THOMAS BREZINA. Végül mindig az angyalok nevetnek

THOMAS BREZINA

Végül mindig az angyalok nevetnek

Fordította: Markwarth Zsófia © 2009 SchneiderBuch az Egmont csoport tagja, Köln Cover designed by hilden_design, München www.hildendesign.de Minden jog fenntartva! A kötet eredeti címe: Thomas Brezina Wilde Wahnsinnsengel #2: Engel lachen immer länger Kiadja az Egmont-Hungary Kft., Budapest, 2009. A kiadásért felel a kiadó ügyvezet je Szerkesztette: Szabó Zsuzsa Nyomdai el készítés: Janik Stefánia Nyomdai kivitelezés: Gelbert Nyomdaipari Kft. Felel s vezet : Geller Róbert ügyvezet igazgató www.egmont.hu www.thomasbrezina.com www.schneiderbuch.de

Elpirulni tilos! – Haza kell mennem. Különben bajba kerülök – sóhajtott fel Vicky sajnálkozva. – Pedig sokkal inkább maradnék veled. – Miért? – nézett rá fürkész n ragyogó kék szemével. – Azért, mert… – Vicky dadogni kezdett, és érezte, hogy az arca izzani kezd. Biztos fülig elvörösödött, és ez talán még a kérdése megválaszolásánál is kínosabb volt. Nem volt elég a vörösödés? Hogy elvonja a figyelmet az arcáról, úgy tett, mintha a feje búbján meredez rövid frizuráját igazgatná. – Nem akarsz visszamenni a barátn idhez? – faggatta tovább. A hangja annyira csodálatosan csengett. – Nessát és Gloriát már úgyis vagy háromszor láttam ma: a suliban, aztán a sulibulival kapcsolatos találkozón, utána pedig nálam voltak. Az Ördögi angyalok miatt. – Kivel megy Gloria a sulibuliba? Vicky felnevetett. – Hát Mike-kal, Mister Einstein Juniorral. Folyton a fizikáról, a matekképletekr l és a számítógépr l hadovál. Gloria persze roppant izgisnek tartja, habár egy szót sem ért bel le. Mosolygott. Nem túl gyakran látta Gloriát, de kezdett l fogva kedvelte. Mindig olyan lelkiismeretes és jókedv volt. – És Nessa? – Ja, Nessa… – a f ben törökülésben ül Vicky kinyújtózott. – Nessa nem könnyíti meg a fiúk dolgát. Szerintem kicsit ijeszt nek is t nik a legtöbbjük számára. Ez inkább Nessa stílusa, mintsem dundi alkata miatt volt. aztán mindent kimondott, amolyan „ami a szívén, az a száján” ember volt. F leg akkor tudott kegyetlen lenni, amikor már megint egy-egy répa- vagy uborkaszeletet rágcsált. A tekintete hirtelen vizsgálódóvá vált. – És te? 6

Vicky másodszorra is elvörösödött. Jó kérdés. kivel megy a szombati sulibuliba? Ronaldo a 10/C-b l érdekl dött Vicky iránt. Jelentkezett is az Ördögi angyaloknál, de Vickynek valahogy nem volt kedve hozzá. Ennek az oka volt. Vicky nem bírta tovább. Kénytelen volt rá gondolni. Amikor becsukta a szemét, akkor is t látta maga el tt: a hullámos fekete haja, enyhén lebarnult b re, a nyitott fehér gyapjúing és a fekete zakó, amit egy ujjára akasztva lezserül a hátára vetett. Szinte még mindig érezte az illatát: friss és illatos, akár a tenger. – Hahó, még itt vagyok! – emlékeztette Vickyt a beszélgepartnere. Vicky felrázta magát a nappali álmodozásból. – Igen? Igen, mi van? – Mondd már! Kivel mész a sulibuliba? – Még nem döntöttem el. – Talán annyi jelentkez van? Vicky felnevetett. Jelentkez ! Hogy hangzott ez? A valóságban egyetlenegy számításba jöhet fiú sem volt. Ez volt a legnagyobb problémája. Akire pedig gondolt, talán egészen közel, mégis elérhetetlen volt. Iszonyúan érezte magát, amiért egy fiúra gondolt, miközben egy másikkal beszélgetett, és egy harmadikat keresett. – Vicky? Te eltitkolsz el lem valamit? – Nem! – vágta rá sietve. Szinte kiabálta, mintha szabályosan rajtakapták volna. Nehogy megint elvörösödjön! – Csábító a t zzel játszani – folytatta figyelmeztet n. – És olyan könny megégetni magunkat. Vicky most érezte a legjobban, hogy milyen zilált. Pillanatnyilag csak azt kívánta, hogy mellette fekhessen a mohában, és közben megérinthesse a h vös arcát és a haját. De csak titokban és nagyon lágyan. Biztonságban érezte magát a közelében. Az utóbbi id k változásai és izgalmai után szüksége volt egy kis biztonságra és 7

nyugalomra. Tizenhárom éves volt, és így is eleget foglalkozott már az életével. A mostani dolgok pedig egyszer en meghaladták az értelmét. – Mi a terved mára? – kérdezte t le az angyal. – Semmi különös. Hazamegyek, és talán beszélgetek egy kicsit anyácskával. Kapott egy nagy megrendelést a dinnyéb l készült arckrémekre és a saját készítés szappanjára. Azóta az egész háznak dinnyeszaga volt, a konyha pedig tele volt fortyogó szappanos fazekakkal. Egy ideig mindketten hallgattak. A fölöttük lév lombkoronában néhány madár adott éppen esti koncertet. – Ideje indulnod! – El akarsz küldeni? – Haza kell menned! Már majdnem kilenc óra. A nyári éjszaka nem volt igen meleg, és még világos is volt. Vicky teljesen megfeledkezett az id l. Vicky megcsókolta az ujjai végét, és kedvesen megsimogatta velük az angyal homlokát. Felállt, és kirázta a lábát, majd újra visszanézett rá. rákacsintott és mosolygott a maga csöndes módján. A lány visszamosolygott, sarkon fordult, és elhagyta az egykor még temet ként szolgáló kis parkot. Egyedül maradt. A feje egy mohából lév párnán pihent. A teste egy teljes lépéssel odébb hevert az egyik szárnyának támasztva. A másik szárny ugyanúgy letört, mint a feje. A kar és a láb szanaszét feküdt a földön. A szobor fiatalos, puha és eleven arca kemény és matt csillogásúvá vált – legalábbis, amíg Vicky nem volt ott. A néhány perce még oly élénk vonásoknak nyoma veszett. A sötét szemhéj bezárta a kék szemet. Azrael lezuhant, darabokra törött fekete márványszobra volt, egy angyalé, aki az élet könyvét rizte. Gyakran nevezték a halál angyalának, de borzasztóan igazságtalannak érezte ezt.

8

A fekete k ben egy valódi angyal rejt zött. Azrael. Földön kívüli lénye még mindig a törött szobor darabjaiba volt bezárva. Angyali erejét azonban elveszítette. Valaki más kapta meg helyette.

9

Új és régi ismer sök Vicky vadul tekerve a pedált viharzott fel a f úton. Már nem volt messze a kis ház, amelyben édesanyjával és kis húgával, Sallyvel lakott. Az utcán még mindig sok gyalogos és autó járt. A kellemes nyári este vidám, felszabadult hangulatba ringatta az embereket. A kávézók el tt sokan ücsörögtek jeges italokkal a kezükben. Nevettek és beszélgettek, imitt-amott szerelmespárok csókolóztak, akik tavasszal találtak egymásra. Szerelmes vagyok belé? Szerelmes vagyok Azraelbe?, töprengett Vicky. Nem! Feltétlenül azt szerette volna, ha a válasz egy határozott és világos nem lett volna. A többi nem számított. Abszolút lehetetlen szerelem volt. Vicky arcát kellemesen h tötte a menetszél. A bejárat feletti piros-zöld-fehér neonfeliratú Bar Italia vendégei között egyszer csak felt nt egy fiatalember. Nem a bárból jött, de az utcáról sem. Hosszúkás tonikos poharat szorongatva átpréselte magát két n között. A magas sarkú szandálban lév n oldalba bökte élénk vörösessz ke barátn jét. – Mit szólsz a pasihoz? A vörösessz ke megrázta a sörényét. – Sosem láttam még itt. Cuki. – Beképzelt. – Akár félénk is lehet – a vörösessz kének kifejezetten tetszett, ahogy ujjaival hátrasimította a hullámos haját. – Veszélyes ez a mosoly – szólt a magas sarkúban lév n . – Azt sugallja: ne gyere túl közel. Pedig pontosan azt akarná az 10

ember. Az efféle pasik teljesen leveszik a n ket a lábukról. És ezt nagyon jól tudják, s t élvezik. – Lexikont kéne írnod a férfiakról – tanácsolta a barátn je. Erre mindketten felnevettek. A férfi, felsétált az utcán a mellékutcába, ahová Vicky fordult be. Fehér gyapjúinge lazán rásimult a fekete nadrágjára. Zakóját az egyik karjában tartotta. Séta közben egy szomorkás dallamot fütyörészett. Szemrehányón rázta a fejét. Egy barna foltos terrier társaságában futó férfi a következ szavakat csípte el. – Vicky, Vicky… nem kellett volna visszautasítanod. Ó, nem. Frissen locsolt kertek és grillezett kolbászok illata szállt a leveben. Arrafelé kissé lejtett az út. Vicky onnan már csak gurult a házukig. A szomszéd ház kertkapuja el tt még mindig ugyanaz a költöztet -kocsi parkolt, amelyet Vicky már délben is látott. A házat csupán két héttel ezel tt adták el, de az új szomszédok máris költöztek. Egy igen vékony, majdnem sz hajú asszony emelt le hihetetlen er vel egy éjjeliszekrényt a rakodófelületr l. – Jó estét! – kiáltott oda Vicky integetve. – Helló, jó estét! – mosolygott a n kedvesen, és visszaintegetett. A költöztet kocsi belsejéb l egy hatalmas férfi lépett el , kék kertésznadrágot viselt póló nélkül. Sz rös mellkasát vakargatva fürkészte Vickyt. Vicky lefékezett, és leszállt. Odatolta a biciklit a nagy járm höz. – Vicky vagyok! Vicky Cassady – fejével a színes ablakkeretekkel rendelkez téglaházra biccentett. Mindegyik más-más színben pompázott. Édesanyja ezzel is némi színt próbált csempészni a hétköznapokba. – Szomszédok vagyunk.

11

A n beletörölte a kezét a férfi nadrágszárába, majd üdvözlésképpen odanyújtotta Vickynek. – Nagyon örülök! Nancy! Nancy Sayer, pedig a férjem, Bill. Az óriás bólintott egyet, majd jobb kezét a n höz hasonlóan megtisztogatta a nadrágjában. – Akkor te vagy a méregkever lánya? – szaladt ki Mr. Sayer száján. A felesége dühösen a magasba kapta a karját. – Micsoda egy pimasz férjem van nekem – majd Vickyhez fordulva így szólt. – Ne haragudj, Bill mindig ilyen. Ráadásul gyakran. – Hiszen igaz! Még az ügynök is azt mondta, aki a házat árulta – védekezett Mr. Sayer. Vicky zavartan mosolygott, majd komoly arcot vágva bólintott. – Igaza van. Ha netán éjjel sikolyokat hallanának a házból, ne tör djenek vele. Csak ha esetleg reggel zöld víz folyna a csapból, akkor azt azért ne igyák meg. Az azt jelenti, hogy anyácska megint elszúrt valamit. De ezek nem igazi mérgek ám. Mrs. Sayer tanácstalanul vakargatta a fejét, miközben a férje tátott szájjal bámult maga elé. – Az igazi méreg öl. A mama mérgei csak kisebb elváltozásokat okoznak. Például sárga lesz a szeme. Vagy leesik az egyik ujja. Néha a füle. – Te most viccelsz, ugye? – kérdezte Mrs. Sayer óvatosan. De azért nem volt olyan biztos a dolgában. Vicky hangosan felnevetett. – Persze hogy vicc. A mama csak kozmetikával foglalkozik. Nemes anyagokkal. Mindegyikben kizárólag természetes hozzávalók vannak, és semmit sem tesztelnek állatokon. Finom az illatuk és gyönyör szépek. Az új szomszédn végigtapogatta az arcát. – Majd kérek t le néhány próbát. A költözés után rám fér majd. – Számomra mindig királyn vagy! – mondta a férje egy cuppanós csókot nyomva az arcára. Mindketten nevettek. – Most viszont folytassuk! – utasította a feleségét. 12

– Nem éhesek? Nálunk biztos akad valami maradék – ajánlotta fel Vicky. – Te egy angyal vagy! – kiáltott fel Mrs. Sayer lelkesen. Vicky zavartan mosolygott. Ez volt a csodás benne. Habár Mrs. Sayer abszolút semmit sem tudhatott. Akkor is. A lány gyorsan elköszönt t lük, és betolta a biciklijét a kertbe. A bejárati ajtót kinyitva máris er s dinnyeillat csapta meg az orrát. Édesanyja a konyhában állva éppen rózsaszín krémet töltögetett egy spatulával néhány apró tégelybe. – Szia, mama! Van valami ennivalónk a szomszédok számára? Pru Cassady a rózsaszín cseppekt l csöpög spatulával három edényre bökött. Az egyikben kissé megszáradt spagetti, a másikban paradicsomból és padlizsánból készült ragu, a harmadikban pedig saláta volt. A tésztába jutott némi dinnyés krém is, de Vicky rögtön eltüntette a tészta és a szósz összekeverésével. – Gyorsan átviszem Sayeréknek – jelentette be. Az édesanyja egyáltalán nem bánta. A házaspár már nem volt odakint, de a bejárati ajtajuk nyitva állt. – Hahó, én vagyok az, Vicky! – kiáltott be az üres folyosóra. Valaki hangosan ledübörgött az emeletr l. Egy Vickyvel egyid s fiú volt, nem túl sovány, rövidgatyája rendetlenül lógott rajta, a fels testét pedig kopottas póló fedte. Vickyt meglátva egy kicsit zavarba jött. – Nektek hoztam! – mondta a fiú felé nyújtva a két lábost. – Szia! – üdvözölte, miközben neki akart d lni a lépcs korlátnak, de lecsúszott róla, ezért el reesett. Vicky el akarta kapni, csakhogy elfeledkezett a kezében lév edényekr l. A nagy adag spagetti a szósszal együtt a fiú pólóján landolt. Vickyb l kitört a nevetés. Nem bírta visszatartani. A fiú végignézett magán, majd a lányra kapta a tekintetét. – Én… olyan béna vagyok – szólt bocsánatkér n. 13

– Ugyan, bárkivel el fordul – szólt Vicky lazán. – Hogy hívnak? – Marco! – Én Vicky vagyok! Vicky szerint Marco úgy mozgott, mint a kis húgának, Sallynek ajándékozott marionettfigura. Annak a karja és lába is folyton azt csinálták, amit akartak. Vicky az immár csupán félig telt lábosra nézett. – Ez nem lesz elég mindannyiótoknak. Most mit fogtok enni? Marco hanyagul legyintett. – Ja, a mikrót már beüzemeltük. Majd összeütök valamit. – Te tudsz f zni? – Majdnem mindennap f zök anyának, apának és magamnak. – Egyszer majd nekem is? Marco félénken fürkészte paradicsomcsöppökkel ékesített cip jét. – Ha szeretnéd. Egy ideig azért eltart, mire berendezkedünk. – Én még jó ideig nem szándékozom elköltözni a szomszédból. Mindketten kuncogtak. Vicky hirtelen megkérdezte. – Nem keresel véletlenül egy barátn t? Marco félrenyelt, amit l er s köhögés kapta el. Vicky rögtön megértette, hogy miért. Biztos azt gondolta, hogy össze akar jönni vele. Úristen, de ciki! – Hé, nem. Én…, én már foglalt vagyok – szólt nevetgélve. – Van barátom – ez persze hazugság volt, de neki ezt nem kellett tudnia. Miután leküzdötte a köhögést, Marco megkérdezte. – Miért…, miért akartad tudni? Vicky igyekezett olyan ártatlanul csevegni, ahogy csak tudott. – Ja, hát azért…, mert a városunknak van egy 14

www.ordogiangyalok.hu cím internetes oldala. k kiderítik, hogy ki kibe szerelmes vagy éppen nem szerelmes. Csak egy emailt kell küldeni nekik. Marco grimaszt vágott. – Hát ez elég rosszul hangzik. S t tökgáz. Én sosem írnék oda. Ezzel be is gy jtötte Vickynél az els mínuszpontot. Nem azért, mert soha nem fordulna az Ördögi angyalokhoz, hanem azért, amiért „gáznak” nevezte ket. Ezzel – természetesen a tudta nélkül – személyesen megsértette Vickyt. Az Ördögi angyalok ötlete Gloria, Nessa és az fejéb l pattant ki, és k maguk voltak az Ördögi angyalok. – Nem olyan fontos, felejtsd el! – legyintett egyet Vicky. – Akkor most megyek… Mrs. Sayer éppen akkor jött le az emeletr l. – Az angyalkánk – szólt nevetve. – Olyan éhes vagyok, mint a farkas. Mrs. Sayer átvette Vickyt l az edényt, és az ujjával máris nekilátott a tészta falatozásának. A fejét hátrahajtotta, majd gyorsan eltüntette nagyra tátott szájában a himbálózó spagettit. – Isteni! – dicsérte Mrs. Sayer rágás közben. – Noha egy kicsit dinnyeíz . Szokatlan, de igazán finom!

15

Szerelmi és egyéb üzletek Vicky nem tudott elaludni. A fejében úgy ugráltak a gondolatok, mint egy üres tornaterembe ürített egész vödörnyi pingponglabda. Miután fél órán keresztül ide-oda forgolódott az ágyában, úgy döntött, felkel. Az ablakon keresztül meleg nyári szell fújdogált megmeglebegtetve az égszínkék függönyöket. Az utcai világítás rézszín re festette Vicky ablaknál lév íróasztalát. Rajta sorakoztak a következ iskolai naphoz szükséges könyvek és füzetek, és néhány kinyomtatott oldal. Vicky felkapta és átlapozta ezeket. Ásítozva lehuppant a fából lév , kellemesen recseg és ropogó székére. Elolvasta az els oldalt. Sziasztok, Ördögi angyalok! Többször hallottam rólatok. Lou nev barátn mnek már segítettetek is. Mindig is Paullal akart járni. Bár az úgy gondolta, hogy inkább Angelával járna. Hogy találtátok ki, hogy mégis Lou-val akar járni? És azt hogyan csináltátok, hogy még a sulibuliba is meghívta? Mi a titkotok? Nagyon érdekelne. Van ugyanis egy problémám, ami még ennél is rosszabb. De el tte többet kell tudnom rólatok. Nem írhatok csak úgy valakiknek, akiket Ördögi angyaloknak hívnak. Elvégre olyasmir l van szó, ami borzasztóan fontos nekem, és komolyan fáj t le a szívem. Szóval, írjatok valamit magatokról. Akkor majd ti is többet megtudtok rólam és a problémámról.

Az üzenet nem volt aláírva, a feladó e-mail címe pedig nem tartalmazott nevet. Vicky meglobogtatta a papírt. Valami nem tetszett neki az íráson. Jobbnak gondolta, ha nem is válaszol. Gloria persze 16

más véleményen volt. Nessa „fontoskodónak” és „okoskodónak” nevezte a feladót. Soha senki nem tudhatta meg az iskolából, hogy Vicky és két barátn je áll az Ördögi angyalok mögött. Különben nem végezhettek volna több titkos kutakodást, sosem tudták volna meg, ki kibe szerelmes. Az Ördögi angyalok egyfajta szerelmi ügyletekkel foglalkozó detektíviroda volt. Elvégre semmi sem kínosabb annál, mint amikor az ember kosarat kap. Hála az Ördögi angyaloknak, az efféle szörny szituációk már a múlté voltak. A saját számítógéppel nem rendelkez Vicky legalulra tette a papírt. Gloria mindig kinyomtatta neki az e-maileket, mivel a Tenner család villájában legalább hét, nyomtatóval és mindenfélével felszerelt hiperszuper számítógép sorakozott. Vicky olvasni kezdte a következ t. Sziasztok, Ördögi angyalok! Laureennel, a hetedikb l már a homokozóból ismerjük egymást, és a legjobb barátn m. Tíz napja nem beszél velem. Ha felhívom, leteszi a telefont. Ha megszólítom az osztályteremben vagy a folyosón, akkor levenek néz. Már három e-mailt is küldtem neki. viszont mindegyiket válasz nélkül visszaküldte. Utána írtam neki egy levelet. Kés bb az is bontatlanul hevert a helyemen. Miért csinálja ezt? Teljesen belebetegszem abba, amiért így viselkedik velem. Olyan igazságtalan és gonosz. Légyszi találjátok ki, hogy miért utál hirtelen. Natty

Vicky nagyon sajnálta Nattyt. Ha a legjobb barátn nem akar tudni rólunk, az olyan, mint egy elérhetetlen szúnyogcsípés a hátunk közepén. De hogyan jöhetne rá az okára Vicky? Hatalmasat ásított. Egyszerre olyan álmosság fogta el, hogy alig bírta nyitva tartani a szemét. Lefeküdt az ágyára, és magára húzta a vékony takarót. Hanyatt fekve lehunyta a szemét. 17

Körülötte teljes sötétség honolt. Nyugodtan beszívta, majd kifújta a leveg t. A sötétségb l váratlanul el lépett . Úgy mozgott, mint egy lassított felvétel. Mozgása határozott és mégis laza volt. Sötét szemében volt valami gy zedelmes, mintha azt mondaná: Ne ellenkezz! Semmi értelme! Vicky egy visszafojtott kiáltással felült. Az éjszakai szobát bámulva lassan kirajzolódtak el tte a bútordarabok körvonalai. Vicky csak most vette észre, hogy úgy liheg, mint egy 100 méteres futás után. Csak elbóbiskolt egy kicsit. Talán néhány percet aludhatott, de annál többet biztosan nem. Még mindig zihálva felkapta az éjjeliszekrényen lév karóráját. A mutatók és a számok világítottak a sötétben. Vicky csodálkozva visszatette az órát. Már hajnali négy óra volt. Mit tegyen? Kivel beszélhetne róla? Annyira szétesettnek érezte magát. Egyrészr l mindenképpen látni akarta. Másrészl viszont valami azt kiabálta benne: Ne csináld! Ez akár balul is végz dhet! Az ellensége volt! Ha nyer, akkor Vicky veszít. Ha szerzi meg az irányítást, akkor Vicky örökké az marad, aki most félig: egy angyal.

18

Valami van a leveg ben – Jó reggelt, Lady Álomszuszék! – kiáltott oda Nessa Vickynek, aki közvetlenül Nessa lába el tt fékezte le a biciklijét. – Jó reggelt! – üdvözölte Vicky egy hatalmas ásítás kíséretében. A szeme égett és folyton le akart csukódni. Ébredés után Vicky karja és lába olyan volt, mintha ólomból lenne. Alig bírt feltápászkodni. Még mindig ásítozva betolta a biciklijét a kerékpártárolóba, majd gondosan lezárta. Körülötte az iskola szokásos reggeli zsivaja hallatszott. Vicky kiszabadította a táskáját a csomagtartó szorításából, és a hóna alá kapta. Szent Habakuk, hogyan fog ébren maradni a következ órákban? Nessa elváltoztatott és rekedtes hangon próbálta felrázni a gondolataiból. – Itt a rémálmod beszél. Valld be, hogy Paulról álmodozol! Az igazat mondd, különben éjszakáról éjszakára üldözlek majd – majd egy mély és félelmetes, rém-Télapóra emlékeztet „Hohohó”-t is kieresztett magából. Vicky megjátszott aggodalommal vizsgálgatta minden irányból. – Talán valamilyen kockázatos diétát csinálsz? Nessa hátrahajtott fejjel kacagott. – Mi volt ez az el bb? – kérdezte Vicky. Majd Nessához hasonló mély hangon így folytatta. – A rémálmod vagyok stb. Nessa kivett egy cetlit az iskolai cókmókjait tartalmazó nyúzott batyuból. – Dianáról van szó, a kilencedikb l. Az a törpe, aki mindig olyan aggódva néz, mint egy törött szárnyú veréb. – Mi van vele? – Paul, az osztálytársa belezúgott. t esetleg Fatty Flintstone néven ismered. 19

Vicky felfigyelt a névre. Paul a focikirály, a suli legkeresettebb kapusa. A társalgás azonban nem volt az er ssége. Tavaly a záróbulin a helyi tévé filmezett, és Paul volt az egyik interjúalany. A riportern , az az idegbeteg égimeszel , odanyomta a szája elé a mikrofont, és megkérdezte. – Mik a terveid a szünetre? Paul összesen kilencszer nyitotta ki és be a száját, de egyetlen szót sem bírt kinyögni. Így egyáltalán nem döbbenetes, hogy az Ördögi angyalokhoz fordult. Másképpen sosem tudná meg, hogy van-e némi esélye Dianánál. – Diana sem kifejezetten b beszéd – folytatta Nessa. – Viszont meglehet sen babonás – mondta büszkén dörzsölgetve a kezét. – Tegnap megkapta az els – majd ismét rekedt hangon suttogott tovább –, rémálomszer hívását. – Okos! – látta be Vicky. – És az eredmény? Nessa hangosan felsóhajtott. – Sajnos nem túl jó. Szerinte Paul egy igazi rémálom. ugyanis valamilyen Heiniért reszket a tizenkettedikb l, aki legalább hét számmal nagyobb neki. Lüke tyúk ez a Diana. Vicky együtt érzett Paullal. Micsoda csalódás. A sulibuli vészesen közeledett. Az út szélén egy piros sportautó állt meg. A kormánynál Sigfrid Tenner ült vadul integetve. Testvére, Gloria átmászott az anyósülés melletti, leeresztett ablakú alacsony ajtón. – Hé, ne a frissen tisztított ülésre! – jajgatott Sigfrid. Gloria mindkét lábával az aszfalton landolt, megfordult, és így szólt. – Egy igazi kincs vagy, bátyókám! – majd csókot nyomva a kezébe odafújta Sigfridhez. Sigfrid Nessa és Vicky felé intézett grimasza arról árulkodott, hogy abszolút tehetetlen. Egyszer en istenítette a húgát. – Helló, kedveseim! – dalolászta Gloria a magas sarkú szandálkában tipegve a barátn ihez.

20

Nessa ránézett a csupán vékony b rzsinórokból és egy hajlított talpból álló lábbelire. – Ez meg mi? Papírlyukasztó? – kérdezte Nessa. Gloria jóíz en nevetett, miközben közelebb ment Vickyhez és Nessához. – A szerelem megszépít – jelentette be. Nessa és Vicky vigyorogva egymásra nézett. Barátn jük, Gloria abszolút elemében volt. – Jaj, Mike olyan, de olyan cukiii! – áradozott Gloria egészen a harmadikon lév osztályteremig. – Tegnap elmagyarázta, hogy a Napon történt robbanásoknak milyen következményei vannak a Földre. – Lehet ennek köze az agyadhoz? – gúnyolódott Nessa. Gloria grimasszal válaszolt. Vicky Nessához fordult. – Nem akarta Diana tudni, hogy ki van a telefonban? – Nem – Nessa kiürítette a batyuja tartalmát az asztalra, és kivette közülük a matekmappáját és a tolltartóját. – Egyébként is Fatty Flintstone-nal megy a sulibuliba. Vicky ezt már nem értette. – Pedig ki nem állhatja! – Az tökmindegy. Esélyt kell adni a szerelemnek. Az iskolacseng megszólalt a plafonon lév kis hangszóróból. – Elmondanád kicsit érthet bben? – kérte Vicky. – Rejtjelek nélkül. Nessa felhúzta a szemöldökét. – A rémséges telefonáló megfenyegette Dianát azzal, hogy örökké balszerencsés lesz, ha nem Fattyvel megy a buliba. – Ez zsarolás! – suttogta Gloria. Gyorsan körbenézett, nehogy valaki kihallgassa ket. – Olykor kényszeríteni kell az embereket a boldogságra – magyarázta Nessa. – Ahelyett, hogy azért epekedne, aki hallani sem akar róla, most kapott egy igazi csodálót. Fatty a tenyerén hordozza majd.

21

– Nessa, szerintem azért nem kellene eljátszanunk a sorsot – szólt Gloria halkan, de komolyan. A matektanár, Mr. Springsteen késett tíz percet. Mr. Springsteen úgy festett, mint aki már eleve öregnek született. A tanulók csak a szürkésbarna vászonnadrágjában és a könyék tájon b rfoltokkal ellátott zakójában látták eddig. Kissé hajlított járásával belépett az osztályba, és energikusan becsapta maga mögött az ajtót. A csapódással akarta felhívni a lányok és a fiúk figyelmét az érkezésére, és így próbált némi nyugalmat teremteni. A hatás nem maradt el. – Jó reggelt! Elnézést. Új tanuló. Én helyettesítettem az igazgatón t. Tanulók felvétele. Adminisztráció. rület. Felesleges id töltés. De ti kivételesen ártatlanok vagytok – így maga el tt motyogva odasétált a tanári asztalhoz, és ledobta a könyveket, füzeteket, illetve egy tollakkal és fóliákkal teli mappát. A mindig kissé ferdén álló szemüvegkeret fölött végigfürkészte a vele szemben ül ket. – Úgy t nik, mindenki jelen van, akkor kezdjük! Bekapcsolta a vetít t, majd egyik fóliát a másik után tette fel. Mr. Springsteennek sajnos volt egy rossz szokása, miszerint folyamatosan beszélt, a munkalapokat ide-oda kapkodta, miközben egyáltalán nem tör dött azzal, hogy a tanulók értettek-e valamit vagy nem. Vicky újra és újra az orrát dörzsölgette. Gloria szemrehányó pillantást vetett rá oldalról. – Kérsz egy zsebkend t? – kérdezte halkan. Vicky köszönve elutasította az ajánlatát. Nem is folyt az orra. Valami más volt, de err l nem akart sem Gloriának, sem Nessának beszélni. F ként nem az iskolában. Ráadásul Vicky minden erejével igyekezett elnyomni a benne felébred gyanút. Nem, nem, nem, ez nem lehet igaz. Nem, nem, nem, kérlek ne!

22

És miért éppen Mr. Springsteen? Halálosan unalmas fazon. Felelésnél elég kemény volt, a dolgozatai pedig kész rémálmok. Ennek ellenére egész ártatlan. Ami persze nem óvta meg attól, hogy életveszélybe kerüljön. Vagy talán nem is volt veszélyben? Vicky vizsgálódva beszívott egy nagyobb adag leveg t. A szag ezúttal nem volt olyan intenzív. Enyhe poshadt virágvíz b ze terjengett az osztályteremben. Vicky kutakodva körbenézett. Vajon kit l jöhet? Szinte biztos volt benne, hogy Mr. Springsteen belépése után érezte meg a b zt. – Ne szívd fel – szólt Gloria. – Hol fáztál meg ennyire? Nyár van. – Minden rendben – biztosította Vicky. Valóban?

