THOMAS BREZINA. Angyalokkal csókolózni veszélyes

THOMAS BREZINA

Angyalokkal csókolózni veszélyes

Fordította: Markwarth Zsófia © 2009 SchneiderBuch az Egmont csoport tagja, Köln Cover designed by hilden_design, München www.hildendesign.de Minden jog fenntartva! A kötet eredeti címe: Thomas Brezina Wilde Wahnsinnsengel #1: Engel küssen ist gefährlich Kiadja az Egmont-Hungary Kft., Budapest, 2009. A kiadásért felel a kiadó ügyvezet je Szerkesztette: Szabó Zsuzsa Nyomdai el készítés: Janik Stefánia Nyomdai kivitelezés: Gelbert Nyomdaipari Kft. Felel s vezet : Geller Róbert ügyvezet igazgató www.egmont.hu www.thomasbrezina.com www.schneiderbuch.de

Egy töknormális reggel, vagy mégsem? A fákon ücsörg verebek izzadtak. Pedig még csak reggel hét óra volt. Vicky éppen karácsonyi dalokat kornyikált teli torokból – és meglehet sen hamisan – a zuhany alatt. Amikor elérkezett Rudolfhoz, a piros orrú rénszarvashoz, jéghidegre állította a csapot. A Télapó mély „Hohohohó”-ja helyett visítás és prüszkölés hallatszott a zuhanyfüggöny mögül. A dal utolsó hangjaival be is fejezte a reggeli fürd zést. Egy határozott mozdulattal elhúzta a függönyt, és kimászott a kádból. A mosógép mellett több törülköz is sorakozott, Vicky kihúzott közülük egy kék-sárga csíkosat, és gyorsan bebugyolálta magát vele. A kis fürd plafonja alatt keresztül-kasul feszül zsinóron fehérnem k himbálóztak. A mosógép a már megszokott csuklással f szerezve dörmögött magányosan. Miközben megtörülközött és megpróbált némi tüskés formát varázsolni a sötét hajzuhatagából, szinte ordítva énekelte a Kiskarácsony, nagykarácsonyt. Valaki hirtelen feltépte az ajtót, Sally robbant be egy hangos „Búúú!” kiáltással. Mivel Vicky hangulata a karácsonyi daloknak köszönhet en pillanatnyilag nyolcat ütött a tízes skálán, megtette azt a szívességet a kishúgának, hogy rémülten összerezzent. Sally gurgulázva nevetett. Hóna alatt Frankie-t, a világ egyetlen Frankenstein-mackóját szorongatta. A teste igazi mackótest volt, ám a feje egy plüsselefánttól eredt, akinek hiányzó fülét egy nyuszifüllel pótolták. Bal lába egy báránytól, a farka pedig egy krokodiltól szármázott, s t még a szemei sem voltak ugyanakkorák. Sally imádta Frankie-t, akit édesanyjuk varrt össze a többi agyonszeretgetett állatka testrészéb l. – Szexi, szexi, szexi – kiabálta Sally a csíp jét rázva. 6

– Ezeket a szavakat az óvodában tanulod? – kérdezte Vicky. – Smaci, cici, nyelves puszi! – folytatta Sally büszkén el adva a repertoárját. A fürd szoba nem volt nagyobb egy telefonfülkénél, így már Vickyvel és Sallyvel is túl volt zsúfolva. Pru Cassady ezzel mit sem tör dve befurakodott, és megkezdte a loknijaival vívott mindennapos harcát. Amikor lófarkat készült kötni, valamelyik hajtincs biztosan kiszökött. – Túl kés , már megint túl kés , holnap tíz perccel korábbra állítom a vekkert – jelentette be sóhajtozva. Ahogy minden reggel. Végül feladta a harcot a makacsul homlokába ugró tincs ellen. Egy rózsaszín krémet kezdett vadul az arcába dörzsölni. Lágy dinnyeillat töltötte be a fürd szobát. – Miért nem kapható a krémed szibarackillatban? – kérdezte Vicky. A mamája megmasszírozta az arcát és a homlokát, majd vad grimaszokat vágva megfeszítette az összes arcizmát, amit l aztán úgy festett, mint egy összetöpörödött krumpli. Egy hangos „Beeee!” hanggal aztán ismét ellazította magát. Sally jókedv en viháncolt. Az anyukája arcgimnasztikája bármelyik rajzfilmnél szórakoztatóbb volt. – szibarackillatban! Jó ötlet! – szólt Mrs. Cassady, miközben befejezésképpen a halántékát masszírozta. – Napsugaram, ugye nem felejted el ma három órakor elhozni Sallyt az óvodából? – emlékeztette a lányát. Mintha egy elintézend dolgokkal teli listát tartalmazó láthatatlan jegyzettömb ragadt volna a homlokára. Pontról pontra végigszaladt rajta, nehogy véletlenül is kifelejtsen valamit. – Sallyt háromkor elhozni. Tuti nem felejtem el! – ígérte meg Vicky. – Szülinapi zsúrra megy Nikihez. Vagy Laurához? Vagy talán Nicola? – fordult Pru Sallyhez. – Szívecském, kinek is van ma születésnapja?

7

Sally elgondolkodott. – Harrynek. Nem, Paulnak. Nem, Curtnak! Mrs. Cassady bólintott, mintha máris tudná a választ. – Vicky, csak kövesd azokat az anyukákat, akiknél ajándékot látsz. Megteszed? – Hát persze! – Ma nagyon kés n érek haza. És ne felejtsd el Sallyt elhozni a zsúrról. Velem már el fordult egyszer. Szerencsére nem bömbölt, csak felfalt mindent, ami a tortákból és a pizzákból maradt. Vicky egyszer en nem jutott szóhoz, mert édesanyja ismét rákezdte. – Ugye csinálsz magatoknak vacsorát, és ágyba is dugod Sallyt? Ugye? – Hát persze! – Legkorábban tízkor érek haza, ha Hopper nem tesz keresztbe – Hopper anya méregzöld autója volt, egy még Vickynél is öregebb jószág. A mamája befújta magát a saját kotyvasztású, rózsa- és narancsillattal. Aztán kérd n Vickyhez fordult. – Mondd, van nálam szebb anyuka? – Naná, hogy nem! – felelte Vicky már-már automatikusan, hiszen erre a kérdésre is minden reggel válaszolnia kellett. Pru csókot nyomott Vicky homlokára, majd a nedves földre letérdelve átölelte Sallyt. – Ma hercegn nap van – emlékeztette a csöppséget. – Szóval, hercegn höz ill viselkedést várok, rendben? Sally komoly arccal bólogatott. Ugyanabban a pillanatban egy recseg hang távozott a nadrágjából, amit aztán iszonyú z követett. Vicky megforgatta a szemét, majd a hajszárítót a szaglóidegei számára ismeretlen támadóra irányította. – Nekem van a két legdrágább, legjobb és legszebb lányom a Földön! – szólt Pru Cassady büszkén, aztán ismét megölelte és megcsókolta mindkett jüket, majd könnybe lábadt szemmel

8

nézett rájuk, hogy újra megismételhesse az ölelés-csókolás veletét. – Kinyomod bel lem a szuszt! – nyafogott Vicky szándékosan eltúlozva. Id közben a mosógép a centrifugáláshoz ért, és vad táncikálásba kezdett. Vicky gyorsan lefejtette magáról mamája ölel karját, és el vigyázatosságból felpattant a masina tetejére. – Mihez kezdenék nélküled? – mondta az anyukája hálásan. – Te egy igazi kincs vagy, Vicky, de tényleg. Egy angyal! – majd villámgyorsan elrobogott. A mosógép olyan vadul rángatózott, hogy Vicky kénytelen volt megkapaszkodni, nehogy ledobja magáról. El nap szabályos rodeós lóként viselkedett a masina, míg végül ki nem rántotta a vízcsövet a falból. Azóta egy hatalmas, angyalszárny formájú vízfolt díszítette a nappali plafonját. Vicky úgy döntött, hogy ez remek ómen az Angyalok & Társai számra. Az egész ügy hatalmas bukás volt ez idáig. Ezen feltétlenül változtatni kellett, és Vickynek már volt is pár ötlete, hogy mivel lehetne felrázni az Angyalok & Társait. Éppen ezt szerette volna megbeszélni Nessával és Gloriával. – Jingle Bells – pattant fel Vicky dúdolgatva a biciklijére. Ha mázlija van, még pont odaér az iskolába az els órát jelz csengetés el tt. Sajnos nem mehetett a rövidebb úton. Le kellett kerekeznie a f úton, hogy felvegye a reggelijét. Egyrészr l roppant praktikus volt egy pék nagybácsi. Másrészt viszont igencsak fárasztó, hogy ez a nagybácsi, a saját anyukája nagy tesója egyszer en nem fogta fel, hogy a testvére már nem kislány. Anthony bácsi szerint Vicky édesanyja még vizet sem tud forralni anélkül, hogy oda ne égesse. Vickynek minden reggel át kellett vennie egy zacskó reggelit a boltjában csak azért, hogy ellen rizze életben van-e még és Sally, illetve hogy Pru nem mérgezte meg ket a szörny séges f tudományával. 9

Vicky aznap reggel is beroncsolt az isteni friss kenyérillatot árasztó pékségbe, kitépte a bácsikája kezéb l a zacskót, és már rohant is vissza a biciklijéhez. – Hát persze! – kiáltotta el magát a biztonság kedvéért anélkül, hogy a bácsikája kérdezett volna valamit. Pedig valószín leg – és Vicky ebben biztos volt – a már megszokott kérdések egyikét tette volna fel: például, hogy áll-e a ház, vagy hogy Sallynek még mindig megvan-e mind a tíz ujja a kezén. Vicky hangos csikorgás mellett fékezte le a biciklijét, és még pont id ben sikerült befordulnia a keresztez désnél a házak között lév egyik keskeny utcába. Olyan sz k volt az átjáró, hogy er sen koncentrálnia kellett, nehogy meginogjon, és nekiütközzön a könyökével a durva házfalaknak. Az út vadregényes parkba csatlakozott, ahol régen a kis Vicky az Amerikából jöttem cím játékot játszotta Nessával és Gloriával. A kiálló fakoronák alatt, egy kissé megrogyott k dobogón állt . Még a tanárn jük sem tudta, hogy pontosan mikor, ki és miért állította ide. Ez pedig nagy szó volt, hiszen Vicky szerint a tanárn még azt is tudta, hogy melyik kutya, melyik házsaroknál emelte fel a lábát. fekete márványból készült, és egy lazán ráhulló kend n kívül anyaszült meztelen volt. A kend az egyik vállától a mellkasáig, illetve a hasától a combjáig fedte be a testének a középs részét. Különben egy meztelen angyal lett volna. De az angyalokat csak kisgyerekként ábrázolták meztelenül. Csakhogy már nem volt kisgyerek. De igazán feln tt sem. Vicky szerint tinédzserkorú lehetett. Jobb kezét egy baletttáncoshoz hasonlóan a magasba emelte, bal lábát pedig kissé behajlította, mintha éppen futna. Er s szárnyai a lapockáiból ttek ki, a szárnyak fels része egészen a nyakáig ért, alsó részük pedig majdnem a sarkát csiklandozták. Szárnyait kicsit széttárta, mintha pont repülés el tt állna. Vicky mindig elmosolyodott a látványtól, mivel szemtelenül kivillant a hátsó része. – Ez a popó, jaj, de jó! – rímelt egyszer Nessa. 10

Azóta leny gözte a szobor, amióta ötéves korában el ször lépett be a parkba. Az óvodában egy fél éven keresztül kizárólag fekete angyalokat rajzolt. Az akkoriban még házasságban él szüleit az óvodavezet be is hívta egy beszélgetésre. S t még egy dilidokihoz is elcipelték, aki közölte a szül kkel és az óvodával, hogy Vicky nem rült, hanem egyszer en úgy rajong a parkban lév szoborért, mint a többi lány a pónikért. – Hello, Azi! – kiáltotta Vicky a biciklir l. Ennyi ideje csak volt. Ha ránézett a szoborra, rögtön kellemes és csiklandozó érzés futott végig a hátán. Kedvelte a fekete angyalt. Nagyon kedvelte. Ezt persze Nessának sosem árulta volna el, mert túlságosan félt a csíp s megjegyzéseit l. Azin és rajta senki sem gúnyolódhatott. – Szia, Azi! – kiáltotta a válla fölött továbbtekerve. A kis zöld oázis végén, ahol a nap egy világos foltot varázsolt az útra, kellemes h vös lepte el. Mivel késésben volt – mint mindig –, nem tulajdonított különösebb figyelmet neki, csak élvezte a frissít pillanatot. Amikor Vicky újra ráfordult az utcára, egy férfi sétált el az angyalszobor el tt. Fiatal, maximum húszéves lehetett, s , hullámos sötét haja és barna b re volt. Nyitott fehér gyapjúinge lengedezett körülötte. Nem t rte be a nadrágjába. A vállán egy fekete zakót vetett át, amit lazán tartott az egyik mutatóujjával. A fels rész ugyanabból az anyagból volt, mint a nadrágja. Cip nem volt a lábán. Mezítláb járt. A szobor el tt elhaladva oldalra nézett. A szája körül fölényes vigyor jelent meg. Abból az irányból jöhetett, amerre Vicky biciklizett. Mégsem találkoztak össze.

11

Ízletes giliszták Az iskolacseng éppen egy nagy lélegzetet vett, amikor Vicky lepattant a biciklijér l. Vadul kapkodta a leveg t, annyira hajtott. Mögötte megszólalt egy duda. Egy piros cabrio sportautó állt meg csikorgó fékkel. Az anyósülésb l Gloria pattant ki. A volánnál pedig a bátyja, Sigfrid ült. is megemelkedve ragyogott át a szélvéd felett. – Új, új, új! – ujjongta. Vickynek már nem maradt ideje lezárni a biciklit. Júniusban már legalább kétszer elcsípték késés miatt. A harmadik alkalom után rendszerint behívják a szül ket. Édesanyja biztos nem jönne el, de édesapja annál inkább, ráadásul Isabellával, az új „csajával”, akihez képest a mesekönyvben lév mostohaanyák mind tündérek voltak. Kösz, nem, Vickynek erre aztán tényleg nem volt szüksége. – Megfognád egy kicsit a bringámat? – kérte meg Vicky Sigfridet. Sigfrid máris ott termett, és megragadta a kormányt. Vicky egyszer en faképnél hagyta a fiút, és Gloriával együtt besprintelt az iskolába. Akkor toppantak be a második emeleten lév osztályba, amikor a cseng még vígan zengedezett a folyosón. Nessa már várt rájuk az utolsó el tti sorban. Mindkét kezével a fenekét dörzsölgette. – Vadi új bringanyereg! Nem való ilyen vízilótompornak, mint amilyen az enyém – morogta. Bezzeg más a szájára sem vehette a vízilótomporát. Az els óra földrajz volt, ami a három leányzó szerint a hetedik helyet foglalta el egy tízes skálán. Ez f képp a tanárukon, Moseman doktoron múlt. A hangja még nyáron is téli álomra szenderítette a macikat. 12

Vicky a következ ket firkantotta egy cetlire. – Fel kell lendítenünk az ATÁ-t! – az ATÁ az Angyalok & Társait jelentette. Nessa együttért n bólogatott. – Szórólapok – firkantotta válaszként. Gloria a plakátok mellett szavazott. Magyarázatképpen ezt írta. – Gondolkozz nagyban! Nessa válasza: – Én már így is nagy vagyok. De a pénztárcám karcsú. Gloria sosem gondolt efféle jelentéktelen dolgokra, mint a pénz. Náluk otthon b ven volt bel le. Az utcáról türelmetlen biciklicsengetés hallatszott. Anélkül, hogy lenéztek volna, Vicky és Gloria rögtön tudta, hogy Sigfrid az Vicky biciklijével. Vicky gyorsan kölcsönkérte Gloria mobilját, és írt egy sms-t. Bocsi. Vészhelyzet. Bringát, légyszi, tedd az udvarra. Örök hálám. Csók, Vicky. Rányomott a küldésre. Néhány másodperccel kés bb újra csengetés hallatszott odalentr l. Vicky úgy hallotta, hogy egyetértett. Sigfrid jó fej volt. Olyan bátyus, amilyet nem találni minden sarkon. A tábla el tt álló Mr. Moseman a szokásos dalolászó hanghordozásával magyarázott valamit az éves bevétellel elosztott lakosságszámról. Gloria hatalmas kérd jeleket rajzolt az üzenetekkel teli cetlire. Összevissza firkantgatott, keresztbe-kasul húzogatta a vonalakat, mire egy sötét folt jelent meg. Vickynek eszébe jutott valami a feketeségr l. – Azi – suttogta, mintha csak valami varázsszó lett volna. A jobb és bal oldalán ücsörg Nessa és Gloria kérd n mustrálta Vickyt. Miután Mr. Moseman is figyelmes lett rá, Vicky a szájával némán a „szünet” szót formálta. Még jó, hogy az Azrael el tt elhaladó rövidebb utat választotta a parkon keresztül. 13

– Foglaljuk össze – kezdett bele Nessa, miközben kedvetlenül rágcsált néhány vékony répa- és uborkadarabkát. Újabb próbát tett a fogyás érdekében, az aktuális diétája hét gyümölcsb l és zöldségb l álló miniétkezés volt. A nagyszünetben aztán eljött a pletyiid . Vicky szokás szerint az egész iskolát szemmel tartotta, nehogy valamir l lemaradjon. Gloria a sminkjét vizsgálgatta egy icipici tükörben. Nessa ismét belekezdett. – Összefoglalom: a briliáns üzleti ötletünk eddig egy óriási bukás! Azaz: egyetlen tervet sem tudunk felmutatni, ráadásul eltapsoltuk a zsebpénzünk két elmúlt és két jöv havi adagját is – egyik szemöldökét a magasba kapva Gloriára pillantott. – Ez persze csak az egyes és kettes számú Hamupip kére vonatkozik, az Aranyos lányra nem. Gloria visszaejtette a táskájába a tükröt. – Szívesen kisegítelek titeket, ha kell. De akkor sem fogom olyan gyászosan nézni a dolgot, mint te! Vicky osztotta a véleményét. – A honlapunk csak három napja Online. Még senki sem ismeri. Reklámoznunk kell. – Szórólapok – ismételte meg Nessa az órán tett javaslatát egy ideges anyuka türelmes hangján. – Plakát – javasolta Gloria megint. – Tudod, hogy mennyibe kerül? – vágta rá Nessa. Gloria színpadiasan a teste elé kapta mindkét kezét. – Be ne kapj! – röpke duzzogás után makacsul így szólt. – A suli falitábláján való hirdetés legalább ingyen van. Vicky mindkét barátn jét átkarolta. – Szórólapok és plakát – mondta. – Mindkett t megcsináljuk. Nessa a hüvelykujjával az iskola felé mutatott. – Emlékeztethetem a hölgyeket arra, hogy már kibiggyesztettünk egy lapot a hirdet táblára? – leellen rizte, hogy biztos senki sincs a közelben, aki meghallhatja, és halkan megismételte a táblán szerepl szöveget. – Kedvel? Klassznak talál? Kosarat vagy 14

csókot kapok? Majd mi kitaláljuk és megsúgjuk neked! www.ordogiangyalok.hu – majd Gloria pocakjába fúrta az ujját. – És ez a te szerzeményed, Lady Vigyori. Gloria megrezegtette a szempilláját. – Még mindig királynak tartom. – Pedig egy olyan giliszta, amelyikre egyetlen hal sem harap rá! – makacskodott Nessa. Vicky csitítón a magasba emelte a kezét. – Én tudom az okát. A barátn k kíváncsian pislogtak. – Egy hal sem látja a gilisztát. Frappánsabb névre van szükségünk! – De hát angyalok vagyunk. A szerelem angyalai! – mondta Gloria romantikusan sóhajtva egyet. – Angyalok & Társai, a szerelem lányai! – verselt Nessa gúnyosan. – Neked soha semmi sem jó! – vágott vissza Gloria. – Akkor most már egy-egy – jelentette be Vicky. – Nessa tényleg folyton nyafog, te meg szívesen fürdesz giccsben, GloryAlleluja! Gloria sértetten felhúzta az ajkát. – Valami vadság hiányzik a nevünkb l – magyarázta Nessa ökölbe szorított kézzel. – Mit szólnátok a „Vad angyalokhoz”? – suttogta Gloria színpadiasan, félelmet színlelve. – Ty ha, milyen veszélyesnek hangzik. – Egy szívecskét is rajzolunk mellé – mondta Vicky. – Olyan ördögies – szólt Gloria. Vicky barátian oldalba bökte. – Még jobb: „Ördögi angyalok”. Ez az! – Add kölcsön a rúzsod, csinibaba! – mondta Nessa Gloriának. – Te sosem használsz rúzst! Nessa türelmetlenül lengette az ujját. – Ide a rúzst! 15

Gloria kelletlenül el vette. Nessa felhúzta Gloria rövid feljét, majd egy szívet pingált a pocakjára. – Lehet ujjongani! – mondta. Gloria lenézett a hasára. – Nem rossz. – De még mindig nem elég szemfogó! – állapította meg Vicky szakszer en. – Az meg mi a frász? – kérdezte Nessa. – Az apám mondja mindig. A reklámügynökségben az újsághirdetéseknél és a plakátoknál mindig a legjobb szlogenen és a szemfogón törik a fejüket. Magyarul: valami, amin megakad a szem. – Te mire gondolsz? – Nessa hangosan ropogtatva rágcsálta az egyik répát. – Csókolózó szerelmespárok? Epeked srácok és gülüszem lányok? A fotók pont az Ördögi angyaloknak valók voltak.

16

Szerelmi nyomozóiroda Két héttel ezel tt az volt a feladat az iskolában, hogy találják ki egy még nem létez vállalkozás internetes oldalát. Sigfrid meggyónta nekik az iskolai id szakban ért legnagyobb bánatát, és ezzel remek ötletet adott a lányoknak. – Ma már természetesen nem fordulhatna el – biztosította ket rögtön. – Az egyetemen minden más. Ráadásul már tisztában vagyok a piaci értékemmel. – Két euró ötven vagy kicsit több? – kérdezte Nessa szárazon. Sigfrid tudomást sem vett a kérdésér l. – Régebben mindig egy nyomozóirodáról álmodtam! Gloria megforgatta a szemét. – A bátyám, a mesterdetektív. Milyen megható. Sigfrid már-már sértve kérdezte, hogy egyáltalán érdekli-e ket, amit mesélni akar. – Olyan ötletet kerestek egy vállalkozáshoz, amilyen még nem volt – emlékeztette a három lányt. A barátn k szófogadón kihúzták magukat, kezüket a térdükre helyezték, szájukra pedig visszafogott mosolyt varázsoltak. – Így már jobb – dicsérte meg ket Sigfrid, aztán el rukkolt a javaslatával. – Szerettem volna egy olyan nyomozóirodát, amely kideríti, hogy melyik lány akar járni velem. A legjobban attól féltem, hogy megszólítom az egyiket, aztán kosarat kapok. Gloria egyetért n bólogatott. – Ezt ismerem. Emlékezzetek csak Markra. Vicky és Nessa sokatmondó pillantást vetettek egymásra, és vigyorogni kezdtek. – Lehet, hogy ti sosem kerültök ilyen helyzetbe, de attól még mások igen! – folytatta Gloria közömbösen. – Mark egy-

17

szer en cuki és helyes volt. F leg azután, hogy eltévedtem a fiúöltöz ben, k meg éppen a zuhanyzóban voltak. – És nem… – szaladt ki Nessa száján. Gloria titokzatosan mosolygott. – Mark teste olyan, mint a firenzei márványszoboré. – Dávidra gondolsz? Azt Michelangelo készítette, és az a világ legismertebb szobra – magyarázta Nessa. – Mindenesetre én is mindig azt hittem, hogy semmi esélyem Marknál – folytatta Gloria. – Sosem gondoltam volna, hogy elkísér a sulibuliba. – Ez volt az Ördögi angyalok els bevetése – emlékezett vissza Vicky. Nessa és akkoriban titokban megkérdezték Markot, hogy mit gondol Gloriáról. Azt állították, hogy az iskolai újság körkérdésér l van szó. És azt a lányt keresik, akit a legtöbb fiú szexinek talál. Gloria tízb l kilenc pontot kapott Marktól. Erre Vicky megsúgta neki, hogy Gloria a legklaszszabb fiú kérdésre ugyanezt az értékelést adta. – És bumm, már össze is jöttünk! – áradozott Gloria. – Pontosan három napra, mert utána leváltott Babs – Nessa képtelen volt magában tartani. – Miért nem csináltok egy szívügyekkel foglalkozó detektívirodát? – javasolta Sigfrid. – Ilyen még sosem volt, és tuti sokaknak tetszene. Mindhárman igazat adtak neki. Még Nessa is, pedig csak ritkán osztotta a többiek véleményét. Persze a detektív szó természetesen túl régimódi, azokra a fekete-fehér filmekre emlékeztetett. Valami sokkal pörg sebb névre van szükség. – Ámor és Társai – javasolta Vicky. – A szerelem angyalai! – mondta Gloria óvatosan. Mivel Nessa máris grimaszra hangolta az arcát, Vicky gyorsan továbbfejlesztette az Angyalok & Társaira. A vállalkozásuk megszületett, az iskolai feladat pedig lassan, de biztosan készült. – Ez nyereséges üzleti ötletnek hangzik – szólt Sigfrid. 18

Csakhogy az iskolai feladattal nem kereshettek pénzt. Vickynek eszébe jutott valami más, talán valami sokkal jobb. A szolgáltatásaikért fizethettek tollbamondásokkal, tartalmi összefoglalókkal vagy hasonlókkal. – De ismeretlennek kell maradnunk, ez fontos – Gloria jókedv en kopogott az ujjbegyeivel. – Különben nem férk zhetünk közel a huncut kis titkokhoz – el re kirázta a hideg az örömt l, hiszen a pletykálkodás a legkedvesebb hobbijai közé tartozott. Nessa ezen a délutánon már másodszorra adott igazat neki. Azért, hogy senki se jöjjön rá a kis titkukra, direkt nem az iskolában készítették az internetes oldalukat. Vickynek támadt egy ötlete: Gilbertet, Isabella els házasságából származó fiát hívták segítségül. – A mellényes szörnyet? – kérdezte Nessa fintorgó orral. Gilbert, aki folyton mellényt hordott, csak akkor hagyta el a számítógépét, ha az anyja azzal fenyeget zött, hogy lekapcsolja a ház világítását, és egy hétig csak gyertyafényben nézik majd egymást. Noha Gilbert úgy festett a mellényében, mint a saját nagyapja, és még soha senki sem látta nevetni, valóságos számítógépes zseni volt. Vicky megkérdezte, hogy hogyan és honnan kaphatnának a leggyorsabban egy jó honlapot. – T lem! – válaszolta a legnagyobb meglepetésére. – És mennyibe kerül? – kérdezte Vicky. Gilbert úgy nézett rá a vastag keret szemüvege mögül, mintha a bokszeralsója mintájáról faggatta volna. – Neked ingyen megcsinálom, elvégre a mostohatesóm vagy! Gilbert ezután vadul pötyögni kezdett a klaviatúrán, és rángatni kezdte az egeret. Az eszes Vicky természetesen nem árulta el neki az ötlet igazi nevét, se az igazi szövegeket. Ezeket inkább akarta be-

19

helyezni, nehogy Gilbert elárulhasson valamit az édesapjának vagy a mostohaanyjának. Sajnos Gilbert félig sem volt olyan üt dött, ahogy a nagyapós szemüvegével kinézett. Az oldal elkészültével nagyzolva elmagyarázta Vickynek, hogy miként változtathat meg rajta dolgokat, és hol lehet láthatóvá vagy nem láthatóvá tenni a beérkez válaszokat. – Kész zseni vagy – dicsérte a lány. – Pontosan. Éppen ezért csak én ismerem a kódot ahhoz, hogy azt csinálhass ezen az oldalon, amit csak akarsz – mondta. Kinyögte a kód árát, amelynek hallatán Vicky vadul kapkodni kezdte a leveg t. De egyet meg kellett hagyni: Gilbert megtartotta a szavát. A programozásért tényleg nem kért semmit. Csak ezért a pár beért és számért, amelyek nélkül abszolút használhatatlanná vált az egész oldal. Mivel Vickyt, Nessát és Gloriát sikerült meggy znie, összedobták a zsebpénzüket, és fizettek. – Ha az Angyalok & Társai áttör sikert arat, akkor gyorsan kitalálunk valamit az iskolai feladatra, és titokban zzük a nyomozást – szólt Vicky terve. Az internetes oldal nagyon rafinált volt. Amennyiben valaki ráment, akkor csak az Angyalok & Társai feliratot – ezt sürg sen meg kellett változtatni az új névre – és egy HELP! feliratú lehet séget mutatott. Aki ráklikkelt, az továbbjutott egy következ oldalra, ahol felhasználónevet és jelszót kellett választania. Ezzel átugrott egy másik oldalra, ahol feltehette az Ördögi angyalokhoz intézett kérdését. A válaszok természetesen titokban érkeztek, és a többiek nem láthatták. A lányoknak és fiúknak be kellett jelentkezniük a nevükkel és a jelszavukkal ahhoz, hogy elolvashassák az Ördögi angyalok nyomozásának eredményét. Igazán átgondolt és praktikus – gondolhatnánk.

20

Mégis úgy t nt, mintha ez az egész mégis hatalmas bukásnak ígérkezne. Valamit tenniük kellett, mégpedig sürg sen. – Gyerünk, nyögd már ki! Szerinted mi legyen a „szemfogó” – tudakolta Nessa türelmetlenül. Vicky kivette a kezéb l a zellerdarabot, és rágcsálni kezdte. – Az angyalom! Nessa affektálva vigyorgott. – Ugye most nem rám gondolsz, mi? – Azira gondolok! A parkban lév angyalra! Gloriát kirázta a hideg. – A te kis „parkod” egykor még temet volt. Rajtunk kívül senki sem merészkedik oda. – Ha a hajam nem állna már amúgy is az égnek, akkor most biztosan megtenné – morogta Vicky. – Csak a szoborról van szó. Emlékezzetek! Azi szexi és pimasz. Lefotózzuk, és lesz a szemfogó! A szexet mindig el lehet adni! Nessa felhúzta az egyik szemöldökét. – Ezt is az apád mondta? – Igen, de csak akkor, ha Isabella nem volt a közelben. Sem Gloria, sem Nessa nem ugrándozott örömében. – Egyéb javaslatok? – emelte fel biztatón Vicky a kezét. Reakció híján döntött. – Ma délután. Kábé négy órakor jó lesz a fényhatás – mondta Gloriára mutatva. – Sigfridnek van az a méregdrága kamerája. Kölcsön tudnád kérni? Gloria kihúzta a kezét a csinos kis retiküljéb l, és gyorsan bepötyögött egy sms-t Sigfridnek. A válasz két perccel kés bb megérkezett. Gloria hangosan felolvasta. – Szívesen kölcsönadom a kamerát. Vicky bringáján nincs zár, ezért elhoztam. Kébb bedobom! Sigfrid. Nessa vett egy mély leveg t. – Ezek szerint az autójával sétáltatja a bicajt? Gloria megnyugtatón a vállára tette a kezét. – Csigavér, csajszi! Vicky bicaja jó helyen van nála. Nem fogja se túletetni, se disznó vicceket mesélni neki. Mindhárman felnevettek. 21

A következ órájuk angol volt. Vicky és Gloria számára semmi különös, de Nessának nagyon is. A fogalmazások olyanok voltak a számára, mintha egy hordóban vetette volna le magát a Niagara-vízesésr l. – Fél lábbal még mindig a sírban vagyok – suttogta kétségbeesetten az osztályterembe lépve. – Mi menthetne meg? – kérdezte Vicky együtt érz n. Nessa az ég felé emelte a kezét. – Egy csoda. Egy sugallat. Egy ihlet. De hol lehet ezeket megvenni? Az angoltanárn t Sabrina Shakespeare-nek hívták, aki büszkén hangsúlyozta, hogy bizony a nagy költ egyik távoli leszármazottja. – Milyen kár, hogy nem örökített több tehetséget – állapította meg szárazon Nessa. – Minek? Akkor csak még elviselhetetlenebb lenne. Így legalább „csak” elviselhetetlen – mondta Vicky. – Valamivel több tehetséggel színházi darabokat is írhatna, világhír lehetne, és akkor végre leszállhatna rólunk! Sabrina Shakespeare összecsapta a tenyerét. – Ébresszétek fel a bennetek szunnyadó költ ket és költ ket! – szólt eltúlzott gesztusokkal, mintha el akarná varázsolni az osztályt. – Írjatok egy tízoldalas fogalmazást! A témát szabadon megválaszthatjátok! – tekintete összetalálkozott a nagyokat nyeldekl Nessáéval. – Ez a feladat nagy kihívás, tudom. De önkéntes. Ragadjátok meg az alkalmat! Lehet séget adok arra, hogy javítsatok a jegyeiteken. Nessa a kezébe temette a fejét. – Engem tuti elátkoztak – sóhajtott fel halkan.

