Tisztelt Olvasó!
A TÁRSADALMI ÖNSZERVEZÕDÉS LAPJA honlap: http://szilajcsiko.hu
Fõszerkesztõ Varga Domokos György
[email protected] Fõszerkesztõ-helyettes Verzár Éva
[email protected] Lapterv Tóth Zoltán Grafikai elõkészítés, tördelés Fentor Katalin, Juhász Anna Rajz Dezsõ Ili, Szikla Krisztina Fotó Bogdándy György (Bogdy), F. Szabó Kata, Fucskó Miklós, Herner Adrienn, Jókuti Tamás, Koczka Kata, Náray Zsuzsa, Szamosvári Zsolt Karikatúra Gomba Hirdetési melléklet Kucsara Pál, Szikla Krisztina Olvasószerkesztés Buvári Márta, Koczka Kata, Maleczki József, Román János, Szentandrási Erzsébet, H. Tóth Tibor, Verzár Éva Korrektúra Bódi Ildikó, Hajdú Éva, Kékesi Katalin, Megyeriné Nagy Magdolna, Zsengellér Annamária Informatika Füzi Péter, Golarits Imre, Szabó Tamás A szerkesztõség címe 1153 Budapest, Pázmány Péter út 29–33. Szerkesztõségi titkárság Muzsnay Terézia Telefon: 06 1 359 9155
[email protected] Kiadja a Magyarok Szövetsége Egyesület 2000 Szentendre, Kossuth Lajos u. 32. e-cím:
[email protected] Nyomda: Innova-Print Kft. 1047 Budapest, Baross u. 92–96. Telefon: 06 1 201 7083 Sajtókapcsolat MSz Sajtószolgálat:
[email protected] A Magyarok Szövetsége honlapja: http://www.magyarokszovetsege.hu Szövetség Televízió: http://www.szovetsegtv.hu ISSN 2061-7011 (nyomtatott változat) ISSN 2061-702X (világhálós változat) Elõfizetés a szerkesztõségi titkárságon; nyomtatott változat: 1000 Ft/hó Kapható az Anima könyvkereskedés boltjaiban. Megjelenik hetente
Antall József – megboldogult miniszterelnökünk – Péter nevû fiával szaladtunk öszsze jó pár évvel ezelõtt a két Mammut között. Ott éppen ötvenhat csepelteherautós, pobedás, szürkeegyenruhás díszleteit csodálhattuk volna október 23. elõestéjén. Akkortájt éppen nem ütlegelték, lövöldözték a jónépet, ez csak késõbb jött divatba, ezért semmi akadálya nem volt annak, hogy nagyokat bólogassunk. Péter meg is tette. Tetszett neki, hogy október 23-a ilyen fontos lett az állami vezetõknek. Az új rendszernek. Az amúgy éppen kékvörösök vezette demokráciának. Hogy ötvenhat immár számukra is kikerülhetetlen. Hogy kénytelenek fejet hajtani. És sehogy sem értette, miért borult el az én tekintetem. Hogy miért a díszlet, a cirkusz szó jut eszembe a kellékek láttán. Miért nem inkább a megbékélés, a jó szándék? Nem tehettem róla. A zsigereimben volt: megbocsátani mindenkinek, aki bánja bûneit. És senkinek, aki a hazudik. Márpedig: minél pompásabbra sikeredett a díszlet, annál ordítóbb volt a hazugság. A múlt gyarlósága a múlt vesztesége. A ma hazugsága: a jövõ vesztesége. Ötvenhat emlékébõl, iszonytató mennyiségû emberi tragédiáiból elkészítették a maguk hivalkodó díszelõadását. Tudjuk, mi lett a vége. Ha már tudjuk egyáltalán. Budaházy György szabadságharcost a magyar bíróság egy év szabadságvesztésre ítélte – mégha a végrehajtást (három évre) felfüggesztette is. Budaházy a hétpróbás ország- és nemzetrontók ellen merészelt szólni. Másfél évig tartották elõzetesben. A gyilkos iszapár fõ felelõsét viszont a magyar bíróság nem tartotta szükségesnek bent tartani. Mit mondhatnék gyermekeimnek, gyermekeinknek? Szabó Rékának például, kinek szép történetét egyik júliusi számunkban közöltük, s õ akkor volt 12 éves. Amikor pedig az alábbi verset írta, még a tízet sem érte el. Van értelme emlékezni? Van értelme szabadságharcosnak lenni? Lesz értelme? Hadd nyugtassalak meg, kedves Réka! Másoknak lehet, hogy van más választásuk, de nekünk valójában nincsen. Varga Domokos György
Október 23-a, ahogy én látom
Emlékezz! Emlékezz, Emlékezz, magyar! Rájuk, kik értünk haltak. Emlékezz, emlékezz! S kiálts az égre, Emlékezzünk mindig Drága életükre! Fel, magyar nép! Harcolj hazádért!
Senki lettél, s most nagy leszel. – Van szíved, S te is jól tudod, Mi voltál, az leszel. Csak emlékezz! Emlékezz rájuk, Te drága népem! Szabó Réka Miskolc, 2007. október 23.
Helyesbítés. Múlt heti számunkban, a Korona Vagyonkezelõ Szövetkezet közgyûlésérõl szóló beszámolónkban Dr. Pataky Antalt írtunk Dr. Novotny László helyett. Az érintettektõl elnézést kérünk. (a szerk.)
Szilaj Csikó-megrendelés Telefonon: 06 1 359 9155 Levélben: Muzsnay Terézia, 1131 Budapest, Göncöl utca 51. E-mailben:
[email protected] Számlaszám (elõfizetési díj és adomány küldéséhez):
Magyarok Szövetsége Egyesület 64700076-30100471 Megjegyzés: a lap világhálós változata ingyenesen olvasható, adományokat azonban – fennmaradása érdekében – szívesen fogadunk.
Elõfizetem a Szilaj Csikó címû hetilapot negyed évre negyed évre
3000 Ft, fél évre 2400 Ft, fél évre
6000 Ft, egy évre 4800 Ft, egy évre
12 000 Ft 9 600 Ft
1 példányban 2 v. több pld.-ban/db
(Külföldi elõfizetés esetén a postaköltséget felszámítjuk!)
KÉZBESÍTÉSI ÉS ÉRTESÍTÉSI CÍM Név: ...................................................................................................................................................... Cím: ...................................................................................................................................................... E-mail: .....................................................................................Tel.: ....................................................
1. é v fo l ya m 35. s z á m 2 0 10. o k t ó b e r 2 1.
3
Ünnepi készülõdés 1956 Nem szabad felejteni!
Volt egyszer egy Hegedõs Hegedûs László
Ez a tiszta lelkû, tiszta tekintetû ember azóta meghalt. 1996 októberében készítettem vele egy nagyobb interjút a Demokratának, 1956 negyvenedik évfordulójának „megünneplésére” készülõdve. Hegedûs László – mert õ ez a tiszta lelkû és tiszta tekintetû ember – a forradalomban játszott szerepéért életfogytiglant kapott, s hat évet le is ült. 1936-ban született, ezért hát könnyû kiszámolni: „fõbenjáró bûne” elkövetésekor éppen húszéves volt. Amikor elítélték, alig több. 2007-ben, amikor egy gyógyíthatatlan betegség jegyében innen mennie kellett, éppen átlépte a hetvenet.
Hegedûs László prófétai tisztánlátással ecsetelte négy évvel a „rendszerváltás” után, milyen tragédia leselkedik a magyar nemzetre. Holott 1990 fordulóján még õ volt a legboldogabb ember. „A zárkaközösségünknek én tartottam meg az elsõ találkozóját 1990-ben, amikor Göncz Árpádot ideiglenes köztársasági elnöknek jelölték. Az elsõ nagy rabtalálkozó volt az országban. Itt, a kertben gyûltünk össze. A rendezésben részt vett a Történelmi Igazságtételi Bizottság. Göncz Árpádon kívül eljött Vásárhelyi Miklós, Litván György… Hatalmas jókedv kerekedett, a Tér Színház színdarabot játszott. Nagyszerûen éreztük magunkat. Az volt talán az a pillanat, amikor úgy éreztem, most érkezett el a felszabadulás. Boldogok voltunk mindanynyian. Reménykedve néztünk az elkövetkezendõ évek felé. Túl voltunk Nagy Imre és a többi ötvenhatos mártír temetésén. Büszkén, hogy talán beérik ötvenhat, boldogan, hogy látjuk egymást és még élünk. S én büszkén attól a tudattól, hogy sohasem tagadtam meg ötvenhatot, a legnehezebb helyzetekben sem. Soha nem tudták kicsalni belõlem azt a szót, hogy ellenforradalom. És ahogy kitárult
Akkor Akkor este gyertya égett minden ház ablakában, akkor este lázban égett minden ember, akkor este kicsapott medrébõl a tenger, akkor este virágok nyíltak az égen, akkor este csodák lüktettek a vajúdó méhben, akkor este megfogant a nagy élmény, akkor este születtem meg én, a húszéves kamasz, mamlasz csecsemõ, akkor este ölelt meg elõször õ, a nõ, a mennyasszony, a szerelem, a test, a lélek, az élet. Akkor este fogant meg a nagy élmény, akkor este születtem meg én, a húszéves kamasz, mamlasz csecsemõ.
Akkor nappal volt, világos, verõfényes nap. Akkor nappal nem történtek csodák, akkor nappal hamvába holt a világ, akkor nappal ágyúcsõben robbantak az álmok, akkor nappal lánctalpakon táncolták a táncot, akkor nappal megmozdult a nagy élmény, akkor nappal születtem meg én, a magányos, a büszke, szürke férfi, akkor nappal hagyott el õ, a nõ, a mennyasszony, a szerelem, a test, a lélek, az élet. Akkor nappal megmozdult a nagy élmény, akkor nappal születtem meg én, a magányos, a büszke, szürke férfi.
Gyûjtõ, jobb I., 1960. május 30.
4
Sorok négy fiatal munkásra kivégzésük 25. évfordulóján Titeket, fiúk, enni adtak egy zsáknak. Titeket, fiúk, megrágtak, kihánytak. Titeket, fiúk, felmondlak imámnak: Józsi, Lajos, Gyuri, János szikrázó függõi hazámnak. Moha utca, 1983. november 3.
elõttünk a tér, kitárult elõttünk a jövõ lehetõsége is. Nem az, hogy itt most az ötvenhatosok fognak uralkodni. Hanem az, hogy végre igazság tétetik.” Ennek a tiszta tekintetû embernek aztán meg kellett érnie, hogy barátját, rabtársát, „demokráciánk” elsõ elnökét – no meg a rendszerváltoztatók tekintélyes hadát – a régi-új elvtársak a maguk képére formálták. Meg kellett érnie, hogy Göncz Árpád riadtan azt képtelenséget rebegje fülébe, hogy Antall Jóska kamionnal akarta elüttetni õt – mármint Gönczöt. Errõl nem ejtett szót beszélgetésünk során, csak bizalmasan közölte. Szólt viszont arról, hogy miért nem szabad felejteni. A Szilaj Csikóban közölni kívánjuk a késõbbiekben az egész, habár terjedelmes, de roppant tanulságos interjút – ezért most csak egyetlen részt emelnék még ide: „…nem arról van szó, hogy e két párt [az MSZP és az SZDSZ] uralkodna itt [1996-ban]. Hanem az az apparatcsik garnitúra, amelyik az elmúlt negyven évben is uralkodott. Ugyanazok vagy a fiaik. A kádári adminisztráció gyakorlatilag viszszatért. Harmadosztályú egykori párttitkárok kerültek állami funkcióba. […] Végeredményben az folyik, hogy a privatizációt és más lehetõségeket kiaknázva igyekeznek biztosítani maguknak azt az anyagi bázist, amelyek révén helyettesíthetõk a szuronyok.” Mondom, visszatérünk még minderre. Most, október 23-ra készülõdvén, immár a költõ Hegedõshöz fordulok – mert ez a szeretetre méltó ember a költéshez magára öltötte „õ”-betûs lélekpalástját. Ez a tiszta lelkû, tiszta szavú ember bent, a gyûjtõben is, kint, a szabadság fogságában is versgyönyszemeket teremtett. Hol nagyobbakat, hol kisebbeket. A gyöngy attól még gyöngy, hogy a szellemi táplálóláncunk szívesebben tálal elénk moslékot. Ha egyszer úgyis megesszük. Az igazgyöngy viszont akkor is igaz marad, ha kevesen csodálják. A többit mondják el a költemények, az õ magasságukba úgysem érhetek fel. Varga Domokos György
Magyar idõ A Magyarok Szövetsége Civil Vizsgálóbizottságának jelentése ófa okainak feltáge a kolontári katasztr A Magyarok Szövetsé tervezés, kivitelezés, esetleg felületes ás rása, a vélhetõen hib más mulasztások kivizsgálására Civil és sek nté dö lóbizottság tevéhatósági hozott létre. A vizsgára, továbbá a károt ág tts izo lób sgá Viz elõsség megállapításá kenysége kiterjed a fel is. re ég térítési kötelezetts A vizsgálóbizottság munkájával párhuzamosan a Magyarok Szövetsége részt vesz a helyszíni kárelhárítási munkálatokban. A Bizottság a rendelkezésre álló információk alapján – melyet szakemberektõl, a környék lakosságától és az üzemben dolgozóktól tudott beszerezni –, súlyos mulasztásokat állapított meg. A katasztrófa egyértelmûen emberi mulasztásokra, felelõtlen döntésekre vezethetõ vissza. A felelõtlenség sorából kiemelkedik az a döntés, mely a vörös iszap kezelésének technológiáját megváltoztatta. A privatizációig a vörös iszapból kivonták a nátrium hidroxidot, a lúgot, és szinte vegyszermentes víz került a tározó tavakba. Ha a tulajdonosok nem változtatják meg e technológiát, és a tömény lúgot – mint korábban – kivonják a vörös iszapból, a most bekövetkezett kár töredéke lenne a megtörténtnek. A technológiaváltással kapcsolatban felmerülõ kérdések: 1. Kért-e engedélyt a hatóságoktól a gyár vezetése és a tulajdonos a technológia megváltoztatásához? 2. Kapott-e engedélyt erre? 3. Ha kért engedélyt, milyen adatokat szolgáltatott a felelõsök köre a kérelemben, különös tekintettel a kibocsátott vörös iszap lúgtartalmára, PH-értékére, nehézfémtartalmára? 4. Tájékoztatta-e a hatóságokat idegen „beszállítók” ( üveggyár) vegyi hulladékainak befogadásáról, azok vegyi összetételérõl? 5. Jelezték-e az ÁNTSZ-nek a súlyos veszélyhelyzet létrejöttét? Tervezéssel kapcsolatos kérdések: 1. Készült-e a területrõl talajmechanikai szakvélemény, és a kivitelezés során betartották-e annak elõírásait? 2. Készült-e geohidrológiai szakvélemény a felszín alatti vizek feltárására, és azok kezelésére vonatkozóan?
3. A töltésépítéshez felhasználni kívánt kohósalak alkalmasságát milyen adatok, szakvélemények alapján állapították meg? 4. Készült-e engedélyezési, kiviteli terv a töltések magasításához, és lefolytatták-e az ilyenkor elõírt engedélyezési eljárásokat? Üzemelés, fenntartás, balesetvédelem kérdései: 1. Volt-e fenntartási terv, és betartották-e azokat? 2. Biztosítottak-e megfelelõ költséget a tározók biztonságos üzemeletetéséhez? 3. Miután lúgot bocsátottak a szabadba, felhívták-e a környezõ települések lakóinak figyelmét a veszélyforrásra? 4. Védték-e a lakosságot, gyerekeket pl. kerítés, figyelmeztetõ tábla, biztonsági õrség alkalmazásával? 5. Esetleges balesetek kezelésére tartottak-e fenn külön erre a célra létrehozott eszközrendszert? 6. Jelentették-e a lúg hatása miatt bekövetkezett üzemi baleseteket? Hatósági feladatokkal kapcsolatos kérdések: 1. Engedélyezték-e, és mely hatóságok az építést? 2. ... a folyamatos töltésmagasítást? 3. ... a lúg kihelyezésével kapcsolatos technológiaváltást? 4. Részt vettek-e a hatóságok a mûszaki átadásokon? 5. Hozzájárultak-e az átadás-átvételhez? 6. Ismerték-e a hatóságok az üzemelés technológiai tervét? 7. Ellenõrzések során készült-e jegyzõkönyv, és betartották-e az abban foglaltakat? A feltett 22 kérdés egyúttal vádirat a felelõsökkel szemben, mert ha bármely kérdésre „nem” a válasz, az egyúttal a személyi felelõsséget bizonyítja a mulasztóval szemben. Nekünk, magyaroknak közös felelõsségünk, hogy a honfitársainkat és hazánkat ért katasztrófa felelõseit kiderítsék, és kellõképpen megbüntessék. A Magyarok Szövetsége ragaszkodik ahhoz, hogy a károsultak teljes vagyoni kártérítést, a sérültek fájdalomdíjat, a katasztrófában elhunytak hozzátartozói magas kárpótlást kapjanak! Ezeket a költségeket a vétkesek többmilliárdos vagyonából kell fedezni. A felelõsöket a büntetési tétel legmagasabb fokával kell sújtani, a teljes vagyonelkobzás, mint mellékbüntetés mellett, mert még egy ilyen esemény nem történhet. A Magyarok Szövetsége és a Civil Vizsgálóbizottság ezen lesz.
