TERVEZETT KÖTELEZŐ ÉS AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK A 12. ÉVFOLYAMRA

TERVEZETT KÖTELEZŐ ÉS AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK A 12. ÉVFOLYAMRA Kötelező olvasmányok Bulgakov: A Mester és Margarita (regény) Ottlik: Iskola a határon (regény) Örkény: Tóték (kisregény) Kertész: Sorstalanság (regény) Dragomán: A fehér király (részletek – az iskola honlapján elérhető lesz) Ajánlott olvasmányok (külf öldi + magyar) Regények, kisregények, novellák: Joyce: Ulysses, Ifjúkori önarckép; Proust: Az eltűnt idő nyománban I. – Swann; Mann: A Buddenbrook ház, A varázshegy, József és testvérei, Doktor Faustus, elbeszélések (Tonio Kröger, Mario és a varázsló, Trisztán, Wälsung-vér, Halál velencében); Kafka: A per, A kastély, novellák; Musil: Törless iskolaévei; Hesse: Narziss és Goldmund, Az üveggyöngyjáték; Tomasi di Lampedusa: A párduc; Villalonga: Mallorcai udvarház; Camus: A pestis; Közöny; Hemingway: Az öreg halász és a tenger, novellák; Faulkner: Hang és téboly; Doctorow: Ragtime; Salinger: Zabhegyező; Orwell: Állatfarm, 1984; Grass: A bádogdob; Ráklépésben; Hrabal: Sörgyári capriccio; Hašek: Švejk; Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó; A kettészelt őrgróf; Eco: A rózsa neve; Márquez: Száz év magány; Cortázar novellái, Borgez novellái; Tournier: A rémkirály; Ransmayr: Az utolsó világ; A Kitahara-kór; Andrić: Híd a drinán; Sztrugackij: Stalker; drámák: Beckett: Godot-ra várva; Brecht: Háromgarasos opera (Koldusopera), Kaukázusi krétakör, Kurázsi mama és gyermekei; Ionesco: A kopasz énekesnő; O’Neill: Hosszú út az éjszakába; Albee: Nem félünk a farkastól; Dürrenmatt: A fizikusok; A nagy Romulus; Az öreg hölgy látogatása Próza: Füst: Ádvent; Tersánszky Józsi J.: Kakukk Marci; Illyés: Puszták népe; Szerb: Pendragon legenda; Németh: Gyász; Hamvas: Karnevál; Márai: Egy polgár vallomásai; Déry: Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról; elbeszélések; Tamási: Ábel-trilógia; Sánta: Az ötödik pecsét; Örkény elbeszélései; Szilágyi: Kő hull apadó kútba; Gion: Virágos katona; Mándy novellái; Mészöly: Saulus, Film, Az atléta halála; Nemes Nagy: esszék; Konrád: A látogató; Kertész: Sorstalanság; Kaddis a meg nem született gyermekért; Lengyel: Macskakő; Hajnóczy: A halál kilovagol Perzsiából, elbeszélések; Bodor: Sinistra körzet, novellák; Krasznahorkai: Sátántangó; Az ellenállás melankóliája; Tar: novellák; Závada: Jadviga párnája; Nádas: Egy családregény vége; Esterházy: Harmonia caelestis; Parti Nagy: novellák; Márton: Árnyas főutca; Rakovszky: A kígyó árnyéka; Borbély: Nincstelenek; Péterfy: Kitömött barbár; Dragomán: Máglya; drámák: Csurka: Ki lesz a bálanya? Házmestersirató; Sütő: Csillag a máglyán; Székely: Caligula helytartója; Sarkadi: Oszlopos Simeon; Elveszett paradicsom + Térey János kötetei

[2] BABITS MIHÁLY (1883–1941) I. A NYUGAT A Nyugat a klasszikus magyar modernség legjelentősebb folyóirata. 1908–1941 (Babits halála). A címoldalon: Beck O. Fülöp Mikes Kelemen-metszete. Mind a folyóirat címe, mind pedig a borítón látható Mikes Kelemen alakja a kelet és nyugat közötti kapcsolatra utal, vagyis a folyóirat célja a nyugati irodalmi minták megismertetése, követése, a magyar irodalom csatlakoztatása a nyugati irányzatokhoz. Nem csak irodalommal foglalkozott, hanem zenekritikákat, képzőművészeti beszámolókat, filozófiai, társadalomtudományi ismertetéseket közölt. Anyagi támogató: báró Hatvany Lajos. Szerkesztők: Ignotus, Osvát Ernő, Fenyő Miksa, Gellért Oszkár, Schöpflin Aladár, Babits Mihály… Első nemzedék: Ady Endre, Móricz Zsigmond (rövid ideig), Kaffka Margit, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Füst Milán… Második nemzedék: Németh László, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc… Harmadik nemzedék: Radnóti Miklós, Vas István, Weöres Sándor… A nyugatosok találkozóhelye a híres pesti kávéházakban: Centrál, New York, Japán… II. BABITS MIHÁLY (1883–1941) ÉLETMŰVE: ÚJKLASSZICIZMUS, POETA DOCTUS, TÁRGYIASSÁG 1. Stílus: klasszikus modernség stílusirányzatai (különösen: szimbolizmus), csak kissé hatott rá az avantgárd irányzatok közül az expresszionizmus. Babits esetében meghatározó az újklasszicizmus, aminek ő a magyar megteremtője. Az újklasszicizmusra jellemző: klasszikus, szigorú versformák (pl.: petrarcai szonett, horatiusi strófák), az irodalmi-kulturális hagyományok beemelése a versbe (pl.: ókori, középkor utalások sokasága). Az újklasszicizmus a formákat és hagyományokat tördelő avantgárd ellenében jött létre. 2. Babits poeta doctus (tudós költő): – Meghatározza a bölcseleti, filozófiai tájékozottság; verseiben sok a filozófiai téma, filozófusokat idéz (különösen Szent Ágoston, Kant, Nietzsche, Schopenhauer, a kortárs francia egzisztencialisták, mint Bergson). – A szigorú formák tisztelete, nyelvi bravúrok, új líranyelv megteremtése. 3. Babits a magyar tárgyias költészet megteremtője, különösen az első korszakában, vagyis sok versében a lírai én teljesen háttérbe szorul, megfoghatatlan. Lírája nem én-közlő, nem érzelmekről, személyes benyomásokról szól, hanem gyakran általánosságban szól, különféle lírai szerepeket teremt meg. A második és harmadik korszakában már megjelenik a személyesebb líra. 4. Műfajok: líra; regények (A gólyakalifa; Timár Virgil fia; Elza pilóta); fordítások (Dante: Isteni színjáték – San Remo díj!; Kant: Az örök béke; Baudelaire: A romlás virágai; Amor Sanctus; Szophoklész: Oidipusz király; Oidipusz Kolonoszban; Shakespeare: A vihar); irodalmi-filozófiai-társadalmi tanulmányok (Az európai irodalom története; Az írástudók árulása; Veszedelmes világnézet). 5. Korszakok: a) pályakezdés (első világháborúig): Levelek Iris koszorújából; Herceg, hátha megjön a tél is! – személytelen létlíra, tárgyias költészet, formai gazdagság, szigorú szerkezet b) az első világháború ideje, pl.: Béke és háború közt – személyesebb, expresszionista vonások, kevésbé szigorú szerkezet, erkölcsi kérdések c) 1920-as, ’30-as évek, pl.: Versenyt az esztendőkkel, Jónás könyve – személyesebb és tárgyias létlíra együtt; halál kérdése, erkölcsi problémák, katolicizmus hatása, önirónia

