettesi, 150 a sorállományú tiszthelyettesi és 1377 a honvéd állományba. A sorállomány döntő többségét a hallgatók tették ki. A páncélos fegyverezet 34 db T–34-es közepes harckocsiból, 2 db ISZ–2-es nehéz harckocsiból, 8 db ISZU–122-es közepes rohamlövegből, 10 db SZU–76-os könnyű rohamlövegből és 1 db közepes harckocsi-vontatóból állt. A harckészséghez annyi megjegyzést mindenképp fűznünk kell, hogy a Magyar Néphadsereg, közvetlenül a forradalmat megelőző időszakban, addigi legnagyobb átszervezésén ment keresztül, amely csak az októberi események küszöbén ért végett. A helyzetet jellemzi, hogy a létrehozott hadseregtörzs parancsnoka, Uszta Gyula pontosan október 23-án védte meg a diplomáját Moszkvában, és – bár hazaérkezett – no1

Arch. 33. f. 1. fcs. 1956. 9. ő. e. Rétsági járás. A Rétsági járás ellenforradalmi eseményeinek feldolgozása. – KFÜ Bf. 092/1957. 1966. október 31-i kérelem. Melléklet. – A téma egészével foglalkozik két régebbi írásunk: TYEKVICSKA Á. 1991. és TYEKVICSKA Á. 1992. 2 Garami szegény sorból indult. Anyja halála után menhelyre került, ahol bőrdíszművesnek tanult ki. 1940-ben vonult be katonai szolgálatra. 1943-ban a Donnál szovjet fogságba esett, ahonnan csak 1947-ben tért haza. 1948-ban tiszti tanfolyamra került, amit páncélos századosként végzett el, századparancsnoki beosztásban. Katonai karrierje gyorsan ívelt fel, 1950-ben őrnaggyá, majd alezredessé léptették elő és hadosztályparancsnok lett. 1955 márciusában került Rétságra. Tagja volt a pártnak és a megyei tanácsnak, több kitüntetésben és dicséretben részesült. Kemény és szigorú, nemegyszer indulatos parancsnokként tartották számon, beosztottjai egymás között csak „Öreg”nek becézték. 1956-ban 37 éves volt.

114

Mindszenty József kiszabadulásának története vember 4-ig gyakorlatilag nem foglalta el posztját (helyette Váradi Gyula szobájában teázgatva „szervezte egyéni kis ügyeit”). A hadsereg-parancsnokság gyakorlatilag nem funkcionált, a parancsnoki törzs bevonulás előtt állt, ami közvetlen oka lett később annak a szétesettségnek, amely a hadsereg számos alakulatát szétzilálta a forradalom napjai alatt. Az átszervezés természetes velejárói voltak a jelentős személyi vezénylések, amelyek a rétsági ezredet sem hagyták érintetlenül: az alakulathoz még a forradalom alatt is érkeztek tisztek. Rétságon a helyzet annyiban egyedi volt, hogy – iskolaezred lévén – az alakulattól napokkal a forradalom kitörése előtt szerelt le a végzős hallgatói állomány, és a vezénylésekkel együtt ez majd felére apasztotta a békelétszámot.1 Nem lévén harcoló alakulat, az egység szervezete sem éles helyzetek megoldására lett kialakítva. Később, 1957 első felében, a rétsági iskolát megszüntették és önálló páncélosezreddé szervezték át. Az első napok Október 24-én, hajnali fél négykor riadót rendelt el az ezred vezetése. Az ok: Budapesten zavargások vannak. Délelőtt 10 órára már feltöltötték a harckocsikat, az alakulat elérte a teljes harckészültséget, és folyamatban volt a technika „átállítása”. A nap folyamán Garami folyamatosan érdeklődött a feladatok után, ám Budapestről csak bizonytalan, kitérő válaszokat kapott. A szovjet tanácsadó azonban megnyugtatta őt, hogy a Szovjetunió beavatkozott és „pár órán belül rend lesz”.2 Az ezredparancsnok, a szovjet tanácsadóval, Pavel Pavlovics Kirienko ezredessel megbeszélve a helyzetet – többre nem lévén ember –, három zászlóaljat hozott létre. Az elsőt közepes harckocsikból Kapui László százados, a másodikat nehéz harckocsikból és rohamlövegekből Szabados Ferenc főhadnagy, míg a harmadik lövészzászlóaljat Szabó Géza főhadnagy parancsnoksága alatt. Tóth József főhadnagy személyében kinevezték a 4. zászlóalj parancsnokát is, de neki nem voltak beosztottai. A Honvédelmi Minisztériummal való kapcsolat – az események előrehaladtával párhuzamosan – mindinkább lazult: „... belátásunkra bízza, mit csinálunk” – idézte a páncélos-parancsnokság törzsfőnökének szavait később, rendőrségi kihallgatása során az ezred törzsfőnöke, Pálinkás Antal őrnagy. 1

Csak összehasonlításul: 1957. március 27-én a rétsági laktanyában 71 tiszt, 18 továbbszolgáló tiszthelyettes, 160 sorállományú tiszthelyettes és mindössze 173 honvéd teljesített szolgálatot. Februárban az ezred páncélos fegyverzete mindössze 12 db T–34-es harckocsiból és egy 1 db vontatóból állt. 2 Periratok, 216–232. o.

115

A bíboros útja Az ezred vezetése a szervezett rádióhallgatás, újságok, az alakulathoz vagy a községbe érkezők elmondásai és a – mindvégig megbízható hírláncként működő – vasúti telefonhálózat alapján igyekezett tájékozódni az eseményekről. Az őrnagy későbbi vallomása szerint a Honvédelmi Minisztériumból október 24-én jött az első parancs az ezredhez, melyben közölték, hogy a honvédelmi miniszter által elrendelt parancsnoki értekezlet elmarad. Másnap elrendelték a címer nélküli nemzeti zászlók kitűzését és a sapkajelvény kicserélését nemzetiszínű szalaggal. A parancsot Tóth Lajos vezérőrnagy írta alá. A laktanyában ekkor vették le a vörös csillagokat. 1 A következő két napban jött az a parancs, amely a pártfunkcionáriusok és családtagjaik védelméről rendelkezett a laktanyában. Ekkor érkezett Bata megkésett utasítása is, amely még ellenforradalomról beszélt és az utak elzárását, a helyőrségek védelmét, igazoltatást és lefegyverzéseket rendelt el.2 Ennek megfelelően egy harckocsizó szakasz és az őrzászlóalj lezárta a főutat Rétság északi és déli részén. „A parancs szerint minden eszközt igénybe lehetett venni...” Óvintézkedésként őrséggel biztosították a pártbizottságot és más középületeket. E napon kapta az ezred az első közvetlen híreket a budapesti eseményekről: hajnalban néhány harcos kíséretében megérkezett az alakulathoz Katona százados „sapkarózsa nélkül, piros-fehér-zöld szalaggal a sapkáján, forradalmi hangulatban és röpcédulákkal felszerelve”.3 Másnap este a déli csoport elfogott és a laktanyába kísért ötven-hatvan, teherautókon érkező – főként felsőgödi és budapesti – fiatal munkást és egyetemistát, akik a salgótarjáni szénmedence felé igyekeztek, és Diósjenőn keresztül érkeztek a járási székhelyre. Letartóztatták őket, a velük hozott többezernyi röplapot elégették, és mindnyájukat az alakulat kultúrtermébe zárták. Kezdetben szoros, majd napról napra lazuló őrizetben voltak, az első napok után gyakorlatilag már szabadon mozogtak a laktanyán belül, sőt egy forrás szerint ők rombolták le a laktanyában lévő felszabadulási emlékművet is. Többségüket, miután a járási osztály ÁVH-s nyomozói felvették személyi adataikat, a páncélos-parancsnokság ügyeletes tisztjének parancsára október 29-én felvitték Dunakeszire és Budapestre. Az elfogott fiatalok között volt Marton Mihály, az ÁVH gépkocsivezetője, diósjenői lakos, akinek rokonsága másnap reggel a hírre mozgósította a közeli 1

Az ügyészi kihallgatáson Pálinkás Antal lehetségesnek tartotta, hogy ez az utasítás csak október 28–29-én érkezett. 2 Periratok, 70. o. – KFÜ Bf. 092/1957. Pálinkás Antal 1957. július 25-i kjkv. 3 Az ezredhez többször érkeztek vissza a forradalom alatt eltávozásról vagy vezénylés miatt tisztek, katonák. Október 28-án például Galajda Béla hadnagy egyik beosztottja, Toldi Zoltán hozott hírt, hogy Beregszász irányából szovjet tankok özönlenek az országba. Galajda a hírt a tiszti állomány aznapi eligazításán is felvetette. ÁBTL V–147842. 302. o. – KFÜ Bf. 092/1957. Pálinkás Antal 1957. július 25-i kjkv. – Periratok, 601. o.

116

Mindszenty József kiszabadulásának története község lakosságát. A több száz főre duzzadt tömeg arra kényszerítette Horváth Pál MDP-titkárt, hogy a járási pártbizottságra telefonálva hozassa haza a fiatalembert. A Diósjenőre érkező Marton Mihály „leugrott a gépkocsiról, és az első dolga az volt, hogy a tanácsházán kint lévő népköztársasági címert leütötte”. A tanácsháza előtt összeverődött tömegből ekkor „egy páran kiváltak, bementek az épületbe, és kabátjánál fogva kihúzták onnan Hovanyecz elvtársat [a falu tanácselnökét – a szerző], elvitték a hangos híradóhoz és követelték, hogy mondjon le. A kényszernek engedve Hovanyecz elvtárs le is mondott” – idézte fel 1957-ben a történteket a községi párttitkár. A Rétsági járásban ezzel a tumultuózus jelenettel vette kezdetét a forradalom. A jelenlévők ekkor – valóban forradalmi módon és körülmények között, közfelkiáltással – nemzeti bizottságot választottak, majd a fiatal Marton biztatására mintegy 100–150 fő gépkocsin, illetve gyalogosan Rétságra vonult, és a laktanya előtt követelte az elfogottak szabadon bocsátását. A nyomásnak engedve Garamiék a csoport egy részét – még az október 29-i Budapestre szállítás előtt – elengedték. 1 Október 27-én az ezred vezetése ígéretet kapott a HM-ből arra, hogy valaki lejön Rétságra és tájékoztatja az állományt. A látogatásból nem lett semmi, ellenben még aznap Rétságra érkezett Bán alezredes és a váci járási párttitkár vezetésével az a küldöttség, amely a váci tüzérlaktanya megerősítéséhez kért segítséget. Az ezred parancsnoka másnap, Biczó József hadnagy vezetésével küldött oda egy harckocsizó szakaszt, akik hamarosan tűzharcba keveredtek a Buki-sziget felől támadó felkelőkkel. Biczóék november 3-án, Garami utasítására tértek vissza az alakulathoz. Mivel a Budapestre felrendelt páncélos alakulatok különféle feladatokra lettek beosztva, és így a páncélos-parancsnokságnak nem maradt tartaléka, Balogh alezredes, törzsfőnök parancsot adott arra, hogy október 28-án a rétsági ezred – Kapui László százados vezetésével – 11 közepes harckocsit és egy műhely-gépkocsit vezényeljen át Vincze százados parancsnoksága alá, az újpesti folyamőrlaktanyába. Már Budapesten csatlakozott hozzájuk Országh György százados, akit a megelőző napokban helyeztek Rétságra ezred politikai helyettesként. Országh akkor végezte el a hároméves Sztálin Akadémiát, és új alakulatához még nem vonult be. Nem tudjuk, hogy az egység részt vett-e az újpesti forradalmi bizottság épülete elleni aznapi támadásban. Budapestre és Vácra több mint 40 tiszt távozott el Rétságról!2

1

Később Hovanyecz Béla és családja a laktanyában kapott ideiglenes menedéket a feldühödött tömeg elől. – NML XXV. 4. c) B. 172/1959. Vizsgálati dosszié 30. o. – Periratok, 46–56., 83., 100., 216–232., 282., 294. és 305. o. 2 VÁRADI Gy. 1990. 144. o. – HL 102/03/195–1. Parancsnoksági parancsok, 1956. szeptember-október. – HL 31/70. Pc. Kik. Ezr. Rétság, 140. és 158. o. – HL 1956-os gyűjte-

117

A bíboros útja Október 28-án ismét Vácról és a közeli Balassagyarmatról érkeztek küldöttségek, amelyek arról tudósították az ezred állományát, hogy náluk már az események előrébb tartanak. A váciak – mintegy félszázan – Kristóf Béla „forradalmi polgármester” megbízásából jöttek, és három harckocsi támogatását kérték, hogy a közeli Máriaudvaron megtámadhassák a szovjet üzemanyagbázist. Garamiék azonban elutasították őket. Balassagyarmaton, szintén a megyei vezetés utasítására, a járási pártbizottság október 27-én megszervezte a forradalmi tanács választását. A kis polgárvárosban azonban a járási tanács nagytermében összegyűlt üzemi, intézményi küldöttek már ekkor túlmentek a „megtartva változtatni akaró” akaraton, és valóban forradalmi vezetést választottak a város és a járás élére. Másnap háromtagú küldöttség indult a közeli Rétságra, majd innen továbbmenve Vácra, hogy tájékozódjanak az ottani fejleményekről. Rétságon tárgyalást folytattak az ezred vezetésével is. Arra a kérdésre, hogy vajon ők a forradalom oldalára állnak-e, kitérő választ kaptak: mint katonák, a Honvédelmi Minisztérium utasításait hajtják végre. A balassagyarmatiak ekkor adhatták át azt a felhívást, amely másnap hajnalban a rétsági járási forradalmi tanács kiáltványának mintájául szolgált. 1 Természetes, hogy ezek a hatások a laktanyában is megindították a forradalmi erjedést. A legénység és a tisztek között egyébként is szép számmal voltak budapestiek, akik fokozott figyelemmel fordultak az ottani események felé. Az elfogott fiatalok és az érkező küldöttségek által kifejtett propaganda megtette a hatását: huszonhatodikától az ezred döntő többsége érzelmileg már a forradalom oldalán állt. Forradalom felülről Október 28-án nagy változások játszódtak le az országos politikában. Délután Nagy Imre elmondta emlékezetes beszédét, amelyben átértékelte az addig ellenforradalomként aposztrofált eseményeket. Éjjel tizenegy óra előtt pedig elhangzott a rádióban a Hazafias Népfront felhívása a különböző szintű nemzeti bizottságok választására. Rétságon, éjszaka, a járási rendőrkapitányságon Malics Géza százados vette a BM megyei főosztályának táviratát, melyben utasították őt a nemzetőrség felállítására.2 Malics azonnal a páncéloslaktanyát hívta.

mény 1. cs. 57–60., 83–97. o. – KFÜ Bf. 092/1957. 1966. október 31-i kérelem. Melléklet. – ÁBTL V–147842. 308. o. – Periratok, 70., 85. és 282. o. 1 Periratok, 100., 346–358. o. – KRISTÓF B. 1990. 12. o. – NML XXV. 4. c) B. 584/1958. 2 Az említett távmondati utasítás valószínűleg ahhoz lehetett hasonló, mint amit a Kossuth Rádió bemondója október 28-án 23.25-kor olvasott be.

118

Mindszenty József kiszabadulásának története

A járási forradalmi nemzeti tanács 1956. október 29-i felhívása (28-ára dátumozva)

119

A bíboros útja

A járási forradalmi nemzeti tanács névsora 1956. október 29-én

120

Mindszenty József kiszabadulásának története

1956. október 29-én este rétsági lakosok követelésére megváltozott a járási forradalmi nemzeti tanács összetétele. A fenti dokumentumon a leváltott tagok helyett már az új nevek vannak beírva

121

A bíboros útja Később, az ellenük folyó eljárás során, Garami Lajos és Pálinkás Antal egybehangzóan állították, hogy a rendőrkapitány akkori elmondása szerint a főosztály olyan utasítást adott, hogy a vegyes, katona-rendőr-nemzetőr járőrök felállítása mellett meg kell választatni a különböző forradalmi tanácsokat is. A két álláspont szembesítése nem hozott eredményt. Nincs arra vonatkozóan forrásunk, hogy pontosan miként formálódott meg a döntés, de október 29-e hajnalán az ezred vezetése a laktanyába hozatott több rétsági lakost, főként a tömegszervezetek és a pártbizottság vezetőit, tanácsi dolgozókat, és Garami irányításával együttesen megválasztották a Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanácsot. Elnöke dr. Lukáts Iván orvos, a népfront járási elnöke, alelnökei dr. Haniszkó Kálmán, dr. László Tibor, Kovács Ferenc, titkára Sztrányai Miklós és Bolcsó Pál lettek. A karhatalom parancsnoka, akárcsak Lánszki „forradalmi tanácsában”, Garami Lajos maradt. Az új forradalmi szerv összetételét szemlélve, a megelőző Lánszki-féle tanácshoz képest, a legszembetűnőbb változás a sokak által gyűlölt járási tanácselnök kimaradása, illetve a pártbizottság vezetőinek bekerülése volt. A valóságban azonban, a választott vezető tisztségviselők névsorát szemlélve, azt mondhatjuk, hogy az egyfajta szakszerűsödést mutat. Lukáts és László orvosok voltak, Haniszkó, Bolcsó és Sztrányai a háború előtti közigazgatáson nevelkedett hivatalnokok, akik megválasztásával a járás operatív vezetése egy nem kommunista – a járási tanács fiatal és bigott párttagjaival személyes konfliktusban lévő – csoport kezébe került. A járás erőviszonyait mindvégig jellemezte az ezred vezetésének lendítő és meghatározó szerepe. A közeli Balassagyarmattól eltérően – ahol „az államhatalom teljes gyakorlását” átvevő forradalmi tanács a határőrséget is a saját irányítása alá tudta vonni – Rétságon a laktanya elkülönült intézkedési egység maradt, szoros kapcsolatot tartva a civil forradalmi szervezetekkel, elsősorban a nemzetőrség felfegyverzésének, illetve harmincadika után a közös karhatalom megszervezésének ügyében. (Október 30. – az egységes karhatalom megalakulás után – Pálinkás kezdeményezésére járási nemzetőrzászlóalj szervezését határozták el. A szervezésére az őrnagy november 2-i balassagyarmati útja után került sor, ahonnan a dolog „ideáját” hozta. Balassagyarmaton, a városi-járási forradalmi tanács kezdetben egy egész ezredet akart szervezni, és csak a lehetőségek kényszerítő tudomásulvétele után döntöttek egy zászlóaljnyi erő mellett. A gyarmati utat megelőzte egy beszélgetés Kelédi Béla őrnaggyal, akit 31-én hajnalban Garami hozott fel a Sztálin Akadémiáról. Kelédi megmutatta Pálinkásnak a Budapesten kiállított nemzetőr igazolványát és a Magyar Honvéd egyik számát, mely a nemzetőrség szervezéséről is írt. Pálinkás november másodikán állítólag ismertette ötletét Garamival, aki beleegyezett a szervezés megindításába, annál is inkább, mert a különböző civil szervezetek sorra a hadseregtől kértek segítséget, amit, az alacsony jelen lévő létszám miatt, az ezred csak

122

Mindszenty József kiszabadulásának története nehezen tudott tejesíteni. Délután Pálinkás megbeszélést folytatott Lukátscsal és Sztrányaival, majd együttesen átkérték a tartalékos tisztek káderlapjait és körülbelül harminc személyt kiválasztva másnapra táviratilag berendelték őket Rétságra. A berendeltek több mint fele párttag volt és a régi hadseregben csak a megbízott parancsnok, Sztranyavszki Pál tartalékos százados szolgált. Lukátsékkal abban is megegyeztek, hogy másnapra Pálinkás szerkeszt egy toborzó felhívást, amit a behívott tisztek majd kivisznek a falvakba. November 3-án 28– 30 tartalékos tiszt jött össze a járási tanács nagytermében. Az ülést Lukáts nyitotta meg, de hamarosan megjelent a községi plébános is, akit Sztrányai mint tábori lelkészt mutatott be és kért fel szólásra (ezen állítólag az egybegyűltek „inkább mosolyogtak, mint bosszankodtak”). A katonai részt Pálinkás ismertette, közölve, hogy két, egyenként károm szakaszra osztott századot szerveznek. A tisztek beosztásának alapja a szakképzettség és a rendfokozat lesz.)1

A járási forradalmi tanács megalakulása után, 1956. október 29-én kiküdöttek keresték fel a járás falvait a helyi forradalmi szervek megválasztásának irányítására

1

Periratok, 56. sz. I. fokú ítélet, 16–17. o.

123

A bíboros útja A felülről – mondhatni szűk körű „puccsal” – megválasztott forradalmi tanács összetétele tulajdonképpen a járási vezetés egy részének szándékait, elképzeléseit tükrözte. A valamivel szélesebb tömegtámogatást akkor kapta meg, amikor 29-én későn este egy falusiakból álló, indulatos csoport behatolt a tanácsterembe, és követelte a kompromittálódott személyek eltávolítását. A sebtében összehívott ülésen – amelyre a kommunisták többsége már el se ment – teljesítették a falusiak kérését. Az ezred parancsnoka – talán csak jelenlétének köszönhetően – a karhatalmi bizottság tagja maradt. A viszonyokra jellemző, hogy az esti jelenet „határozatát” később senki sem vétózta meg, azt még az eltávolítottak is kénytelenek voltak tudomásul venni.

Másnap, katonai autókon, küldöttségek járták végig a járás falvait az éjjel megfogalmazott kiáltványt terjesztve, melyben a járási forradalmi tanács fölszólította a községek lakosságát, hogy ők maguk is válasszák meg forradalmi vezető szervüket.1 A küldöttek általában a tanácselnököt vagy más, általuk ismert személyt kerestek fel és bízták meg őket a választógyűlés összehívásával, levezetésével. A járás falvainak többségében így befolyásoltabb, irányítottabb, a spontán akaratokat kevésbé tükröző összetételű tanácsok jöttek létre, szemben azokkal, amelyeket a belső energiáktól vezetett érdekcsoportok szerveztek meg, még október 29-e előtt.

1

Periratok, 46–56., 58., 93., 100., 108., 195–232., 334., 340. és 346. o. – Rádióadások, 143. o. – TYEKVICSKA Á. 1991. – TYEKVICSKA Á. 1992.

124

Mindszenty József kiszabadulásának története Este a járási forradalmi tanács értékelő megbeszélést tartott, ahol a községekből visszaérkezett küldöttek számoltak be a látottakról. Másnap, az egyes szakcsoportok működésének és a közellátás megszervezésének kérdései mellett, határozatot hoztak a pártbizottság épületének lezárására és gépkocsijának lefoglalására. Ugyanekkor döntöttek arról is, hogy a tanács hétfőnként fog ülésezni. Gyakorlatilag azonban ez volt az utolsó hivatalos ülés. A továbbiakban a járás életét az elnökség irányította, míg az operatív tevékenység a tanácsi apparátus vezetőire, Sztrányaira, Haniszkóra és Bolcsóra hárult. Így érkezett el „a győzelem napja”.1

1

CSONKA E. 1981. 434. o.

125

A bíboros útja 1956. október 30. alapvető változásokat hozott az ezred életében. 15 óra körül érkezett meg Kánya vezérőrnagy parancsa, amely elrendelte, hogy az alakulatoknál forradalmi katonai tanácsot kell választani. A parancs értelmében kilenc-tizenegy tagú testület feladatát a távirat „a forradalom vívmányainak biztosításában” jelölte meg. A szervnek a parancsnok mellett kellett működnie, a parancsnok nem volt taggá választható. Ha a két fél között nézetkülönbség merült fel, akkor a felsőbb katonai szervhez kellett fordulni (a rétságiak esetében a páncélos-parancsnoksághoz, személy szerint Váradi Gyula vezérőrnagyhoz). Garami a kultúrteremben gyülekeztette az állományt, majd felolvasta az intézkedést. Az alegységek, saját elhelyezési körleteikbe vonulva, titkosan két-két tanácstagjelöltet választottak, akiket azután az alakulat újabb állománygyűlésén hagytak jóvá. Pálinkás Antalt – többek között – az ezredtörzs jelölte a tanácsba. Rajta kívül tagok lettek még: Stift Róbert és V. Kiss Gyula főhadnagyok, Bazsek József hadnagy, Ozsváth Pál és Végeli András törzsőrmester, Szekszárdi őrmester, Czakó és Szlukovényi tizedesek és egy Muzs nevű honvéd. A választás után a tanács azonnal összeült és Pálinkást elnökké, míg Stiftet a helyettesévé választották. Ekkor döntötték el, hogy határozatban üdvözlik a hadsereg forradalmi tanácsát, amelyet egy küldöttség visz fel Budapestre. Először Pálinkás, Garami és Stift ment volna, de a törzsfőnök felvetette, hogy nem hagyhatja el egyszerre mind a két parancsnok a laktanyát, így az ő helyére Végeli törzsőrmestert jelölték. Még a választás közben két újabb távirat érkezett az ezredhez. Az egyikben – Kána vezérőrnagy aláírásával – azt közölték, hogy a Honvédelmi Minisztériumban leváltották a „visszahúzó erőket”, Hazai Jenőt és társait. A másik távirat pedig elrendelte a szovjet tanácsadó átadását a legközelebbi szovjet egységnek. Garami értesítette is a „tadót”, hogy készülődjön, de az – állítólag a tolmácsa és egy másik tiszt biztatására – eltávozott a lakásáról, és az éjszakát valahol a határban töltötte. Így Garamiék nélküle indultak Budapestre. (Másnap Kirienko visszajött és elnézést kért a parancsnoktól. Garami – Szabó Géza főhadnagy és felesége társaságában, akik, lévén az asszony orosz származású, szintén a szovjet egységhez kívántak távozni – november 1-jén vitte el Pavel Pavlovicsot a dunakeszi-alagi szovjet egységhez. Az út meglehetősen kalandos események közepette zajlott: Szabóékat végül a szovjetek nem vettek át. Csomagjaikat az újpesti felkelő elkobozták, Garamit pedig órákig az újpesti tanácsházán tartották.) A katonai tanács megválasztása és első ülése után – elmondása szerint – Pálinkás a többieknél kicsit később indult fel a parancsnoki irodába. Felérve már csak annyit látott, hogy négy izgatott tiszt tiszteleg Garami előtt, majd sarkon fordulva elhagyják a parancsnoki szobát. Felsőpeténybe indultak, Mindszenty bíborosért.

126

Mindszenty József kiszabadulásának története

A járási nemzetőrzászlóalj november 3-án bevonultatott tisztikarának névsora

127

A bíboros útja Tervek a szabadításra Lehetséges, hogy a páncélosezrednél és a járási forradalmi tanácsban egyesek már harmincadika előtt is tudtak valamit a bíboros hollétéről. 1 A tárgyaláson Pálinkás is hivatkozott arra, hogy „a környékbeli községek már tudtak Mindszentyről”. A bíboros felsőpetényi fogva tartásának híre még Balassagyarmatra is eljutott, ahol dr. Magyar Pál, a forradalmi bizottság titkára már lépéseket is tett egy esetleges ottani fogadás előkészítésére a katolikus plébánián.2 Érdekes részleteket olvashatunk a balassagyarmati forradalmi tanács vezetőinek peranyagában. László Aladár, a járási rendőrkapitányság forradalmi tanácsának tagja, október 30-án felkereste hugyagi lakásán a rétsági főosztály egyik ávós beosztottját: „Minthogy előző este hallottam, hogy balassagyarmati fiatalemberek ki akarják szabadítani Mindszentyt, kérdeztem tőle, igaz-e, hogy nevezett ott tartózkodik.” László csak kitérő választ kapott, „de még aznap a rádió közölte, hogy a rétsági páncélosok Budapestre szállították”.3 Azt, hogy Balassagyarmaton talán már napokkal Mindszenty kiszabadulása előtt is tudtak a főpap hollétéről, erősíti az is, amit Daróczi Gusztáv, a forradalmi tanács volt elnöke mondott el a vizsgálat során: „röviddel megalakulásunk után követelték tőlünk, hogy adjunk karhatalmat a szomszédos Rétsági járás területén őrzött Mindszenty József kiszabadítására. ... Két-három nappal később a rétsági páncélosok szabadították ki.” 4

1

Periratok, 216–232. o. Dr. Magyar Pál budapesti lakos szíves közlése. 3 ÁBTL V–141434. 147. o. László nyilván csak másnap hallhatta a rádióhírt! 4 ÁBTL V–141434. 53. o. 2

128

Mindszenty József kiszabadulásának története

129

A bíboros útja Visszaemlékezésében dr. Kristóf Béla, Vác forradalom alatti polgármestere közli, hogy a Legfőbb Ügyészség Forradalmi Tanácsának október 30-án este 22 órakor vett telefonja után felhívta a rétsági forradalmi tanács elnökét, és közölte vele, hogy Mindszenty bíborost Felsőpetényben őrzik. Állítólag Lukáts ígéretet tett neki, hogy „a helyi páncélosezred segítségével kiszabadítják a prímás urat”.1 A kalitka ajtaja kinyílik A hamincadikáig eltelt idő Felsőpetényben sem múlt el események nélkül. Mind ide, mind a szomszédos Nőtincsre már az első napokban váci forradalmárok érkeztek, akik eltávolították a középületekről a kommunista szimbólumokat. Említettük már, hogy Mindszenty felsőpetényi tartózkodása, ha nem is közismert, de azért tudott volt a környező falvakban is. Részben a Szabad Európa Rádió által, részben a környékbeli községekben élő ávósok elszólásaiból. (A prímás őrzői között voltak nógrádiak is.) Az objektumba a szabadnapos váltást a forradalmi események miatt már nem tudták kihozni. Németh Hugó ÁVH-s őrnagyon kívül – aki civil ruhában járt és a bíborosnak következetesen „gondnok”-ként mutatkozott be – csak három operatív tiszt és 11 tiszthelyettes tartózkodott a kastélyban: Gősi István, Durik József, Medvegy János, Molnár Sándor, Vietórisz János, Virág Róza, Bodor Vilmos, Tószegi János, Fehér László, Kiss Csomó István, Somkuti Ferenc, Héregi András, Bebesi Józsefné és Papp Ferencné. Őket egészítette ki néhány őrkutya (ezek közül az, amelyik őrnagyi rendfokozatban (!) volt, később Rétságra került). Németh szerint a budapesti eseményekről ők is csupán a rádióból értesültek: „Tartottuk a BM-mel a kapcsolatot, de onnan részletes tájékoztatást ... nem kaptunk.”2 Későbbi tanúvallomásában Németh Hugó arra hivatkozott, hogy október 28án este, miután a nőtincsiek megválasztották a forradalmi tanácsot, átjöttek Felsőpeténybe, és a kastély előtt követelték a bíboros szabadon bocsátását. (Az esetről más forrással nem rendelkezünk.) Németh – elmondása szerint – közölte velük, hogy a kastély az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik, és ő nem ad ki senkit, amíg onnan utasítást nem kap. Ekkor állítólag hangos vita támadt a két fél között. „Különösen a nőtincsi fiatalok voltak harciasak.” Az őrnagynak október 28-án még tűzparancsa volt – azt csak másnap vonta vissza a Belügyminisztérium –, de szerencsére nem folyamodott ehhez az eszközhöz. Végül, egyórás vita után, a tüntetők elvonultak. Lehetséges, hogy a parancsnok a történetet kiszínezte, annak magyarázataként, hogy miért akarták aznap elszállítani Felsőpetényből Mindszentyt. Erre 1 2

KRISTÓF B. 1990. 11. o. Erre és az alábbiakra: Periratok, Németh Hugó 1957. március 16-i tjkv.

130

Mindszenty József kiszabadulásának története ugyanis valójában – mint azt már említettük – október 28-án, Budapestről, a kormánytól, illetve a belügyi vezetésétől kaptak parancsot. Az őrnagy este negyed nyolckor felszólította a prímást, készülődjön, mert a fővárosba viszik, hogy megvédjék a „csőcseléktől”. Mindszenty azonban többszöri fölszólítás ellenére sem volt hajlandó az elmenetelre. Joggal félt attól, hogy személyét valakik felhasználják vagy valamire kényszerítik. (Ez a görcs nagyon nehezen, talán csak harmincadika éjjelén, Pálinkás irodájában oldódott fel benne.) Az ekkor ismét hozzáengedett Tóth plébános – a magyar rádió hírei alapján – nagy vonalakban tájékoztatta őt az ország helyzetéről. Ezek voltak Mindszenty első, konkrétabb ismeretei a történtekről. Németh erőszakhoz folyamodott. Rövid dulakodás kezdődött, mert a prímás ellenállt, olyannyira, hogy még a reverendája is elszakadt. A Belügyminisztériummal – „Radványi elvtárssal” – való újabb egyeztetés után az őrnagy végül letett a főpap elszállításáról. Október 29-én Felsőpetényben is megtörtént a forradalmi tanács és a nemzetőrség választása,1 amiről a kastélyban lévőknek is pontos értesüléseik voltak. A kiküldött járőr arról is jelentést tett, hogy a faluban megjelentek a rétsági ezred gépjárművei, és a katonák határozott érdeklődést mutatnak a kastély iránt. Németh segítséget kért feletteseitől, de azok már nem ígérhettek semmit. Javasolták azonban, hogy forduljon a Nógrád megyei főosztályhoz. Németh telefonált is Salgótarjánba, azonban onnan csak a kör bezárására kapott javaslatot: keresse meg a rétsági páncélosokat.2 Délután fél három körül – a kormány küldötteként – Felsőpeténybe érkezett Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, a legszerencsétlenebb megoldásként négy „rendőr”, két civil és négy szovjet katona kíséretében, egy szovjet páncélautón.3 Nem tudjuk, hogy ki rendelkezett a kíséret ügyében. A páncélautót, Horváth szerint, a BM-en keresztül szerezték neki, „mivel Vác környékén szabadult rabok garázdálkodtak”. A dolgot bonyolítja, hogy Horváth egy másik állítása szerint a visszamenetelkor, mivel a páncélkocsi elromlott, egy személygépkocsival indultak Budapestre. (Az október 30-án Budapestről viszszaérkező Galajda Béla, aki a véradásra jelentkező tiszti feleségeket és a falusiak adományait szállította a fővárosba, Vác után találkozott egy szovjet páncélkocsival, minden valószínűség szerint a Horváthot visszaszállító járművel. A laktanyában kiderült, hogy az nem Rétságon keresztül haladt át.) Abból, hogy a szovjet katonák és a „rendőrök” egy része már nem volt a gépkocsiban akkor, amikor elérték Újpest határát, arra következtethetünk, hogy az előző nap Budapestről induló Horváth talán „kitérővel” közelítette meg Fel1

Periratok, Janecskó János 1956. december 7-i tjkv. Periratok, Németh Hugó 1957. március 16-i tjkv. és 1957. július 18-i tjkv. 3 Horváth szereplésére lásd alább is: Periratok, Horváth János 1956. december 17. tjkv. 2

131

A bíboros útja sőpetényt. Ha ez így van, akkor ez aligha lehetett más, mint a dunakeszi-alagi szovjet bázis, ahol ekkor már megindult az ÁVH és a rákosista nómenklatúra tagjainak gyülekezése. Visszafelé pedig, miként a bíboroshoz menet, Horváth ismét kocsit válthatott. (Október 30-án délelőtt Mindszenty sétát tett a kastély kertjében. Ekkor lett figyelmes az udvaron álló páncélautóra, melyben egy fekete, addig nem látott formájú kenyeret látott. Ekkor döbbent rá, hogy Horváth kíséretében oroszok is vannak. Később, emlékiratainak összeállításakor akadt kezébe egy feljegyzés, melyben az újpesti forradalmi tanács egyik tagja azt mondja, hogy a Horváthot kísérő egységnek külön titkos parancsa is volt, amelyet Münnich egy szovjet tábornokkal egyeztetve adott. Ennek értelmében a főpapot – ha nem akar Horváthtal menni – át kell adni az oroszoknak. A történet valószínűtlen, ugyanakkor érdekes, hogy az újpestiek perében a Horváthot kísérők parancsnoka, Szobácsi főhadnagy – egy nehezen értelmezhető tanúvallomásában – azt állítja, hogy az őt elfogó és vallató újpesti felkelők „nem tudtak belőlem semmit kicsikarni arról, hogy a bíborost a szovjet hatóságoknak akartuk átadni”. A helyzetre visszagondolva maga Mindszenty sem zárja ki annak lehetőségét, hogy Münnich – a magyar kormány háta mögött, a szovjetekkel összejátszva – át akarta őt adni az oroszoknak.)1 Az október 29-i tárgyalás teljes kudarccal végződött: Mindszenty nem volt hajlandó mozdulni. Részben mert bizalmatlan volt Horváthtal szemben – sértésnek tekintette, hogy az új kormány ennek az általa gyűlölt hivatalnak a vezetőjét küldte hozzá –, részben pedig azért, mert csakis a teljes rehabilitációt tekintette tárgyalási alapnak. „Egyik rabhelyet nem kell cserélgetni a másikkal – mondta. „Milyen tárgyalás az, ha az egyik fél a pata alatt, a másik lóháton van?2 Horváth úgy látta, hogy Mindszenty „teljes egészében a politikai helyzetről tájékozódva nincs, de a forradalmi eseményeket nagy vonalakban ismeri”. Beszélgetésük végén az elnök azzal vált el, hogy beszélni fog Budapesttel és újabb utasítást kér. Még a tárgyalás alatt – a szovjet páncélautó megjelenésének hatására – újabb tüntető csoport érkezett a kastély elé, melyben már szép számmal voltak helybéliek is. Horváth utasítására a parancsnok ismét kiment a több száz fős tömeg elé, és kijelentette, hogy azonnal szabadon engedi Mindszentyt, amint megérkezik a megfelelő utasítás. Egy ötfős küldöttséget azonban beengedett: győződjenek meg arról, hogy az érseket jó körülmények között tartják. A küldöttség találkozott és beszélgetett is a bíborossal.3 1

Lásd erre: Mindszenty József emlékiratainak gépirata a Mindszenty Levéltárban, 9–13. o. Mindszenty József emlékiratainak gépirata a Mindszenty Levéltárban, 6. o. 3 A küldöttség névsora: Liki András, Dudás Erzsébet, Janecskó János, Bokros István és Rodák Jánosné. Mindszenty – többek között – azt is közölte velük, hogy nem hajlandó 2

132

Mindszenty József kiszabadulásának története Horváth csak másnap, 15 óra körül kereste fel ismét a bíborost azzal, hogy az előző nap éjjel 11 körül és aznap 9 órakor tudott telefonon kapcsolatba lépni a kormánnyal.1 A reggeli beszélgetésről azt mondta a bíborosnak, hogy „a jelentkező titkár-féle [Balogh Józsefné, Nagy Imre titkárnője – a szerző] szerint most kezdődik az ülés. Ha vége lesz, felhívják őt.”2 A visszahívás azonban elmaradt, 10 óra körül pedig teljesen megszakadt az összeköttetés. A vonal Rétságon keresztül futott be Budapestre, s talán nem véletlenül hallgathatott el. Horváthék kérdésére a postamesternő azt a választ adta, hogy a falusi vonal is rossz. Este mégis tudták hívni Rétságot!3 A telefon elnémulása végleg izolálta a bázist. Az őrnagy ekkor azzal a javaslattal állt elő, hogy Horváth – mint a kormány kiküldöttje – maga engedje szabadon Mindszentyt, hiszen már nyilvánvaló, hogy a további fogva tartása lehetetlen. Az ÁEH vezetője azonban nem merte vállalni a kockázatot. 16 óra 45 perckor a Szabad Kossuth Rádió ismertette azt a nyilatkozatot, melyet délelőtt Tildy tett Mindszenty hivatalába történő visszatéréséről. A hírt bizonyára Felsőpetényben is hallgatták. 17 óra körül – azzal az ígérettel, hogy másnap visszatér – Horváth elutazott a fővárosba. Távozása előtt még a parancsnok lelkére kötötte: ha a nép újra Mindszetyt követeli, akkor adja ki nekik. Ezt követően az őrnagy és beosztottjai, némi tanakodás és az előállott helyzet mérlegelése után, sebtében létrehozták a maguk „forradalmi tanácsát”, mely azután közös döntéssel, jegyzőkönyvileg megszüntette a bíboros őrzését. Délután már mindannyian civilben voltak, a karjukon nemzetiszínű szalaggal.4 Döntésükről Németh 18 óra körül tájékoztatta a bíborost, közölve vele, hogy szabad. A döntés után Németh Hugó és Tószegi János ÁVH-őr lementek a községi tanácsra, és közölték Vidovszky András forradalmi tanácselnökkel, hogy az őrzést beszüntették, és kérték őt, hogy a járási főosztályon keresztül kérjen intézkedést Mindszentyre vonatkozóan. A tanácselnök ekkor felhívta a járási rendőrkapitányságot, és beszámolt a helyzetről. Nem tudjuk, hogy a helyi rendőrség – saját információs rendszerén keresztül – jelentett-e az ügyben feletteseinek. Valószínűtlen, hogy a kapitányság-vezető (Honti ÁVH-s százados) leszerelése után, a belső harcok következtében morálisan szétesett kapitányság bármit is tett az ügyben azon kívül, hogy a

a szovjet páncélkocsin elhagyni a kastélyt. – Periratok, 238. o. – Rodák Jánosné felsőpetényi lakos szíves közlése. 1 1957-es tanúvallomásában az elnök csak az első beszélgetést említi, azt állítva, hogy október 30-án 10 óráig hiába kísérletezett felhívni Budapestet. Periratok, 238. o. 2 Mindszenty József emlékiratainak gépirata a Mindszenty Levéltárban, 6. o. 3 Periratok, 238. o. – Nagy Imre-per, 12. d. 3. k. 78. o. 4 Periratok, Németh Hugó 1957. március 16-i tjkv.

133

A bíboros útja hadsereghez irányította Vidovszkyékat.1 Válaszuk után Janecskó János – akit épp aznap választottak a község nemzetőrparancsnokává – hamarosan felhívta a rétsági páncéloslaktanyát is. Ott a hívást Deli József főhadnagy vette föl, aki elsőként hallgatta meg Janecskó kérését: mivel az ÁVH a bíborost már nem őrzi, adjanak fegyvert, vagy tegyenek más, megfelelő intézkedést. Janecskó valószínűleg említést tett a szovjet páncélkocsiról is. Deli jelentette a kérést Garami parancsnoknak, aki ezután állítólag fölhívta a HM-et, de az nem jelentkezett, és így a miniszterelnökség titkárságához fordult. Visszaemlékezése szerint innen azt az utasítást kapta, hogy hozzák be a főpapot Rétságra, majd másnap reggel Budapestről érte küldenek. A telefonhívás alatt a helyiségben tartózkodott Galajda Béla hadnagy. A kagylót letéve, Garami őt bízta meg azzal, hogy önkénteseket maga mellé véve hozzák be Mindszenty bíborost a laktanyába.2 Ezután jelentkezett a feladatra Stift Róbert és Vajtai Gyula főhadnagy, és később csatlakozott a csoporthoz Tóth József főhadnagy.3

1

A következő napokban a nemzetőrség – Hugyecz István községi nemzetőrparancsnok vezetésével – tett többszöri kísérletet arra, hogy átvegye a kapitányság irányítását (nyilván az egységes karhatalom létrejöttéről szóló rendelkezés után és a járási forradalmi tanács vezetőinek jóváhagyásával), de Malics Géza, aki Honti Józseftől, az ÁVH feloszlatása után távozó addigi kapitányságvezetől átvette a vezetést, erre nem volt hajlandó. Végül a járási és a katonai forradalmi tanács intézkedett, s ideiglenesen – talán a „civil társaság” kizárásának szándékával – egy honvédtisztet nevezett ki a járási kapitányság élére. 2 Periratok, Galajda Béla 1957. július 4-i kjkv. és 1957. július 11-i kjkv., Vajtai Gyula 1957. július 5-i kjkv., Tóth József 1957. július 5-i kjkv., Stift Róbert 1957. június 6-i kjkv., Garami Lajos 1957. január 6-i kjkv. – Vajtai Gyula levele a szerzőhöz (Tata, 1993. január 6.). 3 Stift Róbert (1925) munkáscsaládból származott. Iskolái elvégzése után lakatossegéd volt, egészen 1944-ig, amikor katonai szolgálatra vonult be. 1945 januárjában szovjet hadifogságba került, ahonnan csak 1949-ben tért haza. 1950-ben tartalékos tiszti tanfolyamot végzett, előbb szakaszparancsnoki, majd Rétságon századparancsnoki beosztást kapott. 1953-ban lett az MDP-tagja. Vajtai Gyula (1931) apja községi jegyző volt. Gimnáziumi érettségije után, 1949-ben önként jelentkezett katonai szolgálatra. 1950ben nyilvántartó tanfolyamot végzett és továbbszolgáló őrmester lett. 1951-ben került Rétságra, ahol mint alhadnagy nyilvántartói, majd szervező tiszti beosztásba került. 1955-ben léptették elő főhadnaggyá. 1956. november 28-án nem írta alá a tiszti nyilatkozatot, leszerelt. 1957. június 27-i letartóztatásáig segédmunkásként dolgozott. Tóth József (1925) apja BSZKRT-alkalmazott volt. Tóth, két gimnáziumi osztály elvégzése után, a műszerészszakmát tanulta ki. 1948-ban vonult be katonai szolgálatra, 1949-ben elvégezte a tatai páncélos tiszti iskolát. 1954-ben került Rétságra, mint ezredlőkiképző tiszt. Galajda Béla (1921) apja kertész, anyja gyári munkás volt. Ő is a kertészszakmát tanulta ki, majd 1941-ben katonai szolgálatra vonult be. 1944-ben szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1946-ban tért haza. 1949-ben műszaki tanfolyamra, majd a Kossuth Aka-

134

Mindszenty József kiszabadulásának története

nemzeti tanács is csatlakozott

démiára került. Az egyéves technikai tanfolyam elvégzése után Rétságon kapott páncélos műhelyparancsnoki beosztást.

135

A bíboros útja A későbbi visszaemlékezések, tanúvallomások, kihallgatási jegyzőkönyvek – egyes részletekben – eltérő módon adják elő a történteket. Van, aki azt állította, hogy Pálinkás már a felsőpetényi telefonhívás idején a parancsnoki szobában tartózkodott, sőt ő tett volna javaslatot Mindszenty behozatalára (ez kizárt). A másik fontos eltérés a telefonhívások körül van. A vizsgálati anyagban ugyanis csak Garami, Vajtai és Petrovics József százados elmondásában találunk határozott visszaemlékezést arra, hogy a parancsnok a Galajdának kiadott parancs előtt vagy után – az időrendben is eltérnek a vélemények – telefonon utasítást kért.

Jegyzőkönyv a felsőpetényi ÁVH-s őrség fegyvereinek átvételéről

136

Mindszenty József kiszabadulásának története Vajtai szerint Garami Janecskó telefonja után hívatta fel a Minisztertanácsot, azonban ő maga a telefonálás alatt nem tartózkodott a parancsnoki irodában. 1991-ben így emlékezett vissza a történtekre: „1956-ban főhadnagyként ültem abban az irodában, ahová tiszttársam, Galajda Béla október 30-án délután belépett, miután az a bizonyos telefonbeszélgetés lezajlott Budapesttel. Nem voltam jelen a telefonbeszélgetéskor, de később elterjedt, hogy feltárcsázták a Minisztertanács számát, amit egy nappal korábban, halaszthatatlan ügyek orvoslása céljából mondott be a rádió, és azt a választ kapták, hogy a saját igényének megfelelően kísérjék Mindszentyt Esztergomba vagy Budapestre. Galajda odaszólt hozzám: – Na, nem jössz Mindszentyért? Nem jössz velem? – Miért, mi történt? – S akkor elmondta, hogy a parancsnok megbízta Mindszenty behozatalával, és önként jelentkezőket vehet maga mellé. – Dehogynem! – válaszoltam. Égett mindenki a tettvágytól...”1 A parancsnok azt erősítette, hogy először a HM hívásával próbálkoztak, azonban nem kaptak vonalat. Ennek némileg ellentmond Váradi Gyula, a páncélos-parancsnokság egykori vezetője, aki egyik kihallgatása során azt állította, hogy a telefon-összeköttetés mindvégig ép volt az alakulatokkal, a telefonnál általában Balogh Imre alezredes, törzsfőnök tartózkodott. Ennek ellenére valószínű, hogy harmincadikán a rétságiak megpróbálkoztak a kapcsolatteremtéssel, de a HM-ben ekkor már nehéz lett volna bárkit is elérni, hiszen a hívás körülbelül abban az időben történhetett, amikor az egész minisztérium a Katonai Tanács este nyolc órakor kezdődő ülésére készülődött, ahol éppen Váradit választották elnökké. A sikertelen próbálkozás után kerülhetett sor annak a telefonszámnak a tárcsázására, amelyet állítólag előző nap a rádió mondott be, hogy azon Maléter ezredes jelentkezzen. Garami szerint a Minisztertanácson vették fel a telefont. Kihallgatásai során a parancsnok – talán tudatosan – nem nevezte meg a beszélgetőpartnerét („Sajnos nem jegyeztem meg a nevét” – mondta). Csupán a tárgyaláson – tehát már Hámori Zoltánnak, a Tildy-titkárság vezetőjének a vallomását ismerve – állította azt, hogy harmincadika estéjén vele beszélt. Hámori azonban július 31-i kihallgatása, illetve az elsőfokú tárgyalás során is határozottan állította, hogy őt Pálinkás őrnagy hívta. A helyzetet bonyolítja, hogy Garami Lajos az 1990-es évek közepén adott nyilatkozataiban következetesen úgy emlékezett, hogy az Állami Egyházügyi Hivatalt hívta fel K-telefonon, és itt beszélt Hámorival, ami teljesen lehetetlen (a Hivatal elnöke ekkor már egyébként is az újpesti nemzeti bizottság fogságában volt).2 Úgy látszik, a tényeket már a vizsgálat során sem sikerült tisztázni, és talán ezért történt meg az, hogy a Garami-telefon említése, amely pedig fontos 1 2

KŐ – NAGY 1991. I. 10. o. Uo.

137

A bíboros útja eleme volt a kiszabadítás históriájának, teljes egészében kimaradt a vádiratból és az ítéletből egyaránt. A fentiek alapján mégis az tűnik bizonyosnak, hogy Garami – a HM sikertelen hívása után – a Tildy-titkársággal, személy szerint Hámori Zoltánnal beszélt, aki a volt államelnök kívánságát – illetőleg a Hámori szerint ekkor ülésező kabinet döntését – tolmácsolta neki Mindszentyvel kapcsolatban. (A titkárságvezető is ezt erősítette meg a bíróság előtt tett tanúvallomásában).1 Az események egymásutániságát szemlélve csaknem bizonyos, hogy az ávós őrség valósággal kiprovokálta a rétsági katonaság megjelenését. „Csak katonaságnak adjuk át a fegyvert!” – idézte egyikük elszólását később Pálinkás. Van olyan vallomás is, mely szerint Mindszentyvel csak akkor közölték, hogy szabad, amikor már bizonyosan tudták, hogy a katonai weapon elindult Rétságról. Későbbi tanúskodása során Németh Hugó az eseményt úgy állította be, mintha a falusiak Tószegi „árulása” révén szereztek volna tudomást az őrzés beszüntetéséről (Tószegi kint lakott a faluban, valószínűleg elhárító feladattal). Németh egy másik állítása szerint a kastély körül gyülekező falusiak folyamatosan azzal fenyegetőztek, hogy a rétsági ezredhez fordulnak segítségért. Nem bizonyított, hogy a kijelentés valóban elhangzott a tüntetők szájából, mindenesetre tanúvallomásában Horváth János is említést tesz róla. Az ezred akkori írnoka szerint: „... a tőlünk kimenőre távozó harcosok... Felsőpetényben feltűnőnek tartották az említett kastélynak az őrzését. Ennek alapján érdeklődtek is a községben a kastély belső életéről, amire bővebb magyarázatot nem tudtak szerezni.” Október 29-én a rétsági honvédség teherautói bizonyosan megjelentek a községben, kihozva a járási forradalmi tanács képviselőit, akik a községi választást szervezték meg.2 A Galajdát, Stiftet, Vajtait és Tóthot3 szállító katonai weapon este fél kilenc körül állt meg a felsőpetényi kocsma előtt, ahol az egybegyűlt falusiak fogadták őket. Felvették Janecskót, aki a kastélyhoz irányította a kocsit. 1

Vajtai Gyula – a kötet szerzőjéhez 1994. április 4-én írt levele szerint – később azt hallotta, hogy Garami telefonhívásának időpontjában a kabinet éppen ülésezett és a bíboros Budapestre szállításáról itt döntöttek. 2 Periratok, 46–56., 58., 85., 98., 100., 116–145., 155–170., 214., 216–232., 233–244., 245–261., 294., 311., 346–358., 431. és 601. o. –DR. BERKI M. 1989. 126. o. – KŐ – NAGY 1991. I. 10. o. – Vidovszky András felsőpetényi lakos szíves közlése. – Dr. Magyar Pál budapesti lakos szíves közlése. – ÁBTL V–141434. 54. és 147. o. – Arch. 33. f. 1. fcs. 1956. év 9. ő. e. Rétsági járás, rendőrkapitányság. 3 A negyedik „szabadító” eredetileg Lantos Pál főhadnagy, politikai tiszt lett volna (ő hívta Tóthot is a csoportba), ám amikor indultak, ő már nem fért fel a kocsira. – Periratok, 252., 238. o.

138

Mindszenty József kiszabadulásának története

Németh 18 óra körül tájékoztatta Mindszentyt a „forradalmi tanács” döntéséről, közölve a főpappal, hogy szabad. Az érsek azonnal indulni akart Budára, de jármű hiányában nem tehette. Így hát vacsorához látott. Ekkor érkeztek a kastélyba a rétsági tisztek. Az ávósok nem gördítettek akadályt a bíboros elvitele elé. Láthatólag „szerettek volna megszabadulni Mindszentytől”. Németh azzal fogadta őket, hogy a bíboros „szabad, ha akarják magukkal vihetik”, és felmutatta a szabadon bocsátásról szóló, állítólag háromoldalas, gépelt jegyzőkönyvet. Mindszenty még vacsorázott, amint Németh Hugó és a katonatisztek beléptek hozzá. (A főpap emlékirata tévesen idézi fel a rétsági katonák nevét. Az okot nem tudjuk. Nagyon valószínű, hogy a memoár készítésekor a bíboros titkárai egy olyan forrást találtak, amely a Borsod Megyei Munkástanács rádiójának október 31-én 13.37-kor elhangzott híradását ismertette. Ez ugyanis a rétsági tisztek nevét szintén „Balajda, Spitz, Vajdai, Tóth, Rahoczki” formában adja meg. Utóbbi a sofőr, Rabóczki János honvéd.)1

1

A hír Nagy Ernőre, a rádió egyik munkatársára hivatkozik, aki egyben a Magyar Honvéd tudósítója is volt. A Magyar Honvédban ugyanakkor Prukner Pál írása jelent meg, aki a valóságnak megfelelően, a nevek pontos leírásával ismerteti a történteket. Az emlékirat szerint Pálinkás is a kiszabadítók között volt, ami nyilvánvaló tévedés. Mindszenty eredeti kézirata sem említi a dolgot, az valószínűleg csak a titkárok közreműködésével került be a szöveg végleges változatába. – Rádióadások, 314–315. o. – Magyar Honvéd, 1956. október 31. 1. o. – MINDSZENTY J. 1989. 420. o.

139

A bíboros útja Galajda jelentette az érseknek megbízójuk kilétét és jövetelük célját. Mindszenty némi tartózkodással fogadta őket (a szovjet páncélautó „látogatása” után még mindig bizalmatlan és bizonytalan volt), és csak rövid gondolkodás után mondott igent. Az indulással azonban várni kellett, mert időbe telt az őrség fegyvereinek átvétele, melyeket az ávósok az emeleti lépcsőfeljáró alatt tárolt szénkupac alá rejtettek el. Közben Galajda az ávós őrnaggyal együtt körbejárta a kastélyt, ellenőrizte az ablakokat és a bejárati ajtókat, hogy zárhatóak-e. Távozásuk előtt az ávósok fegyverei közül öt géppisztolyt a falusi nemzetőrségnek adott át, az ő feladatuk lett a kastély biztosítása. Mindszenty személyes dolgait is be kellett pakolni, ráadásul a bőröndök érkezésére is várni kellett, mert ezeket – Galajda telefonkérésére – Petrovics József százados hozta utánuk Rétságról. Dr. Tóth Jánosnak, Mindszenty titkárának Tóth József segített a csomagolásban. Miközben csomagoltak, a bíboros állítólag édesanyjáról mesélt, és megmutatta azt a féltve őrzött fényképet, melyet az emlékirataiban is említ. A készülődés közben tiszteletét tette a bíborosnál az evangélikus többségű község lelkésze is. Záborszky Csaba tiszteletes mellett Janecskó, három-négy falusi lakos és a postamesternő is beléphetett a kastélyba. A beszélgetés közben kiderült, hogy Mindszenty a község hangos híradójából, egy beadási versenyfelhívás elhangzás után tudta meg, hogy hol tartják őrizetben. Saját sorsára és itt-tartózkodására utalva tréfásan megjegyezte: „Felsőpetényt ezután hívhatnák akár Érsekpeténynek is.”1 Csak este tíz óra után indult el a két gépkocsi. A bíboros távozásának hírére a felsőpetényiek százai gyülekeztek a kastély kijáratánál. A főpap megállt előttük és néhány búcsúszót váltott velük. Záborszky Csaba emlékezete így őrizte meg a felsőpetényiekhez intézett búcsúszavait: „Melyik madár nem repül ki, ha kinyitják neki a kalitka ajtaját?”2 A rétsági laktanyában Rétságon már a járási forradalmi tanács küldöttsége és az összesereglett lakosok várták a bíborost. Kérték, hogy misézéssel tisztelje meg templomukat, de Mindszenty csak rövid beszédet intézett hozzájuk, melyben intette őket a nemzeti színek tiszteletére. Ezután mintegy tíz percre bement a rétsági parókiára, ahol az utánatóduló tömeggel beszélgetett. Szavairól dr. Lukáts tájékoztatta az MTIt, ami alapján a másnapi lapok megfogalmazták első, rövid tudósításaikat. Ek-

1 2

Záborszky Csaba szügyi lelkész szíves közlése. Uo.

140

Mindszenty József kiszabadulásának története kor idézte Lukáts a híressé vált mondatot: „Fiaim! Ott fogom folytatni, ahol nyolc évvel ezelőtt abba kellett hagynom.” 1 A parókiáról vitték a laktanyába a bíborost, és bevezették a törzsfőnök, Pálinkás Antal irodájába, ahol az mindkét nevén bemutatkozott neki.2 Jó negyed óráig a szobában csak Mindszenty, Tóth János plébános és az őrnagy voltak. Beszélgettek. Később Pálinkás áthívta Garamit is. Tőle a bíboros még mindig látható aggodalommal érdeklődött további sorsa felől. Garami megnyugtatta: „Én kommunista vagyok! Ha tud hinni egy kommunista szavának, kérem, higgye el, hogy holnap reggel Budapestre fogjuk szállítani Önt.” A válasz után a főpap fogadta az újonnan látására érkező rétságiakat, és megáldotta a mellette tartózkodó katonatiszteket. Csak hajnalban tért nyugovóra.3 Galajda Mindszentyéket követve, Petrovics gépkocsiján jött Rétságra; távozása előtt ígéretet tett Némethnek arra, hogy az ezredparancsnoktól utasítást kér, mi legyen velük. A laktanyába érve valóban feltette a kérdést Garaminak, aki valami olyasmit válaszolt, hogy „engedjük a fenébe [őket], vagy nem bánja, akármit csinálunk velük”. A hadnagy Vajtaival és másokkal – akik látni szerették volna a nevezetes helyet – ment vissza Felsőpeténybe. Ott-tartózkodásuk alatt érkezett meg a váci segédpüspök és meglehetősen ingerült kísérete, akiket Rétságra irányítottak. Részben talán ennek a hatására az ávósok bizonytalannak és veszélyesnek ítélhették meg helyzetüket. Galajdáék végül a bevitel mellett döntöttek, de előtte Vajtai még az őrség minden tagjának igazolást gépelt, hogy azzal majd reggel továbbindulhassanak Rétságról. A laktanyában már ott találták az újpesti forradalmi tanács fegyvereseit, akik Mindszenty kiszabadítására jöttek és érthetően paprikás hangulatban fogadták az ávósokat. Letépték karjukról a nemzetiszínű karszalagot, és megjegyzéseket tettek rájuk. Galajdáék, a verekedés vagy a súlyosabb összetűzés megelőzésére, Némethéket gyorsan beterelték a kultúrterembe. Az újpestiek vezetői egy fotóriporterrel állítólag felvették az ávósok személyi adatait, és lefényképezték őket. A felelősségre vonás során Pálinkással és Galajdáékkal szemben vádként fogalmazódott meg az ávós őrség tagjainak „csellel” történő beszállítása, majd későbbi fogdába zárása. Nem tudjuk bizonyosan, hogy a laktanya vezetése hogyan vélekedett az ávósok helyzetéről október 31-e hajnalán, de bizonyára színezte véleményüket Mindszenty említése arról, hogy Némethék Felsőpetényben erősza1

Rádióadások, 312. o. Pálinkás (Pallavicini) Antal életútjáról külön fejezetben szólunk! 3 Garami szerint Mindszenty „ijedten, remegve kérdezte, hogy mi lesz vele”. – Pálinkás szobájában tisztek, katonák, civilek látogatták meg a prímást, aláírásokat kérve tőle, fogságáról kérdezve őt. A bíboros nagy vonalakban elmondta az elmúlt évek történetét (mint kiderült, nem tudott arról, hogy a rádió egykor lejátszotta perének összefoglalóját). Rétság község nevében Hugyecz István nemzetőrparancsnok köszöntötte őt, térden állva – katolikus rítus szerint –, kézcsókkal. – Periratok, 85., 117. és 323. o. 2

141

A bíboros útja kot alkalmaztak vele szemben. Nem feledkezhetünk meg a rádió híradásáról sem. Valamivel éjfél előtt a Szabad Kossuth Rádió ismertette az Országos Rendőrkapitányság forradalmi tanácsának a nyilatkozatát, amely az ÁVH-sokkal kapcsolatban megjegyzi: „Biztosítjuk, hogy mindaddig, amíg a törvényes, bíróság előtti felelősségre vonásuk megtörténik, a bűnösöket őrizetben tartjuk.”)1 Az ezredparancsnok, Stift és Végeli László törzsőrmester éjfél körül indultak el Budapestre, részben hogy magukkal vigyék a forradalmi katonatanács üdvözletét és jelentését a parancsnokságnak, részben hogy tájékozódjanak Mindszenty ügyében. Útközben, a káposztásmegyeri flottillás laktanyánál találkoztak az odavezényelt rétsági egység három harckocsijával és parancsnokukkal, Kapui László századossal. Kapui jelentette parancsnokának: az Újpesti Forradalmi Bizottság követelésére és a páncélos-parancsnokság utasítása szerint most indulnak Felsőpeténybe, kiszabadítani Mindszenty bíborost. Mint kiderült, a Budapestre igyekvő Horváth Jánost, a kíséretében lévő ávósokkal együtt, az újpesti felkelők elfogták és kihallgatták. Horváth beszámolt felsőpetényi útjáról és közölte az érsek tartózkodási helyét. Erre az Újpesti Nemzeti Bizottság vezetői elhatározták, hogy csapataikkal kiszabadítják a fogoly főpapot, és ehhez segítséget kérnek a közeli folyamőrlaktanyától, ahol a Kapui-féle zászlóalj is állomásozott. Kapui és Országh azonban csak a páncélosparancsnokság engedélye után volt hajlandó részt venni az akcióban. (Érdekes, hogy a HM ügyeletese nem értesítette a rétságiakat!) Garami közölte velük, hogy a bíboros már a laktanyában van. Kapui páncélosai és az újpesti felkelőket szállító teherautók – a fogva tartott Horváth Jánost magukkal víve – így Rétság felé indultak. Nógrádverőcénél találkoztak össze a váci segédpüspökkel és fegyveres kíséretével, akik viszont már a rétsági laktanyából jöttek. A váciak, a Legfőbb Ügyészségtől hírt kapva Mindszenty hollétéről, Kovács Vince püspökhelyettes vezetésével útnak indultak, először Felsőpeténybe, majd Rétságra. Mindszenty azonban – mindenféle tisztelgés ellenére – nem volt hajlandó az általa békepapnak tartott helyettessel eltávozni, ezért a küldöttség dolgavégezetlenül tért vissza. Az újpesti különítmény – Országh és Kapui, illetve Gábor László és Lichtenstein Sándor vezetésével – hajnali fél kettő és fél három között érkezhetett a laktanyához, két pobedával, két teherautóval és három harckocsival.2 1

Záborszky Csaba szügyi lelkész szíves közlése. – Rádióadások, 246. o. – Periratok, 117., 193., 214., 216–232., 252., 434., 601., 613., 622., 671., 725. és 745. o. 2 Reggel, kiegészülve az ezred egy SZU–76-os rohamlövegével, ezek a járművek is besoroltak a Mindszentyt szállító menetbe. – Az újpestiek szerepére a Budapestre szállításban, bővebben lásd: NAGY K. A. 1989. A cikkben Hornyák Tibor, az újpesti forradalmi tanács egykori tagja emlékezik az eseményre – mivel maga nem vett részt az akcióban

142

Mindszenty József kiszabadulásának története

Garami távozását követően Pálinkás őrnagy vette át a parancsnoklást. Az egymást váltó küldöttségek után telefonhívás érkezett a Katonai Főügyészségről. Kapfinger százados, az ottani forradalmi katonatanács tagja felajánlotta, hogy egy Mercedes típusú gépkocsival ők is részt vesznek Mindszenty Budapestre szállításában. Kapfinger Tibor századost október 30-án választották a Katonai Főügyészség forradalmi tanácsába. Mindeddig tisztázatlan, hogy kitől, honnan, de aznap éjjel a Legfőbb Ügyészség forradalmi tanácsának bent tartózkodó tagjai (a katonai ügyészség részéről ide Kapfinger és Kovács István voltak delegálva)1 egy telefonhívásból értesültek arról, hogy Mindszenty őrzését az ávós őrség beszüntette és a főpap Rétságon tartózkodik. A polgári ügyészek – a váciak értesítése után – tudatták a hírt a katonai ügyészséggel, ahol az a vélemény alakult ki, hogy gépkocsival ki kell menni a bíborosért, és Budapestre kell szállítani. A főügyészség vezetője, Kispál ezredes azonnal intézkedett megfelelő jármű beszerzéséről (az útra ugyanis annyi vállalkozó volt, hogy a főügyészség egyetlen gépkocsija kevésnek bizonyult). Indulás előtt azonban némi vita támadt az ügyészek között, így Kapfinger felhívta Rétságot, és beszélt Pálinkással (valószínűleg ő értesítette a váci püspöki hivatalt és a város polgármesterét is). Kiderült: semmi szükség a közreműködésükre. Néhányan, ennek ellenére, Kovács Imre vezérkari őrnagytól gépkocsit szerezve, útnak indultak. Azonban Dunakeszinél nem jutottak tovább, mert az utat lezáró forradalmárok ávósoknak nézték és pár órára őrizetbe vették őket.2 –, kisebb pontatlanságokkal: pl. a Horváthot kísérő páncélkocsit ÁVH-snak véli, Pálinkás a HM-et hívta fel, „mert Mindszenty velünk, újpestiekkel akart jönni. ... Pálinkás megkérte az újpesti egység parancsnokát, hogy hadd jöhessen velünk Budapestre” stb. Ugyancsak Hornyák jelentette meg a „Tankokkal Mindszentyért” című füzetet, melyben közli a Kósa Pál és társainak ügyében hozott ítélet azon részletét, mely a Budapestre szállítás körülményeivel foglalkozik. Az ítélet vonatkozó részét – forrásmegjelölés nélkül – közli még: KŐ – NAGY 1991. III. – A feldolgozások közül csupán Bill Lomax könyvét említjük (Magyarország 1956. Aura Kiadó, 1989. 157–158. o.). A Lomax könyvéhez lábjegyzeteket fűző Krassó György szerint Mindszentyt „munkások szabadították ki”. Nem ismerjük Krassó forrását, de leírásában több pontatlanság van: pl. szerinte az újpestiek a Budapest felé igyekvő páncélautót is feltartóztatták. Érdekes azonban a következő mondata: „Közben azonban a Honvédelmi Minisztériumból – az újpestiektől megtudott adatokat felhasználva – telefonon utasították Pálinkás Antal őrnagyot, a rétsági páncélos egység parancsnokát arra, hogy menjen a közeli Felsőpeténybe, és vigye magával Mindszentyt Rétságra.” – Periratok, 52., 85., 98., 116– 145., 216–232., 238., 323., 340–344., 366., 434., 601. és 681. o. 1 A Legfőbb Ügyészség forradalmi tanácsára lásd: Zinner Tibor: A kádári megtorlás rendszere. Budapest, Hamvas Intézet, 2001. 176–178. o. 2 HL HM Titkárság 0554/1958. sz. 3. sz. melléklet.

143

A bíboros útja

Kapfinger telefonja után Pálinkás valamilyen utasítás reményében hívni próbálta a HM-et, de ott állítólag nem jelentkeztek. Ekkor – a rádióban hallott telefonszámon – Nagy Imrét szerette volna elérni, de a Nagy-titkárságon sem vették fel a kagylót. Végül a Tildy-titkársághoz kapcsolták, ahol Keresztes János „testőrparancsnok” és/vagy dr. Hámori Zoltán, Tildy titkárságának vezetője jelentkezett. Pálinkás azt az utasítást kapta, hogy reggel személyesen kísérje fel a főpapot budai rezidenciájába, és utána Tildynél tegyen jelentést. Máig tisztázatlan, hogy végül is ki rendelte el Pálinkás számára Mindszenty Budapestre vitelét. Az őrnagy és a telefon-ügyeletes Deli József határozottan emlékeztek arra, hogy a telefonba Keresztes őrnagy néven mutatkoztak be. Keresztes azonban a tárgyalás során mindvégig tagadta, hogy 30-án éjjel bárkivel is beszélt volna. A Tildy-titkárságon ekkoriban három telefon működött. Ezek mellett általában dr. Hámori Zoltán, a titkárság vezetője, Szűcs Sándor és Tildy László teljesítettek szolgálatot. Azonban nem lehet tudni, hogy éjjel adtak-e ügyeletet, vagy csak álmából ébredve jött valaki a készülékhez. A telefonra valamikor éjfél után kerülhetett sor. Hámori kihallgatása és a tárgyalás során is azt vallotta, hogy harmincadikán „vidékről telefonon hívott bennünket egy Pálinkás nevű őrnagy, aki azonos Pallavichini [sic!] őrgróf leszármazottjával, és közölte, hogy Mindszentyt kiszabadították, és kérdezik, mi történjen vele. Én beszéltem vele telefonon. Mondtam neki, hogy várjon, lementem Tildyhez, akinek ezt jelentettem. Tildy válasza az volt, hogy hozzák fel Mindszentyt Budapestre, és helyezzék el a várban lévő rezidencián. Ezt én közöltem Pálinkással.” Ugyanakkor Hámori is megemlíti, hogy a beszélgetés alatt Keresztes is jelen volt, és esetleg beszélhetett Rétsággal. A titkár szavait támasztja alá Tildy vallomása is: „Valaki jelentkezett, aki Mindszentyt Budapestre hozta. Előzőleg már tudtam, hogy Mindszentyt Budapestre hozzák. ... Telefon-értesítés jött éjszaka. Kabinetülésen megbeszéltük a Mindszenty-ügyet: legjobb, ha Budapestre hozzák. Azt tudtuk, hogy kiszabadították már, de nem tudják, hová hozzák. Hámori jelentette a telefont...” 1 A parancs vétele után Pálinkás intézkedett a főpap és a laktanya fegyveres biztosításáról, majd megbízta Márton János törzsőrmestert és Deák János hadnagyot a kísérőcsapat összeállításával. A csoport részben önként jelentkezőkből állott (ezek nagy része budapesti volt), részben pedig azokból, akik épp nélkülözhetőek voltak.

1

Uo. – Periratok, 52., 57., 116–145., 155–170., 216–232., 518., 584. o. – Nagy Imre-per, 16. d. 19. k. 139. o. Hámori Zoltán és Tildy Zoltán 1957. július 11-i szembesítési jegyzőkönyve.

144

Mindszenty József kiszabadulásának története Tóth titkár tolmácsolta az őrnagynak Mindszenty azon kérést, hogy lehetőleg azok kísérjék őt Budapestre, akik a „kiszabadításában” is részt vettek. A bíboros útja Másnap reggel hat órára állt össze a menetoszlop, mely egy rohamlövegből, egy T–34-es harckocsiból, két katonai tehergépkocsiból, 2 pobedából (az elsőben az újpesti csoport vezetői, a másodikban Mindszenty, Tóth plébános és Pálinkás ültek), az újpestiek tehergépkocsijaiból és utóvédként még két harckocsiból állt. A menethez csatlakozott a járási forradalmi tanács küldöttségének gépkocsija is. Útközben a hátsó két harckocsi lerobbant, és így azok – miként állítólag Sztrányaiék gépkocsija sem – nem jutottak el az Úri utcába. Nem tudjuk, miért, de éjjel, a Honvédelmi Minisztérium negyedik emeleti ebédlőjében, Garami nem tett jelentést Váradinak Mindszenty beszállításáról. Sőt, a forradalmi katonatanács határozatát sem ismertette, hanem gyakorlatilag dolgavégezetlenül, a gyűlést otthagyva, a Petőfi Akadémiára ment Kelédi Béla őrnagyért, akit Rétságra vittek. (Kelédit az ezredtől vezényelték az iskolára. Október 23-án részt vett a Rádió védelmében, majd ezután egészen harmincadikáig az akadémián tartózkodott.) A Rétságra visszaérkező parancsnok meglepődve látta a fejleményeket, és kifogásolta a kíséret „eltúlzott” méreteit. Pálinkás az újpestiekre és a kapott parancsra hivatkozott.1 A menet híre gyorsan terjedt (a rétsági forradalmi tanács vezetői telefonon értesítették az útba eső településeket). A közeli Szendehelyen már harangszóval várták a bíborost. Vácon és Újpesten rövid időre meg kellett állni, mert a hatalmas tömegtől nem lehetett továbbmenni. Körülbelül délelőtt 9 óra felé – az összegyűltek ovációja mellett – érkezett meg a menet az Úri utcába, ahol az érseki palota volt. A megérkezés után Pálinkás harmadmagával a Parlamentbe ment jelentést tenni. Az őrnagyot és az őt kísérő Molnár Bertalan és Deák János hadnagyokat Keresztes vezette föl Tildy előszobájába. Mivel az államminiszter ekkor Maléterrel és Kovács vezérőrnaggyal tárgyalt – talán Bognár és Erdei miniszterek társaságában –, majd egy órát kellett várakozniuk. Közben Tildy feleségével beszélgettek. Amikor a volt államelnök végre kijött, Hámori bemutatta neki a három tisztet. Pálinkás rövid jelentést tett Mindszenty felhozataláról és a prímási palotában való elhelyezéséről. Tildy – szintén röviden – köszönetet mondott, és azt az üzenetet küldte a bíborosnak, hogy a kormány hamarosan kapcsolatba lép vele.

1

Periratok, 85., 415. és 760. o.

145

A bíboros útja

Mindszenty bíboros és rétsági katonatisztek 1956. október 30-án Budapesten az Úri utcai prímási palotában (balról jobbra: Pálinkás Antal őrnagy, Deák János hadnagy, Galajda Béla hadnagy, Mindszenty József, Vajtai Gyula főhadnagy

A jelenetről az ott jelen lévő Kocsis Tamás számolt be a Magyar Szabadság november 1-jei számában. Későbbi vallomása szerint interjút is készített a három katonával. Az általa leírtak azonban nem egyeznek a valósággal, mert arról szólnak, hogy az érseket a forradalmi katonatanács döntésére, méghozzá rövid tűzharcban szabadították ki a rétságiak. Valószínűtlen, hogy Pálinkás vagy a hadnagyok így nyilatkoztak volna, mindenesetre az írás bekerült a Pálinkás-per anyagai közé, sőt az ítéletben is van rá utalás (természetesen mint az ávósok elleni gyűlölet felkeltésére alkalmas izgatási cselekményre). Deák János szóbeli közlése szerint (a tény egyetlen más forrásban sem szerepel) a három tiszt találkozott Maléterrel is, akit Pálinkás még a Ludovikáról ismert. Állítólag a baráti beszélgetésen Maléter kicserélte a három tiszt tányérsapkáját Bocskai-sapkára. A történet hihető, hiszen az őrnagynak katonai vonalon is tájékozódnia kellett. Valószínűleg ekkor dőlt el, hogy a kíséret Budapesten marad. Pálinkás minden bizonnyal a Parlamentben kapott parancsot az Úri utcai őrség megszervezésére, amelyet eredetileg csak addig vettek volna igénybe, amíg az épület biztosítását az őrzászlóalj át nem veszi. Amíg a három tiszt a Parlamentben volt, Mátravölgyi József százados, akit az őrnagy a parancsnoksággal bízott meg, ideiglenesen megszervezte az őrséget, amit aztán egyeztetett a visszaérkező parancsnokkal. A félig romos épület

146

Mindszenty József kiszabadulásának története biztosítása koránt sem volt egyszerű feladat, mivel Mindszenty állítólag a háború után szándékosan nem hozatta rendbe. Pálinkásnak a bejárati kapun kívül a ház külső részére és a romos oldalra is őrséget kellett rendelnie. Ezenkívül az érseket kísérő harckocsi és a rohamlöveg az utca egy-egy oldalát zárta le. Az őrség az épület földszintjén volt elhelyezve, Mindszenty József és Pálinkás Antal Budapesten az ellátást Rétságról kapták, míg az étkezést a közeli bányászalakulat étkezdéjében oldották meg. Egyebekben az ellátásukról a rétsági alakulatnak kellett volna gondoskodnia. Visszatérve, miután Tildy üzenetét átadta, az őrnagy rendelkezett Mindszenty további védelméről. Erre a célra Pesten maradt a rétsági alakulat tisztjei közül Galajda Béla hadnagy, Vajtai Gyula, Tóth József, Rezső István és Schmidt Ferenc főhadnagy, Mátravölgyi József és Csanádi János százados, valamint körülbelül húsz tiszthelyettes. Galajda, Vajtai és Tóth, Mindszenty személyes testőreként, a főpap mellett maradtak egészen november 4-e hajnaláig, amikor is a bíborost átadták azoknak, akik az amerikai nagykövetségre kísérték. Feladatuk volt a Mindszentyt meglátogató számos magánszemély és küldöttség ellenőrzése, a fogadások rendjé-

147

A bíboros útja nek biztosítása. Több esetben a külföldi újságírók rendelkezésére kellett állniuk, akik interjúkat is készítettek velük.1 Budapesten Amikor Mindszenty megjelent Budapesten, Nagyék kényszerhelyzetbe kerültek. Tildy már a felhozatalról jelentést tevő Pálinkás őrnaggyal üzent a főpapnak, hogy a kormány kapcsolatba fog lépni vele. Nagy Imre pedig ismét beszélt Kádárral, a kommunista párt főtitkárával, akinek az volt a véleménye, hogy Mindszenty előtérbe helyeződését aligha tudják megakadályozni, de „meg kell próbálni – idézi Kádár szavait a miniszterelnök –, meg kell kísérelni valami korrekt álláspontra bírni”. Tildy szerint a november 1-jei kabinetülés foglalkozott az üggyel. Az a határozat született, hogy Mindszentyt meg kell szólaltatni a rádióban, „azonban előzőleg beszélni kell vele olyan értelemben, hogy beszédében hívja fel az ország népét a békére, rendre és a munka felvételére”.2 A kabinetdöntés értelmében került sor Tildy és Maléter látogatására az Úri utcában, amit a főpap – fanyar humorral – emlékirataiban is említ. Állítólag az eredeti döntés értelmében Tildy és Dobi mentek volna a főpaphoz. Azonban az indulás előtt – talán a találkozó előzetes egyeztetésekor – megváltozott a küldöttség összetétele. Államelnöki ténykedése miatt Tildy sem volt ideális figura a Mindszentyvel való kapcsolatteremtésre, ám az Elnöki Tanács elnöke végképp alkalmatlan lett volna bármilyen megegyezés kieszközlésére. Nagy Imre – vallomása szerint – nem tudott a küldöttségben beállott személyi változásról. Hogy a későbbi honvédelmi miniszter kísérte el Tildyt, abban bizonyára szerepet játszott kettejük közeli, meghitt kapcsolata: a kisgazda politikus államelnöksége alatt Maléter volt a testőrparancsnoka. A látogatás kétségkívül megnyugtatta Tildyt, beszámolója pedig a kabinet többi tagját is. Nagy szerint az államminiszter azzal a megjegyzéssel festette le a főpap viselkedését, hogy „úgy látszik, a börtön használt neki”.3 Ezt az optimizmust őrizte meg Fischer József visszaemlékezése a november 2-i kabinetülésre: „Tildy ismertette Mindszentynél tett látogatását. Mindszenty magatartása tel1

Periratok, 46–56., 116–145., 203., 216–232., 415., 425., 430., 661., 664., 668. és 689. o. Periratok, 216–232. o. – Nagy Imre-per, 24. d. 1. k., 47. o. – Uo., 16. d. 19. k., 124. o. 3 Tildy kérésére – aki akkor a rádió adásait felügyelte – a prímási palotába érkezett Molnár Aurél, a rádió riportere, aki felvette azt a sokszor idézett és le is filmezett rövid nyilatkozatot Mindszentytől, amit a Kossuth rádió a 20 órakor kezdődő „Reggeltőlestig” című hírműsorában közvetített. – Emlékiratok, 435–436. o. – Franka Tibor: Behívattak. H. és é. n. 114–116. o. – Rádióadások, 298–299. o. – Nagy Imre-per, 6. d. 20. k., 34. o. – Uo. 16. d. 19. k. 65. o. – Uo. 24. d. 1. k. 63. o. 2

148

Mindszenty József kiszabadulásának története jesen megváltozott, mondta. Amikor annak idején köztársasági elnöki minőségben látogatta meg Esztergomban, rendkívül hidegen fogadta, egy szék mögött állva, a szék támláján tartva kezét, elvágva a kézfogás lehetőségét. Most szívélyesen elébe jött, hellyel kínálta, maga sietett az íróasztalhoz cigarettáért. Politikai nézetei igazodtak a realitásokhoz, a holnapi rádiónyilatkozatban nyugalomra fogja inteni a lakosságot, és hangoztatni kívánja a szükséges jó viszony fenntartását a Szovjetunióval. Tildy mindenképp igyekezett meggyőzni bennünket Mindszenty várható nyilatkozatával kapcsolatban. Nem mondhatom, hogy ez a törekvés teljes sikerrel járt.”1 Az aggodalom Nagy Imrében is megmaradhatott, mert még november 3-án is örömmel ugrott föl, amikor a kabinet előtt megjelenő Kovács Béla bejelentette, Mindszenty üzent neki, hogy látogassa meg: „Azonnal menj, mert ha te beszélsz vele, az csak hasznos lehet!” – biztatta őt állítólag a miniszterelnök.2 Valószínűleg Tildy Zoltán áll a közismert rehabilitációs okmány hátterében is. Erdei említi, hogy „november 2[-án] kora reggel hívatott engem [ti. Tildy – a szerző], hogy fogalmazzak meg egy kiszabadításra vonatkozó közleményt, miután ebben a kérdésben Nagy Imrével már megegyezett”. Nem tudjuk, hogy Tildy valóban egyeztetett-e Naggyal, mindenesetre Erdei, egy másik vallomása szerint, az elkészített nyilatkozatot átvitte a miniszterelnöknek, aki azt jóváhagyta. Az már valószínűleg a sajtóközléssel volt összefüggésben, hogy a határozattervezetet – két változatban, melyek közül az egyik az Erdei által fogalmazott és a kabinetülésen később elfogadott volt, míg a másik szerint csupán Mindszenty hátralévő büntetését engedték volna el – Losonczy titkárnője juttatta el a kabinethez.3 A legnagyobb aggodalmat az ominózus rádióbeszéd keltette a kabinet tagjaiban. Tildy igyekezett áttételesen is hatni a bíborosra. Telefonon Budapestre hívta Hamvas Endre szegedi püspököt és többször is tárgyalt vele, akárcsak a bazilika plébánosával, akit arra kért, hogy beszéljen a főpappal. Nagy Imre állítólag Tildynek és Losonczynak is határozott utasítást adott arra, hogy Mindszenty beszédét először vegyék magnószalagra – az utasítás tényét Tildy később tagadta. Széll Jenőt pedig arra kérte, hogy ha a beszéd nem olyan, akkor vigye be hozzá. A rádió egyik munkatársa az Úri utcában kérte is a bíborost, hogy a felvétel miatt még az adás előtt jöjjön be a stúdióba. A főpap 1

Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre. Szabad Tér Kiadó, 1989. 258–259. o. 2 Tildy – ha a kihallgatási jegyzőkönyv a valóságot rögzíti – valószínűleg rosszul értelmezte Mindszenty gesztusait, mert Kovács így idézi egyik megnyilatkozását: „... majd meglátom, hogy milyen kisfiú lett Mindszentyből.” – Nagy Imre-per, 17. d. 20. k., 48. o. 3 Nagy Imre-per, 17. d. 20. k., 57. o. – Uo. 12. d. 3. k., 78. és 330. o. – A rehabilitációs okmány szövegét közli: Ellenforradalmi erők III., 58. o. – Az irat létrejöttére lásd még: Vezetés nélkül, 158. o.

149

A bíboros útja határozottan elutasította a lehetőséget. Az érsek ragaszkodott az élőbeszédhez. Végül valószínűleg Tildy egyetértésével Losonczy engedélyezte a főpap közvetlen megszólalását. A volt államelnök még a beszéd elhangzása előtt is tárgyalt a rétsági testőrök és titkára, Turcsányi Egon kíséretében a Parlamentbe érkező főpappal, sőt – Keresztessel együtt – a rádiószobában a bíboros mellett ülve hallgatta végig a beszédet. A főpap, emlékirataiban, így emlékezett vissza a jelenetre: „Könnyezett. Beszédem végén Nagy Imre és miniszterei nevében köszönetet mondott a ’nagy segítségért’, amit szózatommal a nemzeti kormánynak nyújtottam.”1 November 2-án Mindszenty sajtófogadást adott, ahol főként külföldi újságírók voltak jelen. A fogadás szünetében behívatta magához Tóth József főhadnagyot, és közölte vele, hogy az ÁEH-ba kell kísérniük titkárát, Turcsányi Egont (mellette Tóth János is ellátott bizonyos adminisztrációs teendőket, de kettejük közül Turcsányi élvezte a bíboros feltétlen bizalmát).2 Tóth főhadnagy közölte az érsekkel, hogy ők nincsenek feljogosítva ilyesmire. Nem sokkal később Tóth János jelent meg a testőröknél, és átadta Mindszenty írásos utasítását, melyben névre szólóan adott parancsot a végrehajtásra. Galajdáék azonban ennek sem engedtek, így végül Turcsányival együtt bementek a Honvédelmi Minisztériumba, ahol Váradi és Kána vezérőrnagyok engedélyezték számukra az utat. Másnap el is mentek a Pasaréti útra, ahol az ÁEH épülete akkoriban állt. Az ÁEH „kirablása” később fontos vádponttá lépett elő a testőrök elleni eljárás során. A Pasarétről elhozott iratok egy részét Mindszenty később magával vitte az amerikai nagykövetségre, más része pedig Szántó Konrád ferences szerzeteshez került, aki 1992-ben az Esti Hírlapban közölt belőlük néhányat.3

1

2 3

Mindszenty később megjegyzi, hogy Tildy tüntetően szívélyes volt vele, a fényképészek megjelenésekor melléje ült a kanapéra, hogy közös fotón szerepeljenek, ami csak azért járt félsikerrel, mert a helyzetet látva Turcsányi is gyorsan odaült a bíboros másik oldalára. – A Tildy által leírt idilli képnek ellentmond a Pálinkás-per hetedrendű vádlottjának, Keresztes Jánosnak a vallomása, amely szerint a beszéd elhangzása után „Tildy odafordult Mindszentyhez és kérdőre vonta, hogy miféle bukott rendszerről beszélt, itt nincs semmiféle bukott rendszer”. A mondat elhangzását valószínűtlennek tartjuk, ugyanakkor maga Tildy is megerősíti, hogy hangtónusa és a bukott rendszer örököseire vonatkozó utalás miatt nem tetszett neki a főpapi szózat. Minderre lásd: Nagy Imre-per, 6. d. 20. k., 25. és 38. o. – Uo. 24. d. 1. k., 63. o. – Uo. 16. d. 19. k., 42. o. – MINDSZENTY J. 1989. 436. o. – Periratok, 148. o. A történetre lásd: SZÁNTÓ K. é. n. 68–70. l. – Szenes Imre: Az utolsó napjuk. Kossuth Könyvkiadó, 1957. 106–107. o. Szántó Konrád: Az Egyházügyi Hivatal titkai. Esti Hírlap, 1992. október 17. Melléklet III. 1. o.

150

Mindszenty József kiszabadulásának története Kevésbé publikált Mindszenty amerikai követségre kerülésének története. (Az ügyben olyan fantasztikus „szöktetési” történetek is felbukkantak már, mint amilyet Havassy Gyula közöl úttörő „dokumentum-gyűjteményében”.)1 November negyedike hajnalán a Nagy-titkárságról átszóltak Kereszteséknek, hogy keltsék fel az alvó Tildyt, „mert az oroszok támadnak”. Nincs biztos adatunk arra, hogy pontosan miért, de a Tildy-titkárságról hamarosan telefonáltak az Úri utcába, hogy Mindszenty azonnal jöjjön be a Parlamentbe. (Talán úgy vélték, hogy szükség lehet – akár csak egy felhívás erejéig is – befolyására.) Tóth János titkár azonnal ébresztette a bíborost és szólt az őrségnek is. Galajda átment a közeli bányászalakulathoz kocsit kérni. Mire visszaért, Mindszentyt már a pincében találta, a testőrök oda vitték le az ágyúzást hallva. A bíboros húzódozott a Parlamentbe meneteltől. „Ha elfognak, fogjanak el az otthonomban” – mondta. Talán azért, mert – akárcsak Felsőpetényben – nem tudta, hogy pontosan kik és mit akarnak tőle, és a hadi helyzetről sem voltak információi. Tildy titkárai azonban ismételten sürgették a bemenetelt, majd végül maga Tildy telefonált. Mikor ezt a pincébe lejövő Galajda jelentette, Mindszenty úgy döntött, hogy mégis bemegy.

1

Havassy Gyula: A magyar katolikusok szenvedései 1944–1989. A szerző kiadása, h. és é. n. 99. o.

151

A bíboros útja A Parlamentben már kaotikus állapotok fogadták a bíborost, akit a testőrökön kívül Bartus Ferenc őrmester és Márton János törzsőrmester kísért be az épületbe. A többiek az I. kapu előtt várakoztak, mígnem az erősödő lövöldözés elől ők is az Országházban kértek menedéket. Az emeletre érve Tildy fogadta a főpapot, akivel néhány perces tárgyalás után az alagsorba vonultak (Nagy Imre utasítása volt, hogy az esetleges lövöldözés miatt mindenki menjen oda). Lent B. Szabó István és a rövid időre oda benéző Vas Zoltán jelenlétében folytatták a beszélgetést. A lehetetlen helyzetet látva a bíboros hamarosan úgy döntött, hogy titkárával együtt visszamennek az érseki palotába (Turcsányit, aki otthon tartózkodott, szintén behozták a Parlamentbe.) Hámori Zoltán – Tildy titkárságvezetője – szerzett is egy autót, és Mindszenty a testőrökkel együtt ki is ment a Parlament I. kapuja elé. Azonban a lövöldözés miatt a sofőr nem vállalta az utat, és már gyalog

sem lehetett elindulni. A tétován álló csoporthoz ekkor lépett oda Nagy Kálmán alezredes, és jelentette a bíborosnak, hogy a szovjetek épp most szállják meg a HM épületét. A szovjet harckocsik ekkor kezdték meg a Parlament körülzárását is. A csoport visszament az emeletre. Ekkor már a teljes őrség Tildy előszobájában ült, a Duna felőli oldalra, ahol védve voltak az esetleges belövésektől. A bíboros és Turcsányi beültek az egyik ablakmélyedésbe. Imádkoztak.

152

Mindszenty József kiszabadulásának története Mindszenty „igen zavart volt az események miatt” – emlékezett vissza később az érseki titkár a főpap zaklatott lelkiállapotára.1 Nagy Kálmán alezredes, a ZMKA hadtörténelmi Az Úri utcai prímási palotát biztosító rétsági tank tanszékének tanára, reggel az ágyúzásra ébredt. Úgy döntött, hogy megpróbál bemenni a munkahelyére. Amikor a HM Markó utcai bejáratához ért, az épületet épp akkor szállták meg az oroszok. Ekkor úgy döntött, hogy hazafelé indul. Útközben csatlakozott hozzá Ács Tihamér őrnagy. Ács csak november 2-án érkezett vissza szabadságáról a Szovjetunióból, másnap jelentkezett a ZMKA általános harcászati tanszékén, ahová hazatérte után beosztást nyert. November 4-én reggel a munkahelyére sietett, azonban ő is kénytelen volt visszafordulni. Ekkor csatlakozott Nagy Kálmánhoz. Amikor a két katonatiszt a Parlament déli oldalához ért, meglátták az I-es kapu mellett álldogáló Mindszentyt és az őt körülvevő fegyvereseket, civileket. Nagy ekkor jelentette a HM-nél tapasztaltakat a főpapnak. A két katonatiszt ezt követően továbbhaladt, a budai oldal felé irányítva léptüket. Menet közben felháborodottan tárgyalták az eseményeket. „A Kossuth híd közepe táján jártunk, amikor én javaslatot tettem Ács Tihamérnek, hogy menjünk vissza a Parlamentbe, keressük meg Mindszenty Józsefet, javasoljuk neki, hogy menjen az Amerikai Követségre, nehogy elfogják, őszintén megmondom, féltettem őt, hogy megint fogságba esik” – emlékezett később Nagy. A két katonatiszt vissza is tért és bement a Parlamentbe, ahol – mivel Ács kissé lemaradt – Nagy Kálmán többeket megkérdezve megtalálta az ablakmélyedésben imádkozó főpapot. Ismét őt idézzük: „Odamentem Mindszenty Józsefhez, közöltem vele, hogy szovjet csapatok jönnek a Parlamentbe is, és javasoltam neki, hogy jobb lenne, ha a Parla1

A Parlamentben történtekre és Mindszenty követségi fogadására lásd: Vas Zoltán: Betiltott könyvem. Budapest, Szabad Tér Kiadó, 1990. 289–290. o. – Huszár Tibor: Bibó István. Beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok. Magyar Krónika. Budapest, Kolonel, 1989. 147. o. – Emlékiratok, 442–443. o. – HL BKB B. II. 014/1959. Turcsányi Egon 1958. november 5-i tjkv. – Titkos jelentések, 135. o. – Csalog Zsolt: DOKU 56. Öt portré a forradalomról. Budapest, Unió Kiadó, 1990. 74–77. o. – Ez történt. Cikksorozat az 1956-os ellenforradalomról. Budapest, Népszabadság – Kossuth, 1981. 56. o. – Periratok, 193., 203., 214., 216–232., 323., 430., 434., 538., 584., 601., 613., 622., 673. és 681. o.

153

A bíboros útja mentből elmenne a közelben lévő Amerikai Követségre, én segítségemet is felajánlottam neki. Mindszenty József és a vele lévő papi személy rövid megbeszélést tartott, majd utána közölték velem, hogy javaslatomat elfogadják.” Ezután a bíboros, Nagy Kálmán, a hozzájuk csatlakozó Ács Tihamér, Turcsányi Egon és két polgári ruhás személy elhagyták a Parlamentet és a követség felé vették az irányt. Útközben egy ponton bizonytalanul megálltak és egy arra siető rendőrtiszttől kérdezték meg, hogy pontosan merre van a nagykövetség. Az ezredes útbaigazította őket. Kopácsi Sándornak hívták.1 A nagykövetség kapujához érve Turcsányi csengetett, és közölte a kijövő hivatalnokkal: Magyarország érseke kér bebocsátást. A fentiek ellenére sem tisztázott, miként dőlt el, hogy Magyarország prímása az amerikai nagykövetségen kér menedéket. Bibó említi, hogy amikor november 4-én hajnalban visszatért az amerikai követségről (az ismert petíciót adta át), a Parlament kapujában („a kapu benyílójában, egy zárt helyen”) ott találta Mindszentyt és Turcsányit. A találkozásról a bíboros is említést tesz emlékirataiban. A jelenet nyilván akkor játszódott le, amikor a főpap megpróbált visszatérni az Úri utcai rezidenciába. Bibó pár szót váltott a prímással, és közölte vele, hogy honnan jön. Könnyen lehetséges, hogy – miként azt Bibó is feltételezi – valóban ez a momentum tudatosította a főpapban, hogy milyen közel van a lehetséges menedékhez. Ezt erősíti Turcsányi Egon, aki 1958-ban, Nagy Kálmánék ügyében, egyenesen azt állította, hogy: „a Parlament kapujánál már szó volt arról, hogy Mindszentynek az amerikai követségre kell menni...” Nincs pontos leírásunk arról sem, hogy miként született meg a döntés, hogy az Egyesült Államok menedékjogban részesíti a főpapot és titkárát. Mindszenty, emlékirataiban, azt állítja, hogy november 3-án valaki Budapestről már kért számára menedéket az amerikai kormánytól: „... ha Nagy Imre tette, nemes lelkületét mutatja” – fűzi hozzá. A Titkos jelentésekből tudjuk, hogy Tildy titkárai, november 4-én hajnalban telefonon tájékoztatták a kialakult helyzetről a követséget.

1

Kopácsi Sándor: Életfogytiglan. Budapest, Bibliotéka, 1989. 182. o.

154

Mindszenty József kiszabadulásának története

Nagy Kálmán rajza Mindszenty Jótsef átkíséréséről az amerikai követségre. Készült Budapesten, 1958. december 2-án

155

A bíboros útja Akár ekkor is szóba kerülhetett a menedék kérdése. Vagy akár Bibó István is átszólhatott telefonon, látva a távozó főpapot.1 Az mindenesetre tény, hogy a State Department kétsoros befogadási nyilatkozata pár perccel megelőzte a bíboros érkezését. Hogy ki mozgatta az ügyet, nem tudjuk. Katona Géza, a nagykövetség akkori alkalmazottja a Külügyminisztérium egy „nem túlságosan magas beosztásban” lévő, hívő katolikus munkatársára gyanakszik. A nagykövetségen Mindszenty érkeztekor számos amerikai lap, rádió és televízió tudósítója tartózkodott, akik az érsek beléptét a követség ajtaján már filmezték. A testőrök kézfogással búcsúztak a bíborostól. A Parlament ekkor már egy felbolydult méhkashoz hasonlított. Tildy apatikusan vette tudomásul: miniszterelnöke egy szó nélkül eltávozott és a szovjet tankok reggelre körülvették az épületet. Hamarosan ő is távozott. Elmenetele előtt állítólag még kezet fogott Mátravölgyivel, a rétsági őrség parancsnokával, és a következő szavakkal búcsúzott: „... láthatják, hogy magam maradtam, és így nem érek semmit egyedül, hát így én is elmegyek.” Alig valamivel később Derestey Sándor alezredes, kezében fehér zászlóval, kiment a Parlament elé. Nemsokára visszatért a megadás feltételeivel és Grebenyik szovjet vezérőrnaggyal, aki elrendelte, hogy a Parlamentben tartózkodó összes fegyveres vonuljon le a térre. Grebenyik és Derestey az egyik előszobában rátalált Rónai Sándorra, Dobira, Kristóf Istvánra, Czottnerre, Csergő Jánosra, Nagy Józsefnére, Pongrácz Kálmánra és Zsofinyecre, akik „nagy ovációval fogadták a szovjeteket”. Közben a téren sorakoztatták a tiszteket és a legénységi állományt, majd letetették velük a fegyvert. Galajda egy csoport tiszthelyettessel még aznap elindult Rétságra, míg Vajtaiék, Felsőpetény érintésével, csak 8-án érkeztek vissza állomáshelyükre. Nagy Kálmán és Ács Tihamér a forradalom után belépett a karhatalomba. Nagyot hamarosan eltávolították onnan, mert nem volt képes megfelelő keménységet mutatni az ellenforradalommal szemben. Ács azonban a XIII. kerületi szovjet parancsnokság tolmácsává avanzsált. Az ellene is megindított vizsgálat – egyébként

1

Vajtai Gyula – a könyv szerzőjéhez írt, 1994. április 4-én kelt levelében – azt állítja, hogy a Parlament emeleti folyosójának egyik ablaknyílásában tartózkodó bíborost „két polgári ruhás személy kereste fel és kérte arra, hogy menjen át az Amerikai Követségre. Ekkor a Parlament épülete már teljesen körül volt véve a szovjet harckocsikkal. A téren egy gombostűt is nehéz lett volna elejteni úgy, hogy az ne páncélosra essen. A parlament körüli járda azonban szabad volt, sőt mint a két civil mondta, a polgári személyek közül sokan elhagyják az épületet… Én nem ismertem a két civilt, de az egyiknek jellegzetes arcéle volt, és évekkel később tudtam meg a nevét egy újságkép révén. Úgy hívták: Bibó István. A bíboros úr – miután biztosították arról, hogy ’civilek’ elhagyhatják az épületet – télikabátja alatt felgyűrte reverendáját, és a két személy kíséretében – tőlünk elbúcsúzva – elhagyta az épületet.”

156

Mindszenty József kiszabadulásának története enyhe – ítéletébe sohasem tudott belenyugodni: újabb és újabb perorvoslati kérelmekkel ostromolta a bíróságokat, ügyészségeket, a pártközpontot – mindhiába.1 Végjáték a garnizonban November 4-én, Nagy Imre felhívása után az ügyeletes tiszt, Daoda hadnagy felhívta Pálinkást, aki parancsnokával megbeszélve a dolgot, riadóztatta az ezredet. Vácról vagy valamelyik útba eső községből (valószínűleg a Vác melletti Kosdról) telefon-értesítés érkezett, mely szerint egy nagyobb szovjet egység közeledik Rétság felé a balassagyarmati út mentén. A laktanyába érve Garami eligazítást tartott a zászlóaljparancsnokoknak: Szabó Géza főhadnagynak, Jauch Jenő századosnak (ő volt a Budapestre vezényelt Kapui helyettese). Mivel Szabados főhadnagy távolabb lakott, így ő csak később érkezett be. A katonatanácsot, Pálinkás mellett, Stift Róbert képviselte. Az ezredes – rövid ismertetés után – védelmi parancsot adott ki, és az egyes alegységek számára meghatározta az elfoglalandó védőkörleteket. Utasította Pálinkást a védelem előkészítésére, amit a törzsfőnök végre is hajtott. Kettejük között azonban vita támadt. A törzsfőnök állítólag azzal a javaslattal állt elő, hogy szükség esetén az alakulat vonuljon fel a Börzsönybe, Kemence község térségébe, egy jól védhető völgybe, és ássák be magukat tartós védelemre. A rétsági ezred ebben az időben – a már említett akut létszámhiány miatt – jóformán a kezelőszemélyzet kiadását és egyetlen gyalogoszászlóalj kiállítását tudta megoldani. A technika, mely eredetileg nagyrészt oktatási célokat szolgált, még november elején sem volt teljesen „átállítva”. A lőszer-javadalmazás is gondot jelentett, bár a nógrádi lőszerbázisról tekintélyes mennyiségű muníciót szállítottak be az ezredhez (Garami október 31-én és november 4-én reggel is Poósz Márton főhadnagyot küldte ki a vételezésre, aki második útján páncélgránátokat is hozott Nógrádról). Az ezred fél hét körül hagyta el a laktanyát, és a kijelölt helyeken megkezdte a szétbontakozást. Először a lövészek értek ki a váci műút és a diósjenői út kereszteződéséhez. A zászlóaljat, mivel Szabó főhadnagy felesége rosszullétére hivatkozva hazament, Deák János hadnagy, törzsfőnök vitte ki és állította fel. Utánuk Szabados zászlóalja, utoljára Jauchék rendezkedtek be védelemre, Nőtincs irányában. Az egyik harckocsizászlóalj területe a diósjenői út mentén, egy erdővel borított mélyedésben volt, míg a másik ettől hátrább, a Vác–Balassagyarmat műút bal oldalán, egy domb mögött helyezkedett el. A felállás eredményeként a nehéz harckocsik az úttól balra, a közepesek az úttól jobbra, a könnyűek pedig – második lépcsőben – hátul sorakoztak fel. Utóbbiak valószínűleg csak repesz-

1

Nagy Kálmánra és Ács Tihamérra lásd: HL BKB B. II. 014/1959.

157

A bíboros útja gránáttal, a közepesek viszont páncélgránáttal is fel voltak szerelve. A gyalogságot elosztották a harckocsikhoz. Jauch zászlóaljából – Czakó Béla hadnagy vezetésével – egy szakaszt az igen jól védhető szendehelyi szerpentin védelmére küldtek, elzárva ezzel annak lehetőségét, hogy a szovjetek a műúton is megközelíthessék Rétságot. (Később, az eseményekről értesülve Czakó, szakaszával együtt a Börzsönynek vette az irányt és a nógrádi lőszerbázison töltötte az éjszakát, azon törve a fejét, hogy nyomuljon-e tovább nyugat felé.) Nyolc óra lehetett, amikor Nőtincs irányában megjelentek a szovjet élharckocsik. Ezekben a percekben a rétsági páncélosezred minden bizonnyal a forradalom egyik legnagyobb méretű páncélos-összecsapására készülődött.1 Az ezred kivonulása után Garami utasította Stift főhadnagyot: intézkedjen a járási forradalmi tanácsnál, hogy „a nemzetőrök ne összevissza szaladgáljanak, hanem ássák be magukat”. Stift állítólag egy felhívást is beolvasott a községi tanács hangosbemondójába. Ebben minden felnőtt férfit felszólított arra, hogy a laktanyában jelentkezzen fegyverért.2 A délelőtt folyamán Rétságról és a környékbeli falvakból érkezők – volt, ahonnan traktorral vagy autóbusszal jöttek – több száz fegyvert vittek ki a laktanya raktárából (később sem tisztázódott, hogy erre vajon Garami adott-e parancsot). Telefon érkezett Salgótarjánból is, ahonnan a szakasznyi erővel november 1-jén odavezényelt Deli József érdeklődött arról, hogy a kialakult helyzetben mitévő legyen. A parancsFeljegyzés házkutatási anyag kiadásáról Borina(?), Molnár és Devcsics hadnagyok részére. A rétsági tisztek nok őt is utasította a védelemrészt vettek a salgótarjáni rendfenntartásban re való berendezkedésre3 A za1

Periratok, 46–56., 58., 97., 98., 127., 216–232., 282. és 294. o. – HL 1956-os gyűjtemény 5. cs. 57–60. o. 2 Periratok, 58., 241., 287. és 334. o. 3 Október 31-én háromtagú küldöttség érkezett Rétságra a megyei nemzeti bizottságtól, amely másnap az ezred vezetésével – Garami távollétében Pálinkással, mint a forradalmi katonatanács elnökével és Stiftel – is tárgyalt. Először harckocsikat kértek Salgótarján biztosítására, de ez elől Pálinkásék elzárkóztak. Végül egy szakasznyi, tisztekből és tiszthelyettesekből álló különítmény felküldésében állapodtak meg, akik még aznap el is indultak Salgótarjánba. Az egység parancsnoka Deli József főhadnagy volt, ismert tagjai: Osváth őrmester és Szlukovényi tizedes a katonatanács képviseletében, Torják

158

Mindszenty József kiszabadulásának története varos és veszélyes helyzetben Garaminak sikerült kapcsolatot találnia a páncélos-parancsnoksággal. Beszélt Váradi Gyulával, aki közölte vele, hogy nincs tűzparancs, semmiképp se lőjenek, inkább próbáljanak tárgyalni a szovjetekkel. Váradi megnyugtatta őt, hogy az újpesti folyamőrlaktanyába vezényelt Kapui sem vette fel a harcot, hanem a harckocsikat már át is adta a szovjeteknek. (Váraditól állítólag, az éjszaka folymán, már érkezett egy távmondat, amely tüzelési tilalmat rendelt el, de ezt valószínűleg eltitkolták a parancsnok előtt.)1 A telefon után Garami a csapatokhoz ment és utasította őket a lövegcsövek felemelésére, letiltva bármilyen tüzelést. Ezután gépkocsiján a szovjetekhez hajtott. Itt egy Pilipenko nevű ezredessel abban állapodott meg, hogy a tiszti állományt áthozva leteszik a fegyvert. Üzenetére azonban senki sem akart átjönni (többen – mint pl. Stift –, akik megjárták már az orosz hadifogolytáborokat, nem kívántak ismét fogságba esni). Pálinkás követte parancsnokát, hogy tájékozódjon. A helyzet ismeretében aztán visszament és átvitte a tiszteket. Hamarosan, a harckocsiknál maradt állománytól, Újváry főhadnagy és Végeli törzsőrmester vezetésével küldöttség érkezett a szovjetekhez azzal az ultimátummal, hogy ha egy órán belül Stift vagy Pálinkás nem tér vissza hozzájuk ismertetni a helyzetet, megkezdik a tüzelést. Mivel Pálinkást nem engedték – a szovjet parancsnok helyettesével, egy őrnaggyal és egy századossal –, Stift (és talán ismét Garami) ment át és beszélt az emberekkel. A szovjet parancsnok először azt követelte, hogy Garamiék szedessék ki a harckocsikból a lőszereket, és úgy adják át őket. Végül beleegyeztek abba, hogy csak a lövegzárakat szedik össze. Ezt először a parancsnokkal akarták végrehajtatni, de állítólag az állomány nem akart neki engedelmeskedni, „mivel eladta az ezredet”. Végül a katonai tanács vezetői győzték meg őket az ellenállás kilátástalanságáról.2 Pilipenko, mint egykor Rüdiger tábornok Világosnál, a felsorakozott tisztekkel – a győztes örök megszégyenítő gesztusaként – letetette a fegyvert. A hangulat is Világos szellemét idézte. Véget ért a forradalom.3 Vince főhadnagy és Devcsics Miklós hadnagy, politikai tisztek, Pecsenka és Katona hadnagyok. Az egység karhatalmi feladatokat látott el és részt vett ÁVH-sok lefegyverzésében. Deli esténként telefonon jelentett Rétságra. – A salgótarjáni katonai tanács – viták után – úgy döntött, hogy a szovjet csapatok megjelenése esetén nem szervez a városban fegyveres ellenállást. Deliék ekkor visszamentek Rétságra. Balassagyarmaton leadták a fegyvereiket, és az egység, hallva a Rétságon történteket, szétszéledt. – Periratok, 58., 75., 120., 294., 340–344. és 397. o. – Nógrád Megyei Hírlap, 1992. december 22., 4. o. – HL BKB B. IV. 746/1957. 1 Periratok, 58., 97., 100., 287. és 393. o. 2 Mivel Czakó három harckocsiját nem sikerült megtalálni, a szovjetek Garamit és Pálinkást magukkal vitték Máriaudvarra, ahonnan csak november 5-én engedték őket haza, miután Stift és Kelédi őrnagy jelentették, hogy a keresett harckocsik megkerültek. 3 Periratok, 58., 97. és 125. o. – HL 1956-os gyűjtemény 5. cs., 57–60. o.