23

Stressz Délután tartották a sulibuli szervezése miatti találkozót. Igazából csak Gloria vett benne részt, de megkérte Nessát és Vickyt, hogy minden alkalommal kísérjék el. – Hatalmas megtiszteltetés, hogy beválasztottak az iskolabál bizottságába – áradozott Gloria, mint mindig. Vickynek és Nessának volt egy gyanúja, hogy miért volt ez akkora megtiszteltetés, de inkább magukban tartották a véleményüket. Valószín leg a Tenner család volt az iskola leggazdagabb családja. Már Gloria nagypapája is nemes adományozónak számított, s t a sportpálya is az nevét viselte: CharlesTenner-a-harmadik-Sportpálya. A bejáratnál lév rézlemezt a házmester minden héten kifényezte. Gloria apukája is igencsak kivette a részét, és támogatta az egyik számítógépterem berendezését. A szervez bizottság többi tagja bizonyára azt gondolta, hogy majd Tennerék szponzorálják a nagy ünnepséget. F ként, mivel a lányuk is részese volt. Gloriának ilyesmi eszébe sem jutott volna. Lelkesen cipelt egy nagy stósz divatlapot, amelyekben számos oldalt megjelölt szamárfüllel. Az újságokat kiterítette a gyóntatószék hatalmas asztalára. A gyóntatószék egy fogadószoba volt, ahol tanárok és szük beszélhettek zavartalanul a reménytelen gyermekeikr l. Ez volt most az iskolabál bizottságának a megbeszél terme is. – Én piros, fehér és sötétkék színekben képzelem el a báltermet, amilyen a zászlónk is – magyarázta Gloria. – Ugyanezekb l a színekb l álló óriási lufifürtökkel. A plafont megvilágítjuk kékkel, a falak fehérek, a padló pedig piros lesz – ujjai 24

hegyével megcsipkedte az arcát. – A piros egyébként is jót tesz az arcszínnek, és szebbé varázsol – eközben úgy viháncolt, mint egy kislány. A szervezet többi tagja mind tizedikes tanuló volt. Az asztalra vagy a falnak d lve hallgatták Gloria halálosan unalmas el adását, aki viszont lelkesen fürkészte a jelenlév ket. – Egy elismer ujjongás jót tenne – szólt Gloria magabiztosan. Cindy, akit Nessa kiállhatatlan arroganciája miatt titokban Hiszti Cindynek vagy Lady Ormánynak hívott, vállával váratlanul ellökte magát az ajtófélfától, és keresztbe tett karral igyekezett az asztalhoz. A „piócák”, a kísér i, h ségesen követték. Az volt a feladatuk, hogy mindent csodáljanak Cindyn, és minden nem szívesen látott személyt elüldözzenek. – A dekorációra szánt büdzsé mesés 250 font. Amit te javasolsz, kedvesem, az jócskán túllépi a lehet ségeinket – magyarázta Cindy olyan hangsúllyal, mintha egy kis taknyossal beszélne. – Hát jó, ha err l van szó! – Gloria gyorsan összeszedte az újságjait. – A mamámnak van saját dekorat re, aki az ünnepségeket szervezi. biztosan nagyon olcsón megcsinálja, ne aggódj! Szóval, mit szóltok az ajánlatomhoz? – Hát ha így van – Cindyt egyb l érdekelni kezdte a dolog. – Na, jó, de ennyi lufit még felfújni sem egyszer . Természetesen Gloriának erre is volt megoldása, megígérte, hogy majd gondoskodik róla. Egy elektromos pumpa csak nem akkora ördöngösség. Nessa oldalba bökte Vickyt, és egészen a feje búbjáig felhúzta a szemöldökét, azaz: ezek úgy megkopasztják a mi Gloriánkat, mint egy karácsonyi libát. Cindy a piócáihoz fordult. – Hát nem édi Gloriától, hogy ilyen cuki dekorációról gondoskodik? A piócák már csak a titkos jelre vártak, hogy ujjongjanak vagy ne. Cindy felkér n rájuk bólintott. A három lány izgatot25

tan és egyetért n hápogni kezdett. Átkarolták Gloria vállát, miközben képmutatón dicsérték, hogy milyen aranyos, hogy ilyen szuper dolgot csinál. – Na jó, azért volt már jobb dekorációnk is. Például múlt évben, emlékeztek? Az persze az én ötletem volt – fékezte meg Cindy a rajongóit. Pillanatok alatt az oldalán termettek, és Gloriát mustrálva határozottan sugallták, hogy semmi értelme beképzelnie bármit is. Az ajtó kinyílt, és Alexandra lépett be rajta energikusan. Nessa szimplán csak Lady Piperk cnek nevezte, mert Alexandra mindig tiszta és rendes volt. – Sajnálom, tudjátok, hogy mindig pontos vagyok. De Mr. Springsteen adott még egy feladatot, amit meg kellett csinálnom. Alexandra amolyan anyáskodó típus volt, egyszer frizurát viselt és lapos cip t. – Meg tudtatok egyezni az ételekben? – kérdezte el kapva egy spirálfüzetet. Volt benne egy lista az elvégzésre váró feladatokról, és mindegyik mellett szerepelt egy-egy kocka is, amely csak arra várt, hogy pipa kerüljön belé. Vicky megborzongott. Már megint érezte: azt az elviselhetetlen b zt. A temet ben érezte még nagyon régen. Kislányként kihúzott néhány elhervadt virágot a sírvázából. A poshadt barnás víznek volt ugyanilyen szaga. A gyóntatószékben azonban nem voltak virágok. S t vázák sem. Az oszláshoz hasonló b znek csak egyetlen oka lehetett, és ezt csak Vicky ismerte. – Csak nem fázol ebben a melegben? – Nessa szórakozottan vigyorgott Vicky reszketésén. – Nem, nem fázom – morogta Vicky kitér n. Hatalmas vita tört ki a bár körül, és hogy milyen italokat mixeljenek benne. Az alkohol szigorúan tilos volt, az igazgatószemélyesen gondoskodott a tilalom betartásáról. Egyesek 26

csak kólát és gyümölcsleveket akartak, mások viszont sokkal jobbnak és ötletesebbnek tartották a koktélokat. Vicky képtelen volt tovább maradni. El kellett mennie. Amilyen gyorsan csak tudott. – Nekem még… el kell… hoznom valamit – súgta oda Nessának, s miel tt Nessa kérdez sködni kezdhetett volna, Vicky már a folyosón volt. Az iskola el tt kellemes szell fújt. Az egyik fatörzsnek lve egy magas fiú állt, akit Vicky azel tt még sosem látott. Teste nagyon vékony, a haja koromfekete. Valami szokatlan volt benne, ami leny gözte Vickyt. A lány rádöbbent, hogy mereven bámulja a fiút, ezért gyorsan odaintett az egyik kezével. A fiú egy pillanatra meghökkent, és azon töprengett, hogy vajon ismerik-e egymást. Végül visszaintett, de gyorsan el is ment. Gyerünk már, Vicky!, drukkolt saját magának. Felpattant a biciklijére. A cél egy keskeny út volt, amely alacsony házblokkok között vezetett át. Végre megérkezett az elhagyatott parkba, az egykori temet be, amelyet egy régi, alacsony téglafal vett körül. A sírok közül már csak néhány állt ki af l, akárcsak a ferde fogak. A kis városi park szíve Azrael fekete k szobra volt. Amikor még állt. Leesésér l és széttörésér l Vicky tehetett. Azel tt a fekete márványból készült Azrael állt a talapzaton egy laza kend vel a keskeny dereka körül. A szobor nem feln ttnek, hanem inkább tinédzsernek t nt. Jobb karját egy balett-táncoshoz hasonlóan a magasba emelte, bal lábát kissé behajlította, mintha el akarna szaladni. Lapockájából n tt ki a két er s szárnya, kissé széttárva tartotta ket, mintha épp repülésre készülne. Vicky régebben mindig megmosolyogta, mert a hátsója egyszer en szabadon volt. – Ez a popó, jaj, de jó! – rímelt egyszer Nessa. Vickyt azóta leny gözte a szobor, amióta ötéves korában el ször belépett a parkba. Az óvodában egy fél éven át kizáró27

lag fekete angyalokat volt hajlandó rajzolni. Az akkoriban még házasságban él szüleit még az óvodavezet is behívta egy beszélgetésre. S t még egy dilidokihoz is elcipelték Vickyt, aki közölte a szül kkel, hogy bizony nem paktált le az ördöggel, hanem egyszer en úgy rajong a parkban lév szoborért, mint a többi lány a pónikért. A délutáni forróság mintha tompította volna a környékbeli zajt. Vicky leizzadva és zihálva ült le Azrael f ben hever letört feje mellé. – Szia! – lihegte. Ezúttal kicsit tovább tartott, mire Azrael kinyitotta ragyogó kék szemét. Vicky nagyot sóhajtott. – Hogy vagy? – kérdezte a szobor kedvesen. – Rosszul, ha itt látlak feküdni. Annyira sajnálom, hogy…, hogy… – … hogy lelöktél az állványról – Azrael nem t nt nagyon mérgesnek. – Igazán megtisztel nek tartottam, hogy pont engem választottatok az Ördögi angyalok szimbólumául. – Nem lett volna szabad megcsókolnom téged! Biztosan akkor történt. A sötétszürke k szobor nem tudott elvörösödni, de zavarba eshetett. – Nem tudtad, hogy az angyali er d átszállhat rám, ha összetörsz? – ugyanis pontosan ez történt. – Nem, nem ismerek hasonló esetet – vigyorgott Azrael. – „Esetet”, a szó szoros értelmében. Vicky ismét hallhatóan felsóhajtott. – Ez kicsit már nekem is sok. A k angyal is csatlakozott hozzá egy együtt érz sóhajjal. – Figyelj! Kérlek, koncentrálj! Továbbra is meg kell mentened azokat az életeket, amelyeknek nem szabadna még véget érniük. Biztos megérzed a veszélyt. Ahogy a múltkor is –

28

Vicky letörölte az izzadságot a homlokáról. – Már megint megtörtént? – Azt hiszem igen. Azt mondtad, hogy mindig kiszimatolom a halált. – Így van. Kellemetlen szagként észleled, amit rajtad kívül senki más nem érez. – Ezúttal az iskolában történt. El ször a matektanárom, most pedig Alexandra. Azrael szeme hatalmasra nyílt. – Ezek szerint valakire máris ólálkodik annak a veszélye, hogy kihúzzák a nevét az élet könyvéb l. Azrael még a balesete el tt mindig megérezte a veszélyt. Az feladata volt, hogy segítsen azokon az embereken, akikért túl korán jött el a halál. – Egyszer már legy ztem a halált – szólt Vicky elnyújtva. Lassan kezdett a szokásává válni. Akkor is. Teljesítenie kellett az angyali kötelességét. El ször is egy eddig még nagyon rövid életr l volt szó. Másodszor pedig Vickyér l is. Amennyiben nem sikerül elhárítania a fenyeget veszélyt, emberi mivoltának egy része átszáll Azraelre. Legrosszabb esetben teljesen angyallá változik, Azrael pedig darabokra hullott halottként végezné a park füvében. – Mihez kezdjek? Fogalmam sincs arról, hogy ki lehet az a suliban. – Légy figyelmes, Victoria! Így még sosem szólította. – Többen is lehetnek egyszerre? – kérdezte Vicky. – Lehetséges. A halál egy angyal formájában jön. A mulandóság angyala; aki el akar valakit ragadni, biztos a gy zelmében, és semmi sem elég neki. Igazi arcát egy maszk mögé rejti, amin nem könny átlátni. Ó, igen, Vicky tudna mesélni err l.

29

A fiú arca nem t nt maszknak. Inkább volt benne valami, ami lehetetlenné tette, hogy józanul gondolkozzon. Sosem látott – még a Gloriával nézett giccses filmekben sem – nála vonzóbb férfit. tökéletes volt. A legrosszabb az volt, hogy abszolút biztonságban érezte magát vele. Az ajkaik csupán milliméterekre voltak egymástól. Majdnem megcsókolta akkor, s t még most is vágyott a csókjára. Közben persze tudta, hogy az lett volna az utolsó csók az életében. Ha a halál megcsókolja, akkor az övé marad. – Pokol – motyogta Vicky. Mély mennydörgés hallatszott, habár egyetlen felh sem volt az égen. Azrael tüntet leg megköszörülte a torkát. – Mell znéd az efféle megjegyzéseket, ha kérhetem? – Igen, bocsánat – szólt Vicky sietve. Gondolatai visszavitték az iskolába. Igyekezett minden egyes apróságra visszaemlékezni. Vajon elkerülte valami a figyelmét? Esetleg volt egy fontos utalás? Csak nem vette észre? Isabella, a papája új felesége gyakran beszélt a stresszr l. Mindig volt valami, ami stresszelte. Vicky már csak ezért sem használta ezt a szót. Egy kicsit pedig stresszelte a tudat, hogy esetleg angyallá változik, és életeket kell mentenie.

30

Csinálj valamit, Vicky! A hazafelé tartó úton Vicky benézett Anthony nagybácsikája pékségébe. volt az édesanyja bátyja, és szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy Vicky mindennap iskola el tt bemenjen a reggeli csomagjáért. Aznap reggel nem sikerült neki, mert már megint késésben volt. Anthony bácsi és a felesége, Margret kész csodának tartotta, hogy Vicky és Sally egyáltalán életben maradt az anyjuknál. Anthony bácsi gyakran mondogatta: „Az én húgom még a vizet is elégeti f zés közben.” Vicky ezt el ször is roppant gonosznak, másodszor igazságtalannak, harmadszor pedig hazugságnak tartotta. Vicky csakis azért tért be minden reggel a friss zsömlékért, hogy Anthony bácsi megnyugodjon, és ne piszkálja a húgát. Az üzletbe belépve nem történt semmi. A bácsikája újságot olvasott a pult mögött. Margret néni ínycsiklandozó süteményeket rendezgetett az üvegkirakatban. – Nini, Margret, ki tért be hozzánk. Jobb kés n, mint soha – szólt Anthony bácsi Vickyre nézve. A nénikéje tet l talpig végignézett Vickyn. A világ legjobb szkennel je sem tudna ilyen könyörtelen és szemfüles lenni. – Keveset alszol? Aggaszt valami vagy túl sokat ücsörögsz a tévé el tt? – kezdte meg a hegyi beszédet. – Tényleg nagyon kimerültnek t nsz. Prunak gondoskodnia kellene arról, hogy eleget aludjál. Az nagyon fontos a te korodban lév lányoknak. – Ugye nem iszol? Vagy talán rászoktál a cigire? – folytatta Anthony bácsi a kihallgatást. – Vagy talán drogozol? A múltkor olvastam az egyik újságban azokról az új drogokról, amit azért szedtek ti, tinédzserek, 31

hogy boldogabbnak érezzétek magatokat. Veszélyes egy dolog, bele is lehet halni. A te iskoládban is van? Kipróbáltad már? Azért vagy ilyen sápadt? – a n kikapta a férje kezéb l az újságot, és vadul lapozgatni kezdte. Feltartotta az egyik oldalt, és egy fényképre bökött, amelyen rombusz formájú lila tabletták szerepeltek. Vicky szó nélkül megfordult, és elindult. Ilyen kérdéseket tényleg nem volt muszáj elt rnie. Mit képzelnek ezek magukról? – Van friss epres habcsókunk! – kiabált utána Margret néni. Vicky azonnal megtorpant. Ha volt valami, aminek nem bírt ellenállni, akkor az az eper, a tejszínhab és a cukorhab volt. Amint hátrafordult, a nénikéje máris felé nyújtotta a fehér-piros finomságot egy papírtányéron. Vicky megragadta, és élvezettel beleharapott. Az olvadó édes íz a nyelvén, összekeveredve a savanykás eperízzel – pontosan erre volt szüksége. Ezek után annyit szövegelhettek, amennyit csak akartak. Anthony bácsi a magasba tartotta a szétterített újságot. Két fiatal n fotóját mutogatta. Az egyiknek vad t zpiros sörénye volt. A másiknak teljesen fehérre volt sminkelve az arca. Úgy mosolygott, mint egy kifutón álló modell. – Az ügyfeleink – Anthony bácsi megpöckölte a fotót. – Egyikük mindig abban a magas sarkú cip ben mászkál, az is csak arra jó, hogy az ember kitörje benne a bokáját. Felesége megbökte a könyökével. – Anthony, ne beszélj zagyvaságot! Neked fogalmad sincs a divatról! Bocsánatkér n így szólt Vickyhez. – Mit vársz egy olyan embert l, aki legszívesebben mindennap ugyanazt a nadrágot venné fel, és csak fehér pólókat tart a szekrényében. De Anthony nem foglalkozott vele. – A f utcán lév Bar Italia törzsvendégei. Mi szállítjuk nekik a sós pálcikát és a pékárut. Tegnap úgy látszik, a pohár fenekére néztek mindketten. A hazafelé tartó úton elütöttek egy futót, aki menteni pró-

32

bálta a kutyáját. Kutya és gazdája is meghaltak. A n k kocsija pedig kicsúszott, és frontálisan nekiütközött egy épületdarunak. Margret néni halkan így folytatta. – Mindketten azonnal meghaltak. Vickynek már magától a szótól is felállt a sz r a hátán. A n figyelmeztet n felemelte a mutatóujját. – Tartsd magad távol az alkoholtól! És a cigarettától is! És azoktól a rettenetes drogoktól! Megértetted, Vicky? A lány a szabad kezével rámutatott a fülére. A szájában a fél habcsókkal így felelt. – Van még két m köd képes hallószervem. – Ne légy pimasz! – figyelmeztette Anthony bácsi. Margret néni becsomagolt még három süteményt és egy hosszú, franciakenyeret is. – Jó étvágyat hozzá! Öleld meg Sallyt helyettem is, és következ alkalommal hozd el t is hozzánk. Bejöhet pékm helybe. – Megmondom neki – ígérte meg Vicky. Elfogyasztotta az epres finomságot, megmutatta, hogy él, és minden egyes ujja a helyén van. Ideje volt menni. A hazáig tartó út nem volt kifejezetten rövid, mivel Pru Cassady a város túlsó végében lakott a gyerekeivel. Vicky nem bánta, s t élvezte, ahogy a menetszél csiklandozta az arcát. Különben is jó edzés volt a számára. Cassadyék háza üres volt, amikor belépett az ajtón. Vicky gyorsan átkutatta az emlékezetét: nem kellett volna elhoznia Sallyt az óvodából? Nem emlékezett rá, hogy az édesanyja mondott volna ilyesmit. Pru mindenesetre teljesen el volt merülve a dinnyés arckrém készítésébe. Tízezer tégelyt kellett leszállítania, és nagyon úgy nt, hogy egyedül akarta teljesíteni a feladatot. Vicky megszokásból rögtön az emeletre vitte az iskolatáskáját. Ez természetesen nem a hatalmas rendszeret tulajdonságából fakadt, hanem abból, hogy minél el bb eltüntesse a sze-

33

me el l. Így nem volt akkora lelkiismeret-furdalása, ha csak ténfergett és nem tanult. Kivett a h l egy nagy pohárnyi bodzás limonádét – persze ezt is Pru készítette mindenféle mesterséges adalék nélkül –, és visszahúzódott a kertbe. Imádta a nedves föld friss illatát. Édesanyja legalább egyszer egy nap végiglocsolta a cserepekben és a virágtartókban lév virágokat. Vicky letelepedett az almafa er s ágára kötözött fahintára. Ezt még az apja készítette, azel tt hogy elvált az édesanyjától. Órákig próbálta magyarázni Vickynek, hogy miért nem tudott már együtt élni Pruval. Gyakran veszekedtek, mert az apja úgy gondolta, hogy többé nem élhetnek olyan szervezetlenül, mint akkoriban, amikor még egy hátizsákkal és egy gitárral járták a világot. Vicky édesanyja ugyanakkor azzal vádolta, hogy ugyanolyan nyárspolgári lett, mint azok az emberek, akiket mindig is utált. Szabad életet akart élni, semmiképpen sem akart olyan lenni, mint mások. Ezt persze sikerült is betartania. Vicky néha olyan anyukát kívánt magának, aki kicsit jobban megszervezi a dolgokat. Ha viszont eszébe jutott Isabella, az apja új felesége, akkor máris rosszul érezte magát azért, hogy egy pillanatig is kételkedett Pruban. A házban megszólalt a telefon. Amolyan átható csengéssel, valamint régimódi tárcsával és vezetékkel rendelkez masina. Vickynek nem volt kedve felvenni. A csörgés nem sz nt. Rrrring. Rrrring. Nem baj. Szüksége volt egy kis egyedüllétre. A hintázás már kislány korában is megnyugtatta. Ring. Ring. Hirtelen elhallgatott a csöngés. Végre. 34

Az égen két fecske szállt. Jóval felettük egy repül húzott maga után keskeny, fehér kondenzcsíkot. Valahol egy darázs zümmögött. Ring. Ring. Ring. A hívó második próbálkozása. Lehet, hogy Sallyr l volt szó. Elég makacs tudott lenni. Vickyben újra feltört az a furcsa érzés, hogy valamit elfelejtett. Kihasználva a hinta lendületét, leugrott a f be. Berohant a házba, ahol egy afrikai faragott hokedlin csörömpölt türelmetlenül a zöld szín készülék. – Halló? – jelentkezett be Vicky lihegve. – Tudtam, hogy ott vagy. Miért nem veszed fel, szívi? – kérdezte Nessa a vonal túlsó végén. – Helló! – Vickynek igazság szerint pillanatnyilag Nessához sem volt igazán kedve. – Lekésted a legjobbat. Felbukkant az új fiú. Tökjópofa! – Aha – Vicky abban reménykedett, hogy ha sz kszavúan reagál, akkor hamar befejezhetik a beszélgetést. Mindenesetre igencsak meglep volt, hogy Nessa egy fiúról áradozott. – Amolyan Mr. Mindig-jókedv -fazon, komolyan. – Aha. – Állati dumája van, ha egyszer elkezdi – hangosan felnevetett. Vicky kissé távolabb tartotta a fülét l a kagylót. – Rám nézett, és azt mondta: „Te meg melyik kriptából másztál el ?” – Nessa ismét felkacagott. – Aztán figyelmeztettem, hogy hozzá hasonlókat eszem reggelire. Ez a lelkesedés… ráadásul pont egy fiú iránt… abszolút szokatlan volt t le. – Lancelotnak hívják! – Mi van? – Vicky azt hitte, Lancelotot hallott. – Lan-ce-lot. Mint Artur király lovagja. Ezek szerint jól hallotta. – És van, aki tényleg így szólítja? 35

– Dehogy. Azaz mégis, a nagynénje igen. Amúgy mindenkinek Lance – magyarázta Nessa. – Aha. – Hé, Lady Aha, ez minden? – Ööö…, mit akartál hallani? – Lelkesedést. Ujjongást. Gúnyolódást. Tökmindegy. – Remek! Hurrá! Pfuj! stb. – mondta Vicky, majd rövid szünet után így szólt. – Elégedett vagy? – Hagyjuk – szólt Nessa sért dött hangon. – Nem tudnál legalább Nattyr l gondoskodni? Átvetted a kérését. Vagy már el is felejtetted, Lady Lyukasfej ? Tényleg! Natty és a valaha legjobb barátn je, Laureen. – Ez nem kifejezetten Ördögi angyaloknak való feladat – próbált védekezni. – Akkor mondd meg neki. Tegnap óta ugyanis három további üzenetet hagyott a honlapon. Totál kétségbeesett, utolsó lehet ségr l hadovál, meg arról, hogy minden felesleges. – Melyik osztályba is jár? – Hetedik! Hetedik C! – Tudod, hol lakik? – Nem. – És a vezetéknevét? – Várjál – Nessa zajongani és keresgélni kezdett a könyveiben. Lapozgatott, miközben egy ismert tévésorozat dallamát dúdolta. – Az évkönyvben van egy Nathalie Coolage. – Natty és Nathalie! Ez lehet az – Vicky megköszönte a segítséget. – Csinálj valamit, szívi! – szólt Nessa parancsoló hangon, majd hangosan letette a telefont.

36

Totál gyogyós spagetti Vicky vett egy mély leveg t, gömböly re fújta az arcát, majd sziszegve kifújta a leveg t. Megrángatta a tüskés frizuráját, összekulcsolta a kezét a feje mögött, és párszor megpördült a folyosón. Utána lehajolt, és a vastag fahokedli mögül kihúzta a vaskos telefonkönyvet. Felcsapta a C bet nél, és lázasan keresni kezdte a Coolage nevet. Csak egyetlenegy bejegyzést talált. Ez praktikus. A család a Spring Gardensnél lakott. Vickynek ismer snek nt a kis utca. Egészen közel volt az iskolához. Ekkor eszébe jutott valami: nem Nattyhez, hanem Laureenhez kellett mennie. Mi történt vele? Miért nem érdekelte már Natty? Vicky bepötyögte Nessa telefonszámát, amit már természetesen kívülr l fújt. – Ki zavar? – szólt bele Nessa. – Én vagyok az. Légyszi, nézd meg, hogy pontosan mi Laureen vezetékneve! Nessa brummogva újra fellapozta az évkönyvet. – McLeish. – Tudod, hol lakik? Nessa felnevetett. – Lady, én még azt sem tudom, hogy ki az a Laureen. – Köszi! – Nessa olykor elég idegesít tudott lenni. Vicky letette a telefont, és újból megragadta a telefonkönyvet. Laureen és Natty szomszédok voltak. Vicky a homlokára csapott a tenyerével. Hiszen fent a szobájában neki is volt évkönyve. Három lépcs t egyszerre lépve szaladt felfelé.

37

Addig turkált a polcon, amíg a kezébe nem került egy kék kötés , a fedlapján fehér címert ábrázoló könyv. Mindenkir l, aki rendszeresen áttette a lábát az iskola küszöbén, volt benne egy fotó. Még Laureen McLeishr l is. Vicky szerint úgy nézett ki, mint egy z, amely éjjel letévedve az útra, ijedten bámult a fényszóróba. A cím és Laureen arca csak elég lesz. Vicky leheveredett az ágy szélére, és lehunyta a szemét. Maga elé képzelte Laureen ovális arcát és a vállára hulló, vastag lófarkát. Ezenkívül a Spring Gardensre koncentrált. Senkinek sem volt jó, ha fasírtban volt a valaha legjobb barátn jével. Laureennek a segítségemre van szüksége! Ez hatott. Vicky érezte, ahogy súlytalanná vált a teste. Már nem is érezte az ágy kemény szélét. A lába sem támaszkodott már a földre, csak lógott a leveg ben. Lebegett. De ez csak a kezdet volt. A gondolatait Laureenre és a címre irányította. Semmi sem vonhatta el a figyelmét, ha célba akart érni. Vizsgálódva kikukucskált a szempillái alól. Vicky egyre közeledett az ablakhoz. Az alsó része fel volt tolva a magasba, de Vickynek nem azt a kis nyílást kellett használnia. Testnélküliségének hála egyszer en a dupla üvegen keresztül is kirepülhetett a szabadba. Mint egy igazi angyal. Az üveget és a keretet csupán lágy csiklandozásként észlelte. Zúgás és tombolás vette körül, mégsem tudott ellene mit tenni. Gyorsan, s t még gyorsabban repült. El tte felvillant egy er s villám, amely hirtelen beburkolta és elvakította. Egy h hullám hasított át a fején, a mellkasán, a karján és a lábán. Aztán szép lassan csillapodott a tomboló örvény. 38

Vicky lassan kezdett látni és felismerni dolgokat. Azt látta, amire számított. Egy idegen házban találta magát. Ha minden jól sikerült, akkor Laureen szüleinek a házában volt. – Laureen! – kiáltott fel egy n igazolásképpen. – Most nem tudok! – Laureen hangja nem túl messzir l csengett. Vicky körbenézett. Egy nyitott kandallót rejt apró nappaliban ácsorgott. Egy hatalmas n lépett be a kertb l befelé vezet nyitott tolóajtón. A n kénytelen volt lehajolni, nehogy beverje a fejét. Ugyanaz az ovális arc, mint Laureené. Biztosan az édesanyja volt. – Laureen, gyere ide, légy szíves! A folyosón kinyílt egy ajtó, majd csoszogó léptek közeledtek. Az anya és lánya közötti hasonlóság a magasságban is meglátszott. Vicky most már emlékezett rá, hiszen többször látta az iskolában. A Laureenhez hasonlók mindig felt nést keltettek. – Mary üdvözölt a kerítésen keresztül. Laureen összeszorította az ajkát. – Még mindig nem beszéltek egymással? Te és Nathalie? Semmi válasz. – Mondanál valamit? – Nem! – Mi nem? – Hagyjál békén! Gyorsan sarkon fordult, és el akart menni. – Itt maradsz! – mondta Mrs. McLeish nyugodtan. Laureen háttal neki megállt. – Mi történt kett tök között? Csend. – Most már mondd el végre! Vicky Laureen felé igyekezett. Angyalként nemcsak Laureenen, hanem a nappali és a folyosó közötti falon is át tu39

dott suhanni. Közvetlenül Laureen elé állt, hogy megvizsgálhassa az arcát. Talán volt benne valami. Laureen arca olyan volt, mint a k . Azrael márványarca hozzá képest elevennek t nt. – Tudni akarom! – makacskodott az anyja. Laureen még er sebben összeszorította az ajkát, a feje pedig elvörösödött. Most már kevésbé t nt dacosnak, inkább mintha rajtakapták volna valamin. Végül egyszer en visszaszaladt a bejárati ajtó melletti szobájába. Hangosan becsapta maga mögött az ajtót és bezárta belülr l. Mrs. McLeish utánasietett, és vadul dörömbölni kezdett. – Azonnal nyisd ki! Különben megbánod, hallod? Az iskolabál nem kötelez ! – Akkor nem megyek! – üvöltötte Laureen bentr l. Vicky két lépéssel bent volt a szobájában. Elég komolyan és praktikusan volt berendezve, csupán néhány lovakat és popsztárokat, illetve néhány csendes-óceáni szigetet ábrázoló poszter tette kellemesebbé. Laureen az ágyán heverve a párnájába temette az arcát. Vickynek szinte fájt látni, ahogy Laureen sírt. Szipogva ütögette öklével a matracot. Az egész igencsak drámainak t nt, de ennél többet nem tudott. Mi történhetett a két lány között? Mrs. McLeish továbbra is azon fáradozott, hogy bejusson a szobába. Laureen úgy tett, mintha nem hallaná. Felállt, és letörölte a könnyeit. Benyúlt az ágy alá, és kihúzott egy kisebb könyvet. A könyvet egy gumi fogta össze, amelyre egy golyóstoll volt er sítve. Laureen, térdét felhúzva, elhelyezkedett az ágyon. Laureen naplója volt, amelynek a nagy részét már teleírta. Vastag bet kkel írni kezdett: Utálom anyát. Utálom Nattyt. Utálom magamat. Utálom az iskolát. Utálom az összes fiút. Utálom ezt a vacak könyvet. Te vagy a hibás, vacak könyv! Te tehetsz mindenr l. Te és a többi vacak könyv. Utállak titeket, 40

utállak titeket, utállak titeket!!!!! Annyi felkiáltójelet írt egymás után, amíg már nem volt több hely az oldalon. Zihálva a falnak d lt. De vajon miért utált mindent és mindenkit? Vicky úgy döntött, hogy benéz Nattyhez is. Talán ott többet megtudhat. A fejét átdugva a falon, rögtön tudta, hogy jó helyen jár. Közvetlenül McLeishék folyosója mellett volt Natty szobája. Natty bizonyára imádta a matricákat, mivel a szekrényajtók, a szobaajtó és a fél asztallap is tele volt velük. Natty az íróasztalánál gubbasztva és a golyóstollat rágcsálva kukucskált ki az utcára az ablakon keresztül. Úgy látszik, máskor is ezt tette. A tollait tartó pohár mindent elárult. A benne lév tollak vége egyt l egyig meg volt rágva. Natty is írt valamit a naplójába. Az övé is ugyanolyan volt, mint Laureené. Vicky átkandikált Natty válla felett. Ezek az Ördögi angyalok semmit sem tudnak. Nem válaszolnak nekem. Pedig már olyan sokszor írtam nekik, így kezd dött a beírás. Néha úgy gondolom, hogy el kellene felejtenem Laureent. Lehet, hogy csak egy buta tyúk. Túl sokáig tartott, mire rájöttem. De jobb kés n, mint soha, szokta apa mondani. Szóval: Felejts el, Laureen! Én is elfelejtelek. Egyébként is abnormálisnak tartalak. Te abnormális kígyó! Te égimeszel ! Álló kerti töml ! Szoknyás spárga! Óriásárboc! Kiégett ég lámpás! Szívesen a képedbe mondanám mindezt. Ez legalább fájna. Tudom. De megérdemelted. Te totál gyogyós spagetti! Hát Natty nem volt kifejezetten udvarias. Bizonyára nagyon megbántotta, és most szabadjára engedte a dühét. Csakhogy ebb l még mindig nem derült ki, hogy miért nem akart Laureen tudni Nattyr l. Így hát Vicky a házfalon keresztül visszament a McLeish családhoz. Laureen még mindig az ágyon heverészett. A naplóját lapozgatta. Vicky mögé állt, hogy is lássa. Természetesen tisz41

tában volt azzal, hogy ilyet nem illik tenni, de elvégre angyali bevetésen volt, ami szokatlan dolgokat vont maga után. Úgy t nt, mintha Laureen az egész könyvet még egyszer át akarta volna olvasni. A legels oldalakon egy Ramon nev fiúról áradozott, aki a párhuzamos osztályba járt. Az utána való bejegyzéseken Laureen a szüleit szidta, amiért túl szigorúak voltak, és folyton csak dirigáltak neki. Amikor továbblapozott, a bet k szó szerint szinte rávetették magukat. Laureen háromszor olyan nagygyal írt, mint eddig, amihez ráadásul egy vastag filctollat használt. Azt írta: Utálom Nattyt! Egy hazug kígyó, egy vipera, egy ászka! Vajon az ászkák kígyók? Ha jól hallotta biológiaórán, akkor az ászkák apró él sköd k voltak, töprengett Vicky. Mindegy, elvégre nem biológiadolgozatot javít. Laureen csak néhány nappal kés bb írta le azt, ami annyira felizgatta: Nála voltam, és éppen új frizurákat próbáltunk nekem. felment a szülei hálószobájába egy hajpántért. A naplója az íróasztalán hevert. Az a könyv, amit t lem kapott a szülinapjára. Nem bírtam ki. Utálom is magam miatta! Kinyitottam, és beleolvastam. Szörnyen érzem magam. Natty viszont valami nagyon gonoszat írt bele. Ezt sosem bocsátom meg neki. Soha, soha, soha, esküszöm! Egyszer en elmentem, és becsaptam magam mögött a bejárati ajtót. Soha nem mondom meg neki, hogy tudom, mit gondol rólam, és milyen undorítónak tartom. Natty bele rül, ha nem beszélek hozzá. Úgy kell neki. Vicky egy kicsit most már megértette Laureen dühét. De ezért egy ilyen régi barátságot felrúgni, az is túlzás. Mégis. Laureen így döntött, és nem adott több esélyt Nattynek. Egyáltalán volt rá esély, hogy megváltoztassa? Miközben Vicky ezen törte a fejét, kiment a szabadba. Még mindig testnélküli volt.

42

Ennek az oka az volt, hogy még nem teljesítette az angyalként kapott feladatot. Csak akkor lesz újra látható, ha sikerül neki. Erre korábban kellett volna gondolnia. – Szia! – köszönt rá valaki. Nem, biztosan nem rá gondolt, hiszen t senki sem láthatta. – Szia, Vicky!

43

Bízz bennem! Forró érzés öntötte el az egész testét. Vicky lehunyta a szemét, mintha az változtatott volna valamin. – Már meg sem ismersz? Azért nincs az még olyan régen, hogy utoljára találkoztunk. Vickynek nem volt muszáj megfordulnia. Jól ismerte a hangot. Most mit tegyen? Fusson el? Vagy repüljön el? Vajon utánamenne? Az angyalok szokták egymást üldözni? Micsoda buta gondolat. Ha Vicky úgy igazán bajban volt, akkor gyakran a legbolondabb és leglehetetlenebb ötletek jutottak az eszébe. Maga elé képzelte, ahogy összevissza száguldoznak, a lobogó fehér ingében és a fekete zakójában. – Te mosolyogsz. Ez már valami – szólt a fiú vigyorogva. – Nem, el kell mennem! – válaszolta Vicky kitér n, miközben igyekezett nem ránézni. – De még nem fejezted be a jótettedet – emlékeztette. – Te kémkedsz utánam? – kérdezte Vicky komolyan csodálkozva. – Az angyalok nemigen tudnak eltitkolni egymás el l bármit is. – Majd kés bb elintézem. Vicky csendben elátkozta magát. Miért kellett egyáltalán szabadkoznia. Semmi köze hozzá. – Van egyáltalán neved? – szaladt ki a száján. A kérdés egyszer en fénygolyóként tört be a fejébe. – White. Egyszer en csak White. – Fehér? Miért Fehér? Miért nem Black? Te vagy a… – félbeszakította magát.