22

Lehet egy nap ennyire elátkozott? Sigfrid – a nyitott cabriója hátsó ülésén hever biciklivel – elhajtott az egyetemre. Az átadásra legkorábban este kerülhetett sor, mivel addig biztosan elfoglalt, közölte ezt egy következ sms-ben. Vicky délutánja ezzel teljesen a feje tetejére állt. Pedig keddenként már egy órakor véget ért a tanítás. A házikójukat, ahol édesanyjával és Sallyvel élt, már autóval és biciklivel is elég bonyolult volt elérni. Busszal pedig felért egy fél világ körüli úttal. Vicky nem sokkal fél három el tt érkezett meg. Tajtékzott. Nem a hosszú hazafelé tartó út, hanem az ajtó alól a szabadba bugyogó fehér hab láttán. Amint kinyitotta és belépett, rögtön kiszaladt a száján, hogy: – Gorillakaki! A hófehér hab bugyborékoló lavinaként zúdult lefelé a meredek esszük lépcs n. Az egész ház mosószerillatú volt. Vicky kétszer is hasra vágta magát, miközben megpróbált feljutni, mivel a lépcs fokokon lév jó öreg, csupa hab sz nyegek valódi korcsolyapályává változtak. Csak a harmadik próbálkozás után sikerült bejutnia a fürd szobába. Ott aztán már térdig ér habfürd várta. A mosógép egy helyben toporgott egy olyan mosóprogram közepén, ami egyre több habot produkált, miközben a ruhákat már biztosan péppé f zte. Amikor Vicky kirántotta a dugót a konnektorból, még egy enyhe elektromos ütést is bezsebelt. – Vízilókaki! – licitált az el bbi felkiáltására. Legalább aznap rjít en meleg volt. Egyszer en kinyitja az összes ablakot, hogy a meleg nyári leveg mindent felszárítson. Miután végrehajtotta a tervét az els emeleten, a korlátba kapaszkodva újra leszenvedte magát. A folyosó nagyját lesúrolja majd, a mosó23

szeres habot pedig a bejárati ajtó alatt egyszer en kisöpöri a kavicsos útra. Nemsokára indulnia kellett az óvodába, hogy elhozza Sallyt, aki bizonyára sokkal jobban élvezte volna a feltlen habpartit, mint a gyerekzsúrt. Amikor Vicky kinyitotta az ajtót, valaki állt el tte, és fintorogva vizsgálgatta a lábtörl t ellep habrengeteget. – Mi a fene történik itt? – kérdezte Isabella a már megszokott, éles rikácsoló hangján. Vicky felemelte a fejét, és egy vékony ajakkal és hegyes orral díszített sápadt arc nézett vele farkasszemet. – Azonnal hozz vödröt, súrolókefét és felmosórongyokat! És azonnal áramtalanítsd a házat, nehogy rövidzárlat legyen! A legjobb lesz, ha beszereztek egy vizes porszívót, amivel úrrá lehettek ezen a katasztrófán! – Szióka! – köszöntötte Vicky határozottan kedvesen. – Ne légy pimasz! – válaszolta Isabella csíp sen. Idegesen a füle mögé t zte vékony, állig ér haját. – A szomszédaitok hívtak fel minket, hogy habzik a házatok. Inkább hálás lehetnél azért, hogy idejöttem! – Ó, köszönöm, köszönöm, köszönöm! – ujjongott Vicky, miközben magasba emelt kézzel körbepörgött egyet. Isabella cseppet sem találta viccesnek. – Ide figyelj, Victoria! – mondta a már jól ismert h vös hangján. – Az anyádat talán félrevezetheted efféle gyermeteg trükkökkel, de engem nem! – közben kutatva körbefürkészett, mintha Pru Cassady az egyik bokorban lapult volna. – Hol van Pru egyáltalán? – Anyácska egy megbeszélésen van. Valaki nagyon érdekdik a saját készítés krémjei iránt! Az édesapja új felesége arrogáns grimasszal az arcán bólogatott. – Krémek? Arra a pasztára gondolsz, amit a konyhában kotyvaszt, és amelyikbe szegény Sally is belekóstolt? – Anyácska krémjeit akár meg is lehet enni. Ami a te arcodon van, azt el tte tuti száz szegény állaton tesztelték. Állatkínzás. 24

Isabella hátrébb lépett. – Ebb l elég, Victoria! Ezt majd a hét végén megbeszéljük az apáddal! – ezzel sarkon fordult, és visszatipegett az autójához. – Életed legszebb délutánját kívánom neked! – kiabált utána Vicky. Isabella úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Abban a pillanatban mintha ólmos fáradtság lepte volna el Vicky egész testét. Karja és lába lefelé húzta. Iszonyú nehezek voltak. Isabella forralt valamit. Vicky már kétszer is meglepte, miközben az apjával sugdolózott. Habár nagyon halkan beszélt, Vicky mégis meghallotta a saját és Sally nevét. Vajon mit tervelt? Már arra sem maradt id , hogy legalább félig feltörölje a folyosót. Vickynek azonnal az óvodába kellett mennie. Jobb, ha nem késik el. Vicky a kertkapuhoz érve még egyszer visszafordult a ház felé. – Gyerünk, napocska, mutasd meg, hogy mit tudsz! – könyörgött halkan. Vicky gyalog ment az óvodába. Teljesen leizzadt, mire végre megérkezett a fehér házhoz. Csak az ablakokban lév színes papírból készült rogyadozó figurák árulkodtak arról, hogy nem kórházról van szó. Sally a kis folyosó egyik padján kuporgott a lábujjaival játszadozva. Mellette egy telt kebl , kontyot visel óvón ácsorgott. – Vicky! – pattant fel Sally a testvére karjába repülve. – A gyerekeket legkés bb három óráig el kell vinni! – figyelmeztette az óvón a karóráját kopogtatva. – Már húsz perccel elmúlt három. – Sajnos a mosógépünk beadta kulcsot – szólt bocsánatkén Vicky. Majd Sallyhez fordulva így szólt. – Most akkor kinek van születésnapja? Sally elgondolkodva az alsó ajkára biggyesztette a mutatóujját. – Hmmm…

25

Az óvón a segítségére sietett. Ma Mildred, Benjamin, Stephanie és Harry ünneplik a születésnapjukat. – És Sallynek hová kell mennie? – Az rajta van a meghívón, amit bizonyára megkaptak. Vicky inkább nem világosította fel arról, hogy a meghívó már réges-régen elt nt a náluk uralkodó mindennapos káoszban, de karácsonyig egészen biztosan el kerül majd. Az óvón , látván a kétségbeesését, megkönyörült rajtuk, és megpróbált segíteni. – Sally három napja beleharapott Mildred fülébe, ezért nem valószín , hogy hívta meg. Benjamin csak fiúkat hív meg, Stephanie-t és Sallyt pedig még sosem láttam együtt játszani. – Dilis tyúk – szitkozódott Sally a n vére mellett. Nem kellett Sherlock Holmesnak lennie ahhoz, hogy kitalálja: Harry születésnapjára volt hivatalos. Szerencsére Harryék csupán kétutcányira laktak onnan. A lakásból legalább száz gyerek vad üvöltése visszhangzott. A vörös hajú Harrynek els kérdése a következ volt: – Mit hoztál? A fenébe! Az ajándék! Teljesen kiment a fejéb l! – Valami egészen különlegeset kapsz majd, de csak kés bb készül el – füllentette Vicky a kisfiúnak. A fiú bevette a kifogást, az édesanyja pedig máris megjelent, hogy ill en fogadja Sallyt. – A zsúrnak hat órakor lesz vége, addigra már biztosan megérek a diliházra – magyarázta a n mosolyogva. – Természetesen. Én…, én jövök Sallyért – ígérte meg Vicky. Harry anyukája tet l talpig végigmustrálta. – Te vagy Victoria? – Igen. Miért? – kérdezett vissza Vicky döbbenten. – A hajad olyan különös. Vicky egy szót sem értett. – A munka révén ismerem a papádat. Van egy fényképe rólad az íróasztalán. 26

Ajjaj! Sally nemsokára odaáll elé és felteszi a „Smaci, cici, nyelves puszi” lemezét. Ez nem minden anyánál jön ám be, ráadásul Harry mamája közvetlen kapcsolatban állt az édesapjukkal és így Isabellával is. Ez pedig nem jó. Nagyon nem jó. Vicky kissé rátámaszkodott Sallyre. Komolyan elgondolkodott azon, hogy ne vigye-e inkább haza a kis testvérét, és majd otthon játszik vele. Mi a túró van ezzel a nappal? Talán elvarázsolták? Vagy átok ült rajta? – Jól vagy? – kérdezte Harry mamája. Vicky azonnal rájött, hogy némán maga elé bámulva állt ott. A nappaliban lufik durrogtak. A nyitott ajtón keresztül néhány szárnyra kapott virsli is távozott, miközben valaki fejhangon kezdett el visítozni. Egy biztos volt: Sally nem fog felt nni. Volt ott elég ördögfióka. A kistestvér vígan rikácsolva berobogott a partitömegbe. Vicky elköszönt, és az ajtóhoz fordult. Hátulról valami nedves és h vös landolt a nyakán. Hátranyúlt érte, majd vizsgálgatva el rehúzta. Méregzöld és ragacsos volt. Mögötte Harry kacagott a jól sikerült csínytevésén. Vicky lassan megfordult, és angyali mosollyal az arcán magához intette. Harry megrázta a fejét. – Akkor tuti lekeversz egyet – magyarázta tapasztalatból. Miközben a mamája ismét elt nt, Vicky odasúgta neki. – Holnap reggelire zöld nyálkát eszem majd. És tudod, mit grillezek este? Harry izgatottan kimeresztette a szemét. – Olyan gyerekeket, mint te! Nagyon lassan. Izzó faszén felett! – Ez ugye nem igaz? – szólt Harry némi kétkedéssel. Tekintete azonban rögtön elárulta, hogy Vicky minden egyes szavát elhitte. A lány elégedetten mosolyogva elhagyta a lakást.

27

Angyalokkal csókolózni veszélyes Vickynek ismét szednie kellett a lábát. Négy órakor találkozója volt a régi parkban. Nessa elég morcos tudott lenni, ha valaki késett. Négy perccel négy óra után érkezett meg Vicky az elhanyagolt parkba. Ahogy várta, Nessa a ferde k építmény mellett ácsorogva vizsgálgatta gyanakvón a fekete angyalszobrot. – Tudod te egyáltalán, hogy ki ez, szívi? – kérdezte üdvözlésképpen. – Azrael, de én csak Azinak hívom – lihegte Vicky el relve és kezét a térdére támasztva. A tüdeje szinte égett, úgy rohant. – a halál angyala, csak hogy tudd! – És állati jól néz ki! – A halál angyala legyen a kabalánk? – Nessa, rajtunk kívül ezt senki más nem tudja. Az angyal pontosan az, amit keresünk. A barátn je ebben nem volt olyan biztos. Vicky lassan újra nyugodtabban vette a leveg t. Feltápászkodott, kirázta a lábát, és elindult a szobor felé. – Irtó szexi! Gloriának ezúttal sikerült kerek húsz percet késnie. Meg sem próbált bocsánatért esdekelni, s t Nessa tombolása sem hatotta meg. Amint Nessa kiadta a mérgét, megigazította – az általában mindig kissé túl szoros – ruháját, és rábökött az angyalra. – Akkor fotózd le! Gloria el bányászta a táskájából a testvére igencsak profinak t fényképez jét, majd néhány lépésnyire megállt. Gyorsan egymás után kattogtatott egyet-kett t. 28

Gloria a fotógép kis kijelz jén megmutatta barátn inek a felvételeket. Mivel még nem sikerültek túl jól, és Nessa és Vicky is egyb l cikizni kezdte, ismét kattogtatni kezdett. – Talán oda kellene állnunk Azi mellé. Háttal a fotógépnek – javasolta Vicky. Nessa megkopogtatta a hátsó felét. – Felejtsd el! Végre sikerült néhány olyan fotót készítenie, ami mindenkinek tetszett. – Még egy utolsót – szólt Vicky. – Egyet, csak nekem. Gloria máris a magasba emelte a kamerát, de Vicky jelzett neki, hogy várjon. Felmászott a k re, majd hozzásimult a szobor h s kövéhez. Jobb kezével megkapaszkodott az egyik szárny fels részében, a másikkal megragadta a fejét. Csókra csücsörítette a száját, és egy apró, titokzatos mosolyt varázsolt az arcára. – Nyomd le! – mondta, miel tt megcsókolta az angyalt. Valami megreccsent a lába alatt. Érezte a k keménységét. Az ajka sima volt. Forró hullám söpört végig a mellén, a hasán és a lábán, egészen a lábujjaiig. A szíve vadul vert. Már nem egy k vel csókolózott. Azrael ajka olyan puha volt, mint egy él emberé. Vicky felemelte a tekintetét, és belenézett a szemébe. Az ott egy csillogás? Egy szikra? Mi folyik itt? – Vigyázz! – kiáltott fel egyszerre Gloria és Nessa. Vicky nem értette a figyelmeztetést. Egyébként is túl kés n jött. Az angyal hátrad lt, Vicky pedig vele. – Mire emlékszel még? Gondolkozz! – követelte Gloria. – Még ha ki is esett az elmúlt néhány perc az emlékezetedb l, azért gondolkozz! Még visszajöhet. Biztos csak átmeneti. Már láttam ilyesmit a tévében.

29

– Szívi, ez itt a valóság! – emlékeztette Nessa, aki Vicky mellett térdelve az ölében tartotta a barátn je fejét. – Nem is olyan vészes – nyugtatta Vicky a barátn it. – Hadd álljak fel! – Eszméletlen voltál! – mondta Gloria er sen visszanyomva a vállánál fogva. – Csak az ijedtség miatt – tiltakozott Vicky. De Gloria doktorn tovább folytatta a vizsgálatot. Óvatosan letapogatta Vickyt, ám ezzel csak egy hatalmas nevet görcsöt csikart ki bel le. Vicky energikusan felült, beletúrt a hajába. Hajszálai, mint mindig, most is hosszú és rakoncátlan tüskékként álltak ki a fejéb l. Vicky legszívesebben újra lefeküdt volna, hiszen Gloria, az üres k építmény és a fatörzsek fáradhatatlan vad körtáncot jártak el tte. Ráadásul a gyomra is felfordult, mintha túl sok mályvacukrot evett volna. – Miért ájultam el? Hiszen semmi sem esett a fejemre! – mondta csodálkozva. Nessa felnevetett. – Épp ellenkez leg! Arra az úrra estél rá, ott. Irtó viccesen nézett ki. Az angyalszobor Vicky el tt hevert a földön. Darabokra törve. Az egyik szárnya letört, a másikra pedig ráesett a törzse. Mindkét lába levált, ahogy a karja is. A legszörny bben a nyaka festett, ami egyszer en a semmiben végz dött. Az angyal feje egy jó métert gurult, és féloldalasan hevert a mohában, akárcsak egy párnán. Gloria a környéken lév házak ablakai felé nézett. – Vajon látott minket valaki? – Roppantul remélem, hogy nem! – felelte Nessa. – Nem szeretnék rongálás miatt a rend röknél landolni. Vicky fejében és hasában még mindig furcsa érzés émelygett. 30

– Szegény Azi – motyogta együtt érz n. – Nagyon sajnálom, tényleg. Fogalma sem volt arról, hogy miért volt eszméletlen. Óvatosan kitapogatta a homlokát néhány lehetséges púp után. Talán esés közben nekicsapódott a k nek? Szerencsére nem volt púp. S t egy horzsolás sem volt rajta. A legjobban a törött angyal látványa bántotta. Úgy érezte, mintha egy igazi jó barátot hozott volna ebbe az állapotba, és most tehetett a haláláról. Mit m velt? Mindezt egy fránya fotó kedvéért. – Fel tudsz állni? – kérdezte Nessa. – Persze! – Vicky azonnal felpattant. Nessa szerencsére éppen elkapta, amikor megint megszédült, és eld lt, ahogy azel tt a szobor. – El kell menned a dokihoz – döntötte el Gloria. – Dehogyis, hagyjál már békén! – tiltakozott Vicky. – Egy hideg borogatás a homlokodra és a nyakadra. Biztos csak a sokktól van – állapította meg Nessa szakszer en. – Jól vagyok, tényleg! Csak a bicajom kéne! Gloria felhívta a testvérét, aki azt ígérte, hogy fél óra múlva viszi a biciklit. – T njünk el innen! – kérte Gloria. – Nem szívesen ácsorgok régi sírokon. Átmentek a házak között lév keskeny járatokon. Vicky még egyszer megfordult, és visszanézett a helyre, ahol nemrég még Azrael állt. Nem csak lelkiismeret-furdalás gyötörte. Valami mást is érzett: azt kívánta, bárcsak segíthetne a törött angyalon. Végig akarta simítani sötét fejét. Elment az esze? – Hé, nem akarsz mégiscsak eljönni a háziorvoshoz? – kérdezte Gloria némi türelmetlenséggel a hangjában. – Nem! – Vicky szinte kényszerítette magát, hogy levegye a tekintetét az üres talpazatról, és végre a barátn ihez forduljon.

31

Nessa és Gloria aggódva mustrálta. Vicky az arcára varázsolt egy laza mosolyt, amivel még saját magát sem tudta meggy zni. – Teljesen rendben vagyok! – biztosította ket. Szívesen elmesélte volna, hogy mit érzett valójában csók közben. De nem merte. Egyébként is biztos, csak beképzelte. Vicky követte Gloriát és Nessát a buszállomás várójába. Ott aztán mindhárman leültek egy padra. Akkor ért oda, amikor a három lány éppen befordult a ház sarkán. Fekete öltönyben volt, a vállán pihen zakót az egyik ujjával tartva ballagott át az elhagyatott parkon. Arca természetellenesen száraz volt, egyetlen izzadságcsepp sem látszott rajta. Sötét szemében volt valami ellenállhatatlan. Széttárt ujjakkal kifésülte a homlokából sötét hajtincseit. A darabokra tört angyal láttán felhúzta az egyik szemöldökét. A szája sarkán lév különös mosoly egy pillanatra vidámságot tükrözött. – Nem vagy valami jó b rben, öregfiú! – mondta bársonyos hangon. – Egyáltalán nem! Vizsgálódón kinyújtotta a tenyerét. Olyan mozdulathoz hasonlított, mintha egy f testr l akarta volna kideríteni, hogy meleg-e. – Csak nem?… – kezdett bele. – Az er d?… – félbeszakította magát. Szemöldöke ravaszul rángatózott, mintha valami felvidította volna. Ajkát füttyre csücsörítve tovább ballagott. Egyetlen szó sem hagyta el az ajkát.

32

Felébredni vagy sem? Ez itt a kérdés! Sigfrid cabriója Vicky biciklijének köszönhet en veszített valamit a lazaságából. Az els kerék némileg a leveg be emelkedett. Sigfrid a baleset után természetesen nem engedélyezte Vickynek, hogy egyedül hazabiciklizzen, ezért elvitte az autójával. Miután kiemelte a biciklit az autóból, még azt is felajánlotta Vickynek, hogy bekíséri a házba. A lány megköszönve elutasította, betolta a biciklit a kertbe, odaintett Sigfridnek, és a kis terasz felé vette az útját. Az árnyékban állt egy puha bevonatú fapad. Vicky letette a fejét a karfára, és kinyújtózott. Csak egy pár másodpercre hunyta le a szemét. Tényleg csak három percre. A rövid alvás segített. Vickyt a vígan csiripel madarak ébresztették fel. Álmosan pislogni kezdett. Felült, és végigsimította az arcát. Ránézett az órájára. Tíz perc múlva hét óra. TÍZ PERC MÚLVA HÉT ÓRA! A születésnap már majdnem egy órája véget ért, bizonyára Sally volt az egyetlen gyerek, akit még nem hoztak el. Vicky felült a padon, és bátortalanul elindult. Ismét biztosnak érezte magát a lábán. Pedig ez most nem is volt fontos. Sallyért akár négykézláb is elment volna. Végül mégiscsak kényelmesebb volt a bicikli. Vicky állva tekerve a pedált indult el. Negyed nyolckor végre a lakás el tt állt, amit id közben Harry és barátai biztosan kész csatatérré változtattak. Vicky nekitámaszkodott az ajtó melletti falnak. El ször is még annyira lihegett, hogy két szót nem volt képes kinyögni. Másodszor pedig egy némileg hihet kifogás után kutatott az agyában. – Bocsánat, hogy csak most jövök, de a világ legdrágább kutyája futott a karomba, és kénytelen voltam behajtani a jutalmat. 33

– Vagy: Bocsánat, de egy ufót figyeltem, amikor bevittek egy szigorúan titkos, földön kívüli lények után kutató állami irodába, ahol tanúvallomást kellett tennem. – Az is meggy lenne, hogy: Annyira sajnálom, el bb jöttem volna, ha nem lenne ez a betegség, ami miatt hirtelen azt sem tudom, hogy ki vagyok vagy mit csinálok éppen. Szerencsére a barátn imnek még épp hogy sikerült megakadályozniuk, hogy bemásszak a tigrisek ketrecébe, mert azt hittem, hogy közéjük tartozom. Harry mamája egyik kifogást sem venné be. Vicky ebben száz százalékig biztos volt. Az ajtó mögött meghallott egy hangot. Harry anyukájáé volt, azonnal felismerte, még ha kissé élesebbnek is t nt, mint három órával ezel tt. – Nem, nem kaphatsz több virslit! – Minipizza! – könyörgött Sally. Vicky számára a kis húga egy fizikai fenomén volt. Sajnos az efféle jelenségeket nem vizsgálták az iskolában. Pedig Sally megérne egy kis kutakodást. Képes volt olyan mennyiség ételt elfogyasztani, ami elméletileg szétdurranthatta volna a pocakját, de még egy picit sem lett rosszul. – Nyomás a nappaliba, játsszatok! Megértetted, Harry? Különben azonnal mész az ágyba! – fenyeget zött Harry édesanyja. Becsaptak egy ajtót. Aztán kinyitottak egy másikat, és hirtelen lépések zaja közeledett. – Gyere, ülj le a konyhában és igyál egy pohár bort, kedvesem! – javasolta egy férfihang. – Kissé túler ltetted magad a zsúrral! – Már vagy fél órája annak, hogy beszéltem Mr. Cassadyval. Vicky bátorsága ezzel a nullára csökkent. – Azt ígérte, hogy azonnal idejön a felesége. De még mindig nincs itt, én pedig szörnyen félek attól, hogy ez a kis bélpoklos sáska összehányja a nappalinkat. 34

Hogy beszél ez a n Sallyr l? – Akkor addig bezárjuk a fürd be! – javasolta a férfi. Majd gyorsan hozzáf zte. – Na, jó, csak vicceltem! – Nekem…, nekem tényleg szükségem van egy italra! – szólt Harry édesanyja. Az ajtón lév felirat szerint Nobelmannak hívták. Távolodó lépéseket hallott. Ismét becsuktak egy ajtót, majd rögtön utána feltéptek egy másikat. Apró léptek közeledtek. Valaki rángatni kezdte a bejárati ajtó kilincsét. – Majd én megmutatom neked, hogy kínozták az embereket régen a lovagok! – hallotta Vicky Harryt. – Haza akarok menni! – visítozott Sally. Szóval rángatta a kilincset. – Sally, Sally, nyisd ki az ajtót! – suttogta Vicky az ajtón át. Vicky egyszer en magával viszi, és kés bb azt mondja, hogy a megbeszéltek szerint hozta el. Nobelmanék majd azt hiszik, hogy kísértetet láttak, és ott maradt gyerekek követik ket. Természetesen ez egy abszolút rült és lehetetlen terv volt, de hát éppen ett l volt vérbeli Vicky-terv. – Sally, én vagyok az, Vicky! – ismételgette halkan. – A lovagok vassz zbe zárták a lányokat. Ott aztán száz kést döftek beléjük egyszerre! – élvezkedett Harry jókedv en. Sally nem szokott sem sírni, sem kiabálni. Csak megpróbált kétségbeesetten menekülni. Szegény kicsi lány! Vickynek majdnem összetörte a szívét, hogy végig kellett hallgatnia, ahogy ez a szörnyeteg Harry kínozta a kis húgát. Kész. Vége. Csöngetnie kellett. Nem maradt más választása. Vicky felemelte a kezét, hogy megnyomja az ajtótól jobbra lécseng gombot. Ehhez lépnie kellett egyet, de megbotlott a lábtörl felálló sarkában, el reesett, és… Nem. Egy pillanat. 35

Csak egyetlen magyarázat létezett arra, ami utána történt. Mégpedig: még mindig eszméletlen volt, és mindent csak álmodott. Tiszta sor. Így volt. Csak így lehetett. Minden más lehetetlen volt. Vicky tehát csak álmodta, hogy Nobelmanék el szobájában állt, pontosan Sally mellett, aki rácsimpaszkodott a kilincsre. Tekintete átvándorolt a kisfiúra, aki nemrég még biztosan sárga pólót és világos vászonnadrágot viselt. Viszont amit most viselt, az olyan volt, mint azok a modern m alkotások. A nyakkivágástól egészen a nadrágszárig tiszta csoki és paradicsomszósz volt, illetve sok egyéb nem éppen étvágygerjeszt dologgal volt tele. – A kínpad még jobb volt. Azon kitépték a fogvatartottak karját és lábát – Harry, a szörnyeteg undorító hangokkal festette alá a meséjét. – Vicky, Vicky! – kiabálta Sally. – Sally – suttogta Vicky tehetetlenül. Sally nem hallotta. Vicky megragadta a keskeny kis vállat, de a kezében mégsem maradt semmi. Egyszer en átsiklott Sally testén. Vicky gyorsan felrántotta a kezét, majd elölr l és hátulról is megvizsgálta. A hüvelykujján meg volt rágva a körme, a bal gy sujján pedig egy konyhakéssel ejtett vágás díszelgett. Tehát minden a régi. Vicky megpróbálta megfogni a biztonsági zárban lév kulcsot. Nem sikerült neki. Az ujjai úgy összecsukódtak, mintha nem is lett volna ott a kulcs. Vicky végigtapogatta a kezével az ajtót. Az egész keze elnt a fában, mintha puha vajból lett volna. A lány csak nagy nehezen tudta visszahúzni. Megpróbálta még egyszer, de megint csak ugyanaz lett az eredmény. Ráadásul mindkét karját át tudta dugni az ajtón, és egy lépés elég volt, és máris a folyosón állt megint.

36

Természetesen. Egy álomban minden lehetséges volt. Már csak fel kellett ébrednie, és meg kellett állapítania, hogy még csak fél hat, és pontosan hozta el Sallyt. Az élete ismét olyan lesz, mint régen – s t talán kicsit rendezettebb is. De hogy kell felébresztenie magát az álomból? Vicky er s csípéseket mért a karjára. Pokolian fájt. A b rében egyértelm en látszottak az ujjnyomok, tetejébe a fájás is megmaradt. De Vicky mégsem ébredt fel. Ezek szerint tényleg meghalt? Vagy azt álmodta éppen, hogy fájdalmasan megcsípte magát, de attól sem lett éberebb? Lassan kezdett az egész szörnyen zavaros lenni. Sally még mindig a kilincset rángatta. Vicky odasúgta neki, hogy fordítsa el a kulcsot a zárban, de úgy t nt, a kis húga nem hallotta. Dühösen fixírozta a rézkulcsot. Miért nem mozdult már meg ez az átkozott zár? – Hozom a kardomat, és akkor játszhatunk szurkálósat! – jelentette be Harry, és elviharzott. Sally siralmasan jajgatott. Átkozott kulcs, fordulj már el, gondolta magában Vicky mérgesen. És ekkor megmozdult a kulcs. Pontosan látta, nem tévedett. Csináld tovább, kérlek, kérlek, csináld tovább, kulcs, könyörgött Vicky. Mintha meghallotta volna, a kulcs átfordult, méghozzá olyan hévvel, hogy magától kinyílt az ajtó. Sally egy örömujjongás közepette kirohant a lépcs házba, majd bizonytalanul megállva azon törte a fejét, hogy merre induljon. Vicky követte. Hirtelen bezárult mögötte az ajtó. Majd hallotta a kulcs nyikorgását, amikor magától rázárta a zárat – éppen úgy, ahogy azt magában kívánta. Az álom egyre hihetetlenebb lett. – Sally, gyere! – szólt halkan. 37

Sally azonnal sarkon fordult. Ránézett Vickyre, odarohant hozzá és vékony karját a lába köré fonta. Vicky felé nyúlva megérezte a Sally fejére nedvesen rátapadó haját. Vicky próbaképpen az ajtóra tapasztotta a tenyerét. Az ajtó megint olyan szilárd volt, mint amilyennek lennie kellett. Most már nem tudott átnyúlni rajta. – Éhes vagyok – nyafogta Sally, miközben szófogadón Vicky felé nyújtotta a kezét. Vicky megragadta, és lassan lesétált vele a lépcs n. Észrevétlenül elhagyták a házat, és bekanyarodtak az els utcába. Vicky gyorsan el hozta az egyik lámpaoszlophoz láncolt biciklijét. Felültette Sallyt a csomagtartóra, a szívére kötötte, hogy nagyon-nagyon kapaszkodik, és tekerésbe fogott. – A papának egy szót se! – szólt Vicky szigorúan a kis húgához, amint hazaértek. Még mindig világos volt, és Sallynek semmi kedve nem volt ágyba bújni. Jókedv en átugrotta az el szobasz nyeget, ami csak úgy cuppogott a meztelen lába alatt. Ekkor a telefon vadul csörömpölni kezdett, azt is felkapta, miközben Vicky pirítóst készített neki a konyhában. – Hahó, hahó, itt a Télapó! – üvöltötte a telefonba. – Ki az? – kiabált ki Vicky a konyhából. – A boszorkány – szólt a válasz. A pirítósnak annyi. Vicky kinyargalt az el szobába, és gyorsan kitépte Sally kezéb l a kagylót. Remélhet leg Isabella nem hallotta, ahogy Sally a háta mögött nevezte. – Halló? – igyekezett Vicky borzasztóan lazának és nyugodtnak hangzani. – Mit m veltél? Hogyan? – kérdezte Isabella a szokásos faggató hangnemében. – Mi van? Mir l beszélsz? – majd felháborodva hozzáf zte. – Tökigazságtalan, hogy folyton csak gyanúsítgatsz meg vádolsz! Ezután csak apával vagyok hajlandó beszélni! – Vicky

38

gratulált saját magának ezért az abszolút mit sem sejt stílusú el adásért. – Már a rend rséget is felhívtuk. Mrs. Nobelman majdnem infarktust kapott. Az orvost is ki kellett hívni. Azt hitte, hogy Sally kiesett az ablakon. Vicky vett egy nagy leveg t, és máris feltette a kérdést. – Tényleg, és miért? – Azért, mert te nem mentél érte id ben, és nekem kellett odamennem. De addigra Sally már elt nt – Isabella olyan hangosan kiabált a telefonba, hogy Vicky kénytelen volt eltartani a fülét l a telefont. Aztán is ugyanolyan hangosan visszaordított. – Nem hagyom, hogy folyton gyanúsítgass! Igenis id ben hoztam el Sallyt. Már vagy… már… – ránézett az órájára –, …már vagy két órája itthon vagyunk. – Az lehetetlen. Mr. Nobelman is látta szegény Sallyt. Kisírta a szemét, mert megfeledkeztél róla. A kis barátja, Harry is elmondta, hogy milyen kétségbeesett volt. Isabella eltartotta magától a telefont, és gyorsan elmondta a többieknek, hogy mit hallott Vickyt l. Hangos jajveszékelés hallatszott, miután mind a három Nobelman rákezdett. – Figyú, Isabella, most tényleg le kell fektetnem Sallyt, és fel kell olvasnom neki a jóéjszakát-meséjét – magyarázta Vicky. Olyan jól alakította az összezavart lány szerepét, hogy már majdnem maga is elhitte. – Hadd beszéljek Sallyvel! – követelte Isabella. Ez ciki volt. – Már fent van az ágyában, nem szeretném megint lehívni. – Pedig pontosan azt fogod tenni! – parancsolta Isabella. Jobb, ha Vicky feladja a harcot, különben nemsokára megjelenik a mostohaanyja az ajtajuk el tt. Vicky befogta a kagylót, és magához intette Sallyt. – Mondd utánam, amit mondok! – magyarázta neki halkan. Sally hatalmas, értetlen szemet meresztett rá. 39

– Itt van. Már nagyon álmos – szólt Vicky szemrehányón. Odatartotta Sally füléhez a telefont. – Szia, kicsikém! – dalolászott Isabella. – Halló! – mondta el re Vicky. – Halló! – mondta utána Sally. – Jó volt a szülinapi zsúr? – Nem! – Nem! A vonal másik végén síri csend volt. – Sokáig kellett várnod Vickyre? – Nem! – sziszegte Vicky. – Nem! – válaszolta Sally meggy felháborodással. Megint csend volt. – Már régóta otthon vagytok? – Éhes vagyok! – mondta Sally anélkül, hogy Vicky megszólalt volna. A n vére átvette a kagylót. – Kell még bizonyíték? Isabella hosszan hallgatott. Vicky szinte hallotta, ahogy zakatolnak az agyában a kerekek. – De a Nobelmanék esküsznek rá, hogy Sally volt az utolsó gyerek. A bejárati ajtó pedig állítólag be volt zárva. Sally nem tudta volna kinyitni – közölte Isabella hangosan a gondolatait. – És nekem ehhez mi közöm van? Hosszú szünet után Isabella olyannyira lesújtva szólalt meg, ahogy Vicky még sosem hallotta. – Fektesd le Sallyt! Jó éjt! – Akár bocsánatot is kérhetsz! – felelte Vicky duzzogva. Egyet meg kellett hagynia a mostohaanyjának: a vereséget mindig belátta. – Sajnálom! Én tényleg azt hittem…, de hát lehetetlen. Akkor Nobelmanék biztosan tévedtek. – Nézd át a whiskys- és borosüvegeket! Lehet, hogy egy pohárkával többet ittak a kelleténél… Isabella gyorsan elköszönt.

40

Vicky és Sally közösen rendezett egy pikniket a füvön. Miközben pirítóst majszoltak és szörpöt ittak, nézték a kertben ittott felbukkanó szentjánosbogarakat. Vicky azon törte a fejét, hogy mi lesz másnap, amikor felébred. Az is az álma egy része lenne vagy valóban átélte az elmúlt órákat? És ha tényleg álmodott, akkor Sally még mindig Nobelmanéknál van? Abból irtó nagy balhé lenne. Vicky újra és újra kitapogatta a különböz tárgyakat. Egyszer sem sikerült beléjük nyúlnia vagy átnyúlnia rajtuk. Amikor az édesanyja fél tizenegykor teljesen fáradtan hazament, Sally már rég az igazak álmát aludta. Vicky id közben rongyokat és takarókat terített a földre, hogy a maradék vizet is felitassa. – A mosógép már megint kidobta a taccsot – válaszolt a mamája kérd pillantására. – Ne tör dj vele! Veszünk egy újat! – Pru Cassady szorosan átölelte a lányát. – Eladtam az arckrémemet. Nagy megrendelés. Tízezer tégely. – Gratulálok! – kiáltott fel Vicky örvendezve. – Jaj, Vicky! – folytatta Pru Cassady a lánya becézgetését. – Túl sokat várok t led. Szabadnak kellene lenned. Szabadnak a zenére, az életre és f ként a szerelemre. Pru Cassady Vicky korában hippi volt. A hálószobája tele van abból a korszakából való fényképekkel. – Ez teljesen rendben van így – nyugtatta meg Vicky. – Egy angyal vagy! Vicky nyelt egyet. A szó hallatán újra eszébe jutott a széttört Azrael. Véget ért egy rületes nap. Totál rület. Ám, ha az utolsó órákat mégsem álmodta, akkor mégis mi folyt ott? Csak nem tudott igazából ajtókon átsuhanni? Habár Nobelmanéknál remekül m ködött. Vagy nem? 41

– Különben minden rendben van veled és itt is? – kérdezte Pru Cassady a lányától. Vicky kinyitotta a száját, hogy elmesélje az ajtón való átmászkálását, aztán mégis magában tartotta. Még mindig nem volt benne biztos, hogy tényleg megtörtént, vagy csak… …igen, mi is volt? rült? Hallucinált? Még mindig kissé pityókás volt attól a három rumos golyótól, amit karácsonyra nassolt el? Vicky gyorsan csókot nyomott a mamája h vös arcára, jó éjt kívánt neki, és elt nt az emeleten. Amikor bezárta maga mögött az ajtót, az egész szoba forogni kezdett vele. Rávetette magát az ágyára. Pillanatok alatt elaludt ruhástul.

