TÓTH NIKOLETT ÁGNES 1 A SZABAD MUNKAVÁLLALÁS AZ EU SPORTJOGÁBAN. A sportjog első lépései Európában

TÓTH NIKOLETT ÁGNES1 A SZABAD MUNKAVÁLLALÁS AZ EU SPORTJOGÁBAN A sportjog első lépései Európában Az Európa Tanács által kiadott Európai Sport Charta és a Sportetikai Kódexe az alábbiakban definiálja a sportot: A sport minden olyan fizikai tevékenység, amelynek célja esetenként vagy szervezett formában a fizikai és szellemi erőnlét kifejezése, vagy fejlesztése, társadalmi kapcsolatok teremtése, vagy különböző szintű versenyeken eredmények elérése.2 A tömegek szabadidős tevékenységként, a hivatásos sportolók pedig foglalkozásként űzik, megélhetés céljából. A sport állandóan jelen van az Európai Unió országainak társadalmaiban. A társadalom és a kultúra szerves részeként a sport képes integrálni az embereket. Ez pedig lehetővé tette az európai országok közti együttműködést a sportban már hosszú idővel az EU bővítésével kapcsolatos gondolatok megszületése előtt. Sem az 1952-es Párizsi Szerződések, sem az 1958-as Római Szerződés nem rendelkezett kifejezetten a sportról. Még az 1987-ban aláírt Egységes Európai Okmány sem tartalmazott sportról szóló cikkelyt.3 A Maastrichti Szerződésből is kimaradt a sport. Ugyanakkor 1976-ból származó döntés szerint az Európai Közösség céljainak megfelelően a sporttevékenységet is a közösségi jog hatálya alá kell vonni, ha az része a Közösség gazdasági életének. Ezt az irányvonalat az Európai Unió kilencvenes évekre kialakult sportpolitikája is követi és annyit jelent, hogy az EU a sporttal csak mint gazdasági tevékenységgel foglalkozik. Tehát, ha a sporttevékenység fizetség ellenében végzett

1

2

3

III. évf. levelező tagozatos doktorandusz, ME ÁJK, Polgári Jogi Tanszék, témavezető: Dr. Bíró György CSc egyetemi tanár. Európai Sport Charta és a sport etikai kódexe. 2. cikk 1./a. http://www.europatanacs.hu/pdf/CM_Rec%281992%2913.pdf 6. oldal NÁDORI László – BÁTONYI Viola, Európai Unió és Uniós csatlakozás a sportban, Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2003. 77-78. továbbiakban: Nádori-Bátonyi

384

TÓTH NIKOLETT ÁGNES

munkának, szolgáltatásnak minősül, akkor az EU-jog rendelkezései alá tartozik.4 Ez a döntés a Doná/Mantero-ügyként elhíresült eset kapcsán született, amikor az Olasz Labdarúgó Szövetség egyik rendelkezésének jogszerűsége volt a per alapja. Akkoriban csak olasz állampolgársággal rendelkező játékosok vehettek részt a bajnokságon. Az olasz Rovigo Football Club Italien elnöke, Mantero azzal bízta meg a Doná nevű játékosügynököt, hogy csapatába játékosokat keressen. Ennek érdekében az ügynök egy belga újságban adott fel hirdetést, melynek költségeit az elnök nem akarta megtéríteni, mivel ő csak olasz játékosokat kívánt csapatába bevenni. Az eset az Európai Közösségek Bírósága elé került, mely kimondta, hogy a mozgásszabadság elve alapján minden EUpolgárnak jogában áll bármely EU tagállamban lakni és dolgozni, ezért minden ilyen jellegű diszkrimináció törvénytelen. Ezen kívül az EuB azt is megállapította, hogy csak a hivatásos sport esik az EU-jog szabályai alá, tehát amennyiben része a Közösség gazdasági életének.5 Walrave és Koch versus Association Cycliste-ügy Ebben az 1973-as ügyben már benne van az uniós sportperek legfontosabb eleme. Egészen pontosan az, hogy az állami bánásmód tilalma nemcsak az állami normákra vonatkozik. Közösségi joggal ellentétesnek számít minden nem állami szervezetek által alkalmazott közvetett vagy közvetlen diszkriminációt eredményező rendelkezés is. Walrave és Koch (mind a ketten hollandok) motoros felvezetők úgy gondolták az UCI - (Union Cycliste Internationale; franciául Assocoation Cycliste International) Nemzetközi Kerékpáros Szövetség új szabályozása ütközik az EK alapelveivel. A szabályozás szerint kerékpárosnak és motoros felvezetőnek azonos állampolgárságúnak kell lennie. Ők egy versenyen német, illetőleg belga kerékpárversenyzőkkel indultak el. Ráadásul az Európai Közösségek Bíróságához fordultak. Az EKB a felperesek ellen döntött, mert nem gazdasági, hanem sportszakmai kérdésről szólt az eset. „A Bíróság 1974-ben ítélete indokolásában ugyanakkor azt is kimondta, hogy az Európai Közösség csupán abban az esetekben foglalkozhat sportügyekkel, abban az esetben avatkozhat be a civil szféra ügyeibe, ha a sport gazdasági tevékenységnek tekinthető, DERES Petronella, Sportjog – Európa, 9. JAKAB András (szerk.) Jogérvényesítésjogalkalmazás, Letter-Print Nyomda Kft. Budapest, 2002. 5 Uo. 9-10. o. 4

A SZABAD MUNKAVÁLLALÁS AZ EU SPORTJOGÁBAN

385

ugyanakkor azonban arra is rámutatott, hogy az állampolgárságon alapuló bármely megkülönböztető bánásmód tilalma nemcsak a kormányzati intézkedések esetében érvényes, hanem a nem-kormányzati megegyezésekre (mint pl. a szövetségek alapszabályzata) is vonatkozik.” Az Európai Közösségek Bírósága ebben az ítéletben már elismerte a sport kivételes voltát: „Az EKB ebben az ítéletben is megengedett egy kivételt az állampolgárság alapján történő bármiféle megkülönböztető bánásmód tilalma alól. Mivel a nemzeti válogatott csapat összeállításakor kizárólagosan csupán sportérdekek érvényesülnek, tehát mint olyan, semmiféle gazdasági tevékenységgel nincs kapcsolatban, az állampolgársági alapon történő diszkrimináció esete nem forog fenn. Ez azt jelenti, hogy azok a szabályozások, amelyek szerint egy nemzeti válogatott csapatba csakis olyan játékosokat vesznek be, akik az adott ország állampolgárságával rendelkeznek, nem ütköznek az EU jogi előírásaiba”. Egy másik eset, Simutenkov nevű orosz futballista esete az Európai Unión kívüli harmadik országból érkező játékosok helyzetét tisztázta. Az eset körülményeit és hatását a későbbiek során tisztázom. 1985-ben, a milánói EU-csúcstalálkozón, egyhangúlag elfogadták az úgynevezett Adonnino-jelentést, amelyben többek között az is olvasható, hogy „…a sport kiváló eszköz arra, hogy az európaiak az európai integrációhoz tartozási érzését erősítse.” Azóta törekszik az EU-bizottság arra, hogy nyilvános munkába bevonja a sportot is és az érdekesebb sportrendezvényekre képviselőket küldjön, azokon valamilyen formában részt vegyen.6 A sport megjelenése Európában Az Európa Tanács az elmúlt harminc évben számos dokumentumot bocsátott ki, melyek a szervezet európai sportpolitikáját alkotják. Ezek közé tartozik a Mindenki Sportja Charta (Sport for All Charter), az Európai Sport Charta (European Sport Charter) és az Etikai Kódex (Code of Ethics), két Doppingellenes Egyezmény (Anti-Doping Convention), valamint a Nézőtéri Erőszak Elleni Európai Egyezmény (Convention against Spectators’ Violence). Emellett a Tanács rendszeresen megszervezi az európai sportminiszterek értekezletét abból a célból, hogy naprakész információkkal rendelkezzen és a sportbeli problémákkal már 6

SÁRKÖZY Tamás (szerk.), A magyar sportjog alapjai, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2000. 288-289. továbbiakban: Sárközy.

