Tévénézés 2009 és 2010 első felében
www.agbnielsen.hu
Tévénézés az év első felében: 2009-2010 Írásunkban ezúttal a 2009 és 2010 első felében jellemző tévénézési trendeket hasonlítjuk össze a teljes népesség (4+) és a 18-49 évesek körében. A televíziós piac az elmúlt év során számos új magyar nyelvű csatornával bővült, melyek tovább színesítik a hazai műsorválasztékot. DigiSport néven megjelent egy új sportcsatorna, a szintén új Nóta TV és H!T Music a zenecsatornák kínálatát erősíti, az Origo által indított LifeNetwork és OzoneNetwork pedig az ismeretterjesztő, illetve életmód csatornák sorát gyarapítja. 2010 első felében további új csatornák jelentek meg: a TV2 által 2010. január 1-től indított Fem3 csatorna, amely – mint azt az elnevezés is jelzi – elsősorban a női nézőket célozza meg, és az általános szórakoztató csatornák körébe tartozik; a Discovery csoport legújabb ismeretterjesztő csatornája, az Investigation Discovery; valamint a PV TV életmód-csatorna, amely a vadászat és horgászat kedvelői számára nyújt kikapcsolódást. A tévéfogyasztás 2010 első felében szinte minden demográfiai kategórián belül intenzívebb lett. Ez egyfelől a műsorválaszték bővülésével és a digitalizáció terjedésével magyarázható, másfelől a 2009es évet meghatározó gazdasági válság sem ért még teljesen véget. Az idei év első felében jellemző zord időjárás, illetve a szabadtéri programokat elmosó tavaszi és kora nyári záporok, zivatarok is inkább a képernyők elé ültették a kikapcsolódásra vágyó embereket. Csatornafogyasztás 2010 első felében a teljes népesség (4+ évesek) 79,7 százaléka nézett tévét naponta legalább egy percig, és az így elért nézők átlagosan napi 5 órát és 56 percet töltöttek a képernyők előtt (ezt hívjuk „egy nézőre jutó nézett időnek”, röviden ATS), amely 16 perccel volt több 2009 első feléhez képest. A teljes lakosságon belül egy fő naponta átlagosan 4 órát és 44 percet (284 perc) szentelt a tévénézésnek, ami szintén 16 perccel több, mint egy évvel korábban. Az egy főre jutó napi átlagos tévénézési idő lényegében minden célcsoport esetében emelkedett a tavalyi első félévhez képest. Lakóhely szerinti bontásban a budapestiek szinte ugyanannyit tévéztek, míg a vidéki városokban és falvakban élők esetében jelentős volt a növekmény, a megyeszékhelyen élők például 26 perccel több időt töltöttek tévénézéssel, mint 2009 azonos időszakában.
© AGB Nielsen Médiakutató Kft.
1
Tévénézés 2009 és 2010 első felében
www.agbnielsen.hu
Életkor tekintetében a 4-17 éves gyerekek 10, a 18-49 évesek 20, az ennél idősebbek pedig 14 perccel növelték az idei első félévben a tévé előtt töltött idejüket. A férfiak 15, a nők pedig 17 perccel többet tévéztek, iskolázottság szerint pedig kiemelhetők a szakmunkás végzettségűek, akik idén 28 perccel többet időztek a képernyők előtt, mint tavaly. Az otthon internetezők esetében az idei növekmény 15 perc volt, az otthoni internettel nem rendelkezők pedig naponta majdnem fél órával több időt szenteltek tévénézésre 2010 első 6 hónapjában 2009 ugyanezen időszakához képest. Átlagos tévénézési idő 2009 és 2010 első felében Idősáv: 02:00 - 25:59 400 2009. I. félév 2010. I. félév
350 300
ATV (perc)
250 200 150 100
Település típus
Vételi mód
Életkor
Nem
Végzettség
Nincs
Van
Diploma
Érettségi
Szakmunkás
Max. 8 általános
Nő
Férfi
50+ éves
18-49 éves
4-17 éves
Csak analóg földi vétel
Sat Yes
Falu, község
Vidéki város
Megyeszékhely
Teljes népesség (4+)
0
Budapest
50
Otthoni internet
1. ábra 2010 első félévében a tévénéző közönség átlagos életkora 47,4 év volt. Ehhez hasonlóan alakult az országos kereskedelmi, a sport-, az általános szórakoztató, az életmód- és a filmcsatornák nézőinek átlagéletkora is. A hírcsatornák és a közszolgálati csatornák ezzel szemben idősebb közönséget tudhattak magukénak, melynek átlaga közelített a 60 évhez. Az
ismeretterjesztő
és
zenecsatornák
lényegesen
fiatalabb
nézőket
vonzottak.