Közös katasztrófavédelmi alapra tett javaslatot Tõkés László
Tõkés László EP-alelnök Sajtóirodája az alábbi gyorshírt tette közzé 2010. október 13-án Madeirából: – Az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt a napokban Madeira szigetén tartja kihelyezett frakcióülését. A mai napon, 2010. október 13-án ünnepélyes körülmények között átadták a Robert Schuman-díjat. A tavaly Tõkés Lászlónak ítélt kitüntetést idén Alberto Joao Jardim, Madeira Autonóm Régiójának kor-
mányzója vehette át. Erdélyi képviselõnk gratulált a díjazottnak, és rámutatott: az 1976-ban autonóm státust elnyert szigetcsoport fejlõdése a kiemelkedõ példája annak, ahogyan a terhes történelmi örökséget európai összefogással és segítséggel le lehet küzdeni, és a peremrégióknak számító, fejlõdésben elmaradt területek sikeres integrációt hajthatnak végre. Madeira Autonóm Régiója ma a második legfejlettebb térsége Portugáliának, de ugyanígy említhetjük a spanyolországi Katalóniát vagy az olaszországi Dél-Tirolt, sorolta az erdélyi képviselõ, és kijelentette: bár a román politikusok körében még manapság is félelmet okoz a területi autonómia kérdése, a fenti példák azt bizonyítják, hogy a posztszovjet térségben, Kelet- és Közép-Európában is ez lehet a járható út a sikeres felzárkóztatás érdekében. A kihelyezett frakcióülésen egyébként José Manuel Durao Barrosót, az Európai Bizottság
1. é v fo l ya m 35. s z á m 2 0 10. o k t ó b e r 2 1.
elnökét is vendégül látták. A bizottsági elnök elõadásához kapcsolódva Tõkés László emlékeztette a résztvevõket arra a természeti katasztrófára, ami Madeira szigetét 2010 februárjában sújtotta. Amint akkor példás európai összefogással sikerült enyhíteni a hirtelen jött esõzések és vihar okozta károkat, ugyanúgy most Magyarország is megérdemli az európai figyelmet és szolidaritást, mondotta az erdélyi képviselõ. Ennek kapcsán felvetõdik egy közös, európai katasztrófavédelmi alap létrehozásának szükségessége, mutatott rá Tõkés László. Barroso EB-elnök válaszában utalt arra, hogy épp Pécsrõl, Európa kulturális fõvárosából érkezett, ahol találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel is. Megismételte: együtt érez a magyarországi vörösiszap-katasztrófa áldozataival, és az Európai Unió segítséget fog nyújtani a károk helyreállításában.
5
Vigyázó szemetek Mátyásra vessétek… 2002-ben találtam rá egy olyan falura, amely akkor sem és azóta sem található meg egyetlen térképen, egyetlen autós atlaszban sem. Sõt, még a GPS koordináták sem ismerik. Mindennek ellenére létezik, él, fejlõdik és üzen.
A falu Magyarországon található. Hazánk nyugati végein, egy nagyobb kõhajításnyira a híres kõszegi vártól, amelyet Jurisics Miklós 1532-ben nem engedett át a töröknek. Életét is adta volna a várért. 2002. óta kedvenc falum „polgármestere” is az életét tette fel, hogy hazánk történelmét úgy mutassa be az ide látogatóknak, hogy – akár észrevétlenül is – minél több ismerettel gazdagodva távozzanak majd a faluból. A falu, mely közvetlenül Velem mellett található, a Novákfalva nevet kapta. Számos alkalommal jártam már itt, de visszatérve mindig találtam valami újat. Hol egy jurtát, hol újabb kopjafát, hol díszes székelykaput, hol faragott Szent István-szobrot, hol tulipán-motívumokkal díszített uszodát. Amikor dr. Kolozsy Sándor, magyar származású, Ausztráliában élõ, nemzetközi hírû szobrászmûvész barátom jelezte, hogy tizenöt év múltán ismét hazalátogat, és megkért programjainak szervezésére, elsõ helyszínként azonnal Novákfalva jutott eszembe. A mûvész úr Erdélybõl, Kolozsvárról származik, így biztos voltam benne, hogy Novákfalván kitûnõen fogja érezni magát. Tudtam róla azt is, hogy a magyarság iránt elkötelezett és elszántan kutatja nemcsak eredetünket, de jelenünket és jövõnket is. Tette ezt éveken át Wass Alberttel együtt, miután 1956-os szabadságharcosként Hollandiába, majd onnan 1958-ban Ausztráliába emigrált. Az Erdélyi Világszövetség társelnöke volt hosszú évekig, így Wass Albert munkatársa lett a magyar ügy szolgálatában. Ugyancsak ezt a munkát végzi a maga eszközeivel Novák Tamás: fõállásban üzletember,
egyébként a Magyarok Világszövetségének oszlopos és aktív tagja. Õ is a magyar ügyet szolgálja az év 365 napján. Amikor nem üzleti ügyeit intézi, akkor vagy faluját igazgatja, vagy könyvtárakban és néprajzi gyûjteményekben kutat, vagy éppen a Hármas-halmot, kézmûvesházat, jurtát, esetleg újabb szobor helyét tervezgeti. Mivel a falunak nincs polgármestere, a vezetõi tisztséget az alapító, Novák Tamás látja el. Ugyan itt nem vásárolható sem ház, sem telek, mégis minden megtalálható, ami bármely klasszikus értelemben vett falut élhetõbbé tehetne, ha lenne rá akarat. Mert a pénz nem minden, és minden nem lehet csak a pénz. Ez a falu üdülõfaluként mûködik, de – szó szerint – minden fûszál tanít. Mire? Elsõsorban a hagyományok tiszteletére. Történelmünk és õsi kultúránk elevenedik meg, ahogy körbejárjuk a szûk utcácskákat, a falu tereit. De akkor is, ha csak beülünk egy kávéra az étterembe, vagy éppen a kemencék mellé a kertbe, vagy akár a tornácra a kalotaszegi festett asztalokhoz. Két, ízig-vérig magyar ember találkozott Novákfalván. Közös érdeklõdésre számot tartó témában nem volt hiány a hosszúra nyúlt beszélgetés során. A magyarság ügye az itthon élõknek és a külföldön élõ honfitársainknak egyaránt fontos kell legyen; közös felelõsségük van a hazai, de a külföldi magyar szervezeteknek is abban, hogy a valós, hiteles magyar történelmet oktassák iskoláinkban és terjesszék a nagyvilágban. A finnugor eredetelmélet megbukott, a honfoglalást hazajövetelnek lehet csak tekinteni, Trianonnal kapcsolatban folytatni kell az ismeretterjesztést minden hazai és nemzetközi fórumon, valamint az 1956-os szabadságharc tekintetében sincs még minden a helyére téve. Rengeteg munka van még, és mindehhez végre politikai akaratnak is kell(ene) lennie. Azonban
azzal vagy a nélkül is haladni kell tovább a megkezdett úton. Amire leginkább szükség van most, az a nemzeti összefogás megteremtése, mert a magyar nemzetet minden lehetséges eszközzel és módszerrel megosztották az utóbbi években, s nem két részre, hanem többszörösen. A magyar jövõ érdekében ezen folyamatokat vissza kell fordítani. Dr. Kolozsy Sándor elmesélte Kolozsvárott tett látogatását. Mint szobrászmûvész, különösen a Mátyás-szobor restaurálása iránt fejezte ki aggodalmát és kérte, hogy a Magyarok Világszövetsége kísérje figyelemmel a munkálatokat, mert neki erre Ausztráliából korlátozottak a lehetõségei. A beszélgetés – a technikának köszönhetõen – a világhálón folytatódik majd. Mert afelõl semmi kétségem sincs, hogy maradt még téma bõven és az elköszönés nem a végsõ búcsút jelentette. A magam részérõl annyit tudok már csak hozzátenni, hogy bátran ajánlom mindenkinek Novákfalva mielõbbi megtekintését, mert a falu télre álomba merül és bezárja kapuit. (kmsz)
Legyen Ön is Keresztapa, Keresztanya! A moldvai csángók falvaiban még ma is elképzelhetetlen, hogy két ember szó nélkül menjen el egymás mellett. Ha többet nem is, két mondatot biztosan váltanak egymással a találkozók, megtudakolva, ki merre, mi járatban indult, vagy honnan érkezett haza. A legudvariasabb megszólítás, ha „keresztanyának”, vagy „keresztapának” nevezzük beszélgetõtársunkat, függetlenül attól, van-e köztünk bármiféle rokoni kapcsolat, vagy egyáltalán ismerjük-e egymást. Ezekben a közösségekben még jelen van az egymásra figyelés, az együvé tartozás érzése. Figyeljünk mi is erre az elárvult népcsoportra, érezzék, hogy nincsenek egyedül, hozzánk tartoznak! Adjuk meg a lehetõséget a csángó gyermekeknek, hogy magyarul tanulhassanak, hogy megismerhessék a magyarság értékeit szerte a Kárpát-medencében! Ehhez Önöknek nem kell semmi mást tenniük, mint elvállalni egy moldvai csángó magyar kisgyermek jelképes keresztszülõségét. Legyen Ön is Keresztapa, Keresztanya! Váljon családtagjává a moldvai csángó-magyar közösségünknek! Moldvában gyakorlatilag soha sem volt magyar nyelvû oktatás (az 1950-es években indított magyar oktatást néhány év alatt elsöpörte a történelem…), csupán 2000ben sikerült elindítani a ma is mûködõ magyar anyanyelvi oktatási programot, amelynek keretében ma már 21 településen van lehetõsége a gyerekeknek õseik nyelvét tanulni. A keresztszülõség vállalásával, évi 40 000 Ft befizetésével Ön biztosítja egy általános iskolás korú gyermek anyanyelvi oktatását. Ebbõl az összegbõl tudjuk fedezni a tanári fizetéseket, az oktatási helyszín fenntartását (tanszerek, taneszközök, tûzifa stb.).
6
Moldvában nincs magyar tannyelvû oktatás, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a gyermekek 14 éves koráig tudja megszervezni a magyar oktatást szülõfalujukban, iskolán kívüli foglalkozások keretében és állami iskolai keretek között is, heti 3 órában. Szerencsére évrõl-évre sok csángó diák megy magyar középiskolába továbbtanulni, õket Csíkszeredába irányítjuk. Ha közülük szeretne támogatni valakit, az évi támogatás összege 150 000 Ft (napi három étkezés, kollégiumi költség, nevelõk, felzárkóztató tanárok bére). A keresztszülõs kapcsolat azonban messze túlmutat ezeken az összegeken. A gyermekkel történõ személyes kapcsolattartás (levelezés) során Ön betekinthet a csángóság életébe, barátságok alakulhatnak ki, nyomon követheti fogadott keresztgyermeke fejlõdését. Számos keresztszülõ tett már látogatást moldvai pártfogoltjánál, mindanynyian felejthetetlen élményekkel gazdagodva tértek haza és mindannyian megfogadták: még visszajönnek. Tapasztalja meg, milyen jó adni, milyen jó örömet szerezni! Legyen Ön is Keresztapa, Keresztanya! Jelentkezzen keresztszülõnek a
[email protected] e-mail címen! Nevünk: Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Címünk: 600069, Bákó, OP. 1, CP. 124 (postafiók) Telefon: 00 40 234 543 886, 00 40 76 657 5630 E-mail:
[email protected] http://www.csango.ro/index.php?page=legyen-oen-is.
Magyar idõ
A tékozló szülõ példabeszéde Kései vén zsörtölõdés egy 50 éves egyetemi találkozó ürügyén. Az alábbi írás már megjelent Romániában, a Népújság október 5-i számában. De nem abban a rovatban és nem úgy, ahogyan a szerzõ szerette volna. Elmaradt a „lakatos” fénykép, és kimaradt a legfontosabb dolog: a régi diákok várják és elvárják az alma matertõl az aranydiplomát. A cikk szerzõje (a romániai írószövetség tagja) ezt írta a Szilaj Csikó munkatársának: „Ezek után úgy határoztam, elfogadom az ajánlatodat, hogy beküldjed a Magyarok Szövetsége hetilapjához, a Szilaj Csikóba.” Lapunkban teljes terjedelmében olvashatják a cikket, és láthatják a „lakatos” fotót. Az ember, ha öregszik, már nem olyan lobbanékony, mint például ’56-ban, harmadéves egyetemista korában. Nem nyilvánít véleményt azonnal. De hajlamos napokig, sõt hetekig elmeditálni a megtörtént dolgok felett. Aztán végül is – nem tagadhatja meg végleg ifjúkori önmagát – mégis csak kimondja, mit nem talált rendjén valónak a „szülõi nagyházban”, az alma materben. Nem titok, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemrõl van szó. Ennek az akkoriban Intézetnek csúfolt – de teljesen magyar nyelven tanító intézménynek az 1960-ban végzett hallgatói tartották ötvenéves aranydiploma-osztó találkozójukat 2010. szeptember 11-én, a mostanában színesre renovált egykori kadétiskola dísztermében 10-tõl 12 óráig. Ilyen pontos órarendszerûen, ahogy fegyelmezett diákokhoz illik. Teremfoglalás elõzõ év decemberében, bérleti díj kifizetése márciusban. Utolsó ellenõrzés, hogy minden rendben van-e, egy héttel a találkozó elõtt. Akkor a takarításért felelõs alkalmazott a kérvényen ellenõrzi az idõpontokat – és kiderül, hogy 12 órától már egy másik, ugyancsak ragaszkodó természetû évfolyamnak adták ki bérbe a dísztermet. Idõpont: piros kijelzõvel hangsúlyozva, nemkülönben a hangosító berendezés bérlete is – majd jön a domnu Petrica, és bekapcsolja. Ilyen pontos szervezési elõkészületek után már fél tíz tájban megérkezik az egyetem elé 77, ötvenéves orvosi praxisban többé-kevésbé meggyötört, öreg ember. Ezt nevén kell nevezni akkor is, ha fáj az öreg jelzõ. Jönnek ünneplõbe öltözött lélekkel – fényesre suvickolt cipõvel, friss, tupírozott frizurával, hogy többnek hasson az a pár szál õsz vagy festett haj – megjöttek leróni tiszteletüket az õket oktató intézmény elõtt, megköszönni a hamuba sült pogácsát, mely mind mostanig kitartott, és megkeresni a valaha volt fiatalság nyomait. Némelyik egy-egy sétapálcával is kiegészíti az eleganciáját – nem egészen oktalanul, egy idõ óta kicsit nehezebben jár… És akkor ott áll a gondolatban sokszor idealizált alma mater fõkapujánál, azon pedig egy böhöm nagy lakat! De a hátsó autóbehajtó úton végül is el lehet vergõdni a díszteremig. Rajtuk nem olyan könnyû kifogni, itthon vannak, ismerik a járást… A szervezõk rohangálnak. A kapus kereken megtagadja a lakat kinyitását, a rektor úr határozott parancsára hivatkozva, miszerint szombaton és vasárnap az egyetem fõkapujának zárva kell maradnia! A teremben sem hangosító berendezés, sem domnu Petrica, aki még a telefont sem hajlandó felvenni. Nincs idõ tovább intézkedni, a találkozót meg kell kezdeni, mert 12-kor már itt a „váltás”. Õk is kifizették a bérletet, akárcsak mi, joguk van bejönni. Az a két óra együttlét elfelejteti az
odasántikálás gyötrelmeit. Még élõ tanáraink megtisztelnek jelenlétükkel. Dr. Gyergyay Ferenc professzor úr Németországból utazik ide erre az alkalomra, 88 évesen. Az egyetem jelenlegi vezetõségét dr. Nagy Õrs prorektor úr képviselte, aki egész éjjel utazik, hogy ezen az eseményen, ha kissé megkésve is, de jelen lehessen. Köszönjük valamennyiüknek! Az aranydiplomák átvétele után elmondott megindítóan szép ünnepi beszédeket (melyet dr. Szász István Tas és dr. Kiss András intézett a hallgatósághoz), valamint tanáraink kedves bölcs szavait – sajnos – nem mindenki értette meg. A korral minden – így hallásunk is – romlik, csak erkölcsünk javul. Nagyon kellett volna az a hangosító berendezés! Fegyelmezett banda vagyunk. Mindenki rövidre fogta a mondandóját, pontos idõben befejeztük az ünnepséget. Az ajtóban már türelmetlenül ott toporogtak az utánunk következõk. Szép volt! Igazi erõt adó szép. Csak nem hiányzik a finom, jó hangulatú bankett után az a keserû szájíz, amit a lakat és a hangosító hiánya okozott. Hiszen még be sem rúgott senki, a mi korunkban már óvatosabban duhajkodunk… Próbálom elhessenteni a rossz gondolatot, mint a szemtelen piaci legyet, de újra és újra visszatér. Mert eszembe jut, hogy a 45 éves találkozó alkalmával is ugyanezt játszottuk, ugyanitt és ugyanígy! Lakat volt és hangosítás nem – pedig akkor is fizettünk a teremért és hangosításért, mint a katonatiszt. Csak akkor öt évvel fiatalabban még frissen futottuk be a távot a hátsó kapu és második emelet között, és akkor még majdnem mindenki jól hallott, és a szónokok hangja is ércesebben csengett. Hát nem tûnt ennyire bántónak ez a bánásmód. Pedig ha végiggondolja az ember, ez már akkor is azt jelentette, amit ma: a régen végzett diák persona non grata a mai egyetem mai vezetõsége szemében. Az alma mater nem várja tárt kapukkal és nyitott szívvel a hozzá visszalátogató vén diákjait. Nem akarja látni, hogy mi, az általa nevelt orvos gyermekemberek jól sáfárkodtunk-e a ránk bízott tudáskinccsel és erkölcsi útravalóval. Igyekszik úgy tenni, mintha nem is léteztünk volna. Eltékozolná mindazt az értéket, amit egykor útjára engedett. Ennek ellenére mi úgy ragaszkodunk ehhez a tékozló szülõhöz, mint a bibliai apa a tékozló fiához. Feltétel nélkül viszszajárunk hozzá, csináltatunk magunknak aranydiplomát a valódiak mintájára, amit a jobb világok jobb egyetemein az ötven éve végzettek az egyetemtõl kapnak ajándékba – nem várjuk el az ilyenkor szokásos aranygyûrû ajándékot sem… sõt, mi ajándékozzuk meg egyetemünket egy visszaemlékezõ ünnepi könyvvel, és próbálunk a Miatyánk szellemében megbocsátani. Hiszen mi sokaknak világítottunk! Ezt sem tettem volna szóvá az évfolyam nevében, ha nem ragaszkodnánk egy normális egyetem normális hagyományaihoz. Ha nem remélnénk, hogy legalább az utánunk jövõ generációk eljuthatnak odáig, hogy valóban az egyetem csináltasson nekik aranydiplomát, és köszönje meg volt diákjainak az ötvenéves munkát és hûséget, és ne zárja be elõttük a kapuját. Nem hiszem, hogy túlzott elvárásaink lennének. Bárányi László Ildikó
Fotó: Dr. Csegezy Etelka
1. é v fo l ya m 35. s z á m 2 0 10. o k t ó b e r 2 1.
