T ó t h László
HIROSIMÁTÓL
GENFIG
A leszerelési tárgyalások v á z l a t o s története
A leszerelés napról n a p r a m i n d i n k á b b a mai világ létkérdésévé válik. Elméletileg aligha lehetséges olyan természeti katasztrófa, amelyet nem lehet előlátni és amely néhány perc alatt megsemmisítené az életet boly gónkon, csakhogy az ember az utóbbi h á r o m és fél évtized alatt annyi romboló erőt halmozott fel, hogy előrejelzés nélkül, pillanatok alatt megsemmisíthet minden élőt a Földön. Ez a felismerés diktálja m i n d a z o k a t az erőfeszítéseket napjainkban, amelyek célja feltartóztatni vagy legalábbis lelassítani a m i n d pusztítóbb fegyverek további gyártását.
A dum-dum
golyó
betiltása
A z emberiség hosszú történelme során számtalanszor átszenvedte a h á b o r ú k hozta pusztítást és rombolást. Mégis a leszerelés eszméje, vagyis az a törekvés, hogy valamilyen formában szavatolják az emberi ség békés fejlődésót, aránylag fiatal, alig több mint 250 éves. Az örök béke első tervezetét ugyanis — a Projet de Paix Perpetuel-t a francia Saint-Pierre fogalmazta meg 1713-ban, síkraszállva azért, hogy a béke megőrzése érdekében E u r ó p á b a n csökkentsék a fegyverzetet. Angol társa, Benton az örök békéről készített tervében (A P l a n for Universal and Perpetual Peace) m á r az általános leszerelést szorgalmazta, m e r t „egy hatalom nem vállalkozhat a leszerelésre, ha a másik nem jár el hasonló képpen". A leszerelési kezdeményezések azonban csak a múlt században szapo r o d t a k el. Szabály szerint a mind gyakoribb háborúik szülték. A leszere lési tárgyalások az új pusztító fegyverekhez a túl sok szenvedést okozó „ b a r b á r " harci eszközökhöz fűződtek. A m i k o r például a múlt század 60-as éveiben Oroszország, Bajorország, Ausztria és Poroszország h a d serege használni k e z d t e az ütődéskor repeszdarabokra széteső golyót, a
később d u m - d u m golyónak elnevezett lövedéket, 1868-ban megszületett, a neves petrovgrádi nyilatkozat, amely elítélte és betiltotta ennek a go lyónak a használatát. A múlt századi nemzetközi leszerelési értekezlet munkáját elemezve kénytelenek v a g y u n k megállapítani, hogy nem sokban .különbözött a mai hasonló témájú értekezletektől. Régebben is vagy azt tiltották be, ami m á r elavult, vagy pedig a tilalma nem volt hatékony. Íme egy példa. M u r o v l y e v , a cári Oroszország külügyminisztere 1898. december 30-án javasolta, hogy szárazföldön és tengeren tiltsák be minden új fajta lőfegyver és robbanóanyag használatát, továbbá a léggömbből le dobott b o m b á k a t és robbanóanyagokat, a hajókról kilőtt torpedókat és a tengeralattjárókat. Erről a javaslatról tárgyalt az 1899-ben H á g á b a n t a r t o t t első békeértekezlct. Szó volt továbbá a hadihajók páncélzatának, a hajóágyúk kaliberének korlátozásáról, az ágyútökéletesítés betiltásá ról és az a k k o r divatba jött gyorstüzelő puskák tüzelési gyorsaságának korlátozásáról. És mi történt? Természetesen senki sem a k a r t lemondani az új vív m á n y o k r ó l . T á r g y a l t a k ugyan a tilalomról, de a kijátszási lehetőségeit is k u t a t t á k . így például betiltották a léggömbből ledobott bombákat öt évre, majd azt a második hágai értekezleten, a soha meg nem tartott h a r m a d i k értekezletig meghosszabbították. A tilalom megértéséhez azon ban tudni kell, hogy a léggömb túl bizonytalan volt és így könnyen megeshetett, hogy nem k í v á n a t o s célra dobja le bombáját. Ezért egyez tek bele könnyű szívvel a tilalomba, különben is a repülőgépek fejlődése gyorsan elavulttá tette az egész tilalmat. Mindezen fölül az első világ háború kitörése egyszerre elsöpört minden addigi megállapodást.
