TI L
Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága
S13 É__.,,wc l: :314 `L',!_ 0
Összegző módosító iavaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére
Tisztelt Elnök Úr !
A Törvényalkotási bizottság — az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban : HHSZ) 65 . §-a szerinti, az Országgyűlés által elfogadott T/465/1 . számú határozati házszabályi rendelkezésekt ől való eltérésre irányuló javaslat alapján — a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerz ődéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezésér ől szóló T/465 . számú törvényjavaslathoz az alábbi összegző módosító javaslatot terjeszti el ő.
1.
A bizottság a törvényjavaslat 1 . §-ának a következő módosítását javasolja :
1 . § (1) E törvény hatálya a 2004 . május 1 . napja ésaz e törvény [hatálybalépését megelőzően] hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki . E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerz ődésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott é s forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügy i lízingszerződés, ha annak részévé a 3 . § (1) bekezdése vagy a 4 . (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerz ődési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált . (2) Az e törvényben foglalt szabályokat nem kell alkalmazni azokra a fogyasztó i kölcsönszerződésekre, amelyek teljesítésére irányuló kötelezettség megszűnt a) végtörlesztés következtében [szűnt meg ](a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996 . évi CXII . törvény 200/B. §-ban foglaltak szerint)[ .], vagy b) e törvény hatálybalépése előtt a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenn i nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló 2011 . évi CLXX. törvény alapján a fogyasztói kölcsönszerz ődés fedezetéül szolgáló ingatlannak az állam által történ ő megvásárlása következtében .
2
(3) Az e törvény hatálybalépése napján fennálló fogyasztói kölcsönszerz ődés esetén aze törvényben meghatározott kötelezettségek és jogosultságok azt a pénzügyi intézmény t terhelik, illetve illetik, amely e törvény hatálybalépésének napján a fogyasztó i [kölcsönszerz ődés] kölcsönszerz ődésből eredő követelések jogosultja[, ha ] . Ha e törvén y hatálybalépése napján a fogyasztói kölcsönszerz ődésből eredő követelések nem pénzügyi intézményt illetnek meg, az e törvényben meghatározott kötelezettségek és jogosultságok az t a pénzügyi intézményt terhelik, illetve illetik, amelyt őlakövetelést a nem pénzügy i intézmény megszerezte. Haa fogyasztói kölcsönszerz ődés e törvény hatálybalépésének napj a előtt [korábban] megszűnt, akkor a kötelezettségek és a jogosultságok azt a pénzügyi intézményt terhelik, illetve illetik, amely a szerződés megszűnésekor a [szerződés ]követelé s jogosultja volt . Ha a szerződés megszűnésekor a követelés jogosultja nem pénzügyi intézmény volt, az e törvényben meghatározott kötelezettségek és jogosultságok azt a pénzügyi intézményt terhelik, illetve illetik, amelyt ől a követelést a nem pénzügyi intézmén y megszerezte . (4) Ha a pénzügyi intézmény végelszámolás vagy felszámolási eljárás alatt áll, az e törvén y szerinti kötelezettségek a végelszámolót, illetve a felszámolót terhelik . A felszámolási zárómérleg – illetve végelszámolás esetében a végelszámolás időszakáról a számviteli beszámoló – elkészítésére akkor kerülhet sor, ha az e törvény szerinti kötelezettsége k teljesítése megtörtént, ideértve a külön törvény szerinti elszámolási kötelezettségek teljesítésé t is. A külön törvényben és a 3 ._§ (5) bekezdésben, illetve a 4. $ (3) bekezdésben meghatározot t elszámolási kötelezettségek alapján fennálló követelésekkel összefüggő igénybejelentési határidő a külön törvényben meghatározott id őponttól kezdődik. (5) E törvény végrehajtása érdekében a fogyasztói kölcsönszerző dés jogosulti pozíciójában bekövetkezett alanyváltozásban érintett pénzügyi intézmények egymással együttműködn i kötelesek . Együttműködési kötelezettsége alapján a korábbi jogosult pénzügyi intézmény az e törvény teljesítéséhez szükséges adatokat a (3) bekezdés szerinti pénzügyi intézmény rendelkezésére bocsátja . E körben a pénzügyi intézmények egymás közötti viszonyában a banktitok megtartására vonatkozó külön törvényi kötelezettség nem áll fenn .
