Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Levelező tagozat Európai Kapcsolatok szakirány
TÖRÖKORSZÁG UNIÓS CSATLAKOZÁSA AZ EURÓPAI UNIÓ KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKÁJA TÜKRÉBEN
Készítette: Kancsár Anita
Budapest, 2006
TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék ............................................................................................................... 2 Bevezetés ............................................................................................................................ 5 1.
Az EU indulása, kezdetek......................................................................................... 9 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7.
2.
Az ESZAK .......................................................................................................... 9 Közös politikák ................................................................................................. 11 Egységes piac.................................................................................................... 11 Egységes valuta................................................................................................. 12 Az EU kül- és biztonságpoltikikájának kidolgozása ........................................ 12 A koppenhágai kritériumok .............................................................................. 13 Az EU bővítése ................................................................................................. 17
Az EU kül- és biztonságpolitikája ......................................................................... 20 2.1.
Európai biztonságpolitika ................................................................................. 20
A hidegháborús évek........................................................................................................................... 20 A kilencvenes évek ............................................................................................................................. 21 A legfőbb európai hatalmak érdekei és a közös biztonságpolitika fejlődése napjainkig .................... 22
2.2. 2.3. 3.
A NATO-val és az Egyesült Államokkal való kapcsolat.................................. 24 Problémák, gondok, válságok ........................................................................... 24
Törökország............................................................................................................. 26 3.1. 3.2.
Törökország történelmi háttere ......................................................................... 26 A török gazdaság kialakulása............................................................................ 29
Az I. világháború következményei ..................................................................................................... 29 Gazdaság a két világháború között ..................................................................................................... 30 A II. világháború következményei...................................................................................................... 31 Importhelyettesítő gazdaságpolitika az 1960-70-es években.............................................................. 32 A ’80-as évek – a váltás ...................................................................................................................... 33 A ’90-es évek ..................................................................................................................................... 35 Gazdaság jellemzése ma ..................................................................................................................... 38
3.3. 4.
Törökország biztonságpolitikája....................................................................... 39
Az Európai Unió politikusainak véleménye Törökország csatlakozásáról ....... 42 4.1. 4.2. 4.3.
Törökország és az Európai Unió kapcsolata..................................................... 42 Gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok ........................................................... 44 Az EU országok hozzáállása a csatlakozáshoz................................................. 46
Németország ....................................................................................................................................... 46 Franciaország ...................................................................................................................................... 48 Ausztria............................................................................................................................................... 50 Nagy-Britannia.................................................................................................................................... 51 Olaszország......................................................................................................................................... 52 Görögország........................................................................................................................................ 52
3
Spanyolország..................................................................................................................................... 54 Skandináv országok ............................................................................................................................ 54
4.4. 4.5. 5.
USA hozzáállása Törökország EU-csatlakozáshoz .......................................... 55 Törökország hozzáállása a csatlakozáshoz ....................................................... 57
Törökország csatlakozása mellett és ellen szóló érvek ........................................ 61 5.1.
Törökország csatlakozása mellett szóló érvek.................................................. 61
Növekedés - Társadalmi okok............................................................................................................. 61 Biztonság és stabilitás ......................................................................................................................... 63 Gazdaság............................................................................................................................................. 64 Politika................................................................................................................................................ 65 Kulturális sokszínűség ........................................................................................................................ 65
5.2.
Törökország csatlakozása ellen szóló érvek ..................................................... 66
Vallás .................................................................................................................................................. 66 Szegénység ......................................................................................................................................... 66 Népesség ............................................................................................................................................. 67 Emberi jogok....................................................................................................................................... 68 Ciprus.................................................................................................................................................. 72
6.
Magyarország és Törökország kapcsolata ........................................................... 73 6.1. 6.2.
Magyar-török gazdasági kapcsolatok ............................................................... 73 Magyaroszág véleménye Törökország csatlakozásról...................................... 75
Összegzés.......................................................................................................................... 81 Végkövetkeztetések ......................................................................................................... 83 Függelékek ....................................................................................................................... 85 1 sz. függelék: Törökország térképe ............................................................................. 85 Mellékletek....................................................................................................................... 86 1 sz. melléklet, Törökország és az Unió kapcsolatának rövid történeti áttekintése...... 86 Ábrák és táblázatok jegyzéke ........................................................................................ 89 Felhasznált irodalom ...................................................................................................... 90
4
BEVEZETÉS A legtöbb közvéleménykutatás szerint Európa állampolgárainak a többsége tart a törökök csatlakozásától. Magyaroszágon a lakosság nagy részét alig foglalkoztatja ez a kérdés. A csatlakozási tárgyalások megkezdőtek, ennek ellenére több száz kérdés merül még fel Törökország leendő Európai Uniós tagsága kapcsán. Dolgozatom legfőbb célja, hogy bemutassam Törökország és az Európai Unió viszonyát biztonságpolitikai szempontokból. Ez talán az Európai Unió egyik legnagyobb kérdése is. Törökországgal az EU olyan új taggal bővülne, amelynek környezetében folyamatosan harcot vívnak egymással a különböző vallásokhoz és etnikai csoportokhoz tartozók. Kérdés, hogy megengedheti-e magának az Unió, hogy tagállamait esetleg nagyobb veszélynek tegye ki Törökország megvédésekor. Nem biztos, hogy a közös kül- és biztonságpolitika jegyében lefektett elvek tarthatóak a csatlakozás után is. Az iraki helyzet jelentősen befolyásolja és elgondolkodtatja az Unió vezetőit. A Törökországban élő kurdok nagy fejtörést okoznak mindenki számára. Helyzetük annyira labilis, hogy egyesek egy Törökország területén belül kialakuló háborús helyzetet se tartanak kizártnak. Az etnikai kérdések tisztázása komoly feladat Törökország számára. Ezek a legfőbb érvek, amik Törökország csatlakozása ellen elhangzanak. Törökországnak azonban szüksége van az Európai Unióra, annak piacára, és segítségére. Ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kérdésekre válaszokat találjanak, a hiányosságokat pótolják, a kérdéses ügyeket rendezzék. Nehéz megmondani, hogy mit várhatunk egy olyan nemzettől, amely európai szemmel aprónak tekinthető sérelmeire is véresen komolyan, országokat megfenyegetve reagál1. Hogyan épülhet be ez a fajta mentalitás a béke fogalmába? Törökország sokszínűsége - vagy éppen makacssága - miatt csak nagyon nehezen találja meg magát a világban. Régóta próbálkozik európaivá válni, de egyelőre nem tudjuk, hogy vajon sikerül-e ez neki. Az országon belül is nagy a megosztottság azzal 1
Emlékezetes eset, hogy 2006 januárjában egy dán lap gúnyos karikatúrákat közölt Mohamed prófétárol. Az eset kapcsán lázadások törtek ki a mohamedán vallású országokban.
5
kapcsolatban, hogy mi lenne a legjobb. A törökök egy része úgy érzi, hogy az EU csak játszik velük. Olyan feltételeket diktál, amiket nehéz teljesíteni. Persze azt is leszögezhetjük, hogy a csatlakozás nem ma, és nem az elkövetkező öt évben fog megtörténni és valójában senki sem tudja, hogy Törökország 10 év múlva mennyire lesz fejlett más európai országokhoz képest. Az Unió másik nagy dillemája, hogy nehéz meghatározni, melyik földrészhez is tartoznak igazán. Törökország félig európa, félig ázsia és a közel-kelethez is van némi köze. Ez a tény biztonságpolitikai szempontból sem elhanyagolható. Az Európai Unió számára pedig kérdés az is, hogy vajon mennyire tudná megőrizni az európai keresztény kultúrát Törökország tagfelvétele után. Ez, a lakosságát az európai országnál gyorsabban növekvő állam, mennyire befolyásolhatja a többi európai állam sorsát. Jelenleg 70 millióan élnek Törökországban, leendő csatlakozásukkor pedig akár már 90 millióan is lehetnek. Egy ekkora nép csatlakozása jelentősen átalakíthatja az Unió szerkezetét és erőviszonyait. Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy vajon az Európai Unió mit nyerhet azzal, ha Törökországot tagjaként tarthaja számon. Egyáltalán nyerhet-e valamit ezzel az újabb csatlakozással az Unió. Dolgozatom legelején szeretnék egy általános képet adni az Európai Unióról. Meghatározni azt, hogy melyek voltak létrejöttének első gondolatai. Fontosnak tartom azt, hogy ismertessem az előzményeket. Képet adjak arról, milyen folyamatok során jutott el az Európai Unió arra a pontra, ahol most tart. A csatlakozás feltételrendszerének ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy megérthessük Törökország nehézségeit, illetve az Európai Unió felelősségét ebben a döntésben. A koppenhágai kritériumok meghatározóak ebből a szempontból. Persze Törökország csatlakozásával kapcsolatos döntés meghozatalát a szerződés csak kis mértékben befolyásolják, de úgy hiszem, elengedhetetlenek a döntési folyamat nyomon követésében.
6
A második fejezetben röviden kívánom csak bemutatni az Európai Uniót. A kialakulásának okát és a kezdeteket. Az Európai közös politikákat, az egységes piac és az egységes valuta létrejöttének mikéntjeit. Szerintem ezek olyan dolgok, amelyeket mindenképpen kell tudnunk ahhoz, hogy figyelemmel tudjuk kísérni egy ország csatlakozásának folyamatát. A koppenhágai kritériumok definiálásakor az Európai Unió első kemény feldata előtt állt: a kelet-európai bővítést kellett előkészíteni. Ez a feltételrendszer azonban csak részben tisztázza Törökország csatlakozási kérdéseit. A harmadik fejezetben megismerkedhetünk Törökország történelmi, gazdasági hátterével. Törökországnak komoly részt vállalt Európa XIX. és XX. századi eseményeiben is. Szerepe az első és második világháború idején is fontos volt. A
negyedik
fejezetben
megismerhetjük
Törökország
és
az
Európai
Unió
kapcsolatrendszerét. Azt a folyamatot, amely során Törökország eljutott addig, hogy az Európai Unióval megkezdhette a csatlakozási tárgyalásokat. Az ötödik fejezetben Törökország Európai Unióhoz való csatlakozásának kérdéseit mutatom be. Szóba kerül Törökország európaiságának kérdése, illetve hogy mennyire érett politikailag és gazdaságilag a csatlakozásra. Majd betekintés nyerhetünk a csatlakozás nyújtotta lehetőségekbe, azaz a csatlakozás mellett szóló érveket vizsgálom. Egyrészt, hogy mit nyerhet az Európai Unió Törökország csatlakozásával, és a presztízsen kívül mit nyerhet Törökország maga, másrészt hogy mi lehetne az ország visszautasításának következménye. A csatlakozás ellen szóló érveket is megismerhetjük, azokat a feszültségforrásokat, problémákat, amelyek megoldása kihívást jelent minkét fél számára. Végül megtudhatjuk, hogy kik az Európai Unió tagjai közül a csatlakozás támogatói és ellenzői. Az utolsó előtti fejezetben Magyarország és Törökország kapcsolatába nyerhetünk betekintést. Törökország körül történő események és változások kihatnak Magyarországra is, mint az Európai Unió egyik tagállamára. Az októberi tárgyalások 7
megkezdésével a Magyarországon élő lakosság is nagyobb érdeklődéssel figyelte a csatlakozás lehetőségével kapcsolatos eseményeket. A hírekben hallottak alapján mindenki kialakította magának a saját véleményét. Dolgozatomban figyelmet fordítottam a magyar lakosság véleményének kiderítésére és értékelésére. Különböző internetes fórumokon és kérdőíves megkérdezésekben találtam segítséget ezen értékelés elkészítéséhez. A környezetemben élő emberek is segítettek abban, hogy kérdéseimre választ kapjak. Ezért nekik ezúton szeretném utólag is megköszöni segítségüket és persze türelmüket is. A dolgozat befejezésében megfelelő következtetés kívánok levonnia a kutatási téma, vagyis a politikusok véleménye és Törökország valódi viszonyairól.
8
1. AZ EU INDULÁSA, KEZDETEK Európa a második világháborút megelőzően is már századokon keresztül gyakori és véres háborúk színhelye volt. 1870 és 1945 között Franciaország és Németország háromszor is hadban állt egymással, aminek emberek tömege esett áldozatul. Sokan az európai vezetők közül osztották azt a meggyőződést, hogy az országaik közötti hosszantartó béke biztosításának egyetlen lehetősége a gazdasági és politikai egységesülés. 1947 szeptemberében Churchill felvetette egyik beszédében, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan és annak mintájára, létre kellene hozni egy Egyesült Európát. Kiküszöbölve ezzel az esetleges későbbi ellentéteket az európai országok között. Végül 1950-ben a francia külügyminiszter Robert Schuman, Jean Monnet által ihletett beszédében javaslatot tett a nyugat-európai szén- és acélipar összevonására. Ennek eredményeként hozták létre 1951-ben az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK) hat tagállam részvételével: Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország. A tagországok a független, szupranacionális (nemzetek felett álló) ún. „Főhatóságot” ruházták fel a szén-és acéliparaikat érintő döntések jogával. A Főhatóság első elnöke Jean Monnet volt. 1.1. Az ESZAK Az Európai Szén-és Acélközösség más néven Montánunió. Az ESZAK kialakulásának igénye egyértelműen a Francia – Német ellentétekhez vezethető vissza. Megoldás kellett találni, az elzászi területeken lévő vasérc és szén kérdésére. Ezért a területért folytak a harcok századok óta a két ország között. A megoldás az Európai Szén- és Acélközösség életre hívása jelentette. Az ESZAK-on belül az országok vámkedvezményt nyújtottak a francia acélra és a német szénre. Ez azért volt jelentős, mivel a szén- és acélipar központi ellenőrzése lehetetlené teszi az egyes államok önálló háborús felkészülését. A terv Jean Monet francia közgazdász ötletén alapult, amelyet felkarolt a német származású francia külügyminiszter, Robert Schumann. Az Egyesült Államok is támogatta a kezdeményezést.
9
Az ESZAK lett az Európai Gazdasági Közösség (később Európai Közösség), és az Európai Unió alapja. Politikai szerepén túl fontos gazdasági előnyökkel is járt, mivel az 1940-es - 50-es években a megnövekedett igények miatt mindkét fontos ipari alapanyagból hiány keletkezett és az együttműködés keretein belül lehetőség nyílt a készletek koordinált felhasználására. A Párizsi Szerződés 1952. július 23-án lépett életbe, de csak 50 évre szólt. Az ESZAK 2002. július 23-án megszűnt, kötelezettségei és jogai az Európai Közösségre szálltak. Az ESZAK legfontosabb szervei, először is a Főhatóság, melynek 9 tagja van. A tagok úgy oszlottak meg, hogy Franciaország, Németország és Olaszország 2-2 tagot delegálhatott, míg a többi állam 1-1 taggal képviselteti magát, a mai Európai Bizottság elődjében. Az ESZAK másik fontos szerve a Miniszterek Tanácsa, melynek tagjai a 6 ország nehézipari minisztereiből kerülnek ki. A Miniszterek Tanácsa ma az Európai Unió fő döntéshozó szerve. Az ESZAK harmadik szerve pedig a Közgyűlés, amely 78 főből állt és Strassbourgban ülésezett. A Közgyűlésből alakult ki a mai Európa Parlament. Az ESZAK intézménye annyira sikeresen működött, hogy néhány éven belül a hozzá csatlakozott hat tagállam úgy döntött, hogy továbblépnek és gazdaságaik más szektorait is egyesítik. 1957-ben aláírták az Európai Atomenergia-Közösséget (EURATOM) és az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) létrehozó Római Szerződést. Megkezdődött a tagállamok közötti kereskedelem akadályainak elhárítása és a „közös piac” létrehozása. 1967-ben összeolvadtak az európai közösségek intézményei is. Ezután kezdődött meg intézményeinek egyesített működése, vagyis egyetlen Bizottság, egyetlen Miniszterek Tanácsa és egyetlen Európai Parlament létezik. Az Európai Parlament képviselőit eredetileg a nemzeti parlamentek választották, 1979ben viszont megtartották az első közvetlen választásokat, és ez lehetővé tette azt, hogy a tagállamok polgárai az általuk választott képviselőre szavazhassanak. A képviselők megválasztása ötévente történik, közvetlen választásokon.
10
A Maastricht-i Szerződés (1992) a tagállamok közötti együttműködés új formáit vezette be - például a védelmi politika és az igazság- és belügyek esetében. A kormányközi együttműködésnek a már létező közösségi rendszerhez való hozzáadásával a Maastricht-i Szerződés létrehozta az Európai Uniót (EU). 1.2. Közös politikák Az EU-tagállamok közötti gazdasági és politikai együttműködés azt jelenti, hogy ezeknek az országoknak sokféle kérdésben közös döntéseket kell meghozniuk. Ezért közös politikát dolgoztak ki nagyon sok területen: a mezőgazdaságtól a kultúráig, a fogyasztóvédelemtől a versenypolitikáig, a környezetvédelemtől és energiaügyektől a közlekedésig és a kereskedelemig. Az első években a szén- és acélszektor közös kereskedelmi politikájára, valamint egy közös agrárpolitika kidolgozására fektették a hangsúlyt. A továbbiakban, az idő előre haladtával és a felmerülő igényeknek megfelelően a közös politika skálája újabb és újabb területekkel bővült. A folyamatosan változó körülmények következtében, mindig néhány kulcsfontosságú politikai célkitűzés is megváltozott. Az agrárpolitika célja például már nem az, hogy minél több élelmiszert termeljünk a lehető legolcsóbban, hanem az, hogy azokat a gazdálkodási módszereket támogassuk, amelyek egészséges, kiváló minőségű élelmiszert állítanak elő és egyben a környezetet is kímélik. Számos EU-politika veszi figyelembe a környezetvédelem szükségességét. Ugyancsak fontossá vált az Európai Unió kapcsolata a világ többi részével. Az EU jelentős
tárgyalásokat
folytat
harmadik
országokkal
kereskedelmi
és
segélyegyezményekről. Az EU folyamatosan, még most is munkálkodik a Közös Kül- és Biztonságpolitika kidolgozásán. 1.3. Egységes piac Hosszú folyamat volt, míg a tagországoknak sikerült az egymás közötti kereskedelem útjában álló összes akadályt elhárítani és közös piacukból egy olyan igazi egységes piacot kovácsolni, amely biztosítja az áruk, szolgáltatások, személyek és a tőke szabad mozgását. Az egységes piac hivatalosan 1992-ben valósult meg, bár még bizonyos 11
területeken a mai napig is sok a tennivaló, pl. a pénzügyi szolgáltatások valóban egységes piacának megteremtése érdekében. A 90-es években egyre könnyebbé vált az emberek számára az Európán belüli mozgás, mivel az EU belső határainak többségén megszüntették az útlevél- és vámkezelést. Ennek egyik eredménye az uniós polgárok nagyobb mobilitása. 1987-óta például több mint egy millió európai fiatal tanult külföldön az EU támogatásával. 1.4. Egységes valuta 1992-ben az EU döntést hozott a gazdasági és monetáris unió (EMU) megteremtéséről, amely magában foglalja az Európai Központi Bank által irányított egységes európai valuta bevezetését. A közös valuta - az euró - 2002. január 1-én valósult meg, amikor euró bankjegyek és pénzérmék váltották fel a nemzeti valutát az Európai Unió 15 tagállamából 12-ben (Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország). 1.5. Az EU kül- és biztonságpoltikikájának kidolgozása2 A közösség megalakulásakor még egyáltalán nem tartották fontosnak azt, hogy az integráció külpolitikai célú is legyen. Csupán a vámunióból és a közös piacból felmerülő külpolitikájukat egyeztették egymással. Az EPC már több gyakorlati eredménnyel járt, mégsem tudta biztosítani, hogy a tagállamok közös álláspontot képviseljenek és együttesen is képesek legyenek fellépni. A nagyobb országok előszeretettel cselekedtek autonóm módon. Végül a nyolcvanas évek végére vált erőssé az igény arra, hogy a Közösség egyetlen külpolitikai elv szerint gondolkozzon és kihasználja ennek az egységes külpolitikának az előnyeit. A világgazdaságban zajló események is azt támasztották alá, hogy az egységgel többet lehet elérni, mint az egyéni cselekedetekkel. Maastrichtban hozták létre az Európai Uniós Szerződést. A közös kül- és biztonságpolitika fő céljaként az Unió közös értékeinek, érdekeinek és függetlenségének
2
Horváth Zoltán: „Kézikönyv az Európai Unióról“ 359-396. oldal, Magyar Országgyűlés, 2002. alapján
12
megőrzését, az Unió és tagállamai védelmének és biztonságának erősítését, a béke fenntartását, a nemzetközi biztonság megerősítését, a nemzetközi együttműködés ösztönzését, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi és az alapvető szabadságjogok fejlesztését határozta meg. Kötelezte a tagállamokat, hogy tevékenységüket a nemzetközi szervezetekben hangolják össze. A Szerződés a tagállamok jogi kötelezettségeként fektette le, hogy tartózkodniuk kell minden olyan cselekvéstől, amely ellentétes az Unió érdekeivel, vagy ronthatja az Unió nemzetközi összetartó erejét. Ugyanakkor ezzel szemben a Szerződés aláhúzta, hogy az Unió politikája nem befolyásolhatja az egyes tagállamok védelem- és biztonságpolitikájának sajátosságait (beleértve NATOtagságukból adódó kötelezettségeiket). A Maastichti Szerződés előrelépett a védelempolitka területén is, miután a védelmibizotsági szervezetként működő Nyugat-Európai Uniót (NYEU)3 - az Unió fejlődésének integráns részeként határozta meg, rámutatva a két szervezeet közelítésének szükségességére. A Szerződés szerint a közös kül- és biztonságpolitika magában foglal minden az Unió biztonságával kapcsolatos kérdést, beleértve a közös védelmi politika lehetséges kialakítását, ami idővel elvezethet a közös védelemhez. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy míg korábban az EK azt az álláspontot képvislete, hogy a katonai együttműködésért kizárólag a NYEU, a politikai, gazdasági témákért pedig az EK felelős, a Maastricthi Szerződés az NYEU-t már az Unió fejlődése integráns részének nevezte, és azt kívánta, hogy a NYEU esetenként hajtsa végre az EU azon döntéseit, amelyek védelmi jellegű feladatokkal járnak. 1.6. A koppenhágai kritériumok A közép-kelet európai országok már akkor is csatlakozhattak volna az Európai Unióhoz, mikor megkötötték a társulási szerződéseket, mivel ennek semmilyen jogi akadálya nem lett volna, ha csak az nem, hogy az egyes csatlakozási szerződéseket minden tagállamnak és a belépő országnak is ratifikálnia kell. Az EU Szerződései alapján felvételükre akár a kilencvenes évek elején is sor kerülhetett volna, miután ezt a Szerződések feltétel nélkül lehetővé tették volna. 3
Angolul Western European Union - WEU
13
A Római Szerződés kimondja, hogy bármilyen európai állam pályázhat a tagságra. Az Amszterdami Szerződésben ezt a pontot kibővítették azzal, hogy a pályázni kívánó országban működő demokráciának kell lennie, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat és a jogállam érvényesülését, ami a kilencvenes évek elején már egy közép-kelet európai országnak sem okozhatott volna akadályt. Az Unióhoz való csatlakozás kérdése azért ennél mégis jóval összetettebb. A jelölt ország és a tagállamok számára egyaránt felmerülő gazdasági, intézményi, jogi alkalmazkodási és egyéb jellegű feltételei vannak, amik Szerződésekben nincsenek meghatározva, de politikai értelemben annál fontosabb szerepük van. Végül ezen feltételek megfogalmazása 1993 júniusában, Koppenhágában került sor, ahol a tagállamok elfogadták a keleti bővítés lehetőségét is. Az Európai Unió részéről még nem volt meg a politikai akarat a közép-kelet európai országok integrálását illetően, ezért kerülték azt is hogy összefüggésbe hozzák a társulási szerződéseket a jövőbeni tagsággal kapcsolatos ígéretekkel. A közép-kelet európai bővítés kérdésével kapcsolatban fordulópont csak a koppenhágai csúcson következett be, amikor az EU hivatalosan is kijelentette, hogy ha a közép-kelet európai országok csatlakozni szeretnének, annak semmi akadálya, de teljesíteniük kell az általuk kidolgozott feltételeket. Ezen feltételeket határozták meg a hágai csúcson, melyet koppenhágai kritériumokként szoktak emlegetni. A tagjelölt országnak három fő kritériumnak kell megfelelnie, mely egyrészről a politikai kritérium, ami azt jelenti, hogy a csatlakozni kívánó országnak „stabilan működő demokratikus intézményrendszerrel kell bírnia, amely garantálja a jogállam és az emberi jogok tényleges érvényesülését és biztosítja a kissebségek védelmét, jogaik tiszteletben tartását”. Gazdasági kritériumnak, vagyis az országnak működő piacgazdasággal kell bírnia, és képesnek kell lennie megbirkózni az Unióban meglévő piaci erők versenyével és legvégül jogi, intézményi kritériumoknak kell megfelelni, ami azt jelenti, hogy képesnek kell lennie eleget tenni a tagságból származó kötelezettségeknek (ami az acquis 14
communautaire adaptálását és alkalmazását jelenti), beleértve a politikai, valamint a gazdasági és monetáris unió céljait is. Az EU azt is a csatlakozni kívánó államok tudatára adta, hogy belső folyamatai, és átalakulásának problémái elválaszthatatlanok a bővítés kérdésétől, s az Unió bővítése csak továbbfejlesztése függvényében, azzal párhuzamosan valósulhat meg. A felvételi eljárás a tagság feltételeinél részletesebben van szabályozva az EU által. Ezen feltételeket az EU Szerződés 49. cikke tartalmazza. Az első lépés, hogy a pályázni kívánó országnak a Tanácshoz kell benyújtania csatlakozási szándékát. A Tanács felkéri a Bizottságot, hogy készítsen egy jelentés a jelölt ország tagságra való alkalmasságáról. Ebben a jelentésben nem csak azt vizsgálják, hogy a pályázó ország mennyire alkalmas, de tagságának az Unió működésére való hatását is figyelembe veszik. A Tanács a Bizottság jelentését figyelembe véve dönt arról, hogy elutasítja, vagy elfogadja a csatlakozási kérelmet. Ha elfogadja a kérelmet a Tanács, akkor megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások. A tárgyalások hosszára és tartalmukra nincsen konkrét szabályozás. A csatlakozási tárgyalások lezárultát megelőzően, közvetlenül a csatlakozási szerződés aláírása előtt, az Európai Parlament hozzájárulási eljárás keretében abszolúlt többséggel jóváhagyja, vagy elutasítja a jelölt ország csatlakozását. A Parlament módosítási javaslattal nem élhet, csak igent vagy nemet mondhat. Amennyiben a Parlament jóváhagyását adja, aláírják a csatlakozási szerződést, amelyet minden aláíró ország ezt követően a belső alkotmányos előírások alapján ratifikál. A belépni kívánó ország általában népszavazással megerősíti a csatlakozást. A népszavazás alkalmazása nem kötelező, de mivel a csatlakozás alkotmány módosítással jár, így a jelölt állam alkalmazni szokta a népszavazás intézményét. A koppenhágai kritériumok deklarálása után, felmerült a probléma, hogy az EU-nak olyan stratégiákat is ki kell dolgozni, melyek segítik a közép- és kelet-európai országok 15
csatlakozását, illetve azt, hogy a meghatározott feltételeknek eleget tudjanak tenni. 1994ben az Európai Tanács esseni ülésén végül meghatározták a társult országok felkészítésére szolgáló stratégiákat. Ezekből később előcsatlakozási stratégia néven vált ismerté. A feladatok elérése céljából a tagállamok és a társult államok között kialakult egy bizonyos párbeszéd, mely azt jelentette, hogy egymás közti kapcsolataikat szorosabbra fűzték és az állam és kormányfők évente egy-két alkalommal, a külügybelügy – és igazságügyi miniszterek évente két, míg más szakminiszterek évente egyszer találkoztak. A bővítés teljesítése érdekében az EU-nak is szükséges volt intézményi reformok végrehajtására, melyek felülvizsgálatára az 1996-ban megkezdődött kormányközi konferencián került sor. 1994-ben Essenben a tagállamok döntöttek egy, a társultak egységes belső piachoz történő felkészüléshez iránymutatóul szolgáló Fehér Könyv kiadásáról. A Fehér Könyvet 1995 első felében sikerült is kidolgozni és júniusban már el is fogadta az Európai Tanács. A Fehér Könyv lényegében „egy átfogó, az egységes belső piacra való felkészülést elősegítő, jogalkotási prioritásokat tartalmazó jogharmonizációs programjavaslatnak tekinthető”4, amelynek fő célja volt, hogy orientálja csatlakozni kívánó országok jogalkotási tevékenységét. A Fehér Könyv kiadása után a Európa Bizottság minden egyes országról elkészítette az országvéleményt, amelyet az Európai Tanács rendelkezésére bocsátott. Az Európai Tanács Madridban tett ígéretet arra, hogy ezen országvélemények figyelembe vételével, minél hamarabb megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat az országokkal. Az Európai Tanács tehát felkérte a Bizottságot, hogy a madridi kormányközi konferencia lezárása után készítse el a jelölt államokat értékelő országvéleményeket, valamint
4
Forrás:Horváth Zoltán: „Kézikönyv az Európai Unióról“ 409. oldal, Magyar Országgyűlés, 2002.