42

Egy reggel, amikor semmi sem a régi Szóval, szép lassan. Reggel van. Abban biztos volt. Újabb h ségrekord készül dött. A nyitott ablakon keresztül meleg szell lopózott be, ami Vickyt a forró sivatagra emlékeztette. A cseresznyefán verebek csiripeltek. Vicky hanyatt fekve az ágyában fürkészte a plafonon lév repedéseket. Amolyan rácsozatot alkottak, mint az am bajátéké volt. Két perccel múlt hat óra. Vicky még soha nem ébredt fel ilyen korán magától. Biztosan beteg. Legalábbis úgy érezte magát. Karja és lába dupla olyan nehéz volt, mint egyébként. Vicky a homlokára tapasztotta a kezét. Forró? Lázas? Nem. Semmi különleges. Csak kissé nedves, ami cseppet sem csoda ilyen h ségben. Ráadásul még mindig rajta volt az el napi farmer, a póló és a vékony fels je. Tényleg nem csoda, hogy izzad. Vicky vett egy nagy leveg t, majd sziszegve kifújta. Pillanatokkal az ébredés után máris az el napon történtek jutottak az eszébe. Az emlékek hideg zuhanyként törtek rá. Szíve vadult vert, ezért elkezdett dúdolni. Ez általában megnyugtatta. Vicky a Csendes éjt dúdolta. Az utóbbi napokban reggelente folyton karácsonyi dalok kavarogtak a fejében. – …csendes éj…, szentséges éj… Újra maga el tt látta Azrael darabjait. Nem bírt tovább fekve maradni. Vicky felült, majd a földre tette a lábát. Ez biztonságot adott neki. Jobbról mozgást érzett. Élénk narancssárga ajtaja szép lassan és hangtalanul kinyílt. Az ajtó színe azért volt olyan égbekiáltóan rikító, mert az anyukája úgy vélte, hogy a narancssárga növeli az életenergiát, és bátorságot ad a rendkívülihez. 43

Sally totyogott be mezítláb és félálomban. Reggelenként gyakran bebújt Vicky ágyába. Kiscicához hasonlóan bekuporodott Vicky ölébe, magához szorította a Frankenstein-maciját, és a szájába dugta a hüvelykujját. Már nem kellene szopnia az ujját, de a szülei válása óta újra rászokott. Vicky kedvesen végigsimította a kis húga sz ke fürtös fejecskéjét. – Jó volt a szülinap Harrynél? – kérdezte halkan. Sally mondott valamit, ami akár igen vagy nem is lehetett volna. – Mi tetszett a legjobban? – puhatolózott Vicky óvatosan. – Csúnya vagy – motyogta Sally álmosan. – Mindenkiért el bb jöttek. Csak értem nem. Vicky vett egy mély leveg t. – De hát…, de hát utána jöttem, nem igaz? – Mhm. – És csöngettem is, nem igaz? Sally tiltakozott. – M-m! – Hogyhogy m-m? – Az ajtó magától nyílt ki. Te kint voltál. A többi mama és papa mind bejött. Csak te nem. Vicky óvatosan felemelte Sallyt, és lefektette az ágyába. A kis húga hangosan cuppogva ráfészkelte magát a párnára. Vicky vadul gondolkodott. Akkor tényleg megtörtént. Ha tényleg megtörtént tegnap és nem csak beképzelte magának, akkor most is m ködnie kell. Vicky kilépett a szobája el tti apró el térbe, becsukta az ajtaját, farkasszemet nézett a slamposan felvitt narancssárga festékre, vett egy nagy leveg t, és egy nagy lépést lépett el re. Hangos koppanás hallatszott. Szúró fájdalom szökött fel az orrán keresztül egészen az agyáig. Most aztán életh en elmagyarázhatná a kis Harry hó-

44

hérlegénynek, hogy milyen is az, amikor átszúrnak egy kardot az ember orrlyukán. Aú! Ez fájt. Vicky bemenekült a fürd szobába, kinyitotta a hideg vizet, és alányomta a fejét. Csak folyatta és folyatta, amíg majdnem megfagyott az orra. Felegyenesedve olyasvalaki nézett vissza rá a tükörb l, akit csak alig ismert. A szeme alatti karikák nagyobbak lettek, az orra hófehér volt. Egy órával kés bb Vicky még mindig zavarodottan hagyta el a házat. – Túl keveset alszol! – veszekedett vele Anthony bácsi, amikor elhozta a pékségb l a szokásos reggeli csomagját. Margret, a felesége a tiltakozások ellenére is gyorsan Vicky fejére nyomta a kezét. – Lázad nincsen. Talán túl sok tévét néztél vagy számítógépeztél! Vicky magára öltötte a legártatlanabb arcát. – Nem, csak olyan sokat kell tanulnom. A legtöbbször elalszom a könyvek fölött. Ez hatott. A bácsikája és a nénikéje abszolút együtt érzett vele, s t azonnal abbahagyták a kérdez sködést. Rengeteg ideje volt ahhoz, hogy a normális úton menjen az iskolába, de a régi temet szinte mágikusan magához vonzotta. Az öreg fákig alaposan beletaposott a pedálba. Ott aztán leszállt, lefektette a biciklit a földre, és elindult. Lépésr l lépésre. Egyik lábát a másik elé téve. Átmászott a falmaradványokon, és átgázolt a piros mákvirágokkal és liláskék harangvirágokkal teli magas füvön. A k lábazat változatlanul ott állt, kissé megd lt ugyan, a szélei szétmorzsálódtak, a sarkai letörtek. Vicky szándékosan úgy állt meg, hogy ne lássa Azrael roncsait. Megdörzsölte az arcát és beletúrt a hajába. Izzadt kezét beletörölte a farmernadrágjába, és vett egy nagy leveg t. Más már nem jutott eszébe, amivel még húzhatta volna az id t. Be45

csukta a szemét, és továbbment. Jobb cip jével rálépett egy k re, és megbotlott. A bokaízületében lév sajgó szúrás legalább olyan fájdalmas volt, mint az orrát ért reggeli baleset. Vicky szitkozódva és jajgatva ugrált el az egészséges lábán a k talapzatig. Le akart ülni, azonban elvétette a szélét, megbillent, és egyenesen a mohában landolt. Hirtelen az angyal levált fejével találta szemben magát. Nem tudott mást tenni. Kénytelen volt a szemébe nézni. Azrael szeme fekete és üres volt. Ajkának formája a t le kapott csókra emlékeztette. Forró csiklandó érzés futott át rajta. A szobrász valóságos zseni lehetett. A szemhéja fölött még a szemöldöke is látszott. Vicky még sosem látta ilyen közelr l a szobor fejét. A szemöldökének minden egyes sz rszála látszott. Egy pillanatra azt hitte, hogy felragyogott a szemgolyója. Minél tovább vizsgálgatta Vicky az angyalarcot, annál vadabb és rültebb dolgok jutottak az eszébe. Egyszer csak úgy látta, mintha Azrael pislogott volna. S t még az ajkát is kinyitotta, a szájából pedig hófehér fogak villantak el . Mi ez az rület? Most már teljesen begolyózott? – Szép jó reggelt! – köszöntötte valaki. A hangban volt némi keser tónus. Vicky karjával feltápászkodott a magasba. Talán Nessa és Gloria jött meg? Néha el zetes megbeszélés nélkül, csak úgy véletlenül futottak össze valahol. Biztos a régi barátságuknak köszönhet en tudták, hogy hol keressék a másikat. Vickyn kívül senki sem volt a gondozatlan helyen. – Képes voltál valamire, amire sem zivatar, sem vihar, sem pedig id nem képes. Vicky kényszerítette magát, hogy újból Azraelre nézzen. A szeme kék volt. A szeme körüli fehér rész tisztán és ragyogóan festett. K l lév arca úgy mozgott beszéd közben, 46

mintha életben lenne, pedig még mindig a márvány sötét színében tündökölt. Vicky els gondolata abszolút logikus volt. Megparancsolta magának, hogy álljon fel, ragadja meg a biciklijét, és tekerjen el az iskolába. Ott aztán felkeresheti az iskolaorvost, hogy utalja be a legközelebbi diliházba. – Valamit tudnod kell – szólt az angyalarc komolyan. Vicky összeszedte minden erejét, és dadogni kezdett. – Ez lehetetlen, te nem tudsz beszélni. Hiszen csak egy k szobor vagy. Azrael oldalt fekv arca elszomorodott. – Tévedsz. Tegnap óta mindkett nk számára megváltoztak a dolgok. És már soha semmi nem lesz a régi. Vicky felült, és nekitámaszkodott a k talapzatnak. Miközben kitapogatta a bokáját, újra és újra a szoborra pillantott. Minden egyes pillantásnál azt kívánta, bárcsak minden a régi lenne. Ám ez a kívánsága nem teljesült. A szobor tovább fürkészte. – Azt nem tudom, hogy pontosan mi fog történni. A tegnap történtek egyedülállók – Azrael tekintetével a körülötte lév törmelékre mutatott. – Én mindenesetre nem tudom tovább végezni a feladatomat. Vickyt ismét ellepte az érzés, hogy megsimogassa és megvigasztalja az angyalt. Az arcán lév iszonyú szomorúság igencsak meghatotta, ráadásul lelkiismeret-furdalást is okozott neki. – A csókod összekötött minket. Ez mindig akkor történik meg, ha egy ember megcsókol egy angyalt. – Pokoli – sziszegte Vicky. Azrael arca rángatózni kezdett, mintha pofon vágták volna. – Vannak szavak, amelyekre allergiás vagyok. Például erre. Lehet arról szó, hogy soha többé ne ejtsd ki a szádon? Vicky szófogadón bólogatott. – Fogalmam sincs, hogyan kezeljem ezt a szituációt – sóhajtott fel Azrael, miközben a tekintete ide-oda ugrált. – Valahogy 47

így történhetett: mivel a zuhanásom közben életveszélybe kerültél, kiválhattam a k l. Ugyanakkor megcsókoltál, ami miatt hozzám köt dtél, ezért átadtunk egymásnak néhány tulajdonságot – megforgatta a szemét. – Azóta tudok beszélni és grimaszokat vágni. Te mit kaptál t lem? Észrevettél már valamit magadon? Egy kis változást? – Például átmentem egy ajtón. Beszélgettem egy kulccsal – válaszolta Vicky. Azrael úgy válaszolt, mintha ezek mind egyértelm dolgok lettek volna. – Erre számítottam. Csend lett. Egyikük sem tudta, hogy mit mondjon. Els ként Azrael törte meg a csendet. – Egy ember meg fog halni. Ebben a városban. Túlságosan korán. Egy másik hibájából. – Mi? Te meg honnan tudod? – Az egyik házon átsuhant a halál lehelete. Érzem a szagát. De már nem tehetek semmit ellene. Fogva tartanak ezek a törmelékek. Pedig meg kellene akadályoznom, hogy túl korán kihúzzanak egy nevet az él k sorából. – Ez…, ez mit jelent? – Vicky az álláig húzta a térdét, és kezével átkarolva igyekezett titkolni a remegését. Azrael tekintete a magas fák között rekedt. – A halál magával ragad, ha elér. Kiszagol, ha már eljött az id . Felt nés nélkül közel férk zik az áldozatához. Én a leheletéb l érzem meg mindig. Ilyen esetben mindig követhetem az embert, hogy megpróbáljam figyelmeztetni. De csak akkor tudok segíteni, ha igyekszik megérteni. Különben egy hatalmas szárnnyá változik a halál jobb karja. Az ember élete úgy elillan, mint egy ködfelh . Azrael egyvalamit elért ezzel a leírásával: Vicky az év legforróbb napján is fázott. Válla remegett, és ezt nem is próbálta titkolni maga el tt. – Nem akartalak megijeszteni – biztosította Azrael. – De ismerned kell az igazságot. 48

Vicky ránézett az órájára. Tíz perc múlva kezd dik az iskola. Hogy csinálja végig a kibicsaklott bokájával? – Most rohannom kell a suliba! – Gyere vissza! Kérlek! Azrael arcán egy hangya mászott végig. Vicky lehajolt és óvatosan lecsippentette. – Köszönöm! – mosolygott halványan az angyal. Vicky visszamosolygott. Kissé tehetetlenül. – Nemsokára találkozunk? – kérdezte Azrael. – Igen, biztosan! Azrael szeméb l elt nt a ragyogás, és megmerevedtek az arcvonásai. Vicky csak állt és nézte. Végül rávette magát, hogy odaugráljon a biciklijéhez. A bokájában lév fájdalom nem volt elviselhetetlen, de elég er s volt ahhoz, hogy könnyeket csalogasson a szemébe. Öt percet késett. Sántítva lépett az el csarnokba, ahol az iskolatitkár már papírokkal és tollakkal a kezében rohangált. Vicky sántítását olcsó trükknek vélte, hogy megússza vele a büntetést. – Tessék, igazi! – Vicky a magasba lendítette sérült lábát. Még is megrémült és beleszédült a bokája látványába. Az egész bokája megduzzadt és olyan piros volt, mint egy lufi.

49

Ördögi angyalok, jelentkezzetek! Vicky az els órát dr. Schuster, az iskolaorvos irodájában töltötte. A férfi viszonylag fiatal volt, az arcán pedig folyton ott virított az a bizonyos „haverkodós” grimasz. Miközben a bokáját vizsgálgatta, Vicky alaposan megnézte magának a barnára sült dokit. Sötét haját kiszívta a nap. A férfi megérezte a pillantását, odafordult hozzá, és rámosolygott. – Mi a helyzet? Hát sok minden. Vicky összeszedte az erejét. Úgy érezte, hogy az iskolaorvosban megbízhat. – Te egy annyira rendes lány vagy – kezdett bele dr. Schuster, miközben valamilyen sárgás krémmel bedörzsölte Vicky bokáját. – Néhány iskolatársad viszont olyan hisztis. Nem esznek rendesen. Egyesek már egy pattanástól a plafonon vannak, mások piercinget tetetnek a testükbe, míg úgy néznek ki, akárcsak a szegecselt övek – a férfi vett egy nagy leveg t. – A legrosszabbak viszont azok, akik azt állítják, hogy szellemekkel beszélgetnek. Ennyi volt. Vicky már éppen hatalmasra tátotta a száját, de aztán jó gyorsan be is csukta. Inkább megtartotta magának furcsa kis történetét. Vicky egy mankóra támaszkodva bicegett be a második órára. Gloria persze azonnal kérdésekkel záporozta, például hogy felépült-e már a tegnap délutáni esésb l. Nessa eközben azzal szórakozott, hogy tet l talpig végigmustrálta Vickyt. – Láttad már a hirdet táblát? – kérdezte Gloria titokzatos hangon. – Szívi, még menni sem tud! – emlékeztette Nessa. – Mi…, mi van rajta? – kérdezte Vicky. Csak fél füllel figyelt ugyan, mivel a fejében úgy pattogtak ide-oda a gondola-

50

tok, mint több tucat pingponglabda, amit valaki beborított egy tornaterembe. Az iskolacseng jelezte a következ óra kezdetét. Mrs. Lexington úgy suhant be az osztályba, mint egy sápadt tündér. Lobogó ruhákat viselt, és folyton a „Szerelem és béke” volt a témája. Gloria átnyújtott Vickynek egy cetlit a pad alatt. Vicky szíve abban a pillanatban gyorsabban kezdett verni. A papír fels részén a fekete angyalszobor fotója szerepelt. Lendületteljes mozdulatával úgy t nt, mintha le akart volna válni a papírról, hogy elrepüljön. Azrael sértetlenül és egészben volt, mint azel tt, hogy Vicky felcsimpaszkodott rá. – Sigfrid csináltatta egyik barátjával a számítógépen – suttogta Gloria, miközben kijavította a körömlakkján lév egyik hibát. – Ilyen szemfogóra gondoltál? Vicky párszor összeszorította és kinyitotta a szemét, így sikerült kissé pontosabban megvizsgálnia a papírt. Gloriának igaza volt: pontosan olyan lett, amilyennek szerette volna. Az angyal alatt nagy bet kkel a következ pimasz felirat állt:

Ördögi Angyalok Remekül festett. – Egyszerre hármat is ragasztottunk a hirdet táblára, s t a lányöltöz ben is otthagytunk párat – jelentette Gloria büszkén. Nessa az óra alatt a folyó dolgaira hivatkozva meglátogatta a mosdót. Valójában azonban másik cél vezérelte. Visszatérésekor szinte tüzelt az arca az izgatottságtól. Mrs. Lexington éppen London hatalmas parkjairól regélt, de nem nagyon keltette fel a tanulók érdekl dését. Csak amikor

51

arról mesélt, hogy régebben fülig szerelmesen bandukolt arrafelé, akkor hallatszott némi kuncogás. Nessa Vicky és Gloria orra elé nyomott egy cetlit, amin a következ felirat állt. Sziasztok, Angyalok, ez valami vicc akar lenni? Vagy tényleg értetek hozzá? Ha igen, akkor tudni szeretném, hogy Kevin járna-e velem vagy valami. Én a 9. osztályba járok, de a nevemet nem árulnám el. Nektek „Kleopátra” leszek. Gyors és szinte választ várok. Ella

Gloria együtt érz n összeráncolta a homlokát. – De cuki. El ször „Kleopátra”, aztán mégiscsak aláírja a valódi nevét. A nevem Priscilla. Teljesen belezúgtam Stevenbe. Olyan cuki srác. De Natascha, a barátn m azt mondja, hogy verjem ki a fejemb l, mert szerinte egy proli, és büdös a lába. Nekem akkor is Steven a legjobb. Szerintetek is?

Gloria szakért grimaszt varázsolt az arcára. – Elég kilátástalan egy helyzet. Semmi köze a lábához. S t prolinak sem proli. Csak szimplán foci rült. Szerinte csak akkor ér valamit egy lány, ha focizhat vele. Van még esélyem? A 8/B-be járok. Edgarnak hívnak. Ha kidumáljátok, akkor meghaltok. Halott Angyalok. Kitépkedem a tollaitokat, és halálra csikizlek vele.

Nessa eltúlzott félelmet er ltetett az arcára. – Félnünk kellene le. Ez a srác még nem tudja, hogy rászállok, ha kikezd velem. 52

Vicky és Gloria elmosolyodott. Nessa nem viccelt az ilyen helyzetekben. Edgar belezúgott Nina Smuggba, és tudni akarta, hogy elhívhatja-e moziba. Nem akart kosarat kapni. Ez az írásából is tisztán kiderült. – Ez a kezdet, csak a kezdet – morogta Nessa. – Megnéztem a gépet. A honlapunk tele van hozzászólással. Ki sem tudtam nyomtatni az összesét. Gloria a pad alatt legyezve a kezét igyekezett hamarabb megszárítani a körömlakkot. Ella kérdésére mutatott. – Tiszta sor. Elfelejteni, mi mást tehetne Ella? Kevin két számmal nagyobb nála. Nem egy csúnya srác, az tuti. Csak hát rá már a tizenkettedikb l is vadásznak. Akkor miért foglalkozna holmi kilencedikes palántákkal? A Vicky és Gloria között ül Nessa balra és jobbra is kilendítette a könyökét. – Csajok, úgy t nik, beindult a dolog! Gloria t hegyes körmeivel szorongatva a tollat befirkálta a füzetébe a válaszát. „Hello, Kleopátra! Kevin tényleg állati klassz srác. Naná, hogy fülig belehabarodtál. Nem te vagy az egyetlen. Már vagy tizennégy hasonló megkeresésünk van. Szeretnél verekedni érte? Felejtsd el! Inkább keress magadnak egy olyat, aki bolondul érted. Szívélyes üdvözlettel, Ördögi angyalok.” Nessa a professzionális választ olvasva egy hang nélküli tapsot lejtett a pad alatt. – A többieket is ennyire részletesen ismered? – kérdezte Vicky suttogva. Gloria felt nés nélkül szárazra fújta a körömlakkot, miközben sajnálkozva rázta a fejét. – Akkor mégis hogy fogjuk kitalálni, hogy ki kibe van belezúgva? – kérdezte Vicky tanácstalanul. Gloria csücsörítette a száját. – Egy kis szaglászás, egy kis hallgatózás, néhány cikis kérdés feltevése, egy kis kíváncsiskodás. Semmi probléma. 53

Hirtelen megszólalt egy hang a tanári asztal fel l. – Gloria, igazán kedves lenne, ha végre az órára koncentrálnál! Gondolom mostanra már a körömlakkod is megszáradt! Gloria arca abban a pillanatban felvette a körömlakk körülbelüli színét: a mélyvöröst. Aztán végül bíborvörösre, a lakk valódi színére váltott. Óra után a barátn k megtámasztották Vickyt, mivel még mindig nem tudott járni. – Szívi, te ma egyáltalán nem tetszel nekem! – állapította meg Nessa aggódva. Gloria igazat adott neki. – Máskor még a friszkód is jobb. Egyébként meg alhatnál kicsit többet, vagy legalább használj alapozót, kissé sápadt vagy – szabad kezével beletúrt a b rtáskájába, és el vett egy sminkesdobozkát. – Nesze, használj ebl, csodákra képes! – Gloria szokásához híven, nagyvonalúan átnyújtotta neki a dobozt. Vicky kinyitotta a száját, hogy végre mondjon valamit Nessának és Gloriának. – Vidd innen a festékesdobozodat, most Vicky lelkér l van szó! – morgott rá Nessa Gloriára. – Neked sem ártana egy kis smink! – vágott vissza Gloria azonnal. Vicky feje fölött csak úgy repkedtek a szitkok, amelyeket Nessa és Gloria szinte élvezettel repített egymás felé. Vicky bokájában tompa, de er s fájdalom sajgott. Nagyon rosszul érezte magát t le. Újra becsukta a száját. Bármennyire is szerette ket, képtelen volt megosztani velük az Azraellel folytatott beszélgetést. Biztosan azt gondolták volna, hogy teljesen elment az esze. – Pokoli – nyögte ki. Egy rövid dörgés hallatszott, aztán gyorsan el is hallgatott. Gloria felnézett az égre. – Ez meg mi volt? Felh nélkül nincs is zivatar!

54

Vicky halkan sóhajtozott magában. Vajon a dörgésnek köze volt hozzá? Csak mert azt mondta, hogy pokoli? – Ma péntek van? – kérdezte. – Szerda – válaszolta Nessa türelmes hangon. – Akkor miért vár rám az apám? Vicky édesapja az igencsak praktikus kombinak támaszkodott, amire a h n szeretett motorját cserélte le. Isabella ragaszkodott hozzá. Amikor Mr. Cassady észrevette, hogy valami nem igazán stimmelt a lányával, sietve elindult feléjük. – ’napot! Hello! Sziasztok! – üdvözölte hármukat egy kissé zavart mosollyal az arcán. – Valami baj van anyácskával? – kérdezte Vicky aggódva. Apja megigazította fehér ingének a gallérját. A nyakkend je kicsit szorosan volt megkötve. – Nem, nem – válaszolt zavartan. – Én nem tudok róla. Csak éppen a közelben jártam, gondoltam elviszlek. Vicky gyanakodva összeráncolta a homlokát. – Apa, az irodád a sarkon túl van. Te mindig a közelben vagy. Mr. Cassady hangosan felnevetett. – Úgy értem, éppen szünetet tartok. Ezért jöttem. Itt valami b zlik, gondolta magában Vicky. Mindenesetre túl fáradt volt a veszekedéshez. Egyébként is nyugodtan hazaviheti. A bokájával úgysem ülhetett biciklire. Az autóban mesterséges illat terjengett. Az er szakos illatot a tükrön csüng papírszív ontotta magából. Természetesen ez is Isabella m ve volt. – Szép napod volt ma az iskolában? – kérdezte Mr. Cassady, miközben beindította a motort. – Semmi különös. Két témazárót totál elszúrtam, s t a matekdoga sem sikerült. Ráadásul kibicsaklott a bokám, és lefejeltem egy ajtót. Ezekt l eltekintve tökjól vagyok. – Három rossz jegy egy napon? Vicky, ez így nem mehet tovább. Isabella szerint… 55

Szóval innen fújt a szél. Vicky el re megérezte. Gyorsan félbeszakította az apját egy megnyugtató kijelentéssel. – A fele hazugság! A férfi mesterkélten felnevetett. – Nem is rosszak a jegyeid, mi? – Látom az orrom meg a bokám nem számít neked, f , hogy a jegyeim jók legyenek. Következ alkalommal elhagyom az egyik lábamat, de ha matekból átmegyek, akkor minden szép és jó. – Nem így értettem! – tiltakozott az édesapja rögtön. Végigkanyargott az utcákon. Vickynek fogalma sem volt arról, hová megy. Egyébként is szörnyen idegesítette az a papírszív. Valami nem stimmelt vele. Már nem azt a mesterséges frissességet ontotta magából, hanem valamilyen más szagot. Iszonyúan emlékeztette Vickyt valamire, de nem jött rá, hogy mire. – Azt…, azt gondoltam…, hogy elmehetnénk pizzázni egyet – ecsetelte Mr. Cassady a tervét. – Te nem is ehetsz pizzát! – Vicky nem bírta magában tartani a megjegyzését. Isabella ugyanis minden olyantól eltiltotta az apját, aminek icipici köze volt a zsírhoz, a szénhidráthoz vagy a cukorhoz. Más szóval: bármi, ami ízlett neki, annak messzir l el kellett kerülnie a tányérját, mert azt akarta, hogy lefogyjon. – Csak nem fogsz beárulni? – kérdezte Mr. Cassady jóhiszem en vigyorogva. – Te vagy ilyen büdös? – buggyant ki Vickyb l. Édesapja kicsit er sebben fékezett a piros lámpa el tt, mint kellett volna. – Mi van? Vicky szaglászni kezdett. A b z egyre er sebb lett. – Iszonyú büdös van itt! – elégedetlenkedett. Mr. Cassady vadul az utca széle felé kormányozta az autót. 56

– Mondok én neked valamit, Victoria! Vörös riasztási fokozat. Ha Victoriának szólította, akkor jobban tette, ha lapított. A Dukelane-en jártak, ahol egyik csinos villa követte a másikat. Isabella mondta egyszer, hogy szívesen lakna itt. Tenneréknek, Gloria és Sigfrid szüleinek volt egy villájuk az egyik mellékutcában. Isabella többek között ezért vélte úgy, hogy Gloria megfelel barátn Vicky számára. Vicky apukája máris belekezdett a hegyi beszédbe. – Nem röm tovább, hogy folyton lejáratod Isabellát! a feleségem! Elvettem! Mindent megtesz azért, hogy kit második anyuka legyen a számodra! Erre te csak folyton szemtelenkedsz! Van fogalmad róla, hogy mennyire megsérted ezzel? – De tényleg szörnyen büdös van itt – nyafogta Vicky, miközben már leveg t is alig bírt venni. Kinyitotta az ablakot, hogy némi friss leveg höz jusson. Az apja megrángatta a papírszívet. – Tessék, most elégedett vagy? Állítólag nem bírod az illatosítókat – a szív valószín leg rá volt hegesztve a zsinórra, az pedig a visszapillantó tükörhöz. Mr. Cassady annyira dühös volt, hogy egész erejével ráncigálni kezdte – mire végül az egész tükör a kezében maradt. Egy dühös ordítással hátrahajította a válla felett. A tükör az autó csomagtartójában landolt. Vicky szerencsétlenségére a b z egyáltalán nem csökkent. Ekkor eszébe jutott, hogy hol is érezte korábban. A temet ben. Még kiskorában. Az egyik sírvázából kihúzta az elhervadt virágokat. A virág szára megrohadt a vízben, és annak volt ugyanolyan b ze, mint amilyen most terjengett az orrában.

57

Igazi szerelem vagy papucsférj? Sajnos a nyitott ablakon keresztül csak még több b z áradt be a kocsiba. Vicky védekez n az orrára húzta a pólóját. Az édesapja mindkét kezével dühösen rácsapott a kormányra. – Hagyd már abba, ez túlzás! – utolsó lendületével pont a kormány közepét és ezzel a dudát találta el. Jó er sét csaphatott rá, mert beragadt. A praktikus és ésszer kombi tehát vadul és szüntelenül dudálva állt az el kel utcában. Vickyt a kis húgára, Sallyre emlékeztette, amikor éppen rájött az egyik szörny séges dühkitörése. Vicky édesapja kiugrott az autóból, és az út közepén idegesen trappolni kezdett, mintha izzó parázs lett volna a lába alatt. Minden egyes dobbantáshoz szitkozódott egyet. – Összeesküvés. Valódi összeesküvés. El ször a feleségem, aztán a lányom, most meg az autó. Mindenki ellenem van. Bevonulok egy intézetbe. Egy zárt intézetbe magas falakkal és látogatási jog nélkül. Zárjatok be! Ekkor egy nagydarab, túlságosan szoros pólóban és hihetetlenül rövid szoknyában lév n tipegett arra gigantikus magas sarkújában. Kezében egy csillogó kövekkel kirakott pórázt szorongatott, amelynek végén talán a világ legkisebb kutyája szaglászott. – Vigyen magával! Nekem szimpatikusnak t nik az a hely! – szólt mély és reszel s hangon, majd odafordult a négylábú vattacsomóhoz. – Avanti, Tornádó! – mire a kiskutya szófogadón továbblépkedett. A hiányos öltözetben lév pufók asszony kinyitott egy fekete kovácsoltvas kaput. A vastag vasrudak közötti ovális részen egy nagy C bet díszelgett. Vicky úgy döntött, hogy inkább kiszáll az autóból. Hátha ott frissebb a leveg . 58

A dudahang elhallgatott. – Vickykém, állj meg! Kérlek, bocsáss meg! – kiabálta Vicky apukája bocsánatkér n. Vicky minden egyes megtett méter után könnyebben vette a leveg t. Az utca sarkára érve végre sikerült teljesen megtöltenie a tüdejét. – Várjál, én…, én hozom az autót! Beszéljünk úgy, mint két feln tt, civilizált ember! – Mr. Cassady visszasietett. Amikor édesapja melléért, Vicky beszállás el tt letesztelte az autóban lév leveg t. Óvatosan körbeszaglászott. Enyhe mesterséges illat terjengett. Ez volt minden. Az apja még a praktikus csomagtartóból is kivette a papírszívet, és beledobta az utca szélén lév szemétkosárba. Ott aztán örök béke várta. – Isabella kérdez sködni fog, hogy hová lett az illatosító – sajnálkozott Mr. Cassady, miután elindultak. – Szereted t? – kérdezte Vicky. A hosszú hallgatás egyértelm nemnek t nt. – Vicky, nem tehetünk folyton olyan dolgokat, amiket szeretünk. Az életben tekintettel kell lennünk a többi emberre is. – Ja, ezt tetted akkor is, amikor elváltál a mamától! – vágott vissza Vicky. Mr. Cassady mindkét kezével a kormányt szorongatta, miközben csikorgatta a fogait. Apa és lánya egy szót sem szólt a pizzázóig. A pizzéria neve Angelo volt, és egy fekete kerub, egy olyan szárnyas babaangyal volt a címere. Vicky lassan úgy érezte, mintha mindenhová angyalok követnék. A kis kert egyik árnyékban lév asztalát választotta, majd rendelt magának egy citromos szódát, extra sok citromlével, egy mozzarellás salátát és egy pizzaszendvicset. Apukája úgy bámulta a pizzákat tartalmazó étlapot, mintha képes lenne meghipnotizálni. 59

– Megpróbálod lecsökkenteni a kalóriát? – Vicky képtelen volt magában tartani a megjegyzést. – Én-is-salátát-kérek – édesapja olyan lassan beszélt, mintha minden egyes szót szabályosan ki kellett volna tolnia a szájából. – És egy szalámis pizzát, extra adag pepperónival – egészítette ki a rendelést Vicky. – Nem! – De! – mosolygott rá Vicky jókedv en. Apukája szívesen megadta magát. – Tegnap valami kiöntött nálatok. Isabellának oda kellett mennie! – kezdett bele a férfi. – Már minden rendben, egyébként is csak a mosógép volt! – Vicky megpróbált szörnyen lazának hallatszani. – Leestél a lépcs n? Kibicsaklott közben a bokád? – Nem! – tiltakozott Vicky hevesen. – Minden a legnagyobb rendben van nálunk. Téged meg egyébként sem érdekel – f zte hozzá halkan és keser en. Mr. Cassady áthajolt az asztalon Vickyhez. – Éppen ellenkez leg. Isabella már többször is felajánlotta, hogy te és Sally nálunk lakjatok. – Soha! – sziszegte Vicky. – Pru nem képes már felel sséget vállalni értetek. Nézd csak meg, hogy mi folyik nálatok. És mi történt tegnap Sallyvel? Hogy hoztad ki a lakásból? Vicky félrenyelt, majd er s köhög roham tört rá. Pont jókor jött, hogy id t nyerhessen. Mégis mit kellett volna válaszolnia erre a kérdésre? Úgy döntött, hogy azt mondja, amit Isabellának is a telefonban. – Teljesen normálisan és pontosan hoztam el. És mondd meg Isabellának, hogy hagyja abba a folyamatos vádaskodást! – Isabella ma reggel meglátogatta Sallyt az óvodában. Azt mondta, hogy Sally össze van zavarodva, és azt állítja, hogy elvarázsoltad az ajtót. 60

Vickynek másodpercek alatt sikerült összeszednie magát. Nagyon lassan így válaszolt. – Nem is tudtam, hogy Isabella magánnyomozó is egyben! Angelo a szokásos hangos stílusával szolgálta fel a pizzát, és ezzel sikerült megakadályoznia a további veszekedést. Mindenki szótlanul piszkálta a tányérján lév ennivalót. Végül Mr. Cassady törte meg a csendet rágcsálva. – Mi rosszat tett neked Isabella? Miért nem tudsz kicsit kedves lenni hozzá? Vicky fel sem nézett a tányérjából, úgy válaszolt. – Hány órás ebédszüneted van? Három? – Te jó ég, nem, már régen vissza kellett volna mennem. – Ok, akkor úgy sincs elég id arra, hogy mindent felsoroljak, amit pocséknak tartok rajta. Édesapja leverten sóhajtozott. – a feleségem! Elvettem! Szeretem! – morogta durcásan, miközben hatalmas falatokat tömködött a szájába a szalámis pizzából. Vicky a tányérját fixírozva falatozta a salátáját. – És én igazat adok Isabellának. Sallynek és neked jobb lenne nálunk. – Soha! – vágta rá Vicky határozottan. Ez volt az utolsó szó, ami aznap még apja és közte elhangzott. A férfi egy szó nélkül hazafurikázta a lányát. Vicky kiszálláskor el sem búcsúzott t le. A lány már nagyon vágyott arra, hogy Gloriával és Nessával kibeszélhesse magát. Elhatározta, hogy felhívja ket. Sajnos Sally „megfürdette” a mobilját, és azóta Vicky csak a t zoltókat tudta felhívni vele. Mivel a mamája zsigerb l utálta a mobilokat, ezért csak az apjától kérhetett újat, aminek az esélye bizony elég silány volt. Szerencsére az el szobában volt egy srégi, de jól m köd készülék. Kénytelen volt azt használni.