[3] JÓNÁS KÖNYVE 1 Az Úr szózatot intézett Jónáshoz, Amittai fiához: „Kelj útra, menj el Ninivébe, a nagy városba! Hirdesd neki, hogy gonoszsága színem elé jutott.” Jónás el is indult, de azért, hogy Tarsisba meneküljön az Úr színe elől. Lement Jaffába, és talált is egy hajót, amely Tarsisba készült. Megfizette az útiköltséget, és beszállt, hogy elmenjen velük Tarsisba az Úr színe elől. Az Úr azonban nagy szelet támasztott a tengeren. Hatalmas vihar támadt a tengeren. A hajó már-már összezúzódott. A hajósok megrémültek, és isteneikhez imádkoztak. A hajó rakományát mind a tengerbe dobálták, csakhogy könnyítsenek rajta. Jónás lement a hajó aljába, és mélyen elaludt. A hajóskapitány megszólította: „Miért alszol? Kelj fel, és imádkozz Istenhez! Talán megemlékezik rólunk, s nem kell elvesznünk!” Majd így szóltak egymáshoz: „Vessünk sorsot, hogy megtudjuk, ki miatt ért bennünket ez a veszedelem!” Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett. Erre megkérdezték tőle: „Kérünk, mondd el nekünk, miért tört ránk ez a szerencsétlenség? Mi a foglalkozásod, honnan jöttél, hol a hazád, melyik néphez tartozol?” Így felelt: „Héber vagyok, az Urat, az egek Istenét tisztelem, aki a tengert és a földet teremtette.” Nagy félelem fogta el az embereket. Megkérdezték tőle: „Miért tetted ezt?” Az emberek ugyanis megtudták, hogy az Úr színe elől menekül, mert elbeszélte nekik. Aztán megkérdezték tőle: „Mit tegyünk veled, hogy a tenger lecsendesedjék?” Mert a tenger még mindig zúgott és háborgott. Azt felelte nekik: „Fogjatok meg, és vessetek a tengerbe, akkor lecsendesedik a tenger. Tudom ugyanis, hogy miattam tört rátok ez a hatalmas vihar.” A férfiak evezni próbáltak, hogy visszatérjenek a szárazföldre, de nem sikerült, mert a tenger zúgott és háborgott. Erre az Úrhoz kiáltottak: „Kérünk, Urunk, ne vesszünk el e miatt az ember miatt! Ne szálljon ránk igaz ember vére! Hisz te vagy az Úr, aki úgy tettél, amint neked tetszett!” Aztán megfogták Jónást, és a tengerbe vetették. A tengernek azonnal megszűnt a háborgása. Az embereket elfogta az Úrtól való félelem. Áldozatot mutattak be az Úrnak, fogadalmi ajándékokat szenteltek neki. 2 Az Úr odarendelt egy nagy halat, hogy nyelje el Jónást. Jónás három nap és három éjjel a hal gyomrában volt. A hal gyomrában Jónás így imádkozott az Úrhoz: „Szorongattatásomban az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott; az alvilág gyomrából kiáltottam, és ő meghallotta hangomat. A mélybe vetettél, a tenger mélyére, körülvett az áradat; örvényeid és hullámaid összecsaptak fölöttem. Így szóltam: Elvetettél színed elől. Bárcsak meglátnám még szent templomodat! A vizek torkomig hatoltak, körülvett a mélység, hínár borítja fejemet a hegyek tövében. Leszálltam a föld alatti országba, a régmúlt idők népei közé, de kimentetted a pusztulásból életemet, Uram, én Istenem! Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra emlékeztem, és imám eljutott színed elé, szent templomodba. Akik mihaszna bálványokat szolgálnak, elfordulnak az irgalmasságtól. Én azonban a dicséret szavát mutatom be neked áldozatul; teljesítem, amit fogadtam, mert az Úrtól jön a szabadulás.” Az Úr szólt a halnak, és az kivetette Jónást a szárazra. 3 Az Úr másodszor is szólt Jónáshoz: „Kelj fel, menj el Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd azt, amit majd mondok neked!” Jónás fölkelt és elment Ninivébe az Úr parancsa szerint. Ninive nagy város volt, három napba telt, míg az ember végigment rajta. Jónás bement a városba, egynapi járásnyira, és hirdetni kezdte: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” Ninive lakói hittek az Istennek. Böjtöt hirdettek, nagyok és kicsik egyaránt zsákruhát öltöttek. Amikor a szózat eljutott Ninive királyához, ő is leszállt trónjáról, levetette palástját, és zsákruhába öltözve hamuba ült. Aztán a király és a főemberek parancsára kihirdették és elrendelték Ninivében: „Ember és állat, ökör és juh semmit se egyék, ne legeljen, és vizet se igyék. Öltsön zsákruhát ember és állat, és harsány hangon könyörögjön az Istenhez. Mindenki hagyja el gonosz útjait és a rosszat, amit a keze végbevitt. Ki tudja, hátha irgalmas lesz és újra megbocsát az Isten, lecsillapul izzó haragja, és nem kell elvesznünk!” Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjaikról, megbánta a rosszat, amivel fenyegette őket, és nem tette meg. 4 Jónáson nagy szomorúság vett erőt, és haragra gerjedt. Így imádkozott az Úrhoz: „Ó Uram, vajon nem megmondtam-e ezt már akkor, amikor még otthon voltam? Azért akartam Tarsisba menekülni, mert tudtam, hogy jóságos és irgalmas Isten vagy, türelmes és könyörületes, aki megbánja a rosszat. Most azonban vedd el tőlem az életemet, mert jobb nekem a halál, mint az élet.” Az Úr így felelt: „Azt hiszed, jogos a haragod?” Jónás kiment a városból, és leült a várostól keletre. Csinált magának egy sátort, és annak árnyékában ülve figyelte, hogy mi fog történni a várossal. Az Úr parancsára egy ricinusbokor nőtt Jónás fölé, árnyékot vetett a feje fölé, és megvédte a rosszulléttől. Jónás nagyon megörült a ricinusnak. Másnap hajnalban azonban az Úr egy férget rendelt oda. A féreg megrágta a ricinust, úgyhogy kiszáradt. Amikor aztán fölkelt a nap, az Úr forró keleti szelet támasztott, s a nap is hevesen tűzött Jónásra. Olyan rosszul lett, hogy a halált kívánta magának: „Jobb nekem a halál, mint az élet!” Ekkor az Isten így szólt Jónáshoz: „Azt hiszed, jogos a haragod a ricinusbokor miatt?” Azt felelte: „Igen, jogosan haragszom, egészen a halálig!” Erre az Úr azt mondta: „Bánkódsz emiatt a ricinus miatt, jóllehet nem is gondoztad és nem is nevelted. Az egyik éjjel felnőtt, a másik éjjel elpusztult. Hát akkor én ne irgalmazzak Ninivének, a nagy városnak, amelyben több mint százhúszezer olyan ember van, aki még nem tud különbséget tenni a jobb és a bal keze között, és igen sok állat?”

