NEGYVENKÉT ÉVE LÉPETT EMBER A MARSRA 2004. május
Kilencen válnak ki az emberi nyájból, Ítélet és tanács osztja meg őket: Sorsuk különválik mihelyt elindulnak, Kappa, Théta, Lambda halott, kivetve és szétszóródva. (Nostradamus, 1 centuria. 81. négysoros)
MÁR NOSTRADAMUS IS MEGÍRTA… Nostradamus fenti négysorosát még nemigen sikerült értelmezni. A pilótás űrrepülések titkos fejezeteit feltárva azonban minden világossá válik. Közönséges űrrepülésről nem lehet szó – habár kilenc ember éppenséggel még bezsúfolható az űrrepülőgépbe – a további sorok fényében. Holdutazás sem lehet, arról másik versében ír a saloni mágus. Marad a Mars, mint a lehetséges következő állomás. Ráadásul egyfajta megosztottságról beszél, ami inkább nemzetközi kísérletre utal. Ugyancsak ezt támasztja alá az ítélet, ami lehet kongresszusi döntés, illetve a „tanács”, a Szovjet Legfelsőbb Tanács. Két csoportra oszlottak. Egy hatszemélyes leszállóegység volt, valamint egy három főből álló, vegyes személyzetű keringő egység. Valószínűleg hármas csoportokban indultak a Mars felszínének felderítésére. Az egyik csoport szerencsétlenül járt. Ahogy azt már Nostradamus is megírta… A neveket sajnos nem sikerült (még) rekonstruálni, abban az időben túl sok űrhajós halt meg.
TÖRTÉNELMI ELŐZMÉNYEK – AZ ELSŐ LÉPÉSEK 1923-ban, a nagy marsközelség idején, a Föld több pontján, tekintélyes nagyságú rádiótávcsövekkel, kb. 40 másodperces, többször ismétlődő jelet fogtak a Marsról. A megfejtés akkor nem sikerült, erre húsz évet kellett várni, ekkor tudta a feladatot
megoldani ugyanis Neumann János, az általa (is) tervezett és neki épített EDVAC számítógéppel. Kiderült: a jelek vészjelzések. Őrületes űrverseny kezdődött a Mars elérésére. Az első igazán jelentős lépéseket minden bizonnyal Németország tette a V-2 rakétával. Otto Skortseni irányításával megalakították az első, öt főből álló német űrhajóscsoportot, 1943-ban. A V-2-es rakétákkal hajtottak végre űrugrásokat, majd orbitális
repülésekre
készültek,
a
világháborús
vereség
azonban
mindezt
félbeszakította. Természetesen már a német űrhajózás létét is próbálják tagadni és mindenféle kifogással állnak elő, többek közt technikai jellegűekkel is. Azonban egyetlen érv mindezeket az észrevételeket egyszerűen félresöpri. Ez pedig a következő: Az X-prize keretében Kanada, a Canadian Arrow nevű rakétával űrugrást kíván végrehajtani (és ezzel megnyerni a 10 millió dollárt) a V-2-as rakéta tökéletesen megegyező másával! (Azonos a szerkezeti elemek anyaga, azonos a hajtómű felépítése, és természetesen azonos maga a hajtóanyag is.) Továbbá: a Canadian Arrow, a németek akkori V-2 rakétájával szemben háromszemélyes lesz, mert a szabályok szerint három személyt kell 100 km-t meghaladó magasságba feljuttatni, és mindezt két héten belül, ugyanazzal a hordozóeszközzel meg is ismételni. Ha tehát a Canadian Arrow (ami lényegében egy V-2-es) képes lesz 2004-ben vagy 2005-ben felrepíteni három embert a világűr határán túlra, pontosan azonos körülmények között, mint 1943-ban tette, akkor a II. világháború ideje alatt is képes volt rá, hogy legalább egy emberrel a fedélzetén ugyanezt végrehajtsa.
A HOLDRASZÁLLÁS Az első német űrugrásokat hamarosan az oroszok is megismételték, eleinte a zsákmányolt V-2-es rakétákkal, majd a sajátjaikkal. Az első orosz űrugrást Szergej Anohin hajtotta végre 1945. május 17-én, majd őt követték az amerikaiak, hasonló technikával, 1947-ben.