61

Az el szoba padlója még mindig nedves volt, és inkább egy mocsárra emlékeztetett. Vicky becipelte az iskolacuccait a konyhába, készített magának egy nagy szódás citromot, majd egy m anyag zacskóba jeget készített a bokájára. A telefonból óriási zsinór kacskaringózott, ami egészen a telepakolt nappaliig elért. Vicky ledobta magát a régi fotelre, amelynek egyes részei olyan puhák voltak, mintha sz röstülröstül fel akarta volna falni a beleül áldozatokat. Els ként Gloriát hívta. ugyanis sokkal együtt érz bb volt, mint Nessa, aki olykor igencsak morcos tudott lenni. Vicky nagyokat sóhajtozott, amiért nem tudta fejb l a számot, ezért ki kellett hoznia a szobájából a noteszát. Éppen feltápászkodott, amikor megcsörrent a telefon. Remek, gondolta magában. Legjobb barátn knél gyakran el fordul, hogy egyikük abban a pillanatban telefonál, amikor a másik éppen a telefonszámát tárcsázza. Vicky felkapta a kagylót és beleszólt. – Helló! Csak recsegést hallott. – Halló? – kérdezte kissé bizonytalanul. A hang nagyon messzir l jött, de érthet volt. – Kérlek, gyere! Gyere azonnal! Újra beszélnünk kell! Tudod, hol találsz meg! Mit jelentsen ez? Valami vicc lenne? Talán kifigyelte valaki Azraelnél? És most szórakozni támadt kedve? – Azrael? – kérdezte Vicky. – Kérlek, gyere! – hangzott a rövid válasz. Aztán megszakadt a vonal. – Totál pokoli – szaladt ki Vicky száján. Rögtön utána hangos dörgés hallatszott odakintr l.

62

A kemény ajak csókra vár vagy valami ilyesmi Vickynek eszébe jutott valami, amit még egyszer Nessa mondott Pru Cassady háztartásáról. – Nem kell rültnek lenni ahhoz, hogy itt lakj, de biztos segít. Mit számít egy habot köpköd mosógéppel és egy kis és nagy katasztrófákkal teli ház egy telefonáló angyallal szemben? De hogyan csinálta? Azrael darabokban volt, ráadásul a feje a régi temet mohájában feküdt. Hogyan, hogyan, hogyan tudta felhívni Vickyt? El kellett mennie hozzá. Méghozzá minél hamarabb. Gyalog képtelen volt rá. Biciklivel talán sikerülhetett volna, de az meg leláncolva ácsorgott az iskola el tt. Nem sokkal kés bb durranás hallatszott az utcán. Ezt a hangot Hopper, az édesanyja autója adta ki magából akkor, amikor Pru leállította. – Anyácska, te vagy az én ment angyalom! – kiáltott ki Vicky a nappaliból. Elég az angyalozásból, figyelmeztette magát. – Elvinnél gyorsan a régi temet be? – anyukájának a frizurája úgy festett így nap végén, mintha egy t zijáték robbant volna fel a feje búbján. Néhány hatalmas bádogvödröt cipelt be igencsak nyúzottan a házba, amelyek a krémjeihez szükséges hozzávalókat tartalmazták. – El bb a hozzávalókat be kell tenni a h be, különben megromlanak – felelte Pru Cassady. – Utána már indulhatunk is. Egyáltalán nem volt újdonság, hogy a sajtmaradékok és a félig teli lekvárosüvegek mellett jó pár ragacsos kenceficét tartalmazó tégely sorakozott. 63

Sally egyszer véletlenül egy ilyennel kente meg a szendvicsét, de szerencsére semmi baja nem lett t le. Vicky ett l felbuzdulva gyorsan javasolta is az édesanyjának, hogy olyan reklámszlogent válasszon, ami határozottan felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a krémek nemcsak arcra, hanem kenyérre is kenhet k. – Szívesen segítenék, de kibicsaklott a bokám – kiabált ki az el szobába. Vicky egy lábon odaugrált Hopperhez, az srégi zöld autóhoz, és bepasszírozta magát az anyósülésre. Vicky nagyon sok mindent szeretett a mamájában. Egyik legjobb tulajdonsága az volt, hogy megbízott a lányában. Ha Vicky azt mondta valamire, hogy az fontos, akkor Pru Cassady nem kételkedett benne. A régi temet keskeny bejáratánál Vicky kikászálódott az autóból, és bicegve elindult. Anyukája javaslatát, miszerint elkíséri, gyorsan elutasította. Annak viszont nagyon örült, hogy volt annyi ideje, hogy megvárja. A magas házak és a fák kellemes árnyékot adtak. Vicky a vöset megérezve megkönnyebbülve fellélegzett. – Hahó! Vicky egy elnyomott sikollyal oldalra vet dött, és megszédült. Az egyik falmélyedésb l egy fiatal férfi nyúlt ki Vicky karjáért, ezzel sikerült megakadályoznia, hogy elessen. A lány nem tudta, hogy mennyi id telt el, csak arra lett figyelmes egy id múlva, hogy meredten bámulja a férfit. Igazából nem is férfi volt, hanem inkább egy fiú. Talán a tizenegyedik vagy tizenkettedik osztályba járhatott. Vicky eddig még sosem látott ennyire vonzó és szép arcot. Hatalmas kék szemét hosszú, ívelt szempillák határolták. Mosolya titokzatos és hihetetlenül vonzó volt. Vicky szíve vadul vert. És az illata. Tökéletes férfiparfümöt használt. Illata friss volt, némi f szerrel vegyítve. 64

Fehér inge finom gyapjúból, nadrágja fekete szövetb l készült. Mezítláb volt. – He… hello! – nyögte ki nagy nehezen Vicky. – Nem vagyok veszélyes – biztosította a fiú. – Komolyan? – kérdezte a lány kétked grimasszal az arcán. – Kímélned kellene a lábadat – mondta. – Nem olyan vészes. – Ha túlzottan igénybe veszed, akkor sosem gyógyul meg. – Honnan tudod? A fiú csak mosolygott. Szótlanul álltak egymással szemben. Még mindig fogta Vicky karját. Ujjai kellemesen h vösek voltak. – Elkísérhetlek? – ajánlotta fel. Nem volt szabad. Bármennyire is sajnálta Vicky, meg kellett szabadulnia t le. A fiú nem tudhatott meg semmit Azraelr l. – Köszi…, megy ez! – nyugtatta meg határozott hangon. A fiú kérd n oldalra hajtotta a fejét. – Biztos? – Igen, igen, biztos. Tuti biztos. A fiú átnézett az átjárón. – Remélem, nem itt akarsz átmenni. – Miért? Megvonta a vállát. – Jobb, ha óvatos vagy. – Most meg akarsz ijeszteni? – kérdezett vissza Vicky. A fiú mosolyogva így szólt. – Tényleg olyan veszélyesnek nök? Nem!, kiabálta volna legszívesebben Vicky, de inkább viszszanyelte, és helyette ezt mondta. – Sosem lehet tudni. A fiú így felelt. – Jó válasz. Biztosíthatlak róla, hogy abszolút veszélytelen vagyok. Csak kicsit egyedül kellett lennem. Azért álldogálok itt. – Aha… – más nem jutott Vicky eszébe. – Akkor most megyek. Dolgom van. Ciao! – lágyan megszorította az alkarját, majd elengedte. Hátralépett néhány lé65

pést, miközben nem tévesztette szem el l, majd sarkon fordult, és elsietett. Meg sem kérdezte a nevét. Vicky ezért legszívesebben felpofozta volna magát. Most viszont irány Azrael, utasította saját magát. Teljesen kimerült, mire odaért a darabokra hullott szoborhoz. Némi pihen reményében leheveredett a k lábazat szélére. – Én…, én itt vagyok – suttogta. Kissé furcsán érezte magát, mivel végül is egy fekete márványból lév fejhez beszélt, amely ráadásul a lába el tt hevert, és úgy nézett ki, mintha egy mohaágyban pihenne. – Hé…, hahó…, én vagyok! – üdvözölte Vicky. A márványban lév két szemcsík és a szája is csukva maradt. – Hé, azt mondtad, sürg s. Élet-halál kérdése! Akkor ki vele! – sziszegte Vicky türelmetlenül. A fekete angyal továbbra is hallgatott. Vicky hangos sóhajtozások közepette négykézlábra ereszkedett, és egészen a földig hajolt. Szeme így pont egy vonalban volt Azraelével. Merev szemhéj, kemény ajak, semmi. – Na, jó, ha muszáj! Vicky kinyújtózott mellette a füvön. Arca csupán centiméterekre volt Azrael k orrától. Elkezdte simogatni a sötét márványfürtjeit, az alapos munkával kifaragott fülét és a rövid nyakát. Mutatóujjával megcirógatta az arcát. Kezével érezte a h vös és kemény márványt. Vicky mégis úgy kezelte Azraelt, mintha élne. – Beszélj, beszélj, beszélj hozzám! – suttogta kedvesen. – Mondd el végre, hogy mit akarsz! Még mindig semmi reakció. – Oké, talán majd ez segít! – Vicky hezitált egy ideig, majd a h vös k re nyomta az ajkát. Megcsókolta Azraelt, miközben 66

megpróbált olyan szenvedélyesnek hatni, ahogy azt a filmeken látta. Ellen rzésképpen kinyitotta és becsukta a szemét. Az els hang, amit meghallott ez volt. – Neked orvos kell! Vicky hátrahúzódva vizsgálgatta a szobor arcát. – A háziorvosunk remekül bánik az ideg-összeroppanásokkal! – hallotta Vicky újra. A hang a háta mögül jött. Gyorsan megpördült, mire három arcot látott a leveg ben. Gloria, Nessa és a mamája volt az. – Tegnap biztos ráesett egy k a fejére – motyogta Nessa. – Szívecském, mi van veled? – kérdezte Pru Cassady aggódva és a lánya mellé térdelve. Vicky utoljára akkor hallotta a szívecském megszólítást, amikor leesett a háromkerek biciklijér l, és vérzett az álla. Atyagatya, bizonyára szuper bénának t nhetett, ahogy egy angyal levált fejét csókolgatta. Talán levelet kellene írnia az egyik lányos újság szakért jének. Kedves dr. Spring, belezúgtam egy k angyalba, legszívesebben folyton csókolgatnám és simogatnám. Nem perverz kicsit, ha magammal viszem a fejét a hátizsákomban?

Ilyen még biztos nem volt. Vicky hagyta, hogy felsegítsék, majd utoljára visszanézett Azraelre. Kinyitotta az egyik szemét. Úgy forgatta, mintha ezt mondaná: Hogy lehet valaki ennyire lökött? Éppen azt akarta mondani, hogy pokoli, de sikerült még id ben visszanyelnie. Természetesen Azrael nem beszélt hozzá, elvégre Gloria és Nessa is a közelben volt. – A barátn id a kocsinál találtak rám. Azt mondták, biztosak voltak benne, hogy itt vagy, aztán elmesélték a tegnap történteket… Vicky laza grimaszt vágott. – Ja, az semmi. Tegnap nem történt semmi… 67

Három aggódó pillantás szegez dött rá. – A háziorvosunk… – kezdett bele ismét Gloria. – Felejtsd már el! – vágott a szavába Nessa, majd odafordult Vicky mamájához. – Pru, ez komolyabb, mint gondoltuk. Szerintem vidd be a kórházba. – Te meg rültél? Nem tudod, mennyi betegséget lehet öszszeszedni egy kórházban? – kérdezte Gloria oltalmazón Vicky elé állva. – Nem, majd megmutatjuk dr. Hortennek. Megmutatjuk! Vicky úgy érezte magát, mint egy tehén az árverésen. Természetesen tudta, hogy veszített. A barátn i karmai közül és az édesanyja hálójából nehéz volt szabadulni. Pru Cassady hagyta magát rábeszélni, hogy átvigye Vickyt a Tenner családhoz, de el re bejelentette, hogy csak akkor, ha mellette maradhat, nehogy telenyomják káros gyógyszerekkel. – De tényleg jól vagyok! – makacskodott Vicky. Hiába.

68

Totál szuperörült tébolyda Az orvos rendel je nem messze a Tenner-villától, egy régi, el kel ház els emeletén található. A keresztneve egyébként Abraham volt. Vicky azon töprengett, vajon hogy élte túl az iskolát ilyen keresztnévvel. Amikor két perccel kés bb a fogpasztareklám mosolyú aszszisztens bevezette a rendel be, egyb l tudta, hogy milyen gyerek is lehetett ez a dr. Horten. – Nagyon sokat b gött? – kérdezte, miközben kezet fogott a férfival. Az orvos tekintete zavartan Vicky édesanyjára és Gloriára ugrott, akik a bal és jobb oldalán álltak egy fél lépéssel mögötte. Nessa az ajtóban várt. – Tessék? Abraham Horten tömzsi és kerek volt, aki bizonyára csak a televízióból és az újságból ismerte a sportot. Tipikus mellényvisel , annak is a pufók változata, ráadásul Vicky abszolút meg volt gy dve arról, hogy folyton csúfolták az iskolában, amit l vagy b gött vagy stréberkedett. Tökmindegy. Nem kellett volna ennyit elmélkednie. Gloria elsuttogott magyarázata, miszerint Vicky azóta furcsa, hogy megcsókolt egy k angyalt, ami ett l darabokra hullott, egyáltalán nem lepte meg az orvost. Lefektette Vickyt a vizsgálóra, majd számtalan kérdést feltéve végigtapogatta, és meghallgatta. Fél óra múlva a következ diagnózist állította fel. – Victoria bokája kibicsaklott, és megduzzadt az orrcsontja. Vicky felült. – Ezt én is tudtam. 69

Gloria gyorsan odapattant dr. Hortenhez, és a fülébe súgta. – De letört fej angyalokkal smárol és beszél. Az orvos megköszörülte a torkát és idegesen játszani kezdett a szemüvegével. – Ilyen id szakok gyakran el fordulnak a ti korotokban. Én nem látok ebben semmi aggódásra való okot. – Én sem – szólt Vicky egyetért n. Minél gyorsabban szabadulni akart. De másképp alakult a dolog. Teljesen másképp. Egyszer csak megint ott volt az orrában az a rothadt virágokra emlékeztet szag. Láthatatlan hullámként söpört át rajta, és foglyul ejtette a lélegzetét. Vicky a szájára és az orrára tapasztotta a kezét. Nem kapott leveg t. – Minden rendben van, gyermekem? – kérdezte az orvos. Vicky fulladozott, és köhögött. – Hánynia kell. A macskám is mindig így kezdi – állapította meg szakszer en Gloria. Rajta kívül úgy t nt, senki sem érezte a b zt. Vicky tehetetlenségében kirohant a váróba, melynek falai tele voltak aggatva aranykeret képekkel. Két ember ücsörgött a váróban: egy öreg hölgy, akinek szes haja némi kékes beütéssel rendelkezett, és egy pimasz copfos kislány, aki a hiányos fogsora mögül vigyorgott rá. A váróban még er sebb volt a b z. Vicky némán mozgatta a száját, miközben a nyaka olyan volt, mintha megkötötték volna. – Mi a baja, Granny? – kérdezte a kislány. – Nem tudom, angyalkám! Már megint ez az angyalozás. Talán Vicky már allergiás volt a szóra. Tovább botladozott a váróban, el a fogpasztareklám mosolyú asszisztencia el tt, aki lassított felvételben bámult utána. Vicky csak kint a szabadban jutott el ször leveg höz. Vakon bicegett, egyszer en figyelmen kívül hagyva a sajgó bokáját. Gloria, Nessa és a mamája aggódva sietett utána. 70

– Szívecském, az ördögbe is, mi folyik itt? Vicky feje szörnyen belenyilallt az ördög szó hallatán. – Haza…, haza – dadogta. – Gyorsan…, kérlek…, ágy… Gloria leintette. – Szó sem lehet róla, lehet, hogy komoly agyrázkódásod van. Az pedig zavarodottságot és rületet is okozhat. Nessa gúnyos arcot vágott. – Tapasztalatból beszélsz? Gloria kifakadt, de úgy, mint egy igazi harci kakas. Vicky tényleg tiszta szívb l imádta Nessát és Gloriát is. Abban a pillanatban azonban mindkett t oda kívánta, ahol a madár se jár, s t talán még messzebbre. – Anyácska, vigyél haza, kérlek, minden rendben van, tényleg! Pru Cassady nagyon aggódva mustrálta. – Biztos van valami ken csöm otthon, ami segít… A ken csök és a nevük részben a Frankenstein laborjából származó hozzávalókra emlékeztettek. Vicky látott egyszer valamilyen mormotazsírt. Most még jávorszarvastrágyával is bekenhették volna, csakhogy haza juthasson. Azraelnek igaza volt: semmi sem a régi. Régebben minden tiszta téboly volt Vicky körül. De ez most már a szuper rült tébolyda. Segííííííííííítsééééééééééég! Az ágyában fekve a plafon repedéseit vizsgálgatta. Lent megszólalt a telefon. Sally vette fel. – Hahó, hahó, óriáspopó! – dalolászta a kagylóba. Másodpercekkel kés bb pedig bömbölni kezdett. Biztosan Nessa volt a vonal túlsó végén. Az óriáspopót még Sally gyerekszájából sem viselte el. A feneke volt a legérzékenyebb pontja, amin maximum viccel dhetett. Talán Sally üdvözlése után nem telefonál majd tízpercenként. Gloria ugyanezt csinálta. Mindig Nessa két hívása közé id zítette az övét. 71

Kopogtak, majd Vicky anyukája dugta be a fejét a résen. – Szívecském, nincs szükséged valamire? – Köszönöm, nem – válaszolta Vicky. – Van valami kívánságod? Édesanyja elhelyezkedett az ágya szélén, és végigsimította a haját. – Tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem. Na, jó, Vicky úgy döntött, megpróbálja. – Anyácska, elvinnél ma este… majdnem sötétedéskor… újra a régi temet höz? Kinyögte. Pru Cassady tenyerével megdörzsölte a combját. – Vissza akarsz menni a szoborhoz? Minek hazudjon? Vicky bólintott. – Jobban leszel t le? Vicky megint bólintott. Nem volt benne biztos, de jó esélye volt rá. – De nem jöhetsz utánam. S t Nessa és Gloria sem tudhatja meg. Kérlek! – Elmondod majd valamikor, hogy miért akarsz folyton a törött szoborhoz menni? Ezt akár meg is ígérhette. A valamikor igencsak tág fogalom volt. – Persze! Vicky szorosan magához ölelte a mamáját. – Te vagy a legjobb! A leveg még mindig nagyon langyos volt. Kezét bal és jobb oldalon is a szorosan egymás mellett lév házfalaknak támasztva tört el re Vicky a temet höz. Felette az ég sötétkéken ragyogott. A környez házakból tévé- és rádióadások zaja, valamint számítógépek elektromos csipogása sz dött ki. Vicky kutakodva fürkészte a házfalakat. Nem állt valaki az ablakban? Talán figyelték? Senkit sem látott. 72

A buja bokrok és az öreg fák törzsei egyébként is jól takarták. Végre megérkezett oda, ahol Azrael még két napja állt. Lefeküdt a feje mellé a f be. Vitt magával egy gyertyát, amit meggyújtva szorongatott a kezében. A föld magába szívta a nap melegét. Kellemesen meleg volt. Vicky ezúttal nem szólt semmit, csak várt. Hirtelen felragyogott a szeme fehérje a gyertya fényében. Ajka kinyílt, foga csillogott. – Igazán segít kész lenne, ha nem hoznád magaddal a fél lánykórust – mondta Azrael. – Szia! – válaszolta Vicky anélkül, hogy belement volna a játékba. Ezután gyorsan elhadarta az elmúlt órákban folyton a fejében kavargó kérdéseket: „Miért alakult egyáltalán így?” vagy „Mikor lesz végre vége?”. – Ti, emberek mindentudó, mágikus er vel rendelkez lényeknek tartjátok az angyalokat. Pedig ez sajnos nem így van. Egyszer mi is halandók voltunk. Hibákat követtünk el, mint ti. Angyalként pedig olyan képességekkel rendelkezünk, amelyeket ti is szívesen elfogadnátok. Képesek vagyunk láthatatlanná válni és súlytalanul lebegni a leveg ben. De a régi gyengéink is megmaradtak. Csak másképp kezeljük ket. Jobban. Vicky szívesen megérintette volna, de inkább visszatartotta magát. – Mit…, mit jelentsen ez? – kérdezte. Azrael felsóhajtott. A magasba húzta a szemöldökét. A Vicky melletti bokor zizegni kezdett. Hirtelen felriadt. – Ki van ott? Csend. Vicky lehajolt, felvett egy kisebb követ, és a hang irányába hajította. Egy macska ugrott ki a bozótból, majd gyorsan elfutott. Vicky fellélegzett. – Örülnék, ha nem az ujjaimmal dobálóznál – szólt Azrael. – Akkor a k a?… 73

– …középs ujjam volt! Ha egyszer valaha is összeraknának, akkor nem bánnám, ha minden darabom meglenne. – Bocsánat. Nagyon sajnálom. Rátette a kezét az övére, ami teljesen letört ugyan, de még mindegyik ujja rajta volt. Vicky érezte, hogy Azrael keze kezdett puhává és él vé változni. Ujjai Vicky kezéért nyúltak, majd lágyan megszorították. – Az angyalok is félhetnek – ismerte be halkan. – Mit l? – kérdezte Vicky aggódva. Ajka kissé megrándult, aztán újra becsukódott. Nem akarta kimondani. – És hogyan…, hogyan tudtál felhívni? – kérdezte ismét Vicky. – Hogy érted ezt? – Csöngött a telefon, és te voltál benne! – Ja, így kaptad meg az üzenetemet – Azrael nem t nt túl meglepettnek. – Nem én irányítom a menetét. Egy gondolatbeli energiára koncentrálva képes vagyok üzenetet küldeni neked. Ez nagyon fontos lesz a jöv ben. – Mi van akkor, ha a kistesóm veszi fel a telefont? – A gondolataim csak téged érhetnek el. Akármilyen úton. Hozzád tartanak, csak hozzád. Mindegy, hogy éppen hol vagy. Még mindig fogták egymás kezét. Az érintést egy kellemes, lágy szorítás követte, ami jót tett Vickynek. Volt benne valami megnyugtató. – Tudnod kell néhány dolgot – kezdett bele Azrael. – Elmagyarázok néhány dolgot, nagyon fontos, hogy komolyan vedd ezeket. Vicky kicsit közelebb hajolt hozzá, mert elég halkan beszélt. Kellemes, h vös illat szállt fel a szoborból. – Amennyiben egy embernek szüksége van egy angyalra, akkor azonnal átszállnak beléd a képességeim: láthatatlanná és test nélkülivé válsz. Képes leszel átsuhanni a falakon, de képtelen leszel bármit is megfogni. A gondolataid a kezeid lesznek. 74

Ez visszamen leg megmagyarázta, hogyan sikerült Vickynek kihoznia Sallyt a lakásból. – Ha az, akinek szüksége volt rád, megszabadult a fájdalomtól, akkor azonnal láthatóvá válsz, és újra húsból-vérb l leszel. Teljesen mindegy, hogy éppen hol tartózkodsz. Azrael beiktatott egy rövid szünetet. Majd lassan így folytatta. – Az én feladatom volt, hogy megóvjam azokat az embereket, akiknek túl hamar törölték a nevét az él k sorából. Sajnos nem mindig sikerült. – Hogyhogy? – kérdezte Vicky. – Azért, mert… – Azrael félbeszakította magát. – Azért, mert…, mert a halál nagy cseles tud ám lenni, ha nyerésr l van szó. – És hogyan…, hogyan sikerült, amikor sikerült? Vicky szája úgy kiszáradt, mint a Szahara. – Erre nem adhatok választ. Lényeg, hogy figyelmeztesd az érintett embert a veszélyre vagy hárítsd el a veszélyt! A te dolgod, hogyan kivitelezed. De ne felejtsd, hogy test és hang nélküli vagy! – Ez elég bonyolultnak hangzik! – sóhajtott Vicky. Azrael igazat adott neki. – Ha pedig láthatóvá akarsz válni aközben, hogy a védenced veszélyben forog, kövess el egy jótettet. Minden oké? Vicky megcsóválta a fejét. – Lassan kezd kissé sok lenni. Jegyzetelnem kellene. – Nem tudod felírni azt, amit én mondok neked. Sehol sem lenne látható – ismét várt egy kicsit. – Van még egy jó és egy rossz hírem a számodra. Vicky válla lesüllyedt. – Halljuk el ször a rosszat. – Ha nem sikerül teljesítened a feladatodat, akkor egyre jobban hasonlítasz majd rám, én pedig rád. – Ez mit jelent? –Ak l lév küls m emberivé változik. 75

– Mondd, hogy ez nem igaz! – Vicky megrázta magát. – Ezek szerint egy id múlva holttestdarabok fekszenek majd itt? – Nem tudnál egy kicsit tekintettel lenni rám? Nekem is vannak érzéseim! – felelte Azrael. – Amúgy ez neked sem lenne túl jó. Egy nap már nem változhatnál vissza az emberi alakodba. Körülöttük tücskök és kabócák ciripeltek. Egy szúnyog belecsípett Vicky karjába, majd sikerült elmenekülnie a csapása el l. Vickynek váratlanul eszébe jutott, hogy valami jó hírt is rebesgetett, ezért gyorsan emlékeztette is rá. – Olyan er kkel rendelkezel, amelyeket nem árt kipróbálnod. Különben igencsak meglep en fordulhatnak el , és komolyabb nehézségekbe is sodorhatnak. – Miféle er k? – kérdezte Vicky. Aznap ez volt az els jó hír, amit hallott.

76

Egyenesen fel és meredeken le – Az angyaloknak gyorsnak kell lenniük – folytatta Azrael. Vickynek eszébe jutott valami, amit l rögtön elmosolyodott. – Akkor szárnyakat is kapok? – Nem! – Oké, csak vicceltem! – Az angyalok csak a festményeken viselnek szárnyat, és… – tekintetével a törmelékeire mutatott – …amikor az emberek be vésik ket. – És egyébként? – kérdezte Vicky izgatottan. – Majd mindjárt megtudod. Tudsz olyan embert, akin szívesen segítenél, és aki elég messze lakik innen? – Hmmm, hadd gondolkozzak… – Vickynek az Ördögi angyalok jutottak az eszébe. Mindenkinek szüksége volt segítségre, aki csak írt nekik. Például Ella, aki Kleopátrának nevezte magát. Valószín leg vigasztalhatatlan volt, amiért az áhított fiú rá sem nézett. Vicky mosolygott magában. Tudta, hogy hol lakik Ella. Párszor már összefutott vele, amikor Nessához ment. Csupán néhány háznyira lakott t le, és ezzel a város másik végén. – Tudok valakit – szólt Azraelhez. – Állj fel, hunyd be a szemed, és gondolj az illet re! Képzeld el, hogy odarepülsz hozzá! – Odarepülök? – kuncogott Vicky. Azrael kedvéért felállt, becsukta a szemét, és er sen koncentrált a téglaépületre és az el tte lév alacsony kerítésen ücsörg két porceláncicára. – Gondolj az emberekre és arra a helyre, ahol találkozhatsz velük! Vicky maga elé képzelte Ellát és a porceláncicák által rzött házat.

77

Vicky egyszer csak nem érezte már a lábára ereszked nyomást. Lábujjai lefelé lógtak. Szabad volt! A leveg ben volt! Óvatosan rúgkapálni kezdett, de semmiféle ellenállást nem érzett. Kieresztett a torkán egy döbbent kiáltást, majd kinyitotta a szemét. – Ne nézz le! – figyelmeztette Azrael. Sajnos, ha valaki azt mondta Vickynek, hogy valamit ne csináljon, akkor azonnal kényszert érzett rá, hogy pontosan azt csinálja. Így hát el red lt, és lenézett. A k lábazat úgy festett számára odafentr l, mint egy apró bélyeg. Azrael darabjai úgy hevertek ott, mintha túlságosan kinyújtózott volna, és közben széttört volna. Azrael hirtelen vadul forogni kezdett. Vicky iszonyúan szédülni, majd vadul csapkodni kezdett. – Csukd be a szemed! – utasította Azrael energikusan. Vicky tehetetlenül kapálózott a lábával. Csakhogy ott fent nem volt semmi, amiben megkapaszkodhatott vagy amire ráléphetett volna. Zuhant lefelé. – Csukd be a szemed! – kiabálta Azrael. – Csukd be a szemed, és gondolj az alattad lév mez re! A landolás meglehet sen kemény volt. Ráadásul pont a kibicsaklott bokájára érkezett. – A gondolataidat irányítsd mindig az emberre és a helyre! – magyarázta Azrael, majd kedvesen megkérdezte. – Nagyon fáj? – Elmegy – nyögdécselt Vicky összeszorított fogakkal, miközben óvatosan dörzsölgette a sajgó bokáját. – Kicsit túl sok ez neked, igaz? Vicky felhúzta a szája szélét. – szintén szólva, gyerekjáték. A múlt heti elefánttá változásom sokkal húzósabb volt.

78

Azrael nem értette a viccet, ezért kérd n összehúzta a szemöldökét. – Még valami? Vagy esetleg hazamehetek? – A halál lehelete gyengült – mondta Azrael halkan. – Úgy nik, elmúlt a veszély. – Én…, én valami b zt érzek folyton, amit a többiek nem éreznek – emlékezett vissza Vicky. Azrael kék szeme hatalmasra nyílt. – Miféle b zt? – Poshadt és sikamlós víz szagát, amelyben virágok rohadtak meg. – A halál lehelete! – motyogta az angyalfej. – Szóval te is érzed. – Érzem? A gyomrom majdnem felliftezett az orromba, olyan büdös volt. – Hol? Vickynek eszébe jutott a villák el tti út. – És annál az orvosnál is a váróteremben. – Ezek szerint már ott jártál, ahol a halál ólálkodik. Valószíleg már azzal a személlyel is találkoztál, akit kinézett magának. Vicky kétkedve nézett rá. – Megérted azt, ha azt mondom, hogy kezd kissé elegem lenni? – A b z, amit éreztél, nemsokára megmenthet egy életet – figyelmeztette Azrael. – Jobban örülnék egy jóéjt-mesének és egy csésze kakaónak. Az angyal megért n rákacsintott. – Pihend ki magad! Szükséged lesz az er dre! – felvidítón rámosolygott. – Bízz magadban! Különleges dolgokra is képes vagy! – Tényleg? – Vicky nagyot nyelt. Majd odatérdelt hozzá, és csókot nyomott az arcára. Talán tilos volt angyalokkal csókolózni, de mégis megtette.

79

– Nemsokára találkozunk! – Azrael arcán nem látszott, hogy örült-e a csóknak vagy nem. Vicky a szemében lév er sebb ragyogásból úgy vélte, hogy igen, ezért gyorsan megszorította a kezét. – Nemsokára! – köszönt el halkan.

80

Vigyázat: angyal bevetésen Még egy kisbabát sem kényeztetnek ennyire. Vicky az ágyában ücsörgött, egy párna a háta mögött, egy a vádlija alatt. Az éjjeliszekrényén három különböz limonádé, kekszek és egy nagy tál friss cseresznye sorakozott. Pru Cassady úgy döntött, hogy Vicky semmilyen körülmények között nem mehet iskolába. – Most éppen amolyan botlásos fázisban vagy, valószín leg még rátesz erre a csillagjegyedben lév bolygók el nytelen helyzete is – úgy vélte, hogy Vickynek egyel re az ágyban a helye. Vicky cseppet sem tiltakozott. Az egész délel ttöt lányoknak való újságok böngészésével töltötte, amiket még Gloriától kapott valamikor. Aztán belekezdett egy rémregénybe. Délután kett kor máris ny gösnek és nyugtalannak érezte magát. Fel akart kelni, és ki akart menni a szobájából. Sajnos csak a lépcs ig tartott a kirándulás, mivel ott összefutott Pru Cassadyval, aki gyorsan visszatessékelte az ágyába. A világ egyetlen ápolón je sem gondoskodna róla figyelmesebben és kedvesebben. Nem sokkal három után látogatója érkezett. Nessa és Gloria tört be Vicky szobájába. Vickynek három szót sikerült mondania, miel tt Gloria lerohanta az egész nap alatt történtekkel, beszámolójából természetesen a vécés pletykákat sem felejtette ki. Nessa megkopogtatta a vállát. – Hé, te pletykafészek, nem térhetnénk végre a lényegre? Van némi üzleti megbeszélnivalónk is. – Jaj, azt majdnem elfelejtettem! – vihogott Gloria. Nessa el húzott egy köteg papírt a táskájából. – Id közben negyven megbízás érkezett a weboldalunkra. – Negyven? – Vicky azt hitte, nem hall jól. 81

Nessa meger sítve bólintott. – Persze a nagyja süket duma, mint például: Donald vagyok, bejövök Minnie-nek? Belezúgtam Madonnába, van esélyem?

Gloria kuncogott. – S t valaki azt írta: Szeretem a házmester feleségét. Mit tegyek? Vicky aznap el ször nevetett úgy igazából. Jót tett neki! Az iskola házmesterének a felesége csinálta a legjobb szendvicseket, amik azonban sajnos ember és béka keverékére emlékeztettek. – Hány normális megbízás van közöttük? – kérdezte Vicky. Nessa fontoskodó grimasszal a füle mögé igazította koromfeketére festett haját, és megszámolta a papírokat. – A tegnapiakkal együtt összesen hét. Gloria kihúzott egyet a stószból, és hangosan felolvasta. Azta, szuper ötlet! Király az Ördögi angyalok. Kate vagyok a kilencedikb l. Gavinr l van szó a 10/A-ból. Tökcukinak tartom. De rám sem néz. A többi fiú bezzeg érdekl dik utánam. Például Hugó, az osztálytársam. De büdös. Komolyan b zlik. Hányinger kerülget, ha a közelembe jön. Ha Hugó akar valamit, akkor Gavin miért nem? Kérlek, segítsetek! Puszi, Kate

Gloria leeresztette a lapot. – A válasz egyszer . – Éspedig? – Vicky nagyot kortyolt a három limonádé egyikéb l, amit Pru készített oda neki. – Gavin egy igazi betoji!

82

Nessa vigyorgott. – Már attól is izzad a lába, ha csak ránéz egy lány. – Amúgy meg tökuncsi srác, biztos annak is örül, ha egyáltalán valaki érdekl dik iránta – folytatta Gloria. – Küldtem neki Kate nevében egy mini szerelmes üzenetet. Vicky sejtett valamit, de pontosan akarta tudni. – És mit írtál? Gloria a jobb emlékezés érdekében leheveredett a sz nyegre. – Azt írtam: „A horoszkópom szerint ma találkozom az álompasival. Szeretnél ott lenni? Akkor várj meg suli után a sarkon. Jelszó: Hé, ne vigyem a táskádat?” Nessa gúnyos arcot vágva hegedülni kezdett a leveg ben. – Milyen megható, milyen megható – szörcsögte. – És mit csináltál Kate-tel? – kérdezte Vicky. – a honlapunkról kapott egy üzenetet az Ördögi angyaloktól. A szöveg: Az Ördögi angyalok elrepültek hozzád. Már a szó is elég volt, és Vicky fején máris átfutottak az el este történtek. Teljesen leizzadt. – Hé, te nem is figyelsz! – panaszkodott Gloria szemrehányón. – De, abszolút itt vagyok! – biztosította Vicky. Gloriának ennyi elég volt, és máris folytatta. – Az angyalok tehát elrepültek. Megtalálták a boldogságod helyét. Aztán leírtam neki a pontos sarkot, ahol Gavin várt rá. – Szívi, milyen rejtett értékekkel rendelkezel még? – vigyorgott Nessa elismer n. – Mindenesetre találkoztak – zárta le Gloria a tájékoztatóját elégedetten bólogatva. Nessa is sikerr l számolt be. – Edgar és Nina a 8/B-b l. A harmadik ügyfeleink. Nehéz eset. Nina utálja Edgart. Nincs igazából oka rá, de mégis utálja. Gloria vigyorogva megkérdezte. – És mit csináltál? A fejüknél fogva megfogtad és összeütötted ket?

