TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ Budapest – Terézváros Tóth Aladár Zeneiskola kiadványa 4. évfolyam 2. szám
K ONCERT
A
Z ENEAKADÉMIÁN 2006.
FEBRUÁR
5- ÉN
2006. március
AJÁNLÓ
KEDVES OLVASÓ! Elsôként szeretnék diákjaink és tanáraink nevében köszönetet mondani mindazoknak, akikkel együtt ünnepelhettünk a Zeneakadémia nagytermében rendezett hangversenyünkön. Köszönjük, hogy velünk tartottak, hogy együtt örülhettünk a magyar kortárs zeneszerzés alkotásainak. Továbbá köszönjük, hogy sokan támogatták iskolánk alapítványát, ajánlották fel eddig is adójuk 1 %-át a TÓTH ALADÁR ALAPÍTVÁNY számára. TÓTH ALADÁR ALAPÍTVÁNY adószám: 19654858-1-42 Versenyrôl versenyre jártak iskolánk növendékei az elmúlt két hónapban. Sikereikrôl örömmel számolunk be Olvasóinknak, melyek diák, szülô és felkészítô tanár együttes, harmonikus kapcsolatából, közös munkájukkal valósultak meg. Gratulálunk mindannyiuknak! A versenyen elért eredmény visszajelzés diáknak és tanárnak egyaránt, melyekre a hétköznapokban is ugyanolyan szükségünk van. A Magyar Kultúra Napja alkalmából adományozott kitüntetések ilyen visszajelzések a pedagógiai munkában legkiválóbbak számára. Szeretettel köszöntjük iskolánk zongora tanszakának vezetôjét, – Horváth Vilmosnét – akit munkásságának elismeréseként Németh Lászlódíjjal tüntettek ki. Ajánlom figyelmükbe Szakály Ágnes – újságunk fôszerkesztôjének – vele készített interjúját. A tavasz – nemcsak a természetnek – nekünk is megújulást jelent ebben a tanévben. Több olyan eseményre is sor kerül, melyekre újból szeretettel hívjuk az érdeklôdô Olvasót. A Mozart jubileum elôtt is tisztelegve nyújtjuk át a meghívót – az újság hátsó borítóoldalán – a TÓTH ALADÁR OPERASTÚDIÓ március 30-i elôadására a Nádor terembe. Április 1-jén és 2-án iskolánk nyílt napokat tart a Régi Zeneakadémián. Ez a két nap érdekes programokat kínál kicsiknek és nagyoknak: Játssz velünk! – kicsinyek muzsikálnak, tanári hangverseny, Zongoristák találkozója Mozarttal, Családi hangverseny, stb. Eközben egy „virtuális születésnapi ünnepre” is sor kerül: iskolánkat – az újonnan elkészült honlapon keresztül – összekötjük a világgal. Hívjuk, várjuk, találkozzunk! Elôtte azonban jó olvasást kívánok: Magyar Margit igazgató
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
1
BEMUTATJUK
ISKOLÁNK VEZETÔIT
Kedves Szülôk! Kedves Gyerekek! Az idei tanévet nagy izgalommal és várakozással kezdtük. Iskolánk életében új fejezet kezdôdött, mert Wambach Ferencné (Ilmi néni) húszéves igazgatói tevékenység után nyugdíjba vonult. Követték ôt közvetlen munkatársai Sallai Imréné (Csilla néni) igazgatóhelyettes, és a szintén sok évig helyettesként dolgozó dr. Geréb Gáborné (Márti néni). Így a 2005–2006-os tanév elején nem csupán új tanévet nyitott iskolánk, hanem a vezetés is megújult. Magyar Margitot – az új igazgatónôt – bizonyára sokan ismerik, iskolánk szolfézs és zeneelmélet tanáraként, valamint a Tóth Aladár Ifjúsági Zenekar vezetôjeként. Az igazgató munkájának közvetlen segítôi vagyunk mi, igazgatóhelyettesek. Munkánk rendkívül sokrétû, összetett. Egyszóval: IZGALMAS! Ezerféle feladatunkat tükrözi az asztalunkat idônként elborító ezer cédula is. Összehangoljuk, szervezzük 65 tanár, 750 növendék, szülôk, fenntartók, érdeklôdôk munkáját. Kérdésekre válaszolunk, meghallgatjuk az észrevételeket, továbbítjuk az információkat, próbálunk mindenkinek segíteni, hiszen fô feladatunk a kapcsolattartás. Mindezek mellett muzsikusok és pedagógusok vagyunk.
1989 óta dolgozom az iskolában fagott-furulya tanárként, 1998 óta vagyok emellett igazgatóhelyettes. Szaktanácsadóként tíz éve irányítom a fôvárosi fagott tanárok szakmai programjait, három éve a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem gyakorlatvezetô tanáraként segítem a tanárjelöltek munkáját. Tizenkét évesen született meg bennem a gondolat, hogy zenetanár vagy (operaénekes) leszek. Ekkor még hegedültem, s egy véletlen folytán lettem fagottos. Ez a véletlen a szakközépiskolai felvételi után ért. Ott megnézték a tanárok a kezemet, és komoly arccal kijelentették: ilyen kézzel nem lehet hegedülni.. Ezt már egyszer hallották szüleim, amikor a váci zeneiskolába akartak beíratni erre a hangszerre. Otthon én mégis „kisírtam” ezt, mert valami megmagyarázhatatlan ok miatt csak hegedûszóval akartam elkápráztatni családomat. Így a váci zeneiskola Szobról hozatott nekem egy mini méretû hegedût, s megkezdhettem tanulmányaimat. A szakközépiskolai felvételin javasolták azt, hogy kezdjek fagottozni, mert ahhoz éppen ideális a kézalkatom. Az operaéneklést azóta csak tanítás közben gyakorlom. Remélem, ezzel nem hagyok tanítványaimban kitörölhetetlen rossz emlékeket, hiszen hangom igen képzetlen. Nem tapasztaltam még, hogy menekülnének óra után. Ez jó jel?! Akkor örülök, ha a gyerekek vidáman jönnek az órára és úgy is mennek el tôlem, ha a hangszertanulás kikapcsolódást jelent nekik, ha látom, hogy szeretik azt, amit csinálnak.
2
1991-ben, még fôiskolásként kezdtem hegedût tanítani a Tóth Aladár Zeneiskolában. Pályaválasztásom során adott volt, hogy tanár leszek, hiszen családunkban szinte mindenki pedagógus. A „muzsikusság” eleinte meghökkentette szüleimet, hiszen ebben, „elsôgenerációsnak” számítok. Évekig játszottam különbözô zenekarokban, számos lemezfelvételen mûködtem közre hegedûsként, illetve brácsásként. A 15 év tanítás alatt sok kisgyermeknek adtam kezébe a hegedût és remélem segítettem nekik életre szóló barátságot kötni a zenével. Növendékeim közül többen választották a zenei pályát. Öt éve vagyok a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem gyakorlatvezetô tanára, valamint a Zenemûkiadó szerkesztôje. Az idei tanév nagy változást hozott az életemben, mert Magyar Margit felkérésére igazgatóhelyettes lettem. A felkéréskor az öröm és megtiszteltetés érzése mellett egymás után merültek fel az új megbízatással kapcsolatos kérdéseim. Mit jelent az új idôbeosztás? Hogyan egyeztetem össze „tengernyi” feladatomat a családdal? Mi lesz a növendékeimmel? Igazi „csapattaggá” tudok-e válni a vezetésben? Hasonlóan a tanári pályához, ez a munka is folyamatos fejlôdést, megújulást kíván. A legizgalmasabb dolog, hogy kitárult elôttem a zeneiskola! Betekintést nyertem az összes tanszak munkájába, alaposabban megismerhettem kollégáimat, sôt az „elvesztett” növendékeim helyett, kaptam 750 gyereket! Így most az élményszerû hegedûórák mellett az is fontossá vált, hogy mind a 750-en szeressenek ebbe az iskolába járni!