A Népszövetség
próbálkozásai
Az 1907-ben t a r t o t t második hágai értekezleten szabályozták a ten geralattjárókról k i l ő t t a k n á k és torpedók használatát. Az első világhá ború eseményei, főként néhány utasszállító hajó sorsa megmutatta, meny nyit érnek ezek a megállapodások. A háború gyászos tapasztalatai azon ban ismételten a fegyverkezés korlátozásáról szóló tárgyalások felújítá sához vezettek. így az 1922-ben Washingtonban tartott értekezlet rész ben fölállította a tengeralattjárók bevetésének szabályait, bár ezzel k a p csolatban eltérőek voltak a vélemények. Egyes országok (Németország) azt hirdették, hogy a tengeralattjáró védelmi fegyver, mások viszont (Nagy-Britannia) veszélyes t á m a d ó fegyverként a betiltását szorgalmaz ták. N a g y véleménykülönbségek voltak a repülőgép harci bevezetésével kapcsolatban is. Egyesek követelták háborús fölhasználásának betiltását, de végül az a felfogás diadalmaskodott, hogy nem lehet korlátozni a légi haderő fejlődését. Az első világháború után alakult Népszövetség tevékenységének egyik alapvető területe éppen a leszerelés volt. A Genfben, 1925-ben t a r t o t t
nemzetközi értekezleten egyezményt írtaik alá a vegyi és bakteriológiai fegyverek betiltásáról. A közvélemény ugyanis nagy nyomást gyakorolt a h a t a l m a k r a , az effajta fegyverek betiltása érdekében. N e m t u d t a k azonban megegyezni a repülőgépék és tengeralattjárók harci bevetésének korlátozásáról. N e m sokkal több sikert ért el az 1932-ben Genfben tar tott hasonló értekezlet sem. N e m s o k á r a jött ugyanis a spanyol polgár háború, majd Olaszország lerohanta Etiópiát. A Népszövetség nem te hetett többet, mint hogy felemelte szavát a harci gázok etiópiai beve tése és a spanyol polgári lakosságnak bombázása ellen. H a t á r o z a t a i v a l és tevékenységével azonban a legkevésbé sem t u d o t t hozzájárulni ahhoz, hogy megakadályozza, vagy legalább elodázza a második világháború kitörését.
Veszélyben
az emberiség
jövője
A második világháború után egész új formában és új t a r t a l o m m a l vetődött föl a leszerelés kérdése. Ehhez mindenképpen hozzájárult a H i rosimára és N a g a s z a k i r a ledobott atombomba, hiszen az új fegyverrel az emberiség jövője vált kérdésessé. Az a k k o r létrejött Egyesült N e m z e t e k Szervezete a nemzetközi béke és biztonság fenntartását n y i l v á n í t o t t a legfőbb céljának. A Biztonsági Tanács és az E N S Z Közgyűlése külön felelősséget k a p o t t a leszerelés kérdésében. Az E N S Z legelső h a t á r o z a t a is a leszerelésre v o n a t k o z o t t . E k k o r alakult meg az atomerő bizottság, amelybe a Biztonsági Tanács valamennyi tagja bekerült és azt k a p t a feladatul, hogy tervet dolgozzon k i az atomerő ellenőrzésére, az a t o m fegyver és minden más tömegpusztító fegyver megsemmisítésére. A következő évek azonban m e g m u t a t t á k , hogy mennyire elérhetetlen ez a cél. A Szovjetunió a k k o r még nem rendelkezett a t o m b o m á v a l , te hát arra összpontosította erőfeszítéseit, hogy minél előbb e fegyver bir tokába jusson. Másrészt az U S A mint egyetlen a t o m h a t a l o m m i n d e n áron meg a k a r t a t a r t a n i monopóliumát. Ez n y o m t a rá bélyegét a lesze relési tárgyalásokra is. Az U S A 1946 májusában tervet terjesztett be az atomerő ellenőrzésére, amely első lépés volt a megoldás felkutatására. A terv az első a t o m b o m b a kidolgozásában részt vett tudósok jelentésén alapult. A tudósok amellett szálltak síkra, hogy tiltsák be az atomfegy ver további fejlesztését és helyezzék nemzetközi ellenőrzés alá az atom erő békés fölhasználását, elsősorban az a t o m r e a k t o r o k a t . Baruch, T r u man akkori amerikai elnök tárgyalási főmegbízottja a tudósok tiltako zása ellenére két kiegészítést j u t t a t o t t jelentésükbe: az első szerint meg kell büntetni minden országot, amely a nemzetközi rendelkezések elle nére tovább dolgozik az atomfegyverek fejlesztésén, a másik pedig ar ról, hogy a tilalom megsértőinek megbüntetése érdekében ebben az eset ben ne legyen érvényes a Biztonsági Tanács állandó tagjainak vétójoga. A tudósoktól azt is követelték, hogy amíg a nemzetközi ellenőrzés ter vét el nem fogadják, t o v á b b dolgozzanak az amerikai atombomba töké-