83

Nessa folytatta, mintha meg sem hallotta volna. – Bevallom, iszonyúan élvezem, amit csinálunk. Edgar egy fél s kerti törpe. Ártatlan. Kedves. Segít kész. Inkább amolyan kézitáska jelle, de aranyos. Nina pedig a n vérem is lehetne – oldalra nyújtott karral érzékeltette a méreteit. – Ezek ketten úgy néznek ki, mint Stan és Pan. Vicky felkuncogott. – Na, és mit csináltál végül? Elmagyaráztad nekik, hogy az ellentétek vonzzák egymást? Nessa titokzatos arccal megrázta a fejét. – Ninának van egy barátn je, Clara, aki szintén… – jó nagyra felfújta az arcát. – Együtt járunk abba a diétásklubba, ahova anyám küldött – kedvtelenül megvonta a vállát. – A folyosón rávetettem magam. Viccel dtünk a csoport vezet jén, mert folyton úgy beszélt velünk, mint az óvodásokkal. Aztán úgy mellékesen így szóltam hozzá: Nina tényleg totálisan belezúgott Edgarba. – Nessa beiktatott egy kis izgalmat gerjeszt szünetet. – És? – Gloria és Vicky szinte reszketett a türelmetlenségt l, amiért Nessa így elhúzta a folytatást. – Clara azt kérdezte t lem, hogy gondolatolvasó vagyok-e. Állítólag Nina rajta kívül senki másnak nem beszélt err l. – Mi van??? – kiáltott fel Gloria és Vicky egyszerre. – Pedig szívb l utálja! – csóválta a fejét Gloria. – Vannak emberek, akik azért dumálnak annyit, nehogy öszszen jön az ajkuk – közölte Nessa határozottan, és kihívó pillantást vetett Gloriára, aki egyáltalán nem vette magára a dolgot. – Ez csak duma volt. Nina folyton arról áradozott Clarának, hogy mennyire cukinak találja a törpét. Mindenesetre meg volt gy dve arról, hogy Edgar ebben az évezredben tuti semmit sem akar t le. Ezért viselkedett úgy, mintha kábé anynyira találná vonzónak, mint egy halfejekkel teli vödröt. A többi egyszer volt. Nessa az Ördögi angyalok honlapján keresztül írt Edgarnak egy üzenetet. A következ szöveggel:

84

Irány az imádott személy! Szereti a csokiszósszal nyakon öntött mentolos fagyit. Egyébként pedig él-hal a finomra szeletelt ananászért. A külsejér l nem akar semmit hallani. Moziban a legújabb akciófilmeket nézi meg, és imádja a rém- és horrortörténeteket. – Sosem gondoltam volna, hogy bármire is jó lesz ez az idióta

diétáscsoport – állapította meg Nessa elégedetten. Gloria nevetgélve olvasta fel a következ üzenetet. – Csináljatok valamit, hogy belém zúgjon, cserébe megírom az összes matekleckéteket – ajánlotta fel egy kilencedikes lány. – Jól hangzik – állapította meg Vicky. – Megszabadítana néhány gondtól, az biztos. Nessa kivette a kezéb l a cetlit. – Van egy kis probléma. Egyes esetekben fogalmunk sincs arról, hogy ki hogyan hol mikor és kibe szerelmes vagy nem. Gloria lazán legyintett egyet. – Hadd találjam ki… – Akkor már inkább Madame Gloria, a szerelmi jósn néven kellene futnunk! – vágta rá Nessa. – Oké, csak egy javaslat volt! – duzzogott Gloria. Újra végigolvasta az írást, majd megrázta a fejét. – Sajnos közelebbi infó nélkül reménytelen. Elhatározták, hogy a honlapjukon felhívják a figyelmet arra, hogy pontos név nélkül semmit sem tehetnek. – A szerelem elvakít – szólt Gloria szakszer en. – És hol hagytad a fehér botodat és a vakvezet kutyádat? – szurkálódott Nessa. – A szerelem hiánya megbolondít! – vágott vissza Gloria gy zedelmesen vigyorogva. Szerencsére egyikük sem vette komolyan a piszkálódásokat, ezért hangosan tapsolni kezdtek. – 1:1 – közölte Nessa az állást. – Holnap már lábra állok – mondta Vicky. – Akkor már én is segítek. 85

Nessa éhesen mustrálta a Vicky ágya melletti kekszeket. Felt nés nélkül kivett egyet, miközben Gloria a cseresznyéb l szolgálta ki magát. – Biztos vagy benne, hogy csak a bokáddal van baj? – kérdezte Gloria óvatosan. – Ha esetleg a háziorvosotok máris beutalt a diliházba, akkor gyorsan le is fújhatja – válaszolta Vicky határozottan. Mindkét barátn hosszasan vizsgálgatta Vickyt. – Mi van? – kérdezte Vicky idegesen. – Ha? Mit álltok ott olyan furcsán? Talán el akartok énekelni egy dalt? – Nem mindenkinek a legjobb barátn je ugrik egy darabokra hullott angyalszobor nyakába – magyarázta Nessa. Gloria hozzáf zte. – Jobban mondva csak a levált fejére, mivel a nyaka még a másik részén van. Vicky egy pillanatra úgy érezte, hogy legszívesebben mindent elmondana a két barátn jének. Az utóbbi napok élményeit, felfedezéseit. Aztán mégiscsak magában tartotta. Hiszen még saját maga sem fogta fel a történteket. Gloria számára amúgy is ez lenne az utolsó bizonyíték arra, hogy Vickynek sürg sen dilidokira van szüksége. Ha Gloria úgy vélte, hogy segítenie kell máson, akkor nem volt könny megfékezni. Vicky inkább lemondott err l. Így csak egy merész gesztust tett. – Minden n nek vannak titkai. Amit eddig láttatok, az még csak a legkisebb volt. Nessa ránézett az órájára. – Mennem kell. Gloria is csatlakozott hozzá. Vicky rábökött a kekszmorzsákra, a cseresznyemagokra és az üres üvegekre. – Szupi, mindent felfaltatok és megittatok, itt az ideje távozni. A két lány hangos nevetgélések közepette búcsút intett. Miután elmentek, Vicky teljesen egyedül maradt a házban. Édesanyja elment Sallyért az óvodába. Nessa az éjjeliszekrényén hagyta az Ördögi angyalokkal kapcsolatos papírokat. Vicky szép sorban átfutotta ket. 86

Az utolsó el tti üzenet nem feketével, hanem narancssárgával volt írva. Egy Wendy nev lány kereste meg ket. Frederic után érdekl dött, aki hozzá hasonlóan a nyolcadik osztályba járt. Vajon Nessa miért csak ezt az egyet nyomtatta ki más színnel? Vickynek szörnyen ismer snek csengett a Wendy név. Egy sápadt arcú, fekete hajú lányt látott maga el tt. A szemében volt valami szomorú. Nem Close volt a vezetékneve? A fiúk a szünetben azzal csúfolták, hogy klozetnek hívták. Igen, ez biztosan Wendy Close volt. Vicky elgondolkodva és meghökkenve fürkészte a cetlit. Egyes részek sötétvörösre változtak. Aztán hirtelen tojássárgára. Vicky els ijedtségében leejtette a papírt. Az ágya mellett landolt, majd ott folytatta a színjátékot. Valószín leg ez a látvány is abba a kategóriába esett, mint Azrael telefonja. Mit jelentsen ez? Vicky óvatosan a földre helyezte a lábát, és elbicegett a polcig. Egy zöld könyvet keresett. Az iskola évkönyvér l volt szó, amelyben minden iskolás osztályonként fotóval, névvel és címmel szerepelt. Vicky leült az íróasztalához, és lapozgatni kezdte. Néhány oldal múlva meg is találta Wendy képét, és pontosan azt a képet látta maga el tt, amire gondolt. A Dukelane 47.-ben lakott. Dukelane. Már megint Dukelane. Talán véletlen egybeesés? Vickynek még legalább egy fél órája volt addig, amíg az édesanyja visszaért Sallyvel az óvodából. Lassan becsukta a szemét, vett egy mély leveg t, amivel megtöltötte az egész tüdejét. 87

Könnyebb lett már? Vajon meg tudja ismételni azt, amit tegnap Azraellel élt át? Vicky nem tudta, hogy nézett ki a Close család háza. De a Dukelane-re emlékezett. F ként a rácsos kapura, az ovális részre és a C bet re. Pontosan maga elé képzelte: a fekete festett vastag rácsok és a bet . Már nem érezte a széket a feneke alatt. A szobájában lév Pru által permetezett levendulaillat is elt nt. Vicky friss leveg illatát érezte. A szabadban volt, kellemes nyári leveg simogatta. Hogy biztos legyen a dolgában, óvatosan kikukucskált a szempillája között. Gyorsan be is csukta. Az utca feletti tet k fölött szárnyalt. Vicky külön figyelmeztette magát arra, hogy nyugodtan lélegezzen, és jó er sen összeszorította a szemét. Ide-oda himbálózott. A lába hirtelen földet ért. Szilárd talajt. Vicky megkockáztatott egy pillantást. Célba ért. Közvetlenül a rácsos kapu el tt állt. A láthatatlan állapotának köszönhet en a bokája sem fájt. Vicky le-fel pattogott, mégsem érzett semmit. Sikerült. Baleset nélkül. A fekete kapu melletti réztáblán a következ ívelt bet k sorakoztak: Close. A házban egy kutya ugatott. Bizonyára Tornádó volt, akivel el nap az a kicicomázott n sétálgatott. Talán Mrs. Close, Wendy édesanyja volt? Vicky egyértelm en emlékezett arra, hogy már tegnap is ehhez a házhoz vonzódott. Itt érz dött a leger sebben a b z. A halál lehelete ellepte a Close házat. Libab r szempontjából teljesen mindegy volt, hogy Vicky milyen állapotban volt. A nyakától indulva szépen végigkúszott a hátán és a karján. Ezúttal semmilyen szagot sem érzett. 88

De legalább jól látott. Az utcán sétált végig. Szeme mosolygott, szája komolynak t nt. A fehér gyapjúing els három gombja nem volt begombolva. Nem t rte be a fekete nadrágjába. A dereka körül lengedezett. – Jó újra látni téged! – üdvözölte a lányt. Vicky fején két kérdést suhant át. Újra láthatóvá vált? És ki volt ?

89

Zilált angyal – He…, helló! – nyögte ki végül. A fiú bólintott, és kissé oldalra hajtotta a fejét. – Már megint találkozunk. Vicky zavartan felkacagott, de már a következ pillanatban meg is bánta. Miért viselkedik úgy, mint Gloria, ha „cuuuuukinak” talál egy fiút? nem fiú volt, hanem majdnem férfi. Biztos egy számmal túl nagy neki, még akkor is, ha egyszer en lélegzetelállító. – Én…, én a születésem óta itt lakom! – hallotta saját magát. – És mikor haltál meg? Tessék? A kérdés mögött legalább száz kérd jel sorakozott Vicky fejében. Meghaltam? Hogy érti ezt? A fiú széttárt ujjakkal hátrasimította s , hosszú tincseit. – Közülünk való vagy. Különben nem látnál. Közülünk való? – Te egy… angyal vagy? – kérdezte Vicky. Már megint az a rejtélyes mosoly. Tekintete a meztelen lábára vándorolt. Szép formájú, hosszú lábujjakkal rendelkezett. Habár már jó ideje járt mezítláb, a lába kifogástalanul tiszta volt. Tekintete a kidolgozott testén keresztül felvándorolt az arcára. A mosoly elt nt. Talán valami rosszat mondott vagy tett? Már a gondolat, hogy esetleg feldühítette, szörnyen nyugtalanította. – Én…, én Vicky vagyok – dadogta. A fiú bólintott, de nem mondta meg a nevét. A lány pedig nem merte megkérdezni. – Egy sötét titkokkal teli ház – kezdett bele a fiú a Close család villájára pillantva. – Hogyhogy? – kérdezte Vicky. 90

– Azt hittem, tudod?… Most mit kellene válaszolnia? Azt nem mondhatta, hogy: Ja, csak két napja vagyok angyal, és azt is csak úgy mellékesen zöm félnaponként. – Azért vagyok itt, hogy kiderítsem, mi folyik odabent – magyarázta a fiú. Az állán volt egy kis piros seb. Íves, amolyan sarlószer formája volt. – Én…, én is – ismerte be Vicky. – Akkor menjünk együtt? Igen, Vicky ezt akarta. Egyetért n bólintott. A fiú odafordult a kertkapuhoz és egyszer en átment a vasrudakon, mintha ott sem lettek volna. Vicky követte, és csak egy enyhe nyomást érzett. Mindketten test nélküliek és láthatatlanok voltak. Vicky szíve vadul vert. A torkában, s t még a feje búbján is érezte. Ehhez társult még a talpát kínzó bizsergés. Nyugodt léptekkel elindult a sötétbarna bejárati ajtó felé. Vicky és a fiú gond nélkül bejutott a ház belsejébe. Az el szobában vastag sz nyeg terült el. A fejük felett hatalmas lampion formájú lámpák csüngtek. A falon lév tükröt csicsás aranykeret foglalta körbe, az el tte lév komódok pedig inkább egy kastélyba illettek. A t le balra lév ajtó nyitva állt és – jól láthatóan – a konyhába vezetett. Pontosan el ttük egy lépcs vezetett felfelé, jobbra pedig két nyitott ajtó állt. Az egyikb l amolyan celofános sercegés hallatszott. Szótlanul mentek egymás mellett. A fiú mindig egy fél lépéssel el rébb. Lépéseik nem hagytak nyomot a sz nyegen. Az els ajtó mögül igencsak világos nappali tárult eléjük. Pru Cassady egész háza nem volt ekkora, mint ez a szoba. A szoba közepén a már jól ismert apró kutyus ücsörgött, és mereven bámult az irányukba. El ugró sötét szeme még jobban

91

kidülledt az üregéb l. Sz re felborzolódott, és fenyeget morgást hallatott. – Tornádó, csönd legyen! – hallatszott szigorúan egy hatalmas sárgásfehér kárpitozott bútorcsoportról. Ott ült egy könyvet bújva ugyanaz a kékes- sz hajú öreg hölgy, akit Vicky az orvosi várószobában látott. Anélkül, hogy felnézett volna, belemélyesztette a kezét egy nyitott dobozba, kihalászott egy pralinét és a szájába nyomta. A kiskutya megrezegtette az orrát. Odaugrott, és megpróbálta megcsípni Vickyt. azonban test nélküli volt, ezért csak a leveg ben kapkodott, amíg végül ráharapott a nyelvére. Az eredmény panaszos vonyítás volt. – Elég legyen, Tornádó! – kiabálta az öreg hölgy szigorúan, miközben tovább olvasott. A kutya odaszaladt hozzá, felugrott a kanapéra és onnan az ölébe. Idegesen lihegett, és mutatta a vérz nyelvét. – Látod, ez is azért van, mert állandóan csaholsz – figyelmeztette a gazdája, majd a szoba felé bökött. – Nincs is itt senki. Miért vagy ilyen ideges? Tornádó halkan nyöszörgött. Közben kutakodva nézett körbe. – Hall minket? – kérdezte Vicky suttogva. – Nem – felelte a fiú rendes hangon. – Nem lát és nem hall. De az állatok megéreznek minket. – Mit…, mit jelent az, hogy sötét titkok? – tudakolta Vicky. A fiú odafordult hozzá. Az arca még simább volt, mint Azraelé. Mindenesetre hús és vér volt, legalábbis úgy t nt. – Utálat. Rengeteg utálat van itt. Vicky az öreg hölgyet mustrálta. – Pedig nem t nik gonosznak. – Ez csalóka lehet. Egy könyvet sem szabad a borítójáról megítélni – felelte. Vicky nem értette. A fiú, mintha megérezte volna, gyorsan így válaszolt. – Igazad van! Mrs. Close nem úgy néz ki, mint 92

egy elkeseredett, gonosz öregasszony. Akkor is utálat van a leveg ben. – Lehet, hogy ez az utálat… b zlik? Mint a poshadt víz? A fiú rámosolygott. Vickyt forró borzongás járta át. – B zlik? Mint a poshadt víz? – ismételte meg a fiú. – Fogalmam sincs. Én csak megérzem az utálatot. Olyan, mint a jeges lehelet a b römön – megérintette Vicky felállított haját. – De ez mindegyikünknél másképp van. Mindenki más tulajdonságokkal, képességekkel és lehet ségekkel rendelkezik. – Neked mi a feladatod itt? – kérdezte Vicky. – Hiszen tudod! – körbejárta a nappalit. Vicky követte. Tényleg tudta? Az el szobában egy nemes és mély cseng szólalt meg. Vicky megfordult, és látta, amint a meglehet sen elhízott, túl szoros pólóban és hihetetlenül rövid szoknyában lév n kitipeg a konyhából. Egy apró köténykét viselve a derekán kinyitotta az ajtót. Wendy lépett be. Sápadt volt, mint mindig, és most is mély szomorúságba burkolózott. A hiányos fogsorú és pimasz copfos kislány kezét fogta, akit az öreg hölggyel együtt látott dr. Hortennál. – Jó volt a játszótéren? – Igen! – kiáltott fel a kislány. Wendy csak halványan mosolygott. A kislány kitépte a kezét, és Vickyn keresztül áttörve berobogott a nappaliba. Wendy felszaladt a lépcs n. – Irina, angyalkám – üdvözölte a kék fürtös hölgy a kislányt. – Nagyi, megharaptam azt a fiút, aki fejbe dobott a labdával – mesélte Irina büszkén. – Kislányom, ezt nem szabad. – Majd ebb l tanul – utánozta Irina a feln ttek hangsúlyát. A nagymama felnevetett, majd megfogott egy pralinét és beletömte a kicsi szájába. Tornádó hangosan nyüszítve követelte a részét. 93

Már megint állt valaki a bejárati ajtó el tt. Vicky ezúttal azt is hallotta, ahogy a kulcs megfordult a zárban. Egy öltönyös férfi és egy szigorú kosztümben feszít n lépett be. Egyáltalán nem t ntek boldognak. A férfi becsukta az ajtót, és kibújt a zakójából. Lehúzta a nyakkend jét, majd mindkett t a komódra hajította. A n kilépett a magas sarkújából, és a lábujjával megvakarta a vádliját. – Megyek zuhanyozni – szólt kimerülten, és Wendyhez hasonlóan felment az emeletre. A férfi energikus léptekkel áttrappolt Vickyn keresztül a szalonba. – Irina, felmennél a szobádba, beszélnem kell a nagyival! A kislány felpattant, és odaszaladt a férfihoz. Átkarolta, és megölelte. A férfi azonban türelmetlenül kiszabadította magát, és így szólt: – Kés bb! Most menj játszani! Irina csalódottan kisomfordált a szobából. A férfi – aki kétségkívül Mr. Close volt – becsukta az ajtót. Vicky pont a küszöbön állt, arccal a nappali, háttal az el szoba felé. Amint észrevette, el rébb lépett egy lépést. nem messze a kanapétól állt. Szemét félig lecsukva, fejét kissé leeresztve állt ott a gondolataiba süllyedve. Izmai kirajzolódtak a vékony, fehér anyag alatt. Feszültnek t nt. Ki volt ? Miféle angyal? Vickynek feltétlenül meg kell kérdeznie Azraelt l. Mr. Close megállt az öreg hölgy el tt. A n belemerült a könyvébe, tudomást sem vett róla. – Tényleg meg akarod tenni, ugye? Az öreg hölgy lassan lapozott egyet. – Mir l beszélsz, Mark? – Azt pontosan tudod! – Nem, nem tudom. – Ha nem úgy táncolunk, ahogy te fütyülsz, akkor rögtön megzsarolsz minket! – Nem engedem meg, hogy ebben a hangnemben beszélj velem! – szólt az öreg hölgy határozottan. 94

Mr. Close kezét a hátán keresztezve úgy járkált le-fel, akárcsak egy oroszlán a ketrecben. – Megismétlem, ez zsarolás! – sziszegte a férfi. – Nem, Mark, ez az én pénzem, és azt tehetek vele, amit csak akarok! – felelte az öreg hölgy h vösen. – Anyám, bolondnak nyilváníttatlak. – Nem fog sikerülni, mivel a remek háziorvosunk már túl régóta ismer ahhoz, hogy tudja, abszolút eszemnél vagyok. Mr. Close hangosan felnevetett. – Pénzzel bármit el lehet érni. – Nem értek egyet azzal, ahogy a cégünket vezeted, és nem állsz készen arra, hogy beszélj velem. – Idehallgass!… – Mr. Close felemelte a hangját. Az édesanyja összecsukta a könyvet. – Nem, te hallgass ide! Nem t röm, hogy kizsákmányold az embereket. Ezt az apád sosem akarta volna. Vagy igazságos leszel az emberekkel, teljesen mindegy, hogy a világ melyik részén, vagy nem vezeted tovább a céget. Megtehetem, hogy lefokozlak. Te is tudod. – Tudom, tudom! – zihált a fia. – Mindent tudok. A cégnél is tudja mindenki. Mert te mindenkinek elmondtad. – A beszélgetésnek vége! – szólt az öreg hölgy határozottan. Amikor Mr. Close ismét nagy leveg t vett, édesanyja megragadta az asztalon lév apró csengetty t, és háromszor megnyomta. – Ezt nem t röm tovább! – kiabált a fia. Az ajtó kinyílt, és a sz k ruhás n lépett be rajta. – Maggie, kérem, hozzon egy csésze teát nekem! A fiam pedig szeretne felmenni az emeletre. A házvezet ide-oda kapkodta a tekintetét. Az arcán látszott, hogy pontosan tudta, mi játszódott anya és fia között. – Máris hozom! – mondta felmarkolva a pralinék immár üres csomagolásait, és Mr. Close el tt elhaladva megvet pillantást vetett a férfira. Mr. Close dühösen fújtatva hagyta el a szalont. 95

Vicky utánanézett. A fiú is odalépett mellé. – Utálat! – mondta. Igen, ez már Vickynek is felt nt. – Mit…, mit tehetünk? – kérdezte, mintha csak kollégák lennének. Talán azok is voltak. – Majd én elintézem – mosolygott rá meggy n. – Tudom, mit kell tennem. – Éspedig? – kérdezte Vicky. A fiú összecsücsörítette a száját, és egy melankolikus dallamot kezdett el fütyülni. Kezét a lány derekára tette, és elkezdett táncolni vele. Vickynek eszébe sem jutott tiltakozni. Hagyta, hogy vezesse. Kellemes illata volt. Kissé f re és borsra emlékeztette. Habár mindketten test nélküliek voltak, Vicky mégis érezte t. Mit m velt? Miért táncolt egy idegen házban egy fiúval, aki nem is volt igazi fiú, és akinek még a nevét sem tudta. Hiszen életr l és halálról volt szó. Egy olyan életr l vagy halálról, amely saját életér l és Azrael haláláról dönthetett. Végül mégis elhúzódott, és hátrébb lépett egy lépést. Vadul kapkodva megrázta a fejét. A fiú kérd n felrántotta az egyik szemöldökét. – Nem! – szólt Vicky. Egyszer en csak „Nem!”. – Kár! – A fiú sajnálkozva megvonta a vállát, szomorúan mosolygott egyet, majd sarkon fordult, és az el szobán keresztül távozott. Minden egyes lépésével egyre homályosabbnak nt. Miel tt elérte volna az ajtót, teljesen elt nt. Vicky még mindig lihegve állt egy helyben. Megint érezte a b zt. Nem olyan er sen, de akkor is ott volt. A poshadt virágvíz. Gyorsan körbenézett. 96

A szobában csak az öreg hölgy volt, aki közben elszunyókált. Halkan horkolt hozzá. Az el csarnokban és a lépcs házban senkit sem látott. A konyha is üres volt. Akkor miért érezte a b zt? Vicky felsietett a lépcs n. A folyosón egyik ajtótól a másikhoz sietett. Mindegyiken bedugta a fejét, így els ként egy kislány szobájába kukucskált be, majd abba, amelyikben Wendy feküdt egy kanapén iPod fülhallgatójával a fülén. Mr. és Mrs. Close a hálószobájában volt. A férfi elnyújtózva feküdt az ágyon a plafont kémlelve, a n pedig éppen egy hosszú fürd köpenyben lépett ki a fürd szobából. Ez volt az els emelet. A második emelten volt a nagymama lakása. Semmi. Senki. Vicky ismét visszament Wendy szobájába. A virágos tapéta, a sz nyeg és az ágynem mind olyan volt, mint Wendy – sápadt. Az íróasztalán egy nyitott matekfüzet lapult. A számtanpéldák között mindig felt nt a sok kis szívvel feldíszített Frederic felirat. Keresztben a füzeten egy mutatós és karcsú mobiltelefon hevert. A telefonkönyvfunkció volt megnyitva. A kijelz n Frederic neve virított. Wendynek csak rá kellett volna nyomnia a hívás feliratra, hogy beszéljen vele. De nem merte. Ki merte volna? Túl nagy volt a veszélye annak, hogy kosarat kap. Wendy hangosan dúdolta a fülében cseng zenét. Természetesen egy szerelmes dal volt. Summer of love. Felállt, odaült az íróasztalához, és további szíveket rajzolt a füzetébe. És mi lenne akkor, ha Vicky a gondolatával irányítaná a telefonját? Wendynek egyértelm en szüksége volt a segítségére szerelemügyben. 97

Vicky máris a zöld telefonra irányította a figyelmét, és gondolatban megnyomta a megfelel gombot. A gomb azonnal szót fogadott a valóságban. Hívás indítása – jelent meg a kijelz n. Örülj, örülj, örülj, sugallta Vicky Fredericnek. Örülj, örülj, örülj, hogy felhív. A fiú az els csöngetés után felvette. – Halló? – hallatszott az asztalon hever telefonból. Mivel senki sem válaszolt, újra megkérdezte. – Halló? Ki van ott? Wendy úgy bámult a mobilra, mintha egy kis zöld állatka lett volna. Odakapta a füléhez. – Halló? – kérdezte tétován. – Halló? – hallatszott ismét. – Halló? Ki van ott? – Én! Frederic! Wendynek elállt a szava. – És ott ki van? – De hát… te hívtál fel engem! – dadogta el Wendy. – Nem, te engem. – Nem, én hozzá sem nyúltam a telefonomhoz. Egyszer csak benne voltál. – Szuper. Mindketten kuncogtak. – Ez meg hogy lehet? – kérdezte Wendy. – Tök király! – Mit…, mit csinálsz amúgy? – Matekot! És te? – Matekot! Megint mindketten kuncogtak. Na, végre, ez is valami. Az els kapcsolat megvan, jöhet a folytatás. Vicky hirtelen borzasztóan fáradtnak érezte magát. Semmi utalást nem talált a halállal kapcsolatban, és már egyébként sem érezte jól magát a házban. El akart menni. Vissza a szobá98

jába. Szörny nyugtalanság fogta el, amit l rettent en megijedt. Egész testében izzadt és remegett. Talán Azraelhez kellene mennie? Igen, Azraelhez! Beszélnie kell vele. Szorosan becsukta a szemét, és maga elé képzelte a kis parkot, amely régebben egy temet volt. A szobor darabjaira gondolt, f ként Azrael fejére. Mit m velt? Tegnap még t simogatta és csókolgatta, ma pedig egy idegennel táncolt. Piszkosnak és rossznak érezte magát. Bárcsak ne törne rá folyton olyan er s szívdobogás, ha a fiúra gondol! Azrael inkább a barátja volt. Egy jó barát. Egy barát, akivel jól érezte magát. Egy barát, amilyet titokban mindig is szeretett volna. Valaki, akivel csak üldögélhetett, és beszélgethetett. Valaki, akit szívesen megérintett, és akihez szívesen odabújt. Ilyen volt Azrael. Azrael többet jelentett neki addig a pillanatig, amíg a fiú fel nem t nt. Ám a titokzatos fiú utánament, csakhogy ugyanakkor teljesen idegen volt a számára. Vicky a Close család házában maradt. Mindent megpróbált, maga elé képzelte a szobor talapzatát, a park falát, de semmi. Sem lebegés, sem mozgás. Ezzel szemben elég volt csupán egyszer rágondolnia a szobája narancssárga falára, és máris elindult. A testét körülleng szél viharos volt.

99

az ellenséged! – Nincs itt! – hallatszott az el szobából. Gloria kinyitotta az ajtót, és körbenézett. Aztán arccal a lépcs felé nézve így szólt. – Üres. A szobája üres. – Fent kell lennie, Gloria! Hiszen Vicky alig tud járni! – kiáltotta Pru Cassady lentr l. – Akkor gyere fel, és nézd meg magad! Ajtókat nyitogattak és csukogattak. Nessa jelentést tett: – A fürd ben sincs. S t Pru hálószobájában sem és Sally szobájában sem. – És itt sem! – tette hozzá Gloria Vicky szobájára mutatva. Abban a pillanatban Vickyn újra úrrá lett a nehézségi er , és az ágyában landolt. Gloria mellett Nessa is felt nt. Ránézett az ágyra, oldalba bökte Gloriát a könyökével, és mindketten Vickyre bámultak. – Te meg hogy kerülsz ide? Vicky még mindig szédelgett egy kicsit a repülést l és a Closéknál tapasztalt élményekt l. Id nyerés reményében szárazon nyeldekelni kezdett. – Vicky? – indult el felé Gloria. Nem volt egyszer , mégis sikerült megszólalnia. – Hahó, nálatok rosszabb az id , mint itt? – kérdezte Vicky lazán. – Két lehet ség van: vagy most repültél be az ablakon, vagy bediliztem – magyarázta Gloria. – Micsoda kérdés – morogta Nessa. – Hát nem világos a válasz? Gloria dühösen rávágta. – Nem is az. Vicky hezitált. El kellene árulnia valamit? Lehet, hogy muszáj lenne? Elvégre Gloria és Nessa a legjobb barátn je. Úgysem hinnének neki. Soha.

100

– Mi van veletek? Csak aludtam! – mondta. Bizonyítékul ásított egy hatalmasat. – A takaró alatt feküdtem. Gloria mindkét kezével legyezgetni kezdte magát. – Itt meg lehet fulladni. Akkor a takaró alatt olyan lehet, mint a szaunában. – Szörnyen izzadtam! – mondta Vicky, és nem is hazudott ezzel. Gloria és Nessa egymás mellett állva bámulták. Gloria tekintetében hatalmas aggódás látszott. Ezzel szemben Nessa nemigen hitte el Vicky magyarázatát, de ezt persze nem mondta ki hangosan. Kettejük és Vicky között hirtelen egy láthatatlan szakadék tátongott. Ekkor Pru Cassady lépett be a szobába. El ször Vickyre, majd a két lányra nézett. – Hát itt van! Hol is lett volna máshol? Minden rendben van, szívecském? – Tökéletesen! – válaszolta Vicky. Tökéletesen nem, kiabálta egy bels hang. Semmi sem volt rendben, s t óráról órára rosszabb lett. – Ti miért jöttetek egyáltalán ide? – kérdezte Vicky a barátit l. – Inkább magatokra hagylak titeket – Pru legyintett egyet, mondván, nem akarja zavarni ket, és kiment a szobából. Gloria sóhajtozott. – Mondd te! – szólt Nessára nézve. – Gáz van a honlapunkkal – kezdett bele Nessa. – Az emberek valahogy félreértik ezt az angyalos dolgot. Totál hibbantnak tartanak minket, akik hangokat hallanak, meg minden. – Miért? – Egy lány küldött egy üzenetet – Nessa el húzott egy papírt a táskájából. – Wendy Close – olvasta hangosan. – Azt írja: Ti biztosan igazi angyalok vagytok. – Mert a mobilja önállósította magát – csúszott ki Vicky száján. Természetesen abban a pillanatban megbánta. Nessa két mély ránccal a homlokán fürkészte a barátn jét. 101

– Szívi, te ezt honnan tudod? Vicky kétségbeesetten kutakodott az agyában valamiféle magyarázat után, de nem járt sikerrel. Gloria a szája elé kapta a kezét. – Te jó ég, ez a jöv be lát! Látomásai vannak. Akkor ezért ilyen zavart. Vicky hangokat hall. Valószín leg még a túlvilággal is kommunikál. Halottak követik, és szócs ként használják az emberek világában. Nessa az arca el tt legyezgetett a kezével, és idegesen forgatta a szemét. – Csend legyen! Gloria azonnal elhallgatott. – Nem akarsz nekünk mondani valamit? – kérdezte Nessa, miközben meredten kémlelte Vickyt. Mondja? Vagy ne? Vicky nem tudta eldönteni. – Én…, én voltam az. Én hívattam fel a mobillal Fredericet – hallotta saját magát. – És még? – Nessa mély és nyugodt hangon beszélt, akárcsak egy hipnotiz r. – Mindketten kuncogtak, és mindketten azt hitték, hogy a másik telefonált. Nessa szó nélkül Gloria elé tartotta a papírt. Gloria motyogva felolvasta: – Azt mondta, hogy én hívtam fel, pedig én hozzá sem nyúltam a mobilomhoz. Biztos, hogy hívott, én pedig nem hallottam a csengést. Csak nem akarja bevallani. Mindenesetre meghívott egy csokifagyira. – Ismét siker – szólt Vicky halkan. – De…, de hogy lehet ez? Hogy csináltad? – kalimpált Gloria a karjával. Csupán egy lehet ség volt arra, hogy meggy zze ket. – Van újabb kérés? – kérdezte. – Valaki, akit ismerek?