2. javasolja :
A bizottság a törvényjavaslat I . §-át új (5) és (6) bekezdéssel kiegészíteni
(5) A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959 . évi IV. törvény elévüléssel kapcsolatos szabályait a fogyasztói kölcsönszerz ődésből eredő követelések tekintetében úgy kell értelmezni, hogye követelések a kölcsönszerz ődés fennállása alatt nem évülnek el, azok elévülése a szerződés megszűnésével kezdődik. (6) Az (5) bekezdés szerinti követelés elévülése e törvény hatálybalépésének napjától a 3 .$ (5) bekezdése és a 4 . $ (3) bekezdése szerinti külön törvényben meghatározott id őpontig nyugszik .
3
3. javasolja :
A bizottság a törvényjavaslat 7. § (2) bekezdésének a következő módosítását
perben alperes a Magyar Állam, képviseletére a Polgári Törvénykönyvr ől szóló2013 . évi V. törvény3 :405 . § (2)bekezdését kell alkalmazni . (2) A
4. javasolja :
A bizottság a törvényjavaslat 7. § (5) bekezdésének a következő módosítását
perben az idézés és a többi bírósági irat kézbesítését bírósági alkalmazott végzi . A bírósági alkalmazott a kézbesítést munkanapon 8 és 18 óra között végzi .Afelek kötelese k biztosítani, hogy ebben az id őszakban az átvételre jogosult személy részére az idézés és a többi bírósági irat kézbesíthet ő legyen.Abírósági kézbesítő a kézbesítésről feljegyzést készít, melynek minden esetben tartalmaznia kell a bíróság nevét, a bírósági irat kézbesítésének időpontját (év, hónap, nap, óra, perc pontossággal), a bírósági ügy számát és a bírósági alkalmazott aláírását . Ha a kézbesítés eredményes, a feljegyzésnek tartalmaznia kell az átvev ő aláírását is. Ha a kézbesítést az átvev ő megtagadta, a feljegyzésnek tartalmaznia kell enne k tényét is . Ha a kézbesítés els ő alkalommal azért eredménytelen, mert azt az átvételre jogosul t személy nem vette át, a feljegyzésnek tartalmaznia kell ennek tényét is . Ha az átvételre jogosult személy az idézést és a többi bírósági iratot nem vette át, a bírósági kézbesít őneka kézbesítést az els ő kézbesítéstől számított legalább egy óra elteltével ismételten meg kell kísérelnie, az első kézbesítés szabályainak alkalmazásával . Ha az átvételre jogosulta kézbesítést megtagadta, a kézbesítés napján kézbesítettnek kell tekinteni az idézést és a több i bírósági iratot . Ha az átvételre jogosult az iratot nem veszi át, a kézbesítés másodi k megkísérlését követő napon kézbesítettnek kell tekinteni az idézést és a többi bírósági iratot . Akézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelem el őtedesztésének nincs helye . (5) A
5. javasolja : (7) A
A bizottság a törvényjavaslat 7. § (7) bekezdésének a következ ő módosítását
perben nincs helye
a) beavatkozásnak , b) keresetváltoztatásnak , c) viszontkeresetnek, d) szünetelésnek, e) a Pp . 104/A . § (1) bekezdése alkalmazásának , fi a Pp . 121/A . § (1)—(3) bekezdése alkalmazásának , g) bírósági meghagyás kibocsátásának , h) hiánypótlásnak= i) csatlakozó fellebbezésnek és csatlakozó felülvizsgálati kérelemnek , j) a Pp. XXVIII . fejezete alkalmazásának.