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
JUBILEUMOK
Bartók Béla születésének 125. évfordulója A 2006-os esztendô különlegesen kerek évfordulók ideje mind a magyar történelemben, mind a zenetörténelemben. A világszerte rokonszenvet ébresztô 1956os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója egybeesik Kapisztrán Szent János ünnepével, amikor a dicsôséges nándorfehérvári diadalra emlékezünk és a déli harangszót elrendelô pápai bullára. 550 éve II. Mohamed szultán támadó hadseregével szemben Hunyadi János és Kapisztrán Szent János buzdítására a hazája védelmében összefogó keresztény nép aratott gyôzelmet. Idén a szûkebb hazánkban és a világban a zene egyik nagyszerû géniuszának, Wolfgang Amadeus Mozart születésének 250. évfordulója mellett nagy zeneszerzônk Bartók Béla születésének 125. évfordulóját is ünnepeljük. Ezen évfordulóra emlékezzünk Devecseri Gábor szavaival, aki még láthatta és hallhatta Bartókot.
A rémület hercege Mi a legszemélyesebb élményem, ami hozzá fûzôdik? Az, ha a zenéjét hallgatom – mondhatnám, s igaz is volna. De igaz az ellenkezôje is, vagy – mondjuk inkább így – a kiegészítôje. Éppen a leglíraibban erélyes, a legparancsolóbban gyöngéd, a minden személyeket összekötô s magasraemelô s fölébükemelkedô mesterek személyének van mûveiktôl elválaszthatatlan, mûveikbe beleszóló legnagyobb varázsa. Nem minden zenemû hallgatásakor látom magam elôtt alkotója arcát. Bartókét mindig. És erôs az érzésem, hogy aki valaha látta ezt az arcot, látta a maga változó korszakaiban, ugyanígy van vele. Milyen is volt hát, számomra? Mint mindent, ami az újság, a nagyszerû-
ség és örökérvényûség gyanújával volt illethetô, az ô mûveit, munkásságát, munkálkodását is korán elhunyt barátom és gimnáziumi osztálytársam, Szilágyi Endre villantotta fel figyelmeztetôen elôttem, elôttünk. Ennek volt köszönhetô, hogy néhány napra rá ott ültem a Zeneakadémia kistermének emeletén, a megfelelô olcsó helyen, de így lehetett még sokkal erôsebb az az élmény, amirôl itt szólni szeretnék: a megvilágításé. Bartók a kis színpad hátsó függönye mögül, oldalról lépett elô – vagy tört elô, mint nemes vad a bozótból? – akár ez az érzésünk is lehetett volna. De amint határozott könnyû léptekkel a zongora felé sietett: tudtuk, mi vagyunk a vadak, és ô fog minket tüstént megszelídíteni. Fejét félig oldalravetette, s tizedmásodperc alatt pásztázta végig tekintetével az egész termet. S a terem tüstént világosabb lett. Bartók alakja finoman megmunkált és ruganyos volt. A haja nem volt még egészen ôsz. Szemében – mely ekkor határozottan feketének tûnt – mintha mûvének minden villanyossága eleve összegyûlt volna. S csak e gyémántszóró tekintet után hangzott föl gyémántkeménységû, gyémántfinomságú, kristálytüzû zongorajátéka. Késôbb, feleségemmel, Huszár Klárával, aki már kisdiáklánykorában a Bartók-zene megszállottja és gyermekkarmester-prófétája volt, hányszor figyelhettük ezt a tekintetet, dobogóról, világtáró zenék révületében. Barnának látszott. De Bartók egyetlen késôbbi pillantása sem maradt meg bennem olyan mélyen, olyan sohaelnemmosódható képpé váltan, mint az a fehér izzásra felszólító fekete fény, a legelsô. Azaz egy mégis. A búcsúhangversenyé. A város, az ország gyászolta, siratta, és már távo-
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
3
JUBILEUMOK
zása elôtt visszavárta Bartókot, Bartókékat. Feleségemmel már csak a dobogón kaptunk helyet. De sokan álltak a fal mellett is. Bartókék a dobogón is felállított széksorok között vonultak be. Lassan, s mintegy révületben – igen, most ô révült – ment Bartók a zongora felé. Embersûrûn át. Mint a nemes vad húzódik a bozótba? Vagy mint a csalódott szelídítô sétál ki irtózatosan magas fokú fegyelmezettséggel a porondról, egy másodperccel az elôtt, hogy az oroszlánok geometrikus ábrába rántott rendjét a szabálytalan szökellések, mordulás és üvöltés váltja fel. Fájdalmasan riadt, riasztó és fenséges volt a tekintete. Szeme nagyobb, mint valaha. És szürke. Közvetlen közelbôl csak ekkor elôször – mikor utoljára – láthattam a szemét. Az emberi létezés tragikumának és gyönyörû méltóságának hordozóját. Kiteljesedhet-e, ami amúgy is teljes volt? Válhat-e éretté a tökély? Lehet-e súlyosabbá maga a nehézség és maga a könnyûség légiesebbé? Lehet, így éreztem a Concerto hallgatásakor, amely mûben mintegy összességét, gyémántosan soklapú, de üvegszerûen áttetszô összességét éreztem meg mindannak, ami odáig a Bartók-zenébôl belém, belénk áramlott. Lehet, így éreztem akkor is, amikor jóval
Bartók halála után a Marx téren egy utcai újságárus állványa elôtt hosszan-hosszan néztem valamelyik lap címoldalát, Bartók kései arcképét. Lapot szerkesztettem akkoriban, s a szerkesztôség egy munkatársnôje állt mellettem; nyilván azt gondolta, a nyomat tisztasága érdekel engem. Nekem viszont kedvem támadt rácsapni a kérdéssel: „Nem ez a világ legszebb férfifeje?” „Nem!” – válaszolta hangosan és határozottan és majdnem nevetve, mintha csak arra gondolt volna, miért is tréfálkozom. A fej valóban nem filmszínészé volt. Hanem valakié, aki egyidôs az emberiséggel. S hordozza ennek minden szenvedését. S örömeinek minden lehetôségét. Ráncai határozottak és egyenesek voltak. S egymásra merôlegesek, egymást támadók, fájdalom-tudomásulvevôk és fájdalomûzôk. S aki erre az arcra néz, még ha csak fényképen látja is, valami olyan érzés támad benne, mint Rilkében, mikor az Apolló-torzóra tekintett: „Változtasd meg élted.” Ilyen erôs a tisztaság parancsa. Változtasd meg élted, hogy olyan légy, hacsak egy kicsikét is, mint ô. A legidôsebb és legfiatalabb. A legszebb. Devecseri Gábor: Töredék – Óda Budapesthez, Lágymányosi istenek (részlet) Bevezetô szöveg: Rébayné Sverteczky Magdolna
KURTÁG GYÖRGY SZÜLETÉSNAPI HANGVERSENYE A MAGYAR RÁDIÓ MÁRVÁNYTERMÉBEN, 2005. DECEMBER 17-ÉN.
A fenti csoportképen balról jobbra Zilahy Máté (3.), Sehr Miklós (4.), valamint a szervezô dr. Ábrahám Mariann látható. A szóló képen Sehr Miklós zongorázik, tanára Szilágyi Katalin.