386


megjelenésükkor felvegye a küzdelmet, így ajánlásokat fogalmazhasson meg a tagországok számára. Az Európa Tanács döntéseinek elfogadása és ratifikálása a tagországok hajlandóságán múlik. Az EU elismeri a sport társadalmi fontosságát. Elismeri azt, hogy a sport a XX. század egyik meghatározó szociális jelensége lett. Tény, hogy a sport az európai civil társadalomnak a legjobban szervezett társadalmi intézménye, a jelenleg Európában működő 600000 sportklub pedig bizonyítja, kellően alátámasztja a sport társadalmi jelentőségét. Ez a fejlődés nyomon követhető a sportoló egyének számában, a közérdeklődés sport felé fordulásában, a politikában elfoglalt helyzetében, de követhető a gazdasági mutatók révén is. A sportnak a szabadidő eltöltésében mutatkozó részesedése révén ma már gazdasági és szociális tényezőként tartható számon. Az EU tagállamai a világ sporthatalmai közé tartoznak, a közösség pedig növekvő számú sporteseménynek ad otthont. A sport ma egyedülálló, sajátos társadalmi jelenség. 7 A sport eszköze a társadalomban érvényesülő szabályok elsajátításának, ösztönzője a csoporthoz kapcsolódásnak. Megkönnyíti mások értékeinek elfogadását, barátét, ellenfelét egyaránt, a szabályok tiszteletben tartását, erősíti a szolidaritást, a céltudatosságot, a közösségi fegyelmet és a csoporthoz tartozást. A felsorolt nevelési értékeket, azok megőrzésének fontosságát ismerte el az Európai Tanács a Nizzában tartott ülésein. Állásfoglalásában elismerte a sport sajátos voltát, szociális funkcióit Európában, amelyeket a közösségi politikák végrehajtásában figyelembe kell venni.8 A sport és a Lisszaboni Szerződés A szerződés 165. cikke történelmi jelentőségű a sport számára, mert az Unió történetében először szerepel az alapszerződésben közvetlen utalás a sportra. A sport nem vált a közösségi jog részévé, vagyis az EU semmit sem szabályoz kötelezően. A szabályozás továbbra is a tagállamok feladata, az EU csak támogató, összehangoló, kiegészítő szerepet fog játszani, vagyis a tagállamok közös tevékenységét, kutatásait támogatja, jogalkotási mintát ad.9 A sportszabályozás uniós hatáskörré történő nyilvánítása azonban egy nagyszerű lehetőség lenne arra, hogy egyrészt felhívja a tagállamok figyelmét a sport kiemelkedően fontos társadalmi és gazdasági szerepére, NÁDORI – BÁTONYI, 86. NÁDORI – BÁTONYI, 87. 9 http://www.sportolonemzet.hu/DesktopDefault.aspx?ann_mode=view&annid=3887&menui d=12350&AspxAutoDetectCookieSupport=1 7 8


387

másrészt, hogy az európai sport egészét érintő problémákat koordináltan, közösségi szinten próbáljuk meg orvosolni. A Szerződés megteremti a jogi alapot, hogy a sport kérdése folyamatosan és stabilan az EU napirendjén legyen, ezáltal is növelte a jogbiztonságot. Ma tehát a sport felügyelete, állami irányítása, megszervezése és finanszírozása továbbra is kizárólag a tagállamok kezében van, az EU csupán ösztönző intézkedéseket hozhat, jogilag nem kötelező érvényű uniós ajánlások formájában. Az már az egyes országokon múlik, hogy ezeket az ajánlásokat átültetik-e a nemzeti sportstratégiák kidolgozása során. Ezt az eljárást az igazolja, hogy fokozatosan kell harmonizálni. Mint minden területen, a sportban is rendkívül eltérő az egyes tagállamok fejlettségi szintje, mások az adottságaik, a hagyományok, az anyagi lehetőségek, eltérőek a nagyságrendek, a szakember- és teljesítményellátottság, mások a társadalmi elvárások és szempontok. 10 Fontos fejlemény az európai sportpolitikában, hogy az Európai Tanács, ahol a tagállami miniszterek képviseltetik magukat és mint ilyen, az EU egyik legfontosabb döntéshozatali szerve, nemrégiben létrehozta az új Sport Munkacsoportot, amelynek feladata, hogy előkészítse a sportminiszteri értekezleteket. Ez jelentős változás, mivel eddig a sportminiszterek csupán informális üléseken találkoztak, így döntéseik nem jelentkeztek akkora súllyal, mint egy hivatalos tanácsi döntés. Mostantól a sportminiszteri tanácsülésen hozott döntéseket – ajánlások, határozatok vagy következtetések formájában – figyelembe kell venniük a tagállamoknak. 11 Fehér könyv a sportról A Bizottság 2005-ben „Az EU és a sport: az elvárások összeegyeztetése” címmel konzultációt kezdeményezett a sportmozgalommal és a tagállamokkal. E konzultációs keretben egyes kormányzati és nem kormányzati érdekelt felek arra kérték fel a Bizottságot, hogy támogassa az európai sport népszerűsítését és vegye figyelembe annak különleges jellegzetességeit a politikaformálás során, valamint hogy biztosítson nagyobb jogi átláthatóságot. Ezen okokból a Bizottság stratégiai Részlet dr. SCHMITT Pál, A lisszaboni szerződés hatása a magyar sportra és az abból következő hazai feladatok című előadásából, mely a X. Nemzetközi Sportszakmai Konferencián hangzott el 2010.január 22-én, a Magyar Sport Házában. Teljes terjedelemében letölthető: http://schmitt.fidesz-eu.hu/galeria/File/Sportkonferencia_Schmitt_2010_01_22.pdf, 2., a továbbiakban: dr. Schmitt. 11 dr. SCHMITT, 5. 10

388


dokumentumot bocsátott ki a sportról, az e téren alkalmazandó politikai irányok meghatározása céljából.12 A sport funkciói és sajátossága A sport öt funkciót tölt be: nevelési, egészségügyi, szociális, kulturális, rekreációs rendeltetésű. A sport erkölcsi értékek teremtésére késztet, mert erősíti a versenyben a fair-play szellemet, a csapatszellemet, szerepet kap az egészséges életmódra nevelésben. A sport fontos határközi, határon átívelő ágazat. Az élsport csillagai nagyon hatékonyan javítják a kereskedelmi cégek arculatát, más oldalról jelentős az arculatteremtésért kifizetett összeg is. A sport a munkahelyteremtésnek is fontos eszköze. 13 Munkavállalás a sportszakmában Hosszú folyamat vezetett el addig, amire az uniós joganyag teljes liberalizációt biztosított a külföldi állampolgárságú sportolók munkavállalása tekintetében. Ismert tény, hogy az Európai Közösség annak idején kifejezetten gazdasági integrációs céllal jött létre, szabályozó hatásköre sokáig egyáltalán nem terjedt ki a nem szorosan a gazdasági szférához kapcsolódó területekre, az utóbbi két évtizedben bekövetkezett változásoknak köszönhetően azonban-különösen az uniós pillérpolitikák színrelépése óta – a közösségi integráció az egységes Európa egyre szélesebb dimenzióját foglalja magában. Az Európai Közösség táguló szabályozási hatásköre ellenére a sport területe lényegében az Európai Bíróság Bosman-ügyben hozott ítéletéig – annak ellenére nem került igazán a brüsszeli döntéshozók látókörébe, hogy a hivatásos sporttevékenység és az arra épülő komplett „iparág” időközben igen jelentős gazdasági tényezővé is alakult.14 A sportolók szabad munkavállalását biztosító liberalizáció a közösségi joganyag, az acquis communautaire esetjogi jellegű fejlődésének az eredménye. A kodifikált jogforrások eddig legfeljebb csak érintőlegesen Európai Bizottság: Fehér könyv a sportról. Luxembourg: Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala, 2007. 3. 13 NÁDORI – BÁTONYI, i.m. 153-154. 14 Dr. KECSKÉS László – Dr. SOÓS Tamás, Kiterjesztette az Európai Bíróság a Bosman ítélet sportolókra vonatkozó kedvezményét, Európai Jog, 2003. november, III. évfolyam, 6. sz. 39. továbbiakban: Dr. Kecskés – Dr. Soós 12