16
dolgozza ki, hogy milyen hatásokat gyakorolhat a bővítés a közösségi politikára, illetve azok finanszírozására. A Bizottság így 1997. július 16-án kiadta az Agenda 2000 programdokumentumot. Ez a dokumentum egyrészt tartalmazta az EU-nak a jövő évezred első éveiben követendő stratégiájának tervezetét, másrészt pedig ehhez csatolták hozzá a 10 kelet-közép-európai országról készített országvéleményt is. Az Agenda 2000 a lett az első olyan meghatározó uniós programdokumentum, amely már egy kelet felé kibővült EU-val számolt. Az Agenda 2000 elsődleges jelentősége, hogy benne a Bizottság együtt tárgyalta az EU reformja, jövőstratégiája, illetve a bővítés kérdéseit. Inditványt tett a következő években szükséges átalakulási stratágiákra és lefektette az EU bővítésének kereteit. Az új tagállamok csatalkozásának pénzgyi feltételeit is pontosan meghatározta. Ez a dokumentum rámutatott a keleti bővítés kivitelezheőtségére, sőt összességében a bővítésnek pozitív hatásokat tulajdonított az Unió egészét tekintve. A Bizottság nemcsak koncepciót fogalmazott meg, hanem javaslatot is tett a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, elsősorban Ciprussal valamint öt kelet-közép-európai országgal, melyek Csehország, Észtország, Lengyelország, Magyarország és Szlovénia volt. Akkor még Bulgáriával és Romániával szemben inkább a gazdasági kritériumok teljesítését nem tartották kielégítőnek. 1.7. Az EU bővítése Az Európai Unió tagországai fennállásuk során mindig arra törekedtek, hogy kiterjesszék kapcsolatukat egész Európára. Ez a terjeszkedés napjainkra annyira jól sikerült, hogy az induláshoz képest, ami hat ország volt, mára huszonöt tagországra növekedett ez a szám. Az Európai Unió keleti bővítése bizonyult ebben a terjeszkedésben talán a legnagyobb feladatnak a csatlakozni kívánó országok és az EU számára is.
17
Az Európai Uniós tagság kérdése akkor merűlt fel először igazán a kelet-közép-európai állampolgárok számára, amikor a volt NDK állampolgárai 1990-ben az egyesült Németország polgáraivá váltak A vasfüggöny lehullásával a keleti blokkhoz tartozó országok előtt megnyílt az út. A kelet-közép-európai országoknak ez a bővítés nem csak a politikai változásokat, hanem a gazdasági fellendülés lehetőségét is magában hordozta. Az egyes országoknak viszont komoly erőfeszítés jelentett, hogy teljesítsék az Európai Unió kívánalmait. Sikerült viszont azt is elérni, hogy ez a nehéz feladat megvalósuljon és egy nagy egységet alkotva, egymással teljes összhangban összedolgozva létrehozzák az európai egységet. Az Európai Unió akkori tagjai felismerték, hogy mennyire fontos ez az egység és ők is folyamatosan azon dolgoztak, hogy habár nehézségek árán is, de létrehozzák a nagy művet. Elérjék azt, ami alakulásukkor még csak egy szép álomnak bizonyult. Az „Európai Álmot”, Európa egységét. Amikor az Egységes Európai Okmány létrehozásáról folytak a tárgyalások, megfogalmazódott, hogy az uniós országok gazdaságainak erősítése érdekében a gazdasági és pénzügyi folyamatok pénzügyi integrációjára van szükség. A csatlakozásnál és az újabb felvételnél az válik a legfontosabb kérdéssé, hogy ennek a pénzügyi integrációnak megvannak-e a feltételei. A hidegháború végével Európa új kihívások és konfliktusok elé került, először a politikai integráció megteremtése tűnt a legfőbb feladatnak. Ezért 1991 decemberében új szerződést írtak alá, melynek célja a politikai és jogi egység megteremtése volt. A Maastrichti Szerződés talán legfontosabb, a közvélemény által is figyelemmel kísért újdonsága a Gazdasági és Pénzügyi Unió gondolata és ennek következménye az egyes országok költségvetési politikájára. A Pénzügyi Unió kötelezi a tagországokat nemzeti adósságaik, költségvetési hiányuk és az infláció csökkentésére, ami több tagországban heves nyugtalanságot váltott ki, mivel ebben látták a munkanélküliség növekedésének és a szociális háló meggyengülésének okát.
18
A Maastrichti Szerződés aláírása után azonnal fölmerült az újabb szervezeti változás igénye. Az 1997 júniusában aláírt Amsterdami Szerződés ezen új igények kielégítésére törekszik. Ez az egység azonban még nem teljes. Európán belül mindenképpen szükség van a teljes békére és nyugalomra, ehhez viszont az kell, hogy minden államnak ugyanaz legyen a véleménye a békéről. Az EU mérete az egymást követő bővítési hullámok következtében megnövekedett. Dánia, Írország és az Egyesült Királyság 1973-ban csatlakozott az EU-hoz, őket követte Görögország 1981-ben, Spanyolország és Portugália 1986-ban, valamint Ausztria, Finnország és Svédország 1995-ben. 2004-ben az Európai Unió tíz új országot üdvözölt: Ciprus, a Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia személyében. Bulgária és Románia csatlakozására várhatóan 2007-ben kerül sor. Horvátország és Törökország pedig 2005ben kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat. A kibővült EU hatékony működésének biztosítása érdekében sok változást kellett véghezvinni. Például le kellett egyszerűsíteni a döntéshozatal rendszerét. A Nizzai Szerződés ezért új szabályokat állapított meg az EU intézményeinek méretével és azok működésével kapcsolatban. A Nizzai Szerződés 2003. február 1-jén lépett életbe. 2006-ban helyét majd átveszi az EU új alkotmánya – amennyiben az EU minden tagállama jóváhagyja.
19
2. AZ EU KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKÁJA 2.1. Európai biztonságpolitika A hidegháborús évek A közös európai biztonságpolitika létrehozásának ötlete nem új jelenség, sőt még csak nem is az elmúlt évtizedben született. Az első konkrét szerződést, amely már néhány nyugat-európai ország kollektív védelmét irányozta elő, 1948-ban írták alá Brüsszelben Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia, Belgium és Luxemburg képviselői. Fő célja elméletileg és formálisan még a potenciális német terjeszkedés elleni védekezés volt ,de valójában már sokkal inkább a háború utáni új stratégiai helyzetre, az egyre vészesebb szovjet fenyegetés lehetőségére próbáltak felkészülni az európai országok.. Mivel abban az időben a Szovjetunió óriási katonai előnyben volt Nyugat-Európával szemben, a kontinens államai amerikai segítség nélkül semmiképp sem tudták volna megvédeni magukat. Ennek ellenére, a Brüsszeli Szerződés jelentősége abban rejlett, hogy megmutatta: nagy veszély esetén a nyugat-európai országok képesek és hajlandóak együttműködni katonailag is. Ami a második világháború előtt sajnos nem tudott megvalósulni. A gazdasági integráció kezdeti sikereit követően az integrációban részt vevő országok megkísérelték nagyon szoros együttműködésüket a biztonságpolitika területére is kiterjeszteni. Ehhez még hozzájárult a szovjet fölényt ellensúlyozni kívánó Egyesült Államok arra irányuló nyomásgyakorlása is, hogy Nyugat-Németországot is fegyverezzék fel a nyugati világ védelmének megerősítése érdekében. Mindezen körülmények hatása alatt Párizsban kidolgozták az ún. Pleven tervet. Ennek alapján a Montánunió alapító tagjai 1952-ben aláírták az Európai Védelmi Közösség létrehozásáról szóló szerződést, amely lehetővé tette volna az NSZK felfegyverzését, de szigorú korlátok között, egy egyesített nyugat-európai haderő keretében. Ez a kezdeményezés, amely a hidegháború alatti legkomolyabb próbálkozás volt egy közös európai védelmi és biztonságpolitika létrehozására, végül is a kezdeményező Franciaország ellenállása miatt bukott meg, mert Párizs még mindig a német militarizmus újjáéledésétől rettegett. Az ezt követő válság végül is még 1954-ben megoldódott, amikor létrejött a Nyugat-Európai Unió, amelynek tagjai Nagy-Britannia, Franciaország, az NSZK, Olaszország és a Benelux államok lettek és Bonnt illetve Rómát felvették a NATO-ba is. Ezek után a 20
közös európai biztonságpolitika hosszú évtizedekre – a hidegháború végéig – háttérbe szorult, a NATO egyértelműen az európai országok védelmének legfőbb garantálójává vált. A kilencvenes évek A kilencvenes évek elejének drámai változásai – a Szovjetunió szétesése és kelet-európai hatalmának teljes leépülése, a keleti fenyegetés megszűnése, Németország egyesítése – gyökeresen megváltoztatták a közös európai biztonságpolitikai létrehozásának feltételeit is. A Szovjetunió felbomlásával az európai államok mozgástere is megnőtt, mivel már nem kellett minden erejüket a keleti fenyegetés ellensúlyozására fordítaniuk, így azok felhasználhatóak lettek az „európai“ célok érdekében. Ezen kívül az európai integráció már elért egy olyan szintet, amelyen már törvényszerű volt, hogy nem elég csak a gazdasági együttműködésre összpontosítania. Mindezek a változások már világosan visszatükröződtek az 1991-ben tető alá hozott Maastrichti Szerződésben, amely már világos rendelkezéseket tartalmazott ebben az irányban. 1996-ban az Európai Unió elfogadta az ún. Berlini Deklarációt az európai védelmi és biztonságpolitikai identitás létrehozásáról a NATO-n belül. Ezen kívül még jó néhány megállapodás rendelkezett a közös európai biztonságpolitikáról – Amszterdam, Petersberg, Berlin – de mindezek ellenére nem sikerül valóban igazi áttörést elérni ezen a területen. A hiányosságokra nagyon világosan – és az európai országok szemszögéből nézve fájdalmasan – rámutattak a kilencvenes évek európai és Európán kívüli konfliktusai egyaránt. A közös európai biztonságpolitika és külpolitikai óriási hiányosságaira mutattak rá a délszláv konfliktusok is. Rögtön a válságok legelején itt volt például Horvátország és Szlovénia egyoldalú, az európai partnerekkel nem konzultált elismerése Németország részéről. Később az európai országok tehetetlensége a horvátországi polgárháború kezelésénél, sőt, ami még kirívóbb volt, Bosznia-Hercegovina tönkretételekor sem voltak képesek tenni semmit. BoszniaHercegovina esetében már ugyan megpróbáltak aktívabban fellépni, de végül is akciójuk sikertelenül zárult és mint ismeretes, a vérengzésnek csak az Egyesült Államok és a NATO közbeavatkozása vetett véget (tehát nem „európai“, hanem „transzatlanti“ szervezet az Egyesült Államok dominanciájával, oldotta meg a válságot). Mindebben pedig óriási szerepe volt az egység hiányának, az európai hatalmak eltérő érdekeinek és 21
elképzeléseinek. Itt elsősorban Nagy-Britanniáról és Franciaországról van szó. A kilencvenes években és napjainkban is ez a két ország játszik meghatározó szerepet az európai
biztonságpolitika
formálásában.
Diplomáciai
befolyásuk
és
haderejük
felkészültsége, ereje egyértelműen biztosítja számukra azt a helyzetet, hogy bármelyikük szerepvállalása
nélkül
értelmetlen
bármiféle
közös
európai
biztonságpolitika
létrehozásáról beszélni. A legnagyobb probléma azonban éppen e két hatalom gyökeresen eltérő elképzeléseiben és érdekeiben rejlett. A legfőbb európai hatalmak érdekei és a közös biztonságpolitika fejlődése napjainkig Franciaország saját tradícióinak fogságában és általuk irányítva mindig is az Egyesült Államok európai szerepvállalásának mérséklésére törekedett. Ez a megállapítás fokozottan érvényes a biztonságpolitika területére. Ez azt jelentette, hogy a francia elképzelések alapján a NATO szerepe szigorúan csak a tagállamok területének a védelme lett volna, és az Európai Uniónak fokozatosan az európai biztonságpolitika legfőbb tényezőjévé kellene válnia. Ezzel szemben Nagy-Britannia egyértelműen a NATO-t részesítette előnyben a biztonságpolitika minden területén és nem volt hajlandó semmilyen „európai“ kalandba belemenni – tehát támogatni az európai országok biztonságpolitikai együttműködését az USA szerepvállalása nélkül – mert úgy érezte, ez veszélyeztetné legalapvetőbb érdekeit, a NATO elsődleges szerepének biztosítását az európai biztonság terén. A délszláv konfliktusok azonban nagyon világosan megmutatták, mekkora árat kell Európának fizetnie biztonságpolitikai megosztottságáért. Ezek a tapasztalatok fokozatosan közelebb hozták egymáshoz Londont és Párizst – ennek ellenére persze mindkettőnek megmaradtak a saját érdekei – akik rájöttek, valamit tenniük kell a hasonló kudarcok elkerülése érdekében. Franciaországnak el kellett ismernie, hogy a jelenlegi helyzetben irreálisak azok az elképzelések, melyek szerint az Európai Unió fokozatosan kiszoríthatja a NATO-t, mint az európai biztonság fő garantálóját. Párizs tehát elhatározta, hogy közelebbről, pontosabban a NATO-n belülről próbálja saját elképzelései szerint alakítani a helyzetet. A britek szintén engedtek, mégpedig abban, hogy már nem elleneztek eleve minden elképzelést, amely egy közös európai biztonságpolitika létrehozására irányult (ettől függetlenül nem adták fel a NATO22
t előnyben részesítő álláspontjukat). A brit-francia közeledés és kompromisszum végül is a Saint Malo-i megegyezésben öltött testet. Hála ennek a brit-francia csúcsnak, megkezdődhetett a közös európai biztonság- és védelmi politika létrehozása. Az Európai Unió Kölni csúcsértekezletének (1999) határozata alapján az EU-nak képesnek kell lennie a saját perifériáin felmerülő válságok kezelésére. Egy évvel később a finn fővárosban megrendezett csúcson még konkrétabb elképzelések születtek az Európai Biztonság- és Védelmi Politika – EBVP további alakulásáról. A Helsinkiben elfogadott határozat értelmében az EU-nak 2003-ra képesnek kell lennie egy 60 ezer fős haderő felállítására, amelynek célja az ún. Petersbergi missziók végrehajtása lenne (a Petersbergi missziók egy széleskörű válságkezelés szinte minden területét magukban foglalják, a béke kikényszerítésétől, a béketeremtéstől a békefenntartásig). Ennek a haderőnek 60 napon belül bevethetőnek kellene lennie – ami nem rossz, de ha összehasonlítjuk a tervezett NATO gyorsbevetésű egységekkel, amelyeknek ugyanerre mindössze néhány nap szükséges, akkor nem is olyan rendkívüli, még akkor sem, ha a NATO egységek teljesen más rendszerben és összetételben működnek majd –, és legalább egy évig a bevetés helyszínén kell tartózkodnia. Ezen kívül rendkívül fontos, hogy a tervezett haderő számára biztosítani kell a megfelelő légi és tengeri támogatást, beleértve a szállítást és a logisztikai feladatokat, valamint a harctámogatást is. Ezen kívül fontos megemlíteni, hogy az Amsterdami szerződés határozataival egyetértésben létrehozták az Európai Unió közös európai biztonságpolitikai és külpolitikai főképviselőjének intézményét. Erre a pozícióra az EU tagországok Kölni csúcstalálkozóján a spanyol Javier Solanát, a NATO volt főtitkárát jelölték. Feladata az EU képviselete a nemzetközi szervezetekkel és a harmadik államokkal való érintkezésben és általában jelképezni az Uniót mint fontos biztonságpolitikai tényezőt a világban. Érdekességként megemlíthető, hogy az amerikaiak mindig is azt kifogásolták az európai biztonságpolitikai együttműködéssel kapcsolatban, hogy valójában nincs is kivel együttműködniük, nincs egy „telefonszám“, amit szükség esetén Európában felhívhatnának. Solana jelölése erre is válasz, hiszen létrejött egy hivatal, amelynek „telefonszámát“ válság esetén tárcsázhatják, ha „Európával“ akarnak beszélni.
23
2.2. A NATO-val és az Egyesült Államokkal való kapcsolat
Az
Egyesült
Államokban
sokáig
gyanakvással
szemlélték
a
közös
európai
biztonságpolitika létrehozását célzó igyekezeteket, mert az USA Európából történő kiszorításának eszközét látták benne. Az amerikai diplomácia végül is Clinton elnök elnöksége alatt változtatta meg elutasító álláspontját és bizonyos feltételekkel támogatásáról biztosította az EBVP létrehozását. Washington három feltételt fogalmazott meg, amelyek betartása nélkül elképzelhetetlen az USA támogatása (ez a sokat emlegetett 3D: decoupling, duplication, discrimination). Az első, hogy a közös európai biztonságpolitika létrehozása semmiképpen sem gyengítheti meg a transzatlanti kapcsolatokat, tehát az Egyesült Államok és az európai szövetségesek együttműködését és nem vezethet ennek a mindkét fél számára elsőrangú fontosságú kapcsolat fellazulásához. A másik feltétel az, hogy a folyamat során nem kerülhet sor a NATO-val párhuzamos struktúrák kialakítására (duplikációra). A harmadik feltétel pedig arra összpontosított,
hogy
a
közös
európai
biztonságpolitika
létrehozása
nem
diszkriminálhatja azokat az európai NATO tagokat, amelyek egyben nem tagjai az Európai Uniónak is (ebben az esetben Törökországra, Magyarországra, Lengyelországra, Csehországra
és
Norvégiára
kell
gondolni,
azonban
a
visegrádi
országok
valószínűsíthetően gyors EU-csatlakozása miatt itt elsősorban Ankaráról volt szó). Miután az európai országok egyetértettek az amerikaiak feltételeivel, az USA támogatásáról
biztosította
a
folyamatot.