létesítésén. Az amerikai elképzelés az volt, hogy a bombák gyártását csak a k k o r szüntetik be, a felhalmozott bombakészletet csak a k k o r semmisítik meg, ha a nemzetközi egyezményt már hatékonyan alkal m a z z á k . Biztosra vették ugyanis, hogy a Szovjetunió ezt nem fogadja el. Az amerikai terv lényege ugyanis az volt, hogy először jön az ellen őrzés, u t á n a a tilalom. A Szovjetunió számára persze ez nem felelt meg. Abba még beleegyeztek volna, hogy betiltsák azt, amivel különben sem rendelkeztek, de azt m á r nem fogadhatták el, hogy a kísérleteket be tiltsák, illetve nemzetközi ellenőrzés alá helyezzék. Ezért ők fordított sorrendet javasoltak, először tiltsák be az a t o m b o m b á t és semmisítsék meg az eddigi készletet, csak utána következzen az ellenőrzés. Persze hogy a megegyezés nem születhetett meg. Itt el kell m o n d a n u n k még valamit. Az atombomba gyártásában részt vevő amerikai tudósok zöme meg volt győződve arról, hogy csakis az atomerő továbbfejlődésének univerzális és szigorú ellenőrzése a k a d á l y o z hatja meg az atomfegyverkezés elburjánzását. Voltak azonban olyanok is, akik kezdettől fogva követelték a bomba betiltását. Ez a mozgalom Amerikában nem volt népszerű, sőt azt állították részvevőiről, hogy a Szovjetuniónak dolgoznak és ellenük irányult M c C a r t h y szenátor hír hedt antikommunista k a m p á n y a .
Zsákutcában
az általános
leszerelés
A h á b o r ú t követő első években k ü l ö n v á l a s z t v a tárgyalták az atom és a hagyományos fegyverzetet. Mindkét kérdés tárgyalásán azonban érző dött a szuperhatalmak k ö z ö t t i bizalmatlanság. A Szovjetunió valamenynyi hagyományos fegyverzet egyharmaddal való csökkentését szorgal mazta. N y u g a t számára ez elfogadhatatlan volt, mert ezzel m e g m a r a d t volna a hagyományos szovjet fegyverzet fölénye. A kérdés megközelí tése tehát azóta sem változott, amit bizonyítanak a m á r évek óta siker telenül folyó bécsi közép-európai fegyverzetcsökkentési tárgyalások. A legfőbb vitás kérdés, hogyan lehet egyensúlyt teremteni: vajon m i n d k é t fél egyenlő arányú fegyverzetcsökkentésével-e (mint a Szovjetunió ja vasolja), vagy pedig a tényleges haderő csökkentésével (mint N y u g a t javasolja). A két külön vágányon haladó leszerelési tárgyalás nem h o z h a t o t t si kert m á r azért sem, mert az egyik bizottság sikere a másikétól függött. Ezért 1952-ben a k é t bizottságot megszüntették és helyükbe egységes bi zottság alakult. Ez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a tárgyaláso k o n több eredményt érjenek el. Mindössze annyi történt, hogy az első szov jet atombomba 1949. évi fölrobbantása után többé nem volt értelme annak, hogy a nukleáris leszerelést a hagyományostól különválasztva tárgyalják. Az új bizottság azt a feladatot k a p t a , hogy készítsen javas latot „valamennyi tömegpusztító fegyver korlátozására és kiegyensúlyo zott csökkentésére, v a l a m i n t kutasson föl intézkedéseket az atomerő si-
keres nemzetközi ellenőrzésére, hogy szavatolja az atomfegyver betiltását és az atomerőnek kizárólag békés célokra való felhasználását". A tárgyalások egyes szakaszaiban úgy tűnt, hogy az álláspontok k ö zelebb kerültek. így 1955-ben Kelet és N y u g a t egyetértésre jutott az atomfegyver totális betiltásáról. Igen ám, de ez csak a k k o r lépett volna életbe, ha mindkét fél 75 százalékban csökkenti haderejét. Megállapodás jött létre arról is, hogy az egyezmény betartása érdekében állandó el lenőrző állomásokat létesítenek. Ez a megállapodás azért születhetett meg, mert a Szovjetunió a régebbi angol és francia terv elfogadásával új javaslatot terjesztett be. A lényeg az volt, hogy a Szovjetunió enged ményt tett az addig legtöbbet vitatott kérdésben és beleegyezett az el lenőrzésbe saját területén. A m i k o r azonban a Szovjetunió elfogadta az amerikai elképzelések alapján készült angol és francia javaslatot, az USA egyszerre saját javaslata ellen fordult. Jellemző mozzanata ez a leszerelési tárgyalásoknak, hiszen mindkét fél úgy fogalmazza meg ja vaslatait, hogy majdnem biztosra veszi, hogy a másik fél úgy sem fogad ja el. H a mégis elfogadja, a k k o r a javaslatot visszavonják, mint ahogy 1955-ben is tették.