44

– Én vagyok a megváltó. Megkönnyebbülést hozok. Teret adok az új dolgoknak. Olyan vagyok, mint egy fehér papír, egy fehér fal, egy fehér oldal egy könyvben: érintetlen. Kész vagyok valamit létrehozni. – Te rombolsz és balszerencsét hozol! – hördült fel Vicky mérgesen. Lassú léptekkel felé igyekezett. Vicky a szeme sarkából figyelte. Járása higgadtságot és fölényt tükrözött. – Nézz rám! – halkan, csábítón és lágyan beszélt. Muszáj volt ellenállnia neki! Undorítónak és szörny nek kellett tartania! A fiú odalépett elé, és a mutatóujjával felemelte Vicky állát. A lány tekintete elveszett az arcában, olyan érzést keltett benne, mint egy nagy és végtelen vidék. Béke, ahová csak a szem ellát. Jókedv en mosolygott. Mi volt az? Mi tette olyan szörnyen vonzóvá? Vickynek minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy ne d ljön el re és ne csókolja meg. Legalább átkarolni szerette volna. De azt sem volt szabad. – Ne félj, semmi sem történhet! – suttogta a fiú. Illata, akárcsak a tenger friss habja beterítette az orrát. – Téged figyelmeztettek. Azt mondták neked, hogy veszélyes vagyok. Vicky kétszer bólintott némán. – Te ugyanolyan halhatatlan vagy, mint én. Mi történhetne veled? – De…, de én nem vagyok igazi angyal. Én…, én mindig visszaváltozom emberré – dadogta Vicky. Id közben olyannyira összezavarodott, hogy alig bírt beszélni. – Te mindig angyal vagy. És gyönyör – olyan halkan beszélt, hogy a hangja szinte csak egy lehelet volt. A kezét óvatosan Vicky vállára tette. A lány a pólóján keresztül érezte a b re melegét. Elképzelte, milyen lehet hidegen. Azaz halottan. De a keze lágy, a fogása pedig kellemes volt. 45

– Felejts el mindent, amit hallottál! Bízz bennem! Kérlek! Vicky szívesen tette volna. Kétségbeesetten és tanácstalanul fürkészte, majd mélyen felsóhajtott. A fiú levette a jobb kezét a válláról, és végigsimította az arcát és a homlokát. Majd megfordult, és elment. Anélkül, hogy egyszer is visszafordult volna. Közben egy Vicky számára igen ismer s dallamot dúdolt, de nem jutott eszébe a címe. – Várj! – kiáltott utána. A fiú vagy nem hallotta, vagy nem akarta meghallani. Mindenesetre nem reagált. Karcsú, kidolgozott teste kirajzolódott a ruhája alatt, ami beterítette a karját, a lábát és a széles hátát. Nem hordott cip t. Meztelen talpa fehéren világított minden egyes lépésnél. Minél jobban eltávolodott, annál sápadtabb lett az alkata. Végül teljesen elt nt. Vicky a térdére támaszkodott a kezével. Újra és újra megrázta a fejét. Vett egy mély lélegzetet, és megint felegyenesedett. Szíve még mindig a torkában dobogott. Bárcsak valakivel beszélhetne róla! Azrael nem lett volna a legjobb választás. Nessa sem. Gloria pedig úgysem hinné el vagy rögtön szétkürtölné. Vickynek egyikre sem volt szüksége. Mégis el kellett mennie hozzá, mivel Gloria tudott Nattynek választ írni a számítógépén. Így Vicky teljesítette angyali megbízatását, és újra visszaváltozhatott emberré. Gyorsan koncentrálni kezdett Gloria szobájára, ami szerencsére nem volt nehéz feladat. Volt némi rózsaszín lehelet a leveg ben – Gloria korábbi kedvenc színe. Gloria sok évvel ezel tti hercegn fázisából ott maradt még egy körülbelül németjuhász nagyságú plüss egyszarvú. Vickynek kuncognia kellett, ha csak rágondolt. Gloria éppen a számítógép el tt ücsörgött, amikor Vicky felbukkant mellette. Természetesen láthatatlanul. Barátn je állát az öklére támasztva sóhajtozott nagyokat. Tekintete az íróasztalon lév képerny melletti bekeretezett fényképet fixírozta. 46

A vörös hajú, professzor ábrázatú Mike mosolygott rajta. Az Mike-ja, akivel a sulibulira megy majd. Gloria boldogan vigyorgott, majd megcsókolta az ujja hegyét, és a fotóbéli Mike szájára nyomta. Félig önkívületben odafordult a szupermodern számítógép-monitorhoz, amelyen az Ördögi angyaloknak szóló újabb levél látszott. Vicky felettébb megkönnyebbült, mert így volt lehet sége felhívni magára a figyelmet. Vicky jelen állapotában képes volt dolgokat is mozgatni a gondolatával. Például egy laptop billenty it. Az ultravékony billenty zetet fürkészve átváltott nagybet re. Majd egyik gomb után a másiknak adta az utasítást, hogy lenyomódjon. Mindegyik szófogadón megtette, amit kért. Gloria el ször sivítva felpattant, és hátraugrott. Vicky el re látva a reakcióját a következ szavakkal kezdte: FOGD BE! ÉN VAGYOK AZ! Gloria vadul gesztikulálva a kezével lehuppant a székre. – Akkor most megint…, Vicky…, megint… az vagy? – dadogta. IGEN! Gloria újból felvisított, majd b ntudatosan a szája elé kapta a kezét. – Bocsi! Esküszöm nem csinálom többet – motyogta az ujjai között. AKKOR JÓ! VÁLASZOLJ NATTYNEK! NINCS KÉRDEZ SKÖDÉS! CSINÁLD! Gloria szófogadón bólintott, majd a gépen kikereste Natty emailjét. Ráklikkelt a „válasz” feliratra. Ezután Vicky vette át. Kiiktatta a nagybet ket és írni kezdett. Szia, Natty! A napló egy jó barát, amely semmilyen titkot nem árul el. Akkor sem, ha szupertitkos. Egy ilyen naplót sose hagyj elöl. Túlságosan csábít arra, hogy elolvassuk. Laureen is pontosan ezt tette. Elolvasta, hogy mit

47

írtál róla: Nagyon sajnálom Laureent. Egy ekkora spagetti totál horror bármelyik fiúnak. A férfiaknak nem kell olyan n , aki nagyobb náluk. Ramon pedig legalább két fejjel alacsonyabb. Semmi esélye nála. Laureen megsért dött, és szomorú. Talán írhatnál neki egy bocsánatkér levelet. Nem kell megtudnia, hogy honnan tudod, hogy miért nem beszél veled. Sok szerencsét!

Az Ördögi angyalok aláírást már Gloria pötyögte be. Nem bírta ki, hogy ne tegye hozzá utolsó mondatként: A szerelem mindig gy z! Gyorsan ráklikkelt a „küldés” feliratra, nehogy Vicky bármit is meg tudjon változtatni rajta. Vicky megkönnyebbülve felsóhajtott. Persze nem Gloria kiegészítése miatt, hanem azért, amit a lába alatt érzett. Érezte a sz nyeg rojtjait és a nehézségi er t. Gloria ismét felvisított, amikor meglátta maga mellett Vickyt. – Nyugi! Nem vagy rült! Én vagyok az. Csak már megint… voltam – Vicky ajkával az „angyal” szót formálta. Gloria hatalmas szemmel és lelkesedéssel fogadta, már alig várta, hogy megoszthasson a barátn jével egy titkot. – Nessa belezúgott valakibe – nyögte ki. – Tényleg? – Vicky leheveredett Gloria széles ágyára, amelyet a házvezet egy hófehér selyemtakaróval fedett le. – Az az új fiú, az a hunyó. Hidd el, én megérzem az ilyesmit! Vickynek természetesen újra eszébe jutott a Nessával folytatott beszélgetés. Még sosem látta Nessát így rajongani egy fiúért. Akkor is, Nessa nem szokott csak így belezúgni valakibe. – Szívesen fogadok – javasolta Gloria, miután Vicky közölte vele a kétkedését. Gloria ezután ismét felvisított, és izgatot48

tan dörzsölgetni kezdte a kezét. – Annyira izgis, hogy te hirtelen egy… – Egy szót se! – szakította félbe Vicky. Felkapott egyet a Gloria ágyában lakó legalább ötven plüssállat közül. Egy világoskék maci volt piros szívvel a kezében. – Egy szót se, különben a maci bánja! – Hallgatok, mint a sír – biztosította Gloria kuncogva. Vicky nem szívesen hallotta ezt a hasonlatot.

49

Dinnyeruha – Angyalkám! Vicky ijedten összerezzent. A szó kezdett lassan mumusként csengeni a valódi életben. Pru Cassady szórakozottan mustrálta a lányát. – Mi a baj? Miért rezzentél úgy össze? – Ööö…, semmi – nevetett Vicky, hogy bizonyítsa, tényleg nincs baj. Édesanyjával a ház mögötti teraszon üldögélt. Pru kevert magának egy nagy korsó „nyári koktélt”, ami különböz gyümölcsökb l készült a saját receptje alapján. Vicky is szerette, mert ugyanolyan íze volt, mint az általa olyannyira imádott tutti-frutti fagyinak. A Pru el tti kerti asztalon hevert egy fül, egy orr, két kar, két láb, egy szem, egy barna test és egy gomborrocska. Mind különféle plüssfiguráktól származtak. Pru sebészi gondossággal összerakta ket. Sally – Vicky kis húga – a zöld fakerítéssel körbevett ágyasban ácsorgott, és lelkesen öntözte egy bádog öntöz kannával a virágokat és a f szernövényeket. – Sally, most már komolyan! – mérgel dött Pru. Sally azonnal eldobta a kannát, és villámgyorsan átugrotta a neki csupán térdig ér kerítést. Ruhájának kantárja lecsúszott a válláról. A ruhácska vékony b rb l készült, a szélein rojtok lengedeztek. Sally egy k korszakról szóló könyvben látta ezt a ruhát, és persze mindenáron akart egy olyat. A mamája teljesítette a kívánságát, és megvarrta. – Mami! – kiabálta Sally boldogan és kinyújtott kézzel. Mindkett t fekete föld borította, ahogy a lábát is, amellyel végigtrappolt a felpuhított földön. Sally imádta az árvizet. 50

– Hozom a slagot, és akkor ma megspóroljuk a kádban fürdést – magyarázta Pru praktikusan és anélkül, hogy egy cseppet is felhúzta volna magát a felforduláson. Helyette a plüssállat testrészeire bökött. – Dicséretes, hogy mindent kikutatsz és megvizsgálsz – dicsérte, majd dorgálón így folytatta. – De azért nem kellene kéthetente szétszedni Frankie macit. Sally b ntudatosan leeresztette a fejét. Frankie volt az egyetlen Frankenstein-maci a világon. A teste egy mackóé volt, a feje azonban egy plüsselefánttól származott, amelynek a hiányzó fülét egy nyuszifül pótolta. Bal lábát egy báránytól, a farkát pedig egy krokodiltól kölcsönözte, s még a szeme sem volt egyforma. Sally imádta Frankie-t, amelyet édesanyjuk varrt össze a többi agyonszeretgetett állatka testrészéb l. Ma pedig ismét összevarrta. – Nem szombaton van a sulibál? – kérdezte Pru. Vicky, aki éppen matematikaképleteket igyekezett bevésni az agyába, felkapta a fejét a füzetb l. – Igen, már mondtam. – Ne haragudj, szívem, de ez a tízezer tégely görögdinnyekrém dinnyét csinált a fejemb l is – vizsgálódva nézett Vickyre. – És mit veszel fel? Egy ilyen bálon ragyogni kell ám, belülr l és kívülr l is. Vicky ezen még egyáltalán nem gondolkodott. Gloria viszont már vagy három hete másról sem beszélt. Minden harmadik nap felbukkant egy divatlapból kivágott új fotóval, és a barátn i orra alá dugta. – Nekem van egy ötletem – motyogta Pru Cassady félig lehunyt szemmel, tekintetét valahová a távolba irányítva. Vicky kissé még szégyellte is magát, mert els gondolata az volt, hogy: segítség! Hogyan akadályozhatnám meg? A divattal kapcsolatban nem éppen az édesanyja volt a példaképe. Egészen más elképzelései voltak, ami a ruhákat illette. Már évek óta bojkottálta a divatipart, ezért csakis használtruhakereskedésekben vásárolt, amelyek pénzt gy jtöttek a fejl országoknak. Vagy rosszabb: három régi ruhából varrt két újat. 51

– A sötét hajadhoz er s színek illenek. Például görögdinnyepiros! – félig lehunyt szemmel Vickyhez fordult. – Görögdinnyepiros kis fekete gombokkal, akárcsak a dinnye magjai. Mit szólsz hozzá? Ez jobbnak t nt, mint amire Vicky számított. Most már csak az anyag, a hossz és a szabás volt hátra. Pru imádta a lebeg , majdnem földig ér szoknyákat. Ezekhez szívesen hordott kreppselyemb l készült blúzokat és színes filcb l lév bolerókabátokat. Remélhet leg Vicky ruhájánál nem ilyen extravagáns modellekre gondolt. – A te alakoddal nyugodtan felvehetsz szorosat is – folytatta Pru lassan. – Mondjuk, egy rövid szoknyát. Rá egy hosszabb, leheletvékony tüllt, amelyen keresztül látszana a lábad. A felrész lehet sz k és váll nélküli. – Ty ha – szaladt ki Vicky száján. – Tetszene egy ilyen ruha? – Igen! – Akkor holnap be is szerzem az anyagot, és máris hozzálátok a munkának. Sally figyelmeztetés nélkül átkarolta az édesanyját. – Te vagy a világ legjobb mamija – lelkendezett, miközben földes kezét Pru hófehér pólójába törölte. Egy visszafojtott, halk sóhaj hallatszott. A házban megszólalt a telefon. Sally azonnal nekiiramodott. Imádta fogadni a hívásokat. Vicky hallotta a bejelentkezését. – Hahó-hahó, itt a klotyó! Ott ki van, Mr. F popó? Ezután csend lett. Sally kiszaladt a házból, majd Vickyre bökve így szólt. – A boszorkány keres. – Pszt, ilyent nem szabad mondani! – sziszegett Pru. Vicky felállt, de nem tudta, hogy nevessen vagy aggódjon. A „boszorkány” ugyanis Isabellát, a papája új feleségét jelentette.

52

– ’estét! – jelentkezett be Vicky olyan unalmasan, ahogy csak bírt. Ki nem állhatta Isabellát. ugyanis már többször próbálta elvenni Prutól Vicky és Sally nevelési jogát. – Jó estét, Vicky, szia! – Isabellán hallatszott, mennyire igyekezett különösen kedvesen és szívélyesen csevegni. Mivel eleve különösen h vös hanggal rendelkezett, bizonyára óriási meger ltetés volt a számára. – Halló! – szólt Vicky kevésbé lelkesen. – Hogy vagy? – Jól! Szünet. – Jól van! Szünet. – Vicky, gondoltam jó lenne, ha holnap iskola után együtt elmennénk ruhát venni az iskolabálra. – Nincs rá igényem, köszi. – Mi? – Isabella majdnem kiabált. – Hogyhogy nincs „igényed”? Nem vagy te kicsit szemtelen? – Köszi, nem – javította ki magát Vicky. – Felajánlottam, hogy veszek egy ruhát neked. Pénzt akarok költeni rád, te meg egyszer en nemet mondasz? – Igen. Isabella hallhatóan mély leveg t vett. Halkan beszélt valakivel, aki mellette állt. Vicky rögtön sejtette, hogy az édesapja lehet az. A vonal hirtelen megrecsegett. – Vicky, halló, én vagyok az, apa. – Szia, apa! – Vicky azonnal jókedv lett, pedig tudta jól, hogy mi fog következni. – Isabella most mondta, hogy nem akarsz vele ruhát venni. Akkor mit veszel fel az iskolabálba? – Azt a ruhát, amit anya varr nekem. Olyan lesz, mint egy görögdinnye. Szünet. – Pru varr neked egy ruhát? 53

– Igen. Miért? Sokkal olcsóbb. Egyébként is biztos van még felhasználható anyaga, így nem kell újat venni. Ezzel is óvjuk a környezetet. – Óvjuk a környezetet – ismételte meg az apukája. – Akkor most már folytathatom az evést? – a kérdés persze hazugság volt, mert már régen végzett az evéssel, de tudta, hogy ezzel rövidre zárhatja a beszélgetést. Édesapja is szívesen evett, ami meg is látszott rajta. – Természetesen. Igen. Pénteken megint jöttök hozzánk. Hétvégére. EGÉSZ hétvégére. Vicky kimondta: – Ha nagyon muszáj – majd mégis visszanyelte. A telefon befejeztével pontosan tudta, hogy ezzel még nem volt vége. Isabella újabb vereségnek könyveli el az elutasítást, ezért bosszút forral majd. Vicky id közben már egészen jól kiismerte. Mégsem volt kedve Isabellával ruhát keresni. Lehet, hogy Pru ízlése kissé hippis, viszont Isabelláé túl sz zies. Valószín leg egy teljesen zárt, földig ér , pufi ujjú valamit választott volna. S t még jobb: valami apácaszer t. Na, jó, Vicky hallani sem akart róla. – Mi van Chrissel és… – Pru megköszörülte a torkát. – Isabellával? – Semmi. Csak a hétvége miatt hívtak. Pru Cassady bólintott. Pontosan tudta, hogy valami másról volt szó, csak Vicky nem akart róla beszélni. Egyszer en elfogadta anélkül, hogy tovább kíváncsiskodott volna. Vicky már csak ezért is imádta a mamáját.

54

Lélegzetelállító – Lenyeltél egy bohócot? – rázta meg a fejét Nessa Gloriára nézve. – Miért? – kuncogott már megint Gloria. – Lady Vigyori, szedd már össze magad! – Minden oké! – Gloria igyekezett elbújni a szünetben majszolt vegaburgerje mögé. A mellette álló Vicky látta, ahogy Gloria tovább vigyorgott. Nessa kérd n nézett Vickyre. – Mi ütött belé? Vicky gyanakodott valamire, de inkább megvonta a vállát. – Fogalmam sincs. Talán csak boldog. – Aha – mondta Nessa. Kedvetlenül rágcsált egy retket, amely az új diétája része volt. A három barátn az iskolaudvaron sétálgatott. Éppen a nagyszünetet töltötték odakint, és szerencsére nagyon kellemes id volt. Ezzel szemben bent az osztályteremben alig lehetett kibírni, olyan nyomasztó és fülledt volt a leveg . Gloria odafordult Nessához, és óvatosan megkérdezte: – Ööö…, figyú…, láttad… megint… az újat? Nessa majdnem kiabált. – Mit akarsz ezzel? Gloria ijedten visszahúzódott. – Én csak kérdeztem – védekezett a barátn je. Vicky ide-oda kapkodta a fejét kett jük között. Vajon miért volt Nessa ilyen ideges? – Hogy néz ki ez a Lance egyáltalán? – kérdezte. – Na, vajon hogy? Van egy feje, két szeme, két füle, egy orra és egy szája. Csak vízilótompora nincs – állapította meg Nessa a vaskos fenekére paskolva. Hangosan beleharapott a retekbe, és vadul rágni kezdte. – Az osztályban találkozunk! – mondta, és elsietett. 55

Vicky már reggel észrevette, hogy néhány dolog megváltozott rajta. Nessa például abszolút szokatlanul öltözött fel. Fekete elegáns, kis sarokkal rendelkez félcip t viselt. A nyakában egy vastag, fekete vasdarabokkal teleaggatott lánc csüngött. Vicky biztos volt benne, hogy a sz k szoknyáját és az ezüst halálfejjel díszített fekete pólóját sem látta még sosem rajta. Nessa alig került hallótávolságon kívülre, Gloria máris hatalmasat sóhajtott. – Hát igen…, ez a szerelem… – Hogyhogy a szerelem? – Van egy teszt, hogy ki mennyire szerelmes – magyarázta Gloria. – Az interneten találtam. Nessa kilenc pontot kapna a tízb l. Vicky a magasba kapta a kezét. – Gloria, hiszen még csak párszor látta ezt a Lancelotot. Gloria huncut vigyorral megvonta a vállát. – Hallottál már a telefonról és a chatr l? Lehet, hogy tegnap vadul flörtöltek. Vicky ezt el sem tudta képzelni. Nessa sosem tenne ilyent. Vagy mégis? Gloria suttogva megkérdezte. – Nem tudsz…, tudod…, olyan láthatatlanul?… Vicky figyelmeztet n sziszegte. – Befognád a szádat, ha megkérlek?! Gloria duzzogva válaszolt. – Nem kell rögtön bekapni! Csak megkérdeztem. Cindy váratlanul átviharzott az iskolaudvaron. Természetesen lépést tartottak vele h séges piócái is. Még oda sem ért, máris odakiáltott a lányoknak. – Hé, Tenner, minden rendben a dekorációval? És a koktélbárral is? A többi lány eleve kritikus arccal közeledett, hogy rögtön kész legyenek sóhajtozni, jajgatni, dühöngeni és hisztizni, ha esetleg Gloria nem tartotta volna be az ígéretét. – Minden a legnagyobb rendben! – biztosította Gloria ragyogó fogpasztavigyorral az arcán.

56

Cindy elkámpicsorodva visszamosolygott. – Akkor jó. Már azt hittem, hogy csak ijesztgetsz minket. Vickyt csak az tartotta vissza attól, hogy alaposan beolvasson Cindynek, hogy elvégre félig angyal volt. Vagy még jobb, mindkét kezével szétkente volna a lány körülményes sminkjét, a világos tincsekbe rendezett frizuráját pedig legszívesebben teljesen összekócolta volna. Cindy fontoskodó arccal elsétált. Alexandra is pont a két barátn el tt cammogott el, és magasba tett kézzel üdvözölte ket. – Minden simán megy, Gloria? Nem kell segítség? – Semmi vész, jól vagyok! – biztosította Gloria. – Mindenesetre biztosan jobban, mint én – Alexandra megállt el ttük. Szenved grimaszt vágva így folytatta. – Miért engem választanak a tanárok és a diri, ha valahol gáz van? – Gáz van? – nézett rá Gloria kérd n. – Ha jön egy új gyerek, akkor nekem kell végigmutogatnom a sulit. Ha történik valami, ami éppenséggel nem tetszik a tanároknak, akkor egyb l nekem kell intézkednem – legyintett egyet. – Én mondom, nem könny . Mintha az iskolai anyag nem lenne elég. – Hogyhogy? Mit kell csinálnod? – kérdezte Vicky. – Hát például – Alexandra hirtelen félbeszakította magát. – Á, majd máskor elmesélem. Mrs. Hasselmann nem akarja, hogy beszéljek róla. – Akkor egyszer en tartsd meg az ilyesmiket magadnak! – szólt Vicky határozottan. Gloria és Vicky csak nézte, ahogy határozott léptekkel elindult az iskolakapu felé. Vicky nem bírta ki, és utánozni kezdte Alexandra fontoskodó stílusát a lány háta mögött. Gloria szakszer en megmagyarázta a dolgot. – Valaki valahová belehelyezett egy gumicsövet és felfújta. Valamikor úgyis felrobban.

57

Vicky igencsak megdöbbent a megjegyzésén. Efféle hozzászólásokat inkább Nessától várt, de nem a mindig üde, vigyori Gloriától. Nahát, hogy tévedhet az ember. Az iskola épületében megint jelen volt. A halál édeskés, romlott b ze vékony leheletként szállt a leveg ben, amit természetesen csak érzett. Magasba tartott orral szaglászni kezdett. Honnan, melyik irányból és f ként kit l szállt felé ez a szörny szag? Kit fenyegetett annak veszélye, hogy nemsokára meghal? Vicky már attól is rosszul volt, ha csak rágondolt, hogy valamelyik iskolatársa az. Hiszen mindannyian olyan fiatalok voltak! Nemcsak túl korán lenne, hanem túlságosan szörny és igazságtalan is. Hogy tehetett , hogy tehetett White ilyet? Pedig még is nagyon fiatal volt. Legalábbis úgy nézett ki. Vicky körül ide-oda mászkáltak, ki gyorsabban, ki lassabban, a különböz osztályokból a folyosón. Egyesek az iskolacuccukat, mások a sporttáskájukat cipelték a hónuk alatt. Néhányan még gyorsan tanulni próbáltak, néhányan pedig nevetgéltek vagy rültködtek. A halál lehelete ott lebegett az iskola felett. Nem is választhatott volna rosszabb helyet. Vicky fülében ott csengett Azrael kérése, miszerint bármilyen körülmények között mentse meg azokat az életeket, amelyeknek még nem szabadna véget érniük. De hogyan csinálja, ha egyszer azt sem tudta, hogy kire kell vigyáznia? A folyosó végén meglátta Nessa apródfrizuráját. A lány, fejét hátrahajtva, nevetett teli torokból. Nessával szemben egy fiú állt. Hihetetlenül vékony volt, amit sz k fekete nadrágja még jobban kiemelt. Nessához hasonlóan neki is fekete haja volt. A fiú vele együtt nevetett. Vicky ugyanezt a fiút látta az iskola el tt, és igencsak érdekesnek találta. 58

lenne Lance? A cseng jelezte a következ óra kezdetét. Vicky átküzdötte magát a tömegen. Rengeteg tanuló jött vele szemben, úgy érezte, mintha er s áramlat ellen kellene úsznia. Egy szürke fémajtó állt tárva-nyitva a folyosón, ami tovább akadályozta az el rejutását. Hirtelen felt nt egy létra vége, ami aztán egy sorompóhoz hasonlóan eltorlaszolta a folyosót. Az izmos pedellus, aki minden szabad percét testépítéssel töltötte, felcipelte a létrát az iskola padlására. Az igazgató, a tanárok és a gondnok mélyen meg volt gy dve arról, hogy a padlásra vezet ajtó mindig zárva volt. Ebben azonban hatalmasat tévedtek. Kinyitásához b ven elegenvolt egy ügyesen behelyezett hajt . A tet ferde és lapos részei alatt, ahová egy nagy lyukon keresztül lehetett feljutni, voltak a tanulók kedvenc búvóhelyei. Az egyik sarkot „kéménynek” nevezték a folyamatosan felszálló füst és a földön hever számtalan cigarettacsikk miatt. A poshadt szag egyre er sebbé vált. Vicky az orrára tapasztotta a kezét, és csak lehajtott fejjel lélegzett, különben rosszul lett volna. Nessa és valószín leg Lance ügyet sem vetett az emberekre, csak nevetgéltek tovább. A fiú arcába és a szemébe hullott egy hosszú hajtincs. Ez lehetséges? Vicky csendben azért imádkozott, hogy ne legyen úgy. Nem, ennek nem szabad úgy lennie! Az szörny lenne. Sajnos egyre er sebb és er sebb lett a gyanúja. Már lélegezni sem bírt a b zt l. Ráadásul minél közelebb ért hozzájuk és a folyosó végéhez, annál er sebbé vált a szag. Mit jelentsen ez? Talán a fiú volt veszélyben? Vagy… nem, nem, nem, csak azt ne! Vicky egész testében reszketni kezdett, nagyon fázott. Csak nem Nessáról van szó! Nessa észrevette Vickyt, és elutasító pillantást vetett rá.

59

– Félsz, hogy elveszíted az orrodat, szívi? – kérdezte a barátn jét l. Vicky zavartan letette a kezét. A poshadt b z elviselhetetlen volt. Leveg ért kapkodott. A fiú grimaszt vágott. – Mi baja van? – Szívi, bediliztél? – kérdezte Nessa szalonnás csíp jébe fúrva a kezét. Igazán dühösnek t nt. Vicky még mindig nem tudott lélegezni. Teljesen megzavarta a szag. El kellett t nnie onnan, méghozzá gyorsan! Tudta, hogy milyen nevetségesen nézhetett ki. Tágra nyitott szemmel és szájjal igyekezett nem összeesni. – Nagyon vicces, szívi! Jöv re van egy szabad id pontom. Majd akkor én is nevetek – sziszegte Nessa, akárcsak egy harapás el tt álló kobra. Mivel nem bírta tovább és nem volt más lehet sége, Vicky sarkon fordult, és elrohant. Szédült és hányingere volt, a lába össze-összecsuklott futás közben. Minél messzebb került Nessától és a fiútól, annál kevésbé érezte a b zt. Vicky zihálva megállt a lépcs n. Szakaszosan vette a leveg t, mégis úgy érezte, mintha egy körhintában ülne, és az iskola forogna körülötte. – Cassady? Beteg vagy? – kérdezte a lépcs n felfelé jöv , Vickyt mustráló Mr. Springsteen. – Csak… nem… minden… Le kellett ülnie. Vicky egyszer en lerogyott a legfels lépcs fokra, és mélyen el rehajtotta a fejét. – Ez egyáltalán nem tetszik nekem, velem kell jönnöd a betegszobára – döntötte el a tanár. – Tudsz menni, ha rám támaszkodsz? – Semmi bajom – kapkodta a leveg t Vicky. A hangja vékony és er tlen volt. – Nekem nem úgy t nik. El kell menned az iskolaorvoshoz… – Nem, tényleg… Vicky szeme el tt elsötétült minden. Azt még érezte, ahogy oldalra d lt, és valaki elkapta. 60

Nem ellenségek Hanyatt feküdt. Vicky ennyit tudott els re megállapítani, amikor magához tért. Olyan volt, mint amikor egy nagyon mély álomból ébredt. – Kérem, hogy történhetett ez, dr. Schuster? – kérdezte valaki szemrehányón. – Igazgatón , meg tudom magyarázni. Csak egy percre mentem ki. Vickyt l csupán karnyújtásnyira állt a fiatal orvos. Fehér köpenye alatt divatos koptatott farmert viselt. Vicky egyenként látta a fehérített szálakat. Az arcáról máskor sosem hiányzó „haverkodós” grimasz ezúttal nem volt ott. A Mrs. Haselmannnal folytatott beszélgetés során igencsak komoly, s t már-már dühös arcot vágott. Az igazgatón és dr. Schuster úgy beszélt Vickyr l, mintha ott sem lett volna. Pedig azon a szörny , m anyag izével bevont kemény fekhelyen feküdt. Praktikus és lemosható, és egyszer en iszonyatos. – Az iskolában most már olyan állapotok uralkodnak, amelyeket nem vagyok hajlandó tovább elt rni – magyarázta az igazgató. – Ez tényleg szégyenletes, de intézkedni fogok. El ször is felhívom Cassady szüleit, hadd tudjanak meg mindent a lányukról. Vicky felült és felkiáltott. – Nem, ne! Én…, én itt vagyok…, csak egy kicsit… rosszul lettem. Továbbra sem érezte jól magát. Orrában még mindig érezte a förtelmes b zt, a fehér falak pedig mintha hullámoztak volna. Az igazgatón menet közben folytatta. – Annak az Ördögi angyalok badarságnak is véget kell vetnünk. Az iskola tanulói mások után kémkednek. Egyszer en hihetetlen, hogy milyen 61

ötletek jutnak egyesek eszébe, csak azért, hogy pénzt csináljanak. Vicky lenézett, és megfogta a világos vászonnadrágban lév lábat. Érezte saját magát, de nem ugyanolyan keményen, mint máskor. Az ujjai átsiklottak a nadrág anyagán. Angyali formát öltött, test nélküli és súlytalan volt. De miért? Hiszen nem is csinált semmit. Nem gondolt senkire, akin segíteni akart volna. Akkor miért változott át? Lassan megértette, hogy mir l beszélt az igazgató és az iskolaorvos: Vickyt azel tt, hogy láthatatlanná és súlytalanná vált, befektették a betegszobába. Amikor dr. Schuster kilépett az el szobába, ahol a gyógyszeres szekrény volt, Vicky átváltozott angyallá. Vicky óvatosan megpróbált felállni. Sikerült neki, majd elindult a zárt szürkéskék ajtó felé. Nem is igyekezett megfogni a kilincset. Vicky egyszer en átlépett rajta, átszelte a magas üvegszekrényt tartalmazó el szobát, és abba a helyiségbe érkezett, ahol az iskolatitkár íróasztala állt. Mrs. Rosebud egy id söd , apró loknis frizurát visel , mindenkivel jóságosan és kedvesen bánó n volt. Az igazgatón mellette állva egy ceruzával dobolt a nyitott tenyerébe. A titkárn felolvasott valamit a képerny l, majd bepötyögött egy számot a telefonba. Vicky átrobogott az íróasztalon, a sok papíron és a tollakon, és Mrs. Rosebud háta mögé furakodott. Egyetlen pillantás b ven elegend volt ahhoz, hogy legszörny bb félelmei beigazolódjanak. Éppen az édesapját hívták, méghozzá otthon. Ebben az id ben azonban az irodában volt. Ám Isabella biztosan ott van, hogy felvegye a telefont. Pokolba, gondolta Vicky. Vagyis inkább nem. Valaki segítsen, volt a következ gondolata. 62

Egy pillanat. Ha elég er sen koncentrált, akkor képes volt tárgyakat is irányítani a gondolatával. Vicky, félig lehunyva a szemét, er sen koncentrálni kezdett a telefonra. Csak bámulta és bámulta, majd szinte nyomatékosan parancsolta. – Tedd le, tedd le, tedd le! A kagylóban csengetés hallatszott. – Letenni, letenni! A vonal egyszer csak megszakadt, és folyamatos bugás hallatszott. Mrs. Rosebud csodálkozva fürkészte a telefont. – Ez különös – motyogta. – Senki sem vette fel? – kérdezte az igazgató türelmetlenül. – Próbálja meg maga! Három Vickynél fiatalabb fiú mentette meg a helyzetet. ntudattal léptek be az igazgatóság el terébe, hogy meggyónják a gaztettüket. Ugyanabban a pillanatban szólalt meg a telefon, Mrs. Rosebud kénytelen volt felvenni. Egy kis ideig mindenki el volt foglalva. Vicky nyugtalanul szaladgált ide-oda. Most mihez kezdjen? A számítógép monitorján az adatlapja látszott, amiben minden benne volt: név, cím, szül k, telefonszámok, kor, jegyek, tanárok megjegyzései stb. Alatta két mez volt: elmenteni vagy törölni. Ez volt a megoldás! Vicky az egér kis nyilára összpontosított. Egész készséges partner volt, nem is kellett annyira koncentrálnia, és máris a törölni mez re ugrott. Csak egy kis klikkelés. Ez kicsit nehezebb és bonyolultabb volt. Vicky egészen közel hajolt az egér bal gombja fölé, és minden erejét ráirányította. Mrs. Rosebud fellengz sen elbúcsúzott a telefonálótól, majd ismét a számítógéphez fordult. Kezét a billenty zet fölé emelte, majd leeresztette, és a telefonszámokat vizsgálgatta. Dr. Schuster lépett be az irodába. 63

– Hát ez roppant szokatlan – mondta. – Mármint az, hogy Vicky Cassady elt nt. Különös – szólt elgondolkodva csóválva a fejét. – Felhívom az édesapját – mondta a titkárn . Vickynek még mindig nem sikerült ráklikkelnie a gombra. Végül Mrs. Rosebud is odanyúlt…, és kitörölte Vicky adatlapját. – Te jó ég, ne! – kiáltott fel a szája elé kapva a kezét, majd hevesen pötyögni kezdett. De az adatok elt ntek. Rendben, most már nem tudták értesíteni Isabellát. Legalább egy reménysugár. De mégis mihez kezdjen ezután Vicky? Jó sok kérdésre kell majd válaszolnia, ha egyszer újra látható lesz. Ha egyszer látható lesz… Valószín leg meg kell látogatnia Azraelt. Talán neki van némi magyarázata a hirtelen és szokatlan átváltozására. – Olyan izgatott vagy. – Menj innen! – szaladt ki Vicky száján. állt vele szemben, kivételesen zakó nélkül, fehér pólóban. A vékony gyapjúanyag szinte második b rként feszült izmos fels testére. – Ne komplikáld már túl a létezésedet – szólt a fiú kedvesen. – Te tervezel valamit. Méghozzá itt az iskolában. Mondd meg! Kit akarsz megszerezni? White megmutatta ragyogó, teljesen szabályos fogsorát. Csupán metsz fogának egyik sarka volt letörve, ami csak még vonzóbbá tette a mosolyát. – Nem vagyok gyilkos – mondta nyomatékosan. Úgy, ahogy édesapja régen elmagyarázta neki, hogy mennyire szereti és szeretni fogja akkor is, ha már nem lakik Prunál. – Ti, emberek szabad akarattal rendelkeztek. Senki sem kényszerít arra, hogy legyetek, hogy cselekedjetek vagy hogy úgy éljetek, ahogy teszitek. Ez a ti döntésetek. – Érzem! Valakinek meg kell halnia. Akár az új fiú is lehet az. Vagy… – Vickynek elállt a szava, képtelen volt ebben az összefüggésben kimondani Nessa nevét. 64

White odalépett hozzá, és megragadta a vállát. Lágyan magával húzta, és arra kényszerítette, hogy vele menjen. – Nem azért jövök, hogy romboljak, engem csak idevonz, ha az emberek kockázatos játékba merészkednek. Ha túl nagyban pókereznek, akkor az életük a tét. Ha veszítenek, elveszem magamnak, Azrael pedig kénytelen kihúzni a nevet az él k könyvéb l. – Ki az? Mondd meg! – Vicky szaporán vette a leveg t. Érintése egyszerre volt kellemes és fájdalmas. – Abszolút rosszul értékelsz. Nem tudom – közel hajolt hozzá, hogy megszagolhassa a haját. – Fantasztikus az illatod. – Hagyd ezt abba! Hát nem érted, hogy mindez mit jelent nekem? Hát nem érted, hogy félek? Féltem a barátn met! Az új fiút! Nem is ismerem, mégis így van. Te meg úgy teszel, mintha ez az egész csak játék lenne. A fiú elengedte, és távolabb lépett t le. A válla fölül aztán így szólt. – Az élet játék. Az én feladatom pedig, hogy részt vegyek benne. Sajnos sokan ezt nem értik meg. Vicky nem tudta, hogy mit mondhatna vagy tehetne még, ezért könyörögve felemelte mindkét kezét. – Kérlek, menj el! Kérlek, t nj el! Kérlek, ne árts itt senkinek! Mit kell ahhoz tennem, hogy békén hagyj minket? A fiú mély szomorúsággal a szemében nézett rá. – Vicky, hát még mindig nem érted? Ami itt történik, arról csakis ti, emberek tehettek. Akkor is megtörténik majd, ha nem vagyok itt, mivel egy vagy több ember rosszul játszik, és veszít. És akkor felbukkanok, megcsókolom vagy átölelem ket, és a vezejük leszek egy másik világban. A fiú szinte csüggedt benyomást keltett. Mintha legszívesebben valami mást mondott volna Vickynek. – Tudod, hogy kedvellek. Vicky vett egy mély leveg t, de nem fújta ki. Lázasan törte a fejét azon, hogy mit kellene válaszolnia. Semmi sem jó. Teljesen mindegy, hogy mit mond. 65

– Még a hozzám hasonlók is szerethetnek mást vagy többeket. Most aztán nehogy olyasmit mondjon, ami a végzetévé válhat. – Semmit sem kell mondanod. Lazíts! Dolgod van itt. Az élet angyala vagy. Megóvhatsz és megmenthetsz embereket, ha hagyják. Ám nem mindig van ez így. – És akkor nyersz TE! A fiú megrázta a fejét. – Nyerni? Micsoda szó! Nem, én egyáltalán nem így látom. Újra elé lépett. A tenyere csak egész lágyan érintette meg Vicky karját. – Nem vagyunk sem ellenfelek, sem ellenségek. Megsemmisíthetetlen hatalommal rendelkezünk. Minél jobban küzdesz ellene, annál nagyobb és hatalmasabb – közelebb húzta magához. – Ezért egyszer en csak lazíts! – az utolsó szavakat fölé hajolva suttogta. Vajon bízhatott benne? Vagy a rossz? A hazug? Egy hirtelen mozdulattal máris eltávolodott t le. – Nem akarlak megijeszteni. Nem bántalak, amíg mindketten ebben az állapotban vagyunk. De ha nem bízol bennem, akkor jobb, ha mindketten másfelé megyünk – hangjából elt nt a lágy és megnyugtató valami. Határozottnak és elutasítónak hangzott. – Várj… – Vicky oda akart menni hozzá, de már csak h lt helyét találta.