159

A „TERV” ÉS VÉGREHAJTÓI Katonák a megtorlás fogaskerekei között De volt-e Terv? – teszi fel a kérdést híres regényében Umberto Eco. Előző művében, a megejtő A rózsa nevében, még azt a választ kaptuk, hogy tettes van, de Terv nem volt. Itt azonban már mintha a történelem századain átívelő, és a dolgokból kikombinálható megvalósulásáról tudósítana bennünket... Eco óta divat a történtek mögött munkáló Terv keresése. Az elzárt dokumentumok hiánya, a titokzatos szervezetek és ügyek jellemző és örök misztifikálódása a forradalom utáni megtorlás kutatóját is sarkallja a mindenbe beleszövődő és egy központból kisugárzó Terv felfedésére. Az azonban, hogy valójában lett volna ilyen, kétséges. Hihetőbbnek tűnik a maga előtt mindent felfaló, végül félelmetes monstrummá növekedett kisgömböc meséjében keresni a megoldást. Eszerint a megtorlás gondolata, tervei térben és időben szélesedtek, formálódtak, mígnem magyarok tízezreit terelték az irdatlan és mindent felemésztő gyomorba. Mindszenty a Fehér Könyvben A széles közvélemény számára a „Terv” első összefoglalását a Fehér Könyv jelentette, melynek megjelenéséről a Népszabadság 1956. december 9-én tudósított. A nyomdai átfutást is beleszámítva valószínűnek tűnik, hogy a könyv már az MSZMP KB decemberi ülése előtt elkészült. Lehetséges, hogy szövegét, a jóváhagyás és javítás után, oroszból fordították vissza. Erre utal az is, hogy tartalmát a Pravda már december közepén négy részben ismertette. (Ugyancsak az orosz eredetire vallhat a könyv 61. oldalának Mindszenty-idézete: „Szózatom más részletekre tudatosan nem terjedt ki – szólt ő – mert amint mondottam, világos és elég”, ahol a „szólt ő” magyartalan használatában leginkább az orosz „szkazal on” szolgai másolása köszön vissza.) A könyv hangvétele és tartalma nem volt új az olvasó számára, anyaga nagyrészt a Népszabadság novemberi – szignálatlan – cikkeiben már megjelent. Ha a könyvben leírt atrocitások vidéki helyszíneit megnézzük, akkor azok négy területi csoportra oszthatók: Ózd és Miskolc, a Füzesabonyi járás (Füzesabony, Mezőtárkány), a Győr–Szombathely (Győr, Pápa, Mihályi, Tét, Ujkér, Bősárkány, Csorna, Szombathely) és a Szekszárd–Baja–Kiskunmajsa–Szeged vonal. Jól rímel ez a szovjet felvonulási vonalakkal és azzal a felsorolással, amit Kádár János november 11-i rádióbeszédében mondott el: „... Dunántúlon, különösen pedig Bács megye déli részén és a győr–soproni vonalon jól szervezett fegyveres ellenforradalmi banditák százával gyilkoltak.” Nyilvánvaló, hogy a Fehér Könyv nem maga a „Terv”. Sokkal inkább annak eszköze, még inkább ürügye. Célja a leninista forradalomelméletből jól ismert

160

Katonák a megtorlás fogaskerekei között ellenforradalmi kelléktár felvonultatása, vagyis az események jellegének, módszereinek és szereplőinek méltó bemutatása. A valóságban pedig a megindított totális megtorlás palástolása. A könyvnek dramaturgiája van. A bevezető, elméleti összefoglaló után azonnal tágra nyílik az objektív, és az ellenforradalom demonstratív, negatív jelképpé emelt tettére, a Köztársaság téri pártház ostromára irányítja az olvasó figyelmét. Keveset mond, de sok képet mutat, melyek valóban sokkoló hatásúak. A nagytotál után hirtelen szűkül a látómező, és sok apró mozaik villódzik előttünk: visszaemlékezések, képek, vidéki események. Csupa horthysta, tőkés, szolgabíró, kulák, csendőr, bűnöző mint elkövető. És az áldozatok: ávósok, rendőrök, tanácsi dolgozók, kommunisták. A mondanivaló: ők voltak, ezt tették. Új fejezet: a háttérben a magyar emigráció és a nemzetközi imperializmus munkált, ugrásra készen várakozott. Következik a drámai helyzet fokozása: „Fennáll egy szélsőséges fasiszta rezsim lehetősége” – idézik a londoni Reynolds News-t. És újra kitágul a látómező: az utolsó fejezet mindent megmagyaráz, hisz Mindszentyről szól. Nincs fröcsögés, megdöbbentő fotók, csak a pap és mögötte egy mosolygó, fiatal katona. Száraz felsorolás, újságcikkek, események, idézetek – hisz ennyi is elég. „Mindszenty bíboros jelentkezése az ellenforradalmi kísérletben” elmond mindent.1 A katonai elhárítás 1956. november 11-én Münnich Ferenc, a fegyveres erők minisztere nyilatkozatot adott a Népszabadságnak: „Azokkal a tisztekkel és katonákkal szemben, akik csupán a harcokban vettek részt, de nem követtek el kilengéseket, nem önkényeskedtek és a forradalmi munkás-paraszt kormány által meghatározott időpontig letették a fegyvert, semmiféle megtorlásnak vagy felelősségre vonásnak helye nincs.”2 Hogy a miniszter november közepe táján mit értett pontosan kilengésen és önkényeskedésen, azt ma már nehéz lenne kideríteni. A MSZMP ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei szerint azonban a pártvezetés figyelme no1

2

A Köztársaság téri eseményekről: Népszabadság, 1956. november 21. 4. o. – Mindszenty szerepéről és kiszabadulásáról: Népszabadság, 1956. november 25. 3. o. – A VII. kerületi fegyveres csoportokról: Népszabadság, 1956. november 28. 5. o.– Ellenforradalmi erők I. és a hasonló című cikk: Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben. Népszabadság, 1956. december 9. 5. o. – Iz „Beloj knyígi” vengerszkava pravityelsztva. Pravda, 1956. december 11–14. – Nem azért vagyunk felelős poszton… Népszabadság, 1956. november 12. 2. o. Dr. Münnich Ferenc nyilatkozata az új fegyveres erők szervezéséről. Népszabadság, 1956. november 11. 1. o.

161

A „Terv” és végrehajtói vember végén, december elején a Honvédelmi Minisztériumban tevékenykedett ellenforradalmi erők felé fordult. A kérdés a decemberi KB-ülésen is előkerült. Az első, korlátozott számú és elsősorban taktikai szempontok alapján válogató megtorlási koncepciókban már ekkor szerepeltek a hadsereg harcokban, forradalmi testületekben részt vevő tagjai. Kádár a december 3-i ülésnapon azzal vádolta meg a HM-ben „az ellenforradalommal rokonszenvező”-ket, hogy októberben megakadályozták a munkások felfegyverzését. Ez szerepelt a KB elé került határozati javaslatban is: „Meg kell mondani nyíltan, céljaik elérésében kezükre játszottak a Honvédelmi Minisztériumba és a rendőrségbe beépült elemek, akik különösen az első napokban sikerrel szabotálták el a munkások felfegyverzését…” A kitétel azonban, Kádár és Apró Antal javaslatára – és Marosán kardoskodása ellenére –, kimaradt az elfogadott határozatból.1 Katonai vonalon a megtorlás végrehajtása jelentős részben a HM II. Osztály néven újjászerveződő katonai elhárítás feladata lett. Ennek működését november-december folyamán indította meg Selmeci György ezredes osztályvezető, aki korábban is ezen a poszton szolgált az ÁVH-nál. Selmeci, Kutika vezérőrnagy utódaként, 1953-ban került a katonai elhárítás élére, de a forradalom előtt hároméves pártiskolára volt vezényelve. Váradi Gyula szerint október 23-án ő is felvonult. Október utolsó napjaiban – mint megannyi ÁVH-s vezető és beosztott – Selmeci is Csehszlovákiába akart menekülni, de Esztergomnál letartóztatták, ahonnan Szűcs Miklós vezérkari ezredes mentette ki. Szűcs szerint Selmeci elítélte a Kutikáék által gyártott koncepciós ügyeket: „tanult a múlt hibáiból, és nem élt vissza beosztásával.” A katonai elhárítás, 1950-től mint az ÁVH egyik főosztályának központja, Budapesten, az Aradi utcában volt elhelyezve, de szervezete behálózta az egész néphadsereget. A parancsnokok mellett tevékenykedő ún. „D” (defenzív) tisztek önálló jog- és hatáskörrel rendelkeztek és – bár viselték az általuk biztosított alakulat fegyvernemi jelzését is – ÁVH-s igazolványuk volt. A helyzetből adódóan számos összeütközésre került sor az alakulatok parancsnokai, tisztjei és az elhárítók között. Bár a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter 1954-es, 001. sz. közös parancsa szerint: „A Belügyminisztérium katonai elhárítás vezetői és beosztottjai, valamint a Magyar Néphadsereg parancsnokai és politikai helyettesei között az utóbbi időben javult a viszony”, mégis szükségesnek látták a jog- és hatáskörök pontos elhatárolását. A parancs szerint a katonai elhárításnak jogában állt a HM beleegyezésével és ügyészi jóváhagyással őrizetbe vételeket eszközölni és vizsgálatokat folytatni, a hadsereg legénységi és tiszthelyettesi állományának beosztottjait a katonai elhárítás veze1

MSZMP jkv., 191., 214–215., 232–233. o. – Hiányzó lapok, 181–183. o.

162

Katonák a megtorlás fogaskerekei között tőjének, míg a hadsereg tisztjeit a belügyminiszternek és a honvédelmi miniszternek az engedélyével előállítani (de erről a parancsnokot már azonnal tájékoztatniuk kellett). Halasztást nem tűrő esetekben és tettenéréskor azonban engedély nélkül is foganatosíthattak előállításokat. Joguk volt a néphadsereg beosztottjait tanúkihallgatásra beidézni, a titkos okmányokba – megfelelő szabályozás mellett – betekinteni, és operatív szükségesség esetén használhatták egyes tisztek személyi anyagát is. Az általuk biztosított egységek területén pedig szabad mozgást kellett a számukra engedélyezni. Október 28-án – megszabadulva az ÁVH-tól – a katonai elhárítás vezetői, az irattárral együtt, a HM épületébe költöztek, tehát de facto visszaállították az 1950 előtti állapotokat. Uszta Gyula, Münnich katonai helyettese, 1956. december 22-én adta ki 003. számú parancsát, melyben szólt a katonai elhárítás újjászervezéseiről is: „Az elhárítási feladatok végrehajtása érdekében HM II. Osztály elnevezéssel, a Honvédelmi Minisztériumban, közvetlen alárendeltségemben megalakult a katonai elhárítás központi szerve.” Később a szervezetet visszatagolták a BM III. főcsoportfőnökségébe.1 Selmeci szerepe is jól mutatja, hogy a kormánybejelentéssel ellentétben, mely szerint a hivatalt feloszlatták és a volt beosztottakat felülvizsgáló bizottság elé utalták, a valóságban már novemberben rájuk alapozták a megtorlógépezet újjászervezését.2 Megtorlás Nógrádban 1956. november 21-i ülésén az MSZMP Intézőbizottsága határozatot hozott arról, hogy egyes „gócokat erőteljesebben kell karhatalommal védeni. Itt a szervezést gyorsítani kell: Miskolc, Pécs, Salgótarján.”3 Novemberben, a párt régi és új vezetői közötti villongásokat elcsitítandó, már a megyében tartózkodott két, Nógrádból elszármazott ismert politikai munkás, Pothornyik József és Oczel János. 1

VÁRADI Gy. 1990. 198–199. o. – Szűcs Miklós: Ezredes voltam a vezérkarnál. Budapest, Szabad Tér Kiadó, 1989. 138–139. o. – Oltványi László: Harcok Dél-Budapesten 1956. Washington – New York – München, Magyar Szabadságharcos Világszövetség – Magyar Politikai Foglyok Szövetsége – Nemzetőr, 1981. 219–220. o. – HL 1954/T/452/6.001. sz. BM–HM közös parancs. – HL 102/05/139. 1956. december 14. 2 Kádár már 1956. november 11-i rádióbeszédében (Népszabadság, 1956. november 12.) szólt az ÁVH feloszlatásáról. Münnich november végén úgy nyilatkozott (Népszabadság, 1956. november 28.), hogy már elrendelte a felülvizsgálatot az ÁVH valamennyi alkalmazottjával szemben; a vizsgálatot – december 5-től – bizottságok végzik, melyekben képviselve vannak az ügyészségek, a megyei tanácsok és a rendőrkapitányságok is. 3 MSZMP jkv., 78. o.

163

A „Terv” és végrehajtói Pothornyik november 11-ig a Dorog–Tata Aknamélyítő Vállalat igazgatója volt. November 12-én, az MSZMP KB utasítására tért vissza Nógrádba pártszervezői feladatokkal és – feltételezésünk szerint – talán szénkormánybiztosi megbízatással, már ekkor a tröszt vezetésére kiszemelve. December 12-én lett tagja az MSZMP megyei ideiglenes intézőbizottságának, december 28-án pedig kinevezték a Nógrádi Szénbányászati Tröszt igazgatójává. A rendőrség, mint szervezet, január elejéig szinte használhatatlan volt a pártvezetés számára. Aktív, párthű tagjai a karhatalomba léptek be, a maradottak pedig, ha munkahelyükre be is jártak, inkább belső hatalmi harcaikkal, az események kitárgyalásával voltak elfoglalva. Különösen így volt ez a járási rendőrkapitányságokon. Pothornyik és Oczel kíséretében jött állítólag Dénes Ferenc honvéd őrnagy, akinek feladatáról azonban nem tudunk közelebbit. Nem sokkal utánuk érkeztek a rendőrségi munka beindítására Ladvánszky Károly alezredes és Koltai Sándor százados, az ORFK kiküldöttei. Ladvánszky november 18-án még azt jelentette az ORFK ügyeletesének, hogy az „elmúlt napokPothornyik József 1957. május 1-jén ban a megye területén főleg pártvonalon voltak súlyos problémák, a megyei pártbizottság kompromittált vezetői nem akarták helyüket elhagyni, sőt létrehoztak a múlt hét folyamán egy fegyveres, 80 fős csoportot. A csoport nagy része becsületes munkásból állt, azonban voltak közöttük ávósok és pártfunkcionáriusok, akik szektás vonalat akartak képviselni... A szovjet VÁP a tegnapi nap folyamán ezt a csoportot lefegyverezte, a csoport becsületes tagjait a mai nap folyamán bevonják a munkásőrségbe. Budapestről az Országos Pártbizottság részéről jelenleg Salgótarjánban vannak kiküldöttek, akik már leváltottak egypár vezetőt és létrehozták a megyei pártszervezet intézőbizottságát.”1 A fegyveres erők miniszterének megbízottja, Házi Sándor vezérőrnagy – aki október 23-ig Gyurkó Lajos mellett a 3. hadtest törzsfőnöke volt, mígnem Gyurkó, a megtorlás kulcsfigurájaként, a HM-be nem került a vidéki honvéd karhatalom parancsnoklására – december elején, Uszta parancsára jött a megyébe.2

1 2

BM TI 2–100–19. 1956. november 18. KUBINYI F. 1991. III. – Harcos életutak, 196–197. o. – Nógrád megye története 1944–1962. Szerk.: Jakab Sándor. Salgótarján, Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, 1971. 262. o. – Ladvánszkyra lásd: KUBINYI F. 1991. IV.

164

Katonák a megtorlás fogaskerekei között Megérkeztükkel a rendőrkapitányságokon kezdetét vette az általános tisztogatás. Ennek egyik helyi irányítója Lipták Gyula, a forradalom előtt az ÁVH veszprémi karhatalmi zászlóaljparancsnoka volt. Lipták a forradalom kitörésekor szülőfalujában, Karancslapujtőn tartózkodott. Október 24-én a fővárosban jelentkezett az Országos Karhatalmi Parancsnokságon. November 4-e után, a szovjetek oldalán, részt vett a budapesti harcokban, majd november 17-én visszatért Nógrádba, ahol decemberben őt bízták meg az újjászervezett rendőrség személyi állományának kiépítésével. Egészen 1959 márciusáig vezette a személyzeti osztályt, amikor is megyei főkapitánnyá nevezték ki.1 Ladvánszky már említett jelentése szerint „a rendőrség szervei a megye egész területén csökkentett létszámmal működnek. Általában az állomány 10%a nem hajlandó a munkát felvenni. Ezeket azonnal leszereljük, igazolványukat bevonjuk. Salgótarján kivételével a járásokon az is jellemző, hogy sok helyen fennállnak a régi nemzetőri szervezetek. Ezek fel vannak fegyverezve, egyes helyeken jobboldali elemek a vezetők... Ezeket a szerveket folyamatosan lefegyverzik, és helyettük létrehozzák a munkásőrségeket.”2 December végéig 40 főt, 1957. január 13-ig pedig már a rendőri állomány 42%-át bocsátották el Nógrád megyében. Ebben bizonyára szerepet játszottak a visszatérő ÁVH-sok indulatai is. Egy 1957. júniusi visszatekintés megjegyzi: a rendőrség ingadozó munkájára a kezdeti időkben „még rányomta bélyegét az ÁVH-állomány és a rendőri állomány közötti sajnálatos rossz viszony gyakorlati kirobbanása”. 1957 első felében azután újabb 152 főt távolítottak el a szervezet kötelékéből, ami a forradalom előtti létszám mintegy 40%-a. Ugyanebben az időszakban 97 tisztet és tiszthelyettest vettek állományba.3 A párt megyei intézőbizottságának december 28-i ülésén döntöttek arról, hogy kérik a fegyveres erők miniszterét: váltsa le a főkapitányság éléről Szabó István őrnagyot. Házi szerint „az események Szabó elvtársnak kiverte [sic!] a lába alól a talajt. Kívánatosabb lenne neki más területre való áthelyezése.”4 Januártól a megyei kapitány Adorján Gyula lett, aki addig a november első felében szerveződött pufajkás egység egyik parancsnoka volt.

1

Harcos életutak, 138–140. o. BM TI 2–100–19. 1956. november 18. 3 Történelmi hűséggel, politikai felelősséggel. Budapest, BM Könyvkiadó, 1985. 24. o. – Arch. 1. f. 3. fcs. 1957. 17 . ő. e. Nm IB 1957. június 19-i jkv. 4 Szabó István őrnagy október végén, a megyei főosztály vezetőjének, Rácz Károly ÁVHs őrnagynak Csehszlovákiába való távozása után lett a rendőrkapitányság vezetője. Tagja volt a megyei nemzeti bizottság elnökségének és részt vett a katonai tanács munkájában is. Eltávolítása után őrizetbe vették, de később a bíróság felmentette. – Arch. 1. f. 3. fcs. 1957. 17. ő. e. Nm IB 1957. június 19-i jkv. – ÁBTL V–150373. 9. o. 2

165

A „Terv” és végrehajtói A tisztogatás megindításával párhuzamosan, már 1956. november végén megkezdődött a politikai osztály felállítása. Az osztályt kezdetben a Budapestről érkezett négyes alkotta, és decemberben is csupán hat fővel dolgozott. „Ez a 4 fő kezdte meg november végén minden anyag és támogatás nélkül a munkát” – olvashatjuk az intézőbizottság júniusi jegyzőkönyvében. Csak az ÁVH-sok felülvizsgálatok után, 1957 januárjában jelentek meg a megyei főosztály volt állambiztonsági nyomozói. Ennek ellenére a politikai osztály már december elején megkezdte a letartóztatásokat, egyelőre csak Salgótarjánban és környékén. Nagyobb számú lefogásra csak a december 8-i sortüzet követő akciók alatt került sor, amikor néhány nap alatt őrizetbe vették a megyei munkástanács vezetőit. A megyére kitekintő munka azonban csak az osztály tényleges feltöltése után, 1957 februárjában indult meg. A nyomozómunkát sokáig hátráltatta az is, hogy a rendőri állományból 454 főt őrszolgálati feladatokra kellett igénybe venni. Az intézőbizottságnak még december végén is azt kellett megállapítania, hogy azelőtt tíz nappal voltak olyan rendőrök, akik nem mertek „járőrbe” menni. A pártvezetés által is elfogadható eredményt csupán a fegyverek beszedésében értek el: december végéig 450–500 lőfegyvert gyűjtöttek be, míg egy 1957-es beszámoló összesen 477 géppisztolyról, 382 pisztolyról, 16 golyószóróról és 600 puskáról tesz említést. 1957 derekán az intézőbizottság büszkén összegezte a politikai osztály és a bűnügyi szervek addigi teljesítményét: november óta több mint 900 főt vettek őrizetbe, ebből 260-at helyeztek közbiztonsági őrizetbe, 200-at adtak át az ügyészségnek, és a kiengedettek egy részét is rendőri felügyelet alá helyezték. Csupán a március 15-i, március 23-i, április 4-i és május 1-jei ünnepekkel kapcsolatos preventív akciók során 448 főt fogtak le. A forradalom alatt a megyébe érkező 277 szabadult rab közül pedig 231-et tartóztattak le.1 Az ügyészségek munkájára igazából csak 1957 februárjától számíthattak a politikai osztály munkatársai. Ekkor indult meg a forradalom alatt kompromittálódott ügyészek eltávolítása. A legfőbb ügyész február 8-i keltezésű körlevelében értesítette a megyéket arról, hogy a rendőr-főkapitányságokon szervezett politikai nyomozóosztályok mellé, az osztály vezetőjének egyetértésével egy politikai ügyészt kell kineveznie, aki a törvényességi felügyeletet fogja ellátni. Nógrádban a feladatra Rozgonyi Aladárt jelölték ki. Az ő szakmai hozzáállását példázza itt az a néhány mondat, amelyet 1957 júliusában, egy hivatali értekezleten mondott el: „A politikai munka megindulásakor sokszor megtörtént, nem tudták a rendőrtiszt elvtársak sem, hogy valaki miért került be. Ember 1

NML XXV. 6. 6. d. 1957. Ig. III. 1/33. – Arch. 1. f. 3. fcs. 1957. 17. ő. e. MSZMP Nm IB 1957. június 19-i jkv.

166

Katonák a megtorlás fogaskerekei között volt, papír nélkül. Ez a múlt negyedévben volt, ma már nem fordul elő. A rendőrségnél is rájöttek arra, hogy a törvénytelenség államrendünknek nem használ, hanem árt. De ne csak a megyei főkapitányságnál vegyük észre a hibákat, nézzünk körül a járási osztályoknál is! Pl. Rétságon a laktanyában, Pásztón a rendőrségnél verték a letartóztatottakat, Szécsényben is bántottak. De ez sem történik már meg. Be kell látni, az első negyedévben az osztályellenség támadott. Helyre kell állítani a rendet, ha másként nem, törvénytelen módszerekkel…” 1 Salgótarjánban a párthű fegyveres erő, a „pufajkás” karhatalom szervezése már november 4-én megindult. A szervezés alapját azok a gyár- és üzemőrségek jelentették, amelyek létrehozására még október 24–25-én adott utasítást a kommunista párt megyei vezetése. Ezek a csoportok az események előrehaladtával részben kiszorultak Salgótarjánból és visszatértek a közeli bányászok lakta községekbe, részben azonban bent a városban vészelték át a forradalmat, továbbra is a pártvezetés utasításaira figyelve. 2 November 4-én a Nemzeti Bizottság mellett működő Katonai Tanács úgy döntött, hogy nem szervez fegyveres ellenállást arra az esetre, ha a városba szovjet csapatok érkeznének.3 A kommunista párt vezetői már délelőtt kimentek a szomszédos bányászfalvakba. A szervezést segítette, hogy néhány helységben a forradalom alatt, illetve elől hazaérkező ÁVH-s tisztek, rendőrök, katonák és tisztviselők gyülekeztek, akik azonnal felsorakoztak a pártvezetés mögött. Éjszaka már ők adtak őrjáratot a város utcáin. A karhatalom magja, tiszti század néven november első felében alakult. A hónap végén a megye területén már 383 „munkásőr” tevékenykedett. Őket egészítette ki a 83 fős, tartalékos tisztekből álló, fegyveres csoport Salgótarjánban. December 28-án már csak 186 főt tartottak nyilván, míg véglegesen engedélyezett számuk 115 fő lett.4 November 4-én este létrehoztak egy öttagú karhatalmi bizottságot, melynek parancsnoka Árvai Mihály alezredes lett, akit még Király Béla küldött ki a fegyveres erők vezetésére Salgótarjánba. A következő néhány napban a karhatalom teljes mértékben a pártvezetés irányítása alá került. November 13-án, a szovjet csapatok ismételt bevonulásakor pedig a megye legjelentékenyebb forradalmi 1

NML XXV. 22. 8. d. 1957. Ig. XX. 8. – NML XXV. 6. 8. d. 1957. Ig. IV. 1/2. Dávid János – Geskó Sándor – Schiffer Pál: Forradalom, Sortűz, Megtorlás. Progresszió, 1990. 10–13. o. 3 NML XXV. 4. c) B. 395/1957. 1957. szeptember 24-i tárgyalási jegyzőkönyv. 4 Névsorukat és szervezeti felépítésüket más tanulmányok már közölték, pl. Dávid János – Geskó Sándor – Schiffer Pál: ism. 42–43. o. és Sulyok László: Fölegyenesedtünk. Elemzési kísérlet 1956. december 8-ról. Palócföld, 1990. 3. sz. 41–42. o. – BM TI 2–100–26. 1956. november 25. 2

167

A „Terv” és végrehajtói fegyveres ereje, a Salgótarjáni Acélárugyár Nemzetőrsége is letette, illetve elrejtette fegyvereit.1 A karhatalom vezetésében kezdetben problémát okozott a kettős – BM–HM – központú szervezés. Mivel a Kádár-kormánynak nem volt külön honvédelmi minisztere, a rendőrség frissen visszakerült ÁVH-s vezetői igyekeztek magukhoz ragadni a karhatalmi egységek vezetését. Ennek ellenére november közepéig a karhatalmi század parancsnoka mégis a megyei kiegészítő parancsnokság vezetője, Borsos Pál alezredes maradt, akit még november 6-án választottak meg e posztra, Árvai helyére.2 Hamarosan azonban őt is felváltották, s az egység élére Darázs István3 „karhatalmi őrnagy” és Brehó Gyula kerültek. A karhatalom szervezése a megyeszékhelyen kívül csak vontatottan haladt. A Rétsági járásban a páncélosezred tiszti, tiszthelyettesi állományából rendelt ki a parancsnok egy szakaszt a rendőrkapitányságra, 4 míg Balassagyarmatra, az itteni szerveződés megerősítésére Salgótarjánból kellett egy szakasznyi erőt levezényelni.5 Módszereikben és magatartásukban országos összehasonlításban is kiemelkedtek brutalitásukkal és fegyelmezetlenségükkel. December végén Házi vezérőrnagy és a megyei pártvezetés is eljutott oda, hogy elszánják magukat a „hiányosságok” felszámolására (ezek közül a jegyzőkönyv a következőket sorolja fel: fegyelmezetlenség, iszákosság, egyéni akciók a parancsnok tudta nélkül, öltözködés, tisztálkodás elhanyagolása), mivel – Házi szavait idézve – „Ez ma nem időszerű már”.6 A pufajkások zöme a Salgótarján környéki bányász- és káderfalvakból került ki (főként Baglyasaljáról, majd később Karancslapujtőről), eleinte községek szerint tagozódtak, és ebből adódóan nemegyszer egymással is konfliktusba keveredtek. A rendőrség november 18-i jelentése azt is megjegyzi, hogy „a bányászok és a gyári munkások között többirányú ellentét van, nem akarnak együtt dolgozni a munkásőrségekben”.7 Sokuk fizetése a bányában jóval magasabb volt, mint a karhatalomnál. Itt az alap nem haladta meg az 1300 Ft-ot, ami szintén hozzájárult a problémákhoz. Pothornyik, egy december végi IB-ülésen, nagyvonalú gesztussal felajánlotta, hogy ha a fegyveres erők minisztériuma nem 1

HL 1956-os gyűjtemény 6a. őe. 1021–1036. fólió. Nógrád megyei kiegészítő parancsnokságok jelentései. 2 Uo. 3 Darázs István 1921. december 21-én született, Mátraszőlősön. Eredeti foglalkozása lakatos. 1956-ban Baglyasalján élt. 4 Arch. 33. f. 1. ffcs. 1956. 9. őe. Rétsági járás. A rétsági karhatalmi szakasz története. 5 HL 1956-os gyűjtemény 6a. őe. 1021-1036. fólió. Nógrád megyei kiegészítő parancsnokságok jelentései. 6 Arch. 1. f. 3. fcs. 1956. 3. ő. e. Nm IB 1956. december 28-i jkv. 7 BM TI 2–100–19. 1956. november 18.

168

Katonák a megtorlás fogaskerekei között tud több fizetést adni, akkor „a tröszt vállalja, hogy a vájárok 3 havi átlagát fizeti” nekik. Ez a laza fegyelmű, többnyire fiatal bányászokból, pártmunkásokból, ávósokból és katonatisztekből álló társaság mészárolt le december 8-án több tucat védtelen salgótarjáni és környékbeli nőt, férfit és gyermeket. 1 Valószínű, hogy a megtorlás kiszélesítésére a megyei pártbizottságon csak december végén, illetve 1957 elején fogalmazódtak meg az első konkrét tervek, amelyeket a városi bizottságok a január-februári összejöveteleken tárgyaltak meg. Konkrét forrásunk nincs róla, de számos részinformáció bizonyítja, hogy a letartóztatások döntéshozói gyakorta a pártbizottságok vezetői voltak. A megtorlás Rétságon A Rétsági járásban a páncélosezred szétesése után megszűnt az az erőcentrum, amely egyértelműen befolyásolhatta volna az események alakulását. Az MSZMP járási intézőbizottságának kezdeti munkáját meghatározta, hogy tagjai közé nem kerültek be az operatív irányítómunkában jártas MDP-vezetők. Oka lehetett a kezdeti határozatlanságnak az is, hogy a megyei pártvezetés sem tudott elég figyelmet szentelni a periferiális helyzetben lévő járásra, ahol december 23-ig használható karhatalom sem volt. December 15-én visszakerült az apparátus élére Géczi János egykori járási másodtitkár, és az intézőbizottság tagjává választották a pártadminisztrációban jártas Sipos Jánost is. Nem tudjuk, hogy Géczi miért csak december közepén kapcsolódott be a pártéletbe. Lehet, hogy erre a diósjenői pártszervezet december 27-i jegyzőkönyvében találjuk meg a magyarázatot: „A járási pártbizottságban vannak olyan elvtársak, akik az októberi események idején nem úgy viselkedtek, mint a járási pártvezetőknek viselkedniük kellett volna. Pl. Géczi János elvtárs, aki lábfájása miatt nem kapcsolódott bele az új párt szervezésébe, de apósával tudta járni a réteket, földmérés céljából.” Az MSZMP járási intézőbizottságának tagjai december 28-án: Póczos Barna, Földi Jánosné, Kucsera János, Pál Károly, Berki Mihály, Czene Béla, Bencsics Antal, Sipos János, Géczi János voltak. December végén ők vették kézbe a meglehetősen lassan bontakozó pártélet szervezését. Az apparátusban Földi Jánosné, Sipos János, Kollár István, Géczi Jánosné, Géczi János és – a következő év elejétől – Czene Béla dolgozott. A megújult csa1

A halottak névsorát először Bill Lomax közölte: Magyarország 1956. Budapest, Auróra Kiadó, 1989. 115–116. o. – A sortűz körülményei máig sem teljesen tisztázottak. Dr. Berki Mihály könyvében (BERKI M. 1989. 198–199. o.) Házi Sándorra, Gyurkó Lajosra és Sucin Józsefre, Gyurkó politikai helyettesére gyanakszik, mint akik kitervelték volna a mészárlást. – Arch. 1. f. 3. fcs. 1956. 3. ő. e. Nm IB 1956. december 28-i jkv.

169

A „Terv” és végrehajtói pat szellemi kötődését jellemezze az az információs jelentésből vett részlet, amelyben Czene Béla intézőbizottsági tag megkönnyebbülten jelenthette a „Kedves Elvtársak”-nak, hogy „Hruscsov elvtárs pohárköszöntőjéről szintén gyakran hallunk, amelyben megemlékezik Sztálin elvtársról. Általában a kommunisták körében gyakran hallható, hogy kár volt a Sztálin elvtárs hibájával túlzottan foglalkozni. Helyeslik azt, hogy Hruscsov elvtárs ezt a kijelentést tette (adja isten – mint szokás mondani –, minden kommunista úgy tudjon harcolni az ellenséggel szemben, mint Sztálin harcolt). Így legalább látja a világkapitalizmus, hogy mi Sztálin elvtársnak nem csak a hibáit fitogtatjuk.” 1 A november első felében megszerveződő járási pártvezetés december végéig csak a tanácsi szervezet párthű roncsaira építhetett. A járásban is kezdetét vette a szakirodalomban kettős hatalomnak nevezett időszak, melynek lényegét abban látjuk, hogy a forradalom tartalmi elemei az intézményesült formákból – azok szétverésével, megszűnésével párhuzamosan – a civil, személyes szférába kerültek át. Szervezett megjelenésük ellehetetlenülésével pedig mindinkább az egyén belső tudatában és magatartásmintákban jelentek meg. Az ilyen típusú ellenforradalmi tartalmat a hatalom egyetlen módon volt képes negligálni: ha magát a személyt „szüntette meg” (leváltotta, lecsukta, életét lehetetlenné tette – vagy épp mindenre fátylat borítva befogadta soraiba). November 6-án reggel, a járási tanács kommunista dolgozói visszatértek munkahelyükre. Ezzel azonban csupán annyi történt, hogy visszaállt az október 23. előtti szervezeti állapot. A forradalomnak a restaurált hatalmi rend friss és régi törvényi keretei mögé való menekítését jelezte, hogy a községi végrehajtó bizottságok sorra választották vb-elnökké és -titkárrá a forradalmi tanácsok október-novemberben megválasztott vezetőit. November 20-án a megyei tanács elnöke és Cser Gyula kiküldött kormánybiztos a megyei tanács osztályvezetőinek és a járási tanácsok elnökeinek tartott értekezletet. Ennek fő témája a különböző forradalmi bizottságok ténykedése és szerepe, de főleg a tanácsok munkájának a beindítása volt. 2 Ennek ellenére a járási tanács végrehajtó bizottsága csak december 6-án tartotta meg első összejövetelét, ahol már Lánszki elnökölt. Erejükből azonban még csak arra futotta, hogy jóváhagyják a járás tizenegy községében a vezetőválasztások döntéseit. Sőt, az MSZMP jelen lévő képviselőjének „tanácsára” Lánszkinak – akinek távozását gyakorlatilag mindenki megkönnyebbüléssel fogadta – le kellett mondania. Az ülésen jelen lévők csaknem egyöntetűen megállapították, hogy távozását az egész járás követeli. Személye ellen még decemberben is jelentek meg 1

Arch. 9. f. 2. o. 1957. 10. ő. e. 1. o. – Arch. 9. f. 2. o. 1957. 5. ő. e. 6. o.– Arch. 9. f. 2. o. 1957. 10. ő. e. 1957. február 24. 2 BM TI 2–100–22. 6–7. f.

170

Katonák a megtorlás fogaskerekei között röplapok, plakátok. Az egyik vb-tag így jellemezte a helyzetet: „... a nőtincsi dolgozó parasztok mikor eljött a vb-ülésre, azt üzenték vele, hogy ha meghagyják Lánszki elvtársat, akkor ne is menjen vissza, mert agyonverik...”1 Mindössze tizenhat taggal, a járási tanácson is megalakult a pártszervezet, és megkezdődött a forradalom alatt szerepet vállalók kiszorítása az apparátusból: „Az elvtársak követelik és kérik a megyei intézőbizottságot, hogy Bolcsó Pált semmiféle mesterkedés árán ne helyezzék el a járás területén, és a csökkentésnél azok a személyek kerüljenek előtérbe, akik az ellenforradalmat segítették. Az elvtársak a taggyűlésen név szerint is megjelölték az illetékes személyeket.” December közepén „még Nógrádon, Diósjenőn, Szátokon inkább a forradalmi bizottság funkcionált, de az is tapasztalható volt, hogy ilyen közös társulat alakult ki, egy kicsit végrehajtó bizottság, egy kicsit forradalmi bizottság...” A pártvezetés jelentése szerint „Tolmácson, Nagyorosziban, Borsosberényben, Diósjenőn, Tereskén, Szátokon, Szentén, Kisecseten, Berkenyén, Nógrádon... a forradalom időszakában választott elnökök, illetve titkárok” működtek a községi tanácsoknál még a hónap végén is. A második, december 29-i végrehajtó bizottsági ülés is kénytelen volt jóváhagyni a bánki, nógrádi és kisecseti községi tanácsok ama döntését, amelyben a forradalom alatt megválasztott vezetőket tanácselnökökké választották. Az információs jelentés még 1957 januárjában is azt hangsúlyozta, hogy „a községi tanácsoknál a törvényes vb-k helyreállítása elég vontatottan halad. A forradalmi tanácsok által beválasztott elnökök helyenként körömszakadtáig ragaszkodnak a helyükhöz, mint történt ez Nógrádon, Diósjenőn, ugyanakkor a megfelelő régi elnököt nehéz visszaállítani, mert nem meri vállalni.” 2 Formailag csak a községi tanácsok első, január végén, február elején megtartott tanácsülésein sikerült – nem egy helyen csak erőszak útján – a forradalom képviselőit végérvényesen eltávolítani a helyi közéletből. Az 1957-es év folyamán azután sorra lemondatták azokat a tanácstagokat is, akik bármilyen módon bekapcsolódtak az októberi-novemberi eseményekbe. Ezzel megszűnt minden esélye annak, hogy a személyekben képviselt forradalom a legkisebb szerepet is játszhassa a helyi közösségek életében. A „hozzáértő és megbízható elvtársak” hiánya főként a szervesen összetartozó és egymás munkájára épülő három szervezet, a rendőrség, ügyészség és járásbíróság működését akasztotta meg. A járási pártvezetés még március elején is elégedetlen volt az ügyész és a járásbíró személyével: „Egyébként az ügyész (Csonka Tibor) az ellenforradalmi 1

Arch. 33. f. 1. fcs. 1956. 9. ő. e. A Rétsági járás ellenforradalmi eseményeinek feldolgozása. 11. o. – NML XXV. 4. c) B. 548/1957. 7. 15. o. – NML XXIII. 252. 5. RJT VB jegyzőkönyvei 1956. III–27. 2 Arch. 9. f. 2. 1957. 10. ő. e. 1956. december 28. 3–4. o. – Arch. 9. f. 2. 1957. 10. ő. e. 1957. január 31. 16–17. o. – NML XXIII. 252. 5. RJT VB jegyzőkönyvei 1956. III–28.

171

A „Terv” és végrehajtói események óta a járási intézőbizottsággal való kapcsolattól tartózkodik, eddig semmiről sem tájékoztatott... A meglévő bíró nem alkalmas arra, hogy politikai bűnügyeket tárgyaljon.”1 Az ügyészi munka a törvényességi felügyelet felújításával indult meg. Csonka januárban vizsgálatokat végzett a környező üzemekben, ahol az épp folyamatban lévő racionalizálások törvényességét tekintette át. Az ügyészségi és ebből következően a bírósági munka lassú megindulását elsősorban a rendőrség tartózkodó magatartása magyarázza. Bár a kapitányság pártszervezete már 1956. november 5-én megalakult, gyakorlatilag semmiféle működést sem fejtettek ki, február 21-ig alapszervezeti ülést sem tartottak.2 A kapitányság vezetőinek figyelmét és erejét a belső harcok kötötték le. „Az események hatására” az állomány két részre szakadt, ami meghatározta a hangulatot. Késleltette a számonkérés megindítását az is, hogy azelőtt a személyi állomány egyetlen tagja sem foglalkozott politikai ügyekkel. Mint ahogyan egy március eleji beszámoló rögzíti: a rendőrök, nyomozók „nehezen ismerték fel az ellenforradalom célját. A személyi állomány nagy része nem látta tisztán, hogy ez a társadalmi rend megdöntésére irányult, hanem csupán a gazdasági részt látták ebben, úgy értékelték, hogy egy nagyméretű sztrájk volt, aminek a célkitűzései gazdasági jellegűek. Ezt bizonyítja, hogy az első esetek vizsgálatánál nem találták meg a BHÖ paragrafusaiban az erre megfelelő részt. Nehezen hitték el, hogy ezek a cselekmények beleférnek a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés bűntettébe. Éppen ezért nyomozóink félve nyúltak hozzá ezen cselekmények vizsgálatához, inkább beleburkolóztak a gazdasági bűncselekményekbe. Pl. rendőreinket, akik már komoly tapasztalattal rendelkeznek és gazdasági bűncselekményeket önállóan is kivizsgálnak, egyáltalán nem lehetett felhasználni... kezdetben ezen a területen. Mindezt bizonyítja az is, hogy az után, hogy rákényszerítettük a nyomozókat a politikai bűncselekmények kivizsgálására, s ma már, amikor foglalkozunk velük, hogy felismerjék az október 23. valódi célját, és a nyomozás során maguk is látják, hogy tényleg politikai célkitűzések voltak egy tüntetés megszervezésében és annak levezetésében, ma már könnyebben, nagyobb ambícióval megy ez a munka... Továbbá a helybelieknél, Rojkovics, Horváth, Bencsics elvtársaknál volt egy olyan irányzat is, hogy igen sok ismerőst érint a nyomozás.” 3 Decemberben azonban már a járási kapitányságon is kezdetét vette a tisztogatás. A hónap végéig hét személyt távolítottak el, azonban a pártbizottság vezetői még január 31-i információs jelentésükben is szorgalmazták „a rendőrség

1

Arch. 9. f. 2. o. 1957. év 10. ő. e. 1957. március 6. Arch. 9. f. 3. cs. 1957. 6. ő. e. 51. o. – Arch. 9. f. 2. o. 1957. 21. ő. e. 1957. február 22. 3 Arch. 9. f. 3. cs. 1957. 5. ő. e. 37. o. 2

172

Katonák a megtorlás fogaskerekei között életében is a rend és a fegyelem megteremtése érdekében a racionalizálás sürgős végrehajtását”.1 1956 novemberében a rendőrség csupán egy esetben – a szécsénkei gyújtogatás ügyében – rendelt el nyomozást. Decemberben az ügyészség kettő, a rendőrség négy ügyben kezdeményezett eljárást, ám egyik sem jutott el a vádemelésig, mind az ötben megszüntető határozat született. A szervezettebb bűnüldöző munka csak 1957 januárjában indult meg. A munka felgyorsítását részben az tette lehetővé, hogy a megyei vezetés, hosszas huzavona után, Malics Géza helyére Mrázik Ferencet küldte Rétságra, hogy kézbe vegye a kapitányság ügyeit. A megfogyatkozott állomány feltöltésére pedig Balassagyarmatról rendeltek le fél tucat karhatalmistát, akiket átsoroltak a rendőrség állományába. Mindezek után a járási pártbizottság információs jelentése 1957. február 21én már elégedetten állapíthatta meg, hogy a kapitányság alkalmazottjai „az elmúlt héten teljes erővel megindították az ellenforradalmárok tevékenységének fölgöngyölítését”.2 Géczi János gyanakvása azonban még márciusban sem ült el: „Nem lehet azt sem mondani, hogy az egység egész személyi állománya harcra kész, és minden rendőr elvtársnak a magatartásával biztosítva vagyunk arról, hogy élete árán is védi a proletárdiktatúrát.”3 Csonka ügyész január 8-án járási bűnüldözési értekezletet szervezett a rendőrség, a karhatalom és az erdészetek bevonásával az erdei falopások megakadályozása és fokozottabb üldözése érdekében. Január hónapban az ügyészség és a rendőrség összesen 32 ügyben rendelt el nyomozást. Ebből tizenháromban társadalmi tulajdon elleni bűntett, hétben fegyverrejtegetés bűntette és hatban súlyos testi sértés miatt. A járásbíróság januárban mindössze egyetlen ítéletet hozott, azt is egy, a forradalom előtt elkövetett bűntettel kapcsolatban. Február végéig hét esetben nyolc terhelttel kapcsolatosan született elmarasztaló ítélet, közöttük négy fegyverrejtegető ügyében. 4 Uszta Gyula parancsára a páncélosezred parancsnoka 1956. december 11-én egy szakasznyi tisztet (főként fiatal hadnagyokat) és tiszthelyettest jelölt ki karhatalmi feladatokra. Az egységet már a következő napon Salgótarjánba vezényelték. Csak december 23-án tértek vissza ismét Rétságra, ahol a rendőrséggel együttműködve 1957. április 6-ig, a szakasz feloszlatásáig teljesítettek „rendfenntartó szolgálatot”. Működésük során begyűjtöttek 186 db fegyvert, végrehajtottak 25–

1

Arch. 9. f. 2. o. 1957. 10. ő. e. 1957. január 31. Arch. 9. f. 2. o. 1957. 10. ő. e. 1957. február 21. 3 Arch. 9. f. 3. cs. 1957. 6. ő. e. 53–54. o. 4 Arch. 9. f. 3. cs. 1957. 5. ő. e. 33. o. 2

173

A „Terv” és végrehajtói 30 házkutatást, és „ellenforradalmi tevékenység, fegyverejtegetés és lázítás” miatt letartóztattak 123 személyt. Eközben „a személyi állomány hangulata jó volt, az illetmények rendezése és az éjjeli pótlék bevezetése jó hatással volt a hangulatra”.1 Garami ezredes az egység parancsnokává Székely Ferenc századost, a kiképzőezred mozgósítási tisztjét nevezte ki. Őt később, az 1957-es átszervezés során, ezred-hadműveleti főtisztté léptették elő. Székely Devcsics Miklós hadnagy politikai helyettessel és a háromfős pártbizottság tagjaival együtt irányította a szakasz tevékenységét. Devcsics, 1956-ban huszonhárom évesen, fiatal hadnagyként az egyik század parancsnokának politikai helyettese volt, majd nem sokkal az októberi események előtt parancsnoki paranccsal a törzsbe vezényelték és megbízták az agitációs és propagandamunka irányításával. (Érdekes és a zavarodott viszonyokat is jól tükrözi az a történet, amelyet a hadnagy tiszti felülvizsgáló bizottsági jegyzőkönyve őrzött meg. Mayer Barna azzal vádolta őt, hogy november 4-én pisztolyt fogott rá, mert „a fasiszták névsorát átadta a szovjeteknek”. Münnichhez írt feljelentőlevelében Mayer valóban ír arról, hogy november elején őt és Devcsicset is beválasztották az ezred MSZMP-szervezetének ideiglenes intézőbizottságába. Utóbbi később a bizottság titkára lett. Azonban a hadnagy hamarosan Pálinkás oldalára állt: „elővette pisztolyát azzal, hogy mondjam el neki őszintén, hogy elárultam Pálinkás őrnagyot az oroszoknak, hogy Pálinkás fasiszta.”) Sóti Ferenc hadnagy, a karhatalom huszonnégy éves párttitkára – azelőtt az egyik kiképzőszázad szakaszparancsnoka volt –, 1957-ben híradó szakaszparancsnoki beosztást kapott.2 A pártbizottság tagjai voltak még Galambos Sándor és Schmidt Ferenc főhadnagyok. Galambos volt – huszonkilenc évesen – az ezred személyügyi tisztje. 1957 áprilisában, a karhatalomtól történt leszerelése után, személyi állomány-nyilvántartó főtisztté nevezték ki. Április hatodika után a szakasz tevékenységéről a parancsnokok jelentést készítettek. Ebben a következő emlékezetesebb eseményeket sorolják fel: 1956. december 29-én Berkenye községben az igazoltatást végrehajtó járőrt a lakosok körülvették, és felszólításra sem távoztak el. A járőr a levegőbe leadott lövésekkel oszlatta szét a tömeget. „A személyi állományban az esemény jó hatást váltott ki. Megnőtt az önbizalmuk, a saját erejükbe vetett hitük. Levonták 1

A jelentés szerint az egység tagjai 1957. január 1-ig a beosztásuk szerinti bérezést kapták, majd ettől fogva az alacsonyabb beosztású tisztek illetményét 1600, a tiszthelyettesekét 1400 Ft-ra egészítették ki. – A kiképzőezred januári parancsnoki parancsa, 1956. december 16-i számfejtéssel, összesen 8 főnek rendelt 100–180 Ft nagyságú kiegészítést. – Arch. 33. f. 1. cs. 1956. 9. ő. e. Rétsági járás. A karhatalmi szakasz története. – HL 102/03/195. I–II. Parancsnoksági parancsok. 7/1957. január 16. 2 Arch. 33. f. 1. cs. 1956. 9. ő. e. Rétsági járás. A karhatalmi szakasz története.

174

Katonák a megtorlás fogaskerekei között ebből azt a tanulságot, hogy a legkisebb rendzavarást is erélyesen meg kell akadályozni.” 1957. január 15-től február 1-ig az egység második raját Diósjenő községbe vezényelték Biczó József hadnagy parancsnoksága alatt, a helyi pártszervezet kérésére „járőrszolgálatra és operatív munkára”. Január 27-én Nógrád községben akadályozták meg „egy ellenforradalmi gyűlés” összehívását. Ugyanitt már január közepe táján feloszlatták azt a „tanács által összehívott gyűlést, „amely az 1948-as földbirtokviszonyok visszaállítását akarta elhatározni és a termelőszövetkezet feloszlatását célozta”. Ekkor mondatták le Piroska Istvánt, a forradalmi tanács vb-elnökké választott vezetőjét, akit február elején internáltak. Február 2-án biztosították a megyébe érkező kormánytagok útját (Kádár János pártaktíván vett részt Salgótarjánban). Március hónapban a szakasz Borsosberény és Romhány községekben tartott razziákat. Március 15-e és április 4-e előtt a járás területén megelőző őrizetbe vételeket hajtottak végre, és az ünnepek alatt az egész járást átfogó járőrtevékenységet folytattak. Több esetben báli és kocsmai tömegverekedést oszlattak fel. Fegyelmezetlenség, illetve „nem megfelelő politikai állásfoglalás miatt” a karhatalmi szakaszból Stamler József és Molnár Bertalan hadnagyokat, valamint Halmoczki Gyula főhadnagyot távolították el. (Halmoczki rohamlöveg-vezető tiszt volt. Amikor a karhatalmi szakasz Salgótarjánba ment, felvette a kapcsolatot szülőfalujának, Karancslapujtőnek a kommunistáival, és fegyvereket juttatott el hozzájuk. 1957 márciusában állítólag azért kérte a leszerelését, mert át akart menni a rendőrséghez. Stamler az egyik rohamlöveg parancsnoka volt. Halmoczkit 1957. március 13-án, Stamlert április 10-én helyezték tartalékállományba. A karhatalomból való eltávolításuk időpontját és pontos okát nem ismerjük. Molnár Bertalan volt az egyik hadnagy, aki október 31-én Pálinkást elkísérte a Parlamentbe.) Székelyék jelentése az első helyen említi azt az akciót, mely talán a leginkább emlékezetessé tette nevüket: „1956. december 25-én – a szakasz – letartóztatta Pálinkás (Pallavichiny) [sic!] Antal őrnagyot, ellenforradalmi tevékenysége miatt. A feladat végrehajtásában kitűnt Devcsics Miklós hadnagy, Biczó József hadnagy és Bányai János hadnagy.”1 November 4-én a rétsági páncélos tiszthelyettes kiképző ezred védelmi állást foglalt el, állomáshelyétől néhány kilométerre. A szovjet páncélos túlerő láttán azonban az ezred vezetése a megadás mellett döntött. Ezt követően az egység gyakorlatilag felbomlott.

1

Uo. – HL 102/05/62. 092. szü. pcs. és 102/05/63. 0286. szü. pcs.

175

A „Terv” és végrehajtói A tiszti állomány lefegyverzése után – mivel három harckocsit nem sikerült előkeríteni (ezek a Börzsönynek vették az irányt és csak a következő napon jöttek vissza) – a szovjet parancsnok elrendelte az összes páncélos besorolását a műútra, és az átadásukat. A kezelőlegénység egy része, amikor a parancsról értesült, harckocsiját elhagyva szélnek eredt. Pálinkás Antal állítása szerint november 4–5-én, alig tíz fő kivételével, mindenki elhagyta a garnizont. A Máriaudvarról visszatérő parancsnokokat üres, feldúlt laktanya fogadta. A legénységi és tiszti állomány nagy része végleg távozott a rossz emlékű helyről, míg sokan csak egy-két hét múlva jelentek meg ismét. Volt, aki gyalog indult haza, a távolabb lakók azonban az ezred gépkocsijait is magukkal vitték. November 4-én több száz fegyver került ki a raktárakból, a harckocsik egy része még napokig az utak mentén állt, elhagyatva, kitéve a beszerzőútra induló civileknek, akik a laktanya területét is meglátogatták.1 Ebből a káoszból kellett újra egységet teremteni. November 6-án Garami Lajos tiszti gyűlést hívott össze, amelyen megjelent a Rétságon elérhető állomány nagy része. Itt Ivanics János százados és Deák János hadnagy vezetésével egy bizottságot hoztak létre, amely felmérte a meglévő élelmiszerkészletet, amit később – hatvan főnek kéthavi élelmét meghagyva – porciókra osztva, családnagyság szerint kiosztottak a tiszti és tiszthelyettesi állomány között.2 Megszervezték a rádió hallgatását – mely napokig ismét a fő hírforrássá lépett elő –, a járőrözést és a laktanya védelmét. Hozzákezdtek a fegyverek, harckocsianyagok begyűjtéséhez, és bekapcsolódtak a közellátás megszervezésébe. November első napjaiban Rétságon sem az MDP, és még kevésbé az újonnan alakult MSZMP, nem működött. A pártbizottság lepecsételése után – a forrásokban is megjelenő módon – szervezeti élet bizonyosan nem folyt. Tudjuk viszont, hogy a Deli-féle csoporttal Salgótarjánban tevékenykedő politikai tisztek, Devcsics hadnagy és Torják főhadnagy, már november 4-e előtt kapcsolatot teremtettek a párt ottani tagjaival. (Devcsics állítólag Deli főhadnagynak is felajánlotta a belépést, ám az azzal hárította el az invitálást, hogy ő nem lép egyik pártba sem, „de mindegyiket támogatja”.) A szovjet invázió után azonnal megindult a kommunista párt járási reorganizálása. Nem ismeretes, hogy a helyben vagy a páncélos-parancsnokságon történtek játszottak-e elsődleges szerepet, de a laktanyában már november hetedikén összeült a pártszervezet, ahol Garamit is bizottsági taggá választották. Az alakuló pártszervezet első tagjai között találjuk Kelédi Béla őrnagyot, ezredpolitikai helyettest (aki Galajda Béla egyik feljegyzése szerint a forradalom alatt még így nyilatkozott: „… bajtársak, ne haragudjanak rám, én tizenkét évig ha1 2

KFÜ Bf. 092/1957. 1964. május 18-i perújítási kérelem. Melléklet. – Periratok, 58., 70., 467. o. Periratok, 466–477. o. – KFÜ Bf. 092/1957. 1964. májusi 18-i perújítási kérelem. Melléklet.

176

Katonák a megtorlás fogaskerekei között zudtam maguknak, meg is értem, hogy haragszanak rám, de ezt nékem muszáj volt csinálni, de ezután minden másként lesz”), Demeter András politikai tisztet, aki később leszerelt, Nánási Sándor századost (ő a Szovjetunióban végzett, ahonnan hadmérnökként került a rétsági ezredhez), Galambos Sándor főhadnagyot, a karhatalmi szakasz már említett pártbizottsági tagját, Dikó törzsőrmestert, Mayer Barna hadnagyot, Tóth József főhadnagyot (nem a Pálinkás-perben szereplőt!) és a Salgótarjánból visszatérő tisztek egy részét. De hamarosan kiszélesedett a kör, belépett például a később vád alá került Galajda Béla is. Őt később kizárták, az 1958-ban Kádárhoz címzett kegyelmi kérvényében írtak szerint: „A pártból való kizárásomat nem a tagság előtt ejtették meg, hanem Defcsics [sic!] hadnagy...” Egy alkalommal, „mint megfigyelő”, az egyik gyűlésen részt vett Stift Róbert is. Az MSZMP kezdeti támogatói az ezred forradalom alatti életében meglehetősen vegyes, ellentétes szerepet játszottak, származásuk és életpályájuk is sokban különbözött. Lépésükben nyilván nem minden esetben az elmúlt eseményekhez való viszony volt a meghatározó, hiszen Kádár János november 4-e előtt – és még utána is napokig – forradalomról beszélt. A frontok sokuk tudatában – a drasztikus szovjet fellépés szinte általános elítélése ellenére – csak később, a tiszti nyilatkozat olvasása után, vagy, a fejleményeket szemlélve, november közepén, még inkább végén körvonalazódhattak. Kérdés persze, hogy közülük az élni kell privát ideológiája mellett kit mozgatott a tudatos hit, meggyőződés, és kit a félelem, a megtorlás elől a pártba menekülés önvédő taktikája. Jellemző a bizonytalan és ellentmondásos helyzetre és vélekedésekre, hogy az első pártgyűlések egyikén Galajda Béla még őszintén merte tolmácsolni az állomány kérdéseit: „... ki választotta meg a Kádár-kormányt? Mikor fogják Rákosit bíróság előtt felelősségre vonni? Mikor mennek ki a szovjet csapatok?” 1 November 12-én a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián Uszta Gyula egy tiszti gyűlésen bejelentette, hogy a kormány hűségnyilatkozatot követel a honvédtisztektől.2 A HM-ben is megalakult az MSZMP intézőbizottsága, melynek Váradi Gyula vezérőrnagy is a tagja lett. Váradi hamarosan Rétságon is megjelent, hogy tájékozódjon az ezred helyzetéről és ismertesse a tiszti nyilatkozattal kapcsolatos tudnivalókat. Később így emlékezett vissza a látogatásra: „Rétságra a tiszti nyilatkozatot vittem ki, a nyilatkozat aláírásáról beszéltem, pártszervezetet szer-

1

Periratok, 305., 311., 397., 793., 797. o. – HL BKB B. IV. 764/1957. 1957. június 14-i tjkv. – KFÜ Bf. 092/1957. 1964. május 18-i perújítási kérelem. Melléklet. 2 Kronológia, 72. o.

177

A „Terv” és végrehajtói veztem... Meg kell mondanom, hogy ebből az alkalomból még akkor nagyon eredeti és szélsőséges vélemények hangzottak el kérdések formájában.” Garami már Váradi jövetele előtt is ismerte a nyilatkozat szövegét, egy tiszti gyűlésen ismertette is azt. Akkor elmondott véleménye egybeesik azzal, ahogyan az Oral History Archivumnak adott interjúban Váradi visszaemlékezik akkori kifogásaira: „A szövegezés egy kicsit sántít, és jó elgondolkodni rajta, ugyanis van egy kitétel, ami megköveteli a feltétlen engedelmességet.” A tájékoztatón a Mindszenty „kiszabadításában” és őrzésében részt vett tisztek megkérdezték a vezérőrnagytól, hogy maradhatnak-e a hadseregben. Azt a választ kapták, hogy bár a hadseregre szégyent hoztak, azért csak szolgáljanak tovább. A november 4-i rétsági történések torzítása, tompítása – legalábbis amíg a letartóztatásokkal nem történt meg a bűnbakok megnevezése – az ezred minden tagjának érdekében állott, hiszen abban csaknem valamennyien részesek voltak. Ezért is meggyőző Váradi állítása, hogy ottlétekor az ezred vezetése nem tárta fel előtte a tényleges történéseket, hanem azt úgy adta elő, mintha a harckocsikat a laktanyában adták volna át a szovjeteknek, és csak néhány páncélos lett volna kint biztosítani.1 Váradi ismertetése után került sor a tiszti nyilatkozat2 aláírására, melyet elsőként az egység parancsnoka és törzsfőnöke, Garami Lajos és Pálinkás Antal látott el a kézjegyével. Forrásaink eltérnek a tekintetben, hogy az alakulat tiszti állományából hányan döntöttek úgy, hogy megválnak az egyenruhától. Galajda Béla az elsőfokú tárgyaláson egyenesen 90 tisztről beszélt, ami rendkívül magas számnak tűnik. Meglepő számot közöl azonban az ezred parancsnoki teendőinek átvételéről 1957. március 27-én felvett bizottsági jegyzőkönyv is: e szerint a nyilatkozatot 74 fő nem írta alá, ami a tiszti állomány 44%-a. Talán reálisabb az, amit Béres Andor rendőr őrnagy3 Garami Lajosról készített jelentésében közöl. Őszerinte harmincan döntöttek az azonnali leszerelés mellett. 4 A forradalom által nyilván motiváltabb tiszti állomány eltávozása megteremtette az ezred pártvezetése és parancsnoka számára a lehetőséget arra, hogy fegyelmi és anyagi tekintetben is hozzálássanak a rendteremtéshez. Ennek egyik legfontosabb eseménye volt a legénységi állomány december 5-i bevonulása. Addigra közülük már húszan távoztak Nyugatra. Hogy a többiek milyen 1

Periratok, 116–145., 294., 305., 393., 622. o. – VÁRADI Gy. 1990. 264. o. A nyilatkozat szövegét – többek között – közli: Az 1956-os magyar forradalom. Reform – Felkelés – Szabadságharc – Megtorlás. Szerk.: Litván György. Budapest, Tankönyvkiadó, 1991. 117. o. 3 Béres volt a BM ORFK vizsgálati osztályának helyettes vezetője, aki a bonyhádi rendőrkapitányság éléről került fel a fővárosba. 4 Periratok, 216–232. o. – HL 31/70/361/4. cs. Pc. Kik. ezr. Rétság. 140. o. – BERKI M. 1989. 195. o. – ÁBTL V–147842. 1957. március 18-i jelentés. – VÁRADI Gy. 1990. 268. o. 2

178

Katonák a megtorlás fogaskerekei között emlékekkel érkeztek vissza, és milyen kép fogadta őket a laktanyában, arra idézzük egyiküket: „Emlékszem, mikor beengedték az oroszokat, éppen marhapörköltet főztünk ebédre. De nem ehettük meg, mert hazazavartak bennünket. Egy hónap múlva hoztak vissza. A marhapörkölt ott várt belefagyva a kondérba.”1

Pálinkás Antal és Garami Lajos 1956. április 4-én

1

HL 31/70/361/4. cs. Pc. Kik. ezr. Rétság. 140. o. – FRANKA T. 1989b.

179

A „Terv” és végrehajtói Rétsági tartózkodásakor már Váradi Gyula is érzékelte, hogy az egység parancsnoka és törzsfőnöke között erősen megromlott a viszony. Váradi szerint látszott, „hogy mind a ketten igyekszenek a felelősséget a másikra hárítani”.1 Később Garami úgy nyilatkozott kettejük kölcsönös ellenszenvéről, mint ami már a forradalom előtt is meghatározta viszonyukat. „Nem voltunk puszipajtások, hazudnék, ha azt mondanám. Pedig 1950-től együtt szolgáltunk” – mondta Nagy-Kristóf Attilának 1989-ben. „Osztálybeli különbségek voltak közöttünk, én egy munkásember voltam, ő egy őrgróf volt. Mindig azt éreztem, és ő is azt mutatta, hogy valaki.” Garami, mint parancsnoka, pontosan ismerte Pálinkás származását, múltját. Lehetséges, hogy a két személyiség, magatartásforma közötti távolság már a forradalom előtt is idegenséget teremtett (1954-ben, amikor Pálinkást rendfokozatában visszavetették, Garami Lajos volt a becsületbíróság elnöke!), ám ez semmiképp sem öltött olyan mély, nyílt és látványos formát, mint sajnálatos módon épp a megtorlás napjaiban. Erre vall az a tény is, ahogyan Váradi jellemezte viszonyukat: amikor a rétsági iskola ezredtörzsfőnöki posztja megürült, akkor Pálinkást a szovjet tanácsadó és a parancsnok javaslatára nevezték ki a beosztásba, és 1956 őszén szintén az ő egyetértésével erősítették meg abban. Váradi úgy tudta, hogy Garami meg volt elégedve az őrnaggyal, elismerte katonai tudását és rátermettségét. „Közöttük ellentét csak az ellenforradalmi események után támadt.”2 Szembenállásuk azonban nem csak kettejük ügye volt. Köréjük csoportosulva a tiszti állomány két részre szakadt. Decemberre nyílttá váltak a személyes harcok és megindult a kölcsönös kiszorítósdi. Megbízható források híján nem tudjuk pontosan rekonstruálni a csoportok összetételét, az ide- vagy odatartozás meghatározó motívumait. Lehet, hogy azok nem is voltak lehatárolva, még inkább, hogy tagjaikban sokszor nem is a ki mellett, hanem inkább a ki ellen kérdése dominált. A megosztottság legfontosabb elemévé valószínűleg a két tiszthez való személyes viszony vált. Nem csak az ezredes látta a volt őrgrófot olyannak, mint amilyennek a fent közölt idézetben leírja. Példa erre Devcsics Miklós 1989-es visszaemlékezése: „... Pálinkás nem volt szimpatikus, mert nagyon fensőbbségesen viselkedett, nem nagyon volt segítőkész. Tett is egy megjegyzést, azt, hogy ő a kommunistáknak nem segít.”3 Feltehetőleg a Garami-csoport meghatározó személyiségei Kelédi Béla, a politikai helyettes és Petrovics József százados voltak. Feltűnő, hogy 1957. január 1

Periratok, 393. o. NAGY K. A. 1989. – KFÜ Bf. 092/1957. 1964. május. 18-i perújítási kérelem. – KŐ – NAGY 1991. II. – Periratok, 393. o. 3 FRANKA T. 1989b. 2

180

Katonák a megtorlás fogaskerekei között 31-én Kelédit is a tiszti felülvizsgáló bizottság elé állították, mert állítólag szovjetellenes kijelentéseket tett, „mindenben támogatta a parancsnokot és 1956 novemberének második felében bent járt a jugoszláv nagykövetségen tájékozódás céljából” (Kelédi 1944–45-ben a 23. jugoszláv partizándivízióban harcolt). A bizottság azonban mindhárom vád alól felmentette. Petrovics 1951-ben került az alakulathoz, de 1953-tól 1956. szeptember 26-ig akadémiára volt vezényelve. Visszatérte után lett Pálinkás helyettese. 1957-ben, Garami eltávolításakor, egy ideig őt bízták meg a parancsnoki teendők ellátásával. Garami táborában találjuk azokat a fiatal tiszteket is, akik később a karhatalomba kerültek és szerepet játszottak Pálinkás Antal letartóztatásában. Valószínűleg vele szimpatizáltak jórészt azok is, akik meg tudtak maradni a hadseregben, és később, a vizsgálat során könnyíteni igyekeztek a volt parancsnok helyzetén. Idézzük egyikük nyilatkozatát: „Véleményem szerint Garaminak igen nehéz helyzete volt, úgy láttam, ennek ellenére elég jól megállta a helyét. Most sokan támadnak ellene, főleg azok, akik elkerültek a hadseregtől...” 1 A törzsfőnök személye körül csoportosulók – vagy csak egyszerűen a parancsnok személye ellen fordulók – sem kizárólag a forradalmárok táborából kerültek ki. Az ezredest támadta például Szabó Géza főhadnagy is, aki, Pálinkás letartóztatása után, a Garami-ellenes akciók fő mozgatója lett. (Szabó 1956 áprilisában került Rétságra. Október 20-ig Pálinkás helyettese volt, majd zászlóaljparancsnoki beosztásba helyezték. November 1-jén, orosz származású feleségével együtt a szovjet csapatokhoz akart távozni. Közte és Garami között talán már a forradalom előtt is feszült lehetett a viszony. A főhadnagy igen jó kapcsolatban volt az alakulat szovjet tanácsadójával, akit viszont a parancsnok nem szívlelt. Szabó Garaminak tulajdonította személyes holmijának elvesztét is, amikor november 1-jén a Dunakeszi melletti szovjet bázison tettek kirándulást. Politikai hovatartozását jól mutatja, hogy 1956. december 20-tól 1957 márciusáig „a szovjet központi kommandatúrán, különleges feladaton dolgozott”, majd ezután az Egyesített Tiszti Iskola második évfolyamának parancsnokságára helyezték, törzsparancsnokként. Vagy említhetjük Pintér János főhadnagyot, akit, mint a szovjet tanácsadó tolmácsát, szintén nehezen sorolhatnánk Galajdáékkal egy csoportba. Pintér 1951 óta ismerte Garamit, még a Honvédelmi Minisztériumból. 1955 februárjától szolgált Rétságon, mint a „tadó” tolmácsa. Amennyiben igaz az, amit kihallgatásakor elmondott, akkor ő is személyes konfliktusban volt a parancsnokkal. November negyedike után, amikor a szovjet felderítő szakasz a laktanyába telepedett, Szabó és Pintér egy szovjet őrnaggyal beszélgettek, amit az ezredes később kifogásolt.

1

Periratok, 282., 287., 411. o.

181

A „Terv” és végrehajtói Támogatói, természetesen, egészen más képet őriztek Pálinkásról, mint ellenfelei. Kapui László, aki 1950 óta ismerte – Piliscsabán szolgáltak együtt, Pálinkás mint zászlóaljparancsnok, Kapui mint szakaszparancsnok, később az ő segédtisztje –, 1956 decemberében így jellemezte egykori elöljáróját: „... A fenti ezredet [ti. a piliscsabait –a szerző] akkor szervezték meg, és ebben Pálinkásnak nagy szerepe volt. Katonás embernek ismertem meg, jó szervezőkészsége volt, az emberekhez való viszonya igen jó volt, senki nem vette észre azt, hogy származása igen magas, és hogy osztályidegen lett volna. Tisztekhez és katonáihoz egyaránt közvetlen volt.” Stift Róbert egy decemberi kihallgatásán azt bizonygatta kihallgatója előtt, hogy ha Pálinkás a beosztottjait az ellenforradalom oldalára akarta volna állítani, akkor azt megtehette volna, „mivel az emberekhez való viszonya jó volt, tekintélye volt, és az emberek mentek volna utána. Ő azonban ezt nem használta ki.” Lukáts Iván: „Pálinkás volt Garami helyettese, igen népszerű, közkedvelt ember hírében állt.” Hogy a parancsnok körül kialakult légkörben mennyi szerepe volt annak a helyzetnek, amiben tevékenykednie kellett, és mennyi saját habitusának, felesleges lenne keresnünk. Nyilvánvaló, hogy mint ezredparancsnok számtalan, gyakran nem is tőle függő konfliktusnak volt részese. Mindaz, ami az ‘50-es évek vezetési, parancsnoklási stílusát jellemezte, az ő személyében kellett hogy megjelenjen beosztottjai előtt. Ebből a szempontból a törzsfőnök kétségkívül könnyebb helyzetben volt. Ám ez nem magyarázza azokat a meleg szavakat, amelyekkel később a per számos tanúja jellemezte az őrnagyot. Személye vádlott-társa, Tóth József főhadnagy emlékezetében így maradt meg: „Pálinkásért rajongott mindenki a laktanyában.”1 A két csoport elhatárolódásában, a parancsnokok személyén kívül, természetesen szerepet játszottak azok a szembenállások is, amelyek az egyes tiszteket, csoportokat fordították egymás ellen. Ilyenek voltak a politikai véleménykülönbségek, amelyek okozói lehettek a személyes ellenszenvnek, de ugyanúgy kereshetünk mozgatókat az elkülönülő baráti csoportok összeütközésében is. Galajda Béla talán nem ok nélkül vélte úgy 1958-ban, hogy sorsában az is szerepet játszott: nem volt törzsvendége a tiszti klubnak, és nem vett részt kártyacsatákban.2 Az első bélyeg 1956. november 25-én, „Mindszenty bíboros jelentkezése az ellenforradalmi kísérletben” címmel a Népszabadságban szignálatlan cikk jelent meg, amely Pálinkás személyét egyszerre az ellenforradalom országos jelentőségű alakjává 1 2

Periratok, 294., 311. 340. o. – KŐ – NAGY 1991. IV. Periratok, 793. o.

182

Katonák a megtorlás fogaskerekei között tette: „Mindszentyt október 30-án hozták el a felsőpetényi kastélyból, és a Rétságon állomásozó páncélosezred laktanyájába kísérték. Mindezt ugyanis a rétsági páncélosezred parancsnokhelyettese: Pálinkás Antal őrnagy szervezte meg. Pálinkás Antal őrnagy nem más, mint az 1919-es ellenforradalom egyik közismert figurájának, Pallavicini őrgrófnak a fia. Az ifjú Pallavicini, aki Ludovika Akadémiát végzett horthysta tiszt volt, a felszabadulás után ügyesen kiadta magát a népi demokrácia hívének, aki szakított grófi családjával és nevét is megváltoztatta. Így lett belőle Pálinkás. A honvédségben mindezt tudták róla, de elhitték, hogy a néphatalom és a szocializmus híve lett. Mihelyt azonban alkalma lett az ellenforradalmat nyílt arccal szolgálni, rögtön levetette álarcát, és sietett nagy tettet végrehajtani az ellenforradalom számára. Mindszenty bíborost október 31-én kísérték Budapestre. A menetet Pálinkás-Pallavicini állította össze.” A cikk egyébként nem más, mint a Fehér Könyv Mindszentyről szóló utolsó fejezete, amit – már a későbbi ügyészi vizsgálat időpontjára időzítve – az MSZMP megyei lapja is közölt.1 A könyv megjelenéséről, mint említettük, december 9-én tudósított a Népszabadság. Ekkorra azonban – legalábbis a szöveg magyar változatát – valaki módosította. A fenti idézet első és utolsó mondata ugyanis nem szerepel a szövegben. „Mindszentyt október 30-án hozták el a felsőpetényi kastélyból, és a Rétságon állomásozó páncélosezred laktanyájába vitték, majd október 31-én kísérték Budapestre.” Nem ismert, hogy ki és miért hajtotta végre a módosítást. Hatalma, figyelme vagy épp akarata azonban arra már nem terjedt ki, hogy a szöveg orosz változatából is törölje az őrnagyra vonatkozó részt (Devcsics Miklóst idézzük: „A súlyos ítélet magyarázatához a kulcsot a moszkvai Pravdában ekkor megjelent cikk adja...”). A Pravda december 14-én ugyanis így ismerteti a Fehér Könyv vonatkozó részét: „Október 30-án Mindszentyt elszállították a felsőpetényi kastélyból a Rétságon állomásozó páncélosezred laktanyájába. Ezt a rétsági páncélosezred parancsnokhelyettese, Pálinkás Antal őrnagy, az 1919-es ellenforradalom egyik jelentős képviselőjének, Pallavicini őrgrófnak a fia szervezte. Az ifjabbik Pallavicini a Ludovika katonai akadémiát végezte el, és horthysta tiszt volt. Az ország felszabadulása után magát ügyesen a népi demokrácia hívének adta ki, és osztályával is szakított. Még nevét is megváltoztatta. Így lett Pallaviciniből Pálinkás. Amint azonban lehetősége adódott szolgálnia az ellenforradalmat, azonnal levetette álarcát. Október 31-én Mindszenty kardinális megérkezett Budapestre. A menetet Pálinkás-Pallavicini szervezte meg. Elöl ment egy

1

Mindszenty szerepe az ellenforradalomban. Népszabadság, 1956. november 25. 3. o. – Új Úton, 1956. december 8. 4. o. – Ellenforradalmi erők I. 60–62. o.

183

A „Terv” és végrehajtói önjáró löveg, utána egy harckocsi, azt követte egy katonai teherautó, majd a személygépkocsik és végül két páncélautó.”1 Említést érdemel, hogy az orosz változat csaknem pontosan le tudta írni a bíborost kísérő oszlopot. Ez arra vall, hogy az eredeti hírforrás szemtanúja volt a menet indulásának, vagy legalábbis pontos értesülései voltak arról, hiszen a két utolsó páncélautó (a valóságban harckocsi) útközben lerobbant, és már nem ért fel Budapestre. A részlet arra utal, hogy az már vagy benne volt az eredeti ősszövegben, vagy az orosz hatóságok november 25-e és december eleje között további információkhoz jutottak. Erre megvolt a lehetőségük. A Pálinkás-ügy irataihoz csatolták azt a kihallgatási jegyzőkönyvet, amelyet 1956. november 17-én vettek fel Márton János törzsőrmestertől, aki tagja volt a Mindszenty őrzésére felrendelt szakasznak. Márton november 4-én este érkezett haza Budapestről Diósjenőre, ahol lakott. Öt nap múlva jelentkezett a laktanyában Garaminál. Hazatérte után néhány nappal, november 14-én, orosz katonák házkutatást tartottak a lakásán, állítólag fegyvert keresve. Letartóztatták és bevitték a tanácsházára. Innen Budapestre került, ahol – talán Selmeciék – kétszer is kihallgatták. Vallomásából nem állapítható meg, hogy azt ki és hol készítette. Csak Márton szavaiból tudjuk, hogy november 16-án szállították őt át abba az épületbe, ahol a jegyzőkönyvet felvették. Az iratnak van egy érdekes momentuma: első oldalára valaki felírta Rajos Pál nevét, nyilván a neki történő továbbítás céljából. Nem tudjuk azonban, hogy ez még november-decemberben, vagy csak a vizsgálat későbbi szakaszában történt-e meg. Így csak feltételezhetjük, hogy Rajos Pál rendőr főhadnagy esetleg már ekkor ki lett jelölve a Mindszenty-ügy főnyomozójává. Márton (akinek későbbi sorsát nem ismerjük) – mint vallomásából kiderül – közeli szemtanúja, illetve részese volt az érsek rétsági tartózkodásának, Budapestre szállításának, és tagja lett az őrzésére kirendelt részlegnek. November 4én hajnalban ő is a Parlamentbe kísérte Mindszentyt, így az egész eseménysorról pontos képet tudott nyújtani.2 November közepétől tehát – függetlenül a Rétságról vagy Salgótarjánból érkező egyéb információktól – Selmeciéknek, a magyar belügyi szerveknek és a szovjet hatóságoknak már bőven volt információjuk a „kiszabadításról”. Pálinkás november 24-én Budapestre utazott, hogy a nagyszülőknél tartózkodó kislányát meglátogassa. Itt került kezébe a Népszabadság ominózus írása.

1 2

Pravda, 1956. december 14. 6. o. – BUZAFALVI Gy. 1990. Periratok, 415. o.

184

Katonák a megtorlás fogaskerekei között Az ő helyében sokan a legkézenfekvőbb megoldást választva azonnal Nyugatra távoztak volna. Az őrnagy azonban már másnap a HM II. osztályához, tehát Selmecihez fordult, kérve az ügy kivizsgálását és saját szerepének tisztázását. Kézzel írott levelét nem csatolták a periratokhoz, a vizsgálati szakasz dossziéjában találtuk meg. A megjelent cikkel szemben állítja: „... nem volt tudomásom semmiféle Mindszentyvel kapcsolatos ellenforradalmi kísérletről, mert Pesten sem voltam addig, és az egész ügyet úgy tekintettem a Rajk- és Pálffy-rehabilitáció, Grősz-rehabilitáció után, mint jogtalanul elítélt ember szabadon bocsátását, és ebben véleményünk a parancsnokkal megegyezett... Politikai állásfoglalásom a szocialista népi demokrácia, és visszautasítom az újságcikk, származásommal kapcsolatos kombinációját. Sohasem tagadtam, hogy ki voltam. Én továbbra is elítélem az ellenforradalmi törekvéseket, egyszerűen azért is, mert nekem abból semmi jó sem származott volna. Kérem, hogy az ügyet vizsgálják ki minden oldalról.”1 Selmeci ekkor már valószínűleg ismerhette a történteket. Erre vall az is, hogy ahhoz a mondathoz, mely szerint „Az ezredparancsnok, Garami ezredes parancsot adott négy önként jelentkező tisztnek: Stift főhadnagy, Tóth főhadnagy, Galajda hadnagy, a negyedikre nem emlékszem...”, Selmeci – egyébként tévesen – tollal odaírta: „Petrovics százados a 4. tiszt neve.” Tisztázatlan, hogy a katonai elhárítás vezetője miért döntött úgy, hogy nem indít az ügyben nyomozást, mindenesetre a Legfőbb Ügyészséghez utasította a törzsfőnököt. Az ügyészségi szakasz aktái őrizték meg Pálinkás ide benyújtott, november 28-án kelt beadványát.2 Mint abból kiderül, az őrnagy tisztában volt az ellene emelt vádak súlyával. Meg is jegyzi: annak bélyege nemcsak hogy további katonai szolgálatát, hanem a polgári életben való elhelyezkedését is lehetetlenné teszi. „Én a húsz nap alatt Rétságon tartózkodtam, és igyekeztem a kormány által kiadott intézkedések alapján megszilárdítani a helyzetet az alakulatnál” – írja. A beadvány végén tesz egy homályos utalást arra is, hogy szerinte „az egész ügy felvetésének személyi kérdések az okai”. Itt valószínűleg a Garamicsoportra, vagy személy szerint magára a parancsnokra gondol. A periratokból jól látszik, hogy – okkal vagy ok nélkül – mindkettejüknek szilárd meggyőződése volt, hogy a másiknak köszönheti szomorú sorsát. Garami később „egyes rosszindulatú személyek valótlan állításának” tudta be őrizetbe vételét. Pálinkás özvegye a december 26-i letartóztatással kapcsolatban jegyzi meg: „Ekkor vált világossá előttünk, hogy Garami és néhány embere állhat az ügy hátterében.” Nem tudjuk, hogy az ezredes valóban tett-e lépéseket az őrnagy eltávolítására a hadseregből. Egyik későbbi beadványa szerint: „a megbízható kommunistáknak egyöntetűen az volt akkoriban az állásfoglalása, hogy Pálinkást és társa1 2

ÁBTL V–147842. 306. o. – FRANKA T. 1989a. KFÜ Bf. 092/1957. Pálinkás Antal 1956. november 28-i kérelme.

185

A „Terv” és végrehajtói it, akik akkor rémhíreket terjesztettek, valamint az ’ellenforradalom’ mellett agitáltak... a hadseregből el kell távolítani az ellenforradalom alatt tanúsított magatartásáért.”1 Pálinkás Antal letartóztatása Az őrnagy ügyét a katonai főügyész utasítására Simonfi Albert alezredes vizsgálta ki. Az ő feladata volt, hogy megállapítsa: Pálinkás maradhat-e katona, vagy le kell szerelnie. December 6-án kiszállt Rétságra és kihallgatta Galajda Bélát, Stift Róbertet, Deli Józsefet, Kapui Lászlót és Janecskó Jánost, majd két hét múlva Horváth Jánost, az ÁEH elnökét és Országh Györgyöt. (Országhot később, 1957 márciusában eltávolították a hadseregből. A felülvizsgálati tárgyalásán kettős vádat fogalmaztak meg vele szemben: november 4-én Budapesten, az I. kerületben átvette az egyik felkelő csoport parancsnokságát és fegyveres ellenállást szervezett a szovjetekkel szemben, illetve önként vett részt Mindszenty Budapestre szállításában.) Horváth meglehetősen rosszindulatú – később a periratokhoz csatolt – vallomásán kívül a többiek nem mondtak egyetlen, a törzsfőnököt terhelő mondatot sem. Simonfi 1957. január 4-én ezekkel a mondatokkal zárta összefoglaló jelentését: „Ma már megállapíthatjuk, hogy az adott helyzetben helyes volt, hogy az alakulat tisztjei ily módon közbeléptek. Amint az eseményekből ismeretes, az újpesti munkásokat félrevezető ellenforradalmárok Mindszenty kiszabadítását az ellenforradalom céljaira akarták felhasználni.” Feltűnő, hogy az ügyész egyetlen tanút sem hallgatott meg – legalábbis a jegyzőkönyvek szerint – a Garami körül csoportosulók közül. Ebből talán arra következtethetünk, hogy eleve szándékában volt az őrnagy felmentése, vagy, érzékelve a laktanyán belül már javában dúló belharcot, szándékosan kerülte az érzelmileg elfogult felet. Simonfi már december 20. után közölhette az őrnaggyal, hogy ha rajta múlik, akkor igazolni fogja őt. Felesége szerint a vizsgálat végén Pálinkás kérte feletteseit: szabadságolják, hogy elhagyhassa Rétságot.2 Nem tudjuk, hogy a két parancsnok későbbi sorsát befolyásolta-e, hogy december 10-én mindkettejüket Gödöllőre rendelték, a szovjet katonai parancsnokságra. Pálinkás özvegye úgy emlékezett, hogy a „szabadításról” kérdezték őket, míg Garami Lajos szerint a november 4-én lefoglalt technika átadásáról tárgyaltak velük.3 1

KFÜ Bf. 092/1957. 1966. szeptember 1-jei beadvány és 1964. május 18-i perújítási kérvény. – FRANKA T. 1989a. 2 FRANKA T. 1989a. 3 GUDENUS – SZENTIRMAY 1989. 100. o. – FRANKA T. 1989a.

186

Katonák a megtorlás fogaskerekei között Az őrnagy őrizetbe vételének körülményei még ma sem teljesen tisztázottak. Garami Lajos, a későbbi vádlott-társ, „a megyei MSZMP és megyei karhatalom közreműködését” említette a törzsfőnök leszereltetésében.1 Ha így van, akkor Oczelék, Jakab Sándorék és Háziék konzultálhattak a rétsági karhatalmi szakasz vezetőivel, vagy akár Usztával, Gyurkóval és másokkal is. Az őrnagyot letartóztató fiatal hadnagyok – kihallgatásaik során – saját, önálló döntésükként tüntették fel az akciót. Devcsics Miklós így emlékezett a történtekre 1957. február 5-én, a tiszti felülvizsgáló bizottság előtt: „A járási pártbizottság felé kezdeményeztem karhatalom létrehozását, ill. később többen kértük a karhatalomba küldésünket... Részt vettem mint kezdeményező Pálinkás őrnagy elvitelében 1956 decemberében, majd jelmondatok festésében.” Ugyancsak ő, 1957 áprilisában: „Amikor 1956 decemberében a karhatalom megalakult, láttuk azt, hogy a Pálinkás körül egy klikk alakult, és melynek a hangadója Stift volt. Ez a klikk igyekezett a laktanya hangulatát rontani. Ezért 8-an elhatároztuk, hogy Pálinkást, aki akkor fel volt függesztve, letartóztatjuk és elvisszük a megyei karhatalomhoz, ezt december 26-án végre is hajtottuk, és amikor harmadmagammal a Pálinkást gépkocsin elvittem, akkor néhányan az Ő [ti. Stift – a szerző] vezetésével utánunk akartak jönni, hogy... kiszabadítsák.” A Stift vezetésével Devcsicsék után induló csapatról Bányai János is említést tesz, színezve a történetet azzal, hogy Stiftéknél géppuska is volt.2 Ismét Devcsics, nem egészen egy hónap múlva: „Karácsony másnapján néhányan elhatároztuk, hogy a faluban jelszavakat fogunk meszelni. Akkor határoztuk el azt is, hogy Pálinkást letartóztatjuk. Az egyik karhatalmista ittas állapotban ezt elfecsegte, és Garami tudomására jutott. Ő figyelmeztetett arra, hogy ne csináljunk botrányt vagy lövöldözést. Garami adott kocsit a részünkre. Pálinkást el is vittük Salgótarjánba.” Devcsics Miklós, évtizedek múlva adott interjúiban,3 már meglehetős nagyvonalúsággal siklott át a letartóztatásban játszott szerepe felett: „Ott voltam, amikor őrizetbe vették és Salgótarjánba vitték, de hogy mi történt a tárgyaláson, arról nem tudok semmit... – De az őrizetbe vételkor jelen volt? – Igen, de ott akkor nem hárman, hanem legalább húszan voltak. – Miért vitték Salgótarjánba? Tud erről valamit? – Erről a salgótarjániakat kellene megkérdezni. – Ön el sem kísérte Salgótarjánba? – De igen, és Salgótarjánban azután szabadon is engedték. Ha jól tudom, Budapestre ment utána. – Hányan kísérték Pálinkást? – Pontosan nem emlékszem, de ott legalább húsz tiszt volt. Ennek az volt a lényege,

1

KFÜ Bf. 092/1957. 1966. szeptember 1-jei beadvány. ÁBTL V–147842. 1957. április 23-i tjkv-ek. 3 Az MSZMP Nm IB-nek tagjai voltak: Jakab Sándor, Vajó István, László István, Tanyai Ferenc, Olaj Géza, Andó István, Kovács József, Rozgonyi Lukács. – Periratok, 397. o. – FRANKA T. 1989b. – BUZAFALVI Gy. 1990. – DEVCSICS M. 1992. 2

187

A „Terv” és végrehajtói hogy Rétságon volt egy parancsnok, akit elmozdítottak, és ez a parancsnok visszavette a parancsnokságot.” Másutt: „November 4-e után ő írja alá elsőként a tiszti nyilatkozatot, ezzel vállalva az új kormány szolgálatát. Ezt azonban nem fogadják el tőle [Pálinkást, hivatalosan, valóban a tiszti nyilatkozat alá nem írása miatt szerelték le. Ez azonban csak formai kérdés, hiszen a valóságban, november 26-án, ő is ellátta kézjegyével a formanyomtatványt – a szerző], a forradalmi bizottságot feloszlatják [Münnich már november 7-én betiltotta a forradalmi katonatanácsok működését! – a szerző], őt pedig leváltják. Ezek után kerül sor Rétságról való eltávolítására, visszaállítva az egyszemélyi parancsnoki rendszert... Minderről ennyit!” „Pálinkás őrnagyot akkor láttam utoljára, amikor egy tiszti csoport tagjaként Salgótarjánba kísértük a karhatalmi parancsnokságra. Innét mi azonnal visszatértünk szolgálati helyünkre.” Természetesen 1956 decemberében sok minden megtörténhetett, ám mégis kérdéses, hogy három vagy nyolc, jelszavakat mázolgató, húszas évei közepén járó hadnagyocska önhatalmúlag letartóztathatta volna a Magyar Néphadsereg őrnagyát, saját törzsfőnöküket. Ha mégis így volt, akkor a tervnek már Salgótarjánban meg kellett fogalmazódnia (Székelyék december 23-án tértek vissza a megyeszékhelyről, ahol már december 8. után megindult az ellenforradalmi erők következetes felszámolása, aminek szellemét a fiatal tisztek Rétságra is magukkal hozhatták). Nem tudtuk ellenőrizni a letartóztatás egyik állítólagos momentumát, amelyet az őrnagy özvegye mondott el Franka Tibornak l989-ben: „Napokkal később, a szabadulása után mesélte el, hogy három – általam ma is név szerint ismert – férfi először egy terepjáróba kényszerítette, majd Tarján felé vitte, miközben fegyverrel a kezükben szidták és alázták. Már a Felvidéken, vagyis csehszlovákiai területen jártak, amikor szerencsére szembejött egy másik autó, így kénytelenek voltak visszafordulni. A férjemnek az volt az érzése, hogy azért vitték a Felvidékre, [hátha] menekülni próbál, s akkor elteszik majd láb alól. Végül visszahozták és átadták Tarjánban az újjászerveződő karhatalmistáknak.”1 Az utolsó felvonás felé Simonfi feljegyzése szerint Pálinkást a salgótarjáni BM főosztály vette őrizetbe, hivatalosan egy általa készített – a nemzetőrzászlóalj szervezését szolgáló – röplap miatt, amelyet a szovjet hadsereg elleni izgatásnak nyilvánítottak.2

1 2

FRANKA T. 1990. Burillák Attila írása szerint: „December végén Nógrád megye kormánybiztosa a katonai főosztály tudomására hozta, hogy a helyi karhatalom őrizetbe vette Pálinkást, és ügyészi intézkedésre van szükség.” A cikkből sajnos nem derül ki, hogy melyik kor-

188

Katonák a megtorlás fogaskerekei között Franka Tibor szerint „A feleség ekkor Pestre utazik, Simonffy [sic!] Albert katonai ügyész segítségét kéri. Az ügyész ötnapi keresés után bukkan Pálinkásra a salgótarjáni karhatalom fogdájában.”1 Az ügyészt feltehetően igen váratlanul érte, hogy vizsgálatának alanyát, tudta nélkül, letartóztatták. Jelentésében azt írja: a megyei főosztályon „az a vélemény alakult ki, hogy helyesebb, ha Pálinkás őrnagy ügyével az ügyészi szervek foglalkoznak”. A röplapról beszélt Házival és Szabó Gábor alezredessel, a főkapitányság helyettes vezetőjével, de ők nem tudták felmutatni a corpus delictit. „Elmondták viszont, hogy egy megyei aktívaülésen azt felolvasták, és az súlyosan kompromittáló Pálinkás őrnagyra.” Háziék szerint a röpcédula a pásztói járási rendőrkapitánynál, Rab főhadnagynál volt.2 Simonfi Házival és Szabóval megállapodott abban, hogy „Pálinkást helyesebb onnan elvinni, és az ügyét a katonai ügyészség vizsgálja ki”. December 30-án délelőtt az alezredes lement Pásztóra, de Rabbal már nem tudott beszélni. Így csak azt az üzenetet hagyhatta hátra, hogy a kapitány keresse őt és küldje utána a bizonyítékot. Délután pedig Salgótarjánban gépkocsiba szállt, és Pálinkást Budapestre, a Katonai Főügyészségre szállította. Ott szóban ismét kihallgatta az őrnagyot, aki elmondta neki, hogy valóban készített egy röpcédulát, mintegy kétszáz példányban, amivel a tartalékosokat akarták behívni, Garami is tudott róla, a tartalmát senki sem kifogásolta. Azonban, tárgyi bizonyíték nem lévén, Kispál alezredessel – a Katonai Főügyészség vezetőjével – megbeszélve a dolgot, úgy döntöttek, hogy a törvényes fogva tartásnak nincs alapja, és ezért szabadlábra helyezik az őrnagyot, de ügyét tovább vizsgálják. Ugyancsak megbeszélték, és Simonfi javasolta is Pálinkásnak, hogy a HM-ben, Puszta vezérőrnagynál sürgősen kérje a leszerelését. 1956. december 31-én a határőrség lapjában megjelent Pálinkás Antal és a bíboros közös fényképe, az alábbi képaláírással: „Az ellenforradalmárok első feladata az volt, hogy kiszabadítsák Mindszenty hercegprímást, akit már nem is burkoltan vezérüknek kiáltottak ki. A ’kiszabadítók’ élén a honvédruhába bújt ellenforradalmár, Pálinkás őrnagy állt, aki különben az 1919-es ellenforradalomban szerepet játszó Pallavichini [sic!] őrgrófnak a fia. A név, az változott, de az ember nem.”3 Második felesége szerint még ezt megelőzően a rétsági kapitányság

mánybiztosról van szó, és az sem, hogy a katonai főosztály pontosan milyen szervet takar. – BURILLÁK A. 1989a. – BURILLÁK A. 1989b. 1 FRANKA T. 1989a. 2 Rab Márton volt a forradalom előtt a járási rendőrkapitány. November 5-én már ismét Rétságon találjuk (azelőtt iskolára volt vezényelve), ahol segíti Lánszkiék visszatérését a járási tanácsra. 3 Határőr, 1956. december 31. 4. o.

189

A „Terv” és végrehajtói egyik nyomozója házkutatást tartott budapesti lakásukon. Pálinkás, „csak hogy békén hagyják őket”, január 4-én bement a HM-be és kérte a leszerelését.1

A nemeztőrzászlóalj szervezéséhez készített, Pálinkás Antal által fogalmazott röplap

1

FRANKA T. 1989a.

190

Szabadon engedése után Budapestre távozott. A gyűlölködés légköréből kikerülve nyugodtabb napokat élhetett volna, ha nem kísért felette állandóan a folyamatban lévő vizsgálat árnya. Leszerelése után – valószínűleg Váradi Gyula segítségével – a néphadsereg Mohács utcai szállítási vállalatánál helyezkedett el mint garázsmester. Simonfi január 2-i jelentéséhez csatolták Kispál alezredes aznapi átiratát, melyben megküldi az eddigi vizsgálatról készült jelentést és felszólítja a Budapesti Katonai Ügyészséget, hogy Pásztóról szerezze be a röplapot, tudja meg, hogy az aláírói ellen indult-e már eljárás, szálljon ki és vizsgálja meg a laktanya két csoportja közötti ellentétek körülményeit, hallgassa ki Pálinkást és hozzon érdemi döntést. A megküldött jelentés maradó példányára pedig Simonfi – talán 1957. január 10-én – a következő baljóslatú feljegyzést írta: „A kivizsgálás eredménye kiadásra nem került. Intézkedést nem igényel. Bűnvádi eljárás indul ellene.” Az alezredes széljegyzete szerint Pálinkás sorsa tehát már január első felében megpecsételődött. Ezt erősíti az is, hogy január 15-én Selmeci asztalára került Bartus Ferenc kihallgatási jegyzőkönyve, melyet a Borsod Megyei Rendőrkapitányságon vettek fel. Bartus a forradalom alatt mint sorkatona, őrmesteri rendfokozatban, az ezredírnoki teendőket látta el. Október 31-én ő is a Mindszentyt kísérők közé került, és november 4-ig az Úri utcában maradt. Vallomása erről az időszakról szólt.1 Selmeci január 15-én a következő feljegyzést írta a jegyzőkönyvre: „Kovács őrnagy elvtárs!2 Az egész Mindszenty-kiszabadítás hiteles történetét és az ebben szerepet játszó személyek tevékenységét végre rögzíteni kell!” 1957. január 31-ére keltezve a Belügyminisztérium vizsgálati osztálya az osztályvezető, Szalma István őrnagy és Rajos Pál rendőrnyomozó főhadnagy aláírásával határozatot adott ki a nyomozás elrendeléséről Pálinkás Antal ügyében, mivel „a Belügyminisztérium adatai szerint” ellene népköztársaság elleni bűntett alapos gyanúja merült fel. A még ugyanaznap aláírt előzetes letartóztatási határozat olyan eseményekre utal – mint például a benzines palackok november 4-i feltöltése –, amelyek az eddig felsorolt kihallgatási jegyzőkönyvekben nem szerepeltek. Így valószínű, hogy január folyamán már folytak előzetes vizsgálatok, meghallgatások, amelyek azonban a peranyagban és a vizsgálati dossziéban nem tükröződnek.

1

Burillák Attila szerint január 14-től letartóztatásáig, felesége szerint már leszerelése másnapjától dolgozott garázsmesterként. – Az Ellenforradalmi erők I. 60. oldalán közölt képen Bartus Ferenc áll Mindszenty mellett. – Periratok, 430. o. – BURILLÁK A. 1989b. 2 Kovács Sándor Selmeci helyettese volt.

191

A „Terv” és végrehajtói Szilágyi István ügyvéd feljegyezte, hogy Pálinkást február 3-án, a HM-ben tartott vizsgálaton még tanúként hallgatták meg, nem tudni, milyen ügyben, ahol állítólag Deli Józseffel is szembesítették. Az őrnagyot – mint azt feleségének 1957. február 10-én Kádár Jánoshoz írt beadványából megtudjuk – február elején tartóztatták le: „Mint polgári ember dolgozott a Mohács utcai szállítási vállalatnál 1957. február 6-ig, amikor ismeretlen katonai személyek munkahelyéről elvitték, s azóta semmit sem tudok hollétéről, bár minden tőlem telhetőt elkövettem felkutatására.” Az özvegy később Franka Tibornak így mesélte el a letartóztatás körülményeit: „Alig telt el egy hónap, amikor lőrinci lakásunk előtt – ahová Rétságról költöztünk – autó állt meg, és a kerítésen Mák András főhadnagy meg az emberei ugráltak át. A férjem nem volt otthon, dolgozott. A házkutatás során elvitték az újságokat és Antal katonai holmijait. Mivel az ügyészségen nem tudtak semmit, keresni kezdtem Mák AM 382-es rendszámú autóját... A Gyorskocsi útcában találtam rá.”1 Három nap múlva – megkésve bár, de aktualitását nem veszítve – az MSZMP megyei lapja közölte a Határőr fényképét Mindszentyről és „Pallawichiny” őrnagyról. „Kik ezek a barátok?” – teszi fel a szellemes kérdést a lap szerkesztője.2 A Pálinkás sorsáról hozott végleges döntésben bizonyára megvolt azoknak is a szerepe, akik jelentéseket, feljelentéseket körmöltek, vagy csak a telefonkagylót felemelve mozgatták az ügyet. Közéjük tartozott Mayer Barna hadnagy, az ezred Jakab Sándor, az MSZMP megyei első volt politikai tisztje, aki akkor a berettyóújfalui karhatitkára (1956–1966) talmi szakaszban tevékenykedett. 1957. január 23-án keltezett és Münnich Ferenchez címzett bejelentése – amelynek csak kivonatait ismerjük, melyek, szinte kísértetiesen, csaknem valamennyi eljárás alá vont tiszt vizsgálati anyagában feltűnnek – bizonyosan az őrnagyra is vonatkozott. Az MSZMP járási intézőbizottságának jelentésében Géczi János és Földi Jánosné, 1957. január 24-én, a következőkre hívták fel Jakab Sándorék figyelmét: „Így a karhatalmisták, mint a honvédség tagjai között felháborodás van azzal kapcsolatban, hogy Pálinkás volt őrnagy még mindig nincs a megfelelő helyen, állítólag a Honvédelmi Minisztériumban van mint polgári alkalmazott. Ez nemcsak a honvédség körében, de az egész járás dolgozói körében felháborodást vált ki.” Lehet, hogy az események alakulásában fontos szerepet játszott az a jelentés is, amelyet Géczi János intézőbizottsági elnök és Sipos János osztályvezető janu1 2

ÁBTL V–147842. 1957. február 10-i beadvány. – Periratok, 216–232. o. – FRANKA T. 1989a. Nógrádi Népújság, 1957. február 9. 2. o.

192

Katonák a megtorlás fogaskerekei között ár 29-én küldött el Jakabnak. Ebben értékelték a járási kiegészítő parancsnokságnál és a környék négy katonai alakulatánál – a rétságinál, a diósjenőinél, a nógrádinál és a nagyoroszinál – szolgáló, vagy már onnan leszerelt tisztek ellenforradalom alatti tevékenységét. Jakab, vagy utasítására valaki más – mint az a lapokon lévő ceruzajegyzetből kiderül – a jelentést két részre szedte. A kiegészítő parancsnokság tisztjeiről írtak minden bizonnyal a többiekétől elkülönítve kerültek továbbjelentésre. Az iratban összesen tizenöt tiszt jellemzése szerepel. Ezek közül négyen szolgáltak a kiegészítő parancsnokságon. Közülük hármat március 20-án, egyiküket pedig a következő napon helyeztek tartalékállományba. Rétságról, a már leszereltek közül, szerepel Pálinkás („a katonai forradalmi tanács elnöke, az ellenforradalom eszmei irányítója, Mindszenty kiszabadítója”), Bazsek József és László Tibor főhadnagy neve. A még szolgálatot teljesítők közül Stift Róbert, Ujváry József és Deli József kerültek fel a listára, mint akik „részt vállaltak az ellenforradalom tevékenységében”. Ujváryt március 13-án, Delit és Stiftet március 20-án helyezték tartalékállományba. Bazsek körülbelül ugyanebben az időben kerülhetett közbiztonsági őrizetbe. Lászlónak rövid ideig a járási tanácson sikerült megkapaszkodnia, de hamarosan onnan is eltávolították.1 A megtöretés Az idő előrehaladtával a bíboros személye köré események, személyek, cselekedetek és vádpontok egész sorát rakosgatták össze a KGB és a BM nyomozó szervei. A cél egyértelmű: a „szabadítástól” az amerikai követségre való távozásig feltárni az ellenforradalom megtestesítőjének, jelképének és segítőinek („szabadítóinak”, őrzőinek, látogatóinak stb.) ténykedését, felmutatni az ellenforradalom uralomra jutásának útját és módját.

1

Az 1957-es év első felében a következő személyek tartalékállományba helyezéséről tudunk. 1957. március 13.: Halmoczki Gyula főhadnagy, rohamlöveg-vezető tiszt és Ujváry József főhadnagy, vezetési tiszt. 1957. március 20.: Deli József főhadnagy, harckocsiszerelő-kiképző századparancsnok, Galajda Béla hadnagy, századparancsnok, Tobák János hadnagy, szakaszparancsnok és Pecsenka Imre főhadnagy, századtechnikai helyettes. Közülük Deli és Pecsenka a salgótarjáni részlegnek volt a tagja, míg Tóth, Stift és Galajda a Mindszenty-ügy miatt lettek leszerelve. 1957. április 10.: Stamler József hadnagy, rohamlöveg-parancsnok. Meg kell jegyeznünk, hogy a forradalommal kapcsolatos tevékenységért vagy azzal kapcsolatosan még évekkel később is szereltek le katonatiszteket az ezredből, például Pacsek Józsefet 1959-es ezredparancsnoki kinevezése után. – Arch. 9. f. 2. o. 1957. 10. ő. e. 1957. január 24. – Arch. 9. f. 2. o. 1957. 11. ő. e. 1–4. o. – HL 102/05/62. 0164. sz. Szü. Fcsf. pcs. 203. – ÁBTL V–147842. 1956. december 6-i és 7-i tjkv.

193

A „Terv” és végrehajtói 1956. november 9-én Turcsányi Egon újságírók és más külföldi személyek kíséretében elhagyta az amerikai követséget, és Mindszenty József utasítását követve Ausztria felé indult. Tatánál a külföldiekből álló csoportot a szovjetek igazoltatták, és Turcsányit őrizetbe vették. Mindszenty titkára egészen 1957. január 24-ig a szovjet hatóságok foglya maradt. Csupán ekkor adták át őt a magyar nyomozó szerveknek. 1 November 13-án – szintén szovjet katonák – letartóztatták az újpesti munkástanács és a forradalmi bizottság több tagját, vezetőjét, többek között Kósa Pált és Péterfi Miklóst.2 November közepére a KGB és a BM (ha egyáltalán el lehet ebben az időben különíteni őket) a kezében tartotta a Mindszenty-ügy két legfontosabb szálát. November közepén, Márton János kihallgatásával (őt is az oroszok tartóztatták le!), a fenti kettőhöz fonódott a harmadik is: a Pálinkás-ügy. Ebből a három szálból már akár decemberben sokak számára fonhattak volna kötelet, de Szerovék úgy dönthettek, hogy egyelőre egyikük sem kerül be a „ki kell választani 5–7 embert... agyon... lőni” kategóriájába.3 Nem magyarázható csupán a magyar nyomozati szervek – egyébként nyilvánvaló – túlterheltségével a három per nyomozati szakaszának elhúzása. Az például, hogy az újpesti forradalmi bizottság tagjainak perében – közel egy éven keresztül tartó zárt tárgyalás után – első fokon csak 1959. március 5-én hirdetett ítéletet a Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa. Az irányítók vártak, keresgéltek, új csapásokat nyitottak, szálakat kötöttek össze, tanúkat hurcoltak egyik ügyből a másikba, emberek, csoportok tucatjait terelve a gömböc gyomra felé.4 A percsalád – Kahler Frigyes terminológiáját használjuk – kézbentartói közül a számunkra most legfontosabbat már említettük: Rajos Pál rendőrnyomozó főhadnagyot. Róla nem tudtunk közelebbit kideríteni, elénk már mint a Turcsányi-ügy fővizsgálója került.5 Sejtésünk szerint a vizsgálati osztály kiértékelő csoportja (úgy tudjuk, hogy egy Temesi nevű rendőrtiszt volt a vezetője) bizonyára hozzá juttatott el minden olyan anyagot, információt, amely valamilyen módon a főpappal volt összefüggésben. A logika szerint Rajosék kezdetben – Turcsányi és Kósáék átvétele után, de talán már az előtt is – egységes perben gondolkodhattak. Az bizonyosnak látszik: volt olyan elképzelés, hogy Pálinkás Antal és Turcsányi Egon együtt lép 1

HETÉNYI VARGA K. 1992. 273. o. – BKÜ Bf. 092/1957. 15. és 19. Kronológia, 73. o. 3 Hiányzó lapok, 181. o. 4 Rainer M. János: Helyi politikai szerveződés 1956-ban – Az újpesti példa. In: Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945–1956. Budapest, Budapest Főváros Levéltára, 1992. 101–112. o. 5 Később „külügyi munkatársként” találkozunk a nevével, tehát valószínűleg a hírszerzéshez vagy a kémelhárításhoz került. Nevét említi pl.: http://www.mozgovilag.hu/2006/04/11majsai.htm. 2

194

Katonák a megtorlás fogaskerekei között majd a bíróság elé. A Pálinkás-ügy ügyészségi aktáiban ugyanis az őrnagy nyomozás-elrendelési határozata mellett ott találtuk a titkárét is, időben az övéhez igen közel, január 30-ára dátumozva, Rajos aláírásával. A Pálinkás-üggyel történő esetleges egyesítés tervére vall az is, hogy Turcsányi ügyében szintén a Katonai Főügyészség engedélyezte a nyomozás meghosszabbítását, első esetben 1957. március 22-én, Kispál Pál – akkor már ezredes – aláírásával.1 Csak feltételezésünk van arra vonatkozólag, hogy a két ügy mikor és miért vált szét egymástól. A vélhetően június-júliusi döntésben egyaránt lehettek aktuálpolitikai és taktikai megfontolások, de közrejátszhatott az az egyszerű tény is, hogy menet közben (Stift és Galajdáék letartóztatásával) a Pálinkás–Garamiügy kiterebélyesedett. A parancsnok útja A magasabb beosztásban lévő parancsnokok sorsáról általában a legmagasabb fórumon döntöttek. Erre Ács Tihamér esete a legjobb példa. Ácsra, aki az amerikai követségre kísérte át a bíborost, Nagy Kálmán kihallgatása során terelődött a nyomozati szervek figyelme. Azonnal leinformálták őt, és arra a meglepő eredményre jutottak, hogy pedigréje elsőrendű: szovjet katonai iskolában szerzett képzettség, karhatalmista múlt, sőt 1957 első négy hónapjában Ács volt a XIII. kerületi szovjet katonai parancsnokság hivatalos tolmácsa. A BM nyomozói ezek után óvatosan nyúltak az őrnagy ügyéhez. Uszta Gyula elé tárták a Nagy Kálmán kihallgatása során szerzett információkat, és tőle kérték a továbbiak eldöntését. Uszta azt az utasítást adta, hogy Ácsot csupán egy „elvtársi” beszélgetésre hívják be. A megejtett kihallgatás során azonban az őrnagy makacsul tagadott, sőt állítólag sértegette is a nyomozókat. Selmeci ekkor ismét átment Usztához és előadta neki a fejleményeket, mire a vezérőrnagy parancsot adott Ács azonnali őrizetbe vételére. 2 Azon a napon, amikor Rajos Pál az osztályvezető, Szalma őrnagy elé terjesztette Pálinkás Antal előzetes letartóztatási parancsát, Garami Lajos a tiszti felülvizsgáló bizottság előtt állt, bizonyára maga is meglepődve azon, hogy az ellene felhozott vádakban tanúként nem mást, mint egykori törzsfőnökét szólítják a terembe. Pedig a megelőző hetek eseményeiből már következtetni lehetett arra, hogy a hatalom az ezredesnek sem bocsátja meg azt, hogy parancsnoka annak az alakulatnak, amely „díszkíséretet” adott Mindszenty József útjához. A Pálinkást szállító weapon talán még Salgótarjánba sem érkezett, amikor Szabó Géza már fogalmazta azt a beadványt, amit másnap, december 27-én személyesen vitt fel Münnich Ferenchez, a fegyveres erők miniszteréhez. 1 2

KFÜ Bf. 092/1957. 19. HL BKB B. II. 014/1959.

195

A „Terv” és végrehajtói Az irat hosszasan sorolja fel és részletesen taglalja a parancsnok jellemét, magánéletét, forradalom alatti magatartását, míg végül kéri Münnichet, hogy Garamit az 1957 januárjában esedékes felülvizsgálatig „tartsák távol” az ezredtől. Szabó körbejárta a tisztek jó részét, és aláíratta velük a beadványt. Az aláírók között sokan voltak olyanok is, akiket később bíróság elé állítottak, illetve eltávolítottak a hadseregből.1 Pálinkás letartóztatása és a beadvány végleg elmérgesítette a két csoport közötti helyzetet. Január folyamán egymás után érkeztek a bejelentések, panaszok a katonai ügyészséghez és bizonyára a HM-be is, amelyek egyes tiszteknek a parancsnokkal való összeütközéseiről, illetve a vele kapcsolatos más problémákról tudósítottak.2 A minisztériumban, illetve a Páncélos- és Gépjármű-technikai Főcsoportfőnökségen is megérhetett az elhatározás arra, hogy Garami Lajost leszereltessék. Valószínű, hogy a január 31-i felülvizsgálati tárgyalás már csak formai kellékét szolgáltatta a döntés végrehajtásának. Garami Lajos A tiszti nyilatkozat végrehajtási utasításában már szó volt a tiszti felülvizsgáló bizottságok felállításáról. Az ezzel kapcsolatos irányelvek szerint a hadtest, hadosztály, dandár és önálló ezred parancsnokait, azok helyetteseit és törzsfőnökeit a Honvédelmi Minisztérium Katonai Tanácsa által kiküldött, míg a többi tisztet az egység, alakulat, intézmény tisztjeiből létrehozott ötfős bizottság vizsgálta felül.3 Garami Lajos ügyét a közvetlen parancsnokságról kiküldött, hét tisztből álló csoport vizsgálta meg. A bizottság tagjai voltak: Róka Mihály ezredes, aki később Váradi helyére került, Kende Béla alezredes, Szirtes Károly, Pleskó Kál1

Periratok, 41. o. – ÁBTL V–147842. 318. o. Periratok, 404. o. 3 HL 1957/T/89. 73–82. o. Irányelvek a Tiszti Nyilatkozat Végrehajtási Utasításában előírt bizottságok felállítására és működésére. 2

196

Katonák a megtorlás fogaskerekei között mán, Hartus Antal őrnagyok, Fórizs János és Fazekas József századosok. Róka, aki 1957 februárjáig a baranyai karhatalom parancsnoka volt, állítólag már novemberben tudomást szerzett a Rétságon történtekről Bánovics Mihály hadnagytól, aki a pécsi karhatalomhoz került, miután eltávozott a kiképzőezredtől. Nem tudjuk, hogy megállja-e a helyét az, amit Bánovics idéz egy helyütt, mely szerint tolmácsolta Pálinkásnak, „amit Róka ezredes elvtárs mondott: csibész gazember volt Pálinkás és Garami, amit csináltak”. A kiszállt bizottság, bizonyára az addig és akkor megtett különböző bejelentések alapján, összesen négy vádpontot fogalmazott meg a parancsnokkal szemben: szovjetellenes kijelentéseket tett, fegyvert adott az ellenforradalmárok kezébe, november 4-én az ezredet védelembe vitte, részt vett „Mindszenty kiszabadításában”, illetőleg abba hallgatólagosan beleegyezett.1 A felülvizsgálók 14 tanúvallomás meghallgatása után döntöttek: a „Garami Lajos ezredes elleni bejelentéseket a bizottság megvizsgálta, és megállapította, hogy bár a helyi pártszervekhez való kapcsolata az események alatt pozitív volt, azonban az ellenforradalmi események alatt az alábbi súlyos hibákat követte el”. November 4-én az ezredet védelembe vitte anélkül, hogy a páncélos-parancsnokságtól engedélyt kért volna. E lépésének volt a következménye, hogy az alakulat harckocsi állománya nagyrészt tönkrement. Ha a harcot a parancsnokság nem tiltja meg, akkor „feltétlenül tüzeltek volna”. Az ő feladata lett volna a több száz fegyver szétosztásának megakadályozása. Mindszentyvel kapcsolatban telefonon és személyesen is kérhetett volna utasítást. Ennek elmulasztása tette lehetővé, „hogy Mindszenty József kiszabadítása, a díszkísérettel történő felszállítása a néphadsereg nevéhez főződjön”. A jegyzőkönyv nem őrzött meg szavazati arányt, csak a döntést: a bizottság javaslatot tett Garami Lajos tartalékállományba helyezésére. Akárcsak Pálinkásnak, Garaminak is akadtak segítői, akik helyet kerestek neki a civil életben. Őt a megyei pártbizottság helyezte el, ami valószínűsíti, hogy letartóztatásáról a HM, illetve a BM illetékesei döntöttek. „El akartak helyezni a salgótarjáni bányába igazgatónak. De csak fal volt az egész. Én bányában nem jártam soha. Hagyjatok békén, [van] szakmám, elmegyek bőrdíszművesnek! Nem fogok éhen halni. Megmondtam, ehhez nem értek, van üresedett [sic!] az igazgatói poszt a 33-as Autóközlekedési Vállalatnál,

1

A tárgyalás jegyzőkönyvét nem ismertetjük. Annyit mindenesetre megjegyzünk, hogy más források csak részben támasztják alá Garami Lajos visszaemlékezését: „’57 januárjában létszám fölötti tartalékállományba helyeztek. Pálinkást ugyanekkor. A bizottság mind az öt tagja egyhangúlag szavazott, hogy engem le kell váltani, mert én nem védekeztem semmi ellen. Hát nem volt mi ellen védekezni.” – ÁBTL V–147842. 318. o. – KŐ – NAGY 1991. II.