Szerény
sikerek
Az általános és teljes leszerelés ilyen megfeneklése után tértek át a „ k o r l á t o z o t t intézkedésekre". Ezzel kapcsolatban legfontosabb volt a stratégiai légi haderő ellenőrzése és a közép-európai fegyverzetcsökken tés. A m i k o r ugyanis kiderült, hogy az a t o m b o m b á t nem lehet betiltani, megpróbálták legalább ellenőrzés alá venni az őket szállító repülőgépe ket. A rakéták ugyanis akkor még csak tirJkos tervként léteztek. A kí sérleti a t o m b o m b á k viszont egymás után robbantak föl mind az U S A ban, mind a Szovjetunióban. Mindkét fél azon dolgozott, hogy k ö n y nyebb és könnyebben szállítható bombákkal gazdagítsa fegyvertárát. Kezdetben úgy tűnt, hogy a londoni tárgyalások jól indulnak és H a rold Stassen amerikai küldött számos kérdésben megegyezésre jut a Szovjetunióval. E k k o r jelentkezett azonban a hidegháború szelleme, J o h n Foster Dulles akkori amerikai külügyminiszter. Stassent vissza rendelték. A tárgyalások ezzel ugyan nem szakadtak meg, de nem is jár tak sikerrel. Az egész háború utáni időszak egyik legfontosabb leszerelési ered ménye az 1961. évi amerikai—szovjet egyezmény volt. A l a p v e t ő célja a fegyverek nélküli világ megteremtése. E rendkívül jelentős o k m á n y reménysugárként csillant föl a két ellenséges tömbre oszló világban. Az egyezmény ugyanis kifejezte azt a közös óhajt, hogy a leszerelés általá nos és teljes legyen, hogy a háború megszűnjön a nemzetközi viszályok megoldási eszköze lenni. Az egyezmény síkraszállt a viszályoknak az E N S Z a l a p o k m á n y elveivel összhangban történő békés megoldásáért. E cél elérésére az egyezmény előirányozta: a fegyveres erők feloszlatását;
a ikatonai támaszpontok fölszámolását; a fegyvergyártás beszüntetését és a fegyverek megszüntetését; valamennyi atom-, nukleáris, bakteriológiai és más tömegpusztító fegyver megsemmisítését, illetve további gyártásá nak beszüntetését; a tömegpusztító fegyverek minden hordozóeszközének megsemmisítését; az államok k a t o n a i erőfeszítéseinek megszervezésére irányuló szervezetek és intézmények felszámolását; a katonai képzés be szüntetését és valamennyi katonai szolgálat megszüntetését; a hadsereg kiadásainak beszüntetését. N o h a mindez csak álomnak tűnik, meglepő, hogy akkor mégis egyet értésre jutottak. A vita csak a nemzetközi ellenőrzés és hitelesítés k ö r ü l robbant ki. Ugyanis mind a két fél arra a k a r t biztosítékot kapni, hogy a másik fél titokban nem készít ellene valamit. Az U S A messzemenő el lenőrzési intézkedéseket követelt, a Szovjetunió viszont ezt ellenezte, mert az ellenőrzésben „a kémkedés törvényesítésének" kísérletét l á t t a . Az abban az időben olyan nagy problémát képező ellenőrzés a későb biek során a technológiai fejlődéssel magától megoldódott. A k é m m ű h o l d a k ugyanis ezt a föladatot sikeresen ellátják és a S A L T — I . megálla podás az ellenőrzést m á r rá is bízta a nemzeti ellenőrzés műszáki esz közeire. Szükségtelenné vált tehát a helyszíni ellenőrzés. A két fél belegyugodhatott a kémműholdak általi ellenőrzésbe, és csak arra kötelezte magát, hogy nem gátolja meg az ellenőrzésnek ezt a módját. Az 1961. évi egyezmény tehát elérhetetlen álomként került be a d i p lomácia történetébe. U g y a n a k k o r azonban utat nyitott az azokban az években jelentkező más, kisebb horderejű egyezmények megkötéséhez. M á r ezt megelőzően 1959-ben egyezményt írtak alá az Északi-sarkról. Ebben mind a két fél kötelezte magát arra, hogy itt nem tart atomfegy vereket és a világnak ezt a részét nem használja fel atomkísérletekre. 1963-ban egyezményt írtak alá az atomkísérletek részleges vagy k o r l á tozott betiltásáról. 