66

Dühös pillantások Beletelt néhány percbe, mire Vicky nagyjából összeszedte magát. A barátn ihez akart menni. Akkor is, ha nem láthatták, sokkal jobban érezte magát a közelükben, mint az igazgatói irodában. Vicky felsietett a lépcs n, befordult a mellékfolyosóra. A zárt ajtón keresztül bement az osztályterembe. Mr. Springsteen a táblánál állva ide-oda nézel dött. Egy apró, bejelentés nélküli tesztet íratott éppen. Vicky roppant boldog volt, hogy nem kellett írnia, mivel több mint valószín , hogy nem sikerült volna neki. Mrs. Hasselmann nem tehetett szemrehányást, ahogy azt sem mondhatta, hogy csak el akarta lógni. Senki sem tudott a tesztr l. Vicky az asztalokon és az osztálytársakon keresztül egészen Nessáig és Gloriáig suhant. A helye üres volt, ezért leült a székére. Gloria felnézett, és összeráncolta a homlokát. Talán észrevett valamit? Megérezte Vickyt? Vicky a következ pillanatban felpattant. Egészen hátra, a terem hátsó faláig hátrált. Megint ott volt a b z! Ráadásul ugyanolyan er s volt, mint el tte a folyosón. Ezúttal nem volt kétség afel l, hogy kit l jött: Nessától! Vicky szíve vadul vert. Nem bírt nyugton állni, le-fel sétálgatott a karjával kalimpálva. Megnyugtatásképpen beletúrt a tüskés hajába, és különböz pontokon megmasszírozta a fejét. Semmi sem használt. Nessa életveszélyben volt! Eddig is sejtette, de most már biztos volt. Az új fiú. 67

Az a Lance. Talán volt valami köze hozzá. Ez természetesen csak feltételezés volt, semmi bizonyítéka nem volt rá. És ugyanakkor nevetséges is volt. Az a vékony srác nem t nt túl er szakosnak. Ezenkívül Nessa legalább kétszer olyan nehéz és er s volt, mint . Ha valakinek félnie kellett, akkor inkább Lance-nak. Nessának akkor is szüksége volt a segítségére. Gloriával együtt a legjobb barátn je volt. Valószín leg Vicky ezért változott át angyallá. Egyszer en megérezhette, az agya pedig automatikusan Nessára koncentrált. Most mihez kezdjen? Meg kellett néznie azt a Lance-t. Ha pedig nem egészen tiszta, akkor tudja, mi a dolga! Figyelmeztetni fogja Nessát. Akárhogy is, de tudatni fogja vele, hogy nagy ívben kerülje el Lance-t. Mindenképpen segíteni fog neki! – Á, Vicky! Újra köztünk! – mondta Mr. Springsteen. Vicky végignézett magán, majd újra a férfira kapta a tekintetét. – Ha elég er snek érzed magad, akkor megírhatod a dolgozatot. Különben kés bb kell bepótolnod. Nem, Vicky nem érezte magát elég er snek. Így hát némán megrázta a fejét. Nessa és Gloria t bámulta. Gloria a követkeket formálta némán az ajkával: Ne tedd! Közben tekintetével a papírra mutatott, majd felnézett a magasba, hogy érzékeltesse, milyen szörny ek a feladatok. Vicky kénytelen volt a tanári asztalhoz ülni, hogy ne zavarja a többieket. A poshadt virágvíz illata még mindig az orrában volt. Szerencsére a nyitott ablakon keresztül elegend friss leveg szállt be, így valamivel elviselhet bb volt. A szünetben Vicky azon t dött, hogy mit mond majd a barátn inek. Figyelmeztetnie kellett Nessát. Vicky láthatóvá válása is újabb bizonyíték volt arra, hogy Nessa veszélyben van. Azzal, hogy Vicky észrevette, hogy segítenie kell rajta, megoldódott a feladat els része, ezért újra láthatóvá vált.

68

– Nem is az ajtón keresztül jöttél be – suttogta Gloria a folyosón. Vicky bólintott. Valóságos csoda volt, hogy Mr. Springsteen egyáltalán nem vette észre. Nessa szó nélkül elsétált Vicky el tt a szünetben. Arca olyan szigorú volt, mint még soha. – Gloria, figyelj ide! Nessa bajban van – magyarázta Vicky izgatottan. – Azt mondja, hogy kinevetted Lance-t, amiért annyira különbözik Nessától. – Nem, nem, ez nem igaz. Gloria, nem tudom neked elmagyarázni, de hinned kell nekem! Vicky körbenézett balra és jobbra is, nehogy valaki túl közel álljon és kihallgassa ket. Odahajolt Gloriához és a fülébe súgta. Már megint „tudjuk mi” voltam, és megint éreztem a b zt. Nessával nem stimmel valami. S t lehet, hogy azzal a Lance-szel sem. – Tiszta pipa! – mondta Gloria lazán. – Te nem érted, hogy mit mondok? – Vicky legszívesebben megragadta és megrázta volna a vállát. – Vicky, Nessa is szeretne egy barátot, ahogy nekünk is van. Csak neki nem olyan könny , mint például nekem. Tényleg odavan azért a Lance-ért, és komolyan mérges, amiért kinevetted. Vicky drámaian felkapta a karját, és megpördült a leveg ben. Majd újra leeresztette és kiengedte a leveg t is. – Helló, Vicky! – köszönt mögötte valaki félénken. Vicky meg akart fordulni, hogy közölje az illet vel: most ne zavarja. Marco állt mögötte. Egyik kezével kicsit feljebb húzta a farmerjét, és zavartan vigyorgott. – Szóval ugyanabba az iskolába járunk. Gloria kérd n felhúzta a szemöldökét. – EZ-meg-ki?

69

Marco hátrasimította sz ke haját. Szörnyen izzadt, a pólója pedig ráragadt a testére. A mellén egy bálna virított. Felette ez állt: Mentsük meg a bálnákat! – Szia, Marco! – köszönt vissza Vicky. – Ööö…, azt hiszem egy másik osztályba járok – le-fel billegett a lábujjhegyén. – Nagyon úgy t nik – Vicky ismét Gloriához fordult volna, de tudta, hogy nem hagyhatja csak úgy faképnél Marcót. – Ma négy óráig vagyok. Te is? Mert akkor együtt is hazamehetnénk. Vicky felt en szaglászott a fiú irányába. – Vicky! – figyelmeztette Gloria. Marco ett l csak még jobban zavarba jött, és most a másik kezével ráncigálta felfelé a nadrágját. Vicky számára nem volt kétséges. Atyagatya, mi folyik itt egyáltalán? Marconák igen kellemetlen volt, hogy Vicky szó nélkül bámulta. Végül így szólt. – Ööö…, akkor én lépek. Majd találkozunk. F zök valamit, ha szeretnéd – az arca tulipiros volt. Vicky értetlenül bámult utána. Marco is szörnyen b zlött. S nem az izzadt pólója tehetett róla. Veszélyben volt! Vicky megint könny nek érezte a lábát. Mrs. Hasselmann energikus léptekkel sietett felé. – Cassady – gondosan manik rözött mutatóujját az arca elé tartotta –, te velem jössz! Meg kell magyaráznod egyet s mást! Mi mást tehetett volna Vicky? – Ööö…, most nem megy. Muszáj… – próbálta Gloria kimenteni Vickyt. – Semmi sem muszáj. Most elbeszélgetek egy kicsit Cassadyval. Te pedig mars vissza az osztályterembe, Tenner! Gloria odafordult Vickyhez, megvonta a vállát, majd sóhajtozva leeresztette. Legalább megpróbálta.

70

Egy fél óra múlva véget is ért az igazgatón kihallgatása. Vicky végig játszotta a tudatlant, és azt állította, hogy csak fent a folyosón tért magához. Mrs. Hasselmann hallgatta, és közben végig egy ceruzával játszadozott. Nem látszott rajta, hogy hisz-e Vickynek vagy sem. Az óra után Vicky rögtön rájött, hogy az igazgató nem vette be a dolgot. Az iskola el tt Isabella és az édesapja várt rá. Mindketten komoly és aggódó arcot vágtak. – Mi történt? – kérdezte az apja nagyokat sóhajtozva. Isabella összehúzta a szemöldökét. – Mindenesetre meg kell mutatni egy orvosnak. Megmutatni? Mi , talán egy állat? Az apja így szólt a kocsiban: – Mrs. Hasselmann felhívott minket, és azt mondta, hogy memóriazavarod van. Komolyan aggódott érted. El ször elájultál, aztán alvajáró voltál. Isabella hátrafordult Vickyhez az anyósülésr l. – Vagy csak azért játszottad el ezt az egészet, hogy megúszd a matematikadolgozatot? Jobb lenne, ha egyb l bevallanád, mert akkor megspórolhatjuk az orvoshoz az utat. Erre mit kellett volna mondania? Vicky b ntudatosan leeresztette a fejét. – Ööö…, nem gondoltam volna, hogy ekkora ügy lesz bel le – mondta. Isabella Vicky apjához fordult. – Hát nem megmondtam rögtön az elején, Chris? Csak szimulált. Mi más lett volna? Ezt viszont nem úszhatja meg! – újra Vickyhez fordult. – Nem mész az iskolabálba. – Ne! – h zöngött Vicky. El ször is már nagyon várta, másodszor pedig ott kellett lennie. Szükség volt rá! Az emberek veszélyben voltak, pedig segíthetett rajtuk. – Chris, ne hagyd, hogy megpuhítson! – figyelmeztette Isabella. Vicky édesapja maga elé meredve így szólt. – Nem kellene ezt még egyszer átgondolnunk? 71

– Nem szimulálhat ájulásokat csak azért, hogy megússzon egy-egy dolgozatot. Az igazgató pontosan erre gyanakodott. Vicky az ülés közepére húzódott, és el rehajolt. – Csak azért tiltod meg a sulibulit, mert nem kellett a ruhád. Ez az igazság. Isabella összeszorította a száját. Lehunyta a szemét, és megpróbálta összeszedni magát. – Nem hagyom, hogy bezárjatok! Elmegyek a bálba! – magyarázta Vicky durcásan. – Chris, mondj valamit! – sziszegte Isabella. – Vicky, ide figyelj… így tényleg nem beszélhetsz Isabellával! – meg bármit megtilthat nekem. Nem az anyám! – Vicky már majdnem kiabált. – Uralkodj magadon! Az apád felesége vagyok, és ezt lásd be végre – mondta dühösen Isabella. A következ pillanatban teljesen megváltozott. Arcát a kezébe temette, és hangos szipogásba kezdett. – Mit tettem ellened? Miért kell folyton elt rnöm a gonoszságaidat? Mivel érdemeltem ezt ki? Mr. Cassady Isabella vállára tette a kezét. – Drágám, kérlek, ne vedd olyan komolyan! Vicky bizonyára nem így gondolta. De Isabella csak sírt, és inkább elfordította a fejét. Szipogva nézett kifelé az oldalablakon. Vicky kimerülten hátrad lt. Te jó ég, de bonyolult a világ.

72

Kétségbeesett zsarolás – A lányunk szerelemgyerek! Nem t röm, hogy Isabella b nönek állítsa be! – a máskor oly lágy, halkan beszél Pru Cassady ezúttal kiabált. Vicky apja, Isabella és Pru három harci kakasként állt egymással szemben a folyosón. – Szerelemgyerek – sóhajtozott Isabella. – Pru, kérlek, a hippikorszaknak vége, szállj le a fellegekb l. Vicky édesanyja megfogta és megszorította a nyaklánca medálját, egy nagy ezüstangyalt. Olyan nyugodtan, amennyire csak tudott, így szólt. – Ez az ÉN házam, és nem t röm, hogy az ÉN házamban porba tipord az ÉN elveimet és az ÉN nevelésemet! Chris Cassady beállt a két harci tyúk közé. – Kérlek, hagyjátok abba! – szólt könyörögve. – Ez az, állj csak az oldalára! – fújtatott Isabella dühösen. – Én egyik tök oldalára sem állok, csak azt szeretném, hogy vége legyen a veszekedésnek! – védekezett Vicky apja. – Ez nem veszekedés, hanem egy gyereknevelésr l szóló vita – Isabella hangja egy oktávval feljebb szökött, mint amilyen máskor volt. – Gilbert azért mindenképpen másképp sikerült – f zte hozzá csíp sen. – Sikerült? Miféle kifejezés ez? – Pru összetette az ujjai hegyét, becsukta a szemét, és gyorsan végrehajtott egy jógalégzési gyakorlatot. A konyhaajtóban álló Vicky azonnal felismerte. A mamája neki is megtanította ezt a technikát, állítólag megnyugtató és világosságot hoz. – Azt javaslom, tartsunk szünetet! – mondta Chris Cassady. – Nem! – Isabella félretolta. – Nem, ezt most és itt tisztázni kell! 73

Valaki csengetett. Az ajtóhoz legközelebb álló Chris kinyitotta. – Juhú! – Gloria beintett a folyosóra egy mappával a hóna alatt. – Szia, Gloria! – üdvözölte Pru mosolyogva. – Gloria? – Vicky a magasba emelte a kezét, hogy észrevegyék. Gloria tulajdonságai közé tartozott, hogy nem vette észre, ha feszült volt a helyzet. Orrát vidáman a magasba tartva betoppant, majd egy bólintással üdvözölte Christ és Isabellát. – Családi öszszeröffenés? Nem akarok zavarni – mondta megkopogtatva a mappáját. – De Vickyvel együtt írjuk a leckét és tanulnunk is kell. – Mi van? – szaladt ki a semmir l sem tudó Vicky száján. – Menjünk fel? – kérdezte Gloria ragyogó arccal, és a barátjére kacsintott. – Igen, menjünk fel. – Szuper! Vicky részben örült neki, hogy végre elszabadulhatott. Ugyanakkor nagyon izgatta, hogy mit beszélnek és mir l döntenek a szülei és Isabella. Amikor Vicky elindult, Pru megfogta a karját, és magához húzta. A következ t súgta a lánya fülébe. – A szerelem és az értelem mindig er sebb. Megpróbálom elvezetni ket a megérdemelt nyereséghez. – Mit suttog ez itt? – robbant ki Isabellából. Miel tt megkezd dött volna a veszekedés következ menete, Vicky felsietett Gloriával a szobájába, és gyorsan magukra zárta az ajtót. – Miért nincs egy olyan gomb, amivel ki lehetne kapcsolni a civakodó szül ket? – motyogta maga elé. A következ pillanatban már meg is bánta a megjegyzését. Gloria hatalmas és szomorú szemmel nézett rá. Ha valakinek igazán szüksége volt egy ilyen gombra, akkor az Gloria volt. Már többször is el fordult, hogy Vickyéknél töltötte az éjszakát a szülei heves háborúja miatt. 74

Vicky kuncogott egy kicsit, hátha csökkentheti a feszültséget. Szerencsére jókedve Gloriára is átterjedt. – Ne tör djünk vele! – mondta egy laza kézmozdulattal. – Mit szeretnél velem tanulni? Matekot? – mutatott Vicky a vékony táskára. Gloria kinyitotta a meglehet sen drágának t b rmappát, és egy ultravékony laptopot húzott ki bel le. – Feltétlenül fel kell mennünk a honlapunkra, hogy folytassuk. Egyedül nem bírom. Nessa pedig még mindig duzzog. – Gloria, hogyan értethetném meg vele, hogy csak jót akarok neki? Nem rajta vagy Lance-on nevettem – mondta Vicky. Gloria felnyitotta a számítógépét, és az oldalához csatlakoztatott valamit. – Mobil internet, becsempészi a 21. századot az skorotokba – magyarázta gúnyosan. – Te tudod, hogy honnan jött ez a Lance? Hogy melyik suliba járt régen? És miért éppen év vége el tt nem sokkal t nik fel? Gloria er sen koncentrálva pötyögött a billenty zeten. Nem volt könny dolga, hiszen nemrég építtette fel és lakkoztatta be a körmeit, és persze egyiket sem szerette volna letörni. – Majd kés bb kitaláljuk, most lássuk a legújabb kéréseket – mutatta Vickynek, hogy álljon oda mellé. – Megbízhatónak kell lennünk, különben elveszítjük az ügyfeleinket. – Ezt meg kit l hallottad? – Az apámtól. A következ mondat általában: vagy szerinted hogyan szedtem össze a millióinkat? – Gloria megforgatta a szemét. – Néha már úgy érzem, hogy ott, fent nem is fejet, hanem malacperselyt cipel. Kinyitotta az els üzenetet. – Ezt hallgasd meg! Sziasztok Ördögi angyalok! Totál kivagyok. A fiúkkal kapcsolatban egyszer en nincs semmilyen tapasztalatom, és borzasztóan félek a sulibulitól. Az

75

anyám tiszta ideg, amiért nincs senki, akivel elmehetnék a bálba. Biztos mindent elrontok. Írni is olyan nehéz. Legszívesebben beszélgetnék valakivel. Ha tudnátok, hogy milyen szörnyen érzem magam. Lécci-lécci, írjátok meg, hogy hol találkozhatnék veletek. Fogalmam sincs, mit csináljak, ha senkivel sem beszélhetek. Nem merem elárulni, hogy ki vagyok. De légyszi válaszoljatok, és segítsetek nekem. Ti vagytok a legutolsó reményem. Az anyám egyik unokatestvére régen egy vonat alá vetette magát. Coralina (ez nem a valódi nevem)

Gloria Vickyhez fordult. – Szegény kislány! Vicky szája ide-oda rángatózott. Lehet, hogy ez volt az a lány, akit meg kellett mentenie. Legalábbis lehetséges volt. Talán Nessa és Lance közelében állt, ezért volt olyan intenzív a z. Az is lehet, hogy Nessára is átragadt bel le. Ez reményt adott Vickynek. Drukkolt érte, hogy így legyen. – Most mihez kezdjünk vele? – kérdezte Gloria. Vicky közelebb hajolt, és gyorsan átfutotta a sorokat újra. A Coralina névre mutatott. – Szóval nem az igazi neve. Sokan vannak, akik álnevet használnak, ha nekünk írnak? Gloria a szájához emelte a mutatóujját. Ez azt mutatta, hogy nagyon er sen gondolkodik. – Azok, akik tényleg akarnak t lünk valamit, mindig elárulják az igazi nevüket. A viccesebbek Micky egeret, Tarzant, Frankensteint vagy Bart Simpsont írnak. Vickynek eszébe jutott az éjjel az íróasztalánál olvasott bejegyzés. Azt is egy olyan lány írta, aki nem akarta megmondani a nevét, és mindenképpen találkozni akart az angyalokkal. Lehet, hogy ugyanarról a személyr l van szó? – Mondj már valamit! – türelmetlenkedett Gloria. Vicky le-fel mászkálva mögötte diktálni kezdett. Gloria szófogadón pötyögött két ujjal. 76

Szia, Coralina! Megijesztesz minket az e-maileddel. Egy iskolabál és egy fiú nem ok arra, hogy ilyen szörny ségre gondolj, amit a mamád unokatestvére tett. Nem szeretnénk felfedni magunkat, mert akkor nem folytathatnánk a feladatunkat. De a te esetedben kivételt teszünk. Add meg a telefonszámodat, és felhívunk. Ördögi angyalok

Gloria egyetért n bólintott. – Ez tetszik. Ezzel vége is lesz, Vicky. Gloria elküldte az e-mailt, és elégedetten hátrad lt. – Már csak húsz új bejegyzés – sóhajtott fel. – Olvasd! – Vicky nagyon belejött. Ráadásul a kérések megválaszolása elterelte egy picit a figyelmét az utóbbi napok gondjairól. A számítógép nemsokára egy hangos pííp hangot hallatott. Gloria kapálózni kezdett a kezével, mintha éppen a körömlakkját szárítgatta volna. – Coralina már válaszolt is! Vicky azonnal mögötte termett. Egyszerre olvasták el az ismeretlen lány írását. Köszönöm, nagyon köszönöm nektek! Tényleg az utolsó reményem vagytok. Nem bírom tovább. A szüleim olyan kegyetlenek velem. Folyton azt hajtogatják, hogy túl ronda és buta vagyok mindenhez. A telefonálás oké. De még jobb lenne, ha láthatnálak is titeket. Kérlek, teljesítsétek a kívánságomat! Tényleg nem tudom, mitév legyek.

Most mit csináljunk? – forgolódott Gloria a székével. Vickyben két teljesen egymásnak ellentmondó érzés tombolt. Egyrészr l segíteni akart, és kideríteni, hogy t kell-e megmentenie. Másrészr l viszont egy figyelmeztet hang így szólt: Ne tedd! Ne! 77

Most melyikre hallgasson? Gloria írni kezdett. Coralina, légy hatkor a várkútnál. Legyen valami sárgás a kezedben. Nem muszáj virágnak lennie. Jövünk!

Vicky lenézett az órára. Már fél hat volt. – Hogy akarsz odaérni? Az ismert látványosságnak számító kút a város szélén volt. Csakis az maradt meg a néhány száz éve ott álló várból. A különlegessége hétszög formája volt és az, hogy egészen mélyl visszhangzott, ha: belekiabált az ember. – Az több mint fél óra. Pííp! Coralina válasza azonnal megérkezett. Csak fél hétre érek oda. Az is jó? Kérlek!

Gloria nagylelk en igennel válaszolt. – Sigfrid a közelben van. Csak fel kell hívnom, és máris van sof rünk – magyarázta Gloria. Lentr l semmi sem hallatszott. Vicky az ablakhoz lépve lenézett az utcára. Az apja autója elt nt. Ezek szerint észre sem vették, hogy a szülei id közben elmentek. – Rossz el érzetem van. Ha ez a Coralina nem tartja a száját, akkor holnap az egész suli tudni fogja – szólt figyelmezten Vicky. Gloria ismét bebizonyította, hogy jóval okosabb annál, amilyennek a többiek tartották. – Nem mutatjuk meg magunkat. El ször csak megnézzük, hogy ki áll a kútnál. Elsuhanunk el tte Sigfrid autójával – körbenézett a szobában. – Szükségünk lesz fejkend kre és napszemüvegekre. 78

Vicky fejkend vel biztosan tudott szolgálni. Édesanyja el szeretettel tekert a csíp jére mindenféle színes selyemkend ket. Máris hozott kett t Pru szekrényéb l, majd trófeaként lobogtatta a kezében. – Remek! – örvendezett Gloria. – És hogy állunk napszemüvegekkel? Vickynek volt egy napszemüvege, s t másodpercekkel kébb Gloria is a homlokára csapott. – Az enyém pedig ott van Sigfrid kocsijában.

79

Hazugság Pru Cassady a konyhában állva idegesen adagolta a pulton szépen felsorakoztatott tégelyekbe a kész arckrémet. – Minden rendben? – kérdezte Vicky óvatosan. A válasz egy fújtatás volt. Vicky az édesanyja arcába hulló hajtincsek számából pontosan tudta, mennyire volt ideges. Anyukája, a t le nem sokszor hallott határozottsággal így szólt. – Azért is elmész az iskolabálba! – minden egyes szót alátámasztott a mutatóujja ritmikus lendítésével. – Te vagy a legjobb, anyácska – szólt Vicky ragyogva. – De most el kell mennem. Sigfrid értünk jön. Rendben? – Nyolcra kérlek legyél itthon. Chris fog hívni, és veled szeretne beszélni. Nem akarom azt mondani, hogy nem vagy itt. Vicky cuppanós csókot nyomott az édesanyja arcára, majd követte a már kint lév Gloriát. Miután régi filmsztárokhoz hasonlóan a fejükre és a nyakuk köré tekerték a sálakat, majd felvették a napszemüvegeket – Vicky és Gloria tényleg nem volt felismerhet . Sigfrid igazi sof rként üdvözölte ket, miután Gloria közölte vele a feladatát. – Természetesen, madame, máris elintézem, ahogy a madame óhajtja. Vicky és Gloria elhelyezkedett a keskeny hátsó ülésen, így sokkal el kel bbnek t nt, mintha egyikük elöl ült volna. A cabriotet nyitva volt, a menetszél kellemesen csiklandozta az arcukat. A várkút jól látszott az utcáról. Gloria megkérte Sigfridet, hogy lassabban menjen, és tegyen úgy, mintha turistaként a kutat néznék. Sigfrid visszavett a sebességb l.

80

A kút k lépcs jén egy körülbelül Vickyvel és Gloriával egyid s kislány állt. Háttal volt nekik. Vicky a napszemüveg mögött felhúzta a szemöldökét. Nem látta aznap már azt az apródfrizurát és a kék, egyszer blúzt? A lány megfordult, és máris beigazolta a Vickyben felébregyanút. A lány a kezében egy sárga cukros zacskót tartott. Gloria is felismerte. – Alexandra! – Mehetsz is tovább! – szólt Gloria Sigfridhez, aki azonnal tövig nyomta a gázpedált. A barátn k visszanéztek Alexandrára, aki észre sem vette, hogy kifigyelték, és felismerték. Továbbra is ott ácsorgott várakozón fürkészve az utcát. – Miért hazudik? – kérdezte Gloria szintén csalódva. – Neki már van barátja. Az az állóvíz George vagy hogy is hívják. Vickynek eszébe jutott, hogy mit is mondott a szünetben Alexandra: a tanárok és az igazgatón mindig t hívják segítségül, ha valahol gáz van. Mrs. Hasselmann nem azt mondta dr. Schusternek, hogy véget kell vetni az „Ördögi angyalok-badarságnak”? Ahhoz azonban el ször tudnia kellett, hogy ki áll az egész mögött. Ennek kiderítését pedig valószín leg Lady Piperk cre bízta. – Átverés – morogta Vicky döbbenten. A legjobban az nem tetszett neki Alexandra könnyelm fenyegetésében, hogy azt mondta, csinál valamit magával. Egyszer en hihetetlenül gonosz, undorító, hazug és egyszer en förtelmes dolog volt ilyet állítani csak azért, hogy másokat kicsalogasson a rejtekhelyükr l. Hogy lehetett valaki ilyen kétszín ? – És most mit csináljunk? – kérdezte Gloria. – Semmit. Nem jelentkezünk többet. Ha pedig valaki megint látni akar minket, akkor nem is válaszolunk. – Hová vihetem a hölgyeket? – kérdezte Sigfrid a sof rülésl. 81

Vicky legszívesebben Azraelhez ment volna. volt az egyetlen, akivel komolyan tudott beszélgetni. – Engem kitehetsz a f útnál. A Bar Italiánál – válaszolta Vicky. – Szívesen hazaviszünk – ajánlotta fel Gloria. Vicky mosolyogva így szólt. – Köszi, nekem jobb úgy. – Ó, én tudom, hogy miért – kiáltott fel Gloria. – Igen, és meg is tartod magadnak! – szólt rá Vicky élesen és olyan tekintettel, ami még a vizet is jéggé fagyasztotta volna. Gloria a szája elé kapta a kezét, akárcsak egy tetten ért kislány. Sigfrid megállt, és megkérdezte az autóból kiszálló Vickyt l. – Megvárjam, amíg végzel? – Komolyan megtennéd? – Addig meglepem a húgocskámat és magamat egy-egy óriási fagyikehellyel. – Igen, akkor légyszi, várjatok meg! Nagyon kedves t letek. Sigfrid a magasba nyomta a hüvelykujját azért, hogy megmutassa, az ajánlat áll. Vicky gyorsan odaintett neki és Gloriának, majd elt nt a f úton. Az eldugott kis parkhoz vezet úton átszelte a két fal között vezet keskeny átjárót. Ott sosem volt kellemes illat, ezért Vicky gyorsított a léptein. Többször is körbenézett, valahogy az az érzése támadt, hogy követik. Pedig nem volt ott senki. A régi temet egész békésnek t nt, a fák alatt kellemes árnyék volt. Mindenhol a nyár friss illata szállt a leveg ben. Hogy biztos legyen abban, hogy senki sem követi, Vicky végigsétált az összed lt fal mellett. A többi ház és a park között egy széles, kiszáradt f sáv húzódott. A legtöbb lakás ablakai tárva-nyitva álltak, az emberek az erkélyeken üldögélve élvezték a kés délutánt. Túl messze voltak ahhoz, hogy hallják Vickyt. A régi falon elburjánzott bokrok eltakarták az összed lt Azrael látványát. Vicky leheveredett a feje mellé a f ben. 82

– Szükségem van rád – mondta köszönés nélkül. A félhosszú, loknis hajú fekete k fej csendben és mozdulatlanul feküdt. Kék szeme nem nyílt ki. Mégis volt valaki a közelben? Vicky felpattant, és körbenézett. Senkit sem látott. Egy hangos sóhaj kíséretében letérdelt a be, majd közvetlenül Azrael arcával szemben letette a fejét a földre. – Kérlek, kérlek, beszélj hozzám! – könyörgött halkan. Az angyalfej mozdulatlan maradt. Arckifejezése nem is lehetett volna közömbösebb vagy érdektelenebb. Vicky egy pillanatra elvesztette az önuralmát, és megütötte a kezével. – Hé, én vagyok az! Nem én tehetek err l az egész rületr l! TE borultál fel! Most ne hagyj cserben! Különben totál kikészülök. Hallottad? Hallasz engem? – kérdezte, miközben ujjával Azrael koponyáját kopogtatta. A k kemény volt, és az ujja kezdett igencsak fájni. Az összetört angyal meg sem moccant. Mi lehet az oka? Vicky megint felugrott, és le-fel sétált a ben. Halkan tovább beszélt Azraelhez, hátha mégis hagyja magát megpuhítani – a szó szoros értelmében. – Tudsz még valamit? Nessa valóban veszélyben van? Kérlek, adj tanácsot, hogyan menthetném meg. Az egyik legjobb barátn m. Azrael, sosem bocsátom meg magamnak, ha történik vele valami. Azt hiszem, akkor tényleg nem akarok ember maradni. Akkor már minden mindegy. Akkor inkább angyal szeretnék lenni. Másképpen sosem tudnám kiheverni ezt a szörny séget. Könyörögve nézte a szobor fejét, amely továbbra is mozdulatlanul hevert a mohaágyban. Vicky türelmetlen mozdulatot tett a kezével, majd imára formálva ket így motyogott. – Kérlek, kérlek, kérlek! – de hiába. Végül leeresztette a kezét. Lógó vállal és kétségbeesetten állt ott, azt kívánva, bárcsak normális lány lehetne.