A
videó/DVD/videójáték használók átlagos életkora 30 év volt, vagyis ez a fajta tévénézés meglehetősen fiatalos műfajnak bizonyult.
© AGB Nielsen Médiakutató Kft.
2
Tévénézés 2009 és 2010 első felében
www.agbnielsen.hu
A gyerekcsatornák közönségének átlagos életkora 21,8 éves volt, ami kissé magasnak tűnhet, de a gyerekekkel együtt tévéző felnőttek jelenlétével magyarázható. (2. ábra)
2. ábra
A teljes népesség (4+) körében a nézett idő 16 perces idei növekedéséhez több csatornacsoport is hozzájárult kisebb-nagyobb mértékben. A két országos kereskedelmi csatorna összesen 3 perc nézett időt veszített, a közszolgálatiak nézésére ugyanakkor 2 perccel több idő jutott. 3 percet nyertek az általános szórakoztató és filmcsatornák, míg az ismeretterjesztő, életmód-, zene- és gyerekcsatornák 1-2 perces nézett idő növekményt könyvelhettek el. A fenti kategóriákba be nem sorolható egyéb kábelcsatornák együttesen 5 perces növekedéssel számolhattak az idei első félévben. A két vizsgált időszak során változatlan mértékű érdeklődést mutattak a nézők a hírcsatornák és sportcsatornák iránt, továbbá a videó/DVD/videójáték használatra jutó idő is a tavalyihoz hasonlóan alakult. (3. ábra)
© AGB Nielsen Médiakutató Kft.
3
Tévénézés 2009 és 2010 első felében
www.agbnielsen.hu
Csatornacsoportok nézésére fordított napi átlagos idő (perc/fő) a teljes népesség körében Időszak: 2009 és 2010. január 1 - június 30., egész nap 300 Total: 284 perc 8
Total: 268 perc
250
8 13 11
4 2
13
4
12 7
5
11 7
200
Videó/DVD
18
17
20
11
11
28
31
Egyéb csatornák Zenecsatornák Gyerekcsatornák Életmód Ismeretterjesztő
150 38
40
Sportcsatornák Filmcsatornák
100 Hírcsatornák
118
115
Általános szórakoztató
50 Közszolgálati Országos kereskedelmi
0 2009. I. fele
2010. I. fele
Országos kereskedelmi csat.: RTL Klub, TV2; Közszolgálati csat.: MTV, M2, Duna TV, Duna II Autonómia; Általános szórakoztató csat: BBC Entertainment, Comedy Central, Cool, Fem3, Hálózat TV, Pax TV, Poén, Reflektor, Sorozat+, Story-TV4, TV6, Viasat3; Filmcsat.: AXN, Film+, Filmmúzeum, Hallmark, HBO, HBO2, MGM, Movies 24, Zone Romantika; Gyerekcsat.: Boomerang, Cartoon Network, Disney Channel, JimJam, Minimax/A+, Nickelodeon; Hírcsat.: Echo TV, Hír TV, Info-24, Magyar ATV; Ism.terj.csat.: Animal Planet, Discovery Ch., Discovery Civilization, Discovery Science, DoQ, Investigation Discovery, National Geographic Channel, NatGeo Wild, OzoneNetwork, Spektrum, Viasat History; Életmód csat.: Discovery Travel&Living, Fishing&Hunting, LifeNetwork, PV TV, Travel Channel, TV Deko, TV Paprika, Viasat Explorer, Vital TV, Zone Club, Zone Reality; Sportcsat.: DigiSport, Eurosport (magyar ny.), Eurosport2, Extreme Sports, Sport 1, Sport 2, Sport Klub; Zenecsat.: H!T Music, MTV (Music Television) Hungary, Music Mix, Nóta TV, VH-1, VIVA
3. ábra