1968-ban megszületett az atomfegyver továbbterje dését fékező egyezmény. 1969 ben egyezményt kötöttek a világűr a t o m kísérletekre vagy atomfegyver tárolására való felhasználásának betiltá sáról. Még abban az évben megállapodtak Dél-Amerika atommentes övezetté nyilvánításában. 1971-ben létrejött a tengerfenéken való atom kísérletezés és atomfegyver-tárolás betiltásáról szóló egyezmény. 1972ben pedig aláírták a biológiai fegyverről szóló konvenciót. Csak néhány fontos egyezményt soroltunk föl. Biztos, hogy ezek az egyezmények visszatükrözték az atomfegyverekkel felidézett veszélyek t u d a t á t és ezért értékes v í v m á n y o k . N e m feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a második világháború után a világ számos pontján folyt háború és ezek a háborúk mintegy 20 millió emberéletet követeltek. Tör tént pedig mindez abban az időszakban amikor t ö b b száz h a t á r o z a t o t h o z t a k valamennyi fegyvernem betiltásának szükségességéről. Sok ezer összejövetelt t a r t o t t a k , de sem ezek, sem pedig az egyezmények ered ményeként egyetlenegy atom- vagy egyéb fegyvert sem tiltottak be. A z egyezmények elemzéséből az tűnik ki, hogy azok csak a kevésbé lénye ges dolgokon v á l t o z t a t t a k . J
Vegyük például az atomfegyver világűri tárolását betiltó egyezményt. Ennek a fegyvernek a világűrbe való feljuttatása túl drága és műszaki lag nagyon nehéz is. Ezért m o n d t a k le róla olyan könnyen. Vagy ve gyük a tengerfenékről szóló egyezményt. Л Szovjetunió azt javasolta, hogy tiltsanak be minden katonai rendszert a tengeren vagy a tenger fenéken. Az U S A a tengerfenéken beásott stratégiai fegyverek tilalmát szorgalmazta. Miért? Elsősorban azért, mert az amerikai haditengerészet a Poseidon és a Trident atom-tengeralattjáró hordozású rakéta fejlesz tése mellett foglalt állást. K ö n n y ű volt t e h á t megegyezni abban, amiben az egyik fél sem volt érdekelve. Az 50-es és a 60-as években mind a két szuperhatalom szá mos javaslattal állt elő valamelyik fegyverfajta betiltásáról vagy t o v á b b terjedésének megakadályozásáról. N a g y o n jól t u d t á k azonban, hogy a másik fél biztosan elveti a javaslatot, m e r t a javaslat elfogadása csak az egyik félnek hozott volna hasznot. A sok javaslat célja mindig az volt, hogy megőrizzenek vagy éppen növeljenek valamilyen megszerzett előnyt, vagy pedig valamilyen területen csökkentsék a másik fél előnyét. íme néhány ilyen javaslat. A Szovjetunió 1950-ben, 1953-ban és 1956ban javasolta a haderők egy-egymillió emberrel való csökkentését. Az a korszak volt ez, amikor a Szovjetuniónak e téren abszolút fölénye volt, az egyszerű csökkentést tehát a meglévő a r á n y n a k a fenntartását jelentette volna, így aztán nem volt nehéz ilyen javaslattal előállnia. Az USA 1964. január 20-án javasolta a középhatósugarú bombázógépek be tiltását. Az a korszak volt ez, amikor az U S A elévült В—47-es k ö z é p hatósugarú bombázógépeit a korszerű В—52-esekkel cserélte fel. T u d t á k tehát, hogy a javaslat elfogadásával a Szovjetunió lemondana az atom fegyver hordozására alkalmas légi haderejének 80 százalékáról. A Szov jetunió javasolta az atomfegyver hajón, repülőgépen és tengeralattjárón való szállításának betiltását, amikor az U S A - n a k már volt, neki még nem volt ilyen szállítórendszere. Az U S A 1964. január 21-én javasolta a hasítóanyagek további termelésének betiltását, hiszen akkor jóval na gyobb tartaléka volt, mint a Szovjetuniónak. A Szovjetunió 1964. feb ruár 17-én javasolta az atomfegyver bombázógéppel való szállításának betiltását, mert a k k o r még nem rendelkezett ilyen bombázógépekkel. Megkülönböztetett figyelmet érdemel a