4
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
JUBILEUMOK
Kurtág György 80 éves SZÜLETÉSNAPI
KÖSZÖNTÔ HANGVERSENYEK A MÛVÉSZ TISZTELETÉRE
Világhírû zeneszerzônk, Kurtág György (született: 1926-ban) ebben a évben ünnepli 80. születésnapját, ezért a Zenetanárok Társaságának Zongora Tagozata két alkalommal hívta közös muzsikálásra az ifjú zongoristákat. A hangversenyek szervezôje és zenei rendezôje dr. Ábrahám Mariann – a zongora tagozat vezetôje, zongoramûvész, a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanára – volt. A hangversenyeken Kurtág György mûveibôl hallhattak nagyon színvonalas elôadásokat az érdeklôdôk. A közremûködô elôadók a Játékok címû zongorasorozatból, a Nyolc zongoradarab-ból, vagy a Szálkák-ból választották ki a mûsorukat. Az elsô hangversenyt a Budapesti Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola és Gimnázium Ferencsik termében rendezték meg 2005. december 10-én. A zeneszerzô tiszteletére a koncertre az ország több városából érkeztek közremûködô zeneiskolások (pl. Budapest, Debrecen, Gyôr, Pécs, Szeged). A szereplôk nagyobb létszámban zeneiskolások voltak, de a szakközépiskolákat is képviselte öt növendék a mûsorával. Zeneiskolánkat szólódarabokkal Mukk Bernadett, Szaharjan Luszine és Zilahy Máté (tanáruk Bagi Andrea), Fehér Norbert és Sehr Miklós (tanáruk Szilágyi Katalin), négykezes mûvekkel Pálóczy Júlia és Stáber Patrik (tanáruk Kovács Kálmánné) képviselte. Jól felkészített, tehetséges növendékeket hallhattunk. A rövid kis zongoradarabok különleges olvasásélményt és improvizációs lehetôséget nyújtottak a növendékeknek. A szigorú megkötöttséget Kurtág György darabjai egy részé-
ben a szabad gyermeki fantázia helyettesíthette, így a többször mûsorra tûzött, „népszerûbb” darabok mindig újdonságként hatottak a kortárs zene iránt érdeklôdô közönség számára. A második hangversenynek a Magyar Rádió Márványterme adott otthont 2005. december 17én. A koncertet a zeneiskolások számára rendezett hangverseny legjobb mûsorszámai nyitották meg, hét növendék adhatta elô alsófokról a programját. A Tóth Aladár Zeneiskolából két növendék szerepelt a mûsorban: Zilahy Máté (tanára Bagi Andrea) és Sehr Miklós (tanára Szilágyi Katalin). A mûsor további részében a zenemûvészeti szakközépiskolás, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem elôkészítôs növendékei, illetve a Zenemûvészeti Fôiskolán és a Zeneakadémián tanuló fiatalok játszottak. Az ünneplô közönség méltó helyszínre talált a Magyar Rádió Márványtermében, ebben a gyönyörû helyiségben megszülethetett meg a koncert, amelyen az alsófokú kezdô zeneiskolás közremûködôtôl a középfokon át a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem növendékéig minden korosztály képviseltetett. A huszonnégy szereplô fiatal zongorista kiemelkedô elôadását a Magyar Rádió rögzítette, de egyéb kép- és hangfelvételek, fényképek és írásos dokumentumok is ôrzik emlékét. A két hangverseny ízelítôt adott Kurtág György zeneszerzônk mûveibôl, megismertette a kortárs zene hangzásvilágát és írásmódját. Örömmel vettünk részt gyerekek és tanáraik egyaránt a programban, köszönjük, hogy ott lehettünk. Boldog születésnapot! Szilágyi Katalin zongoratanár
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
5
ARCKÉPCSARNOK
EGY
ARC A TANTESTÜLETBÔL
Horváth Vilmosné – Marika „Minden munkámban csak szolgáltam...” – egy Németh László-díj apropóján A Németh László-díj az oktatási minisztérium elismerése az alap- és középfokú oktatónevelô munkát végzô tanároknak, a gyermekek harmonikus személyiségformálásában végzett kiemelkedô tevékenységéért. Ezzel a díjjal jutalmazták idén a Magyar Kultúra Napja alkalmából Horváth Vilmosnét, Marikát, zongora tanszakunk vezetôjét. Annak jártam nyomába, hogyan találta meg ez a kitüntetés tisztelt, szeretett tanártársunkat. Marika olyan kerek, szépen megfogalmazott formában válaszolt kérdéseimre, hogy semmi más dolgom nem volt, mint leírni történetét. – Édesanyám nagyon szeretett volna zongorázni, de családja nem engedte tanulni. Néha hozzájutott egy pincében levô harmóniumhoz, illetve magának készített papírból egy klaviatúrát – ezeken a „hangszereken” gyakorolt. Elhatározta, hogy az ô gyermekei tanulni fognak, nem zárja el tôlük ezt a varázslatos világot. Így hét évvel idôsebb nôvérem zongorát kapott. Természetesen én is részt kértem ebbôl az érdekes játékból, és próbálkoztam a hangok megszólaltatásával. Hamar kiderült, hogy abszolút hallásom van, és édesanyám elkezdett taníttatni a nôvéremhez járó tanárnôvel. Késôbb a Postás Zeneiskolában, majd a körzetesítés után Eördögh Jánosnénál folytattam tanulmányaimat. Nagy lelkesedéssel tanultam, gyakoroltam. Az élet – csodálatos forgatókönyve szerint – már ezekben az években is megmutatta jövômet: az elsô növendékkoncerten, ahol felléptem, a szereplôk között ott volt Horváth Vilmos is, aki hegedût tanult a zeneiskolában. Akkor hatévesek voltunk. A konzervatóriumba az 1960-as években 6
felvételiztem, két egymás utáni évben, amikor is a szaktanárok véleménye szerint 100%, hogy bekerülök, mégsem voltam kiírva a felvételt nyert növendékek listáján. Az ok: nem volt rajtam a piros úttörônyakkendô – ezt az akkori párttitkár nehezményezte. A harmadik évben is makacsul jelentkeztem. Akkor zongorajátékom után a konzi mûvésztanára, Zempléni Kornél azt mondta: „Három a magyar igazság!” – és nála kezdhettem középfokú tanulmányaimat. Amikor ô a Zeneakadémia professzora lett, Rados Ferenc tanár úr vette át az osztályát. A tanárváltás mindig kis zökkenôkkel jár, de azután éreztem meg, milyen óriási lehetôséget kaptam, hogy nála tanulhattam. Tanárképzôs és késôbbi tanár koromban is visszajártam, fülemben maradt mondása, hogy a legkisebb növendékkel is ugyanazt kell csinálni (zeneileg formálni), mint a nagyokkal. A technikai dolgok pedig mindig a zenei kifejezés függvényei. Bármikor fordulhattam hozzá tanácsért, és nagy boldogság számomra, hogy az elmúlt évben kurzus keretében foglalkozott tanszakunkon két növendékkel. A „konzi”-ban szolfézsverseny alkalmával Kodály Zoltán volt a zsûri elnöke, kétszólamú gyakorlatot kellett volna énekelni egy osztálytárssal, de már nem jutott nekem pár. Így Kodály tanár úr beénekelte a másik szólamot. Életre szóló élmény maradt. II. konzis koromtól szonátapárom a hegedûs Horváth Vilmos volt, akivel harmonikusan tudtunk dolgozni, sok koncert mellett indultunk a Weiner Leó tiszteletére rendezett szonátaversenyen, melyre szintén Rados Ferenc készített fel bennünket. Amikor választani kellett, hogy a Zeneaka-
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
ARCKÉPCSARNOK
démiára, avagy a tanárképzô fôiskolára menjek, mégis az utóbbit választottam. Ekkor úgy éreztem, választani kell a család és a koncertezô szakma között. Én családot akartam, hiszen Vilmossal ekkor már biztosak voltunk abban, hogy összetartozunk. Tudtam, hogy gyerekek mellett a koncertezés nem megoldható. Ezért a tanárképzôre jelentkeztem, Máthé Klári néni és Inselt Katalin, a zongora tanszak vezetôje örömmel fogadott. Az akkori követelmények szerint háromszakos voltam, szolfézs-, alsófokú énektanár és zongoraszakos. A fôiskolán a gyakorlati tanítást Kovács Kálmánnénál, Babszynál végeztem. A diploma után Kôbányára kerültem. Egy év múlva összeházasodtunk Vilivel. Gyermekeink 1971, 1973, 1976 és 1981-ben születtek. Közben tanítottam megszakításokkal, 1977-tôl tanszakvezetôként is. Szeretettel gondolok vissza ottani kedves tanítványomra, a zenetörténész Solymosi Tari Emôkére. Ám negyedik gyermekem érkezése után már nem ment a sok utazás. Így megkérdeztem a VI. ker-i. Zeneiskolában, ahol ekkor Kovács Kálmánné, Cili lányom zongoratanárnôje volt az igazgató, nincs-e hely számomra. Nagy boldogságomra, volt hely. Így 1985tôl lehettem a Tóth Aladár Zeneiskola tanára, ahol nyolc éve vagyok tanszakvezetô. Nagyon szerettem kórusban énekelni, a Rádió gyermekkarában kezdtem, majd a felnôtt kórustagok Gutenberg kórusában, melyet Csányi Laci bácsi vezetett. Hosszabb kihagyás után nagy öröm volt számomra, hogy újra kórusközelbe kerülhettem, amikor Szebellédi Valériától megkaptam az elsô kottát, hogy kísérjem az akkor – 1991-ben – alakult Magnificat kórusát. Fantasztikus volt a velük eltöltött 15 év, szakmailag, emberileg különleges feltöltôdést adott. A kórusvezetô kisugárzása, maximális felkészültsége, igénye, a gyerekekkel való odaadó foglalkozása nagy hatással volt rám. Számos hazai és külföldi elsô díj, különdíj és nagydíj, olimpiai díj tulajdonosa a kórus, de mégis az alázat dominál munkájukban. Boldog vagyok, hogy szolgálhattam velük együtt.