Az első földkörüli repülésre valamikor 1949 körül kerülhetett sor. Négy db V-2-es rakéta első fokozatként, és egy újabb V-2 rakéta második fokozatként használva mindezt lehetővé tette. Érdemes megfigyelni, a szovjet személyszállító űrhajó, a Szojuz, mely már hivatalosan is negyven éve repül, pontosan ugyanilyen szerkezeti felépítést mutat! A Marsra azonban a Holdon keresztül vezetett az út. A földkörüli pályáról a Holdig eljutni, technikai értelemben sokkal nagyobb feladatot jelent, mint a Holdtól eljutni a Marsig. A következő állomásnak tehát mindenképpen a Holdnak kellet lennie. A fejlesztések lázasan megkezdődtek és gyorsan sikerre vezettek. 1957-ben, a Nemzetközi Geofizikai Év alkalmából ember lépett a Holdra. Eközben mi csak annyit tudtunk, hogy a szovjetek felbocsátották a Szputnyik-1-et… A hivatalos verzió szerint Kennedy elnök 1961 májusában hirdette meg a holdprogramot – négy évvel a holdraszállás után… Ekkoriban igazából már a Marsra készültek, de ne menjünk a dolgok elébe. Az 1969-ben bemutatott holdraszállási televíziós felvételek valójában 1957-ben készültek. 1969 nyarán az „első” holdraszállás alkalmából Armstrong jelentősen túlrepülte a kitűzött leszállási helyet, kb. 63 km-rel. A leszállás után közel négy és fél órán át nem hagyták el a holdkompot. Állítólag azon vitáztak, ki lépjen le először Hold porába. Különös érv, hiszen tudjuk, Armstrong volt a rangidős, és az ajtó is őfelőle volt… A tény, olyan helyen szállt le, ahol nem lett volna szabad, ugyanis egy holdbázis közelében tette le a holdkompot. Amikor kilépett belőle a Hold porába, ki is csúszott a száján a mondat: „Istenem, ezek itt vannak!” – aztán másfél perc „adásszünet”. Később a dolgot igyekeztek a földönkívüliekre terelni, mintha egy UFO-bázis mellett landoltak volna. Ez egyszerűbb volt, mint annak beismerése, hogy a világ első holdűrhajósa, egy amerikai vagy szovjet katonai bázis közvetlen közelében landolt…
Viszont cselekedni kellett. A négy és fél órás várakozás nem telt hiába, hiszen ezalatt kerítették elő az 1957-es holdraszállás televíziós felvételét, és a „kegyes csaláshoz” szükséges engedélyeket. A felvétel kifejezetten rossz minőségűnek számít 1969-ben, de tökéletesen mutatja az 1957-es év színvonalát. Ezt a felvételt adták be aztán a kétmilliárd embernek, akik a tv-képernyők előtt szorongtak. A hangfelvétel azonban megmaradt 1969-es, így csúszhatott be a gikszer. Így valóban mindenki az első holdraszállást láthatta, csak ugye az időpont nem stimmelt. A többi holdraszállásnál már nagyon vigyáztak és tanultak az oroszoktól is (pl. a Nyeljubov-Gagarin trükk). A következő Apollo-küldetésre szűk fél év múlva került sor. Televíziós felvételeknek nyomát sem látni, viszont láthatunk szebbnél szebb fotókat. Gyakran stúdiófelvételeket! Öt hónappal később az Apollo-12 a két évvel korábban simán holdat ért Surveyor-3 űrszonda 100 m-es közelében szállt le. Nehéz mindezt elhinni, mikor tudjuk, hogy Armstrong 63 km-t hibázott! Néhány hónap alatt nem fejlődött ekkorát a navigációs rendszer. Pláne, egy ilyen pontos leszálláshoz méterre pontosan kellett volna ismerni a Surveyor-3 űrszonda helyét. Amit ugye nehéz feltételezni. A stáb tehát készült mindenre, elkészültek a tévéfelvételek, a csodálatos fotók, mindmind stúdióban (furcsa árnyékok, különös fényviszonyok, megbetűzött kődarabok)! Aztán persze a Holdról is érkeztek képek és később filmfelvételeket is láttunk. A többi holdutazásnál is így tettek. Csakhogy, a két forrás valahogy összekeveredett. Ebből pedig azt a téves következtetést vonják le egyesek, mintha az amerikaiak soha nem jártak volna a Holdon. Dehogyisnem: jártak! Tizenkét évvel korábban már ott voltak, ahhoz képest amikor „először” holdraszálltak. És nemcsak ők voltak ott, hanem az oroszok is. Esetleg még mások is, de az egy másik történet.
AMERIKAI MARSŰRHAJÓ FEJLESZTÉSEK A Saturn hordozórakéta megteremtése a végső kihívást jelentette a Peenemüende-ben dolgozó rakétafejlesztő csapat számára. A cél pedig a Hold és a Mars meghódítása volt. Az terveket és a technikai hátteret fokozatosan fejlesztették, felhasználva a II. Világháború alatt kidolgozott A11 és A12 hordozók koncepcióit is.