szuperhatalmák magatartása az atomkísérletek betiltásának ügyében. El kell m o n d a n u n k , hogy az atomkísérletek betiltását a k k o r kezdték tömegesen követelni, amikor az 1954. március 1-én a Bikini-szigeteken fölrobbantott atombomba követ kezményeként veszélyes radioaktív csapadék jelentkezett J a p á n b a n . Az első tárgyalások 1955 májusában kezdődtek meg. N y u g a t a p r ó b a r o b bantások beszüntetését más leszerelés-ellenőrzési intézkedésekhez, k ü l ö n pedig a hasadóanyagok gyártásának beszüntetéséhez kötötte. A t á r g y a lások többször megszakadtak az ellenőrzés kérdésében t á m a d t ellentétek miatt. Végül 1958-ban Genfben megállapodás született a levegőben, a világűrben és víz alatt végrehajtott atomkísérletek ellenőrzési rendszeré-
nek kiépítéséről. Mintegy 180 ellenőrző p o n t létesítését javasoltaik, a Szovjetunió beleegyezett abba, hogy területén évente három ellenőrzést tartsanak, N y u g a t pedig azt követelte, hogy helyezzenek el hét auto matikus „fekete d o b o z t " . Az a t o m h a t a l m a k 1958-ban három évre megállapodtak az atomkísér letek beszüntetésében. A Szovjetunió 1961 augusztusában megszegte ezt a m o r a t ó r i u m o t és végrehajtotta addigi legnagyobb atomkísérletét. Az el nem kötelezett országok Belgrádban t a r t o t t első csúcsértekezlete előtt t ö r t é n t ez. Az elhidegülés időszaka után 1963 közepén felújították az atomkísérletek betiltásáról folyó tárgyalásokat és 1963. augusztus 5-én Moszkvában alá is írták a légi, világűri és vízalatti atomrobbantások be tiltásáról szóló szerződést. A szerződéshez több mint száz ország csat lakozott. Franciaország és a Kínai N K azonban nem volt hajlandó csat lakozni. A szerződés mindenképpen jelentős v í v m á n y , mert elejét vette az emberi környezet további szennyeződésének. Az atomfegyverek t o vábbfejlesztése szempontjából azonban nem sokat jelentett, hiszen akkor m á r megkezdődtek a földalatti atomkísérletek. A szuperhatalmak ugyan is e k k o r m á r a könnyebb, de nagyobb pusztító erejű atomfegyverek k i kísérletezésén dolgoztak, azzal a céllal, hogy azokat az interkontinen tális rakéták csúcsán helyezzék el. A légköri és tengeri atomkísérletek tehát nem azért szűntek meg, mert a világszerte tömegessé vált tiltako zások visszakozásra kényszerítették a n a g y h a t a l m a k a t , hanem azért, mert a levegőben m á r nem volt mit kísérletezniük. Különösen cinikus volt a földalatti atomrobbantások erejét 150 ikilot o n n á r a korlátozó egyezmény, mivel a k k o r m á r senki sem volt érdekel ve a n a g y o b b erejű próbarobbantásban. Mellékesen jegyezzük csak meg, hogy a H i r o s i m á r a ledobott a t o m b o m b a 5 kilótonnás volt! Az 1967-ben n a g y d o b r a vert egyezmény, amely az atomfegyver világűri tárolását tiltja be, ugyancsak hiábavaló volt. Vajon a n n a k akarták-e elejét venni, hogy K a m e r u n vagy Burundi a t o m b o m b á t küldjön a világűrbe, vagy a N a p r e n d s z e r valamelyik bolygójára? A z atomfegyverek betiltását szolgáló egyezmény mindenképpen hasz nos megállapodás volt, de csak a k k o r született meg, amikor a szuperha talmak ebben m á r saját érdeküket fedezték föl. A terjesztés megakadá lyozásában ugyanis saját biztonsági szükségletüket vélték kielégíteni. T e h á t saját biztonságuk szavatolását keresték abban, amivel ők a világ biztonságát fenyegetik. M i n t h a az atomfegyver veszélye azok részéről fenyegetne, akik ezzel a fegyverrel még nem rendelkeznek. Cinikus a n a g y h a t a l m a k magatartása abban is, hogy mind a mai napig nem vál laltak kezességet arra, hogy ezt a szörnyű fegyvert nem vetik be azok ellen, akik ilyen fegyverrel nem rendelkeznek.