197

A „Terv” és végrehajtói gondoltam, ezt még elvállalom. Kerek egy hétig voltam igazgató, s aztán az irodámban letartóztattak.”1 A volt ezredparancsnok esetében valamivel tisztább a kép. Ő valószínűleg parancsnokainak és beosztottjainak egyaránt köszönheti sorsát. Garamit – mint láttuk – nem a helyi pártszervek távolították el, hiszen a járási pártbizottság információs jelentésében még április 15-én is a következőket olvashatjuk: „A Garami (volt ezredes) elvtárs ügyét kívánom megemlíteni annyiban, hogy mi nem kívánunk a katonai elhárítók munkájába avatkozni, annyit azonban meg kell állapítanunk, hogy a népi demokráciára nézve nem valami kedvező személyeket hallgatnak ki, mint pl. a Póc Mátyás [helyesen: Poósz Márton – a szerző] főhadnagyot, aki a járás területén felkereste a kommunistákat és fegyvert követelt tőlük. Most, amikor elvitték a Garami elvtársat, utána lejöttek és állítólag egyetlen kommunistát sem hallgattak meg. Ezek az események a kommunista tisztek körében nagyon rossz hangulatot keltenek.” 2 Garami Lajos nyomozás-elrendelési határozatát már március 14-én kiadták a vizsgálati osztályon, azonban a letartóztatás foganatosítására csak egy héttel később került sor, Keresztes Jánoséval egy napon.3 Ezt megelőzően azonban még tanúként hallgatták ki Stift Róbert és Szabó Géza főhadnagyokat, valamint Mátravölgyi József századost (a budapesti őrség volt parancsnokáról egy jellemzés megjegyzi: „... a Mindszenti [sic!] környezetében történő ellenforradalmi cselekmények kivizsgálásába bejelentéseivel segített fényt deríteni”). Mindhármuktól a Mindszenty-ügy részleteit tudakolták, egyedül Szabónál került elő a november 4-i eseménysor néhány momentuma, abban Garami szerepe. Az ezredes tehát a Mindszenty-per család szorgos kidolgozása közepette került az ügybe. Kihallgatásai gyors egymásutánban követték egymást, és május végére az ő ügyében is tisztázódott, hogy Rajosék mely vádpontokat fogják belefogalmazni az összefoglaló jelentésbe. Május 22-én még sor került néhány részkérdés pontosítására, de ezzel gyakorlatilag lezárult a kihallgatások sora. A testőrparancsnok Rajos Pál február 6-án még csak személyi adatairól, életrajzáról hallgatta ki az őrnagyot, a következő két alkalommal azonban már sorra került a Mindszentyügy teljes eseménysora is. A kihallgatások első szakaszát egy szembesítés zárta 1

A salgótarjáni 33-as autóközlekedési vállalatnál a forradalom alatt leváltották a cég vezetőjét, és a munkástanács által kinevezett igazgató vitte a vállalat ügyeit. Az AKÖV dolgozói ellen 1958 januárjában indult eljárás. – KŐ – NAGY 1991. II. – ÁBTL V–144131. 2 Arch. 9. f. 3. cs. 1957. 10. ő. e. 48. o. 3 Periratok, 79., 80., 130. o.

198

Katonák a megtorlás fogaskerekei között le Keresztes Jánossal, a Parlament testőrparancsnokával, aki október 31-én hajnalban utasította Pálinkást a bíboros felszállítására. Keresztes 1906-ban született, Jármi községben. 1944-ben részt vett az ellenállási mozgalomban, 1945-ben került a köztársasági elnök testőrségéhez. 1948-ban – koncepciós eljárás során – megfosztották rangjától és eltávolították a hadseregből. 1956. október 27-én jelentkezett a Parlamentben szolgálattételre, ahol Tildy a parlamenti őrség megszervezésével bízta meg.1 A volt őrnagy – Rajos összes igyekezete ellenére – mindent tagadott, így a szembesítés, a két fél véleményfenntartása miatt, inkább csak formai eredményt hozott. Ezt követően, március első hetének végéig, Rajos figyelmét Keresztes ügye kötötte le. Tildy bizalmasát a perben szereplők közül mindenkinél korábban, már november 8-án megjelölte a hatalom. A Népszabadság cikket közölt „Mi történt a Parlamentben az elmúlt hétvégén?” címmel, melyben első ízben szerepel a Dobi István és Rónai Sándor későbbi partizánmeséjének alapját képező mondat: november 4-e hajnalán a Parlamentben valaki géppisztollyal akarta letartóztatni a szocialista rend két szimbólumát, az Elnöki Tanács és az Országgyűlés elnökét. A történet később is fel-fel bukkant a sajtóban. Dobi május 9-i parlamenti beszédében felújította a rémmesét, bizonyára megpecsételve ezzel Keresztes sorsát. Ha fontosságában el is marad ettől, de plasztikus képei miatt érdemes idézni a karhatalom lapjának – természetesen – névtelen szerzőjét is: „1956. november 2-án régi, Horthy-hadseregbeli egyenruhában, ’pucerokkal’, kardokkal és restaurációs álmokkal felszerelve megjelenik Keresztes őrnagy, a Parlament egykori parancsnoka. Eddig a ’szocializmust építette’ a MÁVAG-ban, ahol traktoros volt.” A Dobi és Rónai letartóztatásáról eszkábált történet évtizedeket élt át, sőt az ékes tollak hegyén csak tovább színesedett: „... mint az Elnöki Tanács elnökét, Rónai Sándorral együtt letartóztatták, mert ellenezte Nagy Imre kormányának azt az elhatározását, hogy Magyarország lépjen ki a Varsói Szerződésből” – olvashatjuk az egyik hivatalos életrajz gyűjteményben Dobiról. Ugyanitt Rónainak meg kellett elégednie egy szerény őrizetbe vétellel: „November 4-én egy volt horthysta katonatiszt őrizetbe vette Rónait, a Parlament pincéjébe kísérte, de hamarosan megérkeztek a szovjet csapatok, és így kiszabadult.” 2 A hatóságoknak nem okozhatott különösebb gondot azonosítani az egykori őrnagy markáns alakját, hiszen például a 30-i telefonbeszélgetésről már Pálinkás is szót ejtett novemberi beadványaiban. Talán Tildy megítélésének változása járulhatott hozzá ahhoz, hogy a környezetéhez tartozó testőrparancsnokot

1 2

Periratok, 58., 377., 100., 102. o. Népszabadság, 1956. november 8. 4. o. – Népszabadság, 1957. május 10. 2–3. o. – Igaz Szó, 1957. 5. sz. 44–45. o. – Dancs József: Dobi István. In: Politikuspályák. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1984. 112. o. – Szeredi Péter: Rónai Sándor. Uo. 289. o. – Ellenforradalmi erők III. 95. o.

199

A „Terv” és végrehajtói csak február második felében gyűjtötték be (Keresztes november 4-e után többször is volt Tildy fiának lakásán, ahol ekkor a volt államelnök tartózkodott). Rajos láthatólag beismerő vallomásokat akart a két katonatiszt kapcsolatáról, ezért 22-én ismét kihallgatta a testőrparancsnokot életéről és a bíboros felhozataláról. Ő azonban nem változtatott taktikát, továbbra is azt állította, hogy október 30-án nem ő telefonált Rétságra. Ugyanígy tett a másik fővád, Dobi és Rónai lekísérésével kapcsolatban is. Mindenesetre az alaki formaságok annyira már előrejutottak, hogy február 25-én a nyomozó kiadhatta a határozatot a nyomozás elrendelésére őellene is.1 Megkezdődött a testőrrel kapcsolatos tanúk kihallgatása és szembesítése, ám csak mellékes, bár a vádba beépíthető adatok kerültek felszínre. Lehetséges, hogy ekkor a vizsgálati osztály vezetőiben felmerült a meglehetősen rossz egészségi állapotban lévő őrnagy szabadon bocsátása. Azonban ehhez más véleményét is ki kellett kérniük. Március 8-án Rajos találkozót eszközölt ki Rónai Sándorral. A miniszter neki is megismételte a lekísérési jelenetet, amit állítólag ők már akkor kényszerintézkedésnek tartottak. Rajos kérdésére azonban kénytelen volt beismerni, hogy a letartóztatás tényét senki sem közölte vele, „... de a szituáció olyan volt” – tette hozzá a Magyar Népköztársaság Munkás-Paraszt Forradalmi Kormányának nem épp oroszlánszívéről ismert kereskedelemügyi minisztere. Rajosék számára ezután már nem maradt más út, mint a folytatás: a szerencsétlen testőr bedarálása valamelyik ügybe. A nyilvántartásból valahogyan előkerítették Farkas Jenő nevét, aki a MÁVAG munkástanácsának tagjaként – a forradalom előtt és után Keresztes is ott dolgozott – ismert néhány momentumot az őrnagy október-novemberi ténykedéséről. A lényegi vádpontok tekintetében azonban belőle sem tudtak érdemlegeset kihúzni. A Keresztes-ügy vizsgálatát talán ezért is szüneteltették majd egy hónapig. Rajos le is adta a „bizarr” viselkedésű őrnagyot Berta Sándor főhadnagynak, aki csak április 18-án folytatta a kihallgatásokat. A testőrparancsnok leválasztása arra is utalhat, hogy e tájban – tehát március elején – dőlhetett el a Pálinkás Antal és társai elleni per konstruálása. Ne feledjük: a felülvizsgálatok után vagyunk. A HM-ben és a pártközpontban ekkor döntöttek Váradi Gyula letartóztatásáról, akit 1958-ban a Honvédelmi Bizottmány perében börtönbüntetésre ítéltek, és ekkor indult meg Rétságon a Pálinkás-csoport magjának a hadseregből való eltávolítása!2

1

Nem tudjuk, hogy a határozat kiadására miért csak ekkor került sor. – Periratok, 127., 132., 517. o. 2 Periratok, 135., 530., 532. o.

200

Katonák a megtorlás fogaskerekei között Rabságban A majd egy hónapos szünetben Rajos számára Garami letartóztatásának előkészítése és a Pálinkás elleni vizsgálat továbbvitele adott operatív feladatokat. A kihallgatások menetét követve némi képet kaphatunk a nyomozótiszt munkamódszeréről: az általa összegyűjtött és hozzá eljuttatott információk tömegéből kiválogatta a legfontosabbakat, bizonyára azokat, amelyek alkalmasnak tűntek arra, hogy a BHÖ által felsorolt ellenforradalmi bűntettek valamelyikének bélyegét rásüthessék. E halmaz absztrahálásával születhetett meg az a kihallgatási terv, amelyet – kis túlzással – már a vádirat, illetve a későbbi ítélet vázlatának is tekinthetünk. Pálinkás március 8-i kihallgatása két taktikai célt is szolgálhatott. Részben elkészült „végre” a formális dokumentáció egy része Garami Lajos letartóztatásához, másrészt előkészítette Pálinkás pszichikai megdolgozását. Az őrnagy március elejéig úgy vélhette, hogy csak – a már annyiszor igazolt – Mindszenty-ügyben vizsgálódnak ellene, hiszen addigi vallomásai kizárólag erre vonatkoztak. Az újabb kihallgatások megingathatták addigi hitében, bár az őt meglátogató feleségének még azt mondta: „A kivizsgálásnak meg kell történni, és pro forma kapok két évet.” (Az ügyészségi szakasz iratai között talált feljegyzés szerint a Minisztertanács Bejelentési Hivatala 1957. május 17-én küldte meg Pálinkásné beadványát a Katonai Főügyészségnek. Kelemen Géza százados május 22-én jelentette vissza, hogy „nevezett 1957. április 27-én férjével beszélgetést folytatott” az ORFK vizsgálati osztályán.)1 Kérdés, hogy csak a katona természetes önfegyelme mondatta-e vele a biztató mondatot, vagy ekkor még valóban élt benne a hit a kisidőre. Március eleje után mindenesetre hosszú hetekre magára hagyták vívódásaival, őrlődésével. Rajos csupán május 7-én rendelte ismét maga elé. A jegyzőkönyvből, a kihallgató kérdéseiből látjuk, Pálinkással éreztették: komoly veszély fenyegeti. A nyomozó ekkor tárta elé első alkalommal valamelyik egykori beosztottja rá vonatkozó vallomását. Az általa felrajzolt kép és a más által elmondott terhelő mondatok fájdalmas ütközése egyszerre omlasztották össze addigi védelmi taktikáját, és ez bizonyára nem maradt hatás nélkül az őrnagy belső tartására sem. Talán nem is az állítások tartalma a lényeges e pillanatban, hanem a szembefordulás mindenkivel, annak érzete, hogy csak magát szabad védenie, mert bárhonnan, bárki részéről támadás érheti, hisz a régi kapcsolatok, viszonyok már nem érvényesek. Akik egykor barátok voltak, most talán már ellenségek lettek. És ne feledjük el, a maguk módján a többiek is hasonló gondolatokon töprenghettek, azon gyötrődve, hogy kihallgatóik kitől, honnan vehetik – gyakran legféltettebb titkaik ismeretéről árulkodó – kérdéseiket. 1

Pálinkás Antalné levele anyósához. A másolat Macskásy Pál tulajdonában. Részleteit idézi: Gosztonyi Péter: Pálinkás (Pallavicini) Antal. In: Halottaink 1956 I. Budapest, Katalizátor Iroda, 1989. 188. o. (Gosztonyi 1959 nyarára datálja a levelet.)

201

A „Terv” és végrehajtói Számunkra úgy tűnik, hogy a rab ilyen elmagányosítása korántsem az igazság feltétlen kiderítését célozta, hanem sokkal inkább a terhelő vallomások megszületését, amelyekből aztán legalább formailag kielégítő vádakat lehetett összetákolni a bírói bizonyosság elve felett nagyvonalúan elsikló osztálybíráskodás számára. Június 11-én és 17-én két szembesítésre került sor. Rajos három fontossá tett vádponttal egészítette ki az államrend megdöntésére irányuló cselekedetek körét: Pálinkás rendelte el a pártbizottság lefegyverzését, a járási osztály ÁVH-s alkalmazottjainak letartóztatását és a Mindszentyt őrző ávósok fogdába helyezését. Az utóbbi vádpont koronatanúját, Pocsai Lászlót, aki november 2-án a fogda őrparancsnoka volt, meglehetősen későn, csak a szembesítés napján hallgatták ki először. Őt Rajos láthatólag ehhez az egyetlen vádponthoz kerítette elő. (Pocsai nem írta alá a tiszti nyilatkozatot. Egy 1957. november 24-én kelt jelentés azt állítja róla, hogy egy évvel azelőtt, a szovjet invázió napjaiban, feleségével együtt a Lapály és a Róna utca sarkán, egy 57 mm-es páncéltörővel lőtte a szovjet tankokat.) A törzsfőnök ügyében a vizsgálat alapjában véve március első hetére már lezárult, májusra és júniusra csupán néhány vádpont finomítása, pontosítása és bizonyítása maradt. „A rabság nem egyéb, mint várás és reménykedés” – írja egy helyütt Mindszenty bíboros.1 És őrlődés – tesszük hozzá. Sokaknak megtöri a gerincét, mások megállják a próbát. Kétes dicsőség lenne részünkről, ha bármelyikük felett – évtizedek távlatából – könnyedén pálcát törnénk! „Használ ez nekünk?” – őrizte meg számunkra Pálinkás Antal szavait a cellatárs, Háy Gyula.2 Használnak-e a dolgok, jelenségek, események, szavak és mondatok, a gesztusok, melyek körülvesznek bennünket? – ez a rab alapkérdése, amihez mérnie kell mindent. Pálinkás pedig reálisan érzékelte a helyzetét. Tanúsítja ezt az a történet, amelyet Háy ír le: „Orvosi utasításra Tóninak aszpirint kellett kapnia. Egy görög őr adta oda neki a tablettát. Akkoriban volt néhány görög nálunk... Tóni véletlenül leejtette a tablettát, és ezért a szabotázsért három nap szigorított sötétzárkát kapott, kemény fekhellyel és koplalással. Utána kihallgatásra vezették. Mikor néhány óra múlva visszajött, megváltozott ember volt. Te, ezek fel akarnak akasztani. – Elment az eszed. Ezt mondták neked? – Nem. De hirtelen tudtam. Ki akarnak végezni. – De hiszen nincs rá ok. Sem ürügy. – Osztályellenségekre van szükségük. Micsoda ellenforradalom az, osztályellenség nélkül? Én őrgróf vagyok. Ennyi elég.”3 1

MINDSZENTY J. 1989. 417. o. Háy tévesen azonosította a kérdést kiváltó eseményt. Csou En–laj 1957. január 16–17-én látogatott Budapestre. Ekkor Pálinkás még szabadlábon volt. – HÁY Gy. 1990. 429. o. 3 A kihallgatás napját nem tudtuk azonosítani. – HÁY Gy. 1990. 430. o. 2

202

Katonák a megtorlás fogaskerekei között Rajosék – bár a jegyzőkönyveken mindig egy név szerepel, esetenként többen is végezhették a kihallgatást – bizonyára felismerték, hogy az őrnagyban felkelthető a halálfélelem. Legalábbis erre vall egy másik idézet: „Amikor Tóni elmesélte nekem, hogyan adagolták az ÁVO-tisztek a kihallgatáson cseppenként a halálfélelmet, tudtam, hogy igazat mond. Megpróbáltam kibeszélni belőle, mert nagyon jól ismertem azt a lelki és testi kínt, amely az ilyen állapottal együtt jár… A reszketés, a lázas fogvacogás, a szívdobogás, az éjjeli álmatlanság, fáradtság és fájó végtagok a következő nap ragályosak, tehát küzdeni kell ellene a cellatársnál, mielőtt az embert saját magát is elfogja. Ráadásul ez a szegény, elveszett ember, a Tóni, a kopott, rangjelzés nélküli tiszti egyenruhájában, igazán sajnálatraméltó.”1 Nem tudjuk, mennyire pontos Háy leírása, de a vizsgálat végére – mint megannyi sorstársáé – Pálinkás fizikai és idegállapota is erősen leromlott. A cellatárs már ilyennek látta az egykor jóképű, fess őrnagyot: „Tóni karcsú volt, nem épp szép, sápadt, szőke, gyorsan kopaszodó, foghíjas. Nem volt okosabb, sem műveltebb, mint kortársainak és foglalkozásának átlaga. Kopott tiszti egyenruháját viselte, gondosan megfosztva minden katonai rendfokozattól. Sapkája nem volt. Ha nem hajdani életéről, akkor azokról az eseményekről beszélt, amelyek miatt idehozták. Ezek mind Mindszenty bíborossal voltak kapcsolatban.”2 Tegyük hozzá: az árnyék elszürkít! A Főhadnagy Stift Róbertet – április végéig – a kihallgatási jegyzőkönyvek, különböző jelentések alig-alig említették. Rajos sem tett fel kérdéseket szerepére vonatkozóan, így valószínűnek tűnik, hogy letartóztatásának okát és mozgatóit inkább Rétságon kell keresnünk. 1957. január 9-én „Kinek áll érdekében Pálinkás őrnagy (Pallavicini őrgróf) védelme?” címmel, M. P. szignóval, cikk jelent meg a Nógrádi Népújságban: „Korábban hírt adtunk Pallavicini őrgróf, volt rétsági katonai parancsnokhelyettes gyászos tevékenységéről, aki az igazságszolgáltatás előtt fog felelni tetteiért [Pálinkás ügyében ekkor még csak ügyészi nyomozás volt elrendelve! – a szerző]. A józan gondolkodású emberek azt hitték, hogy cinkostársaik, okulva vezetőjük sorsának hovafordulásából – jobb belátásra térnek –, felhagynak bűnös tevékenységükkel. Úgy látszik azonban, él bennük a zsiványbecsület, jobban mondva szeretnék, ha főnökük ismét körükben volna, hogy szellemiekben is megerősödve folytathassák népidemokrácia-ellenes aknamunkájukat… A ne-

1 2

HÁY Gy. 1990. 433. o. Uo. 431. o.

203

A „Terv” és végrehajtói mes mozgalom gátlás nélküli bajnokai közé tartoznak Pálinkás egykori beosztottjai közül Stift és Ujváry tiszt urak is.” 1 Géczi Jánosék január 29-i jelentése már gyakorlatilag fölsorolja az őrizetbe vételi határozat, illetve a későbbi ítélet valamennyi vádpontját: Stift Róbert „a Katonai Forradalmi Tanács tagja volt. Pálinkás első számú szárnysegédje. Mindszenty kiszabadításában főszerepe volt. Az alakulat parancsnokát fenyegette, le akarta tartóztatni. A járási BM ÁVH-tisztjeinek letartóztatását elrendelte. November 4-e után a Pálinkáscsoporthoz csatlakozott, védelmére kelt, a kormány ellen agitált a tisztek között. (írásbeli dokumentumok is megvannak.)”2 A két idézet is jelzi, hogy Stift november 4-e után folyamatosan nyilvántartott személy volt, minden bizonnyal Rajosékhoz is eljutottak a róla szóló információk (nem beszélve saját addigi tanúvallomásairól). Nem tudjuk, hogy a Stift Róbert fenti idézetben „írásbeli dokumentum”ként említett nyílt parancs pontosan mikor és ki által jutott el a nyomozóhoz, de bizonyos, hogy döntő szerepe lehetett a letartóztatásban. Stiftet február 7-én idézték a tiszti felülvizsgáló bizottság elé. Hartusék öszszesen hat vádpontot fogalmaztak meg vele szemben: a katonatanács elnökhelyetteseként rombolta a parancsnok tekintélyét;3 szovjetellenes kijelentéseket tett és parancsot adott a laktanya bejáratánál lévő vörös csillag levételére; ÁVH-

1

Korábban a megyei lap a Népszabadság november 25-i Mindszenty-cikkét is közölte. – Nógrádi Népújság, 1957. január 9. 2 Az írásos dokumentum nyilván a letartóztatást elrendelő nyílt parancsot jelenti, amely ekkor talán még az egység irattárában volt. – Arch. 9. f. 2. o. 1957. 11. ő. e. 3. o. 3 Az ügyben Garamit kérték be tanúként. Miután október 31-én éjjel a Honvédelmi Minisztériumba felutazott háromtagú küldöttség dolgavégezetlenül tért vissza, a tisztek egy csoportja valóban kezdeményezte a parancsnok leváltását. Amikor Pálinkás is visszaérkezett Mindszenty felszállításából, a katonatanács ülésén megtárgyalták az ügyet. Az őrnagy arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tanácsnak nincs lehetősége az ezredes leváltására, az idő egyébként sem alkalmas ilyesmire. Másnap, ezredgyűlésen, az állomány előtt is ismertette a döntést.

204

Katonák a megtorlás fogaskerekei között sok letartóztatásáról szóló nyílt parancsot írt alá;1 önként jelentkezett „Mindszenty kiszabadítására”; Kádár-ellenes kijelentéseket tett, és végül fegyvert adott át ellenforradalmi egyéneknek. A bizottság, a főhadnagy minden tiltakozása ellenére, a vádpontok többségében helyt adott a két bejelentőnek (a másik Devcsics Miklós hadnagy volt), és a főhadnagy lefokozására és tartalékállományba való helyezésére tett javaslatot. A döntése után Stiftet – Deli Józseffel, Tóth Józseffel, Galajda Bélával, Tobák Jánossal és Pecsenka Imrével együtt – március 20-án szerelték le. A hadseregből való távozása után esztergályosként helyezkedett el. 2 Rajos és Szalma április 23-án adta ki az őrizetbe vételi határozatot, de meglepő módon csak 26-án rendelték el a nyomozást. A foganatosítási parancsot pedig Szalma május 3-án írta alá. Az adminisztrációs zavart fokozza, hogy az ügyészségi kihallgatási jegyzőkönyv április 20-át említi az előzetes letartóztatás időpontjául.3 Nem került elő olyan dokumentum, amely megvilágítaná a főhadnagy lefogásának hátterét. Nem lehet azonban véletlen, hogy éppen április 23-án a rétsági rendőrkapitányságon, Stiftre vonatkozóan, kihallgatták a karhatalmi szakasz két volt tagját, Devcsics Miklóst és Bányai Jánost. Terhelő vallomásaikat később nem csatolták a peranyaghoz, hanem azok a vizsgálati dossziéban „ragadtak”. Devcsics hadnagytól 1957. április 7-én Rajos is felvett egy jegyzőkönyvet.4 A főhadnagyra Rajos május első hetében három, míg az utolsóban még két rövid kihallgatást szánt. Bizonyára ő maga is tisztában volt azzal, hogy nemigen tud majd több vádat „rábizonyítani”, mint amennyit Géczi jelentése felsorolt és Pálinkás, Garami meg a két volt karhatalmista vallomása aláfestett. A nyomozó már június 13-án elkészítette összefoglaló jelentését, azonban a vizsgálat mégsem záródott le. Június 25-én ugyanis Berta Sándor idézte maga elé Stift Róbertet. Berta – mint már említettük – először csak Keresztes János ügyét vette át Rajos Páltól, most ő kapta feladatul a Pálinkás, Garami és Stift elleni vizsgálat lezárását is. 1957. június 26-án hozta meg határozatát a három katonatiszt terhelt-

1

A parancs – amikor Stift aláírta – még nem tartalmazta az ÁVH-sokra vonatkozó kitételt. Csupán a gépkocsi használatára vonatkozott. Az ÁVH-sokra vonatkozó részt Bazsek hadnagy utólag írta rá a papírra, amit a bíróság előtt el is ismert. (Stift Róbert 1994. április 12-én kelt levele a könyv szerzőjéhez.) 2 HL 102/05/62 0129/1957. március 20-i szü. pcs. 3 Periratok, Stift Róbert 1957. április 26-i határozat nyomozás elrendeléséről. – Uo. 1957. április 26-i határozat őrizetbe vétel elrendeléséről. – Periratok, 98., 113. o. 4 ÁBTL V–147842. 1957. április 23-i tjkv-ek – Periratok, 397. o.

205

A „Terv” és végrehajtói kénti felelősségre vonásáról, és új jogállásukban is kihallgatta őket. Ez jelentette mindhármuk számára a nyomozati szakasz érdemi részének lezárását.1 A testőrök Úgy véljük, az előzőekben meggyőző képet kaphattunk arról, hogy a későbbi vádlottak egymás ellen is szolgáltattak érveket, amelyek a rács mögé segítették őket. Nyilvánvaló, hogy azok, akik sorsukról végül is döntöttek, cinikus módon használták ki gyengeségeiket, vagy egyszerűen helyzetüket, óvatlanságukat. Még szabadlábon a menekülés érzetét vagy igényét keltve bennük, feljegyzéseket írattak velük, amelyek később perek mellékletei lettek, és – bár hivatkozás nincs erre – esetenként betölthették a feljelentés szerepét is. Nemegyszer a nyomozást elrendelő határozatok „a Belügyminisztérium adatai szerint...” kezdetű sztereotip mondatainak hivatkozási alapjául szolgálhattak – talán éppen saját maguk ellen. Pálinkásék vizsgálati anyagában két ilyen feljegyzés található, az egyik február 15-én, a másik február 21-én íródott. Ismeretes egy harmadik, Garami Lajostól származó is, amit Lukáts Ivánék perében használtak fel. Ez a járási forradalmi tanács létrejöttével és működésével foglalkozik. Az első feljegyzésen, melyet Galajda Béla fogalmazott – Selmeci aláírásával, 1957. március 4-re keltezve –, a következő mondat olvasható: „Béres őrnagy elvtárs! Felhasználásra megküldöm.” Béres, öt nap múlva, a következő megjegyzéssel küldte tovább az iratot: „Temesi elvtárs! Kiértékelés után kapja meg Rajos elvtárs azzal, hogy Galajdát részletesen ki kell hallgatni erre.”2 Ha nem is innen keltezhetjük a Galajdaügyet, mégis az egyik szál ide vezet bennünket. A másik fölfejtéséhez vissza kell térnünk a gyászos emlékű február 6-i naphoz. Ekkor ugyanis nemcsak Pálinkás Antal „garázsmestert” tartóztatták le, hanem ezen a napon tartották meg a rétsági laktanyában Galajda Béla felülvizsgálati tárgyalását is. Amikor a hadnagy a bizottság elé lépett, már bizonyára tudta, hogy meg kell válnia az egyenruhájától. Vele szemben ugyanis a másik oldal képviselői ültek: Hartus Antal, Kelédi Béla őrnagy, Szabados Ferenc főhadnagy, Nánási Sándor és Kapui László százados. (Nem tudjuk, hogy Kapui, aki – mint láttuk – részese volt az újpestiek Rétságra jövetelének, miként úszta meg a felelősségre vonást. Mindenesetre feltűnő, hogy biztos oszlopa maradt az ezrednek,

1

2

KFÜ Bf. 092/1957. Stift Róbert, 1957. június 13-i összefoglaló jelentés – Periratok, 102., 125. 159., 163., 167., 170., 280. o. – KFÜ Bf. 092/1957. Garami Lajos, 1957. június 27-i összefoglaló jelentés. ÁBTL V–174872. 1957. február 21-i feljegyzés. – Periratok, 1957. február 15-i feljegyzés. – NML XXV. 4. c) B. 548/1957. 1957. február 12-i feljegyzés.

206

Katonák a megtorlás fogaskerekei között sőt 1957. október 25-én átvezényelték a Zalka Máté Katonai Akadémiára. Évekkel később – 1960-tól, hat éven át – a rétsági páncélosezred parancsnoka is volt.) Akárcsak Garamival, Galajdával szemben is négy vádpontot fogalmaztak meg: október 23. előtt szovjetellenes kijelentéseket tett; önként jelentkezett Mindszenty „kiszabadítására”, és letartóztatta az ávós őrség tagjait; részt vett az Állami Egyházügyi Hivatal „kirablásában”; engedte, hogy Mindszenty József átszökjön az amerikai követségre. A hadnagy talán tudta, talán nem, hogy kivel fog találkozni, mindenesetre már az első vádpontban kérte a bejelentővel való szembesítését. Azt azonban akkor még bizonyosan nem sejtette, hogy a beszólított, Garami Lajos, aki akkor vele szemben állt, később vádlott-társa lesz. Galajda nehezen bírta a tárgyalás légkörét, magatartásáért a bizottság többször is figyelmeztette őt. Azonban bizonyos, hogy nem ez befolyásolta a határozatot: 3–2-es szavazati aránnyal tartalékállományba helyezték és javasolták lefokozását. A bizottság két tagja a leszereltetés mellett a lefokozást és – kivizsgálás céljából – az ügyészségnek való átadást tartotta volna méltó büntetésnek. Galajda Béla A jegyzőkönyvre írt feljegyzés szerint a fellebbezést február 16-án utasították el. „A leszerelését javaslom, mert önként jelentkezett, és a szovjet csapatok bejövetelénél [Mindszentyt – a szerző] átvitték az amerikai követségre. 3 havi illetményt javaslok” – írta a jegyzőkönyvre Váradi Gyula fegyvernemi parancsnok. A bíboros egykori testőrét a Személyügyi Főcsoportfőnökség 0129. számú, 1957. március 20-án kelt parancsával helyezték tartalékállományba.1 Az eddigiek is alátámasztják: a későbbi vádlottak egymás elleni kijátszása, tanúnak idézése, kihallgatása már a lefogás előjátékát jelentette. Lehet, hogy egyeseknek a menekülés valóságos lehetőségét csillantotta fel, ám a többség számára 1

ÁBTL V–143559. Galajda Béla tiszti felülvizsgálati jegyzőkönyve. – HL 102/03/195. 181/1957. október 25. sz. parancsnoksági parancs.

207

A „Terv” és végrehajtói egyenesen a börtönbe vezetett. Nemegyszer áthághatatlan szakadékot mélyített a vádlottak közé, demoralizálva, önhitükben megingatva őket, lehetetlenné téve elemi érdekük, a kölcsönös szolidaritás szem előtt tartását. Így készítve elő a talajt a majdani vizsgáló számára. Azt, hogy a Pálinkás-pert több elemből rakták össze, éppen a Galajda-ügy bizonyítja számunkra a legszembetűnőbben. A hadnagyot március 26-án szerelték le, ezután – a beregsurányi tanács igazolása szerint – családjához költözött vissza. Új életét az Orosbányai Betonépítő Vállalat bányamunkásaként kezdte, remélve, hogy a több száz kilométernyi távolság megóvja őt, és elkerülheti egykori parancsnokai szomorú sorsát. Június közepéig úgy hihette, sikerrel.1 Pedig már májusban megindultak a letartóztatások, amelyek során a néphadsereg mintegy négyszáz tisztje került börtönbe, és közülük huszonkilencet végül a legsúlyosabb büntetéssel sújtottak.2 Május közepén már minden bizonnyal Révész Géza altábornagy, honvédelmi miTóth József niszter asztalán volt az a bejelentés, amely többek között a Galajdával szembeni enyhe eljárást róhatta fel a hatóságoknak. Nem ismeretes a bejelentő kiléte, írásának tartalmára pedig csak a megtett intézkedésekből következtethetünk. Az anyaghoz – mint számos tiszt esetében – Mayer Barna feljelentőlevelének Galajdára vonatkozó részletét is hozzácsatolták, valószínűleg a bejelentés is összefügghet azzal.3 Az irat kivonatát Kapui László százados hitelesítette Rétságon, 1957. február 7-én. 1

Periratok, 344. o. Kronológia, 93. o. 3 Mayer 1953-ban került az ezredhez, de a következő évben, fegyelmi okokból hamarosan áthelyezték Aszódra, ahol néhány hónapig – az őrnagy lefokozásáig és áthelyezéséig – együtt szolgált Pálinkás Antallal. Nem tudjuk, hogy e rövid időnek volt-e szerepe Mayer későbbi indulataiban, tetteiben. 1956 elején került vissza Rétságra, mint századpolitikai helyettes. A forradalom alatt állítólag több összeütközése volt törzsfőnökével, és ez is szerepet játszott abban, hogy nem írta alá a tiszti nyilatkozatot, hanem visszament szülővárosába és belépett a karhatalomba. A karhatalmi parancsnokságon keresztül feljelentőlevelet küldött Münnichnek, melyben volt tiszttársainak, parancsnokainak forradalom alatti tevékenységét írta le. Mayert 1957-ben a Debreceni Katonai Bíróság 5 hónap – 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, mivel részt vett egy 2

208

Katonák a megtorlás fogaskerekei között A miniszter Gyémánt András ezredest bízta meg az eset kivizsgálásával, aki Galajda felülvizsgálati jegyzőkönyvének és leszerelési okmányainak tanulmányozása után arra a következtetésre jutott, hogy „ez az ügy a liberalizmus egyik súlyos példája”.1 Még aznap közölte a tényeket és véleményét Selmecivel, aki május 20-án – szokásosan vészjósló – feljegyzésével toldotta meg a leírtakat: „Kovács őrnagy elvtárs! Meg kell nézni Galajda ügyét, úgy tudom, a Mindszenti [sic!] őrzésére rendelt államvédelmi tisztek letartóztatásában is szerepe van.” Selmeciék ekkor már pontosan ismerték a hadnagy forradalom alatti tevékenységét. Az általa írt február 15-i feljegyzés mellett rendelkezésükre állt két tanúvallomása is, amelyeket az addigi vizsgálatok során vettek fel tőle.2 Kovácson keresztül az ügy Bincsik István főhadnagyhoz, a rétsági alakulat – akkor már 31. Önálló Harckocsizóezred – elhárítótisztjéhez került. Bincsik azonban nem sokat tudott megállapítani Galajda 1956. október-novemberi ténykedéséről (elsősorban az ávós őrök letartóztatását szerette volna a nyakába varrni) és szovjetellenes kijelentéseiről, állítólag azért nem, mert a századparancsnok környezetéből már mindenki leszerelt.3 Ennek ellenére továbbra is Bincsiket, mint a HM II. Osztályának beosztottját bízták meg a további vizsgálattal. Szalmáék tehát nem vették át közvetlenül a nyomozás irányítását, hanem azt a katonai elhárítás kebelében hagyták. Ez megint csak arra utal, hogy a testőrök ügyét kezdetben külön kezelték, külön vizsgálóval és dossziéval, és csak a nyomozati szakasz lezárultával kapcsolták össze Pálinkásékkal, akiket a vizsgálati osztályon láthatóan kiemelt figyelemben részesítettek (az ő Vajtai Gyula esetükben, az 1953. évi 13. tvr. 13. paragrafusára hivatkozva, mely kimondja, hogy a hazaárulás, a kémkedés, és más különösen veszélyes államellenes bűncselekmények ügyében a nyomozást a Belügyminisztérium termelőszövetkezet elleni izgatás vádjával a karhatalom által előállított nagyrábéi parasztember halált okozó bántalmazásában. Ennek ellenére megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet. 1 ÁBTL V–143559. Gyémánt András 1957. május 20-i feljegyzése Galajda Béla ügyében. 2 ÁBTL V–143559. Gyémánt András, 1957. május 20-i feljegyzés Selmeci ezredes számára. – Periratok, 203., 549. o. 3 ÁBTL V–143559. Bincsik István, 1957. május 30-i jelentés Galajda Béla ügyében.

209

A „Terv” és végrehajtói államvédelmi szerveinek kell lefolytatni, az eljárásra az ORFK vizsgálati osztályát jelölték ki). Bincsik már június elején kihallgatta Galajda ügyében a három letartóztatott parancsnokot, majd néhány nap múlva sajátos módon a két későbbi vádlott-társat, Vajtai Gyulát és Tóth Józsefet. Az ő vallomásukat egészítette ki Deák János, Poósz Márton és Mátravölgyi József – tehát három, a hadseregben maradt, de bármely pillanatban eljárás alá vonható katonatiszt! – kihallgatása, és ennyi Bincsik számára már elégségesnek bizonyult arra, hogy június 12-én Selmeci asztalára tegye az őrizetbe vételt elrendelő határozatot. 1 Ezután a nyomozó figyelmét Deli József ügye kötötte le. Június 14-én kihallgatta Devcsics Miklóst, majd 17-én Hajdú Lajos őrmestert, aki szintén tagja volt a salgótarjáni különítménynek. Azonban hamarosan eldőlhetett, hogy a főhadnagy ügye nem a Galajdáékéhoz, hanem a megyei nemzeti bizottság mellé rendelt katonai tanács vezetőinek peréhez lesz hozzácsapva, így azt Bincsik még a letartóztatás foganatosítása előtt leadta a megyei főkapitányság politikai osztályának. Deli tárgyalásán az egyik tanú, aki régebben állítólag jó viszonyban volt a vádlottal, az ügyész kérdésére azt felelte, hogy „Devcsics hadnagy feljelentése alapján kezdték kivizsgálni” a kiképzési osztályvezető salgótarjáni ténykedéseit. Amennyiben ez megfelel a valóságnak, az erősítené azt a megfigyelésünket, hogy a letartóztatások előtti tanúvallomások egy része inkább sorolható a feljelentések kategóriájába!2 A nyomozás átadásának valószínűleg más oka is volt, mert hamarosan a testőröket szintén Nagy Tibor főhadnagy, a katonai elhárítás fővizsgálója vette át. Galajda Bélát és Tóth Józsefet június 24-én, Vajtai Gyulát a következő napon vették őrizetbe.3 Mivel a másik szálat vizsgáló Berta Sándor éppen a parancsnokok ügyének lezárásán fáradozott, a három testőr kihallgatása csak július első hetében indult meg. Nagy Tibor az addigi anyagok, információk alapján gyakorlatilag már mindent tudott hármójuk szerepéről, így csupán néhány momentum kifejtése és pontosítása maradt a rövid, tulajdonképpen formális vizsgálatra.4 A vizsgálati anyagot Turcsányi Egonnak a Pasaréti úton történteket taglaló, márciusban írt önvallomása, Váradi Gyula áprilisi kihallgatási jegyzőkönyvének egy másolata és még a Simonfi által folytatott decemberi, Pálinkás által kért ügyészségi vizsgálat egyik – Janecskó János vallomását rögzítő – részlete egészítette ki. Az egyesített ügy vizsgálati dossziéjában maradt, tehát a peranyaghoz nem lett csatolva Turcsányi egy másik, 1956. december 19-i kihallgatásának anyaga (melyet nyilván a szovjet hatóságok adtak át a BM nyomozóinak) és az ÁEH 1

Periratok, 214., 654., 658., 661., 664., 668., 671., 673. o. HL BKB B. IV. 764/1957. június 14-i tjkv. – Uo. 1957. június 17-i tjkv. 3 KFÜ Bf. 092/1957. 1957. augusztus 6-i vádirat. 4 Periratok, 601., 610., 613., 622. o. 2

210

Katonák a megtorlás fogaskerekei között egyik hivatalnokának, Telepó Sándornak – január 11-én – a magyar szervek által felvett tanúvallomása.1 A fővizsgáló július 22-én nyilvánította Mindszenty József volt testőreit terheltté. Még aznap ismét kihallgatta őket. Egyikük sem vallotta magát bűnösnek.2 A „szabadítók” ügyének lezárása után Bertáék számára egyszerre sürgőssé vált a parancsnokok elleni vizsgálat befejezése is. Az MSZMP pártvezetése július 2-án hozott határozatot a „belső reakció elleni harc néhány kérdéséről”, melyben elrendelték a megtorlási folyamat felgyorsítását: a „Belügyminisztérium az elkövetkezendő négy hónap alatt vizsgálja felül a fentiekben megjelölt [ellenforradalmi – a szerző] szerveket és személyeket, dokumentálja bűnösségüket, és adja át az ügyészségnek őket! Az ügyészség és az Igazságügy-minisztérium gondoskodjék arról, hogy a bűnös ellenforradalmárok méltó büntetésben részesüljenek!”3 Berta a Kelemen Géza csoportvezető ügyész által eszközölt kihallgatások után, július végén adta át – csak percekig tartó – tanulmányozásra a több száz oldalas vizsgálati anyagot Pálinkás Antalnak, Garami Lajosnak és Stift Róbertnek, amibe lehetséges, hogy már a Galajda-féle dosszié iratai is be voltak dolgozva. Talán ekkor került sor a két eljárás egyesítésére. 4 Nem sokkal előbb különíthették el véglegesen Turcsányi Egon ügyét is, mivel az utolsó rá vonatkozó irat, amelyet a katonatisztek ügyészségi dossziéja őriz, június 24-én keletkezett. Benne Rajos a volt titkár előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kérte az ügyészségtől, éppen a Pálinkás ügyében már többször is eljáró Simonfitól, mivel „nevezett bűntársai csak a közelmúltban kerültek előzetes letartóztatásba és ügyében még tart a vizsgálat”. 5 Berta Sándor a dosszié lezárásának napján is kénytelen volt tanúkihallgatást foganatosítani Keresztes János ügyében. A sokat tapasztalt testőrparancsnok egészen az ítélethozatalig tartani tudta magát Josef Švejk örök igazságához: „... a katonai bíróságok előtt senki se szabad, hogy valljon.” 6

1

Periratok, Turcsányi Albert Egon 1957. március 28-i önvallomása. – Uo. 640. o. – ÁBTL V– 147842. Janecskó János 1956. december 12-i ügyészségi tjkv. – Uo. Turcsányi Egon 1956. december 19-i kjkv. kivonata – Uo. Telepó Sándor 1957. január 11-i tjkv. 2 Ekkor már Loss András alezredes volt a HM II. Osztály Vizsgálati Alosztályának vezetője. – Periratok, 748., 753., 760., 774. o. 3 Az MSZMP KB Politikai Bizottsága határozata a belső reakció elleni harc néhány kérdéséről. Budapest, 1957. július 2. In: Iratok, 590. o. 4 Periratok, 98., 100., 176., 178., 180. o. – KFÜ Bf. 092/1957. Pálinkás Antal 1957. július 25i ügyészségi kjkv. 5 KFÜ Bf. 092/1957. 1957. június 24-i előterjesztés Turcsányi Egon előzetes letartóztatásának meghosszabbítására. 6 Jaroslav Hašek: Švejk. Budapest, Európa Kiadó, 1990. 448. o.

211

A JOG HALÁLA A Pálinkás Antal és társai per anatómiája Az ellenforradalmi bűntett Az ellenforradalmi vagy állam elleni bűntett fogalmának kialakulását, akárcsak az újkori forradalmi terror bölcsőjét, valahol a francia polgári forradalom történetében kell keresnünk. Bibó szerint ez a terror volt az, „amely mind a mai napig kiható hatállyal létrehozta azt az azelőtt nem ismeretes, két teljesen terméketlen emberfajtát, amelybe azóta az európai gondolkodás be van zárva mereven és reménytelenül: a hivatásos reakcióst és a hivatásos forradalmárt”. 1 E kétfajta ideáltípus és a hozzájuk rendelt „termelési helyzetek” jelentették aztán Leninen és Sztálinon át szinte napjainkig a Marxtól kiindult kommunista ideológia tákolmányának két fő szereplőjét. Azonban a szovjet és más kommunista jogtörténészek – a mindig is kétes hivatkozási alapnak számító burzsoá forradalom helyett, melynek törvényei ráadásul később „a következetesen forradalmi proletártömegek megmozdulásainak az elfojtására szolgáltak”2 – szívesebben utaltak jogforrásként a Párizsi Kommün zavaros időszakának büntetőjogi alkotásaira. Ám – a témánk szempontjából fontosabb – hivatkozási alap az mindig is a század első felében formálódó szovjet szocialista büntetőjog volt, mely a keretét adta a háború előtt és után alkotott hazai jogszabályokra épülő államvédelmi büntetőjogunknak. Amint a MAORT-per forgatókönyvét sem lehet megérteni, ha nem ismerjük a sahti ellenforradalmi szervezet elleni eljárás részleteit,3 úgy az 1956-ot követő megtorlás jogi, ideológiai szövete sem fejthető fel a vonatkozó jogtörténeti háttér nélkül. Szükségesnek érezzük tehát, hogy mielőtt a Pálinkás-per anyagának konkrét bemutatására térnénk át, szóljunk a szocialistának nevezett jogelmélet néhány alapvető jellemzőjéről.

1

Bibó István: Az európai társadalomfejlődés értelme. In: Válogatott tanulmányok. Harmadik kötet 1971–1979. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1986. 42–43. o. 2 BARNA P. 1961. 89. o. 3 A Donyec-medence sahti kőszénkörzetében az NKVD szervei 1928-ban ellenforradalmi szervezetet lepleztek le, amely a vád szerint az ottani szénipar szétzüllesztését akarta elérni. A szálak természetesen a kőszénvállalatok volt tőkés tulajdonosaihoz vezettek. – Szovjet büntetőjog. Egyetemi tankönyv. Budapest, Tankönyvkiadó, 1951. 115. o.

212

A Pálinkás Antal és társai per anatómiája A kommunista büntetőjogászok tanítása szerint a bűncselekmény tárgyát az uralkodó társadalmi viszonyok jelentik. Ebből következően a szocialista társadalmi viszonyok elleni támadás magát a társadalmat érinti, és így a dolgozó tömegek, a nép ellen irányul. Ennek a totálissá szélesített szemléletnek frappáns összefoglalása az ‘50-es évek definíciója: „A bűncselekmény olyan tevés vagy mulasztás, amely veszélyezteti az uralkodó osztály érdekeit.” 1 A szovjet, majd ennek nyomán a magyar büntetőjog mindent átszövő és mindenben megjelenő alapeleme az osztályszemlélet. Ebben az értelmezésben a bűncselekmény szimpla osztályjelenséggé válik, amely az uralkodó osztály létének védelméhez igazodik, csak az egyes történelmi korszakokban más és más megfogalmazást kap. A vizsgálati és ítélkezési gyakorlatra nézve ebből egyértelműen következik az, hogy a szocialista büntetőeljárás során „azok közül a körülmények közül, amelyeket az elkövető egyéniségéből a társadalomra háruló veszély megítéléséhez elsősorban kell vizsgálat tárgyává tenni, kiemelkedik az elkövető osztályhelyzete”.2 A szocialista büntetőgyakorlatban minden bűncselekménynek osztályjellege van, ami maga után vonja, hogy a büntetőjog a társadalomra veszélyesnek nyilvánít minden olyan cselekedetet, amelyről úgy véli vagy vélni akarja, hogy a szocialista társadalomra veszélyes. Az egyik közismert forrása e tézisnek a társadalom és az államélet egészét meghatározó osztályharcelmélet. Lenin írja: „Az átmenet a kapitalizmusból a kommunizmusba egész történelmi korszak. Amíg ez a korszak be nem fejeződik, a kizsákmányolók okvetlenül megőrzik reményüket a restaurációra, és ebből a reményből restaurációs kísérletet tesznek. A megdöntött kizsákmányolók, akik megdöntésüket nem várták, nem hittek benne, még csak gondolni sem akartak rá, az első komoly vereség után megtízszerezett energiával, dühödt szenvedéllyel, százszorosan felfokozott gyűlölettel vetik magukat harcba a tőlük elvett paradicsom visszaszerzéséért.”3 Az 1956-oshoz hasonló, tehát szocializmust építő, konszolidált belső viszonyokkal rendelkező országban elemi erővel kitörő és győzedelmeskedő krízis eladdig nem érte a „szocialista világrendszert”. Ötvenhat annyiban is felkészületlenül érte a kommunista ideológusokat, hogy nem rendelkeztek új típusú paradigmákkal, mellyel leírhatták volna az eseményeket. Az ilyenek felkutatását a politikai vezetés sem támogatta. Jellemző eset erre az Ellenforradalom Magyarországon

1

Dr. Kádár Miklós: Magyar büntetőjog. Általános rész. Budapest, Tankönyvkiadó, 1953. 146. o. 2 Uo. 182. o. 3 V. I. Lenin: Válogatott Művek II. kötet. Budapest, Szikra, 1949. 439. o.

213

A jog halála 1956 című tanulmánysorozat kiadásának a leállítása.1 Nem maradt így más, mint a bonyolult és sokrétegű eseménysort beletuszkolni az ellenforradalom-elmélet dogmatista skatulyájába, amit még Lenin és Sztálin irányításával a polgárháborús korszakokon és a tisztogatások során nevelkedett szovjet elméleti jogászok fabrikáltak össze. Ennek az idétlen törekvésnek szinte első átfogó megjelenése volt a már tárgyalt Fehér Könyv. A bűntett tárgya Az elmúlt időszakban többen is bemutatták már az ‘50-es évek és a forradalom utáni ítélkezési gyakorlatában az osztálybíráskodás megtorló jellegét, az anyagi jogszabályok és a jellegzetes tényállások összefüggéseit. Mi e helyütt – Barna Péter nyomán – az ellenforradalmi bűntett szerkezeti elemeit és ezek összefüggéseit kívánjuk kifejteni. Tesszük ezt azért is, mert éppen az első Fehér Könyv tartalmi vizsgálata győzött meg bennünket arról, hogy a megtorlás folyamatának, taktikai és stratégiai elemeinek kiagyalói nem tudtak, de nem is akartak túllépni azon a brosúraszemléleten, amelyet az ‘50-es években – némelyek a Szovjetunióban még előbb – tettek magukévá. Barna Péter, 1961-ben megjelentetett – ám a megtorlás jogszemléletére is méltán ráilleszthető – művében, az államellenes bűntett tárgyát keresve egy négy elemből álló szerkezetet vázol fel, melynek részei: az általános tárgy, a különös tárgy, a közvetlen tárgy és az elkövetési tárgy. Az általános tárgyat a szocialista államrend alapját képező – és a büntető törvénykönyvek által védett – társadalmi viszonyok rendszere jelenti. Némi szűkítéssel jut el az ellenforradalmi bűncselekmény különös (speciális) tárgyához, mely számára a „kölcsönösen összefüggő társadalmi viszonyoknak még többé-kevésbé széles körét öleli fel”. Ha jól értelmezzük mondanivalóját, akkor ilyen különös tárgy lehet a kommunista társadalomelmélet „politikai felépítménye”, vagy az ehhez tartozó viszonyok, intézmények, objektumok, személyek, tárgyak, jelképek stb. összessége. A közvetlen tárgy már „konkrét társadalmi viszony, amelyet a bűncselekmény nem áttételeken keresztül, hanem közvetlenül sért vagy veszélyeztet”. (Ilyen közvetlen tárgyak lehetnek tehát a párt, az államhatalom intézményei, az egyes erőszakszervek, a jelképekben „rejlő” politikai tartalom, a tanácsok, a termelőszövetkezetek vagy épp – ha úgy akarják – a posta, a vasút, a termelés stb.) Azt a tárgyat, amelyen a bűncselekmény, „mint bűnös támadás, fizikailag érzékelhető, a világ objektív jelenségei körében változást előidéző hatást gyakorol”,

1

A Betlen Oszkár szerkesztette sorozatnak csupán egyetlen kötete jelent meg: Ellenforradalom Magyarországon 1956. Tanulmányok I. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1958.

214

A Pálinkás Antal és társai per anatómiája Barna közvetlen tárgynak nevezi. Egyszerűen: ilyen a kupán vágott párttitkár, a megszidott tsz-elnök, az elégetett begyűjtési irat és a terjesztett röplap egyaránt.1 Ebben az ördögi körhalmazban minden összefügg mindennel! Aki tehát lefegyverzi a párttitkárt, az támadja a szocialista társadalom egyik legfontosabb alapintézményét, a pártot, amivel egyben bűnös támadást indít a politikai felépítmény ellen, és ezen keresztül bűncselekményt követ el a népi demokratikus államrenddel szemben. De ugyanezt a sort elkövethette ávósok letartóztatásával, a nemzetőrség felfegyverzésével, izgató kijelentésekkel és – ha a bíróság úgy akarta – akár egy újság elégetésével is, és büntetésének csupán a különös részi tényállások eltérő fokú büntethetősége szabott némi határt. (sajátos fintora a magyar jogfejlődésnek, hogy az ezek alapját képező anyagi jogszabályok, melyek foglalata az 1952-ben megalkotott BHÖ – A hatályos anyagi büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítása. Budapest, 1952 –, meglehetősen mélyre nyúlnak vissza a hazai jogtörténetben. Csak példaként említjük itt az 1878. évi, a területi felségsértés bűntettéről alkotott törvény öt paragrafusát, melyek a BHÖ 13–16. pontjainak váltak alapjává, akárcsak az 1878. évi, a lázadás bűntettéről szóló törvény összesen nyolc paragrafusa, melyeket a BHÖ 17–24. pontjává változtattak át, hozzádolgozva a második világháború után alkotott új jogszabályok folytán felmerült változásokat. 2 Nem szólunk e helyütt azokról a politikai 1 2

Lásd erre: BARNA P. 1961. 187–190. o. A „népi demokratikus államrend” védelmére hivatott hatályos jogszabályokat a BHÖ foglalta össze, melyet az igazságügy-miniszter 1953/1952. IM IV/1. számú, 1952. december 21-én megjelent utasítása alapján, 1953. január 1-től kezdődően bocsátottak hivatalos használatra. – A BHÖ első része két fejezetben foglalja össze a belső és a külső biztonság elleni bűntetteket, majd a harmadik fejezetben, a Népköztársaság elleni bűntettek között, felsorolja a honvédelem érdekeit sértő bűncselekményeket, míg a negyedikben a béke elleni bűntetteket, valamint a háborús és népellenes bűncselekményeket. (Az 1990-es évek különböző igazságtételi próbálkozásai közül nem egy a BHÖ negyedik részének jogszabályait kívánta felhasználni.) – Barna a BHÖ-ben kialakított rendszert figyelembe véve az első fejezet 1–12. pontjába felvett bűntettekre vonatkozó szabályokat a következőképpen csoportosítja: a.) Az állam megdöntésére irányuló bűntettek (BHÖ 1. pont (1) és (2) bek. és a 8. pont). – A feljelentés elmulasztása (BHÖ 9. pont (1) bek.). – Az állam elleni lázítás és izgatás (BHÖ 2. pont a.), b.), c.), d.) alpontok). – Az állam elleni izgatás enyhébben büntetendő változatai (BHÖ 3., 7. pont). – Valótlan hír terjesztése (BHÖ 4., 5. pont). – A valótlan hír terjesztésének enyhébben büntetendő változatai (BHÖ 6. pont (1) és (2) bek.). – b.) A hozzátartozók büntetlensége a feljelentés elmulasztásának esetén (BHÖ 9. pont (2) bek.). – Elállás a mozgalomtól vagy szervezkedéstől (BHÖ 10. pont). – c.) Főbüntetések (BHÖ 11. pont (1), (2), (3), (4) bek.). – Mellékbüntetések (BHÖ 11. pont (5) bek.). – A büntetetés-kiszabás sajátosságai (BHÖ 12. pont). – A BHÖ az első fejezet további pontjaiba felvette még: A területi felségsértés bűntettét az 1878. évi V. tv. 127. § 3. pont, a 129. §, a 131. és 132. § és a 134., 135. § alapján (BHÖ 13–16. pont). – A lázadás bűntettét az 1878. évi V. tv. 152. §, 153. § és a 154–

215

A jog halála analógiákról, amelyek például az 1921. évi – az állam és társadalom hatályosabb védelméről szóló – III. törvényt, vagy a közismerten osztályharcos elemekkel tűzdelt 1946. évi VII. törvényt a BHÖ-höz fűzik.) Az „ideális” alany Fentebb már idéztük a rétsági járási pártbizottság márciusi beszámolójában Mrázik Ferenc rendőrkapitányt, aki arról panaszkodott, hogy a vizsgálatra kiadott esetekben beosztottjai milyen „nehezen hitték el, hogy ezek a cselekmények beleférnek a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés bűntettébe”. Pedig az elkövetési tárgyról az általánosra – tehát a demokratikus államrend megdöntésére – való megkövetelt logikus következtetés az alfája és ómegája volt a forradalom utáni ítélkezési gyakorlatnak. Ahogyan a népbírósági tanácsok addigi működését összegző 1957. szeptember 26-i minisztériumi jelentés fogalmaz: „... az októberi eseményeket az egész országban egységes mozgalomnak kell felfogni, és a helyi elkövetők tevékenységét általában e mozgalom részeként kell értékelni.”1 Mindszenty „kiszabadítása”, Budapestre szállítása, őrzése, a nemzetőrzászlóalj szervezése, a pártbizottság lefegyverzése vagy az ávósok fogdába tétele – egyebek mellett – így válhatott egységes egésszé, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedéssé. Pálinkás Antal kétségkívül ideális alanya volt a kádárista megtorlógépezetnek. Minden olyan jellemzővel rendelkezett, amelyeket a bűnüldöző szervek számára megfogalmazott pártdirektívák tartalmaztak és folyamatosan sulykoltak a végrehajtók „forradalmi tudatába”. Csupán két kiragadott részlet: „Az ellenség legfőbb és legtudatosabb bázisát továbbra is a volt uralkodó osztályok tagjai képezik, akik 1956 novembere után is jelentős számban maradtak az ország területén. A kifejezetten osztályidegen elemeken kívül támaszkodik a volt horthysta államapparátus vezetőire, a volt horthysta erőszakszervek tagjaira, 159. § alapján, figyelembe véve a hatályba lépett újabb jogszabályok folytán felmerült változásokat (BHÖ 17–24. pont). – A fegyveres csapat tiltott szervezésének bűntettét az 1941. évi V. tv. 171., 174. § és az 1930. évi III. tv. 72. § (1) bekezdése alapján (BHÖ 26– 30. pont). – A termelőszövetkezetek elleni izgatás bűntettét a 2560/1949. (III. 19.) Korm. sz. rendelet 1. és 3. § alapján (BHÖ 31–32. pont). – A robbanóanyaggal vagy robbanószerrel való visszaélés bűntettét az 1924. évi XV. tv. 1. §-a alapján (BHÖ 33. pont). – A lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettét a 7150/1946. (VI. 22.) ME sz. rendelet 2. § és az 1948. évi XLVIII. tv. 15. §-a alapján (BHÖ 34. pont). – A forradalom után ezt az anyagi jogszabályi alapot egészítették ki néhány törvénnyel, illetve rendelettel. – Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon 1945–1989. Budapest, Zrínyi Kiadó, 1993. – BARNA P. 1961. 155–159. o. 1 Iratok, 601. o.

216

A Pálinkás Antal és társai per anatómiája volt katonatisztekre, csendőrökre, a volt fasiszta pártok kádereire, a volt koalíciós pártok kádereire, a volt koalíciós pártok jobbszárnyára, a huligánokra és lumpenproletárokra, az értelmiség egy részére, az értelmiségi ifjúság egyes rétegeire, de támaszkodik a megtévesztett munkásokra és parasztokra is ... közvetlen fő feladat... hogy csapásaikat az ellenforradalom előkészítésében és szervezésében részt vevőkre, valamint az ellenforradalom alatt létrejött ellenforradalmi szervek vezetőire, a szervezetek osztályidegen tagjaira és fegyveres alakulataik tagjaira mérjék. Ilyenek pl. a.) …a megyei és legfontosabb területi bizottságainak és bizottmányainak, munkástanácsainak elsősorban osztályidegen, ellenforradalmi vezetői és tagjai. b.) Arisztokraták, volt földbirtokosok, nagytőkések, gyárosok, bankárok stb... c.) …horthysta katonatisztek.” [A Pálinkásra vonatkoztatható részek kiemelése tőlem – a szerző.]1 Eredeti neve, címe, arisztokrata származása, a Ludovika Akadémia elvégzésének ténye, azaz horthysta katonatiszti múltja, 2 a járás forradalmi eseményeiben játszott vezető szerepe egyaránt kiváló célponttá tették őt, és predesztinálták az áldozat fájdalmas szerepére. Vádlott-társai – a kulák származású Keresztes János kivételével – másfajta múlttal, családi háttérrel érkeztek a bírósági tárgyalás küszöbéhez, azonban a megtorlás adott szakaszában már ők sem reménykedhettek abban, hogy múltjuk megmentheti számukra jelenüket. „Olyan személy, aki a munkásosztály hatalma, a népi demokratikus államrend biztonsága ellen irányuló bűncselekményt követett el, nem hivatkozhat sikerrel enyhítő körülményként arra, hogy ő is a munkásosztályhoz tartozik. Ilyen esetben ugyanis az elkövető saját osztályának alapvető érdekei ellen lép fel” – tette közzé döntését már áprilisban a Legfelsőbb Bíróság.3 A kommunistaként számon tartott Garami Lajos ügyében a nyomozó szervek éppoly rideg következetességgel jártak el, mint őrgrófi származású törzsfőnöke ellen. A per A hatóságoknak elvi és gyakorlati lehetőségük lett volna arra, hogy Pálinkás Antalt és Garami Lajost – például az 1956. évi 28. sz. tvr. alapján, fegyveres ellenállás megkísérlése vagy előkészülete miatt – rögtönbíráskodás elé állítsák. 1

Az MSZMP KB Politikai Bizottsága határozata a belső reakció elleni harc néhány kérdéséről. Budapest, 1957. július 2. In: Iratok, 588. o. 2 A Magyar Néphadseregben 1956-ban összesen 96 olyan tiszt volt még tényleges állományban, akik elvégezték a Ludovikát. Ezek közül páncélosként mindössze 7 fő szolgált! – HL 102/05/153. A Magyar Néphadsereg tiszti állományának statisztikája az 1956. január 1-jei helyzetnek megfelelően. 3 Az osztályhelyzet értékelése az ellenforradalmi bűncselekményeknél. In: BH, 1957. 65. o.

217

A jog halála Ennél is fenyegetőbb és reálisabb esélye volt Garami Lajosnak arra, hogy az 1957. évi 4. tvr. alkalmazásával, lőfegyver engedély nélküli tartása miatt gyorsított eljárásban ítéljék el. Az előzetes letartóztatás foganatosításakor megtartott házkutatási jegyzőkönyv szerint ugyanis Garami lakásán egy szovjet gyártmányú gépkarabélyt és egy vadászpuskát találtak. Ez pedig akár statáriális eljárást is vonhatott volna maga után! Úgy látszik azonban, hogy a vizsgálók nem kívánták a volt parancsnok halálát, és helyt adtak annak az igazolásnak, amellyel a rétsági rendőri és karhatalmi szervek vezetői siettek volt parancsnokuk segítségére. Április 9-én Mrázik Ferenc rendőrkapitány adott ki igazolást arról, hogy „Kb. 5 héttel ezelőtt Székely Ferenc százados karhatalmi parancsnok és Devcsics Miklós hadnagy parancsnokhelyettes bejelentették, hogy tudják, hogy Garami Lajosnál egy szovjet mintájú gépkarabély van. Kérték, hogy amíg Rétságról el nem megy, a karabélyt ne vegyük el tőle. Így a fegyverről aláíró is tudott.”1 Kelemen Géza ügyész 1957. augusztus 6-ra készült el az elsőfokú tárgyalás vádiratával. Azt kell mondanunk, hogy az általa eszkábált iromány tökéletesen megfelelt annak a politikai kívánalomnak, mely szerint az ügyészi és igazságügyi szervek feladata az, hogy „a Belügyminisztérium által felfedett és dokumentált ellenséges cselekmények elbírálásában mind a vádirat, mind az ítélet tükrözze a proletárdiktatúra elnyomó funkcióit”.2 A vádiratban Kelemen sorra veszi az összes olyan feltárt verbális és nem verbális cselekedetet, amelyet képes volt valamely különös részi tényállásként a BHÖ egy-egy pontjába gyömöszölni, hogy ezek halmazataként megállapíthassa Pálinkás esetében a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetését, társai számára pedig az abban való tevőleges részvételt. Megspékelve mindezt némi osztályharcos dohogással, illetve – Pálinkás és Keresztes esetében – egy-egy alkalomra szabott életrajzzal. Van abban valami történelmi szarkazmus, hogy a vádiratot és a vizsgálati anyagot ugyanaz a Kapfinger Tibor katonai főügyészhelyettes küldte át a Budapesti Katonai Ügyészséghez, aki 1956. október 31-e hajnalán telefonon ajánlkozott Pálinkásnál, hogy részt vehessen Mindszenty Budapestre szállításában! A vádirat nemcsak a bírói pulpitusra került fel, hanem egy-egy példányát megkapta az ORFK Politikai Főosztályának vizsgálati osztálya és a HM II. Osztályának vizsgálati alosztálya (tehát a két nyomozó hatóság), a HM Személyügyi Főcsoportfőnöksége, a Körzeti Katonai Börtön, ahol Pálinkásékat őrizetben tartották, az Igazságügy-minisztérium Katonai Főosztálya és – elhelyezés céljából – a Legfelsőbb Bíróság különtanácsi dossziéja is. 1

Periratok, 1957. március 22-i házkutatási jkv. – Uo. Mrázik Ferenc 1957. április 9-i feljegyzése. 2 Iratok, 589. o.

218

A Pálinkás Antal és társai per anatómiája Nem ismerjük az ítélet operatív befolyásolásának módját, útját, mégis úgy véljük, hogy ezek a szervek, illetve vezető képviselőik – a megfelelő pártszervezetekkel egyetemben – részt vettek annak kialakításában. A Katonai Főügyészség Pálinkás Antal és társai ügyének tárgyalására a Budapesti Katonai Bíróság Gáspár-tanácsát jelölte ki. Az elsőfokú tárgyalás jegyzőkönyvének hiányában – melyet már nem sikerült fellelnünk a periratok között – csak a tanácsvezető, Gáspár Gyula hadbíró őrnagy (ő tárgyalta a balassagyarmati forradalmi tanács vezetőinek perét is, halálra ítélve Magyar Pált, a tanács titkárát) és az ülnökök, Baranya László ezredes és Knakker József alezredes nevét ismerjük. A részletes ügymenetre csak az ügyvédek jegyzeteiből és a tanúként megidézettek névsorából következtethetünk. Az elsőfokú tárgyalásra – az ítélet szerint – 1957. szeptember 2-től 7-ig és 10-től 11-ig került sor. A tárgyalásra a vádirat még csak 45 személy meghallgatását javasolta, a bíróság idézési jegyzékén azonban már 55 fő összesen 58 beidézésének terve szerepelt. A megidézettek közül hatnak egyik ügyvédi jegyzet sem említi a nevét (Horváth Jánosét, Márton Jánosét, Kelédi Béláét, Lehoczky Ferencét, Koszec Erzsébetét és Deák Jánosét), így ők valószínűleg meg sem jelentek a bíróság előtt.1 A per elsőrendű vádlottja Pálinkás Antal, a másodrendű Garami Lajos, a harmadrendű Stift Róbert, a negyedrendű Galajda Béla, az ötödrendű Vajtai Gyula, a hatodrendű Tóth József és a hetedrendű Keresztes János volt. Az első napot a bíróság kizárólag Pálinkás meghallgatására szánta, a többiekre csak másnap került sor, és az ávós őrség tagjainak beidézésével ekkor vette kezdetét a tanúkihallgatások sora is. A perben Gáspár Gyula és tanácsa 1956. szeptember 16-án hirdetett ítéletet. A terjedelmes – huszonkilenc gépírásos oldalt kitevő – ítélet összesen 11 pontban és azok több tucat alpontjában foglalja össze a tényállásokat és indoklásokat.2 Első fokon Pálinkást életfogytiglani börtönre, lefokozásra és – mivel abban az esetben, ha az államrend elleni bűncselekményért a bíróság halálbüntetést, vagy öt évet meghaladó börtönt szabott ki, kötelező volt annak kimondása – teljes vagyonelkobzásra, Garamit négyévi, Stiftet egy év hat hónapi, Galajdát és Vajtait háromévi, Tóthot egyévi és Keresztest egy év és hat hónapi börtönbüntetésre ítélték. Az őrnagy feleségének egyik levele szerint a társaival szembeni enyhe ítélet indokolhatta, hogy az ügyész súlyosbításért fellebbezett.3 A valóságban – bármily cinikusan is hangzik – csupán egyszerű rutinfeladatról volt szó, miként formai 1

KFÜ Bf. 092/1957. Az elsőfokú tárgyalás vádirata. – Periratok, 179. o. Periratok, elsőfokú ítélet Pálinkás Antal és társai ügyében. 3 Pálinkás Antalné levele anyósához, Andrássy Borbálához. A másolat Macskásy Pál tulajdonában. 2

219

A jog halála kérdésnek számított az is, hogy valamennyi védő enyhítésért, illetve felmentésért fellebbezett. A reformatio in peius – tehát a súlyosbítás – tilalmának eltörlése teljes egészében a másodfokú bíróság kezébe adta az elítéltek sorsát, egyenes utat nyitva a legfőbb operatív utasítások, megegyezések végrehajtásához. A vádlottak már erősen leromlott fizikai állapotban kerültek a bíróság elé. („Amikor kihirdették az ítéletet, én ideg-összeroppanást kaptam és lebénultam, úgyhogy a Fő utcából átvittek a Mosonyi úti rabkórházba” – emlékezett Tóth József a legnehezebb percekre.) Magatartásukat és vallomásaikat így részben ez a helyzet befolyásolta. Később, a tárgyalásra visszaemlékezve, mindannyian úgy értékelték a történteket, hogy sorsuk már előre meg volt pecsételve: „Ott ültünk valamennyien egymás mellett. Mondhattunk, amit akartunk. Mosolyogva hallgatták. A formára adni kellett. Pedig a forgatókönyvet már jó előre elkészítették...” – emlékezett vissza 1991-ben Vajtai Gyula. A volt parancsnok így nyilatkozott ugyanerről: „Két hétig tartott a tárgyalás, s ezalatt az ügyész három vagy négy kérdést tett fel nekem. De azok is olyan mellékes kérdések voltak. Ő pedig végig a sportújságot olvasta és a teniszütő ott volt a lábánál. Alig várta már, hogy vége legyen a munkaidejének. Unhatta a cécót.”1 A vádlottak esetében mind a rendőrségi vizsgálat, mind pedig a tárgyalás során négyféle magatartásformát figyelhettünk meg, azonban – egyes részkérdésekben – csaknem mindegyiküknél az általában jellemző taktika megváltoztatásának, vagy az arra való rákényszerítésnek is tanúi lehettünk. A pozitív tagadás volt az, mely a legtöbb konfliktust, meghasonlást, ellentétet okozta az egykori társak között. A hét főből mindössze a volt ezredparancsnok élt ezzel a taktikával: a számlájára írt – nem minden esetben általa elkövetett – cselekedet tagadásával, ugyanakkor egy másik vádlott-társa, vagy egy peren kívüli személy vélt vagy valós tettesként való megnevezésével. A negatív tagadást, azaz a felrótt cselekmény elkövetésének tagadását, a vélt vagy tényleges tettesre való utalás nélkül, már jóval gyakrabban alkalmazták a vádlottak. Ennek a taktikának a gyakori tartozékai voltak a „Nem emlékszem, hogy ki...”, „Hallottam, de nem emlékszem, hogy ki mondta...”, „Nem tudom...”, „Nem követtem el...”-szerű mondatok, amelyekkel a kikerülhető vádpontokon akartak túllépni a vádlottak. A legkövetkezetesebben – és az ítéletet tekintve a legeredményesebben – ezt a taktikát kétségkívül Keresztes János alkalmazta. A tárgyalásra igen leromlott fizikai állapotban érkező testőrparancsnok egyetlen valamirevaló vádpontban sem volt hajlandó elismerni bűnösségét, makacsul ragaszkodva eredeti álláspontjához. Módszerének következetes végigvitelét természetesen az is lehetővé tette, hogy az ügyében felhozott bizonyí-

1

KŐ – NAGY 1991. I–III.

220

A Pálinkás Antal és társai per anatómiája tékok meglehetősen ingatag lábakon állottak, és bizonyára ő is érezte, hogy hetedrendűsége folytán nem kell nagyidőre számítania. A beismerésre többször is rákényszerültek a vádlottak, hiszen az eléjük tárt bizonyítékok, társaik vagy a tanúk vallomása sok esetben nevetségessé tette volna szerepük, cselekedeteik további tagadását. Valamely helyzet, esemény, cselekvés elhallgatása természetes eszköze minden hasonló helyzetbe kerülőnek, a Pálinkás-per vádlottjai is gyakran éltek vele. Ennek ellentettje a kérdés nélküli vádkifejtés, azaz a feltett kérdésből szervesen nem következő történés és elkövető említése, mellyel szintén volt módunk találkozni. A tanúk A vizsgálati szakasz tanúit – kevés kivétellel – a tárgyaláson is meghallgatták. Az ő kiválasztásuk sem nélkülözte a koncepciót. A nyomozás során felvett tanúvallomások közül a Pálinkás-Garami-Stift elleni vizsgálat periratai között találtuk a rétsági ezrednek a forradalom után leszerelt, vagy a hadseregből eltávolított tisztjei, tiszthelyettesei közül azokat, akiket egy ellenük várható eljárás közvetlen veszélye fenyegetett (Márton János, Bartus Ferenc és Gózon József volt ezredírnokok, Pocsai László), vagy már eljárás alatt voltak, mint Bazsek József. Ugyanígy kiválasztották azokat, akik még a tényleges állományban szolgáltak ugyan, de a forradalom alatti tevékenységük alapján számíthattak a számonkérés esetleges megindítására (Végeli András, Poósz Márton, Füller Lajos, Petrovics József, Jauch Jenő, Deák János és Mátravölgyi József). Végül ott voltak a kihallgatottak között azok, akik politikailag ugyan támadhatatlanok, ám – egy-egy tanúval szemben – érzelmileg erősen elfogultak voltak, és valamilyen módon részt vettek a forradalom eseménysorában (Devcsics Miklós, Biczó József, Szegedi József, Pintér János, Szabó Géza). A névsort talán maga Rajos állította össze, aki a neveket nyilván az addigi információs és hálózati jelentésekből, feljelentésekből vagy az eddigiekben is említett kihallgatási jegyzőkönyvekből szedte. A tanúskodástól való bizonyos ódzkodásra vall az a tény, hogy Bincsik István elhárítótiszt, aki Galajdáék ügyét vizsgálta egy ideig, Deák János és Rátz János kivételével jóformán csak ugyanazokat a tanúkat hallgatta ki, akik már Rajos kihallgatási jegyzékén is szerepeltek. Számunkra úgy tűnik, hogy a tanúzásra való kényszerítés is egyfajta büntetése lett azoknak, akik a forradalom alatt bármely módon az események részesévé váltak. Rajosék és Selmeciék – ha akarták volna – bizonyára politikailag megbízható elvtársakat is találnak a laktanyában, akik nem egy esetben pontosabb és részletesebb képet adtak volna a történtekről. Ők azonban nyilván tartózkodtak a hivatalos vallomástételtől, nem kívánva a piszkos ügy nyilvános szereplőivé válni.

221

A jog halála Az elmondottakból sejthető következtetés számos vallomásban tetten érhető: a veszélyérzet, vagy a tényleges veszélyhelyzet, az érzelmi elfogultság nem ritkán hozott felszínre addig nem tudott, feleslegesen előadott terhelő adatokat, sőt több esetben a valóságtól teljesen elrugaszkodó – általában a törzsfőnököt vádló – előadásokat. A rétsági tisztek egy behatárolható csoportjánál tapasztaltuk, hogy egyértelműen megjelenik vallomásaikban az egyeztetettség és az irányultság a parancsnok szerepének tompítására, illetve Pálinkás tevékenységének felnagyítására. Ennek legpregnánsabb darabjai nem is kerültek be a nyomozati anyagba, hanem bennragasztották őket az ügyészségi aktában. Érezhetően nem esett nehezére a részvétel a tanúvallók másik nagy csoportjának. Az ÁVH volt alkalmazottjai – a felsőpetényi ávós őrség tagjai és Lévárdi János, a BM járási osztályának tisztje –, élükön Németh Hugóval, meglehetősen egyöntetű, többük esetében indulatos tanúskodásukkal főként a törzsfőnök, Galajda és Vajtai helyzetét nehezítették meg. A Keresztes ügyében kihallgatottak négy csoportra oszlottak. A legnagyobb számban azok a katonatisztek kerültek közéjük, akik valamelyik odavezényelt egységben szolgálva hosszabb-rövidebb ideig a parlamenti őrség tagjai, parancsnokai voltak (Kovács Gergely, Derestey Sándor, Kiss Imre, Unger Endre, Urbánszki István, Aradi Ede, Matusik Lajos).

Nyíltparancs ÁVH-sok letartóztatására

222

A Pálinkás Antal és társai per anatómiája Berta négy olyan régi palotaőrt is előkerített, akiket Keresztes hívott be november elején a Parlamentbe (Szabó György, Bán Sándor, Oroszi József, Takács Mihály). A testőrparancsnok munkahelyének, a MÁVAG-nak két dolgozója (Farkas Jenő és Szalai József), valamint – talán csak a Pálinkás és társai ügyéhez való közvetlenebb kapcsolat demonstrálására – Oláh Vilmos és a rétsági tisztek közül Petrovics József került a tanúk közé. A volt őrnagy makacs tagadása miatt a kihallgatottak körét magasabbra kellett emelni. Így csatolták az anyaghoz Turcsányi Egon egyik önvallomását, és így került előtérbe a tárgyalásra is beidézett Tildy Zoltán és titkára, Hámori Zoltán, valamint a volt honvédelmi miniszter, Janza Károly személye. Az ő jelenlétük a perben – akárcsak Váradié – egyben a tárgyalás fényének emelését is szolgálta: önmagában is súlyt, még inkább súlyosságot adott az ügynek, markánsan kiemelve a vádlottak tevékenységének egyenes kapcsolatát a demokratikus rend legfőbb megdöntőivel. Visszatekintve a nyomozati szakaszra, a fennmaradt dokumentumok alapján megállapítható, hogy a kihallgatások ritmikusan, helyileg is behatároltan folytak. Stift főhadnagy, majd Szabó Géza és Mátravölgyi március 25-i kihallgatását Garaminak két, és Sztrányai Miklósnak, a járási forradalmi tanács titkárának az egyszeri meghallgatása követte. Április 9-én összesen kilenc tanút hallgattak meg Rétságon – lehet, hogy a helyi politikai nyomozók. Rajos április 11. és 19. között Budapesten egészítette ki e vallomásokat, öt katonatiszt kihallgatásával. Április 23-án született meg Devcsics Miklós és Bányai János feljelentéssel felérő tanúvallomása, amit április 24-én megint csak Garami kihallgatása követett. Április végén még Váradi Gyula, Petrovics József és Biczó József kiegészítő vallomásai következtek, majd ezután szembesítették Pálinkást Lévárdi Jánossal. Amennyire egy jegyzőkönyvből ez megállapítható, április 30-án Garami kihallgatásának hangja is megkeményedett. Május 7-én újra Devcsics következett, immár Budapesten, Rajos előtt, Stift ügyében, majd 13–15-ig az ávós őrség tagjai, sorban egymás után. Ezután ismét Garamit hallgatták ki. Ezt követte május 20-án a rétsági járási forradalmi tanács vezetőjének, Lukáts Ivánnak a tanúvallomása, majd a helyi nemzetőrparancsnok Hugyecz Istváné és 28-án Medvegy Jánosé, aki a járási BMosztály ÁVH-s beosztottja volt. Ezután már csak a Keresztes János és a Galajda Béla és társai elleni vizsgálatok folytak. Pálinkás ügyét a két koronatanúval – Bazsek Józseffel (a pártbizottság lefegyverzésének és Lévárdi letartóztatásának ügyében) és Pocsai Lászlóval (az ávós őrök fogdába helyezésével kapcsolatban) – foganatosított szembesítése zárta le.

223

A jog halála A két csoporton kívüli tanúk – Váradi Gyula, a forradalmi tanács vezetői, Lánszki Pál járási tanácselnök, Kocsis Tamás újságíró – vallomásával Rajosék résztémákat igyekeztek megvilágítani. Ez Lánszkinak sikerült a legsötétebbre. Az előzetesen kihallgatottakon kívül a tárgyalásra megidézték még Szeberényi István fegyvertechnikust, Malics Gézát, a járási rendőrkapitányság volt vezetőjét, Kelédi Béla politikai helyettest, Katona László századost, Lehoczky Ferenc alezredest a minisztériumból, az akkor már letartóztatásban lévő Deli József volt főhadnagyot, Vajtai Gyulánét és az ezred polgári alkalmazottját, Koszec Erzsébetet, aki a titkárnői teendőket ellátva csaknem minden fontosabb eseménynél jelen volt, november előtt és után egyaránt. Nem idézte meg a bíróság a vádlottak és védőik tanúkéréseiben szereplők jó részét. Csupán azok kerültek a meghallgatandók körébe, akiktől már előzőleg jegyzőkönyvet vettek fel, tehát nagyjából tudni lehetett, hogy a tárgyalás során hogyan fognak illeszkedni a koncepcióba. A kivételek az ítélethozatal előtti utolsó tárgyalási napra, szeptember 11-én 9 órára lettek idézve. Hogy mennyire csak mellékes információkat mondhattak el, arra jellemző, hogy még a szorgalmasan jegyzetelő Szilágyi István (Pálinkás ügyvédje) is csak néhány odavetett szóval jelezte az általuk elmondottakat. Természetesen a tanúként kihallgatottak pontos számában, összetételében lehetnek pontatlanságok. „A tárgyaláson nem voltam ott, a részleteket nem ismerem” – állította például egy interjúban Devcsics Miklós. Ugyanezt erősítette később a Tarjáni Tükör újságírójának: „Mikor és hol volt a tárgyalás, s hogy az hogyan zajlott le, nem tudom.” Egy őt is említő írására reagálva Devcsics azt állította, hogy „Pálinkás őrnagyot akkor láttam utoljára, amikor egy tiszti csoport tagjaként Salgótarjánba kísértük... A bírósági tárgyaláson semmilyen minőségben nem vettem részt, azok időpontjait nem tudom.” Amennyiben az állítás a későbbiek folyamán megerősítést nyer, akkor tisztázni kell, hogy ki az a fiatal hadnagy, akit a bíróság – az idézési jegyzék szerint – 1957. szeptember 6-án 8 órára „Defcsics Miklós” néven maga elé idézett és Gosztonyi, Hertelendy, Szilágyi, Pálinkás Antal és Garami Lajos jegyzeteiben – Bartus Ferenc után és Jauch Jenő előtt – is szerepel. Ugyanígy megoldást kell majdan keresni arra a talányra, miként lehetséges, hogy a rétsági 31. Önálló Harckocsiezred 152. számú, 1957. szeptember 4-én kelt parancsnoksági parancsa szeptember 5-re útba indította Petrovics József századost, Tóth István főhadnagyot, Devcsics Miklós hadnagyot, Füller Lajos és Végeli András törzsőrmestert egy budapesti tárgyalásra (a Devcsics mellett felsoroltak tanúvallomásai szintén szerepelnek az említett jegyzetekben). Természetesen fennáll annak a lehetősége is, hogy Devcsics Miklós téved. Az emlékezetkiesés érthető is lenne, hiszen szeptember első napjaiban a fiatal hadnagy izgalmas, későbbi pályájára nézve sem közömbös eseményeket élt át.

224

A Pálinkás Antal és társai per anatómiája Épphogy túl volt egyetemi felvételijén, és a tárgyalás napjai előtt már az iskolaszázad előtt tartandó előadása köthette le a figyelmét, mely „A Munkás-Paraszt Forradalmi Kormány legfontosabb intézkedései a rend helyreállítása és a kibontakozás érdekében” címet viselte. 1 Védők Az elsőfokú tárgyalási jegyzőkönyv már említett hiányában és a meglehetősen kivonatos másodfokú alapján nem lenne tisztességes, ha egyenként értékelni akarnánk a hét vádlott védőjének jogi és emberi teljesítményét. Az ügyvédek mindegyikét a vádlottak feleségei kérték fel – a politikai ügyekben választható jogászok hivatalos listájáról. Csupán Hertelendy Editnek, Keresztes védőjének – aki nem volt kijelölve katonai perekben – kellett különengedélyt kérnie. Ebből is következik, hogy Keresztes még a per kezdete előtt is arra számított, hogy polgári bíróság elé fogják állítani.2 Az ügyvédek magatartására csupán azokból a jegyzetekből következtethetünk, amelyeket a tárgyalás előtt-alatt készítettek és a periratok között kellett elhelyezniük (azaz a vádlottal megejtett, hivatalosan engedélyezett és ellenőrzött beszélgetések és a tárgyalás időtartamán kívül nem tarthatták azokat maguknál). Szilágyi augusztus 28-án beszélhetett Pálinkással, amiről részletes feljegyzést készített, talán nem is a maga, mint inkább a bíróság számára. A beszélgetés során Pálinkás kifejthette a vádirat öt vádpontjával kapcsolatos ellenvéleményét. A vádirat szerint kezdeményezésére szervezték át a járási forradalmi tanácsot, utasítást adott községi nemzetőrségek szervezésére, ÁVH-s beosztottakat tartóztatott le, fegyvereket osztott ki, Garamival együtt „Mindszentyt kiszabadította”, Budapestre kísérte és megszervezte az őrzését, saját kezdeményezésére nemzetőrzászlóaljat szervezett, és végül nagymértékben közreműködött, majd Garami távozta után vezető szerepet játszott a szovjetek elleni harc megszervezésében.3 Az ügyvédi jegyzetek azonban csak kevéssé különböznek: minden ügyvéd a maga védence szempontjából kivonatolta a tárgyalást. Az elhangzottak elnagyolt és száraz rögzítései érzelmi és megközelítésbeli különbségekről csak néhány, nehezen értelmezhető mondatban tanúskodnak. Ilyen sorokat olvashatunk Gosztonyinak, Stift védőjének jegyzeteiben, aki Petrovics József tanúvallomása után felháborodottan jegyezte a papírra: „Nem vádlott, sőt aktív tiszt!” Szegedi Józsefnél ugyanígy: „Nem vádlott, holott 200– 1

FRANKA T. 1989b. – BUZAFALVI Gy. 1990. – DEVCSICS M. 1992. – Periratok, 116– 145., 216–232., 233–234., 346–358. o. – HL 102/03/195. I–II. Parancsnoksági parancsok. 150. és 152. sz. parancsok. 2 Periratok, 112. o. 3 Periratok, 116–145., 216–232., 233–234., 346–358. o.

225

A jog halála 250 fegyvert adott ki!” Amikor felírta Mátravölgyi százados nevét, a rangjelzés után ott a megjegyzés: „Ma is!” Úgy látszik, hogy Poósz Márton szabadlábon léte sem volt kedve szerint való, mert ő is megkapta a „Nem vádlott!” megrovást. (Tegyük hozzá: a felsoroltak által előadottak nemcsak az ügyvédben, hanem bizonyára védencében is erős érzelmeket válthattak ki!) Hogy az ügyvédek nem voltak minden esetben csendes hallgatói a darabnak, arról leginkább a másodfokú tárgyalás jegyzőkönyve tanúskodik, mely megőrizte az ügyész és a védők vitájának néhány részletét. Tóth Lajos alezredes katonai ügyész – nyilván a Szilágyi által elmondottakra utalva – viszontválaszában cáfolta, hogy Mindszenty rehabilitálásáról bármikor is kormánydöntés lett volna (a jegyzőkönyv nem tartalmazza a bizonyára sértő előadásmódot). „30 éve vagyok a szakmában mint védő, de soha nem ködösítettem el semmit. Tárgyilagos szoktam lenni. Állítom, hogy félbe volt szakítva Mindszenty büntetése. Erről az újságban is volt egy rövid kommüniké” – vágott vissza Pálinkás ügyvédje. „Az a személy, akinek a büntetését félbeszakították, az szabad embernek számít. A Bp. 104. paragrafusára hivatkozom, mert ha volt is helyhez kötés Mindszenty esetében, úgy azt Németh Hugó államvédelmi őrnagy megszüntette, őt szabadon bocsátotta. Erről írást is adott V. rendű vádlottnak” – toldotta meg Kovássy Zoltán. A legélesebben Stift védője reagált a viszonválaszra: „Olyan tényeket mondott a katonai főügyész, amelyek csak a vádiratban vannak leszögezve, de az elsőfokú tárgyaláson nem nyertek bizonyítást...” Úgy látszik, hogy Németh Imre a katonai bíróságok ítélkezési gyakorlatára tehetett megjegyzéseket, mert viszonválaszában magyarázkodni kényszerült: „Állítom, hogy minden katonai ügyben humánus volt a... bíróság.”1 Persze lehetetlen ma már megítélni azt, hogy egy-egy kemény mondat mögött az őszinte szakmai és emberi kötelességtudat munkált-e, vagy egy színjáték szimpla kelléke volt csupán, az ügyvéd szabad mozgásterének önáltató demonstrálásaként. Szerepük annyiban minden bizonnyal a megkövetelt díszletek sorába tartozott, hogy szembe kellett nézniük a ténnyel: a darab, amiben részt vesznek, tragédia, melynek címe: „A jog halála”. Az ítélet A szorosan vett ítélkezési szándékon és feladaton kívül az ítéletben megjelennek azok a célok is, amelyek a kialakított koncepció szerves részét képezték. Ilyen célként jelölhetjük meg azt a szakadatlan törekvést, amellyel az ítélet egységes keretbe kívánja fogni az egész eseménysort, annak részleteit egyetlen 1

Periratok, 46–56. o.

226

A Pálinkás Antal és társai per anatómiája cél szolgálatába állítva: hogyan tettek kísérletet a vádlottak a demokratikus államrend megdöntésére, azaz a BHÖ 1. és 2. pontjában szereplő bűntetteket milyen cselekedetekkel, magatartásokkal követték el. Ebben az értelemben a szocialista jogelmélet általános tárgya az, amely felé az ítélet minden tettet irányít, függetlenül attól, hogy az egyes esetekben nem tesz konkrét utalást a közvetlen tárgyra, hanem megelégszik az elkövetési tárgyak és cselekmények felsorolásával. Nem kevés gondot okozhatott Gáspáréknak az a feladat, hogy Pálinkás Antal esetében meggyőző tényanyaggal bizonyíthassák a volt törzsfőnök kiemelkedő irányító és szervező szerepét. A két legfontosabb eseményben – Mindszenty „kiszabadításában” és a november 4-i szovjetek elleni kivonulásban – a két parancsnok tevékenysége, felelőssége erőteljesen megoszlott. A főpap Felsőpetényből való behozatalára Garami adott utasítást, és a másik esetben is az ő parancsnoki, irányítói szerepe érvényesült. De az ezredes szerepe volt meghatározó a járási forradalmi tanács megválasztásánál vagy a községi nemzetőrségek felfegyverzésében, illetve az ávós őrség behozatalában is. Gáspáréknak tehát megoldást kellett találniuk a tényeken való felülemelkedésre. Ennek érdekében elfogadták azt a megközelítést, amelyet több vallomás is tartalmaz Garami háttérbe szorítottságáról és a döntésekben való mellőzöttségéről. Mindez az ítélet bevezetésében így fogalmazódott meg: „Az 1956. október 23-át megelőző politikai események, az áruló Nagy Imre–Losonczy-csoport demagóg tevékenysége, az október 23-a előtti újságcikkek, nyilvános temetések károsan hatottak a rétsági tiszthelyettesi iskola személyi állományára is, csökkentették a politikai és erkölcsi szilárdságot. Mint az október 23-án kitört események során megmutatkozott, az alakulatnál a jobboldali revizionista nézetek fő képviselője I. rendű vádlott volt, de jelentékenyen hatása alá került II. rendű vádlott is.” A preambulumban szereplő mondatok már előrevetítették, hogy a volt parancsnok csupán másodrendű szereplője lesz a darabnak, aki azonban „a kialakult helyzetet tudomásul vette, ellene nem lépett fel, és a ’forradalmi katonai tanács’ által kiadott intézkedéseket esetenként jóváhagyta. Az ítélet harmadik pontja szerint: „a forradalmi katonai tanács, bár a parancsnokot formailag le nem váltotta, sőt parancsnoki minőségében egyes leváltását követelő tisztekkel szemben megerősítette ... ténylegesen sok esetben önállóan intézkedett, sőt annak irodájában külön telefonügyeletes szolgálatot szervezett…, amelyet kizárólag a forradalmi katonai tanács tagjai adtak.” Pálinkásnak a jelentősebb események közül csupán Mindszenty felkísérésében és a nemzetőrzászlóalj szervezésében, illetve az azzal kapcsolatos felhívás megfogalmazásában volt egyértelműen meghatározó szerepe. Az ítélet azonban vádak egész sorában helyezi őt a középpontba: kezdeményezte a járási forradal-

227

A jog halála mi tanács választását és utasítást adott a községi nemzetőrségek megszervezésére, fegyverek kiadására, ő helyeztette fogdába az ávós őrség tagjait, adott parancsot a pártbizottság tagjainak lefegyverzésére és ÁVH-s alkalmazottak letartóztatására – hogy csak a legfontosabbakat említsük. Bár a kialakult ítélkezési gyakorlat szerint „A BHÖ 1. pontjában meghatározott bűntetteknek nem törvényi tényállási eleme, hogy az elkövető azzal a célzattal hajtsa végre a cselekményt, hogy ezáltal a népi demokratikus államrendet megdöntse” – tehát a politikai bűntett elkövethető volt bármiféle politikai célzat nélkül is! –, mégis az ítélkezők egyik fő feladatuknak tekintették annak bizonyítását, hogy az általuk elítéltek meggyőződéses, céltudatos ellenforradalmárokként cselekedtek. Pálinkást és Garamit előszeretettel említik együttesen egy-egy eseménysor tárgyalásakor, váltakozva kezdeményezőként, illetve cselekvő résztvevőként ábrázolva őket. Vitatható tanúvallomások alapján értékelte a bíróság a Mindszentyvel – tehát az ellenforradalommal – való egyetértés jeleként azt, hogy az őrnagy október 31-én éjjel intézkedett a laktanya – és így a bíboros – biztosításával kapcsolatban, parancsot adva egyik beosztottjának, hogy „akár szovjet katonák, akár államvédelmisták jönnek, nyissa meg a tüzet”. Mindezt pedig tette azért, „nehogy Mindszentynek katonai díszkísérettel Budapestre szállítására vonatkozó tervét bárki is megakadályozza”. Azaz, a bírák szerint, a felvitelt tervszerű előkészítés előzte meg! A valóságban az említett tűzparancs kiadására nem a leírt formában került sor, de az még időrendben is megelőzte a Budapestre szállítást elrendelő Keresztes-féle telefont. Az érsek és az őrnagy közötti bensőséges, egyetértő kapcsolatot volt hivatott demonstrálni annak felidézése, hogy Pálinkás díszkíséretet szervezve Mindszentyvel utazott egy kocsiban, vele beszélgetett, és őt tájékoztatva az eseményeket forradalomnak nevezte. Mindszentyt az Úri utcai rezidenciában helyezte el, majd sietett, hogy Tildynél jelentkezzék. Ez utóbbi momentum az ellenforradalommal való egyetértésnek egy másik „bizonyítékához” vezet bennünket: a forradalmi kormány tagjaival való tevőleges együttműködéshez. Tildy elismerését fejezte ki a felhozatalért, és Pálinkással üzent a főpapnak az ellenforradalmi kormány nevében. Ugyanígy az egyetértés demonstrálása az is, hogy Garami üdvözölte az érseket, és megnyugtatta, hogy másnap Budapestre fogják szállítani. Nem kevésbé céltudatos az ítélet a testőrök, mindenekelőtt Galajda Béla esetében sem. Galajda november 4-én hajnalban azzal ébresztette társait, hogy a szovjet csapatok megtámadták Budapestet, majd a bíborost vonakodása ellenére átszállította a Parlamentbe, ahol Vajtai és Tóth engedték, hogy az amerikai követségre távozzék. Egy spontán eseménysorban így lehet fölfedezni a „Tervet”, az előre megfontolt céltudatosságot!

228

A Pálinkás Antal és társai per anatómiája A bíróság szerint ugyanilyen elhatározottságot mutattak a vádlottak az ávós őrség tagjainak csellel történő behozatalában is: Vajtai felajánlotta az őrség tagjainak, hogy igazolványt készít a részükre, harmadik aláíróként azonban, hogy Rétságra hozatalukat kedvező színben tüntesse fel, a törzsfőnök nevét is rágépelte a papírra. A laktanyában pedig az államvédelmistákat az újpesti ellenforradalmárok gúnyolódása közepette a kultúrterembe terelték, ahol már szalmazsákok voltak a részükre előkészítve. Pálinkás személyét már a kihallgatások során is az osztálybíráskodás számára készítették elő. Az egykori arisztokrata múlt kiütközésének alátámasztására a fő bizonyítékul az a jelenet szolgált, amikor Pálinkás a laktanyában az eminenciás urat fogadva, előtte mint őrgróf Pallavicini mutatkozott be. A bíróság – néhány nyilvánvalóan elfogult és ellenséges beállítás alapján – indoklásában tényként állapította meg: „Az arisztokrata családból származó I. rendű vádlottnál nemcsak hogy tévedésről nem volt szó, hanem ez a vádlott volt Rétságon az ellenforradalmi események fő szervezője, irányítója, akiben a néphadseregben kapott évtizedes nevelést igen gyorsan háttérbe szorította az ellenséges osztályhelyzet, és tevékenységében következetesen megmutatkozott a restaurációs ellenforradalmi törekvés.” Erre azonban az ítélet – a fenti példán kívül – egyetlen konkrét bizonyítékot sem említ! De nem kapott felmentést Garami Lajos sem, hiszen neki „osztályhelyzeténél fogva még világosabban kellett felismernie, hogy a Mindszentyvel kapcsolatos események csak az ellenforradalmi erők tevékenységét szolgálhatják, és különösen azt, hogy a szocialista államnak néphadserege nem kerülhet szembe a szovjet hadsereggel”. Számára is csak egyetlen magyarázó körülményt fogadtak el: „azt, hogy olyan törzsfőnök mellett, mint amilyen a kifejezetten restaurációs törekvésű I. rendű vádlott volt, akit emellett még a beosztottak jobban szerettek, mint II. rendű vádlottat, e vádlott nehéz helyzetben volt, ami tevékenységére jelentős mértékben kihatással volt.” „Itt kellett megtudnom, hogy ’50 óta nem bízott bennem a parancsnokom...” – olvashatjuk a volt törzsfőnök jegyzeteiben az ítéletre rímelő maliciózus megjegyzést. Már említettük, hogy az ítélet csupán az elkövetési tárgyakat és az ezekhez kapcsolódó tényállásokat sorolja fel. Az utóbbiak közül talán a legfontosabbak azok, amelyek a vádlottaknak a demokratikus rend alapintézményei elleni támadásait tárgyalják. Bár az ítélet nem kategorizál – a történteket kronologikusan és helyrajzi szempontok szerint elkülönítve tárgyalja –, az ebbe a körbe sorolható bűncselekmények mégis egymáshoz rendelhetőek. Ilyen alapintézményt jelentettek Gáspárék logikája szerint az ávós őrség fogdába helyezett tagjai, az ÁVH letartóztatott járási alkalmazottjai és a pártbizottság lefegyverzett dolgozói. (A Legfelsőbb Bíróság szerint, mint a bűncselekmény közvetlen tárgya, „a párt – melynek a pártbizottság egyik fontos szerve – a népi demokratikus államrend legfontosabb alappillére. Ilyenképp a párt és

229

A jog halála annak szervei ellen bármely formában indított ellenforradalmi jellegű támadás végső célja a népi demokratikus államrend megdöntése.”)1 De a kiegészítő parancsnokság üldözött dolgozói és Lánszki Pál, a forradalmi tanácsból kihagyott rákosista tanácselnök,2 vagy a megszálló szovjet hadsereg – amelynek akárcsak egyetlen röplappal történő megtámadása is „különösképpen alkalmas volt a magyar népi demokratikus államrend elleni gyűlölet keltésére” 3 – és horribile dictu maga a vádlott is alapintézménye lehetett a szocialista államrendnek: Garami Lajos korlátozása is beépült a vádpontok közé, cinikus példát szolgáltatva arra, hogyan lehet a vád alanyát a megtorlás eszközévé tenni. A perben szereplő másik kiemelkedően fontos tényállás a különböző ellenforradalmi szervezetekben való tevékeny részvétel, illetve azok szervezése, irányítása. Erre a vádra alapozódott a katonai forradalmi tanács elnökhelyettesének, Stift Róbertnek az elítélése, és a parancsnokok ellenforradalmi szerepét is e tényállásokkal egészítették ki. Ilyen szervezetnek minősült a járási forradalmi tanács, a forradalmi katonatanács, a nemzetőrség és – mint különösen eklatáns ellenforradalmi szervezet – a nemzetőrzászlóalj. Az ítélet – részben igaztalanul – mindhárom esetben Pálinkás kezdeményező és vezető szerepét hangsúlyozta, a legkisebb figyelmet sem fordítva a szervezetek tényleges működésére, tevékenységére, legfeljebb kiragadva néhány ellenforradalmiként meghatározható intézkedésüket. Néhány esetben az ítélet említ verbálisan és nem verbálisan elkövetett izgatási cselekményeket is. Ezek közül kiemelkedik jelentőségében a „Szent hazánk földjén...” kezdetű, Pálinkás által fogalmazott toborzó röplap, mely az őrnagy szovjetellenességének tárgyi bizonyítékául szolgált. Sajátos csúsztatással az ítélet a felhívásnak tulajdonította azt is, hogy „november 4-én, miután az alakulat kivonult a laktanyából, számos polgári egyén kereste fel a laktanyát és vitt el onnan fegyvert”. A felfegyverzések ügye ott volt Rajos Pál kedvenc kérdései között is. Tucatnyi szereplővel mondatták el a fegyverkiadás belső szabályozottságát, sorrendjét, a kiadott fegyverek számát.4 Az ítélet is megemlíti – mint az ellenforradal1

BH, 1957. 130. o. „A községben az államhatalom helyi szerve: a tanács. Lényegileg ezen keresztül bonyolódik le az egész állami élet – a tanács funkcionáriusainak eltávolítása egyértelmű volt a népi demokratikus állam helyi hatalmának megszüntetésével.” – BH, 1957. 194. o. 3 BH, 1957. 101. o. 4 A kihallgatások során Rajos többször rákérdezett a fegyverkiadások ügyére. – A forradalom előtt a szabályzat szerint a fegyverzeti főnök a parancsnok közvetlen alárendeltségében működött, és csak a parancsnok írásbeli parancsára adhatott ki fegyvert. Október 23-a után a kiadás rendjében változás állott be, mert Garami és a törzsfőnök megosztották egymás között a szolgálatot, és csak fontos esetekben voltak bent mind a ketten. – Október 23–27-ig főként csak pisztolyok kerültek kiadásra, úgy, hogy a parancsnok vagy a törzsfőnök behívta Poósz Márton fegyverzeti szolgálatvezetőt, és a kiadás2

230

A Pálinkás Antal és társai per anatómiája márokkal való egyetértés egyik fontos jelét –, hogy Garami egy pisztollyal fegyverezte fel Hugyecz István nemzetőrparancsnokot, illetve hogy Pálinkás néhány géppisztolyt adott az újpesti felkelőknek. De természetesen nem maradtak ki a felsorolásból a nemzetőrségek számára kiadott MÖHOSZ-puskák sem. Bizonyára bosszanthatta Gáspárékat, hogy csak egyetlen satnya utalást használhattak fel az ellenforradalmi terror demonstrálására: a fogdába helyezett ávósoknak a hideg, „havas idő ellenére – a nőket kivéve – pokrócot sem adtak... aminek következtében Medvegy János államvédelmi hadnagy súlyos beteg lett”. Az ítélet csúsztatások sorozatából áll. Az egyik legfontosabbat, Pálinkás politikai nézeteinek értékelését, már említettük. Hogy további két példát említsünk: Ugyanilyen módszert követett a bíróság akkor, amikor egy helyütt Galajdáéknak felrója, hogy bár „Maléter ezredestől azt a parancsot kapták, hogy amíg ő nem ad parancsot, az épületet el nem hagyhatják”, ennek ellenére november 4én Mindszentyt átkísérték a Parlamentbe. Egy oldallal odébb az ítélet ugyanezt az utasítást már Pálinkás szájába adja! Nem volt igaz az ítélet azon állítása sem, hogy Garami Lajos határozott parancsot adott a felsőpetényi őrség behozatalára. Szilágyi István jegyzetei szerint Galajda Béla a tárgyaláson is fenntartotta korábbi vallomását, mely szerint kérdésére Garami válasza úgy hangzott, hogy „Csináljanak, amit akarnak, engedjék őket el”. Az ítélet számos olyan tényről, eseményről megfeledkezik, amelyek nem illettek bele a kialakított koncepcióba. Miután például az eszmei kapcsolat megra szóbeli parancsot adott. – A községi nemzetőrségek szervezése során, a tanácsok írásos kérelmére, a meghatalmazottaknak először a MÖHOSZ-tól bevont fegyvereket adták ki, majd ezek elfogyta után géppisztolyokat. Ezekről jegyzéket vezettek. – Poósz Márton szerint a forradalom alatt összesen 410 géppisztoly, 10–12 pisztoly, 3 láda kézigránát a kiegészítő parancsnokságnak, 2 láda a „hadihajósoknak” (bizonyára az újpestiekkel érkező folyamőröknek) és kb. 25 MÖHOSZ-puska került ki a laktanyából, a további források szerint az alábbi helyekre: 20 géppisztoly a drégelypalánki HTI-nek. Ez valószínűleg a honvédség vagy az ÁVH rádiólehallgató állomása volt. – Ismeretlen számú fegyver a borsosberényi és diósjenői katonai objektumok számára. – 5 géppisztoly a pártbizottság munkatársainak. Ezeket később bevonták. – Egy pisztoly Devcsics János diósjenői lakosnak, akit a községben játszott „munkásmozgalmi tevékenysége” miatt a lincselés veszélye fenyegetett. – Egy pisztoly Hugyecz István községi nemzetőrparancsnoknak. – Egyéneknek, a fentieken kívül, kb. 10 pisztoly. – November 2-ig a községeknek kb. 50–60 géppisztoly. – A rendőrségnek és rajta keresztül a községeknek további 30–40 géppisztoly. – A Mindszenty kiszabadítására érkező újpesti felkelőknek 5 pisztoly és 5 géppisztoly. – A balassagyarmati határőrségnek összesen 100 géppisztoly. – A Salgótarjánba vezényelt különítmény által a megyei nemzeti bizottságnak 20– 25 géppisztoly. – November 4-én, az ezred kivonulása után, délelőtt 11 órakor kinyitották a fegyverraktárat, ahonnan a községekből – nemegyszer vontatóval – érkező civileknek és rétságiaknak adtak ki nagyszámú fegyvert. – Periratok, 58., 77., 100., 102. o.

231

A jog halála felelő demonstrálásával nyilvánvalóvá tette a vádlottak szoros kapcsolatát az ellenforradalom országos vezetőivel, egyetlen szót sem ejt azokról a központi utasításokról, direktívákról, amelyek közvetlen szerepet játszottak a vádlottak egyes cselekedeteiben. A nemzetőrzászlóalj szervezésére irányuló tevékenységben – természetszerűleg – nem az egységes karhatalom országos szervezésével kapcsolatos eseményeket, intézkedéseket, felhívásokat említi, hanem az ötlet és a megvalósítás gyökereit Pálinkás Antal feltételezett érzelmeiben keresi, akiben „az ellenforradalmi események során mind nagyobb szovjetellenesség és gyűlölet halmozódott fel. Számítva a szovjet csapatok elleni harc lehetőségére, elhatározta, hogy a polgári lakosságot is felkészíti a szovjet csapatok elleni harcra...” „… az ellenforradalmi események során mind nagyobb szovjetellenesség és gyűlölet halmozódott fel” – az ilyen és ehhez hasonló kifejezések, szóvirágok kedvelt elemei voltak a szocialista ítélkezési retorikának. Terjedésüket a bíróságok elvi irányítói útmutatásokkal is szorgalmazták, a vádlott vélelmezett érzelemvilágát hierarchizálva és jogilag is megjelenítve. Egy bírósági határozat például a „féktelen gyűlölet” kifejezés használatával ért egyet abban az esetben, amikor „a volt nagybirtokos osztályhoz tartozó, vagyonából és hatalmából kivetett vádlottnak semmi sem túl drága, ha osztálya hatalmának visszaszerzéséről van szó. Ilyen körülmények között az elsőfokú bíróság ítéletében szereplő ’féktelen’ jelző a vádlott gyűlölettől fűtött érzelmi világának reális értékelése, azt a népbírósági tanács ténybeli és erkölcsi szempontból egyaránt megalapozottnak fogadta el.”1 Ugyanilyen durva példája a tények teljes figyelmen kívül hagyásának az, hogy a bíróság eltekintett a nyomozati szakasz több olyan tanúvallomásától – meg sem említve őket –, amelyek döntő súllyal bírtak egy-egy cselekmény elkövetésének megítélésében. Hogy ismét csak a legkirívóbb példát említsük: Kihallgatása során az egyik vádlott határozottan állította, hogy az ávós őrség fogdába helyezésére nem a törzsfőnök adott parancsot. Az ítélet megfeledkezett erről az állításról, és a tényállást két letartóztatásban lévő, illetve letartóztatás előtt álló tanú – részben ellentmondó – vallomására alapozva egyértelműen Pálinkás terhére állapította meg. De ugyanígy nem vette figyelembe a bíróság Hámori Zoltánnak, Tildy titkárságvezetőjének a vallomását, aki gyakorlatilag magára vállalta, hogy Tildy utasítására, október 30-án ő adott parancsot Pálinkásnak Mindszenty felszállítására. A vallomást – függetlenül annak tartalmi igazságától – a bíróságnak legalább mérlegelnie illett volna! A parlamenti őrség parancsnoka ellen több vádpontban is csak erőszakolt módon sikerült a ténymegállapítás. Csupán a már letartóztatásban lévő Tildy Zoltán vallomására alapozva állítja az ítélet, hogy „november 4-én fegyveresen, két beosztottjával, anélkül hogy erre bárkitől felszólítást kapott volna, Dobi Ist1

BH, 1957. 291. o.