83

Kétségbeesése lassan dühvé változott, mire Vicky belerúgott egy földb l kiálló sírk maradványba. Természetesen ez sem segített rajta, s t a sajgó bokája mellé még egy kék lábujj is társult. Vicky dühvel és szomorúsággal a gyomrában elcammogott a helyszínr l. Hogy tehette ezt vele Azrael? Miért hagyta egyszer en cserben? megbízott benne, nyíltabb volt vele, mint bárki mással. S t az angyal többet tudott róla, mint Gloria vagy Nessa. Mindig is a barátjának tartotta. Egy igazán különleges barátnak, akihez nagyon-nagyon közel érezte magát. Néha talán túl közel is. Amikor nála volt, és beszélgetett vele, mindig egyfajta különleges melegséget érzett. Néhány lépéssel odébb, ahol az angyal törzse az egyik szárnyon heverve pihent, tuják n ttek ki a földb l. Ezek az oszlopszer növények az évek során egy kicsi, örökzöld falat alkottak. Mögöttük egy letört sírk nek támaszkodva ücsörgött valaki. Kimerültségében állát a mellkasára döntve elaludt a forró nyári napon. Pedig pont Vickyre várt, hogy meglesse, és ami még fontosabb, kihallgassa. Vicky ebb l semmit sem vett észre. A tuják túl jól takartak. A lány kezét a világos vászonnadrág zsebébe dugva visszasétált a f útra. Ezúttal kénytelen volt mindent magában tartani, ami foglalkoztatta és nyugtalanította. Senkivel sem oszthatta meg. – Hahó! Vicky felemelte a fejét. White állt el tte. – Hogyhogy látlak? – kérdezte csodálkozva. – Ez mindig így van, ha olyan vagy, mint én. Vicky végigtapogatta magát. Megint angyalalakot öltött? – Akkor…, akkor láthatatlan vagyok? – Számomra nem – magyarázta a fiú, és felnevetett. – De az emberek számára igen, ugye? 84

White bólintott. – De miért? Miért öltöttem megint angyalformát? Hogy lehetséges ez? – Sok kérdésedre tudok válaszolni, de ez nem tartozik közéjük. – Gloria és Sigfrid már vár. Mit csináljak? White sajnálkozva felemelte a kezét. – Nagy segítség vagy, mondhatom – mérgel dött Vicky, majd el akart menni el tte. A fiú megragadta a csuklóját, és nem engedte elmenni. Az inge a föveny és a tenger friss illatát árasztotta magából, amit Vicky úgy szeretett. A szíve vadul vert, érezte, hogy reszketni kezdett idegességében. White nem tartotta er sen, ezért könnyedén kiszabadulhatott volna, de nem akart. – Legyünk barátok! Bízz bennem! – Bízzak benned? A fiú bólintott. – Micsoda baromság. Te pont az ellenkez jét akarod. Te az emberek halálát akarod. Én viszont azt, hogy éljenek! A fiú hosszú szempillái lassan lecsukódtak, egy szót sem szólt. Vicky nem bírta tovább a hallgatást. – Azrael ellensége vagy, így az enyém is. Az ajka zárva maradt. Azaz nem teljesen. Fehér fogai kikandikáltak az ajka közötti kis keskeny nyíláson. – Nessa, a barátn m körül sündörögsz. Valld be! Még mindig egymással szemben álltak, és White a csuklójánál fogva a magasba tartotta a karját. Egytenyérnyi távolság sem volt köztük. – Ha mondok ezzel kapcsolatban valamit, akkor a jöv ben nem térsz ki folyton az utamból? – fejét kicsit oldalra hajtva fixírozta a lányt. – Mondani? Nessáról? A veszélyr l, ami körülötte lebeg? – Mindenesetre arról, amit tudok. 85

– Hazudhatsz is! – most már Vicky fixírozta kihívón. – Én sosem hazudok. – Tényleg? És erre milyen bizonyítékod van? Még közelebb húzta magához a lányt, majd óvatosan átkarolta. Alig ért hozzá. Vicky kénytelen volt belátni: nem akart szabadulni. Sokkal inkább azt kívánta, hogy megadva magát a karjába omolhasson. Finoman nekid lt, és a ruháján keresztül érezte a b re melegét. A fiú egyik kezével végigsimította a fejét. Isteni érzés volt. Felolvadt a térben – minden gond tovaszállt. Az id mintha megállt volna. A zajok elcsitultak. Így álltak ott mindketten. Talán néhány másodpercig. Vagy talán percekig? Vagy még tovább? Vicky hallotta a saját lélegzetét. Nagyon nyugodt és egyenletes volt. White egy olyan dallamot dúdolt, amilyet még sosem hallott. Óvatosan balra és jobbra hintázott anélkül, hogy elengedte volna. Egy apró tánclépés után Vicky követte a mozdulatát. Lába már nem érintette a földet. Fel akarta emelni a fejét, hogy lenézzen, de White lágy szorítással a mellkasán tartotta. Így táncoltak. Belesúgta a lány fülébe. – Olyan szörny ? – Mh-m! – szólt Vicky tagadón. A fiú halkan, inkább magában felnevetett. – Máskor is táncolsz majd velem? Mondjuk a bálon? – Nem. Hiszen láthatatlan vagy. – Nem mindig. Látható is lehetek. – Mindenki számára? – Nem, csak egyesek számára. – És kik azok? White erre nem válaszolt. 86

– Beszélj! – követelte Vicky. – Most nem – felelte. – Ha valaki lát téged, akkor meghalt? – mivel a fiú nem reagált a kérdésre, Vicky megismételte. – Az meghalt? Mondd már! – Miért kérdezed, ha úgy gondolod, hogy már tudod a választ? – kérdezett vissza. Ez igen lett volna? A kett jük közötti varázs megtört. Vicky érezte, hogy újra visszaszáll a földre. Eszébe jutott valami: White nem lélegzett és szívverése sem volt. Vicky ziláltsága nagyobb volt, mint valaha. Képtelen volt továbbcsinálni. Tudta. Hiba volt. Mindkét kezével eltolta magától. A fiú azonnal elengedte, és jelzésképpen rögtön a magasba emelte a karját, mondván: nem kell félnie. – Nem szabad! Kérlek, hagyjál békén! Kérlek! White komolyan bólintott. – Nem akarlak megijeszteni, az ellen pedig nem tudok mit tenni, ha nem bízol bennem – igazán szomorúnak t nt. Rövid gondolkodás után így folytatta: – Nem csak Nessáról van szó. Többen is vannak az iskoládból. Az árnyék éppen csak súrolta, de még nem terítette be ket. A gonosz lehelete még igencsak lágyan fúj. – Ez mit jelent? – Magam sem tudom. Hinned kell nekem! – Segíthetek Nessának? – Talán. – A többieknek is? – Talán. Az alakja lassan felszívódott, majd végleg elt nt. – White? – kiáltotta Vicky. – Vicky? – kiabálta valaki mögötte.

87

Vacsora Marcóval Gloria betipegett az átjáróba. Kínosan ügyelt arra, hogy hová lép, mintha a földb l él kígyók tekeregtek volna el . – Vicky! – kiáltotta el magát még egyszer. – Vicky, te…, te már megint… – Tudom! – szólt Vicky hevesen. – De miért leszel mindig láthatatlan? – kérdezte Gloria. – Fogalmam sincs. Ezúttal tényleg nem tudom. De most fogd be! Gloria durcásan csücsörítette a száját. – Sajnálom! – lépett hozzá Vicky a fejét rázva. – Tényleg bocsi, nem akartam annyira…, annyira durva lenni. – Figyú, ne felejtsd el, hogy nekem komolyan nehéz megszokni, hogy a barátn m… – Gloria hirtelen félbeszakította magát, és a szájára tapasztotta az ujját. – Egy szót sem szólok többet róla. – Rád mindig számíthatok – dicsérte Vicky, majd azon t dött, hogy hiba volt-e félangyalként hazudni. Gloria született pletykafészek és dumazsák volt. Ha el kellett terjeszteni egy hírt, akkor csak neki kellett elmesélni. Legkés bb három nap múlva már mindenki arról beszélt. – Drágám, nagyon sápadt vagy! – Gloria az arcára tette a kezét. – Tényleg elég rosszul festesz. – Gloria, most komolyan, én… – Vicky vett egy nagy levet, de nem folytatta. – Ma nálad alszom. Nem hagylak egyedül ebben az állapotban. Vicky pontosan erre vágyott. Sigfrid tett egy nagy körutat a Tenner-villához, ahol Gloria gyorsan összeszedett magának néhány cuccot másnapra, vala88

mint magához vette a neszesszerét és sminkkészletét. Egy nagy rtáskával a kezében tért vissza az autóhoz. Vicky felvonta a szemöldökét. – Be is költözöl hozzánk? – Nem, de sosem tudom eldönteni, hogy mit vegyek fel! – Gloria úgy nézett, mint akit tetten értek vagy zavarban volt. Pru Cassady még mindig a dinnyekrémjével volt elfoglalva. Annyira nyomasztotta a szállítási határid , hogy megengedte a lányoknak, hogy pizzát rendeljenek. Vicky és Gloria nem tudta eldönteni, hogy milyen pizzát hozassanak. Pru egy olajtól csöpög fakanállal a kezében lépett el a konyhából. – Vicky, egy fiú keresett ma téged. Marco! Gloria szeme rögtön felcsillant. – Marco a suliból? Van valami, amir l nem tudok? – Kérte, hogy mondjam meg, bármikor szívesen f z neked. Csak nézz be hozzá. – Mi? Komolyan meg akarja csinálni? Egy fiú, aki tud f zni! Ezt látnom kell! Vicky tudta, hogy Gloria nem nyugszik addig, amíg nem kapja meg, amit akar. Minek a pizza, ha ott volt Marco, gondolta Vicky. Magával rántotta Gloriát is. A szomszéd házba becsöngetve hallották, amint valaki odabent lerobog a lépcs n. Az ajtót feltépték, és Marco állt el ttük. Gyorsan megigazította a nadrágját, és az ujja hegyével lehúzta a pólóját a mellkasáról. – Jó estét, helló! – Velem van a barátn m, Gloria is. Nálam éjszakázik ma – magyarázta Vicky. – Helló! Gloria üdvözlésképpen felemelte a kezét. Marco elvörösödött, és hátrasimította kócos haját. – Szia, Gloria! Szia! 89

– Éhesek vagyunk – közölte Vicky. – Ó, éhesek! – Igen, éhesek! Marco bólintott, miközben ide-oda kapkodta a tekintetét Vicky és Gloria között. – Éhesek vagytok. Gloria közelebb hajolt Vickyhez. – Ez jól van? – Igen – súgta vissza Vicky. – Csak megijeszted. – Ó! – Gloria feltette a legragyogóbb mosolyát, és így szólt. – Nem tudok f zni. De annyira szexinek tartom, ha egy fiú f z. Szuperszexi! Marco arcszíne ett l rózsaszínes pirosról t zpirosra váltott. Zavartan dadogta. – Az én… f ztöm… elég jó, de… nem kit . – Azt majd mi eldöntjük! – Gloria egy különlegesen kedves pillantással ajándékozta meg. – Nekem mindenesetre azonnal szükségem van valami ehet re, különben elájulok. Marco oldalra lépett, hogy be tudjanak menni a házba. – A szüleid itthon vannak? – kérdezte Gloria, miközben körbenézett. – Nem. Csak kés bb jönnek haza. Marco homlokán és fels ajkán is izzadságcseppek gyülekeztek. Biztosan azt gondolja, hogy desszertként rávetjük magunkat, töprengett Vicky. – Én a… – Marco a következ ajtóra bökött –, …a konyhában f zök. – De érdekes! – kiáltott fel Gloria, mintha sosem hallott volna ehhez hasonlót. Sayerék konyhája ugyanakkora volt, mint Cassadyéké. Csak ott nem mindenféle arckrémekkel teli lábasok, hanem helyettük zöldségekkel és gyümölcsökkel, spagettikkel, valamint egyéb, különféle alakú tésztákkal teli üvegek sorakoztak. A f szerek szépen elrendezve, apró dobozokban pihentek egy falra szerelt hosszú és keskeny polcon. 90

– A gombás, sajtos és szalonnás tészta jó lesz? – Marco gyorsan körbefürkészett a konyhában, hogy legyen más választás is, ha esetleg nem tetszene az ötlete. Vickynek kecsegtet n hangzott az ajánlat. Gloria a lapos hasára célzott. – Az este elfogyasztott tészta nem el nyös a vonalaknak. Marcót elárasztotta a következ izzadságkitörés. – Ugyan már, tegyél kivételt, Gloria! – avatkozott közbe Vicky. – Én még sosem ettem ilyent. Nem kell teletömnöd magad. – Oké, igazad van! – Gloria kegyes gesztust tett Marco felé. – Szívesen vesszük azt, amit ajánlottál. Marco láthatóan megkönnyebbült. Meg is kezdte az el készületeket. Kézmozdulatai biztosak és célzottak voltak. Azonnal látszott, hogy gyakran f z. A két lány igyekezett beszédbe elegyedni vele. – Nem rossz id pont ez a suliváltásra? – kérdezte Gloria. – Hat héttel a szünet el tt. – Apának azonnal be kellett lépnie az új helyre. A cég még a ház bérletét is fizeti, és ez jóval drágább az el nél. Mindent kifizetnek – Marco feltett egy lábas vizet a t zhelyre, és mellé egy kis serpeny t. A víz melegítése közben apró kockákra vágta a gombát, a piros, a sárga és a zöld paprikát, a szalonnát és a narancsszín cheddar sajtot. – Biztos szörny lehet neked pont év közben váltani – kíváncsiskodott tovább Gloria. – Lance is megtette. Vicky, akinek a fejében folyton ott kavargott Azrael, White és Nessa, azonnal csatlakozott a beszélgetéshez. – Az osztálytársad? – Igen. Egymás mellett ülünk. – Mindenb l vizsgáznod kell? A tanárok is tuti egészen mások, mint a régi iskoládban. S t biztos a tananyag is más volt. Hogy akarod végigcsinálni a vizsgákat? – kérdezte Gloria. 91

– A régi tanáraim kapcsolatba léptek az újakkal. Nekem más vizsgakérdéseket adnak, így teljesen olyan, mintha a régi sulimban volnék. Marco egy határozott mozdulattal olívaolajat és sót tett a tészta vizébe. Aztán kivett egy marék spagettit, és belecsúsztatta a forrásban lév vízbe. Ezzel egy id ben megpirította a serpeny ben a szósz összetev it. – Lance-nál is ez a helyzet? – kérdezte Vicky. Igyekezett olyan lazán csevegni, mintha nem is érdekelné annyira a dolog. – Nem sokat beszél róla – Marco szorgalmasan kevergette a serpeny ben lév ket, nehogy valami megégjen. – A szülei nem itt élnek. A bácsikájával és a nénikéjével lakik együtt. Valahonnan északról jött, de nem mondott közelebbit. – Nessa és … – kezdett bele Vicky. – Az a kövér, fekete hajú lány? – kérdezte Marco. Gloria szemrehányóan így szólt. – Cö-cö-cö. Ez nem valami kedves megjegyzés. Nem mondjuk, hogy „kövér”. Mondd inkább, hogy „dundi” vagy valami ilyesmit, az sokkal kedvesebb. Marco ismét fülig vörös lett. – Ti ismeritek? – Nessa a barátn nk – felelte Vicky. A kertbe vezet ajtó melletti ládán ücsörgött. – Nem akartam megsérteni, nagyon sajnálom. – Semmi baj! – Vicky próbálta megnyugtatni. – Mindenesetre k, ketten… jól megvannak egymással. Marco erre nem szólt semmit. – Szerinted Lance jó fej? – kérdezte Vicky, mire Marco vadul kevergetni kezdett a tésztás lábasban és a serpeny ben. Úgy t nt, mintha el akart volna rejt zni a forró vízb l felszálló z mögött. Ismét nem szólt semmit. Vicky ezt igen elgondolkodtatónak tartotta. Nem akarta tovább faggatni Marcót, attól félt, hogy akkor bezárul, mint egy osztriga. Talán holnap vagy holnapután többet is megtud majd le. 92

Miután leöntötte a tésztáról a vizet, összekeverte a serpeny ben lév szósszal. Szétosztotta három tányérra, és a teraszon lév faasztalra mutatott. Leültek, és feltekerték a tésztát a villára. Miután Gloria és Vicky is megízlelték a f ztjét, egy véleményen voltak: Marco kit szakács. Miközben Vicky élvezte a szósz isteni ízét, a fejében ide-oda repkedtek a gondolatok. Eszébe jutott a b z, amit Marcónál az iskolában is érzett. Lehetséges az, hogy mindenki, akinek Lance-hez volt köze, ontja magából a szörny szagot? Vicky nem akart semmit ráfogni, de Mr. Springsteen is magával hozta a halál szagát, miután üdvözölte Lance-t az iskolában. Alexandránál ugyanez volt a helyzet. Nessánál különösen húzós volt, Marcónál nem anynyira. Ráadásul maga megmagyarázta: Lance mellett ült. Vickynek muszáj volt többet is megtudnia Lance-r l. Gloria lefekvés el tt még egyszer odaült a laptopjához, és felment az internetre. Megnyitotta az Ördögi angyalok honlapját, amelyhez csak nekik, a három angyalnak volt hozzáférése, és nagyon gyorsan átnézte az új bejegyzéseket. – Ezt úgy nevezik, hogy f idény – hallotta Vicky barátn je sóhajtozását. – Miért? – kérdezte. – Pánik az iskolabál el tt. Mindenki szeretne egy partnert, hogy ne kelljen egyedül mennie. Vicky, aki éppen akkor lépett ki Cassadyék miniat r fürd szobájából. A fogkrémmel és fogkefével a kezében átkukucskált Gloria válla felett. Az oldalra írt bejegyzések többnyire rövidek voltak, mindegyik ugyanazzal a témával foglalkozott. De roppant különbök voltak.

93

Helló, kell egy n a partira. Kit válasszak: Lorát, Brendát vagy Besst? Melyiküknek jövök be a legjobban? Ezt Kev írta (10/D) – engem tuti ismertek. A rögbicsapat tagja vagyok. Hosszú sötét haj, nagyon király, van egy seb a bal szemem fölött (egy rögbibaleset miatt persze).

Gloria megropogtatta az ujjait, majd írni kezdett. Helló, Kev! Bocsi, rossz hírek. Lora unalmasnak talál. Brendának nem jössz be. Bess pedig nem is ismer. Nagyon sajnáljuk, hogy nem szolgálhatunk jobb hírekkel. A legjobb, ha otthon maradsz. Az Ördögi angyalok jó tanácsa.

Vicky fogkrémet nyomott a fogkeféjére. – Hé, ez nem is igaz – mondta. – Persze hogy nem – Gloria gyorsan megnyomta az „enter” gombot, és az üzenet máris elment. – Ez a felfuvalkodott majom megérdemli – szólt vihogva. Hahó, Sabrina vagyok. Nem tudok dönteni. Három fiú is elhívott a sulibulira. Mindhárman az osztálytársaim. Felhívtak telefonon. Egymás után. Tegnap. Mindegyik azt akarja, hogy vele menjek. De még nem dönthetek. Pénteken fel kell írnom egy üzenetet a táblára. Így szól: Cicamica szereti… ha Marty mellett döntök, akkor a smaci-csacsit kell beírnom. Ha Greg a nyertes, akkor cuki-mukit, ha pedig Tony, akkor édi-bédit. Szerintetek mit csináljak? – Anyám! – Gloria megrázta sz ke tincseit. – Édesem, ÉN vagyok a sz ke. Te meg tuti lökött vagy – mondta, majd pötyögni kezdett. Szia, Sabrina, a fiúk csak szórakoznak veled. Felejtsd el ket!

94

A fogmosást már éppen megkezd Vickyre rátört a nevet görcs. A számítógép képerny jén fehér fogkrémpöttyök landoltak. Gloria szemrehányón hátrafordult. – Bocsi! – mondta Vicky fogkefével a szájában, majd villámgyorsan beszaladt a fürd be. Amikor elkészült, visszament. Gloria izgatottan magához intette. – Alexandra újra jelentkezett. Annyira csalódott, amiért nem voltunk ott, és azzal fenyeget zik, hogy valami hatalmas ostobaságot fog tenni, ha nem találkozunk vele végre. – Kívánj neki jó szórakozást! – javasolta Vicky. – Tudja meg, hogy tudjuk, hogy ki ? Vicky igazat adott Gloriának. Jobb, ha úgy tettek, mintha fogalmuk sem lenne. Alexandra megpróbált macska-egér játékot játszani velük – ideje volt szerepet cserélni. Gloria máris fogalmazta a választ. Bízhatsz bennünk. Sajnos nem értünk oda id ben, mert lerobbant az autónk. Kifogyott a benzin. Mire odaértünk, már csak egy öreg (kb. 80 éves) néni állt a várkútnál. Az biztosan nem te voltál. Most mit tegyünk?

A két barátn elégedetten vigyorgott, és bólogatott. A szobában már el készítettek egy kinyitható ágyat Gloria számára. A lányok bebújtak a takarójuk alá, és lekapcsolták a villanyt. Vicky megkérdezte a nyári éjszaka sötétkék rengetegében. – Hallottál valamit Nessáról? – Nem – szólt a válasz halkan. – Annyira sajnálom – mondta Vicky. – Lelki válságban van. 95

– MI vagyunk lelki válságban – sóhajtott fel Vicky. – A nap mindig süt. Akkor is, ha eltakarja egy felh mondta Gloria vigasztalón.

96

–

Mosolyszünet – Ne csináljátok már! – Gloria pont Nessa és Vicky között állt az iskola el tt. Mindkett nek fogta a kezét, és könyörögve nézett egyikr l a másikra. – Béküljetek ki! Nessa durcásan vizsgálgatta Vickyt a szeme helyén lév vékony csíkon keresztül. Vicky gondolatban igyekezett valamilyen magyarázatot találni, aztán mégsem volt képes kinyögni egy szót sem, mivel szerinte is túl átlátszónak t nt. – Nem akarom, hogy a két legjobb barátn m veszekedjen! – szólt Gloria kétségbeesetten. Vicky szólalt meg el ször. – Én… én tényleg nem akartam gúnyos lenni vagy ilyesmi, Nessa. – Nekem másképp t nt. A vízilótompor nem érdemel semmit, mi? – Nessa arca ugyanolyan merev maradt. – Bárcsak bíznál bennem – sajnálkozott Vicky. – Ó, Lady Mindentudó, milyen bölcsességgel szolgál ma? – gúnyolódott Nessa. – Ez nem bölcsesség, ez valami más. Gloria mobilja hirtelen egy romantikus vígjáték hangján szólalt meg, amelyet csupán egy hete láttak együtt a moziban. A hívás fogadása miatt kénytelen volt elengedni a lányok kezét. Bejelentkezett, majd következett egy sor „Aha. Mhm. Igen, igen. Jó. Nem. Inkább. Jobb. Kit . Gondoltam.” A következ pillanatban Cindy állt a három barátn elé, ezúttal érdekes módon h séges rajongói nélkül. Fejével Gloria felé biccentett. – A sulibálról van szó? Vicky megvonta a vállát. Nessa válaszul a következ ket morogta el. – Nem, az iszapfürd l, amiben megfürdetünk majd. 97

– Mit mondott? – kérdezte Cindy döbbenten. – Semmit! – felelte Vicky sietve. – Ha Gloria nem tartja be, amit mondott, akkor annak az iskolabál szervez i isszák meg a levét – Cindy fontoskodva megrázta egyenesre szárított sörényét. – Ha viszont tényleg elhozza, amit ígért, akkor még évek múlva is rólunk fog beszélni a suli. – Rólatok? – robbant ki Vickyb l a kérdés. – Ez csakis Gloria érdeme, és különben is a papája pénze! Cindy úgy nézett Vickyre, ahogy Isabella szokott Sallyre, amikor a kis húga fáradhatatlanul próbálta egymaga bekötni a cip jét, miközben már mindenki nyakig felöltözve várta, hogy indulhassanak. Egy centiméterrel sem volt magasabb Vickynél, mégis valahogy sikerült azt az érzést keltenie, hogy jóval fölötte áll. – Kedvesem, bocsi, de a szervez bizottság mindig is feln ttekb l és nem gyerekekb l állt. Nagyon ari, amit Gloria tenni akar, de a mi ötletünk volt, hogy beengedjük a csapatba. És mi szervezünk mindent. Számára megtiszteltetés, hogy egyáltalán közöttünk lehet. Eddig még sosem volt ilyen. Cindy a magyarázata után egyszer en eltipegett anélkül, hogy pillantásra méltatta volna a telefonáló Gloriát. Nessa és Vicky egymásra néztek. Nessa szeme hatalmasra kerekedett, és tele volt dühvel. Szerencsére ez a düh már nem Vickynek szólt. Gloria még mindig a fülére tapasztva a mobilját osztogatta az utasításokat. – Nem, tiszta mintákat kérek! A lufik piros-fehér-kék spirált alkossanak például! De ne legyen összevisszaság! Az olyan gyerekzsúros lenne, itt meg egy iskolai bálról van szó. Végre befejezte, letette a telefont, és mély leveg t vett. Elégedetten mosolygott Nessára és Vickyre. – Újra jóban vagytok? Ez lenne mára a legjobb döntésetek. – Részemr l minden rendben – felelte Vicky gyorsan. 98

Nessa kissé várt a válaszával. Végül megvonta az egyik vállát. – Ha ett l boldog leszel. – Igen, az leszek! – Gloria boldogan mosolyogva pattogott lábujjhegyen. Meg sem hallotta Nessa gúnyos hangsúlyát. Vagy talán nem akarta meghallani. Vidáman dúdolgatva a filmzenét, elindult az iskola kapuja felé. Vicky és Nessa megtorpant, majd egyszerre fordultak egymás felé. – Csak kihasználják! – Nessa hangja olyan volt, mint egy kobra és egy buldog keveréke. – Csak azért, hogy Hiszti Cindy és a többiek kiváló csapatként ünnepeltessék magukat! – f zte hozzá Vicky. – Disznók! – szitkozódott Nessa. – Undorító, hazug, kétszídisznók! Az éppen mellettük elhaladó Mr. Springsteen megállt, és szemrehányón fürkészte Nessát. – Szerinted illik így beszélni? Nessa bólintott. – Ha tudná, hogy kir l beszélek, akkor egyetértene velem. – Azt kétlem! – Mr. Springsteen a hóna alá dugta az aktatáskáját. – Az iskola el tt és az iskolában nem szeretnénk efféle jelz ket hallani. Megértetted? Nessa úgy tett, mintha igazat adna neki. A matektanár elégedetten továbbment. – Cindy a legnyálasabb valaki, akivel valaha találkoztam – sziszegte Nessa. – És ha ráébresztenénk Gloriát is… – kezdett bele Vicky. Nessa azonnal félbeszakította. – Ezt azonnal felejtsd el! Semmi esélyed! Úgysem hinne nekünk! – És ha hinne is, mi történne? Egyszer en hagyja ezt az egészet? – tette hozzá Vicky. – Szörny sulibuli lenne. Végig csak a civakodásról szólna. Cindy és a többi kesely pedig folyton csak piszkálná és nyúzná szegény Gloriát. 99

– Ki kell találnunk valamit, amivel segíthetünk Gloriának – jelentette be Vicky. Nessa és Vicky véleménye ebben egyezett, végre-valahára. S t Vicky úgy látta, mintha egy halvány mosoly is megjelent volna a barátn je arcán. Vickynek a második órán kellett megírnia a matekdolgozatot. A hátsó padban ült, el tte a feladatokkal teli papír hevert, ezzel szemben a feje igencsak üres volt. Mr. Springsteen hozzácsatlakoztatta a laptopot a vetít höz, amellyel végtelenül hosszú matematikai képleteket rajzolt fel a falra. Ehhez ráadásként majdnem ugyanolyan hosszú és komplikált magyarázatokat is szolgáltatott, amelyeket persze most sem értettek meg sokan. Gloria szorgalmasan leírt mindent a füzetébe, miközben Nessa a padjában félig lecsúszva firkálgatott valamit a mappájába. Lent az iskola el tt hangos robajjal megállt egy motor. Vicky titokban abban reménykedett, hogy legalább a feladatok felét jól csinálta meg. Miközben a számokat bámulta, és megpróbálta feleleveníteni a helyes megoldást, megint érezte a már jól ismert b z. Ezúttal azonban kicsit más volt, nem annyira szúrós, mint eddig. – Cassady, mit csinálsz te ott? – hallatszott elölr l a tanár hangja. Vicky csak akkor jött rá, hogy a torkát markolászva kapkodott leveg után. – Mit csinálsz? Vicky megpróbált válaszolni, de csak egy szerencsétlen jajgatást tudott kinyögni. Az orrára és a mellkasára bökve megpróbált kinyögni valamit. – Leveg t…, nincs leveg … – Hívjam dr. Schustert? Úgysem tudna segíteni. – Ki…, kimehetek…. egy picit?… – Ha ez egy trükk arra, hogy odakint megnézd a megoldásokat, akkor elszámoltad magad! – Mr. Springsteen Gloriára kap100

ta a fejét. – Te t nsz a legmegbízhatóbbnak az osztályból. Maradj Cassady mellett! Ha rosszabbul lesz, hívjál! És vigyázz, nehogy próbálkozzon valamivel! Vicky sietve elbotladozott el tte, feltépte az ajtót, és kirohant a folyosóra. Ott tovább bukdácsolt az egyik nagy, sportpályára néz ablakhoz. Vicky kinyitotta, és kidugta a fejét a szabadba. Az arcába csapó friss leveg megmentette. Szinte már nem is érezte a b zt. Néhány mély lélegzetvétel után Vicky újra jól érezte magát. Gloria mellette állva átkarolta a karját. – Megint van valami… amiatt… tudod, nem mondhatom ki… – Igen! – Vicky még mindig nem tudott rendesen beszélni. Szörnyen izzott a torka. Hogyhogy ilyen hirtelen jött a b z? Vajon mi lehetett az oka? – Minden rendben a dogával? – kérdezte Gloria. Vicky megrázta a fejét. – Milyen feladatokat kaptál? Néhány torokköszörülés után Vicky legalább félig-meddig tudott beszélni. Gyorsan elhadarta, amire még emlékezett. Gloria szeme felragyogott. Kislányhoz hasonlóan tapsikolni kezdett. – Ez a Springsteen egy huncut! Ilyen kifejezést is csak Gloria volt képes használni. – Ugyanazokat a példákat kaptad, mint mi. Tudom a megoldásokat – máris hozzálátott, hogy elmagyarázza a barátn jének ket. Vicky megpróbált minél többet megjegyezni. Matematikából Gloria volt a legjobb a három barátn közül. Ráadásul minden egyes dolgozat után rögtön leellen rizte a feladatokat. Ez pont kapóra jött Vickynek. – Bemehetünk? – kérdezte Gloria. Ha kibírja, mehetnek. Gloria megfogta a karját, és elvezette az osztályterem ajtajáig. 101

– Kinyitnád, kérlek? – kérdezte Vicky. Gloria szívesen megtette, amit kért. Az osztályból egy kis szell szökött ki a folyosóra. Vicky még mindig érezte a halál szagát, de most már csak enyhe leheletként. Így hát visszament a helyére, és folytatta a dolgozatírást. A csengetésig sikerült a négy feladatból hármat megoldania, a végeredmény pedig egész jónak t nt. Amikor Mr. Springsteen elvette a papírt, és gyorsan átfutotta, Vicky úgy látta, hogy is elégedett. Nessa felállt, és kiment az osztályból. Vicky és Gloria utánanézett. – Nem akar velünk lenni – állapította meg Gloria szomorúan. Eddig mindig mindent együtt csináltak k, hárman, és egyiküknek sem jutott eszébe elt nni. Vicky és Gloria az ablakpárkánynak támaszkodott. Odalent egymás után hajtottak el az autók. Az ablak alsó felét feltolták, így kintr l kellemes meleg nyári szell szállt be rajta. Lehetséges, hogy az el bb, amikor Vicky orrát megcsapta a halál szaga, valaki éppen elsétált az iskola el tt? Vagy esetleg valaki bement az iskolába? Ha Lance lett volna az, akkor legalább Vicky most már biztosra tudná. Attól a pillanattól kezdve nem veszítené szem el l, csak hogy megakadályozhassa a szerencsétlenséget. – Mindjárt jövök! – szólt Gloriához, és elszaladt. Vicky az iskolatitkárhoz igyekezett, hogy megkérdezze Marco Sayerr l, az új fiúról. – Melyik osztályba jár? Mellettünk lakik, és itt hagyott valamit – füllentette. Mrs. Rosebud lázasan pötyögni kezdett a billenty zeten, majd megmondta Vickynek az osztályt. Marco egy évvel feljebb járt nála, az osztályterme egy emelettel lejjebb volt. Vicky kettesével szedve a fokokat leviharzott a lépcs n.