389

tekintették szabályozási tárgyuknak a sportot. A sport gazdaságban betöltött megváltozott szerepéhez igazodóan a brüsszeli Bizottság által a jogalkotási iránypontokat jól érzékeltetik ugyanakkor Mario Montinak, a Bizottság nagy tekintélyű versenyjogi biztosának szavai is: „ Nincs kétség afelől, hogy gazdasági vonatkozásában a sport a közösségi jog hatálya alá tartozik. A szerződés nem zárja ki kifejezetten ezt a tevékenységet, és a Bíróság számos alkalommal úgy rendelkezett, hogy a sport a közösségi jogszabályok hatálya alatt áll, amennyiben gazdasági tevékenységet valósít meg, elismerve ugyanakkor e szektor bizonyos különleges jellemzőit. A Bizottság meggyőződése, hogy a sport nagyon fontos társadalmi, integráló és kulturális funkciót tölt be…”15 Az európai uniós állampolgárok egyik alapvető joga, hogy szabadon mozogjanak, illetve tartózkodjanak a tagállamok területén. Ez a munkavállalás – egyben a sportolóként, sportszakemberként történő munkavállalás – szabadságát is magában foglalja. Az Alapító Szerződés 39. cikke meghatározza: A Közösségen belül biztosított a munkavállalók szabad mozgása. Ez magában foglalja a tagállamok munkavállalói között az állampolgárságon alapuló mindenfajta megkülönböztetés eltörlését a foglalkoztatás, a bérezés és más munkafeltételek tekintetében.16 A munkaerő szabad mozgásának elvével kapcsolatos az Európai Bíróságnak az úgynevezett Bosman-ügyben hozott ítélete. Az ítéletben foglaltak nemcsak a labdarúgásra, hanem minden sportágra vonatkoznak, melyről a továbbiakban lesz szó. 2003-ban született az az ugyancsak jelentős döntés Maros Kolpak szlovák kézilabdázó ügyében. Kolpak a német TSV Ostringen kézilabda csapat kapusa volt. Szerződését 2003-ig meghosszabbították, de nem tudott pályára lépni, hiszen a német kézilabda szövetségnek érvényben volt egy olyan szabályozása, amely limitálta az egy meccsen szerepeltethető nem uniós tagállamokból, illetve EGT államokból érkezettek számát. Kolpak a harmadik ilyen tag volt a csapaton belül. Az Európai Bíróság az ügy kapcsán kimondta, hogy az európai uniós tagállamok sportági szövetségei nem korlátozhatják az unióval társulási megállapodást kötött országokból származó sportolók bajnoki és kuparészvételét. Ez kiterjesztve annyit jelent, hogy az unióval társulási megállapodást kötött országokból – tehát nemcsak Szlovákiából, hanem a csatlakozás előtt Magyarországról is – érkező hivatásos sportolók 15 16

Dr. KECSKÉS – Dr. SOÓS i.m. 39. FAZEKAS Judit (szerk.), Az Európai Integráció Alapszerződései 2., KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest. 2002.

390


(bármely sportágban) anélkül játszhattak (dolgozhattak) európai unióbeli klubjaikban, hogy vonatkozna rájuk a nemzeti kvótakorlátozás. (Ennek persze feltétele, hogy az adott játékos törvényesen tartózkodjon s vállaljon munkát az adott országban.) A nemzeti válogatottakból azonban természetesen kizárhatók azok a játékosok, akik nem az adott ország állampolgárai – kizárólag sportszempontokra hivatkozással. 17 Az Európai Bíróság ítéletei a sport és az Unió erősödő viszonyát jelzik, döntései, jogalkalmazása a közösségi jogalkotás a közösség sportot érintő tevékenysége. A sporttal összefüggő ítéletek fontos állomásai a sport és az Unió viszonyának a jog területén. 18 Forradalmi változás „az európai sportjogban” 1995. december 15-én a legtöbb európai bajnokságban már téli szünetet tartottak, és mivel pénteki napról volt szó, így ahol még zajlott a szezon, ott sem rendeztek mérkőzéseket. Egyetlen komolyabb találkozóra azért sor került, egy barátságos összecsapáson Johannesburgban Dél-Afrika és Németország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott egymással. Ez a nap mégis fordulópontot jelentett a nemzetközi labdarúgás históriájában. Az Európai Bíróság ezen a napon adta ki a C-415/93 számú határozatát, amelyet Jean-Marc Bosman 1993. október elsején elindított ügyében hoztak. A belga labdarúgó esete még 1990-ben kezdődött, amikor a klubja, az RFC Liege olyan nagy átigazolási összeget kért Bosmanért a francia Dunkerque-től, amit a francia egyesület nem volt hajlandó megfizetni (11743000 BF), így a focista csapat nélkül maradt – jobban mondva maradt a Liege-nél, amely viszont a tartalékok közé száműzte, és ezzel együtt a fizetését is csökkentette. Bosman viszont úgy érvelt, hogy mivel nem állt már szerződéses jogviszonyban a klubjával, így az RFC-nek semmilyen joga nem volt ahhoz, hogy pénzt kérjen érte, sőt belga munkaadói megsértették az EU alapokmányának számító római szerződésnek a szabad munkaerőáramlásról szóló 48. cikkelyét. Bosman nem hagyta annyiban a dolgot, és 17

18

Az európai Unió és a sport, Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, Európai Unióról szóló füzetek, 5-6., internetes forrás, (Letöltve: 2010.11.30.) http://www.sportolonemzet.hu/Repository/Uploads_RT/bardoczy.gabor/Documents/Eur% C3%B3pai%20Uni%C3%B3val%20kapcsolatos%20dokumentumok/Az%20Eur%C3%B 3pai%20Uni%C3%B3%20%C3%A9s%20a%20sport%20konferencia%20programf%C3 %BCzet%202002-2003.pdf Ifj. Dr. GÁTOS György, A Bosman ügy-több, mint futball, Magyar Jog. 1997. XXXXIV. évf., 1. sz. 94.


391

hosszas jogi procedúrába kezdett, amelynek a végén az Európai Bíróság neki adott igazat – és ezzel igazi futball-lavinát indított el. (114) (...) Az EK Szerződés 48 (39). Cikke kizárja a sportklubok azon szabályainak alkalmazását, miszerint egy játékos nem igazolhat át szabadon egy másik csapathoz mindaddig, amíg ez utóbbi csapat meg nem fizeti az átigazolási vagy nevelési díjat. (137) Mindebből az is következik, hogy az EK Szerződés 48 (39). Cikke szintén kizárja annak a gyakorlatnak az alkalmazását, miszerint egy klub által foglalkoztatható, más tagállam állampolgárainak száma limitálva van. A Luxembourgban székelő testület határozata ugyanis kimondta a sportolók szabad mozgását, ami egyrészt azt jelentette, hogy a lejárt szerződésű labdarúgókért klubjuk egyetlen eurót sem kérhet, másrészt pedig az EU elveivel ellenkezőnek ítélte meg az idegenlégiósok számának korlátozását egy csapaton belül. A legtöbb országban, illetve az UEFA által kiírt klubsorozatokban addig egy csapaton belül egyszerre csak három külföldi futballista lehetett a pályán, innentől kezdve azonban az Európai Unió állampolgáraira ez a korlátozás nem vonatkozhatott. A Bosman-szabály tulajdonképpen azt mondja ki, hogy a profi sportolók jogi szempontból azonos elbírálásban részesülnek a többi munkavállalóval, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk, mint például az asztalosokra, orvosokra vagy éppen targoncakezelőkre. A Bosman-szabály első, kézzelfogható következménye a korszak egyik élcsapatának, az Ajax Amsterdamnak a szétszedése volt. A holland klub 1995-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, két és fél éven belül azonban szinte az összes kiemelkedő futballistájától „megszabadították”. Clarence Seedorf még a Bosman-ügy lezárta előtt igazolt külföldre, de 1998 januárjáig az alábbi focisták távoztak az Ajaxtól: Edgar Davids, Michael Reiziger, Finidi George, Nwankwo Kanu, Patrick Kluivert, Marc Overmars, Winston Bogarde, Ronald de Boer és Frank de Boer. Ugyan közülük csak Reiziger, Bogarde és Davids ment el szerződése lejártával, azaz ingyen, de a többiek távozása is szorosan összefüggött a Bosmanszabállyal, amelynek végső hatását röviden így lehetne összefoglalni: a focisták fizetése csillagászati összegekbe emelkedett, ami jelentősen megnövelte a klubok költségeit – így a legjobb focisták még inkább a tehetősebb egyesületekhez kerültek, azaz tovább nőtt az élcsapatok fölénye. Mindez helyi és nemzetközi szinten is igaz: a topligákban rendre ugyanazon csapatok végeznek a dobogón, a Bajnokok Ligájában pedig