[4] AZ AVANTGÁRD MOZGALMAK A klasszikus modernség utolsó korszaka az avantgárd mozgalmak időszaka: a 20. század első éveiben kezdődött, és a második világháború táján fokozatosan alábbhagyott, azonban a hatása a világháború utáni irodalomban is meghatározó, és a mai napig is jelentős. a) Az avantgárd francia szó, jelentése: „katonai földerítő előőrs.” Az elnevezésből több minden következik: a francia név az avantgárd mozgalmak francia eredetére, míg a katonai kifejezés az avantgárd harcias, társadalmi szerepére utal, az „előőrs” jelentése pedig arra vonatkozik, hogy az avantgárd magát különleges elitalakulatnak tekintette, aki a jövőt előre látja, és a nagy tömegeket időben-tudásban messze megelőzi. b) Képzőművészetben, irodalomban, színházban, zenében, építészetben és filmben jelennek meg a különböző avantgárd irányzatok. A közös vonások: – a hagyományos művészi formák, értékek elutasítása; a művészi alkotások a hagyomány és a befogadói elvárások ellenében alkotódnak meg; gyakran provokálnak; – a tömegízlés elutasítása; szűk, műértő közönségnek alkotnak; – társadalmi-politikai célkitűzések; a korabeli politikai mozgalmakhoz (pl.: szocializmus, kommunizmus, olasz fasizmus, német náci ideológia) való erős kötődés; ezeket a társadalmi programokat provokatív kiáltványokban fogalmazták meg. AZ EGYES AVANTGÁRD MOZGALMAK a) kubizmus („kocka” szóból), francia eredetű – elsősorban festészetben megjelenő irányzat, az első avantgárd mozgalom; első híres alkotása: Picasso: Avignoni kisasszonyok. – geometrikus ábrázolási mód; térbeli és időbeli többnézőpontúság; montázstechnika b) futurizmus („jövő” szóból), olasz eredetű – elsősorban a képzőművészetben és a költészetben megjelenő irányzat; – az ipari fejlődésbe, a technikai haladásba vetett hit; a gépi mozgás dicsőítése; a hagyományok és a múlt teljes elutasítása; militarizmus c) expresszionizmus („kifejezés” szóból), német eredetű – képzőművészetben (plakátok!), lírában, színházban, zenében, filmben megjelenő irányzat – a modern és magányos ember szorongásait, kétségbeesését, ösztönvilágát és indulatait akarja kifejezni d) dadaizmus (értelmetlen szó), svájci eredetű – költészetben és képzőművészetben megjelenő irányzat – minden kulturális hagyomány, érték és forma elutasítása; esztétikumellenesség e) szürrealizmus („valóságon túli” szóból), francia eredetű – a zene kivételével minden művészeti ágban megjelenő, igen jelentős irányzat – a belső látomások, valószerűtlen álmok világa; a filozófiai problémák iránti érzékenység f) konstruktivizmus („összeszerkesztés” szóból), orosz eredetű – elsősorban a festészetben megjelentő irányzat – geometriai formák, a csupasz gépi világ megjelenítése AZ AVANTGÁRD IRODALOM MAGYARORSZÁGON – különösen az expresszionizmus (Ady, Babits, Radnóti) és a szürrealizmus (József Attila) hatott a magyar költészetre – Füst Milán a kor egyik legjelentősebb, ma méltatlanul háttérbe szorított költője, akinek egész költészetét meghatározza az avantgárd – Kassák Lajos nemzetközileg elismert avantgárd költő és festő; a legjelentősebb francia avantgárd költő, Apollinaire hatott rá; két jelentős folyóiratot alapított és szerkesztett: a Tett és a Ma (ez utóbbit a Bécsbe 1919 végén emigrált magyar baloldali művészi társaság vezéralakjaként).

[5] ILLYÉS GYULA (1902–1983) ÉLETMŰVE Három korszak: a) 20-as évek, az avantgárd korszak: a párizsi majd bécsi nemzetközi avantgárd kör tagja, később Budapesten Kassák Lajossal és Déry Tiborral a magyar avantgárd mozgalom vezetői – elsősorban lírában alkotott, jelentős avantgárd verseskötetek, pl.: Nehéz föld (1928) b) 30-as évek, a népies korszak: 1933-tól csatlakozik Illyés Gyula a magyar népies mozgalomhoz, mely szociográfiai (társadalomrajzi dokumentum) írásokat készít a vidéki paraszt és nagyvárosi munkáséletről – elsősorban szociográfiai írások, pl.: Puszták népe (1936) c) világháború utáni időszak: az avantgárd és a népiesség együttes hatása; jellemző erre a korszakra a képviseleti beszédmód, vagyis az alkotás lírai énje vagy elbeszélője a nemzeti közösség nevében beszél (ez a képviseleti beszédmód a romantikus váteszszerep folytatása); létfilozófiai és nemzeti kérdések – verseskötetek, pl.: Különös testamentum; regények, pl.: Ebéd a kastélyban; drámák, pl.: Kegyenc. 1983-as halála jelképes időponttá vált a köztudatban, a magyar modernség lezárásaként szokták említeni. Az 1990-es évektől kezdve Illyés Gyula életműve kikerült a figyelem és az irodalmi kánon középpontjából. Az életmű átfogó vizsgálata, újraértelmezése még várat magára, a vonatkozó szakirodalom igen töredékes. A GROTESZK ÉS ABSZURD LÁTÁSMÓD ÖRKÉNY ÉLETMŰVÉBEN 1. Örkény István (1912–1979) a világháború utáni magyar irodalom kiemelkedő alakja; a ’60as évektől kezdve jelentkezett újszerű, groteszk, helyenként abszurd műveivel. Stílusa: pontos, tömör, gyakran ironikus. Jellegzetes műfajok: – önéletrajzi írások (Lágerek népe: visszaemlékezés az orosz hadifogságra) – kisregények (Tóték, Macskajáték, Rózsakiállítás) – egyperces novellák – abszurd drámák (Tóték; Pisti a vérzivatarban) 2. A groteszk: olyan esztétikai minőség, amelyben egymással össze nem egyeztethető ábrázolásmódok keverednek: a komikus és tragikum; realitás és fantasztikum; torz és fenséges. – a groteszk az egységes értékítéletet megkérdőjelezi; – szorongást, elidegenedést vált ki a befogadóból; – a groteszk szó az olasz grotta („barlang”) szóból ered; az antik római falfestészet bizarr ábráit követő 16. századi képzőművészet szakkifejezése. 3. Az abszurd: olyan ábrázolásmód, amely a hétköznapi logika és ok-okozatiság elvét megbontja; a váratlanra és hihetetlenre helyezi a hangsúlyt. – a világháború utáni drámai irányzat jellemzője (Beckett, Ionesco, Örkény) – a lét teljes értelmetlenségét fejezi ki; a francia egzisztencialista filozófus-írók gondolataira épít (Sartre, Camus). 4. Örkény egyperces novellái: (a vett hat novella közül egyet ismerni és elemezni kell!) Örkény korai novellagyűjteményeiben megjelenik egy jellegzetes, új műfaj: igen rövid, gyakran egy-két bekezdésnyi groteszk elbeszélések, amelyekre jellemző a tömör nyelvezet, a rejtvényszerűség és erős társadalomkritika. Ezeket az alkotásokat később önálló kötetbe gyűjtve jelentette meg (Egyperces novellák – 1968), később újabb szövegekkel egészítette ki. Enigmatikusság (rejtvényszerűség): a tömör nyelv, szaggatott történetvezetés, abszurd helyzetek miatt az olvasóra hárul a feladat, hogy rejtvényként fejtse meg a szöveget. A megfejtés legtöbbször erkölcsi-társadalmi síkon történik.