4
6. A bizottság a törvényjavaslat 8. § (1) bekezdésének a következő módosítását javasolja : 8 . (1) A pénzügyi intézmény 6. § szerinti polgári peres eljárást megindító keresetleveléne k ha a per tárgyát képez ő ÁSZF kikötést a) deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerz ődés esetén alkalmazták,az e törvény hatálybalépését ől számított harminc napon belül b) forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés esetén alkalmazták, az e törvény hatálybalépését követ ő kilencvenedik és százhuszadik nap közöt t kell a bírósághoz beérkeznie, [e] a határid ő jogveszt ő.
7 . A bizottság a törvényjavaslat 8. § (3) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (3) A pénzügyi intézménynek egy keresetlevélben kell kérnie az általa alkalmazot t valamennyi ASZF — 4 . (1) bekezdése szerinti — szerződéses kikötései érvényességéne k megállapítását . A keresetlevélben azt az időszakot is meg kell jelölni, amely alatt a pénzügy i intézmény a szerz ődéses kikötést alkalmazta.
8. A bizottság a törvényjavaslat 8 . § (5) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (5) A keresetlevélhez a Pp . 121 . § (2) és (3) bekezdésében meghatározottak mellett csatoln i kell a (3) bekezdés szerinti ASZF-ek egy okiratba foglalt azon kivonatát, amely kizárólag azokat a szerz ődéses kikötéseket tartalmazza, amelyek tekintetében a pénzügyi intézmény az érvényesség megállapítását kéri, a szerződéses kikötések esetén meg kell jelölni azt az idő szakot, amely alatt a pénzügyi intézmény a szerződéses kikötést alkalmazta. A kivonatba n az egyes szerződéses feltételek mellett fel kell tüntetni azon tényeket és bizonyítékokat , amelyek a pénzügyi intézmény szerint megalapozzák a kereseti kérelemben foglaltakat . A keresetlevélhez továbbá elektronikus adathordozót kell csatolni, amely tartalmazza a keresetlevélnek és mellékleteinek informatikai eszköz alkalmazásával megszerkesztet t változatát .
9.
A bizottság a törvényjavaslat 10. §-át új (5) bekezdéssel kiegészíteni javasolja:
(5) Ha a fél vagy képviselője a tárgyalási határnapot hibáján kívül mulasztja el és ezért i azolási kérelemmel él kérelmét le . később az elmulasztott határna . ot követő első munkanapon terjesztheti elő. Az igazolási kérelmet elutasító végzés ellen az igazolási kérele m előterjesztője három napon belül élhet fellebbezéssel . A fellebbezést a bíróság eg y munkanapon belül — a fellebbez ő fél ellenfele észrevételeinek beszerzése nélkül — terjeszti fe l a másodfokú bírósághoz . A másodfokú bíróság a fellebbezést a felterjesztést ől számított három napon belül bírálja el .
5
10. A bizottság a törvényjavaslat 11 . (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (2) Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a pénzügyi intézmény által tisztességesnek tartot t szerződéses kikötés nem felel meg a 4 . § (1) bekezdés szerinti bármelyik feltételnek, és ezérta [megállapítja, hogy] a szerződéses kikötés tisztességtelen [és ezért érvénytelen], a keresetet elutasítja.
11. A bizottság a törvényjavaslat 13 . § (6) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (6) A bíróság a tárgyalást legkésőbb az iratoknak a másodfokú bírósághoz érkezését ől számított [nyolcadik] tizenötödik napra tűzi ki .
12. A bizottság a törvényjavaslat 14. § (3) bekezdésének a következő módosítását javasolja : [(3)] (2) Ha a másodfokú bíróság az ítélet kihirdetését elhalasztotta, a már írásba foglal t ítéletét a jelenlévő feleknek nyomban kézbesíti és ezt a jegyzőkönyvben is feltünteti .