392


évről évre ugyanazok a klubok érnek oda a végső stádiumba. A legjobb játékosok fizetési igényeit ugyanis csak a legtehetősebb egyesületek tudják kielégíteni, és ha egy focista nem kapja meg, amit kér, akkor egyszerűen megvárja a szerződése lejártát, és ingyen továbbáll – oda, ahol ez nem jelent problémát. A klasszisok ennek értelmében ugyanabba a 1015 klubba koncentrálódnak, amelyek így értelemszerűen folyamatosan kiemelkednek a mezőnyből, és ebből az ördögi körből jelenleg nem látszik a kiút.) A Bosman-eset az első lépés volt abban a folyamatban, amely az európai sportban a munkavállalók szabad mozgása alapelv kikristályosodásához vezetett.19 A bíróság ítéletének részletes indoklása a C-415/93. sz. ügyben Az ügy kezdettől fogva az érdeklődés középpontjában állt. Az Európai Parlament képviselői több alkalommal is „interpelláltak” az ügyben az Európai Bizottság felé figyelemmel kísérve az ügy anyagi jogi és eljárásjogi vonatkozásait is.20 A labdarúgás szervezeti szabályai az 1990-es évek elején Előzmények A labdarúgósport folytatására – mind hivatásos, mind amatőr keretek között – szervezett keretek között klubokban kerül sor, amelyek az egyes tagállamok nemzeti egyesületeinek, más néven szövetségeinek tagjai. A nemzeti egyesületek tagjai a Fédération Internationale de Football Association (a továbbiakban: a FIFA), svájci jog szerint működő egyesületnek, amely világszinten foglalkozik a labdarúgás szervezésével. A FIFA szervezete kontinentális szövetségekre oszlik, amelyek szabályzataikat a FIFA jóváhagyásával fogadják el. Az európai szövetség az UEFA, amely szintén a svájci jog szerint működik. Tagjai a tagállamok nemzeti szövetségei, amelyek az UEFA alapszabályának megfelelően kötelezettséget vállaltak ez utóbbi alapszabályának és határozatainak betartására. A nemzeti egyesületek égisze alatt megszervezett labdarúgómérkőzéseken a nemzeti egyesület klubjainak, illetve a másodlagos vagy alegyesületek klubjainak kell játszaniuk. A klubok által összeállított 19

20

Roberto Branco Martins előadása, mely 2007. március 19-én hangzott el a Testnevelési Egyetemen. Ifj. Dr. GÁTOS György, A Bosman ügy-több, mint futball, Magyar Jog. 1997. XXXXIV. évf., 1. sz. 93.


393

csapatok a nemzeti egyesület által az adott klub számára igazolt játékosokból állnak. A hivatásos játékosokat e minőségükben nyilvántartásba kell venni a nemzeti szövetségnél, valamely konkrét klub korábbi vagy jelenlegi alkalmazottjaként. Az átigazolásra vonatkozó szabályok Az alapeljárásokban szereplő tények idején alkalmazandó 1983-as Belga Labdarúgó Szövetség (URBSFA) szövetségi szabályzatnak megfelelően három jogviszony különböztethető meg: a játékos nemzeti egyesületi tagsági viszonya; a játékos klubtagsági viszonya, illetve a hivatalos versenyeken való részvétel előfeltételeként szolgáló igazolás. Az átigazolást e szabályok úgy határozzák meg, mint olyan ügyletet, amelynek során a valamely egyesülethez tartozó játékos klubtagsági viszonya megváltozik. Az ideiglenes átigazolás (kölcsönadás) esetén a játékos klubtagsági viszonya változatlan marad, ugyanakkor egy másik klubhoz igazolják le. Ugyanezen szabályzat értelmében a hivatásos játékosok szerződéseinek, amelyek időtartama egytől öt évig terjedhet, minden évben június 30-ig érvényesek. A szerződés megszűnését megelőzően legkésőbb április 26-ig a klubnak új szerződést kell ajánlania, ennek hiányában a játékost az átigazolás szempontjából amatőr játékosnak kell tekinteni, és így a szabályzat más rendelkezéseinek hatálya alá tartozik. A játékos szabadon dönthet a klub ajánlatának elfogadásáról, illetve visszautasításáról. Amennyiben a játékos a klub ajánlatát visszautasítja, a játékos neve a május 1-je és 31. közötti időszakra felkerül azoknak a játékosoknak a listájára, akik szabadon igazolhatóak, az új klub azonban köteles úgynevezett „képzési” költségtérítést fizetni a játékos korábbi klubja részére, amelynek kiszámítása a játékos éves bruttó jövedelmének a játékos életkora szerinti, 2–14 közötti együtthatóval történő megszorzásával történik. Június 1-jén kezdődnek az úgynevezett „szabad” átigazolások, amelyek a két klub, illetve a játékos egyetértésével jönnek létre, különösen az átigazolási díj összegét illetően, amelyet az új klub a korábbi klubnak köteles fizetni, azzal, hogy a díj meg nem fizetése esetén az új klubbal szemben a tartozásai miatt a működése felfüggesztésétől a pénzbírságon át egészen a törléséig is terjedhető szankciók alkalmazhatók. Ha átigazolásra nem kerül sor, a klub, amelynél a játékos tagsága van, köteles a játékos részére a következő szezonra új szerződést ajánlani,

394


ugyanolyan feltételekkel, mint amelyeket április 26. előtt ajánlott. Ha a játékos ezt visszautasítja, a klub jogosult augusztus 1-je előtt felfüggesztési intézkedést foganatosítani, amelynek elmaradása esetén a játékost amatőrré minősítik vissza. Az a játékos, aki ismételten visszautasítja azokat a szerződéseket, amelyeket a klubja ajánl, amatőr játékosként átigazolhat a klubja jóváhagyása nélkül, feltéve, hogy ezt megelőzőn két bajnoki évet kihagyott. Az UEFA és a FIFA szabályzatának hatálya közvetlenül nem terjed ki a játékosokra, mindazonáltal a nemzeti szövetségek szabályzatai tartalmazzák e szabályokat, és egyedül ez utóbbiak rendelkeznek hatáskörrel e szabályok betartatását, illetve a klubok és játékosok közötti viszonyok szabályozását illetően.21 A Belga Labdarúgó Szövetség 1993-as szabályzata külön is szól arról az esetről, ha egy korábban valamely külföldi klubnál foglalkoztatott játékos kívánná Belgiumban folytatni pályafutását. A szabályzat a vonatkozó FIFA-szabályokra utalással kimondja, hogy a játékos mindaddig nem kaphat játékjogot, ameddig a BLSZ-nek be nem mutatja a nemzetközi átigazolási engedélyt, melyet annak a szövetségnek kell kiállítani, melynek területéről a játékos távozik. Ennek kiadására a FIFA utasíthatja az adott szövetséget, illetőleg maga is kiállítatja az igazolást. 22 Az UEFA, az URBSFA, illetve a RC Liege azzal érveltek a nemzeti bíróság előtt, hogy az események idején alkalmazandó, a különböző tagállamok klubjai közötti, illetve a tagállamokon belüli különböző egyesületekhez tartozó klubok közötti átigazolásra vonatkozó szabályokat „Az UEFA tagegyesületei és ezek klubjai közötti együttműködés alapelvei” elnevezésű dokumentum tartalmazza, amelyet az UEFA végrehajtó bizottsága 1990. május 24-én fogadott el, és amely 1990. július 1-jén lépett hatályba. E dokumentum előírja, hogy szerződésének lejártával a játékos szabadon köthet új szerződést az általa választott klubbal. Az új klub köteles haladéktalanul tájékoztatni a korábbi klubot, a korábbi klub pedig értesíti a nemzeti egyesületet, amely ezt követően kiállítja az átigazolásról szóló nemzetközi tanúsítványt. A dokumentum meghatározza továbbá, hogy a két klub közötti, a költségtérítés összegének kifizetésére vonatkozó gazdasági kapcsolat nem befolyásolhatja a játékos tevékenységét, aki így szabadon játszhat az új klubja keretén belül. Abban az esetben viszont, ha az új klub nem fizeti 21

22

A Bíróság ítélete a C-415/93. sz. ügyben. http://curia.europa.eu/arrets/TRA-DOC-HUARRET-C-0415-1993-200406769-05N00.html Ifj. Dr. GÁTOS György, A Bosman ügy-több, mint futball, Magyar Jog. 1997. XXXXIV. évf., 1. sz. 93.