102

– A saját féltesód – szólt Nessa. – Az egyik haverunk hallotta. Az kérdezte, hogy tudunk-e rajta segíteni. Valami Eleonorról van szó. Gilbert és Eleonor – az új álompár, gondolta Vicky gúnyosan. Ha tudta volna, hogy csinálta a honlapot is! Ha Gilbertnek szüksége volt rá, akkor hozzá is eljuthatott. Nem esett nehezére maga elé képzelnie a szobáját. Sokszor megfordult már benne, így hát becsukta a szemét, és er sen koncentrálni kezdett a számítógépére és a monitor szélén lifeg számtalan cetlire. Maga elé képzelte Gilbert iszonyúan ódivatú mellényeit és a vastag keret szemüvegét. A következ pillanatban már nem hatott Vickyre a nehézségi er . Érezte az ellenszelet, és még Gloria kiáltását is hallotta. Ezek szerint sikerült. Elt nt. Mintha a föld nyelte volna el. Vicky maga elé képzelte az ágyát, és máris a szobájában találta magát. – Beleestél a festékes vödörbe? – próbált viccel dni Vicky. Gloria az ágy keretét szorongatva állt. Az arca falfehér volt. – Mindig is halott volt – suttogta. Nessa tátva maradt szájjal bámult maga elé. – Vicky sosem élt. Csak egy halottnak a testi jelensége volt. Egy él halott, akit most visszahívnak. – Ne zagyválj összevissza! – morogta Nessa. – Vagy lepaktált az ördöggel, ezért csak tizenhárom évet élhet. – Gloria, higgadj már le! – szólt rá Vicky. – Mi…, mi folyik itt? – követelt magyarázatot Nessa. – Egy angyal vagyok. Mindenesetre egy félangyal! Vicky lelendítette a lábát az ágyról. Gloria leült az íróasztal elé, és felhúzta a térdét a válláig. Nessa a szekrénynek támaszkodott. A barátn k egyetlen másodpercre sem vették le a szemüket Vickyr l. – Azt hiszem, mindjárt elájulok! – jelentette be Gloria. – Maradj már! – mondta közömbösen Nessa. 103

– Pontosan azért tettem, hogy higgyetek nekem. Tényleg el kell mondanom valamit – kezdett bele Vicky. Hosszú beszámoló következett az elmúlt két nap eseményeir l. Gloria a tincseivel játszadozott. Nessa az ajkát harapdálta. – Szívi, ez rület! – mondta Nessa döbbenten. Gloria hangosan szedte a leveg t, és egyetlen szót sem bírt kinyögni. Pru Cassady bekopogott az ajtón, majd bekiabált. – Nessa, a mamád telefonált! Kéri, hogy menjél haza! Ez persze egyáltalán nem tetszett Nessának. Mégsem maradt más választása. Gloria hezitálva így szólt. – Itt aludhatok ma este? Nessa és Vicky rögtön sejtette az okát. – Már megint elszabadult a pokol otthon? Gloria sóhajtozva bólogatott. A szülei id nként úgy összevesztek, hogy ahhoz képest az orkánerej széllel és jégveréssel társított vihar valóságos szép id nek számított. – Anyácska biztos nem bánja – felelte Vicky. – Nem tudná a kis angyalunk valahogy elintézni, hogy megússzam a pokoli angolórákat? – kérdezte Nessa az ajtóból. – Mell znéd ezt a szót a jelenlétemben, ha kérhetnélek? – kérdezte Vicky. – A pokolba is! – ismételte meg Nessa, majd bocsánatkér grimaszt vágva így folytatta. – Ez egyszer en hihetetlen. Nem lehet, hogy volt valami a limonádéban? Valami, amit l begolyóztunk? Némelyikünk jobban, mint eddig? – a szeme sarkából Gloriát figyelte. Vicky megköszörülte a torkát. Egyszer en hallgatott. Mit mondhatott volna? Gloria tehetetlenül nyekergett. – Én ezt nem értem. Ez próbára teszi a felfogóképességemet. Nessa visszafojtott minden csíp s megjegyzést. – Van már valami ötleted a fogalmazáshoz? – Vicky megpróbált visszatérni a normális hétköznapokba. 104

Nessa felnevetett. – Írtál már valamit? Nessa ezúttal röhög görcsöt kapott. Csakhogy nem viccesnek, hanem kétségbeesettnek t nt. Senki sem tudott rajta segíteni, mivel Mrs. Shakespeare pontosan ismerte a tanulók stílusát. – Kívánjatok szerencsét! – szólt Nessa, és elment. Gloria odahozatott magának Sigfriddel néhány tiszta ruhát másnapra és pár dolgot az iskolába. – El tudnál vinni valahová? – kérdezte Vicky Sigfridt l. – Állok rendelkezésedre! – Sigfrid szalutált. Minden egyes útnak borzasztóan örült, addig is furikázhatott az autójával. – Én is jövök! – vágta rá Gloria. – Nem, légyszi, maradj itt – Vicky egyedül szeretett volna menni. Sigfrid szokatlanul csendben volt az úton. Az egyik piros lámpához érve aztán így szólt. – Miért házasodnak össze az emberek, ha utána folyton veszekednek? Engem nem zavar annyira, mint Gloriát. viszont fél éjszakákat is átb g, ha a szüleink megint háborúzni kezdenek. Remélem, nemsokára meglesz a saját lakásom. Akkor Gloria is odaköltözhet hozzám. Sigfrid tényleg remek báty volt. Vicky szívesen lecserélte volna Gilbertre. Talán az új képességeivel tudna tenni valamit. El tte azonban más dolgokat kellett elintéznie. Sigfrid egészen az átjáróig vitte, majd Vicky átsétált rajta, és leheveredett Azrael feje mellé. Langyos este volt, és nemsokára besötétedett. Azrael egyik szeme felragyogott és kinyílt. – Megmondtam nekik. A két legjobb barátn mnek. Hiba volt? – Hittek neked? – kérdezett vissza Azrael. – Látták. Megmutattam nekik. Az baj? – kérdezett újra Vicky. – Nem tudom. Még sosem voltam olyan helyzetben, mint te.

105

– Szeretnék Gloriának segíteni. A szülei mindig veszekednek. Úgy, mint a mamám és a papám, miel tt elváltak. Azrael némi szünet után így szólt. – Te csak egy félangyal vagy, nem varázsló. Az angyalok nem változtathatják meg az embereket, csak legfeljebb néhány csodával megpróbálhatják befolyásolni ket. De az életüket az embereknek kell megváltoztatniuk. – Ez nem hangzik túl biztatón. Az angyal kék szeme most el ször t nt lágynak és kedvesnek. – Nagyon jól csinálod ahhoz képest, hogy nemrég vagy angyal. – Tényleg így gondolod? – Akkor is, ha a szívem valahol ott lapul a százszorszépek között: Igen! A tücskök lustán hegedültek. A leveg ben sült kolbász illata szállt. – Hány angyal van még a városban? – kérdezte Vicky. Azrael csodálkozva mustrálta. – Hogy érted ezt? – Találkoztam eggyel. Itt is egyszer, és ma Close-ék házában is. is tudta, hogy valami nincs rendben velük. Szerinte az utálat miatt van. – Hogy nézett ki? – kérdezte Azrael gyanakodva. Vicky visszafogta magát. Nem áradozhatott róla nagyon. Talán megsértette volna vele Azraelt. Olyan józanul, ahogy csak tudta, írta le a fiút. – Ismered? – Igen! – hallatszott a gyors válasz. – Ki ? És hogy hívják? Mély hallgatás. – Mondd meg! – Nem tehetem. – Miért nem? – kérdezte Vicky nyugtalanul. – Miért nem teheted? – Tartsd magad távol t le. 106

– Talán… egy… rossz angyal? Azrael láthatóan hezitált, nem tudta, hogy mit árulhat el és mit nem. – nem a barátod! Vickyt ez a kijelentés rosszabbul érintette, mint gondolta volna. – Nem a barátom? – ismételte meg kérd n. – az ellenséged! Miért mondta ezt Azrael? Talán féltékeny volt? Vajon sejtette, hogy mit érez Vicky a fiú iránt? És miért nem lehet a barátja, ha egyszer is segíteni ment Close-ék házába? – Táncolt veled? – kérdezte élesen, már-már dühösen. Erre mit válaszoljon? Azrael hangsúlyából ítélve bizonyára nemet akart hallani. – Szóval igen! – De miért…, miért izgatod fel magad ennyire? Az angyal becsukta a szemét és az ajkát is. Arca kétféleképpen megkövesedett: el ször elutasító, s t majdnem mérges volt, másodszor pedig ismét sötét márvánnyá vált. Sem a könyörgés, sem a simogatás nem segített a dolgon. Azrael aznap este már nem volt hajlandó Vickyvel beszélni. Amikor a lány beszállt Sigfrid autójába, a fiú így szólt. – Nem muszáj semmit sem mondanod, de valami rossz történt, nem igaz? – Igazán hálás lennék, ha most erre nem várnál választ – mondta Vicky, és üres tekintettel bámult ki a szélvéd n. Sigfrid megértette.

107

Reménytelen és egyéb esetek Új nap, új szerencse, hangzott Pru Cassady reggeli mottója. Vickynek igencsak szüksége volt rá, hiszen alig aludt valamit. Hogyan is aludhatott volna, ha a fejében ide-oda cikáztak a gondolatok. Azrael váratlan elutasítása nyugtalanságot váltott ki Vickyl, ami megijesztette. Nagyon megijesztette. A másik fiúval kapcsolatos bizonytalansága meg rjítette. Egyébként nem lehetett egykönnyen feldühíteni – legfeljebb Isabella volt képes rá –, de a nemrég történt események teljesen kikészítették. Vajon Azrael csak féltékeny? Mit jelent az, hogy ellenség? Hogy lehetett egy másik angyal az ellensége? Talán létezett az angyalok között ellenségeskedés? És miért lenne valaki, aki olyan jókép és kedves, gonosz? Ez egyszer en nem lehetett igaz. Vicky el este ezekkel a kérdésekkel a fejében aludt el, hogy aztán újra és újra felriadjon. Minden egyes alkalommal nagyon sokáig tartott, mire újra elaludt. Ha pedig kivételesen nem a töprengései tartották ébren, akkor meg Gloria horkolásától nem volt képes aludni. Sz ke loknis barátn je olyan hanger vel horkolt, hogy még egy motoros f rész is megirigyelte volna. Vicky úgy érezte magát, mintha egy lejt ben legurult hordóban éjszakázott volna. A bokája mindenesetre már jobban volt. Legalább már félig rá tudott lépni. Kissé sántítva igyekezett az iskolakapu felé. Gloria mellette baktatva kérdezgette minden egyes méter után, hogy nem akar-e mégis rátámaszkodni. Vicky kedvetlen morgására duzzogva kijelentette, hogy: „Csak nem olyan nagy baj, 108

ha az ember tör dik a legjobb barátn jével. F leg most, amikor úgy néz ki, mint azokban a cikis tévéadásokban lév szerencsétlen fazonok.” Vicky igazán úgy gondolta, hogy díjat érdemelne azért, amiért nem fojtotta meg Gloriát ezért a megjegyzéséért. Lélekben felavatta magát. Mintha mindenki összeesküdött volna Vicky ellen. Péntek volt. Iskola után Sallyvel együtt Isabellához mennek. Papás hétvége lesz. Habár legszívesebben némi csokis keksz és tejturmix kíséretében összebújt volna a mamájával a tévé el tt. Nessa a biciklijén ülve robogott felé vadul hadonászva mindkét karjával. Ez azt jelentette, hogy mondani akart valamit. Miután leállította és lezárta a biciklijét az udvaron, Vicky és Gloria után sietett. Mindhárman a hallban találkoztak, ami olyan volt, mint egy óriási hangyaboly. – Néztétek ma már az internetes oldalunkat? – kérdezte izgatottan. Erre aztán tényleg nem volt idejük. Gloria reggel több mint fél órára lefoglalta a fürd szobát, így a család összes többi tagját egy gyorsan-megmosakodom-és-fogat-mosok rekord megdöntésére kényszerítette. – Mike Katz a kilencedikb l szeretné, ha kiderítenénk valamit Cindyr l. – Cindy? Hiszti-Cindyre gondolsz? – kérdezte Gloria. Nessa bólintott. – Pontosan. – De csak a három piócájával beszél. A piócák azok a lányok voltak, akiket Cindy barátn nek fogadott. Nagy tisztességnek számított ám Cindy barátn jének lenni. A mostani háromnak, akik a legközelebb álltak hozzá, az volt a feladatuk, hogy szüntelenül csodálják Cindy folyamatosan változó frizuráját, körömlakkjának és rúzsának a színét, illetve a ruháját. Érdekes módon mindig talált magának olyan lányokat, akik ezt örömmel vállalták.

109

– Mike fizetésképpen egy angolleckét ajánlott fel! – nyögte ki végre Nessa örvendezve. – Például egy fogalmazást – folytatta Gloria a gondolatot. – Talált, süllyedt, tesókám! Mike az iskolai újságnak is ír. Elég okosnak t nik, úgyhogy Mrs. Shakespeare-t tuti elkapja a reszketés, ha elolvassa majd. Szerencsére t nem tanítja. Így szerencsére nem fog rájönni arra, hogy az én titkos íróm. – lesz a megment d! – szólt Gloria ragyogva és büszkén, hogy kitalálta. – Nahát, te biztosan Miss Marple rokona vagy – dicsérte meg Nessa gúnyosan. – Erre senki sem jött volna rá. A lányok a cseng t hallva elindultak. Vicky észrevette, hogy a barátn i két lépéssel mögötte sétáltak. Kicsit oldalra fordította a fejét, hogy jobban hallja Nessát és Gloriát. – Ez nem lehet. – Persze nem tud igazából elt nni és megjelenni sem – mondta Nessa. – Mindig rajongott azért a fekete angyalért. Sigfrid még arra az ovis balhéra is emlékszik, amikor folyton csak fekete angyalokat rajzolt. – Meg kell szabadítanunk ezekt l az ostobaságoktól! – Nessa a tettek embere volt. Gloria már másképp látta a dolgot. – Nem, nem, nem, ez akár sokkhoz vagy tartós lelki károsodáshoz is vezethet. Ahogy nálad is, gondolta magában Vicky. – Tegyünk úgy, mintha töknormálisnak tartanánk mindent, amit Vicky mesél. Mutassuk meg neki, hogy a barátn i vagyunk, és mellette állunk, bármi is történjen. Talán azt a szeretetet keresi a törött szobornál, amit nem kapott meg az apjától. És a lelkiismeret-furdalás miatt is lehet, amiért Pru és az a dilis elváltak. Vicky nem bírta tovább. Egy energikus mozdulattal megfordult. 110

– Mondjak nektek valamit? – sziszegte. – Igazából egy vámpír vagyok, és az utolsó csepp vért is kiszívom bel letek, ha nem hagyjátok abba azonnal ezt az oltári nagy baromságot! A két lány döbbenten egymásra kapta a fejét. – Te hallottál minket? – kérdezte Gloria kidülled szemmel. – Nem! – felelte Vicky mérgesen. – Olvasok a gondolataitokban – széttárta az ujjait, és hosszú karmokként mozgatva ket olyan grimaszt vágott, ami bizonyára hangos sikítozást váltott volna ki Sallyb l. Nessa és Gloria tudálékos arcot vágott: minden világos. A barátn jük teljesen megbuggyant. – Gyere az osztályba! – szólt Gloria olyan nyugodtan, mintha két dühroham között lév kisgyerekkel beszélt volna. Mivel Vicky elég gyengének érezte magát, egyszer en nem foglalkozott Gloria anyáskodásával. Ellazult t le. Miért is ne? Gloria megkapta, amit akar, Vicky pedig Gloria vállára támaszkodva bebicegett az osztályba. Nessa a szünetben megmutatta a többieknek, hogy mire volt kíváncsi Mike: tudni akarta, hogy Cindy azért néz-e rá olyan furcsán, mert bolondnak tartja vagy mert kedveli. Továbbá azt szerette volna tudni, hogy elfogadná-e a jöv szombati buliba szóló meghívását. Ha az Ördögi angyalok ezt kinyomozzák és összehoznak neki egy randit, akkor bármilyen fogalmazást megír nekik. Egy órával kés bb, a nagyszünetben Vicky, Gloria és Nessa az udvar másik végéb l figyelte Cindyt és a három piócáját. A piócák valóságos falat képeztek úrn jük körül, és icipici vérengz ebekké változtak, amint valaki közel merészkedett hozzájuk. Mindenkit elüldöztek onnan, teljesen mindegy, hogy fiú vagy lány volt az illet . Cindy abszolút úgy mozgott, mint egy királyn . Már csak a palást, a korona, a jogar és a birodalmi alma hiányzott.

111

– Milyen rendes t le, hogy a piócái simán mehetnek mellette, és nem kell térden csúszniuk – gúnyolódott Nessa. – Cindyt l elég lehetetlen lenne bármit is megtudni – gyanította Gloria. Nessa szomorúan felsóhajtott. – Szevasz, fogalmazás. Nekem végem. Gloria viccel dni próbált, hogy valahogy felvidítsa Nessát. – Majd az angyalkánk megoldja – mondta oldalba bökve a barátn jét. – Nem akarod egyb l egy hangosbemondóba is bemondani? – sziszegte Vicky. – Mit? – Hát az angyalosat! Nessa vigyorgott. – Angyalkám, talán ez a megszólítás jobban tetszik? Kicsit sem felt . Vicky összeszorította a szemét, és fenyeget n zihálni kezdett. – Ne izgasd fel magad! Figyelmetlen voltam, nem szabad felizgatnunk, így is túl feszült! – súgta oda Gloria Nessának. Vicky túlságosan fáradt volt. Habár a barátn i saját szemükkel látták, mégsem hittek neki. Hármuknak sosem volt titkuk egymás el tt. Vicky azt kívánta, bárcsak újra visszatérne a régi bizalom Nessával és Gloriával. Vajon van még rá esély? Hogyan tovább? Az angyali er k egyrészt gyönyör ek voltak – szó szerint. Másrészt viszont tönkretették azt, ami Vickynek fontos volt. Egyedül érezte magát. Képtelen volt úgy beszélni Nessával és Gloriával, ahogy szeretett volna. Azrael már nem beszélt vele, a másik angyal pedig, az a fiú, akivel annyira jól érezte magát, egyszer en elnt.

112

Azrael egyébként sem szerette, mindegy, hogy milyen okból. Vicky ismét Cindyre nézett, aki továbbra is a piócáival sutyorgott, miközben vadul gesztikulált. – Szerintetek miért akar ezzel a madárijeszt vel a buliba menni? – töprengett félhangosan. – A szerelem sötét verem – válaszolta Gloria. – De ha kell, én beleesem – f zte hozzá Nessa vigyorogva. Abban a pillanatban egy csoport fiú lépett ki a kapun. Fontoskodó arcot vágva beszéltek egymáshoz, mintha valamiféle összeesküvésr l lenne szó. Nessa a legnagyobb fiúra bökött. Vöröses haja, sok szepl je és elálló füle volt. – Az lesz Mike. – Atyagatya! – szólt Gloria. – Jó néhány varázsigére lesz szükség ahhoz, hogy Cindy elmenjen vele a buliba. – Hát nem Mr. Szuperszexi, az biztos – adott neki igazat Vicky. Mike fekete farmerben és fehér pólóban volt, arcán unalmas szemüveget, lábán f s cip t viselt. – Fogadjunk, hogy nincs is nevet izma – állapította meg Gloria szakszer en. A fiúk lassan elhaladtak Vicky, Gloria és Nessa mellett. – Egy kiegészít komponensr l van szó, ami 17,5 százalékkal több tolóer t kölcsönöz a rakéta-hajtóanyagnak, így a hordozórakéta 28 másodperccel el bb kerül a röppályára – hallották Mike magyarázatát. – Csakhogy lehet, hogy pont az a 0,5 százalék lesz túl sok, és a sebesség gyorsulásával megemeli a robbanás kockázatát – felelte egy másik fiú. – Izgis buli lesz, ha Cindy és Mike együtt megy a buliba – jósolta Vicky. – Hát nincs sok közös bennük, az biztos – helyeselt Nessa, majd sóhajtott egy nagyot. A fogalmazás esélye id közben nullára csökkent. 113

Gloria kislányosan kuncogott. – Én nagyon szexinek tartom, ha egy fiú olyasmir l beszél, amir l nekem fogalmam sincs. Vicky még éppen id ben oldalba bökte a könyökével, mire Nessa a mondat közepén elhallgatott. Pont azt akarta mondani, hogy akkor Gloria valószín leg bármilyen fiút szexinek talál, mivel igazából a ruhákon, a zenén, a sminkelésen és a patkányokon kívül semmir l sincs fogalma. Négyet tartott otthon háziállatként, és úgy mutogatta róluk a fotókat, mint mások a gyerekeikr l. Cindy éppen arra utasította két piócáját, hogy álljanak arrébb, ne takarják a kilátást. Éppen Mike és a barátai felé mutatott. Nem lehetett nem észrevenni, ahogy komoly gesztusaikat majmolva csúfolta ket. – Majd megírom neki: „Felejtsd el!”

114

H vös csók – Hmmm, mi van ebben a zöldségraguban? – kérdezte Vicky. Szombat este volt, éppen a család másik felével ültek az asztalnál. Isabella most is, mint mindig, savanyú képpel nézte. – Nem kell megenned, ha nem ízlik. Több marad nekünk. Vicky a plafonra irányította a tekintetét, ami természetesen, mint minden más a lakásban, nem rendelkezett se foltokkal, se repedésekkel, se pókhálókkal. – Csak megkérdeztem… – sóhajtott fel Vicky könyörg pillantást vetve az apjára. Mondjon már végre valamit, és segítsen neki. Isabella már-már üldözési mániában szenvedett. – Nekem borzasztóan ízlik, kedvesem – vágta rá sietve Mr. Cassady. – Kit szakács vagy. – Szakácsn – javította ki Isabella, miközben egy vigyorgó bólintással elfogadta a dicséretet. Remélhet leg hamarosan vége a vacsorának, gondolta Vicky. Be akart menni a szobájába, hogy bezárhassa maga mögött az ajtót, feltehesse a fülére a fülhallgatót és zenét hallgasson. Talán ez enyhíti az Isabellával töltött hétvége feszültségét. Természetesen sejtette, hogy más lesz a vége. Isabella ragaszkodott a „családi estékhez”. Érezzük, hogy egy család vagyunk, magyarázta egyszer. Persze ezalatt a vallatást és a szörny séges társasjátékokat értette, amikbe még Sally is belealudt. Gilbert szó nélkül kanalazta az ételt. T le hiába várt volna segítséget. Természetesen volt Isabella kedvence, ezért neki mindent szabad volt. Vicky megsért dött. Csak kedves akart lenni Isabellához. Igazság szerint azon sem csodálkozott volna, ha néhány emberi testrészt is talált volna a zöldségraguban. Abszolút elhitte

115

Isabelláról, hogy így próbál megszabadulni a kellemetlen szomszédaitól. – Sallykém, milyen az ovi? – igyekezett beszédbe elegyedni Mr. Cassady. – Tökbéna – válaszolta a kislány. Isabella hegyes orra reszketni kezdett. – Ilyen válaszokat tanultok ott? – Nem – felelte Sally illedelmesen. A kerek asztalnál mellette ül apukája megsimogatta a pracliját. – Sally, biztos csak szép dolgokat tanulsz az óvodában, nem igaz? A kislánya háromszor bólintott. – Na, akkor mondd csak, mit tanultál, nagylány? Sally ragyogó szemmel így szólt: – Cici, smaci, nyelves puszi! Isabella félig ráhajolt az asztalra. – Ez hazugság. Ilyeneket nem tanítanak az óvodában. Azt sem tudod, hogy mit jelentenek ezek a szavak. Ezt nem kellett volna mondania. Sally dühösen felpattant a székér l, és odatrappolt Isabella elé. Megkocogtatta a mellét, és energikusan így szólt. – Cici! – aztán odament Gilberthez, lábujjhegyre állt, és nyálas csókokkal kezdte ostromolni. – Smaci! – mondta lihegve. Aztán megpróbált felmászni a székre, és apró kígyóként kinyújtotta a rózsaszín nyelvecskéjét. – T nj el! – tolta el magától Gilbert mérgesen. Isabella arcán látszott, hogy mekkora er feszítésébe került, hogy meg rizze a nyugalmát. Majd határozottan így szólt. – Ilyen szavakat akkor sem lehet tanulni az óvodában. Ezeket biztosan otthon hallottad, nem igaz? – Nem! – válaszolta Vicky Sally helyett. – Ez nem igaz. Isabella összenézett a férjével, és a tekintete ezt sugallta: Én megmondtam… – Le akarok feküdni – türelmetlenkedett Sally.

116

Még csak hét óra volt. Máskor sosem ment ilyen korán aludni. Vicky szerint érezte az ebédl ben lév feszültséget, amihez nem nagyon volt kedve. Akkor inkább a Frankensteinmacijával játszadozott, és hajmereszt történeteket mesélt neki. – Én még elmennék Robertóhoz – jelentette be Gilbert. Most, hogy édesanyja f ként Vickyre és Sallyre irányította a dühét, úgy gondolta, érdemes megpróbálnia. – Nem! – felelte Isabella keményen. – Ma családi este van! Vicky Gilbert segítségére sietett. – Én is szörnyen fáradt vagyok. Ma nem akarok sem játszani, sem mást csinálni. – Vettem egy DVD-t. Nagyon jó film mindannyiunknak – mondta Isabella. – Köszi, nem! – válaszolta Vicky. – Én sem kérem! – csatlakozott Gilbert. Isabella felállt, és szándékosan hangosan leszedte az edényeket. – Rendben, akkor szépen a szobátokban maradtok, amíg Chris és én megnézzük. – Mama, kérlek, Roberto mutatni szeretne valamit. Nagyon fontos. A sulival kapcsolatos. Még a kedvencének a jajgatása sem tudta megpuhítani Isabellát aznap este. – Úgyis csak azzal a fantáziavilágban játszódó szörny internetes játékkal akartok játszani. Nem! Nem volt mit tenni. Vicky édesapja úgy ült ott, és hallgatott, mint egy rakás szerencsétlenség. Hogy kissé kiengesztelje Isabellát, Vicky önként segített leszedni az asztalt és bepakolni a mosogatógépet. A meglehet sen nagy lakás korábban Isabella szüleié volt. Gilbert, Vicky és Sally mind külön szobával rendelkezett. Sally komolyan gondolta, hogy lefekszik. Vicky segített neki a fürd ben, majd felolvasott a bolyhos kis szörnyetegr l szóló kedvenc mesekönyvéb l. Miután Sally elaludt, Vicky becsukta a könyvet, és kissé feljebb húzta a takaróját. Sally világos loknijai és teljesen ellazult pofikája egy apró angyalkára emlékeztette a n vérét. Egy sma117

cizó angyal, aki tudta, hogy mit jelent a cici és jól ismerte a nyelves puszit is – honnan és miért, ki tudja? Vicky kilépett a folyosóra, és odasétált a szemközt lév szobájához. A nappaliból kihallatszott édesapja és Isabella hangja. – Mit kellene még tennem? Megpróbálok mindkett jük számára jó anya lenni. De a lányod mindenképpen csak a gonosz mostohát látja bennem – panaszkodott Isabella. – Remekül csinálod, drágám! Egyszer en csak id re van szüksége ahhoz, hogy megszokja. Higgy nekem! – Id re? Mennyi id re még? Vicky legszívesebben berontott volna a nappaliba, hogy megmagyarázza Isabellának, hogyan csinálhatná jobban. Olyan egyszer lenne. Csak nem kellene úgy tennie, mintha lenne a zsenimama, Pru Cassady pedig egy vesztes, akit l feltétlenül meg kell óvni a két szegény és tehetetlen gyereket. Vicky azonban túl fáradt volt az érveléshez. A vége úgyis megint csak veszekedésbe fulladna. Inkább felment a szobájába, és bezárta maga mögött az ajtót. Vajon az apja mit evett Isabellán? Miért nem tudtak Pruval együtt élni? Vicky tekintete átsuhant a szobán. A helyiség olyan volt, mint egy bútoráruház katalógusszobája. Igaz, Isabella nem kis id t és energiát fektetett a berendezésébe, és ezt persze gyakran az orruk alá is dörgölte. Talán kérdezted volna meg, hogy egyáltalán tetszik-e, gondolta Vicky magában. Minden alkalommal úgy érezte magát a szobában, mint egy kórházban. Minden tökéletesen praktikus és tiszta. Még sosem hallott benne például legyet zümmögni vagy az ablaküvegnek csapódni. Vicky ruhástul rávetette magát az ágyra. Szívesen telefonált volna Gloriának és Nessának, de Nessa a hétvégére vidéki rokonokhoz ment a szüleivel és a kis öccsével, Gloria pedig moziban volt.

118

Vicky nagyot sóhajtva elterült a mentazöld ágytakarón. Belenyúlt az ágya melletti táskába, és kihalászta az iPodját. A fülhallgatót jó mélyen betuszkolta a fülébe, és megkereste a kedvenc számait. Megnyomta a Play gombot, de semmi sem történt. Vicky leellen rizte a masinát. A kijelz világított, az akkumulátor teljesen fel volt töltve. Most már minden cserbenhagyja? – Jó estét! – szólt valaki. Azonnal felismerte a hangot, és felült. Kutakodva körbenézett a félig sötét szobában. – Nyugi, nyugi, semmi baj. Veled vagyok! Hallotta t, csak nem látta. A hangja a fülhallgatóból jött! – Ma csak a gondolatodban vagyok veled – magyarázta a fiú –, de itt vagyok, érzel, mert szükséged van rám. Egy h vös kéz ragadta meg Vickyt. Egy kellemes nyomást, majd egy gyengéd simogatást érzett. Az ujjai végigsimították az alkarját. Aztán leült mellé, ahogy Vicky tette el bb Sallynél. A teste közel volt, s t kicsit neki is d lt. Átkarolta a lány vállát, pedig örült, hogy belesüllyedhet. Ez jólesett. Egyszer en biztonságban érezte magát. Védettnek, abban az rületben, ami körülötte zajlott. – Ne tör dj semmivel! – suttogta a fiú kedvesen. – Veled vagyok! Nyugodj meg! Vicky szívesen hitt volna neki. Valami azonban megóvta attól, hogy engedjen a csábításnak. Eltolta magát a fiútól. – Ki…, ki vagy te? Még a nevedet sem tudom! – mondta az irányába. – Én itt vagyok neked! Ezt el kell hinned! – Azrael szerint ellenség vagy. Már nem is beszél velem. Miattad.

119

A fiú mosolygott. Annak ellenére, hogy nem látta, mégis érezte. Amolyan együtt érz , felvidító mosolygás volt. – Hagyd t! Nemsokára másképp gondolja majd. Vicky látta a fiút. Persze nem a szemével, hanem a fejében. Csupán a képzelete vagy a fantáziája volt, mégis hallotta beszélni. – A barátod vagyok. Bízz bennem! – felé nyújtotta a kezét. – Nem táncolunk? Jót tenne neked – h vös és száraz ujjak fogták körbe a csuklóját, és óvatosan húzni kezdték. Vicky engedett a kísértésnek, és felkelt az ágyból. Lassan ringatózni kezdtek a fehér csillaggal díszített, kerek, kék szín sz nyegen. A fiú megint alig érezhet en fogta a csíjét, a lány pedig átkarolta a nyakát. Nem lassúztak, volt köztük elég hely. Vicky mégis úgy érezte, mintha valami összekötötte volna ket. Zene is szólt. Méghozzá az a lassú és romantikus szám, amit szívesen hallgatott esténként. Az iPodja az ágyon hevert. A fülhallgatók csak úgy magukban lebegtek. A fiú a dallamot dúdolva kicsit gyorsított a tempón. Majd újra lassított. Odahajolt hozzá. Vicky ismét f szer és f illatát érezte a leveg ben. A fiú nyugodtan vette a leveg t. Az arcuk összeért. Természetesen a lány ebb l semmit sem látott. De annál inkább érzett. Ajka h vös csókot nyomott Vicky fülére, majd egyet a homlokára. Ezután az orra felé közeledett. Meg akar csókolni, zúgott a lány fejében. A számon. Egy igazi csókot. – A barátod vagyok – suttogta behízelg n és csábítón. – Nem! – Vicky hirtelen hátralépett, megbotlott, de még épp hogy sikerült megkapaszkodnia az íróasztal szélében. – Akkor mi? – Nem! Nem! – többet nem bírt kinyögni. 120

– Sajnálom. Nagyon sajnálom – válaszolta a fiú halkan. Mély szomorúság szólt bel le. – Tényleg, nagyon sajnálom. A zene azonnal elhallgatott, és a következ pillanatban a fiú is elt nt. Vicky borzongva odabicegett a villanykapcsolóhoz. A szoba összes lámpáját felkapcsolta. Az el bb sokkal h vösebb volt. Most megint kezdett melegedni. Talán valami rosszat tett? Talán… talán igent kellett volna mondania? Zavartan leheveredett az ágy szélére. Bárcsak beszélhetne róla valakivel.