13. A bizottság a törvényjavaslat 15. §-ának a következő módosítását javasolja :
(5) [Az eljárást befejez ő határozatot is a Kúria kézbesíti a feleknek.] A Kúriaa felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálja el, kivéve ha a Kúria a felülvizsgálat i kérelemnek tárgyaláson való elbírálását tartja szükségesnek . A Kúria – ha a felülvizsgálat i kérelemnek tárgyaláson való elbírálását tartja szükségesnek – a tárgyalást legkés őbb az iratoknak a Kúriához érkezését ől számított nyolcadik napra tűzi ki. A tárgyalást úgy kell kitűzni, hogy a felülvizsgálati kérelemnek az ellenfél részére való kézbesítése a tárgyalá s napját legalább három nappal megelőzze. (6) A felülvizsgálati eljárást befejező határozatot – kivéve, ha annak kihirdetését a Kúri a elhalasztotta – annak meghozatalától számított legkésőbb nyolc napon belül kell írásb a foglalni, és azt a Kúria három napon belül kézbesíti a feleknek . Ha a Kúria az első- vagy másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja, az írásba foglalást követ ő három napon belül megküldi az iratokat a bíróságnak . Ha a Kúria az ítélet kihirdetését elhalasztotta, a már írásba foglalt ítéletét a jelenlév ő feleknek nyomban kézbesíti és ezt a jegyzőkönyvben is feltünteti .
14. A bizottság a törvényjavaslat 16. §-ának a következő módosítását javasolja : 16. A bíróság a külön törvényben meghatározott intézkedésig, de legkés őbb 2014. december 31 . napjáig hivatalból felfüggeszti [annak a pernek] – [kivéve] a 6. alcímben szabályozott [pernek] per kivételével– azt a peres eljárást [a tárgyalását], amelynek a tárgya részben
6 vagy egészben a 3 . § (1) bekezdésevagy 4 . § (1) bekezdése szerinti szerz ődéses kikötés , illetve amely pert az ilyen szerződéses kikötésen is alapuló követelés érvényesítése iránt a pénzügyi intézmény indított a fogyasztóval szemben . A bíróság a felfüggesztés tárgyába n tárgyaláson kívül is határozhat. Az eljárás felfüggesztésére a Pp. 155. §-ában foglaltakat megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a felfüggesztést elrendel ő bírósági határozat elle n fellebbezésnek nincs helye .
15. javasolja :
A bizottság a törvényjavaslat 17. § (3) bekezdésének a következő módosítását
(3) A kölcsönszerz ődésen alapuló követelések behajtása iránt folyamatban lév ő (vagy a kölcsönszerződésből eredő követelés behajtása érdekében bekapcsolódással [zálogjogosult bekapcsolódásával] indult) végrehajtási eljárásokban – a (4), (7), [és] (8) és (10) bekezdésben foglalt kivétellel – a külön törvényben meghatározott időpontig eljárás i cselekmény, intézkedés nem foganatosítható, a felek és egyéb érdekeltek által tett nyilatkozatok is hatálytalanok ; eddig az időpontig minden határidő megszakad, azt követ ő en a határidő újra kezdődik. A végrehajtási ügyet a végrehajtónak szünetel ő ügyként kell nyilvántartania, ha a végrehajtási ügyben eljárási cselekmény vagy intézkedé s foganatosítására e törvény alapján nem kerül sor .
16. A bizottság a törvényjavaslat 17 . § (5) bekezdésének a következ ő módosítását javasolja : (5) Ha a (3) bekezdésben meghatározott követelés behajtásán kívül más követelés behajtására is indult [vagy a (3) bekezdésben meghatározott követelés behajtásán kívül más követelés behajtása iránt bekapcsolódással indult] végrehajtás az adóssal szemben, ezekben a végrehajtási eljárásokban a fedezetként meghatározott vagyontárgy vonatkozásában – a vagyontárgy lefoglalásával összefügg ő, valamint a (4) bekezdésben meghatározott eljárás i cselekmények kivételével – a külön törvényben meghatározott id őpontig intézkedések, eljárási cselekmények nem foganatosíthatóak .
17. A bizottság a törvényjavaslat 17. § (7) és (8) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (7) A végrehajtást kérő, illetve az adós kérheti annak megállapítását, hogy a kölcsönszerz ődésben nem szerepel a 3 . § (1) bekezdése, illetve a 4 . § (1) bekezdése szerinti szerződéses kikötés . A kérelmet a végrehajtónál kell benyújtani, aki azt – elbírálás végett – a z ügy irataival együtt beterjeszti a végrehajtást [elrendel ő ]foganatosító bíróságho z [(közjegyzőhöz)] . A kérelmet legkésőbb e törvény hatálybalépését ől számított [30] 120 napon belül kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni . A kérelmet a végrehajtás t [elrendelő]foganatosító bíróság a végrehajtási kifogás elbírálásának szabályai szerint bírálj a el.