395

meg azonnal a költségtérítés összegét a korábbi klub részére, az UEFA felügyeleti és fegyelmi bizottsága kivizsgálja az ügyet, és határozatáról értesíti az érintett nemzeti egyesületet, amely szintén jogosult a mulasztó klubbal szemben szankciót alkalmazni. A kérdést előterjesztő bíróság megítélése szerint a jogviták tárgyát képező esetben az URBSFA és az RCL nem az UEFA, hanem a FIFA szabályzatát alkalmazta. Az események idején a FIFA szabályzata többek között előírta, hogy a hivatásos játékosok nem szüntethetik meg nemzeti egyesületbeli tagsági viszonyukat egészen addig, amíg a szerződésük, valamint a klub és a nemzeti egyesület szabályzatai kötik őket, bármilyen szigorúak is legyenek e szabályok. A nemzetközi átigazolások feltétele olyan tanúsítvány kiállítása a korábbi nemzeti egyesület által, amely igazolja, hogy valamennyi pénzügyi kötelezettséget, ideértve az átigazolási díjat, kiegyenlítettek. Az alapeljárásban szereplő tények időpontját követően az UEFA megbeszéléseket kezdeményezett az Európai Közösségek Bizottságával. 1991 áprilisában az UEFA kötelezettséget vállalt különösen arra, hogy az összes hivatásos játékos szerződésébe bekerüljön egy olyan kikötés, amely lehetővé teszi a játékosok számára azt, hogy a korábbi szerződésük lejártát követően új szerződést köthessenek az általuk választott klubbal, és annál azonnal játszhassanak is. Az 1991 decemberében elfogadott és 1992. július 1-jén hatályba lépett „Az UEFA tagegyesületei és ezek klubjai közötti együttműködés alapelvei” című dokumentumba beillesztettek ilyen tartalmú rendelkezéseket. 1991 áprilisában a FIFA új szabályzatot fogadott el a játékosok státuszára és átigazolásukra vonatkozóan. Az 1991 és 1993 decemberében módosított dokumentum előírja, hogy a játékosok akkor jogosultak új szerződések megkötésére más klubbal, amikor korábbi szerződésük lejárt, felmondásra került, vagy a következő 6 hónap során fog megszűnni. Nem amatőr játékos átigazolása esetén, illetve, ha a játékos az átigazolástól számított 3 éven belül szerez nem amatőr státuszt, a korábbi klub úgynevezett nevelési vagy képzési költségtérítésre válik jogosulttá, amelynek összegét a két klub közösen határozza meg. Vita esetén a döntést a FIFA vagy az illetékes szövetség hozza meg. E szabályokat az UEFA „Az átigazolási díj megállapításáról” elnevezéssel kiadott, 1993 júniusában elfogadott és 1993. augusztus 1-jén hatályba lépett szabályzata egészítette ki, amely egyúttal felváltotta „Az UEFA tagegyesületei és ezek klubjai közötti együttműködés alapelvei” elnevezésű 1991-es dokumentumban foglaltakat. Az új szabályzat fő alapelve az, hogy a két klub közötti gazdasági kapcsolat ne

396


befolyásolhassa a játékos sporttevékenységét, illetve az szabadon játszhasson abban a klubban, amelyhez új szerződése köti. A szabályzat rögzíti azt is, hogy a két klub között felmerült vita esetén az UEFA illetékes bizottsága határozza meg a nevelési vagy képzési költségtérítés összegét. Ami a nem amatőr játékosokat illeti, e költségtérítés összege a játékos előző tizenkét havi bruttó jövedelme vagy az új szerződés által garantált fix összeg alapján kerül kiszámításra, amely összeg 20%-kal növelt azon játékosok esetében, akik legalább két alkalommal játszottak a nemzeti labdarúgó-válogatottban, a játékos életkorának függvényében 0– 12 közötti együtthatóval megszorozva. A Bírósághoz az UEFA által benyújtott dokumentumokból kiderül, hogy más tagállamok szabályzatai is tartalmaznak olyan szabályokat, amelyek értelmében ugyanazon nemzeti egyesület klubjai közötti átigazolás esetén az új klub átigazolási díjat, nevelési vagy képzési költségtérítést köteles fizetni a korábbi klubnak. 23 Az állampolgársági kikötések A hatvanas évektől kezdődően számos nemzeti labdarúgó-szövetség fogadott el olyan szabályokat, amelyek korlátozzák a külföldi állampolgár játékosok igazolásának vagy pályára állításának lehetőségét (a továbbiakban „állampolgársági kikötések”). A kikötések alkalmazásában az állampolgárság a játékosnak egy adott államot képviselő csapatban vagy nemzeti válogatottban való részvételi lehetőségével összefüggésben van meghatározva. 1978-ban az UEFA kötelezettséget vállalt Davignon, az Európai Közösségek Bizottságának tagja felé egyrészt arra nézve, hogy eltörli az egyes klubok által a más tagállamból származó játékosokkal köthető szerződések számának korlátozását, másrészt pedig hogy két játékos szerepelhet az egyes mérkőzéseken, úgy, hogy ez a korlátozás nem érinti azokat a játékosokat, akik legalább öt éve az adott tagállamban letelepedtek. 1991-ben Bangemannal, a Bizottság alelnökével folytatott újabb tárgyalások eredményeként az UEFA elfogadta az úgynevezett „3+2” szabályt, amelynek értelmében a nemzeti egyesületek lehetőséget kaptak arra, hogy háromra korlátozzák a nemzeti bajnokságok első osztályú mérkőzésein pályára állítható külföldi állampolgárságú játékosok számát, kiegészítve ezt legfeljebb két olyan játékossal, akik legalább öt éve A Bíróság ítélete a C-415/93. sz. ügyben. http://curia.europa.eu/arrets/TRA-DOC-HUARRET-C-0415-1993-200406769-05N00.html