A
valóban
hatékony
közös
európai
biztonságpolitika létrehozása az amerikaiaknak is jelentős segítség lehet, mert legalább Európában levehetné a terhek egy részét Washington válláról, legalábbis ami a válságkezelést illeti Európában (itt elsősorban a balkáni válsággócokról van szó, például a macedóniai akcióról). 2.3. Problémák, gondok, válságok A reális, hatékony európai biztonságpolitika létrehozása azonban a pozitív jelek ellenére nem ígérkezik könnyűnek. A problémák közül a legjelentősebbek a folyamattal szemben hangoztatott nagyon komoly török fenntartások, Európa és Észak-Amerika közötti katonai szakadék, amely egyre mélyül, továbbá a rendkívül alacsony európai katonai 24
költségvetések. A török kifogások Törökország az irányú félelmeiből erednek, hogy egy hatékony európai biztonságpolitika létrehozása marginalizálhatja Törökország jelenleg igen
komoly
befolyását
a
biztonságpolitikai
kérdésekre.
Törökország
kései
csatlakozásával nem számíthat arra, hogy befolyásolni tudja ezt a folyamatot. Tehát Törökország mindent elkövet annak érdekében, hogy akadályozza az olyan lépések megvalósulását, amely ellenkezne érdekeivel. A leghatékonyabb ellenszere, hogy NATO tagként blokkolja annak a döntésnek az elfogadását, amely lehetővé tenné, hogy a jövőben a NATO saját logisztikáját úgymond „kölcsön adja“ az EU-nak csak európai hadműveletek esetén. A megoldás az lehetne, hogy az EU megállapodást köt a törökökkel arról, hogy Ankarának speciális esetekben beleszólási joga lehetne az ő érdekeit is érintő kérdésekbe. Ennek megvalósulását viszont az EU-tag Görögország akadályozza, amely Törökország riválisának számít, és mint olyan, miden törököknek nyújtandó kedvezményt ellenez. A következő nagyon komoly probléma az európai hadseregek többsége és az USA hadereje közötti haditechnikai szakadék, amely egyre mélyül. Amennyiben nem történik gyors előrelépés ezen a téren, néhány év múlva előfordulhat, hogy az európai hadseregek nem lesznek képesek közös hadműveletekben részt venni az amerikai fegyveres erőkkel, a katonai képességekben meglévő szakadék („Capabilities Gap”) következtében. Ezzel szorosan összefüggnek az európai országok igen alacsony katonai költségvetései (kivétel Nagy-Britannia, Franciaország és Görögország). Jelenleg az európai hadseregek többsége egyszerűen képtelen arra, hogy jelentős mértékben részt vegyen egy olyan hadműveletben, amelyre az EU tervei irányulnak. Ezen viszont nem is igen lehet csodálkozni, ha figyelembe vesszük például olyan fontos európai országok katonai költségvetéseit, mint Olaszország vagy Németország – a nemzeti jövedelem 1,4 illetve 1,6 százaléka. Ennek megváltoztatására viszont népszerűtlen politikai döntéseket kellene meghozni, de jelenleg úgy látszik, az európai politikusok többségének fontosabb a soron következő választások megnyerése, mint országuk és Európa hosszú távú érdekei.
25
3. TÖRÖKORSZÁG 3.1. Törökország történelmi háttere5 Törökország Görögországgal, Bulgáriával, Grúziával, Örményországgal, Irakkal, Iránnal és Szíriával határos. Területének nagy része Ázsiához, kisebb része Európához tartozik. Domborzata rendkívül változatos: hegyek, fennsíkok, kiterjedt síkságok, gazdagon termő völgyek és több mint 8.000 km hosszú tengerpart díszíti az országot. Több meglévő iradalom alapján Törökország első lakosai valószínűleg a Földközi-tenger vidékéről i.e. 7500-ben érkeztek erre a területre, a birodalomépítés, kibővítés és hanyatlás időszakait megélve. Az első nagy civilizáció a Hettita birodalom volt, amely a nap istennőt és a vihar istenséget imádta. A hettiták Anatólia területét a középső bronzkortól (i.e. 1900-1600) uralták a területet, gyakran összeütközve a II. Nagy Ramszesz fáraó alatti Egyiptommal és elfoglalva Szíriát, de arra az időszakra, mikorra a görögök megtámadták Tróját 1250-ben, a hettita birodalom összeomlott. Valószínű, hogy a görög szigetekről és városállamokból érkező tengeri népek tömeges inváziója gyakorolt nyomást a hettitákra, és a kisebb királyságok serege (közöttük Hhrygians, Urartians és Lydians királyságok) biztosították a határvédelmet, amíg Cyrus, Perzsia császára (550530) be nem vonult Anatóliába keletről. A perzsákat Nagy Sándor verte ki, aki meghódította a teljes Közép-Keletet, Görögországtól kezdve Indiáig, 330 körül. Miután Nagy Sándor meghalt, a tábornokai összeverekedtek a prédán és a polgárháború általános volt, amíg a kelták létre nem hoztak egy fővárost Ankaránál 279-ben, többé-kevésbé együtt kormányozva a Seleucid, Pontic, Pergamum és Örmény királyságokkal. A római uralom relatív békét és gyarapodást eredményezett majdnem három évszázadon keresztül, tökéletes feltételeket teremtve a kereszténység terjedéséhez. Szent Pál bejárta Anatóliát, az igét terjesztve. Szent Jánosról úgy hiszik, hogy itt írta meg a 4. Evangéliumot Ephesus városban és Máriáról azt tartják, hogy itt vonult vissza egy közeli faluba. A Római Birodalom 250 után meggyengült, amíg Konstantin császár újra nem egyesítette
azt
324-ben.
Ő
felügyelte
az
új
főváros
felépítését,
amelyet
5
http://www.abagro.hu/index.php?op=orszagok_reszletes&id=23 alapján, letöltés 2006.04.23 18:12
26
Konstantinápolynak neveztek el. Juszticián (527-65) császár létrehozta Kelet-Rómát vagy Bizáncot, meghódítva Olaszországot, a Balkánt, Anatóliát és Észak-Afrikát, de öt évvel halála után, Mohamed megszületett Mekkában és így ez a terület lett a színhelye a történelem egyik legjelentősebb történetének. Hatvan évvel később Mohamed meghallotta Isten hangját, és 50 évvel Mekkából történő megszégyenítő menekülése után az iszlám seregek Konstantinápoly falait fenyegették (669-78), melyek mindent és mindenkit elűztek Mekkából, Perzsiából és Egyiptomból. Az iszlám dinasztiák, amelyek Mohamed után megváltoztatták Bizánc hatalmát és státuszát, de a XI. század török birodalmát vezető Nagy Seljuk császára volt az első, aki uralkodott a mostani Törökországon, Iránban és Irakban. A Seljuk birodalmat megrengették a Keresztes Háborúk és átgázoltak rajta a mongol seregek, de megtartotta a hatalmat, amíg fel nem tűntek a kegyetlen, ambiciózus Ottomán harcosok. Az Ottomán birodalom akkor jött létre, amikor a 13. század végén a szövetkező török harcosok megfutamították a mongolokat. 1453-ra a Győzelmes Mehmed szultán alatt harcoló ottománok elég erősek lettek ahhoz, hogy elfoglalják Konstantinápolyt. A Hatalmas Szulejmán szultán (1520-66) hozzálátott a birodalom felépítéséhez, megszépítve Konstantinápolyt, újra felépítve Jeruzsálemet és kiterjesztve a birodalmat Bécs kapujáig. A Szulejmánt követő szultánok nem voltak ilyen államférfiak és az Ottomán Szultánság hosszú hanyatlása elkezdődött 1585-ben. A XIX. századra a rossz uralkodás és a hanyatlás idézték elő az etnikai nacionalizmust. Az Ottomán Szultánság elnyomott népei ellenszegültek, gyakran az európai politikai hatalmak közvetlen támogatásával és segítségével. Elkeseredett harcok után 1832-ben létrejött a Görög Királyság; röviddel utána kivívták a függetlenségüket a szerbek, a bulgárok, a románok, az örmények és az arabok. Az európai hatalmak részt vettek a birodalom felosztásában, és miközben Törökországon belül kísérleteket tettek az ország felélesztésére, modernizálására és konszolidálására, az ország egy szerencsétlen döntéssel az I. Világháborúban Németország mellé állt. 1918-ban a győztes Szövetségesek feldarabolták az országot. Egy ottomán tábornok, Musztafa Kemal, elkezdte az ellenállás szervezését, bízva abban, hogy egy új kormánynak kell Törökország sorsát irányítania a török emberek számára. 27
Amikor Görögország bevonult Smyrna városba és elkezdett keletre előnyomulni, a törökök először megdöbbentek, de azután akcióba lendültek. A Függetlenségi Háború 1920-tól 1922-ig tartott, amelynek vége a keservesen kivívott török győzelem és a szultánság megszüntetése lett. Musztafa Kemal (Kemal Atatürk, a „törökök atyja”) átvette a megmaradó török társadalom teljes átalakításának feladatát. 1938-ra (Atatürk haláláig) elfogadták az alkotmányt, megszüntették a poligámiát és megtiltották a fezt, az ottomán
birodalom
maradványát.
Az
iszlám
megszűnt,
mint
állami
vallás,
Konstantinápoly Isztanbul nevet kapta és a nők jogosultak lettek a szavazásra és a parlamentben való bejutásra. Atatürk igazi hős lett Törökországban: emlékműve mindenhol látható és törvény van a megsértésével vagy megbecstelenítésével szemben. Atatürk utódjának, Ismet Inönünek, sikerült semlegesnek maradnia a II. Világháborúban, majd felügyelte Törökország átlépését egy igazi demokráciába. Az ellenzéki Demokrata Párt megnyerte a választásokat 1950-ben. 1960-ban és 1970-ben a szélsőséges Demokrata Pártot megdöntötték szemfüles katonatisztek, akik a kormány autokratikus módszerét alkotmányellenesnek tartották. 1980-ban a politikai csatározások és a polgári nyugtalanság az országot ellehetetlenítette. A bal- és jobboldali csoportok káoszt okoztak, melyeket egyfelől a szovjet blokk, másfelől a fanatikus muzulmánok támogattak. A központban a két főbb politikai párt olyan politikai harcot folytatott, hogy hónapokig nem tudták megválasztani a parlament elnökét. A hadsereg újból előlépett, amely általános megkönnyebbülést, de szigorú árellenőrzést és a civil jogok megsértését hozott. A katonai kormány vezetője, Kenan Evren tábornok, lemondott katonai posztjáról és Törökország új elnöke lett. Az 1983-as szabad választásokon Turgut Özal közép-jobb pártja került hatalomra és gazdasági fellendülést hozott, amely a 80-as évekig tartott. Özal hirtelen halála 1993-ban véget vetett az erőteljes, innovatív vezetésnek és visszatértek a bizonytalan évek: az évtized folyamán bizonytalan koalíciók jöttek létre a hiteltelen követők és a feltörekvő vallási csoportok között. 1998 elején a Török Alkotmánybíróság betiltotta az Iszlám Jóléti Pártot és a korábbi miniszterelnököt Necmettin Erbakant. A Jóléti Pártot azért alapították, hogy aláássa Törökország demokratikus berendezkedését, de ironikusan éppen ez a betiltás kérdőjelezi meg Törökország demokratikusságát. 28
Törökország EU-tagság körül vágyait tovább gyengítik a rossz emberi jogi helyzet, a korrupció, a gyenge gazdaság és a folytatódó kurd harcok. Törökország gyengén lakott keleti és délkeleti területei 6 millió kurdnak adnak otthont; 4 millió kurd máshol él országszerte, többé-kevésbé integrálódva a török társadalomba. A kurd szeparatizmus képezi Törökország legkényesebb problémáját. Törökország az asszimiláció politikáját követte az Ottomán Birodalom összeomlását követően: hivatalosan nincsenek Kurdok, csak hegyi törökök, és tiltott a kurd nyelv és a kurd élet más egyértelmű jelei. A kurd gerillák többször intéztek támadást Szíriából, Irakból és Iránból az 1980-as években, több ezer polgári személyt és katonát ölve meg. A törökök visszacsapása és sok ezer iraki kurd lemészárlása (az iraki fegyveres erők vegyi fegyvert használtak 1988-ban és az Öböl-háborúban 1991-ben) megkérdőjelezik a kurd kérdést országos (és nemzetközi) szinten. Törökország idegesen lazított a kurd nyelvvel és kultúrával kapcsolatos szigorán, de 1999 elején a kurd vezető, Abdullah Ocalan, elfogása után az ország politikai légköre újból feszültté vált. Ocalan csoportja, a PKK megkísérelte tönkre tenni a török gazdaságot. 3.2. A török gazdaság kialakulása Az I. világháború következményei Törökország a központi hatalmak oldalán belépett az I. világháborúba. 1918 őszén fegyverszünetet kért az Antanttól. Az 1918. október 30-i mudrosi fegyverszünet egyben az Oszmán Birodalom megszűnését is jelentette. 1920. augusztus 10-én az antanthatalmakkal aláírta a sevres-i békeszerződést, amelyben elfogadta az ország felosztásának tervét. 1921. márciusában Oroszországgal barátsági egyezményt kötöttek. Az antanthatalmak (a görög csapatok vereségének következményeként) a lausanne-i szerződésben lemondtak Törökország felosztásának tervéről és elismerték függetlenségét. Az Oszmán Birodalom felbomlása és az első világháború idején a török gazdaság fejletlen volt. A mezőgazdaság divatjamúlt termelési technikán és gyenge minőségű állatállományon alapult, az a kevés alapvető terméket, mint például a cukor és a liszt, termelő vállalat, pedig idegen kezekben volt. 29
Gazdaság a két világháború között6 A köztársaság megszületésekor (1923. október 29.) Törökország gazdasági alapjai gyengének bizonyultak, hiszen az Oszmán birodalom húzó iparágait aláásta a kapituláció. Az első világháború és a Függetlenségi háború (1919-22) is alaposan szétrombolta a török ipart. Az Oszmán birodalom területeinek elvesztése Anatóliát például elvágta a hagyományos piacoktól. A mezőgazdaság teljesítménye – a népesség nagy részének fő jövedelmi forrása – nagymértékben csökkent, amikor a földművesek háborúba mentek. A hazai keresletet még a búza, a törökök fő terménye sem tudta kielégíteni. Ráadásul a mészárlások, és a városok gazdasági életében domináns kisebbségek – görögök, örmények és zsidók – kivándorlása következtében a szakképzett munkások és vállalkozók száma jelentősen lecsökkent. Törökország gazdasága jelentős fellendülést mutatott, amint az ellenségeskedések csillapodtak. 1923-tól 1926-ig a termelékenység 87 százalékkal nőtt, mint ahogy a mezőgazdasági termelés is ismét elérte a háború előtti szintet. Az ipari és a szolgáltatási szektor 1923 és 1926 között évi 9 százalékos növekedést mutatott, de a részesedésük a gazdaságból még így is elég alacsony maradt az évtized végén. A 1930-as évekig a török gazdasági politika relatív liberális volt. A kormány jelentős összeget fektetett be a vasúti szektorba és más infrastrukturális területeken, de az 1927-es Gazdasági Ösztönzési Törvénnyel és más intézkedésekkel már a magán szférát ösztönözték. Sőt, az 1920-as évek alatt a török gazdaság egészen nyitott volt a nemzetközi piac számára. Az 1923-as Lausanne-i szerződésben bár elismerték a kapitulációt, Törökország 1929 augusztusáig mégsem tudott védelmi jellegű tarifákat bevezetni. Ennek eredménye képen, az árak alacsonyak maradtak, a török lírát lebegtették és konvertibilissé vált. A külföldi befektetők mind magán, mind állami vállalkozásokba fektettek, ezzel segítve a gazdasági fejlődés megkezdődését. 1930-ra a gazdasági válság következtében, a török mezőgazdasági export külső piacai összeomlottak, ami a nemzeti bevétel jelentős visszaesését okozta. Mivel az ország vezetői nem voltak megelégedve az ipar fejlődésével, más eszközök után néztek. A 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején a gazdasági és a politikai gondolkodók más módszert találtak a nemzeti gazdasági
6
Library of Congress Country Studies – Growth and Structure of the Economy alapján http://lcweb2.loc.gov/cgi-bin/query/r?frd/cstdy:@field(DOCID+tr0062) 2006.04.02 20:32
30
fejlődés beindításához. A kormány az 1930-as évek elején, az etatizmus doktrínájának megfogalmazása után lépett közbe a gazdasági fellendülés elősegítésére. 1931-ben a Republikánus Emberek Pártja (Cumhuriyet Halk Partisi - CHP) elfogadta hivatalos gazdasági stratégiájaként az etatizmust, Atatürk Hat Nyilának egyikét. A program szerint az egyéni vállalkozásnak meg kellett tartania alapvető szerepét a gazdaságban, de az aktív kormányi beavatkozás volt szükséges, hogy növeljék a nemzet jólétét, és az állam fejlődését. A CHP azt is kijelentette, hogy az etatizmus középút a kapitalizmus és a szocializmus között. A gyakorlatban az etatizmus az iparosítást hívatott elősegíteni öt éves tervek és állami vállalkozások létrehozásának eszközével. Az 1930-as évek alatt versenyképes védővámokat is bevezettek, amely által egy olyan import-helyettesítő iparosítási mintát hoztak létre, amely még hosszú évekig adta a török ipar alapját. A növekedés a gazdasági válság legrosszabb éveiben, 1935 és 1939 között évi 6 százalékra csökkent. A II. világháború következményei Törökország a II. világháború kitörésekor szerződéssel kötelezte el magát NagyBritanniának és Franciaországnak, bár tartózkodott minden következménnyel járó lépéstől. A hitleri ideológia térnyerésének első, sikeres szakaszában közeledni próbált Németországhoz, barátsági és megnemtámadási szerződést kötött a németekkel. A Szovjetunió elleni fasiszta támadás megindulásakor viszont deklarálta semlegességét. Ezzel szemben csaknem a háború egész időtartama alatt Németország nyersanyag szállítója maradt, a kapcsolatot csak 1944-ben szakította meg a szövetségesek követelésére. Törökország 1945 tavaszán formálisan hadat üzent Németországnak és Japánnak. 1947-ben elfogadta a Truman-elvet, 1948-tól rendszeresen részesült az amerikai gazdasági segélyben. 1950-ben az amerikaiak oldalán csapatokat küldött Koreába, 1952-ben belépett a NATO-ba, 1955-ben az USA sugallatára Irakkal, Iránnal és Pakisztánnal létrehozta a bagdadi paktumot7.
7
(1959-től CENTO) aláírása, USA inspirálta közel-keleti katonai szövetség
31
Importhelyettesítő gazdaságpolitika az 1960-70-es években 1950 után a török gazdaságot a válságok jellemezték. A legkomolyabb krízis az 1970-es évek végén lépett fel. Az ipari szektor vezérelte gyors növekedés, amelyet az export jelentős növekedése jellemezte, minden alkalommal a fizetési mérleg válságát okozta. A török líra leértékelése és a külföldi áruk utáni kereslet csökkentése céljából létrehozott megszorítási intézkedések az IMF (Nemzetközi Pénzügyi Alap) irányelveivel összhangban álltak. Ezek a megszorítások általánosságban az ország külső számláinak jelentős javulásához vezettek, amely lehetővé tette a külföldi hitelezők által Törökországnak adott kölcsönök redukálását. Bár a 1960-as és 1971-es katonai intervenciókat részben a gazdasági nehézségek okozták, mindkét eset után a török politikusok növelték a kormányzati kiadásokat, amely a gazdaság túlfűtöttségéhez vezetett. A
komoly
strukturális
államháztartási
hiánnyal
reformok
következményeként,
szenvedett,
amelyeket
Törökország
általában
külső
visszatérő forrásokból
finanszíroztak. Ez évtizedről évtizedre növelte az ország külső adósságágnak összegét, amely 1980-ra elérte 16,2 milliárd dollárt, avagy több mint egy negyedét az éves GDPnek (bruttó hazai termék). Ebben az évben a hiányt finanszírozó kiadások összege egyenlő volt a termékek és szolgáltatások exportjának 33 százalékával. A ’70-es évek végére a török gazdaságban a legsúlyosabb válság alakult ki az Oszmán birodalom összeomlása óta. A török kormány nem tudott elég hatásos irányelveket hozni, hogy felvegyék a versenyt az olaj világpiaci árának emelkedésének hatásával 1973-74ben, és az ennek eredményeképp keletkező hiányt rövid távú külföldi hitelekkel próbálták finanszírozni. 1979-re az infláció mértéke három számjegyre rúgott, 15 százalékos volt a munkanélküliség, az ipari ágazatok csak félig használták ki a kapacitásukat, a kormány, pedig még a külföldi hitelek kamatait sem volt képes kifizetni. Úgy tűnt, hogy Törökország csak úgy kerülheti el az újabb válságot, ha alapvető változtatásokat eszközöl a kormány import helyettesítő gazdaságpolitikájában. Sokan kételkedtek benne, hogy a török politikusok képesek meghozni a szükséges reformokat.
32
A ’80-as évek – a váltás8 1980 után a török gazdaságpolitikában éles váltás következett. Az etatizmus tanainak nagy részét visszautasították, amely még ennek ellenére is hatást gyakorolt a török gazdasági szemléletre. Annyira, hogy Atatürk kijelentette, hogy amint Törökország eléri a fejlődés kívánt szintjét, bizonyos állami vállalkozások ismét magánkézbe kerülhetnek. A 1980-as évek után létrejött gazdasági reformokat úgy is lehet tekinteni, mint az eredeti etatizmus tanának továbbfejlesztését. Sőt a kormány továbbra is használt olyan gazdaságpolitikai eszközöket, mint például az állami vállalatok támogatása és fejlesztési terveket, amelyek eredetileg az etatizmus korszakának jellemzője volt. 1980 januárjában a miniszterelnök Süleyman Demirel9 kormánya hozzálátott kivitelezni a hosszú távú reform programot, amelyet a miniszterelnök helyettes Turgut Özal hozott létre, hogy Törökországot az export vezérelte növekedés felé terelje. Az Özál stratégia szerint az import-helyettesítő politika helyett egy olyan gazdaságpolitikát kell alkalmazni, amely támogatja az importot finanszírozó exportot, amely által Törökország esélyt kaphatna, hogy maga mögött hagyja a II. világháború utáni időszakot, amelyet a gyors növekedés és a defláció váltakozó időszakai jellemeztek. A terv készítői azt remélték, hogy Törökországban hosszútávon a gazdaságot export orientált növekedést fogja jellemezni. A kormány a kitűzött célokat egy átfogó csomaggal kívánta megvalósítani, amelynek eszközei a török líra leértékelése, rugalmas átváltási arányok létrehozása, a pozitív reálkamatlábak fenntartása, a pénz és hitel kiadás szigorú ellenőrzése, az anyagi támogatás csökkentése, az állami vállalatok által megszabott árak felszabadítása, az adórendszer reformja és a külföldi befektetések bátorítása voltak. 1982 júliusában, amikor Özál elhagyta tisztségét, számos reformfolyamat megtorpant, de 1983 novemberében, amikor ismét miniszterelnök lett, sikerült kiterjeszteni a liberalizációs programot.