232

A Pálinkás Antal és társai per anatómiája vánt... és Rónai Sándort... felszólította, hogy menjenek le vele szobájukból a Parlament alagsorába”. Már fentebb, Pálinkással kapcsolatban is említettük, hogy a bírák az ítélet kiáltó logikai összefüggéstelenségeit következtetéseik halmazával igyekeztek összecementezni. Ezek első számú célpontja természetesen a törzsfőnök volt. A bíróságnak az ő cselekedeteit szemlélve illett a leginkább arra a következtetésre jutni, hogy ízig-vérig tudatos ellenforradalmárral van dolga. De kijutott a dialektikus gondolkodásból Garami Lajosnak is. Az ítélet szerint, ha a járási forradalmi tanács megválasztása BM-utasításra történt volna (mint ahogyan azt a vádlottak állították), akkor az ismertetést a járási BM-osztály vezetője tartotta volna. Mivel azonban ez nem így történt, a bíróság számára kézenfekvő volt a következtetés: az esemény a vádlottak kezdeményezésére indult. Az ítélkező bírósági tanácsok majd minden esetben kísérletet tettek arra, hogy valamilyen módon kriminalizálják az általuk tárgyalt ügyet. Gáspárék az Állami Egyházügyi Hivatal kirablásában és – Garami vonatkozásában – az ezred élelmiszerkészletének novemberi kiosztásában láttak lehetőséget arra, hogy a BHÖ megfelelő pontjait előráncigálva demonstrálják: az általuk elítéltek nemcsak politikai, hanem közönséges közbűntényes bűnözők is. A bíróság szerint a testőrök azért nem lehettek tetteik elkövetésekor teljes tévedésben, mert „az Állami Egyházügyi Hivatal iratanyagával kapcsolatos ténykedésüket már az elkövetés idején is rablásnak tekintették”.1 A vizsgálati szakasz tárgyalásánál is említettük, hogy a kihallgatott tanúk meghatározott koncepció szerint lettek kiválasztva. Ezt a szelekciós elvet emelte be a bíróság az ítélkezési gyakorlatba. Az ítélet előszeretettel használja fel az elfogódott, illetve veszélyeztetett helyzetben, vagy már épp letartóztatásban lévő tanúk vallomásait, azokat is csak részleteiben, számára megfelelő csoportosításban. A katona halála Tudjuk, hogy Pálinkás régóta számított a legsúlyosabb ítéletre. Feleségét idézzük: „Júniusban nagyon szomorúan mondta, hogy be fog következni a legrosszabb, mert nevéből akarják bizonyítani az ellenforradalmat.” 2 Az elsőfokú ítélet után – bár a dokumentumokból érzékelhető kétségbeesése – mégis szisztematikusan készült a másodfokú tárgyalásra. Szeptember 19-én este kilenc órakor levelet írt a Budapesti Katonai Bíróság Különtanácsának: „Alulírott Pálinkás Antal elítélt a törvényesség nevében az alábbiakat kérem:

1

Vajtai Gyula – a könyv szerzőjéhez 1994. április 4-én írt levelében – határozottan cáfolta, hogy bármikor is „rablásnak” nevezték volna a per során az ÁEH iratainak lefoglalását. 2 FRANKA T. 1989a. – FRANKA T. 1989b.

233

A jog halála 1. Mint elítélt a Bíróság hatáskörébe és rendelkezése alá tartozom, kérem ezért a katonai börtönbe történő azonnali áthelyezésemet, ha szükséges és az ügy nagy hordereje megkívánja, ott is magánzárkásként. 2. Kérem biztosítani a különtanács általam is hallott végzése alapján, hogy az ítélet tárgyalását áttanulmányozhassam a védőmmel együtt, a fellebbezést vele együtt szerkeszthessem meg, még a holnapi napon. 3. Jelentem, hogy ez a teljesen bizonytalan jogi állapot, miután a BM ORFK II. főosztály VIII. osztálya velem semmilyen vonatkozásban nem intézkedik, 3 napja hiába kérek bárkitől is kihallgatást, arra kényszerít, hogy törvényes jogaim biztosítása végett ne egyek. Kérem, ne kergessenek őrületbe, ne akarjanak a fellebbviteli tárgyalásra belőlem roncsot csinálni! Én a vizsgálati fogság ideje alatt igyekeztem őszinte és fegyelmezett lenni, most azonban már önuralmam határán vagyok. 4. Amennyiben kérésem nem teljesíthető, úgy kérek Határozatot a bíróságtól itttartásomról, de ugyanakkor arról is, hogy az ítélet tényállását legalább 5 óra időtartamban tanulmányozhassam, újból áttanulmányozhassam a per anyagát legalább egy napon át, és védőmmel legalább 3–4 alkalommal 2–2 órát beszélhessek. Kérek ’T’ füzetet a zárkába, melyben felkészülhetek a tárgyalásra. Ezt csak a bíróság és a védőm láthassa tartalmilag. Kérem, hogy ezen kérésem címzetthez jutását láttamozással és pecséttel lássa el a bíróság tanácselnöke, a védőm, és hozzám a tanácsjegyző főtörzsőrmester juttassa vissza. Én úgy érzem, jogász nem vagyok, de csak a törvényben biztosított jogaimat kérem, ami úgy gondolom, nem ütközik Népköztársaságunk államérdekébe. Kérésemre a választ és jelen kérés visszajuttatását 20-án délig kérem. Ha mindez nem érthető, kérem azonnali kihallgatásomat. 1957. szeptember 19. 21.00, Pálinkás Antal elítélt.” 1 A levél hatásáról csak annyit tudunk, hogy az őrnagy feljegyzéseket készíthetett az ítéletről, amelynek majd minden pontját kiigazította. 2 Pálinkás a legrosszabbra is felkészülve indult a fellebbviteli tárgyalásra: „... egy kocsiban mentünk. Határozottan emlékszem egy mondatára: ’Gyerekek, nagyon viszket a nyakam…’” – emlékezett vissza 1991-ben Tóth József.3 A másodfokú bíróság tagjai – Ledényi Ferenc hadbíró alezredes, a különtanács elnöke, Gyurkó Lajos és Kovács Imre vezérőrnagyok, valamint Lakatos Béla és Kiss Lajos ezredesek mint ülnökök – a tanúk kizárásával, csupán a vádlottak, a védők és az ügyész meghallgatására szorítkoztak. Gyakorlatilag mindenben elfogadták az első fokon megállapított tényállásokat és minősítéseket, csupán az ítéletek súlyát, aránytalanságát kifogásolva – és korrigálva.

1

Periratok, Pálinkás Antal 1957. szeptember 29-i levele a Budapesti Katonai Bírósághoz. Periratok, 346–358. o. 3 KŐ – NAGY 1991. II. 2

234

A Pálinkás Antal és társai per anatómiája Az 1957. november 11-én meghozott másodfokú ítélet szerint Pálinkás Antalt halálra, lefokozásra, teljes vagyonelkobzásra, Garami Lajost 10 évi börtönre, lefokozásra, 10 évre egyes állampolgári jogainak gyakorlásától való eltiltásra, teljes vagyonelkobzásra, Stift Róbertet 3 évi börtönre, lefokozásra, 5 évre egyes állampolgári jogainak gyakorlásától való eltiltásra, vagyona egynegyed részének elkobzására ítélték, míg a többiek esetében az elsőfokú bíróság ítéleteit hagyták jóvá. Ledényi 1957. december 9-én értesítette a Budapesti Katonai Bíróságot, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa november 27-én elutasította Pálinkás Antal kegyelmi kérvényét: „A szükséges intézkedéseket tegye meg!” 1 December 9-én este – a csodával határos módon – Pálinkás feleségének beszélőt sikerült kikönyörögnie férjével. Mindössze öt percet kaptak a búcsúra: „Antal mellett és mellettem is 4–4 fegyőr állt. Azzal búcsúzott: mondd meg a gyermekeimnek, hogy nem voltam becstelen. Egész éjjel búcsúlevelet írok neked.2 Meg sem ölelhetlek? – kérdeztem. Ugyan már, kisfiam – válaszolta...”3 1957. december 10-én az MSZMP Politikai Bizottsága határozatot hozott, mely kimondta: „Kérlelhetetlen vasszigornak kell érvényesülnie azokkal az osztályidegen, deklasszált, huligán elemekkel szemben, akik ellenforradalmi bűncselekményeket követtek el. Az ilyen elemek cselekményei megítélésénél az osztályhelyzet súlyosbító körülményként jelentkezik.”4 A halálos ítéletet a Budapesti Országos Börtön udvarán hajtották végre, Gáspár Gyula hadbíró őrnagy, Tóth Antal őrnagy katonai ügyész, dr. Radó Sándor és dr. Szabó Ernő orvosok jelenlétében, 1957. december 10-én 6 óra 43 perckor, „törvényes keretek között”.5 Másnap a Népszabadság rövid hírben számolt be a kivégzésről. A hírt olvasta a bíboros is, aki így búcsúzott a katonától: „Pallavicini kivégezve. Szegény felesége! Szegény Pallavicini!”6

1

Periratok, 61. o. Boroviczény Károly György 1989. június 16-án kelt levele szerint Pálinkás „kivégzése előtt levelet írt Alfonz nagybátyjának, a Pallavicini család fejének, bocsánatot kérve mindenért, amit tett.” – Boroviczényi Károly György levele a Pallavicini családhoz. Freiburg, 1989. június 16. Másolat a szerző tulajdonában. 3 FRANKA T. 1989a. 4 Iratok, 613. o. 5 Periratok, a Pálinkás Antal elleni ítélet végrehajtásáról készült jkv. 6 Népszabadság, 1957. december 12. 8. o. – Mindszenty József: Napi jegyzetek. Budapest, amerikai követség 1956–1970. Vaduz, Mindszenty Alapítvány, 1979. 182. o. 2

235

„A SORS TEREMTI A HŐSÖKET” Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről Az általános elégedetlenség, a kommunista párton belüli frakcióharcok, a Szovjetunióban lejátszódó változások, a sztálinizmus bűneinek részleges feltárása a szovjet blokk több országában indított el politikai erjedést. 1956 júniusában a lengyelországi Poznanban lázadás tört ki, mely jelentős változások elindítója lett. Magyarországon főként az értelmiség és az egyetemi ifjúság vitaköreiben, fórumain hangzott el mind több nyilvános észrevétel a rendszer hibáival kapcsolatban. A pártvezetés Rákosi Mátyás lemondása után sem tudott kiutat mutatni a válságból. A folyamat 1956. október 23-án robbanáshoz vezetett: az egyetemi ifjúság békésnek induló felvonulása az este folyamán fegyveres harcba, felkelésbe torkollott. Budapesten kitört a forradalom! „Volt egyszer egy megyeszékhely” A második világháború befejeztével a béke és az élet öröme, az újrakezdés lehetősége mellett az új világ tragikus változásokat hozott Balassagyarmat számára. Az 1945-ös választásokon a Kisgazdapárt a városban elsöprő, több mint 80%-os győzelmet aratott. Ám hiába szavazott a túlnyomó többség 1947ben is a magántulajdon, a parlamentáris demokrácia mellett, az itt alig 12%-ot, míg Salgótarjánban a voksok háromnegyedét megszerző kommunista párt az eszközökben Az utolsó Balassagyarmaton székelő nem válogatva szerezte meg a hatalmat. Az megyevezetés, amelyben már a kommunista párt dominált MKP megyei vezetésének határozata már 1946 elején rögzítette: „A megyei bizottság kérni fogja a központi vezetőségen keresztül a belügyi kormányzatot, hogy valósítsa meg Balassagyarmat megyei székhelyének Salgótarjánba való áthelyezését.”1 Rákosi Mátyás már az év őszén, egy naggyűlésen ígéretet tett arra, hogy a kommunisták eleget tesznek a kérésének. Ezt követően megindult Balassagyarmat visszafejlesztése. Bár a megyei tanács 1950-ben még itt alakult meg, ezt követően megkezdődött az intézmények, 1

Herczeg Hajnalka: Kisvárosi kálvária. Volt egyszer egy megyeszékhely: Balassagyarmat. Balassagyarmati Honismereti Híradó, 1990/1–2. szám. 5. o.

236

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről szervezetek többségének áttelepítése Salgótarjánba. A megyeszékhely áthelyezésével kezdetét vette egy olyan korszak, amelyben Balassagyarmatot „reakciós fészeknek” bélyegezték. A város nem részesült a központi fejlesztési forrásokból, szakembergárdájának jelentős része elvándorolt, vagy az új székhelyre települt át. Az ötvenes évek első felében Salgótarjánban átlagosan 16-szor annyi beruházás jutott egy lakosra, mint Balassagyarmaton. A város vezetői is egymást váltó idegenek voltak, akik rövid működésük alatt nem tettek semmit a helyzet megváltoztatásáért. A hely egyre inkább egy haBékekölcsönt jegyez a párttitkárasszony lódó település képét mutatta.1 Az ún. „50-es évek” Magyarországon a kommunista diktatúra legsötétebb időszaka volt. Balassagyarmaton szétverték, szövetkezetesítették a helyi kisipart, számos család nemcsak keresetforrását, tulajdonát, hanem lakását is elvesztette. A jogfosztások, a megtorlás különböző formái széles rétegeket érintettek. Az emberek döntő többsége az életet nehéznek, a fennálló rendszert pedig hazugnak és igazságtalannak tartotta. A terror légkörében egyre nőtt az elkeseredés.

Május 1-jei ünnepség a vármegyeháza előtt az 1950-es évek elején

1956 szeptemberében – ismeretlen személyek – a városban röplapot terjesztettek, mely szerint Magyarországon hamarosan forradalom lesz, és „ehhez csatlakozzon minden becsületes magyar ember”. Az ÁVH nyomozása nem járt eredménnyel, de feltételezésük szerint „a röplap a diákság közül került ki”.2 Kitüntetik a beszolgáltatásban élenjáró gazdát 1 2

Uo. 4–12. o. ÁBTL O–15325/3. 133. o.

237

„A sors teremti a hősöket”

A húsüzem dolgozóinak kivonulása a május 1-jei ünnepségre 1955-ben

Nem véletlen tehát, hogy a budapesti események híre Nógrád megye nagyobb települései közül itt váltotta ki az első spontán reakciót, és itt alakult meg a megye első járási, valóban forradalmi szerve. Ahogyan ezt – sajátos bikkfanyelvén – egy 1959-ben készített belügyi összefoglaló megfogalmazta: az ellenforradalom a városban „igen komoly talajra talált”. A budapesti felkelés másnapján, 1956. október 24. hajnalán számos, főként fiatal munkásokból és egyetemistákból álló csoport indult vidékre, csatlakozásra szólítani a falvak és városok népét, megismertetni velük az egyetemi ifjúság követeléseit. Balassagyarmatra reggel 7 órakor érkezett egy forradalmárokkal megrakott autóbusz. A városi pártvezetés és rendőrség ekkor még ura volt a helyzetnek. A jelszavakat skandáló fiatalokat őrizetbe vették, majd rendőri kísérettel a főváros felé indították. Két vezetőjüket azonban az ÁVH-sok – szorgos pártmunkások segítségével – megkötözték és fogdába zárták. A további mozgalmak megakadályozására pedig a városba rendeltek egy nagybátonyi fegyveres csoportot, Mrázik János és Tanyai Ferenc vezetésével.1

1

Egy alapító munkásőr – Lombos Márton – visszaemlékezései az 1956-os balassagyarmati ellenforradalmi eseményekre és a munkásőrség helyi egységének megalakítására. Balassagyarmati Honismereti Híradó, 1982. évi különszám, 31–34. o.

238

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről

A Salgótarjáni Nemzeti Bizottság elnökének levele a belügyminiszterhez a megyeszékhely áthelyezésének ügyében. Salgótarján, 1946. szeptember 23.

239

„A sors teremti a hősöket”

A forradalom első napjai Balassagyarmaton A forradalmi folyamatot azonban helyi szinten sem lehetett feltartóztatni. Október 26-án a járási tanács szakszervezeti bizottsága táviratot fogalmazott meg, melyben felszólította a kormányt a fővárosi harcok befejezésére. Az elkészült szöveget Várkonyi Róbert titkársági adminisztrátor és dr. Magyar Pál ügyvéd vitték el több vállalathoz és hivatalhoz, kérve csatlakozásukat. Utóbbi ismertette a szöveget a MÁVAUT (33. sz. AKÖV-kirendeltség) dolgozóival, ahol már egyébként is szerveződőfélben volt egy demonstráció. Az a határozat született, hogy az egész kollektíva, a távirat elküldésére, a postára megy. A hangadók Miklai László, Tósoki Győző és Paule László voltak. 1 A megyeháza előtt azonban úgy döntöttek, hogy előbb csatlakozásra hívják a vasútállomás dolgozóit, akik Herencsényi István és Gál Lajos vezetésével eleget is tettek a felszólításnak. Az állomástól visszafelé jövő tömeg egyre nőtt, diákok, járókelők álltak közéjük. A városi kórházhoz vonultak, ahol Skotnyár László javaslatára elénekelték a Himnuszt, majd megkezdődött a szovjet emlékmű ledöntése. Ebben jelentős szerepet játszott Hodászi Sándor, Kusnyár Ferenc, Páldi Sándor, Miklai József, Fábri János, Kreszán István, Skotnyár László, Vaczó Lajos és Rigó János.2 Ezt követően a tüntetők visszafordultak a belvárosba, ahol a főplébánia előtt ismételten elénekelték a Himnuszt, a plébánia erkélyéről hozzájuk szóló egyházi vezetők biztatására pedig követelték Mindszenty bíboros szabadon bocsátását, majd a pártbizottságról eltávolították a vörös csillagot. A tanácsházán a vörös zászló helyébe nemzetiszínű lobogót helyeztek, majd a tanítóképző homlokzatáról is lekerült a címer. Ezután a tüntetők a rendőrség elé vonultak, ahol az október 24-én elfogott pesti forradalmárok elengedését követelték. 1

NML XXV. 4. c) B. 263/1958. Vizsgálati dosszié 70. o. és I. fokú ítélet 3–4. o. – B. 75/1958. 54. o. 2 NML XXV. 4. c) B. 75/1958. 82–83. o. A felsoroltak közül Miklai, Fábri és Kreszán a forradalom után nyugatra távoztak, így elkerülték a megtorlást. Skotnyár Lászlót bizonyítékok hiányában mentették fel, míg Kusnyárt és Hodászit elítélték. Rigó Jánost – aki 1945–47-ben a rendőrség politikai osztályán dolgozott – a forradalom alatt a vállalati munkástanács elbocsátotta állásából. Később – a megtorlás során – azzal védekezett, hogy a felvonuláson a pártbizottság egyik vezetőjének a kérésére vett részt, illetőleg 1956. november 10-én felvételi kérelmet adott be a rendőrséghez. Részletes önvallomásában megjegyzi: „… tettem is bizonyítja, hogy nem ellensége, hanem mint felesküdött támogatója vagyok népi demokráciánknak.” A tárgyalás során ellene a bíróság megszüntette az eljárást. Később azonban rövid ideig közbiztonsági őrizetbe, illetve szabadulása után rendőri felügyelet alá helyezték.

240

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről Lőrincz Vilmos államvédelmi főhadnagy, a rendőrség vezetője azonban közölte, hogy a diákok már az ügyvédi munkaközösségben vannak. Időközben ugyanis dr. Daróczi Gusztáv és dr. Magyar Pál ügyvédek tudomást szereztek a két fiatal lefogásáról. A hírre Magyar Pál személyesen, majd Daróczi írásban kérte a megyei ügyészt az őrizetbe vétel megszüntetésére, és bejelentették, hogy a két fiatal jogi védelmét maguk kívánják ellátni. Délelőtt még elutasításra találtak, délután azonban – a szerveződő demonstráció hírére – az ügyészség Magyar és Daróczi személyes kezességvállalása mellett a szabadon bocsátás mellett döntött.1 Ez a meghátrálás jelentette Balassagyarmaton a forradalom első győzelmes pillanatát. A másikra még egy napot várni kellett. Forradalmi önigazgatás2 A Budapestről érkező hírek hatására a A szovjet emlékmű a balassagyarmati Nógrád megyei párt- és tanácsi vezetés kórháznál, 1956 előtt kísérletet tett a hatalom megtartására. Karhatalmi egységeket fegyvereztek fel, melyek közül az egyik – mint azt említettük – az első napokban Balassagyarmatra érkezett. Október 26-án Salgótarjánban, a pártvezetés számára megbízhatónak tűnő személyek részvételével, egy (csak nevében) forradalmi tanácsot választottak, mely arra szólította fel a járási szerveket, hogy kövessék a példát. Október 27-én Tandel József MDP járási másodtitkár és Soós János városi vbelnök3 telefonon délelőtt 9 órára összehívta a helyi vállalatok, intézmények küldötteit a városi és járási forradalmi tanács megválsztására. 1

ÁBTL V–141434. Dr. Daróczi Gusztáv, 1957. március 28-i jkv. és Dr. Magyar Pál, 1957. április 1-i jkv. 2 A forradalmi tanács és bizottság működésére lásd: HL BKB B. 712/1957. és NML XXV. 4. c) B. 584/1958. 3 Tandel Drégelypalánkon, míg Soós Salgótarjánban lakott.

241

„A sors teremti a hősöket”

A forradalmi tanács első röpirata. Balassagyarmat, 1956. október 27.

242

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről

A Magyar Forradalmi Bizottmány kiáltványa, melyhez a balassagyarmati forradalmi

243

„A sors teremti a hősöket”

244

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről A megjelentek között ott voltak a rendőrség és a pártbizottság funkcionáriusai, illetve a népfront vezetői is, köztük Daróczi Gusztáv. A járási tanács kultúrtermében megjelenteket még a kommunista párt másodtitkára köszöntötte, az események azonban hamarosan túlléptek a párt „változtatva megőrző” taktikáján, és forradalmi irányt vettek. A kormánynak küldendő határozatot, a tervezethez képest, a tanácskozás résztvevői jelentősen kibővítették, valódi forradalmi tartalommal töltötték meg.

245

„A sors teremti a hősöket” Ezután megtörtént az új testület, a Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács megválasztása, majd ennek kebeléből egy – a későbbiekben folyamatosan működő – testület, a 25 fős forradalmi bizottság kijelölése. A tanács és a bizottság elnöke dr. Daróczi Gusztáv, titkára pedig dr. Magyar Pál lett. A forradalmi bizottság megbízása alapján Magyar Pál vezetésével megfogalmazták a „Magyar Hazafiak!” kezdetű röplapot.

A deklaráció jelentősége túllépi a megye kereteit, hisz abban igen korán, október 26-án, egy vidéki forradalmi szerv a teljes államhatalom gyakorlására jelenti be jogosultságát.1 Sőt, ezt elválasztja a hatalmon lévő kormánytól, kinyilvánítva, hogy azt csak abban az esetben támogatja (tehát ismeri el), ha a röpiratban megfogalmazott követeléseket teljesíti. Így – többek között – megszünteti a

1

A forradalmi tanács, illetve bizottság a járás egész területére vonatkozó döntéseket, határozatokat hozott. A bizottság kiküldöttei (főként Papp László, Várkonyi Róbert, Szabó Sándor, Körmendi László, Fáskerti József – az apparátus dolgozói –, valamint dr. Basa István és dr. Pásztor Jenő) folyamatosan járták a falvakat, megszervezve, vagy elrendelve a helyi forradalmi tanácsok megválasztását. (ÁBTL V–141434. Dr. Daróczi Gusztáv, 1957. március 29-i jkv.)

246

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről felkelőkkel szembeni katonai–karhatalmi fellépést, intézkedik a szovjet csapatok „azonnali” kivonásáról, és hatvan napon belül új, szabad választásokat ír ki.1 Balassagyarmat forradalmi tanácsa a „dolgozó nép nemzeti követelései”-vel azonosította magát. Az adott időpontban ez határozott, radikális programnak számított, amit az első napokban – ilyen egyértelműen – csak kevés helyen fogalmazták meg. Miként a forradalom leverése után, a Daróczi Gusztáv és társai ügyében meghozott elsőfokú ítélet indoklása is megjegyzi: „… az 1956. októberi ellenforradalom során különböző városokban létrejött hasonló szervek közül is [a balassagyarmati – a szerző] kiemelkedik a maga nyílt ellenforradalmi jellegével, ami mind a teljes államhatalom gyakorlása átvételének deklarálásából, mind a hírhedt Dudás-féle kiáltvány elfogadásából kitűnik.” Mit kell értenünk az utóbbi vádponton? Dudás József máig vitatott alakja a forradalom történetének. Fegyveres csoportjából hozta létre október 29-én Budapesten, a II. kerületi tanácsházán a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányt, a felkelésből kinövő első kormányellenes politikai és fegyveres csoportosulások egyikét. Lapjában, a Függetlenségben 25 pontos kiáltványt tett közzé, „Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt” címmel. A kiáltványt október utolsó napjaiban Dudás küldöttei hozták Balassagyarmatra, tartalmát a forradalmi bizottság – több más beérkezett deklaráció mellett – megtárgyalta, és a benne foglaltakhoz csatlakozott. A kiáltvány leglényegesebb pontja szerint a Dudás-féle forradalmi bizottmány nem ismeri el a Nagy Imre-kormányt. Ideiglenes kormány létrejöttét követeli a szabadságharcosok, a forradalmi bizottmány, valamint Kovács Béla, Nagy Imre és Kádár János bevonásával, a szabad választások három hónapon belüli megtartását kérve. Követelik Mindszenty József bíboros azonnali szabadon bocsátását. A pontok többségében a polgári szabadságjogok érvényesülését, a forradalmi szervek létrejöttét, az ország semlegességének deklarálását szorgalmazzák. Kijelentik, hogy a tűzszünetet tiszteletben tartják, de a fegyvert nem teszik le. Darócziék bizonyára nem Dudás személye vagy elképzelései alapján döntöttek a programmal való azonosulás mellett. Sokkal inkább tetten érhetjük a döntésben azt a polgári gondolkodást, amellyel Balassagyarmat szakítani akart a várost megnyomorító rendszerrel. Itt kevesebb volt az illúzió egy megreformált, emberarcú szocializmussal szemben, gyárak, ipari üzemek nélkül azok munkásigazgatás alá helyezése sem jelentett ellenállhatatlan vonzást. Nagy Imre pedig csak október 30-án jelentette be a rádióban az egypártrendszer megszüntetését és koalíciós kormánya 1

Vélhetően október 28-án Balanyi Mihály, Gál Lajos és Dányi József a forradalmi bizottság megbízásából Budapestre ment. A Nagy Imre-kormány tagjával, Bognár Józseffel tárgyaltak, nagyrészt eredménytelenül, mivel egyik fő követelésükben, a szovjet csapatok kivonulásának kérdésében nem tudtak megegyezni. (ÁBTL V–144434. Gál Lajos, 1957. március 13-i jkv.)

247

„A sors teremti a hősöket” létrejöttét. (Sőt, még aznap a Parlamentben tárgyalt Dudással is.) Az utcára bocsátott röplappal tehát Darócziék nem a Mindszentyt rehabilitáló, a felkelő csapatokat egységes karhatalomba integráló, a Varsói Szerződést felmondó miniszterelnököt utasították el, hanem azt, amit Nagy Imre addig – legalábbis Balassagyarmatról nézve – képviselt. És megfordítva: annak deklarálását jelentette a csatlakozás, amit Balassagyarmat forradalmi bizottsága megalakulásától fogva következetesen képviselt.1 A Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács levéltári forrásokban szereplő tagjai2 Dr. Daróczi Gusztáv 57 éves ügyvéd, elnök Dr. Magyar Pál 34 éves ügyvéd, titkár Juhász Aladár 45 éves határőr főhadnagy, a forradalmi tanács alezredessé léptette elő, október 29-étől a tanács elnökhelyettese volt Gál Lajos 43 éves MÁV-fűtőházi vezető, október 29-étől a tanács elnökhelyettese volt Várkonyi Róbert 33 éves tanácsi adminisztrátor, titkárhelyettesként dolgozott a forradalmi tanácsban Balanyi Mihály gimnáziumi tanár Bargár Ödön 47 éves tanár Dr. Basa István 49 éves járási ügyész Dányi József 18 éves mezőgazdasági technikumi tanuló Debreczeni József 47 éves műszaki vezető Fábián Sándor 35 éves villanyszerelő Faggyas Kálmán 26 éves revizor Fülöp István 39 éves kalaposmester Dr. Gáspár Mihály bíró Hegedűs Rajmund, a balassagyarmati tanítóképző igazgatója. Később lemondott tagságáról, ezt követően az iskolát Kovalcsik András tanár képviselte Dr. Kenessey Miklós 23 éves bírósági fogalmazó Kenyeres Géza 46 éves könyvelő Kiss István 33 éves MÁV-oktatótiszt Komor János 48 éves tanár Koós Béla 27 éves mozdonyvezető 1

Dudásék, 1956. november 1. délelőtt 10 órára Budapestre hívták az ország forradalmi tanácsainak képviselőit, egy országos „kongresszus”-ra. A megadott időpontban a balassagyarmati küldöttség fel is utazott a fővárosba, azonban a rendezvény elmaradt. (ÁBTL V–141434. 363–364. o.) 2 ÁBTL O–15325/3. 135–141. o.

248

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről Kósa József 36 éves pénzügyi főelőadó Kovács Pál 46 éves ácsmester Kunhalasi István tűzoltó László Aladár 33 éves rendőr hadnagy Leszenyiczki János 49 éves földműves Medvegy János 26 éves asztalos Menczel József 34 éves határőr főhadnagy Oravecz István 36 éves pénzügyi osztályvezető Papp László 25 éves MÁVAUT-menetirányító Papp László 31 éves igazgatási osztályvezető Dr. Pásztor Jenő 39 éves állatorvos Paule László 23 éves MÁVAUT-dolgozó Piatrik Sándor 40 éves lakatos Ruzsinszki Kálmán Sallói Aladár 35 éves tanácsi dolgozó Sallói Károly 39 éves autószerelő Siket Pál 46 éves szabó Skotnyár László 36 éves lakatos Szabó Sándor 35 éves költségvetési csoportvezető Dr. Szollár Andor 38 éves röntgen főorvos Tósoki Győző 24 éves gépkocsivezető Dr. Zeke Lajos 29 éves orvos Vizy Ferenc 36 éves rendőr százados Bencsik József MEDOSZ-titkár (?) Fábián Sándor elnökhelyettes (október 29-én eltávolították a tanácsból) Kovács Sándor MDP járási titkár (az első napok után nem vett részt a tanács munkájában) Lőrincz Vilmos államvédelmi főhadnagy, a járási–városi rendőrkapitányság vezetője (október 29-én eltávolították a tanácsból, majd „biztonsági őrizetbe” helyezték) Tandel József elnökhelyettes, 27 éves, az MDP járási szervezetének másodtitkára (október 29-én eltávolították a tanácsból) A forradalmi bizottságból hamarosan kikoptak a szocialista rendszer helyi reprezentánsai. A testület kezdetben szinte állandóan, folyamatosan ülésezett, minden ügyben maga döntött, többségi szavazattal. Később – az intézendő ügyek száma miatt – ez a közvetlen irányítás tarthatatlanná vált, ezért a hivatali apparátusból ún. ügyintéző csoportokat hoztak létre, először egy-egy bizottsági-tag, majd később tisztviselők vezetésével. Megkezdődött a forradalom – jó értelemben vett – bürokratizálása, szakszerűsödése.

249

„A sors teremti a hősöket” Daróczi Gusztáv irányításával a forradalmi tanács (mely 27-ét követően már csak 30-án ülésezett), illetve a forradalmi bizottság valóban a teljes államhatalom gyakorlását a kezébe vette. Intézkedései közül csupán egyet említünk külön. Döntöttek arról, hogy a helyzet konszolidációja után kezdeményezik: Nógrád megye székhelye kerüljön vissza Balassagyarmatra. 1 A város adminisztratív vezetése, Daróczi mellett, mindenekelőtt a titkár, Magyar Pál vállain nyugodott. Elsőként a lakosság ellátásának gondjait vették számba. Felmérték az élelmiszerkészleteket, és rendelkeztek arról, hogy az árusítás folyamatos legyen, de a vásárolt mennyiséget limitálták. Gondoskodtak az utánpótlás folyamatosságáról, biztosították, hogy a helyi élelmiszer-ipari üzemek (pék- és tejüzem, vágóhíd) folyamatosan működjenek.

Tervet készítettek a rendelkezésre álló tüzelő elosztására, illetve az üzemanyagfelhasználás ellenőrzésére. Engedélyhez kötötték a gépkocsiforgalmat. Figyelemmel arra is, hogy Budapestről esetleg sebesültek érkeznek a városba, feltöltötték a gyarmati kórház kötszer- és gyógyszerkészletét. A községekben arra törekedtek, hogy a személyi változások csak a valóban indokolt esetekben történjenek meg. Az új forradalmi szervek kötelességévé tették az élet- és vagyonvédelmet, ehhez falvan1

ÁBTL V–141434. 13–14. o.

250

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről ként néhány fős nemzetőrséget fegyvereztek fel. Külön problémát jelentett, hogy a falvak jó részében a lakosság követelte a központi beadási készletek kiosztását. Magyar Pálék elrendelték, hogy az ilyen esetekben a kiosztás szabályosan, jegyzékek készítése mellett történjen meg. A községekben már az első napokban gyűjtés indult a fővárosiak megsegítésére. Az élelmiszer-adományok Budapestre juttatásáról Darócziék gondoskodtak. A kormánynyilatkozat megjelenése után Balassagyarmaton is sor került az ÁVH-sok (Havasi Ottó, Ferenczi István, Lazsán János, Lévárdi János stb.) őrizetbe vételére. November 4. csak részben jelentett végleges politikai cezúrát Balassagyarmaton. A forradalmi szervek, a bizottság, a nemzetőrség még hetekig működött. A forradalmi bizottság határozatban foglalta össze követeléseit, s ezeket a Budapestre utazó salgótarjáni küldöttséghez csatlakozó tagjai, dr. Pásztor Jenő és Gál Lajos, november 8-án Budapestre vitték. A pontok közül Pásztor a következőket idézte fel későbbi rendőrségi kihallgatásán: kérik a szovjet haderő kivonását, az ország semlegességének megőrzését, a szabad vallásgyakorlatot, a többpártrendszert, a mielőbbi választások kitűzését, a Kossuth-címer használatát és a nemzeti hagyományok ápolását.1 November 13-án, a községi forradalmi tanácsok küldötteinek részvételével, sor került a végleges járási „munkás-paraszt forradalmi tanács” megválasztására. Ennek tagjai voltak: Juhász Aladár (karhatalom), Papp László, Koós Béla és Nagypál Béla („közlekedés és hírközlés”), Komor János (pedagógusok), Majer Sándor, Agócs János, Siket Pál és Dipold Géza (ipari üzemek), Naszáli Aladár (KIOSZ); Leszenyiczki János Balassagyarmat, Balla István Hugyag, Deák Ferenc Nógrádmarcal, Mikhel Károly Mohora, Gerhát Imre Becske, Demeter László Bercel, Zólyomi Ferenc Dejtár, Megyeri Sándor („dolgozó parasztok”); Tóth Andor, Tálas Mihály (mezőgazdasági üzemek), Újhelyi Zoltán (kereskedelem), dr. Szollár Andor, dr. Vanik Vince (egészségügy), Várkonyi Róbert, dr. Pásztor Jenő, Oravecz István, Sallói Aladár, Szabó Sándor, dr. Basa István, dr. Gáspár Mihály, dr. Magyar Pál, dr. Daróczi Gusztáv (hivatalok), végül külön szavazással Gál Lajos, a MÁV-fűtőház vezetője.2 A Kádár-kormány 1956. november 12-én kelt, 6/1956. számú határozata szerint a forradalmi tanácsok csak az október előtt is működő végrehajtó bizottságok tanácsadó szerveként működhettek tovább.3 Balassagyarmaton a rendelkezés felemásan valósult meg. Noha a régi vb működése újraindult, a város ügyeinek intézésében nem nélkülözhették Darócziék részvételét. Rövid ideig a két igazgatási szerv lényegében párhuzamosan működött. 1

ÁBTL V–141434. Dr. Pásztor Jenő, 1957. március 30-i jkv. ÁBTL V–141434. 323–333. o. 3 Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye 1956. Budapest, 1957. 191. o. 2

251

„A sors teremti a hősöket” November 20-án újabb szovjet egység érkezett a városba, azonban ez már nem átvonuló, hanem megszálló alakulat volt. A szovjet parancsnok még néhány napig a forradalmi bizottság vezetőivel is kapcsolatot tartott, azonban rövidesen már csak a régi tanácsi és pártvezetést tekintette tárgyalópartnernek.1 December 4-e után a forradalmi bizottság beszüntette működését.2 Tagjai ezt követően a munkástanácsok városi szövetségében fejtettek ki tevékenységet. A balassagyarmati forradalmárok tekintélyét, a közösség számára egyértelmű, bár nyilván nem egyöntetű elfogadottságát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a kommunista pártvezetés saját helyzetének konszolidálásához még december 14-én is szükségesnek látta Daróczi Gusztáv beválasztását az ismét működő tanácsi végrehajtó bizottságba. A forradalom fegyveres védelme Az újonnan megalakult forradalmi tanács, október 28-án, a város rendjének biztosítására nemzetőrséget hozott létre, melynek vezetésével Bargár Ödön tanárt, volt századost bízták meg. Külön nemzetőrsége volt a MÁV-nak és a MÁVAUT-nak.3 Bargár Ödön 1956 októberében még ötvenen innen volt, de betegségei miatt bizonyára maga sem gondolta, hogy napokon belül közéleti szerepet kell vállalnia. Lakásának ajtaján a forradalmi tanács ülése után, október 28-án este kopog-

1

ÁBTL V–141434. Dr. Daróczi Gusztáv önvallomása, 1957. február 19. A forradalmi bizottságok és más, hasonló elnevezésű szervek megszüntetéséről rendelkező 17/1956. számú kormányrendelet 1956. december 8-án kelt. Daróczi állítása szerint a rendelkezésről már december 4-én tudomást szereztek a rádióból. 3 A nemzetőrség működésére lásd: ÁBTL V–141434., HL BKB B. 712/1957. és NML XXV. 4. c) B. 584/1958. 2

252

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről tatott a történelem, egy tanár és egy bíró barátjának személyében. Közölték vele: a forradalmi bizottság őt akarja a nemzetőrség parancsnokává kinevezni. Szabadkozott, szembajára, háborús betegségeire hivatkozva. Végül Daróczi Gusztáv személyes győzködésére, átmeneti időre, „amíg bírja, pár napig” – mondta későbbi rendőrségi kihallgatásán –, elvállalta a tisztet. Ezután közölték vele, hogy a 30 határőr, 1 7 rendőr és közel 30 polgárőr parancsnoka lesz. Az első napokban Bargár egymaga intézte a nemzetőrség ügyeit. Miután ebben az időben alig pihent, így helyetteseket kért, előbb a rendőrségtől, majd a határőrségtől. Ezután felváltva adtak ügyeletet Fábri Sándor rendőrhadnaggyal és Szamosi Sándor határőr századossal.2 Másnap reggel már a berendelt polgári ruhás nemzetőrök várták, akikkel az akkori pártbizottság épületébe mentek át, elfoglalva a négy szobából álló körletet. Délben megérkeztek a határőrök, akik a polgárokat szálfegyverekkel szerelték fel, puskánként tíz lőszert kiosztva. Ezt gyarapították később azok a fegyverek, melyeket a rétsági páncéloslaktanyából hoztak, és két láda kézigránát. Bargár gyakorlott, frontot járt parancsnokként őrhelyeket jelölt ki, járőröket szervezett, egy polgárőr, egy katona és egy rendőr részvételével. Mindenkinek sulykolta Daróczi elnök utasítását: a RENDRE ügyeljenek! „Ennek eleget is tettem” – emlékeztette később az őt kihallgató nyomozókat a valóságra. Ebbe az is beletartozik, hogy a népharag elől menekülő Lombos Márton feleségét ő vitte ki Érsekvadkertre, és helyezte az ottani nemzetőrség védelme alá. (Lombos október 24-én szerepet játszott a városba érkező budapesti forradalmárok megkötözésében. Ezért október 26-án a tüntető 1 2

A határőrzászlóalj zöme ekkor Budapestre volt vezényelve. (ÁBTL V–141434. 9–12. o.) NML XXV. 4. c) B. 40/1957. 42–43. o.

253

„A sors teremti a hősöket” tömegben többen a „Munkát, kenyeret, Lombosnak kötelet!” rigmust skandálták. A pártvezető ennek hatására hagyta el a várost. A következő napokban a közeli Söjpusztán bujkált, ahol – a később a börtönben elhunyt Ábel Lajos vezetésével – kutattak is utána.1 A Lombossal szembeni ellenszenvet az is erősíthette, hogy testvére, Lajos, éveken át az ÁVH balassagyarmati vezetője volt, majd fontos pozíciókat töltött be a terrorszervezetben.) A nemzetőrség ellenőrizte a ki- és bemenő forgalmat, szedte össze a magánszemélyeknél, nyilván elsősorban a funkcionáriusoknál lévő pisztolyokat, vadászpuskákat. A városi nemzetőrség ismert tagjai2 Bargár Ödön 47 éves tanár, a nemzetőrség parancsnoka Tibay Géza 38 éves festő, volt főhadnagy, előbb a nemzetőrség parancsnokhelyettese, majd a nemzetőrzászlóalj tiszti törzsének parancsnoka Kun Sándor 44 éves könyvelő, a nemzetőrség parancsnokhelyettese Ambrus István 38 éves statisztikus, volt százados Bartalos Pál 37 éves segédmunkás Benyovics György 30 éves géplakatos Dr. Demeter Lénárd 64 éves adminisztrátor, volt repülő százados Dudás István 36 éves vízvezeték-szerelő Esztergályi Dénes 38 éves könyvelő, volt százados Fellinger György 30 éves motorszerelő Fülöp István 17 éves iskolai tanuló Gyurkovics Tibor 25 éves gépkocsivezető Hollósi Péter 17 éves lakatos Horváth Árpád 43 éves dohánytermelési felügyelő, volt hadnagy Kerekes László 17 éves gimnáziumi tanuló Kokavecz István 19 éves villanyszerelő Krajcsi János 19 éves segédmunkás Kürtösi Endre 21 éves épületlakatos Makovinyi Barna 19 éves villanyszerelő Makovinyi Lajos 18 éves géplakatos Medvegy János 26 éves asztalos Orbán József 17 éves iskolai tanuló 1

Később a balassagyarmati rendőrség autóján Salgótarjánba vitték, ahol először szabadon mozoghatott, de később őrizetbe vették. A következő napokban az egyik őrrel, Léchi őrmesterrel, a fogdában sakkozott. November 5-én szabadult. Balassagyarmati Honismereti Híradó, 1982. évi különszám. 37–38. o. 2 ÁBTL O–15325/3. 142–146. o.

254

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről Pettig Imre 32 éves, politikai elítéltként a balassagyarmati börtönből szabadították ki Rimóczi Lajos 47 éves raktáros, volt törzsőrmester Sas Dezső 35 éves anyaggazdálkodási előadó, volt rendőrtiszt (két nap után a forradalmi tanács a rendőrség bűnügyi osztályának a vezetésével bízta meg) Szebeni Pál 29 éves gépkocsivezető Szecsei János 37 éves eladó, volt csendőr őrmester Talabér Károly 25 éves MÁV-alkalmazott Tóth József 19 éves géplakatos Varga Gyula 46 éves segédmunkás, volt hadnagy Váry Elemér 31 éves segédmunkás, volt hadnagy Zalányi József 17 éves iskolai tanuló További 51 személy (a Szamosi Sándor százados vezette határőr-különítmény, illetve a Fábri Sándor és Balázs József hadnagyok, illetve Butkai alhadnagy által vezetett rendőrségi csoport tagjai, iskolai tanulók1) A MÁV-nemzetőrség ismert tagjai2 Herencsényi István 40 éves MÁV-alkalmazott, a nemzetőrség parancsnoka Kiss István 33 éves MÁV-oktató További 38 ismeretlen személy A MÁVAUT nemzetőrségének ismert tagjai3 Fábián Mihály 47 éves MÁV-ellenőr, parancsnok Mesterházi Kálmán 47 éves segédmunkás, parancsnokhelyettes Gyurkovics Tibor 25 éves gépkocsivezető (később a városi nemzetőrség tagja lett) Miklai László 28 éves MÁVAUT-oktató Röffler Antal 24 éves gépkocsivezető Szebeni Pál 29 éves gépkocsivezető (később a városi nemzetőrség tagja lett) Sztranyovszki Sándor 27 éves kalauz Tósoki Győző 24 éves gépkocsivezető

1

Kerekes László gimnáziumi tanuló szerint 10–12 – többnyire kollégista – diák jelentkezett a nemzetőrségbe. (A peranyagokban 15–20 fő is szerepel.) A csoportot a mezőgazdasági technikum épületében képezték ki, egy katonatiszt vezetésével. Kezdetben puskát kaptak, később dobtáras géppisztollyal szerelték fel őket. (NML XXV. 4. c) B. 560/1958. 145. o.) 2 ÁBTL O–15325/3. 146–147. o. 3 ÁBTL O–15325/3. 147–148. o.

255

„A sors teremti a hősöket” Nemzetőrzászlóalj szervezése A forradalmi tanács a város katonai parancsnokságát Juhász Aladár határőr főhadnagyra bízta, akit alezredessé léptettek elő. A rendőrkapitányság vezetését pedig Vizy Ferenc 36 éves rendőr százados vette át. A Katona Tanács javaslata alapján a forradalmi bizottság mintegy 20 fő előléptetéséről döntött. Így lett pl. Horváth László és Vadasdi Sándor főhadnagyokból százados. Juhász alezredesi kinevezése azért volt fontos, mert – miután katonai parancsnokká nevezték ki –, visszásnak találták, hogy az alakulatnál őrnagyi ranggal is vannak tisztek. November 12-én egy küldöttség utazott Budapestre, a határőrség főparancsTibay Géza a II. világháború idején nokságához, hogy az előléptetéseket jóváhagyassák.1 Juhász kezdeményezésére – az egységes karhatalom megszervezéséről szóló rendelkezés szerint – a forradalmi bizottság elhatározta, hogy nemzetőrzászlóaljat hoz létre a város és a járás védelmére. Az alezredes és Menczel József főhadnagy, a járási kiegészítő parancsnokság vezetője, elkészítették a behívandók névsorát, majd november 2-án, a hajnali órákban 23 tartalékos tisztet behívóparanccsal szolgálattételre rendeltek. A bevonultak a városi tanács épületében gyülekeztek, ahol Juhász és dr. Magyar Pál tartott számukra eligazítást. A bevonultatott tiszti állomány parancsnokságát Tibay Géza volt főhadnagyra bízták. Az egység 1956. november 4. után oszlott fel.2 A balassagyarmati nemzetőrzászlóalj tiszti állománya3 Tibay Géza 38 éves festő és mázoló, volt főhadnagy, a behívott tiszti egység megbízott parancsnoka Aradi István 41 éves tanár, volt hadnagy Árvai Zoltán 38 éves terményforgalmi előadó, volt zászlós Balogh László 48 éves statisztikus, volt főhadnagy Csongrádi Ferenc tanár, tartalékos tiszt Dr. Demeter János 40 éves fogalmazó, volt hadnagy Dr. Váry Lajos 41 éves műszaki előadó, volt főhadnagy 1

ÁBTL V–141434. Dr. Daróczi Gusztáv, 1957. március 29-i jkv. NML XV. 17. A/7. A Budapesti Katonai Bíróság B. 712/1957. számú ítélete. – ÁBTL V– 141434. 186–192. és 482–490. o. 3 ÁBTL O–15325/2. 46–50. o. és O–15325/3. 42–47. o. 2

256

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről Fábián Mihály 26 éves MÁVAUT ellenőr, tartalékos tiszt Fogarassi György 36 éves fényképész, volt zászlós Havassy László tanár, tartalékos tiszt Kenyeres Géza 46 éves könyvelő, volt főhadnagy Kertész György 26 éves gépkocsivezető, leszerelt határőr őrmester Kósa József 36 éves pénzügyi főelőadó, volt zászlós, a forradalmi tanács tagja Maglódi István 57 éves postai alkalmazott, volt rendőr főtörzsőrmester Mesterházi Kálmán 47 éves segédmunkás, volt csendőr őrmester Mészáros László 35 éves raktáros, volt őrmester Molnár Ferenc 45 éves könyvelő, volt főhadnagy Oravecz István 36 éves pénzügyi előadó, a forradalmi tanács tagja Piatrik Sándor 40 éves lakatos, volt repülős főhadnagy Plachy István 44 éves pénzügyi előadó, volt főhadnagy Rózsavölgyi István 48 éves gépkocsivezető, volt törzsőrmester Szabó Sándor 35 éves költségvetési csoportvezető, volt zászlós Tibay László 43 éves festő és mázoló, volt főhadnagy Vida Tibor 35 éves könyvelő, volt zászlós A Balassagyarmati Járási Rendőrkapitányság katonai tanácsa 1 Széles Mihály 37 éves rendőr törzsőrmester, elnök László Aladár 33 éves rendőr hadnagy, 1956. október 31-től a kapitányság helyettes vezetője. A forradalmi tanács főhadnaggyá léptette elő Bíró Lajos 36 éves rendőr szakaszvezető Gulyás Gyula 29 éves rendőr hadnagy Petrás Imre 28 éves rendőr szakaszvezető A város rendjét, az október 28-án kapott parancs szerint, a nemzetőrség a szovjet invázió után is fenntartotta. Bargár Ödön november 4-én, a budapesti harcok és a szovjet csapatok közeledésének hírére mozgósította az egységet. Hatodikán a szovjetek megközelítették Balassagyarmatot. Bargár eléjük ment, s mint tolmács átvezette az alakulatot a településen.2 Egy szovjet egység november 15-én is megjelent. Magyar Pál vallomása szerint a nemzetőrség 10–12 fiatal tagja, Talabér Károly vezetésével a város határához vonult, hogy ellenálljon a szovjeteknek. Végül Bargár és Juhász alezredes győzték meg őket a harc értelmetlenségéről. Daróczi Gusztáv és Kovács Sándor járási párttitkár tárgyalt az orosz parancsnokkal, aki így a békés átvonulás mel-

1 2

ÁBTL O–150325/5. 78–81. o. ÁBTL V–141434. Dr. Magyar Pál önvallomása, 1957. március 27.

257

„A sors teremti a hősöket” lett döntött. Az elöl haladó szovjet harckocsira állva Juhász Aladár kísérte az oszlopot, egészen Szécsényig.1 A nemzetőrség 1956. november 22-éig működött. Ekkor adták át fegyvereiket a városba érkező pufajkás tiszti karhatalomnak. A Balassagyarmati Forradalmi Ifjúsági Szövetség fegyveres csoportja2 A forradalmi tanács megválasztásakor a tanulóifjúság is delegált küldötteket. Közülük a tanács tagja lett Dányi József3 mezőgazdasági technikumi hallgató. A tanács vezetőitől Dányi azt a feladatot kapta, hogy a városban és a járásban szervezze meg az ifjúsági szövetséget, miként az a fővárosi lapokban megjelent felhívásban is szerepelt. Október utolsó napjaiban a járási tanács kultúrtermében jöttek össze a balassagyarmati fiatalok, ahol a szövetség megszervezéséről tárgyaltak.4 Az így létrejött 14 fős csoport5 központja a járási tanács épületében volt. Juhász alezredes parancsára fegyvert kaptak. Ezután a vezetők személyi biztosítását látták el, illetve a nemzetőrség tagjaival együtt Tátrai Guidó, a határőrség járőröztek, igazoltatták a gyanús személyeket, s eseegyenruhájában tenként házkutatást is tartottak. Dányiék kísérletet tettek a szövetség kiszélesítésére, ezért szervezőkörúton felkeresték a járás falvait, ám az október 29-ére meghirdetett összejövetel sikertelen maradt.

1

ÁBTL V–141434. 9–10. o. Az ifjúsági szövetség működésére lásd: ÁBTL V–141434. Antal Imre, 1956. december 13., 1957. február 5. és május 6-i jkv., továbbá NML XXV. 4. c) B. 40/1957. 3 Dányi József 1938. november 29-én született Jászfényszarun. Apja földművesként, édesanyja házvezetőnőként dolgozott. Hat testvére volt. Együtt gazdálkodtak a család 14 kh-ján. József 1953 elején került el otthonról, kollégista lett. Testvérei közül egyedül ő végzett magasabb iskolát. Hamarosan mezőgazdasági technikusi képesítést szerzett, majd a besenyszögi tanács begyűjtési megbízottjaként működött. 1956 szeptemberében került Balassagyarmatra, törzskönyvvezetői iskolára. 1956. november 14-én távozott a városból nővéréhez, Isaszegre. (ÁBTL V–141434. 368–369. o.) 4 NML XXV. 4. c) B. 40/1957. 41. o. – Egyes adatok szerint a balassis diákok is megalakították a szövetség iskolai csoportját, melyet állítólag Telek Vilmos diák vezetett. Más tanúvallomások szerint ez nem történt meg. NML XXV. 4. c) B. 269/1959. 5–16. o. 5 Tanúvallomása szerint – megbetegedéséig – Repeczky János 20 éves kereskedelmi ellenőr is tagja volt a csoportnak. (Uo.) 2

258

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről November 4. után néhány napig csak a csoport tagjai adtak őrjáratot a városban, egyedül biztosították a rendet. November 10én Juhász alezredes parancsára a határőrlaktanyába vonultak be, ahonnan azonban a hó második felében leszerelték őket. A Forradalmi Ifjúsági Szövetség tagjai1 Dányi József 18 éves mezőgazdasági technikumi hallgató, a csoport vezetője, a forradalmi tanács tagja Antal Imre 20 éves lakatos Cserni Lajos 18 éves géplakatos Dávid András 19 éves egyetemi hallgató Kelemen János 20 éves építésztechnikus Keller János 21 éves festő és mázoló Kőházi Ödön 19 éves teológiai hallgató Molnár János 25 éves segédmunkás Molnár László 23 éves festő és mázoló Mosó Mihály 21 éves tollkereskedő Mosó Miklós 19 éves alkalmi munkás Petrovszky János 29 éves elárusító Tátrai Guidó 23 éves péksegéd Zsingor Ferenc 19 éves gépész A demokratikus pártok szervezése A forradalom napjaiban újjáalakultak az 1945–1948 között működő pártok, illetve számos új szervezet is született. Balassagyarmaton a Forradalmi Ifjúsági Szövetség, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt és a Magyar Szocialista Munkáspárt 1

ÁBTL O–15325/2. 51–53. o. és O–15325/3. 47–52. o.

259

„A sors teremti a hősöket” alakulásáról vannak adataink. A szociáldemokraták és a kisgazdák budapesti küldöttei a város vezetőivel is tárgyalásokat folytattak. Daróczit október végén vagy november első napjaiban kereste fel Budapestről három személy az FKgP Országos Központjától, illetőleg dr. Balassa Gyula és Popcsa József a Szociáldemokrata Párt részéről, kérve, hogy a pártszervezeteiket újjáalakíthassák. (Popcsa és Daróczi régi ismerősök voltak, mivel előbbinek régebben a közeli Tereskén volt földje, és az 1930-as években a nógrádi főispáni hivatalban is dolgozott.)1 Magyar Pál 1957-es vallomása szerint a helyi pártszervezetek közül az FKgP-t Leszenyiczki János, az SZDP-t Kovács Pál, az MSZMP-t Tandel József, míg az NPP-t egy szövetkezeti dolgozó és egy tsz-tag kezdte szervezni a városban. A kisgazdák számára a Rákóczi fejedelem útján, a kórház felé adtak párthelyiséget, a szocdemeknek a KERAVILL melletti üzlethelyiséget, az NPP-nek a volt gazdakör egykori épületét utalták ki, míg az MSZMP-t a római katolikus templom közelében helyezték el.2 Munkásönigazgatás Már a forradalom kitörésének másnapján – részben a Szakszervezetek Országos Tanácsa felhívására – országszerte alakultak az üzemi, intézményi munkástanácsok, melyek a maguk területén átvették az irányítást, személyi döntéseket hoztak, gondoskodtak a rendről és a vagyonbiztonságról, nemegyszer fegyveres őrség fenntartásával. Döntöttek a sztrájk vagy a munkafelvétel kérdésében, politikai követeléseket fogalmaztak meg. Balassagyarmaton az egyes üzemek, hivatalok, iskolák munkástanácsai – A munkástanács-választás eredményei a a forradalmi tanács kezdeményebalassagyarmati KÖMI 105. sz. Vállalatnál zésére –, október 29. után alakultak meg, és mindvégig annak utasításait követték. Csak november 4. után szervezték meg a munkástanácsok városi szövetségét, mely 1957 elejéig működött. 1

ÁBTL V–141434. Dr. Daróczi Gusztáv, 1957. április 2-i jkv. és dr. Magyar Pál, 1957. április 1-i jkv. – ÁBTL V–141434. Dr. Magyar Pál önvallomása, 1957. február 19. 2 ÁBTL V–141434. 13–15. o.

260

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről Balassagyarmati ipari üzemek, vállalatok és intézmények munkástanácsainak ismert tagjai Épületszerelő Vállalat1 Barna Antal 35 éves gépkocsivezető, elnök 1956. november 19-ig Krajcsi Imre lakatos, 1956. november 19-étől a munkástanács elnöke Dr. Vadas Jánost, 38 éves jogtanácsos, titkár, a Balassagyarmati Munkástanácsok Szövetsége elnök-helyettese Lotharidesz Imre 25 éves lakatos, elnökhelyettes Almási Gyula villanyszerelő Bárány István villanyszerelő Benkő István vízvezeték-szerelő Bojtos Jenő lakatos Czmorek Sándor lakatos Czudar György 63 éves géplakatos Dobrik Sándor villanyszerelő Galli Árpád pénzügyi előadó Gulyás István főnormás Jánosi József villanyszerelő Kardhordozó Miklós 54 éves főkönyvelő Kiss Ede villanyszerelő Nagy Imre 39 éves karosszéria-javító2 Ifj. Oravecz István művezető Podmaniczki Pál vízvezeték-szerelő Rajnai János 46 éves főraktáros Rimóczi István bádogos Ruzsonyi Jenő 30 éves villanyszerelő Szabados János tervelőkészítő Széles Mihály lakatos Sztancsik János lakatos Tóth József villanyszerelő Magasépítő Vállalat3 Nemes László 31 éves főművezető, elnök Bodor József technikus, titkár 1

NML XXV. 4. c) B. 181/1958. NML XXV. 4. c) B. 535/1957. és ÁBTL O–150353. II. köt. 336. o. 3 NML XXV. 4. c) B. 181/1958. 2

261

„A sors teremti a hősöket” Chikány István 30 éves kalkulátor Jelen István 31 éves szállításvezető Kakuk János gépkocsivezető Lőcse Pál segédmunkás Molnár József segédvezető Ocsovai András 32 éves gépkocsivezető Petró József munkavezető További két tag Tatarozó Vállalat1 Simon István 42 éves kőműves, elnök Kadlecsik Márton építési csoportvezető, titkár Bugyi László 36 éves földműves Dénes István 58 éves kőműves Gabul József 39 éves asztalos Litovszki István 20 éves kőműves Naszály Viktor 26 éves asztalos Vercsik János 28 éves ácssegéd Bútorgyártó Vállalat2 Kecskeméti Béla 49 éves asztalos, elnök Biros Sándor 44 éves szitás, titkár Balla István 35 éves művezető Medvegy János 26 éves asztalos Zalán Iván 42 éves statisztikus Útfenntartó Vállalat3 Lőcsi István útmérnök, elnök Almási János 49 éves körzetvezető, elnökhelyettes Koruhely Pál 46 éves útőr Kulifai István adminisztrátor Morvai Béla 27 éves bérelszámoló

1

ÁBTL O–150353. II. köt. 334–339. o. és O–15325/7. 3–14. o. Uo. 3 Uo. 2

262

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről Népbolt Vállalat munkástanácsának ismert tagjai1 Ruzsinszki Kálmán 36 éves boltvezető, elnök Markói István 40 éves kereskedő, titkár Kardos Gyula 41 éves árudavezető Pintér Jenő 33 éves árudavezető Völgyi Sándor 35 éves kereskedő Vegyesipari Javító Vállalat2 Skotnyár László 36 éves lakatos, elnök Skrabák István elnökhelyettes Fábián Sándor 35 éves villanyszerelő Gerst Sándor lakatos Kőhalmi Pál 23 éves lakatos Nagy András motorszerelő Sirger Zoltán lakatos Sztrézs Gyula vízvezeték-szerelő MÁVAUT3 Vincze András 44 éves műszaki vezető, elnök Paule László 26 éves oktató, titkár Csolák Miklós 28 éves gépkocsivezető Dr. Demeter Lénárdné 33 éves számfejtő Faragó Lajos 31 éves gépkocsivezető Gyarmati Antal 25 éves kalauz Melega Antónia adminisztrátor Mihály István 21 éves kovácssegéd Páldi Sándor 27 éves gépkocsivezető Petrán Jenő 25 éves gépkocsivezető

1

Uo. Uo. 3 Uo. 2

263

„A sors teremti a hősöket” 33. sz. AKÖV munkástanácsának balassagyarmati tagjai1 Vincze András 44 éves terv és statisztikai vezető, a vállalati munkástanács 10-es bizottságának (vezetőségének) tagja Csolák Miklós 28 éves gépkocsivezető Faragó Lajos 31 éves gépkocsivezető Gyarmati Antal 25 éves kalauz Mihály István 21 éves kovácssegéd Miklai László 28 éves gépkocsivezető Petrán Jenő 25 éves gépkocsivezető Sallói Károly 39 éves autószerelő Strihó János Tósoki Győző 24 éves gépkocsivezető MÁV2 Bacsa József 55 éves MÁV-ellenőr, elnök Gál Lajos 43 éves fűtőházi főnök Gucsi István 44 éves MÁV-ellenőr Havaj Baczka Ferenc 38 éves csoportvezető Herencsényi István 40 éves MÁV-alkalmazott Jutasi Ferenc Kiss István 33 éves MÁV-oktató Nyerges Árpád 33 éves MÁV-alkalmazott Pacsmár András 40 éves TÜZÉP-vezetőhelyettes Romhányi Rezső 47 éves MÁV-alkalmazott Dr. Szabó József 52 éves orvos Cserháti Állami Erdőgazdaság3 Tálas Mihály 26 éves erdész, elnök Faggyas Kálmán 26 éves erdész, titkár Bartalos Pál 37 éves segédmunkás Demeter Jánosné 25 éves könyvelő 1

A vállalati szintű munkástanácsot 1956. október 29-én Salgótarjánban, a vállalat központjában választották meg. 2 ÁBTL O–150353. II. köt. 334–339. o. és O–15325/7. 3–14. o. 3 NML XXV. 4. c) B. 537/1959. 1956. október 29-én ideiglenes munkástanácsot választottak. A végleges szervezet csak november végén alakult meg, ennek elnöke Simák István kocsis lett.

264

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről Kovács János 53 éves hivatalsegéd Muzsnai Károly 36 éves erdőmérnök Oláh Sándor 31 éves, a javítóműhely segédvezetője1 KÖMI 105. sz. Vállalat2 Romhányi Sándor munkaügyi osztályvezető, elnök Kótnik N. Laczkó N. Polányi N. Solti N. Balassagyarmati Tűzoltóalosztály3 Ledeczki János elnök Kunhalasi István elnökhelyettes Fábián János titkár Antal Sándor Babinszki József Földesi István Tóth Sándor Városi és Járási Kórház4 Dr. Szollár Andor 38 éves röntgen főorvos, elnök Nógrád Megyei Ügyészség5 Dr. Basa István 49 éves járási ügyész Káplán János ügyész 1

Oláh Sándor 1955 áprilisáig főkönyvelőként működött, akkor azonban „politikai megbízhatatlansága” miatt leváltották. A forradalom leverése után bíróság elé állították. 1990-ben a Magyar Köztársaság Parlamentjének tagjává választották, a Független Kisgazdapárt színeiben. 2 NML XV. 17. 1. d. A/5. 3 Á. Varga László – Dupák Gábor: 1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára. Salgótarján, Nógrád Megyei Levéltár, 1996. 137. o. 4 Dr. Szollár Andorné budapesti lakos szíves közlése. 5 Uo. 135. o.

265

„A sors teremti a hősöket” Nagy János ügyész Zöld Sándor ügyész Gerlei László statisztikus Járási és megyei bíróságok1 Dr. Gáspár Mihály bíró, elnök Dr. Kenessey Miklós, titkár Draskóczi Endre Dr. Fenyves Samuné Harmath András Dr. Somos István Bajcsy-Zsilinszky úti Állami Általános Iskola 2 Szekeres János tanár, elnök Török István nevelő Állami Tanító- és Tanítónőképző3 Kovalcsik András tanár, elnök Farkas András tanár Kollárovits Lászlóné tanár Nagy János hivatalsegéd Réti Zoltán tanár Balassi Bálint Általános Gimnázium4 Balanyi Mihály gimnáziumi tanár. A forradalmi tanácsban képviselte az iskolát Dudás András 53 éves hivatalsegéd Dr. Szabó Károly 30 éves gimnáziumi tanár Varga Lajos 24 éves gimnáziumi tanár Versényi György 30 éves gimnáziumi tanár

1

Uo. 137. o. NML XXIII. 3. b) 0010/1957. 47. 3 NML XXIII. 3. b) 0010/1957. 49. és Kovalcsik András balassagyarmati lakos szíves közlése. 4 Varga Lajos budapesti lakos szíves közlése. 2

266

A megtorlás során a forradalom számos résztvevőjét bocsátották el állásából. A balassagyarmati MÁV-fűtőház dolgozói ezzel a petícióval álltak ki meghurcolt vezetőjük mellett

267

„A sors teremti a hősöket” Legyőzetés, ellenállás, megtorlás A forradalom leverését követő megtorlás véres és kegyetlen volt. Méretei és durvasága, a több száz kivégzés, a több tízezer bírói ítélet, a sortüzek áldozatainak magas száma azt mutatja, hogy a Kádár János vezette magyar kommunisták a bosszú mellett örökre el kívánták tiporni a demokratikus ellenállás minden csíráját, lehetőségét. A leszámolás Nógrád megyében különösen nagy véráldozattal járt. Az 1956. december 8-ai sortűz félszáz halálos áldozatot követelt, kivégezték a rétsági páncélos iskolaezred törzsfőnökét, Pálinkás (Pallavicini) Antalt, a pásztói Alapi Lászlót és Geczkó Istvánt. Forradalmárok százait börtönözték be, helyezték közbiztonsági őrizetbe vagy rendőri felügyelet alá. Ismeretlen azok száma, akik állásukat veszítették, illetve a megtorlás más, gyakorta dokumentálatlan formáját szenvedték el. Nógrád megyéből is több százan döntöttek az ország elhagyása mellett. Balassagyarmaton novemberben és december elején az ellenállás, a forradalom ügye melletti kiállás még általános volt a polgárok között. Ezt csak a durva fizikai erőszak tudta elnyomni. 1956. november 23-án a forradalom kitörésére a város lakói néma tüntetéssel emlékeztek. Varga Lajos, Mikó Mária, Majer Tibor, és Kárpáti László tanárok segítségével balassis diákok készítették azokat a kézzel írt röplapokat, cédulákat, amelyek a demonstrációra szólítottak fel. (A diákok közül Kerekes László, Goldperger István, Nemes József, Nemes Péter, Bognár Mihály, Széles György, Nagy János és Mayer Tamás nevét ismerjük.)

268

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről

A városi hangoshíradó anyaga 1956. november 7-én

269

„A sors teremti a hősöket” Délután 2 és 3 óra között kiürültek az utcák, bezártak az üzletek. A felszólításnak csupán két személy nem tett eleget. Őket a gyerekek lerajzolták, és képüket az utcán helyezték el.1 Amikor Varga Lajos tudomást szerzett az Írószövetség feloszlatásáról, az iskolában pénz gyűjtött Csoóri Sándornak, akit személyesen is ismert. 2 Balassagyarmaton, a megyei központból érkező instruktorok – főként Oczel János – segítségével, november 22-én alakult meg az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága, azonban a párt tagsága még decemberben sem haladta meg a 20–30 főt, és csak a következő év januárjában érte el a százat.3 Az IIB első titkára Szabó József lett, a járási pártbizottság vezetője pedig Vajó István. A megtorlás legbrutálisabb végrehajtói közé tartoztak itt is az ún. pufajkás karhatalom tagjai. A határőrlaktanyában elhelyezett egységet a Budapestről idevezényel Simon őrnagy, illetve „pipás” Szabó István, a város későbbi rendőrkapitánya vezette. December 1-jén a pártbizottság és a karhatalom A közbiztonsági őrizetben vezetőihez olyan hír jutott el, mely szerint az AKÖV-elhunyt ÁbelLajos kirendeltség szervezésében a városban egy nagyobb arányú tüntetésre készülnek. Ezért – a helyiek megerősítésére – segítségül fordultak a salgótarjáni pufajkásokhoz, ahonnan Darázs István parancsnok egy csoporttal az esti órákban Balassagyarmatra érkezett. Éjjel Simon őrnaggyal elkészítették az esetleges megmozdulások letörésére vonatkozó operatív terveket.4 Másnap a Salgótarjánból érkező fegyveresek razziát tartott az AKÖV-telepen, követelve az őrségtől a fegyverek leadását. Azok azonban elutasították a felszólítást. Végül csak Vincze András kirendeltség-vezető közbenjárására teljesítették a karhatalom parancsát.5 December 4-én a karhatalmisták elfogták Tátrai Guidó péksegédet, a Forradalmi Ifjúsági Szövetség tagját. A fiatalembert – állítólag a salgótarjániak – kegyetlenül megverték, aminek híre ment a városban. Ennek hatására titokban sza1

NML XXV. 4. c) B. 560/1958. 26. és 62. o. 1957. január 17-én a kormány rendeletben oszlatta fel a Magyar Írók Szövetségét, a következő indoklással: „… nyíltan szembehelyezkedtek a konszolidációs törekvésekkel, a Magyar Népköztársaság érdekeivel ellentétes tevékenységet fejtettek ki.” 3 Szomszéd Imre: Egy város újjászületése (Balassagyarmat 1944–1962). Balassagyarmat, 1981. 193–199. o. 4 Á. Varga László – Dupák Gábor: ism. 139. o. – NML XXV. 4. c) B. 263/1958. Vizsgálati dosszié, Hajnal András BM-dolgozó, 1958. március 13-i tjkv. 5 Uo. 2

270

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről badon engedték Tátrait, aki azonnal fényképészhez ment és lefotóztatta magát. A képet sokszorosíttatni szerette volna, hogy a város lakossága így értesüljön a történtekről. Az indulatok nem csendesedtek, sőt amikor a verésnyomokkal borított Tátrait egy teherautó platójára állítva a városban végigvitték, általános felháborodásba csapott át.1 Aznap – tehát december 6-án – dr. Vadas János elnökletével ülést tartottak a városi munkástanácsok szövetségének tagjai. A küldöttek, a fegyveres erők és az MSZMP és a tanács vb vezetőivel közösen, a karhatalmi parancsnokság és a megyei–járási ügyészségek együttműködéséről, a törvényesség megszilárdításáról tárgyaltak. Az ülésen megjelent Antal Imre, a forradalmi ifjúsági szövetség tagja, aki Simon őrnagytól, a balassagyarmati pufajkások parancsnokától követelte a Tátraiügy kivizsgálását és bántalmazásában résztvevők eltávolítását az egységből. Antal és társai az ügyészséghez is beadtak egy jegyzőkönyvet a fiatalember megveréséről, csatolva az orvosi látleletet. (Az iratnak, azóta sajnos nyoma veszett.)2 Aznap délután tüntető tömeg lepte el a Bajcsy-Zsilinszky és az Ady Endre utcát. A határőrlaktanya előtt követelték az érintettek megbüntetését. A demonstrálók képviselői – köztük az ifjúsági szövetség két tagja, Antal Imre és Kelemen János – tárgyalásba bocsátkoztak a karhatalmi vezetőkkel és a szovjet katonai parancsnokkal, Ivanov őrnaggyal. A helyzet akkor vált kritikussá, amikor kinyílt a laktanya kapuja, és onnan szovjet tankok gördültek elő, Tátrai Guidó a pufajkás karhatalom általi láthatóan támadó szándékkal. (Lombos megveretése után, 1956. december 5-én Márton visszaemlékezése szerint: „A hely1 2

NML XXV. 4. c) B. 40/1957. 32. o. NML XXV. 4. c) B. 40/1957. 16. o.

271

„A sors teremti a hősöket” zet annyira elmérgesedett, hogy Szabó elvtárs – a rendőrparancsnok – már azt fontolgatta, hogy kiadja a tűzparancsot.”)1 A tömeg – részben Antal és mások békére intő felszólítására – végül szétoszlott. Egyes visszaemlékezők szerint ehhez az is hozzájárult, hogy a szovjet páncélosok visszavonultak a határőrség udvarára.2 1956. december 12-én a karhatalom letartóztatta Hadady Rudolfot és Hargitay Lajost, a salgótarjáni acélárugyári nemzetőrség két parancsnokát. Mindkettőjüket – azzal az ürüggyel, hogy Budapestre indulnak – egy gépkocsival a megyeszékhelyről Hugyag községbe vitték, ahol az éjszaka folyamán megkínozták őket. Másnap pedig az Ipoly partján, bestiális módon meggyilkolták a két forradalmárt. Holttestüket a hatóságok „ismeretlen hullaként” tartották számon. Boncolásukra a balassagyarmati kórházban került sor, maradványaikat az itteni temetők valamelyikében földelték el, máig ismeretlen helyen. A sírok hollétéről többen is tudtak, tudnak, de örök szégyenükre egyikük sem szólalt még meg. Ábel Lajost, a Magyarnándori Állami Gazdaság építésvezetőjét 1957 áprilisában tartóztatták le, és ezt követően helyezték közbiztonsági őrizetbe Tökölön. Itt, egy halántékára mért gumibotütéstől elájult és börtönkórházba került, ahonnan a Markó útcai börtönbe vitték. A családot távirati úton értesítették a haláláról. Holttestét lezárt, leplombált koporsóban szállították Balassagyarmatra, azt A hugyagi Ipoly parton meggyilkolt salgótarjáni nemzetőrök. Felül Hadady a hozzátartozók sem láthatták, erről a temeRudolf és felesége, alul Hargitay Lajos tés végéig szigorú rendőri kíséret gondosgyermekével kodott.

1

Egy alapító munkásőr – Lombos Márton – visszaemlékezései az 1956-os balassagyarmati ellenforradalmi eseményekre és a munkásőrség helyi egységének megalakítására. Balassgyarmati Honismereti Híradó, 1982. évi különszám, 39. o. Valójában Szabó csak december 9. után került a rendőrség élére, addig a karhatalomban működött. 2 Papócsi Ferenc: Aranymosó. Egy észrevétlen emberélet. II. köt. Magánkiadás. 568. o.

272

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről

A Magyar Szocialista Munkáspárt balassagyarmati vezetői a megtorlások időszakában (1957. március)

273

„A sors teremti a hősöket” 1956 karácsonyának környékén már megkezdődtek a beidézések, a hosszabb-rövidebb kihallgatások, mind gyakoribbá váltak a verések. Balassagyarmaton az első tömeges letartóztatásra csak február 12. után került sor. A forradalom vezetőinek nagy részét 1957 első negyedében fogták le. Többnyire lakásukról, feleségük, gyermekeik szeme láttára hurcolták el őket előbb a rendőrségre, a laktanyába vagy a járási tanács épületébe. Itt kegyetlen és embertelen módon bántalmazták a lefogottakat, életkorra való tekintet nélkül. Az idős, ekkor már 58 éves Daróczi Gusztávot a legdurvább és legmegalázóbb verésben részesítették. Sokuk számára az ügyészi felügyelet alá, vagy a börtönbe kerülés valóságos megváltásnak számított. A katonai bíróság halálra ítélte a balassagyarmati forradalmi tanács vezetői közül dr. Magyar Pál titkárt és Juhász Aladárt, a forradalmi katonatanács vezetőjét. Másodfokon előbbi kegyelmet kapott, utóbbi pedig nyugatra menekült. Bírósági eljárás alá vont balassagyarmati polgárok1 Antal Imre / Székesfehérvár, 1936. február 7. / Lakatos és esztergályos, Balassagyarmati Épületszerelő Vállalat. / A bíróság 2 év börtön főbüntetésre, valamint a törvényben meghatározott egyes jogai gyakorlásától 5 évre való eltiltásra és vagyona 1/3 részének elkobzására, mint mellékbüntetésre ítélte. Dr. Basa István / Tornalja, 1907. február 24. / Járási ügyész, Balassagyarmati Járási Ügyészség. / I. fokon főbüntetésként 2 év börtönre, mellékbüntetésként a törvényben felsorolt egyes jogai gyakorlásától 3 évre való eltiltásra, lefokozásra és fellelhető vagyona 2000 Ft értékű részének elkobzására ítélték. A II. fokú bíróság ítélete enyhébb: 1 év börtön, mint főbüntetés, valamint az I. fokú ítélet mellékbüntetései. Chikán István / Iliny, 1926. február 20. / Fő építésvezetői kalkulátor, Balassagyarmati Magasépítő Vállalat. / A megyei bíróság 3 év próbaidőre felfüggesztett 10 hónapi börtönbüntetésre, mint főbüntetésre, valamint 1000 Ft pénzbüntetésre ítélte, mely ítéleten a Legfelsőbb Bíróság annyiban változtatott, hogy a börtönbüntetés felfüggesztését mellőzte. Dr. Daróczi Gusztáv / Hajdúböszörmény, 1899. június 3. / Ügyvéd, Balassagyarmati Ügyvédi Munkaközösség. / I. fokon főbüntetésként életfogytig tartó börtönre, mellékbüntetésként pedig a törvényben meghatározott egyes jogai gyakorlásától 10 évre való eltiltásra és teljes fellelhető vagyonának elkobzására ítélték. A II. fokú bíróság ítélete enyhébb: 6 év börtön, mint főbüntetés, valamint 5 év részleges jogfosztás és teljes vagyonelkobzás mellékbüntetésként.

1

Ezúton mondok köszönetet Szederjesi Cecíliának, hogy a Nógrád megyei 1956-os elítéltekről készített adatbázisát munkámhoz felhasználhattam.

274

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről Dr. Demeter Lénárdné / Budapest, 1923. augusztus 16. / Gyors- és gépírónő, valamint menetlevél-felülvizsgáló és számfejtő, MÁVAUT-kirendeltség. / Az elsőfokú bíróság 8 hónap börtönre ítélte összbüntetésül, de az új eljárás során a vád alól felmentette, az ellene folyó pert megszüntette. Gál Lajos / Sepsiszentgyörgy, 1913. október 16. / MÁV-alkalmazott, balassagyarmati MÁV-fűtőház. / I. fokon főbüntetésként 1 év börtönre, mellékbüntetésként pedig a törvényben felsorolt egyes jogai gyakorlásától szintén egy évre való eltiltásra ítélték, és egyben a kiszabott börtönbüntetést kitöltöttnek vették. A II. fokú bíróság az ítélet ellen benyújtott fellebbezéseket elutasította. Hodászi Sándor / Balassagyarmat, 1937. március 5. / Lakatos, Balassagyarmati MÁVAUT. / A megyei bíróság 3 év próbaidőre feltételesen felfüggesztett 6 hónap börtön főbüntetésre, valamint 1000 Ft pénzbüntetésre ítélte, emellett köÁltalános iskolások egy csoportja. 1956. január 5-én telezte a Balassagyarmati disszidálni szerettek volna, azonban elfogták őket Városi Tanács részére 2000 Ft kártérítés fizetésére. A Legfelsőbb Bíróság a pénz-mellékbüntetés kiszabását mellőzte, mivel a tanácsnak amúgy is kártérítést kellett fizetnie. Horváth László / Tass, 1930. április 15. / Határőrségi alkalmazott, Balassagyarmati Kerületi Határőr Parancsnokság. / I. fokon főbüntetésként 4 év börtönre, mellékbüntetésként a törvényben felsorolt egyes jogai gyakorlásától 5 évre való eltiltásra, lefokozásra és fellelhető vagyona 3000 Ft értékű részének elkobzására ítélték. A II. fokú bíróság ítélete enyhébb: 2 év börtön, mint főbüntetés, valamint az I. fokú ítélet mellékbüntetései. Juhász Aladár határőr főhadnagyot, forradalmi alezredest, levéltári adatok szerint a katonai bíróság halálra ítélte. Kadlecsik Márton / Jászberény, 1924. február 9. / Építésvezető-helyettes, Balassagyarmati Tatarozó Vállalat. / A megyei bíróság először 1 év börtönbüntetésre és a törvényben meghatározott egyes jogai gyakorlásától 3 évre való eltiltásra ítélte, másodszor, az új eljárás során főbüntetésként 2 év börtönt, mellékbüntetésként 5 év részleges jogfosztást és 500 Ft vagyonelkobzást szabott ki rá. A Legfelsőbb Bíróság végül a főbüntetés mértékét 10 hónap börtönre mérsékelte, melyet eddigi fogva tartásának beszámításával teljesen kitöltöttnek vett, mellékbüntetését pedig 1500 Ft pénzbüntetésben állapította meg.

275

„A sors teremti a hősöket” Kárpáti László / Szeged, 1933. június 25. / Biológia–kémia szakos tanár, Balassagyarmati Balassi Bálint Általános Gimnázium. / Az ellene indított eljárást büntethetőséget megszüntető körülmény fennforgása miatt megszüntették. Kerekes László / Balassagyarmat, 1939. október 22. A forradalom idején fiatalkorú volt. / A Balassagyarmati Balassi Bálint Általános Gimnázium tanulója. / Az ellene indított eljárást büntethetőséget megszüntető körülmény fennforgása miatt megszüntették. Kusnyár Ferenc / Herencsény, 1931. október 18. / Napszámos, Szanda községben végzett napszámosmunkát. / A megyei bíróság 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását másodfokon 3 év próbaidőre feltételesen felfüggesztették. László Aladár / Nógrádverőce, 1923. május 3. / Megyei anyakönyvi felügyelő rendőr hadnagyi rendfokozatban, BM Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. / I. fokon főbüntetésként 10 év börtönre, mellékbüntetésként pedig a törvényben felsorolt egyes jogai gyakorlásától 10 évre való eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A II. fokú bíróság az ítéletet jogerőre emelte, miután László védője a benyújtott fellebbezést visszavonta. Dr. Magyar Pál / Balassagyarmat, 1922. március 10. / Ügyvéd, Balassagyarmati Ügyvédi Munkaközösség. / I. fokon főbüntetésként halálra, mellékbüntetésként teljes fellelhető vagyonának elkobzására ítélték. A II. fokú bíróság ítélete enyhébb: 8 év börtön, mint főbüntetés, valamint lefokozás, 10 év részleges jogfosztás és teljes vagyonelkobzás mellékbüntetésként. Majer Tibor / Budapest, 1932. július 23. / Fizika–kémia szakos tanár, Balassagyarmati Balassi Bálint Általános Gimnázium. / Az ellene indított eljárást, büntethetőséget megszüntető körülmény fennforgása miatt megszüntették. Makay Iván / Budapest, 1899. január 6. / Segédmunkás, Balassagyarmati Épület- és Villanyszerelő Vállalat. / A megyei bíróság 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, a Legfelsőbb Bíróság ezen nem változtatott, de mellé még egyes jogai gyakorlásától 2 évre való eltiltását is elhatározta. Méhész Ferenc / Bárdudvarnok, 1921. március 20. / Kirendeltség-vezető, Balassagyarmati BELSPED. / A megyei bíróság kötelezte a rá 1956-ban 3 év próbaidőre feltételesen kiszabott 500 Ft pénzbüntetés lerovását, emellett 8 hónap börtönbüntetésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság a benyújtott fellebbezéseket elutasította, az ítélet jogerőre emelkedett. Menczel József / Karancsalja, 1922. március 31. / Személyügyi tiszt, Balassagyarmati Kiegészítő Parancsnokság. / I. fokon főbüntetésként 5 év börtönre, mellékbüntetésként a törvényben felsorolt egyes jogai gyakorlásától 5 évre való eltiltásra, lefokozásra és fellelhető vagyona 3000 Ft értékű részének elkobzására ítélték. A II. fokú bíróság ítélete enyhébb: 3 év börtön, mint főbüntetés, valamint az I. fokú ítélet mellékbüntetései.

276

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről Miklai László / Ungbaranya, 1928. február 25. / Gépkocsivezető, MÁVAUT-kirendeltség. / A megyei bíróság főbüntetésként 8 év börtönre, mellékbüntetésként a törvényben megállapított egyes jogai gyakorlásától 10 évre való eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Mikó Mária / Szombathely, 1932. december 19. / Biológia–kémia szakos tanár, Balassagyarmati Balassi Bálint Általános Gimnázium. / Az ellene indított eljárást büntethetőséget megszüntető körülmény fennforgása miatt megszüntették. Nagy Imre / Nógrádmarcal, 1917. július 31. / Lakatossegéd, Balassagyarmati Épületszerelő Vállalat. / I. fokon 1 év börtönre, mint főbüntetésre, valamint a törvényben meghatározott egyes jogai gyakorlásától 3 évre való eltiltásra ítélték, mely ítéleten a II. fokú bíróság sem változtatott. Nemes László / Nagykanizsa, 1925. június 13. / Építészmérnök, Balassagyarmati Magasépítő Vállalat. / A megyei bíróság 3 év próbaidőre felfüggesztett 6 hónapi börtönbüntetésre, mint főbüntetésre, valamint 1000 Ft pénzbüntetésre ítélte, mely ítéleten a Legfelsőbb Bíróság annyiban változtatott, hogy a börtönbüntetés felfüggesztését mellőzte. Oláh Sándor / Hódmezővásárhely, 1925. április 6. / Vontató-segédvezető, 1956. november végétől számviteli ellenőr, Balassagyarmati Erdőgazdaság. / A megyei bíróság 3 év próbaidőre feltételesen felfüggesztett 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, a Legfelsőbb Bíróság azonban a vád alól büntethetőséget kizáró ok miatt felmentette. Páldi Sándor / Balassagyarmat, 1929. november 3. / Gépkocsivezető, MÁVAUT-kirendeltség. / A megyei bíróság 5 hónap börtönbüntetésre, valamint a B. 75/1958. sz. perben rá kiszabott börtönbüntetésének kitöltésére, összesen így 10 hónapra ítélték, melynek végrehajtását azonban 3 év próbaidőre feltételesen felfüggesztették. Páldi Sándor / Balassagyarmat, 1929. november 3. / Gépkocsivezető, Balassagyarmati MÁVAUT. / A megyei bíróság 3 év próbaidőre feltételesen felfüggesztett 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. Dr. Pásztor Jenő / Balassagyarmat, 1947. április 27. / Járási állatorvos. / A Budapesti Katonai Bíróság Pásztort 1 év börtönre, mint főbüntetésre, valamint mellékbüntetésként lefokozásra és a törvényben felsorolt egyes jogai gyakorlásától szintén 1 évre való eltiltásra ítélte. A börtönbüntetést az előzetesben eltelt idővel kitöltöttnek vette. Paule László / Temesvár, 1933. július 19. / Oktatótiszt, MÁVAUT-kirendeltség. / A megyei bíróság 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, melyet a közbiztonsági őrizetben eltöltött idővel kitöltöttnek nyilvánított. Polonkai János / Polgár, 1913. augusztus 17. / Vontatóvezető, Balassagyarmati Erdőgazdaság. / Három év próbaidőre feltételesen felfüggesztett 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a megyei bíróság.

277

„A sors teremti a hősöket”

Koós Béla volt forradalmi tanács-tag menekültigazolványa

278

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről Rigó János / Balassagyarmat, 1923. június 17. / Garázsmester, Balassagyarmati MÁVAUT. / Büntethetőséget megszüntető körülmény miatt a vádpontok alól felmentette a megyei bíróság. Sas Dezső / Balassagyarmat, 1921. május 3. / Tisztviselő, Cserháti Állami Erdőgazdaság – Balassagyarmat. / A megyei bíróság 3 év próbaidőre feltételesen felfüggesztett 6 hónap börtönre ítélte főbüntetésként, mellékbüntetésként pedig 1000 Ft pénzbüntetést szabott ki rá.

Balassagyarmati munkásőrök parádéja (1957)

Skotnyár László / Balassagyarmat, 1920. július 5. / Lakatos, Balassagyarmati Vegyesipari és Javító Vállalat. / Bizonyítékok hiányában a megyei bíróság felmentette a vádpontok alól. Szabó Sándor / Gyulakeszi, 1921. január 17. / Tanácsi dolgozó, Balassagyarmati Járási Tanács Költségvetési Csoportja. / I. fokon főbüntetésként 6 év börtönre, mellékbüntetésként pedig a törvényben felsorolt egyes jogai gyakorlásától 10 évre való eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A II. fokú bíróság az ítélet ellen benyújtott fellebbezéseket elutasította. Tibay Géza / Jánok, 1918. január 2. / Címfestő és mázoló, önálló kisiparos. / I. fokon főbüntetésként 8 év börtönre, mellékbüntetésként a törvényben felso-

279

„A sors teremti a hősöket” rolt egyes jogai gyakorlásától 10 évre való eltiltásra, lefokozásra és teljes fellelhető vagyona elkobzására ítélték. A II. fokú bíróság ítélete enyhébb: 2 év börtön, mint főbüntetés, valamint mellékbüntetésként a törvényben felsorolt egyes jogai gyakorlásától 5 évre való eltiltás, lefokozás és fellelhető vagyona negyedének elkobzása. Tósoki Győző / Budapest, 1932. április 18. / Gépkocsivezető, MÁVAUT-kirendeltség. A megyei bíróság főbüntetésként 1 év 6 hónap börtönre, mellékbüntetésként a törvényben megállapított egyes jogai gyakorlásától 3 évre való eltiltásra és vagyona 2000 Ft értékű részének elkobzására ítélte. Vadasdi Sándor / Ófölddeák, 1927. augusztus 28. / Határőr főhadnagy, Balassagyarmati Kerületi Határőr Parancsnokság. / I. fokon főbüntetésként 2 év börtönre, mellékbüntetésként a törvényben felsorolt egyes jogai gyakorlásától 2 évre való eltiltásra, lefokozásra és fellelhető vagyona 2000 Ft értékű részének elkobzására ítélték. A II. fokú bíróság ítélete enyhébb: 1 év börtön, mint főbüntetés, valamint az I. fokú ítélet mellékbüntetései, a vagyonelkobzás mellőzésével. Varga Lajos / Debrecen, 1932. január 8. / Magyar szakos tanár, Balassagyar-

A balassagyarmati kommunisták is temetni szerették volna a forradalom emlékét. A kép a vármegyeháza előtt készült, talán 1957-ben

mati Balassi Bálint Általános Gimnázium. / A megyei bíróság főbüntetésként 2 év börtönre, mellékbüntetésként pedig a törvényben meghatározott egyes jogai gyakorlásától 3 évre való eltiltásra és 1000 Ft értékű vagyonelkobzásra, ezen kívül írógépe elkobzására ítélte. Várkonyi Róbert / Nógrádverőce, 1923. szeptember 20. / Adminisztrátor, Balassagyarmati Járási Tanács V. B. Titkársága. / A megyei bíróság 3 év próbaidőre feltételesen felfüggesztett 10 hónap börtönre ítélte főbüntetésként, mellékbüntetésként pedig 1000 Ft pénzbüntetést szabott ki rá.

280

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről Vincze András / Gyöngyös, 1912. január 7. / Terv- és statisztikai osztályvezető, MÁVAUT-kirendeltség. / Az I. fokú bíróság főbüntetését 2 év 10 hónap börtönben, mellékbüntetését pedig a törvényben maghatározott egyes jogai gyakorlásától 5 évre való eltiltásban, ezen túl 2000 Ft értékű vagyonelkobzásban állapította meg. A Legfelsőbb Bíróság a benyújtott fellebbezéseket elutasította, így az I. fokú bíróság ítélete jogerőre emelkedett. Bírósági tárgyalás nélkül a megyénként működő ún. operatív bizottságok döntöttek a veszélyesnek ítélt személyek meghatározott időre történő közbiztonsági őrizetbe helyezéséről, ami lényegében a börtönhöz hasonló, táborszerű fogva tartást jelentett. Közbiztonsági őrizetbe helyezett balassagyarmati polgárok 1 Ábel Lajos kőművesmester, szül. 1907 Bacsa József MÁV-főellenőr, szül. 1901 Bargár Ödön tanító, szül. 1909 Debreczeni József műszaki vezető, szül. 1909 Fülöp István kalaposmester, szül. 1917 Havaj Baczka Ferenc MÁV-forgalmista, szül. 1918 Kenyeres Géza MÁV-ellenőr, szül. 1910 Komor János általános iskolai tanár, szül. 1908 Kovács Elemér adminisztrátor, szül. 1899 Kun Sándor főkönyvelő, szül. 1912 Náthon Pál alkalmi munkás, szül. 1920 Paule László MÁVAUT-oktató, szül. 1933 Rigó János MÁVAUT-alkalmazott, szül. 1923 Sallói Károly autószerelő, szül. 1917 Simon József könyvelő, szül. 1922 Tóth Béla, szül. 1917 Várkonyi Róbert adminisztrációs előadó, szül. 1923 A forradalmárokkal szembeni megtorlás egyik formája volt a rendőri felügyelet alá helyezés, mely a lakhely engedélyhez kötött elhagyását, és meghatározott időközönként a rendőrségen történő kötelező megjelenést jelentette. A „ref” alá helyezetteket – nem egyszer éjszaka, álmukból felverve őket, megalázó módon – lakásukon is „ellenőrizte” a rendőrség.

1

NML XV. 17. 14. csomó F/6. és ÁBTL O–150353. II. köt. 343–346. o.

281

„A sors teremti a hősöket” Rendőri felügyelet alá helyezett balassagyarmati polgárok1 Bacsa József MÁV-ellenőr, szül. 1901 Balla Pál állami gazdasági dolgozó, szül. 1902 Bargár Ödön tanító, szül. 1909 Báron István telepvezető, szül. 1921 Dr. Demeter Lóránd, szül. 1892 Dropka László villanyszerelő, szül. 1925 Fülöp István kalaposmester, szül. 1917 Havaj Baczka Ferenc MÁV-alkalmazott, szül. 1918 Kenyeres Géza MÁV-ellenőr, szül. 1910 Kiss István MÁV-alkalmazott, szül. 1923 Komor János általános iskolai tanár, szül. 1908 Lakatos Farkas foglalkozásnélküli, szül. 1935 Leszenyiczki János földműves, szül. 1907 Márton Mihály villanyszerelő, szül. 1924 Méhész Ferenc kirendeltség-vezető, szül. 1921 Muszel István vasutas, szül. 1928 Dr. Pásztor Jenő állatorvos, szül. 1917 Paule László MÁVAUT-oktató, szül. 1933 Rigó János MÁVAUT-alkalmazott, szül. 1923 Sallói Aladár osztályvezető, szül. 1921 Sallói Károly autószerelő, szül. 1917 Sas Dezső előadó, szül. 1921 Szebeni Pál gépkocsivezető, szül. 1927 Dr. Szollár Andor főorvos, szül. 1918 Tátrai Guidó péksegéd, szül. 1933 Tóth György kereskedősegéd Vári Elemér tisztviselő, szül. 1925 Várkonyi Róbert adminisztrátor, szül. 1923 Vincze András osztályvezető, szül. 1912 Vincze István vezetőápoló, szül. 1921 Virág Imre foglalkozásnélküli, szül. 1914 Devictus vincit A kádárista vezetés a véres terror árán konszolidálta hatalmát. Az 1960-as évek végén az elítéltek döntő többsége szabadlábra került. Megpróbáltatásaik azonban ez-

1

ÁBTL O–150353. II. köt. 346–348. o.

282

Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről zel nem értek véget, továbbra is megfigyelés, rendőri zaklatás volt az osztályrészük. Vezető állást nem tölthettek be, a hatalom keze mindenhová utánuk nyúlt. A forradalom „veszélyesnek” nyilvánított résztvevőit a kommunista párt vezetői egészen a rendszerváltozásig figyeltették az állambiztonsági szervekkel (előbb a BM II. Főosztály, majd a III/III. Csoportfőnökség megyei osztályaival). Leveleiket felbontották, ügynökeik útján gondolataikat, véleményüket kutatták, s ha jónak látták, akár állásukból is elbocsáttatták őket. Az 1956-os forradalom példája, eszmeisége meghatározó eleme volt az 1980– 90-es évek fordulóján lejátszódó változásoknak. A rendszerváltó erők szolgáltattak igazságot ’56 mártírjainak, magukat a forradalom örököseinek deklarálva. Balassagyarmaton 1989. október 22-én és 23-án került sor az első nyilvános tömegrendezvényekre, ahol a város polgárai ismét forradalomként ünnepelhették az 1956-os eseményeket. Az önkormányzat első szabadon választott polgármestere az 1956-os forradalmi tanács titkára előtt mondhatta el hivatali esküjét. Dr. Magyar Pált Balassagyarmat képviselő-testülete – melynek egyik vezetője, dr. Kiss Tamás alpolgármester maga is ’56-os elítélt volt – a város, majd a Nógrád Megyei Közgyűlés 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján a megye díszpolgárának választotta. Dr. Daróczi Gusztávról, a forradalmi tanács elnökéről és Bargár Ödön nemzetőrparancsnokról utcát neveztek el a településen. Devictus vincit – legyőzetve győztek.

283

„AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT...” A forradalom három vezetőjének életrajza Dr. Daróczi Gusztáv (1899–1979)1 1899. június 3-án született Hajdúböszörményben. A család hat gyermeke közül ő volt a legidősebb. Apja ekkor járási albíróként – korántsem anyagi bőségben, de tisztességben – dolgozott és tartotta el családját. Az elemi iskola első négy osztályát még a hajdúböszörményi református iskolában járja ki, majd egy évet jár az itteni főgimnáziumban. Tanulóéveit – a család odaköltözése után – Debrecenben folytatja. Édesapja ekkor már kinevezett törvényszéki bíró. A legidősebb fiú 1917 tavaszán tett szakérettségit. Ekkor még javában dúlt az első, sorsokat és korszakokat szétválasztó világháború. Daróczi Gusztávot már ez év márciusában a nagyváradi tábori ágyúezred bakái között találDr. Daróczi Gusztáv juk, ahonnan pár nap múlva Temesvárra vezénylik, tartalékos tiszti iskolára. Tizedesként került ki 1918. január végén a román hadszíntérre, majd májusban az olaszra, a magyar köztudatban szomorú módon elhíresült Ponte de Piave-hoz, ahol részt vett az 1918. június 15-én kezdődött piavei csatában. Július 1-jén zászlóssá léptették elő. Augusztus elején az albán hadszíntérre került, ahol életre szóló malária-betegséget kapott. A háborút a Monarchia, Magyarország elvesztette. Hogy így történt, bizonyára nem a neves és névtelen katonahősök önfeláldozásán, véráldozatán múlott. Novemberre a frontok felbomlottak, megkezdődött a demoralizált, a háborús borzalmaktól felzaklatott, a vereség által lesújtott és elkeseredett katonatömegek többnyire szervezetlen hazaáramlása. Daróczi zászlós 1918. november 19-én érkezett vissza Debrecenbe, leszerelni. Nem ismerjük tetteit, viselkedését és gondolkodását a forradalmak és ellenforradalom időszakából. Azt feltételezzük, hogy az elvesztett évek pótlása volt gondolkodásának középpontjában: nyári szemeszterek felvállalásával és elvégzésével elérte, hogy 1922-ben előbb államtudományi, majd jogtudományi doktorátust szerezzen. Mindezt jóformán 1

Források: özv. Daróczi Gusztávné visszaemlékezései. – HL BKB B. 712/1957. – ÁBTL V–141434.

284

A forradalom három vezetőjének életrajza saját erejéből, a tanulmányai folytatásához szükséges anyagiakat ügyvédeknél dolgozva teremtve elő. Ifjú jogtudorként rövid ideig ügyvédbojtárként dolgozott. 1924 novemberében egy ösztöndíj segítségével Strasbourgba került, négy féléven keresztül volt hallgatója az ottani egyetemnek, szélesítve látókörét és bővítve nyelvtudását. Hazatérve ismét ügyvédjelöltként dolgozott. Rövid egy év után – mindössze 28 éves ekkor – azonban már egységes ügyvédi és bírói vizsgát tett Budapesten. Az ügyvédi praxist 1931-ben cserélte fel a közjegyző-helyettességgel. Előbb Sátoraljaújhelyre, majd Gyöngyösre kerül, végül, mint az itteni közjegyző helyettese, Balassagyarmatra, életének további színhelyére. Aki átélte vagy történészként kutatta a harmincas évek végének háborúra készülődő éveit, tudja, hogy a párthovatartozás, a kormányzati elvárásoknak való megfelelés abban az időszakban sem volt éppen jelentéktelen tényező, különösen nem a jogi, államigazgatási karrierek vonatkozásában. Daróczi Gusztáv azonban ebben az időszakban nem politizált. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy hiába pályázott többször magasabb szakmai pozícióra. 1940-ben végül úgy döntött, hogy ügyvédként folytatja tovább. A város nem kisebb alakjával lépett társirodába, mint dr. Paczolay Zoltánnal, aki a századfordulótól volt a város és a megye közéletének meghatározó alakja. Bizonyára tisztes helyi karrier és anyagi gyarapodás várt a még mindig fiatal ügyvédre. Az újabb világháború azonban minden biztató tervet keresztülhúzott. Daróczi Gusztávnak ismét katonaruhát kellett magára húznia. Előbb Losoncra vonult be, majd a 4. határvadász-zászlóaljhoz. Részt vett az erdélyi bevonulásban. 1940 decemberében azonban leszerelték, és a háborús éveket Budapesten, ügyvédként élte végig. 1945 nemcsak az ország történetében, de gyakorta az egyéni sorsokban is cezúrát jelentett. Daróczi Gusztáv esetében ez leginkább a közéleti-szakmai szerepvállalás kiteljesedésében érhető tetten. Már 1945. március 1-jén belépett a Független Kisgazdapártba. Ez jelzi politikai hovatartozását. A koalíciós évek őrlődése közepette mind nagyobb szerepet és felelősséget vállalt magára: előbb a párt megyei ügyésze, majd a balassagyarmati szervezet ügyvezető elnöke lett. Átéli az 1945-ös sikereket (közismert, hogy ekkor az FKgP szerezte meg itt a voksok 80%-át) és részese volt a párt mélyrepülésének, a frakcióharcoknak, a kizárásoknak, a kisgazdapárt felszámolásának. Nem áll rendelkezésre elégséges adatunk arra, hogy politikai gondolkodását rekonstruáljuk vagy magatartásáról véleményt alkossunk. Azt rögzítjük itt csupán, hogy Daróczi Gusztáv 1948 decemberében szüntette meg párttagságát. A koalíciós időszakban nemcsak pártpolitikai tevékenységet vállalt. Három cikluson át tagja volt a balassagyarmati népbíróságnak, illetve az ügyvédek háború után létrehozott igazolóbizottságának, elnöke az egyik B-lista bizottságnak, néhány évig jogásza Nógrád vármegyének.

285

„Az igazságba vetett hit ...” Évek során a város vezető ügyvédje lett. 1956-ig ügyvezetője volt az ügyvédi kamara balassagyarmati helyi bizottságának, illetve szervezőtitkára a Magyar Jogászszövetség helyi csoportjának. Az életút háború utáni szakaszának eddig említett tényeiből is felsejlik, hogy Daróczi Gusztáv vélhetőleg helyeslője volt a háború utáni néhány év változásainak, vagy azok egy részének. Pártszerepet azonban 1948 után már nem vállalt, sokaktól eltérően nem lépett be az egyetlen és mindenható pártba. Az ötvenes években sem vonult ugyanakkor teljes oppozícióba. Az 1950-es tanácsválasztás eredményeképp a városi tanács tagja lett és a Magyar Függetlenségi Népfront Városi Bizottsága elnöki tisztét is ő töltötte be. Elégséges forrás és elmélyült kutatás híján e helyütt nem térünk ki ennek értékelését, mérleg meghúzását. Abban biztosak vagyunk, hogy Daróczi Gusztáv nem törekvésének, hanem addig megszerzett tekintélyének, a helyi közéletben betöltött súlyának köszönhette a pozíciókat. Emberségét épp 1956-ban játszott vezető szerepe, személyének elfogadottsága igazolja vissza. A forradalom eltiprása után Daróczi Gusztávot és társait hadbíróság elé állították. Első fokon Gáspár Gyula hadbíró – aki halálra ítélte mások mellett Pálinkás (Pallavicini) Antalt is – 1958. március 14-én hozott ítéletet, Daróczit életfogytiglani börtönre ítélve. Hónapok teltek el a bitófa árnyékában, hiszen a másodfokú eljárásban nem egy forradalmár büntetését változtatták a legsúlyosabbra. Az idézőjeles „megváltást” 1958. június 17-e hozta meg. A Legfelsőbb Bíróság a kiszabott büntetést jelentősen csökkentette – nyilván külső ráhatásra, hisz rokonok, ismerősök (persze, már aki) minden létező kapcsolatot megmozgattak élete megmentésére. Daróczi Gusztáv „mindössze” hat évi börtönt kapott. Börtönből való szabadulása után – megfosztva ügyvédi praxisától és állásától, részben az elszenvedett fizikai kínzások hatásaként megromlott egészséggel – Daróczi Gusztáv a Fémipari Vállalatnál helyezkedett el. Nehéz és beteges évek után 1979. május 30-án hunyt el Balassagyarmaton. Sírja a temető I. parcellájában található. Nem külön magyar sorsverés, de ránk is jellemző, hogy hőseink többnyire mártírok vagy áldozatok, akik életükben inkább elszenvedték tetteik következményeit, és csak a haláluk után kaptak méltó elégtételt a sorstól. Daróczi Gusztávnak azok a virágszálak adták meg először ezt az elégtételt, amelyek 1989. október 23-án hullottak sírjára. Sötétben, gyertyafénynél, Balassagyarmat polgárai, az akkor még ellenzékinek számító új, rendszerváltó pártok képviselői tisztelegtek ’56 hősei előtt. 1990 után – az első, szabadon választott képviselő-testület – utcát nevezett el róla, amely addig Ságvári Endre nevét viselte. Ez a Honti utcából nyílik, épp ott, ahol magam is lakom. Amikor az ablakunkon át szemem olykor-olykor az utcanévtáblára téved, gyakorta eszembe jut: ma már ez is történelem. Történelmi igazságtétel.

286

A forradalom három vezetőjének életrajza Dr. Magyar Pál (1922–)1 Magyar Pál Balassagyarmaton született 1922-ben. Fiatal, tehetséges joghallgatóként lett a Teleki Intézet jogász tagozatának a tagja, és kapott tandíjmentességet. A doktorátus megszerzése után karrierje meredeken ívelt fel: a Budapesti Népfőügyészség elnökének titkárává nevezték ki, külön feladatává téve az országban megfelelő írásos dokumentáció nélkül letartóztatásban lévő személyek felderítését. A népbíróságok által elkövetett jogtalanságok azonban hamarosan elvették a kedvét a bírói pályától, végül pedig a Magyar Közösség tagjai ellen indított koncepciós per végighallgatása Dr. Magyar Pál után döntött úgy, hogy lemond posztjáról és visszavonul szülővárosába. Itt folytatott ügyvédi gyakorlatot 1956 októberéig. A forradalom leverése után dr. Magyar Pált 1957. január 10-én rendelte be első alkalommal a karhatalom helyi vezetője kihallgatásra, „bizonyos problémák megtárgyalására”. A rövid, udvarias kihallgatás után még hazatérhetett. Hamarosan biztos hír érkezett arról, hogy a pártbizottság döntése alapján rövidesen sor kerül a forradalommal kapcsolatos felelősségre vonásokra. Február első napjaiban már szóbeszéd tárgya volt a városban, hogy Daróczit és Magyar Pált le fogják tartóztatni. A kérdés tisztázása végett a két érintett bement a pártbizottságra, ahol felajánlották, hogy akár azonnal ejtsék meg a letartóztatást, de ne éjszaka menjenek értük. Mindketten biztosak voltak ártatlanságukban. Pedig a különböző híresztelések már előrevetítették a tömeges lefogásokat, és ők maguk is észlelték azt, hogy megfigyelés alatt állnak, „árnyékok” követik őket. Február 12-én, éjjel tizenegy órakor egy pufajkás különítmény, a környező kerítéseken átugrálva, nemcsak a házat, de az egész lakókörzetet körbefogva, harcszerűen megközelítette Magyar Pál lakását. A felesleges és túlzott erőfelmutatás általában hozzátartozott a letartóztatások koreográfiájához. A rövidre tervezett akció azonban elhúzódott, mivel az álmából felvert ügyvéd nem kívánta azonnal beengedni a látogatókat, és az ajtófelnyitáshoz hívott lakatos is megtagadta a segédkezést. (Sajátos, hogy az egész eljáráson végigvonult a hatóságok, szervezetek görcsös erőlködése a történtek legitimálására, a formális törvényi keretek látszólagos megtartására. Ezt példázza az a jelenet is, amikor ugyanazok a pufajkások, akik két óra múlva Magyar Pált és társait félholtra verték, a letartóztatás előtt zavarodottan toporogtak a zárt ajtó előtt, amelyet csak törvényes keretek között volt szabad felnyitniuk.)

1

Interjú dr. Magyar Pállal. – HL KBK B. 712/1957. – ÁBTL V–141434.

287

„Az igazságba vetett hit ...” A belépés után megtartott házkutatás nevetséges eredménnyel zárult: a rendőrség felé tartó menet élen haladó pufajkás mindössze egy rozsdás és törött kardot tarthatott maga elé halovány bizonyítékként az esetleges statáriális eljáráshoz. A salgótarjáni kihallgatásokat végigkísérte a verések sorozata. A vallatásokon többnyire grandiózus és egyben nevetséges vádakat kívántak elismertetni vele (pl. kapcsolatot tartott a Mátrában tartózkodó Maléterrel). Magyar Pált – és a vele együtt letartóztatottakat – április 3-án szállították át a balassagyarmati börtönbe, ahol augusztusig várták ügyük folytatását. Balassagyarmaton nyilvánvaló volt, hogy a Daróczi–Magyar-ügyben, ha azt helyben és elkülönítetten tárgyalják, nem születhet „méltó” büntetés. Ezért a forradalmi tanács vezetőinek ügyét összevonták néhány katona- és rendőrtisztek ellen indított eljárással, és ezekkel egyesítve adták át a hadbíróságnak. Még a Budapesti Katonai Börtönbe való felszállítás, tehát a bírósági tárgyalás előtt Magyar Pállal közölték, hogy a gyötrelmeiről felvetetett ügyészségi jegyzőkönyvért – amely dokumentumaink között olvasható – halálra fogják ítélni. Dr. Magyar Pál az ítélethirdetés után három hónapot töltött a Kisfogházban halálraítéltként. A halálos ítélet kimondásának estéjén a börtönőrség olyan súlyos fizikai bántalmazásban részesítette, hogy másnap az orvos a börtönkórházba szállíttatta. Csak júniusban – akkor még nem tudta –, Nagy Imre kivégzésének másnapján tárgyalta ügyét újra a kegyelmi tanács. Mentesítették a legsúlyosabb ítélet alól. Dr. Magyar Pál 1962-ben, az amnesztia során szabadult. Balassagyarmaton nem engedték elhelyezkedni, hosszú évekig fizikai munkásként dolgozott a váci cementgyárban. A jogi önképzést azonban tovább folytatta, figyelemmel kísérve a szakirodalmat. A nyolcvanas évek elején térhetett vissza a jogászpályára, egy széles nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező budapesti vállalat jogtanácsosaként. Ma, megromlott egészséggel, túl a nyolcvanadik életévén, nyugdíjasként él. Bargár Ödön (1909–1966)1 Bargár Ödön 1909. november 12-én született a Turóc vármegyei Znióváralján. Születésekor apja, Emil, takarékpénztári tisztviselő volt. Ödön testvérei közül ifj. Bargár Emil később tanárként dolgozott, míg lánytestvére, Edit, a közgazdaság-tudományi egyetemet végezte el. Édesapjuk korai halála után a három gyermeket rokonok nevelték. 1920-ban – megannyi magyar sorstársukkal együtt – őket is kiutasították Csehszlovákiából. Bargár Ödön 1927-ben iratkozott be a kiskunfélegyházai tanítóképzőbe. Az iskola után katonának sorozták be, ahonnan 1934-ben karpaszományos tizedesként szerelt le. 1

NML XXV. 4. c) B. 123/1957.