23


397

megszakítás nélkül az érintett nemzeti szövetség keretén belül játszanak, ebből 3 évet a junior szakosztályban. E korlátozások a klubcsapatok UEFA által szervezett versenymérkőzéseire is vonatkoznak. A belga nemzeti bíróság többek között úgy vélte, hogy a Szerződés 48. cikke a 30. cikkéhez hasonlóan nem csupán a hátrányos megkülönböztetést tiltja, hanem a munkavállalók szabad mozgását gátló nem megkülönböztető jellegű akadályokat is, ha ezek nem igazolhatók feltétlenül érvényesítendő követelményekkel. A Szerződés 85. cikkével kapcsolatban a belga nemzeti bíróság úgy vélte, hogy a FIFA, az UEFA és az URBSFA szabályzatai olyan, vállalkozások közötti megállapodásnak minősülhetnek, amelyekkel a klubok a játékosok megszerzésével kapcsolatos versenyt korlátozzák. Először is, az átigazolási díj visszatartó szerepet tölt be, hatásaként pedig csökken a hivatásos játékosok illetménye. Másrészt az állampolgársági kikötés egy bizonyos kvóta felett megakadályozza a külföldi játékosok szolgáltatásainak igénybevételét. A tagállamok közötti kereskedelmet pedig érinti különösen a játékosok mozgásának korlátozása. Az Európai Bíróság indoklása szerint az EGK-Szerződés 48. cikkével ellentétes a sportegyesületek által meghatározott olyan szabályok alkalmazása, amelyek szerint a valamely tagállam állampolgárságával rendelkező hivatásos labdarúgó-játékost a klubjával kötött szerződésének lejártával csak akkor foglalkoztathatja egy másik tagállamban lévő klub, ha ez utóbbi az eredeti klub részére átigazolási díjat, nevelési vagy képzési költségtérítést fizet. Az EGK-Szerződés 48. cikkével ellentétes a sportszövetségek által meghatározott olyan szabályok alkalmazása, amelyek szerint csak korlátozott számban állíthatnak pályára egy másik tagállam állampolgárságával rendelkező játékosokat. Az EGK-Szerződés 48. cikkének közvetlen időbeli hatályára nem lehet hivatkozni az olyan átigazolási díjakra, nevelési és képzési költségtérítésekre vonatkozó követelések alátámasztása céljából, amelyek kifizetésére a jelen ítélet meghozatalát megelőzően már sor került, illetve amelyek a jelen ítélet meghozatalának időpontját megelőzően keletkezett kötelezettség alapján még esedékesek, kivéve azon jogalanyok esetét, akik az említett időpontot megelőzően – az alkalmazandó nemzeti jog szerint – e tárgyban keresetet nyújtottak be a bírósághoz, vagy ezzel egyenértékű igényt érvényesítettek Ugyanakkor napjainkban valamennyi nemzeti szövetség a saját elképzelései szerint szabályozza a külföldi és a hazai játékosok arányát. A Magyar Labdarúgó Szövetség jelenlegi szabályozása szerint első osztályú csapatoknál 5 külföldi játékos szerepeltetését teszi lehetővé, míg ez a

398


szám másod osztályú kluboknál három fő. Természetesen ezekkel az intézkedésekkel az országok a „saját nevelésű” játékosaik számára kívánnak érvényesülési lehetőséget biztosítani. A Bosman-ügy következményei A Bosman ügy egyik következménye, hogy szabaddá vált a munkaerőáramlás a labdarúgásban. A tehetősebb klubok azt is megengedhették maguknak, hogy – mint a Chelsea példája mutatja – összevásároljanak egy világválogatottnyi jó futballistát. A játékosok fizetése az egekbe szökött: szerződésük lejárta után a futballisták ingyen igazolhatók voltak, viszont jóval magasabb fizetést kértek, mondván, új egyesületük még így is jobban jár, mint ha csillagászati összeget kellene fizetnie érte régi klubjának. A Chelsea például ingyen igazolta le Michael Ballackot, akinek lejárt a szerződése a Bayern Münchennél, viszont heti 90 ezer font fizetést kért – és kapott – a londoni klubtól. A transzferdíj kiesése leginkább a kisebb klubokat érinti, akik így fontos bevételi forrástól estek el, s ezáltal is tovább mélyült a szakadék a gazdag és a szegény klubok között.24 Másodsorban a bírósági ítéletben megfogalmazottak vonatkoznak az Unión kívüli sportolókra is. A Bosman-ítéletnek továbbá jelentős visszhangja volt: a határozat előírta az EU-tagállamok számára az EU-joggal össze nem egyeztethető sportszövetségi szabályozások eltörlését, amelyek a külföldre történő átigazolási összeg megfizetését tette kötelezővé olyan sportolók esetében, akik szerződésük lejárta után az egyik EU-országból a másikba igazoltak át. A Bosman-ítélet kapcsán például komoly „pénzmegsemmisítés” alakult ki. A Newcastle United elnöke az Európai Parlament előtt a Bosman-esettel kapcsolatos meghallgatás alkalmával elmondta, hogy néhány játékosuk átigazolási jogát a bankoknál felvett kölcsönök biztosítékaként használják. Márpedig, ha ezek után az átigazolási jogok értéktelenné válnak, megszűnik a kölcsönök biztosítéka, és ezek visszafizetése azonnal esedékessé válik. Ha megszűnik az egyesületek átigazolási bevétele, akkor önfinanszírozási forrásuk nagy részét vesztik el és egyre inkább rászorulnak a szponzorokra, támogatókra. 25 Az Európai Labdarúgók Szakszervezet ugyanakkor nagyon komolyan kiállt Bosman mellett. Az egyik célja ennek az volt, hogy az európai 24 25

http://www.focitipp.hu/?id=1422. (Letöltve: 2011.02.20.) SÁRKÖZY, i.m. 298.


399

labdarúgás területén kialakult „rabszolga-kereskedelem” megszűnjön, hisz sok esetben valóban maga a labdarúgó bele sem szólhatott saját sorsa alakulásába. Legtöbbször a klub tisztviselői döntötték el pályafutását, nem a játékos, hanem a klub gazdasági érdekei messzemenő szem előtt tartásával. 26 Pert indított 7 évvel később egy akkor még nem EU-s állampolgár, egy magyar futballista, Balog Tibor hasonló helyzetben. Ne feledjük: a profi labdarugó, mint munkaerő az Unióban van legjobban megfizetve, minden dél-amerikai, afrikai futballista álma egy európai szerződés. A 90es évek közepére már rengeteg nem uniós állampolgár játszott az Unió bajnokságaiban, ezeket a munkavállalókat a Bosman-ügyben hozott határozat diszkriminatívan érintette. (Mindkét futballistát a sportperekre szakosodott ügyvéd, Jean-Louis Dupont képviselte.) A pert hatalmas hírverés övezte Balogot hol a „kelet-európai Bosmannak”, hol „Bosmanovicsnak” hívták, a párizsi Le Monde elkeresztelte „Bosman B”nek. Balog ügyében hozott ítélet kiterjesztette a Bosman ügy hatását az Unión kívüli sportolókra is. De az ügyek hatásai messze túlnyúltak a labdarúgás határain, volt olyan vélemény, hogy a Bosman-ügy tette tönkre az angol kosárlabdát. A Bosman és Balog ügy végeredményeként az EKB arra kötelezte a sportszervezetekhez, hogy szabályozásukat összehangolják az uniós szabályozásokkal. Egyben ráirányította az Uniós intézmények figyelmét a sportéletre. Magánszemélyek vagy társadalmi szervezetek (sportszövetségek) által konstruált szabályok nem vezethetnek az Uniós szabályok be nem tartásáig, az állampolgárságon alapuló diszkriminációig.27 Balog Tibor átigazolási ügye egyébként azután került az Európai Bíróság elé, hogy a sportoló nem törődött bele abba, miszerint korábbi klubja, a belga Charleroi (ahol egyébként Bosman is megfordult) 5, majd 3 millió forintos díjat kért az 1997 nyarán őt szerződtetni szándékozó egyesülettől. Balog elesett a szerződéstől, ám a „Róka” becenévre hallgató játékos bírósághoz fordult és keresetében a Bosman-szabály hatályának kiterjesztését kívánta elérni az Európai Unión kívüli országokból származó labdarúgók tekintetében is. Jogi képviselőként azt a Jean-Louis Dupon-t bízta meg, aki Bosman egyik korábbi ügyvédje is volt az Európai Bíróság előtti sikeres perben. Balog Tibor keresete a munkavállalók szabad mozgásának alapelvén túl az unión belüli szabad verseny kérdését is feszegette. A jó érzékkel időzített per egybeesett azokkal a fontos tárgyalásokkal is, amelyeket a Bizottság ugyanekkor 26 27

SÁRKÖZY, i.m. 298. Dr. NAGYRÉTI, i.m. 3-4.