Közben gyermekeim élete is szépen alakult. Cili lányom „B” tagozaton zongorázott Babszy néninél, de ô a tanítói pályát választotta. Ma négy gyermek édesanyja, sôt, ha a jeleknek hinni lehet… Kriszti (Kiki) Lányi Margit néninél kezdett hegedülni, majd Wambach Ferencné, iskolánk húsz éven át szeretett, megbecsült igazgatója készítette a konzervatóriumi felvételire. Ott Répássy Györgyihez járt. A Zeneakadémián és Mannheimben szerzett diplomát, jelenleg Angliában él, két gyermek édesanyja. Vilmos (Vilkó) fiam Babszy tanácsára furulyázni kezdett. Nagyszerû tanára volt Róbert György, majd fagottozott Fehér Tibornál, a szakiskolai felvételire Jeszenszkyné Dunavölgyi Mária készítette fel. A Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetemen diplomázott, jelenleg a Danubia Ifjúsági Zenekar tagja, sôt egyik alapító tagja. Dorka lányom zongorázott Fehér Lászlónénál (Gabi néninél), csellózott Rébayné Swerteczky Magdinál, középfokon Szilvássy Lászlónál végzett. Nem választotta a zenei pályát, de szívesen veszi elô hangszerét bármikor. Családi ünnepeken kedves együtt muzsikálások voltak. Közönség elôtti megjelenésünk a Zeneakadémia kistermében volt, ahol sikerült olyan mûvet találni, amiben mindannyiunk hangszere szerepelt. Növendékeim közül sokan mentek zenei pályára. A most eszembe jutók: Oláh Géza, Imre Zoltán, Bán Fruzsina, Kalmanovits Zoltán, Fekete Andrea, Halász Viktor, Tóth Imola, Nagy Cecília. És akik nem zenei pályára mentek, de 10-12 évet töltöttünk együtt: Várkonyi Balázs, Jármai Zsófia, Sparing Dani, Nagy Julcsi, Lovász Eszter, Horváth Veronika…. A Németh László-díj számomra nagy meglepetés volt, és nagyon örültem neki. Én amit tettem, azért tettem, mert szeretem, és igyekszem minden erôm és tehetségem szerint dolgozni növendékeim és tanszakom érdekében. Nem tettem soha mást, csak szolgáltam…. A beszélgetést lejegyezte: Szakály Ágnes
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
7
EREDMÉNYEINK
Beszámoló a szolnoki XI. Friss Antal Gordonkaversenyrôl Ígéretemhez híven jelentkezem, hiszen véget ért az országos megmérettetés Szolnokon. December 2-án pénteken délelôtt izgatott, reményekkel teli kis csapat – versenyzôk, tanárok, zongorakísérô és természetesen a lelkes szülôk – indult a Nyugati pályaudvarról. A szerencsés megérkezés után elfoglaltuk igen kényelmes szállásunkat az igényesen felújított Pelikán Hotelben. Délután két órakor került sor a nyitóhangversenyre és a versenyzôk szereplési sorrendjének kisorsolására. Véleményem szerint szerencsésebb volna a sorsolást a hangverseny elôtt lebonyolítani, mert sokkal több idô jutna a kezdô versenyzôknek a felkészülésre testileg és lelkileg egyaránt, hiszen három órától óramû pontossággal indult a III. korcsoport elôdöntôje. Ebben a korcsoportban 12–14 év között már igen sokat tudnak a versenyzôk. Ez az a korcsoport, akik közül már többen eldöntötték, hogy zenei pályára mennek, s ez az anyagválasztáson, és annak eljátszásán is hallatszott. Hogy ez mennyire így van, az abból is látszott, hogy a 19 induló közül 10 fôt, 5 vidéki és 5 budapesti versenyzôt engedett tovább a zsûri a döntôbe. Nagy örömünkre az ebben a korcsoportban iskolánkat képviselô Baranyai Barnabás (Czéh Ágnes növendéke) is köztük volt.. Másnap, szombaton reggel 8 (!!!) órakor folytatódott a program a II. korcsoport elôdöntôjével. Nem irigyeltem azokat a kollégákat, akiknek reggel 8 órára kellett csúcsformába hozni a növendékeiket. Az itt induló 13 növendék közül 9 fôt – 5 vidéki és 4 budapesti versenyzôt – engedett tovább a zsûri a döntôbe. Délelôtt 11-kor kezdôdött a IV. korcsoport a 14–18 évesek egyfordulós versenye. Mindenképpen jó döntés volt ennek a korosztálynak az egyszeri játszás, hiszen ôk már gimnazisták, így kevesebb idejük marad gyakorlásra, készülésre. Az elôzô versenyhez viszonyítva jóval többen, 9 fô vállalta a szereplés izgalmait. 8
Az iskolánkat képviselô Magyar Renáta (Czékmány Szilvia növendéke) élete elsô országos versenyén szépen helyt állt. Ebben a korcsoportban az indulók közül 5 fô budapesti 4 fô vidéki versenyzô volt. Délután 14 órakor az I. korcsoport (10 éves korig) kezdte meg egyfordulós versenyét. Ezt azért gondolom szerencsésnek, mert a gyerekek még kicsik, nem veszi el a kedvüket a sok kötelezô anyag, de a lelkesedésüket, érdeklôdésüket felkeltheti a hangszer iránt. Talán jobban megmaradnak mellette, és szívesebben vállalják három év múlva a már kétfordulós verseny megpróbáltatásait. 17 gyermek indult, akik közül 8 fô budapesti, 9 fô vidéki versenyzô volt. Itt izgulhattunk Berényi Eszterért (Czéh Ágnes növendéke), aki igen szépen játszott, amit a zsûri egy osztott elsô díjjal honorált. De az izgalmaknak még korántsem volt végük, mert 17 órakor kezdôdött a III. korcsoport döntôje. Baranyai Barnabás szépen, öszszeszedetten játszott, elôadását a zsûri különdíjjal jutalmazta. Igaz elég hosszú volt ez a nap, de az utolsó versenyzô játékával még nem ért véget. A zsûri, amelynek tagjai voltak: Mezô László elnök, Agócs Márta, Ádám Károly, Onczay Csaba és Sín Katalin csellómûvészek, szakmai fórumot tartottak a kollégiumban 21:30-tól 01:30-ig. Itt elhangzottak kérdések, válaszok, vélemények általánosságban, majd ezután személyre szabottan lehetett érdeklôdni a versenyzôk produkciójáról, értékeléseket, javaslatokat kérni, a még jobb elôadás és fejlôdés érdekében, minden zsûritagtól külön-külön. Vasárnap reggel, – minô engedmény – 8:30-kor kezdôdött a II. korcsoport döntôje. Érezhetô volt a versenyzôkön, hogy ez az ismételt korai kezdés megviseli ôket. Mindenki egy kicsit halványabban szerepelt, mint az elôdöntô során. Délután egy órakor került sor az ünnepé-
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
EREDMÉNYEINK