288

A forradalom három vezetőjének életrajza A harmincas évek a tanyasi iskolaprogram fontos időszaka volt. A kormányzati figyelem talán sohasem fordult annyira e mostoha körülmények között működő iskolatípus felé, mint akkor. Tanyasi tanítónak lenni egyfajta vállalást is jelentett. Bargár Ödön a Kunszentmárton melletti Vegyetanyán kezdte pályafutását. Innen került 1936-ban – rövid egy évre – Budapestre, a Baross Gábor telepre. Innen útja Budafokra vezetett, többször megszakítva rövid katonai behívásokkal. A sportos alkatú fiatalembert 1938-ban, egy szegedi behívás alkalmával beszélték rá felettesei, hogy iratkozzon be a sport- és vívóakadémiára, azaz a sporttisztképző iskolára. Képzése, a háborús események miatt, már nem fejeződött be. 1939-ben a budapesti II. gyalogezredbe osztották be, zászlósként. A következő évben szakasz- és századparancsnoki vizsgát tett, ezt követően léptették elő főhadnaggyá. 1941-ben került ki hadműveleti területre, mint a 32. gyalogezred egyik századának parancsnoka, Jampol és Romni városok körzetében. Másfél hónap múlva zászlóaljparancsnokká nevezték ki, egysége ott-tartózkodásuk végéig megszálló feladatokat lát el. Csapattestét 1942 novemberében indították haza, de őt a hadosztály-parancsnokság mint tolmácsot még további három hónapig ott tartotta. Bargár főhadnagy 1943 februárjában került csak vissza Magyarországra. A távozása napján kiadott napiparancs szerint: „A hadosztálynál eltöltött idő alatt önzetlen munkavállalásával és szorgalmával, valamint kezdeményező természetével elöljáróinak kiváló támasza volt, víg és lekötelező modora rövid idő alatt kedvelt bajtárssá tették.” Azonban haza vezető útján életre szóló sérüléseket szenvedett: a vonatot légitámadás érte, ő pedig légnyomást és tüdővérzést kapott. Egy évig kezelték betegségét, majd 1944 tavaszán ismét bevonultatták a budapesti őrzászlóaljhoz, és augusztusban hadműveleti területre került, Torda város körzetében. A folyamatos visszavonulás közben kiújult tüdővérzése, és a soproni hadikórházba szállították. Decembertől szabadságra ment. Budapesten érte a szovjet bevonulás. Nyelvtudását kamatoztatva 1945 áprilisáig mint tolmács működött a szovjeteknél, majd ekkor szolgálattételre jelentkezett a Honvédelmi Minisztériumban, ahonnan Balassagyarmatra küldték egy pótkeret-parancsnokság felállítására. Hamarosan ő lett a megyei kiegészítő parancsnokság vezetője. Kiújuló tüdő- és már kialakult gyomorbetegsége – de bizonyára a fokozatosan változó, „keményedő” politikai elvárások – miatt is 1947-ben tartalékállományba helyezték. Leszerelése után rövid ideig a budapesti hidak újjáépítésén dolgozott, majd 1949-ben visszatért Balassagyarmatra, ahol tanítóként helyezkedett el. 1953-tól a forradalom kitöréséig függetlenített tanulószoba-vezetőként tevékenykedett. A forradalom leverését követően Bargár Ödön sem kerülte el a megtorlást. 1957 márciusában egy hónapra közbiztonsági őrizetbe, majd május 12-étől rendőri felügyelet alá helyezték. Májusban – a pártbizottság utasítására – munkaügyi fegyelmit indítottak ellene. Az indoklás szerint: „a pedagógusok nagy része nem értett egyet az ellenforradalommal, de akadt olyan nevelő, aki maga-

289

„Az igazságba vetett hit ...” tartásával és cselekedetével az ellenforradalom szekerét tolta. Így Bargár Ödön párt-, szovjet- és népellenes magatartást tanúsított.” A további zaklatásnak – ha csak ideiglenesen is – rokkantnyugdíjazása vetett véget. 1958. február 3-án azonban ismét letartóztatták, és eljárást kezdeményeztek ellene. Bargár Ödön egészsége ekkorra már, az elszenvedett kínzások következtében, véglegesen megromlott. Talán ez játszott szerepet abban, hogy a kommunista megtorlógépezet működtetői végül is eltekintettek a bírói felelősségre vonástól. Hátralévő éveit betegen, állásától, kenyérkereseti lehetőségétől megfosztva élte le. 1966. december 9-én hunyt el. Sírja a balassagyarmati katolikus temető II. parcellájában található. A róla elnevezett – volt Kemerovó – utca a város déli részén, a régi víztoronynál található. Összefut a Daróczi Gusztáv utcával. Szép jelkép: az utak összefutása az életutak keresztezésére emlékeztet bennünket.

290

DOKUMENTUMOK Balassagyarmat ’56-os eseményeiről1 1. / Lombos Márton pártvezetőségi tag visszaemlékezése a budapesti „ellenforradalmárok” Balassagyarmatra érkezésére, 1956. október 24-én Balassagyarmat, 1982 Azokban a napokban, mindennap többen, összejöttünk a pártbizottságon és bent hallgattuk állandóan a rádiót. Ott hallgattuk meg Gerő elvtárs beszédét is. Mi egyetértettünk akkor azzal, amit Gerő Ernő elvtárs kijelentett, hogy tudniillik „ellenforradalom van”. Az első ténykedésünk az volt, hogy a város lakosságának ellátását biztosítsuk. Ennek érdekében berendeltem valamennyi boltvezetőt. Másnap pedig körlevélben kiadtam, hogy meghatározott mennyiséget lehet csak bizonyos élelmiszerfajtákból kiszolgálni. A vagyonvédelem érdekében megszerveztük a polgárőrséget is. Ez a szervezet elsősorban boltosokból állt, mert attól féltünk, hogy beverik a kirakatokat, és itt marad a város élelmiszerellátás nélkül. Felhívtuk Hajdú József elvtársat is, a megyei pártbizottság akkori első titkárát, mert elhatároztuk, hogy a legrátermettebbeket (értem ez alatt a katonaviselt kommunistákat) fölfegyverezzük. Ez 23-án este, éjfél előtt történt. Hajdú elvtárs nagyon elmarasztalt bennünket, nyomatékosan felhívta a figyelmünket: „… nem szabad elkapkodni semmit, mert az az ellenforradalmárok szemében ’provokációnak’ minősülhet”. Helyette megígérte, hogy Salgótarjánból Balassagyarmatra küld egy szakasz bányászt (salgótarjániakat, kisterenyeieket). Ez valóban meg is történt. A néhány óra múlva megérkező elvtársakat a MADISZ-iskolában helyeztük el. Ellátásuk nem volt biztosítva, így én a Népboltból szállítottam nekik élelmiszert, utólagos elszámolásra. Kb. ötvenen voltak felfegyverezve. Ez megnyugtatott minket, bár én jobb szerettem volna, ha a legmegbízhatóbb gyarmati elvtársak kezében is láttam volna fegyvert. Balassagyarmaton – sajnos – a civilek közül csak nekem volt fegyverem, amelyet Muszka századostól, az akkori kiegészítő parancsnokság parancsnokától kaptam. 23-áról 24-re forduló éjjel ellenőriztem a polgárőrséget. Csend és nyugalom volt ekkor a városban. 24-én reggel fél hétkor azonban a pártbizottság (a mostani városi tanács épülete) előtt megjelent egy zöldszínű, 20–25 személyes busz. 16–17 suhanc szállt ki belőle civilben, mint később kiderült, pesti egyetemisták 1

A közölt dokumentumok nagy része megjelent: Á. Varga László – Pásztor Cecília: Az 1956-os forradalom Nógrád megyei okmánytára. II/1. kötet. Salgótarján, 2001. II/2. kötet. Salgótarján, 2002. Kiadja a Nógrád Megyei Levéltár. (Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 31. és 37.)

291

Dokumentumok voltak. Ezek a fiatalok a legmodernebb amerikai géppisztolyokkal voltak felfegyverezve.1 Kiszálltak az autóbuszból és elkezdtek hangoskodni, hogy „Budapestről jöttünk, Pesten kitört a forradalom… Gyarmati fiatalok, diákok tartsatok velünk, itt a 12 pont … Rákosinak kötelet!” Eközben röpcédulákat kezdtek osztogatni. Hát én megmondom őszintén – bár Rákosi elvtárs ekkor már nem volt a párt első titkára – engem ez a hang mégis mellbeütött. Még hogy Pesten kitört a forradalom! Miféle forradalom? Hiszen forradalomban éltünk! Nem tudtam magamnak választ adni, azonnal bementem a pártbizottságra és felhívtam Lőrincz Vilmos századost, a balassagyarmati ávós (Államvédelmi Hatóság) parancsnokot. Jelentettem neki, hogy Pestről érkezett egy autóbusz, melyből ellenforradalmár fiatalok szálltak ki és ellenforradalmi hangulatot próbálnak kelteni. Ezután letettem a pártbizottságon a telefont és kimentem az utcára. Akkor érkezett meg a zöld busz mögé egy másik autóbusz, amelyből barna egyenruhás katonák szálltak ki. Mint kiderült, a váci laktanyából jöttek ezek a katonák, akik követték az ellenforradalmárok autóbuszát. Ezek a váci katonák azután hamarosan összeterelték – tárcsás géppisztolyokkal – és felszólították őket, hogy adják meg magukat. Közben megérkeztek Lőrincz Vilmos százados vezetésével a balassagyarmati ávósok is. Így jelentős túlerőbe kerülve, sikerült vérontás nélkül lefegyverezni és megkötözni azokat a fiatal egyetemistákat. A szomorú csak az volt, hogy sem a rendőrségtől, sem a határőrségtől nem kaptunk sem fegyvert, sem bilincset. Így nem volt más lehetőség – mivel a papírbolt nyitott a legkorábban Balassagyarmaton – bementem a papírboltba, kihoztam egy köteg spárgát, és azzal kötöztük meg őket (kettőjüknek sikerült megszökni). Ezután betettük őket saját autójukba és a váci katonákat vezető őrnagy maga ült ennek az autóbusznak a kormánya mögé. Ahogy később megtudtam, visszavitték őket Budapestre. Ezek az események eléggé fölkavarták a városban a hangulatot. Többen mondogatni kezdték, hogy „fiatal magyar gyerekeket”, „magyar szabadságharcosokat” fogtunk el és kötöztünk meg. Főleg engem kezdtek mind többen bűnbaknak kinevezni. Jellemző, hogy amikor két nap múlva, október 26-án, ledöntötték a szovjet hősi emlékművet és a pártbizottság épülete elé vonultak – ekkor már néhány százan is lehettek – azt kiabálták, „Munkát! Kenyeret! Lombosnak meg kötelet!” Valóban a kötél ott is volt náluk, amivel korábban a szovjet hősi emlékművet döntötték le. Akkor engem minden szó nélkül föl is akasztottak volna… Egy alapító munkásőr – Lombos Márton – visszaemlékezései az 1956-os balassagyarmati ellenforradalmi eseményekre és a munkásőrség helyi egységének megalakítására. Balassagyarmati Honismereti Híradó, 1982. évi különszám, 31–34. o.

1

Ez kizárt. A fegyveres forradalmárok nem használtak nyugati fegyvereket. Ezt csak a későbbi kádári propaganda terjesztette.

292

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről 2. / Rendőrségi és bírósági dokumentumok a balassagyarmati tüntetés előzményeiről – Balassagyarmat, 1958. február 2. 1956. október 25-én vagy 26-án – a pontos dátumra nem emlékszem – a 33. sz. AKÖV-főnökségen a munkahelyemen dolgoztam, ekkor még mint terv- és statisztikai osztályvezető. A reggeli órákban bejöttek az irodámba Miklai László, Tósoki Győző és Szebeni Pál gépkocsivezetők, és közölték velem, hogy Rétságon jártak és az ottani páncélosok azt mondták nekik, hogy még mindig alszanak Balassagyarmaton, hiszen más helyen már mindenütt ledöntötték az emlékművet. Vincze András kihallgatási jegyzőkönyvének részlete. NML XXV. 4. c) B. 263/1958. 70. o.

1956. október 26. napján Balassagyarmat városban a MÁVAUT dolgozói tüntetést kezdeményeztek. A tüntetés fő szervezője Miklai László volt, de segédkezett neki ebben Tósoki Győző vádlott is. A balassagyarmati MDP járási bizottsága, amikor értesült a tüntetés szervezéséről Vincze Imre járási pártbizottsági dolgozót és Godó László megyei pártbizottsági dolgozókat küldte ki a MÁVAUT telepre, a tüntetés megakadályozása végett. Vincze Imre és Godó László, amint megjelent a MÁVAUT telepen, a dolgozóknak elmondták a tüntetés helytelenségét és azt, hogy a bizottság a tüntetést nem engedélyezi. Miklai László erre felment a pártbizottságra, hogy engedélyt kérjen a tüntetés megkezdésére. A pártbizottság dolgozói azonban engedélyt nem adtak, mire Miklai László kijelentette: „… a tüntetést megkezdik, ha a pártbizottság dolgozói nem lőnek, akkor ők sem”, majd eltávozott. Rövid idő múlva a tüntetést megkezdték. A tüntetés végigvonult a városon a szovjet emlékműhöz. Az emlékművet a tüntető tömeg ledöntötte és meggyalázta a szovjet hősök sírjait, a sírok felforgatása, a fejfák kidöntése által. A tüntető tömeg a középületekről a vörös csillagokat leverte, a vörös csillaggal és köztársasági címerrel ellátott hivatali táblákat összezúzta. A tüntetés megkezdése előtt Miklai László egy gépkocsival akart az emlékműhöz kimenni, hogy azt elhúzassa, de ebben Vincze András vádlott őt megakadályozta… Részlet a 33. sz. AKÖV vezetőinek perében hozott ítéletből – NML XXV. 4. c) B. 263/ 1958/19.

3. / A Balassagyarmati Járási Tanács dolgozóinak kérése Nagy Imre miniszterelnökhöz – Balassagyarmat, 1956. október 26. Nagy Imrének, a Minisztertanács elnökének, Budapest A Balassagyarmati Járási Tanács százhúsz dolgozója nevében kérjük Nagy Imre elvtársat, hogy a további vérontás elkerülése érdekében rendelje el az azonnali

293

Dokumentumok tűzszünetet, mely egyaránt vonatkozzon minden fegyveres erőre, és a szemben álló felek kezdjenek parlamentáris tárgyalásokat! A szovjet csapatok azonnal vonuljanak ki, és ezzel is segítsük elő a rend helyreállítását és a békés termelőmunka megindítását! A felkelésben lévő és részt vett összes személyek részére hirdettessenek teljes amnesztiát, mindenféle megtorlás maradjon el! Teljesen önálló, független, demokratikus Magyarországot kívánunk, új választások kitűzésével, ahol érvényesüljön a magyar akarat! Az ifjúság követeléseivel egyetértünk, és kérjük azoknak megvalósítását. Kérjük nyilatkozatunknak a rádión keresztül való közlését. Balassagyarmat, 1956. október hó 26. NML XXXII. 8. b) 2.

4. / A Balassagyarmati Járási és Városi Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács plakátokon és szórólapokon hozza a lakosság tudomására megalakulását, követeléseit és első intézkedéseit – Balassagyarmat, 1956. október 27. Magyar Hazafiak! Megalakult Balassagyarmaton a városi és járási ideiglenes forradalmi nemzeti tanács. Az ideiglenes forradalmi nemzeti tanács a város és a járás területén a mai nappal átvette a teljes államhatalom gyakorlását. Az ideiglenes forradalmi nemzeti tanács magáévá teszi a dolgozó nép nemzeti követeléseit. Ennek megfelelően követeli: 1. a vérontás azonnali megszüntetését, 2. a szovjet csapatoknak az ország területéről való azonnali kivonását, 3. az ország területén az élet- és vagyonbiztonság helyreállítását, 4. végül hatvan napon belül új, szabad választás megtartását. Amennyiben az újonnan megalakult kormány ezen követelésünket teljesíti, minden erőnkkel támogatjuk. Felhívjuk a vállalatok, üzemek, hivatalok dolgozóit, hogy a fenti követelések szellemében működő üzemi munkástanácsokat demokratikus választás útján mielőbb alakítsák meg, és megalakulásukat hozzánk jelentsék be! Programunk végrehajtása érdekében kérjük az üzemi munkástanácsokat, hogy gondoskodjanak a termelés azonnali megindításáról és annak folyamatosságáról. Bizton számítunk az ifjúság és a dolgozó parasztság támogatására és munkájára. Örömmel jelentjük be, hogy a járás és a város területén működő valamennyi fegyveres alakulat és annak minden tagja magáévá tette programunkat.

294

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Nemzeti programunk megvalósításához rendre és nyugalomra van szükség, az esetleges rendbontókkal szemben a karhatalom a legerélyesebben fog eljárni. A lakosság ellátásának folytonosságáról gondoskodunk. Az ideiglenes forradalmi nemzeti tanács székhelye: Balassagyarmat (járási tanács hivatali épülete). Balassagyarmat, 1956. október 27-én A Balassagyarmati Járási és Városi Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács elnöksége nevében:1 Dr. Daróczi Gusztáv elnök, Dr. Magyar Pál titkár Fábián Sándor elnökhelyette, Tandel József elnökhelyettes NML PA 33. f. 1. fcs. 13. ő. e.

1

A felhívást röplap, valamint plakát formájában is terjesztették. Arról, hogy a röplap és a plakát hány példányban készült, eltérő adatokkal rendelkezünk. Magyar Pál a rendőrségi vizsgálat során úgy vallott, hogy 1000–1000 példányban nyomtatták ki mind a balassagyarmatiak Magyar Hazafiak, mind a Magyar Forradalmi Bizottmány Kiáltvány című röpiratát, amely utóbbit ugyancsak terjesztették, mivel annak tartalmával egyetértettek. Ezt úgy tudatosították az olvasókkal, hogy az általuk sokszorosított Kiáltvány végére rányomtatták: „A Balassagyarmati Forradalmi Tanács csatlakozik a Forradalmi Bizottmány kiáltványához.” (ÁBTL V–141434. 28. o.). – Mayer Sándor, a nyomda akkori felelős vezetője a vizsgálat során tanúként úgy vallott, hogy 10000–10000 példányban készítették őket (lásd uo. 12. o.). A Magyar Hazafiak című plakáton 600 db szerepel példányszámként. Mindent egybevetve elképzelhető, hogy ezen utóbbi röplap formájú változatát valóban 10 000 példányban nyomtatták ki, hiszen Balassagyarmat és a járás községei közel 45 000 fős lakossággal bírtak.

295

Dokumentumok 5. / A Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács, illetve a megyei ügyészség munkástanácsa politikai foglyok szabadon bocsátását rendeli el a megyei börtönből 1 – Balassagyarmat, 1956. október 29. Megyei Börtön, Balassagyarmat Kimutatás azokról a politikai elítéltekről, akiket a forradalmi tanács utasítására 1956. október 29-én szabadlábra helyeztünk: 1. Kisabonyi Vilmos 258-C-026: háborús bűntett miatt életfogytiglan, letöltve 9 év, 1 hó, 11 nap. 2. Csomó András 481-A-317: izgatás miatt 10 hó, letöltve 4 hó, 11 nap. 3. Kalocsai István 324-C-317: izgatás miatt 1 év 2 hó, letöltve 7 hó 10 nap. 4. Fehér Ferenc 324-C-342: izgatás miatt előzetesben van. 5. Pettig Imre 324-C-316: tiltott határátlépés miatt 1 év 6 hó, letöltve 7 hó 26 nap. 6. Hollein Ferenc 324-C-327: tiltott határátlépés miatt 8 hó, letöltve 7 hó 26 nap. 7. Sándor Ferenc 324-C-366: tiltott határátlépés miatt 8 hó, letöltve 2 hó 22 nap. 8. Bácsi Andor 324-C-350: tiltott határátlépés miatt 8 hó, letöltve 5 hó 12 nap. Balassagyarmat, 1956. október 29. Kisabonyi, Hollein, Pettig Imre disszidált 2 NML PA 33. f. 1. fcs. 16 ő. e.

1

1956. október 31-én Gulyás Sándor és Holma Géza megyei bíró, valamint Káplán János megyei ügyész tett javaslatot további 43 elítélt szabadon bocsátására. A javaslatot Diósi Imre megyei ügyész végrehajtás végett megküldte a megyei börtön parancsnokának, aki a javasolt személyeket szabadon bocsátotta. (Hivatalos feljegyzés a megye börtönében 1958. szeptember 9-én tartott ügyészségi felülvizsgálat alakalmával – NML PA 33. f. 1. fcs. 16. ő. e.) November 2-a és 5-e között még további elítéltek szabadultak: 1956. november 2-án a Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács utasítására a börtöntanács, melynek ülésén jelen volt Kiss János börtönügyész is, újabb 48 elítéltet engedett szabadon. 1956. november 3-án a városi és járási ideiglenes forradalmi tanács jóváhagyta a városi körzeti orvos javaslatát, és négy elítéltet szabadon engedtek; ugyancsak november 3-án, szintén a városi és járási ideiglenes forradalmi tanács utasítására, Kiss Sándor börtönügyész jelenlétében és aláírásával 44 elítéltet bocsátottak feltételesen szabadon. November 5-én a balassagyarmati börtöntanács ülésén felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint – amely dokumentumot Berényi István börtönparancsnok, a forradalmi tanács elnöke, Schauer Antal forradalmi tanácstag és Kiss Sándor börtönügyész is aláírt, Rádi Sándor forradalmi elnökhelyettesnek csak a neve szerepel, az aláírása nem – 48 elítéltet helyeztek feltételesen szabadlábra, illetve került sor büntetésük félbeszakítására a Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács, a megyei forradalmi bizottság és az ügyészség megbeszélése alapján. (Az 1958. szeptember 9-én tartott ügyészségi felülvizsgálat szerint ezen 48 személy szabadon engedésére mégsem került sor, valószínűleg az 1956. november 4-ei második szovjet támadás következményeként. – NML PA 33. f. 1. fcs. 16. ő. e.) 2 A dőlt betűs szöveg a dokumentum végére utólag, kézírással lett betoldva.

296

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről 6. / A Balassagyarmati járás forradalmi vezetői a munkástanácsok megalakítására szólítják fel a járás intézményeit, vállalatait Balassagyarmat, 1956. október 29. A Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács az 1956. október 29-én megtartott ülésén az alábbi határozatot hozta. Határozat: A forradalmi nemzeti tanács balassagyarmati járási és városi végrehajtó bizottsága utasítsa a járás, illetve a város területén lévő intézmények és vállalatok vezetőit, hogy haladéktalanul alakítsák meg a munkástanácsokat. Utasítjuk, hogy a munkástanácsok megalakítását jelentsék be a városi és járási ideiglenes forradalmi nemzeti tanácshoz: Balassagyarmat, járási tanács épülete, I. em. 30. sz. Határidő: azonnal. Felelős: intézmények, illetve vállalatok vezetői. Balassagyarmat, 1956. október 29-én Dr. Daróczi Gusztáv s. k., a forradalmi nemzeti tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Rákos Józsefné s. k. NML XXXII. 8. e) 4. tétel.

7. / A Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanácsa nemzetőrségek megszervezésére szólítja fel a járás községeit Balassagyarmat, 1956. október 30. Távmondat A járási és városi nemzeti tanács az alábbi határozatát hozta: Ahol megválasztásra került a nemzeti tanács, ott fel kell állítani a nemzetőrséget. A község területén megtalálható összes engedélyezett vagy engedély nélküli fegyvereket be kell vonni, a vadászfegyvereket is. Igényelni kell kb. hat db fegyvert a nemzetőrség számára.1 Balassagyarmat, 1956. október 30. A fenti tanács adta – Schrötter József vette NML XXIII. 741. c) 155-22/1956.

1

A távmondat külzetén az alábbi géppel írt feljegyzés olvasható Hugyag község nemzeti tanácsa részéről: „Nemzetőrség felállítva. 1956. október 31. Elnök. Irattár.”

297

Dokumentumok 8. / A Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács Menczel József főhadnagyot századossá nevezi ki Balassagyarmat, 1956. október 30. Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács 53-2/1956. szám Balassagyarmati Honvéd-kiegészítő Parancsnokság Katonatanácsa Balassagyarmat A Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács Menczel József főhadnagy bajtársat a mai naptól kezdődő hatállyal századossá nevezi ki. Kérjük a katonatanácsot ezen intézkedés tudomásulvételére mindaddig, míg a forradalmi bizottmány1 honvédelmi minisztere is megerősíti ezen intézkedésünket. Balassagyarmat, 1956. október hó 30-án Dr. Daróczi Gusztáv s. k., a forradalmi tanács elnöke HL BKB B. II. 712/1957. 127. o.

9. / A Balassagyarmati Városi és Járási Forradalmi Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága Gornyiczki Lajost bízza meg a megyei ügyészség vezetésével Balassagyarmat, 1956. október 30. Balassagyarmati Járási és Városi Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács 44/1956. sz. A forradalmi nemzeti tanács végrehajtó bizottsága az 1956. október hó 30-án megtartott ülésén az alábbi határozatot hozta: A forradalmi nemzeti tanácsának 2 végrehajtó bizottsága Gornyiczki Lajost megbízza a megyei ügyészség vezetésével. Ezen megbízatás a visszavonásig érvényes. Határidő: azonnal. Balassagyarmat, 1956. október 31. Dr. Daróczi Gusztáv s. k., a forradalmi tanács elnöke HL BKB B. II. 712/1957. 107. o.

1 2

Helyesen: kormány. Helyesen: tanács.

298

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről 10. / Jegyzőkönyv a Balassagyarmati Bíróságok Forradalmi Bizottságának üléséről, melyen leváltják a megyei bíróság vezetőjét Balassagyarmat, 1956. október 31. Jegyzőkönyv Készült a Balassagyarmati Bíróságok Forradalmi Bizottságának 1956. október hó 31-én délelőtt 9 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: dr. Daróczi Gusztáv, a városi és járási forradalmi bizottság elnöke, dr. Gáspár Mihály, a városi és járási forradalmi bizottság tagja, az ülés elnöke, dr. Somos István, dr. Fenyves Samuné, Draskóczi Endre, Harmath András, Kenessey Miklós, a bíróságok forradalmi bizottságának tagjai. Dr. Gáspár Mihály a forradalmi bizottság ülését megnyitotta, majd a forradalmi bizottság megállapította, hogy a megyei bíróság vezetésével megbízott dr. Kovács Lászlóval szemben a dolgozók – eddigi működése miatt – bizalmatlanok. Erre tekintettel a forradalmi bizottság meghozta a következő határozatot: Dr. Kovács László megyei bíróság vezetésére adott megbízását megvonja, és a megyei bíróság vezetésével – mindaddig, amíg az új nemzeti kormány a megyei bíróságok vezetése felől véglegesen nem intézkedik – dr. Okolicsányi György megyei bírósági tanácsvezetőt bízza meg. Ezt követően a forradalmi bizottság egybehívta a balassagyarmati megyei bíróság, járásbíróság és a bírósági gazdasági hivatal valamennyi dolgozóját, s a határozatot velük közölte. A dolgozók a határozat bejelentését egyöntetű helyesléssel fogadták. Majd dr. Gulyás Sándor megbízott tanácsvezető az összes dolgozó nevében üdvözölte dr. Okolicsányi Györgyöt, kiemelve azt a közvetlenséget és bizalmat, amely a dolgozókhoz való viszonyát jellemzi. Ezután az ügyvédek nevében dr. Klein Sándor emelkedett szólásra, üdvözölte dr. Okolicsányi Györgyöt, s munkájához sok sikert kívánt. Végül dr. Daróczi Gusztáv ismertette a városi és járási forradalmi bizottság tevékenységét, s forradalmi elszántságra buzdította a jelenlévőket. A fenti határozatot a maga részéről megerősítette, s bejelentette, hogy a megyei forradalmi bizottság részéről történő végleges megerősítés bizonyosra vehető. Dr. Okolicsányi György megköszönte a dolgozók bizalmát. Hangsúlyozta, hogy ha a jelenlévőknek nem is nyílt alkalma a forradalom sikereinek kivívásában való közvetlen részvételre, be kell kapcsolódniuk a forradalom sikereinek megvédésébe. A jelenlévők elénekelték a Himnuszt. Dr. Gáspár Mihály a forradalmi bizottság ülését ¾ 10-kor berekesztette. Jelen jegyzőkönyv megküldendő:

299

Dokumentumok 1. A Balassagyarmati Járási és Városi Forradalmi Bizottságnak megerősítés, illetve végleges megerősítés végett a megyei forradalmi bizottsághoz való felterjesztés végett.1 2. Az Igazságügyi Minisztérium bírósági osztályának tudomásulvétel végett. 3. Dr. Okolicsányi Györgynek. 4. Dr. Kovács Lászlónak. A jegyzőkönyv lezáratott. K. m. f. Dr. Gáspár Mihály s. k. a bíróságok forradalmi bizottságának elnöklő tagja Kenessey Miklós s. k. jegyzőkönyvvezető a bíróságok forradalmi bizottságának titkára NML PA 33. f. 1. fcs. 22. a) ő. e.

11. / Koós Bélának, a Balassagyarmati Járási és Városi Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács tagjának igazolványa – Balassagyarmat, 1956. október 31. Balassagyarmati Járási és Városi Ideiglenes Nemzeti Forradalmi Tanács 4/1956. igazolvány szám Igazolvány Igazolom, hogy Koós Béla a Balassagyarmati Járási és Városi Ideiglenes Nemzeti Forradalmi Tanács tagja, mozgási lehetőségében nem korlátozható, csupán a nemzetőrség által. Balassagyarmat, 1956. október 31-én. Juhász Aladár s. k., a forradalmi tanács elnöke helyett NML XXXII. 8. a) 2. tétel.

12. / A Balassagyarmati Városi és Járási Forradalmi Tanács a helyi hangoshíradó üzembe helyezése céljából egy erősítő berendezés beszerzésére ad utasítást – Balassagyarmat, 1956. november 1. Megbízólevél Megbízom a sorok átadóját, hogy a forradalmi tanács részére erősítő berendezést és a hozzá szükséges anyagokat nyugta ellenében átvegyen. Balassagyarmat, 1956. november hó 1-jén Juhász Aladár s. k., városi és járási forradalmi tanács elnöke helyett 1

Azaz: A Balassagyarmati Járási és Városi Forradalmi Bizottságnak megerősítés, illetve a megyei forradalmi bizottsághoz végleges megerősítés céljából.

300

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről

Egy db erősítőt a forradalmi tanács részére kölcsönbe a mai napon átvettem. Balassagyarmat, 1956. november 2. ? József őrvezető s. k. 1 HL BKB B. II. 712/1957. 654. o.

13. / A Balassagyarmati Járási és Városi Forradalmi Nemzeti Tanács utasítása a határőrkerületi parancsnokhoz2 – Balassagyarmat, 1956. november 2. Utasítom, hogy a mellékelt névsor szerint huszonhárom tartalékos tisztet azonnal szereljen fel! A kiértesítésig a tartalékos tisztek tartsák a kapcsolatokat a Katonai Parancsnoksággal, címeiket adják le! Fölszerelés: Bocskai-sapka, ingzubbony nadrággal, vattakabát, esőköpeny, egy pár csizma, derékszíj, két-két rend fehérnemű, két-két pár kapca. Balassagyarmat, 1956. évi november hó 2-án Dr. Daróczi Gusztáv s. k., a forradalmi tanács elnöke Juhász Aladár alezredes. s. k., a forradalmi tanács katonai megbízottja ÁBTL V–141434/9. 355. o.

14. / A Balassagyarmati Járás Forradalmi Tanácsa nemzetőröket toboroz Hugyag községben – Balassagyarmat, 1956. november 2. Távmondat Hugyag községben, 1956. november 2-án 9.30-kor a nemzetőrség és a néphadsereg megerősítése végett toborozást fogunk tartani. Kérjük a fenti időpontot népgyűlésen kihirdetni. A népgyűlésen kiküldötteink Denkó Béla tanár és Balázs József tizedes lesznek, akik a jelentkezőket nyilvántartásba veszik. 3 1

Még aznap, kézzel vezették a megbízólevélre a dőlttel szedett mondatokat. Ezen rendelkezés előzménye: október 28-án a városi és járási ideiglenes forradalmi tanács Bargár Ödön tanárt bízta meg a nemzetőrség felállításával, aki még aznap éjjel harminc határőrből, hét rendőrből és huszonnyolc polgári személyből megszervezte a nemzetőrséget. A fenti forradalmi testület két napra rá (október 30-án) úgy látta, hogy az ún. Bargár-féle nemzetőrség nem elégséges a közrend biztosítására, ezért kezdeményezte a nemzetőrség mellé egy attól független nemzetőrzászlóalj felállítását. A szervezéssel Juhász Aladárt bízták meg. A most közölt dokumentum ennek a szervezésnek a terméke. (ÁBTL V–141434. 20-21. o.) 3 A levél külzetén az alábbi megjegyzés olvasható: „Érkezett 1956. november 2-án. Megszervezve. K. m. f. Elnök. Irattár.” 2

301

Dokumentumok Balassagyarmat, 1956. november 2. Adta: Balassagyarmati Forradalmi Tanács – Vette: Varsi Mihály nemzetőr NML XXIII. 741. c) 155-22/1956.

15. / A Balassagyarmati Városi és Járási Forradalmi Nemzeti Tanács módosítja a terhesség megszakításáról szóló minisztertanácsi és miniszteri rendeletet Balassagyarmat, 1956. november 2. Városi és Járási Forradalmi Nemzeti Tanács, Balassagyarmat, 155/1956. szám Kivonat az 1956. november 2-i ülés jegyzőkönyvéből:1 Határozat: A Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács, mint területén a legfőbb államhatalom letéteményese, a nemzeti érdekek védelmében a terhesség megszakítását véleményező balassagyarmati bizottság területére vonatkozólag az 1047/1956. (VI. 3.) sz. minisztertanácsi és a 2/1956. (VI. 24.) egészségügyi miniszteri rendeletet2 a következőképpen módosítja: 1

A november 2-ai ülés jegyzőkönyvéből csak ennek a határozatnak a szövege került eddig elő. – Bár a kivonat készítésének ideje 1956. november 30., mi a dokumentumot értelemszerűen a határozathozatal idejéhez soroltuk. 2 Az előzményekhez és a határozat utóéletéhez az alábbi megjegyzéseket fűzzük: A két rendelet ellen már megjelenését követően tiltakozott a város orvostársadalma, melyhez 1956. augusztus 31-én a városi végrehajtó bizottság is csatlakozott. Ezt az augusztusi tiltakozást újította fel a forradalom helyi győzelmét követően a balassagyarmati kórháznak és a város egyéb egészségügyi intézményeinek orvosi kara. Október 30-án a helyi kórház három orvosa – dr. Stefancsik Szilárd szülészeti-nőgyógyászati főorvos, dr. Bartha Elemér főorvos, a kórház helyettes igazgatója, valamint dr. Szabó Iván alorvos – arra szólította fel dr. Galambos Józsefet, a város főorvosát, hogy a fenti rendeleteket „tegye bírálat tárgyává”. Ezt követően terjesztette az itt közölt határozati javaslatot és indoklást november 1-jén a járási és városi ideiglenes forradalmi nemzeti tanács elé Kollonovits László, a városi forradalmi igazgatósági tanács elnöke. A javaslatot ezzel párhuzamosan véleménynyilvánítás végett Kollonovits és Galambos József november 2-án megküldte a városi egészségháznak, a helybeli kórház igazgatóságának, szülészeti osztályának és munkástanácsának, valamint a város római katolikus, református lelkészi és evangélikus püspöki hivatalának, hogy „a határozati javaslat sürgős letárgyalását és határozattá emelését a Balassagyarmati Városi és Járási Forradalmi Tanácsnál sürgetni szíveskedjen”. Valószínűleg a széles körű nyomás gyakorlásának köszönhetően is, a forradalmi testület a javaslatot változtatás nélkül elfogadta. – Az 1956. október 23-a előtti tanácsi rendszer visszaállítását elrendelő és a forradalmi szerveket tanácsko-

302

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Az 1047/1956. (VI. 3.) sz. minisztertanácsi határozat 1. pontjának hatodik mondata a következőképpen módosul: „Amennyiben ennek ellenére a kérelmező a terhesség megszakításához ragaszkodik, a bizottság az engedélyt megtagadhatja.” Ezen módosításnak megfelelően a 2/1956. (VI. 24.) sz. egészségügyi minisztériumi rendelet 3. §-ának b) pontjában a következő szöveget törli: „vagy a terhesség megszakításához a kérelmező a 3. bekezdés szerinti felvilágosítás után is ragaszkodik”. Ezen módosításnak megfelelően a 2/1956. (VI. 24.) sz. egészségügyi minisztériumi rendelet 4. §-ához a következő új, 9. pontot iktatja be: „9. Amennyiben a kérelmező a bizottság elutasító határozatába nem nyugszik bele, kérelmének felülvizsgálatát kérheti a bizottság székhelye szerint illetékes városi, járási forradalmi nemzeti tanácsnál, mely azt egészségügyi és szociális szakközegei bevonásával nyolc napon belül felülvizsgálni és döntéséről a kérelmezőt és a bizottságot értesíteni tartozik.” A Balassagyarmati Városi és Járási Forradalmi Nemzeti Tanács ezt a határozatot megküldi a pásztói és salgótarjáni járási és városi és a salgótarjáni megyei forradalmi nemzeti tanácsnak és valamennyi társhatóságnak hasonló állásfoglalás végett, a Magyar Országgyűlés Közegészségügyi és Szociális Bizottságának, a Miniszterelnökségnek és az Egészségügyi Minisztériumnak a kérdés sürgős, országos rendezése és jóváhagyás végett, a Balassagyarmati Városi Tanács Forradalmi Igazgatási Tanácsának pedig végrehajtás végett.

zó testületekké visszaminősítő 6/1956. (XI. 12.) számú kormányhatározat megjelenését követően a kezdeményezők ismét napirendre tűzették az abortusz kérdését. A javaslatot a városi vb felé a városi tanács egészségügyi bizottsága nevében dr. Tóbiás István elnök terjesztette elő november 20-án, arra hivatkozva, hogy „az új munkás-paraszt kormány … a régi rendszer hibáinak kiküszöbölését ígéri”. A városi vb az előterjesztést, amely lényegében támogatta a november 2-án kelt határozatot, november 30-án fogadta el, az alábbi megszorítással: „… mindaddig, míg az új munkás-paraszt forradalmi kormánynak a tanácsok működésével kapcsolatos rendelkezései meg nem jelentek, a terhesség megszakítását véleményező bizottság ezen módosított rendeletek alapján működött, azonban a tanácsok működésének helyreállításától kezdve ismét a régi … rendelet szerint jár el.” Ezt a november 2-ai határozattal együtt a vb december elején megküldte a városi kórház valamennyi osztályának, a rendelőintézetnek, a tbc-gondozó intézetnek, a megyei forradalmi bizottságnak, a megyei egészségügyi osztálynak, az Egészségügyi Minisztériumnak, az Országgyűlés Közegészségügyi és Szociális Bizottságának, az Egészségügyi Tanácsnak, valamint a társhatóságoknak (a Tudományos Tanácsnak, Nógrád Megye Szülészeti Főosztálya miniszteri összekötőjének, a Nógrád Megyei Tanács Kórházának, az Országos Kórházi Intézetnek, valamint a Magyar Írók Szövetségének) is. (NML XXXII. 8. e) 1. tétel.) – A kezdeményezés sorsának további alakulását nem ismerjük.

303

Dokumentumok Indoklás: A Minisztertanács 1047/1956. (VI. 3.) sz. és az egészségügyi miniszter 2/1956. (VI. 24.) számú rendelete szerint a terhesség megszakítását véleményező bizottságnak minden feltétel nélkül engedélyt kellett adni a terhesség megszakítására, ha azt a terhes nő kérte. A rendelet július havi életbelépése óta a terhesség-megszakítások száma ugrásszerűen emelkedett. Az elmúlt negyedév alatt a terhesség-megszakítások száma háromszázhuszonöt, az eddigi negyedévi átlagos nyolcvan-kilencvennel szemben. A megszakítás iránti kérelmek huszonöt-harminc százaléka teljesen indokolatlan, azt sem betegség, sem szociális helyzet nem teszi szükségessé, hanem csupán önző anyagi és kényelmi szempontokon alapul, melyek már a második, de sok esetben az első gyerek születését is megakadályozzák. A bizottságnak nem volt joga az indokolatlan kérelmeket visszautasítani, hanem lelkiismerete és meggyőződése ellenére ki kellett adni ilyen esetben is a terhesség megszakítására az engedélyt. A rendelet szellemében a bizottság egyedüli lehetősége a meggyőzés, a felvilágosítás, mely azonban nem vezet eredményre. Az eddigi háromszázhuszonhat jelentkező közül egyetlenegyet sikerült csak szándékától eltéríteni. Ha a terhességek megszakítása ilyen akadálytalanul, könnyen és lelkiismeretlenül folytatódik, igen rövid idő alatt a mélypontra süllyed a természetes szaporodás, és helyrehozhatatlan károsodás keletkezik a magyar nemzet törzsében. A kiöregedő nemzedékek váltására számbelileg legalább ugyanennyi – házasságonként áltagosan két-három – gyermekre van szükség, ha mint nemzet fenn akarunk maradni. Ezt az alapvető igazságot szomorú magyar történelmi példák igazolják. Ezer éven át birtokolt, ásványi kincsekben gazdag nemzetiségi vidékeink elvesztését is az ott élő magyarság számbeli legyengülése okozta. Balassagyarmat város egészségügyi szolgálata felismerte ennek a káros rendeletnek minden veszedelmét, és már augusztus hóban erőteljes mozgalmat indított a rendelet módosítása érdekében. A városi tanács végrehajtó bizottsága is állást foglalt ebben az értelemben, 1 és felterjesztéssel fordult felső hatóságai felé, melyet azonban a magyar nemzeti érdekeket semmibe vevő akkori Egészségügyi Minisztérium cinikus hangú leirattal utasított el. A balassagyarmati kórház szülészeti osztálya október hó 30-án küldöttségileg kérte ez ügyben a sürgős intézkedést, és tiltakozott a gyermekgyilkos rendelet további alkalmazása ellen, melynek alapján hetenként huszonöt-harminc csírázó magyar életet kell lelkiismeretük ellenére elpusztítaniuk.

1

Helyesebben: e mellett.

304

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Ezen tények alapján Balassagyarmat város ideiglenes igazgatási tanácsa és a városi orvos előterjesztésére fentiek szerint határoztunk, hogy a további indokolatlan terhesség-megszakításokat megakadályozzuk. Balassagyarmat, 1956. november 30. Balassagyarmati Városi és Járási Forradalmi Nemzeti Tanács, Dr. Daróczi Gusztáv s. k. elnök

NML XXIII. 528. 3. d. 8-62/1956.

16. / A Balassagyarmati Járási és Városi Forradalmi Tanács igazolja, hogy a lőrincpusztaiak élelmiszer-küldeményüket a budapesti szabadságharcosoknak szánják – Balassagyarmat, 1956. november 2. Balassagyarmati Járási–Városi Forradalmi Tanács Igazolás Igazolja a Balassagyarmati Járási–Városi Forradalmi Tanács, hogy a lőrincpusztai tsz a budapesti szabadságharcosok részére az UA–399 rendszámú tehergépkocsival gyűjtésből származó élelmiszereket szállít. Kéri a közbeeső forradalmi tanácsokat, hogy a Budapestnek szánt ingyenes küldeményt célja elérésében a legmesszebbmenően támogassa. Balassagyarmat, 1956. november hó 2-án Papp László, a forradalmi bizottság közlekedési megbízottja HL BKB B. II. 712/1957. 656. o.

17. / A Nógrád Megyei Ügyészség Forradalmi Munkástanácsa megváltoztatja a személyi kérdésekben hozott korábbi döntéseit Balassagyarmat, 1956. november 2. Nógrád Megyei Ügyészség Forradalmi Munkástanácsa Határozat: A Nógrád Megyei Ügyészség Forradalmi Munkástanácsának 1956. évi október hó 31. napján hozott határozatát az alábbiak szerint változtatja meg a munkástanács: Zlehovszky József megyei ügyészt a vezetői állásáról leváltja, de mint beosztott megyei ügyészségi ügyész továbbra is működhet. A megyei ügyészség vezetésével ezúttal is Gornyiczki Lajos megyei ügyészhelyettest bízza meg.

305

Dokumentumok Rozgonyi Aladár megyei ügyészségi ügyész elbocsátását a munkástanács továbbra is fenntartja. Szabó Imre megyei ügyészségi nyomozóval szemben az előző határozat szerinti elbocsátást hatálytalanítja, fizetésének fenntartása mellett rendelkezési állományba helyezi. A Diósi Imre megyei ügyészségi ügyésszel szemben hozott korábbi határozatot fenntartja, azaz csoportvezetői beosztása alól felmenti. Mint beosztott ügyész továbbra is működhet. Indoklás: A Balassagyarmati Városi–Járási Forradalmi Nemzeti Tanács 1956. október hó 30. napján hozott határozatával Zlehovszky József megyei ügyészt és Rozgonyi Aladár megyei ügyészségi ügyészt leváltotta, egyidejűleg Gornyiczki Lajos megyei ügyészhelyettest bízta meg a megyei ügyészség vezetésével. Rozgonyi Aladárral szemben a városi-járási forradalmi nemzeti tanács a Balassagyarmaton való további tartózkodását megtiltotta, elrendelte, hogy 24 órán belül a város területét hagyja el. Nevezettek leváltását azért tartotta szükségesnek a városi-járási forradalmi nemzeti tanács, mert a forradalom első napjaiban nyilvános helyen ellenforradalmi megnyilatkozásaik voltak. A megyei ügyészség forradalmi munkástanácsa felülvizsgálta a városi-járási forradalmi nemzeti tanács határozatát, és megállapította, hogy Zlehovszky József megyei ügyész tényleg tett ellenforradalmi kijelentéseket a helyi Casinó étteremben, több személy előtt. Rozgonyi Aladár megyei ügyészségi ügyésszel szemben ilyen közvetlen észleléseink nem voltak. Figyelemmel azonban arra, hogy Zlehovszky József az ügyészség dolgozóival szemben fölényes, nem vezetőhöz illő magatartást tanúsított, a megyei ügyészséget a forradalom legnehezebb napjaiban itt hagyta, és leváltásáig Salgótarjánban, a BM Főosztályon tartózkodott, a vezetői állás betöltésére ennek alapján méltatlannak bizonyult. Az 1956. október 31. napján hozott határozat után a káderlapok felülvizsgálata során megállapítást nyert, hogy Zlehovszky József megyei ügyész az ügyészségi dolgozók jellemzését, a kádervéleményeket a valóságnak megfelelően szerkesztette s jelentette a legfőbb ügyészségnek, az ügyészség dolgozóival szemben ártalmas tevékenységet nem fejtett ki, ezért csak a vezetői állásból való leváltását látja szükségesnek, mint beosztott ügyészi állás betöltése ellen vele szemben akadályt nem kíván gördíteni. 1

1

Értsd: nem vezető állásba való elhelyezése elé akadályt nem gördít.

306

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Rozgonyi Aladár megyei ügyészségi ügyésszel szemben a megyei ügyészségi forradalmi munkástanács megállapítja, hogy szakmailag fejletlen, egyetemi tanulmányait teljesen elhanyagolta, az utolsó egyetemi vizsgákon megbukott, szakmailag kellően nem képezte magát – már ezen indokok alapján az ügyészi állás betöltésére alkalmatlannak bizonyult. Megállapítja a munkástanács, hogy Rozgonyi Aladárnak a dolgozó társaihoz való viszonya sem volt megfelelő, rosszindulatú, tartózkodó, fenyegető magatartású volt. Szabó Imre megyei ügyészségi nyomozóval szemben a munkástanács megállapítja, hogy több ügyész ellen megbízatás nélkül nyomozott, adatokat szolgáltatott, miáltal az ügyészek és a nyomozók között bizalmatlanságot teremtett, a nyugodt ügyészi munkát magatartásával veszélyeztette. A felmerült fenti panaszok kivizsgálásáig a munkástanács nevezettet rendelkezési állományba helyezi azzal, hogy fizetésének meghagyása mellett szolgálata alól felmenti. Diósi Imre megyei ügyészségi ügyésszel szemben az alacsonyabb munkakörbe helyezést azért rendelte el a munkástanács, mert csoportvezetői beosztásával visszaélt, a feltárt hibákat felnagyította, s ahelyett, hogy jóindulatúlag azok kijavításával az ügyészt vagy az ügyészségi nyomozót kioktatta volna, az észlelt hibákkal rosszindulatú beállítottsággal ment a megyei ügyészség vezetőjéhez, s ezáltal a vezetőt is helytelen megítélésre késztette. Ez a vezető és a dolgozók közötti, valamint az ügyészségi felügyelet alá tartozó rendőrség közötti kapcsolat romlásához vezetett. Általában az ügyészségi dolgozókkal szemben kifogásolható hangnemet alkalmazott. Balassagyarmat, 1956. évi november hó 2. napján Basa István, a megyei ügyészségi forradalmi munkástanács elnöke Rozgonyi Aladár megyei ügyész részére, Balassagyarmat HL BKB B. II. 712/1957. 285. f.

18. / Tibay Géza, a balassagyarmati nemzetőrség parancsnokhelyettese viszszaadja marokfegyverét – Balassagyarmat, 1956. november 4. Átvételi elismervény Alulírott Károly törzsőrmester elismerem, hogy Tibay Géza balassagyarmati lakostól a mai napon 1 (egy) db 3457. számú pisztolyt, 1 db pisztolytáskát és 14 db pisztolytöltényt átvettem. Balassagyarmat, 1956. november 4-én Károly [?] s. k., raktárkezelő HL BKB B. II. 712/1957. 290. o.

307

Dokumentumok 19. / Jegyzőkönyv a Balassagyarmati Járás Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanácsának vb-üléséről – Balassagyarmat, 1956. november 7. Jegyzőkönyv Készült 1956. november 7-én, a járási ideiglenes forradalmi nemzeti tanács végrehajtó bizottságának1 ülésén. Jelen vannak: dr. Daróczi Gusztáv, dr. Magyar Pál titkár, Juhász Aladár, Balanyi Mihály, Kovács Sándor, Gál Lajos, Pásztor Jenő, Leszenyiczky János, Komor János, Sallói Aladár, Bargár Ödön, Paule László, Papp László, Bencsik József, Medvegy János, László Aladár, Vizi Ferenc, Dányi József, Várkonyi Róbert, Fábián Endre, Siket Pál, Oravecz István vb-tagok. Bargár Ödön bejelenti, hogy a nemzetőrség vezetőségi tisztségét továbbra is vállalja. Dr. Daróczi Gusztáv: Felmerült az a kérdés, hogy megalakítsuk-e a végleges tanácsot, kéri a végrehajtó bizottságot, hogy a kérdésben foglaljon állást. Gál Lajos: Mindaddig, amíg a végleges tanácsot meg tudjuk választani, a jelenlegi bizottság maradjon meg, de még e héten minden egyes üzemben és községben alakítsák meg a végleges bizottságokat, amelyeknek a küldöttei jöjjenek be és válasszák meg a végleges tanács tagjait! Határozat: A végrehajtó bizottság megállapodik abban, hogy a végleges tanácsok megválasztásának határideje november 13. A végleges tanácsok megválasztásánál vigyázni kell arra, hogy a község lakossága teljesen képviselve legyen. László Aladár: A vb-ből alakuljon egy bizottság, amely javaslatot dolgoz ki és terjeszt – vita tárgyát képezően – a vb elé, a választásokat illetően. Határozat: A vb Pásztor Jenő, Várkonyi Róbert és Sallói Aladár polgártársakat bízza meg a feladat végrehajtásával. Bencsik János: javasolja, hogy a végleges tanács megválasztásánál a mezőgazdasági üzemek is képviseltessék magukat.

1

A forradalmi tanács operatív testületét nevezték vb-nek.

308

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Határozat: A vb úgy dönt, hogy a következő mezőgazdasági üzemek is küldhetnek képviselőket a választásra: Érsekvadkerti Gépállomás, Berceli Gépállomás, Mohorai Növényvédő Állomás, Magyarnándori és a Szügyi Állami Gazdaság, a Nógrádkövesdi Kőbánya és a Nógrádkövesdi Állami Gazdaság. Daróczi Gusztáv: felveti azt a kérdést, hogy hány főből álljon a végleges vb. Véleménye szerint a tanács tagjainak legfeljebb tíz százaléka alkossa a vb-t. Határozat: A végrehajtó bizottság a következőképpen kívánja létrehozni a végleges vb-t: karhatalom: egy fő, ipari üzemek: három fő, kereskedelmi üzemek: egy fő, közlekedés és hírközlés: két fő, egészségügy: egy fő, parasztság: négy fő, ifjúság és nevelés: két fő, hivatalok: egy fő képviselettel. Az ilyenképpen összeállított végrehajtó bizottság egy elnököt, két elnökhelyettest és egy titkárt választana a saját kebeléből. Magyar Pál: A parasztság köréből többen azzal a kívánalommal léptek fel, hogy a terményforgalmi vállalat raktárából készlet ellenében vetőmagot vásárolhassanak. A terményforgalmi vállalat a kérdést indokolatlannak látja, és annak nem kíván eleget tenni, azzal a megokolással, hogy a kérés teljesen a jövő évi vetőmag biztosítását veszélyezteti. A válasz: azt a javaslatot terjeszti a vb elé, hogy a kérésnek kölcsön formájában lehessen eleget tenni. Határozat: A vb úgy dönt, hogy megfelelően megvizsgált esetben az igénylők kölcsön formájában kaphatnak vetőmagot. A végrehajtó bizottság feladatává teszi a választásokkal kapcsolatosan működő szervezőbizottságoknak, hogy adatokat gyűjtsenek arra nézve, hogy hogyan működtek a községi forradalmi tanácsok, minthogy a végrehajtó bizottság elnöke az alakuló ülésen be kíván számolni az ideiglenes községi forradalmi tanácsok munkájáról. A végrehajtó bizottság tagjainak választására vonatkozóan elfogadtuk Gáspár kartársnak azt a javaslatát, hogy szakcsoportonként kétszer annyi főt jelöljenek, mint amennyit a végrehajtó bizottságba beválasztanak, és a tanács azok közül válasszon. Daróczi Gusztáv javasolja, hogy a végleges végrehajtó bizottság megalakulásáig a fegyveres erők parancsnoka Juhász Aladár, helyettesei pedig Bargár Ödön, Vizi Ferenc és Menczel József legyenek. A végleges parancsnok az lesz, akit a tanács megválaszt. A javaslatot a vb egyhangúlag elfogadta. Papp László jelenti, hogy egy tehergépkocsi Rétságról Salgótarjánba akar vinni gázolajat. Ezt a gépkocsit a MÁVAUT dolgozói nem akarják elengedni.

309

Dokumentumok

Határozat: A gázolaj egy részére igényt tartunk, annál is inkább, mert Salgótarján ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy nekünk üzemanyagot ad. Juhász Aladár javasolja, hogy a végrehajtó bizottság a Kádár-féle kormány programjával kapcsolatban foglaljon állást. Daróczi Gusztáv felkéri Kovács Sándort, ismertesse a Kádár-kormány programját. Kovács Sándor elmondja, hogy megalakult a forradalmi munkás-paraszt kormány. Nagy Imre kormánya nem tudta a becsületes állampolgárok életét biztosítani, felkoncolt sok becsületes párttagot. Nagy Imre teljesen a kapitalista rendszer visszaállítását tűzte ki célul. A munkás-paraszt kormány programját a következőkben ismertette: 1. A teljes szuverenitás biztosítása. 2. A szocializmus építése Magyarországon, a nemzeti sajátosságok figyelembevételével. 3. Az üzemek széles körű, demokratikus alapon történő vezetése, a munkástanácsok segítségével. 4. Az életszínvonal emelése. 5. A begyűjtés eltörlése. 6. A szövetkezetek létrehozásánál és a tagosításoknál elkövetett törvénysértések kiküszöbölése. 7. A kisipar és a kiskereskedelem támogatása. 8. A reakciós elemek teljes kiirtására a szovjet csapatok segítségének kérése. 9. A nyugalom helyreállítása után tárgyalást kezdeni a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásáról. 10. Senkinek semmi bántódása nem lehet, aki a forradalom követeléséért síkraszállt. Gál Lajos: az a javaslata, hogy a végrehajtó bizottság fogadja el a Kádár-kormány programját, egy-két követeléssel megtoldva, amelyet juttasson el hozzá. Amit a forradalmi tanácsok mint vívmányt elértek, azokat a Kádár-kormány rögzítse! Követeljük a szabad választásokat, követeljük a többpártrendszert! Juhász Aladár: A fiatalokkal ismét baj van, a tisztek irányítását nem fogadják el. A vb úgy határoz, hogy ezek a fiatalok maradjanak bent a laktanyában. Magyar Pál: A Kádár-kormány programját illetően már csak azért is állást kell foglalnunk, nehogy ellenforradalmi csoportnak bélyegeztessenek bennünket. Daróczi Gusztáv: Mi a kormány programjának a zömével teljesen egyetértünk, de nem vagyunk meggyőződve arról, hogy a lakosság hogyan vélekedik.1 ÁBTL V–141434. A) 318-320. o. 1

Inkább: nem vagyunk meggyőződve arról, hogy a lakosság is így vélekedik-e.

310

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről 20. / A Balassagyarmati Járási és Városi Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács hangoshíradón keresztül tudatja a város lakosságával, hogy a forradalmi szervek továbbra is működnek – Balassagyarmat, 1956. november 7. Hangoshíradó A járási és városi ideiglenes forradalmi nemzeti tanács közli a város lakosságával, hogy az üzemekben, vállalatoknál, intézményeknél megválasztott munkásés katonatanácsok változatlanul tovább működnek. Az általuk hozott határozat továbbra is érvényben van. A munkástanácsok a városi és járási ideiglenes forradalmi nemzeti tanács irányítása alatt állanak. A városi és járási ideiglenes forradalmi nemzeti tanács felhívja a munkástanácsokat, hogy az eddig elért vívmányaikat védjék meg. A munkásokat felkéri arra, hogy a munkástanácsok mellett egységesen álljanak ki. A felmerült problémákkal, követelésekkel forduljanak a járási és városi ideiglenes forradalmi nemzeti tanácshoz, amely minden délután 3-tól 6 óráig ülésezik a járási tanács hivatali helyiségében. Értesítjük a város lakosságát, hogy a városi és járási ideiglenes forradalmi nemzeti tanács továbbra is a régi elvek alapján működik. Sem a földbirtokosok, sem a gyárosok uralmát vissza nem kívánja, és nem tűri. A földbirtokosok, gyárosok, a fasiszták, de ugyanígy a baloldali szektások ellen továbbra is harcol. Célja a független, demokratikus Magyarország megteremtése. Mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy ellene van az egypártrendszernek. A járási és városi ideiglenes forradalmi nemzeti tanács végrehajtó bizottsága határozatot hozott arra, hogy fegyvert csak a honvédség, kiegészítő parancsnokság, a rendőrség és nemzetőrség karszalaggal és igazolvánnyal ellátott tagjai viselhetnek. Felhívja a végrehajtó bizottság mindazokat, akiknek birtokában fegyver, lőszer és robbanóanyag van, hogy november 7-én (ma) délután 5 óráig büntetőjogi felelősségre vonás terhe mellett szolgáltassák be a nemzetőrségnek. Értesítjük a város lakosságát, hogy holnaptól kezdve a tanítás minden iskolában megkezdődik. A fentiekkel egyetértünk a megyei forradalmi munkás-paraszt bizottság részéről.1 Vajó István s. k., [olvashatatlan aláírás] s. k. HL BKB B. II. 712/1957. 669. o.

1

A dőlttel szedett szövegrészt utólag, kézzel írták a dokumentumhoz.

311

Dokumentumok 21. / Vincze László beszámolója a megyei ideiglenes munkás-paraszt forradalmi bizottság küldöttségének a kormánnyal folytatott tárgyalásáról Salgótarján, 1956. november 8.1 A küldöttségben részt vettek: Mrázik János bányász mint a munkás-paraszt forradalmi bizottság elnöke, Vincze László acélgyári munkás, az acélárugyári forradalmi bizottság tagja, Dr. Pásztor Jenő főállatorvos, a Balassagyarmati Forradalmi Bizottság tagja, Gál Lajos MÁV-fűtőházi főnök, a Balassagyarmati Forradalmi Bizottság tagja, Kovács János MÁV-raktári munkás, a megbuktatott megyei nemzeti forradalmi bizottság tagja, a Nemzeti Parasztpárt képviselője, Horányi Mihály mátranováki bányász, a megbuktatott megyei nemzeti forradalmi bizottság tagja, Mede József, a Nógrád Megyei Partizántagozat képviselője, üveggyári munkás,2 a forradalmi bizottság tagja, Árvai Mihály alezredes, a munkás-paraszt forradalmi bizottság tagja, Szabó Gábor rendőr alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes vezetője. A forradalmi bizottság kérésére részt vett a küldöttségben dr. Garamvölgyi Antal, a megyei nemzeti forradalmi bizottság volt tagja, a Kisgazdapárt volt ügyvezető elnöke. A küldöttséget megérkezésekor Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke fogadta, és tájékoztatta a Rákosi–Gerő-klikk által a parasztpolitikánkban elkövetett hibákról, valamint a Budapesten lezajlott eseményekről. Tájékoztatását Dobi István azzal kezdte, hogy úgy a baloldalon élni, mint eddig, azt nem kívánja senki sem. A pártnak a vezetési módszereivel maguk a párttagok többsége 1

A küldöttség fővárosba utazásának időpontját az alábbiak alapján tettük november 8-ára: – Kádárék november 7-én érkeztek meg Szolnokról Budapestre. Mivel érkezésük nem volt publikus, nem tételezhetjük fel, hogy erről már előző nap értesültek a salgótarjáni kommunisták. Ha ez igaz, akkor legkorábban csak november 7-én kora reggel szerezhettek tudomást a nógrádiak Kádárék Budapestre szállításáról, s valószínűleg ezt követően döntöttek úgy, hogy küldöttséget menesztenek az új kormányhoz. (Szabó Gábor, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság alezredese is november 7-ére emlékezett 1957. december 20-ai kihallgatása során. – ÁBTL V–141838/1. 59-61. o.) – A Balassagyarmati Városi és Járási Forradalmi Tanács csak november 7-én vitatta meg a Kádár-kormány programját, s a két gyarmati küldött közül Pásztor Jenő is úgy emlékszik, hogy ezt követően, másnap reggel utaztak csak Salgótarjánon keresztül a fővárosba. (ÁBTL V–141434. 106. o.) – Pásztor Jenő szerint csak másnap, tehát november 9-én érkeztek vissza Balassagyarmatra (ÁBTL V–141434. 107. o.), bár Szabó Gábor alezredes úgy emlékszik, hogy még aznap. (ÁBTL V–141838/1. 59-61. o.) – Pásztor és Gál csak november 10-én számolt be útjáról a balassagyarmati forradalmi tanácsnak. 2 Vincze László valószínűleg tévesen tudta, hogy Mede üveggyári munkás, eddigi ismereteink szerint ugyanis Mede József bányászként a salgóbányai ideiglenes munkástanácsnak volt tagja. (ÁBTL O–15325/10. 131. o.)

312

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről sem értett egyet. Nem voltak megelégedve a gazdasági eredményekkel sem, bár volt a gazdasági helyzetünk már rosszabb is, de főleg lelkileg gyötrődött a nép. Lélektelen brosúra-módszerekkel irányították az országot, nem mérték fel az ország sajátos viszonyait, hanem szolgai másolás útján igyekeztek a szocializmust megvalósítani. Ennek következtében elsősorban érzelmi okok robbantották ki a forradalmat. Ezekben igen nagy szerepet játszott az ünnepeknek megszüntetése is, amely sértette a vallásos emberek lelkületét, de sok esetben még azokat is, akik nem voltak vallásosak, de szívesen, kedves néphagyományként ünnepelték pl. a karácsonyt és a húsvétot. Keserűséget és megbotránkozást okozott többek között a falusi osztályharcnak a helytelen lemásolása, a kulákokkal való igazságtalan bánásmód, amely helytelenségével sem érte el célját, mert nem gyűlöletet, hanem együttérzést, részvétet váltott ki a szegény- és középparasztságból is. Ezek az intézkedések nem voltak megfontoltak, módszerei embertelenek lettek, és amikor Dobi István ezt szóvá tette illetékes helyeken, őt magát is kulák befolyás vádjával illették. Kifejtette Dobi István azt a véleményét is, hogy nem értett és nem ért egyet a szövetkezeti mozgalom erőszakos politikájával sem. Nem tartotta helyesnek, hogy a kongresszusi számok határozták meg a szövetkezeti mozgalom fejlődését, aminek eredménye az lett, hogy a dolgozó funkcionáriusok igen sok túlkapást, erőszakoskodást hajtottak végre. Emellett leszögezte, hogy a szövetkezeti mozgalom, ha az a teljes önkéntesség és meggyőződés alapján jön létre, egy magasabb termelési formát képvisel, de elítélt és elítél minden olyan megnyilvánulást, amely az erőszak eszközéhez folyamodik. Nem értett egyet és a munkás-paraszt szövetség helytelen értelmezésének tartja a gépállomások szervezésének formáját is. A gépállomásoknak a dolgozó parasztság és a termelőszövetkezetek is ki voltak szolgáltatva, és nem szilárdították, hanem lazították a munkás-paraszt szövetséget, amelyre egyébként a szó helyes értelmezésében szükség van. A gépállomások rendszere – mondotta Dobi István – rosszabb volt, mint egy fuvarozási vállalat, mert hiszen a gépállomásnak még konkurenciája sem volt, és a béreket helytelenül, felülről állapították meg. Mindezek a körülmények, s ezek mellett még a békekölcsön, a beszolgáltatás helytelen rendszere, amelyet háborús csökevényeknek tekintett a dolgozó parasztság, joggal váltották ki a falu elkeseredését. Az események megértéséhez tudnunk kell azt, hogy a diákok nagy része falvakból, üzemekből került az egyetemekre, akik ismerték és fájlalták ezeket a körülményeket, és mindez arra késztette őket, hogy forradalmi megmozdulásukkal arra kényszerítsék a vezetőket, hogy mindezeken a körülményeken változtassanak. Határozottan leszögezte, hogy az ifjúság és a munkások forradalmi megmozdulása tiszta és helyes volt, követeléseik jogos követelések voltak. A későbben kialakult helyzet értékelésénél azonban figyelembe kell vennünk azt a körülményt, hogy a népi demokráciánk ellenségei várták ezt a megmozdulást. Előre megszervezett fegyveres csoportok csatlakoztak a jogosan tüntető és követelő ifjúsághoz és munkásokhoz, s már az első

313

Dokumentumok órákban hadászatilag képzett reakciós elemek fontos célpontokat foglaltak el. Aki katonailag valamennyire is képzett, az már az első időszak megmozdulásaiban is látta, hogy olyan erők léptek közbe, akik a népi demokratikus rendszer megdöntését akarták. Dobi István kifejtette a továbbiakban, hogy Tildy Zoltánnal együtt aggódva figyelték a beállt változásokat. Világosan látták, hogy Nagy Imre kormánya nem képes megakadályozni az ellenforradalmi erők felülkerekedését. A Kisgazdapártban már a parasztokat – Dobi István szavaival élve – a folyosókra irányították ki, az irányítást habzó szájú, magukat kisgazdavezetőknek nevező, ismeretlen egyének vették át, akik nyílt ellenforradalmi követelésekkel léptek fel. Kéthly Anna ebben az időben már sírva panaszkodott Tildy Zoltánnak, hogy az ő pártjukban, a Szociáldemokrata Pártban is ugyanez a helyzet. Kéthly Anna kijelentette, hogy ő nem ért egyet ezekkel a magukat szocdemeknek valló elemekkel, de ezekben a nehéz órákban mégis kénytelen vállalni az elnöki tisztet. A parlamentet is teljesen ellepték az ellenforradalmi erők. A Horthy-rendszer hadseregének egyenruháiba bújtatott tisztek, volt földbirtokosok és részvénytulajdonosok már arról tárgyaltak, hogy kétszáz vagy ötszáz hold földet adjanak-e vissza, és száz vagy százötven munkást foglalkoztató üzemet adjanak-e vissza a régi tulajdonosnak. Visszhangzott a parlament a „kegyelmes”, „méltóságos” és „excellenciás uram” megszólítástól. Határozottan leszögezte Dobi István, hogy ha a munkás-paraszt forradalmi kormány meg nem alakul, akkor az ellenforradalmárok győztek volna, és visszaállították volna a földbirtokosok és gyárosok uralmát. Beszélgetésünk ezzel befejeződött. Dobi István sok sikert kívánt Nógrád megye dolgozóinak a további munkához, és kért bennünket, hogy teljes egységben és szilárdságban erősítsük a munkások és parasztok népi hatalmát, s annak a reményének adott kifejezést, hogy az ország is megtalálja azt a középutat, melyen Nógrád megye haladt a forradalom idején. Kádár elvtárssal folytatott tárgyalásunk olyan két kérdés köré csoportosult, amely nemcsak a megye, hanem az egész ország lakosságát főképpen foglalkoztatja. Ez a két kérdés az ellenforradalom és a szovjet hadsereg beavatkozásának és kivonásának kérdése. Az első kérdéssel kapcsolatosan nem ismételjük el ugyanazokat, amiket már Dobi Istvántól is hallottunk és Kádár elvtárs megismételt. Megjegyezzük, hasonlóképpen fejtette ki a budapesti eseményeket, és elmondotta, hogy az események folytán kényszerítve érezte magát arra, hogy Nagy Imre kormányából – amely már nem volt képes rendet teremteni az ellenforradalom erői között – kiváljon és új kormányt alakítson. Erre elsősorban az késztette, hogy az ellenforradalmi erők a fehérterror minden eszközével, teljes nyíltsággal akcióba léptek. Elmondotta, hogy nemcsak egyszerű vagyonkövetelésekről és kivégzésekről volt szó, hanem arról is, hogy elég volt, ha az utcán valaki elkiáltotta magát, hogy itt is egy kommunista, rárohantak, és az illető – legtöbb esetben teljesen ártatlan – embert a legborzalmasabb kínzásoknak és kivégzéseknek vetették alá.

314

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Szemtanúk ezrei beszélnek ezekről a borzalmakról. Láttak gépkocsival szétszaggatott embereket. Más embereknek szemüket szúrták ki, fülüket szaggatták szét. Egyszerű párttagok feleségeit agyonlövöldözték, és kisgyermekeiket a falhoz verték. Mindezek azt mutatták, hogy féktelen ellenforradalmi terror dúl Magyarországon. Megjegyezte, hogy ezek az események nemcsak Budapesten fordultak elő, hanem vidéken is. Gépkocsival indultak el terroristák a Dunántúlra, Győr, Veszprém, Bács-Kiskun, Heves stb. útvonalakon, s a községekben mindenütt borzalmas kínzások jelezték útjukat. Ugyanakkor ellenforradalmárok Nyugat-Németországban volt csendőrezredeket vontak össze, akik már csatlakoztak az atlanti tömbhöz. Ennek az a jelentősége, hogy lehetőséget adott volna az amerikai hadseregnek arra, hogy Magyarországot megszállja. Ezek azok a tények – mondotta Kádár elvtárs – és az a bűnös politika, amelyet Rákosiék folytattak, s amelyek arra késztettek engem, hogy a – már előzőleg kért – szovjet hadsereg segítségét felhasználva felszámoljuk a fehérterror garázdálkodását és megszilárdítsuk a munkás-paraszt népi hatalmat. Kádár elvtárs határozottan – a kormány álláspontjaként – leszögezte, hogy teljes egészében egyetért a dolgozók jogos követeléseivel, forradalmi vívmányaival, és azt a kormány magáévá is teszi. Azonban éppen ennek a biztosítására szükséges, hogy az ellenforradalmat minél előbb felszámoljuk, s meginduljon a békés termelőmunka, helyreálljon a rend, a biztonság és nyugalom. A kormány nevében leszögezte, hogy a dolgozók forradalmát testvérharcnak tekinti. Aki ebben részt vett, nem tartják bűnösnek, s éppen ezért semmi felelősségre vonást nem eszközölnek ellene. A beszélgetés közben feltett kérdésekre az alábbiakban válaszolt: Az egyik kérdés úgy hangzott, hogy miért van itt a szovjet hadsereg Magyarországon. Válasza az volt, hogy a szovjet hadsereg szabadította fel Magyarországot a földbirtokosok és tőkések uralma alól, és az itt maradt egységek, amelyek a ´45-ös háborús időszak napjaitól eltekintve békésen éltek itt Magyarországon, és ha egy kis számban jelentettek is terhet az államnak, ugyanakkor, ha ugyanannyi magyar katonát kellett volna fegyverben tartanunk olyan technikai felszereléssel, ötvenszer többe került volna, mint az itt lévő szovjet hadsereg. Kijelentette, hogy nem szívesen kérték a szovjet hadsereg beavatkozását, és azt is meg kell mondani, hogy ők sem szívesen jöttek, de a fenti okoknál fogva kénytelenek voltak rá. Kijelentette továbbá, hogy mihelyt a néphatalom megszilárdul, ki fognak menni országunkból a szovjet csapatok. Erről kész tárgyalni velünk a szovjet kormány is. A népi hatalom megszilárdulása után lesz nemzeti függetlenségünk. Ennek a megvalósításához kér támogatást a kormány nevében Nógrád megye dolgozóitól. Külön kérdésként vetettük fel a semlegesség kérdését. Kádár elvtárs válaszában kifejtette, hogy a semlegesség őszinte óhaja az embereknek, de ahhoz a feltételeknek is meg kell lenni. A mi országunk olyan helyen van, amely évezredek óta a népek országútja, és meg kell teremtenünk a feltételét annak, hogy valóban semlegesek is lehessünk, s ehhez elsősorban egy erős, jól felfegyverzett hadseregre van szükségünk.

315

Dokumentumok A továbbiakban elmondotta, hogy rengeteg olyan kérdés van még, amelyet a jövőben meg kell oldani a nép akarata szerint. Ilyennek nevezte pl. a címer kérdését, a déli harangszót, a formaruhát és egyebeket, amelyek mind jogos követelések, nemzeti életünk hagyományai, és helytelen lenne ezeknek az elvetése. Nyomatékosan felhívta figyelmünket arra, hogy a fő feladat most az, hogy az ellenforradalmat elfojtsuk. Tudnunk kell azt, hogy a börtönökből mintegy húszezer közönséges bűnöző szabadult ki, akik úgy Budapesten, mint egyes vidéki városokban fosztogatnak, gyújtogatnak és ártatlan embereket lövöldöznek le. Ezekkel mindenütt le kell számolni. Az elkövetkező idők feladatai között első helyen említette meg a munkás-paraszt hatalom megszilárdítását. Ezzel párhuzamosan talpra kell állítani a munkásosztályt, tömöríteni a szocialista erőket – világnézetüktől, pártállásuktól függetlenül –, és ezzel meg tudjuk erősíteni a Szocialista Munkáspártot. Az egypártrendszerre vonatkozóan kijelentette, hogy károsnak tartja a többi pártoknak a felszámolását, különösen olyan formában, mint ahogyan az történt. Azonban most nem az a fő feladat, hogy pártharcokat, pártok közötti villongást idézzünk elő, hanem hogy egységesen sorakoztassuk fel a nép minden rétegét az ország talpra állítása és a népi hatalom megszilárdítása érdekében. Felvetődött a baloldali szélsőség, illetve a bosszúállás kérdése is, amivel kapcsolatosan kifejtette, hogy azokat, akiket a dolgozó nép akarata félresöpört vagy félre akar söpreni, önmaguktól álljanak félre, ne várják meg, amíg félreteszik őket. Itt elmondotta, hogy az ő környezetében is jelentek meg olyan volt munkatársak, akik nem bírták a nép bizalmát, s akik elszakadtak a tömegektől, és ő is őszintén megmondotta, hogy visszatérésük csak tehertétel a pártnak. A sztrájkjog kérdésével kapcsolatban kifejtette még, hogy formailag az eddig sem volt betiltva, azonban a dolgozók nem sztrájkoltak. Kifejtette továbbá, hogy a sztrájkjog is csak akkor érheti el célját, ha nem süketek és vakok vezetnek, mert hiszen süketeknek és vakoknak hiába sztrájkolnak, azok azt úgysem értik meg. A küldöttség budapesti tartózkodása idején sok pesti dolgozóval beszélgetett, aminek alapján meggyőződött arról, hogy a kormány álláspontja az egyedüli kivezető út abból a tragédiából, amely az országra szakadt. A dolgozókkal folytatott beszélgetésről külön tudósításokban fogunk még beszámolni a sajtó hasábjain. A küldöttség meg van győződve arról, hogy Nógrád megye dolgozó népe is helyesen értékeli az elmúlt időszak eseményeit, és egységesen nyújtanak segítséget az országot talpra állító munkában, mint az első, legfontosabb feladat végrehajtásában. Salgótarján, 1956. november 8. A Nógrád Megyei Ideiglenes Munkás-Paraszt Forradalmi Bizottság küldöttsége NML PA 33. f. 1. fcs. 5. ő. e.

316

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről 22. / Balassagyarmaton együttes ülést tart a forradalmi és a régi tanács végrehajtó bizottsága – Balassagyarmat, 1956. november 10. Jegyzőkönyv Készült 1956. november 10-én, a Balassagyarmati Járási és Városi Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának és a Balassagyarmati Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának közös üléséről. Jelen vannak: dr. Daróczi Gusztáv, a nemzeti tanács elnöke, dr. Magyar Pál, a forradalmi tanács titkára, Juhász Aladár, a forradalmi tanács alelnöke, Menczel József, Bargár Ödön, Sallói Aladár, Leszenyiczky János, Várkonyi Róbert, Szabó Sándor, László Aladár, Vizi Ferenc, Gáspár Mihály dr., Basa István dr., Komor János, Pásztor Jenő dr., a forradalmi tanács vb-tagjai, továbbá Kesse Antal, a járási tanács vb-elnökhelyettese, György István vb-elnökhelyettes, Soós János, a városi tanács vb-elnöke, Szarvas János vb-elnökhelyettes és Kemény János, a városi tanács vb-titkára, Tandel József, Vajó István, a pártbizottság vezetői. Daróczi Gusztáv felkéri Gál Lajos polgártársat, hogy számoljon be budapesti küldöttségéről, illetve az ott tapasztaltakról. Gál Lajos a jegyzőkönyv mellé csatolt beszámolója alapján referál a kormánynál való kihallgatásáról.1 1

A beszámolót nem találtuk meg. Előkerült viszont Pásztor Jenő 1957. március 30-ai rendőrségi vallomása, amelyben részletesen leírja, hogy miként lett tagja Gál Lajossal együtt a Kádár-kormányt meglátogató salgótarjáni küldöttségnek. Pásztor szerint november 7-én reggel a Nógrád Megyei Munkás-Paraszt Forradalmi Bizottság kérte a Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Tanácsot, küldjön két embert Salgótarjánba, hogy előzetesen megtárgyalják a másnap Budapestre utazó küldöttség programját. A balassagyarmatiak Gált és Pásztort küldték az előzetes egyeztetésre a megyeszékhelyre, ahová kb. fél tízkor érkeztek meg. Ott találkoztak a leendő küldöttség tagjaival, és megegyeztek abban, hogy másnap reggel hat órakor, előzetesen egyeztetett programmal indulnak Salgótarjánból a fővárosba, s addig a balassagyarmatiak döntsék el, ki lesz az a két fő, aki Balassagyarmatot és a Balassagyarmati járást képviseli. A két fő kijelölésére még aznap este, a Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Tanács vb-ülésén sor került. Ugyanazt a két személyt, Gált és Pásztort választották meg, akik délelőtt Salgótarjánban voltak. Ezen az ülésen próbálták meghatározni azt is, hogy milyen kérdéseket vessenek fel a gyarmatiak Kádáréknak. Kovács Sándor, az MDP (MSZMP?) járási titkára ekkor ismertette az új kormány programját, majd ezt követően Gál Lajos azt javasolta, hogy azokkal a követelésekkel kiegészítve fogadják el az új kormány programját, amelyeket az elmúlt két hét során már elértek – például azzal, hogy kérik a szovjet haderők kivonását, a semlegességet, a szabad vallásgyakorlást, a többpártrendszert, a minél előbbi választás kitűzését, a déli harangszó bevezetését, a Kossuth-címer használatát és egyéb nemzeti hagyományok visszaállítását. – Érdekesen, az akkori helyzetet jól érzékeltetve foglalt állást a Kádár-kormány programjával kapcsolatban az ülésen Magyar Pál, a tanács titkára. Véleménye szerint

317

Dokumentumok A beszámolóhoz az alábbi kérdések merültek fel: Vizi Ferenc: Gál polgártárs a kormány előtt tett-e fel kérdést az ávót illetőleg? Juhász Aladár: A nemzeti bizottságok tagjai ellenforradalmároknak vannak e nyilvánítva? Komor János: Miért volt szükség arra, hogy a jelenlegi kormány a szovjet katonai erőt kérje segítségül? Miért nem szüntetik be a harcokat? Juhász Aladár szerint keveset mond a kormány ahhoz, hogy a magyar nép világosan értsen, nem tudja, hogy hányadán vagyunk. 1 László Aladár: Gál polgártárs és a többi küldöttek tolmácsolták-e azt a nézetünket, hogy mi nem vagyunk ellenforradalmárok, mi nem akarjuk a Horthy-féle fasizmust? Itt nincsenek Balassagyarmaton dzsentri emberek! Gál Lajos beszámolóját kiegészíti a feltett kérdésekre megadott válaszával: Kádár bajtárs elmondotta, hogy az ávó nem lesz visszaállítva, ettől nem kell félni. Továbbá az is tisztázódott, hogy Balassagyarmaton nincsenek ellenforradalmárok, ezt csak a salgótarjániak állították. De már ez a kérdés is tisztázódott, bebizonyosodott, hogy Balassagyarmaton becsületes magyarok vannak. Megmondottuk, hogy mi nem érezzük magunkat ellenforradalmároknak, mert hiszen mi a kapitalista rendszer ellenségei vagyunk. A Kádár-kormány kifejezte, hogy elítélik a bal- és a jobboldali szélsőséget is. Feltettem a kérdést, hogy ha mindenki így érez, akkor miért nem szüntetik be a harcot. Kifejeztük, hogy ha van még olyan, aki a harcot akarja, azokat el kell taposni, mert mi nem kívánunk harcolni. Kádár azt válaszolta, hogy nem olyan könnyű beszüntetni a harcot. Hozzászólások a beszámolóhoz és viták: Komor János: Fejezzék be a harcot, mert mi gyűlölt ellenségei vagyunk a jobb- és a baloldali szélsőségeknek, mi a középúton akarunk haladni! Soha nem volt „a Kádár-kormány programját illetően már csak azért is állást kell foglalnunk, nehogy ellenforradalmi csoportnak bélyegezzenek bennünket”. Daróczi Gusztáv, a forradalmi tanács elnöke pedig így nyilatkozott: „Mi a kormány programjának a zömével teljesen egyetértünk, de nem vagyunk meggyőződve, hogy a lakosság hogyan vélekedik erről.” – Mindezek után nem véletlen, hogy Pásztor Jenő bizonytalanná vált, s az ülést követően felkereste Kovács Sándor járási párttitkárt, hogy kikérje véleményét arról, milyen kérdéseket vethetnek fel Kádárnak. Pásztor szerint Kovács azt tanácsolta neki, hogy az esti ülésen megfogalmazott kérdések közül mind kényes, ezért a megbeszélésen majd figyelje a tarjániakat, illetve az egész tárgyalást, és ahhoz alkalmazkodjon. Egyet azonban mindenképpen kérjen Balassagyarmat számára, mégpedig egy kb. ötszáz főt foglalkoztató könnyűipari üzem létesítését, „… mert ez több éven keresztül hiányzik Balassagyarmaton. Ezzel ebben a tisztviselő-városban a munkanélküliség helyben megoldható lenne, s nem kellene a városból több kilométerre járnia a dolgozóknak …” (ÁBTL V– 141434. 105-106. o.) – Egyébként a rendelkezésünkre álló november 7-ei jegyzőkönyvben egy szó sem esik Gál és Pásztor küldetéséről. A fentieket Pásztor Jenő tanúvallomása és a november 7-ei jegyzőkönyv szövegének egybevetése után rekonstruáltuk. 1 Helyesen: állunk.

318

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről olyan egységes a magyar nép, mint ebben a forradalomban! Ez nem olyan, mint a francia forradalom volt, amiről mindannyian tudunk, mert itt a magyar nép nem harcolt egymás ellen. Juhász Aladár: Szerintem, ha az ellenforradalmárok át tudják venni a hatalmat, akkor rossz volt a pártvezetés, rossz volt az ifjúság nevelése és így tovább. Olyan rádiószózatot sugározzanak, amiből ért a nemzet, mert a jelenlegi rádióleadásokból bizony keveset érteni, állandóan csak tánclemezek járnak. Gál Lajos: Ide kapcsolódva, elfelejtettem közölni a vb tagjaival azt, hogy a tánclemezekre vonatkozóan is kifejtettük nézetünket, elmondottuk, hogy az ilyen lemezek forgatása még korai, amikor gyászol a nemzet. Így Kádár intézkedést tett, hogy ilyen egyelőre ne legyen. Továbbá eleget tett az országból befutott azon kérésnek, hogy délben harangozzanak, ez már meg is történt, ezt már valamennyien hallottuk. Daróczi Gusztáv: Meg vagyok róla győződve, hogy akik itt ülünk, valamenynyien tudjuk, hogy mit jelent a forradalom. Itt dicséret érdemli1 a forradalmi tanács valamennyi tagját, amikor a legnehezebb időben nem adtunk helyt az egyes jelentkező pártok megalakulásának,2 kifejeztük, hogy ez még korai, és nem ez a legfontosabb kérdés. Én az ellenforradalmárokat úgy magyarázom meg, akinek tagjai voltak a börtönből kiszabadult rablók és egyéb bűnözők.3 Mi itt is óvatosak voltunk, és csak a politikai foglyokat engedtük ki. De arról is meg vagyok győződve, hogy ha október 23-án a rádióhoz nem Gerő, hanem Kádár állt volna, akkor nem ütötte volna fel a fejét az ellenforradalmárok ténykedése. László Aladár: Maguk a salgótarjániak is ellenforradalmároknak neveztek bennünket. Ez pedig nem állja meg a helyét, mert Balassagyarmaton nem félnek a határőröktől, mint ahogy Salgótarjánban, ott még most is a sötét erők megfélemlítik a népet az ilyen mondásokkal. Sallói Aladár annak a javaslatának ad kifejezést, hogy a végrehajtó bizottság hozzon egy olyan értelmű határozatot, hogy a küldöttek által észlelt tapasztalatokat ismertessék úgy a város, mint a járás dolgozóival. Erre azért van szükség, mert a nép úgy véli, hogy a Kádár-kormány nem eléggé ismertette meg eddig a néppel a véleményét. Sokkal jobban kellett volna kivinni a nép közé a szabad választást és egyebeket, amit a nép kíván egységesen.4 Ezért az a javaslatom, hogy …5 Gál és Pásztor polgártársak maguk is ismertessék személyesen a budapesti küldöttségük útján tapasztaltakat, mondják el, hogy milyen ígéreteket 1

Helyesen: illeti. Vagyis: megalakulási kérelmének, igényének. 3 Talán valahogy így értelmezhető a mondat: Én az ellenforradalmi tevékenység felbukkanásáért a börtönből kiszabadult rablókat és egyéb bűnözőket tartom felelősnek. 4 Helyesen: mindaz, amit a nép kíván. 5 Az úgy szócskát hagytuk el. 2

319

Dokumentumok kaptak. Bár a beszámolóban vannak már konkrétumok, azonban a nép azt hallani és tudni akarja. A végrehajtó bizottság a felvetett javaslatot egyhangúlag elfogadja, és úgy határoz, hogy a Gál Lajos polgártárs által felolvasott beszámolót sokszorosítani fogják, és azt a községekben, valamint a városban is ismertetni fogják, valamint személyesen fognak kimenni a lakosság körébe – úgy Pásztor, mint Gál polgártársak – a beszámoló ismertetése végett.1 Várkonyi Róbert: Ez a határozathozatal már annál is inkább jó, mert aki járt kint vidéken, annak tudni kell, hogy a nép a Kádár-kormányt nem akarja elismerni, mivel még nem ismeri az állásfoglalását. Magyar Pál: Felvetődött a beszámolóban az is, hogy a Kádár-féle kormány le akarja szűkíteni a forradalmi tanácsot. Ez nagyon helyes. De felteszem a kérdést, hogy a régi végrehajtó bizottság képes lesz-e teljesíteni az államigazgatást. Én most nem személyekről beszélek, hanem destruált apparátusról. Ugyanis tegnap már a régi apparátus átvette a vezetést. Kérdezem én: mit tettek az államigazgatás terén? Éppen ezért javasolom, hogy a forradalmi tanács ebben a kérdésben foglaljon állást, és vegye fel a kapcsolatot a kormánnyal, hogy meg1

A két küldött fővárosi szereplését fokozott, ellenérzésektől sem mentes érdeklődés övezte mind a forradalmi tanács, mind a város lakossága részéről. A forradalmi tanács operatív irányító testülete, a végrehajtó bizottság, lényegében Gál írásos beszámolója és szóbeli kiegészítése alapján elfogadta ténykedésüket. Viszont teljesen másként reagált a küldöttek fővárosi útjára a város lakossága. Ennek nagy valószínűséggel két oka volt. Egyrészt az, hogy hallották a rádióban a Pásztor Jenővel készült interjú kommentárját, másrészt pedig az, hogy – a forradalmi vb határozatától eltérően – Gál és Pásztor nem tájékoztatta a város lakosságát a Kádárékkal folytatott tárgyalás eredményéről. Ezen utóbbinak meg is lett az eredménye, amelyet Pásztor Jenő így foglalt össze 1957. március 30-ai rendőrségi vallomásában: „Az eredményről a lakosságot hangoshíradón kívántuk tájékoztatni, de az … elromlott, és így a nép a tárgyalásról mit sem tudott. Ebből lett nagy káosz. Megrágalmaztak, hogy karrierista vagyok, azért mentem a Kádár-kormányhoz, mert képviselő akarok lenni. Ráírták a házam falára, amikor másnap a Kádár-kormánytól hazajöttem, hogy ’Hazaáruló!’, ’Reszkessenek a forradalom ellenségei, a Pásztor Jenők!!!’, ‘Halál a vörösökre, halál a kommunistákra!’. Mindezek nyomai fellelhető módon a házam falán megtalálhatók. Öles plakátokat vett le a falról a szaksegéd…”, valamint látták a magasépítők éjjeliőrei is, „hogy a házamra a fenti plakátokat kiragasztották. Én a plakátokat nem láttam, egy maradt meg belőle, az meg is van.” (Lásd HL BKB B. II. 712/1957. 292. o.) „A városban azt beszélték, hogy azért mentem a Kádár-kormányhoz, hogy eladjam a járást. Ugyanis senki sem tudta a forradalmi tanács végrehajtó bizottságán kívül, hogy engem oda a vb delegált, és minden tiltakozásom dacára mennem kellett. Mindenki azt hitte, hogy önként mentem. A meglévő népszerűségemet pillanatnyilag pillanatok alatt elvesztettem. Állandó támadásnak voltam kitéve, a forradalmi tanács vb-ben is nem jó szemmel nézték ténykedésemet, mert azt mondták, hogy mint a járási hazafias népfront elnöke, a forradalom előtti időkben a járási pártbizottsággal tartottam a kapcsolatot.” (ÁBTL V–141434. 107-108. o.)

320

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről vitassák, továbbra is államhatalmi szervként működjenek-e a forradalmi tanácsok vagy sem. Gál Lajos: Utasítást kaptunk arra, hogy egyelőre ne várjunk semmiféle intézkedést, hanem a forradalmi tanács intézkedjen úgy, ahogy jónak látja. Ugyanis ha a forradalmi tanács azt látja, hogy a régi vb nem tudja a feladatot ellátni, akkor a forradalmi tanácsnak kell kézbe venni az államigazgatást. Daróczi Gusztáv: Ez azt jelenti, hogy a forradalmi bizottság politikai tanácskozó szervként fog továbbra is működni, és nem tanácsadó szerv lesz, így együtt kell működnie a régi végrehajtó bizottsággal. Soós János: ezt a feltevést jónak látja, ha a régi vb a forradalmi tanáccsal együtt fog működni, mert az a meglátása, hogy a forradalmi tanácsnak nagyobb súlya van. A végrehajtó bizottság egyhangúlag úgy határoz, hogy a régi vb és a forradalmi tanács vb együtt fog működni, az írásos utasítások is kifelé mindkét vb aláírásával fognak történni. A forradalmi tanács kétnaponként, a járási és városi vb pedig kéthetenként fog ülésezni, mely ülésre úgy a vb, mint a forradalmi vb tagjaiból is egyesek meg lesznek híva. Várkonyi Róbert: Ennél a kérdésnél, illetve ide kapcsolódva több kérdés is felvetődik, mint pl. a munkástanácsok működése. Ugyanis nekem az a javaslatom, hogy a járási és a városi vb egészüljön ki azokkal, akiket a községek választanak. Továbbá javasolja, hogy távmondatként kell kiadni a községek felé, hogy a régi vb-nek közösen kell működnie a forradalmi vb-vel. A végrehajtó bizottság a felvetett javaslatot elfogadta, és azonnal megtette az intézkedést a telefonon leadott távmondat közlésére. Daróczi Gusztáv: Miután a küldöttek által ismertetett beszámolót tárgyaltuk, fontos kérdésként vetődött fel a közbiztonság és a közellátás helyzete. A közbiztonság fenntartása érdekében az a javaslatom, hogy a jelenlegi nemzetőrség létszámát emeljük fel. Éppen ezért döntsünk abban a tekintetben, hogy ezek az emberek miként és honnan kapjanak fizetést. Bargár Ödön: Tizennégy diákom és két olyan emberem van, akik fizetést nem kapnak, a többiek a vállalattól kapják az illetményt. Juhász Aladár: A nemzetőrség megerősítése azért is fontos kérdés, mert amint tudjuk, nagyméretű1 lopások vannak. Így olyan embereket kell alkalmazni, akik vállalatnál dolgoznak és onnan kapják továbbra is a fizetést. Ugyanis sok olyan vállalati ember van, ahol nincs munka, 2 és a fizetést kapják. Persze ezek az egyének lehetőleg katonaviselt emberek legyenek! Javasolta, hogy a diákokat fokozatosan váltsuk le, mert ezeknek elsőrendű feladatuk a továbbtanulás. 1 2

Inkább: komoly. Helyesen talán: akinek nincs munkája.

321

Dokumentumok Szabó Sándor javasolja, hogy a fizetésre vonatkozóan a bankkal fel kell venni a kapcsolatot. Szerinte az ilyen embereket meg kell fizetni, akik a közbiztonságra vigyáznak, és az ilyen illetmények kifizetése nem hiábavaló és felesleges. A végrehajtó bizottság egyhangúlag úgy határoz, hogy hatvan főre felemeli a nemzetőrség létszámát, és azok az egyének, akik a vállalattól nem kapnak illetményt, napi huszonöt forinttal lesznek fizetve, valamint a kosztot kapják, amit a laktanyában kapnak. A végrehajtó bizottság megbízza Juhász és Bargár polgártársakat, hogy a diákokat folyamatosan váltsák le, és helyettük 1 katonaviselt embereket tegyenek. Daróczi Gusztáv: Amint az előbb is említettem, a közbiztonság kérdése után a közélelmezés vetődik fel. Ugyanis felvetette 2 fejét az árdrágítás. Éppen ezért javaslom, hogy hangoshíradón adjuk a közönség tudomására, hogy mind a vevő, mint3 az eladó árdrágítás miatt büntetve legyen, mert nem megengedhető tény az, hogy a jelen időben a falu kizsarolja a városi népet. A végrehajtó bizottság a felvetett javaslatot határozatba foglalja, és állást foglal amellett, hogy az árdrágítást szigorúan büntetni fogja, amit a lakossággal is közölni fog. Kesse Antal a határozathoz annyit tesz hozzá, hogy meg kell indítani a felvásárlást, és így biztosítva lesz a piac, ezt a kereskedelmi csoport és a begyűjtési szervek el is tudnák látni. A végrehajtó bizottság a feltett javaslatot elfogadja, és úgy határoz, hogy szabad felvásárlás útján fogják biztosítani a közellátást. György István: Itt kell megemlítenem, hogy intézkedést kell tenni a cukorrépa szállítására is, mert amint látjuk, az állomásokon raktározott cukorrépa romlásnak van kitéve, és éppen ezért fel kell venni a kapcsolatot a Selypi Cukorgyárral. Gál Lajos: Én mint a balassagyarmati MÁV fűtőházi főnöke vállalom, hogy a cukorrépa szállítását elintézem. Továbbá tolmácsolom a hozzám befutott oly értelmű kéréseket, hogy az engedélyezett vadászfegyvereket adjuk vissza. A végrehajtó bizottság a javaslatot elfogadja, és határozatot hoz, hogy az elvett vadászfegyvereket úgy a városban, mint a községekben …4 is visszaadják jogos tulajdonosaiknak. Juhász Aladár: Nekem aggályom van a tekintetben, hogy a TEFU nincs kemény kézben, ugyanis a kocsik ellenőrzés nélkül futkároznak a városban, valamint a járásban, amiről az éjszaka folyamán meggyőződtem. Ugyanakkor a TEFU

1

Inkább: helyükre. Helyesen: felütötte. 3 Helyesen: mind. 4 A lévő falvakban szavakat elhagytuk. 2

322

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről nemzetőrsége se legyen önálló, mint ilyet szüntessük meg! A telepőrséget is át kell adni a nemzetőrségnek. Daróczi Gusztáv indítványozza, hogy a TEFU vezetőjét, Vincze András polgártársat hívják meg a vb-be. Továbbá megemlíti, hogy Münnich polgártárs közleménye, hogy a határőrséget továbbra is kézben kell tartani. Éppen ezért a végrehajtó bizottság megbízza Juhász Aladár alezredes bajtársat, hogy hétfőn tegyen jelentést az állomány szervezéséről. Komor János javaslatként terjeszti elő, hogy – miután a beszámolóból kitűnik, hogy a jelenlegi kormánynak milyen politikai elképzelései vannak, éppen ezért – a Balassagyarmati Forradalmi Bizottság haladéktalanul terjessze fel a kormánynak, hogy a szovjet csapatok azonnal szüntessék be a katonai akciójukat. Szabó Sándor: Ehhez a javaslathoz én is kapcsolódom, mert kint a községekben a dolgozók ezt vetik fel legelőször, és e mellett foglalnak állást. Vizi Ferenc tudomására hozza a végrehajtó bizottságnak, hogy Hugyag községbe a csehek átjárnak, és lehetetlen falragaszokkal árasztják el a községet, ami pánikot kelt. Tudomásom szerint Juhász alezredes bajtárs úgyis átmegy Szlovákiába, kérjük, hogy ezt a kérdést vesse fel feléjük, és tiltakozzon az ellen, hogy bármilyen röplapokat is terjesszenek a magyar községekben! Több tárgy nem volt, az elnök az ülést bezárta, valamint felkéri a végrehajtó bizottság tagjait, hogy kedden, november 13-án közös végrehajtó bizottsági ülés lesz, amire kéri a vb tagjainak a megjelenését. K. m. f. ÁBTL V–141434. A) 341-345. o.

23. / Balassagyarmaton együttes ülést tart az ideiglenes forradalmi tanács, valamint a régi járási és városi tanács végrehajtó bizottsága Balassagyarmat, 1956. november 12. Jegyzőkönyv Készült Balassagyarmaton, 1956. november 12-én, a járási és városi ideiglenes forradalmi nemzeti tanács, valamint a Balassagyarmati Járási és Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága közös ülésén. Jelen vannak: A Balassagyarmati Járási és Városi Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács részéről: dr. Daróczi Gusztáv elnök, Juhász Aladár és Pásztor Jenő elnökhelyettesek, dr. Magyar Pál titkár, Menczel József, Bargár Ödön, Komor János, Balanyi Mihály, László Aladár, Oravecz István, Szabó Sándor, Várkonyi Róbert, Gál Lajos, Bencsik István, dr. Basa István, Kos József vb-tagok.

323

Dokumentumok A járási tanács végrehajtó bizottságának tagjai: György István és Kesse Antal vb-elnökhelyettesek, Rasman István vb-titkár, Balla István, Katók Miklós, Bartos Pál, Koncz István, Medvegy János, Varga Jánosné, Tandel József vb-tagok. A városi tanács vb részéről: Soós János, Moldoványi János, Szalkay Zoltán. Jelen vannak továbbá: Kovács Árpád, Fülöp Gyula, Papp László (TEFU), Papp László közlekedési csoportvezető mint az egyes napirendi pontok előadói. Dr. Daróczi Gusztáv, az ideiglenes forradalmi tanács elnöke üdvözli a megjelenteket, és megnyitja az ülést. Felkéri Kovács Árpád polgártársat, ismertesse a vb előtt kívánságát. Kovács Árpád a végrehajtó bizottság elé terjeszti a nyugdíjasok azon kérelmét, hogy valami úton-módon adjanak módot arra, hogy a nyugdíjjogosultak nyugdíjfolyósításban részesüljenek mindaddig, amíg ezt a nyugdíjintézet el nem intézi hivatalból, illetve amíg ezt a kölcsönkapott összeget vissza nem téríti. A végrehajtó bizottság az előterjesztett javaslatot elfogadta, és meghozta az alábbi határozatot: Határozat: A két végrehajtó bizottság együttesen utasítja a járás és a város pénzügyi osztályainak vezetőit, hogy a költségvetésükben biztosított szociális alapot vizsgálják felül, és a rendelkezésre álló összeget a városban élő nyugdíjjogosultak, de jelenleg nyugdíjfolyósításban nem részesülő személyek részére juttassák. Felelős: Oravecz István és Molnár József. Határidő: azonnal. Juhász Aladár: Javasolom a végrehajtó bizottságnak, hogy tegyen intézkedést arra vonatkozólag, hogy az erdőirtásokat akadályozzák meg. Ugyanakkor az egyéni udvarokra behordott, jogtalanul kivágott fákat a TÜZÉP-re hozassák be, és azt itt osszák ki, illetve mérjék ki! Rasman István: Kívánatos, hogy a községek felé adjunk egy utasítást, hogy csak az érvényben lévő rendelet szerint adják ki a favágási engedélyeket. Dr. Abay-Nemes Gyula: Nekem az a javaslatom, hogy a származási igazolást is követeljük meg, mert hiszen az nem volna helyes, ha a favágást teljesen leállítanánk, mert hiszen most van az ideje a favágásnak falun. A végrehajtó bizottság a felvetett javaslat mellett állást foglal, és meghozza a következő határozatot: Határozat: A két végrehajtó bizottság együttesen utasítja a mezőgazdasági osztályt és a községi tanácsok végrehajtó bizottságait, hogy favágási engedélyt csak az arra

324

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről jogosultaknak – és a rendeletben előírt módon – adjanak ki. Fát engedély nélkül kivágni és szállítani nem lehet. Gondoskodjanak a végrehajtó bizottság illetékesei arról, hogy a nemzetőrség a fakivágásokat és azok szállítását ellenőrizze, és az ezzel kapcsolatos törvénysértéseket a legmesszebbmenőkig szüntessék meg! Az engedély nélkül kivágott, illetve szállított fát kobozzák el, és azt további intézkedésig a községi tanácsok udvarán tárolják! Az engedély nélkül kivágott vagy szállított fa tulajdonosaival szemben az eljárást, illetve a feljelentést a járás illetékes szerveihez tegyék meg. Felelős: mezőgazdasági osztályvezető. Határidő: azonnal. Juhász Aladár: Tudatom a végrehajtó bizottság tagjaival, hogy – a tegnapi észrevételem alapján – Hugyag községben több olyan személynél van fegyver, akik arra illetéktelenek. Ugyanakkor az ottani illetékes tanács tizenhét embert ítélt el. Az ilyen dolog megengedhetetlen, mert ha ezt nem fogjuk1 erélyesen, akkor más községekben is lesznek ehhez hasonló megnyilvánulások. Rasman István: Nekem is vannak ehhez hasonló észrevételeim, ugyanis Drégelypalánk községben is egyszerű embereknél puska van, és felelőtlenül lövöldöznek. Daróczi Gusztáv: A fegyver beadására már hozott az ideiglenes forradalmi tanács egy határozatot, de sajnos nem lett leadminisztrálva. Ki kell adni egy felhívást, hogy aki holnap 12 óráig leadja a fegyverét, mentesül a büntetőjog következményei alól. Sürgős feladat a nemzetőrség megerősítése, ezt már különben is tárgyaltuk az elmúlt napokban, kérem, hogy Bargár polgártárs adjon erről jelentést. Bargár Ödön: A nemzetőrséget katonaviselt emberekkel kellene feltölteni, van is már harminc ilyen főm, és így a diákokat le tudom szereltetni. Rasman István javasolja, hogy a nemzetőrség vezetőségét erősítsék meg, mert ez is nagyon fontos, és a szolgálatokat a községekben is vezessék be. A végrehajtó bizottság a feltett javaslatokra az alábbi határozatot hozta: Határozat: A két végrehajtó bizottság együttesen utasítja a nemzetőrség és a kiegészítő parancsnokság vezetőit, hogy gondoskodjanak arról, hogy a fegyverek csak a nemzetőrség tagjainál legyenek, és az egyéb kint lévő fegyverek begyűjtéséről haladéktalanul gondoskodjanak. A nemzetőrség és a kiegészítő parancsnokság vezetői a két vb közös utasítása alapján a járásunk területén a csapattestüktől elszakadt és az idehaza, lakásu1

Helyesen: kezeljük.

325

Dokumentumok kon tartózkodó, tényleges állományba tartozó katonai személyek nemzetőrségbe való behívásáról gondoskodjon! Felelős: Bargár Ödön és Menczel János. Határidő: azonnal. Daróczi Gusztáv felkéri Fülöp Gyulát, a kereskedelmi csoport vezetőjét, hogy számoljon be a közellátás helyzetéről. Fülöp Gyula ismerteti a végrehajtó bizottsággal, hogy a szén, a fa, valamint üzemanyagunk fogytán van, így az üzemanyag elfogyása esetén kenyérszállításunk veszélyeztetve lesz. Éppen ezért gondoskodni kell ezeknek a cikkeknek a pótlásáról. A gabonakészleteket zárolta a kormánybiztosság. Közlöm a végrehajtó bizottsággal, hogy a jelenlegi készletünk mellett nem tudunk falura zsírt adni. A rendelkezésre álló fűszerkészlettel úgy kell gazdálkodnunk, hogy a lakosságot el tudjuk látni a továbbiakban is. A vásárlási láz már megszűnt, mivel a pénz kimerült.1 Az esti órákban kell az árukat forgalomba hozni. A hétnek két napján szolgáljanak csak ki zsírt és lisztet! Papp László TEFU: A budapesti XI. ker. Gázgyár ? képviselője itt járt, és felajánlotta, hogy só ellenében tudnának üzemanyagot adni. Jó lenne felvenni velük a kapcsolatot, hogy pénzért tudjanak üzemanyagot adni. Arról is van tudomásom, hogy a megyeiek fel akarják venni 2 a készletünket, és annak ötven százalékát el akarják vinni. Rasman István azzal a javaslattal él, hogy a kereskedelmi csoportot meg kell erősíteni, mivel a meglévő létszámmal nem tudja ezt a feladatot ellátni, ezért javaslom, hogy a begyűjtési hivatal is kapcsolódjon be. Daróczi Gusztáv: Nem tudom, mi a helyzet ebben a tekintetben, mert hiszen mi egyesítettük a várost a járással, és úgy gondoljuk, hogy így közösen ezt a feladatot el is tudják látni. De nincs semmi akadálya, hogy megerősítsük a kereskedelmi csoportot a közellátás terén. Szerintem a Rasman kartárs által felvetett javaslatot el lehet fogadni. György István: Minden községben vannak begyűjtési megbízottak, ők is kapcsolódjanak bele a felvásárlási munkába! Bencsik János: Én a magam részéről ezt nem ajánlom, mert tudnunk kell, hogy a múltban nem valami népszerűek voltak3 az ilyen begyűjtési megbízottak. Pásztor Jenő: Én magam sem ajánlom, hogy begyűjtési hivatal legyen. Bár ez csak lélektani valami, de mégis fontos, hogy más elnevezést adjunk neki. A végrehajtó bizottság a közellátással kapcsolatosan felvetett javaslatokat elfogadja, és meghozza a következő határozatot: 1

Helyesen: elfogyott. Helyesen: fel akarják mérni. 3 Helyesen: nem voltak valami népszerűek. 2

326

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Határozat: A két végrehajtó bizottság együttes utasítása alapján a járási tanács apparátusából közellátási bizottságot kell alakítani, illetve a kereskedelmi csoport vezetője mellé, a közellátási feladatok ellátására, megfelelő képzettséggel rendelkező dolgozókat kell biztosítani. A közellátási csoport járásunk területén teljes jogkörrel rendelkezik az élelmiszer beszerzése, szétosztása és felhasználása felett. A végrehajtó bizottság felruházza nevezett csoportot azzal a jogkörrel, hogy a járáson belül működő összes élelmezési ügyben a bevonandó szervek útján utasítási jogkörrel rendelkezzenek. Felelős: Fülöp Gyula. Határidő: azonnal. A két végrehajtó bizottság utasítja a közellátási csoportot, valamint a községi forradalmi bizottságokat, hogy az élelmiszergyűjtést a községekben indítsák be a budapesti dolgozók szükségleteinek ellátására. A begyűjtött élelmiszert a községi forradalmi tanácsok kötelesek bejelenteni a járási közellátási csoporthoz, aki1 intézkedik azok megfelelő helyre való elszállításáról, a községi tanácsok forradalmi bizottságai kiküldötteinek kíséretében. Felelős: Fülöp Gyula és a községi tanácsok, valamint a forradalmi tanácsok elnökei. Határidő: azonnal. Papp László közlekedési csoportvezető írásos bejelentést tesz az üzemanyagkészletről, és kéri, hogy a végrehajtó bizottság tegyen sürgősen intézkedést az üzemanyag kiadásának korlátozására. Daróczi Gusztáv a maga részéről ezzel egyetért, és egyben javasolja a végrehajtó bizottság felé, hogy Papp kartársnak a javaslatát, az üzemanyagot illetően fogadja el. Bár az a nézetem, hogy minden olyan intézkedést, mely a takarékosságra int, ki fogják játszani az emberek. Papp László a TEFU részéről kéri, hogy a TEFU-nak adják meg továbbra is azt a jogot, hogy a gépjárművek felett az ellenőrzést gyakorolhassa. A végrehajtó bizottság az előterjesztett javaslatot elfogadta, és meghozza következő határozatot: Határozat: A két végrehajtó bizottság együttes utasítása alapján a járás területén közlekedő összes gépkocsi-tulajdonosok kocsik feletti rendelkezési jogát felfüggeszti, és ezt teljes egészében a vb által létrehívott közlekedési csoportra ruházza át. 1

Helyesen: amely.

327

Dokumentumok A gépkocsik csak a járási közlekedési csoport által kiállított menetlevéllel közlekedhetnek. Ennek a feladatnak végrehajtása céljából a közlekedési csoport haladéktalanul vegye számba a járás területén nyilvántartott összes gépkocsikat, járműveket! A fenti rendelkezés alól kivételt képeznek a tanácsok, a rendőrség, mentők, ügyészség, körorvosok és a határőrség tulajdonában lévő gépkocsik. Az üzemanyag elosztása és annak kiszolgáltatása azonban ezekre a gépkocsikra is vonatkozik. A végrehajtó bizottságok együttes kapcsolata alapján a MÁVAUT közlekedési ellenőreit felruházza azzal a jogkörrel, hogy a járás területén közlekedő összes gépjárműveket igazoltassák a fenti rendelet betartása szempontjából. Felelős: Papp László közlekedési csoportvezető. Határidő: azonnal. Daróczi Gusztáv: Felvetődik az a kérdés, hogy a kimenő utasításokat ki írja alá. Szerintem helyes lesz, ha a megbízott osztályvezető. Rasman István: Köztudomású, hogy a járási mezőgazdasági osztályvezetőt – úgy kint a községekben, mint itt bent – a dolgozók nem szeretik, éppen ezért javaslom, hogy helyette mást tegyünk meg, aki az ilyen feladatot ellátja. Szerintem jó lesz a főagronómus. Itt kell megemlítenem, hogy van a járási tanácsnál egy másik Dudás is, aki mint személyzetis működött, ő szintén egy olyan egyén, akit a munkástanács eltávolított, illetve szabadságoltatott. Most ennek a két Dudásnak az ügyében a munkástanács határozatát kellene megerősíteni, és szabályosan fel kell nekik mondani. A végrehajtó bizottság a javaslatot elfogadta, és meghozza a következő határozatot: Határozat: A végrehajtó bizottságok a járási munkástanács által hozott, Dudás József mezőgazdasági osztályvezető és Dudás László személyi csoportvezető személyére vonatkozó határozatokat – melyben nevezetteket rendelkezési állományba helyezi – jóváhagyja, illetve megerősíti. Felelős: György István vb-elnökhelyettes. Határidő: azonnal. Rasman István: rövid előterjesztést tesz arra vonatkozólag, hogy a nemzetőrség által használt helyiséget rendbe kellene tenni, és erre 1400 Ft volna szükséges. Kéri, hogy ennek a munkálatnak a végrehajtását a vb hagyja jóvá. A végrehajtó bizottság az előterjesztést egyhangúlag elfogadja, és meghozza a következő határozatot:

328

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Határozat: A járási végrehajtó bizottság a nemzetőrség által használt helyiségeknél felmerült 1400 Ft javítási költségek kifizetését jóváhagyja. Felelős: György István vb-elnökhelyettes. Határidő: azonnal. Daróczi Gusztáv: bejelenti a végrehajtó bizottságnak, hogy holnap tanácsülés lesz, kéri a vb-tagokat, hogy készüljenek fel az ülésre. Abay-Nemes Gyula: Nekem az az érzésem, hogy a holnapi hangulat kiváltja azt, hogy személyi változások fognak előállni. Ha a helyzet megkívánja, akkor ennek is meg kell történni, mert egy a célunk ahhoz, hogy béke és nyugalom legyen. Több tárgy nem volt, az elnök az ülést bezárta. ÁBTL V–141434. A) 335-340. o.

24. / A munka részleges beindulásáról számol be az Új Úton cikkírója Salgótarján, 1956. november 13. Megyei morzsák ... Balassagyarmaton teljes a nyugalom. A nemzetőrség tagjai derekas munkát végeztek a városban. Megelőztek minden szélsőséges kicsapongást. Nagyon fontos feladat áll még előttük: igen sok fegyver van még a városban. Össze kell gyűjteniök mielőbb. Megindult a vasúti forgalom is, de a szénhiány már most fenyeget. Ezért a város küldöttsége Csehszlovákiába ment, hogy segítséget kérjen. A Betonáru- és a Műanyaggyárban elvégezték már a szükséges karbantartási munkákat, de szénhiány miatt nem indíthatták meg a termelést. Új Úton, 1956. november 13., 2. o.

25. / A balassagyarmati Előre Tsz fennmaradásáról számol be az Új Úton Salgótarján, 1956. november 13. Megmarad a balassagyarma ti Előre Tsz A balassagyarmati Előre Tsz-ben nyugodtan, rendben folyik a munka. A tagok valamennyien a szövetkezet mellett döntöttek, kivéve azt a két-három iparost, akik még a tavasszal bejelentették, hogy az ősszel már az iparban kívánnak elhelyezkedni. Jövő évi kenyerük biztosítására még októberben negyven hold búzát és hatvan hold rozsot vetettek az Előre Tsz tagjai. Új Úton, 1956. november 13., 2. o.