400


kezdett meg a FIFA-val és az UEFA-val a hatályos átigazolási rendszerek uniós harmonizációjáról.28 A Bosman-ügy harmadik következményeként a per egyezséggel zárult és Balog jelentős kártérítést kapott. A Balog-per jogi és gyakorlati hozadékaival kiegészített Bosman-ítélet forradalmasította az európai labdarúgás belső piaci szabályait. Sepp Blatter FIFA-elnök ugyanakkor a legfőbb francia közigazgatási fórum, 2002 utolsó napjaiban a Conseil d’État a Malaja-ügyben hozott felülvizsgálati-határozatát mégis „tízszeres erejű” Bosman-ítéletnek nevezte. A kosarashölgy esete ugyanis Blatter szerint precedensértéket teremt más sportágakban is és az unión kívüli országokból származó sportolók kvótarendszerének teljes eltörléséhez vezethet. A Kazahsztánban született lengyel állampolgárságú játékos strasbourgi szerződésének engedélyezését elutasította a Francia Kosárlabda Szövetség, mivel a nem EU-s állampolgárokra vonatkozó kvótakeretét s klub Malaja szerződtetésével túllépte volna. 29 Malaja a strasbourgi városi bírósághoz fordult, mert álláspontja szerint az EU és Lengyelország között 1991-ben megkötött Társulási Megállapodás tilt mindenfajta diszkriminációt, ideértve a nemzeti hatáskörben szabályozott munkavállalást is. Az ítélet Franciaországban a kvótarendszer eltörlésének hatályát valamennyi, az Európai Unióval társulási vagy együttműködési szerződést kötő államra kiterjesztette, így meghozatalának időpontjában 24 EU-n kívüli állam vonatkozásában megtiltotta a tagállami sportolóktól eltérő korlátozó szabályok alkalmazásának lehetőségét, gyakorlatilag teljes egészében megnyitotta ezen országok polgárai számára a francia sport-piacot.”30 Az Európai Unióval társult országokból származó munkavállalók jogait az Unión belül a Kolpak-eset konkretizálta. A szlovák nemzetiségű Maros Kolpak a német TSV Ostringen kézilabda csapat kapusa volt. A csapat vezetősége Kolpak régi szerződését 2003. június 30-ig újította meg. A német kézilabda szövetségnek azonban volt egy olyan szabálya, amely limitálta a nem uniós tagállamokból, illetve EGT (Európai Gazdasági Térség) államokból származó játékosok egy meccsen belüli szerepeltethetőségének lehetőségét. Ezeknek a Dr. KECSKÉS – Dr. SOÓS i.m. 41. Malaja jogi képviselője, Michel Pautot úgy fogalmazott a döntést kommentálva, hogy „mostantól semmi sem állíthatja meg a futballklubokat akkor, ha történetesen 4 ukrán, 3 marokkói és 4 cseh labdarúgót kívánnak egyszerre foglalkoztatni, mint ahogy a kosárlabdaklubokat sem, ha orosz, litván, lengyel vagy magyar sportolót kívánnak játszani csapatukban. 30 Dr. KECSKÉS – Dr. SOÓS i.m. 42. 28 29


401

játékosoknak egy speciális, „A” megjelölésű lincensze volt. Kolpak már a harmadik „A” licenszes játékos volt a TSC Ostringen klubon belül, így nem tudta munkaviszonyából fakadó kötelezettségeit teljesíteni, tudniillik, hogy szerepeljen a mérkőzéseken. Kolpak vitába szállt az említett szabállyal arra hivatkozva, hogy az Európai Unió és Szlovákia közötti társulási megállapodás szerint őt, mint szlovák állampolgárt ugyanolyan jogok illetik meg, mint az EU állampolgárokat, és nonszensz az, hogy pusztán azért nem játszhat a mérkőzéseken, mert már két másik „A” megkülönböztetésű játékos is szerepel a csapatban. Kolpak az ügyet az Európai Bíróság elé vitte, ahol sikerrel járt. A Bíróság a következőket állapította meg: (51) A Szlovákiával kötött együttműködési megállapodás 38 (1) cikke kizárja (...) azon rendelkezések alkalmazását, amelyek Mr. Kolpakra mint szlovák állampolgárra nézve olyan helyzetet eredményeznek, miszerint annak ellenére, hogy jogszerű munkaviszonnyal rendelkezik egy tagállamban, az uniós, vagy EGT tagállamokból származó állampolgároknál korlátozottabb lehetőségekkel rendelkezik a mérkőzéseken (liga vagy kupameccsek) való szereplésre. Az ilyen mérkőzéseken való szerepeltetés a sportolói munkaszerződés nyilvánvalóan alapvető célja. Az orosz futballjátékos, Igor Simutenkov esetében az Európai Bíróság hasonló ítéletet hozott. Simutenkov ügye az Unión kívüli, harmadik állam sportolójának státuszát tisztázza. Az orosz labdarúgó a spanyol Union Deportivo Tenerife csapatával állt szerződéses viszonyban, és a szövetségnél „nem EU játékosként” lett regisztrálva. A spanyol szövetségnek ugyanis volt egy olyan szabálya, amely csapatonként korlátozza a pályára küldhető nem-uniós játékosok számát. Simutenkov azt akarta elérni, hogy ugyanazok a jogok illessék meg orosz állampolgárként, mint az összes többi európai uniós/EGT játékost, hivatkozva az Európai Unió és Oroszország közötti együttműködési megállapodásban foglaltakra. Az Európai Bíróság az ő javára döntött, és a spanyol szövetséget elmarasztalta. A Bíróság indoklásában megállapította, hogy az említett együttműködési megállapodás 23. cikke szerint: (...) EU tagállamok állampolgáraival egyenlő bánásmód illeti meg azt az orosz munkavállalót, aki az előbbiekkel azonos feltételek mellett, jogszerű

402


munkaviszonyban áll egy uniós tagállamban, és ez kizár mindenfajta, állampolgárságon alapuló korlátozást... A Kolpak és a Simutenkov esetek alapvetően különböznek a Bosman és Lehtonen esetektől, de szintén óriási hatással volt az európai sportra. Ezek az esetek tisztázták az EU-ban jogszerűen munkaviszonnyal rendelkező nem uniós állampolgárok helyzetét. Ezek az esetek alapvetően a munkavállalók szabad mozgásával foglalkoznak. Érdekes tanulsága mindennek, hogy az érintett államok száma majdnem eléri a 80-at. További precedens értékű ítéletek Az Olympique Lyonnais SASP kontra Olivier Bernard-ügy (nevelési költségtérítés) 1997-ben Olivier Bernard az Olympique Lyonnais-val három idényre szóló utánpótlásjátékosi-szerződést kötött. Ezen szerződés lejáratának időpontja előtt az Olympique Lyonnais egyéves időtartamra hivatásos játékosi szerződés megkötésére tett ajánlatot számára. Olivier Bernard megtagadta az említett szerződés megkötését, és hivatásos játékosi szerződést kötött a Newcastle United FC nevű angol futballklubbal. Az Olympique Lyonnais ezt követően bírósági eljárást indított annak érdekében, hogy Olivier Bernard-t és a Newcastle United FC-t egyetemlegesen kötelezzék 53 357,16 euró megfizetésére kártérítés címén, amely összeg megegyezik azzal a díjazással, amelyet ez a játékos egy év alatt akkor kapott volna, ha az Olympique Lyonnais ajánlata szerinti szerződést megköti. A Bíróság kifejtette, hogy Olivier Bernard munkaviszonya gazdasági tevékenységnek minősül, ezért az uniós jog hatálya alá tartozik. A Bíróság ehhez hasonlóan megállapította, hogy a charta kollektív szerződés jelleggel rendelkezik, amely a keresőtevékenység kollektív szabályozására irányul, ezért az szintén az uniós jog hatálya alá tartozik. A Bíróság megállapította, hogy a vizsgált szabályozás, amely szerint az utánpótlás-játékos a képzési időszakának végén az első hivatásos játékosi szerződését – kártérítés terhe mellett – az őt képző klubbal köteles megkötni, visszatarthatja ezt a játékost a szabad mozgáshoz való jogának gyakorlásától. Következésképpen ez a szabályozás a munkavállalók szabad mozgása korlátozásának minősül. A Bíróság azonban a Bosman-ügyben hozott ítéletben már megállapította, hogy a sporttevékenységeknek – különösen a futballnak –