102

Egy barátság vége A földszinten a szünetekben már megszokott tolongás folyt. Mivel ott volt a tornaterem, a kémialabor, a fizikaterem, a számítógépterem és a könyvtár is, arrafelé mindig sokan jártak. Marco és Lance osztályterme a folyosó végén, a tornaterem mellett volt. Vicky benézett a nyitott ajtón. Néhány lány ücsörgött a padok tetején, két fiú éppen kártyázott. Vicky kutakodva körbenézett. Attól félt, hogy Nessa valahol a közelben van, és figyeli, és err l szívesen lemondott volna. Ám Vicky sem Nessát, sem Lance-t nem látta. Talán az udvaron sétálgattak, vagy az els emeleti büfébe mentek ennivalóért. Az osztályból egy csilingel fülbevalókat visel lány jött ki. Egy almát majszolt jóíz en. – Hé, kérdezhetek t led valamit? – fordult oda hozzá Vicky. – És mit? – a fülbevalói igencsak hangosak voltak, Vickyt szörnyen idegesítették. Nem is értette, hogyan bírta ki a lány egész nap. – Van egy új osztálytársatok. – Kett . – Igen, pontosan, kett . – Paradicsom és pálcika. – Paradicsom? – Vicky döbbenten felkapta a fejét. – Tökre elvörösödik, ha hozzászólnak! – Marconák hívják? – Ismered? – A szomszédom. Pálcika pedig Lance, igaz? A lány bólintott, ami újabb csörömpölést váltott ki. – Mikor jött ma suliba? 103

– Mi van? – Mikor ért be az órára? – ismételte meg Vicky szándékosan lassan a kérdést, hogy a lány is megértse. – Fogalmam sincs. – Már nyolckor itt volt? Vagy csak valamikor a második óra alatt ért ide? – Fogalmam sincs. – Csak felt nt volna, ha késik! A lány behajolt az osztályba, és elrikkantotta magát. – Hé, Lola, Eve, Pálcika itt van ma? Úgy értem, mindig is itt volt vagy nem vagy valami? Eve, a szepl s vörös hajú a hátsó pad felé fordult. – Itt volt. Vagy nem? Ez sem segített. A másik lány, valószín leg Lola, így szólt. – Lyukas óránk volt, egyikünk sem volt itt. – Tényleg – emlékezett végre a fülbevalós. – Ez az. Lyukas óránk volt. Mrs. Saxtonnak fogorvoshoz kellett mennie. Kiharapta az egyik fogát. – És Lance? bent van ma? Vagy éppen kiment? – Miért kérdezel ilyen furcsákat? Talán zsaru vagy? Kirabolt egy bankot? – Nem. – Szállj le Pálcikáról! Cuki fiú. Mindig olyan vicces. Meglepetést ígért a sulibulira. Már nagyon várom. Igazi cukipofa, komolyan. Vickynek ebb l elege lett. Ennek semmi értelme nem volt. Egyébként sem tartott már sokáig a szünet. Jobb volt elt nni, miel tt még Nessa újra felt nik. Vicky dolgavégezetlenül tért vissza a harmadik emeletre. Gloria id közben megszerezte az Ördögi angyalok számára érkezett néhány új kérést a számítógépteremb l. Alexandrától, alias Coralinától is jött egy újabb levél. Egyre jobban er sza-

104

koskodott a számára megoldást nyújtó találkozó miatt – bármi is volt az. Vicky a sorokat olvasva elmosolyodott. – Mi olyan vicces? – kérdezte Gloria rögtön. – Semmi – felelte Vicky kitér n, majd még jobban vigyorgott. Valami az eszébe jutott. Valami, amivel nem csak Alexandrát lehetne megleckéztetni. – Mindjárt jövök. Bocsi! Mondd, hogy fáj a hasam! Gloria bólintott ugyan, de értetlen arcot vágott hozzá. Vicky ismét lerohant a földszintre. A számítógépterem szerencsére üres volt, ezért leülhetett az egyik géphez. Gyorsan bepötyögte a honlapjuk címét, majd beírta a jelszót, hogy bejusson az angyalok területére. Kikereste Coralina utolsó bejegyzését, és válaszolt rá. Ha hozzánk szólsz, nem fedjünk fel magunkat. Biztosnak kell lennünk abban, hogy megbízhatunk benned. Csak akkor mutatjuk meg magunkat, ha valaki négy különböz napon négyszer szólít meg minket az iskolában. Próbáld meg! Egy f angyal és három segédangyal…

Vicky megropogtatta az ujjait. Imádta, ahogy recsegtekropogtak a csontjai. Ha minden simán megy, akkor néhányan bajba kerülnek, persze csak azok, akik megérdemelték. Képtelen volt visszafojtani egy gy zedelmes „Igen!” felkiáltást. Mire visszaért az osztályterembe, már javában ment az óra. Mrs. Dunxten, a történelemtanár éppen a Tisztaság és higiénia címen tartandó el adás részleteit magyarázta. A tanulóknak csoportokba ver dve kell kideríteniük a korábbi korok embereinek tisztálkodási szokásait, méghozzá a különféle eposzok segítségével. Vajon mióta létezik a fogkefe és a fogkrém? Hogyan néztek ki régen a vécék? Vicky a sikeres akció miatt még mindig elégedetten lehuppant Nessa és Gloria közé. 105

– Jobban vagy már? – kérdezte Mrs. Dunxten csíp sen. Vicky bólintott, és szenved arcot vágva így felelt. – Már sokkal jobban. – Valami gond lehet az egészségeddel. Mr. Springsteen óráján légszomjad van, a szünetben a hasad fáj. Azt javaslom, vizsgáltasd meg magad alaposan egy orvossal. – Azt fogom tenni. Köszönöm a tanácsot! – Vicky még bólintott is, hogy érzékeltesse, mennyire komolyan veszi a dolgot. Amint Mrs. Dunxten visszafordult az osztályhoz, máris oldalba bökte Nessát. Feltétlenül el kellett mesélnie neki, hogy mi történt éppen. Nessa biztosan remek ötletnek tartja majd. Nessa azonban kitért a könyöke el l. Aztán türelmetlen mozdulattal elfordult. Vicky vizsgálódva fürkészte a barátn jét oldalról. Nessa arca ismét k vé dermedt. – Nessa? – kérdezte Vicky halkan. Semmi reakció. Nessa úgy tett, mintha Vicky nem létezne. – A hangod viszont pompásan van! – morgott Mrs. Dunxten Vicky irányába. Vicky tetten érve felé fordult, és zavartan vigyorgott. – Kisasszony, mostanában elég negatívan szerepelsz! A helyedben óvatosabb lennék! – Igen, Mrs. Dunxten! – Vicky b nbánó képet vágott, tudta, hogy ezzel szerelheti le a leghamarabb a tanárn t. Vicky egyel re nem tudott mit kezdeni a barátn je arcával. El ször is vadul vert a szíve, másodszor is rossz lelkiismeret gyötörte, harmadszor pedig sejtette, hogy mi hívta el megint Nessából ezt az elutasító stílust. – Legyetek kedvesek és alkossatok akkor hármas csoportokat! – szólt a tanárn . Nessa Vickyn átnézve Gloriához fordult. – Kit választunk harmadiknak, szívi? – Ööö…, hiszen már hárman vagyunk! – Gloria nyakán piros pöttyök jelentek meg. Érezte a feszültséget. 106

– Ez nem igaz, szívi! Ha pedig velem akarsz dolgozni, akkor keressünk egy harmadikat. Vicky számára borzasztó volt, ahogy Nessa csak úgy átbeszélt a feje fölött, mintha ott sem lett volna. – De Nessa, kérlek! – könyörgött Gloria. Nessa erre szótlanul felállt, és odalépett az egy sorral hátrébb lév két osztálytársához, akik éppen egy harmadikat kerestek. – Leszek veletek! – ajánlotta fel nekik. Steffi és Valerie csodálkozva nézett Nessáról Gloriára és Vickyre, mivel k, hárman szétválaszthatatlanok voltak a szemükben. – Mi a baj? Min csodálkoztok ennyire? Lehetek veletek vagy sem? – kérdezte Nessa. – Igen, igen, persze, hogy lehetsz velünk! – vágta rá Valerie sietve. Tekintetét mégsem tudta levenni a döbbent Gloriáról és a kétségbeesett Vickyr l, aki úgy ült a székén, mint egy rakás szerencsétlenség. Ebédszünetben Gloria megkergült tyúkként szaladgált ideoda Nessa és Vicky asztala között. Mindent bevetett annak érdekében, hogy valahogy kibékítse ket. Vicky részér l ez nem volt probléma. Nessa azonban Glorián keresztül közölte Vickyvel, hogy számára véget ért a barátságuk. Vicky azt is megtudta Gloriától, hogy Nessa mindent megtudott Lance osztálytársaitól. Nessa pedig nem t rte a kémkedést. Mit mondjon neki Vicky? Nessa tudott az angyali képességeir l, mégsem bízott benne. Vajon Lance a második óra alatt járt az iskola el tt? Ez a kérdés még mindig nyitva állt. Vicky azt kívánta, bárcsak választ kapott volna rá! Iskola után felpattant a biciklijére, és hazatekert. A lába olyan volt, mint az ólom. Vicky úgy döntött, meglátogatja Azraelt. Talán most már hajlandó vele beszélni. Elérkezett a kicsi temet höz. Ismét 107

meggy dött róla, hogy senki sincs a közelben, aki kihallgathatná vagy megleshetné ket. Csakis azután lépett oda az angyalszobor darabjaihoz. Kérlek, beszélj hozzám, könyörgött gondolatban. Kérlek! Lehunyta a szemét, és er sen koncentrálni kezdett. Újra és újra a kívánságára gondolt, majd megpróbálta Azraelnek átküldeni. – Mi a baj? – hallott egy ismer s hangot. Megkönnyebbült sóhajjal lefeküdt mellé a f ben. – Miért nem beszéltél hozzám tegnap? Irtóra szükségem lett volna rád! – kérdezte türelmetlenül. – Valaki volt a közelben. – Kicsoda? – Fogalmam sincs. Nem tudom. Talán valaki abból a házból ott – Azrael tekintetével az egyik közeli házra mutatott. Vicky megvonta a vállát. – Lehet. Azt hiszem voltak néhányan a teraszon. Vicky sóhajtozva kinyújtotta a lábát, és mesélni kezdett. Olyannyira ugrándozott a gondolataiban, hogy Azraelnek többször is rá kellett kérdeznie a részletekre, különben teljesen elvesztette volna a fonalat. – Elvesztettem a legjobb barátn met. Az iskolában lehet, hogy történik valami nagyon rossz, de nem tudom, mi. Az apám és a mostohaanyám irtó dühös. A tanáraim folyton elleriznek. Mit kell még kiállnom? Nem gondolod, hogy lassan elég? Azrael kék szeme ragyogott. – Ez minden? – kérdezte. Közömbösnek hangzott, de Vicky finom szenzorokkal volt megáldva. – Hogy érted, hogy „minden”? Mi kéne még? Szünet állt be. Az egyik nyitott ablakból halk zene sz dött ki. – El kell mondanom neked – kezdett bele. Vicky azonnal felült. – Mit? – Tényleg vigyáznod kell a barátn dre. Nessára. 108

– Egész idáig ezen járt az agyam! – Abból látszik, hogy akaratodon kívül folyton test nélkülivé válsz. Ilyesmi csak akkor fordul el , ha olyasvalakir l van szó, aki nagyon fontos neked. Vicky mély lélegzetet vett. – A barátságunknak vége. Legfeljebb valami csoda mentheti meg. – Csodák pedig vannak! – biztosította Azrael széles mosolylyal az arcán. – Én már nem reménykedem – mondta Vicky. – Reménykedni mindig kell. A tetteid közelebb hozzák a reményeidet. Vicky pillanatnyilag elképzelni sem tudta. Azrael hirtelen témát váltott. – Ne hallgass a rosszakra! – Hogy érted ezt? – Úgy, ahogy mondtam. – Nem lehetne érthet bben? – Nem. – Fiúra vagy lányra gondolsz? Azrael pislogott, de nem válaszolt már. Vicky meg volt róla gy dve, hogy fiúról van szó.

109

Álom pirosban – Kozmikus! – áradozott Pru Cassady. Vicky végignézett magán. Kezével végigsimította a piros selyemruhát. Az anyaga puha volt, de nem sima. Volt benne némi csillogás, de nem ragyogott. Pru térden csúszott-mászott Vicky körül, hogy valahogy felzze a szoknya szegélyét. – Ide pedig felvarrom a többféle piros tónusú selyemcsíkokat – magyarázta Vickynek. – Majdnem földig érnek majd, járás közben pedig rácsavarodnak a lábadra. A fels t úgy hagyjuk, ahogy van. A ruha fels része ujjatlan volt, és szorosan ráfeszült Vickyre. Magától megmaradt, de a biztonság kedvéért volt egy ferde pántja is, ha netán lecsúszott volna. A folyosó nem túl nagy tükrében Vicky csak köldökt l felfelé látta magát. Viszont nagyon tetszett neki, amit ott látott. – Szombatra elkészülsz a ruhával? – kérdezte aggódva. Már csütörtök este volt, Pru pedig még mindig a krém kotyvasztásával volt elfoglalva. – Napsugaram, ha nem elég a nappal, akkor majd éjszaka folytatom – Pru vállával kisöpörte az arcából a tincseket. – Igazi jelenség leszel. Mindenki megfordul majd utánad, annyira kit nsz majd. Légy más, légy szabad, légy vad! – Megteszek mindent, anyácska! – szólt Vicky, majd felsóhajtott. Pru felnézett a lányára. – Napsugaram, csak nem felh s a homlokod? Vicky csüggedten bólintott. Pru Cassady egy szó nélkül felállt, és maga után húzta Vickyt a nappaliba. Ott lesöpörte az üres kartondobozokat a 110

kanapéról, leültette Vickyt a párnák közé, leheveredett mellé, és megfogta a kezét. – Engedd ki magadból! Az felszabadít. Az es felh knek el kell t nniük, hogy újra kisüthessen a nap. – De nem mondhatom el neked – Vicky a meztelen lábujjait bámulta. – Nem is kell. Anya és lánya némán ült egymás mellett. – Nagyon fáj, amikor ennyire kétségbeesettnek látlak – mondta Pru. – Anyácska, te mit tennél, ha a legjobb barátn d azt hinné, hogy az ellensége vagy, pedig igazából csak segíteni szeretnél neki? De nem hagyja. Nem is hallgat meg. Csak dühös, és nem akar semmit tudni rólam… – Nessa, igaz? – Pru megfogta Vicky kezét úgy, ahogy akkor is tette, amikor Vicky még kislány volt. – Mhm! – Vicky csak bólintani tudott. Nessa egész nap rá sem nézett az iskolában. Gloria még sírt is a veszekedés miatt, és azt mondta Vickynek, hogy a két barátn je olyan neki, mint egy pótcsalád. Az egyetlen, ami jókedvre derítette Vickyt, az iskolaudvaron történt eset. Alexandra odalopózott Cindyhez. Amikor Vicky teljesen lazán és természetesen elsétált el ttük, hallotta, amint Alexandra kimondja az Ördögi angyalok nevet. Cindy reakciója különös volt, mint mindig: orrát összeráncolta, és úgy nézett Alexandrára, mintha azt kérdezték volna t le, hogy mit hord a farmerja alatt. Vicky azonnal visszaszaladt a számítógépterembe, hogy új üzenetet írjon Alexandrának. Ne add fel! Akkor sem, ha úgy gondolod, hogy rosszhoz mentél. Csupán három további próbálkozás után, amikor már biztosak lehetünk abban, hogy a megfelel emberrel van dolgunk, akkor fedjük fel magunkat. Ezt én döntöttem el, a segít im pedig egyetértettek.

111

Rafinált utalás Cindyre és a piócáira. Délután, az iskolabál szervez bizottsági ülésén történt egy kis mal r. Cindy test rei kesely ként támadtak Alexandrának. Úgy festettek, mintha szét akarták volna tépni a lányt. – T nj el! Fejezd be a folytonos kérdez sködést! Te nem vagy normális! – sziszegtek dühösen. Cindy jelzett nekik, hogy majd elintézi, és bizalmasan félrehívta Alexandrát. A Gloriát elkísér és a Cindyt l nem túl távol álló Vicky az ajtófélfának támaszkodva elcsípte a legfontosabbakat. – Van valami gondod? – kérdezte Cindy Alexandrától. – Igen. Pontosan tudod, hogy mi – suttogta vissza Alexandra. – Nem lehet, hogy dilidokira van szükséged? – Coralinának van szüksége segítségre! – szólt Alexandra türelmetlenül. – Az meg kicsoda? – Nem hagyhattok csak úgy a pácban! Cindy értetlen arcot vágva ismét a követ ihez fordult. – Pácban? Mir l beszélsz te egyáltalán? Gloria eközben végig azzal a vállalkozóval beszélt, aki elvállalta az iskola dekorációs munkálatait. Következ nap kellene kezdeniük ahhoz, hogy szombat estére a nagyterem és a folyosók ragyogjanak. A szervez bizottság tagjai újabb és újabb ötletekkel rukkoltak el , Gloria pedig igyekezett minden kívánságot teljesíteni. Vicky csakis azért bírta végignézni, mert folyton az Alexandra és a Cindy elleni bosszún járt a feje. Minden terv szerint ment. Pru Cassady megcsípte Vicky arcát. – Ismét mosolyogsz. Ez máris el relépés. – Azon tudok nevetni, ami Gloriával történt – magyarázta Vicky. – De Nessa miatt csak sírnék. Annyira dühös rám. – Eszedbe jut valami, amit MOST tudnál csinálni? – kérdezte Pru komolyan. 112

Vicky gondolkodott, és megrázta a fejét. Nem, olyan nem volt. Most bárhogyan próbálna kapcsolatba lépni Nessával, az zátonyra futna. – Akkor hagyd az id t dolgozni. Adj a szerencsének is egy esélyt. Kapd el, ha kidugja a fejét a rejtekhelyér l. Sikerülni fog, napsugaram – csókot nyomott Vicky homlokára. – De most munkára fel! – Holnap már magammal vihetem a ruhát? Suli után felmegyek apához. Pru erre nem gondolt. – Varázsolni még nem tudok, sajnos. De gyakorolom – magyarázta mosolyogva. – Szombat délel tt el tt nem lesz kész a ruhád. Majd elviszem neked. Vickynek eszébe jutott még valami. – Isabella nem akarja, hogy elmenjek a sulibuliba. Pru kitágult orrlyukkal fújtatott. – Ehhez neki semmi köze. Természetesen elmész a bálba. Csak egyszer van egy évben. Fel fogom hívni Christ, és emlékeztetni fogom rá, hogy minden döntést KÖZÖSEN kell meghoznunk a javatokra. Az döntési joga tehát maximum ötven százalék! És mivel nálam laktok, ezért nekem ötvenegy százalékom, neki pedig csak negyvenkilenc százaléka van, tehát leszavaztuk. Vicky fájdalmas tapasztalatból tudta, hogy Isabella ezt nem hagyja majd annyiban. – De igen, de igen! – biztosította Pru. Majd szokatlanul csísen hozzátette. – Muszáj neki! – Nem! Egészen biztosan nem! Isabella így üdvözölte ket péntek délután. Chris Cassady elhozta Vickyt az iskolából, Sallyt pedig az óvodából, majd el bb elvitte ket fagyizni, és csak azután mentek haza. Isabellának és neki egy hatalmas lakása volt egy régi házban. A lakásban korábban Isabella szülei laktak, és akkora volt, hogy Sally és Vicky külön szobát kapott akkor is, ha csak minden második hétvégét töltötték az édesapjuknál. 113

– Egészen biztosan NEM mehetsz el a bálba, f leg azután, amit múlt héten m veltél! – Isabella ajka olyan vékonyra húzódott, mint a giliszták, ha ideges volt. – Anya azt mondta, hogy neked semmi közöd hozzá. ötvenegy százalék döntési joggal rendelkezik, ezért igenis elmehetek a sulibuliba. – Chris, mondj már valamit! – követelte Isabella. – Vagy tényleg elfogadod, hogy az exnejed döntsön mindenben? – Jaj, kérlek, meg kell értenetek, hogy nem olyan könny ! – próbált Vicky papája kitérni. – Mi nem olyan könny ? Hétvégére idejönnek a gyerekek, és mi vagyunk értük felel sek. Éppen ezért az történik, amit mi mondunk! – emelte fel a hangját Isabella. – Kérlek, drágaságom, ezt beszéljük meg akkor, ha lenyugodtunk! – próbálkozott még egyszer Chris Cassady. – Én nyugodt vagyok! – Isabella akkorát csapott a kezével az el szoba polcára, hogy még a kulcsok is táncra perdültek. Sally hátrahajtotta a fejét, és lentr l kémlelte Isabellát. – Csúnya vagy! – mondta nagyon határozottan. – És még ezt is hallgatnom kell anélkül, hogy közbelépnél! – Isabella elfordult. – Talán jobb lenne, ha visszamennél az exnejedhez, ha úgyis dönt mindenben! – Drágaságom, nem, kérlek, teljesen másról van szó! Vicky egyrészt sajnálta az apját, másrészt nem fért a fejébe, miért hagyja, hogy az új felesége ugráltassa. – Boszorkány! – mondta Sally durcásan. Isabella sarkon fordult. – Te mondtad ezt? Sally bólintott. – Ebb l elég! – Isabella dühösen kitrappolt az el szobából. Mögötte hangosan becsapódott az ajtó. Apa és lányai csak álltak, és mindhárman mereven bámultak abba az irányba, amerre Isabella elt nt. Kinyílt egy másik ajtó, és Gilbert lépett be az el szobába.

114

– Nem lehetne egy kicsit csendesebben? Még meg kell írnom a biológiaházimat. Ilyen zajban képtelenség koncentrálni. – Hallgass, mellényes szörnyeteg! – szólt Sally igencsak büszkén, amiért sikerült megjegyeznie a kifejezést. – Mit mondott a kis varangy? – kérdezte Gilbert sápadtan. – Mellényes szörnyeteg! – ismételte meg Sally viháncolva. Vicky ragasztotta Gilbertre a gúnynevet, mivel télen folyton régimódi mellényekben és reménytelen ingekben szaladgált. – Az idegeimre mész, törpe! – morogta a fiú. Sally elhúzta az arcát, és bömbölni kezdett. Vicky szerint csak színlelte. Sally bármikor képes volt krokodilkönnyeket hullatni, és mindig célba is ért ezzel az el adással. Chris Cassady a kezébe temette a fejét. – Befejeznétek, hogy mindannyian az idegeimre mentek?! – Gilbert „kis varangynak” nevezheti Sallyt, és te nem is szólsz rá? – kérdezte Vicky mérgesen. A kis húga odamenekült hozzá, és átkarolta a lábát. – Oké, visszavonom a varangyot! – mondta Gilbert, és úgy tett, mintha vissza akarna menni a szobájába. Aztán mégis megfordult. – Igazából egy ragacsos medúza. Pfuj! – ezekkel a szavakkal elt nt, és hangosan becsapta maga mögött az ajtót, akárcsak el tte az édesanyja. – Mit tettem, hogy mindannyian ellenem vagytok? – kiáltott fel Vicky apja. – Gyere, Sally! – Vicky megfogta a kishúga kezét. – Gyere, játszom veled Frankenstein-tanyásat. Ezt a játékot Vicky kizárólag Sally számára találta ki. Sally kérhetett t le olyan állatokat, amelyek csak Frankenstein tanyáján éltek. Mindegyik állat különböz állatokból állt össze. Sally leginkább a tehén-malac-kecske keveréket kedvelte. Vickynek ehhez egy teli t gyekkel rendelkez tehenet kellett alakítania, amely hangosan röfögött és a szarvaival bökdösött.

115

Miután Vicky egy órán keresztül eljátszotta az összes lehetséges és lehetetlen állatot, Sallyval együtt nevetgélve fetrengett a szobája sz nyegén. – Nem szeretem a boszorkányt – panaszkodott n vérének Sally. Vicky feltámaszkodott a könyökére. – De apa nagyon is szereti. – Nem szabad neki. – De igen, szabad. És ezt nekünk akceptálnunk kell. – Mit kell acetálnunk? – AKCEPtálnunk. Ez annyit jelent, hogy békén kell hagynunk. Azért, mert így akarja. – Nem! – Sally vadul rázta a kis fejét, amit l ide-oda repkedtek a fürtjei. – De! – Nem, nem, nem, nem, nem, nem! – ha egyszer Sally elkezdte, akkor egy id be beletellett, mire abbahagyta. Vicky hagyta, hadd toporzékoljon végig a szobán „Nem, nem, nem!”et kiabálva, és közben megvizsgálta a feje fölött lév tökéletes plafont. Természetesen Isabella lakásában nem voltak sem pókok, sem pókhálók. Sally rávetette magát Vicky ágyára, és begubózott. – Kiscica vagyok – magyarázta fura hangot adva, amely valószín leg dorombolást jelentett. Vicky megvakargatta a füle mögött. Sally hangosan cuppogott, majd pillanatok alatt álomba merült. Vicky áthozta a nappaliból a hordozható telefont. A kezében tartva a készüléket hezitált egy ideig. Olyan szívesen felhívta volna Nessát. De nem merte. Túlságosan tartott az elutasítástól.

116

Rossz társaság Gloria az íróasztal el tti széken ücsörgött, Vicky pedig felhúzott lábal az ágyon. – Ha nem mehetsz a sulibuliba, akkor én sem megyek! – jelentette be Gloria. – Mike nem fog örülni neki – mondta Vicky. – Nem. Igazad van. – Nessa segít az Ördögi angyalokkal? – Igen. De nem úgy, mint régebben. Alig van ideje – Gloria némi láthatatlan port törölt le az ujjairól. – Azt hiszem, Lanceszel találkozik. Vicky is így gondolta. Szombat délel tt volt. Isabella és Vicky apja éppen bevásárolni mentek. Sallyt magukkal vitték. Gilbert egy tojásfej eknek való tréningen vett részt, legalábbis Vicky így nevezte. Valójában egy zseniknek való továbbképzés volt. Vicky megragadta az alkalmat, és meghívta magához Gloriát. Elvégre Isabella csak azt tiltotta meg neki, hogy elhagyja a házat, arról nem volt szó, hogy barátokat sem hívhat. Ahhoz viszont továbbra is ragaszkodott, hogy Vicky nem mehet az iskolai bálba. – Máskor mindig mindenr l tudsz. Nem hallottál semmit Lance-r l? Gloria egyik ujját az alsó ajkára tette. – De. Tényleg volt ott valami. S t azt hiszem a honlapunkon – felkapta a nagy táskáját, és vadul kotorászni kezdett benne. Végül el vett egy stósz papírt, és keresgélni kezdett közöttük. – Itt van! Tudtam! – legyezgetni kezdett az egyik lappal, majd hangosan felolvasta. – Helló, Ördögi angyalok, úgy t nik, 117

a cuki új fiút Nessa már lefoglalta. Mindenesetre nem értem, hogyan járhat egy ennyire helyes srác egy ilyen vízilóval. Vicky döbbenten felsóhajtott. – Még nincs vége, ennél csak rosszabb lesz – mondta Gloria, majd így folytatta. – Különben szeretném megtudni, hogy az új fiúnak megvan-e még a barátn je a régi suliban? Ezt egyébként Lisától hallottam, akinek az unokatesója azt mondta, hogy egy suliba jártak. Aztán Lance egyik napról a másikra elnt, ahogy egy lány, az állítólagos barátn je is. Tudtok err l valamit? És abban tudtok segíteni, hogy hogyan tudnám lepattintani Nessát, a kövér tehenet? Aláírás: Tina. – Ki ez a szörnyeteg? – kérdezte idegesen Vicky. – Én már válaszoltam is neki – mondta Gloria magában kuncogva. – Mit? – Csak röviden. Ezt: Lance csak Nessát szereti, a számára egy madárijeszt vagy. – Ezt tényleg megírtad neki? Gloria büszkén felhúzta a szemöldökét. – Pontosan ezt, semmi mást. – Kár! – Vicky egyszerre mégsem t nt olyan lelkesnek. – Miért? Úgy gondoltam, ezzel tartozunk Nessának. Vicky igazat adott Gloriának. – De ezután már Tina sosem mondja el, hogy ki az a Lisa. – Értem! – Gloria az aranygy jével játszadozott. – Persze elég ciki, ha tényleg van barátn je, és csak szórakozik Nessával. – Pontosan! – Szerintem Lisa nem gond! – pattant fel Gloria. – A suliban legalább húsz Lisa van – szólt Vicky aggódva. – Nem baj. Biztos nem mindegyik Tina barátn je. Szerintem Tina velünk egyid s lehet. Nem lehet nehéz megtalálni. – Olyan vagy, mint egy tévés közvetít .

118

Gloria büszkén vihogott. Odament Vickyhez, adott neki két puszit, és így szólt: – Jelentkezem, ha többet megtudtam. Délutánra máris teljesítette az ígéretét. – Mindenkit megtaláltam: Tinát és Lisát is – újságolta Gloria leveg t sem véve a telefonban. – Tina az a kis beképzelt liba, aki hamarosan átveszi Cindy szerepét. Eggyel alattunk jár. Azt hiszem, eléggé lesokkoltam. – Miért? – sikerült közbeszólnia Vickynek. – Elváltoztatott hanggal felhívtam: „A madárijeszt vel beszélek?” Hallottad volna, ahogy kapkodta a leveg t. Aztán így folytattam: „Nemsokára az egész suli tudni fogja, hogy mit akartál az Ördögi angyaloktól.” Erre persze nyafogni és könyörögni kezdett. Én persze nem sajnáltam meg: „Lisa sincs túl jó véleménnyel rólad.” – Szerinted bevette? – Naná! Felajánlottam neki, hogy beszélek Lisával az érdekében. – Egyetlenegyszer sem kérdezte meg, hogy kivel beszél? – De. Csak azután, hogy megadta Lisa mobilszámát. Ezt válaszoltam: „Valaki, aki el szeretettel figyeli az olyan madárijeszt ket, mint te vagy.” – Na, mondd tovább, mit tudtál még meg! – Vicky olyan izgatott volt, hogy a telefont a füle és a válla közé szorítva le-fel járkált a szobájában. – Sigfrid nagyon segít kész volt – dicsérte Gloria a bátyját. – Lisából sikerült még kiszednem, hogy melyik iskolába jár az unokatesója. Azt mondtam, hogy egy meglepetést tervezek Lance-nek. Azonnal megmondta. Sigfrid fel is hívta ket. – Ma szombat van, ilyenkor nincs nyitva a suli! – vágta rá Vicky. – Igen, de a gondnok mégis felvette. Sigfrid újságírónak adta ki magát, és egy furcsa, Lance-szel kapcsolatos ügyr l kezdett el beszélni. – Most nehogy azt mondd, hogy a gondnok kitálalt? 119

– De igen! Szörnyen fontosnak érezte magát. Majdnem szétdurrant a fontoskodástól. Egy másik telefonon végighallgattam az egészet. – És? – Vicky szája teljesen kiszáradt, mintha itatóspapírt evett volna. – Úgy t nik, Lance repült az iskolából, akkor is, ha senki nem vallja be. Volt egy Maureen nev barátn je, aki szintén elnt. Mindketten nemcsak a sulit, hanem a várost is elhagyták. És volt ott még egy barát is. A gondnok „rossz társaságnak” nevezte. nem járt az iskolába, csak mindig felt nt a motorjával, és elvitte Lance-t. – Rossz társaság – ismételte meg Vicky. – Igen, ahogy mondják: „rossz társaság”. – Motor – motyogta Vicky. Eszébe jutott a matekdolgozat közben hallott motorhang. Nem sokkal utána hirtelen nem kapott leveg t, mert megérezte a halál leheletét. Lehet, hogy volt közöttük valami összefüggés? Gloriának be kellett fejeznie, mert ideje volt rendbe hoznia hosszú haját és kisminkelnie magát a bálra. Vicky a telefonnal játszadozott a kezében. Váratlanul megszólalt a cseng , mire valakit beengedtek a lakásba. Nem sokkal utána Sally kicsi lába tipegett a fapadlón. – Mami! – ujjongott. – Szia, drága! Vicky kiszaladt a szobájából az el szobába, ahol Pru várta a kész ruhájával. Gyönyör volt, még ha kissé különc is. F ként a szoknyáról lelógó rojtok vonnak majd magukra minden szempárt. – Napsugaram, mit szólsz? Vicky mögött megjelent az édesapja és Isabella. – Szép jó napot! – üdvözölte ket Pru, majd Vicky elé próbálta a ruhát. – Hát nem csodás? Piros, a vér, az élet, a szerelem és az öröm színe. Tökéletes szín Vicky számára.

120

Isabella kinyitotta a száját, de Chris Cassady nem hagyta szóhoz jutni. – Nagyon szép, Pru. Isabella egyébként felajánlotta Vickynek, hogy vesz neki egy ruhát. Nem kellett volna ennyit dolgoznod. – Örömmel tettem – áradozott Pru. A nappaliba mutatott. – Ugye itt maradhatok, megvárhatom? Gondolom megértitek, hogy látni szeretném az én napsugaramat a ruhájában. Isabella leveg ért kapkodva vadul gesztikulált Vicky apja felé. – Chris, van valami innivalótok? Iszonyú meleg van ma is! – Pru odanyújtotta Vickynek az akasztót és egy kis üvegcsét. – Ez egy speciális illatkeverék, amit csak neked készítettem. Isabella dühösen dobbantott egyet, és elszelelt, pont, ahogy Sally szokta. Chris tehetetlenül nézett utána. Vicky hirtelen úgy érezte, hogy mondani szeretne neki valamit. Követte a dolgozószobájában elt Isabellát. Vicky kopogott az ajtón. – Én vagyok. Bejöhetek? – Hagyjatok békén, mindannyian! – Isabella hangja olyan volt, mintha sírna. Vicky ennek ellenére besurrant a szobába, de megállt az ajtónál. Isabella levágta magát a b rfotelba, ahol máskor oly szívesen olvasgatott. Vicky gyanúja beigazolódott, Isabella szeme vörös volt. – Csak mondani szeretnék valamit. – De kedves! Beszélsz velem – hangja tele volt keser séggel. Vicky nem hátrált meg. – Sokkal kedvesebb lenne minden, ha nem harcolnál folyton anyácskával. Miért csinálod? Isabella anélkül, hogy felnézett volna, így szólt. – Igen, a ti „anyácskátok”. A legjobb anya a Földön. Azon t döm mindennap, hogy akkor minek menekült hozzám Chris! 121

Titokban Vicky is ezt kérdezte magától, de most inkább magában tartotta. – Mert szeret? – javasolta Vicky. Isabella a padlót bámulva hallgatott. – Szerinted Sallynek és nekem jó így? Isabella még mindig nem reagált. – Nem jó, ha tudni akarod. S t elég nehéz így nekünk – mivel még mindig nem nézett fel, Vicky türelmetlen lett. – Akkor megyek is. Kilépett a folyosóra. Legbelül azt remélte, Isabella visszahívja vagy utánamegy. De nem tette. Egy igazi makacs boszorkány, gondolta Vicky, majd bement a nappaliba. Id közben édesanyja leült a kanapéra, és éppen dinnyekrémmel kenegette a kézfejét. Közben az exférjének magyarázta: – Folyton tesztelnem kell, hogy tényleg olyan min ség -e, mint amit ígérek. Az én termékeimet csak egyetlenegy lényen tesztelik, és ez én vagyok. Chris mosolyogva nézte. Vickyben egy pillanatra felszínre tört a remény, hogy talán újra egymásra találnak, és minden olyan lesz, mint régen. Pru ismét beledugta az ujját a tégelybe. Közben véletlenül lecseppent egy csepp a b rfotelre. – Pru, nem tudsz vigyázni? – hördült fel Chris Cassady. – Most komolyan, ez nem igaz! – Még Sally sem t ri, hogy így beszélj vele! – vágott vissza Pru. Máris elkezd dött egy újabb veszekedés, mint oly sok másik, miel tt Chris és Pru elvált volna. – Kér valaki innivalót? – kérdezte Vicky hangosan másra terelve a szót. A szül k egyszerre fordultak felé. – Igen. Kérek szépen, napsugaram.