7
Gazdálkodó
Nem lesz megszorítás Interjú Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel – A hírek szerint, miután átvették a minisztérium épületét, a munkásmozgalmi idõkbõl itt maradt 194 mûtárgyat találtak. Most jött el a valódi és teljes rendszerváltozás ideje? – Remélem, hogy igen. Amikor kollégáim szóltak, hogy rengeteg Leninszoborra és munkásmozgalmi témájú festményre bukkantak, nekem is az jutott eszembe, hogy mindez szimbolikusan is értelmezhetõ. A kétharmados felhatalmazás a jelek szerint minden tekintetben elegendõ ahhoz, hogy az ország szakítson a szocializmussal és annak minden hagyatékával. – A kétharmad viszont csak akkor elég, ha egység van. Az utóbbi hetekben balliberális médiumok azt sejtették, hogy vannak ellentétek a kormányon belül, leginkább Matolcsy György és Varga Mihály között. Netán az új minisztériumi struktúrában, amiben feleannyi tárca van, mint korábban, akadnak még tisztázatlan feladatkörök? – Ami a szerkezet átalakítását illeti, az elsõ száz nap többek között valóban arról szólt, hogy a tárcák minden egyes apró kérdésben tisztázták, melyik terület kihez tartozik, de mostanra teljesen letisztult a kép, és ebbõl nincs is semmilyen probléma. A költségvetési vita során nem is engedhetnénk meg ilyen típusú feszültségeket, s megnyugtathatok mindenkit, nem is lesznek ebbõl problémák. És hogy a vitákkal kapcsolatos kérdést se kerüljem ki: szakmai jellegû véleménykülönbségek természetesen vannak, nem is lenne egészséges, ha egy személy megmondaná, mit kell csinálni, a többiek meg csendben végrehajtanák az utasítást. Ha egy-egy kérdésben nem lenne mód eszmecserékre, minek tartanánk kormányüléseket? Amennyiben felmerül egy vitás kérdés, akkor mindenkit meghallgatunk, megtaláljuk a közös nevezõt és megyünk tovább. Egy demokráciában ez így helyénvaló. Ezt semmiképpen sem kell felnagyítani, személyeskedõ veszekedésként beállítani, mert ilyesmirõl szó sincs, nincsenek törésvonalak a kormányban. – Tehát azt mondja, a Fidesz és a kormány egységes, nincsenek hatalmi harcok? – Pontosan. A minisztériumi struktúra átalakítása egyébként többek között éppen azért volt hasznos, mert így a kormány felesleges vitákat spórol meg. Az ugyanis természetes dolog, hogy mindenkinek a saját területe a legkedvesebb, így aztán elõfordul, hogy mondjuk a költségvetés megalkotásakor rokon területek küzdenek egymással több pénzért: például a szociális minisztérium az egészségügyivel, vagy az oktatási terület az ifjúságival. De ha ezek az egymással egyébként összekapcsolódó szakpolitikai területek egy tárcához tartoznak, akkor házon belül meg lehet oldani a kérdést, s a kormányüléseken ilyen torzsalkodások már nincsenek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszer már olajozottan mûködik. Persze az igazi erõpróba a költségvetési vita lesz, ám én ezzel kapcsolatban is optimista vagyok. – Hozzákezdtek a közigazgatási rendszer átalakításához is, s az már kiderült, a megyékben is kormányhivatalok alakulnak, a megyei jogú városokban pedig úgynevezett kormányablakok. Ezeknek mi lesz a gyakorlati feladatuk? – A kormányhivatalok már létezõ hivatalok átalakulásával jönnek létre. Talán a mûködésük kevésbé látványos az állampolgárok számára, de az eredmény reményeim szerint az lesz. A cél ugyanis az, hogy egyszerûbb és mindenki számára átláthatóbb legyen a rendszer. Míg eddig ugyanis harminchárom dekoncentrált szerv volt megyei szinten, most ezekbõl tizenötöt egyetlen kormányhivatalba integrálunk. Az igazi jelentõsége az átalakításnak egyébként az, hogy a megyei jogú városokban mûködõ kormányablakok, vagyis integrált ügyfélszolgálati irodák által megvalósulhasson, hatékonnyá válhasson a megígért egyablakos ügyintézés. Január elsejétõl még csak a leggyakoribb ügycsoportokat lehet majd egyetlen helyen elintézni, késõbb folyamatosan szeretnénk bõvíteni a kört. Ennek a hatása pedig az lesz, hogy kevesebbet kell utazni az ügyintézéshez, egyszerûbb lesz megtalálni az ügyintézõt, és kevesebb idõ is szükségeltetik majd mindehhez, mint a korábbi rendszerben. Összességében azt várom, hogy az állammal való kapcsolattartás mindenki számára gyorsabb, hatékonyabb és stresszmentesebb is lesz. – Nagy visszhangot kapott, amikor a közelmúltban Kötcsén azt mondta, felmerült a járások visszaállítása is. Ez szintén az egyszerûsítést szolgálná? – Igen. Mi úgy gondoljuk, egy állam akkor olcsó és hatékony, ha polgárai számára könnyen megközelíthetõ, és az ügyintézés minél kevesebb idõbe telik. Ekkor ugyanis a polgár kevesebbet foglalkozhat a hivatalba járással, vagyis egyetlen problémája megoldásához nem kell akár többnapnyi szabadságot kivennie. Ezért kell létrehozni olyan pontokat, ahol az emberek még könnyebben, még gyorsabban tudják intézni ügyeiket. Aki falun lakik, annak nem mindegy, hogy a közeli városba kell elutaznia, vagy a megyeszékhelyre. – Arról lehetett olvasni, hogy csökkentik a köztisztviselõk számát, ugyan-
8
akkor a közelmúltban tartottak egy rendezvényt, ahol fiatal diplomásokkal ismertették meg a köztisztviselõi pályát. Nincs ebben ellentmondás? – Nincs, mert semmiféle döntés nem született arról, hogy kevesebb kormánytisztviselõ legyen a jövõben. Alaposan meg kell fontolni egy ilyen lépést, hiszen ha lényegesen csökkentjük a létszámot, akkor azt is vállalnunk kell, hogy esetleg az állam kevesebb feladatot tud ellátni. A struktúra átszervezése folyamán a körülbelüli létszám is eldõl. Ma a minisztériumokban körülbelül hatezer ember dolgozik, míg az összes köztisztviselõ száma mintegy hatvanötezer fõ, vagyis a minisztériumi létszám például jelenleg kifejezetten alacsonynak mondható. Az pedig, hogy nyitunk a fiatalok elõtt, természetes folyamat, hiszen véleményem szerint fontos, hogy legyen jó, képzett és gyakorlattal rendelkezõ utánpótlás. – Az ellenzék és egyes szakmai szervezetek kifogásolták, hogy a jövõben könnyebben el lehet majd küldeni a köztisztviselõket, hiszen a felmondási idõ két hónapra csökken, a két hónapon túli végkielégítéseket pedig magas adó sújtja. Miért döntöttek így? – Rendet kellett csinálni a közigazgatásban, eddig ugyanis csak alkalmatlanság esetén lehetett elbocsátani köztisztviselõket. Több más mellett ez is az oka volt annak, hogy a közigazgatás általános vélemény szerint rosszul mûködött. Nem volt meg ugyanis az eszköz ahhoz, hogy a minõségi kritériumokat alkalmazni lehessen. Ezután ha valaki rossz munkát végez, magyarul pazarolja az adófizetõk pénzét, az elöljárója elküldheti. Hallok olyan vádakat is, hogy így akarjuk behozni a saját embereinket. Nos, ez azért érdekes, mert a szocialisták egészen eddig arról beszéltek, hogy az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban a Fidesz emberei ülnek... Ezek szerint most a fideszeseket cseréljük fideszesekre? Lehet, hogy az MSZP politikusainak furcsa, de vannak olyan területek, ahol nem az ideológiai beállítottság számít, hanem az elvégzett munka minõsége, mi ezt az irányelvet szeretnénk érvényesíteni. – Lassan idõszerû a jövõ évi költségvetés sarokszámainak nyilvánossá tétele. Az ország mostani helyzetében alkalmazhatóak azok a gazdaságpolitikai elképzelések, amelyekrõl az elmúlt években a Fidesz beszélt? – Azt gondolom, igen. Amikor bejelentettük, hogy nem kívánjuk megújítani a Valutaalappal kötött hitelszerzõdést, olyan vélemények láttak napvilágot, hogy a magyar gazdaság hamarosan össze fog omlani. Amikor közöltük, hogy bevezetjük a bankadót, azt jósolták, ez nem lesz mûködõképes. Nos, ha ma megnézzük, a gazdaság nem omlott össze, a bankadó is alkalmazhatónak bizonyult, sõt egyre több ország gondolkodik a bevezetésén. Ami a költségvetést illeti, itt is hallani olyan hangokat, hogy nem fog összeállni a jövõ évi büdzsé. Mi ugyanakkor arra készülünk, hogy egy szigorú, fegyelmezett, de olyan költségvetése lesz az országnak, amely megnyitja a lehetõséget a gazdasági növekedés elõtt. – A szigorúság megszorítást jelent? – Egyáltalán nem. Sõt, határozottan kimondhatjuk: Magyarország számára a válságból való kilábalás útja nem a megszorításon, hanem a bõvülésen keresztül vezet. A kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása, a munkahelyteremtés; ezek nagyon fontos célok. De ahhoz, hogy sikeresek legyünk, minden szakpolitikai területnek együtt kell dolgoznia. Az állam azért legyen hatékony, hogy ezzel a gazdasági növekedést segítse. A jogszabályok azért is legyenek stabilak, hogy ezzel is vonzóvá tegyék az üzleti környezetet. Olyan költségvetést kell kidolgozni, amely kiszámíthatósága és hitelessége révén pozitív üzenetet közvetít a hazai és a nemzetközi üzleti, pénzügyi világnak is. – Több mint négy hónapja vették át az ország irányítását, volt lehetõség megtalálni a csontvázakat is. Olyan állapotban adta át a Bajnai-kormány a stafétát, amilyenben várták? - Vannak olyan területek, ahol igen, és vannak, ahol rosszabb a helyzet. Azt például nem sejthettük, hogy a külügyi tárca költségvetésében milliárdos lyukak lesznek, és emiatt nem csupán a diplomáciai képviseletek mûködtetése, de maga a minisztérium mindennapos mûködése is nehezen megoldható, s ez azonnali átszervezést, megszorítást igényelt. Összességében hasonló helyzetre számítottunk, de az is látszott, hogy az elmúlt években elõbb egy kudarcos kormánya volt az országnak, majd az utolsó egy esztendõben egy olyan kabinet irányított, amelyet nem érdekelt a jövõ, csak az, hogy valamiképpen sikerüljön elevickélni az országgyûlési választásokig. – Az önök elõtt álló ciklusra mi lesz a jellemzõ? A romeltakarítás vagy az építkezés? - A kettõt párhuzamosan kell csinálnunk. Romok sajnos még mindig vannak az oktatástól az egészségügyön át a szociális területig, ugyanakkor az építkezést nem halogathatjuk, mert a nélkül nincs felemelkedés. (forrás: Bándy Péter, Demokrata)
Íme pár példa arra, hogy az emberi összefogás, segítõkészség határtalan. A levelet Svájcban adták fel, és elsõsorban a svájci magyarokhoz szól. A másik segélyfelhívást pedig Erdélyben tették közzé, ott ahol a nyáron õket sújtotta az árvíz. Kedves levelezõk! Borzalom, ami hétfõn Devecser környékén történt: http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview
Most ne az okokat firtassuk. Ez az a pillanat, amikor mindenki TUD segíteni. Én már kipakoltam a család ruhatárát, és a használaton kívüli de jó állapotban levõ holmikat 35 literes zsákokba tömtem. Úgy, ahogy a HelvetiaHungaria Társaság segélyszállítmányokat szervezõ mindenese Monika kérte. Október 20-án indul Bázelból egy kamion, de ha elég ruha, cipõ, használati tárgy, bútor összegyûl, még egyet tudnak indítani. Ha megnézitek a videókat, nem lehet kétséges, mekkora szükség van most mindenre. Nekünk csak Bázelig kell eljuttatnunk a küldeményeket. Kérek mindenkit, aki teheti, jelentkezzen itt. Szép napot kívánok! Magyar Teca www.magyarhaz.ch
Az MSZF felveti a magánvagyon elkobzásának kérdését – MAL A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal jogosnak tartja, és egyetértõ támogatásáról biztosítja a kormány és az országgyûlés döntését az ajkai alumíniumgyár állami felügyelet alá helyezésérõl, és tulajdonosai magánvagyonának zárolásáról. Az erélyes intézkedés találkozik mindazoknak az elvárásával, akik a társadalmi érdeket a magánérdek elé helyezik, és azt akarják, hogy ez ne csak katasztrófa idején legyen norma – áll abban a nyilatkozatban, amelyet az MSZF szervezõi nevében Simó Endre adott ki kedden. „A miniszterelnök és a kormány illetékesei õszinteségrõl, törõdésrõl, intézkedésekben megnyilvánuló segítõkészségrõl tettek tanúbizonyságot. Ez a kiállás fontos azoknak, akiknek mindene odaveszett, és még szeretteiket is elveszítették. Erõsíti a közösségi értékrendet, az együvé tartozást, és a szolidaritást. Szeretnénk, ha a politikai vezetés korrekt kiállása olyan további konkrét intézkedésekben is megnyilvánulna, mint amilyen a katasztrófa sújtotta lakosság teljes kártalanítása, a normális élethez szükséges feltételek helyreállítása az iszaplavina által tönkretett térségben, és a tragédiát elõidézõk példás felelõsségre vonása” – áll a nyilatkozatban. A Magyar Szociális Fórum nemzetközileg is figyelemre méltónak tartja a kormány és az országgyûlés döntését az alumíniumgyár állami ellenõrzés alá helyezésérõl. A világ számára is precedens értékû volna, ha Magyarországon meghonosodna az a gyakorlat, hogy hasonló esetekben a felelõsök magánvagyonát is elkobozhassák kártalanítás és nem vagyoni elégtétel címén – hangsúlyozza a közlemény.
1. é v fo l ya m 35. s z á m 2 0 10. o k t ó b e r 2 1.
Segélyezési felhívás az anyaországi környezeti katasztrófa károsultjainak megsegítésére Megrendülve vettük tudomásul az anyaországi Veszprém megyében bekövetkezett tragikus környezeti katasztrófa hírét, amely emberéletek kioltása mellett felbecsülhetetlen ökológiai és anyagi károkat okozott. Megpróbált nemzettársainkkal való együttérzésünket segélyezési szándékunkkal fejezzük ki. Az észak-kelet-magyarországi árvízkárosultak segélyezése céljából a Nemzeti Összetartozás Napján széles körû szervezetközi együttmûködést hoztunk létre Erdélyben, amelynek tagja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Gondviselés Segélyszervezet, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a Civitas Alapítvány és a Lókodi Ifjúsági Alapítvány. Az elmúlt hónapokban gyorssegélyezéssel, pénzbeli és természetbeni adományokkal, önkéntesek helyszíni munkájával sikerült segítenünk a rászorulókon. A vörösiszap-áradat által okozott anyagi károk enyhítéséhez saját szervezeteink költségvetésébõl is hozzájárulunk, ugyanakkor felhívással fordulunk mindazokhoz, akik valamilyen formában szeretnének bekapcsolódni jótékonysági tevékenységünkbe. Adományszervezési akcióinkkal pénzsegélyeket gyûjtünk, amelyek rendeltetésszerû hasznosításáért felelõsséget vállalunk, és ennek nyilvánosságát biztosítjuk. A pénzbeli felajánlások fogadására a Gondviselés Segélyszervezet e célra nyitott és elkülönítve, közös felügyelet alatt kezelendõ bankszámláit* használjuk. A segélyezés részleteirõl érdeklõdõ személyek figyelmébe ajánljuk a +40721267596-os telefonszámot (Szabó László), valamint az [email protected] elektronikus postafiókot, amelyekkel rendelkezésükre áll. Kolozsvár, 2010. október 10. EMNT, MIT, EMI, Gondviselés Segélyszervezet, ODFIE, Civitas Alapítvány, LIA *Bankszámla-adatok: – bankszámla-tulajdonos: Gondviselés Segélyszervezet (románul: Asociat,ia Gondviselés Segélyszervezet); adószám: 23481515; – számlavezetõ pénzintézet (románul): Banca Transilvania Sucursala Cluj-Napoca; Swift-kód: BTRLRO22; – számlaszámok: RON: RO92BTRL01301205I2145400; HUF: RO83BTRL01312205I2145400; EUR: RO19BTRL01304205I2145400; USD: RO03BTRL01302205I2145400
9
Házunk tájáról
Varga Domokos György
A csúf kiskacsa (6.) A csúf kiskacsa egyik lábáról a másikra állt, közben álmosakat pislantott. A mangalica egy darab pálcával oda-odament hozzá, hozzáillesztette, itt-ott megméregette, majd visszament a hatalmas agyagtömbhöz, és hol innen, hol onnan döfött bele egy jókorát az orrával. A csúf kiskacsa szemébõl egyszer csak kiszökött az álmosság: hegyes csõrû, kackiás farkú, aranyos-tarajos hatalmas madár feszített elõtte, de olyan, hogy még a szíve is megbizsergett tõle. – Na, hogy tetszik? – nézett rá a mangalica. – Szép! Nagyon szép! Kicsoda õ? – Ki más, mint te! Hát nem rólad mintáztam? – Tényleg én? – Hát persze! Pont így nézel ki! – Ilyen nagy volnék? – Ekkora éppenséggel nem vagy, de egyébként ilyen vagy. – És akik elpusztultak, azok ilyen nagyok voltak? – Ki ekkora, ki akkora. A csúf kiskacsa elmerengett. A mangalica tett néhány óvatos lépést elfelé, hadd maradjon magára a gondolataival, ám a csúf kiskacsa utána szólt. – Mondd csak, mangalica néni! A szüleim is így néztek ki? Ilyen hegyes volt a csõrük? Ilyen kackiás a farkuk? Ilyen piros a tarajuk? – Réce mama? Réce papa? – Nem. Az édes szüleimre gondolok. – Õk aztán igen! Úgy hasonlítotok, mint két tojás. Ha nem jobban! A csúf kiskacsa a távolba révedt. Sokára szólalt meg, de mintha más lett volna a hangja: a csipogásba itt-ott kotkodálás vegyült. – Mangalica néni! Hálás leszek neked, amíg csak világ a világ! Szüleim hamvaira esküszöm, hogy sose hagyom elfeledni, milyen borzalmakon mentek keresztül! A sokszázezernyi szerencsétlennel egyetemben. * Másnap reggel a csúf kiskacsa nem kívánkozott el a többiekkel. Hiába mondta neki Réce papa, hogy amúgy sem a kacsafürösztõre készülnek. – Gyere csak nyugodtan velünk! – Õ fejét csóválva kijelentette, hogy fontosabb elfoglaltsága akadt. – De hiszen a szoboravatás csak napnyugta elõtt lesz – intette Réce mama, de erre meg azt felelte, hogy éppen ezért olyan sürgõs neki, hiszen addig még meg kell találnia az emlékmû legmegfelelõbb helyét. – Hát akkor menj! – hagyta rá végül Réce mama, s jómaga nekiindult kedvenc eledelét, pongyola pitypangot keresgélni. A csúf kiskacsa a disznóól felé vette útját. Mangalica nénit nem találta ott, de még a malacait sem; úgy látszik, a nyári forróság elõl jó elõre hûvösebb helyre menekültek. Továbbtipegett az istálló felé, ám itt sem járt nagyobb szerencsével: a szamarat taligába fogták, épp akkor fordult ki a nagykapun. Mit tegyen, mit ne, elindult a kacsafürösztõ-
10
höz. Habár eszébe villant, amit Réce papa mondott, hogy ma nem oda készülnek, de hát hova máshova mehetnének ilyen pokoli hõségben. Már messzirõl megütötte fülét a malacok sivítása, mangalica néni elégedett röfögése. Önfeledtem pancsoltak, dagonyáztak a kacsafürösztõben. – Csip-csip! – kiáltott a partról a csúf kiskacsa. – Csip-csip! – kiáltott még egyszer, de a nagy hangzavarban senki meg nem hallotta. Ekkor a csúf kiskacsa széttárta szárnyát, erõsen megrebbentette. Sikerült is a levegõbe emelkednie. A mangalica koca, mihelyt meglátta, üggyel-bajjal felkecmergett, és amennyire tõle tellett, sietõsen odatocsogott hozzá. – Alig bújt ki a Nap, máris borzalmas meleg van! – röfögte már messzirõl. – Muszáj lehûtenem magam! Nagyon sok múlik a mai délutánon! Elmondhatatlanul sok! – Én is épp így látom!