121

Peches angyal Vicky nyugtalanul mászkált fel-le a szobában. Se lefeküdni, se leülni nem tudott. Legszívesebben kiment volna a szobából, de a házból is. Mike és Cindy jutott az eszébe. Kett jük egyesítése körülbelül olyan volt a számára, mint az ólom és a víz péppé keverése. Aztán támadt egy ötlete. Valami hasznosat talált ki arra az alkalomra, amikor angyalként látogatja meg ket. Már attól is libab rös lett, hacsak rágondolt Cindy közelségére. Szerencsére Mike volt a megbízó, így szorult „segítségre”. Nessa annyit már kiderített, hogy Mike pont az iskolával szemben lakott, és az ablakából egyenesen az iskolaudvarra látott. Így biztos nem volt nehéz kideríteni, hogy hol találja. Vicky lassan becsukta a szemét. El hívta Mike arcát az emlékezetéb l. Ehhez társította még az iskola körüli összes házat is. Újdonsült erejével biztosan hamar eljut majd a helyes címre. Ismét könny ség fogta el. Furcsa érzés keringett a gyomrában, mintha tegnap óta semmit nem evett volna, de ez mostanra már nem rémítette meg. Vicky egy lágy szell l vezérelve egy modern lakóháznál találta magát. Valami a harmadik emeleten lév szobába irányította. Mike a számítógépe el tt ült. A képerny kékes fénye megvilágította az arcát és a kezét. Miért akart egyáltalán Mike Cindyvel menni a buliba? A szobája annyi jókedvet sugárzott, mint egy börtöncella. Csak a falon lév poszterek gondoskodtak némi változatosságról, amelyek Orange June-t, a slágerlistát bizonytalanná tév , sz ke fürtös énekesn t ábrázolták. Gloria folyton azzal dicse-

122

kedett, hogy hasonlított a sztárra, és ebben volt is valami igazság. Mivel Mike éppen végtelen számsorozatokat pötyögött a gépbe, Vicky úgy döntött, hogy kicsit körülnéz a lakásban. Átsuhant tehát a nappaliba vezet falon. Az asztalnál ül emberek Mike szülei lehettek. A széles vállú apja mellett az édesanyja kissé félénknek t nt. Mike apja bal alkarjával az asztalra könyökölve ette a vacsoráját. Isabella sosem engedélyezett volna ilyen testtartást az asztalnál. Mike belépett, és felkapott egy kenyeret a kosárból. Gyorsan tett rá egy szeletet az asztalra készített sajtból, és a mustárból karikákat nyomott rá. Apja a fejét csóválva figyelte. – Muszáj folyton a számítógép el tt ücsörögnöd? Mike édesanyja egy csillapító gesztus kíséretében így szólt: – Hagyd már, George! – Én bezzeg egy ilyen estén alaposan felfordítottam volna a várost. A lányok a fákra menekültek volna el lem – dörmögte Mike apja. Anyukája kissé mesterkélten felnevetett. – Igen, igen, megérted a pénzed, az biztos. Mike mintha semmit sem hallott volna a beszélgetésükb l. Vagy talán nem akarta hallani. – És? Van már jelölted az iskolai bulira? – tudakolta a papája. – Nem megyek – válaszolta Mike. – Hogyhogy nem mész? Mindenki elmegy a sulibuliba. Ide figyelj, a kollégáim folyton azt mesélik, hogy a fiaik már megint egy újabb barátn t vittek haza. A hét vége után nem akarom azt hallani, hogy a fiamat nem is érdeklik a lányok. Mike beleharapott a kenyérbe, és lassan rágni kezdte. Úgy nt, hogy a válaszon töpreng, majd mégis válasz nélkül viszszament a szobájába. Vicky rögtön követni akarta, de a falig sem jutott el. Egyszer csak megragadta valami. Hatalmas er hálózta be, és ke123

gyetlenül húzni kezdte. Kapálózva próbált ellenszegülni, de hiába. Az a valami úgy megrántotta, mint egy er s vízörvény. Házak, fák, autók és utcák suhantak el mellette. Másodpercekkel vagy talán percekkel kés bb Vicky újra Azrael egykori k lábazata el tt, a f ben találta magát. Lenézve kellemetlen érzés kerítette a hatalmába. A f szálak t ként szúrták át a testét. Ezek szerint még mindig test nélküli és láthatatlan volt. Azrael arca eleven volt. – Ez az utolsó figyelmeztetés! – sziszegte. – Mit követtem el? – igyekezett Vicky gyanútlannak t nni, hátha ennyivel megússza. A rossz lelkiismeret nemcsak mardosta, hanem szabályosan belemart. Másfel l viszont megkönnyebbült, amiért Azrael újra beszélt vele. – Pontosan tudod! Vicky b nbánó képet vágott. – Most…, most mérges vagy? – kérdezte. – Már nem vagyok az, aki voltam. Nem tudok kiválni a k l, itt kell feküdnöm. Tehetetlenül. Van egy feladatom, amit neked kell elvégezned, de te sajnos nem érted, hogy milyen komoly a helyzet. – De, mindent értek. De…, de azért segíthetek, ha tudok. Legalább egy kicsit. Ezt csinálják az angyalok. Vagy nem? Azrael hangosan kifújta a leveg t. – Igazad van. De én félek. – Magad miatt? Hogy emberré válsz? Hallgatott. Majd így szólt. – Nem. Nem attól. – Hanem? Megint hallgatott. – Mi bajod van? Miért vagy ilyen furcsa? Szerinted nekem olyan könny ? Így is elég gondom van a családommal, Isabellával és apával, a sulival, a barátn immel, akik igazából

124

már nem is annyira a barátn im. Teljesen egyedül érzem magam. Vicky egyre hangosabb és hevesebb lett. A k kéz hirtelen életre kelt, és a lány karja felé nyúlt. Azrael fogása más volt a fiúénál: melegebb, er sebb. Nem kellemetlen, de nem is olyan…, olyan… Vicky nem talált rá szavakat. Képtelen volt elmondani, hogy mi volt olyan különleges a másik angyalban. Talán a bizsergés, amit kiváltott. Azrael viszont roppant megnyugtató volt. – Azrael…, kérlek, segíts rajtam…, mit tegyek? – Élj! – szólt a váratlan válasz. – Mi mást tennék? – Vicky értetlenül rázta a fejét. – Élj! És szeresd az életet! Az összes felmerül gondjával együtt. – Problémák nélküli élet nem létezik? Jóval egyszer bb lenne. – Az nem élet lenne, hanem folyamatos unatkozás. Vajon igaza volt? – Menj haza! – figyelmeztette Azrael. – Csak olyan él k megmentésére használd az er det, akik felett ott lebeg a halál, de még nem kellene meghalniuk. – Rendben! – szólt Vicky halkan. Eleresztette a kezét, amely a f ben újra k vé változott. Vickyt ismét könny ség fogta el. Egyszer en hagyta, hogy megtörténjen. Mire kinyitotta a szemét, nem a szobájában, hanem az apja nappalijában találta magát. – Pontosan ilyen! – kiabálta Isabella. – A lányod csak azt teszi, amit akar, és mindannyiunkat csak az orránál fogva vezet. Ugyanez volt a születésnapon is, és így van ez mindig. Majd meglátod, hová vezet. Vicky édesapja a kanapén kuporgott. – Kérlek, édesem, ne legyél ilyen szigorú! – Megtiltottuk neki, hogy elmenjen vagy nem? 125

Nagy sóhaj. – Igen. – Gilbert a szobájában van, ahogy kértem. A lányod viszont elt nt. Fenébe, fenébe, fenébe, gondolta Vicky. Ez nem túl jó. Még mindig láthatatlan és test nélküli volt. Muszáj volt, különben észrevette volna az apukája és Isabella is. Ez azonban azt is jelentette, hogy egyszer en fellebeghetett a szobájába, láthatóvá változhatott, majd mintha mi sem történt volna, el bukkanhatott. Isabellának el ször be kellett volna bizonyítania, hogy nem is volt ott. Természetesen számtalan kérdéssel bombázták volna, de egye fene. Vicky néhány szökkenéssel a szobájában termett. Megrázta magát, mint egy vizes kutya, és leporolta a kezét. Mindezt természetesen hangtalanul. Próbaképpen megfogta a táskája fogóját, amiben a hét végi cuccait hozta. Az ujjai semmihez sem értek. Ezek szerint még mindig láthatatlan és test nélküli volt. Láthatóvá kellett válnia. AZONNAL! Az apja így szólt a folyosóról. – Hallottuk volna, ha elmegy. A bejárati ajtó elég hangos. – Szerintem az ablakon is képes kimászni. – Drágám, a negyediken lakunk. – Nobelmanékhoz még be is tört. Hányszor kell még mondjam? Vicky szobájának az ajtaját vadul feltépték, és az apja lépett be. Nagyon nyugtalannak látszott. – Vicky, ha esetleg elbújtál, gyere el ! Már kicsit id s vagy az ilyen játékokhoz. Hallod? Igen, Vicky elég érthet en hallotta. Torkaszakadtából üvöltött. – Itt vagyok! – de az apja nem hallotta. Nehéz léptekkel átvágott rajta és a szobán keresztül. – Mikor mersz már végre szembeszállni az exfeleségeddel? Az a n személy b ntényt követ el a gyerekek ellen. Fogalma 126

sincs a nevelésr l. Sokkal jobb lenne, ha a gyerekek nálunk laknának, és kevesebbet találkoznának Pruval. Nem, nem, nem, kiabált Vicky. Sajnos csak hallotta. Isabella úgyis csak azt akarta, hogy a papája minél kevesebbet találkozzon az exfeleségével. Gloria és Nessa meg volt gy dve arról, hogy Isabella rülten féltékeny volt Pru Cassadyra. Vicky id közben osztotta a véleményüket. Mr. Cassady nagyon lassan csóválta a fejét. – Nem értem. Teljesen kicsúszik a kezemb l. Mindig is kedves lány volt régebben, amikor még akkora volt, mint Sally. – De hát megn nek, és akkor egy er s kézre van szükségük – f zte hozzá Isabella er szakosan. – Ne hagyd magad Pruval szemben, hozd ide a gyerekeket! Nem mehet így tovább! Vicky édesapja nem szólt semmit, de látszott rajta, hogy egyetért Isabellával. Mindketten kimentek a szobából. – Talán Sallynél van – mondta Mr. Cassady halkan. – Már háromszor megnéztük, nem volt ott. Kívülr l bezárták a szobát. A láthatatlanság nem mentette meg Vickyt a rosszullétt l. Úgy érezte, menten elhányja magát. Kétségbeesetten lehuppant az ágya szélére. Minden az hibája volt. Isabella úgyis véghezviszi az akaratát. Vicky legjobban az édesanyját sajnálta. Annyira igyekezett kellemes otthont nyújtani neki és Sallynek. A gyerekei nélkül képtelen élni. Vicky mindent elszúrt. Egy igazi szerencsétlen angyal vagyok, veszekedett saját magával. Egy totál peches angyal. Sajnos az angyalok ereje is elfogy egyszer, ezt sikerült megtapasztalnia. Csak néhány percet szeretett volna pihenni. Viszszafeküdt az ágyába, és lehunyta a szemét. Vajon miért maradt láthatatlan? Miért? Miért? Miért? 127

Angyal veszélyben Világos nappal volt, mire felébredt. Vicky sürg sen megállapított néhány dolgot. Fel volt öltözve. Kezével még mindig semmit sem tudott megfogni, s t még a k kemény falon is úgy siklott át, mintha vízb l lett volna. Sally valahol a házban üvöltött, és a n véréhez akart menni. Isabella olyasmi volt, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Madármamaként csipogott a bömböl Sallynek, majd egy fél órával kés bb Vicky apjával veszekedett, hogy csináljon már végre valamit. A szobaajtó kinyílt, és Mr. Cassady nézett be rajta. Beosont a szobába, és halkan bezárta maga mögött az ajtót. Vicky felült. Ezek szerint látta a papája? – Apa! – kiáltott fel. A saját fülében igencsak hangosan, tisztán és teljesen normálisan csengett a hangja. Az édesapja nem reagált. Szóval mégsem hallotta. Minden a régi. Mr. Cassady az ablakhoz lépett, és felnézett az égre. Néhány fehér felh lebegett lustán. Az édesapja hirtelen megfordult, és elindult az ágy felé. Vicky integetni kezdett a karjával, de hamar leeresztette. Semmi értelme nem volt. Mr. Cassady halkan motyogott maga elé. – Jaj, Vicky, Vicky, Vicky… – lekuporodott az ágy szélére, és végigsimította a gy retlen párnát és a sima takarót. Egyszer csak felpattant, és az ajtóhoz szaladt. Csak egy apró nyílásra nyitotta, hogy kilásson a folyosóra. Gyorsan becsukta, és belülr l nekitámaszkodott. Ujjai kétszer is lecsúsztak, mire harmadszorra végre sikerült el bányásznia a nadrágzsebéb l a telefonját. Fülét az ajtóra tapasztva nyomkodta a gombokat, 128

mintha üldözték volna. A keze reszketett, miközben a telefont a fülére nyomta. – Én vagyok az, halló! – suttogta idegesen. Kivel telefonált? – Ööö…, csak egy rövid kérdés…, te, nincs még nálad Vicky véletlenül? Még nála? Mit jelentsen ez? – Hát… ööö…, valamit el akart hozni…, vagy valami… Vicky felállt, és odalebegett az apjához. A fejét szorosan a mobil mellé nyomta. A kagylóban az anyukája hangja hallatszott. – Nem volt itt. De miért beszélsz ilyen furcsán? – Mrs. Cassady gyanút fogott. – Izé… akkor biztos mindjárt jön! Szép vasárnapot! – Mr. Cassady letette a telefont. Az ajtó abban a pillanatban elindult, de nagy puffanással a hátában landolt. A férfi visszatartott egy feljajdulást, majd villámgyorsan elrejtette a mobilját a nadrágzsebében. Isabella vadul rángatta az ajtót. – Mit csinálsz odabent? Nincs ott, lásd már be! – Én is tudom, drágám, én…, én azon gondolkodtam, hogy hol lehet. – Most azonnal felhívod a rend rséget! Vicky édesapja nagyokat nyelt. – Szerinted…, szerinted történt vele valami? – Nem, nem hiszem. De be kell jelentenünk az elt nését. A rend rségnek tudnia kell róla. – El ször…, el ször megkeresem – szólt Mr. Cassady kitén. Isabella ajka egy vékony csíkot alkotott, mint mindig, amikor elégedetlen vagy mélyen döbbent volt. Vicky apukája szinte menekülve hagyta el a lakást.

129

Vicky azonnal a nyomába eredt. Édesapja nem ment, hanem rohant le a lépcs n a tökéletes kombijához. Vicky átsuhant az anyósülés melletti ajtón, és helyet foglalt a vezet ülés mellett. Mr. Cassady a kezébe temette az arcát, és kétségbeesetten csóválta a fejét. Megdörzsölte az orrát, és megpaskolta az arcát. Halkan így szólt. – Vicky, miért csinálod ezt velem? Miért? Vickynek rengeteg válasz eszébe jutott. Mindazonáltal felesleges lett volna kimondania, mivel az apja úgysem hallhatta. Az apja beindította az autót. A lába lecsúszott a gázpedálról, mire az autó akkorát ugrott, mint egy bakkecske, akinek ég t t szúrtak a hátsójába. Mr. Cassady el ször csak úgy terv nélkül furikázott az utcákon. Vizsgálódva megnézett minden egyes járókel t, aki mellett elhaladt. Vickynek azonban egyre ismer sebbé váltak a házak és a boltok. Arra a környékre értek, ahol már rengetegszer járt. Világos! Itt lakott Nessa. Ezt az édesapja is tudta. Hiszen már többször elhozta Nessához vagy éppen onnan vitte haza. A visszapillantó helye fölött lév pici óra délel tt fél kilencet mutatott. Ha most tényleg Nessánál keresi, akkor nem fog sikerrel járni. A család ugyanis hétvégére elutazott. Vagy talán mégsem? A sárga sorház el tt egy élénk narancssárga régi autó parkolt. Az antennáján egy iszonyúan kínos rókafarok himbálózott, ami még az el tulajdonosé volt, csak nem lehetett leszedni. Lehet, hogy Nessa mégis otthon van? Mr. Cassady csigatempóban gurult el a ház el tt. Vicky hirtelen kiugrott a guruló autóból. – Kiskarácsony, nagykarácsony… – énekelte Vicky halkan. A karácsonyi dalok mindig megnyugtatták. Vagy inkább felvidították? Fogalma sem volt már. Valahogy a két nappal koráb130

ban történt dolgok olyan messzinek t ntek, mintha egy másik életb l lettek volna. Elindult a ház fehér ajtaja felé. Gond nélkül bejutott az el szobába. Átlebegett a lépcs kikoptatott sz nyege felett az els emeletre, ahol Nessa szobája volt. A házban síri csend honolt. Vicky Nessa ajtajához igyekezett, hezitált egy pillanatot, majd átsuhant az ajtón. A vékony takaró alatt kirajzolódott Nessa gömbölyded alakja. Vicky er sen koncentrálni kezdett a barátn je fülére, miközben folyton azt hajtogatta: Ébredj! Ébredj! Ébredj! Nessa halkan horkolt és röfögött álmában. Nem zavartatta magát, nyugodtan aludt tovább. Felkelni, felkelni, felkelni!, továbbította neki Vicky a gondolatát. Nessa nagyon lassan kinyitotta az egyik szemét, aztán a másikat. Remek. Talán létrejött köztük némi kapcsolat. Nessa ásítozva letette a lábát az ágyról. Csíkos pizsamafels t és kockás alsót viselt. A két minta együtt szinte kínzó látványt eredményezett. Félálomban kitotyogott a folyosóra. Vicky sejtette, hogy hová tart, ezért megvárta a szobában. A vécé lehúzása után Nessa visszabaktatott a szobába. Ne, ne megint az ágyba, gondolta Vicky. Ezúttal a nevét üzente a barátn jének. Vicky, Vicky, Vicky! Úgy érezte magát, mint egy világítótorony jelz lámpája. Semmi reakció. Nessa alvajáróként tipegett vissza az ágyához. Semmiképpen sem aludhatott tovább! Vickynek feltétlenül szüksége volt a segítségére. Amint a gömbölyded Nessa leheveredett a matracra, Vicky odaugrott hozzá, és megragadta a karját. Természetesen csak leveg t fogott, de mindenesetre többször is megpróbálta.

131

A szobában meleg volt, Nessa mégis reszketett. Biztosan Vicky miatt. Melletted állok, gondolta Vicky er sen. Egyetlen reakciója a kelletlen cuppogás volt. Nessa máris megkaparintotta a vékony takarót, hogy kényelmesen befészkelje magát alá. Vicky gyorsan keresett egy tárgyat, amit talán a gondolataival vezérelve a földre ejthetett. Nessa íróasztala tele volt könyvvel. Volt ott egy nyitott füzet, mellette tollak, golyóstollak és ceruzák hevertek. Vicky mereven bámulva ket így szólt: Guruljatok, guruljatok, guruljatok… Az íróeszközök egy kis id múlva máris engedelmeskedni kezdtek. Hangos koppanással egymás után lepotyogtak a földre. Ezúttal nem maradt el a reakció. Nessa felnyögött. Reszketve odalépkedett az íróasztalhoz, és vadul lapozgatni kezdett a nyitott füzetben. Az els oldalon pontosan két sor állt. Az els így szólt: „Egy nyári napon történt.” A másikon: „Segítség, segítség, segítség, segíííííítsééééég!” Nessa el ször is visszahelyezett egy vastag ceruzát az asztalra. Vicky a tekintetével megparancsolta neki, hogy álljon fel. A ceruza szófogadón teljesítette az utasítást. És ez még semmi: Vicky még a majdnem teljesen üres oldalra is át tudta irányítani. Ott megparancsolta neki, hogy írjon. A ceruza kissé esetlenül, de olvashatóan firkált. Nessa fogd be a szád. Itt vagyok. Láthatatlanul. V

A barátn je éppen az utolsó ceruzákat gy jtötte össze a földr l, amikor felfigyelt a lebeg ceruzára. A régi filmekben szerepl pr d lányokhoz hasonlóan gyorsan összehúzta a pizsamafels kivágását. Bizonytalan tekintettel körbenézett. – Vicky? – suttogta pánikoló hangon. A ceruza tovább írt. 132

Melletted állok. Van egy kis gondom. Nem vagyok látható. Légyszi, hívd fel apát. Mondd, hogy nálad vagyok. Nem akarok vele beszélni, és haza sem akarok menni. De élek.

Az íróasztal el tti szék keservesen nyikorgott, amikor Nessa rárobbant a hatalmas vízilótomporával – ezt saját maga is így nevezte. Megrázta a fejét. – Nem, Vicky…, nem megy. Sajnálom. Vicky segélykérése hatalmas bet kkel érkezett. KÉRLEK! TEDD MEG. KÉRLEK!!!!!!!!!!!!

Az utolsó felkiáltójelnél kitört a hegy, mire a fa hátborzongató hanggal dörzsölte a papírt. Nessa egy nagyon mély és nagyon hosszú sóhajt eresztett ki. Hihetetlen volt! Vickynek sikerült meghipnotizálnia és irányítania egy másik ceruzát is. Nessa felé legyintett, akárcsak egy légy felé, és a földre kényszerítette. Lehajolt érte, miközben a szája sarkából ezt morogta. – Megteszem, oké…, te ördögi angyal. El vette a mobilját. Vicky felíratta a ceruzával az édesapja mobilszámát. Nessa tárcsázott. Mr. Cassady az els csengetés után felvette. – Itt Nessa beszél… Vicky többet nem hallott a beszélgetésb l. A szobát ellepte a szörny séges oszlásra, a virágvízre emlékeztet b z. Ilyen er s még sosem volt. Lihegve kihajolt az ablakon, de ott sem volt jobb. Eszébe jutottak Close-ék. Már a gondolattól is olyan löketet kapott, hogy azonnal katapultált Nessa lakásából.

133

Légszomjas angyal Ezúttal nem repült, lebegett a tet k fölött, hanem szabályosan kil tt. Vicky hatalmas sebességgel rendelkez ágyúgolyóként száguldott a leveg ben. A láthatatlanságtól függetlenül lágy puffanással ért földet, amit l el rebotladozva sikerült felfognia a becsapódást. A Close család nappalijában állt. Vicky egyedül volt a szalonban. Biztos még mindenki aludt. Nem sokkal délel tt kilenc óra el tt volt. A poshadt virágvíz szaga odabent a villában szinte elviselhetetlen és fullasztó volt. Nem csoda, hogy segítenek az angyalok, gondolta. Ha nem tennék, megfulladnának. Felhúzta a pólóját a szájára és az orrára, de az sem segített. A házban valaki egyértelm en életveszélyben volt. Feltétlenül közbe kellett lépnie. Különben Azrael emberré, pedig k vé változik. Azt már nem. Vége a mókának. Munkára fel, Vicky!, utasította magát. Energikus léptekkel betrappolt a hallba, és megállt a lépcs lábánál. Odafentr l egy rajzfilm hangjai és visításai hallatszottak. Irina biztosan a tévé el tt ücsörög. Valószín leg a többiek is fent voltak. Vicky megmászta az els lépcs fokokat. A lépcs fordulóban megtorpant egy kicsit. A b z valamivel enyhült. Akkor inkább lent volt a veszély. De hol? A szalonban? Vicky újra lement a lépcs n. A konyhában éppen nagy robajjal toltak be egy fiókot. Vicky jól emlékezett a szigorú házvezet re. Maggie.

134

Egy tálcával a kezében kirobogott a konyhából, és a bejárat melletti szoba felé igyekezett. Az étkez volt ott, egy ovális asztallal és nyolc régimódi, ívelt virágmintás faszékkel. Maggie nem bánt túlságosan óvatosan az edényekkel. A csészék csak úgy ugrándoztak a tányérokon, miközben vadul terítette a család vasárnapi reggeliz asztalát. Vicky olyan óvatosan közelített a konyha felé, mintha egy bestia tartózkodott volna benne. Szinte teljesen biztos volt benne: a legnagyobb b z onnan jött. De vajon a konyhában hol ólálkodott a halál? Kíváncsian körbefürkészett. Fehér szekrények és polcok, egy t zhely, egy munkaasztal a helyiség közepén, amelyen éppen egy frissen sütött torta h lt. A kávéf filterjébe sziszegve csöpögött a forró víz. A h szekrény nem volt rendesen bezárva. A konyha hátsó sarkában két további ajtó volt. Az egyik félig nyitva állt. A homályos helyiségben bútorok körvonalazódtak ki: egy ágy, egy kisasztal, egy szekrény. Az ágy nem volt beágyazva, a széken pedig egy fehér munkássapka hevert. Pontosan olyan, amilyet Maggie is hordott. Valószín leg lakott odabent. Vicky bedugta a fejét a másik ajtón is, és a sötétben egy lefelé vezet meredek lépcs t vett észre. Semmi kétség. Arrafelé volt a leger sebb a b z, méghozzá olyannyira, hogy elszorult t le a torka. – Tartsd magad távol! – szólt mögötte a fiú. Vicky ijedten összerezzent. Éppen azzal volt elfoglalva, hogy felt rje a fehér ingujját, mintha akarta volna elintézni a munkát. – Te is érzed? – kérdezte Vicky. – Azrael szerint a „Halál lehelete”, nem igaz? – Igen, de te honnan tudod? A fiú elmosolyodott. – Igazából a gonosz lehelete – magyarázta a fiú. – A lehelet, amely halált is jelenthet. 135

– Mi a terved? – kérdezte Vicky. – Semmit sem tudsz csinálni! Inkább maradj távol! – Azrael tudná, mit tegyen. Ezért vagyok itt. Bennem van az ereje. – Sokszor kudarcot vallott – a fiú ismét mosolygott, ezúttal gy zedelmesen. – Le kell mennem a pincébe! – Vicky átfurakodott a fiú mellett. megfogta a vállát, és nem engedte tovább. – Maradj! Maradj itt! – Engedj el! – követelte Vicky. – Maradj mellettem! Hiszen kedvelsz. Valld be! Vicky vadul kapkodta a leveg t, mert igazság szerint valóban kedvelte. És semmit sem tudott ellene tenni. – Megijesztesz – mondta. – Pedig nem akarom. A barátod vagyok. És nem amolyan sima barát. Én… – kicsit tétovázott, majd halkan így folytatta –, …szeretlek téged! Vickynek még egyetlen fiú sem mondta ezt. Ahogy sem mondta még senkinek. F ként nem egy angyalnak, akit egy másik angyal ellenségnek tart. Vicky nem tudta, hogyan tovább, ezért egyszer en lerohant a lépcs n. A pince teljesen más volt, mint a villa többi helyisége: alacsony szobák, szürke, csupasz és h vös. Két raktárhelyiség volt, egy az élelmiszereknek, egy a sífelszereléseknek és a téli ruházatoknak. Vicky ezenkívül talált egy nagy mosókonyhát is, amelyben két mosógép és egy szárító sorakozott. A szobán keresztül-kasul zsinórok lógtak, amelyeken a kimosott ruhákat szárították. Az utolsó szobában csak egy apró ablak volt a plafon alatt. A kopott lépcs egy fémajtóban végz dött, amely valószín leg a kertbe vezetett. A fiú nem ment utána. Vicky kicsit remélte is. Másfel l viszont félt is t le. Egyrészt megkönnyebbült, másrészt aggódott. 136

Igyekezett minden figyelmét az el tte lév feladatra irányítani. Akármi volt is az. Vicky majdnem elájult a b zt l. Szabályosan meg kellett er szakolnia magát, hogy leveg t vegyen. Ha már angyal vagyok, akkor legalább illene kitalálnom, hogy mi folyik itt, dühöngött belül, majd folytatta a kutakodást. Az egyik falnak földdel teli zsákok támaszkodtak, egy polcon pedig szépen egymás mellett sorakoztak a virágcserepek. Voltak ott gereblyék és lapátok, számos homokozójáték és kisebb kerti gépek. A legfels polcon tasakok álltak. Vicky felolvasta a feliratot. Növénytáp Gyomirtó Vízipocok-méreg Patkányméreg A méregre egy élénksárga halálfej figyelmeztetett, amely – a felirat szerint – sztrichint tartalmazott. Ezért a nagy felhajtás? Egy kis patkányméreg miatt? Hiszen olyan helyen volt, ahol Irina sosem fért volna hozzá. A halál lehelete egyértelm en innen jött. Valami mégsem stimmelt. Vicky a kék felirattal rendelkez szürke zsákot kémlelte. Legjobb, ha gyorsan eltünteti, akkor nincs többé veszély. Lebegj, lebegj, lebegj, parancsolta gondolatban a zsáknak. A zsák szófogadón felemelkedett. A m anyag picit recsegett. Az üres fels rész kicsit oldalra d lt, az alsó teli rész pedig – Vicky kívánsága szerint – mozogni kezdett a leveg ben. Most fel a lépcs n, aztán irány a konyhában lév szemetes. És ezzel le is zárul végre a dolog. Vicky dühösen fújtatott. Tényleg az lenne egy angyal feladata, hogy eltávolítsa a patkánymérget? Vicky csupán a gondolatával irányította végig a patkánymérget a pince folyosóján. A plafonon számos elektromos ve-

137

zeték és vízcs futott. Az egyikben csobogott és zúgott valami. Biztosan a lefolyócs . Fent éppen zuhanyoztak. Vicky annyira el volt foglalva a többi dologgal, hogy észre sem vette, mi folyik el tte. Csak Maggie kétségbeesett sikolyától tért észhez. Három házvezet állt a lépcs alján. Két lépéssel az arcuktól lebegett el a patkánymérget tartalmazó zsák a leveg ben. Maggie pánikba esve oldalra bukdácsolt, megbotlott, és fejjel nekikoppant a kemény falnak. Vickynek még hallani is rossz volt a k és a csont találkozásának a hangját. A házvezet er tlenül lerogyott a földre. Iszonyatosan nézett ki, ahogy széttárt karral és lábbal hevert a hátán. Lehet, hogy meghalt? Végül az egész veszélyr l Vicky tehetett? A lány elvesztette a zsák feletti irányítást, ami egyenesen a házvezet mellkasára pottyant. Világos lila magocskák gurultak be a kivágott ruhája alá. Az elefántkaki semmi sem volt ehhez képest! Szegény n patkányméregbe temetve feküdt a földön. Vicky gyorsan odaszaladt, hogy megnézze, nem sérült-e meg. Els látásra semmit sem talált. Mindazonáltal Maggie egy szót sem szólt. A poshadt víz b ze pedig még mindig nem sz nt meg. Vicky felrobogott a meredek lépcs n, majd a konyhán át az el szobába. Hatalmas pánik lepte el. Irina éppen akkor szökdelt le az emeletr l, mindkét kezében egy-egy karját és lábát ideoda himbáló nagy plüssállattal. – Pince, most lemész a pincébe – próbálta Vicky befolyásolni a kislányt. Csakhogy elegend koncentráció nélkül nem hatottak a szavai. Irina fáradhatatlanul szökdelt tovább a nappali felé. Mrs. Close fentr l kiabált neki. – Irina, azonnal gyere viszsza, öltözés! 138

Vicky egyre jobban kételkedett önmagában. Fel sem t nt neki, hogy Irina meztelenül volt. A kislány szófogadón megfordult, és ismét feltipegett a lépcs n. A b z egy icipicit, de tényleg csak minimálisan csökkent. Vicky kétségbeesetten zihált. – Még több bajt akarsz csinálni? A fiú megint mellette állt. Arcából elt nt az a Vicky számára oly lebilincsel és elb völ ragyogás. Az állán lév sarló formájú seb hirtelen feketére változott. A szemöldöke között két mély ránc húzódott. – Semmiféle bajt nem csináltam. Biztos a patkányméreg miatt van. A kislány akár a szájába is dughatta volna. A fiú némán megrázta a fejét. – Nem bírsz nyugton maradni. Eljött az id . Mit kell még ahhoz tennem, hogy meggy zzelek? – Mondd el, hogy ki vagy! A nevedet! – Hívj ahogy akarsz. Adj egy nevet, nekem bármelyik megfelel. Ezzel elfordult, és faképnél hagyta Vickyt. – De miért vagyok még mindig láthatatlan? Miért nem változom újra láthatóvá? Hiszen te is angyal vagy. Neked tudnod kéne. A fiú a nappali felé tartott. Vicky utánament. – Hé, várj, mondd már meg, hogy mi van veled! A fiú megállt, és lassan megfordult. – Jót akarsz cselekedni, ugye? – kérdezte gúnyosan és gonosz vigyorral az arcán. – Igen! – válaszolta Vicky durcásan. – Utóbbi id ben tettél bármilyen jó cselekedetet? – Nem – szólt gondolkodva. – De! – Mike. Mike-on akart segíteni. – És végigcsináltad? Sikerült? Nem, Mike és Cindy nem talált egymásra. Pedig Mike Cindyvel akarta meglepni az édesapját. Legalábbis ez volt a terve. 139

A hallgatása elegend válasz volt Vicky számára. – Ha nem csinálod végig, akkor láthatatlan maradsz. Vicky eltöprengett a problémán. F ként az foglalkoztatta, hogy Cindy volt-e a megfelel segítség Mike számára. Cindy csinos volt, tehát bizonyára tetszene Mike apjának. Csakhogy mellette egy igazi szörnyeteg volt, pedig Mike igazán jópofa srácnak t nik. Esetleg volt még egy hasonlóan csinos lány az iskolában, aki legalább kedvelte is Mike-ot? Vicky a fiú szobáján lév poszterekre gondolt. Vajon azért ragasztotta fel, hogy imponáljon az apjának vagy tényleg odavolt Orange June-ért? Innent l már csak egy apró lépés hiányzott a következ gondolatig: Gloria folyton Orange June-hoz hasonlította magát. Mindketten sz kék voltak, ráadásul fodrász után Gloria is ugyanazokkal a dugóhúzó formájú loknikkal büszkélkedett. Tökmindegy, hogy az apjának vagy magának: Gloria helyettesíthetné Cindyt. S t Gloria arról áradozott nemrégiben, hogy mennyire izgisnek találja, amikor Mike a rakéta-hajtóanyagokról mesél. Gloria! Gloria volt a megoldás, a segítség és a megment . El ször azonban meg kellett mentenie a veszélyben lév életet. Vicky tekintetével a fiút kereste. De az elt nt.

140

Csipkés bugyik és csíp s szurik A kávéscsészék vadul csörömpöltek. Mrs. Close dühösen összezárt fogsorral vagdosta a süteményt. – Kirúgom ezt a Maggie-t! – mondta, akárcsak egy marásra készül kobra. A nagymama kivette a kezéb l a kést. – Majd én. Te csak szétkaszabolod az egész süteményt. Mr. Close és a felesége dühös pillantást cserélt. Majd mindketten a nagymamára kapták a tekintetüket. Ha a tekintet ölni tudna, akkor a nagymama nagy bajban lenne – Vicky ebben biztos volt. Az étkez ajtajában állva figyelte a reggelit. Irina a székén térdelve tömködte a szájába a süteménydarabkákat. Wendy magába roskadva kuporgott a helyén. Láthatóan zavarta a szobában lév feszültség. – Mit képzel ez a n személy? Hogyhogy ma nem dolgozik? Hiszen a kedd a szabadnapja – mérgel dött tovább a fiatal Mrs. Close. – Maggie egy gyöngyszem. Lehet, hogy kissé harsány, azt aláírom, de nagyon megbízható – szólt a nagymama h vösen. – Én mindig is becsültem. Ebb l kifolyólag… – intett a fiának és a feleségének, hogy jöjjenek közelebb, amit Vicky is megfogadott, majd suttogva így folytatta –, …mindent ráhagytam, ami az enyém. Mr. Close feje tulipirossá változott. – Remélem ez megint csak egy újabb vicc – sziszegte a felesége. – Téged felügyelet alá kellene helyezni! Nem vagy normális! – kiabált Mr. Close féktelenül.

141

Wendy legszívesebben bebújt volna az asztal alá. Irina két kézzel megragadta a kakaós csészéjét, majd a szája felé vezetve az egész tartalmát a hófehér ruhájára és a székre locsolta. – Nem tudsz figyelni?! – kiabált az édesanyja. Micsoda kedves család, gondolta Vicky. Szegény Maggie azóta is a pincében hevert. Lélegzett és a szíve is vert, ez megnyugtatta Vickyt. Azt azonban nem tudta, hogy milyen sérüléseket szenvedett a házvezet esés közben. Kiment az étkez l és elindult a konyhán keresztül. A pinceajtó csak be volt hajtva. Talán a gondolatával képes volt annyira irányítani, hogy legalább nyikorogjon egyet. Arra csak felfigyelne a család. Csakhogy az ajtó nem nyikorgott! Még a Maggie szobájába vezet ajtó is zárva volt. Vicky természetesen gond nélkül átjutott rajta. A fél órával ezel tti látogatása óta semmi sem változott. Amilyen rendes és tiszta volt a villa többi része, olyan kaotikus volt a házvezet szobája. A szoba sarkaiban porcicák gyülekeztek, és az ágynem sem t nt valami frissnek. Vicky már majdnem hozzászokott az orrcsavaró b zhöz. Talán Maggie-t l jött? Esetleg az esésnek volt hozzá valami köze? Talán beszívta a patkánymérget? Vagy az apró darabkák bejutottak a szájába is? – Nem hiszem el, hogy csak úgy egy szó nélkül elment – hallotta Vicky az öreg Mrs. Close-t a folyosón. A léptei egyre közeledtek. Vicky ösztönszer en bebújt a nagy faszekrénybe, habár úgyis láthatatlan volt. Leopárdmintás miniszoknyák és zebracsíkos trikók között találta magát. A nagymama belépett a szobába. A szekrényben talán még er sebb volt a b z. Vicky úgy érezte, mintha közvetlenül letüd zné.