8
Library of Congress Country Studies – Turkey Growth and Structure of the Economy http://lcweb2.loc.gov/cgi-bin/query/r?frd/cstdy:@field(DOCID+tr0062) letöltés: 2006.04.02 20:32 9 Süleyman Demirel 1965-71, 1975-78 és 1979-80-ig volt miniszterelnök
33
A liberalizációs program által sikerült túljutni a fizetési mérleg krízisén. Ismét lehetőség nyílt, hogy Törökország a nemzetközi tőkepiacoktól kölcsönöket vegyen fel, vagyis újraélénkülő gazdasági növekedéshez vezetett. Az áru export az 1979-es 2,3 milliárd dollárról 8,3 milliárd dollárra nőtt 1985-re. Az import azonos időszakban - 4,8 milliárd dollárról 11,2 milliárd dollár - nem tartotta az iramot az export növekedésének ütemével, és csak apránként csökkentette a kereskedelmi hiányt, végül a deficit értéke 2,5 milliárd dollárnál stabilizálódott. A turisták számának növekedése és az iraki olajvezetékből származó bevételek is nagyban hozzájárultak a javuláshoz. A külföldi befektetés, amely az 1970-es években jelentéktelen volt, most növekedésnek indult, habár az 1980-as évek közepén is csekély maradt. Az állami szektor költségeinek csökkentése, amely a stabilizációs program magja volt, lelassította a gazdaságot a ‘70-es évek végén és a ‘80-as évek elején. A reál GNP 1,5 százalékkal esett vissza 1979-ben és 1,3 százalékkal 1980-ban. A gyártási és szolgáltatási szektor érezte meg leginkább a bevétel visszaesésének hatását, minthogy a gyártási szektor a teljes kapacitás 50 százalékát használatával működött. Ahogyan a külső fizetési kényszer csökkent, a gazdaság hirtelen újra életerőssé vált. 1981 és 85 között a GNP évente 3 százalékos növekedést mutatott, amelyet a gyártási szektor növekedése eredményezett. A munkások jövedelmének és tevékenységének ellenőrzése által az ipari szektor felszámolt a kihasználatlan ipari kapacitással és a teljesítményt 1981-1985 között évi 9,1 százalékkal növelte átlagban. A líra leértékelése is segítette Törökország versenyképességének növelését. Ennek eredményeképp a gyártók exportja átlagosan évente 45 százalékkal nőtt ebben az időszakban. A növekedés gyors üteme és a fizetési mérleg javulása nem volt elegendő a munkanélküliség és az infláció legyőzéséhez, amelyek komoly problémák maradtak továbbra is. A hivatalos munkanélküliségi ráta az 1979-es 15 százalékról 1980-ra 11 százalékra esett vissza, de részben a munkaerő gyors növekedése miatt 1985-ben már 34
ismét 13 százalék volt. Az infláció 1981-82-ben körülbelül 25 százalékra csökkent, de 1983-ban aztán ismét 30 százalék, 1984-ben több mint 40 százalék fölé emelkedett. Bár 1985 és 86-ban valamelyest ismét csökkent az infláció, így is a gazdasági politika elsőszámú problémája maradt. A nyolcvanas évek második felében – a belső kereslet gyors növekedésének illetve a gazdasági irányítás hibáinak következtében – felerősödtek az egyensúlyhiány jelei. A hiányosan végrehajtott szerkezeti reformok miatt a veszteséges állami vállalatok finanszírozása óriási összegeket emésztett fel, aminek következtében az államháztartás deficitje egyre nőtt (1986-ben 3.5%, míg 1990-ben már 8%). Az infláció ismét tartósan 50% fölé kerül, a gazdasági növekedés a nyolcvanas évek végére ugyanakkor látványosan lelassult. A gazdaság korábbi látszólag gyors növekedése ellenére az EK-hoz mért távolság ugyanakkor nemhogy csökkent volna, még nőtt is. 1976-ban 1011 dollárral a török GDP a 12 országra számított EK átlag (5142) 1/5-e, 1986-ban az 1142 dollárral az 10746 dolláros EK átlagnak már csak 1/10-e volt, alig több mint 1/3-a a sereghajtó Portugáliáénak. A ’90-es évek 10 Törökország hasznot húzott az Irán-Irak háborúból (1980-88) gazdaságilag. Mind Irán, mind Irak fő kereskedelmi partnerévé vált, és a török üzlet a kormány export hitelei által bátorítva mindkét felet kiszolgálta. Mivel Irak hozzáférése a Perzsa-öbölhöz korlátozódott, erősen Törökországtól függött nyersolajának kiviteli útvonala. Irak saját észak kirkuk-i olajmezőjéről látta el a két párhuzamos olajvezetéket, amely a török Ceyhan mediterrán tengeri kikötőjébe vezetett egy kissé északnyugatra Iskenderuntól. Az olajvezetékek kapacitása összesen napi 1,1 millió hordó volt. Törökország nemcsak hogy hazai szükségletének egy részét fedezte az olajvezetékekből, de rangos entrepot díjat is kapott. Néhány forrás szerint ez a díj mintegy 300 –500 millió dollárt tett ki. Törökország gazdaságát az 1991-es Perzsa-öböli háború lerombolta. Az Irakkal szemben felállított ENSZ embargó végett vetett a Ceylan olajvezetéken keresztül történő kőolaj
10
Library of Congress Country Studies – Turkey Growth and Structure of the Economy
35
exportnak, amelynek következtében az ország elesett az olajveszteségek díjától. Ráadásul a gazdasági veszteség akár 3 milliárd dollárra is rúghatott az Irakkal történő kereskedelem folytán. Szaúd-Arábia, Kuvait, és az Egyesült Arab Emírségek megpróbálták kompenzálni Törökországot a veszteségért, azonban a török gazdaság 1992-re ismét gyors növekedésnek indult. 1994-ben a török gazdaság ismét krízisbe került. A központi gazdasági intézkedések 1992-ben és 1993-ban a köztisztviselőknek magas fizetésemelést és az állami vállalatok támogatásának növelését ígérték, amely által a magán szektor hitelei elérték a GDP 17 százalékát 1993-ban. A magas kormány kiadások 6,4 százalékra emelték a hazai kereslet növekedési rátáját 1992-ben, és 7,6 százalékra 1993-ban. Ezzel szemben az inflációs ráta is emelkedett, 1993 közepén 73%on tetőzött az éves ráta. Az ennek eredményeképp létrejövő reálárfolyam emelkedés az import növekedését okozta és lelassította az export expanzióját. 1993-ra a kereskedelmi deficit 14 milliárd dollárra emelkedett. Törökország gazdasági helyzete az 1980-as évek közepén tetszést aratott a Wall Street-i hitelbíráló ügynökségek körében. 1992-93-ban a kormány ezeket a bírálatok arra használta, hogy fedezze a költségvetés hiányát. A nemzetközi adósság ebben az időszakban 7,5 milliárd dollárra rúgott. A tőkeáramlás segített kordában tartani a felértékelődött árfolyam. A piacgazdaságban a nagy mértékű kormány kölcsönöknek magasabb hazai kamatokat kellene eredményezni, és lehetőleg ki kellet szorítania az magán szektor kölcsöneit, ezzel együtt lassítania kellene a gazdasági növekedést. De a kormány külföldi eredetű kölcsönei csökkentették a hazai kamatlábakra gyakorolt nyomást, ezáltal ösztönözték a magán szektor hitelügyleteit a már így is túlfűtött gazdaságban. Ezen időszakban a kereskedelmi bankok kihasználva a könnyen szerezhető nyereséget, világbanki kamatokra vették fel a kölcsönöket, és a törökök magasabb kamatokkal hiteleztek anélkül, hogy tartaniuk kellett volna a valuta leértékelésétől. Ennek eredményeképpen Törökország külső adósága gyorsan növekedett. Csökkent a kormányba fektetett külső és belső bizalom, hogy képes a közelgő fizetési mérleg krízist megoldani, amely gazdasági nehézségekhez vezetett.
36
A tárgyalások Tansu Ciller11 miniszterelnök és a Központi Bank helytartója között aláásták a kormány iránti bizalmat. A miniszterelnök inkább ragaszkodott a pénzügyi hiány monetizálásán, hogy a kormány adósságának eszközeit adják el a Központi Banknak, minthogy beleegyezzen a Központi Bank javaslatába, miszerint növelni kell az állami szektor adósságát állami kötvények formájában. A Központi Bank helytartója 1993 augusztusában átadta az ügyet. 1994 januárjában nemzetközi hitel ügynökségek a befektetési fok alá értékelték Törökország adósságát. Akkor a Központi Bank második helytartója is lemondott. A gazdaságpolitika rendezetlensége iránt növekvő aggodalmat tükrözte a gazdaság gyorsított „dollarizációja”, ahogy a helyiek a hazai vagyont valuta alapú letétekbe helyezték, hogy megmentsék befektetéseiket. 1994 végére az összes letéti alap 50 százaléka már valuta letétek formájában létezett, az 1993-as 1 százalékhoz képest. A hitelbíráló ügynökségek értékelése és a bizalmatlanság a kormány által 1994-re kitűzött cél, hogy a GDP 14 százaléka lesz a hiány, maga után vonta a tőke nagymértékű kiáramlását és az árfolyam összeomlását. A kormánynak, muszáj volt beavatkoznia, el kellett adnia a valuta tartalékait, hogy megállítsa a török líra gyengülését. Ennek eredményeképpen a tartalékok 6,3 milliárdról (1993 vége) 3 milliárd dollárra csökkentek 1994 márciusára. Április végére, amikor a 1994 márciusi helyi választások után, a kormánynak muszáj volt bejelentenie a régóta szükséges megszorítási programot, a líra már 76 százalékkal kevesebbet ért, mint 1993 végén. 1 amerikai dollár 41000 török lírával volt egyenlő. A kormány által 1994. április 5-én bejelentett irányelvek csomagját, az igényelt, 1994 júliusától esedékes, 740 millió dolláros támogatási kedvezmény részeként az IMF-hez is benyújtották. Az irányelvek olyan intézkedéseket tartalmaztak, mint az állami szektor vállalatai által kiszabott államra vonatkozó árak drasztikus emelése, a költségvetés kiadásainak csökkentése, az adók emelésére tett ígéret, és az állami vállalkozások (SEE) gyors privatizációjára tett ígéret. Néhány megfigyelő megkérdőjelezte az irányelvek hihetőségét, mivel az adózásra vonatkozó intézkedések a bevétel GDP-hez viszonyított
11
Tansu Ciller (1993-1995) Törökország miniszterelnöke
37
4%-os növekedését eredményezték csupán, míg a kiadások csökkentése a GDP-hez viszonyítva 6%-ot tett ki. 1994 második negyedévében a kormánynak valójában sikerült, főleg a magasabb adóknak köszönhetően egy kis többletet teremtenie a költségvetésben, miután az első negyedévben a hiány mértéke egyenlő volt a GDP 17 százalékával. A kormány kiadásainak csökkentése, az üzleti bizalom hiánya és az ennek eredményeképp csökkenő gazdasági aktivitás mégis lecsökkentette az adóból származó bevételeket. Miután a gazdaság 1992-93-ban élénk növekedést mutatott, a pénzügyi válság 1994-ben a GDP 5 százalékos visszaesését eredményezte. A reálbérek nőttek 1994-ben: az átlag nominálbér 65 százalékkal nőtt, ami még így is 20 százalékkal a fogyasztói ár inflációja alatt maradt. Mindazonáltal az 1990-es évek közepére a növekedő állami adósság az államgazdasági kiadásainak gyorsabb csökkentését kívánta meg. Minthogy Törökországban magas volt az infláció, a munkanélküliség, és a munkahelyek bizonytalansága, az etatizmus ismét teret hódíthatott volna, de a ’90-es évek közepén nem volt olyan főbb ellenzéki párt, aki a gazdaság általános renacionalizálását hirdette volna. Gazdaság jellemzése ma12 2004-ben Törökország GDP-je 300,6 milliárd dollár volt, 8,9%-kal több mint 2003-ban. Az ország ezzel Európa kilencedik legnagyobb gazdaságává lépett elő. 2004-re a változatlan áron számított egy főre jutó GDP 4.187 USD-ra nőtt. A török növekedés gyorsabb, mint bármely más OECD országban. Az egy főre jutó nemzeti jövedelmek összehasonlításában viszont Törökország jócskán elmarad valamennyi EU-tagállam mögött. Az Európai Bizottság országjelentése a török gazdaságot „működő piacgazdaságnak” nyilvánította. Kedvezőek az inflációs adatok, 2005 november végén az előző 12 hónap átlagos kiskereskedelmi áremelkedése 8% alatti volt, amely így már elérte az év végére
12
http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/Europa/torokorszag/gaz dasagi.htm letöltés: 2006.04.02 20:12
38
várt értéket. A termelői árak indexe a vártnál nagyobb, de nem emelkedett veszélyes mértékben. A privatizáció 2005-ben felgyorsult. A kormány 2002 óta 21,2 milliárd dollár értékű állami vagyont magánosított, ebből 19 milliárdot 2005-ben. Miközben a török kormány az elért gazdasági mutatókat nagyon egészségesnek, a fejlődést fenntarthatónak ítéli, gazdasági kamarák és intézetek arra figyelmeztetnek, hogy a növekedés mesterséges, és elsősorban az import által indukált, a pénzügyi stabilitást pedig a spekulatív szándékkal érkező külföldi tőke biztosítja. Hiányolják a magas gazdasági növekedés mellett elvárható munkanélküliség csökkenést is. A fenntartható fejlődést elsődlegesen veszélyeztető tényező a folyó fizetési mérleg tervezettnél nagyobb hiánya. A hiányt elsősorban a külkereskedelem 18,5%-kal megnőtt mérleghiánya okozza. A líra túlértékeltsége, a magas energiahordozó árak és az aránytalanul növekvő belső fogyasztás az import értékét növelik. A turizmus első két havi nettó bevételei a hiányt kis mértékben kompenzálták: 15%-kal több turista érkezett az országba, mint egy évvel korábban.
Szintén
feszültségcsökkentő
a
portfolió
befektetések
lényegesen
megnövekedett értéke, de ez jellegénél fogva bizonytalanabb tényező, mivel bármikor kivonulhat az országból. A külföldi tőke megjelenését korlátozza az Alkotmánybíróság döntése, amely érvénytelenítette a külföldiek ingatlan szerzéséről szóló törvényt. Az IMF-fel új hitel-megállapodást írtak alá. A hitel folyósításának ugyanakkor akadálya, hogy a nemzetközi pénzintézet által elvárt törvénymódosítások (társadalombiztosítási törvény, banktörvény) a kormány késlekedése, illetve a köztársasági elnök vétója miatt mindmáig nem léptek érvénybe. 3.3. Törökország biztonságpolitikája Törökország biztonságpolitikáját két fontos tényező által befolyásot. Ez a két tényező a földrajz és saját régiójában a környező országokkal tartott régi, jól bevált kapcsolatok. Ezek a döntő tényezők teszik Törökországot biztonsági szempontból egyidejűleg kulcsfontosságúnak Európában, a Balkánon, Kaukázusban, Közép-Kelet Ázsiában a Földközi- és a Fekete- tenger területein. Szorosan kötődik Közép Ázsiához is, melyhez kulturális, történelmi és nyelvi szálak fűzik. 39
Külpolitikájának mottója „béke otthon, béke a világban” – melyet Kemal Atatürk a köztársaság megalapítója fogalmazott meg. 13 Ezen politikájának kulcsfontosságú eleme a partnerség és együttműködés. Más országokkal megteremteni és fentartani a baráti viszonyt. A konfliktusokat békés módon megoldani. A XX. Század elején arra törekedett, hogy a szomszédos államokkal barátságos viszonyt építsen ki. 1934-ben megalakítja Romániával, Jugoszláviával és Görögországgal a Balkán–paktumot, mely egy katonai és politikai szövetség. A paktum legfőbb célja volt, a nácizmus balkánon történő feltartoztatása. A békés egymás mellett élés jegyében hozták létre 1937-ben a Sadabad-paktumot Iránnal, Irakkal és Afganisztánnal. A második világháború után Törökország történelmi lépésre szánta el magát, fellépet a kommunizmus és a szovjet terjeszkedés ellen. Ezen politikája megkoronázásaként Törökország Görögországgal együtt 1952-ben vált a NATO tagjává. Görögország a török külpolitikában mindig fontos szerepet játszott. Kapcsolatukat jellemezte mind a szembenállás, mind pedig az együttműködés. A két ország közötti ellentét bár mélyen gyökerezik, mégis csak a XX. század második felében erősödött fel. A köztük elmérgesedett viszony a ciprusi kérdés megjelenésével vált elkerülhetetlenné. 1955-ben létrehozta a Bagdadi-paktumot Angliával, Iránnal. A patum fő célja az volt, hogy megnehezítsék a Szovjetunió közel- keleti befolyását. A törökök helyzete biztonságpolitikai szempontból egyáltalán nem mondható egyszerűnek, hiszen a közel-keleten vívott harcok miatt kulcsfontosságú az Amerikai Egyesült Államoknak is. Ami persze nem jelent előnyt Törökország számára az Európai
13
http://www.turkishembassy.org/index.php?option=com_content&task=view&id=159&Itemid=259 letötlés: 2006.04.19 20:45
40
Unióhoz való csatlakozásuk szempontjából, hiszen mint köztudott, Európa igyekszik magát elhatárolni az amerikai katonai politikájától és meghozni saját döntéseit.