A konkrét tervek már az 1950-es évek legelején megjelentek a Collier’s Magazinban, a NASA archívumába csak jóval későbbi dátummal kerültek. 1957 októberében hozták nyilvánosságra von Braun tanulmányát a Kezdeményezés a Nemzeti Integrált Rakéta- és Űrhajó-fejlesztési Terv Megvalósítására címmel. Hivatalosan ekkor történik először említés a 750 tonnás Juno hordozórakétáról, mely később a Saturn I nevet kapta. A munkálatok a következő év júliusában átkerültek az ARPA-hoz „a tervek kidolgozására”. (Melyek egyébként már közel egy évtizede teljesen készek voltak.)
A SATURN HORDOZÓRAKÉTA-CSALÁD Az Orion-tervezet lényegesen nagyratörőbb volt a Saturnnál, atommeghajtással közlekedett volna az űrben. A hajtómű tervét a hidrogénbomba megteremtői közül Stanislaw Ulam és Cornelius Everett dolgozta ki 1955-ben. Ted Taylor Los Alamosban továbbfejlesztette az alapkoncepciót, 1957 telére már a működőképes modellt is megépítették Triga néven. A hajtómű mindössze 1,5-2 g gyorsulást fejtett volna ki, ami könnyen elviselhető még egy átlagember számára is. Dyson és csapata – saját munkatempójukból következően – 1964-re voltak képesek megépíteni a Marsra induló atommeghajtású űrhajót. A vezetés azonban a kémiai meghajtás mellett döntött, az atommeghajtású marsűrhajó tervezete 1959 nyarán átkerült a Légierőhöz.
AZ ORION ŰRHAJÓ A Nova-terv nagyjából párhuzamosan futott a másik kettővel, bár egyesek azt állítják, ez volt az első. A nyilvánosság előtt a Saturn program kapott nagyobb hangsúlyt, azonban a Nova sokkal jelentősebb volt.
Szinte valamennyi híres hordozórakéta-gyártó cég kidolgozta a saját verzióját. A NASA archívumába 1963-as dátummal bekerült alapkoncepciókat már az 1950-es évek legelején kidolgozták. A Martin Marietta mellett Elkészítette saját tervezeteit a General Dinamics és a Douglas is. A modulrendszerű űrhajó megépítését a holdraszállás vezérelte, ám a hivatalosan az 1969-es holdraszállást lebonyolító Saturn űrhajó egész egyszerűen eltörpül a Nova űrhajók mellett. A Holdhoz túl nagyok lettek volna a többiek.
AELITA – A SZOVJET MARSPROGRAM Aelita a Mars királynője volt a híres szocialista tudományos-fantasztikus regényben, melyet Jakov Protozanov filmesített meg 1924-ben. Így tökéletesen logikus volt a választást, hogy róla nevezték el a szovjetek a Vörös Bolygó meghódítását célul tűző tervezetüket. Az első igazán komoly vizsgálat szovjet űrhajós Marsra juttatására M. Tyihonravov nevéhez fűződik, aki Koroljov OKB-1-es csoportjának tagja volt. Ez a tanulmány volt az első, mely részletesen kidolgozott minden összetevőt. Lényegében követte a von Braun által vázolt, 1948-as irányvonalat. Az űrhajót, a Pilótás Marsi Komplexumot (MPK) alacsony földkörüli pályán szerelték volna össze. Konvencionális folyékony hajtóművekkel indult volna a Mars felé, a Hohmann ellipszisen, elérvén a marskörüli pályát, leszállóegységet bocsátott volna a felszín felé. Közel egy éves marsfelszíni tevékenykedést követően, a földkörüli pályáról 1630 tonnás űrhajóból mindössze 15 tonnányi tért volna vissza. A teljes utazás 30 hónapot tett volna ki. A már ismert N1 rakéta 75-85 tonna teherbíró-képességével számolva 20-25 indítást kellett volna végrehajtani a marsűrhajó összeállításához.
Azonban már a kezdetekkor kiderült, képtelenség ilyen gigantikus tervezetet végrehajtani belátható időn belül, ezért egy sokkal realisztikusabb elképzelést dolgoztak
ki
1959-re,
méghozzá
a
Vénusz
gravitációs
lendítőerejének
felhasználásával. A project a Nehéz Bolygóközi Űrhajó (TMK-1) néven vált ismertté. A munkálatokat az OKB-1 3-as szekció nevű lelkes csapata végezte. Mindössze egyetlen N-1 rakéta is elegendő lett volna az említett pályán mozgó űrhajónak ahhoz, hogy elérje a Marsot, igaz, leszállást nem hajtott volna végre. A Mars közelében kidobhatott volna egy kisebb távirányítású robot-leszállóegységet. Az útközben csak minimális hajtóműfelhasználást szükségelő terv végrehajtása mindössze egy évet igényelt volna.