142

Onnan pontosan rálátott a fehérnem kre. A melltartók és a bugyik, illetve a szekrény háta mögött volt egy kis hely. Ott hevert egy fecskend . Amolyan injekció, amilyet az orvosok is használnak. T vel együtt. A hegyén egy apró piros csepp volt. Iszonyúan büdös volt – szó szerint. Semmi kétség, a halál leheletének köze volt a fecskend höz. Most mitév legyen? Egy teljesen hétköznapi lány volt, aki véletlenül kapott némi angyali energiát, erre most még életet is kellett mentenie. De melyik életet? És mit l? Ajtócsukódást hallott. Vicky átsuhant a fán és átbotladozott a szobán. Talán sikerül gondolatának segítségével rávennie a nagymamát, hogy menjen le a pincébe. Gyorsan utánafutott a folyosón. Pince, pince, pince, tüzelte Vicky a gondolatát a kékes- szes szín fej felé. De hiába, nem járt sikerrel. Semmi nem történt. Az egyszer , mégis csinos kosztümben lév öreg hölgy a szalon felé igyekezett. Vicky követte. Kapcsolatba kellett lépnie vele. Muszáj, muszáj, muszáj. Mr. Close kitört az ebédl l. Édesanyja helyet foglalt a nappali kanapéján, pedig dühösen elé állt. Feltartott mutatóujjal magyarázott, ahogy Isabella, amikor Sallyvel veszekedett. – Anyám, én ezt nem hagyom! Megértetted? Nem t röm ezt tovább! Mr. Close a pralinékkal teli dobozért nyúlt. – Akkor ebben egyezünk. Ugyanis mostantól én sem t rök el semmit sem t led. Öreg vagyok, de sem szenilis, sem szellemileg korlátolt. Éppen ezért én hozom a döntéseket az apád és általam alapított cégnél. – Változtasd meg a végrendeletet! Nem hagyhatsz mindent erre giccses n személyre! 143

– A „giccses n személy” – ellentétben veled és a feleségeddel – legalább örül annak, amit t lem kap. Amikor egyszer véletlenül kicsúszott a számon, hogy legszívesebben mindent ráhagynék, akkor jöttem rá, hogy megtehetem. Természetesen az unokáimról nem feledkezem meg. Ez magától értet dik. Kinyitotta a rózsákkal díszített dobozkát, és kiválasztott egy világos, nugátos pralinét. Vicky rosszul lett. Nem a nugát miatt, hanem azért, mert újra megkörnyékezte az a rettenetes b z. Lehet, hogy a dobozból jött? A pralinés dobozból? Az nem lehet. Teljesen kizárt. A családnak gondoskodnia kellett Maggie-r l. Meg kellett találniuk. Nessa jutott az eszébe. Hiszen Vicky a ceruza segítségével tudott vele kommunikálni. Megkéri, hogy hívja fel a Close családot, és beszéljen Wendyvel, hogy menjen le a pincébe. Igen, ezt kell tennie. Más megoldás úgysem jutott az eszébe. Szóval, irány Nessa. Szemeket becsukni. Vicky jó er sen lehunyta ket. Maga elé képzelte gömbölyded barátn jét, és azt kívánta, hogy a közelében legyen. Óvatosságból nem ígért semmilyen segítséget, csak megpróbálta így. Elvégre akkor is sikerülnie kellene, ha Vickynek van szüksége segítségre. A könny ség és a repülés érzése csak rövid ideig tartott. És már meg is volt Nessa. Vicky közvetlenül mellette állt, ahogy kívánta. Nagyszer . Sikerült. Majd csak a második pillantásra vette észre, hogy Nessa nem is volt otthon. Hanem Isabella lakásában.

144

Egy óriási fal el tt állt, amit Vicky apja, Isabella, Pru és Nessa édesanyja alkotott. Mind a négyen egyszerre papoltak szegény Nessának. Egymás után bombázták a kérdésekkel. Természetesen mindegyikben szerepelt Vicky is. – Ha azonban nincs a szobádban, akkor hol van? – kérdezte Mr. Cassady. – Édesem, tudom, hogy nektek, lányoknak, mindig van titkotok, de most Vickyr l van szó, lehet, hogy veszélyben van. Ismerem, hogy milyen, ha egyszer valamit a fejébe vesz – mondta Pru Cassady. – Azonnal mondd meg az igazat! Hol van Vicky? – kiabált Isabella. – Kérlek, Nessa, ne legyél már ennyire makacs. Mindannyian féltjük Vickyt. Beszélj már! – szólt Nessa anyukája. Nessa nem tudott segíteni. Hiszen saját magának is segítségre volt szüksége. Vicky látta édesanyja kétségbeesett arcát, és borzasztóan sajnálta miatta. Tényleg nem akart neki szomorúságot és f képpen problémát okozni. Anyácska, jól vagyok. Az egész Isabella hibája. rülten idegesít. Nem bírom tovább, gondolta Vicky. Az édesanyja szeme hatalmasra n tt. Egyszer csak a férje új feleségéhez fordult. – Soha többet ne mondd azt, hogy nem tudok vigyázni a gyerekeimre – szólt határozottan. Mindenki elhallgatott. Nessa végre fellélegezhetett egy kicsit. – Te vagy a hibás Vicky elt néséért. Szegény már nem bírta itt tovább. Isabella szája kivételesen nem csíkra húzódott, hanem egy óriási O bet t formált. Ez az, anyácska, add csak meg neki, drukkolt Vicky gondolatban.

145

Vicky édesapja határozottan felemelte a karját. – Nessa, biztos vagy benne, hogy Vickynek nincsen baja? – kérdezte a lánya barátn jét l. Mondd, hogy igen! Biztos benne, gondolta Vicky er sen koncentrálva Nessa homlokára. A lány szeme kinyílt. Úgy t nt, megkapta Vicky üzenetét. – Igen, igen, biztos vagyok benne! – nyugtatta meg Nessa. Pru Cassady megkönnyebbülve fellélegzett. – Benned bízhatunk, azt tudom. De mikor jön Vicky el a rejtekhelyér l? Isabella keresztbe font karral állt, mintha ez már nem is tartozna rá. Nemsokára, üzente Vicky Nessának. – Nemsokára – ismételte meg Nessa. Majd így szólt. – Vízre és csokira van szükségem. Sürg sen. – Van itthon ilyenünk, édesem? – kérdezte Mr. Cassady Isabellától. – Még szép, hogy van vizünk – sziszegte válaszul. – Csokit én hozok! – ígérte meg Pru, és máris elindult. Nessa kimerülten lerogyott egy székre, és mindkét kezével az arcát dörzsölgette. – Vicky, te ördögi angyal, teljesen megrjítesz! Gyere már vissza! Nemsokára, gondolta Vicky. Nemsokára. Csakhogy Close-éknál még mindig nem volt minden rendben. Vissza kellett mennie.

146

Ami az övé, azt elveszi Egy rövid gondolat elég volt ahhoz, hogy visszarepüljön a Close családhoz. A villa egy kész méhkassá alakult. Néhány méhecske fehér, néhány pedig kék ruhába volt öltözve. A ház el tt állt az ügyeletes orvos, a ment k és egy rend rautó – mindegyiknek izgatottan villogott a kék fénye. Vicky megkönnyebbült: ezek szerint megtalálták Maggie-t. Ment sök hozták ki hordágyon a pincéb l. Mögöttük sétált egy középkorú, orvosi táskával felszerelkezett férfi, aki lázasan pötyögött egy miniszámítógépen. – Idegenek által okozott sérülések, doktor? – kérdezte egy rend r a férfitól. Az orvos zavartan felnézett, majd közölt néhány értetlenül hangzó idegen szót. – És ez pontosan mit jelent? – érdekl dött a rend r. – Súlyos agyrázkódás. Sokk. – Mi okozta? – Elesett, és fejjel nekivágódott a falnak. – És ami rajta volt?… – a rend r lázasan keresgélt a jegyzettömbjében. – Sztrichin. Patkányméreg. – De miért volt rajta? Az orvos belebokszolt a rend r felkarjába. – Azt majd maga kideríti, nem igaz? – és ezzel elsietett. A házvezet halkan motyogott valamit. Vicky örült, hogy újra eszméleténél volt. Saját magát okolta a baleset miatt. Maggie megmentése azonban még nem változtatott semmin. Egyáltalán semmin. Vicky úgy érezte magát, mintha poshadt virágvízben fürdött volna. A b z már az rületbe kergette. 147

Az öreg Mrs. Close a házvezet fölé hajolt. – Minden rendben lesz – nyugtatta, és kedvesen megszorította a sápadt kezét. – Ááááááá! – kiáltott fel Maggie. Kinyitotta a szemét, és úgy bámult a kedves, öreg hölgyre, mintha egy szörnyeteg lenne. – Nyugodjon meg! – mondta Mrs. Close. De ett l csak még jobban kiabált. – Nem! Nem! Sajnálom! Hiba volt! Ne kövessenek! Ne üldözzenek! Ne! Mrs. Close felegyenesedett és kérd n fürkészte az odasiet orvost. – Pontosabbat csak a további vizsgálatok után mondhatok – magyarázta. – Nem akarom a pénzét! Nem akarom! – zihált a félig felegyenesedett Maggie. A ment sök óvatosan visszafektették és leszíjazták, nehogy leessen a hordágyról. – Milyen pénzt? – csóválta Mrs. Close értetlenül a fejét. Ekkor lépett mellé Mark, a fia. – volt az. a hibás. Utálja magát. Mrs. Close megragadta Mark karját. – Szegény öreg n , biztosan megbolondult. – Még mindig rá akarsz hagyni mindent? – kérdezte keser en. – Hát – az édesanyja kiegyenesítette a kissé összegörnyed hátát. – Olyan jól meglehetnénk. – Mi tart vissza t le? Az öreg hölgy felnézett a fiára. – Hát olyan nehéz egy kicsit jobban tisztelni engem? Mark Close szája megrándult, de nem válaszolt. Édesanyja megfordult, és elindult a nappali felé. Wendy az ajtóban állva fogta Irina kezét. A kislány mindent kíváncsian figyelt. Még a n vére sem tudta visszarángatni a házba. A nyitott bejárati ajtón keresztül behallatszott Maggie felfelkiáltása.

148

– Az id s hölgy jól van. Életben van – nyugtatta meg egy ment s a házvezet t. – Él? Életben van? Nem halt meg? – Nem. Egészséges. Ne aggódjon! A házvezet vadul rángatta a szíjakat, amelyek a hordágyhoz kötözték. – Ne…, ne egye meg! Vegyék el t le!… A hordágyat betolták a ment autóba, ezért a kiáltása már csak tompán hallatszott. Vicky zavartan lépett be a házba. A b z alapján azonban még mindig veszélyben volt valaki. Az öreg hölgy. volt az. Ki más? Vicky emlékezett a pincében lév méregre és a szekrényben hever fecskend re. Méreg és fecskend . A fecskend vel bármibe beadagolhatta a mérget. Maggie azt hitte, hogy Mrs. Close meghalt. Vicky gyorsan elindult. Átsietett a folyosón, be a nappaliba. Wendy és a nagymamája az erkélyen ácsorgott. Az id s Mrs. Close éppen azt ecsetelte Wendynek, hogy mennyire szereti t és Irinát. – A feln ttek is csak emberek – magyarázta sóhajtozva. Irina kihasználta az alkalmat, és kinyitotta a pralinés dobozt. Pici ujja sólyomként körözött a finomságok fölött. A kartonból er s b z szállt fel. Méreg, fecskend és praliné. Vicky el tt végre kirajzolódtak a dolgok: valaki egy fecskend segítségével mérget spriccelt az egyik pralinéba. Az öreg Mrs. Close-t meg akarták mérgezni. A pralinék iránti szenvedélye lett volna a végzete. Maggie volt az elköve. Azt hitte, hogy mindent örököl majd. Természetesen Mark Close lett volna a gyanúsított, mivel nyíltan veszekedett az édesanyjával. Ám most Irina volt veszélyben. 149

A kislány megmarkolt egy sötét csíkos darabkát, beletuszkolta a szájába és élvezettel elrágta. A rózsaszín cukortöltet végigcsurgott az állán. A méreg! Az lehetett a méreg? Irina egyel re jól volt, de a méreg bizonyára nem rögtön hatott. Vicky odasietett az alacsony asztal mellé, hogy elhúzza el le a dobozt. A keze azonban átsuhant a kartonon és az üveglapon is. Irina máris a következ pralinéra vadászott. Egy cukormázzal bevont golyót nézett ki magának. Gyorsan, miel tt a nagymamája és a testvére visszaért, ezt is betömte a szájába. Nem, nem, nem, hagyd abba!, kiáltotta Vicky. Sajnos annyira aggódott, hogy az üzenet nem jutott el a címzetthez. Vajon már a patkánymérget tartalmazó darab volt a nyelvén? Vicky legszívesebben a lábánál fogva felrántotta és addig rázta volna, amíg a csokoládé ki nem pottyant volna a földre. De hogyan, hogyan, hogyan? Képtelen volt bármit is csinálni. Irinának, ennek a mohó kis szörnyetegnek még mindig nem volt elég. Keze máris a következ finomságért nyúlt. A kislány közben végig a függönyt figyelte, amely mögött a nagymamája és Wendy ácsorgott. Irina annyi pralinét akart eltüntetni miel tt visszaérnek, amennyit csak bírt. Egy sötét, piros marcipáncseresznyével díszített csokoládé hevert hívogatóan és csábítóan az aranypapírral bevont doboz közepén. Vicky szinte látta a csokiból felfelé szálló veszélyes zt. A pirinyó ujjacskák megragadták a mellette lév kockát. Nugátos volt, lágyan és gyöngéden szétolvadó, ahogy azt a reklámokban látja az ember. Sajnos ez azt jelentette, hogy Irina másodpercek alatt elfogyasztotta. Csinálj valamit, parancsolta Vicky. De mit? 150

Vicky csak bámult a félig üres dobozra. Ha a patkányméreggel sikerült, akkor ezzel is fog. Er sen koncentrálni kezdett, tekintete hosszú karokká változott. A doboz megemelkedett. El ször csak pár millimétert, aztán néhány centimétert, végül egy fél méterrel az asztal felett lebegett. Irinát annyira lefoglalta a „tesó-és-nagyi-figyelése”, hogy észre sem vette, mi történik mellette. Csak akkor csodálkozott, amikor a csokis doboz helyett csak leveg t ért a keze. Kutatva keresgélt az asztalon, majd hirtelen észrevette az immár elérhetetlen távolságra lév , feje felett himbálózó nyitott dobozt. Irina egy pillanatig sem csodálkozott azon, hogy a doboz repülni is tud, hanem a kanapéra villámgyorsan felpattanva próbálta megszerezni azt. Vickynek még épp hogy sikerült kitérnie a keze el l, így Irina praclija pont mellette kapálózott. A kislány nem adta fel. Odacipelt egy széket, és egyenesen a lebeg doboz alá tette. Vickynek szinte már fájt a szeme az er s koncentrálástól. Úgy égett, mint két izzó széndarab. Most hová tegye? Id közben már majdnem közvetlenül a plafon alatt lebegett, de ez sem akadályozta meg Irinát abban, hogy megszerezze. Vége! Vicky szemizmai feladták a szolgálatot, már a szemét is alig bírta nyitva tartani. Sajnos elvesztette a pralinés doboz feletti irányítást. A doboz megperdült, mire a benne lév csokidarabkák szanaszét hullottak a sz nyegen. Irina azonnal leugrott a székr l, és rávetette magát a maradék pralinéra. Négykézláb mászva a földön szedegette össze a kincseket. A marcipáncseresznyével díszített praliné begurult az egyik fotel mellé. Irina egyre közelebb és közelebb ért hozzá a lázas gy jtögetés közben. A sz nyegen kuporgó Vicky el tt felt nt két csupasz láb és két fekete nadrágszár. Felnézett az arcára. Komoly és határozott volt, akárcsak egy fehér maszk. Haja egyenesen hátrafé151

sülve tapadt a fejére. Már nem t nt vonzónak, inkább szigorúnak. Szeme jegeskék színben tündökölt. – T nj el! – mondta. Nem mérgesen vagy kiabálva, csak nagyon határozottan – Túl kés . Lekésted. Vicky ebben a pillanatban rájött, hogy ki is valójában a fiú. – Nem, ezt nem teheted! – kiabálta. – Én nem teszek semmit. Soha. Én csak azt veszem el, ami az enyém – szólt mély és megnyugtató hangon. Vicky a szeme sarkából figyelte Irinát, aki még mindig az elszórt pralinékra vadászva egyre közelebb került a mérgezett darabhoz. – A kicsit ne! – Vicky a fejét csóválva feltápászkodott. – még túl fiatal. Nem halhat meg! – A kor nem számít! Vicky kétségbeesetten keresett valami megoldást. Odaszaladt a mérgezett praliné és a mellette lév világos napsugár mellé. A látvány arra emlékeztette Vickyt, amikor a mindenhol csokis Sally egy egész tábla csokoládét majszolt el a t napon. Csakhogy Irina még a vándorló napsugárnál is gyorsabb volt. Vicky megpróbált napot játszani. Odahajolt a pralinéhoz, és addig bámulta, míg a könnye is kicsordult. Nem baj. Csak ne pislogjon. A csokoládé azonban iszonyúan makacs volt. Nagyon lassan jutott el arra az állapotra, hogy olvadjon. El ször egy kis lyuk képz dött. Irina megjelent a láthatatlan Vicky mellett. Úgy t nt, már csak az az egy praliné hiányzott a gy jteményéb l. Kinyújtotta érte a pici kezét. A praliné még nem volt elég puha. Koncentrálj, Vicky, koncentrálj tovább! Irina rácsapott az ujjaival a csokoládéra. Jaj, ne! Nehogy lenyald! 152

– Irina! – hallatszott. – Mit csinálsz te ott? Két kar közeledett felé a magasból. Wendy felkapta a kishúgát. A cseresznyés praliné teljesen sértetlen volt, csak egy aprócska ujjlenyomat látszott a puha csokoládéban. – Ne nyúlj a bútorokhoz, ne nyúlj hozzá! – mondta a nagymama. – Gyorsan menjünk a fürd be kezet mosni! Igen, igen, igen, tegyétek ezt, ujjongott Vicky magában. Majd gyorsan megolvasztotta a maradék mérgezett csokit is, nehogy valakinek eszébe jusson megenni. A világos, hosszú szálakból álló sz nyegen egy kis csokoládépocsolya képz dött, a közepén egy cseresznyével és néhány bíborvörös cseppel. Wendy kiment a konyhába, majd egy nedves ronggyal tért vissza. Megpróbálta letörölni a csokit. Vicky szemmel tartotta mindaddig, míg háromszor ki nem mosta a rongyot, és végleg elt nt a folt. Vicky borzasztóan megkönnyebbült. Felállt. Nem érezte túl biztosan magát a lábán. A b z azonban teljesen megsz nt. A leveg friss volt, a kertb l pedig finom rózsa- és más virágillat szállt befelé. – Én akkor is szeretlek, és te sem fogsz soha elfelejteni – mondta a fiú. Vicky rémülten a hang irányába fordult. A fiú belebújt a fekete zakójába. Összegy dött. Kezével végigsimította és fellazította a haját. Egy csókot dobott felé. – Bizonyára látjuk még egymást. Talán akkor másképp végz dik majd – aztán sarkon fordult, és elment. A halál volt az. volt Azrael ellensége, akir l nem beszélhetett. Vickynek úgy t nt, hogy az emberéletek megmentése kész versenyfutás volt Azrael és a halál angyala között. Neki kellett átvennie Azrael helyét. És nyert. Ezúttal.

153

Az öröme és a gy zelme nem volt hatalmas. Nagyot csalódott a fiúban. És ez fájt neki. Fájt tudni, hogy sosem lesznek barátok. Akkor sem, ha továbbra is vonzódott hozzá. Akkor sem, ha volt az eddigi legérdekesebb fiú, akivel találkozott. Akkor sem, ha biztosan sokszor gondol majd rá. Vicky iszonyúan fáradt volt. A szél befújt, és meglengette a fiú testén átlobogó világos függöny szélét. Búcsúzóul integetett neki. A függöny fellebbent, a fiú pedig elt nt.

154

Ne hisztizz már! – Nem! Ne hisztizz! – Nem hisztizek! De! – Nem, nem igaz! Gloria hercegn szer szobájában ültek, ahol még mindig minden rózsaszín volt – Gloria régi kedvenc színe. Vicky Gloria rúzsát használta ceruzaként, és a barátn jének való mondandóját a tükörre vázolta. A tisztaságmániás Gloria gyorsan letörölte, így Vicky sosem fogyott ki a helyb l. Szerencsére Nessa felhívta Gloriát, hogy beszámoljon Vicky láthatatlan felbukkanásáról. Gloria éppen a nagy és régimódi sminkasztala el tt ülve próbálgatta a legújabb szemhéjfestékeit. Az el zetes figyelmeztetésnek hála, csupán egy magas sikítást eresztett ki magából, amikor Vicky el ször látott neki üzenetet írni a kék sminkceruzájával. Vicky már-már megsért dött amikor rájött, hogy Gloria nem is a tükrön lév kísérteties írás miatt, hanem a számára különlegesen értékes kék sminkceruzát féltve visított fel. Így hát odatett neki néhány régi, már idejétmúlt szín rúzst. Vicky Gloriához szóló megbízása egyszer volt: Hívd fel Mike-ot, és közöld vele, hogy együtt mentek a sulibulira. Vicky számára ez annyit jelentett, hogy segített Mike-nak, így végre láthatóvá válhatott. Gloria azonban nem akarta. – Ez nem ill . A fiúnak kell megkérdeznie a lányt. Egyébként meg nem is ismer. Mi van, ha kosarat kapok? Ennyire komplikált is csak Gloria lehetett. 155

ÜLJ A SZÁMÍTÓGÉPHEZ, írta fel Vicky a tükörre nagy bekkel. Gloria szófogadón megtette, amit kért. Vicky tovább írt, de most már egy papírra, amit Gloria adott neki. Megkérte Gloriát, hogy regisztráljon az Ördögi angyalok honlapján, és keresse meg Mike bejegyzését. A fiúnak szóló választ pontosan lediktálta: Felejtsd el Cindyt. Gloria a 9/A-ból sokkal helyesebb, és szívesen elmenne veled a sulibálba.

Alatta Gloria mobilszáma szerepelt. A végén még egy megjegyzés: Telefonálj gyorsan, nehogy megel zzön valaki más!

Habár Vicky már olyan álmos volt, hogy alig állt a lábán, mégis elrepült Mike-hoz. Még mindig vasárnap volt, csak id közben már kora délután. Már nagyon szeretett volna láthatóvá válni, hogy visszatérhessen az édesapjához. Mike, mint mindig, most is a számítógépe el tt üldögélt. Vicky megsúgta neki, hogy nézzen fel az Ördögi angyalok oldalra, hátha kapott már választ. Ám Mike nem hallgatott rá. A fantáziajáték, amellyel éppen játszott, sokkal jobban érdekelte. Egy kis id múlva aztán mégis befejezte, és elolvasta az Ördögi angyalok oldalra érkezett üzenetét. Abban a pillanatban felpattant, és egy párduchoz hasonlóan le-fel járkált a szobájában. Rágcsálta az öklét, s t még a fürd be is betért, hogy egy nedves fés vel megigazítsa a frizuráját. Vicky megforgatta a szemét. Tipikus fiú. Pedig Gloria nem is látná, csak hallaná.

156

Pontosan tizenegyszer kapta fel a mobilját csak azért, hogy utána gyorsan le is tegye. A tizenkettedik próbálkozásnál végre bepötyögte Gloria számát. Aki sajnos nem vette fel. A telefon csak csörgött és csörgött. Mike már odakészítette az ujját a piros hallgatóval jelzett gombra, hogy megszakítsa a vonalat. – Itt Gloria beszél – szólt a hallgatóból. – Ööö…, izé…, én…, itt…, nem… Mr. 17,5-százalékos-tolóerej -rakéta-hajtóanyag még arra sem volt képes, hogy köszönjön, és megmondja a nevét. – Mike? – kérdezte Gloria azzal a kislányos hangjával, amellyel bármelyik férfi tanárt az ujja köré csavarta. – I-i-igen! – szólt a dadogó válasz. – De izgi! Kaptam egy üzenetet. Az Ördögi angyaloktól. Mondták, hogy jelentkezni fogsz. – Ööö…, izé…, tényleg? – Mit csinálsz éppen? – Veled telefonálok. – Cuki! – Ööö…, aha…, és te? – Én pedig veled telefonálok – kuncogta Gloria. Mike felnevetett. – Ööö…, hát…, igen…, persze. – Mit csinálsz ma? – Ööö…, számítógépezem, és valami… Mike elhallgatott. Nem akarta elijeszteni Gloriát. Vicky rövid imákat intézett az ég felé, hogy végre rátérjen a sulibulira. – Én ma tévézni fogok. Van az a romantikus történet – locsogott Gloria tovább. – Ööö…, ja…, aha… – Te pedig tuti a rakéta-hajtóanyaggal kapcsolatos számítások fölött görnyedsz, mi?… 157

– Ööö…, nem, csak. De nagyon érdekel. Iskolai feladat. – Mesélj! – Ööö…, tényleg érdekel? – Naná! Mesélj! De lehet leg komplikáltan. Imádom, ha olyan okosan hangzik. Mike-nak nem kellett kétszer mondani. Belekezdett, és olyan el adást tartott Gloriának, amelyb l Vicky is csak minden harmadik szót értett. Mike édesanyja vacsorázni hívta a fiát. – Le kell tennem! – szólt bocsánatkér n. – Van…, van valami programod… jöv héten szombaton? – kérdezte gyorsan Gloria. – Sulibuli! – kiáltott fel Mike. – Igen, a sulibuli… – szólt várakozón Gloria. – Neked már biztos van partnered, akivel mész. – Igen – felelte Gloria. Vicky megrázta az öklét. Mit m vel ez? – Ööö…, tudtam… – A barátn im. De fiú partnerem nincs még – szólt Gloria csábítón. – Ööö…, aha…, ja…, szóval, eljönnél velem, hm? Gloria megváratta egy kicsit. Majd így felelt. – De csak akkor, ha mesélsz még a feladatról. – Szívesen…, szívesen!… Ezután elköszöntek, és megbeszéltek egy randit szerdára a fagyizóban. Mike ajtaja vadul feltép dött, és az édesapja toppant be a szobába. – Vacsora, nem hallottad? Mike megfordult. Az arca égett az izgalomtól. – Megyek a sulibulira – jelentette be. – Biztos egyedül – mondta az apja. – Gloriával. – Na, ne! Honnan ismered? 158

– Az iskolából. – Remélem, csinos leányzó! – kacsintott rá az apja, mint férfi a férfira, amikor n kr l beszélgettek. – Gloria nagyon aranyos. Még a rakéták is érdeklik. – Jaj! – az édesapja kissé csalódottnak t nt. Mike a poszterre bökött. – És úgy néz ki, mint Orange June. – Komolyan? Mike megvonta a vállát. – Mindenesetre nagyon helyes. Örülök neki. – Akkor jó mulatást! – mondta a papája. Majd együtt kisétáltak a szobából. Vicky vett egy nagy leveg t, és nekitámaszkodott a falnak. Érzett valamit. Kíváncsian kitapogatta a kilincset. Megfogta, és lenyomta. Újra a régi volt. Vicky lábujjhegyen végigsettenkedett a folyosón a bejárati ajtóig. Szerencse, hogy nem volt bezárva. Kilopódzott a lépcs házba. Megmenekült. Vicky már a gondolattól is elfáradt, hogy gyalog kell hazamennie, ezért leheveredett a legalsó lépcs fokra. Néhány lépéssel arrébb kinyílt egy ajtó, és egy férfi lépett ki rajta. Egy izgatottan ugrándozó kutyát vezetett egy pórázon. A kutya rögtön észrevette Vickyt és vadul ugatni kezdett. – Minden rendben? – kérdezte a férfi. Vicky megrázta a fejét. Felnézett az idegenre. – Lenne olyan angyal, és felhívna nekem valakit? Kérem! – Szívesen! – válaszolta a férfi kedvesen. Az édesapja mobilszámát adta meg neki. A férfi el vette a telefonját, majd pötyögés közben halkan így szólt. – Na jó, akkor játsszunk angyalt. Ha tudná, gondolta Vicky magában.

159

Ördögi angyalok bevetésben – Ez rület! – Vagy mennyei! – Vagy mindkett ! Szerda este volt. Vicky felhúzta a fels je cipzárját. Az elmúlt napok h sége elt nt. H vös szél söpört át a városon. A ben ücsörgött Azrael feje mellett. – És mostantól mindig így lesz? – Vickynek már a gondolattól is égnek állt a haja. – Szívesen hallanál valami vigasztalót, nem igaz? – kérdezte együtt érz n. Vicky felsóhajtott. – Így csak egy igazi angyal beszélhet… Azrael kacsintott egyet. – Sajnos nem szolgálhatok semmi vigasztalóval. – Tényleg? – Vicky a fejére húzta a piros pulcsi kapucniját. Megborzongott. – Egyes események mindent megváltoztatnak. Ezt már megtapasztaltad – kis szünet után hozzátette. – Ahogy én is. Isabellával kapcsolatban kissé lenyugodtak a dolgok. Pru szemrehányása, miszerint Vicky csakis miatta t nt el, még a betoner s Isabellát is megrendítette. Azonban ahogy Vicky ismerte Isabellát, hamar összeszedi majd magát. A Close családban történtek még az újságban is megjelentek. Megtalálták a fecskend t. Most a házvezet t gyanúsították azzal, hogy mérgezéses gyilkosságot tervezett. Wendy boldogabb volt az iskolában, mint valaha. Talán most már rendednek majd az otthoni dolgok. – Azrael – kezdett bele Vicky. – Igen, Vicky? – most el ször szólította a nevén. – Lehet az ember olyasvalakibe szerelmes, aki teljesen más? A kék szem mereven fürkészte. 160

– Felismerted? A lány bólintott. – …, a halál. – Tilos kimondanunk a nevét. Nem gy zhetjük le, csak azt akadályozhatjuk meg, hogy túl korán léphessen. – … táncolt velem. Azrael erre nem válaszolt semmit. – S t meg akart csókolni! – Amikor angyal voltál? – Nem. Emberként! – De nem tetted meg! – Honnan tudod? Azrael ismét hallgatott. De Vicky már sejtette. A halál angyalának a csókja maga a halál volt. El akarta vinni magával. – Újra…, újra látom majd? – Vicky nem tudta, hogy féljen vagy örüljön neki. Az angyalfej felemelte az egyik szemöldökét. – Újra látod majd – felelte Azrael. – Tényleg? Muszáj? Azrael pislogott egyet, de nem felelt. – Tényleg nem haragszol? – kérdezte Vicky. – Miért? – Hát… csak… úgy… – mondta egy tehetetlen gesztussal. – Ne aggódj! Vicky ránézett az órára. – Mennem kell! – Hová mész? – kérdezte Azrael. – Gloriánál találkozunk. Az Ördögi angyalok. – Ördögi angyalok? – ismételte meg Azrael, mintha egy t párna lett volna a szájában. – Majd kés bb megmagyarázom. Vicky újra leguggolt, hogy ne kelljen olyan föntr l rábámulnia. A mohapárnán hever angyalfej egyenesen a szemébe nézett. Kedves tekintete volt. 161

– Kés bb találkozunk, jó? – búcsúzott el Vicky. – Várok rád! Vicky megcsókolta az ujjai hegyét, és Azrael homlokára nyomta ket. Majd felállt, és elment. Az angyalfej kék szeme nem kövült meg, hanem hosszan nézett utána. Gloria szobája úgy volt el készítve, mintha egy tízszemélyes buli lett volna: rengeteg limonádé, apró falatok, nyársra szúrt sajtdarabkák, kolbász, csirke és gyümölcsök, valamint mindenféle rágcsálnivalók. Vicky a számítógép el tt találta a barátn it. Természetesen az Ördögi angyalok oldalon böngészték a legújabb beírásokat. – Új viccrekord – szólt Nessa. – Éspedig? – kérdezte Vicky. – Rómeó azt írja, hogy van-e esélye Júliánál! Röhög a vakbelem. – Veszélyes történet. Szerelem, ami öl – suttogta Gloria drámaian. A számítógép mellett Mike bekeretezett képe állt. Vicky felkapta, és csodálkozva vizsgálgatta. – Ööö…, hogy kerül ez ide? Gloria megvonta a vállát, és az ajkára tapasztotta az egyik ujját. – Hát… találkoztunk egyszer a buli el tt. Tökjó volt vele. Meghívtam egy fagyira, pedig elmagyarázta, milyen lesz majd az univerzum vége. Szerencsére még van pár milliárd év el ttünk, de azért nem árt képben lenni. Nessa és Vicky csodálkozó pillantásokat vetett egymásra Gloria feje fölött. – Csajszik, lassan kezdünk kifogyni az er l! – kezdte Nessa. – A sikereink iszonyúan elterjedtek, és még a pár Móka Miki mellett is van b ven komoly feladatunk. – Menni fog – mondta Gloria. 162

Nessa Vickyre bökött. – Hacsak hárfakisasszony nincs éppen különleges bevetésen. – Ti kivel mentek a sulibuliba? – tudakolta Gloria. Jó kérdés. Nessa úgy tett, mintha teljesen mindegy lenne neki. Vicky is csak azt mondta, hogy „majd csak találok valakit”. – Talán már van is valaki – szólt Gloria titokzatosan, rózsaszín körmével a számítógép monitorját kocogtatva. Ronaldo a 10/C-b l érdekl dött Vicky iránt. Gloria szakszer en elmagyarázta. – Rosszabb is lehetne – mondta mutatóujjával a billenty zet felett körözve. – Mit válaszoljak neki? Jó kérdés! – Kiskarácsony – dúdolgatott Vicky. Ronaldo nem volt megvetend , de akkor is… – Az Ördögi angyalokat semmiképpen sem választhatjuk az iskolai feladat tárgyául, csajok! – figyelmeztette a barátn it Nessa. – Akkor mindenki megtudja, hogy mi állunk mögötte. Gloria és Vicky egyetértett. Nem maradt hát más hátra, mint új tervet találni. Az Ördögi angyalokat feltétlenül folytatni akarták. Gloria végigsimította Mike fotóját. – Vele megyek a sulibuliba – mondta már vagy tizedszerre azóta, hogy találkoztak. Vicky kinézett az ablakon a villa nagy kertjébe. Csak talál egy fiút a buliig. Valaki csak felbukkan… Nem, hogy gondolhat rá? semmiképpen sem mehetett vele a buliba. Az rület lenne. – Az rületnek sosincs vége – állapította meg Nessa. És milyen igaza volt!

163

Tartalom Egy töknormális reggel, vagy mégsem? .................................. 5 Ízletes giliszták ..................................................................... 12 Szerelmi nyomozóiroda......................................................... 17 Lehet egy nap ennyire elátkozott? ......................................... 23 Angyalokkal csókolózni veszélyes ........................................ 28 Felébredni vagy sem? Ez itt a kérdés!.................................... 33 Egy reggel, amikor semmi sem a régi .................................... 43 Ördögi angyalok, jelentkezzetek! .......................................... 50 Igazi szerelem vagy papucsférj? ............................................ 58 A kemény ajak csókra vár vagy valami ilyesmi ..................... 63 Totál szuperörült tébolyda ..................................................... 69 Egyenesen fel és meredeken le .............................................. 77 Vigyázat: angyal bevetésen ................................................... 81 Zilált angyal .......................................................................... 90 az ellenséged! .................................................................. 100 Reménytelen és egyéb esetek .............................................. 108 vös csók ......................................................................... 115 Peches angyal ..................................................................... 122 Angyal veszélyben .............................................................. 128 Légszomjas angyal .............................................................. 134

Csipkés bugyik és csíp s szurik .......................................... 141 Ami az övé, azt elveszi........................................................ 147 Ne hisztizz már! .................................................................. 155 Ördögi angyalok bevetésben ............................................... 160

165