[6] RADNÓTI MIKLÓS ÉS AZ EKLOGA MŰFAJA I. RADNÓTI MIKLÓS ÉLETMŰVE (1909–1944) 1) A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó költő, versfordító. Az expresszionizmus és az újklasszicizmus hatása jelentős életművében; Radnóti költészete alapvetően a vallomásos líra hagyományába illeszkedik. – Korai kötetek: Pogány köszöntő (1930); Újhold (1935); Járkálj csak, halálraítélt (1936). Az utolsó, messze legjelentősebb posztumusz kötete 1946-ban jelent meg, A tajtékos ég. Ez utóbbi tartalmazza a Bori notesz verseit, vagyis a szerbiai Bor község melletti Lager Heidenauban és a fogolymenetben keletkezett verseket, mint például: Hetedik és nyolcadik ecloga; Erőltetett menet; Razglednicák (szerb szó: „képeslapok”). 2) A hazai befogadástörténete nem túl jelentős, kevés valódi szakirodalmi földolgozása van Radnóti életművének. Ugyanakkor nyugaton, és különösen angolszász területen igen jelentős költőnek számít, rengeteg angol versfordítása van, és testes szakkönyvek jelentek meg róla. Ennek két oka van: a) a második világháború utáni angol vallomásos líra Radnótiban látta egyik előképét; b) a magyar holokausztirodalom tagja Pilinszky János és Székely Magda költővel, illetve Kertész Imre (Sorstalanság) íróval együtt. II. AZ ECLOGA (PÁSZTORKÖLTEMÉNY, BUKOLIKA) MŰFAJA 1) A pásztorköltemény, bukolikus költemény a hellenista görögség jellegzetes műfaja, kiemelkedő alkotója Theokritosz. Jellemzői: – rövid terjedelmű hexameteres költemény; gyakran párbeszédes; – idilli világban, a gondtalan aranykorban élő pásztorok, pásztorköltők világát mutatja be; – a szerelem és a költészet témája áll a középpontban; tipikus motívum a pásztorok közötti költői és szerelmi versengés. 2) Görög minták alapján Vergilius is alkot pásztorkölteményeket. Tíz bukolikus verséből álló gyűjteményét Kr. e. 37-ben jelenteti meg Eklogák („válogatott költemények”) címen. Innentől kezdve az ekloga név a pásztorkölteményt jelöli. Vergilius eklogáinak jellemzői: – nincsen idill, csak vágy formájában fogalmazódik meg; háború és elsötétedés övezi a pásztorköltők világát; a pásztorok életét állandó veszély és halál fenyegeti; – a közeli megváltásba és megváltó születésébe vetett hit (4. ecloga); – sok utalás háttérszövegre; a költészet témája igen fontos; metapoétikus nyelvezet. Vergilius Eklogái fölbecsülhetetlen hatást gyakoroltak az ókor, középkor és újkor irodalmára, egyetemes művészetére. 3) A második világháború előtt Kerényi Károly vezetésével az ókortudósok és hozzájuk csatlakozó írók, költők a korabeli világnézet elleni tiltakozásul ókori műveket adtak ki magyarul. Ilyen kötet volt a legendás Horatius noster 1935-ben, vagy a Pásztori magyar Vergilius 1938ban. Ez utóbbi kötet számára Radnóti fordította le Vergilius kilencedik eklogáját, melyben egy pásztorköltő a polgárháború rémségei elől menekül. – A fordítás után Radnóti 1938 és 1944 között nyolc eklogát írt, ezek szövegszerűen sokszor utalnak Vergiliusra (Például Vergiliusnál a negyedik ekloga a messiás születésének megjövendölése, míg Radnótinál a negyedik ekloga a saját születésének elátkozása). Általában hexameteres költemények, melyek közül több párbeszédes. – Vergilius alapján Radnótinál is a központi témák: a veszélyben lévő költő alakja; háborús fenyegetettség; az idill és béke iránti vágy; a próféta alakja.

[7] JÓZSEF ATTILA, FREUD I. JÓZSEF ATTILA (1905–1937) ÉLETMŰVE Szabó Lőrinc mellett a magyar későmodernség legnagyobb költője. Életmű három korszaka: 1) Klasszikus modern pályakezdés: Nem én kiáltok (1925); Nincsen apám, se anyám (1929); Döntsd a tőkét, ne siránkozz (1931) – A nyugatos klasszikus modernség, elsősorban Ady és Juhász Gyula, illetve az avantgárd hatott a kezdő versekre. Jellemző az újnépiesség, a folklórelemek használata. Fontos még a francia „tiszta költészet” hatása: e francia irányzat a költészetben minden valóságvonatkozást eltörölt, és a szavak mágikus erejét, zeneiségét emelte ki (jellemző magyar példa Weöres Sándor gyermekversként olvasott költeményei). Megjelenik még József Attilánál a politikaitársadalmi érdeklődés. 2) A későmodernség költészete: Külvárosi éj (1932); Medvetánc (1934) – Későmodernség megteremtése a magyar irodalomban: a lírai én megbomlása, szokatlan nyelvezet, újszerű képek, merész metaforaalkotás, matematikai pontosságú logika, többször egyszerű mondatszerkesztés, formai gazdagság. Sokszor kerülnek elő filozófiai és mélypszichológiai kérdések. Jellemző verstípusok József Attila költészetében: önmegszólító versek, tájköltemények, gondolati ódák. 3) Utolsó évek: Nagyon fáj (1936) – A freudi pszichoanalízis hatása: a tudat mélyéről származó képek határozzák meg a verseket. Fontos pszichoanalitikus motívumok: a nő mint anya; Isten mint apa; bűn, játék, gyermekkor, szorongás, álom, szexualitás. II. SIGMUND FREUD ÉS JÓZSEF ATTILA József Attila költészetére jelentős hatást gyakorolt Sigmund Freud osztrák orvos is, a mélylélektan megalapozója. Freud legközelebbi munkatársa, legjelentősebb tudományos társa a magyar Ferenczi Sándor volt, aki Budapesten létrehozta a magyar pszichológiai iskolát. József Attila 1931-től ismerkedik meg a pszichoanalízissel és Ferenczi Sándor tanítványaival; ezt a hatást mutatja az 1936-ban írt Szabad ötletek jegyzéke, pszichoanalitikus önéletrajz. Verset írt Freud nyolcvanadik születésnapjára (Gyermekké tettél), melyet német fordításban megküld a bécsi orvosnak. – Freud megállapítja, hogy a pszichés betegségeknek nem testi oka van. – Az emberi én két részre osztható: tudatos (felettes) és tudattalan (ösztön) én, amelyek szemben állnak egymással. – A problémák oka a korai gyermekkorban megjelenő ösztön elnyomása társadalmi kényszer hatására. A gyermekkor után az ember a tudatalattijába száműzi az elfojtott szexuális és hatalmi vágyát, de ezek az elfojtások szorongás formájában lelki betegséget okoznak. A tudatos én elnyomja a tudattalant. – Ödipusz-komplexus: a kisgyerek szerelmes anyja testébe, vele egyesülni kíván, éppen ezért az apa ellenségként jelenik meg számára, akit féltékenysége miatt meg kell ölnie. – A lelki problémákat beszélgetéssel, a gyermekkori emlékek fölidézésével, az álmok elemzésével lehet orvosolni. – Hatása az irodalomban: az ösztönvilág és az irracionális lelki világ iránti érdeklődés; a gyermekkor, a szorongás és a szexualitás témaköre.