A 18-49 évesek esetében hasonló tendenciát figyelhettünk meg a napi műsorfogyasztás kapcsán. A korcsoport 74,3 százaléka látott naponta legalább 1 percet bármely tévé műsorából (teljes tévé használat). Ezen belül 5 óra 30 perc volt a napi átlagos tévénézési idő, amely 2009 első félévéhez képest 18 perces növekedést jelent. A teljes 18-49 éves korosztályban pedig egy fő átlagosan 4 óra 6 percet (246 perc) töltött a képernyő előtt, amely 20 perccel volt több idén, mint 2009 ugyanezen időszakában. E korosztályon belül az országos kereskedelmi csatornákra fordított napi nézett idő 2 perccel, a hírcsatornák esetében pedig 1 perccel csökkent. A sportcsatornák e két időszak során változatlan nézett idővel számolhattak. E három kategórián kívül az összes többi csatornacsoport esetében a nézett idő 2-3 perces növekedése volt jellemző, melyek közül kiemelendők az ismeretterjesztő csatornák – melyeken 2010 első felében 4 perccel többet időztek a nézők, mint tavaly –, és a felsorolt csoportokba be nem sorolható egyéb kábelcsatornák nézésére is naponta átlagosan 6 perccel több időt szenteltek a korosztály tagjai. (4. ábra)
© AGB Nielsen Médiakutató Kft.
4
Tévénézés 2009 és 2010 első felében
www.agbnielsen.hu
Csatornacsoportok nézésére fordított napi átlagos idő (perc/fő) a 18-49 évesek körében Időszak: 2009 és 2010. január 1 - június 30., egész nap 300 Videó/DVD
11
Total: 226 perc
14 7
9
3 4
5
Gyerekcsatornák
5
15 6
Életmód
19
22
Ismeretterjesztő
6
5
29
31
Sportcsatornák
17
19
Filmcsatornák
11 6
150
Zenecsatornák
20
10
200
Egyéb csatornák
Total: 246 perc
250
100 Hírcsatornák Általános szórakoztató
50
100
98 Közszolgálati Országos kereskedelmi
0 2009. I. fele
2010. I. fele
Országos kereskedelmi csat.: RTL Klub, TV2; Közszolgálati csat.: MTV, M2, Duna TV, Duna II Autonómia; Általános szórakoztató csat: BBC Entertainment, Comedy Central, Cool, Fem3, Hálózat TV, Pax TV, Poén, Reflektor, Sorozat+, Story-TV4, TV6, Viasat3; Filmcsat.: AXN, Film+, Filmmúzeum, Hallmark, HBO, HBO2, MGM, Movies 24, Zone Romantika; Gyerekcsat.: Boomerang, Cartoon Network, Disney Channel, JimJam, Minimax/A+, Nickelodeon; Hírcsat.: Echo TV, Hír TV, Info-24, Magyar ATV; Ism.terj.csat.: Animal Planet, Discovery Ch., Discovery Civilization, Discovery Science, DoQ, Investigation Discovery, National Geographic Channel, NatGeo Wild, OzoneNetwork, Spektrum, Viasat History; Életmód csat.: Discovery Travel&Living, Fishing&Hunting, LifeNetwork, PV TV, Travel Channel, TV Deko, TV Paprika, Viasat Explorer, Vital TV, Zone Club, Zone Reality; Sportcsat.: DigiSport, Eurosport (magyar ny.), Eurosport2, Extreme Sports, Sport 1, Sport 2, Sport Klub; Zenecsat.: H!T Music, MTV (Music Television) Hungary, Music Mix, Nóta TV, VH-1, VIVA
4. ábra
A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy 2010 első 6 hónapjában fokozódott a tévéfogyasztás 2009 ugyanezen időszakához képest. A kábelcsatornák minimális térnyerését figyelhettük meg az országos kereskedelmi csatornákkal szemben, a jelentős mértékben megnövekedett tévénézési idő pedig nagyjából egyenletesen oszlott meg az egyes csatornacsoportok között.
2010. július Ambrus Mónika Dömötör Sándor
© AGB Nielsen Médiakutató Kft.
5