7
(8) Ha a végrehajtást [elrendel ő]foganatosító bíróság [(közjegyző)] azt állapítja meg, hogy a kölcsönszerződésben nem szerepel a 3 . (1) bekezdés, illetve a 4 . § (1) bekezdés szerinti szerződéses kikötés, akkor végzéssel határoz arról, hogy – a végzés joger őre emelkedésé t követően – a (3)–(6) bekezdés nem alkalmazható és az eljárási cselekmények, intézkedése k foganatosításának van helye ; a megszakadt határid ők a végzés jogerőre emelkedését követően kezdődnek újra.
18. A bizottság a törvényjavaslat 17. §-át új (9) és (10) bekezdéssel kiegészíteni javasolja: (9) Ha e törvény hatálybalépése napján a kölcsönszerz ődésen alapuló követelés behajtása iránt indult végrehajtás azért szünetel, mer t a) az adós részére részletfizetést engedélyeztek vagy b) a letiltás előjegyzését a munkáltató (a járandóságot folyósító szerv) igazolta és má s intézkedésre nincs lehetőség vagy nincs szükség, az adós a végrehajtónál kérheti a (3) bekezdés alkalmazását . (10) E törvény rendelkezései nem akadályozzák azt, hog y a) az adós megfizesse a követelés összegét vag y b) a követelés megsz űnésének és csökkenésének bejelentésére, valamint a követelé s megszűnésével és csökkenésével kapcsolatos eljárási cselekmények és intézkedése k megtételére, foganatosítására kerüljön sor .
19. A bizottság a törvényjavaslat 10. alcím címének a következ ő módosítását javasolja : 10. Záró és átmeneti rendelkezése k
20. A bizottság a törvényjavaslat 19. §-ának a következő módosítását javasolja : 19. § W Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel – a kihirdetését követő napon léti hatályba . (2) Az 1-18 . § a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba .
21. A bizottság a törvényjavaslatot új 20. §-sal kiegészíteni javasolja : 20. § A pénzügyi intézmény fogyasztói kölcsönszerződések tekintetében e törvény hatályba lépésének napjától nem jogosult egyoldalú kamatemelésre, költségemelésre vagy díjemelésr e mindaddig, amíg az érintett ASZF tisztességességét az illetékes bíróság joger ősen meg ne m állapítja, tekintet nélkül arra, hogy a pénzügyi intézmény a Hpt . 279 . § (8) bekezdés szerint
8 egyoldalú kamatemelésre, költségemelésre vag_ydíjemelésre vonatkozó hirdetményt tett-e közzé .
22 . A bizottság a törvényjavaslatot új 21. §-sal kiegészíteni javasolja : 21 . § Amennyiben a pénzügyi intézmény 2014 . június 17-ét megel őzően tette közzé a Hpt. 279. § (8) bekezdés szerint egyoldalú kamatemelésre, költségemelésre vagy díjemelésre vonatkozó hirdetményt, és az abban foglalt, tervezett egyoldalú kamatemelés, költségemelé s vagYdíjemelés 2014 . június 16-át követően, de legkésőbb e törvény hatálybalépésének napján hatályba lépett, é s a) a módosítás után még nem került sor törlesztésre, úgy a pénzügyi intézmény a módosítás t nem érvényesíti a fizetendő törlesztőrészletben és a hirdetményt visszavonja ; b) a módosítás után már sor került törlesztésre, úgy a módosítás miatti törleszt őrészlet növekedést az ügyfél számláján e törvény hatálybalépését követő harmadik munkanapon jóvá kell írni és a hirdetményt vissza kell vonni .