403

az Unión belüli számottevő társadalmi jelentőségére, el kell ismerni a fiatal játékosok felvételének jogszerűségét. Annak megvizsgálása érdekében, hogy az e játékosok szabad mozgáshoz való jogát korlátozó rendszer alkalmas-e az említett cél megvalósításának biztosítására, és nem lép-e túl az annak megvalósításához szükséges mértéken, figyelembe kell venni általában a sport és különösen a futball sajátos jellemzőit, valamint az utóbbiak társadalmi és nevelési funkcióit. A Bíróság kifejtette, hogy főszabály szerint a fiatal játékosok felvételének és képzésének ösztönzése mint cél igazolhatja azt a rendszert, amely képzési kártérítés fizetését írja elő abban az esetben, ha a fiatal játékos a képzése végén az őt képző klubtól különböző klubbal köt hivatásos játékosi szerződést. Az ilyen rendszernek azonban ténylegesen alkalmasnak kell lennie az említett cél elérésére, figyelembe véve a klubok által viselt azon költségeket, amelyeket azok mind a jövőbeli hivatalos játékosoknak, mind pedig azoknak a képzésére fordítanak, akik végül mégsem válnak hivatásos labdarúgóvá. Ebből következően a munkavállalók szabad mozgásának elvével nem ellentétes az a rendszer, amely a fiatal játékosok felvételének és képzésének ösztönzése mint cél megvalósítása érdekében biztosítja a képző klub kártalanítását abban az esetben, ha a fiatal játékos a képzési időszaka végén másik tagállam klubjával köt hivatásos játékosi szerződést, feltéve hogy ez a rendszer alkalmas az említett cél megvalósítására, és nem lép túl az e cél megvalósításához szükséges mértéken. Az alapügyben szereplő francia szabályozást illetően a Bíróság rámutatott, hogy az alapján a képző klub számára nem a képzési kártérítést kell megfizetni, hanem azt a kártérítést, amelyre az érintett játékos a szerződéses kötelezettségei megsértése miatt köteles, és amelynek összege független a képző klub részéről ténylegesen felmerült költségektől. Ugyanis, a kártérítést nem a képző klub részéről felmerült képzési költségek, hanem az e klub által elszenvedett teljes kár alapján számították. Így a Bíróság megállapítja, hogy a francia szabályozás túllépett azon a mértéken, amely a fiatal játékosok felvételének és képzésének ösztönzéséhez, valamint e tevékenységek finanszírozásához szükséges.31

31

Az Európai Unió Bírósága, 30/10. sz. SAJTÓKÖZLEMÉNY, Luxembourg, 2010. március 16. internetes forrás: http://curia.europa.eu 2. oldal. továbbiakban: EUB.

404


A Lehtonen-eset A belga Castors Namur-Braine ASBL kosárlabda klub munkaviszonyt létesítő szerződést írt alá a finn Jyri Lehtonennel. Belgiumban a kosárlabdára vonatkozó átigazolási határidők szerint: egyik belga klubtól egy másik belga klubhoz történő átigazolás április 15-május 15-ig, egy európai klubtól egy belga klubhoz való igazolás április 15-től február 28ig, bármely más államból belga klubhoz való igazolás pedig március 31ig kell történjen. Lehtonen igazolása azonban a határidőn kívül történt, egy Belgiumon kívüli európai csapattól április 3-án, éppen a nyitó mérkőzések kezdete előtt igazolt a Castors csapatába. A Castors ellenfele, a szintén belga Belgacom-Quaregnon panaszt tett a belga kosárlabda szövetség szabályainak megfelelő választottbíróságnál. Az eljárás eredményeként ez utóbbi csapatot minősítették a mérkőzés győztesének, arra hivatkozva, hogy a Castors csapata egy nem megfelelő időn belül leigazolt játékossal erősített. A választottbíróság álláspontja szerint Lehtonennek nem szabadott volna játszania a mérkőzésen, ezzel viszont meg kellett volna szegnie szerződéséből fakadó kötelezettségeit. Lehtonen rendes bírósághoz fordult, végül az Európai Bíróság előtt kötött ki. A Lehtonen és Bosman-esetek lefektették azokat a minimum követelményeket, amelyeket az unióbeli kluboknak és sportszövetségeknek be kell tartaniuk annak érdekében, hogy biztosítva legyen a munkavállalók szabad mozgásának alapelve. Később azonban újabb problémák merültek fel a professzionális sport területén, amelyek szintén kapcsolatosak voltak a munkavállalók szabad mozgásával. A teljesség kedvéért e két esetet is ismertetem, mielőtt általánosan is elemeznénk az európai uniós élsportolók mint munkavállalók helyzetét a szabad mozgás alapelvének tükrében. E két eset alapvetően az új EU tagállamokból, valamint az Unióval társulási, illetve együttműködési megállapodást kötött államokból származó állampolgárok sportolóinak európai unióban érvényesülő jogaira vonatkozik.


405

A mozgás szabadsága alapelv helyzete az európai sportjogban az esetek tükrében Az elmúlt harminc év történéseit alapul véve a hivatásos sportolók munkavállalásával kapcsolatos normák óriási változáson mentek keresztül. Az előzőekben bemutatott kulcsfontosságú esetek elvezettek a munkavállalók szabad mozgásának értelmezéséhez és elfogadásához az európai sport vonatkozásában. A következő két következtetést vonhatjuk le: - A munkavállalók szabad mozgását garantálni kell a sportban (Bosman), hacsak az ettől eltérő eljárást objektív körülmények és indokok nem igazolják (Lehtonen) - Nem EU tagállamok állampolgárai nem élvezik a mozgás szabadságát, de szabályos munkavállalóként ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint az EU tagállamok állampolgárait (Kolpak és Simutenkov) Ezek az alaplevek egyértelműek és világosak, ám tekintettel kell lenni arra, hogy a sport mégis csak egy különös, rendkívüli terület az Unión belül. A sport hosszú évek óta saját szabályozási útját járja, és csak azóta tartozik az uniós szabályozás hatálya alá, amióta az bizonyítottan gazdasági értéket is képvisel. A sport gazdasági jellegének erősödése egyre nagyobb mérteket ölt és fog ölteni a továbbiakban is. A folyamatos fejlődéssel új, problematikus helyzetek állhatnak elő, olyanok, amelyek esetleg ellentétesek a jog szabályaival és általános alapelveivel, az EK Szerződéssel és az Európai Bíróság döntéseivel. 32

32

Magyar labdarúgók nemzetközi átigazolása. A Magyar Labdarúgó Szövetség a nemzetközi átigazolásokat 2006 óta tartja nyilván, a FIFA nemzetközi átigazolási rendszerének használata pedig 2010. október 1-jétől kötelező valamennyi tagállamban. A labdarúgók továbbá állandó mozgásban vannak, és ha Magyarországról egyszer eligazolnak egy országba, majd onnan továbbmennek másik klubba vagy másik országba, arról az MLSZ-nek információ nem áll rendelkezésére. Mindezekre tekintettel az MLSZ összeállított egy listát az irodarendszere adatbázisából és a FIFA TMS rendszeréből a külföldön futballozókról. A lista a 2010. január 7-ei állapotot tükrözi és a mellékletben található.

406

TÓTH NIKOLETT ÁGNES SUMMARY

The freedom of employment in the sports law of the European Union Sport plays a permanent role in the societies of the EU countries. During the last thirty years the Council of Europe passed several documents which constitute the European sport policy of the organization. The European Union recongnizes the social importance of sport. It was a long process until the EU law provided complete liberalization for the employment of the foreign sportmen. The decision of the European Court of Justice made in the so-called Bosman-case is related to the freedom of movement for workers. This ruling refers not only to the football, but to all branch of sport. One of the main consquences of the Bosman-case was the establishment of the free movement of labour in the area of football. The Bosman-case had an other significant consquence: the decision obliged the EU countries to repeal the regulation of sport federations which are inconsistent with EU law and which ordered to pay a transfer fee in case of sportmen who transfer from one EU country to an other after the expiration of their contract. During the last thirty years the norms relating to the employment of the professional sportmen have undergone immense change. The cases presented in this essay led to the interpretation and acceptance of the free movement of labour concerning the European sport.

„A tanulmány/kutató munka a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 jelű projekt részeként – az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében – az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.”

TÓTH NIKOLETT ÁGNES 1 A SZABAD MUNKAVÁLLALÁS AZ EU SPORTJOGÁBAN. A sportjog első lépései Európában

Recommend Documents