[8] A HATÁRON TÚLI MAGYAR IRODALOM 1. A HATÁRON TÚLI MAGYAR IRODALOM a) Románia: Európa egyik legnépesebb kisebbségi népcsoportja a romániai magyarság; a II. világháború után (hasonlóan a Trianon utáni évekhez) az erdélyi magyar irodalom hamar magára talált, önálló utakat járt, megtalálta a megfelelő kulturális, anyagi kereteit a politikai nehézségek ellenére is. Kolozsvár és Marosvásárhely lett a magyar nyelvű irodalmi élet központja. – 1960-tól kezdve jelenik meg a Forrás című könyvsorozat, melyben írók, költők mutatkoznak be. E sorozat alapján az itt bemutatkozó alkotókat „Forrás-nemzedéknek” nevezzük. – Az 1980-as évektől kezdve sok író Magyarországon kezdi kiadni műveit; több mint harminc alkotó Magyarországra emigrált. A Romániában maradt magyar alkotók nagy része kényszerből visszahúzódott. – 1990 óta több jelentős folyóirat jelenik meg (Helikon, Látó). – Nagyon fontos jellemző az is, hogy Romániában hat magyar színtársulat működik, és mindegyik igen jelentős: Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Temesvár. – Néhány jelentős alkotó: Szilágyi Domokos, Sütő András, Kányádi Sándor. A kortársak közül: Kovács András Ferenc, Bodor Ádám. b) Csehszlovákia, Szlovákia: a csehszlovákiai magyarságot – miként a németséget – háborús bűnösnek ítélték, iskoláit, nyilvános nyelvhasználatát betiltották. Az 1950-es évek végén indulhatott újra az irodalmi-kulturális élet. – A felvidéki magyar irodalmi életben, a’60-as, ’70-es években jelentős az Irodalmi Szemle című folyóirat, illetve a Madách Kiadó, nagyon sok jelentős alkotás és ismeretterjesztő mű kiadója. – Ma a Kalligram Kiadó és Kalligram folyóirat a magyar nyelvű irodalom egyik legfontosabb műhelye. Szépirodalmon túl tudományos műveket is kiadnak: a Magyarországon keletkezett tanulmányok, fordítások, szépirodalmi alkotások is gyakran ennél a pozsonyi székhelyű kiadónál jelennek meg. Modern, nyitott, széles látókörű műhely. Az egységes Közép-Európát képviselve szlovák nyelvű társadalomtudományi lapot, illetve filozófiai folyóiratot is kiadnak. – A szlovákiai magyar irodalomra jellemző az intellektuális próza. Jelentős alkotók: Tőzsér Árpád, Grendel Lajos. c) Jugoszlávia, Szerbia: a vajdasági magyar irodalom központja Újvidék; az itteni egyetemen nyílt meg a Magyar Tanszék, amely a magyar nyelvű alkotók egyik központja lett. Fontos még a ma is működő Híd folyóirat. – 1960-as években kezdi pályáját a „Symposion-nemzedék”. A nyugati minták alapján tájékozódó, avantgárd irányzatokat követő új nemzedék folyóiratot is alapít, ahol olyan fontos elméleti szövegeket is megjelentethetett, melyeket magyar nyelven máshol nem lehetett publikálni (Magyarországon sem). – A délszláv háború (helyesebben: háborúk), majd Jugoszlávia szétesése a szerbiai magyar kisebbség és irodalom számára rengeteg nehézséget, szenvedést okoz(ott). – A két legjelentősebb alkotó: Gion Nándor és Tolnai Ottó. d) Szovjetunió, Ukrajna: 1944-ben gyakorlatilag a teljes munkaképes férfi lakosságot deportálták, az iskolákat, intézményeket megszüntették. Az 1960-as évek második felében indulhatott el önálló kulturális élet, különösen a Kárpáti Igaz Szó folyóirat megjelenésével, illetve az ungvári magyar tanszék megnyitásával.

[9] 2. DRAGOMÁN GYÖRGY (1973–) ÉS A FEHÉR KIRÁLY Marosvásárhelyen született, később Magyarországra költözött. József Attila-díjas jelentős író, angol nyelvű művek fordítója. Felesége költőnő, angol műfordító, Szabó T. Anna. Fontosabb művei: A pusztítás könyve; A fehér király. – A fehér király 2005-ben jelent meg, pár éven belül közel 20 nyelvre fordították le, ezzel az egyik legismertebb kortárs magyar regény. 1986-ban játszódik a mű (a csernobili katasztrófára történő utalásból egyértelmű), a Ceauseşcu-korszak Romániáját egy gyermek látószögéből mutatja be. – A kegyetlen világ gyermek-nézőpontból való bemutatása a magyar irodalom visszatérő eljárásmódja, pl. Kertész Imre: Sorstalanság; Nádas Péter: Egy családregény vége. Ugyanakkor a művet Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk modern párjának is tartják. – Jelentős még Bodor Ádám hatása (Sinistra körzet), különösen abban, ahogyan egy abszurd társadalmi rendszer belső viszonyait bemutatja, illetve abban, hogy a mű nem annyira egységes regény, inkább novellaciklus.