INDOKOLÁS 1 . A törvényjavaslat 1 . § (1) bekezdése szövegének kiegészítése a szabályozá s tartalmának változtatása nélkül az egyértelmű, egységes jogalkalmazást segíti elő. Magyarország 2004. május 1 . napján csatlakozott az Európai Unióhoz, az EU jo g alkalmazására vonatkozó elvek és az Európai Unió Bírósága jogértelmezésének kötelező ereje ettől az időponttól érvényesülnek a magyar jogrendszerben, valamint a fogyasztókkal kötött szerz ő désekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv európai uniós jogi min őségében is ettől az időponttól érvényesül, aminek az Európai Unió Bírósága által adott értelmezését vette alapul a Kúria irányadó jogegységi határozata. A törvényjavaslat 1 . § (2) bekezdésének módosítása a végtörlesztés esetkörén kívül a fogyasztói kölcsönszerződések fedezetéül szolgáló lakóingatlanok Nemzet i Eszközkezelő által az állam javára való megvásárlásával záruló esetét is kiemeli a törvény hatályával érintett fogyasztói kölcsönszerz ődések köréb ől, feltéve, hogy az ingatlan megvásárlása e törvény hatálybalépése el őtt megtörtént. A hiteladós ebben az esetben ugyan nem kedvez ő árfolyamon történő hiteltörlesztéssel szüntette me g teljesítési kötelezettségét és rendezte tartozását, hanem az állam segítségével, sajáto s törvényi feltételek szerint, de ez az esetkör sem indokolja (a végtörlesztéshe z hasonlóan), hogy az e kedvezményes lehet ő séget igénybe vett fogyasztó által kötöt t szerz ődéssel lezárt jogviszonyra is kiterjedjen a törvényjavaslat hatálya . Az 1 . § (3) bekezdés szövegpontosítása annak egyértelm űsítését szolgálja, hogy a fennálló fogyasztói kölcsönszerz ő dések esetén az e törvényben meghatározot t kötelezettségek és jogosultságok azt a pénzügyi intézményt terhelik, illetve illetik , amely a törvény hatálybalépésének napján, vagy ha a szerz ődés már megszűnt, úgy a szerző dés megszűnésekor a fogyasztói kölcsönszerz ődésből eredő követelése k tekintetében jogosulti pozícióban van, vagy a szerz ődés megszűnésekor ilye n pozícióban volt . A módosító javaslat számol azzal a lehet őséggel is, hogy a törvén y hatálybalépése napján vagy a szerződés megszűnésekor a követeléssel már olyan személyek rendelkeznek, amelyek nem minősülnek pénzügyi intézménynek. Erre az
9 esetre a fogyasztók érdekeinek feltétlen biztosítása érdekében a javaslat úg y rendelkezik, hogy a fogyasztói kölcsönszerz ődésb ő l származó kötelezettségek azt a pénzügyi intézményt terhelik, illetve a jogok azt a pénzügyi intézményt illetik meg , amelytő l a törvény hatálybalépése illetve a szerződés megszűnése időpontjában a követeléssel rendelkező nem pénzügyi intézmények a követeléseket megszerezték . A törvényjavaslat kiegészítése szükséges a következ ők miatt [1 . § új (4) bekezdése] . A törvény hatályba lépésekor folyamatban lév ő, a pénzügyi intézmény jogutó d nélküli megszüntetésére irányuló eljárásokban a pénzügyi intézmény törvénye s képviselője (végelszámoló, felszámoló) teljesíti az e törvényben meghatározot t kötelezettségeket . Tekintettel arra, hogy mind az árfolyamrés rendezésével, min d pedig a semmis egyoldalú szerz ődésmódosítással összefüggő elszámolás i kötelezettségre vonatkozóan külön törvény kerül megalkotásra, mindaddig a zárómérleget, illetve végelszámolás esetében a végelszámolás id ő szakáról készítend ő számviteli beszámolót nem lehet elkészíteni . 2. Lásd a T/465/7. számú módosító javaslat indokolását . 