122

– Hagyd, majd én csinálom! Maradj csak, Pru! – morogta Vicky édesapja. Vicky hozott egy nedves törl ruhát a konyhából, és segített a mamájának eltüntetni a rózsaszín krémfoltot. – Nem látszik semmi – mondta Pru. Újra leült, és rámutatott az egyik kanapéra fektetett ruhára. Úgy nézett ki, mint egy fej és kar nélküli szellem. – Elmész az iskolabálba, ahogy már megbeszéltük. Pru Cassady normális esetben nem volt kárörvend vagy gy zedelmesked . Ezúttal azonban mindkett belopta magát a szavaiba. Isabella belépett a nappaliba. Megmosta az arcát, de nem törölte meg rendesen. Néhány hajtincs nedvesen rátapadt a halántékára és a homlokára. Leült Pruval és Vickyvel szemben. – A ruha – kezdett bele, majd egy határozatlan mozdulattal a kanapéra bökött – jól sikerült. Pru szerényen mosolygott. – Köszönöm! – A bál pedig – folytatta Isabella lassan – rendben van. Úgy értem, elmehetsz. Pru felt nés nélkül oldalba bökte a lányát. – Én…, én csak azt szeretném, ha Gilbert elkísérne. – Gilbert? – Vicky lehunyta a szemét. Isabella hangja azonnal megváltozott. – Mi a baj vele? Két évvel id sebb nálad. Nincs okod szégyenkezésre. Teljesen értelmetlen lett volna Isabellával vitatkozni, ezért Vicky inkább beleegyezett. Elvégre az volt a lényeg, hogy elmehetett a bálba, és nem kellett titokban kiszöknie.

123

Bálkirályn – Kozmikus! – ujjongott Pru már másodszor a héten. Vicky az el szoba hatalmas tükre el tt forgolódott. A vele szembenéz Vicky abszolút idegen volt a számára. Általában csak farmerban, rövidnadrágban, pólóban és kapucnis pulcsiban látta magát. A piros ruhában már nem is olyan volt, mint egy lány. Egyszer en feln ttnek érezte magát benne. Valahogy egészen egyedi és biztos formát adott neki. Ez az érzése egészen belülr l jött. Chris csatlakozott hozzájuk, és elismer n bólogatott. Mintha egy kicsit letört lett volna. – A lányom többé már nem kislány – állapította meg. – Én pedig jó úton haladok afelé, hogy egy öregember legyek. Pru legyintett egyet. – Chris, az ember a szívében mindig fiatal marad. Örökké. Gilbert a hálószobák fel li folyosón közeledett feléjük. Isabella hátulról tuszkolta a vállánál fogva. Sötét öltönyében, fehér ingében és a kis fekete csokornyakkend vel egész normálisan nézett ki. Legalábbis nem az a mellényes szörnyeteg volt, mint máskor. Még a szemüvegét is kontaktlencsére cserélte. – Anya, nem vagyok bevásárlókosár! – panaszkodott, mert az anyja megragadta, majd egy türelmetlen mozdulattal lerázta magáról a kezét. Chris Cassady elégedett képet vágott. Hogy komolyan gondolta vagy csak Isabellának akart örömet szerezni – nem látszott rajta. – Meg kell hogy mondjam, Gilbert, remek, ahogy megváltoztál. Vickyhez pedig így szólt. – Szerintem igazán jókép partnered van a bálra. 124

Isabella Vicky mellé tolta Gilbertet, hogy lássák magukat együtt a tükörben. Gilbert a szája sarkából így szólt Vickyhez. – Én két haverommal megyek. Eszedbe ne jusson, hogy táncolni akarsz velem! – Ne aggódj! – suttogta vissza Vicky. – Mit sustorogtok ott? – kérdezte Isabella. – Á, csak dicsérjük egymást, ahogy tinik között szokás – válaszolta Vicky. – Elviszlek titeket az iskolához – ajánlotta fel Chris Cassady az ablakra mutatva. – Vihar közeledik. Nem sokkal múlt nyolc óra, amikor a hihetetlenül praktikus autójával befordult az iskola utcájába. A nyári eget szürke es felh k lepték el, s t valahol már dörgött is. – Ty ha! – még a mindig józan Gilbertet is leny gözte az eléjük terül látvány. Az iskola szürke homlokzatára fantasztikus virágmez t vetítettek. Emeletnyi nagyságú pillangók szálltak fel a tet ig ér virágokról. Lassú szárnycsapásokkal átreppentek az iskola felett, és elt ntek a sötétben. Az utca szélén lév fákon fényfüzérek díszelegtek. Az iskolakapu jobb és bal oldalán két hatalmas üst állt, amelyekben valódi t z lobogott. – Gloria fantasztikus, és micsoda ízlése van! – szólt Vicky döbbenten. Az el ttük lév utca bedugult. A gyerekeket fuvarozó szük autói nem mozdultak. – Azt a kis részt már gyalog is megtehetjük – javasolta Vicky. Gilbert egyetértett. Elbúcsúztak Christ l, majd kiszálltak az autóból. Vicky a szélvéd n keresztül még egyszer odaintett az édesapjának. Látta, ahogy a férfi titokban kitörölt egy könnyet a szeméb l. A bejáratnál volt egy kis tumultus. Ez okozhatta a dugót is.

125

Az út közepén egy ezüstszín limuzin állt meg, kitárva mind a négy ajtaja. A vezet oldalon egy kék öltönybe bújt férfi állt, kissé el red lve úgy festett, mint egy birkózó. A fején lév kalap rögtön elárulta, hogy a sof r. Mrs. Hasselmann kapusokat megszégyenít módon kiállt a bejárathoz. is kirittyentette ám magát. Földig ér , rövid ujjú, mélyen kivágott ruhája nem volt már új, de felettébb csinos. Az igazgatón elzárta Cindy és a piócák útját az ajtó el tt. – Ezt jelenteni fogom az apámnak. Készüljön fel egy jó kis balhéra! – tombolt Cindy. Valószín leg órákat tölthetett a fodrásznál, és a legszorosabb és legrövidebb ruhát, illetve a legmagasabb sarkú cip t viselte, amit Vicky valaha is látott. Cindy három árnyéka vadul bólogatott. Az egyik morcosan keresztbe fonta a karját a mellkasa el tt, a másik mérgesen csíre tette a kezét, a harmadik pedig le-fel hintázott, mint aki arra készül, hogy ráugrik, és darabokra tépi az igazgatón t. Ez bizony egyáltalán nem dühítette fel és nem is hatott Mrs. Hasselmannra. – Jöv héten szívesen megbeszélhetjük az irodámban, hogy miért hoztam ezt a döntést – magyarázta szakszer en és közömbösen. – Ezt nem teheti! Én a szervez bizottság tagja vagyok! Én gondoskodtam arról, hogy ez legyen minden id k legszebb bálja! – visította Cindy. Mrs. Hasselmann mögött megjelent Gloria. Felnézett a tomboló Cindyre, majd az iskola homlokzatára. A kezében egy kis adó-vev t tartott. – Bálkirályn a Mágikus mesternek, a kinti kivetít t változtasd víz alatti képre! – az adó-vev megreccsent. A mez , beleértve az óriáspillangókat, pillanatokkal kés bb sötétkék víz alatti vidékre változott. Világítóan színes korallhalak tülekedtek egy tengeri viaszrózsákkal teli területen.

126

Mrs. Hasselmann odafordult Gloriához, és magasba mutató hüvelykujjal így szólt. – Roppant leny göz , Miss Tenner, az iskola ismét nagyon sokat köszönhet a családjának. Gloria felragyogott a bók hallatán. – A szervez bizottság… – kezdett bele Cindy. Az iskolaigazgató félbeszakította. – Ne nézzél madárnak! Amit ma itt látunk, az csakis Gloria Tenner m ve, és csakis annak a nagyvonalú adománynak köszönhet , amit a bálra kaptunk. Cindy rágóizmai vadul rángatózni kezdtek, valószín leg olyan er sen szorította össze a fogait. Egyel re nem adta fel. Az utcán türelmetlen dudálás hallatszott. – Úgy kezel minket, mint a b nöz ket – nyafogta Cindy. – Az apám rettent dühös lesz ezért. – Hétf n örömmel várom az irodámban, mondja meg neki! – vágott vissza Mrs. Hasselmann közömbösen. – Szívesen elbeszélgetnék vele egy Ördögi angyalok nev szervezetr l, amelyet a saját lánya m ködtet itt, az iskolában. Vannak rá bizonyítékaink, többek között egy igen kétes levélváltás is. Ma nem hagyom, hogy nyugtalanságot szítsál! Ebb l kifolyólag megtiltom, hogy belépj az épületbe! Kérlek, menj el, hogy beengedhessem a többi bálozót! Gloria meglátta, és máris magához intette Vickyt. Hosszú fehér ruhájának a szegélyét a magasba tartva sietett le a lépcs n. – Ezt kapd ki! Mrs. Hasselmann nem engedi be Cindyt és a piócáit a bálra – bugyogtak a szavak Gloriából. – Ne már, tényleg? – játszotta Vicky a mit sem sejt t. – Azt hiszi, hogy Hiszti Cindy és a test rei az Ördögi angyalok! Ráadásul bizonyítéka is van rá, valamilyen kétes levelezés – jelentette Gloria hitetlenkedve. – Nos, ha ez így van, akkor végre zavartalanul élvezhetjük a bált és mindent, amit megtettél érte. Te, szervez zseni! – Vicky

127

rákacsintott Gloriára, és odatartotta a tenyerét, hogy belecsapjon. Gloria értetlen arcot vágva belecsapott. – Mindenki totál odavan – mondta boldogan. – Mike a bálszervez k Miss Einsteinjének hív. – Az is vagy! – vágta rá Cindy. Cindy hangosan szitkozódva bukdácsolt vissza a magas sarkúján a kocsihoz, miközben a karácsonyfahatást kelt divatékszerei vadul csilingeltek. Cindy és a barátn i szándékosan hangosan csapták be az autó összes ajtaját. Mrs. Hasselmann ügyet sem vetett rájuk, a sor azonban minden egyes csapódásnál úgy összerezzent, mintha l ttek volna. – Lépjetek be a bálkirályn birodalmába! – kiabálta Gloria fejedelmien, és hívogató gesztust lejtett az iskolakapu felé. Ekkor vette észre a Vicky mellett álló Gilbertet. Kérd n forgatta a szemét. – Isabella ötlete volt – suttogta Vicky. Gloria grimaszt vágott. – Megyek a számítógépterembe – közölte Gilbert, kezét a nadrágzsebébe tuszkolva. – Oké, jó szórakozást! – felelte Vicky. – Majd találkozunk! Gloria kérd arcot vágott. – Olyan haverokkal találkozik, akiket szintén nem érdekel a bál – magyarázta Vicky. – Remek! Akkor legalább megszabadultál t le – mondta, és maga után ráncigálta Vickyt. Sz ke loknijaival, valamint a hajára és a vállára szórt ezüstflittereivel Gloria kicsit egy meséb l származó tündérre emlékeztetett. Hátul huncutul felt zött fehér ruhája bal oldalon egy buggyos ujjal, jobb oldalon pedig egy pánttal rendelkezett, és valószín leg egy igencsak drága tervez készítette. Az iskola el csarnokára rá sem lehetett ismerni. Fehér, kék és piros lufikból álló hatalmas felh k díszítették. A falakat be128

világító pulzáló fényszórók továbbvezették a látogatókat a díszterembe. A színpadon a hattagú Hi You! banda játszott, és egy végz s osztályból való lány és fiú énekelt. – Sirályok! – kiáltotta Vicky Gloria fülébe. A zene hangereje miatt képtelenség volt normálisan beszélgetni. A színpad el tt néhányan már táncoltak. Gloriának két lány különösen felt nt. Mindketten ugyanazt a lila szín ruhát viselték, hozzá hajpántot és hosszú, vékony, narancsszín necckeszty t. k, ketten teljesen ugyanúgy öltöztek, akárcsak két iker. Csak az egyikük legalább egy fejjel magasabb volt a másiknál. – Nézz oda, azok, ketten! rület, mi? Vicky rájuk nézett, és rögtön észrevette, hogy Nattyr l és Laureenr l van szó. – Ezek, ketten vesztek össze a napló miatt. Natty és Laureen – magyarázta Vicky Gloriának hangosan, megpróbálván túlkiabálni a zenét. Gloria bólintott. A szám végén Natty és Laureen nevetgélve átkarolták egymást. Ezúttal Gloria tartotta oda a kezét egy pacsira. Vicky természetesen kuncogva bele is csapott. A máskor oly kopár terem, amelyben egyébként csupán székek sorakoztak, teljesen megváltozott. A plafonon és a padlón folyton változó fények jelentek meg. Mindenféle nagyságú lufik tornyosultak a sarkokban vagy csüngtek le a mennyezetr l. Fehér köd szivárgott, amely még valótlanabbá és mesésebbé varázsolta a hangulatot. A táncparketten sok minden történt. A hangulat – habár még csak nemrég kezd dött el a bál – nagyon felszabadult és vad volt. A terem szélén néhány tanár ácsorgott estélyiben. Mr. Springsteen a jelek szerint csak iskolai bálokra öltötte magára a már feltehet leg saját sulibuliján is meglév öltönyét. A nadrágja túl rövid, a zakója túl sz k volt. 129

Vicky egy másik fal mellett észrevette Marcót. Az öltönye sem volt sokkal jobb. A nadrágja úgy lógott, mint egy farmer, az inget csak félig t rte be, a nyakkend je nem volt megkötve, a zakó pedig úgy lógott rajta, akár egy ruhafogason. Marco egy poharat markolászva mozgott a zene ritmusára. Teljesen egyedül állt ott, és elég magányosnak t nt. Gloria már nem Vickyvel volt. Az osztálytársai gyorsan elrobogtak el tte a teremben. És hol van Nessa? És Lance? Vickynek feltétlenül meg kellett találnia ket. Beszívta a leveg t. A mesterséges ködnek tisztítószerszaga volt. A terem el tt szappanbuborékok szálltak fel a kémény formájú oszlopokból. Ha pedig kidurrantak, kellemes narancs-, citrom-, kókusz- vagy barackillatot árasztottak. A leveg ben nem volt semmilyen szag. Vicky ett l nagyon megkönnyebbült. – Jó estét! – köszöntötte valaki. Vicky megfordult. Marco volt az. Zavartan hintázott el re és hátra. – Te is itt vagy? – vigyorgott bizonytalanul. – Helló! Hol van Lance? Marco leeresztette a vállát. – t keresed? – Igen – Vicky rövidre fogta a választ. – Miért? – Mert meg kell találnom. – Jaa. – Láttad már? – Vicky legszívesebben megragadta volna Marco vállát és jól megrázta volna. – Már itt van. – De hol? – miért viselkedett Marco ilyen tétován? – Utoljára akkor láttam, amikor az iskolakapuhoz ment. – A kapuhoz? Akkor már elment? – Csalódott vagy, mi? Vicky nem válaszolt. Mit jelentsen ez? Miért ment el máris Lance? Nem kellett volna Nessával itt lennie? 130

Lehet, hogy tényleg semmi köze nincs hozzá? Talán csak Nessa volt veszélyben? De akkor miért érezte másoknál is a halál leheletét? Vicky Marco szemébe nézett. Körülötte is érezte azt a szörny b zt? – Biztos látod még ma éjjel – mondta Marco. Valamiért szomorúnak t nt, de Vicky egyel re nem tudott foglalkozni vele. – Tízkor találkozunk fent a tet n. – Tet n? Miért a tet n? – kérdezte. – Azt mondta, hogy meglepetés lesz. Meghívott. Jöhetsz te is! – Kés bb! – Vicky egyszer en faképnél hagyta Marcót, és áttörte magát az egyre s bbé váló tömegen. Az osztálytermek is fel voltak díszítve. Az egyikben egy koktélbár állt, ahol mindenféle gyümölcsitalokat lehetett kapni. A koktélokat készít piros-kék csíkos, földig ér köpenyben lév két férfi és két n igencsak profi benyomást keltettek. Bizonyára ket is Tennerék bérelték ki az estére. A szomszédos osztályteremb l Csodaországhoz hasonló illat terjengett. Ott ugyanis egy gigantikus büfét állítottak fel, a négy fiatal szakács a bálozok minden kívánságát teljesítette. A finomságok ára nem volt túl magas. A bevételt egy afrikai segélyszervezet kapja majd meg, ezt hirdette a falon lév hatalmas plakát is. Vicky éppen indulni készült, amikor az el tte lév várakozók hirtelen szétszéledtek, hogy utat csináljanak valakinek. Ez a valaki Nessa volt.

131

Kibékülés Mindketten ugyanúgy megijedtek és meglep dtek. Nessa egy nagy tányért tartott a kezében, amelyen finomabbnál finomabb falatok sorakoztak. A kezében egy kicsi, kerek lazacdarabkákkal megrakott kenyeret szorongatott, amelyet éppen be akart tolni a szájába. – Nessa, szia! – tört ki Vickyb l. Semmi b z, futott át az agyán. Ez máris jó hír volt a számára. Nessa még mindig mozdulatlanul, szinte megfagyva állt el tte. Szája harapásra készen, a kenyér el tte. Vicky tekintete gyorsan végigszaladt Nessán. Fekete haját hajlakkal magas és kerek sisakká formálta. A rúzsa és a szemhéjfestéke sötétlila volt. Ruhája különféle fekete anyagokból varrva össze. – Nessa, kérlek! – szólt Vicky könyörögve. Nessa a többiek tolakodásának köszönhet en végre megmozdult. – Odakint, szívi! – válaszolta. Vicky azonnal követte, akárcsak egy kiskutya. Semmit sem kívánt jobban, mint újra kibékülni Nessával. Ráadásul már nem volt veszély. Talán mégis tévedett Lance-szel kapcsolatban. Nessa felment a lépcs n, majd leheveredett az egyik lépcs fokra. Vicky rövid hezitálás után leült mellé. Nessa anélkül, hogy ránézett volna a barátn jére, elkezdett enni. Vicky el ször csak nézte. Aztán nem bírta tovább a hallgatást, a magasba lendítette a karját, és hevesen így szólt. – Mit akarsz t lem? Csússzak el tted térden? – Rajta! – szólt Nessa rágcsálva. És Vicky tényleg megtette: letérdelt a lépcs n, majd ünnepélyesen így szólt. – Nessa, annyira, de annyira szeretném, ha 132

újra barátn k lennénk! Nem akartalak megbántani! És mindent elmagyarázok, ha meghallgatsz! – Majd agyalok rajta – Nessa csupán ennyit f zött hozzá. – Ez mit jelent? – Vicky felállt, és megigazította a szoknyája hosszú rojtjait. – Azt, hogy örülhetsz. – Minek? – Lance már a múlté. Vickynek nem volt kedve ujjongani. De azért egy kicsit megkönnyebbült. Mindent megtett azért, hogy Nessa észre is vegye rajta. – Miért? Mi történt? – Egy igazi görény – Nessa betolt a szájába egy darabka marhasültet és egy ecetes uborkát. – Hogyan jöttél rá? – Mire? – Hogy… már van barátn je. Maureen, a régi sulijából. Állítólag vele együtt hagyta ott a sulit, és most egy kollégiumban van. Nessa orrlyukai hatalmasra n ttek. Leeresztett fejjel merengett a lépcs ház felé. – Az a kis mocsok! – Valami…, valami rosszat mondtam? – puhatolózott Vicky bizonytalanul. – Nem, úgyis kirúgtam, mert hazudott. Megígérte, hogy felhív, aztán nem hívott. Találkozni akart velem, aztán nem jött el. Elhívott a bálba, aztán nem jelentkezett. Tipikus macsó! Vicky szintén gondolta, amit mondott. – Nagyon sajnálom! Nessa felnevetett. – Csoda lett volna, ha tetszem valakinek. Amilyen kövér vagyok. Nessa normál esetben szívesen viccel dött magán, de ezúttal keser ség volt a szavaiban. Vicky szívesen mondott volna valami kedveset neki, de egyszer en nem jöttek a nyelvére a szavak. 133

– Mocsok – morgott Nessa maga elé. – Tökfej. Inkább hazamegyek, és lefekszem. – Maradj! Maradj! Maradj már itt! Meg…, megkeressük Gloriát és Mike-ot. Nessa felszedte az utolsó morzsákat is az ujjával, majd egy igennek és nemnek is megfelel hangot adott ki magából. – Mit akar Lance a tet n? Elmondta neked? – kérdezte Vicky a nyelve hegyén lév kérdést. – A tet n? Fogalmam sincs! Vickyt finoman meglökték. Mintha egy kezet érzett volna, amely a meztelen alkarját simogatta. De nem volt mellette más, csak a lépcs . Ki lehetett az? Azrael? Vagy White? Nem, White nem. Biztosan nem. Azt észrevette volna. Összeráncolt homlokkal feltett egy kérdést a mellette lév üres hely felé. – Te vagy az, Azrael? – Miiiiii? – kérdezte Nessa. Vicky tetten érve összerezzent, és zavartan vigyorgott. – Voltam az angyalodnál a temet ben – közölte Nessa egyenként lenyalogatva az ujjait. – Mikor voltál ott? – kérdezte Vicky. Nessa még emlékezett rá. Pontosan aznap este volt, amikor Azrael nem beszélt Vickyhez. – Elaludtam. Három órát horkoltam egy bokor mögött – magyarázta Nessa mosolyogva. Vicky nem tudott mit mondani, csak átkarolta Nessát. Szorosan magához ölelte a barátn jét. – Úgy örülök, hogy megint kibékültünk! – Hé, ne legyél olyan biztos a dolgodban! – dobta be Nessa. Vicky döbbent arcát látva így szólt: – Egy picit azért még lehetek sértett. Attól olyan báránykás leszel – mondta grimaszolva. Vicky barátian a felkarjába bokszolt.

134

Megint érezte a simogatást. Vicky érezte, amint valaki megfogta, kicsit felemelte, majd újra visszatette a lábára a bal karját. Nessa oldalról vizsgálgatta. – Hé, szívi, mi folyik itt? Ezt Vicky is tudni szerette volna. Nessa feltápászkodott, és leporolta fekete ruhájáról a morzsákat. – Gyere, letáncoljuk magunkról – megfordult, és Vickyt is a magasba húzta. Vicky még mindig zavartan bámulta az üres lépcs fokokat. Semmit sem látott, s t érezni sem érzett semmit. Lehet, hogy csak tévedett? Nessa átfurakodott a folyosókon mászkáló vagy álldogáló, pletykáló vagy flörtöl fiúkból és lányokból álló tömegen. Vicky utánabukdácsolt, miközben még mindig az el érintésen morfondírozott. Egy egymásba fonódó pár elzárta el lük az utat a folyosón. Nessa megkopogtatta a fiú vállát. Amikor megfordult, még Nessának is elállt a szava, mivel nem volt más, mint Paul, alias Fatty Flintstone. A lány, akivel csókolózott, Diana volt. Vicky oldalba bökte Nessát. – Ez a te érdemed. Légy büszke magadra! – Itt a rémálmod beszél. Valld be, hogy Paulról álmodozol! – szólt Nessa elváltoztatott hangon Vicky felé, majd hangosan felnevetett. Diana és Paul csodálkozva megvonta a vállát, majd ugyanúgy csókolóztak tovább, mint addig. A díszteremb l kilép Gloria éppen a felh tlenül kacagó barátn kkel találta magát szemben. Amikor meglátta Vickyt és Nessát együtt, hangosan felkiáltott: „Halleluja!”, majd tapsikolva pörögni kezdett, akárcsak egy balerina. Végül odaszaladt hozzájuk, és mindkett jüket szorosan átölelte. – Így a legjobb azért, nem? 135

Gloria mögött Mike t nt fel. Egészen csinos volt az öltönyében. Vöröses, tüskés haját zselével felállította, szepl i és elálló füle pedig szinte világítottak az izgalomtól. – Ismered a legjobb barátn imet – mondta Gloria Vickyre és Nessára bökve. Mike bólintott. – Mike vagyok – mondta. – Az én Mike-om! – f zte hozzá Gloria sietve. Vicky még pontosan emlékezett arra, amikor angyalb rbe bújva segített Mike-nak. Mindenképpen Cindyvel akart randizni, de Vicky összehozta Gloriával. Azonnal izzott körülöttük a leveg . Gloria odabújt Mike-hoz, és a vállára tette a fejét. – Ma van életem legboldogabb napja. Vicky mosolyogva bólogatott. A büdös váratlanul és olyan hevesen érte, hogy lélegezni sem bírt. Úgy érezte, hogy menten elhányja magát. Gyorsan a szájára tapasztotta a kezét. – Vicky? – Gloria szeme kikerekedett. A b z olyan er s volt, hogy Vicky majdnem elvesztette az eszméletét. Dülöngélni kezdett, és csak Mike-ba kapaszkodva tudta megakadályozni, hogy ne essen el. Mike úgy megdermedt, mintha betonból lett volna. Vicky mindkét karjával a nyakába csimpaszkodott. Megpróbálta összeszedni magát. Lassan felegyenesedett. – Bocsássatok meg! Ez… majd kés bb elmagyarázom. Meg kellett találnia Lance-t. Amióta az iskolába járt, folyton a halál leheletét érezte. volt a kulcs, s t talán mindenki megment je. A barátn k kérdésére nem válaszolva, Vicky bukdácsolva elindult a díszterem felé. Az együttes az eddiginél is hangosabban zenélt. A lassú számnak romantikusnak kellett volna lennie, de ahhoz túl hangos volt.

136

A táncparketten ez láthatóan senkit sem zavart. Sokan egymásba fonódva táncoltak, mások csak óvatosan közelítettek egymás felé. Hol van Lance? Vicky megpróbálta megtalálni a táncosok között. Egyáltalán ott volt? Marco azt mondta az el bb, hogy elment. Vicky el rébb tolakodott a teremben. Ekkor meghallott egy hangot a háta mögött. Hangosan és érthet en kiabálta a nevét. Vicky csupán néhány egymáshoz közel álló lányt látott, akik hangosan kiabálva próbálták túlordítani az üvölt zenét. Habár csak három lépésre állt t lük, Vicky mégsem értett egy szót sem. Ki kiabált neki? Körbenézett. Rajta kívül bizonyára senki sem hallotta. – Vicky! Még egyszer. De ki volt az? Vicky körbeforgott. Egy hangszóró volt azon a falon, ahonnan a hang jött. – Vicky! Most már biztos volt benne. A hangok onnan jöttek. Mivel csak hallotta, csak egy lehet ség volt: Azrael beszélt hozzá.

137

Mindig boldog Azrael már telefonon is jelentkezett Vickynél. azonban sosem tudta, hogy miképp fogja elérni Vickyt. Egyszer en energiaként elküldte az üzenetét, majd a hangja valahogy megtalálta a lányt. Mit akart mondani neki? Vicky odakiáltott a hangszóróhoz. – Mi van? Mit tegyek? A gitárok nyivákoltak, a dobok mögött ül fiú pedig teljes er bedobással dolgozott. Vicky lába alatt vibrált a talaj. A hanger egyetlen el nye az volt, hogy senki sem hallotta a szokatlan beszélgetést. A hang újra jelentkezett. – Vicky! A bicikliknél! Nem kellett tovább kérdez sködnie. Vicky átverekedte magát a termen, és a tanulók között szlalomozva kisietett. Az el csarnok üres volt, kivéve egy oszlop mögött csókolózó párt. Vicky a bejárati ajtó üvegén keresztül kilátott a nyári éjszakába. Zuhogott az es . Egy vakító villám bevilágította az utcát, a fatörzseket és két parkoló autót. Pár másodperccel kés bb hangos dörgés hallatszott. Hogy juthatna el úgy a biciklikhez, hogy ne legyen csuromvizes? A biciklitároló a sarkon túli kis udvarban volt. Az es eloltotta a jobb és bal oldali üstökben ég tüzet. Két férfi munkálkodott a járdára felállított egyik vetít készüléken. Akkora volt, mint egy kuka, a lencséjében pedig színes fények villogtak. Az egyik férfi egy hosszú es kabátot viselt, a másik egy eserny t szorongatott a kezében.

138

Vicky kilépett a szabadba, majd megállt az el tet alatt. Keresztülkiabált a kopogó es n. – Hahó! Hahó, maguk ott! Kérem, segítenének az eserny jükkel? A férfiak abbahagyták a munkát. Behúzott fejjel odaszaladtak Vickyhez. Az es kabátban lév vizes kutyához hasonlóan rázta meg magát. A másik odanyújtotta Vickynek az erny t. – Úgyis megérdemlünk egy szünetet – mondta. – De hozd vissza! – Naná, hogy visszahozom! Vicky a feje fölé tartotta az erny t, és kilépett az es be. Az es cseppek hangos robajjal landoltak az eserny n. Igyekezett úgy tartani, hogy a víz hátrafelé és ne a ruhájára csurogjon. Annak érdekében, hogy a rojtokból ne váljon felmosórongy, kissé feljebb húzta a ruháját. A cip je alacsony sarkú volt, ami pillanatnyilag roppant praktikusnak t nt. A járdán már állt a víz, ami nem tudott olyan gyorsan lefolyni. Vicky lábujjhegyen közlekedett, de még így felspriccelt a meztelen lábára. A biciklitároló ajtaja nyitva állt. Csak egyetlen gyenge lámpa világított, mert a többi szét volt törve. A tároló hátsó részén, ahol egy kisebb fal választotta el a sportpályától, meglátott egy motort. Egy ferde és egyszer tet futott végig a faltól az udvar közepéig. Ez óvta a bicikliket az es l, ahogy most is. A tet árnyékában két fiú ácsorgott. Egyiküket Vicky azonnal felismerte: Lance volt az. Az iskolában senkinek sem volt ennyire vékony karja és lába. A másik egy bukósisakot tartott a kezében. Teste valahogy eldeformáltnak t nt. Vicky egyb l belépett az el tet alá. A nyitott eserny t letette a földre, és nekid lt a falnak. Az es koppanása iszonyú hangos volt, ezért semmit sem hallott abból, amit beszéltek. Valamin vitatkoztak. Aztán Vicky arra is rájött, hogy miért t nt olyan furcsának az egyik. B r motorosöltözéket viselt. 139

Egy kézzel megragadta Lance kabátját, és felemelte. – Hagyd abba, Neil! Engedj el! – kiabálta Lance. A másik erre még magasabbra emelte, mire Lance ököllel arcon vágta. Neil azonnal eleresztette. Lance el akart szaladni, de Neil megfogta a grabancát, és hozzávágta a falhoz. Alkarját a torka alá préselte. Vicky lehunyta a szemét. A férfitól a halál lehelete szállt felé. Lance veszélyben volt? Újra kinyitotta a szemét. Neil arca nagyon közel volt Lance arcához. Üvöltött, így most már Vicky is értette, hogy mir l van szó. – Te idióta, tízezerrel tartozol! Tízezer! Ez négy nulla, te dupla nulla! Most pedig szétosztod a cuccot, ahogy megbeszéltük! Különben még durvább leszek, és összezúzom a kobakodat! Tetszene? Lance köhögött. Vicky kénytelen volt közbelépni. Nem állhatott csak ott, és nézhette végig, ahogy Lance-t megölik. – Abbahagyni! – követelte. – Abbahagyni! Neil felé fordult. – Azonnal hagyd abba! Vicky testén forró bizsergés futott végig. – Ki az? – kiabálta Neil. A fogásán továbbra sem lazított. Látnia kellett Vickyt. Persze az el tet árnyékában állt, de az utcai lámpa azért elég fényt vetett át a falon. Vagy talán?… Vicky végignézett magán. Kezét az egyik vasgy höz közelítette, amelyekhez a bicikliket szokták er síteni. Ujjai úgy átsiklottak a fémen, mintha ott sem lett volna. Vicky nagy léptekkel igyekezett Lance felé. Ösztönösen megpróbálta megragadni Neilt, hogy lerántsa Lance-r l, de hiába. Keze egyszer en átsiklott Neil testén is. – Ha még ma sikerül eladnod valamit, annál jobb! – folytatta Neil. – Egyébként meg terítsd az anyagot! A legtöbben úgyis 140

többet akarnak majd, és akkor bejön a pénz. Ahogy máskor. Miért kell folyton emlékeztesselek rá? – Neil, kérlek, hagyjál! Elég legyen! – nyögdécselte Lance. Neil erre csak még jobban szorította a könyökével. – Mit hagyjak abba? – sziszegte dühösen. A b z egyre er sebb és er sebb lett. Vicky pánikba esett, mert még mindig nem tudta, hogy valójában mi is a feladata. White biztosan a közelben volt. Talán a viselkedéséb l kitalálhatná, hogy mi folyik itt. – Neil, a dutyiban végzem! Nem csinálhatom tovább! – Nem, a temet ben végzed, ha nem teszed, amit mondok! – Neil egyre er sebben szorította. Lance mellkasában megrecscsent valami. Hangosan felnyögött. – Eltörted az egyik bordámat! – Ne nyafogj már, kislány! Halljam az igent, és máris kaphatsz leveg t! Lance rövid hezitálás után beleegyezett. Neil teljesítette az ígéretét, de aztán ismét megragadta és megrázta a kabátjánál fogva. – Sipirc pénzt keríteni, megértetted, te tet ? Lance tehetetlenül bólintott. Neil nekilökte a falnak. A b rkabátja zsebéb l el halászott egy kis csomagot. Megfogta Lance petyhüdt kezét, belenyomta a csomagot, és ráhajtotta az ujjait. Majd meglökte, és belerúgott a fenekébe. Hatalmas dörgés hallatszott, mire Lance idegesen behúzta a fejét. Felhajtotta a gallérját, és nagy léptekkel elsietett. Neil utánabámult. Feltette a bukósisakot, és beindította a motorját. Vicky követte a kapuhoz igyekv Lance-t. Lance az el csarnokban lerázta magáról a vizet, és többször egymás után felszívta az orrát. Úgy festett, mint aki menten sírva fakad. Lance kinyitotta a kezét, és mereven bámulta a benne lév csomagot. Átlátszó m anyagból volt, és kis rombusz alakú lila tabletták sorakoztak benne. Megborzongott. Talán a hidegt l vagy attól, amit tennie kellett. Majd kinyomta a mellét, és a magasba emelte az állát. 141