A KÖZÖS SZOVJET-AMERIKAI MARSEXPEDÍCIÓ A két nagyhatalom természetesen tudott egymás törekvéséről. A cél érdekében logikusnak látszott az erőfeszítések egyesítése. Az is igen valószínűnek tűnik, hogy már ekkor bekapcsolódott egy harmadik nemzet: Kína. Nemrégen derült ki, tekintélyes hordozórakéta-iparral rendelkeztek már közvetlen a II. Világháborút követően. A rádiótávcsövek, radarberendezések és a hatalmas méretű optikai távcsövek birtokában
az
ember
tömegesen
szerzett
tapasztalatokat
a
földönkívüliek
tevékenységéről. Az is hamar nyilvánvalóvá vált: nem valamennyien táplálnak békés szándékot irántunk. A Marsról érkező vészjelek küldőivel felvenni a kapcsolatot az egész emberiség létkérdésévé vált. Össze kellett tehát fogni.
TELEVÍZIÓS FELVÉTEL A MARSRASZÁLLÁSRÓL A brit titkosszolgálat szerezte meg az 1960-as évek közepén azt a televíziós felvételt, mely a közös amerika-szovjet marsexpedíció leszállásakor készült. A BBC annakidején állítólag egyszer le is adta. A felvétel megszerzésében, a hanganyag tisztításában, a szöveg értelmezésében sokan voltak segítségemre. Munkájuknak
köszönhetően
a
mellékelt
párbeszédet
sikerült
rekonstruálni.
Sok
kérdés
természetesen továbbra is tisztázatlan. A párbeszéd a keringő egység és a leszállóegység között folyik, de az amerikai űrközpontnak is üzennek. Öt hang különböztethető meg egyértelműen, ezek közül 2-2 orosz és amerikai, valamint egy ismeretlen akcentusú, feltehetőleg kínai. A hatodik személy valószínűleg nem szólalt meg, mert a kamerát kezelte. Marad még további három űrhajós. Ezek közül kettő fent lehetett a keringő egységen, a kilencedik pedig a leszálló csapatban. Elképzelhető, hogy ő női űrhajós volt. A leszállási közepette elhangzott adatok közül nincs miért csodálkozni a magas légnyomás értéken, ugyanis az a helyes érték! Ahogy a marsfotókat (is) már évtizedek óta hamisítva közlik, miért pont egyéb paraméretekkel tennének kivételt? Kiderül a felvételből: a leszálláskor megzavartak, legalább egy, magasabbrendű marsi állatot. Már a Földön talált marsi eredetű meteoritokból ismerjük a marsi baktériumok és egysejtűek nyomát. Az Opportunity űrszonda lefényképezte a marsi gombatelepeket, a Spirit pedig a Mars egén átrepülő azonosítatlan repülő tárgyat. A marsi élet, a marsi intelligens élet léte, immár tagadhatatlan.
AKKOR HÁT MIÉRT MÉGIS? Ember a Marson – 1962. május 22. Érthetetlen szavak - Csak öt szektor. - Thomas, hallasz? - Vesszük a tv-képeket. - Jó képeket kapunk. Töménytelen sok részlet kivehető. Mi a helyzet nálatok? - Szép kilátás. Rendben, Houston. - Készenlét. Sokan beszélnek egyszerre, érthetetlen hangzavar. Hajtóműzaj. - … egyes mód és készenlét. - Teljes készenlét.
- Készenlét. - Készenlét, Houston. - … jobb később, mint soha… Tudnátok ellenőrizni az értékeket? Érthetetlen. - Készenlét, megerősítésre várunk. Houston. - Készenlét visszaszámláláshoz. - Egy, kettő, három (oroszul is számolnak. Egy hang adatokat ismétel oroszul, valószínűleg az angol szavakat tolmácsolja, melyet orosz kollégája mond.) - A szél 31 km/h, délkeleti. Ismét adatok oroszul. - Légnyomás 707.7 millibar. Orosz és angol beszélgetés teljes kavalkádja. - Készenlét leszálláshoz. - Visszaszámlálás vége. A leszállóegység leszáll. A hajtómű dübörgése minden mást elnyom. Az utolsó érthető mondatfoszlány: - … készenlét. - Megcsináltuk! Hallelujah! Megcsináltuk! Megcsináltuk! Nem volt könnyű. Nem volt könnyű… Orosz beszéd, üdvrivalgások. - Istenem, mi az? Valami mozog… Valami mozog ott… Orosz és angol beszélgetés kakofóniája. - … hé fiúk, valaki veszi …. Ez az esemény lesz a történelem legnagyobb tette. 1962. május 22-én elértük a Mars bolygó felszínét! És élet nyomait látjuk… Felvétel vége.