41
4. AZ EURÓPAI UNIÓ POLITIKUSAINAK VÉLEMÉNYE TÖRÖKORSZÁG CSATLAKOZÁSÁRÓL 4.1. Törökország és az Európai Unió kapcsolata Törökország már 1959 júliusában beadta tagfelvételi kérelmét az EGK-hoz. Ennek eredménye, hogy Törökország az Európai Unió elődjével már 1963-ban társulási szerződést kötött. A társulási szerződés közelebb hozta a két oldalt egymás gazdasági és kereskedelmi tevékenységeihez. Az Ankarai szerződés főbb pontjai a vámuniót és a későbbi Európai Unióhoz való csatlakozás lehetőségét fektette írásos fomába. A társulási szerződés megkötésével Törökország az Egyesült Királyság után a második ország volt, amely kifejezte csatlakozási szándékát az EGK-hoz. Ez alig hat évvel később történt, mint ahogy aláírták a Római Szerződést. Angliának tíz évvel később 1973-ban már sikerült csatlakoznia a Közösséghez, viszont Törökországnak az elmúlz században nem sikerült eljutnia a tárgyalások megkezdéséhez, pedig az Ankarai szerződésben világosan lefektette mindkét fél a céljait. Az Ankarai szerződés a társulási kapcsolat három lépcsőjét határozta meg: 1. Előkészítő szakasz: célja a török gazdaság megerősítése az EK által nyújtott segítségekkel. Ez a szakasz legkevesebb 5, maximum 11 évig tartana. 2. Átmeneti szakasz: célja Törökország és a Közösség közötti vámunió fokozatos megvalósítása, kétoldalú és kiegyensúlyozott feltételek alapján. A mezőgazdasági termékek is a vámunió hatálya alá tartoznának. Az egyezmény célul tűzte ki még a munkaerő, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlását is. Az átmeneti szakasz 12 évig tartana. 3. Végső szakasz: célja a vámunióra alapozva a gazdaságpolitikák összehangolása, időhatár nélkül. Az egyezmény létrehozta a társulás szervezeti kereteit is. A legfőbb szerv a Társulási Tanács, amely a török kormány, illetve a másik részről az EK-országok kormányainak, az
42
Európai Tanácsnak és a Bizottságnak a képviselőiből áll. Ezekből jöttek létre a további intézmények: a Társulási Bizottság, a Vámkooperációs Bizottság és a Vegyes Parlamenti Bizottság. A társulási szerződés kilátásba helyezi egy későbbi csatlakozás lehetőségét. A 28. cikk kimondja, hogy amennyiben Törökország teljesíti a Római Szerződésben rögzített kötelezettségeket, a szerződő felek megvizsgálják Törökország teljes jogú tagságának a lehetőségét, ez azonban nem jelent egyértelmű felvételi kötelezettséget az EGK részéről. Az egyezményhez két jegyzőkönyvet csatoltak. Az első jegyzőkönyv négy török agrártermék (dohány, mazsola, füge, mogyoró) EGK-exportjára határozott meg évi kvótákat. A második jegyzőkönyv egy pénzügyi megállapodás volt, amely a török gazdaság fejlődésére irányult, és amelynek értelmében az EGK öt éven belül 175 millió ECU értékben nyújt hitelt Törökországnak. 1970 novemberében, az Ankarai szerződés kiegészítését írták alá Brüsszelben. Ez hozzásegítette Törökországot és az EGK-t, hogy szorosabbra fűzzék gazdasági kapcsolataikat egymással. A 70-es években mondhatni virágzott a két ország közötti kapcsolat. A két oldal kapcsolatai között a romlás az 1980-ban történt katonai puccs után következett be. Az 1983-as választások után a Törökországgal az EU kapcsolata úgy tünt, kezd helyreállni. Törökországgal az EU 1995-ben alakított ki vámuniót. 1999-ben pedig a Helsinki csúcson úgy határozott, hogy Törökország az Európai Unióhoz való csatlakozás tekintetében tagjelölt ország. Törökkország ezután kezdte refomprogramjai kidolgozását. A kormány 2001 márciusában el is fogadta a Török Nemzeti Programot, melynek feladata, hogy a 43
Törökországba életben lévő törvényeket az Európai Uniós törvényekkel hangolják össze és az EU számára is elfogadhatóbbá tegyék. A Török Nemzeti Program keretein belül először olyan refomokat hajtottak végre, amelyben az EU emberjogi törvényi kritériumainak felelnek meg. Ezután jött 2004-ben a halálbüntetés eltörlése, amely igen komoly lépésnek számítótt az Európai Unió szemében. Szinte elképzlehetettlennek tünt, hogy ebből a törvényükből a törökök valaha is engedni fognak. Ugyan ebben az évben még elkészül Törökországról az országjelentés is, mely kedvezően írja lesz az országban zajló feljődést így év végén a Bizottság kítűzi a csatlakozási tárgyalás végleges időpontját (2005. október 3.) 4.2. Gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok A két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok alakulása folyamatosan változóban volt. Az Európai Unió próbálta a kapcsolatot fenntartani Törökországgal. A török katonai puccsok alkamával viszont megromlott az országok közötti kapcsolat. Az Európai Unió ezzel kívánta kifejezni, hogy nem ért egyet az országban folyó politikai hatalomátvételekkel. A legnagyobb előretörést a két ország kereskedelmi kapcsolatai között a vámunió jelentette, amelyet 1995-ben hoztak létre. Jelenleg a Török piacon a legnagyobb neves cégek képviseltetik magukat. Napjainkra nemcsak a globalizáció jellemző, hanem a keleti irányba történő terjeszkedés is. Egyre több vállalat próbálja termékeit az újonnan csatlakozott országokban gyártani, illetve a még keletebbre eső, eddig piacilag kihasználatlan területeken értékesíteni. A törökországi gazdasági életben napjainkra jellemző pédául az autógyártás megjelenése. Egyre több autógyár telepíti ide üzemeit. A munkaerő olcsósága is közrejátszik abban, hogy a nemzetközi nagyvállalatok szívesen telepítik az országba gyáraikat. Törökország hozzájárulhat az Európai Unió gazdaságának növekedéséhez. A vámunió létrejötte után egyértelműen kirajzolódik, hogy az EU részesedése Törökország külkereskedelméből jelentős mértékben megnövekedett. 44
4-1. Táblázat: Törökország gazdaságának főbb mutatói 2000 2001 2002 2003 2004 Lakosság (millió fő)
67,8
68,6
69,7
70,8
71,9
A GDP értéke folyó áron (Mrd USD)
199,3
145,6
181,9
238,0
300,6
A GDP növekedése változatlan áron (előző év=100%)
106,1
90,6
107,8
104,9
108,9
Egy főre eső GDP változatlan áron (USD)
3136
2832
2639
3366
4187
Az infláció alakulása (előző év=100%)
139
168,5
129,7
118,4
109,3
Munkanélküliségi ráta (%)
6,6
8,5
10,6
10,3
10,0
27,3
31,3
35,1
47,3
63,0
102,8
114,6
112,0
134,8
132,8
54,0
41,4
50,8
69,3
97,3
132,7
76,7
122,8
136,4
140,1
- 9,8
3,4
-1,8
-6,8
-15,6
Az export értéke (Mrd USD) Az export változása (előző év=100%) Az import értéke (Mrd USD) Az import változása (előző év=100%) Folyó fizetési mérleg egyenlege (MRD USD) Közvetlen külföldi működő-tőke befektetések (MRD USD)
1,7
3,3
1,0
1,6
2,6*
Közvetlen működő-tőke kihelyezések külföldre (MRD USD)
0,9
0,5
0,2
0,5
0,9*
Az állami költségvetés egyenlege a GDP %-ában
- 10,6 - 16,3 - 14,3 - 11,2 - 5,2 Forrás: Magyar Külügyminisztérium; * Nem hivatalos adat
4-2. Táblázat: Törökország külkereskedelme az Európai Unióval (1993-1998) EU részesedése a török külkereskedelemből (%)
Európai Unió
Év 1993 Vámunió előtt
Vámunió után
Expot
Változás (%)
7 599
---
Import
Változás (%)
13 875
---
Export 49,5
Import 47,1
1994
8 635
13,6
10 915
-21,3
47,7
46,9
1995
11 078
28,3
16 861
54,5
51,2
47,2
1996
11 549
4,3
23 138
37,2
49,7
53,0
1997
12 248
6,1
24 870
7,5
46,6
51,2
1998
13 498
10,2
24 075
-3,2
50,0
52,4
Forrás: Undersecretariat of the Prime Ministry for Foreign Trade 4-3. Táblázat: Az EU és Törökország árukereskedelme, termékcsoport szerint (1998-2003) EU export Törökországba
Élelmiszer, ital és dohány Nyersanyag Vegyipari termékek Alap feldolgozóipar Gép, közlekedési eszközök elektromos gép közúti jármű Egyéb feldolgozóipar
1998 2,3 5,1 15 15,7 52,4 7,5 12,6 7,5
2003 1,6 6,3 19 16,4 48,4 6,6 15,3 7,1
Török export EU-ba 1998 12,7 4,3 2 23,9 19,2 4,5 2,8 37,4
2003 7,7 3,4 2 21,6 29,1 5 12,3 35,9
Egyéb 2 1,2 0,5 0,3 Forrás: Szigetvári Tamás: Az Európai Unió dilemmái a török csatlakozás kapcsán, 2004. 5. évfolyam, 4. szám, 50. oldal
45
4.3. Az EU országok hozzáállása a csatlakozáshoz Az Európai Unión belül nagyon megoszlanak a vélemények Törökország megítéléséről. A legtöbb EU tagállam hivatalosan támogatja a török tagságot, habár Törökországnak még bizonyítania kell a demokrácia melletti elkötelezettségét legalább egy évtizedig. Ellenben kiderült a lakosság körében történt felmérések során, hogy a legtöbb EU polgár valamilyen mértékben ellenzi a török tagságot. Különösen ellenzi a csatlakozást Németország, Franciaország és Ausztria. Németország Egyik nagy ellenzői a törökök csatlakozásának a németek. A Keresztény Demokrata Angela Merkel, 2005-ben a német választások idején, külpolitikai törekvéseinek felvázolásakor kijelentette, hogy nem támogatja Törökország felvételét az Európai Unióba. Angela Merkel, a CDU akkori kancellárjelöltje, arra tett javaslatot, hogy inkább együttműködési megállapodás szülessen az Európai Unió és Törökország között. Merkel, habár megválasztása után azt nyilatkozta, hogy Németország egyre szorosabb kapcsolatot kíván fenntartani Törökországgal, a 11 Európai vezetőnek címzett levelében arra hivatkozik, hogy Törökország felvétele „az Európai Unióba politikai, gazdasági és szociális túlterhelését jelentené, valamint veszélyeztetné az európai integrációs folyamatokat”.14 Helmut Kohl volt német kancellár szerint, ha felveszik Romániát, Bulgáriát és még néhány balkáni országot, akkor az Európai Unió eléri legnagyobb kiterjedését. További tagok felvétele ez után már csak negatív dolgokat eredményezhet. Valószínű, hogy Törökország sem tudná teljesíteni a teljes körű tagsághoz tartozó kívánalmakat. Kohl még annak ellenére sem támogatja Törökország csatlakozását, hogy fia felesége török. Szerinte ezzel „átvernék” a törököket is.
14
Conservatives Say No To Turkey Again: www.dwworld.de/popups/popup_printcontent/0,,1692114,00.html letöltés 2006.04.18 18:45
46
A közvélemény kutatások eredményei is hasonlót mutattak. A németek háromnegyede ellenzi a török tagságot. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen köztudott, hogy a németek nagy többsége többre tartja magát más országok nemezténél. A Németországban dolgozó török vendégmunkások pedig a támadások, rosszízű tréfák állandó céltáblái. Valószínűleg minden újabb csatlakozóval szemben voltak, vannak és lesznek fenntartásaik, függetlenül attól, hogy az országuk milyen kapcsolatban áll a csatlakozni kívánó féllel. A másik nagy német politikai párt, az SPD pedig egy modern Törökoszágot szeretne látni az Unióban. Gerhard Schröder támogatta a Törökországi csatlakozást. 2005-ben a választások előtt úgy gondolta, hogy ez hozzásegítheti ahhoz, hogy megnyerje a választásokat. Mindenki tisztában van vele, hogy Németországban nagyon sok török él. A választójoggal
rendelkező
törökök
rokonszenvének
elnyerése,
a
választások
megnyeréséhez vezető út. Mint később kiderült, ez mégsem bizonyult jó megérzésnek. A német külügyminiszter, Joschka Fischer, már többször is járt Törökországban, hogy az ottani kapcsolatokat elmélyítse. Nem titkolt célja volt ezeknek a látogatásoknak az is, hogy megpróbálja meggyőzni a törököket Ciprus görög részének elismeréséről. Ezzel meg is oldódna az egyik fontos probléma, ami miatt az EU visszakozik attól, hogy Törökországot felvegye. Itt jegyezném meg, hogy nem véletlenül, hiszen 1974 óta a törökök körülbelül 40 ezer katonát állomásoztat Cipruson és mintegy százezer polgárát telepítette át időközben a szigetre. Akárhogy is szépítjük, amíg a dolgok így állnak, Cipruson Törökország egy megszálló hatalom. A külügyminiszter tárgyalásai sikeresnek bizonyultak. A török külügyminiszter biztosította arról, hogy nemzetének hozzáállása sokat változott ezzel kapcsolatban is. Ettől függetlenül, 2004-ben mind Gerhard Schröder és Joschka Fischer is azon a véleményen volt, hogy a Törökországgal folytatott tárgyalások akár 10-15 évig is elhúzódhatnak.
Egyetértettek abban is, hogy Törökország EU tagsága az egyik
legnagyobb kihívás az EU számára a vasfüggöny lehullása óta.
47
Németország konzervatív pártjai, erőteljesen bírálták Gerhard Schröder, a volt kancellár törökpárti hozzáállását. A török csatlakozással szembeni német szkepticizmus azonban nem korlátozódik kizárólag a német politikai ellenzékre. A németek nagy többsége sem favorizálja a török csatlakozást. Egy felmérés szerint a lakosság körülbelül 62%-a ellenzi, míg csak 33%-a támogatja a felvételt. A németek ellenséges érzelmeinek hátterében valószínűleg a tömeges bevándorlástól való félelem húzódhat meg. Olyanokkal rémisztgették őket, hogy ha a törökök EU tagságát elfogadják, akár 4 millió török érkezne Németországba. Jelenleg 2,5 millió török, illetve török származású ember él Németországban. A történelem során már kiderült, hogy a német nem az a nemzet, amely könnyen együtt él másokkal. Persze ez a törökökre is ugyanúgy elmondható. Az állítólagos képtelenségük a beilleszkedésre az utóbbi időben sokszor került heves viták középpontjába, néhol a rasszizmussal határos mértékben. A németek egyébként nem hangoztatják harsányan, hogy ők ellene lennének Törökország csatlakozásának. Gondolom ez azért is lehet, mert sokuknak van török ismerőse. A német vezetők számára fontosabb a belpolitika egyensúlya, ezért nem fektetnek akkora hangsúlyt a csatlakozás külpolitkai előnyeire. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy biztonságpolitikai szempontból nem nagyon vizsgálják a csatlakozás tényét. Franciaország Franciaország rendelkezik az EU-ban a legnagyobb muzulmán kisebbséggel (7%). Ugyanakkor Franciaország ellenzi a török csatlakozást. A felmérésekből az derült ki, hogy a népességnek csak 20 %-a támogatja a törökök tagságát. Guillaume Parmentier, francia politológus szerint Törökország felső rétegei már évtizedek óta európaiak. A török demokráciai terjeszkedés érinti azonban az anatóliai földműveseket, akik a tradícióik, szokásaik, és kultórájuk szerint nem európaiak.
48
A tagországoknak nagyobb beleszólásuk kellene, hogy legyen a bővítési ügyekbe vélekedik a francia belügyminiszter, aki igen fontosnak tartja a jelölt országok „szuperfelkészültségét”. Nicolas Sarkozy 2006 februárjában tett nyilatkozata szerint egy „abszorpciós képességi” elv megerősítése arról biztosítaná az uniós polgárokat, hogy az EU bővítése nem valósulhat meg beleegyezésük nélkül. „A franciaországi és a hollandiai alkotmányos népszavazások csődje részben a határok nélküli Európával szembeni ellenkezésnek tudható be”15 - hangoztatta németországi látogatása során a francia miniszter. A jobboldali politikus elképzelése szerint a tagországok parlamentjei ellenőriznék az EUt minden alkalommal, amikor lezárnák a csatlakozási tárgyalások 35 fejezetének bármelyikét. Nicolas Sarkozy megjegyezte: a bővítési folyamat során az egyetértés elve hamis garancia, a gyakorlat szerint ugyanis egyetlen tagország sem kívánja vállalni annak ódiumát, hogy megakadályozza egy ország csatlakozását. A francia belügyminiszter a németországi Angela Merkel kancellár személyében élénk támogatóra talál Törökország csatlakozásának ellenzésében. A két politikust régi barátság köti össze, s Törökországgal kapcsolatos álláspontjuknak köszönhetően kapcsolatuk még szorosabbá vált. Ami talán a török csatlakozásra a továbbiakban nehezítő körülmény. Az UMP-n belül azonban ez a vélemény nem egyetemes: Jacques Chirac nem enged Törökország csatlakozásából. Chirac szerint nem Törökország iszlám vallásosságán kellene lennie a hangsúlynak, hanem azon, hogy a török csatlakozással Európa társadalmi szerkezete szélesebbé tehető és földrajzi elhelyezkedése kiszélesíthető. Chiracnak egy francia televíziós társaság műsorában tett kijelentésében már az elkeseredettség tükröződik: „Egyedül nem tudjuk megvédeni és érvényesíteni az érdekeinket! Csak közösen, egy egyesült Európán belül tehetjük meg mindezt. Ahhoz, hogy egyesüljünk,
15
http://www.stop.hu/showcikk.php?scid=1029878 letöltés: 2006.04.18 20:27
49
ahhoz Európát meg kell szerveznünk!”16. Chirac 2004-ben azt állította: mindent megtesz annak érdekében, hogy a törökök csatlakozhassanak az Európai Unióhoz. Előre láthatólag Franciaország népszavazást tart a a tárgyalások lezárása után. A franciák is inkább saját házuk táját őrzik rendületlenül, nem gondolva az esetleges külső viszályokra. Teljes mértékben megegyezik véleményük a németekkel. Pont annyira nacionalisták, mint amennyire keleti szomszédaik a németek. Ausztria Ausztria – Németország és Franciaország mellett – azt támogatja, hogy Törökországot részesítsék a különleges pratrenségi kapcsolatban, de ne lehessen az Európai Unió tagja. Az ausztriai vezetők foggal-körömmel harcolnak Törökország csatlakozása ellen. Wolfgang Schüssel kancellár 2004 decemberében illetve korábbi nyilatkozataiban a Törökországgal kapcsolatos tárgyalások nyitottsága mellett foglalt állást. Bár az osztrák kormánykoalíció tagjai nem tudtak közös megállapodásra jutni, ugyanakkor a kisebbik koalíciós párt (FPÖ) határozottan ellenzi Törökország csatlakozását az EU-ba.17 Az irányvonal mindenesetre egyértelmű, Törökország csatlakozását nem támogatja az osztrák vezetés. E mellett az osztrák közvélemény is ellene van: Európában az egyik legnagyobb arányban ellenzi Törökország teljes jogú tagként való csatlakozását az Európai Unióhoz. Felmérések itt azt mutatták ki, hogy a 15-24 év közötti fiatalok 75 %-a ellenzi a török tagságot. Az 55 évnél idősebbek pedit 82 %-a nem szeretné látni Törökországot az Unióban. Ilyen nagy számban történő elutasítás más Európai Uniós országban nincsen.
16
http://www.demokrata.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=622&Itemid=29 2006.04.18 20:34 17 http://hvg.hu/vilag/20041218ossznep.aspx, HVG, Össznépi népszavazást javasolt Schüssel letöltés 2006.04.18 19:45
50
Ausztria egyételműen a belpolitikai szempontokat értékeli többre és nyiltvan vallja, hogy a török csatlakozás ellen van. Az ország számára fontosabb volt a lakosság véleménye, mint a külpolitikai szempontjai. Felvállalva ezzel Németország és Franciaország titkolt véleményét is. A tárgyalásokat azonban Ausztria egyetértése mellett kezdték meg Törökországgal. Nagy-Britannia Nagy-Britannia lelkes támogatója Törökország EU-hoz való csatlakozásának. A brittek legfőképp külpolitikai szempontokat vesznek figyelembe, mivel más módon nem igen befolyásolja az életüket a török csatlakozás. A britteket véleményét nem befolyásolják azok a tényezők, melyet nagy mértékben hatnak Németországra és Franciaországra. Nagy-Britanniában nincsenek nagyszámú török bevándorlók, nem érdekli őket az iszlám sem. Mondhatni az angol-török kapcsolatok virágoznak, ezért Tony Blair az egyik, aki a törökök csatalakozása mellett érvel. Mivel nem él nagyszámú török bevándorló az országban, a máshol jelen levő sztereotípiák a britek számára nem léteznek. A törökök, akikkel ők találkoznak, fiatalok, okosak és jól képzettek. Számukra Törökország egy fiatal, sokat ígérő ország, amely Nagy-Britannia számára is nagy lehetőségeket sejthet. Fő céljuk egy olyan ország gazdasági és politikai stabilitásának létrehozása, amely geostratégiai szempontból ennyire jó helyen fekszik. Így álláspontjuk megegyezik az amerikai biztonsági és stratégiai állásponttal, amely Törökország szerepét egy stabil, nyugati értékrendet valló regionális hatalmi központként látja az egyik legproblémásabb földrajzi térségben. Ki lehet jelenteni azt a tényt, hogy Nagy-Britannia a török tagság leglelkessebb pártolója. Jack Staw külügyminiszter szerint Törökroszág az EU-ban a demokrácia és a modernizmus mintapéldánya lehetne, olyan muzulmán állam, amely kiváló példát mutat az arab világban. A török tagság megdöntené a „civilizációk harca” elméletet. 51
Olaszország Romano Prodi a török-olasz kapcsolatok kiépítésére és elmélyítésére törekszik. Az EU Bizottság elnökeként is kiállt már a török csatlakozás mellett. Elnökként gyakran tett látogatást Törökországban, hogy az EU-val mélyítsek a kapcsolatokat. 2004-ben Romano Prodi személyében először járt bizottsági elnök az országban, aki kijelentette: „Törökország közelebb van az EU-hoz, mint valaha.” Nyilatkozata nagy reményeket ébresztett a török politikusokban, de aggodalmat élesztett egyes európai országokban. A csatlakozás előfeltételéül szabták, hogy 2004 végére Törökországnak végre kell hajtania az EU által követelt politikai és emberi jogi reformokat. Ennek hatására a török kormány hozzákezdett a csatlakozáshoz szükséges törvények reformjához, elismerte a kurdok nyelvhasználatát a médiában, eltörölte a halálbüntetést. A ciprusi rendezés még hátra van, de ez nem feltétele a csatlakozásnak. Erdogan török kormányfő a nyomásgyakorlásért cserébe azt követelte, hogy a csatlakozási tárgyalások megkezdődjenek. Azt is felhozza Törökország csatlakozásának hozadékául, hogy ezzel az EU nagyobb befolyást szerezhetne a közel-keleten. A kormányzat hangsúlyozza az Olaszország és a Közel-Kelet közti történelmi kapcsolatokat, a török piac kínálta kereskedelmi lehetőségeket. A közvélemény azonban, ha nem is kifejezetten ellenséges, de kevésbé lelkes. A csatlakozást támogatók aránya 40 százalék alatt van. Görögország A legnagyobb talán az ellentét Görögország és Törökország között. A 70-es 80-as évekre komolyan elmérgesedett a viszony a két ország között a Ciprusi helyzet miatt. Mind Törökországnak, mind pedig Görögországnak a kapcsolatai a környező országokkal rendezettek. Viszont kettőjük közötti viszonyról ez nem mondható el. A 80-as évek elején folyamatosan vitába, érdekellentétbe és surlódásokba kerültek egymással.