Három hangosan nevetgél fiú jött vele szemben. Az egyik megpaskolta a hátát és így szólt. – Hé, Pálcika, ha kereszteznénk téged egy hallal, akkor HALRUDAT kapnánk! – ett l aztán még hangosabban kacagtak. – Dugulj el! – szólt Lance, és elment. Drog volt nála. Ez a Neil arra kényszerítette Lance-t, hogy drogokat adjon el nekik. El ször csak ajándékba kellett adnia, hogy érdekl kre találjon és függ vé tegye ket. Aztán jött a fizetés, ami természetesen nem volt kevés. Vicky már látott efféle lila tablettákat egy fotón. Állítólag energiát adnak és boldoggá tesznek. Utóbbi id ben nagyon divatba jöttek, f leg a diszkókban. Csakhogy halálosak lehettek, ként akkor, ha túl sokat fogyasztottak bel lük. Nessa szerencsére már nem volt veszélyben. Még éppen id ben adta ki Lance útját. Vicky nagyon megkönnyebbült. Így, angyalként nem volt nehéz követnie Lance-t. Persze nem volt kellemes, amikor valaki csak úgy átrohant rajta, de végül is kibírta. Lance újra és újra lesöpörte a vékony alakját különösen kihangsúlyozó sötét öltönyét. Újra lehajtotta a gallérját, és megrázta a vizes nyomokat hagyó cip jét. A csilingel fülbevalókkal rendelkez lány éppen felé sietett. – Szia, Pálcika! – köszöntötte az ujja hegyével integetve. Lance ragyogó mosolyt varázsolt az arcára, mintha nem is létezett volna annál jobb, mint hogy láthatja a lányt. – Szia, Monica! Helló! – átölelte, és megszorította a lányt. – Nagy ölelés – mondta. Monica kuncogva hagyta. – Nem táncolunk? Éppen egy lassú szám megy. Monica megint kuncogott. Lance a díszterem felé terelte. – Milyen jó kedved van – állapította meg Monica. – Mindig, mindig – ujjongott Lance. – Te is lehetsz jókedv . 142

– Szép lenne. – Táncoljunk és bújjunk – súgta Lance a fülébe. – Így máris szebb minden. – Hé, elég rámen s vagy – de Monica meg sem próbált ellenkezni. – Mert boldog vagyok – áradozott Lance. – Hogyan? Ott az a sok probléma a suliban, meg minden. Hiszen kirúgtak a régi iskoládból is. Különben senki sem csatlakozik így, év végén. – Tudom, hogy mivel tehetem magam boldoggá. A másik lány, akivel Vicky akkor találkozott, amikor az osztálytermében kereste a fiút, a díszterem bejáratánál állt. – Egyedül vagy, Eve? – kérdezte Lance kedvesen. Eve felsóhajtott, és megvonta a vállát. – Táncoljunk hármasban! – Lance máris elkapta, és t is magához ölelte. A két lány viháncolva nevetett, amikor odacipelte ket a táncparkettre. Az ajtó másik oldalán Nessa állt. Gloria is ott állt barátn je karját szorongatva. Vicky hallotta, amint így szólt. – Ne izgasd fel magad, Nessa! Nem éri meg! Maradj nyugton! Nessa orrlyuka hatalmasra n tt, akárcsak egy bikáé, amely leeresztett szarvval készült arra, hogy széttiporja az áldozatát. – Menjünk, együnk valamit! – javasolta Gloria, majd két kézzel kiráncigálta Nessát a teremb l. Vicky körül izzott a leveg . Lance magasba tartott kézzel rázta magát. Karcsú derekát vadul riszálta, miközben szemét lehunyva mozgott a ritmusra. Balra és jobbra t le Eve és Monica táncolt. Újra és újra öszszecsapták a csíp jüket. Lance kinyújtotta a nyelvét, és úgy mozgatta, mint egy kígyó. Ett l persze mindkét lány féktelen nevet görcsöt kapott. A táncparkett másik oldalán Vicky észrevett valakit, aki szinte minden diáknál magasabb volt. White hatalmas léptekkel

143

igyekezett felé. Egyenesen felé tartott anélkül, hogy egyszer is balra vagy jobbra nézett volna. – Szabad? – kérdezte kinyújtott kézzel. Vicky a háta mögé rejtette mindkett t. – Nem! Tudom, hogy miért vagy itt. Tudom, hogy kit akarsz elvinni. Érdekl dve felkapta a szemöldökét. – Akkor többet tudsz, mint én. – Hogy teheted ezt? Itt még mindenki majdnem gyerek! Ismét felé nyújtotta a kezét. – Táncolj velem! Kérlek! – Mit? A haláltáncot? – vágta rá Vicky. Meg kellett er ltetnie magát, hogy így beszéljen vele. De semmiképpen sem volt szabad engednie. Azrael figyelmeztette. Csak egyvalakire hallgathatott, és ez Azrael volt. A barátja. A… Vickynek csupán egy oda ill megnevezés jutott az eszébe, a haverja. Akivel biztonságban érezte magát. Ezzel szemben White egészen másképp hatott rá. Vicky azt kívánta, bárcsak átölelhetné és érezhetné. Táncolni akart vele. Semmi mást nem tett volna szívesebben pillanatnyilag. White nem adta fel. Türelmesen várt, valószín leg pontosan tudta, hogy Vicky úgyis megadja magát. Nem szabad. Nem szabad. Ez csak trükk a részér l. El akarja csábítani, hogy utána lecsaphasson rá. Ha nyer, akkor Azrael és veszít. Nem szabad! Vicky újra és újra elismételte magának. Nem szabad, nem szabad! Az együttes egy szerelmes dalt kezdett játszani. Az énekeslágy hangja átsuhant a fejek fölött. A dalban egy soha véget nem ér csókról volt szó. White egészen közel lépett Vickyhez, majd megfogta mindkét kezével. Óvatosan magához húzta, és átkarolta. Ide-oda

144

húzta, vett egy nagy lendületet, és megpördült Vickyvel a táncparketten. Lábuk már rég nem érintette a padlót. Egytenyérnyivel felette lebegtek a leveg ben. – Angyalom – súgta Vicky fülébe. A lány érezte a leheletét és a bel le áradó frissességet. Vicky egy energikus és kétségbeesett kiáltás kíséretében ellökte magától. White két fiatal tanulót elsodorva hátraesett. Meztelen lábára érkezve értetlenül nézett a lányra. – Nem! Nem lehet! Az ellenségem vagy! – Vicky olyan hevesen közölte ezt vele, mintha saját magát is meg kellett volna gy znie az igazságról. A fiú tekintete tele volt szomorúsággal. Lassan elindult kifelé, majd még egyszer visszanézett rá, aztán a falon keresztül elnt az éjszakában.

145

Mély zuhanás Vicky körül tovább tombolt az iskolai bál. Senki sem sejtette, hogy mi történt éppen. Az egymásba fonódó párok elképzelni sem tudták, hogy mi zajlik éppen benne. Mély fájdalom és reménytelenség. Könnyek peregtek le az arcán. Vicky továbbra is test nélküli és láthatatlan volt. Egy újabb jel arra, hogy még nem teljesítette angyali hivatását. Megpróbálta gondolatait a bálra és Lance-re terelni, aki vékony testét riszálva úgy táncolt, akárcsak egy kobra. Hány óra volt egyáltalán? Vicky megpróbálta tekintetével elkapni az egyik fiú karóráját. Inge azonban eltakarta, így Vicky az anyagra koncentrálva kissé feljebb húzta azt. Mindjárt tíz óra. Tízkor a tet n, mondta még Marco. Szerinte Lance tíz órakor valami meglepetést tervezett. Nem volt nehéz kitalálni, hogy milyen formában. El tte kellett a tet re érnie. Vickynek valahogy meg kellett akadályoznia abban, hogy szétossza a drogokat. De hogyan? Vicky lehunyta a szemét, maga elé képzelte a harmadikon lév szürke fémajtót, és egy pillanaton belül ott is termett. A vastag betonplafonon átvezet út olyan volt, mint a hideg vízben való lubickolás. Az iskola falai, lépcs i, osztálytermei és poszterei vad kirakósként pörögtek körülötte. Vicky testét úgy elkapta az örvény, hogy majdnem kitépte a karját és a lábát. Legalább jó helyre szállította. Az ajtón nem volt kilincs csak egy fogantyú és egy nagy kulcslyuk. Nem volt bezárva. Vicky sejtette az okát. Néhány fiú és lány már fel is szökött a tet re dohányozni. Vicky átsuhant az ajtón, amely szinte szell ként siklott át rajta.

146

A meredek és sz k lépcs t egy ismételt gondolattal maga mögött hagyva áthatolt a tet legvastagabb gerendáján. Egy szív volt belevésve, amelyet egy halálfej harapdált. Vickynek fogalma sem volt arról, hogy mit jelentett ez a jel, vagy hogy ki készítette. A képet azonban megjegyezte. Egy papírtányéron gyertyák sorakoztak. Már félig leégtek. A leveg ben cigarettafüst terjengett. Diákok mégsem voltak odafent. A gyertyák lángja táncot járt a légáramlatban. Az egyik oldalon gyorsabban folyó viasz egy kisebb hegyet alkotott a tányéron. Vicky felnézett az oromzatra. Az alatta futó gerendán olykor galambok fészkeltek, amelyeket a gondnok mindig megpróbált el zni. A hosszú terem hátsó része telis-tele az iskola számára immár szükségtelen dolgokkal. Ezek közül a legjobbak egy kitömött vaddisznó és egy nagy üvegben lév , spirituszban áztatott cápa volt. Egy kis ugrás, és Vicky máris a szabadban, a tet n ácsorgott. Mögötte a tet cserepek messze az éjszakába nyúltak. A zivatar elhúzódott. A leveg kellemesen friss volt. A feltakaró felszakadozott, mögüle egy majdnem kerek hold és több ezer csillag t nt el . A hosszú lapos tet t körbeölel bádog huncutul csillogott a holdfényben. Szélei meredeken csatlakoztak az es csatornába. Az ide ki-merészked k jobban tették, ha nem szédültek. A bádogot már régen nem javították, ezért sok helyen elöregedett, s t két rész találkozásánál fel is kunkorodott. A tet ablak hangosan csikorgott, amikor kinyitották. Lance hangosan kuncogva mászott ki rajta. Eve és Monica is vele voltak. Monica a karjába csimpaszkodott, míg a fiú Eve derekát szorosan átölelte. Mindhárman hangosan, látszólag ok nélkül viháncoltak. – Lehozzam nektek a holdat? – kérdezte Lance. Eve kuncogott. – Igen, gyorsan! – fülbevalója száncseng khöz hasonlóan csilingelt. 147

Lance kinyújtotta a kezét az ég felé. Úgy tett, mintha egy legyet próbálna megfogni, folyton megmarkolta a leveg t, majd üres kezét mustrálva szemrehányón rázta a fejét. Végül vett egy lendületet, és kissé a magasba ugrott. A lányok is vele tartottak, majd némileg meginogtak földet éréskor. Monica még jobban belekapaszkodott Láncéba. Lenézett a tet szélér l. – Hé, vigyázz már! Nincs kedvem leesni! Lance gyorsan a szájába tuszkolta azt, amit állítólag elkapott. Monica értetlenül pislogott. – Mi az? – kérdezte. Lance az égre bökött. A hold már nem volt látható. – Egy felh . Az csak egy felh – Monica elrontotta az illúziót. Lance megvárta, amíg a holdat eltakarta egy felh . Vicky csupán néhány lépésre állt t lük. Vizsgálódva balra és jobbra nézett. A tet széle nagyon közel volt, a bádog pedig iszonyúan csúszott. Az ablakból Marco mászott el . Zavartan a magasba emelte a kezét. Nadrágja majdnem a térdhajlatáig csúszott. Az inge szabadon lobogott a szíja felett. – Készen állok a meglepetésre – jelentette, akárcsak egy matróz a kapitánynak. – Meglepetés! – tapsikolt Eve boldogan, ahogy Sally tette ezt mindig ajándékozáskor. – Mindenki jól van? – kérdezte Lance a jelenlév kt l. Monica megvonta a vállát. – Jobban is lehetnék. Marco egyetért n bólintott. – Igen, minden elég gáz. Lance megért n így szólt. – Nem probléma. Egy kis cukor, és máris minden a legnagyobb rendben van – a kabátja zsebél egyszer csak el húzta a droggal teli csomagot. – Próbáltátok már a csillagport? – kérdezte csábítón. Monica elengedte, és hátrébb lépett. – Mi a túró ez? Eve elkapta a Lance ujjai között lév csomagot. – Hékás, ez az az izé, ami állítólag boldoggá tesz. 148

– Ezek drogok! – szólt Marco döbbenten. – Egy fenét! Ez csak egy kis rásegítés. Én is szedem. Egy kis csillagpor, és minden jó lesz. Nézzetek rám! – végigmutatott magán, miközben különösen ragyogó arcot vágott. Marco megrázta a fejét. – Nekem nem kell! – majd elindult a tet ablak felé. Valaki éppen kimászott rajta. Kissé körülményesen, ügyetlenül és hevesen zihálva. Nessa volt az. Nessa, aki teljes testében reszketett az idegességt l. Gloria követte, de az ablakban megtorpanva mindkét kezével a keretet szorongatta. – Ne, Nessa…, hagyjad! – mondta. Gloriának elég volt csak odapillantania a tet széle felé, és máris lehunyt szemmel öszszeroskadt. Hangosan jajgatott. – Tériszonyom van! Nessa, gyere vissza! Nessának eszében sem volt. Fejét lehajtva, karját széttárva igyekezett Lance felé. – Nem vagyok játékszer! – sziszegte. Lance lemerevedve állt a kezében a drogokkal. Mellette Eve kuporgott a nedves bádogon. Hatalmas szemmel bámult fel Lance-re és Nessára. Nessa dühösen kiütötte Lance kezéb l a csomagot. A csomag végigcsúszott a bádogon, egészen a tet széléig. Lance azonnal térdre ereszkedett és utánamászott. A halál újabb lehelete szállt fel, mintha egy hatalmas lufi durrant volna szét. A lapos rész másik szélén felt nt White. Inge vadul lobogott a szélben. Vicky tudta. White az el bb csak el akarta terelni a figyelmét, hogy ne jöjjön fel a tet re, és nyerjen. Lance kinyújtotta a kezét a csomag után. Nessa hátulról rávetette magát, megragadta, és megrántotta a lábát. Lance hangosan felüvöltött. – Mocsok alak! – üvöltötte Nessa magánkívül. 149

White mintha sínen járt volna, máris közelebb került hozzájuk. – Hagyd ket! T nj el! – kiabált Vicky teli torokból. A fiú nem szólt semmit, csak végtelen szomorúsággal a szemében bámult rá. – Utállak! Utállak! Lance egy jól irányzott rúgással lerázta magáról Nessát. Tovább igyekezett a tet l csupán centiméterekkel lév csomaghoz, és ezzel nagyobb esély adott magának arra, hogy lezuhanjon a tet l. Nessa nem hagyta annyiban. Határozottan követte. Állva. Elvakította a düh. A rájuk leselked veszélyt sem látta. Újra lehajolt, és megfogta Lance bokáját. A fiú ezúttal számított rá, ezért mindkét lábával rúgkapálni kezdett. Egy igen érzékeny ponton, térden találta. Nessa összerogyott. A cip je el recsúszott. Vadul kalimpálni kezdett a karjával, hogy valahogy visszaszerezze az egyensúlyát, de sehol sem tudott megkapaszkodni, így az oldalára esett. Újra feltápászkodott, és megint Lance felé igyekezett. A fiú id közben majdnem elérte a csomagot. Vicky White-ra kapta a tekintetét. a csillagos ég felé irányította az arcát, és becsukta a szemét. Karja szorosan a teste mellett pihent, keze ökölben volt. Mit jelentsen ez? Két áldozatért könyörgött? Nessát és Lance-t is meg akarta szerezni? Vicky minden gondolatát fénysugárként Nessára irányítva megpróbált a barátn jére hatni. – Hagyd abba, Nessa! Én vagyok az, Vicky! Meg akarlak menteni! Hagyd abba! Ne tör dj vele! Mássz vissza! Különben lezuhansz! – Nem, nem! Elkapom! – lihegte Nessa. Ezek szerint hallotta Vicky hangját. – Nem, semmi értelme! Hagyd abba! Különben meghalsz! Fejezd be! Kérlek, Nessa! 150

Nessa zavartan hátranézett. Nem értette, hogy miért hallotta Vicky hangját, amikor látni meg nem látta. – Angyal vagyok. A te angyalod – próbálta Vicky megmagyarázni neki. Lance végre megszerezte és az öklébe zárta a csomagot. Négykézláb elindult a tet ablak felé, nagy ívben elkerülve Nessát. – Hagyd elmenni! Hagyd t, kérlek! – Vicky nem hagyta abba, továbbra is hatni próbált Nessára. Nessa er sen zihálva ücsörgött a nedves tet n. Gloria még mindig az ablakban id zött. Lance lassan közeledett feléje. Nessa fel akart ugrani. A keze azonban beakadt a tet burkolat éles sarkába. Vérezni kezdett. – Ne, ennyivel nem úszód meg! – nyögte ki, és újra lábra állt. Vicky a szeme sarkából látta, amint White elfordult. Vajon feladta? Nessa nagyot lépett el re. Jobb lába azonban megcsúszott a nedves bádogon. Karját a magasba lendítve oldalra támolygott, és elesett. Fejjel el re, feltehet leg meghatározott irány nélkül tartott a tet széle után következ semmibe. – Ne! – kiáltott fel Vicky torkaszakadtából. Vicky azonnal elindult Nessa felé, de átsiklott rajta. Nessa zuhanását már nem lehetett megakadályozni. – Nessa! – kiáltotta Vicky újra. Nessa kétségbeesett hadonászása és kapálózása lelassult. Szeme kidülledt, szája tárva-nyitva. Ruhája hullámzó mozdulattal felrebbent mellette, mintha víz alatt lett volna. Vicky ezzel szemben teljesen normálisan mozgott. már nem a tet n, hanem az utca felett, a leveg ben tartózkodott. Még két lépés és Nessa lezuhan. Mögötte Eve és Monica kezét a szájára tapasztva, döbbenten és kétségbeesetten bámult maga elé. Lance és Gloria is ordított. Kiáltásuk messzinek és mélynek t nt. 151

A tet szélét rozsda vonta be. A bádoglemezek közötti forrasztások elváltak. Biztosan a jég kezdte ki. Vicky pont arra a részre meredt. Maga sem tudta, hogy miért. Látása hirtelen annyira éles lett, mint egy mikroszkópé. A bádogszélek reszketni kezdtek. Felhajlani, utasította ket Vicky. Hajoljatok felfelé. Fel! Most! Fel! A széles bádog a tet szélét l egészen a tet közepéig felhajlott. B ven elég volt ahhoz, hogy elkapja Nessát. A lány hátrad lt, és a hátára esett. Mozdulatlan maradt. Vicky úgy lihegett, mint egy kimerít futás után. Váratlanul megérezte, hogy valami lefelé húzza. Már nem volt angyal. Nessa, gondolta még utolsó erejével. Nessa! Alatta a fákkal és autókkal teli utca forgott. Visszatért emberi alakjába, és ezzel elveszíthette az életét. Vicky zuhant lefelé. Nessa!

152

A szerelem… A ment kék fénye az iskola homlokzatán vibrált. Ott, ahol korábban még hatalmas pillangók repkedtek a vetít gépek jóvoltából, most csak szomorú kék fény látszott. Mindkét ment hátsó ajtaja tárva-nyitva. A hordágyakat is el készítették, de aztán nem volt szükség rájuk. Mrs. Hasselmann a kapunál értekezett a ment sökkel. Hangja halk, még kissé sokkos volt a történtekt l. A mellette álló Alexandra próbálta nyugtatni. A bálteremben táncolók semmit sem vettek észre az egészl. Az iskolaigazgató döntése volt, hogy ne is értesítsék ket a tet n zajlottakról. A ment autó mögött két rend rautó is parkolt. A rend rök az iskolában és a tet n is voltak, egyikük kint maradt a járdán. Eve-et és Monicát éppen kivezették az iskolából. Mindkett jüket egy-egy ment s vezette. A lányok sminkje kísértetiesen festett a holtsápadt arcukon, amit l a szemüregük mélynek és halottnak t nt. – Az…, az a lány volt…, aki Pálcika után kérdez sködött – dadogta Monica újra és újra. Egyik fülbevalóját elvesztette, így csak az egyik csilingelt magányosan. Eve folyton azt hajtogatta: – Leveg … lezuhant, leveg … lezuhant. Az egyik rend r odalépett Mrs. Hasselmannhoz. – Alkohol is volt az iskolabálon? – Természetesen nem! – válaszolta az igazgatón megrökönyödve. – Persze hogy nem – tette hozzá Alexandra. – Már csak az hiányozna az Ördögi angyalok mellé.

153

– Alexandra, elég legyen! Te maradj ki ebb l! Egyedül is menni fog! – utasította Mrs. Hasselmann Lady Piperk cöt, ahogy Vicky és barátai hívták mindig. A rend r becsukta a jegyzetfüzetét. Alexandra letörve bólintott, és hátrébb lépett egy lépést. Egy másik rend r éppen Lance-t vezette át az úton. Lance magába roskadva, lehajtott fejjel és csoszogó léptekkel járt. – Drogokat találtunk nála! – jelentette az egyik rend r a kollégájának. Lance-re mutatott. – A fiú hajlandó bevallani, hogy kit l kapta az anyagot. Valami Neilt l. – Mister, el a kezekkel! – kiabált valaki. Az egyik ment s megpróbálta a ment höz vezetni Nessát. De nem volt hajlandó. A kapunál Lance mellé került. Némán bámulta a fiút. Lance csak egy gyors oldalpillantást vetett rá. Amikor a rend r a kocsihoz akarta vezetni, megpróbált ellenállni. – Egy pillanat – szólt nagyon halkan. Anélkül, hogy ránézett volna Nessára, így folytatta. – Nessa! Nem akartalak belerángatni! Kedvellek téged. De örülj neki, hogy megszabadultál t lem! – majd követte a rend rt az autóhoz. Nessa meredten nézett utána. Az arcán nem látszott, hogy mit gondolt. Egy sötét limuzin gurult be és parkolt le szemközt. Sigfrid pattant ki bel le. Nagy léptekkel robogott az iskolához. – Sigfrid Tenner – mutatkozott be az igazgatón nek. – Gloria testvére vagyok. Mrs. Hasselmann bólintott. – Gloria dr. Schusternél van a betegszobában. Sigfrid gyorsan felsietett az els emeletre, mögötte Nessa igyekezett. A betegszoba ajtaja nyitva volt. A bálteremb l még mindig hangos zene hallatszott. Még egy emelettel feljebb is igen er s barackillat érz dött, mivel az illatos szappanbuborékgép meghibásodott és összevissza spriccelt mindenhová. 154

Gloria az ágy szélén ült. Mellette Vicky feküdt. Gloria átkarolta a vállát. Vicky szörnyen kimerültnek t nt, a szeme alatt sötét karikák virítottak, az arca pedig falfehér volt. Sigfrid odalépett a testvéréhez és Vickyhez. – Hogy vagytok? – érdekl dött. Gloriához így szólt. – Apa másik autójával jöttem. Mindannyiótokat hazavihetem, ha akarjátok. Vicky szívesen lett volna a saját ágyában. Csak lehunyt szemmel akart feküdni. Aludni és elfelejteni. Karját és lábát ellazítani, hiszen az izmai kemények voltak és iszonyúan fájtak. – Mi történt pontosan a tet n? – kérdezte Sigfrid. Vicky gyorsan figyelmeztet pillantást küldött a barátn inek. Gloria sietve becsukta a már beszédre nyílt száját. – Megmentette az életemet – magyarázta Nessa. – Az én életment m. – Nessa el akarta venni Lance-t l a drogokat, de közben megcsúszott – f zte hozzá Vicky. Hangja gyengén és fáradtan csengett. Gloria egyetért n bólintott. – Igen, pontosan így volt – biztosította túlzott határozottsággal. – Készen állsz? – kérdezte Sigfrid Vicky mellé állva, és odatartotta neki a karját. A lány hálásan belekarolt. – Menjünk! De haza, kérlek! – Pruhoz vagy az apukádhoz? – kérdezte Gloria. Vicky legszívesebben a mamájához ment volna. Az apja viszont csalódott és sért dött lett volna, ha ez után a kis esemény után nem bízva benne rögtön Pruhoz menekül. – A papához – mondta. – Szólnátok még Gilbertnek a számítógépteremben? Ha itt felejtem, akkor Isabella megint balhézni fog – Gloria azonnal elindult. Vicky vasárnap délutánig aludt. Isabella jól behúzta a szobája függönyeit, nehogy a napsütés felébressze. Ébredéskor el ször magához kellett térnie. 155

Beletelt néhány percbe, míg az el este emlékei szép lassan visszatértek. Felült, majd el ször a két karját, aztán a lábát nyújtóztatta ki. Felkelés után alaposan megrázta az egész testét, és megpaskolta az arcát. Becsoszogott a fürd szobába. Alaposan lezuhanyozott, megmosta a haját és a fogát. Ezután felöltözött, és megkopogtatta a lapos hasát. Olyan üresen kongott, mint egy dob. Az édesapja éppen a nappaliból lépett felé. Megfogta a vállát, és megpuszilta a feje búbját. – Gyere be! – mondta. Isabella a kanapé el tt állt. – Jobban vagy már? Vicky némán bólintott. – Mit szeretnél? – Spagettit. Ketchuppal. És jeges teát. És mentolos fagyit. Isabella azonnal elt nt a konyhában anélkül, hogy kommentálná vagy kritizálná a rendelését. – És tényleg nincs semmi bajod? – kérdezte Chris Cassady aggódva. Vicky végigtapogatta magát. – Úgy t nik, minden a helyén van. Édesapja bizonytalanul mosolygott. – Senki sem tudja pontosan, hogy mi történt odafent a tet n. Vicky több magyarázattal nem szolgált. Túlságosan félt attól, hogy esetleg ellentmondásokba keveredne. A felhajlott bádog is rejtély volt. – Honnan tudtátok, hogy ez a fiú drogokat osztogat? – Vicky papája lenyelt egy nagy korty vizet. – Nem lett volna jobb mindent elmondani az igazgatón nek? – Túl kés ! – mosolygott rá Vicky. – Nessa nem volt biztos benne. Nem akart feleslegesen vádaskodni. 156

Édesapja egyetért n bólintott. Vicky mindent felfalt, amit Isabella odakészített. Olyan éhes volt, mint egy farkas. Valamivel kés bb Gloria és Nessa is megérkezett. Gloria minden órában felhívta Cassadyékat, hogy Vicky jól van-e. Amint meghallotta, hogy újra lábra állt, Sigfriddel együtt elment Nessáért, majd villámgyorsan jöttek Vickyhez. – Lent vár. Ha akarjuk, meghív minket egy fagyira – mondta Gloria. Annak ellenére, hogy Vicky éppen akkor gy rt le egy nagy adag mentolos fagyit, még többet akart. Isabella és az apja nem bánta. A fagyizó el tt azonban Vicky kérte, hogy vigyék ki a f útra. Meg kellett látogatnia Azraelt, hogy beszéljen vele. A barátn i Sigfriddel együtt megvárták a kocsiban. Vicky Azrael mellett ücsörögve a f ben máris er sebbnek érezte magát. Az angyal kinyitotta kék szemét, és felnézett rá. – Nem zuhantam le – Vicky még mindig nem hitte el. – Pedig éreztem, ahogy lefelé húz valami. Aztán a tet n tértem magamhoz. Hason fekve. Nessa azt mondta, hogy egyszer csak rápottyantam az égb l. – A barátságotok ereje volt, rágondoltál, az pedig hozzá irányított – gyanította Azrael. Röviden elgondolkodott. – Vagy egy másik égi er volt. – Ha nem utaltál volna Lance-re és a férfira a bicikliknél, akkor képtelen lettem volna Nessának segíteni. – Milyen utalásra gondolsz? – A hangszóróból. Beszéltél hozzám. Azt mondtad, menjek a suli elé. Ott adta át Neil Lance-nek a tablettákat. Azrael összeráncolta a homlokát. – Akkor valaki más is van az oldaladon. Nem én voltam. Ezt nem is tudhattam volna. És hogyan közöltem volna veled? Vicky hitetlenkedve nézett le rá. – Biztos nem? 157

– Egészen biztos. Aznap este Vicky a mamájával üldögélt a kertben. Nedves föld és nyár illata terjengett a leveg ben. Sally éppen az epreket gy zködte, hogy legyenek szívesek végre gyümölcsöket is hozni. Pru és Vicky apró feliratokat ragasztgattak a tégelyekre, amelyek id közben mind tele lettek krémmel. – Napsugaram, te hozzájárulsz ahhoz, hogy jobb legyen ez a világ – szólt Pru határozott büszkeséggel a hangjában. Szeretetteljesen nézett a lányára. – Mindig is azt akartam, hogy ilyen legyél. Sally egy gilisztát hozott az ujjacskái között. – Ezt meg lehet enni? – kérdezte. – Persze. Hiszen az anyaföldb l van – magyarázta Pru nyugodtan. – De én inkább meghagynám a madaraknak, mert számodra van más is. Sally megértette, és rögtön visszavitte a gilisztát az ágyasba. – Anyácska, szeretnék kérdezni valamit – Vicky letette a címkéket, és tekergetni kezdte a haját. – Lehet valakit… – Vicky félbeszakította magát és újból kezdte. – Lehet valakit szeretni, aki teljesen más, mint mi? Édesanyja megigazította az arcába hulló tincseket. – Napsugaram, a szerelem maga a nap, és ha süt, akkor mindannyian tudunk fejl dni. Ahol szerelem van, ott nincs válás akkor sem, ha teljesen különböz k vagyunk. Vicky komolyan bólogatott, ahogy Sally, amikor megtudta, hogy milyen ízletesek tudnak lenni a giliszták. – És ha ez a valaki teljesen mást tesz, mint mi? Abszolút az ellentétjét? Valami nagyon ellentéteset? Pru ezúttal gondolkodott miel tt válaszolt volna. – Kopp, kopp! – mondta valaki. Pru és Vicky oldalra kapta a fejét, majd Marco dugta be a fejét a sarkon. – Nyitva volt a kertkapu. Gondoltam, szabad… 158

– Persze! Légy a vendégünk! – intette Pru az asztalhoz. Marco kezében volt egy fóliával lefedett tál. – Csináltam masnisalátát. Sally felpattant. – Igazi masnikból? De azok inkább a hajamba valók. Marco felnevetett. – Nem, masnitésztából. – Hozok tányérokat és ev eszközöket! – Pru kiszaladt a konyhába, ahonnan azonnal hangos csörömpölés hallatszott. Marco zavartan állt az asztal mellett. – Nem mentem volna fel a tet re, ha te nem szaladtál volna úgy el – bökte ki. – Mi van? – Vicky nem igazán értette, amit mondott. – Egyszer en faképnél hagytál a teremben. Alig ismerek valakit a suliban. Teljesen egyedül voltam. De még hazamenni sem akartam. Ezért mentem fel Lance-hez a tet re. – Nagyon sajnálom, a barátn m, Nessa miatt volt. és Lance rövid ideig együtt volt. – Aha. Kis szünet következett. – Csak el akartam mondani, nehogy azt hidd, hogy kell az anyag. – Persze. Te nem vagy olyan. – Soha. – Akkor jó! Bizonytalanul vigyorgott, majd feljebb húzta a nadrágját. – Mégiscsak meg kellett volna kérdeznem az Ördögi angyalokat. – És miért? Úgy tudtam, gáznak tartod ket. Hogyhogy most hirtelen nem? – Azért, mert szeretnék találni egy barátn t. – Az Ördögi angyalok nem „találnak” barátn t, hanem megmondják, hogy valaki illik-e vagy nem hozzád. – Aha – megvonta a vállát. – De most már biztos nincsenek is. Cindy és azok a lányok voltak az Ördögi angyalok, ezért nem léphettek be a bálba. 159

Vicky titokzatosan nézett maga elé. – Á, végén úgyis mindig az angyalok nevetnek. Próbáld meg! Írj nekik! Lássuk, válaszolnak-e. – Komolyan? – Marconák tetszett az ötlet. – Tényleg lenne egy kérdésem. – Akkor nyomás a gép elé! Marco azonnal felpattant. Mire Pru visszaért a tányérokkal és a kanalakkal, döbbenten körbenézett. – Hová lett? – Ja, el kell intéznie valamit – magyarázta Vicky. Pru kiosztotta a tésztasalátát, ami mindenkinek ízlett. – Nem válaszoltál a kérdésemre – emlékeztette a mamáját Vicky. – Kérdésre? Melyik kérdésre? – Ha ez a valaki, akibe szerelmesek vagyunk, teljesen mást tesz, mint mi. Az ellenkez jét. Valami nagyon ellentéteset. Akkor is lehet szeretni? Pru lenyelte a falatot, majd így válaszolt. – Ha az a másik is szeret téged, akkor nem tesz olyat, ami tönkretenné a szerelmeteket. A szerelem elvarázsol, átalakít, megváltoztat. Vicky hátrad lt, és felnézett a sötétkék égen tündökl els csillagra. Ez tényleg így van? Vajon White is megváltozhat? Az nem is lehetséges. Vagy igen? Segített neki, hogy megmenthesse Nessa életét. Talán mentette meg az övét is azzal, hogy meglökte, aminek köszönhet en visszaesett a tet re. White lemondott csak azért, hogy nyerhessen. , aki máskor életeket vesz el, most életet adott. Vajon látja még? A házban megszólalt a telefon. Sally azonnal felpattant, és Vicky máris hallotta a kis hangocskáját. – Itt a nagy víziló, halló, halló! – miután meghallgatta a telefonálót, Vickyért kiabált. 160

Gloria volt a vonal túlsó végén. – Sosem találod ki, hogy ki írt az angyaloknak. – Hadd olvassak a gondolataidban – motyogta Vicky, akárcsak egy jósn . – Már látom, látom, látom… Marcót. Gloriának elállt a szava. – Igen. Te tényleg belelátsz a gondolataimba? Vicky felvilágosította arról, hogy miként sikerült neki ez a kisebb csoda. – Azt viszont sosem találod ki, hogy ki után érdekl dik Gloria gy zedelmes hangon. – Mondd már! – Egy úgynevezett Vicky Cassady iránt! Ett l a hírt l még Vicky szava is elállt. Pedig az nagy szó!

161

Tartalom Elpirulni tilos! ......................................................................... 5 Új és régi ismer sök ............................................................. 10 Szerelmi és egyéb üzletek ..................................................... 16 Valami van a leveg ben ........................................................ 19 Stressz .................................................................................. 24 Csinálj valamit, Vicky! ......................................................... 31 Totál gyogyós spagetti .......................................................... 37 Bízz bennem! ........................................................................ 44 Dinnyeruha ........................................................................... 50 Lélegzetelállító ..................................................................... 55 Nem ellenségek ..................................................................... 61 Dühös pillantások.................................................................. 67 Kétségbeesett zsarolás ........................................................... 73 Hazugság .............................................................................. 80 Vacsora Marcóval ................................................................. 88 Mosolyszünet ........................................................................ 97 Egy barátság vége ............................................................... 103 Álom pirosban .................................................................... 110 Rossz társaság ..................................................................... 117 Bálkirályn ......................................................................... 124

Kibékülés ............................................................................ 132 Mindig boldog .................................................................... 138 Mély zuhanás ...................................................................... 146 A szerelem… ...................................................................... 153

163