A
SAW-tárgyalások
Az utóbbi évtized legfontosabb leszerelési tárgyalásai a két szuperha talomnak a stratégiai fegyverzet korlátozásáról folyó tárgyalása volt, az úgynevezett S A L T (Strategic A r m Limit Talks). A tárgyalások 1969-ben kezdődtek, az volt a céljuk, hogy megakadályozzák a több atomtöltésű rakéták továbbfejlesztését (angol rövidítésük M I R V ) . A S A L T — I . ezt a kérdést nem t u d t a megoldani, mivel a megoldást a S A L T - I I . egyez ményre bízta. A S A L T - I . csak a stratégiai rakéták két típusára v o n a t kozott: a földi telepítésű interkontinentális r a k é t á k r a (ICMB) és a ten geralattjárókról kilőtt r a k é t á k r a (SLBM). Az egyezmény a szárazföldi és a tengeralattjárókon elhelyezett kilövőberendezések számát korlátozta (az USA-ét 710-re, a Szovjetuniót 950-re), és meghatározta a rakéta hordozó tengeralattjárók számát is (az U S A - b a n 44, a Szovjetunióban Ezekkel az a d a t o k k a l kapcsolatban még el kell m o n d a n u n k , hogy a S A L T - I . megkötése idején feladták azt a stratégiát, mely szerint a rög zített kilövő berendezések révén sikeresen vissza lehet vágni a másik fél esetleges a t o m t á m a d á s á r a . A nukleáris stratégiák ekkor m á r a ten geralattjárókra és a repülőgépekre tették át a hangsúlyt. Még egyszer beigazolódott tehát, hogy a fegyverzet és a stratégia a megállapodások előtt halad. Az egyezmény bezárja a kört, de rögtön utána új fegyverek jelentkeznek, amelyeket a meglévő egyezmények m á r nem ölelnek föl. Ezért nem terjedhetett ki az egyezmény a Backfire bombázógépekre, amelyekről mind a két fél azt állította, hogy n e m stratégiai fegyverek. A S A L T — I . nem tiltotta be a meglévő fegyverek korszerűsítését sem. Valójában tehát lehetővé tette a fegyverkezési verseny új szakaszának megkezdését, mégpedig a versengést azon fegyverek terén, amelyekről a S A L T — I . nem tesz említést, de amelyek m á r készen álltak a katonai stratégiák terveiben. Ilyenek voltak a cirkáló és a mozgó rakéták. A Szovjetunió pedig erőfeszítéseit a S A L T - I . által be nem tiltott súlyosabb és hatalmasabb rakéták elkészítésére összpontosította. Mivel felismerték a S A L T — I . hiányosságalt, megszületett a S A L T — I I . egyezmény, amely 1977 októberétől 1985 decemberéig k o r l á t o z t a volna a stratégiai offenzív rakéták gyártását. Ezen egyezmény szerint mind két fél m e g h a t á r o z o t t számú stratégiai hordozórendszerrel rendelkezett volna. Ezenkívül meghatározták a t ö b b töltetű ( M I R V ) Interkontinen tális rakéták (ICBM) és tengeralattjáró-hordozású rakéták (SLBM) számát is. M i n d k é t fél legfeljebb 2400 interkontinentális rakétával, tengeralatt járóról kilőhető rakétával és nehézbombázóval rendelkezhetett volna. Ebből 1320-rakétát szerelhettek volna föl több atomtöltettel. A S A L T — I I . sem ölelte fel a cirkálórakétákat és a Backfire szovjet repülőgépet. Mindkét fél azt állította, hogy ezek nem stratégiai fegyverek. Külön kérdést képez az egyezménnyel szintén föl nem ölelt Pershing és SS—20 rakéta, amelyekről a szembenálló felek azt állították, hogy k ö z é p h a t ó sugarúak. Ezek a rakéták valójában m á r a n n a k az új stratégiának a k i -
fejezései, amely szerint lehetséges korlátozott atomháború, tehát olyan atomháború, amelyben csak korlátozott területen, elsősorban Európában vetnek be az a t o m í egy véreket. Kérdés, mi. a pozitívum ezekben az egyezményekben. A SALT-egyezm í n y e k legfőbb v í v m á n y a elsősorban politikai természetű. A fegyverke zési verseny feltartóztatása szempontjából nem sokat jelentenek, a le szerelés szempontjából pedig még kevesebbet. Legfőbb értékük, hogy leg alább lelassították a szuperhatalmak nukleáris vetélkedését. Bennük elő ször irányozták elő a nukleáris fegyverkilövő berendezések leszerelését, habár itt már elavult berendezésekről és repülőgépekről van szó (szov jet kilövő berendezések és az elavult В—52-es amerikai bombázógépek). Tehát a SALT-megegyezés sem kivétel az alól a szabály alól, hogy azt a fegyverzetet tiltsák be, amely már elavult. A S A L T — I I . kifejezte a tár gyaló felek készségét, hogy tárgyaljanak a S A L T — I I I - r ó l , a stratégiai fegyverzet további korlátozásáról. D e már a S A L T — U - t sem cikkelyezték be és a S A L T — I I I . pedig teljesen bizonytalan. A SALT-tárgyalásoknak különben is nagy fogyatékosságaik voltak. Túl magas szinten fagyasztották be a stratégiai fegyverkezést. H a pél dául a S A L T hatályba lépett volna, 1972-höz viszonyítva az U S A és a Szovjetunió 40 százalékkal növelte volna több atomtöltésű rakétái szá mát, a h o r d o z ó r a k é t á k száma pedig 50—70 százalékkal növekedett vol na. N e m is szólva arról, hogy a S A L T — I I . egyáltalán nem ölelte fel a cirkálórakéták és a mozgó rakétakilövő berendezéseket.