[10] POSZTMODERN A posztmodern szemlélet Modern: a szabad én önmegvalósítása; az én alkotja a nyelvet, ideológiát, társadalmat. Posztmodern: az én a nyelv, az ideológia, a társadalom terméke. – az én eltűnése; – a nagy elbeszélés hiánya (felvilágosodás, kereszténység, marxizmus, kapitalizmus…); – a nyelv uralhatatlansága – ideológiakritikai irányzatok (felszabadítási gondolatok: gender studies, femminizmus, black studies, posztkolonializmus, háborúellenesség…) Társadalmi alap ’63 – Kennedy-gyilkosság; ’68 – diáklázadás. Vietnámi háború. Béke helyett reménytelenség; irányíthatatlan és átláthatatlan társadalmi folyamatok, belső fenyegetettség (terrorizmus) Gazdasági alap Posztindusztriális társadalom. Modern: termelés. Posztmodern: vásárlás és fogyasztás, a „társadalmilag szervezett befogadás tevékenysége.” Információs alap Szállítórendszerek, energiarendszerek és kommunikációs rendszerek fejlődése. Áttekinthetetlen, irányíthatatlan, hierarchia nélküli információképződés és -áramlás. Művészet – a klasszikus, avantgárd és populáris kultúra összeér; – sokszorosítás; az eredeti és utánzat közötti határ megszűnése – képmások világa; a valóság és utánzat közötti határ megszűnése; – szövegközöttiség; az egyes művek közötti határ megszűnése Előzmény: dél-amerikai irodalom: Borges, Cortázar, Marquez Jelentős mű: Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó… Ihab Hassan (Toward a Concept of Postmodernism) táblázata, 1987: Modern zárt forma célszerűség design hierarchia befejezett mű távolságtartás jelenlét zárt szöveg jelölt, referencia szemantika nagy elbeszélés metafizika transzcendencia

Posztmodern nyitott ellen-forma játékszerűség véletlen anarchia performance részvétel távolság, hiány nyitott szövegvilág jelölő, fikció retorika kis elbeszélés irónia immanencia

[11] BODOR ÁDÁM: EGY ROSSZ KINÉZÉSŰ EMBER A rossz kinézésű ember egy nyárvégi napon, délután tűnt fel a kisvárosban. Az állomás felől közeledett, de nem az ingázókkal, hanem valamivel később, a távolsági gyorssal érkezhetett, amelyik csak a nyári menetrend szerint áll meg ezen az állomáson. A távolsági gyorsról egyébként itt kevesen szállnak le, legtöbbször aktatáskás mérnökök vagy valamiféle szakértők, akik egy-egy éjszakára megszállnak a kombinát vendégszobájában, aztán eltűnnek, mielőtt a helybeli lányokkal összebarátkoztak volna. A rossz kinézésű ember aktatáska nélkül közeledett fölfelé a rövidke főutcán. Nem volt benne semmi szakemberes vagy mérnökös, készruha-üzletből való, nagyobb termetre szabott nyári öltönyt viselt, zsebében dudorodott holmija, miegymás, amit az útra magával hozhatott. Ez az öltöny sötétkék volt, hozzá talán szükségből választott túl világos cipők, s mérsékelt polgári ízléssel kockázott szürke ing. Az, ami kinézését, tulajdonképpen kellemetlenné tette, a vállai közé süppedt, sötétkék gallérnál kezdődő, széles, kerek feje volt. Világos, seszínű arcával, a keskeny homlokából laposan hátrasimuló hajával leginkább halra emlékeztetett. Halarcú ember sötétkék, bő nyári öltönyben, világos cipővel, ez valahogy nem ment. Legtöbben utána is néztek. Rossz kinézése ellenére az idegen egyelőre ártalmatlannak látszott. Egész délután az utcákat rótta, mintha ki akarná őket tapasztalni. Mintha valami köze lett volna a boltíves kapuk mohos tövéhez, az utca macskaköves medréhez, melyet a város mint műemléknek tekinthető útburkolatot szívesen tűrt meg a zajos bejáró ökrös szekerek alatt. Az idegen, miközben valakit kikerült, oly szomjasan meredt arcába, mintha elveszett testvérét keresné benne. De senki nem hasonlított hozzá a városban. Errefelé bozontos, barna örmények laktak valamivel világosabb gyermekeikkel, az idegen pedig fehér volt és sima. Másnap újra föltűnt, halszerű merev arcával végigjárta a várost és mindenkinek belebámult az arcába. Egy alkalommal kezében virággal is látták, de nem derült ki, melyik ház asszonyához készül ebédre és hol tölti éjszakáit. – Ki a fene lehet? – kérdezte valaki egy ablakból, valakitől, aki egy másik ablakból bámult ki az utcára. – Én nem tudom – mondta a másik, hangjában enyhe rosszallással. – Nem tudom, de nincsen valami jó feje, az biztos. – Az. Nem valami jó fej – mondta az előbbi. És ennyiben maradtak. A harmadik napon, hét végén, hallani lehetett, hogy a rossz kinézésű idegen estelente kapuzáráskor a temetőből távozik, éjszaka pedig sétákat tesz a városból kivezető országúton, amerről a langyos szél hullámaival érkezik az ablakok alá a békabrekegés. Még aznap este el is utazott. A kis állomáson ácsorgók közül többen ráismertek, hogy ő a halarcú idegen. Némi meglepetést mégis hangjával keltett. Alázatos, meleg és mély zengésű volt, amint megváltotta a jegyét. Röviddel ezután valaki az ácsorgók közül azt állította, hogy ő maga látta, amint virágot helyezett az Adorján házaspár sírjára. – Az Adorján fiú lesz – mondta erre valaki. – Az lehet – bólogattak a többiek. – Az lesz. Megegyeztek abban, hogy az Adorján házaspár sírja volt a legelhanyagoltabb az egész temetőben, de ez az Adorján fiú most végre megemberelte magát. Életükben nem nagyon bírta a szüleit, s azok sem igen kedvelték, mivel nem volt a legsikerültebb gyermek. De most már ő is öregedni kezdett, és íme, megbocsátott az öregeknek. Szó, ami szó, ilyen arccal próbára tehette a szülői szeretetet, pedig úgy látszik, nem rossz fiú, nem, nem. Ezalatt befutott az esti távolsági gyors, s az idegen elrobogott vele. Aztán az ácsorgók is szétszéledtek s vacsoránál családonként megbeszélték, hogy itthon járt az Adorján fiú, az, amelyiknek olyan halarca van. Csak az öregek hallgattak, mint mindig, korán nyugovóra tértek a régi város régi szokásai szerint, mert igen jól tudták, hogy az Adorján házaspárnak – bármennyire is törekedtek erre annak idején – nem volt gyermeke.