329

Dokumentumok 26. / Jegyzőkönyv a Balassagyarmati járás végleges munkás-paraszt forradalmi tanácsának megalakulásáról, az ideiglenes forradalmi tanácsok munkájának értékeléséről – Balassagyarmat, 1956. november 13. Jegyzőkönyv Készült: Balassagyarmaton, az 1956. november 13-án tartott munkás-paraszt forradalmi tanácsválasztás alkalmával. Jelen vannak: dr. Daróczi Gusztáv, Juhász Aladár, dr. Magyar Pál, Vajó István, Gál Lajos és a küldöttek. Daróczi: Tisztelt Tanácsülés, Kedves Magyar Hazafiak! Mindenekelőtt hálás köszönetünket nyilvánítjuk minden egyes megjelentnek, hogy a mostoha közlekedési körülményekre tekintet nélkül,1 átérezve a megjelenés fontosságát és leküzdve minden közlekedési akadályt, megjelentek. Nekünk, akik itt október 26án vagy 27-én megalakítottuk az ideiglenes forradalmi tanácsot, nem célunk az, hogy itt egy részletes beszámolót adjunk a tanácsülésnek. Lehetetlen feladat volna beszámolót adni azért, mert valamennyien, akiket a nép bizalma a forradalmi tanácsi vb-be2 beküldött, egyebet nem tettünk, mint itt bent a tanácsházán adtuk a rendelkezést, szóbelileg főleg, mert az esetek zömében azonnali intézkedésre volt szükség, nem volt idő azt a vb elé terjeszteni. Intézkedtünk legjobb lelkiismeretünk szerint. A községi forradalmi tanácsok ismerik ezeket a rendelkezéseket, mert azok kértek tőlünk felvilágosításokat. Nem kétséges, hogy hibákat követhettünk el. Nem voltak irányelvek, amelyek megszabják munkánk működését,3 mi szívvel-lélekkel egyre törekedtünk: arra, hogy ebben a városban és ebben a járásban rend, béke, nyugalom legyen. Ha adtunk is ki hibás intézkedéseket, mégis azt kell mondanom, hogy a forradalmi tanács működése nem volt eredménytelen, elérte fő célját, biztosítani tudta a békés nyugalmat, rendet, biztonságot, de biztosítani tudta a községi tanácsok segítségével a járás községeinek rendjét, nyugalmát is. Külön meg kell dicsérjük községünk nagy részének forradalmi tanácsait azért, mert amint nekünk itt a városban sikerült a nyugalmat fenntartani, úgy sikerült ez a községek nagy részében is. Sajnos ez csak az érem egyik oldala, mert bizony akadtak olyanok is, akik adott esetben nem tudtak kellő eréllyel fellépni, így pl. megtörtént, hogy a forradalmi tanács nem tudta megakadályozni a községi vagyon pusztítását. Sajnos mi itt nem rendelkeztünk kellő karhatalommal ahhoz, hogy tudtunk volna segítséget nyújtani. Úgy gondoltuk, hogy mi csak a

1

Vagyis azok ellenére. Darócziék a Balassagyarmati Várási és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács operatív testületét nevezték vb-nek. 3 Inkább: működésünk kereteit. 2

330

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről meggyőzés fegyverével harcolhatunk azon kapzsiság ellen is, mely jónak látta hozzányúlni az állami vagyonhoz. Mégis, külön köszönetet mondok a községi forradalmi tanácsoknak a túlnyomórészt jó munkájukért. Meg vagyunk győződve arról, hogy a nehéz szakaszon már túl vagyunk, és ha a szakasz nehezebbik részén sikerült a nyugalom, rend, biztonság megóvása, akkor a végleges forradalmi tanácsoknak ez fokozottabban sikerülni fog. Vannak értesüléseink, hogy nem működik az államigazgatás egyes községekben. Felesleges rámutatnom arra, hogy ha az államigazgatás bárhol is nem működik, ez megbénítja az illető községnek, de a járásnak az igazgatását is. Arra kérjük a forradalmi tanácsokat, szíveskedjenek erélyes intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy az államigazgatás azonnal meginduljon, és hogyha nem indul meg, szíveskedjenek erről ide jelentést tenni, mert majd gondoskodás történik1 arról, hogy menjen a munka. Felkérjük a véglegesen megalakult munkás-paraszt forradalmi tanácsot, szíveskedjék a községekben közhírré tenni, hogy a középiskolásokat a kollégiumok kapui nyitva várják. Vác felé már indul vonat, onnan már jöhetnek. És még egyet: a községek területén propagálják a Budapest lakosai és a gyárak munkásai részére folyó gyűjtést! Az önkéntes adományokat kérjük ide beszállítani, azért, mert mi intézményesen biztosítani tudjuk az adományok Budapestre való rendszeres felszállítását. Felkérjük a községek forradalmi tanácsait, adjanak kísérőt az adományokhoz, hogy a község lakói győződjenek meg arról, 2 hogy jó helyre jutott adományuk. Mi itt kénytelenek voltunk zárolni az autókat, a községek viszont kocsin be tudják hozni. Érsekvadkerti küldött: Akkor, amikor üzemanyag-problémáról van szó, felesleges az adományokat ide behozni és innen szállítani, egyenesen fel tudjuk azokat innen szállítani. Dejtári küldött: A röpcédulák kiszállítására van üzemanyag, az élelmiszerszállításra meg nincs? Oda kell hatni, hogy illetéktelen személyek ne használhassanak autót! Ezt a szennylapot3 kár volt autón kihozni, felháborítani a népet! Daróczi: Tettünk intézkedéseket arra, hogy – miután a nemzetőrség nem tudta kellően ellenőrizni ezeket a gépkocsikat – felemeljük a nemzetőrség létszámát. Még egy kérdés, melyről szólni kívánok: egyik-másik községből érkezett hozzánk olyan jelentés, hogy a nemzetőrparancsnokok egymást váltják, és kívánatos volna a megválasztott nemzetőrparancsnokokat tisztségükben megerősíteni. Ezúton tesszük közhírré, hogy a községekben a járási forradalmi tanács az új rendvédelmi szerveket már megerősítette, ugyancsak megerősíti a tanácsokat

1

Helyesen: majd gondoskodunk. Helyesen: meggyőződhessenek arról. 3 Mármint a röpcédulákat. 2

331

Dokumentumok is, kivéve Hugyag községét. A községi tanácsok és vb-k megalakulásáról készített jegyzőkönyvet ide be kell terjeszteni. Dr. Török István: Jó lenne, ha a nemzetőrparancsnokok gondoskodnának arról, hogy ne történjen olyan eset, mint pl. Patvarcon, ahol berúgva lövöldöztek és idegesítették a népet. Az ilyen egyéneket vagy váltsák le, vagy rendszabályozzák meg! Daróczi: Egyet meg kell említeni: mi határozatot hoztunk, és ezt a hangoshíradón át közhírré is tettük, hogy a járási és városi forradalmi tanács nem kívánja és nem tűri a földbirtokosok és gyárosok uralmát, de a baloldali szektások ellen is tovább harcol. A tanács célja a független, demokratikus Magyarország megteremtése. Miután a községi tanácsokkal csak telefonon van érintkezésünk, ezúton közöljük a községi tanácsokkal is ezt az elvi döntésünket. Meg vagyunk arról győződve, hogy a hugyagi tanács kivételével a többi forradalmi tanácsok, de a városi forradalmi tanács is ezt az álláspontot képviseli. Tisztelt Tanácsülés, Kedves Magyar Hazafiak! Még az a kérésem a kiküldöttekhez, szíveskedjenek a községek területén is mindent elkövetni, hogy mindazok, akiknél engedély nélkül fegyver van, a fegyvereket ma estig beszolgáltassák, mert a községekben, de itt a városban is számtalan …1 személynél van fegyver, melyet engedély nélkül tart birtokában. Boda Sándor, Érsekvadkert: Nálunk össze lettek szedve a vadászfegyverek, és azokkal szereltük fel a nemzetőröket, de azután visszaadtuk azokat. Most azt kérdezzük: a vadászfegyvereket is szedjük össze? Daróczi: Helyes volt az eljárás, de most újból döntés született, hogy be kell kérni a fegyvereket újból, átvételi elismervény ellenében. Tóth Pál, Patvarc: Én Török elvtárs felszólalására válaszolva szeretnék szólni. Én magam adtam ki a nemzetőröknek a töltényeket, azután megnéztem a puskákat, és nem voltak kilőve. Lehet, hogy illetéktelen egyének berúgtak és lövöldöztek. Balla István, Hugyag: Arról hallottam, hogy nálunk a forradalmi tanács nincs megalakítva. Pásztor Jenő kint volt, és látta, hogy felbérelt fiatalokat berúgattak és a házak ablakaira lövettek velük, azután azt mondták, hogy vannak papírok, amin azoknak a listája van, akiket el akarnak vitetni. Daróczi: A hugyagi ügyről majd a tanácsülés után külön beszélgetni fogunk, és megadjuk az utasításokat. Gerhát Imre, Becske: Én ahhoz szeretnék hozzászólni, hogy egyes községekben az állami vagyonhoz hozzányúltak. Mi igenis hozzányúltunk, és 11 hL szeszt szétosztottunk azok között, akiknek főztünk, lista mellett. Ha majd kiadja a PM2 a rendeletet, megfizetjük, de nem az ötven százalékát adjuk le, mert még 1 2

Az értelemzavaró olyan szót hagytuk el. Pénzügyminisztérium.

332

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről nem volt rendszer, aki1 ennyire kizsákmányolt volna. Azért nem hagytuk egy helyen a szeszt, mert a múlt tapasztalatai alapján tudjuk, hogy az oroszok fiatal lányokat gyaláznak meg. Mikor meghallottuk, hogy jönnek az oroszok, saját felelősségünkre kiadtuk a szeszt, és visszautasítjuk azt a vádat, hogy fosztogatók vagyunk, mert kaptunk egy ilyen papírt is – Oravecz által volt aláírva. Daróczi: Ha jól tudom, én voltam az, aki azt mondtam, hogy össze kell írni, fel kell jegyezni, és majd el lesz intézve. Mi most azért jöttünk össze, hogy megválasszuk a végleges forradalmi tanácsot. A választásra vonatkozólag az ideiglenes forradalmi tanács intézőbizottsága a következő javaslatot teszi: válasszunk a járási és városi forradalmi tanácsból egy huszonegy tagú intézőbizottságot, ennek a huszonegy tagú intézőbizottságnak a következő legyen az összetétele: Földművesek részéről: ipari üzemek részéről: kereskedelem részéről: közlekedés és híradás: egészségügy: pedagógus: ifjúság: hivatalok és intézmények karhatalom:

4 fő, 4 fő, 1 fő, 3 fő, 1 fő, 1 fő, 1 fő, 5 fő, 1 fő.

Az intézőbizottság azután saját maga válassza meg elnökét és a két elnökhelyettest! Sallói Károly: Én hiányolom,2 hogy az ifjúság részéről csak egy főt válaszszunk, ők azok, akik ezt a forradalmat kivívták, legalább három fővel kellene képviselniük az ifjúságot.3 Daróczi: Mi egy javaslatot tettünk, de erre a felszólalásra el kell mondani gátlás nélkül, hogy nagyon keveset láttuk azt a fiatalt, akit beválasztottak az ideiglenes tanácsba. Mi nem akarjuk hátraszorítani az ifjúságot, de látni akarjuk őket itt is! Zólyomi: Énszerintem a hivatalok részéről három fő elég volna. Daróczi: Az intézőbizottságban sok munka van, ki fogja ezt a munkát elvégezni, ha sok lesz a vidéki? A hivatalok részéről többet akartak jelölni, de én mondtam, hogy elég öt fő.

1

Helyesen: amelyik. Helyesen: kifogásolom. 3 Azaz: legalább három fővel kellene képviseltetniük magukat az intézőbizottságban. 2

333

Dokumentumok Petényi: Az lenne jó, ha még több lenne a hivatalnok. Most már nem a fiatalokra kell bízni az irányítást, hanem megfontolt, komoly emberekre. Dr. Szollár: Azt hiszem, mindnyájan itt éltünk Balassagyarmaton, és tapasztaltuk, hogy a vb itt, a szemünk előtt, a legsúlyosabb helyzetben is jól vezette a munkát. Az eddigi munkájuk alapján a bizalmat részükre megadom, mert meggondoltan, higgadtan, okosan döntöttek. Ha helyeslik, legyen ez az elvi álláspont. Daróczi: Az intézőbizottságot ne hígítsuk fel, mert nem lesz határozatképes. A vb állandóan ülésezett, és testületileg határozott. A mai közlekedési viszonyok mellett nem remélhetjük, hogy vidékről itt lesznek két-három napot egy héten, délután 3-tól 6-ig. Miután az akarjuk, hogy mindenki képviselve legyen, azért javasoltuk így az intézőbizottságot, ha később úgy látjuk, hogy a parasztság vagy munkásság nem kapott elég képviselőt, majd választunk többet, de az indulásnál az összetételét így látjuk helyesnek. Komor: A dejtári küldött-társat akarom megnyugtatni. Olyanokat kell beválasztani, akik a nép érdekét képviselik, és ha látjuk, hogy valamelyikük nem azt teszi, azt le lehet váltani. Dénes István: Teljesen egyetértek a forradalmi tanács intézkedéseivel, sőt keveslem a hivatalnokokat, azért, mert nekünk más a hivatásunk. A parasztok csak ellenőrizni menjenek be a munkát! Amikor látjuk, hogy a tanács nem a mi gondolatunk szerint végzi a munkát, akkor majd tudjuk, mit kell tenni. Molnár István, Csitár: Mondta az elnök kartárs, hogy olyan nehezen lehetett összehozni a tanácsot, hogy határozatképes legyen. Kérjük megnevezni név szerint, kik voltak azok, akik hátráltatták a munkát. Daróczi: Aki mellette van, hogy az intézőbizottság huszonegy tagból álljon, szavazzon karfelemeléssel! Egyhangúlag elfogadva. Daróczi felkéri az ipari munkásság küldötteit, szíveskedjenek nyolc főt megjelölni, akik közül választ a tanács, menjenek a 10-11-es szobába. Juhász: Kedves Bajtársak! Mielőtt a jelölőbizottság elvonulna, szeretnék egy pár szót szólni. Bennünket láttak dolgozni, határozottan foglaltunk állást minden tekintetben, élvezni akartuk a nép bizalmát. A tanács mindent megtett a nép érdekében, állást foglalva a vagyon- és közbiztonság, a bizonytalanság megszüntetése mellett, és állást foglalt olyan tekintetben, hogy az ifjúság követelményeit biztosítani tudta. Ez a végleges munkás-paraszt forradalmi tanács legyen képes újra visszatartani az ökölbe szorított kezeket, legyen képes megvédeni továbbra is a vagyonés közbiztonságot! Nem vagyunk túl a nehezén, lesznek emberek, akik a forradalom vívmányait a maguk céljára akarják felhasználni. Lesznek olyanok, akik egy kis sértésért ökölbe szorított kézzel lépnek majd fel, sokkal jobban akarják

334

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről visszaadni.1 Tanuljuk meg kialakítani azt a forradalmat és államvezetést, amelyre szükségünk van! Induljon el a végleges tanács küldötteinek megválasztása olyan emberekből, akiknek a köz ügye az első! Van egy pár szempont, amit szeretnék Önökkel megosztani. A közbiztonság megteremtése érdekében tenni kell valamit! Olyan egyének kezében vannak fegyverek, akik még a cseh oldalra is átlövöldöznek, épp ezért arra kérem a forradalmi tanácsokat, szedjék össze szépszerével az összes fegyvereket, lőszert és robbanóanyagokat, bírják rá a falu lakosait, hogy ne használják a fegyvereket. Tehát konkrétan adom a feladatot: a tanács a nemzetőrségnél kint lévő fegyvereket vegye létszámba, hogy tudjuk, hány fegyver van odakint. Végigmentem a járás területén, és amit ott tapasztaltam az erdőirtás terén…! Kocsi kocsi után, biciklin, kiskocsin vitték a kivágott fát. Nyolcvanöt szekeret tereltem be a szécsényi TÜZÉP-telepre. Amíg ezt így fogjuk csinálni, nem lesz rend és közbiztonság! Kérem a tanácsot, vizsgálja felül a fák származását, és aki nem tudja igazolni, honnan van fája, vitessék be a legközelebbi TÜZÉP-telepre! A foglyok kiszabadítása alkalmával visszakerült Drégelypalánkra három volt rab, mindegyiknél fegyver van, és a lakosság egy része fél tőlük. Ezeket meg kell fogni és rendszabályokat alkalmazni ellenük. A tanácsülés összetételéről szólva: volt négy paraszt beválasztva a tanácsba, de egyetlenegyszer sem jöttek el. Ezek vagy nem tartották szívügyüknek, vagy nem volt idejük, hogy eljöjjenek. Olyanokat válasszunk, akik nem maradnak távol, nehogy azt mondják, nélkülük döntött a tanács! Daróczi: Még mielőtt az intézőbizottság tagjainak jelölése megtörténik, a javaslatom az, hogy Gál Lajos, aki Pásztor Jenővel együtt járt Budapesten, beszámoljon a budapesti útjukról. Gál Lajos: megtartja a beszámolóját. A beszámoló alatt sokan beleszóltak, hogy hagyja abba, elég volt a hazudozásból stb. Majer: Felnőttek vagyunk, mindenkinek van véleménye, ne foglalkozzunk ezzel a kérdéssel! Független, szabad, szocialista Magyarországot akarunk, ha nem ilyen lesz, szorítsa ökölbe kezét a forradalmi tanács! Medvegy: Hallottuk, hogy mit mondott a rádió, hogy menetrendszerűen közlekednek a vonatok. Gál: Salgótarjánból volt egy küldött, aki azt mondta, hogy Salgótarján–Hatvan között jár egy vonatpár. Balassagyarmaton a vb tagjai nem engedték meg a bosszúállást, akasztást, ilyen értelemben jelentettük a rendet és nyugalmat. A községekre vonatkozólag azt jelentette Pásztor Jenő, hogy a paraszt szánt-vet, mi csak ezeket mondtuk, és nekünk esett le az állunk, amikor hallottuk, mit mondott a rádió. 1

Azaz megbosszulni a sértést.

335

Dokumentumok Pásztor: Újságíró volt bent, de nem közölte velünk, hogy a cikket rádió útján leadja, mert akkor megnéztük volna, mit jegyzett a beszédünkből. Balanyi: Az elnöki beszámolóban elhangzott, hogy tudatosítsák a községekben, hogy a diákotthonok kapui nyitva vannak, megkezdődött a tanítás. Ezt meg kell dönteni,1 mert vannak nagyon sokan, akik nem nyertek a diákotthonokban elhelyezést, ezért vasúton vagy busszal járnak be. Nekem az a véleményem és arra kérem a községek kiküldötteit, ne jöjjenek be addig a diákok, míg a közlekedés meg nem indul. Biztonságosabb, ha otthon vannak a szüleiknél. Érsekvadkerti küldött: Szeretnék még egy pár vitás kérdést feltenni a községi apparátussal kapcsolatban. A régi tanács is itt van, a forradalmi tanács is ott van. Ebből viták lesznek, mert mindketten azt akarják, hogy a másik dolgozzék. Daróczi: Felkérem Önöket, szíveskedjenek most már a jelölések alapján az intézőbizottságot megválasztani! Be kell jelentenem, hogy eredetileg a parasztság képviseletére négy tag megválasztását javasoltuk, de a mezőgazdasági üzemekről megfeledkeztünk, így öt tagot válasszanak! A karhatalom részéről javasolva van: Juhász Aladár és László Aladár. Az ülés Juhász Aladárt egyhangúlag a karhatalom részéről az intézőbizottság tagjául választotta. Közlekedés és hírközlés részéről: Papp László, Koós Béla, Nagypál Béla, Miklai László, Mohai László, Mohai Sándor és Kucsi István. Mohai: Mi a vasút részéről jöttünk ki, egyhangúlag kérjük, hogy Gál kartárs ne maradjon benne a forradalmi tanácsban. Daróczi: Nem mulaszthatok el a lelépő2 forradalmi tanács nevében azért a közérdekű munkájáért, amit itt kifejtett, köszönetet mondani. Mohai: A két hét alatt dolgozott, de most, az útról 3 visszajövet másképpen beszélt mindenkinek, ezért megrendült a bizalom benne. Daróczi: Ilyen körülmények között én magam is fontolóra veszem, hogy valamilyen funkciót is vállaljak. Magyar: Nem látom megoldottnak a posta bevonását. Az intézőbizottságban két vasutas legyen benne, és a postáról egy sem? Papp László, Koós Béla és Nagypál Béla egyhangúlag meg lettek választva. Pedagógusok részéről jelölve: Komor János és Balanyi Mihály. Balanyi: Mielőtt a szavazást megejtik, bejelentem, hogy Komor János személyében sokkal jobban látjuk biztosítva4 a pedagógusok képviseletét; komoly, megfontolt, így őt kívánjuk beküldeni. Daróczi: szavazásra teszi fel a kérdést. 1

Inkább: cáfolni. Helyesen: leköszönő. 3 A budapesti útjáról van szó. 4 Helyesen: biztosítva látjuk. 2

336

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Komor János nagy többséggel beválasztva. Ipari üzemek részéről: Majer Sándor, Agócs János, Siket Pál, Dipold Géza, Lőcse Pál, Gregori Frigyes. Siket: Megjegyzi, hogy a kisiparosoktól nem volt jelölve senki. Naszáli Aladár: Én vagyok itt, mint jelölt. Majer Sándor, Agócs János, Siket Pál és Dipold Géza egyhangúlag megválasztva. A KIOSZ részéről Naszáli Aladár egyhangúlag megválasztva. A dolgozó parasztok képviselői: I. körzet: Leszenyiczky János – Balassagyarmat, Balla István – Hugyag. Leszenyiczky: Egyetértek azzal, hogy a járás négy körzetre van osztva, de javaslom, hogy legyen helyettese is az első tagnak. Elfogadva. II. körzet: Deák Ferenc – Nógrádmarcal, Mikhel Károly – Mohora. Deák: Azt kérem, hogy helyettesnek tegyenek, hadd képviselje a parasztságot egy dolgozó paraszt! Első: Mikhel Károly. Deák Ferenc megválasztva. III. körzet: Gerhát Imre – Becske, Demeter László – Bercel megválasztva. IV. körzet: Zólyomi Ferenc, Megyeri Sándor megválasztva. Mezőgazdasági üzemek részéről: Tóth István, Tálas Mihály megválasztva. Kereskedelem részéről: megválasztva Újhelyi Zoltán. Egészségügy részéről jelölve: dr. Szollár István, dr. Vanik Vince. Megválasztva: dr. Vanik Vince. Hivatalok részéről jelölve: Várkonyi Róbert, Pásztor Jenő, Oravecz István, Sallói Aladár, Szabó Sándor, Sinka Imre, dr. Basa István, Gáspár, dr. Magyar Pál, dr. Daróczi Gusztáv. Daróczi: Nem most, hanem amikor a hivatalok képviselőinek választásáról volt szó, említettük, hogy a járási tanács részéről három dolgozó, a városi tanács részéről egy-egy és a többi hivatal részéről öt dolgozó legyen jelölve. Ettől el nem térhetünk! Körmendi: Ne húzzuk sokáig az időt, javasoljuk megválasztani a régieket! MÁVAUT: Én úgy látom, hogy Pásztor Jenőben megrendült a dolgozók bizalma. Várkonyi: Aki kételkedik Gál és Pásztor bajtársakban, adunk nekik autót, menjenek fel ők Budapestre. Kovaltsik: Énnekem is az a véleményem, gondolkozzunk ésszel, és ne elítélően nyilatkozzunk! A parasztság és ipari munkásság képviselőinél nem tört ki ilyen vita, ebből láthatjuk, mennyire fontos, hogy kik vannak ott. Becskei küldött: Mikor oda mertek állni, amikor dörögtek az ágyúk és nem tudták mi lesz, akkor most is oda kell őket állítani. Molnár István, Csitár: Az egész község véleménye fontos, Pásztor Jenőnek csak köszönetet mondhatunk, hogy ide nem jönnek be az oroszok.

337

Dokumentumok Komor: Ha azt akarják a választók, hogy a magyar nép ügyét jól vigyék, ne hagyjunk ki egyet sem! Magyar: Én a részemről a jelölést nem tudom vállalni, mert nincs hozzá erőm. Szabó: Azt hiszem, könnyen el lehet intézni a dolgot. Mi ott voltunk, részt vettünk a vb munkájában. Gyakorlatból tudom azt, hogy a járási és városi tanács dolgozóit úgyis bele kell venni a munkába. Válasszuk meg most Daróczit, Magyart, Basát, Pásztort, mert mi ott leszünk anélkül is! Sebes: Nem helyeslem, mert más az, ha valaki mint vb-tag tevékenykedik, mintha csak kisegít. Maradjon benne mindenki! Daróczi: Megválasztottnak jelentem ki Várkonyi Róbertet, Szabó Sándort, Pásztor Jenőt, dr. Magyar Pált, Gáspár Mihályt, Sallói Aladárt, Basa Istvánt, dr. Daróczi Gusztávot. Benkő: Az ifjúságnak fenn kell tartani a helyet, és az iskolák majd megválasztják a képviselőjüket. Daróczi: Kénytelen leszek visszatérni a választásokra. Ki kell itt jelentenem, hogy amennyiben az én hűséges fegyvertársam nem választják meg, nem 1 vagyok hajlandó nélküle dolgozni. Kovaltsik: Kérjük Daróczi kartársat, hogy egy fűtőházi ülésen kiküldöttjével jelenjen meg, és a fűtőházi dolgozókat világosítsák fel! Grapka: Ne sértsük meg a fűtőház véleményét, és válasszuk meg Gált függetlenül,2 a városi és járási lakosság kívánságára! Egyhangúlag megválasztva Gál Lajos. Szabó: A karhatalom megválasztásához volna szavam. Úgy tudom, egyetlen személyt választottak meg, Juhász bajtársat. Ez helyes volt, részt vesz a vb-ben, de én szükségesnek tartom, hogy még egy személy képviselje a karhatalmat. Én ajánlom Horváth századost, mert Bargár bajtárs úgyis a mi emberünk. Daróczi: A nemzetőrségnél, mely olyan feladatot látott el, amely feladat lehetővé tette a mi nyugodt pihenésünket, bizonyos átalakítást kívánunk végrehajtani: leszerelni a diákokat, és helyettük meglett emberekkel kívánjuk kiegészíteni. A nemzetőrséget3 harminc fővel emeljük, kérésünk az, hogy önkéntesen jelentkezzenek, közvetlenül Bargár bajtársnál. Aki állásban van, rendes fizetést kap, akinek nincs állása, 25 Ft fizetést kap és kosztot. Tisztelt Tanácsülés, Kedves Magyar Hazafiak! Itt ül mellettünk a megyei forradalmi tanács tagja, kérjük, hogy szóljon a megyei tanács nevében. Vajó: Kedves Polgártársak! A megyében elegen ismernek engem, vannak barátaim, de ez nem minden. Azért kezdem ezzel, mert a volt párt Rákosi és Gerő politikáját támasztotta alá, és ennek a pártnak voltam itt a járási titkára. Nem is 1

Helyesen: én sem. Azaz ne fűtőházi küldöttként. 3 Helyesen: a nemzetőrség létszámát. 2

338

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről kívánom, hogy bennem addig bízzanak, míg be nem bizonyítom munkámmal, hogy azt kívánom, hogy a múlt eltűnjön. El merem azt mondani, hogy fegyverrel a kezemben harcoltam Budapest utcáin, pedig az MDP titkára voltam. Engem a barátaim ismernek, és nagyon szeretném …,1 ha mások is megismernének. Kétheti harc után visszajöttem Salgótarjánba, és miután az első párttitkár2 meglógott, én ki fogok állni a pártom mellett, amíg élek. Természetesen a sok hibát, amit a múlt rendszer elkövetett, én is elítélem. Tehát kb. ez a politikai programom és hitvallásom. Egyetértek azzal, hogy a magyar független, független hazát akarok én is, bennem is buzog a hazafias érzés. Ne higgyék, hogy a párton belül meg lehetett mondani a véleményünket, én megmondtam, de opportunista voltam, amiért megtettem. Engem beválasztottak az első forradalmi tanácsba, a másikba szintén, kérésem csak az, hogy bízzanak bennem. Én beszéltem komoly párttagokkal, akik meghasonlottak önmagukkal, széttépték a tagkönyveiket, mert meg voltak győződve arról, hogy helyes politikát folytatnak, és meggyőződéssel csinálták. Azt mondták, hogy itt fegyelmet kell tartani. Nagyon kevesen voltunk, akiknek hamar kinyílt a szemünk. Magát Kádárt is öt évig börtönben tartották. Én nem akarok a Kádár-kormány programjáért kiállni. Teljes vallás- és szólásszabadságot akarok én is, viszont nem értek egyet Nagy Imre politikájával, aki statáriumot hirdetett rám és mindazokra, akik a barikádokon harcoltunk. Magát Kádárt személyesen ismerem, neki magának bizalmat szavazok. Ez a Kádár nekem azt mondta, nincs most helye a haragnak, a bosszúnak, ha felszabadítjuk a nép haragját, elpusztul ez a kis ország. Pillanatnyilag a helyzetnek nem ura senki. Nagy dillemában van az az ember, aki ma vezető helyen van. (Közbekiabálások, hogy a Kádár-kormány nem kormány, nem hiszünk nekik, akármit mondanak, elég volt a hazudozásból.) Vajó: Ne bízzanak a kormányban, de bízzanak a helyi tanácsban! Ma az a vezető, aki süket és vak, nem maradhat meg. Ismerjük el, hogy a forradalom rengeteget kivívott! Ha ez a kormány úgy fog dolgozni, hogy kielégíti a követeléseket, akkor véleményem szerint dolgozni kell. Megvan mindenkinek a feladata, természetes, hogy munka nélkül nincs élet, a dolgozók többsége meg is értette, hogy dolgozni kell. Sebes: Abban, hogy az ország idáig jutott, mindenki hibás, mert nem mertünk kiállni az érdekeinkért. Itt az a lényeg, abból kell kiindulni, hogy nem volt az ország a miénk. Ugyanúgy nem a miénk most sem. Azon, hogy a Kádár-kormányban a bizalom megingott, nem lehet …3 csodálkozni. Ha Kádár azt mondja, hogy független 1

Az elérni szót hagytuk el. Helyen: a párt megyei első titkára. 3 A rajta szót hagytuk el. 2

339

Dokumentumok Magyarországot akar, miért nem támaszkodott a népre, miért kellett az oroszokat segítségül hívni, és miért nem engedi be az ENSZ-küldötteket? A kiküldött a megye forradalmi tanácshoz hangoztasson ilyen véleményeket! A másik kérdés az, hogy amikor a Kádár-kormány munkáról beszél, miért mondja azt, hogy a szovjet csapatok kivonulásáról csak a varsói értekezleten tárgyal? Mi már eldöntöttük, hogy mi függetlenül akarunk élni, hogy a többi állam mit akar, az minket nem érdekel! Hogy dolgozzon a nép, ahhoz valami biztosítékot kellene adni. Joggal hiszik, hogy most is hazudnak. Amíg nem fogunk tiszta képet látni, nem öntünk tiszta vizet a pohárba, addig itt nem lesz rend és nyugalom! Kukler Lajos: Ki szeretném egészíteni még egy kérdéssel az elhangzottakat: Mi biztosítékunk van arra, hogy fognak tárgyalni a szovjet csapatokkal? Addig nem fog megindulni a munka, míg bent vannak. 1 Daróczi: Az ideiglenes forradalmi tanács vb a maga részéről nem … 2 személyek mellett, de a programot illetőleg, a program egy része mellett nyilatkozott. A küldötteket azzal az utasítással láttuk el, hogy tárgyaljanak azzal,3 hogy mi a kormányprogramból ezzel és ezzel egyetértünk, de további kívánságaink ezek és ezek. Sokkal helyesebbnek tartom, ha elvi síkon küzdünk és nem személyekre térünk át. Mi itt határozottan kifejezésre juttattuk, úgy a megyei forradalmi tanács, mint Budapesten a kormány előtt, hogy a leghatározottabban ellenezzük az egypártrendszert. Ezt tolmácsoljuk a megye felé is, mert meg lesz az összekötő a megye és a kormány között. Csitári küldött: Nem lehetne egy autót kiküldeni a begyűjtött élelmiszerek beszállítására? Akárhogy nevezik azokat, akik még mindig fegyverrel a kézben harcolnak, mégis nyissák meg a kapukat az élelmiszerek előtt, ezt kérjük tolmácsolni a megye felé! Szabó: Én nem készültem fel arra, hogy szólni fogok, de az itt elhangzottak késztetnek a szólásra. Akik kezdetben látták4 hozzászólásomat a forradalmi tanácshoz, nem mondhatják, hogy nem szívből beszélek. Fogadjon el egy határozati javaslatot a tanács arról, hogy ne ismerjük el, hogy azokat, akiket fasisztáknak és gyilkosoknak neveznek, ezeket a szovjet csapatok még most is halomra lőjenek! Szögezzük le azt, nem értünk egyet azzal, hogy azért, mert Nógrád megyében viszonylag rend és nyugalom van, az MDP erős harcot fejt ki, nem akarják átadni helyüket, és ragaszkodnak ahhoz, hogy ha lehetséges, még a régi rend is visszaálljon!

1

Mármint a szovjetek Magyarország területén. Az ugyan szót hagytuk el. 3 Helyesen: arról. 4 Helyesen: hallották. 2

340

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Kmetty Lajos, Ipolyvece: A községünkben is szórtak röpcédulákat, és ha nincs üzemanyag, ilyen szennylapokra ne adjanak autót! Szabó: Egy lényeges dologra akarom felhívni a figyelmet: minden ember most úgy gondolkozzon, úgy csinálja a dolgát, mintha az ő kezében lenne az ország sorsa! Gondoljon mindenki arra, hogy emberek éheznek, és ha nem vigyázunk, talán már Balassagyarmaton is szétlövik a házakat. Vajó István mondta azt, hogy az embereket aszerint kell elbírálni, hogy magyar hazafi vagy sem. Véleményem szerint nem az a döntő, ki milyen pártnak volt a tagja, és Vajó Istvánt magyar embernek ismerem. Értesülést szereztem arról, hogy harcot folytatott, és nem bizonyos, hogy nem fogadják-e úgy, hogy „te nem vagy ide való”, csak azért, mert azt mondják, nincs szükség azokra a pártfunkcionáriusokra, akik vakon végrehajtották a legképtelenebb dolgokat is. Vajó István el fogja vinni Salgótarjánba üzenetünket. Nem félünk Salgótarjántól, én állítom felelősségem tudatában, csak olyan utasítást fogunk elfogadni a megyetanácstól, amin Vajó István neve ott lesz! Daróczi: Kmetty Lajos felszólalását nem tudom, minek minősítsem – amely arról szólott, hogy itt a Magyar Szocialista Munkáspárt a működését szüntesse be. A demokráciában minden párt szabadon működik, a leghatározottabban elítélem az ilyen megnyilatkozást! A múltnak egyik legnagyobb hibája az volt, hogy csak egy párt működhetett. Én nem kérdeztem senkitől, milyen pártállású, arra nem helyezek súlyt, a lényeges csak az, hogy milyen magyar ember. Dejtári küldött: Én meg tudom pontosan mondani, kik voltak az autóban, melyből a röpcédulákat szórták: Szabó százados és Tandel. És ha egyszer arra nincs üzemanyag, hogy Pestre vigyék az élelmet, erre most nem volna szabad lenni, ki kell vizsgálni, hogy jutottak az autóhoz és benzinhez! Komor: Én kijelentem (történelem szakos tanár vagyok), hogy a történelem folyamán nem volt olyan egységes a magyar nép, mint most. Csak teljesítsék két kívánságát, és kijelentem, hogy nevetve, sőt dalolva mennek munkába, csak az orosz csapatok vonuljanak ki! Török: Ha ad garanciát arra az a csoport, amely kormánynak nevezi magát, hogy a termelt javakat nem viszik ki, akkor az emberek dolgozni fognak. Daróczi: Elmulasztottam bejelenteni, hogy a forradalmi tanács vb ragaszkodott ahhoz, és kértük, hogy a megye részéről Vajó legyen a küldött. Vajó: Én voltam az, aki harcoltam azért, hogy a pártból senki ne menjen fel. Én nem tudok mesterkélten beszélni, és ezek után sem tudok mást mondani, mint hogy bízzanak bennem! Minden erőmmel azon dolgozom, hogy az ott lévő, még megmaradt, a nemzet politikájával ellentétes elemek ellen óriási harcot folytatok. Nem tartanám becsületes dolognak, ha elveimből engednék. Független, magyar politikát akarok! Engem Újpesten mindenki ismer, amikor szorult volt a helyzet, nekem azt mondták, hogy menjek oda, Újpestre. De én minden vádat vállalva megpróbálok dolgozni ebben az országban, és visszajöttem Sal-

341

Dokumentumok gótarjánba. Óriási harc lesz még, hogy Rákosi és Gerő embereit ki tudjuk szorítani az állásaikból. Bízzanak bennem, adjanak időt, hogy valamit tudjak csinálni! Én már egy éve azon dolgozom, hogy ne vigyék ki az uránércet Magyarországról. Azzal küldtek ide le, hogy itt egy ellenforradalmi fészekbe jövök, és úgy igyekezzek dolgozni. Nem mindenki csinálta volna így, és ezek még mindig ott vannak. Salgótarjánban vannak olyanok, akik felfegyverezett bányászokat akartak idehozni, hogy rendet csináljanak. Rendkívül nehéz most itt állást foglalni, de dolgozni fogok addig, míg a helyzet megszilárdul. Gál Lajos: A felolvasásomat két konkrétummal alátámasztom. Kiküldtünk két tagot a megyei forradalmi tanácshoz. Ott sajnos még sok szélsőbaloldali elem van. Követeltük, hogy a vb elé akarunk menni, leültek tárgyalni, hosszú ideig vártunk, keményen vertük az asztalt azért, ami itt elhangzott. Mikor kimentünk, letartóztattak, hat géppisztolyos ember nekünk szegezte a fegyvert, megkötöztek, és Vajó István szabadított ki. A másik: a csehek át akartak csalni tárgyalás ürügye alatt, és csak Juhász alezredes éberségének köszönhetjük, hogy nem vagyunk ma Prágában. Tehát először azért kell harcolni, hogy ne legyenek olyan szélsőbaloldali elemek, mint most itt. Daróczi felkéri az intézőbizottság tagjait, és1 holnap tíz órára jöjjenek össze megválasztani a vezetőséget. Megmagyarázza, hogy a két tanácsnak hogy kell működnie. Több tárgy nem volt, az ülést bezárta, és felkérte az ülést, hogy énekeljék el a Himnuszt. K. m. f. ÁBTL V–141434. A) 323-333. o.

27. / György István vb-elnökhelyettes lemond a Balassagyarmati Járási Tanács Végrehajtó Bizottságában betöltött tisztségéről Balassagyarmat, 1956. november 13. Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának, Helyben Alulírott György István vb-elnökhelyettes, elnökhelyettesi tisztségemről 1956. évi december 1-jei hatállyal lemondok. Kérem a felmondásom elfogadását és a munkakönyvemnek a hozzájárulással való kiadását. A kétheti felmondási időt kérem 1956. évi november 15-étől december 1-jéig kiadni. Ugyancsak kérem az illetményeimnek a december 1-jéig való kifizetését. Balassagyarmat, 1956. november 13-án György István s. k., vb-elnökhelyettes2 NML XXIII. 203. 1415-17/1956.

1 2

Olvasd: hogy. Az irat külzetén az alábbiak olvashatók: „A járási tanács vb 1956. november 21-ei vbülésén letárgyalta a fenti kérelmet, és annak helyt adott. Balassagyarmat, 1956. november 30-án. Rasman vb-titkár. Irattár.”

342

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről 28. / A Cserháti Állami Erdőgazdaság Munkástanácsa száz árván maradt vagy hajléktalanná vált budapesti gyermek befogadását határozza el 1 Balassagyarmat, 1956. november 14. Felhívás az ország hazafias társadalmához és Budapest sokat szenvedett lakosaihoz. A balassagyarmati erdőgazdaság munkástanácsa az erdei munkások és alkalmazottak kezdeményezésére elhatározta, hogy száz budapesti gyermeket, akik a harcok során árván maradtak, vagy akiket a rombolás, pusztítás vihara meleg otthonuktól fosztott meg, a nehéz téli hónapokra az erdőgazdaság dolgozóinál elhelyez. Felhívjuk a vidéki üzemeket, hogy csatlakozzanak felhívásunkhoz, és ezzel is enyhítsék a szabadságharc során oly sokat szenvedett budapesti gyermekek tragikus helyzetét! Felkérjük a Magyar Vöröskereszt Országos Központját, hogy a budapesti gyermekek vidéki elhelyezését felhívásunk alapján szervezze meg és bonyolítsa le. Budapesti Szülők! Veletek együtt érző magyar hazafiak kezdeményezéséből született felhívásunk. Nyugodjatok meg, gyermekeitek gondos és jó kezekben lesznek a nehéz téli hónapokban. Enyhítsétek Ti is gyermekeitek szenvedéseit, bízzátok őket veletek érző, becsületes, magyar testvéreitekre! Balassagyarmat, 1956. november hó 14. [olvashatatlan aláírás] s. k.2 Fadgyas Kálmán s. k., a munkástanács titkára NML XXV. 4. c) B. 537/1959.

29. / A BM Országos Rendőr-főkapitányság központi ügyeletesének összefoglaló jelentése a Nógrád megyei eseményekről (1956. október–december) 1956. október 26. 10.30 órakor Szabó István őrnagy jelenti, hogy az Aszódtól északra elterülő Hatvani, Aszódi, Pásztói, Balassagyarmati járásokban négy tehergépkocsival kb. száz-kétszáz főnyi fegyveres ellenforradalmár garázdálkodik. Eddig a pásztói tiszti őrsöt és három körzeti megbízottat fegyvereztek le. A főosztály beosztottai – honvédek és bányászok együttesen – gépkocsival az ellenforradalmárok üldözésére indultak. …3

1

Eddig nem kerültek elő olyan dokumentumok, amelyek a kezdeményezés megvalósítására utalnának. 2 Elképzelhető, hogy az aláíró Oláh Sándor volt. 3 A kihagyott részekben a többi megyében lezajlott aznapi eseményeket foglalta össze az ügyeletes.

343

Dokumentumok 12.35 órakor Salgótarjánból Szabó István őrnagy elvtárs jelenti, hogy az előzőekben jelzett négy bandát sikerült felszámolni és őrizetbe venni. Értesülésük szerint újabb banda megalakulása várható, és azokat is igyekeznek hamar felszámolni. … 23.30 órakor Szabó István őrnagy jelenti, hogy az egész megyében nyugalom van. Honvéd-, rendőr- és munkásjárőrök mennek az utcán. Megalakították a nemzeti forradalmi tanácsot, amely a tanácsházán székel. Ebben minden réteg képviselve van. 1956. november 15. Adta: Cseri hadnagy, Balassagyarmat. Tekintettel arra, hogy Salgótarjánnal kapcsolatot felvenni nem tudtam, így a balassagyarmati városi osztállyal beszéltem. Közlése alapján általában Balassagyarmaton csend és rend van. Semmi érdemlegeset jelenteni nem tud. A dolgozók 70%-a Balassagyarmaton dolgozik. Balassagyarmaton a vonatok nem járnak. Összesen eddig egy tehervonat jött el Budapestre. Szedtek össze lőszert és fegyvert, azonban azoknak számát megmondani nem tudja. Az 5003-as számú rendeletet1 Balassagyarmaton végrehajtották. Hogy Salgótarjánban vannak-e ávéhások, azt nem tudja. Tudomása szerint Salgótarjánban is csend van. A parasztság dolgozik, a szántás és vetés folyik. A tsz-ek Balassagyarmaton nem oszlottak fel. Az egész városban felvásárlási láz van, főképpen a vidéki parasztság részéről. A parasztok mindent vesznek, amit pénzért kapni lehet. Szökött rabot nem fogtak el, lövöldözések a városban nincsenek, fosztogatások nem fordultak elő. A járőrözéseket a rendőrség a határőrséggel közösen végzi. A régi nemzetőrség még fennáll. 1956. november 16. A szovjet csapatok bevonulásának hírére Balassagyarmatról nagyobb számú felfegyverzett diák vonult Budapest felé.2 A megyében az a helyzet, hogy a november hó 4. előtt létrejött szervek funkcionálnak, a Kádárkormány rendelkezéseit nem hajtották végre, azt nem vették tudomásul.

1

Az 5003/1956. (XI. 7.) BM számú rendeletet, amely „egyes vidéki államvédelmi szervek visszaállításának betiltásáról” szólt, s amely egyetlen hivatalos közlönyben sem jelent meg, 1956. november 7-én adta ki Münnich Ferenc miniszterelnök-helyettes, a fegyveres erők főparancsnoka. A rendelet szó szerint így hangzott: „Egyes vidéki államvédelmi szervek visszaállításának megakadályozása érdekében a következőket rendelem: 1. §: Tudomásomra jutott, hogy vidéken egyes helyeken visszaállítják az államvédelmi szerveket. Minden ilyen intézkedés tilos és törvénytelen, miután a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány ezeket a szerveket megszüntette. 2. §: Azoknak a feladatoknak az ellátásait, amelyek az állam és a társadalom védelme érdekében szükségesek, a rendőrségen belül kell megszervezni minden szervezeti megkülönböztetés és hatásköri elkülönülés nélkül. 3. §: Azokat az államvédelmi szerveket, amelyeket a kormány tilalma ellenére felállítottak, haladéktalanul meg kell szüntetni. Bp., 1956. november 7. Münnich Ferenc s. k. miniszterelnök-helyettes, a fegyveres erők főparancsnoka.” 2 Magyar Pál vallomása szerint a nemzetőrség 10–12 fiatal tagja, Talabér Károly vezetésével a város határához vonult, hogy ellenálljon a szovjeteknek. Végül Bargár és Juhász alezredes győzték meg őket a harc értelmetlenségéről. (ÁBTL V–141434. 9–10. o.)

344

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről 1956. november 17. A szovjet útellenőrzők ma a Salgótarjáni 33-as számú Autóközlekedési Vállalat JD–154 forgalmi rendszámú Skoda személygépkocsijából két nagy köteg, nyomdai úton előállított szovjet- és jelenlegi kormányellenes röplapot koboztak el. Ezeket valószínűleg Balassagyarmaton állították elő. A gépkocsivezetőt és három utasát a szovjet katonai parancsnokság őrzi. A vállalat dolgozói és munkástanácsa ultimátumot küldött a rendőrségnek, hogy amíg a letartóztatottakat nem engedik el, nem dolgoznak tovább. Ezt a szovjet parancsnoksággal közöltük, azonban arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a letartóztatottakat nem engedik el. 1956. november 18. Rendőri vonalon több vezetővel probléma van. Pl. a balassagyarmati jelenlegi kapitányság vezetője előzőleg anyakönyvi felügyelő volt alhadnagyi rendfokozattal. Ez a személy az elmúlt hetek folyamán előléptette saját magát főhadnaggyá, és a balassagyarmati nemzetőrök őt választották meg kapitányság-vezetővé. Ez az illető tegnapelőtt a járási kapitányság épületét át akarta adni az ottani „forradalmi bizottságnak”. 1 1956. november 21.2 Fegyveres csoportok mozgásáról, olyan jelentéseket kaptak, mely szerint Balassagyarmaton és környékén fegyveres csoportok vannak. A felszámolásuk folyik. 1956. november 24. Balassagyarmaton a különböző ktsz-ekben és kisebb üzemekben a sztrájk tovább folyik. A középiskolások kézzel írott, szovjetellenes röpiratokat szórtak szét és ragasztottak a falra.3 1956. december 5. A megye területén főleg Salgótarjánban és Balassagyarmaton nem kielégítő a hangulat, mivel több közszükségleti cikkben hiány mutatkozik, sőt sorban állások vannak. Ezek a sorban állások liszt-, cukor-, zsír-, kenyérosztásoknál mutatkoztak. 1956. december 6. Ma délelőtt folyamán a Balassagyarmat város területén lévő járási rendőrkapitányság és a határőrség épülete előtt kb. 300 fős tömeg gyűlt össze, ahol néma tüntetéssel követelték a Balassagyarmaton székelő karhatalmi egység feloszlatását, amit azzal indokoltak, hogy állítólag tegnap 4 főt a karhatalmi egység őrizetbe vett és tettlegesen bántalmazták őket, és csak az esti órákban engedték szabadon. Valamint követelték azt, hogy a tiszti különítményből távolítsák el a volt pártfunkcionáriusokat. Ezért Balassagyarmat város területén a hangulat nem kielégítő, ezért a város területén úgy a kereskedelemben, mint a vállalatoknál teljes sztrájk van.4

1

Az említett személy László Aladár, akit a forradalmi tanács léptetett elő. A kapitányság vezetője azonban nem ő, hanem Vizy Ferenc rendőr százados volt. 2 Bár az összefoglaló dátuma november 22-e, nagy valószínűséggel az események november 21-ére vonatkoznak. 3 Az 1956. november 23-i néma tüntetés részleteire lásd a tanulmányban írtakat! 4 A tüntetés részleteire lásd a tanulmányban írtakat!

345

Dokumentumok 1956. december 12. A rendőri szervek elfogták H. J., V. L., J. J. balassagyarmati fiatalkorúakat, akik a nyugati határ felé igyekeztek. Elfogásuk után elmondták, hogy Ausztriába kívántak menni. Távozási szándékuk indokát nem tudták megmondani. Kihallgatásuk után szüleiket értesítették és nekik átadták a fiatalkorúakat. A mai napon Balassagyarmat utcáin eldobva találtak a rendőri szervek 3 db hadipuskát, 2 db géppisztolyt. A mai nap folyamán a munkásőrségtől 8 db géppisztolyt, 4 db TT-pisztoly, 9 db puskát, 4 db kispuskát vontak be. 1 1956. december 13. Fegyverrejtegetésért és izgatásáért őrizetbe vették és a Budapesti Központi Bíróságnak átadták a további eljárás végett Hadady Rudolf és Hargitai [sic!] Lajos salgótarjáni lakosokat.2 1956. december 14. Folyó hó 13-án 7 óra 30 perckor Hugyag község határában az Ipoly parton két ismeretlen hullát találtak. A hullák kilétének megállapítása jelenleg ismeretlen [sic!], mert semmiféle papírt vagy okmányt náluk találni nem lehetett, mert a tettes a helyszínen, a hulláknál az összes okmányt elégette. A két hullát az Ipolyba vonszolta be, akik a bokorban felakadtak. A tettesek megállapítása folyamatban van. 3 1956. december 22. Balassagyarmat város területén folyó hó 22-én virradóra ismeretlen tettesek géppel írott röpcédulát szétszórtak, melyben arra hívják fel a dolgozókat, hogy folyó hó 23-ára néma tüntetést szervezzenek, és vegyenek részt a néma tüntetésben. A néma tüntetést a forradalomban elesettek gyászolása miatt szervezik.4 1956. december 23. A tegnap este jelzett balassagyarmati röpcédulákkal kapcsolatban, a mára meghirdetett néma tüntetésen a dolgozók nem vettek részt. Így a néma tüntetés nem volt észlelhető a városban.5

1

Az Elnöki Tanács 1956. évi 29. sz. törvényerejű rendelete a gyári munkásőrségek fegyverviselését szabályozta. Ebben elrendelték, hogy „a gyárakban (üzemekben, vállalatoknál, intézményeknél) szervezett munkásőrségek vezetői és tagjai 1956. december 12én 24 óráig kötelesek a birtokukban lévő lőfegyvereket (lőszert, robbanóanyagokat stb.) az illetékes rendőrkapitányságoknál bejelenteni és a fegyverek stb. tartására engedélyt kérni”. (Magyar Közlöny, 1956. december 11. 100. szám.) 2 Hadady Rudolf és Hargitay Lajos a Salgótarjáni Acélárugyár kb. 30 fős forradalmi fegyveres csoportjának vezetője volt. További sorsukra lásd tanulmányunkat, illetve a dokumentumok között a boncolási jegyzőkönyveiket. 3 Hadady Rudolf és Hargitay Lajos sorsára lásd a tanulmányban írtakat! 4 A néma tüntetésre lásd a tanulmányban írtakat! 5 Ennek épp az ellenkezője igaz: az utcák a tüntetés idején kiürültek, a felhívásnak megfelelően.

346

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről BM KI 2–100–3–18–19., 20., 22., 25., 28., 41., 42. és 50. – Megjelent: Rendőrségi napi jelentések. 1956. október 23–december 12. Budapest, 1996. I. kötet. 6–7., 76–77., 87., 98–99., 117–118., 156., 203–204., 206., 361–362., 384–385. és 518–519. o.;Uo. II. kötet. 19., 39., 234. és 268. o.

30. / Ülésezik Balassagyarmat Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága, amelyre meghívták a városi tanács munkástanácsát is Balassagyarmat, 1956. november 16. Készült Balassagyarmat Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 1956. évi november hó 16. napján, 9 órai kezdettel tartott rendes üléséről. Az ülés helye: a városi tanács végrehajtó bizottsági terme. Jelen vannak: Soós János vb-elnök, Szarvas János vb-elnökhelyettes, Kemény János vb-titkár, Moldoványi János, dr. Szalkay Zoltán, Szántó Imréné vb-tagok. Igazoltan távol vannak: Toma Gézáné, ifj. Tresó József, Turi János, Szabó Imre, Csányi István vb-tagok. Meghívottak: a városi tanács munkástanácsa. 1 Soós János vb-elnök üdvözölte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés határozatképes, az ülést megnyitotta. Sallói Aladár ismertette a forradalmi tanács határozatát, mely a közületi elhelyezésekkel foglalkozik. A határozat értelmében megoldódnának a közületi elhelyezések és részben a lakásprobléma is, mivel most különösen mód van arra, hogy lakásokat szabadítsanak fel. A határozat értelmében a volt rendőrség épületébe beköltözne a rendőrség, nemzetőrség és kiegészítő parancsnokság. A jelenlegi rendőrségi épületből lakásokat alakítanának ki, a kiegészítő parancsnokság helyére bemenne az útfenntartó vállalat, mivel az az ő tulajdonukat is képezi, a volt városháza épületébe pedig beköltözne a városi tanács. A városi tanács jelenlegi helyén a terményforgalmi vállalatot és a pénzügyőrséget helyeznék el, és a terményforgalmi vállalat helyén szintén lakásokat alakítanának ki. Ezáltal cca. tizenhat-húsz lakás szabadulna fel. Ennek végrehajtásához elsősorban is szükséges, hogy a honvédség feladja a volt rendőrségi épületet. Ennek érdekében egy küldöttséggel Budapesten járt, 2 ahol tárgyalásokat folytattak, és azt az ígéretet kapták, hogy a mai napon lejönnek műszaki emberekkel, megnézik az épületet, és át fogják adni a rendőrség, illetve nemzetőrség részére. 1

2

Eddig nem sikerült adatot találni arra vonatkozóan, hogy pontosan mikor alakult meg a városi tanács munkástanácsa. Csak arról van biztos információnk, hogy a Balassagyarmati Járási Tanácson október végén létrejött a hivatali munkástanács, amelynek elnöke Szabó Sándor, a járási költségvetési csoport munkatársa lett. Lásd: Jegyzőkönyv Szabó Sándor gyanúsított kihallgatásáról. ÁBTL V–141434/A) 463. o. Mármint Sallói Aladár. November 12-én egy küldöttség utazott Budapestre, a határőrség főparancsnokságához, hogy a katonatisztek forradalmi tanács által eszközölt előléptetéseit jóváhagyassák.

347

Dokumentumok Szarvas János egyetértett a forradalmi tanács határozatával, azonban azt nem tartja helyesnek, hogy a pártbizottság, illetve a Szociális 1 Munkáspárt helyiségéről nem beszélnek. Egy megfelelő, tisztességes helyiségről kell gondoskodni a Szociális2 Munkáspárt részére is. Kemény János egyetértett azzal, hogy a rendőrség, nemzetőrség, kiegészítő parancsnokság menjen be a volt rendőrségi épületbe, de nem tudja, helyes-e, hogy a kiegészítő parancsnokság helyét átadják az útfenntartónak. Vannak-e annyian, hogy ki is használják azt a helyet? Véleménye szerint a pártbizottság elhelyezésével egyelőre nem kell foglalkozni. A rendőrség jelenlegi épületével kapcsolatosan közölte, hogy az lakásokból most egy éve lett átalakítva irodai helyiségekké. Ha ott most ismét lakásokat akarnak kialakítani, akkor legalább annyiba kerül az átalakítás, mint a múlt évben. Véleménye szerint azt kell figyelembe venni, hogy ha más olyan épület van, melyben jelenleg hivatalok vannak, és ott kevesebb költséggel lehet lakásokat kialakítani, akkor azt ott kell megcsinálni. Kapros Jenő véleménye szerint az ütőkártya a rendőrség volt épülete. Ha átadják, akkor oda bemegy a rendőrség, nemzetőrség és kiegészítő parancsnokság, azonban ezeknek a szerveknek túl nagy az az épület, azt meg lehetne osztani. Ezért sürgősen szükség lenne a főmérnökre. Kemény elvtárssal egyetért, hogy meg kell vizsgálni, melyek azok a hivatalok, amelyek könnyen, gyorsan, kis költséggel lakássá alakíthatók át. Ami a Szociális 3 Munkáspártot illeti, elgondolása az volna, hogy elfoglalhatná a városi tanács jelenlegi helyének hátsó, reprezentáltabb részét. Sürgős szükség van a főmérnökre, hogy felmérje a rendőrség tényleges szükségletét az új helyen, és a fölösleges részen más hivatalt is el lehetne helyezni. A terményforgalmi vállalatot mindenképpen javasolja kimozdítani jelenlegi helyéről, mert azt az épületet gyorsan át lehet alakítani lakásokká. Javasolta továbbá, hogy amennyiben a Népbolt Vállalat is sorra kerülne, ilyen szempontból figyelembe kell venni a jövőre nézve, ha jönne a városba olyan egyén, orvos stb., akinek két-háromszobás lakásra van szüksége, és ettől teszi függővé itt maradását, adják oda, ne aprózzák el! Még egyszer hangsúlyozta, hogy a főmérnököt be kell hívatni, és hamar hozzá kell fogni a felmérési munkákhoz. Dr. Szalkay Zoltán aziránt érdeklődött, hogy mielőtt a szóban forgó áthelyezésre a javaslat megtörtént, felmérték-e pontosan a helyzetet, hogy melyik hivatalnak melyik helyiségre van szüksége, mert csakis úgy lehet dönteni, ha annak tudatában vannak. Soós János véleménye szerint a végrehajtó bizottság most ne döntsön abban, hogy melyik hivatalt hova tegyék, hanem hozzon egy határozatot, melyben szó1

Helyesen: Szocialista. Ua. 3 Ua. 2

348

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről lítsa fel a főmérnököt és Sallói Aladár elvtársat annak érdekében, hogy hívja fel a honvédséget, hogy a szóban forgó épületnek melyik részét kívánja átadni a rendőrség, nemzetőrség stb. részére. A városi tanács költözzön be a volt városháza épületébe, hogy jelenlegi helyével mi történjen, azt csak a későbbiek folyamán döntsék el! Kapros Jenő szerint a költözködést a műszaki szemle megelőzésével kell végrehajtani.1 Reményi Endre helyesnek tartaná a javaslatot kiegészíteni azzal, hogy mivel fegyveres alakulatról van szó, a rendőrséggel együtt beköltözhetne a pénzügyőrség is. Sallói Aladár közölte, hogy a Szociális 2 Munkáspárt igénylést nem nyújtott be a helyiségre, de szó volt arról, hogy a városi tanács helyére jönnének be. Ha a törvényességre alapozunk, az útfenntartó, illetve a kiegészítő parancsnokság jelenlegi helyisége az útfenntartó vállalaté volt. A helyzet az, hogy az ott meglévő, kialakított lakások továbbra is megmaradnának lakásoknak, csupán csak az első részt kapná meg az útfenntartó vállalat. Soós János: Ha az a terület nagy lenne nekik, akkor esetleg még egy lakást lehetne ott kialakítani. Sallói Aladár egyetértett azzal, hogy ennek a technikai és műszaki lebonyolítását előzőleg el kell készíteni, és a javaslatot akkor kell újra a végrehajtó bizottság elé terjeszteni. Azonban kérte a végrehajtó bizottságot, hogy elvileg döntsön abban, hogy ilyen értelemben az átvitel meglegyen. A lakások kialakítására és kiutalására a Forradalmi Tanács határozata alapján egy bizottságot kell létrehozni. A párt elhelyezésével mindaddig nem foglalkoznak, míg nem tisztázódik a helyzet. Véleménye szerint nem helyes reprezentálni a Népbolt Vállalat épületével …3 akkor, amikor olyan szűkös lakásviszonyok vannak a város területén, és nem lehet tudni, hogy az Ipoly-parton a tél folyamán hány ház fog összedőlni. Moldoványi János aziránt érdeklődött, hogy a különböző pártoknak kiutalt helyiségek pillanatnyilag hogy állnak. Tudomása szerint azok üresen állnak, ugyanakkor értesítést kapott a tanács, melyben azt kérdezik, hogy mennyi Budapesten hajléktalanná vált családot tudnának elhelyezni. Csatlakozott Sallói Aladár véleményéhez, hogy addig egy pártnak sem kell helyiséget juttatni, míg nem tudják, hogy hány párt fog működni. Nem tudja, jött-e ilyen értesítés a városi tanácshoz, hogy budapestiek részére lakást kell biztosítani, de ha nem jött, valószínűleg fog jönni. Sallói Aladár közölte, hogy a pártok eddig üzlethelyiségeket kaptak, amit lakásoknak nem lehet használni. Ha esetleg szükség lesz rá, akkor tömegszállás1

Vagyis a költözést műszaki szemlének kell megelőznie. Helyesen: Szocialista. 3 A sem szót hagytuk el. 2

349

Dokumentumok nak igénybe lehet venni. Álláspontja egyébként az, hogy a pártkérdést egyelőre le kell venni a napirendi pontról. 1 Soós János véleménye szerint meg kell bízni Sallói Aladár és Szabó László elvtársakat, hogy a rendőrséget, nemzetőrséget, kiegészítő parancsnokságot helyezzék el a volt rendőrségi épületben, a tanácsot költöztessék át a volt városháza helyére, a pártszervezetek elhelyezésével pedig egyelőre nem kell foglalkozni. Sallói Aladár az igazgatási osztály nevében kérte, hogy mivel ő a forradalmi tanácsban nagyon el van foglalva, és a közületi elhelyezésekkel érdemben nem tud foglalkozni, Plonk elvtársat ideiglenesen vezényelje át a végrehajtó bizottság az igazgatási osztályra. Soós János bejelentette, hogy a volt DISZ-iskola2 helyiségét az egészségügyi szervek rendelkezésére bocsátották. Hogy az egészségügyi szervek milyen részleget fognak ott elhelyezni, azt rájuk bízták. Dr. Galambos József közölte, hogy erre vonatkozólag már folynak a megbeszélések. Helyszíni szemlét kell tartani, amihez szintén szükség volna a főmérnökre. Egyelőre úgy néz ki, hogy a tüdőgondozót viszik át legelőször. Koltányi Tibor közölte, hogy a munkástanács is foglalkozott egy-két személyi dologgal. Véleményük, hogy értesíteni kell Szabó László főmérnököt, hogy ha nem jön be a munkahelyére, fizetést nem fog kapni. Javasolta egyébként, hogy a végrehajtó bizottság a személyzeti előadói állást szüntesse meg, és Csányi Istvánt nevezze ki mezőgazdasági csoportvezetővé, Kuchár Máriát pedig mentse fel állásából. Soós János nem értett egyet ezzel a javaslattal, mert nem lehet tudni, hogy mi van Kuchár Máriával. Helyesebbnek tartaná Csányi Istvánt ideiglenesen a mezőgazdasági osztályra helyezni, és ha megjön Kuchár Mária, megvárni, hogy itt akar-e maradni. Dr. Szalkay Zoltán véleménye szerint mégis foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, mert a személyzeti állások megszűntek. Molnár József közölte, hogy az új rendelet értelmében a szakosztályoknak létszám- és bér-átcsoportosítási joga van. A személyzeti osztályt meg kell szüntetni, és a mezőgazdasági csoportot meg kell erősíteni, béralapot és létszámot át kell vinni oda.3 Kemény János javasolta, hogy ezt úgy hajtsák végre, hogy ha odavisznek mezőgazdasági béralapot és létszámot, akkor nevezzék ki Kőnig Klotildot a mezőgazdasági osztályra, mivel ő mostanig a titkárság létszámában szerepel. Molnár József véleménye szerint ezt majd a későbbiek folyamán fogják még megoldani. 1

Helyesen: a napirendről. DISZ = Demokratikus Ifjúsági Szövetség. Az MDP ifjúsági szervezete volt. 3 Helyesen: kell oda átvinni. 2

350

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Molnár József bejelentette, hogy 1956. november 11-én a járási és városi ideiglenes forradalmi nemzeti tanács határozatot hozott, amely szerint azoknak a nemzetőröknek, akik nem vállalatoknál dolgoznak, napi 25 Ft-ot kell illetmény címén kifizetni. Ezt a pénzügyi osztály már ki is fizette. Kérte, hogy a határozatot a végrehajtó bizottság fogadja el és adja ki a pénzügyi osztálynak. Bejelentette továbbá, hogy a városgazdálkodási osztálynál hitel-átcsoportosítás vált szükségessé a helyi utak, hidak címnél. Az összesen 16 300 Ft. Nem tudja azonban, hogy van-e biztosíték arra, hogy ezt az összeget december 31-éig fel tudja megfelelően használni az osztály. Reményi Endre közölte, hogy az útfenntartó vállalatnak anyaga és kapacitása van, az azért nem dolgozik, mert a többi vállalat sem dolgozik. Az időjárás egyelőre még engedi nekik a munkát, úgyhogy a jövő hét folyamán valószínűleg hozzáfognak az aszfaltozáshoz. Soós János bejelentette a végrehajtó bizottságnak, hogy a munkástanáccsal megbeszélték a halállomány további sorsát, és úgy állapodtak meg, hogy azt tartalékolják arra az időre, ha nem lesz hús. Javasolta a végrehajtó bizottságnak, hogy ebből a halmennyiségből kb. 2 q-t ajánljanak fel Budapest részére. Koltányi Tibor közölte, hogy a forradalmi napokban jött egy rendelet, mely szerint 52 Ft-ért hektoliter fokonként megváltható a pálinka a szeszfőzdékben. A tsz visszahagyott 16 hektoliter pálinkát pénz hiányában. Jó lenne, ha ezt értékesíteni lehetne a tanács dolgozói között nagykereskedelmi áron. Ha a pénzügyőrség ehhez így hozzájárul, akkor a tanács befizetné a forgalmi adót, és a pálinkát nagykereskedői áron eladná. Molnár József javasolja, hogy Koltányi Tibor elvtárs menjen ki a szeszfőzdébe és mérje fel pontosan az ott lévő pálinka mennyiségét, és amennyiben a pénzügyőrség beleegyezik, ezt meg lehet csinálni. Soós János a falopások iránt érdeklődött. Kapros Jenő közölte, hogy leállták1 a rendőrség és nemzetőrség tagjai a város felé vezető utakat, megnézik a kocsikat, s akinél fát találnak, elveszik és beviszik a TÜZÉP-telepre. Minden ilyen esetet hangoshíradón keresztül közölnek a város lakosságával. Közölte továbbá, hogy a lakosság tüzelőanyaggal való megsegítése érdekében a nyírjesi erdőben kb. 1800 m3 fa kerül kitermelésre, melyet beszállítanak a TÜZÉP-hez. Remélik, hogy ezzel a falopások is meg fognak szűnni. Sallói Aladár a falopásokkal kapcsolatban ismertette, hogy ezzel a kérdéssel már a forradalmi tanács is foglalkozott, és az a helyzet, hogy nem annyira a fa lopása a veszélyes, mert ez végeredményben érthető akkor, amikor a TÜZÉP-en nincs fa és sehol nem tudnak szerezni, hanem az a baj, hogy a fát derékban elvágják, elhozzák és eladják sokkal magasabb áron, mint ahogy a TÜZÉP adja.

1

Helyesen: elállták.

351

Dokumentumok Véleménye szerint helyes lenne, ha az erdőgazdaság megjelölne egy helyet, ahonnan szabad lenne hozni a fát, hogy az ne minősülne lopásnak. A továbbiakban kérte a végrehajtó bizottságot, legyen segítségére a forradalmi tanácsnak a város területén a rend fenntartásában, és tájékoztassák a lakosságot a tényeknek megfelelően. Nem engedhető meg, hogy olyan röpcédulákat dobáljanak, ami uszítja az embereket. (Ismertette az egyik röpcédula tartalmát.)1 Véleménye szerint ezeket a röpcédulákat Csehszlovákiában csináltatták, és nagyon szomorú, hogy a járási pártbizottság tagjai, Tandel József és Szabó elvtársak is osztogatták vidéken, aminek következménye volt, hogy autójukat fel akarták borítani. Lejáratja magát a Szociális2 Munkáspárt, ha ilyen röpcédulákat szórnak szét, mert Balassagyarmaton nincsenek fasiszták, mint ahogy azt a röpcédula állítja. Soós János javasolta, hogy a forradalmi tanács vegye fel a járási pártbizottsággal a kapcsolatot, de ugyanakkor vigyázni kell, hogy szélsőjobboldali röpcédulákat se osztogasson senki. Dr. Szalkay Zoltán javasolta, hogy a végrehajtó bizottság kérje fel a rendőrséget és a fegyveres testületeket, hogy akadályozzák meg a röpcédulák terjesztését. …3 Kemény János kérte a végrehajtó bizottság tagjait, határozzák meg, hogy a következő vb-ülést mikor tartsák. Molnár József javasolta, hogy az ülést szükség szerint kell összehívni. Több hozzászólás nem történt, a végrehajtó bizottság meghozta az alábbi határozatokat: 22-227/1956. sz. határozat: A végrehajtó bizottság határozatilag kimondja, hogy a honvédség vezetője, Juhász Aladár alezredes által rendelkezésre bocsátott laktanya egy részébe a rendőrség, a kiegészítő parancsnokság és a nemzetőrség költözik be. A nemzetőrség helyére, vagyis a régi városházára a városi tanács hivatali apparátusa költözik be. 1

Elképzelhető, hogy az alábbi röpcédulát ismertette Sallói Aladár: „Munkások! Kis- és középparasztok! Ne hagyjátok magatokat becsapni a fasiszta hordáktól, a volt horthysta csendőröktől és tisztektől, akik a fasiszta rezsimet akarták bevezetni, és a munkásokat és parasztokat a munkanélküliségbe és nyomorba juttatni! Munkások! Kis- és középparasztok! Vegyétek a hatalmat a kezetekbe és hajtsátok ki a fasiszta bandákat Szécsény és Balassagyarmat környékéről! A ti követeléseiteknek eleget tehet a Magyar Szocialista Munkáspárt a forradalmi munkás-paraszt kormány segítségével, amelynek az élén Kádár János áll. Minél előbb megfontoljátok, annál jobbat cselekszetek magatoknak.” (NML XXXII. 8. 2. d) 19.) 2 Helyesen: Szocialista. 3 Egy csonka, befejezetlen mondat közlésétől tekintettünk el, mely így hangzik: A járási pártbizottság felé.

352

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről A végrehajtó bizottság utasítja az igazgatási és a város- és községgazdálkodási csoport vezetőjét, hogy a lakásokban elhelyezett hivatalok szükségletét mérje fel, azok megfelelő elhelyezésére tegyen javaslatot. Ugyancsak mérje fel a felszabaduló lakások számát is! Határidő: harminc nap. Felelős: Sallói Aladár és Szabó László csoportvezető. 22-228/1956. sz. határozat: A végrehajtó bizottság határozatilag kimondja, hogy a kiegészítő parancsnokság által megüresedett épületbe az útfenntartó vállalat költözik be. Ha ezek a helyiségek az útfenntartó vállalat igényét meghaladnák, úgy ott még újabb lakás kialakítását kell végrehajtani. Határidő: 30 nap. Felelős: Sallói Aladár és Szabó László csoportvezető. 22-229/1956. sz. határozat: A végrehajtó bizottság határozatilag kimondja, hogy a közületi elhelyezések és a lakáskiutalások elősegítése érdekében a lakásügyi előadót a további intézkedésig az igazgatási csoporthoz osztja be szolgálattételre. Határidő: azonnal. Felelős: város- és községgazdákodási csoportvezető. 22-230/1956. sz. határozat: A végrehajtó bizottság utasítja a hivatalvezetést, hogy hívja fel Szabó László főmérnököt és Kuchár Máriát, a mezőgazdasági csoport vezetőjét, hogy szolgálattételre haladéktalanul vonuljon be, mert ellenkező esetben illetménye folyósítását a végrehajtó bizottság megszünteti. Határidő: azonnal. Felelős: Soós János vb-elnök. 22-231/1956. sz. határozat: A végrehajtó bizottság határozatilag kimondja, hogy Csányi István személyzeti előadót szolgálattételre a mezőgazdasági csoporthoz osztja be, jelenlegi illetményének folyósításával. Határidő: azonnal. Felelős: Soós János vb-elnök. 22-232/1956. sz. határozat: A végrehajtó bizottság határozatilag kimondja, hogy a pénzügyi osztály által előterjesztett költségvetési előirányzat átcsoportosítását 16 300 Ft-tal jóváhagyja. A végrehajtó bizottság utasítja a pénzügyi osztályt, hogy a költségvetési előirányzat átcsoportosításáról az érdekelt felet értesítse. Határidő: azonnal. Felelős: Molnár József pénzügyi csoportvezető.

353

Dokumentumok 22-233/1956. sz. határozat: A végrehajtó bizottság határozatilag kimondja, hogy azoknak a nemzetőröknek, akik nem vállalatok vagy hivatalok, intézmények alkalmazottjai, tehát nem fizetett alkalmazottak, napi 25 Ft díjazást kell kifizetni. Határidő: folyamatos. Felelős: Gyürky Dezső gazdasági előadó és Molnár József pénzügyi csoportvezető. Több tárgy nem volt, a végrehajtó bizottság elnöke az ülést bezárta. K. m. f. Soós János vb-elnök, Kemény János s. k. vb-titkár NML XXIII. 502. 4. kötet. 1956. november 16.

31. / A Balassagyarmat Városi Tanács V. B. Intézőbizottsága vezetőinek leváltását javasolja – Balassagyarmat, 1956. november 20. Balassagyarmat Városi Tanács V. B. Intézőbizottsága, 22/1956. szám Városi és Járási Forradalmi Tanács Végrehajtó Bizottsága, Balassagyarmat A városi tanács vb intézőbizottsága, hangot adva a város lakossága részéről megnyilvánuló azon véleményeknek és kívánságoknak, melyek hosszú idő óta a városi tanács vb vezetőivel szemben elhangzottak, az alábbi javaslatot terjeszti a forradalmi tanács végrehajtó bizottsága elé: A város lakosságának a tanácsok megalakulásától kezdődőleg állandó sérelme az, hogy a város vezetőit – a törvényes formaságok betartása mellett – idegenből idehozott személyekből választatták meg a tanácsüléssel. Az így idehozott vezetők nem akartak, de nem is tudtak beleilleszkedni városunk életébe, idegenek maradtak a lakossághoz, nem ismerték a város dolgozóinak kívánságait, így érdektelenek voltak a város fejlesztésében és egész életében. Ennek káros hatása többek között megmutatkozott abban is, hogy városunk az ország többi városaihoz viszonyítva fejlődésben erősen elmaradt, s az elmúlt tíz év alatt, nagyrészt a vezetők tehetetlenségéből eredően, sem gazdasági, sem kulturális téren nem erősödött. A város lakosságának e forradalmi időkben mindinkább előtérbe került azon véleménye és kívánsága, hogy a város vezetőit a lakosság köréből és olyan emberekből válasszák meg, akik együtt érezve a lakossággal, annak érdekeit képviselve törekednek a város életét minden irányban fellendíteni. Az előadottak alapján városunk jelenlegi vezetői mostani beosztásukban nem felelnek meg a lakosság érdekeinek, és ezért javasoljuk:

354

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Soós János vb-elnök (Salgótarján, Sztahanov út 7/A. szám alatti lakos) tisztsége alóli felmentését, a törvényes rendelkezések figyelembevételével. Nevezett több ízben kijelentette, hogy salgótarjáni lakását nem szándékozik elhagyni és Balassagyarmaton letelepedni. A lakossággal semmi kapcsolatot nem tart fenn, a város ügyei iránt érdektelen, jelenlegi beosztását átmeneti jellegűnek tartja. Bár emberi magatartása ellen semmi kifogás nem merült fel, a város lakossága mégis azon véleményének adott kifejezést, hogy jelenlegi vezető beosztásában a lakosság érdekeit megfelelően képviselni nem tudja. Szarvas János vb-elnökhelyettest ugyancsak javasoljuk jelenlegi beosztásából felmenteni, mert a város lakossága számára idegen maradt, bár megválasztása után Balassagyarmatra költözött. Szakmai képesítése és képzettsége vb-elnökhelyettesi funkciójának betöltésére nem teszi alkalmassá. Egészségi állapotát és családi körülményeit, valamint képzettségét és eddigi magatartását figyelembe véve lehetőség van arra, hogy a tanács hivatali apparátusán belül alacsonyabb beosztást nyerjen. Kemény János vb-titkárt jelenlegi beosztásában és ideiglenes minőségben meghagyni javasoljuk azzal, hogy a hivatal vezetését az intézőbizottsággal egyetértésben gyakorolhatja. Nevezett megfelelő jártassággal rendelkezik az államigazgatás terén, a város problémáit ismeri. A tanácstagság jelenlegi összetétele nem ad módot arra, hogy helyette más, alkalmasabb és olyan személyt javasolhatnánk, aki e beosztást el is vállalná. Az intézőbizottság e javaslatával úgy látja, hogy a város vezetésében így előálló változások a helyzetet a közhangulatnak és a körülményeknek megfelelően ideiglenesen megoldanák. Balassagyarmat, 1956. november 20. Molnár József1 intézőbizottság elnöke helyett Koltán István s. k. ÁBTL V–141434/A) 334. o.

32. / Jegyzőkönyvi kivonat Balassagyarmat Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának rendkívüli üléséről, amelyen lemond a vb-elnök és helyettese Balassagyarmat, 1956. november 30. Készült Balassagyarmat Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 1956. évi november hó 30. napján, 8 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: városi tanács vb-terme.

1

A városi tanács vb pénzügyi csoportvezetője volt. (NML XXIII. 502. 1956. november 30ai vb-ülés jegyzőkönyve, 1. o.)

355

Dokumentumok Jelen vannak: Soós János vb-elnök, Szarvas János vb-elnökhelyettes, Kemény János vb-titkár, Moldoványi János, dr. Szalkay Zoltán, Csányi István, Szabó Imre, Szántó Imréné, Turi János, ifj. Tresó József vb-tagok. Igazoltan távol: Toma Gézáné vb-tag. Meghívottak: járási és városi forradalmi tanács, ügyészség. Napirend: Tágy: 1. Személyi kérdések megvitatása. Előadó: Kemény János vb-titkár. 2. A volt DISZ-iskola épületének átalakítási munkálataira póthitel igénylése. Előadó: Molnár József pénzügyi csoportvezető. 3. Egyebek. Soós János vb-elnök üdvözölte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés határozatképes, az ülést megnyitja. …1 Soós János vb-elnök … a továbbiakban bejelentette, hogy 1956. december 15ével lemond állásáról, december 31-ei hatállyal. Dr. Daróczi Gusztáv a bejelentéssel kapcsolatosan közölte, hogy Soós Jánost balassagyarmati működése alatt jól megismerte, és úgy gondolja, tudott dolog a tanácstagság előtt is, hogy nemcsak megismerte, hanem becsülte és megszerette, és mint embert nagyra értékelte. Így rendkívül nehéz azt mondania, hogy ezt a bejelentését a végrehajtó bizottság vegye tudomásul. Ezt a kérdést egyébként vele is személyesen megbeszélte már, ezt megelőzően Laukó György elvtárssal beszélt, a megyei tanács elnökével, és Cser Gyula elvtárssal, a kormányösszekötővel is letárgyalta, és egyetlen indoka annak, hogy a bejelentést tudomásul véve javasolja a munkaviszony megszüntetését, az a meggyőződése, hogy ez az ő javát is szolgálja, nevezetesen, hogy salgótarjáni lakos, és valószínűleg ez az egyetlen indoka annak, hogy ez a bejelentés megtörtént, és ez teljesen érthető, hogy hazakívánkozik családjához.2 Laukó György és Cser Gyula elvtársakkal történt megbeszélése alapján tudja, hogy Soós elvtárs Salgótarjánban nyer elhelyezést. Kérte a végrehajtó bizottságot, hogy tekintettel arra, hogy közóhajnak felel meg, hogy Balassagyarmatnak egy balassagyarmati származású, itt élő ember legyen az elnöke, aki balassagyarmati, a város szülötte, segítsen a végrehajtó bizottság egy ilyen embert találni. Közölte továbbá, hogy, a forradalmi tanács már megpróbált ilyen embert keresni, de rendkívül nehéz. Gondoltak Magyar Pál ügyvédre, ő azonban nem vállalja. Gondoltak Sipos Lajos elvtársra is, aki a megyei tanácson dolgozik, és itt megakadtak, nem tudnak továbbmenni.

1

A kihagyott részben a vb a személyzeti előadói állás megszüntetéséről, a városi tanács régi épületébe való visszaköltözése miatt új fűtő beállításáról, a volt személyzetis új beosztásáról, továbbá a város- és községgazdálkodási, valamint a mezőgazdasági csoportvezetők személyéről döntött. 2 Szintén ilyen indokkal felmerült már leváltása is. Lásd az előző dokumentumot.

356

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről A probléma megoldása fontos és sürgős, mert a város érdeke és az apparátus érdeke is, hogy ha Soós János elvtárs elmegy a városból, az alatt az idő alatt, míg itt működik, meg tudjuk oldani véglegesen ezt a kérdést, és találjanak a város élére olyan vezetőt, aki megfelel a követelményeknek. Dr. Basa István annak a véleményének adott kifejezést, hogy ismerve a járás és a város ügyét, nyugodtan lehet mondani, hogy a város vezetése sokkal nehezebb feladat, mint a járás vezetése. Tehát, ha a járási tanács elnöke nem is olyan szakképzett, még mindig könnyebb dolga van, mint a városi tanácselnöknek. Kemény János vb-titkár szerint a dolog azonban nem olyan sürgős, illetve van idő, mert ha tudomásul veszi a végrehajtó bizottság Soós János elvtárs lemondását, még egy hónapig a városi tanácsnál funkcionál. Javasolta, hogy a végrehajtó bizottság vegye tudomásul Soós János elvtárs bejelentését, és a többi kérdés később következik, hogy ki legyen az elnök. Dr. Basa István szerint azért volna fontos ezt december 15-éig elintézni, mert ha valakit olyat választanak, aki állásban van, annak legkésőbb december 15-én fel kell mondani december 31-ére. Tehát ezt december 15-éig el kell intézni. Kemény János vb-titkár bejelentette, hogy az elhangzottak előtte nem új dolgok, mert kedden1 a hivatalvezetés mindhárom tagja meg volt híva a forradalmi tanács vb-ülésére.2 Ott foglalkozott a forradalmi tanács ilyen személyi kérdésekkel. Ennek alapján javasolja, hogy Szarvas János vb-elnökhelyettest mint elnökhelyettest december 1-jével, december 15-ei hatállyal mentse fel a végrehajtó bizottság tisztsége alól. Indok, hogy ez az állás törölve lesz. Hivatkozott a forradalmi tanács arra is, hogy Szarvas János beteg is volt és a többi, és az a javaslata a forradalmi tanácsnak, hogy a végrehajtó bizottság hívja vissza tisztségéből. Dr. Daróczi Gusztáv ezzel kapcsolatban előadta, hogy ezt a javaslatot a forradalmi tanács teljes összhangban a megyei tanáccsal hozta meg. Tudtukkal és beleegyezésükkel, és főleg azért javasolták, mert tudják azt is, hogy az elnökhelyettesi pozíció megszűnik ebben az esztendőben. Szarvas János elvtárs természetesen itt benn marad az apparátusban, vagy esetleg a járási tanácson próbálják elhelyezni. Több hozzászólás nem történt, a végrehajtó bizottság meghozta az alábbi határozatot: 23-234/1956. számú határozat: A városi tanács végrehajtó bizottsága határozatilag kimondja, hogy Soós János vb-elnöknek a vb-elnöki tisztségéről történő lemondását 1956. december 15-é-

1 2

November 27-én. Az ülésről nem maradt fenn jegyzőkönyv.

357

Dokumentumok vel, december 31-ei hatállyal tudomásul veszi. Jelen határozatot jóváhagyás végett a megyei tanács végrehajtó bizottságához felterjeszteni elrendeli.1 Határidő: december 15. és 31. Felelős: Kemény János vb-titkár. 23-235/1956. számú határozat: A városi tanács végrehajtó bizottsága határozatilag kimondja, hogy Szarvas János vb-elnökhelyettest elnökhelyettesi tisztségéből 1956. december 1-jével, december 15-ei hatállyal felmenti. Jelen határozatot jóváhagyás végett a megyei tanács végrehajtó bizottságához felterjeszteni rendeli. 2 Határidő: december 1. és 15. Felelős: Kemény János vb-titkár …3 Kemény János s. k. vb-titkár, Soós János vb-elnök helyett, Molnár József s. k. NML XXIII. 502. 4. kötet.

33. / A Balassagyarmati Városi és Járási Ügyészség napi jelentése Balassagyarmat, 1956. december 6. Balassagyarmaton Sipos nevezetű1 – Budapestről érkezett – őrnagy az önkéntes jelentkezés alapján megalakította a „Tiszti Karhatalmi alakulatot”. 1

2 3

A városi tanács végrehajtó bizottsága a következő, december 14-ei ülésén foglalkozott ismét a vb-elnök személyével, mivel Soós János lemondását követően már egyáltalán nem volt benn a hivatalban, a megyei tanács elnökétől pedig azt a szóbeli választ kapták, hogy a kérdést oldják meg helyileg. Végleges döntést nem mertek hozni, ezért csak egy megbízott vb-elnök személyéről döntöttek. A vitában a tisztség betöltésére felmerült Kemény János vb-titkár neve is, illetve ebben a relációban még Koltányi Tibor és Kapros Jenő személye jött szóba vb-titkárként. Végül a vb úgy döntött, hogy mindaddig, míg végleges döntés nem születik, Molnár József városi pénzügyi csoportvezetőt bízza meg december 15-étől ideiglenesen a hivatali apparátus vezetésével. (NML XXIII. 502., 4. kötet. 1956. december 14-ei vb-ülés, 2–3. o.) – Szintén a december 14-ei ülésen döntöttek a három megüresedett vb-tagsági hely betöltéséről is. Egyelőre két tanácstagot kooptáltak a vb-be: dr. Daróczi Gusztávot, aki egyben a járási-városi forradalmi tanácsnak is elnöke volt, valamint Dudás Ferencet. (Uo. 5. o.) Soós János és Szarvas János lemondását a megyei tanács vb-elnöke 1956. december 17én hagyta jóvá. (NML XXIII. 3. c) 38. d. 143/1956.) Ezt követően a vb a városi tanács átköltözésével kapcsolatos költségek fedezetéről, a szociális otthon étkezési költségeinek előteremtéséről, a DISZ-iskola átalakításával kapcsolatos költségvetési átcsoportosításról, a Fa-tömegcikkipari Vállalat eddig elvégzett munkáinak megtérítéséről, a terhesség-megszakítási rendelet módosításáról, a Tompa Mihály utcai lakók kérelméről, a vágóhídon tárolt faggyú szappanra való átcseréléséről, a fürdő üzemeltetéséről, a Salgótarjánból való hússzállításról és végül a falopások megakadályozásáról tárgyalt, illetve döntött.

358

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Ebbe az alakulatba olyan személyek jelentkeztek, akiket a párt, a vállalati munkástanácsok, vagy a hivatal dolgozói elbocsátottak. Pl. a párt Tandel József volt járási III. párttitkárt, Veszelka János II. párttitkárt és Ledeczki Jánost, a járási pártbizottság dolgozóját a termelőmunkába küldte vissza. A járási végrehajtó bizottság pedig Dudás Józsefet, a járási mezőgazdasági osztály vezetőjét és egy Dudás nevezetű személyzeti előadót küldött vissza a termelőmunkába. Úgy Balassagyarmat város, mint a járás összes dolgozói tiltakoztak az ellen, hogy nevezettek, mint a legszélsőségesebb baloldaliak, helyet kapjanak a tiszti karhatalmi alakulatban. A munkástanács felvette az érintkezést a tiszti karhatalmi alakulat parancsnokával, Sipos2 őrnaggyal, december hó 4-én arra vonatkozólag, hogy a kifogásolt személyeket a karhatalmi alakulatból távolítsa el. Nevezett ezt meg is ígérte, azzal, hogy amennyiben a megyei tiszti karhatalmi alakulat parancsnoka ehhez hozzájárul, úgy a kifogásolt személyeket azonnal leszerelteti. A munkástanács azt is kérte az őrnagytól, hogy a december hó 5-én délután 17 órakor tartandó értekezletre hozza magával a tiszti karhatalmi alakulatban lévő személyek névsorát is arra vonatkozólag, hogy a munkástanács felülvizsgálja, hogy nincsenek-e még olyan személyek az alakulatban, akik a rend és a biztonságot a személyükkel veszélyeztetik. Sipos3 őrnagy, erre vonatkozólag is ígéretet tett, hogy a teljes névsort az értekezletre magával hozza. Annak ellenére, hogy a MÁVAUT már Budapest és Salgótarján között az autóbusz járatot megindította és a TEFU is rendszeresen dolgozott, továbbá Budapest–Balassagyarmat között a vasúti közlekedés is megindult, december hó 5-én a karhatalmi alakulat emberei megszállták a MÁVAUT-at, valamint a vasutat is. A TEFU-nál tudomásom szerint 3 vagy 4 fegyver, a vasutasoknál pedig 5 vagy 6 fegyver volt kiadva a rend biztosítása végett. A karhatalmi alakulat kivonult emberei ezeket a fegyvereket mind beszedték, de ezt követően nem távoztak el a fenti helyekről, s ez annyira felháborította az ott lévő dolgozókat, hogy a munkástanácshoz fordultak avégett, hogy a munkástanács vegye fel az érintkezést a karhatalmi alakulat vezetőjével. Délelőtt 11 órára hívta össze a munkástanács az értekezletet a MÁVAUT kultúrhelyiségébe. Pontosan 11 órakor egy szovjet tank jelent meg a kultúrház bejárata előtt, mire a munkástanács kijelentette, hogy ily módon nem tárgyal, és feloszlatta az értekezletet. Tudomásom szerint a munkástanács nem mondta ki a sztrájkot. Mégis a munkástanács feloszlása után a legrövidebb időn belül minden üzlet bezárt, és a vállalatoknál a munka szünetelt. December hó 6-án szintén az egész városban sztrájk van. 1

Helyesen: Simon nevezetű. Helyesen: Simon. 3 Helyesen: Simon. 2

359

Dokumentumok A munkástanács kérelme Sipos1 őrnagytól jogos volt, mert pl. Tandel Józsefet és Veszelka Jánost maga a párt küldte vissza a termelőmunkába, s ez az újságban is megjelent. Tandel Józsefet december hó 1-jén Drégelypalánk községben megverték és népítéletet akartak rajta végrehajtani. Csak az utolsó pillanatban tudták őt megmenteni a nép haragja elől. Balassagyarmat, 1956 évi december hó 6 napján [aláírás nélkül]. NML XV. 17. A/17.

34. / Az érdekképviseletek delegáltjai a gépállomások dolgozóinak bérezéséről tárgyalnak Balassagyarmaton – Salgótarján, 1956. december 8. A gépállomási dolgozók bérezéséről Értekezlet volt Balassagyarmaton, melyen a gépállomási igazgatók, munkástanácselnökök és az üzemi bizottságok elnökei több fontos dolgot beszéltek meg. Általános vélemény volt, hogy a jelenlegi bérezési rendszert úgy kell megváltoztatni, hogy a traktorosok a havi fix bér mellett bizonyos teljesítménybért is kapjanak. Ezen kívül fel kell emelni az időbért, valamint a műhelymunkások órabérét. Az értekezlet résztvevői elhatározták, valamennyi gépállomáson összeállítják a leghelyesebbnek vélt bérezési rendszert, s azt javaslatként felterjesztik a megyei gépállomási igazgatósághoz, hogy ezek alapján egységes bérezési rendszer legyen a megyében. Nógrádi Népújság, 1956. december 8., 1. o.

35. / A hugyagi Ipoly parton meggyilkolt Hargitay Lajos holttestének boncolási jegyzőkönyve – Balassagyarmat, 1956. december 15. 18/1956. Boncolási jegyzőkönyv. Készült 1956. december 15-én, a balassagyarmati kórház bonctermében. Előzményi adatok: 1956. december 13-án, Hugyag község határában az Ipoly partról beszállított ismeretlen férfi holtteste. A balassagyarmati városi kórház bonctermébe a holttestet XII. hó 14-én délelőtt szállították be. A boncolást a balassagyarmati megyei ügyészség rendelte el. A) Külvizsgálat: A holttesten egy zöld lódenkabát egy fekete posztó lemberdzsek, ugyanabból az anyagból készült sínadrág, egy hosszú ujjú, fehér-, barnaés zöldmintás pulóver, egy zipzáras hosszú ujjú, barna ing, egy drapp rövid al1

Helyesen: Simon.

360

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről sónadrág egypár barna, egypár szürke zokni, egypár bakancs, fűző nélkül és egy svájcisapka. A jobb kéz gyűrűs ujján egy jelzés nélküli arany karikagyűrű. A herezacskó gézzel van bekötve. A 172 cm hosszú, jól fejlett csont és izomrendszerű férfi holttestének bőre halványszürke. Hátul, a nyomásnak ki nem tett helyeken halvány szederjes hullafoltok. A haj sötétbarna, átlagban 8–10 cm hosszú, a szemrések félig nyitottak. A szaruhártya beszáradt. A láták kerekek, színes gombostűfejnyiek. A jobb oldali lágyékhajlatban régi, 10 cm hosszú műtéti sebzés. A hát jobb oldalán 7 cm hosszú, 10–23 mm széles, szabálytalan alakú régi heg van. A talpak és a lábak bőre kiázott. Külsérelmi nyomok: 1) 2) A jobb oldali szájzugtól 10, illetve 20 mm távolságra, egymástól 17 mm távolságra elhelyezkedő 2 db 7–8 mm átmérőjű folytonosság megszakítás a bőrön, 2–3 mm széles horzsolásos udvarral. A horzsolásos udvar az alsó széleken szélesebb, felfelé félholdszerűen elkeskenyedik. 3) 4) A jobb oldali alsó állkapocs felfelé haladó szárán egymás alatt illetve felett, egymástól 11 mm távolságban 2 db 7–8 mm átmérőjű, nagyjából kerek folytonossági megszakítás, 1–2 mm széles vörhenyes horzsolásos udvarral. 5) A koponya bal oldalán, a hajas fejbőrtől kezdődően hátrafelé húzódva, 8 cm hosszú szélesen, tátongó, egyenetlen szélű folytonosság megszakítás van a koponya bőrén, melyen keresztül vér és agyrészletek ürülnek, beszennyezve a hajat. 6) 7) A bal felkar alsó harmadában, a könyök felett, 9 illetve 13 cm-nyire egy-egy kerekded, 7–8 mm átmérőjű, 1½–2 mm horzsolásos udvarral körülvett folytonosság megszakítás található. 8) 9) A bal felkar belső felszínén, a könyökhajlat felett 30, illetve 70 mm-re, egy-egy 10 mm átmérőjű szabálytalan alakú, egyenetlen szélű folytonosság megszakítás található, melyekből a bőralatti kötőszövet nyomul elő. A bal felkar ezen a helyen rendellenesen mozgatható. 10) A mellkas bal oldalán, hátul, a lapocka külső szélének megfelelően, a hónaljárok alatt 5 cm-nyire 8 mm átmérőjű kerek vörhenyes horzsolásos szélű folytonosság megszakítás van. 11) A fenti sérülés alatt 15 cm-nyire 8 mm átmérőjű, 2–3 mm széles horzsolásos udvarral körülvett hámhorzsolás van. 12) A bal emlőbimbó alatt 6 cm-re, vízszintes irányban elhelyezkedve, a középvonaltól balra 6 cm-re egy 26x8 mm nagyságú bőrsérülés található, mely menedékesen oldal felé haladva mélyül, és a bőr alatt vezet. 13) A fentitől vízszintesen balra 5 cm-nyire, 10 mm átmérőjű, a belső oldal felől kifelé menedékesen sekélyesedő folytonosság megszakítás a bőrön. A két nyílás, bőr által képzett csatornán át egymással közlekedik. 14) A mellkas jobb oldalán, a jobb emlőbimbóval egy magasságban, attól jobbra kifelé 65 mm-re, egy 7x5 mm átmérőjű, szabálytalan alakú folytonosság megszakítás van a bőrön. 15) A jobb emlőbimbó alatt 12 cm-nyire 12 mm átmérőjű, szabálytalan alakú folytonosság megszakítás van a bőrön. 16) A nyak jobb oldalán, hátul 7 ½ cm hosszú, legvastagabb 6 mm, a két vége felé elkeskenyedő, kissé ferdén lefelé futó, a bőrre terjedő sérülés, mely ruhafoszlányokkal szennyezett. 17)

361

Dokumentumok A herezacskó szederjesen elszíneződött. A bőrön lencsényi, forintosnyi hámsérülések találhatók, melyek alapja vörös. A herezacskó gézzel van bekötve. B) Belvizsgálat: A koponyabőrt lefejtve kitűnik, hogy a koponya bal oldalán a halánték csont pikkelye, a bal oldali homlokcsont egy része, a bal oldali falcsont, a baloldali sziklacsont darabosan széttörött. Az agyállomány, törmelék formájában, darabokban távolítható el. Ekkor kitűnik, hogy az egész koponyaalap darabokba törött, többszörös szilánkos törés van mindkét oldali elülső és középső koponyagödörben. Az agy keményburka többszörösen berepedt. Szilánkosan töröttek a jobb oldali arckoponya csontjai is. A fenti koponya sérülés az arc jobb oldalán található mély lövési bemeneti nyílás folytatását képezi, a négy bemeneti nyílásnak a koponya bal oldalán található csonthiányos többszörös koponyatörés és tenyérnyi bőrsérülés felel meg. A hasüregben 700 cm3, részben alvadt, részben folyékony vér van. A bal mellüregben 300 cm3 folyékony vér van. A jobb tüdő a mellkasfalhoz kötőszövetes szalagokkal lenőtt. A szívburok sima, fénylő üregében 3 cm 3 szalmasárga folyadék. A szív közép nagy, a szívizomzat közepesen tömött, vörösbarna. A billentyűk vékonyak, hártyásak, záró képesek, vörhenyesen beivódtak. A koszorúerek belhártyája sima. A bal tüdő mellhártyája sima, fénylő. A bal tüdő alsó lebenyének széli részén a tüdő egész vastagságán áthatoló sérülés található, mely a hüvelykujjat befogadja és az elülső felszínen forintosnyi, a hátulsó felszínen 2 Ft-nyi nyílást képez a mellhártyán. A hörgőkben alvadt vér van. A hörgők nyálkahártyája véresen beivódott. A pajzsmirigy közepesen nagy, metszéslapja vörösbarna, csillogó. A mandulák kisbabnyiak, szürkésvörhenyesek. A lép közép nagy, a bal szélétől kiindulva a közepén csillag alakban széjjelrepedt. A repedési felszín egyenetlen, vérzéses. A bal vese körüli laza kötőszövetben kiterjedt vérzés van. A vesetok könnyen levonható, felszíne sima. A felső póluson 4 cm hosszú, 1 cm mély a hátsó felszínt érintő repesztett sérülés van. A jobb vese tokja könnyen levonható, felszíne sima. Mindkét vese metszéslapja halványbarna. A kéreg velőállomány jól elhatárolt. A vesemedencék húgyvezérek (sic!) nyálkahártyája halványszürke. A főér belhártyája sima, fala rugalmas, a rekesz magasságában forintosnyi területen roncsolt szélű repedés található az elülső falon. A környező kötőszövetben vérzés van. A máj jobb lebenyén, a legnagyobb domborulaton, 3 ágú csillag alakú, 4x6 cm nagyságú, repesztett, tátongó sérülés található, melyen keresztül csatorna vezet a májkapu felé, érintve a főér elülső falát, szétroncsolva a bal oldali mellékvesét, kötőszövetben folytatódik. A máj állomány barna, lebenykés rajzolata kivehető. A gyomor nyálkahártya redőzete jól megtartott a gyomorban részben alvadt, részben folyékony vér van. A hasnyálmirigy petyhüdt, mirigyes, szürkésfehér. A vékony és vastagbél nyálkahártya halványszürke, a vékonybélben híg pépes, a vastagbélben formált tartalom van.

362

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről A húgyhólyag nyálkahártyája halványszürke. A hólyagban 20 cm 3 zavaros vizelet. A dülmirigy gesztenyéi tömött, szürkésfehér. A herék a borékban. C) Vélemény: Az ismeretlen, 25–30 év körüli férfi halálát a mellkas bal oldalán ért két lövési sérülés okozta, az egyik lövés a mellkason haladt keresztül, a tüdőket érintve, a másik lejjebb a lépen, a bal vesén, a főéren és a májon hatolt keresztül, és mindkét lövedék a mellkas jobb oldalán hagyta el a testet. Az arc jobb oldalára irányzott és a koponyán áthatoló 4 lövés halál után jött létre. A bal felkarra leadott két lövés ugyancsak a halál után keletkezett. A bal felkarcsontot darabosan törte, környékében vérzés nincs. A mellkas bal oldalán található érintői lövés közvetlenül a bőr alatt csatornaszerűen haladt.

NML XXXII. 8. 1. d. A/17.

Dr. László Mária sk. Orvos szakértő Dr. Korill Ferenc sk. igazságügyi orvos szakértő

36. / A hugyagi Ipoly parton meggyilkolt Hadady Rudolf holttestének boncolási jegyzőkönyve – Balassagyarmat, 1956. december 15. 19/1956. Boncolási jegyzőkönyv. Készült 1956. december 15-én, a Balassagyarmati Kórház bonctermében Előzményi adatok: 1956. december 13-án, Hugyag község határából, az Ipoly partról beszállított ismeretlen férfi holtteste. A balassagyarmati városi kórház bonctermébe a holttestet XII. hó 14-én dél előtt szállították be. A boncolást a balassagyarmati megyei ügyészség rendelte el. A) Külvizsgálat: 163 cm hosszú, közepesen fejlett és táplált férfi holtteste. A holttesten egy barna, báránybőr bélésű, fekete és szürke, fröcskölt, rövid télikabát van, melynek háti felszíne sárral szennyezett, ugyancsak sárral szennyezett a jobb kabátujj hátsó felszíne is. Ez alatt barna bársony kabát, melynek bal külső felső zsebében 3 cm hosszú piros, átlátszó, műanyagból készült cigarettaszipka van. Ez alatt ujjatlan, szürke gépi kötésű mellény, melynek hátsó nyaki része vérrel szennyezett. Egy db fekete kockás piros ing, nyaka és a háti része véres. Egy db szürke hosszú ujjas meleging, bal vállon gombolódik, háti része ugyancsak vérrel szennyezett. Egy db meleg fehér alsó nadrág, hosszú szárú, a far táján, hátul véres. Egy pár szürke térdharisnya, egy pár harisnyatartó gumi. Egy db apró fekete kockás, szürke térdnadrág. Egy db fekete svájci sapka. Egypár barna félcipő, fűző nélkül. Valamennyi ruhadarab vizes. A holttest mellett található volt 4 ½ m hosszú, 12 cm széles, vérrel átitatott géz. A kötés alakjából ítélve, a gézpólya a fej bekötésére szolgált. A holttest jobb kezének gyűrűsujján arany karikagyűrű, bevésése: „Sári 1949. V. 8.”. A haj átlagban 12–13 cm hosszú elől, hátul rövidebb, 1–3 cm, gesztenyebarna, őszhajszál csak ritkán található. A szemrések félig nyitottak, a szaruhártya

363

Dokumentumok megtört. A szivárványhártya barna, a láták kerekek, szűkek. Az orrnyílások környéke vérrel szennyezett. A fogazat hiányos. A nemi szervek, végbélnyílás környéke szabad. Külsérelmi nyomok: 1) az arc jobboldalán, a jobb szemzugtól 43 mm, távolságra, a külső hallójárat fölött 50 cm-nyire, 6 mm átmérőjű folytonosság megszakítás található a bőrön. A folytonosság megszakítás tölcsérszerű és előröl kissé, felülről 2 mm széles, barnás, hámhorzsolásos udvar szegélyezi félkörben. 2) baloldalt a tarkón, a külső hallójárat mögött 9 cm-nyire, a test hossztengelyével nagyjából párhuzamos, 19 mm hosszú, orsó alakú, 3 mm szélesen tátongó, egyenetlen szélű folytonosság megszakítás a bőrön. 3) A nyak jobboldalán, a közép vonaltól 45 mm-nyire jobbra hátul, 15 mm hosszú, egyenetlen szélű folytonosság megszakítás a bőrön, a bőralatti kötőszövet kifordult, 4) A háton jobboldalt a VII. nyakcsigolya tövisnyújtványával egy magasságban, a középvonaltól jobbra 40 mm-nyire, 10 mm hosszú, egyenetlen szélű folytonosság megszakítás van a bőrön, a bőralatti kötőszövet kifordult. 5) A hát jobboldalán, a közép vonaltól jobbra 42 mm-nyire, a III. háti csigolya tövisnyújtványának magasságában, 6 mm átmérőjű, kerek folytonosság megszakítás van a bőrön, mely körül 2–3 mm széles, vörhenyes, hámhorzsolásos udvar van. 6) A hát jobboldalán, a VII. nyakcsigolya tövisnyújtványa alatt 29 cm-re, a középvonaltól jobbra 75 mm-re, 15x8 mm nagyságú, kifordult szélű, egyenetlen folytonosság megszakítás a bőrön. 7) A VII. nyakcsigolya tövisnyújtványától 38 cm-nyire, a középvonaltól balra 1 cm-nyire, csillag alakú, repesztett, bőralatti kötőszövettel kifordult szélű folytonosság megszakítás. 8) A hát jobboldalán, a középvonaltól jobbra 9 cm-nyire, a csípőtövis magasságában, egymás mellett 2 db 6 mm átmérőjű, nagyjából kerekded, egyenetlen szélű folytonosság megszakítás a bőrön. 10) A középvonaltól balra 16 cm-nyire, a bal csípőtövissel egy magasságban, 3 mm átmérőjű folytonosság megszakítás a bőrön, mely körül 1½–2 mm széles horzsolásos udvar van. 11) Az állkapocs baloldalán, a középvonaltól balra 5 cm-nyire, a test hossztengelyével párhuzamosan, 55 mm hosszú, 8–9 mm széles, egyenetlen szélű folytonosság megszakítás van, mely ráterjed a bőralatti kötőszövetre. A sérülés környékében vérzés nincs. 12) Elől a nyakon, a középvonaltól jobbra 1 cm-nyire, a kulcscsont belső vége magasságában 1508 mm nagyságú, felülről lefelé elmélyülő folytonosság megszakítás a bőrön, környezetében vérzés nincs. 13) A jobb felkar felső harmadában, a hónaljárok elülső szélétől kiindulva, 62 mm hosszú, felső szakaszán 21, alsó szakaszán 9 mm széles folytonosság megszakítás van a bőrön, melynek felső részét az izomzat képezi, a középvonaltól távolodva a sérülés sekélyesedik és keskenyedik. 14) A mellkas baloldalán, a hónaljárokkal egy magasságban, az elülső hónaljvonalban 7 mm átmérőjű, 2–3 mm széles, halvány, vörhenyes horzsolásos udvarral körülvett folytonosság megszakítás a bőrön, környezetében vérzés nincs. 15) A has baloldalán, a középvonaltól balra 20 mm-nyire, a kardnyujtvány magasságában, 7 mm átmérőjű

364

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről kerek, folytonosság megszakítás van a bőrön, melyet 3–4 mm széles horzsolásos udvar övez. A horzsolásos udvar fej felől eső része szélesebb, alsó keskenyebb. 16) A has jobboldalán, a kardnyújtvány alatt 6 cm-re, a középvonaltól jobbra 3 cm-re, 7 mm átmérőjű, 2–3 mm széles, horzsolásos udvarral körülvett folytonosság megszakítás a bőrön, horzsolásos udvar felül szélesebb. 17) A bal comb külső felszínén, az elülső csípőtövis alatt 22 cm-nyire, 70 mm hosszú, 4–5 mm széles, a bőr alatti kötőszövetig terjedő, előröl felülről hátra lefelé irányuló folytonosság megszakítás a bőrön, vérzés nélkül. 18) A mellkas jobboldalán, a XII. borda magasságában, az elülső hónaljvonalban 6 mm átmérőjű, 2 mm széles horzsolásos udvarral körülvett folytonosság megszakítás a bőrön. A talpak és a sarkak bőre, valamint a jobb térd bőre kiázott. B) Belvizsgálat: A koponyacsont közép vastag, középcsontbél tartalmú. A koponya jobboldalán a sziklacsont, a sziklacsont pikkelye darabosan törött. A keményburok a koponyaalapon jobboldalt szakadozott. A jobboldali halánték lebeny alsó felszíne és a kisagy jobb lebenyének alsó felszíne roncsolt. Vérzések a roncsolt területben nincsenek. A jobb félteke lágyburkai között is csak kevés vér van. A sérülés az izomszövetbe és bőralatti kötőszövetbe folytatódik a nyak jobboldalán, és a 13) szám alatt leírt külsérelmi nyomban folytatódik. A hasüregben 300 cm3, részben alvadt, részben folyékony bél és bélsár darabok vannak. A baloldali mellizomban tenyérnyi vérzés. A jobb mellüregben 350 cm3 folyékony vér van. A bal mellüregben 120 cm3 folyékony vér. A szívburok baloldalán kisujjat befogadó, egyenetlen szélű nyílás van. A szív közép nagy, a szívburok sima, fénylő, üregében vér nincs. A bal kamra baloldalán forintosnyi sérülés található, mely 4–5 mm mélyen terjed be a bal kamra izomzatába. A kamra teljes vastagságán át nem hatol. A szívizomzat közepesen tömött, vörösbarna. A kéthegyű billentyű kisfokban gömbösen megvastagodott. A többi billentyű vékony, hártyás, záró képes. A baloldali koszorúsér belhártyáján a kezdeti szakaszon néhány színes, gombostűfejnyi, vajsárga folt. A főér belhártyája a kezdeti szakaszon sima, fala rugalmas. A tüdők szabadok. A mellhártyák simák, fénylők. A bal tüdő alulsó lebenyének alsó részlete diónyi területen szederjes, a többi részlet szürkés vörhenyes. A jobb tüdő felső lebenyének felső része véresen beivódott. A többi részlet szürkésvörhenyes. Az alsó lebenyen keresztül a tüdőkapuhoz roncsolt falu egyenetlen lőcsatorna vezet. A lőcsatorna áthalad a jobboldali főhörgőn. A hörgőkben részben alvadt, részben folyékony vér van. A tüdő valamennyi lebenye puffadt, lőszerpárna tapintása sercegő. A pajzsmirigy közép nagy, metszéslapja vörösbarna, csillogó. A garatmandulák babnyiak, szürkésvörhenyesek. A lép közép nagy, felszíne sima, állománya kissé petyhüdt, szürkés, és bőr vörhenyes, kevés kaparékot ad. A vesék közép nagyok, tokjuk könnyen levonható felszínűek, simák. A balvese felső pólusán babnyi, egyenetlen szélű anyaghiány van. A jobbvese körül a kö-

365

Dokumentumok tőszövetben kiterjedt vérzés van, a vese felső fele roncsolt, babnyi, kisdiónyi darabokra szétesik. A máj jobblebenyének szélén egy csillag alakú, repesztett sérülés található, mely ráterjed a máj alsó és felső felszínére is. A máj állományára 5–6 cm mélyen behatol. A sebszélek egyenetlenek. A máj felszíne, sima, halvány barna, lebenykés rajzolata elmosódott, az epeutak átjárhatók. A gyomor nyálkahártya redőzete megtartott, a gyomorban kevés, vérrel kevert váladék van. A gyomor elülső falán egy tenyérnyi, hátsó felén 20 filléresnyi, éles szélű nyílás van. A főér körüli laza kötőszövetben kiterjedt vérzések vannak. A vékonybél nyálkahártyája halványszürke. A vékonybélben híg, pépes tartalom van. A vastagbél kezdetétől a vékonybélen visszafelé mért 2 mm távolságban, a vékonybélen egy 10 filléresnyi és Ft-nyi folytonosság megszakítás található, mely alatt 25 cm-re egy 20 filléresnyi és 10 filléresnyi folytonosság megszakítás van. Közvetlenül a vastagbél előtt a vékonybélen 20 filléresnyi folytonosság megszakítás. A vakbélen, két egymással szemközti falon, 2 Ft-nyi folytonosság megszakítás. A jobboldali vese körüli izom, tojásnyi területen roncsolt, bevérzett. A jobboldali II. és III. borda közben a hátsó, hónaljvonalban a mellkas belseje felé tekintve 8 mm átmérőjű, egyenetlen szélű folytonosság megszakítás van a mellhártyán. A III. borda ezen a területen szilánkosan törött. A jobboldali X. borda, a lapockacsont közép vonalában darabosan törött, a mellhártyán 10 fillérnyi, egyenetlen szélű folytonosság megszakítás, környezetében vérzéssel. A hasnyálmirigy petyhüdt, mirigyes, szürkésfehér. A mellékvesék kéregállománya 2 mm széles, sárga, a velőállományába hat. A húgyhólyag nyálkahártyája halványszürke, a hólyagban 50 cm 3, zavaros vizelet. A dülmirigy gesztenyényi, tömött, szürkésfehér. A herék a borékban. C) Vélemény: Az ismeretlen, 35–45 év körüli férfi halálát többszörös lövési sérülések okozták. A lövési sérülések a hasat, a mellkast és a fejet érték. A kimeneti-bemeneti nyílásokat, valamint a lőcsatornákat figyelembe véve, a lövések részben előröl, részben hátulról, illetve jobboldalról érték. A lövési sérülések egy része a holttestet hanyattfekvő helyzetben érhette. A halált az agyállományroncsolódása, a szívet ért lövés, a jobbvesét szétroncsoló lövés, illetve a májat roncsoló lövés okozta. Ezenkívül többszörös bélsérülést szenvedett. A ruhával nem fedett területeken pörkölődés, lőporszemcsék nem voltak találhatók, de ilyeneket nem találtunk a ruházaton sem. A lövés tehát olyan távolságból történt, amely a fenti hatásokon már kívül esik, de mindenesetre nem nagy távolságból, mert a lövedékek a testen áthatoltak. A halálát befolyásoló lövési sérülésektől független kóros elváltozást nem találtunk.