52
A viszony annyira elmérgesedett a két oszrág között, hogy egy időre a külkapcsolataikat is megszakították egymással. Igyekeztek azonban elkerülni a viszony olyan mértékű kiélezését, amley a katonai összetűzés veszélyét is felidézhetné. A két állam közötti probléma legfőbb oka a földközi-tengeri vizek és Ciprus, valamint a légtér feletti szuveneritáshoz kapcsolódik. A törökök 1974. évi ciprusi partraszállása után feszült légkörben a kontinetális talapzat körül alakult ki komoly válság. Ebben a kérdésben sem a Nemzetközi Bíróság sem pedig a Biztonsági Tanács (akiket Görögország keresett fel, hogy segítsenek a megegyezésben) nem tudott dönteni. Törökország azt a jogot követelte magának, hogy feltárhassa és kiaknázhassa a Földközitenger térségében a görög szigetektől keletre fekvő talapzatot. 18 Görögország egyrészt ragaszkodott a kontinentális talapzat kincseihez, másrészt pedig attól tartott, hogy a török követelés valójában egy ürügy arra, hogy Törökország később kiterjessze szuverenitását a környező tengeri és légi térségre. Görögország 1981-tól, az Unióhoz történő csatlakozásuk óta azon dolgozott, hogy hátráltassa Törökország csatlakozásáról a tárgyalásokat. Néhány éve azonban a két ország közötti ellentét enyhülni látszik. Az 1999-es hatalmas földrengés óta megkezdődött a közeledés a két ország között, és számos kétoldalú megállapodás született. A jelenlegi állás szerint Törökország hajlandó elismerni a 2004 májusában az Európai Unióhoz csatlakozott Ciprusi Köztársaságot. Az elismerés a gyakorlatban azt jelenti, hogy Törökország aláírja azt a megállapodást, amely 1963-ban kötött EU-társulási szerződésének hatályát a tíz, idén májusban csatlakozott államra - köztük a Ciprusi Görög Köztársaságra - is kiterjeszti. Ennek hatására Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök 2005-ben azt nyilatkozta, hogy teljes mértékben támogatják Törökország csatlakozását az Európai Unióhoz és 18
E.:Földek közötti tenger: A mediterrán térség politikai, gazdasági és katonai viszonyairól, Zrínyi, 1983
53
mindent elkövetnek annak érdekében, hogy rendezzék a földközi-tengeri területekért folyt csatározásokat. Görögország kész Törökországgal együtt erőfeszítéseket tenni a térség békéjének megvalósításában. Spanyolország Spanyolország baráti viszonyt ápol a törökökkel. A Földközi-tenger partján elterülő országok között nagy az egyetértés. Valószínű, hogy mindannyian a gazdasági fellendülés reményében támogatják Törökország csatalkozását. A Spanyolországban végzett közvélemény kutatások szerint, a lakosság 33 százaléka ellenzi a törökök csatlakozását, de 42 százaléka mellette van, mint ahogyan a kormány is. Miguel Angel Moratinos külügyminiszter, tavaly, 2005 júniusában az alkotmány elvetésekor viszont a török tárgyalások elhalasztását javasolta. Ez meglepő fordulatnak bizonyult, a spanyol támogatás ismeretében. Skandináv országok A Skandináv országok területén is nagy az ellentét a csatlakozással kapcsolatban. Talán a dánok és a hollandok tartanak a legjobban a Törököktől, hiszen nekik személyes tapasztalatuk is van azzal kapcsolatban, hogy milyen az iszlám társadalom, amikor megsértik vallását és szokásait. Olyan, mint egy feldühödött oroszlán. A dánok már tapasztalhatták az „iszlám haragját”. Az egyik nagy port kavaró iszlám fenyegetés az egyik dán lapban megjelent karikatúrák miatt érte az országot, ezzel magával rántva az egész Európai Uniót. Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök lelkes támogatója volt Törökország csatlakozásának a közeltmúltban történtekig, aztán inkább a „speciális partnerséget” támogató országok politikusai közé állt. A hollandok Theo de Gogh filmrendező meggyilkolása után kezdtek el aggódni a török tagság ügyével kapcsolatban. Hollandia az az ország, ahol a muzulmán kisebbség aránya még magas Európán belül. 6 %-os muzulmán kissebbsége a második legnagyobb az EU-
54
ban Franciaország után. Ezért Hollandia aggódik a vallási és népvándorlási problémák miatt is. Svédországban is nagy az ellenállás a török tagsággal szemben az állampolgárok körében, de ez nem mondható el a politikusokról. A kormány gazdasági lehetőséget lát a török tagságban. Mindezektől eltekintve a skandináv országoknak más talapsztalata nem igen lehet a törökökkel, hiszen az országba bevándorlóként csak elvétve érkeznek hozzájuk. Persze kivétel ez alól Hollandia. 4.4. USA hozzáállása Törökország EU-csatlakozáshoz Az Amerikai Egyesült államoknak szuperhatalom révén több vetélytárssal is meg kell birkóznia, ezért ha biztonságpolitikai szempontból szeretnénk megközelítetni a Törökországhoz való viszonyát, szükséges végighaladnunk ezeken a tényezőkön. Először is Oroszország. Az USA hidegháborús ellenpólusa, a Szovjetunió, először gazdasági majd politikai értelemben is elveszítette szuperhatalmi pozícióját, így örököse, Oroszország egyedül katonai erejét tekintve maradt meg szuperhatalomnak. Azonban úgy tűnik, hogy ez mára már a hagyományos fegyveres erőkről sem mondható el, mint ahogy arra a csecsenföldi háború élesen rávilágított. Ezért Oroszország jelenleg csak nukleáris ütőerejét tekintve számít szuperhatalomnak. Azt a képességét, hogy irányítsa a világpolitikai eseményeket elveszítette, sőt jelentős befolyása is tulajdonképpen a szovjet utódállamokra szűkült. A trend egyértelműen lefelé mutat, ugyanakkor potenciálisan megvan még a lehetősége, hogy egyszer újra megerősödjön, hiszen területileg, a humánés természeti erőforrások tekintetében rendelkezik az ehhez szükséges feltételekkel. Ez azonban a közeljövőben elég valószínűtlen. A második kihívást Európa jelentheti. Európának meglenne minden feltétele ahhoz, hogy szuperhatalommá váljon, de ehhez egységes politikai akarat kellene, hogy vezesse. Az Európai Unió föderalista elmélyítésére, valamint a közös kül- és biztonságpolitika kialakítására irányuló erőfeszítések értelmezhetők úgy, hogy ezt az egységes politikai 55
akaratot hivatottak kialakítani. Európa utóbbi néhány évszázadának történelme és több fontos tagállam jelenlegi hozzáállása a föderalizmus gondolatához azonban ennek a szándéknak a sikerességét legalábbis kérdésessé teszik. Mindazonáltal ez a mostani kísérlet az egységes Európa megteremtésére hosszú idő óta a legígéretesebb. A harmadik vetélytárs az iszlám világ lehet. Hatalmas területi, emberi és természeti erőforrásokkal rendelkezik (bár vannak problémás területek, mint pl. a mezőgazdaság), de igazán erős csak egységben lehet. Ilyen egység a történelem során már létrejött. Utoljára Nasszer próbálta létrehozni az arab nacionalizmus ideológiájának segítségével. Ez akkor nem sikerült, de ma ezt az egyesítő ideológiát megteremtheti az iszlám fundamentalizmus, ami egyben átlépi a sokszor tapasztalható ellentétet az arab és nem arab muszlimok között is. Hosszú távon a térség demográfiai trendjei és a társadalmi egyenlőtlenségek határozottan kedveznek a fundamentalizmus erősödésének, de ebben a térségben a jövőt megjósolni mindig különösen nehéz volt. A negyedik kihívást Kína jelenti. Jelenleg még nem szuperhatalom, de minden feltétel adott ahhoz, hogy viszonylag rövid időn belül azzá váljon. Gazdasági erejének robbanásszerű növekedésével a trend egyértelműen és határozottan ez. A legtöbb elemző szerint, ha Kína fejlődése ilyen ütemben folytatódik, a XXI. század húszas éveire utolérheti az Egyesült Államokat. Ma még talán nem mindenki számára nyílvánvaló, de ez a legkomolyabb veszélyforrás Amerika világpolitikai vezető szerepére nézve. Törökország egyrészt az Egyesült Államoknak esetleg konkurenciát jelentő három régió (Európa, Oroszország, iszlám világ) között helyezkedik el, másrészt pedig napjaink és környékünk három legfontosabb válságzónájával is határos (Balkán, Kaukázus, KözelKelet), sőt valamennyire mindegyikben érdekelt is. Nem csoda hát, ha földrajzi fekvése és jelentős erőforrásai miatt a legtöbb elemző szerint Törökország jelenleg az USA után a NATO legfontosabb tagállama. Ebben a stratégiai pozícióban mindjárt érthető, hogy Törökországnak miért néznek el gyakorlatilag mindent, legyen szó akár a kurdok, akár az emberi jogok kérdéséről.
56
Fenekestül forgatná fel a világot, és alapjaiban veszélyeztetné az amerikai érdekeket, ha az az ország, amelyikből mindezeket a térségeket ellenőrizni lehet, szakítana a NATO-val és szembekerülne az euroatlanti érdekkörrel. Ezt az Egyesült Államok nem engedheti meg. Itt érdemes még kitérni két másik fontos tényezőre is. Egyrészt Törökország a bosnyákok és albánok, valamint a görögök révén érdekelt a Balkánon, ami – a délszláv háborúra és a hagyományosan rossz görög-török viszonyra tekintettel – Amerika felől nézve sok kockázatot és kiszámíthatatlanságot von maga után. Másrészt, ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy Törökország a NATO „főteste” felől szárazföldi úton csak Görögországon keresztül közelíthető meg, és Görögország maga sem rendelkezik szárazföldi kapcsolattal. Ennek a helyzetnek jelenleg ugyan még nincsenek hátrányos következményei, de egy más szituációban esetleg még lehetnek. Rendre a jövőben is szükség lesz, ha Amerika nem akar Törökország és a NATO zöme közötti területen az egység szempontjából súlyos veszélyeket hordozó konfliktust. Az USA számára Törökország stratégiailag fontos terület, számára kulcsfontosságú az ország helyzete. 4.5. Törökország hozzáállása a csatlakozáshoz A csatlakozási tárgyalások megkezdése előtti napon, a török parlamenten kívüli nacionalista párt komoly sztrájkot szervezett Ankarában a tárgyalások megkezdése ellen. A párt azt vallja, hogy Törökország inkább saját értékrendje szerint folytassa tovább, ahelyett, hogy európaivá válna. A lakosság viszont nagy számban a csatlalkozás mellett van. Ugyanazt remélik, mint minden leendő uniós tag, ahogy Magyaroszág is remélte a tagás előtt: ha az Európai Unióhoz fognak tartozni, növekszik az életszínvonal, több lesz a munkalehetőség nemcsak az Unióban, hanem az országban is, könnyebb lesz utazni és megnövekszik az oktatás színvonala is.
57
A
törökök
által
a
legbizalmatlanabbul
fogadott
kiegészítése
a
csatlakozási
megállapodásnak az volt, amely arra szólítja fel Törökországot, hogy fokozatosan azonosuljon az EU-nak és tagállamainak harmadik országokkal szembeni politikájával és nemzetközi szervezetekben képviselt álláspontjával (EU-tagországok e szervezetekben való tagságának kérdését is beleértve). Bár Törökország ezt úgy foghatta fel, hogy a kezét előre megkötnék például Ciprus NATO-tagságának kérdésében, Nicosia végül mindenkit biztosított arról, hogy nem kíván az észak-atlanti szövetség tagjává válni. Abdullah Gül a csatlakozási tárgyalások megnyitását követően reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió is nyerni fog a török tagsággal. „Törökország eltökélt a reformok folytatása mellett” – mondta a török diplomácia vezetője, aki szerint országa tíz év múlva más lesz, mint most és néhány ma létező aggodalom könnyedén oszlik el addigra. Gül ugyanakkor az EU-t is figyelmeztette, hogy neki is tartania kell a szavát. Elismerte, hogy nehézségek lesznek a tárgyalásokon, de véleménye szerint felül fognak kerekedni ezeken.19 Musztafa Demiralp szintén a csatlakozási tárgyaláson 2005 októberében kijelentette, hogy Törökországnak a teljes jogú tagság az egyetlen elfogadható tárgyalási cél és a néhány EU-tagállam által nyíltan vagy burkoltabban szorgalmazott alternatív tagságról vagy privilegizált partnerségről hallani sem akar. „Ha az EU korábbi döntését megváltoztatva a teljes tagságtól státuszt akar, akkor nem lesz tárgyalás” – szögezte le a diplomata.20 Demiralp szerint a török EU-csatlakozás az egész kontinens túlélése szempontjából fontos, amikor az a globalizáció hatásaival küzd. Véleménye szerint Európának szüksége van egy virágzó, gazdaságilag erős és modern Törökországra, amely javíthatja a kontinens biztonságát és erősebbé teheti az uniót, feltéve, hogy minden csatlakozási feltételt teljesít. A török nagykövet úgy vélte, hogy a török tagság akkor válhat igazán kulturális és vallási kérdéssé, ha az EU nem foglalkozna Törökország csatlakozási 19
http://www.meh.hu/szervezet/kormkommkozp/eukommunikacio/eualkotmany/eualkotmany2004 1014.hml letöltés 2006.04.25 15:45 20 http://www.meh.hu/szervezet/kormkommkozp/eukommunikacio/eualkotmany/eualkotmany2004 1014.hml letöltés 2006.04.25 15:45
58
kérdésével sőt elutasítaná azt. Az Európai Unió ugyanis szerinte olyan mindent egybefogó értékeket képvisel, amelyek a muzulmán országokban is alkalmazhatók. Éppen ezért hívta fel a felelős európai politikusok figyelmét arra, hogy jól gondolják meg, mit tesznek. Ha Törökország az EU-tagjává válna, a külvilág számára, de legfőképpen a közép-kelet országai felé meggyőzően demonstrálná, hogy nincs szó a civilizációk
szembenállásáról.
A
tagság
megtagadása
ugyanakkor
vallási
szembenálláshoz vezethetne, és új választóvonalakat hozna létre Európában. A török nagykövet úgy vélte, hogy még túl korai beszélni a tagságról és arról, hogy mennyi ideig tarthatnak a felvételi tárgyalások. Elismerte, hogy országának addig még alapos reformokon kell átesnie. „Racionálisnak kell lennünk. Ez egy lépésről-lépésre történő folyamat lesz. A tárgyalások létrehozzák majd a saját dinamikájukat. De az időt munkára fordítjuk majd, nem várakozásra” – hangsúlyozta.21 Musztafa Demiralp elmondta, hogy országa részben a legutóbbi bővítés tapasztalatai, részben pedig az EU nehéz gazdasági körülményei miatt nem vár jelentős pénzügyi támogatásra az Uniótól. „Természetesen anyagilag is szeretnénk profitálni a tagságból, de az Európával folytatott kereskedelem fontosabb a segélyeknél” – szögezte le. Cirpus csatlakozásával kapcsolatban viszont még mindig nem sikerül zöldágra vergődni a törökökkel. Habár sokszor ígéretet tettek Ciprus elismérésére, Törökország EUnagykövete úgy nyilatkozott legutóbb, hogy az Európai Unió súlyos hibát követett el, amikor annak ellenére engedte csatlakozni a Ciprusi Köztársaságot, hogy az észak-ciprusi török közösségtől eltérően nem hagyták jóvá a sziget újraegyesítésére vonatkozó ENSZ rendezési tervet. Ezzel véleménye szerint az EU saját elveivel került szembe, amelyek értelmében csak a szomszédaival rendezett viszonyt ápoló országok lehetnek az Unió tagjai. A török diplomata szerint országa csak egy, a tárgyalási folyamat eredményeként létrejövő közös ciprusi államot hajlandó elismerni, és nem igazán tud mit kezdeni az EU21
http://www.meh.hu/szervezet/kormkommkozp/eukommunikacio/eualkotmany/eualkotmany2004 1014.hml letöltés 2006.04.25 15:45
59
tagállamok nem régen elfogadott nyilatkozatával, amely a csatlakozási folyamat részeként (és nem a csatlakozás küszöbén) szólítja fel Ciprus diplomáciai elismerésére Törökországot. Törökország azt várja az EU-tól, hogy teljes erejével támogatni fogja a tárgyalási folyamat újraélesztésére irányuló erőfeszítéseket. Törökország, a nagykövet szavainak tanulsága szerint a török kikötők ciprusi hajók előtti megnyitásának ügyében sem hajlandó engedni álláspontjából, még akkor se, ha emiatt az Európai Unió nem nyitná meg az áruk szabad mozgásáról szóló tárgyalási fejezetet. Emlékezetes, hogy Brüsszel az EU-török vámuniós szerződés alapján követeli Törökországtól kikötői hozzáférhetővé tételét a ciprusi hajók számára. Musztafa Demiralp szerint ezt a problémát hiba kizárólag a vámunióra leszűkíteni, ehelyett a ciprusi rendezés kontextusába kellene helyezni. A diplomata felhívta a figyelmét az Európai Uniónak, hogy Ciprus ellenállása miatt a mai napig nem hajtotta végre azt a 2004. április 26-án kelt külügyminiszteri döntést, amely véget vetett Észak-Ciprus elszigeteltségének. A diplomata ezzel kapcsolatban emlékeztetett Abdullah Gül külügyminiszter tervére, amely szerint Törökország kész megnyitni kikötőit és repülőtereit a görög ciprusiak előtt, ha az EU megnyitja saját kikötőit az észak-ciprusi szállítások előtt, véget vetve ezáltal a török közösség hosszú nemzetközi elszigeteltségének. „Az erkölcs a mi oldalunkon van. És ahol az erkölcs a joggal ütközik, ott mi az előbbit részesítjük előnyben” – fűzte hozzá a török EUnagykövet.22 A törökök sem engednek az általuk kiszabott határból, ezért is nagy a valószínűsége annak, hogy a velük elkezdődött csatlakozási tárgyalások nem egyhamar térnek véget.
22
http://www.meh.hu/szervezet/kormkommkozp/eukommunikacio/eualkotmany/eualkotmany2004 1014.hml letöltés 2006.04.25 15:45
60
5. TÖRÖKORSZÁG CSATLAKOZÁSA MELLETT ÉS ELLEN SZÓLÓ ÉRVEK A török csatlakozási tárgyalások oly sok idő után, úgy tűnik végre kedvezően alakulnak. A 2005-ös év a törökök számára meghatározó volt. Október 3-án megkezdődtek az Európai Unióval az egyeztetések a csatlakozásukkal kapcsolatban. A tárgyalások megkezdése Törökország számára nagy segítséget és lendületet ad arra, hogy újabb reformokat vigyenek véghez. Sokszor ezek a reformok nem örvendenek nagy lelkesedének a lakosságon belül, de elengedhetetlenek, ha a török társadalom európai szinten akar élni. Persze néha nehéz eldönteni, hogy vajon Bulgária és Románia mennyivel európaibb, mint Törökország. 5.1. Törökország csatlakozása mellett szóló érvek Növekedés - Társadalmi okok Az EU Bizottság a jövendő fejlődéssel foglalkozó részlegének felmérései szerint, (melyet az ENSZ becsléseire alapozott), a világ népessége a jelenlegi 6 milliárdról 2010-re mintegy 6,9 milliárdra fog nőni. Mindez oda vezethet, hogy globális méretekben nézve – az ún. Harmadik Világ demográfiai robbanásai és Európa megtorpanása miatt – az EU jelenlegi tagállamainak lakossága a mostani 6,3 százalékról a világ népességének 5,6 százalékára fog csökkenni. Mindezek következtében a világ legnépesebb 20 államában az EU-tagok közül 2020-ra már csak Németország (szerény 19. helyen) fog szerepelni. 23 Ez a folyamat nemcsak az Európai Unió világgazdaságban elfoglalt helyét illetően jelenthet visszaszorulást, hanem biztonságpolitikai értelemben is átrendezi az erőviszonyokat. Míg Európában a 20 év alatti lakosság jelenleg is csak a népesség 25 százalékát alkotja, addig az ún. szegény országokban ez az arány eléri a 40 százalékot. A mediterrán tagállamokban az elkövetkező években a lakosság stagnálása, majd rohamos csökkenése várható, addig a velük szemben fekvő és fő bevándorlási potenciált jelentő országok (Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom) lakossága az elkövetkezendő 10 évben 32 millióval nő majd, és számában már meghaladja a Mediterrán terület északi részén fekvő
23
Scenarios Europe 2010. Európai Bizottság (1999)
61
tagállamokét. Önmagában Törökország lakosságának növekedése évtizedenként 10 milliós nagyságrendűre becsülhető. Az ENSZ népesedéssel foglalkozó egysége 2000-ben megvizsgálta a világ fejlettebb részének népesedési adatait, majd a kilencvenes évek közepének adatai alapján extrapolálta a lényeges pólusok 2050-re várható népesedési trendjeit a jelenlegi lakosságszám alapján, illetve a migrációs hatásokkal korrigálva. Ennek kapcsán különböző faktorokat érdemes egyidejűleg figyelembe venni: a lakosság növekedését illetve csökkenését általában, ezen belül a munkaképes korú (15 és 64 év közötti) személyek számát és arányát, valamint ezek arányát az efölötti idősebb nemzedékhez. Ennek vizsgálata folyamán egyértelművé válik, hogy a jelenlegi Európai Unió (de a tágabb Európa is) súlyos elöregedéssel néz szembe, akárcsak Japán vagy Korea. Ugyanakkor az egyik legnagyobb gazdasági versenytárs, az Egyesült Államok, a jelenlegi bevándorlási és természetes szaporodási trendjei alapján jóval egészségesebb képet fog mutatni.24 5-1. Táblázat: Várható népességváltozás az EU országaiban és Törökországban Ország Ausztria Belgium Bulgária Csehország Dánia Észtország Finnország Franciaország Németország Görögország Magyarország Olaszország Lettország Litvánia Luxemburg Lengyelország Portugália Románia Szlovákia Szlovénia
Lakosság ezer fő 2000 2050 8 211 7 094 10 161 8 918 8 225 5 673 10 244 7 829 5 293 4 793 1 396 927 5 176 4 898 58 020 59 883 82 220 73 303 10 645 8 233 10 036 7 488 57 298 41 197 2 357 1 628 3 670 2 967 431 430 38 765 36 256 9 875 8 137 22 327 16 419 5 387 4 836 1 986 1 487
Változás -1 117 -1 243 -2 552 -2 415 -500 -469 -278 1 863 -8 917 -2 412 -2 548 -16 101 -729 -703 -1 -2 509 -1 738 -5 908 -551 -499
% -14 -12 -31 -24 -9 -34 -5 3 -11 -23 -25 -28 -31 -19 0 -6 -18 -26 -10 -25
Lakosság 65év+ % 2000 2050 15 30 17 28 16 30 14 33 15 24 14 29 15 26 16 28 18 34 15 28 18 35 14 27 13 27 14 27 12 26 16 31 13 31 11 27 14 32
24
Becsey Zsolt: Az Európai Unió keleti bővítésének előnyei az Európai Unió számára, PHD értekezés, Budapest, 2001
62
Spanyolország Svédország Egyesült Királyság Írország
39 630 8 910 58 830 3 609
30 226 8 661 56 667 4 710
-9 404 -249 -2 163 1 101
-24 -3 -4 31
17 17 16 -
37 27 25 -
Törökország
65 311
103 656 38 345 59 Forrás: ENSZ Népesedési Részleg, [2000]
Törökország csatlakozása mellett szóló egyik érv, több tanulmány szerint a szabad munkaerő-áramlás távoli jövőbe képzelt megvalósulása. Ez esetben évi 225 ezer törökországi bevándorlóra lehet majd számítani. Európának viszont akár több millióra is szüksége lesz 10-15 év múlva. Európa lakossága folyamatosan öregszik, ezért sokat segítene a gazdasági helyzetén, ha a 70-80 milliós fiatal török fogyasztói táborral rendelkező dinamikusan fejlődő Törökországot tagjaként tarthatná számon. Az egyre fiatalodó török lakosok képesek lennének eltartani az Európai Unió többi országában lakó idősebb állampolgárokat, hiszen jelentős mértékben hozzá tudnának járulni, például a nyugdíjjak kifizetéséhez. Törökország stratégiai szempontból is fontos lehet Európának. Ha az Európai Unió világpolitikát formáló tényező akar lenni, számára nélkülözhetetlen eszköz az egyszerre európai, ázsiai és közel-keleti Törökország. Biztonság és stabilitás A NATO-n belül Törökországnak van a második legnagyobb hadserege. Mint NATO tag, megbízható és hatalmas katonai erővel rendelkezik, ami az Európai Unió számára nagy támogatást jelentene, akár egy esetleges háború kitörésénél, akár pedig abban a törekvésében, hogy megdöntse az Amerikai Egyesült Államok egyeduralkodó hatalmát a világ fölött. Az Európai Unió Törökországgal egy biztos hátteret tudna maga mögött. Az ország biztonságpolitikailag megbízható, a NATO megbecsült tagja: bár vannak belső konfliktusok a kisebbségekkel, ezek az elmúlt években csökkenőben vannak, és az uniós emberi jogokhoz való közeledéssel tovább csökkenthetők. Az ország szomszédaival jószomszédi viszonyt ápol annak ellenére, hogy azok világpolitikai szempontból komoly konfliktusforrásoknak tekinthetők.
63
Sokan úgy vélekednek, hogy Törökország megszilárdíthatja az Európai Unió közös Külés Biztonságpolitikáját. Mindenesetre az Unió hatákonyabb fellépését eredményezheti a krízishelyzetek megoldásában A török csatlakozásból eredő török-görög kapcsolatok javulása további stabilitást eredményezhet az ázsiai térségben. Az e térségbeli erősebb stabilitás és együttműködés további kereskedelmi, energetikai, gazdasági és környezeti lehetőségeket von maga után. Gazdaság Törökország növelheti az Unió gazdasági befolyását a világban. Továbbá export-orientált gazdaságával és gyorsan fejlődő információs társadalmával növelheti az európai belső piac méretét és versenyképességét. Törökország lakosságával komoly felvevőerőt jelentene az uniós piacnak. Bár Törökország GDP-je egyelőre egyötöde az európai uniós átlagnak, a török GDP növekedése meghaladja az elmúlt években a legtöbb tagállam növekedési ütemét. Az ország gazdasági fejlettsége és a felvevőpiac így hosszú távon jó befektetésnek ígérkezik minden Európai Uniós ország számára. A lehetőség az Uniós csatlakozásra illetve, az arra való felkészülés eddig is ösztönzően hatott a török gazdaságra. A 90-es években jellemző több számjegyű infláció egy számjegyűre csökkent, a GDP várható növekedése magasabb, mint az inflációs ráta, a külföldi működőtőke-befektetések nőttek a térségben. A kedvező gazdasági változások és a Bizottság 2004. októberi pozitív jelentése miatt a Világbank biztosította Törökország számára régóta halogatott készenlétihitel-keretét. Törökország gazdasági partneri jelentőségével kapcsolatban a jövőre nézve még pozitívabb képet kapunk. A 2003. évi árukereskedelmének összértéke meghaladja a 100 milliárd eurót és ez a szám növekvőben van.25 Így érthető, hogy az üzleti világ komoly érdeket lát a török csatlakozásban. Bár az ország súlyos külföldi eladósodottsága
25
Európai Tükör, 2004. Gordos-Ódor cikk, 113. oldal
64
óvatosságra int, a növekvő belső stabilitás, és pozitív gazdasági eredmények, valamint az uniós tagság ígérete nyomán a gazdasági lehetőségek fellendülőben lesznek. Törökország stratégiai helyzetű ország gazdasági szempontból is, hiszen tranzitútként szolgál a Kaszpi-tengerhez, Közép-Ázsiához, és a Közel-Kelethez, valamint az itt található földgáz- és kőolajvezetékekhez és késztermékfelvevő piacokhoz. Ezek szerepe a jövőben tovább fog növekedni. 5-2. Táblázat Az Európai Unió bővítéseinek hatása a GDP-re Területnövekedés EU15/EU25 EU25/EU27 EU27/EU27+TR
23,0%
Népességnövekedés
GDP növekedés
20,0%
GDP/fő változás
4,7%
Átlagos GDP/fő (EU15=100%)
-8,8%
91,2%
9,0%
6,0%
0,7%
-4,3%
87,4%
18,0%
15,0%
2,2%
-9,1%
79,4%
Forrás: Szigetvári Tamás: Az Európai Unió dillemái a török csatlakozás kapcsán, 2004. 5. évfolyam, 4. szám, 55. oldal
Politika A török tagság igen jelentős eszköz lehet az Unió számára politikai befolyásának növeléséhez.