3. A törvényjavaslat célja, hogy a Magyar Államot a perben a Polgári Törvényköny v szabályai szerint az állami vagyon felügyeletéért felelő miniszter képviselje ; a módosítás célja a képvisel ő személyének egyértelművé tétele . 4. A javaslat célja, hogy pontos és részletes eljárási szabályokat adjon a bírósági alkalmazott kézbesítésére. A javaslat rögzíti, hogy a kézbesítésre milyen id őszakban , milyen kézbesítési rend betartásával kerülhet sor . 5. A speciális polgári peres eljárás jellegéből adódóan nem indokolt a csatlakoz ó fellebbezés és csatlakozó felülvizsgálati kérelem lehet őségének biztosítása, ezért azt a javaslat kizárja . A javaslat ugyancsak kizárja az elektronikus kommunikáci ó szabályainak alkalmazását (Pp . XXVIII . fejezet) . 6. A törvényjavaslat jelenlegi szabálya szigorú eljárási határid őkhöz köti a pere s eljárások lefolytatását, melyb ől adódóan valamennyi per egy id őben indulna meg é s folyna. Az ügyteher id őbeni, ésszerű elosztása érdekében a javaslat a peres eljárá s megindítására két határid őt ad. 7-8 . A törvényjavaslat kiegészítésével rögzítésre kerülne, hogy a keresetlevélben azt az időszakot is meg kell jelölni, amely alatt a pénzügyi intézmény a szerz ődéses kikötést alkalmazta ; s ezt az ÁSZF kivonatában is meg kell jelölni . 9. A törvényjavaslat kiegészítésének célja, hogy a tárgyalási határnap elmulasztás a miatt legyen helye igazolásnak ; ennek hiányában ugyanis az sem élhetne igazolás i kérelemmel, akinél a mulasztás hibáján kívül következett be . Annak érdekében ugyanakkor, hogy ez ne járjon az eljárás elhúzódásával, a javaslat szigorú határid őket határoz meg. 10. A javaslat célja, annak egyértelművé tétele — mely a Pp . szabályaiból egyéként i s következik —, hogy amennyiben a kereset nem alapos (azaz a kikötés tisztességtelen) , a bíróság a keresetet elutasítja . 11. A törvényjavaslat 13 . § (6) bekezdésének módosítása azt a célt szolgálja, hogy a bíróságnak kellő ideje legyen a várhatóan egy időben, nagy számban érkez ő fellebbezések esetében a tárgyalás kit űzésére ; értelemszerűen a bíróságnak a tárgyalást akként kell kitűzni, hogy a 13. § (4) bekezdésében írt 30 napos határid ő tartható legyen . 12. Szövegpontosító javaslatot tartalmaz . 13. A javaslat a felülvizsgálati kérelem tárgyaláson kívüli elbírálásának főszabályából indul ki, s azt annyiban szigorítja az általános szabályokhoz képest, hogy tárgyalá s tartására csak akkor ad lehet őséget, ha a Kúria azt szükségesnek tartja. Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat szerint a Kúriának a felülvizsgálati eljárást harminc nap
10 alatt kell lefolytatnia, a javaslat a tárgyalás kitűzése tekintetében állapít meg a z általánostól eltérő határidőket . Hasonlóan a másodfokú eljáráshoz a felülvizsgálat i eljárás során is szükséges a felülvizsgálati eljárást befejező határozat kézbesítésére vonatkozó szabályokat rögzíteni . Ugyancsak szükséges az iratok alsóbb fokú bírósá g számára történő megküldésére vonatkozó szabályokat rögzíteni arra az esetre, ha a Kúria az első - vagy másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalár a utasítja, az új eljárás miel őbbi lefolytathatósága érdekében . 