[12] JULIO CORTÁZAR: AZ ÖSSZEFÜGGŐ PARKOK Néhány napja kezdte el olvasni a regényt. Közben sürgős elintéznivalója akadt, így félretette a könyvet, és csak akkor vette ismét a kezébe, amikor visszavonatozott a birtokára; lassacskán felkeltette az érdeklődését a cselekmény és a szereplők jellemrajza. Akkor délután írt egy levelet a megbízottjának, megtárgyalt az intézővel egy bérleti ügyet, majd ismét elővette a regényt a csendes dolgozószobában, amelynek a tölgyfaparkra néztek az ablakai. Elterpeszkedett a kedvenc karosszékében, háttal az ajtónak, mert bosszantotta a gondolat, hogy esetleg megzavarhatják, a bal kezével megsimogatta a zöld bársonyhuzatot, majd belekezdett az utolsó fejezetekbe. Az emlékezetében még elevenen megmaradt a szereplők neve és alakja; úgyszólván azon nyomban átadta magát a regény képzeletbeli világának. Szinte természetellenesen élvezte, hogy sorról sorra egyre jobban elszakad a környezetétől, s hogy közben azért érzi, hogy a feje ott nyugszik kényelmesen a bársonnyal behúzott, magas támlán, a cigarettája egyfolytában a keze ügyében van, és hogy a hatalmas ablakokon túl ott cikázik az alkonyati szellő a tölgyek alatt. Szavanként haladt előre, elmerült a hősök undorító dilemmáiban, és hagyta, hadd ragadják magával az összeálló képsorok, amelyek egyre színesebbek és élénkebbek lettek, s eközben átélte az erdei kunyhóban lejátszódó utolsó találkát. Az asszony lépett be először, szorongó léptekkel; a szeretője most ért oda, az arcán egy megpattant faág nyomát viselte. Az asszony forró csókokkal csillapította a vérzést, de a férfi nem állhatta most a gyöngédséget, nem azért jött, hogy megismételje titkolt szenvedélyük szertartásait, amely a száraz falevelek és az eldugott ösvények világában lelt oltalmat. A tőr átmelegedett a mellén, alatta ott dobogott a meglapuló szabadság. Itt heves párbeszéd következett, mely olyan sebesen folyt, több oldalon át, akár egy kanyargó patak, és kiérződött belőle, hogy már a kezdet kezdetén mindketten mindent elhatároztak. Az asszony simogató keze, mely úgy fonta körül a szerető testét, mintha szeretné visszatartani, lebeszélni valamiről, egyben undorító mohósággal rajzolta ki annak a másik testnek a körvonalait, amelynek a megsemmisítésére összeszövetkeztek. Semmiről se feledkeztek meg: se az alibiről, se a véletlenről, még az esetleges hibákról sem. Attól az órától fogva minden pillanatnak meg volt a maga gondosan kidolgozott feladata. A könyörtelen kettős felügyelet épp csak egy arcsimogatás erejéig szünetelt. Alkonyodott. Szigorúan kötötte őket az előttük álló feladat, egymásra se néztek, úgy váltak el a kunyhó ajtajában. Az asszonynak az észak felé tartó ösvényen kellett elindulnia. A férfi visszafordult egy pillanatra a szemközti útról: nézte, hogy szalad a kedvese azzal a szép lobogó hajával. Aztán ő is nekiiramodott, a fák és a sövények közt lopakodott előre, míg csak meg nem pillantotta a házhoz vezető fasort az alkonyati, mályvaszínű ködben. A kutyáknak nem volt szabad ugatniuk, és nem is ugattak. Az intéző nem szokott már ilyenkor ott lenni, és nem is volt ott. Felment a tornácra vezető három lépcsőfokon, és belépett. A fülében lüktető vér dobolásában az asszony szavai visszhangzottak: elöl egy kék terem, utána egy díszes folyosó meg egy szőnyeggel borított lépcső. A tetején: két ajtó. Senki az első szobában, senki a másodikban. Azután a szalonajtó, akkor kézbe a tőrt, az ablakon beszüremlik a fény, ott a zöld bársonnyal bevont, magas támlájú karosszék, és a férfi – a karosszékre támasztott fejjel – egy regényt olvas. Scholz László fordítása

[13] ÖRKÉNY ISTVÁN: EGYPERCES NOVELLÁK NINCS SEMMI ÚJSÁG Egyik délután a budapesti köztemető 27. parcellájának 14. sírhelyén nagy robajjal feldőlt a közel hárommázsás gránitobeliszk. Rögtön utána kettényílt a sír, és föltámadt az ott nyugvó halott, név szerint Hajduska Mihályné született Nobel Stefánia (1827–1848). Az obeliszkre idő koptatta betűkkel rá volt vésve a férje neve is; ő azonban, nem tudni, miért, nem támadt föl. A borongós időjárás miatt csak kevesen tartózkodtak a temetőben, de akik meghallották a robajlást, odagyűltek. Addigra a fiatalasszony már leverte magáról a göröngyöket, fésűt kért kölcsön, megfésülködött. Egy gyászfátyolos nénike megkérdezte, hogy érzi magát. Köszöni, jól, mondta Hajduskáné. Nem szomjas-e, érdeklődött egy taxisofőr. Most nem vágyik inni, válaszolta a volt halott. Amilyen pocsék ez a pesti víz, jegyezte meg a sofőr, neki se volna kedve inni. Hogy mi baja a pesti víznek, kérdezte Hajduskáné. Klórozzák. Klórozni klórozzák, helyeselt Apostol Barannikov bolgár virágkertész, aki a temetőkapuban virágokat árult. Ezért ő esővízzel kénytelen locsolni kényesebb palántáit. Valaki azt mondta, hogy ma már az egész világon klórozzák a vizet. Itt a beszélgetés elakadt. Hát mi újság még, érdeklődött a fiatalasszony. Nincs semmi különös, mondták neki. Megint csönd lett. Ekkor eleredt az eső. – Nem fog maga megázni? – kérdezte a föltámadottat Deutsch Dezső horgászbot–készítő kisiparos. Nem számít, mondta, Hajduskáné. Ő direkt szereti az esőt. Az attól függ, milyen az az eső, jegyezte meg a nénike. Ő erről a langyos, nyári esőről beszél, közölte Hajduskáné. Hogy neki viszont semmilyen eső se kell, mondta Apostol Barannikov, mert elriasztja a látogatókat a temetőből. Hogy ezt ő nagyon meg tudja érteni, helyeselt a horgászbot-készítő kisiparos. Most hosszabb szünet állt be a társalgásban. – Hát meséljenek már valamit! – nézett rájuk a föltámadott. – Mit meséljünk? – mondta az öreg nénike. – Nincs nekünk annyi mesélnivalónk. – Nem történt a szabadságharc óta semmi? – Mindig történik valami – legyintett a kisiparos. – De ahogy a német mondja: Selten kommt etwas Besseres nach. – Ez van! – tette hozzá a taxisofőr, és minthogy csak fuvart szeretett volna fogni, csalódottan visszasétált az autójához. Hallgattak. A föltámadott lenézett a gödörbe, mely fölött nem zárult össze a föld. Várt még egy kicsit, de látva, hogy mindenki kifogyott a szóból, elköszönt a körülállóktól. – A viszontlátásra – mondta, és leereszkedett a gödörbe. A horgászbot-készítő kisiparos, hogy el ne csússzon a sáros agyagon, előzékenyen a kezét nyújtotta neki. – Minden jót! – szólt le a fiatalasszonynak. – Mi történt? – kérdezte tőlük a bejáratnál a taxisofőr. – Csak nem mászott vissza a sírba? – De visszamászott – csóválta a fejét a nénike. – Pedig milyen jól eldiskuráltunk. KLIMAX A házmester vette észre a gázszagot. Betörte az ajtót. A búcsúlevél a konyha kőpadlóján hevert, rajta egy kis kerámia hamutartó, benne az utolsó cigaretta csutkája. „Ma van az ötvennegyedik születésnapom – olvasta a házmester. – A házban nem szeret senki. A KIK nem hajlandó rendbe hozni a plafont, mely beázik. Meg akarok halni. Özv. Berger Mihályné.” A cigarettacsutka rúzsos volt.