– Ó, nagyszerû! Különben valami baj van? – Nincs semmi baj – rázta meg fejét a csúf kiskacsa. – Csak szeretném látni, hol állna a szobor. Méltó helyen-e? – Úgy vélem – hunyorgott a mangalica –, hogy a legjobb helye ott van, ahol most van. Az udvar közepén, a vizes vályú közelében. Ott találkoznak vele a legtöbben. Ott szembesülnek vele a legtöbben. Nem lehet úgy megkerülni, hogy rá ne pillantsanak. Ha komolyan vesszük, hogy ennek a szobornak az avatásával egy új korszak kezdetét is ünnepeljük, akkor nem dughatjuk el, nem vihetjük hátra a Gödörbe. – Hova? – meredt rá a csúf kiskacsa. – A Gödörbe. Így hívjuk azt a lezárt területet, ahol megsemmisítették a csirkéket. – Ó! – nyögött megrendülten a csúf kiskacsa. – Szóval, te mondanál néhány szót, én mondanék néhány szót, aztán lehúzzuk róla a lombos leplet, s ott fog meredezni örök emlékezetül, a szeretetteljes, gyûlölet[és kirekesztés nélküli, szép új világ csodálatos nyitányaként. – Ó! – csipogott meghatottan a csúf kiskacsa.
– Ó! – Ám hirtelen eszébe ötlött valami. – És a szamár? Nem kellene neki is megszólalnia? Végül is az õ gondolata volt! – Dehogynem! Meg kellene! Ha nem lenne olyan eszeveszett forróság. De attól félek, ha sokan és sokat beszélünk, a közönség elbágyad, vagy még el is unja. Nem érnénk el azt az átütõ erõt, amelyet szeretnénk. Azt hiszem, most nem szabad kockáztatnunk! A szamárra nagyon szép feladatok várnak még. – És Réce papa? – No, látod, milyen okos vagy! Nagy szív, nagy ész! Ígértem neki, hogy elismerést kap. Hát most megkapja, õ is, a szamár is. Név szerint megemlítjük õket, s akkor máris ígéretünkhöz méltón viselkedtünk. No, megyek vissza a malacaimhoz! Tisztálkodjanak meg rendesen, hisz nem akármilyen eseményre készülünk! – hunyorgott, s belegázolt a kacsafürösztõbe. * Hosszú, göröngyös utat tett meg a csúf kiskacsa, mire a sûrû léckerítéssel körbezárt – Gödörnek nevezett – területhez ért. Sok esõ leesett már azóta, s a kert alji patakon is sok víz lefolyt, de az égetés üszkös nyomai, a vastag mésztakaró fehér foltjai itt-ott még mindig láthatók voltak, mármint annak, aki a lécek közötti szûk résen bekandikált. – Hát neked mi keresnivalód van itt? – vakkantott a csúf kiskacsára Buttyó kutya. – A szüleimhez jöttem. Az enyéimhez jöttem. – Ó, igazán sajnálom! – mormogta Buttyó, s még a fejét is lehajtotta. – Ugyan! Nem tudhattad! Buttyó egy darabig hallgatott. Végül csak kipréselte magából: – Az az igazság, hogy tudhattam. Tudtam, hogy a szüleid s a rokonságod itt végezték. – Végezték?! – A csúf kiskacsa mérgesen nézett Buttyóra. – Megölték õket! S ha csak õket ölték volna meg! De százezerszámra! – Hát… – Hát? – Hát, hogy úgy mondjam, nem teljesen ez a helyzet. A csúf kiskacsa csaknem felnyársalta a tekintetével. – Nem engedem az emléküket meggyalázni! – Mi sem áll távolabb tõlem! – Különben sem hiszem, hogy te jobban tudhatnád, mint akár a mangalica, akár a szamár! A szamárnak nagyon nagy szíve, a mangalicának nagyon nagy esze van. Te meg mindenbe csak beleütöd az orrod. – Ezt mondják? – Így hírlik. – Ez a dolgom. Szaglászni. Hiszen én õrzöm a tanyát! Én felelek a rendért! A csúf kiskacsa ezen elgondolkodott. Kisvártatva megkérdezte: – Mi nincs teljesen úgy? A puli habozott egy darabig. Szólásra nyitotta száját, aztán becsukta. Végül ezt mondta: – Nem hiszem, hogy alkalmas volna rá ez a pillanat. Inkább fogadd õszinte részvétem és együttérzésem. A csúf kiskacsa hálásan biccentett. (folytatjuk)
Új történelem
Kocsis István
A megbékélés kulcsa: az igazmondás (3. rész) 2009. július 26-a és július 30-a között rendezték meg Franciaországban, a La Salette-i Miasszonyunk kolostor dísztermében Az európai nemzetek megbékélésének útjai címû, francia nyelvû konferencia-sorozat 4. ülésszakát. Ezen a magyar nemzetet ért sérelmekrõl tanácskoztak. A vitaindító elõadás megtartására Kocsis Istvánt kérték fel. Alább az elõadás magyar nyelvû szövege olvasható. Abbahagyom a történelemhamisítás példáinak felsorolását. Különösnek tetszõ megjegyzéssel folytatom elõadásomat: A szlovák, román és szerb történészek nemzetük érdekében hamisítanak – legalábbis ezt hiszik –, de egészen más érdekek határozzák meg a magyar történelemhamisítást. (Nyomban megjegyzem: másféle ugyan az ún. mérvadó magyar történészek elvi álláspontja, mint a szomszéd népek történészeié, de akármennyire jó szándékúnak tûnik is történelemhamisításuk, az bizony nem kevésbé káros.) A magyar történészek megoldása: igazodni kell az európai történelemhamisítás (a II. világháború után elsõsorban a szomszéd országok történelemhamisításának) hazugságaihoz – a megbékélés reményében. Akármennyire hihetetlen, de ez már több, mint kétszáz esztendeje így van. A magyar történelemhamisítás különleges körülmények között kezdõdött. A magyar történelemnek 1526-tól 1918-ig tartó, ún. Habsburg-korszakában. Ekkor a Magyar Királyság perszonálunióban élt együtt elõbb a Német-római Birodalommal, majd az Osztrák Császársággal, és a közös uralkodó gyakran fordult szembe a magyar nemzet érdekeivel. Méltóképpen védték ekkor Magyarországot a magyar törvények, a magyar alkotmány, a királyi hatalmat korlátozván a Szent Korona tana, mégis megszülethetett az a fajta történelemhamisítás, amilyennel sehol másutt nem találkozunk: a magyar öntudatot romboló magyarországi történelemhamisítás… Különösképpen vallotta ezt be egy magyar miniszter, Trefort Ágoston a XIX. század második felében: – Tiszteli az igazságot – jelentette ki a magyar történészek egyik tanácskozásán –, de mint miniszter az ország érdekeit nézi, és ezért a külsõ tekintély szempontjából az elõnyösebb, ha azt mondják, ami harmonikusan illeszkedik ahhoz, amit a nyugatiak, elsõsorban a németek állítanak – akár igaz, amit állítanak, akár nem –, s a kormány a jövõben csakis a tudomány ama képviselõit fogja támogatni, akik ezt tiszteletben tartják. Arról, hogy a magyar történelemtudomány helyzete a szomszédos országok történelemtudományának alá van rendelve, egy humoros történetet mondok el: Az 1907. évi, Apponyi-féle iskolatörvényrõl, a híres Lex Apponyiról manapság rengeteg hajmeresztõen téves „megítélést” olvashatunk mind a román, szerb, szlovák, mind a magyar szakirodalomban, de még a napisajtóban is, és még azt sem nehéz megállapítanunk, hogy megítélõi a törvényt nem is olvasták. Román, szerb, szlovák közírók igen gyakran leírják, hogy ha mindent képesek lennének is megbocsátani a magyaroknak, a Lex Apponyit akkor sem. És bizony igen igazságtalan e cselekedetük, mert az a törvény, amelyet nem tudnak megbocsátani a századforduló magyar parlamentjének, az bizony a valóságban nem Lex Apponyi, hanem Lex Anghelescu. Ugyanis egy Constantin Anghelescu nevû, román oktatásügyi miniszter találta ki másfél évtizeddel a Lex Apponyi megszületése után... A Lex Apponyi tanulmányozójának elõször is e rejtélyt kell megfejtenie: hogyan lett a Lex Anghelescuból Lex Apponyi. Nem fogja megbánni, hogy foglalkozik vele: a XX. század elsõ felének egyik legügyesebb politikai szélhámosságával ismerkedhetik meg. Történt, hogy Anghelescunak mint román oktatásügyi miniszternek igazolnia kellett a Népszövetség elõtt a húszas évek közepén, hogy az erdélyi magyar iskolákban miért kötelezõ Románia földrajzát, történelmét és alkotmányát románul tanulni. Talpraesetten válaszolt. Így: „Apponyi grófnak 1907-es törvényei szintén arra törekedtek, hogy az állami fizetésrendezés útján tönkretegyék a román oktatást. Abban az esetben, ha a román iskolák elfogadták ezt az állami pénzsegélyt, bármilyen csekély volt is az, kötelesek voltak nemcsak Magyarország történelmét, földrajzát és alkotmánytanát, hanem a számtant is, továbbá az általános földrajzot és törté-
1. é v fo l ya m 35. s z á m 2 0 10. o k t ó b e r 2 1.
nelmet is [azaz a magyar nyelvvel együtt 7 tantárgyat] magyarul tanítani.” Vannak ebben a mentegetõzõ iratban más figyelemre méltó megállapítások is. Ilyenek: „Ami a román nyelven tanítandó tantárgyakat illeti, megjegyzendõ, hogy a magyar uralom alatti 5 tantárggyal szemben a román uralom alatt csak 3 kötelezõ [mellõzve a számtan és az alkotmánytan], és csak az ország földrajzát és történelmét tanítják román nyelven, az általános földrajzot és történelmet pedig a kisebbség nyelvén tanítják.” E két idézetben csak az hazugság, hogy az 1907-es, Apponyi-féle oktatási törvény elõírná, hogy az Anghelescu-memorandumban felsorolt tantárgyakat magyarul kell tanítani (másról szól a törvény, nem errõl), az viszont már igazság, hogy az 1925-ös Anghelescu-féle oktatási törvény elõírja, hogy emlegetett tantárgyakat a Romániához került területeken levõ magyar iskolákban románul kell tanítani. És Anghelescu példátlan merészségének – és tegyük hozzá: leleményességének – nem marad el „méltó” jutalma: a Népszövetség határtalanul jóhiszemû és határtalanul hiszékeny – vagy inkább határtalanul felületes? – fõtisztviselõi nemcsak felmentik õt, de áldásukat adják románosító iskolapolitikájára, ily szép szavakkal: „a román kormány magyarázataival kiegészített végleges szöveg olyan természetûnek tûnik, hogy megnyugtathatja a panaszosokat”. Anghelescu valóban leleményesen hamisított: a tanterv (illetve a tankönyv, mely román iskolában természetesen nem magyar nyelvû) engedélyeztetésének kötelezettségét felcserélte a magyar nyelv használatának a kötelezettségével. Ahol az van az eredetiben, hogy tanterv szerint vagy engedélyezett tankönyvbõl, õ következetesen és céltudatosan azt írta, hogy magyarul. És a magyar történészek nem tiltakoznak. Szólni fogunk majd arról, miképpen gyõzhetõ le a gyûlölködés szelleme, miképpen teremthetõk meg a megbékélés feltételei, de elõbb vegyük tekintetbe a megoldásnak egy régi módját: 1734-ig nem volt nemzetiségi ellentét a történelmi Magyarországon… Figyelmükbe ajánlom a kérdés tanulmányozóinak a Szent Korona tanát (érvényben volt, és meghatározta a magyarországi politikai, társadalmi és magánéletet a késõ-középkortól 1944-ig), mely tan feloldotta a nemzetiségi ellentétet, azaz hosszú ideig lehetetlenné tette, hogy a nemzetiségi ellentét kialakuljon… A maga bonyolultságában kellene bemutatnunk e különös közjogi tant, mert nem könnyû megértetni, de sajnos erre most nincs idõnk. (Mellékelünk egy könyvecskét, mely rövid összefoglalása a Szent Korona misztériuma és tana kérdésköreinek, mert ennek végén szerepel egy angol nyelvû összegzés is.) Legfontosabb kérdése e tannak: a magyar közjogban a király rangra és hatáskörre nézvést nem elsõ, hanem második személy, mert a királynak felettese van, a Szent Korona – jogi személyként, a magyar államhatalom legmagasabb rangú alanyaként. A Szent Koronát mint jogi személyt a hatalom teljessége illeti, tagjainak (a király és a politikai nemzet) egyike sem törhet a Szent Korona egész hatalmára, azaz teljhatalomra. Ezért legfõbb garanciája a Szent Korona a hatalommegosztás véglegességének (itt nyilván nem a hatalommegosztás modern elvérõl van szó, hanem arról, hogy a hatalomból miképpen részesedik a király és a nemzet), az alkotmányosság megtartásának. Senki és semmi nem egyenrangú vele: a király a maga korlátozott hatalmát csak addig tarthatja meg, amíg nem fordul szembe a fõhatalom alanyával, a Szent Koronával. E különös közjogi tan oldotta fel hosszú ideig a magyar nemzet és a nemzetiségek ellentétét is. Miképpen? Elsõsorban azzal, hogy a Szentkorona-tagság közjogi fogalma nem ismerte a nemzetiség szerinti megkülönböztetést.