14. Tekintettel arra, hogy a polgári perrendtartás szabályai szerint csak a per tárgyalás a függeszthet ő fel — ugyanakkor a cél az érintett peres eljárások vonatkozásában az , hogy azok haladéktalanul felfüggesztésre kerüljenek és ne kelljen feleslegesen a mé g ki nem tűzött ügyekben tárgyalást tartani — a javaslat a peres eljárás felfüggesztésér ől rendelkezik, akként, hogy lehet ővé teszi az eljárás tárgyalás tartása nélküli felfüggesztését. Fontos az is, hogy a törvényjavaslat rögzítse, hogy •aZ eljárás felfüggesztése meddig tart, ezért a javaslat akként rendelkezik, hogy az legkésőbb 2014. december 31 . napjáig tarthat . Tekintettel arra, hogy a felfüggesztésr e vonatkozóan nincs mérlegelési joga a bíróságnak a javaslat kizárja a fellebbezé s lehetőségét. 15-16. A javaslat az egyértelm ű jogalkalmazás érdekében, tartalmi változtatás nélkül pontosítja a 17. § (3) és (5) bekezdését, s egyértelm űen rögzíti, hogy a (3), illetve a z (5) bekezdés szabálya mely bekapcsolódással indult ügyekre vonatkozik . A javaslat az egyértelmű jogalkalmazás érdekében, tartalmi változtatás nélkül pontosítja a 17. § (3) és (5) bekezdését, s egyértelm ű en rögzíti, hogy a (3), illetve az (5) bekezdé s szabálya, mely bekapcsolódással indult ügyekre vonatkozik . A törvényjavaslat szabályainak kiegészítése azért is szükséges, hogy a végrehajtók megfelelően tudják kezelni nyilvántartásukban azokat az ügyeket, melyekre e törvényjavaslat vonatkozik, a javaslat ezért rögzíti, hogy noha ezek az eljárások ne m szünetelnek, nyilvántartani azokat szünetelő ügyként kell . 17. A törvényjavaslat 30 napot biztosítana arra, hogy a végrehajtást kér ő vagy az adó s bejelentse, hogy nem olyan követelés behajtása a végrehajtás célja, melyeket e törvényjavaslat érint. A cél támogatandó, azonban a 30 napos határidő túlzottan kevés időt biztosít a feleknek eljárási jogaik gyakorlására, így indokolt, hogy err e legalább 120 napot engedjen a törvényjavaslat . A javaslat továbbá a törvényjavasla t szabályait annyiban módosítja, hogy a (7) és (8) bekezdésben írt eljárás lefolytatásá t a végrehajtást elrendel ő bíróság helyett a végrehajtást foganatosító bíróságho z telepíti. Ennek indoka elsődlegesen az, hogy éppen a foganatosítás körében, a végrehajtási cselekmények folytatására születhet döntés, másrészt, hogy a végrehajtási kifogás elbírálása is e bírósághoz tartozik, így a végrehajtási kifogá s szabályainak alkalmazására is zökkenőmentesen kerülhet sor. 18. Annak érdekében, hogy a szabályozás a szükséges körben lehet ő séget biztosítson az adós számára arra, hogy a számára kedvez őbb eljárásrendben kerüljön sor a végrehajtásra, a törvényjavaslat szabályai kiegészítésre kerülnek . Egyes végrehajtás i ügyek bár nincsenek folyamatban, hanem ügyviteli befejezéssel befejezésre kerülnek , azonban ezekben az ügyekben is el őfordulhat, hogy a teljesítés tovább történi k (részletfizetés, munkabér letiltás) ; ezekben az ügyvitelileg befejezett ügyekben i s lehetővé kell tenni az adós döntésétől függ ően, hogy ezek a cselekmények is megakadjanak.
11 Ugyancsak az adósok rendelkezési jogának tiszteletben tartása érdekében szüksége s lehetőséget biztosítani arra, hogy az adós választása szerint megfizethesse a követelést, s ezáltal a végrehajtás alól szabaduljon ; ha az adós e szabály alapján a végrehajtást kérőnek teljesít, az értelemszerűen nem jelenti azt, hogy a pénzügy i intézmény mentesülne az elszámolási kötelezettsége alól . 19-22 . A módosító indítvány rendezi azon fogyasztói kölcsönszerződések helyzetét, melye k tekintetében egyoldalú szerz ődésmódosításra került vagy kerülne sor a Kúri a jogegységi határozathozatalát követ ően, mivel a Kúria döntése alapján az egyoldal ú szerződésmódosítás lehet őségét tartalmazó ASZF-ek tekintetében vélelmezni kell a tisztességtelenséget.
Budapest, 2014 . július 3 .
Dr. Gulyás Gergel y elnök