Törökország
földrajzi
országokkal,
az
világgal,
Iszlám
elhelyezkedése, Oroszországgal
kapcsolata és
a
Ázsiával
szomszédos fenntartott
kapcsolatrendszere szilárd és erős hátteret képezhet az Unió számára a nemzetközi színtéren. A török tagság megerősítheti és még inkább alátámaszthatja az Uniót. Kulturális sokszínűség A török kultúra sokszínűsége már önmagában is csábítóvá teszi a török csatlakozást. Említésképpen vegyük a Magyarországon megmaradt török építészeti emlékeket és az egyedülálló fürdőkultúrát. A törökök hozták Európába a tulipánokat is. Sok kellemes meglepetést tartogat azonban maga Törökország is. A legfontosabb török város, Isztambul a világ egyetlen olyan települése, amely két kontinensen - Európában és Ázsiában - terül el. 2000 éven át három nagyhatalmú birodalom, a (kelet-)római, a bizánci és az oszmán birodalom fővárosa volt. Több mint
65
500 éves fedett piaca 64 utcát ölel fel, ahol több mint 4000 üzlet és 22 ezer bejárat található. Ez a város a végállomása az először 1883-ban útnak indult Orient Expressznek is. Mindezen dolgok tanuskodnak arról, hogy Európa kulturális életébe mennyire sokat hozna az ország. 5.2. Törökország csatlakozása ellen szóló érvek Vallás Az európai emberek számára sokszor rémisztő egy olyan ország csatlakozása, amely nem hasonló vallási meggyőződéssel bír, mint az övék. A legfőbb probléma abban rejlik, hogy nagyon sokan a terrorizmust az iszlámmal kötik össze. Pedig ez nem egy népre, országra, nemzetre vagy vallásra jellemző, hanem inkább emberek egy csoportja az, amely ezzel az eszközzel él érdekei érvényesítésében. Törökország 98%-ban muzulmán vallású ország, és mint ilyen, egyetlen lenne az Unióban. Ám ugyanakkor tudjuk, hogy az Európai Unió jelszava: „Egység a sokszínűségben”, és ha ezt alá kívánja támasztani, akkor a kulturális különbözőség nem lehet kifogás. Ezt az elvet támasztja alá az is, hogy az Európai Unió alkotmányából kihagyták a kereszténységre való utalást. Az iszlámtól való félelem viszont a terrortámadások hatására megerősödött az európaiakban. Habár nyilvánvaló, hogy nem minden muszlim terroroista, a média hatására az iszlám összekapcsolódott a terrorizmussal. Bár Törökország támogatja a terrorizmus elleni harcot, mégis nehéz az európai ember számára szétválasztani a két dolgot. Szegénység Törökországban a lakosság 20 százaléka a szegénységi küszöb alatt él és több mint feléről elmondható, hogy rossz körülmények között tölti mindennapjait. A hivatalos
66
adatok szerint viszont csak 15 millió26 a munkanélküliek száma Törökországban. Az országon belül a különböző területeknek különböző a fejletségi szintje, de a társadalom egészére is jellemző az óriási vagyoni eltérés. Az ország keleti- délkeleti részén nagy a szegénység és itt a legnagyobb a munkanélküliek száma is. Valószínű, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozása után még nagyobb mértékben nőnek a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek az országon belül. Törökországot legjobban a nagy regionális különbségekkel lehet jellemezni. Az ország nyugati része inkább a gazdaság, ipar és infrastruktúra tekintetében fejlett rész, míg a keleti régió igen elmaradott. A régiós különbségek társadalmi feszültségeket generálnak, illetve a regionális politika szempontjából is komoly problémákat okozhatnak. Törökország csatlakozás esetében az Európai Unió tíz legszegényebb tartománya Kelet Törökországban lenne, ami a jelenleg regionális támogatásban részesülő régiókat részlegesen megfosztaná az eddigi támogatásoktól, késleltetve azok felzárkózását az uniós átlaghoz. A kelet-törökországi régiók felzárkóztatása komoly anyagi terhekkel sújtaná az Uniót. 5-3. Táblázat: Regionális egyenlőtlenség Törökországban Népesség (millió)
GDP/fő török átlag 100%
Márvány-tengeri (Isztambul)
17,3
153%
Égei-tengeri Földközi-tengeri Fekete-tengeri Közép-Anatóliai Dél-Kelet Anatóliai
9 8,7 8,4 11,6 6,6
130% 94% 76% 97% 54%
Területi egységek
Kelet-Anatóliai 8,1 28% Forrás: Török Statisztikai Évkönyv, 2001
Népesség Abban az esetben, ha Törökország tagja lesz az Európai Uniónak, ő lesz annak a legnépesebb tagállama. Jelenleg népességének szám 71 millió, ám az elkövetkező 20 évben becslések szerint ez a szám 80-85 millióra fog nőni. Ennek következményeként a
26
2005. évi adat
67
döntéshozatal szavazatainak arányából kiindulva, a legjelentőssebb befolyással fog rendelkezni az Unióban. Az elmaradotságból következő esetleges migráció az, ami Európát aggasztja. Fél attól, hogy esetleg egy nagyobb méretű bevándorlási hullám kezdődne meg Törökországból. Hogy ezek a félelmek mennyire valósak, ez kérdéses, hiszen a mostani keleti bővítés kapcsán is nagy munkaerőhullámot vártak az előrejelzések, ami elmaradt. Valójában a munkaerő szabad áramlása főként egy tagország esetében még jobban szabályozható, mint egy külső ország esetében, így Törökországban is szabályozható lenne az Unióban munkát vállaló Törökországban érkezők száma. Emberi jogok Törökországban nagy probléma még a mai napon is a kisebbségek kérdése. Habár történtek próbálkozások, mégis az Európai Unió egyik fő ellenérvként hozza fel, ha a csatlakozásuk kerül elő. A Törökországban folyó kisebbségi ellentétekről több szervezet is felméréseket készített. A legrosszabb helyzetben a kurdok és az örmények vannak. Az uniós tagállamok egy része aggodalmát fejezte ki az emberi jogok megfelelő, az európai normákkal harmonizáló alkalmazásával kapcsolatban. Bár Törökország a koppenhágai kritériumok ezen pontját is teljesítette, időre lesz szüksége ahhoz, hogy ez valóban elterjedjen a köztudatban, és a mindennapi életben alkalmazhatóvá váljék. A törökök úgy tartották még pár évvel ez előtt is, hogy csak egy nemzet létezik az országukban, ez pedig a török. A kisebbségeket figyelmen kívül hagyták. Felmerült a kérdés azzal kapcsoladban is, hogy képesek lesznek-e változtatni ezen. Úgy tűnik, hogy igen. A kurdok helyzete folyamatosan javul, ezt jelképesen saját kisebbségi televíziós csatornával is szimbolizálták. Fontos hogy a kisebbségeket úgy kezeljék, hogy az embereknek és az Európai Uniós elvárásoknak is eleget tegyenek. Készült néhány elrenttentő felmérés az Amnesti
68
International által néhány éve. Ez a felmérés azt mutatta, hogy még pár évvel ezelőtt áldatlan állapotok voltak Törökországban. Az Amnesty International nemzetközi szervezet 2002. december 1-én jelentette meg részletes tanulmányát a Törökországban tapasztalható kínzás gyakorlatáról (Turkey: An end to torture and impunity is overdue)27, melyben megállapítja, hogy Törökországban „a kínzás továbbra is széles körben elterjedt és azt módszeresen alkalmazzák”. A jelentés szerint „Törökországban szinte mindenki kínzás áldozatává válhat. (...) kínzásra elsősorban a rendőrségi vagy csendőrségi fogva tartás első napjaiban kerül sor, amikor a fogva tartottaknak semmilyen kapcsolatuk nincs a külvilággal. A fogva tartottak szemét rutinszerűen bekötözik a kihallgatások alatt, esetenként a fogva tartás teljes időtartamára. Rendszeresen jelentések érkeznek a kínzás és embertelen bánásmód egyéb formáinak alkalmazásáról is, mint például súlyos verés, meztelenre vetkőztetés, szexuális erőszak és azzal való fenyegetés, halálos fenyegetés, egyéb pszichológiai kínzás, illetve az evéstől, ivástól, alvástól vagy a WC-használattól való megfosztás. Néhány fogva tartott elektrosokkot kap, felakasztják a karjánál fogva, lefröcskölik túlnyomás alatt levő hideg vízzel vagy a talpát ütik.” Az Amnesty International Törökországról szóló 2002-es éves országjelentése28 beszámol lelkiismereti okokból bebörtönzött személyekről: „Sokakat, köztük írókat, újságírókat, szakszervezeti aktivistákat, helyi és állami szintű politikusokat, vallási vezetőket és emberi jogi aktivistákat állítanak bíróság elé vagy börtönöznek be továbbra is a szólásszabadsághoz való joguk gyakorlása miatt (...)”. A jelentés megemlíti továbbá, hogy több tucat, az állambiztonsági erők által elkövetett politikai gyilkosságról is érkezett jelentés a vizsgált időszakban. Az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIDH, Fédération internationale des ligues des droits de l’homme) küldöttsége 2002. december 25. és 2003. január 6. között tartózkodott Törökországban azért, hogy az országban előforduló kínzás
27
http://web.amnesty.org/library/ENGEU440262002?open&of=ENG-TUR letöltés: 2006.04.02 18:35 28 http://web.amnesty.org/web/ar2002.nsf/eur/turkey!Open letöltés: 2006.04.02 18:35
69
gyakorlatáról gyűjtsön információkat, valamint vizsgálja a török kormányzat által az Európai Unióhoz való csatlakozási szándék szellemében hozott jogi reformok valós alkalmazását. A küldöttség által kiadott hivatalos nyilatkozat29 a következőkről számol be: „A rendőrség és a csendőrség által a letartóztatás és az őrizet során alkalmazott kínzás és rossz bánásmód gyakorisága távolról sem csökken, továbbra is elterjedt és rendszeres”. A jelentés külön felhívja a figyelmet a „szofisztikáltabb” kínzási módszerek alkalmazására, melyek nyomait csak speciális és ritkán elérhető orvosi vizsgálatok tudják feltárni. A szöveg egyértelműen fogalmaz a kínzás általános veszélyével kapcsolatban: „A politikai, akárcsak a nem-politikai okból fogva tartottak, nők, férfiak és kiskorúak egyaránt a kínzás áldozatai az országban”. A FIDH szerint a fogva tartás körülményei egyéb tekintetben is messze elmaradnak az európai normáktól: „A fogdák továbbra is aggasztóan el vannak vágva a külvilágtól. Az ügyvédek és emberi jogvédők nem létesíthetnek kapcsolatot ügyfeleikkel, a büntetés-végrehajtó személyzet részéről pedig fenyegetéseket kell elszenvedniük”. Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának (US Department of State) 2003. március 31-én kiadott éves emberi jogi országjelentése30 is részletesen alátámasztja a fentiekben vázoltakat. A jelentés kimondja, hogy „Az alkotmány tiltása ellenére a rendfenntartó erők egyes tagjai továbbra is rendszeresen alkalmazzák a kínzást, a verést vagy a durva bánásmód egyéb formáit. (...) a kínzás továbbra is széles körben elterjedt (...)”. A kérdéses szöveg kitér ugyanakkor a megfelelő állami felelősségre vonás hiányára is: „A rendfenntartó erők tagjaival szemben kínzás vagy a rossz bánásmód más formái miatt indított nyomozás, bűnvádi eljárás, illetve megbüntetésük ritka volt, a megvádolt tisztségviselők az eljárás során – mely évekig tarthat – továbbra is posztjukon maradtak. Jogi, adminisztratív és bürokratikus akadályok megakadályozták a vád alá helyezést és hozzájárultak a kínzás miatt kiszabott ítéletek alacsony számához. (...) A kínzás hazai és nemzetközi tilalmának alkalmazása kudarcba fulladt, ami hozzájárult a hivatalos büntetlenség légkörének kialakulásához és elősegítette a rossz bánásmód alkalmazását a fogva tartottakkal szemben. Fogva tartottak állításai szerint az eljáró vádhatóság
29 30
http://www.fidh.org/communiq/2003/tr0901f.htm letöltés: 2006.04.18 http://www.state.gov/g/drl/rls/hrrpt/2002/18396.htm letöltés: 2006.04.19
70
figyelmen kívül hagyta a rossz bánásmódról beszámoló kijelentéseiket a kihallgatások során”. A Brit Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Igazgatóságának (UK Home Office Immigration and Naturalisation Directorate) 2002 novemberében publikált országjelentése31 részletesen tárgyalja a kurd kisebbség helyzetét Törökországban. A tanulmány megállapítja, hogy a kurdok nem válnak üldözés áldozatává Törökországban pusztán kurd származásuk miatt, ugyanakkor megemlíti, hogy „azok a kurdok, akik nyilvánosan vagy politikai kontextusban hangsúlyozzák kurd identitásukat, zaklatás, rossz bánásmód vagy bűnvádi eljárás kockázatának teszik ki magukat”. A már előzőleg említett FIDH-jelentés megjegyzi a kínzás elterjedt gyakorlatának elemzése kapcsán, hogy „Az etnikai kisebbségek, különösen a romák és a kurdok helyzete különösen aggasztó” ebben a tekintetben. Az Európa Tanács keretében működő Európai Rasszizmus- és Intoleranciaellenes Bizottság (ECRI, European Commission against Racism and Intolerance) 2001. július 3án publikált jelentésében32 „aggodalmát fejezi ki néhány politikus lekicsinylő és rasszista uszító beszédeivel kapcsolatban, melyek az örmény közösség ellen irányulnak”. A Kanadai Bevándorlási és Menekültügyi Bizottság egy 2000. május 19-én kiadott szakvéleményében33 – a Brit Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Igazgatóságára hivatkozva – megemlíti, hogy az örmény pátriárka beszámolt örmény templomok zaklatásáról Isztambulban. Az biztos, hogy amíg a kisebbségekkel való bánásmódon Törökország nem változtat, addig semmi esélye a csatlakozásra.
31
http://194.203.40.90/default.asp?Pageld=196 letöltés: 2006.04.19 20:03 http://www.coe.int/T/E/human_rights/Ecri/1-ECRI/2-Country-bycountry_approach/Turkey/Turkey_CBC_2.asp#P174_23165 letöltés: 2006.04.19 20:15 33 http://www.cisr.gc.ca/cgi-bin/foliocgi.exe/refinfo_f/query=turkey+armenian+/doc/{@14240 letöltés: 2006.04.19 20:40 32
71
Ciprus Végül pedig nagyon fontos megemlíteni, hogy Törökország továbbra sem hajlandó elismerni a Ciprusi Köztársaságot. Amely ellentmondásos azzal a ténnyel, hogy kiterjesztette a vámuniót mind a 25 EU-tagra, melyeknek egyike, maga Ciprus. Ellentmondásos az is, hogy a görögöknek még azt ígérte hajlandó elismerni a Ciprusi Köztársaságot, majd a csatlakozási tárgyaláson ismét előkerült, mint probléma. Ciprusnak Törökország 1974 óta nagy probléma, amikor megszállás alá vették Ciprus északi részét. A törökök nem hajlandóak elismerni a Cipursi Köztársaságot. Ez az európai Unió számára is nagy probléma, hiszen Ciprus egyike a 25 tagállamának. Nehéz az együttműködés két országgal, akik nem tudnak megegyezni egymás közt.
72
6. MAGYARORSZÁG ÉS TÖRÖKORSZÁG KAPCSOLATA 6.1. Magyar-török gazdasági kapcsolatok34 A kapcsolatok meghatározó eleme a kétoldalú áruforgalom. A 2001. évi török gazdasági válság óta mind kivitelünk, mind behozatalunk jelentősen növekedett. A külkereskedelmi forgalom 2004-ben jelentősen növekedett. A KSH országonkénti külkereskedelmi statisztikája alapján 2004-ben kivitelünk értéke 408,9 M euró, behozatalunké pedig 283,7 M euró volt. A forgalom 2005. első nyolc hónapjában markánsan megnőtt, exportunk 439,3 M euró, importunk 209,6 M euró. Jelentős a magyar külkereskedelmi aktívum. Az exportunkban a gépek, gépi berendezések súlya a legnagyobb és a növekedés is itt a legintenzívebb. Fontos a feldolgozott termékek szerepe is. Az első árucsoportban az elektronikai termékeket (rádió, televízió és alkatrészek) és az autógyártást, a másodikban a vegyipari termékeket lehet kiemelni. Behozatalunkban a feldolgozott termékek (textilés más könnyűipari áruk) aránya a legnagyobb, de jelentős a gépek, gépi berendezések (televízió, autóipar) súlya is. A kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését vámon kívüli akadályok és egyéb problémák akadályozzák, mint például: mezőgazdasági importengedélyek késedelmes kiadása; használt termékek beviteli tilalma magyar termelő beruházást akadályozhat; hivatalos élelmiszer-egészségügyi igazolás kérése indokolatlan esetekben; adatvédelmi hiányosság ipari termékek, különösen gyógyszerek bevitele esetén; import versenyt gátló beviteli előírások szeszesitalokra; gazdasági ügyekben lassú a bírósági eljárás stb. Az 1994. november 12-én Ankarában aláírt magyar-török kereskedelmi megállapodást és az 1997. január 8.-án Budapesten aláírt magyar-török szabadkereskedelmi megállapodást EU-taggá válásunk kapcsán 2004. május 1-jével megszüntettük. Az uniós hatáskörbe tartozó kereskedelempolitikai kérdéseket, ezt követően az EU és Törökország között érvényben lévő, 1963. szeptember 12-én Ankarában aláírt vámuniós megállapodás (Agreement establishing an Association between the European Economic Commmunity
34
http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/Europa/torokorszag/gaz dasagi.htm letöltés: 2006.04.19 18:50
73
and Turkey), illetve az Európai Tanácsnak a Vámunió bevezetéséről szóló 1995. december 22-i, 1/95 számú határozata szabályozza. Az eddigi magyarországi török beruházások összege mintegy 50 millió USD. A 250-300 török befektetés többsége minimális tőkével a szolgáltatások területén jött létre. Ez volt a jellemző a 2004-es évre is. A török cégek tucatnyi közepes méretű (százezer és 2 millió USD közötti) befektetése a vegyiparban, logisztikában, gépkocsi-alkatrészgyártásban, építőanyag gyártásban, kereskedelemben és a bankszektorban valósult meg. A törökországi magyar befektetések elhanyagolhatóak. A szolgáltatások területén a 2003-as évhez képest nem érzékelhető számottevő változás. Török utazók 2004-ben 50 ezer vendégéjszakát töltöttek el magyarországi kereskedelmi szálláshelyen. A török tranzitforgalom továbbra is többszöröse a turistának, de ez bevételt inkább csak az autópálya díjaknál jelent. 2004-ben 50 ezer magyar turista utazott Törökországba. A szállítmányozásban megmaradt a török cégek túlsúlya, a két ország közötti áruszállítás mintegy 80 %-át ők bonyolítják, a magyaroknak 20% marad. 6-1. Táblázat: A magyar-török áruforgalom alakulása áru-főcsoportonként (M EUR) Export
Import
Árufőcsoport 2003
2004
2003
2004
Élelmiszerek, ital
12,0
8,7
13,9
15,1
Nyersanyag
3,0
7,7
2,6
3,3
0
2,6
1,1
1,4
Feldolgozott termékek
95,6
127,4
111,6
138,2
Gépek, berendezések
147,2
262,5
64,4
125,7
Összesen
257,7
408,9
193,6
283,7
Energiahordozók
Forrás: KSH
74
6-2. Táblázat: A magyar-török áruforgalom alakulása 2005 első nyolc hónapjában (M EUR) Export Árufőcsoport
Import
2004 I-VIII hónap
2005 I-VIII hónap
2004 I-VIII hónap
2005 I-VIII. hónap
Élelmiszerek, ital
7,0
7,6
8,2
14,0
Nyersanyag
5,8
23,4
1,7
2,3
Energiahordozók
1,7
2,2
1,1
1,0
Feldolgozott termékek
79,0
125,4
84,0
98,7
Gépek, berendezések
151,3
280,7
70,4
93,6
Összesen
244,8
439,3
165,4
209,6 Forrás: KSH
6.2. Magyaroszág véleménye Törökország csatlakozásról Az újonnan csatlakozott országok számára az tűnik logikusnak, ha késleltetik egy következő ország felvételét az Európai Unióban. A támogatások elosztásakor biztos, hogy előnyösebb helyzetből indulnak a szegényebb országok. A legtöbb támogatást annak az országnak nyújtja az EU, amelyiknek nagyobb fejlődést kell elérnie. Törökország egy ilyen szegény ország. Valószínűleg mivel Magyarországnál jóval szegényebb, vagy legalább is vannak olyan részei, ahol még jelentős mértékben támogatni kell, ezért a támogatások jelentős részét is megkapná az Európai Uniótól. Ellentétben a logikus megközelítéssel az újonnan csatlakozó Lengyelországban és Magyarországon is nagyon magas a többi Európai Uniós országhoz képest Törökország csatlakozásának támogatottsága. A magyarok körében Törökország csatlakozásának támogatottsága 10 százalékponttal haladja meg az EU átlagát (41%), de a támogatók aránya 10 százalékpontot csökkent a 2005 tavaszán mért szinthez képest. Az uniós átlagnál nagyobb arányban gondolják a magyarok, hogy Törökország földrajzi és történelmi szempontból részben Európához tartozik, viszont nálunk alacsonyabb azok aránya, akik szerint az ország csatlakozása megerősítené a térség biztonságát. Az Európai Unió Magyarországi képviselete számára készül kutatás, melyet az Európai Bizottság Satjó és Kommunikációs Szolgálat Igazatósága kérésére és koordinálása alatt 75
zajlott, kiderül, hogy az uniós tagság 2004 májusi elnyerése, illetve 2004 tavasza és 2004 ősze között 9 százalékponttal csökkent Magyarországon azoknak az aránya, akik támogatják új tagállamok felvételét az unióba. Eközben több mint a duplájára emelkedett a magyarok között azoknak az aránya, akik ellenzik a további bővítést (21%). Mostanra a támogatók aránya kissé növekedett (63%-ról 66%-ra). Itthon az EU átlagánál 16 százalékponttal többen támogatják a további bővítést, és a magyar ellenzők aránya majdnem fele akkora, mint az EU tagállamaiban átlagosan (38%). Hazánk a támogatottság nagyságát tekintve a 25 tagállam között a 7. helyen áll. Az újabb államok belépését legnagyobb mértékben a 2004-ben csatlakozott középeurópai országok támogatják: a szlovéneket (79%) a lengyelek (76%), és a szlovákok (73%) követik. A magyar támogatók aránya az életkort figyelembe véve a 25-39, és a 41-54 évesek között a legmagasabb (egyaránt 68%). A férfiak között többen vannak (68%), akik támogatják az EU további bővítését, mint a nők között (64%). Az iskolai végzettséget tekintve a magasan képzettek között legnagyobb a bővítés mellett voksolók aránya (70%). Foglalkozás szerint a háztartásbeliek (77%), a menedzserek (75%), és a munkanélküliek (70%) vannak a bővítés mellett a legnagyobb arányban. A további országok csatlakozása ellen Magyarországon az életkort figyelembe véve az 55 évesek, vagy annál idősebbek (21%) foglaltak állást a legnagyobb arányban. Ugyancsak ellenzi a bővítést a menedzserek 22%-a, illetve a vállalkozók és az egyéb szellemi foglalkozásúak 21%-a. A magukat baloldalinak vallók 70%-a, a jobboldal híveinek pedig 58%-a támogatja az EU további kibővítését. A két táborban az újabb országok csatlakozását ellenzők aránya között kisebb a különbség (20%, illetve 27% veti el). Azok között, akik szerint Magyarország hasznára vált a csatlakozás, az új belépők támogatása 78%-os, de a válaszadók 57%-a még abban a csoportban is a bővítés mellett van, amely szerint hazánknak nem származott előnye a tagságból.