11
Magyarul, magyarán
Kert vagy erdõ? Bárcsak erdõ lenne! Nyelvészeink körében kétfajta irányzat uralkodik a nyelvvédelmet illetõleg. Az egyik, felfogván a nyelv mint eszköz jelentõségét, és azt a tényt, hogy a nyelv állapota milyen messzemenõen befolyásolja az azt használók gondolkodását, minden eszközzel védeni igyekszik azt. A másik azt mondja, hogy a nyelvésznek tilos nyelvvédelemmel foglalkoznia, egyetlen dolga, hogy megfigyelje és leírja a benne lejátszódó folyamatokat. Melyik irányzatnak kell igazat adnunk? A kérdés költõi, hiszen nem vitás, hogy aki itt megnyilvánul, az az elõbbit választotta. De miért? Hiszen olyan tetszetõs, olyan igazán tudóshoz méltó a másik álláspont. A tudomány megfigyel, leír, megállapít, de nem avatkozik bele tárgyának fejlõdésébe. Fejlõdés? Elõször is le kell szögeznünk, hogy nem minden változás fejlõdés. Ha hasonlattal akaruk élni, akkor azt mondhatjuk, hogy ma a nyelv körülbelül olyan számunkra, mint egy kert, és nem mint egy erdõ. Az erdõ jó esetben, – amíg az ember meg nem jelenik benne – magát természetes visszacsatolásokkal szabályozó, önfenntartó rendszer. A kertet azonban ápolnunk kell. De ha úgy jobban tetszik, és a nyelvrõl – teljes joggal – mint eszközrõl gondolkodunk, akkor ezt az eszközt gondoznunk, tisztítanunk, éleznünk kell, hogy minél használhatóbb állapotban tartsuk, mert különben nem felel meg a célnak. A rosszul használt szófordulatok, szólások, mondások sokszor okoznak kényelmetlen érzést a hallgatóban, és félreértésekre adnak alkalmat. Gyakran elõfordul, hogy hasonlóságuk miatt ezek összekeverednek a kevésbé gyakorlott vagy kevésbé mûvelt beszélõ fejében. Alább következik néhány példa ebbõl a mûfajból. Kardélen táncol – borotvaél helyett. Úgy persze könnyû! Kardélre inkább csak hányni szoktak (valakit). A szélmalomharccal az a baj, hogy rossz értelemben használják. Szélmalomharcot ugyanis az folytat, aki – Don Qijoteként – olyasvalami ellen küzd, ami nem ellenség (mint a
Idõhatározó vagy okhatározó? Rendszeres olvasóink talán emlékeznek: augusztus eleji (bösztörpusztai) számunkban azt fejtegettem, hogy nem ajánlatos az ellentét kifejezésére idõhatározói kötõszót (ugyanakkor, miközben) használni, hiszen van rengeteg, pontosan az ellentét kifejezésére való kötõszónk: de, ellenben, azonban, pedig, viszont, mégis/mégse, noha, ámde, jóllehet, holott stb. Hasonló a miután használata okhatározóként. A következmény tényleg az ok után van, de ami utána van, az nem biztos, hogy következmény. Például: Miután az ügyfél felszólításra sem fizetett, kérjük Ügyvéd urat, szíveskedjék megtenni a szükséges jogi lépéseket igényünk érvényesítésére. Ha átalakítjuk a mondatot, világossá válik, hol sántít: Az ügyfél felszólításra sem fizetett, ezután kérjük Ügyvéd urat…. Nem ezt akarták mondani, hanem azt, hogy ezért kérjük Ügyvéd urat… Vagy: Kérjük Ügyvéd urat, szíveskedjék megtenni a szükséges jogi lépéseket…, mert az ügyfél felszólításra sem fizetett. Alárendelõ mondatban, tehát az eredeti szerkezetben pedig mivel lenne a helyes kötõszó. Gyengült a forint, miután nincs megállapodás. Itt már egészen kilóg a lóláb. A nincs jelen idõ, ami pedig utána van, az múlt idejû igével van kifejezve. Talán mondanom sem kell, hogy ez is idegen hatásra terjed. Ami jó az idegeneknek, nem kell, hogy nekünk is jó legyen. A mi nyelvünk pontosabb kifejezésre képes. Buvári Márta
szélmalmok). A köznyelvben azonban ez a reménytelen, óriási túlerõ ellen folytatott harc szinonimájaként használatos. Tévesen! Ugyanez a helyzet a pusztába kiáltó szóval, amelyet általában falra hányt borsó értelemben használnak. Keresztelõ Szent János volt a pusztában kiáltó szó! A Megváltó eljövetelét hirdette. Ez áll az Írásban. És ez nem azt jelenti, mint a falra hányt borsó. Demoklész kardja – Damoklész helyett – igen gyakran használt fordulat. Már nem, vagy csak rosszul ismerjük a mitológiát, történelmet. Nem is tudjuk, hogy ki volt Damoklész, csak mondunk valami hasonlót. Keverjük a demokráciával. (Vagy Demosztenésszel?) „Damoklész az anekdota szerint Kr. e. 4. században, a szicíliai görög nagyvárosban, Szürakuszaiban élt, és II. Dionüsziosz türannosz kegyence volt. Damoklész irigyelte a trónnal járó kellemetességeket, és ebbõl a király úgy gyógyította ki, hogy trónjára ültette, minden jóval traktálta, de a feje fölé egy kihegyezett kardot lógatott a hegyével lefelé, egyetlen szál lószõrrel felfüggesztve. Ez a kard képviselte a királyra acsarkodó ellenségeket, irigyeket és általában az uralkodással járó felelõsség fenyegetõ súlyát. Damoklész kardja képletes értelemben a látszólag kellemes körülmények között a minden pillanatban bekövetkezhetõ, állandóan fenyegetõ veszedelem.” (Wikipédia) Siserehad – Sisera helyett? Sisera perzsa hadvezér volt, olyan hatalmas sereggel támadt a zsidókra, hogy ennek kapcsán szokás a nyüzsgõ, nagy tömeget, a sok léhûtõt siserahad néven emlegetni. Olvasni kell a Bibliát! Másnak nincs jómaga, csak nekem. Valószínûleg a captatio benevolentiae (szónoklattani kifejezés: a jóindulat megnyerése a beszéd elején) helyettesítésére szolgáló formulaként keletkezett, és csak egyes szám elsõ személyben fogadható el. Sajnos, bõségesen találhatunk még hasonlókat, de talán a fentiek is kellõképpen bizonyítják, hogy miféle félreértésekre kerülhet sor, ha nem pontosan nyelvi és mûveltségi hagyományainknak megfelelõen fejezzük ki magunkat. Végül úgy járhatunk, mint Bábel tornyának építõi. Nem értjük meg egymást, és így kitûzött céljainkat sem érjük el. Virágh László
Szó, szó Ezt a rovatunkat kissé elhanyagoltuk az utóbbi idõben. Most Molnos Angéla Magyarító könyvecskéjének A fejezetébõl válogattam (helyenként módosítva) olyan idegen szavakat, amelyeknek bõven van magyar megfelelõjük, esetleg különbözõ helyzetekben más és más, mégis – divatból – elõbb eszünkbe jut a dzsóker természetû idegen szó. Pedig a magyar szó világosabb, pontosabb. ambíció: becsvágy, buzgóság, buzgalom, igyekvés, lelkesedés, törekvés, nagyravágyás, törtetés anomália: szabálytalanság, rendellenesség, visszásság, visszaélés, eltérés, rendhagyás anonim: névtelen, ismeretlen (szerzõjû) apartman: lakosztály, üdülõlakás argó: tolvajnyelv, titkos nyelv, csibésznyelv, utcanyelv, közönséges nyelv, alvilági nyelv aspektus: szempont, nézõpont, szemlélet, tekintet, jelleg, oldal, arculat aspirál: vágyódik, törekszik, pályázik, igényt tart, (tud.:) hehezetesen ejt, légutakba felszív asszociáció: képzettársítás, gondolattársítás, eszmefûzés atrocitás: bántalmazás, bántás, erõszakoskodás, támadás, összeütközés attitûd: magatartás, állásfoglalás, beállítottság, hozzáállás, viszonyulás attraktív: vonzó, megnyerõ, kellemes, bájos, csábító au pair / baby-sitte (bébiszitter): pótmama, gyermekõrzõ, dajka, pesztonka, pesztra autentikus: hiteles, valódi, hitelt érdemlõ, eredeti autodidakta: önképzõ, önképzett autonóm: önálló, független, egyéni, önkormányzatú, önhatóságú averzió: idegenkedés, irtózás, ellenszenv, undor buv
Várjuk hozzászólásaikat, kérdéseiket a [email protected] címre.
12
Iránytû
A cselekvõ szeretet emberpásztora
Amikor az 50-es években árva gyermekek felkarolásával foglalkozott Regõczi István atya, az „Isten vándora”, a váci szobájában díszelgõ Sztálin festményt Krisztus feszületére cserélte. Ez a tette az ateista idõkben kifejezetten bátor lépésnek számított. Isten jóvoltából István atya árvaházat alapított, s a ma már 95 esztendõs atya így emlékezett vissza a legnehezebb körülmények közötti idõkre: – Isten mindig a legbõkezûbb adakozó volt, s bármit tesztek a legkisebbekkel, nekem teszitek azt – idézte fel Jézus Krisztus tanítását 2010. október 8-án Budapesten, a Magyar Csodaszarvas Egyesület és a Magyar Kultúra Alapítvány által szervezett jótékonysági esten. A csíksomlyói Csibész Alapítvány javára rendezett est résztvevõit levélben köszöntötte Beer Miklós váci megyéspüspök, majd a Csibész Alapítvány munkájáról Gergely István elnök szólt. Beszédében megemlékezett az Aradi 13 vértanúról, akiket meggyilkolásuk után meztelenre vetkõztettek a pribékek, majd úgy dobták õket a tömegsírba. Gergely István hangsúlyozta: Harmadik napja imádkozik Égi Anyánkhoz, hogy minket, ma élõ „mezteleneket” takarjon be az õ palástjával, s ne lehessünk árvák!
Gergely Istvánt az árva gyermekek „Tisztinek” nevezték el, jelenleg mintegy 700 árva (csibész) gyermek neveltetésérõl gondoskodik Erdélyben. Hallgatóságát arra kérte, ne nevezzék az erdélyieket határon túliaknak, hanem elszakított területen élõknek. A Csibész Alapítvány kezdeteirõl így vall maga Gergely István: – Az indulás az 1987-es évre vezethetõ vissza, amikor a csíksomlyói plébániára helyezett Dr. Jakab Antal gyulafehérvári megyéspüspök. Már az elsõ napokban szembesültem azzal a kihívással, amely a késõbbiekben az életemet behatárolta, és ezt a kihívást az a 380 árva, elhagyott gyermek jelentette, akik egy nagy állami intézményben léteztek az egyházközség kellõs közepén. Hivatalosan ugyan nem találkozhattam a gyermekekkel, de õk számos alkalommal, esetenként cselhez folyamodva megtalálták annak a módját, hogy a plébánián felkeressenek. Döbbenettel hallgattam történeteiket, olykor „meséiket”. Rövid idõ alatt kiderült, hogy a szívembe zártam õket és õk ezt megérezték. Kezdetektõl fogva elõször éreztem, majd tudtam, hogy ezekért a gyermekekért, fiatalokért felelõsséggel tartozom, nemcsak lelki, hanem testi pásztoruk is kell legyek. Ezekben az idõkben döbbentem rá, hogy nem lelki, hanem emberpásztorrá kell lennem. A „szejetetrõl” nem beszélni, hanem a szeretetet cselekedni kell. A 89-es fordulat után szolgálati lakásomat (plébánia) megosztottam az utcán hányódó fiatalokkal. Tulajdonképpen ez a merész döntés indította útjára a csibész mozgalmat, amely késõbb, 1992-ben törvényszékileg is hivatalossá vált. Isten ezt az elsõ kézzel fogható lépést várta, melyhez Õ hozzálépte a 99-et. Merem állítani: a csibészek Isten alkotásai. Ezért Övé a tisztelet és a dicsõség, hisz az
Õ malasztja nélkül annak a 600-700 árvának, akik valamilyen módon hozzánk fordultak, nem tudtunk volna segítséget nyújtani.” A Jótékonysági esten fellépett többek között Sinkovits-Vitay András, Cs. Szabó István színmûvészek, Tolcsvay Béla énekmondó, Ferencz Éva énekmûvész, Labant Csaba elõadómûvész és felesége Ada, valamint a Siritõ Néptáncegyüttes. Az esten mintegy 250 ezer ft gyûlt össze az erdélyi árvák javára. A Csibész Alapítvány támogatható a következõ bankszámla-számom: BANCA COMERCIALA ROMANA S.A. Sucursala Harghita: RON: RO65RNCB0152042357960001 EURO: RO38RNCB0152042357960002 USD: RO86RNCB0152042357960011 Swift cod: RNCBROBU Frigyesy Ágnes A szerzõ felvételei
Magyar termék-e a kalocsai paprika? Kicsit aggódva, de nem reklámként írom le a cég nevét: CHILI-TRADE Kft. Még mielõtt valaki az Andok kies lejtõin, Dél-Amerikában kezdené keresni a fenti cég székhelyét, elárulom, hogy a fenti cég nevével ellátott „nájlon” zacskót, és a benne rejlõ szépen csomagolt paprika port és paprikakrémet feleségem tegnap hozta haza egy szép, jól szervezett Kalocsa környéki kirándulásról, amolyan vásárfia gyanánt, a család itthon maradt tagjainak. Köszönet érte. Nem úgy a cég vezetõinek, akik egy ízig-vérig magyar terméket, a kalocsai paprikát olyan név alatt mûködõ kft-ben forgalmazzák, melynek neve még a legcsekélyebb mértékben sem utal a cég (s ez most mellékes), sem a termék magyar eredetére. Ezzel ellentétes példaként merném említeni Pietro Del Medico urat, aki olaszként, még az 1850 körüli idõkben Magyarországon elsõként, megelõzve a Pick és a Herz cégeket, szalámigyárat hozott létre. S most kapaszkodjanak meg! A cég: Del Medico Péter és Fia Szalámigyár nevet viselte. Pestiesen szólva: Erre tessék gombot varrni!
1. é v fo l ya m 35. s z á m 2 0 10. o k t ó b e r 2 1.
Csak ajánlani merném a második Orbán-kormány ebben illetékes politikusainak, hogy a magyar termékek, szolgáltatások, s egyáltalán Magyarország reklámozása érdekében támogassák a magyar nevû cégek alapítását, adjanak pár százalék alapítási kedvezményt, vagy hasonló kedvezményt olyan cégeknek, melyek nem „shop”, „trade”, „business” , vagy ehhez hasonló szóösszetételben látják vállalkozásuk felvirágzásának zálogát. Kérem tisztelettel, vegyenek példát az 1800-as évek cégalapításairól, az elõbb említett szalámigyárról, vagy Ganz Ábrahámról, Weiss Manfrédról, a Csonka-Mûvekrõl stb., vagy olyan személyekrõl, mint Kohn Sámuel, akibõl Hazai Samu lett, Lieb Mihály, akibõl Munkácsy Mihály lett, vagy Pehm József, aki Mindszenty Józsefként írta be nevét a magyar történelembe, s külföldön is tette ismertté a magyar nevet. Vagy hogy egy majdnem friss példát említsek: Teller Ede, a nagy fizikus haláláig megtartotta nevét. Dobai Miklós
13
Iránytû Bódi Ildikó
A másság és elfogadása – 4. rész „A nem tudatos mássággal élõ nem lát rá az emberi viszonyokra, nem tudatosul benne, hogy kölcsönösen hatunk egymásra, és csak egyetlen igazságot ismer, az pedig a sajátja. Minõsít, és azt várja, hogy mindenki olyan legyen, mint õ. A szelíd nem tudatos természetes egységben él önmagával, a természettel, mások másságát is természetesnek fogja fel. Azt mondja, ennek így kell lennie, és nem akar változtatni.” Amikor egy család gyermeket vár, akkor gondolatban már építi a jövõt, azzal együtt, akire még csak vár. Szép lesz, egészséges, okos, kedves, jóságos, ügyes, esetleg világraszóló karriert fut be, és mindenki szeretni fogja. Amikor kiderül, hogy a gyermek mássággal születik – sok esetben ez csak késõbb, két-három évesen derül ki –, akkor a szülõ bizakodva azt mondja: Majd kinövi. Majd alkalmazkodik. A tagadás szakasza idõt ad a szülõknek, hogy felfedezzék belsõ erõsségeiket, amelyek segítik majd õket abban, hogy a tényeket elfogadják. A tagadás szakaszát a harag, a düh követi. Ki a hibás? – keresése következik, ami gyakran a házasságok felbontásához vezet. A szülõ ezt követõen, vagy ezzel párhuzamosan meggyászolja azt az ép és egészséges gyermekét, akire várt, akivel jövõt tervezett. Meggyászolja azt az életét, amirõl azt hitte, folytatódik, amikor a gyermek óvodás lesz. Meggyászolja önmagát, házastársát, esetenként már élõ gyermekét, mert jól tudja, hogy az õ élete is megváltozik. (Nagyon fontos, hogy átérezzük ennek a jelentõségét, legyünk akár szomszédok, akár pedagógusok. Az a gyermek, akinek fogyatékossággal élõ testvére van, másképp viszonyul a világhoz.) Csak e szakaszok után következik az elfogadás és a helyzethez való igazodás. Akik nem tudják elfogadni, önbüntetésbe kezdenek, feláldozzák idejüket, kényelmüket, karrierjüket. (Sok esetben valóban kénytelenek erre.) A társadalomban ugyanis nincs kiépült segítõ rendszer, a családok magukra maradnak, és anyagiakban is hátrányt szenvednek. (Könnyen beláthatjuk, ha csak arra gondolunk, hogy az egyik szülõ nem tud visszamenni dolgozni, és a család kénytelen egy keresetbõl megélni. Holott hazánkban, az 1970-es évektõl a béreket, az árakat a kétkeresõs családmodellhez igazították, amelyet azóta sem vizsgált felül senki.) Nehezebben, vagy egyáltalán nem tudják elintézni hivatalos ügyeiket, csak ha a beteg gyermeket magukkal viszik. Nem tudnak elmenni orvoshoz, csak ha viszik magukkal a gyermeküket (volt benne részem, nem is egyszer), vagy csak akkor, ha a férj, akinek kettõjük helyett is kell dolgozni, szabadságot vesz ki. Lehetne arra hivatkozni – és a szociális segítõ szakma is ezt tartja –, hogy ott vannak a család többi tagjai, a nagyszülõk. Ezért csak akkor segítenek, ha ez az erõforrás már valóban kimerült. A szülõk nem szeretnének visszaélni ezzel az erõforrással. (Gondoljunk a segítség, a segítségre szorulás, elõzõleg már emlegetett hozzátapadt sztereotípiáira.) De nagyon sok esetben a szélesebb család el is zárkózik, mert nem kívánják a gondokat megosztani, vagy mert fogalmuk sincs a valódi problémákról. Több esetben megfigyelhetõ, hogy a nagyszülõket testileg is megviseli az a lelki trauma, hogy unokájuk „nem teljes értékû”. Néhány év elteltével, amikor a nagyszülõk is átesnek a fent leírt szakaszokon, már komoly egészségügyi problémák jelentkeznek náluk. Gyakoriak esetükben az izülettel, az izomzattal kapcsolatos betegségek, valamint a szív- és érrendszeri problémák. A szülõknek a színház, a mozi, vagy egyéb kikapcsolódás és az üdülés, ismeretlen tevékenységek lesznek. Mindebbõl következik az elszigetelõdés, a barátok elmaradása, a kirekesztõdés és ennek az érzése. Mert mirõl beszélnek a barátok, és a szomszédok? Olyasmirõl, amiben én nem vettem részt (sítúra,
14