lyes eredményhirdetésre, ahol valóságos ajándékesô hullt a díjazottakra. A verseny egy jó hangulatú gálahangversennyel ért véget. A zsûri a következô díjakat osztotta ki: • I. korcsoport: Egy kiemelt I. helyezés, négy I. helyezés – köztük Berényi Eszter iskolánk növendéke –, két II. helyezés, két III. helyezés és két különdíj. • II. korcsoport: Két I. helyezés, két II. helyezés, két III. helyezés és három különdíj. • III. korcsoport: Két I. helyezés, három III. helyezés, öt különdíj – köztük Baranyai Barnabás, iskolánk növendéke. • IV. korcsoport: Egy I. helyezés, két II. helyezés, két III. helyezés. • Tíz tanári különdíjat osztott ki a zsûri, Czéh Ágnes kapta az egyiket. • A zongorakísérôi különdíjat a szombathelyi és a XV. kerületi kolléganô kapta Összefoglalva, nagyon izgalmas, tartalmas három napot töltöttünk el Szolnokon. Újra bebizonyosodott, szükség van az alsófokú országos megmérettetésekre. Rendkívül hasznos megismerkedni az ország különbözô területein zajló mûhelymunkával. Feladatunk a tehetséges növendékek képességeinek kibontakoztatása és bemutatása. Le a kalappal a szolnoki zeneiskola zökkenômentes, gördülékeny versenylebonyolításáért. Egy dolgot szeretnék hangsúlyozni, amit már három évvel ezelôtt is kértünk, hogy reggel kilenc óra elôtt ne kezdôdjön válogató. Ennek ellenére két alkalommal, – ráadásul ugyanannak a korcsoportnak – nyolc órára volt meghirdetve a kezdés. Az idôbe bôven belefért volna a késôbbi indulás, az I. és IV. korcsoport egyfordulós versenye miatt. Vonat, illetve más tömegközlekedési eszköz pedig oly gyakran jár Szolnokról, hogy az ország legtávolabbi csücskébe is haza lehet érni vasárnap estig. Utoljára de nem utolsósorban, álljon itt egy-két mondat a köszönetrôl: Köszönjük az iskolavezetésnek, hogy biztosította számunkra a gondtalan utazást, szál-
lást, ellátást. Csak a versenyre kellett figyelnünk, valamint szakmai elfoglaltságunknak élhettünk három napig. Köszönjük, hiszen nagyon jól éreztük magunkat, és újabb bizonyítékát kaptuk annak, hogy tanszakunk egy jól összeforrt tanári gárda, akik iskolán kívül is remekül érzik magukat együtt. Kovácsikné Falvay Edit tanszakvezetô
Budapesti Gitárverseny Iskolánk nyolc növendéke vállalta a megmérettetést a Budapesti Gitárversenyen, amelyet február 3-4-én rendeztek a Szabolcsi Bence Zeneiskolában. Nagy örömünkre szolgál, hogy mindegyikük kapott valamilyen díjat, ha nem is mindenki azt, amit szeretett volna. Mégsem volt hiábavaló a sok munka, lemondás, mert a felkészülés során megtanultunk még türelmesebben, pontosabban gyakorolni, jobban megismertük magunkat, kitartóbbak lettünk és bátrabbak, sôt talán bölcsebbek is. De fôképpen sokkal jobban gitározunk, mint azelôtt! Eredmények: I. korcsoport: Fodor Katalin – dicséret, tanára Derzsi Rita Gerics Dorottya – dicséret, tanára Vass Valéria Sárközi Lili – kiemelt nívódíj, tanára Vass Valéria II. korcsoport: Hrtyan Zsófia – nívódíj, tanára Erôss Erna Szemadám Tamás – kiemelt nívódíj, tanára Budai Lehel Berki Károly- kiemelt nívódíj, tanára Vass Valéria III. korcsoport: Bíró Brigitta – nívódíj, tanára Vass Valéria IV. korcsoport: Ôry Balázs – nívódíj, tanára Vass Valéria Mindenkinek gratulálunk!
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
Vass Valéria gitártanár
9
EREDMÉNYEINK
Fuvolaünnep a fôvárosban Kilencvenhárom gyerek versenyzett 2006. január 25-26-án a XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskolában, ahol a Kaposvári Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny válogatóját tartották. A kötelezô darabok a szerzô születésének 100. évfordulója alkalmából, Farkas Ferenc szerzeményei voltak. A népszerû zeneszerzô nem kényeztette el a fuvolásokat sok darabbal. Nekem különösen a Régi magyar táncok III. IV. tétele és a Szonatina II. Elégia tétele tûnt jó választásnak, mert szépen és kifejezôen szóltak a fuvolán.
Szemenyei Eszter fuvolázik
Ez volt az elsô próbálkozás, miszerint a korcsoportbontás évfolyamonként történt, és a kedvezô tapasztalatok alapján ezt az újítást idén a kaposvári versenyen is bevezetik. A hallottak alapján én is jogosnak és igazságosabbnak érzem a versenyt. Úgy értesültem, hogy ezt a szisztémát más hangszeresek (furulya) is tervezik bevezetni. A Tóth Aladár Zeneiskolát Kováts Hanna (VI. kcs.), Szemenyei Eszter (IV. kcs.), Csuhaj-Barna Rebeka (IV. kcs.) és Balog 10
Gabriella (III. kcs.) képviselte. Kováts Hanna és Balog Gabriella kiemelt nívódíjat és az országos versenyre való továbbjutás jogát, Szemenyei Eszter nívódíjat, Csuhaj-Barna Rebeka pedig dicséretet kapott. A zsûri elnöke – dr. Csetényi Gyula – véleménye szerint a produkciók színvonala magas volt, a fôvárosban folyó munka tiszteletet érdemel, és az ország hat helyszínén hallott produkciók alapján Budapest kiemelkedett. Nagy örömömre szolgál, hogy a továbbjutó huszonegy gyerek között van Hanna és Gabó is. Szívbôl gratulálok, és további szép sikereket kívánok nekik. A verseny szervezését és lebonyolítását kiválónak találtam, Varga György igazgató és tantestülete mindent megtett, hogy az események zavartalanul peregjenek. A zeneiskola minden terme rendelkezésünkre állt, mindenki kedvére gyakorolhatott. A koncertterem egészen különleges és alkalmas az ilyen rendezvények megtartására. Jó ötlet, hogy a nagyterem közelében úgynevezett hangolóterem is a fellépôk rendelkezésére áll. A versenyen való elindulást szakmailag nagyon hasznosnak találom, mert a felkészülés során rengeteget fejlôdtek szakmailag és emberileg a lányok. Közelebb került egymáshoz tanár és tanítvány, és a gyerekek is jó barátokká váltak. Szeretném még kiemelni a nagy lelkesedést, a kitartó és áldozatos munkát, amivel felkészültek a versenyre, és a szakmai hasznot, amit elraktároztunk és kamatoztatunk a következô években. A versenyt megelôzôen két nagyon hasznos szakmai konzultációt tartott Herczegh Mária vezetô szaktanácsadó, és a gyerekek több koncerten is eljátszották darabjaikat. Külön köszönöm Scholcz Melinda kolléganôm önzetlen segítségét, amivel a darabválasztásunkat segítette, és március 23-25-e között köszönettel fogadunk minden pozitív energiát, ami segítheti a jó szereplést az országos versenyen.