Az el nem kötelezettek
erőfeszítései
Mindezen fölül, mint m o n d o t t u k , az amerikai szenátus nem cikkelyezte be a S A L T — I I . egyezményt. Reagan amerikai elnök már a vá lasztás előtti k a m p á n y b a n bejelentette, hogy az egyezmény módosítását fogja kérni, és a megállapodást a szovjet—amerikai viszony általános alakulásától teszi függővé. Ebben nincs semmi új, hiszen már Kissinger, volt amerikai külügyminiszter a S A L T — I . és a S A L T — I I . megalkotója, hangsúlyozta, hogy a tárgyalásokat mindig kössék össze a szovjet—ame rikai viszony állapotával. C a r t e r ettől elállt és abból indult ki, hogy az egyezménynek a napi politikán t ú l m u t a t ó politikai eredményei lehetnek. A SALT-egyezmény becikkelyezésére mindenképpen kihatással voltak a későbbi események is, köztük a Szovjetunió afganisztáni beavatkozása. A két szuperhatalom közötti viszony megromlása kérdésessé tette a to vábbi leszerelési tárgyalásokat. Az eurorakétákról folyó genfi tárgyalá sok elakadtak, a stratégiai rakétákról folyó tárgyalások távlata pedig teljesen ködbe veszett. A világhelyzet semmiképpen sem kedvez a népek óhajának, hogy véget vessenek a fegyverkezési versenynek. Az eddig elmondottakból néhány következtetés adódik. Legelőször is az, hogy az eddigi erőfeszítések ellenére a leszerelési tárgyalások meg m a r a d t a k a két szuperhatalom fennhatósága alatt. Ezzel m a g y a r á z h a t ó
az. el nem kötelezettek erőfeszítése, hogy változtassanak a helyzeten. A leszerelésért vívott harc ugyanis alkotórésze az el nem kötelezettek há borús veszély elleni küzdelmének. Belgrádban már az 1961. évi első csúcsértekezleten követelték valamennyi atomkísérlet beszüntetését. A z óta is következetesen síkraszállnak az általános és teljes leszerelésért. Valamennyi el nem kötelezett csúcsértekezleten a leszerelés előkelő he lyet kapott minden h a t á r o z a t b a n . A Sri Lankában tartott ötödik csúcs értekezleten Tito elnök javaslatára kezdeményezték az E N S Z lesze relési rendkívüli ülésszakának összehívását és azt meg is t a r t o t t á k 1978 májusában. Az ott elfogadott akcióprogram a nemzetközi közösség ha talmas többségének véleménye szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy „az emberiség megszabaduljon a háború szörnyűségeitől és a létét fenyegető veszélyektől". A rendkívüli ülésszak h a t á r o z a t o t hozott az új leszerelési bizottság megalakításáról is, amelyben a két tömb képviselői mellett helyet k a p o t t 21 el nem kötelezett ország is. Ez év júniusában összeül az ENSZ-közgyűlés I I . leszerelési rendkí vüli ülésszaka is. Az ülésszak legfontosabb problémaként megtárgyalja az atomháború kitörésének megakadályozását. A világközvélemény kö vetelésére az öt a t o m h a t a l o m n a k álláspontot kell elfoglalnia és javaslat tal kell előállnia. A nemzetközi helyzet mai állapota, a szuperhatalmak közötti viszony kiéleződése, a détente válsága azonban arra utal, hogy súlyos körülmé nyek között folyik a rendkívüli ülésszak előkészítése. Ez mindenképpen kihatással lesz az emberiség, az el nem kötelezett országok és a világ valamennyi haladó erejének követelésére, hogy vessenek véget a fegy verkezesi versenynek és kezdjenek hatékony tárgyalásokat a leszere lésről.