NML XXXII. 8. 1. d. A/17.

366

Dr. László Mária sk. orvos szakértő Dr. Korill Ferenc sk. igazságügyi orvos szakértő

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről 37. / Dr. Magyar Pál ügyészségi meghallgatási jegyzőkönyve, melyben az őt ért bántalmazásokról tesz panaszt – Balassagyarmat, 1957. május 17. Nógrád Megyei Ügyészség, Balassagyarmat. 1957. Bül. 22. szám. Jegyzőkönyv Készült a Nógrád Megyei Ügyészségen, 1957. évi május hó 17. napján, dr. Magyar Pál panasza ügyében. Jelen vannak alulírottak. Dr. Magyar Pál a megyei ügyészség vezetőjénél történő kihallgatását kérte a börtönügyésznél. Kihallgatása végett előállított dr. Magyar Pál panaszát az alábbiakban adja elő: Dr. Daróczi Gusztáv és társai elleni bűnügyben vagyok letartóztatva 1957. évi február 12. napjától. A nyomozás során több ízben bántalmaztak. Mégpedig első ízben Balassagyarmaton, a rendőrség I. emeletén, közvetlen a letartóztatásom, illetve az őrizetbe vételem után. Nevet nem tudok mondani. A bántalmazóim rendőrök és karhatalmisták voltak. Név szerint nem ismerem egyiket sem; az egyikük kb. 180 centiméter magas, hatalmas termetű közrendőr volt, aki bikacsekkel ütlegelt. Először a falhoz állítottak, és arccal a fal felé fordulva, a fejemtől kezdve a bokámig végigvert ezzel a bikacsekkel. Vele egy időben egy másik személy – nem tudom megmondani, hogy rendőr volt-e vagy karhatalmista –, hasonlóképpen egy harmadik személy vaskutáccsal szintén végigvert. Mikor összeestem, feltettek egy rossz íróasztalra és ott ütlegeltek. Megint elájultam, és a földön tértem eszmélethez. Akkor már elölről is ütöttek, rúgtak. Úgy emlékszem, hogy az ütlegelést Boros volt államvédelmi hadnagy szüntette meg, és leültetett egy székre. Én nem tudom, hogy ez a Boros nevezetű ott volt-e, mert többen jöttek-mentek a szobában. A testem teljesen fekete volt, két hétig véres volt a vizeletem. Orvost kérettem, azonban orvos nem jött, hanem bejött egy fehér köpenybe bújtatott rendőr. Láttam a ruhájáról és csizmájáról, hogy rendőr, a mozdulatairól és vizsgálati módjáról pedig, hogy nem orvos. Többet orvost nem kértem, nem követeltem. A sérüléseimet számtalan cellatárs tudja bizonyítani. Van egy kis cédulám, ahol fel vannak jegyezve. Bizonyítani tudják sérüléseimet: Oravecz István, Sallói Aladár, Vadasdi Sándor, valamint Gál Lajos balassagyarmati lakosok. Ez a verés, amelyről vallomást tettem, az éjszakai órákban történt. A magas termetű rendőr, aki engem ütlegelt, úgy gondolom, hogy érsekvadkerti lehet, mert minden egyes ütés-zuhatagot, amit reám mért, gúnyos megjegyzéssel kísérte, amiből arra következtettem, hogy érsekvadkerti vagy szentlőrincpusztai lehet, mert az ottani termelőszövetkezeti ügyeimet emlegette. Ugyanis a termelőszövetkezetek érdekében én több pert képviseltem. A balassagyarmati rendőrség épületében kb. 2 és fél órát lehettem az őrizetbe vételem után, ez alatt az

367

Dokumentumok idő alatt állandóan ütöttek. Innen Balassagyarmatról Salgótarjánba szállítottak tehergépkocsival. A tehergépkocsira, amely szállított Salgótarjánba, felszállni nem bírtam a sérüléseim miatt. Mind a két állkapcsom le volt esve, az egyik szemem annyira meg volt duzzadva, hogy nem láttam. Fellöktek a gépkocsira, még itt is ütni akartak, de egy karhatalmista nem engedett. A salgótarjáni megyei főkapitányságon – nem tudom megmondani, hogy hány nap múlva –, amikor vallatásra vittek, hol egy, hol kettő, hol több személy hosszabb-rövidebb ideig ütlegelt. Ez kb. 5–6 esetben fordulhatott elő. A Balassagyarmaton történt ütlegelések során nem mondtak nekem semmit, hogy miért bántanak, hanem minden ütésnél értelmetlen megjegyzéseket tettek: így pl. a nagy, magas ember azt mondta nekem, amikor megütött, hogy „Megállj, te piszok zsidó, Rákosit akartad visszahozni, piszkos, kopasz zsidó! Aktázni kell a daráló ügyében (volt egy daráló-ügyem), most mi is aktázunk! Kellene pataki menyecske?” (Soha életemben pataki asszonyt nem ismertem.) Nem tudok többre visszaemlékezni a balassagyarmati esettel kapcsolatban. A salgótarjáni ütlegelésekkel kapcsolatban először is nem az én személyemet illetően faggattak, hanem az iránt érdeklődtek, illetve azt kívánták, hogy ismerjem be, hogy tudok arról, hogy Daróczi Gusztáv az államrend ellen szervezkedett. Bóné hadnagy mondotta ezt, illetve vallatott. Mondotta, hogy vádiratot készítsek magam és társaim ellen. Verés közben oktattak, és mondotta Bóné hadnagy, hogy vádiratot készítsek, most nincs törvényesség, ott fogok megdögleni a kezeik között. Bóné hadnagy többször ágyékon rúgott, gyomrozott az öklével és olyan hatalmas ütéseket mért rám, amilyet még nem láttam életemben. Ezt követően papírt adtak, amire írtam, ebben benne volt az is, amit ők követeltek, de az igazságból is benne volt valami. Minden vallatás vacsora után, illetve éjszaka volt. Az ütések következtében a dobhártyám berepedt, az orrom eltört, de azt hiszem, az egyik bordám szintén megrepedt vagy eltört, hosszú ideig minden lélegzetvételnél szúrt. Az első megverésem után, amit írtam, Bóné hadnagy azt mondotta, hogy ez védőirat és nem vádirat. Kérdezte, újra akarok-e kapni, nem kaptam-e eleget. Azt hiszem, hogy eztán különösebb bántalmazás nem volt. Az, hogy falhoz verték a fejemet, a székbe, amin ültem, belerúgtak és hanyatt estem, ezek mindennapiak voltak. Majd Németh hadnagy vette át az ügyemet. Egy késő délutáni órában fölrendeltek kihallgatásra, amikor három személy volt jelen. Németh hadnagy és egy zömök, erős testű nyomozó – talán valami németes nevű, úgy emlékszem, Sóspigel, vagy valami ilyen nevű lehetett –, a harmadik személy egy kissé hajlott hátú volt. Ezek polgári ruhás személyek voltak. Mind a hárman ütlegeltek, hol egyszerre, hol felváltva, kézzel ütöttek, pofoztak, gyomroztak, rugdostak. A széken is és a falnál is rugdostak, felakasztással fenyegettek. Mondtam nekik, hogy rajta, ne kínozzanak! Ekkor már a számból csorgott a vér és kiabálni kezdtem. Szovjet katonák voltak kinn az udvaron, azok meghallották a kiabálásom. Ekkor gyorsan kiküldtek engem,

368

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről ugyanis azt hiszem, hogy ezek nem engedtek volna tovább bántalmazni. Azt nem tudom megmondani, hogy hol és hová ütöttek, nem tudok visszaemlékezni, olyan idegállapotban voltam, hogy a halált kívántam. Részletekre már nem tudok visszaemlékezni. Ütlegelés közben azt akarták velem elismertetni, hogy én a népköztársaság megdöntésére szervezkedtem. Azért ütlegeltek, mert ezt nem voltam hajlandó elismerni. A jegyzőkönyv felvétele alkalmával ütés nem történt, azonban a géppisztolyt rám fogták, illetve rám fogta Németh hadnagy. A jegyzőkönyv-felvétel ideje alatt a gumibottal állandóan a testem mellett suhintott, ez a jegyzőkönyv is tulajdonképpen kompromisszumos. Egyrészt ő gépelte a jegyzőkönyvet, és így nem tudtam, hogy mit ír, másrészt minden egyes szóért hadakoznom kellett, mert ő mindig másképp akarta felvenni a jegyzőkönyvet. Örültem, hogy néhány esetben eredményes volt a hadakozásom. A géppisztolyt Németh hadnagy akkor vette elő, amikor a jegyzőkönyvelés során a fegyverről volt szó, kérdezve azt, hogy az enyém volt-e a géppisztoly. Minthogy rám fogta a géppisztolyt, olyan állapotba jöttem, hogy sírógörcs jött rám, majd a géppisztolyt letette az asztalra, felém fordítva. Én az írógépasztal mellett ültem, amikor egy-egy gondolatot kifejező vallomásommal ő nem értett egyet, akkor vagy a géppisztolyhoz, vagy a gumibothoz nyúlt, és azzal fenyegetett. Emlékezetem szerint egy alkalommal a jegyzőkönyvezés alatt rosszul is lettem, ájulásszerű tünetek fogtak el. A salgótarjáni ütlegeléseknek is nyoma volt, mégpedig néha az egyik arcom kétszer olyan volt, mint a másik, más alkalommal a fülem nyúlt meg, vagy dagadt meg a térdem. Csontig hatoló, a csonthártyát is roncsoló sérülésem volt. Az izomzat a lábamon még mindig fáj. Ma már ezeknek az ütlegeléseknek nyoma a testemen nem látható. Csak a herémmel van baj, ugyanis ezt térddel és lábbal is rúgták és csavarták. Salgótarjánban egy alkalommal Kiss Sándor ügyész is benyitott a Bóné hadnagy szobájába, ahol kihallgatáson voltam, és neki is látni kellett az arcomon vagy a fejemen a sérüléseket, mert rám nézett. A salgótarjáni ütlegelésekről tudnak a volt cellatársaim. Mégpedig: Kiss Béla zagyvapálfalvai, üveggyári dolgozó, Varga Jenő Salgótarján, Május 1. út 26. szám alatti lakos – jelenleg elítélt a megyei börtönben –, Junghansz Károly Bodajk községből való személy, Engel Béla Pécs, Sztálin út 26. sz. alatti lakos, Jakab Miklós salgótarjáni lakos – aki jelenleg a megyei börtönben van –, Romhányi Rudolf balassagyarmati lakos, Havaj B. Ferenc, szintén balassagyarmati lakos. A salgótarjáni kapitányság épületében a Rozgonyi Aladár ügyész úr előtt ezeket a megveréseimet szóvá tettem, illetve mondottam neki, hogy több alkalommal súlyosan bántalmaztak, vallomásra kényszerítettek. Ezt követően még egy alkalommal szóltam neki a megyei kapitányságon, egy alkalommal itt, a megyei ügyészségen, harmadszor is szintén itt, a megyei ügyészségen, hogy foglalja jegyzőkönyvbe a fenti panaszomat. Ígéretet tett rá, hogy a legközelebbi alkalommal jegyzőkönyvbe fogja foglalni, legutóbb akkor volt ez, amikor kihir-

369

Dokumentumok dette előttem a legfőbb ügyész határozatát, mellyel előzetes letartóztatásomat május hó 14-ig meghosszabbította. Én panaszoltam Rozgonyi ügyész úrnak azt, hogy a rendőri kihallgatásom során a hozzám tett kérdések tendenciája már beismerésre utaltak. A rendőrségi kérdésekre adott válaszaim nem fedik a valóságot, kértem, hogy ne csak kérdésekre kelljen válaszolnom, hanem engedjék meg, hogy összefüggően előadjam a gyanúsítás tárgyává tett tényállást és védekezésemet. Rozgonyi ügyész úr ígéretet tett, hogy erre módot fog adni. Ez nem történt meg, mivel pedig már közel két hónapja vagyok a megyei börtönben, attól kell tartanom, hogy a bíróság olybá fogja venni, mintha én a bírói tárgyaláson találtam volna ki. Ezért kértem ezen kihallgatásom. El kell mondanom, hogy egyszer Rozgonyi ügyész úr a salgótarjáni rendőrségen kérdés-felelet formájában meghallgatott, de csak a kérdéseire válaszolhattam. A kihallgatásomnál végig jelen volt és figyelemmel kísérte Németh hadnagy és talán Wospigelnek nevezett nyomozó. Meg kell jegyeznem még azt is, hogy a nyomozók mondták, hogy vallomásomat nem lesz módomban módosítani az ügyészségen, és ne merjem a bíróság előtt sem módosítani, mert ők úgyis ott lesznek, és ismerem az ő kezüket. Egy másik alkalommal négyszemközt hallgatott meg engem, előadásomról jegyzeteket készített, és ezen jegyzetekről készült jegyzőkönyvet később Németh nyomozó hadnagy íratta alá velem. Közvetlenül a jegyzőkönyv végén, nyilván félreértés folytán olyan mondat is volt, amelyet én nem mondottam, és amely súlyosan terhelő lett volna. A jegyzőkönyv egyik példányán sikerült kihúznom talán három nevet, a másik példány emlékezetem szerint nincs is aláírva. Tudok arról, hogy mást is bántalmaztak: az első nap az 56 éves Daróczi Gusztávot hordágyon vagy lepedőben vitték le a zárkába. Az őrszemélyek is a legnagyobb felháborodással nyilatkoztak a kettőnket ért súlyos bántalmazásról. Neveket nem mondok. Figyelmeztettek, ha ezt a panaszom előterjesztem, elveszettnek kell magam tekintenem, de már idegileg valamelyest rendbe jöttem, és az igazságba vetett hitem kényszerített arra, hogy a fentieket előadjam és kihallgatásra jelentkezzem. Egyéb előadnivalóm nincs. Jegyzőkönyvet felolvasás után aláírom: Dr. Gornyiczki Lajos, Zatykó Mária, Dr. Magyar Pál HL BKB B. 712/1957. 121–122.

38. / Az Állami Tanító- és Tanítónőképző igazgatójának jelentése a tantestület nevelőiről – Balassagyarmat, 1958. február 25. 001-1/1957. szig. titkos sz. Tárgy: Tájékoztatás a nevelőkről. Nógrád Megye Tanácsa VB Művelődési Osztályának, Salgótarján Fenti számú rendeletére a következőket jelentem:

370

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről Iskolánk nevelőtestülete és ifjúsága az október 23-i események hírét nem kis várakozással és reménykedéssel fogadta. Azt vártuk, hogy a párt központi vezetőségében, a kormányban és ezen keresztül az egész társadalomban megindul az egészséges demokratizálódási folyamat, amely végső fokon a szocializmus építésében elkövetett hibák kijavításához fog vezetni. Azt reméltük, hogy mindez békésen fog lezajlani, bár a fegyveres felkelésnek már 24-én reggel hírét vettük. A fiúkollégium lakói 24-én reggel a 7 órás rádióadást a II. emelet egyik szobájában hallgatták, a szokottnál erősebb zsivajgásuk az utcára lehallatszott, amire az államrendőrség néhány polgári ruhás tagja feljött épületünkbe a történtek kivizsgálására, kikérdezték az ügyeletes nevelőt és néhány tanulót a történtekről, s megállapíthatták, hogy a hírek vételével kapcsolatos érzelmi megnyilatkozáson kívül semmi sem történt. Mi általában nem tulajdonítottunk kezdetben a történteknek nagyobb jelentőséget és abban bíztunk, hogy Nagy Imre kormánya – bírván a nép bizalmát – egy-két napon belül ura lesz a helyzetnek. Az első napokban a rádió minden fontosabb közleményét a nevelők és a tanulók együttesen hallgatták meg. Próbáltuk az eseményeket értelmezni, már amennyire ezt tájékozatlanságunk miatt tehettük. A nevelőtestület abban teljesen egyetértett, hogy ifjúságunkat visszatartjuk minden olyan lépéstől, ami esetleg a rend megbontásához vezetne. A városban különböző hírek keringtek, hogy a tanítóképző ifjúsága két nevelő biztatására (Farkas András és Rátz Tibor kartársak nevét emlegették) tüntetésre készül. Minderről a tanítóképzőben sem a nevelők, sem a tanulók semmit sem tudtak, a híresztelésnek egyáltalában semmi alapja sem volt. Alig győztem egyes szervekkel megértetni, hogy mindez csak pletyka, győződjenek meg arról személyesen, hogy a tanítóképzőben, ha sokat is beszéltünk az eseményekről, az élet nyugodt mederben folyik. Az első nagyobb szabású tüntetés Balassagyarmaton 26-án zajlott le. A délelőtti órákban a MÁVAUT két dolgozója jelent meg nálam azzal, hogy engedjem ki az ifjúságot az utcára tüntetni. Közöltem velük, hogy a nevelőtestület nem helyesli a tüntetést, határozottan ellen van annak, hogy a tanulók kivonuljanak. A küldöttek erre kétségbe vonták hazafiságunkat, és közvetlenül az ifjúsághoz fordultak. Lipták Gyula, IV/b. osztályos tanulótól, a tanulók szószólójától azt a választ kapták, hogy ebben a kérdésben a tanulók teljesen egyet értenek a nevelőkkel, nem látnak okot a tüntetésre, és abban nem vesznek részt. Így történt meg aztán, hogy a nevelők és a tanulók egységes állásfoglalása következtében a tanítóképző nem vett részt azon a tüntetésen, melynek során ledöntötték a szovjet emlékművet, leverték a csillagokat, stb. Még a tanítás befejezése után, az ebéd alatt is figyelmeztettük a tanulókat, hogy a tüntetésen ne vegyenek részt. Du. fél három óra körül egyesek elszórtan mint nézők csatlakoztak az iskolához ért tömeghez.

371

Dokumentumok Iskolánkban ezen a napon is rendes tanítás folyt. Lombos Lívia, aki az augusztusi pótló vizsgán egy tárgyból elégtelent kapott, e nap délutánján, a tüntetés ideje alatt tett javítóvizsgát. Az ifjúság küldötteivel pedig arról tanácskoztunk, hogyan tudjuk a DISZ széthullása után a diákszövetséget létrehozni.1 Ez volt a mi forradalmunk, és ez némileg elvonta a tanulók figyelmét az utcán tüntetőkről. Ugyanezen a napon, október 26-án délelőtt, már mintegy 10 szülő nemcsak a város közvetlen környékéről, hanem távolabbi helyekről is (pl. Karancskeszi– Marakodipuszta) bejött intézetünkbe és kérte, hogy a rend helyreálltáig engedjük haza gyermeküket. Az engedélyt megadtuk. Ezt látva tanulóink túlnyomó többsége október 26-án délután, vagy 27-én reggel hazatávozott, csak néhány messzebb lakó tanuló maradt itt rövidebb-hosszabb ideig, kb. egy hétig. Amikor városunkban a járási pártbizottság kezdeményezésére megalakult a forradalmi nemzeti bizottság, annak az iskola képviseletében én is tagja lettem. Közben, október végén, már Balassagyarmaton is forrpontra jutottak az események. A forradalmi tanács harmadik ülésén már elhangzott a „büdös kommunista”, kiáltás. Attól kezdve nem vettem részt az ülésein. A forradalmi tanács felszólítására nálunk is létrejött a munkástanács elnöksége. Tagjait titkos szavazással választottuk meg október 30-án. A következő kartársak kerültek be: Farkas András, Kolárovits Lászlóné, Kovalcsik András, Réti Zoltán kartársak és Nagy János hivatalsegéd. (Három kartárs a tanítóképző, egy a gyakorló általános iskola nevelői közül, és egy hivatalsegéd.) A városi forradalmi tanácsban az iskolát kilépésem után Kovalcsik András kartárs képviselte. Úgy tudom, egy ülésen vett részt. Kovalcsik kartárs mérsékelt magatartásával hozzájárult ahhoz, hogy a nevelők egyetértettek abban, miszerint nincs helye a személyeskedésnek, a káderjelentésekben való vájkálásnak. Az is elhangzott, hogy évek óta együtt dolgozunk, ismerjük egymást és bízunk egymásban. Ami személyemet illeti, a legzavarosabb napokban megjelent nálam Szabó István kartárs és közölte velem, hogy bármikor bárki előtt kiáll értem, és akárhogy is fordulnak az események, a tanítóképző élén kell maradnom. Tette ezt nevelői munkásságomra és emberi magatartásomra hivatkozva. Az ilyen természetű megnyilatkozások másutt általában nem voltak akkor mindennaposak, ezért is említettem meg. A gyakorló általános iskolában – néhány napi megszakítástól eltekintve – a téli szünet kiadásáig rendben folyt a munka. A kartársak ezt természetesnek tartották. A városban megszervezett sztrájkok idején is tanítottunk. Ezért bizonyos körökben sztrájktörőknek nyilvánítottak bennünket, és azzal fenyegettek meg, hogy beverik az ablakainkat. Az utóbbira azonban nem került sor.

1

Talán a Dányi József által vezetett Balassagyarmati Forradalmi Ifjúsági Szövetség szervezéséről van szó.

372

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről A mostani helyzetet talán úgy lehetne legjobban jellemezni, hogy az emberek gondolkodásában nálunk is megindult a tisztulási folyamat. Ezt azzal kívántuk elősegíteni, hogy február 1-jével megrendeltem a nevelőtestület részére a Népszabadságot és a Népakaratot. A kartársak naponta olvasták az újságokat, s így lassan egy egészséges platform alakult ki. Ennek jelét több megnyilatkozásban látom. Ma pl. a kartársak közül többen kijelentették, hogy egyetértenek Nagy Sándornak a Népakarat vasárnapi (február 24-ei) számában megjelent „Sztrájkolnak-e az írók?” c. cikkében foglaltakkal. Bízom benne, hogy ez az egészséges fejlődés nem akad meg. Úgy érzem, a legfőbb dolgokban, az alapvető kérdésekben megvan az egyetértés, és elég erősek vagyunk ahhoz, hogy az ingadozókat meggyőzzük és megnyerjük. Balassagyarmat, 1957. február 25-én. Hegedűs Rajmund igazgató NML XV. 17./27. 37.

39. / A poltitkai rendőrség jelentése dr. Daróczi Gusztáv megfigyeléséről Salgótarján, 1968. szeptember 26. „Kártyázók” fedőnevű ügyjelzés Dr. Daróczi Gusztáv volt ellenforradalmár, politikai elítélt, akit 1960. május 20án soroltunk külön nyilvántartásba, mellyel egy időben megszerveztük hálózati ellenőrzését. Ellenőrzésünk során megállapítást nyert, hogy nincs megelégedve helyzetével, több esetben vannak ellenséges kijelentései, figyelemmel kíséri az események alakulását úgy kül-, mint belpolitikai vonalon, azokat értékeli, és következtetéseket von le, melyről általa megbízhatónak vélt személyek előtt kifejti véleményét. Erősödő nyugati befolyásban bízik, amely a Varsói Szerződés felbomlását eredményezi, és akkor megszűnik a szovjet irányítás, mert a mi politikánk függvénye a szovjet politikának. Lekicsinylően beszél a Szovjetunióról, a nyugatot dicsőíti. Angliát tartja iparilag a legfejlettebb államnak, elismerően nyilatkozik a francia helyzetről, véleménye szerint Franciaországban van az igazi demokrácia, ott a munkások élhetnek jogaikkal, de nálunk ezt elfojtják. A Szovjetunió a világpolitikai helyzetben eredményt elérni nem tud, a közel-keleti helyzetnél is alul maradt, ahol a zsidók diktálják a feltételeket, Amerikával az élen. A Szovjetunió le van maradva úgy gazdaságilag, mint katonailag a nyugati hatalmaktól. Véleménye szerint nyugaton sokkal jobban élnek az emberek, magasabb az életszínvonal. Nálunk gazdasági bajok vannak, amit az új mechanizmus bevezetésével akarnak megoldani, pedig ezzel elérni nem tudnak semmit. Saját helyzetéről úgy nyilatkozik, hogy sok keserűsége van már ez ideig ebben a rendszerben, 450 000 Ft kiesése van, és ha azon keresztülment volna valaki, amin ő, mindent másként látna.

373

Dokumentumok Több olyan személlyel tart kapcsolatot, akik operatív szempontból figyelmet érdemelnek. Ilyenek: Kovács Rudolf horthysta alezredes, Herencsényi István volt ellenforradalmár, aki 1956-ban Angliába disszidált, majd az amnesztiarendelet útján tért vissza. Vermes Miklós volt ellenforradalmár, aki életfogytiglani börtönre volt ítélve, továbbá László Aladár balatonfüredi lakos, volt ellenforradalmár, dr. Perbíró József volt ellenforradalmár, balatonfüredi lakos, dr. Óriás Oszkár volt rendőr, siófoki lakos. Több olyan nyugati kapcsolattal is rendelkezik, akik 1956-ban aktív tevékenységet fejtettek ki. Köztük dr. Garamvölgyi Antal volt ellenforradalmárral, akit távollétében 10 év börtönbüntetésre ítéltek. Tudomásunk szerint Svájcban, a Fáklya c. lap szerkesztőségében dolgozik. Továbbá dr. Csőke Rezső volt főszolgabíróval, aki 1956-ban disszidált és Washingtonban él, valamint dr. Rabcsák Béla volt közjegyzővel. Levelezésének ellenőrzésére 1968. február hónapban bevezettük a K-ellenőrzést.1 K-ellenőrzésen keresztül megállapítást nyert, hogy dr. Garamvölgyi Antallal aktív levelezést folytat, melyben értékelik az eseményeket. Operatív jellegű nyugati kapcsolatoknál a levelezések tartalma leírva. Az ügyjelzésben operatív intézkedési terv készült 1968. február 26-án, melynek megfelelően végezzük az ügynöki operatív munkát. Az ügyjelzésben van foglalkoztatva „Méhész” és „Váradi” fedőnevű ügynökünk. Kapcsolatainak ellenőrzésére átiraton keresztül kértünk jellemzéseket a Veszprém megyei és a Somogy megyei rendőr-főkapitányságok politikai osztályaitól. Jellemző Daróczira, hogy több esetben elutazik Balatonfüredre, ahol feltételezhető, hogy keresi a kapcsolatot a fenti személyekkel, és értékelik az eseményeket, melyre utal Daróczi azon levele, amelyet László Aladárnak küldött. 1968. augusztus 15-én László Aladárnak az alábbi levelet írta Daróczi: „Nekem nem kell, Alikám, a Népszabadság folyó hó 6-i számának utolsó előtti oldalát olvasni, addig is tudtam, hogy rendőrfőnökünket az úr magához szólította. (Az augusztus 6-i Népszabadság utolsó oldalán – amit ellenőriztünk – Szabó István volt balassagyarmati rendőrkapitány elhalálozásával kapcsolatban van köszönet nyilvánítva. 1956-ban Szabó István utasítására lett őrizetbe véve dr. Daróczi Gusztáv V-személy.)2 Eleve bizonyítékaként annak, hogy valótlan, miszerint a kontraszelekció érvényesül a természetben. Tudtam a hírről, mert a temetésére készültek tőlünk is, azt is megtudtam, hogy az ipse temetésére mennek. Regisztrálhatjuk tehát, hogy már csak két pacák, Gáspár és Rozgonyi3 élvezi a földi paradicsom örö1

K-ellenőrzés = Postai küldemények operatív ellenőrzése, melynek során az állambiztonsági szervek a bizalmas nyomozás alatt álló személy postai küldeményeit felbontották, illetve esetenként elkobozták. 2 V-személy = Veszélyes személy. 3 Gáspár Gyula a Budapesti Katonai Bíróság tanácsvezető bírója, aki Darócziék perében elsőfokon ítélkezett. Rozgonyi Aladár a Nógrád Megyei Főügyészség politikai ügyésze, aki a megtorlás egyik fő felelőse Nógrádban.

374

Balassagyarmat ’56-os eseményeiről meit, a többi jó barát már a földöntúli paradicsomban várják a feltámadást – csak legyen türelmük kivárni. Egyébként meggyőződésem, hogy az említett két pacák is előttünk fog jobblétre szenderülni. Levelében közli még, hogy folyó hó 29-én Vermes Miklós (ellenforradalmi tevékenységéért életfogytiglanra volt ítélve, V-személy) jó barátunk és szenvedőtársunk érkezik az ottani SZOT-üdülőbe, mondtam neki, hogy találkozhat veled estefelé a parton.” A csehszlovák helyzettel kapcsolatban az alábbiakat írja Lászlónak: „Mondanom sem kell, hogy figyelem az eseményeket, ami érthető is, hiszen nem közömbös számunkra, hogy mi fog történni szomszédainkkal. El kell ismerni, ügyesen csinálják, okosabbak és mértéktartóbbak, mint a mieink voltak, pedig az ő elképzelésük is ugyanaz, mint a miénk volt: szocializmus, demokratikus úton. Végül még arra kérlek, ne légy nagyon elkeseredve, láttunk már mi rosszabb napokat és fogunk még látni jobbakat is.” Ügyjelzésben továbbra is „Méhész” és „Váradi” fedőnevű ügynökünk van foglalkoztatva, levelezéseit K-ellenőrzésen keresztül ellenőrizzük, továbbá felvesszük a kapcsolatot a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság politikai osztályának illetékes alosztályával, akikkel közösen megszervezzük dr. Daróczi Gusztáv balatonfüredi utazásainak ellenőrzését. ÁBTL O–15325/2. 284–285. o.

[Boros Sándor rendőr százados]

40. / A politikai rendőrség feljegyzése az operatív munkáról Salgótarján, 1968. november 30. Együttműködés: a BM-szervekkel való együttműködés jónak mondható, budapesti, somogyi, Veszprém megyei elvtársaktól kaptunk szóban és írásban információt. A V-személyek ellenőrzésénél több esetben a III/II. alosztály 1 részéről kaptunk segítséget. Javult a kapcsolat a társadalmi szervekkel, az utóbbi időben több értékes és felhasználható jelentést kaptunk, így pl. 1968-ban B. J. V-személy ellenőrzésénél. Megelőző intézkedések: Rendszeres ellenőrzés alatt tartjuk azokat a személyeket, akik részéről várható ellenséges tevékenység, részben hálózati úton, valamint hivatalos és társadalmi kapcsolat és KMB útján.2 A külön nyilvántartásba sorolt személyek száma a vo1 2

Értsd: a megyei rendőr-kapitányság kémelhárító alosztályától. A hivatalos kapcsolatok általában gyárak, üzemek, intézménynek, hivatalok stb. vezetői voltak, akiknek munkakörüknél fogva információadási kötelezettségük volt az ál-

375

Dokumentumok nalon 37 fő. Ellenőrzésük az alábbiak szerint van megoldva: 9 fő többoldalú hálózati ellenőrzés, 16 fő egyoldalú hálózati ellenőrzés, 7 fő KMB-n, valamint hivatalos és társadalmi kapcsolaton keresztül, 4 fő KMB útján. Személyes beszélgetéseket és egyéb preventív intézkedéseket alkalmaztunk, amik részben visszatartják őket ellenséges szándékaiktól. Hálózati munka: Az 1967. évhez viszonyítva a hálózat létszámában változás nem történt: 1967ben 8 fő, 1968-ban 8 fő. 1968-ban egy kizárás volt, egy személlyel pedig a kapcsolatot felvettük. T-lakás: 1967-ben 2 T-lakás volt,1 1968 novemberében egy Tlakást leépítettünk. Jelenleg egy T-lakással rendelkezzünk. Az operatív elhárító munkát elsősorban, mint legfontosabb operatív eszközt az ügynökséggel végezzük. A vonalon2 foglalkoztatott hálózati személyek többsége megfelel az operatív elveknek, megfelelő általános műveltséggel rendelkeznek, származásuknál, elhelyezkedésüknél, társadalmi helyzetüknél és egzisztenciájuknál fogva széleskörű kapcsolatokkal rendelkeznek a minket operatív szempontból érdeklő személyek körében. Hírszerző lehetőségük, személyi tulajdonságaik alkalmassá teszik őket ügynöki munka végzésére. Politikai, szakmai felkészültségük jó. Az ügynökség a célszemélyek elhelyezkedése és veszélyességi fokuknak megfelelően lettek szervezve. Felhasználásuk: a differenciált operatív munkának megfelelően, a vonalon lévő ellenséges beállítottságú személyek irányában vannak foglalkoztatva. Ügynökség mellett a K-ellenőrzést alkalmaztunk, amely értékes adatokat szolgáltatott dr. Daróczi Gusztáv V-személy ügyében. A vonalon a munkatervnek megfelelően végeztem az elhárító, illetve a felderítő munkát, ami a vonal sajátosságainak megfelelt. Több olyan operatív jelzésről szereztünk tudomást, amelyek bizonyítják támadásuk irányát, valamint azt, hogy továbbra is számítani kell aktivizálódásukra. Intézkedéseink részben korlátozták tevékenységüket, de még mindig nem vagyunk megfelelően tájékozódva tevékenységükről, amit továbbra is fokozni kell a differenciált operatív munkának megfelelően. [Boros Sándor rendőr százados] ÁBTL O–15325/2. 293. o.

lambiztonsági szervek felé. A társadalmi kapcsolatok azok a „szocializmushoz hűséges” személyek voltak, akik felkérésre vagy önként tájékoztatták az állambiztonsági szerveket. KMB = a rendőrség körzeti megbízottja. 1 T-lakás = Találkozási lakás. Az állambiztonsági szervek által használt, de nem a szerv által fenntartott lakás, melyet az ügynök és az operatív tiszt(-ek) találkozására használtak. 2 Ti. a forradalmi szervek, szervezetek vezetőinek nyomozási „vonalán”.

376

„GYORSAN ÉS KEGYETLENÜL LE KELL SZÁMOLNI VELÜK” Parancs az 1956-os sortüzekre? A forrásközlésünkben szereplő dokumentum mindenekelőtt arról a parancsról – vagy a parancsok egyikéről – szól, amely az 1956. decemberi sortüzek elrendelésével hozható összefüggésbe. A jegyzőkönyv, melyet az alábbiakban közlünk, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Tanácsának 1956. december 4-i ülésén készült, az ott elhangzottak rövidített változata.1 A Katonai Tanács a mindenkori honvédelmi miniszter mellé rendelt tanácsadó testületként működött Farkas Mihály minisztersége óta. 1956 decemberében Münnich Ferencnek, a fegyveres erők miniszterének katonai helyettese, Uszta Gyula vezérőrnagy töltötte be a Tanács elnöki tisztét. (Uszta az 1956-os nagy átszervezés során lett kijelölve az új hadseregtörzs parancsnokává, de mivel éppen október 23-án védte meg diplomáját a Szovjetunióban, november 4-ig gyakorlatilag nem foglalta el a posztját.) A Katonai Tanács szükség szerint, de havonta legalább egy alkalommal ülésezett. Hivatalosan az egész hadsereget érintő, legfontosabb elvi és átfogó gyakorlati kérdések tárgyalása volt a feladata, ám a forradalom utáni hónapokban – ha ezt a fennmaradt jegyzőkönyvek nem is tükrözik – a hadsereget, illetve a tiszti állományt érintő csaknem minden kérdés szóba kerülhetett. Többek között a Tanács feladatkörébe tartoztak – és ez a megtorlás szempontjából különösen érdekes – a katonai igazságszolgáltatás ügyei is. Fontos hangsúlyozni: a Tanács csak véleményt, „tanácsot” mondott, a döntés mindenkor a miniszter, 1956 decemberében – általunk nem tisztázott szereposztásban – Uszta Gyula, illetve Münnich Ferenc joga és kötelessége volt. Az 1956. december 4-i ülésen Uszta Gyula, Kovács Imre, Horváth Mihály, Ilku Pál, Borbás Máté vezérőrnagyok, Ugrai Ferenc ezredes, Csémi Károly alezredes, Pesti Endre ezredes és Földes László vettek részt. Borbás, Csémi és Pesti volt a három megszervezett honvéd karhatalmi ezred parancsnoka. Földes 1956. október 26-án lett az MDP Katonai Bizottságának tagja, decemberben a pártvezetést képviselte a Tanácsban. A többiek csoportfőnökök, fegyvernemi parancsnokok – Ilku és Ugrai a hadsereg pártbizottságának is tagjai – voltak. 1

Hadtörténelmi Levéltár 102/05/139. 1956. december 4. A dokumentum első közlése: Parancs az 1956-os sortüzekre? Magyar Hírlap, 1993. november 16. 7. o. Később faximile formában megjelent: Sortüzek – 1956. Szerk.: Kahler Frigyes. Antológiai Kiadó, Lakitelek, 1993. 76–85. o. Jelen írásunkban a jegyzőkönyvnek csupán a sortüzekkel kapcsolatos részét közöljük.

377

„Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük” December első napjaira a hatalom láthatólag elszánta magát az „ellenforradalom” gyors és határozott felszámolására. Az MSZMP december 2–3-i és 5-i központi bizottsági értekezlete meghozta azt az ideológiai „tisztázást”, amely végleg lezárta az október-novemberi történések megítélése körüli, párton belüli vitákat, ellenforradalomként aposztrofálva a teljes eseménysort. Merevedett, majd néhány nap múlva teljesen megszűnt az addig tapasztalható tárgyalási készség a munkástanácsokkal (főként a Nagy-budapesti Központi Munkástanáccsal). A KB-értekezlet napjaira pedig elkészült az első fehér könyv, mely már kijelölte a megtorlás első célpontjait. Vélhetően Münnich Ferenc és a Magyarországon tartózkodó Szerov KGB-elnök környezetében megszülethettek az első operatív tervek a megtorlás megindítására. December 6-i ülésén pedig a kormány kimondta, hogy a fegyveres erők minisztere készítsen előterjesztést „az ellenforradalmi tevékenységben, terrorcselekményekben részt vevők felelősségre vonásának meggyorsítására”.1 Ebbe a leszámolás-hangulatba illeszthető bele az alább közölt jegyzőkönyv is. A Katonai Tanács valamikor december 4-e délutánján, estéjén tarthatta ülését, hiszen azon Csémi Károly már beszámolhatott a KMT néhány vezetője és az illegálisan megjelenő Élünk szerkesztői által kezdeményezett – a szovjet intervenció egy hónappal azelőtti kezdetére emlékező – asszonytüntetésről. Az alaphelyzet egyértelmű: Budapesten falragaszok, röplapok jelentek meg, amelyek december 6-ára a Kádár-kormánnyal való „végső leszámolást” hirdették meg. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a hadsereg vezetői hittek a fenyegetőzésnek, döntésük arra a feltételezésre épült, hogy az „ellenforradalom” hatodikán valóban támadásra készül.2 A dokumentumban olvasottakból kiérződik a katonai vezetők egyfajta válságtudata: December elején – az ÁVH, és így a besúgói hálózat szétesése miatt – a katonai vezetés (akárcsak a kormány) sokszor csupán ellenőrizhetetlen értesülésekre alapozhatta helyzetértékeléseit, gyakorta túldimenzionálva az egyes történések várható méreteit, hatását, veszélyességét. Ez érződik a december 6-ára vonatkozó hírek tárgyalásában is. A dokumentumot végigkíséri a bizonytalanság és a gyengeség érzete: a meglévő karhatalmat kevésnek, fegyverzetében gyengének érzik az „ellenforradalmi veszély” elhárítására, ami az egyik mozgatója lehetett a radikális, gyors és kegyetlen, preventív leszámolás akarásának (Földes: „Ma 25 ezret, holnap esetleg 100 ezer embert mozgat az ellenség; akkor mit fogunk csinálni?”).

1

A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei. I. kötet (a továbbiakban: MSZMP jkv.). Intera Rt., 1993. 116. o. 2 Zimándi Pius: A forradalom éve. Krónika 1956-ból. Századvég Kiadó – 1956-os Intézet, Budapest, 1992. 308. o.

378

Parancs az 1956-os sortüzekre? Külön kell hangsúlyoznunk azt a tényt, hogy a december elején megtartott KB-értekezleten a politikai vezetés részéről komoly támadások érték a forradalmi eseményekbe belekeveredett katonai vezetőket (Marosán a KB-határozatban történő név szerinti megnevezés mellett kardoskodott).1 A jegyzőkönyvben is érzékelhető, hogy Földes László (és Ilku) a párt véleményét közvetítette a láthatólag húzódozó Uszta felé: határozottabb, keményebb fellépést várnak tőlük, eddigi „munkájukkal” a párt korántsem elégedett. A helyzet logikájából az is következik, hogy Földes szavaiban a pártvezetés egészének vagy legalább egy részének a szándéka, talán döntése jelenik meg. (A pártvezetés és a fegyveres erők tevékenységének bizonyos koordinálatlanságáról árulkodik Uszta mondata: „… célszerű lenne már, ha a párt összehangolná velünk a tevékenységét.”) Ugyanitt értelmezendők azok a meglehetősen elítélő és ellenséges megnyilvánulások, amelyek a Belügyminisztériummal, illetve a rendőrséggel kapcsolatban hangzottak el a Tanács ülésein. Magán a Belügyminisztériumon, illetve a rendőrségen belül is komoly pozícióharc folyt a rendőr- és az ávós állomány között. A két fél kölcsönös utálata a másik iránt még 1953-ra, az ÁVH-nak a minisztérium szervezetébe való betagozására vezethető vissza, és ez a forradalom alatt nyílt gyűlölködésbe csapott át. December elején a pártvezetés még nem jutott el odáig, hogy véglegesen döntsön az ávós-kérdésben, bár Kádár már november 21-én kijelentette az Intézőbizottság előtt, hogy a szerveződő karhatalomba be kell vonni az államvédelmi egységek tagjait is.2 A Katonai Tanács jegyzőkönyveit szemlézve már-már mosolyogtatónak tűnik az az igyekezet, ahogyan a katonai vezetés hatni akart a BM-ben lejátszódó személyi mozgásokra, állandó kritikával illetve a rendőrség munkáját. A dolog mögött nyilván a két fegyveres testület vezetőinek rivalizálása munkált: még 1957 elején is folyt vita (pl. az MSZMP Intéző Bizottságának ülésein) arról, hogy a karhatalom milyen módon és mértékben kerüljön HM-, illetve BM-irányítás alá.3 E pozícióharcban nem nehéz felismernünk a két testület vezetésének – és pártkapcsolatainak – személyes ambícióit, illetve az ebből adódó érdekütközéseket. A közölt jegyzőkönyv is felvillant néhány vádat, ám az ellentétről legérzékletesebben az 1957. január 7-i ülésen elhangzottak tanúskodnak. Ekkor Csémi bejelentette, hogy a BM tartalék állományba helyezte a karhatalmi ezredébe beosztott ÁVH-s tiszteket, és január 15-től azok már fizetést sem kapnak. „Ezzel az intézkedéssel nem lehet egyetérteni” – zárta mondanivalóját. „Jelenleg a BMben az folyik, hogy személyi ismeretség alapján kerülnek felvételre tisztek.” Horváth vezérőrnagy szerint: „Ezek a [volt ÁVH-s] tisztek kell, hogy képezzék 1

MSZMP jkv., 232–233. o. Uo. 75. o. 3 Uo. 302-309. o. 2

379

„Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük” a BM, illetve a rendőrség gerincét. ... Ezek át fognak bennünket ejteni. Nem akarják az államvédelmet átvenni. De azon nem is lehet csodálkozni addig, amíg egy Pőcze a BM-ben dolgozhat.”1 A pártvezetés felé a hadsereg vezetői büszkén hivatkoztak a gyors belső tisztogatásra, a Tiszti Nyilatkozatra, a feltétlen párthűségre, állandó kritikával illetve a BM különböző vezetőit. Bizonyára megvolt a maguk szerepe abban, hogy Kádárék eltűrték vagy segítették (ezt a jövő kutatásának feladata eldönteni), hogy a Belügyminisztérium fontos posztjain – főként a politikai nyomozó apparátusban – 1957 elején megindult a volt ÁVH-sok rohamos térnyerése. Egyelőre nem tudjuk, hogy ebben milyen szerepük volt a Katonai Tanács jegyzőkönyveinek, melyeket a felügyelő pártszerv vezetői is olvastak. (Épp ezért a közöltnél sem feledkezhetünk meg arról, hogy az ott megszólalók egyben üzentek és demonstráltak is: hűséget, elszántságot, keménységet. Valószínűnek tűnik az is, hogy a jegyzőkönyv nem tartalmazza a vita teljes anyagát, elsősorban azt az utat nem, amelyet Uszta Gyula tett meg az ellenvetésektől a „leszámolási” parancs kiadásáig.) A katonák inkább a felső pártvezetés belső harcaiba tagozódhattak be, azt azonban bizton állíthatjuk, hogy a „katonai vonalnak” szerepe volt az események balratolásában. Sőt, talán a sortüzek kérdésében sem lenne felesleges kutatni azt, hogy a BM-, illetve HM-alárendeltségű karhatalmi szervek reakcióiban tetten érhető-e a két testület közötti versenyhelyzet! Külön kérdés, hogy a közölt jegyzőkönyv végül is milyen (melyik) parancs kiadásáról szól. Ha közvetlen hatását tekintjük, akkor a dokumentumból csupán annyi derül ki, hogy december 4-én a fegyveres erők miniszterének katonai helyettese szóbeli parancsot adott a három budapesti honvéd karhatalmi ezred jelen lévő parancsnokának arra, hogy gyorsan és kegyetlenül „számoljanak le” az „ellenforradalmárokkal”. (Hogy a gyors és kegyetlen eljáráson mit értsünk, arról úgy érezzük, nem kell szólnunk. Csupán Horváth vezérőrnagy egyetlen mondatát emeljük ki: „A másik ilyen probléma, amit fel kell vetni, hogy hogyan ítélik meg a karhatalmi parancsnokok a helyzetet, hajlandók-e tüzelni a tömegekre, különösen, ha fegyvereket látnak.” A fogalmazásból is egyértelmű, hogy Horváth Mihály nem harci egységek vagy kisebb csoportok fegyveres összecsapására gondolt, hanem általában a tüntető vagy csoportosuló tömegekbe való lövetésre. Különösen – de nem feltétlenül (!) –, ha kezükben fegyvert látnak.) Úgy látjuk, hogy inkább csak a pártvezetés erőfelmérésén múlott, hogy a Budapesten eldördült sortüzek (pl. a dokumentumban kiadott paranccsal minden bizonnyal közvetlen ok-okozati összefüggésben lévő Nyugati pályaudvar előtti „lövöldözés” december 6-án) nem követeltek olyan nagyszámú áldozatot, mint pl. december 8-án Salgótarjánban. Az ok nyilvánvaló: egy vérfürdőnek a fővá1

HL 102/05/139. 1957. január 7.

380

Parancs az 1956-os sortüzekre? rosban beláthatatlan következményei lettek volna, reakciójaként talán százezrek lépnek sztrájkba, demonstrálnak ismét a kormány és a szovjetek ellen. Lehet, hogy december 6-án a fővárost tekintve ebben kereshetjük a magyarázatot, lehet, hogy az adott pillanat józanabb (nem biztos, hogy magyar részről történő) helyzetértékelésében. De lehet az is, hogy az egész csupán a véletlen műve: a Nyugati pályaudvar elé érkező, vörös zászlókkal fölszerelt, kommunistákból álló hivatalos tüntetők egész egyszerűen összeverekedtek és összekeveredtek az Angyalföldről és Újpestről érkező munkásokkal. Lehet-e köze a december 4-én kiadott parancsnak a vidéki sortüzekhez? Nos, ez a jegyzőkönyv alapján csak valószínűsíthető. Kérdés, hogy a szóbeli parancs Gyurkó Lajoson, a vidéki, HM-irányítású karhatalom parancsnokán keresztül kiment-e a megyei, városi karhatalmi parancsnokokhoz, illetve a kiküldött katonai megbízottaknak (pl. Nógrád megyében Házi Sándor vezérőrnagynak, aki még november végén érkezett Salgótarjánba). Ha a kutatás bizonyítja, vagy legalábbis valószínűsíti ezt, akkor megdőltnek tekinthetőek azok a feltételezések, amelyek fiatal, pánikba esett karhatalmisták és parancsnokok spontán döntéseként írják le a megismert sortüzeket. Ha a parancs megérkezett, akkor nyilvánvalóan abban a formában lett kiadva, ahogyan az a jegyzőkönyvben olvasható. Tehát december 5–6-án legalább a század- és szakaszparancsnokok értesültek arról, hogy az esetleges „ellenforradalmi támadással” gyorsan és kegyetlenül kell leszámolniuk. Ugyanakkor nem látunk két fontos dolgot: a december 4-i HM-parancsot megelőzően a pártvezetés illetékes szervei, személyei milyen döntéseket hoztak, milyen (szóbeli?) utasításokat adtak ki, illetve, hogy a Tömpe András irányítása alatt lévő BM-karhatalom kapott-e hasonló utasításokat. Talán cinikus befejezésnek hat, de halkan fel kell tennünk a kérdést: az eldördült sortüzek okai között nem fedezhető-e fel a „Ki akart nagyobbat, hangosabbat, többet lőni, piros vérrel piros pontokat szerezni?” ma már irracionálisnak tűnő kérdése? Részlet a Katonai Tanács december 4-i ülésének rövidített jegyzőkönyvéből: „Csémi alezredes bajtárs jelentése a 4-i tüntetéssel kapcsolatban. Csémi alezredes jelentésének lényege: 3-án röpcédulák jelentek meg az utcán, amelyben felszólítják az asszonyokat a tüntetésre. 4-én fekete zászlókkal, virágokkal és koszorúkkal kb. 4–5000 asszony vonult a Hősök terére, ahol először az ott lévő szovjet karhatalmi egységek nem engedték továbbmenni őket, majd aztán megengedték, hogy a virágokat, gyertyákat és a koszorúkat lerakják az emlékműhöz. A felvonulás szervezett volt. Lerakták a koszorúkat és a virágokat, és utána a tömeg onnan eltávozott. Sok fiatalember

381

„Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük” szemlélte a dolgot, de különösebb incidensre nem került sor. Innen az asszonyok az amerikai követség elé vonultak. Következtetései: 1. Bizonyos erőpróbával állunk szemben. Ezek az események, illetve tüntetések véleménye szerint előkészítése a 6-i eseményeknek. Súlyosbítja a helyzetet az, hogy nincsenek tartalékaink. Az erőnket szétszórtuk, kettes-négyes csoportokban őrjáratozunk, és megfelelő erőkkel nem rendelkezünk. Nem tettünk megfelelő intézkedéseket a 6-i eseményekkel szemben, amikor is röpcédulák sokasága és hírek vannak arra vonatkozóan, hogy 6-án az oroszokra lőni kell. Javaslatai: Sokkal határozottabban kell fellépni, mert az ellenforradalom nincs megsemmisítve. Nem lehetünk csendes szemlélői az eseményeknek, tehát sokkal aktívabbaknak kell lennünk, és nem kulloghatunk az események után. Földes elvtárs: Javasolja, hogy amit Csémi alezredes mondott, és amit ő mond, azt jegyzőkönyvbe kell venni. Teljesen egyetért Csémi elvtárs következtetéseivel és azzal, hogy az ellenforradalom új szakaszához érkezett. Nem volna célszerű jelenleg vidékről alakulatokat felhozni, mert amint az események mutatják, az ellenség az ellenforradalmi tevékenységet vidékre akarja átvinni. Kiegészíti Csémi alezredes tüntetéssel kapcsolatos jelentését azzal, hogy az asszonytüntetők a Parlament elé akartak vonulni, ezt sikerült megakadályozni, mert a szovjetek a levegőbe lőttek. 5 óra után a Nádor utcába, a pártház elé vonultak fel, és még a szovjet tankokkal [nyilván: tankoknak] is ellenálltak. A magyar hadsereg ezeknek az eseményeknek csendes szemlélője volt. Következésképpen a magyar hadsereg tétlenkedésével állunk szemben. Amikor bejöttem a HM-be, mintha mi sem történt volna. Ahhoz, hogy a helyzet megjavuljon, a hadsereg vezetőinek egész másképpen kell dolgozni, mint azelőtt. Október 25-én még vitatkozhattunk, hogy mi folyik itt, de most már a dolog világos előttünk. Aki az amerikai követség elé megy felvonulni és olyan jelszavakat kiabál, mint a tüntetők 4-én kiabáltak, azok nem a szocializmust, nem a demokráciát akarják. Éppen ezért a meglévő szellemet a hadseregben fel kell számolni. Százával kell, hogy a hadseregbe a megbízható, hű elvtársak, kommunisták bevonuljanak. Az ellenforradalmárok is nyilván taktikát változtattak és kisebb csoportokban fognak tevékenykedni, esetleg el fognak vegyülni a fegyvertelen nép között. Nem gyerekjátékról van szó. A proletárhatalomról van szó. Az ellenforradalmárok tevékenykednek, a Népszabadság újságokat meggyújtják, tünteté-

382

Parancs az 1956-os sortüzekre? seket szerveznek és végrehajtanak, 6-ára fegyveres harcra szólítanak fel, 4-én rálőttek Silló századosra stb. stb. Katasztrófa lenne, ha nem tesszük meg a szükséges és határozott lépéseket. Ilku vezérőrnagy bajtárs: Az ellenforradalom, ahogy az események is mutatják, nincs megsemmisítve. Elég erejük van hozzá, hogy a megfelelő lépéseket meg tudják tenni. Az ENSZben is állandóan a magyar eseményekkel foglalkoznak. Nem tettünk határozott intézkedéseket és lépéseket, eddig tapogatóztunk, és ezzel teret adtunk az ellenségnek újabb szervezkedésekre, hogy újabb és újabb akciót tudjanak kezdeni. Kérdésem az volna, hogy 1. elegendőek-e Pesten a karhatalmi erőink? A szovjet csapatok bevonása nélkül fel tudjuk-e számolni, ha esetleg támadás ér bennünket? 2. a jelenlegi utasítások, amik a karhatalmi ezredek felé kimentek, megfeleltek-e egy ellenforradalmi akció ellen? Véleménye szerint a tiszti ezredek harci szellemét feltétlenül emelni kell, és olyan utasításokat kell kiadni, amelyek képesek az ellenforradalmárok kísérleteinek megsemmisítésére, felszámolására. Ugrai ezredes bajtárs: A meglévő erőinkkel nagy csapásokat nem tudunk mérni. Meg kell vizsgálni azt, hogy milyen erőket tudunk összpontosítani, mert véleménye szerint a jelenlegi rendőrség összetétele és magatartása azt bizonyítja, hogy nem alkalmas a feladatok betöltésére. A karhatalmi alakulatok fel vannak térképezve. Nincsenek megfelelő fegyverrel ellátva. Az ügyészségek opportunista módon dolgoznak, az egyik ajtón beengedik az ellenséget, a másik ajtón kiengedik. Mért nem hajtjuk végre Lenin elvtárs tanítását, aki azt mondja, hogy a fehérterror ellen háromszoros vörösterrort kell alkalmazni? A leghatározottabb utasításokat kell kiadni! 6-án éjjel mindenki legyen a helyén! Ha valaki kimegy az utcára a fegyveres harc idején, arra tüzelni kell. Megfelelő tartalékokkal kell, hogy rendelkezzünk. Határozott intézkedéseket kell foganatosítani, és megfelelően fel kell készülni 6-ára. Horváth vezérőrnagy bajtárs: Nem értek egyet azzal, hogy itt Földes és Ilku elvtársak vádlóként léptek fel. Ők is ismerik a helyzetet, ők is itt dolgoznak. A vezetés tudatában van annak, hogy mi a feladat. Hangsúlyozza, hogy szeretné, ha nem vádlóként lépnének fel. Felveti, hogy milyen intézkedéseket kell tenni. Egyetért azzal, hogy a karhatalmat megbízható, hű kommunistákkal meg kell erősíteni, de ugyanakkor felveti, hogy elsősorban a rendőrséget kell megerősíteni, és annak ki kell dolgozni a megfelelő formáját, hogy ezt hogyan fogjuk végrehajtani. Az ellenség rugalmasan taktikázik, és erről nincsenek megfelelő felderítési adataink. Véleménye szerint a karhatalmi csoportokat össze kell vonni nagyobb

383

„Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük” csoportokba, mert a 2–3 fős őrjáratozás nem alkalmas harci tevékenység végrehajtására, azokat le fogják fegyverezni, és újra az ellenség kezébe adjuk a fegyvert. Nagyobb csoportokat kell kiküldeni, akik képesek felszámolni az ellenforradalmárokat. A másik ilyen probléma, amit fel kell vetni, hogy hogyan ítélik meg a karhatalmi parancsnokok a helyzetet, hajlandók-e tüzelni a tömegekre, különösen, ha fegyvereket látnak. Feladatul kell adni a karhatalmi ezredparancsnokoknak, hogy készítsék fel a tisztiezredeket a várható eseményekre. Értékelni kell előttük a helyzetet, össze kell hívatni a század- és szakaszparancsnokokat, meg kell indítani ebben a vonatkozásban is az agitációs propagandamunkát. Egy pár napig teljes készenlétben kell lenni a HM-ben is. Pesti ezredes bajtárs: A tisztiezred 80%-a teljesíteni fogja feladatát. Véleménye szerint taktikai hibát követtünk el azzal, hogy nem üldöztük az ellenséget, nem hajtottunk végre házkutatásokat, letartóztatásokat, stb. Mindezt az ellenség kihasználta, és rendezni kezdte a sorait. Az ügyészség és a rendőrség nem dolgozik megfelelően. A rendőrséggel kapcsolatban még azt is megjegyzi, hogy véleménye szerint nem lehet velük közölni semmit, mert előre kiértesítik azt a területet vagy személyt, ahová a karhatalmisták kimennek. Nagyon hasznosnak tartaná, ha végre megkezdhetnék a kerületek átkutatását. Borbás vezérőrnagy bajtárs: A karhatalmi ezredében négy századra biztos lehet számítani, azokra a századokra, amelyeket az akadémia állított fel. Javaslatai: 1. összevonni a századokat, a kerületekben csak felderítőket hagyni. 2. az egész ezrednek riadókészültséget elrendelni. 3. a tömeggel szemben tömeget kell állítanunk. Vannak már megbízható elvtársaink, akiket a karhatalmista századokhoz be lehetne osztani. A pártközpont segítsen bennünket ebben a munkában! Többek között felveti, hogy itt lesz már az ideje a statárium kihirdetésének. Csémi alezredes bajtárs: Az ezredben a 8. század kivételével a többi ütőképes és hajlandó minden feladatot végrehajtani (a 8. század a MÖHOSZ-század, amelynek Korein ezredes a vezetője).1 Véleménye szerint egy kis csinnadrattát kellene nekünk is csinálni. Például bemondani a rádióba[, hogy] a karhatalmi ezredek beosztottjai azonnal vonuljanak be szolgálati helyükre stb. A kormánynak rendeleteket kellene kiadni rádión az utcai csoportosulások megszüntetésére. Fel kell készíteni minden eshetőségre.

1

MÖHOSZ: Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség, Korein Mihály ezredes.

384

Parancs az 1956-os sortüzekre? Uszta vezérőrnagy bajtárs: Hogyan alakultunk eddig? Nagyon jól tudják az elvtársak, hogy a fegyveres erők miniszteréhez nemcsak a hadsereg, hanem a rendőrség is tartozik. Tehát a rendőrséggel együtt kell a feladatot megoldani. Azt is tudják az elvtársak, hogy elég nehéz helyzetből indultunk. Karhatalmi századaink, illetve ezredeink vannak. Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy kímélet nélkül likvidálni kell a lövöldözőket. Célszerűnek tartja[, hogy] a karhatalmi erőkhöz kommunisták adjanak embereket, és kell, hogy ezen a téren a párt is tegyen végre már valamit. Nem értek egyet Földes elvtárssal abban, hogy mi itt békésen ültünk és nem tettünk semmit, illetve nem ismertük az eseményeket, különösen a 4-i tüntetést. Mi ismertük az eseményeket. Csémi alezredes bajtárssal meg is beszéltem, hogy mit kell tenni. Állandó összeköttetést tartottam velük. Koncz alezredessel is összeköttetésben voltam az amerikai követség előtt. 1 Földes elvtárs: A pártközpont előtt is tüntetés volt. Uszta vezérőrnagy bajtárs: Erről nem tudtam, mivel nem hívtak fel bennünket, hogy erről értesítsenek, de nem is lett volna célszerű asszonyokra lőni. Csoportosulást, ha asszonyok is, szét kell zavarni. Földes elvtárs: Ma 25 ezret, holnap esetleg 100 ezer embert mozgat az ellenség; akkor mit fogunk csinálni? Uszta bajtárs: Célszerű lett volna már, ha a párt összehangolná velünk a tevékenységét. Kádár elvtárs is megmondta, hogy most elsősorban nem a fegyvereké, hanem az agitációé a szó. Hangoskodásra nagyobb hanggal kell válaszolni. Azt, hogy 100 ezres tömeg lesz-e, nem tudjuk, természetesen itt vannak a szovjetek is tartalékban. Ilku bajtárshoz: Van-e elég erőnk, hogy a szovjet csapatok nélkül rendet teremtsünk? Azt nem mondhatom, és minden az adott körülményektől fog függni. Nyilván a szovjet erők támogatni fognak bennünket a feladatok végrehajtásában. Elsősorban nem is vagyunk úgy felfegyverezve, mint a szovjetek, akik a legmodernebb fegyverzettel vannak ellátva: páncélos járművel és nehézfegyverzettel rendelkeznek. Amikor a karhatalmi ezredeket szerveztük, az volt a cél, hogy fokozatosan részt vegyünk a rend helyreállításában. Nagyon jól tudják a bajtársak, hogy először nem akartak részt venni a szovjet alakulatokkal a feladatok végrehajtásában, ma már részt vesznek. Természetesen előbb-utóbb ezeket a fel-

1

Koncz Andor alezredes: az I. honvéd karhatalmi ezred törzsfőnöke.

385

„Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük” adatokat a rendőrségnek kell átvenni, nem azt mondom, hogy 1–2 nap vagy 2–3 hónap múlva, esetleg csak 5–6 hónap múlva. Felmerült itt az, hogy a rendőrök nem akarnak házkutatást végrehajtani. Ahol ilyen kérdés felmerül, szólni kell Sós ezredes bajtársnak, vagy nekem. Földes elvtárs: Sós és Pőcze szépítik a dolgokat. 1 Pesti ezredes bajtárs: Parancsnokaink attól félnek, hogy a rendőrök leértesítik az ellenséget. Uszta vezérőrnagy bajtárs: Adják írásba, kik azok a rendőrségi szervek, akikkel nem lehet együttműködni! Adjanak adatokat! Borbás vezérőrnagy bajtárs: Lőrinczi [sic!] rendőrkapitányságon ellenforradalmi fiatalember ül benn, mindent tud, minden tárgyaláson részt vesz.2 Uszta vezérőrnagy bajtárs Földes elvtárs felé: Az volna a célszerű, hogy a párt is segítene. Kezdjék meg a rendőrök felülvizsgálását, a takarítást! Kovács vezérőrnagy bajtárs: Úgy hívják a rendőröket sok helyen (pl. XIII. kerületben), hogy kék gengszterek. Uszta vezérőrnagy bajtárs: Én most tudok róla, hogy nincsenek megfelelő tartalékaink. Az ezredparancsnokok nem dolgozhatnak tartalék nélkül. Az ezrednél legalább egy század-, a századnál legalább egy szakasz- vagy rajerejű tartalékot kell tartani. Meg kell szüntetni a 2–3 fős járőrözést. A járőröket gépkocsival kell ellátni. Kovács vezérőrnagy bajtárs ezzel kapcsolatban intézkedjen! Horváth vezérőrnagy bajtárs: Nyilvánvaló, hogy az ellenség kompromittálni akar bennünket, és épp ezért új taktikát fog változtatni [sic! – a szerz.]. Nagy erőkkel már nincs ereje támadni, hanem kisebb csoportokban arra fog törekedni, hogy provokáljon és lefegyverezze a karhatalmistáinkat, és amennyiben [a] 2–3 fős járőröket fogjuk meghagyni, ezek végre is fogják tudni hajtani, és ez a nagy veszély. Éppen ezért legalább rajerejű, 10–15 fős járőrcsoportokat kell kiküldeni gépkocsikon. Pesti ezredes bajtárs: Horváth vezérőrnagy bajtárs javaslatával egyetértek. Javasolom, hogy az ezredparancsnokok sokkal nagyobb önállóságot kapjanak.

1

Sós György: a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője. Pőcze Lajos: belügyminiszterhelyettes. 2 Talán a Heves megyei Lőrinci községről van szó.

386

Parancs az 1956-os sortüzekre? Ugrai ezredes bajtárs: A szovjetek felé Tyihonov elvtárson1 keresztül intézkedni kell, hogy kapjunk több fegyvert, a golyószórókhoz póttárakat stb. Feltétlenül fel kell fegyverezni a HM tisztjeit is. Uszta vezérőrnagy bajtárs: Feltétlen központi tartalékot kell képezni. Az ezredek tartalékainak megerősítésével Valencsák vezérőrnagy bajtárs2 adjon 2 századot! Egyetértek Földes elvtárssal, hogy éppen ezért vidékről erőt nem tudunk felhozni. Ilku vezérőrnagy bajtárs: Javaslom szóbeli parancsot kiadni, holnap 6 órától [a] századoknál riadókészültséget elrendelni. Uszta vezérőrnagy bajtárs: Feladatok: a) A készültséget életbe léptetni. b) Karhatalmi ezredeket előkészíteni, beszélni kell a század-, szakaszparancsnokokkal. c) Határozottan kell fellépni az ellenséggel szemben. d) Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük. Az ezredparancsnokok jelentik, hogy a feladatokat megértették. …”

1 2

Tyihonov altábornagy: a HM szovjet katonai főtanácsadója. Valencsák János vezérőrnagy: a Pest vidéki karhatalmi csoport vezetője.

387

EZERKILENCSZÁZHATVANKETTŐ (Ami ’56 után következett...) „Csodálatos rakéta ez, elvtársak!” Hruscsov az SZKP 1961-es kongresszusi programját hasonlította egy háromlépcsős rakétához, amelynek harmadik fokozata már éppen a kommunizmus röppályája felé ível.1 Ma már tudjuk, hogy a „leghatalmasabb energia, a kommunizmus építőinek energiája” milyen pályaív befutásához volt elegendő. A kommunizmus rakétái 1962-ben az atomháború szélére sodorták a világot. A kubai krízis, az októberi rakétaválság a tárgyalások évét (1959-et) követő kis jégkorszak mélypontját jelentette. Az enyhülés, a „békés egymás mellett élés” politikája részben annak a lélektani megdöbbenésnek is köszönhető, amit a hadseregek mindkét oldalon megtörtént mozgósítása váltott ki világszerte az emberekből. Létrejött a katonai erőegyensúly, a Szovjetunió űrnagyhatalommá vált (korunk hőse az űrhajós, a sajtó Glenn, Nyikolajev, Popovics nevétől hangos), és javában folyt már a harc a „szocialista világrendszer” (ez a fogalom is ekkoriban vált használatossá) feletti hegemóniáért a nagy ugrás lázálmában élő Kínával. Ám a vélt gazdasági sikerektől és a gyarmati rendszer látványos szétesésétől hirtelen megmámorosodott Hruscsovnak rá kellett volna döbbennie arra, hogy országának teljesítőképessége véges. A XXII. pártkongresszus „tudományosan megalapozott programja” mégsem tűzött kisebb célt a szovjet nép elé, mint a kapitalista országok gazdasági, életszínvonalbeli mutatóinak utolérését, sőt meghaladását 1980-ig. Ez azt is jelentette, hogy a szovjet vezetők egy hosszabb, békés, gazdasági-társadalmi prosperitást ígérő korszak beköszöntével számoltak. Az Egyesült Államokban eközben javában folyik már a dullesi felszabadításteória revíziója. A Kennedy-adminisztráció sok tekintetben aktívabb, erőteljesebb fellépést tanúsít a szovjet ügyekben, ugyanakkor azonban rugalmasabb is, mint elődje. Kelet-Európa tekintetében megszületik a fellazítás politikai gondolata. Gyakorlattá válik Kennedy 1960-as programja: a vasfüggönyön megmutatkozó rések tágítása, a szabadságjogokért folytatott harc, a független út, a nemzeti sajátságok jelentőségének hangsúlyozása. Ahogyan William Taylor, a Külügyminisztérium európai osztályának államtitkára megfogalmazta: „… A Kelet-Európában fennálló jelenlegi helyzet reális értékelésével tudomásul kell venni azt a tényt, hogy bármiféle alapvető változás, beleértve a szovjet befolyás visszaszorítását, rövid időn belül nem valószínű. Ez nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok elfogadja a mai kelet-európai status quót. Amerika célja, hogy Kelet-Európa országai teljesen függetlenek és szabadok legyenek. Kitar1

Az SZKP XXIl. Kongresszusa. 1961. október 17–30. Bp., 1962, Kossuth Könyvkiadó, 173. o.

388

Ami ’56 után következett... tásra és hajlékonyságra van szükség, hogy minden lehetőség kihasználásával erősíteni lehessen Amerika és a Nyugat befolyását. A kelet-európai liberalizálódási törekvések kihasználásával ki kell építeni a kapcsolatokat a kelet-európai országokkal anélkül, hogy Amerika feladná alapelveit, és elismerné ezeknek a kormányoknak belső vagy külső politikáját…” 1 Olyan politikai és gazdasági atmoszférát kell teremteni a keleti tömbön belül, amely lehetővé teszi, hogy a csatlós országokat „egyenként kivásároljuk a Szovjetunióból” – fogalmazta meg nyersebb formában ugyanazt 1962 közepén egy német professzor.2 Körkörös fellazítás Washington külpolitikai stratégiájának megváltozása tetten érhető volt az Európai Rab Nemzetek Szövetségének áprilisi közgyűlésén, ahol a megnyitót tartó Nagy Ferenc még a kelet-európai nemzetek felszabadításáról beszélt, de az utána fölszólalók többsége, mindenekelőtt a lengyel Borzsinszki és Mosli, a Columbia Egyetem professzorai és egyben a State Department, valamint a Szabad Európa Bizottság tanácsadói, már elvetették Nagy megközelítését, és a fellazítás politikája mellett érveltek. 1962. április 9-én New York közelében összehívták a Szabad Európa Bizottság értekezletét is, ahol szintén elfogadták azt a helyzetértékelést, mely szerint a szocialista országokban liberalizációs folyamat megy végbe, növekednek az ellentétek a szocialista táboron belül, amely maga után kell hogy vonja a SZEB propagandájának megváltozását. Ezt követően dolgozták ki a rádió új irányvonalát. Az esetről tudósító belügyi munkatárs szerint: „Megállapodtak például, hogy a lengyel kormányt nem kell támadni, mert Lengyelországban a liberalizáció kielégítően halad… Magyarországról szólva kifejtették, hogy mivel itt lassabb a liberalizálódás, mint a lengyeleknél, ezt célszerű kihangsúlyozni…” 3 A szocialista világ állapota adott okot a bizakodásra is. A XXII. pártkongresszus után Hruscsov számára még mindig a – szocialista táboron belüli – sztálinisták jelentették a fő veszélyt. A Szovjetunión belül – a balti államokban – 1962-ben ismételten jelentkeztek a nemzetiségi problémák, kiéleződött a viszony Kínával és Albániával. A keleti tömb egészében megoldatlan problémákkal küszködött a mezőgazdaság, a fokozott fegyverkezés miatt veszélybe került a kiegyensúlyozott életszínvonal-politika. Felerősödtek az egyes országok közötti különbségek, kezdetét vette Románia hintapolitikája. Az 1

ÁBTL III/1. Osztály munkájával kapcsolatos iratok 1961–1962. 63/T-5821/62/1. 96–97. o. Uo. 96. o. 3 ÁBTL Tájékoztató jelentések 60-6/43/62. III. 28. szám. 2

389

Ezerkilencszázhatvankettő 1962-es évben kezdték használni a nyugati propagandában a „reformer” és a „régi vonalas” megkülönböztetést, az előbbi kategóriába Lengyelországot és megszorításokkal Magyarországot, az utóbbiba pedig általában Bulgáriát és az NDK-t sorolták. (Csak érdekességként: 1962 volt az első esztendő, amikor keletnémet állampolgárok a magyar–osztrák határon keresztül próbáltak kijutni a szabad világba.) A magyarországi állapotokat tükrözi az, ahogyan egy belügyi összefoglaló a nyugati véleményeket idézi az év végén: „… bár némiképp emelkedett az életszínvonal, a gazdasági és műszaki nehézségeken nem tudtak úrrá lenni, s a kollektivizált mezőgazdaság súlyosbítja a problémákat. A fő kérdés azonban a ‘jobb- és baloldali’ ellenzék harca Kádár ‘centrista’ vonalának érvényesítése körül, ami miatt a párt arra kényszerül, hogy leszámoljon a sztálinistákkal, és fokozatosan megvalósítsa az 1956-os ellenforradalom követeléseit.” 1962-ben a belső problémákkal küzdő magyar vezetés számára egyfelől a „liberalizáló”, az eltérő taktikák tolerálására késznek mutatkozó, a XXII. kongresszuson lényegi ideológiai újításokat elfogadó hruscsovi politika, illetve a nagy ugrás és a kulturális forradalom éveit élő, Indiával fegyveres konfliktusba keveredő Kína jelentette a mozgási kényszereket. A kádári politika talán mindenkinél egyértelműbben az előbbi mellett kötelezte el magát. A PB már január 22-én arra utasította az apparátust, hogy Liu Sao-csi, valamint a jugoszláv parlamenti küldöttség tekintetében „meghívásunk teljesítését ne szorgalmazzák.”1 „Oda van a nagy ugrás, oda vannak a kommunák, oda van az ipari fejlődés területén már elért vívmányok jelentős része, ott vannak százával a gyárak, kéthárom éve, hogy a gépek nem mozognak és a többi. Meg éhség meg az isten ütötte fel a fejét”2 – riogatta Kádár a Kína felé kacsingató keményvonalasokat a KB augusztus 14–16-i ülésén. A válasz sem maradt el: a kínai lapok meg sem említették az ülésen elfogadott kongresszusi irányelveket. 1962-ben azonban a szakítás még nem volt teljes. A kínai küldöttség még részt vett a pártkongresszuson, de Vu Hsziü-csüen üdvözlőbeszédét már 25 percre korlátozták. 1962-ben a magyar gazdaságban egyensúlyi gondok mutatkoztak: a gyors ütemben növekvő export következtében jelentős aktívum gyűlt össze a szocialista országokkal szemben, ugyanakkor – a belső fogyasztásra való visszatartás miatt – a mezőgazdasági export lényegesen elmaradt a tervezettől, és a tőkés relációjú külkereskedelmi forgalomban negatív szaldó alakult ki. (Az export „alig 10%-a irányul a tőkés országokba, s ennek a kis hányadnak is több mint 2/3 részét a gyengén fejlett országokba szállítjuk, nagyrészt hitelbe” – hívja fel a figyelmet a későbbi évtizedek gazdasági-politikai dilemmáit is előrevetítve az

1 2

MOL MDP–MSZMP-iratok Osztálya 288. f. 5/255. őe. 8. o. Uo. 288. f. 4/50. őe. 19. o.

390

Ami ’56 után következett... Országos Tervhivatal szeptemberi jelentése.)1 Ha a fizetési deficitet szovjet források igénybevételével időlegesen enyhíteni lehetett is, a politikai vezetés számára nyilvánvalóvá vált, hogy távlatosan – előbb-utóbb – valamiféle nyitásra van szükség. Ehhez azonban előbb ki kellett törni a külpolitikai elszigeteltségből, melynek ekkor inkább már csak szimbóluma volt a magyarkérdés ENSZbeni napirenden tartása. Kezdetét vehette Magyarország kivásárlásának negyedszázados folyamata. A Nyugat részéről megélénkült érdeklődés és kapcsolatfelvételi hajlandóság vonzó lehetőségekkel kecsegtetett. Ezt jelezte az is, hogy – amerikai biztatásra – Bonn az év folyamán többször kezdeményezte a Magyarországgal történő kapcsolatfelvételt. Az év külpolitikai sikere kétségkívül a decemberi szóbeli megegyezés volt az Egyesült Államok képviselőivel: a január óta folyó puhatolózások, majd félhivatalos tájékozódó beszélgetések, tárgyalások lezárásaként december közepén a két fél képviselői megállapodtak abban, hogy amerikai részről hozzájárulnak a magyarkérdés lezárásához az ENSZ-ben, a magyar fél viszont elkötelezi magát az általános amnesztia mellett. Emigrációs szalámi A magyar vezetés külpolitikai próbálkozásainak további területei is voltak 1962-ben. Ekkor vett először nagyobb lendületet az új emigrációs politika. A nyugati magyar sajtó cikkeinek feldolgozásával, ügynökeik, ágenseik révén (a magyar hírszerzés ebben az időszakban kezdett erőteljesebben – a külföldön élő belső reakció elhárítása mellett – a taktikai, stratégiai döntéseket megalapozó hírszállítóvá válni) Kádárék figyelemmel kísérték az emigráció belső mozgásait, és megpróbálkoztak a haladó emigránsok szalámizásával. Nem eredménytelenül. Az emigráns sajtóban ez évben szaporodtak el az olyan írások, amelyek megengedően vagy egyenesen helyeslőleg nyilatkoztak a külföldön élő magyarok és az óhaza kapcsolatáról. 1962-ben tért haza Nyugatról két író, Horváth Béla és Vámos Imre. Horváth és Vámos a Látóhatár szerkesztőségének 1958-ban történt kettészakadása után, az Új Látóhatár ellenében, a régi nevén adták ki a lapot. 1961-ben – mintegy a későbbi hazatérésük előkészítéseként – éles hangú támadást intéztek több emigrációs szervezet és személyiség ellen. A változott viszonyokat is jellemzi, hogy a torontói Szocialista Ifjúság 1962 augusztusában közölte Horváth Béla Haza kellett jönnöm című írását, mely eredetileg a Magyar Hírekben jelent meg. Itthon mindketten nyilatkozatokat adtak,

1

Idézi: Földes György: Az eladósodás politikatörténete 1957–1986. Bp., 1995, Maecenas, 29. o.

391

Ezerkilencszázhatvankettő például az Élet és Irodalomnak, sőt Magyarországon is folytatták a Látóhatár kiadását.1 Az évnek azonban volt egy náluk sokkal fontosabb hazatérője. Március 18án a Kerepesi temetőben ünnepélyes keretek között, állami részvétellel elhelyezték Károlyi Mihály volt köztársasági elnök hamvait. Az újratemetés előzményéhez tartozik, hogy a hazai sajtó számos írásban méltatta és mutatta be Károlyi személyiségét, történelmi szerepét, sőt a Népszabadságban sorozatban közölték több írását is. A hamvak hazahozatalát Károlyi Mihályné magyarországi látogatása vezette be. Andrássy Katinka 1961. december 22-től 1962. január 20-ig tartózkodott itthon, ezúttal – hivatalos jelentések szerint – „inkognitóban”. Meglátogatta több rokonát és ismerősét, foglalkozott férje emlékiratainak a kiadásával, valamint találkozott több állami vezetővel és pártfunkcionáriussal, köztük magával Kádárral is. A belügyi jelentések szerint „elsősorban a ‘sztálintalanítás’ és a Rajk-ügy érdekelte”. A hamvak hazahozatalának több irányba is jelzésértéke volt. Részben megmutatta az új nemzeti egység tág peremeit, a népfrontpolitika tartalmi változását, de üzenet volt a „haladó emigráció” számára is, harmadrészt pedig – ellenkező előjellel – Kádár szektás-dogmatikus ellenzékének. Arccal a Vatikán felé Az emigrációs politika megújítása mellett a magyar politikusok figyelme a nemzetközi folyamatokat is befolyásolni képes Vatikán felé irányult. XXIII. János pápa, „a mai élethez való alkalmazkodás” jegyében 1962. október 11-re összehívta az egyház történetének XXI. Egyetemes Zsinatát, ismertebb nevén a II. Vatikáni Zsinatot. A zsinat különös figyelmet kívánt szentelni a kommunizmus, a szocialista országokkal kapcsolatos egyházi magatartás kérdéseinek. Az előkészítés időszakában, a kelet-európai országok egyházainak képviseletében, Rómában járt Wiszynszki lengyel kardinális, aki több megoldási javaslatot vetett fel a Vatikán illetékeseinek a felmerült problémák kezelésére.2 A zsinat előkészítésének egyik kulcskérdése volt, hogy a kommunista országok püspökei kiutazhatnak-e Rómába, és ha igen, milyen feltételekkel. A magyar vezetés döntés előtt állt. A kül- és belpolitikai visszhang mellett két tényezőt kellett mérlegelniük. Részben azt, hogy a Vatikánban felmerült tervek szerint, ha a szocialista országok püspökei nem kapnák meg az engedélyt a zsinaton való részvételre, akkor az emigrációban élő egyházi személyeknek kézbesítik ki a meghívót. Ebben az esetben Zágon József, a Pápai Magyar Inté1

Borbándi Gyula: Magyarok az Angol Kertben. A Szabad Európa Rádió története. Bp., 1996, Európa Könyvkiadó, 331. o. 2 ÁBTL Tájékoztató jelentések 60-7/43/62. VI. 26. szám.

392

Ami ’56 után következett... zet vezetője mint apostoli vizitátor képviselte volna a magyar püspöki kart. Ám a kommunista vezetők számára általában is fontosnak tűnhetett, hogy megfontolják a püspökök egy részének kiutazását. A zsinat előkészítésében, majd a zsinaton is alapvetően a Vatikán három irányzata vitázott: a konzervatívnak vagy tradicionalistának tartott, a reformokra kevéssé hajló, Ottaviani, Siri és Ruffini bíborosok nevével fémjelzett szárny, a XXIII. János körül csoportosuló centristák, akik a „mához való alkalmazkodás” elvén állottak, és végül a Bea és Ciocognani bíborosok által befolyásolt, határozott reformpárti szárny. A három vélemény különösen élesen ütközött a kommunizmussal, a szocialista országokkal kapcsolatos kérdésekben. A magyar vezetés számára is nyilvánvalóan hasznosabb volt egy „megszűrt” küldöttség kiküldése, mert így ellensúlyozni vélhették a konzervatív szárnynak a kommunizmussal szembeni merevebb álláspontját. (Épp ezért aztán a kelet-európai országokból a zsinatra kiutazó püspököket meglehetős bizalmatlanság övezte.) Magyarország és a Vatikán kapcsolatának normalizálását még két súlyos teher akadályozta. 1961-ben került sor a kádári állambiztonsági szervezet legkiterjedtebb akciójára. Több száz egyházi és vallásos világi személy ellen indítottak eljárást, és a katolikus kisközösségek mintegy 120 letartóztatott tagja került bíróság elé. 1961. március 15-én (!) pedig a Magyar Katolikus Püspöki Kar a sajtóban közzétett, a templomban felolvasott körlevelében nemcsak az állam, hanem az egyház ellenségeinek is nyilvánította a lefogottakat. A Vatikánban mindkét hír mély megdöbbenést váltott ki. 1962. május 1-jén (!) a pápa 3029. számú dekrétuma – tekintettel a „magyarországi különleges helyzetre” – a bérmálás szentségének kiszolgáltatását esperesig bezárólag engedélyezte, ezzel a magyar katolikus egyházat gyakorlatilag „különleges helyzetűnek” nyilvánítva. A dekrétum egyben jelezte, hogy a zsinaton foglalkoznak majd a magyar helyzettel. A Püspöki Kar utazó tagjai ezzel a teherrel indultak útnak. (A helyzet változékonyságát mutatja, hogy 1963 májusában már intenzív tárgyalások kezdődtek a két fél között, 1964. szeptember 15-én pedig sor került a Vatikán és a magyar állam közötti részleges megegyezés jegyzőkönyvének aláírására. Ennek tartalmát a felek sosem hozták nyilvánosságra.) A másik akadályozó tényező a Mindszenty-kérdés megoldatlansága volt. 1962-ben a Vatikán ankarai diplomáciai megbízottja kereste meg az ottani magyar követet, és puhatolózott az ügyben.1 Egy belügyi jelentés szerint azonban a Vatikán ekkor még kemény feltételekhez kötötte magát: a magyar kormány engedélyezze a hiányzó püspöki helyek betöltését, hagyja jóvá a magyar1

MOL MDP–MSZMP-iratok Osztálya 288. F. 4/50. őe. 1962. augusztus 14–16-i KB-ülés jegyzőkönyve.

393

Ezerkilencszázhatvankettő országi egyházi hierarchia átszervezését, fogadja el, hogy a hercegprímást a Vatikán nevezze ki, végül ne akadályozza azoknak a büntetőszankcióknak az alkalmazását, melyeket a Vatikán által elítélt egyházi személyek ellen hoztak. Megegyezés esetén Mindszentyt Rómába hívnák, és valószínűleg a „Szemináriumok” vagy a „Szentszék Szent Kongregációjának” helyettes vezetőjévé neveznék ki.1 A megegyezés tehát elmaradt. Sőt, a legfőbb ügyész távollétében eljárást kezdeményezett a bíboros ellen 1956-os tevékenysége miatt, és talán – az információk ellentmondóak – sor került Mindszenty elítélésére is. „We are liberated. Ablakom alatt Kádár, Marosán” – jegyezte fel Mindszenty József 1962. április 4-én.2 A pillanat egyedi, a jelenet elképzelhető. „We are liberated…” A gulyáskommunizmus íze Ha a Kádár-korban vannak egyáltalán szakaszjelző évek, akkor az 1962-es év bizonyára az. A már és a még elválását jelzi, a lezárás és a nyitás billenőpontját. A kádári politika a konszolidáció végéhez érkezett, befejezte „a szocializmus alapjainak lerakását”, immár véglegesen lemondott a társadalom további kampányszerű átformálásáról, a szövetkezetesítéssel kialakított „osztályszerkezetet” tartósnak tételezve és a magáénak tudva. A kádárizmusnak 1962-ben már komolyan vehető társadalmi bázisa volt. A lakosság jelentős része érezte lakhatónak az új világot a távolabbra rakott határköveivel. Megnőtt a hatalom értelmiségi udvartartása, ha a szellemi elit jó része még csak a társutas vagy a jóindulatú szemlélő szerepére vállalkozott, vállalkozhatott is. A hatalom pedig már szeretett a joviális háziúr szerepében tetszelegni. Az év legfontosabb belpolitikai eseménye az MSZMP novemberi kongresszusa volt. Hivatalosan a kongresszusi ciklus csak 1963-ban telt volna le, azonban, a Politikai Bizottság januári állásfoglalása szerint, a XXII. kongresszus által előidézett új helyzet és „a vártnál is gyorsabb fejlődés” miatt a kongresszus ez évi megtartása mellett döntöttek: „Helyesnek látszik mielőbb kongresszusi szinten megvizsgálni, mennyiben vonatkozik ránk, hogyan kell alkalmaznunk a hazai viszonyainknak megfelelően a XXII. kongressszus általános érvényű tanításait.”3 Év közben ennek az előkészítése kötötte le a pártvezetés figyelmét minden szinten. A tematikát és a célokat a PB már az év elején meghatározta. Eredetileg tervbe volt véve a megváltozott társadalmi-gazdasági-politikai viszonyokat tükrö1

ÁBTL Tájékoztató jelentések 60-7/43/62. VI. 26. szám. Mindszenty József: Napi jegyzetek. Budapest, amerikai követség 1956–1971. Vadúz, 1979, Mindszenty Alapítvány, 267. o. 3 MOL MDP–MSZMP-iratok Osztálya 288. f. 5/255. őe. 1962. január 22-i jegyzőkönyve. 2

394

Ami ’56 után következett... ző új alkotmány kidolgozása is, sőt felvetődött a lajstromos választási rendszer helyett a területi jelölésen alapuló, kerületenként több jelölt állítását is lehetővé tevő választási rendszerre, valamint az amnesztiára vonatkozó javaslat előkészítése. Az utóbbiak azonban márciusra nyom nélkül kikoptak az előterjesztésekből. Ennek ellenére a VIII. kongresszus a nyitás kongresszusa volt. Itt váltak hivatalos párthatározattá azok az ideológiai, taktikai és stratégiai megközelítések, amelyek később a gulyáskommunizmus alapízeit adták. A magyar vezetés a maga számára döntött abban az ideológiai alapkérdésben, amely a szovjet–kínai szembenállást is meghatározta: a kommunizmus csak magas anyagi-technikai bázison építhető fel, szemben a pekingi állítással, mely szerint ez alacsony létszinten is lehetséges, ha a nép politikai öntudata, szervezettsége, fegyelme gyorsabban fejlődik, s igényeit mérsékli (ez az ideológia állt a kulturális forradalom hátterében). A döntés abból a szempontból alapvető, hogy az anyagi javak minél gyorsabb növelésében határozta meg a magyar szocialista építés elsődleges feladatát, az osztályharcot pedig mindinkább mint a kapitalista és szocialista termelési módok békés gazdasági versengését értelmezte. „A szocializmus alapjainak lerakása után”, „a szocialista termelési viszonyok uralkodóvá válásával” Magyarország lakosai egyszerre azon vehették magukat észre, hogy „eltűntek hazánkból a kizsákmányoló osztályok”, és szűnőben van az ellenük folytatott kíméletlen harc, a proletárdiktatúra fogalma még él, de az ideológusok már az „össznépi állam” kategóriáját ízlelgetik. A nép államában pedig a munkásosztály pártjából az egész nép pártjává kell válnia a „vezető erőnek”. Noha „a kommunizmus építésének törvényei azonosak”, emellett bőven van már tere a nemzeti sajátosságoknak. Az év egyik szenzációja, hogy a hivatalos deklarációk szerint megszűnik a származás alapján való megkülönböztetés, például az iskolai felvételeknél, a különböző adatlapokon – legalábbis elvben – üresen hagyják az erre vonatkozó rovatokat. Persze hozzátartozik ehhez az is, amivel Kádár a hőbörgő keményvonalasokat nyugtatgatta: „Igenis, a továbbiakban is biztosítani kell majd, hogy a helyek egy bizonyos részét fenn kell tartani bizonyos kategóriák gyermekei számára… azonkívül munkások és parasztok gyermekei számára.”1 Az új ideológiai keretben kétfrontos harcra, az állam elnyomó funkciójának újraértelmezésére, a szocialista ember nevelésére és mindenekelőtt új szocialista nemzeti egységre van szükség, melyhez az újfajta szövetségi politika vezet. (Különös hangsúlyt kaptak ebben az időben a nevelési, oktatási, ifjúsági kérdések. Javában folyt az oktatási reform, az iskolán kívüli művelődési formák megteremtése, az ifjúság életmódja körüli viták stb.) 1

Uo. 288. f. 4/50. őe. 1962. augusztus 14–16-i ülés jegyzőkönyve.

395

Ezerkilencszázhatvankettő A rendszer gróftól (Károlyi emléke) parasztig (Veres Péter) mindenkit lázas sietséggel igyekszik szövetségesévé tenni, kit liberalizálási mutatványaival ámulatba ejtve, kit csak egyszerűen megvásárolva. A tömegeket meg csak a maguk módja szerint, de még a maga korlátain belül – élni hagyva. Frizsiderszocializmus Az életszínvonal-politika mindvégig a kádári hatalom elsődleges legitimáló tényezője volt, gyakorlati érvényesülésének megszűnte pedig egyben e hatalom eliminálódását is jelentette. A folyamatos, érzékelhető és távlatosnak tűnő fogyasztásbővülés, az anyagi gyarapodásba vetett bizodalom („a társadalmi fejlődés békét és boldogságot ígérő távlata”) az, ami leginkább emészthetővé tette a társadalom számára a kádári éveket, és tette a rendszer lekötelezettjévé vagy legalábbis partnerévé a magyar értelmiség nem egy jeles alakját. Ennek a politikának azonban nemcsak támogatói, hanem bírálói is voltak. Már a pártkongresszus irányelveinek vitája során többen felvetették a társadalmi osztályok életszínvonal-nivellálódásának kérdését. Az ’56-ot követő és a szövetkezetesítési hullámot megelőző évek hazai léptékkel mérve látványos gyarapodására a szövetkezetekbe kényszerített gazdaparasztság sokáig mint egyfajta aranykorra emlékezett vissza. A szabadpiaci mezőgazdasági árak és ezáltal a paraszti jövedelmek növekedése riasztólag hatott azokra a politikusokra, akik az új osztályharcelmélet és szövetségi politika helyett szívesebben látták volna a munkásosztály preferált helyzetének a fenntartását, sőt, erősítését. (A „munkásosztály gondjait” növelte az a tény is, hogy az ötvenes évek végén, a hatvanas évek első felében zajlott le a magyar néphadsereg technikai átszervezése – mindenekelőtt a légvédelmi rakéta- és lokátorrendszer bővítése, felújítása és a MiG–21-es gépek rendszerbe állítása –, ami jelentős költségvetési forrásokat vont el az ipartól is. 1960 és 1963 között a honvédelmi kiadások 60%-kal növekedtek!) 1962-ben a baloldali ellenzék egyik fontos taktikai fegyverévé vált „a munkásosztály” védelme. Tudvalévő, hogy maga Kádár is alapjában véve munkáspárti volt, azonban ekkor még a pártvezetésen belül, elsősorban Fehér Lajos személyében olyan erőteljes mezőgazdasági lobby létezett, amely képes volt ellensúlyozni a változások befagyasztását szorgalmazó elképzeléseket. A magyar mezőgazdaság – legalábbis időlegesen – szubvencionált ágazat maradt, ami hozzájárult ahhoz, hogy az aszályos évek ellenére a szövetkezeti átszervezés Magyarországon lényegében nem járt termeléscsökkenéssel, így elkerülhetővé vált a fogyasztás korlátozása, az életszínvonal csökkentése. Az életszínvonal velejáró jelenségei nem hagyták érintetlenül a párt értelmiségi holdudvarának különböző árnyalatú képviselőit sem.

396

Ami ’56 után következett... Az életmódviták a hatvanas évek első felének sajátos kísérőjelenségei. Az 1962-es év a sokáig emlékezetes frizsiderszocializmus-vita kibontakozásának, majd lezárásának az éve. Darvas József, az Írószövetség elnöke már az 1960-as közgyűlésén felszólította az írótársadalmat a szocializmus építése során jelentkező különböző problémák megvitatására: „… kulturális életünkben éppen a pezsgés, az alkotó jellegű vitaélet területén valami nincs rendben. Kicsit a vitanélküliség állapota jellemzi egész kulturális életünket, irodalmi életünket is. Ehelyett arra kell törekednünk, hogy már a közeljövőben elérjük a gazdag és – merem mondani – nagyon éles, eleven vitáknak a korszakát.” A minden kényes kérdést nyíltan megvitató párt imágóját építgető politikai vezetés sem zárkózott el az „elvi tisztázásoktól”. Így a viták automatikusan elemévé váltak a nyitáskorszak jelen- és jövőkép-meghatározásának. Ugyanakkor látni kell erős korlátozottságukat is. A megszólalók köre gyakorlatilag a párt különböző áramlatait képezte le, kiegészülve a „társutasok” népesedő csoportjával, és szinte kizárólag a humán, elsősorban művész, irodalmár értelmiségre korlátozódott, főként az Élet és Irodalom, az Új Írás, a Kortárs, no és persze a Népszabadság hasábjain. Csak elvétve akadtak, természetesen méltó választ kapva, olyan egyéniségek, mint a képzőművészeti vitában megszólaló Kondor Béla: „Nem lehet-e egy festőnek az a véleménye, hogy a mi társadalmi viszonyaink szépsége még nem érte utol a Természet, egy nő, egy virág szépségét?”1 Vita vitát követett. Az életmódviták közül még 1962-ben is folytatódott a huliganizmusról szóló vita, megnyíltak a művészeti viták (parasztábrázolás a művészetben, képzőművészetünk helyzete stb.), a Dezséry-vitaként ismert Erkölcs és dogmák című polémia, a Kortársban Veres Péter ordenáré levele kapcsán kibontakozó filmvita és a többi. A frizsiderszodalizmus-vita, mely az Új Írásban Kultúra és életforma címen folyt, Váci Mihály egyik 1961 őszén megjelent írása kapcsán lángolt fel. A vita lényegének megértéséhez annyit mindenképp el kell mondanunk, hogy az SZKP XXII. kongresszusán meghirdetett, kommunizmust építő program tán nem is a hivatásos pártapparatcsikok agytekervényeit srófolta fel leginkább, hanem dogmatikai újításaival és távlati elképzeléseivel a szenvedélyesen hívő értelmiségieket hozta transzba. Váci – olvasva a téziseket – bizonyos a következő két évtized rendkívüli anyagi emelkedésében, cikkében már „végső hadmozdulatok tervét” emlegeti, „az anyagi világ végleges legyűrése érdekében”. (Csak zárójelben tesszük hozzá, hogy az őszi magyar kongresszus elfogadott programja is kinyilatkoztatta: „Az egy főre jutó fogyasztás 1980-ban magasabb lesz, mint a fejlett tőkés országokban.”)

1

Élet és Irodalom, 1962. január 13.

397

Ezerkilencszázhatvankettő Csak így érthető meg az, hogy egy fogyasztási kultúrájában alapvetően még tradicionális, az anyagi gyarapodás útján épp csak hogy elindult országban, ahol a motorkerékpár, az 5200 forintos Kékes televízió, a Lehel hűtőgép, a porszívó, a szakszervezeti részletre vásárolható variabútor, netán a víkendház jelentik az átlagpolgár – igaz, már mind többek számára elérhető – álmát, ahol ezek a cikkek esetenként még a pult alól sem kaphatók (a Népszabadság egyik karikatúrájának aláírása: „Kaphatnék valamit, amit nem lehet kapni?”), és ahol az 1962ben átadott József Attila lakótelep egy-két szobás betontömbjei adják a lét olyanynyira vágyott új kereteit, miként lehetséges vad polémiákba bonyolódni az individualizált fogyasztói társadalom rákfenéiről. Váci szerint „a szükséglet és a kielégítés közötti távolság… szinte teljes eltűnésére” lesz lehetőség. Ennek alapján fogalmazza meg a váteszi kérdést: „mit tehetünk, hogy az anyagi javakkal ellátott s felemelkedő tömegeket, akik már nem kénytelenek majd létfenntartásuk miatt nagy erőfeszítéseket tenni, továbbra is erőfeszítésre sarkalljuk… a kommunizmus pihentető, derűs partjaira lépő emberek ne a kényelemben szuszogva terüljenek el az anyagi jólét langyos homokpartjain… Írók, művészek, hol van a mi húszéves tervünk?” Váci kérdéseire reagált az Új Írás szerkesztőségi vitaindítója: „… nem a kispolgári mentalitás termelődik-e újjá ebben a televíziós, autós, víkendházas, motoros életformában? … Ha emberünk elérte vágyait, vajon nem tompítja-e kisés nyárspolgárrá az a körülmény, hogy a TV miatt nap mint nap bezárkózik lakásába, az autóban elszigetelődik a gyalogosoktól, a víkendházban a közös, társasági együttlét emberi alkalmaitól?” A folyóirathoz csaknem 130 cikk, észrevétel futott be a vita során, de ezek közül csak 25 került közlésre.1 A jövő ürügyén a hozzászólók többsége a jelen leképezésével foglalkozott, rámutatva az általa negatívnak ítélt társadalmi jelenségekre, vérmérséklete szerint védve vagy ostorozva a kibontakozó életmódbeli változásokat. Mit tegyünk „az anyagi ellátottság egyre gazdagítóbb viszonyai közé jutó ember kulturális igényeinek növelése és kielégítése érdekében” akkor, amikor „a szórakozási igények alpáriasodó irányaiból (tánc, táncdal, humor stb.), az öltözködés sokszor minden célszerűséget mellőző szélsőségeiből, az anyagi ‘szerzés’ eluralkodott mohóságából vagy a társadalmi együttélés értelmezéséből a polgári és a kispolgári szokások hatása árulkodik…?” – teszi fel a kérdést 1962ben Földeák János. Földeák a kommunista távlatok szemszögéből hozza meg a maga ítéletét – „a külön háztartást, a mosó-, szárító- és vasalógépet is a kommunista társadalomba való átmenet jólét-emelkedése hídjának tartom” –, de bízik abban, hogy a jövő emberének életkeretei sokkal kedvezőbben alakulnak ki annál, mintsem 1

A vitából vett idézeteket lásd a szerzők 1962-ben az Új Írásban megjelent írásaiban.

398

Ami ’56 után következett... „ne találnák majd fölösleges tehernek, költségesebb anyagi gondnak a saját autó és víkendház fönntartását, és olcsóbbnak, kényelmesebbnek az éttermekben étkezést, a mosodák igénybevételét stb.” Baktai Ferenc szerint a kor jelenségei mögött nemcsak egy viszonylag szűkebb réteg jobb kereseti lehetőségének szimpla áhítozása van, „hanem annak a szerencsétlenül pesties és látszólagos ‘materialista’ szemléletnek a magva, amely azt mondja: ‘A piacról élünk.’ A piacról élünk, tehát minden indokolt, ami a jövedelmet növeli.” Egyetért Vácival abban, hogy „a hatórás munkanapot ma legtöbben azért üdvözölnék, hogy több idő maradjon jazz hallgatására, víkendház-építésre, meccsre és horgászásra”. De Baktai is bízik a jövőben, abban, hogy tíz év múlva, amikor már a most áhítozott anyagi javak természetes, hétköznapi tulajdonná válnak, a szabadidőt újra Shakespeare felfedezésére fordítják majd az emberek. Hogy pedig így legyen, felveti egy „olyan országos kulturális hadjárat tervét, mint amilyen két éven át a termelőszövetkezetek megalakításáért és megszilárdításáért folyt”. Egy másik olvasó is új „hősi korszak” után kiált: „Itt most a falujárás korszakára gondolok. Véleményem szerint minél előbb az illetékes szerveknek elő kellene segíteniük egy újabb, hasonló hősi korszak kialakítását.” Egy olvasó „a munka nélküli vagyonszerzésnek ma a legáltalánosabb” módját, a szerencsejátékokban való részvételt ostorozza: „az ország majdnem minden dolgozójára jut heti egy lottószelvény … Mindehhez hozzátehetjük még a heti háromnegyedmillió totószelvényt, a nyereménybetétkönyveket meg a gépkocsinyeremény betéteket, s láthatjuk, több milliót tesz ki azok száma, akik remélik, hogy egy nagy nyereménnyel megoldódik életük minden problémája. ‘Lottózzon! Sokat nyerhet!’ – hirdetik a plakátok úton-útfélen, s szerény véleményem szerint ez a tömör, szinte drasztikus felszólítás sokkal többet árt fejlődő szocialista társadalmunk tudatának, mint amennyit a legragyogóbb tehetségű író vagy filozófus egész élete munkájával használhat.” Megszólalt az egyetlen dzsesszről szóló magyar könyv, az 1931-ben megjelent Jazzband szerzője is, védelmébe véve a modern táncokat: „Ami megszokott, az nem hat kilengésnek, annál kevésbé, mivel maguk a résztvevők is bizonyos közönnyel ropják. … a meghitté vált mulatsági formák felhasználhatók a kulturális emelkedés eszközeiként.” Javallja, hogy a táncmulatságokat kössék össze felvilágosító kultúrelőadásokkal. Takács Imre az anyagi gyarapodás értékformáló jellegétől fél: „… nem is az dönt, hogy autóval, víkendházzal hányan előzik meg az utazás, üdülés, lakásnívó kollektív létrehozását vagy színvonalemelését, hanem, hogy az élelmesek által lehagyott tömegekből is sokan ebbe az irányba vágyakoznak…” A megoldást ő is az anyagi javak eltömegesedésétől, az életnívó magas szintjétől várja: „… el tudja valaki képzelni, hogy a melegvizes-fürdőszobás, többszobás lakásokból az emberek pálinkát inni a kocsmába, a színházteremmel, különböző szak-

399

Ezerkilencszázhatvankettő körökkel ellátott kultúrotthon mellől az emberek a városba özönlenek? Ki mintáz a falusi ligetekbe, parkokba szobrot, a középületek falára ki fest freskót, a magánlakások teraszaira ki rak mozaikot, ki játssza a színpadon Antigonét vagy Hamletet, ki játszik a zongorákon Bartók- és Liszt-műveket, kik járnak a helybeli vagy körzeti gimnáziumokba, technikumokba, betódul talán az ifjúság egy pincébe dzsesszt hallgatni?” Azt kellene elérni, hogy „ne fekete pulóvere legyen mindenkinek, ‘aki ad magára’, hanem könyvtára!” – kiált fel egy vegyészmérnök-hallgató. Berényi József azt állapítja meg, hogy végső soron „a tudatnak a termelési viszonyoktól való elmaradásáról van szó, s nem az anyagi javak gyarapodása gátolja a tudat fejlődését”. A fejlődés során az anyagi javak bősége meg fogja hozni a tömegek kulturális igényeinek magas színvonalú kielégítését is. Ugyanígy optimista Márkus István: „Az, hogy az emberek, tegnapi szegények milliói jól és még jobban akarnak élni – természetes és egészséges dolog. Az, hogy ma mohón, versengve, olykor kirívóan és minden egyébről elfeledkezve kapnak sokan a jobb élet eszközei és külsőségei után – az átmeneti korszak törvényszerű átmeneti jelensége.” Kispolgárok lesznek-e a dolgozók a megszerzett anyagi javaktól? – kérdi Ádám Eta. „Nem és nem!!!” – adja meg maga a választ. „Nem lennénk kommunisták, ha nem azért harcolnánk, hogy minden ilyen ‘kispolgári’ kellék és minél több személyi tulajdon a Ganz-gyári munkás és a ceglédi kisparaszt birtoka legyen! … Hogy miért ronda a gyári porcelánkutya, a hímzett macska a falon és a kombináltszoba – erről aránylag rövid idő alatt sok egyszerű munkásembert meggyőztem… már. … És láttam én a MÚOSZ klubban az Üdvözlöm, mylord című slágeren elandalogni, majd transzba esni azt az újságírót, aki annyi hatásos cikkben ostorozta már a nyálas magyar nótákat. Olyan hatásosan, hogy a kiskőrösi tanyavilág italboltjában már inkább azt éneklik a legények, hogy ‘ej mambó, ej mambó, leesett a leesett a mejjtartó’. Vajmi nehéz feladat lenne ezeknek a legényeknek megmagyarázni, miért szebb mambó mylord és társai, mint a magyar nóták!” „Tehát kik tudják biztosítani maguknak társadalmunkban a legbőségesebb javakat?” – kérdi Asperján György. „Bizonyos kisiparosok, az értelmiség egy része, továbbá a munkások közül kiemelt káderek (vállalatvezetők, hivatali, pártés állami funkciót betöltő egyének egy része). S ez a rész az, amelyet fenyeget és fenyegethet az elpolgáriasodás veszélye. … Érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy élesen bírálható, sőt súlyos esetekben leváltható legyen a vezető…” 1962 nyarán, a vita lezárásakor a szerkesztőség megállapította: „Nagyjábólegészéből három álláspont körvonalai bontakoztak ki a vitában. Voltak, akik azt mondták: a frizsider-szocializmus nem a mi problémánk; havi másfél-kétezer forint fix fizetés mellett az ember nem azon töri a fejét, hogy házat vagy hűtőszekrényt vegyen, hanem azon, hogy a táplálkozása mellett a ruházkodása is

400

Ami ’56 után következett... megfelelő legyen. Voltak, akik azt mondották: fenyegető kispolgári tendencia tanúi vagyunk, a víkendházakkal, autókkal, az anyagi jólét látható jeleivel együtt újra elárasztja hazánkat a kispolgári mentalitás. Végül voltak, akik arról írtak, hogy az anyagi és a szellemi jólét fokozódásától nem kell félteni a szocializmust, mindez nem a kispolgárosodás veszélyét rejti magában, hanem egészséges következménye a szocialista építés helyes alakulásának.” Íme a kétfrontos harc testi megvalósulása! Nem kell sok találékonyság ahhoz, hogy rájöjjünk, a szerkesztőség az utolsó véleménnyel azonosította magát. Míg az elsőből levont némi tanulságot („az autó, a frizsider stb. még nem össznépi öröm … A rádió ma már össznépi öröm…”), a másodikat, a szektás-dogmatikus véleményt éles szavakkal elutasította. Az anyagi növekedést a szocialista fejlődés „eredményének” tartották, a kispolgári veszély marginalizálásának biztosítékát pedig a megfelelő politikai irányvonalban látták. „Nem félünk tehát a frizsidertől, autótól, motorbiciklitől, magnetofontól, nem hisszük azt, hogy – például – a frizsidernek ‘kispolgári’ az előjele, a konfekcióruháé pedig ‘szocialista’. Az ilyen szemléletet a szocializmustól idegen szemléletnek tartjuk.” A fentiek jól szemléltetik az 1962-es év társadalmi-politikai viszonyait legalább két szempontból. Visszatükrözik azt a csökött pluralizmust, amit a korszak és „vezető ereje”, az MSZMP tulajdonképpen kimúlásáig magában hordozott: az „önmaga ellenzékét” is szervezeti keretein belül tartó párt már hajlandó és képes volt „önmagával vitába bocsátkozni”, azaz megszólaltatni és – bár válogatva, irányítva – ütköztetni a magában hordott véleménykülönbségeket, eltűrve az esetenként kényelmetlen antitéziseket, hogy a szintézisben felmutathassa kötelező érvényű önmeghatározását, a mindenkori „kádári centrumot”; azonban az életmódvita azokat a fentebb már tárgyalt dogmatikai és politikai változásokat is visszatükrözi, amelyeket – igazából most először erőteljesebben a „hazai viszonyoknak megfelelően” alkalmazva – az őszi kongresszus kanonizált. A Marosán-ügy A „kádári centrum” sem politikailag-ideológiailag, sem pedig személyi felállásában nem volt teljesen statikus, helyi értéke örökösen változott, így általában csak a mindenkori elhelyezkedéséhez képest lehet beszélni róla. A kétfrontos harcnak ebben az évben két nagy „áldozata” is volt: a párt második emberének számító Marosán György és a munkásmozgalmi perek felülvizsgálatával kapcsolatos KB-határozatban megbélyegzett rákosista csoportok. A Marosán-ügy lényegében már feltárt, mégis kevéssé lehet biztos magyarázatot adni hirtelen távozásának tényleges okairól. Egyáltalán az is kétséges, hogy tekinthető-e a kádári sakkpolitika áldozatának, vagy csak szangvinikus habitusa az oka váratlan lépésének. A Marosánról kialakult mai – az 1948-as pártegyesítésben és az ’56-os véres megtorlásban játszott szerepét visszatükröző

401

Ezerkilencszázhatvankettő – képhez képest a kortársak, úgy tűnik, ellentmondásosabban ítélték meg a politikus személyiségét, letűnésének okait, okozóit. Tanulságos ebből a szempontból az a titkosszolgálati tájékoztató jelentés, amelyben a Marosán visszahívásáról rendelkező KB-határozat visszhangját elemzik az állambiztonsági szervek. Az október 24-én keltezett összefoglaló azt állítja, hogy „a francia katonai attasé szerint Marosán György kizárása a PB-ből és a KB-ból a baloldal felé adott elégtételt jelenti”. (Erre az állásfoglalásra is jellemző, mint a többi alább idézettre, hogy a külvilágnak sokáig nem volt megbízható információja a szakítás részleteiről, Marosán kezdeményező szerepéről.) Az amerikai követség másodtitkárának véleménye: „… azok a nyugati tudósítások…, amelyek szerint Marosán György kevesellte volna a párton belüli liberalizálódást, téves információkon alapulnak. Szerinte Marosánt éppen azért zárták ki a KB-ból, mert kifogásolta a túl nagy liberalizálódást a pártban… Szerinte ‘az egész Marosán-ügynek’ az volt az előzménye, hogy Marosán tudomást szerzett arról, hogy a párt VIII. kongresszusán revideálni kívánja az ellenforradalommal kapcsolatos álláspontját.” Ezzel szemben az indiai követség egyik magyar alkalmazottja úgy vélekedett, hogy „számolni kell a magyar belpolitika balratolódásával. Úgy véli, Kádár Jánost – aki türelmes politikájával a ‘jobboldalt’ képviseli – diszkreditálni akarják…” A régi szociáldemokrata pártvezetők véleménye is megoszlott a kérdésben. Révész András úgy vélte, hogy „a párt jobbra is, balra is azért üt, hogy a szenvedélyeket lehűtse. Lehetségesnek tartja, hogy Marosán leváltása összefügg az ENSZ-közgyűléssel, mert Marosán mondta el magáról, hogy ő hívta be az oroszokat.” Más szocdem politikusok szerint a határozat „a szektás vonal visszalövése”, ami gyengíti Kádár pozícióit. … Az öreg szocdemek szándékoztak a jövőben az MSZMP felé közeledést keresni Marosán révén, de most merre keressék az utat.” Vásárhelyi Miklós véleményét így idézi a titkosszolgálat: „Nem politikai nézeteltérésről van szó. Marosán gyenge képességű, öntelt ember, aki nem tudja felmérni saját jelentőségét, és egyéni hatalomra tört. … A dolgokat nem tartja meglepőnek, mert tudott volt, hogy Marosán féltékeny Kádárra.” Az FKGP volt képviselőinek véleménye is megoszlott a kérdésben. Antall József volt minisztert Marosán visszahívása meglepte. „Mindenesetre jellemző, hogy a közleményben megemlítik enyhítő körülményként a Rákosi-idők szenvedéseit, mintegy jelezve, hogy Marosán visszahívása nem engedmény a baloldalnak. Antall nem tartja Marosánt sokra, képzetlen, rendkívül hiú ember, de a munkások között közvetlenségével és modorával népszerű. A Marosán-féle emberek csak a harcban jók, az építésben már nem találják a helyüket…” Más vélemény szerint „Marosán egy enyhébb szoc. dem. világot akart. Ehhez megvolt az elgondolása, népszerűsége, de úgy látszik, hiányzott az esze… Marosán félrete-

402

Ami ’56 után következett... vése megijeszti a volt szoc. demeket, a polgári politikusok elgondolása szempontjából azonban az egésznek nincs jelentősége.” Többször felmerül a dokumentumban az a variáció, mely szerint Marosán az őt foglalkoztató kérdésekben levélben fordult volna Hruscsovhoz, sőt „néhány héttel ezelőtt Hruscsovhoz kívánt utazni, mindenki tudta nélkül. Ezt a szándékát a szovjet követség közölte Kádár Jánossal, aki letiltotta az utat.” A történet meglehetősen valószínűtlen. A rendelkezésre álló és részben már közölt pártdokumentumok, önéletrajzi írások tükrében úgy tűnik, hogy több ok vezetett a Kádár számára vélhetően mégiscsak váratlan és kellemetlen történésekhez. Az okok között bizonyára ott van Marosán labilis, lobbanékony alkata, amely nem kevés konfliktus okozója volt a párt apparátusán belül is (nem beszélve közismert, bár ekkor már változóban lévő rossz viszonyáról az éppen megnyerni akart értelmiséggel). Ugyanakkor több jel utal arra, hogy a személyi momentumok sem voltak lényegtelenek. A PB-hez és a KB-hez intézett augusztusi levelében Marosán szinte mániákusan sorolja fel a „Kádár-klikk” tagjaival megesett konfliktusait. A klikk tagjaiként név szerint Gáspár Sándort, Szirmai Istvánt és Sándor Józsefet, a PTO vezetőjét, Kádár akkori bizalmasát említi, akik ténylegesen nagyobb befolyást gyakoroltak Kádárra, mint a párt – hivatalosan – második embere. Marosán úgy érezhette, hogy kikerülve a középpontból, veszélyeztetve van a párton belüli pozíciója. Ezt a hitét erősíthette az a tény is, hogy az év elején, amikor a PB a kongresszus előrehozott megtartásáról döntött, az előkészítésre létrehozott három főbizottság közül a két fontosabbik, az ideológiai és a 20 éves távlati tervvel, illetve a népgazdasági problémákkal foglalkozó vezetését Szirmaira, illetve Gáspárra bízták, ez utóbbinak kellett a kongresszus alatt a szovjet küldöttséggel is foglalkoznia. Az eredeti tervek szerint a pártalapszabály módosítását előkészítő bizottság vezetője is Sándor lett volna, ám látva Marosán sértődését, Kádár javaslatára a PB mégis őt bízta meg. Marosán többször célozgat leveleiben a „szociáldemokrata elvtársakra”, azonban ennek valóságos okai ismeretlenek. (Tudvalévő, hogy Kádár ’56 után többször hangsúlyozta az MSZMP kettős gyökerét, a kongresszusra meghívandó további öt veterán kijelölésénél is rögzítették: „köztük legalább két, a szociáldemokrata mozgalomban tevékenykedett elvtárs” legyen.1) Kétségtelen, hogy Marosán egyfajta kapcsot jelentett a baloldali szocdemek és Kádár között, sőt áttételesen a szociáldemokrácia kiszorított vagy emigrációban lévő tagjai felé is megvoltak a kapcsolatépítési lehetőségei, még ha a Kéthly-szintű vezetők Kádárnál is jobban gyűlölték őt.