bográcsozás, horgászás, kerékpározás, hétvégi táncos buli, céges rendezvény), nincsenek közös élményeink, beszédtémánk sincs. Az anyagi hátrány is belép. A sajnálat, a sajnálkozás is, amire meg semmi szükségük. Tudnunk kell, hogy a különféle akadályozottsággal élõk boldogok. Lelkileg gazdagok, az akadályozottság egészen más irányba terelte figyelmüket, mint a tébolyult, egymással versenyzõ emberekét. Az akadályozottságok miatt egészen újszerû erõfeszítésekre kényszerülnek, és ezáltal fölfedezik belsõ erõtartalékaikat, más szépségekre figyelnek. A család is megváltozik. Életszemléletük, elfogadásuk, toleranciájuk. (A tolerancia latin eredetû szó, általában türelmességet jelent. Másokkal szemben is, magunkkal szemben is.) A fogyatékossággal, a mássággal élõ családok nem skatulyázzák be az embereket, nyitottabbak a világra, jobban tudatosul bennük, hogy amíg valaki nem sérti a jogot, vagy nem akadályozza mások érvényesülését, addig nem szabad korlátozni senkit. És kialakul az a paradox helyzet, hogy a mássággal élõ családok segítenek az átlag, a normál életet élõknek, pontosan azért, hogy képesek legyenek megérteni a mássággal élõket. Mindenkinek el kell azon gondolkodni, hogy õ is kerülhet „más” helyzetbe, hiszen sokan kerülnek is (vírusos fertõzés, késõbbi életkorban jelentkezõ veleszületett rendellenesség, autóimmun betegség, baleset) és akkor vajon mit érezne, milyen érzés lenne, ha kirekesztenék õt. „No, de mégis hogyan?” Mai világunkban elterjed nézet, hogy a legfontosabb az „érdek”. Ezt kiterjesztik az egyénrõl a kiscsoportokra, amit azután az emberek el is fogadnak. Az elfogadással nincs is olyan nagy baj, csak akkor, ha a dolog másik oldalát elfeledjük, konkrétan azt, hogy másoknak is – hasonlóan hozzánk – vannak érdekei. Az érdekek különbözõsége – elfeledve az azonosságokat – azt sugallja, hogy mi különállunk, nem vagyunk azonosak a világgal, nem vagyunk részei a világegyetemnek, a naprendszernek, a földünknek és a vidéknek, ahol élünk. Vagyis kirántja alólunk az õsi létélményt, ami arról szólt, hogy mindenki, mindennel és mindenkivel szétválaszthatatlan. Az egyéni érdekre való koncentrálás, a haszonelvûség elterjedése nagy károkat képes okozni. Ha minduntalan azt kérdezzük, hogy ennek, vagy annak, mi az értelme, vagy nekem ebbõl milyen konkrét, kézzel fogható hasznom származik, akkor nagyon sok tevékenységet kidobhatnánk az ablakon. Hogy egy-egy cselekedet, tevékenység, amire idõt fordítottunk, nem hoz tárgyi hasznot, attól még hozhat – és hoz is – szellemi értéket. Ez nem mérhetõ mérlegen, nem mérhetõ pénzben, és nem is lehet kitenni a polcra dísznek. Tévedés azt hinnünk, hogy a lexikális tudás fontosabb a szeretetnél, a vagyonom gyarapítása, mások önzetlen megsegítésénél, megértésénél. Sok élettörténetet meghallgatni, sokat beszélgetni embertársainkkal, vagy olvasni nemcsak azért kell, hogy okosabbak és mûveltebbek legyünk, hanem mert ha ezt tesszük, sokkal több élettörténetet ismerhetünk meg. A több élettörténet, több tudást is jelent, mások segítése pedig a szeretet kiterjesztését, és a világ elfogadását jelenti. Ha elzárkózunk a másságtól, akkor magunkat is elzárjuk attól, hogy a világot a maga végtelen sokféleségében éljük meg. A megismerés nem csak környezetünk, embertársaink megismerését, hanem önmagunk megismerését is jelenti. Sokan most felnevethetnek, és azt mondják: „Senki sem ismerhet engem jobban önmagamnál!” Pedig az önmagunkról alkotott kép – bármennyire is furcsa – nagyrészt abból tevõdik össze, amitt mások rólunk alkottak. Ezt nevezzük tükrözött én-nek. Ebbõl alakítunk ki egy stabil egységet, hozzáadva saját személyes önészleléseinket (mit szeretek és mit nem, hogyan reagálok egyes esetekben, mit érzek, mit gondolok stb.) Így alakul ki a saját énkép. Ezen kívül még van egy képünk, annak az énnek a képe, amivé válni szeretnénk, ez az énideál. Tudjuk magunkról, hogy milyen a testünk (testséma), ismerjük teherbírását. Ezt a sémát használjuk, amikor másokat észlelünk, ez az alapmértékegységünk. Egész jó megközelítéssel ismerjük saját szellemi kapacitásunkat, tudásunk határait. Másokat ehhez viszonyítva mérünk. (Gyakran találkozunk olyan mondattal: Nohát! Még ezt sem tudtad? Embe-
ri beállítódás kérdése, hogy ezt a mondatot kimondjuk vagy sem. Más kérdés, hogy vannak emberek, akik azt mondják erre: Jó, hogy találkoztunk, legalább ezt is megtudtam. Gondolkozzunk el azon, milyen két típust láthatunk a fenti esetekben.) Itt is belép a „feltételezések” dimenziója, ami táplálja az elõítéletességet, vagy épp a pozitív diszkriminációt. Mert feltételezzük, hogyha ezt sem tudja, akkor amazt sem tudja, illetve ha ezt tudja, akkor bizonyára ennél jóval többet is tud. Minden egyén maga ismeri társas kapcsolatait. Rokonok, barátok, ismerõsök, szomszédok stb. kapcsolatait értékeli, miközben azok visszahatnak rá. Megtörténik ez akkor is, ha „oda se figyelünk”. Mindazok, akikkel kapcsolatba kerülünk naponta, új tapasztalattal, élményekkel, új gondolatokkal, véleményekkel gazdagodtak, azok hatással vannak rájuk, változtatnak rajtuk, ezért azt kell tudatosítanunk, hogy azt sem ismerjük jól, akivel együtt élünk, mert aki reggel elment otthonról, az estére egy sor új elemmel gazdagodott. Milyen tényezõktõl függ mások észlelése? Szubjektív és objektív tényezõktõl. Mit tartalmaz a szubjektív észlelés? Milyen a környezetem, milyen normákat fogadok el, melyeket tartok magamra nézve kötelezõnek, milyen nyelvet beszélek, milyenek az értelmi képességeim, érzelmi jellemzõim. Mi érdekel, mennyire vagyok képes az empátiára? Milyen az önértékelésem, mennyire hasonlít hozzám, vagy másokra az éppen észlelt illetõ? Tisztelem a tekintélyt, ill. szerintem milyen az, ha valaki tekintélyes? Pillanatnyi lelki állapotom. Mit tartalmaz az objektív észlelés? Mennyire jól figyelhetõ meg az illetõ? Mennyi idõm van a megfigyelésre, eltereli-e valami a figyelmem, hányszor találkoztunk már? A sztereotípiáim. Mi a sztereotípia? Emberek csoportjainak külsõ személyiségjegyeirõl, megjelenésérõl alkotott séma, amit általános érvényûnek fogadunk el. Tudnunk kell, hogy ezek túlzásokon alapulnak, de szükséges, mert gondolkodásunk sémákat használ, hogy a világ dolgait, az információkat a memóriában tárolni tudja. Mi az elõítélet? Ellenséges szellemi beállítódás, általánosítás, ami egy-egy téves vagy nem teljes információból származik. Ezeket a dolgokat nagyon nehéz megváltoztatni. Parancsra vagy mert valaki azt mondja: szemléletet kell váltani, még nem sikerülhet. Nagyon sok felvilágosító elõadás, beszélgetés szükséges ahhoz, hogy az ember valóban, tiszta szívbõl képes legyen elfogadó lenni. Az öröklött hajlamok ugyanúgy befolyásolnak, mint a családból hozott tudás. Az óvoda, az iskola szintén hozzájárult ahhoz, hogy az egyén milyen világképpel rendelkezik.
Ez az ellentmondás, a tõlem elvárt viselkedés – amit az elõadók, a másságról szóló írások, a társadalom vezetõi stb. mondanak – és a valódi érzéseim között, megzavarhatja (meg is zavarja) az embert, és szorongást gerjeszt, frusztrál, és önmagunk iránti elégedetlenséget szül. Az elfogadás nem születik egy csettintésre. Mindezek tetejében a gondolkodás területén biológiai és neveltetésbeli különbségek is léteznek. Az ember idõdimenziókban is gondolkodik, valamint gondolkodása lehet zárt vagy nyílt. A nyílt gondolkodású ember közel engedi az új dolgokat nézetrendszeréhez, könnyen elfogad addig elutasított dolgokat, mert nézeteit tagolta. (Az önismeret alapja a folyamatos önmegfigyelés. Tudatos gondolkodás gondolatainkról, felmerülõ érzésekrõl, tetteinkrõl. Olyan kérdések mint: Most ezt miért gondolod? Vagy: Miért is csináltad, hogy köszönés helyett inkább ellenkezõ irányba néztél, mintha nem vennéd észre Mariskát?) Bízik az emberekben (lehetõséget ad még a csalódás után is, mert a csalódást nem tekinti tragikusnak), stabil az önbizalma. A világot alapvetõen barátságosnak fogja fel, ahol mindenki véthet esetenként, ami szerinte nem szándékos. Hibákat is véthet (kivel nem esett még meg?), de azokat ki lehet javítani. A hatalom korlátolt, nem vezet jobb élethez a hatalmaskodás, neki az nem célja, számára az nem öröm. Ha az emberek összefognak, akkor képesek korlátozni, legyõzni a hatalmaskodókat. Az embereket erõsnek látja. És benne is erõs a megismerés iránti igény. A zárt gondolkodású ember épp az ellenkezõje a leírtaknak. Félti stabilitását azért utasít el új elméleteket és a másságot is. Féltem az embereket a mindenfelé hangoztatott „szemléletváltásra van szükség” szlogentõl, illetve attól, hogy elvárnak tõlük valamit, amit még azoknak is hosszú hónapokban telt elfogadni, akik ilyen gyermeket nevelnek, akiknek a családjukban valamilyen egyéb mássággal bíró személy él.
Gondolkodásunkat három rendszerre bonthatjuk. Az ún. centrális nézetrendszerben tároljuk õsi emberképünket, a fizikai, a társas világról alkotott nézeteinket. A közbensõ nézetrendszerben kapnak helyet mások nézetei, a dogmák, a tekintélyelvek, az igaz vagy hamisról vallott elvek, az elutasított dolgok. A perifériás nézetrendszer dolgozza fel az új információkat, azt, hogy elfogadom vagy nem, ezt az új dolgot. Itt folyik az egyeztetés az õsi és a közbensõ nézetrendszer tartalmaival. Nagyon nagy szükségünk volna a gyakorlati tapasztalatokra ahhoz, hogy a másságokat valóban el tudjuk fogadni. Az elméleti magyarázatok is fontosak, de hiába értem, hogy el kell fogadnom, ha nem tudom, milyen az elfogadás a gyakorlatban. Ha minél több „mássággal” élõ él a közelünkben, ha a gyerekek – ha nem is egész nap –, de néhány órát együtt tölthetnének a fogyatékossággal élõ gyerekekkel, ha gyakran látnánk õket az utcán, rendezvényeken, ha együtt táborozhatnánk velük, akkor megszoknánk, el tudnánk fogadni, hogy a világ ilyen, vannak fogyatékossággal élõk, és megtanulhatnánk õket is elfogadni. Gondolkodásunk mûködését nem igazán ismerjük, és bizony hátráltathatja az egyént – mindenféle tevékenysége sikerében –, ha megtanulja a könyvekbõl, hogy el kellene elfogadni valakit, vagy valamit, hogy ez meg ez lenne a helyes, de valójában érezni képtelen. Képtelen valóban nem félni, valóban nem sajnálkozni.
Az Idõsek Népfõiskoláján, Salgótarjánban, 2008. április 9-én elhangzott elõadás szerkesztett változata.
1. é v fo l ya m 35. s z á m 2 0 10. o k t ó b e r 2 1.
15
Azzal zárom az elõadást, hogy azt mondom, ne legyen senkinek lelkiismereti gondja, ha azt érzi: én ezt nem bírom látni, vagy elviselni. Ne vádolja azért önmagát, mert nem tudja, mit kellene tennie, mondania, hogyan kellene viselkednie. Azt javaslom, keresse a lehetõségeket, hogy legalább rövid ideig a mássággal élõ közelében lehessen. Bátran kérje meg vagy az érintettet, vagy a hozzátartozóját, hogy segítsen megérteni a helyzetet. A fokozatos hozzászokás lényeges szempont a „majd kialakítandó” elfogadásunknak. Ahhoz pedig, hogy a fogyatékossággal élõk együtt nevelkedhessenek a többségi iskolák tanulóival, ahhoz bizony az oktatási és az iskolarendszer átalakítására van szükség. Osztálylétszámok csökkentésére, az iskolák tantervének egyénekre szabott átalakítására, az iskolák berendezéseinek cseréjére, az épületek belsõ terének átépítésére, a pedagógusok felkészítésére, szociálpedagógusokra, tanársegédekre. Bátran álljunk ki e változtatások szükségessége mellett, a megfelelõ fórumokon.
16
1. é v fo l ya m 35. s z á m 2 0 10. o k t ó b e r 2 1.
17
Szövetségben
Villányi bemutatkozásunk
Fenséges! Õk is felvonultak ám velünk!
„A magyarok nyilaitól ments meg minket Uram!” Hagyományõrzõnk most magyarázza el, mit is jelentett a régi nagy mondás…
Néhány héttel ezelõtt az MSz siklósi szervezetét Villányból kereste fel a kultúrház igazgatója és a város jegyzõje. Azzal a céllal, hogy a Magyarok Szövetsége szervezet vegyen részt a minden évben megrendezésre kerülõ Villányi Vörösborfesztiválon. Kérésüknek megfelelõen a magyar hagyományokat kellett megjelenítenünk a rendezvényen. A felkérést örömmel elfogadtuk, és megkezdõdött a nagy munka, hogy a program ideje alatt ne csak látványban, de tartalomban is emeljük a rendezvényt. Segítségül a pécsi és mohácsi társainkat hívtuk, hiszen a szervezõk elmondása szerint, a három nap alatt mintegy hetvenezer ember várható Villányban. A helyszín bejárása után már konkrétu-
mokkal állhattunk a szövetségesek elé. A feladat: népesítsük be a területünket jurtákkal, bemutatókkal, hagyományõrzõkkel, és ismertessük meg az embereket a Magyarok Szövetségével a rendezvény három napja alatt. A szokásos táborépítést az elsõ nap délelõttjén befejeztük, hogy délután négyre, a hivatalos megnyitóra teljes „harci díszben” várjuk a vendégeinket. Szombaton, a rendezvény fõ napján már teljes létszámban „üzemelt” a Magyarok Szövetsége tábor. A jurtában a mindig sok érdeklõdõt vonzó rovásírást lehetett tanulni, hiszen egyik pécsi elöljárónk mestere e területnek. A katonai sátorban a kézmûves bemutatóknak adtunk helyet, ezek a gyermekek körében voltak igen népszerûek. A sörsátor alá most szellemi táplálék került, hiszen itt rendeztük be a Szilaj Csikó fõhadiszállását. Néhány szövetségesünk vállalta a rikkancs szerepet, és a rendezvény ideje alatt mozgó árusítással is népszerûsítettük az újságunkat. A nagysátorban – amely második napra kicsinek bizonyult – a természetgyógyászat és csontkovácsolás kapott helyet. Sok volt a gyógyításra jelentkezõ, így masszõrünk és csontkovácsunk rendesen „túlórázott”. A sátrak mögötti, elkerített füves területet a hagyományõrzõk vették birtokukba: az érdeklõdõket íjászatra oktatták. A szövetség programjaiban – a hagyományokhoz híven – ingyenesen lehetett részt venni, de adományozásra is lehetõséget biztosítottunk. A szombati nap fénypontja a délután három órakor kezdõdõ felvonulás volt. A csoportok, meghívott vendégek hagyományosan Villány fõutcáján vonultak fel különbözõ viseletekben, egyenruhákban. „Magyarok Szövetsége Baranya”, ez a megnevezés állt a csapatunk tábláján. Igen elõkelõ helyet kaptunk a felvonulók sorában, hiszen közvetlenül a Borrendek után következtünk. Az elõzetes bizalmat, amellyel hívtak bennünket, látványos viseletekkel háláltuk meg. Íjá-
szaink teljes harci felszerelésüket öltötték magukra, s igen szokatlan képet nyújtottak a többi felvonulóhoz képest. Táltos dobok szóltak a sor elején, hogy hirdessék a változás szelét, a Magyarok Szövetségét. Erdélyi, dunántúli, alföldi viseletekben követtük dobosainkat, természetesen nagy tetszést váltottak ki az utcán álldogáló tömeg körében. Befogadó kultúránk természetét megmutatva horvát asszonyi viseletbe öltözött egyik menyecskénk. Csapatunk a „Hadd hallja meg minden Hun, mindenhun! Huj-huj hajrá, huj-huj hajrá, huj-huj hajrá!!!” felkiáltásokkal vonult végig, amelyre sokszor válasz is érkezett a közönség soraiból. Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy a legnagyobb kedvenc a csapat madara, a héja volt. A gyerekek sokszor tátott szájjal nézték, ahogy gazdája kezén békésen üldögélt. A kicsik sok esetben nem leplezték izgalmukat az élõ madár láttán, így elhangzott néhány „sas, sólyom, bagoly,” illetve „biztos csak kitömött” felkiáltás is. A felvonulás után a Magyarok Szövetsége tábora igen csak keresett lett, a „nagy” sátor elõtt pillanatok alatt kígyózó sor alakult ki. Estére a katonai sátorban filmvetítést hirdettünk, az érdeklõdõk Jelenszky István Égi élõ igazság címû filmjét tekinthették meg. Vasárnapra a fõutcában kaptunk egy „ajándék” faházat, így a Szilaj Csikó és a munkatársai ott dolgozhattak tovább. A háttérben projektor segítségével bösztörpusztai képeket vetítettünk, míg a pulton és elõterében könyveket mutattunk be, s a Szilaj Csikót kínálgattuk. Szokásunkhoz híven 2-3 társunk a „stand” elõtt személyes beszélgetéssel „toborozta” a leendõ szövetségeseket. Az utolsó délutáni nagy roham után, fáradtan ugyan, de elégedetten és bizakodva pakoltunk össze, remélve, hogy jövõre újra itt leszünk a villányi fesztiválon. Gonda Krisztina (fotó: Vári Jenõ )
A villányi Magyarok Szövetsége tábor
18
Az I. Budapesti Szövetségben Szala értékelése Kanalas András Patai István fõszervezõ körlevele (Budapesti MSz) a szala után Drága Barátom! tollából Kedves Barátaim, Budapesti MSz-tagok! Eljött az a nap, amire még sokáig emlékezni fogunk. Hát, sikerült! Sikerült, mert akartuk és tettük a dolgunkat. Sok emberi plusz kellett e nemes rendezvény összekovácsolásához. Nem szokásunk név szerint kiemelni senkit, mivel a munkát közösen végeztük, és a siker a közösség összefogó erejében mutatkozik meg. Matyasovszki Gábor szerint mindenki vállveregetést érdemel, aki részt vett a munkában! Megmutattuk Budapestnek, hogy képesek vagyunk megrendezni egy olyan rendezvényt, amely sok ember érdeklõdését kelti – keltette – föl. Jó volt látni végre, amint a családok, az emberek önfeledten átadták magukat a szala hangulatának. Sikeres volt az elõadások szervezése, mivel azok egymásra épültek, és így a látogató kellõképpen tájékoztatást kapott a Magyarok Szövetségének életérõl és arculatáról. Emelte a rendezvény értékét, hogy kis ünnepséggel emlékeztünk meg a tizenhárom aradi vértanúról, példamutató hõsiességükrõl. A szala ideje alatt adományt gyûjtöttünk a devecseri honfitársainknak, a vörösiszap áldozatainak. Szerény, de jó magyar emberek öszszefogásából küldjük az összejött forintokat. A szakrális téren keresettek voltak a gyógyítók és az elõadások. Fantasztikus volt a jurtafalu elhelyezése. A rálátás olyan volt, hogy nem is látszott a civilizált világ. Gondolom, ez nem véletlen volt. Az elõadások felkészült elõadókkal, a Szent Korona és a Szent Korona Alkotmány szellemében, sikeresen zajlottak le, magasra emelték a rendezvény rangját. Rendezvényünk színvonalát emelte, hogy a Szilaj Csikó újság egész nap a helyszínen volt, Varga Domokos György fõszerkesztõ személyesen népszerûsítette a Magyarok Szövetsége lapját. A Szövetség Tv munkatársai minden bizonnyal sok hasznos felvételt tudtak készíteni, s még a hangosbemondót is kezelték. Köszönjük! Az est fénypontja az örömtûz és a nemzetegyesítés volt. Az örömtûznél az emberek arca szinte sugározta az összetartozást. Igen, ezt kell tovább vinnünk, ezt az összetartozást. Igen, ezt kell õriznünk, hogy a nehéz napokon átsegítsen bennünket, és felszabaduljunk a hétköznapi közömbösség alól. A nemzetegyesítés – ha még lehetett – még magasabbra emelte a hangulatot.