[14] HOGYLÉTEMRŐL – Jó napot. – Jó napot. – Hogy van? – Köszönöm, jól. – És az egészsége hogy szolgál? – Nincs okom panaszra. – De minek húzza azt a kötelet maga után? – Kötelet? – kérdeztem hátrapillantva. – Azok a beleim.

BUDAPEST A Kálvin téren egy autóbusz nekirohant egy fának. Hirtelen az egész városban megálltak az összes villamosok. Minden megállt, még a kisvasút is a játéküzlet kirakatában. Csönd lett. Később még felzörgött valami, de csak egy újságpapírt söpört magával a szél. Aztán nekisodorta egy falnak, és még nagyobb lett a csönd. Nyolc perccel az atombomba robbanása után kialudt a villany, rögtön utána a rádióban lejárt az utolsó gramofonlemez. Egy óra múlva szörcsögni kezdtek a csapok, aztán nem folyt több víz. A lomb is száraz lett, akár a bádog. A szemafor szabad utat jelzett, de az utolsó bécsi gyors már nem futott be a pályaudvarra. Mozdonya kazánjában reggelre kihűlt a víz. Egy hónap alatt elgyomosodtak a parkok, zab nőtt a gyermekjátszóterek homokozóiban; ezalatt a söntések polcain is beszáradtak az étvágygerjesztő italok. Minden élelmiszert, az összes bőrdíszműárut és a könyvtári könyveket megették az egerek. Az egér roppant szapora állat; ötször is lefial egy esztendőben. Nem sok idő múlva úgy ellepték az utcákat, mint valami bársonyos, iszapszerűen hömpölygő kövezet. Birtokba vették a lakásokat, a lakásokban az ágyakat, a színházakban a zsöllyéket. Bejutottak az Operába is, ahol a Traviata került színre utoljára. Amikor az utolsó hegedűn átrágták az utolsó húrt, annak pendülése volt Budapest búcsúszava. De már másnap, az Operával épp átellenben, egy romház kövein megjelent egy cédula: „Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné.” LEGMERÉSZEBB ÁLMAINK IS MEGVALÓSÍTHATÓK! – Kedves Feri, az a harmadik kutya nem húz. – Sajnos, egy kissé rövid az ostorom. – Sőt, úgy veszem észre, mintha bicegne is egy kicsit. – Hogyne bicegne, mikor csak három lába van! – Jé, tényleg... Nem kár egy nyomorék állatot kocsi elé fogni? – Nézze meg jobban, Ilonka. Mind a tizenkét kutyám háromlábú. – Jaj, szegények! – Inkább engem sajnáljon, Ilonkám! Az összes sintéreket végigjártam, amíg sikerült összeszednem tizenkét háromlábú kutyát. – Lehet, hogy nem értek hozzá, de az ember azt hinné, hogy egy normális kutya jobban és kitartóbban húz. – Ezt nem vitatom. Én azonban vérbeli városlakó vagyok. Mit kezdjek tizenkét négylábú kutyával? – Csak nem fél tőlük, Feri? – Én a szúnyogcsípéstől is félek. A természet erőivel csínján kell bánni. Mondjuk, hogy ezek a kutyák négylábúak. Mondjuk, hogy megbolondulnak valamitől. Mondjuk, hogy kitépik a gyeplőt a kezemből... Jobb erre nem is gondolni, Ilonkám! – Akkor se értem. Ha fél a kutyáktól, akkor miért velük húzatja az autóját? – Mert rosszul vezetek. – Azt meg lehet tanulni. – Félig-meddig, Ilonkám... Az ember és az autó nem egyenrangú fél.

[15] – Nézzen körül! Egyetlen kutyavontatású autót se lehet látni! – Elég baj az! Pedig az ember, sajnos, már nem bírja utolérni a technikát. Használni használja, valójában azonban retteg tőle. – Én nem félek az autótól. – Csakhogy ez a Simca óránként százötven kilométert tud megtenni... – Ne fájdítsa a szívem, Feri... Imádom a rohanást! – Maga egy kissé telhetetlen. Tíz napja indultunk el Pestről, és nézze, már Siófokon vagyunk. – Tizenkét kutyával ez nem is olyan nagy teljesítmény. – Hát persze hogy nem. Csakhogy én már Pesten behúztam a kéziféket. – Nem túl óvatos maga egy kicsit? – Pontosan ez az a tempó, amelyre teremtve vagyunk. – Látja, mennyi ember? És mindenki minket bámul. – Irigykednek. – Egészen ki van dülledve a szemük. – Mert látják, hogy legszebb álmaink is megvalósíthatók.

1949 Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére halálra ítélték. A kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú meghívott előtt.

FIAINK Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s ennek az asszonynak két szép szál fiúgyermeke. Az egyik, az idősebbik, elszegődött egy hajóra, melynek első útja mindjárt a Csendes–óceánra vezetett. Mi történt vele, mi nem, nincs, aki megmondja, mert hűlt helye lett a tengereken. A kisebbik otthon maradt. De egyszer, amikor az anyja elküldte gilisztacukorért (a patikába, ami a hetedik ház), nem jött többé haza. Neki is örökre nyoma veszett. Ez megtörtént eset. De a mesékben az özvegyasszonyoknak három fiuk szokott lenni. S mindig a harmadik, aki boldogul. EGY MEGHASONLOTT TULIPÁN Ki hitte volna? Sohase panaszkodott, jó egészségnek örvendett, hagymája immár hetedik éve hajtott virágot a nyugdíjas tanítóék ablakában. Épp teljes virágzásban volt, előző este még jól beporozta a bibéjét, utána békésen átaludta az éjszakát. S reggel ötkor – a virágok korán kelők – a IV. emeleti ablakból levetette magát az utcára. A rendőrség először abból a föltevésből indult ki, hogy valaki gyilkos szándékkal letaszította. Kihallgatták a tanítóékat, akik tagadták a vádat. Sőt, mondták, ők öntözték, szerették, és keservesen megsiratták virágjukat. Az alattuk lakó alezredes megerősítette vallomásukat. Néhány nap múlva megszüntették a nyomozást. Az öngyilkos tulipán bíborvörös színű volt, zárkózott természetű, a környékbeliek szerint csak magának élt, csalódás, megrázkódtatás tehát nem érhette. Miért akart hát megválni az élettől? Ez csak egy hét múlva derült ki, amikor az alezredesné nagytakarítást csinált, s az erkélyükön megtalálta a tulipán búcsúlevelét. Fölvitte a IV. emeletre, ahol a tanító fölolvasta a kusza betűkkel rótt sorokat. „Mikor e levelet olvasni tetszik, már nem leszek az élők sorában. Tanító úr, kedves Irma néni, bocsássanak meg. Nincs más választásom. Nem akarok tovább tulipán lenni.” – Hát mi akart volna lenni szegényke? – kérdezte Irma néni. – Azt nem írta meg – mondta a nyugdíjas tanító. – Egy tulipán! – csóválta a fejét Irma néni. – Ilyet még nem is hallottam.