1

MOL MDP–MSZMP-iratok Osztálya 288. f. 5/281. őe. 1962. november 2-i PB-ülés jegyzőkönyve.

403

Ezerkilencszázhatvankettő Marosán György „üggyé válásának” közvetlen előzményét nagyjából ki lehet következtetni visszaemlékezéseiből- és az esetről fennmaradt a PB-ülés jegyzőkönyve is. A kongresszusi előkészületek során a Sándor József által elkészített tervezet szerint a KB egyes tagjait nem kellett volna automatikusan küldötté választani. Ez nyilvánvalóan Kádár akarata volt, aki ezzel is biztosítani kívánta a kellő személyi változtatásokat. A kérdéssel foglalkozó PB-ülésen Marosán – talán mert a saját érdekköréhez tartozókat érezte veszélyben, talán csak mert már elszánta magát a szakításra – nagyon határozottan és elszántan hadakozott a tervezet ellen, a KB-tagok egyenlő jogainak elvére hivatkozva. Kezdetben Fock, Kállai, sőt Gáspár is Marosán véleményét osztotta, mindaddig, amíg nyilvánvalóvá nem vált, hogy Kádár ragaszkodik az elképzeléséhez: „most változások legyenek … ne örök időre megkövesedett vezetés legyen. … A párt valamennyi vezető szervére lehet ezt érteni.”1 Az ülés végül formai döntés nélkül ért véget, ami – úgy látszik – megadta a végső lökést mindkét fél számára. Ha Kádár esetleg szűkíteni is akarta Marosán mozgásterét, az valószínűtlen, hogy ilyen radikális megoldásra gondolt volna. Bár az is kétségtelen, hogy a „megmentéséért” folytatott megbeszélések, tárgyalások során még tehetett volna olyan gesztusokat, amelyek visszazökkentik az eseményeket. Azonban nem tett… Önrehabilitálás Az év egyik legtöbbet tárgyalt és sokakban reményt keltő határozata volt az, amelyet az MSZMP Központi Bizottsága, tulajdonképpen érdemi vita nélkül, 1962. augusztus 14–16-i ülésén fogadott el a személyi kultusz éveiben a munkásmozgalom résztvevői ellen indított törvénysértő perek lezárásáról. A határozat jóváhagyta a KB által 1961. november 11-én kiküldött háromtagú bizottság (Biszku Béla, Apró Antal, Nógrádi Sándor) jelentését. A KB döntése alapján áthelyezésre kerültek a Belügyminisztériumból azok (76-an), akik résztvevői voltak a koncepciósnak nyilvánított eljárásoknak, és még a belügyben szolgáltak (ekkor távozott például Rajnai Sándor is külügyi posztra), illetve ugyanez történt az igazságügyi szerveknél dolgozó 19 személlyel, köztük a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumát vezető Ledényi Ferenccel, megannyi ’56-os halálos ítélet kimondójával. A KB visszahívta a PB-ből és a KB-titkári tisztségéből Kiss Károlyt, „mert még mindig nem látja világosan az 1956 előtti KEB helytelen gyakorlatát, és nem ismeri fel abban saját felelősségét”.2 Eltávolítása egyértelműen a saját pozícióit erősíteni szándékozó Kádár érdekében állt, aki novemberben már így jelle1 2

Uo. 288. f. 5/281. őe. 1962. augusztus 7-i PB-ülés jegyzőkönyve. Uo. 288. f. 4/50. őe. 1962. augusztus 14–16-i KB-ülés jegyzőkönyve.

404

Ami ’56 után következett... mezte a kétfrontos harc helyzetét: „Felmerül, hogy mi a fő veszély, a revizionizmus vagy a dogmatizmus. Ha az ember naptárszerűen gondolkozik, úgy tűnik, hogy 1957-ben a revizionizmus volt a fő veszély, 1962-ben a dogmatizmus.”1 Kiss 1956-ig tagja volt az MDP KV-nek, 1946 és 1956 között pedig a KEB elnöki tisztét töltötte be, azaz közvetlen felelőssége volt az ötvenes évek törvénysértéseiben. A szektás-dogmatikus politikával való végleges szakítást akarta demonstrálni az ’56 előtti pártvezetők (Rákosi és Gerő) és még vagy két tucat volt ÁVH-s, ügyész, bíró kizárása az MSZMP-ből. A KB-határozat nyilván összefüggésben volt az SZKP XXII. kongresszusán immár a nyilvánosság előtt is folyó desztalinizációval, azonban kétségtelen az is, hogy gyors és az adott szempontok szerint következetes végrehajtásában a kádári politika érdekeltsége is benne van. A határozat vált a lezárás, a múlttól való megszabadulni akarás nyilvános gesztusává, mégpedig párton belül és a társadalom felé egyaránt. Jelzés volt ez arra, hogy a Kádár János nevével fémjelzett politika nemcsak nem tud, de lényegéből adódóan nem is akar visszatérni a rákosista vonalhoz. A szovjet összefüggések ellenére ez Kádár önálló lépése volt. Ezt mutatja az is, hogy a határozat eredeti szövegének megküldése a „testvérpártokból” semmiféle reakciót nem váltott ki, nemhogy nyilvánosságra nem hozták, de vezetői szinten sem tárgyalták meg. A határozat azonban magán hordja a korszak politikai korlátoltságát. A felülvizsgálat csupán azokra az ügyekre terjedt ki, amelyeket a „a munkásmozgalmi emberek ellen” indítottak, és amelyek felülvizsgálata 1953 után, tehát a Nagy Imre-kormány időszaka alatt már megindult. Bár a határozat megállapítja, hogy „az ellenforradalom előtt a koncepciós ügyek felülvizsgálata… rendkívül vontatottan haladt”, valójában, mint azt a tények is bizonyítják, Kádárnak időre volt szüksége arra, hogy szembenézzen a kérdéssel. Biszku végül is 1964. június 15-én küldte meg a PB-nek összegző jelentését (miután a rehabilitálások, egyedi felülvizsgálatok 1963-ban is folytatódtak). Ez megállapítja, hogy a „munkásmozgalmi emberek” ellen indított koncepciós perek során őrizetbe vettek összesen 881 személyt, akik körül vizsgálati eljárás alá vontak 495 főt, internáltak 386 főt. Bírói úton elítéltek 413 főt. A felülvizsgált ügyeket hét csoportba sorolták. A Rajk László és társai elleni eljáráshoz kapcsolódó percsaládban összesen 155 fő, a „Sólyom-ügyben” 49 fő, az „SZDP-ügyben” 445 fő, a „Kádár-ügyben” 21 fő, a „Szűcs-ügyben” 40 fő (Szűcs Ernőt, Péter Gábor helyettesét és testvérét 1950. szeptember 23-án tartóztatták le és verték agyon), Péter Gábor és társai ügyében 82 fő, míg egyedi ügyekben 89 fő került eljárás alá.2 A nyilvánosság előtt Kádárék sosem vallották be, hogy „koncepciós 1 2

Uo. 288.f. 5/281. őe. 1962. november 2-i PB-ülés jegyzőkönyve. 35. o. Közli: Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 1. Bp., 1992, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 736–739. o.

405

Ezerkilencszázhatvankettő jellege miatt” a Péter-ügyet is munkásmozgalmi emberek elleni eljárásnak nyilvánították. A szociáldemokrata ügyekben szereplő 445 fő letartóztatása és kihallgatása volt az ÁVH „csúcsteljesítménye”. Ilyen kiterjedt, összefüggő eljárást egyetlen más társadalmi-politikai csoport ellen sem folytattak. Kádáréknak nem kis fejtörést okozott az, hogy a szocdemek egy része 1956-ban és utána következetesen a forradalom oldalán állt. Különösen a külföldön tartózkodó Kéthly Anna és Budapest volt polgármestere, a kisgazda Kővágó József rehabilitálása akadozott. Biszku még 1962. augusztus 6-án is azt jelentette a PB-nek, hogy „az ügyet egyelőre félretettük”. Sajátos, hogy Kővágót a Belügyminisztérium rehabilitálásra terjesztette fel, míg a legfőbb ügyész a következő határozatot hozta: „Tekintettel arra, hogy nevezett jelentős szerepet játszott az ellenforradalomban, és ez idő szerint disszidens is, újabb megfontolásra függőben hagytuk az ügyet.” A politikai vezetés kényszerhelyzetbe került: ha a két vezetőt másokkal (pl. Révész Andrással) egyetemben nem rehabilitálja, azzal hitelteleníti az egész eljárást, a döntés viszont a dogmatikus csoportok felháborodását válthatta volna ki. Az utóbbi veszély Péter és társai felülvizsgálatával némiképp enyhült. Így végül Kővágót (és Révészt) rehabilitálták, Kéthlyt pedig 1962. november 15-én a kémkedés és szervezkedés bűntette alól „bizonyítékok hiányában” felmentették, de ugyanakkor izgatás címén 3 évre ítélték. A felülvizsgálathoz szükséges iratok előkeresése már 1962-ben sem volt egyszerű. Mint a bizottsági jelentés megállapítja: „A bíróság az ÁVH-val karöltve igyekezett az ügyeket lényegében megtalálhatatlanná tenni. Sok ügyet nem is iktattak, az iktatónak egy része is hamis névvel, fedőszámon szerepelt. Az összes politikai ügyek iratait az ÁVH szabályellenesen elszállította.” A kiküldött bizottság összetétele is szerepet játszhatott abban, hogy az iratok többsége végül is előkerült az állambiztonsági főosztály (illetve 1962-ben már főcsoportfőnökség) irattáraiból. Azonban a BM valószínűleg már/még ekkor sem adott át mindent az ügyészségnek, mert Szénási Géza 1962. júliusi 21-i jelentése szerint „ezek az iratok rendkívül hiányosak voltak, mert legtöbbször csak a felülvizsgálat során felvett jegyzőkönyveket, vagy még ezeket a jegyzőkönyveket sem, hanem csupán a felülvizsgálati megállapítások összegzését tartalmazták jelentés formájában. Több ízben a jelentések is csak fotókópiában álltak rendelkezésünkre. Az alapeljárás vizsgálati iratai, nem egy esetben maguk a bírósági ítéletek is zúzdába kerültek, és többszöri kérésünkre sem tudott a Belügyminisztérium további anyagokat szolgáltatni.”1 A rehabilitáció lezárása után a munkásmozgalmi ügyek minden, az eljárással kapcsolatos dokumentumát a Belügyminisztérium zárt irattárában helyezték el,

1

A KB-határozat tárgyalása során idézettekre lásd: ÁBTL Zárt irattár. Rehabilitációs iratok.

406

Ami ’56 után következett... majd – a felülvizsgálat során keletkezett iratok, illetve az alapeljárás vádiratának és ítéletének kivételével – megsemmisítették. A meghagyott irategyüttest kiegészítették az ügyekben felelősnek nyilvánított politikusok (Rákosi, Gerő, Farkas, Kovács István), a részt vevő ügyészek, bírák és ÁVH-alkalmazottak – összesen majd háromszáz fő – bűnösségét bizonyító anyagokkal. Ezek 1989 decemberében tűntek el a zárt irattárból, talán – a tűz martalékává vagy a zúzógép törmelékévé válva – örökre. Hajdú Tibor találó mondása kínálkozik ide: „A Belügyminisztérium története az iratmegsemmisítések története.” Besúgók és indiánok A KB-határozat – érthető módon – a „szektások”, „dogmatikusok” körében is élénk visszhangot váltott ki. Ezt a kört személy vagy csoportok szerint a vezetés vagy az állambiztonsági szervek sosem határozták meg. A jelentésekből kitűnőleg a „szervek” elsősorban a már hazatért Gerő Ernő és köre (Soltész Károly, Béres István, Dés Mihály stb.), a Rákosi rokonság, illetve a határozatban érintett volt ávósok, bírák, ügyészek véleménynyilvánításait, érintkezéseit tartották megfigyelés alatt.1 „Gerő – mint az várható volt – nem ért egyet a határozattal, különösen a határozat rá vonatkozó részével, mert azt magára nézve sértőnek és igazságtalannak tartja” – tartalmazza az egyik jelentés. Décsi Gyula (volt igazságügy-miniszter) „a határozat megjelenése után több kapcsolatának kifejezésre juttatta, hogy a határozattal elvileg egyetért, azt ‘tisztességesnek’ és hangját mérsékeltnek, nyugodtnak tartja. Egyedül az bosszantja, hogy ‘megint megcsinálták anélkül, hogy engem meghallgattak volna’. Décsi Bárddal (Bárd Károllyal) együtt ugyanakkor kifejezésre juttatta azt a véleményét is, hogy az egész ügy felvetése nem elsősorban a Pártnak, hanem Marosán elvtársnak volt az érdeke.”2 „Rákosi Mátyás 1962. augusztus 3-án testvérét, dr. Bíró Ferencet arról tájékoztatta, hogy: két hete volt nála újra az a két elvtárs (Aczél György és Nógrádi Sándor), aki 1960-ban is hivatalosan felkereste. A szerinte hosszas beszélgetés rövid lényegét így jellemezte, latin nyelvű szöveggel: ‘minél jobban változik az ügy – annál inkább ugyanaz az ügy’.” 1957 és 1962 között az állami-politikai vezetés különös alapossággal söpört ki minden oda nem való személyt az általa fontosnak vélt tisztségekből. A munka dandárját persze a forradalomhoz közvetlenül kötődő megtorlási hullámok során végezték el. Az utószűrés azonban a kormány Személyügyi Titkárságára, majd 1961 májusától már közvetlenül a BM nyilvántartó osztályaira hárult, me1 2

MOL MDP–MSZMP-iratok Osztálya 288. f. 11/1010. őe. ÁBTL Tájékoztató jelentések 60-6/138/62. VIII. 22. szám.

407

Ezerkilencszázhatvankettő lyek az 1957. évi 66. tvr. alapján 1958. január 1. és 1962 első féléve között nem kevesebb, mint 77 565 „vezető és bizalmas” állást betöltő személy állambiztonsági priorálását végezték el, és a terhelő adatok alapján közülük 1655-nek a leváltására tettek javaslatot. A forradalom után bevezetett ellenőrzési rendszert éppen 1962-ben szüntették meg, mivel „a 4 és fél évi tapasztalatok, valamint a párt helyes politikája következtében létrejött pozitív változások ma már nem teszik szükségessé a… fenntartását…” 1 A pártkongresszusra gyakorlatilag szétvertek majd minden lényeges és tényleges „ellenforradalmi”, „reakciós” szerveződést, a pártvezetés nem véletlenül vette a bátorságot a légió elbocsátására (például a BM állambiztonsági vizsgálati osztályáról ez évben távozó 37 főből 14 vizsgálót helyeztek át a polgári életbe az augusztusi KB-határozat alapján). A megváltozott viszonyokat tükrözi a BM III/1. (vizsgálati) osztályának évi jelentése. E szerint az állambiztonsági vizsgálati szervek 1962-ben országos viszonylatban 600 fő ellen folytattak eljárást, ebből 468 fő ellen vidéken. Ez kevesebb, mint fele volt az előző évi 1312 főnek! Erősen lecsökkent az előző évhez viszonyítva az összeesküvés gyanújával eljárás alá vontak száma: 364 helyett mindössze 82 fő. A feltárt csoportok „kapcsolattartása általában lazább, vezetésük megosztottabb volt, mint az előző évben”. A legjellemzőbb adat, hogy néhány magasan kvalifikált összetételű csoport mellett az 1962-ben felszámolt összeesküvési ügyek közül 10 ügyben a résztvevők életkora 25 év alatt volt (71 fő), amely az összes összeesküvésért eljárás alá vont személy 86%-át tette ki. A jelentés szerint ezekre a csoportokra „nem a tudatosság, az átgondolt ellenforradalmi célzat, hanem az ellenforradalmi romantikával párosult huliganizmus, a kalandvágy a jellemző”. 1962-ben 30%-kal csökkent a tiltott határátlépők száma, de ez így is 225 főt jelentett, akiknek a zöme „fiatal, huligán magatartású” személy volt.2 ’62 minden ellentmondásossága megjelenik azoknak a fiataloknak az ügyében, akiket az év folyamán a Szolnok megyei állambiztonsági szervek tartóztattak le. Tiszaörsön 1960 nyarán egy „dolgozóparaszt” származású, 16 éves gimnazista KISZ-tag öt gimnazista barátját vonta be az „összeesküvésbe”, melynek célját – a vizsgálótisztek interpretációja szerint – a következőkben határozta meg: „harcolni az ország ‘függetlenségéért’, a szovjet csapatok kivonásáért, egy ellenforradalom esetén fegyveresen propagandát kifejteni a parasztok között a tsz-mozgalommal szemben.” A magát „SAS”-ra keresztelő csoport szervezeti szabályzatot, gumibélyegzőt és röplaptervezetet készített. Kísérleteztek egy forgópisztoly használhatóvá tételével is. „A tagok elhatározták, hogy egy ritkán lakott területre költöznek, motorkerékpárokat szereznek, lányokat visznek ma1

ÁBTL III/1. Osztály iratai. Párt- és kormányhatározatok az ellenséges elemek vezetőállásoktól való kiszorítására 1957–1961 című anyag. 2 ÁBTL III/1. Osztály 1962. évi jelentése.

408

Ami ’56 után következett... gukkal, és elszigetelten élnek.” Levélkapcsolatban álltak egy Nyugatra szökött személlyel, akit így tájékoztattak szervezkedésük majd minden részletéről (a levélellenőrzés folytán a nyomozó szerveknek nem sok felderítenivalójuk maradt). A vizsgálat során a csoport vezetője azt vallotta, hogy 1956. október végén látta, amikor a tiszaszőllősi iskola igazgatója elégette a vörös zászlót, majd az iskola zászlórúdjára vele húzatta fel a nemzetiszínű lobogót. Vallomása szerint ez mély nyomot hagyott benne. Jászberényben egy 20 éves gyári munkás, KISZ-tag, munkásőr (!) 1962 májusában elhatározta, hogy „a parasztság felszabadítása” céljából illegális fegyveres szervezetet hoz létre. Tervbe vette röplapok terjesztését, fegyverek beszerzését és a járási pártbizottság felrobbantását. Az általa beszervezni kívánt fiatalok azonban „bejelentést” tettek a rendőrségen. Karcagon egy 18 éves cukrásztanuló, KISZ-titkár kezdeményezett „összeesküvést”, még 1961-ben. A szervezkedésbe folyamatosan 15 fiatalt vont be. Későbbi vallomásában céljukról így nyilatkozott: „… tovább folytatni a harcot az 1956-os forradalom szellemében a független Magyarország megteremtéséért, harcolni a szovjet csapatok kivonásáért.” A csoport háromtagú vezetőséget választott, tagdíj bevezetését is tervezték. A tagok esküt tettek, és fedőnevet használtak. A szervezetről két tag tett végül „bejelentést”. Hat személy került az ügyészség elé, 14 személy ellen a nyomozást beszüntették, és a vizsgálati szervek figyelmeztetést alkalmaztak. A csoport vezetője vallomása során elmondta, hogy 1956 októberében az iskolával egységesen vonultak ki egy gyűlésre, ahol az elhangzott szónoklatokat végighallgatták. Ez az esemény nagy hatással volt rá, „melynek emléke még ma is él benne”. Rákóczifalván egy 16 éves, „kispolgári származású” gimnáziumi tanuló 1961 nyarától foglalkozott az illegális határátlépés gondolatával. Rábeszélésére csatlakozott hozzá több barátja is. A végrehajtáshoz egy honvédtiszttől pisztolyt loptak, és szüleik pénzét elvéve búvárfelszerelést vásároltak. Útban a jugoszláv határ felé a határőrök Szegeden fogták el őket. Négyen kerültek ügyész elé, egy fő figyelmeztetésben részesült.1 Az év legtalányosabb ifjúsági „szervezkedését” azonban nem Szolnok megyében számolták fel. Október 15-én tartóztatták le Borvendég Sándor 49 éves budapesti lakost, volt cserkésztisztet, majd a későbbiek során még tíz 16 és 25 év közötti fiatalembert. Borvendég, aki hosszú idő óta indián témájú ifjúsági regények írásával foglalkozott, 1957-ben a Tábortűz című ifjúsági lapban meghirdette a „Nagy Erdei Testvér” elnevezésű természetvédelmi mozgalmat. Ennek hatására az ország számos pontján „indián törzsek” jöttek létre, amelyeket Borvendég kapcsolt össze. Kaposváron alakult meg a „Fekete Láb” törzs, még 1957-ben, amely a következő évben egyesült az ugyanakkor szervezett „Soso1

ÁBTL III/1. Osztály munkájával kapcsolatos anyagok 1961–1962. 111-89/62. szám.

409

Ezerkilencszázhatvankettő nokkal”. 1958 őszén azonban az összevont csoport tevékenysége politikai fordulatot vett. Vezetőik célul tűzték a csoport tagjai elé, hogy szükség esetén fegyverrel is harcolni kell „az elnyomott magyar nép felszabadításáért”. Hamarosan fegyverekhez jutottak, és „orvvadászatokkal egybekötött céllövészeteket rendeztek”. A Hajdú-Bihar megyei Báránd községben működő indián törzs 1961 óta foglalkozott röplapok terjesztésével és falfirkálásokkal. A Budapesten 1953-ban szervezett, de ’56-ban, a tagok jó részének disszidálása után felbomlott törzset „Dakota” néven 1959-ben szervezték újra. Hamarosan kapcsolatot teremtettek Borvendéggel, akivel egyeztették politikai céljaikat. Az „indián-ügyekben” megejtett házkutatások során a rendőrség olyan leveleket is talált, amelyek csehszlovákiai „indián” szervezkedésekre utaltak. 1 A fentiek ismeretében nem lehet csodálkozni azon, hogy az 1962-es év központi kérdései között voltak az ifjúsággal kapcsolatos problémák. A VIT egész évet átfogó országos propagandája, melynek egyik eseményeként megrendezésre került az első „Ki mit tud?”, ami az év tv-műsorává, valóságos nemzeti üggyé vált, már önmagában is a fiatalságra terelte a közvélemény figyelmét. Ezt a propagandahatást erősítette fel a nyári futball-világbajnokság, ahol a magyar csapat a negyeddöntőig jutott (Grosics, Mátrai, Mészöly, Sárosi, Göröcs, Tichy, Rákosi, Albert neve még ma is sokat mond). Vissza-visszatért a lapok hasábjaira a galeri-bűnözéssel kapcsolatos ún. huliganizmus-vita, de ettől függetlenül is több írás foglalkozott az ifjúság helyzetével, állapotával. Sükösd Mihály Húszévesek című írása az Élet és Irodalom március 24-i számában egy egyetemista tanulócsoport tagjait így jellemzi: „magától értetődő biztonsággal mozognak az új társadalomban. Olyannyira magától értetődően, hogy többségüknek eszébe se jut felmérni a hétköznapjainkat körülvevő tágabb egészet, világot, társadalmat. Ők egyetemi hallgatók, leendő villamosmérnökök, ami ezen kívül esik, természetes és másodlagos. Erkölcsük, ideológiájuk így forradalminak és konvencionálisnak furcsa vegyüléke, a megszokott új sajátos képlete. … Isten, vallás, egyház – érdektelen. … Politikai tájékozottságuk, a legszélesebb látókörűeket leszámítva, elgondolkodtatóan alacsony szintű. … Világnézet, politika, ideológia, filozófia és a többi viszont: tiszteletreméltó, de testetlen szavak.” Az ifjúság életformaváltása, az új divatok (twist, nérófrizura, tupírozott haj, a „majomparádés öltözködés”) maguk után vonták a konzervatív támadásokat. A huliganizmus-vitát elindító Molnár Géza még 1960-ban írt gondolatai az „ifjúság elvadulásáról” két év múltán is vissza-visszatértek.

1

ÁBTL Tájékoztató jelentések 60-6/189/62. XI. 14. szám.

410

Ami ’56 után következett... Az év közepén a Népszabadság új kétheti rovatot indít az ifjúsági problémák kitárgyalására, melyben szeptember 7-én Nagy Richárd, a KISZ budapesti bizottságának első titkára visszautasítja Veres Péternek a Kortársban kifejtett gondolatait (Veres attól óvta a fiatal írókat, nevelőket, politikusokat, „nehogy az ifjúsággal való hízelgés” hálójába essenek). Vele ért egyet a Népszabadság szerkesztőségi cikke is, megállapítva: „egyetlen huligán ‘hőstettel’ száz és ezer igazi hőstettet állíthatunk szembe.” Bár – folytatják – kissé valóban „elkényeztettük a fiatalokat, akik ezért követelőzőek. Ugyanazok a fiatalok, akik nagyon jól értik már, mi a szocialista munkafegyelem, a szórakozóhelyeken vagy az utcán megszegik a szocialista együttélés szabályait; miközben nagyon helyesen áthatja őket a tanulási vágy, akadnak köztük még ma is szép számban, akik lenézik a fizikai munkát.”1 Szövetségben Az ifjúság rendszerhez kötése mellett az értelmiségi elittel való kiegyezés volt a politikai vezetés, a „szövetségi politika” legsürgetőbb feladata 1962-ben. Kádár 1961 decemberében a Népfront kongresszusán elhangzott, illetve a Pravdában megjelent biblikus parafrázisa, az „aki nincs ellenünk, az velünk van”, elsősorban az utóbbiak körében fejtette ki a legnagyobb hatást. ’62-ben a forradalom után börtönbüntetésre ítélt írók már szabadlábon voltak, sőt az Új Írás közölte Déry egyik ’56-os tárgyú írását, a Számadást. A hatalom és az értelmiség jó részének „csendes szerződése” sokaknál már megköttetett, mások pedig már csak a gyászév leteltére vártak. Persze a kontraktusban komoly és megdönthetetlen feltételek is írva voltak. Aki ellenünk van… – olvasható visszafelé is a kádári jelmondat: aki túllépi a kijelölt határokat, az büntetve lesz. Aczél és a nyilvánossághoz jutó népi írók összeborulásának előestéjén nincs kegyelem e kör renitens tagjai számára sem: 1962. június 6-tól 9-ig tartott nyilvános tárgyaláson a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés címén 6 hónaptól 4 év 6 hónapig terjedő börtönbüntetésre ítélik dr. Zsigmond Gyulát, dr. Bodor Györgyöt, Püski Sándort, Gombos Ferencet és Nagy Endrét, a Nemzeti Parasztpárt ismert tagjait. 1962-ben a Katona József Színház bemutatta a küszöbön álló „kiegyezés” tanmeséjét, az ekkoriban a sajtóban több alkalommal is megszólaló vagy megszólaltatott Németh László darabját, az Utazást. A mű típusfigurái – az alapjában „haladó” gondolkodású és az ötvenes években a katedrától méltatlanul megfosztott öregedő tanár, Karádi, az öregkori nyugdíjazásába beletörődni nem tudó, „reakciós” szemészorvos, Horn, a „szektás-dogmatikus” iskolaigazgató, Forgács, a kétszínű és kétkulacsos párttit1

Népszabadság, 1962. augusztus 29. 6. o.

411

Ezerkilencszázhatvankettő kár és a kádári közepet megtestesítő, Dunántúlra elszármazott pártvezető, Mircse – kiegészülve a tanácselnökkel –, mintha az életmódviták vagy a pártdokumentumok lapjairól lépnének elénk. A történet: a változó idők jeleként – mint utóbb kiderül – Forgács párttitkár jóindulatából vagy politikai számításából Karádi hosszabb utat tehet a Szovjetunióban. Visszatérve két tűz közé kerül. Környezete, a „város” növekvő gyanakvással tekint Küngös eddigi erkölcsi tartóoszlopára, akit egy moszkvai úttal megvásárolt a hatalom. Forgács a saját politikai játszmájához kívánja felhasználni Karádit, vagy ha ez nem lehetséges, véglegesen lejáratni. Karádi hamarosan szembefordul mindkettővel, a mások kitartását számon kérő, de önmaguk számára alkut kötő ellenzőkkel és a gátlástalan párttitkárral egyaránt. Egy rosszulléte miatt kórházba kerül, ahol meglátogatja őt a fiatal, tiszta lelkű kommunista Mircse, majd az eddig kompromisszumokat kötő, de most Forgács ellen forduló tanácselnök. A mű eredeti befejezése szerint Mircse unszolása ellenére, hogy ugyan menjen már vele a Dunántúlra egy új városi múzeumot létrehozni, Karádi nemet mond: „A társadalom lemondott arról a haszonról, amelyet énbelőlem húzhatott volna. Ami hátravan: a magam hasznára akarom fordítani.” Németh azonban átírta a befejezést. Az előadott változatban Karádi a saját felelősségére távozik a kórházból, mégpedig egyedül „Mircse öcsém” karjában bízva és arra támaszkodva. Karádi azonban egyelőre csak Mircse karját fogadja el: „Amíg nem látom, hogy a visszatért jókedv, ami most van bennem, át tudja-e sütni a ködöt, melybe ez az utazás vitt.” „De mit csináljon a köztiszteletben álló ember, ha mégis beszélnie kell?” – adja Karádi szájába a kulcskérdést Németh László. A választ is a vénülő tanár adja meg: „Érv van minden ellen. A finnyás lelkiismeretnek ezért nehéz kenyér a politika. Mert úgy érzi, felelős érte, mint a maga tettéért, amit a pártfelei tesznek. Nemrég olvastam egy könyvet Cromwellről. Anabaptisták, episzkopeusok, cromwelliánusok, republikánusok, royalisták: innét, háromszáz év távlatából sem tudom eldönteni, melyikhez csatlakoznék. De Milton az tudta! Mert ezt másként is lehet nézni! Egészében! A legyilkolt írek, ostoba generálmajorokat is beszámítva! Hogy emelkedik-e a nemzet abban az esetben… Tisztelő: S ebben emelkedik? Karádi: Ha mindent kivonunk, összeadunk: végül is emelkedik. Legalábbis nem merném azt mondani, mint önök, hogy nem emelkedik.” Az „emelkedő nemzet” érzete sok nevet kanyarított ama „csendes szerződés” alá. Vagy egy másik értelmiségi látásmód, szintén 1962-ből: „Egy időben megkívánták a villamoskalauztól, aki legszívesebben eperpalántáit gyomlálta volna kertjében, hogy emelje magasra a lobogót, holott csak a zászlót, s nem a jelképet vitte. … Most pedig azt mondják: napi nyolc óra munka, ennyi az állampolgári kötelességed. Tervezz gépeket, építs hidakat, vezess villamost, gyógyítsd a be-

412

Ami ’56 után következett... tegeket, szántsd a földet, lehetőleg minél jobban, hogy jobban élj és jobban éljünk, aztán gyomláld eperpalántáidat, menj moziba, fesd ki barátod lakását, ha ehhez van kedved. Hitet ne hazudj; ha polgár vagy, ne valld magad a Kiáltvány hívének, bántalom ezért senkitől sem érhet.” 1962-ben ennyi is boldoggá tudta tenni Kádár későbbi arcképvázolóját. 1962 a Csinibaba éve.1 A kommunizmusnak még narancsíze van: aromával színezett csapvíz, maximum tizennégy napig szavatos, csatos üvegben, és a neve: Bambi. De már kezd divatba jönni a kétforintos Almuska – 24% tiszta gyümölcstartalommal! Ebben az évben egy Arkagyij Rajkin nevű orosz humorista megnézte Magyarországot, és az jutott róla az eszébe, hogy itt már „válámi ván, de még nem áz igázi”.

1

Csinibaba. Magyar film, rendezte: Tímár Péter, 1996.

413

FELHASZNÁLT IRODALOM ÉS RÖVIDÍTÉSEK ---------------------------------------

A SZERZŐ VÁLOGATOTT PUBLIKÁCIÓI A KÖTETBEN MEGJELENŐ TÉMÁKBAN ---------------------

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ---------------------

NÉVMUTATÓ ------------------------

RÖVID TARTALOM ---------------------------------

RÉSZLETES TARTALOM

Ami ’56 után következett...

415

FELHASZNÁLT IRODALOM ÉS RÖVIDÍTÉSEK 1956 Kézikönyve. Főszerk.: Hegedűs B. András; a főszerk. munkatársai Beck Tibor, Germuska Pál. I. kötet Kronológia. Írta és összeáll. Hegedűs B. András, Beck Tibor, Germuska Pál. II. kötet Bibliográfia. Szerk. Litván György; összeáll. Litván György, Buda Attila, Győri László, H. Karpiák Teréz, Sárközy Réka, Kőrösi Zsuzsanna és Molnár Adrienne. III. kötet Megtorlás és emlékezés. Szerk. Kende Péter; összeáll. Szakolczai Attila, Germuska Pál, Boros Géza. Budapest, 1956-os Intézet, 1996. 1956 plakátjai és röplapjai. Október 22. – november 5. Összeáll. és szerk. Izsák Lajos, Szabó József, Szabó Róbert. Budapest, Zrínyi, 1991. 1956 sajtója. 1956. október 23. – november 4. A lapokat összegyűjt. Nagy Ernő. Budapest, Tudósítások Kiadó, 1989. 1956 vidéki sajtója. Összeáll. és szerk. Izsák Lajos, Szabó József, Szabó Róbert. Budapest, Korona, 1996. ÁBTL = Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára A forradalom emlékezete. Személyes történelem. Az Oral History Archívum interjúi alapján összeállította: Molnár Adrienne, Kőrösi Zsuzsanna, Keller Márkus. Budapest, 1956-os Intézet, 2006. Almásy Pál: Sopronkőhidai napló 1944–1945. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1984. ANDRÁSSY B. 1990 = Pallavicini-Andrássy Borbála kitelepítési és 1956-os naplója. Budapest, Gondolat, 1990. Arch. = Nógrád Megyei Levéltár XXXV. MSZMP Nógrád megyei Bizottságának Archívuma Á. Varga László – Dupák Gábor: 1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára. Salgótarján, Nógrád Megyei Levéltár, 1996. Á. Varga László – Pásztor Cecília: Az 1956-os forradalom Nógrád megyei okmánytára. II/1. kötet. Salgótarján, 2001. II/2. kötet. Salgótarján, 2002. Kiadja a Nógrád Megyei Levéltár. (Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 31. és 37.) Az 1956-os magyar forradalom. Reform – Felkelés – Szabadságharc – Megtorlás. Szerk.: Litván György. Budapest, Tankönyvkiadó, 1991. Az SZKP XXIl. Kongresszusa. 1961. október 17–30. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1962. Balogh Margit: Mindszenty József. Budapest, Elektra Kiadóház, 2002. (Élet-kép, 5.) BARNA P. 1961 = Barna Péter: A szocialista állam büntetőjogi védelme. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1961. Benkő Zoltán: Szabad Európa Rádió 1956. október 24. – november 3. Valóság, 1993. 5. sz. 80–94. o.

416

Felhasznált irodalom és rövidítések BERKI M. 1989 = Dr. Berki Mihály: Hadsereg vezetés nélkül 1956. Budapest, Magyar Média, 1989. BERKI M. 1992 = Dr. Berki Mihály: A karhatalom 1956–1957-ben. 8. rész, Nógrádi karhatalom. Új Magyarország, 1992. július 4. 14. o. Bédi Ferenc: Visszaemlékezéseim a határőrség történetéről a néphatalom védelmében. Hozzászólás. In: A határőrség 40 éve. Előadások, visszaemlékezések I– II. Budapest, BM Határőrség Politikai Csoportfőnökség Agit. Prop. Kultúr Osztálya, 1985. II. rész BH = Bírósági Határozatok, 1957. évf. Bibó István (1911–1979). Életút dokumentumokban A dokumentumokat válogatta, a kötetet összeállította: Huszár Tibor. A felhasznált interjúkat készítette Huszár Tibor és Hanák Gábor. A kötetet szerkesztette Litván György és S. Varga Katalin Bp. 1956-os Intézet – Osiris-Századvég, 1995. BKB = Budapesti Katonai Bíróság BM TI = Belügyminisztérium Történeti Irattár Bokor Péter: Zsákutca. A Századunk sorozat interjúi. Budapest, RTV – Minerva, 1985. Bokor Péter: Az elvetélt csendőrpuccs ismeretlen története. Magyar Hírlap, 1993. július 5. 11. o. Bokor Péter: Végjáték a Duna mentén. Budapest, RTV – Minerva, 1982. Borbándi Gyula: Magyarok az Angol Kertben. A Szabad Európa Rádió története. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1996. Bozsóky Pál Gerő: Mindszenty bíboros az 1956-os forradalom idején. In: Mindszenty József emlékezete. Szerk. Török József. Budapest, Márton Áron Kiadó, 1995. 59–71. p. (Studia Theologica Budapestinensia. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának sorozata 13.) Budapestről jelentjük… Az 1956-os forradalom az egykorú nemzetközi sajtóban – válogatás. Szerk.: Tischler János. Budapest, 1956-os Intézet, 2006. BURILLÁK A. 1989a = Burillák Attila: Mindszenty kiszabadítása. História, 1989. 1–2. sz. 60. o. BURILLÁK A. 1989b = Burillák Attila: Ha ellenség lettem volna. Magyar Hírlap, 1989. június 17. 8. o. BUZAFALVI Gy. 1990 = Mit tartogat a Devcsics-dosszié? Lejegyezte: Buzafalvi Győző. Tarjáni Tükör, 1990. március 1. 8. o. Csalog Zsolt: DOKU 56. Öt portré a forradalomról. Budapest, Unió Kiadó, 1990. CSONKA E. 1981 = Csonka Emil: A forradalom oknyomozó története 1945–1956. München,Veritas, 1981. Dancs József: Dobi István. In: Politikuspályák. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1984. Dávid János – Geskó Sándor – Schiffer Pál: Forradalom, Sortűz, Megtorlás. Progresszió, 1990. DEVCSICS M. 1992 = Devcsics Miklós: Tényszerű emlékek a Pálinkás-ügyhöz. Nógrád Megyei Hírlap, 1992. december 22. 4. o.

417

Felhasznált irodalom és rövidítések Dezsényi Miklós: Hősök és árulók. A magyar összeomlás katonai története. Budapest, Magyar Téka, 1946. Ellenforradalmi erők I., II., III., IV. = Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben. (Az első rész számozatlan) II., III., IV. Budapest, Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala, 1957. Ez történt. Cikksorozat az 1956-os ellenforradalomról. Budapest, Népszabadság – Kossuth, 1981. FRANKA T. 1989a = Franka Tibor: A kormány parancsára. Magyar Hírlap, 1989. május 30. 8. o. FRANKA T. 1989b = Franka Tibor: Apám meghalt a bíborosért – avagy Pálinkás őrnagy históriája. Képes 7, 1989. november 4. 28. o. Franka Tibor: Behívattak. Interjúk. Magánkiadás, 1989. FRANKA T. 1990 = Franka Tibor: A nógrádi basa rendületlenül hallgat. Ring, 1990. január 17. 28. o. Földes György: Az eladósodás politikatörténete 1957–1986. Budapest, Maecenas, 1995. Gellért Gábor: Lázas nyár 1944. március 19. – 1944. október 15. Budapest, 1967. Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon 1924–1944. Budapest, Typovent, 1993. Gergely Jenő: Mártír vagy áldozat? Mindszenty József. Rubicon, 6. évf. 1995. 10. sz. 21–26. o. Gergely Jenő: Mindszenty József 1956. november 3. História, 1988. 6. sz. 12. o. Gergely Jenő – Izsák Lajos: Mindszenty József életrajza. In: A Mindszenty-per. A dokumentumokat összeáll., az előszót és Mindszenty József életrajzát írta Gergely Jenő, Izsák Lajos. Budapest, Reform Rt., 1989. Gosztonyi Péter: Pálinkás (Pallavicini) Antal. In: Halottaink 1956 I. Budapest, Katalizátor Iroda, 1989. 188. o. GUDENUS–SZENTIRMAY 1989 = Gudenus János – Szentirmay László: Összetört címerek. A magyar arisztokrácia sorsa és az 1945 utáni megpróbáltatások. Budapest, Mozaik Priemon, 1989. Harckocsival Mindszentyért. Összeállította: Hornyák Tibor. Budapest, Hornyák T. kiadása, 1991. Harcos életutak. = A forradalmi munkásmozgalom Nógrád megyei kiemelkedő személyiségeinek életrajzai. Salgótarján, 1983. HÁY Gy. 1990 = Háy Gyula: Született 1900-ban. Budapest, Interart, 1990. Havassy Gyula: A magyar katolikusok szenvedései 1944–1989. A szerző kiadása, h. és é. n. Hegyi Márton: Mindszenty szabadon. Katolikus Szemle, 1956. 4. sz. 159. o. Herczeg Hajnalka: Kisvárosi kálvária. Volt egyszer egy megyeszékhely: Balassagyarmat. Balassagyarmati Honismereti Híradó, 1990/1–2. szám. HETÉNYI VARGA K. 1992 = Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában I. Abaliget, Lámpás Kiadó, 1992.

418

Felhasznált irodalom és rövidítések Hiányzó lapok = Hiányzó lapok 1956 történetéből. Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából. Válogatta, az előszót és a jegyzeteket írta: Vjacseszlav Szereda és Alekszandr Sztikalin. Budapest, Móra Könyvkiadó, 1993. (Zenit könyvek) HL = Hadtörténelmi Levéltár HM = Honvédelmi Minisztérium Huszár Tibor: Bibó István. Beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok. Magyar Krónika. Budapest, Kolonel, 1989. Iratok = Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez. Szerk. Horváth Ibolya, Solt Pál, Szabó Győző, Zanathy János, Zinner Tibor. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 1. kötet Kúriai teljes ülések. ÁVH-s kihallgatások. Rehabilitációk. Az ‘56-os megtorlás iratai. 1992.; 2. kötet Kúriai teljes ülések, vizsgálatok és „vallomások”, „párt”-ítéletek, elvi határozatok, az 1956-os megtorlás iratai. 1992.; 3. kötet Kúriai teljes ülések. Államvédelmi felülvizsgálatok. „Párt”-ítéletek. Törvényességi óvások. Tárgyalási jegyzőkönyvek. 1994.; 4. kötet Kúriai teljes ülések. Népbírósági statisztikák. IM-állásfoglalások. Kegyelmi előterjesztések. Nagy Imre és társai ügye 1989-ben. 1995.; 5. kötet Kúriai teljes ülések. Katonai bíráskodás. MDP KV jegyzőkönyvek. Sztálin halála – izgatási perek. Bírák Forradalmi Bizottsága. 1996. KFÜ = Katonai Főügyészség Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon, 1945–1989. Előszó Horváth Tamás. Budapest, Zrínyi, 1993. Kiss Károly: A két Pallavicini. Párhuzamos életrajzok. Magyar Nemzet, I. 1995. március 18. 18. o. II. 1995. március 20. 14. o. kjkv. = Kihallgatási jegyzőkönyv KRISTÓF B. 1990 = Kristóf Béla: Váci események az 1956. októberi forradalom és szabadságharc alatt. Vác, Magyar Demokrata Fórum Váci Szervezete, 1990. Kronológia = 1956. A forradalom kronológiája és bibliográfiája. Budapest, Századvég – Atlanti Kiadó – 1956-os Intézet, 1990. Közi Horváth József: Mindszenty bíboros. München, 1980. KŐ – NAGY 1991. I–IV. = Kő András – Nagy J. Lambert: Mindszenty bíboros „kiszabadításának” hiteles krónikája. Új Magyarország, 1. rész, 1991. április 30. 10. o.; 2. rész, 1991. május 2. 10. o.; 3. rész, 1991. május 3. 10. o.; 4. rész, 1991. május 4. 9. o. KUBINYI F. 1991 I–VII. = Kubinyi Ferenc: A teljes igazság Salgótarjánról 1–7. rész. Pesti Hírlap. 1. rész, 1991. január 25. 9. o.; 2. rész, 1991. január 26. 9. o.; 3. rész, 1991. január 27. 9., 4. rész, 1991. január 28. 9. o.; 5. rész, január 29. 9. o.; 6. rész, 1991. július 1. 9. o.; 7. rész, 1991. július 2. 9. o. Kurcz Béla: „Mindszenty testőre voltam.” Egy kisember a történelemből. Magyar Nemzet, 1993. november 1. 7. o. László T. László: Egyház és állam Magyarországon 1919–1945. Budapest, Szent István Társulat, 2005.

419

Felhasznált irodalom és rövidítések Magyar Országgyűlési Almanach 1931–1936. Szerk.: dr. Lengyel László és dr. Vidor Gyula. Budapest, é. n. Lenin, V. I.: Válogatott Művek II. kötet. Budapest, Szikra, 1949. Lomax, Bill: Magyarország 1956. Budapest, Auróra Kiadó, 1989. MARKOS Gy. 1985 = Dr. Markos György: Visszaemlékezés. In: Tanúságtevők. Visszaemlékezések a Marosán György: Fel kellett állnom. Budapest, Hírlapkiadó Vállalat, 1989. (Tabu.) Magyarországi munkásmozgalom történetéből 1941–1944. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1985. Marschall Katalin – Szalay László: A testőr. Magyar Nemzet, 1991. május 4. 8. o. Marschall Katalin – Szalay László: Ők kísérték Mindszentyt. Reform, 1991. május 10. 7. o. Mészáros István: Mindszenty. Egy „kultusz” a XXI. században. A Mindszentytisztelet története 1975–2005. Budapest, Kairosz Kiadó, 2005. MHKI = Magyar Honvédség Központi Irattára Mindszenty és a hatalom. Tizenöt év az USA-követségen. Válogatta: Ólmodi Zoltán. Titkos iratok. Budapest, Lex Kft., 1991. MINDSZENTY J. 1989 = Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, Szent István Társulat, 1989. Mindszenty József a népbíróság előtt. Budapest, Állami Lapkiadó, 1949. Mindszenty the Man. By Joseph Vecsey as told to Phyllis Schlafly. St. Louis, Cardinal Mindszenty Foundation, 1972. MSZMP jkv. = A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei. I. kötet (1956. november 11–1957. január 14.) Sorozatszerk.: Balogh Sándor, az I. kötetet szerk. és a jegyzeteket készítette: Némethné Vágyi Karola és Sipos Levente, a bevezető tanulmányt írta: Sipos Levente. Budapest, Intera Rt., 1993. Nagy Imre-per = Magyar Országos Levéltár XX–5–h Nagy Imre és társainak büntetőpere Nagy Imre: Snagovi jegyzetek. Gondolatok, emlékezések 1956–1957. Budapest, Gondolat Kiadó – Nagy Imre Alapítvány, 2006. Nagy Kálmán: Hogyan kért menedéket Mindszenty József hercegprímás harmincöt éve az amerikai nagykövetségen? Magyar Hírlap, 1991. november 4. 9. o. NAGY K. A. 1989 = Nagy Kristóf Attila: Hogyan szabadult ki Mindszenty József 1956-ban? Kapu, 1989. 3. sz. 10. o. NMF = Nógrád Megyei Főügyészség Nm IB = MSZMP Nógrád Megyei Intézőbizottsága NML = Nógrád Megyei Levéltár Nógrád megye története 1944–1962. Szerk.: Jakab Sándor. Salgótarján, Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, 1971.

420

Felhasznált irodalom és rövidítések Oltványi László: Harcok Dél-Budapesten 1956. Washington – New York – München, Magyar Szabadságharcos Világszövetség – Magyar Politikai Foglyok Szövetsége – Nemzetőr, 1981. Periratok = HL BKB 071/1957. Pálinkás Antal és társainak büntetőpere Pogány András, dr.: Város a homályban. Toronto, Patria, 1969. Rádióadások = A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23–november 9. Századvég füzetek 3. Budapest, Századvég Kiadó – Nyilvánosság Klub, 1989. Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz. Második kötet 1953-1958. Budapest, 1956-os Intézet, 1999. Rendőrségi napi jelentések 1956. október 23. – december 12. Összeállította és a bevezetőt írta: Kajári Erzsébet. A jegyzeteket készítette: Kajári Erzsébet és Szakolczai Attila. Budapest, Belügyminisztérium – 1956-os Intézet, 1996. Sárhidi Gyula – Macskásy Pál: Elloptak egy He–111-et. A harmadik repülés Olaszországba, 1944-ben. Top Gun, 1992. október. 8–9. o. Sortüzek – 1956. Szerk.: Kahler Frigyes. Lakitelek, Antológiai Kiadó, 1993. Speidl Zoltán: Az utolsó nógrádi basa. Ring, 1989. december 20. 17. o. Stoffán György: Hogyan szabadult ki és mit mondott Mindszenty 1956-ban. Kapu, 1989. 6. sz. 27. o. Sulyok László: Fölegyenesedtünk. Elemzési kísérlet 1956. december 8-ról. Palócföld, 1990. 3. sz. 41–42. o. Szabó Zoltán: Küszöbről. A magyar forradalom Angliában. Adalékok az újabbkori magyar történelemhez 10. Párizs – New Jersey, 1988. Szántó Konrád: Az 1956-os forradalom és a katolikus egyház. Budapest, Szent Maximilian Lap- és Könyvkiadó, 1993. Szántó Konrád: Az Egyházügyi Hivatal titkai. Esti Hírlap, 1992. október 17. Melléklet. Szegedy-Maszák Aladár: Az ember ősszel visszanéz… Egy volt diplomata emlékirataiból. Budapest, Európa Könyvkiadó – História, 1996. Szeredi Péter: Rónai Sándor. In: Politikuspályák. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1984. Szovjet büntetőjog. Egyetemi tankönyv. Budapest, Tankönyvkiadó, 1951. Szűcs Miklós: Ezredes voltam a vezérkarnál. Budapest, Szabad Tér Kiadó, 1989. Titkos jelentések = Titkos jelentések. 1956. okt. 23. – nov. 4. A dokumentumokat vál.: Geréb Sándor, ford.: Zala Tamás. Budapest, Hírlapkiadó Vállalat, 1989. tjkv. = Tanúkihallgatási jegyzőkönyv Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre. Budapest, Szabad Tér Kiadó, 1989. Történelmi hűséggel, politikai felelősséggel. Budapest, BM Könyvkiadó, 1985. Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye 1956. Budapest, 1957. TYEKVICSKA Á. 1991 = Tyekvicska Árpád: Helyi forradalom. Önszerveződés a Rétsági járásban 1956-ban. Előadás a Hajnal István Kör 1991. évi gyulai konferenciáján.

421

Felhasznált irodalom és rövidítések TYEKVICSKA Á. 1992 = Tyekvicska Árpád: Helyi forradalom. Önszerveződés Nógrád községben 1956-ban. Szociológiai Szemle, 1992. 2. sz. (Első közlés: '56 vidéken. Zalaegerszegen 1991. november 13-án rendezett Levéltári Napon elhangzott előadások. Zalaegerszeg, Zala Megyei Levéltár, 1992.) VÁRADI Gy. 1990 = Interjú Váradi Gyulával. Oral History Archivum. Készítette Vásárhelyi Edit, 1990-ben. Vas Zoltán: Betiltott könyvem. Budapest, Szabad Tér Kiadó, 1990. Vecsey József: Hogyan szabadították ki Mindszentyt? Új Európa, 1966. 12. sz. 21. o. Vigh Károly: Ugrás a sötétbe. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1984. Zimándi Pius: A forradalom éve. Krónika 1956-ból. Budapest, Századvég Kiadó – 1956-os Intézet, 1992.

422

A SZERZŐ VÁLOGATOTT PUBLIKÁCIÓI A KÖTETBEN MEGJELENŐ TÉMÁKBAN Helyi forradalom – Társadalmi önszerveződés a Rétsági járásban, 1956-ban. In: Rendi társadalom – Polgári társadalom 5. Paraszti kiszolgáltatottság – Paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör konferenciája. Gyula, 1991. 264–274. o. Helyi forradalom. Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban. Szociológiai Szemle, 1992/2. sz. 61–84. o. Mindszenty Nógrádban. Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november 4. 4. o., november 5. 4. o., november 6. 4. o., november 7. 4. o. Parancs az 1956-os sortüzekre? Magyar Hírlap, 1993. november 16. 7. o. „Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük”. Magyar Hírlap, 1993. november 16. 10. o. Az igazságba vetett hit. Magyar Pál kihallgatási jegyzőkönyve. In: Évkönyv. Budapest, Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete, 1993. 305–312. o. A bíboros útja. Mindszenty József „kiszabadítása” 1956-ban. In: Nagy Iván Történeti Kör Évkönyve 1994. Balassagyarmat, 1994. 143–174. o. Sortűzpróba. Igazságtétel és dokumentumhiány. Heti Világgazdaság, 1994. március 5. 71–73. o. A bíboros és a katona. Mindszenty József és Pálinkás-Pallavicini Antal a forradalomban. Budapest, Századvég – 1956-os Intézet, 1994. 179 o. A bíboros és a katona. Pesti Hírlap, 1994. június 3. 13. o. Szegény Pallavicini! Rubicon, 1995. 6–7. sz. 46–49. o. Local Revolution. Selfoganization in a village of Nógrád in 1956. Review of Sociology, vol. 1996. 104–128. o. 1956 Nógrád Megyei Kronológiája és személyi adattára. (A forradalom eseményei és aktív szereplői a megyében.) Az adatgyűjtést végezte: Á. Varga László, Dupák Gábor és Tyekvicska Árpád. A kronológiát összeállította és az életrajzokat írta: Á. Varga László, Dupák Gábor. Nógrád Megyei Levéltár, Salgótarján, 1996. 1962. (Beszélő évek.) Beszélő, 1997. április. 66–85. o. Egy Mindszenty-kutatás vázlata. In: Köszöntés. Szerk.: Szvircsek Ferenc. Nógrád Történeti Múzeum, Salgótarján, 1998. 34–36. o. Fridzsider szocializmus. In: Beszélő évek 1957–1968. a Kádár-korszak története, I. rész. Budapest, 2000, 260–263. o. A Marosán-ügy. In: Beszélő évek 1957–1968. a Kádár-korszak története, I. rész. Budapest, 2000, 269–271. o. Helyi forradalom. Önszerveződés Nógrád községben 1956-ban. In: Valuch Tibor szerk.: Magyar társadalomtörténeti olvasókönyv 1944-től napjainkig. Budapest, Argumentum – Osiris, 2004. 678–700. o.

424

Felhasznált irodalom és rövidítések „Ahogy régen, most is boldog voltam velük…” Mindszenty (Pehm) József és Zalaegerszeg. In: Kahler Frigyes szerk.: Ki volt Mindszenty József? Budapest, Don Bosco Kiadó, 2005. 23–71. o. A forradalmi tanácsok létrejötte Nyugat–Nógrádban. In: A forradalom vidéken. Az MTA Történettudományi Intézete, az ELTE Történeti Intézete és a Magyar Országos Levéltár konferenciájának előadástézisei (2006. szeptember 14.). Szerk.: Katona Csaba. Budapest, 2006.

425

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Túl sokan vannak azok a kollégák, szemtanúk, élő résztvevők, akik munkámban segítettek, semhogy valamennyinek név szerint köszönetet tudnék mondani. Mégis többüket – akik részéről az elmúlt másfél évtizedben a legnagyobb jóindulatot tapasztaltam – név szerint is megemlítek. Számosan már nincsenek közöttünk. Emléküket szeretném megőrizni azzal, hogy nevüket az élők között sorolom fel. Elsőként Nógrád község egykori és mai polgárai közül mondok köszönetet Bajnai Ferencnek, Dudoli Jánosnak, Králik Jánosnak, Piroska Istvánnak, Zima Ferencnek, valamint Piroska János volt polgármester és Dudás György volt jegyző uraknak visszaemlékezéseikért, illetve önzetlen segítségüket. A rétsági páncélosezred egykori tisztjei közül emlékeik felidézéséért vagyok hálás Garami Lajos, Deák János, Deli József, Stift Róbert, Tóth József és Vajtai Gyula uraknak, ugyanezért a felsőpetényi Vidovszky Andrásnak. Jóleső volt az a figyelem, amellyel P. Szőke János SDB kísérte vállalkozásomat. Igen jó szívvel gondolok zalaegerszegi segítőimre: Szabó Gyula és Stróber László plébános urakra, Kapiller Imre, Németh László, Bilkei Irén és Molnár András kollégákra, valamint Megyeri Anna asszonyra. Szombathelyi kutatásaim során Kiss Mária, Tilcsik György, Feiszt György, valamint Dobri Mária nyújtottak önzetlen támogatást. Esztergomban Hegedűs András levéltárvezető úr adott pótolhatatlan segítséget. Az 1956-os Intézetből Hegedűs B. András, Litván György, Bak János, Rainer M. János és volt szerkesztőm, S. Varga Katalin járultak hozzá leginkább a Mindszenty-kérdés feltárásához, bemutatásához. Hálával gondolok Macskásy Pál jóindulatára. Markó György mint a Hadtörténelmi Levéltár igazgatója volt segítségemre. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára munkatársai közül pedig Petrikné Vámos Ida támogatását köszönöm meg hálás szívvel, miként nem nélkülözhettem Gyarmati György főigazgató úr segítségét sem. Magas színvonalon végzett munkájáért jár köszönő szó a BM Dokumentációs Osztály volt megbízott vezetőjének, Varga Imrének, s név nélkül valamennyi, irányomban jóindulatú munkatársának. A balassagyarmati ’56-os események felidézéséért jár köszönet Magyar Pál, Ábel György, Koós Béla, Kovalcsik András, Paule László, Ponyi Gyula, Tátrai Guidó, Tibay Géza, Varga Lajos és Várkonyi Róbert uraknak és özv. Ábel Lajosnénak, valamint Daróczi Gusztávnénak. Külföldön élő támogatóim közül az általuk megküldött dokumentumokért vagyok különösen hálás Bucsis Gyula, Erdey Sándor, Pallavicini Károly és Pallavicini Ede uraknak.

426

Ami ’56 után következett... Külön köszönet illeti meg Á. Varga Lászlót, a Nógrád Megyei Levéltár volt és Budapest Főváros Levéltára jelenlegi vezetőjét, mindenkori atyai gondoskodásáért. Könyvem létrehozásában nyújtott segítségükért tartozok hálával valamennyi volt és jelenlegi nógrádi kollégámnak, közülük is név szerint Dupák Gábornak, Hernádiné Bakos Mariannának, Bakacsy Lászlónak, Bódi Zsuzsannának, Juhász Katalinnak, Kári-Horváth Lajosnénak, Kisné Horváth Sybillnek, Naszádiné Szabó Andreának, Ozsvárt Lőrincnek, Págyor Lászlónénak, Páldi Juditnak, Romhányi Sándornak, Sebestyén Kálmánnak, Szepesiné Judik Dorottyának, Szirácsik Évának, G. Toronyi Juditnak, de legfőképp a kézirat olvasószerkesztőjének, Szederjesi Cecíliának, aki a legtöbbet tette azért, hogy a kötet megjelenhessen. Kopisz Attila a könyvborító megtervezésével, Hajdú József és Pálfi János pedig a nyomdai munkák előkészítésével és szervezésével járultak hozzá a könyv létrehozásához. Végül köszönetet mondok a Mindszenty-kutatás támogatásáért a Soros Alapítványnak, a kiadáshoz szükséges anyagiakért pedig az MTA Történettudományi Intézetének. Ezúton köszönöm meg a Polgári Magyarországért Alapítvány számomra rendkívül megtisztelő hozzájárulását is. Mint minden kutató, én sem jutottam volna messzire, ha nincsenek köröttem olyanok, akik türelemmel viselik a munkával járó gondokat. Ezért – meg mindenért – mondok köszönetet édesanyámnak, Tyekvicska Józsefnének, feleségemnek, Herczeg Hajnalkának és a lányoknak: Virágnak és Zsófinak.

427

Köszönetnyilvánítás

NÉVMUTATÓ XXIII. János pápa 389, 390 Á. Varga László 262, 267, 288 Abay-Nemes Gyula 321, 326 Ábel Lajos 251, 267, 269, 278 Aczél György 404, 408 Ács Tihamér 150–151, 153–154, 192 Ádám Eta 397 Ádám Ferenc 22 Adenauer, Konrad 105 Adorján Gyula 162 Agócs János 248, 334 Alapi László 265 Albert Flórián 407 Almási Gyula 258 Almási János 259 Almásy Pál 84, 87, 93, 98–101 Ambrus István 251 Andó István 184 Andrássy Borbála 77, 84, 87, 91, 94–95, 216 Andrássy Gyula 79 Andrássy Katalin (Károlyi Mihályné) 77, 389 Andrássy Klára 83 Andrássy Tivadar 79 Andrássyak 83 Antal Imre 255–256, 268–269, 271 Antal Sándor 262 Antall József 399 Apor Vilmos 23, 85–86 Apponyi György 85 Apró Antal 401 Aradi Ede 219 Aradi István 253 Árvai Mihály 164–165, 309 Árvai Zoltán 253 Asperján György 397

428

B. Szabó István 149 Babicska Erzsébet 36 Babinszki József 262 Bacsa József 261, 278–279 Bácsi Andor 293 Bajcsy-Zsilinszky Endre 82, 91, 263, 268 Bajnai Ferenc 22, 37–38, 43, 47 Baktai Ferenc 396 Balanyi Mihály 244–245, 263, 305, 320, 333 Balassa Gyula 257 Balázs Bertalan 79 Balázs József 252, 298 Balázsi Miklós 99 Balla István 248, 259, 321, 329, 334 Balla Pál 279 Balogh Imre 116, 135 Balogh Józsefné 110, 131 Balogh László 253 Bán Sándor 220 Bánovics Mihály 194 Bányai János 172, 184, 202, 220 Bárány István 258 Baranya László 216 Baranyai Jusztin 82, 88–89 Bárd Károly 404 Bargár Emil 285 Bargár Ödön 245, 249–251, 254, 278–280, 285–287, 298, 305–306, 314, 318–320, 322–323, 335, 341 Barna Antal 258 Barna Péter 209, 211–213 Báron István 279 Bartalos Pál 251, 261 Bartha Elemér 299 Bartos Pál 321 Bartus Ferenc 149, 188, 218, 221

Basa István 243, 245, 248, 262, 271, 304, 314, 320, 334–335, 354 Bazsek József 125, 190, 202, 218, 220 Bea Antal 32 Bea, Augustin 390 Bebesi Józsefné 128 Beleznay István 81, 84, 97–99, 101 Bencsics Antal 166, 169 Bencsik István 320 Bencsik János 305, 323 Bencsik József 246, 305 Benkő István 258, 335 Benkő Zoltán 111 Bentinck, Johannes Adolf 84, 90, 100 Benyovics György 251 Berényi István 293 Berényi József 397 Béres Andor 175, 203 Béres István 404 Berki Mihály 136, 166, 175 Berta Lajos 95–96 Berta Sándor 197, 202, 207–208, 220 Bertyák János 37 Bethlen István 96 Bibó István 150–151, 153, 209 Biczó József 116, 172, 218, 220 Bincsik István 206–207, 218 Bíró Ferenc 404 Bíró Lajos 254 Biros Sándor 259 Biszku Béla 401–403 Boda Sándor 329 Bodor György 408 Bodor József 258 Bodor Vilmos 128 Bognár József 143, 244 Bognár Mihály 265 Bojtos Jenő 258 Bolcsó Pál 121, 124, 168 Bóné hadnagy 365–366 Borbándi Gyula 389

Borbás Máté 374, 381, 383 Borbély Mihály 82 Boros Sándor 364, 372–373 Boroviczény Károly György 79–80, 93, 95, 101, 103–104, 232 Borsos Pál 165 Borvendég Sándor 406–107 Borzsinszki N. 386 Brehó Gyula 165 Bugyi László 259 Burik János 20 Butkai alhadnagy 252 Chikán István 271 Chikány István 259 Cholnoky Mózes 84 Chovanyecz Erzsébet 35 Chovanyecz János 35 Ciocognani, S. G. 390 Czakó Béla 125, 155–156 Czapik Gyula 105 Czene Béla 166–167 Czerman Ferenc 36 Czerman József 26, 38 Cziráky Józsefné 79 Czmorek Sándor 258 Czottner Sándor 153 Czudar György 258 Csáki József 32 Csanádi János 145 Csányi István 344, 347, 350, 353 Csekonics Iván 89 Csémi Károly 374–376, 378–379, 381–382 Cser Gyula 167, 353 Csergő János 153 Cseri hadnagy 341 Cserni Lajos 256 Csolák Miklós 260–261 Csomó András 293 Csomó István 128 Csongrádi Ferenc 253

429

Csonka Emil 110, 124 Csonka Tibor 168–170 Csoóri Sándor 267 Csőke Rezső dr. 371 Danielson, Carl Ivan 84 Dányi József 244–245, 255–256, 305, 369 Darányi György 96 Darázs István 165, 267 Daróczi Gusztáv 127, 238, 242–245, 247– 250, 253–254, 257, 271, 280–285, 287, 292, 294–296, 298, 302, 305–307, 314–316, 318–335, 337–339, 353–355, 364–365, 367, 370–373 Daróczi Gusztávné 281 Darvas József 394 Dávid András 256 Deák Ferenc 248, 334 Deák János 142–143, 173, 207, 216, 218 Debreczeni József 245, 278 Deli József 132, 142, 155–156, 173, 183, 189–190, 202, 207, 221 Demeter András 174 Demeter János 253 Demeter Jánosné 261 Demeter László 248, 334 Demeter Lénárd (Lóránd) 251, 279 Demeter Lénárdné 260, 272 Dénes Ferenc 161 Dénes István 259, 331 Denkó Béla 298 Derestey Sándor 153, 219 Déry Tibor 408 Dés Mihály 404 Dessewffy Gyula 83–85, 99 Dessewffy Gyuláné 77–78, 85, 90, 100 Devcsics János 228 Devcsics Miklós 155–156, 171–173, 177, 180, 184, 202, 207, 215, 218, 220–222 Diósi Imre 293, 303–304 Dipold Géza 248, 334

430

Dobi István 146, 153, 196–197, 229, 309– 311 Dobos János 40 Dobos József 40 Dobrik Sándor 258 Donáth Ferenc 84 Draskóczi Endre 263, 296 Dropka László 279 Drozgyik József 35 Dudás András 263 Dudás Erzsébet 130 Dudás Ferenc 355 Dudás György 47 Dudás István 251 Dudás József 109, 112, 244–245, 325, 356 Dudás László 325 Dudás Miklós 105 Dudoli János 47 Durik József 128 Emmer József 35 Engel Béla 366 Erdei Ferenc 111, 143, 147 Esterházy Móric 77, 85 Esztergályi Dénes 251 Fábián Endre 305 Fábián János 262 Fábián Mihály 252, 254 Fábián Sándor 245–246, 260, 292 Fábri János 237 Fábri Sándor 250, 252 Fadgyas (Faggyas) Kálmán 245, 261, 340 Faragó Lajos 260–261 Farkas András 263, 368–369 Farkas Ferenc, Kisbarnaki 100 Farkas Jenő 197, 220 Farkas Mihály 104, 374, 404 Fatán János 89 Fehér Ferenc 293 Fehér Lajos 393

Fehér László 128 Fellinger György 251 Fenyves Samuné 263, 296 Ferenczi István 248 Festetich Ernőné 96 Fischer József 146 Fock Jenő 401 Fogarassi György 254 Földeák János 395 Földes György 388 Földes László 374–376, 379–380, 382–384 Földesi István 262 Földi Jánosné 166, 189 Fricz István 35 Fricz Mihály 35 Fridrich István 78 Füller Lajos 218, 221, Fülöp Gyula 321, 323, 324 Fülöp István 245, 251, 278–279 Gábor László 140 Gabul József 259 Gajdos Anna 37 Gál Lajos 237, 244–245, 248, 261, 272, 305, 307, 309, 314–320, 327, 332–335, 339, 364 Galajda Béla 115, 129, 132, 134–136, 138– 139, 144–145, 148–149, 153, 173, 174–175, 178–179, 182–183, 190, 192, 202–208, 216, 218–220, 225, 228 Galambos József 299, 347 Galambos Sándor 171, 174 Galli Árpád 258 Garami Lajos 101, 113–114, 116–117, 121, 125, 132, 134–136, 139–141, 143, 154–156, 171, 173, 175–179, 181–184, 186, 192–195, 198, 201–204, 208, 214–216, 218, 220–222, 224–228, 230, 232 Garamvölgyi Antal 309, 371 Gáspár Gyula 216, 224, 226, 228, 230, 232, 283, 371

Gáspár Mihály 245, 248, 263, 296–297, 306, 314, 334–335, 371 Gáspár Sándor 400–401 Géczi János 166, 170, 189, 201–202 Géczi Jánosné 166 Geczkó István 265 Gerhát Imre 248, 329, 334 Gerlei László 263 Gerő Ernő 108, 288, 309, 316, 335, 339, 402, 404 Gerst Sándor 260 Glenn, John 385 Godó László 290 Gogolák Lajos 82 Goldperger István 265 Gombos Ferenc 408 Gomulka, Wladyslaw 107–108, 110 Gornyiczki Lajos 295, 302–303, 367 Gosztonyi Péter 198, 221–222 Gózon József 218 Gömbös Gyula 91 Göröcs János 407 Gősi István 128 Grapka N. 335 Grebenyik vezérőrnagy 153 Gregori Frigyes 334 Grocsis Gyula 407 Grősz József 106, 182 Gucsi István 261 Gudenus János 77, 80–81, 91, 183 Gulyás Gyula 254 Gulyás István 258 Gulyás Sándor 293, 296 Gyarmati Antal 260–261 Gyémánt András 206 Gyenes Erzsébet 36–37 György István 314, 319, 321, 323, 325–326, 339 Gyurkó Lajos 161, 166, 184, 231, 378 Gyurkovics Tibor 251–252 Gyürky Dezső 351

431

Haász Sándor 18 Habsburg Ottó 81, 83, 88, 101 Hadady Rudolf 269, 343, 360 Hajdú József 288 Hajdú Lajos 207 Hajdú Tibor 404 Halmoczki Gyula 172, 190 Hámori Zoltán 135–136, 142–143, 150, 220, 229 Hamvas Endre 105, 141, 147 Haniszkó Kálmán 121, 124 Hardy Kálmán 86–87, 98–99 Hargitay Lajos 269, 343, 357 Harmath András 263, 296 Hartus Antal 193, 201, 203 Havaj Baczka Ferenc 261, 278–279 Havasi Ottó 248 Havassy Gyula 148 Havassy László 254 Háy Gyula 93, 101, 109, 199–200 Hazai Jenő 125 Házi Sándor 161, 166, 378 Hébel János 18, 21, 26 Hegedüs András 105 Hegedűs Rajmund 245, 370 Héregi András 128 Herencsényi István 237, 252, 261, 371 Hertelendy Edit 221–222 Hodászi Sándor 237, 272 Hollein Ferenc 293 Hollósi Péter 251 Holma Géza 293 Holubán Ferenc 87 Horányi Mihály 309 Hornyák Tibor 140, 141 Horthy Miklós 81, 86–87, 91–92, 101, 196, 311, 315 Horváth Árpád 251 Horváth Béla 388 Horváth János 110–111, 129–131, 136, 140–141, 169, 183, 216

432

Horváth László 253, 272, 335 Horváth Mihály 374, 376–377, 380, 383 Horváth Pál 116 Horváth százados 335 Hovanyecz Béla 116 Howey kapitány 90, 100 Hruscsov, Nyikita Szergejevics 105, 108, 167, 385–387, 400 Hugyecz József 36 Hugyecz Mária 35 Huszár Aladár 87 Ilku Pál 374, 376, 380, 382, 384 Ivanics János 173 Jakab Miklós 366 Jakab Sándor 161, 184, 189–190 Janecskó János 129–130, 132, 135, 207–208 Jánosi József 258 Janza Károly 220 Jauch Jenő 154–155, 218 Jelen István 259 Juhász Aladár 253–256, 271–272, 297– 298, 305–307, 314–316, 318–322, 327, 331, 333, 335, , 339, 341, 349 Junghansz Károly 366 Jutasi Ferenc 261 Kabók Lajos 86 Kádár János 107–111, 146, 157, 159–160, 165, 172, 174, 189, 202, 244, 248, 265, 307, 311–312, 314–317, 336–337, 341, 349, 375–377, 382, 387–389, 391–393, 398–403, 408, 410 Kadlecsik Márton 259, 272 Kakuk János 259 Kállai Gyula 401 Kállay Ágota 84 Kalocsai István 293 Kána Lőrinc 125, 148 Kapfinger Tibor 141–142, 215

Káplán János 262, 293 Kapros Jenő 345–346, 348, 355 Kapui László 114, 116, 140, 154, 156, 179– 180, 203, 205 Kardhordozó Miklós 258 Kardos Gyula 260 Kareczki Erzsébet 35 Kareczki Mária 37 Károly törzsőrmester 304 Károlyi Józsefné 83 Károlyi Mihály 93, 389, 393 Károlyi Mihályné (Andrássy Katalin) 79, 389 Kárpáti László 265, 273 Katók Miklós 321 Katona Géza 153 Katona Jenő 82 Katona László 221 Kecskeméti Béla 259 Kelédi Béla 121, 147, 156, 173, 177–178, 203, 216, 221 Kelemen Géza 198, 208, 215 Kelemen János 256, 268 Keller János 256 Kemény János 113, 314, 344–345, 347, 349, 351–355 Kende Béla 1930 Kenessey Miklós 245, 263, 296–297 Kennedy, John Fitzgerald 385 Kenyeres Géza 245, 254, 278–279 Kerekes László 251–252, 265, 273 Keresztes János 112, 142–143 Kertész György 254 Kesse Antal 314, 319, 321 Keszthelyi Nándor 82, 88 Kéthly Anna 311, 400, 403 Király Béla 112, 164 Kirienko, Pavel Pavlovics 114, 125 Kisabonyi Vilmos 293 Kisbarnaki Farkas Ferenc 100 Kispál Pál 141, 186, 188, 192

Kiss Béla 366 Kiss Csomó István 128 Kiss Ede 258 Kiss Gyula, V. 125 Kiss Imre 219 Kiss István 245, 252, 261, 279 Kiss János 91, 97, 99, 293 Kiss Károly 78, 87–88, 90, 93, 110, 401 Kiss Lajos 231 Kiss Sándor 293, 366 Kiss Tamás 280 Klein Sándor 296 Klucsik Ferenc 37 Klucsik István 37 Klucsik János 35, 38 Klucsik Mihály 36–37, 40–41 Klucsik Vince 41 Kmetty Lajos 338 Knakker József 216 Kocsis Tamás 144, 221 Kokavecz István 251 Kollár István 166 Kollárovits Lászlóné 263, 369 Kollonovits László 299 Koltai Sándor 161 Koltán István 352 Koltányi Tibor 347–348, 355 Komor János 245, 248, 278–279, 305, 315, 320, 331, 333–335, 338 Koncz Andor 382 Koncz István 321 Kondor Béla 374 Koós Béla 245, 248, 275, 297, 333 Kopácsi Sándor 112, 151 Korányi Jenő 84 Korein ezredes 381 Korill Ferenc 360, 363 Koruhely Pál 259 Kos József 320 Kósa József 246, 254 Kósa Pál 141, 191

433

Kostersitz József 79 Koszec Erzsébet 216, 221 Kótnik N. 262 Kovács Árpád 321 Kovács Béla 147, 244 Kovács Elemér 278 Kovács Ferenc 121 Kovács Gergely 219 Kovács Imre 82, 85, 141, 143, 231, 374, 383 Kovács István 112, 141, 404 Kovács János 262, 309 Kovács József 184 Kovács László 79, 296–297 Kovács Pál 246, 257 Kovács Rudolf 371 Kovács Sándor 188, 206, 246, 254, 305, 307, 314, 315 Kovács Verona 35–36 Kovács Vince 140 Kovalcsik András 245, 334–335, 263, 369 Kovássy Zoltán 223 Kovrig Béla 85 Kőhalmi Pál 260 Kőházi Ödön 256 Kőnig Klotild 347 Körmendi László 243, 334 Kővágó József 98–99, 403 Krajcsi Imre 258 Krajcsi János 251 Králik János 38, 41, 45, 47 Krassó György 141 Kreszán István 237 Kristóf Béla 117, 128 Kristóf István 153 Kuchár Mária 347, 350 Kucsera János 166 Kucsi István 333 Kukler Lajos 337 Kulifai István 259 Kun Sándor 251, 278 Kunhalasi István 246, 262

434

Kusnyár Ferenc 237, 273 Kutika Károly 159 Kürtösi Endre 251 Laczkó N. 262 Ladvánszky Károly 161–162 Lakatos Béla 231 Lakatos Farkas 279 Lánszki Pál 112–113, 121, 167–168, 186, 221, 227 Lantos Pál 136 László Aladár 127, 246, 254, 273, 305, 314–316, 320, 333, 342, 371 László István 184 László Mária 360, 363 László T. László 86 László Tibor 121, 190 Laukó György 353 Lázár Károly 86 Lazsán János 248 Ledeczki János 262, 356 Ledényi Ferenc 77, 231–232, 401 Lehoczky Ferenc 216, 221 Lenin, Vlagyimir Iljics 209–211, 380 Leszenyiczki János 246, 248, 257, 279 Levák Pál 35 Lévárdi János 219–220, 248 Lichtenstein Sándor 140 Lipták Gyula 162, 368 Litovszki István 259 Liu Sao-csi 387 Lomax, Bill 141, 166 Lombos Lívia 369 Lombos Márton 235, 250–251, 268–269, 288–289 Losonczy Géza 84, 147, 224 Loss András 208 Lotharidesz Imre 258 Lőcse Pál 259, 334 Lőcsi István 259 Lőrincz Vilmos 238, 246, 289, 383

Lukáts Iván 121–122, 128, 138–139, 179, 203, 220 Mac Clean orvos ezredes 96 Macskás Erzsébet 35 Macskásy Pál 77–78, 84–85, 87, 89–90, 198, 216 Maglódi István 254 Magyar Pál 127, 136, 216, 237–238, 243, 245, 247–248, 253–254, 257, 271, 273, 280, 284–285, 292, 305–307, 314, 317, 320, 327, 334–335, 341, 353, 364, 367 Majer Sándor 248, 332, 334 Majer Tibor 265, 273 Majláth György 83, 91 Mák András 189 Makay Iván 273 Makovinyi Barna 251 Makovinyi Lajos 251 Maléter Pál 112, 135, 143–144, 146, 228, 285 Malics Géza 117, 132, 170, 221 Markói István 260 Markos György 83–85 Márkus István 397 Marosán György 159, 376, 391, 398– 401, 404 Márton János 142, 149, 181, 191, 216, 218 Márton Mihály 279 Máthé Elek 112 Mátrai László 407 Mátravölgyi József 144–145, 153, 195, 207, 218, 220, 223 Matusik Lajos 219 Mayer Barna 171, 174, 189, 205 Mayer Sándor 292 Mayer Tamás 265 Mede József 309 Medvegy János 128, 228, 246, 251, 259, 305, 321, 332 Medvegy Jánosné 220

Megyeri Sándor 248, 334 Méhész Ferenc 273, 279 Melega Antónia 260 Menczel János 323 Menczel József 246, 253, 273, 295, 306, 314, 320 Mesterházi Kálmán 252, 254 Mészáros László 254 Mészáros Mária 35 Mészáros Pál Péter 35 Mészáros Rozália 36 Mészöly Kálmán 407 Mihály István 260–261 Mikhel Károly 248, 334 Miklai József 237 Miklai László 237, 252, 261, 274, 290, 333 Mikó Mária 265, 274 Mikoján, Anasztaz 108 Mindszenty József 108–113, 115, 117, 119, 121, 123, 125, 127–153, 155, 157–158, 175, 179–183, 186, 188–192, 194–195, 198– 202, 204, 208, 213, 215, 222–226, 228– 229, 232, 237, 244–245, 390–391 Mistéth Endre 100 Mohai László 333 Mohai Sándor 333 Moldoványi János 321, 344, 346, 353 Molnár András 26 Molnár Aurél 146 Molnár Bertalan 143, 155, 172 Molnár Erzsébet 35 Molnár Ferenc 254 Molnár Géza 407 Molnár István 331, 334 Molnár János 256 Molnár József 38, 259, 321, 347–353, 355, 407 Molnár László 256 Molnár Márton 21, 26, 38 Molnár Sándor 128 Morvai Béla 259

435

Mosó Mihály 256 Mosó Miklós 256 Mrázik Ferenc 170, 213, 215, 235 Mrázik János 309 Musset Ferenc 79 Muszel István 279 Muzsnai Károly 262 Münnich Ferenc 160, 171, 185, 189, 192–193, 205, 320, 341, 374–375 Nagy András 260 Nagy Endre 408 Nagy Ernő 137 Nagy Ferenc 107, 386 Nagy Imre 107–112, 117, 131, 142, 146–149, 151, 154, 196, 224, 244–245, 258, 274, 285, 290, 307, 311, 336, 368, 402 Nagy János 263, 265, 369 Nagy Jenő 84, 99 Nagy Józsefné 153 Nagy Kálmán 150–154, 192 Nagy Kristóf Attila 177 Nagy Richard 408 Nagy Sándor 370 Nagy Tibor 207 Nagyistók István 96 Nagypál Béla 248, 333 Nánási Sándor 174, 203 Nanofszky György 90 Naszáli Aladár 248, 334 Naszály Viktor 259 Náthon Pál 278 Nemes József 265 Nemes László 258, 274 Nemes Péter 265 Németh hadnagy 365–367 Németh Hugó 128–129, 131, 136–137, 219, 223 Németh Imre 223 Németh László 408–409 Németh Pál 26

436

Németh Sándor 89–90 Nógrádi Sándor 401, 404 Nyerges Árpád 261 Nyikolajev, Andrija Grigorjevics 385 Oczel János 160–161, 184, 267 Ocsovai András 259 Odescalchi Károlyné 79, 83 Odescalchi Pál 90, 100 Okolicsányi György 296–297 Oláh Sándor 262, 274, 340 Oláh Vilmos 112, 220 Olaj Géza 184 Oravecz István 246, 248, 254, 258, 305, 320–321, 330, 334, 364 Orbán József 251 Óriás Oszkár 371 Oroszi József 220 Országh György 116, 140, 183 Ottaviani, Alfredo 390 Ozsváth Pál 125 Pacsek József 190 Pacsmár András 261 Pál Károly 166 Páldi Sándor 237, 260, 274 Pálffy Géza 85 Pálffy György 99, 182 Pálffy József 84–87 Pálinkás Borbála 103 Pallavicini (Pálinkás) Antal 77–81, 83– 104, 106, 112, 114–115, 121–122, 125, 127, 129, 134–137, 139, 141–146, 154– 156, 171–173, 175–194, 196–203, 205, 207–209, 211, 213–232, 234, 265, 283 Pallavicini Alfonz 90 Pallavicini András 94 Pallavicini Ede 81, 95, 101 Pallavicini György 77–90, 81–82, 84– 87, 93, 101 Pallavicini Györgyné 79

Pallavicini Károly 93 Pallavicini Sándor 94–95 Pallavicini Teodóra 81, 94–95 Pallavicini Teodóra 94 Papp Ferencné 128 Papp László 243, 246, 248, 302, 305– 306, 321, 323–325, 333 Pásztor Cecília 288 Pásztor János 21–22, 26, 37, 40, 41 Pásztor Jenő 243, 246, 248, 274, 279, 305, 309, 314–315, 317, 320, 323, 329, 332–335 Pásztor József 37 Pásztor Mária 37 Pásztor Rozália 37 Pásztor Vince 40 Paule László 237, 246, 260, 274, 278– 279, 305 Pecsenka Imre 156, 190, 202 Perbíró József 371 Pesti Endre 374, 381, 383 Petényi N. 331 Péter Gábor 402–403 Péterfi Miklós 191 Petrán Jenő 260–261 Petrás Imre 254 Petró József 259 Petrovics József 134, 138–139, 177–178, 182, 218, 220–222 Petrovszky János 256 Pettig Imre 252, 293 Piatrik Sándor 246, 254 Pilipenko ezredes 156 Pintér János 178, 218 Pintér Jenő 260 Piroska István 22, 26, 33, 35–39, 43, 47, 172 Piroska János 47 Plachy István 254 Pleskó Kálmán 193 Plonk elvtárs 347 Póczos Barna 166

Pocsai László 199, 218, 220 Podmaniczki Pál 258 Pogány András 102–103 Polányi N. 262 Polonkai János 274 Polyák Sándor 22, 38 Pongrácz Kálmán 153 Poósz Márton 154, 195, 207, 218, 223, 227–228 Popcsa József 257 Popovics, Pavel Romanovics 385 Pothornyik József 160–161, 165 Pőcze Lajos 377, 383 Püski Sándor 408 Rab Márton 186 Rabcsák Béla 371 Rabóczki János 137 Rácz Károly 162 Rádi Sándor 293 Radó Sándor 232 Rajk László 23, 41, 182, 389, 402 Rajkin, Arkagyij 410 Rajnai János 258 Rajnai Sándor 401 Rajos Pál 181, 188, 191–192, 195–203, 208, 218, 220–221, 227 Rákos Józsefné 294 Rákosi Mátyás 95, 108, 174, 233, 289, 309, 312, 335, 339, 365, 399, 402, 404, 407 Rasman István 321–323, 325, 339 Rátz János 218 Rátz Tibor 368 Reményi Endre 346, 348 Réti Zoltán 263, 369 Révay Kálmán 99 Révész András 399, 403 Révész Géza 205 Rezsnák József 35 Rezsnák Julianna 35 Rezső István 145

437

Rigó János 237, 276, 278–279 Rimóczi István 258 Rimóczi Lajos 252 Róka Mihály 193–194 Romhányi Rezső 261 Romhányi Rudolf 366 Romhányi Sándor 262 Rónai Sándor 153, 196–197, 230 Rottek András 35–36 Rottek Erzsébet 35–36 Rottek Ferenc 35 Rottek István 35 Rottek János 35–36 Rottek Jószef 35–36 Rottek Katalin 35 Rottek Mária 35–37 Rottek Márton 35 Rottek Mihály 35, 37–39, 43 Rottek Pál 35 Rottek Rozália 36 Rottek Verona 35 Rozgonyi Aladár 163, 303–304, 366– 367, 371 Rozgonyi Lukács 184 Rózsavölgyi István 254 Röffler Antal 252 Ruffini, Ernesto 390 Ruzsinszki Kálmán 246, 260 Ruzsonyi Jenő 258 Sallói Aladár 246, 248, 279, 305, 314, 316, 334–335, 344, 346–350, 364 Sallói Károly 246, 261, 278–279, 330 Sándor Ferenc 293 Sándor József 400–401 Sárosi László 407 Sas Dezső 252, 276, 279 Schauer Antal 293 Schmidt Ferenc 145, 171 Schrötter József 294 Sebes N. 335–336

438

Sefcsenko őrnagy 89 Selmeci György 159–160, 181–182, 188, 192, 203, 206–207, 218 Serédi Jusztinián 85 Shakespeare, William 396 Shuster, George Nauman 109 Sigray Antal 82, 85 Siket Pál 246, 248, 305, 334 Simon István 259 Simon József 278 Simon őrnagy 267–268, 355–357 Simonfi Albert 183, 185–186, 188, 207–208 Sinka Imre 334 Sipos János 166, 189 Sipos Lajos 353 Sirger Zoltán 260 Siri, Giuseppe 390 Skotnyár László 237, 246, 260, 276 Skrabák István 260 Soltész Károly 404 Solti N. 262 Sólyom László 98–99, 402 Somkuti Ferenc 128 Somos István dr. 263, 296 Soós János 238, 314, 318, 321, 344–355 Sós György 383 Sóspigel nyomozó 365 Sóti Ferenc 171 Srám János 18 Stamler József 172, 190 Stefancsik Szilárd dr. 299 Stift Róbert 125, 132, 136, 140, 154–156, 174, 179, 182–184, 190, 192, 195, 200–203, 208, 216, 218, 220, 222–223, 227, 232 Stirling követségi titkár 96 Strihó János 261 Sucin József 166 Sulyok László 164 Sükösd Mihály 407 Szabados Ferenc 114, 154, 203 Szabados János 258

Szabó Ernő 232 Szabó Gábor 186, 309 Szabó Géza 114, 125, 154, 178, 192–193, 195, 218, 220 Szabó György 220 Szabó Imre 303–304, 344, 353 Szabó István 162, 267, 269, 340–341, 369, 371 Szabó István, B. 149 Szabó István, Nagyatádi 107 Szabó István, Sokorópátkai 77 Szabó Iván 299 Szabó József 261, 267 Szabó Károly 263 Szabó László 347, 349–350 Szabó Sándor 243, 246, 248, 254, 276, 314, 319–320, 334–335, 337–338, 344 Szabó Zoltán 82, 110 Szakasits Árpád 84–86, 90, 92, 99 Szalai József 220 Szalkay Zoltán 321, 344–345, 347, 349, 353 Szalma István 188, 192, 202, 206 Szamosi Sándor 250, 252 Szántó Imréné 344, 353 Szántó Konrád 148 Szapáry Erzsébet 83 Szarvas János 314, 344–345, 352–355 Szebeni Pál 252, 279–280 Szecsei János 252 Szegedi József 218, 222 Szegedy-Maszák Aladár 82–84, 87–88 Székely Ferenc 171–172, 185, 215 Székely Judit 94 Szekeres János 263 Széles György 265 Széles Mihály 254, 258 Széll Jenő 147 Szeloczki István 95 Szénási Géza 403 Szenes Imre 148 Szentirmay László 77, 80, 183

Szentmiklósy Andor 87 Szerov, Ivan Alekszandrovics 191, 375 Szigethy Zoltán 91 Szilágyi István 189, 221–223, 228 Szirmai István 400 Szirtes Károly 193 Szlávik Mária 35 Szollár Andor 246, 248, 262, 279, 331 Szollár István 334 Sztálin, Joszif Visszárionovics 105, 108, 167, 209, 211 Sztancsik János 258 Sztrányai Miklós 121–122, 124, 143, 220 Sztranyavszki Pál 122 Sztranyovszki Sándor 252 Sztrézs Gyula 260 Sztruhár István 35, 44 Szűcs Ernő 402 Szűcs Miklós 159–160 Szűcs Sándor 142 Szüllő Géza 96 Takács Imre 396 Takács Mihály 220 Talabér Károly 252, 254, 341 Tálas Mihály 248, 261, 334 Tandel József 238, 246, 257, 292, 314, 321, 338, 349, 356–357 Tanyai Ferenc 184, 235 Tartsay Vilmos 99 Tátrai Guidó 255–256, 267–268, 279 Taylor, William 385 Teleki Pál 91 Telepó Sándor 208 Tibay Géza 251, 253, 276, 304 Tibay László 254 Tichy Lajos 407 Tildy László 142 Tildy Zoltán 84, 86, 90, 111–112, 131, 135–136, 143, 145–149, 151, 153, 196– 197, 220, 225, 229, 311 Tímár Péter 410 Tito, Josip Broz 83, 105

439

Tobák János 190, 202 Toldi Zoltán 115 Toma Gézáné 344, 353 Toperczer Árpád 84 Torják Vince 155, 173 Tóbiás István 300 Tósoki Győző 237, 246, 252, 261, 277, 290 Tószegi János 128, 131, 136 Tóth Andor 248 Tóth Antal 232 Tóth Béla 278 Tóth György 279 Tóth István 90, 99–100, 221, 334 Tóth János 106, 138–139, 148–149 Tóth József 114, 132, 138, 145, 148, 174, 179, 202, 205, 207, 216–217, 231, 252, 258 Tóth Lajos 115, 223 Tóth Pál 329 Tóth Sándor 262 Tömpe András 378 Török István 263, 329, 338 Tresó József 344, 353 Turcsányi Egon 147–148, 150–151, 191–192, 207–208, 220 Turi János 344, 353 Tyihonov altábornagy 384 Ugrai Ferenc 374, 380, 384 Újhelyi Zoltán 248, 334 Ujváry József 190, 201 Ullmann Erzsébet 96 Ullmann György 81, 96 Unger Endre 219 Urbánszki István 219 Uszta Gyula 160–161, 170, 174, 192, 374, 376–377, 382–384 V. Kiss Gyula 125 V. Tóth József 132 Váci Mihály 394–396

440

Vaczó Lajos 237 Vadas János 258, 268 Vadasdi Sándor 273, 277, 364 Vajó István 184, 267, 308, 314, 327, 335–336, 338–339 Valencsák János 384 Vámos Imre 388 Vanik Vince 248, 334 Váradi Gyula 104, 114, 116, 125, 135, 143, 148, 156, 159–160, 174–175, 177, 188, 193, 197, 204, 207, 220–221 Varga Erzsébet 35 Varga Gyula 252 Varga Jánosné 321 Varga Jenő 366 Varga Lajos 263, 265, 267, 277 Varga László, Á. 262, 267, 288 Vári Elemér 279 Várkonyi Róbert 237, 243, 248, 277–278, 305, 314, 317–318, 320, 334–335 Varsi Mihály 299 Váry Elemér 252 Váry Lajos dr. 253 Vas Zoltán 112, 149–150 Vásárhelyi Ferenc 79 Vásárhelyi Miklós 339 Vecsey József 109 Végeli András 125, 156, 218, 221 Végeli László 140 Vercsik János 259 Veres Péter 393–394, 408 Vermes Miklós 371–372 Versényi György 263 Veszelka János 356–357 Vida Tibor 254 Vidovszky András 106, 131–132, 136 Vietórisz János 128 Vincze András 260–261, 267, 278–279, 290, 320 Vincze Imre 290 Vincze István 279 Vincze László 309

Virág Imre 279 Virág Róza 128 Virányi Ferenc 87 Vizi Ferenc 305–306, 314–315, 320 Vizy Ferenc 246, 253, 342 Völgyi Sándor 260 Vörös János 92 Vu Hsziü-csüen 387 Wospigel nyomozó 367 Wyszynski, Stefan 110 Záborszky Csaba 106, 138, 140 Zágon József 389 Zalán Iván 259 Zalányi József 252

Zatykó Mária 367 Zeke Lajos dr. 246 Zichy-Cikánn Móric 84, 87–89 Zima Anna 35 Zima Ferenc 35, 45, 47 Zima Mária 35 Zlehovszky József 302–303 Zólyomi Ferenc 248, 330, 334 Zöld Sándor 263 Zsemberi Magdolna 35–36 Zsigmond Gyula 408 Zsingor Ferenc 256 Zsofinecz Mihály 153

441

RÖVID TARTALOM HELYI FORRADALOM I. Társadalmi önszerveződés a Rétsági járásban 1956-ban (Kutatási összegzés) ..........................................................................

7

HELYI FORRADALOM II. Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban (Esettanulmány) .................................................................................................

18

KIRÁLYÉRT – HAZÁÉRT. Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal életrajzi vázlata ........................................................................................

77

A BÍBOROS ÚTJA. Mindszenty József kiszabadulásának története .............. 105 A „TERV” ÉS VÉGREHAJTÓI. Katonák a megtorlás fogaskerekei között ... 157 A JOG HALÁLA. A Pálinkás Antal és társai per anatómiája ......................... 209 „A SORS TEREMTI A HŐSÖKET”. Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről .................................................................................. 233 „AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT...”. A forradalom három vezetőjének életrajza ...................................................................................................................... 281 DOKUMENTUMOK Balassagyarmat ’56-os eseményeiről ...........................

288

„GYORSAN ÉS KEGYETLENÜL LE KELL SZÁMOLNI VELÜK”. Parancs az 1956-os sortüzekre? ....................................................................................... 374 EZERKILENCSZÁZHATVANKETTŐ. Ami ’56 után következett ................. 385 FELHASZNÁLT IRODALOM ÉS RÖVIDÍTÉSEK ........................................... 413 A SZERZŐ VÁLOGATOTT PUBLIKÁCIÓI A KÖTETBEN MEGJELENŐ TÉMÁKBAN ........................................................................................................... 421 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ................................................................................ 423 NÉVMUTATÓ .......................................................................................................

425

RÉSZLETES TARTALOM .................................................................................... 441

RÉSZLETES TARTALOM HELYI FORRADALOM I. Társadalmi önszerveződés a Rétsági járásban 1956-ban (Kutatási összegzés) ..........................................................................

7

HELYI FORRADALOM II. Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban (Esettanulmány) ................................................................................................. Információrendszer, lokalitás, cselekvési dinamika ..................................... A szervezők ......................................................................................................... Az események ..................................................................................................... A minta ................................................................................................................ Életkor, foglalkozás ............................................................................................ A földtulajdon nagysága ................................................................................... A választottak ..................................................................................................... Családi állapot, a háztartás nagysága ............................................................. A vallási megoszlás ............................................................................................ A politikai attitűd ............................................................................................... Közösségi szerep – rokoni motiváltság ........................................................... Konfliktusok ........................................................................................................ A közösség érzelmi azonosulása ...................................................................... Szándékok és akaratok ...................................................................................... Dokumentumtár .................................................................................................

18 18 21 22 24 24 29 30 31 32 33 34 40 42 44 47

KIRÁLYÉRT – HAZÁÉRT. Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal életrajzi vázlata ........................................................................................ A katonai ellenállásban ..................................................................................... Pallavicini György halála .................................................................................. Fogságban, szabadon ......................................................................................... Pallaviciniből Pálinkás .......................................................................................

77 84 87 91 95

A BÍBOROS ÚTJA. Mindszenty József kiszabadulásának története .............. Nagy Imre és Mindszenty ................................................................................. A „Nagy Fogoly” ................................................................................................ A rétsági garnizon .............................................................................................. Az első napok ...................................................................................................... Forradalom felülről ............................................................................................ Tervek a szabadításra ........................................................................................ A kalitka ajtaja kinyílik ...................................................................................... A rétsági laktanyában ........................................................................................ A bíboros útja ...................................................................................................... Budapesten ..........................................................................................................

105 107 109 112 114 117 127 128 138 143 146

Végjáték a garnizonban ..................................................................................... 154 A „TERV” ÉS VÉGREHAJTÓI. Katonák a megtorlás fogaskerekei között ... Mindszenty a Fehér Könyvben ........................................................................ A katonai elhárítás ............................................................................................. Megtorlás Nógrádban ........................................................................................ A megtorlás Rétságon ........................................................................................ Az első bélyeg ..................................................................................................... Pálinkás Antal letartóztatása ............................................................................ Az utolsó felvonás felé ...................................................................................... A megtöretés ....................................................................................................... A parancsnok útja .............................................................................................. A testőrparancsnok ............................................................................................ Rabságban ........................................................................................................... A Főhadnagy ....................................................................................................... A testőrök ............................................................................................................

157 157 158 160 166 179 183 185 190 192 195 198 200 203

A JOG HALÁLA. A Pálinkás Antal és társai per anatómiája ......................... Az ellenforradalmi bűntett ............................................................................... A bűntett tárgya .................................................................................................. Az „ideális” alany .............................................................................................. A per ..................................................................................................................... A tanúk ................................................................................................................ Védők ................................................................................................................... Az ítélet ................................................................................................................ A katona halála ...................................................................................................

209 209 211 213 214 218 222 223 230

„A SORS TEREMTI A HŐSÖKET”. Vázlatos áttekintés a forradalom balassagyarmati eseményeiről .................................................................................. „Volt egyszer egy megyeszékhely” ................................................................. A forradalom első napjai Balassagyarmaton ................................................. Forradalmi önigazgatás ..................................................................................... A Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Tanács levéltári forrásokban szereplő tagjai .................................................................................................. A forradalom fegyveres védelme .................................................................... A városi nemzetőrség ismert tagjai ................................................................. A MÁV-nemzetőrség ismert tagjai .................................................................. A MÁVAUT nemzetőrségének ismert tagjai ................................................. Nemzetőrzászlóalj szervezése .......................................................................... A balassagyarmati nemzetőrzászlóalj tiszti állománya ................................ A Balassagyarmati Járási Rendőrkapitányság katonai tanácsa ................... A Balassagyarmati Forradalmi Ifjúsági Szövetség fegyveres csoportja ..... A Forradalmi Ifjúsági Szövetség tagjai ...........................................................

233 233 237 238 245 249 251 252 252 253 253 254 255 256

A demokratikus pártok szervezése ................................................................. Munkásönigazgatás ........................................................................................... Balassagyarmati ipari üzemek, vállalatok és intézmények munkástanácsainak ismert tagjai ....................................................................................... Legyőzetés, ellenállás, megtorlás ..................................................................... Bírósági eljárás alá vont balassagyarmati polgárok ...................................... Közbiztonsági őrizetbe helyezett balassagyarmati polgárok ...................... Rendőri felügyelet alá helyezett balassagyarmati polgárok ........................ Devictus vincit .................................................................................................... „AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT...”. A forradalom három vezetőjének életrajza ...................................................................................................................... Dr. Daróczi Gusztáv (1899–1979) ..................................................................... Dr. Magyar Pál (1922–) ...................................................................................... Bargár Ödön (1909–1966) .................................................................................. DOKUMENTUMOK Balassagyarmat ’56-os eseményeiről ........................... 1./ Lombos Márton pártvezetőségi tag visszaemlékezése a budapesti „ellenforradalmárok” Balassagyarmatra érkezésére, 1956. október 24-én – Balassagyarmat, 1982. .................................................................................... 2./ Rendőrségi és bírósági dokumentumok a balassagyarmati tüntetés előzményeiről – Balassagyarmat, 1958. február 2. ..................................... 3./ A Balassagyarmati Járási Tanács dolgozóinak kérése Nagy Imre miniszterelnökhöz – Balassagyarmat, 1956. október 26. ................................ 4./ A Balassagyarmati Járási és Városi Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács plakátokon és szórólapokon hozza a lakosság tudomására megalakulását, követeléseit és első intézkedéseit – Balassagyarmat, 1956. október 27. .............................................................................................. 5./ A Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács, illetve a megyei ügyészség munkástanácsa politikai politikai foglyok szabadon bocsátását rendeli el a megyei börtönből – Balassagyarmat, 1956. október 29. ............................................................................. 6./ A Balassagyarmati járás forradalmi vezetői a munkástanácsok megalakítására szólítják fel a járás intézményeit, vállalatait – Balassagyarmat, 1956. október 29. ..................................................................................... 7./ A Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanácsa nemzetőrségének megszervezésére szólítja fel a járás községeit – Balassagyarmat, 1956. október 30. ......................................................... 8./ A Balassagyarmati Városi és Járási Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács Menczel József főhadnagyot századossá nevezi ki – Balassagyarmat, 1956. október 30. .............................................................................

256 257 258 265 271 278 279 279 281 281 284 285 288

288 290 290

291

293

294

294

295

9./ A Balassagyarmati Városi és Járási Forradalmi Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága Gornyiczki Lajost bízza meg a megyei ügyészség vezetésével – Balassagyarmat, 1956. október 30. ............................................ 10./ Jegyzőkönyv a Balassagyarmati Bíróságok Forradalmi Bizottságának üléséről, melyen leváltják a megyei bíróság vezetőjét – Balassagyarmat, 1956. október 31. ............................................................................. 11./ Koós Bélának, a Balassagyarmati Járási és Városi Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács tagjának igazolványa – Balassagyarmat, 1956. október 31. ........................................................................................................ 12./ A Balassagyarmati Városi és Járási Forradalmi Tanács a helyi hangoshíradó üzembe helyezése céljából egy erősítő berendezés beszerzésére ad utasítást – Balassagyarmat, 1956. november 1. ............................. 13./ A Balassagyarmati Járási és Városi Forradalmi Nemzeti Tanács utasítása a határőrkerületi parancsnokhoz – Balassagyarmat, 1956. november 2. .......................................................................................................... 14./ A Balassagyarmati Járás Forradalmi Tanácsa nemzetőröket toboroz Hugyag községben – Balassagyarmat, 1956. november 2. ....................... 15./ A Balassagyarmati Városi és Járási Forradalmi Nemzeti Tanács módosítja a terhesség megszakításáról szóló minisztertanácsi és miniszteri rendeletet – Balassagyarmat, 1956. november 2. ........................................ 16./ A Balassagyarmati Járási és Városi Forradalmi Tanács igazolja, hogy a lőrincpusztaiak élelmiszer-küldeményüket a budapesti szabadságharcosoknak szánják – Balassagyarmat, 1956. november 2. ..................... 17./ A Nógrád Megyei Ügyészség Forradalmi Munkástanácsa megváltoztatja a személyi kérdésekben hozott korábbi döntéseit – Balassagyarmat, 1956. november 2. ........................................................................... 18./ Tibay Géza, a balassagyarmati nemzetőrség parancsnokhelyettese visszaadja marokfegyverét – Balassagyarmat, 1956. november 4. .......... 19./ Jegyzőkönyv a Balassagyarmati Járás Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanácsának vb-üléséről – Balassagyarmat, 1956. november 7. ............ 20./ A Balassagyarmati Járási és Városi Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Tanács hangoshíradóján keresztül tudatja a város lakosságával, hogy a forradalmi szervek továbbra is működnek – Balassagyarmat, 1956. november 7. .......................................................................................................... 21./ Vincze László beszámolója a megyei ideiglenes munkás-paraszt forradalmi bizottság küldöttségének a kormánnyal folytatott tárgyalásáról – Salgótarján, 1956. november 8. ............................................................. 22./ Balassagyarmaton együttes ülést tart a forradalmi és a régi tanács végrehajtó bizottsága – Balassagyarmat, 1956. november 10. ..................

295

296

297

297

298 298

299

302

302 304 305

308

309 314

23./ Balassagyarmaton együttes ülést tart az ideiglenes forradalmi tanács, valamint a régi járási és városi tanács végrehajtó bizottsága – Balassagyarmat, 1956. november 12. ................................................................ 24./ A munka részleges beindulásáról számol be az Új Úton cikkírója – Salgótarján, 1956. november 13. .................................................................... 25./ A balassagyarmati Előre Tsz fennmaradásáról számol be az Új Úton – Salgótarján, 1956. november 13. ................................................................. 26./ Jegyzőkönyv a Balassagyarmati járás végleges munkás-paraszt forradalmi tanácsának megalakulásáról, az ideiglenes forradalmi tanácsok munkájának értékeléséről – Balassagyarmat, 1956. november 13. 27./ György István vb-elnökhelyettes lemond a Balassagyarmati Járási Tanács Végrehajtó Bizottságában betöltött tisztségéről – Balassagyarmat, 1956. november 13. ................................................................................. 28./ A Cserháti Állami Erdőgazdaság Munkástanácsa száz árván maradt vagy hajléktalanná vált budapesti gyermek befogadását határozza el – Balassagyarmat, 1956. november 14. ............................................................ 29./ A BM Országos Rendőr-főkapitányság központi ügyeletesének összefoglaló jelentése a Nógrád megyei eseményekről – 1956. október– december .......................................................................................................... 30./ Ülésezik Balassagyarmat Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága, amelyre meghívták a városi tanács munkástanácsát is – Balassagyarmat, 1956. november 16. ................................................................................. 31./ A Balassagyarmat Városi Tanács V. B. Intézőbizottsága vezetőinek leváltását javasolja – Balassagyarmat, 1956. november 20. ....................... 32./ Jegyzőkönyvi kivonat Balassagyarmat Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának rendkívüli üléséről, amelyen lemond a vb-elnök és helyettese – Balassagyarmat, 1956. november 30. ................................................. 33./ A Balassagyarmati Városi és Járási Ügyészség napi jelentése – Balassagyarmat, 1956. december 6. ....................................................................... 34./ Az érdekképviseletek delegáltjai a gépállomások dolgozóinak bérezéséről tárgyalnak Balassagyarmaton – Salgótarján, 1956. december 8. 35./ A hugyagi Ipoly parton meggyilkolt Hargitay Lajos holttestének boncolási jegyzőkönyve – Balassagyarmat, 1956. december 15. .............. 36./ A hugyagi Ipoly parton meggyilkolt Hadady Rudolf holttestének boncolási jegyzőkönyve – Balassagyarmat, 1956. december 15. .............. 37./ Dr. Magyar Pál ügyészségi meghallgatási jegyzőkönyve, melyben az őt ért bántalmazásokról tesz panaszt – Balassagyarmat, 1957. május 17. 38./ Az Állami Tanító- és Tanítónőképző igazgatójának jelentése a tantestület nevelőiről – Balassagyarmat, 1958. február 25. ............................. 39./ A politikai rendőrség jelentése dr. Daróczi Gusztáv megfigyeléséről – Salgótarján, 1968. szeptember 26. ..............................................................

320 326 326

327

339

340

340

344 351

352 355 357 357 360 364 367 370

40./ A politikai rendőrség feljegyzése az operatív munkáról – Salgótarján, 1968. november 30. .................................................................................. 372 „GYORSAN ÉS KEGYETLENÜL LE KELL SZÁMOLNI VELÜK”. Parancs az 1956-os sortüzekre? ....................................................................................... 374 EZERKILENCSZÁZHATVANKETTŐ. Ami ’56 után következett ................. „Csodálatos rakéta ez, elvtársak!” ................................................................... Körkörös fellazítás ............................................................................................. Emigrációs szalámi ............................................................................................ Arccal a Vatikán felé .......................................................................................... A gulyáskommunizmus íze .............................................................................. Frizsiderszocializmus ........................................................................................ A Marosán-ügy ................................................................................................... Önrehabilitálás .................................................................................................... Besúgók és indiánok .......................................................................................... Szövetségben .......................................................................................................

385 385 386 388 389 391 393 398 401 404 408

FELHASZNÁLT IRODALOM ÉS RÖVIDÍTÉSEK ...........................................

413

A SZERZŐ VÁLOGATOTT PUBLIKÁCIÓI A KÖTETBEN MEGJELENŐ TÉMÁKBAN ....................................................................................................... 421 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ................................................................................ 423 NÉVMUTATÓ .......................................................................................................

425

RÖVID TARTALOM ............................................................................................. 439