Írd be a naptáradba ezt a dátumot: 2010. október 9. Hidd el nekem, igazán nagy nap ez a budapesti MSz történetében! Megcsináltuk Budapest valaha volt legnagyobb, igazán nemzeti rendezvényét. Ne felejtsük el, ezt mi csináltuk meg, minden külsõ segítség nélkül, önerõbõl, pusztán jó szándékból, a legtöbben munka mellett, a szabadidõ feláldozásával! Személy szerint Te vagy az, aki feláldoztad a szabadidõdet, az estéidet, a telefonszámládat, vagy fizetted a benzinköltségedet. Te vagy az, aki felelõsséget vállaltál az elsõ Budapesti Szaláért. Te vagy az, aki végrehajtottad az utasításokat. Te vagy az, aki szívvel-lélekkel elvégezte a munkát. Mélyen tisztelem a hozzáállásod, az elkötelezettséged! Légy büszke magadra! Akkor is, ha most valami miatt nem tudtál annyit tenni, mint szerettél volna. A jó szándékod, a hited így is sokat segített. Megmutattuk országnak-világnak, hogy mire képes a magyar ember, ha nekifog és megcselekszi a dolgát. Budapest sem kevesebb bármely más megyénél, még akkor sem, ha itt a legnehezebb megcsinálni bármit, itt a legnagyobb az elnyomás, itt a legkisebb az együttmûködés a hivatalos helyek részérõl, és itt a legtöbb az akadály. Ráadásul mi is emberek vagyunk, gyarlók, és igen, néha hibázunk. (Kívánom, hogy adjon az Isten elég bölcsességet, hogy meglássuk hibáinkat, és erõt, hogy változtassunk azokon.) Mindezek ellenére megmutattuk, hogy mire képes a puszta szándék, a hit és az öszszefogás. Ez itt most tényleg nagy nap volt. Hiszem, történelmet írtunk. Sok embernek felnyitottuk a szemét. Sokan tisztábban látnak. És csak Isten tudja, hányan indulnak el majd azon az úton, amely szebb, tisztább jövõt hoz az utánunk következõknek. Ne feledd, a jövõért dolgoztál! A jövõ nemzedékéért. Szép munka volt! Büszke vagyok rá, hogy Veled dolgozhattam! Mindannyiunk nevében nagyon nagy tisztelettel köszönöm! István
Összességében elmondható, hogy a szala elérte a célját. Zárásként még egyszer köszönetet mondok a budapesti elõjárok nevében mindenkinek, aki részt vett a szervezõi és a rendezõi munkálatokban. ÉLNI FOG A NEMZET, AMELY ÖSSZETART! Budapest, 2010. október 11.
1. é v fo l ya m 35. s z á m 2 0 10. o k t ó b e r 2 1.
Budai Gábor felvételei
19
Szilaj-beszélgetés „A becsületet, tisztességet örököltem”
Szilaj-kérdés Benis Miklóshoz Furcsa érzésem támadt, amikor a Magyarok Szövetsége köreibõl hírét vettem: mit akar a Benis Miklós, amikor õ úgyis kiveszi a maga részét a szövetséges pénzekbõl. Mibõl futná különben neki házépítésre? Csak nincs belénk oltva, hogy ahol választás zajlik – még ha éppen a Magyarok Szövetségén belül is – akkor ott csúnyákat kell mondani, suttogni, terjeszteni a másikról? A magasságos vezetõkrõl? Vagy csakugyan másról lenne szó? Nem zörög a haraszt? Mibõl épül az a ház? – kérdeztük meg Benis Miklóst. A rend kedvéért teljes terjedelemben közöljük válaszát. (VDGy) Kedves Dombi! Kérdésedre nem válaszoltam a múlt héten, nálunk ne legyen része a választásoknak az ilyesmi, hiszen ismerjük egymást. Aki nem ismer, az valahol máshol járt az elmúlt másfél évben. Szervezetünk nyitott, mindenkinek joga és lehetõsége megismerni a vele együtt dolgozó embert. Én a becsületet és a tisztességet örököltem, más vagyonom sincs, ezért kényesen ügyelek rájuk. Akinek ilyen örökség nem jutott, az magából kiindulva feltételez, és rögtön terjeszti is a mételyt. A fogyasztói társadalomban az építkezés is sok pénzbe kerül, így a gondolat még kézenfekvõ is lehetne: vagy van más megoldás? Szerintem igen. MSz-esek is segítettek az építkezésben, aki kíváncsi, megkérdezheti õket, esetleg eljöhet segíteni – és minden világossá válik számára. Hogyan lettem a Magyarok Szövetsége gazdasági elöljárója? Bár Budapesten születtem, gyermekkorom óta falura vágyódom; az elszakadás, a teljes elvonultság küszöbén találkoztam a barantával és alapítójával, Vukics Ferkóval. A baranta segített tartalommal megtölteni a vágyat, és esélyt adott a túlélésünkre. Ferkó személyisége kizökkentett az elvonulási vágyból (amelyet az is táplált, hogy úgysem tehetek semmit), és társául szegõdtem a cselekvésben. Az úgy kezdõdött, hogy barantálgattunk a Hungária körúton, a Nemzetvédelmi Egyetem viszonylagosan jól felszerelt sportlétesítményében, mígnem egy jótét lélek kirúgott
20
bennünket. A csapatban én voltam, aki felvállalta az egyesület megalapításával járó papírmunkát, utánajárást, így az ügyek további intézése (terembérlet, bemutatók, felszerelés, adózás például…) rám maradt. Aztán amikor kimehettünk Kazakisztánba a torgaji madjarokhoz, a repülõjegy árának összegyûjtését és kifizetését is én kezeltem. Itt tapasztaltam meg elõször a Gondviselést: összességében 2,7 millió forintot fizettünk ki, azonban egyszerre mindig csak annyi pénzünk volt, hogy a következõ részlet meglegyen. Bízni kellett. Azután jött a 2008-as Kurultaj megszervezése, s mivel a szervezõ a Zrínyi Baranta SE volt, mindenki számára természetesen a pénzügyeket én kezeltem. Itt is bízni és hinni kellett, mert egyesületünk nem látszott alkalmasnak, hogy a rendezvényt megvalósítsa. A rendezvény sikerét mutatja, hogy nyomában megalakult a Magyarok Szövetsége, októberben találkoztunk Gödöllõn Géczy Gáborral (Vukics Ferkó, Tóth Feri meg én), és életre hívtuk a Börzsönyi Nemzeti Tanácsot: 2008. november 26-án ez élesztette fel a Magyarok Szövetségét. Az induláskor felmerült költségeket többnyire a Zrínyi Baranta SE állta. 2009-ben megalakítottuk a Magyarok Szövetsége Egyesületet, így az elsõ Magyarok Országos Gyûlésének a pénzügyeit már innen kezeltem, más jelentkezõ hiányában. A Magyarok Szövetsége méltán büszke lehet a MOGY-ok megvalósulására is, hiszen a költségvetés alig haladja meg a 25 millió forintot, mégis olyan rendezvényeket tettünk le a nemzet asztalára, amilyet mások több százmillióból tudnának utánozni. 2009 karácsonyán kezdtük el a budapesti központban a munkákat, Vukics Ferkóval ketten bontottuk a falat a tv mostani stúdiójában, aztán csatlakoztak a többiek. A központtal a gazdálkodás köre is kibõvült, nem is bírnám egyedül és hál’ Istennek nem is kell egyedül végeznem. A központi titkárság, az Erzsikék, Fruzsi, Kati, Veronika; Ani a könyvelést viszi, mindannyian kiveszik részüket a munkából, társadalmi munkában. Fõleg Tóthné Gyömrei Erzsinek vagyok hálás: a hét majd’ minden napján sokszor tíz órákat dolgozik, mindannyiunkért. A Magyarok Szövetsége gazdálkodásába belelátnak mindazok, akik munkát végeznek benne, ezt bárki megtehe-
ti, aki tevõlegesen részt vállal a munkából – erre 2009-ben külön hívtam a megyék gazdasági vezetõit (eddig nem akadt jelentkezõ). Sajnálatomra a gazdálkodás annyira leköt, hogy kimerül a napi pénzügyek intézésében, így lassan haladok a gazdasági kiút megfogalmazásával és közzétételével. A házunkat mintának szántam, nézetem szerint nem kell egy életre eladósodni a lakás megteremtése miatt. Kisfiamat és Jankát (feleségemet) ajándéknak tekintem az eddig elvégzett munkámért és bíztatásnak a jövõre. 2009-ben Jankával közösen döntöttünk úgy, hogy most már együtt folytassuk az utat Csernyére. 2009 tavaszán (jóval a MOGY elõtt) megvásároltuk az anyagot a házhoz (ez a terciával együtt nem éri el a 2 millió forintot). A házat úgy terveztem, hogy kalákamunkában épülhessen, szorgalom és tett kell bõven, szaktudás kevesebb. 2010 tavaszán a csarnokot építettem, hogy a központ önfenntartó lehessen, így az esõzések jelentõs károkat okoztak a félkész házban. A nyár végén kezdtem csak a helyreállításhoz és a munkák folytatásához, így most jelentõs késésben vagyok, a tetõ szigetelését a tél beállta elõtt be kéne fejeznem, ezért a MOGY óta kevesebbet vagyok a központban. Bár úgy tûnik, hogy az építkezés elhúzódik (Janka feljegyezte a munkával töltött napokat), és még nem vagyunk készen, azt gondolom, hogy egy családnak 2-3 millió forintból és 5-10 fõ 3-4 hetes munkájából fedél kerülhet a feje fölé. A faluból sokan feljönnek (a szõlõhegyre) megnézni, hogy mit építünk. Az elmúlt héten Kemény Matyi (barantás) megrakta a kéményt, aztán Huba (barantás, õ építette a központban a kemencét) csikótûzhelyt rakott nekünk, így már fûteni is tudunk. Köszönjük mindenkinek, aki segített az eddigi munkákban, most nem sorolom fel õket név szerint, ám kis családom nagyon hálás nekik. Ki kell hogy ábrándítsak mindenkit: a Magyarok Szövetségében nincs olyan pénz, amit el lehetne síbolni, tocsikolni, bajnaizni, gyurcsányozni, hanem mindig pont annyi van, annyit ád a Jóisten, amennyire szükségünk van. 2010. október 16-án Szeretettel Benis Miklós (fotó: Benis–Jahnov Janka)
Szövetségben
Választottunk!
Benis Miklós, Botos Csaba, Bõdi Szabolcs, Henn Edith és Nagy László az Ügyvivõ Testületben A Magyarok Szövetsége 2010. október 16-án tartotta országos szintû vezetõség- (elöljáró-) választó küldöttgyûlését. Az évi rendes választás eseménye során a tagság képviseletében 56 küldött adta le szavazatát. A korábbi országos vezetõségbõl Vukics Ferenc és Herpai Sándor nem kívánta jelöltetni magát. Az országos elöljáróság korábbi döntése szerint 3+2 fõs Ügyvivõ Testület vezeti a Magyarok Szövetségét, méghozzá 3 fõt választ a tagság, 1 fõt a tagozatok, 1 fõt pedig a megyék delegálhatnak. A szavazás módját dr. Bene Gábor ismertette, mely szerint a küldöttek három nevet írhatnak a lepecsételt szavazólapjukra, amelyen fel lett tüntetve az általuk képviselt szövetségesek száma. A számok összegzésével került kihirdetésre a legtöbb szavazatot kapott 3 fõ, akikbõl – a még megválasztandó + 2 fõvel – megalakulhat az Ügyvivõ Testület. A szavazás végeredményét Rajkai Zsolt megválasztott budapesti elöljáró, a Szavazó Bizottság elnöke ismertette.
Eredmények Az urnában a szavazatszámláló bizottság 55 szavazólapot talált. A szavazólapokat átvizsgálva megállapította, hogy abban 54 érvényes és 1 érvénytelen szavazat van. A megválasztott Ügyvivõ Testület tagjai sorrendben: 1. BENIS MIKLÓS (gazdasági vezetõ) 1264 szavazattal (az õ neve mindegyik szavazólapon szerepelt) 2. BÕDI SZABOLCS (eddigi alelnök) 1099 szavazattal 3. NAGY LÁSZLÓ (Csongrád-megyei elöljáró) 679 szavazattal Megyei küldöttként szintén az Ügyvivõ Testület tagja lett: BOTOS CSABA, Hajdu-Bihar megye megválasztott elöljárója A tagozatok küldöttjének pedig HENN EDITH-et (a Társadal-
Részlet az október 6-i Összehangoló Testületi Ülésnek a belsõ választásról hozott határozatából: A megyék, az elcsatolt országrészek, valamint a tagozatok elöljáróit a tagok saját választási rendjük szerint választják. 5 fõs Ügyvivõ Testület: 1 fõ – a megyék, valamint az elcsatolt országrészek elöljáróinak képviselõje (a megyék és az elcsatolt országrészek elöljárói delegálják) 1 fõ – a tagozatok képviselõje (a tagozatok delegálják) 3 fõ – országosan minden tag jelölheti, a megyék és az elcsatolt országrészek újonnan megválasztott elöljárói, valamint az újonnan megválasztott tagozati elöljárók közül kijelölt 4 tagozati képviselõ választhatja A Szervezõi Testület tagjait az Ügyvivõ Testület kéri fel, illetve nevezi ki. Minden tisztségviselõt az õt megválasztók vagy kinevezõk indokolt esetben visszahívhatnak. A megbízás idõtartama 1 év.
mi Jóléti Tagozat vezetõjét) választották, a vasárnapi egyeztetést követõen. MOLNÁR V. JÓZSEFET közfelkiáltással egyhangúlag megválasztottuk a Szövetség szakrális vezetõjévé. A küldöttek által megválasztott s jelenlévõ vezetõk – Benis Miklós és Nagy László – megköszönték a tagság bizalmát, majd röviden ismertették céljaikat. A választási gyûlést Benis Miklós zárta le. RAJKAI ZSOLT sk. A Szavazó Bizottság Elnöke*
De MINDEN JÓ VALAMIRE! A legnagyobb egyéniségek árnyékában a nála pillanatnyilag kisebb tehetségek nem tudnak felnõni. Még akkor sem, ha a „NAGY” ember nem diktátor, s valójában nem akarja, hogy mellette mások „naggyá” ne válhassanak. Az MSz MOST alkalmat ad a tehetségek kibontakozására. A közöttünk volt, közénk való és visszavárt, köztiszteletben álló ember egyiket sem homályosítja el. Azt mondom: mindenki igyekezzen kitenni magáért, hogy kiérdemelhesse a legjobbak megbecsülését is. A cél továbbra is a MAGYAR közösségépítés! Ez tényleg NEM egyetlen ember dolga. Ez tényleg mindnyájunk dolga! Folytatnunk kell, és egyre jobban, amit Vukics Ferenc vezetésével és példamutatásával a Magyarok Szövetsége elkezdett! Kincsesné Salca Mária * A szerkesztõség által módosított – idõszerûsített – változat (– vdgy)
Személyes hangú beszámoló Az alábbiakban az egyik küldött levelét (pontosabban: egy leginkább idevágó részletét) tesszük közzé. Még akkor is, ha nyilvánvaló: az idõnként éles ellentmondásokba, heves vitákba és sértõdésekbe torkolló eseményt mindenki másképp élte meg. A lentebb említett „hangos csapat”-ról sincs okunk rossz szándékot feltételezni – ugyanis tény, hogy az országos választások és a belsõ mûködési zavarok árnyékában nem lehetett ilyen rövid idõ alatt ellentmondások nélkül megszervezni az MSz jövõje szempontjából amúgy fontos belsõ választást. Azon sem csodálkozhatunk, hogy még olyan is megtörtént, hogy az egyik megyei elöljáró a „zûrzavar és tehetetlenség” láttán mérgében autóba vágta magát, elhúzott, még a személyes holmiját is a központban felejtve. Amin viszont újra és újra érdemes elcsodálkoznunk: ezekbõl az önkéntesen vállalt fejetlenségekbõl – éppen a kétségbevonhatatlan jó szándék nyomán – mindig kikerekedik a jó, az elõremutató. Ahogy Kincsesné Salca Mária írja: minden jó valamire. Tegyük gyorsan hozzá: a szervezetlenség azért elõbb-utóbb a legszívósabb szervezetetet is, a legelszántabb embert is kivérezteti. Ezért hallottuk örömmel – az Ügyvivõi Testületbe a legtöbb szavazattal megválasztott – Benis Miklós szájából: „Mostantól szervezettebbek leszünk.” (a szerk.) A Pázmány utcában a 2010. október 6. óta fejetlenül maradt MSz gyûlésén – a személyes tevékenységünket is feljegyzõ regisztrációt követõen – dr. Bene Gábor és Molnár Ervin (két tagozatvezetõ) felváltva tartott ismertetõt három vezetõség-felállás-változatról. Volt egy hangos csapat, amelyik nem akarta regisztráltatni magát, mert „minek”. De Bene Gábor megkövetelte, mert ha nincs nyoma annak, hogy itt hányan voltunk, és csak olyanok voltunk, akik dolgoztunk is az MSz-ben, akkor ez vádaskodásoknak lesz alapja, amire nincs szükségünk. Ezért pótlólag a többiek is regisztráltatták magukat, és „büntetõjogi felelõsségük tudatában” töltöttek ki olyan nyilatkozatot, hogy hány fõs MSz-csoportot képviselnek a településükrõl. A vezetõséget a képviselt létszám alapján szavaztuk meg. Végül az öt(-hat) fõs vezetõség három tagját: Benis Miklóst, Bõdi Szabolcsot, Nagy Lászlót választottuk meg (és Molnár V. Józsefet negyediknek) – további egy-egy vezetõségi tagot a területi elöljárók, illetve a tagozatok vezetõi küldjenek majd. Az ELNÖK helyét, a vezetõség elsõ emberének helyét ÜRESEN HAGYTUK, mert oda csakis Vukics Ferenc ILLIK a Magyarok Szövetsége élén, és a gyûlés ki szeretné érdemelni, hogy Vukics Ferenc a felkérésünkre vállalja majd a „helye” betöltését. „Ferkót” mindenki szeretettel és tisztelettel emlegette – és hiányolta.