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
Varga Gabriella fuvolatanár
EREDMÉNYEINK
Az Országos Bartók Zongoraversenyrôl Az Országos Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny döntôje 2005. december 2án és 3-án került megrendezésre az Óbudai Társaskörben. A versenyt az Aelia Sabina Mûvészetoktatási Iskola hirdette meg, Kovács Kálmánné szaktanácsadó szellemi irányításával. A döntôt az ország hat városában és Budapesten válogató elôzte meg. A verseny négy korcsoportban zajlott. A korcsoportbeosztásnál a szerencse is szerephez jutott, hiszen egy korcsoporton belül akár 2,5-3 év korkülönbség is elôfordulhatott. Emellett váratlan és meglepô fordulatokat eredményezett a válogató és a döntô között eltelt öt hat hét is, bizonyítva, hogy milyen nehéz feladat a mûveket újra és újra magas színvonalon elôadni! Az öttagú zsûri elismert, neves zongoramûvész-tanárokból állt, elnöke Eckhardt Gábor volt. A zsûri nem fukarkodott az elismeréssel, különösen a nagy létszámú I. és II. korcsoportban. Érdekes volt, hogy a döntôt kivetítôn is láthattuk. A versenyzôk DVD-n is megrendelhették a döntôrôl készült felvételt. Eredményeink: • Fehér Károly (II. kcs), kiemelt nívódíj – tanára Szilágyi Katalin, • Fuentes Amador Buda (III. kcs), nívódíj – tanára Halászné Veres Zsuzsa, • Pálóczy Júlia (I. kcs), dicséret Török Levente (II. kcs.), dicséret – tanáruk Kovács Kálmánné.
A kiemelt nívódíjasok díjkiosztó ünnepségére és a gálakoncertre a Bartók-házban került sor, méltó módon összegezve és lezárva a versenyt. Kenessey László, a rendezô iskola igazgatója emlékezetes beszédet tartott a zenepedagógia mai helyzetérôl, majd Eckhardt Gábor tanár úr a verseny kiemelkedôen magas színvonalát méltatta szavaival. Az ihletett gálakoncert maradandó élményt adott mindenki számára! A Bartók-verseny jó hangulatú, remekül szervezett esemény volt, reméljük a jövôben is lesz folytatása. Gratulálunk díjnyertes növendékeinknek és felkészítô tanáraiknak! Halászné Veres Zsuzsa zongoratanár, mûvészetokt. szakértô
A zongoránál Fuentes Amador Buda, nívódíjas növendék.
A zongoránál Fehér Károly, kiemelt nívódíjas növendék.
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
11
HÁZUNK
TÁJA
Miénk a Steinway! A Szent István Király Zenemûvészeti Szakközépiskola és a Steinway zongorák kizárólagos hazai forgalmazó cége, 2006. február 4-én rendezte meg a „Tiétek a Steinway” nevû tehetségkutató hangversenyét. Ennek keretében zeneiskolás növendékek a legnagyobb méretû (D-modell) Steinway zongorán játszhattak, melyen már számos nagy mûvész készített felvételt. A koncertre rengetegen jelentkeztek, óriási volt az érdeklôdés, így a mûsort végül ketté kellett bontani. A hangversenyt Belák Erzsébet zongoramûvésztanárnô vezette, aki kedvességével, közvetlen egyéniségével (és vetélkedôivel) azonnal jó hangulatot teremtett. A gyerekek játékáról CD-felvétel készült, amit ajándékba fognak kapni, emellett a helyszínen minden szereplô kisebb Steinway ajándékokat kapott. Zongora tanszakunkat a koncerten Fehér Károly (tanára: Szilágyi Katalin) és Fuentes Amador Buda (tanára: Halászné Veres Zsuzsa) képviselte, akik játékukkal óriási sikert arattak. A koncerten jelen volt Cseke László úr, a Steinway hazai vezérképviselôje, akinek tetszését annyira megnyerte a két fiú kiemelkedô tehetsége, hogy felajánlotta, ingyenesen a Tóth Aladár Zeneiskola rendelkezésére bocsát egy Steinway zongorát, egy reprezentatív koncert megtartásához. Nagyon örülünk e lehetôségnek, hiszen ez a márka számít ma a világ legjobbjának. Reméljük, hogy ez a felajánlás csak elsô lépése egy hosszabb, gyümölcsözô együttmûködésnek a Steinway-cég és iskolánk között. Gratulálunk a fiúknak! Halászné Veres Zsuzsa zongoratanár 12
A Tóth Aladár Leánykar Berlinben
A kórus Ispánkiné Gede Éva karnagy és Arató Ágnes zongorakísérô vezetésével négy napot töltött Berlinben a Nelly Sachs Gimnázium kórusának meghívására. Az élményekrôl Jezsó Petra, a leánykar egyik tagja számol be. 2005. 11. 03. csütörtök, 5. 45 óra: A nap is alszik még, de az utca csendes nyugalmát lépések zaja töri meg. A troli fékez, pár ember felszáll, majd 3 megálló után ugyanazok leszállnak. Már érthetô, a Tóth Aladár Zeneiskola lánykara gyülekezik a busz mellett. Úticél: Berlin, 6.00 óra – Indulás! Vagy mégse?! Na igen, késôk mindig vannak… 6.30 óra– Most már tényleg indulás! A busz csendes…maximum a szuszogások egyenletes üteme hallatszik. Lassan a nap is felkel. Hosszú út áll elôttünk, körülbelül 15 óra… Drezdában megállunk. A város gyönyörûsége megköveteli, hogy legalább egyórás tiszteletünket tegyük, és gyorsan végigrohanjunk utcáin a legszebb látnivalókat keresve. Ez épp csak arra volt elég, hogy tudatosuljon bennem, ide még vissza kell jönnöm!! Drezda megér egy hosszú sétát! 18.00-kor zurück a buszba és most már célirányosan Berlinbe tartunk. A szerencsének, a jó idônek, na meg persze sofôrjeink jó tájékozódó képességének köszönhetôen már 20.20-kor meg is érkezünk. Szokásos, „kikiáltással” történô beosztás a családokba, és már vacsizunk is az asztalnál, miközben a régrôl
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
HÁZUNK
ismert kérdésekre mosolyogva válaszolunk. Majd egy zuhany, még egy mosoly, Gute Nacht, és dôlünk az ágyba, remélve, hogy a holnap kevesebb utazással telik majd. 2005. 11. 04., péntek: Ma ún. szabadprogram van, de végül kiderült, hogy ez kötelezôen fakultatív volt. Ami biztos, hogy a napot Berlin központjában töltjük, az már nem teljesen megtervezett viszont, hogy hogyan. A központba utazás mindenesetre kb. egy óra buszozást jelent, úgyhogy a nehézkes reggeli ébredést kárpótolta ez a rendelkezésünkre álló idô, amit vagy a szemünkben még ott csücsülô csipák kikaparására lehetett felhasználni, avagy a csábító visszaszundikálásra. A kórus fele azt hiszem, az utóbbit választotta. A belvárosban kissé nehézkesen indult a programunk, és ez megpecsételte az egész napot, de mindent egybevetve azért élménydús napot töltöttünk a német fôvárosban. Berlinrôl általánosságban annyit mondhatnék, hogy egy nagyon sokarcú fôváros. Lakossága megközelíti a négymilliót. E pár nap alatt tehát egész képet semmiképp sem kaphattunk a városról, pusztán belekóstolhattunk a varázsába, aminek meg kell mondjam, elég sajátos, kissé pikáns íze van. Az elsô állomásunk a Dóm volt, ahol aztán el is