76
6-1. ábra: Az EU további bővítésének támogatottsága és a bővítés kívánatos mértéke
Az EU-nak nem kellene bővülnie
14% 25%
Az EU-nak bővülnie kellene, és be kellene fogadni az összes olyan országot, amely csatlakozni kíván
19% 23%
Az EU-nak bővülnie kellene, és csak bizonyos csatlakozni kívánó országokat kellene befogadnia
Nem tudja
Ellenzi
Magyarország
Támogatja
59% 42%
14% 12%
20% 38%
66% 50%
EU-25 0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70%
Forrás: Eurobarometer 63. 2005. 1, 2005. május-június
Korlátozná a magyarok többsége (59%) azoknak az országoknak a körét, amelyek beléphetnének az unióba. Csak a megkérdezettek 19%-a engedné, hogy az EU minden jelentkező államot fel is vegyen. Az unióban átlagosan kevesebben korlátoznák a további bővítést, viszont a magyarországinál többen vannak amellett, hogy minden országot be kell fogadni, amely be szeretne lépni. A magyarok több mint négyötöde – akárcsak az EU lakóinak döntő többsége – támogatná Svájc és Norvégia belépését az Európai Unióba, bár jelenleg egyik sem tervezi
77
csatlakozási tárgyalások indítását. Honfitársaink kétharmada Izland csatlakozását is támogatná. A kelet-európai tagjelölt, vagy csatlakozni kívánó országok közül a magyarok a horvátokat látnák legszívesebben az unión belül (73%). A horvát csatlakozás támogatóinak aránya Magyarországon 21 százalékponttal magasabb, mint az EU tagállamaiban átlagosan. Horvátországhoz képest a másik három ország csatlakozását sokkal kevesebben támogatják: az EU-hoz a jelenlegi tervek szerint 2007-ben csatlakozó Bulgária és Románia, illetve a csatlakozási tárgyalások megkezdésére váró Törökország csak minden második magyar megkérdezett szerint kívánatos. 6-2. ábra Egyes országok EU-csatlakozásának támogatottsága
Albánia Szerbia és Montenegró
35% 36%
Magyarország
Macedónia
38% 43%
Bosznia-Hercegovina
43% 42% 49% 45%
Ukrajna Törökország Románia Bulgária
EU-25
37% 40%
35%
51%
45%
55%
50%
67% 70%
Izland Horvátország Norvégia Svájc
59%
52%
73% 83% 78% 78%
87%
Forrás: Eurobarometer 63. 2005. 1, 2005. május-június
78
Törökország csatlakozásának támogatottsága Magyarországon jóval meghaladja az EU átlagát (51%, illetve 35%). Legkevésbé a macedónok (38%), a szerbiaiak és montenegróiak (37%), illetve az albánok (35%) belépését támogatják a magyarok. Érdekes eredményt hozott annak a vizsgálata, hogy a magyarországi régiók között hogyan változik a szomszédos országok csatlakozásának támogatottsága. A hazánktól délre fekvő Horvátország belépését leginkább az Észak-Dunántúlon és az ÉszakMagyarországon élők támogatják (80%, illetve 79%). A támogatók viszont épp a horvátmagyar határnál fekvő Dél-Dunántúlon vannak a legkevesebben (68%). Szerbia és Montenegró csatlakozását a dél-dunántúliak kevésbé támogatják, mint a dél-alföldiek (34%, illetve 45%). Ukrajna esetleges belépését ezzel szemben a szomszédos ÉszakMagyarországon és Észak-Alföldön a többség szívesen látná (73%, és 57% mondta ezt). A tőlünk keletre fekvő Románia belépését legkevésbé a közép-magyarországiak (47%), és a nyugat-dunántúliak (45%) támogatják (utóbbi régióban, az országban egyedüliként, az ellenzők aránya nagyobb) Míg az EU lakóinak csupán 35%-a támogatja Törökország belépését az unióba, a magyar lakosság 51%-a szívesen látná a törököket az EU-ban. A magyarok háromnegyede szerint Törökország földrajzilag, és történelmileg is Európához tartozik, és a többség inkább úgy gondolja, hogy a török csatlakozás növelné a térség biztonságát. E három kérdésben az EU lakói között jobban megoszlanak a vélemények: az unióban például a többség szerint Törökország belépése nem erősítené a térség biztonságát. 6-3. Táblázat: Vélemények Törökország EU-csatlakozásáról Magyarország EU-25 Egyetért
Nem ért egyet
Egyetért
Nem ért egyet
Törökország földrajzi szempontból részben Európához tartozik
73%
20%
55%
33%
Törökország történelmileg részben Európához tartozik
75%
17%
42%
42%
Törökország EU-csatlakozása megerősítené a térségben a biztonságot
43%
42%
38%
45%
Törökország EU-csatlakozása elősegítené az európai és a muzulmán értékek kölcsönös megértését
53%
36%
41%
44%
Törökország és az EU tagállamai közötti kulturális különbségek túl nagyok ahhoz, hogy a csatlakozás létrejöhessen
48%
40%
54%
33%
79
Törökország csatlakozása elősegítené az elöregedő európai népesség megifjodását
24%
60%
29%
50%
Törökország csatlakozása azt a kockázatot hordozza, hogy megindulna a bevándorlás az EU fejlettebb országai felé
67%
24%
63%
23%
Ahhoz, hogy Törökország körülbelül tíz éven belül csatlakozhasson az EU-hoz, következetesen tiszteletben kellene tartania az emberi jogokat
87%
5%
84%
7%
Ahhoz, hogy Törökország körülbelül tíz éven belül csatlakozhasson az EU-hoz, jelentősen javítania kellene a gazdasági helyzetén
80%
7%
76%
10%
Forrás: Forrás: http://www.tns-global.hu/eurobarometer/EB_Nemzeti_Jelentes_2005tavasz.doc letöltés 2006 április 29
A török csatlakozás magyar megítélése azonban több szempontból is árnyaltabb. A nők álláspontja a kérdésben a férfiakénál kedvezőtlenebb, ez azt jelenti, hogy
48%-uk
támogatja Törökország EU-taggá válását, míg a férfiak között ez az arány 55%. Igen eltérőek a vélemények a foglalkozási csoportok között: a diákok 65%-a a török belépés mellett van, de ez az arány csak 43% a menedzserek, és 47% a vállalkozók között. A török csatlakozást az életkort tekintve legnagyobb arányban a legfiatalabbak (15-24 évesek) támogatják (59%). Figyelemre méltó tény, hogy a magukat politikailag bal- és jobboldalinak vallók azonos arányban támogatják a török csatlakozást (mindkét csoportban 50%). Az ellenzők tábora viszont a jobboldaliak között valamivel nagyobb, mint a baloldal hívei között (45%, illetve 41%). Bár a magyarok általában az uniós átlagnál kedvezőbben ítélik meg a török csatlakozást, annak feltételeiről szigorúbban vélekednek. A hazai válaszadók az EU átlagánál nagyobb arányban értenek egyet azzal, hogy a belépés előtt Törökországnak javítania kellene gazdasági teljesítményén (80% értett egyet ezzel az állítással), illetve tiszteletben kellene tartania az emberi jogokat (87% értett ezzel egyet). Uniós társaiknál szintén jobban tartanak a magyarok attól, hogy a csatlakozás után megindulhat a törökök bevándorlása a fejlettebb tagországokba (67% vélte így).
80
ÖSSZEGZÉS Törökkországgal 2005. október 3-án megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy Törökország már a finisben lenne. Épp ellenkezőleg: a nehez még csak most jön. A jelenlegi mérsékelten iszlámista kormányzat működése nyomán Törökország 10 éven belül hatalmas változásokat érhet el minden területen. A kormány új jogi refomokat vezetett be, a kisebbségekkel való bánásmód is jelentős mértékben javult az elmúlt évtizedben. Olyan jogi refomokat hajtottak végre, amelyek az Európai Uniós elvárásoknak is megfelelnek. Gyakran jelenik meg különféle sajtótermékekben, hogy az európaiak félnek Törökország csatlakozásától, tartanak egy muszlim ország közelségétől. Ezek a félelmek azonban inkább tudatlanssággal magyarázhatók, mint valós, racionális tényezőkkel. Az Európai Unió nem „keresztény klub”, mint ahogy az Európai Alkotmányba sem vették bele a kereszténységre való utalást. Egyértelmű, hogy csupán vallási szempontok alapján az Unió nem utasíthatja el Törökország csatlakozását. Továbbra is kérdés lehet azonban az – európai polgárként –, hogy vajon miért jó Európának, ha felvesz a soraiba egy olyan országot, amely közvetlen szomszédságban van a világháborús gócponjaival. Törökország statégialilag felbecsülhetetlen, mind az Európai Unió, mind pedig az USA számára. Ez a tény az, ami az Európai Uniót leginkább motiválja. Sikerülne egyfajta függetlenséget kivívnia, amit a NATO-n belül nem tehet meg, hiszen ott az USA diktál. Az övék a legnagyobb haderő és ezzel a legnagyobb befolyással is bírnak. Amerika viszont azt is megteszi, hogy a NATO alapelveivel nem egyező módon saját érdekeit helyezi előtérbe. Sajnos az Európai Unió az Egyesült Államokkal szemben nem képes érdekeit érvényesíteni, hiszen csak egyetlen katonai szövetséget tart fenn, abban pedig a hadereje nem jelentős a többi államéhoz képest. Törökország csatlakozása Európának katonai 81
stabilitást adna éppen a közel-keleti válságokkal szemben. Erősítené az Unió közös Külés Biztonságpolitikáját is. Ami azonban nagyon aggasztónak tünik az Európai Unió részéről, hogy jelenleg Németország a leggazdagabb ország az Unióban. Tulajdonképpen a németek tartják el az összes többi uniós országot. Törökország csatlakozásával a helyzetet a visszájára fordulna, hiszen a legszegényebb ország lenne a legnagyobb. Erre jelenleg az Unió még nincs felkészülve. A költségvetési rendet valamint a szervezeti felépítést is meg kell reformálni. A szavazási rendet is át kell gondolni, hiszen jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy a nagyobb, több lakossal rendelkező országok szavazata lehúzhatja a kisebb országok szavazatát. Ezért Törökország csatlakozásáig ezt a kérdést is rendezni kell. Az Uniónak mindeképpen érdeke Törökország csatlakozása, habár olyan terheket ró az Unióra, amelyek a jelenlegi költségvetés teljes átalakítását igénylik. Jelenleg már nem csak Törökországon múlik az, hogy csatlakozhasson, hanem nagy részben az Európai Unión. Ezen említett feltételek egyértelműen azt vetítik előre, hogy a csatlakozásra 2015-2020nál előbb biztosan nem kerülhet sor. Több ország azt is kijelentette, hogy előtte mindenképpen népszavazást fog tartani a törökök csatlakozásáról. A kutatás közben számomra egyre jobban világossá vált, hogy habár vonakodott az Unió attól, hogy Törökországgal megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat, mégis nagyobb szüksége van rá, mint a környező összes többi, újonnan csatlakozott országra. Jól tudjuk, hogy Törökországban vannak gondok a kisebbségi kérdésekben, Ciprus elismerésében, ám ezek mégsem olyan jelentőségűek, mint az, hogy mennyire járulhat hozzá Törökország az Európai Unió gazdasági és katonai növekedéséhez, erejéhez. Mely nemcsak nagyobb biztonságot ad az unió lakosainak, hanem magasabb életszínvonalat is biztosíthat a számukra.
82
VÉGKÖVETKEZTETÉSEK Dolgozatom sok kérdésre választ adott, illetve a kutatómunka során világossá tette számomra Törökország valódi viszonyát az Európai Unióval. A bevezetésben feltett fő kérdés, hogy az Európai Unió Törökország csatlakozásával vajon biztonságpolitikai szempontból nehéz helyzetbe kerülhet-e. Az Európai Unió, ha felvenné tagjai közé Törökországot, véleményem szerint nem tenné ki magát nagyobb veszélynek. Épp ellenkezőleg, biztos katonai hátteret kapna maga mögé. A török haderő nagysága biztosítaná keleti határainak védelmét. Egyelőre az Európai Unió NATO tagságával még ki van téve annak, hogy az amerikaiak érdekeit szolgálja, hiszen az USA hadereje a legnagyobb a szövetségben. Ők diktálják tehát a feltételeket is. Az Unió negyedik pillére, vagyis a kül- és biztonságpolitika intézménye sem tekint túl hosszú múltra vissza. Az Unió II. Világháború utáni törekvése, Európa biztonságának megteremtésére sokáig nem járt sikerrel. Évekkel később sikerült csak lefektetetni a közös kül- és biztonságpolitika alapjait. Törökország csatlakozásával az Unió viszont képes lenne létrehozni egy olyan szervezetet, mely csak és kizárólag Európa védelmére szolgálna. Egy haderőt mely csak és kizárólag Eruópa érdekeit képviselné a világban. Törökország kül- és biztonságpolitika területén, pedig törekszik arra, hogy békés úton rendezze az esetleges konfliktusokat. Ezzel az elvével teljes mértékben megfelel az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájának alapelveivel, ezért szükségtelen lenne a csatlakozás után lényegesen megváltoztatni azt. A ciprusi helyzet még kicsit aggasztó, de minden bizonnyal Törökország és Ciprus meg fogja találni egymás között a hangsúlyt. Legalább is Törökország kénytelen lesz megoldani ezt a problémát, ha az Európai Unióval továbbra is fenn szeretné tartani a jó viszonyt. A látszatból ítélve, a mai török vezetés hajlandó engedni, hiszen legfőbb céljuk, hogy elérjék minden téren az európai színvonalat. Arra a kérdésre, hogy az Európai Unió meg tudná-e őrizni a keresztény kultúrát illetve, hogy mennyire befolyásolhatja az iszlám ezt a katolikus hitet, nehéz választ adni. 83
Komolyabb mértékben sem a keresztény, sem az iszlám kultúrát nem lehet átalakítani. Inkább azt tartom elképzelhetőnek, hogy a két kultúra közeledhet egymáshoz. A mai multikulturális környezetben sokkal könnyebben képzelhető el a különböző népek közeledése. Európa már korábban is számos szokást vett át a törököktől. Nem kell messzire mennünk, hiszen itt Magyaroszágon is számtalan nyomát találjuk a törökök, sokszínű, érdekes és izgalmas kultúrájának. Véleményem szerint, ha a keresztény kultúrát nem tudták elnyomni és végleg eltörölni a mai Magyaroszág területén, melynek a XVI. század végén vetettek véget a nyugati nagyhatalmak, akkor egész Európa hitvallását sem fogják megváltoztatni.
84
FÜGGELÉKEK 1 sz. függelék: Törökország térképe
85
MELLÉKLETEK 1 sz. melléklet, Törökország és az Unió kapcsolatának rövid történeti áttekintése 1952. február: Törökország a NATO teljes jogú tagjává lesz 1959. szeptember: Ankara társult tagságért jelentkezik az Európai Gazdasági Közösséghez 1963. szeptember: Az Ankarai Egyezmény (társulási egyezmény) aláírása, mely kiterjed a Vámunióra és a későbbi uniós tagságra. Az első pénzügyi jegyzőkönyv aláírása. 1970. november: A Kiegészítő Jegyzőkönyv és a második pénzügyi jegyzőkönyv aláírása Brüsszelben. 1973. január: A Kiegészítő Jegyzőkönyv - mely meghatározza a Vámunió kivitelezésének folyamatát - életbe lép. 1974. július: Törökország megszállja Ciprust. 1980-as évek első fele: A Törökország és a Közösség közötti érintkezés átmenetileg szünetel, az 1980. szeptember 12-i katonai puccsot követően. 1980. június: A Társulási Tanács döntést hoz, melynek értelmében nullára csökkentik a legtöbb mezőgazdasági termék vám értékét 1987-ig bezáróan. 1986. szeptember: A Török-EGK Társulási Tanács felújítja a társulási folyamatot. 1987. április 14.: Törökország teljes jogú tagnak jelentkezik az Európai Gazdasági Közösséghez. 1989. december: A Bizottság jóváhagyja Törökország alkalmasságát a tagságra, de a jelentkezésre adott válaszadást későbbre halasztja. 1995. március: A Török-EU Társulási Tanács lezárja a vámunióról szóló egyezményt, 1996. január elseji érvénybelépéssel. 86
1997. december: A luxemburgi csúcstalálkozón az EU-vezetők megegyeznek , hogy biztosítják Törökország számára a tagjelölti státuszt. 1999. december: A Helsinkiben megtartott tanácsi ülésen döntenek Törökország hivatalos tagjelölti státuszáról. 2001. március: A Török Kormány elfogadja a Török Nemzeti Programot az uniós törvények átvételének céljából. 2002. augusztus: A Török Parlament jelentős reformokat hajt végre annak érdekében, hogy eleget tegyen az EU emberjogi törvényei kritériumának. 2002. december 13.: A koppenhágai Európai Tanács megegyezik abban, hogy, ha a Tanács 2004 decemberében - a Bizottság jelentése és ajánlása alapján - úgy dönt, hogy Törökország eleget tesz a koppenhágai politikai kritériumoknak, akkor az Unió késlekedés nélkül megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. 2003. május: A Miniszterek Tanácsa döntést hoz a Törökországgal való csatlakozási partnerséggel kapcsolatos szabályokról, rendeletekről és közvetlen célokról. 2004. január: Törökország aláírja a halálbüntetés eltörléséről szóló jegyzőkönyvet, mely lépését az EU elismeréssel fogadja. 2004. március: Az Európa Tanács Törökország vizsgálati folyamatának lezárását javasolja. 2004. október: A Bizottság jelentésében számol be a Törökországban elért fejlődésről. 2004. december 17.: Az Európai Tanács döntést hoz a Törökországgal való csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontjáról (2005. október 3.). 2005. június 29.: A Bizottság bemutatja Ankarának szigorú tárgyalási kerettervét.
87
2005. július 29.: Törökország aláírja az Ankarai Megállapodáshoz csatolt jegyzőkönyvet, melyben kiterjeszti a vámuniót a tíz újonnan csatlakozott országra, Ciprust is beleértve ugyanakkor kijelenti, hogy továbbra sem ismeri el Ciprust. 2005. október 3.: A csatlakozási tárgyalások formálisan megkezdődnek Törökországgal.
88
ÁBRÁK ÉS TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE 4-1. Táblázat: Törökország gazdaságának főbb mutatói .................................................. 45 4-2. Táblázat: Törökország külkereskedelme az Európai Unióval (1993-1998).............. 45 4-3. Táblázat: Az EU és Törökország árukereskedelme, termékcsoport szerint (19982003) ................................................................................................................................. 45 5-1. Táblázat: Várható népességváltozás az EU országaiban és Törökországban............ 62 5-2. Táblázat Az Európai Unió bővítéseinek hatása a GDP-re......................................... 65 5-3. Táblázat: Regionális egyenlőtlenség Törökországban .............................................. 67 6-1. Táblázat: A magyar-török áruforgalom alakulása áru-főcsoportonként (M EUR) ... 74 6-2. Táblázat: A magyar-török áruforgalom alakulása 2005 első nyolc hónapjában (M EUR) ................................................................................................................................. 75 6-3. Táblázat: Vélemények Törökország EU-csatlakozásáról.......................................... 79
6-1. ábra: Az EU további bővítésének támogatottsága és a bővítés kívánatos mértéke ... 77 6-2. ábra Egyes országok EU-csatlakozásának támogatottsága ....................................... 78
89
FELHASZNÁLT IRODALOM Könyvek Becsey Zsolt: Az Európai Unió keleti bővítésének előnyei az Európai Unió számára, PHD értekezés, Budapest, 2001 Frederic S. Pearson, J. Martin Rochester: International Relations, McGraw-Hill Publishing Company, 1988 Foreign Policy, Dr. Gyarmati István: Security and Stability in Europe, 131-150 oldal, 1997 Horváth Zoltán: „Kézikönyv az Európai Unióról“ 359-396. oldal, Magyar Országgyűlés, 2002. Práger László: Európából a bővülő Európába, Aula Kiadó, 2000 Réti Gy., Rajcsányi P., Balázs P., Gazdag F., Perczel L., Vukovári G., Arday L., Réti E.:Földek közötti tenger: Amediterrán térség politikai, gazdasági és katonai viszonyairól, Zrínyi, 1983 Folyóiratok Európa 2002 - Erzan, Rafik: Economic Impact of Turkey’s EU Accession (Törökország EUcsatlakozásának gazdasági következményei) 2004. 5. évfolyam, 2. szám, 52-53. oldal - Szigetvári Tamás: Az Európai Unió dilemmái a török csatlakozás kapcsán 2004. 5. évfolyam, 4. szám, 47-61. oldal Európai tükör - Flesch István: Konstantinápolytól Brüsszelig 2004. 9. évfolyam, 8. szám, 55-65. oldal - Gordos Árpád-Ódor Bálint: Törökország csatlakozása az Európai Unióhoz, avagy hol vannak az Unió határai? 2004. 9. évfolyam, 7. szám, 107-117. oldal - Louai, Balbisi: Törökország helye az Európai Unióban 2001. 6. évfolyam, 1. szám, 126-142. oldal Internet 90
http://www.abagro.hu http://lcweb2.loc.gov http://www.mfa.gov.hu www.dw-world.de http://www.stop.hu http://www.demokrata.hu http://hvg.hu http://www.meh.hu http://web.amnesty.org http://www.fidh.org http://www.state.gov http://www.coe.int http://www.cisr.gc.ca
91