1. é v fo l ya m 35. s z á m 2 0 10. o k t ó b e r 2 1.
21
Szilaj-beszélgetés
Volt egy álmom... „Koránérõ típus vagyok... volt egy álmom régen... – Szeitz Zsolt megválasztott önkormányzati képviselõt hallgatom és nem merem félbeszakítani – ... mintha jóslat lett volna” folytatja. Szeitz Zsolt Pátyon, a helyhatósági választáson egyedüliként indult a Magyarok Szövetsége jelöltjeként. Bizalmat szavaztak neki a pátyi polgárok, hogy a falu lakosságát négy éven keresztül képviselje.
– Hogy is volt ez Zsolt? – Koránérõ típus vagyok, volt egy álmom régen mintha jóslat lett volna. Akkor még Pátynak kettõ-háromezer fõ lakosa lehetett. Gondoltam sokfélét, és közben szövögettem a terveimet, hogy egyszer lesz egy nagy összefogás, én ott állok és részese vagyok az eseményeknek. Ez valóban így történt, megvalósult az álmom. Talán a mai században idealizált álláspontnak tûnik. Óvatosan fogalmazok, errõl csak most beszélek elõször. Az idei év számomra csodálatos kezdõdött. Januárjában találkoztam egy maroknyi csapattal, ahol óriási húzóerõ van jelen. Már az elsõ perctõl éreztem hova is tartozom. Nagyanyám ifjú gyermekkoromban mondogatta: „fiam innen el kell menned” Arra gondoltam, a mama engem már nem szeret, pedig csak jobb sorsot akart nekem mint az övé, a szüleimé volt. Ma, mikor itt ülök a Magyarok Szövetsége Pátyi Közösségének tagjai között, egy avítt kis önkormányzati tulajdonú házban Pátyon, ahol hideg van, nedvesek a falak, nem komfortos a környezet, eszembe jutnak nagyanyám szavai és tudom, hogy nagyon szeretett, de a helyem itt van, a harcomat szintén itt kell megvívnom. Igen, azért, hogy a jövõ nemzedéke a hazájában maradjon, hogy a gyermekeim számára legyen hely Pátyon. Azon a Pátyon ahonnan én is elindultam és nem tagadok meg soha. – Miként élted meg az elmúlt idõszakot? – Hosszú és nehéz út van mögöttem, de
nem vagyok fáradt, ellenkezõleg. A kampányidõszak alatt hatások értek, a negatívakból építkezni, táplálkozni tudtam, a pozitívakból megerõsödtem, eltettem tartalékként az következõ négy évre. Abba a fiókba helyeztem, amit mint képviselõ használni fogok majd. – Mikén éled a hétköznapjaidat? – Idetartozom, hisz születésemtõl kezdve – 43 éve – a faluban élek és dolgozom, mint ahogy õsi református családom tette ezt évszázadokon keresztül. Felmenõi közül Bika János Páty falu bírója volt a XIX. században. Számomra a hit, a hagyományok megõrzése és az általuk közvetített értékek fontosak, mert ezek alakítják és formálják a jellemet. Vallom és hiszem, hogy a tradicionális gondolkodás, látásmód a járható út a jelenben. Házasságom 23. évébe lépett és ebben az igen szoros és áldott közösségben két fiunkat neveljük feleségemmel. Húsz évig asztalosként dolgoztam, majd egy éve, igen nagy váltásként, állattartással kezdtem foglalkozni. Kecskéket tenyésztek, és az ott végzett munka – ahol a napomat kezdem és befejezem – örömmel tölt el, mert nagyszüleim a föld szeretetére, szüleim a munka becsületére neveltek. Fiaimnak is ezen értékeket tanítom és örökítem át. Jó gazda módjára falunk, környezetünk természeti értékeit megõrizve teremthetjük meg mi, most élõ és felelõsen gondolkodó generáció az elkövetkezendõ nemzedékek számára az értékes, élhetõ jövõt. Mivel hitvallásom szorosan kötõdik a falusi értékrendhez, természetes számomra, ha már megadatott, hogy azok között lehetek, akik Páty sorsát irányíthatják és meghatározhatják az egészséges értékrend szerinti életet. Nagy feladat áll a falu vezetõi elõtt. Páty Pest megyében található, így kiemelt régiója az országnak. Bátran mondhatjuk, az érték még értékesebb
és fõleg kelendõbb. Bölcsen kell sáfárkodni a tulajdonunkkal, mert a falu nem az enyém és a többi képviselõtársaimé, hanem MIENK. Azoké, akik megválasztottak, akik bizalmukat és ezzel együtt a sorsukat helyezték a kezünkbe. Nem oly régen – a kampány végén – felelnem kellett arra, hogy mire vagyok büszke. Talán ezt még nem kérdezték tõlem, de hálás vagyok a sornak, hogy erre is sor került. – Utólag felteszem a kérdést én is: Mire vagy büszke? – A családomra, a falumra és a Maragyarok Szövetsége Pátyi Közösségére, annak vezetõjére – Kristó Saroltára – akibõl/akikbõl igazi összefogás sugárzik. Sok-sok év telt el az álmom óta, de beigazolódott; többen vagyunk, így erõsebb az összefogás, az összetartozás. A képviselõi eskü letétele elõtt állok, ebben az idõszakban olyan nagy szeretet vesz körül, amit falubéliektõl még soha nem kaptam. Egyik este beszélgetés közben azt mondták: „az Isten áldjon meg, adjon erõt neked” Ezt nem lehet felülírni semmivel... olyan mintha megint álmodnék. – Felkészültél a négy éves ciklusra? – Bátran mondhatom igen, tudom nem jutalom, ez szolgálat lesz. Volt és van egy mottónk; tiszta kézzel, fejjel és szívvel dolgozni. Számomra ez lesz a mértékadó, jó gazda módjára felkészülten hozom meg döntéseimet a jövõben. A bizalmat, melyet megkaptam a Baranta Himnusz elsõ sorával köszönöm meg; „Isten áldja meg a magyart ...” mert a közszolgák – mint én is – a magyar honért dolgoznak legyen az szûkebb vagy tágabb területe a hazának. – Köszönöm a beszélgetést és sikeres négy évet kívánok. Hájas Ágnes
A Szent Korona másolata elõtt tett esküt Érpatak önkormányzata A település életében fordulópont a keddi nap, amikor a megválasztott képviselõkbõl megalakult az új önkormányzat. Az elsõ szó a legidõsebb testületi tagé, aki elmondja a gyûlés célját, majd elõbb a polgármester tesz esküt, utána felolvassa a képviselõ-testületi tagok esküszövegét. A jegyzõtõl sikerült megtudni, hogy az eskü szövege kötött, azt törvény írja elõ minden magyar településen. Emellett van lehetõség külön fogadalomtételre, annak szövege nem kötött. Az eskütétel után Orosz Mihály Zoltán polgármester minden képviselõvel egyenként kezet fogott, az elkövetkezõ négy esztendõ sikeres együttmûködésének reményében. (forrás: Pusztai Sándor, www.szon.hu)
22
I. Budapesti Szala a magyar összefogás újabb sikere a fővárosban
„Megmutattuk Budapestnek, hogy képesek vagyunk megrendezni egy olyan rendezvényt, amely sok ember érdeklődését kelti – keltette – föl. Jó volt látni végre, amint a családok, az emberek önfeledten átadták magukat a szala hangulatának." (Kanalas András, Budapesti Magyarok Szövetsége) Fotók: Budai Gábor
HIR D ETÉSI M EL L ÉKL ET
I
Kedves gyógyításban érintettek! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy
2010. október 29-én, pénteken 16 órától a veszprémi Ahimsza Jógaközpontban alapító taggyűlést tartunk. Várunk mindenkit, aki az ÉletMag Gyógyszövetség Egyesület tagja kíván lenni. Jelentkezés 2010. 10. 25-ig, tel.: 06 88 784 588, e-mail: [email protected] A rendezvény díjmentes. Helyszíne: 8200 Veszprém, József Attila u. 9. Az egyesület létrejötte alapfeltétele annak, hogy ténykedésünk eredményeit országos szinten is meg tudjuk jeleníteni. Kérünk minden kedves gyógyítót és érdeklődő orvos kollégát, hogy minél nagyobb számban, illetve megyénként, városonként rendeződve, mint gyógyító közösségek jelenlétükkel szavatolják az egyesület megalakulásának demokratikus viszonyait. Fontos, hogy észrevételeitekkel, hozzászólásaitokkal az alapszabály mellett kialakítandó szervezési és működési szabályzatunk a tágabb igényeknek is meg tudjon felelni, továbbá az egyesület fórum jellegének vitaindító alkalmát szeretnénk megragadni, hogy bevonjuk a többi megyét is az alkotó munkába. A veszprémi központ, mint a szervezés koordinátora azt kéri, hogy minden jelentkező minél előbb jelezze részvételi szándékát lakhelyének megjelölésével. Vissza fogunk jelezni, hogy aktuálisan az adott megyékre lebontva kik jelentkeztek. Az újonnan alakuló megyék tagjai vegyék fel a kapcsolatot egymással, és az idő rövidsége ellenére válasszatok magatok közül – átmenetileg – egy fő ÉletMagHáz vezetőt, egy fő természetgyógyász szakmai vezetőt és a munkátokat segítő orvosok közül egy orvos vezetőt.
FELHÍVÁS televíziós közösségünk fejlesztésére A Szövetség Televízió keresi azokat a szakembereket, akik a TV működtetésében és az Alkotóműhely munkájában szakmai tudásukkal és elkötelezett hozzáállásukkal részt kívánnak venni. Fontosabb feladatok: operatőri és vágási munkák, Szövetség TV honlap fejlesztése, arculat-reklám-grafikatervezés, a Magyarok Szövetsége országos médiatagozata hálózatszervezésében szakmai részvétel. Levelében kérjük részletesen leírni, hogy mivel segítené, támogatná a Szövetség TV Alkotóműhelyének létrehozását, működését. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás:
[email protected]
II
Program: Az ÉletMag Gyógyszövetség koncepciójának és történetének rövid ismertetése Az ÉletMag Gyógyszövetség Egyesület Alapszabályának ismertetése Szavazás, nyilatkozatok kitöltése, tisztségviselők választása A rendszer működtetésének feltételei és informatikai alapjainak bemutatása Szervezeti és Működési Szabályzat megbeszélése, alapjainak lefektetése Vitaindító fórum Közös meditáció Köszönettel: dr. Vincze Gábor ÉletMag Gyógyszövetség Egyesület
A Nemzeti Hírháló Egyesület kiadta első összefoglaló CD albumát, az eddig megjelent összes nemzeti vonatkozású hírlevélről. Kiemelten a nevezetes történelmi eseményekről, dátum szerinti sorrendben, az alakulási kezdetektől napjainkig! A CD ára 6000.-Ft. Megvásárlásával a Nemzeti Hírháló további munkáját és honlapjának, a történelmi jelentőségű archívumának a fennmaradását és a Magyarok Szövetsége Szövetség Televízióját támogatod! Megrendelés, információ:
Volentics Vera SZTV titkárság
+36 30 822 5644
Szakrális földrajz tábor Székelyföldön A Kárpát-medence szakrális földrajza, terepi bejárás és előadások
2010. november 3–7. Mottó: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Tamási Áron Csíkszépvíz A Palocsa Egyesület és az egri Hun Fokos Szövetség szeretettel meghívja Önt és családját a Székelyudvarhelyen megrendezésre kerülő szakrális földrajz táborába. Tavaly, 2009 júliusában az Egerben megszervezett négy napos táborban lehetőség nyílt Eger városának és a környezetében lévő szakrális tájainak, épületeinek megismerésére szakmai vezetőkkel, valamint előadásokat hallgatni ebben a témában. „A tudás gyűjtésének és átadásának felemelő pillanatait éltük át, ami a Kárpát-haza soksok pontján megtörténik manapság. Örülünk, hogy ennek részesei lehettünk. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki eljött. A résztvevőknek, akik tudást gyűjteni kívántak, és az előadóinknak, akik ezt a tudást sok szívvel és tehetséggel átadták.” (Katrics Krisztina, szervező)
November 4. csütörtök – Csíki-medence Csíkszenttamási Csonkatorony, Szent Anna Borvízferedő, karcfalvi vártemplom, Bogáti-kápolna, csíkrákosi templom, Delne, Csobotfalva, Csíksomlyó – Kegytemplom, Barátok Feredője – gyógyfürdő, csíkszentgyörgyi kápolna. Busszal 170 km, gyalog 8 km, kb. 400 m szintkülönbség. Szakmai vezető: Dezső Tibor Attila Esti előadások: Balla Ede-Zsolt: Szent Földünk rajza – Székelyföld Dezső Tibor Attila: A Csíki-medence szakrális működése
Táborunknak idén Székelyföld ad otthont. Az együtt töltött három és fél napos program alatt lehetőség nyílik Székelyföld szakrális és épített tájainak, emlékeinek megismerésére – avatott helyi vezetőkkel. Minden nap először kirándulunk, majd esténként előadásokat hallgathatunk és beszélgetések lesznek. Házigazdánk Balla Ede-Zsolt, a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom Székelyföldi Ágának vezetője, a „Szent Földünk rajza” című könyv szerzője (http://www.zoldsziv. ro/szentfoldrajz/). A helybéli előadók és szakmai vezetők között tisztelhetjük: Barabási Lászlót, Dezső Tibor Attilát, Fülöp Szabolcsot, Kincses Kálmánt, Lázár Lászlót.
Földpiramis - Csíkrákos, Bogát TERVEZETT PROGRAM: (a részletes programot és időbeosztást a jelentkezők indulás előtt megkapják) November 3. szerda Utazás éjjel busszal, érkezés másnap reggel. Elszállásolás, majd rövid pihenő.
HIR D ETÉSI M EL L ÉKL ET
Szent István-kápolna a Perkő csúcsán November 5. péntek – Udvarhelyszék Jézus Szíve-kápolna, Éltető-kút gyógyforrásai, Budvára, Csicser-tető, Bikafalva épített tetői, Bögöz középkori temploma (vezető: Fülöp Szabolcs). Busszal 40 km, gyalog kb. 15 km, 400 m szintkülönbség. Vezető: Balla Ede-Zsolt Esti előadások: Kincses Kálmán: Freskók és kazettás menynyezetek a Székelyföldön Báder László: Tájgazdagító tájhasználat Lantos Tamás: Alkalmazkodó gyümölcsészet Fülöp Szabolcs: Hagyományos gazdálkodás a Székelyföldön (bivaly, mangalica stb.) November 6. szombat – Háromszék Nyerges-tető – emlékhely, perkői Szent István-kápolna, kézdiszentléleki erődtemplom, Bálványosvár, Csiszár-fürdő (borvízferedők) és a torjai Büdös-kénbarlang.
Busszal 250 km, gyalog 10 km, kb. 400 m szintkülönbség. Szakmai vezető: Balla Ede-Zsolt Esti előadások: Barabási László: A székelyek őstörténete, néplélek Balla Ede-Zsolt: Székely várak, kápolnák, templomok, mitikus helyek November 7. vasárnap Indulás haza, útközben a korondi Likaskő és a szovátai „kettős kerekdomb” megtekintése. Részvételi díj: 29 500 Ft/fő (iskolás gyerekeknek 28 000 Ft/fő), amely tartalmazza a szállást reggelivel és vacsorával, valamint az utazást busszal (egri indulással és érkezéssel). Az előadások és a szállás helyszíne a tibódi Hajnalcsillag Panzió, Székelyudvarhelytől 5 km-re. A programhoz legalább 30 fő jelentkezése szükséges! Kérjük, hogy az évszaknak megfelelő túraruhát és esőkabátot feltétlen hozzon magával! Jelentkezés: az alább megadott e-mail címen, amelyet előjegyzés és a részvételi díj befizetése után tekintünk véglegesnek. A jelentkezéseket a részvételi díj beérkezésének sorrendjében fogadjuk el. Kérjük, adja meg a következő adatokat: név, születési hely, lakcím, útlevélszám (az utaslistához). • Számlaszám: 61500073-17036232 • Jelentkezési határidő: 2010. október 22.
Épített domboldal – Kőhalom határában További felvilágosítás és jelentkezés: • Palocsa Egyesület: Báder László, tel.: 06 30 934 2299, e-mail: [email protected] • Hun Fokos Szövetség: Katrics Krisztina, tel.: 06 30 5384 242, e-mail: [email protected]
III
A Szilaj Csikó hirdetési tarifái: 1/1 – egész oldal
182 x 255 mm
30.000 Ft
1/2 – fél oldal
182 x 126 mm
18.000 Ft
1/4 – negyed oldal
89 x 126 mm
10.000 Ft
1/8 – nyolcad oldal
89 x 62 mm
6.000 Ft
1/16 – tizenhatod oldal
43 x 62 mm
4.000 Ft
Kucsara Pál
Hirdetések felvétele: +36 70 584 8597 [email protected] 1172 Budapest, Liget sor 21. E-mail: [email protected]
Tel./ Fax: (1) 253 09 72 www.ligetsorbau.hu
Főbb szakipari tevékenységeink: Festés, mázolás, tapétázás Hideg-, meleg burkolás Kőműves munkálatok Egyéb építőmesteri munkálatok Teljes körű elektromos munkálatok Ács-, tetőfedő és bádogos munkálatok Víz-, gáz-, csatorna- és fűtésszerelési munkálatok Gipszkarton szerkezetek építése Víz-, gáz- és elektromos hálózatok karbantartása Eseti és rendszeres takarítás Cégünk saját, tapasztalt alkalmazottakkal dolgozik, akik az Intézményekben nemcsak minőségi, hanem kulturált és tiszta munkát végeznek. Munkánkat eredményesen, pontosan és nem utolsó sorban korrekt árakon végezzük. Cégünk díjmentesen végzi a felmérést és a költségvetés készítését, valamint kiszállási díjakat sem számolunk fel!
Az itt található tárgyak megvásárlásával támogathatja a Magyarok Szövetsége működését és a Szilaj Csikó megjelenését.
Könyv és DVD
Megrendelés a szerkesztőségi titkárságon: 06 1 359 9155 • [email protected]
IV