TÁJA
idôztük a délelôttöt. Nem is annyira a bejutás tartott sokáig, mint inkább a kórus spontán ötletének engedélyezése, miszerint énekelnénk pár dalt, ha már egy ilyen jó kis akusztikájú helyen vagyunk. Ennek felülbírálása ugyanis nagyon meg van szervezve, és csak többszörös rostán való átjutás után, mintegy fogyó türelmünk kárpótlásaképpen, megkaptuk az engedélyt, miszerint igen, énekelhetünk, de gyorsan és ne sokat…na jó, azért ez is valami. Hiszen gondoljunk bele, hogy a nagy precíz Németország fôvárosában ez a spontaneitás inkább amolyan balkáni szétszórtságként ismert. Így hát gyorsan elénekeltünk két dalt, és aztán mintha mise történt volna, pardon, orgonaverseny, szóval gyorsan kiszállingóztunk, és kettesbe kapcsoltuk a sebességet. Elindultunk hát, még ha nem is légvonalban, de céltudatosan a Brandenburgi kapu felé. Közben a reggeli tornát bepótolva, gyorsan jobbra-balra fordítgattuk a fejünket, így láthattuk a Humboldt Egyetemet futólag, és az Állami Könyvtár belsô udvarát, ahol Einstein is többször megfordult (természetesen szigorúan zokni nélkül). Szóval végigsétáltunk az Unter den Lindenen, az egyébként biztos szép sétálóutcán, bár most elég erôs fantázia kellett, hogy a daruk, földtúrógépek és egyéb építkezési haszongépjármûvek közt meglássuk az utca szépségét. A magyar nagykövetség is itt „lapult”, amit azért észrevettünk, és meg is álltunk egy pillanatra, talán szusszanni is egyet. Végül az „akadályversenyen” felülkerekedve gyôztünk, és kiértünk a Brandenburgi kapuhoz. Miután felocsúdtunk elsô csodálatunkból, mert azért van varázsa ennek a kapunak még ma is, elkezdtük keresni a fal maradványait, vagy valami jelzést legalább, hogy hol állt pontosan, de Peter Aderhold, aki idejét ránk áldozva egész nap idegenvezetôként volt velünk, felvilágosított minket, hogy falmaradvány itt már nincs, az csak kicsit messzebb van. De azért a helyét megmutatta, és még egy-két történetet is mondott, amit ô személyesen élt át azokban az idôkben. A csodálatból, avagy a fal történetei által okozott lelki sokkból felocsúdva indultunk tovább, és átléptünk a képzeletbeli határon Nyugat-Berlinbe. A Reichstagot vettük
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
13
HÁZUNK
TÁJA
irányba, és meg sem álltunk a kígyózó sorig. Itt már kezdett fogyni a csapat türelme, amikor megláttuk, hogy milyen sort kell végigállnunk, és a remény is egyre halványabb lett, hogy lesz szabadidônk egy kicsit lófrálni, shoppingolni vagy csak beülni egy hangulatos kávézóba. De végül kis szerencsével és szigorú ellenôrzés után sikerült bejutnunk. Jutalmunk Berlin panorámája volt, amit egy szinte véget nem érô szerpentin megmászása után láthattunk a Reichstag tetejérôl. A látvány nem volt olyan lenyûgözô, mint Pesten a Gellért-hegyrôl de arra jó volt mindenképp, hogy megláthattuk azokat a helyeket, épületeket is, ahova sajnos, nem volt idônk elmenni. Miután mindenki szépen lassan leszállingózott a bejárathoz, sajnos tudomásul kellett vennünk, hogy a szabadidôs program törölve, és ültünk is a buszba. Még egyórás buszos gyors városnézés után indultunk haza a családokhoz. Persze mindenki elfáradt, de azért mire visszaértünk, már az esti programot terveztük. Ahogy érkeztek a családok, egyre több anyukát sokkoltunk le a nagy ötletünkkel, hogy mi még este be szeretnénk ülni valahova. De végül igénybe véve néhány társunk jó német tudását, sikerült megszervezni az estét. Elmentünk a bevásárlóközpontba, és utána beültünk egy jó kis bárba, ahol nagy szerencsénkre koktélakció volt, így minden koktélt 3.80-ért ihattunk. Ki is használtuk az alkalmat. Szép befejezése volt egy szép napnak. 2005. 11 .05., szombat: A tegnapra való tekintettel ma csak egy programot szerveztünk a centrumban, és azt is fakultatívan, és így megkaptuk a megígért szabadidôt is. De elôtte azért még bementünk megcsodálni a híres Pergamon múzeumot, mert az kihagyhatatlan élmény, és egyébként is 14
szüleim mondták, hogy elég mérgesek voltak, amikor Görögországban közölték velük, hogy a bizonyos romot nem láthatják, mert elvitték Berlinbe… Így kötelességem volt nekem, személy szerint megnézni. De azt hiszem, nem is csalódtunk. Az idôutazásnak tûnô élmény hatásos volt, annak ellenére, hogy sajnos Nofretetét nem láthattuk, mert másik épületben volt. Kb. másfél óra csodálkozás után kisebb csoportokba rendezôdve fakultatívan elhagytuk a múzeumot, és kerestünk souvenir boltot, kisebb sikerrel, majd H&M-et, sajnos sikertelenül, így beértük a New Yorkerrel is. Majd az egyórás útra felszerelkezve még benéztünk a Dounkin Donut’sbe, hiszen Magyarországon sajnos már nem ehetünk ilyen fánkot, amilyet ott adnak. És még vissza is értünk a buszhoz idôben. Ma korábban indultunk haza, és két órára vissza is értünk a családokhoz, hiszen este koncert. A kettô és öt óra közti idôt mindenki úgy ütötte el, ahogy akarta, de kórusvezetônk azért sugallta a szieszta ötletét, hogy ne legyen fáradt a hangunk – hozzáteszem, joggal. Öt órakor már a templomnál gyülekezett kórusunk, hogy egy próba még beleférjen a koncert elôtt, ami hét órakor kezdôdött. Azt hiszem, bátran mondhatom mindenki nevében, hogy a koncert jól sikerült. Ezt bizonyítja az is, hogy több anyuka meghatódott – késôbbi elmondásuk szerint – és a Wolf Péter: Ave Mariát visszatapsolták. A végére tartogatott meglepetésünk meg olyan jól jött ki, hogy másodszorra sikerült rávenni a közönség nagy részét, hogy énekelje együtt a kórussal a „Guten Abend, Gute Nacht” dalt. A végén meg köszönetüket állva tapsolással fejezték ki, ami azért a nyugati-európai országokban nem
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
HÁZUNK
megszokott. A siker annyi adrenalinnal töltött fel mindenkit, hogy elkezdtük szervezni az egyébként utolsó este programját. Nos, én minden igyekezetem ellenére kimaradtam a partiból, de otthon is jól eltelt az este a családdal. 2005. 11. 06., vasárnap: A hazautazás napja. Érzékeny búcsú után, na meg egy búcsúdallal megköszönve a kedves vendéglátást, felszálltunk a buszra, hogy fáradtságunk nagy akarattá egybeforrva, miszerint minél hamarabb legyünk otthon, csendes szuszogással palástoljuk tizenkét órán keresztül. Azt hiszem, ezt a napot csak úgy jellemezhetném, hogy álmos szemek, ásító arcok, „van valakinek egy fölös szendvicse?” kérdések, és a „mikor állunk végre meg?” örök sláger. De csak hazaértünk. Ezek után már mindenki csak az ágyába kívánkozott, és álmában talán feldolgozta ezt az élménydús és pörgôs pár napot. Már csak a képeket kell elôhívni, hacsak nem digitális gépünk van, és nosztalgiázni, avagy eldönteni, hogy igenis még vissza szeretnénk menni, mert vannak Berlinnek szépségei, amik joggal vonzzák a turistákat, fôleg most, hogy már „egészben” láthatjuk. Jezsó Petra kórustag
TÁJA
Zenét vittünk ajándékba... A Tóth Aladár Operastúdió tagjaiként, Pallagi Judit tanárnô szervezése nyomán pár nappal az idei karácsony elôtt, Bogádra látogattunk. Bogád egy kicsi, eldugott falu, Pécs mellett. A település – többek között – arról nevezetes, hogy él benne egy család, sok-sok gyerekkel. A gyerekek többsége roma származású, és súlyosan fogyatékos. Az epilepsziás, a testi fogyatékos, Down-kóros gyerekekkel Edit néni foglalkozik már több évtizede. Ô fogadta örökbe ôket, és vállalta felnevelésüket Karácsony közeledtével gondoltuk, hogy egy kis betlehemes játékkal lepjük meg a gyerekeket. Lilik Judit tanárnô lett az angyal (persze, ki más is lehetett volna. Titokban közelítettük meg a házat, azonban kiderült, hogy a gyerekek, már reggeltôl csöndben várták az érkezésünket. A karácsonyi dalokkal színezett betlehemesünket a gyerekek örömmel fogadták, szinte egy pisszenés sem hallatszott soraikból. A muzsika már más alkalommal is nagy hatással volt rájuk. Elgondolkoztató, hogy a fogyatékos gyerekek milyen fogékonyak a szép zenére. A rövidke mûsor után egy nagyot lakmároztunk a gyerekekkel. Szegény Edit néni naponta több mint húsz gyerekre fôz. Gondolhatjuk, mennyi idôvel és munkával jár ez a napi ceremónia. És akkor még nem beszéltünk az egyéb tennivalókról. A gyerekek gondozása, speciális képzése rengeteg fizikai és lelki teherrel jár. Rendszeresen mennek orvoshoz, a legtöbben iskolába járnak, gyógypedagógus segít a háznál. A sérültség foka a gyerekeknél természetesen eltérô, azonban van nagyon labilis állapotú is. Csodálatos volt látni Edit néniben azt a lelki erôt, amely reményt tud adni neki minden új naphoz. Elképesztô, hogyan tudnak megélni abból a kevés jövedelembôl, amit kap a család. Edit néni azonban végtelen nyugalommal veszi az életet, mondván úgyis jön valahonnan mindig egy kis segítség. A finom és bôséges ebéd után együtt éne-
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
15
GONDOLATOK
keltünk a gyerekekkel. Volt gitáros kíséretünk is, így még szebbé tudtuk varázsolni ezt a közös délutánt. Miután végigénekeltük a karácsonyi dalok repertoárját, kimentünk a szabadba, a kertbe egyet játszani. Mindezt a téli hideg kellôs közepén. Persze a gyerekek számára a játék az játék, és mindegy, hogy mikor van. Így velük mi is visszatérhettünk egy rövidke órára a boldog gyermekkorba. Szánkóztunk, kidobóztunk, futkároztunk. A játékot követôen a korai hazaindulás miatt csak arra volt idônk, hogy pár dallal elbúcsúzzunk Edit nénitôl és a gyerekektôl. Edit néni egyébként elmesélte nekünk, hogy sohasem gondolt arra, hogy sérült gyermekek gondozását választja hivatásul. Örökbe szeretett volna fogadni két roma származású gyermeket, akikrôl késôbb derült ki, hogy szel-
lemileg károsodottak. Nagyon megszerette ôket, és egyre több gyermek felnevelésére vállalkozott. A kis családból mára népes família lett. Edit néninek már „unokái” is vannak. Természetesen a fogyatékos gyermekek felnevelése rengeteg energiát és lemondást követel, de ugyanannyi örömöt is ad Edit néni számára. Valahol úgy érzem, hogy ezek a sérült gyerekek – betegségük ellenére – nagyon boldog és emberi életet tudnak élni, amit sajnos, nagyon sok egészséges gyerek nem kap meg. Ez csakis Edit néninek köszönhetô, az ô szeretô gondoskodásának, amibôl ezen a délutánon mi is részesülhettünk. Egy gazdag, karácsonyi élménnyel térhettünk vissza Budapestre, amit nagyon köszönünk Neki és a gyerekeknek. Hutás Péter Ákos operastúdiós növendék
Keresztrejtvény
ERÔSS ERNA LELKI TÁPLÁLÉKAI Féltve óvj minden virágot
A szavakat kihúzva a megmaradt betûkbôl egy szerzô nevét és címét olvashatod el. (Ékezet nem számít!) Alban Berg, alt, dal, Delibes, dobos, dodekafónia, Don Giovanni, húr, kotta, líra, Liu, Lohengrin, mi, nádsíp, oboa, oktáv, pentaton, polka, stepp, szó, zongora
Amikor egy virág magját elültetjük, tudjuk róla, hogy piciny és sérülékeny. Mégse mondjuk, hogy gyökértelen, képtelen lesz kihajtani. Magként bánunk vele, termékeny földdel borítjuk és locsolgatjuk. Amikor elsô gyenge hajtásai elôbújnak a földbôl, nem ítéljük fejletlennek, elmaradottnak. Bimbóját sem kritizáljuk azért, mert szirmait nem nyitja ki rögtön. Ámulva figyeljük a csodát, ahogy fejlôdik, s megadunk neki mindent, ami növekedéséhez szükséges. A virág attól fogva, hogy pici mag, egészen elhervadásáig virág, közben pedig hordozza a kiteljesedés lehetôségét. Állandóan változik, fejlôdik mégis bármelyik állapota minden percében tökéletes: éppen úgy, ahogy van. LéIekkel fordulj a virág felé! (Ismeretlen szerzô)
16
TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ
...együtt énekeltünk a gyerekekkel. Volt gitáros kíséretünk is, így még szebbé tudtuk varázsolni ezt a közös délutánt....
„A remekmû az alkotás lehetôsége megvan az emberben és eszközeiben, de a mûvészi alkotás emberfölötti csoda... A remekmûben, az alkotó és mûélvezô képzelet közvetítésével, az idôtlen dereng át az idôbeli világba”. Weöres Sándor: A teljesség felé
MEGHÍVÓ A TÓTH ALADÁR OPERASTÚDIÓ szeretettel hívja iskolánk tanárait és növendékeit, következô elôadására.
Mûsor: A szerkesztôbizottság elnöke: Szakály Ágnes A szerkesztôbizottság tagjai: Erôss Erna, Horváth Vilmosné, Lilik Judit, Vass Valéria
Mozart: Bastien és Bastienne Gluck: A rászedett kádi Idôpontok:
Felelôs kiadó: Magyar Margit igazgató
Március 31. – csütörtök, este 7 óra. Április 1. – szombat, délután 4 óra.
Nyomdai elôkészítés: KÉPPONT BT
Helyszín:
Nyomdai kivitelezés:
TÓTFALUSI KIS MIKLÓS NYOMDAIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA Felelôs vezetô: Bodnár Árpád igazgató
ÉS
SZAKISKOLA
Vakok Intézetének Nádor terme XIV. ker. Ajtósi Dürer sor